Paszab Község Önkormányzatának lapja XIV. évfolyam 1. szám 2012. július
AKTUÁLIS
VII. PASZABI Idén is megrendezésre kerül községünkben immár hetedik alkalommal a PASZABI SZŐTTESNAPOK, melyen ismételten betekintést nyerhetünk a szőttes készítésének munkálataiba, felfedezhetjük a szőttes színes mintavilágát a kezdetektől a jelen, modernebb időkig, továbbá megcsodálhatjuk a község Fő utcáján felvonultatott népművészeti termékeket.
IMPRESSZUM
Július 27-én mindenki számára nyitva áll a Szőttes Népművészeti Ház, ahol a szövőnők segítségével betekintést nyerhetünk a szőttes készítésének fortélyaiba (akár ki is próbálhatjuk a szövés mesterségét), láthatjuk a helytörténeti kiállítást, valamint gobelin és úri hímzés kiállításra is sor kerül.
MEGJELENIK NEGYEDÉVENTE 500 példányban - INGYENES
Július 28-án (szombaton) a szőttesnap központi helyszíne ismét a község Fő utcája lesz (a Polgármesteri Hivataltól az Általános Iskoláig), mely erre a napra átalakul a „Népművészek Fő utcájává”, ahol betekintést nyerhetünk a népművészet sokszínűségébe, hiszen gyöngyfűzőt, fazekast, úri hímzőt, mézeskalács készítőt, passzomány készítőt továbbá játékkészítő és bőrműves mestert is köszönthetünk, továbbá helyet ad a Fő utca Művész Korzónak is. Ismét színes programokkal várjuk vendégeinket szombaton.
FELELŐS SZERKESZTŐ: VATTAMÁNY GÁBOR jegyzo Telefon: 06-42/204-700 E-mai:
[email protected]
A SZERKESZTŐ BIZOTTSÁG: CZENE MARIANN CZOMBA ZOLTÁN SZEMÕK VALÉRIA TÓTH IMRE
SZERKESZTŐSÉG: POLGÁRMESTERI HIVATAL 4475 Paszab, Fõ u. 9. Tel./fax: 06-42/204-700 E-mail:
[email protected] Web: www.paszab.hu
FELELŐS KIADÓ: PASZAB KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
FOTÓK: CZENE MARIANN RENDEZVÉNYSERVICE TEAM KFT
TÖRDELÉS, KÉPSZERKESZTÉS:
www.rendezvenyservice.com
2
A nap folyamán „NÉPMŰVÉSZEK FŐ UTCÁJA” – Népművészeti Kiállítás és Vásár. A Szőttes Népművészeti Házban a paszabi szőttest bemutató kiállítás valamint gobelin és úri hímzés kiállítás tekinthető meg. Lehetőség nyílik sétakocsikázásra a községben egy lovasfogat által, valamint kicsik és nagyok az óvodánál felállított kézműves sátorban próbálgathatják kézügyességüket (gyöngyfűzés, nemezelés). Továbbá lehetőség nyílik arcfestésre is. Reméljük, hogy idén is sokan kíváncsiak lesznek rendezvényünkre, hiszen ezen a napon bemutathatjuk településünk népművészeti értékeit, továbbá a Fő utcán felállított színpadon színes programokkal szórakoztathatjuk vendégeinket. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!
Paszabi Harsona
2012. július
AKTUÁLIS
SZŐTTESNAPOK 2012. július 27-28. A szombati nap programja: 1030
Meghívott nyugdíjas egyesületek fogadása
1045
A vendéglátó Akácvirág Nyugdíjas Egyesület énekkarának köszöntő műsora
1100
MEGNYITÓ A Triangell Mazsorett csoport megnyitó műsora A RENDEZVÉNY DÍSZVENDÉGE: SOLTÉSZ MIKLÓS, AZ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMÁNAK ÁLLAMTITKÁRA
1130
Meghívott nyugdíjas egyesületek műsora
1415
A cigándi Sarkantyús Néptáncegyüttes műsora
1445
A Zemplén Gyermek Néptáncegyüttes műsora
1515
A 100 tagú Hölgykoszorú Énekegyüttes műsora
1600
Nagy Szilárd és dr. Ragány Mihály könnyűzenei műsora
1630
A Rétközi Ifjúsági, Kulturális Egyesület műsora
1730
Y2K tánccsoportok fellépése
18 30
KASZA TIBI
Paszabi Harsona
2012. július
3
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK A legutóbbi Paszabi Harsona megjelenése óta a képviselő-testület öt alkalommal ülésezett, közülük először 2011. december 22-én. Ezen az ülésen a képviselő-testület döntött arról, hogy az általános iskola esetében az eddigi Közép-Szabolcsi Többcélú Kistérségi Társulás fenntartó helyett más fenntartót keres. A 2012. február 13-án megtartott képviselő-testületi ülésen a képviselő-testület elfogadta az önkormányzat 2012. évi költségvetését 156.977,- eFt költségvetési bevétellel és 156.977,- eFt költségvetési kiadással 43.441,- eFt költségvetési hiánnyal. Ezt követően a képviselő-testület elfogadta az Ibrány székhelyű Árpád Fejedelem Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Paszabi tagintézmények 2012. évi költségvetését és Paszab Község Önkormányzat Esélyegyenlőségi Programját. Döntés született a folyószámla hitelkeret rendelkezésre tartási idejének meghosszabbításáról. Ezt követően támogatták a képviselők Ibrány Város Polgármesterének a közvilágítás költségeinek csökkentésére tett kezdeményezését. Kitűzésre került 2012. március 5-i dátummal a 2012. évi közmeghallgatás. Ezt követően törvényi kötelezettségének eleget téve a képviselők felhatalmazták Ibrány Város Önkormányzat Képviselő-testületét a Közép-Szabolcsi Többcélú Kistérségi Társulás által fenntartott paszabi tagintézmény útján szolgáltatott személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi alapellátások formáiról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról szóló rendelet megalkotására. S végül döntés született arról, hogy ebben az évben is pályázatot nyújtunk be a Közművelődési Érdekeltségnövelő Pályázat keretében közösségi színtér technikai, műszaki eszközállományának, berendezési tárgyainak gyarapítására. A 2012. március 29-én megtartott testületi ülés első napirendjeként a képviselő-testület folyószámla-hitelkeret igénybevételét határozta el. Következő napirendi pontban az általános iskola fenntartóváltásával kapcsolatban az egyházi vezetőkkel történő szóbeli egyeztetést követően a 2011. december 22-én megtartott ülésén meghozott határozatát hatályon kívül helyezte. A Képviselő-testület a KözépSzabolcsi Kistérségi Többcélú Társulás fenntartásába átadott Árpád Fejedelem Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Egységes pedagógiai Szakszolgálat Paszabi Általános Iskolai és Óvodai Tagintézményét nem kívánja átszervezni, azt továbbra is a Közép-Szabolcsi Kistérségi Többcélú Társulás fenntartásában kívánja tartani. A 2012. április 27-ei ülésen döntés született az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok 2012. évi támogatásának I. ütemére vonatkozó igény benyújtásáról. Ezt követően támogatási igény benyújtását határozta el az önkormányzati felzárkóztatásra kiírt pályázat keretében az 1. célterület b) pontjára („önfenntartást segítő gépek, kisgépek, eszközök felújítása, beszerzése”). A pályázat tárgya: MTZ – 320 MK típusú traktor, toló lappal és BP – 2500 típusú pótkocsival történő beszerzése.
