2016. december 15.
ÉRD
Kiénekli élete fájdalmát Bangó Margit
Nem mindennapi titkát fedte fel az énekesnő. Reptéren szakított második férjével, Járóka Sándorral, és ennek hatására született élete legszomorúbb dala.
Fotó: Máté Krisztián
5
Stohl András
Volt párjával tölti a karácsonyt A szétválás ellenére sem akar elszakadni Ancsikától ▶▶▶ 4
CSODÁT TETT A VASAS Az egy évvel ezelőtt még kieső helyen álló focicsapat hármas holtversenyben az élen telelhet. Michael Oenning, a csapat edzője szerint nem lehet panasz az őszi teljesítményére. > 16. oldal
ITTHON IS INDUL A SÍSZEZON Az eplényi síarénában megkezdődött a szezon. A többi síterepen pedig már javában dolgoznak a hóágyúk! > 2. oldal
aktuális
2 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 15.
Kerékgyartó György
Az eplényi síarénában megkezdődött a szezon. A többi síterepen pedig már javában dolgoznak a hóágyúk. Pattanj lécre, deszkára a hétvégén! – ezzel a szlogennek hirdette a síszezon kezdetét az eplényi Síaréna december 9-én. A pályákat már egy nappal korábban átadták, a sísport kedvelőinek tehát nem feltétlenül szükséges több száz kilométert utazniuk, ha kedvtelésüknek kívánnak hódolni. – Jól sikerült az első nap. Hétköznapról van szó, és máris kétszáz ember látogatott el hoz-
zánk – mondta a Lokál Extrának Ebele Bálint cégvezető. – Már az első napon megnyitottuk az éttermet, a kölcsönzőt és a síiskolát, és készülünk a továbbiakra. Hideg várható, így az időjárás is nekünk kedvez. Mint a cégvezető elmondta, a hóágyúzással masszív pályákat sikerült létrehozni, ezért egy kisebb enyhülés nem feltétlenül jelent gondot a zavartalan üzemeltetésben. – A szezon legerősebb része a két ünnep közötti időszak – árulta el Ebele Bálint. – A következő napokban újabb pályákat nyitunk meg. Teljes üzemben nyolc pálya működik Eplényben, 7,5 kilométer hosszan.
Még zárva tart, de már készül a mátraszentistváni sípark is. – Folyamatosan működnek a hóágyúk – közölte a Lokál Extrával Erbeszkorn Tamás szóvivő. – Az, hogy mikor nyithatunk, függ az időjárástól, de a két ünnep között már fogadjuk a vendégeket. A Budapesthez közeli síterepek közül a visegrádi Nagyvillám Sípálya is nyithat hamarosan. December 7. óta működnek a hóágyúk, a nyitást lapunk megjelenésének idejére tervezik, a honlap szerint a tavalyi árakon.
Már a nyitás napján sokan felkeresték az eplényi síarénát
Fotó: MTI
Ahol ágyúznak, ott lehet síelni
aktuális
3 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 15.
Stabilan vezetnek a kormánypártok A Századvég Alapítvány legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a Fidesz– KDNP továbbra is stabilan vezet a pártok rangsorában, a Jobbik viszont összességében gyengült. Az Origo saját becslése szerint a kétharmad is meglenne. MTI
A portál szerint a kormánypártok 137, a közösen induló baloldal 35, a Jobbik pedig 27 helyet szerezne a 199 fős parlamentben. A kormánypártok stabilitása nem csupán az Origo.hu szerint kikezdhetetlen. A Századvég csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a 2016 decemberében készült párt preferencia-kutatásuk szerint a Fidesz–KDNP továbbra is stabilan őrzi vezető pozícióját mind a teljes népesség, mind pedig a biztos szavazó pártválasztók körében. December elején a Fidesz– KDNP 32 százalékon állt a teljes népesség körében – írta
a Századvég, hozzátéve: a Fidesz–KDNP jelenleg jóval erősebb, mint négy évvel korábban, az előző kormányciklus azonos időszakában. Azt írták: a kormánypártok előnye a biztos szavazó pártválasztók körében is jelentős, ebben a körben 47 százalékos a Fidesz–KDNP támogatottsága. Négy évvel korábban, a politikai ciklus azonos időszakában a Századvég közvélemény-kutatása szerint ez az arány 40 százalék volt. Az ellenzéki pártok közül a teljes népesség körében a Jobbikra a választópolgárok 11 százaléka adná szavazatát. Az MSZP erősödni tudott, jelenleg 10 százalékon áll, azaz újra megközelítette
a Jobbikot. A Jobbik a biztos szavazók körében gyengült, támogatottsága jelenleg 19 százalék, míg az MSZP-re 16 százalék szavazna. A felnőttkorú lakosság 4-4 százaléka szavazna az LMP-re, illetve a DK-ra, míg az Együtt 1 százalékon áll a teljes népességen belül. Más pártra a megkérdezettek 3 százaléka voksolna, a bizonytalanok aránya jelenleg 35 százalék. Az LMP és a DK egyaránt a biztos szavazó pártválasztók 6-6 százalékát tudhatja maga mellett. Az Együtt támogatottsága ebben a körben 2 százalék, más pártot pedig a biztos szavazók 4 százaléka választana – írta a Századvég.
35
137 Fidesz–KDNP
Megjelölt termékekre
Az ajánlat 2016. december 5-tôl a készlet erejéig érvényes.
baloldal
A Századvég telefonos kérdőíves közvélemény-kutatását december 2–6. között ezer véletlenszerűen kiválasztott felnőttkorú megkérdezésével készítette, CATI-módszerrel. Az elemzésben közölt adatok
AKÁR
Kizárólag a Tesco hipermarketekben kapható.
27 Jobbik
legfeljebb plusz-mínusz 3,2 százalékponttal térhetnek el a mintavételből fakadóan attól az eredménytől, amelyet az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna.
extra
4
Párterapeuta sem tudta megmenteni Stohl kapcsolatát
WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 15.
