Vezetıi pályázat
1
Mottó: „A sikerhez nem visz lift, a lépcsıt kell használni, fokról fokra…” (Joe Girard)
Összefoglalás A Fábry Zoltán Középiskolás Leánykollégium indulása óta jó légkörben, családias hangulatban neveli a rábízott tanulókat. Fontosnak tartom, hogy értékeink feledésbe ne merüljenek, évek óta tartó munkánk eredményei kárba ne vesszenek. A tanév elején, szeptemberben kezdtem el a kollégiumban a huszonötödik tanévemet. Ez az idıszak - kezdetben tanárként, nyolc évig igazgatóhelyettesként, tíz éve pedig igazgatóként - számomra nemcsak a kollégium életének formálásába való bekapcsolódást, jelentette, hanem a szüntelen tanulást, megújulási és megújítási szándékot is. Korábbi tapasztalataink, elképzeléseink és megvalósult terveink képezik az alapját annak az önálló arculatú intézménynek, melynek hagyományait kialakítottuk, s célkitőzéseink megvalósításával kívánjuk biztosítani létjogosultságát és jövıjét. Szeretnénk, ha kollégiumunk tanulói távol a szülıi háztól is éreznék az otthon melegét, óvó-védı gondoskodását, tanáraink segítségével pedig lehetıséget biztosíthatnánk számukra az oktatási esélyegyenlıségre. Fontosnak tartom a kollégák döntések elıkészítésébe való bevonásával a demokratikus légkör alakítását, fejlesztését, ırzését. Lehetıségeinkhez képest úgy szeretnénk erıforrásainkkal gazdálkodni, hogy tanulóink a kollégiumban otthon érezzék magukat, a szülık, a kapcsolódó iskolák elégedettek legyenek az itt folyó munkával, a dolgozókat a szerény anyagi ösztönzés mellett, a lehetıségekhez mérten elismerésben részesítve motiválni a feladatok elvégzésére, mindehhez megkapni a fenntartó jóváhagyását, s nem utolsó sorban a jogszabályok betartása mellett biztosítani a törvényességet.
Vezetıi pályázat
2
Tartalomjegyzék ÖSSZEFOGLALÁS...................................................................................................................... 1 TARTALOMJEGYZÉK .............................................................................................................. 2 BEVEZETÉS ................................................................................................................................. 3 1. CÉLMEGHATÁROZÁS...................................................................................................... 4 1.1 Minıségpolitikai célok .............................................................................................. 4 1.2 Célok területenkénti megfogalmazása..................................................................... 5 1.2.1 Célok tanügy-igazgatási területeken ....................................................................... 5 1.2.2 Célok gazdasági területen ....................................................................................... 5 2. HELYZETELEMZÉS .......................................................................................................... 5 2.1 Az intézmény bemutatása......................................................................................... 5 2.2 Intézményi küldetésnyilatkozatunk......................................................................... 5 2.3 Teljes körő intézményi önértékelés ......................................................................... 6 2.3.1 Személyi, szervezeti feltételek ................................................................................ 6 2.3.2 A tanulói összetétel ................................................................................................. 6 2.3.3 A tanulók felvételének kritériuma:.......................................................................... 7 2.3.4 A kollégium szocializációs szerepe, demográfiai prognózis .................................. 7 2.3.5 Ügyviteli. és technikai dolgozók........................................................................... 10 2.3.6 Diákönkormányzat ................................................................................................ 11 2.3.7 Feltételrendszer ..................................................................................................... 11 2.4 Pénzügyi feltételek alakulása ................................................................................. 12 2.4.1 Az intézmény felszereltsége.................................................................................. 12 2.5 Visszatekintı leltár.................................................................................................. 13 2.5.1 Épületfejlesztés ..................................................................................................... 13 2.5.2 Infrastruktúra, eszközfejlesztés ............................................................................. 13 2.5.3 Törvényességi, szakmai ellenırzések ................................................................... 13 2.6 A kollégium pedagógiai tevékenységének bemutatása ........................................ 15 2.6.1 Pedagógiai program és Alapprogram.................................................................... 15 3. TARTALMI TEVÉKENYSÉG ......................................................................................... 17 3.1 Az intézmény pedagógiai munkájának köszönhetı eredmények elemzése ....... 17 3.1.1 Szakmai vizsgálat.................................................................................................. 17 3.1.2 Törvényességi vizsgálat ........................................................................................ 17 3.2 Tanulmányi munka................................................................................................. 18 3.3 A kollégium kapcsolatrendszere ............................................................................ 21 3.3.1 Külsı kapcsolatok ................................................................................................. 21 3.3.2 Kapcsolat a fenntartóval........................................................................................ 21 3.3.3 A kapcsolódó iskolák ............................................................................................ 21 3.3.4 Kapcsolat a szülıkkel............................................................................................ 22 3.3.5 Kapcsolat a budapesti kollégiumokkal.................................................................. 22 3.3.6 Egyéb kapcsolatok ................................................................................................ 22 3.4 Hagyományápolás ................................................................................................... 22 3.5 Továbbképzések ...................................................................................................... 23 3.6 Minıségfejlesztési folyamatok................................................................................ 23 4. A KOLLÉGIUM FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA ........................................................ 26 4.1 Szakmai feladatok ................................................................................................... 26 4.1.1 A feladatok ütemezése .......................................................................................... 27 4.2 Tanügy-igazgatási feladatok .................................................................................. 28 4.2.1 A feladatok ütemezése .......................................................................................... 28 4.3 Gazdálkodás............................................................................................................. 28 4.3.1 A feladatok ütemezése .......................................................................................... 28 5. VEZETÉSI ELKÉPZELÉSEK, ÖSSZEFOGLALÁS..................................................... 29
Vezetıi pályázat
3
Bevezetés A pályázati felhívásban meghirdetett igazgatói álláshelyre belsı pályázóként adom be vezetıi programomat. A most befejezıdı második vezetıi ciklus sikerei és megpróbáltatásai után, az érvényben lévı Pedagógiai és Minıségirányítási programhoz kapcsolódva összegezem az elmúlt évek tapasztalatait. A célok meghatározásakor szem elıtt tartottam a pedagógiai elveket, figyelembe vettem a fennálló helyzetet, és olyan feladatokat fogalmaztam meg, melyek az intézmény további fejlıdését biztosítják. A megkezdett vezetıi tevékenységemet azért kívánom folytatni, hogy egy változás mentén, munkatársaimmal felépített intézményi nevelési-oktatási struktúrát kiteljesíthessük, szakmailag is megújuló tevékenységgel a kialakított arculatot megtarthassuk, és gondoskodjunk a felhasználói igényekhez igazodó folyamatos fejlıdésrıl. Olyan jövıképet szeretnék az intézményrıl elırevetíteni, amely reális, megvalósítható és vállalható. Szeretném a lehetı legszélesebb szakmai körben megtalálni azt a kommunikációs csatornát, mely intézményünkben a nevelés-oktatás szolgálatába állítható, pedagógiai eszközeinket, módszertárunkat úgy alakítani, hogy az a kollégium partneri körének a leginkább megfeleljen. A vezetıi program prioritásai: Az elızı vezetıi ciklusban megkezdett tevékenység folytatása. Az kollégium pedagógiai-nevelési programjában megfogalmazott célok és feladatok megvalósítása. Az intézményi minıségirányítási program teljes mértékő végrehajtása. Távlatot adni a vezetéssel együttgondolkozó dolgozóknak, és részt vállalni közös programok megvalósításában. A folytatásra elszánt vagyok, az elkövetkezendı öt évben az Önök támogatásával, kollégáim bizalmát élvezve kitőzött céljaink érdekében, közös munkánkban bízva, a szülıkkel és a bázisiskolákkal együttmőködve sikerül a feladatot megoldani.
Vezetıi pályázat
4
1. Célmeghatározás Az intézmény mőködésének stabilizálása. Az új pedagógiai – nevelési és a minıségirányítási program megvalósításával, célkitőzéseinknek a társadalmi elvárások, a felhasználók igényéhez igazítása, kooperálva a velünk együttmőködni akaró, jó szándékú partnerekkel. Közös programok és kulturális rendezvények szervezésével diákjaink bevonása a közösségi munkába, a beilleszkedés megkönnyítése. Segítségnyújtás az önismerethez, a pályaorientációhoz, viselkedési minta adása a személyiség harmonikus fejlesztéséhez, környezettudatos magatartásra nevelés A kollégium: A tanulmányi munka eredményességének javítása, a felzárkóztatás mellett ösztönöz: önképzésre, emelt szintő képzésben való részvételre, fıiskolai továbbtanulásra, és felkészít a munkába állásra. A társadalmi, a családi szerep vállalásával, a személyiség harmonikus fejlesztésével - lányokról lévén szó - a kislétszámból adódó családias, otthonpótló szemlélet elıtérbe helyezésével, érzelmi biztonságot nyújtva segíti a felnıtté válás folyamatát. Az igazi hazaszeretet fogalmának megismerésére, az „élni és élni, hagyni” elv követésére, az egyetemes erkölcsi, kulturális értékek megismerésére és tiszteletére nevel. Gyakorlati tudnivalók, önkiszolgáló tevékenységre buzdítva elıtérbe helyezi az élet praktikus oldalát, az egészséges életmód, és a testedzés fontosságát, a környezetvédelmi értékek megbecsülését. 1.1 Minıségpolitikai célok Ingergazdag pedagógiai környezettel és jó lakhatási feltételek biztosításával diákjai középiskolai éveinek segítése, a mindennapi nevelımunkában alkalmazott képességfejlesztı foglalkozások révén közremőködés az egyre gyorsabb ütemő változásokat követni tudó személyiség kialakításában. A szakmai-módszertani kultúra fejlesztése, a tanügy-igazgatási folyamatok és a minıségfejlesztés kiemelt kezelése. A kollégium a partnerekkel: szülıkkel, kapcsolódó iskolákkal, a fenntartóval, szakmai szervezetekkel megvalósuló együttmőködés során a közös érdek, a kölcsönösség és a tanulók szempontjából történı - a tanulói hátrányos helyzet kompenzálását szolgáló hozzáadott érték szerint jár el. A munkaerı kiválasztása és a humán erıforrás racionalizálása szempontjából a kiindulási szempont az elvégzendı feladat, a „megfelelı embert a megfelelı helyre” elv érvényesülése. A munkavégzéskor kötelezı a munkaköri leírás figyelembe vétele.
