Óperencia
Szabadidő
Vers Kacsirek Ottó versei: Tavaszi vers feleségemnek Egész télen alig esett hó, s fagy sem reccsentett tükröt az öreg kert homlokredőiben meggyűlt pocsolyák vizére, de az éjszaka valaki lágy zizegéssel üvegpalástot kanyarított hajlott derekú bölcs diófánk csontos vállaira, majd később, mikor az ég szomorú szürke szemét hunyorogva résnyire nyitotta, szemérmes igyekezettel pihe-angyalok lebbentek alá szárnyasan, fehér némaságba göngyölve e váratlanul kapott cifra pőreséget. De a kérges bőr alatt futó vén erekben már új élet reménye dobolt, s mint önnön erejétől részegült csikó rázta meg ostoros sörényét, riadt angyalhadakat rebbentve a vacogó szélbe, s szilaj ős-pogány lázzal izzadva le magáról pattanó rügyeinek csillogó gyémánt börtönét. Talán délig sem tarthatott ez a csöndes, oly hiábavaló küzdelem, és nekem az jutott eszembe, mikor minap hajba kaptunk valami hülyeségen és majdnem két órán keresztül egy kukkot sem szóltunk egymáshoz.
Tavaszra tél Tizi emlékére Sikoltva sír fel az ártatlanság. Bömbölve követeli jussát, a zölden ledöntött kalászt. Űrként fölé feszül a kétségbeesett emlékezés: keresett, kutatott – de sehol nem talált. Elébed vágott a meghasadt idő. A várakozó tavasz helyét az örök tél vette át, s most fagyott rög dübörgi helyettünk, szívünk meg-megtorpanó ritmusát. 44
2008. március
Óperencia
Szabadidő
2008. március
Könyv Csernus Imre: A nő Kedves Csernus Imre! Olvastam a könyvét, A nőt, pontosabban olvasom, mivel a 40. oldal körül tartok, és elképzelhető, hogy még tovább fogom olvasni, tehát nem használhatok múlt időt. Alapvetően nem tartom rossznak, de ahogy haladok előre, egyre több problémám lesz vele. Az elején például meg kellett birkóznom azzal, hogy (bár állítólag két ember is szerkesztette) meglehetősen szabad stílusban fogalmazódott. Értem én a magyarázatot, hogy ez a nyomatékosítás eszköze, de szerintem nem ezt sugallja. Nincs bajom a trágár beszéddel, és itt a beszéden van a hangsúly. Mert ami elmegy szóban, az még csiszolgatást igényel írásban, és ez az, amit hiányolok az Ön könyvéből. És nem fogadom el indoknak azt, hogy ez a könyv egyszerű, hétköznapi embereknek íródott, és ők is így beszélnek, mert mint már említettem az előbb, lehet így beszélni, de ha azt feltételezi, hogy különben nem értik meg, akkor szimplán le is idiótázhatja őket. (Bár gondolom, adott esetben ez sem okozna nehézséget…) Azután a harmincadik oldalon túl az is kezdett zavarni, hogy már vagy negyedszerre olvastam, hogy „vak vezet világtalant”, meg „köti az ebet a karóhoz”. Nagyon szemléletes mondások ezek, csak épp még annyiféle módon lehetne kifejezni, variálni azt, amit közölni szeretne velünk… És akkor hiába mondja ugyanazt, mégse hat ismétlésként az olvasóra. A „szar” különböző kontextusokban való rendszeres használatáról most nem is írnék. (Egyébként olvastam az Önnel készített interjút az Elle c. magazinban is. Ott is ugyanezeket a kifejezéseket találtam. Bár legalább látszik, hogy tényleg Önnel készült az interjú.) A stílus egy dolog, de nem csak ezzel kapcsolatban akadnak kifogásolnivalóim, úgyhogy áttérek inkább a tartalomra. Elég lesújtóan nyilatkozik a nőkről, pontosabban a „nőkről”, ahogyan Ön olyan szépen kifejezte kételkedését, de a férfiakról is. A nőkről talán kissé többször, de mivel ez a könyv címe-témája, ezt nem nőellenességnek tudom be. Bár szerintem ennyi erővel „Az ember” is lehetett volna belőle. Akkor is leírhatná jó hosszan, hogy milyen senkiházi naplopók és öntudattalan bestiák vagyunk. Vagy vannak a világban. Szóval nem a feminizmus beszél belőlem, mert ilyen szempontból szerintem teljesen rendben van a mű. Sokkal inkább az zavart, hogy bizonyos idő után úgy érzi tőle az ember, ebben az országban/ezen a világon csupa gondokkal, „görcsökkel” teli ember tengeti az életét, mindenkinek nagyon rossz, mindenki problémák által sújtott. Ha vidámnak, boldognak, kiegyensúlyozottnak látszik, az csak a felszín, csak 45
Óperencia
Szabadidő
2008. március
megjátssza magát, vagy egyszerűen még nem vette észre, milyen baromi rossz is neki igazából. Minden szülő semmirekellő, minden felnőtt bizonytalan hazudozó, a házasságok hosszú távon nem működhetnek jól, kivétel pedig nincs. Elhiszem, hogy pszichológusként főleg ilyen esetekkel találkozik az ember. Azt is el tudom képzelni, hogy akár a személyes tapasztalata is ez volt, mikor járt-kelt a világban. És ha az enyém meg pont nem ez? Szerintem igenis vannak jól működő házasságok, amiben nem azért szül a feleség, hogy „legyen mivel igazolnia létezését”; a gyerek/ek minden téren azt kapják, amire szükségük van; ahol a kirepülés után a kettesben maradt házaspár nem un egymásra, mert a férfi nem egy piáló lusta senki, a feleség pedig nem egy önmagát tisztelni nem tudó másik senki. Másrészt sokféle ember van, akik sokféle módon élnek és sokféle helyzetben boldogok. Senki nem szabhatja meg, hogyan kell boldogan és sikeresen élni, mivel mindenki mást tekint sikernek és más az oka a boldogságának. Nem tagadom, biztosan sok a boldogtalan ember, a sikertelen kapcsolat. Csakhogy szép számmal akadnak ellenpéldák is. Nincs más baj az Ön álláspontjával, csak az, hogy általánosít. Az Öné is egy vélemény a sok közül, amivel nem feltétlenül muszáj egyetérteni, és az enyém is az. Gondoltam, megosztom Önnel és a nagyvilággal az utóbbit is. Köszönöm, hogy meghallgatott. Sz. Fruzsina
Színház Ionesco: Különóra; A kopasz énekesnő Ionesco első két darabját több mint ötven éve mutatták be Párizsban, ahol a stílusteremtő művek természete szerint nagy botrányt kavartak. Ma már világos, hogy az abszurd drámairodalom alappillérei. A Ionesco által „tragikus komédiaként” meghatározott Különóra tényleg rászolgált jelzőjére. Az előadás elején nem is sejti az ember, hogy milyen darabra ült be. (Hacsak nem olvasta vagy hallott róla korábban.) A címek alapján lehet találgatni, de teljesen felesleges. Alighogy felgördül a függöny és az események megindulnak, az ember szépen lassan amúgy is „belekeveredik” a történetbe, ami egyre magával ragadóbb. Egy a helyszín, amit három szereplő tölt ki. A tanár Gálfi László, a tanítványt Járó Zsuzsa alakítja, míg Marie-t, aki – mint számomra kiderült – a tanár anyja, Pogány Judit játssza. A helyzet igen egyszerű és mindennapi. A kis község ismert tanárához jön házhoz a tanulni vágyó lány. Alighogy a tanár elkezdené 46
