VIZES ÉLŐHELYEK REHABILITÁCIÓS LEHETŐSÉGEI A ZSÁMBÉKI- MEDENCE TERÜLETÉN. Udvardi Anikó 1

Földrajzi Konferencia, Szeged 2001.

VIZES ÉLŐHELYEK REHABILITÁCIÓS LEHETŐSÉGEI A ZSÁMBÉKIMEDENCE TERÜLETÉN Udvardi Anikó1 A bemutatásra szánt téma, azaz a vizes élőhelyek rehabilitációja, olyan problémát tár fel, amely az egész ország területén megoldandó feladat, hiszen a vizes élőhelyek, kisvízfolyások természetszerű helyreállítása, a jelenlegi állapotok javítása sok helyen megoldásra vár. A vízrendezési munkák során a kisvízfolyások természetes viszonyait megváltoztatták, a természetes medreket szabályozták, a vízfolyásokat csatornázták. Mezőgazdasági területek nyerése céljából a patakokat néhány méteres sávba kényszerítették, a partmenti növényzetet kiirtották. Így a patakok és közvetlen környezetük közti természetes kapcsolat megszűnt, a vizes élőhelyekhez kötődő értékes növény- és állatvilág elszegényedett, vagy eltűnt. A vízfolyások rendezését nem lehet csak egy-egy patakra vagy azok egyes szakaszaira vonatkozólag megtervezni, hiszen a vízfolyások, valamint a rajtuk kialakított mesterséges tavak (halastavak, tározótavak) állandó kapcsolatban állnak egymással, összefüggő rendszert képeznek. A problémát átfogóan, leginkább az egész vízgyűjtő rendezésével kell megoldani. A mintaként kiválasztott vízgyűjtőterület a Zsámbéki-medence területén található Békáspatak és mellékágai a rajtuk létesített halas- és horgásztavakkal, valamint a Benta-patak biatorbágyi szakasza. A medence vizes élőhelyeit a vízfolyások és tavakon kívül a térség egykori malomtavai, mélyfekvésű vízállásos területei, nádasai alkotják, melyek szintén megőrzésre érdemes területek. A Zsámbéki-medence meghatározása földrajzi, geológiai, növényföldrajzi szempontból nem megegyező. A szűkebb és tágabb értelemben vett lehatárolást a közigazgatási határok is erősen befolyásolják, mivel a terület egyik része Pest megyéhez, két település viszont Fejér megyéhez tartozik. Földrajzi értelemben északról a Pilis, délről a Mezőföld északi peremét alkotó Etyeki-dombság, keletről a Budai-hegység, nyugatról a Gerecse és a Vértes, délkeletről a Tétényi-fennsík határolja. A terület felszíni vizei, hidrológiai értékei A Zsámbéki-medence a Benta-patak vízgyűjtőjéhez tartozik. A 417.7 km² vízgyűjtő területű patak 230 m tengerszint feletti magasságban ered. Felső folyását Békás-pataknak nevezik, mely Tinnye határában ered, majd a Biai-tóba ömlik. A Biai-tó alatt a patak neve Benta-patak. A Zsámbéki-medence területén fekszik a Békás-patak teljes vízgyűjtőterülete, de a medencéhez tartozik a Benta-patak biatorbágyi szakasza is. A Békás-patak (vízgyűjtőterülete a Zsámbéki-medence) hossza 23,8 km, vízgyűjtőterülete 241km². A Zsámbéki-medencét a földtörténeti újkor miocén szakaszában borította el utoljára tenger, majd végleg visszahúzódott. Maradványként nagy édesedő, majd édesvizű tó keletkezett Zsámbék környékén, majd a legutóbbi tízezer évben a tenger utolsó nyomai is eltűntek. A medence felszíni vizei a forrásokból, csapadékvizekből eredő, löszbe ágyazódó patakok lettek, a mélyfekvésű területeken vízállásos rétek, kisebb mocsarak alakultak ki és néhány természetes tó keletkezett. Ezek eredeti kiterjedését több helyen már csak az öntéstalajjal borított területek jelzik. Az aszályos évek, a bányavíz kiemelések miatt a medence vízrajza elszegényedett, vízhozamuk csökkent, néhány vízfolyás időszakossá vált. A terület a felszíni vizek tekintetében a török hódoltság után a jelentős mértékű lecsapolások, drénezések következtében vízhiányosnak mondható. 1

Udvardi Anikó, egyetemi tanársegéd, Szent István Egyetem Tájvédelmi Tanszék, [email protected]

