VÍZGAZDÁLKODÁS ÉS SZENNYVIZEK
3.5
Az elektrokoaguláció jövője a vízkezelésben Tárgyszavak: koaguláció; vízkezelés; szennyvíztisztító.
Az elektrokoaguláció olyan eljárás, amelyben egy fogyóanód bocsát oldatba koaguláns prekurzorokat. A kapcsolódó elektrolitikus reakció során gáz – általában hidrogén – fejlődik a katódon. Az elektrokoaguláció régóta ismert víztisztítási eljárás, de sohasem terjedt el széles körben. A következetes reaktortervezés hiánya és az elektródák rövid élettartama korlátozta alkalmazását. A kis víztisztító telepek iránti igény növekedése és a sikeres műszaki fejlesztések az elektrokoaguláció újraértékeléséhez vezettek. Jelen összeállítás bemutatja a reaktortervezés és üzemeltetés szempontjait, kiemelve az elektrokémiai, koagulációs és flotációs kölcsönhatásokat. Az áramsűrűséget nevezi meg olyan kulcsparaméterként, amely befolyásolja, melyik szennyezőanyag-eltávolító folyamat kerül előtérbe. Az elektrokoagulációt elsősorban a kis víztisztító telepeken alkalmazhatják a jövőben. Becslések szerint 2000-ben 1,1 milliárd ember nem jutott megfelelő minőségű ivóvízhez. Az emberiség vízzel való ellátását globális feladatnak kell tekinteni, amelynek teljesítéséhez fenntartható vízgazdálkodási stratégia kidolgozása és végrehajtása szükséges. A fenntartható vízgazdálkodás a „célnak megfelelő” vízminőséget és a víz újrahasznosítását igényli. Ezt ábrázolja a „vízkaszkád” az 1. ábrán, amely szerint a használt vizeket kevésbé igényes célokra tovább hasznosítják. A romló vízminőséget tisztítótelepeken lehet javítani. A fejlett országokban a nagy, centralizált víztisztító telepek tudnak megfelelő minőséget kedvező költséggel előállítani. Még ezekben az országokban is vannak azonban olyan esetek, amikor kis kapacitású, elszigetelt tisztítóművel lehet kedvező eredményt elérni.
magas
ívóvíz vízhasználati kaszkád
esővíz
vízminőség
szürkevíz
jelmagyarázat: vízkezelés (a minőség javítása
öntözővíz
vízhasználat (a minőséget rontja)
szennyvíz
alacsony alacsony
magas hasznosság
1. ábra Kaszkádrendszerű kapcsolat a víz minősége és használhatósága között Az elektrokoagulációs reaktor lényegében egy elektrokémiai cella, amelyben egy fogyóanódot – általában alumíniumot, néha vasat – használnak fel arra, hogy a szennyezett vízbe koagulálószert juttassanak. Az elektrokoaguláció helyben viszi be a fém kationokat, és nem külső adagolással. A katódnál egyidejűleg elektrolitikus gázok keletkeznek. A szenynyezőanyagtól és a reaktor üzemi körülményeitől függően ezek a buborékok a kicsapatott szennyezőanyag egy részét a felszínre flotálhatják. Elektrokoagulációval üzemelő telepeket a 19. század végétől kezdve építettek, víz, szennyvíz és szennyvíziszap kezelésére egyaránt. A harmincas évekre ezeket a telepeket felszámolták a magas üzemköltség és a koaguláló vegyszerek tömegtermelésének elterjedése miatt. Az utóbbi években ismét alkalmazzák szénmosó vizekből származó finom lebegőanyag eltávolítására. A tervezés és üzemelés egyszerűsége és az eltávolítható anyagok széles köre miatt az elektrokoagulációt újraértékelik kis telepeken alkalmazható olcsó technológiaként. Nehézséget jelent, hogy nincs a szakirodalomban módszeres tervezési és üzemeltetési eljárás. Nincs elterjedt reaktortípus, kevés információ lelhető fel a reaktorok teljesítményére vonatkozóan. Ezért az alábbiak szakirodalmi áttekintést nyújtanak, ismertetik egy laborméretű szakaszos berendezés üzemadatait, továbbá bemutatnak egy egyszerű modellt. Kevés iránymutatás található a reaktorok tervezéséhez, várható teljesít-
