Memoirs
Vékás János INTERJÚ KOVÁCS SZTRIKÓ ZOLTÁNNAL
Tessék, állok rendelkezésére.* Beszélgessünk szabadon, kézirat nélkül, mert a k k o r legalább teljesen őszinte v a g y o k . Én általában nem szere tek hazudni, mert ha h a z u d n é k , azt meg kellene jegyeznem. Mendacem oportet esse memorem — vagyis tudni kell, hogy kinek mit h a z u d t a m . I n k á b b nem h a z u d o k , megmondom őszintén, amit gondolok. Vázoljuk először az életútját... Egy tanyai iskolában, a S z a b a d k a melletti Kisbajmokon születtem. A p á m , a n y á m t a n í t ó volt. A kisbajmoki parasztgyerekekkel játszottunk, együtt őriztük a disznókat, együtt csináltunk furulyát meg tökből sípot. N a g y o n érdekes környezet volt, nagyon sok b a b o n á v a l . Például, hogy egy rongyon nehogy átlépj, mert beteg leszel, vagy hogy amikor a P r o kes téglagyár kéményébe belevágott a villám, azt a boszorkány csinál ta. N e k e m ezek a boszorkánymesék sose tetszettek. Meséltem m á r gye r e k k o r o m b a n is testvéreimnek, de igyekeztem mindig valóságos dolgo k a t mesélni. T e h á t reális meséket. Melyik a legkorábbi emléke? Volt egy nagyon kis szamárság, azt talán nem is volna szabad el m o n d a n o m . T e k i n t v e , hogy nagy család voltunk, öt gyerekkel, én mint * Kovács Sztrikó Zoltán tartományunk színes is sokoldalú egyénisége volt. Volt a haladó Grimasz karikaturistája és Gál László közvetlen munkatársa a valamikori Vajdaság legmagasabb fokú iskolájának, az újvidéki Pedagógiai Főiskolának tanára, amely tanár-utánképző tanfolyamain a gyakorló pedagógusokat tanította, hogyan készíthetnek szerény eszközökkel szemléltető fizikai tanszereket. A Fizi Karcsi alak jával és rajzaival úttörő volt nálunk abban, hogy a legkisebbekkel megértesse és megszerettesse a természettudományokat, elsősorban a fizikát és a technikai haladást. Gazdag élete utolsó éveit a Természettudományi Kar munkatársaként csendes mun kával töltötte, majd röviddel nyugdíjba vonulása után csakhamar, még csendeseb ben elhunyt. Mégis mint egyéniség sokat jelentett kulturális életünkben annak elle nére, hogy közéleti ember sohasem volt. Vékás János hosszabb beszélgetéssorozatot folytatott Kovács Sztrikó Zoltánnal, a hangszalagjáról itt teszi közzé a beszélgetés lényeges részeit. Szerkesztőségünk szán déka, hogy a jövőben is közöljön egy-egy interjút Vékás János gazdag dokumentá ciós anyagából közéletünk, elsősorban kulturális életünk kiemelkedő személyiségei nek munkássága előtt tisztelegve.
idősebb gyerek a n a g y a n y á m m a l a k o n y h á b a n a l u d t a m . O t t t a r t o t t á k a kiscsirkéket is. ö t é v e s lehettem, a m i k o r egyszer ki a k a r t a m bámulni az ablakon és valahogy ráléptem egy kiscsirkére. S z ö r n y ü l k ö d ö t t a csa lád, jaj, mit csináltál! M o n d o m , h á t én m o n d t a m neki, hogy p a r d o n . . . N a g y o n finom gyereknek indultam, később az élet kissé e l d u r v í t o t t . . . Emlékszem, lerajzoltam, ahogy a m a r o k k ó i a k jöttek be a szerb k a t o n á k k a l , írtam kis szöveget is hozzá, n y o m t a t o t t betűkkel, mert hétéves korban az ember még nem sokat tud írni. D e azért lényegében egy ké pes riport volt az. N a g y b á t y á i m közül az egyik főkertész volt, az el látott p a p í r r a l és ceruzával. Meg kellett m u t a t n o m neki a rajzokat, és a k k o r újabb füzeteket, ceruzákat k a p t a m , s mindig megdicsért. Festő művész szerettem volna lenni. ö t ö d i k e s koromban igazi rossz kamaszkölyök voltam. A n g y a l k á k a t rajzoltam egész tanév alatt a bajai temetőben a sírokra, akkoriban fő ként azok érdekeltek, nagyon bájos kis a n g y a l k á k ugráltak vagy ültek ott a sírokon. T e h á t a temető volt a fő szórakozóhelyem, azon mentem mindig keresztül, újabb ösvényeket keresve. A z eredmény megvolt, ö t ö d i k b e n kegyetlenül elbuktam, méghozzá öt tantárgyból, a négy nyelv ből és történelemből. A p á m , mint jó pedagógus, még fel se pofozott. Elvezetett Ascher Askenazihoz, egy nagyon intelligens fametsző mester hez. A nyári szünidőt tehát nem strandolással töltöttem, hanem ott vol tam az üzletben, feltöröltem, fölsöprögettem és csináltam a metszete ket. A n y á r végén a p á m megkérdezte: I t t m a r a d s z a mesternél, vagy pedig tanulsz tovább? M o n d o m , inkább tanulok. Ismételtem az ö t ö d i ket és aztán sikerült átmennem m a g y a r tagozatba. (Addig szerb tago zatban voltam.) A m a g y a r tagozaton bizonyos d o k t o r Petényi G y u l a felkarolt. Talán katonatársa lehetett a p á m n a k , v a g y valami pedagógusi kapcsolat lehetett közöttük, agyondicsérte a dolgozataimat, egyszerűen költőnek és hadvezérnek neveztek ki, úgyhogy ettől inspirálva novellá kat írtam. Kiss Jóska b a r á t o m m a l nyolcadikban megcsináltuk az Ő r tüzet, sokszorosítottuk a szerb jegyzeteket. Hogyan került először kapcsolatba a fizikával? Az iskolában a fizikai és vegytani szertár eszközei fönt voltak a szekrény legmagasabb polcán, alattuk pedig az osztálykönyvek és h a sonló iratok. 7—8 éves k o r o m b a n én m á r oda felmásztam. Fel kellett állnom az alsó polcokra és úgy elértem a villanycsengőt meg a Leclanche-elemet. A p a t i k á b a n szereztem szalmiáksót, és m ű k ö d ö t t is mind a kettő. A szobámban elalvás előtt megfogtam a 110 voltos á r a m o t és a lábujjaimmal zongoráztam a vaságy rácsain, hogy kisebb vagy nagyobb á r a m o t kapjak. T e h á t nekem a véremben volt az á r a m érzése. D e a többi kísérletre is nagyon élénken emlékszek. M o n d o m , miért ne bon t a n á m én a vizet v á l t ó á r a m m a l ? Egy nagy befőttesüveget megtöltők víz zel, azt lefordítom egy vízzel telt lavórba, aládugok két grafitceruzát, megvan a két pólus, bekapcsolom a v á l t ó á r a m b a és lesz, ami lesz. Lett is. Kifejlődött a hidrogén és oxigén keveréke, vagyis a d u r r a n ó g á z . A
