IV. SOMOGY MEGYE SAJTÓJA

IV. SOMOGY MEGYE SAJTÓJA 1945—1950 Mindenekelőtt magyarázattal kell szolgálnunk az alcím évszámaira vonatkozóan: miért éppen 1950-nel zárul a vizsgált időszak? Hiszen ekkor már a harmadik évben egyeduralkodó pártként volt jelen a hatalomban, a politikai életben a Magyar Dolgozók Pártja. Emellett a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt, ha 1948-ban szerepét vesztette is, hivatalosan nem szűnt meg, és megyei lapja csak 1950. augusztus végén búcsúzott az olvasóitól. Ettől kezdve jelenik meg egyetlen napilap Somogyban. Mindezt figyelembe véve tartjuk cezúrának a megyei sajtó történetében 1950-et. Kaposvár 1944 végén – megyei terjesztésről a kialakult körülmények között ekkor még nem beszélhetünk – 1866, azaz az első időszaki kiadvány, rendszeresen megjelenő sajtó elindítása óta először egy időre hírközlő eszköz nélkül maradt. A szovjet csapatok 1944. december 2-i bevonulása előtt, november 29-én jelent meg az UjSomogy utolsó száma. (Megyei laptársa, a Somogyi Ujság október 30-án szüntette be működését.) Ezt követően a megyeszékhely lakosságának hírforrásai az informálisan terjedő szóbeszéd, illetve a polgármesteri hivatal plakátjai – az újság „pótlékai” – voltak. Az időszak politikai lapjai Az új sajtótermék első példánya Kaposváron 1945. január 9-én került az utcára, délutáni terjesztéssel. Mégpedig nem a több évtizedes múltra visszatekintő, nagy taglétszámot – júliusban 2500 főt – magáénak tudó szociáldemokrata párt lépett elsőként – bázisa különösen a nyomdászok körében volt erős a megyeszékhelyen –, hanem a meglehetősen csekély létszámú, az alakuláskor 17 fős Magyar Kommunista Párt Somogy megyei szervezete, amely aztán július végén 446 tagot tartott nyilván. Ennek egyik meghatározó oka a szovjet városparancsnoksággal igen gyorsan kialakított kapcsolat volt. Erre utal egy korabeli nyomdász visszaemlékezése, aki szerint az első szám szedésének megkezdése előtt megjelentek a nyomdában, a Somogymegyei Nyomda Rt.-nél a lap szerkesztői, társaságukban szovjet kollégákkal (mármint nyomdászokkal). Nem volt könnyű dolguk az egyébként készséges szedőknek, gépmestereknek, mivel a lapnyomáshoz szükséges íves papírokkal a nyomda nem rendelkezett. Feltehetően a szovjet nyomdászok sem tudtak íves papírt beszerezni, csak rotációs tekercseket, melyekből íveket kellett vágni ahhoz, hogy azokat a kéziberakásos gyorssajtón alkalmazni tudják az újság kinyomásához.1 (Egyelőre, 1946. augusztus 31-ig mindössze egy lapból állt a napilapként csak január 15-étől megjelenő újság. Ettől kezdve hétköznaponként négy, vasárnaponként nyolc oldalon jelent meg, 40x27 centiméteres nagyságban.) A lapindításról néhány nappal korábban határoztak az MKP somogyi – persze a valóságban csak kaposvári – szervezete alakuló ülésén. Itt nevezték ki Mike Imrét, a Latinca zászlóalj egykori parancsnokát főszerkesztőnek, András László egyetemi hallgatót segédszerkesztőnek.2 Mike 1946. április 9-ig töltötte be e tisztet, amikor más pártfeladatot kapott. Őt Havas Béla követte augusztus 4-ig. Ekkor került az impresszumba felelős szerkesztőként Dobó Istvánnak, az MKP Somogy Megyei Bizottsága titká-

rának neve. Ő ez év november 14-éig állt a lap élén, majd a sorban az alábbiak következtek: Erdei László (1946. november 14.–1947. október 30.), Gáthy István (1947. október 31.–1948. április 16.), Radó István (1949. április 3.–1950. szeptember 30.). A Somogyvármegye fejjel megjelent lap címében „gazdaként” a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front nevét tüntették fel. (Azonos címmel már jelent meg hetilap Kaposváron, 1887—1888 között, ellenzéki újságként.) Ezt a megjelölést 1945. december 27-ével a Politikai napilap megnevezés váltotta fel, melyet 1947. május 23-ig viselt. Másnaptól 1948. április 30-ig A Magyar Kommunista Párt Somogymegyei napilapja alcímmel adták ki, 1951. február 28-ig. Hogy a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front megjelölés fedőnév volt, azt a párt vezetői soha nem tagadták, de azért – tartva a kommunistáknak a szovjetbarát politikája és a Tanácsköztársaság miatti igencsak erős népszerűtlenségétől – jobbnak látták csaknem egy esztendeig így deklarálni a laptulajdonos nevét. A lap a megjelenése után több mint egy héttel, január 18-i keltezéssel kapott ideiglenes működési engedélyt.3 A végleges engedély nem került elő, csak az ez iránti kérelem felterjesztése, 1945. augusztus 17-i dátummal.4 A Somogyvármegye, egyesülve a szociáldemokrata Somogyi Világossággal, 1948. május l-jétől 1949. február 21-ig Somogyi Hírek címmel jelent meg. A következő naptól Somogyi Naplóra változtatta a nevét, melyet 1951. február 28-ig viselt. Az újság beköszöntő, Új világ felé címmel írt vezércikkében tipográfiailag is kiemelte: „A felszabadult magyarság kibontatott zászlóján a demokrácia a jelszó.” És ugyanitt az összefogásra buzdított: „Keressük az egymáshoz, a jószándékúakhoz, az igaz, becsületes magyarokhoz vezető utat.” A kommunisták lapja az év végéig egyedüli hírközlő eszköz volt a megyében, de helyet adott a Nemzeti Front pártjai – a kisgazdák, a szociáldemokraták és a parasztpártiak – közleményeinek is. A Somogyvármegyének 1945. december 23-án került társa: a szeptemberi nemzetgyűlési választásokon győztes kisgazdapárt – mely Somogyban különösen erős volt – kaposvári szervezete indította útjára megyei napilapját, Somogyi Hírlap címmel. 1946. március 18. és szeptember 19. között két oldalon jelent meg, elsősorban papírhiány miatt. (A kisgazdáknak ugyanis nem voltak jó kapcsolataik az alapanyag elosztása felett hatalmat gyakorló, kommunista kézben lévő gazdasági szervekkel.) Beköszöntő vezércikkében így fogalmazta meg célját: „Becsülettel szolgálni a tisztultabb értelemben megfogalmazott demokrácia eszményeit: a szabadságot, a társadalmi igazságosságot és a szolidaritást... Független országban szabad nép gondolatáért fog harcolni.” Az újság első felelős szerkesztője a hetesi születésű fiatal Gyutai Pete Ferenc volt, aki 1946. április 10-éig viselte e tisztet. Őt Szunyogh János (1946. április 11.–1947. július 27.), Boncz József (1947. július 28.–1948. február 18.), Kétyi Mihály (1948. február 19.–1948. február 23.), Kemény András (1948. szeptember 24.–1950. június 30.) és Szenei Ferenc (1950. július l-jétől) követte a vezetői székben. A szociáldemokrata párt, bár háromszor annyi taggal rendelkezett, mint a kommunista párt, csak 1946 tavaszán tudta megteremteni a lapkiadás feltételeit. Újságja, a Somogyi Világosság április 6-án került a standok kínálata közé.

A lap első szerkesztője Pintér Emil (–1946. október 11.) volt, akit Balla József (1946. október 12. –1947. október 13.) és Fiala Géza (1947. október 13-tól) váltott. Utóbbi fölé, kinevezésével egy időben a párt főszerkesztőt állított a lap élére: Nagy Lászlót, az MSZDP egyik megyei vezetőjét, szakmáját tekintve szabósegédet, országgyűlési képviselőt, aki korábban is élvezte az MKP bizalmát. Az ő pártfeladata volt a lapegyesítés levezénylése. Év végéig – december 24-ig – a lap csak hetenként jelent meg, négy oldalon. Előtte három héttel jelentette be a szerkesztőség az örvendetes változást, egyszersmind határozta meg törekvését: „A lap írásmódja olyan legyen, mely a nagyközönséget teljesen kielégíti, megfeleljen azoknak a követelményeknek, melyeket a napisajtóval szemben joggal vár el az olvasóközönség”.5 Majd a december 13-i számában ismét felhívta a figyelmet – a közelgő karácsonyi ünnepekre is utalva – az átalakulásra: „A megbékélés, megbocsátás szellemében lesz szerkesztve, de azzal a tűzzel harcol az igazságtalanságok ellen, mellyel a Megváltó küzdött az elnyomó zsarnokság ellen.” Politikai céljáról már szeptemberben közzétette felfogását, miszerint a lap a dolgozókat védelmezi a tőkés elnyomók ellen. Kinyilvánította határozott meggyőződését: „a szocialista világrendszer elkövetkezik.”6 És a végjáték, 1948 tavaszán. Az MKP március 13-án tartott rendkívüli megyei pártbizottsági ülésén a központi kiküldött az alábbi „utasítást” adta: „A sajtó kérdésében a szociáldemokratákkal megállapodásra kell jutni. A mi szerkesztőségünkből egyik elvtársat a legrövidebb időn belül át kell ültetni a Somogyi Világossághoz. Tőlük is át kell hozni egyet, aki tanul nálunk... Kommunista elvtársaink írjanak névvel aláírva cikkeket a lapjukban.”7 Ezt követte március 17-én a közös szerkesztőségi értekezlet. Mindezek után hadd idézzünk a lap utolsó, április 30-án megjelent számának vezércikkéből: „A Somogyi Világosság, ha szerény eszközökkel is, de harcos, szociális felkészülésének minden latbavetésével igyekezett a kitűzött feladatokat megoldani... Büszkék vagyunk, hogy a két kaposvári munkáspártot elsők között egyesítik, az élen járunk. Nem búcsúzunk, mert a Somogyi Világosság egész gárdáját ott találják az elvtársak a Somogyi Hírek szerkesztőségében, erőben és harci szellemben megerősödve.” Ettől kezdve két megyei lap versengett az olvasók kegyeiért, de – mondanunk aligha kell – korántsem egyenlő eséllyel. Sőt egyre kevésbé lehetett versengésről beszélni: a kisgazdák orgánuma ugyanis fokozatosan belesimult a pártállam egyhangúsított propagandagépezetébe, és mind tartalmával, mind hangvételével, stílusával a hatalom szolgálatába szegődött. 1950. augusztus 27-én jelent meg az utolsó száma, az alábbi elköszönéssel: „A Somogyi Hírlap betöltötte hivatását és a szocialista építés során az olvasóközönség érdeklődése a jobban tájékozódott, nagyobb terjedelmű, frissebb hírszolgáltatású, nyomdatechnikailag és szerkesztésileg jobb lapok felé irányul. A Somogyi Hírlap helyett olvassák a Magyar Dolgozók Pártjának (korabeli helyesírás szerint – P. L.) 'somogymegyei' napilapját, a Somogyi Naplót, olvassák szeretettel és hasábjain szocialista építésünk folyamán felmerülő minden kérdésről tárgyilagos beszámolót kapunk, ez a lap segíti az olvasót az előttünk álló problémák megoldásában.” (Ekkor már az 1949. december 29. után államosított nyomdákban állították elő a napilapokat.)

