Első fejezet
– Az ember úgy hull el a Halál angyala előtt, mint az állat a mészáros által. – A pap halk hangja visszhangzott a barlangszerű templomban. A napsugarak utat találtak magasan az oltár fölött lévő ablak festett üvegtábláin át. Cass megrángatta sötétlila ruhájának nyakát, s közben arra gondolt, bárcsak Siena ne húzta volna olyan szorosra a fűzőjét. A merev fehérnemű összeszorította mellkasát, s alig tudott levegőt venni. Madalenára pillantott. Mada felcsavarta és fekete selyem alá rejtette sötét fürtjeit. Cass szerette volna tudni, vajon barátnője is ugyanarra gondol-e, mint ő: hogy a pap úgy beszél, mintha kivégzésen lenne, nem az egyik legelőkelőbb velencei család tizennégy éves lányának temetésén. Madalena megtörölgette feketével kifestett szemét a zsebkendőjével. Cass újra a pap felé fordult. A palástján foszladozó kötél szolgált övül, tekintete éles és sötét volt, mint az obszidián. Beszéd közben széles mozdulatokkal gesztikulált, amitől a palástja úgy lebegett a vállán, mintha szárnyai nőttek volna. A pap előtt a kőemelvényen egy lepelbe bugyolált csomag feküdt. Liviana. A kislány az utóbbi néhány hetet ágyban töltötte, vért köhögve, s napról napra gyengébb lett. Vékony, sápadt alakja lassan elfogyott, beleveszett a selyem ágyneműk közé.
9
Most pedig a teste – mert nem több már, emlékeztette ma-
megszegni a szabályokat, de semmi rosszat nem látott abban,
gát Cass – fehér halotti lepelbe csavarva feküdt, és virágszirmok
ha felmászik egy épületre, hogy jobban lássa a Canal Grande
borították.
nyüzsgését, vagy hogy megsimogatta a dózse egyik lovának sely-
A mise után Livianát kiviszik a templomból, csónakkal végig-
mes homlokát, ahogy a lovak a keskeny utcákon parádéztak
eveznek Velence csatornáin, át a lagúnán a kis San Domenico-
a fesztiválon. Impulzív, szokta Agnese nénikéje mondogatni.
szigetre. Ott, a templom sírkertjében lévő, ősi családi kriptában
Cass jobban szeretett úgy gondolni magára, hogy eleven.
helyezik örök nyugalomra, nem messze attól a helytől, ahol Cass lakott.
Hangos szipogás vonta magára a figyelmét. Körülnézett. Sok barátja ott volt a templomban, valamennyien gyászba öltözve:
Cassnak sikerült egy pillantást vetnie Livi testére, amikor felkészítették az utolsó útjára. Halvány rózsaszín ruhába öltöztet-
a lányok viharfelhő színű sötét ruhákban, a fiúk a legelegánsabb bársonyköpenyükben.
ték, amely még jobban kiemelte porcelánfehér bőrét és sovány
Madalena most a száját takarta el a zsebkendőjével, ahogy
alakját, és Cass úgy vélte, a szőke lány sokkal inkább szellemre
halkan zokogott. Mada egy évvel idősebb volt Cassnál, és majd-
hasonlít, mint emberre. Livi anyja ametisztláncot tett lánya nya-
nem három évvel idősebb Livianánál. Nem voltak igazán barátok
ka köré. A kövek színe tökéletesen illett volna a grófkisasszony
Livivel, de ez most nem számított. Mada nagyon érzékeny terem-
világoskék szeméhez.
tés volt, és ez csak még feltűnőbbé tette. Mintha érzelmeinek
Csakhogy ez a szempár már lecsukódott. Örökre.
mélysége az arcára lenne írva, szemének sötétjében tükröződ-
Cass lenyelte a torkában keletkezett fájdalmas gombócot.
nének.