1

Udvardi Anikó: Vizes élőhelyek rehabilitációs…

A területen megjelenő vízi, illetve vizes élőhelyek az emberi beavatkozások következtében lecsökkentek, megváltoztak. A vízhez kötődő élőhelyek az ökológiai folyosók kialakításának legértékesebb elemeit alkotják, ezért megőrzésük, ill. rehabilitációjuk az egyik legfontosabb feladat. A terület hidrológiai értékeinek áttekintését a 1. táblázat tartalmazza. 1. táblázat. Hidrológiai értékek a Zsámbéki-medence területén Források Foglalt források Török-kút ( Zsámbék) Köbölkút-forrás (Perbál) Főkút-forrás (Páty) Kútvölgyi-forrás (Tök) Biai-forrás (Bia) Magyar-kút (Etyek) Természetes források Békás-patak forrása (Tinnye) Kisforrás (Perbál) Szamárhegyi-patak forrása (Perbál) Budajenői-patak forrása (Budajenő) Füzes-patak forrása (Páty) Sajgó-patak forráscsoportja (Mány) Kígyós-patak forrása (Felsőörspuszta)

Patakok Békás-patak Budajenői-patak Perbáli-patak Szamárhegyi-patak Töki-patak Zsámbéki-patak Ökörmezői--patak Kozáromi-patak Kígyós-patak Sajgó-patak Etyeki-ág Füzes-patak Bajna-Epöli vízfolyás Gyertyánosi vízfolyás

Tavak Természetes tavak Garancsi-tó (Tinnye) Sasfészek-tó (Páty)

Mesterséges tavak Biai-halastavak (Biatorbágy) Etyeki-halastó (Etyek) Mányi-halastó (Mány) Örsi-tó (Felsőörspuszta) Biai horgásztó (Biatorbágy) Anyácsai-halastó(Anyácsapuszta)

A felszíni vizek változása a vízgyûjtõ területén A vízgyűjtő területen történt változásokat a területre vonatkozó régi katonai térképek: I. katonai felmérés (1782-1785), II. katonai felmérés (1829-1866), III. katonai felmérés térképei ábrázolják. Ezek a felmérések a rehabilitáció alapját szolgálják, ezért szükséges a tervezés előtt a területen részletes tájtörténeti elemzés készítése. Ε8 Ókor, középkor, XVII.sz. - A vízvisszatartó vízgazdálkodás korszaka Ennek nyomait ma is őrzik a malmok, malomcsatornák, a hozzájuk tartozó duzzasztókkal (Tök római kori halastó és duzzasztógátjának maradványai,/ Zsámbék, Tök, Perbál, Bia, Páty malom és malomtó,). A Benta-, Békás- és Füzes patakokon üzemelő vízimalmok hatására nagy kiterjedésű vizenyős rétek, mocsaras nádasok keletkeztek. Ε8 XIX.sz. - a vízelvezetés, lecsapolások korszaka Műszaki eszközökkel szabályozták, rendezték a belvizeket, talajvizeket, vízállásos területeket. A XIX. sz.-ban, a XX. sz elején szinte az összes vízfolyást szabályos mederbe terelték. A Zsámbéki-medence löszdolinás területeit, vízállásos rétjeit meliorálták, felszántották. A században megindult kultúrmérnöki tevékenység első eredményei a vízrendszerben a Zsámbéki-patak és mellékágainak, valamint a Kígyós-patak mányi szakaszának rendezése volt. Ε8 XX. sz. elejétõl a 60-as évekig - vízelvezetés és vízvisszatartás művi mederben A vízhasznosítás lehetőségeit (halászat, öntözés) mesterséges medrek kialakításával próbálták megoldani. Ekkor alakították ki a vízrendszerben 1923 körül a biai és a mányi halastavakat, amelyek az érintett vízfolyások középső szakaszai környékén telepedtek rá a völgyekre. A