végén a nagy hőfejlődés miatt átizzott a grafit, és a robbanástól a k ö zelben minden ablak betört. A z t á n volt nekem egy Lajcsics Laci nevű b a r á t o m . M o n d o m neki, te Laci, nem kellene téged megörökíteni? Csinálnánk olyan halotti maszk-félét rólad. J ó , gyerünk — mondja — , adok hozzá pénzt, a k á r mire kell. Megvettük a gipszet, m o n d o m neki, a n y á d nincs itthon, te lefekszel erre a deszkára és én majd szépen r á d r a k o s g a t o m a gipszet, előzőleg természetesen beolajozzuk az arcodat, hogy ne ragadjon. H o g y meg ne fulladj, itt a szódásüvegnek ez a csöve, a szádba veszed és azon keresztül lélegzel. Lefeküdt és r á r a k t a m a gipszet, de egyszer csak elkez dett ordítani, süti az arcát a gipsz, mert az köt, s tépni kezdte az ar cáról . . . A legérdekesebb az volt, hogy benne m a r a d t a k a szempillái a gipszben, és amikor megcsináltuk a pozitívot, abban az eredeti szem pillák v o l t a k ! A szüleim azt m o n d t á k ; ha m á r így szeretsz kísérletezni, ne menj te festőművésznek, azok mind olyan bohém emberek és mind úgy félre csúsznak, legyél te i n k á b b fizikus. Így i r a t k o z t a m Belgrádban fizikára. Hogy élt Belgrádban? N a g y o n szegényesen, ö t gyerek volt a családban, m á s o k n a k is kel lett, az idősebb nővérem is tanult. Volt egy érdekes esetem. É p p e n vegytan vizsgára mentem és n a g y a n y á m nekem ajándékozott egy ódon ezüst ó r á t a r a n y lánccal, m o n d v á n : „ N a g y o n vigyázz rá fiacskám, ez téged érdekel, mint leendő t a n á r t . " A z is n á l a m volt, meg talán h á r o m száz d i n á r vizsgadíj. A belgrádi vasútállomáson összeismerkedtem egy melák a l a k k a l , aki r á m k é r d e z e t t : „ H á t te mit keresgélsz?" Egy olcsó szállodát — m o n d o m — , mert a B a l k á n b a n m á r a l u d t a m , de az tele van tetű vei, bolhával, és tizenketten v a n n a k egy szobában, az nekem nem tetszik. — T u d o d mit — javasolta —, gyere velem, a V a p a - g y á r mögött van egy n a g y szénarakás, azon megalszunk mi ketten. Elmen tem vele. Még meséltem neki, hogy a csillagok hogy viszonyulnak egy máshoz, mint a gombostű feje a dinnyéhez. — Jaj de nehéz az a te bőröndöd, mi van benne? — kérdezte. — H á t a k ö n y v e k — m o n d t a m . — J a , igen, azt m á r t u d o m — válaszolta —, a k ö n y v e k azok nagyon nehezek. M á r éjfél felé járt, o t t volt a Kleist cirkusz és reflektorfények szaladtak át az égen, még mindig előttem v a n az a kép. A z t mondja, „ d a se ne sekiraš", h a neked van v a l a m i pénzed, azt szépen kösd egy zsebkendőbe, ha nincs pénztárcád, nehogy kihulljon és reggel mérge lődj. És ha néha látod, hogy eltűnök, azon ne csodálkozz, dinnyét ettem... Éjfél u t á n k e t t ő felé arra ébredek, hogy nincs semmi. A bőrönd meg v a n , de az ó r á m és a vizsgadíjam nincs, a 99 dináros Bata cipőmet, amit levettetett, hogy ne szorítson egész éjszaka, azt is elvitte. Emléke zetembe véstem a bitangot, aki olyan szentimentális d u m á k k a l szédített, hogy ő tartja el az anyját, és mezítláb (szerencsére ruhában a l u d t a m ) megindultam a város felé. Locsolták az utcákat, megállítom az első taxit, mondom, kérem, engem kiraboltak, vigyen azonnal a rendőrségre, vagy
az állomásra, hogy megfogjam a tolvajt. Kérdezi, fizetsz? M o n d o m , a pénzemet is elrabolta. Menj a csudába, mondja, ha nincs pénzed, nincs taxizás. És elhajt. Eljutottam így is a rendőrségre, ott a rendőrök nagy derűje közepette lerajzoltam a tettest, az ó r á t és a Bata-cipőt is, tehát teljesen kész anyagot a d t a m nekik. J ó k a t nevettek rajtam, r á m i d t á k valami szökött rabnak a rettentő kemény, kérges bakancsát és kitessé keltek. A k k o r r a m á r reggel lett. Volt egy Szabó János nevű v a r r ó g é p j a v í t ó mester a Studentski dom környékén. Bementem hozzá és m o n d t a m : „ O l y a n gyönyörű p l a k á t o k a t festek m a g á n a k , csak egy p á r dinárt adjon nekem, hogy ebédet tudjak v e n n i . " A z t mondja: „Te szé hámos vagy, ismerlek én téged, te csak hazudsz, hogy téged megloptak, te magad vagy a t o l v a j . " Ezt én megírtam Szenteleky K o r n é l n a k versben, megjelent a Reggeli Újságban, és Szenteleky nagyon biztató, nagyon kedves pár sort írt ne kem. A k k o r i b a n volt valami hét újság, amelynek dolgoztam. A Reggeli Újságnak novellákat küldtem, H a n g y a illusztrációival, a G r i m a s z n a k linómetszeteket, Hitler-ellenes és Mussolini-ellenes k a r i k a t ú r á k a t csiná'tam. H a n g y a Bandit sikerült beszerveznem, hogy fölöttem lakjon az ud vari lakásban, még telefon-összeköttetést is csináltam vele. H a n g y a Bandi u g y a n a b b a n a h ó n a p b a n , u g y a n a z o n a n a p o n született, mint én, azért b a r á t k o z t u n k úgy össze. P e t a r D o b r o v i c h o z j á r t u n k együtt ingye nes a k t t a n f o l y a m r a . T e h á t esti időben ezt kihasználtam. Különben a Bolyai F a r k a s n a k az alapító tagja voltam, az irodalmi szakosztályt ve zettem, előadásokat t a r t o t t a m Bolyai Farkasról és a fiáról, meg Zilahyról, tehát volt ott bizonyos aktivitás. N a g y o n érdekes, Belgrádban a k k o r harmincezer m a g y a r élt. Jelen volt a Híd indulásánál. Emlékszik azokra a viszonyokra? Megvolt m á r tehát a sokszorosító üzem. Kis Jóska egyszer azt m o n d ta, valaki felkeresett bennünket, hogy csinálunk mi egy ( . . . ) Megcsi náltuk a Továbbot, Hirsch Dezsővel, u t á n a pedig a H i d a t . Főként Lévay Bandival dolgoztunk együtt. Egyszer m i n t h a Juhász Ferenc Becs kerekre h í v o t t volna bennünket, kérdezte, hogy dolgozik a kultúregye sület. Éreztük m á r a háború leheletét. V a l a m i k o r 1939 táján csináltam egy linómetszetet. Egy sisakos csontváz k a t o n a r u h á b a n a virágzó tavaszi fa mögé bújik. Sok linómetszetem jelent meg abban az időben. Kenye ret, békét, Egy csésze tej, ilyen dolgok. Én csináltam a H í d első fejlé ceit is, később ügyeskedett a Kis József is, aki nyomdász volt, külön ben osztálytársam, ezért végig összetartottunk, ő a felszabadulást k ö vető években meghalt, úgyhogy régi munkásságát nem is nagyon érvé nyesíthette. T e h á t egészen M a y e r O t t m á r idejéig, de még t o v á b b is, dolgoztam velük, de főként eleinte. A z volt az érdekes, hogy a H í d n á l mindenki beadta a kéziratot, de h o n o r á r i u m r a nem t a r t o t t u n k igényt, örültünk, hogy megjelennek a cikkeink. N é h a aztán mégis volt tiszte letdíj.