Óperencia
Szabadidő
2008. március
tanítani, néhány érdekes dolog derül ki. Az ifjú tanítvány a doktorátus letételére készül (az összesre egyszerre!), miközben a matematikai alapműveletekkel sincs tisztában. A gyámoltalannak tűnő tanár megrészegül saját szellemi fölényétől, szóáradatával szinte „letaglózza” tanítványát, végül már nem képes uralkodni magán. Csak beszél és beszél, miközben teljesen kizárja a külvilágot. A lány természetesen nem tudja követni, elkezd fájni a foga és visít, a haját tépi. A tanárnak ebből semmi sem tűnik fel, elborult tekintettel folyton csendre inti a lányt, aki megpróbál elszökni. A tanár ésszerű érveket sorakoztat fel, egyet egy késsel is akar demonstrálni. Itt felgyorsul minden, mindenki agya elborul, a tanár végül ledöfi a lányt. (Ennél a pontnál – nem tudnám pontosan megmondani, hogy mi történt – vagy a poénok lettek kevésbé erőltetettek és ezáltal jobbak, vagy ennyi időbe telt, míg az ember hozzászokott ehhez a sajátos abszurd, fekete humorhoz, de érezhetően javult a darab. Én legalábbis innentől kezdve fogtam a hasam a nevetéstől.) A helyzet eléggé komikus lesz, berohan Marie és összeszidja a tanárt, akiből eltűnik a tanári gőg, és kisgyerekként húzza össze magát. Rádöbben tettére, odakuporodik anyja ölébe, és arról tárgyalnak, hogyan tüntessék el a lány testét, mint tették ezt korábban a többi 40 (!)holttesttel is. Ehhez tényleg csípni kell az angol (fekete) humort, nem is sejtettem, hogy engem ennyire szórakoztat!J A második felvonás egy másik egyfelvonásos Ionesco-művet mutatott be: A kopasz énekesnő című talán kicsit összetettebb és bonyolultabb darab. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a még jobban elborult agyúaknak szól. Ebben a London környéki Smith házaspár vendégül látja a Martin házaspárt. Az „ellenszínmű” egyszerre támadja az örök kispolgárt és a színházi közhelyeket. Története végül is nincsen, egy vendégség részlete, a történet kusza, a szereplők mintha tudathasadásban szenvednének, és hiába is keresnénk, kopasz énekesnő sincsen. Egyszer hangzik el a neve, mikor egy asztronautaruhába öltözött tűzoltó kopogtat… És mégis élvezhető az előadás, az ember ide-oda kapkodja a fejét, úgy röpködnek a poénok. Talán kicsit el kell engedni a fantáziánkat, és tudni kell olvasni a sorok között, hogy értelmezni is tudjuk a darabot, és akkor még nagyobbakat derülhetünk Ionesco humorán. „Csak a nevetés nincs tekintettel semmiféle tabura… Csak a humorérzék adhat olyan erőt, amelynek segítségével el tudjuk viselni a lét tragédiáját” – véli az író. Talán igaza van… Ő legalábbis ezen munkálkodott, példa erre ez a két klasszikussá vált egyfelvonásos színdarab. Németh Nóra
47
Óperencia
Szabadidő
2008. március
Neil Simon: Pikáns Percek Lovagja Egy férfi, három nő és pikáns percek. Dióhéjban ez a történet. Érdekesen hangzik, nemde? Én először nagyot néztem, mert nem egy megszokott színházi darabcím. De inkább bele sem mertem/akartam gondolni, hogy hogyan fogják ezt a színpadon életre kelteni. Leszögezem, hogy a jegyeket kaptuk, méghozzá attól a lelkes férfitől, aki a darabban a főszerepet játssza, így isten ments, hogy visszautasítsuk, mert még megsértődik!... A darab egy hideg kedd estére esett, és egy Isten háta mögötti kis színházban adták elő. Ezeknek a pici színházaknak azért megvan a maguk előnye, hiszen teljesen más a feeling! Így belelkesülve ültünk be helyünkre, és őszintén kijelenthetem, hogy az a másfél-két óra szinte elrepült. (Ez az idő magasan túlszárnyalta az eddig látott „legjobb” darabokat, ahol azért volt ittott egy-egy rész, amelynél elkalandozott a figyelmem.) Nem, nem, ennél a darabnál imádkoztam szinte, hogy ne legyen vége, hogy minél többet lássak, halljak, nevessek. Mert ugyebár olyan nincs, hogy egy Neil Simon-művet („Mezítláb a parkban” stb.) ne kísérjen rekeszizmot gyilkoló, felhőtlen jókedv. Ez a történet is önmagáért beszél, meg persze az előadásmód is találó volt, ami azonnal célba is talált, hisz az első sorokban már 5 perc után megkezdődött a kuncogás. Ami persze egyre csak erősödött, míg végül eluralkodott mindenkin. Vadidegen emberek egymás combját csapkodták a röhögéstől, a nők meg a könnyeiket törölgették – már ezért a látványért megérte nekem elmennem oda, hát igen, a kicsi színház bűvköre igen nagy! És miről is szólt ez a felejthetetlen darab? Hiszen már mondtam: egy férfiről, a jómódú, középkorú Barneyről (Kautzky Armand), aki élete nagy kalandjára készül. Félre kíván lépni a problémamentes házassága ellenére egy általa kiválasztott nővel. Három nő, három lehetőség, három alkalom a pikáns percek élvezetére – nem rajta múlik, hogy ezek a találkozások nem úgy alakulnak, ahogy ő eltervezte… Az első nőt a saját éttermében szedi fel (van egy saját, különbejáratú, tengeri finomságokkal kecsegtető kis étterme), és várja a tett színhelyéül szolgáló lakáson. Ami nem más, mint az anyja lakása, ahol csak suttogni lehet a szomszéd néni miatt, minden párnát ugyanoda kell visszarakni és a pohárhoz alátétet kell használni, mert a mama igen pedáns. Ja, és végezni kell 5-re, mert a jóasszony akkor tér haza… A helyzet komikumát még tovább növeli, hogy az első nő, a nőies és kacérkodó Elaine (Tóth Auguszta) homlokegyenest más személyiség, mint Barney. Rögtön a lényegre térne, ha a férfi nem lenne annyira betojva, és nem beszélne szánalmas kis életéről annyit. Így lassan a nő elveszti türelmét, faképnél hagyja Barneyt, és eltipeg vörös magas sarkújában. De amíg egymás idegszálait tiporják, peregnek a csattanós és sziporkázó párbeszédek, 48
Óperencia
Szabadidő
2008. március
