V. ÉVFOLYAM 48. SZÁM
Térítésmentes
2008. NOVEMBER 29.
Pataktakarítás
Városkép
Válságkezelés
Hasonlóan a tavalyihoz, az elmúlt héten újabb takarítási akciót szerveztek a Mexikó-patak mentén.
Miskolcon talál otthonra az az alkotás, amely eredetileg Sárospatak egyik falát díszítette volna.
Válságkezelõ csomagot dolgozott ki a kormány a kis- és középvállalkozások helyzetének megerõsítésére.
Írásunk a 8. oldalon.
Cikk a 5. oldalon.
Írásunk az 2. oldalon.
Hatodik éve a gyerekekért
VONAT A MESEBIRODALOMBA
A önkormányzat részérôl dr. Halmai Gyula (balról), Káli Sándor, dr. Mihalecz Péter és Borkúti László vett részt a fórumon.
Kérdések és válaszok
Nyílt lakossági fórumot tartott Káli Sándor, Miskolc polgármestere csütörtök délután Miskolctapolcán, melyen párbeszédre hívta a helyi lakosokat a városrészt érintõ kérdésekrõl, a költségvetés összefüggéseirõl, az elmúlt idõszak megvalósult fejlesztéseirõl, valamint a tervezett beruházásokról. HORVÁTH IMRE
Százhúsz-száznegyven ember ment el az általános iskola tornacsarnokába, hogy meghallgassa a város polgármesterét, és feltegye a kérdéseit. A fórum apropója a de-
cember 7-én tartandó véleménynyilvánító helyi népszavazás, melyen a miskolctapolcaiak arról döntenek, hogy leváljanak-e Miskolcról, és önálló községként mûködjenek tovább, vagy sem. Elsõként Káli Sándor szólt az egybegyûltekhez, azzal kezdte, volt már válása, így tudja: annak a legrosszabb szakasza, amikor a döntéseket kell meghozni. Akik eldöntötték, hogy leválnak, azoknak nem tud, és nem is akar semmit mondani. Mert õk csak arra akarnak igazolást találni, hogy „lám, milyen rossz a helyzet”. FOLYTATÁS A 3. OLDALON.
Idén is – immár hatodik éve – zakatol a Mikulás-vonat a diósgyõri végállomástól Lillafüredig, ahol az erre az alkalomra kialakított Mesebirodalomban a Mikulás mellett Süsü, a sárkány várja a gyerekeket. TOMORSZKI I.
Útjára indult szerdán az idei elsõ Mikulás-vonat. A szerelvény november 26. és december 16. között napi négy alkalommal: reggel 9-kor, fél 12-kor, délután kettõkor és fél ötkor viszi a gyerekeket a diósgyõri végállomásról a Mikulás lillafüredi Mesebirodalmába. A szezon elsõ járatának utasait Lillafüreden, a Mesebirodalom kapujában a Mikulás várta, a kicsik ezután további, jelmezbe öltözött szereplõk bevonásával egy interaktív mesejáték részesei lehettek. Idén Csukás István népszerû, Süsü, a sárkány címû meséjét mutatták be a legkisebbeknek. F. Tóth Géza, a Diósgyõrért Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, a gyerekek közös feladata, hogy megkeressék az elkóválygott rénszarvasokat, a rénszarvasok segítségével a Mikulást, elmondják a varázsigét, kinyissák a kincsesládát, és itt mindenki megkapja a Mikulás-csomagot, amivel örömmel felszállnak a vonatra, és visszaindulnak Miskolcra. Tavaly már csaknem 18 ezer gyermek vett részt a programokon, hatszor annyian, mint például 2003-ban, amikor a miskolci ok-
tatási intézmények összefogásával és a Diósgyõrért Közhasznú Alapítvány kezdeményezésére, az országban egyedülállóan indult el a Mikulás-vonat. Ádám Ibolya, a Kulturális és Vendégforgalmi Osztály vezetõje szerint a Mikulás-vonat mára nem csak a miskolci gyerekeknek, hanem az ország különbözõ pontján is érdekes és jegyzett esemény. A téli idõszakban egy olyan idegenforgalmi attrakció, amelyért nagyon sokan elutaznak Miskolcra. A kicsik csillogó tekintete és mosolygós arca is azt mutatta, hogy meghatározó élmény volt szá-
mukra az álomutazás. A nagy érdeklõdésre való tekintettel a tavalyi évhez hasonlóan idén a
mozgássérült és a fogyatékkal élõ gyermekek is helyet kapnak a Mikulás-vonaton.
VÉDÔKET TESZTELNEK
Próbajátékosok a DVTK-nál Az õszi bajnoki idény végeztével a DVTK labdarúgói továbbra is edzésben maradtak, hiszen még két Ligakupa-találkozó vár rájuk. DOROS LÁSZLÓ
Az elsõ most szombaton, hazai környezetben, amelyen a Bõcs KSC lesz a piros-fehérek ellenfele. Egy héttel késõbb a Nyíregyházát látja vendégül Sisa Tibor vezetõedzõ legénysége, utána következhet a téli pihenõ. Szombaton Debrecenben a Diósgyõr együttesében feltûnt Despot Viskovic. A 28 esztendõs szerb labdarúgó az NB II Keleti csoportjában szereplõ Jászberény
együttesétõl érkezett Miskolcra, és a látottak alapján jó benyomást tett Sisa Tiborra. A klub vezetõi a téli szünet kezdetén minden követ megmozgatnak, hogy megerõsítsék az alakulatot. Dlusztus Imre ügyvezetõ például érdeklõdésünkre elmondta, hogy a héten Zalaegerszegrõl érkezett egy védõ. A 22 éves Mirceta Igorról van szó, aki pályára is léphet a szombati Ligakupa-összecsapáson. Túlságosan jelentõs mozgás azonban aligha várható a keretben. Amennyiben Köteles László, Szdrjan Sztanics és Djordje Kamber közül egy játékos elkel a piacon, a másik kettõt mindenképpen megtartja az egyesület!
2
KÖZÉLET
V. évfolyam 48. szám
Válságkezelõ csomag kis- és középvállalkozásoknak
KORMÁNYZATI MENTÕÖV Válságkezelõ csomagot dolgozott ki a kormány a kis- és középvállalkozások helyzetének megerõsítésére. Ennek részleteirõl Gúr Nándor (fotónkon), az Országgyûlés Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottságának elnöke adott tájékoztatást Miskolcon. Az informális találkozót az Észak-magyarországi Munkaadói és Gazdasági Közösség, valamint a B.-A.-Z.Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezte. SZ. S.
Gúr Nándor tájékoztatójában utalt rá: nyilvánvaló, hogy a pénzügyi szektorban tapasztalható, világméretû válság elõbb-utóbb az úgynevezett reálszférába is begyûrûzik, csupán az kérdéses, mely iparágakat érinti majd legjobban. Egyelõre az autó-, illetve az építõiparban tapasztalhatók leginkább a válság következményei, de valószínûsíthetõ, hogy ez egyéb területeken is jelentkezni fog. Gúr Nándor arról is szólt: a válság hatásai nem egyformán sújtják az ország külön-
bözõ régióiban mûködõ vállalkozásokat. Figyelembe kell venni, hogy az elmaradottabb területeken nem állnak rendelkezésre azok a gazdasági tartalékok, amelyek a fejlettebb országrészekben esetleg igen, ezért itt hatékonyabb támogatásra van szükség. A kormány által összeállított válságkezelõ csomagban – egyebek mellett – szerepel olyan, elsõsorban mikro-, illetve kisvállalkozások számára biztosított, kedvezményes hitellehetõség, amely a jegybanki alapkamatnál kedvezõbb feltételekkel vehetõ igénybe. Elõreláthatólag még az idén életbe lép az a hitel-
IDÕSÜGYI ÜGYFÉLSZOLGÁLAT Az Idõsügyi Tanács ügyfélszolgálata december 3-án, szerdán 8–12 óráig ügyeletet tart a miskolci Generációk Házában található irodában (Arany J. u. 29.).
