VII. SOMOGY MEGYE SAJTÓJA 1956. NOVEMBER 5.— 1989. MÁRCIUS 14. A sajtó pártirányítása A Somogyi Néplap – egy ideig, 1957. június 22-ig Somogyország – a forradalom után ismét a megyei pártbizottság lapjaként, annak közvetlen irányításával működött. Ez azt jelentette, hogy a főszerkesztőt és helyettesét ismét a legfőbb megyei testület, illetve utóbbi esetében a végrehajtó bizottság javaslatára nevezte ki a laptulajdonos, az országos Hírlapkiadó Vállalat, a párt egyik cége. Az egyéb személyzeti munkába azonban – szerkesztők, rovatvezetők, munkatársak alkalmazásába – nem szólt bele a legfőbb megyei szerv. Mint ahogyan a főszerkesztő önállóan döntött a szerkesztőség felépítéséről, működéséről, belső ügyeiről is. (A fontosabb kérdéseket azonban meg kellett beszélnie a helyi pártszervezettel, illetve annak titkárával, miként ez más munkahelyen is kötelező volt.) A pártirányítás alapvető formája a különböző politikai – országos és megyei – határozatokból adódó sajtófeladatok ismertetése volt. A vizsgált időszakban alig múlt el hónap anélkül, hogy valamilyen területre vonatkozó feladatsor ne szabta volna meg a szerkesztőség, illetve egy-egy rovat konkrét tennivalóit. Pártértekezletek, kongresszusok előkészítése, majd bő terjedelmű megjelenítése, részletes tájékoztatás országgyűlési időszakokról, tömegszervezetek, -mozgalmak rendezvényeiről, pártbizottsági határozatok közlése, majd „aprópénzre váltása”, évfordulók megünneplése, fontos személyiségek látogatásának megjelenítése, stb. 1970-ben például külön terv készítésére kötelezte a megyei pártbizottság a szerkesztőséget a pártpropaganda és a politikai oktatás népszerűsítésére. Két évvel később ezt olvashatjuk egy végrehajtó bizottsági ülés elé kerülő főszerkesztői jelentésben: ,,Féléves terveink alapja a megyei pártbizottság és vb, a megyei bizottság osztályainak terve, a vb által elfogadott akciótervek.” Tervek ugyan készültek, de végrehajtásukkal soha nem volt képes elégedettséget kelteni a szerkesztőség. Ennek rendre hangot adtak a különböző testületi üléseken. 1980-ban a vb újabb figyelmeztetést fogalmazott meg: „Nagyobb figyelmet fordítsanak (mármint a szerkesztőségben dolgozók – P. L.) a mozgalmi élet, ezen belül elsősorban a pártmunka bemutatására.” Az időszerű instrukciókat főleg az illetékes megyei titkár által kéthetenként tartott megbeszéléseken adták át. (Ebben az időszakban az irányítás operatív feladata is titkári szintre került az agitációs-propaganda osztálytól.) Aki természetesen menet közben is beleszólt – „felrendeléssel” vagy telefonon – a lap munkájába. Központi eligazításban is részesültek a főszerkesztők az időszakonként – általában havonta, kéthavonta – a Központi Bizottság sajtóalosztálya által tartott értekezleten. Mindezek mellett a főszerkesztő tagja volt a megyei pártbizottságnak, állandó meghívottként részt vett a vb-üléseken. (Egy ciklus alatt választott tagja is volt e testületnek.) A megyei pártbizottság, illetve felettes szerve nemcsak azt határozta meg, milyen témákra kell különös figyelmet fordítani az adott időszakban, miképpen kell részt venni a párt propagandamunkájában, hanem tájékoztatta a főszerkesztőt az úgynevezett „nem publikus” témákról is. A „hallgatásra” ítélt szerzők – írók, szociológusok, stb. – közlési tilalmáról is informálták a lap vezetőjét. (Például a büntetése után újra publikálási lehetőséghez jutott Kunszabó Ferenc nevére különös súllyal hívták fel a figyelmet, tekintettel ötvenhatos somogyi tevékenységére.) Ennek kapcsán érdemes megemlíteni két elhíresült esetet. Az egyik az Illés-, a másik a Kulcsárügy. I. D., a megyei pártbizottság egyik titkára, majd a Somogyi Erdő- és Fagazdaság vezérigazgatója volt. Korrupciós vádakkal ítélték el, 1973-ban. Az ügy természetesen nagy visszhangot keltett Somogyban, de a megye határain túl is. Ennek ellenére a „központ” csak a Népszabadság
egyik vasárnapi mellékletében engedélyezte a téma részletes ismertetését. A Somogyi Néplapban csak egy kis hír jelent – jelenhetett – meg a jogerős ítéletről. A másik, ugyancsak nagy hírértékű esemény volt K. F. veterán marcali kommunista ügye. Az idős, egykori internacionalista lelőtt egy járásbírót és életveszélyesen megsebesítette a vele haragos viszonyban lévő szomszédját. Az igazságügyi orvos szakértők megállapították, hogy K. F. súlyos agyi érelmeszesedésben szenvedett. Az ő esetét sem lehetett nyilvánosságra hozni. E gyakorlattal kapcsolatban a megyei első titkár még 1980-ban is így fogalmazott, óvatosságra intve a szerkesztőséget: „Ami még nem érett meg, vagy egy időszakban nem publikus róla írni, azt ne hozzuk nyilvánosságra.”1 Az 1989 első, januári pártbizottsági ülésen aztán merőben új hangot ütöttek meg a résztvevők. A politikai nyilvánosság helyzetéről készített beszámoló kapcsán, minden óvatoskodást mellőzve, többen is bírálták a Somogy Néplapot. Egyebek között kevesellték a közérdekű tájékoztatásokat, felrótták a riportokban elkövetett pontatlanságokat, a szerkesztői munka önállóságának hiányát; továbbá felvetették, hogy kényes somogyi ügyekről előbb lehetett olvasni országos lapokban, mint a megyeiben. Az ülés egyik meghívott tagja – pedagógus-alapszervezeti párttitkár – kemény szavakkal illette a sommás bírálatokat. Egyebek között kijelentette: a lap munkája a megyei politikai életnek megfelelően alakult. Nem szabad olyat számon kérni a szerkesztőségtől, amiért nem az ott dolgozók a felelősek! Továbbá hangsúlyozta: a sajtónyilvánosság csak a politikai nyilvánossággal együtt fejlődhet. Az ülésen állásfoglalást fogadtak el. Ebben – egyebek között – megfogalmazták: a Somogyi Néplap műhelymunkáját tovább kell fejleszteni, a megyei pártélet nyilvánossá tétele mellett törekedni a közérdekű tájékoztatás kiszélesítésére, a közéletben fontos állami, társadalmi és tömegszervezetek, -mozgalmak reális bemutatására. A megyei pártbizottságon tömegkommunikációs munkabizottságot kell létrehozni, közreműködésével el kell készíteni egy tartalmi tervet a Somogyi Néplap önállóságának, tevékenységének továbbfejlesztésre. A következő hónapok egymásra torlódó változásait