2


1965-ös Vízgazdálkodási Keretterv fejlesztési elképzelései között szerepelt Zsámbékon, a régi zsámbéki vízimalom terében és alatta létesíthetõ völgyzárógátas rendszerű tógazdaság létesítése, valamint Tök területén a töki tározó kialakítása. − 1960-tól vízhiány és vízszennyezés A földmunkagépek tömeges elterjedésével könnyebb feladattá vált a medrek megváltoztatása, ill. a gépek megjelenése maga után vonta a meder melletti területeken a járóutak kialakítását, azaz a fák, bokrok eltávolítását. Megindult a vizek minőségének romlása, ami a mai napig is nagy veszélyt jelent a vízi élővilágra a vizek kommunális, ipari és mezõgazdasági eredetű szennyezése által. Tájhasználati konfliktusok A vizsgált terület egykoron összefüggő élőhelyekkel rendelkezett, ami a sokoldalú és nagymértékű tájhasznosítás hatására mára nagymértékben lecsökkent. A terület vízfolyásai, vizes élőhelyei biztosították az összeköttetést a többi élőhelytípus között. A mezőgazdaság, az ipar és a vízrendezések együttes hatására a rendszer elvesztette összekötő funkcióját, ma csak mozaikos felépítése figyelhető meg. Hasonlóan mozaikos elrendeződésű a területen található egyéb élőhelytípusok elhelyezkedése is, így a kapcsolatot a kisvízfolyások rehabilitációjával ill. a művelési ágak szegélyeinek kialakításával, bővítésével érhetjük el. Mezőgazdaság − kemikáliák nagymértékű alkalmazása jelentős környezetszennyezést okozott, a felszíni és a felszín alatti vizek elnitrátosodtak − a nagyüzemi táblák kialakítása során a régi mezsgyehatárokat jelző fasorokat, facsoportokat kiirtották, a mezővédő erdősávok, fasorok hiánya a terület deflációs és eróziós károsodását segítik elő − a patakszabályozás, valamint a mélyedések, löszdolinák meliorációs rendezése megszüntette a foltokban kialakult nedves, vizes területeket − az állattartó telepek (pl. HKG Szakosított sertéstelep, Környe Pig Rt. Felsőörsi sertéstelepe) hígtrágya elhelyezése környezetszennyezést okozhat Erdőgazdálkodás − az ökológiai viszonyok megváltoztatását, a faji diverzitás csökkenését okozza a homogén monokultúrák létesítése, a nedvesebb területeken nemesnyárasok (Herceghalom, Zsámbék, Mány, Biatorbágy), a szárazabb részeken akácosok, fekete fenyvesek telepítése (Biatorbágy, Páty, Herceghalom) Ipar, bányászat − a bányászati tevékenység hatására a térség változatos vízrajzi viszonyai megváltoztak. A talajvízszint csökkenése miatt a források vízhozama csökkent vagy elapadt, ami a felszíni vizek elszegényedését okozta − a felhagyott kő- és homokbányákban (Biatorbágy, Tök, Zsámbék) ill. a kiszáradt patakmedrekben illegális szemétlerakások jelentek meg − szennyezést okoznak az ipari létesítményekből származó veszélyes hulladékok (pl. a biai Alsó-major)

