Védd meg a depressziótól legyen boldog élete

Martin Seligman Karen Reivich, Lisa Jaycox és Jane Gillham közreműködésével

AZ OPTIMISTA GYERMEK Védd meg a depressziótól – legyen boldog élete

AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST

Seligman_Az_optimista.indd 3

10/19/2012 12:48:46 PM

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Martin E. P. Seligman: The Optimistic Child. A Proven Program to Safeguard Children Against Depression and Build Lifelong Resilience. Houghton Mifflin Company, Boston – New York, 2007. Fordította Erdélyi András István A fordítást az eredetivel egybevetette Nagy Mónika Zsuzsanna ISBN 978 963 05 9269 7 Kiadja az Akadémiai Kiadó, az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 21–35. www.akademiaikiado.hu Társkiadó a Profil Training Kft. 10 éve a pozitív pszichológia tanainak úttörő terjesztője 1112 Budapest, Rétkerülő út 9. www.profiltraining.hu Első magyar nyelvű kiadás: 2012 © Martin Seligman, Karen Reivich, Lisa Jaycox, Jane Gillham, 1995, 2007 Hungarian translation © Erdélyi András István, 2012 © Akadémiai Kiadó, 2012 A kiadásért felelős az Akadémiai Kiadó Zrt. igazgatója Felelős szerkesztő: Sisák Gábor A szöveget gondozta: Nagy Mónika Zsuzsanna Termékmenedzser: Egri Róbert Nyomdai előkészítés: Candid Kft. Nyomdai munkálatok: Kinizsi Nyomda Kft. Felelős vezető: Bördős János ügyvezető igazgató Debrecen, 2012 Kiadványszám: TK120015 Megjelent 20,75 (A/5) ív terjedelemben Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és televízióadás, valamint a fordítás jogát, az egyes fejezeteket illetően is. Printed in Hungary


10/19/2012 12:48:46 PM

Tartalom

Előszó a magyar kiadáshoz . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9 Els rész AMIÉRT A GYEREKEKNEK SZÜKSÉGÜK VAN OPTIMIZMUSRA . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az ígéret . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az első lépéstől az első randevúig . . . . . . . . . . Feláll a csapat . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

. . . .

. . . .

. . . .

. . . .

. . . .

. . . .

. . . .

. . . .

. . . .

. . . .

. . . .

. . . .

13 15 24 32

Második rész HOGYAN JUTOTT TÉVÚTRA A GYERMEKNEVELÉS A HÁBORÚ UTÁNI JÓLÉTI AMERIKÁBAN . . . . . . . . . . . . . 39 . Az önbecsülés-mozgalom . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 41 . A járványos depresszió . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 51 Harmadik rész OPTIMISTA VAGY PESSZIMISTA A GYEREK? . . Az optimizmus alapjai . . . . . . . . . . . . . . . . Az optimizmus mérése . . . . . . . . . . . . . . . . Honnan ered az optimizmus? . . . . . . . . . . .

. . . .

. . . .

. . . .

. . . .

. . . .

. . . .

. . . .

. . . .

. . . .

. . . .

. . . .

. 61 . 63 . 81 . 107

Negyedik rész HOGYAN NEVELJÜK OPTIMISTÁNAK ÉS CSELEKVŐKÉPESNEK A GYERMEKÜNKET? . . . . . . . . . . . . 125 . A Penn Prevenciós Program . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 127 . A gyermeki ösztönös pesszimizmus megváltoztatása . . . . . . . . . 144

7


10/19/2012 12:48:46 PM

. A gyerek „értelmező stílusának” megváltoztatása . . . . . . . . . . . 171 . Megvitatás és katasztrófamentesítés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 201 . A szociális készségek fejlesztése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 235 Ötödik rész A 21. SZÁZAD GYERMEKEI . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 275 . Az optimista piramis: csecsemők, totyogósok és óvodások . . . . . . 277 . Az optimizmus határai. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 296 Utószó – Helyzetjelentés az optimizmus állásáról Köszönetnyilvánítás . . . . . . . . . . . . . . . . . Jegyzetek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Bibliográﬁa . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

. . . .

. . . .

. . . .

. . . .

. . . .

. . . .

. . . .

. . . .

. . . .

. . . .

. . . .

. . . .

. 302 . 308 . 313 . 327

8


10/19/2012 12:48:46 PM

Előszó a magyar kiadáshoz

A kedves Olvasó a Profil Training keretei között létrejött fordításban olvassa ezt a könyvet. Klasszikus tréningcég vagyunk, eredetileg nem kenyerünk sem a fordítás, sem a könyvkiadás. Mégis, már második alkalommal rugaszkodunk neki egy könyv lefordításának és kiadásának. Tesszük ezt azért, mert az elmúlt húsz évben honfitársaink ezreivel dolgoztunk. Témáink mindegyike valahol az egészséges önbizalomról, a jó fellépésről, az együttműködésről, a megértésről, a partneri kapcsolatteremtésről, a hatékony problémamegoldásról, egyszóval, a harmonikus jelenlétről szólt – persze üzleti környezetben, hiszen tréningcég vagyunk. Sokat, nagyon sokat dolgoztunk külföldiekkel, és fájdalmasan voltunk kénytelenek újra és újra megtapasztalni, hogy a más országokból érkező résztvevőink nyitottabbak, talpraesettebbek, igényesebbek saját fejlődésük vonatkozásában. Kostruktívan vesznek részt a programokon, van véleményük, és pontosan tudják, mivel szeretnének gazdagodni a tréningen töltött napok alatt. Ezért hát újra és újra feltettük magunknak a kérdést: Mi a baj itthon? Miért vagyunk ennyire passzívak, miért vagyunk ennyire zárkózottak, sokszor ellenségesek, és miért van az, hogy ha egy magyar résztvevő szólal meg, akkor szívesebben kritizál, sorol kifogásokat. Ez a tapasztalat buzdított bennünket arra, hogy keresni kezdjünk. Egy olyan elmélet után kutattunk, amely magyarázatot ad a tapasztalatainkra. Így bukkantunk rá a Pozitív pszichológiára és Martin Seligman „tanult tehetetlenség” elméletére. Martin Seligman az 1960-as években forradalmasította a tanuláselméletet. Megállapította, és be is bizonyította, hogy kiszámíthatatlan környezetben az élőlények – köztük az emberek 9


10/19/2012 12:48:46 PM

Az optimista gyermek

is – passzívvá válnak, feladják a kezdeményezést, ami aztán depresszív mintázatú viselkedéshez vezet. Seligman megtalálta az aktív, cselekvő élet kulcsát. Felfedezéséből kiindulva elhatározta, hogy mindent megtesz azért, hogy a pszichológia tudománya a betegségek mellett az egészséges, sikeresen vezetett élet feltételeinek meghatározásával is foglalkozzon. Mára – mintegy negyvenévnyi nemzetközi kutatómunka eredményeként – gondolatai világmozgalommá nőtték ki magukat. Végre megértettük, hogy a történelmünk és a jelenlegi kultúránk arra készít fel bennünket, hogy passzívan figyeljük az eseményeket, hogy kevésre tartsuk saját hatóerőnket, és mivel felnőttként így gondolkodunk, ezt az aggodalmat, ezt a nem konstruktívan kritikus, pesszimista gondolkodást adjuk át gyermekeinknek is. Ezzel önmagunkat és a jövő nemzedéket is korlátozzuk a képességek és lehetőségek kibontakoztatásában. Ahogy megismerkedtünk Seligman gondolataival és az azóta gombamód szaporodó új, pozitív pszichológiai technikákkal, ezeket azonnal alkalmazni kezdtük tréningjeinkben. Hirdetjük és tanítjuk, hogy a pozitív, építő, tiszteletet sugárzó munkahelyi légkör jobb teljesíményhez, nagyobb kreativitáshoz vezet. Résztvevőink az általunk MQ programnak nevezett tréningeken megtanulják azokat az alapvető kognitív technikákat, amelyek segítségével néhány hónap alatt át tudják formálni saját pesszimista gondolkodásukat, illetve vezetőként hatékonyan alakíthatják munkatársaik gondolkodását is. Seligman optimizmusfogalma nem a rózsaszín felhős optimizmus, nem is a pozitív gondolkodás. Seligman arra tanít, hogy nézzünk szembe az élet tényeivel, akarjuk látni a jót is, a rosszat is. Saját megtörtént sikereinkre támaszkodva használjuk fel a tudásunkat, erőnket és magunkba vetett hitünket a helyzetek megoldására. Mi úgy emlegetjük a programjainkon, hogy „reális optimizmus” – gondolkozz reálisan a világról, és tudd, hogy van elég képességed és erőd megbirkózni az akadályokkal. Hogy munkánkat hitelesebbé és hatékonyabbá tegyük, 2006-ban lefordítottuk, és belső használatra kiadtuk Seligman Autentikus életöröm című könyvét; ezt a fordítást később a Laurus Kiadó jelentette meg. Megtaláltuk tehát azt a fontos tényezőt, amely megmagyarázhatja, miért olyan pesszimista a társadalmunk, és egyben megadja azt az eszköztárat is, amely képes lenne ezen változtatni.