csipkelődések. Az ember csak úgy kapkodja a fejét és fogja a hasát a nevetéstől. A második nő, mikor betoppan a lakásba, teljesen normálisnak tűnik. Amíg ki nem nyitja a száját… Ugyanis Bobbi (Jankovics Anna) korántsem megszokott jelenség. Nagyobb darab nő, tele ékszerekkel, két kis szőke csutival és kisgyerekhez illő naivsággal. A felkészültebb Barney már teljes határozottsággal és eltökéltséggel közeledne felé, de fordul a kocka, most Bobbi az, akinek be nem áll a szája, és hatalmas szemekkel meséli (a csak) számára hétköznapi kalandjait. Kiderül, hogy nagyon erősen üldözési mániás (kétpercenként rohan az ablakhoz, hogy valaki követte-e, és visít, ha az utcán egy idegent lát); hogy egy leszbikus náci nő a szobatársa, aki titkon verseket ír; és mi már meg sem lepődünk, mikor közli, hogy szeretne egy füves cigire rágyújtani. Barney egyre lejjebb süllyed az ülőgarnitúrán, teljesen leizzad és magánkívül van. Már rég feladta, hogy ágyba csalja a nőt, sőt már arról is letett, hogy anyja egyben találja a lakást, mikor hazatér. Így inkább ő is elkezd dalolgatni Bobbival, és szívja a cigit… A harmadik nő, Barney mentsvára, Jeanette (Tóth Auguszta szintén) nem más, mint a kedves felesége barátnője. J A nő teljesen tisztában van vele, hogy Barney miért hívta őt fel a lakásra, mégis valami baj van vele. Tiszta feketében van, teljesen depressziós, és ami Barneyt a legjobban idegesíti, soha nem engedi el a kis fekete retiküljét. A többi tényező nem igazán érdekli a férfit… De a nő nem igazán szeretne bármit is a férfitől, és közli vele, hogy csak szellemileg vonzódik hozzá, testileg nem. Itt elpattannak Barney idegszálai, teljesen kiborul, kipakol a nőnek mindent. Erre a nő is kipakol, hogy a tökéletes házassága csak látszat, és hogy az egész világ csak egy süllyesztő, mindenki bűnös, csaló, hazudozó. Barney megtudja, hogy a férje megcsalta Jeanette-et, de nem hisz a nő depressziós elméletében. Erre a nő megkéri, hogy soroljon fel legalább 3 tiszta lelket ezen a kerek földön, lehet már nem élő is. A férfi listáján (Jézus mellett) a felesége is szerepel – amit Jeanette nagyon csodál. Ismét heves párbeszédek jönnek, és csúnya titkok derülnek ki. A férfinek magának kell rádöbbennie, hogy unalmas kis élete csak látszat, már régóta tőrbe csalták, felesége nem hűséges. Erről szól tehát ez a kis színdarab, nyugodt szívvel ajánlom bárkinek, aki szeret gondtalanul nevetni és tartalmas, szórakoztató kikapcsolódásra vágyik. J Németh Nóra
49
Óperencia
Szabadidő
2008. március
Macskafogó A főhős: Grabowski. Hogy ki ő? Egy nesztelen, szemtelen, kiégett hiper-szuper kém, titkos ügynök, maga az egér-James Bond, Superman, Indiana Jones, a macskák réme, aki önként vállalt száműzetés után elindul, hogy megmentse az egértársadalmat, és persze kiszabadítsa az elnök elrabolt leányát. A macskaszindikátus vezére azonban bérgyilkos kommandót küld Grabowski után, és ezzel kezdetét veszi a nagy üldözés, szárnyra kap a szerelem, s csodás, macska-egér harcot nem ismerő barátságok is kialakulnak. A vége természetesen happy end! A mindenki által ismert egész estés magyar rajzfilm musical feldolgozását néztük meg egyik vasárnap este a Magyar Színházban. Mindkettőnk egybehangzó véleménye szerint szuper darabot láttunk! A szövegbe csempészett aktuális, mai dolgok (poénok) alaposan megspékelték a történetet. Például: „Ezt a csengőhangot ma töltöttem le a netről!” – mondta Tájföl, a gonosz macska; és még helyet kapott a jól ismert (sokakat kikészítő…) PA-PA-PA-PA-PA-PA „poénú” reklámszöveg is. Csak úgy hemzsegtek a szójátékok, amik még egy (szív)lapáttal rátettek a musical élvezhetőségére. Nem nagyon szeretnénk idézni, mert aki nem látta a darabot, az úgyse értené a poént. A történet nagy vonalakban követi a rajzfilm cselekményét, de kisebb változtatásokra természetesen szükség volt, mert a színpad más, mint a rajzlap. A balett-patkányok szuperkocsi helyett szuperfegyverrel bénáztak, és az egér őrmester hőlégballonnal közlekedett a repülőgép helyett. Sárának nem tetszettek az éneklős részek, mert nem csípte a szövegeket, és az elrabolt egérleány hangját is kifogásolta. Én nem vagyok annyira szőrözős, szerintem az egész úgy volt jó, ahogy láttuk. DE mindkettőnknek nagyon tetszett a zene, amit Szikora Róbert szerzett. Bevallom, amikor megláttam az ő nevét a kis műsorlapon, végigszaladt a hideg a hátamon, nagyon reméltem, hogy nem valami borzadájt alkotott. Megnyugtatok mindenkit: tényleg jó volt a zene! Egy szó, mint száz: nagyon aranyos volt ez a musical, szinte ugyanolyan jó, mint az eredeti rajzfilm. Mindenki figyelmébe ajánljuk, aki kiskorában odavolt a superman ruhába öltözött kisegérért, és azoknak is, akik még soha nem látták a mesét. Minden korosztály számára kihagyhatatlan szórakozás! Ujvári Sára – Kolozsvári Zsófia
50
Óperencia
Szabadidő
2008. március
Molière: Tudós nők Molière, az „örök érvényű” a Kamaraszínpadon A kamaraszínház mindig meglepetést tartogat, hiszen 50 centire tőlünk ott áll a színész! Se hangosítás, se távolról nem látható bakik (minden hiba szembeötlik!), se súgó, se függöny, csak az élet közeli élmény és a remek alakítás. Ha valaki még nem tapasztalta meg a színházlátogatás ezen formáját, itt az idő! A Magyar Színház a kedvencemmé lett az elmúlt években, hiszen ott szoktattak hozzá őseim (kiknek mai napig eltökélt céljuk, hogy némi kultúrát oltsanak belém) a színház világához. Le a kalappal a társulat előtt: nem tudtam olyan egykedvűen hozzáállni, hogy 5 perc alatt fel ne oldódjak abban a laza légkörben, amit a rendező a színre celebrált. Könnyedek, élvezhetőek a darabok, és ha fel is róják nekik, hogy eltérnek a műtől és néha vulgárisak, egyet nem vitathat senki: roppant szórakoztató a végeredmény. Klitander (Őze Áron), a derék ifjú, feleségül szeretné venni Chrysale (módos polgár: Iglódi István) kisebbik lányát, Henrietteet (Auksz Éva). Ám Crysale otthonában tetőfokára hág a tudásszomj: tudománytól megittasult harcias nők, Philaminte (Béres Ilona), Belíza (Moór Marianna) és Armanda (Nagyváradi Erzsébet) uralják a házat, vagyis a tézis igaz: a tudás hatalom! Tombol