4
Ezt követően módosításra került Paszab Község Önkormányzatának a 2011. évi költségvetésről szóló önkormányzati rendelete. Majd a képviselő-testület elfogadta 2011. évi költségvetésének zárszámadását, az Árpád Fejedelem Általános iskola, Óvoda, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Paszabi Tagintézmény 2011. évi előirányzatának módosítását, valamint a 2011. évi gazdálkodásának beszámolóját és Paszab Község Önkormányzatának 2011. évi éves összefoglaló belső ellenőrzési jelentéséről szóló beszámolót. A 2012. május 30-i képviselő-testületi ülésen Paszab Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2011. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról szóló beszámolót elfogadta. Felülvizsgálta a Roma Nemzetiségi Önkormányzattal megkötendő együttműködési megállapodást. A 2012. április 15-én hatályba lépett szabálysértési törvény alapján az önkormányzatok 2012. május 31-ig kötelesek hatályon kívül helyezni az önkormányzati rendeletekben meghatározott szabálysértési rendelkezéseket, melynek eleget tettünk. Döntés született arról, hogy önkormányzatunk 2012. július 28-án Paszabi Szőttesnapot rendez. Szakfeladatok átrendezése miatt módosításra került Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata, és Paszab Község Önkormányzata és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzata. S végül a képviselő-testület elfogadta a MEDI-AMB NONPROFIT KÖZHASZNÚ KFT. 2011. évi közhasznúsági jelentését. Vattamány Gábor jegyző
ANYAKÖNYV Gratulálunk az újszülötteknek! 2012. januar 04. 2012. február 06. 2012. február 08. 2012. február 08. 2012. március 31. 2012. május 09. 2012. május 29. 2012. június 12. 2012. június 19. 2012. június 21. 2012. június 29. 2012. július 05.
Lakatos Hanna Balogh Virginia Tifani Péter Benjámin Péter József Oláh Viktor Bódi Melissza Balog Dzsenifer Csenge Tóth Zsolt Balogh Izabella Maja Németh Benjámin Balogh Erik Márk Tarjányi Réka
an: Lakatos Zsanett an: Horváth Barbara an: Kovács Diána an: Kovács Diána an: Németh Nikoletta an: Tóth Melinda an: Németh Beáta an: Bódi Szandra an: Váradi Beáta an: Radó Katalin an: Németh Zsanett an: Szabó Mária
Részvétünket nyilvánítjuk az elhunyt hozzátartozóinak. 2011. december 16. 2011. december 20. 2011. december 23. 2012. január 16. 2012. február 25. 2012. március 11. 2012. április 18. 2012. május 28.
Kapitány Andrásné (Katona Sára) Hadobás Istvánné (Mészáros Piroska) Katona Erzsébet Molnár Jánosné (Katona Irén) Radó Gyuláné (Jakocska Sára) Kovács Lajosné (Czaga Jolán) Özv. Fehér Józsefné (Vajóczki Mária) Jankovich István Ernő
86 éves 80 éves 86 éves 57 éves 62 éves 46 éves 91 éves 61 éves
Sok boldogságot kívánunk az ifjú pároknak! 2011. június 01. 2011. június 01. 2011. június 08. 2011. június 23.
Németh István és Radó Katalin Emese Tóth János és Nagy Erika Balogh Gusztáv és Váradi Beáta Mikulik Károly és Kató Rita
Paszabi Harsona
2012. július
TÖREDÉKEK PASZABI TEKNŐCSINÁLÓK Népművészeti, népi iparművészeti rendezvények – köztük a PASZABI SZŐTTES NAPOK – üde színfoltja a fafaragók felvonulása. A régi faragómesterek között, számra nézve a teknővájók voltak az élen Mesterségük ugyan nem volt művészi – a korabeli háztartásokat látták el a mindennapi háztartási eszközökkel – de csinos munkájuk sok-sok háziasszony öröme volt. Régvolt időket idézve tudjuk, hogy általánosságban vándoréletet foly-tattak, a portékáik iránti igény és a hozzá szükséges alapanyag, a faragható fa megléte határozta meg életvitelüket. A teknősök társadalma megosztott volt. A módosabbaknak saját házuk volt valamelyik községben, a vándorlók pedig télire árendás házakba (bérlakásokba) húzódtak be. A munkájukat azonban mind a fakitermelő helyeken végezték, ott is éltek családostól, alkalmi építményekben. Az 1900-as évek elején volt olyan szezon, amikor 20 – 24 család is dolgozott falunk határában. A teknőkészítésre puha, könnyen faragható és nem szálkás fát használtak. Legalkalmasabb a fehér nyár, a topolya és a fűz néhány változata volt. Lényeges, hogy görcsmentes legyen. A kiszemelt fát fejszével vágták ki, ügyelve, hogy a dőlésnél a törzs ne hasadjon el. Keresztvágó fűrésszel darabolták, a vastagabb végétől araszokban mérve, a teknő típusának megfelelően. Teknőféleségek: sózóteknő (10 arasz), dagasztóteknő (8 arasz), mosóteknő (5 arasz), mosogató tál (3 arasz). A kenyérszakajtó (fatál) 2 arasz, míg egy normál fakanál egy arasz és egy tenyérnyi faanyagot igényelt. Az általános méreteken túl készítettek speciális méretű és formájú teknőket, eszközöket, a megrendelők igénye szerint. ( Még suszterszéket is!) Szépkorúak elbeszéléséből tudjuk, hogy Serbán György tiszaberceli teknővájó (fia Paszabon alapított családot, ő is teknős volt) olyan kopasztóteknőt (a levágott sertés forrázására használták a hentesek) készített, amiben Cigándról Tiszabercelig evezett a Tiszán. A hírek szerint 3 x 1,5 m-es volt!A teknősök általában párban dolgoztak: az öreg teknős és a fejszéslegény. A fejszéslegény tulajdonképpen tanuló volt. 18 – 20 éves korában szegődött a mester mellé. Ahogy bővült szakmai ismerete, úgy kapott egyre bonyolultabb feladatot. (Eleinte csak játékokat, apróbb tárgyakat faragott) Kb. három év gyakorlás után az öreg teknős mindenféle szerszámmal látta el legényét – önálló teknős lett belőle. Kettőjük munkájából születtek a különféle termékek.