3


Települési, üdülési tájhasznosítás Ε8 a települések csatornázatlansága a talaj és a felszín alatti vízkészlet szennyeződését okozza. Hasonlóan szennyezést jelentenek a nem megfelelően kialakított hulladéklerakóhelyek, és a szennyvíztelepekrõl származó tisztított szennyvizek Ε8 az intenzív horgászat a tavak tápanyagdúsulását idézi elő, elősegíti az eutrofizációt Közlekedés ∉8 az autópálya és a nemrég megépített Sasfészek-tó pihenőhely a Sasfészek-tó egy részét betemette, vízfelületét nagymértékben lecsökkentette, az utak helytelen vonalvezetése az élõhelyek feldarabolódását, ezáltal izolációját vonja maga után Környezeti ártalmak, szennyezőforrások feltárása A környezeti ártalmak, a szennyezések a vízgyűjtő terület felszín alatti és felszíni vizeinek minőségét határozzák meg. A terület rehabilitációja a vízminőség javítását is szükségessé teszi, ezért a terület környezeti ártalmainak feltárása, a szennyezések csökkentése ill. megszüntetése alapvető fontosságú. Ε8 szennyvíztisztító telepek (Zsámbék, Perbál, Telki, Budajenő, Herceghalom, Páty, Biatorbágy), Ε8 csatornázatlan települések (Mány, Tinnye), csatornázatlan zártkert jellegű területek (Zsámbék, Tök, Biatorbágy, Etyek) Ε8 Herceghalmi Kísérleti gazdaság Rt. Szakosított sertéstelepe, hígtrágyaderítő-tó (túlfolyás és gátszakadás miatt került többszőr hígtrágya a Békás-patakba. A Biai-halastóba kerülve komoly halpusztulást okozott.), Ε8 tinnyei kacsatelep (kb.1000 db, közvetlenül a Békás-patak mellett), Ε8 Környei Agráripari Rt. Felsőörsi sertéstelepe (hígtrágyakiöntözés) Ε8 kijelölt hulladéklerakó (Zsámbék - 1999-ben készült el a szigetelése), Ε8 nagyobb illegális szemétlerakatok (Biatorbágy Bolha-hegy mellett, Nyakas-kő lábánál, Páty felhagyott hulladéklerakó) Ε8 felszámolt és működő dögkutak (Mány, Perbál, Biatorbáty, Páty) Ε8 bányászati tevékenység, (Mányi bányák-Kígyós patak szennyezése) Ε8 közlekedési tájhasznosítás (M1-autópálya mellett, ólomszennyezés) Ε8 mezőgazdasági tevékenység (növényvédőszerek és műtrágyák helytelen felhasználása diffúz szennyezések), Ε8 üdülési tájhasznosítás (horgászat) Az ökológiai szemléletű vízgyűjtőrendezés A vizsgálatok alapján elmondható, hogy a Békás-patak vízgyűjtőterülete, a vízfolyások és a halastavak egy része nem illeszkednek környezetükhöz, a vízparti élővilág nagyrésze eltűnt, a vízminőség természetes megőrzése a jelenlegi ökológiai viszonyok mellett lehetetlen. A vizes élőhelyek, vízfolyások rehabilitációjának legfontosabb alapelveként azt kell tekinteni, hogy a beavatkozás ökológiai szemléletű és komplex legyen, az egész vízgyűjtőterületre vonatkoztatva történjen. A beavatkozások célja a völgyfenekek vízháztartásának javítása, ill. a meder-parti sáv-völgyfenék kapcsolat megteremtése. Ehhez a jelenlegi rendezett, szabályozott állapotot meg kell változtatni, mivel a jelenlegi

4


mederkialakítások a mértékadó nagyvízhozam kiöntésmentes levezetésére alkalmasak, azonban a vizes élőhelyek természetszerű kialakításának ökológiai feltételeit nem képesek kielégíteni. A vízgyűjtőterület ökológiai rendezését, a vízi. ill. vizes élőhelyek rehabilitációját a következő eszközökkel érhetjük el: Ε8 a felszíni vizek gyors lefolyásának megakadályozása, talajvédő művelési-ág rendszerének kialakításával, Ε8 mélyfekvésű területek bevonása a vizes élőhelyek kialakításába oldalágak létrehozásával, ill. az egykori vizes élőhelyek lehetőség szerinti visszaállítása, az egykor átvágott holtmedrek visszakapcsolása, Ε8 a medret rögzítő rendszer (pl.betonlap) lehetőség szerinti eltávolítása, partbiztosítás mérnökbiológiai módszerekkel, Ε8 az egyenes vonalú lefutás megszüntetése (kanyarok beiktatása),változó lejtésviszonyok kialakítása (különböző áramlási sebességek), Ε8 a mederfenék felemelése, ahol a medermélység 2,5-3,0 m is eléri, (az árvízi hozamok figyelembevételével), Ε8 nagyméretű fenéklépcsők átépítése a környezetbe illeszkedő, a kisvízi hozamhoz igazodó művekké, Ε8 különböző módon kialakított patakágy, melyet változó keresztmetszet és rézsű jellemez, Ε8 változatos parti jellemzők kialakítása (medrek, illetve lapos part), parti védőszegély kialakítása (a helyre jellemző növényzettel, fűfajokkal), vízmenti ligetek és rétek kialakítása, Ε8 szennyezőforrások megszüntetése, vízminőségvédelem, Ε8 a vizes élőhelyek megóvása érdekében, az élőhelynek megfelelő extenzív hasznosítás megteremtése (horgászat, nádgazdálkodás), Ε8 ökológiai hálózat működőképes rendszerének kialakítása Tájhasználati javaslatok A helyreállítási feladatokat nem elegendő csak a felszíni vizek közvetlen környezetében elvégezni, mivel a területhasználat és annak káros hatásai befolyásolják a felszíni és a felszín alatti vizeket és annak környezetét is. Tehát figyelembe kell venni az egész vízgyűjtő terület tájhasznosítását, abból a célból, hogy a vizes élőhelyek rehabilitációja, és ezáltal az ökológiai hálózat kialakítása hosszú távon biztosítva legyen. A vízgyűjtőterület ökológiai szemléletű rendezéséhez tartozik a térszerkezet megfelelő kialakítása (művelési ág változtatások, élőhelyek helyreállítása) természetvédelemi és a környezetvédelemi szempontok figyelembevétele, valamint az ökológiai hálózati rendszer működési feltételeinek megteremtése. - a területhasználat módját, a művelési ágakat a terület ökológiai adottságainak megfelelően kell kialakítani. A még természetszerű állapotban lévő területeken nem szabad olyan gazdálkodási módot használni, ami alapvetően megváltoztatja a terület ökológiai jellemzőit (vízháztartás, mezo-, mikroklíma), - csökkenteni kell a szántók részarányát, a meredek erózióveszélyes domboldalakon (15%nál nagyobb lejtők) a művelési ág változtatása javasolt gyep-, vagy erdőgazdálkodásra, valamint javasolt a gazdaságosan nem művelhető, kedvezőtlen domborzati és talajadottságú területek erdősítése,