– Negyvenkilenc éves Régvagyok, amibe beóta válságban Tizenkét év után lehalok. Belerokvolt Stohl András elhagyta két kikanok, és nem kapcsolata, még párterapesebb gyermeke bírom feldoluta segítségét is kérte, hogy anyját Stohl gozni, hogy újra boldog lehessen két kisebb András. A szímár itt a B-olnész nagyon dal – mondta gyermeke anyjával, Ancsikával. a s z í né s z . megszenvedi Hiába szerették volna, nem sikea mostani idő- rült megmenteni a kapcsolatot. A Lehet, hogy ennek is köze szakot. színész azonban a szakítás után volt magánéle„Irdatlan hajsem akar elszakadni az as�tás van és ennek ti válságához? szonytól, a karácsonyt is nyilván ára van Mindenesetre vagy ára lesz. Ezt az nemrég a színész együtt töltik. Lakatos Brigitta
ember tudja” – nyilatkozta nemrég Stohl András. Sokan, akik látták a Lakástalkshow című műsorban az interjúját, arra gondoltak, hogy komoly gond lehet a magánéletével, hisz többször utalt arra, hogy nincs mellette olyan ember, aki megvédené a démonjaitól. Párja nevét egyszer sem mondta ki. Ugyanakkor egyértelművé tette, hogy mindennél jobban zavarja a kora.
kitálalt a Best magazinnak. „Elfáradt a kapcsolatunk. Megpróbáltuk megmenteni. Egy éve folyamatosan járok pszichológushoz, sőt Ancsikával párterápián is voltunk. Sajnos nem jártunk eredménnyel. Fontos, hogy nem hagyom el őket, csak elköltöztem otthonról, egyébként hozzájuk nagyon közel, albérletbe (…) Természetesen a karácsonyt is velük töltöm. A híreszte-
lésekkel ellentétben nincs másik nő az életemben” – utalt Stohl azokra a pletykákra, miszerint máris új párja lenne. A színésznek nagyon nehéz volt feldolgozni, hogy a kapcsolata egyszerűen elfáradt, állítólag egy hangos szó vagy veszekedés nélkül beszélték meg párjával, hogy nincs értelme folytatni. „Amíg élek, a kis Andris és Franciska az én gyerekeim lesznek és gondoskodni foguk róluk” – mondta a magazinnak Stohl, aki ugyanannyi időt tölt most is a gyerekeivel, mint eddig. A színész egyébként mindig a szívére hallgatott, akkor is, ha nagyon fájt. Feleségét, két nagylányának édesanyját a kétezres évek elején hagyta el. Később Stohl a könyvében arról írt, hogy Éva még mindig fontos neki. „Nagyon szeretett engem. Én meg borzalmas dolgokat csináltam vele. Szörnyű. Nagyon sokszor megcsaltam. Azt hittem, hogy mindent lehet, mert annyira szeret, hogy
bármit megbocsát. És mindent megbocsátott. Tizenkét éven át. (…) Éva egészen káprázatos párom volt. Amit végigcsinált egy ilyen elmebeteg mellett, mint én, az emberfeletti. Az volt a hiba, hogy hűtlen voltam. Az állandó bizonyítási vágy miatt. Hogy tudok hódítani, hogy kellek még. Egy férfi azért akar megkapni egy nőt, mert birtokolni akarja. Vagy a testét vagy a lelkét, vagy mind a kettőt” – fogalmazta meg akkor.
Stohl mellett kitart két nagylánya, Luca és Rebeka
extra
5 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 15.
Halott férje Fotó: Máté Krisztián
szellemét idézi meg
Stohl András azt mondja, nincs másik nő az életében
Megvált jegygyűrűjétől Angelina Amióta kiderült, hogy Brad Pitt és Angelina Jolie válik, a színésznő nem akart senkivel sem beszélni, és kerülte a nyilvánosságot is. Nemrég azonban sikerült lefotózni, és sajnos vékonyabb, mint valaha. A jegygyűrűjét is levette, ami azt bizonyítja, hogy a mostani hírekkel ellentétben egyáltalán nem akarja visszakapni férjét. A TMZ úgy tudja, hogy szeptemberben már mindkét fél megegyezett abban, hogy az ideiglenes felügyeleti egyesség miatt részt vesznek egy családi terápián. Jolie azonban továbbra is aggódik, hogy a gyerekeket túlságosan megviseli, szüleik szakítása.
Jolie el akarja árvereztetni az ékszert, hogy rászorulókon segítsen
Bangó Margit Második férje dalai is felcsendülnek Bangó Margit budapesti nagykoncertjén. A Kossuth-díjas muzsikus a Lokál Extrával a közös munka és kanadai szakításuk emlékeit is megosztotta. Nem mindennapi titkát fedte fel Bangó Margit a Lokál Extra olvasóinak. A 66 éves énekeső december 17-én, munkásságának 50. évfordulója alkalmából nagyszabású koncertet ad a Tüskecsarnokban. Az esten Bangó leghíresebb slágerei is felcsendülnek, olyan sztárfellépőkkel, mint szeretett unokája, Tina férje, Emilio. A koncert nemcsak a rajongóknak, de Margitnak is különleges lesz, mivel legkedvesebb dalával idézi meg második férje, Járóka Sándor emlékét. – Nagyon fiatalok voltunk, amikor összeházasodtunk, de két dudás valahogy nem fért meg egy csárdában. Halottról csak jót vagy semmit, de annyit elmondhatok, hogy megérte a pénzét. Emlékszem, hogy egy reptéren szakítottunk, Montrealban. Előtte megmondtam neki, hogy én ezt így nem szeretném tovább csinálni. Sírva térdepelt a reptéri üvegfal előtt. Könyörgött, hogy fogadjam vissza, de már nem ment. Érdekes, hogy ebből a szomorú emlékből született meg végül az egyik leglíraibb és legszebb dalunk, az Úgy mentél el – mesélte az énekesnő, aki hozzáfűzte, hogy a kerek jubileum ellenére nem tervezi a visszavonulást.
extra
6 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 15.
LEVÉDETTE A NEVÉT ÉS MENYECSKÉKKEL KACÉRKODIK
Saját borát árulja Stadler
Németországban és Vietnamban is forgalmazni fogják az akasztói vállalkozó termékeit
Fia Arnold Schw
arzenegger nyom Arnold Schwarzenegger ába lépne fia edzője lett. Az elmúlt hetekben gyúrni és biciklizni ugyanis többször a színészt Joseph látták együtt nevű karriert szeretne befutni, de apja nyomdo csemetéjével. A fiú állítólag szintén testépítői kaiba lépve a színészk edéssel is kacérkod ik.
extra
6
extra
Férjhez megy Taylo
r Swift
Taylor Swift nemrég ? szakított Calvin Harrisszel, új szerelm ston azonban már a szüleinek is bemuta e, Tom Hiddleértesültek azt rebesge tta az énekesnőt, ráadásul a jól tik, hogy hamaro san meg is kéri a kezét.
