Vágta. Laguna Büszkesége. 1. fejezet. Laguna első ízben

Vágta Laguna Büszkesége

1. fejezet Laguna első ízben Január eleji este volt. Detroit utcái kihaltak, csendesek voltak. Edith Coppel, egy 156 cm magas, sötétbarna hajú, és különlegesen zöld szemű lány, szüleivel készülődött egy szomorú útra. Két hónappal azelőtt Mr. Coppel elbocsátották a munkahelyéről, egy állatkórházból. Keserű, tehetetlenséggel teli napok teltek el azután. Mielőtt végleg feladták volna, Mrs. Coppel beszélt egy tenyész lovarda vezetőjével, aki örömmel vette fel a két felnőttet dolgozni. Mr. Coppel-t a fő állatorvosnak, a feleségét pedig ügyintézőnek. Mivel Amerika másik felén volt, megvettek egy házat birtokon. Edith azonban nem díjazta az ötletet. Ott kellett hagynia a barátait, a középiskolát, a megszokott környezetet, és ami a legrosszabb volt: irtózott a lovaktól, mióta minden odaadása ellenére elpusztult a kedvenc lova. Ráadásul a szülei bejelentették, hogy egy teljesen idegen fiú fog velük egy házban lakni. De így nem volt más választás. A család eldöntötte, hogy végleg elhagyják a várost. Mr. Coppel elutazott, megnézte a lovardát, és megbeszélte a ház megvételét Mr. Evely-jal, a birtok tulajdonosával. A költöztetők, bútorokat már az indulás napján bepakolták az új házba. Attól a perctől kezdve a lány nem ellenkezhetett. Mindenki hozzászokott a költözés gondolatához. A szülők tehát nagy fába vágták a fejszét. Új munkahely, új megpróbáltatások, új otthon, és új középiskola az egyetlen lányuknak. Edith még egy pillantást vetett a panellakásra, aztán beült a családi autóba. Elindultak a repülőtérre. Mrs. Coppel csöndben figyelte hátul utazó lányát. Emlékezett rá, hogy milyen fájdalmakat élt át a lovak miatt. Nem akart neki rosszat, de más lehetőségük nem volt, hogy munka mellett boldogan élhessenek. Őt is zavarta a gondolat, hogy a tinédzsert oda kellett kényszeríteni egy versenylovardába, idegen emberekhez, idegen lovak közé. Tartott attól, hogy nem fog tudni beilleszkedni, vagy még rosszabb lesz a hangulata. - Kicsim… megteszel nekem valamit? – kérdezte reménykedve. – Ha valami nem fog tetszeni az új otthonunkban, kérlek, szólj, és ne fojtsd vissza magadba. Nekünk is furcsa lesz egyelőre. Hidd el, jó rég óta nem dolgoztunk a lovak közelében, és nekünk is nehéz lesz elsőre beilleszkednünk. - Nem lesz baj. – válaszolt. – Mindössze csak az fog bántani, hogy újra lovakat látok. De nem nyaggatlak vele titeket többet. Úgysem érek el vele semmit. Csillag nem fog újra a karámban nyargalászni attól, hogy én gyűlölöm a fajtársait. A két felnőtt összenézett. Komoly szavak voltak a lányuktól. De valami keserű félhang mégis volt minden szó mögött. Nem csak Csillag miatt kesergett a fiatal. Volt egy csikó is, akit cserbenhagyott, mert félt, hogy ő is elpusztul. Soha nem bocsátotta meg magának, hogy a két ló betegsége elején túl bizakodó volt, a végén pedig inkább betegen kint hagyta a csikót, minthogy ápolta volna. „Azóta, ha lovat látok mindig olyan érzésem támad, hogy úgy sem lennék képes újra valamelyik szívébe férkőzni. Mintha látnám a dühöt a szemükben, Csillag és a kicsinye miatt.” Ezt mondta egyszer a szüleinek, amikor egy kirándulást terveztek a nagymamájához, akinél a kanca be lett fogva. Edith látta a szülein, hogy az előző napokban mennyire bizonytalanok voltak. Egyfolytában az járt a fejükben, hogy vajon jól döntöttek-e amikor elfogadták Mr. Evely ajánlatát. „Akármi lesz, akárki él majd ott, akárkivel kerülök szembe, én nem okozok csalódást a szüleimnek!” - határozta el mielőtt felszálltak volna a repülőre. „Elfelejtem Csillagot és a csikóját! Ők már nincsenek, ezért nekem sem kell ezen rágódnom. Új életet kezdek!”