Milyen kapcsolatban volt akkor a Híd a munkásmozgalmi szervező déssel? I n k á b b csak lelki beállítottságban. Kis Jóska eljárt a szakszervezetbe, de különösebb kapcsolat nem volt. A n n y i , hogy a munkások maguk is írtak és felléptek. Lőrinc Péter (Lőbl Á r p á d ) is korán bekapcsolódott, Gál Laci is cikkekkel. Különben Lévay Bandi közvetlen szomszédunk volt, ő még a nővéremet is cikkírásra serkentette Bebel könyvével k a p csolatban. Volt egy érdekes vitám bizonyos D o b a i álnévvel, volt egy természet tudományos cikkem és belekötött ez a bizonyos D o b a i . Egy v i t a i r a t o m volt ezzel kapcsolatban, de materialista álláspontot képviseltünk mind ketten. Dobai Mátyás Cseh Károly álneve volt. Úgy v a n , az a híres Cseh K á r o l y . N o igen, csodálatos is lett volna, ha a fizikához n a g y o n ért. Mi volt a vita tárgya? N e m t u d o k m á r pontosan visszaemlékezni, de általában a matéria és energia közötti viszony. T u d o m , hogy az atomenergiára is felhívtam a figyelmét, v o l t a k m á r kezdeti kísérletek, a Rutherford-féle első transz mutációk. A modern fizikát az egyetemen is kísértem és a Természet t u d o m á n y i K ö z l ö n y minden számát végigrágtam, tehát ilyen téren elég gé olvasott voltam. E z t a cikkemet különben később felhasználhattam újraválasztásoknál is, ötször választottak újra a főiskolán és az egye temen. A H í d b a n jelent meg a Mesél a h a t o d i k emelet című novellám, a b ban azt í r t a m le, hogyan élnek az egyetemisták Belgrádban. N e k e m pél dául volt suszterfelszerelésem, hogy a cipőmet megfoltozzam, m a g a m festettem a szobámat forró mésszel, le is p a t t o g o t t gyönyörűen. E m l é k szem, éppen a k k o r liften mentem fel egy gyönyörű selyemruhába öltö zött fiatal nővel együtt, és én mindig m e g h a t ó d o k a nőktől, h a selyem ruhában v a n n a k , emlékszem még a ruha csíkozatára is, de nem mer tem hozzá szólni, mert csak egy meszes szegény diák v a g y o k , ő pedig egy elegáns kis hölgy, aki nem áll szóba egy ilyen munkáskinézésű egyénnel. Különben a hatodik emeleten, ahol csak munkások voltak, még k á l y h á m se volt, vettem egy deszkát, a falra erősítettem és arra r a k t a m a könyveimet. A z t á n volt egy jó vastag spiráldrótom, azt két szögre felerősítettem és rákapcsoltam a lift v i l l a n y h á l ó z a t á r a , az me legített, m o n d o m , talán csak nem fog meg a háztulajdonos. Egyszer t a l á l k o z t a m vele a liftben. „ M i az — m o n d t a — , maga ott lakik a munkások k ö z ö t t ? " M o n d o m , ott élek, nekem az ott jó, kellemes. H a kinézek az ablakon, látom a Száva ezüst folyamát, o t t a Száva és a D u n a t o r k o l a t á n á l . A m a n z á r d kicsit hideg, de azt kibírja a diákem ber, fiatal szívvel. A z mondja, „szóval maga m a g y a r . P a i maj h a u z majstor je Madjar, ali je majstor cíovék!" Ez nagyon m e g m a r a d t az emlékezetemben és megfogadtam, ha m á r m a g y a r n a k születtem, igye-
kezni fogok, hogy legalább „majstor c ö v e k " legyek, hogy elismerjék a szakmabeli tudásomat. Hogyan kezdett gyerekeknek írni? Hogy született Fizi Karcsi? 25 éves k o r o m b a n megnősültem. A k k o r még csak G r i m a s z - k a r i k a t u rista voltam a Gál Lacinál, összebarátkoztunk és a szomszéd szobában megismertem az öreg zsidó nénikét, akinek az unokáját, a Julikát, aki látogatóba j á r t Szegedről, feleségül vettem, ő 17 éves volt akkor. G o n d o s k o d n i kellett róla, hogy legyen mit ennünk. A N a p l ó h o z sze gődtem és volt úgy, hogy a N a p l ó szerkesztői fizették ki az egész havi kosztomat, különben éhen h a l t u n k volna. T á r s a d a l m i munkásságom nem volt olyan jellegű, hogy politikai cikkeket írhassak, hát a gyerekmese állt hozzám legközelebb, amúgy is szerettem mesélni. Most, hogy az Újvidéki R á d i ó b a n komoly fizikusokról kell beszélnem, ez sokkal ne hezebb, mint mesélni fizikai eszközökről, jelenségekről gyerekek számá ra. A z utcán most is e l k a p t a m egy a p r ó kis kölyköt, mindjárt m u t a t tam neki a fényképezőgépemet, és általában a bőgő gyerekeket imá dom, a feleségem is i m á d t a volna, de nekünk, sajnos, nem volt. így más gyerekeinek mesélünk, ez egy bizonyos kompenzáció. H o g y miként született a Fizi Karcsi? A legjobb gyerekkori b a r á t o m Karcsi volt, Beszédes K á r o l y , most Belgrádban elektromérnök. N a g y o n sokat kísérleteztünk g y e r e k k o r u n k b a n , így született a Fizi Karcsi név. Ez egy gyűjtőcím, amelynek keretében igyekeztem minden jelenségről valami egyszerű kis történetet kitalálni, hogy legyen valami az atom hajtásról, az anyagátalakulásról, de legyen a N a p r ó l is, meg hogy mi lyen viszonyban v a n n a k a bolygók a N a p h o z képest, legyen az erősza kosságról és a durvaságról is egy kis nevelés, hogy nemcsak a futball a világ, hogy megmutassam a m u n k a örömét és a természet ezer arcát, ez volt a célom. Szívesen olvasnám fel ezeket a meséket még halálom előtt, talán a d n a k egyszer rá a l k a l m a t a rádióban. A z a híres politikus itt Újvidéken, a m a l o m i p a r i m u n k á s volt, a L a t á k sógora, az m o n d t a mindig: „ N a g y o n szeretem olvasni a maga gyerekmeséit, mert amit én v a l a m i k o r t a n u l t a m az iskolában, az egyszerre felélénkül b e n n e m . " G o n d o l t a m , nem t a n u l t a d te azt soha az iskolában, de örülök, hogy ilyen gyerekmese formájában beveszed. M e r t mégiscsak a természet is meretét terjesztem, ha így á t t r a n s z p o n á l v a is, hogy emészthetőbb le gyen. E z becukrozott orvosság. Orvosság? Mi ellen? Valamivel ki kell tölteni az agyat, mert ha egy k o p o n y a üres m a rad, abból terrorista lesz, vagy alkoholista, v a g y n a r k o m á n . Ebben a világban, ahol az értékek csak m u n k a révén teremtődnek meg, ilyen irányban kell nevelni az ifjúságot, nem pedig a r r a , hogy csak á l m o dozzon. A fizika az összes mesterségek alapjait ismerteti. Aki nem is meri a fizikát, az nem lehet újító, se feltaláló. Mi nagyon szívesen osz togatjuk ezt a két titulust. Egy t a n í t v á n y o m b ó l , akiről azt gondoltam, hogy érti a fizikát, valami igazgató lett, és egyszer az utcán megkérdez tem tőle, mivel foglalkozik. A z t mondja: „ I g a z g a t ó vagyok, de külön-