A lapok pártirányításának néhány kérdése A megyei lapok szerkesztőségei szoros testületi irányítással érvényesítették a lapgazdák „irányvonalát”. Különösen a kommunista párt tartotta fontosnak – ez szervezeti életének részét képezte –, hogy az újság politikai hangvétele, stílusa szigorúan megfeleljen hatalmi érdekeinek, és eredményesen fejtsen ki propagandát törekvései, határozatai támogatására. Ennek érdekében 1947-től négyfős megyei sajtóbizottságot működtetett, amely folyamatosan figyelemmel kísérte a Somogyvármegye szerkesztését, elemezte fontosabb írásait.8 Egy szociáldemokrata vezető, Szabó Béla megyei titkár 1947-ben tett, nem kis irigységről árulkodó megállapítása, úgy tetszik, igazolja a szoros pártirányítás érvényesülését: „Nagy előnye az MKP-nak, hogy lapja politikája teljesen fedi taktikája szükségszerűségét. Ez nálunk nem áll fenn. Elhatározásom... kemény kézzel, diktatúrával fogom meg a politizáló testületet.”9 Az MKP megyei szervezete 1948. I. negyedére készített ütemterve egyik pontjában a sajtófeladatokkal foglalkozott.10 Ebben három alpontban foglalta össze a tennivalókat: a) A Somogyvármegye politikai vonalának módosítása; b) Sajtóbizottsági ülések rendszeresítése; c) A lap vidéki terjesztése. (Magyarázat: az a) ponthoz: „Tekintettel arra, hogy lapunk vonalvezetésében a megyei jelleg eddig kevésbé domborodott ki, és inkább helyi problémákkal foglalkozott, szükségét látjuk annak, hogy ezen változtassunk, és a jövőben foglalkozzon lapunk paraszti problémákkal.” Hogy ennek az utasításnak miként felelt meg a Somogyvármegye, azzal a későbbiekben részletesen foglalkozunk.) Ennél konkrétabb feladatot is ró a „gazda” az MKP napilapjára 1948 januárjában: „Pártfunkcionáriusaink népszerűsítése céljából fokozottabban fogjuk igénybe venni a helyi sajtót. Feltétlenül szükséges, hogy a megye parasztsága ismerje a kommunista vezetőket, és különösen fontos két képviselőnek, Dobó és Turopoli elvtársainknak népszerűsítése”11 Vagy egy másik közvetlen utasítás – a gátlástalanul cinikus provokáció iskolapéldája – az iskolák államosítása előtti hetekből: „Feltétlen nyilatkozatra fogunk bírni egy katolikus papot az államosítás mellett, s ezt a sajtóban... felhasználjuk, nagy ügyet csinálunk belőle, ami maga után vonja a felettes egyházi hatóságok fenyegetését az illető pappal szemben.”12 (Az iskolák államosításáig egyébként ilyen írással nem találkozunk a Somogyi Hírek hasábjain.) A főszerkesztők nyilvánvalóan a megyei pártszervek bizalmából kerültek székükbe. Egy alábbi dokumentumból mégis az derül ki, hogy a teljes összhang nem mindig állt fenn a lapkészítők és a párttestületek, illetve funkcionáriusok között. 1947 júniusában Erdei László, a Somogyvármegye főszerkesztője az alábbiakról tájékoztatta Kovács Istvánt, a Központi Bizottság szervezési osztályvezetőjét: „Dobó Istvánnak, a megyei pártbizottság titkárának rossz a kapcsolata” (Mármint vele – P. L.) „Vág engem” – panaszolta. Sérelmezte továbbá, hogy Dobó negyedévenként vezércikket ír, amit „ékezetjavítás nélkül” kell lehoznia. A bizalmatlanság jele továbbá, hogy „ellenőrző bizottságot” helyeztek fölé a választásokig, Tömpe István alispán, megyei pártelnök vezetésével. A főszerkesztő ezt cenzorálásnak tartja.13 Egy másik jellemző utasítás 1948 januárjából a megyei propagandaosztály vezetőjétől származik. Eszerint „a hó 12—19-e között paraszt-kongresszus lesz, amelynek alkalmával egész héten cikkek jelenjenek meg a helyi lapban, vasárnap dupla példány-

ban nyomtatva. Az írások öleljék fel a paraszti problémákat, melyeket a kongresszus megfog vitatni.”14 Még két példa a lapirányításra, amely azonban súlyos gondokra is rávilágít. Úgy látszik a pártegyesülés túlzott önbizalommal töltötte el a lapszerkesztőket. Erre utal a városi párbizottság propagandavezetőjének 1948 júniusában az MKP Központi Vezetősége (KV) propagandaosztályának írt jelentése. „A sajtó színvonala az utóbbi időben nagyon leromlott, bármilyen közleményt leküldünk neki, azt szó szerint közli ahelyett, hogy megfelelőformában átdolgozná.”15 De a megyei testület is kifejezte elégedetlenségét: „A Somogyi Hírek az iskolák államosításának kérdésében nem támogatja megfelelően a pártbizottságot, ami annak tudható be, hogy a kapcsolat a szerkesztőség és a pártbizottság között az utóbbi időben meglazult. A lapnak a nívója csökkent és meglehetősen keveset foglalkozik a pártbizottság tagjainak megnyilvánulásaival”16 Pedig egy hónappal korábban még a dicséret hangján szólt a bizottság propagandaosztálya a lapról. Igaz, más területet érintve: „A helyi sajtó naponta ügyesen foglalkozik a versenyzőkkel /termelési és munkaverseny/ és a versenyek eredményeivel”17 A másik két lap közvetlen sajtóirányításáról nem maradtak fenn dokumentumok. Ideológiai eszmék, nézetek kifejtése a sajtóban Az egyes pártok ideológiája, politikai elvei természetesen markánsan tükröződtek lapjaik egész szerkesztési gyakorlatában, az alkalmazott műfajok mindegyike a vallott eszmék terjesztését igyekezett szolgálni. Ezen belül, ha ritkán, esetlegesen is, közöltek elméleti publicisztikai írásokat, többnyire „központi” anyagokból választva, de helyi szerzőktől is: általában a főszerkesztőktől és vezető pártpolitikusoktól. Kisebb részben világnézeti kérdéseket elemeztek – pontosabban az egyház, a vallásosság tanításai képezték az ilyen jellegű cikkek tárgyát. Nagyobb figyelmet kapott az a probléma: milyen társadalmi rendszer lenne üdvös az ország számára. Ezen belül a visszatérő, a politikai viták középpontjában álló fogalom a demokrácia volt. A Somogyvármegye már 1945 júniusában fontosnak tartotta helyet adni a vallásosság témájának – miközben sok súlyos gond feszítette a megyét –, mégpedig egy I. F. Fjodorov nevű szerző cikkét közölve. A nyilván szovjet állampolgár nagy terjedelmű írásban mutatta be az állam és az egyház „teljesen rendezett” viszonyát hazájában.18 Mintegy fél év múlva egy református lelkész – dr. J. F. – két és fél hasábon mintha csak megerősíteni kívánta volna a fenti szerzőt, bizonygatta: „A Szovjetunióban zavartalanul szolgálnak a lelkészek és a templomok, a vallásszabadságot az Alkotmány garantálja.”19 Ugyancsak ez a lap 1946 februárjában a maga nemében szokatlan cikket közölt Dobó Istvánnak, a Magyar Kommunista Párt megyei titkárának tollából. A fővárosból kihelyezett „mozgalmár” három és félhasábnyi terjedelemben támadta meg a középiskolai katolikus hitoktatás tankönyvében közölt erkölcsi elveket, szembeállítva az isteni normákkal a közösségiség követelményeit. Az utóbbi érvényesülésére természetesen a Szovjetuniót hozta fel példaként.20 Egy nem sokkal később napvilágot látott cikk szerzője a Somogyvármegyében szintén a római katolikus egyház hitelveinek oktatása ellen fejtette ki véleményét. Az egyház szerepével néhány elméleti cikk a kisgazdák lapjában is foglalkozott. 1946 áprilisában egy terjedelmesebb

vezércikk – reagálva a kommunisták mind durvább támadásaira a vallás, a katolikus papság ellen – arról írt: „Legújabban jelentkeznek olyan törekvések, melyek éket akarnak verni az egyház és a társadalmi osztályok közé” A szerző az isteni örök igazságokat állította szembe a „földi”, emberek alkotta normákkal.21 Ugyancsak ez a lap ismertette Weisz György kaposvári hittanár szabadegyetemi előadását. A népszerű katolikus pap vette a bátorságot és eszmefuttatásában „részletesen taglalta a tudományosnak nevezett szocializmus hibáit.” Kifejezte meggyőződését, miszerint „Krisztus a munkásosztály vállán fog bevonulni ismét a világba”.22 Az 1945-ben oly divatossá lett fogalom, a demokrácia – melyet a kommunisták lapja első számában is zászlajára tűzött – értelmezése körül meg-megújuló vita zajlott a somogyi sajtóban. Az e témában megjelent írások többsége nélkülözte az elméleti megalapozottságot, és inkább felszínes politikai, zsurnaliszta zsargont alkalmazva igyekeztek a szerzők pártjuk állásfoglalását kifejteni a megcélzott társadalmi rendszer jellegéről. Gyakori volt e témában egy-egy előadás ismertetése. Így 1946 őszén a Somogyvármegye a szovjet városparancsnok előadását ismertette, aki a szovjet materialista szemlélet, a szabadság, a vallás és az alkotmány mellett a demokráciáról is kifejtette pártja, államvezetése véleményét.23 Ugyanebben az időben Dobó István beszédét közölte a lap, aki félreérthetetlenül fogalmazott: „A társadalmi fejlődés kikerülhetetlenné teszi a szocializmust (...) és az MKP sohasem tagadja, hogy végső soron ez a célja... A polgári demokrácia a klasszikus kapitalizmus kiteljesedése...”24 Igaz, már 1945 nyarán – nem is leplezve a párt agresszív vonását – úgynevezett „gyakorlati demokráciát” követelt, amelynek lényege: a „kommunisták politikájának elfogadása” minden társadalmi erő részéről, illetve „a nép ellenségének kirekesztése”25 (Azt pedig, hogy kik tartoztak e körbe, az MKP határozta meg.) Polgári demokrácia helyett az úgynevezett népi demokráciát tartja a kommunista párt elfogadhatónak. Olyan fejlődési szakasznak, amely elvezet a szocialista társadalomhoz, és nemcsak formailag, hanem valóban is a nép hatalmát jelenti. A népi demokrácia a biztosítéka annak, hogy az ország nem a nagytőkéé, hanem a dolgozóké lesz. A demokrácia egyébként – mint azt a Somogyvármegye felelős szerkesztője elemző publicisztikájában kifejtette – a munkáspártok szerint nem egy állapot, hanem fejlődés, küzdelem, harc.26 1947 januárjában a szocialista fejlődés „e fontos állomásáról” adott hírt a kommunisták lapja, amikor bejelentette: „A magyar demokrácia átlépte a népi demokrácia határát.”27 A szociáldemokraták lapja, a Somogyi Világosság is hasonló, esetenként azonos módon kezelte – már 1946-ban! – a demokrácia fogalmát. (Pedig még messze volt a pártegyesítés.) Egyik szerzője azt fejtegette, hogy a demokrácia csak átmeneti állapot a munkásosztály harcában, amely nélkül nincs szocializmus. E társadalmi rendszert egyértelműen vállalja a Somogyi Világosság. Mint írta: „...mert nincs több út, melyen az embernek járnia kell. Vagy a tőke vagy a szocializmus.”28 Az újság egy másik számában a főszerkesztő ragadott tollat. Cikkében „a jogok és az életlehetőségek egyenlőségét” jelölte meg pártja céljaként. Az egyesítés előkészítésének időszakában a szociáldemokraták lapja teljesen átvette a Somogyvármegye által hirdetett stratégiai célkitűzést: „Küzdöttünk a demokráciáért, a demokrácia kifejlődéséért, és ezt a küzdelmet tovább akarjuk vinni a szocializmus irányelvei alapján.”29 A Somogyi Hírlap számára demokráciából az Amerikai Egyesült Államok adott példát. Szerzője Truman elnök 1946 karácsonya alkalmával mondott beszédére utalva