A két felnőtt erőre kapott egy jó erős kávétól, a fiatal lány pedig megivott két üveg kólát. A repülőn azonban, mintha egy csapásra elmúlt volna az italok ereje, mindenki mély álomba merült. Fél hét lehetett, amikor Mr. Coppel behajtott a birtokra. Elment a személyzeti házak előtt, és megállt az új otthonuknál. Mrs. Coppel kinyitotta a csinos fehér kaput és behajtottak a garázsba. Ez után mindannyian bementek körbenézni. A nappali barackvirág színű volt nagy, földig érő vöröses függönyökkel. Innen nyílt a konyha, aminek napraforgó sárga falai voltak, a csempék pedig ezeket a virágokat ábrázolták. Edith-nek tetszett, és boldog volt, hogy ekkora konyhában sütögethet majd kedvére. Ami számára is új volt a hatalmas konyhasziget, aminek fekete munkalapja volt. Az édesanyjára mosolygott, aki a lépcső felé bökött. Felmentek, és megnézték a tinédzser új szobáját, amit ő azonnal megszeretett. A falak ég-kék színűek voltak, és nagyon jól illettek hozzá a régi, piros-szürke polcai, szekrénye és íróasztala. Tulajdonképpen az volt a ház legnagyobb hálószobája. Négy nagy ablak nyílt a külvilágra, és egy ajtó vezetett a garázs feletti teraszra. A lány kedvenc szobanövényei is be voltak pakolva, fényigényüknek megfelelően. Edith boldogan megölelte az anyját. Detroit-ban nem volt ilyen szép szobája. Nagyon szűk panellakásban laktak, és most végre, amikor a fürdőszoba ablakban állva kitekintett a hatalmas hátsókertre, elégedettség töltötte el a nagy tér láttán. A kertet körbe nagy platánfák övezték. Bár még kopaszak voltak az ágaik, mégis jól néztek ki. Középen egy kisebb karám feküdt, jobb oldalán, hosszában, egy akkora istálló állt, mint az apja irodája. Ebből következtetett, hogy egy lónak szánták. De ő nem akart lovat. Az után, amit a nagymamájánál átélt, tényleg nem. Odalent a konyhában megreggeliztek és a fiatal lány kinézett az üvegajtón, ami a konyhából nyílt egy kisebb teraszra. - Drágám, kérlek, vidd el körbenézni a lányod, nekem még el kell intéznem pár polcot, amit még nem tudtam felszerelni. - fordult Mr. Coppel a feleségéhez. Edith nagyot sóhajtott és a kabátjáért nyúlt. Odakint élvezte a reggeli csípős levegőt, a friss hó illatát, a fenyők között susogó szél zenéjét. Látta, hogy ittott már mozgolódnak az emberek. Az anyja azt mondta neki, hogy nézzen körbe ő maga pedig hátra ment a hátsó kertbe. A lány kíváncsi volt arra az istállóra ahonnan hangokat hallott. Odaérve, nem mert tovább menni, a visszafojtott beszélgetés miatt. - Ezt nem hiszem el! – méltatlankodott egy férfihang. – Mi az, hogy nem képes több lovat edzeni? - Mr. Marte. Maga is tudja, hogy Mr. Evely arra kért, hogy összpontosítsak egyedül Tűztáncosra! Egyébként, az a ló utál engem. – válaszolt egy nyugodt női hang. – Kérje meg Steve-et, vagy Tim-et. - Nem tudom, mit csináljak. – füstölgött a másik. – Steve most balhézott az apjával, és azt mondta nem fogja a lovait megülni. Szóval őt lehetetlen lesz Fekete Gyémántra ültetni! Én külön kérelmet nyújtottam be, hogy a tél folyamán a fiamnak csak egy lovat kelljen edzeni. Azzal senki sem számolt, hogy az egyetlen „univerzális” lovasunknak el kell mennie! És most nem engedhetjük meg magunknak, hogy újabb zsokét vegyünk fel. - Össze fog jönni. Csak türelem kell és kitartás.– mondta a lány higgadtan. – Beszélek a főnökkel, és megkérem, hogy hagy eddzem őt is. - Komolyan? – kérdezte a férfi. - Igen. – sóhajtott. – Volt már dolgom nehéz esetekkel. Majd csak összebarátkozunk. - Köszönöm! Nem is tudja mekkora megkönnyebbülés! – mondta boldogan, elköszönt, majd távozott az istállóból. Edith óvatosan bekukkantott, és meglátott egy lányt, aki az egyik padon ült. - Gyere be. – intett. – Hallottad a beszélgetést? - Igen. - Gondolom te vagy Edith Coppel, a kedves állatorvos lánya. - Igen. - Az én nevem Kathy Shande. Zsoké illetve munkalovas vagyok a birtokon. Szereted a lovakat? - Hát… szívem szerint inkább a közelükbe sem mennék. Nem egy rossz élményem volt velük kapcsolatban. De anyáék miatt muszáj. Nem akarok nekik csalódást okozni! - Hát… nem lesz sokáig kényszer itt lakni. Se perc alatt újra megszereted a lovakat! - Hm. – mosolygott a lány. – Rég óta vagy itt? - Tulajdonképpen két éve. De előtte már jártam itt. - És egyébként honnan származol? - Alaszkából. - Az szép hely. Biztos nagyon hideg van. Szerettél ott élni?

- Hát… amikor nem kellett a combig érő hóban kilométereket gyalogolni, mert a lovarda annyira messze volt. De ha ilyen gondom volt általában felültem a szánkóra, vagy sílécet ragadtam és odahúzattam magam a pónimmal. - Milyen póni volt? - Egy Fjord póni. - Hm. Mesélj arról, hogy milyen zsokénak lenni? - Egyszerre jó, és egyszerre felkavaró élmény. A birtokon én vagyok az egyetlen lány zsoké! Mindig engem piszkálnak. Képzeld el hogy milyen rossz volt négy teljes évig. A versenyeken és voltam gyakran az egyetlen lány, és mindig piszkáltak. Az volt a legrosszabb hogy fiatal voltam, és könnyen fel lehetett idegesíteni. Volt egy zsoké, aki külön hobbinak tartotta, hogy engem cukkolt. Aztán voltak idősebbek is, akik mindig mondogatták, hogy haza kell mennem. Végül bekövetkezett a legrosszabb: Steve, a tulajdonos fia zsoké lett. Nem ismerek nála szemtelenebb fiút. Ha felingerelték úgy beszélt, hogy rossz volt hallani. – mély levegőt vett. - Aztán tavaly végre egy nyugodt évem volt. Jött egy srác, Kevin, most volt múlthéten tizennyolc éves, egyébként ő a legrendesebb fiú a világon. Ő tartott rendet körülöttem. Nagyon rendes volt tőle. - Szerintem nagyon érdekes életed van! - Minden bizonnyal. - Jaj, én közben lehagytam anyát. Megkeresem. Találkozunk még? - Persze! Ha keresel, ott leszek a versenyistállóban. - Rendben. Szia! - Szia! Edith visszarohant a házukhoz, de útközben megtalálta az anyját. - Na, végre! – kiáltott Mrs. Coppel. – Hol csatangoltál? - Csak beszélgettem egy lánnyal. – mentegetőzött, aztán elmosolyodott. – Egy vicces zsoké. - Kathy