Vezetıi pályázat
5
1.2 Célok területenkénti megfogalmazása Célok szakmai területeken A szakmai dokumentumrendszer naprakészségének biztosítása. A kollégiummal kapcsolódó iskolák körének további stabilizálása. Tárgyalási, információs technikák elsajátíttatása, kommunikációs program szélesítése. Kollégiumi Nevelés Országos alapprogramja alapján a 9-13. évfolyam foglalkozási terveinek átdolgozása a megváltozott törvényi elıírásoknak megfelelıen. Hagyománytisztelet, értékek megırzése, a Fábry-s elkötelezettség erısítése. Sportolási lehetıségeinek kihasználása, bıvítése. 1.2.1 Célok tanügy-igazgatási területeken A minıségfejlesztési rendszerben lévı dokumentumok, szabályzatok pontos követése, módosítása, az esetleges hibák korrigálása a PDCA szemlélet betartásával Az intézmény további feszültségmentes, jó klímájú mőködtetése. A felvételi eljárás, nyílt napok, beilleszkedési folyamatok fokozott segítése, pályakövetés, volt diákok beszámolói révén a közösségi azonosságtudat erısítése. 1.2.2 Célok gazdasági területen Az ügyvitel teljes gépesítése, a leltározás és különféle tevékenységek professzionális kiterjesztése, az eljárási technológiák szabályozása, munkaidı-gazdálkodásban a racionalitás szem elıtt tartása.
2. Helyzetelemzés 2.1 Az intézmény bemutatása Neve: Fábry Zoltán Középiskolás Leánykollégium. Székhelye: 1074 Budapest, Hársfa u. 4. Férıhelyek száma: 50 fı leány Az intézmény munkarendje: folyamatos Fenntartói környezet: az intézmény fenntartója Budapest Fıváros Önkormányzata. Felügyeleti szerve: Budapest Fıváros Önkormányzatának Közgyőlése. 2.2 Intézményi küldetésnyilatkozatunk Azért vagyunk, hogy: o A kollégium diákjai számára a neveléshez és a napi eredményes tanuláshoz biztosítsuk és fenntartsuk a szükséges szakmai feltételeket, szeretetteljes légkör kialakítása mellett szociális ellátást, biztos hátteret, érzelmi védettséget nyújtsunk. o Felzárkóztatás, korrepetálás, tehetséggondozás és életmódminta adásával, kapcsolatainkat a felelısségérzet és az ıszinteség irányítsa, elismerve az egyén jogait, elıtérbe helyezve a tudás és szociális érzékenység fontosságát. o A fejlesztı foglalkozások révén lehetıséget biztosítsunk a hátrányos helyzet kompenzálására, a felkészülésre a továbbtanuláshoz, valamint hogy kommunikációs technikák elsajátításának gyakorlásával segítséget nyújtsunk a munkavállaláshoz. o A kollégium életének és munkájának minden területén törekedjünk a folyamatos fejlıdést szolgáló kötelezı és szabadidıs foglalkozások szervezésére.
Vezetıi pályázat
6
2.3 Teljes körő intézményi önértékelés 2.3.1 Személyi, szervezeti feltételek 2.3.2 A tanulói összetétel • Engedélyezett létszám: 50 fı (Alapító okiratban) • Az intézmény kihasználtsági foka:100% (évek óta) • Kapcsolódó iskolák száma jelenleg: 19 (ebbıl gimn.: 3, szakközépiskola: 16) tanulói arány:28%gimnazista, 72% szakközépiskolás) Az intézmény feltöltöttsége az elmúlt öt év statisztikája alapján: tanév
férıhely
jelentkezettek száma
jelentkezési arány
2005-2006
50
62 fı
124%
2006-2007
50
68 fı
136%
2007-2008
50
65 fı
130%
2008-2009
50
80 fı
160%
2009-2010
50
67 fı
135%
A fluktuáció nem számottevı. Egy-egy kimaradó diák helyére szinte rögtön új jelentkezı kerül az elıjegyzési listáról. A diákcsoportok évfolyamonként szervezıdtek, s a hálónkénti beosztás is ezt tükrözi. Óhatatlan, hogy egy-egy szobába más, fıleg fölsıbb évfolyamból is bekerül diák, különösen, ha év közben érkezik, de ez nem jelent hátrányt senkire nézve. Tanulóink százalékos megosztottsága a kapcsolódó iskolákat figyelembe véve a következı: Raoul Wallenberg Humán Szakképzı Iskola és Gimnázium (bázisiskolánk) 18 fı (36 %), a közelben lévı egyéb szakközépiskolákból egy-egy fı összesen18 fı (36 %). Két gimnázium, a közelben lévı Madách Gimnázium és a Vörösmarty Mihály Gimnázium sport és drámatagozatosai már negyedik éve színesítik tanulóink összképét 14 fı (28%), feltőnı szorgalommal, képességekkel, széles érdeklıdéssel. Intézményünk hírnevét fıvárosi kollégiumok különféle rendezvényein öregbítik.
Vezetıi pályázat 2.3.3 A tanulók felvételének kritériuma: • hogy igazoltan budapesti középiskolában tanuljon, • fogadja el és tartsa be a kollégium érvényes Házirendjét.
7
Tanulói korcsoportok: 14 - 18 év
36 fı
72%
18 – 22 év
14 fı
28%
Eddig a 9-12. évfolyamok tanulói képezték intézményünk lakóinak nagyobb részét (72 %), a szakképzés változása magával hozza a 18-23 éves korosztály jelentkezését a kollégiumba, akikkel más jellegő tevékenységet kell folytatnunk.
2.3.4 A kollégium szocializációs szerepe, demográfiai prognózis Az intézményt igénybe vevık köre az utóbbi néhány évben - egyrészt a demográfiai változások, másrészt a közoktatás strukturális változásának köszönhetıen – megváltozott. A szakképzı évfolyamok megjelenésének eredménye, hogy 13-15. évfolyamos tanulók is igényt tartanak kollégiumi elhelyezésre, számuk évrıl-évre magasabb. Létszámadatok beköltözött
9. évfolyam 10. évfolyam
11. évfolyam 12. évfolyam
13-15. évf.
2005/2006
57
16
7
13
4
17
2006/2007
63
24
7
10
10
12
2007/2008
65
24
12
10
3
16
2008/2009
56
14
15
10
7
10
2009/2010
51
9
3
12
12
15
Diákjaink nagy része a Budapesthez közel esı megyékbıl kerül ki. További tendencia, hogy fıvárosi lakosú tanulók kérik a szülık, vagy iskolájuk gyermek- és ifjúságvédelmi felelısei révén a kollégiumi elhelyezést.
Vezetıi pályázat
8
Lakóhely szerinti megoszlás: budapesti
1 fı
2%
vidéki:
47 fı
98%
nagyváros:
9 fı
18%
kisváros:
14 fı
28%
község:
27 fı
54%
ebbıl:
Kollégiumunkban a fiatalokról való gondoskodás alapját az a körülmény képezi, hogy a különféle támogatást, törıdést, nevelést és oktatást, igénylıket változatos módon kezeljük. Igyekszünk számukra olyan egyéniséghez megfelelı pedagógiai eljárást biztosítani, amely igazodik a tanulók elvárásához, szellemi szintjéhez. Ez azért sem egyszerő, mert annak feltárása, hogy ki milyen környezetbıl, mikroklímából érkezett, milyen hátrányok leküzdésére kényszerül, sok-sok egyéni törıdést, odafigyelést, értékelést kíván. Fel kell mérni a tanulók pillanatnyi fizikai, szellemi, érzelmi fejlettségi szintjét, mert e nélkül nem képzelhetı el nevelımunka. Az esélyegyenlıség szabályait betartva látni kell a továbblépés lehetıségét is. Ebben a tevékenységben nagy segítséget jelent az intézmény pszichológusa, aki értékeléseivel, segítı tanácsokkal nemcsak a tanulókat, hanem a nevelıket is ellátja. A tanulók szociokulturális helyzetének feltárása Jelenlegi állapot: fı
%
jó:
18
36
közepes:
27
54
rossz:
5
10
Tanulóink számára a kollégiumi környezet sokszor kedvezıbb, mint az otthoni. A családok elszegényedése, a csonka családok növekedése, a családi deviancia, újfajta kihívást jelentenek számunkra, mert pozitív szerepet közvetíthetünk a család helyett, és a különféle problémákkal küszködı gyerekeknek a tanári, pszichológusi segítség megoldást kínál. Fokozódik az elvárás a kollégiumok irányába, hogy erkölcsi nevelést biztosítsunk, s hogy értéket adjunk át.
Az évek óta rendszeresen elvégzett felmérésekbıl kiderül, hogy tanulóink veszélyeztetettségének oka szinte minden esetben a családba található (bizonytalan egzisztencia: 18 fı, a szülık alacsony iskolai végzettsége:12 fı, a csonka családok száma:7 fı, alacsony jövedelem:24 fı,), s ez a tény rendkívüli törıdést, odafigyelést, sok-sok egyéni beszélgetést igényel a problémák kezelésére.
Vezetıi pályázat
9
Az esetek többségében a hátrányos helyzet együtt jár a gyenge tanulmányi eredménnyel, de szerencsére olyan eset is elıfordul, ahol a tanuló a kollégiumban „megnyugszik”, lassan felzárkózik. A nagy többség azonban csak nehezen, hosszú évek munkája eredményeképpen, vagy egyáltalán nem képes feldogozni az otthonról hozott hátrányokat. A bizalmas légkör, a beszélgetések sokat segíthetnek (nevelıtanár, pszichológus, sıt, minden dolgozó). Dolgozói összetétel nevelıtestület ügyviteli dolgozók technikai dolgozók Szellemi bázis - nevelıtestület Személyi változások történtek az elmúlt öt évben. Két gyesen lévı kolléganı nem tudta vállalni a folyamatos délutáni munkarendet, ezért a gyes lejárta után megszüntette munkaviszonyát. Az ı helyükre a két helyettesítı tanárral kötöttünk munkaszerzıdést. A jelenleg gyesen lévı kolléganı helyettesítésére is új pedagógust vettünk fel. Egy kolléganı nyugdíjba ment, egy tanárnı lakóhelyváltás miatt áthelyezéssel másik kollégiumba került. A nevelıtestület létszáma: 7 fı Fıállású pedagógusok: 1 fı igazgató: magyar – szlovák szakos középiskolai tanár 1 fı igazgatóhelyettes: pedagógia szakos középiskolai tanár, fejlesztıpedagógus 1 fı nevelıtanár: történelem szakos középiskolai tanár 1 fı nevelıtanár: kémia szakos középiskolai tanár 1 fı nevelıtanár: matematika – kémia szakos középiskolai tanár, környezetkutató 1 fı nevelıtanár: matematika – földrajz szakos általános iskolai tanár 1 fı nevelıtanár: magyar – német szakos középiskolai tanár (gyesen) 1 fı nevelıtanár /határozott idejő/: magyar szakos középiskolai tanár A nevelıtestület munkáját segítik: 1 fı mentálhigiénés szakember: ápolónı, pszichopedagógia szakos tanár, a Pszichológiai Tudományok Mestere 1 fı rendszergazda: informatika szakos utolsó éves fıiskolai hallgató. A kollégiumi nevelımunkában a pedagógus személyisége meghatározó. A tanárok révén válik a kollégium nyitottá, törekszik az újra, a korszerőre. A tanárnak az erkölcsi értékek hordozójaként és közvetítıjeként nagy felelısséggel kell megnyilvánulnia a rábízott fiatalok nevelésében. A nevelıtanárok egészséges szőrésén át zúdulhat csak a diákra a szabad világ, ami nem tévesztendı össze a szabadossággal.