figyelembe véve aligha alakulhatott meg e bizottság. (Az önállóság viszont kétségkívül elindult a megvalósítás útján.) Politikai propaganda A szovjet tankok támogatásával helyüket újra elfoglaló pártapparátus egyik legfontosabb feladata volt a Somogyi Néplap újraindítása. (Bár ebben az időszakban hétfőn nem jelentek meg napilapok, ez alkalommal fontos volt a forradalmi munkás-paraszt kormány, illetve az új párt helyi szócsövének minél gyorsabb működésbe hozása.) Negyedikén délelőtt egy volt államvédelmis tiszt, nyakában géppisztollyal, a megyei pártbizottság gépkocsiján a lakásukon kereste fel 30-án a szerkesztőséget elhagyott munkatársakat.2 Közülük azonban csak néhányan vállalkoztak a munkára. Ők hoztak össze lapzártáig egy kétoldalas újságot. A vezércikk címe: Tiszta lap. Lényege szerint a szocializmus építése folytatódik, de a régi hibák, bűnök nem ismétlődhetnek meg. Tudósított az újság az új kormány megalakulásáról, céljáról. Olvashatták – még mindig és jó ideig csak a kaposváriak – a párt megyei ideiglenes intéző bizottságának közleményét, melynek vezérfonala: az elmúlt napokban ellenforradalom zajlott le, és ennek célja a fasizmus visszaállítása volt. A következő hetek, hónapok egyetlen lapszámából sem hiányozhattak az ,,ellenforradalomban” szerepet játszó személyek elleni támadások, a forradalomellenes propaganda különböző megnyilvánulásai. Forrásként a tanácsi szervek jelentései, a forradalmi napokban üldözötté vált pártfunkcionáriusok visszaemlékezései szolgáltak. A sajtó 1957 elején „az igazságszolgáltatásnak is segített azzal, hogy befejezés előtt álló büntetőeljárás napjaiban hozta nyilvánosságra az illető bűnös
tetteinek listáját.”3 Júniusban pedig a Somogyország részletesen beszámolt a Kunszabó és társai elleni perről, ilyen stílusban: Lesújtott a proletárdiktatúra ökle. A lap tehát, vállalva korábbi szerepét, amelytől a forradalom napjaiban oly keményen elhatárolódott, újra a helyi hatalom szolgálatába állt – persze mi mást tehetett volna –, és elsősorban propagandaeszközként működött. Részben a fent leírt módon, részben pedig visszatérve a Rákosi-időszak módszereire. Azaz oldalakat szánt – és ez a gyakorlat a teljes vizsgált időszakban élt – a különböző párt- és tömegszervezeti, mozgalmi rendezvények propagálására: az MSZMP kongreszszusai előkészítésére, majd az ezeken elhangzott beszámolók, hozzászólások szó szerinti, illetve részletes közlésére, a járási, megyei pártértekezletekre. Hasonlóan nagy terjedelmet kaptak az országgyűlések. Nem fukarkodott a szerkesztőség a szovjet kongresszusok, ünnepek részletes tálalásával sem, a nagyhatalom életéről kizárólag elismerésekkel, dicsőítésekkel írva. Ami még a propagandához tartozott: a megyei párthatározatok nagy terjedelmű, gyakorta szó szerinti közlése, majd heteken át tartó „feldolgozása” különböző műfajú írásokban. És természetesen a pártszervek, szervezetek élete a járásokban, tsz-ekben, üzemekben, intézményekben. (Lásd: pártrovat működtetése.) Egy 1968-as vb-ülésen a szerkesztőség ez irányú tevékenységét a beszámoló készítője így fogalmazta meg: Nagy szerepet vállal a marxizmus-leninizmus eszméinek propagálásában. 1980-ban egy testületi ülésen az illetékes megyei titkár „agitációnk fő eszközeként” említette a lapot. A termelés, annak hajtóereje, a verseny állandó témát adott az egész időszakban. (Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy csak ilyen jellegű, célú írások uralták a lapszámokat. Az olvasmányosság, a változatosság jeleiről más fejezetekben – Műfajok, Szerkezeti felépítés – részletesen szólunk.) A megyei pártbizottság titkára nem is titkolta, hogy milyen fontosságot tulajdonít a lap propagandatevékenységének. A somogyi kommunista sajtó megjelenésének 30. évfordulója alkalmából, 1975. január 9-én kelt, a szerkesztőségnek küldött levelében – egyebek között – ezt írta: „A feladatok jelentősek és összetettek. Ezek megoldása a kommunista sajtó dolgozóitól és aktivistáitól további megfeszített munkát, pártos kiállást igényel… Még hatékonyabban hirdesse (a lap – P. L.) a párt politikáját, és mozgósítson annak végrehajtására.” A nyolcvanas években aztán fokozatosan csökkent a direkt politikai propagandát szolgáló írások száma. De azért még olyan, l987-es lapszámra is akadt a kutató, melynek egy teljes oldala kizárólag ilyen jellegű írásokból állt. (Parkot neveztek el a munkásőrségről, tudósítás, beszámoló párttaggyűlésről, Kommunista szombat, Munkásőrre emlékeztek, MSZBT- (Magyar-Szovjet Baráti Társaság – P. L.) elnökök szovjet alakulatnál.) Ez a szerkesztési gyakorlat azonban ekkor már inkább kivételnek számított. Természetesen rendre találkozni lehetett ezekben az években is hathasábos tudósítással a Központi Bizottság üléséről (1987. április 29.), szovjet ünnepekről szóló írásokkal, de már inkább a gazdaság működésével, árnyaltabb megközelítésével foglalkoztak az ipari és mezőgazdasági rovat munkatársai: elavult típustervekkel, a munka hatékonyságával, szerkezetváltással, környezetvédelemmel, egy-egy munkahely működésének korszerűsítésével, az elmaradott térségek gondjaival, az apró falvak közlekedésével, a magánkereskedők problémáival, a kapun belüli munkanélküliséggel, az anyagi ösztönzéssel, stb. Az arányeltolódást nem könnyen vette tudomásul a pártbizottság. 1987-ben az egyik vb-ülésen elhangzott két megjegyzés is utal erre: „A lap ideológiai feladatát csak részben sikerült biztosítani.”, „Az alapszervezetek belső életével foglalkozást nem tartjuk kielégítőnek.” A szerkesztőség felépítése