A kivágott, méretre szabott rönköt fa, esetleg vas ékekkel kettéhasítják, majd bárddal leszélelték. Ezután a fejszéslegény kivágta a teknőnek való fa belsejét, a bélfát – kinagyolta. Következő folyamatként az öreg teknős (nem a kora miatt, ő volt a mester!) kapocskával (görbített élű, balta szerű szerszám) mélyítette, simította, készre faragta a teknőt. Nem méregetett, a faragott fa hangjából állapította meg a falvastagságot. Az így kialakított termék végső formáját kétnyelű késsel készre igazította. Ennél a műveletnél a „mellydeszkát” - madzagon nyakba akasztott védőeszközt alkalmazott. A mesterség fénykorában álló és vándor telepeken dolgoztak. A vándor munkahely alkalmi volt, ha elkészült a kis számú portéka, továbbálltak. Az állandó munkahelyeken „sorozatgyártást” alkalmaztak: előbb a nagyolás munkafolyamatát végezték el több farönkön, majd együtt végleges formára faragták a termékeket. Legtöbb esetben felesben dolgoztak a teknősök. A tulajdonos által adott fa anyagból elkészített termékeket osztották meg fele-fele arányban. A tehetősebb mesterek felvásárolták a fát, a kész darabokat vásárokon értékesítették. Sajnos a teknővájás felkerült a kihaló mesterségek listájára. Egy részről elősegítette a ligeterdők eltűnése, a megmaradt ártéri élőhelyek szigorúbb védelme, de nagyobb lökést a háztartások felszerelésének nagyarányú átrendezése adta. Faluhelyen is lassan kikopnak ezek a természetes anyagból készült eszközök. Paszabon, a község északi felén húzódó Nyárfás és a Czakód ligeterdeje biztosította a megfelelő mennyiségű és minőségű faragni valót. A paszabi teknősök nem vándoroltak, mindegyikőjük családja a faluban, saját lakóházban élt. Utolsó ismert képviselői a szakmának: Horvát Péter (1896 – 1961 ), Serbán Péter (1912 – 1963 ) – Ő időközben Kanalasra változtatta nevét – és Novák Balázs. Idősebb olvasóink még ismerhették őket, bizonyosan emlékeznek rá, hogy foglalkozásukból adódóan ragadványneveket kaptak: Tekenős Péter, Teknős Balázs. Mindhárom családban több generáción keresztül folytatták mesterségüket, tudásuk apáról fiúra szállt. Halálukkal Paszabon kihalt ez a szép és hasznos mesterség. Azóta egyszer találkoztam teknőfaragókkal a paszabi Tisza-parton, 1990 nyarán, de az akkor munkálkodók már tiszakarádi mesterek voltak. Az illusztrációként bemutatott fényképfelvételek is akkor készültek! Czomba Zoltán
Paszabi Harsona
2012. július
5
VALLÁS „Lélekből, jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak és nem mint embereknek!” (Ef 6,7) Ma olvastam a Bibliaolvasó Kalauzban a fenti Igét (hirdetőnkön is elolvas-ható minden nap). És eszembe jutott ennek az évnek sok-sok alkalma, amikor hiszem, lélekből szolgáltunk, és nem csupán embereknek. Ezek az alkalmak (facebook oldalamon képek megnézhetőek): - a presbiteri eskütétel (jan.15.), - doni megemlékezés (jan.22.), - virágvasárnapi Madrigál kórus koncert (ápr.1.) - a nagypénteki passiós istentisztelet (ápr.6.) - Refibe kirándulás (ápr.15.) - anyák napja (máj.6.) - konfirmáció (máj.13.) - Bazsa Timikéért jótékonysági koncert (jún.6.) - szószékcsere (jún.17.) Megtartottuk vasárnap 9:30-as istentiszteleteinket és úrvacsorát megelőző bűnbánati alkalmainkat. Úrvacsorával éltünk átlagosan 45-en böjtben, húsvétkor, pünkösdkor. Elbúcsúztunk Molnár Jánosnétól (jan.19.), Kovács Lajosnétól (márc.14.), Fehér Józsefnétól (ápr.20.). Keresztelő vagy esketés 1 sem volt. Legátust (Szilágyi János) fogadtunk húsvétkor. Jártunk paszabi ifire és azokhoz kapcsolódó programokra (pl. Szeretethíd). Voltak paszabiak Gombán és gyerekhéten Bercelen. Voltunk esperes úrnál. Támogattuk a katolikus imaház felújítását. Ez utóbbinál és a jótékonysági koncertnél állnék meg, mert ezeknél látszódott meg leginkább a „lélekteli szolgálat”. Az előzőekhez hasonlóan pár gondolat vázlatosan: - jó a történelmi egyházakhoz tartozni, mert múlt, jelen és jövő találkozik bennük! - vannak olyan egyháztagok, akik talán hét közben nem láthatóak, de vasárnap aktívan jelen vannak. - egymásnak segítői vagyunk, reformátusok és katolikusok. - igazán segíteni a szükségben lehet és kell, és azzal a kicsivel, amit sokan összeadunk, nagy segítséget nyújthatunk. - a nehézségek közepette nem csak magunkra lehet szomorúan gondolnunk. - folyamatosan imádkozhatunk a szükségben lévőkért. - a gyülekezet lelki növekedést biztosító közösség gyereknek, fiatalnak, középkorúnak és idősnek. - nem elég szép szavakat mondani, hanem tenni kell a szebb jövőért!
6
REFORMÁTUS KÖZÜGYEINK Egyházfenntartás: a 4. éve ugyanakkora ajánlott összegért (2.000.- Ft), amit a 18. évet betöltött reformátusoknak illik fizetni, a presbitereink minden évben felkeresik a gyülekezetünkhöz tartozókat. Szívesen beszélgetnek az egyházi ügyekről, és nyugta ellenében elhozzák az egyházfenntartási járulékot (rövidítve: EFJ). Be is lehet vinni hozzájuk az összeget, de rokon, ismerős presbiternek is odaadható. Sőt a 3 új presbiternek, Tóth Andrásnénak, Bíró Gábornénak és Gönczi Csillának is odaadható! Gyülekezetünk CSAK 3+1 bevételi forrásból (EFJ, persely, Isten dicsőségére adományok + esetleges pályázatok) fizeti ki a számlákat, lelkészi és harangozói javadalmat, tartja rendben épületeinket, láttatja el a szolgálatokat. Temetés, esketés, keresztelés: ha valaki nem tartozik hozzánk és nincs 18 éves kora után az évi 2.000.- Ft befizetve, Presbitériumunk határozatai szerint, a következő összegeket kell kifizetnie. Ezek az összegek még mindig méltányosak és nem igazságosak! (Gondoljunk bele, az lenne igazságos, ha a 18 éves kora utáni összegeket kérnénk be!!!!) NEM fizető
EJF-ot fizető Református gyászistentisztelet: 0.- Ft. Hírharang 0.- Ft, Harang díja: a következők 300.- Ft/harangszó. Isten dicsőségére: Adható. Nincs. Lelkészi stóla: Esketésnél: 0.- Ft Keresztelésnél: 0.- Ft
Visszamenőleg 15 év. 1.500.- Ft/harangszó. Adható. Nincs. 10.000.- Ft 5.000.- / gyerek.
Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy (1) a lelkész, hogy segítse a gyülekezetet és a gyászolókat lemondott a stóláról, de voltak családok, akik ennek ellenére mégis adtak stólát; (2) a presbitereink, gondnok úr és az éneklő gyülekezeti tagok nélkül nem lehetne ilyen méltóságteljes a temetői szolgálatunk! Szilágyi Sándor Református lelkész
Paszabi Harsona
2012. július
VALLÁS
TÁJÉKOZTATÓ KATÓLIKUS KÁPOLNA FELÚJÍTÁSA Az 1938-ban készült, majd 1948-ban államosított épület évtizedeken át állami iskolaként működött. A maroknyi katolikus közösség buzgóságának és a paszabi mindenkori vezetés jóindulatának köszönhetően az épület hétköznap a tanítás helye, vasárnaponként az imádság és a szentmise helye volt. A 74 év alatt az épület sohasem volt renoválva, így fokozatosan romlott az állapota. Nagyon is szükségessé vált valamiféle felújítás megvalósítása. A renoválás alapmunkája 1.141.720 Ft-ba került, ebből az anyagköltség: 410.000 Ft, a munkadíj: 731.520 Ft-ot tett ki, mely a következőket foglalta magába: tetőrenoválás, cseréppótlás, új ereszdeszka, új csatorna, külső-belső felújítás, nyílászárók felújítása, új közfal. Ehhez még hozzájöttek kísérő költségek (egyéb, közbejövő kiadások): 84.490 Ft értékben. Tehát a teljes összköltség: 1.226.210 Ft lett. Kis közösség lévén nyilvánvaló volt, hogy ez a saját erőnkből sohasem fog sikerülni, ezért gyűjtést szerveztünk és a püspökség támogatását is kértük. Számomra szégyen, de egyedül én, a pap nem bíztam abban, hogy a gyűjtésnek lesz egyáltalán valami eredménye. A hívek voltak azok, akik szorgalmazták a gyűjtést. Mindenki annyit adott, amennyit a bukszája és a jó szíve engedett. Paszabon 54 pénzbeli adomány volt: Az 500 Ft-tól 50.000 Ft-ig terjedő adományokból összesen 256.000 Ft gyűlt össze, ebből : - 28 református testvér és a református egyház együtt 128.000 Ft-ot, - 21 római katolikus testvér 96.000 Ft-ot, - 4 görög katolikus testvér 32.000 Ft-ot adományozott. A Nagyhalászhoz tartozó többi filia egyházközségeit megkérdeztem, hogy hajlandók volnának-e egy vasárnapi miseperselyt felajánlani a renoválásra. A válaszuk igen volt. Így a nem-paszabi (nagyhalászi, tiszatelki, tiszaberceli) misepersely-adományok 85.000 Ft-ot tettek ki. Ehhez még hozzájött a környékbeli jószándékú emberek egyéb adománya: 60.000 FT. Így összesen 401.000 Ft gyűlt össze, a hiányzó nagyobb rész pedig a püspökség nagyvonalúságának köszönhetően lett meg.
Egyéb kiegészítő munkák és segítségek történtek a renoválás során, melyek egy része ingyenes volt, más része anyagköltséget igényelt: plusz 1 szarufa, a lefestett kereszt felkerült a tetőre, a villanypózna felújítása, az előtér falában részleges vezetékcsere, belül 2 villanybúra, neon-csövek cseréje, új függönyök az ablakokra, új karnisok, sekrestye-kialakítás, gyóntatóhely kialakítása függönnyel, az oltár felújítása, lefestése, a padló lefestése, 14 stációból álló keresztúti képek szerzése, a régi falon lévő 2 freskókép átfestése az új falra, új ambó készítése,
2012. július
épületvédelmi járda, a járda kapuig való felújítása,a lépcsőnél kapaszkodó, a kerítés alapjának fröccsölése, a kerítés lefestése, a harangláb lefestése, a WC felújítása, a mellékhelység rendbetétele, az új sekrestyében állófogas, az előtérben falifogas, szenteltvíztartó, a persely felújítása, a székekre párnahuzat, új terítők. A kápolna újraszentelése 2012. június 30-án, ünnepi szentmise keretében történt, melynek főcelebránsa Varga János ibrányi plébános, szabolcsi főesperes volt, s amely ünnepségen a környékbeli paptestvérek és a hívek is szép számmal voltak jelen. János atya elmondta, hogy vannak olyan települések, ahol az emberek kastélyokban élnek, de Isten számára nincs hely. Paszab szerencsés helyzetben van, mert ezen településen két helyen is van Istennek háza. Az ünnepi szentmise után a hívek a sátorban hűtött itallal és sütivel valamint kötetlen beszélgetéssel folytatták az ünneplést. Sikerült még pénzt kiszorítani egy kis vacsorára a paptestvéreknek, 1 új kukullára, 1 új kehelyvélumra és még díszítőelemekre. Szeretnénk köszönetet mondani: a püspökségnek, a vállalkozónak és brigádjának, az önkormányzatnak, a nyírvasvári, a tiszaberceli, a tiszatelki, a nagyhalászi egyházközségeknek és híveiknek, a paszabi református egyházközségnek, a paszabi református híveknek, a paszabi római és görög katolikus híveknek, a nem helybeli adományozóknak és mindenkinek, bármiben segített, akár egy ötlettel, akár azzal, hogy a munka elejétől a végéig dolgozott. Segítségüket Isten fizesse meg százszorosan! Mindebből kiviláglik, hogy mégis csak fontos Isten tanítása és az egyház ügye Paszabon! Megújult kápolnánk szeretettel vár mindenkit, aki szeretne lelkileg kicsit megpihenni, megtisztulni, az örök szeretet tanítását szívébe fogadni és azt megélni a mindennapokban. Laci atya és a hívek.
Paszabi Harsona
7
KÖSZÖNET ÖSSZEFOGÁS BAZSA TÍMIKE GYÓGYULÁSÁÉRT Idén újra tanúbizonyságot tehetett Paszab Község Lakossága arról, hogy önzetlenül segíteni tudunk abban, hogy egy súlyosan beteg paszabi kislány mielőbb felgyógyulhasson. Mindannyian ismerjük Bazsa Timikét, aki évek óta küzd betegségével. Tavasszal megkereste Önkor-mányzatunkat Timike édesanyja azzal a kéréssel, hogy ha lehetőség nyílik rá, segítsünk a kórházi költségek finanszírozásában, valamint ha haza-kerül a kórházból, steril szoba kialakításhoz. Büszkén mondhatom, hogy szinte egy emberként fogott össze a falu, sőt, környékbeli települések, távolabb lévő városok lakói is. Soha nem látott összefogás alakult azért, hogy létrejöjjön egy labdarugó mérkőzés, amelynek bevétele teljes egészében Timike gyógyulásához járult hozzá.
Kedves Segítségnyújtók! Bár mindenki név nélkül és önzetlenül segített, mégis engedjék meg, hogy külön megköszönjem Kántor Zsolt testnevelő tanárnak valamint Ibrány város labdarúgó csapatának és Ibrány Város Önkormányzatának, hogy létrejöhetett az a bizonyos Ibrány SE – DVSC labdarúgó mérkőzés, hiszen az ott összegyűlt több mint fél millió forint nagyban hozzájárult a kialakítandó steril szoba létrehozásához. Ugyanakkor szólnom kell és köszönet Paszab Község Református Egyházközségének, presbitériumának, a paszabi református templomban megrendezett segélykoncertért. Kedves Paszabiak! Engedjék meg, hogy Paszab Község Önkormányzata nevében hálásan megköszönjem a helyben nyújtott támogatásokat, segítségüket. Tajthy Péter polgármester
8
Paszabi Harsona
2012. július
OVIS ÉLET Óvodánkban a 2012. év első félévében is aktívan tevékenykedtünk. Május első vasárnapja, Anyák Napja. Ezen a napon sok kicsi kar fonódik az édesanyja nyaka köré, a szeretet, a hála kifejezése a gondoskodásért, felnevelésért. Az óvodában is köszöntötték a gyerekek az édesanyákat, nagymamákat énekekkel, verssel, ünnepi műsorral. Az ünnepségen részt vevő édesanyák szemében az öröm könnye csillogott. Május 30-án megtartottuk a „Családi napot” az óvodánkban, amelyen a szülők is részt vettek. Ezen a napon együtt lehettek gyerekeikkel: együtt játszottak, foglalkozásokon vettek részt. A gyerekek nagy örömére két ugrálóvár is a rendelkezésükre állt, amelynek használatát Gyermeknap alkalmából az Akácvirág Nyugdíjas Egyesület pályázat útján nyert el. Vendégeink voltak az alsó tagozatos diákok is, akik az óvodásokkal együtt töltötték a délelőttöt. Jó hangulatban telt el ez a nap is. A jó hangulatot fokozta a Romwalter Duó zenés műsora. Együtt énekeltek, táncoltak a gyerekek és a felnőttek. Az óvodai évzáró ünnepséget június 1-jén tartottuk. A nagycsoportosok mesejelentet adtak elő. Az ünnepség a nagycsoportosok búcsúzásával folytatódott. 23 nagycsoportos elbúcsúzott az óvodától, ahová 2-3-4 évig jártak. Búcsúztak pajtásaiktól, óvónéniktől, dajkanéniktől s minden dolgozótól. Az itt maradt gyerekek is elbúcsúztak a nagyoktól, akiket szeptemberben a tanító néni és az iskola padjai várnak. „Kedves óvodám, sok víg nap után, itt a búcsúnap, indul a csapat.” – énekelte a 23 búcsúzó óvodás. Az örömkönnyek itt is megjelentek a szülők szemében. Büszkén hallgatták a búcsú verseket. A ballagó óvodások ajándékot kaptak az ünnepség végén az óvónéniktől, s a Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnökétől.