Vezetıi pályázat
10
Minden szakmai program megvalósításának és sikerének feltétele a megfelelıen képzett és a közös célokat közösen vállaló nevelıtestület. A Fábry Zoltán Kollégiumban a vezetés kitőzött céljait teljesíteni tudta, megfelelı volt a szakmai, tervezési, szervezési, ellenırzési feladatok ellátása. Az intézmény vezetıje pedagógusként foglalkozásokat, is tart. A kollégiumvezetıség feladatrendszerét, munkakörét áttekintettük, részleteztük. Az igazgatóhelyettes, távollétében az igazgatót helyettesíti. Önálló feladata az óraterv, az órabeosztás elkészítése, az ügyeletek megszervezése, az étkezés nyilvántartása, a tanulók pályaválasztási orientálása. Egyben csoportvezetı tanár is. Öt fı nevelıtanár, akik (az igazgatóhelyettessel együtt) négy csoportot vezetnek, megtervezett csoport- és egyéni foglalkozásokat tartanak, ügyeletet látnak el. Speciális feladataik az ifjúságvédelem, a diákönkormányzat patronálása, a könyvtár, szakkörök vezetése, a sport és a szabadidıs tevékenység irányítása, a kollégiumi élet megszervezése. A tanárok matematika, fizika, kémia, magyar, szlovák, angol, történelem, német, pedagógia, földrajz, környezetvédelem, ének szakos képesítéssel rendelkeznek, így a közismereti tárgyakban nagy segítséget nyújtanak a diákoknak. Mindannyian igyekeznek a követelményrendszert azonos módon értelmezve segíteni a nevelımunka eredményességét. Kollégáim szaktudása magas színvonalú, nevelési eredményességük, hivatástudatuk, fegyelmezettségük példaértékő. A pedagógusok elıítéletektıl mentesek, elkötelezettjei a humanista eszméknek, óvják fiataljainkat az elırevivı társadalmi változás mentén betörı szélsıségektıl. Folyamatosan módosítjuk a munkaköri leírásokat, szélesítjük a nevelıtestületi hatáskört. A tanárok végzettsége és a továbbképzések alakulása a jogszabályi elıírásoknak megfelel. Felhasználói szinten mindenki kezelni tudja a számítógépeket, egy kolléganı az intézmény honlapjának szerkesztéséhez is hozzájárul.
2.3.5 Ügyviteli. és technikai dolgozók Az állások betöltöttek. A stabil technikai munkaerıre továbbra is szükségünk van, mert a pedagógiai munkát csak nyugodt háttér mellett lehet eredményesen végezni. Ezt a feladatot a gondnoknı vezetésével 10 fı ügyviteli és technikai dolgozó segíti. Az adminisztrációs munkát végzık dolgát nehezíti az erısödı határidıs hajsza, az egyenlıtlen idıbeni terhelés (váratlan feladatok) és a gyakran változó jogszabályi háttér. Mentálisan nehezíti a helytállást a tény, hogy a versenyszféra - közel hasonló feladatok elvégzéséért - a közalkalmazottinál jóval magasabb bért fizet. Technikai dolgozóink gyerekekhez való mindennapi viszonyában is nagy szerepet játszik gyermekszeretetük. Ez a munka egyben szolgálatot is jelent, mert a diák számára a kollégium otthon, ahol segítségére vannak. A tisztes gondoskodás, a kölcsönös tolerancia és a megbecsülés a jó hangulatú légkör feltétele. A pedagógus, ill. pedagógiai munkát segítık intézményben eltöltött ideje: pedagógus
pedagógiai munkát segítı
ügyvitel, technikai
összesen
1-5 év
4 fı
1 fı
5 fı
10 fı
5-10 év
1 fı
1 fı
1 fı
3 fı
10 év felett
2 fı
4 fı
6 fı
Vezetıi pályázat
2.3.6
11
Diákönkormányzat
A diákönkormányzat 6 tagja és a szobafelelısök segítik az intézmény vezetıjének munkáját. Mőködésük fı területei: információs és érdekvédelmi tevékenység, közhasznú munkák szervezése, a tanulás segítése, közösségi és szervezeti élet, rendezvényszervezés, szakkörök szervezése, egyéni foglalkozásokon való részvétel, házon kívüli programok szervezése (kirándulások, színházlátogatás, városnézı séták, a fıvárosi kollégiumok közötti versenyeken való részvétel). A DÖK munkaterv alapján dolgozik, amely figyelembe veszi a tanulók kollégiumban eltöltött óraszámát, az évfolyamonkénti leterheltséget, az iskolai délutáni szakköri és egyéb elfoglaltságot. A diákönkormányzatnak fontos szerep jutott a megújított Értékelı lapok átdolgozásában, és a demokratikusan mőködı közösség alapelveinek megismertetésében és gyakorlati elfogadásában. A fórumok: a heti DÖK – összejövetelek,(lehetıség a programokat elıkészítésére, értékelésére, az aktuális problémákat megbeszélésére, az információáramlást a szobafüzetek segítetik), otthongyőlések, diákközgyőlések. Az elmúlt tanévben sikeres, a mőködést bemutató és közösséget erısítı diákönkormányzati tréninget tartottak két másik fıvárosi (Ady és Kisfaludy) kollégium diákjaival. A DÖK elnöke, vagy egy tagja és a diákönkormányzatot segítı tanár minden tanévben részt vett a Diákönkormányzatok Szövetségének tanévnyitó rendezvényén, a Fıvárosi Diáktanács Küldöttközgyőlésén, és pályázati fórumán, Budapesti Konferencián. Hasznos ötleteikkel pályázataink sikerességéhez, azok megvalósításához is hozzájárultak (Egészséghét sportrendezvényei, salátakészítés). 2.3.7 Feltételrendszer Tárgyi feltételek A kollégium 100 éves, négyszintes, nem kollégiumnak épült. 1983 szeptemberében fogadott elıször diákokat, akik a Szlovák Gimnáziumba jártak. Intézményünk 1990-ben vette fel Fábry Zoltán „szlovenszkói” magyar író nevét. A kollégium a belvárosban található, könnyen megközelíthetı. Átalakítása után a pinceszinten a közös rendezvények barátságos helyiségét, a „pinceklubot”, rendeztük be, itt található a „konditerem”, a két kis szakköri szoba, ahol a tanulók látogatót is fogadhatnak, és a DÖK összejöveteleket tartják. A földszinten van a porta, az irodák, a mellékhelyiségek, valamint a kazánház és a karbantartó mőhely. Itt található még az ebédlı, a melegítı- és a teakonyha is. Az étkezést a Terézvárosi Középfokú Kollégium konyhája biztosítja. Van egy pici, udvarunk. Az elsı és a második emeleten helyezkednek el a hálók, valamint egy-egy közös vizesblokk. A szobákban minden tanulónak külön íróasztala, polca, szekrénye van. Az elsı emeleten van a betegszoba, külön teakonyhával és fürdıvel, valamint a vasaló és szárító helyiség is, a második emeleten található a könyvtár, számítógépes kuckó és a tanulószoba. Az intézmény belsı kialakítása rendkívül igényes, a bútorokat a diákok igényei szerint terveztettük, figyelembe véve az életkori sajátosságokat.
Vezetıi pályázat
12
2.4 Pénzügyi feltételek alakulása Az intézmény önállóan mőködı költségvetési szerv a gazdasági teendıket megállapodás alapján - a Terézvárosi Középfokú Kollégium látja el. A kollégiumi költségvetés alapvetı bevételi forrása a fenntartói támogatás, melynek segítségével a mőködést a törvény által elıírt módon biztosítani tudjuk. Az intézmény pedagógiai és minıségirányítási programja, valamint a vezetıi program olyan többletfeladatok is ró a dolgozókra, melyet a költségvetés nem tud teljes mértékben finanszírozni. Ezért szükséges a mőködés egyéni teljesítményeinek, amennyiben az túlmutat a törvényi minimumon, és szakmailag példa értékő, a munkaköri leírásokon túli feladatokat végzı dolgozó többletmunkája pénzügyi eszközökkel, külsı motivációval való növelése. Ehhez a vezetés nem kizárólag fenntartói támogatásra vár, hanem pályázatok segítségével, takarékos gazdálkodással próbál lehetıséget biztosítani. Vezetıként nem a forráselosztó, hanem a forrásteremtı magatartást tartom elfogadhatónak. A gazdálkodás érinti az intézmény karbantartását, felújítását is. Az állagmegırzés átgondolt és tervezett felújítási munkákkal lehetséges. Ennek anyagi vonzata az intézmény pedagógiai programjában részletes kidolgozásra került, bízom a fenntartó támogatásában. 2.4.1 Az intézmény felszereltsége A hatékony pedagógiai munkánk feltételei és eszközei adottak. Kollégiumunk belsı állapota jónak mondható, s ez nem csak a technikai dolgozóknak köszönhetı, hanem pedagógusaink nevelı munkájának is, hiszen diákjaink többsége megtanult kulturált környezetben, kulturált módon élni. Ennek az otthonos, kellemes környezetnek, tisztaságnak igen nagy nevelı ereje van. A tárgyi felszereltségünk a kötelezıen elıírt eszközjegyzéknek megfelel, jelentıs, munkavégzést akadályozó hiány nincs. E témakörben írt nyertes pályázataink is fontos támogatást jelentettek. Az intézmény 14 számítógéppel rendelkezik, valamennyi kapcsolódik az Internethez, továbbá a laptopokhoz külön vezeték nélküli hálózati elérés is adott. A tanulók 10 gépet használhatnak. Kiépítettük belsı hálózatunkat. Multimédiás eszközeink, a tanulást segítı informatikai eszközök és anyagok állandó, korlátlan Internet hozzáférést biztosítanak. Stúdiónk, audiovizuális eszközeink, háztartási kisgépeink, a szobák kellemes, szép berendezése a komfortosságot szolgálják. A konditerem felszereltsége jó, pályázati összegekbıl sikerült megfelelı mennyiségő és minıségő sporteszközt vásárolni, így lányaink akár naponta lejárhatnak edzeni. Három évig diákjainknak bérletük volt az Almássy téri Szabadidıközpont felújított uszodájába, annak bezárása óta a Rudas fürdıbe járunk hetente egy alkalommal. Új függönyöket, sötétítıket, falvédıket vettünk, szınyegeinket folyamatosan cseréljük. Az olvasóvá nevelés a tanári ráhatáson kívül függ a jól felszerelt intézményi könyvtártól is. Könyvtárunkban közel 3000 kötet található, állománya az utóbbi években multimédiás adathordozókkal is bıvült. Szépirodalmon kívül a látogatók társadalomtudományi, természettudományos, történelmi, pedagógiai mőveket olvashatnak, szótárakat, lexikonokat használhatnak.