A forradalom után egy ideig változatlan rovatszerkezetben működött a szerkesztőség. Majd az évtized végén megszűnt a pártrovat, e területtel – továbbra is kiemelt szerepet szánva a mozgalomnak – a belpolitikai rovat foglalkozott. Ezzel egyébként – létszámban és a hozzá tartozó területeket tekintve – ez lett a lap legnagyobb egysége. A pártélet mellett ide tartoztak a tömegszervezetek és -mozgalmak, a tanácsok, a bűnüldöző és igazságszolgáltató szervek, a pénzintézetek, stb. A kulturális rovat az oktatással, a művészeti élettel és a közművelődéssel foglalkozott, de az egészségügy és a szociálpolitika eseményeit is figyelemmel kísérte. A mezőgazdasági rovat kiemelt feladata volt a tsz-ek, állami gazdaságok életének – lehetőleg kedvező színű – bemutatása. Az ipari rovathoz a termelő és szolgáltató vállalatok tartoztak. A 70-es évek közepén szervezte meg a főszerkesztő a főmunkatársi státust, kiemelkedő tehetségű, sokoldalú munkatársak alkalmazásával. Ők közvetlenül a főszerkesztő irányítása alatt végezték munkájukat, s a témaválasztásban teljesen szabad kezet kaptak. Itt említjük meg, hogy két, majd három fotós dolgozott a lapnál, önálló hírképeket szolgáltattak, illetve riportokat, tudósításokat illusztráltak. Nem tartoztak rovathoz a fiókszerkesztőségek – Siófok, Nagyatád – munkatársai sem. Beküldött anyagaikat azonban tárgyuk szerint gondozták az illetékes rovatvezetők. A 60-as években, mint említettük, rövid ideig levelezési rovat is működött. Szerkesztők, újságírók A forradalom után jelentős mértékben kicserélődött a szerkesztőség vezetői és munkatársi gárdája. Eltávozott Horváth János főszerkesztő, akit a fővárosban, pártiskolán értek az októberi események. (Még ebben az évben, általános iskolai tanári diplomáját hasznosítva, pedagógusnak állt.) Hasonlóan nem kívánt dolgozni a szerkesztőségben Vucsák Magda. (Ő kórházi adminisztrációban helyezkedett el.) Rostás Károly, az időközben megszerzett általános iskolai diplomáját hasznosítva, a pedagóguspályán helyezkedett el. (Később olvasószerkesztőnek visszatért a laphoz.) Három munkatársat ,,ellenforradalmi” tevékenységük miatt elbocsátottak. (Kettőt közülük börtönbüntetésre ítéltek.) További négy újságíró nem vállalta a régi-új követelményekkel járó munkát. Így mindössze öt korábbi munkatárs dolgozott a lapnál 1957 januárjában. Az eltávozottak helyére kilencen érkeztek. A forradalom leverése után Szerkeszti a szerkesztőbizottság megjelölés volt olvasható a Somogyi Néplap, illetve a Somogyország impresszumában. A lapot ekkor Nagy Lajos, a megyei pártbizottság osztályvezetője irányította. 1957. február 1-jével új főszerkesztőt neveztek ki, Kisdeák József személyében. (Kisdeák József az MSZMP Marcali Járási Bizottságának első titkára volt, ifjú kora óta pártmunkásként dolgozott. Középfokú végzettséggel rendelkezett.) Kisdeák Józsefet 1962. május 23-án az addigi kiadóvezető, Wirth Lajos követte a főszerkesztői székben, aki 1969. január 8-ig töltötte be e tisztséget. (Wirth Lajos korábban pártmunkás volt, középiskolát végzett). Tőle Jávori Béla vette át e feladatot, ez év január 9-én. (Neve július 4-ig megbízott főszerkesztőként szerepelt az impresszumban.) Jávori Béla a Somogyi Néplapnál kezdte újságírói pályáját, első munkahelye is ez volt. Gyakornokként, munkatársként, rovatvezetőként, majd főszerkesztő-helyettesi beosztásban dolgozott. 1989. február 28-ával lemondott tisztségéről, és kérte nyugdíjazását. Utódjának kinevezése a vizsgált időszak következő, utolsó időszakára esett. 1957 elején a szerkesztőségben hárman rendelkeztek felsőfokú végzettséggel, a többiek – egy kivételével, akinek csak nyolc általánosról volt bizonyítványa – érettségivel dolgoztak a lapnál. A megyei pártbizottság agitációs-propaganda osztálya egyébként szakmai-újságírói képzettségüket megfelelőnek minősítette, azzal a megjegyzéssel, hogy politikai végzettsége többüknek nincs.
A szerkesztőség ebben az évben, de a következő évtizedekben is állandó újságíróhiánnyal küzdött, nem tudta pótolni az eltávozottakat új munkatársakkal. Ebben, mint azt a főszerkesztők rendre hangoztatták, jelentős szerepet játszott a lakáshiány. Az 1958-at követő évtizedben – nem számítva közéjük a vezetőket – 18 újságíró távozott a laptól. (Egy részük a szakmának is búcsút mondott.) A munkatársak iskolai végzettségében 1964-re is csupán annyi javulás történt, hogy eggyel – így összesen négyre – nőtt a diplomások száma. 1972-ben azonban már 12-en dolgoztak felsőfokú végzettséggel a szerkesztőségben. A munkatársi hiány enyhítésére időnként újságíró-tanfolyamot hirdetett a szerkesztőség, amelyen a délutáni órákban tartott foglalkozásokon érettségizett fiatalok, illetve tanítóképzősök több hónapon át szakmai alapismereteket szerezhettek. Közülük néhányat alkalmaztak is a lapnál. De hozott újságírót a főszerkesztő a Dunántúli Napló által szervezett, egyéves tanfolyamon végzettek közül, és más szerkesztőségből is. (Államilag akkreditált újságíróképzés ekkor nem volt az országban. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége csak azok részére tette lehetővé – felvételi beszélgetés alapján – az általa indított újságíró-iskolában való tanulást, akik gyakorlatot szereztek egy-egy szerkesztőségben, és alkalmasságuk alapján javaslatot kaptak a képzésükhöz.) Az 1960-as évek elejétől a hírszolgálatban jelentős szerepük volt a tudósítóknak. 1964-ben a 14 sporttudósítón kívül 27-en dolgoztak – hivatásuk mellett – szerződéses alkalmazásban. A fentiek ellenére a 70-es években erős munkatársi gárda alakult ki a Somogyi Néplapnál. Meghatározó arányban dolgoztak itt olyan újságírók – függetlenül iskolai végzettségüktől –, akik sokoldalú műveltséggel, jó íráskészséggel rendelkeztek, s magas színvonalú munkát végeztek. Nekik köszönhetően értéktermő műhelymunka folyt a szerkesztőségben. Éppen tehetségük okán kerültek el többen – főként az évtized második felében – országos orgánumokhoz, illetve magasabb beosztásba egyéb területekre. Az utánpótlást jórészt – mint a továbbiakban is – elsősorban a helyi tanítóképző biztosította. 