Shande? – kérdezte a nő. - Aha! Honnan ismered? – kérdezte a lánya. - Apád mesélte, hogy amikor először járt itt ő vezette körbe, és mutatta meg a házunkat. - Ez a ház a személyzeti ház, ez a másik mellette pedig a szálloda. Az, az út vezet a főbejárathoz. – mutatott a közelükben álló két épületre, majd az előttük elvezető betonútra - Aha, arra jöttünk be. Ez az út az istállók előtt megy el. - mutatott az első épület előtt „elfutó” macskaköves útra. - Igen, ez az első istálló a tenyészkancáké, a második a kiállításos lovaké, a harmadik a méneké, a negyedik a versenyistálló, az ötödik a csikóké, a hatodik, pedig, ami ezzel az úttal szemben áll, egyéb lovaké. Ez a nagy ház a fenyők mögött… - mutatott az macskaköves út mellett álló nagy ezüstfenyők mögé - Mr. Evely, és a családja lakása. A fia is zsoké. - Aha. A fia Steve. - Igen. Menjünk az tenyészkancák pajtájába. A csikókat már el is választották és tavasszal fognak megszületni az újabbak. Az emlegetett épületbe éppen akkor lépet be a hátsó bejáraton három lovász. A lovak kedvesen nyerítettek, amikor a gondozók, és a látogatók megérkeztek. - Sziasztok! – köszöntötte őket Mrs. Coppel. - Á! A doktor családja! – mondta az egyik lovász lány. - Érezzék magukat otthon! - Köszönjük. – mosolygott az anya és jelezte Edith-nek, hogy nézelődjön, amíg ő beszélget. - Jól van. – nézett megszeppenve a lány, végigsétált a folyosón, és megállt az utolsó boksznál. Ott egy magányos elválasztott csikó állt. A vöröses pej csődör kedvesen belefújt a tenyerébe. - Nagyon félős. Hogy vetted rá hogy a közeledbe jöjjön? – lépett mellé egy lovász. - Nem is tudom. Emlékeztet egy pacira, csak az sokkal kisebb, és kanca volt. De nem érdekes. - Egyébként, szia. A nevem Brad. - Szia. Az én nevem… - Edith! – kiáltott az anyja. - Igen ez. – mosolygott a lány. – Megyek! Szia. - Menjünk a versenyistállóhoz. Ott fogok dolgozni, és szerintem te is meg fogod szeretni.

Ahhoz képest, hogy a tinédzser milyen sürgést-forgást képzelt el, a hely csendes és békés volt. Az épületben sem volt különösebb nyüzsgés, mert éppen a lovakat csutakolták. A lány tekintete egy sárga lovon ragadt ott, akinek a patáját ápolták, miközben ő nagyokat dobbantott, mintha ellenkezne. A hátsó ajtón Kathy jött be, és odaállt egy boksz elé. „ Hősünk” otthagyta az anyját, aki megint leállt beszélgetni, és az újdonsült barátnőjéhez ballagott. Amikor meglátta a lovat, amit a zsoké nézegetett, elcsodálkozott. - Hát igen! – mosolygott. – Nekem is ez volt tavaly az első benyomásom. Szuper ló! - Nem semmi! – nézett megbabonázva a fekete szőrű, barna sörényű csődörre. – Milyen fajta? - Angol telivér, mint a legtöbb ló a birtokon. Az anyja Holly az apja Szupercella. - Az ki? - Nem láttad még? Akkor gyere, megnézzük. Kint van az udvaron. Ne lepődj meg ő is gyönyörű ló. Régen versenyzett, de most nyugdíjban van. Nagyon jó ló volt életében tizenhat versenyéből tizennégyet nyert meg! Minden csikója díjnyertes példány. Mr. Evely kedvence, ezért mindig kétszer annyit foglalkoznak vele, mint a többiekkel. Steve húga naponta meglátogatja, lekeféli, és közben állandóan beszél hozzá. - Szegény ló! - Én is ezt mondom! - Vannak még tenyészmének? - Ami azt illeti, Szupercellán kívül még három van. Baljós Vihar, a kis édes, Tornádó, aki a hókájáról kapta a nevét, és Musztáng a vadóc. - Hű. – nézett végig az istállók mögött elterülő legelőkön a lány. - Ez egy nagy terület. - Az bizony!- bólintott Kathy, aztán egy pej lóra mutatott, amit éppen feléjük vezettek. – Ő az. - Ő is gyönyörű. – mondta Edith, és közelebb lépett hozzá. A lovásza mosolygott és megpaskolta a csődört. - Százezreket ér. – mondta a lánynak, mert észrevette, hogy még nem járt itt. – Csak az a baj hogy ezt ő is tudja. Talán nem lenne ennyire finnyás! Összemosolyogtak a zsokéval. - A többiek? - Már visszavittem őket. – válaszolta a srác, és legyintett egyet a kezével. – Olyan átlagosak. Még ez a szépség is. Ahol eddig dolgoztam, különösek voltak a tenyészcsődörök. És összesen csak kettő volt. - Azért nem működött a tenyészet. – kacsintott Kathy a tinédzserre. – Na, ciao Max. És jó munkát! A két lány még megnézte a többi mént, aztán visszatértek a versenylovardába, ahol nem éppen kellemes fogadtatásban volt részük. Steve-be botlottak. - Hoppá! – nézett nagyot a barnás szőke hajú, szürke szemű fiú, amikor meglátta a zsokét az új lánnyal. – Ejnye Kathy! Nem szégyelled, hogy fecsérled a drága időd? Apa kikötötte, hogy csakis a lóra kell koncentrálnod. A helyett… - Edith-re pillantott, és fölényeskedően elmosolyodott. -… hogy a vendégeket terelgeted itt körbe! Ne felejtsd el, hogy itt meghatározott feladatod van. És a túravezetés nincs benne a munkakörödben. Kathy vissza akart vágni, de úgy gondolta nem érdemes. Minden nap része volt ebben a lekicsinylésben, és már azzal dorgálta magát, hogy túl sokat foglalkozik azzal, amit gondolnak róla. Még egy percig ott álltak az istálló közepén dühösen egymást nézve, aztán a fiú elhagyta az épületet. - Hé! Vigyázz magadra, mert egy rossz szót szól az apjának rólad, azonnal repülsz innen! – szólt oda egy középmagas srác a zsokénak. Világosbarna haja, és sötét szemei voltak. - Tudom. Kezd nagyon idegesíteni! Ne aggódj. - Persze. – mosolygott, aztán a megrendülten álló Edith-hez fordult. – Szia. A nevem Tim Marte. A tréner fia vagyok. Téged még nem láttalak. - Szia. – tért magához a lány. – Edith Coppel vagyok. Az állatorvos lánya. - Ja. Anyád mondta, hogy várd meg itt. - Oké. Hasznossá tehetem magam valamivel? - Igen! – mosolygott rá álszentül Kathy. – Csutakold le Tűztáncost. - Na, megyek. – köszönt el Tim. – Jó munkát. - Kösz! – kiabált utána a lány, aztán Edith-re nézett, aki zavartan állt egy helyben. – Ha odamész abba a kis kamrában, találsz egy kefét. Hozd ki és kezdd el csutakolni a lovat. Addig én kitakarítom a bokszot. - Tim nem magas egy kicsit zsokénak? – kérdezte a tinédzser, amikor visszaért.