Stadler József g y költi a nyugdíját ó g yszerekre EM MÁR MINDEN NAP
AJÁNDÉK”
Cameron Diaz (4
Isteni génjei lehetnek C ha bevallottan a hambu a kedvenc étele. ia/Red Dot
ONDTAK RÓ LAM, NEK
Fotók: Profimed
„ AZOK UTÁN, HOG Y AZ ORVOSOK LEM
Virág Márton
A Lokál VII.15 -i
16-féle orvossá got kell szednie súlyos hasnyálmirigy -betegsége miatt
cikke
rosan kilábalhat a gödörből. Pár hete levédette a nevét, mert jövőre Stadler néven sört, bort, illetve hatféle gyümölcspálinkát forgalmaznak majd Németországban és Vietnamban. – Külföldön is jól tudják, hogy velem bármit el lehet adni – mondja Józsi bácsi. Büszkén mutatja azt az utolsó üveg bort, amelyet 26 évvel ezelőtt, az akasztói stadion avatójára palackoztaPersze nem azért, mintha befuccso karrierje. Most lt volna színészi egy autóbaleset ügyében az esküdte padján kell ülnie legalább egy hétig. k is teljes értékű Ráadásul nem tagként, hiszen ő a tizenharmadik esküdt, akinek csak 12-ből kiesik valaki akkor jut szerep, ha a felesket ett Így az éppen forgó betegség vagy egyéb okok miatt. filmje, (5,6 milliárd forintot) amivel akár 20 millió dollárt is kereshet, most csúszik, így csupán napi 15 dollárt, azaz mintegy 4200 forintot keres. Persze attól nem kell emiatt anyagi problémtartani, hogy ái lesznek, de ez igazán szokatla n összeg lehet egy hollywoodi színész bankszámláján.
a/Red Dot
Mert ő se nem ügyvezetője, se nem tulajdonosa azoknak a cégeknek, amelyeknél 420 millió forintos költségvetési csalásra bukkant az adóhivatal. Mégis ellene emeltek vádat. – Mióta februárban kiszabadultam a börtönből, ebben az irodában élek, ez az otthonom. Szenteste a gyerekeim ide jönnek ünnepelni, a tárgyalóasztalon áll majd a karácsonyfa. Másnap elmegyünk az édesanyámhoz Madarasra, az idősek otthonába. Szegénykém nemrég elesett, azóta fájlalja a lábát. Ha beindulnak a dolgaim, hazahozom őt – magyarázza az egykori milliárdos. aki okkal bizakodik. Úgy tűnik, hama-
Egy hétig ülhet a bíróságon esküdt ként
Fotók: Profimedi
Amikor Stadler Józsefre rá ny it ju k a z irodája Az ajt aját , épp egykori juhászt tökmagot rágcsál. Mindenpár hónapja még olyan nap megeszik gyomorfájás kínozta, hogy egy marékazt mondta: minden nap aján- k a l , me r t dék. Ma pedig mintha kicserél- jót tesz a ték volna: hat kilót hízott, fürgén libidójának. A 65 éves szaladgál, mosolyog. És a vissza- Józsi bácsi térésre készül: levédette a Stad- állítja, több menyecske ler nevet, amellyel bort és is akad, akivel pálinkát árulnak majd. hancúrozhatna. De addig nincs kedVirág Márton ve huncutkodni, amíg nem menti fel a bíróság.
Robert Downey milliárdokat bukJr. hat
van a házam, de a lányom Hogy ki temet lakik ott, én pedig el, ha megitt meg magam. Lánya, húzom halok? Ezen még nem gonMariet- dolkozta ta csupán egyszer volt nála a anyám m. Inkább az édesbörtönben, de a két fiú sem akinek miatt fáj a fejem, nagyon látogatta megígér tem, hogy . gondoskodni fogok – Mert nyomasz róla, de tó volt ne- bekerül kik ott látni engem – vágja rá pedig tem a börtönbe, ő a vállalkozó. – Beteg az vagyok, Szegény idősek otthonába. fáj a gyomrom, kém, nagyon jönne a nyugdíjam el onnan, de hova? felét tizenhatféle gyógyszerFiai re költöm. Nem ilyen öreg- lett, közül Milán katona kort képzeltem Zoltán el magam- szerencs külföldön próbál nak. ét, lánya, Marietta pedig napszámosként dolgozik azon a földön, ami régen az apjáé volt. – Most épp adócsalással vádolna k, 400 millió forintot keres rajtam az állam. Az akasztói vállalkoz Hiszem, hogy berében egy százmilliót 2011 novemfelós csalás miatt mentenek. Hogy ítélték el négy év mit tíz hónapra, majd rontottam el? Hogy 2014-ben újabb két év tíz hónapot megelőztem a korokapott. Időközbe n újabb eljárás inmat. Hívtak pénzdult ellene 400 milliós Úgy látszik, a világh adócsalás ügyminiszternek miatt. Maken negyven felett í cedóniába, gazdasá gi csúcsvezetőnek persze megoszlanakse Moszkvába, de inkább itthon a marada természetnek tam. Leginkább vagy e azt bánom, nek köszönhetik hogy a szerelme met, Elvirát csod is elveszítettem. az vitathatatlan, hogy Több mint hat évig voltunk együtt, kolléganőjük megir Régi stadionjába kor börtönbe kerültemamiigy február óta próbál bejutni , lemondtam róla, hogy , de lakat állja megvár. az útját Nagyon hiányzik , még Ca szerelemmel szeretem ma is őt. A
Akasztó közepén , egy házban lakik Stadler irodaJózsef. Az íróasztalon termékminták – üdítők, borok, étolajok – sorakoznak, épp előttünk tárgyalt a szerbekk el arról, hogy az embargó t kikerülve délről juttatja el az árut keletre. – Azok után, hogy az orvosok lemondt lam, nekem már ak róminden nap ajándék – utal súlyos hasnyálmirigy-b etegségére Stadler József. – A bezártság ma is zavar, ezért hagyok nyitva minden irodaajtót. Pár száz méterre l odébb
Az egykori akasz tói milliárdos mindenét elvesz volt szerelme ajándéka, egy ítette, csak arany nyaklánc szép időkből. maradt meg a Stadlert ráadá sul most 400 millió vádolják, ami miatt harmadszor s adócsalással is börtönbe kerülh et.