ben t u d o m á n y o s disszertációkkal is foglalkozom. Rájöttem a r r a , hogy a nyomás nem egyenlő erő osztva a felülettel, nem á m ! " H á t mi — kérdeztem. A z t mondja, az erőt meg kell szorozni a felülettel, m e r t ő ezeket a m ű a n y a g h a m u t a r t ó k a t préselve rájött, hogy minél n a g y o b b a felület, annál n a g y o b b húzóerő kell hozzá, és i l y e s m i k . . . M o n d o m , nézze, a t u d o m á n y o s felfedezés nem olyan n a g y o n közvetlenül a fel szín alatt v a n , h a n e m kissé mélyebben. N e m lehet ilyen alapvető fi zikai dolgokat egyszerűen csak úgy „ f ö l t a l á l n i " és abból d o k t o r á l n i . V a n még különben egy muzsikus ismerősöm, aki az idegemre ment egyrészt azzal, hogy rettenetesen sokat k ö p k ö d ö t t , másrészt, hogy mindig azt m o n d ta, v a n neki egy új gondolata. „ O d a e r ő s í t e k egy a u t ó elé egy mágnest, és éppúgy, mint ahogy a ló húzza a kocsit, h a elébe teszünk egy szé nacsomót, a mágnes úgy fogja húzni a z a u t ó t . " Én, m o n d o m , kitalál t a m v a l a m i m á s t : egy olyan trombitát, amelyet nem a v é k o n y végén kell fújni, h a n e m szívni kell a v a s t a g végén (az illető ugyanis kürtös az O p e r á b a n ) . A z t mondja, a h h o z te nem értesz. H á t m o n d o m , te meg nem értesz a mágnesességhez. Volt még egy érdekes emberem. V a l a h o n n a n vidékről minden év ben eljött azzal, hogy bemutatja ö r ö k m o z g ó gépének a legújabb v á l t o zatát. A z t mondja: „Látja ezt az ingát, ezt kicsit meg kell csak suhin t a n o m , jobbról és balról egy hajszálrugó v a n , és a k k o r ez megy hete ken át. E z t én m á r L o n d o n b a n b e m u t a t t a m , m e r t a fiam ott k a r r i e r t csinált." — Bemutatta? — kérdeztem. „Igen, a tudósok összejöttek, m o solyogtak, n a g y o n szívesen f o g a d t a k . " — D e ide figyeljen — m o n d o m —, nem mehet az az inga energia nélkül, m a g a kipróbálhatja, köthet egy téglát egy kötélre és rá az eperfára, hogy lengjen, a k k o r is egy bizonyos idő m ú l v a megáll, általában újabb energiabefektetés nélkül nem mehet semmi. D e ő csak azt hajtja: „ E z nekem sikerülni fog, ezt én t o v á b b fogom tökéletesíteni. H a n e m , hogy maga meghallgatott en gem, és most m á r tizedszer, itt v a n megint egy öt literes köcsög méz. Tudja, én méhész v a g y o k . Fogadja csak el n y u g o d t a n . A z t á n h a újabb t a l á l m á n y o m lesz, majd megint j ö v ö k . " Türelmes volt az emberekkel? N a g y o n . Végtelenül szeretem az emberek kíváncsiságát. N e k e m csak az elfásult ember az iszonyatos. Attól menekülök. V a g y az öndicsérő ember, de, sajnos, én is sokszor ebbe a hibába esek. A z emberek k í váncsisága viszont n a g y o n érdekel. Például abban a szatellita-korszakban az IvUié n y o m d á s z a M a g y a r Szóban esténként úgyszólván nyolc tól tízig á l l a n d ó a n g y ö t ö r t kérdésekkel, én meg boldogan válaszolgat t a m neki (különben erről C a c a k o n is t a r t o t t u n k előadást, a szabadkai N é p k ö r b e n is néhányszor, a k k o r A d á n , M o h o l o n . . . ) . Érdekes, hogy milyen nehéz az embereknek v a l a m i t m e g m a g y a r á z n i , ha h i á n y o z n a k bizonyos alapfogalmak. A z í v ű é n é l az v o l t a fő probléma, hogy az a szatellita miért nem esik le. — N e m esik le — m o n d t a m — , m e r t v a n egy tehetetlensége, az a bizonyos centrifugális erő, amivel igyek szik a megforgatott kerékpárkerékről a sár megszabadulni. D e aztán
v a n a szatellita és a Föld között egy vonzóerő, és a szatellita azon a p á l y á n kering, amelyen ez a két erő egyenlő. Így kering végeredmény ben a H o l d és a Föld körül, a Föld a N a p körül, ez egy természeti tüne mény, bizonyos Isaac N e w t o n magas matematikai 'számításokkal bizo nyította. M á s n a p aztán megint beivott egy kicsit az én IviSic b a r á t o m , s rákezdte: „ T a n á r úr, mesélje csak a szatellitát!" M o n d o m , megy az a szatellita, két erő egyenlő e g y m á s s a l . . . " „ D e miért nem esik !e?" Azért, m o n d o m , mert nem tudja, hol van a le. És e l m o n d t a m neki tízszer is. húszszor is boldogan. És a k k o r l á t t a m , hogy a gyerek a leghálásabb publikum. A n n a k ér demes mesélni, az olyan, mint amikor a friss földbe az ember elhinti a magot, az bizonyára kihajt és biztos eredményt hoz. T a n í t v á n y a i m nak a szavaiból meg a hozzám való viszonyulásukból l á t t a m , hogy nem volt hiábavaló a fizikának az a sokirányú propagálása. Biztos vagyok benne, hogy beléjük épült. A nagy fizikusoknál is mindig volt valaki, aki fölkarolta és i r á n y í t o t t a őket. A szerencsétlen kőműves