10


10/19/2012 12:48:46 PM

Elszó a magyar kiadáshoz

A felnőttekkel elért első sikereink után hamarosan rájöttünk, hogy optimizmust tanulni igazán a gyermekkorban kellene elkezdeni. Milyen jó lenne, ha a szülők és a nevelők is ismernék a Pozitív pszichológia gondolatait, elsajátítanák az eszköztárát, és e szerint nevelnék a gyermekeket. Közben teltek az évek. A Pozitív pszichológia témaköre közben itthon is egyre ismertebbé vált. Több könyv is megjelent, a hazai, a témakörben kutató tudósaink is egyre többször kaptak nyilvánosságot kutatásaik ismertetésére. Ebbe a folyamatba illeszkedően született meg Az optimista gyermek fordítása, és köszönhetően az Akadémiai Kiadó nyitottságának, már nem csak belső használatra. A Profil Training is megtette, amit tréningcég létére meg tudott tenni. 2010-ben megszerveztük az első Magyar Pozitív Pszichológia Konferenciát, cikkeket írtunk, előadásokat tartottunk, és elkezdtük kidolgozni a gyermekek számára szóló, optimizmust tanító programunkat. Az első főpróbát a budapesti Szent László Gimnázium tanári karának támogatásával vezettük. A szülők, nagyszülők legfontosabb célja, hogy gyermekeik adottságait kibontakoztassák. Ez a könyv ehhez kínál működő eszközöket. Azt kérjük az Olvasóktól, hogy csatlakozzanak a pozitív pszichológiai mozgalomhoz. Tegyenek meg mindent azért, hogy optimista gyermekeket nevelve, más, jobb kultúrájú országban élhessünk. Egy vidámabb, reménytelibb és teremtőbb országban. Erdélyi András István Profil Training

11


10/19/2012 12:48:46 PM


arra, hogy kontrollálni tudják az áramütést, azáltal hogy megtanítottuk nekik, hogyan vonják „ellenőrzésük alá” a helyzetet. Az áramütés csak akkor szűnt meg, ha az állat valamilyen módon aktívan reagált. Előbb megtanulták, hogy képesek legyenek uralni az áramütést, és csak aztán érte őket elkerülhetetlen áramütés,. Vagy egészen fiatalon, vagy felnőttkorukban szerezték meg azt a tapasztalatot, hogy képesek uralni a helyzeteket. Az „immunizált” állatok egyik esetben sem estek a tehetetlenség csapdájába – amikor később elkerülhetetlen áramütést kaptak, nem váltak passzívvá.2 Dr. Salk vakcinájára gondolva a jelenséget némiképp nagyképűen „immunizációnak” neveztük el. Olyan ígéret volt ez, amelyet addig nem teljesítettem. Úgy éreztem, a kör bezárul. Vajon valóban képes a kontroll megtapasztalása vagy az optimizmus mint pszichológiai sajátosság megszerzése immunizálni a gyerekeket a mentális és fizikai betegségek ellen? Van egy járvány, amely hasonló a gyermekbénuláshoz, és amely évek óta folyamatosan terjed. A depresszió előfordulási aránya tízszeresére nőtt az 1950-es évekhez képest. Amikor valaki depressziós, nyomorultul érzi magát. De nem ez az egyetlen következmény: jelentősen károsul az iskolai és munkahelyi teljesítőképessége, sőt a testi egészsége is. Megbízható mérések szerint a depressziós járvány ténylegesen veszélyeztetheti egy nemzet jövőjét. De ha dr. Salknak igaza van, ez is „csak” egy járvány, amely ellen a pszichológusok immunizálhatják a gyerekeket.

A pesszimizmus járványa Többet szeretnénk nyújtani a gyermekeinknek, mint a testi egészség. Azt akarjuk, hogy az életükben minél több szeretet, barátság és nemes cselekedet legyen. Azt szeretnénk, hogy lelkesek legyenek a tanulásban, képesek legyenek szembeszállni a kihívásokkal. Azt szeretnénk, hogy a gyerekeink hálásak legyenek azért, amit tőlünk kaptak, de büszkék legyenek a saját eredményeikre is. Azt akarjuk, hogy a jövőbe vetett hittel nőjenek fel, a kalandok szeretetével, igazságérzettel és elég bátorsággal, hogy eszerint az igazságérzet szerint cselekedjenek. Azt kívánjuk nekik, hogy elég szilárdak legyenek, hogy szembe tudjanak nézni az akadályokkal és hibákkal, ami a felnőtté válással jár. Azt szeretnénk, hogy jó szülőkké váljanak, amikor eljön az ideje. Az a legmélyebb reményünk, hogy az ő 20


10/19/2012 12:48:47 PM

Az ígéret

életminőségük jobb lesz, mint a sajátunk, és legbensőbb fohászunk, hogy birtokolják az összes erősségünket, és csak keveset a gyengeségeinkből. Mindezt el is kellene érnünk. A szülők képesek megtanítani gyermekeiket önbizalomra, kezdeményezőképességre, lelkesedésre, kedvességre és büszkeségre. Mi több, az amerikai gyerekek többsége olyan világba születik, ahol megvannak a lehetőségeik: erős és gazdag országban élnek, ahol az emberek a nukleáris háború veszélyének elmúltával, példátlan individuális szabadságot és választási lehetőséget élveznek; a tudomány és az orvostudomány jelentős felfedezéseket tesz, és az internet révén olyan globális falu jött létre, ahol közös a zene, a játékok, a kereskedelem és a tudás. Ha jó szülők vagyunk, és a világ is jobb hely a gyermekeink számára, akkor okkal várhatjuk el, hogy életük minden tekintetben felülmúlja a miénket. Mégis, van valami, ami e remény meghiúsulásával fenyeget, ami felmorzsolja gyermekeink természetes optimizmusát és aktivitását. Ez pedig a pesszimizmus, ami oda vezet, hogy bármilyen nehézség esetén a legsötétebb értelmezésre tudunk csak gondolni. A gyerekek sajnos könynyen és gyorsan elsajátítják ezt a látásmódot. A szülő sorsdöntő feladata megakadályozni, hogy gyermeke ennek a „trendi” szemléletmódnak a csapdájába essen. Könyvünk célja, hogy megtanítsa, hogyan neveljük gyermekeinket úgy, hogy egész életükben élvezhessék az optimizmus előnyeit. De miért akarná a szülő, hogy a gyereke optimista legyen? Azt is gondolhatnánk, hogy a pesszimizmus csak helyzethez választott viselkedés, mentális jelmez, amelyet bármikor, tetszés szerint le lehet venni. Ha a pesszimizmus egyszerűen csak eszköz lenne, hogy bölcsnek tűnjünk egy koktélpartin, vagy afféle „savanyú a szőlő” magatartás, hogy megvédjük magunkat a csalódásoktól, akkor nem írtam volna meg ezt a könyvet. De a pesszimizmus egy körülhatárolt lelkialkat, amelynek mélyreható és végzetes következményei vannak: nyomott hangulat, beletörődés, alulteljesítés, sőt meglepően rossz egészségi állapot. A pesszimizmus nem a természetes élet hangulati hullámvölgyeinek velejárója. Sokkal inkább olyasmi, ami minden akadály esetén erősödik, és hamarosan önbeteljesítővé válik. Amerika egy pesszimista járvány kellős közepén van, és elszenvedi ennek legkomolyabb következményét, a depressziót.