Brangelináék mentik a házasságukat
Súlyos beteg Meg Ry an? tott. – Akkor ötezer
Azt, hogy Angelina Jolie Pitt házassága valóban és Brad vagy esetleg tényleg felhőtlen, széthullóban van, valószínűleg csak akkor tudjuk Cáfolnák a válásukról meg, ha ők maguk elmesélik. Az szóló pletykákat utóbbi hetekbe n egyre több sajtóhír jelent meg válásukr ól amerikai étteremb és rossz kapcsolatukról, amit most egy en készített elég rossz hivatott cáfolni. A képen nagy valószín minőségű fotósorozat és Brad Pitt ölelkezik űséggel Angelina Jolie és nevetgél, mintha érkeztek volna haza. épp nászútjukról
Peches gyerekek
Negyve az új sz
Harmadszor is börtön?
Heidi Klum (43)
tes fes
A német modell testén egy gramm felesleg sincs.
forintért árultuk. Pár napja egy üzletember 100 ezer forintot kínált érte, de nem adtam oda. Ennyi maradt nekem a stadionból. Szomorú, hogy az egykor meseszép aréna mára az enyészeté lett. Manapság ha jó mec�cset akarok látni, átballagok a kocsmába, az ottani tévén megnézem a nemzetközi kupameccset. Rettenetesen aggódna k a barátai az 55 egészségi állapota éves színésznő miatt az amerikai Star magazin szerint. romantikus komédiá A k királynője mára önmagának: arcát csupán árnyéka régi teljesen eltorzítot ták a plasztikai műtétei, már-már egészség telenül vékony lett. és valamilyen súlyos Többen úgy vélik, hogy mentális betegség állhat a háttérbe közeli barátja azon n, de egy sem lenne meglepő lyos szervi baj kínozná dve, ha valamilye n súsen nagyon megvisel Ryant. – Rengeteget fogyott, és pszichéte, hogy évek óta hogy komoly baja nem kap munkát. lehet, mert nagyon Félek, erős fájdalmai vannak, és sokszor nem is Erős fájdalmai tudja átaludni az éjszakát – mesélte. vannak és álmatlanságtó
l szenved
Stadler három gyereke közül egyiknek sincs családja, munkája is csak a legkisebbnek, Milánnak van, aki katonaként a szerb határnál szolgál. Bátyja, Zoltán külföldön próbált szerencsét, de hazatért. Nővére, Marietta ősszel még napszámosként dolgozott azon a birtokon, amely egykor az édesapjáé volt.
Reese W
Egy tíze
Érd
7 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 15.
Írjon nekünk! Problémája van? Érdekes a szomszédja vagy hallott egy különös történetet? Lencsevégre kapott egy jellemző érdi épületet? Küldjön témát vagy fényképet. Megírjuk, bemutatjuk és ha kell, utánajárunk.
Az ön területi szerkesztőjének e-mail-címe:
[email protected]
városi hírek
Karácsonyváró családi délután
Fotó: Kéri Tibor
www.lokal.hu/varosihirek
A tavalyi kezdeményezés, miszerint az adventi időszakban karácsonyváró programot szerveznek a kisgyerekes családoknak a Szepes Gyula Művelődési Központban, sikeresnek bizonyult: idén is sokan látogattak el a rendezvényre. Ötletes ajándékokat, újrahasznosított, újragondolt díszeket és mézeskalács figurákat lehetett készíteni, hangszereket lehetett kipróbálni, a Kisharang Táncegyüttes pedig Luca-naphoz köthető népszokásokat elevenített fel. Ezt táncház követte, ahol a jó hangulatról a Pittyendáré Zenekar gondoskodott. A karácsonyváró délután programja a Főtéren, az adventi koszorú harmadik gyertyájának meggyújtásával zárult.
érdi hírek
8 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 15.
Fotó: Boros Sándor
Jótékonysági süteményvásár és egyéb akciók Az érdi Fidelitas-csoport második alkalommal rendezett jótékonysági süteményvásárt a Főtéren. A fiatalok a helyi Szepes Gyula Művelődési Központ Adventi Forgatag elnevezésű programjának keretében árultak süteményeket. Bognár Nándor
– A becsületkasszás értékesítés során csaknem 54 ezer forintot tudtunk ös�szegyűjteni a kárpátaljai magyar fiatalok megsegítésére. Ezért természetesen köszönettel tartozunk az adományozóknak, Érd polgárainak, mindenkinek, aki a nemes cél érdekében összefogott és támogatta a kezdeményezést – mondta el Riebel Zsófia, az érdi Fidelitas elnöke.
A Fidelitas érdi csoportja 2015. július 1-jén alakult. A másfél év alatt számos kezdeményezéshez csatlakozott – sőt nemcsak csatlakozott, hanem időnként szervezett is ilyeneket –, amivel szeretné felhívni a fiatalok figyelmét a társadalmi felelősségvállalásra, a környezettudatosságra vagy éppen a jótékonykodásra. Ilyen volt például a tavalyi süteményvásár, idén tavasszal a TeSzedd! országos szemétszedő akció, illetve a SegédKezek elnevezésű
kezdeményezés, amelynek keretében a Fidelitas-csoportok a városukban szerveztek programokat. Érden például egy gyalogos-aluljáró falait, korlátait festették le, valamint a környezetüket is rendbe tették. Riebel Zsófia hozzáfűzte, hogy a Fidelitas érdi csoportja folyamatosan várja olyan fiatalok jelentkezését, akik szeretnének egy lendületes csapathoz tartozni, érdekli őket a rendezvényszervezés, a környezetvédelem, a politika, a
Süteményvásár Kárpátalja támogatására az Adventi Forgatagban társadalmi felelősségvállalás és nem utolsósorban Érd városa. – Süteményakciót minden évben egyszer, advent első vasárnapján tartunk. De csinálunk mást is: december 6-án Érden, a Bem téren Mikulás-jelmezben találkozhattak velünk az érdi-
ek, december 23-án pedig a helyi Fidesz ételosztásában segédkezünk. Aki szeretne csatlakozni az akciókhoz, tájékozódhat a facebook.com/Érd-Fidelitas oldalon, e-mailben pedig a zsofia.riebel@gmail. com címen.