vetette papírra a tudományosnak aligha mondható megállapításokat: „A demokráciánk számára nem találhatunk más és különb alapot, mint Krisztus tanítását... Ezzel a tanítással a magyar élet minden problémája megoldható.”30 A következő mondat is híján van az elméleti megalapozottságnak: „A demokrácia örökös életformája lesz a magyar népnek. A magyar nép lelki sajátosságának ez felel meg legjobban.”31 Hasonlóan zavaros kifejtést tartalmaz az alábbi fogalomértelmezés: „A demokrácia három alappillére a munka, az anyaság és a törvénytisztelet.”32 Közelebb áll e kifejezés tartalmához az 1947 nyarán megjelent cikk, amely szerint „A demokrácia a nép függetlenségének, szabadságának, önrendelkezési jogának, a személyes szabadság tiszteletének és mindenekfelett az igazság szolgálatának rendszere.”33 A kisgazdapárt – érthető módon – a mezőgazdaságból élőket tartotta vezető erőnek. Ezt nyilvánította ki lapjuk szerzője a következő megfogalmazásban: „A Kisgazdapárt és a polgári demokrácia sorsa elválaszthatatlan. A polgári politika alapjait csakis a magyar parasztságra építhetjük.”34 Igaz, másutt a kisgazdák megyei teoretikusai a középosztály felelősségét hangsúlyozták a társadalom demokratizálásában, fejlesztésében. Ezt a felfogást jelenítette meg dr. Fekete Tibor megyei tanügyi segédtitkár a Somogyi Hírlapban megjelent cikksorozatában. Ebben kifejtette, hogy ő a történelmi osztályra építené a társadalmat, amely később – a természetes fejlődés folyamataként – népi erőkkel frissülne fel.35 Egy másik cikkben a lap főszerkesztője fejezte ki pártja felfogását a társadalomépítésről. Szerinte belátható időn belül nem lesz képes homogén tömeget alkotni a társadalom, a három osztály – munkásság, parasztság és értelmiség – megtartja meghatározó jellegzetességét.36 1946 októberében egyik vezércikkében a polgári és népi demokrácia közti különbséget próbálta bemutatni, az előbbit tartva elfogadhatónak, életrevalónak; mégpedig amiatt, hogy „az emberek osztályhelyzetükre való tekintet nélkül valamennyien polgárosodnak... Az igazi, öntudatos proletár munkás akar lenni.”37 Nem állta meg szó nélkül e véleményt a Somogyvármegye. Már a másnapi számában kifejtette a marxilenini tételt: „A polgárság osztálydemokráciája, mint a múltban is, előbb-utóbb az osztálydiktatúrához vezet”.38 Az osztályharc a lapokban „Eszmék csak harcban kristályosodnak” – közvetítette a kommunista párt ideológiaipolitikai tételét a Somogyvármegye.39 Ezzel a mind durvább eszközökkel folytatott osztályharc elvi megalapozottságát adta a lapban és jogutódjaiban. Ebben a vezető szerepet – a közismert lenini felfogás szerint – a munkásosztály, ezen belül a nagyüzemi fizikai dolgozók nagy csoportja játszotta. (A propaganda szerint, mert a valóságban a munkásosztály érdekeire hivatkozva egy szűk pártklikk kezében volt a hatalom.) 1947 nyarán az MSZDP politikai stratégiája nem tért el a kommunista pártétól, a Somogyi Világosság is az „osztálymentes társadalmi rendért küzd”. Deklarált törekvése lapja hasábjain a szocializmus megvalósítása. Egy 1947 júniusi számában megjelent vezércikknek is ezt a címet adták: „Szocializmus!”40 Az osztályharc első sajtóbeli megnyilvánulása a Somogyvármegyében a háborús bűnösök – egykori katonatisztek, csendőrök, a munkaszázadokban kegyetlenkedő keret-

legények, volksbundista svábok – ellen irányultak. A velük kapcsolatos eljárásokat, a tárgyalásokat, az ügyükben hozott ítéleteket – az ország más részéből is – részletesen, kiemelt helyen, rendszerint az első oldalon közölte a kommunisták lapja, amely esetenként, a központi lapokhoz hasonlóan, nem ódzkodott a kivégzések naturalisztikus bemutatásától sem. Hírt adott az ilyen témájú rendőrségi, bírósági ügyekről a Somogyi Világosság és – bár nem minden esetben és jóval szerényebb terjedelemben – a kisgazdák lapja is. Néhány jellemző cím a Somogyvármegyéből: „Tíz svábvezért ítélt el a népbíróság”41, „Nyolc évet kapott egy keretlegény”42, „Tíz évi kényszermunkára ítélték dr. Szathmáry Lajos imrédista főispánt”43 (Az újság mindösszesen négy oldalából hármat a vádirat ismertetésének szentelt.) Mindezek mellett az egykori vagyonos rétegek és „a régi rend kiszolgálói” ellen napirenden voltak a „leleplező”, gyűlöletkeltő írások. Az infláció hónapjaiban az üzérkedők kerültek a munkásosztály, a nép, a demokrácia ellenségei közé, majd a forint bevezetése után az árdrágítók meglehetősen népes csoportjáról olvashattak a somogyiak. Velük kapcsolatban fenyegető, elrémisztő cikkek sora jelent meg, ilyen és hasonló címekkel: „Nincs kegyelem”44, „Halál a feketézőkre” (Alcím)45, „Letartóztatták a feketéző malomtulajdonosokat.”46 Az egykori közigazgatási tisztviselők: szolgabírók, jegyzők és mások gyakori szereplői voltak az elmarasztaló cikkeknek. Különösen, ha valamilyen beosztásban megmaradtak szakmájukban. Meg általában a gazdagok: kisüzem-tulajdonosok, módosabb kereskedők, malmosok, egyéb tulajdonok birtokosai. Rájuk vonatkozott a sajtóban – miként a nyilvánosság más területein is – a követelés: „Fizessenek a gazdagok!” (Mármint több adót.) 1948-ban újabb frontot nyitott a kommunista párt „a nép nevében”. A felekezeti iskolák államosítását, majd a Mindszenty-pert előkészítendő, kiterjedt sajtóhadjáratot indítottak a lapok – és ebbe a kisgazdák orgánuma is beszállt –, különösen a katolikus egyház és annak a lojalitástól elzárkózó papjai ellen. Erre a célra elsősorban a „spontán módon” tollat ragadó munkásokat – persze inkább csak a nevüket – használták fel. Meg például a „kaposvári anyákat” – így! – akik „egységesen követelték az iskolák államosítását.”47 Ugyancsak ebben az évben bontakoztatta ki osztályharcát a kommunista párt falun. A likvidálandó ellenség a kulákoknak nevezett módosabb parasztokból álló réteg volt. A teljes megsemmisítésüket célzó üldözésük igen nagy helyet kapott a lapokban, mindenekelőtt a Somogyvármegyében, majd utódaiban, a Somogyi Hírekben és a Somogyi Naplóban. De hamarosan csatlakozott a Magyar Dolgozók Pártja lapjaihoz a Somogyi Hírlap is. (Lásd a Lapindítások című fejezetet.) Az MKP Somogymegyei Propagandista című belső tájékoztatójában adta meg a hangot a támadáshoz. A következő negyedév tennivalói című fejezet 9. pontjában rögzítette: „A falusi kulákság ellen folytatott harcban igénybe vesszük (...) a megyei sajtónkat is.”48 Ami azt jelentette, hogy ettől kezdve alig volt nap, amikor valamilyen módon ne taposta volna meg e réteget általában, illetve egy-egy tagját a Somogyvármegye, majd a kisgazdák lapja. Így például felháborodottan kiáltotta világgá a kommunisták orgánuma, hogy „sváb és kulák szövetkezik a dolgozó parasztság ellen.”49 Egyebek között úgy, hogy nem vágják le időben a kukoricaszárat,50 lóval etetik a búzát, lakóhelyüket „eldorádónak képzelik”. Néhány községben pedig megkaparintották a szövetkezet vezetését51 – rá-

adásul összefogva a pappal és a pedagógussal. Aztán egy híradás: meggyógyult a kulákoktól megtisztított szövetkezet. Közben egy népnevelő asszonnyal készített riport révén arról is tudomást szerezhetett a főként városi lakosokból álló olvasóközönség, hogy milyen is a kulák, milyen személyiségvonások jellemzik. Röviden: kizsákmányoló.52 A tehetősebb falusi gazdák egy része azonban nem úszta meg a nyilvános megszégyenítéssel és a teljes anyagi tönkretétellel. A Somogyi Hírlap – a kisgazdák sajtója! – 1948 tavaszán ekként lelkendezett: „Letartóztattak három gazdát, akik nem végezték el az előírt mezőgazdasági földmunkákat”. (Természetesen csak kulákokról lehetett szó.) „Bíróság elé került egy pusztakovácsi nagygazda, mert nem művelte meg a földjét – úgy, ahogy kellett.” 53 Ugyancsak e pártlapban olvasható, hogy „31 nágocsi (a községet jórészt sváb származásúak lakták – P. L.) gazdát ítélt börtön- és fogházbüntetésre a kaposvári törvényszék, cséplési visszaélések miatt”. Vagy: „Halál is lehet a feketecséplés büntetése. Újabb tíz őrizetbe vétel Somogyban.”54 Végül szóljunk az osztályharc kapcsán az értelmiség sajtóbeli megítéléséről. E társadalmi csoport túlnyomó többsége igyekezett távol maradni az agresszíven nyomuló kommunista párttól, de mivel mindenekelőtt az állami alkalmazottaknak illett valamilyen demokratikus mozgalomhoz csatlakozni, általában az MSZDP-hez, vidéken inkább a kisgazdapárthoz közeledtek a diplomások. A pedagógusok, főként a városi tanítók között azonban akadtak, akik – fölismerve a hatalmi viszonyok alakulásának irányát – a kommunistákhoz csatlakoztak.55 Előmenetelük – igazgatói, tanfelügyelői kinevezésük – ezáltal biztosítva volt. A tartózkodó szellemi foglalkozásúak viszont már 1945. május 2-án olvashatták a fenyegetést a Somogyvármegyében: „Az értelmiség válaszút előtt áll: tőle függ, hogy a reakciót támogatja még »semlegességével« is, vagy feltétel nélkül a dolgozók ügye mellé áll, és segít az új rend, a népi demokrácia felépítésében. Ki nincs velünk, az ellenünk; ez a politikánk ábécéje”. Egy évvel később, 1946. február 6-án hasonlóan ellenséges a Somogyvármegye hangja: „Van Kaposváron, főképp az értelmiségiek között egy olyan réteg, amely sehogy sem akar megbarátkozni a munkásosztállyal (...) Egy olyan speciális életformát szeretne Magyarországon az idők végtelenségéig fenntartani, amely az ő munkátlan, szellemtelen, nívótlan, szűk társaságának a nemzettől, néptől való kiválását bizonyítja.” Egy másik, április 18-i számában konkrétan megcélozza az értelmiség egy csoportját, a középiskolai tanárokat, akiket „óriási felelősség terhel annak a közszellemnek a kialakulásáért, amely Magyarországot egy ilyen igazságtalan és esélytelen háborúba sodorta, s amely Magyarországot végül romba döntötte. Itt lenne végre az idő, hogy a pedagóguskar felismerje ezt és ennek konzekvenciáit saját maga levonja.” A későbbiekben ugyanilyen koncentrált támadással nem találkozunk a kommunista párt lapjában, de az értelmiséget érintő cikkek nem hagynak kétséget afelől, hogy bizonyos foglalkozású, magatartású diplomásokat – ügyvédeket, a közigazgatásból eltávolított, másutt munkát találó jogászokat, vallásos orvosokat és másokat – ha nem is osztályellenségként, de osztályidegenként kezelte. Politikai események megjelenítése

