Vasvár, 2013. február 6.
Vasvári Újság A Vasvári Önkormányzat lapja
•••
XXIII. évfolyam 2. szám
A közösségi kultúra követeit ünnepelték A Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesület díjátadójának Vasvár adott otthont A vasvári Nagy Gáspár Kulturális Központ adott otthont a Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesület hagyományos, a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett rendezvényének, melyen évről évre átadják a Közösségi Kultúráért Díjat is. A rangos elismerést tizenkét magánszemély és civil szervezet vehette át, köztük a vasvári Napsugár Nyugdíjas Klub és az Őszirózsa Népdalkör. „A kultúra nem valami fennkölt dolog, nem a messzi magasban kevesek számára rezgő délibáb, hanem a mindennapi élet szerves része.” Spiró György e gondolata adta a mottóját a díjátadónak, mely nemzeti himnuszunk születésnapjához kapcsolódva, immár huszadik alkalommal ünnepelte a közösségi kultúrát. A díjátadó nyitányaként Karinthy Frigyes Előszó című művét hallhatta a közönség Bejczi Rita tolmácsolásában, majd Kovács Tilda polgármesteraszszony köszöntötte az ünneplő közönséget. Mint mondta: mindig öröm, ha a városba
vendégek érkeznek, ám ez az alkalom még különlegesebb, hiszen ezúttal a kultúra szolgálóit láthatja vendégül a Magyar Kultúra Városa. Köszöntőjében bemutatta a város épített örökségét, kulturális és természeti értékeit. Hangsúlyozta: a tárgyi értékek mellett a város valódi büszkeségei a civil
szervezetek. Vasvár civil aktivistái több mint negyven szervezetet működtetnek, melyek tevékenysége lefedi az élet minden területét, nélkülük ma már elképzelhetetlen a közélet. Így a város fontos értéke, hogy a mai, befelé forduló világban az elzárkózásból a civil közösség segítségével sok embert ki tudtak mozdítani. Majd Hamvas Bélát idézte: miszerint nem a lakók száma tesz egy várost várossá, hanem az ott élő kultúrák sokszínűsége. Hozzátette: a közösségi lét, a kultúra emberei az örömöt, a búfelejtés lehetőségét kínálják a mindennapokban, s ennél nagyobb ajándékot talán nem is adhatnak. (Folytatás a 2. oldalon)
Járásnyi közelségben az állam – Év elejétől (újra) Vasváron is December 17-én Budapesten került sor a járási vezetők kinevezésére. Az ünnepi eseményen tartott köszöntőjében a miniszterelnök felhívta az új hivatalok irányítóinak figyelmét, hogy az elkövetkező időszakban az állam az eddigieknél nagyobb és másfajta szerepet fog kapni nemcsak Magyarországon, hanem az egész nyugati világban, ezért az államot meg kell erősíteni, ez jól felfogott érdekünk. Az átalakításokról szólva kifejtette: január 1-jével az államigazgatási feladatok átkerülnek a járási hivatalokhoz, a helyi ügyek azonban megmaradnak az önkormányzatoknál.
„Reményeink szerint az állam úgy fogja visszavenni saját feladatait, hogy maximális mértékben tiszteletben tartja az önkormányzatok autonómiáját, és garantálja a járásokhoz került korábbi önkormányzati
dolgozók ellátmányát és bérét is” – mondotta Orbán Viktor. Felhívta a figyelmet, hogy a hivatalvezetőkön múlik, hogy az emberek valóban úgy érezzék, minőségi változás történt a közigazgatásban, és az újjászervezett magyar állam képes betölteni a 21. században tőle elvárt funkciókat. Az újjászervezés egyik fontos elemének a profiltisztítást nevezte, amelynek része a járási hivatalok létrehozása is. „Az állam visszaveszi mindazt, ami az övé, amit neki kell ellátnia” - jelentette ki a kormányfő a „Járásnyi közelségben az állam” mottóval hirdetett rendezvényen a millenáris rendezvényközpontban. Hasonlóan ünnepélyes keretek között adták át a Vas Megyei Kormányhivatal Vasvári Járási Hivatalát január 3-án a Polgármesteri Hivatal épületében. A történelminek tekinthető eseményen a kormányhivatal vezetőin kívül részt vett Kovács Ferenc, a megyei (Folytatás a 4. oldalon)
2
VASVÁRI ÚJSÁG
2013. február 6.
A közösségi kultúra követeit ünnepelték (Folytatás az 1. oldalról) Horváth György egyesületi elnök ünnepi beszédében kiemelte: egyesületük immár két évtizede ismeri el mindazok munkáját, akik a közművelődés területén, a választott közösségükben több éven át végeztek eredményes munkát. Az elismerésekről a népművelés területén egykor és napjainkban dolgozó szakemberek javaslatai és szavazatai alapján dönt az egyesület. Hangsúlyozta: céljuk az, hogy elismerjék a csendes szorgalommal, szakmai felkészültséggel végzett kitartó munkát és felhívják a figyelmet az e területen dolgozókra és az ott végzett munkára. Mint mondta: egy jól működő közösség mögött mindig ott van egy lelkes, fáradhatatlan szakember. Rájuk figyelnek és nekik kérnek figyelmet a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódva évről évre. Az egyesület elismerése több mint 200 személyhez és a mögöttük álló közösséghez jutott el az elmúlt két évtized alatt. Kiemelte: bízik abban, hogy ezzel talán sikerült némi bíztatást adniuk a hétköznapok hőseinek és közösségeinek, mert amit ők végeznek, az csodálatos és szívet melengető dolog. Hozzátette: örömmel fogadták el Vasvár, mint a Magyar Kultúra Városa és a Nagy Gáspár Kulturális Központ meghívását, hiszen az intézmény falai között végzett munka mintája, mércéje annak, amilyennek hazánkban minden településen vágyaink szerint lennie kellene – zárta szavait, majd a kitüntetések átadása következett. A díjakat Horváth György elnök, Kiss Virág, Dr. Kiss Gyula lánya és Zsámboki Árpád, az egyesület tagja adta át, miközben a díjazottakat a Városi Zeneiskola kisegyüttesének ünnepélyes fanfárja köszöntötte. Közösségi Kultúráért Kitüntetést vehetett át Tuboly Vince, a hegyhátsáli Hegyháti Csillagvizsgáló Alapítvány tagja, aki miként a méltatásban elhangzott, bebizonyította, hogy elegendő egy ember álma ahhoz, hogy több ezren érezhessük úgy, hogy közelebb kerültünk a titokhoz, a végtelenhez. A Közösségi Kultúráért Díjban részesült Kamper Lajos grafikus, a szombathelyi Rézkarc és Grafikai Műhely vezetője. Elhangzott: Kamper Lajos grafikai műhelye maga a Paradicsom az MMIK második emeletén, de legalábbis sziget, ahol nyugalom van, derű és egymásra figyelés – mindegyik hiánycikk mostanában. A Kamper-műhely alapvetően
nem művészeket, hanem érzékeny embereket nevel. Ugyancsak Közösségi Kultúráért Díjjal ismerte el az egyesület Rápli Róbert, a Szentgotthárdi Fúvószenekar karnagyának tevékenységét. Rápli Róbert karnagy a kor elvárásainak megfelelően, a modern fúvószenei alkotásokat, a klasszikusok mellett a jazzt, a szórakoztató zenei átiratokat is meghonosította a zenekar repertoárjában, mellyel számos hazai és nemzetközi verseny díját és minősítését nyerték el. A zenekar mellett Szentgotthárd közéletének is aktív szereplője, 2012 óta a szombathelyi Művészeti Szakközépiskola igazgatója. Tóth Tamás, a szombathelyi Smidt Múzeum Alapítvány kuratóriumi titkárának kiváló munkáját szintén díjazta az egyesület. Tóth Tamás 2005 óta dolgozik a múzeumban, tárlatvezetőként, programszervezőként, ötletgazdaként a sok-
rétű múzeumszakmai feladatokat kreatívan és rendkívüli precizitással látja el. Alapító elnökségi tagja a Smidt Múzeum Alapítványnak. Szintén díjat vehetett át Rasperger József grafikusművész, a Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesület tagja, kinek neve és hivatása mára összeforrt a megye vizuális kultúrájának, művészetének mindennapjaival. Elismerte az egyesület Baranyayné Rohn Erzsébet és Baranyay Csaba, a Kőszegi Evangélikus Egyház lelkészeinek áldozatos munkáját is. A házaspár siófoki és pécsi szolgálat után 2004-ben lelt otthonra a városban a kőszegi Evangélikus Egyházközség lelkészeként. Kőszegre kerülésüket követően azonnal hozzáfogtak a különböző érdeklődésű és életkorú gyülekezeti tagok megszólításához és egybegyűjtéséhez. Számos csoport vezetői és rendezvény szervezői, meglepetésként az általuk megálmodott és életre hívott Echo Zenekar két tagja dallal köszöntötte őket a díjátadón. Szintén elismerésben részesült Szepesiné Fuisz Erika szentgotthárdi nyugalmazott
népművelő, a Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesület tagja. A méltatásban elhangzott: Fuisz Erika és Szentgotthárd művelődése mára egybeforrt, jelenleg is kilenc egyesület, klub tagja. Aktivitása, lelkesedése példaértékű a fiatalabb korosztály számára. Az 1992-ben alakult szombathelyi Gombász Klub ugyancsak Közösségi Kultúráért Díjat kapott. A klub 1996-ban tevékenységét kibővítette, gyógynövények megismerésére, szakszerű gyűjtésére és alkalmazására
is kiterjesztette. A klub tagjai arra törekszenek, hogy a gombászás közösségi formáját másokkal is megkedveltessék, érdemük van abban, hogy országszerte hasonló klubok alakultak. A szervezetnek az elmúlt évtizedek alatt közel 200 tagja volt, jelenlegi létszáma 57 fő. Szintén elismerést vehetett át Biácsi Tamásné, aki 18 évesen kötelezte el magát a természetjárás mellett, s sokakat hívott magával, majd hamarosan szervezett formában vált úttörővé a hobbinak indult szenvedélye. Jelenleg a Borostyánkő Természetjáró Egyesület elnökeként népszerűsíti a természetjárást, e tevékenység közösségformáló képességét, az aktív turizmust. Majd a helyi Napsugár Nyugdíjas Klub és az Őszirózsa Népdalkör közösségi kultúráért tett erőfeszítését ismerte el az alapítvány. Az 1988-ban alakult klub Gergyéné Szakály Georgina vezetésével számtalan önálló kezdeményezéssel színesíti a város kulturális életét. A kis csoport hite szerint a legnagyobb művészet derűs szívvel megöregedni. A klub tagjai dallal köszönték meg a kitüntetést. Szintén elismerésben részesült Gerecs László, aki a Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesület alapítása óta a szervezet titkára. Nélküle a mai esemény sem jöhetett volna létre – hangzott el az átadón. Az egyesület ugyancsak díjjal ismerte el Neszmélyi András, a Szombathelyi Ifjúsági Fúvószenekar volt karnagyának tevékenységét, aki az elismerést egy későbbi időpontban veszi majd át. – vv –
2013. február 6.
VASVÁRI ÚJSÁG
3
A vasvári díjazott: a Napsugár Nyugdíjas Klub és az Őszirózsa Népdalkör A klub 1988-ban alakult a Vasvári Művelődési Ház kiscsoportjaként. A kezdetekkor Gergye Rezső népművelő, majd Molnár Hajnalka, a művelődési ház munkatársa volt a klub vezetője. A kis csapat vezetését tizennégy éve Gergyéné Szakály Georgina vette át, ekkor vették fel a Napsugár Nyugdíjas Klub nevet is. A klub jogi értelemben nem önálló civil szervezet, mégis keresi az önálló közösségi cselekvés lehetőségeit és a szükséges források megteremtését. Mára már megtalálta méltó helyét a város közéletében, a város vezetői mindig segítő támogatással kísérték figyelemmel a klub működését. Számtalan önálló kezdeményezéssel színesítik a város kulturális életét. Gyermekrendezvényeken sütemények, finomságok készítésével segítik a szervezők munkáját. Baráti és munkakapcsolatban állnak az idősek otthona lakóival. A megye több nyugdíjas klubjával, a Vasegerszegi Idősek Otthonával, a kőszegi SOS Gyermekfaluval, a Lendvai Magyar Művelődési Intézettel, a nagymákfai hagyományőrzőkkel és még hosszan sorolható lenne, hogy működésük során kikkel kerültek munkakapcsolatba. A klubtagok közül van, aki anyagiakkal rendszeresen támogatja a Dévai gyermekotthon lakóit, 2011-ben a premontreis diákok gyűjtését segítették egy jelentősebb összeggel, ami a diákok közvetítésével az afrikai gyermekekhez került. Önálló közösségi kezdeményezéseik anyagi hátterét pályázati forrásokkal egészítik ki. A közel 25 éves klubélet rendezvényei közül kiemelkedik a Vígsághozó Farsangi Mulatság, a Tojás Hímző és a Karácsonyi pályázat, a Szépkorúak Kulturális Fesztiválja. Az Idős konferencia megrendezése szintén a klub nevéhez köthető. Két neves személyiség, prof. Dr. István Lajos és Dr. Iván László professzor emeritus voltak a konferencia előadói. Ezen a rendezvényen kerültek átadásra a klub által alapított „Idős Barát” díjak, amelyet azok a szervezetek, vállalkozások, vállalkozók kaptak, akik folyamatosan segítő együttműködői a nyugdíjas programok megvalósításának. A klub kezdeményezte a Vasvári Rétes Fesztivál életre hívást. Gergyéné Szakály Georgina a klubban végzett tevékenységéért miniszteri kitüntetést kapott 2001-ben dr. Harrach Péter minisztertől. Vasvár Város Önkormányzata Vasvár Városért Érdemérmet adományozott 2005. október 23-án a Napsugár Nyugdíjas Klubnak. Az elismerést V. Németh Zsolt polgármester adta át a városi megemlékezésen. Kovács Istvánné, Manci néni a klub egyik alapító tagja 2008-ban vette át a dr. Kiss Gyula Közösségi Kultú-
ráért Díjat. Vasvár Város Önkormányzata 2012 évben Közszolgálatért Alapított Barabás István Díjjal ismerte el Varga Istvánné tevékenységét. Erzsi néni az egészségügyben dolgozott, s évek óta aktív tagja a klubnak. A Nagy Gáspár tiszteletére rendezett A költő hazatér vers- és prózamondó országos találkozókon Varga Jánosné méretteti meg tudását évről évre. Legutóbb Vas Megye
irányításával elsajátították a népdaléneklés fortélyait. Mára már a helyi önkormányzat pályázati támogatását felhasználva, népdalcsokrok előadásakor alkalomhoz illő viseletben állhatnak közönségük elé. Gyakorta kapnak meghívásokat szereplésekre. A népdalkör is magáénak tudhat szakmai elismeréseket. 2004-ben a VII. Nemzetközi Népdalos Találkozón kiemelkedő teljesít-
Önkormányzatának különdíját érdemelte ki. Ezek az elismerések a klubtagok életében természetesen jelentős mérföldkövek, de az életkoruk adta bölcs belátással a közösségi együttléteket, a magány oldását segítő programokat, a hasznosságtudatuk érzését mindennél többre tartják. A klub 2012-ben rajzpályázatot hirdetett gyerekeknek. „Akitől az életemet kaptam, Aki felnevel” címmel. Az alkotásokból kiállítást rendeztek, a pályázó gyermekeket pedig ünnepélyes keretek között látták vendégül. A tágabb környezetük érdekében végzett tevékenységek mellett marad idő a hagyományos klubélet folytatására is. Megünnepelik egymás névnapját, számon tartják és látogatják a betegeket, kirándulnak és színházi előadásokat látogatnak. A klub tagsága együtt lépett a vasvári vöröskereszt szervezetébe. A tagság személyes érdeklődési körének megfelelően is tagozódik. Eszerint rendeztünk már kiállítást népi varrottasokból, hímzésekből, szőttesekből. A jó hangú, dalolni szerető klubtagok Varga Diána, a népművészet ifjú mestere
ményt nyújtottak, 2005 októberében Arany minősítést értek el a VI. Vass Lajos népzenei verseny elődöntőjében. Két alkalommal az Őszirózsa Népdalkör adott otthont a Vas Megyei Nyugdíjas Énekkarok találkozójának. A kis csoport hite szerint a legnagyobb művészet derűs szívvel megöregedni. Ennek érdekében mindent meg is tesznek, szeretik a finom borokat, a jó társaságot, nem vetik meg a férfiemberek kedves bókjait, a pikáns vicceket, hisznek a közös éneklés, a dalok gyógyító erejében. Fellépéseik legfőbb üzenete, hogy vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a dal, a zene világít be. Ahogy az idő lassan eljár, a létszám egyre csökken, valaki időnként vissza-visszatér, s vannak, akik már nem jöhetnek. Az élet rendje szerint a Napsugár Nyugdíjas Klub kis csapata töretlen hittel, jókedvvel éli a klubnapokat és azon túl, személyes gondjaikban is számíthatnak egymásra. A klubtagok ezúton köszönik a Dr. Kiss Gyula Egyesületnek azt az önzetlen figyelmet, amivel a közösségekért munkálkodókat évről évre megtisztelik.
