Versfélék Régi Versek (24) Tittiri Suhanó, repülő tündér-szárny, Szaladó könnycsepp, tarka virág. Szikra mosoly, tipegő pici láb Ölelő holnap, friss-szagú ágy. Moccan a szíved, hangja ha szól, Kacagó lepkét, fényt duruzsol. Tőle a bánat szárnyaszegett, Játszani hívja életemet.
Csillogni vágyom. Égni, repülni. Hajnali háztetőn, szivárványon ülni. Vágyom kacagva a Tejútra lépni, Vágyom meghalni, élni, remélni.
Árnyak Már napok óta lesnek rám testetlen árnyak Már napok óta kereslek, s nem talállak. Próbálom rejteni, mennyire félek és elhinni, egyre többet érek, De ez is hiába. Minden kevés. Várom, hogy jöjjön az ébredés.
Dimenziók Láttál már viharba bújt tájat, ahogy a levendulán átsüt a nap? És égből kihasadt spenót-fákat? Nézem őket, ahogy a vonat halad. Megbűvölve hallgatom egyre, hogy dobol a vihar az acéltetőn, És látom, ahogy felrázza a tájat, Miközben átront az ijedt mezőn. Még néhány perc, és csend van újra. Tétova fénnyel süt ki a nap.
Ülök csendben és hallgatok egyre. Hallgatom, ahogy a vonat szalad.
Szerelemkeresemhányódvavágyódvavédtelenszerelem Csatázunktalálunkrészegenvédtelennemtelenkeresemszerelemszerelem
VáLSáG Nagyon gáz, hogy a takaró alól folyton kilóg a lábam. Igazán lehetne hosszabb ez a k.va takaró.
Hommage A vaskapu csapódását hallom, Apa jön a régi kerten át. Anya varr, egy öreg ruhát foltoz, Nagypapa meg bort visz, s dudorász. Nagymama a kertben gyomlál éppen, mellette térdelek, mint egy rossz diák. Nélkülük már konganak a falak, hiányuktól szürke lett a ház. Dorgálásuk ma is egyre várom, annyi mindent megfogadnék már, Behunyom a szemem, és már látom: varázsló lettem, és király, S parancsomra velem vannak újra, s élnek mind a hűvös, vén szobák. A vaskapu csapódását hallom, s eltűnnek a fényen kelve át.
Nélküled nem vagyok semmi sem. Istenem, Istenem, Istenem.
Veronica Franco védőbeszéde Bevallom: vétkeztem. Sokakat szerettem, s megadtam nékik azt, amiért asszonyaik szívéhez, s szemérméhez esedeztek hasztalan. Százszor, ezerszer is megszántam a vágyat, s benne a gyenge férfit, aki aranyat, s kincset délibábért oly bőven mért. Gyónom néktek, hogy cellámban sírva megtagadtam eddigi életem, s hamisnak mondtam mindent, mi voltam, s vagyok, de magamnak, s az Úrnak nem hazudhatok. Tanúságot teszek hát előttetek állva, kiket sajnáltam, s kik nagy hangon bíráljátok ezért bűnös életem, hogy lelkemben nincs más érzés csak alázat, bocsánat, s szerelem. S hogy veletek mindennap vétkeztem, s vétkezem. Sorsomat, mit nem magam választottam szabadon, vállalom, s ha halnom kell, hát legyen. Nem tagadom meg eddigi életem.
Veronica Franco, a költő és kurtizán emlékére. Élt Velencében, 1546-1591-ig.
Egyszerűen Hiszek dogma nélkül, alkotok félsz nélkül, Szeretem szívből, kereken, ki ostorral támadt ellenem. Elbűvölnek az angyalok, ámulok egyre, hogy vagyok, s Istennek műveként létezem. Mindennel egy az életem.
Három Haiku- féleség Haiku „Varga - módra” Szerelmes vagyok. Ólmos fáradtság rajtam, Ha nem látom őt.
Liba Tehetségtelen. De öntudatos. Nagyon. Kávét főzz inkább.
Komoly? Zene! Szigorú rendszer. Szív, erő, logisztikon. Ne hagyd veszni még!
Népdal Lány voltam, rózsa voltam Vágy voltam, mályva lettem Letéptek, megszenvedtem Szeretőm megvéreztem Kínjaim elhantoltam Magamat meggyászoltam Harmadnap újra éltem Szerelem tengerében.
Pillanatok Egyedül erősebb az ember. Ne hidd, hogy egy társ segít feloldani félelmeid, szorongásod. Társad csak pillanatnyi megnyugvást adhat. Néha hiányoznak a pillanatok.
Az egyedüllétben az a jó, hogy senki sem zavarja a magányod…
Egy nő sohasem bocsátja meg az árulást. Megcsalást, hitszegést, hazugságot százszor inkább, de az árulást soha. Nem csak a férfi szereti sokáig azt a nőt, akit valaha szeretett, a nő is örökké szeret, de az árulás szétszakítja a lelkeket, s hiába az örök szerelem, az sem elég a felejtés kegyelméhez… Az lenne az igaz élet, ha a férfi és a nő nem szenvednének egy életen át magukat félnek gondolva, s művelné mindegyikük legjobb tudása szerint az emberek mesterségét.
Ünnep van. Asztalon kalács és sonka. Koszos kisgyerek les vágyódva koncra. Elmegyünk mellette. Hisz más sem adott! Örvendjünk! Megváltónk feltámadott!
Ha lenne hitem, lennék, úgy hiszem.
Nász Szétszakít minket a szerelem Szívemet hiába keresem. Tűzpiros vágyakban hányódva Sikítva, hallgatva, vágyódva, Lelkünket alázzuk védtelen. Keresztre feszít a szerelem. Örvényben kavargunk-csatázunk Megnyugvást sohasem találunk Pusztulunk egymástól részegen Istenre vágyódva nemtelen Szívemet hiába keresem
Keresztre feszít a szerelem… Keresztre feszít a szerelem…
Mami Van egy virágom. Meseszép virág… Sose láttam nála elbűvölőbb csodát… Vékonyka a szára: halvány pókfonál, Nem gyűri le mégsem ezer emberár. Hiába is tépik, szaggatják szegényt, Óvón sugározza magából a fényt, S ha majd egyszer szíve végleg megszakad, Egyetlen virágom örökre Ő marad.
Nők és effélék Mórikálnak, bájolognak illognak, meg villonognak. Hazug-derűs locsogás, mindegyik egy záptojás. Harácsolnak édesen, eltipornak véresen, hamis gyémánt mindenik, jóérzésre nem telik. Azért Te csak illatozz! Jó szíveddel vigadozz! Táncolj át az életen, Tiéd lesz a végtelen!
A kaleidoszkóp színes káprázata megbűvöli életed. A gyémánt átlátszó kő csak, de széthasít minden üveget.
Hálát adok Istennek érted, mint gyermekszív hálás lehet...
Ezer csillag jár körtáncot bennem, amióta megismertelek. Acélabroncs szorította szívem, míg testemben hallgatott a vágy, de szerelmed ősi ütemére negyven angyal ezüstöt fuvoláz. Galaxisok mesebeli tánca, egyetlen egy csöpp lélegzeted, minden percben találkára várva, fenn a légben csendben repkedek.