ményük számításához. Az összeállítás végül segítséget nyújt az elektrokoaguláció során az alapvető folyamatok (elektrokémiai folyamatok, koaguláció, ülepedés, flotáció) között fellépő kölcsönhatások megértéséhez. Az elektrokoagulációs reaktor olyan elektrokémiai cella, amelynek teljesítménye szorosan összefügg az eletródok felépítésével. Ez széles határok között változhat anyag, kialakítás és üzemmód szerint, egyszerű függőleges lemezes szerkezettől a fémtöltetes reaktorig. Az elektródok passziválódása csökkenti a reaktor teljesítményét. Az elektród felszínén inhibitáló réteg, általában oxidréteg keletkezik, amely gátolja a fém oldódását, és az elektronátadást, akadályozva a koaguláns oldatba kerülését. Idővel nő a réteg vastagsága, romlik az elektrokoaguláció hatásfoka. Újfajta anyagok, elektródtípusok és üzemmódok bevezetésével a paszsziválódás visszaszorítható.
Elektrokoagulációs reaktorok tervezése és üzemeltetése Az elérhető szakirodalom nem ad következetes módszert a reaktorok tervezéséhez és üzemeltetéséhez. A témával foglalkozók nem értették meg az elektrokoagulációs reaktorban fellépő sokrétű kölcsönhatást, és főleg, nem tudták előrejelezni a kölcsönhatások jelentőségét egy adott helyzetben. A fő cél általában egy bizonyos szennyezőanyag eltávolítása volt. A százados alkalmazás ellenére, a tervezés nagyrészt tapasztalatokon alapul, és ötletszerű. Az elektrokoagulációs eljárásokat a 2. ábra foglalja össze. Az első fontos osztályozási szempont, hogy a működés szakaszos vagy folyamatos. Az alkalmazások többsége az utóbbi kategóriába esik. A folyamatos üzemű reaktorok fő előnye, tervezésben és üzemelésben egyaránt az, hogy a koagulánsigény állandó. A szakaszos üzemű berendezések adott szennyvízmennyiséggel dolgoznak, de a reaktorban az üzemállapot időben változik. A közölt kísérleti adatok jól mutatják ezt a dinamikus folyamatot. A koaguláns prekurzor (alumínium kation) folyamatosan kerül a reaktorba, ahogy az anód korrodál. Az alumínium kationok úgy hidrolizálnak, hogy össze tudják gyűjteni a szennyezőanyagot, amely ezután ülepítéssel vagy flotációval eltávolítható. A szennyezőanyag és a koaguláns koncentrációja idő függvényében egyaránt változik. A reaktorok a flotáció szerepe szerint is megkülönböztethetők. A 2. ábrán azok a reaktorok, amelyek nem használják ki az elektrokémiai úton keletkező buborékok flotáló hatását a „csak koaguláció” csoportba
kerültek, azokat, amelyek a flotációs hatást kihasználják, a „koaguláció és flotáció” csoport tartalmazza. Az elektrokoagulációt követő elválasztó eljárásokat folyamatos keretű szövegdoboz tünteti fel. Az integrált egységekben az ülepítés és a flotáció a legfontosabb elválasztási módszer. Az ülepítés terjedt el szélesebb körben, ahol az elektrolitikus gázokat haszontalan üzemeltetési komplikációnak tekintik. Az ülepítéses és flotálásos reaktorban alkalmazandó áramsűrűség eltérő. Kis áram kis buboréksűrűséget idéz elő, ami kis feláramlási sebességet von maga után, segítve az ülepítési folyamatot. Az áram növelésével a buboréksűrűség nő, és előtérbe kerül a flotáció. elektrokoagulációs reaktor szakaszos
folyamatos
csak koaguláció
koaguláció és flotáció
centrifuga
helyben
ülepítő
ülepítő
csak koaguláció
koaguláció és flotáció
hidrociklon ülepítő ülepítő elektroflotáció
ülepítő
helyben
szűrés flotáció
DAF
centrifuga
szűrés
2. ábra Az elektrokoagulációs reaktorrendszerek osztályozása A „csak koaguláción” alapuló technológiák megkülönböztethetők a szétválasztás módjától függően. Az elektrokoagulációt oldott levegős flotáció, elektroflotáció, szűrés vagy ülepítés követheti. Három fő kérdésben kell a tervezőknek dönteniük: – Szakaszos vagy folyamatos üzem legyen? – Milyen szerepe legyen az elektrokémiai úton keletkező buborékoknak? – Hogyan valósuljon meg az összeállt szennyezőanyag gyűjtése?