A vizsgált időszakban egymást érték a helyi – megyei, városi – és országos politikai rendezvények, melyek természetszerűen nyilvánosságot kaptak a sajtóban. Az események megjelenítése attól függött, melyik párt gyűléséről, egyéb rendezvényéről volt szó, illetve ki volt a főszereplője, és milyen tisztséget viselt. Valamilyen módon és terjedelemben minden párt lapja hírt adott a fontosabb politikai eseményekről, de természetszerűen kiemelten foglalkozott pártja rendezvényeivel az adott újság. A többi visszafogottabban, tárgyilagosan, rövid írásban számolt be más pártok politikai gyűléséről, egyéb nyilvános megmozdulásáról, esetenként bíráló jegyzettel, illetve az ott elhangzottakat. A legtöbb gyűlést a kommunisták tartották a koalíciós időkben, valamennyinek alaposan kihasználva propagandalehetőségét. Így Nagy Imre kommunista földművelésügyi miniszter 1945-ben Kaposváron tartott beszédéről másfél újságoldalon számolt be a Somogyvármegye.56 Ugyanez a lap a kisgazdák 1946. január 13-i megyei értekezletéről korrekt módon adott hírt. A somogyi kommunisták első, 1946. januári értekezletének beharangozására nagy terjedelmű előzetest adott a Somogyvármegye, Éljen a somogyi kommunisták első pártértekezlete címmel. Ebben méltatta a Vörös Hadsereg szerepét az ország fejlődésében, mellékelve közölte Petőfi Sándor A nép nevében című versét.57 A cikket a párt vörös színű jelvényével illusztrálták. Két nap múlva a tanácskozásról több oldalon számolt be a lap. Egy évvel később, a II. kongresszust előkészítő megyei pártértekezletről hasonló módon és terjedelemben tudósított, nem éppen szerény címmel: „Van súlyunk és tekintélyünk. Nélkülünk nem történhet semmi ebben a megyében.”58 Két és fél hónappal később Rákosi Mátyást várták Kaposvárra. Ajándékokkal fogják elhalmozni a forint atyját – olvasható az aznapi előzetesben. Majd az eseményről részletes beszámolót közölt a lap. 1947 elején már javában folyt a Rákosi-féle szalámitaktika következetesen kegyetlen alkalmazása, azaz valamennyi konkurens párt szétszabdalása. Ezt a célt szolgálta a Kaposváron tartott nagygyűlés is, a kommunista párt égisze alatt működő UFOSZ – Új Földhözjuttatottak Országos Szövetsége – első somogyi kongresszusa. A lap másfél oldalas írásában hangsúlyozta: „A Kisgazdapártnak és a parasztszövetségnek meg kell tisztítania sorait a reakciós hazaárulóktól”, „Ötezer ember tüntetett az összeesküvők ellen. Több ezer dolgozó zúgta Dobó István szavai után a magyarság követeléseit a gazemberekkel szemben: Kötélre velük! Kötélre velük!”59 És a másnapi jegyzet megerősítette a skandált jelszót: „Ítéljék halálra az összeesküvőket!” Május l-jén pedig – írta a Somogyvármegye – a dolgozók hitet tettek a hároméves terv két és fél év alatt való befejezésére, a béke, az imperializmus elleni harc mellett.60 Természetesen nem maradhatott említetlenül a megyei lapokban a jeles esemény, a Szovjetunió megalakulásának 30. évfordulója. A Somogyvármegye háromszor olyan terjedelemben írt az esemény jelentőségéről, mint két laptársa.61 Ugyancsak minden újság – jelentősen eltérő terjedelemben, amelyben a sorrend a Somogyvármegye, a Somogyi Világosság és a Somogyi Hírlap – évről évre köszöntötte április 4-ét, december 2-át, Kaposvár felszabadításának ünnepét, és beszámolt a május 1-jei felvonulásról. 1946-ban, az MKP lapjában a felszabadulási évforduló alkalmából írt két és fél hasábos vezércikkben ezt olvashatjuk: „Csodálattal és elismeréssel nézünk fel az orosz emlékműre. (...) Megszabadultunk belső ellenségeinktől, akik

a nagytőke igájába akarták hajtani fejünket”. (Sic!) Aztán 1949 januárjában a Somogyi Hírlap is előkelő helyet ad annak a tudósításnak, mely arról szólt, hogy „mély megilletődéssel emlékeztek meg Lenin haláláról a kisgazdapárt politikai bizottságában”.62 Gazdasági élet a kor sajtójában Természetesen nem volt a megye életének egyetlen területe sem, amivel ne foglalkozott volna a korabeli somogyi sajtó. Azaz éppen úgy olvashattak az érdeklődők oktatási, egészségügyi, közigazgatási, szociális kérdésekről, bűnügyekről, és persze sporteseményekről, mint országos belpolitikai, illetve külpolitikai témákról. Ennek megfelelően megtalálhatjuk a sajtóműfajok csaknem mindegyikét. Igaz, viszonylag ritkák a riportok, el-elmaradnak a vezércikkek néhány hónapra, kevés tárcát, elbeszélést és verset közölnek. Hogy a sokágú folyamatokból, jelenséghalmazból a gazdasági élettel foglalkozó írásokat emeljük ki, annak két oka van. Az egyik: a termelés, a munkavégzés, az áruellátás meghatározó területei a társadalom életének. A másik: a gazdasági tevékenységhez számos olyan kérdéskör is kapcsolódik – szociális, politikai, területfejlesztési, képzési, sőt bűnügyi –, amely a jelzett fogalom széles értelmezését kívánja meg, és így számos más területet is érint a feldolgozása. Somogy az ország egyik legsúlyosabb háborús károkat elszenvedett megyéje, 1945ben az újjáépítés temérdek gondjával küszködött. A romok eltakarítása, a nyugati rész nagyközségeiben, falvaiban a kárt szenvedett köz- és lakóépületek helyreállítása, az állatállomány pótlása, vetőmaghoz jutás, helyenként a termőföldek aknamentesítése voltak a hatóságok és a lakosság legfontosabb teendői. Mindemellett a vizsgált időszakban végighúzódik az alapvető közszükségleti cikkek és élelmiszerek szorító hiánya, majd magas ára, illetve a termelőhelyek jelentős részének pusztulása, anyaghiány stb. miatt igen magas arányokat öltő, bár alapjában a múltból örökölt munkanélküliség. Az 1945-ben még egyetlen megyei napilap, a Somogyvármegye ugyan hírt adott az újjáépítés fontosabb mozzanatairól, de a teljes évfolyamot vizsgálva – összevetve a később megjelent tanulmányokkal – mégis azt kell mondanunk: a megye egyes részein keletkezett súlyos gondok, illetve enyhítésükre, megszüntetésükre tett egyéni, közösségi erőfeszítések nem tükröződtek a maguk valóságában, sokszínűségében az újságban. Különösen kevésbé került látóterébe a vidék, a falvak állapota, lakóinak küszködése. A lapok, például, amikor a munkanélküliségről írtak, jobbára a megyeszékhelyre összpontosítottak. A Somogyvármegye, tapasztalván a magas arányokat, első döbbenetében a tehetősebbek belátására, szociális érzékenységére próbált hivatkozni, mondván: „a mai nehéz gazdasági helyzetben minden becsületes magyar embernek kötelessége segíteni azokon, akik önhibájukon kívül nélkülözésekkel küzdenek.”63 A magas munkanélküliséget részben az okozta, hogy elhúzódott több termelő ipari üzem újraindítása. Ennek persze jórészt objektív okai lehettek – alkatrész- vagy anyaghiány –, a Somogyvármegye azonban szabotálásról beszélt a cukorgyár és a téglagyárak esetében.64 Hírt adtak a lapok arról is, hogy küldöttség járt Kaposvár polgármesterénél és a megye alispánjánál a munkanélküliség csökkentése ügyében.

A munkaalkalmak hiánya mellett az infláció drasztikus növekedése Somogyban is – miként országszerte – súlyos feszültséget okozott. A pénz alkalmatlanná vált az áruelosztásra. Az ügyeskedők, a megfelelő csereeszközül szolgáló értékkel – elsősorban arannyal és valutával – rendelkezők igyekeztek kihasználni a pénzromlás okozta nehézségeket. A Somogyvármegye a „gazdasági élet hiénáinak” nevezte őket, akik „éppen olyan ellenségeink, mint a fasiszták.”65 A forint bevezetése jelentősen enyhített ugyan a bérből és fizetésből élők helyzetén, de a stabilizáció sem oldotta meg e társadalmi réteg minden gondját. Változatlanul tovább élősködtek ugyanis a hiánygazdálkodás vámszedői, akik árdrágítással, egyes árucikkek visszatartásával, azaz mesterséges hiány gerjesztésével újabb inflációs veszélyeket alakítottak ki. Már 1946 őszén, majd a következő évben egymást érték a kemény hangú cikkek mindhárom lapban. Különösen súlyosan érintette a lakosság többségét az élelmiszerárak gyors emelkedése. „Dühöng a drágaság és a feketézés Kaposváron” – írta a Somogyvármegye 1947 júliusában. És a követelés, kérdésbe ágyazva: „Miért nem kötöttek fel egyetlen feketézőt sem?”66 (Lásd az Osztályharc a lapokban című fejezetet.) Mint az újságokból megtudjuk, eltűnt a cukor, a szalicil, az ecet, és ha van, méregdrága. A kommunista párt lapja a kialakult állapotokért a város szociáldemokrata polgármester irányította vezetőségét tette felelőssé.67 A helyzet súlyosságát jelezte, hogy a cukorgyáriak – nyilván nem egyedi – panasza nyilvánosságot kapott: „Nem lehet megélni a bérből, amit a norma alapján keresni lehet.”68 Falun még nagyobb volt a pénzhiány. 1947 januárjában a Somogyi Hírlap arról írt, hogy „a legszükségesebb ruháit sem tudja megvenni a gazdaközösség.”69 A közellátási zavarokon önszerveződéssel próbáltak segíteni az üzemek munkavállalói. Ilyen és ezekhez hasonló című híradásokkal találkozhatott a korabeli olvasó: „Hagymát, káposztát, tűzifát szerzett az új üzemi bizottság”, „Rövidesen bakancshoz jutnak a cukorgyár dolgozói.”, „Olcsóbb bakancsot szerzett Hangyik elvtárs, a szakszervezet vezetője.”70 Itt azonban meg kell jegyeznünk, hogy az ilyen tartalmú sikerekről, eredményes intézkedésekről szóló hírt a pártlapok az érdekeiknek megfelelően tálalták. Ha például egy gyári üzemi bizottság vagy valamilyen tömegszervezet kommunista vezetés alá került, és megoldott egy-egy közellátási gondot, az érdemre, és kevésbé magára a tényre került a hangsúly. 1947 őszén öles betűkkel közölték a megyei újságok a kaposvári üzemek – így a cukorgyár, a konzervgyár és a gőzfürdő – államosításáról szóló hírt.71 1947 második felében elkezdődött a hároméves terv végrehajtása. A lapok hírül adták a kormány fenyegetését: halállal büntetik a szabotálását. Aztán az év során, majd a következő években is elözönlötték az újságok oldalait a feszített – megemelt – terv megyei, vállalati, üzemi stb. teljesítéséről, a termelési eredményekről, a gazdasági sikerekről, és mindezek motorjának szánt munkaverseny-mozgalomról szóló híradások: elsősorban tudósítások, de jelentősebb esetekben kisebb vagy nagyobb riportok, portrék. E témában messze a Somogyvármegye járt az élen. Lelkes versengés az élet minden területén, városokban és falvakban, üzemekben és a földeken, hivatalokban és oktatási intézményekben. „Természetesen” alulról kezdeményezve, valójában azonban igencsak direkt módon felülről irányítva. A lapokból „naprakészek” voltak az olvasók arról, hogy éppen hol áll Kaposvár, avagy egy-egy járás a zsírbeszolgálta-