Pódiumest könyvbemutatóval Az érdi Irodalomkedvelők Klubja, az IRKA antológiájának bemutatásával kezdődött a Poly-Art Alapítvány évzáró pódiumestje a Csuka Zoltán Városi Könyvtárban. – Azt hiszem, az összeállítás gazdag tartalmára, ízléses, finom kivitelezésére méltán lehetünk büszkék. Az 52 szerző Érdről és
vonzáskörzetéből kerül ki, de szívesen csatlakoznak hozzánk virtuális tagként az ország különböző tájain élő autodidakta és amatőr költők, írók is, így elmondható: folyamatosan nő a rangja, a tekintélye az irodalmi klubnak – mutatta be az antológiát Daróci Lajosné, a klub elnöke.
Ezt követően az új alkotók közül néhányan beszéltek magukról, céljaikról. Az est legfontosabb része Votin József Gyermekmesék – felnőtteknek című könyvének bemutatója volt. – Irigylem Kőhalmi Eszter édesapját, az enyém nem örülhetett a fia sikereinek – mondta Votin József, ugyanis a program a Vörösmarty Mihály Gimnázium tehetséges diákjának fuvolazenéjével kezdődött. A szerző édesapja a későbbiekben is többször szóba került, mint Votin József elmondta: manapság is gyakran előfordul, hogy megpróbálja elképzelni, apja hogyan vélekedne egyes cselekedeteiről. A kötet szerzője – akivel Somfai István, a Poly-Art kuratóriumának elnöke beszélgetett – érdekes epizódokat emelt ki sokoldalú, sokszínű tevékenységéből: több korábban megjelent újságcikke, valamint esszékötete is szóba került, beszélt sporttal való kapcsolatáról, a versírásról, rajzairól, írói módszereiről. Nem titkolta el kétségeit sem, amelyek minden író embert foglalkoztatnak: tapasztalatára, bölcsességére van-e egyáltalán igény; arra, hogy szóvá tegye a
helytelent, ha javító szándékkal is, hogy segítsen megőrizni az értékeket – csupa érzé-
k e n y dilemma, amelyekre nem könnyű megnyugtató választ adni. Ezt követően adták át a Poly-Art Alapítvány irodalmi díjait. Vers kategóriában két első helyezett lett a titkos szavazás eredményeként, Szabó Aida és Bőhm András. A p o nt s z á mok alapján két harmadik helyezett vehetett át oklevelet: Mészáros Ágnes és Szabó Imre. Próza kategóriában Szabó Valéria lett az első, a második helyezett Karácsony István és a harmadik Rendik Zsuzsa előtt.
érdi hírek
9 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 15. Fotó: facebook
Mikulások a Főtéren
December hatodikán Mikulásokkal találkozhattak a gyerekek Érden a Főtéren, valamint az óvodákban és iskolákban. Alkalmi Mikulások indultak útjukra múlt kedden a városban: a Fidesz helyi szervezetének piros ruhás, szakállas, barátságos télapói látogatták meg a gyerekeket. Antunovits Antal önkormányzati képviselő és barátai négy éve találták ki, hogy hagyományos Mikulás-ruhába bújva örvendeztetik meg a fiatalabb korosztályt. Azóta minden évben Miklós napján Antunovits Antal mellett Fazekas József, Demjén Attila és Bada Zoltán osztanak szaloncukrot és egyéb ajándékokat az érdi gyerekeknek. A Főtérre egymás után érkeztek a csoportok az érdi óvodákból, hogy a gyerekek személyesen is találkozhassanak a Mikulással. A négy jóságos „apó” idén sem érkezett üres kézzel, de mielőtt kinyitották volna puttonyaikat, versek és dalok formájában az ovisok is átadták ajándékaikat a Mikulásnak.
„Na, gyerekek, jól viselkedtetek?”
Fussunk, hogy segíthessünk!
Nem hagyományos évbúcsúztató esemény lesz Érden az év utolsó napján. Immár negyedik alkalommal rendezik meg az Érdi Szilveszteri Futást, mégpedig jótékony céllal. A 20-30 egyesület által meghirdetett esemény teljes bevételével a Szívbeteg Gyermekek Védelmében Alapítványt támogatják, és ezt az ös�szeget a helyszínen fogják átadni az alapítvány képviselőjének. Az esemény jelmondata: Fussunk az élményért, fussunk, hogy segíthessünk! Mint Csengeri Attila fő szervező a Lokál Extra munkatársának elmondta: az eseményen két táv közül választhatnak a résztvevők. – Lesz egy jelképes, 900 méteres táv, ez lehetőséget ad a futók mellett a sétálóknak vagy akár a mozgásukban korlátozottaknak, például a kerekesszékeseknek is a részvételre. Ezenkívül még egy 3,9 kilométeres táv áll az indulók rendelkezésére. Az útvonal a városközponton keresztül vezet. A futók a korábbi években parókákkal, sípokkal felszerelve érkeztek, és idén is számítunk rá, hogy „bulihangulatban” teljesítik a távot. A célban egy pohár pezsgővel és meleg teával várjuk őket, majd átadjuk az alapítvány számára az adományt. A korábbi évek gyakorlata alapján mintegy 250–350 résztvevőre számítunk. A start a Főtéren lesz december 31-én délelőtt tíz órakor.
Jól szerepeltek az érdi birkózók a serdülők országos bajnokságán
Tiszakécskén rendezték 39 birkózószakosztály 139 versenyzőjének részvételével a 2016. évi serdülő szabadfogású országos bajnokságot. Az Érdi Spartacus öt fővel indult a versenyen. A város birkózói ismét kitettek magukért: négy éremmel és egy pontszerző 5. hellyel tértek haza. Végh Artúr két tusgyőzelemmel került a döntőbe, ahol a Csepeli BC versenyzőjét, Korcsog Milánt pontozással legyőzve szerezte meg az országos bajnoki címet.
Fotók: Boros Sándor
Fotók: Érdi Spartacus
Az óvodások nagy figyelemmel hallgatták a bölcs szakállas szavait
Eredmények: A dobogó tetején az országos bajnok: Végh Artúr
35 kg Nedvig Máthé 3. 63 kg Mezei Dominik 3. 69 kg Mezei Patrik 5. 85 kg Végh Artúr 1. 100 kg Varga Dániel 3.