- De. De nem zavarja. Ahhoz képest. Nem nagyon volt komoly versenyen. Csak néha Pomelo futamain. – bökött az ujjával egy margarin színű kanca felé. - Aha. Értem. Kathy kikötötte a fekete lovat a kikötőrúdhoz, aztán megkereste a lócitromos villát, amit a lovász jó szokásához híven, mindig fent hagyott a padláson. A zsoké dühöngött egy sort, aztán lemászott, ölében egy nagy köteg szalmával. Behúzta az udvarról a lócitromos talicskát, és elkezdte a munkáját. Közben Edith is megérkezett, és hozzálátott a csöppet sem könnyű feladathoz. A legnagyobb gondot az okozta, hogy Tűztáncosba mintha az ördög bújt volna, állandóan arrébb ment és ficánkolt. A lánynak viszont végtelen türelme volt, és újra és újra nekikezdett, hogy barátnője lova végre normálisan nézzen ki a reggeli edzés előtt. Amíg Edith vesződött a többi ló mulatságnak vélte Tűztáncos produkcióját. Veterán Baby, a sárga kanca boksza, a csődör mellett volt. A mén nyakát nyújtogatta, hogy elérje a kancát, aki kedvesen nyihogott neki. Ezt Jégvirág - egy másik kanca – is észrevette, és ellenkezően nyerített egy nagyot. Látszott rajta hogy nincs ínyére a jelenet. Tűztáncos átnézett a méltatlankodó lóra, és felé nyúlt. Csakhogy a szár, amivel ki volt kötve, rövidnek bizonyult, és nem érte el. Edith jó erősen átdörzsölte a csődör szőrét, a pedig csődör dühösen hátranyúlt, elvette a kefét, és bedobta Veterán Baby bokszába. Edith bosszúsan állt a ló mellett, aki csatanyertes örömmel nyerített. Kathy felnézett a munkájából, és kíváncsi lett a történtekre. Amikor meglátta, hogy a szomszéd bokszban a kanca a kefével játszik, már tudta, hogy mi történt. Leült a frissen lerakott szalmára, és figyelte, hogy barátnője, hogyan boldogul a munkával. A csutakoló lány csöppet sem élvezte a helyzetet, és még el is pirult, amikor a másik kanca Pomelo, és a mén Fekete Gyémánt, Jégvirággal az élen felnyerített, mintha csak nevettek volna a baklövésen. „Nem kellett volna elengednem azt a kefét! – korholta magát gondolatban a lány. – Most be kell mennem a kancához és ki kell vennem a szájából! Nem baj! Megérdemlem! Miért kell nekem mindig sietnem a munkával.” Ilyen gondolatok között otthagyta a kikötött csődört, és elhúzta a kanca bokszának nehéz reteszét. Belépett a lóhoz, és behajtotta maga mögött az ajtót. Lassan odasétált Veterán Babyhez, aki azonnal a másik sarokba lépegetett, és bedobta a kefét Fekete Gyémánthoz. Edith megszeppenve távozott a kanca mellől, és kis aggodalommal, bemászott az ajtón keresztül a csődörhöz. Mellé érve, észrevette, hogy a mén nem ellenkezik, áll egy helyben, a kefe fölött. A lány lehajolt, és kikotorta alóla a szerszámot. Akkor pillantott meg valami egészen szokatlan dolgot. Azonnal kiáltott: - Juj! Kathy gyere gyorsan! A zsoké fürgén bemászott, barátnője példáját követve, és odahajolt ahol Edith térdelt. A lány Fekete Gyémánt lábára mutatott, ahol egy piros seb tátongott. - Ó szent anyám. –motyogott, majd hirtelen kirontott a bokszból, hozott egy nagy vödör vizet, és az elsősegélydobozt kikotorta az egyik tároló ládából– Öntsd a vízbe ezt a löttyöt. – mondta rémülten Edith kezébe nyomva, valami barna folyadékos üveget: sebfertőtlenítőt. –Mártogasd bele ezeket a gézlapokat, aztán kezeld le a sebet. Rohanok apádért. Az otthagyott lány, minden lelki erejét összeszedte, és nyugodtan beszélni kezdett a lóhoz beáztatta a fertőtlenítő lapokat, azután felállt. „ Nem tudom, hogy mennyire jó ötlet, de előbb ki kéne tisztítani a sebet. – gondolta. – Vajon hol lehet még tiszta víz?” Kimászott az ajtón, és körbejárta a pajtát. Az utolsó kamrában volt egy vödör tiszta víz. „Hősünk” magával vitte a csődörhöz. Kihajolt a bokszból, és levette a kötőféket. Felrakta a ménre, és kikötötte, hogy ne tudjon eloldalazni. Visszatérdelt a lábához, és óvatosan elkezdte a vizes lappal kitisztítani a sebet. Közben nyugodtan beszélt a lóhoz, aki csöndesen nyögdécselt. Miután Edith tűrhetőbbnek vélte a sérülést, odaszorította a sebfertőtlenítős gézlapokat. Erre a csődör rémülten felnyihogott és a szeme fehérét mutogatta, de nem rugdalózott szerencsére. Bocsánatot kért tőle, és összehordott tücsköt, bogarat, miközben egy fáslival körbetekerte a sebre szorított átázott anyagot. Felállt és összepakolta, a kihajigált gyógyszereket. Rendet rakott, és bezárta az dobozt, aztán a még mindig rémülten néző ménre pillantott. Odalépett mellé és kedvesen simogatta a pofiját. A kedves ló tűrte a pátyolgatást. Elkötötte a rácstól, ami Veterán Baby-től választotta el, és levette róla a kötőféket. Aztán kiment és visszaakasztotta a lószerszámot a helyére. Befejezte a csutakolást, és visszavezette Tűztáncost a helyére. A lány ábrándozva körbenézett és meglátta, hogy három másik ló figyeli. Odasétált az almásdereshez, akinek a neve a bokszajtaja fölött állt. Jégvirág érdeklődve figyelte a lányt, és kihajolt az ajtó fölött. Engedte, hogy Edith megsimogassa, és megölelje.