Évek óta ismerte Livianát, és sok-sok napot eltöltött Livivel
Marco, Madalena vőlegénye a lány mellett állt, és apró kö-
játszva a család kastélyában. Mégsem érezte magát közel hozzá,
röket rajzolva simogatta menyasszonya hátát. A gyengéd moz-
sosem érezte, hogy meg tudná vele osztani a titkait. Liviana an-
dulattól Cass mellkasa összeszorult. Nem tehetett róla, de saját
gyali teremtés volt, és nem csak a külsejét tekintve. Mindig az
vőlegénye, Luca de Peraga jutott eszébe, az a fiú, akit az elmúlt
elvárásoknak megfelelően viselkedett, halkan mormolva beszélt,
három évben nem is látott, és gyerekként sem kedvelt igazán. Kí-
és mindig könnyen kezelhető és barátságos volt.
váncsi lett volna, Luca megérinti-e így valaha. Valószínűleg nem.
És pontosan ez volt az, amiért Cass sohasem értette meg őt.
Cass megszorította Madalena kesztyűs kezét.
Cass is megpróbált helyesen viselkedni. Komolyan igyekezett.
Mada is megszorította az ő kezét, és odasuttogott neki.
De néha úgy érezte, hogy egyszerűen muszáj tennie valamit, ami tökéletesen ellentmondott a neveltetésének. Ő igazán nem akarta
10
– Csak… annyira jó, annyira édes teremtés. Már úgy értem, hogy volt. El sem hiszem, hogy…
11
A barátnője halott volt, ő pedig most kezdi az életet. Már ha lehet ezt mondani.
a rátörő vad és illetlen nevetést. Szerencse, hogy a komornák nagylelkűen bántak a merevítőkkel az öltöztetésnél. Valószínű-
Cass tudta, hogy a szomorúság, amit érez – a kemény, éles fájdalom a mellkasában – nemcsak Livi halála miatt van, hanem
leg egyedül az tartja vissza a nénikéjét, hogy rongycsomóként omoljon a padlóra.
saját maga miatt is. Livi halálával Cass sokkal magányosabb lett,
– Agnese néni! – súgta Cass élesen.
mint valaha is volt. Akár ő is halott lehetne; maga előtt látta az
Az idős hölgy morranva ébredt, és figyelmét ismét a misére
életét: magas falak és előre megrajzolt ösvények sora, szabályok
fordította, ahol a pap éppen arról beszélt, hogyan egyenlíti ki
és elvárások, s mind olyan keskeny, mint a csatornák, és fojto-
a halál az emberek közt lévő különbséget. A pap monoton hangon folytatta, Agnese néni szeme pedig
gató, mint a koporsó. Agnese nénikéjére nézett, aki mereven állt a jobb oldalán.
ismét lecsukódott. Ruhájának merev, magas nyaka megóvta
Cass öt évvel ezelőtt, a szülei halála után költözött Agnese néni
a fejét attól, hogy hátrabillenjen, a lába azonban megint csak
omladozó, régi villájába. A nénikéjének elég pénze volt, hogy
megroggyant. Ezúttal az idős hölgy másik oldalán álló Siena volt
rendesen gondozza a birtokát, ám úgy tűnt, tetszett neki a tény,
az, aki megtartotta. A komorna halványan Cassra mosolygott,
hogy a hely pontosan követi az ő fizikai lerobbanását. Úgy tűnt,
mielőtt ismét a misének szentelte volna magát.
még a szolgák némelyikét is csak a lépcsőkön való lebucskázás
A pap meglengette maga előtt a fakeresztet.
választja el attól, hogy porrá omoljanak. Rengeteg ember járt
– Nem csak a gonoszt kísérti meg a kígyó. Évához hasonlóan
ki-be a villába, nevelők és mosónők, doktorok és patikáriusok
a tiszta és erényes is áldozatul eshet a csábításának. – Hangja cre-
egész serege, ám senki olyan, akivel Cass beszélgetni tudott volna.
scendóba csapott át. Újra a levegőbe kaszált a kereszttel, mintha
A komornája, Siena megtette, ami tőle telt, de annyira félénk és
valami fegyver lenne, és azt hinné, az ördög is jelen van a temeté-
engedelmes volt, hogy Cass kínosnak érezte, ha vele beszélgetett,
sen. – Mindig figyelmesnek kell lennetek! Még ennek a városnak
hacsak nem egészen felületes társalgásról volt szó.