érdi infók
10
Meseszombat Mikulás-várással
program
XII. 30-ig – ALKOTÓ OLVASÓNK – Katonáné Oancea Erika festett karácsonyi díszekből összeállított kiállítása tekinthető meg a Csuka Zoltán Városi Könyvtár felnőttkönyvtárában. XII. 15. 15 óra – IDŐSEK KARÁCSONYA – Az Érd Arénában egy nagyszabású, másfél órás operettgálával – amelynek Oszvald Marika a főszereplője – kívánják megajándékozni az Érden élő szépkorúakat. XII. 16. 18 óra – AZ ÉRDI MŰVÉSZTELEP KIÁLLÍTÁSA – Novotny Tihamér művészeti író nyitja meg az Érdi Művésztelep kiállítását az Érdi Városi Galériában. A megnyitón közreműködik Dresch Mihály szaxofonon. A tárlat megtekinthető 2017. január 21-ig a galéria nyitvatartási idejében. XII. 18. 16 óra – ADVENTI HANGVERSENY – A Rozmaring Német Nemzetiségi Kórus adventi hangversenye, amelyen német és magyar adventi, karácsonyi művek hangzanak el az Érd Tusculánum Szent Szűz, az Egyház anyja templomban. XII. 18. 15.30 – KEDVENC DOLGAIM – Szulák Andrea koncertje a Szepes Gyula Művelődési Központban. XII. 21. 18 óra – KARÁCSONYI HANGVERSENY – A Lukin László Alapfokú Művészeti Iskola Karácsonyi hangversenyt tart a Kálvin téri református templomban. XII. 22. 13 órától – KARÁCSONYI HALÁSZLÉKÓSTOLÓ – Az Érd és Környéke Horgászegyesület és az Érdi Pincetulajdonosok Egyesülete szervezésében karácsonyi halászlékóstoló lesz forralt borral, bejglivel, műsorral minden érdi lakos számára. A hagyományoknak megfelelően fellép Szigeti Eszter és Varga Zoltán. A halat Érd Város Önkormányzata adja, bejglivel és péksüteménnyel az érdi cukrászok kedveskednek. Helyszín: a Szepes Gyula Művelődési Központ előtti terület.
Az anyukák is figyelemmel hallgatták a Mikulás-kesztyű történetét
Fotó: Szabó Ágnes
– Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ugrifüles nyuszika – így kezdte a mesemondást Némedi-Varga Tímea színművésznő a Csuka Zoltán Városi Könyvtár Gyermekkönyvtárában a december harmadikai Mikulásváró Meseszombaton. Aztán kiderült, hogy ahogy a hideg téli napon ballagott az erdőben ez a kis nyuszi, egyszer csak valami furcsa dolgot látott meg az ösvényen. Közelebb ment, és megszemlélte, mi az, de először csak azt látta, hogy valami fekete és bolyhos dolog hever a földön – a gyerekek persze már sejtették, mit találhatott a nyuszika. Bizony nem volt az más, mint egy kesztyű, na de kié lehetett? Szerencsére, mint a mese további részéből kiderült, éppen arra repült a szarka. Rárepült egy közeli ágra, és már mondta is a helyes megoldást: – Én tudom, kié! A Mikulás járt erre, bizonyára ő hagyta el. A gyerekek kicsit izgultak, sajnálták szegény Mikulást, aki most a nagy hidegben kesztyű nélkül nem tudja elvinni az ajándékokat a gyerekeknek. Szerencsére a nyulacska vállalkozott rá, hogy elviszi a kesztyűt a Mikulásnak, így aztán a dolog végül rendeződött. A Mikulásváró Meseszombat természetesen nem csak mesehallgatásból állt. A felolvasást éneklés, majd kézműveskedés követte. A Meseszombat végén még mikulásos adventi naptárt is készíthettek az ügyes kis kezek.
WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 15.
Ügyes-bajos Önkormányzat 2030 Érd, Alsó u. 1–3. Telefon: 06-23-522-300 Ügyfélszolgálat: 06-23-522-301 E-mail:
[email protected] Ügyfélfogadás: hétfő: 13.00–18.30 szerda: 8.00–12.00 és 13.00–16.30 Járási hivatal 2030 Érd, Budai út 10. Telefon: 06-23-522-300 E-mail:
[email protected] Okmányiroda 2030 Érd, Budai út 8. Telefon: 06-23-522-334 E-mail:
[email protected] Ügyfélfogadás: hétfő: 7.00–17.00 kedd: 8.00–18.00 szerda: 8.00– 20.00 csütörtök: 8.00–18.00 péntek: 8.00–16.00 Kormányablak 2030 Érd, Budai út 24. Telefon: 1818 (kék szám) E-mail:
[email protected] Ügyfélfogadás: hétfő: 7.00–17.00 kedd: 8.00–18.00 szerda: 8.00–20.00 csütörtök: 8.00–18.00 péntek: 8.00–16.00
Gyermekorvosi ügyelet 2030 Érd, Szabadság tér 9. Telefon: 06-23-365-770 Felnőttügyelet 2030 Érd, Szabadság tér 9. Telefon: 06-23-365-274 Fogászati alapellátás-ügyelet 2030 Érd, Riminyáki út 81. Telefon: 06-30-843-03-45 Munkaszüneti napokon, heti pihenőnapokon, valamint ünnepnapokon 6 óra helyszíni tartózkodással. Szombat-vasárnap: 08.00–14.00 Központi Gyógyszertár 2030 Érd, Budai út 20. Telefon: 06-23-365-568 hétfő–péntek: 08.00–20.00 szombat: 07.00–14.00 Ügyelet péntek: 14.00–szombat 07.00 szombat: 20.00–vasárnap 07.00 Érdi Rendőrkapitányság 2030 Érd, Felső u. 4. Telefon: 06-23-365-007, 06-23-365-041 Érd Katasztrófavédelmi Kirendeltség 2030 Érd, Fehérvári u. 79/A Telefon: 06-30-621-2596, 06-30-621-2597 E-mail:
[email protected] Érdi Polgárőrség Ügyelet: 0–24 óráig Telefon: 06-30-621-2596, 06-30-621-2597
A hazai pálya előnyével
A Suzuki 107 éve kezdte meg tevékenységét Japánban, maga a vállalatcsoport 2020-ban ünnepli bejegyzésének századik évfordulóját. A 25 éve alapított Magyar Suzuki a csoport egyetlen európai gyáraként a kezdeti 50 ezer járműről mára évi 200 ezer fölé emelte éves termelését, hozzájárulva a globális vállalatcsoport növekedéséhez.