A szomszéd bokszból Pomelo nyihogott át kedvesen, hogy felhívja magára a figyelmet. A lány elmosolyodott aztán a pajta ajtóra nézett. „Vajon mikor jön már?- kérdezte magától. – Vagy nem találja apát? Nem akarom itt hagyni ezt a helyet. Félek, hogy valami baj lesz.” Abban a pillanatban nyílt ki a pajta ajtaja, és Kathy lépett be Mr. Coppel, és Mr. Marte társaságában. Döbbenten néztek a lányra. Úgy látszott a hír gyorsabban terjedt, mint amilyen gyorsan a várva várt személyek megérkeztek, mert Tim és egy lovász a hátsó ajtón jött be, egyenesen Edith-hez. Mr. Coppel megvizsgálta a rögtönzött kötést, és levette a ló lábáról. Bólintott egyet, amikor meglátta, hogy a sebet még a lekezelés előtt kitisztították. Alaposan megnézte a sérülést, és aggódva nézett az őt körülállókra. - Nem túl komoly seb. Te feltőtlenítetted? – nézett a lányára, aki bólintott. – Rendben. Az a helyzet, hogy ha lassan gyógyul, csak júniusra sikerül felépülnie. Ha gyorsan, akkor talán május végére. - Csodába! – kiáltott fel halálra rémisztve a többieket a tréner. - Hogy ehhez a főnök mit fog szólni. – mondta Kathy. - Jó. A zsokékat várom a fedett csarnokba, egy kis edzésre, és jó lenne, ha kiderítenétek, hogy ki a frász ült ezen a szerencsétlenen. Nekem aztán beszélhet majd Mr. Evely hogy jó a felügyelet nélküli edzés, én nem engedek be oda lovast többé felügyelet nélkül. – dühöngött Mr. Marte. – Felejtsétek el a szabad edzéseket! - Megnézed az edzést? – kérdezte a zsoké lány barátnőjét, amikor már oszlott a „tömeg”. – Jó lenne! Te is kipróbálhatnád! - Abból baj lenne. - mosolygott Edith. - Négy éve nem lovagoltam! Meg hát itt nincs szabad ló. - Van. Milli használ egyet. Általában csak edző partner, de tud futni. És… a lovaglást nem lehet elfelejteni. - Jól van. Te tudod. – sóhajtott egyet a lány. Felnyergelték a lovakat. Kathy Tűztáncost, Edith pedig Shelli-t, a lovász által használt szürke angol telivért. Mikor készen voltak, és mindenki elhelyezkedett a nyeregben, elindultak a fedett pálya felé. A lovak csöndesen haladtak egymás mellett, egy ütemben baktattak át a nagy téren, amihez az istállók előtt álló macskaköves út vezetett. Innen négy út indult. Az egyik az istállók mögé, a második át a nagy, erdőn, egy fedeles pályához, a harmadik egy nyílt pályához, a negyedik pedig egyenesen Mr. Evely háza felé indult. A fedeles pályára igyekeztek a lányok. A bejárat tárva-nyitva volt, hogy a lovak a lovassal hátukon kényelmesen beférjenek. Amikor Edith megállt a korlát mellett, és leszállt a lóról, Mr. Marte rákiáltott. - Te is állj az indító kapuba! – mondta kedvesen. Edith mentegetőzni akart, de a mellette elhaladó lóról lepattant Tim, és beállította a kengyeleket a megfelelő méretre. Edith-et felsegítette a nyeregbe, és szó nélkül átvette a szárat, hogy bevezesse egy üres kapuba. A tréner megnyomta a kapunyitó gombot és elindultak. Edith nem volt felkészülve, és majdnem lezuhant Shelli nyergéből. Erősen kapaszkodott, becsukta a szemét, és visszatartotta a lovat úgy, ahogy a tévében látta más versenylovasoktól. Hallotta, ahogy egy ló lemarad mellette, és a lovasa azt mondja fél táv. „Hősünk” gyorsan lazára engedte a szárat és számolt: egy ló, két ló, a harmadik ló lovasa, akit lehagyott, káromkodott. Edith kinyitotta a szemét és hátranézett. Steve-et látta, aki durván püföli Veterán Baby-t, aki szenvedő tekintettel nézett a semmibe, és egyre jobban lemaradt. Shelli hirtelen lassítani kezdett. Célba értek és a tréner, csodálkozó tekintetével találkoztak. - Kislányom! – mondta döbbenten. – Te aztán bátor vagy. És ügyes. Mióta lovagolsz? - Hát négy éve lovagoltam utoljára. - Az nagy teljesítmény! Mintha két éve galoppoznál. Nézz rá a lóra. Alig fáradt el, mert csak fél távnál hagytad, hogy kifussa magát. Ügyes. Ha érdekel, lenne munka itt a lovak körül. Esetleg tanonc is lehetne belőled. - Köszönöm. – mosolygott zavartan a lány, aztán körbenézett. A tekintete Steve irigy és gyűlölettel teli tekintetével találkozott. Kicsit megszeppent, de nem volt ideje gondolkozni, mert Kathy a kezébe nyomott egy lótakarót. - Gyerünk! – vigyorgott. – Ideje visszavinni ezt a madarat! - Miért madár? – kérdezte a lány, miközben leszállt a nyeregből. - Mert úgy futott mintha repült volna. Am, valami baj van? Úgy nézel rám, mint aki most lát először lány zsokét. - Nincs baj. Csak még nem fogtam föl teljesen hogy mi történt. - Az is jó. Na, gyere, mondom, hogy mit csinálj. Először vedd le a nyerget, nem úgy! Rád fog esni. A másik oldalon próbáld meg. Úgy! Most gyorsan keféld le egy kicsit, jó, most tedd rá ezt a takarót. Rendben most ezt a nagy kabátszerű izét tedd rá.