a költészet, esztétika, grammatika és klasszika filológia iránti láz, még a cselédség is versel, töpreng és könyvet forgat munka helyett. Minden, ami földi – házasság vagy jó ebéd – (a szolgáló szerepében Soltész Bözse) megvetendő, alantas passzió, az új jelszó: a tudomány mindenek fölött! S miközben szépelgő rímkovácsok és önjelölt géniuszok adják egymás kezébe a kilincset, a boldog nász veszni látszik és Chrysale éhezik...” (Fordította: Illyés Gyula, rendező: Iglódi István) (forrás: www.magyarszinhaz.hu) Egyik kedvenc színészem, Őze Áron édesapja nyomdokain haladva az elmúlt években remek színész lett, és már Tartuffe-ként is bizonyított (nekem volt szerencsém kétszer megnézni Csiszár feldolgozását). Nemrégiben így nyilatkozott a két Molière-komédiát illetően: „Molière annyira zseniális, hogy belefér ebbe sokféle elgondolás, rengetegféleképpen lehet hozzányúlni a darabjaihoz. Az más kérdés, hogy én melyikben hiszek igazán. De a Tudós nőket is meg lehetett volna csinálni abszurd drámává, és a Tartuffe-öt is ilyen könnyed nyári játékká, mint amilyen a Tudós nők. Itt két teljesen különböző formáról van szó, meg két különböző egyéniségű rendezőről is, de én azt gondolom, hogy mind a kettő tud működni.” (Őze Áron) Fanton Fábián 51
Óperencia
Szabadidő
2008. március
Koncert Angyalok hangján – vizsgadarabok a Mátyás-templomban Különleges zenei élményben-varázslatban volt része azoknak, akik február 12-én meghallgatták a Solti György Zeneiskola növendékeinek orgona-vizsgakoncertjét a Mátyás-templomban. Nekünk egy „érdekelt”, Koller Eszter szólt (akinek írásait és rajzait az Óperencia olvasói már régóta nyomon követhetik a lapban), ennek köszönhetően az osztályból többen is izgatottan vártuk az előadást a különleges hangulatú helyszín padsoraiban ülve. Az orgonát sokan a hangszerek királyának tartják, főleg ha az igényesen megépített és igazi templomi környezetben szólal meg. Mondanom sem kell, hogy kevés rangosabb helyet lehet elképzelni egy ilyen koncert számára, mint a budai Nagyboldogasszony-templomot. Nem vagyok zenész vagy hangszeren játszani tudó ember, de még csak zeneértőnek sem mondanám magam. Sajnos magam is azok közé tartozom, akik gyerekkorukban ugyan megtehették volna, hogy megtanulnak egy hangszeren elfogadható-átlagos szinten játszani a saját örömükre, de nyűgnek érezve a gyakorlási kényszert, én is felhagytam néhány év után a zenei tanulmányokkal, amit a mai fejemmel őszintén sajnálok… Ebből adódóan azóta valószínűleg mindent elfelejtettem (nem vettem azóta sem kezembe a hangszert), bár titkon abban reménykedem, hogy ha egyszer mégis próbálkoznék fülnek kellemes dallamok előcsalogatásával, akkor – ha nyögvenyelősen is, de – csak megszólalna a kezemben… Szerencsére azonban a klasszikus zene iránti igényem és szeretetem megmaradt. Azért tartottam fontosnak elmondani ezt a kis kitérőt, mert ne várjon tőlem senki szakszerű kritikát az elhangzottakról, mindössze a benyomásaimról szeretnék beszámolni. Mivel megfelelő minőségű orgona kevés van az országban (ne feledjük, ez az a hangszer, ami a legdrágábbak közé tartozik, és nem lehet csak úgy megvásárolni, kikölcsönözni, hazavinni!), ezért hogy valaki azon tanulhasson játszani, igen tehetséges zongoristának kell lennie, és még akkor sem garantált, hogy bekerülhet egy intézménybe, ahol majd elválik, milyen orgonajátékos válik belőle. A „mi Eszterünkre” azonban – akiről osztálytársai tudták, hogy zongorázik, hiszen néhányszor már hallották billentyűzni egy hordozható szintetizátoron karácsony táján – annak ellenére, hogy túlságosan nem erőltette a bekerülést a „kiválasztottak” közé a felvételi meghallgatáson, mégis felfigyeltek a tanárok, és azóta Magyarország talán legismertebb templomában gyakorol. 52
Óperencia
Szabadidő
2008. március
A 10-12 növendék nevét és az általa játszott vizsgadarab szerzőjét, illetve a mű címét minden egyes esetben bekonferálták annak felhangzása előtt. (Sajnos nem mindig lehetett pontosan érteni, ezért talán nem ártott volna, ha utána megismétlik, kit és mit hallott a döntő részben rokonokból, barátokból, ismerősökből álló, nagyon hálás és meghatott közönség.) Fokozott izgalommal vártuk azt, akiért jöttünk, és együtt szorítottunk neki. Harmadikként aztán Koller Eszter következett Johann Sebastian Bach C-dúr prelúdium és fúga című művével. Nagyon izgult előtte (annyira persze nem látszott rajta, mint ahogy azt pár perccel korábban közölte velünk), mi nem kevésbé (én legalábbis – mintha a saját gyerekem vizsgakoncertjén lettem volna), de próbáltuk leplezni, nehogy átragadjon még a mienkből is valami nyugtalanság. A hatalmas templombelsőt átjárta és beterítette Bach felülmúlhatatlan zenéjének az Isten örökkévalóságát és az ember mulandóságát sugalló varázsa. Megsemmisülve ültünk mi, emberek, picinyke pontok a templom régi falai között, a nemzedékek által simára koptatott padokban, szemünket az oltárra, egy szoborra vagy egy freskóra szegezve – és valami megmagyarázhatatlan érzés járt át minket a felzengő zene hatására. A mintegy nyolcperces darab végén aztán megkönnyebbülve fellélegeztünk, hogy ilyen csodában lehetett részünk: egy történelmünkben is nagy szerepet játszó templom ódon falai között, az ország egyik legjobb orgonáján 80 percen keresztül többnyire a zenetörténelem talán legnagyobb alakjának művei varázsoltak el mindannyiunkat – s ebben nem kis szerepe volt a IV/A-ból Koller Eszternek is. Köszönjük! Fuxreiter Tibor
Nem félj Muse, nem szúrlak le! Kapunyitásra ott akartak lenni a Muse-rajongó barátaim, ezért már háromnegyed hatkor a stadionnál voltunk. Mondanom sem kell, hogy a csoport egyik része rendesen késett, és ezért sokan elénk álltak! Az „ott leszek az első sorban” reménye rögtön tovaszállt a fiúk számára. Nem is értem, miért aggódhattak, hogy nem látják a műsort, mert mindegyik égimeszelő, gond nélkül átlátnak mindenen. Nekem lehetett volna panaszom, mert elég pici vagyok az óriásokhoz képest, de nem voltam kétségbe esve, tudtam, úgyis megoldom ezt a problémát. Gondoltam, majd félrelököm az embereket, ha nagyon beállnak a képbe. Hat helyett fél hétkor engedték be a tömeget a stadionba, a lázban égő rajongók eszeveszetten rohantak, hogy jó helyre állhassanak. Amikor bementünk az épület belsejébe, elég furcsán nézett ki: mintha egy sátrat állítottak volna fel benne. Szegény Muse, nem olyan ismert itthon, kevés jegy fogyott el, ezért a stadion kétharmadát lezárták. Később nem sajnáltam őket, mert amennyire kevesen 53