fiából lett a Gauss, a n n a k köszönhetően, hogy H u m b o l d t professzor felkarolta. N e m beszélve F a r a d a y r ő l , aki könyvkötősegéd volt és úgy vágódott be a professzorhoz nagy nehezen, hogy az előadásait szépen bekötötte, bevitte, és így vették fel üvegmosónak. A z t á n itt van Röntgen, akit kivágtak valami kis semmiség m i a t t az iskolából és mégiscsak igyekezett bizonyítani, hogy ő azért ember, h o g y tud értéket teremte ni. Elbukni nem szégyen, mindenki elbukhat, de utána lábra kell állni. így én is elbuktam, m o n d o m , ötödikes k o r o m b a n , d e leg alább megedződtem. A rajzolást u t á n a se t u d t a m abbahagyni, de az tán m á r jobb helyeken rajzoltam. A Fizi Karcsi kalandjain kívül van még egy könyve, A lábfülesek bolygóján. Erről még nem beszéltünk. Volt egy Buksi című lap. Bogdánfi m o n d t a : csináljon abba valami különleges, fantasztikus dolgot, olyan lábfüleseket, maga Sztrikó. En gem általában, de a p á m a t is gyakrnn Sztrikónak neveztek, pedig az a Kovács Sztrikó valahogy összetartozik, és nem szeretem, amikor na gyon lesztrikóznak. D e mindegy, én csak Sztrikó m a r a d t a m , és gon doltam, ez érdekes is lenne. Egyáltalán az ötlet, hogy valaki elkerül egy olyan bolygóra, ahol minden fordítva v a n , mint itt. í r t a m olyan meséket, amelyekben a hinta fölfelé libeg, a fák és növények beszél nek, de van bennük kaland, bennük van az egymásrautaltság gondo lata is. Érdekli, hogy hova jutottak el a könyveiben tzereplő ötletek, gon dolatok? Érdekel. N a g y o n jól esett, amikor hallottam, hogy a K ö n y v v i l á g b a n kétszer is keresték A lábfülesek bolygóján című k ö n y v e m . Tehát valaki beleolvasott, és látta, hogy abban több van, mint amennyit a gyerekek nek szánnak. V a n n a k ott rejtett gondolatok is. Valahogy úgy kell írni, hogy az jövőbe mutasson. N e m m o n d o m , hogy amit megírtam, az örök
életű. N a g y o n messze áll attól, nekem mégiscsak mellékfoglalkozásom volt a gyermekirodalom. Beszéljünk akkor most főfoglalkozásáról. Hogy került az egyetemre? A megszállás alatt a szabadkai gimnáziumban t a n í t o t t a m . Egyszer csak jött egy rendelet, hogy engem az újvidéki szerb t a n n y e l v ű g i m n á ziumba helyeznek át, fizika és m a g y a r nyelv tanítására. N a g y o n kelle metlen volt, mert a n y á m és feleségem is S z a b a d k á h o z kötött, de k é n y telen voltam elvállalni. Újvidéken volt a diákok között egy Djuric ne vezetű nagyon értelmes fiú, aki később A m e r i k á b a n d o k t o r á l t , az volt az egyik kedvenc t a n í t v á n y o m , ő az én szerbül igen gyengén fogal m a z o t t előadásaimat m á s n a p r a stilárisan gyönyörűen kijavítva sokszo rosította az egész osztály számára. A felszabadulás u t á n a papája, Branko Djuric h í v o t t engem a t a n á r k é p z ő főiskolára. O t t nagyon szépen d o l goztunk D j u r i c t y a l , Ó u l u m m a l és dr. J a n k o v i c t y a l . T í z évig voltunk ott, a k k o r a t a n á r k é p z ő főiskola megszűnt, úgy kellett h a t á r o z n u n k , hogy megszűnjék. Egy ideig a technikai főiskolán dolgoztam h o n o r á r i san, a feleségemet természetesen m á r lehoztam, lakást is k a p t a m még 1946-ban, és a k k o r megkíséreltem bejutni az egyetemre. Fel is vettek mint előadót. K o r t á r s a i m különben a k k o r d o k t o r á l t a k , úgyhogy kellett valaki, aki húzza az igát, tehát t ö b b ó r á t is tartson, mint a n o r m a , mert az egyetemi n o r m a csak k é t - h á r o m ó r a , én pedig 12 ó r á v a l dol goztam egész 18 évi egyetemi „ k a r r i e r e m " alatt. K ö z b e n S z a b a d k á r a is j á r t a m , ahol m a g y a r u l a d t a m elő a fizikát, m e r t ott vegyészeink és matematikusaink voltak. Sokszor m o n d t a a feleségem, milyen fáradt vagy, nem megbeszéltük, hogy S z a b a d k á r a m á r n e m jársz? M o n d o m , igen, de ezt nem lehet félbehagyni, ott emberekről v a n szó, v a n egy harminc hallgató, aki engem vár, és nincs senki, aki vállalja, hogy m a g y a r nyelven ad elő fizikát, o d a j á r n o m kell. í g y volt. 39 év szolgálat u t á n , k o r o m folytán, m e r t m á r 67 éves v o l t a m , n y u g díjaztak. D e nagyon bántott, hogy nincs meg a 40 m u n k a é v e m . Eszem be jutott, hogy voltam én újságíró is előzőleg, nem a k a r t a m mindjárt t a n á r lenni, mert t u d t a m , hogy valahol Kosovska Mitrovicán v a g y P r i z renben k a p t a m volna állást, és nem volt k e d v e m ehhez. í g y a N a p l ó nál dolgoztam, csináltam a Hitler-ellenes k a r i k a t ú r á k a t , és A r á n y i J e n ő után én szerkesztettem a gyerekrovatot, a H a b o s t o r t á t . Rajzoltam, il lusztráltam, a v a s á r n a p i számokba mindig 8—10 linómetszetet készítet tem, nagyon színes szép százoldalas számok jelentek meg ebből az újságból az illusztrációimmal. T e h á t eszembe jutott, hogy újságíró is v o l t a m , elmentem a társadalombiztosítóba, S z a b a d k á n és a hiányzó egy év helyett h á r o m évet t a l á l t u n k , amit minden további nélkül elismertek. Ez nekem erkölcsi szatiszfakció volt, hogy mégis dolgoztam, nem léháskodtam. Közben színházi díszlettervező is v o l t a m . Igaz, néha túl n a g y r a sikerültek a díszletek, úgy hogy nem fértek be a színpadra a színészek, s a k k o r ki kellett dobni p á r széket. A k k o r is szenvedélyesen foglalkoztam fényképezéssel, üzleti hirdetéseket készí tettem diapozitívra. Még most is emlegetik, akik megrendelték tőlem.