21


10/19/2012 12:48:47 PM


Amikor dr. Salk a pszichológiai immunizációt említette, gondolataim a fiatalkori depresszió járványa felé fordultak. Tudtam, hogy a frissen felfedezett kognitív és behaviorista technikák depressziós felnőtteknél jelentősen enyhíthetik a depressziót és a pesszimizmust. Lehetséges, hogy ha ugyanezeket az eljárásokat megtanítjuk az egészséges gyerekeknek, akkor későbbi életük során ellenállóvá válnak a depresszióval szemben? Képes lenne ez az immunizáció csökkenteni a járványt? Az érdekelt, hogy ha az egészséges gyerekeket megtanítanánk ezekre a készségekre, vajon az segítené-e őket abban, hogy jobban teljesítsenek a tanulásban, munkában és sportban. Lehetséges, hogy ezek a gyerekek még testileg is ellenállóbbak lennének? Képes lenne a gyerekkori immunizáció csökkenteni az amerikai tinédzserek legsúlyosabb problémáit: a drogfogyasztást, a nem kívánt terhességet, öngyilkosságot, kétségbeesést vagy az értelmetlenség érzését? Ilyen és további más kérdések jártak a fejemben azokban a hetekben. Ez a könyv elmondja az iskolások számára tervezett immunizációs program történetét, amely a fenti gondolatokból született. A könyvvel tehát az a célom, hogy megtanítsam a szülőket, nevelőket, tanárokat és az egész iskolarendszert arra, hogy hogyan itassák át a gyerekeket az optimizmus lényegével és a cselekvőképesség érzésével. Mégpedig akként, hogy beszámolok azokról a kísérletekről, amelyeket kollégáimmal több mint harminc éven keresztül folytattam az optimizmus és a tehetetlenség témakörében. Beszélni fogok a pesszimizmus okairól és alattomos következményeiről. Megmutatom, hogyan ismerhetőek fel gyermekünkön a veszély jelei, és aztán azt is, miként tudjuk pesszimizmusukat optimizmussá, tehetetlenségüket cselekvőképességé változtatni. Ellentétben a legtöbb gyereknevelési vagy önfejlesztő könyvvel, ez a könyv nem pusztán némi klinikai tapasztalaton nyugvó személyes vélemény. Számtalan információ piacra került korlátozás nélkül úgynevezett szakértőktől olyan népszerű kérdésekben, mint a szoptatás szemben a cumisüvegből történő táplálással, a fegyelmezés versus szabadság, a bölcsőde vagy a teljes idejű anyaság, a magántanulás, az androgínia, a válás hatása, a szexuális zaklatás romboló hatásai és a testvérek közti féltékenység. És ami még rosszabb, sok szülő kritikátlanul falja ezeket a tanácsokat, és ezekhez igazítja gyereknevelési gyakorlatát, kétes bizonyítékok, ideológiák és klinikai sejtések alapján. 22


10/19/2012 12:48:47 PM

Az ígéret

A megalapozatlan tanácsokat könnyű elhinni, ha kevés a tudományos adat a gyerekekről. Szerencsére ma már más a helyzet. Az utóbbi évtizedben hozzáférhetővé váltak olyan kiterjedt és alapos kutatások, amelyek átformálták a gyereknevelésről alkotott elképzeléseket. A könyvben található tanácsok, a bemutatott program, az optimizmus és a személyes kontroll megalapozott elmélete és a kitöltendő tesztek gyerekek és felnőttek százezreinek három évtizedes gondos tanulmányozásán alapulnak. Amikor a tanácsom spekuláción alapul, vagy csupán a saját klinikai vagy szülői tapasztalatomon alapul (öt gyereket nevelek), akkor ezt külön jelzem. Könyvemet minden szülőnek írom a leggazdagabb körülmények között élőktől a legszegényebbekig, és minden gyerekre vonatkozik a bölcsőtől a serdülőkor végéig. De van egy sokkal ambiciózusabb célom is. Ha az amerikai pesszimizmus nem szűnik meg, a szabadságunknak, a gazdagságunknak és a hatalmunknak nem sok hasznát fogjuk venni. Egy pesszimistákból álló nemzet nem lesz képes élni a 21. század nyújtotta lehetőségekkel. Elveszítjük a kedvünket, hogy tisztességet teremtsünk otthonainkban, és a gyerekeink olyan országban válnak felnőtté, amelyet megnyomorított a vegytiszta önzés, és amely elmerült a passzivitás és a lehangoltság mocsarában. Ha jól ragadtam meg a probléma gyökerét, akkor a megoldás a saját kezünkben van. Megtaníthatjuk gyermekeinknek a rugalmas és valóságon alapuló optimizmus készségét. A program, amelynek a történetét elmesélem itt, bizonyítottan megelőzi a gyermekkori pesszimizmust és a depressziót, egyben praktikus, konkrét cselekvési terv szülőknek, tanároknak és nevelőknek. Nem kevesebbről van szó, mint a saját utódaink jövőjéről és a gyerekek következő generációjának egzisztenciájáról, hogy tisztaszeműek, előretekintőek és magabiztosak lehessenek.

23


10/19/2012 12:48:47 PM

Második rész

HOGYAN JUTOTT TÉVÚTRA A GYERMEKNEVELÉS A HÁBORÚ UTÁNI JÓLÉTI AMERIKÁBAN


10/19/2012 12:48:47 PM

.

Az önbecsülés-mozgalom A medálban volt egy tükör, és a tükörben a saját valódi képmása. „Nahát! Ez én vagyok – gondolta. – Ez igazán én vagyok. Én vagyok a varázslat a medálban.” Ettől kezdve a kislány mindennap viselte a medált. Mindennap a kezébe szorította, és azt suttogta: „Hiszek benned.” A medál megtelt a kislány saját különös varázsával, amely ettől a naptól kezdve mindig ott volt a kislánnyal. Elizabeth Koda-Callan: The Magic Locket (1988)

Meglepődtünk azon, amit az állami iskolákban láttunk, bár valószínűleg nem kellett volna, mert amit láttunk, az egyszerűen azt tükrözi, ahogyan a „baby boom”-nemzedék többsége a gyermekeit neveli. Amerikai tanárok seregei, az amerikai szülőkkel együtt, meglehetősen túlértékelik a gyerekek önbecsülésének fontosságát. Jóllehet ártalmatlannak tűnik ez a szemlélet, ahogyan a szülők ennek szellemében cselekednek, az gyakran tönkreteszi a gyerekek érték iránti érzékét. A szülők és tanárok a megfelelő viselkedésnél – cselekvőképesség, kitartás, a frusztráció, az unalom leküzdése és a kihívásokkal való szembenézés – fontosabbnak tartják azt, hogy a gyerek jól érezze magát, és ezzel sokkal inkább kiteszik ezt a generációt a depresszió veszélyének. Nagyjából ezt láttuk az amerikai osztálytermekben: • A „Fejleszd az Önbecsülésed a Koala-Rooval” készlet olyan feladatot tartalmazott, melyben egy oldalra tizennégyszer írták le, hogy „KÜLÖNLEGES VAGY”, majd az követte, hogy: „Nagyon boldog vagyok, hogy a te x-edik osztályos tanárod lehetek. Nincs senki, aki hozzád fogható lenne.” • Egy tapsoló kezeket ábrázoló plakát arra biztat: „Dicsérjük önmagunkat.” • Egy képregényfigura önmagát csodálja a tükörben, és azt javasolja: „Váljon szokásoddá, hogy szereted magad!” • Kitöltendő játéknyomtatványok kérték a gyerekeket, hogy egészítsék ki az „Én különleges vagyok, mert…” mondatot, olyan befejezé41