4
VASVÁRI ÚJSÁG
2013. február 6.
Járásnyi közelségben az állam (Folytatás az 1. oldalról) közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő, Ágh Péter országgyűlési képviselő, valamint Vasvár város polgármestere és jegyzője, a sajtó képviselői és természetesen az új járási munkatársak. Az itt folyó munkát megáldotta Burusán József vasvári plébános és a protestáns egyházak képviseletében Farkasné Kőrösi Krisztina evangélikus lelkész is. Harangozó Bertalan kormánymegbízott az államigazgatási reform fontosságáról szólt. Kiemelte: a felálló új járási rendszer a hatékony, racionális, ügyfélközpontú államigazgatást szolgálja. Még vannak jogalkotási és infrastrukturális feladatok, és ki kell képezni 6500 kormánytisztviselőt. Ebben a képzésben Vas megyéből is több mint százan vesznek részt, így Vasvárról is jó néhányan. A járási hivatalok a kormányhivatalok szerves részei, így fontos, hogy a kiszolgálás, az ügyintézés világos, határozott legyen, s ha kell, méltányosan döntsenek a munkatársak. A hivatalnokoktól szükség szerint, akár naponta megújított magas szakmai felkészültséget és nagy elkötelezettséget várnak. A hivatal élére kinevezett Tauszné Vincze Editet ilyen köztisztviselőnek mutatta be és méltatta eddigi magas szintű, lelkiismeretes szakmai munkáját. A vasvári polgármesteri hivatalból 12 fő került át a járási hivatalhoz, melynek törzshivatali állományában 19, gyámhivatalában 2, munkaügyi központjában 5, földhivatalában 6 kormánytisztviselő dolgozik. A törzshivatalon belül Gersekaráton, Győrváron, Oszkóban, Rábahídvégen, Bérbaltaváron és Csehimindszenten egyegy fő települési ügysegéd dolgozik, akiknek feladata, hogy a kistelepüléseken élők ügyeinek intézésében működjenek közre, megkímélve az állampolgárokat attól, hogy egy-egy ügyben a járási hivatalokba kelljen utazniuk. Kovács Ferenc méltatta Vasvárnak történelmünkben betöltött jelentős szerepét, és annak jelentőségét, hogy Vas Vármegye régi járásai közül most hét újraindulhat Celldömölk, Vasvár, Körmend, Kőszeg, Sárvár, Szentgotthárd, Szombathely székhelyeken. Ágh Péter Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter ez alkalomra küldött levelét olvasta fel, mely többek közt hangsúlyozta: „A jó állam megvalósítása érdekében tett eddigi lépések vezérfonala, hogy a közigazgatási reform ne csupán intézményi változások sorozatát jelentse, hanem valódi kultúraváltást. Így a területi közigazgatás történelmi léptékű, európai viszonylatban is példaértékű átalakításának civilizációs dimenziója nagyban hozzájárul az állami intézményrendszerbe vetett bizalom növeléséhez, amely nélkülözhetetlen a demokratikus politikai kultúra erősítéséhez.
Ezt a célt szolgálja a 198 járást magába foglaló járási rendszer és a 2013 végére kiépülő járási kormányablakok rendszere. Minden egyes járási hivatalnak alapvető feladata, hogy bizonyítsa: ez az összetett, a demokratikus átalakulás óta eltelt bő két évtized eddigi kísérleteihez képest összehasonlíthatatlanul mély reformfolyamat a közjót szolgáló jó állam megvalósításához vezető út mérföldköve.” Kovács Tilda polgármester elmondta: büszke, hogy a város visszakapta régi szép rangját, járásközpont lett. A térség legnagyobb hátránya ugyanis mindig az önbizalomvesztés volt.
A kormánybiztosi ajánlással a miniszter által hivatalvezetőnek kinevezett Tauszné Vincze Edit 1964-ben született, gyermekkorát Győrváron töltötte. Zalaegerszegen végezte a gimnáziumot, majd 1985-ben az Államigazgatási Főiskolán igazgatásszervezőként diplomázott. Azóta a kámi hivatalban dolgozott, 1990-től huszonegy éven át Kám, Szemenye, Egervölgy községek körjegyzőjeként. 2012 januárjától mostanáig a Vas Megyei Kormányhivatal törvényességi felügyeleti főosztályának területi referense volt, ahol az önkormányzatok működésének ellenőrzése tartozott hozzá. 26 éve házas, családjával Kámban él. Férje az Országgyűlés Hivatalának munkatársa, két felnőtt gyermekük közül András hivatásos katona, Szabolcs pedig lovász. Bemutatkozó beszédében elsősorban hivatali munkatársaihoz szólt. „Többszörösen is nagy felelősség és nagy megtiszteltetés, hogy ma itt lehetünk. Nem csak számomra, de úgy gondolom, mindannyiunk számára az. Miért is mondom ezt? Először is azért, mert Szent István királyunk által alapított vármegyének nevet adó történelmi városban fogunk mostantól egy különleges mun-
kaközösségben dolgozni. Kiváltságosnak is tekinthetjük magunkat, mert Vas megyében a vasvári az egyetlen járási hivatal, melyről ez elmondható. Olyan hivatali rendszert indítunk együtt újra - harminc év kihagyást követően - melynek feladata és hivatása a térség 23 településén élő emberek közösségének szolgálata. Máté evangéliumában olvashatunk egy gondolatot. Megszívlelendő a közösségeknek is és azoknak is, kik közösségük szolgálatára szegődnek. Így szól: „.. a ki közöttetek nagy akar lenni, legyen a ti szolgátok; És a ki közöttetek első akar lenni, legyen a ti szolgátok...” „A közösség szolgálata leginkább a szükséges munkák elvállalásával lehetséges. A közszolgálatban kifejtett munka sikere és eredményessége elválaszthatatlan annak az egyénnek, ügyfélnek a megértésétől, akinek az érdekében munkálkodunk. A köz szolgálatában nekünk minőségi változást kell felmutatnunk, mindig szem előtt tartva, hogy nem az emberek vannak a közhivatalokért, hanem fordítva, a közhivatalok az emberekért. A járási hivatalban szerzett tapasztalat adja majd azt a képet, amelyet az emberek saját államukról alkotnak, hiszen ez a hely, ahol az állampolgár találkozik saját államával. Itt szerzik első benyomásukat, s mint tudjuk, a első benyomás az, melyet nem lehet másodszor megismételni. Ezért osztom miniszterelnök úr azon gondolatát – melyet a járási hivatalvezetők kinevezésekor mondott – a hivatalok alkalmazottai nem lehetnek személyválogatóak, hanem mindig barátságosan kell fogadniuk az ügyfeleket. Mert az állam nem egy arctalan, lélektelen mechanizmus, és annak ellenére sem tekinthető puszta gépezetnek, hogy a pontos működéshez és az elszámoltathatósághoz a napi rutin, a „napi robot” is hozzátartozik. Ám mi nem csak közönséges munkavégzésre vállalkozunk, mert akkor termelőüzemekben, vagy bármely egyéb munkahelyen vállalhatnánk feladatokat. Mi legyünk büszkék rá, hogy a köz szolgálatára szegődtünk, s ha ezt a szolgálatot jól látjuk el, sikeres lesz a járás, a kormányhivatal és az állam. Vagyis a hazánk, melyben élünk. A legelején ezért hangsúlyoztam azt az óriási felelősséget is, melyet mától magunkra vállalunk. Azt vallom, amit a kétszáz éve Kámban élt és Vas vármegye táblabírájaként itt közszolgálatot is felvállaló nagy nemzeti költőnk, Kisfaludy Sándor is írt egykoron: „… Most van ideje, hogy hazájáért, nemzetéért, nyelvéért minden hazafi tegyen amit tehet… Ki-ki áldozzon amivel tud. A jó hazafiság első kötelesség, első érdem. Szívvel, ésszel, értékkel teljesíthetjük ezen édes kötelezettségünket. Háromszor boldog a ki mind a hárommal
2013. február 6.
VASVÁRI ÚJSÁG
áldozhat! Háromszor átkozott, ki mind a hárommal bír és egyikkel sem cselekszi! ...” Azt kívánom mindannyiunknak, hogy a fenti erényeket gyakorolva legyünk boldogok és sikeresek közszolgálati feladataink teljesítése során, s így örökre elkerüli hivatalunkat az a másik, rossz baljóslat...” – zárta szavait. Az állam és az állampolgár közötti bizalmi viszony visszaállítása tehát legfontosabb célja a járási rendszernek. A törvényben meghatározott hatósági, okmányirodai, oktatással kapcsolatos, helyi védelmi igazgatási, gyámhivatali, földhivatali és munkaügyi kirendeltségi feladatok, tehát az ügykörök jelentős része került át az új hivatal hatáskörébe. A tervek szerint év végéig minden okmányiroda kormányablakká alakul. Ez azt jelenti, hogy akkor már 2500 féle ügyet intézhetünk majd egy helyen, remélhetően és elvártan kedves, udvarias kiszolgálás mellett, reggel nyolctól este 20 óráig. Addig is a vasvári járási törzshivatal munkatársai hétfőtől-csütörtökig 8-tól 16 óráig, pénteken 8-tól 13.30-ig várják ügyfeleiket az Alkotmány u. 1. szám alatt. Az okmányiroda február 4-től új, megváltozott ügyfélfogadási rend szerint működik a régi helyén. Ügyfélfogadási rend a vasvári okmányirodában: – hétfő: 8.00–12.00, 13.00–17.30 – kedd: 13.00–16.00 – szerda: 8.00–12.00, 13.00–16.00 – csütörtök: 8.00–12.00 – péntek: 8.00–12.00
5
20 éve hunyt el Török Richárd szobrászművész Január 21-én volt Török Richárd (1954– 1993) szobrászművész halálának 20. évfordulója. A tragikusan fiatalon, mindössze 39 esztendősen elhunyt alkotó hagyatéka 2006 óta állandó tárlatként látogatható a Vasvári Múzeum Sárkány-tornyában. Török Richárd 1954-ben Budapesten született, s itt tette le érettségi vizsgáit 1972ben a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában. 1972–73-ban a Képzőművészeti Kivitelező Vállalatnál díszítő szobrászként, 1973–74-ben pedig kőfaragóként tevékenykedett. 1975-ben a Képzőművészeti Főiskolán kezdte meg tanulmányait, Somogyi József tanítványaként 1979-ben diplomázott. A Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának 1979-től, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének 1982-től volt tagja. 1993. január 21-én hunyt el. Ezt követően szülei egyetlen fiuk hagyatékát Vasvár városnak ajánlották fel, így 2006. október 14-én megnyithatta kapuit a művész állandó kiállítása a helyi múzeumban. A gazdag, történeti ihletettségű anyagában kiemelt helyet kapnak a Szent István-ábrázolások, az alkotások sodró lendülete pedig minden műértő és műkedvelő látogatót magával ragad. Kovács Tilda, a város polgármestere az évforduló kapcsán elmondta: a hatalmas értéket képviselő ha-
gyaték a város számára felbecsülhetetlen. Hozzátette: Vasvár büszke arra, hogy a szülők felajánlása nyomán itt talált otthonra a rendkívüli tehetséggel megáldott Török Richárd életművének egy szelete. Kiemelte: a város a hagyaték ápolása mellett kiemelt feladatának tekinti, hogy a művész emlékét megőrizze, munkásságának méltó emléket állítson.