a vizeiben is… nem, különösen ennek a városnak a vizeiben ott
Nénikéje veszedelmesen megingott, de Cass elkapta a karját, így akadályozva meg, hogy elessen. Senki sem fog ma semmilyen
úszik köztünk a gonosz, mint valami méreg. Valamennyien az ő kegyelmére vagyunk utalva.
angyal előtt elhullani. Az idős hölgy visszanyerte az egyensúlyát, de
Cass esküdni mert volna, hogy a pap tekintete egy percig
Cass mintha valami halk szuszogó hangot hallott volna Agnese
rajta időzött. Hirtelen elbizonytalanodott, mintha nem szilárd
néni fátyla alól. Előrehajolt, kicsit közelebb a nénikéjéhez. Az
talajon, hanem vízen állt volna. Kissé ijedten lépett hátra, hogy
idős hölgy horkolt. Állva elaludt! Cass gyorsan visszanyelte
12
13
visszanyerje az egyensúlyát. Hálás volt, amikor a pap intett a gyá-
a külső templomhajón át lábujjhegyen kifelé indult. Eljutott az
szolóknak, hogy üljenek le.
oszlopos előcsarnokba, és kisurrant az egyik súlyos faajtón. Oda-
Miközben szoknyáját igazgatva helyet foglalt a fapadon, kö-
kint néhány gyászruhás férfi állt Liviana családjából. Ők fogják
rülnézett a templomban. Egy kicsit mintha minden távoli lett
a koporsót a templomból a gondolához vinni, amely aztán a San
volna, mint az álmokban. A sötétség egybevegyült a fénnyel.
Domenico szigetére szállítja a holttestet.
Liviana családja és barátai rendezett sorokban ültek, fekete ka-
Cass elsétált mellettük, egészen a macskaköves utca sarkáig,
lapok és fátylak takarták sápadt arcukat. A napsugarak átdöfték
amely a Canal Grandéval párhuzamosan futott. Bárcsak nála
az élénk színű festményekkel díszített ablaküvegeket, s arany és
lenne a naplója! Lejegyezhetne néhány gondolatot, azzal meg-
zöld fényben fürösztötték a mahagónioltárt.
nyugtatná magát, és a maguk valójában látná a dolgokat. Cass
A tavasz első napjai, mint mindig, most is szürkék voltak, és
számára létfontosságúvá vált a naplója; mindennap írt bele,
esőt hoztak, de ma derűsebb napra virradtak. Odakint vidáman
akkor is, amikor éppen nem volt semmi mondanivalója, de
trilláztak a madarak, és a fák lombjai a fehér virágoktól súlyosan
a puszta hang, ahogy a tollhegy a papírt szántja, megnyugta-
bólogattak a föld felé. A nap sugarai egyelőre sikerrel törték át
tóan hatott rá. Agnese néni megtiltotta, hogy magával hozza,
a ködfátyolt, amely készült ismét a városra telepedni, és vidáman
és most Cass majdnem úgy érezte, mintha valamelyik végtagját
csillogtak a nedves falakon és macskaköveken.
vesztette volna el.
Újra esni fog, mégpedig hamarosan. De egyelőre úgy tűnt,
Megállt egy tekintélyt parancsoló palazzo árnyékában, neki-
mintha az isten is Liviana miséjét figyelné, és várná, hogy a kis-
dőlt a sima, hűvös márványfalnak, és belélegezte Velence ismerős
lány felemelkedjen az égi királyságba. Casst ez különös remény-
illatát: mocsár és só, valamint a rothadó szemét halvány bűze.
nyel töltötte el, amely összekeveredett a nyugtalanító vággyal,
Cass gyakran sétált nénikéje birtokán éjszakánként; furcsa, kicsit
hogy minél messzebb legyen innen, távol a misétől, távol minden
félelmetes, ugyanakkor felszabadító érzés is volt kísérő nélkül,
haláltól. Súlyos ruhája túl meleg, túl szoros volt. Úgy érezte,
nappali világosban járkálni. Talán csak néhány perce van, mielőtt
mindjárt megfojtja. A temetés megfojtja.