Vezetıi pályázat
13
2.5 Visszatekintı leltár 2.5.1 Épületfejlesztés
a kémények biztonságossá tétele (2007), az egész épület elektromos hálózatának bıvítése, felújítása (2008), vizesblokk földszinten található helyiségeinek felújítása (2009), a pinceklub és a hozzá kapcsolódó helyiségek teljes felújítása (2009).
2.5.2 Infrastruktúra, eszközfejlesztés a számítógéppark folyamatos bıvítése, a katódsugaras monitorok cseréje TFT monitorokra, belsı hálózat fejlesztése, fénymásolók, videokamerák, oktatástechnikai eszközpark fejlesztése, pl. stúdiófelszerelés, audio- és videó lejátszók, fényképezıgépek, kamerák, konyhai berendezések, felszerelések cseréje, bojler felújítása, bútorzatcsere,(tanulói szekrények, íróasztalok, szabadpolcos cipıszekrények, tanári asztalok, polcok, gazdasági iroda bútorai), ágynemők, épülettextíliák beszerzése, cseréje, könyvtár, videotéka folyamatos fejlesztése, CD-k, DVD-k beszerzése, nagy értékő sportszerek beszerzése.
2.5.3 Törvényességi, szakmai ellenırzések 2006. FPI szaktanácsadóinak látogatása, 2007. könyvtári és gyermekvédelmi szaktanácsadók látogatása, ANTSZ ellenırzés tanéveként egy alkalommal, 2007/2008. tanévben szakmai és törvényességi ellenırzés.
tárolók,
Vezetıi pályázat
14
Pályázatok segítségével elnyert pénzeszközök Az utolsó vezetıi pályázat óta, 2005-2009 közötti idıszakban nagyon sok sikeres, pályázaton vettünk részt. Pályázataik év, tanév 2005.
a pályázat kiírója
témakör DÖK tám.
FKFK
Sport és udvari játékok eszközök
FKFK
Környezetvédelmi…
190.000.-
FKFK
Kulturális események…
100.000.-
FKFK
2006.évi kult események
200.000.-
Oktatásért Közalapítvány
Koll.folyó szakmai kulturális sport kollOKA II.
114.000.-
Fıv.Közgyőlés OB.
Nyári táborok 2005/2006
Fıv.Közgyőlés OB
DÖK- "D" Diáknapok
155.000.-
PRO CULTURA URBIS
Gyermekvédelem
100.000.-
60.000.-
629.000.100.000.-
FKFK
DÖK. 2006/2007
FKFK
Könyvek beszerzése, könyvtár fejlesztésére
FKFK
Sport, szabadidı…
130.000.-
FKFK
A tanulók esztétikai érzékének fejlesztése, ill. kulturális programok (színházjegy) támogatására
100.000.-
FKFK
Környezeti nevelés
117.000.-
2007/2008 FKFK FKFK Oktatásért Közalapítvány kollOKA-X Oktatásért Közalapítvány kollOKA-X
A tanulók esztétikai érzékének fejlesztésére., ill. kulturális programok (színházjegy) támogatására A/Hagyományok ápol., kult.progr. megvalósítása B/Kult. események belépıjegyeinek vásárlása Környezeti nevelés: környezettudatos tevékenység lebonyolítására 1. Szakkörök, diákkör, egészséges életmód 2. Tanuláshoz kapcsolódó területek 3. Könyvtár fejlesztése
117.000.1.294.000.219.500.486.500.-
1. Informatikai eszközök beszerzésére 2. Tanulószoba berendezésére
2.800.000.700.000.-
Okt Közalap kollOKA-XIII.
Programok, kulturális események támogatása Színház, belépıjegyek vásárlására Kollégiumok szakmai munkájának támogatására
173.000.2.150.000.2.323.000.-
Összesen: 2009/2010 Okt. Közalap. kollOKA-XIV I. félév FKFK
225.000.25.000.-
5.867.000.-
Összesen: FKFK
60.000.-
507.000.-
Összesen:
2008/2009 .
72.000.-
462.000.-
Összesen: 2006/2007
100.000.-
Fıv.Közgyőlés OB.
Összesen: 2005/2006
kapott összeg
. Kollégiumok adatszolgáltatása Kulturális események támogatása (színházjegy)
138.000.186.000.324.000.-
mindösszesen:
10.112.000.-
Vezetıi pályázat
15
2.6 A kollégium pedagógiai tevékenységének bemutatása A címben jelzett feladatokat a közoktatási törvény szabályozza. A kis létszámú nevelıtestület következetes normaközvetítı szerepe meghatározó. Empátiakészségük, toleranciájuk maximálisan érvényesül, sajátjuknak érzik a feladatokat, ambíciójuk töretlen. Munkastílusuknak köszönhetıen a kollégium diákjai kellıen motiváltak az elvárások teljesítésére. Ezzel is magyarázható, hogy a kollégiumban az agressziónak nyoma sincs. Ma a kollégium feladata nem csupán az otthonteremtés, az iskolai munka kiegészítése, hanem olyan nevelés, mely elısegíti a beilleszkedést mind a közösségbe, mind pedig a felnıtt életbe. Ennek megvalósítása intézményünkben egyénre szabottan történik. 2.6.1 Pedagógiai program és Alapprogram Az öt éve elkészült Pedagógiai programunk nem jelentett teljesen új feladatot, hiszen az addigi nevelési tervünk is felölelte az ismeretszerzést, a mélyebb betekintést a kultúrába, mővészetekbe. Mindennapi tevékenységünkbe követelményeit beépítettük, e szerint dolgozunk, de célkitőzései már évek óta meghatározzák kollégiumunk nevelımunkáját. Programunk fontos részét képezi a Kollégiumi Nevelés Országos Alapprogramja által elıírt mőveltségi területek alapján kidolgozott kötelezı foglalkozások fejezet. Nevelıtestületünk az FPI által ajánlott, általunk megvalósítható feladatok helyi adaptációjának létrehozásakor a tanulói igényt, a helyi adottságokat figyelembe véve dolgozta ki a témaköröket. Az iskolák számára megfogalmazott és törvényben elıírt kompetenciák a kollégiumi munkában már évek óta jelen vannak. A mőveltségi területek feldolgozásának szabadon választott, struktúrájából adódóan tervezett formáját közvetíthetjük az iskolai munkát kiegészítı, arra szorosan épülı ismeretekkel, miközben fejlıdik módszertani kultúránk, a nevelési folyamat egésze. A bevezetés állomásai: A mőködési feltételek megteremtése az alábbiak szerint zajlott: az SZMSZ és a Házirend módosítása, a pedagógusok felkészítése, szükséges segédanyagok összegyőjtése.
Vezetıi pályázat
16
A megvalósítás tervezése az alábbiak szerint zajlott: Témakörönkénti részletes megbeszélés, komoly vita a módszerekrıl: • kiscsoportos, törvényi elıírás alapján maximum 20 fı, • projektmódszer, tömbösítés, • változatos, gyakorlati módszerek alkalmazása, • külsı elıadók meghívása. A megvalósítás bevezetését követıen a következı problémák merültek fel: nem célszerő, ha minden tanár minden témakörrel foglalkozik, „specializálódás ”- elmélyülés, a tanulók alaposabb megismerése, „Európaiságnál” nincs kellı történelmi elıismeret, „Magyarságismeretnél” nincs kellı magyarságtudat, „Önismeretnél” célszerőbb a bensıségesebb, kis létszámú csoport. A korábbi pedagógiai program a vegyes évfolyamú csoportok kialakítását igényelte. A nevelıtestület a gyakorlat során arra a következtetésre jutott, hogy az évfolyamonkénti bontás célszerőbb a témák feldolgozása szempontjából. Ennek megfelelıen elkészült a foglalkozások ütemezése és a megvalósítás a módosítással gördülékenyebb.
idıpont Szeptember Október
A kötelezı csoportfoglalkozások órabeosztása 9. évf. 10. évf. 11. évf. 12. évf. (3.) (1. ) (6. ) Egészséghét tan.mószertan európaiság,magyarság
November
(5. ) (3. ) (6. ) (1. ) (4. )
December
Január
Február
Március
(2. ) (1. ) (5. ) (6. ) (2. ) (7. ) (6. ) (3. ) (5. ) (4. ) (7. ) (3. )
Április Május
(2. ) (5. ) (1. )
egyén és köz. mővészet és inf
(1. ) környezeti nev (7. ) (1. ) (5. ) (7. ) (4. ) (5. ) (2. ) (6. ) (1. ) Karácsonyi ünnepség (6. ) (7. ) (5. ) (2. ) (7. ) (1. ) (3. ) (7. ) (5. ) (6. ) (2. ) (2. ) (4. ) (5. ) (6. ) (7. ) (3. ) Fábry- napok (5. ) (6. ) (4. ) (2. ) (2. ) (5. ) Egészséghét (1. ) (7. ) (3. ) (2. ) (7. ) (5. )
önismeret
13-15. évf.
életmód,életvitel
(3. ) (4. ) (2. ) (1. ) (3. ) (5. )
(2. ) (3. ) (4. ) (7. ) (5. ) (3. )
(1. ) (7. ) (2. ) (5. ) (6. ) (3. ) (5. ) (7. ) (4.)
(3. ) (4. ) (6. )
(3. ) (5. ) (7. )
(7. ) (3. ) (4.)
(6. )
(5. )
A témakörönkénti óraszám évfolyamonként adott, kötelezı jellegő tanárra, diákra.