Az elektrokoagulációt alkalmazzák például bentonit, kaolin, agyag, szén, timföld, szilíciumoxid kiválasztására. Az elektród kialakítása lehet sík lemez vagy rács. Az anód jellemző anyaga alumínium vagy rozsdamentes acél, a katódé vas vagy rozsdamentes acél.
Szakaszos üzemű elektrokoagulációs rendszer üzemelése Elektrokoagulációs eljárás kiépítésére az a legegyszerűbb lehetőség, amikor függőleges sík elektródokat helyeznek el szakaszos üzemű reaktorban, a szétválasztás a reaktorban valósul meg, és a keletkező gázt használják fel flotálásra. A folyamat időben változó paraméterei miatt ezt a megoldást azonban ritkán alkalmazzák. Egy laboratóriumi kísérletsorozatban öt rozsdamentes acél katód és négy alumínium anód helyezkedett el a reaktorban, váltott sorrendben. Az aktív felület 732 cm2, a felület–térfogat arány 10,5 m2/m3 volt. Mérték a vezetőképességet, az összes oldott anyagot, a sótartalmat, a hőmérsékletet, a pH-t, az áramerősséget és a feszültséget. Az áramerősség egy cikluson belül állandó volt. A ciklusokat 0,25 A és 2,0 A közötti tartományban változtatták. Mérték az alumíniumkoncentrációt, a Zetapotenciált és a zavarosságot is. A kezdeti agyagkoncentrációt 0,1 és 1,6 g/l között változtatták. 6 liter ioncserélt vizet használtak a szuszpenzió elkészítéséhez, és nátrium-klorid adagolással biztosították a szükséges vezetőképességet. 350 µS/cm (egyenértékű 0,15 g/l sókoncentrációval) felett a rendszer azonos módon reagált, ezért 0,20 g/l sókoncentrációt alkalmaztak minden ciklusban. A 3. ábra jól érzékelteti a szakaszos üzemű reaktor változó jellemzőit. Három szakaszt lehet megkülönbözetni: késleltetési idő, reakciós szakasz, stabilizáló szakasz. A zavarosság a késleltetési idő alatt nem vagy alig változik, és a zavarosságcsökkenés 95%-a a reakciós szakaszban zajlik le. A pH-t nem szabályozták, de regisztrálták. Tízperces üzemelés után 8,5-re állt be. A szennyezőanyag-terhelés hatása A 4. ábra változó szennyezőanyag-terhelés (0,1–1,6 g/l), és állandó, 14 A/m2 áramsűrűség esetén mutatja a zavarosság százalékos értékeit, a kezdeti zavarosságot tekintve 100%-nak. A méréseket négyszeres ismétléssel végezték. Bár a zavarosságcsökkenés százalékos értéke kü-
lönbséget mutat a kezdeti koncentráció függvényében, a végső abszolút zavarosságérték közel azonos volt különböző koncentrációk esetében. 100
11
reakciós szakasz
90
10,5
80
stabilizáló szakasz
késleltetési idő
pH
60
zavarosság változása
9,5
50 40
9
zavarosság, %
70
10
30 20
8,5
pH változása
10
8
0 0
10
20
30
40
50
60
idő, perc
3. ábra A szakaszos üzemű reaktor üzemállapot-változása derítőföld-koncentráció: 0,8 g/l, kezdeti zavarosság: 631 NTU, áramsűrűség: 6,8 A/m2 1. táblázat Tömegmérleg egyórás üzem alapján derítőföld = 0,1–1,6 g/l; i = 14 A/m2 Terhelés (g/l)