Óperencia
Szabadidő
2008. március
voltunk, annyira odavoltunk értük és olyannyira jól éreztük magunkat. Az előzenekar neve nem sokat mondott nekem: XXXY. Őrült fickók, akik őrült zenét játszanak. Tetszett a stílusuk, szeretem, ha a rockzenébe különleges és esetleg más irányzatú elemeket is belevegyítenek. Megjegyzem, az énekes egy kicsit dilis volt, a kezével hadonászott össze-vissza. Utánuk következett az egy óra várakozás. Azt nem értem, egy rockkoncerten hogy lehet kemény tuctuct aláfestő zeneként játszatni?! Többször is nemtetszésemet fejeztem ki, de sajna, a cincogásomat senki sem hallotta meg. Szóval szenvedhettem egy órán át… Lassan kezdtük unni a várakozást, elég fárasztó órákon át álldogálni. Közben egy részeg disznót is leütöttek, aki pofátlanul elénk akart tolakodni. A mellettem álló nagydarab kopasz csávó jól legyűrte a földre, és nyomdapapírt nem tűrő szavakkal elküldte. Egyszer csak minden sötétségbe borult. Mindenki elkezdett ujjongani és ugrálni. A koncert szuperjó volt, az összes híres számukat lejátszották. Nem említek címeket, mert aki úgyse ismeri őket, azt nem érdekli, aki pedig szereti a zenéjüket, az meg úgyis ott volt a koncerten. A közben történő eseményekről azért még szívesen beszámolok! Az első szám alatt a tömeg elkezdett ugrálni. Oké lett volna, ha vékony, pici tinik ugrándoznak föl-le, azokkal könnyen elbántam volna, de sajnos nem így történt. Óriási, százkilós, kopasz fejű pasasok lökdöstek engem ide-oda. Először próbáltam szembeszállni velük. Csipkedtem és visszalöktem őket, hogy hagyjanak már nekem is egy kis levegőt. A végén már azt se tudtam, hol vagyok, csak becsuktam a szemem és hagytam, hogy tereljenek arra, amerre ők akarnak. Egyszerűen nem tudtam harcba szállni velük, ami nagyon idegesített, ilyen még sosem fordult elő velem egy koncerten. A megmentőm a barátom volt, aki a karjaival csinált nekem egy kis helyet, és arrébb lökte a privát szférámba tolakodókat. A koncert felénél ki akartam már vánszorogni a tömegből, mert az állondó harcoktól nagyon elfáradtam, na meg szükségem volt már egy kis levegőre is. Lezárták a stadion kétharmadát, de a meghagyott részen az emberek úgy álldogáltak, mint a heringek. Nehezen tudtam átkelni a tömegen, de aztán két öregebb úr mögé szegődtem, akik szintén ki akartak jutni onnan. Nekem nem kellett erőlködnöm, mert ők törték helyettem az utat. Az egyik bácsi út közben találkozott az ismerősével, kétmondatos bájcsevejt bonyolítottak le, aztán tovább mentünk. Az ismerős azt hitte, hogy a bácsi lánya vagyok, vagy valami ilyesmi, mert vigyorogva odaköszönt nekem, én meg udvariasan visszaköszöntem. A színpad oldalához érkezvén hozzájutottam a hőn áhított friss levegőhöz. Nem sokáig élveztem ezt a gyönyört, mert kezdtem egyedül érezni magam. Aztán hirtelen az az érzésem támadt, hogy úgyis a barátommal fogom megnézni a koncert végét, amitől megnyugodtam. Élvezettel hallgattam a zenét, közben megfigyeltem az embereket, és jókat mosolyogtam rajtuk. Öt perccel később láttam, hogy a biztonsági őrök 54
Óperencia
Szabadidő
2008. március
húzzák-vonják a kordont, majd kidobtak onnan hátulról valakit. Néztem, néztem, ki lehet az, aki összetűzésbe került velük, erre észbekaptam, hogy a földön megpihenő emberke a barátom. Nem akartam hinni a szememnek!!! Odarohantam hozzá és megpróbáltam megérteni a mondandóját. A dolgot nehezítette, hogy majdnem kiköpte a tüdejét. Félmondataiból rájöttem, hogy a drágalátos öcsikéje felemelte a tömeg tetejére és „stagedive”-olt egyet. A végén a kordon mögött kötött ki, mert a tömeg bedobta oda. A biztonságiak leszorították a földre és lefogták. Miután rájöttek, hogy esze ágában sem volt leszúrni az énekest, kihajították a lábam elé. Így az utolsó számot együtt hallgathattuk meg!:-) Közben a tömeg az óriáslufikkal bíbelődött, amik egy idő után kilyukadtak és konfettivel lepték el az egész közönséget. Nagyon klassz látvány volt! Egy felejthetetlen koncert nézője és hallgatója lehettem! Bizos vagyok benne, hogy erről még az unokáimnak is mesélni fogok!!! Kolozsvári Zsófia
Életmód Az erő útjai kifürkészhetetlenek, azaz egy hét szünet, haverok és Yoda mester Na, már megint eltelt egy hét, de legalább szünet volt. (Mondjuk azért hozzá kell tenni, hogy nem volt több egy hétnél, de az is valami.) ÉS! Itt jön a lényeg: nem volt olyan unalmas, mint a többi, aminek ha vége van, rájön az ember, hogy igazából semmit sem csinált. No, nem mintha kemény szellemi tevékenységet folytattam volna, de az emberi kapcsolatok ápolása (vagyis házibuli) és a régi emlékek felelevenítése (Star Wars-maraton) mégiscsak valami. Az első házibulit lehetne inkább különféle szeszesitalokkal megünnepelt baráti találkozónak is nevezni, hisz nem voltunk sokan (Drága bátyám, akivel egy házban lakunk, szervezte, szóval nem kellett messzire mennem. Bár azért tegyük hozzá, hogy az italok mértéktelenül történő fogyasztása következtében sokkal nagyobbnak tűnt a távolság, ami a saját bejáratunktól elválasztott. De ne menjünk ennyire előre, kezdjük csak szépen az elején!) Pénteken, miután hazaértem (király volt a foci!), a bátyám felhívott, hogy menjek át, mert jönnek a haverok, és nem mellesleg szeszelés lesz. Nem is kellett többször mondani: este nyolc körül már ott voltam, és a többieket vártuk. Mikor aztán mindenki megérkezett, feltűnt, hogy a pulton megszaporodtak az üvegek, és egyre több pohár meg stampedli került elő a szekrényből. Aztán megkezdődött az este: kitöltötték az italokat, én pedig 55
Óperencia
Szabadidő
2008. március