garancia-törvény is, melynek értelmében az állam a vállalkozásoknál akár a felvett hitel 80 százalékáig is kezességet vállal. Serkentik a pénzintézetek „kockázati tõke”-kihelyezését, ami 30-50 milliárdot pumpálhat a gazdaságba, s a fejlesztési pénzeket érintõ pályázatoknál enyhítik az árbevétel-növekedéshez fûzõdõ feltételeket. Az élõmunka költségterheinek csökkentésével kívánják ösztönözni a foglalkoztatást, egyes munkaügyi szabálysértések esetében pedig valószínûleg enyhítik a büntetési tételeket. Mint Gúr Nándor fogalmazott, a feketefoglalkoztatás, és más szabálysértések
X. MISKOLCI GYÉMÁNTOK GÁLA
Jubileumi „gyémántkeresés” A Miskolci Gyémántok Alapítvány az idén tizedik alkalommal jutalmazza meg a miskolciak ajánlásai alapján azokat a személyeket vagy közösségeket, akiket érdemesnek tartanak arra, hogy „Miskolci Gyémánt” legyen. A december 9-én (kedden) 17 órakor a Mûvészetek Házában kezdõdõ Miskolci Gyémántok
DECEMBER 5–6.: NYÍLT NAPOK A MISKOLCI EGYETEMEN
Miért a Miskolci Egyetem? Anyag-, föld- vagy bölcsészettudomány? Informatika, nyelvek, a gazdaság vagy a mûvészetek világa? Mérnöki, menedzser- vagy egészségügyi karrier? Számos olyan kérdés ez, mely egyre gyakrabban merül fel a középiskolák fiataljaiban. A döntés felelõsségteljes, egy életre meghatározó. A Miskolci Egyetem december 5–6-i nyílt napjain mindazzal megismerkedhetnek a fiatalok és szüleik, amivel a régió meghatározó felsõoktatási intézménye hozzájárulhat ahhoz, hogy valóban sikeres döntés szülessen. Az idén is kitárja tehát kapuit a középiskolások elõtt a Miskolci Egyetem. A december 5–6-i nyílt napon az érdeklõdõk megismerhetik az intézmény karait, értékeit, hagyományait és persze 2009-re hirdetett képzési lehetõségeit is, köztük olyanokat, melyek hazánkban vagy a régióban csupán itt érhetõk el. Pénteken elsõsorban a fiatalokra, míg Mikulás napján szüleikre is számítanak a szervezõk. – A szülõk számára fontos, hogy jó hírû, sikeres embereket képzõ intézményben tanuljon gyermekük, míg a diákok kellemes és egyben hasznos éveket akarnak eltölteni az egyetemen, mi pedig szeretnénk megmutatni mindannyiuknak, hogy mit tudunk nyújtani ehhez – hangsúlyozta dr. Szûcs István tanulmányi rektorhelyettes. – Hogy mind többen tudhassák: a Miskolci Egyetem hazánk elsõ és eddig egyetlen felsõoktatási intézménye, mely 2008-
tól a Felsõoktatási Minõségi Díj birtokosa. Hogy a kutatóegyetemeké a jövõ, s a Miskolci Egyetem kutatóegyetem, klasszikus értelemben vett universitas, mely az orvosképzésen kívül szinte minden tudományterületen várja a tanulni vágyókat. Hogy történelmi gyökereink egyedülállóak a hazai felsõoktatásban. Hogy az Európaszerte páratlan campuson sokszínû kulturális és sportolási ki-
ellen természetesen fel kell lépni, ki kell szabni a megfelelõ bírságot – viszont nem biztos, hogy évekre ki kell zárni emiatt egyes vállalkozásokat a pályázatokból, közbeszerzési eljárásokból. A bizottsági elnök szerint ez a szankció jelenleg mintegy harmincezer vállalkozást érint. A tájékoztatón az is elhangzott: az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács december 17-ig ugyancsak kidolgozza egy válságkezelõ csomag feltételeit, ahol a Regionális Operatív Program keretében elérhetõ fejlesztési pénzekhez juthatnak a régió vállalkozásai.
kapcsolódás várja a fiatalokat. S hogy az infrastruktúra-fejlesztések mellett a képzési lehetõségek is folyamatosan bõvülnek – sorolta a rektorhelyettes. S hogy felsorolása mi mindennel folytatódott még, s miért érdemes a Miskolci Egyetemet választani, arról személyesen is meggyõzõdhetnek az érdeklõdõk december 5–6-án, a Miskolci Egyetem díszaulájában.
Gálán közremûködik majd a Ködmön és a Lazúr Táncegyüttes, valamint Aranyosi Péter miskolci humorista. Új lemezébõl ad ízelítõt a Bon-Bon együttes, és a közelgõ karácsony hangulatát idézi majd Szekeres Adrienn fellépése. A mûsorra jegyek korlátozott számban kaphatók a Mûvészetek Háza jegypénztárában. A szervezõk továbbra is várják a miskolciak ajánlását arra, hogy ki az a személy, vagy melyek azok az egyesületek, közösségek, akiket megjutalmaznának a „Miskolci Gyémánt” díjjal. Segíthetnek a www.gyemantok.hu oldalon található kérdõív kitöltésével, vagy ajánlásokat küldhetnek alapdíjas SMS-ben a 06-30/2602207-es telefonszámra november 30-án éjfélig.
Ingyenes jogtanácsadás Újraindul decemberben az ingyenes jogtanácsadás az MSZP Politikai Centrumában (Miskolc, Corvin u. 9.). A tanácsadást havonta egyszer tartja dr. Kovács Andrea; az elsõ december 2-án (kedden) 14 és 15.30 között lesz. A késõbbi idõpontokról személyesen a politikai centrumban, vagy telefonon a 46/504-904-es számon lehet érdeklõdni.
Lakossági fogadóóra Orosz Lajos alpolgármester, a 2-es számú választókörzet (Martin-Kertváros) szocialista önkormányzati képviselõje december 4-én 17-tõl 18 óráig lakossági fogadóórát tart az önkormányzat ügyfélszolgálati irodájában (Martin-Kertváros, Kisfaludy u. 39–41.). Hegedûs Andrea, a 3-as számú választókörzet szocialista önkormányzati képviselõje tisztelettel értesíti a körzetben élõket, hogy minden hónap elsõ hétfõjén lakossági fogadóórát tart. A következõ idõpont: december 1. (hétfõ) 16-tól 17 óráig. Helye: Radnóti Miklós Közösségi Ház (Miskolc-Szirma, Erkel F. u. 47.). Dr. Bistei Attila, a 7-es számú választókörzet szocialista önkormányzati képviselõje tisztelettel értesíti a körzetben élõket, hogy minden páratlan hét keddjén lakossági fogadóórát tart az avasi Profi Áruház elõtt. A következõ idõpont: december 2. (kedd, 16 óra). Dr. Mokrai Mihály, a 11-es számú választókörzet szocialista önkormányzati képviselõje tisztelettel értesíti a körzetben élõket, hogy minden hónap elsõ hétfõjén lakossági fogadóórát tart. A következõ idõpont: december 1. (hétfõ) 16-tól 17 óráig. Helye: MSZP-székház (3530 Miskolc, Corvin u. 9.). Zámbó Tiborné, a 21-es számú választókörzet szocialista önkormányzati képviselõje tisztelettel értesíti a körzetben élõket, hogy december 2-án, kedden 16–17 óra között lakossági fogadóórát tart a Vasgyári Közösségi Házban (Vasgyári u. 2.). Doszpoly Orsolya, önkormányzati képviselõ december 4-én (csütörtökön) rendhagyó adventi fogadóórát tart 17.00–18.30 óra között Miskolcon, az Erzsébet téren (Összefogás karácsony). Dr. Szinay Attila, önkormányzati képviselõ december 1-jén (hétfõn) rendhagyó adventi fogadóórát tart 17.00–18.30 óra között Miskolcon, az Erzsébet téren (Összefogás karácsony). Tavaszi Zsolt, önkormányzati képviselõ december 3án (szerdán) rendhagyó adventi fogadóórát tart 17.00–18.30 óra között Miskolcon, az Erzsébet téren (Összefogás karácsony). Fábián István, önkormányzati képviselõ december 2-án (kedden) rendhagyó adventi fogadóórát tart 17.00–18.30 óra között Miskolcon, az Erzsébet téren (Összefogás karácsony). Kocsis Levente, önkormányzati képviselõ december 5-én (pénteken) rendhagyó adventi fogadóórát tart 17.00–18.30 óra között Miskolcon, az Erzsébet téren (Összefogás karácsony).
Megjelenik Miskolcon és B.-A.-Z. megyében 85 000 példányban, térítésmentes. Kiadó: Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft. Felelôs kiadó: Karosi Imre ügyvezetô. Felelôs szerkesztô: Horváth Imre. Fômunkatárs: Szepesi Sándor. Fotó: Juhász Ákos. Marketingigazgató: Horváth Edit: 30/6634-425. Terjeszti az Inform Média Kft. Terjesztéssel kapcsolatos információ: 46/503-501/100. Tördelés: MiGraf. Nyomda: Színeskép Nyomda. Szerkesztôség: 3525 Miskolc, Kis-Hunyad u. 9. Telefon: 46/503-506. Fax: 46/358-200. E-mail:
[email protected]. Hirdetés: 46/503-509. ISSN 1785-6590
Lapunkat rendszeresen szemlézi Magyarország legnagyobb médiafigyelõje, az
» O B S E RV E R «
BUDAPEST MÉDIAFIGYELÔ KFT.
1084 Budapest, VIII. ker. Auróra u. 11. Tel.: 303-4738 • Fax: 303-4744 • http://www.observer.hu
KÖZÉLET
2008. november 29.
Kérdések és válaszok
FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL. Akik viszont még nem döntöttek, azokkal szeretne beszélgetést folytatni. Elsõsorban óvja õket attól, hogy olyan döntést hozzanak, amelynek az eredménye beláthatatlan. Miskolcon az a szokás, hogy pártállástól függetlenül le tudnak ülni, és tényadatokról vitatkoznak. Azok, akik csak zártkörû találkozásokon közlik a számokat, nem akarják felvállalni a vitát azokkal, akik konkrét számadatokkal dolgoznak. Arra kérte a fórum résztvevõit: keressék meg a hiteles számokat. Az önkormányzati pártsemleges dolgozók a hivatalok, az APEH által átvizsgált adatokkal dolgoznak, és az mást mutat, mint amit a felelõtlen ígérgetõk megpróbálnak elhitetni. Az önkormányzat azért harcol, hogy a Miskolci Egészségügyi Központ megmaradjon, hogy az erõmû mûködjön. Miskolc egy ezer sebbõl vérzõ város: azt teszik, amit tudnak – hogy ez elég vagy kevés-e, mindenki maga döntheti el. Káli Sándor a felelõsséget azzal kapcsolatban, hogy a strandon a fejlesztés nem valósult meg, ismét felvállalta. Mint mondta, azért azonban nem tud felelõsséget vállalni, hogy a városrész központját „letúrták”, és a fejlesztések központját a Barlangfürdõ jelentette. Miskolctapolca azonban átalakult, fürdõvárosból lakóhellyé. Különbözõ érdekek csapnak össze: aki szobát ad ki, azt kérdezi, miért nem mûködteti akár veszteségesen is az önkormányzat a fürdõt. Azonban új idõk járnak, és ehhez készítenek fejlesztési elképzeléseket. Többször felmerült már az is, hogy foglalkozni kell a kolóniával, és miért nem léptek hamarabb – folytatta a polgármester – ennek az oka, hogy nyolc kolónia van Miskolcon, ebbõl egyelõre a Szondit tudták felszámolni. Ennek ugyanis van anyagi vonzata is, Miskolc pedig nem egy gazdag város. Olyan várost szeretnének for-
málni, ami értékes, meg tudja mutatni magát, és ha valaki azt kérdezi, hogy miért nem tettek többet, az rá a válasz: mert korlátok vannak. De a kiemelt értékek közé tartozik Tapolca. Nem hisz az emberek azon képességében, hogy nehéz helyzetben elvesztenék a józan megfontolásukat. A város erejétõl függõen azt támogatja, hogy ez a településrész egyre élhetõbb legyen – zárta bevezetõjét a polgármester.