1987-ben egyébként – az adminisztráción kívül – 35-en dolgoztak a lapnál, közöttük hat szerkesztő és négy fotós. Iskolázottságukat tekintve: húszan egyetemen, illetve főiskolán szereztek diplomát – volt köztük jogász, mezőgazdasági mérnök, közép- vagy általános iskolai tanár és több tanító –, 14 közép-, egy alapfokú végzettséggel rendelkezett. Lapszerkezet November 4-étől négy napig mindössze két oldalon jelent meg az újság, papírhiány miatt. Nyolcadikától lett négyoldalas. Ugyanezen a napon rövid írást közölt a lap Nemes Kálmán aláírással arról, hogy célszerű lenne megváltoztatni az újság nevét. Indokolással és konkrét javaslattal nem szolgált. De ötlete találkozott a párt megyei intézőbizottságának szándékával, mert november 14én, pénteken már új, Somogyország névvel jelent meg a lap. Amint e szám vezércikkében olvasható, a párt megyei vezető testülete előző nap, azaz csütörtökön délután határozta el, hogy a nevében az MDP-hez kötődő lapot – ezzel is jelezve „másságát” –, megváltoztatott címmel jelenteti meg. Az új lapban szerkezeti változást nem lehet felfedezni. Vezércikk – egy vagy két hasábon – az 1. oldalon, külpolitikai hírek a 2., vegyes cikkek a 3. és a 4. oldalon. (Itt jegyezzük meg, hogy az írások kivétel nélkül aláírás nélkül jelentek meg. Az első szerzői névvel csak december 14-én találkozunk.) Ha azonban a központi akarat úgy diktálta – miként ez a későbbiekben is előfordult –, a kötelező anyagok: beszédek, közlemények, protokollesemények, stb. – elképesztő aránytalanságokra kényszerítették a szerkesztőséget. November 8-án például a négyből egy oldal plusz három
hasáb terjedelmet elvitt a „Joszip Broz Tito elvtárs beszéde az időszerű nemzetközi eseményekről és problémákról” című közlés. A következő esztendő, 1957 aztán jelentős változást hozott a lap szerkezetében. (Köszönhetően az új főszerkesztőnek, aki – pártmunkásból lett lapirányítóként – meglehetősen szabad kezet kapott az újság összeállításában.) A kötelező, bár kissé ritkuló, többoldalas cikkek sem kötötték meg a kezét: jelentős újításokkal igyekezett olvasókat nyerni a lapnak. Februárban még a vezércikkek is elmaradtak, helyükön és általában az 1. oldalon rövid tudósításokat, címes híreket, riportokat, sőt kisebb tárcákat(!) helyeztek el. (Volt olyan márciusi szám, amelynek címoldala kereken tíz, változatos műfajú írásból állt össze – a korábbi négy-öt helyett.) A belső oldalakon is mind gyakoribbá váltak a riportok, saját készítésű publicisztikák, tárcák. Bővebb lett a hírrovat, a sport is nagyobb terjedelmet kapott. A cikkek teljes névaláírással vagy szignóval jelentek meg. Ebben az évben új összeállításokkal is találkozhatott az olvasó vasárnaponként: Családért, Ifjú figyelő, Irodalom és művészet, Otthonunk, melyek aztán – kihagyásokkal és címváltoztatásokkal ugyan –, hosszabb ideig fennmaradtak. 1957. június 23-án az előfizetők és vásárlók nem kis csodálkozására ismét a régi fejjel, Somogyi Néplap címmel került ki a nyomdából a megyei újság. A szerkesztőség magyarázata: sokan már „akkor is” kifogásolták az újság címének megváltoztatását. Most pedig a megyei pártértekezleten, a cukorgyár és a textilművek ankétján is javasolták a lap „visszakeresztelését”. (Amely nyilván központi utasításra történt, jelezve a pártpolitika alapvető kérdésekben vallott folyamatosságát.) A szerkesztőség egyébként tovább munkálkodott az egyhangúság, a merevség oldásán. Egyebek között tárcák, folytatásos regények közlésével, több riport elhelyezésével, színházi kritikákkal és tipográfiai korszerűsítésekkel. 1957 novemberében a somogyi írócsoport nagy vívmányaként üdvözölhették az e műfajok iránt érdeklődők az Irodalom – művészet – népművelés című oldalt, mely a Hazafias Népfront megyei írócsoportja és a Somogyi Néplap gondozásában jelent meg – igaz, ebben a formában nem túl hosszú életet élvezve. Utóda, a Somogyi Néplap kulturális melléklete viszont – vasárnaponként két oldalon – a lap egész fennállása alatt változó öszszefoglaló címmel (vagy anélkül) megjelent. Egyenetlen színvonalú volt ugyan, de mégiscsak irodalmi igényű olvasnivalóval szolgált, elsősorban a megyei prózaírók, költők műveinek közlésével. (A szerkesztőség rendszeresen felhasználta az összeállításhoz a Sajtóellátó anyagait is. Sőt előfordult, hogy hónapokig alig lehetett találkozni somogyi szerzők műveivel. Ennek oka – Jávori Béla főszerkesztő szerint – a megfelelő színvonalú írások hiánya volt.) Gyakran megjelentek immár nem csupán politikai célzatossággal közölt bűnügyi tudósítások is. A vasárnapi számokban karikatúrákkal, humoros összeállításokkal, keresztrejtvényekkel is találkozhatott az olvasó. Szombatonként heti rádióműsort közölt a lap. Folyamatosan bővült a hírrovat: a hetvenes években két, vasárnaponként négyhasábnyi helyet kapott, fotóval vagy karikatúrával színesítve, változatos tipográfiával tördelve. A Somogyi Néplap 1984 áprilisáig hétköznaponként nyolc, vasárnap – illetve később szombaton – 12 oldalon jelent meg. Május 3-ától a hét végi szám négy oldallal bővült: így már 16 oldallal gazdálkodhatott a szerkesztőség. Tipográfiai újdonság volt a kék színbenyomás, illetve címbetűk alkalmazása. Változást jelentett az is, hogy az addig négyhasábos lapcím teljes szélességre, azaz hathasábosra bővült, ami az egész első oldal arculatát módosította. Addig ugyanis – 1975 márciusától – minden címoldal a fej mellett elhelyezett, kéthasábos, álló hírfotóval, ún. „ablakképpel” indult. (Ennek lehetőleg megyei eseményről kellett szólnia, de kényszerű megoldásként MTIfotót is alkalmazott a szerkesztőség.) Az első oldal másik meghatározó része általában egy fontosabb esemény kapcsán írt kéthasábos vezércikk, fett betűkkel szedve. E műfaj azonban nem je-
lent meg kötelezően minden számban. Néha hetekre is elmaradt – fontosabb protokollesemények természetesen esetenként az egész oldalt elfoglalták –, máskor hosszú ideig nem létezett nélküle lap, még a nyolcvanas évek első felében sem. Az 1. oldalon kaptak helyet a fontos belpolitikai és nemzetközi események, gyakorta áthúzódva a belső – általában a 2. oldalra –, a pártélet, a tömegszervezetek, -mozgalmak, az országgyűlések bő terjedelmű közleményei, vezető politikusok beszédei. Így annak az igyekezetnek, melyről az ötvenes évek végének sajtójáról szólva említést tettünk, már nem mutatta jelét a lap a hatvanas évek közepétől induló két évtizedes időszakában. Erre az időre ugyanis „beállt” az oldal protokolláris jellege. Csak a nyolcvanas évek közepétől került egy-egy tárcaszerű írás, kisriport, könnyed hangvételű jegyzet a lap aljára, általában kurzívval szedve, oldva az oldal tömény politikumát, műfaji, tartalmi egysíkúságát. A 