szokás szerint kijelentettem, hogy antialkoholista vagyok. Mikor ennek hallatán úgy döntöttek, hogy akkor megisszák az én részemet is, felvilágosítottam őket, hogy annyira azért nem kell komolyan venni, és eltüntettem az adagomat. Emellett persze jókat beszélgettünk, és elfogyasztottunk egy csomó hamburgert is. Hétfőn másik buli került megrendezésre, a helyszín változatlan, ezúttal azonban az öcsém születésnapja alkalmából szedtük össze a társaságot. Miután felkeltem, elmentünk ajándékot venni az Örsre, mivel a bátyám úgy emlékezett, hogy ott el tudjuk intézni a dolgot. Sikerrel jártunk, úgyhogy boldogan mentünk haza. Estére összegyűltünk és felköszöntöttük az öcsémet, de ajándék nélkül, mert úgy határoztunk, hogy azt csak később kapja meg, amikor majd végre összegyűlik a csapat. Miután mindenki megérkezett, hárman felszaladtunk az emeletre, felfújtuk és felöltöztettük az ajándékát, majd beraktuk a szobájába és lementünk a többiekhez. Megmondtuk neki, hogy jött hozzá egy jó csaj, és hogy csak rá vár az ágyában. Mikor meglátta, hogy miről is van szó, rendesen megkaptuk a magunkét… De aztán egész jó kis buli kerekedett az estéből. A csütörtöki nap volt aztán a szünet legjobb része: bátyám és barátnője beállítottak hozzám 6 Star Wars-DVD-vel! Estére beültünk a nagyszobába, rendeltünk pizzát, és néztük a filmeket kifulladásig. Nagyon nagy volt újra látni az igazi első három részt, főleg mikor belegondoltam, hogy mennyire szerettem régen. Na, meg amúgy is „retrohangulatunk” volt mostanában, szóval már nem ártott egy kis nosztalgiázás. Nem bírtuk azonban sokáig a filmezést: már éjfélkor kidőltünk, úgyhogy ők is itt aludtak. Elvileg úgy volt, hogy Dani (alias Dönczy) átjön a hétvégén és jóféle bulit csapunk, meg gitárt csiszolunk, és még a bátyámat is megismeri személyesen, de a szervezési képességeink csődöt mondtak, így az egészből nem lett semmi, pedig ahogy magunkat ismerem, a történések elmesélése jó pár sorral bővítette volna ezt a rövidke fogalmazást. Tichi Áron „Padavan”
Hobby Szilárd, mint a jég, tiszta, mint a hó, színes, mint egy álom… Az ókori Görögországban minden év márciusában rendezték meg a nagy Dionüszosz-ünnepeket. A Dionüszia fénypontja a drámai verseny volt, mely több napig tartott, kora reggeltől késő estig. Az ünnepségeken hatalmas tömeg vett részt, s az emberek tetszésüket tapssal és kiabálással nyilvánították ki. A nagyszámú néző befogadására a színházat is ennek 56
Óperencia
Szabadidő
2008. március
megfelelően alakították ki és építették meg. Lépcsőzetesen emelkedő padsorokat képeztek a nézők számára, és a színház közepét egy kerek alakú térség foglalta el – ez volt az orkhésztra, a „tánctér”. Nos, ez akár napjaink műkorcsolya- bajnokságainak színhelye is lehetne, ahol szintén „drámai versenyek” zajlanak, és a jégtáncosok is komoly küzdelmet folytatnak a „tánctéren”! Minden év márciusában rendezik meg a műkorcsolya- és jégtáncvilágbajnokságot, melyet megelőz a januárban kezdődő Európa-bajnokság. Ottavio Cinquanta 2008. január 21-27. között rendezték meg Zágrábban a műkorcsolya- és jégtánc Európa-bajnokságot, melyet megtisztelt jelenlétével Ottavio Cinquanta úr, az ISU (Nemzetközi Korcsolya Szövetség) rokonszenves elnöke is. A versenyen ismét találkozhattam Sallai Andrással, a világhírű Regőczi – Sallai világbajnok magyar jégtánc kettős férfi tagjával. Sebestyén Juli magyar Európabajnoknő ebben az évadban szépen Sallai András szerepelt a grand prix versenyeken. A Szlovákiában megtartott, „Ondrej Nepela” emlékére rendezett nemzetközi versenyen első helyezést ért el. A zágrábi Európa-bajnokságon is csupán két ponttal maradt le a dobogó harmadik fokáról, s lett Európa negyedik legjobb műkorcsolyázó-nője! A bajnokokat – akár az ókori Görögországban – nagy dicsőség övezi. Dédapám együtt korcsolyázott a Rotter Emília – Szollás László Európaés Sebestyén Juli világbajnok magyar párossal, a háború azonban véget vetett pályafutásuknak. Dr Szollás László unokája viszont együtt korcsolyázott a francia olimpiai bajnok Anissina – Peizerat jégtánckettőssel. 57
Óperencia
Szabadidő
2008. március
Hogy mit jelent nekem a korcsolyázás? Örömöt-bánatot, küzdéstlemondást, egy álmot és a valóságot… Aki látta egyszer az orosz olimpiai bajnok Evgeny Plushenkót ugrani a négyes-hármas-hármas kombinációban, elgondolkodik azon, hatnak-e a gravitáció törvényei? Ha látta valaki a svájci világbajnok Stephane Lambielt piruettezni, megkérdőjelezheti, hogyan hat a centrifugális erő. A francia világbajnok Brian Joubert vagy a cseh Európabajnok, Tomas Verner lépéskombinációja láttán felmerül a kérdés, léteznek-e a fizika törvényei? Számomra mindez álom marad, egy édes-keserű álom – mivel már régen nem korcsolyázhatom a sorozatos baleseteim miatt... Az maradt nekem, hogy együtt örülhetek másokkal, az ő sikerüknek. Nézhetem, hogy a gyakorlások során hogyan ugranak, hogyan esnek el és állnak fel ezer és ezer alkalommal kitartóan, rendíthetetlenül… A versenyeken egy-egy rontás után hogyan javítanak, hogyan ugranak talpra, és nagy lelkierővel folytatják a kűrt… 2008. februárjában rendezték meg Bulgária fővárosában, Szófiában a junior műkorcsolyaés jégtánc-világbajnokságot, melyet számos országban megtartott junior grand prix előzött meg. A világversenyek sorát a 2008. márciusában megrendezésre kerülő műkorcsolyaés jégtánc világbajnokság követi, Kristoffer Berntsson melynek helyszíne a svédországi Göteborg. A verseny házigazdája a svéd bajnok, Kristoffer Berntsson lesz, aki a 2007. évben Tokióban megtartott műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokságon a hetedik legjobb kűrt futotta, ezzel előkelő helyezést ért el. Budapest lesz a helyszíne márciusban a szinkron korcsolyavilágbajnokságnak. A világbajnok svéd szinkronkorcsolyázó csapat edzője a magyar Dohány Andrea, aki Kristoffer Berntsson edzője is egyben. Németországban 2008 áprilisában először rendezik meg a világon az „adult” műkorcsolya- és jégtáncversenyt öt korosztály számára, az olasz Európabajnoknő Carolina Kostner és a cseh Európa-bajnok Tomas Verner edzője, Michael Huth szervezésében. Jó szurkolást, kellemes időtöltést kívánok! Beretvás Blanka (Blanche) 58