A lakossági kérdések közt Petróczki László arról érdeklõdött: a Fenyõ utcát miért december elején aszfaltozzák, és miért ezt, mikor vannak rosszabb utak is. Megemlítette a „Nem akarok falusi lenni” címû, lapunkban is leközölt levelet, szerinte van olyan része Tapolcának, ami nem is falunak, hanem tanyának minõsülne, ahová nem megy ki a postás sem, csak számozott ládákba dobja be az utca végén a leveleket. A beruházási terveket csak pénzpazarlásoknak nevezte, a tervezett mûvelõdési központból pedig szerinte nem lesz semmi. Kovács Attila, a központ beruházójának megbízottja elmondta: 1500 négyzetméter alapterületû lesz, ebbe belefér az ABC, kávézó, húsbolt, és amire még igényük van a tapolcaiaknak. Volt olyan felszólaló, aki szerint a leválást elõkészítõ bizottság száma-
Képviselõi fórum
VÉLEMÉNYT MONDHATTAK Dr. Nagy Kálmán országgyûlési képviselõ tartott fórumot a miskolctapolcaiaknak az önálló községgé válásról szóló, december 7-i véleménynyilvánító népszavazás kapcsán. A politikus nemcsak saját véleményét mondta el, hanem az ott élõk véleményét is kikérte, hogy ez is segítse õt saját állásfoglalásának a kialakításában. NAGY E.
Mintegy félszáz érdeklõdõ látogatott el a miskolctapolcai leválás kapcsán rendezett újabb fórumra. Az ott élõket dr. Nagy Kálmán országgyûlési képviselõ hívta meg azzal a szándékkal, hogy minden jelenlévõ kifejthesse álláspontját a véleménynyilvánító népszavazás elõtt. A fórumon dr. Nagy Kálmán elmondta: nem látja, hogy a város-
vezetésben meglenne az a fajta szándék vagy lehetõség, hogy Miskolctapolcán valódi változás következzen be. A felszólaló résztvevõk is a fejlesztések elmaradását, és többek között az egykori strandfürdõ körül kialakult vitás kérdéseket feszegették. A miskolctapolcaiak szerint éppen ezek miatt fontos, hogy december 7-én minden ott élõ kinyilvánítsa véleményét. Dr. Nagy Kálmán ellenzéki országgyûlési képviselõ fontosnak tartotta elmondani, hogy nincs egyértelmû politikai állásfoglalása arról, hogyan döntsenek az emberek a decemberi véleménynyilvánító népszavazáson, ugyanis pártja nincs hatalmi helyzetben. Dr. Nagy Kálmán elõadása után nem sokkal elfoglaltságára hivatkozva elhagyta a fórumot és a Fidesz egyik szimpatizánsát kérte fel annak levezénylésére.
it nem lehet elhinni, neki azt mondták, hogy megsaccolták az adatokat. Többen is jelezték, hogy a városrészben vannak szabálytalan építkezések. Káli Sándor válaszában megjegyezte, van, amiért a város nem felelõs, ilyen a postaszolgálat. Nehéz az ellen tenni, aki felvállal szabálytalanságokat. Sokára jut el az önkormányzathoz a hír, például az is, hogy szabálytalanul parkoltattak az
iskola udvarán. Hozzátette, ha szabálytalanságot tapasztalnak a lakók, jelentsék be, kivizsgálják. Az aszfaltozás kapcsán megjegyezte, a költségvetési év miatt aszfaltoznak most. Tóth Pál szerint virágoskert volt a rendszerváltás elõtt Tapolca, 1990 után azonban mostohagyerek lett. Traktorral vágják a füvet, és olyan virágokat ültetnek, miket õ a saját kertjében soha. A strandot nem kellett volna tönkretenni, a békás tó területén pedig szerinte van meleg víz, amit hasznosítani lehetne. A polgármester szerint a központját tették tönkre a városrésznek. A strand kapcsán beszélt arról is, hogy a bérlõk nem váltak be egyik városi strand esetén sem, így az az állítás sem igaz, hogy az önkormányzat nem lehet jó gazda. Tulajdoni „umbuldák” történtek, bérelt ingatlanok magántulajdonba mentek át, és ezeket vissza kellett szerezni. Kérdésként merült fel, hogy a népszavazás után mennyi idõvel lehet önálló település Tapolca. Ennek kapcsán Mihalecz Péter jegyzõ elmondta, leghamarabb 2010 õszén, az önkormányzati választásokkor, és utána hat hónap áll rendelkezésre a vagyonmegosztásra. Ha nem sikerül, akkor a megyei bíróság dönt, az eljárás általában két év. Tóth Szabó István azzal kezdte, hogy nem régi lakos itt, és a levá-
lás ellen van. Véleménye szerint mindenki jót akar. Ígérhetett volna azonban többet is a polgármester, és lelkesebb lehetne a fórum. A leválók fórumán sokat ígértek – volt is lelkesedés – még ha nem is valósulnak meg. Szerinte nincs igazi képviselet, egy olyan képviselõ, aki a gondokat közvetíti az önkormányzat felé. Borkúti László erre reagálva megemlítette, õ hozott létre részönkormányzatot elõször a városban 2000ben. A 2006-os választás után azonban hat hónap késéssel jött létre a helyi részönkormányzat, az egymilliós keretét sem tavaly, se idén nem használta fel, és a leválást elõkészítõ bizottság tagja is benne van. Szerinte a civil szervezetek sem mûködnek jól a városrészben. Dr. Pál Tiborné is kijelentette: nemmel fog szavazni. Elmondta, a közvetlen kollégája az egyetemen Györffi Dezsõ, aki a leválást elõkészítõ bizottság számára készítette a költségvetési anyagot, érdemes lenne õt is meghívni valamikor, most éppen nyaral. Kérdésként tette fel, van-e remény arra, hogy a strand ügye megmozdul? Káli Sándor jelezte, az önkormányzatot senki nem kereste meg, hogy a számokat kérje tõlük. A strandon még van olyan épület, ami jogilag másé, és nem tudják bontani, de tisztázni fogják hamarosan. Nagyházi Mihály mint panziótulajdonos szólalt fel. Szerinte a turizmus visszaesett, így kérdésként tette fel: maradjon-e, el tudja-e tartani majd a családját? Szerinte lehetne Tapolca egy másik Hévíz. Káli Sándor szerint ne Hévíz legyen, mert ott van meleg víz, itt pedig nincs, így nem lehet vele versengeni. Meg kell találni a mást, ami miatt Tapolca nevezetes lehet, a speciálist. A családokat, a nyugalmat kedvelõ vendégeket kell idecsábítani. 1100 szálláshely van ma Miskolcon, így ezek számát bõvíteni kell. A polgármester zárszavában elmondta, idegenforgalmi szempontból át kell gondolni a fejlesztéseket. Megnézik, hogy hová mit lehetne, mit érdemes beruházni és hogyan lehet ezeket összefûzni. – Higgyék el, hogy valami mást kell kitalálni. Hiszek benne, hogy az emberek látják, hogy a szándék a város részérõl igaz – tette hozzá Káli Sándor.
ÚTREKONSTRUKCIÓK
A 2008. évi nagy volumenû útrekonstrukció keretében, november közepén megkezdõdtek a Szepessy Pál és a Cserje utca útburkolatának felújítási munkái. Néhány napja a Csokonai utca régi aszfaltszõnyegének marózása is megtörtént, szerdán pedig megkezdõdött a Fenyõ utca rekonstrukciója. Ebben az évben – az idõjárás függvényében – még elkészül a Damjanich utca aszfaltozása, melyet csütörtökön kezdett a kivitelezõ a meglévõ burkolat marózásával.
Közbiztonsági fórum
Bazin Géza, a 23-as számú választókörzet önkormányzati képviselõje értesíti a körzetben élõket, hogy december 3-án (szerdán) 17 órától a Perecesi Részönkormányzat közbiztonsági fórumot tart. Helye: Perecesi Közösségi Ház (Bollóalja út 160.). Meghívott vendégek: dr. Tompa Sándor or-
szággyûlési képviselõ, Nyírõ Pál közbiztonsági tanácsnok, a Diósgyõri rendõrõrs képviselõi, Cseh László, a Miskolci Polgárõr Egyesület elnöke, Kispál Gábor, a Perecesi Polgárõrség vezetõje, Papp Tamás, a Közterület-felügyelet fõosztályvezetõje, Váradi Gábor kisebbségi képviselõ.
Itt van az õsz, itt van újra!
MOSASSON INGYEN AZ IVECOBAN! Amennyiben a Truck Italia Kft.-nél javíttatja haszongépjármûvét, megajándékozzuk egy külsõ mosással, valamint gyári és utángyártott Iveco, Mercedes-Benz, Renault alkatrészekbõl 5% kedvezményt biztosítunk. Címünk: Truck Italia Kft., 3527 Miskolc, Zsigmondy út Elérhetõségünk: Tel/fax: 06-46/413-140 Az akció ideje: 2008. szeptember 22.–2008. november 30.