- Mi ez? - Olyan, mint a takaró, csak egy kicsit testhezállóbb, és praktikusabb. A megizzadt ló könnyen megfázhat. És pont most nem jönne jól egy influenza, ami lemészárolja az összes lovat! - Ó. Értem. – mosolygott Edith, és megfogta a ló kantárát. Gyalog vezették vissza őket az istállókhoz, közben csöndesen beszélgettek. - Jó volt a lovaglás? – kérdezte Kathy. - Hogy ne lett volna jó. Kicsit megijedtem, de nem tartott sokáig. Amikor elhúztam Steve mellet iszonyatosan káromkodott. Kicsit megijedtem tőle. Olyan durván verte a lovát. Amúgy miért nem indítjátok valamilyen versenyen ezt a szépséget? – simogatta meg a pej pacit. - Á. Már hét éves. Ebben a korban nincs számára jó futam. Tenyésztésre meg nem jó. Nem lehet csikója. Nem akarsz holnap egy kicsit terep lovagolni? Van pár jó lovunk, amit Mrs. Evely kiállításra hord, de bármikor elvihetjük őket túrázni. - És hova mennénk? - Itt a hegyek között van egy ösvény, ami egy völgybe vezet. A völgyben fekszik egy bájos, nagy tó. Tavalyelőtt fedeztük fel. Még a térképen sincs rajta. Mondjuk nem is csodálom: nagyon nehéz volt odajutni. Fele utat gyalog kellett megtenni. Mikor megtaláltuk, szóltunk Mr. Evely -nak, ő hívott egy emberkét, aki egy nagy markolóval felmarta az utat, de csak olyan szélesre, hogy két lovas elférjen egymás mellett. - Van neve a helynek? - Aha! Holly-tó. - És miért az a neve? - Nem tudjuk. – nevetett föl. – Jame adta a nevet neki. Lehet, hogy a mi lovunk Holly-ról, mert a kedvence. - És ki az a Jame? - Az egyik lovász. Szinte bármelyik istállóban találkozol vele. Ő dolgozik itt a legrégebb óta. Miután befejezték a munkájukat lassan indultak a személyzeti ház felé. - Te ma mit fogsz csinálni? – kérdezte Edith. - Dél lehet. Nem tudom. Olvasok, pihenek, meg egy kicsit talán lovagolok, de nem biztos. És te? - Hát. Be kell rendeznem a szobámat. És készülnöm kell a holnapi lovaglásra. Ha elmegyünk. - Elmehetünk! Mikor? - Menjünk délelőtt. - Inkább délután. - Az is jó. Na, megyek. Szia. - Szia. Várj! Kijössz ma este a tenyészkancákhoz? Csinálnék egy fényképalbumot. Egy ismerősöm internetes blogjához kell. - Hát. Kijövök. Van este kutya elengedve a birtokon? - Isten őrizz! Dehogy is! Mr. Evely minden állatot kirak innen, ha nem lóról van szó! Esetleg valamelyik lovásszal találkozol. Nem lesz baj. - Rendben. Szia. – köszönt el végleg a lány, és belépett a házukba. Átsétált a nappalin és felment az emeletre. Két nagydoboz hevert az ágyán. Edith odasétált az ablakokhoz, és lenézett az ismerős épületekre. Jó közérzetet sugárzott a táj. Az istállók, a birtok mögött elterülő hegyvidék, mind-mind különböző hangulatot sugárzott. Megfordult és újra végignézett a szobán. Kinyitotta a dobozokat és nagyot sóhajtott. Nekilátott kipakolni a cuccait, miközben selejtezte a nem túl fontos dolgokat. Így telt el két óra.

2. fejezet A rémálom elkezdődik Késő délután Kathy lépett a Coppel lakás küszöbén át, eligazítást kért Mrs. Coppel-től, és felsietett a barátnőjéhez, aki éppen egy biológia füzetet tanulmányozott furcsa grimaszokat vágva minden mondat után. - Szia. Mit csinálsz? – kérdezte a zsoké. - Ezt a számomra kínai dolgot próbálom bemagolni. Az első biosz órámon dolgozatot írok.