tás terén, s hogy a megye lakossága örömmel vette tudomásul: a somogyi parasztság száz százalékig teljesítette az őszi vetési tervet. Ugyanakkor bizonyára porig sújtotta a somogyiakat a tudósítás, amely szerint lemaradt szűkebb hazájuk a kukoricabetakarítási versenyben. De új erőre kaptak, amikor azt olvasták, hogy Somogy dolgozó parasztsága nagy lelkesedéssel kapcsolódott be az új mezőgazdasági versenybe. És felháborodtak a barcsi fűrészüzem vezetőjének magatartásán, aki rajta ül az újítási javaslaton.72 (De mit is lehetett várni az egykori horthyista katonatiszttől?) Majd egy csapásra derűlátóvá váltak, amikor azt olvasták, hogy munkaverseny indul a somogyi közmunka-nyilvántartók között, vagy arról értesültek, hogy 115 százalékra teljesítette tervét a kaposvári kórház elmeosztályának főápolója, aki azonban ezzel nem elégszik meg, mert célja a 135 százalék elérése. Az viszont örök rejtély marad, mit kezdtek azzal a hírrel, hogy a bárdibükkiek megnyerték a páros versenyt a balatonújhelyiekkel szemben. A kommunisták lapja – a párt jellemző voluntarista politikájának megfelelően – azzal is próbálta segíteni a termelés fokozását, a hatékonyság növelését, hogy rendre megszabta az időszerű tennivalókat. „Előkészíteni a traktorokat.”, „Ne legyen fennakadás az üzemanyag esetleges hiánya miatt.”, „Hogyan kell permetezni.”, „Az őszi szántásnak abban a pillanatban meg kell indulni, amint lehullik az eső.”, „A szántáshoz a nyersanyagot (?) mindenképpen elő kell teremteni.”, „Minden erőt mozgósítani kell”, „Meg kell kezdeni az építkezést Kaposváron.”, „Mikor ellessük állatainkat?”, „Több juhot Somogyba!”, „Válogatás nélkül csépeljenek!”, „Mikor végezzük az újbor fejtését?”, „Somogyi virtussal a beszolgáltatásért.” (Lásd még a Jellegzetes stílusjegyek... című fejezetet.) Az 1949—50-es évek gyakori pozitív szereplői voltak a gépállomások, illetve azok traktoristái – köztük nők is! – az egyre nagyobb, szebb eredményeket felmutató – a valóságban kínlódó – termelőszövetkezeti csoportok, a szovjet kőműves, Maximenkó módszerét alkalmazó építők, a begyűjtési előírásokat pontosan teljesítő gazdák, a falu áruellátását biztosító földműves-szövetkezetek. 1946 közepén egyre erőteljesebben foglalkoztatta a politikusokat, a pártokat és a sajtót a megye hosszabb távú fejlesztése. A legfontosabb tennivalót központilag irányították. Megkezdődött a falvak villamosítása – adta hírül 1946 karácsonyán a Somogyi Világosság. E témáról a következő évben is rendszeresen olvashattak a somogyiak. De milyen beruházásokkal lenne célszerű fejleszteni a megyeszékhelyt és a nagyobb községeket, elsősorban járási székhelyeket? A Somogyvármegye 1946 júniusában „hírlapi ankétot” szervezett, azaz nyilvánosságot kívánt adni a lakossági ötleteknek. Nem sok, mindössze néhány elképzelést vetettek papírra az olvasók a következő hetekben. Egyikük – Matolcsy Sándor, a polgármesteri hivatal tisztségviselője – elképzelése azonban megérdemli az ismertetést. Ő kender- és lenfeldolgozót, húsüzemet, cipőgyárat, fafeldolgozót, autóalkatrész- és vadásztölténygyárat tartott célszerűnek létesíteni, illetve feléleszteni javasolta a vasöntödét és a sörgyárat. Talán egyik esetben sem járt a fellegekben, de végül, mint ismeretes, csak a húsüzem valósult meg. Viszont a háttérágazatban felvázolt ötletek – gyógyfürdő, új szálloda, múzeum, közkönyvtár, tanítóképezde, élelmiszer-ipari főiskola, kollégiumok építése, egy magyar katonai alakulat idetelepítése – többsége a későbbi években, de inkább évtizedekben testet öltött. Somogy törvényhatósági bizottsága a vidék fejlesztéséről tárgyalva a belterjes

gazdálkodást tartotta fontosnak. Városi rangra – fürdőjére alapozva – Nagyatádot javasolták emelni, Csurgót iskolavárossá kívánták fejleszteni.73 A propaganda központjában: a Magyar Kommunista Párt és a Szovjetunió Aligha lehet elítélni egy sajtóorgánumot amiatt, hogy saját pártját igyekszik népszerűsíteni. Az MKP, majd az MDP lapjában a propaganda sajátos eszközei, fogalmai kiemelt helyet foglaltak el a hatalmi küzdelemben. A kommunisták ugyanis meghatározó szerepet tulajdonítottak pártjuknak minden, az ország számára kedvező, valamenynyi politikai erő részvételével létrejött eredmény (újjáépítés, földosztás, a forint megteremtése stb.) propagálása kapcsán. Még akkor is, amikor a párt valóságos támogatottsága, súlya a lakosság körében messze elmaradt például a kisgazdákétól vagy a szociáldemokratákétól. Amint aztán egyre jobban sikerült kiszorítaniuk a hatalomból a vetélytársakat, elöntötte lapjukat az öntelt melldöngetés, és szinte misztikus erővel ruházták fel minden siker kovácsát, a PÁRT-ot és annak vezérét. A két másik újság visszafogott dühvel viselte el a fennhéjázó magatartást. A laptársuk által alkalmazott eszközökkel, módszerekkel nem tudták felvenni a versenyt. 1947 késő őszéig – az egyesülés előkészítésének kezdetéig – mind a Somogyi Világosság, mind a Somogyi Hírlap megpróbált szembeszállni ezzel a mindent magának tulajdonító, mindenki mást félresöprő, legázoló stílussal. (Lásd Vita a lapok között című fejezetet.) Óvatoskodó, kulturáltabb hangjuk azonban nem hallatszott messzire. Azaz semmiféle gátat nem szabott a hatalmi tobzódásnak. Ellenkezőleg: lehetőséget kínált a sajtóbunkó újabb és újabb használatára. 1947 említett időszakától aztán a kisgazdák lapja is előbb a lojalitás, majd a behódolás politikáját követte. Külön tanulmányt érdemelne a Somogyvármegye e téren folytatott gyakorlata, a párt dicsőítésében, a személyi kultusz erősítésében kifejtett szerepe. Ez alkalommal azonban meg kell elégednünk néhány jellemző, de mind tartalmában, mind stílusában naponta ismétlődő „példacímmel”: „A párt és Rákosi mögé sorakoznak Kadarkút parasztjai”, „A párt tanítja őket”, „Beszélgetés az új pártiskola tanulóival”, „Irányt mutatott Rákosi Mátyás beszéde”, „Aratás előtt”, „Rákosi Mátyás bölcs tanítása”, „A cukorgyáriak is Rákosi elvtárs beszéde után döbbentek rá a hibáikra”, „A kürtöspusztai tsz-ben munka közben is Rákosi elvtárs beszédéről tárgyaltak”. És néhány szövegidézet: amikor az ország bölcs vezetőjének rádióbeszédét hallgatták, „a késő éjszakai órákig Rákosi Mátyás nevétől visszhangzottak Kaposvár utcái.”74 Nem lehet megbocsátani Kadarkút parasztjainak, ha „nem tudják teljesíteni Rákosi elvtársnak tett fogadalmukat, azaz nem hozzák be a begyűjtésben mutatkozó hiányosságokat.”75 Végül következzen a legszebb gyöngyszemek egyike. A. L.-né magyaratádi küldött ekként nyilatkozott a Somogyvármegyében felejthetetlen élményéről, melyet a Termelőszövetkezetek Országos Kongresszusán szerzett: „A legszebb pillanat az volt számunkra, amikor megláthattuk szeretett Rákosi elvtársunkat. Másfelé nem is tudtam nézni, mint nagy vezérünkre. Rákosi Mátyás a népi demokrácia néhány problémájáról megjelölte az utat.”76 A sajtópropaganda másik célja, egyszersmind eszköze „a világ minden szempontból legfejlettebb állama”, a Szovjetunió megismertetése és megszerettetése. Csak a dicséret hangján szabadott szólni a „legek” országáról. Egyetlen szó elmarasztalással sem

szabadott illetni állampolgárait, politikai rendszerét, megszálló katonáit a sűrűn előforduló garázdálkodásukért. Ezzel szemben kötelező volt megemlékezni – általában központi anyagok alapján – a meglehetősen gyakori ünnepekről: mindenekelőtt az októberi szocialista forradalomról, továbbá Lenin születésnapjáról, a Vörös Hadsereg, a győzelem napjáról, stb. E kötelezettségnek persze a szociáldemokraták lapja kissé visszafogottabban, a Somogyi Hírlap – 1948 nyaráig – a lehető legkisebb terjedelemben és minél kevesebb frázissal tett eleget. A kommunisták lapja ezzel szemben a hódolat, a felmagasztalás hangján szólt a nagy testvérpártról, a Szovjetunióról, illetve a világhatalom vezéréről, Sztálinról. Részben oly módon, hogy rendszeresen átvette a szovjet hírügynökségek anyagait. (E cikkekhez akkor is kaptak fotókliséket, amikor a magyar belföldi eseményekről ritkábban jutottak illusztrációkhoz a lapok.) Lássunk néhány, e körbe tartozó címet: „A szovjet nő mint anya”, „Hogyan él, dolgozik és szórakozik a Szovjetunió népe?” (A Somogyvármegye 1946 húsvéti [!] számában.), „Így él a szovjet falu”, „Az agráregyetemen szovjet példa nyomán új talajjavító eljárást tanítunk”, „Növénynemesítés a Szovjetunióban”, „Jól élnek a moszkvai gyermekek”. Aztán könyv- és filmismertetések, a tudomány világraszóló eredményei, a gigászi építkezések eredményei és egyebek. A propaganda igazi nagyágyúi azonban a magyar emberek „szívéből jött” ömlengések voltak. Azoknak a fiataloknak, idősebbeknek, városi munkásoknak, értelmiségieknek és falusi embereknek az írásai vagy nyilatkozatai, akik érdemeik – a munkaversenyben elért eredményeik, kiemelkedő pártmunkájuk stb. – jutalmaként szovjetunióbeli utazásban részesültek. Így írt dicshimnuszt tapasztalatai alapján F. Béla egyéni gazdálkodó már 1946 őszén. És néhány cím a következő négy év terméséből: „Hálás szívvel mond köszönetet a magyar pártküldöttség Sztálinnak és a szovjet köztársaságnak a tanulmányútért”, „A parasztküldöttség beszámolója a rendkívül fejlett szovjet mezőgazdaságról”, „Száll a dal a Szovjetunióról”. A Somogyvármegye újságírója nem átallja kihasználni a családjához tartó volt hadifogoly helyzetét, és kipréselni belőle néhány elismerő szót a Szovjetunióról: „Nem volt rossz életünk.” (?!), „Aki ott dolgozik, jól él.”77 Majd 1949-ben a hozsannázás a világ haladó erői vezérének 70 éves születésnapján és előtte már heteken át. „Jó ember lehet” – közölte a kisgazdák(!) lapja Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének megállapítását Sztálinról, temérdek egyéb minősítés mellett. E jeles alkalomból ugyanis az újság összesen hat oldalából öt és felet a vezér földöntúli képességei, hatalma dicsőítésének szánt a szerkesztőség.78 Aztán nem sokkal később – elképzelhető, milyen nagy körültekintéssel kiválasztott – küldöttségi tag, egy somogyi parasztasszony, B. M.-né áhítatos emlékét közölte a lap a moszkvai születésnapi ünnepségről. „Bennünket, a magyar küldöttség tagjait az a megtiszteltetés ért, hogy egy páholyban, a díszünnepségen helyet foglaló Sztálin elvtárstól 20 m-re kaptunk helyet. Az ünnepség 6 óra hosszat tartott. Ez alatt a hat óra alatt állandóan Sztálin elvtársat néztük, aki barnára sült arccal, fiatalosan fogadta a színház nézőterét megtöltő háromezer ember szűnni nem akaró tapsát, éljenzését, a feléje áradó szeretetet és ünneplést. A könnyem is kicsordult, amikor láttam, hogy a mi szeretett vezérünk és tanítónk, felszabadítónk, az egyszerű emberek reménysége, százmilliók vezére milyen szeretettel öleli magához a kis szovjet pionírokat, akik virággal köszöntötték őt, második édesapjukat.”79