ÓRA AKCIÓ a FÔNIX Óraüzletben, a Centrum Áruház földszintjén
5000 Ft feletti vásárlás esetén 10% kedvezmény december 31-ig. Nyitva tartás 9–17 óráig, szombaton 9–13-ig.
LORUSS, PULSAR, TIMEX
3
Ismertették a fejlesztéseket
VÁLLALKOZÓI FÓRUM Vállalkozói fórumra hívta a Miskolctapolcán tevékenykedõ cégek, társaságok vezetõit Borkúti László, Miskolctapolca polgármesteri megbízottja. Az eseményen a város vezetése is képviseltette magát és ismertették a terület fejlesztésére vonatkozó elképzeléseiket is, az elért eredmények bemutatása mellett. NAGY E.
Mintegy tucatnyi vállalkozó fogadta el a polgármesteri megbízott meghívását. A résztvevõk arra voltak kíváncsiak, milyen fejlesztések elõtt áll Miskolctapolca, és milyen tervek születtek a városrész fellendítése érdekében. A vállalkozói fórumon Miskolc város fõépítésze a miskolctapolcai terveket ismertette, kiemelve a Barlangfürdõ melletti területet, ahol egy gyógyszálló épülhetne; a volt Anna Szálló területét, ahol nemrégiben a bencés apátság nyomaira bukkantak, illetve a csóna-
kázótó és az õspark területét, amelynek rehabilitációjára már elkészültek a tervek is. Többek között ezekkel ismerkedtek a tablókon keresztül az eseményen részt vevõ vállalkozók. A fórumon Káli Sándor, Miskolc polgármestere is részt vett, aki szerint Miskolctapolca óriási kockázatot vállal, ha községként kíván a jövõben tovább mûködni, mivel önmagában képtelen lenne a település önmagát fenntartani. A településrészt is érintõ Integrált Városfejlesztési Stratégiát ismertette a vállalkozói fórumon Fedor Vilmos, a város alpolgármestere, aki a tervek mellett elmondta azt is, hogy levelet kapott nemrégiben a perecesiektõl, akik leírták, hogy milyen fejlesztéseket szeretnének a területükön. Az alpolgármester szerint a miskolctapolcai véleménynyilvánító népszavazás kapcsán várható, hogy Pereceshez hasonlóan más városrészek is jelentkeznek majd igényükkel a miskolci önkormányzatnál.
Konferencia a panelfelújításokról
A MIK Zrt. és a Sto Építõanyag Kft. konferenciát rendezett Panelos épületek energiatudatos felújítása címmel szerdán, a polgármesteri hivatal Petõfi utcai tanácstermében. A tanácskozáson szó volt a miskolci panelos és mûemlék épületek felújításáról, az önkormányzat szerepérõl, elvárásairól, illetve lehetõségeirõl. A szakemberek eszmét cseréltek a panelos épületek homlokzati hõszigetelésérõl, a nyílászárók cseréjérõl, illetve a banki finanszírozási lehetõségekrõl is.
4
HIRDETÉS
V. évfolyam 48. szám
KARÁCSONYI VÁSÁR ERZSÉBET TÉR
Fûtsünk legalább 40%-kal olcsóbban Miskolc belvárosában, a Jókai út 4. sz. alatt épülõ J4 Társasház energiaellátása geotermikus energiával történik. Ennek lényege, hogy a Föld mélyében lévõ, korlátlanul rendelkezésre álló hõenergia kerül hasznosításra az épület fûtésénél és a melegvíz-ellátásnál. Pénztárcakímélõ fûtési költség Ezáltal a fûtés költsége 40%-kal kerül majd kevesebbe, mint a gázfûtés, nem beszélve a távfûtésrõl. A panellakások fûtési költségével összehasonlítva pedig óriási a különbség. Kb. ¼ áron „megúszhatjuk” a fûtési számlát. A gáz és a távfûtés ára folyamatosan emelkedik, így a megtakarítás mértéke az évek folyamán egyre növekedni fog. Kiváló hõszigetelés A kedvezõ energiaellátással kiváló hõszigetelés párosul, a 44 cm-es Porotherm téglafalakkal és a fokozott hõszigetelésû nyílászárókkal. 2009. január 1-jétõl bevezetésre kerül hazánkban is az Energetikai Minõségtanúsítás, amely a lakások hõszigetelésének és hõellátásának gazdaságosságát hivatott vizsgálni. Ennek alapján az itt épült lakások A+ (legmagasabb) kategóriában lesznek besorolva. Az EU-s gyakorlat szerint az ilyen lakások értéke a késõbbiekben akár 30%-kal is magasabb lesz, mint az átlagos lakásoké! Ezáltal az ilyen lakások vásárlása igen ÉRTÉKÁLLÓ BEFEKTETÉS!
Légkondicionálás ingyen A geotermikus energia használható nyáron hûtésre is, így a miskolci lakáspiacon egyedülálló légkondicionált lakások épülnek a J4 Társasházban. A hûtésénél csak a keringtetõ szivattyú mûködtetése igényel energiát, így itt a megtakarítás a hagyományos klímákhoz képest 95%-os! Tehát a nyári melegben történõ légkondicionálás szinte ingyen van!
2008. november 30–december 24. Minden nap 17.00 órától a Mézeskalács házikóban versek, dalok, bábjátékok szórakoztatják a gyermekeket.
Egészségesebb, esztétikusabb A kellemesebb melegérzetet, illetve hûtés esetén a hûvös érzetet fokozza, hogy nem koncentrált fûtõ- és hûtõtestek (radiátorok vagy klímaegységek) kerülnek felszerelésre. A fûtés és a hûtés egyaránt padlófûtéssel, falfûtéssel és mennyezetfûtéssel történik, így a kellemetlen mellékhatások, mint forró radiátor, klímazaj, hideglevegõ-áramlás, teljesen ki vannak zárva. Természetesen az olcsó energiaköltségek mellett is fontos tényezõ, hogy mindenki annyit fizessen, amennyit fogyaszt, így minden lakásban szabályozható lesz a fûtés és a hûtés egyaránt, amelyet egy hõmennyiségmérõ mér majd.
Beruházó, értékesítô: TRX Consulting Kft. Tel.: 30/ 515-3517, 30/941-4335 Web-oldal: www.j4tarsashaz.hu
goldentours
Zsolnay, hollóházi porcelánok –20%!
MISKOLCI INDULÁSÚ ÚTJAINK, KEDVEZŐ ÁRON! LAST MINUTE-AKCIÓ! ADVENTI ÚTJAINKBÓL 5% KEDVEZMÉNY Advent Bécsben december 6. 8500 Ft Advent Bécsben eisenstadti városnézéssel, osztrák szállással, december 13–14. 18 800 Ft Velencei karnevál 2009. február 19–22. 27 900 Ft Velencei karnevál nonstop 2009. február 13–15. 16 900 Ft Szilveszter Londonban repülõvel 109 990 Ft/fõ + illetékek + biztosítás,
Párizsban 138 000 Ft/fõ + illetékek + biztosítás. További karácsonyi, szilveszteri ajánlatok bel- és külföldön
Autóbuszok bérbeadása 18–70 fõig A részletekrôl érdeklôdjön irodánkban: Golden Tours Utazási Iroda 3530 Miskolc, Széchenyi u. 26., a színházzal szemben a földszinten. Tel.: 46/506-088, 506-089
Miskolc, Szeles u. 71. (a Szeles bevásárlóudvarban)
Tel.: 46/506-885 Nyitva: H–P.: 8.00–16.00 Szo.: 8.00–13.00
Kristály- és üvegpoharak, vázák, evőeszköz-, és étkészletek, zománcozott edények, cserépedények, konyhai felszerelések kedvező áron. (amíg a készlet tart)
Kerüljön érték az ünnepeken is az asztalra!
PÁLYÁZAT A Miskolc Város Sportjáért Közalapítvány pályázatot hirdet Miskolcon bejegyzett sportegyesületek számára utánpótlás támogatása céljából. A pályázatok leadási határideje: 2008. december 5-e, 12.00. A pályázatok benyújtásának helye: Drotár Ottó sportreferensnél (Miskolc, Polgármesteri Hivatal, Városház tér 8.). Érdeklődni az 512-775 telefonszámon lehet.
MÛSOR/PROGRAM
2008. november 29.
Mikulás a fürdõben
December 5-én a Fürdõk éjszakáját tartják a Bogácsi Termálfürdõben, egy különleges Mikulás esti vizes bulival.
Az est folyamán fellépnek: 21–21.30-ig Lajsz András és bártender csapata, aki egy látványos, akrobatikus koktélshow-t mutat be. 21.30–22.00-ig a mesés Kelet hastáncosai varázsolják el a közönséget. 22.00–22.30-ig a tûzlovagok látványos pirotechnikai mûsora tekinthetõ meg. 22.30-tól a kivetítõn megtekint-
Befogadó város
hetik Bogács érdekességeit, és a Spektrum Duó, az est zenekara játszik. A mûsorok szüneteiben a rendezõk mindenkit megkínálnak a salátabárjukból. 23.30-kor érkezik különleges jármûvén a felnõttekhez a Mikulás a Moulin Rouge tánckar kíséretében, akik Mikulás-ruhájukból kivetkezve egy fergeteges tánckavalkádot adnak elõ. Éjfél után mindenkit megvendégelnek egy pohár, „meglepetésszerû” gyertyafényes pezsgõvel, majd zeneszó mellett lehet táncolni a medencében hajnal 4-ig.