5


- a mezőgazdasági területeken a műtrágyázást, növényvédőszerek alkalmazását korlátozni, ellenőrizni kell. Javasolt a környezetkímélő gazdálkodás kialakítása a megfelelő talajművelés, talajvédelem által, a műtrágyázás helyett "talajerő-gazdálkodás", és megelőző technológiai növényvédelem alkalmazása, - a mezőgazdasági tevékenységek, kemikáliák használata által okozott szennyezéseket meg kell szüntetni, mivel ezáltal indult el a patak eutrofizálódása (a patakba a talajvízzel együtt nitrogén és foszforvegyületek kerülnek), - a mezőgazdasági területeken mezővédő fasorok, erdősávok kialakítása szükséges, talajvédelmi, ökológiai szempontokból, - az erdőgazdálkodási területeken a legfontosabb feladat az erdők ökológiailag megfelelő szerkezeti, faji és korosztályi összetételének biztosítása. A homogén szerkezetű erdőkben egységes ökológiai viszonyok alakulnak ki, ezért ezekben nem jelenik meg változatos szintezettségű és fajösszetételű növényzet, valamint tájképi szempontból is kedvezőtlen. Javasolt tehát felváltani a homogén szerkezetű monokultúrákat (nemesnyárak, fekete fenyők, akácosok) a területnek megfelelő ökotípusú erdőkre, kerülni kell a tájidegen fajok alkalmazását. Mederrekonstrukció A mederrekonstrukció alapjaként az I.(1782-1785) és a II.(1829-1866) katonai térképeket lehet tekinteni, mivel ezek még többnyire érintetlen állapotban ábrázolják a vízfolyásokat, ezáltal nyomon követhető azok vízszintes vonalvezetése. A szabályozott patakok mederszelvényeit trapézformaként alakították ki, így a keresztmetszeti szelvények többnyire egyformák. A mezőgazdasági területeken a trapézformát a földmeder képezi, de a belterületi szakaszokon, a hidak környékén a medret betonlapokkal borították. A természetes vízfolyások keresztmetszete szimmetrikus vagy aszimmetrikus alakú, de sosem teljesen megegyező szelvényű. A keresztszelvények kialakítását csak a vízszintes vonalvezetéssel és a hossz-szelvénnyel összhangban végezhetjük el. - törekedni kell a változatos mederszelvények kialakítására, az eltérő jellegű élőhelyek kialakítása érdekében sekély öblöket, holtágakat kell kialakítani. A sekély, kis vízáramlással rendelkező vizes területek változatos körülményeket biztosítanak, így a diverzitás fokozásában nagy szerepet játszanak, - külterületi szakaszokon, ahol a patakokat közvetlenül a szántóföldek határolják megfelelő szélességben áll rendelkezésre szabad terület, javasolt a rézsűk lankásítása, a növényzet számára széles padkák kialakítása, amelyek szintén változatos ökológiai viszonyokat teremtene, - a vízfolyások a kanyarulatokban nem szimmetrikusak, sokszor szakadó partot képeznek. A homorú oldalon az alámosás megakadályozása ellen mérnökbiológiai partvédelem szükséges, - belterületi szakaszokon is célszerű a meder burkolatát eltávolítani, és a rendelkezésre álló terület nagyságától függően a parti rézsűt lankásítani, majd növényzettel betelepíteni (Budajenői-patak, Füzes-patak belterületi szakaszok).

