VII Misztótfalusi Kis Miklós: Siralmas panasz (1697) Siralmas panasz, Istennek Kolosváron fekvő nagy haragjáról abból származott egynéhány súlyos ostoriról és annak, nevezetesen ez 1697. esztendőben Pünköst Havának 6-dik napján iszonyú tűzzel való megpusztításáról, melyben e városnak siralmas sorsának lerajszolását és a megtérésre való intést Istenhez nyújtott áhítatos Könyörgő Ének rekeszti bé. Emlékezetnek okáért írattatott M. Tótfalusi K. Miklós által Nyomtattatott Kolozsváratt 1697 esztendőben . . . . . . .
.
.
.
.
Siralmas Ének1 1
Ha megsokasodik a Bűn s megrakodik Föld szine gonoszsággal, Az igaz itélő, Személyt nem tekintő Jehova nagy haraggal Székit letéteti ítéletet tenni Szörnyű bosszúállással.
2
Mit mondhatsz, Kolozsvár? Nem áradott volt már Minden bűn el közötted? Mellyel búsulásra, Iszonyú haragra Istent ugyan késztetted? Húzván le az égből, Szép lakóhelyéből Ostorával ellened.
257
3
A szent história Ezt például hagyta Örök emlékezetben. Hogy Sodoma földre, Gomora vidékre Oly kies volt régen Világi életre, Sőt testnek kényére, Egyszóval, mint az Éden.
4
Emberek fiai De hogy visszaélni Kezdettenek ezekkel, Testi bujaságra És fajtalanságra Egyéb terhes bűnökkel; Magokra ingerlék, Istent sietteték Jőni mennyei tűzzel.
5
Kénköves esővel, Tüzes fergeteggel Úgy veszté el a helyet, Elsüllyesztvén Isten, Töttenek volt melyben Olyan sok rút bűnöket;2 Holmi büdös tónál, Sovány porhamunál Ma sem látsz ott egyebet. 6
Sok jókkal bővössé És nevezetessé Ezelőtt őfelsége Tégedet is tött volt, Alkalmatosságot Életnek szükségire Bőven szolgáltatván, És felmagasztalván Fejedet dicsőségre.
7
Úgy hogy mások között Kincses Kolosvár lött Neved s emlékezeted, Avagy kis Bécs, mivel Majd oly nagy bőséggel Volt minden kereseted. Erdélynek Vég-háza3 Voltál, jelen tagja, Kolcsa is volt melletted.
8
De megsokasítád, Szintén feltornyozád Gonoszságid az égig, Alig volt olyan bűn, Melyben részed nem lűn [!], Ülvén benne füledig, Sodomát követvén, Istentelenségben Bugyborékoltál torkig.
258
9
Hitszegés, káromlás, a Mammon-imádás Közdolog volt tenéked. Ocsmány szitok, átok, Mellyel most is szájok Sokaknak dohos benned, A hamis esküvést, Szent Név vesztegetést Szabadoson szenvedted.
10
Isten szombatjának, Szent innepnapoknak Volt sokszor sok rontója, Az elöljáróknak, Szülék s tanítóknak Szavok általhágója, Nem volt a fenyíték; Mindenre menedék Vakmerőknak az útja.
11
Ártatlan vérontás, Iregység, áskálás Egymás veszedelmére, Legalább hírében És becsületében Nyelvvel megölésére; Ugyanis mérgesebb Kardnál is élesebb E fegyver a sértésre.
12
Hát a paráznaság, Sodomából jött ág Hol termett s nőtt bővebben? Éktelen bujaság, Undok fajtalanság Eláradott volt éppen, Piperés öltözet A fajtalan szívet Mutogatta napfényen.
13
Tánc is idevaló, Bujaságra hajtó. Az ocsmány részegséggel, Hihető, ez oka, Hogy Isten áldása Hegyeinkről fordult el, Csak erőnket vesztjük, Hiába miveljük A földet verejtékkel.