A háborúban sokszor találkozott a halállal? A n n y i b a n , hogy tizedelték az embereket, hogy azt mondják, most te fogsz ideállni a gödörbe, és ha jön az amerikai t a n k , a k k o r kiugrasz és ráereszted azt a páncélfaustot. D e engem valahogy mindig ki m u s t r á l t a k . Rajzolással, térképkészítéssel meg fortifikációs ásásokkal megúsztam valahogy. Volt még egy másik esetem is a halállal. A z Elba folyón kellett átmenni egy schiffel és a németek csak o r d í t o z n a k a m a g y a r o k r a : los, los! Előző éjszaka á l m o m b a n a n y á m azt m o n d t a , hogy mindenem el fog veszni, vegyem m a g a m h o z , ami értékes. Kivettem a hátizsákomból a d i p l o m á m meg a festékeimet, hogy tudjak rajzolni. És mi történt? A z Elbán óriási hullámok jöttek, a hajó elkezdett d o bálózni és ledobta a kocsinkat a holmival együtt, volt rajta még tokaji is egy egész h o r d ó v a l . . . Soha többé nem j u t o t t a m a holmimhoz, de a d i p l o m á m a zsebemben volt. Egy orosz filozófiatanárom (Velikovnak hívták) m o n d t a , hogy az emberekben megvan az életösztön és a halál ösztön, és attól kell menekülnünk, hogy a halálösztön uralkodjék raj t u n k . Szükséges mind a kettő, mert sokszor vállalni kell a veszélyt, d e h a r m ó n i á t kell t a r t a n i k ö z ö t t ü k . Lehet, hogy valamit másként is csinálhattam volna, de nem sokat, ö r ü l ö k , hogy a halálos veszedelmekből, amikor kihurcoltak N é m e t o r szágba, végül mégis ép fejjel hazaérkeztem. K ó r h á z a u t ó n , mert a lábam elgennyesedett a sok gyaloglástól meg fagyástól. Lövegtalpakon hurcol tam át m a g a m , végül Schleswig-Holsteinbe jutottam, de előbb megjár tam S t a r g a r t o t , most Sczeczin Lengyelországban, méghozzá legfőképp gyalog v a g y lövegtalpon hasalva, m e r t én nem v o l t a m úriember, nem v o l t a m tiszt a m a g y a r hadseregben, h a n e m csak olyan „csatlós", aki örül, hogy él. A szerb hadseregben elvégeztem a tisztiiskolát, és nekem fájt a bizalmatlanság. A p á m a t is lecsetnikezték, pedig ő első világháborús h a d n a g y volt. Én nem, én h a d a p r ó d őrmesterként végigvergődtem ezt a h á b o r ú t és életben m a r a d t a m , ö r ü l ö k , hogy nem vitézkedtem. Volt egy zsidó b a r á t o m , Alstein Edének h í v t á k , az m o n d t a : „ T e Zoli, most vigyázz, jön ez a háború, gondold meg, h a te hősködni akarsz, a k k o r valószínűleg elvész a fejed. Te igyekezz túlélni ezt a szörnyű idősza kot, amely most k ö v e t k e z i k . " Sajnos, az én E d é m nem került életben haza, mint ahogy a Mikié Batót is lelőtték a szabadkai állomásnál. A z is jó b a r á t o m volt, gyerekkori b a r á t . N e m vagyok egy nagy, jelen tős személy, én egy tucatember vagyok, de igyekeztem becsületesen megállni a helyemet a tucatságomban. Számomra épp az a lényeges, hogy rettenetesen sok sztereotípiától si került megmenekülnie. N a g y o n sok sztereotip ember vallásos angyalmesékkel etet engem, de valami karrierizmus van abban, valami helyezkedés. Kevés ember mer a saját fejével gondolkodni, hanem frázisokba k a p a s z k o d i k , és sok esetben nem is tudja megindokolni azt, amiben hisz. A XX. századi fizikusok általában filozófiával is foglalkoznak. Miért?
A z é r t , mert a fizika tele v a n meghökkentő dolgokkal. I t t v a n pél dául a lézer-sugár, v a g y a félvezetők kérdése. Szóval úgy gondolja, hogy a fizikus akkor fordul a filozófiához, amikor valamiről még semmit se tud? Igen, erről v a n szó, hogy a dolgokat túlságosan felszínesen tudjuk és minden t ö r v é n y csak egy bizonyos intervallumban érvényes, azon k í vül m á r új törvények jönnek. I t t v a n például egy kis digitron m ű k ö dése. Kevés fizikus v a n még, aki ezt alaposan megmagyarázza, de hasz nálni m á r tudjuk, ugyanúgy, mint ahogy v a l a k i mondja: nekem v a n egy hároméves k ö l y k ö m , az m á r ért a televízióhoz. Kérdezem, mit ért? Megnyomja a gombot és m á r látja a képet. Meg tudja nyomni a gom bot. A d o l g o k a t túlságosan felszínesen ismerjük, olyan mélységig ju t o t t u n k , mint az a l m á n a k a héja, tehát nagyon gyönge k u k a c o k v a g y u n k . Einsteinnek v a n egy nagyon érdekes m o n d á s a : „Téves volna azt gondol ni, hogy az agyunk teljesen objektív mérőeszköze az igazságnak, mert olyan motivációkkal modulált, amelyek m i a t t az igazságot közvetlenül nem ismerhetjük meg." Mi csak bizonyos v o n a t k o z á s a i t tudhatjuk meg. Mire lenne a legkíváncsibb? A r r a , hogy m i k o r találnak fel egy olyan készüléket, amely az agy ban lejátszódó f o l y a m a t o k a t kivetíti. Most általában a biofizikának v a n óriási perspektívája. K a r i n t h y Utazás a koponyám körül című könyve állandóan ott van előttem. K a r i n t h y - i m á d ó v a g y o k . K a r i n t h y végtele nül sokat inspirált, annyira, hogy v o l t a k meséim, amelyekről később felfedeztem, hogy K a r i n t h y , más formában ugyan, d e m á r megírta őket. Érdekli a történelem? Történelemből b u k t a m meg a n n a k idején, és most kezdek olyan érési fokra jutni, hogy kezd érdekelni. D e különben az az a n n y i r a relatív szemlélet, hogy a piros oldalról nézem-e a feketét, v a g y a fekete ol daláról a pirosat, az v a l a m i egészen más. Rettenetesen háborúellenes vagyok, és érthetően, hiszen életpárti v a g y o k . Sajnos, Adlert nem na gyon adják ki, pedig nagyon fontos, amit a h a t a l m i ösztönről ír. H o g y „majd én m e g m u t a t o m , ha én leszek az ú r " . Valaki azt írta, hogy az embereknek több szabadidőt kell adni, hogy kulturálódjanak. Mi tör ténik? Adj neki több szabadidőt? Még többet fog zabálni, még többet fog járni futballmérkőzésre, üvölteni, még kevesebb értéket fog ter melni, még jobban elrontja a saját életét. T e h á t nem biztos, hogy a felszabadult idejében olvasni fogja majd K a n t o t , Hegelt, v a g y ném a k a r o k m a r a d i dolgokat m o n d a n i , például Nietzschét. A z olvasást és a jó előadásokat v o n z ó v á kell tenni az emberek számára, és értéket kell adni. V a n , aki leül a t v elé és mindent felfal, mindent bámul. Ismerek jó, érdekes embereket, a k i k n e k az életük most, a televízió-korszakban teljesen egyoldalúvá v á l t . R á t a p a d a szemük a tv-re. A Science et vieben, az j á r t nekem 15 évig, volt egy k a r i k a t ú r a : egy hason fekvő cse csemő bámulja a tévét, a l a t t a a szöveg: „ N e k i öt teljes esztendő az életéből a tévével fog eltelni." És nem lát semmit, csak u g r á n d o z ó majmokat.