A doni áttörés emlékére Gyertyafénnyel, néma főhajtással és múltidézéssel tisztelgett a Don-kanyarban 70 esztendővel ezelőtt elesett katonák emléke előtt a kisváros közössége január 12-én, szombaton délután. A Schrammel Imre alkotta világháborús emlékműnél csendes elmélyedéssel, az emlékezés virágaival, mécseseivel állítottak emléket az orosz fronton elesett hősöknek. A Vasvári Játékszín tagjai költők soraival idézték a hét évtizeddel ezelőtti borzalmat, s elevenítették meg az elesettek alakját. Gergye Rezső, a szervező játékszín vezetője a következőket vetette papírra a megemlékezés kapcsán: „Mi mindig mindenben a negatívumokat erősítjük. Mórocz Zsolt és Döbrentei Kornél azon kevés markáns, felelősen gondolkodó író-értelmiségi, akik leszögezik, hogy változtatni kell azon a mentális szinten, hogy csak nyavalygunk a sorsunkon. Mohács óta nem volt győzelemben része e hazának. Ugyanakkor minden században van mire büszkének lenni. Csoda, hogy vagyunk anynyi-annyi sorscsapás után. Ebből kell építkezni.” S abból, hogy a gyertyák az emlékműnél másnap reggel is égtek…
6
VASVÁRI ÚJSÁG
2013. február 6.
A Magyar Kultúra Napja: ünnep kiállítással, színházi előadással A Magyar Kultúra Napjára emlékezve, január 22-én, kedden kiállítás nyílott a Nagy Gáspár Kulturális Központban Windt Attila festményeiből és Boros P. Szvetlána verseiből. Nem, nem elhibázott a fogalmazás: a két műfaj így együtt szerepel egy tárlaton, mintegy kiegészítve egymást, megsokszorozva a másik jelentését. Szintén a „kultúraünnep” alkalmából, a kiállításmegnyitót követően este Petőfi Sándor: A helység kalapácsa című színpadi művének előadására várták az érdeklődőket a zalaszentgróti Garabonciás Színpad előadásában a szervezők. A magyar kultúra napját egyébként 1989 óta ünnepeli az ország minden év január 22-én. Ez a nap az, mikor Kölcsey Ferenc 1823-ban végleg letisztázta Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát. E naphoz kapcsolódva adják át a magyar kultúrával, az oktatással, pedagógiai munkával kapcsolatos díjakat, így sok más mellett az Apáczai Csere Jánosdíjat, a Karácsony Sándor-díjat, a Márai Sándor-díjat, a Németh László- és SzentGyörgyi Albert-díjakat és „A Kultúra Támogatásáért” címet. Érdekesség és megyei vonatkozású, hogy 2011-ben épp ezen a napon avatták fel Szombathelyen a Weöres Sándor Színházat is.
Na, de vissza Vasvárra. A kultúrabarát önkormányzat és a kultúráért, közművelődésért elkötelezett intézménye a kezdetektől, azaz 23 éve ünnepli maga is ezt a napot. Különös, nem sablonos, őszinte kísérletek voltak a kezdetekben is. Volt esztendő, hogy az akkor még Művelődési Házként emlegetett intézmény ezen a napon a már sajnos nem létező tágas előterében különböző asztalokat rendezett be a magyar kultúra, a hétköznapi tárgyi, életmódbeli kultúra és ünnepnapok kultúrája témakörben. Egy-egy asztal egy-egy életérzést képviselt, jelzésértékű tárgyakkal, életmódra utaló használati
eszközökkel. Egyfajta gyorsfénykép volt ez a 90-es évek Magyarországáról, annak kulturális szegmenseiről. Volt esztendő, hogy az enteriőrök mellett egész napos filmvetítés színhelye volt az előtér, igaz akkor még, a mára elavulttá vált kezdetleges technikai eszközökkel, videokazettás lejátszással. Televízión, kivetítőn magyar kultuszfilmek mentek Huszárik Szindbádjától Tímár Péter Moziklipjéig, egészen széles spektrumban. Volt, hogy nonstop diavetítéssel a Magyar Nemzeti Galéria magyarországi festménygyűjteményéből vetített 24 órán keresztül az automatika az előtér legnagyobb belső falára. Mára ezek a kísérletek konkrét programokba asszimilálódtak. Ez nem rossz vagy jó a másikhoz képest. Ma Vasvár így ünnepli a kultúra napot: kiállításmegnyitóval, színházi előadással, a programokat egymásba öltve, közösségi kivitelben. pm
Retusált valóság – kiállítás a Castrum Galérián A Magyar Kultúra Napján nyílt tárlat a Nagy Gáspár Kulturális Központban Windt Attila festményeiből és Boros P. Szvetlána verseiből – összehangolva. Érdekes kísérlet a két fiatal részéről, hogy miként illeszthető össze e látszólag két külön műfaj, a szó művészete és a képzőművészet. A kiállítók, akik egyébként a hétköznapokban jó barátságot ápolnak egymással, egy véletlen ötlettől vezérelve döntöttek úgy: járhat együtt festmény és vers, szinte kéz a kézben. Mindkettőjük külön készítette el anyagát és aztán próbálták összeilleszteni mozaikként a verseket és a festményeket egy kiállításba.
ő is tollat ragadott. Versei számosodnak, de a tervek között regényírás és sok más is szerepel. Windt Attila és Boros P. Szvetlána „Retusált valóság” című közös kiállítása március 10-ig látogatható a Castrum Galérián. pm
Windt Attila egyébként, bár rajzolni mindig szeretett, egy véletlen inspirációnak, egy felújított lakás üres falainak köszönheti, hogy elkezdett festeni. Az erős színek, néha ellenszínek együtt szerepeltetése különösen jellemző rá. Azt mondja: azért is használja ezt a kifejező eszközt, hogy így is felhívja a figyelmet a világ szépségére. De ha vannak árnyoldalai is, akkor is figyelmünkre méltó és érdemes észrevenni benne mindent, ami a szemünk elé kerül. Boros P. Szvetlána a versekkel először mint versmondó ismerkedett, de aztán pedagógusa inspirálására elkezdte megfejteni a versek mélyebb értelmét, a szavak jelentését boncolgatva. Végül
2013. február 6.
VASVÁRI ÚJSÁG
7
Pillanatképek a Ficánkoló Óvodából
Ég a gyertya ég
Bemutatkozik a Kisgida-csoport Beszélgetés az egészséges táplálkozásról
Végre lehet szánkózni! Kisgidák
Jó szülőnek lenni
Két kisfiú érkezett Decemberben két kis jövevénnyel gyarapodott Vasvár. A hónap 19. napján érkezett Major Zétény, Lovász Nóra és Major Attila gyermeke, 24-én pedig Horváth Brájen, Horváth Nikoletta és Farkas Tamás kisfia látta meg a napvilágot. Az újszülöttek fotóit továbbra is várjuk a
[email protected] e-mail címen.
Zétény
A MÉRTÉK Egyesület Családi Erőforrás Központja februártól kezdődően „Jó szülőnek lenni” címmel beszélgetéssorozatra és tapasztalatcserére várja az érdeklődő gyermeket nevelőket különböző témákkal: játékkal nevelés, életkori sajátosságok kezelése, problémák felismerése. Érdeklődni az egyesület telefonszámain: 94/370-923, 94/383-808 lehet.
8
VASVÁRI ÚJSÁG
2013. február 6.
Félévzáró gondolatok a középiskolából Nem is oly rég volt, amikor a kellemes augusztusi nyárutó idején megterveztük a 2012–2013. tanév menetét, s szeptember 3-án újra kitárultak a szakközépiskola kapui. Az eltelt négy hónap a 9. osztály számára a beilleszkedést, az új környezettel, osztály- és iskolatársakkal való kapcsolatfelvételt jelentette, illetve a tanárok „kipuhatolását”. A felsőbb évfolyamosok az újraindulás fázisába léptek. A félév során öt diák érkezett hozzánk más iskolából, négyen a 9., egy fő pedig a 10. osztályba. A 9. osztály diákjai a kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportban tanulnak. A szakképzésben a 13. évfolyamon postai ügyintéző (egy éves), a 14. évfolyamon szállítmányozási ügyintéző (két éves) képzés folyik ebben a tanévben. A diákok zöme jól érzi magát a vasvári szakközépiskolában. Miért is? – kérdeztük őket: – Nem vagyunk sokan az iskolában. Egyrészt előny, hisz mindenki mindenkit ismer, másrészt hátrány is, hisz így többször rám kerül a felelés – reagál egyik 12. évfolyamos diák. – Nem kell a buszra rohannom reggelente, viszonylag emberi időben kell kelnem, s suli után egykettőre itthon vagyok – nyilatkozik a kényelmesebb. – Ha problémám van, bizalommal fordulhatok tanáraimhoz – mondja egy alsóbb éves.
– Mindig történik valami: kirándulunk, moziba megyünk, ha akarjuk, szervezhetünk osztály- vagy akár iskolaszintű programokat is. Hószünet is volt! – lelkendezett egyik diák, aki a diákönkormányzat tagja. – Az is jó, hogy mindenkinek van egy computere, gyakran használjuk a digitális táblát. Könnyebb a házikat is elkészíteni, ami nem mindig sikerül! Hát… feledékenyek vagyunk néha, Istenem! – szúrta közbe egy fiú. – A külső gyakorlaton érezhettük, hogy alapos elméleti ismereteket kaptunk tanárainktól – véleményezte egyik szakképzős. – … de tanulni is kellene… – jegyezte meg egy felsőbb éves. Valóban! A félév eredményeit tekintve javulást mutatnak a jegyek 2012 januárjához képest. Emelkedett az iskolaátlag, az egyes osztályok is eredményesebbek voltak. A legjobban a szakképző évfolyamosok tanultak, de a 10. osztály teljesítményét is meg kell említeni. A diákok közül 4-es, vagy afölötti eredményt 18-an értek el. Problémát jelent, hogy a diákok egy része sokat hiányzik. Igaz, főképp igazoltan, de az órákról, a programokról való távolmaradás erősen érződik a felelésekkor, dolgozatírásokkor. Iskolánk egyik alapelve, hogy minél több helyről kaphassanak információt a diákok, ne csak a tankönyvek és az internet legyen a tudás megszerzésének forrása. Így – az iskolai alapítvány anyagi támogatásával – igyekszünk iskolán kívüli programokat szervezni. Ízelítő-
ül: a témahét programját a természet adta fizikával, matematikával, biológiával, környezetvédelemmel, testmozgással. A balatonberényi táborban a résztvevők a környékkel ismerkedtek. Októberi nemzeti ünnepünket a Terror Háza Múzeumban tartottuk, a szakképzősök szakmai úton is voltak Budapesten. A könyvtárban rendhagyó irodalomórán Ottlik Géza munkásságáról hallottak előadást a diákok. Vetélkedünk is. Főképp szakmai területen érintettek diákjaink: – OTP Bank pénzügyi edukációs játéka a Facebookon: a 14. osztályból mindenki, – „4 FOR EUROPE” címmel az Európai Unió témaköréből a 14. és 12. osztály, négy 4 fős csapattal – Tőzsdejáték középiskolásoknak: a 14. osztályból háromfős csapattal veszünk részt. A diákok és az iskola dolgozói együtt készültek az adventi időszakban a városi vásárra. Saját magunk által készített termékek kerültek felkínálásra: képek, mézes gyümölcsök, karácsonyfadíszek. Fontos számunkra, hogy a városban és a környező favakban megismerjék az iskola mindennapjait is, ezért kollégáink kistérségi szülői értekezleteken vettek részt, ahol tájékoztatást adtak az iskola életéről. Aktív az iskola honlapja (www.bba-vasvar.sulinet.hu), ahol az általános, a képzéssel kapcsolatos információkon túl, a folyamatosan megújuló hírfolyam az aktualitásokat gyűjti össze. Major Ágota igazgatóhelyettes
Tanuljon szakmát a helyi középiskolában! Várjuk képzéseinkre azokat, akik érettségi bizonyítvánnyal rendelkeznek, vagy azt a tanév végén fogják megszerezni. Szakképzéseink jellemzői: – 2 éves nappali képzések. – Érettségire épülnek. – Összefüggő nyári szakmai gyakorlat (az első képzési év után 80 óra) – OKJ-s képzések (központi tanterv, szakmai vizsga) – Mindegyik oktatásában tapasztalatokkal rendelkezünk. A jelentkezési lapon megjelölhető szakképzések: 1. Logisztikai ügyintéző: – Elsajátítják a vállalatoknál szükséges beszerzési, értékesítési, raktározási, készletgazdálkodási és termeléstervezési ismereteket. – Képesek lesznek a nemzetközi szállítmányozással kapcsolatos ügyintézői tevékenységre. – Kezelni tudják az informatikai és irodatechnikai eszközöket. – A képzés első évében főleg a kereske-
delem szakterületéhez kapcsolódó ismerteket tanulnak: áruforgalmi, marketing és az üzleti tevékenységgel összefüggő tartalmak 2. Postai üzleti ügyintéző: – Az ország egyik legnagyobb munkáltatójának a szakemberigényét hivatott kielégíteni a képzés, de más munkahelyeken hasznosítható tudással is rendelkeznek majd. – A postai szakképzés tartalma megújult, kibővült, igazodik a postákon igénybe vehető sokféle szolgáltatás tudásigényéhez. – Az első képzési év tananyaga azonos a logisztikus képzés első évének anyagával. Tehát többféle továbblépési lehetőséget kínál a szak. – A második képzési évben tanulják a postai ügyintézési feladatokat. 3. Szállítmányozási ügyintéző: – Elsajátítják a személy- és az áruszállítással kapcsolatos ügyintézői feladatokat. – Képesek lesznek kiválasztani az áru továbbításához legalkalmasabb fuvarozási módot, megtervezni az útvonalat, használni az informatikai hálózatot és rendszereket.
– Alkalmassá teszi a végzetteket a személyszállítást és áruszállítást végző cégeknél, illetve a szállítmányozó és termelő vállatoknál való munkavégzésre. Igény esetén személyesen fogadjuk az érdeklődőket és bővebb információval szolgálunk. Jelentkezés szakképzésre: – Az iskola által rendszeresített jelentkezési lapon, amely átvehető az iskolában személyesen vagy letölthető az iskola honlapjáról. (www.bbap-vasvar.sulinet.hu) – A jelentkezési lap beadásának határideje: 2013. március 1. – Jelentkezhet, aki érettségi bizonyítványnyal rendelkezik vagy azt a tanév végéig megszerzi, és a szakképzés megkezdéséig nem tölti be a 21. életévét. – Részletesebb információ az iskola igazgatójától kérhető telefonon vagy személyesen (Béri Balogh Ádám Posta- és Bankforgalmi Szakközépiskola, Vasvár, Járdányi u.13., tel.: 94/573-142) Unger Józsefné gyakorlatioktatás-vezető
2013. február 6.