14
Hát tolvaj és lopó, Titkos s nyilvánvaló Igaz elég nem volt-e? Színes csalárdságok (Kik mind arra valók) Nem gondoltattanak-e? Ki-ki maga tudja, Egymást mint megcsalta, Édes lévén a másé.
259
15
Szegényt nyomorítás, Özvegy s árva rontás Ó, mely sokszor hallatott! Nem folyt az ítélet, Igaz ügy szenvedett Törvényszékben is gáncsolt: Lopó, kurva vagy mi Könnyen szabadult ki, Ha pénzt bővön adhatott.
16
Bizonyságtételben Atyjafia ellen Némely élt hazugsággal, Élete fogytára Vagy más nagy kárára Igyekezvén szájával: Gonosz kívánságot Még bűnnek sem tartott, Alítván, nem vét azzal.
17
Egyszóval az Isten Szent s jó törvényiben Egy sem maradt rontatlan, A testi bátorság És háládatlanság Minden rendben hallatlan: Melyekért az átok Fejed felett oly sok, Ég, föld, mind ellened van.
18
Ó, mely régen hogy vár Az Isten, hogyha már Megeszmélnéd magadat. A sok gonoszságból, Testi bátorságból Felserkenvén, utadat Hogy megjobbítanád, Magad megaláznád Isten haragja alatt.
19
E végre régolta Sokféle ostora Tőle reád származott, Melyekkel inteni, Tégedet feddeni Bűneidről láttatott: Ellenség tábora, Cserebogár, sáska, Hideg mire való volt?
20
Esztendőnként nyújtott Újabb-újabb ostort, Hogy verését elunván Vennéd észre egykor, Kitől száll az ostor, És miért, meggondolván, Istent félni szoknád, Bűnt megzaboláznád, S jobban élnél ezután.
260
21
De ez sem volt elég. Mert csak vak vereség A megtompult népnek ez, Inkább megkeményült Ezek alatt, s meghűlt A kegyesség Istenhez, Az egymáshoz való Szeretet nem való, Az igazság csüggedez.
22
E végre szolgáit, Kiküldte postáit, Hogy a népet intenék, Az Úrnak nevében, Az eláradt bűnben Élőket megfeddenék: Jövendő haragtól, Ő terhes átkától, Ha lehet, hogy megmentsék.
23
De ez sem lőn hasznos, Nem lőn foganatos A sok prédikáció; Sőt kik dorgálódtak, olyba tartattának, Mint az ott künn ugató. Sok mondta: Nem jő el Ez Úrnak napja fel, Mi ez, ha nem csúfoló?4
24
Sőt (amely nagy csuda) Egyvalaki nyilva5 Majd mindent így megmondott, Bizonnyal hirdetvén És megjövendőlvén Városunknak ez átkot; Az is varázslónak, Hamis ámítónak Mindnyájunktól tartatott.
25
A zsidók romlása Közelítvén, álla Egy hitvány ember elő, Ki csak jajt kiálta Mindaddig, e szava Míg bételék, Avagy ő Magától szólott-e? Hazugsággal járt-e? Hogy ím esze félszegű.
26
Eleget kiálta Noé Pátriarcha Undok első világnak; Nem tuda megtérni;Özönvízzel veszni Azért kelleték annak; Isten büntetése Egyedül kedveze A Noé bárkájának.
261
27
Akkor megesküvék, Hogy többé nem esnék Ily veszedelem neme; Hanem inkább tűzzel Ezután s nem vízzel Bűnös világ bűnhődne: Ezt is gyakorlotta Többire szólta A seregek Istene.
28
Ezért méltán mondja Az írás őróla, Hogy tűz mégyen előtte; Mellyel azok ellen. Él, akik szüntelen Neki járnak ellene. Ily ítéletétől, Emésztő veszélytől, Kérlek, ki ne rettegne?
29
Tűzzel jöve reád, Kolosvár, és hozzád Ez ostorával nyula, Minekutána más Egynéhány nagy csapás Tenéked nem használa, Olthatatlan tüzet, Láng, füst-fergeteget Utcáidon gyúlaszta.