(7. ) (5. ) (3. ) (2. ) (6. )
Vezetıi pályázat
17
3. Tartalmi tevékenység A kollégium önálló autonóm intézmény, amely az oktatási-nevelési folyamatban hatékonyan vesz részt. A sikeres nevelés érdekében a személyiség minden összetevıjét mozgósítani kell. Véleményem, hogy a kisebb létszámú kollégium szerencsésebb helyzetben van a család és a társadalom közötti átmenetben. Könnyebben kialakítható a bizalmas légkör, melyben a diákok tanárhoz és egymáshoz való viszonya is közvetlenebb. Jobban kialakul a szolidaritás, szabadabb a véleménynyilvánítás. 3.1 Az intézmény pedagógiai munkájának köszönhetı eredmények elemzése Az elmúlt idıszakban a MFFPPTI megbízásából több ízben látogatott el intézményünkbe szaktanácsadó. Minden különösebb kommentár nélkül felsorolom az általuk megfogalmazottakat: Pedagógiai munka értékelése (2006) Alapdokumentumok, -program megismerése. (2006) Könyvtárhasználat (2007) Gyermekvédelem (2008)
Hagyományırzés, értékteremtés folyik az intézményben. Célszerően egymásra építetten kidolgozott foglalkozási tervek.(Vámos Irén) Teljes tevékenységre kiterjedı pedagógiai tudatosság. Tervszerő alaposság. (Ringhoffer Ervin) Sokrétő, változatos törıdés.(Szalai Tamásné) Kiemelkedı nev.munka, gy.védelem magas szintő ellátása, mentálhigiénés segítés, közösségformálás-programokkal.(Baloghné Bódi Edit)
Töbször támogattuk az FPPTI munkáját kérdıívek kitöltésével, melyek a középiskolás korosztály körében megnyilvánuló agresszivitás vizsgálatára irányultak. A közzétett eredmények alapján örömmel tapasztaltuk, hogy intézményünk helyzete kiemelkedıen jó. 2008-ban az intézményben a 2006/2007-es és a 2007/2008-as tanévet vizsgáló fenntartói szakmai és törvényességi ellenırzés zajlott. 3.1.1 Szakmai vizsgálat A vizsgálat a következı területeket érintette: a minıségirányítás helyzete, tanulmányi eredmények, belsı és külsı mérési eredményeink hasznosulása, könyvtárunk. A szakmai vizsgálatot Dr Karády Györgyné közoktatási szakértı végezte. Szóbeli véleménnyilvánítása igen kedvezı volt, különösen a kollégiumi dokumentumok szakszerősége, formai megoldásai és a DÖK értékelı közgyőlése váltotta ki tetszését. A záró értékelés munkánk minden területére kiterjedıen elismerte a kollégiumban zajló pedagógiai tevékenységet, a Pedagógiai program megvalósulását, a minıségi követelmények teljesülését. Feladatot, fejlesztést – anyagi jellegőek – csak a Fenntartó számára javasolt. 3.1.2 Törvényességi vizsgálat A vizsgálat: a mőködéshez szükséges dokumentumok, személyi feltételrendszer, ügyintézés-iratkezelés, a tanulók ügyeinek intézése, egyéb területekre (pl. térítési díj mértéke) terjedt ki. A törvényességi vizsgálatot az Oktatási Ügyosztály munkatársai végezték, akik a helyszínen interjúztak, dokumentumelemzést készítettek az adott terület munkatársaival, az intézményvezetıvel. A tapasztalatok, megállapítások alapján az összegzésbıl kiderült, hogy a feladatok gyakorlása a jogszabályok, intézkedések betartásával folyik.
Vezetıi pályázat
18
3.2 Tanulmányi munka A kollégium elsıdleges feladata az eredményes tanulmányi munka segítése. Az elızı pályázat célkitőzése a 4, 0 tanulmányi átlag elérése, ami a 2007/2008-évben sikerült. Remélem, erıfeszítéseinknek köszönhetıen az eredményt tartani tudjuk. A mostani tanév I. félévének eredményei is igen bíztatóak, mert az év végi átlag rendszerint jobb a félévinél.
Tanulmányi átlagok irodalom
nyelvtan
matematika
történelem
idegen nyelv
választott
kollégiumi. átlag
2005/06
3,3
3,3
2,5
3,3
3,4
4,2
3,8
2006/07
3,72
3,56
2,23
3,35
3,61
4,3
3,76
2007/08
4,03
3,81
3,33
3,53
4,03
4,4
4,00
2008/09
3,94
3,77
3,43
3,44
3,82
4,2
3,96
3,68
3,41
3,41
3,55
4,06
4,65
3,93
2009/10.I.f.év
A tanulmányi átlagok dokumentálása itt készségtárgyak nélkül történt, és mert a kollégiumnak feladata a továbbtanulásra való felkészítés is, így a súlypontot az érettségi tárgyak jegyei jelentik. A tanulói átlagokba természetesen minden tantárgy beszámítódik. Tanulmányi átlagunk 5 évre visszatekintve 3,7 – 4,0 között mozog. Ez arra enged következtetni, hogy az ország különbözı településérıl érkezett lányok tudásának a továbbtanuláshoz megfelelı szintre hozása, megvalósult. Az évfolyamonkénti átlagok nagyobb szórásának oka többrétegő. Egy-egy évfolyam, vagy egy-egy tanuló eredményeit végigkísérve, az átlagok javuló tendenciát mutatnak.
Vezetıi pályázat
19
Háromlépcsıs szilenciumrendszerben dolgozunk, mely igen bizonyult. Jól bevált a korrepetálási módszerünk (tanár-diák, diák-diák).
eredményesnek
Intézményünkben a tanulás fejlesztése a következıkön alapszik: a tanulás tanítása – elméleti ismeretek nyújtása, kötelezı tanulási idı kijelölése egyéni szempontok alapján, normák, folyamatos kontroll, felzárkóztatás és korrepetálás- kijelölés és saját választás alapján, egyéni fejlesztési terv elkészítése, szintre hozás, korrepetálások, választható lehetıségek, szakköri szinten, tanulásra motiváló pedagógiai megoldások (jutalmak, nyilvánosság, jegyfigyelés). Értékelés hathetente számítógépes kimutatás alapján, az iskolai érdemjegyek szerint, valamint félévenként a közgyőlésen. Értékeléskor figyelembe vesszük a tanuló képességeit, szorgalmát. Fontos, hogy hozott hátrányaikat leküzdve fejlıdésük biztosított legyen, és hogy az életkorból adódó problémáikat is kezelni tudjuk. Felzárkóztató, felkészítı foglalkozások Nagy gondot fordítunk a felzárkóztatásra, mert a kilencedikes tanulók igen nagy tudásszint-különbséggel érkeznek. Minden éven felmérjük tanulóink képességeit és igényeit, és ennek alapján szervezzük a foglalkozásokat, ahol az intézmény pedagógusai többnyire egyéni foglalkozás keretén belül vállalják jelentıs többletfeladatként a 9. és 10. évfolyam tanulóinak felkészítését. A 11. 12. évfolyam tanulóinak a sikeres érettségire és a felvételikre való felkészítése folyik. Felzárkóztatás folyik matematika (1,2,3,) és magyar nyelvbıl, történelembıl és földrajzból, valamint angolból (1,2) és németbıl. Az állandó fejlesztı pedagógiai környezet, a tanulási módszerek elsajátítása az esélykülönbségek mérséklését segítik. A hozott hátrányok összetevıinek ismeretében lehet, sıt kell a differenciál-pedagógia módszereit alkalmazni. A tanárok napi rendszerességgel korrepetálják tanulóinkat a fönt említett tantárgyakon kívül: fizikából, kémiából, pedagógiából, pszichológiából. Felzárkóztatás, tehetséggondozás tantárgyi segítségnyújtás
szakkör,tehetséggondozás
kulturális programok
2005/2006.
224
203
26
2006/2007.
632
344
41
2007/2008.
576
234
48
2008/2009.
416
176
57
2009/2010. I.félév
363
130
30
A tehetséggondozás Súlyozottan fontos, hogy a saját mőveket (fizikai, szellemi) a diákok ne külsı, hanem belsı mércék szerint ítéljék meg. Nem csupán a tanulók érzékenységét kell fejleszteni az esztétikai élmények befogadásához, - hogy képesek legyenek élvezni a társadalmilag ránk hagyományozott mővészeti alkotásokat, - hanem a belsı igényszint kialakítására is törekednünk kell.
Vezetıi pályázat
20
A Fıvárosi Ellenırzési Mérési Értékelési Rendszer (FEMÉR) 2005/2006-es tanévben történt bevezetése óta elvárásainak megfelelıen külön dokumentáljuk a tehetséggondozásra fordított foglalkozásokat. 2005/2006: 203 2007/2008: 234 2006/2007: 344 2008/2009: 176 Házon belül megalakult az ünnepségeken fellépı énekkar, és a színjátszó csoport. A rendszeresen mőködı: fızı -, könyvtár-, sport-, kézmőves-, hagyományırzı-, protokoll-, környezetvédı-, informatikai-, újságíró-, jelnyelv-szakkörök is fontosak tanulóink számára. Szellemi alkotások létrehozására ösztönzı helyek kialakításával, kézmőves foglalkozások szervezésével, erısíthetjük tanulóinkban az önkifejezés érzését és örömét. A mővészeti nevelés jelentıs mértékben fokozhatja a tanulók kommunikatív képességeit, mely a kreativitás fejlesztésének igen fontos eszköze.
Az éveken át folytatott számítástechnikai foglalkozásokra való igény megváltozott, tanulóink mindegyike jó szinten tudja a számítógépeket kezelni, inkább szaktantárgyi kérésekkel fordulnak a rendszergazdához. Tanulóink kollégiumon kívüli tevékenysége A kollégiumban rendszerint vannak budapesti tanulók, de többnyire az ország különbözı kisebb településeirıl érkeznek. A beiskolázási terület, a családi háttér eredményezi, hogy diákjaink különbözı neveltetésőek, szocializáltságuk, a tanuláshoz, a kultúrához való viszonyuk, tudásszintjük különbözı. Szerencsés esetben felismerik annak szükségességét, hogy az iskolai munkán kívül másfelé is orientálódniuk kell. A továbbtanulni szándékozók közül többen járnak fıiskolai, egyetemi elıkészítıre, zeneiskolába, magánkorrepetálásra, tánccsoportban, nyelvvizsga-elıkészítıbe, sportegyesületbe. A 13. 14. évfolyamosaink között olyan is van, aki a családok rossz anyagi helyzete miatt dolgozik, általános iskolai tanulók korrepetálását vállalja, telefonközpontban információs munkát végez, szórólapokat osztogat. A kollégium továbbra is támogatja diákjaink iskolán és kollégiumon kívüli tevékenységét, bízva abban, hogy a sokoldalú képzés meghozza a várt eredményeket, és ambiciózus neveltjeink elérik céljukat. Abban pedig csak reménykedni lehet, hogy idıvel a családok szociális helyzete változik, és megszőnhet a tanulók jövedelem-kiegészítı munkavállalása. Felvételi eredmények Végzıs diákjaink jelentkeznek továbbtanulásra vagy felsıoktatási, vagy valamelyik szakképzı intézménybe. Sikeres felvételek aránya az elmúlt öt évben: 95%-os.