VASVÁRI ÚJSÁG
9
Ez történt az általános iskolában... Megnyílt az év legnagyobb projektje: középpontban az iskolatörténet 2013. január 22-én a Magyar Kultúra Napja alkalmából gyűlt össze az iskola aulájában a tanulóifjúság tanáraikkal együtt. Az idei műsort a 8.b osztályos diákok prezentálták. A kivetítőn láthatóak voltak nemzetünk értékei, hallhattunk dalokat, s a tanulók tolmácsolásában verseket, prózákat. A műsort Fixl László könyvtáros-tanár állította össze a diákok számára. Köszönjük a gondolatokat, a dalokat, a képeket!
„Szép Magyar Beszéd” A szép, igényes beszéd örök divat. Átérzik, komolyan is veszik ezt azok a diákok, akik 2013. január 24-én, Szombathelyen az Agora Gyermekek Házában izgalommal vártak arra, hogy felolvashassák szabadon választott szövegüket, majd összemérhessék felkészültségüket és rátermettségüket a kötelező mű felolvasásával is. Nagy kihívást jelentett az 5–6. osztályos korcsoport tagjainak az Őrségről szóló ismeretterjesztő szöveg pontos, értelmező meg-
A 11 csapatból (Őriszentpéter, Pankasz, Csákánydoroszló, Egyházasrádóc, Egervölgy, Csehimindszent, Győrvár, Rábahidvég-Püspökmolnári, Gersekarát, Vasvár 1., Vasvár 2. ) a 6. évfolyamos csapatunk nem kapott egyetlen gólt sem. A különdíjakat is tanulóink nyerték: legjobb játékos címet Elekes Márk szerezte meg, a legjobb kapus: Kovács Levente lett, s a kapufalövő verseny győztese pedig Márton Balázs. A rendezvény fő szponzorának (Pölöskei Gábor) köszönhetően minden gyermeket ebéddel vendégeltek meg a hazaiak, akik még műsorral is kedveskedtek a közönségnek. A helyi kötélugrók bemutatóját láthatták az érdeklődők. Gratulálunk a fiúknak! Csak így tovább!
Félévi összegzés
E rendezvény egyben az intézmény idei legnagyobb projektjének a megnyitója is volt, mely az „Iskolatörténet” nevet viseli. Aktualitását az adja, hogy ez évben ünnepli az intézmény a mai épülete átadásának 25. évfordulóját.
Tisztelt adózók!
A Vasvári Középiskoláért Alapítvány kuratóriuma megköszöni, hogy személyi jövedelemadójuk 1%-ával támogattak bennünket. A 2012-ben felajánlott összeg 103 786 Ft volt. A pénzt a hátrányos helyzetű tanulók támogatására, illetve a tanulóink ismereteit bővítő programok megvalósítására fordítjuk. Köszönjük azt is, hogy az adventi rendezvényen ajándéktárgyak megvásárlásával támogatták az iskolai alapítványt, illetve a középiskola tanulóit. Kérjük, továbbra is támogassák az alapítványt az adójuk 1%-ával! A Vasvári Középiskoláért Alapítvány adószáma: 18895959-1-18. Köszönjük! Az alapítvány kuratóriuma
szólaltatása. A 7–8. évfolyam tagjai nagyobb magabiztossággal, a korábbi évek versenyei során megszerzett rutinnal álltak helyt a Lázár Ervin munkásságát méltató mű részletének értelmező előadása során. Minden tanuló igyekezett a lehető legjobb teljesítményt nyújtani, ami meg is hozta a gyümölcsét az idei Kazinczyról elnevezett „Szép Magyar Beszéd” versenyen. A Vasvár és környéke kategóriában a Kardos László Általános Iskola tanulói közül az 5–6. osztályos korosztályból Tóth Petra első, Gampel Domonkos második, Mecseki Laura pedig harmadik helyezést ért el (tanáruk Kolozsi-Gángó Ildikó). A 7–8. évfolyamon iskolánk tanulói közül Rácz Patrícia a második, Kulcsár Kinga a harmadik (tanáruk Siposné Káldy Gyöngyi), míg Szilvágyi Vica (tanára Ódor Anna) a negyedik helyet szerezte meg. E helyről is gratulálunk nekik! Kölyök kupa: első helyezés Az immár hagyományos Kölyök kupán Gersekaráton iskolánk 6. évfolyamos csapata első helyezést ért. (Tagjai: Kovács Levente, Gampel Domonkos, Zubor Milán, Elekes Márk, Baján Benjamin, Márton Balázs, felkészítőik: Horváth László, Pálla Csaba és Kovács Csaba testnevelők)
Lezárult az első félév. A 346 tanulóból 331 sikeresen teljesítette a követelményeket. 14 alsós és ugyanennyi felsős tanuló minden tantárgyból ötöst szerzett, négy tanuló tantárgyi kitűnő lett, s sajnos 15-en nem tanultak eleget, így a félévi bizonyítványba bekerült az elégtelen. Új szekrények ajándékba Az iskola Szülői Közössége minden évben jelentős összeggel támogatja az intézmény
munkáját, programjait, rendezvényeit. Az eddigi években megrendezett Iskolabálok bevételét mindig a tanulók javára fordították a szülők. Régi vágyunk teljesült, s mintegy karácsonyi ajándékként „átvehettük” a korszerű, zárható, szekrényeket. Négy osztály (a tanulóifjúság negyede) örülhetett az ajándéknak, a saját kis szekrénynek. Ezúton is köszönjük a szülőknek! Sejberné Szabó Mariann igazgató
10
VASVÁRI ÚJSÁG
2013. február 6.
A „batyus kultúra” időszaka következik A 2013-as esztendő paradigmaváltást hoz a Nagy Gáspár Kulturális Központban is Az idei esztendő – a napjainkban divatos kifejezéssel élve – a paradigmaváltás éve lesz a Nagy Gáspár Kulturális Központban: az önkéntességre építő „batyus kultúra” időszaka következik – vélekedik Gergye Rezső, az intézmény igazgatója. A ház csapata – a kultúra országosan csökkenő támogatottsága és a központ számára előírt létszámleépítés dacára – ígéri: a minőségből idén sem engednek, amennyiségből viszont igen. Mint ismert, a város idei költségvetésében nem tervezhető hiány, így ahol nagyon alacsony az állami normatíva összege, ott intézményi létszámleépítést kénytelen végrehajtani az önkormányzat. Ezért a decemberi testületi ülésen a Nagy Gáspár Kulturális Központ, valamint a Dr. Bendefy László Városi Könyvtár esetében egy-egy álláshely megszűntetéséről döntöttek a képviselők. A fájdalmas döntés mindkét intézményt nehézségek elé állította: a kulturális központ kollektívája négyfősre csökkent.
– Ha feláll egy krízishelyzet, két út lehetséges: az összeroppanás, vagy egy teljesen megújuló rendszer felépítése. Nem kérdés, hogy a cél csak az utóbbi lehet – kezdi a beszélgetést az igazgató, majd rögtön hozzáteszi: – Ennek jegyében a 2013-as év a központ életében a paradigmaváltás esztendeje lesz, hiszen az eddig is feszített tempóban, a túlmunkát önkéntesként vállalva, öt fővel működő intézmény húszszázaléknyi kapacitással csökkentve teljesen más működést kíván. Ismerve ugyanis az ország művelődési hálózatát, azt kell, hogy mondjam: ilyen kis kapacitással (anyagiak, személyi állomány) az ország élvonalában voltunk a munka mennyiségét és főleg minőségét tekintve. Ebből is látható, hogy a négyfősre csökkent
állomány a korábbi feladatmennyiséget nem lesz képes tartani. Ugyanakkor a ház közösségi tereit kívánó rendezvények, történések, kezdeményezések számára lényegtelen, hogy milyen erővel rendelkezik az intézmény, ezen eseményeknek mindenképpen helyet, teret, hátteret kell adni – emeli ki Gergye Rezső. Majd kiderül, az intézmény dolgozói a további működés koncepcióját is
bentse a kultúra fontosságára és aszerinti cselekvésre hívja – mondja az igazgató. A személyi feltételek mellett ugyanakkor a gazdasági háttér biztosítása is új szemléletet kíván. – Hat–nyolc évvel ezelőtt nem volt sikk arról beszélni, hogy kalákában oldunk meg valamit. A szállást, a vendéglátást, dekorálást egyaránt profi módon illett megoldani,
végiggondolták: egy eddig is létező erőforrás, az önkéntesség mindennapi munkába történő beépítését célozzák meg. – Az elmúlt évtizedekben az intézmény rengeteget épített a segítőkre és dolgozott együtt az önkéntesekkel, civilekkel. Így tehát a gondolat nem új keletű, s van rá fogadókészség a társadalom részéről is. Emellett a központ szakmai háttere is adott egy ilyen rendszer működtetéséhez. Ugyanakkor a jelenlegi szabályzórendszer mindezzel még nincs szinkronban (például: munkavédelem, balesetvédelem). Így a napi konfliktusok elkerülése végett a tervet és a szabályozást szinkronba kell hozni, ráadásul úgy, hogy az szabályos és rugalmas legyen. Az új Szervezeti és Működési Szabályzat elkészítése, a munkaköri leírások átdolgozása és az önkéntes foglalkoztatás kidolgozása lesz a következő hónapok feladata. Mindennek megvalósításához azonban szükségünk lesz a város vezetése, a humán bizottság, a vállalkozók, a pedagógusok támogatására, valamint szakmaisággal rendelkező önkéntesekre, vagyis arra, hogy a fennálló helyzet a város intelligenciáját még inkább rádöb-
a profizmust pedig keményen megfizetni. Most a tendencia ismét megfordul: be kell látni, hogy gazdasági okokból szükség van a kalákára. Sokkal olcsóbb, és tegyük hozzá, sokkal emberibb is. S ez a lehető legjobb út arra, hogy a helyi értékeket erősítsük. Úgy vélem, hogy most valójában a „batyus kultúra” időszaka következik, vagyis a helyi, a saját értéket hozza mindenki és teszi naponta a közösbe. A központ stábjának élethivatása, amit csinál, a munkaidőnkön túl mi magunk is rengeteg önkéntes munkát végzünk. A csapat elszántsága, és a szakmaiság tehát adott. S bár a költségvetés még nem ismert, de ha a város ad egy alapot, azt az összeget mi pályázatokkal, önkéntes erővel és kapcsolati tőkénkkel megsokszorozzuk. Így a tervek szerint idén is lesz Vasváron országos hírű „A költő hazatér” Nagy Gáspár Vers- és prózamondó találkozó, s a ma már Kárpátmedencei viszonyítási pontként szolgáló színjátszó találkozó is. Az elképzelések megszülettek, a konkrétumokat pedig csakis az összefogás ereje teremtheti meg – teszi hozzá az igazgató.
2013. február 6.
VASVÁRI ÚJSÁG
A Jégkirálynő kávéháza Vasvár többek szerint kis ékszerdoboz a különleges belvárosi építményeivel, tereivel, utcabútoraival, zöldjével, ivókútjával, szökőkútjával, a belvárosból áradó életérzéssel, ami a az átutazókat, vagy a város vendégeiként itt tartózkodó turistákat hatalmába keríti. A vendéglátóhelyek is valódi vendégvárók és a legszerethetőbbek bennük, hogy eredetiségre törekszenek és meg is valósítják ezt. Itt van például a kávézó esete, ami alapban is több mint egy kisvárosi átlagos kávéház. A kávékultúra, sőt kávéházi és süteménykultúra, de nem utolsó sorban a minőségi zene és a sokszínű világ bemutatására is szövetkeztek fiatal működtetői. Jellemző továbbá a szemléletükre, hogy nem csak a kávéház belső designjában törekszenek minőségre, de az életérzést, hogy értékelni kell az életet, apró más jelekben is közvetítik. Itt van például az amúgy katasztrofális közlekedési viszonyokat hozó havas, hófúvásos nap a közelmúltból. A kávéház és működtetői a vendégekkel együtt gondoltak egyet: a nagy mennyiségű
havat nem eltávolítandó feleslegnek tekintették, hanem építészeti alapanyagnak. Kinti jégkávéház épült a megszólalásig hasonlóan egy eredetihez: fotelokkal, asztallal, bárpulttal, sörcsappal, kávéfőzővel – mindez hóból.
Aznap és még másnap is ezzel sikerült derűt, pozitív hírt hozni a város életébe, hisz mindenki a csodájára járt az építménynek, amit a mesebeli Jégkirálynő is megirigyelhetett volna palotájába - míg csak el nem olvadt. pm
Farsangi rögtönzések: X. Improvizációs Fesztivál A Nagy Gáspár Kulturális Központ és a Magyar Szín-Játékos Szövetség 2013-ban is megrendezi a Farsangi rögtönzések című improvizációs fesztivált. A játékra február 16-án, szombaton 10 órától kerül sor a Nagy Gáspár Kulturális Központban. A rendezvényre diák (középiskolás korosztály) és felnőtt színjátszók négy-négy fős csapatainak jelentkezését várják határainkon innen és túlról is. Az elmúlt évek gyakorlatához hűen a négyfős csoportok 4–5 különböző improvizációs feladatot kapnak. Az egyes feladatokra való felkészülésre általában 10 perc áll rendelkezésre. A játékidő az ese-
tek többségében 3-3 perc. Játékvezető: Nagy András László, aki a helyszínen teszi közzé a játékszabályokat és a feladatokat. Az egyes feladatokat szakemberekből álló zsűri pontozással értékeli, majd ennek alapján alakul ki a végső sorrend. Az első két helyezett meghívást kap a március 9-én Gödöllőn megrendezésre kerülő Maestrók Találkozójára. Jelentkezési határidő: február 9. Jelentkezési cím: 9800 Vasvár, Bartók B. u. 4., e-mail:
[email protected]. A levélben jelentkező írja rá a borítékra: „Impró Fesztivál”! Tel.: 06/94-573-070.