10/19/2012 12:48:47 PM


sekkel, mint „tudom, hogy kell játszani”, és „engem mindenki boldoggá tesz”, „tudok színezni”. Ennek a csinnadrattának szó szerint ez a magyarázata : „…minden cselekedetünk alapja az önbecsülés. Ezért ha óvodától kezdve tehetünk valamit azért, hogy ezt az érzést megerősítsük a gyerekekben, akkor (sokkal bölcsebbek) lesznek a jövőbeli választásaikban.”5 Az önbecsülés tanítása azt eredményezte, hogy a tanárok kénytelenek voltak önellentmondó szlogeneket hangoztatni. (ha mindenki különleges, akkor van egyáltalán, aki különleges?). A gyerekek hamar megtanulják, hogy nem kell komolyan venni az ilyen hízelgést, ami valójában nem őszinte. Az önbecsülés-mozgalomnak megvannak a maga hátulütői. Odavezet ugyanis, hogy az iskolai eredmények értékelése megszűnik, nehogy a rosszabb értékelés károsítsa az önbecsülést; felhagytak az IQ mérésével, nehogy az alacsony pontszám miatt alacsony legyen az önbecsülés, az osztályozás inflálódott, nehogy azok, akik 2-est érnek el, rosszul érezzék magukat. A tanítás az osztály gyengébb feléhez igazodik, hogy megvédjék a lassabban tanuló gyerekek érzéseit (annak ellenére, hogy már értékelés sincs); a versengés illetlen szóvá vált; a memoriterek tanulása kihalóban van, és alig fordul elő a régimódi, kemény munka. Mindegyik taktika arra szolgál, hogy megvédje a gyerek önbecsülésérzését azoktól, akik egyébként felülmúlnák őket. A nyereség többnek tűnik, mint azoknak a gyerekeknek a vesztesége, akik egyébként kitűnnének. A szülőket is, a tanárokat is átitatta ez a mentalitás, és folyamatosan arra törekszenek, hogy növeljék a gyerekek önbecsülésérzését. Randy ötödik osztályos a Bywood elemi iskolában. Tanárai szerint ragyogó, kíváncsi és kreatív gyermek. Randy jeleskedik az alaptantárgyakban, és nagyrészt élvezi az iskolát. Kivéve a testnevelésórát. A testnevelésóra Randynek, mint a legtöbb nem sportos gyereknek, leginkább rendszeres megaláztatás. Braedly, Garrett és Beth könnyedén kikerülik a labdát. Randyt viszont, miközben minden erejével arra törekszik, hogy kikerüljön a tűzvonalból, vagy a fenekén, vagy a fején találják el, vagy ami még rosszabb, elveszti az egyensúlyát, és rongycsomókét zuhan a tornaterem padlójára. Kedd reggelente 10 és 11 között Randyt akkora adag szégyen éri, hogy az elég a hét hátralevő részére.

42


10/19/2012 12:48:47 PM

Az önbecsülés-mozgalom

Joel Randy legjobb barátja. Randy szerencsétlenségére Joel rendkívül ügyes, így őt nem éri szégyen a testnevelésórán. Amikor az edző bejelenti, hogy a flagfutball-csapatot elindítja az iskolák közötti versenyen, Joel odasúgja Randynek, hogy nekik is jelentkezniük kellene. Randy viszszasúgja, hogy inkább meghalna. Randyt, bár erősen vonakodik, Joelnek sikerül meggyőznie, hogy a flagfutball, ellentétben a többi tornatermi játékkal, nem sok mozgáskoordinációt igényel, csak futni kell, amire még Randy is képes. Randy apjának az a meggyőződése, hogy jót tenne Randynek, ha egy kicsit sportosabb lenne, ezért arra biztatja, legalább tegyen egy próbát. Délutánonként, iskola után Randy kelletlenül edzeni kezd Joellel. Saját meglepetésére izgalomba jön, sőt még élvezni is kezdi a Joel irányításával zajló gyakorlást. Nagy meglepetésére egy kicsit javulni kezd. Elérkezik a sorsdöntő nap. Randy, a papája és Joel arra érkeznek, hogy egy csomó fiú labdát dobál, és egymással birkóznak a földön. Randy izgalma azonnal jeges rémületté változik. Joel labdát szerez, és Randynek dobja. Randynek nemigen engedelmeskednek az ujjai, ahogy próbálja elkapni a labdát. Joel rohan a passzért, Randy elhajítja a labdát. A labda bizonytalanul száll a levegőn át, és Joeltől tíz lábra landol. A papa megpróbál mentő tippeket adni neki, de Randy fülei csak csöngenek, nem hallja. Randy csaknem utolsó a futásban, csak egyetlen labdát kap el, és egyetlen passza sem landol fogadó közelében. Az apának fáj látni a kudarc okozta megaláztatást Randy arcán. Ezzel lép oda fiához: „Szerintem nagyon jó munkát végeztél a pályán. A passzaid ugyan nem mindig értek célba, de igazán erős karod van. A pontosságon tudsz javítani. Nem olyan nehéz. Azt gondolom, hogy büszke lehetsz magadra. Biztos vagyok benne, hogy jövőre csapattag leszel. Most csak balszerencséd volt.” „Miről beszélsz papa? Elszúrtam. Nem leszek tag, sem idén, sem jövőre. El sem hiszem, hogy megpróbáltam. Nézzünk szembe a tényekkel, egy balfék vagyok.” A választól nem zavartatva, a papa átmegy „lelkesítőbe”: „Ez nem jó hozzáállás. Nem gondolkodhatsz így magadról. Én mondom neked, igazán jó voltál a pályán. Ha érdekel a véleményem, te éppen olyan jó voltál, mint a többiek. Nem akarom látni, hogy lógatod az orrod. Azt kell mondanod magadnak, hogy jó voltál, és a következőkben még jobb leszel.” „Oké, igazad van. Jó voltam. Elmehetnénk már innen, kérlek!?”

43


10/19/2012 12:48:47 PM


Randy apja a legjobbat akarta. Látta, hogy Randy érzelmeiben tényleg sérült, segíteni akart neki, hogy jobban érezze magát, és ezt azonnal meg is tette. Mint sok szülő, azt választotta, hogy sekélyes, pozitív gondolatokkal támogatja az önbecsülését. „Kedves” dolgokat mondott Randynek, amelyektől azt remélte, hogy enyhítik a fiú fájdalmát, és helyreállítják a büszkeségét. De az apa megközelítése visszafelé sült el. Randy nem ostoba kölyök, aki arra vágyik, hogy elkendőzzék a kellemetlen igazságot. Az apja hozzáállásával nemcsak Randyt törte le még inkább, de a saját hitelességét is aláásta.

Az önbecsülés-mozgalom rövid története Randy apjának kudarca részben az önbecsülés-mozgalom örökségének, részben pedig amerikai gyereknevelésre gyakorolt káros hatásának következménye. Az önbecsülés tiszteletre méltó kezdetekkel rendelkezik. William James, a modern pszichológia atyja, több mint száz évvel ezelőtt írta le a képletét.6 Siker Önbecsülés = Elvárás James alapján minél több sikert érünk el, minél alacsonyabb elvárással, annál nagyobb lesz az önbecsülésünk. Vagy úgy érezhetjük jól magunkat, hogy sikeresek vagyunk a világban, vagy úgy, hogy alábbadunk a reményeinkből. James a pszichológiai funkciók két szintjét kötötte össze. Egyrészt, az önbecsülés érzelmi állapot: megaláztatás, megelégedettség, kielégülés (megnyugvás) és hasonlóak írják le. Másrészt viszont, az ilyen jó érzés a környezetben, a világgal való sikeres együttműködésben is gyökeredzik. Az önbecsülés e két aspektusa közötti feszültség – jól érzem magam és jól működöm a világban – adta az önbecsülés-mozgalom alapját. Ez a két aspektus – „jó érzés” és „jó működés” – megvilágítja, hogy mikor van rendben az önbecsülés-mozgalom, és mikor nincs, sőt mikor vált ki ellenkező hatást – amikor az önbecsülést közvetlenül azzal próbáljuk növelni, hogy csak a jó érzést vesszük figyelembe, miként ezt Randy apja tette. James felvetése után az önbecsülés fogalma majdnem hetvenöt évig szunnyadt, mivel Amerikát kimerítették a háborúk és a gazdasági válság 44


10/19/2012 12:48:47 PM


leküzdése. A valódi és sok szenvedést kiváltó problémák láttán az amerikai pszichológiát eluralták azok az elméletek, melyek szerint az ember életét ellenőrzése felett álló erők emelik fel vagy rombolják le. A freudisták szerint az emberi cselekvést a „konfliktusok” irányítják. A behavioristák szerint külső „pozitív megerősítések” és a „büntetések” határozzák meg a cselekvés irányát. Az etológusok szerint a génekbe rögzített fixált programok irányítják a magatartást. Clark Hull követői szerint biológiai hajtóerők és sejtszintű „szükségletek” váltják ki a cselekvést. De bárhogyan is néznek ki a részletek, ezek az elméletek mind olyan világnézetet képviselnek, miszerint az emberi lény az ellenőrzésén kívüli erők kegyétől függ. Az 1960-as években tengernyi változás ment végbe a társadalomtudományokban. Az egyéni választás az emberi cselekvés legitim magyarázatává vált, és a külső serkentő vagy gátló erőkre való hivatkozás kezdett kimenni a divatból. Korántsem véletlen egybeesés, hogy ez a változás éppen abban a korszakban történt, amikor Amerika példátlan jólét és hatalom felé tartott, a gazdaság hajtóereje pedig az egyéni fogyasztás volt. A választás és az ellenőrzés, a személyes preferencia, döntés és akarat lett az új elméletek védjegye, a külső erők helyett pedig az önirányítás az elsődleges magyarázata annak, hogy miért teszik az emberek azt, amit tesznek.7 Az idő megérett az önbecsülés újjászületésére, és 1967-ben Stanley Coopersmith, a kaliforniai Davis Egyetem fiatal, pimasz és tekintélyromboló professzora felvetette, hogy az önbecsülés döntő fontosságú a gyermeknevelésben.8 Coopersmith elsődleges célja az önbecsülés mérése volt. Egy olyan tesztet dolgozott ki, amely az önbecsülés „Jó Érzés” oldalát vizsgálta, és koncepciójában a kitöltő személyek önértékelését vette alapul. Széles körben használt tesztjében olyan kérdésekről kell eldönteni, hogy igazak-e a teszt kitöltőjére, mint „Gyakran szeretnék valaki más lenni”, „Elég boldog vagyok”, „Elég nehéz nekem” és „Nem vagyok túl jó véleménnyel magamról”. Aztán megvizsgálta a magas önbecsülésű gyerekek szüleinek nevelési módszerét, és azzal a kellemetlen és meglepően régimódi felfedezéssel állt elő a gyermeki önbecsülés eredetéről, hogy minél világosabbak a szülők által megkövetelt szabályok és határok, annál nagyobb a gyerek önbecsülése. Minél több szabadságuk volt a gyerekeknek, annál alacsonyabb volt az önbecsülésük. Coopersmith következtetéseit a fegyelemből 45