Óperencia
Szabadidő
2008. március
Red Bull Metro Ride Budapest Mostanság egyre elterjedtebbek az extrém sportok, főleg a „bicózás” számos formája. Valószínűleg a downhill ezek között a legveszélyesebb forma, amiben az a lényeg, hogy a megadott hegyi pályán, ami meredek és tele van természetes akadályokkal, minél gyorsabban lejusson a versenyző. A Red Bull nem csak az energiaitalairól ismert, hanem arról is, hogy sok sporteseményt nagyban szponzorál vagy rendez. Ezek is legtöbbször extrém sportok szoktak lenni, mint például a minden nyáron megrendezett Air Race. Most ősszel a Red Bull valami újat talált ki: szeptember 22-én éjfélkor megrendezte a Red Bull Metro Ride-ot. Levitte a downhill versenyt a föld alá, pontosabban a Deák téri metró aluljárójába. Igaz, nem mostanában történt, de talán másokat is érdekel, mi is volt itt. A verseny eredetileg a felszínről indult volna, de mivel nem kapták meg rá az engedélyt, az egész a föld alatt folyt le. A nézők biztonsági okok miatt sajnos nem mehettek le a metróba (azok kivételével, akik szereztek VIP-jegyet vagy szponzorok voltak), de a közeli Gödör Klubnál elhelyezett kivetítőn mindenki nyomon követhette a versenyt. A BKV területén kialakított 350 méter hosszú pálya teljesen más kihívás volt a versenyzők számára, mint az eddig megszokottak. A csempe csúszott, a mozgólépcső meg a metróvagonok szűkek voltak, ezért csak meghívott világhírű biciklisták indulhattak a versenyen. Kieséses rendszerű verseny volt, tehát egyszerre 2 versenyző vágott neki párhuzamosan az emberpróbáló szakasznak, és az jutott tovább, aki a távot rövidebb idő alatt tette meg. Így a 36 versenyzőből a végén ketten küzdöttek meg a végső győzelemért és a kupáért. Az első helyezett nyereménye 3000 euró volt, a második 1500 eurót vihetett haza, a harmadik pedig 1000 eurót kapott. A futamok kiélezettek és hallatlanul izgalmasak voltak, és szerencsére komolyabb esések vagy sérülések sem akadtak. Az első helyezett az angol Atherton Gee lett, a második Blenkinsop Sam (NZL), a harmadik pedig Polc Filip (SVK). Én sajnos nem tudtam elmenni a versenyre, mivel egy már régebben eltervezett családi program miatt nem fért bele az időmbe. Ezért a barátom és mások által felvett videókat rögtön megnéztem, amint hozzájuk jutottam. Ezek alapján még jobban sajnáltam, hogy nem tudtam ott lenni személyesen is, de jövőre biztos elmegyek, ha megrendezik még egyszer, és ezt másoknak is melegen ajánlom, akit érdekelnek az efféle őrültségek. Pongrácz Dániel 59
Óperencia
Szabadidő
2008. március
Mire jó a számítógép? Többek között arra, hogy internetezzünk, dolgozzunk, játsszunk rajta. De mire jó még azon kívül, hogy túladagolás esetén roncsolja a szemet és függőséget okozhat. (Mit okozhat – okoz is!) Ha van olyan része a gépünknek, amit már nem használunk, és szívesen megválnánk tőle (billentyűzet, egér, monitor, esetleg a teljes gép), nem feltétlenül kell, hogy a szemetesben végezze. Legfőképp azért sem, mert veszélyes hulladék, és ha nem muszáj, ne dobjuk ki. Mit tehet az ember ilyen esetben? Fogja magát és lemegy a legközelebbi számtek boltba és leadja a feles anyagot, na. Amúgy is kezd elterjedni kicsiny hazánkban a „konyhai szemét” szortírozása. Ily módon mi is segíthetünk, hogy legyen egy tisztább, szebb Budapestünk. Na jó, ennyit a KFK-s/politikus énemről, jöhet a lényeg, ami nem más, mint hogy egy kis kreativitással a felesleges alkatrészekből „gyúrjunk” össze valami értelmeset, hasznosat és esetleg némi munkával még esztétikusat is. Például. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy számítógépházam, amiből kipakoltam azt, ami felesleges volt benne (lényegében mindent), és némi alakítgatás és festegetés után ez lett belőle. Jól látjátok, ez egy könyvespolcnak felel meg! Nem hülyeség ilyenekkel foglalkozni (kivéve, ha valaki űszaki analfabétaJ), hiszen lehet, hogy ha nem csinálom meg, akkor most vennem kéne egy könyvespolcot, vagy nem is tudom. Elég „dizájnos”, nem? Ebből a csinos billentyűzetből speciel még nem tudom, hogy mi lesz, de biztos nem marad sokáig ebben az állapotban… Ha valakinek netán felkeltettem volna az érdeklődését, annak nagyon örülök, és azt ajánlom neki, hogy nézzen körbe a nagyvilágban (esetleg a még szét nem szedett számítógépe 60
Óperencia
Szabadidő
2008. március
segítségével a netenJ), mert biztosan talál még ehhez hasonló vagy még nagyobb őrültségeket. Én például találtam egy képet a hálón, amin egy kibelezett, akváriummá átalakított monitor díszelgett! Hát bizarr egy látvány volt, azt meg kell hagyni! Mellesleg marha nagy poén, ha kihozol ilyen cuccokból valami „értelmeset”, ha nem, akkor meg mint már mondottam volt, le a sarki szakihoz. Jó szórakozást J! Koi
PokerParty Sokan ismerik a pókerjátékot, de legtöbben csak a Magyarországon legelterjedtebb „Five Card Draw”-t, magyarul „öt lapot cserélő póker”-t ismerik. A közösségi pókerjátékok legnépszerűbb változata a Texas Hold’em. Én erről a fajtáról először most nyáron hallottam a tévéből, és rögtön bele is szerettem. Eddig nem nagyon kötött le engem a póker nézése, de a Texas Hold’em iránti érdeklődésem egyre csak nőtt. Interneten gyorsan meg is tanultam ennek a játéknak a szabályait. Mikor edzőtáborban egyszer véletlenül szóba hoztam a pókert, kiderült, hogy többen is szeretik. A következő hétvégén elmentünk együtt pókerezni. Rögtön az első pókerversenyen megmutatkozott pókertehetségem, felállhattam a dobogó 3. fokára… – 3 indulóbólJ. De itt nem is a helyezés volt a lényeg, hanem a tapasztalatszerzés. Akikkel játszottam, már mind jobb pókeresek voltak, mint én. Pókertudásom fejlesztése érdekében egyre többet foglalkoztam vele. Olvasgattam világbajnok játékosok tanításait, néztem továbbra is a tv-ben, de most már teljesen más szemszögből. Megpróbáltam megérteni, mit miért csinálnak, és próbáltam megjegyezni a jó trükköket. Elhatároztam, hogy veszek magamnak egy saját pókerkészletet, és saját pókerversenyeket fogok rendezi. Így is tettem, és már az első saját rendezésű „tournamentre” rögtön többen is jelentkeztek. Egy szombat délelőtt tartottuk és nagyon sikeresen zajlott le. Mindenki nagyon élvezte és kérdezték, hogy mikor lesz a következő. (Ez köszönhető a nagyszerű szervezésnek is.J) Pénzben játszottunk, így mindenki a tőle telhető legjobb formáját hozta. A nagy tanulásnak és felkészülésnek meg is lett az eredménye. Második lettem, amiért sajnos nem járt pénznyeremény, de újabb tapasztalattal lettem gazdagabb. Úgy döntöttünk, többször is össze fogunk ülni és másokat is meghívunk. Időről időre egyre többen lettünk és mindanyunkból jó pókerjátékos vált, de még közel sem profi. Az első sikeremet a 3. PokerParty-n értem el. Megnyertem és a vele járó mesés összeget is. 61
