- É l e t ü n k
K risztus-
V eled és Fel éd
XIX./5. (172.sz.) 2009. november
A Szent László Plébánia lapja
Bp. XVIII. Pestszentlőrinc—Havanna lakótelep
"Én, az Úr vagyok a te gyógyítód !"
(Kiv 15,26)
Őrizd meg a rád bízott kincset a Szentlélek erejével, aki bennünk lakik! /2Tim1,14/ II. Testvér! Figyelmesen olvasd el e sorokat! Ne értsd félre, és ne zárd be szívedet! Légy szabad, s figyelj, mert üdvösségedről van szó! A Püspök atyák körlevele sokakból csodálkozást, illetve értetlenséget váltott ki, pedig semmi újat nem írtak, csak azt, amit eddig is lehetett tudni. 'Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!' Mindaz, aki nem Istenben bízik, az vét e parancs ellen. Olyan világban élünk, ahol igen sokan nem Istenben bíznak, hanem másban: emberben, tudományban, önmagukban, vagy épp cél nélkül, minden értéket tagadva élnek. Egy ilyen világban nagy a veszélye annak, hogy a katolikus keresztények is elcsábíttassanak, s egy másik eszmét kövessenek. De még nagyobb a veszélye annak, hogy a vallási szinkretizmusban, vagyis a keresztény hit más elemekkel való keverésében találják örömüket. Az első lépés a világos látás: mi tartozik a keresztény hit körébe, és mi tartozik más hitvilágba. Mások hitét, meggyőződését tiszteletben tartjuk, megismerjük, de tudjuk, hogy az nem a miénk. Tudjuk, hogy mi az Úrban bízunk! Olyan ez, mint amikor össze nem illő alkatrészekből akarunk egy működőképes szerkezetet létrehozni. Fontos alkotóelemek esetén ez nem megy. Két kerékpárból nem lehet motorkerékpárt, faliórából nem lehet két karórát készíteni. Más alkatrész, más méret, más működési elv. Az agyag nem keveredik a vassal. A második lépés annak felismerése, hogy ha vannak is értékek mások hitvilágában, és látszólag boldogok is ettől, attól még nem biztos, hogy - azt az utat keverve a sajátunkkal, - célba jutunk. Tudjuk, a másik rétje mindig zöldebb, de fel kell tennünk a kérdést, miért tetszik az a másik. A legtöbbször azért, mert hatásosabbnak tűnik, mint saját hitünk igazságai. Pedig a titok épp abban van, hogy a hit 100%-os megtartását lehet csak összehasonlítani más meggyőződés 100%-os követésével. Vagyis, ha egy orvosságot egy hét helyett csak egy napig szedtem, míg a másikat két héten keresztül, és attól a másiktól meggyógyultam, ettől meg nem, akkor nem igaz, hogy a másik a hatásosabb. Csak akkor lenne igaz, ha mindkettőt ugyanaddig szedtem volna.
Veled és Feléd 2
Sokszor találkozunk olyan máshitű, meggyőződésű emberrel, aki megvallja, hogy korábban katolikus volt, de most már az új hit szerint él, és boldog. Öröm. Ám a beszélgetésben kiderül, hogy csak névleg volt katolikus, most pedig teljes odaadással követi az új hitét. Ha a katolikus hitet csak fele ennyire követte volna odaadóan, máris mondhatnók, hogy boldog katolikus lenne. Először a saját hitünket kell megismernünk, és azt kell követnünk teljes szívvel, nemcsak óvatosan, kényelmesen. A harmadik lépés a legfontosabb: élő kapcsolat az Istennel: az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel. Amíg nincs élő kapcsolatom, addig valóban csak egy tan, egy eszmerendszer, egy filozófiai áramlat lesz a kereszténység, amely támadható, keverhető, sérülékeny és terméketlen. Szó sincs arról, hogy fölösleges a tanítás rendszerbe foglalása. Hiszen embertársainkat is ismerjük, és a rájuk vonatkozó ismereteink rendszerezettek. S jóllehet, a szeretet a lényeg nem árt, ha felírjuk szüleink, hitvestársunk, gyermekeink születésnapját, megemlékezünk róluk, és adott esetben tudjuk kedvenc színét, ruhaméretét vagy azt, milyen könyvet olvas szívesen, esetleg milyen nehézségekkel kell megküzdenie. Az ismeret teszi teljessé, de nem fölöslegessé az élő kapcsolatot. Így a Jóistennel való személyes kapcsolatunk feltételezi, hogy amit kinyilatkoztatott magáról és az üdvösség dolgáról, azt ismerjük. De az ismeret mit sem ér az élő kapcsolat nélkül. E lépésekből következik az egyik igazi nagy gond a mai keresztények körében. Ez pedig az 'alternatív' gyógymódok alkalmazása. A gyógyulást kereső ember más lelkiállapotban keresi az Urat, s sokszor elbizonytalanodik. Szeret az Úr? Biztos meg akar gyógyítani. Lehet, hogy más úton, módon akar meggyógyítani, mint amit ismerek. Itt kell óvatosnak lenni. Meg kell vizsgálni, mi áll a gyógymód mögött: tudomány, népi tapasztalat, vagy ismeretlen eredetű hiedelem. S azt is látni kell, hogyan működik: a teremtett s nekünk adott világ elvei szerint, vagy valami ismeretlen erő igen gyorsan, szinte fáradság nélkül veszi el betegségünket. Az alternatív gyógymódok annyira szerteágazóak, hogy igen vastag könyvet kellene írni róluk, s azt is naponta frissíteni.