10/19/2012 12:48:47 PM


eredő önbecsülésről hamar elfelejtették, de az önbecsülés eszméjét, mint a gyermeknevelés célját, széles körben felhasználták a populáris kultúrában, különösen az iskolákban és a liberális doktrínájú egyházakban és a „lelkesítés” iparában. A megfontoltabb pszichológusok megtartották az önbecsülés mindkét aspektusát, a „jó érzést” és a „jó működést”. Nathaniel Branden, aki kezdetben Ayn Rand tanítványa volt, később klinikai pszichológiából szerzett doktorátust, s most az önbecsülés-mozgalom doyenje; az önbecsülést a következőképpen határozta meg:9 1. Bizalom gondolkodási és küzdőképességünkben, amelyekkel kezelni tudjuk az élet alapvető kihívásait (jó működés). 2. Hit a boldogsághoz való jogunkban, az érzésben, hogy értékesek és kiválóak lehetünk, megérdemeljük és jogosultak vagyunk kielégíteni a szükségleteinket és kívánságainkat, és élvezhetjük erőfeszítéseink gyümölcseit (jó érzés). Az önbecsülésnek ez a fajta értelmezése olyannyira elfogadott, hogy Kalifornia állam hivatalossá is tette. A kaliforniai törvényhozás védnöksége alatt működő különleges munkacsoport felterjesztett egy javaslatot: „A Megbecsülés Állama Felé” címmel, melyben az önbecsülés alacsony szintjét tekintik az egyetemi bukások, a droghasználat, a nem kívánt tinédzserterhesség, a jóléttől való függőség és más rendellenességek okának. Az önbecsülés tanítását nevezték meg, mint a „legmegfelelőbb társadalmi védőoltást”, amellyel beolthatják ez ellen a betegség ellen a gyerekeket. Minden kaliforniai iskolakörzetet sürgettek, hogy „tegye magáévá az önbecsülés előmozdítását… mint világosan kimondott célt, integrálja minden tanmenetbe és oktatásba, minden irányvonalát és eljárását.” Továbbá javasolták, hogy „az önbecsülési kurzus legyen része a kreditrendszernek… minden oktató számára”. Shirley MacLaine pedig egyenesen az Egyesült Államok elnökét sürgette, hogy hozzon létre egy kormányszintű Önbecsülés Titkárságot. Kalifornia a maga elképzelésében az önbecsülésnek félreérthetetlenül a „jó érzés” oldalát emeli ki: „Méltányoljuk saját értékünket és fontosságunkat, legyünk számon kérhetőek magunkkal szemben, és felelősségteljesek másokkal.”10 De azok a javaslatok, hogy hogyan is kellene tanítani az önbecsülés érzését, kiábrándítóak. A „Jó Működés” elérését célzó javaslatok hasznosak, ha tradicionálisak is: a valódi világ foglalkozási készsé46


10/19/2012 12:48:48 PM


geinek oktatását, a közösség szolgálatának bátorítását és a művészetek tanítását említik. A „Jó Érzés” oldalon azonban a javaslatok bizonytalanok, a tanácsadó szolgálatok kiterjesztésére, a szülők bevonására, a hibázó gyerek szükségletei iránti érzékenységre térnek ki. De vajon mit kellene tanácsolniuk a tanácsadóknak? Mit kellene tenniük a bevont szülőknek? És hogyan segíthetné a tanárok szenzitivitása a hibázó gyereket? De hogy jövök én ahhoz, hogy megkérdőjelezzek egy olyan önbecsülés-felfogást, amit oktatók, inspiráló pszichológusok, a minisztérium, a kaliforniai törvényhozás és mozisztárok támogatnak?

„Jó érzés” vagy „jó működés” A kaliforniai jelentés a „jó érzés oldalról” azért olyan erőtlen, mert ha először nem tanítjuk meg a „jó működést”, nincs hatékony technika a „jó érzés” megtanítására,. Az önbecsülés érzése különösen, és a boldogság általában a kihívások kezelésének, a frusztrációk és az unalom leküzdésének és a győzelem elérésének mellékhatásaként fejlődik ki. Az önbecsülés érzése a „jó működés” mellékterméke. Ha a gyerek önbecsülése a helyén van, az további sikerre ösztönöz. A feladatok sokkal simábban mennek, a zavarok elmúlnak, és a társak sokkal elfogadóbbnak tűnnek. Nem kérdés, hogy a szilárd önbecsülés érzése pompás állapot, ám ha direkt módon a „jó érzés” elérésére törekszünk, mielőtt elérnénk, hogy jól működjünk a világban, azzal mélyen összezavarjuk az utat és a célt. Az érték, amelyet a jó érzésnek tulajdonítunk, sajátosan modern. Arisztotelésznek időtlen szemlélete volt: a boldogság nem egy érzelem, amelyet elkülöníthetünk attól, amit teszünk. A boldogság olyan, mint a kecsesség a táncnál, amit a táncos nem a jól sikerült tánc végén érez, hanem elidegeníthetetlenül társul a tánc jó végrehajtásához. A boldogság nem egy elkülöníthető érzelmi állapot, nem lehet más módon megszerezni, csak a helyes cselekedet részeként. Az én szkeptikus véleményem az önbecsülés érző oldaláról depressziós felnőttekkel és gyerekekkel végzett huszonöt éves munkám során alakult ki. A depressziós embereknek, mind a fiataloknak, mind az időseknek négyfajta problémája van: magatartási (passzívak, döntésképtelenek és tehetetlenek); érzelmi (szomorúak); testi (mind az étvágyuk, mind az al-

47


10/19/2012 12:48:48 PM

.

A járványos depresszió

Az önbecsüléskampány, a totyogók természetes optimizmusa és az új lehetőségek ellenére, melyek most bontakoznak ki a társadalmunkban, a gyermekeink példa nélküli pesszimizmust, szomorúságot és passzivitást élnek meg. Hogy lehet ez? Csak véletlen egybeesés, hogy abban az időszakban, amikor az amerikaiak elsődleges célja volt, hogy a gyermek érezze jól magát, és növekedjen az önbecsülése, a depresszió előfordulási aránya az egekig szökött, az önbecsülés érzése pedig mélypontra jutott? A depresszió a hatvanas évekig meglehetősen szokatlan állapot volt, jellegzetesen középkorú nők számoltak be róla. A hatvanas évek elején kezdett a depresszió jóval gyakoribbá válni. Most meg, mindössze harminc év elteltével, a mentális betegségek között a depresszió olyan lett, mint a közönséges nátha, és már a felső tagozatban szedi első áldozatait, ha nem hamarabb. Mindezt négy átfogó tanulmányból tudjuk.15 Az elsőt ECA-tanulmánynak (Epidemiological Catchment Area – Járványügyi Gyűjtő Terület) nevezik, és arra irányult, hogy felmérjék a mentális megbetegedések előfordulási arányát az Egyesült Államokban. A kutatók házról házra mentek, és véletlenszerű választással, 9500 emberrel készítettek interjút, hogy reprezentatív mintát kapjanak a felnőtt lakosságról. Ugyanazokat a kérdéseket tették fel, mint amelyeket a szakpszichológusok vagy pszichiáterek alkalmaznak a rendelőjükben jelentkező zavart embereknél. Rövid időn belül nagyon sok különböző korú felnőttel készítettek interjút. Mindenki elmesélte a teljes élettörténetét, arra fókuszálva, hogy 51