Jellegzetes stílusjegyek a sajtóban A korabeli napilapok stílusát – így a megyei újságokét is – a szürkeség, az egyhangúság, illetve bizonyos időszakonként divatossá váló szavak, kifejezések gyakori ismétlődése jellemezte. (Ami természetesen nem jelenti azt, hogy a lapokban alárendelt szerepet játszó műfajokban – műkritika, ismeretterjesztő írások, bűnügyi tudósítások, stb. – ne őrizték volna meg a jellegüknek megfelelő stílust. A megállapítás elsősorban a politikai, gazdasági témájú cikkekre vonatkozik.) E tekintetben a kommunisták megyei lapja járt élen, de 1948 tavaszától nem maradt el tőle a kisgazdák újságja sem. Nagyjából három jellegzetes stílusjegy elözönlésével találkozhatunk a vizsgált időszakban, különösen annak második felében: az üres frázisokkal, a felszólítást tartalmazó címekkel, mondatokkal és a háborús szókészletre utaló, jórészt az orosz nyelvből lefordított pártzsargonból átvett kifejezésekkel. A tartalmatlan, fellengzős, gyakorta képzavaros szerkezetek, mint amilyen a „munka dicsősége”, „ a polgári demokrácia sírásói”, „az urak és munkásáruló cinkosaik”, a „szadista fenevadak”, a „szétzúzzuk a reakciót” és rokonaik nem hiányoztak egyetlen lapszámból sem. Akárcsak a hasonló jellegű mondatok: „Mindenhol nagy ütemben folyik az őszi munka”, „Köszönjük, hogy elhozták a szabadságot”, „Arccal az ifjúság felé”, „Az élet megjavult, az élet vidámabb lett”. Ez utóbbi, a felhőtlen boldogságot sugárzó jelző elképesztő összefüggésekben került az olvasók elé 1949 második felében (a válogatás a kisgazdák lapjából való): „Vidáman nyíltak meg az iskolák”, „Vidám lelkesedéssel szívja magába az ifjúság a szocializmus eszméjét”, „Vidáman szalad a vonat az újjáépített zalai hídon”. Sőt „A kórházban is vidámabb lett az élet.” (No nem a betegeké, hanem – állítólag – a fizetésemelésben részesült dolgozóké.) És a felszólítások, jórészt általános alanyt alkalmazva, de néha személyre szólóan is valamely gazdasági, propaganda- stb. tevékenység elvégzésére. Az alábbi kis példacsokorhoz aligha szükséges bármilyen kommentár: „Hajtsák végre...” (a cukorgyár dolgozói a Tájékoztató Iroda határozatait), „Fokozzuk...” (a felvilágosító munkát), „Gyorsítsuk...” (a gabonabegyűjtés ütemét), „Leplezzük le...” (a gabonaspekulációt), „Kezdődjék...” (a szántás), „Javítsuk meg...” (az agitációs munkánkat), „Teljesítsék...” (a cukorgyári munkások követeléseit), „Azonnal juttassák vissza a szőlőket...” (az almáskerti parasztoknak), „Végezzük el...” (a zselickislakiak a begyűjtést), „Egyetlen gabonaszem se tűnjön el”, „Fokozzuk...” (az őszi mezőgazdasági munkákat), „Távozzon...” (Sz. J. tanácsos – követelik a kórház alkalmazottai), „Gépállomásaink hajtsák végre...” (a fonói értekezlet határozatait és vitassák meg a Szabad Nép bíráló cikkét), stb. Végül, illően az időszak hidegháborús pszichózisához, amikor meg kellett védeni a békét – stílszerűen szólva: „megnyerni a békeharcot” – azokból a kifejezésekből néhány példa, melyeket a hadi cselekmények szókészletéből merítettek unalomig viszszatérő használatra az újságírók. A cikkekben nem a munkát, hanem a „termelési csatát” szervezik meg Somogyban, majd ugyancsak „csata” folyik az őszi földeken, ahol „rohamléptekkel” halad a vetési munka, és sikereket érnek el a „burgonyafronton”. Bár ennek némileg ellentmond a híradás arról, hogy „parasztságunk a népi demokrácia őrhelyein” áll(!). De ez csak nyelvbotlás lehetett, hisz mindenütt a „munka hősei”

dolgoznak és „győznek” – egyebek között – a „megtakarítási csatában”, meg Boronkán, a ,,kulákokkal vívott éles harcban”. De soha nem szabad lankadni, „folytatni kell a harcot” a munkásosztály érdekében. Vita a lapok között Az azonos városban megjelenő újságok között akkor is elkerülhetetlen a konkurenciaharc, ha viszonylag békésebb időszakban folyik a versengés az olvasók kegyeiért. A koalíciós években azonban a teljes hatalom gyors megszerzése a lapgazdák törekvése, amelynek egyik legnagyobb hatású eszköze a sajtó. A somogyi pártorgánumok között is szinte hónapról hónapra, az országos politikai küzdelmekkel párhuzamosan, általuk meghatározott ütemben és módon erősödött és lett egyre durvább a vita. Ami nem elsősorban elvi alapon zajlott. Gyakorta sokkal inkább nemtelen eszközökkel folytatott sajtóháborúról volt szó, amelyben kezdettől a Somogyvármegye játszotta az agresszor szerepét, jelenítette meg a kommunista párt féktelen hatalomvágyát. Két laptársának többnyire csak a kétségbeesett védekezésre futotta az erejéből. Természetesen különbözött mind a bevetett eszközökben, mind hangvételben a két laphoz való viszonya. Ami azonos volt: mind a felsőbb támogatottság – Szovjetunió –, mind az első megjelenés okán felülről kezelte laptársait, kioktató módon közeledett hozzájuk, egy percig sem hagyva kétséget afelől: bármit megengedhet magának, pártok, intézmények, testületek, személyek felelősségre vonását, leváltások követelését, pocskondiázó hangnemet. (Példa a kisgazda főispán minősítése: „betűvályogvető, satnya elmeszülemények kiagyalója.”)80 A két munkáspárt lapjai között 1947 nyarán éleződött ki az addig a nyilvánosság elől jórészt szemérmesen takargatott feszültség. Legalábbis a kölcsönös sértéseket igyekeztek elkerülni, ha vitacikkek jelentek is meg a lapokban. Az első kioktató tartalmú és hangvételű cikk a Somogyvármegyében 1947 júniusában olvasható, a Somogyi Világosságban közölt, ártatlan kis írás kapcsán. Ekkor azonban még visszafogta magát a szerkesztőség, és megelégedett a helyreigazító szavakkal: „Furcsa tájékozatlanságot árult el a Somogyi Világosság.”81 Egy hónappal később azonban sajtópert emlegetett a kommunisták lapja a szociáldemokrata polgármester „felelőtlen nyilatkozata” miatt. Ezt már a Somogyi Világosság sem tűrte. Írásának címe is utalt az eddig visszafojtott indulatra: „Hát beszéljünk végre őszintén!”82 Ebben a kéthasábos cikkben egyebek között így fejezte ki sértődöttségét a szerkesztőség: „A bírálat nem párt, egy általunk szeretett és közel rokonnak érzett párt lapja, hanem a párt néhány, egyéni hiúságtól vezérelt személyének helytelen célú agressziója, melyet igazunk tudatában utasítunk vissza a szükséges együttműködés érdekében is.”83 Aztán az igazi konfliktus kirobbantója a „repülőszavazók” ügye, ahogy a cikk címében nevezte a kommunista párt kék cédulákkal csaló aktivistáit.84 A Somogyvármegye cinikus válasza: „Az a fontos, hogy jó hírünk a világban gyarapodjon.” És a továbbiakban: „A választási visszaélés nincs arányban annak tényével (...) 10—100 csalás megtörténhetett. (...) Ennek ellenére a proletárdemokrácia – szállt ki győztesen.”85 A választások után egy ideig még szaporodtak a nyíllövések. Így arról zajlott éles vita a két lap között, hogy kinek legyen nagyobb befolyása a helyi szakszervezetekre. Ha-

sonló célzatúak voltak azok az írások, melyek az ifjúság feletti minél nagyobb befolyás megszerzésére irányultak. Aztán már a Somogyi Világosság sem fogta vissza a hangját: terjedelmes, gyilkos szatírát jelentet meg V. városi párttitkárról.86 Persze a válasz nem maradt el. Novembertől aztán – megindulván az egyesítési előkészületek a színfalak mögött – inkább a közeledést szolgálták az írások. Más eszközökkel vívta harcát kezdettől fogva a Somogyvármegye a kisgazdák lapja ellen. Mindent elkövetett annak érdekében, hogy csökkentse a kisgazdapárt tömegbefolyását. Természetesen valamennyi nyilvános megmozdulásába megpróbál belekötni. Nem kis irigységgel szemlélte nagy érdeklődéstől kísért rendezvényeit. Az 1946. április 28-án tartott kisgazda nagygyűlésen elhangzottakra is felemelte a hangját: „A Kisgazdapárt vasárnapi népgyűlése két fő célt szolgált. Elővágás akart lenni a Május elsejei munkás demonstrációhoz, másrészt az idecipelt külföldi újságírók előtt lett volna hivatva a Kisgazdapárt erejét megmutatni, persze országos arányként beállítani.”87 A legfőbb céltábla 1946 tavaszán a jobboldalinak kikiáltott kisgazda főispán, Vidovics volt. Lejáratásáért semmilyen eszköztől nem riadtak vissza. Így nem kis szerepe volt a kommunista sajtónak abban, hogy a politikust leváltották, öszszeesküvés vádjával bíróság elé állították, majd börtönbe csukták. A kisgazdák teljes pályás letámadása egyre nyilvánvalóbb lett. Ellene nehéz volt fellépni, hiszen könnyen megkaphatta a lap, a szerkesztő „a demokrácia ellensége” minősítést. Szunyogh főszerkesztő mégsem tudta magába fojtani azt, amit mindenki tudott 1946 októberében, miszerint „a belpolitikai válság oka a baloldali blokk támadása a kisgazdák ellen.”88 Néhány nap múlva a kommunista laptárs hasábjain meg is kapta a struccpolitikát folytató jelzőt, írása a felelőtlen demagógia minősítést. Lapja pedig a vádat, miszerint a Somogyi Hírlap megmentette a hazaáruló svábokat. De nem maradt ki a hadjáratból Vidovics utóda, dr. Fekete Tibor – ugyancsak kisgazdavezető – főispán sem. Aki nem kis naivitást elárulva arról cikkezett lapjukban, hogy a közigazgatásban – melynek posztjait a kommunisták igyekeztek politikailag megbízható, ám képzetlen fiatalokkal megtölteni – „az eredményesség, a rátermettség a döntő”. Majd megjegyezte: az egész nem más, mint „pártunk polgári rétege ellen indított támadás.”89 (Természetesen jó egy év múlva őt is leváltották, de a börtönt sikerült elkerülnie.) A Somogyi Hírlap azt is szóvá tette, hogy minden eredményt magának vindikál a kommunista párt. Aztán a jobboldali összeesküvés kapcsán lesújtott a sajtóbárd. A főszerkesztő, Erdei László négyhasábos cikket írt a Somogyvármegyében. A letartóztatott jobboldali kisgazdavezetőkről elmondta, hogy „el akarták venni a földet a parasztoktól. És erről hallgat a Somogyi Hírlap” – vetette a kisgazdák szemére –, azaz az újság helyesli a tetteiket. A következtetés: azonnal el kell távolítani Szunyogh Jánost és Kispataki Józsefet az újság éléről.90 E nyilvánosság mögött elhangzó követelést Erdei László, a Somogyvármegye főszerkesztője fogalmazta meg. „Minden eszközt használjon fel a baloldal a KP támadására, hozzanak népítéleteket, stb. a KP részéről. Meg kell indítani a legélesebb offenzívát a Kisgazdapárt lapja ellen. Két embert fogunk támadni.”91 Ez a „két ember” a Somogyi Hírlap szerkesztőségének két vezetője volt. Az eltávolításuk – igaz, csak több hónap után, 1947 közepén – meg is történt. A kommunisták lapja „örömmel és belső elégtétellel” üdvözölte Szunyogh távozását.92 Utóda, Boncz József már szeptemberben hajlandó volt a megalkuvásra. Cikkében kijelentette: „összeesküvőket támogatott a Kisgazdapárt, ezért csökkent