2. oldal volt a legstabilabb: három évtizeden át itt kaptak helyet a nemzetközi élet eseményei, az MTI anyagai alapján. A 3. oldalon, mint a lap legértékesebb részén helyezték el a fontos területek: a pártélet, a gazdaság – elsősorban a termelés – időszerű kérdéseiről, eseményeiről szóló, különböző műfajú, de mindenekelőtt publicisztikai írásokat. A 70-es években ezen az oldalon állandó helye volt a rendszeresen megjelenő Mai kommentárunk című rovatnak. A 4., kevésbé értékes oldalon vegyes tartalmú cikkek, különböző, egymást váltó összeállítások, regényfolytatások, esetenként tárcák kaptak helyet. Az 5. oldalon a kulturális élet – oktatás, közművelődés, művészet, stb. – és az egészségügyi, szociális témák osztoztak. Alsó részében általában tárca kínált szórakoztató olvasnivalót. A 6. oldal a sporté volt, a 7. a hirdetéseké, gyászjelentéseké, a 8., illetve l2. oldal vegyes témájú és műfajú, kis terjedelmű anyagokkal szolgált. Itt kaptak helyet a népszerű Tarka sorok hasáb, az olvasói leveleket közlő Tisztelt Szerkesztőség! blokk, bűnügyi tudósítások, kis színesek, műsorajánlások, stb. A hét végi számok első négy, illetve 12, majd 16 oldalának a felépítése jellegében azonos volt a hétköznapiakéhoz. Az 5. oldal hét végi magazinnak, műsorajánlónak, kéthetenként egy évtizeden át a Somogyi tájak, emberek nagyriportnak adott helyet. A 6—7. – később a 16 oldalasoknál a 8 —9. – az Irodalom, művészet, közművelődés összefoglaló cím alatt közölt elbeszélést, tárcát, verset, esszét, műkritikát, az oldalak jellegéhez illő publicisztikát. A többi oldalakon – a sport és a hirdetés mellett – különböző összeállítások osztoztak: Tudomány és Technika, Gyermekeknek, Közelképek, Az ifjúság élete, Rádió- és tv-műsor, rejtvény és kétoldalnyi hirdetés – osztoztak. 1988-ban Közgazdasági, műszaki élet és Szabadidőben összeállításokkal – kéthetenkénti megjelenéssel – színesedett a lap. A kiadó egyre többször kényszerült ezekben az években „plusz”-oldalakat – volt olyan lapszám, hogy kilencet(!) – juttatni a temérdek keretes és apróhirdetésnek. Itt kell megemlítenünk, hogy az ebben az időszakban nehezen magyarázható terjedelemcsökkentésre kényszerült a kiadó. Az 1988. augusztus 17-én megjelent szám címlapján közölte a szerkesztőség, hogy hetenként négy oldallal kap kevesebb olvasnivalót az előfizető, illetve a vásárló. A csökkentést rotációs (újság) -papír hiányával magyarázta. (E terméket a Szovjetunióból vásároltuk.) Ennek okán minden második héten a 12 helyett csak nyolc oldalon jelent meg a lap, és elmaradt a heti rádió- és tv-műsor. A korlátozás 1988. december végéig tartott. Műfajok Ezt az időszakot a folyamatos műfajgazdagodás jellemezte. Az első években szembeötlő módon megnövekedett a kisebb riportok száma. (Arányuk jelentős változása okán került e műfaj első helyre dolgozatunkban.) Közben nagy terjedelműekkel, túlírt anyagokkal is találkozhattunk. Természetesen az írások továbbra is nagyobb részben az „elvárt” kérdésekkel foglalkoztak: a párt-
szervezetek életével, a tsz-ek szervezésével, működésével, a mezőgazdasági és ipari termelés eredményeivel, a reklámozásra kiszemelt dolgozók bemutatásával, termelési újításokkal, a munkások üdültetésével, stb. A hosszabb riportokat gyakran tárcavonal alatt hozták. Bár e műfaji arányváltás kétségkívül olvasmányossá tette a lapot – segítve e célt tipográfiai, tördelési változatossággal is –, a pártbizottság nem fogadta tetszéssel e törekvést. 1960. július 20-i ülésén elmarasztaló megállapítást tett: „a cikkek túlzott riport-jellegűek.” Ugyanakkor „ritka az elmélyült közgazdasági elemzés.” (Erre – a felkészültség hiánya miatt – aligha vállalkozhatott a szerkesztőség.) A riportok a 70-es években egyre színvonalasabbak lettek, esetenként szociográfiai erényeket is megcsillogtatva, köszönhetően néhány, szépírói vénával is megáldott munkatársnak. E műfaj kapcsán külön említést érdemel a szerkesztőség kezdeményezése, amikor 1978-ban, Somogyi tájak, emberek állandó felcímmel útjára indította, kéthetenként megjelenő, teljes oldalas, fotókkal gazdagon illusztrált sorozatát, melyben a megyében élő, illetve innen elszármazott jeles személyiségeket – írókat, képzőművészeket, tudósokat, politikusokat, egy-egy szakma jeles művelőjét – mutatta be. Keretében megismerkedhettek az olvasók Somogy jellegzetes tájaival, értékes látnivalóival. Az olvasók által nagyra értékelt sorozat 1988-ig jelent meg. Arányait és fontosságát tekintve másodikként kell említenünk a sorban az információs műfajcsoportot. Fokozatosan bővült a hírrovat, hétköznaponként két, a vasárnapi számokban előbb három, majd négy hasábot foglalt el. A korábbinál több címes hírt is közöltek. A tudósítások rangjának emelkedését jelzi, hogy már az első oldalon hat-nyolc, kisebb terjedelmű információs anyag jelent meg, köztük nem egy a vidéki tudósítók tollából. Természetesen ebben az időszakban is esetenként nagy – többször kétoldalnyi – terjedelmet foglaltak el a kiemelkedő politikai eseményekről összeállított beszámolók, ünnepi beszédek. (Hazaiak éppúgy, mint a Szovjetunió hírügynökségétől érkezők.) Vezércikket inkább csak jeles eseményekhez kötve közölt a lap, de a 70-es években ismét elfoglalta – bár legtöbbször csak egyhasábnyi terjedelemben – helyét e klasszikus műfaj. Elemző publicisztikai írásokkal ritkán lehet találkozni, inkább egy-egy konkrét esemény kapcsán próbálkoztak belső munkatársak e műfajjal. Külső szakemberek közül viszont jelentkeztek néhányan, ha nem is rendszeresen, saját területük elemző bemutatásával. Mellettük a párt megyei első titkára vállalkozott egy-egy politikai téma kifejtésére, meglehetősen nagy terjedelemben. Egy 1963-as vb-ülésre készített beszámoló a „helyi publicisztikát” hiányolta. Az 1980-as évek végén gyakoriakká váltak a csoportos interjúk. Ezekben az egész oldalas írásokban egy-egy témáról meghívott szakemberek mondták el a véleményüket. Reneszánszát élte az időszakban a folytatásos regény részben megyei szerzők tollából, részben népszerű írók munkáinak, illetve szovjetfordításoknak a közlésével. A hatvanas években rendszeresen