30
Ezerhatszáz felett A kilencvenheted Esztendő folydogálván, Közepén tavasznak, Szép pünköst havának Szintén hatodik napján, Akkor egyébként is Egynéhány hétig is Szárazság uralkodván.
31
Iszonyú romlást tőn Azzal rövid időn A városnak a színén, Az elébbi tüzet, Azon veszedelmet Újólag rajtunk ejtvén; Sőt látjuk nagyobbnak: Csakhogy esett annak Akkor a másik részén.
32
Hadd számláljam elő, Hogy a következő Nemzetség ezt tudhassa. Magyar utca első (Lévén ebédidő, Mikor a tűz támada), Gerjesztvén széltől, Kivált a víz felől Abban keveset hagya.
262
33
Ottan elborítá, Majd a földig rontá Megette Szappan utcát; Minthogy fából állott Többire, s kevés ott Kőépület. Nem állhat Más ember ellene, Kivált minthogy szíve Mindeneknek ellankadt.
34
Csak bámulva nézik; Némely tolvajkodik, Ha mit kaphat, magáé, Vagy tűz, vagy a lopó Házainkban dúló Gondolván, most ideje. Némely ott mulatván, Holmijén kapdosván, Véletlenül ott süle.
35
Gyenge nép kiállott, A mezőre szállott, Onnét nézi e romlást; Gondolhadd, micsoda Sírással jajgatta Ki-ki maga jószágát. Semmijéhez számot Senki már nem tartott, Egyaránt tött jajgatást.
36
Azonban a tűznek Mint mérges fenének Híd utca következek. Azt is megemésztvén, Az Óvárra innen Csakhamar harapózék, Monostor utca is, Sőt még a Piac is E nagy romlást megérzék.
37
Nagy munkával készült, Sok költséggel épült Piaci templom s torony, Óra, szerszámival, S minden harangokkal Egyaránt odavagyon, Több más templomok is, collegiumok is, Égtenek azon módon.
38
Innen Közép utcán, Túl pedig Szén utcán Lőn határa a tűznek: Gyönyörű paloták, Rendes úri házak Mind megemésztettenek: A kárt megbecsülni, Igazán felírni Gond volna akárkinek.
263
39
Régi épületek, Sok jószág, emberek Égtenek nem kevesen, Kincs, búza, öltözet, Edény mennyi égett, Száma s becsűje nincsen, (Melyekkel a házak Ékesítve voltak), Baromnak azonképpen.
40
Városnak harmada Alig ha marada, Az is nagy köszönet volt; Nagy félelem alatt Ez is forgott sokat: Azon romlástól tartott. Sok időkig rendbe, Tulajdon helyébe Egyetmást nem rakhatott.
41
Krisztus Urunk szava: Az aszú közt nyers fa Tűzben megemésztetik? Sem vallás, sem élet Most semmit nem tehet Isten haragja látszik, Igazak, hitlenek, Elegyesleg vesztek, Különbség nem tartatik;
42
Eljárván a várost, Szörnyű pusztaságot Láthatsz ott most, ha nézed, Sok csak úgy maradott, Amint a teste volt, Nincs semmije, ha kérded, Könnyei erednek, Orcáján gördülnek, Te is sírva nézheted.
43
Sőt hogyha nem hagyott Volna maradékot Nékünk az Úr irgalma, Bizony Sodomához, Avagy Gomorához Hasonlók löttünk volna, E romlott hazának, Sőt egész világnak Iszonyú példájára.
44
De megszáná végre Népét, s hogy megszűnne, Parancsolá a lángnak, Miképpen régenten, Dávid idejében Az öldöklő angyalnak. Minket teljességgel Mégis nem veszte el, Tüzében haragjának.