A „ballagó” nagycsoportosok névsora: Balogh Márk Bazsa Bianka Béres Nikoletta Bódi Bianka Dancs Bernadett Márta Horváth Boglárka Horváth Krisztina Jóni Petra Klézli Viktória Krisztina Korsoveczki Zoltán Laczkó Patrik Márk Lakatos Alex
Lakatos Jázmin Lakatos László Lakatos Mariann Németh Dávid Zsolt Németh Mária Ilona Talpas Máté Tóth Attila Tóth János Tóth Szabolcs Tóth Virág Vedres László Sándor
KÖSZÖNET MINDENÉRT...
Köszönjük a fenntartónak, a Közép-Szabolcsi Többcélú Kistérségi Társulásnak és Paszab Község Önkormányzatának, hogy biztosították a munkánkhoz a feltételeket a 2011/2012-es nevelési évben. Köszönünk mindenfajta segítséget, a szülők együttműködését. A nevelési év közben ment nyugdíjba Tóth Lászlóné dajka néni. Ezúton is szeretném megköszönni munkáját, s nyugdíjas éveire jó egészséget, boldogságot kívánok! A nyárra jó pihenést kívánok az óvodás gyermekeinknek és szüleiknek. Kiss Pálné óvodai koordinátor
Az idei óvodai ballagás egy kicsit másképpen zajlott, mint az elmúlt években, mert elbúcsúztunk Kiss Pálné óvodavezetőtől, aki idén szeptembertől nyugdíjba vonul. Nem véletlenül mondom, hogy más volt ez a ballagás, hiszen attól az óvodavezetőtől kellett most elbúcsúzni, aki a paszabi óvodában 1976. június 20-án kezdte meg az óvodai nevelő munkát. Mindannyian köszönettel tartozunk neki, mivel jó magam is tudom – mint régi óvodása –, milyen odaadóan nevelte és indította el a gyermeket iskolába. Közreműködője és segítője volt ezek alatt az évtizedek alatt számos változásnak. Az Ő óvodavezetősége alatt újult meg az óvoda, számos eszköz vásárlás, fejlesztés történt. Kedves Éva Óvónéni! Engedd meg, hogy Paszab Község Önkormányzata, lakossága és a magam nevében köszönetet mondjak, és a nyugdíjas évekhez jó egészséget és sok örömet kívánjak! Tajthy Péter Polgármester
Paszabi Harsona
2012. július
9
SULI HÍREK BALLAGÁS BÁL JÓTÉKONYSÁGI Iskolánkban a ballagási ünnepségre 2012. június 16-án került sor. Az ünnepség keretében Tajthy Péter polgármester átadta a Paszab Község Képviselő-testülete által alapított plakettet két kiemelkedő tanulmányi eredményt elért nyolcadikos diák, Mészáros Orsolya és Tóth Márton részére. Szép és megható pillanata volt az ünnepségnek a léggömbök levegőbe röptetése. Részlet Tajthy Istvánné igazgató ünnepi beszédéből: Kedves Ballagók! Gondoljatok most azokra ebben a pillanatban, akik segítettek, bíztattak, bátorítottak benneteket az elmúlt évek során. Sokszor terhesnek éreztétek tanáraitok jóindulatú intelmeit, figyelmeztetéseit, de tudnotok kell, minden a ti érdeketekben történt. Köszönettel tartoztok szüleiteknek is, akik igyekeztek nevelni, formálni, óvni titeket. „Az álom ablak, melyen által/Lelkünk szeme jövőbe néz.” – írta Petőfi. Kívánom, hogy mindannyiótok lelke megtalálja álmaik valóra válását, nyissátok szélesre ablakaitokat! Vezéreljen benneteket a szeretet, vigyétek magatokkal, hogy mindig általa lássatok. Legyen fontos életetekben egymás megbecsülése.
Ballagók névsora: Osztályfőnök: Szalmásné Antal Katalin Balogh Anasztázia Kitti Jónás Anita Balogh Csaba Kállai Sándor József Balogh Márk Alex Lakatos Gábor Sándor Barkó Roland Mészáros Orsolya Bódi Nándor Németh Arnold Oláh Márió Bódi Patricia Tóth Márton Csonka Norbert Tóth Mihály Dávid Horváth Krisztián Jónás Alexandra Osztályfőnök: Terázné Tóth Ágnes Balogh Enikő Horváth Sándor Németh Dóra Németh Ildikó Váradi Norbert
10
Paszabi Harsona
2012. július
SULI HÍREK DOBOGÓS DÍJESŐK L Tehetséges tanulóink a RISZ tanulmányi versenyeken túl az idén dobogós helyeken végeztek megyei és országos meg-mérettetéseken is. Szorgalmas, kitartó munkájukkal iskolánk hírnevét öregbítették. Dicséretet érdemelnek, s természetesen elismerésre méltó a felkészítő nevelők munkája is. Gadnai Gabriella 1.o. tanuló Kemecsén rajz versenyen I. helyezést ért el. Felkészítő nevelő: Nagyné Gulya Mária Bodó Krisztina 4.o. tanuló Vasmegyeren helyesíró versenyen I., Kótajban hangos meseolvasó versenyen I., Nyírpazonyban matematika versenyen I., Tiszateleken mesemondó versenyen II. helyezést ért el. Felkészítő nevelő: Türk Ferencné Bodó Zoltán 7.o. tanuló az országos anyanyelv versenyen I., Kemecsén a helyesíró versenyen I., Ibrányban a történelem versenyen II., Nyírpazonyban matematika versenyen IV.,országos kémia versenyen XV. Helyezést ért el. Felkészítő nevelők: Krisztiánné Nagy Valéria, Tajthyné Csombók Ágnes, Tajthy Istvánné, Zólyominé Hajnal Angelika. Tóth Márton 8.o. tanuló Kemecsén helyesíró versenyen I., Ibrányban történelem versenyen I., megyei versenyen vers kategóriában III., Nyírpazonyban matematika versenyen V. helyezést ért el. Felkészítő nevelők: Szemők Valéria, Tajthyné Csombók Ágnes, Szalmásné Antal Katlin. Csapatversenyek: Tóth Márton, Bodó Zoltán, Csotka Ferenc Tiszateleken okosodó versenyen I. helyezés. Felkészítő nevelő: Zólyominé Hajnal Angelika Bodó Krisztina, Berencsi Petra, Here Mihály, Hocza Regina Nyírturán Móra vetélkedőn I. helyezés. Felkészítő nevelő: Türk Ferencné Németh Mária, Bodó Zoltán, Lakatos Imre Tiszabercelen Bessenyei Nyelvész versenyen I. helyezés. Felkészítő nevelő: Krisztiánné Nagy Valéria Labdarugás: Rakovszky-kupa Gáván I. helyezés, kiskörzeti döntőn III. helyezés. Testnevelő tanár: Kántor Zsolt
FARSANG
Paszabi Harsona
2012. július
11
SULI HÍREK RENDEZVÉNYEINK I BÁL GYERMEKNAP-TURI-vetélkedő Június 6-án gyermeknapot tartottunk, ahol a csapatok különféle versenyeken, ügyességi vetélkedőkön vehettek részt. Elsőként menetlevelet készítettek, zsákban futottak, nutellás kenyeret ettek, horgásztak… stb., illetve a Turi-vetélkedő feladatait is megoldották.