10/19/2012 12:48:48 PM


megtapasztaltak-e életükben valamilyen lelki problémát, és ha igen, mikor. A tanulmány először adott képet egy korszak mentális betegségeiről, és lehetővé tette, hogy nyomon kövessük a 20. század során előforduló mentális betegségek arányának változását. A legmeglepőbb változás a depresszió előfordulási gyakoriságában volt, ami azt jelenti, hogy élete folyamán a populáció hány százaléka szenvedett legalább egyszer depresszióban. Amikor a statisztikusok a felmérések eredményeit vizsgálták, valami nagyon különöset találtak. Azok között, akik 1925 körül születtek – akiknek, mivel öregek voltak, több idejük volt arra, hogy kifejlődjön a rendellenesség –, alig fordult elő a depresszió. Csak 4 százalékuknak volt komoly depressziója középkoruk táján. Amikor a statisztikusok megnézték azoknak az adatait, akik ennél is korábban születtek – az első világháború előtt –, még meglepőbb eredményre jutottak. Az előfordulási gyakoriság nem emelkedett, ahogy az ember várná, hanem éppen ellenkezőleg, ennek a korosztálynak csupán 1 százaléka tapasztalt depressziót élete során. Ezzel szemben azok, akik 1955 körül születtek, és akiknek a legkevesebb idejük volt arra, hogy depresszióssá váljanak, már huszonévesen 7 százalékban estek át komoly depresszión. Ez azt jelenti, hogy azok között, akik az „érezd jól magad” korszak és az önbecsülés-mozgalom után születtek, a század első harmadában születettekhez viszonyítva nagyjából tízszeresére nőtt a depresszió előfordulása! A második tanulmány 532, kórházban kezelt súlyos depressziós 2289 közeli hozzátartozóját vizsgálta. Ezúttal is, akárcsak az ECA-tanulmányban, meglepőek voltak az eredmények. A depressziósok száma a század folyamán több mint tízszeresére nőtt. Ha csak azokat a nőket vizsgáljuk, akik az 1950-es évek körül születtek, és a „jó érzés” korszak alatt jártak iskolába, azt látjuk, hogy harmincas éveik táján több mint 60 százalékuknak volt már komoly depressziója. Evvel szemben azok a nők, akik 1910 körül születtek, és akik a kemény munka és szégyensapka időszakában jártak iskolába, csak 3 százalékban estek át komoly depresszión harmincéves korukig. Ez a hússzoros különbség a társadalomtudományban eddig észlelt legnagyobb változás. A statisztikában szereplő férfiak hasonlóan meglepő arányokat mutatnak. Feltehetjük a kérdést: vajon a depresszió ilyen robbanásszerű növekedése, nem csak a nevezéktan műterméke? Talán nagyanyáink ugyananynyit szenvedtek, mint mi, csak nem nevezték „depressziónak”. Csak úgy 52


10/19/2012 12:48:48 PM

Harmadik rész

Optimista vagy pesszimista a gyerek?


10/19/2012 12:48:48 PM

.

Az optimizmus alapjai

Amerika egészen a legutóbbi időkig az optimisták országa volt. A 19. század első fele a társadalmi reformok nagyszerű kora. Az optimista hit azon alapult, hogy az ember képes változni és fejlődni. Az akkori hitvallás szerint minden ember egyenlőnek lett teremtve. Ahogy Andrew Jackson fogalmazott: Hiszem, hogy az embert fel lehet emelni; hogy az ember képes arra, hogy az isteni természet mindjobban a sajátja legyen, és amint ez megtörténik, Istenhez hasonlatosabbá válik jellemében, és abban a képességében, hogy önmagát irányítsa. Rajta, emeljük fel népünket, tökéletesítsük intézményeinket, míg a demokrácia eléri a tökéletességnek azt a pontját, amikor kijelenthetjük, hogy a nép szava Isten szava.19

Az utópiák az emberi tökéletesség elérésének szándékából fakadnak. A bevándorlók hulláma korlátlan lehetőségeket talált, és a „a nyomortól a gazdagságig” kifejezés számukra nem puszta álom volt. A 19. századi optimizmus hozta létre az általános oktatás intézményét, alapította meg a közkönyvtárakat, szabadította fel a rabszolgákat, tette helyre az elmebetegség fogalmát és harcolt a nők szavazati jogáért. Az Amerika hatalmi pozícióba való emelkedését elemző történészek általában azt hangsúlyozzák, hogy Amerika igen gazdag természeti erőforrásokban, földrajzi fekvése szerencsés, mivel két óceán határolja, melyek erődként védelmezik az idegen behatolókkal szemben. Bíbor hegyek, borostyánszínű gabonahullámok, alabástromvárosok, mindezek valóban nagyon előnyös környezeti feltételek. A 19. századi amerikaiak egy kö63


10/19/2012 12:48:48 PM


zös vonásáról azonban ritkán esik szó. Arról ugyanis, hogy ők többnyire bevándorlók voltak, akik Európából és Ázsiából menekültek, mert ott meghatározta a sorsukat az osztály-hovatartozásuk és a családjuk. Gyakran rettenetes körülmények között keltek át az óceánon, ahol abban a reményben szálltak partra egy teljesen ismeretlen helyen, hogy ott az érdemeik és nem a származásuk szerint alakul majd a sorsuk. Ugyan miféle mentalitás kellett ahhoz, hogy a kasztok és osztályok jelentette elnyomásból, családot és javakat hátrahagyva, útra keljenek a jobb élet reményében? Optimista. Ezek a nők és férfiak bőviben voltak az optimizmusnak, és így válhattak az optimizmus nemzetévé. Andrew Jackson korától a második világháborúig az agresszív optimizmus határozta meg az amerikai tárgyalótermek, a térképszobák és nappalik légkörét. A pesszimizmus az ötvenes évek Amerikájában „Fütyülj egy boldog dallamot” lelkesítő hadjáratának ellenreakciójaként jött divatba. A negyvenes-ötvenes évek optimizmusa jóval törékenyebb volt, mint a 19. századi. Inkább erőltetett, tudatos reakció a nagy gazdasági válság nyomott hangulatára és a háború tömegméretű pusztítására. A média és a politikai vezetők hangszerelték a propagandisztikus próbálkozást, hogy javítsák a nemzet hangulatát, hogy eltereljék a figyelmet az életminőség csökkenéséről, és főként, hogy növeljék a termelést. És ahogy az országban beindult a háború utáni gazdasági fellendülés, úgy tűnt, a buzdítás működik. Norman Vincent Peale A pozitív gondolkozás hatalma című könyve volt a korszak bibliája. Az ötvenes évek „hangsúlyozd a pozitívat, vesd el a negatívat” mozgalmának azonban volt árnyoldala is, nevezetesen, hogy „ne piszkítsuk be magunkat Mr. In-Betweennel”. Jóllehet a lelkesedés energiát ad, maga a mozgalom lényegében hiteltelen, sőt majdnem becstelen volt. Elősegítette ugyan a jó hangulatot, de szemellenző viselésére ösztönzött. Azt sugallta az embereknek, hogy hagyják figyelmen kívül a nyomasztó valóságot, sőt felejtsék el a kétségeiket. Ez pedig sértette a mind szélesebb rétegben iskolázott amerikaiakat. A képzett amerikaiak körében kiveszőben volt a vakhit. Számukra a szkepticizmus jelentette a tudományos megközelí

A szerző egy képregényfigurát (Mr. In-Between) használ annak érzékeltetésére, hogy mindennek megvan a pozitív és negatív oldala. Mr. In-Between maga a dualitás, a jó és a rossz megtestesítője egyszerre (a szerk.).