Agnese néni felébred, és utánaküldi Sienát.
Még rosszabb… fojtogatóbb volt a gondolat, hogy egész élete
Súlyos felhők gyülekeztek az égen, de a tavaszi nap még mindig párás és meleg volt. Cass ametiszt- és aranylevelekkel
eleve elrendeltetett. Verejtékmorzsák gyöngyöztek a tarkóján. Ki kell jutnia innen!
díszített fekete lakklegyezőt vett elő a zsebéből, és legyezgetni
Szemét megtörölve óvatosan elhúzódott még mindig bóbis-
kezdte magát. Egy aranybarna hajfürt a szemébe hullott. Cass
koló nénikéjétől. Madalena mellett kioldalazott a padsorból, és
visszatűzte a kontyába a szeszélyes tincset, közben a mellette
14
15
elsiető embereket figyelte: halas- és zöldségeskosarakat cipelő
Cass szíve hevesen megdobbant. Festők. Mindig is lenyűgözte
árusok, néhány mereven masírozó katona, a kardmarkolatok csi-
a művészet, de még sohasem találkozott igazi festővel. Akkor
lingelve ütődtek a vérthez, egy hosszú, ősz szakállú férfi, akinek
miért tesznek úgy, mintha ismernék őt? A magas fiú elhallga-
élénkvörös sapkája mutatta zsidó mivoltát.
tott egy pillanatra, de csak azért, hogy nagyot kortyoljon egy
Ez sokkal inkább Velence volt, mint amennyit Cass látni
bőrkulacsból. A kulacsot aztán odadobta egyik barátjának, aki
szokott belőle. Agnese néni ritkán engedte meg, hogy elhagyja
éppenhogy elkapta, mielőtt az a nedves macskakőre esett volna.
San Domenicót. Még amikor Rialtón, Velence kereskedelmi köz-
Két parasztgyerek, akik egy közeli ajtón kukucskáltak kifelé, lel-
pontjában élt, Cass szülei akkor is mindig külön pénzt fizettek
kesen éljenzett és megtapsolta a mutatványt. Talán részegek és
a gondolásoknak, hogy ajtótól ajtóig szállítsák Casst. Sohasem
összekeverik valakivel, találgatott Cass. Ennek ellenére tétován
engedték meg neki, hogy a csatornák mentén sétáljon vagy az
felemelte kesztyűs kezét, és félénken odaintett nekik.
utcákon barangoljon, mint ahogy most tette. Nem biztonságos, mondták a szülei, és persze egyáltalán nem illendő. Távolabb az utcán, a hentesbolt előtt két ember kiabált egymással. Úgy tűnt, a vita tárgya az a kis fehér kecske, amit
Túl későn vette észre, hogy az ifjak nem is neki integettek és kiabáltak, hanem mögötte valakinek. Éppen hátrafordulni készült, hogy megnézze, ki az, amikor egy fiú egy bika erejével rohant neki.
a nagyobbik férfi tartott. A másik megpróbálta elragadni tőle.
– Accidempoli! – Cass hatalmasat esett, háttal elterült egy
Szegény állat riadtan mekegett, miközben a férfiak azzal fenye-
koszos tócsában, kesztyűje szétszakadt a durva köveken. A feje
getőztek, hogy kettétépik. Venezia… la Serenissima. A legbékésebb
azonban csodálatos módon nem sérült meg.
város. Cass tudta, hogy Velence azért kapta ezt a becenevet, mert
Cass állát egy meleg lélegzet csiklandozta. Eséskor szorosan
az elöljáróság jobban kedveli a kereskedelmet, mint a háborút, de
behunyt szemét gyorsan kinyitotta, és látta, hogy egy nála né-
ez egyáltalán nem jelentette azt, hogy a hely mindig békés volt.
hány évvel idősebb fiú alatt fekszik. Még a testéből áradó hőt is
Rögtön a két férfi mögött egy csapat fiatalember integetett és
érezte. A fiú festékfoltos ujjast viselt. Cass szeme előtt vérvörös
kiabált Cassnak, közben nevetgéltek, lökdösték, taszigálták egy-
és élénksárga karikák ugráltak. Megpróbált összpontosítani.