Vezetıi pályázat
21
3.3 A kollégium kapcsolatrendszere 3.3.1 Külsı kapcsolatok A kollégium kapcsolatrendszerét az évente korrigált partnerlista tartalmazza. Sokrétő feladatot ellátó intézményként sokszálú külsı kapcsolatunk van. 3.3.2 Kapcsolat a fenntartóval Az intézmény fenntartóval való együttmőködésére fıleg a gyakorlatiasság jellemzı. Szakmai, pedagógiai autonómiánk biztosított, az eredmények elérése erkölcsi támogatást ad, a törvény által elıírt alapfeladatok ellátása zökkenımentes, segíti a humán erıforrás menedzselését. Mind az OIB és tagjai, mind az oktatási ügyosztályvezetı-úr és munkatársai nagymértékben segítik az intézményben folyó pedagógiai munkát. Az évente hagyományosan Visegrádon tartott munkaértekezletek plenáris ülésein megismerjük a fenntartó és az OIB elvárásait, elégedettségét, korrekt szakmai útmutatást kapunk. A kiscsoportos kötetlen beszélgetések során olyan kapcsolat alakul ki, amely lehetıvé teszi a konkrét gyakorlati problémák megvitatását. A kollégiumi tevékenység mögött Salamon Arnold személyében olyan szakreferens áll, aki messzemenıen támogat, segít bennünket. Munkakapcsolatunk túlmutat az elektronikus formán, többször is járt az intézményben. Gazdálkodási és a fenntartási problémák megoldásában mindig számíthatunk iránymutatásra, segítségre. Meg kell említeni, amit minden szülıi értekezleten is hangsúlyozunk, hogy a szülı csak gyermeke étkezését fizeti, a kollégiumi ellátás ingyenes. Az állami normatívát a Fıvárosi Önkormányzat gyerekenként annak közel kétszeresével egészíti ki. A Fıvárosi Oktatástechnológiai Központ Kht. munkatársai az elektronikus adatszolgáltatásban utóbbi 3 évben elvárásainknak megfelelıen nyújtottak segítséget. A megújított F2 rendszer kialakítása pedig nagyban megkönnyítette az év eleji adatszolgáltatást. Intézményi dokumentumaink elkészítésekor a fenntartó által megfogalmazott útmutatók és feladatmegjelölések szerint jártunk el, biztosítva a felettes szerv stratégiai céljainak megvalósulását kijelölı fejlesztési elképzeléseket. Szándékunk a fenntartó elvárásainak megismerésén túl, a feladatok és a lehetıségek közötti távolság csökkentése, valamint párbeszédek kezdeményezése, eredmények bemutatása, az általunk képviselt normák fenntartása, erısítése. 3.3.3 A kapcsolódó iskolák A Fábry Zoltán Leánykollégiumban, ebben a tanévben 19 iskola diákja lakik. Bázisiskolánkkal szoros kapcsolatban vagyunk: munkatervek egyeztetése, egymás pedagógiai programjának megismerése, részvétel iskolai értekezleteken, ünnepségeken, hospitáláson. Az elızı pályázat vezetıi programjának célkitőzései között szerepelt, hogy az elkövetkezendı ciklusban az iskolák pedagógusaival legalább évente egy alkalommal személyesen is találkozzunk a kollégiumban. Azóta minden év decemberében sikeres Tanári fórumot szervezünk, ahol a kapcsolódó iskolák osztályfınökei, gyermekvédelmi felelısei intézményünkben saját tanulóikat más, „otthoni” közegben látják, pedagógusainkkal kötetlen keretek között beszélgetnek a tanulókat érintı problémákról, ezzel is segítve és kölcsönösen támogatva egymást.
Vezetıi pályázat
22
3.3.4 Kapcsolat a szülıkkel A rendszeres kapcsolattartás ebben az esetben is nagyon fontos. A felvételi beszélgetés szülıi részvétellel, a tanévenkénti két szülıi értekezlet, a félévkor és év végén elkészített, a tanulókkal is egyeztetett, szülıknek elküldött Értékelı lap, mely az értékelés minden területére kiterjed, is ezt a célt szolgálja. Minimálisra sikerült csökkenteni az intézménybıl igazolatlanul távol maradó tanulók számát. Kérésünknek megfelelıen a szülı minden esetben írásban kéri, hogy gyereke elhagyhassa a kollégiumot, vagy igazolja a távolmaradást. Szoros, ha kell, napi kapcsolatban vagyunk. A problémás tanulók viselkedésérıl gyakran értesítjük ıket, bármikor bejöhetnek intézményünkbe, érdeklıdhetnek gyermekeik fejlıdésérıl. 3.3.5 Kapcsolat a budapesti kollégiumokkal Mindannyiunk számára fontos, hogy a budapesti középiskolai kollégiumokkal tartsuk a kapcsolatot. Vezetıi szinten rendszeresen megbeszélés folyik az aktuális problémákról (Ady, Uzsoki, Ferenczy, Terézvárosi, Vécsey, Pannónia, József Attila), munkaközösségi szinten is segítjük egymás munkáját. Tantestületi szinten, az MFFPPTI által szervezett mőhelyfoglalkozásokon, lehetıség adódik szakmai megbeszélésekre, fejlıdésre. Tanulói szinten, közös szabadidıs – kulturális, sport – programok adnak lehetıséget az ismerkedésre. Az elmúlt tanév számunkra nagyon fontos eseménye volt három budapesti kollégium – Ady, Kisfaludy, Fábry - között létrejött közös rendezvénysorozat. A „Tanuljunk egymástól” program keretén belül, az Oktatásért Közalapítvány támogatásával megvalósult 2x3 nap minden résztvevı számára sok pozitívumot hozott, és elhatározást, hogy ezt a kezdeményezést a továbbiakban folytatni, bıvíteni lehetne. 3.3.6 Egyéb kapcsolatok Az Országos Kollégiumi Szövetség egyre gyakoribb rendezvényein, továbbképzésein vezetıink és tanáraink is rendszeresen részt vesznek, ahol az egész ország területérıl érkezett kollégáktól van lehetıségünk tanulni, velük eszmecserét folytatni. Kapcsolatunk a rozsnyói Egészségügyi Szakközépiskolával az utóbbi két évben kissé lazult ugyan, (személyes probléma), de igyekszünk az együttmőködést megújítani. Ez a szakmai érdeklıdésen kívül azért is fontos, mert a hagyományos szlovákiai kirándulások alkalmával szálláshelyet biztosítanak számunkra. 3.4 Hagyományápolás 1990-ben magas szintő irodalmi mősor keretén belül történt a „Fábry Zoltán névadó ünnepség”. Azóta minden éven a Fábry-héten megemlékezünk a szlovákiai magyar író életérıl és munkásságáról. Az általa képviselt gondolatok, - az egységes Európa képe, békeszeretet - ma is rendkívül aktuálisak. Élete, munkássága a „vox humana” jegyében zajlott, mely követendı példaként állítható kollégiumunk minden tagja elé. Névadónk életmővét bemutató falrészt készítettünk. A Fábry–hagyományok ápolása, az író szellemiségének ébren tartása, szülıházának, sírjának látogatása programjaink között szerepel. Célunk, hogy a kollégiumban lakó gyerekek a négy év alatt legalább egyszer eljussanak szülıfalujába, a szlovákiai Stószra.
Vezetıi pályázat
23
Hagyományos éves rendezvényeink Gólyatábor, az elsısök fogadása, a kollégium és a város bemutatása, ismerkedési est, városismereti vetélkedı, vidám játékok, egészséghét, ısszel-tavasszal (egészséges ételek, egészséges életmód, sport, elsısegélynyújtás, elıadások), Mikulás, karácsonyest, (fenyıfadíszítés, közös ünnepi vacsora, mősor), farsangi táncház, Fábry-napok (ünnepi mősor, „pesti portya”, - történelmi vetélkedı, népdal-, néptáncest), kiállítások kézmőves munkákból, ballagás (végzıs diákjaink búcsúztatása), Gyermeknap-kirándulás Szabadszállásra, 3.5 Továbbképzések Az értékelt idıszakban valamennyi pedagógus részt vett különbözı továbbképzésen, mőhelyfoglalkozásokon. Évente átlagosan 20 alkalommal képviseltük az intézményt. Pedagógus-továbbképzésre szánt keretünk alacsony, ezért lehetıleg ingyenes, de alaptevékenységünket erısítı tartalmas képzéseken igyekeztünk részt venni. év
fı
2005/06. 2006/07. 2007/08. 2008/09. 2009/10.
6 6 7 7 6
nev.módszertani továbbképzés 7 8 18 53 10
tanfolyam 7 2 2 2 2
további képesítésért tanult 2 2 2 2 2
A tantestület által választott témák: kollégiumi mőhelyfoglalkozások különbözı témákban, SNI, minıségirányítás, könyvtár, gyermekvédelem, pályázatírás, fejlesztıpedagógia, matematika, környezetkutatás, sporttudósítás, agrassziókezelés, drogprevenció-tréning, konfliktuskezelı-tréningen, önismereti tréning. A nevelıtestületi értekezleteken valamennyi kolléga lehetıséget kapott, a továbbképzéseken szerzett tapasztalatok megosztására. Képzettség szintjét emelı diplomát szerzett 2 fı (ebbıl intézményi támogatásban 1 fı részesült), 120 órás továbbképzést teljesített 1 fı. A fentiekbıl következik, hogy a tantestület professzionalizálása jó irányban halad. 3.6 Minıségfejlesztési folyamatok Az Intézmény Minıségirányítási Programja (IMIP) megfelelıen a kor követelményeinek és a fenntartó elvárásainak, tartalmazza mindazon célokat és feladatokat, melyeket szem elıtt tartva a vezetés elkötelezte magát a minıségfejlesztési folyamat mellett, amely a kollégiumi tevékenység konkrét segítését jelenti. Az intézményi programról, mely célkitőzéseken alapul, és folyamatjellegő, a 2007/08-as tanévben lezajlott szakmai vizsgálat is elismerıen szólt. A minıségirányítási rendszer mőködtetésének fontos eleme a folyamatosság. Ez teszi lehetıvé, hogy a szervezet megfelelıen alkalmazkodjon a külsı és belsı elvárásokhoz. A projektekhez tartozó feladatok leírása, meghatározása és a csatlakozó dokumentumok kezelése szabályzatban történik, melyet folyamatosan módosítunk.