1,6 0,8 0,4 0,1
Bemenő tömeg (t = 0 perc)
kimenő tömeg (t = 60 perc)
összes, g
összes derítőföld, g (összes %)
összes Al(OH)3, g (összes %)
felszínen, g (összes %)
fenéken, g (összes %)
oldatban, g (összes %)
12,00 6,49 3,76 1,82
11,03 (92%) 5,52 (85%) 2,79 (74%) 0,85 (47%)
0,97 (8%) 0,97 (15%) 0,97 (26%) 0,97 (53%)
6,12 (51%) 3,59 (55%) 2,42 (64%) 1,33 (73%)
5,62 (47%) 2,63 (41%) 1,20 (32%) 0,50 (27%)
0,26 (2%) 0,27 (4%) 0,14 (4%) 0,0 (0%)
A 4/b ábra a kezdeti szennyezőanyag-koncentráció függvényében, a 4/c ábra pedig az alkalmazott áramsűrűségtől függően mutatja a felszínről eltávolított anyagmennyiséget. Az 1. táblázat egyórás üzem adatai alapján mutatja be a folyamat tömegmérlegét. A bemenő tömegbe az
a felszínről összegyűjtött összesített tömeg (az összes tömeg %-ában)
a felszínről eltávolított összesített tömeg (az összes tömeg %-ában)
relatív zavarosság, %
üzemidő alatt 14 A/m2 áramsűrűség mellett keletkező alumíniumhidroxidmennyiségét is beszámították.
(a)
[agyag] = 0,1 g l-1 (n=1); 83 NTU [agyag] = 0,4 g l-1 (n=1); 280 NTU [agyag] = 0,8 g l-1 (n=4); 549 NTU [agyag] = 1,6 g l-1 (n=1); 1092 NTU
hiba ± σ
(b)
[agyag] = 0,1 g l-1 (n=1) [agyag] = 0,4 g l-1 (n=1) [agyag] = 0,8 g l-1 (n=4) [agyag] = 1,6 g l-1 (n=1)
(c)
27 A/m2 14 A/m2
3,4 A/m2
idő, perc
4. ábra (a) relatív zavarosság idő és szennyezőanyag-terhelés függvényében i = 14 A/m2 (b) a felszínről összegyűjtött összesített tömeg idő és szennyezőanyagterhelés függvényében i = 14 A/m2 (c) a felszínről összegyűjtött összesített tömeg az idő és az áramsűrűség függvényében; derítőföld = 0,8 g/l
A szakaszos elektrokoagulációról mint kis tisztítótelepek lehetséges technológiájáról a kísérletek igazolták, hogy a rendszer meglehetősen „robusztus”, azaz érzéketlen az oldat vezetőképességének változására és a szennyezőanyag-koncentrációra. Üzemi áramsűrűség Az áramsűrűség kritikus eleme a szakaszos üzemű elektrokoagulációnak, mivel ez az egyetlen szabályozható paraméter. Az elektródtávolság állandó és az áramellátás folyamatos. Az áramsűrűség meghatározza a buborékképződés mértékét, a koaguláns adagolást, és nagy hatással van a keverésre és a tömegáramlásra az elektródoknál. Nagyszámú kísérletet végeztek. Alacsony áramsűrűségnél (3,5 A/m2) az ülepedés dominált és az összes bemenő tömegnek 4 óra alatt csak 26%-a került a felszínre (2. táblázat). Nagy áramsűrűségnél viszont 1 óra alatt a beadagolt tömeg 63%-a jutott a felszínre. A különbséget részben a nagyobb buboréksűrűség, részben a koagulánsadag növekedése okozta. 2. táblázat Tömegmérleg áramsűrűség függvényében derítőföld = 0,8 g/l Áramsűrűség, A/m2 3,4 14 27 Áramsűrűség, A/m2 3,4 14 27
Idő, min