- Na, az szép! - Anyunak van itt egy rokona. A lányától kaptam kölcsön a füzetét. - Hm. Én mindig rossz voltam a gimnáziumban. - Az jó. - Át jöttem egy kicsit, mert otthon nincs munka. Mr. Marte sem kért meg hogy segítsek neki a lovak körül - Hm. - Képzeld hallottam Steve-et beszélgetni Joe-val telefonon. Arról beszéltek, hogy mennyire fel van dúlva, hogy egy kezdő galoppos így megverte. Joe természetesen higgadtabb alak, és arra kérte, hogy felejtse el az eseményt, ha legközelebb előfordul megoldható, hiszen egy mondatba kerül, és az apja eltilt a galopp pálya környékéről. A döbbent Edith oda sem figyelt többet a biológia füzet irkafirkáira. Idegesen fordult meg, és a zsokéra nézett. Valami furcsa rossz előérzete támadt a fiú miatt. - Arra gondoltam. – folytatta Kathy barátnője megdöbbenését figyelmen kívül hagyva. – Hogy a legnagyobb kitolás vele szemben az lenne, ha zsokétanoncként jelentkeznél Mr. Marte-nál. Akkor aztán tényleg nagyon kiborulna. Csak az a baj hogy féltelek. Engem nagyon sokszor bántott, mert, nem is tudom miért. Olyan rossz volt minden reggel úgy ébredni, hogy tudom, ma újra belém köt. - Csak ez az egyetlen mód arra, hogy kiszúrj vele? – kérdezte Edith. Kezdte érdekelni a lóverseny. - Igen. Csak ahhoz neked kéne szenvedned. Rengeteg edzés, odafigyelés, és diéta. - És ha csak rendszeresen munkalovasként dolgozom? Kathy ennél a kérdésnél, boldogan, de megdöbbenve nézett a barátnőjére. – Nem lenne rossz! Végül is nem is olyan dolgot vállalnál, amibe bele kéne kötnie. Valaki úgyis kell, hogy Shelli segítsen a többi lónak! - És anya sem borulna ki. Amikor a tavalyi Kentucky Derbit néztük, fél órán keresztül papolt arról, hogy ez veszélyes dolog, és nincs belőle kereset. Mintha máris dolgozni akartam volna állni! Aztán megnyugtattam, hogy egy ideig úgysem ülök lóra, úgyhogy ettől nem kell félnie. - Hát, igen. Egyet jegyezz meg. Kerüld el Steve-et és nem lesz semmi baj. Nem tiltathat ki, hogyha csak segédlovasként kerülsz a pályára. - Hú, ez szuper! Annyira örülök! Újra úgy szeretem a lovakat, mint régen, és már nem érzem az a nyomást a szívemen. Anyáék tudhatnak róla? - Így-is, úgy-is megtudnák, szóval elmondhatod. Fűzd mellé, hogy ez cseppet sem olyan, mint amilyet a tévében láttak. - De, mi lesz most? Elkezdődik a második félév a középiskolában. - Tudom. De délután mindig lesz időd lovagolni! És ha van kedved, formába hozhatod nálam magadat, hogy a lónak is könnyebb legyél. – vigyorgott. – A lakásomban van szobabicikli, futógép, meg hasonlók. - Szuper! Ma este meddig maradunk a tenyészkancáknál? - Hát. Nagyon durva lenne hattól, nyolcig? - Nem. Nekem pont jó! - Mr. Evely szeretne egy kétéves csődört venni. Eddig lovas nem akadt rá. Nem lenne számodra megterhelés, ha munkalovasként edzenél vele? - Hát, nem vagyok én olyan jó! - Rá se ránts! Majd együtt feljavultok. - Oké. Nyáron gyakran jártok versenyekre? - Nagyon gyakran. - Azt hallottam, hogy ilyen versenyeken elég nagy összegeket fizetnek! - Bizony. És az elég jól jönne. Most éppen. - Hm. - gondolkozott el Edith. - Pillanat csörög a telefon! – mondta a zsoké, miközben megpróbálta előhalászni a zsebéből a csengő mobilt. – Haló? Edith nem hallotta a beszélgetést, csak a barátnője grimaszoló arcáról tudott következtetni. Még akkor sem jól. - Mr. Marte volt az. Megkérdezte, hogy nem akarok-e egy kis munkát vállalni. A nyakamba varrta a vendégünk futószárazását! Mennem kell! - Szia. Jó munkát. – köszönt el „hősünk”.

- Köszi. Szia. A délutáni órákat hatig, Edith azzal töltötte, hogy olvasott, biológiát magolt, és a szekrényeibe rakott be eztazt. A szülei egészen ötig a lovak között dolgoztak. Mrs. Coppel a versenylovakra ügyelt, és papírmunkát végzett, Mr. Coppel pedig megvizsgálta az összes állatot. A birtok minden pontján volt valami munka, és a lovászok mind-mind az istállók közötti, fenyőkkel ültetett utakon ballagtak fel alá. Hatkor Edith megbeszélte a szüleivel, hogy hova megy, és elindult. Felvette a kabátját, az ajtó előtt belebújt a sportcipőjébe, majd a legközelebbi pajta felé vette az irányt. Út közben az eget nézte, és csodálkozott a csillagok ragyogásán. Hirtelen beleütközött valakibe és ijedtében hátra hőkölt. Steve volt az, de látszott, hogy ő nem az eget bámulva ment neki a lánynak. - Na, mi van? Nem elég meleg a ház? – kérdezte gúnyosan. – Az istállókban kell melegedni? - A ház elég meleg. Kathy-hez megyek, aki odabent vár. – válaszolt merészen. Steve egy kicsit gondolkozott. – Menj vissza a házba, ha jót akarsz. - Nem megyek vissza, mert már elindultam valahová! Hagyj békén és kopj le. Ez a fiúnak személyes sértés volt. Ahogyan Edith lekezelte, nagy kísértést ébresztett benne, hogy őt is szépen megleckéztesse. - Ácsi. Hát hova sietsz? Talán fontosabb dolgod van, mint bárkinek? - kérdezte és elkapta az eligyekvőt. - Jaj, menj már! – lökött egyet a zsokén, aki kis híján lekevert neki egy pofont. – Hé, megőrültél? - Nem. – mosolygott megvetéssel a tekintetében. Edith megingatta a fejét és arra gondolt, hogy ilyen lehetetlen alakot még nem látott. - Azért azt ne felejtsd el, hogy te is ugyanolyan ember, vagy mint én, vagy bármelyik lovász. Attól hogy jól futsz néhány versenyen, nem belőled áll a világ! Oké? – Edith kezdett bedühödni és tovább akart indulni, de Steve elé állt. - Menj vissza a házba. – kiáltott rá, és élvezte, hogy jól felhúzta a lányt. - Ó már értem. Az fáj, hogy legyőztelek az edzésen. Úgy látszott, hogy „hősünk” rossz témához nyúlt, mert