Veled és Feléd 3
Ezért a keresztény ember a helyes megkülönböztetés elvét gyakorolja. Vajon mi a gyümölcse annak a gyógyulásnak? Közelebb visz, vagy távolít az Úrtól. Ha lazítja az Úrral való kapcsolatomat, vagy épp rendetlen ragaszkodás alakul ki bennem valami teremtett érték iránt, akkor azt a gyógymódot el kell hagyni: akár alternatív, akár hagyományos. Néhány példa: Valaki rendszeresen küzd a torokgyulladással. Elmegy az ember orvoshoz, és ott javasolják neki, hogy vétesse ki a manduláit, vagy épp táplálkozzon kiegyensúlyozottan. Ez a gyenge pont a szervezetében, ezt kell védeni, gyógyítani. A műtét kockázatos, fáradalmas, a kiegyensúlyozott táplálkozásra pedig nincs ereje odafigyelni. Elmegy a 'természetgyógyászhoz', aki alternatív gyógymódot javasol, például 'energiaközlést', amit időről időre meg kell ismételni. HISZ ebben az energiaközlésben, és gyógyul, pontosabban nem fáj többé a torka. Nincs mögötte tudomány, nincs fáradság – legfeljebb valami fizetnivaló. Valójában ez utóbbinál nagyobb az ár, mert emberünk eközben kezdte elhagyni az imádságot, az 'energiára' kezdett figyelni, s megfeledkezett arról, hogy a földön még csak vándorként élünk. Mindeközben fontos esemény lesz számára az energiakezelés. Ebből él. Ha eddig nem volt hite, most hisz valamiben. DE HA KATOLIKUS VOLT, most már nem AZ ÚRBAN bízik, akkor EZ VISSZALÉPÉS, HITVESZTÉS. Egy másiknak álmatlan éjszakái vannak. Elmegy az ember orvoshoz, és az altatót ír fel neki. Tüneti kezelés, s elmegy a paphoz. Azt mondja neki a pap, hogy meg kéne gyónni, rendbe kellene tenni az életét. Kényelmetlen. Különben sincs semmi bűnöm. Elmegy a 'szellemgyógyászhoz', aki közli vele, hogy 'szellemek vannak hozzátapadva'. Ám szabadulást kap ezektől ennyiért és ennyiért. HISZ BENNE, mert ezt eddig ’SENKI NEM MODNTA NEKI’. Biztos komoly dologról van itt szó. (Emberünk nem téved sokat). Kezeli a 'szellemgyógyász', s lám tud már aludni. A szellemek valójában most tapadtak rá. Nem kellett gyónni, nem kellett rendbe tenni a lelkét. Természetes, hogy a szellemek békén hagyják, mert már az övék. Ugyanúgy él tovább, senkinek nem árt. Jó ember. De már NEM KATOLIKUS. Régi sebeket nem gyógyít nála az Úr, mert nem hagyja. (Tudjuk, a denevér is, mielőtt megkezdené a vérszívást, 'érzésteleníti' az állatot, amelynek vérét szívni kezdte. S a fogorvosnál is gyorsabb a fájdalomcsillapító, de rá lehet szokni, s közben a fog lassan fogyatkozik és romlik.)
Veled és Feléd 4
Aztán hosszú évek után, de lehet az pár esztendő is, elkezd hangokat hallani, amit eddig nem hallott, ismét nyugtalanok az éjszakái. Visszajöttek. Dehogy. Ott voltak végig, de most már automatikusan a szellemgyógyászhoz indul, „ s annak az embernek rosszabb lesz a sorsa, mint korábban.” (Mt. 12,45) Egy harmadiknak romlik a teljesítőképessége. Elmegy az ember orvoshoz, kényelmetlen. Elmegy a természetgyógyászhoz, energiakezelés, nem jó. Aztán még sokfelé elmegy, amikor jön az ismerőse: „Tudom én, mi a bajod! Itt a csodavitamin!” S valóban, vitamin, valóban jót tesz, valóban jobban lesz tőle. Igaz, kicsit drága. De az ismerős beszerzi, elhozza, én beszedem, s minden rendben van! A többiek nem tudnak semmit, nosza, segítsünk rajtuk! „Akarod te is terjeszteni, mert ezzel segítesz rajtuk is!” S tiszta szívvel valóban segíteni akar. Bekapcsolódik, terjeszt, dolgozik. Elkezd lelkesítő alkalmakra járni, lelkesítő kazettákat hallgatni, s közben áldani Jézust, mennyire jó hozzánk. Mert teremtett az Atya vitamint, s adott tudós embereket, akik azt összevegyítették, s terjed az egész világon. Nem is értem, miért NEM szedi mindenki? Miért? Mert drága. Mert sokaknak kenyérre sincs pénzük. Mert nem tudjuk, hogy a nagy hálózat mögött ki, kik állnak, s milyen pénzek forognak ott. Mit finanszíroznak még belőle. (Egyáltalán, mennyi ennek az önköltségi ára?) Nem tudjuk, milyen szándékkal foglalnak le embereket, alkalmazzák őket. S miért mondják a többi orvosnak, gyógyszerésznek, pontosabban állítják róluk: „Ti rossz úton jártok!” S miért állítják, hogy minden betegség elkerülhető, vagy épp a legtöbb? S közben a lelkes emberünk, miközben a vitaminjaival van elfoglalva, elfeledkezik az Úrról, a családjáról. Igaz, adakozik. Jó célokra. Jószándékához nem fér kétség. De mi van akkor, ha ki akar szállni? Mindhárom esetben megvan a jó szándék. Van testi tünet-mentesség. Van benne valami részigazság. De nem tiszta. A GYÜMÖLCSÖK, MELYRŐL MEGISMERNI A FÁT. Kedves gyógyulást kereső Testvér! Kérted már ilyen hittel a betegek kenetét? Igaz, ott nincs garantált testi gyógyulás. Ott ki kell mondani: legyen meg a Te akaratod! S a lelked? Rendben van? Ha ma kérnek számon, akkor milyen a lelked állapota? S mi van a többiekkel?
Veled és Feléd 5
Nem költök-e több időt, pénzt, fáradságot magamra, mint a családomra, embertársaimra? S nem ragaszkodom-e indulatosan, rendetlenül akár ártalmatlan gyógymódokhoz is? Ha egyszer még a helytelen Mária-tisztelet is eltávolíthat az Úrtól, akkor mennyivel inkább egy gyógymód. Vannak esetek, amikor egyértelmű, hogy tartózkodni kell: reiki, agykontroll, szellemgyógyászat, 'Táltosszenteltvíz', Jade-köves ágy, 'sugárzó kristályok', talizmán (a lista igen hosszú lenne). Ezekben az esetekben akkor is hatnak, ártanak, hittől, Istentől szakítanak, ha nem hiszel bennük. A méregben sem kell hinni, hogy ártson. Megiszod, mert finom, s meghalsz. S vannak, ahol nem maga a gyógymód, hanem annak alkalmazása, neki nem járó tisztelettel való övezése a csapda. S ilyenkor dönteni kell. Vannak, akik a katolikus hitet hagyják el... A testi egészség fontos! De nem minden áron! Van természet, van gyógyulás, van egészséges életmód, van kémia, biológia, vannak gyógyfüvek és van népi tapasztalat. S van Szentlélek, Aki betölt minket a Szentségek által. „Egy orvos van: Krisztus, és egy orvosság: az örök élet.”(Liszt Ferenc). Van széles (kényelmes) út, s van keskeny (fáradságos) út. Nézd meg, mit mondott ezekről az Úr Jézus! LEGYETEK ÉBEREK! A SÁTÁN, MINT ORDÍTÓ OROSZLÁN KÖRBEJÁR, S KERESI, KIT NYELJEN EL! ERŐSEN ÁLLJATOK NEKI ELLEN A HITBEN! -TBpl(1Pét 5, 8-9.)