6


Növénytelepítés A vízgyűjtő területe és a vízfelület között sokoldalú feladat ellátására, az összekötés biztosítására szolgál a vízpart. Ennek a viszonylag keskeny sávnak hidrológiai-hidraulikai funkciói mellett rendkívül fontos szerep jut a vízháztartási-, vízélettani-, mikroklimatikus-, tájesztétikai és az ember regenerációs igényei szempontjából is. A harmonikus összekötetés a vizek és azok partjai között fás növények alkalmazása nélkül nem elképzelhető. Az élőhelynek megfelelő fásszárú növények, azok gyökérrendszere a parti zónát megfelelő mélységben és szélességben átgyökerezi, ami előfeltétele a biológiai partvédelemnek. A fajok összetételét a talajviszonyok, a vízállások, a kiöntések tartóssága és a vizek használati funkciója együttesen határozza meg. Az alkalmazott növények kiválasztásánál a meglévő növényállományok vagy a jelzésszerűen megjelenő növények (jelzőfajok) adnak útmutatást arra, hogy pontosan milyen fajok alkalmasak az adott élőhelyre. A megfelelően kialakított széles parti sáv létesítésével javíthatjuk a vízi élettér minőségét, átmenetet és pufferhatást képezhetünk a vízrendszer és az agrárterületek között. 2. táblázat. Vízi illetve partmenti növénytelepítésre javasolt fajok Vízinövények, nádasok nád (Phragmites communis) Keskenylevelű gyékény (Typha angustifolia) Bodnározó gyékény (Typha latifolia) tavi káka (Schoenoplectus lacustris) vízi harmatkása (Glyceria maxima) réti harmatkása (Glyceria fluitans) Bokorfüzes társulás Rekettyefűz (Salix cinerea) Kecskefűz (Salix caprea) Kosárfonó fűz (Salix viminalis) Mandulalevelü fűz (Salix triandra) Csigolyafűz (Salix purpurea)

Sások, mocsári növények parti sás (Carex riparia) posványsás (Carex acutiformis) pántlikafű (Phalaris arundinacea) erdei káka (Scirpus sylvestris) réti harmatkása (Gliceria fluitans)

Vénic szil (Ulmus leavis) Kocsányos tölgy (Quercus robur) Kocsánytalan tölgy (Quercus petraea) Korai juhar (Acer platanoides) Mezei juhar (Acer campestre)

kányabangita (Viburnum opulus) kutyabenge (Frangula alnus) varjútövis (Rhamnus chatarticus) kecskerágó (Euonymus europaeus) veresgyűrű som (Cornus sanguinea)

Puhafás ligeterdők, fűzligetek enyves éger (Alnus glutinosa) fehérfűz (Salix alba) csörögefűz (Salix fragilis) fehér nyár (Populus alba) szürke nyár (Populus canescens) fekete nyár (Populus nigra) Keményfás ligeterdők, tölgy-kőris-szil ligetek Magyar kőris (Fraxinys angustifolia ssp. pannonica) tatár juhar (Acer tataricum) Magas kőris (Fraxinus excelsior) hegyi juhar (Acer pseudoplatanus)

A növénytelepítés során figyelembe kell venni az élőhely adottságait és a növények igényeit (klíma, vízháztartás, talajnedvesség, tápanyagtartalom, talajjellemzők), tulajdonságait (növekedési jellemzők), valamint természetes előfordulásukat (források, patakok, állóvizek, ligeterdők). A növénytelepítés során mindig az adott körülményeket kell figyelembe venni, alkalmazkodni kell a meglévő, megőrzendő növényzethez, továbbá a területi lehetőségekhez. A bemutatott példa alapján összefoglalva a vízgyűjtő terület ökológiai szemléletű rendezéséhez alapos tájtörténeti vizsgálatokra van szükség, ami a rehabilitáció alapját adja. A tájtörténeti elemzés mellett, szükséges a területen részletes tájvizsgálatot végezni, ezáltal

7


feltárni a tájhasználati konfliktusokat és azok megoldási lehetőségeit, valamint a környezeti ártalmakat. A tervezés folyamán olyan rehabilitációs (mederviszonyok javítása, mérnökbiológiai partvédelem, növénytelepítés) és tájhasználati javaslatokra van szükség, amelyek az egész vízgyűjtő területet komplex egységként kezelik.

8

VIZES ÉLŐHELYEK REHABILITÁCIÓS LEHETŐSÉGEI A ZSÁMBÉKI- MEDENCE TERÜLETÉN. Udvardi Anikó 1

Recommend Documents