MISKOLCON TALÁL OTTHONRA A VÁROSKÉP
Mûvészetek Háza, Béke-terem: december 4-én, 16 órakor Lengyel Filmnapok: Egy bolond naplója, lengyel film, december 4–december 9. között, 20 órakor, december 10-én 20.15 órakor Mamma Mia!, angol–amerikai zenés vígjáték, december 4–5-én 18, december 6–9-én 16, 18, december 10-én 16 órakor Zuhanás, indiai–angol–amerikai film, december 5én 16 órakor Lengyel Filmnapok: Erõs ember, lengyel film, december 6–7. 14.30 órakor Madagaszkár 2., amerikai animációs film, december 10-én, 18 órakor I’m Not There – Bob Dylan életei, amerikai film. Mûvészetek Háza, Uránia-terem: december 4–december 10. között, 15.30, 17.45 órakor Madagaszkár 2., amerikai animációs film, 20 órakor Zuhanás, indiai–angol–amerikai film.
ISMÉT MEGJELENT A SZÁZÉVES MÚLTRA VISSZATEKINTÔ
MISKOLCI KALENDÁRIUM Kapható a Lapker Zrt. pavilonjaiban változatlan, 399 Ft-os áron.
Arday István (balról), Csetneki József és Fedor Vilmos tájékoztatott a kép sorsáról. Miskolcon, az Avasi Gimnáziumban talál otthonra az az alkotás, amely egy sorozat záró részeként Sárospatak egyik falát díszítette volna. Hosszadalmas viták után azonban a készítõi úgy döntöttek, a befogadásra kész megyeszékhelynek adják. HORVÁTH I.
Komoly vihart kavart Sárospatakon Csetneki József, Balogh István és feLugossy László Városkép sorozatának harmadik, záró darabja. Olyannyira, hogy az elsõ kettõvel ellentétben ez nem is került ki a tervezett helyére. Az önkormányzat szerint ennek oka az, hogy nem volt érvényes építéshatósági engedély a kihelyezéséhez, a mûvészek szerint azonban az igazi ok, hogy olyan dolgokat láttak bele az alkotásba, – rek-
lám, horogkereszt, sarló-kalapács – amirõl szó sincs. A miskolci városházán szerda délelõtt tájékoztattak arról, hogy Miskolc befogadta a képet, és az Avasi Gimnáziumban kaphat végsõ helyet. Fedor Vilmos, Miskolc alpolgármestere külön is kitért arra, hogy Csetneki József miskolci születésû, így ez is szerepet játszott abban, hogy azonnal a segítségére siessenek. Az alpolgármester egyszerûen csak furcsa vitának nevezte, ami Sárospatakon kibontakozott az alkotás körül, de mint hangsúlyozta, Miskolc mindig is befogadó város volt, az ideérkezõkkel és a kultúrájukkal szemben is. Ez azért is fontos – tette hozzá –, mert beindult egy folyamat, amelyben Miskolc a kultúra segítségével definiálja magát újra. Csetneki József szerint jó, hogy
Meggyújtják az elsõ gyertyát A szokásoknak megfelelõen november 30-án, advent elsõ vasárnapján a Szent István téren, a virágóra helyén felállított koszorún
ADVENTI MEGHÍVÓ
A NYEREMÉNYESÔ FÔDÍJA EGY 2 SZEMÉLYES WELLNESS-HÉTVÉGE a Danubius Health Spa Resort Sárvár**** hotelben
A Fidesz miskolci politikusai várják Miskolc lakóit november 30án, 15.30 órakor az egyházak képviselõivel egy közös imádságra, közös éneklésre, egy pohár forró teára és beszélgetésre. Egyben meggyújtják az elsõ adventi gyertyát is az Erzsébet téren a Sarokház kávézó elõtt.
meggyújtják az elsõ gyertyát. A program 16 órakor kezdõdik, a gyertyát dr. Mokrai Mihály alpolgármester gyújtja meg. Közremûködnek a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium diákjai.
a kép „megnyugszik”, és a helyére kerül. A program kapcsán elmondta, a cél az, hogy a kortárs mûvészetet bemutassák az utca emberének is, aki nem jut el múzeumokba, képtárakba. Az egyedi és formabontó alkotások terveit külön-külön, a három alkotást azonban együtt készítették el. Az elsõ 2004-ben, a második pedig 2006-ban került ki Sárospatakon. A festõmûvész felolvasta a Patak Alkotó Csoport közleményét is, amelyben döbbenetüket fejezték ki, méltatlannak és a mûvészetben testet öltõ szabadság megcsúfolásának tartják, ami Sárospatakon történt. Egyben üdvözlik, hogy Miskolc meglátta az alkotásban a lényeget, és példát mutatott. Több lehetõség is felvetõdött, hogy Miskolcon hol kapjon helyet a monumentális alkotás, végül az Avasi Gimnáziumra esett a választás, az iskola ugyanis jelentkezett, hogy fogadná a festményt. Az igazgató, Arday István elmondta, az új épületszárnyban, üvegtetõ alatt, jó megvilágításban kap helyet, erre a falfelületre egyébként is szerettek volna egy mûalkotást. Hozzátette: Miskolcon a kultúra nem csak várost, hanem iskolát is épít.
Ünnepi idõsek napja Ünnepi idõsek napjára várnak mindenkit december 5-én, pénteken 14 órától a Komlóstetõi Általános Iskolába (Olvasztár u. 1.) Zámbó Tiborné önkormányzati képviselõ, és Farkasné Karres Éva
iskolaigazgató szervezésében. A rendezvény védnökei Káli Sándor polgármester és Tompa Sándor országgyûlési képviselõ.
HARANGVÁROSFEJLESZTÉSI IGAZGATÓSÁG HÍREK
MISKOLCON ELADÓ BEÉPÍTHETŐ TELKEK A Miskolci Ingatlangazdálkodó Zrt. kétfordulós, nyílt versenyeztetési eljárás (írásos ajánlat + versenytárgyalás) útján történő értékesítésre meghirdeti az alábbi ingatlanokat. Megnevezés
Bruttó induló ár (Ft)
Bánatpénz (Ft)
Kiajánlási dokumentáció nettó ára
Ajánlatok beadásának határideje
Ajánlatok bontásának időpontja
1665
közterület
24 960 000
1 248 000
10 000
2008. 12. 12., 9.00
2008. 12. 12., 9.15
442 459
beépítetlen terület beépítetlen terület beépítetlen terület
14 900 000
745 000
10 000 2008. 12. 15., 10.00
2008. 12. 15., 10.15 2008. 12. 15., 10.30 2008. 12. 15., 10.45
Cím
Helyrajzi szám
Terület (m2)
Győri kapu 147.
21 944/3
Palóczy utca
2654 2652/1
Sellő utca
12 631/3
1027
Cserhát utca
12 635/4
1043
HETI MÛSORA 2008. december 1–2008. december 7.
December 1., hétfõ 06.00 Az elõzõ esti adás ismétlése 08.30 Képújság 17.00 Manager Magazin (Hálózat TV) 17.30 Képújság 17.55 Mûsorismertetés 18.00 Miskolc Ma, hírmûsor 18.25 Kilátó, közéleti magazin 19.00 Miskolc Ma (ism.) 19.25 Kéznyújtásnyira, a fogyatékkal élõk magazinja 20.00 Miskolc Ma (ism.) 20.25 Fejezetek Magyarország közlekedéstörténetébõl, 17. rész, A jövõ technológiái 21.00 Szex, csajok, Mallorca, német film (Hálózat TV) 23.00 Képújság.
December 2., kedd
Mozimûsor
MEGYEI MELLÉKLETTEL
5
12 360 000
618 000
10 000
13 800 000
690 000
10 000
Az írásos ajánlatok benyújtásának helyszíne: MIK Zrt. Ingatlanforgalmazási Iroda Miskolc, Hunyadi u. 19. Ajánlatot az nyújthat be, aki az ingatlant, s az ajánlattétel részleteit bemutató kiajánlási dokumentációban foglaltakat elfogadja, továbbá befizeti a bánatpénzt az írásos ajánlatok benyújtásának határidejét megelőzően. A bánatpénz a nyertes pályázónál a vételárba beszámít, a többieknél visszafizetésre kerül. Az ingatlanokról bővebb tájékoztatás a MIK Zrt. honlapján www.mikrt.hu, valamint az 516-243 és az 516-420-as miskolci telefonszámokon kérhető. Kiíró fenntartja magának a jogot, hogy az ajánlattételi eljárást az ajánlattevőkkel szembeni indoklási kötelezettség nélkül határozatlan időre elhalassza, vagy eredménytelennek nyilvánítsa.
Szombaton, november 29-én reggel 9 órától adventi koszorúkészítésre várják a gyermekeket a Minorita templom hittantermébe. Kedden, december 2-án nyílt napot rendeznek a Fráter György Katolikus Gimnáziumban, amelyre az ötödikes diákokat és szüleiket várják fél 8 és fél 1 között. A mindszenti templom Millenniumi termében vasárnap, november 30-án közös Szentírás-olvasás keretében Pál apostol elsõ korinthusi levelét olvashatják, illetve hallgathatják meg az érdeklõdõk. A bányászok Szent Borbála-miséjét jövõ szombaton, december 6-án este 6 órakor a minorita templomban mutatja be dr. Seregély István ny. egri érsek. Ezen a napon délután 5 órától tartják a KÉSZ hagyományos imaóráját Magyarországért, a Szent Annatemplomban.
06.00 Az elõzõ esti adás ismétlése 08.30 Képújság 17.00 Helyszín, bûnügyi magazin (Hálózat TV) 17.30 Képújság 17.55 Mûsorismertetés 18.00 Miskolc Ma, hírmûsor 18.25 Kilátó, közéleti magazin 19.00 Miskolc Ma (ism.) 19.25 Sportpercek, a Miskolc TV sportmûsora 20.00 Miskolc Ma (ism.) 20.25 DVTK – Bõcs Liga kupa labdarúgómérkõzés 21.00 Tûzvonalban, amerikai film (Hálózat TV) 23.00 Képújság.