Veled és Feléd 6
Assisi Szent Ferenc Naphimnusza Mindenható, fölséges és jóságos Úr, Tied a dicséret, dicsőség és imádás és minden áldás, Minden egyedül Téged illet, Fölség, És nem méltó az ember, hogy nevedet kimondja. Áldott légy Uram s minden alkotásod, Legfőképpen urunk-bátyánk a nap, Aki a nappalt adja és aki ránk deríti a Te világosságodat! És szép ő és sugárzó, nagy ragyogással ékes a Te képed, Fölséges Áldjon, Uram, Téged hold nénénk és minden csillaga az égnek! Őket az égen alkotta kezed fényesnek, drága szépnek! Áldjon, Uram, Tégedet szél öcsénk, levegő, felhő, jó és rút idő, Kik által élteted minden Te alkotásod. Áldjon, Uram, Tégedet víz húgunk, Oly nagyon hasznos ő, oly drága, tiszta és alázatos! Áldjon, Uram, tűz bátyánk, vele gyújtasz világot éjszakán. És szép ő és erős, hatalmas és vidám. Áldjon, Uram, Téged földanya nénénk, Ki minket hord és enni ad, És mindennemű gyümölcsöt terem, füveket és színes virágokat. Áldjon, Uram, Tégedet minden ember, ki szerelmedért másnak megbocsát, És aki tűr gyötrelmet, nyavalyát. Boldogok, akik tűrnek békességgel, Mert Tőled nyernek majd, Fölséges, koronát. Áldjon, Uram testvérünk, a testi halál, Akitől élő ember el nem futhat. Akik halálos bűnben halnak meg, jaj azoknak! És boldogok, kik magukat megadták Te szent akaratodnak, A második halál nem fog fájni azoknak. Dicsérjétek az Urat és áldjátok, És mondjatok hálát Neki, És nagy alázatosan szolgáljátok!
Isten éltesse az idén 800 éves ferences rendet! Veled és Feléd 7
Elsőáldozás 2009 Úr Jézus! A mai napon 20 gyermek ill. fiatal járult először szentáldozáshoz. Ismerjük őket, előttünk nőttek fel. Most már Szent Tested vétele is összeköt velük. Felelősek vagyunk értük. Ennek tudatában kérünk: áldd meg őket! Erősítsd hitüket, hogy a kísértésekben is legyen erejük kitartani Melletted! Add, hogy érezzék szeretetedet, és készek legyenek egész életükben Téged szolgálni! Ámen.
Veled és Feléd 8
Az Eucharisztia ünneplése 2009. december 8-án kettős jubileumot ünnepel plébániánk. 75 évvel ezelőtt ezen a napon mutatták be templomunkban az első Szentmisét. Azóta naponta hangzik Jézus szava a pap szolgálata által: „Vegyétek és egyetek ebből mindnyájan, mert ez az én testem, mely értetek adatik.” A tabernákulumban jelenlévő Úr ma is vár bennünket, hogy a Vele töltött idő alatt alakítson, formáljon, Szent Testével tápláljon minket. Válaszul erre a hívásra, 5 évvel ezelőtt ezen a napon alakult plébániánkon az Eucharisztikus Szövetség. Tagjai azok közül kerültek ki, akik vágyódtak az Úr közelébe, és plébániájukért tenni is akartak. Az Eucharisztikus Szövetség célja, hogy az Oltáriszentség előtt imádkozzunk plébániánk lelki megújulásáért, a közösség tagjainak egységéért, valamint papi, szerzetesi hivatásokért. Természetes, hogy mindannyian törekszünk a teljes, összeszedett részvételre: idejében érkezünk a Szentmisére, példaadóan kapcsolódunk be, és a Szentségimádásokon is igyekszünk részt venni. Az Eucharisztikus Szövetség tagjai ezen felül azt is vállalják, hogy: egy éven keresztül minden héten egy hétköznapi Szentmiséjüket vagy félórai Szentségimádásukat ajánlják fel a fenti célokra. Ezáltal plébániánknak rengeteg kegyelmet nyerhetnek, de az Úrral töltött idő saját maguk számára is megtermi gyümölcseit. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit, aki számára fontosak a felsorolt célok, és napirendjébe belefér ez az idő, csatlakozzon Szövetségünkhöz! A régi tagokat is kérjük, gondolják át, akarják-e, tudják-e folytatni vállalt feladatukat, és újítsák meg ígéretüket! Ne felejtsük azonban, az ígéret kötelez. Ha valamilyen okból mégsem tudjuk teljesíteni, kérjünk felmentést plébánosunktól vagy gyóntatónktól. Mind a régi, mind az újonnan csatlakozni kívánó testvérek számára alakuló gyűlés lesz 2009. november 29-én, advent I. vasárnapján, délután ½ 5 órakor a Szent László teremben. Jelentkezni eddig az időpontig lehet az irodában vagy a sekrestyében! Ha valaki erre az alkalomra komoly ok miatt nem tud eljönni, kérjük jelezze szándékát. Aki viszont tartósan nem tudja vállalni a jelenlétet, a Szentmisén vagy a Szentségimádáson való részvételt, az a testvér más, alkalmas módon tehet a közösségért. Ennek módjáról személyesen beszélgethetünk. Az ünnepélyes ígéretmegújításra 2009. december 6-án kerül sor a ½ 10 órai Szentmise keretében. Az emléklapokat a Szentmise után kapjuk meg.
Veled és Feléd 9
Rövid Híreink Laci bácsi Szeretettel és meghatott lélekkel emlékeztünk szeptember 13–án Somogyi Laci bácsira, templomunk első plébánosára. Példaképünk volt, a kedvesség, a szívélyesség, a szeretet és a papi hivatás teljesítésének példaképe. Emléke szívünkben él.
Kiállítás templomunkban Megemlékezést követően került sor a templomunkban egy érdekes kiállítás megnyitására. Az alkotó Szeifried Zoltán művész, főleg grafikai ábrázolásokat készít. A templomunkba elhozott anyag a Szent Pál évhez
Veled és Feléd 10
kapcsolódott, amely egy 40 darabból álló Szent Pál életútját bemutató grafikai sorozat. A művész érthetően és kiváló dramatikus eszközökkel mutatja be, Pál életének fontos állomásait, és a Szentírásból ismert életképeket, jeleneteket. Reméljük a kiállítás a következő állomásán is örömmel tekintik meg a látogatók.