Vezetıi pályázat 24 A folyamatos javítás célja, hogy az intézményben a mőködés során kapott mérések, értékelések eredményei alapján megtegyük a fejlesztı intézkedéseket, így a problémákat az egyén, a csoportok, a munkaterületek és a szervezet egésze szintjén megszüntessük. Az intézmény 2004-ben elkészült Minıségirányítási programjának módosítása a 2006/2007. tanévben zajlott. Az IMIP tartalmazta pedagógusainak meghatározott ütemben és gyakorisággal történı értékelésén kívül a fenntartói célok és feladatok intézményekre vonatkozó kibıvítését is. Ezek a következık: szorosabb és hatékonyabb együttmőködés az iskolákkal, a civil szervezetekkel. gazdag programkínálat a hátrányos helyzet és az esélykülönbségek csökkentésére, a személyesebb kapcsolat ápolása a nevelı és a kollégista között, családi háttérfunkció erısítése. hagyományápolás és a kollégium egyéni arculatának megtartása és erısítése, a nevelıtestület stabilizálása. A minıségirányítási program bevezetése óta az alábbi fajtájú mérések történtek: a program indításakor valamennyi diák elvárásának mérése, pedagógusaink elvárása a vezetéssel szemben, a partneriskolák elvárásait is szerettük volna megtudni, de csak egy válaszolt, minden tanév elején a szülıi elvárások mérése, értékelése, tanév végén a végzısök és szüleik elégedettségét vizsgáltuk. Az általunk megjelölt kritériumok alapján, a teljesség igénye nélkül néhány vizsgálat eredménye: A tanulók 72%-os, magas elvárást jelöltek: tisztaság, felszereltség a tanuláshoz, nevelıtanárok diákok kapcsolata, nevelıtanárok munkája kérdéskörökben. A szülık 90%-ban tartották fontosnak a pedagógusok szakmai és pedagógiai felkészültségét. A legalacsonyabb elvárás: sportolási lehetıség, rendre, fegyelemre nevelés, szabadidıs programokkal kapcsolatban volt. Diák-elégedettségi magas mutatók: megközelíthetıség, sportolási lehetıség, nevelıtanárok diákok kapcsolata, szabadidıs programok, egészséges életmódra nevelés (72-82%). Alacsony mutatók: étkezés minısége, pályaorientáció segítése. A szülıi elégedettség a diákokéihoz hasonlóan alakult: nevelıtanár és szülı kapcsolata, irányított szabadidı, rend, fegyelem, helyes „énkép” kialakítása (75-76 %). A dolgozói magas elvárásszint (94 %): a motiváló tényezık, a csapatmunka, a hatékonyságra vonatkoztak, az alacsonyabb: a kollégium környezetére. A magas elégedettség a kollégium környezetét, a kapcsolati hálót, a motiváló tényezıket érintette (84 %). Tanári magas elvárás (84 %): motiváló tényezıket, intézményen belüli hatékony kapcsolatokat, az alacsony elvárás az épület állapotát, étkezést illette. Az elégedettség a kollégium környezetére, a kapcsolati hálóra vonatkozott (68 %). A program 2008/2009 – es felmérésébıl az derült ki, hogy magasabbak lettek az elvárások a kezdetieknél, és szigorodtak az elégedettségi mutatók. Tanulói elvárás (78 %) és elégedettség (72 %) A tanulók számára fontos elvárás volt, a kollégium felszereltsége (tanuláshoz, mindennapokhoz), az étkezés körülményei, mennyisége, minısége. Számukra az egymás közötti viszony és a nevelıtanárokhoz főzıdı kapcsolatuk is jelentıs, továbbá, hogy segítsünk nekik az iskolai felkészülésben, és hogy különbözı szabadidıs programokat (színház, kiállítás) szervezzünk. Tanév végén ezekkel a dolgokkal meg voltak elégedve, valamint kiemelték az egészséges életmódra, környezetvédelemre irányuló nevelési munkánkat. Szülıi elvárás (84 %) és elégedettség (76 %). A szülık elvárásai nagyon hasonlóak a diákokéhoz, emellett pedagógiai munkánk legtöbb területét is fontosnak tartották. A tanév végi mérésnél az alábbi területekkel voltak megelégedve: iskolai felkészítés segítése, gondoskodás, törıdés, szabadidıs programok szervezése.
Vezetıi pályázat 25 2008-2009 es tanév elején klímafelmérés készült valamennyi dolgozó megkérdezésével. A kérdıív összeállításánál igénybe vettük az FPPTI segítségét. A felmérés és kiértékelés külön készült a pedagógusok valamint a nem pedagógus munkakörben alkalmazottak esetén. Tanári elvárás (90 %) az elégedettség (80 %). A nevelıtanárok legmagasabb elvárása a motiváló tényezıkre, a pedagógiai és szervezési munkára, az intézmény valamennyi dolgozójával és a diákokkal való jó kapcsolat meglététére is vonatkozott. Az év végi mérésnél a motiváló tényezıkkel (erkölcsi-anyagi elismerés, munkahelyi légkör) voltak legjobban megelégedve, valamint a továbbképzési lehetıségekkel. Úgy gondolták, olyan intézményben dolgoznak, ahol megszerzett ismereteik alapján módjuk van, lesz dolgozni, lehetıségük lesz megújulni. Valamennyi, nem pedagógus munkakörben dolgozó alkalmazott elvárásai között az épület tisztasága, a megközelíthetıség, rekreációs lehetıség van kiemelt helyen. Az elégedettségi mutatók ezeken kívül a munka szervezését, a motiváló tényezık meglétét és a kapcsolati hálók erısségét jelentik. Korábban is foglalkoztunk értékeléssel, de tervezetten és programszerően csak a tanulók teljesítményének értékelése volt elvárás és feladat. Az elızı tanévben kezdtük el a tanári értékelések bevezetését (két kolléga értékelését végeztük el - eredmény: kiváló minısítés), az idei tanévben pedig az intézményvezetı értékelése és önértékelése zajlott. Az értékelés területei: az intézmény jogszerő mőködésének biztosítása, forrásteremtés és elosztás, szervezeti struktúra és kultúra a pedagógiai folyamatok vezetése, fejlesztése minıségirányítás, minıségfejlesztés. A kérdıíviek összesítése alapján az elégedettségi mutató: 93, 4%. A különbözı felmérésekbıl kiderült, hogy feladatunk számtalan, munkánk minden területén van tennivaló bıségesen. Legutóbbi SWOT-analízisünk mutatja az egyes területeket: Összefoglalva: erısségeink: a kollégium jó elhelyezkedése, felszereltség, kis közösség, jó kapcsolat iskolákkal, szülıkkel, kulturált környezet, családias légkör, barátságos hangulat, egységes vezetés, szervezettség, képzett tanárok, kreatív diákok, összetartás, kompromisszumkészség, szabadon választott tanulási hely, tanulmányok, programkínálat, technikai dolgozók feladatvállalása, lehetıségek tanulás, nyelvtanulás, szakkörök, sportolás, számítógép használata, Internet, versenyek, kirándulások, a város megismerése, tanár- diák együttmőködés, önképzés, önfejlesztés, szabad véleménynyilvánítás, teljes egyetértés megvalósítása,
gyengeségeink: (fejlesztésre várnak): közösségi munkában való részvétel, együttmőködés, kölcsönös tisztelet, bizalom helyhiány, gyengébb tanulók felzárkóztatása, felelısségvállalás, szakköri vállalások teljesítése, motiváció: „számomra hasznos, jó”,
félelmek: kedvezıtlen demográfiai hatás, összetartó erı fellazulása, pénzhiány, egymással való törıdés elhanyagolása, tanulmányi átlag romlása, erısségek eltőnése, romló társadalmi megbecsülés,
Vezetıi pályázat
26
4. A kollégium fejlesztési stratégiája az iskolai tanulmányok folytatásához meglévı feltételek bıvítése, személyes törıdés, gondoskodás a tanulókról, gyermek- és ifjúságvédelem támogatása, a tanulási kultúra és korszerő világkép fejlesztése, humánus légkörben, közösségi életre, társadalmi beilleszkedésre való nevelés, hátránykompenzáció, környezettudatos magatartásra nevelés, egészséges életmód, életvitel, háztartási ismeretek segítése, magyarság, nemzetiségi lét, európaiságra való nevelés, képességeknek és érdeklıdésnek megfelelı személyiség és tehetség fejlesztése, nemzeti és anyanyelvi nevelés segítése, pályaorientáció segítése, szociális képességrendszer fejlesztése, sportolási, mővelıdési, önképzési lehetıségek biztosítása. A feladatok meghatározásában támaszkodnunk kell az eddigi pedagógiai és eszközrendszerre. Tovább kell folytatni, kiegészíteni, frissíteni, ami jól bevált. Megvizsgáljuk a kevésbé eredményes területeket. Új feladatokkal, módszerekkel, eszközökkel gazdagítjuk kollégiumunk mindennapjait. A rövid, közép és hosszú távú feladatok megoldásában maximálisan támaszkodom a jelenlegi nevelıi testületre. Önképzésükre, szervezett továbbképzéseken való részvételre szükségük van, és erre minden reális lehetıséget biztosítok. 4.1 Szakmai feladatok Nagyon fontos a törvényi elıírások teljesítése. A kollégiumi Házirend, SZMSZ és az IMIP módosítása megtörtént. Az indítás zökkenımentes volt, korábbi tapasztalatokra, jó hagyományokra építhettünk. Pedagógiai programunk módosítására ebben a tanévben kerül sor, a Kollégiumi Nevelés Országos Alapprogramjának változása miatt. A nevelési alapelveket tartalommal kell megtölteni, de ez csak a munkavégzés során lehetséges. Kollégáimmal együtt vállaljuk az útkeresést, az egyes munkaterületek és lehetıségek kipróbálását illetıen. Mindez szorosan kapcsolódik a kollégium egyik alapfunkciójához, az esélyteremtéshez is. A Pedagógiai programban foglaltak alapján javaslom megerısíteni: a kreativitást, szociális érzéket és a szolidaritást, a demokrácia szabályainak tiszteletben tartását, a környezeti problémák iránti érzékenységet, más nemzetek, nemzetiségek, kultúrák iránti megértést. Nagyobb hangsúlyt kell helyeznünk az anyanyelvi kultúra, a kommunikációs készség fejlesztésére. A fiataljaik egy része nehezen fejezi ki magát szóban, ezért fontos, hogy a kollégiumi foglalkozások keretén belül, a már elindított és harmadik éve jól mőködı, belsı pályázatokon való megjelenéssel fokozottan lehetıséget kapjanak szókincsük, beszédkészségük gyarapítására, kreativitásuk növelésére, annál is inkább, mert az emelt szintő érettségi bevezetése ilyen jellegő próbatétel elé is állítja diákjainkat.