December 3., szerda 06.00 Az elõzõ esti adás ismétlése 08.30 Képújság 17.00 A Kontroll (Hálózat TV) 17.30 Képújság 17.55 Mûsorismertetés 18.00 Miskolc Ma, hírmûsor 18.25 Kilátó, közéleti magazin 19.00 Miskolc Ma (ism.) 19.25 Professzorok, dr. Kovács Ferenc portréja 20.00 Miskolc Ma (ism.) 20.25 Fejezetek Magyarország közlekedéstörténetébõl, 17. rész, A jövõ útjai 21.00 C.I.A. – A Kód neve ALEXA, amerikai film (Hálózat TV) 23.00 Képújság.
December 4., csütörtök 06.00 Az elõzõ esti adás ismétlése 08.30 Képújság 17.00 Kor Kontroll percek (Hálózat TV) 17.30 Képújság 17.55 Mûsorismertetés 18.00 Miskolc Ma, hírmûsor 18.25 Menni, vagy maradni? – Miskolctapolca, rövidfilm 19.00 Miskolc Ma (ism.) 19.25 Zenemalom, komolyzenei magazin a Miskolci Szimfonikusoknak 20.00 Miskolc Ma (ism.) 20.30 Hírháló (Hálózat TV.) 21.00 A négyek jele, amerikai film (Hálózat TV) 23.00 Képújság.
December 5., péntek 06.00 Az elõzõ esti adás ismétlése 08.30 Képújság 17.00 Business-mix magazin (Hálózat TV) 17.30 Képújság 17.55 Mûsorismertetés 18.00 Miskolc Ma, hírmûsor 18.25 Nebuló, oktatási magazin 19.00 Miskolc Ma (ism.) 19.30 Múzsa, kulturális magazin 20.00 Miskolc Ma (ism.) 20.30 Hírháló (Hálózat TV) 21.00 Ahol alvó kutyák hevernek, amerikai film (Hálózat TV) 23.00 Képújság.
December 6., szombat 07.00 Az elõzõ esti adás ismétlése 09.30 Képújság 17.00 Nagy Mezõgazdasági Magazin (Hálózat TV) 17.30 Képújság 17.55 Mûsorismertetés 18.00 Miskolc Ma, hírmûsor 18.25 Kilátó, közéleti magazin 19.00 (ism.) Miskolc Ma (ism.) 19.25 Sportpercek (ism.) 20.00 Miskolc Ma (ism.) 20.30 Hírháló (Hálózat TV) 21.00 Házibuli Attilával és vendégeivel – showmûsor (Hálózat TV) 23.00 Képújság.
December 7., vasárnap 07.00 Az elõzõ esti adás ismétlése 09.30 Képújság 15.00 DVTK – Bõcs Liga kupa labdarúgó-mérkõzés 17.00 Bence-show (Hálózat TV) 17.30 Képújság 17.55 Mûsorismertetés 18.00 Krónika, heti hírösszefoglaló magazin 18.25 Kilátó, közéleti magazin (ism.) 19.00 Krónika (ism.) 19.25 Múzsa, kulturális magazin (ism.) 20.00 Krónika (ism.) 20.30 Hírháló (Hálózat TV) 21.00 Ahol leszáll az éj, amerikai film (Hálózat TV) 23.00 Képújság. A mûsorváltoztatás jogát fenntartjuk!
6
HIRDETÉS
V. évfolyam 48. szám
VÁROSFEJLESZTÉSI IGAZGATÓSÁG MISKOLCON ELADÓ INGATLANOK A Miskolci Ingatlangazdálkodó Zrt. kétfordulós, nyílt versenyeztetési eljárás (írásos ajánlat + versenytárgyalás) útján történő értékesítésre meghirdeti az alábbi ingatlanokat Cím
TISZA-CSÍR HÚSDISZKONT
Miskolc, Széchenyi u. 92. sz.
AKCIÓ DECEMBER 2-TÔL 31-IG Eh. Eh. Eh. Eh. Eh. Eh. Eh.
csirkemell 949 Ft-ról . . . . . . . . . . . . .799 Ft-ra csirkefarhát 179 Ft-ról . . . . . . . . . . . .149 Ft-ra csirkeszárny 499 Ft-ról . . . . . . . . . . .419 Ft-ra csirke egész comb . . . . . .599 Ft-ról 539 Ft-ra csirkecomb farrésszel . . . .539 Ft-ról 469 Ft-ra csirkemáj szívvel . . . . . . . .599 Ft-ról 499 Ft-ra csirkemellfilé . . . . . . . . .1229 Ft-ról 1099 Ft-ra
Eh. Eh. Eh. Eh. Eh. Eh.
sertésoldalas . . . . . . . . . . .979 Ft-ról 899 sertéstarja . . . . . . . . . . . . .989 Ft-ról 899 hátsó csülök . . . . . . . . . . .629 Ft-ról 550 sertéscomb . . . . . . . . . . .1079 Ft-ról 950 sertéslapocka . . . . . . . . . .949 Ft-ról 899 sertéskaraj . . . . . . . . . . .1199 Ft-ról 1099
Ft-ra Ft-ra Ft-ra Ft-ra Ft-ra Ft-ra
December 23-tól 31-ig további meglepetés-árakkal!
Helyrajzi szám Terület (m2)
Megnevezés
Kiajánlási Hasznosítás Nettó induló ár Bánatpénz (Ft) dokumentáció módja (Ft) nettó ára
Magas minőség, alacsony ár!
Fehér kenyér 1 kg Fehér kenyér (szeletelt) 1 kg Kifli, zsömle, sóskifli Ömlesztett pogácsa 10 dkg Finom fonott kalács 0,25 kg Leveles sütemények
150 Ft 170 Ft 17 Ft 110 Ft 130 Ft 125 Ft
Miskolc, Búza téri piac, D-16 pavilon, a virágosok mellett.
Ajánlatok bontásának időpontja
Avasalja u. 64.
2258
1020 telek 85 épület
lakóház, udvar
bérbeadott
9 500 000
475 000
10 000
2008. 12. 17., 10.15
Tizeshonvéd u. 3. fsz/1.
1781/5/A/15
51
lakás
üres
6 600 000
330 000
–
2008. 12. 17., 10.30
Tárna tér 10.
35 275
2113 telek 291 épület
kultúrház
üres
6 500 000
325 000
10 000
2008. 12. 17., 10.45
Gizella u. 7.
6701/A/1 6701/A/3 6701/A/4
425 telek 97 lakások
lakóház
bérbeadott
4 500 000
225 000
10 000
Őzugró u. 40.
71 892/10
1110 telek 72 épület
kert és 2 gazdasági épület
üres
2 600 000
130 000
10 000
2008. 12. 17., 11.15
Nagy Lajos kir. u. 5.
32 850
772 telek 132 épület
lakóház, udvar és 3 egyéb épület
üres
15 800 000
790 000
10 000
2008. 12. 17., 11.30
Csaba vezér u. 55.
41 393
1545 telek 145 épület
áruház
bérbeadott
18 000 000
900 000
10 000
2008. 12. 17., 11.45
2008. 12. 17. 10.00
2008. 12. 17., 11.00
Az ingatlan megtekinthető
előzetes időpontegyeztetés után
Az írásos ajánlatok benyújtásának helyszíne: MIK Zrt. Ingatlanforgalmazási Iroda Miskolc, Hunyadi u. 19. Ajánlatot az nyújthat be, aki az ingatlant, s az ajánlattétel részleteit bemutató kiajánlási dokumentációban foglaltakat elfogadja, továbbá befizeti a bánatpénzt az írásos ajánlatok benyújtásának határidejét megelőzően. A bánatpénz a nyertes pályázónál a vételárba beszámít, a többieknél visszafizetésre kerül. Az ingatlanokról bővebb tájékoztatás a MIK Zrt. honlapján www.mikrt.hu, valamint az 516-243 és az 516-420-as miskolci telefonszámokon kérhető. Kiíró fenntartja magának a jogot, hogy az ajánlattételi eljárást az ajánlattevőkkel szembeni indoklási kötelezettség nélkül határozatlan időre elhalassza, vagy eredménytelennek nyilvánítsa.
Nyitva tartás: keddtõl péntekig: 6–18 óráig, szombat: 6–13 óráig, vasárnap 6–11-ig. Hétfõn zárva!
Mini pékbolt
Ajánlatok beadásának határideje
APRÓHIRDETÉS Egészségmegőrző termékek bemutatásához, értékesítéséhez munkatársakat keresünk. Kereseti lehetőség: akár 180 000 Ft/hó. Tel.: 20/9728-902. Eleged van az alkalmazotti munkából? Új kihívást keresel? Svájci érdekeltségű cég agilis értékesítőket keres. Tel.: 06-20/222-22-52. Egészségmegőrző termékek bemutatásához, értékesítéséhez munkatársakat keresünk. Kereseti lehetőség: akár 180 000 Ft/hó. Tel.: 06-20/574-8440. Dolgozni szeretne, dinamikus, megbízható, de életkora elhelyezkedési problémát okoz? Legyen értékesítési munkatársunk! Tel.: 06-20/995-5771. Svájci érdekeltségű kereskedelmi cég értékesítési feladatokra munkatársakat keres. Tel.: 20/529-8501. Értékesítésre rugalmas elfoglaltság, vonzó díjazás. Minden korosztálynak! Tel.: 06-20/959-0820. Svájci érdekeltségű cég értékesítési területre munkatársat keres. Amit elvárunk: minimum középfokú végzettség, oktatási vagy értékesítési tapasztalat, jó kommunikációs készség. Tel.: 06-20/529-8500.
HIRDETÉS
2008. november 29.
7
A ÁRUHÁZAK AKCIÓS AJÁNLATÁBÓL Érvényes: 2008. november 29-tôl december 4-ig, amíg a készlet tart!