Örömünnep Ismét volt esküvő templomunkban! Örülhettünk az ifjú párral együtt, hogy szeptember 19-én a közösségünkbe fiatal kora óta tartozó Szántó Éva és vőlegénye, Reiner Gábor szentségi házasságot kötöttek. Az esküvő alatt a régi hittanos társak és barátok énekeltek és szolgáltak, közösen ünnepelve ezt a szép napot. Örülünk, hogy újra egy JEL születhetett, amelyre oly nagy szükség van a mai világban. Kívánunk utólag is sok boldogságot, és hosszú, áldásokban bővelkedő házaséletet.
Teadélután a plébánián Plébániánk kis családjában ismét sor került a nyugdíjas teadélutánra október 3-án. A nyugdíjas testvérekkel és az esemény megrendezését elősegítőkkel együtt mintegy 50 résztvevő töltött együtt meghitt légkörben 2-3 órát. Az ifjú hittanosok közül egy általános iskolás kislány fuvolajátékkal, több középiskolás a magyar irodalom remekeiből válogatott őszidéző versmondással, énekekkel ajándékozta meg a nyugdíjas testvéreket. Az idősebb korosztályból egy tréfás jelenet és szájharmonika-játék, közös éneklés varázsolt vidámságot a résztvevők arcára.
Veled és Feléd 11
Zarándoklat Majkra Eddig azt sem tudtam, hogy létezik egy ilyen nevű helység. Aztán hamarosan kiderült, hogy nincs is nagyon messze, Oroszlánytól 1 km, a Vértes nyugati lábánál található. Egy kis buszt (28 személy) mégiscsak sikerült megtölteni az érdeklődőkkel. Nem kellett két óra sem az utazásra, közben rózsafüzéreztünk, énekeltünk. Majkpuszta. A festői, még zöld táj a tóval már önmagában is lenyűgöző. A tó feletti dombtetőn erdős környezetben a Kamalduli Remeteség. Remeték ugyan nincsenek, de hazánk egyik jelentős műemlékegyüttese, a barokk építészet egészen egyedüli alkotásai közé sorolható, hiszen sajátos célra, a kamalduli szerzetesek részére épült, köszönhetően az Eszterházyaknak és a többi főúrnak, akik 1-1 házat megépíttettek. Gyönyörűen helyreállított a 17 egyforma hófehér cellaház piros cserepekkel, melyek közül egyet belülről is megnézhettünk. Egy templomot is építettek (ma csak a torony áll, zenélő atomórával a tetején) számukra, és 1770-ben a szerzetesek beköltözhettek. A vándorok és a remeteség körül lakók részére megépült a celli Szűz Mária kápolna a domboldalon, amit a fáktól ma már alig lehet észrevenni. A remeték nem sokáig örülhettek otthonaiknak, mert II. József 1782-ben feloszlatta a rendet, a győri püspöki helynök 1785-ben a helyet exszekrálta (megfosztotta felszentelt jellegétől). A hely ma látványosság a turistáknak, az idegenvezetőtől sok érdekességet hallottunk, de a kiállítás képei és a hely önmagáról is beszél: szigorú rendről tanúskodik az épületegyüttes, és szent csend, nyugalom, szigorú némaság és a gyógynövények termesztése jellemezte a szerzetesrendet. További részletekért érdemes a zarándokokat kérdezgetni.... Az ebédet a tó partján fogyasztottuk el, ezután Majkról átruccantunk Tatára, ahol a vár gazdag múzeumának megtekintésére fordítottuk a legtöbb időt, majd Keresztelő Szent János szobránál imádkoztunk, elmélkedtünk, énekeltünk. Saját idegenvezetőnk volt, Tarjáni Feri nagyszerűen felkészült, tőle hallottunk Tata nevezetességeiről.
Veled és Feléd 12
Elhaladtunk az Eszterházy kastély mellett is, jelenleg üres (az utóbbi időben kórházként működött). Annyi időnk még maradt, hogy a Kálváriára felmentünk, ahonnan nagyszerű volt a kilátás, és Feri ismertető előadását hallgatva innen ismerkedtünk a város azon nevezetességeivel, amelyeket közelebbről már nem volt időnk megtekinteni. Imádkoztunk nemzetünkért, énekeltünk, és indultunk a busszal hazafelé. Bertalan atya vezetésével még egy tized rózsafüzér, néhány élmény megosztása, éneklés, beszélgetés gazdagította a visszaút idejét. TE Akik ott voltunk, sok szép élménnyel lehettünk gazdagabbak.
Veled és Feléd 13
Házasbál ! 1996. fontos év volt plébániánk életében, többek között azért, mert ekkor volt házaspárok részére bál. Idén sok év „termékeny” megbeszélése után, a házaspárjainkból 2-3 pár – kihasználva, hogy volt még egy üres szombat este (október 17.) – nekifogott és házasbált szervezett. Egy kiváló zenéket válogató fiatalembert, Hományi Bandit nyerték meg az este részére, melyet megfűszereztek egy kis játékkal, és a szüreti hangulathoz illő borok és szendvicsek társaságában együtt eltöltöttünk egy szép és mozgalmas estét. A játékokban Bertalan atya is részt vett, és a teaházban is tartalmas beszélgetéseken vettünk részt vele. Röviden az este vidám, jó hangulatban telt, a meghívóban is jelzett sok közösségi tánccal, skót, magyar és egyéb táncokat tanulhattunk. A limbó táncban beláthattuk, hogy a hölgyek sokkal hajlékonyabbak, mint mi férfiak (bár a befutónál két férfiú is ott volt), viszont a házi nedűk kóstolásában mi bizonyultunk jobbnak. A szervezőknek köszönjük, és a sok pozitív visszajelzés okot adhat rá, hogy hagyományt teremtsünk, és folytassuk. Akik most nem tudtak eljönni, azoknak a képek kedvet és ízelítőt adnak. Reméljük a következő alkalommal még többen leszünk!