szavazóinak tábora a szavazás után.”93 A Somogyvármegyének azonban már ez sem volt elég. Két hónap múltán ellene is támadást indított. Még november 8-án csak általánosságban írt a kisgazdák lapjának politikai koncepciójáról, kijelentve: a Somogyi Hírlap hangadója a régi úri óhajnak. A kisgazdapárt vezetői nagytőkés klikket alkotnak, nincs közük a dolgozó parasztsághoz. Néhány nap múlva pontosabb a célzás: a Boncz József szerkesztette Somogyi Hírlap „nem a demokratikus vezetés alatt álló és a munkáspártokkal együttműködő Kisgazdapárt, hanem a nagytőkés reakció szellemében működik.”94 1947 végén „veszélyes játéknak” minősítette a kisgazdapárt újjászervezését, amelynek során a korábban kizárt tagok visszavétele mellett döntött a párt.95 A lap mindemellett konfliktusba került a Somogyvármegyével egy kórházi szemészorvosi állás betöltése kapcsán is. (A kommunisták ugyanis egy volt ellenálló mellett álltak ki.) 1948 májusától működésének még hátralévő, több mint két esztendeje alatt nemcsak minden vitától tartózkodott a Somogyi Hírlap, hanem szinte „testvérújságnak” tekintette a kommunisták orgánumát. Fenntartás nélkül támogatta a felekezeti iskolák államosítását, kiszolgálta a Rákosi-féle parasztellenes agrárpolitikát, és elfogadta a hatalom ideológiáját, kijelentve: „a szocializmus a keresztény etika és erkölcstan szempontjából sem vethető el.”96 Meggyőző erővel igyekezett bizonyítani, hogy a tsz-ek útja az egyetlen helyes út a parasztság számára. De amíg ezt tömegesen nem ismerik fel az egyéni gazdák, „begyűjtési versenyben tegyenek hitet a népi demokrácia és a béke mellett.”97 Lapterjesztés, olvasottság A korabeli pénzügyi viszonyokat – a világon egyedülállóan drasztikus inflációt –, továbbá a papírhiányt figyelembe véve szinte megmagyarázhatatlan, miképp tudtak lapot indítani, és főként folyamatosan fenntartani a vidéki kiadók. A háború utáni első újság, a Somogyvármegye megpróbálkozott a korábbi olvasói táborra támaszkodni terjesztői tevékenységében. Már az első számában hírül adta, hogy a Somogyi Ujság és az Uj-Somogy — a két világháború között megjelent két megyei lap – volt előfizetői részére a kiadók kikézbesítik a lapot, amennyiben rendezik hátralékukat. (Egyelőre egyébként csak utcai árustól lehetett hozzájutni a Somogyvármegyéhez.) A fenti két lap kiadójával azonban az újság hamarosan megszüntette a megállapodást, és február 1-jétől már önállóan kezdte gyűjteni az előfizetőket. Tehette, mert január végén – bár ennek nincs nyoma, de minden bizonnyal a szovjet városparancsnokság segítségével – az Új-Somogy Kiadó a Magyar Kommunista Párt Somogy megyei Szervezete tulajdonába került, Somogy vármegye Kiadó névvel. 1949. július l-jétől a Magyar Dolgozók Pártja jegyezte kiadóként a lapot, majd utódait, a Somogyi Híreket és a Somogyi Naplót. A Somogyi Hírlapot mindvégig a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt jelentette meg. A Somogyi Világosság kiadója a szociáldemokrata párt volt.98 A kiadók 1946 elejéig még valahogy kifizették pengővel a nyomdát, a terjesztőket, de a pénz zuhanásszerű romlásával kénytelenek voltak követni a közvetlen árucsere általánossá váló gyakorlatát. 1946. május 11-én a Somogyi Világosság az alábbi felhívást

tette közzé: „A nagyatádi pártszervezet beküldött 4 millió P előfizetési díjat és a posta ugyancsak 4 millió P kézbesítési díját kíván (...) Egy- vagy többnapi késedelem teljesen értéktelenné teheti a lapért befolyó díjakat, ezért vagyunk kénytelenek ragaszkodni a természetbeli kifizetéshez. Egy db. tojás vagy a tojás napi értékének megfelelő, bármilyen termény (búza, liszt, zab, árpa, tengeri) is jó erre a célra.”99 Minden bizonnyal hasonló megoldásra kényszerültek a Somogyi Világosság laptársai is. Az augusztus 1-jével bevezetett forint aztán megoldotta az alapvető terjesztési gondokat. Ami azonban nem jelenti azt, hogy ugrásszerűen megnőtt a példányszám, rentábilis lett a lapok előállítása. Továbbra is akadozott a papírellátás, és az általános pénzhiány sem kedvezett a lapterjesztésnek. Még 1948-ban is – amikor már stabilnak volt mondható a forint – a nyomdák jelentős áremelésre kényszerítették a kiadókat, hivatkozva a rotációspapír árának duplájára emelésére. Az év elején a Magyar Lapkiadók Szövetsége 60 fillérben állapította meg a megyei újságok árát – szemben az induló 40 fillérrel.100 A példányszám emelését – ami a létfenntartás feltétele volt – elsősorban az általános szegénység akadályozta. Különösen nyomasztó volt a pénztelenség falun. Ráadásul a földből élő családok körében – ha tehették volna is – nem volt hagyománya a napilapok előfizetésének, őket, de persze a városi, nagyközségi lakosságot is a szervezés különböző eszközeivel igyekeztek bevonni az olvasók körébe. (Az erőfeszítések ellenére az igazi áttörést az 1960-as, de még inkább a 70-es évek hozták meg a megyei lapok terjesztésében.) Az egyik alkalmazott módszer volt a helyi pártszervek bevonása a terjesztésbe. A felettes szervek mintegy pártfeladatként tűzték ki – ennek egyébként a szociáldemokrata pártban több évtizedes hagyománya volt – előfizetők gyűjtését. 1946 áprilisából való az a felhívás, melyet az említett párt megyei szervezete tett közzé a lap hasábjain: „Elvtársak! Minden tagtárs rendelje meg a Somogyi Világosságot a már megadott utasítás szerint. 1 szám ára 1 tojás.”101 Az MKP is a pártmunka szerves részeként kezelte a sajtóterjesztés ügyét. Egy 1947. november 21-i, a párt megyei bizottságát felülvizsgáló csoport megállapítása szerint „a sajtó helyileg nagyon rosszul áll, tömegszervezők és agitátorok szinte nem léteznek.”102 Egy évvel később e párt belső terjesztésű Somogymegyei Propagandista című kiadványában járási sajtótudósítók beállításának tervéről olvashatunk, akik lapterjesztéssel is foglalkoznának. Ugyanitt felhívással fordult a megyei pártbizottság az alapszervezetekhez a Somogyvármegye előfizetésére.103 A kommunisták a lapterjesztést beépítették a pártszervezetek körében indított tagszervezési verseny feltételei közé is. 1947 februárjából való a közlemény: „A Somogyvármegye részére szervezett előfizetések is kapcsolódnak (mármint a fent említett versenyhez – P. L.), s ennek eredményessége is döntő lesz a versenynél.”104 Különböző nyilvános, természetesen belépődíjas rendezvényekkel is igyekeztek a lapgazdák enyhíteni anyagi gondjaikon, ugyanakkor érdeklődést kelteni termékeik iránt. A Somogyi Világosság „szociáldemokrata sajtónapot” – azaz műsoros estet és bált – szervezett Kaposváron már 1946 tavaszán, hasonló rendezvényekkel később is találkozunk (sajtómatiné, Somogyi Hírek Hete, táncmulatság stb.). Rendezett a párt bálokat a lapkiadás támogatására vidéken is (például Kadarkúton, Kaposmérőn).105 Más módszerrel is találkozhatunk: az új előfizető díjtalanul kölcsönözhetett olvasni-

valót a – szociáldemokrata párthoz feltehetően közel álló – Glóbus könyvkereskedésben. A Somogyvármegye rejtvényversenyek indításával is próbálta bővíteni az olvasók körét. A kommunista párt szervezeteinek – amint a hivatkozott jelentésből megtudhatjuk: nem elsősorban a kiadója – erőfeszítései ellenére a Somogyvármegye példányszáma három és fél év alatt alig növekedett: 1947 novemberében naponta 800—1000 lap hagyta el a nyomdát.106 (Ebből 100 volt az áruspéldány. Remittendáról sajnos nincs adatunk.) Ez nagyjából annyi, amennyi a városban 1947 őszén nyilvántartott párttagok száma. Ezt azért említjük, mert a városi pártbizottság egy jelentése szerint az év januárjában „minden kaposvári párttag olvasta a Somogyvármegyét.”107 (Igaz, olvasókról, és nem előfizetőkről vagy vásárlókról volt szó.) Emellett a megye minden falujába eljut a lap – legalábbis a szerkesztőség szerint.108 (Sajnos, a másik két vizsgált lap példányszámáról semmilyen forrásra nem sikerült szert tennünk. Nem valószínű azonban, hogy jelentős eltérés lett volna az előfizetők, illetve az olvasók számában, így 3—3500-ra tehetjük a három megyei lap együttes példányszámát a vizsgált időszakban.) A különböző kampányok eredményeként ugyan feltehetően valamelyest emelkedett az értékesített példányok száma, de – ez a későbbi évek, sőt évtizedek tapasztalata is – az enyhe kényszerrel rábeszélt párttagok közül nagyon kevesen újították meg a rendszerint egy hónapos előfizetést.109 Ami – figyelmen kívül hagyva az általános szegénységet – azzal is magyarázható, hogy a Somogyvármegye a legkevésbé sem törődött azzal, hogy olvasható, mind tartalmával, mind stílusával egy kicsit is megragadó lapot szerkesszen. A kommunista párt szerint ugyanis a sajtó „a népi demokráciában dolgozó népünk hatalmas fegyvere, mely hozzájárul ahhoz, hogy szakadatlanul emeljük tömegeink öntudatát és sikerre vigyük a szocializmus építését.”110 Még az alapvető sajtószerep, a tájékoztatás szándéka sem jelent meg a mottóban. A párttagok körében folytatott meggyőzés mellett egyéb módszerekkel is próbálkozott a Somogyvármegye, illetve két utóda, a Somogyi Hírek és a Somogyi Napló: munkás- és parasztlevelezők tömégével kívánt betörni az üzemi és falusi dolgozók köreibe. 1948 májusában már 300(!) levelezővel dicsekedett a szerkesztőség.111 Ezek az úgynevezett „munkáslevelek” többnyire termelési eredményekről szóltak, munkaversenyre hívtak fel, bizonyos „belső ellenségeket” lepleztek le, illetve szerzőik csatlakoztak valamilyen kampányhoz vagy éppenséggel tiltakozáshoz. Tették ezt „felsőbb” kérésre, pártfeladatként kapva a cikkírást. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy e kampányokban, melyeket a későbbi években is előszeretettel indítottak, a cikkeket csaknem kivétel nélkül hivatásos újságírók „követték el”, az aláírók csak a nevüket adták. De gyakoriak voltak az ilyen és hasonló aláírású cikkek: „Egy kisföldmüves”, „Demokrata”, „Egy újgazda”, „Egy gyárimunkás”, stb. (E gyakorlathoz a példát a szovjet sajtó szolgáltatta, ahol az írások meghatározott százalékának még az 1970-es években is munkás- és parasztlevelezőktől kellett származniuk.) A terjesztést azonban ez sem segítette. Részben azért, mert egy-egy nekibuzdulás hamar kifulladt, részben még az adott ismeretségi körben – üzemben, tsz-ben, állami gazdaságban, intézményben, stb. – sem keltettek figyelmet e cikkek, mert hiányoztak ehhez az olvasók. De érdektelen, a valóságtól elrugaszkodott tartalmuk okán sem válhattak szervező erővé. Lehetetlen megállapítani, hogy a legális forrásokon kívül milyen csatornákon jutottak kisebb-nagyobb összeghez a kiadók. Ugyanis erről, az ilyen, nem hivatalos pénzszer-