Pályázat előadások fogadására A Nagy Gáspár Kulturális Központ pályázatot hirdet a június 13. és 16. közötti Nemzetközi Színjátszó Fesztivál előadásainak fogadására. A fesztivált megelőző és követő napokban – korlátozottan – ugyancsak adott a lehetőség előadások fogadására. Pályázhatnak előadás fogadására a nyugat-dunántúli települések önkormányzatai, művelődési intézményei, civil szervezetei, vállalkozói vagy bármely egyéni kezdeményező. A Vasi Hegyhát falvai, vagyis a Vasvári Járás települései előnyt élveznek. A pályázati feltételek: a játszó csoport előadásához a szükséges technikai feltételek biztosítása, két étkezés (ebéd, vacsora), szállás biztosítása, valamint a helyi közönség szervezése (pl. belépőjegyek árusítása). A Nagy Gáspár Kulturális Központ koordinálja megfelelő előadás biztosí-
tását, valamint promóciós anyagokat és a médiában nyilvánosságot biztosit. A rendezvényt legszínvonalasabban megszervező fogadó félnek (a település lélekszámának tized részére) a Nagy Gáspár Kulturális Központ a 2013–14-es évad színházi bérlet minden előadását díjmentesen biztosítja. A fogadó település február 28ig jelezze szándékát, illetve azt, hogy milyen időtartamban és milyen műfajú előadást fogadna. Jelentkezés a következő címeken lehetséges:
[email protected] és 9800 Vasvár, Bartók B. u. 4. Telefonos jelentkezést és szóbeli közlést a központ nem fogad el. A pályázat kiírói a jelentkező csoportok előadásainak a kínálatából március 30-ig tárgyalnak a fogadó felekkel, s az együttműködést április 5-ig szerződésben rögzítik.
11
Fesztivál 2013 Már nevezhetnek a színjátszó csoportok A Nagy Gáspár Kulturális Központ június 13–16. között rendezi meg a XII. Nemzetközi Színjátszó Fesztivált. A csoportok téma, idő és műfaji megkötöttség nélkül, szabadon nevezhetnek bármilyen színdarabbal, de a szervezők fenntartják a jogot a kiválasztásra. A fesztivál nyári időszakban zajlik, (ezután így lesz) ami lehetővé teszi a szabadtéri előadások megtartását. A megújult Szentkúti színpad, a Békeház udvara, valamint a Kolostorkert és az intézmény körüli tér is játszóhelyekként funkcionálnak. A szervezők szabad teret engednek a kreatív ötleteknek és a játszók által kiválasztott helyszíneknek is. A múzeum és a Békeház is helyet adhat egyegy előadásnak. A csoportok szabadon kérhetik előadásuk minősítését. A zsűri tagjai ismert szakemberek lesznek az elmúlt évekből, akik jól ismerik a fesztivál atmoszféráját. A nevezés feltétele: pontosan kitöltött, határidőre leadott jelentkezési lap, plakát, szereposztás. Nevezési határidő: február 28. (csütörtök). A költségek befizetésének határideje: március 14., péntek. A befizetések tartalmazzák a szállás és az étkezés költségeinek egy részét. További információk kérhetők: +36-94/573-070, E-mail:
[email protected] A nevezési lap letölthető a www.ngkk.hu weboldalról. Támogatók: Vasvár Város Önkormányzata, Nemzeti Közművelődési és Közgyűjteményi Intézet, Magyar Szín-Játékos Szövetség, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ, Nemzeti Kulturális Alap és vasváriak.
Gyermekszínjátszó kerestetik! A Nagy Gáspár Kulturális Központ a Vasvári Játékszínnel közösen toborzót hirdet 3–10 éves korú gyermekek számára színjátszó foglalkozásokra. A foglalkozások tervezett időpontja péntek 17 óra és 18.30 perc kötött. A részletekről február 22-én tájékoztatják az érdeklődő szülőket. Illetve telefonon a 0694/573-070-es telefonszámom Gergye Rezsőtől kérhető bővebb információ. Személyes tájékozódásra is van lehetőség minden hétfőn 16.45 és 17.15 között a Vasvári Játékszín próbája előtt a kulturális központban.
12
VASVÁRI ÚJSÁG
2013. február 6.
„Vidékfejlesztési államtitkár nem költözhet Budapestre...” Interjú V. Németh Zsolttal A vasváriak gyakorta olvashatnak lapunkban is V. Németh Zsolt helyi és közelben zajló programjairól. Hogy csak a legutóbbiakat említsük: karácsony előtt jó híreket hozott az önkormányzati adósságrendezésről, köszöntőt mondott a százéves városi sportegyesület kiadványának bemutatóján. Szombathelyen megnyitotta a Vas-Vár Örökség Népfőiskola hegyháti kőkereszteket bemutató adventi fotókiállítását és ő avatta fel búcsú vasárnapján a megújult Szentkúti szabadtéri színpadot. Vasvári lakos, ám mióta két és fél éve – a miniszterelnök felkérésére – elvállalta a vidékfejlesztési államtitkári tisztséget, munkája jelentős részben Budapesthez is köti. A kormányzati ciklus félidején túl arra kértük V. Németh Zsoltot, mutassa be tevékenységének ezen oldalát is. – Azt nyilatkozta nemrég egy szaklapban, hogy sikeres és mozgalmas évet zárt a Vidékfejlesztési Minisztérium Vidékfejlesztésért Felelős Államtitkársága. Mire gondolt pontosan?
– A legfontosabb eredmény, hogy az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból „táplálkozó” Darányi Ignác Terv pályázatainak lebonyolítását sikerült felpörgetni és az elbírálási határidőt harmadára csökkenteni, s a keret 95 százaléka le van kötve. Emellett még csökkentettük a pályázók adminisztrációs terheit is. Sikeresek voltak mintaprogramjaink is, melyek elsősorban a vidékfejlesztésben meglévő hasznos kezdeményezések elterjesztését, és a minél szélesebb körű önellátás kialakítását szorgalmazzák. Ilyen például az Őrségi Nemzeti Park területén megvalósuló projekt, ahol magyar tarka szarvasmarha üszőket helyeznek ki. Ez segíti a helyi vállalkozásokat, másrészt a természetvédelmet is szolgálja. A beszédes nevű „Nyúl-unk a munkáért” program elsősorban a magyar óriásnyúl faj-
tára koncentrálva ért el sikereket, de népszerűvé váltak őshonos baromfi kihelyezést és halfeldolgozást segítő programjaink. A Natura 2000-es területeken a gazdálkodók és a természetvédők igényeinek is megfelelően nem csak kötelmeket előírva, hanem végre érdemi támogatást is nyújthattunk a magánerdő-gazdálkodóknak.
tások eredményét is, hiszen már 2010-ben megkezdtük az ezzel kapcsolatos munkát. A kistermelői rendelettel szabaddá vált például, hogy a termelők 40 kilométeres körzetben könnyebb feltételekkel értékesíthessék termékeiket: tejet, tojást, húst, lekvárt, sajtot, kolbászt. A közbeszerzési törvény módosításával lehetővé tettük, hogy a he-
– Az átlag polgár csak annyit lát mindebből, hogy Ön elég keveset tud itthon lenni, s ez a munka nyilván óriási leterheltséggel jár. Családjával is kevesebb időt tölthet együtt, mint korábban polgármester korában. Hogyan éli ezt meg? – A fiaink már felnőttek. Daniék velünk élnek, ám saját családot alkotnak. Feleségem megbízatásom idejére áthelyezését kérte a budapesti mentőszolgálat központjába, így a családunk nem sínyli meg az ingázást. Vele és legkisebb fiunkkal rendszerint hétfőn hajnalban utazunk el és csütörtökön éjszaka érkezünk haza. Így is egy éjszakával még mindig többet töltök idehaza, mint Budapesten. A városban zajló történéseket mindig figyelemmel kísérem, péntek-szombaton a választókörzetem programjai kerülnek előtérbe. Ha néha hétvégén el is kell távolabbra utaznom, hazajövök, mert vidékfejlesztési államtitkár nem költözhet Budapestre... – Visszatérve szakterületéhez; miért tartja fontosnak, hogy a helyi termékek témája szinte minden előadásában és sajtónyilatkozatában hangsúlyosan megjelenjen? – Mert meggyőződésem, hogy a jövő valóban a helyi termékeké. Célunk a termelők és a fogyasztók közötti közvetlen kapcsolat kialakításának elősegítése. Látjuk már a jogszabályváltozások és a támoga-
lyi termelők is beszállíthatták termékeiket a konyhákra. Aztán jöhetett a kereskedelmi törvény módosítása, amely a termelői piac nyitását pusztán csak bejelentési kötelezettséghez kötötte, és ezekre, valamint a kis élelmiszeripari üzemek létrehozására is pályázatot írtunk ki. Szimbolikus jelentőségű, hogy péntekenként a minisztérium árkádsora alatt is termelői piacot nyitottunk a parlamenttel szemben. Fontos volt az őshonos tájfajták szaporításáról szóló rendelet megalkotása is, minek hatására egyre szaporodnak az őshonos gyümölcsfajtákkal beültetett Tündérkertek. Ezekkel a rendelkezésekkel megteremtettük a jó ügyet pártoló barátságos jogszabályi hátteret. Mi sem mutatja jobban az irány helyességét, mint az a tény, hogy már az előző kormányzat is megkísérelte a vágópontok kialakításának támogatását, de akkor az egész országból csupán két pályázó volt. Most, hogy a helyi termékek zöld utat kaptak, a kilencvenes években megszűnt korábbi vágóhidakat pótlandóan, harmincheten pályáztak vágópont kialakítására. A pályázatnak három vasi nyertese is van. A helyi feldolgozás és a közvetlen értékesítés lehetősége javítja a vidéki életminőséget, új munkahelyeket is teremt, továbbá megőrzi egy-egy kisebb régió hagyományait, tradícióit.
2013. február 6. – Az egyik legmélyebb tradíció a termőföldhöz való hagyományos magyar kötődés. Képesek leszünk megőrizni a magyar földet a globalizációs fenyegetettség ellenében is? – A termőföld megőrzése elsődleges nemzetgazdasági érdekünk. Természeti erőforrásaink – amelyek közé a termőföldet, az erdőt és a bányakincseket soroljuk – a nemzeti vagyon 35 százalékát adják. Ezen belül a termőföld és az erdő aránya 75 százalék, ez az összes nemzeti vagyonnak mintegy a 26 százaléka. Hazánk az egy főre jutó mezőgazdasági terület alapján Európa élmezőnyébe tartozik, ezért a kormánynak kötelessége, hogy megvédje a magyar termőföldet. A Nemzeti Vidékstratégia kiemelt feladatként tűzte ki egy új föld- és birtokpolitika megalkotását. A Vidékfejlesztési Minisztérium elkészítette a Földtörvényt, melynek célja, hogy a föld a helyben lakó földművelő gazdák tulajdonába és használatába kerüljön. Ennek érdekében az új törvény kiszűri a bel- és külföldi spekulánsokat, és támogatja a helyben lakó, földműveléssel életvitelszerűen foglalkozó gazdák helyzetbe hozását. Szélsőséges becslések alapján akár a 800 ezer – 1 millió hektárt is elérheti a kvázi külföldi tulajdonban lévő területek nagysága. A zsebszerződések megakadályozására
számos jogszabály született, de ha bezárult egy kiskapu, szinte azonnal nyílt egy másik. Ráadásul minden egyes új szabállyal megnehezítettük a zsebszerződéssel nem érintettek dolgát, konkrétan az adásvételt. Most viszont azt mondtuk, ha már amúgy is adott egy kötelezettség, a védelem, akkor szélesebben merítünk. Kezdeményezésemre így jutott a múlt évben több mint félmilliárd forint az Őrségi Nemzeti Parknak, hogy vegye birtokba a védett területeket. S ezzel hatékony eszközt adtunk az ŐNP-nek a zsebszerződések felszámolása érdekében. A kormány döntése nem bogozta, hanem átvágta a gordiuszi csomót. A most készülő földtörvény módosításával el kívánjuk érni, hogy a külföldiek földszerzési moratóriumának lejáratakor a zsebben lévő szerződések, pontosabban: a jog megkerülésével
VASVÁRI ÚJSÁG kötött szerződések ne léphessenek hatályba. A kormány 2012-ben és idén országosan 3 milliárd 450 millió forintot fordított, illetve fordít a természeti védelem alatt fekvő térségekben termőföld védelmi célból történő területvásárlásokra. Ez a program nagyobb intenzitással idén is folytatódik. A miniszter úr már aláírt az Őrségi Nemzeti Parkkal egy újabb 450 milliós szerződést, és szándékunk szerint további egy milliárd forint felhasználására lesz még 2013-ban lehetőségük. Ezen túlmenően az országban elsőként éppen itt nálunk Vas megyében kezdjük meg a részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös földtulajdonok megszüntetését. Ez az intézkedés tisztább helyzetet teremt a tulajdonviszonyokban. Országosan több mint 69 ezer földrészletet érintve, több mint egy millió hektárra vonatkozóan, mintegy 317 ezer tulajdonos jelezte az igényét, a részarány tulajdonok kimérésére. A kormány 2 milliárd forintot biztosított erre a 2013-as költségvetésben. – Rendkívül szerteágazó tehát szakpolitikusi munkája, mely számos egyéb kötelezettséggel, feladattal is jár. Átadások, konferenciák, nemzetközi kapcsolatok ápolása és így tovább... – Valóban, a tavalyi esztendőben mintegy 210 olyan programon vettem részt az ország minden részén, sőt a határokon túl is, melyek ilyen jellegűek voltak. Megtisztelő számomra, hogy Fazekas miniszter urat helyettesítve többször képviselhettem hazánkat a Visegrádi országok agrárminisztereinek találkozóin, valamint hasonlóan a brüsszeli EU-s szaktárca vezetői tárgyalásokon is. Adhattam át kutatóintézetet, avattam fel gyárat, agrár vállalkozás telephelyét, templomot és számos esetben új Integrált Közösségi Szolgáltató Tereket is. Mikor a feladatot elvállaltam, tudtam, ez ezzel is jár. Azt is hozzá kell még tenni, ezek java része hétvégeken zajlik. – Ám azt is tegyük hozzá: V. Németh Zsolt e térségnek választott országgyűlési képviselője is mind e mellett... – Így van. Fogadóórákat is tartok, és ha lehetséges, megyek, ahova csak hívnak. Ünnepségekre, közösségi összejövetelekre, néha csak egyszerű beszélgetésekre. Nemrégiben egy tízgyermekes családot köszönthettem Kemenespálfán, a Vass családot. Ezek az igazán nagy élmények számomra. A választópolgárok számos ügyben keresnek,
13 s én tevékenységemmel igyekszem e régóta fennálló bizalmi kötődésnek megfelelni. – Így hát nem csoda, ha valóban kevés ideje van kikapcsolódni, valami mást csinálni, mint amit a napi munkája során tennie kell. Ha mégis akad hébe-hóba egy kis szabadideje, mire fordítja? – Azért ha tehetem – főként vasárnaponként – azt teszem, amit korábban is már régóta. Elmegyek misére, s a Kármentő zenekarral próbákat is tartunk, zenélgetünk, és néha fel is lépünk. Barátaimmal néha elbeszélgetünk a vendéglői asztal mellett. – Úgy tudjuk, házilag is készít pálinkát. – Valóban, én magam is főzök itthon, mióta megteremtettük ennek a lehetőségét. Magunk által szedett kökényből és tüskés körtéből készítem a pálinkámat. Idén noha szőlőből. Ezek a kedvenceim, de főként a helyi tájfajtákat szeretem. A pálinkafőzés
és -fogyasztás mélyen gyökerezik a magyar kultúrában, és ezer szállal kötődik a hagyományokhoz, a magyar vidékhez is. A magán-pálinkafőzés támogatásával segítünk fenntartani a helyi tradíciókat, mellyel egy vidéki, közösségi élményt is biztosítunk. E munka bárki számára megadja azt az örömöt, hogy a földről saját maga szedi fel a gyümölcsöt, majd főzi meg a cefréből a pálinkát. Beosztásomból kifolyólag gyakran hívnak különböző helyi termékbemutatókra, halászléfőző és böllérversenyekre. Aki a magyar vidék eszenciáját, a magyar gyümölcs zamatát, a magyar hagyományok kivonatát szeretné megkóstolni, annak javaslom, látogasson el egy ilyen rendezvényre, ahol egymással versengenek a finomabbnál finomabb házi italok és ízletes, minőségi ételek is kerülnek mellé az asztalra. A korábbiakhoz hasonlóan, az idei tél sem múlhatott el úgy, hogy magunk is ne vágtunk volna és ne tartottunk volna disznótort. A nap disznóvisítással indul ilyenkor, aztán előkerülnek a hangszerek is és nótaszóval zárul az este... – vu –
14
VASVÁRI ÚJSÁG
2013. február 6.