Emlékeztünk a holokauszt áldozatairól Iskolánk tanulói e tanévben is a holokauszt áldozatainak emléknapján megemlékeztek a közel hatmillió áldozatról. A DÖK tagjai április 16-án verseken, felolvasásokon keresztül mutatták be diáktársaiknak e tragikus és példátlan eseménysor máig felfoghatatlan történéseit. A felsős nebulók osztályonként hallgatták végig a műsort, tekintették meg az interaktív táblán vetített kisfilmeket, illetve virtuálisan barangolhattak az auschwitzi haláltáborban. A gyerekek közül többen is megfogalmazták, hogy szörnyű, ami a magyar és az európai zsidósággal történt a nácizmus éveiben. Ez egy soha el nem múló seb az európai történelemben, úgy gondolom, fontos, hogy a következő generációk is tudják, mi történt a múltunkban. Bíró Krisztina
12
Felújításra került a lelátó A 2011. decemberi Paszabi Harsonában adtuk hírül, hogy a 2011. évben megrendezésre került Jótékonysági bál bevételét a Paszabi Tanulókért Iskolai Alapítvány a lelátó felújítására kívánja fordítani. A lelátó (mint ahogy az iskolai ballagáson mindenki láthatta) megújult, melynek összköltsége 200.000 Ft volt. Külön köszönetet mondunk a lelátó felújításában végzett munkáért Mészáros Andrásnak, Bíró Miklósnak, Jakocska Sándornak, Tóth Csabának, Horváth Józsefenek, Ruha Istvánnak, Jónás Attilának. Köszönjük a támogatásokat és a felújításban való részvételt mindenkinek!
Paszabi Harsona
2012. július
SULI HÍREK Március 15. – projektben feldolgozva Az általános iskolában 1848. március 15-e tiszteletére projektnapot szerveztünk. A program 9 órától az intézmény aulájában a felsős tanulók, óvodások ünnepi műsorával kezdődött. A megemlékezés az iskola előtti parkban folytatódott, ahol a Petőfi Sándort megelevenítő Tóth Márton, 8. osztályos tanuló elszavalta a Nemzeti dalt, Tajthy Péter polgármester elmondta ünnepi köszöntőjét, s a község elöljárói elhelyezték az emlékezés koszorúit a Millenniumi emlékszobornál. A népes diákság és a község lakói hatalmas tapssal fogadták az Ibrányból érkező lovas huszárokat. Két kis diák-huszár átvette a paszabi zászlót, a pártás lányok pedig útravaló pogácsával ajándékozták meg a hagyományőrző lovas huszárokat.A rendezvény ünnepi eseményei után a tanulók és az érdeklődők felkereshették a nemzeti színbe öltözött iskola tantermeit, ahol 1848. március 15-e nevezetes színterei elevenedtek meg. · A Pilvax kávéházba betérve teát és a hadikonyhán sült pogácsát fogyasztottak el a vendégek, osztályok. A felszolgálásban, s az étkek készítésében a szülők segédkeztek. Itt megfogalmazták az osztályok „Mit kíván a paszabi diák” 12 pontját · Landerer nyomdája is sok érdekességgel szolgált. Fali tablón nyomdatörténetet követhettek nyomon, sajtótermékeket tekinthettek meg, s kézi nyomdával szöveget alkothattak az érdeklődők. · A Nemzeti Múzeumban korabeli emléktárgyak, régi pénzek, '48-as zászlók, legóból mesterien megalkotott csatajelenet teremtette meg a hangulatot. Ezen a helyszínen katonadalokat, forradalmi verseket adhattak elő a tanulók. · A Városházát megidéző tanteremben 1848. március 15-e eseményeit, alakjait ábrázoló festményekből, tablókat készítettek a lelkes diákok. · Kézműveskedésre is lehetőség nyílt ezen a mozgalmas napon. A helytartó tanács termében kokárdát, karkötőt készíthettek különböző technikákkal: gyöngyfűzéssel, varrással, fonással. · A Budai Várbörtön helyszínéül a tornaterem szolgált. Ügyességi játékok várták az osztályokat. A „börtönlakók” szabadulásának feltétele 1-1 ügyességi játék, akadály teljesítése volt. A történelmi helyszíneken az eredményes és lelkes munkát Kossuth-bankóval jutalmaztuk. A nap jó hangulatban telt el, valamennyi osztály sok élményben és ismeretben gazdagodott. A projekt nap zárásaként az 5. osztály kapta az elismerő oklevelet, melyet kitörő lelkesedéssel vettek át.
Nemzeti Összetartozás Napja 2012. június 04. 1920. június 4-re emlékeztünk a Nemzeti Összetartozás Napján, mely a magyar történelem legtragikusabb napja volt. Hazánk elveszítette területének 71, lakosságának 64%-át. Gyásznap volt és felfoghatatlan, melybe nem lehet beletörődni. A Nemzeti összetartozás Napjára emlékezve felső tagozatos diákjaink műsorral készültek.
Paszabi Harsona
2012. július
13
EGÉSZSÉGSAROK Jó tanácsok a kánikula idejére
Naponta többször együnk keveset. Fogyasszunk sok zöldséget és gyümölcsöt, kerülni kell a zsíros, nehezen emészthető ételeket, mert ezek fokozzák az izzadást, rossz közérzetet, emésztési problémákat okozhatnak. A gyümölcsöknek és salátáknak magas a víztartalma, a folyadékpótlás egy részét is biztosítja.
I BÁL
A nagy hőség extrém megterhelést jelent az emberi szervezet számára, amely ilyenkor folyamatosan arra törekszik, hogy testhőmérsékletünket állandó szinten tartsa. A hőség különösen az idős emberekre és a gyerekekre, de bármely egészséges emberre nézve is igen veszélyes lehet.
Nagy melegben hordjunk szellős, világos színű ruhákat, a fejünket védjük vékony sapkával, kendővel, kalappal vagy napernyővel. Semmi esetre se hagyják a szülők gyermekeiket még a legrövidebb időre se magukra az autóban. Használjunk magas faktorszámú fényvédő krémet. Lehetőleg ne tartózkodjunk a szabadban 10 és 16 óra között. A nagy melegben kerüljük az intenzív testmozgást, erre még a reggeli és az esti órák sem javasoltak, még egészségeseknek sem. Zuhanyozzunk, mosakodjunk sűrűn.
A megfelelő mennyiségű folyadék (napi 2-4 liter) bevitele a legfontosabb, a fokozott izzadással viszont nem csak vizet, hanem ásványi anyagokat is veszítünk – ennek pótlására nátriumtartalmú ásványvizet, gyümölcsteát vagy gyümölcslevet a legjobb fogyasztani. Kerülendő azonban a kávé, a fekete tea, illetve a cukrozott és alkoholos italok, mert ezek vizet vonnak el a szervezetből. Ne várjuk meg, míg szomjasak leszünk, a megszokottnál több ásványvizet igyunk!