zésről aligha készültek írásos feljegyzések. Mindössze egy vádaskodással találkoztunk a Somogyvármegyében arról, hogy „Vidovics úr (megyei kisgazdaelnök, főispán – P. L.) kiviteli engedélyek sápjával tartja el lapját.”112 Összegzés Miképpen minősíthetjük a második világháború utáni somogyi sajtó fél évtizedes munkásságának szerepét? Természetesen nem tagadva az alapvető tájékoztatás kötelezettségének teljesítését – hisz mindegyik lap közölte azokat az eseményeket, adatokat, stb., melyeket a napi sajtótól megszokott és elvárt az olvasó (piaci árak, elemi csapások, gyászjelentések, közérdekű közlemények, színház- és moziműsorok, bűnügyek – esetenként bulvárlaphoz hasonló tálalásban – időjárás-jelentés, sporthírek, hirdetések stb.) azt kell mondanunk: valamennyi újság szándéka szerint következetesen pártérdekeket szolgált. Persze csak addig, amíg tehette. (Lásd a pártegyesülés körülményeit és a kisgazdák lapjának magatartását 1948 nyarától.) Hatásuk azonban az alacsony példányszám, és az említett szerkesztési elv miatt igencsak erőtlen volt, szűk körre terjedt ki, a befektetett anyagi és szellemi energia aligha térült meg. Azaz a valóságos folyamatokat, melyeket a lakosság saját bőrén érzett, nem voltak képesek reálisan tükröztetni sem a hatalomhoz jutás szakaszában, sem azután. A helyi tömegpropagandának inkább a nagygyűlések voltak az eredményesebb eszközei: ezek az alkalmak a retorika eszközeivel hatásosabban tudták manipulálni a hallgatókat, mint a sajtó színtelen, frázisokkal, hamisításokkal teli publicisztikái. A mérvadó és „kötelező” olvasmány egyébként is a Magyar Kommunista Párt, majd az MDP központi lapja, a Szabad Nép volt. Sajnos, a helytörténet kutatóinak sem szolgálnak minden esetben megbízható forrásul a vizsgált időszak megyei lapjai, az adatok, tények érdekalapú kezelése miatt. JEGYZETEK 1 Somogyi Néplap (a továbbiakban: S. Néplap) 1970. január 9. 2 Paál László: A megyei sajtó harca a demokratikus és szocialista forradalom győzelméért. In: Suri Károly (szerk.): A munkásegység fejlődése Somogy megyében 1944—1948. Kaposvár, 1979, MSZMP Somogy megyei Bizottság Oktatási Igazgatósága, 155—182 p. – Kellner Béla a Somogyi hírlapok és folyóiratok bibliográfiája c. munkájában (Kaposvár, 1957, Somogy Megyei Könyvtár) nem tünteti fel Miké Imre nevét, holott a megjelölt időben minden kétséget kizáróan ő volt a Somogyvármegye felelős szerkesztője. 3 Somogyvármegye (a továbbiakban: Svm.) 1948. április 30. 4 SML Főispáni iratok, 28498/17/1945. – A debreceni Ideiglenes Kormány 1945. március 19-i keltezéssel szabályozta a napilapok kiadását. 390/1945. ME sz. rendelet végrehajtási utasítása, melyet a miniszterelnöki államtitkár adott ki, az alábbiakat tartalmazza: „Időszaki lap csak saját aláírásommal ellátott engedélyirat alapján jelenhet meg. Csak akkor bír érvénnyel, ha január 20-a – a fegyverszüneti feltételek aláírása – után írattatott alá. Amennyiben közérdeket szolgálna a politikai időszaki lap megjelentetése, úgy az ottani pártok vezetői engedélyt kérhetnek. Főispáni javaslat, vélemény beterjesztendő.” Aligha járunk messze az igazságtól, ha feltételezzük, hogy a szabályozás a gyakorlat után kullogott. 5 Somogyi Világosság, (a továbbiakban: S. Világosság) 1946. december 3. 6 S. Világosság, 1946. szeptember 7. 7 SML MKP Somogy megyei Bizottságának iratai, 1948. március 13-i jkv. 8 Somogymegyei Propagandista, 1947. április-május. A propagandamunka választási terve. 9 SML Szociáldemokrata Párt iratai. Szabó Berény városi titkár jelentése, 1947. június 4. 10 A Somogymegyei Propagandista 3 hónapos munkaterve. 1948 I. negyedév. 11 Uo. 12 SML MKP Somogy megyei Bizottságának iratai. Az 1948. május 26-i ülés jegyzőkönyve. 13 SML MKP Somogy megyei Bizottsága iratai, 1947. július 17. – Tömpe István régi kommunista aktivista volt. Somogyból elkerülve több miniszterhelyettesi funkciót töltött be, az 1960-as években a Magyar Rádió és Televízió elnöki tisztét látta el.

14 Uo. Rondzik András propagandavezető levele a főszerkesztőnek, 1948. január 1. 15 Uo. 16 SML MKP Somogy megyei Bizottsága iratai, 1948. A városi propagandavezetö jelentése az MKP KV. propagandaosztályának, 1948. június 7. 17 Uo. 18 Svm., 1945. június 30., július 7. 19 Svm., 1946. február 11. 20 Svm., 1946. február 11. 21 Somogyi Hírlap (a továbbiakban: S. Hírlap), 1946. április 10. 22 S. Hírlap, 1946. április 5. – Weisz atyát – ahogy a városban nevezték – rövidesen internálták, és csak a diákság tömeges, utcai tiltakozására engedték szabadon. Az erről szóló dokumentum-összeállítást lásd a S. Hírlap, 1996. február 25-i számában. 23 Svm., 1946. október 3. 24 Svm., 1946. október 16. 25 Svm., 1945. június 26. 26 Svm.1946. november 23. 27 Svm., 1947. január 8. 28 S. Világosság, 1946. november 23. 29 S. Világosság, 1947. december 20. 30 S. Hírlap, 1946. január 6. 31 S. Hírlap, 1946. március 16. 32 S. Hírlap, 1946. július 20. 33 S. Hírlap, 1947. augusztus 9. 34 S. Hírlap, 1946. október 2. 35 S. Hírlap, 1946. január 6. és 9. 36 S. Hírlap, 1946. április 16. 37 S. Hírlap, 1946. október 7. 38 S. Hírlap, 1946. október 8. 39 Svm., 1947. március 7. 40 S. Világosság, 1947. június 17. 41 Svm., 1947. október 31. 42 Svm., 1947. június 18. 43 Svm., 1947. szeptember 16. 44 Svm., 1947. december 13. 45 Svm., 1947. október 19. 46 Svm., 1947. augusztus 12. 47 Svm., 1947. május 27. 48 S. Hírek, 1948. december 4. 49 Somogymegyei Propagandista, 1948. I. negyedév 50 S. Napló, 1950. január 9. 51 S. Napló, 1949. november 25. S. Hírlap, 1949. április 1., ill. október 19 53 S. Hírlap, 1949. április I., ill. október 19. 54 S. Hírlap, 1948. július 20. 55 Lásd Paál László; A pedagógusok politikai magatartásának megítélése. Somogyi Honismereti Híradó. 1996/2. sz. 3238. p. 56 Svm., 1945. május 2. 57 Svm., 1946. február 23. 58 Svm., 1947. március 3. 59 Svm., 1947. május 23. 60 Svm., 1947. január 20. 61 Svm., 1947. május 2. 62 Svm., 1947. szeptember 9. és Somogyi Hírlap, 1949. január 22. 63 Svm.. 1947. április 4. 64 Svm., 1946. január 17. 65 Svm., 1947. február 5. 66 Svm., 1946. május 22. 67 Svm., 1947. július 14. 68 Svm., 1947. július 14. 69 Svm., 1947. október 11. 70 S. Hírlap, 1947. június 2. 71 Svm. 1947. szeptember 16., 27., 29., október 2. 72 Svm., 1947. november 20.

73 Svm., 1946- június 28., július 5., november 20. 74 S. Napló, 1948. április 21. 75 Svm., 1948. március 28. 76 S. Napló, 1950. január 28. 77 S. Napló, 1948. szeptember 8. 78 Svm., 1947. június 12. 79 S. Hírlap, 1949. december 21. 80 S. Napló, 1950. január 1. 81 S. Hírlap, 1946. április 30. 82 Svm., 1947. június 25. 83 Svm., 1947. július 18. 84 S. Világosság, 1947. július 14. 85 S. Világosság, 1947. szeptember 11. 86 Svm., 1947. szeptember 11. 87 S. Világosság, 1947. október 6. 88 Svm., 1946. április 30. 89 S. Világosság, 1946. október 23. 90 S. Hírlap, 1946. október 23. 91 Svm., 1947. január 28. 92 Svm., 1947. július 31. 93 SML MKP Somogy megyei Bizottságának iratai, 1947. január 27. Jegyzőkönyv a bizottság üléséről. 94 S. Hírlap, 1947. szeptember 6. 95 Svm., 1947. november 12. 96 Svm., 1947. december 9. 97 S. Hírlap, 1950. június 30. 98 Sajnos a megyében működő lapkiadók tevékenységéről nem maradtak fenn dokumentumok. 99 Az első napokban 50 fillér volt a lap ára. A kiadó ennek alacsony értékét úgy érzékeltette, hogy közölte a legkisebb címletű – 1—10 km-re szóló – vasúti jegy árát, amely 1 pengő 20 fillér volt. 100 S. Világosság, 1946. május 11. 101 S. Világosság, 1948. január 24. 102 S. Világosság, 1946. április 13. 103 SML MKP Somogy megyei Bizottsága iratai. A bizottság munkáját felülvizsgáló nyolctagú bizottság jelentése, 1947. november 22. 104 Somogymegyei Propagandista, 1948. I. negyedév 105 Svm., 1947. február 13., S. Hírek, 1948. december 14. 106 S. Világosság, 1946. április 13. 107 SML MKP Somogy megyei Bizottsága iratai. 1947. 108 SML MKP Somogy megyei Bizottsága iratai. 1947. (Lásd a 103. jegyzetet.) A városi pártbizottság propagandavezetőjének jelentése a megyei pártbizottságnak. Továbbá: Svm., 1947. február 1. 109 Hasonló a helyzet a S. Világosság esetében is. A lap 1946. július 13-i számában arról panaszkodik a kiadó, hogy az előfizetési díjat sokan nem küldik meg. 110 S. Napló, 1949. október 30. 111 S. Hírek. 1948. május 12. 112 Svm., 1946. május 2.