64


10/19/2012 12:48:48 PM


tést, arra tanították őket, hogy bizonyítékok alapján, hűvös, távolságtartó szemlélettel kutassák a jövőt. A művelt amerikai büszke volt arra, hogy szembe tud nézni a kellemetlenségekkel anélkül, hogy vidító szlogeneket kellene hangoztatnia. Az ilyen emberek között az alaptalan lelkesítés tabu volt. Köreikben az optimizmus szó rossz csengésűvé vált. Általában olyan jelzőkkel párosították, mint hamis, nevetséges, alaptalan. A pesszimizmus a hatvanas években eszkalálódott, és éppen a „koktélparti”-értelmiségiek viselkedése miatt a képzett amerikaiak kötelező magatartásává vált. A lekicsinylő megjegyzések, a nemes tettek cinikus szemlélete, és az a nézet, hogy a világ hanyatlóban van, a jó modor és a mély gondolkodás védjegyévé vált. Akkoriban, ha valaki egy társaságban nem a „mai rettenetes időkről” beszélt, vagy úgy vélte, hogy a technológiai fejlődés meg fogja szüntetni a maga okozta problémákat, vagy a nukleáris holokauszt nem elkerülhetetlen, azt sekélyesnek, tudatlannak, kispolgárinak tartották. Nehéz volt ellenállni a pesszimizmusra kötelező társasági elvárásnak. A hatvanas-hetvenes évek történései elegendő alapot nyújtottak az amerikai pesszimizmus elburjánzásához. Az orgyilkosságok, a Watergate-ügy és a vietnami katasztrófa indokolta a korabeli újságíró-, tanárés szülőgeneráció sötét világnézetét. Ezernyi módon, cseppről cseppre, időnként pedig nagyobb dózisokban adták át saját pesszimizmusukat a következő nemzedéknek. Ez a pesszimizmus pedig gyerekeink közül sokaknak elért a szívéhez. Ugyan ki hallott akár egyetlen fiatalt is arról beszélni, hogy a rasszizmus és szexizmus nem tart örökké, hogy mind a fasizmust, mind a sztálinizmust legyőztük ebben az évszázadban, vagy hogy napjainkban kevesebb katona hal meg a csatamezőkön, mint korábban bármikor a 20. század során, vagy hogy mióta csak kifejlesztették az atomfegyvereket, a nukleáris háború veszélye ma van tőlünk a legtávolabb?! Gyermekeink pesszimizmusa nem vele született, és nem is közvetlenül a valóságból fakad. Sok ember riasztó körülmények között is – munkanélküliként, gyógyíthatatlan betegen, koncentrációs táborban, nyomornegyedben – is megmarad optimistának. A pesszimizmus csak a valóság egyfajta értelmezése. A gyerekek megtanulják ezt az értelmezést a szüleiktől, a tanáraiktól, az edzőiktől és a médiából, aztán ha felnőnek, továbbadják a saját gyerekeiknek. 65


10/19/2012 12:48:48 PM


A mi dolgunk, hogy megtörjük ezt a kört. Miért kellene aggódnunk? A pesszimizmus nem csak felszínes viselkedés, aminek semmi következménye sincs? Sajnos nem. Húsz éve foglalkozom a pesszimizmussal, és több mint ezer vizsgálat – több mint félmillió gyerek és felnőtt részvételével – igazolja, hogy a pesszimisták három területen gyengébbek, mint az optimisták. Először is sokkal gyakrabban lesznek depressziósok. Másodszor kevesebbet érnek el az iskolában, a munkában és a versenypályán, mint tehetségük alapján várható lenne. Harmadszor pedig az egészségi állapotuk is rosszabb, mint az optimistáké. Tehát a világ pesszimista értelmezése lehet ugyan a „kifinomultság jele”, de nagy ára van. És különösen nagy kárt okoz gyerekkorban. Ha a gyerek megtanulta a pesszimista gondolkodást, akkor nagy a kockázata, hogy romlik az iskolai teljesítménye, nagyobb eséllyel lesz szorongó vagy depressziós, és talán az a veszély is fenyegeti, hogy rosszabb lesz az egészségi állapota, mint ha optimista lenne. Ami pedig a legrosszabb, hogy a gyerekkori pesszimizmus állandósulhat, és ez mintegy önbeteljesítő jóslatként kudarcra kárhoztat, amikor akadályokkal és veszteségekkel kell szembesülni. A jó hír viszont az, hogy a pesszimisták némi segítséggel képesek megtanulni az optimizmust.20

Mi az optimizmus? A közfelfogás szerint az optimista a poharat félig telinek tartja, a dolgoknak csak a jó oldalát látja, és alapértelmezetten a valós problémák hollywoodi befejezésére számít. A „pozitív gondolkodás” optimizmusfelfogása azt mondja, hogy az optimizmus egyenlő olyan biztató frázisok ismételgetésével, mint „Minden nappal és minden tekintetben egyre jobban vagyok”, vagy annak vizualizálásával, hogy az elütött golflabda bele fog esni a lyukba. Ezek lehetnek ugyan az optimizmus megnyilvánulásai, de az optimizmus ennél sokkal mélyebb dolog. Húsz év kutatás után a tudósok végre értik az optimizmus lényegét. Az optimizmus nem az, hogy győztesként látjuk magunkat, és diadalmas frázisokat ismételgetünk, hanem az, ahogyan a minket érintő dolgok okairól gondolkodunk. Az okokra vonatkozóan mindnyájan saját gondolkodásmóddal rendelkezünk, és ezt a személyre jellemző vonást én „értelmező stílusnak” nevezem. Az értelmező stílus gyerekkorban fejlődik ki, és ha nem avatkozunk be, élet66


10/19/2012 12:48:48 PM


hosszig tart. Gyermekünk három fontos dimenziót alkalmaz, amikor magyarázatot ad arra, ha valami jó vagy rossz történik vele. Ez a három dimenzió a permanencia (állandóság), a pervazivitás (generalizáció) és a perszonalizáció (személyre vonatkoztatás).

Permanencia: állandó versus ideiglenes A depresszió által leginkább fenyegetett gyerekek azt gondolják, hogy a velük történt rossz események okai permanensek, állandóak. Mivel az okok örökké fognak tartani, arra következtetnek, hogy a rossz események is mindig visszatérnek majd. Ezzel szemben azok a gyerekek, akik könynyedén veszik az akadályokat, és ellenállnak a depressziónak, úgy vélik, hogy a rossz események okai ideiglenesek. ROSSZ ESEMÉNYEK Állandó (Pesszimista)

Ideiglenes (Optimista)

„Soha nem lesz barátom az új suliban.”

„Időbe telik, míg új barátot találok az új suliban.”

„Az én mamámnál a világon nincs mogorvább.”

„A mamám még soha nem volt ilyen mogorva.”

„Tony gyűlöl, és sose fog újra együtt csavarogni velem.”

„Tony ma haragszik rám, és nyilván nem jön el velem csavarogni.”

Az állandó és ideiglenes okok közötti különbség először elenyészőnek tűnik, de a gyerek jólléte szempontjából annyira fontos ez a dimenzió, hogy rá kell hangolnunk a fülünket ezekre a nüanszokra. Az első példában (Soha nem lesz…) a pesszimista gyerek azt hiszi, hogy az az ok, amely miatt nincs barátja, a végtelenségig fog tartani, viszont az optimista gyerek azt hiszi, ha elég sokáig kitart (Időbe telik…), végül is jó barátokat szerezhet. A második példában (állandóan…) a pesszimista gyerek úgy, hogy az ok maradandó jellemvonásból ered, az optimista gyerek viszont a rossz hangulatot hibáztatja, a hangulat pedig ideiglenes. A pesszimista gyerek úgy gondolkozik a rossz eseményekről, hogy azok a személyiségének maradandó fogyatékosságaiból következnek, ellentétben az optimis67


10/19/2012 12:48:48 PM

.