LD–90LB hidrokabin – 90 x 90 x 210 cm – 4 mm vastag biztonsági üveg – 6 Jet fúvóka – állítható zuhanytálca – tükör – fejzuhany, kézizuhany – alumínium profil
FRA-02 zuhanykabin – 90 x 90 x 192 cm, íves – 4 mm vastag biztonsági matt vagy csíkos üveg – görgôs, mágneszáras tolóajtó – alumínium keret – fémvázas zuhanytálca
Kád + hidrokabin – 5 mm vastag biztonsági üveg, 8 Jet fúvóka, sötétített üveg hátfal, fejzuhany, kézizuhany, lábmasszázs, világítás, rádió, telefoncsatlakozás, folyékonyszappan-adagoló, akril kád szifonnal és leeresztõvel
8807 170 x 83 x 215 cm
THM: 39,99%
159 998 Ft most 0 Ft, majd 36 x 7158 Ft HG–8268 150 x 85 x 210 cm THM: 39,98%
THM: 40,00%
68 998 Ft
28 998 Ft
most 0 Ft, majd 36 x 3087 Ft
TERMÉKEK
– biztonsági gázégô – zománcozott dísztetô – termosztátos sütô – panorámás sütôajtó, – tárolórekesz
Salgó tûzhely
most 0 Ft, majd 36 x 6710 Ft
Kamino öntvény kandalló – 6 kW – ablakos – íves – festett, fekete burkolat – felsõ füstkivezetés – nagy, üveges ajtó
– jobbos és balos kivitelben – 6 kW teljesítmény – szilárd tüzelésû – 0,42 m2 fôzôfelület – 991 x 610 x 810 mm THM: 40,00%
3 égôs
36 998 Ft 4 égôs THM: 41,21%
39 998 Ft most 0 forint, majd 18 x 2888 Ft
THM: 40,00%
68 998 Ft
64 998 Ft
most 0 forint, majd 36 x 3087 Ft
most 0 forint, majd 36 x 2908 Ft
NAPOK A Hajdu gázbojlerek kémény nélküli kivitelben
Hajdu villanybojlerek
Speciális tûzzománc tartály, aktív anódos, korrózióSpeciális tûzzománc tartály, aktív anódos, kor- védelem, csôfûtôtest, szabályozható vízhômérséklet rózióvédelem, szabályozható vízhômérséklet
ECO 80K
120 l THM: 40,00%
58 998 Ft most 0 forint, majd 36 x 2640 Ft
64 998 Ft most 0 forint, majd 36 x 2908 Ft
Üzleteink: 10. sz. Vas-mûszaki Áruház 12. sz. Vas-mûszaki Áruház 13. sz. Mûszaki-lakberendezési Áruház 16. sz. Szerelvény Áruház
120 x 70 x 40 cm
15 598 Ft
140 x 70 x 40 cm
16 598 Ft
150 x 70 x 37 cm
17 698 Ft
160 x 70 x 38,5 cm
18 698 Ft
170 x 70 x 38,5 cm
18 998 Ft
150, 160 és 170 cm, fehér
13 498 Ft
149 998 Ft
Vesta gáztûzhelyek
80 l THM: 40,01%
Üvegszál erôsítésû fehér akril kádak lábbal
Fehér lemez fürdôkádak
ECO 120K Z 80EK Z120EK THM: 41,21%
Encs, Vasút u. 2. Eger, Ostorosi u. 13. Miskolc, Vágóhíd u. 4–6. Miskolc, Zsolcai kapu 12.
27 998 Ft 31 998 Ft 33 498 Ft 39 998 Ft
most 0 forint, majd 18 x 2888 Ft Tel.: 46/386-441 Tel.: 36/411-854 Tel.: 46/324-864 Tel.: 46/414-656
Elnett villanybojlerek zománcozott acéltartály, réz fûtôbetét, biztonsági termosztát, biztonsági szelep, fûtésjelzô lámpa, magnézium védô anód
MW-02 WC-ülôke – fa – fehér – fém szerelékkel
2798 Ft
50 l
18 498 Ft
CIL-53 WC-csésze
80 l
18 998 Ft
120 l
24 998 Ft
– hátsó kifolyású – mélyöblítésû –6l
5589 Ft
ÁRUHÁZBAN! Hajdu vízmelegítôk Alsó és felsô elhelyezési lehetôség, szabályozható vízhômérséklet, gyors vízmelegítés 5l
18 498 Ft
10 l
24 998 Ft
Hajdu keverôtárcsás mosógép
23 998 Ft Hajdu centrifuga – 1400 fordulat/perc – biztonságos fedélreteszelés
21 998 Ft A képek több esetben csak illusztrációk! Az esetleges nyomdai hibákért felelôsséget nem vállalunk! Az árváltoztatás jogát fenntartjuk!
Fagor felültöltôs mosógépek „A” energiaosztály, „A” mosóhatás 6 kg-os ruhatöltet, elektronikus vezérlés, 0–19 óra indításkésleltetés
30 l, hosszú élettartam
1000 fordulat/perc
75 998 Ft
1200 fordulat/perc
79 998 Ft
most 0 forint, majd THM: 39,99% 36 x 3400 Ft
most 0 forint, majd THM: 39,99% 36 x 3579 Ft
A készülékek 60 000 Ft feletti vásárlása esetén 25 km-es körzetben díjtalan házhoz szállítás!
8
KÖZÉLET
V. évfolyam 48. szám
A TISZTA IVÓVÍZ VÉDELMÉBEN
LEVÉLRÉS
Újabb pataktisztítási akció
A tavalyi akció után is folytatják a MIVÍZ Kft. és a Miskolci Öko-Kör szakemberei a miskolci karsztvízbázis védelmében végzett munkát Bükkszentlászlón. Az elmúlt héten újabb takarítási akciót szerveztek a Mexikó-patak mentén. HORVÁTH I.
Mint arról lapunk is többször beszámolt az akciót támogatva, a 2006-os ivóvízszennyezést követõen a tényfeltáró vizsgálatok azt állapították meg, hogy a nyáron lezúduló rendkívüli csapadékvíz a bükki karsztfelszínen illegálisan elhelyezett kommunális hulladékot sodort a vízgyûjtõ területre. Ekkor Miskolcon Bükkszentlászló városrész, mint potenciális szennyezõforrás került látótérbe. A helyszíni vizsgálatok és mérések alapján kiderült, hogy az itt élõ lakosság szemétlerakónak és háziszennyvízbefogadónak használta a tiszta forrásvizet levezetõ patak belterületi szakaszát. Több takarítási akció, lakossági tájékoztató és fórum is volt a témában, melynek eredményeként a patakmeder rendezett és tiszta lett, és a vízminõség is helyre állt. A szakemberek azonban itt még nem álltak meg, idén újabb mintákat vettek a vízbõl, és megvizsgálták, fennmaradt-e a kedvezõ változás. A szeptemberi vizsgálat még rendezett patakmedert és jó vízminõséget talált – mindössze egyetlen lakóingatlannál nem sikerült eredményt elérni. Korántsem lett ilyen jó azonban a novemberi eredmény. Bár Bükkszentlászlóra már a gázt is bekötötték, a hideg beköszöntével mégis sokan tértek vissza a hagyományos fûtéshez, és a patakban megjelent a fûrészpor, illetve a hamu. A másik probléma, amivel szembesültek a szakemberek, hogy a Mexikó-patak település alatti szakaszán illegális sze-
métlerakót találtak, melyrõl nem állapítható meg, hogy ki, vagy kik helyezték el ott a szemetüket. Amellett, hogy a szeméttel teli zsákok, az eldobott használati tárgyak, az ottfelejtett autógumik látványnak sem szépek, de veszélyesek lehetnek a karsztra váratlanul lezúduló, nagy mennyiségû csapadék esetén. Éppen ezért a MIVÍZ Kft. és a Miskolci Öko-Kör ismét összefogott, ezúttal kiegészülve az Edelényi Gimnázium környezetvédelem szakos diákjaival, és a Városgazda Kht. támogatásával november 21-én takarítási akciót szerveztek, melynek során a hulladékot összeszedték és elszállították. Az akció után Vojtilla László, a MIVÍZ Kft. szolgáltatási ügyvezetõje elmondta, nem csak ilyen akciókkal védik a miskolci karsztvízbázist, és így a tiszta ivóvizet. Már 2006–2007. években a teljes karsztbázisra vonatkozóan kiépítették a monitoring-rendszert. A rendszer folyamatosan végez ellenõrzõ méréseket, képes zavarosság, oldott
szerves anyag, pHérték, stb. mérésére, a megváltozott vízminõség elõjelzésére. Ha bármely paraméter meghaladja a megengedett értéket, a monitoring rendszer azonnal beriaszt. Ekkor a kút azonnal kizárásra kerül, ezért az ivóvízhálózatba nem kerülhet be a természetben található, esetlegesen szennyezett nyersvíz. A szakemberek által megtett intézkedések garantálják, hogy újabb vízfertõzés nem fordulhat elõ Miskolcon. A társaságnak jelenleg négy, fejlesztésre vonatkozó érvényes pályázata van. Az egyik a Svájci–Magyar Együttmûködési Program keretében ivóvízhálózat rekonstrukciójára, víztároló medence, távfelügyeleti rendszer kiépítésére vonatkozik a keleti városrészben. A második a szennyvízcsatornával ellátatlan utcák csatornázására, illetve a szennyvíztelep III. tisztítási fokozat és iszaprothasztó mû tervezésére, kivitelezésére vonatkozik. A harmadik a 293 négyzetkilométernyi vízbázisvédelmi terület felülvizsgálatára, a védõidom-meghatározásra és a vízbázisvédelemre. A negyedik legjelentõsebb pedig a tapolcai vízmû víztisztítójának megépítése. A pályázat az NFÜ honlapja szerint az elsõ körben sikeresen vette az akadályt, így elérhetõ közelségbe került a majd hárommilliárdos beruházás. Balog Ákos, a Miskolci Öko-Kör ügyvezetõ elnöke elmondta, a jövõben is folytatják a rendszeres ellenõrzéseket, és mintavételeket, mert a folyamatos jelenlét és vizsgálatok a megelõzést és a környezettudatos nevelést szolgálják.