Turbófokozatba kapcsolva - Más ez a Suzuki! 1991. április 24-e történelmünk részévé vált: fél évszázados szünet után ekkor született újjá Magyarországon a teljes vertikumú személygépkocsi-gyártás a Magyar Suzuki Rt. megalapításával. A márka esztergomi gyára 35 hektáron – jelképes módon az egykori szovjet harckocsizó gyakorlótér területén – 14 milliárd forintos zöldmezős beruházással épült fel. A gyártáshoz szükséges berendezések nagy részét Japánból szállították; az összeszerelés során be kellett tartani a szigorú japán előírásokat, ami a más szemlélethez szoktatott magyar munkavállalók számára kisebb kulturális sokkal ért fel. A termelés a Swift első magyarországi generációjának összeszerelésével indult meg 1992-ben. Az elnyűhetetlen modell, amelyből a mai napig számos példány rója hazánk útjait, akkoriban maga volt a modernitás, a nyugati jólét egyik első hírnöke: egy autó a kor technikai színvonalán, amire nem kellett évekig várakozni: az ember, ha volt pénze – az akkori árviszonyok között kerek 750 ezer forintja –, egyszerűen „megvásárolta”. Az eltelt negyed évszázad óriási fejlődést hozott magával. A gyártás 1992ben tucatnyi robottal kezdődött, ma a négy üzemegységben hétszáznál is több automata berendezés szorgoskodik. Az első százezer magyar Suzuki legyártásához még négy esztendő kellett,
ma fél év alatt készül ennyi autó, és a gyár kapacitása még ennél is nagyobb. Az elmúlt huszonöt év során több mint 2,5 millió autó gördült le az esztergomi gyár szerelősorairól, a hárommilliomodik 2017 tavaszára várható. A százesztendős Suzuki-csoport 2014-ben hirdette meg modelloffenzíva-programját, amelynek értelmében a márka évente legalább egy új modellt vezet be a világ összes piacán. A magyar gyár természetesen csak egyetlen szem a láncban, de a 25 éves Magyar Suzuki egyre nagyobb részt vállal a Suzuki-csoport globális teljesítményéből. A részben magyar fejlesztésű Vitarát a világ több mint száz országába, még Japánba is Magyarországról exportálják, de jól teljesít a cég többi modellje is. Az eljövendő sikerek záloga a folyamatos megújulás. Idén zárult le a Magyar Suzuki Zrt. hároméves gyármodernizációs programja: az üzemet azért kellett korszerűsíteni, hogy az esztergomi gyár kompromisszumok nélkül legyen képes kiszolgálni az egyre diverzifikálódó gyártást és a világ 128 országába irányuló exportot. A Suzuki arra is büszke lehet, hogy hét év elteltével újból vezeti a magyar személyautó-piacot. A 2016. január– októberi időszakban a márka piaci részesedése 11,6 százalékra nőtt. Mindez 45 százalékos növekedést je-
lent, miközben a teljes magyar piac 25 százalékos bővülést produkált. Az eladások legfőbb húzóereje ma már nem a méltán népszerű Swift kisautó, hanem az óriási sikernek örvendő Vitara sport-szabadidő modell. A márka C kategóriás autója, a nemrégiben kívül-belül megújított S-CROSS szintén egyre népszerűbb a magán- és céges vásárlók körében. A Magyar Suzuki eredményeihez a kiváló modellek mellett a tudatos és egységes márkaépítés, valamint az értékesítési hálózat bővülése és minőségi javulása is kellett. A Suzukinak jelenleg 74 márkaképviselete működik Magyarországon, hálózatuk lefedi az ország teljes területét.
Szépészeti beavatkozáson és műszaki megújuláson esett át nyáron az SX4 S-CROSS. A Suzuki crossover családi autója, amelyet a dinamikus vezetési stílus hívei eddig is kedveltek, most megjelenésében is izgalmasabb, harapósabb lett. A modell két közvetlen befecskendezéses benzines BoosterJet motorral robbant be a turbókorszakba: az egyliteres változat 112, a Vitarából már ismert 1,4 literes motor 140 lóerőt kínál. A harmadik opció az 1,6 literes 120 lóerős dízelmotor. A tágas, növelhető csomagteret kínáló S-CROSS különféle felszereltségi szinteken, kedvező áron kapható a kereskedésekben.
12 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 15.
Vannak ügy
bízhatunk csa
Több mint egymillió forintot gyűjtött a rászoruló gyerekeknek – mindössze néhány nap alatt – az Őrangyalok Ligája. A kezdeményezést a Szerencsejáték Zrt. is támogatja, hogy minél több hátrányos helyzetű gyermek álma teljesülhessen. „Vannak ügyek, amiket nem bízhatunk csak a szerencsére” – tartja a Szerencsejáték Zrt. Pontosan ezért támogatják az Őrangyalok Ligáját, amely teljesíti a gyerekek álmait. Nemrég az alapítvány Őrangyalok Napja néven jótékonysági aukciót is rendezett, ahol online lehetett licitálni többek között Erdei Zsolt bokszoló kesztyűjére is. Az utolsó licit 200 ezer forintnál állt meg, Dzsudzsák Balázs focista címeres meze pedig 79 ezer forintért kelt el. A jótékonysági napon a MikulásGyárban pedig koncertekkel szórakoztattak több mint 300 hátrányos helyzetű gyermeket. Többek között Radics Gigi, Kökény Attila, Kefír
és Sipos F. Attila is koncertezett. A fiatalok élvezték a show-t. Énekesek, zenészek mellett sportolók, példaképek is ellátogatottak a rendezvényre. Böde Dániel focista is nagyon jól érezte magát, és egy kis ajándékkal is készült. – Hoztam édességet, plüssállatokat – kezdte a sportoló. – Nagyon jó volt a gyerekek szemében látni a boldogságot, ahogy igazán örülnek mindennek. Én is jól éreztem magam, és mindenkinek kellemes karácsonyt kívánok! Mi magunk is jótékonykodhatunk, ugyanis a Boldog Karácsonyt! sorsjegy vásárlásával hozzájárulhatunk az alapítvány sikeréhez. Fotók: Csudai Sándor
fortuna
Radics Gigit nagyon várták már a gyerekek
fortuna
13 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 15.
ek, amiket nem
NYERTEM!
k a szerencsére!
Az összeállítást a Szerencsejáték Zrt. támogatta
79 ezer forintot ért Dzsudzsák Balázs meze
200 ezer forintért kelt el Erdei Zsolt kesztyűje
Óriási szerencse érte? Milliókat nyert? Vagy csak pár ezer forintot, de úgy érezte, hogy Fortuna a kegyeibe fogadta? Írja meg nekünk nyertessztoriját – akár név nélkül –, hogy mások is örülhessenek Önnel!