Molics Ferenc
Veled és Feléd 14
Veled és Feléd 15
A zarándoklat csodálatos ajándéka Másfék hónapja egy kedves fiatal jegyespár megkért, hogy az esküvőjükre készítsek egy gyűrűtartó párnácskát, melyet majd az oltárra fognak helyezni a mi templomunkban tartandó esküvőjükön. Rögtön igent mondtam a szép feladatra. Még sohasem volt részem ilyen megtiszteltetésben. Nem vagyok szakavatott varrónő, az élet adta, hogy ezzel foglalkozom. Amikor elmentek a fiatalok, csak akkor döbbentem rá, mit is vállaltam. Megijedtem. Úgy gondoltam, nem vagyok képes egy ilyen arasznyi kis párnácskát elkészíteni. Nem vagyok ennyire kreatív. De az adott szó kötelezi az embert. Minden nap gondoltam a párnácskára és egyre jobban féltem tőle. A napok pedig gyorsan szaladtak egymás után. Elindultam hozzávalót vásárolni, de azt sem tudtam, milyen szépséget fogok majd csinálni. Egy kellékes boltban több mindent vásároltam, amiről azt hittem, talán használni fogok belőle valamit. Itthon mindent alaposan átgondoltam, és biztos voltam benne, hogy nem tudom elkészíteni. Egyre jobban közeledett a mai napon tartandó esküvőjük dátuma. Ma egy hete zarándokolni mentünk Majkpusztára, a Kamalduli Remeteségbe, ahol addig még sohasem jártam. Este, amikor hazamentem, leültem a varrógépemhez és elkészítettem azt, amit addig elképzelhetetlennek tartottam! Két virágszirom lett a gyűrűtartó kehely, amik összekapcsolódnak, monogramok és finom díszítés került még a párnácskára. Amikor készen lettem, nézegettem. Nagyon szép lett. Hihetetlen volt, hogy honnan kaptam ennyi erőt? Amikor eljöttek érte a fiatalok, ragyogtak a boldogságtól. Nem gondolták, hogy ilyen pompázatos lesz. Én sem. Ma az esküvőjükön, az oltáron, Jézus lába alatt volt az én szerény kis ajándékom. Bertalan atya megáldotta a gyűrűket, melyek ott ragyogtak a párnácska virágszirom kelyheiben, hogy aztán mindig hirdessék az ifjú pár összetartozását. Én ezt az ajándékot kaptam a zarándoklaton, hogy az Úr segítségével az elképzelhetetlen is megvalósítható. Köszönöm Jézusom, hogy ilyen csodálatos kegyelmet kaptam Tőled.
Cs. Éva
Veled és Feléd 16
A papság éve kapcsán beszélgettünk a plébániánkon vendégeskedő kispappal, Marton Zoltánnal. Kezdetnek egy klasszikus kérdés - Hogyan született meg benned a gondolat, hogy pap szeretnél lenni? Talán úgy kezdődött, hogy a templomban mindig otthonosan éreztem magam, második otthonomnak tekintettem. Tizenhárom éves koromban kezdtem komolyabban ministrálni, és ahogy emlékszem, a döntő pillanat 15 éves koromban következett be. A Szentírásból olvastam magamnak. Megakadt a szemem azon a mondaton: „Jöjj, kövess engem!” Többszöri átolvasás után ’leesett’ hogy Isten egészen személyesen nekem mondja. Ez volt az a pillanat, amikor megéreztem először a meghívást, úgy gondolom, hogy a hivatásomat ekkor kaptam. Aztán fokozatosan mélyült el Istennel való kapcsolatom. Egyre többet olvastam is erről a témakörről, hogy jobban megismerjem, mire is szól a meghívásom.
Mit jelent számodra az, hogy az idei év a papság éve? Örülök a papság évének, mert fontos felhívni a világ figyelmét erre a nagyon értékes, mégis sokat támadott szolgálatra. Arra is jó - mint ahogy XVI. Benedek pápa is mondja – hogy a papok, elmélyüljenek saját hivatásukban, nekünk kispapoknak pedig segíthet tisztázni, hogy valóban meghívottak vagyunk-e, ill. mire is szól a hivatásunk.
Szerinted milyen egy jó pap, mi a legfőbb feladata? Érdekes kérdés.. pár évvel ezelőtt egyszer összeírtam egy füzetbe, hogy milyen pozitív tulajdonságok szükségesek egy jó pap számára. Szerintem az egyik legfontosabb, hogy nyitott legyen az emberek felé, szívesen meghallgassa őket, mindig szeretettel forduljon mindenki felé. Még akkor is, ha ez nehéz, vagy például semmi kedve találkozni valakivel. A másik legfontosabb tulajdonság – ami annyira külső szemlélőnek talán nem is látszik – az imádságos lelkület, az élő kapcsolat Istennel. Ami még szintén szükséges: a fiatalokkal és idősekkel is megtalálni a kapcsolatot, vonzóvá tenni számukra az Egyházat. Nagyon tetszik nekem a Jópásztor képe, aki megkeresi az egy bárányt is, de mindenkinek a sorsát a szívén viseli .
Veled és Feléd 17
Ettől lehet vonzó a hittan, a kereszténység, a Krisztushoz tartozás. A legszebb feladatnak tartom a világnak felmutatni Krisztust, bemutatni, hogy amit tanított, az járható út, és bemutatni, életpéldát adni, hogy az evangélium szerinti élet öröm!
Milyen az ideális kapcsolat a papok és a hívek között? Mindenképp fontos, hogy sokat találkozzanak a pappal. Elsősorban Krisztust lássák benne, ajándéknak tekintsék - nincs belőlük sok. Élő kapcsolat legyen a pappal, ezt segíthetik elő például a kirándulások. Imádkozzanak egymásért, és a papi utánpótlásért.
Milyen tapasztalataid vannak a szemináriumbeli életről? Úgy mentem oda, hogy kicsit rózsaszín ködben láttam mindent – milyen jó lesz, hogy együtt készülhetek a többi kispappal. Természetesen az együttélésből 30-40 fiú között előfordulnak egyenetlenségek. De ebből sokat lehet tanulni. Fontos ezeket mindig megbeszélni, nem megijedni, és a célt nem szabad szem elől veszíteni. Amikor nehezebb, szeretek visszagondolni arra is, hogy hogyan kaptam a hivatásomat. Sok szép program van, közösségi együttlétek, focimeccsek, kirándulások. Sokszor tölt el örömmel, hogy készülhetek erre az útra, hogy Jézust szolgálhatom majd az emberekben.