Valószínűleg azért nézik sokan a tévét, mert lusták vagy félnek gon dolkodni. A tv kész programot ad. A gutembergi eszközök viszont vá lasztás elé állítják az embert. E z olyan, mint az a húskonzerv, hogy nem kell semmit se csinálni. Bevallom őszintén, én úgy sütök, főzök, m i n t egy jó háziasszony. Szé pen megsózom azt a csirkét v a g y p u l y k á t , tepsibe teszem és a k k o r él vezem a fizikát. Szereti a rendet? J a j , ez n a g y o n fogas kérdés. Szeretném, de, sajnos, inkább káosz v a n körülöttem. N é h a összerakodok, de a z t á n megint rendetlenséget csinálok. Ki tudja, egyáltalán nevelhető-e rendre valaki, aki eredetileg bohém beállítottságú, eltűri maga körül a rendetlenséget. V a n a rend ben egy bizonyos unalmas egyöntetűség. A természet káoszból áll, k a o tikus mozgása a m o l e k u l á k n a k , de óriási teljesítményt lehet elérni vele a rendnek, a rendezettségnek a hatása alapján. Én persze csak fizikai analógiákban t u d o k gondolkodni, a k a t o n a i rend az egész más . . . az, hogy feküdj, pihenj, feküdj, és a végén lődd agyon az ellenséget. Hisz a sorsban? Kicsit furcsa religiózus elképzeléseim v a n n a k . N y o l c a d i k o s gimna zista k o r o m b a n í r t a m egy verset: O l y a n v a g y o k , mint b á r k i más, p á r erényem van, száz hibám, de sok irigyen nézhet rám, egy kincsem v a n , az akarás. T e h á t én az autoszuggesztiót, az akarást, a dolgok célszerű véghez vitelét t a r t o m a legszentebb dolognak. Teljesen p r i v á t kérdés, hogy ki miben hisz és hogyan képzeli el az istent. Haeckel írja: „ H a az ember o l y a n n a k képzeli Istent, mint amilyen ő, ez épp olyan, mintha egy v e k k e r ó r a azt m o n d a n á , engem egy n a g y v e k k e r ó r a készített." Fel kell az embernek készülnie arra, hogy fogékony legyen a természet impul zusaira. Könnyen tudott bánni az emberekkel? N e m m o n d h a t o m , hogy nagy összeütközéseim lettek volna. Volt, h o g y hiúságomban megsértettek és a k k o r túlságosan gyorsan és heve sen v á g t a m vissza. D e különben az én elvem az, hogy minden em berben fel kell fedezni az értéket. A hadifogságban valami ezer kilo métert gyalogoltam együtt egy férfival, 40 kilométereket n a p o n t a . A z t m o n d t a a z illető, hogy gimnáziumot végzett. K é r d e m tőle, tud v a l a m i t a cosinusról? „ H a l l o t t a m róla v a l a m i t " — mondja. H á t mire v o n a t kozik? T í z perc a l a t t kiderült, hogy nem végzett gimnáziumot. M o n d o m neki, vallja be, milyen ^szakmát tanult? A z t mondja, én pék v a gyok. H á t a k k o r arról meséljen, az egy zseniális dolog! Csodálatos k a lorimetriai dolgokat mesélt, hogy a kiflikkel hogyan próbálják ki a kemence hőfokát, bámulatos kalorimetriai tudása volt. A p a r a s z t n a k
bámulatos mezőgazdasági tudása v a n . Csak meg kell hallgatni, hogy ő hogy vet, az m i n d izgalmas dolog. T e h á t nincs unalmas ember. K o s z tolányi írta v a l a h o l : „Kinézek az ablakon és elgondolkozok, szeren csétlen írók, azt mondják, nincs témájuk. A h á n y ember elvonul az ablak alatt, annyi regény!" Sokat utazott? N e m sokat. Egyszer v o l t a m Párizsban, egy nagyon jó b a r á t o m , dr. K u n e t z G é z a mérnök, olajkutató, akinek a szüleit elhurcolták Ausch witzba, ő pedig elment Párizsba és megnősült egy francia nővel, ő volt olyan aranyos és meghívott. A z t á n v o l t a m még Kölnben egy t a n szergyárban, ott l á t t a m , hogy a németek milyen szerény felszereléssel, milyen szerény helyiségekben milyen mesés eszközöket készítenek. A röntgenosztályon egy kis t ö k m a g , 12 éves kölyök, m i n t h a s z a p p a n b u borékot fújna, csinálta az egyik röntgencsövet a másik u t á n . A z a k ö lyök m á r bevezetődik a termelőmunkába, megszereti azt. M i n t Gauss esetében, a m i k o r az a herceg, aki o t t egy dölyfös főúr lehetett, egy feudális atyaúristen, az is rájött a r r a , hogy ebben az észt kell kifej leszteni. T ö b b haszna lesz az országnak abból, m i n t h a csak a téglákat rakja egymásra, a m i t egy bárgyú iszákos egyén is el tud végezni. N a gyon n a g y dolog meglátni a p a l á n t á b a n a jövendő alkotót. N e m tu dom, meséltem-e, hogy a belgrádi egyetemisták körét az én i n d í t v á n y o m r a (igaz, hogy nekem ezt Slobodan Ristic szuggerálta) nem A d y E n d r e - k ö r n e k , hanem Bolyai-körnek n e v e z t ü k el, m e r t n e k ü n k műszaki értelmiségre is szükségünk v a n , nem csak i r o d a l m á r o k r a . N a g y o n szép dolog az, hogy legyenek i r o d a l m á r o k , hogy a k ö l t ő k n y a k l ó nélkül í r ják a verseket, de olyanok is kellenek, akik nem csak utánozni tudják az Amerikából jött sémát, hogy megcsinálják azt az elektromos számí tógépet, amelynek egyszerre csak a hamuját találjuk meg, mert nem szakember nyúlt hozzá. A m i k o r egyszer Kasanin j ö t t a technikai fa kultásra, akinél rettenetesen sokan b u k t a k , azt m o n d t a a h a l l g a t ó k n a k : „ T i t o még 45-ben évente száz m é r n ö k ö t tervezett. Én nyolcat." És nem lett semmi baja, m e r t a k o r m á n y z a t u n k is azt a k a r t a , legyen nyolc, de az igazi m é r n ö k legyen, ne csak a d m i n i s z t r a t í v személy. T e h á t m i n dig t o v á b b kell mélyíteni a t u d o m á n y o k a t . Én pl. az egyetemen 18 évet, a főiskolán tízet t a n í t o t t a m , tehát ez 28 év, de minden ó r á r a ú j r a f o g a l m a z t a m a jegyzeteimet. Szigorú volt? A z t mondják, szigorú voltam. D e nézze, én m a g a m h o z is szigorú v o l t a m . Mindig azt m o n d t a m , maguk csak negyedannyit tanuljanak, mint ahogy én állandóan kísérem az új i r o d a l m a t , és megkapják a t í zest. D e i t t m á r tökéletesen kell tudni a szakmát. M a g u k n a k j o b b a k nak kell lenniük nálam, különben nincs evolúció, különben visszame gyünk a m a j m o k h o z . Hogy emlékszik vissza a háború utáni szerkesztőségi életre? Vannak ilyen emlékei? V a n n a k . Például Girizd Laci meg F o d o r P a l i u t a z o t t h o z z á m Sza-