240 60 60 Idő, min
240 60 60
Bemenő tömeg összes, g
összes agyag, g (összes %)
összes Al(OH)3, g (összes %)
6,49 6,49 7,48
5,52 (85%) 5,52 (85%) 5,54 (74%)
0,97 (15%) 0,97 (15%) 1,94 (53%)
felszínen, g (összes %)
fenéken, g (összes %)
oldatban, g (összes %)
1,68 (26%) 3,59 (55%) 4,70 (63%)
4,76 (73%) 2,63 (41%) 2,93 (39%)
0,05 (1%) 0,27 (4%) –0,15 (–2%)
Kimenő tömeg
Faraday törvénye segítésével összefüggés állítható fel az oldatba kerülő elektrolitikusan előállított alumínium tömege (m), valamint az áramerősség (I) és az üzemidő (t) között. Ebben M az alumínium atomsúlya, z az oldáskor átadott elektronok száma (itt z = 3), F a Faraday állandó (96 486 C/mol)
m=
ItM zF
a felszínről eltávolított összesített tömeg (az összes tömeg százalékában)
Az 5. ábra adagolt alumíniummennyiség függvényében mutatja a felszínre jutott anyagmennyiséget. A legkisebb mennyiség a legkisebb áramsűrűség (3,4 A/m2) esetén volt mérhető. A várakozással ellentétben azonban a legnagyobb anyagmennyiséget nem a legnagyobb (27 A/m2) áramsűrűség mellett tapasztalták, hanem a 14 A/m2-nél, vagyis ez az áramsűrűség biztosította a koagulálószer legjobb hatásfokú kihasználását, ha a hatásfokot az egységnyi koagulálószer által a felszínre juttatott szennyezőanyag-tömegként definiáljuk. 70 60 2
14 A/m (n=4)
50 40
2
27 A/m (n=1)
30 20
2
3,4 A/m (n=1)
10 0 0
10
20
30
40
összes adagolt alumínium, mg/l
5. ábra A felszínen összegyűjtött összes tömeg hozzáadott koaguláns és áramsűrűség függvényében; (agyagkoncentráció: 0,8 g/l) Fontos tanulság, hogy az áramsűrűség alapvető üzemeltetési állandó, amely befolyásolja, hogy az ülepedés és a flotáció közül melyik elválasztási mód dominál. Az áramsűrűség növelése nem okozza minden esetben a hatásfok javulását.
A szakaszos elektrokoaguláció modellezése Az oldott levegős flotáció modellezésére a WCE-módszert használták fel. Minden buborékot egyedi részecskegyűjtőnek tekintenek. A flotációs reaktort a modell két részre osztja: reakciózónára, ahol a buborékok
érintkeznek a szennyezőanyag-részecskékkel, és elválasztási zónára, amelyben az összeállt buborék-szennyezőanyag aggregátumok a felszínre úsznak. A szakaszos üzemű elektrokoagulációs reaktor teljes egészét „reakciós zónának” tekintették. A modell leírja a transzportmechanizmust, amely elősegíti a buborék és egy részecske összekapcsolódását. Egy buborék egyedi gyűjtési hatékonysága (ηT) a Brown-féle diffúziónak (ηD), a részecskebuborék által való befogása (ηI), a részecskebuborékra való ülepedésének (ηS) és a tehetetlenség által okozott érintkezésnek (ηIN) a lineáris kombinációja. ηT = ηD + ηI + ηS + ηIN A képletben szereplő mennyiségek mindegyike kiszámítható a részecske és a folyadék tulajdonságainak ismeretében.