Te hogyan készülsz a papságra? Igyekszem nyitottnak lenni, sokat imádkozom. A leendő hívekért is szoktam, akiket majd rám bíz a Jóisten. A napi elmélkedés, imádság, imádságos lelkület az elsődleges, ezek után következnek a tanulmányok, ami hasznos és szükséges is, de mindenek előtt a Jóistennel való kapcsolatnak kell lennie. Szeretem a tapasztalatszerzéseket is, például itt a plébánián, vagy amerre járok év közben, ill. nyáron. Jó beszélgetni, ismerkedni a papokkal is, megosztani a gondolatokat. Elég nagy veszély manapság a papi elmagányosodás. Szerintem nagyon fontos, hogy sokat találkozzanak egymással, megosszák egymással az örömöket, fájdalmakat. Franciaországban eléggé elterjedt, hogy világi papok összeköltöznek 3-an 4-en egy lakásba. Ellátják saját plébániájukat, aztán este nem üres lakásba mennek haza, hanem együtt vacsoráznak, megbeszélhetik a napi eseményeket. Szerintem ezek jó kezdeményezések, fontos az összetartás a papok között is. Az évfolyamtársaimmal is igyekszem jóban lenni. Heten vagyunk, sokat vagyunk együtt, sok mindent csinálunk együtt, nagyon jól megértjük egymást velük, és a többi kispappal is.
Veled és Feléd 18
Miben segíthetünk nektek, akik a papság szentségére készültök? Leginkább imával, hogy kitartóak legyünk, hogy az akadályokat át tudjuk lépni. Van, hogy elbizonytalanodik az ember, és akkor nagyon jó érezni, hogy imádkoznak értünk. Ez megerősít.
Isten adjon meg minden segítséget számodra, hogy kibontakozhasson mindaz, amit Ő gondolt el rólad! Köszönjük a beszélgetést. SZÉ.
Boldoggá avatás Mint tudjuk XVI. Benedek pápa idén engedélyezte, hogy Meszlényi Zoltán segédpüspököt atyát a boldogok között tudhatjuk. A boldoggá avatásra október 31 –én a esztergomi bazilikában került sor. A szertartást Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek és Angelo Amato érsek, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa végezte. Így november hónaptól új magyar szenthez imádkozhatunk. Meszlényi Zoltán atya könyörögj érettünk !
Cserkész fogadalomtétel 2009. október 11-én a vasárnapi Szentmise keretében a 173. számú Kemény Zsigmond cserkészcsapatból a megjelentek megújították fogadalmukat. Ezt követően a cserkészek a hittanteremben folytatták az ünnepséget, majd a következő őrs gyűlésre készültek fel..
Légy résen !
Veled és Feléd 19
Ifjúsági kirándulások Életem első olyan kirándulása volt, ahol én voltam a felelős a csapat összefogásáért! Nagyon jól éreztem magam. Segítettünk egymásnak, játszottunk. Szép időnk volt, öröm volt együtt tölteni a napot. Rég mentünk ilyen sokan kirándulni! Remélem a folytatás is ilyen sikeres lesz, még többen becsatlakoznak hozzánk, és együtt járhatjuk a természetet!
Imi Nekem nagyon tetszett ez a kirándulás, mivel sok új barátot szereztem, és néhány emberrel közelebbről és jobban megismerkedhettem. Az utunk során volt néhány olyan útszakasz, ahová kicsit nehézkes volt felmászni, de ennek ellenére nagyon jó volt a túra és legközelebb kétszer ennyit is megtehetnénk.
Alexandra
Azért tetszett a kirándulás, mert sokat tudtunk játszani. Voltunk 3 kilátóban, és gyűjtöttünk makkot meg gesztenyét. Eleinte féltem, de aztán élveztem a libegőt.
Márk
Veled és Feléd 20
Feltöltődtem a tegnapi kiránduláson, mind testileg, mind lelkileg. Köszönöm neked Istenem.
Andrea Nagyon jó volt újra hosszan beszélgetni azokkal, akikkel a tábor óta nem sikerült. Jó volt kimozdulni a zajos városból a természet csendjébe, teleszívni a tüdőm friss levegővel.
Mesi Jól esett, hogy suliidőben egy kicsit kijutottunk az erdőbe. A hittanos táborok emlékét idézte fel ez a kirándulás.
Brigi Nagyon tetszett, hogy minden nagynak volt egy „kis testvére”, akire a kirándulás idején figyelnie kellett. Jobban megismerhettük egymást a beszélgetésekben. És köszönöm a szép, napsütéses időt.
Dóri
Veled és Feléd 21
Jó volt végre kimozdulni a természetbe, rácsodálkozni a Úr teremtette világ szépségére. Külön öröm számomra, hogy szerezhettem új barátokat is, illetve mélyíthettem a már meglévő kapcsolataimat! Hála néked Uram!
Laci Az októberi kiránduláson a makkosmáriai búcsújáróhelyre zarándokoltunk el a fiatalokkal. Hála Istennek, kellemes időben sétálhattunk úti célunk felé haladva, közben nagyokat beszélgethettünk. A makkosmáriai templom előtti rétre érkezve megismerkedtünk a kegyhely történetével, és a templomba betérve csatlakoztunk egy másik csoport rózsafüzér imádságához. Ez után még imával kértük Fogolykiváltó Miasszonyunk közbenjárását a káros szenvedély rabságában sínylődő testvéreinkért. Az imádkozás után a rétre mentünk vissza, hogy elköltsük ebédünket. Ebéd után sokat játszottunk, fogócskáztunk, és a végén játékosan próbáltuk ki, hogy mennyire tudunk egy csapat lenni. A hazafelé úton még volt alkalmunk sziklát mászni is. Köszönöm Istenem, hogy együtt lehettünk szeretetben! András.
Nagymarosi Ifjúsági Találkozó 2009. október 3. szombat „Menj és építs!” – ezzel a mottóval került sor 2009. október 3-án a különleges módon ferences jubileum jegyében megrendezett őszi Nagymarosi Ifjúsági Találkozóra. S megfogadva Isten eme Szent Ferenchez intézett felhívásának első lépését (vagyis: „Menj!”), egy maroknyi, ám annál lelkesebb kis csapat plébániánkról is útra kelt, hogy az ország minden tájáról (sőt még a szomszédos országokból is!) érkező több száz fiatallal együtt azt is meghallgassa, hogy a felszólítás további részét (miszerint: „Építs!”) hogyan tudná a saját életében tettekre váltani. Bár ez tűnik a dolog könnyebbik részének, már a találkozó kezdete előtt bebizonyosodott, hogy bizony még „menni” sem könnyű – hiába ugyanis a lelkesedés, ha az nem párosul pontossággal, ráadásul olyan akadályozó tényezők is akadnak, mint a jegyautomata rakoncátlankodása vagy épp a BKV szokásos „hol jár, hol nem jár, de általában késik” stílusa.