Képviselő-testületi ülés Költségvetési előzetes és Egészségház-pályázat a napirendek között Január utolsó napján húsz kérdésben hozott döntést Vasvár képviselő-testülete. Újra napirendre került az Egészségházprojekt kérdése, döntés született a kistérségi társulási tanács további működéséről, s az idei esztendő költségvetéséről is megkezdődött a diskurzus. A polgármesteri köszöntőt követően a tanácskozás, mely a tervezetthez képes nyolc napirenddel kiegészült, a szilárd hulladékkezelési közszolgáltatás igénybevételéről szóló rendelet módosításának hatályon kívül helyezésével kezdődött. A rendelet viszszavonását az időközben született törvényi változások indokolták. Majd egy önkormányzati tulajdonú üzlethelyiség megvásárlására benyújtott kérelem került a tanácskozás asztalára. A képviselők egyhangúlag úgy döntöttek: nem kívánják értékesíteni a kérdéses helyiséget, ám annak energetikai vizsgálatát elvégzik. Következő napirendként a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal (KLIK) kötendő vagyonkezelési szerződés került a képviselők elé. Mint ismert: január 1-jével a Kardos László Általános Iskola és a Városi Zeneiskola állami fenntartásba került, így a jelen szerződés aláírásával a két vasvári ingatlan, valamint a Vasvári Tankerület irodáit befogadó egykori könyvtárépület is a KLIK vagyonkezelésébe került át – tájékoztatott Kovács Tilda polgármester. Hozzátette: a tervezet aláírásával az intézményfenntartó központtal előnyös szerződést köt a város. Ezt követően a vasvári 1843/5. helyrajzi számú telkek pályázat útján történő eladását írta ki a testület, majd a városi könyvtár nyitva tartási idejének módosítása került középpontba. Kovács Tilda elmondta: a képviselő-testület legutóbbi ülésén egy fővel csökkentette az intézmény dolgozóinak létszámát. Elhangozott: a módosítást követően is összességében heti 37 órát tart nyitva a könyvtár, s ezt elégségesnek ítélte a testület. Így a határozat értelmében hétfőnként délután 13-tól 17 óráig, keddtől csütörtökig délelőtt 9 és 12, valamint délután 13 és 17, pénteken 9 és 12, valamint 13 és 18 óra között, szombaton pedig 8-tól 12 óráig várja olvasóit az intézmény. A gyermekkönyvtár hétfőtől csütörtökig délután egy órától öt óráig, pénteken pedig egy órától hat óráig áll a könyvtárlátogatók rendelkezésére. A bibliotéka június, július és augusztus hónapokban szombatonként zárva tart, ám a Fábián Tamás Ásványmúzeum és Emlékkiállítás előzetes bejelentkezés alapján a nyitvatartási időtől eltérő időpontban is látogatható – áll az egyhangúlag elfogadott előterjesztésében.
Következő napirendként a Vasvári Közös Önkormányzati Hivatal alapító okirata került a képviselők elé. A polgármesterasszony elmondta: Andrásfa, Győrvár, Hegyhátszentpéter, Pácsony, Petőmihályfa községekkel március elsejével közös hivatalt hívnak életre, melynek értelmében a Győrvári Körjegyzőség beolvad a vasvári hivatalba. Elhangzott: minden települési önkormányzat a helyén marad, a korábbi körjegyzőségi dolgozók továbbra is a kirendeltségen, Győrváron végzik majd munkájukat, csak a körjegyzőségi hivatali feladatok kerülnek Vasvárra. A tájékoztatót követően a képviselők egyhangúlag elfogadták az alapító okiratot, majd a kistérségi tárulás ügyének tárgyalása következett. Kovács Tilda hangsúlyozta: a VasiHegyhát Kistérségi Társulási Tanács eddigi formájában már nem működhet tovább, az egyeztetések során a térség valamennyi polgármestere egyetértett abban, hogy az együttműködést bizonyos területeken továbbra is folytatják, s a közös munkában minden hegyháti település részt vesz. Így az orvosi ügyelet biztosítása, valamint a szociális feladatok ellátása továbbra is a társulása feladata marad, míg a korábban közösen ellátott területek közül több megszűnik, ilyen például a mozgókönyvtári ellátás. A testület egyhangúlag jóváhagyta a napirendet. A továbbiakban az Egészségház-pályázat került a tanácskozás asztalára. A polgármesterasszony szóbeli kiegészítésként elmondta: a testület novemberben hagyta jóvá az egykori mozi épületébe tervezett járóbeteg-központ kialakításának tervét, s pozitív döntést hozott a pályázat beadásáról. A pályázat első, december végi beadási határidejét azonban kitolták február 15ére, s ezzel együtt az elnyerhető támogatás összege is változott. Hozzátette: a város 200 millió forintra nyújtaná be támogatási kérelmét, a pályázati összegbe az építési költségeket, bútorzatot és a minimum-eszközöket is beépítették. Időközben azonban törvényi módosítás született arról, hogy a szakfeladatot ellátó önkormányzatoknak nyilatkozniuk kell: 2013 májusától e feladat ellátását átadják-e az államnak, vagy mint önkormányzat, továbbra is ellátják. Kiemelte: az alapellátás mindenképpen önkormányzati feladat marad, az államnak a járóbeteg-szakellátás adható át. Hangsúlyozta: egy ilyen döntés azonban felveti a pályázat megvalósíthatóságának kérdését is, hiszen amennyiben a feladatellátást átadják az államnak, az Egészségház létrehozásának bizonyos kérdései is kikerülnek az önkormányzat látóköréből. Ezért a polgár-
mesterasszony azt a javaslatot tette, hogy az átadás kérdésére a pályázat megvalósulása után térjen vissza a testület, jelenlegi döntésével pedig a saját fenntartás mellett határozzon. Így végül a képviselők a javaslatot elfogadva a saját fenntartás mellett döntöttek. Eztán a helyi hő- és fűtésigényt kielégítő KEOP-pályázat tárgyalása következett. E pályázat beadási határideje szintén február 15-e, a beruházás összköltsége több mint 710 millió forint, önrésze pedig mintegy 105 millió. Elhangzott: a tervek szerint a jelenlegi kutat visszasajtoló kútként üzemeltetik majd, a piactéri részen pedig új kút fúrására kerül majd sor. A távhőszolgáltatást, mint kötelező önkormányzati feladatot, a Réigióhő Kft. látja el, ezért is szükséges egy bérleti szerződés megkötése. Emellett ugyancsak bérbe kell venni a visszasajtoló kutat, e szerződések megkötésére a testület a pályázat beadási határidejének rövidsége miatt felhatalmazta a polgármesterasszonyt. Ezt követően az idei évi költségvetés előzetes tervezete került a képviselők elé. Elhangzott: a végleges költségvetést 2013. február közepéig kell elfogadni a testületnek, így a jelen előterjesztés célja, hogy a tavalyi előremutató döntések és az elkészült koncepció után az előregondolkodás tovább folytatódjon. Az összehasonlító táblázatokba foglalt tervezet kapcsán elhangzott: a tavalyi évet 100 milliónyi tartalékkal zárta a város, ebből hét millió forint a pályázati előleg, 44,5 millió ÖNHIKI, a többi a fejlesztési maradvány, illetve a befolyt iparűzési adókból származó többlet. A működési kiadások és bevételek táblázat tavaly plusz 53 millió forinttal zárt, ennek figyelembevételével az idei működés tervezésében eddig 11 milliónyi hiány mutatkozik, melyet azonban nem lehet tervezni, így valamely kiadási tételből enynyit vissza kell vennie az önkormányzatnak, vagy a bevételt kell ekkora összeggel megnövelnie. E tervezet kapcsán Kovács Tilda polgármesterasszony az idei esztendő tervezett beruházásairól, köztük a temető felújításáról, a beruházásokra tervezett összegekről tájékoztatta a képviselőket. A költségvetés részleteiről, pontos keretszámairól a februári, előrehozott testületiülésen fognak majd dönteni a tanácskozás résztvevői. Végül zárt ülés keretében lakásügyekről határoztak a képviselők, valamint Vas Megye Önkormányzata által alapított kitüntetések adományozásához tett javaslatot a testület. – vv –
2013. február 6.
VASVÁRI ÚJSÁG
15
A Vasvári plébánia hírei Talán fárasztó, hogy mennyit ünnepel az Egyház, de mindig ez adja az erőt és a vigasztalást a szürke hétköznapokban – ilyenkor a keresztény ember kiemelkedik az evilági rohanó áradatból és az égre tekint. Február hónapja Urunk bemutatásával kezdődik a keresztények számára. Az ünnep magyaros elnevezése: Gyertyaszentelő Boldogasszony. Szűz Mária negyven nappal Jézus születése után – mikor tisztulásának napjai leteltek – bemutatta a jeruzsálemi templomban a gyermekét, azaz Istennek szentelte. Ebben benne van, hogy a Szent Család nem élt semmiféle kiváltsággal, nem állította magát a törvény fölé, hanem ahogyan mindenki, ők is ugyanúgy betartották az előírásokat hűségesen. A jelenlévő idős Simeon Jézust a nemzetek megvilágosítására szolgáló világosságnak nevezte: „Bocsásd el most szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben. Hiszen már meglátták szemeim az üdvösséget, melyet minden nép számára rendeltél – világosságul a pogányok megvilágosítására és dicsőségére népednek, Izraelnek.” (Lk 2,29-32) Az idős Simeon életében pedig benne van, hogy aki hűségesen ragaszkodik Istenhez, az nem hal meg nélküle, mert semmilyen imádság nem hiábavaló időtöltés. Innen ered az egyik legrégebbi szentelmény, a szentelt gyertya és a gyertyaszentelés szokása. „A gyertya Krisztus, kinek testét a viasz, lelkét a cérna, s istenségét a világosság ábrázolja” – írja Tőkés István. A szentelt gyertya, mint Jézus Krisztus jelképe egyike a legrégibb szentelményeknek; már az ókeresztény korban Krisztus jelképévé vált: magát fölemészti, hogy másoknak szolgálhasson. Nagyszombat estéjén imádkozzuk a megszentelt húsvéti gyertyával bevonulva a templomba háromszor is: „Krisztus világossága – Istennek legyen hála!” Jézus azt mondja magáról: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétben, hanem övé lesz az élet világossága.” (Jn 8,12) Ezen a napon az Egyházban világszerte a szerzetesi hivatásokért imádkoznak, mivel a megszentelt élet világnapja. Hiszen az ünnep tanítása az is, hogy Krisztus és Mária megszentelődése ez a nap, illetve mindazoké, akik életodaadásukban vállalkoznak Isten országának szeretetére, azaz Krisztus követésére. Ebben az értelemben az ünnep egy köszönetnyilvánítás Istennek a megszentelt hívatások ajándékáért. A szerzetesség kialakulása a Konstantin császár rendeletével kezdődik, amikor az Egyház kezd felszabadulni a véres keresztényüldözések alól, azaz a földalatti sírkamrákból az újonnan épülő bazilikákba kerül át a szentmiseáldozat. Addig szigorú volt a mérce annak, aki keresztény akart lenni, most pedig még társadalmi előnyt jelentett. Így elég sokan
kezdtek remeteként a pusztákba, sivatagokba vonulni, hogy valamiképpen fenntartsák igényes keresztény életüket. Azóta is örök kérdés, hogy mi lett volna jobb az Egyháznak? Ha elit marad vagy, hogy tömeggé vált? Aztán ezek a remeték lassan egy-egy szent vezető által kezdtek közösségekbe tömörülni. Így majd lassan az ő életükből alakulnak ki a szerzetesi életformák és közösségek. A nyugati egyház első és sokáig egyeduralkodó szerzetesközössége, a Szent Benedek apát által alapított bencés rend lett. Gyakorlatilag ők alapozták meg Európa kultúráját és a magyar kereszténységet is. Azóta a kor igényeinek megfelelően alakultak ki újabb szerzetesrendek pl.: lovagrendek (Máltaiak), koldulórendek (ferencesek), tanítórendek (domonkosok), betegápoló rendek (Vincés nővérek) vagy missziós rendek (Verbiták, Jezsuiták) és ma is létrejöhetnek még újabbak. Egy rend létrejötte mindig egy szent alapítóhoz kapcsolódik pl.: Assisi Szent Ferenc, Loyolai Szent Ignác, Szent Domonkos. Ugyanakkor minden rendnek van általában női ága, sőt harmadrendi ága is – ami nem az életformájukat, hanem a lelkiségüket követi a világban, a civil életben. A szerzetesek azok a férfiak és nők, akik a szegénység, tisztaság és engedelmesség fogadalmával Istennek és népének szolgálatára szentelik magukat. Igen, legjobban az érdekes ruhájukból lehet felismerni őket. Egyrészt Krisztus Egyháza ezért olyan színes és gazdag, másrészt pedig ők adják az egyház imahátterét, ami nélkül nem lenne hatékony. A szerzetesi megjelenés és életforma mindig JEL a világban, mert Isten zarándok népének figyelmét az eljövendő örök életre irányítja és emlékezteti, hogy van értelme küzdeni. Egyértelmű, hogy Európa pillanatnyilag lelki válságban van – ez kihat a hívők számára, a papok számára és a szerzetesi hívatások számára is – látszólag csak folyamatos csök-
Újévi koncert: új időpont Felhívjuk a kedves érdeklődők figyelmét, hogy az elmaradt Újévi koncert pótlására február 23-án (szombaton) 19 órától kerül sor a Nagy Gáspár Kulturális Központban. Az elővételben megvásárolt jegyek visszaválthatók, de érvényesek a februári programra is, illetve továbbra is kaphatók a zeneiskolában és a Nagy Gáspár Kulturális Központban. Jegyárak: felnőtt: 1200 Ft, diák (18 éves korig), nyugdíjas: 600 Ft, családi (max. 4 fő, max. 2 felnőtt): 2500 Ft. A koncert szünetében a közönség a szervezők vendége egy pohár pezsgőre.