[email protected]
´´NYEREMÉNY: 50. HETI VÁRHATÓ FO
68
*BRUTTÓ ÖSSZEG
´´ SÉG! HATÁRTALAN LEHETO Játssz lottózóban, mobilon és interneten!
www.szerencsejatek.hu
Sipos F. Tamás is szórakoztatta a közönséget
Böde Dani ajándékokat is vitt a kicsiknek
A kicsik élvezték a koncerteket
képregény
14 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 15.
sport
16
Angyalföldi álom
Fehér György
Az angyalföldi szurkolók úgy érzik, mintha álmodnának. Fél évvel ezelőtt csak az utolsó mérkőzésen elért 1-0-s győzelemnek köszönhetően maradhatott NB I-es a csapat. Ősszel viszont elindult egy nagyszerű sorozat, amely nem akar véget érni. A Vasas ugyanis sorra nyerte a meccseket, az első öt fordulóban legyőzte a tavalyi bajnokság összes dobogós helyezettjét. A sikert növelte, hogy például a Ferencvárost idegenben sikerült két vállra fektetni. A csapat végül 19 meccsből 10-et megnyert, négy döntetlen mellett ötször szenvedett vereséget. Hullámvölgybe csupán az utóbbi hetekben kerültek a piros-kékek, ami nem meglepő, hiszen az Illovszky Rudolf Stadi-
WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 15.
on átépítése miatt Szerettünk volna Befejeződött az albérletben, a futballozni, ám NB I-es labdarúgó-bajBozsik Stadia rossz talanokság őszi idénye. A legonban kellett jon nem volt nagyobb meglepetéssel a Vasas lejátszaniuk egyszerű, hazai mec�- szolgált, hiszen az egy évvel ezelőtt sajnos nem cseiket. is tudtunk még kieső helyen álló csapat hár– Szeret- mas holtversenyben az élen telelhet. bet a lá l ni. tünk volna A helyzeMichael Oenning, a csapat edzője egyedül az teket kialaszerint nem lehet panasz a csapat élen telelkítottuk, 70 őszi teljesítményére, és ezzel ni, ehhez viszázalékban szont le kellett minden bizonnyal minden nálunk volt a volna győzni az labda, de ez nem Vasas-szurkoló egyetutolsó fordulóban ért pontot. 34 ponért. tunk van, ennél több a Paksot – mondta senkinek nincs, így nem lapunknak Michael Oenning, a csapat edzője. – Az első lehetünk szomorúak az őszi szezon félidő végén egy elkerülhető góllal egészét nézve. Nem azzal kezdtük hátrányba kerültünk, a második az idényt, hogy megnyerjük a bajfélidőben próbáltunk egyenlíteni. nokságot.
Az edző azt is hangsúlyozta, örül a kiugróan jó teljesítménynek, de azért a Fradinak és a Videotonnak jobbak a lehetőségei. – Amikor tavaly idejöttem, a kés a nyakunkon volt, de láttam a lehetőséget a csapatban. A gárda kiegészült néhány új szerzeménnyel, és végre ráéreztünk a győzelem ízére, arra, hogyan kell stresszhelyzetben helytállni, felszabadultan futballozni. A játékosok nem lettek jobbak vagy rosszabbak, de csapatként játszanak, fiatalok és éhesek a sikerre. Tavasszal ismét pályára lépünk azok ellen, akiket már megvertünk, és akkor sokkal nehezebb dolgunk lesz, hiszen már ismernek minket, ismerik a játékunkat. De ez nem azt jelenti, hogy ne néznénk szép tavasz elé. Sőt!
A Vasasnál nagyszerű a csapategység, ha kell, az erőnléti edző, Ferenczi István is pályára lép. És ha már erre lehetősége volt, két gólt szerzett a Ferencváros ellen
Még a cserejátékosokat is keresik
Fotó: MTI
Nem maradt „következmény” nélkül a Vasas jó szereplése, hiszen a játékosok iránt megnövekedett a kereslet az elmúlt hónapokban. Korábban Vancsa Miklós, a klub ügyvezetője elmondta, már a bajnokság közben itthonról és külföldről is voltak érdeklődések. A sportvezető hozzátette, három játékosért konkrét megkeresés érkezett, jelentős összegekről volt szó, de olyan futballistára is tettek ajánlatot külföldről, aki a kispadon ül. Vancsa szerint annyi az érdeklődő, hogy az egész csapatot el tudnák adni, de a szurkolóknak nem kell megijedniük: a szereplésnek megvan az anyagi fedezete, így nincs lépéskényszerben a Vasas.
II. évfolyam, 49. szám
E-mail:
[email protected] Hirdetésfelvétel: KOD Média Kft.: +36-1-398-8357 E-mail:
[email protected] Nyomdai előállítás: Ipress Center Central Europe Zrt. Felelős vezető: Borbás Gábor Terjesztés: Magyar Posta Zrt. Terjesztési panaszok:
[email protected]
Főszerkesztő: Leitner Attila Főszerkesztő-helyettes: Gálosi Emese Vezetőszerkesztő: Vörös Viktória Felelős kiadó: az MMG Zrt. vezérigazgatója
Általános felhasználói feltételek: A Lokál című hetilap bármely részének másolásával és a lap terjesztésével kapcsolatos minden jog fenntartva. A Lokál tartalmai (fotók, írott anyagok vagy azok részletei)
Kiadó: Modern Media Group Zrt. Vezérigazgató: dr. Keresztesi Péter Kiadó és szerkesztőség: 1036 Budapest, Perc u. 8. Központi telefonszám: +36-20-455-6655 Szerkesztőségi telefonszám: +36-20-255-3655
kizárólag a kiadó írásbeli vagy elektronikus dokumentumba foglalt engedélyével többszörözhetők vagy közvetíthetők a nyilvánossághoz. Ez a nyilatkozat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. tv. 36. § (2) bekezdése szerinti tiltó nyilatkozatnak minősül, nem érinti azonban a 37. § szerinti szabad felhasználás lehetőségét. Tilos a lap elektronikus tárolása, feldolgozása, többszörözése és értékesítése a kiadó írásbeli vagy elektronikus dokumentumba foglalt engedélye nélkül. A lapból értesüléseket átvenni csak a Lokálra való hivatkozással lehet. A hirdetések tartalmáért a szerkesztőség felelősséget nem vállal.
Lapunkat szemlézi az