Veled és Feléd 22
Eme kezdeti nehézségek ellenére végül mégis mindenkinek sikerült megtennie az első lépést, és a fakultációk kezdetén már nem csak 3-4, de 10-15 havannás arc tünedezett fel Nagymaros különböző pontjain.☺ De ne szaladjunk ennyire előre! Azok ugyanis, akik időben érkeztek, reggel 9 órakor egy gyönyörű, zenés-imádságos reggeli áhítattal indíthatták a napot, ami az aznapi zene-felelős Eucharist együttesnek illetve a ferences testvéreknek köszönhetően tökéletesen ráhangolta az egybegyűlteket a nap témájára, melyről a délelőtt folyamán Barsi Balázs (ugyancsak) ferences szerzetes tartott előadást. S hogy mi is volt pontosan ez a téma, és mi mindenről is esett szó ennek kapcsán? Az előadás átütő erejét és az elhangzott rengeteg életre-nevelő bölcsességet illetve útmutatást írásban sajnos bukásra ítélt próbálkozás lenne visszaadni, így csak az előadás lényegének, esszenciájának megosztását kísérelhetem meg. Tehát a téma, ahogyan az a lelkinap mottójából is látszik, a ferences szerzetesrend illetve Szent Ferenc Egyház-építő, Egyház-újító küldetése körül forgott. Nemcsak 800 éve, hanem ma is, és nemcsak Ferencnek, de nekünk, egyszerű embereknek is szól a hívás: . „Te, aki látod mennyi baj van a világban, aki látod, mennyi gond van az Egyházban, menj és építs… – magadon kezdve!”. Arról pedig, hogy ezt hogyan tudjuk megvalósítani, hadd szóljon néhány Balázs atya gondolatai közül: -arról, hogy hogyan építsük az Egyházat: „Valaki megkérdezte Ferenctől: ’Mióta roskadozik az Egyház?’ Mire ő így felelt: ’Pünkösd hétfője óta.’ – Mindig voltak és lesznek is problémák – az Egyház szentségét kell felfedezni, és arra építeni!” „ Ne új egyházat építs, hanem a régit újítsd meg!” „Az embereknek nem azt kell mondai, ami megfogja őket, hanem a valót, még ha az nem is tetszik nekik.” - „Az Egyház megújításához nekünk magunknak kell megújulnunk, vagyis újra és újra megtérnünk.” - arról, hogy mit tanulhatunk el Szt. Ferenc megújulási-megújítási módszereiből: „ A legfontosabb az Istennel való kapcsolat, így az ima – a jó és mély ima .” „ Az ima egyenlő Isten imádásával – és Isten imádása tiszta szívhez vezet, a tiszta szívnek pedig csak egy Istene van – és azt imádja.” „ Az életem és az imádságom ugyanaz: mikor a tiszta szívnek valóban csak egy Istene van”. - A szentségről: „ Valahol szentnek lenni könnyebb kéne, hogy legyen, mint nem annak lenni…” „Krisztusért nemcsak meghalni, élni is lehet – olyan ez, mintha a vértanúság 1-1 óráját elosztanánk az életünkben.”
Veled és Feléd 23
Balázs atya előadása után mindenki ízlése-kedve szerint válogathatott a különböző fakultációk közül, melyek többek között a ’Felelősség a teremtett világért’ című, illetve Kerényi Lajos atya ’Keresőknek’ szóló előadását, ’KérdezzFelelek!’-et Barsi Balázzsal valamint a szokásos Duna-parti kiscsoportos beszélgetéseket foglalták magukban. Emellett természetesen egész nap volt lehetőség gyónásra illetve személyes beszélgetésre szerzetesekkel és szerzetesnőkkel. Mint mindig, a nap fénypontja ez alkalommal is a közös délutáni szentmise volt – leírhatatlan az az érzés, mikor több száz fiatal együtt énekel, imádkozik és egy szellemiségben egyszerűen csak együtt van… És ennek Te is része vagy. Aki megtapasztalta, sosem felejti el… A mise után zárásként még vagy egy óra hosszat az Eucharist zenélt nekünk mondanom se kell, mi természetesen velük énekeltünk-táncoltunk, és hálát adtunk az aznap kapott sok-sok ajándékért és a lehetőségért, hogy újból Nagymaros részei lehettünk!
Molics Detti
Veled és Feléd 24
Tiszta Szívek Mozgalma Október 10-én, szombaton került sor a Tiszta Szívek Mozgalmának megalakulására nálunk Magyarországon, Kerényi Lajos atya plébániáján. Ez egy nemzetközi mozgalom, melynek célja, hogy a fiatalok tisztán őrizzék meg szívüket, mindenfajta paráznaságtól, egészen a szentségi házasságig, Az ünnepélyes megalakulás 11 órakor kezdődött imával, majd ismertették a mozgalom pontjait. Engem a következő gondolatok fogtak meg: Miben áll a te imaéleted? Sablon módon mondod el? Ha mégis elbuknál, azonnal állj talpra! – hangzik a Mozgalom egyik alapgondolata. Hallottunk erről egy történetet: Temetés végén egy asszony odament a paphoz és megkérdezte tőle, hogyan mondhatott olyan szépeket az elhunytról, hiszen gyilkos volt, börtönben is ült. A pap azt felelte: Méltóságosan felállt, gyermekeit hitre tanította. Jézus nemcsak a bűneinket veszi el, hanem a szégyent is. Ne hagyjuk abba a küzdelmet, szennyárt kell lemosnunk! Mindenkiben ott van az Istenarc. A plébános szavai után Fogassy Judit nővér is beszélt: Neked van álmod? Mi hajt téged előre? Istennek van rólad egy álma! Nélküled nem akarja a Mennyországot. Nélküled nem teljes. Beleálmodott téged. De a világnak is van álma. Miért élsz? Egy életed van. Ez nem próba. Ez az igazi. Egy döntést egyszer lehet meghozni. Legyen életed lángoló élet. Légy világosság! Ezek után szünet következett, majd tanúságtételek. Elsőként egy apuka mesélte el hibáit. Nem tartotta meg tisztaságát, kapcsolatából baba lett, melyet házasság követett. 3 gyermekük született, de nem volt hűséges és a felesége otthagyta! Ekkor tért magához és közel Jézushoz. Az fáj számára, hogy nem tudja biztosítani gyermekei számára a példát valamint a családot: egy anyát és egy apát. Másodjára egy jegyespár beszélt arról, hogy sokan maradinak gondolják megőrizni a szüzességüket a házasságig. Nekik viszont értéket jelent, és a testiség mellet a lelki kapcsolatuk fejlődése fontosabb. Harmadikként pedig plébániánkról egy házaspár mesélt arról, hogy hogyan ismerkedtek meg és élték meg a tisztaságot. Ebédszünet után csoportbeszélgetés következett, majd átmentünk a templomba, szentségimádásra. Végül szentmisével zárult az alkalom.