mást. Cass szemügyre vette a kis csoportot, hátha talál köztük
A fiúnak a végén göndörödő barna haja volt, és olyan kék
ismerőst. Négyen voltak: torzonborz hajuk és egyszerű ruháza-
szeme, mint az Adria. Mosolya kicsit jobbra húzott, és olyan
tuk mutatta, hogy nem a nemesség soraihoz tartoznak. Egyikük
emberről árulkodott, aki szeret bajba kerülni.
fején furcsa szögben régi, kirojtozódott kalap volt, másikuk bar-
– Molte scuse! – ugrott talpra. – Egyáltalán nem vettem észre
na, szarvasbőr zekéjén kék és zöld festékfoltok éktelenkedtek.
magát, belle signorina. – Meghajolt, aztán kinyújtotta a kezét, és
16
17
minden ceremónia nélkül talpra rántotta Casst. A lány kicsit
– A ruhád – nyúlt felé Madalena, de aztán megállt a keze,
szédülve állt. – Noha azt nem állítanám, hogy nem volt kellemes
mintha elborzasztaná, hogy hozzáérjen az elkoszolódott kelmé-
magával összeütközni. – A lány kezét elengedve letörölt néhány
hez. – Biztosan nagyon dühös vagy.
koszos vízcseppet Cass arcáról. – Óvatosabbnak kellene lennie – mormolta a fülébe, közelebb hajolva hozzá. Cass kinyitotta a száját, de egyetlen hang sem jött ki rajta. A fűzője mintha össze akarta volna roppantani a mellkasát. – Óvatosabbnak? – krákogta végül. – Hiszen maga volt az, aki fellökött.
Cass lenézett elázott ruhájára. Még az övéről csüngő rózsafüzér is koszos lett. Cass az egyik ruhafodrával törölte tisztára a klárist és a rózsafa keresztet. A ruhának vége, de úgyis mindig egy kicsit kényelmetlennek találta, és van helyette rengeteg másik. – Szerencséd, hogy nem sérültél meg – jegyezte meg Liviana
– Nem tudtam ellenállni – mondta a fiú, és pimaszul még rá is kacsintott. – Nem túl gyakran adódik lehetőség, hogy egy ilyen gyönyörű nőre tehessem a kezem. Cass szóra képtelenül meredt rá. A fiú szó nélkül sarkon fordult, és követte a nevetgélő festőtársaságot egy zsúfolt campóra,
bácsikája zordan. – Remélem, ebből megtanultad, hogy máskor ne kóborolj kíséret nélkül az utcákon. – Ki volt az a fiú? – kérdezte súgva Madalena, miközben Cass hagyta, hogy barátnője a karjánál fogva visszavezesse a templomba.
izmos alakja hamarosan eltűnt a krumplis- és káposztászsákok
– Fogalmam sincs. – Cass hirtelen rájött, hogy reszket, szíve
között. A jelenet kissé elmosódott, mint egy festmény, és Cass
pedig vadul dübörög a mellkasában. A tenyerében éles fájdalom
egy pillanatra eltöprengett, nem lehet-e, hogy annyira beverte
tompa sajgássá enyhült, de fejéből nem tudta kiverni a fiú ör-
a fejét, hogy csak képzelte az egész párbeszédet.
dögi mosolyát, és azt sem, milyen érzés volt, amikor hozzáért az
Hirtelen Pietro, Liviana bácsikája jelent meg mellette, mögötte pedig Madalena.
arcához. De leginkább a csillogó kék szempárt látta maga előtt, és azt a pillanatot, amikor a fiú ránézett úgy, ahogy még soha
– Mit képzelsz, hogy csak úgy magadban kószálsz? – nézett
senki az életben.
rá szigorúan. – És az a mocskos utcapatkány rád tette a kezét. Akarod, hogy utánamenjek? – Nem, nem – vágta rá Cass gyorsan. – Csak baleset volt. – Mégis, a fiúnak volt mersze azt mondani, hogy ő, Cass legyen óvatos. Pedig nyilvánvaló volt, hogy inkább neki kellene odafigyelnie, hová lép.
18
19