Tóthné Szabó Irén védőnő
Az Ibrány-Nagyhászi Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Központ rendelési időpontjai belgyógyászat Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Beutaló szükséges?
Gastroenterológia 16.00-19.00 16.00-19.00 -
sebészet
Traumatológia
12.00-18.00 7.00-14.00 7.00-14.00
Diabetológia (cukorgondozó) 8.00-14.00 -
8.00-13.00 8.00-13.00 -
IGEN
IGEN
IGEN
IGEN
Füll-orr-gége
Szemészet
Bőrgyógyászat
Hétfő Kedd Szerda
8.00-14.00 -
7.30-17.30 -
Csütörtök Péntek Beutaló szükséges?
8.00-14.00 -
-
7.30-11.30 és 15.00-19.00 -
NEM
NEM
NEM
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Beutaló szükséges?
Kardiológia
Labor
7.30-11.30 14.00-18.00 IGEN
9.00-14.00 -
Szülészetnőgyógyászat 8.00-14.00 8.00-14.00 8.00-14.00
Csecsemő-és gyermekgyógyászat 15.00-19.00 -
NEM
NEM
IGEN
Neurológia (ideggyógyászat) 15.00-19.00 -
Ortopédia
Urológia
Reumatológia
Pszichiátria
15.30-18.30 15.30-18.30
-
8.00-15.00 -
9.00-15.00 -
8.30 - 14.30 15.00-17.00
-
11.00-17.00 -
11.00-18.00 -
9.00-15.00
IGEN
IGEN
NEM
IGEN
NEM
Fizikoterápia I. 8.00-16.00 8.00-16.00 8.00-16.00 8.00-16.00 8.00-16.00
Fizikoterápia II. 12.00-16.00 12.00-16.00 12.00-16.00 12.00-16.00 12.00-16.00
Gyógytorna
IGEN
IGEN
IGEN
7.00-10.00 7.00-10.00 7.00-10.00 7.00-10.00 7.00-10.00
Röntgendiagnosztika 9.00-18.00 8.00-15.00 9.00-19.00 8.00-18.00 -
Ultrahang 7.00-14.00 7.00-14.00 -
Pulmonológia (tüdőgyógyászat) 16.00-19.00 16.00-19.00 7.00-13.00 -
IGEN
IGEN
IGEN
IGEN
8.00-12.00 8.00-12.00 8.00-12.00 8.00-12.00 8.00-12.00
Minden rendeléshez előjegyzés szükséges. Információ és időpontkérés a 06-42-446-006 és 06-42-446-007-es telefonszámokon. További információkat a www.ibranyhalszjarobeteg.hu oldalon olvashatnak.
TÁJÉKOZTATÓ Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság Ezúton tájékoztatjuk a lakosságot, hogy az 1997. évi XXXI. törvény 20/A §. (1) bekezdés a.-b. pontja értelmében a kétszeri pénzbeli támogatásra csak az jogosult, akinek 2012. augusztus 1-jén és november 1-jén rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultsága fennáll.
14
Paszabi Harsona
2012. július
JÓ TUDNI Gazdálkodók figyelmébe! Azon gazdálkodók, akik területalapú támogatást igényelnek, fontos hogy ismerjék a kölcsönös megfeleltetés fogalmát, melynek két alapvető eleme a Jogszabályban Foglalt Gazdálkodási Követelmények (JFGK)és a Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot előírásai (HMKÁ). A kölcsönös megfeleltetés egy komplex ellenőrzési és szankcionálási rendszer, melynek lényege, hogy a közvetlen kifizetések és bizonyos vidékfejlesztési támogatások kedvezményezettjeként nyilvántartott mezőgazdasági termelőket az ellenőrzési rendszer követelményein keresztül ösztönzi arra, hogy a tevékenységükre vonatkozó különböző szabályokat (környezetvédelmi, állatjelölési, állatvédelmi stb.) betartsák. Az ellenőrzésre kiválasztottak többek között az egységes területalapú támogatás (SAPS), a kedvezőtlen adottságú területeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs kifizetés, a Natura 2000 gyepterületeken, az agrárkörnyezetgazdálkodási támogatás igénylői közül kerülnek kijelölésre. A HMKÁ ellenőrzéseket a kiválasztott kérelmezők gazdaságának teljes területén végre kell hajtani (beleértve azokat a táblákat is, melyekre nem igényeltek támogatást). Ellenőrzés tárgyát képezheti ezen kívül bármely - az előző pontban felsorolt - kérelmező táblája, ahol HMKÁ meg nem felelés esete áll fenn. A HMKÁ előírásai (11) közül most azt a kettőt emelném ki, amelyek be nem tartásából, évről évre a legtöbb szabálytalanság adódik. 1. Vetésváltásra vonatkozó előírások: a) Önmaguk után ugyanazon a területen nem termeszthető növények: burgonya, napraforgó, káposztarepce, szójabab, cukorrépa, olajtök, dinnye, b) Egymás után két évig termeszthető: rozs, búza, tritikálé, árpa, zab, cirokfélék, tökre oltott dinnye; c) Egymás után legfeljebb három évig termeszthető: dohány és a kukorica; d) Egymás után legfeljebb négy évig termeszthető: vetőmag termesztés céljából hibridkukorica; e) Minden egyéb növény több évig termeszthető önmaga után. Az előírás célja: a talaj szervesanyag-tartalmának fenntartása az agrotechnikai szempontból különböző csoportba tartozó növények termesztésének bizonyos időközönkénti váltásával, valamint a növényi kártevők és kórokozók elszaporodásának megakadályozása. Az előírás szempontjából a 2008. évi egységes területalapú támogatás iránti kérelem beadásának időpontjában a területen termesztett kultúra számít a kiindulási évnek. Ehhez az állapothoz viszonyítják a vetésváltásra vonatkozó szabályok betartását. Az előírás ellenőrzése: A vetésváltásra vonatkozó előírásoknak történő megfelelés térinformatikai eszközökkel központilag kerül ellenőrzésre a kiválasztott mintán. Az egységes területalapú támogatás iránti kérelmeken feltüntetett ugyanazon területek hasznosításait vetik össze az egymást követő években. Amennyiben azonban helyszíni ellenőrzés is történt a vizsgált területen, akkor annak eredménye lesz mérvadó (abban az esetben is, ha az eltér a kérelemtől). A vetésváltási szabályok teljesítése során a másodvetést is figyelembe kell venni, ha az a főnövénnyel megegyező területen
valósult meg, és a földhasználó a másodvetést az egységes kérelemről szóló rendeletben foglaltak szerint bejelentette. Pl.: Kukorica után zöldtrágyának vetett, (másodvetésre bejelentett) repce feloldja a tilalmat a kukorica újbóli vetésére vonatkozóan. A másodvetést annak EK-bejelentése, vagy egy helyszíni ellenőrzés támaszthatja alá. A vetésváltás szabályait adott területre vonatkozóan akkor is be kell tartani, ha változik a kérelmező. 