egyedi gyűjtő ütközési hatékonyság
1.E+00
1.E-01
1.E-02
1.E-03
1.E-04 0,001
0,01
0,1
1
10
100
részecskeátmérő, µm
6. ábra Az egyedi gyűjtési hatékonyság a részecskeméret függvényében A 6. ábra az egyedi gyűjtési hatékonyságot (ηT) a részecskeméret függvényében mutatja be, átlagosan 20 µm hidrogénbuborék-átmérő figyelembevételével. A Brown-féle diffúzió dominál 0,8 µm-nél kisebb részecskéknél, míg a befogás és az ülepedés együtt határozzák meg az eltávolítást e méret felett. Az agyagrészecskék eredeti mérete a 0,5– 15 µm tartományban van.
A modell az egyedi buborékokat habréteggé terjeszti ki. A részecskeeltávolítás egyenlete a felszíni habréteg eltávolításának figyelembe vételével építhető fel, amelynek a buborékkoncentrációja Nb, részecskekoncentrációja Np, felülete Ab.
dNp dt
= − (α pb ηT )Np (A b ν bNb )
A részecske–buborék ütközési hatékonyság (αpb) a sikeres ütközések arányát mutatja. αpb szokványos értékeként a 0,1-et alkalmazták. Az emelkedési végsebesség (υb) 2,5×10-4m/s. Az átlagos úthossz 130 mm. Az átlagos emelkedési időt (tcz) vették kontaktidőnek. A buborékkoncentrációt (Nb) 14 A/m2-es áramsűrűségből és 20 µm buborékátmérőből kiindulva, a Faraday-törvény alapján számolva, 2,5×1012/m3-re becsülték. A részecskeeltávolítás egyenletét integrálva az elfolyó részecskekoncentráció (Npe) és a befolyó részecskekoncentráció (Npi) arányát mutató kifejezést kapjuk.
Npe Npi
= exp (− αpb ηT t cz A b νnNb )
A képlet felhasználható a flotációval történő eltávolítás hatásfokának számítására. A legnagyobb hibaforrást a buborék–részecske kapcsolódási valószínűség (αpb) becslése jelenti. A 7. ábra a tényleges flotációs eltávolítási hatásfokot (ε) mutatja részecskeméret függvényében. A koagulánsadagolás a részecskék összetapadását idézi elő, a részecskeméret 5-20 µm-re nő. A nagy áramsűrűség növeli a buborékkoncentrációt. A nagy áramerősséget alkalmazó reaktoroknál a fokozott összetapadás és a nagy buborékkoncentráció együttesen okozzák a flotáció előtérbe kerülését. Kisebb áramerősségnél az összetapadás hosszabb idő alatt következik be és az ülepedés a domináló folyamat.
Az elektrokoaguláció további kutatásának vázlata A fő cél az elektrokémiai műveletek, koaguláció és flotáció kölcsönhatásainak vizsgálata. A 8. ábra lehetséges elvi kapcsolatrendszert mutat. A cél az elektrokoaguláció összetettségének egyszerűsítése. Az egyes körökben a jelenség, leírási módszere és eszközök szerepelnek. Az átfedő területeken a két területet összekötő ismeretek láthatók. A középpontban az összefüggések és a folyamatok vizsgálata áll.