264
45
Ó, szegény megromlott, Porhamuba szállott S már szintén elalélt nép, Melyet az idegen Nemzet6 is szertelen Paskol s rongál, mint a csép; Sorsod ki ne szánná? Aki nem fájlalná, Volna merő bálványkép.
46
Azt gondoljuk vala, Hogy elmúlt haragja Immár a nagy Istennek; De íme felhúzva Vagyon mégis karja. Nincs nyugalma fejünknek, Újabb ostort készít, látván, azzal semmit Hogy nem használt e népnek.
47
Szörnyű rettegésben, Éjjeli féltünkben Megindítá a szelet, Erős zivatarral És nagy harsogással Néhol olyan rontást tett, Emberek halála Hogy történt miatta, Így veszték el élteket.
48
Még ezzel sem múlt el Búsulása, még felHúzta kezét csapásra, Eget bezárlotta, Nagy aszályt bocsáta Egész mi határinkra: Hogy a föld ne hozná, Termését ne adná Éltünk táplálására,
49
Sőt ez sem lőn elég; Romlásunkra az ég Megnyittaték általa, Harcol már mennykővel, Csattogó dörgéssel Nyilait ugyan szórja Mind épületeknek, Mind sok embereknek Iszonyú romlásokra.
50
Hát még a kőeső, Mely miatt hegy s mező Nem kicsiny kárt szenvedett? Alig győzi szám el, Mennyi vesszeivel Isten eddig érdeklett; Hogy meghunyászkodnánk, Hozzája fordulnánk, Lehagyván bűneinket.
265
51
Sőt félő, e jelek Még nagyobb veszélynek Zsengéi ne legyenek: Vagyon még ostora, Keményebb pálcája Kezében az Istennek, Mellyel megemésszen, És rontson egészen, S példa légy mindeneknek.
52
Amint hozzád fogott, Hidd el, nem játszodott S nem kicsiny ok vitte rá, Hogy így ostorozzon, Seprett minden módon: Azért sokasította Terajtad csapásit, Meglásd,7 ne kényszerítsd Ezután nagyobbakra.
53
Igazán mondhatná Krisztus Urunk is ma: E jelek Sodomában Ha estének volna, S véghezmentek volna, Nem lett volna hiába; Megtértenek volna, megkeresték volna Istent, öltözvén zsákba.
54
Térj meg, város, térj meg, Végromlást előzd meg Sírással, böjtöléssel, Életedet jobbítsd, Lakosidat tisztítsd Sanyarú fenyítékkel: Hidd el, nem kegyetlen, Nem könyörületlen Az Úr, tőle nem vet el.
55
Vedd elő Ninivé Példáját, mely érté Jónás fenyegetését; Megalázá magát, Megjobbítá útját, Megsiratván bűneit. És így megelőzé, Magától elveté Istennek ítéletét.
56
Keresztyéni névvel Hogyha dicsekedel, Szégyen pogányt követni; De annál vétkesebb Szégyen, s rettenetesb Attól meghaladtatni; Serkenj fel, ne aludj, Ily példával8 hogy tudj Te is Istentől félni.
266
57
Könyörgésnek hasznát, Láthadd foganatját Ezekiás királyban, Kinek egykor Isten Izenvén, hogy tégyen Rendelést ő házában: Jelen van az idő, Halál véget vet ő Élete folyásában.
58
Sírással keresé, Istent engesztelé Buzgó könyörgésével, Ím, mit nyere véle! Isten megengede Halálát nem hozá el, Sőt meghosszabbítá Életét, megnyújtá Tizenöt esztendővel.
59
Még amaz hitetlen, Híres istentelen Acháb is ám mint jára? Hogy meghunyászkodék És zsákba öltözék A próféta szavára; Fejének kegyelmet Nyere, s veszedelmet Az Úr reá nem hoza.
60
Több jeles példákból (Melyekről széjjel szól A Szentírás eleget) Vedd eszedbe magad, A könyörgést ne hadd; Minden bajt ez elűzhet, Kegyelmet Istentől, s Áldást onnét felül Bűnös emberre nyerhet.