kenés van. Nem beszélve arról, hogy nálunk a negyven éves kommunista-szocialista rendszer mennyi kárt okozott ezen a téren a hívatásokban. De az evangélium = örömhír és azért örömhír, mert a válságban – mélyponton – sötétségben ugyanúgy örömhír marad. Jézus pedig ezt kéri tőlünk most: „Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás urát, küldjön munkásokat aratásába.” (Mt 9,37-38) Köszönjük mindazoknak az áldozatvállalását, akik egyházi adójuk lelkiismeretes befizetésével az elmúlt évben is kivették részüket az egyházközség fenntartásának költségeiből. Keresztény kötelességünk egyike: „Az Egyházat anyagi hozzájárulásoddal is támogasd.” Természetesen vannak jogaink is, de a kettőnek egymásra kell épülnie. Aki teljesíti a kötelességeit egy közösség felé, az érvényesíti jogait a közösségben. Az új esztendőben is ezt kérjük a kedves hívektől. Az egyházi adó mértéke nem változott meg január elsejével. Igen egyben tényleg soknak tűnik több év, amikor például temetést vagy más ügyet kell rendezni. Az egyházi hozzájárulás a keresőket érinti, mértéke egy évre: aki fix összeget választ, akkor a dolgozónak: 4000 Ft, a nyugdíjasnak: 3000 Ft. Akinek viszont jobb, az választhatja a nettó jövedelmének 0,5%-át. Természetesen bárki kerülhet nehéz helyzetbe bármikor és ezt meg lehet érteni és meg lehet beszélni. Ugyanakkor például egy házi kedvencre történő éves ráfordításhoz viszonyítva mégsem akkora összeg. Az egyházi hozzájárulást vagy köznyelven az egyházi adót továbbra is személyesen lehet befizetni a plébániahivatalban. A hívekkel való személyes kapcsolattartás nem csak a szentmisére terjed ki, hanem még az ilyen hétköznapi ügyintézésre is. Emellett pedig segíti az adatok pontos nyilvántartását és ez ebből származó félreértések elkerülését. A plébánián hivatali időben: hétfőtől péntekig délelőtt 8 órától (gyászmise esetén 9-től) 10.30-ig, délután pedig 15-től 17 óráig között lehet információt kérni ez ügyben személyesen vagy a 94/370-142 telefonszámon. Szakál Szilárd káplán
Vasvári Újság A VASVÁRI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Kiadó: Polgármesteri Hivatal, Vasvár Felelős kiadó: Dr. Ódor Ildikó jegyző Felelős szerkesztő: Vojnovics Viktória Szerkesztőségi munkatársak: Dóka Balázs, Halmosi Tamás, Laki László, Pogács Mónika, Sejberné Szabó Mariann, Szabó Zoltán, Tausz István, Vass Alexandra Készült: Kerényi DTP & Design Stúdió Tel.: 70/3155-919 ISSN 1216-0377
16
VASVÁRI ÚJSÁG
2013. február 6.
Nagy Gáspár vers- és prózamondó találkozó: várják a nevezéseket A Nagy Gáspár Kulturális Központ a Vasvári Játékszínnel, valamint Bérbaltavár és Nagytilaj önkormányzataival karöltve idén hatodik alkalommal hívja életre versés prózamondó találkozóját Nagy Gáspár tiszteletére. A költő hazatér címet viselő rendezvényre nem hivatásos előadók jelentkezését várják az alábbi korcsoportokban: I. korcsoport: 6–10 évesek, II. korcsoport: 11–14 évesek, III. korcsoport: 15–18 évesek, IV. korcsoport: 18–50 évesek, V. korcsoport 50 éven felüliek. A találkozóra két művel nevezhetnek a vers- és prózamondók: a kötelező mű egy
AJÁNLÓ
Nagy Gáspár-vers, próza, vagy prózai részlet, míg a második előadott mű a magyar irodalom köréből szabadon választható. Az előadás időtartama nem haladhatja meg az öt percet. A találkozónak április 27-én, szombaton a Nagy Gáspár Kulturális Központ ad otthont, a kísérőprogramok pedig
a dr. Bendefy László Városi Könyvtár új szerzeményeiből
SZAKIRODALOM • Avarffy: Vadászutakon • Cordain: Paleolit válasz • Csulák: Színezd újra az otthonod! • Gézsi: Testsúlycsökkentő program • Hajdú: Mr. Frizbi SZÉPIRODALOM Barclay: A baleset • Cooper: Alma mater • Cornick: Titkok és vallomások • Ebert: A bába titka • Hunter: Veszélyes hódító • La Carré: Egy tökéletes kém • Polcz: Álom napló DVD • Éjsötét árnyék • Gazdátlanul Mexikóban 3. • Ház az erdő mélyén • A kiskakas gyémánt félkrajcárja • Scooby-doo? fény, kamera, fantom • Sötét hullám • Szerencsecsillag • Üzenet a palackban • A világ 80 csodája Értesítjük az érdeklődőket, hogy a könyvtár állományából leselejtezett könyvek kedvezményes áron megvásárolhatók a nyitvatartási idő alatt!
Tel.: 94/573-006, 573-007 Fax: 573-036 • www.blvk.hu
Bérbaltaváron és Nagytilajban zajlanak majd. Az előadott műveket szakmai tanácsadók értékelik és díjazzák. A jelentkezéseket február 16-ig várják a kulturális központ munkatársai elektronikus levélben, vagy postai úton, az alábbi címeken: Nagy Gáspár Kulturális Központ 9800. Vasvár, Bartók B. u. 4., tel./fax: 06-94/573070. E-mail:
[email protected] Kapcsolattartó: G. Szakály Georgina. A szervezők kérik, hogy a jelentkezési lapon tüntessék fel a választott művek címét, szerzőjét, időtartamát, továbbá életkorukat, pontos lakcímüket, felkészítőjük nevét, elérhetőségeiket. A jelentkezések összesítését követően a központ munkatársai megküldik a találkozó programjának részletes tájékoztatóját is.
A Hegyháti Foglalkoztatási Paktum kiemelt ajánlata Az alábbiakat ajánljuk szíves figyelmükbe! Lelkes, megbízható, kézműves tevékenységeket kedvelők jelentkezését várják a szervezők. A március közepén induló képzés célja a kihalóban lévő kézműves mesterségek ápolása, továbbörökítése. A pályázati forrásból megvalósuló, ingyenes OKJ-s képzésre azok jelentkezésére számítanak a szervezők, akik a Vasi Hegyhát kistérségben élnek és: – tartósan munkanélküliek, – vagy 25 év alatti pályakezdő fiatalok – vagy GYES-ről, GYED-ről visszaérkező kismamák – vagy rehabilitációs járadékban részesülők – vagy megváltozott munkaképességűek. A képzésből néhány modul:
– Népi kézműves OKJ-s tanfolyam – Kézműves technikák alkalmazása – Kommunikáció – Néprajz – Helyi termék előállítás, értékesítés – Falusi turizmus, vendéglátás – Program- és rendezvényszervezés A végzettséget megszerzők számára a későbbiekben foglalkoztatási lehetőségek is nyílhatnak a Hegyhát turisztikai programjaiban. Jelentkezni a Hegyháti Foglalkoztatási Paktum munkatársánál lehet a 06/30/7766848-os telefonszámon vagy a paktum@ vasihegyhat.hu email címen. Jelentkezni, bővebb felvilágosítást kapni személyesen is lehet a Nagy Gáspár Kulturális Központban február 13-án és 20-án 10–12 óráig tartó Állásklubokon.
A Dr. Bendefy László Városi Könyvtár új nyitvatartási rendje 2013. január 1-jétől Felnőtt könyvtár
Gyermekkönyvtár
Fábián Tamás Ásványmúzeum és Emlékkiállítás
Hétfő
13–17
13–17
13–17
Kedd
9–12, 13–17
13–17
10–12, 13–16
Szerda
9–12, 13–17
13–17
10–12, 13–17
Csütörtök
9–12, 13–17
13–17
10–12, 13–16
Péntek
9–12, 13–18
13–18
10–12, 13–17
8–12
zárva
zárva
Szombat
A Fábián Tamás Ásványmúzeum és Emlékkiállítás előzetes bejelentkezés alapján a nyitvatartási időtől eltérő időpontban is látogatható. A könyvtár június, július és augusztus hónapokban szombatonként zárva tart.
2013. február 6.
VASVÁRI ÚJSÁG
17
Februári ajánló: könyvbemutatók, bálok, koncert a programok között Margaréta Mesebérlet
Jelmezes babafarsang a könyvtárban
A Margaréta Mesebérlet következő előadásaként február 7-én, csütörtökön 10 órától és 14 óra 30 perctől a Szépség és a szörnyeteg című zenés mesejátékot viszi színre a Nektár Színház. Az előadásnak a Nagy Gáspár Kulturális Központ Színházterme ad otthont.
Február 13-án, szerdán 9-től 12 óráig a hagyományos Babadélelőtt-program keretében ezúttal jelmezes babafarsangra várják a jelmezbe öltözött babákat, anyukákat, apukákat – vidám, zenés, játékos délelőttöt ígérve – a városi könyvtár munkatársai.
A Családi Erőforrás Központ foglalkozása
Mi emberek – kötetbemutató a könyvtárban
Február 7-én, csütörtökön 9.30-tól 11.30-ig a Családi Erőforrás Központ foglalkozása várja az érdeklődőket a Dr. Bendefy László Városi Könyvtárban. A foglalkozást Rózsás Katalin vezeti. Színpadon Az aranyember A felnőtt színházi bérlet következő előadását február 7-én 19 órától tekinthetik meg az érdeklődők a Nagy Gáspár Kulturális Központ színháztermében. Az aranyember című színművet a budapesti Nektár Színház viszi színre két felvonásban Rácz Katival, Bencze Zsuzsa rendezésében. A színdarabot Jókai azonos című regénye alapján Becker András írta.
Február 13-án, szerdán 17 órától a Dr. Bendefy László Városi Könyvtár ad otthont Sógor Béla: MI EMBEREK című verseskönyve bemutatójának. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak. Könyvbemutató a Békeházban
A harmadik alkalommal életre hívott Protestáns Bálnak február 9-én 19 órától a Nagy Gáspár Kulturális Központ ad otthont. A belépő díja 3500 forint, mely tartalmazza a vacsorát is. Zenél a Spontán Együttes. A bál célja ezúttal is a találkozás, a kötetlen, vidám együttlét a Vasváron, Magyarszecsődön, Nádasdon és környékükön élő protestáns közösségekkel. Jegyek vásárolhatók Kőrösi Krisztina (0620/824-4397) és Ferentzi Sándor (0630/630-9126) lelkészeknél. Az est főtámogatója a Nagy Gáspár Kulturális Központ, s a szervezők örömmel fogadják tombolatárgy és egy tál sütemény felajánlását is.
A Vas-Vár Örökség Népfőiskola szervezésében február 13-án, szerdán 17.30-tól a Békeház (Tretter-ház) ad otthont Kuglics Gábor A vasvári választókerület politikai viszonyai a választások tükrében 1920-1939 című könyvének bemutatójának. A kötetet, amely a Históriaantik Kiadó gondozásában jelent meg 2012-ben, Dr. Zágorhidi Czigány Balázs történész ajánlja a közönség figyelmébe. A bemutató után beszélgetés a szerzővel. A belépés ingyenes. A kötet ajánlója: Hogyan változott a szavazók pártszimpátiája a Horthy-korszak képviselőházi választásai során? Az egyes politikai irányzatok képviselői milyen kampányt folytattak a szavazatok elnyerése érdekében? A kampányeseményeken túl mely tényezők segítették a mandátum elnyerését 1920-1939 között? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a kötet történész-politológus szerzője az agrárius vasvári választókerület adatait elemezve. A választási eredmények területi megoszlását színes térképek mutatják. A kötetet korabeli választási plakátok és kortesnóták illusztrálják.
Capella Savaria koncert
Ki a civil?
Kultúrházak éjjel nappal országos program keretében február 10-én 19 órától a Capella Savaria koncertje várja az érdeklődőket a kulturális központban. Többek között Bach- és Handel-művek csendülnek fel. Jegyár: felnőtt 1000 Ft, diák-nyugdíjas: 500 Ft.
Február 13-án 18 órától Ki a civil? Mi a civil? címmel a fórumsorozat folytatódik a horgászok helyiségében.
Harmadik Protestáns Bál
Alpolgármesteri fogadóóra Tóth Balázs alpolgármester február 18-án, hétfőn délután öt órától hat óráig fogadóórát tart a Városháza alpolgármesteri irodájában.