L.A.
Veled és Feléd 25
Evezz a mélyre! Bátran küzdj! Kerüld a kísértéseket! Idődet ne pazarold Buta televíziózásra, internetezésre, mert az nem a javadat szolgálja! Válogass a műsorokban! Készíts napi programot! Aludd ki a napi nyolc órát! Időben feküdj le! Sokat mozogj, sportolj! Válassz lelki vezetőt! Imaéletedet alakítsd ki! Kerüld a diszkót, az alkoholt, a drogokat, a nikotint!
Tiszta Szívek imája: Uram Jézus, hálás vagyok azért a szeretetért, amivel a rosszat jóvá teszed, a sebeket begyógyítod. Tisztítsd meg szívemet attól a rossztól, ami megakadályozza, hogy a tiszta szeretetet megismerjem! Uram, fölajánlom emlékezetemet, lelkemet, testemet, nemiségemet. Ígérem, hogy nem létesítek szexuális kapcsolatot, amíg nem részesülök a házasság szentségében. Mától kezdve nem veszek, olvasok vagy nézek pornó anyagokat. Minden nap imádkozom, olvasom a Szentírást, rendszeresen gyónok, áldozom, és a Szeretet Tíz Parancsolata szerint élek. Uram Jézus, légy mesterem! Taníts meg uralkodni szexuális vágyaimon és érzelmeimen! Segíts elkerülnöm mindent, ami gyengíti az akaratot: a cigarettát, az alkoholt és a drogokat! Taníts meg arra, hogy miként lehet a szeretet életem legfontosabb része! Szűzanya, vezess a hit útján, a szeretet forrásához, Jézushoz, hogy csak benne bízzam és csak benne higgyek! Ámen.
Veled és Feléd 26
Tervezett programok 2009. novembertől 2009 végéig, és 2010 előzetes. 2009. év
Program
XI. 18. szerda 18 órai szentmise
Házaspárok Szentmiséje, Agapé
XI. 21. szombat
Gyermek- és ifjúsági kirándulás
XI. 21. szombat
Szent Erzsébet koncert
XI. 22. vasárnap 15 óra
Pásztorjátékra való készület
XI. 24. kedd 19.30
Férfiest
XI. 28. szombat 9 óra és 16 óra
9.00 – 12.00 Adventi lelkinap 16.00 – 18.00 Adventi koszorúkötés
XI. 29. 15 óra
Pásztorjátékra való készület
XI. 29. vasárnap 16:30
Eucharisztikus Szövetség újraalakuló gyűlése
XII. 5. szombat
Mini-klub
XII. 5. szombat 17 óra
Mikulás
XII. 6. vasárnap ½10 órai szentmise Eucharisztikus Szövetség ígérettétele XII. 6. vasárnap 15 óra
Pásztorjátékra való készület
XII. 13. szombat
Karácsonyi vásár
XII. 13. vasárnap 15 óra
Pásztorjátékra való készület
XII. 20., 21., 22. vasárnap, hétfő, kedd később megadandó időpontban XII. 27. vasárnap Szent Család vasárnapja ½10 órai szentmise
Pásztorjátékra való készület Családok megáldása Bor megáldás
2010. év eleji előzetes
Program
I. 2. szombat
Mini-klub
I. 16. szombat
Gyermek- és ifjúsági kirándulás
II. 6. szombat
Mini-klub
II. 13. szombat
Gyermek Farsang, Felnőtt Farsang
Veled és Feléd 27
SZENTMISÉK SZENTMISÉK TEMPLOMUNKBAN TEMPLOMUNKBAN
AZ IMAAPOSTOLSÁG AZ IMAAPOSTOLSÁG
hétfő, szerda:, péntek: 18.00. hétfő, szerda:, péntek: 18.00. kedd, csütörtök, szombat : 7.00. kedd, csütörtök, szombat : 7.00. vasárnap: 7.00, 9.30, 18.00. vasárnap: 7.00, 9.30, 18.00. November 30 tól, az adventi időben : November 30 ––tól, az adventi időben : rorate (hajnali) misék rorate (hajnali) misék hétköznap reggel 6 órakor. hétköznap reggel 6 órakor. SZENTSÉGIMÁDÁS: SZENTSÉGIMÁDÁS: Kedd reggel mise után 8.30 ig. Kedd reggel mise után 8.30‐‐ig. Péntek este mise után 20.00 ig. Péntek este mise után 20.00‐‐ig. Elsővasárnap: 17 18‐‐ig. Elsővasárnap: 17‐‐18 ig.
SZÁNDÉKAI NOVEMBERBEN SZÁNDÉKAI NOVEMBERBEN
ÁLTALÁNOS: ÁLTALÁNOS:
Hogy a férfiak és nők a világon, különösen azok, akiknek politikai és gazdasági felelősségük van, soha ne hanyagolják el kötelessé‐ güket a teremtés güket a teremtés védelmében. védelmében.
GYÓNTATÁS: GYÓNTATÁS: Kedden reggel mise után. Kedden reggel mise után. MISSZIÓS: MISSZIÓS: Szerdán és pénteken az esti mise után. Szerdán és pénteken az esti mise után. Vasárnap a reggeli (7 Vasárnap a reggeli (7‐‐es) mise után, es) mise után, Hogy a különböző vallások hívei, illetve a plébános atyával történő előze‐ tes időpont egyeztetés szerint. életük tanúságával és a testvéri tes időpont egyeztetés szerint.
IRODAI SZOLGÁLAT IRODAI SZOLGÁLAT PLÉBÁNIÁNKON: PLÉBÁNIÁNKON: hétfő és péntek 16 hétfő és péntek 16‐‐1745., kedd és szerda 9 11. kedd és szerda 9‐‐11.
párbeszéddel, világosan bizonyít‐ sák, hogy Isten neve a sák, hogy Isten neve a béke hordozója .
KÖSZÖNJÜK, hogy anyagilag is támogatja Egyházát! Személyesen is megteheti az irodában, csekket is kérhet, vagy átutalással. Plébániánk számlaszáma: CIB 11100104‐19819246‐36000001 VELED ÉS FELÉD - A Szent László Plébánia lapja Bp. XVIII. Pestszentlőrinc ‐ Havanna lakótelep 1181 Budapest, Kondor Béla sétány 6. Tel/fax: 291‐1926 Honlapunk: www.szentlaszlo‐havanna.hu Felelős kiadó: Tóth Bertalan (plebanos@szentlaszlo‐havanna.hu) A lapot szerkeszti a Média Munkacsoport.