61
Ezzel Istenedet Keresd, aki megvert Tégedet ilyen igen; Kérjed őfelségét: Könyörgésnek lelkét Adja, kivel segéljen; Magad, ha vizsgálod, Csak kérni sem tudod, Mit, mikor S miként kelljen.
62
Hogy ne haragudjék, Ostorival szűnjék, Kérjed, buzgó szívedből. Hogy kedvezzen ennek A megmaradt résznek Kívánd igaz lélekből: A megromlott részt is Építse, hogy ott is Neve áldassék erről.
267
63
Mert igen hatalmas, Tárháza bő s tágas, Sok utakon megáldhat, Mostani romlásból, A nagy pusztaságból Kívánt épségre hozhat: Velem együtt azért Ily nagy jó kedvéért Így imádjad az Urat:
Könyörgő ének Nóta: Mikor Sénakerib a Jerusálemet sat. Mennynek szent lakosa, seregek Istene, Hosszútűrő, szelíd, engedelmes vagy te; Hogy a bűnösöket tehozzád térésre Édesgesd atyai szent szeretetedre. Ellenben haragod buzgó a nép ellen, Mely sok várásodra mégis térhetetlen: Bokros ostoridat nyugtatod meg ezen, Mi vagyunk közelebb elég példák ebben. Kik sem a te édes hívogatásiddal, Sem reánk bocsátott számos ostoriddal, Mindenképpen próbált dajkálkodásiddal Megtérni akarók nem lévénk mindazzal. Vallást tenni készek vagyunk vétkeinkről, Parancsolatidnak mind megszegésekről, Minden bűnbe való bémerültségünkről: Méltók volnánk, hogy eltörlenél a földről. Jaj hát, jaj minékünk! hogy felingerlettük Méltó haragodat ránk ugyan kísztettük, Sok rendbéli csapást így magunkra vettünk, De azt fájlalással ingyen9 sem érzettük. Úgy fogál mihozzánk súlyosabb ostorral, Csaknem megemésztél sebes tűz lángjával, Minden dicsőségét városunknak azzal Porrá s hamuvá tőd, betöltvén azt jajjal.
268
Térj meg haragodból, ne harcolj ellenünk, Immár légyen elég, kegyelmes Istenünk, Ily keserű pohárt ha itatál velünk, Sujtoló karodat már nem szenvedhetjük.10 Elmúlván szomorú haragnak napjai, Sőt ítéletidnek számos esztendei, Terjedjenek reánk kegyelmed sugári; Örökké ne legyünk átkodnak abraki. Mint egy célt kitevél minket nyilaidnak, Rettentő példái lőnk egész világnak, Mely most romlására így készült magának, Mindez jele talám ítéletnapjának. Ültetél idegen nemzetet nyakunkra, Kötvén terhet igen súlyost hátainkra, Életünk elalélt, lenyomál a porba: Jaj, már szinte hasunk a földhöz ragada! Nyújtsd ki jobb kezedet, végy fel a romlásból, Emlékezzél, Uram, régi irgalmadból, Ments ki ránk áradott nyomorúságinkból, Könnyhullatásinkat töröld el orcánkról. Földünk békességét lássa már valaha! Hogy hányódásitól nyughassék ez haza, Újítsd napjainkat, mint régentén vala; Hálaadó népnek zengedezzen szava! Módot nem akarunk szabni, Uram, néked; Tudjuk, mindenüvé elhat erős kezed. Mennyen, földön, amit akarsz, megmíveled, Egy szóddal, valamit kérünk, megteheted. Egyszersmind de taníts minket utaidra: Hozzánk ragadt a bűn; lelked munkájára Szükségünk vagyon, és szent ajándékira, Természetünk veszett, hát ne hagyj magunkra.
269
Így lészen életünk kellemetes néked, Minden dolgainkat te magad vezérled; Míg e földön élünk, járjunk hát teveled, Végre lelkeinket országodba vigyed. Amen!