olvashattak tárcát a somogyiak belső munkatársaktól, megyei és fővárosi szerzőktől. (Szépprózát, verset a kulturális mellékletben találtak.) Divatos műfajként állandósult mintegy hétnyolc évre az időszak elején a karcolat és kroki, melyeket szívesen műveltek a lap munkatársai, de más megyei szerzők is. Gyakran közölt a lap ilyen műfajú írásokat a Sajtóellátó anyagából válogatva is. A hatvanas évek elejétől mindvégig rendszeresen lehetett olvasni műkritikákat színházi és műkedvelő előadásokról, hangversenyekről, beszámolót egyéb kulturális rendezvényekről. A 70-es évek elejétől jellegzetes műfaj volt a kommentár. Naponta rendszeresen megjelenő anyagait azonos helyen és tördelésben hozták. (A pártszervek is erre buzdították a lapokat. A Központi Bizottság sajtóalosztályának a képviselője egy 1972-es vb-ülésen hangsúlyozta: „cél: a jelentő újságírás gyakorlatával szemben a kommentáló, orientáló újságírás.”) Mindvégig kitüntető figyelmet kaptak a lapban az egyre nagyobb közérdeklődésre számot tartó olvasói levelek. Hetenként összegyűjtve esetenként oldalnyi terjedelmet is elfoglalt a blokkjuk. A
70-es években új formát kapott az összeállítás: naponta az utolsó – a legolvasottabb – oldalon jelent meg általában két-háromlevélnyi szerkesztett, kiemelten tördelt válogatás Tisztelt Szerkesztőség! állandó felcímmel. Megemlítendő még az olvasmányosságot szolgáló Érdekességek, illetve a karikatúra- és humor-összeállítás, no meg természetesen a Tarka sorok, amely a Tisztelt Szerkesztőség! mellett, a Somogyi Néplapot is túlélve, a Somogyi Hírlapban is megmaradt. (Igaz, igencsak zsugorított terjedelemben.) Stílus A vizsgált időszak második részében, kiváltképp a 60-as évek végétől, folyamatosan javult a cikkek stílusa. Egyre ritkábban lehetett olvasni durva, személyeket, rétegeket megalázó cikkeket, fennhéjázó számonkéréseket, utasításjellegű felszólításokat. Az évtized első éveiben azonban még érkeztek ezzel kapcsolatos panaszok a pártbizottsághoz. Egy 1963-as vb-ülésen kemény bírálatot kapott a lap a műszaki szakemberekkel, igazgatókkal szembeni „kioktató, durva hangnem” miatt. Ugyanitt szóvá tették a riportokban, tudósításokban gyakran tapasztalható felületességet, megalapozatlanságot, az elemzés hiányát. Olvasói kör, terjesztés A lap példányszáma 1957-ben, az előző évhez képest – 11 200 – valamelyest emelkedett: ekkor éves átlagban 13 162 darabot nyomtak belőle. Ez a szám a következő esztendőben alig, mindöszsze néhány százzal nőtt. Az 1959—60-as években azonban már áttörésről beszélhetünk: közel 16, illetve 20 ezer példányt rendelt a kiadó. (Mintegy háromnegyed részét előfizetőknek kézbesítette a posta. A remittendáról nincs tudomásunk.) A felfutás egyrészt az agresszív kampányoknak köszönhető, másrészt annak a nyíltan propagált eszköznek, szervezői módszernek, melynek bevetésével a tsz-ekkel fizettették elő a lapot. Egyébként ebben az időben az előfizetői szervezés fő irányát a falusi lakosságban jelölték meg. (Az olvasók zöme ugyanis kaposvári volt.) A pártbizottság folyamatosan napirenden tartotta a lapterjesztést. Az 1961. szeptember 28-i vbülésen például intézkedési tervet fogadott el a Somogyi Néplap példányszámának emeléséről. Az elérendő mutatókat is megjelölte a testület: 1962. február 28-ig 5000-rel kell többet értékesíteni a kiadónak. A tervszámot járásokra bontották le. A programot a pártszervezetekkel és a postával együtt sikerült teljesítenie a kiadónak: 1962-ben 6000-rel többet nyomtak a lapból, mint az előző évben. A következő esztendőtől 1967-ig folyamatosan nőtt a példányszám, majd némi visszaesést szenvedett el a kiadó. Nem hozott újabb olvasókat az sem, hogy 1968 decemberétől hétköznapokon az addigi hat helyett nyolc oldalon jelent meg a lap. (Vasárnaponként maradt a 12.) Miként az sem, hogy a szerkesztőség igyekezett változatosabbá, olvasmányosabbá tenni a lapot, és tudósítói hálózattal lefedni a megyét. Hullámvölgyek nélküli, folyamatos lapszámemelkedés 1970-től figyelhető meg. Ettől kezdve évente átlagosan ezerrel nőtt az újság napi példányszáma; a legnagyobb felfutás 1976—77. között volt: 3780. Végül 1988-ban jutott a csúcsra a kiadás: elérte – egy rövid időre néhány példánnyal túl is szárnyalta – a 75 ezres, igencsak tiszteletreméltó számot, ami bizonyítja, hogy a somogyiak egyre jobban megkedvelték a lapot. Ezt az imponáló példányszámok mellett azok a jórészt vidéken tartott újságíró-olvasó találkozók is tanúsítják, melyeken elismerő vélemények és persze kritikák, javaslatok is elhangzottak az újságról. (Ezeket az alkalmakat a szerkesztőség szervezte.) 1989 februárjában azonban – a drasztikus áremelésnek „köszönhetően” – jött a sokko-
ló hatású csökkenés: ekkor már csak 55 200 darabra kapott rendelést a nyomda. A kiadó ennél magasabbra a következő hónapokban sem tudta feltornázni a példányszámot. Belső terjesztésű — „üzemi” — lapok Ebbe a csoportba azok a periodikák tartoznak, melyek egy-egy szakma, vállalat, intézmény dolgozóinak belső tájékoztatását szolgálják. (Nyilvánosan tehát nem terjesztik.) Összefoglalóan – nem igazán pontos kifejezéssel élve – „üzemi újságoknak” nevezik e kiadványokat. E sajátos tájékoztatási eszközök az 1960-as évek végén kezdtek elterjedni. Virágkorukat a következő két évtizedben élték Somogyban. Ekkor már a megye minden nagyobb – elsősorban termelő, illetve forgalmazó – vállalata fontosnak tartotta, hogy ilyen módon is meghatározza önmagát, növelje tekintélyét a partnerei, társszervei előtt. (Némi malíciával tegyük hozzá: és ahol a cég vezetőinek gondolatai, általában terjedelmesebb interjúk formájában, természetesen fotóval színesítve, rendre megjelenjenek.) A lapok kiadásához az adott gyár, vállalat, intézmény, stb. biztosította az anyagi feltételeket, költségvetésében évenként megtervezve a szükséges kiadásokat. A szerkesztést általában egy bizottságra bízták, melyben a helyi párt- és szakszervezetnek meghatározó szerepe volt. Az írásokat egy ezzel megbízott „mozgalmi” személy vagy arra alkalmas középvezető gyűjtötte össze, majd a feldolgozás az erre a feladatra szerződtetett hivatásos