ε = 1 – Npe/Npl
1,0 0,9 0,8 0,7 0,6 0,5 0,4 0,3 0,2 0,1 0,0 0,01
ülepedés
27 A/m 14 A/m 3,4 A/m
2
flotáció
2
2
0,1
1
10
100
részecskeátmérő, dp, µm
7. ábra A flotációval való eltávolítás hatásfoka részecskeátmérő és áramsűrűség függvényében
flotációs eltávolítási mód
ülepítéses eltávolítási mód
elektrokémia elektrokémiai jellemzés kinetika energia passzivitás
flotációs arány úszóképesség
flotáció
félcella-reakciók termelt elektrolitikus gázok
termelt termelt koaguláns elektrolitikus gázok termodinamikus modell gázfajta oldatkémia keverés pH, besorolás, buborékok általi hidrolizált keverés fémsók kapcsolódási ülepedési arány módok nehézségi erő kinetika
koaguláció
buborékjellemzők
részecskejellemzők
buborékeloszlás buboréksűrűség
részecskeméret-eloszlás zeta-potenciál fraktálméret
buboréksűrűség
koaguláns adagolás üzemi mutatók
8. ábra. Az elektrokoaguláció, mint összetett eljárás elvi vázlata
Következtetések A növekvő népesség megfelelő minőségű vízzel való ellátása a 21. század nagy kihívása. A nagy, folyamatos üzemű eljárások még a fejlett országokban sem minden esetben adnak teljeskörű megoldást. Nagy szerepet kapnak egy adott helyen, adott feladathoz létesített kis telepek. Az eletrokoaguláció jelenleg nem széles körben alkalmazott eljárás. Ennek okai a következők: – Nem értékelték módszeres alapossággal a meglévő üzemeket, ezért nincsenek tervezési és üzemeltetési útmutatók. – Szinte egyáltalán nincsenek részletes kísérleti adatok szakaszos üzemű elektrokoagulációs reaktorokról. – Nincs széles körben alkalmazható matematikai modell. – Nem elfogadott az a szemlélet, amely szerint az elektrokoagulációs reaktor működését három folyamat (elektrokémia, koaguláció, flotáció) kölcsönhatása határozza meg. – Nincs általános megoldás az elektródapassziválódás kiküszöbölésére. Az előbbiek bemutatták, hogy lehet a sokféle reaktorrendszert egyszerű módon osztályozni, hogyan lehet szakaszos üzemű reaktorról részletes adatokat nyerni, és azokat értelmezni. Az elektrokoaguláció bonyolultságát a párhuzamosan zajló folyamtok kölcsönhatása okozza. Az eljárás a közeli jövőben a kis telepek egyik lehetséges technológiájává válhat. A kölcsönhatások számszerűsítése és gazdaságossági vizsgálatok mellett a jövő feladata az elektródpassziválódási folyamat csökkentési lehetőségeinek kutatása. Összeállította: Garai György Holt, P. K.; Barton, G. W.; Mitchell, C. A.: The future for electrocoagulation as a localised water treatment technology. = Chemosphere, 59. k. 3. sz. 2005. ápr. p. 355–367. Chen, X.; Chen, G.; Yue, P. L.: Separation of pollutants from restaurant wastewater by electrocoagulation. = Sep. Pufir. Technol. 2000. 19. sz. p. 65–67.
Egyéb irodalom Pásztor I.; Pulai J. stb.: Foszfáteltávolítás és visszanyerés további felhasználásra a szennyvíz tisztításánál. = Vízmű Panoráma, 13. k. 5. sz. 2005. nov. p. 22–28. Oláh J.; Palkó Gy. stb.: Az anaerob rendszerek jellemzése és ellenőrzése. = Hidrológiai Közlöny. 85. k. 5. sz. 2005. szept.-okt. p. 11–19.
Sujbert L.; Rácz G. stb.: Vízfertőtlenítési reakció melléktermékek (byproducts) genotoxikus hatásának vizsgálat az Ames-féle mutagenitási teszttel. = Hidrológiai Közlöny, 85. k. 5. sz. 2005. szept.–okt. p. 25–30. Rakonczai J.; Csató Sz. stb.: Az 1999. és 2000. évi alföldi belvíz-elöntések kiértékelésének gyakorlati tapasztalatai. = Vízügyi Közlemények, 4. k. 2003. különszám, p. 317–336.