Rendhagyó történelemórák A rendhagyó történelemórák következő előadását február 15-én 17 órától hallhatják az érdeklődők. Barbalics Imre János történész ekkor Erdély 1918-1919 közötti történetét idézi. Március 1-jén 17 órától a Szlovén vidék (1918-1920) lesz az előadás témája. Improvizációs fesztivál A Nagy Gáspár Kulturális Központ és a Magyar Szín-Játékos Szövetség 2013-ban is megrendezi a Farsangi rögtönzések című Improvizációs fesztivált. A játékra február
16-án, szombaton 10 órától kerül sor a Nagy Gáspár Kulturális Központban. Csiribiri torna Február 19-én, kedden 10-től 12 óráig Rózsás Kati várja Csiribiri tornára az érdeklődőket a városi könyvtárban. Játszóház a gyermekkönyvtárban Február 22-én, pénteken 15-től 17 óráig „Aki fázik, vacogjon…” címmel játszóház várja az érdeklődőket a Dr. Bendefy László Városi Könyvtárban. Ekkor kerül sor a rejtvényfejtők jutalmazására is. Mesék gyertyafénynél Február 22-én 17 órától a Mesék gyertyafénynél sorozat folytatódik. Robin, a hód – mesejáték Február 26-án Robin, a hód című, bérleten kívüli gyermekelőadás várja az érdeklődőket. A természetvédelmi mesejáték Kemény Henrik bábjainak felhasználásával délelőtt 10 és délután 14 órakor a kulturális központban kerül műsorra. Belépő: 500 Ft/fő, valamint csoportok esetén további kedvezmények vehetők igénybe. Dinamit Február 26-án 20 órától Hajnóczy Péter: Dinamit című színpadi játéka négy percben a Tűzoltók helyiségében. Részvételi szándékát feltétlenül jelezze előre a regergye@gmail. com címen vagy telefonon. A térségi kismama klub-foglalkozás A térségi kismama klub foglalkozása február 28-án, csütörtökön 9.30-tól 11.30-ig a városi könyvtárban várja az érdeklődőket.
Ismerős Arcok koncert Március 15-én, 20 órától ismét Ismerős Arcok-koncert a kulturális központban. Jegyek elővételben már kaphatók február 15-ig (limitált darab) 2500 forintért, március 12-ig (limitált darab) 3000 forintért, március 13-tól pedig 3500 forintért.
18
VASVÁRI ÚJSÁG
2013. február 6.
Dávid, a deszkás „Dávid még mindig tehetség. Megnyerte az OSG best trick versenyét, méghozzá egy hardflip 5-0 girlanddal. Azóta Ausztriában is bizonyított. Philipp Schuster a szárnyai alá vette, így Dávid neve már a sógoroknál is ismerősen cseng.”- Az elismerő sorok, az Offline magazinban, Magyarországon az extrém sportokat kedvelők legnépszerűbb lapjában jelentek meg a múlt év végén. Tehát megint bebizonyosodott: van nekünk több sportolónk is, akik megyei, országos vagy nemzetközi hírnévre is szert tettek. Én nem értek a sporthoz, de a kitartó, szívós, módszeres munkát, a munkába adott energiákat, a minőségre törekvést mindig, minden területen értékeltem, így a sportban is. Az erőemelő, szkanderes országos bajnoki babér közelében és az azt megcélzó Adorján Balázs után most egy másik, országosan és nemzetközileg is elismert sportolót, Mihályfi Dávidot is megkerestem. Igaz, az ő sportága még mindig az „underground” kategória, annak ellenére, hogy egyre több híve és gyakorlója lesz az országban, a megyében és Vasváron is e sportágnak. Talán
a versenyek, a versenyzés inkább lehetőség és ösztönzés, hogy új trükköket próbáljon ki, olyanokat, amiket addig még senki nem csinált meg. Ahogy megtudtam, mindig van egy jól begyakorolt versenyprogramja, amiből végül soha nem az lesz, amit eredetileg tervezett, mert mindig elragadja az improvizálás, amit a bírák persze nagyra értékelnek, és ahogy a cikk elején is olvasható volt, a „legjobb trükk” kategóriájában a pálma rendszeresen az övé, például az országos extrém sportseregszemlén, az OSG-n is, amit legutóbb, most már tizenharmadik alkalommal a Városligetben tartottak. Persze az, hogy erről az eredményről vagy a többiről tudok, nem Dávidnak köszönhető, hisz ő egyfolytában csak a sport öröméről beszélt, s arról, hogy miért jó deszkázni. Horváth „nagypapa” viszont rendszeresen és módszeresen teszi el
épp ideális arra, hogy magabiztosságot szerezzenek a sporteszközön, ami aztán különleges trükkök kitalálásának alapja lehet. Ahogy az írás elején olvasható volt, nemzetközi karrier is bontakozik Dávid előtt. A múlt ősszel egy világmárkás, a Forma1 versenyeknél sem ismeretlen energiaital gyártó szponzor által szervezett programon mutatkozott be. Az Offline magazin így ír erről:
az „extrém” kategória miatt van ez az egyre nagyobb teret hódító sport még mindig ebben a „földalatti” státuszban. Pedig Dávid a teljesítményével, díjaival Vasvárnak is rendszeresen hírnevet és ismertséget szerez. Mihályfi Dávid 10 éves kora körül kezdte próbálgatni a gördeszkázást, igaz, ez a tény önmagában még nem vezetett volna oda, hogy mára elismert helyen szerepeljen a hazai és nemzetközi színtéren. Az igazi kezdet inkább az volt, mikor édesanyja elvitte egy zalaegerszegi gördeszka találkozóra, versenyre. Az ottani hangulat, a zene, a „deszkás összetartás”, valamint az, hogy mindenki örül a másik sikereinek, ügyességének, egyszóval az a bizonyos „feeling”, úgy megfogta, hogy azóta is tart a sport szeretete. Azt hiába kérdeztem meg többször is, hogy milyen helyezései voltak, Dávid szerényen ezeket a kérdéseket szinte meg sem hallotta, hanem azt hangsúlyozta: neki
és gyűjti a szaklapokat és büszke az unokája teljesítményére, ahogy a felesége és persze az egész nagycsalád, ahogy az anyai, úgy az apai vonalról is. Mikor azt kérdeztem Dávidtól, hol lehet gyakorolni, elsősorban fedett pályákban Grazot, Bécset említette meg, szabadtéri pályák közt azonban Szombathely, Zalaegerszeg is szerepel. A vasvári pályát is nagyra értékelte, de időközben, mint megtudtam tőle, valakik a vasból lévő eszközöket ellopták onnan, így már nem teljes a vasvári gördeszkás pálya. Dávidnak és kortárs „csapatának” – mert többen vannak Vasváron –, akadnak már tizenéves követői is a városban. A fiatal sportoló szerint ők a legjobb időszakban, 10 éves korukban kezdtek el ismerkedni a gördeszkával és ez az életkor
„Mihályfi Dávid ismét jó szériát mutat… Grazban vitézkedett. Az osztrák Red Bull szponzorált, Phillipp Schuster kitalált egy versenyformát. „Under my wings”, vagyis „Szárnyaim alatt” elnevezésű versenysorozatának az a lényege, hogy több állomáson kiválasztja a legtehetségesebb deszkásokat, hogy aztán októberben Bécsben deszkázzanak, kamerázzanak, fotózzanak egy közöset és workshopon vegyenek részt a szponzorokkal és a média képviselőivel… Vasárnap, a sorozat grazi állomásán Mihályfi Dávidot vette szárnyai alá Schuster, és október közepén őt viszi magával Bécsbe! Ez már valami!” Márpedig ők tudják! pm
2013. február 6.
VASVÁRI ÚJSÁG
Kosárlabda Szombathely Városi-Városkörnyéki Kosárlabda Bajnokság 2012.12.06. S.A.K.K. – Vasvári KSE 68–50 (21–13, 17–13, 18–7, 12–17) Vasvári KSE: Soós D. (8), Fancsali A. (19/6), Neher A. (11/3), Szilvágyi Zs. (13/9), Tóth B. (2). A S.A.K.K. legjobb dobói: Pup N. (15/6), Reichstetter Sz. (10). A tartalékosan felálló Vasvár tisztesen helyt állt a jó játékosokból álló sárvári csapat vendégeként. 2012.12.21. Vasvári KSE – Viktória Bútorház 48–47 (10–15, 16–13, 10–15, 12–4) Vasvári KSE: Soós D. (4), Fancsali A. (21/3), Kulcsár A. (3/3), Szilvágyi Zs. (1), Dóka B. (14). Csere: Tóth B. (5). A Viktória Bútorház legjobb dobói: Horváth T. (22/6), Szalai Z. (13). A Viktória Bútorház elleni mérkőzés a végletekig kiélezett volt. A VKSE játéka az utolsó negyedben aztán jelentősen feljavult, és így minimális különbséggel, de megnyerte a találkozót.
2013.01.14. Vasvári KSE – Game Over 62–86 (17–24, 14–10, 13–19, 18–33) Vasvári KSE: Soós D. (8), Fancsali A. (24/9), Kulcsár A. (2), Szilvágyi Zs. (6), Dóka B. (18). Csere: Tóth B. (4). A Game Over legjobb dobói: Szabó D. (25), Fekete Z. (20), Rózsa P. (15/3), Szabó Z. (14). A jó játékerőt képviselő vendégcsapat ellen három negyeden keresztül jól játszott a Vasvár, azonban az utolsó negyedben sok hibát vétett a hazai csapat, így viszonylag nagy különbségű, de megérdemelt vendégsiker született. 2013.01.11. Vasvári KSE – EPCOS 60–54 (17–23, 10–12, 16–9, 17–10) Vasvári KSE: Soós D. (8/6), Fancsali A. (32/6), Kovács B. (6), Szilvágyi Zs. (2), Dóka B. (8). Csere: Kulcsár A. (–), Tóth B. (4). Az EPCOS legjobb dobói: Bulicsek Z. (13), Mező T. (13). A mérkőzést a vendégek kezdték jobban, a találkozó második felétől aztán rendezte sorait a VKSE, így egy izgalmas találkozón megszerezte a győzelmet. Dokey
A Hegyháti Foglalkoztatási Paktum programjai Fiatal Álláskeresők Klubja A programra egyre több fiatal ellátogat, az újságból vagy egymástól értesülve a speciálisan a korosztályuknak szóló állásklubról. A szomorú mindebben az, hogy, persze, ez nem csak Vasvárra, hanem országosan is jellemző szám: sok a pályakezdő vagy fiatal munkanélküli, aki tele lenne munkakedvvel, csak éppen szakmai gyakorlat hiányában nem alkalmazzák. Persze, jogosan jut az embernek erről eszébe, hogy ez a 22es csapdája: ha nem dolgozhatnak, nem is lesz munkatapasztalatuk, és ennek hiányában nem veszik fel őket. A fiatalok számára előkészített állásklubos találkozásokban az a jó, hogy ez jó alkalom egyfajta ismerkedésre, információcserére, bemutatkozásra, tapasztalatok közös megosztására, amiből mindenki tanulhat. Szervező és klubtag egyaránt. Minden ilyen találkozó a klub gazdáinak újabb inspirációkat ad, melyik munkáltatót is kérdezzék a fiatalok bemutatkozása után lehetséges álláshelyekről, rendelkezésre álló kompetenciákat kínálva azokra. A klubba ellátogató fiataloknak is van alkalmuk magukról beszélni, így tény-
leg egyfajta asszimiláló folyamattal összegzi, hogy hol tart most és merre menne. A fiatalok egymástól új ötleteket is kapnak. A cél, és ezt nem győzzük hangsúlyozni, hogy közös erővel minél előbb elhelyezkedhessenek. Akár a segítségünkkel, akár a klubban kapott inspirációval, információval önállóan is. Legközelebbi találkozó: február 13-án, szerdán, 10-12.00 óra között a Nagy Gáspár Kulturális Központ előterében. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők: a Nagy Gáspár Kulturális Központ és a Hegyháti Foglalkoztatási Paktum! Álláskereső klub Ezt a klubot kivétel nélkül minden korosztálynak kínáljuk, akár munkanélküli, akár állást változtatni szándékozó. A cél a tudásmegosztás és a Hegyháti Foglakoztatási Paktum adatbázisába való jelentkezés. Azonban kézzelfogható, konkrét lehetőségként továbbra is kínáljuk, hogy négy multinacionális megyei nagyvállalathoz szóló jelentkezési lapokat helyben adunk és a kitöltés után a foglakoztatási paktum munkatársai eljuttatják azokat a nagyvál-
19
Bajnokok Tornája Január második szombatján kispályás teremlabdarúgó tornának adott otthont Vasvár. A Karos László Általános Iskola sportcsarnokában öt település hat csapata versengett a kupáért. A mérkőzéseket két 3-as csoportba sorolva bonyolították a szervezők. A csoportmérkőzéseket követően a helyosztó mérkőzések következtek. A jó hangulatú, egész délutánt betöltő mérkőzéssorozat végén az első helyet a tapolcai Varjú Fogadó csapata szerezte meg, második helyen a Police Ola LSK (Zalaegerszeg) végzett, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig a Rum-Geka (Rum-Gersekarát) csapata állhatott. A torna negyedik helyezettje a Galaktikusok (Pápa) csapata lett, ötödikként a hazaiak (VVSE) végeztek, míg a sereghajtó a Kiliáni Ördögök csapata lett Pápáról. Különdíjat vehetett át a szervezőktől a torna gólkirálya, Csala Ferenc Tapolcáról, a legjobb kapus: Busi András, aki Rum-Gersekarát csapatát erősítette, valamint a legjobb mezőnyjátékos: Domján Bálint, a Police Ola LSK csapatából. A legjobb hazai játékos címet Hubay Balázs érdemelte ki, aki nemcsak a pályán bizonyított, hanem a szervezésből is kivette a részét. Vasvár Város Önkormányzata emellett ajándékkal köszönte meg a tornán való segítséget, részvételt a játékvezetőknek: Varga Sándornak, Kovács Istvánnak, Sikler Kornélnak és Papp Ádámnak. lalatokhoz, akik már többször jelezték, hogy számukra nagyon hatékony és jó ez az együttműködés. Így már több, a klubban jelentkezési lapot kitöltő érdeklődő is el tudott helyezkedni a vállalatoknál, elsősorban Szombathelyen. Legközelebbi találkozó: február 20., szerda 10-12 óra, a Nagy Gáspár Kulturális Központ előterében. Honlap-ajánló Ajánljuk figyelmükbe a Hegyháti Foglalkoztatási Paktum honlapját, amelyen naprakészen frissülő, hasznos információkat találhatnak, sok más mellett állásokkal kapcsolatban is. www.paktum.vasihegyhat.hu Állásajánló Biztonsági őr végzettségű szakembert, férfi munkaerőt keres egy munkáltató a Foglalkoztatási Paktum segítségével. Jelentkezni, érdeklődi a +36-30/7766-848-as telefonszámon vagy a paktum állásbörzéin lehet.
20
VASVÁRI ÚJSÁG
2013. február 6.