Óperencia
Szabadidő
2008. március
Amikor az informatikaórán elkezdtük tanulni a weblapszerkesztést, úgy gondoltam, csinálok egy saját oldalt a PokerParty-ról. Mint kiderült, egy kicsit nehéz dologba vágtam a fejszémet, mert még nagyon az alapoknál jártunk, és informatikai tudásom komoly korlátokba ütközött. Így kénytelen voltam egy nálam ezen a téren jóval képzettebb osztálytársam segítségét kérni. Megpróbálkoztam egy oldal összeállításával, ami többékevésbé sikerült is. Még csak alap dolgokat tartalmaz, de amikor már jobban megy a weboldalak készítése, tovább fogom fejleszteni. Annyira megtetszett egyeseknek a póker, hogy ők is saját készleteket vettek. A következő PokerParty-t 2 hét múlva rendezzük. Ez lesz az eddigi legnagyobb és leghosszabb. Megpróbáltunk mindent úgy szervezni, ahogy a profik játsszák . Tíz játékos vesz részt a játékban, és a jutalmat az első három helyezett között osztjuk szét. Már mindenki nagy erővel készül rá és izgatottan várja. Remélem, Fortuna ismét mellettem áll majd! Kiss Bálint
Miért akarok hollandul tanulni? Ha az embereknek mondom, hogy „Meg akarok tanulni még spanyolul, ja meg hollandul.”, akkor mindig furcsán néznek rám. Na nem a spanyol miatt, azt mindenki elismeri, hogy a spanyol szép nyelv, hasznos nyelv, sokan tanulják. De a holland!... Csupa meglepett ember, akik csodálkozva kérdezik, minek akarom én azt megtanulni. Hisz olyan csúnya… Tény, a holland szerintem is csúnya, sőt az általam ismert nyelvek közül a legcsúnyább hangzásúnak tartom beszélve. Mintha krákognának, síron túli hangokat hallatnának. És én ennek ellenére meg akarom tanulni. Elérkezettnek látom az időt, hogy beszámoljak az okokról, hogy szegény csodálkozó emberek megvilágosodjanak. Először is: Hollandia tök jó ország. Már amit eddig láttam belőle, ami nagyjából Amszterdam és környezete, de azt többször is. Ha eltekintünk attól a ténytől, hogy a városban mindenki biciklivel közlekedik (soha nem láttam még ennyi biciklistát egy helyen, mikor nem is volt felvonulás; eleinte idegesített, de megszokható), viszont az összes, városból kiszorult autó az autópályákon található. Ahol így nemhogy 130-cal, de még harminccal sem lehet folyamatosan közlekedni, mert az autók leginkább sehogy sem haladnak, hanem libasorban állnak egymás mögött. De ezenkívül csupa pozitívumot tudok csak mondani. Valószínűleg azt mindenki tudja, hogy a hollandok liberálisak a drogokkal, legalábbis a marihuánával szemben. De 62
Óperencia
Szabadidő
2008. március
Hollandia ennél többet tud! Tényleg nem értem, mi kivetnivalója lehet bárkinek egy országgal szemben, ahol minden második utcasarkon „coffee shopok” nyílnak; ahol a türelmi zóna közepén templom áll; és ahol gyakorlatban is megvalósul a tolerancia a melegekkel szemben. Ugyan anyu nem érti, ez nekem mért ennyire fontos, de számomra meghatározó emlék marad, hogy mikor leszálltam a villamosról, a város közepén, egy hot dogot kínáló bódé mellett rózsaszín és szivárvány színű zászlókkal felszerelt „Lesbian & Gay info point”-ot láttam. Mindez a város közepén, nem egy lepusztult, ijesztő külvárosban. Mert szerintem ez az igazi egyenlőség, nem az, mikor hivalkodóan felvonulnak, hanem ha egyszerűen valóban ugyanolyan embernek tekintik magukat, és ezáltal az emberek is őket. Ja és nem mellesleg Hollandiában honos a szerintem legjobb sör, a Heineken is. De tulajdonképpen nem amszterdami úti beszámolót akartam írni, hanem a holland nyelv tanulása mellett akartam érvelni. Az első érv tehát az ország vonzó mivolta. A második pedig az, hogy szeretem a sikerélményeket. Tudom, ez kicsit furcsán hangzik, hiszen ki nem? Pontosan ezért nem értem, miért nem tanul sokkal több ember hollandul. Angolul azért már egyre többen tudnak, németül szintén. Megkockáztatom, olyan ember is akad egynéhány, aki mindkettőt egyszerre ismeri, elég csak a mi iskolánkat alapul venni. Ezen nyelvek ismeretében és egy kis nyelvérzéket feltételezve a holland írott szöveget megérteni már nem is akkora kihívás… Akkor döntöttem el végleg, hogy én még egyszer megtanulom ezt a nyelvet rendesen, mikor az amszterdami Metro újságban elolvastam egy interjút Hugh Granttel. És nemcsak elolvastam, de nagyrészt meg is értettem! Hát ilyesmi sikerélményekre gondolok. Néhány kifejezésre már teljesen magamtól is rájöttem. Például a boltok ajtaján lévő „geschloten” felirat után direkt figyeltem (és bebizonyosodott!), hogy a hollandok tényleg egy darab tt használnak ott, ahol a német két s-t. Aztán a reklámplakátok szövegeit figyelve az is feltűnt, hogy mindent ge-vel tesznek múlt időbe. Mármint hogy a német vergangenheithoz hasonlóan „ge” szócska van a szavak elején. Csakhogy minden szó esetében, olyanoknál is, ahová a német nem tesz, és így az én némethez szokott agyamnak nagyon vicces szavak keletkeznek. Mindezt úgy, hogy soha nem fogtam holland nyelvkönyvet, és soha senki nem próbálta mindezt a fejembe verni. Így mindig azt kérdezem magamban: vajon milyen gyorsan lehetne haladni, ha minderre nem nekem kéne rájönnöm, hanem valaki elmondaná? És gyors haladás egy nyelv tanulásában = sikerélmény. Amire pedig, mint már „megbeszéltük”, természetesen mindenki vágyik. Szabó Fruzsina
63