Vezetıi pályázat
27
Szakmai feladatunk a közösen megfogalmazott, autonómiára épülı, kulcskompetenciákat támogató egyéni, nevelési- oktatási koncepció továbbfejlesztése. 4.1.1 A feladatok ütemezése Rövid távú feladatok: Külsı kapcsolataink aktivizálása, a minıségfejlesztés folytatása igények figyelembevételével, a tanárok, osztályfınökök gyakoribb kollégiumlátogatásának szorgalmazása.(m) A Kollégiumi Nevelés Országos Alapprogramjából adódó feladatok integrálása a nevelési – oktatási rendszerbe, kulcskompetenciák fejlesztése. A felvételi eljárások rugalmas kezelése, a pályaválasztás naprakészségének biztosítása, a 12. évf. tanulói számára célirányos pályaorientáció fıiskolára járó volt diákok beszámolói alapján. A verbális kifejezıkészség, a kommunikáció fejlesztése közösség elıtti szerepléssel. A meglévı értékek középpontba helyezése, a kollégiumi értékrend, példa tisztelete. Az önképzıköri tevékenység folytatása (énekkar, színjátszás, kollégiumi honlap). Tudományos diákköri pályázatok folytatása – írásbeli és egyéb alkotások létrehozása. Az szociálpszichológiai ismeretek beépítése évfolyam-foglalkozásokba. Életvezetési tanácsadás elérhetısége minden kollégista számára (pszichológus). Különbözı, iskolai tanulmányi versenyeken való részvétel támogatása. Kollégiumok közötti versenyeken való részvétel, szem elıtt tartva a saját programhoz való csatlakozás hasznosságát és idıbeli egyeztethetıséget. A munkaterv és az éves program módosítása az idıgazdálkodás hatékonyságának erısítése. A szabadidıs tevékenység egyéni érdeklıdésen alapuló tevékenységek szélesítése, a megmérettetés lehetıségének kibıvítése.
programszervezése,
Középtávú feladatok: Kapcsolódó iskolákkal való szoros együttmőködés folytatása, kontroll és korrekció minden téren.(m) a kulturált fıvárosi szabadidıs szolgáltatások kedvezményes elérésének biztosítására, a már meglévı programok további mőködtetésével, kibıvítésével, (egészségnevelési programok, színjátszó szakkör,(m). hagyományaink felülvizsgálata, tárgyi feltételeink javítása mellett. Hosszú távú feladatok: Szakmai tapasztalatok bemutatása (nevelıtanári fórum). Képzettség fokozatos és folyamatos növelése. a kollégium belsı munkaszervezésében a családiasabb, tanulástámogatási formák kialakítása, a tanárok továbbképzése a témában, módszertani modellek felhasználása.(m) a nevelıtestület bevonása a minıségszervezésbe, önállóságuk erısítése. (m)
Vezetıi pályázat
28
Folyamatos feladatok A szakképzı évfolyamok tanulóinak felkészítése a pályakezdés nehézségeire, teendık állásszerzés érdekében. A gyenge tanulmányi eredményt felmutató tanulók motiválása a választott szak iránt, vagy ha ez szülıi kényszerre történt, a szülıkkel való megegyezés értelmében egészséges pályamódosítás javaslása. a jó szintő honismereti foglalkozások, városnézı sétákat, hazánk tájait megismerı tanulmányi kirándulások szervezésének folytatása. A versenyképesség növelése, egészséges versenyszellem kialakítása. az egész személyiség fejlesztését szolgáló élethosszig tartó tanulás motivációs bázisának kialakítása. 4.2 Tanügy-igazgatási feladatok A törvényi elıírásoknak megfelelı és szervezett mőködés az intézményi dokumentáció naprakészségét feltételezi. Ebben fontos szerep hárul a vezetésre és minden érintett dolgozóra. A kollégiumi modell, csak jogi normák által meghatározott rendszerben mőködtethetı. Az erıforrások teljes skáláján elvárt a naprakész, igényes, tárgyi és személyzeti nyilvántartás. A tanulókhoz kapcsolt tanügy-igazgatási feladatsort is csak felelısséggel lehet végezni: tanulói nyilvántartások, egészségügyi, személyi adatok vezetése, az étkeztetéssel járó adminisztráció, valamint ennek vetülete. 4.2.1 A feladatok ütemezése Rövid távú feladatok: Dokumentumok, nyomtatványok teljes mértékő átvizsgálása, naprakészségének biztosítása, a törvényi változások szabályzatokba történı átvezetése. Praktikus, az informatikára épülı nyilvántartások készítésének folytatása, a kapcsolódó dokumentumok vezetése, az ügyiratkezelés szabályainak betartása mellett, az elektronikus nyilvántartási rendszer frissítése. Az autonóm, felelıs munkavégzés minden területen való fokozása. A szervezeti kultúra elemeinek gazdagítása, kiadványok, ajándéktárgyak készítése, a meglévık fejlesztése. Középtávú feladatok: A minıségfejlesztés tanügyi megjelenítése. Hosszú távú feladatok: A minıségfejlesztés folytatása, mérés, értékelés, visszacsatolás. A pedagógiai klíma megırzése, fejlesztése. 4.3 Gazdálkodás 4.3.1 A feladatok ütemezése Rövid távú feladatok: Takarékos megoldások következetes alkalmazása mellett az épület állagának megırzése. Forrásbıvítés, pályázatok segítségével. A HACCP rendszerő üzemeltetés, a lakhatási feltételek javítása.
Vezetıi pályázat
29
Középtávú feladatok: Intézményi komfort javítása, a kimaradt területek felújítása (bejárati folyosó, lépcsıház). A betegszobai fürdı felújítása. A csatornahálózat korszerősítése, az udvar burkolatának cseréje, társalgó kialakítása. Feladatfinanszírozás elérése. A könyvtár szakirodalmi kínálatának fejlesztése, idegen nyelvi gyakorlóanyagok bıvítése. A DVD- és CD-tár gazdagítása. A gondnok és az iskolatitkár munkájának megkönnyítése érdekében az ügyvitel gépesítése, nyilvántartó szoftverek vásárlása. Folyamatos feladatok Gazdasági évenként fejlesztési, beszerzési, karbantartási prioritáslista összeállítása, megvalósítása. A munkafeltételek folyamatos javítása, korszerősítése.
5. Vezetési elképzelések, összefoglalás A kollégiumnak, mint oktatási-nevelési intézménynek ki kell alakítania, és határozottan ismertetnie kell elvárásait, magatartási-viselkedési követelményeit, hiszen ezekbıl kitőnik egy olyan erkölcsi-érzelmi értékrend, amelynek szellemében a pedagógusok nevelni igyekeznek. Közös célunk: hatékonyan mőködı, nyitott, a partnerek igényeinek megfelelni akaró és tudó intézmény szervezése. Olyan kollégiumkép alakítása, ahol együtt van a jogszerőség és a következetesség, a szülıi házból hozott minta és az ingergazdag pedagógiai környezet hatása, a tanárok felkészültsége, szakmai ismerete, emberi értékeik, érzékenységük az aktuális problémák megoldásakor, az értékadási és elfogadási szándék; a segítı gondoskodás a technikai dolgozók részérıl, a kölcsönös tisztelet és sok-sok szeretet. Mindezen tényezık beépülnek neveltjeink személyiségébe. Vezetıként is fontos számomra a tanulókkal a szoros, áttételek nélküli napi pedagógia kapcsolat. Az elkövetkezendı évekre felvázolt terveim egy már kialakult, bejáratott családias légkörő kollégiumi életre épülnek a helyismeret teljes birtokában. A Fábry Zoltán Középiskolás Leánykollégiumban tizedik éve dolgozom igazgatóként. Munkám során igyekeztem a rám bízott feladatokat képességeimhez mérten hiánytalanul teljesíteni. Vezetıi stratégiám is ehhez igazodó: világos irányvonalak, fejlesztési folyamatok, jövıkép megfogalmazása, a demokratikus vezetési elvek betartása, a kollégákkal közös hang megtalálása, az elképzelések, támogatásukkal történı megvalósítása, egymás naprakész informálása, szakmai, módszertani fejlesztések bevezetésének segítése, konstruktív bírálat, a dolgokhoz való pozitív hozzáállás, a közös tervezés és továbblépés lehetısége, az emberközpontú vezetıi gyakorlat,
Vezetıi pályázat 30 saját teljesítmény továbbképzés útján történı fokozása, a beosztottak képzési, továbbképzési lehetıségeinek biztosítása, a költségvetés erejéhez mért erıforrások, hasznos kezdeményezések támogatása, a beosztottak erıfeszítésének idıben való elismerése, az információáramlás hatékonyságának vizsgálata,
a fenntartóval való folyamatos egyeztetés, tapasztalatcsere,
a szülıi vélemény meghallgatása és beépítése a munkánkba,
a tanulói igények ismerete (az „érted haragszom, nem ellened” elv napi alkalmazása),
a kölcsönös bizalom, a partnerek tiszteletben tartása, az intézmény értékeinek, célkitőzéseinek támogatása, a kollégium külsı, pozitív megítélésének elısegítése, a fejlesztéshez és a célkitőzésekhez illeszkedı intézkedési tervek készítése, a tervkészítés folyamatának betartása, a pénzügyi források elosztása az intézmény jövıképének megvalósulása érdekében. A program jövıalakító tervet tartalmaz. Csak itt és csak együtt valósítható meg. Kivitelezésére hívom a kollégiumban dolgozó: pedagógusokat, pedagógiai munkát segítıket, a technikai dolgozókat és a diákokat. Együtt vagyunk a folyamatosság feltételei. Eddigi eredményeink is bizonyítják a megbízhatóságot, terhelhetıséget az áldozatvállaló képességet. Bemutattam a kollégiumot, célokat, feladatokat fogalmaztam meg, továbbépíthetı reális jövıképet tártam föl. Együttmőködı kollégiumi közösség irányítására szeretnék továbbra is vállalkozni. Hívom és várom a programot elfogadó munkatársakat, hogy közösen valósíthassuk meg az elképzeléseket, egy gyerek- és emberközpontú intézményben. Végezetül egy Khalik Gibrantól származó gondolattal szeretnék szintézist alkotni: „… együttlétetekben hagyjatok teret egymás között, s engedjétek, hogy a szél és a mennybolt táncra kerekedjék közöttetek. Szeressétek egymást, de ne tegyétek a szeretetet bilinccsé: alkossatok belıle inkább összekötı tengert lelketek partjai között… álljatok egymás mellett, de ne túl közel egymáshoz.” Budapest, 2010. január
……………………………. Veres Katalin