A gyermeki ösztönös pesszimizmus megváltoztatása

Mivel a Penn Prevenciós Program jól működött a depresszió megelőzésében, amikor a gyerekeknek tanítottuk az iskolában, kidolgoztuk a szülőknek szóló változatát is, hogy ők is taníthassák otthon a gyerekeiknek. A következő 4 fejezetben megtanuljuk, hogyan fejlesszük ki a gyerekben az optimizmus alapvető technikáit, azokat a készségeket, amelyek a PPP-ben immunizálták a gyerekeket a depresszió ellen. Ebben a fejezetben arról lesz szó, hogyan tanulja meg a gyerek észrevenni a kapcsolatot a gondolatai és az érzelmi reakciói között. A 11. fejezet az optimista értelmezési stílus kialakítását tanítja, és a 12. fejezetben megtudjuk, hogyan fejlesszük ki a gyerekben azt a képességet, hogy kétségbe vonja a pesszimista gondolatokat. A depresszió ellen szükséges szociális készségekről a 13. fejezet szól. Először nekünk kell megtanulnunk az optimizmushoz szükséges készségeket, hogy később a gyermekünk is elsajátíthassa őket. A gyerek a pesszimizmust részben a saját szüleitől és tanáraitól tanulja, így az a legfontosabb, hogy a szülő optimizmusmodell legyen a gyerek számára. Ezért ez a fejezet kétirányú megközelítést alkalmaz. Megmutatja, hogyan használjuk a technikákat a saját életünkben, és aztán, hogy hogyan tanítsuk meg ugyanezeket a gyermekünknek. Amíg mi magunk nem tudjuk könnyedén használni ezeket a készségeket, addig nagyon nehéz másnak megtanítani. Mielőtt belemerülnénk ebbe a fejezetbe, meg kell értenünk, hogy ezekben a módszerekben nincs semmi különleges. Aki pesszimista, és képes minden dicséretben valami rejtett kritikát találni, baljós jelet min144


10/19/2012 12:48:52 PM

A gyermeki ösztönös pesszimizmus megváltoztatása

denben, ami jól megy, az a könyv elolvasása után sem fog rögtön minden fél pohár vizet félig telinek látni. Pesszimista előéleteink kezelését gyakorolni kell, és ez sok munkába kerül. Jusson eszünkbe, hogy a gyerekek a PPP-ben teljes 24 órát töltöttek a kurzuson az optimizmus készségeinek gyakorlásával és még házi feladatot is kaptak. E négy fejezet esetében a tanítás legjobb módszere a következő. Először is olvassuk át a négy fejezetet. Látni fogjuk, hogy néhány rész a szülőnek szól, a többi a gyereknek. Aztán kezdjük a felnőttrésszel, és gyakoroljuk az ott leírt technikát. Szánjunk rá egy órát megszakítás nélkül, hogy minden készséget anélkül gyakorolhassunk, hogy közben a figyelmünk elterelődne. Legyünk türelmesek. A tanulás időigényes, de ezek a készségek megváltoztathatják az életünket. Amikor már biztonságosan elsajátítottunk egy adott készséget, akkor térjünk át a következő részre, amely már arról szól, hogyan adjuk tovább a gyereknek.

Áttekintés Azok a technikák, amelyekkel ebben és a következő fejezetekben megismerkedünk, a depresszió kezelésében használt kognitív terápiák alapvető eszközei, amelyeket úgy dolgoztunk át, hogy nem depressziósok részére is alkalmazhassuk őket. A kognitív terápia rövid terápiás módszer, és legalább annyira hatásos, mint a depresszió gyógyszeres kezelése. Ez azt jelenti, hogy ha azonosan súlyos fokú depresszióban szenvedő pácienseknél véletlenszerűen alkalmazzák a kognitív terápiát vagy a leghatékonyabb gyógyszeres kezelést, akkor mindkét csoportban nagyjából azonos arányban (kb. 70 százalékban) érnek el jelentős javulást. Az idő múlásával azonban fontos különbség tapasztalható. Ha hosszú távon követjük azokat a betegeket, akiknél a kezelés hatott – hathavonta felmérve az állapotukat –, azt találjuk, hogy a gyógyszerrel kezeltek kétszer annyian esnek vissza, mint azok, akik kognitív terápiában részesültek. A kognitív terápia azért csökkenti a jövőbeli depresszió kockázatát, mert a páciens, ha valami rossz történik vele, a megtanult új gondolkodási mintákat alkalmazza. Tehát míg kezdetben mind a gyógyszeres, mind a kognitív terápia hatásos, a későbbiekben a kognitív terápia megelőző ereje kétszer akkora.39 A PPP és a kognitív terápia is négy technika készségszintű elsajátításával tanítja az optimizmust. Először is meg kell tanulni felismerni azokat a 145


10/19/2012 12:48:52 PM

.

Az optimizmus határai

Az Olvasó mostanra valószínűleg azt gondolja, hogy az optimizmus lelkes híve vagyok. Pedig nem vagyok az, mivel tudom, hogy az optimizmus nem fenékig tejfel. Nyilvánvaló, hogy milyen előnyökkel jár gyermekünk számára: segíti a levertség/depresszió elleni küzdelemben, amikor bekövetkeznek az élettel járó elkerülhetetlen kudarcok és tragédiák. Hozzásegíti ahhoz, hogy többet érjen el annál, mint amit mások elvárnak tőle – a sportpályákon, az iskolában, vagy később a munkában is. Ráadásul az optimizmus velejárója a jobb fizikai egészség – erősebb immunrendszer, kevesebb fertőző betegség, ritkább látogatások az orvosnál, a szív- és érrendszeri megbetegedések kisebb valószínűsége, és talán még a hosszabb élettartam is. Ezek ugyan komoly előnyök, de az optimizmusnak is van hátránya a pesszimizmussal szemben. Egy dologban ugyanis a pesszimisták jobbak, mint az optimisták. A valóságot tisztábban képesek látni! E felett a zavaró és sokat vitatott tény felett nem lehet egyszerűen átsiklani. Minden egy ártatlan kísérlettel kezdődött, az 1970-es évek vége táján, mely Lauren Alloy és Lyn Abramson, úttörő szemléletű, akkori végzős hallgatóim nevéhez fűződik. A kísérletben részt vevő hallgatóknak különböző mértékben adtak lehetőséget arra, hogy befolyásuk legyen egy lámpa felkapcsolására. Voltak, akik teljes mértékben a fény urai voltak: a lámpa minden alkalommal felgyulladt, ha megnyomták a gombot, és soha nem gyulladt fel, ha nem nyomták meg. Mások viszont egyáltalán nem rendelkeztek befolyással: a lámpa attól teljesen független gyulladt fel vagy aludt ki, hogy megnyomták-e a gombot vagy sem; ők tehetetlenek voltak. 296


10/19/2012 12:49:11 PM

Az optimizmus határai

Ezt követően arra kérték a hallgatókat, próbálják megítélni, amilyen pontosan csak tudják, hogy milyen mértékű kontrollal rendelkeztek. A pesszimista személyiségjegyeket mutató hallgatók meglepően pontosan ítélkeztek. Utólagosan jól mérték fel, hogy mikor rendelkeztek kontrollal, és mikor nem. A pesszimista személyiségjegyeket nem mutató hallgatók viszont megdöbbentettek bennünket. Pontosan meg tudták ítélni, mikor rendelkeztek kontrollal, ellenben még akkor is úgy érezték, hogy jelentős befolyásuk van a lámpa felkapcsolására, amikor tökéletesen tehetetlenek voltak. A pesszimista tüneteket mutató emberek tudták az igazságot. A nem depressziósok jóindulatú illúziókban ringatták magukat, hogy ugyanis nem tehetetlenek, amikor valójában azok. Ezek a felismerések akkor is, és még most is zavarba ejtenek. Amikor huszonöt évvel ezelőtt terapeutaként kezdtem, úgy gondoltam, küldetésem, hogy mind a boldogság, mind a realitás szószólójává váljak. Ám úgy tűnik, a boldogság és a valóság szemben állnak egymással. A pesszimista realizmus létjogosultságának számos további bizonyítéka létezik:57 a pesszimista emberek pontosan ítélik meg saját képességeiket, míg optimista társaik saját magukat jóval ügyesebbnek és tehetségesebbnek látják, mint amilyennek környezetük látja őket (az amerikai férfiak 80 százaléka úgy véli, társas készségek tekintetében a felső 50 százalékba tartozik). A pesszimizmusra nem hajlamos emberek több jó eseményre emlékeznek, mint amennyi valójában megtörtént velük, és többet felejtenek el a megélt rossz eseményekből. A pesszimisták viszont mindkét esetben pontosabbak. A nem pesszimisták elfogultak a sikerre és kudarcra vonatkozó hiedelmeikkel kapcsolatban is: ha sikert érnek el, az az ő erőfeszítésüknek köszönhető, sokáig fog tartani, és ők minden egyéb területen is jók; de ha elbuknak valamiben, akkor arról a világ tehet, hamar elmúlik, a bukás csak egy pici dolgot érint. A sikerek és kudarcok tekintetében a pesszimista emberek pártatlanok. Jóllehet ezek a felismerések drámaiak, egy lényeges distinkciót kell tennünk! A pesszimista realizmust megvilágító tanulmányok, az esetek többségében, nem hasonlítják össze a komoly depresszióban szenvedő embereket depresszióban nem szenvedő társaikkal. A vizsgálatok leginkább bizonyos depresszív tüneteket mutató hallgatókat hasonlítanak össze olyan hallgatókkal, akiknek nagyon kevés a depresszív tünetük. 297


10/19/2012 12:49:11 PM

Védd meg a depressziótól legyen boldog élete

Recommend Documents