Teremtô Világ
BEMUTATKOZIK A NORDA
A Miskolc Televízió új magazinmûsort indított útjára, mellyel kéthetente szerdánként jelentkezik, és amellyel a teremtõ világba kalauzolja nézõit.
A huszonnégy részbõl álló, félórás magazinmûsor a válságrégióként kezelt Észak-magyarorszá-
gi régió innovációs tevékenységét a regionális kutatási intézmények, innovációt segítõ szervezetek, kutatóközpontok, vállalkozások tevékenységén keresztül mutatja be. Tájékoztatást adnak a különbözõ pályázati lehetõségekrõl, az elért eredményekrõl. A mûsor címe Teremtõ Világ, ami nem véletlen; valóban kiderül az újítások,
innovációk segítségével, hogyan mozdul elõre világunk, ezen belül régiónk. A tizenegyedik adásban a NORDA, vagyis az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség mutatkozik be. A magazin bemutatja, hogyan mûködnek közre az innovációs tevékenységekben, miként tudnak segítséget nyújtani a vállalkozásoknak, és intézményeknek, milyen együttmûködési lehetõségeket biztosítanak. Az adást december 3-án, 18.25tõl láthatják a Miskolc Televízióban. A magazin készítéséhez a támogatást a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) nyújtotta.
Múlt heti lapszámunkban megjelent miskolctapolcai melléklet kapcsán több visszajelzést is kaptunk olvasóinktól, a kialakult helyzettel kapcsolatban a miskolciaknak is megoszlik a véleménye, ezt tükrözi az alábbi három levél is. Tisztelt MiKom! Miskolctapolcának egykor nimbusza volt. Ez sajnos a múlté. 22 éve van Miskolctapolcán egy kis telkem, ez az oka, hogy a városrészt, de egyben Miskolcot is kicsit második otthonomnak tartom. Ennek okán, és a legutóbbi MiNap-melléklet apropóján szeretnék szerényen véleményt nyilvánítani. A leválást szorgalmazók minden állítása igaz Tapolcával kapcsolatban, a miskolci önkormányzat hosszú évek óta látványosan elhanyagolja és hagyja lezülleni a jobb sorsra érdemes helyet. A támogatók levele szerintem hiteles és érthetõ indulatból fakad. A melléklet többi része ellenben gyakorlatilag nem egyéb a városvezetés, illetve a velük tartó ellenzõk helyenként félrevezetõ, torzító, „NEM”-re buzdító kampányánál. A fõ kérdésben mindazonáltal én sem a leválást tartanám ésszerûnek, hanem a településrész fejlesztésének garanciájával a maradást. Az energiákat a megegyezésre és a feladatokra kellene összpontosítani, nem a puszta kommunikációra és fedezetlen ígérgetésekre. A teljesség igénye nélkül néhány tennivaló: biztonságos villamosenergia-ellátás, járható utak, szupermarket, strand a gyógyfürdõ mellett. Kifogásokat nem lehet elfogadni, egy önkormányzatnak nagy hatalma és lehetõsége van akkor is kedvezõen befolyásolni a fejlesztések irányát, ha az nem tartozik a direkt hatáskörébe. A vehemens ellenkampány szerintem éppen hogy gyengíti az elszakadás nehézségeinek eltúlzásával a józan érveket. Mert hiába festik szinte megoldhatatlannak a leválás utáni helyzetet, nem kizárt a siker. (Rendszerint a tehetetlenek nem tudják elképzelni a helyes következõ lépést.) Tapolca jövõjéért (is) drukkolva azt kívánom, hogy szülessenek meg a reális, garantált vállalások. (Határidõkkel, személyi felelõsök megnevezésével, nem teljesülés esetén hatékony számonkéréssel, szankciókkal, ahogy annak országosan is lennie kéne.) Aztán maradjon Miskolc része és egyik éke Tapolca. Tisztelettel: Tartó Róbert Tisztelt Szerkesztõség! Szeretném gratulációmat kifejezni az általam kedvelt lap V/47. számának Miskolctapolcai Mellékletéhez. Alapos szerkesztésre vall a minden nyilatkozni kívánót megszólaltató melléklet, amit kvázi oknyomozó mellékletnek is felfoghatunk. Sajnálatos, hogy a leválást kezdeményezõk nem nyilatkoztak személyesen, mert ez több olyan tapolcai lakótársamat foszt meg az objektív ítélettõl, akiknek nincs ideje utánajárni a valódi tényeknek. Ha másként fogalmazom meg, sokatmondó ez a hallgatás. Valószínû kiderülne a kártyavárépítés. Ebben a súlyos gazdasági helyzetben könynyelmûség, és az emberek lenézése, mondhatnám becsapása az, amikor a valódi források hosszú távú biztosításáról halként hallgatnak. Azt hiszem, ezzel a melléklettel a valódi újságírás követelményének, vagyis az objektív tájékoztatásnak maximálisan eleget tett a lap. Ezt értékelem elismerõ gratulációmmal: Tisztelettel: Tõsér István Tisztelt Szerkesztõség! Én személy szerint a csendre vágynék, bárok nélkül, de egy vacak garázsbár 10 éve borzolja idegeimet, de a családomét is. Nekem kevés nyugdíjam van, de biztosan nem adnám bérbe egyik szobámat sem. Tény: én allergiás és asztmás vagyok.
De 18 éve, mióta a telket megvettük és nekünk két év alatt kellett cakkba vágni, már itt volt 1993. IX. 30.án a 10 ezres büntetés. Nézze meg a szomszéd házat Tapolca felé a bár mellett: egy kupleráj, ezeknek Lyukó kellene, kutyatenyészet volt, most csotroga autó. Én Budapesten nõttem fel, de minden nyáron itt nyaraltam a Daru utcában (Újgyõr), tehát 14 évesen is láttam és többször jártam fürdeni is Tapolcán, tehát tudom, milyen volt, s még nem a múlt század volt az! De az biztos, hogy már akkor tapasztaltam, hogy sok a kiadó szoba, most is van, de én úgy látom, mivel sok panzió létesült, igaz, a JUNÓ nagyon lelakott, s az idõsebb generáció a szobáztató. Nem értem a felvetést a cikkekben, hogy „sok a betelepülô, kb. 150 fõ? rendszerváltás után?” Ez rossz pont, vagy miért írták? Nagy a fluktuáció Tapolcáról, ezt nem vetik fel? Sokan elköltöztek már innen, ill. bentrõl! Engem kifejezetten zavar, hogy nyáron, mikor a Gyermekvárosban többféle náció csereüdülésen volt, itt jártak el elõttem. Voltak éjszakai dorbézolások, hangoskodások, de a java ordibáló a bárokból jön szemetelve, még ha Papp T. azt állítja „itt minden oké”!!! Egyetemisták is törtek-zúztak, fákat csavartak ki, azért hézagos. Szegény Jelinek, a kertész kiültette a fákat, most forog a sírjában. […] Sok családnak két-három autója van, képzelhetik, mikor azok mind kiözönölnek, reggel 9-ig tart, utána, ha nincs kõszállítás (mert 10 évig volt) van, akkor picit én is fellélegezhetnék kert, ablak nyitása terén, délután már 15 órától megint özönölnek. Már lassan úgy érzem magam, mintha rab lennék a saját házamban, mert figyelnem kell. Lehet, hogy én az átlagnál érzékenyebb nõ vagyok minden téren. Mióta négyféle asztmagyógyszeren élek, már Budapesten is a frász tör ki az autóbûztõl. Nyilván szeretném magamat védeni, még nem szeretnék megfulladni. Mibõl tudják eltartani magukat a falvak? Mert ma olvastam, talán 200 megyei kis falu pénztelen. Itt, én gondolom, a java a lakóknak nyugdíjas, akiket én ismerek, azok mind, s jól fizetõ cég, ami volt, az is Budapestre ment a Trencsényi utcából. A polgármesteri hivatal meg csak egyre befelé terjeszkedik. Uszodától befelé. Gyermekváros, valami bagótanya lett? Mindenki szívja azt az átkozott csikket. A szemetük külön tanulmányt érdemelne. Itt rendõrség 14 éve a gyorshajtókat – bizton állítom – nem ellenõrizte. […] A Turista parki buszmegálló tetejét 14 éve elvitte egy ZIL, azóta nem óhajtották megcsinálni. Az önkormányzat azt mondta, ott az esõbeálló, amit régen még Sasvári G. épített. Most pedig Tóth István, mint fõ polgárõr, foltozta be. A zártkertekbõl özönlik le oda a szemét, és a Miskolctapolcai úti lakosok szemem láttára rakták ki a sittet. De ez sem érdekelte városüzemeltetést. […] Magyarország legkisebb falujában különb buszmegállók vannak, mint itt. Bezzeg pár éve kis italos egyetemisták bent Tapolcán széttörték a megállót, azt pótolták! Fura, nem? Az egyetemistákból nagyon elegem van, mivel itt dorbézolnak elõttem. […] Mindenképpen a csendes kertvárosra szavaznék, bár milyen turisták jönnek ide? Akinek van pénze, az külföldre megy, akinek nincs, az nem tud üdülni, esetleg pár napot. Annak ellenére, elsõ dolog „ismerd meg hazádat”! […] Üdvözlettel: Torma Ivánné