2. A mezőgazdasági területek gyommentesen tartása: Gyommentes állapot: gyommentes állapotúnak kell tekinteni azt a hasznosított területet, amelyen különböző – kémiai, fizikai, biológiai – gyomszabályozási módszerek alkalmazásával olyan mértékben megakadályozták a gyomnövények, beleértve a rendelet 4. számú mellékletében meghatározott veszélyes gyomnövények kelését, a szaporító képletek kialakulását, hogy a kultúrnövény, illetve gyep fejlődése nem kerül veszélybe a gyomnövények által kiváltott gyökérversengés és árnyékolás következtében. Pihentetett terület esetében a virágzó gyomok jelenléte nem lehet olyan mértékű, hogy az jelentősen megnövelné a következő kultúra megfelelő fejlődéséhez szükséges növényvédelmi munkálatok mennyiségét, költségét, vegyszerhasználatát. Veszélyes gyomnövények: selyemkóró, parlagfű és aranka fajok. Az előírás célja: a mezőgazdasági területeken a gyomosodás és annak káros hatásainak megakadályozása, különös tekintettel a veszélyesnek minősített gyomnövények vonatkozásában. Az MVH által megállapított HMKÁ-ra vonatkozó szabálytalanságok közül a legtöbb eset minden évben a gyomosodásra vonatkozó előírás be nem tartásából ered. A Magyar Közlöny 2012. június 21. csütörtöki számában megjelent: A vidékfejlesztési miniszter 57/2012. (VI. 21.) VM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2012. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről. A támogatási kérelmet 2012. július 16. és augusztus 16. között lehet benyújtani postai úton az ügyfél lakóhelye szerint illetékes MVH megyei kirendeltségére az MVH honlapján közleményben közzétett nyomtatványon. A Magyar Közlöny 79. számában megjelent a az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a GAZDANet programhoz nyújtott támogatások igénybevételének részletes feltételeirõl szóló 60/2012 VM rendelet. A támogatási rendelet szerint 2012. szeptember 01-30 között lehet számítógépes konfigurációkra pályázni azon mezőgazdasági ügyfeleknek, akik gazdaságának mérete nem éri el a 4 EUME-t. (Ez a méret 5-10 ha művelt területet jelent!). A Magyar Közlöny 82. számában megjelent a az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az állattartó telepek korszerûsítéséhez 2012. évtõl nyújtandó támogatások részletes feltételeirõl szóló 61/2012 VM rendelet. A rendelet szerint 2012-től ismételten, immáron negyedik alkalommal lehet támogatási kérelmet benyújtani állattartó telepek korszerűsítésére. A támogatási kérelmeket 2012. augusztus 1. és 2012. augusztus 31. között lehet benyújtani az MVH ügyféllakóhelye, vagy székhelye szerint illetékes megyei kirendeltségére. Kérjék a falugazdász hálózat segítségét! Vásárhelyi Sándorné falugazdász
Paszabi Harsona
2012. július
15
2 0 1 2
ö s sz e í r ás a
I BÁL
Gyümölcsös ültetvények összeírása, 2012
ü l tet vén y ek
TÁJÉKOZTATÓ
Az agrárgazdaság megalapozott irányításához, ezen belül az értékesítés és az export tervezéséhez, a fejlesztési koncepciók kidolgozásához, valamint a közösségi támogatások elnyeréséhez alapvető követelmény, hogy pontos ismeretekkel rendelkezzünk – többek között – a Magyarországon termesztett egyes gyümölcsfajok termelésének jellemzőiről. Magyarország uniós tagországként először a 2007. évi felméréssel tett eleget az ötévenkénti összeírási kötelezettségének, mely szerint a kötelezően vizsgálandó négy gyümölcsfaj (alma, körte, őszibarack és kajszi) által elfoglalt területek összeírását kellett végrehajtani. A Központi Statisztikai Hivatal a 2006. évi XLVIII. törvény alapján 2012-ben ismét gyümölcsösültetvény-összeírást hajt végre, amely ugyanarra a négy gyümölcsfajra terjed ki. Az adatfelvételben e gyümölcsfajok egyes kijelölt ültetvényei kerülnek megfigyelésre az összeírók által végzett helyszíni adatfelvétel útján. Az összeírás előkészítése és lebonyolítása, az adatgyűjtés végrehajtása, az adatok feldolgozása és az összesített eredmények nyilvánosságra hozása, illetve az Európai Unió felé fennálló adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése a törvényi előírások alapján a KSH feladata. A helyszíni felmérés alapján a kérdőívek kitöltését és az ehhez kapcsolódó összeírói feladatokat a KSH megbízása alapján dolgozó, igazolvánnyal ellátott mezőgazdasági végzettségű szakmai összeírók végzik. Az adatfelvétel ellenőrzésével járó, valamint a szervezési, koordinációs és adminisztrációs feladatokat a KSH területi szervezeti egységei látják el. Az összeírók összesen 993 településen június végétől kezdődően legkésőbb november végéig végzik az ültetvények felkeresését, ennek során 8700 kérdőívet töltenek ki. A törvény alapján a gyümölcsfával betelepített területek használói kötelesek az összeíráshoz adatot szolgáltatni. Az összeírók célja elsősorban az ültetvények felkeresése. Ugyanakkor az adatfelvétel megvalósulásához a használókkal való kapcsolatfelvételre is sor kerülhet, valamint az összeírók az adatgyűjtés elősegítésére segítséget kérhetnek a települési önkormányzatok illetékeseitől is. Emellett szükséges, hogy az összeíró kérésére az érintettek biztosítsák a kijelölt gyümölcsös területekre való bejutást.
RECEPT
Bodzaszörp elkészítéshez a teljesen kinyílt, egészséges virágokat szedjük le. Ha összegyűlt legalább egy kosárnyi virág, akkor el is kezdhetjük a bodzaszörp készítését! Hozzávalók: · 25 – 30 db bodzavirág · 2 liter víz · 2 kg kristálycukor vagy gyümölcscukor · 10 dkg citrompótló
A virágokat tegyük megfelelő edénybe, adjunk hozzá 2 liter vizet, a citrompótló felét, és letakarva 1 napig jól áztassuk ki a virágokat, úgy, hogy időnként óvatosan átkeverjük. Másnap szűrjük le a bodzaszörp levét egy megfelelő edénybe, és öntsünk hozzá a 2 kg cukrot. Közepesen magas hőfokon állandóan kevergetve főzzük meg bodzaszörp levét 30-35 percig. Félidőben adjuk hozzá a citrompótló másik felét. A főzés alatt a házi szörp szépen kitisztul. Az üvegeket használat előtt alaposan mossuk ki, és ecetes vízzel öblítsük át őket. Engedjünk egy mély edénybe, vagy tepsibe forró vizet, állítsuk bele az üvegeket, így nem pattanhatnak el a forró bodzaszörptől, amikor beletöltjük. Az üvegeket töltsük szinte teljesen tele. A szörp tartósításához bevált módszer, ha kettéhajtott celofán közé teszünk pici, (egy késhegynyi) szalicilt és ezt helyezzük az üveg szájára, majd lezárjuk az üveget. A szalicil így nem érintkezik a fogyasztásra szánt élelmiszerrel, de elpusztítja a levegőből esetleg bekerülő, erjedést okozó gombákat. De ha rövid idő alatt - 1 -2 hónap - elfogy a szörpünk, a szaliciles biztonsági "tartósítást" nyugodtan elhagyhatjuk, mert a cukor bőven tartósít ennyi időre. Ezután a forró bodzaszörpös üvegeket úgynevezett száraz dunsztba tesszük. Erre a célra használhatunk takarókat, paplanokat is, mert nagyon lassan kell kihűlnie az üvegeknek. Szobahőmérsékleten tartva várjuk meg, amíg teljesen kihűlnek. Ezután már felsorakoztathatjuk őket az éléskamrában.