b a d k á r a , hogy megbeszéljék velem a címlapot, és általában n a g y o n nagy a k a r a t volt bennük, hogy az embereket aktivizálják. Ács Jóska mindjárt eljött, a régi rajzaimat keresték Sáfrány Imrével v a g y még valaki más festővel, tehát törődtek az emberekkel. J á r t u n k az élőúj ságokra, az is bennem él még, n e k ü n k volt igazunk a dologban, nem szégyellem azt a rengeteg Tájékoztató I r o d a elleni k a r i k a t ú r á t . T é l v í z idején m e n t ü n k , R e h á k László t a r t o t t a a nagy előadást, és a k k o r ne kem k a r i k a t ú r á v a l ki kellett j ö n n ö m , ezer d i n á r t k a p t a m különben egyegy k a r i k a t ú r á é r t . T e h á t az újságírással 1935-től állandóan kapcsolat ban voltam. Á l t a l á b a n a felszabadulás u t á n az emberek bizalommal fordultak h o z z á m és nem felejtették el, hogy kik v o l t a k azok, a k i k régebben, tehát 1945 előtt dolgoztak. N e m kellett tülekedni, h a n e m felkarolták és n ó g a t t á k az embert. D e még most is Mucsi Jóska min dig mondja, hogy a Fizi Karcsit folytassam t o v á b b . N é h a furcsállott á k , hogy egyetemi színvonalon igyekszek előadni, és emellett a gye rekeknek mesélek. Miért? Ez kiegészíti egymást. N e m szabad egyol dalúnak lenni és fölényeskedni, absztrakciókkal és aspektusokkal d o bálózni, azzal még nem leszek nagyobb tudós. A b b a n a kissé g ú n y r e gényemben, a A lábfülesek bolygóján címűben (azt érdemes lesz egy szer alaposan elolvasni) írom, hogy a m i k o r egy festő egy b a r a c k o t lefestett, fölvisítottak: ez egy b a r a c k ! E z t meg lehet ismerni! E z t az embert el kell tüntetni, mert ez o l y a n t fest, hogy meg lehet érteni! O l y a t kell festeni, hogy azt érezze az ember, hogy nagyon b u t a h o z z á ! Még g y e r m e k k o r o m b a n , amikor kötelező volt a t e m p l o m b a járás, lát tam, hogy a mise elején a csengetéskor mindenki lecsapja a fejét és veregeti a mellét: én bűnöm, én igen n a g y b ű n ö m . A k k o r mindig föl emeltem a fejem és azt néztem, hogy most mit történik, mit csinál közben a p a p , én a r r a v o l t a m kíváncsi. N e m szeretem a rejtett, susmus dolgokat. Mióta van nyugdíjban? Két és fél—három éve. Elég magas volt a tízévi átlagom, mert a szabadkai tanításomat is beszámították. M o n d o m is a M i n d a T i b o r n a k , te világ közepe, szervusz, t u d o d , h o g y nekem iszonyatosan magas n y u g díjam van? O l y a n boldog vagyok, én azt el se t u d o m költeni. N a g y o t nevetett rajtam. V a l a m i k o r Zrenjaninba j á r t a m t a n í t a n i Zika Óulummal, ott b a r á t k o z t u n k össze M i n d á v a l . Vagy pedig a N a g y Feri, én nagyon szeretem azt az embert. A n y á m n a k t a n í t v á n y a volt és engem komoly szakembernek tart, mert az a n y á m olyan volt. V a n n a k poli tikusok, akik nagyon közel állnak h o z z á m . N e k e m különben a poli tika nem fekszik. Próbálkozott politikai pályafutással? N e m , nem. Egyszer volt egy nagyon érdekes esetem. Halasi Rózsa: „Kovács Sztrikó, m a g a tudja, hogy mi kátus elnöke. A z elvtársak azt mondják: m a g á n a k olyan egyrészt kritikus, másrészt pedig a politikai dolgokra
Mondja nekem lesz? A szindi a múltja, hogy sem érzéketlen,
s ezért erre nagyon a l k a l m a s . " És csalétekként, m i n t h a m á r a gonosz nyelvek jelentése eljutott volna a fülébe, azt mondja: „Tudja, milyen gyönyörű t i t k á r n ő t k a p ahhoz? M i n d e n t a világon megcsinál a z ! " M o n dom, tudja mit? Én nem leszek soha a szindikátus elnöke. Mert h a a p á r t nem fogja megvédeni a munkás érdekeit, a k k o r én mint p á r t o n kívüli nem fogom megvédeni. E z a p á r t a m u n k á s o k pártja, én nem fogok szindikális vonalon opponálni a p á r t n a k , mert nekem az ilyesmi nem tetszik. A szerb k ö z m o n d á s azt mondja: N e c u sut sa rogatim. T e hát ez volt az én politikai karrierem. K é r d e z t e m én a Lőriktől, az egyik kollégámtól, aki 45-ben, amikor mindjárt kineveztek, támogatott, biz t a t o t t és még kölcsönt is a k a r t a d n i : Miért segítesz te engem? A z t m o n d t a : „ T u d o d , te voltál a legközelebb az eszméhez." Én ezt így is tar tottam. Legközelebb voltam az eszméhez, mert az eszme végeredmény ben a munkásérdek és a munkás az, aki az értéktöbbletet teremti. Voltak nehéz időszakai az életben? A feleségem halála u t á n , amikor bőgve a d t a m elő. Csurgott a sze memből a k ö n n y , és közben d i k t á l t a m a fizikai tételeket. A k r é t á t nem bírtam a kezembe fogni. Javasolták, hogy menjek nyugdíjba. M o n d o m , a k k o r végem van, m e r t h a állandóan csak a h a l o t t feleségemre g o n d o lok, a k k o r megbolondulok. Szeretnék most m á r kevesebb fájdalommal élni. E z a sok infarktus nem tetszik nekem. Figyelem az újságírókat, sok értékes ember agyonhajszolta magát. D e valakinek nem árt. Például L u k ó n a k , a K o m u n i s t szerkesztőjének. A z egy vasgyúró, megvan elő ször az asztalos képzettsége, és ha nem azt farag, hanem cikket farag, az is megy neki, és mosolyog, és v i d á m , és francia szakos diplomája is v a n . E z az ember tetszik nekem, az ilyen szívós, ellenálló. D e ott van az én Mirnics Jóska barátom, tudja, hogy miket írt, hogy ne emleges sem. Agyonhajszolta magát. I t t is kellett dolgoznia, ott is, nem aludt, nem pihent, á l l a n d ó lelki feszültségben élt. A z t nem lehet. A paraszttól még sokat t a n u l h a t u n k , az nem szokott infarktusban meghalni. Gondolkodott, hogy mit fog ezután csinálni? Szeretnék gyerekregényt írni. Kis bajnokok Kisbajmokon — ez len ne a címe, fel van m á r fél éve írva a falra. A z első bűnök, első hibák, első tévedések története lenne. Valakire az ember á t r u h á z n á azt a sok akarást, ami benne fészkelődött és valahogy kijött belőle, de talán szebben is meg lehetett volna valósítani. Toleráns volt azokkal szemben, akik nem olyanok voltak, mint maga? Természetesen. D e igyekeztem mindig a saját elveimet is kifejteni. Szegény jó a p á m m a l , aki nagyon vallásos érzésű volt, sokat v i t a t k o z tam, ma m á r b á n o m is. N e m azért v i t a t k o z t a m vele, hogy bebizonyít sam: az ő álláspontjai helytelenek, hanem hogy lássam: az én álláspon tomban van-e valami igazság. H a l á l á n volt és én ott ültem az ágya mellett, m o n d o m neki, a p u k a , gondoljon csak vissza a r r a , hogyan ne mesítette azt a Pista bácsi által ültetett száz fát, az egész élete nemesí-
tés volt, emberek és növények nemesítése. E r r e a p á m az m o n d t a , csak azt szeretném, ha m e g p r ó b á l n á d . . . elmondani az Ü d v ö z l é g y M á r i á t . N e m t u d t a m elmondani. (Az interjú 1982. március 15-én készült. Hangfelvétele az Újvidéki R á d i ó szalagtárában.)
megtalálható