újságíró feladata volt. (Szöveggondozás, műszaki szerkesztés, stb.) E periodikák általában havonta jelentek meg, különböző formátumban. Vagy jelképes összegért vásárolták az érdeklődők, vagy – több helyütt ez volt a szokás – díjmentesen kapták kézhez a cég dolgozói. Miről tájékozódhattak ezekből az újságokból az olvasók? Mindenről, ami az adott időszakban megtörtént a munkahelyen, és alkalmas volt arra, hogy nyilvánosságra kerüljön: vállalati, üzemi tervek, a párt- és tömegszervezetek helyi eseményei, határozatai, termelési eredmények, új módszerek, bővítési munkálatok, szociális ügyek, értékesítési sikerek, stb. Helyet kaptak kulturális jellegű írások is: riportok a vállalati művészeti csoportok szerepléséről, az általuk fenntartott intézmények – óvodák, könyvtárak, művelődési otthonok, stb. – életéről. Mindezek mellett természetesen kötelező jelleggel emlékezett meg minden üzemi újság az éppen esedékes állami, politikai ünnepekről, a NOSZF (nagy októberi szocialista forradalom – P. L.), április 4-e, augusztus 20-a, május elseje, stb. jelentőségéről. És nem maradhattak említés nélkül fontos megyei, városi események sem. A cikkeket – a felelős szerkesztő mellett – olyan helyi, általában adminisztratív alkalmazottak, középvezetők írták, akiket rá lehetett arra beszélni. Minden szervezetnél akadtak azonban olyan, írásra készséget érző munkatársak, akik vállalkoztak kisebb interjúk, jegyzetek, portrék írására. A cikkek szerzői nem kaptak honoráriumot, igyekezetük jutalmaként figyelembe vették „társadalmi” jelzővel illetett tevékenységüket a párt- vagy szakszervezeti, illetve a hivatali munkájuk minősítésekor. (Ez esetenként többet jelentett, mint néhány forintnyi díjazás.) A szerkesztést ténylegesen végző szakember természetesen szerződésben megállapított összegért végezte a feladatát. A rendszerváltás után – tekintettel a tulajdonosi, szerkezeti átalakulásokra, de a fokozódó gazdasági nehézségekre is – az „üzemi” lapok többsége megszűnt. Néhány azonban máig fennmaradt, ha kisebb terjedelemben és ritkábban jelenik is meg. (Például az erdészet Fagazdasági Híradó című lapja). Sőt újak is indultak. (Például a Kapos Volán, 2000-ben.)
Nincs módunk arra, hogy pontos képet adjunk a vizsgált időszakban megjelent, illetve ma is kiadott belső terjesztési lapokról, mivel a megyei könyvtárba csupán egy részük jut – jutott – el, egyéb nyilvántartás pedig nincs a létezésükről. Így csak a leghosszabb ideig élt újságokról tudunk említést tenni. Tekintélyes időszakot élt meg a MESZÖV – az áfészek megyei szervezete – Somogyi Szövetkezeti Élet (1975-1985), a siófoki Kőolajvezeték-építő Vállalat Gáz és Olaj című lapja, a két nagy megyei építőipari szervezet, a SÁÉV (Somogy Megyei Állami Építőipari Vállalat – P. L.) és a TANÉP (Somogy Megyei Tanácsi Építő és Szerelőipari Vállalat – P. L.) újságja az Építünk (1975—1987), illetve az Építőmunkás (1975—1985), a Kaposplaszt Színes Szálak (1975 —1988) című periodikája és az erdőgazdaság már említett újságja. Több nagyobb tsz és állami gazdaság is működtetett hosszabb-rövidebb ideig saját lapot. Arra a kérdésre, hogy szükség volt-e – van-e – „üzemi” újságra, felemás választ adhatunk. Az egy helyen, gyártelepen, intézményben, stb. működő kiadó kevés olyan információt tudott nyújtani a dolgozóknak, melyekhez faliújság, hirdetőtábla, üzem- vagy művezető, politikai szervezet közvetítésével, illetve informális kapcsolat révén ne juthattak volna hozzá. Ugyanakkor az egymástól távol eső, szétszórt munkahelyen, kis egységekben dolgozó munkacsoportok tájékoztatásában szerepe van egy sajtóorgánumnak. (Építővállalatok, olajosok, erdészet, de a több falut öszszefogó tsz-ek esetében is.) Külön kategóriát képeznek a belső terjesztésű periodikák közül azok, melyek bizonyos szakmai, politikai, vallási szervezet, csoportosulás tagjaihoz kívánnak szólni. Közülük néhány hosszabb ideig élt, illetve él ma is. A megyei pártbizottság évente négyszer jelentette meg az Útközben című folyóiratát (1968— 1989). Kissé részletesebben érdemes szólni a Somogy Megyei Honismereti Egyesület, valamint a Megyei és Városi Könyvtár Somogyi Honismeret című folyóiratáról, mely 1970 óta évente kétszer jelenik meg, napjainkban is. Alapító főszerkesztője dr. Király Lajos volt, majd 1978-tól 2005-ben bekövetkezett haláláig dr. Kanyar József jegyezte a kiadványt. 1980-tól dr. Sipos Csaba helytörténész, könyvtáros felelős szerkesztőként gondozta a folyóiratot, 2005 óta pedig az ő neve áll a szerkesztőbizottság élén. A periodika módszertani segítséget kíván adni a honismereti szakköröknek, kutatóknak, és publikálási lehetőséget nyújtani a helytörténetírással, néprajzzal, környezetvédelemmel, nyelvjárással, stb. foglalkozóknak. A Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara mintegy 16 ezres tagsága 1995 februárjában 16 oldalas, A/4 formátumú, illusztrált – egy év múlva színes fotókkal megjelenő – havilapot kapott kézhez, díjmentesen. A Somogyi Gazdaság címet viselő újságot az Önadózó Kiadói Kft. jelentette meg, főszerkesztőként a kamara titkára, Christ Miklós jegyzi. A periodika ma is él. A lap oldalain természetesen szakmabelieknek szóló cikkek olvashatók: mindenekelőtt rendeletmagyarázatok, egyéb tudnivalók a gazdaság különböző területein tevékenykedőknek. Fontos rovata az Üzleti ajánlatok. De jelennek meg a lapban portrék, ritkábban riportok is. 1999 húsvétját negyedévenként megjelenő lappal köszöntötte a Kaposvári Egyházmegye. A Spiritus címmel útjára indított 16 oldalas, A/4-es méretű, színes fotókkal illusztrált újságot az egyházi kiadványokat árusító helyeken kínálják. Főszerkesztő nincs feltüntetve, helyette szerkesztőbizottság szerepel, melynek 2001 áprilisától négy tagjának a neve is olvasható. (Közülük egy világi közreműködő.) Az első szám beköszöntőjét Balás Béla megyés püspök írta. Cikkében hangsúlyozta a párbeszéd fontosságát a papok és a hívők között. A periodika természetesen a hitéletről szól, annak eseményeiről, rendezvényeiről, de oldalain helyet kapnak az egyházmegye területén kiemelkedő tevékenységet folytató személyek is.
1979-ben indult útjára a megyei oktatáspolitikai-pedagógiai folyóirat, az Iskolai Szemle. A Somogy Megyei Pedagógiai Intézet kiadásában, A/4-es méretben, litográfiai technikával készült periodika évente négyszer jelent meg, általában 100—120 oldalon. Alapító főszerkesztőként dr. Kelemen Elemér, a Pedagógiai Intézet igazgatója jegyezte. A hat rovatra tagolt folyóirat tartalma átfogta az oktatás és nevelés minden területét, az óvodától a középiskoláig. Szerzői között elsősorban vezető pedagógusokat, szakfelügyelőket találunk, de dolgoztak a lapba a helyi tanítóképző oktatói is. A kiadványt díjmenetesen juttatták el az oktatási intézményekbe. Az Iskolai Szemle utolsó száma 1990 második negyedévében jelent meg. Helyi lapok Az első helyi újságok a 19. század utolsó évtizedeiben jelentek meg Somogyban, elsősorban a járási székhelyeken. (De adtak ki időszakonként, ám rendszeresen megjelenő lapot például az alig ezer lakosú Balatonújlakon is.) Ezek a periodikák azonban nem bizonyultak életképeseknek; egykét évi vegetálás után – gazdasági okok és érdektelenség miatt – csődbe mentek. Az első világháború kitörése után csupán egy helyi újság, a csurgói tudott talpon maradni, de az is csak l916-ig. A két világháború között mindössze egy-két próbálkozással találkozhatunk. Az 1945 utáni évtizedekben – az 1980-as évek végéig – a települések nem indíthattak helyi lapot. (Ehhez a helyi pártszervek támogatása ellenére sem kapott engedélyt a pályázó Kaposvár.) Az 1980-as évek végén aztán – az 1986-os sajtótörvény alapján – különböző, újonnan alakuló pártok, szerveződő áramlatok kérésére minden további nélkül lehetővé vált helyi lap szervezése, éppen a nyilvánosság erősítése érdekében. Ekkor jóformán minden volt járási székhely, illetve város elindította a maga orgánumát: Nagyatád, Marcali, Siófok, Barcs, Fonyód, Balatonlelle, stb. E lapok szerkesztőségében helyet kaptak az új pártok képviselői is, így az általában havonta megjelenő, többnyire nyolcoldalas, A/4-es formátumú újság meglehetősen színes képet adott a társadalmi, politikai változások jelenségeiről. Emellett olyan témákat feldolgozó írások is helyet kaptak a hasábjaikon, mint a hadifogolyélmények, a kuláküldözések, törvénytelen eljárások, kitelepítések, jogtalan meghurcolások emlékei. A lapokat szerkesztőbizottság állította össze, szigorúan törekedve a demokratikus döntésekre. A tényleges szerkesztést az orgánumok többségében ezzel megbízott, hivatásos újságíró végezte. A munkatársak között elsősorban gyakorló pedagógusok és nyugdíjasok voltak, de más szellemi foglalkozásúak is képviseltették magukat. A fontosabb anyagok készítését a főszerkesztő vagy más újságíró készítette. A lapok szerény honoráriumot fizettek az írásokért. Szerkezetüket tekintve a helyi újságok általában a Somogyi Néplap mintáját követték. Törekedtek az olvasmányosságra, a műfaji változatosságra. Kiemelt terjedelmet kaptak a hírek és a tudósítások, de nagyobb riportokat és interjúkat is közöltek. A lapok kiadását a helyi tanács vállalta, költségvetésében biztosítva a szükséges anyagi forrásokat. Ez a lehetőség azonban a választások után – az esetek többségében – megszűnt: a szűkös keretekbe nem fért bele az írott sajtó támogatása. Egyébként is figyelmük az akkor országosan kiépülő kábeltelevíziók felé fordult, melyek jórészt átvették a korábbi helyi lapok információközlő szerepét. (A legtöbb helyen egyébként sem sikerült megoldani a terjesztést.) Ezért a kiadott lapok száma a kilencvenes évek elején jelentős mértékben csökkent. Aztán, ahogy erősödtek az önkormányzatok, nőtt a helyi vállalkozók igénye a reklámhordozók iránt, mind több helyen indítottak máig élő, jó minőségben előállított lapot (Fonyód, Balatonlelle, stb.). Siófokon folyamatosan megjelenik az önálló, hivatásos apparátussal működő városi hetilap. Legújabban pedig hírt ka-
punk olyan községek lapindítási kezdeményezéséről, mint Somogyvár, Somogyjád, Nemesdéd vagy Sávoly. E lapcsoportban sajátos helyet foglalt el a megyeszékhelyen 1988 januárjában indított helyi újság, a Kaposvári Mutató, amely kulturális és várospolitikai tájékoztató alcímmel jelent meg. (Ekkor és a következő hónapban még mutatványszámként.) Egymást követően Varga István, a Somogyi Néplap munkatársa, Leskó László, volt kaposvári újságíró, a Szabad Föld szerkesztője, majd Faragó László „néplapos” munkatárs jegyezték főszerkesztőként a havonta megjelenő, az eleinte nyolc-, majd 16 oldalas, A/4-es formátumú újságot. Az új orgánumot a városi művelődési ház adta ki, a kaposvári tanács, illetve önkormányzat megbízásából. Működésének második felében pártpolitikai írásoknak is helyet adott; 1991 márciusában szűnt meg. A helyi lapok legnagyobb gondja a tulajdonos közvetlen irányító szerepének érvényesülése és a szerkesztés tervszerűtlensége. Ezen azt kell érteni, hogy az újság helyi összeállítója, gondozója nem tudatosan felépített, megtervezett elképzelés alapján készíti az egyes számokat, hanem – bár a fontosabb eseményekre kellően figyelve – úgy állnak össze az oldalak, ahogy az adott számhoz a cikkek érkeznek. Például egy-egy lapszámban a legtöbb helyen kiemelt terjedelmet kap az oktatás vagy a helytörténet, mivel e területeken dolgoznak inkább írással foglalkozó szakemberek. A tulajdonosi szerepből pedig az következik, hogy önkormányzatot bíráló írás közzététele aligha elképzelhető. Viszont általában nagy terjedelmet kap az önkormányzati rendeletek ismertetése. Ami természetesen fontos, a lakosságot érintő és érdeklő közlemények nyilvánosságra hozása azonban csak akkor érné el igazán a célját, ha magyarázatok is kísérnék, azaz a szakzsargont köznapi stílusra „lefordítanák.” JEGYZETEK 1. SML XXXV. 31. f. 110. őe. A politikai nyilvánosság helyzetéről. Megyei pb-ülés jegyzőkönyve, l989. I. 11. 2. Jávori Béla közlése. 3. Szántó i.m.