a zsoké arcáról eltűnt a gúnyolódó grimasz. – Menj vissza a házba, és nem lesz semmi bajod. - Dehogy megyek. Hagyj már békén, és húzz el innen. - Ó! Tényleg? Valami nem tetszik? Szeretnél kihozni a sodromból? – kiáltott a fiú. Edith büszkén összefonta a karját és megállt. A zsoké megelégelte a gyerekes civódást és a majd félméteres hóba lódította a fiatalt. Rúgásra lendítette a lábát, de megállt. - Takarodj vissza a házba. – utasította higgadtan, aztán elment a mének istállója felé. Edith megkönnyebbülve szedte össze magát és felállt. Félt, mert tartott attól, hogy újra rá támadhat, amikor az istállók felé indul. Végül újra elindult a tenyészkancák épülete felé. Amikor az ajtó elé ért, egy dühös hang kiáltott rá. - Nem voltam elég világos? Ha gondolod, megverhetlek! – újra Steve volt, aki egy fenyő árnyékából lépett ki. A lány hirtelen nem tudta mit csináljon. Védekezzen, támadjon, vagy meneküljön. Gyorsan lehajolt egy pofon elől, és jól sípcsonton rúgta a fiút, bemenekült az épületbe, és becsapta maga mögött az ajtót. A kancák nyerítve köszöntötték. Kathy álmélkodva nézett rá és nem értette, hogy mi a baj. - Mi van odakint? – kérdezte kíváncsian, ám meg sem kapta a választ, jött az magától. A zsoké lány egy pillanatig rémülten menekülni akart, aztán dacosan megállt és maga mögé tolta a menekülő lányt. Steve nem tágítva tett egy lépést és felemelt a földről egy vizes vödröt. Kathy belelátott a gondolataiba és megragadta Edith kezét, majd a hátsó ajtón kirohant vele. A nyomukban ott lihegett a fiú a vödröt az istállóban hagyta: újabb terve volt. A fiatalabb lány alig bírta tartani a tempót, folyton megbotlott a hóban. Steve a megbotlása után egy pillanat alatt utolérte és kigáncsolta. Kathy tehetetlenül megállt, amikor meglátta, hogy a barátnője „tragikusan” kiterült a hóban és a zsoké fiú nem üldözi tovább. Steve először meggyőződött arról, hogy Kathy nem mer közelebb jönni, aztán a félve ránéző Edith-re pillantott. Udvariasan kezet nyújtott neki, hogy felállítsa. Amikor a lány lesöpörte magáról a havat és a barátnője felé nézett, a fiú egy pillanat alatt felmarkolt egy marék havat, megragadta az átvert tinédzsert és a szájába tömte a hamarjában összegyúrt hógolyót. A váratlanul érkező támadás teljesen kikészítette a lányt. Steve még

mindig a száján tartotta kezét, és nem engedte, hogy kiköpje a havat, ami égette a torkát, olyan hideg volt. Amikor a zsoké megelégelte a piszkálást, előre lökte Edith-et és otthagyta a hóban. Kathy rémülten figyelte az eseményeket, de nem mert közbeavatkozni. Miután a zsoké fiú távozott felsegítette barátnőjét a földről. Edith undorodva köpködte a szájába olvadt hó levét és a kabátja ujjába törölte a száját. Megsértett pillantást vetett a távozó után. Teljesen átázott mindene. A farmere is csupa víz volt és a kabátja alá is hó ment. Visszamentek a tenyész istállóba és szembetalálkoztak Jame-vel, aki már összekészített pár dolgot: egy lovaglónadrágot, amit a kamrában talált (csak saccolt, hogy jó lesz-e a megetetett lányra), egy melegítő pulóvert és egy csésze, forró teát, mert látta, hogy mi történt. - Annyira sajnálom! Miért nem estem neki, mikor lefogott?– korholta magát Kathy. - Mindenkit így szekált. - Én nem haragszom se rád se senki másra. Csak azt szeretném tudni, hogy miért támadt rám. – mondta halkan az eláztatott. - Dühös rád. – szomorkodott tovább a zsoké. – Az edzés miatt. Féltékeny hogy esetleg Mr. Marte felfigyel rád és többet foglalkozik veled. - Megértem, hogy dühös, de nem rajtam kellett volna levezetnie az indulatait. - Beleszólhatok? – kérdezte Jame aki Akvamarint simogatta. – Én már totálisan ki vagyok borulva ettől a gyerektől. Az még hagyján hogy halálra ijeszti a csikókat a legelőn, amikor elrodeózik azzal a böhömnagy lovával, vagy fejbe találja Joe-t, amikor ledobja a szénapadlásról a szalmát, s a többi, de az hogy egy ártalmatlan gyenge lányt átver és teletömi a száját hóval, az már sok! Még nekem is! Valakinek meg kéne mutatnia neki, hogy mitől döglik a légy. - Köszönjük. – mosolygott Kathy. – Aztán mi meg visszakapjuk a kétszeresét. Végre neki is magába kellene esnie. Nem tudom, hogy, de kitalálom. Végül is az is nagy megbotránkozás, ha Edith-ből munkalovas lesz-. - Az akar lenni? – hüledezett a lovász. – Ön gyilkosság. Belerohansz fejjel a falba. Illetve Steve-be. - Tudom, hogy mit akarok. És meg is csinálom. Ha kell, porig alázom azt a vadállatot. – válaszolt a lány és a barátnőjére nézett, akit furdalt a lelkiismeret. – Nem a te hibád hogy így átvert. Az enyém. De megígérem, hogy nem láttok soha behódolni Steve Evely előtt!

3. fejezet Visszatérő Kathy korán kelt. Feltett egy pohár vizet forrni, aztán elment átöltözni. Mikor kész volt a forró vízbe rakott egy tea filtert és benézett a hűtőbe. Nagyot ásított, aztán visszacsukta a hűtőajtót. Leült az asztalhoz, és szürcsölgetni kezdte az ízesítetlen teát. Két pillanat múlva fanyar képpel kotorta elő az akácmézet a szekrényből és két kanállal tett az italba. Újra leült és beleolvasott a lovas újságba. A hírek között volt egy számára elég érdekes. Egy újságíró beszámolt arról, hogy egy új tulaj jelentkezett a lovaival, akiket még abban a szezonban indítanak néhány versenyen. Közöttük van Laguna csikója, Last Unicorn, akit megvettek a Laguna Lovardától. Imola két Tenyésztői Kupát, egy Belmont Steakes-t, és egy csomó hendikepet nyert. Emellett még sok más kisebb kupát. Megcsinálta a haját, rendet rakott a konyhában, aztán felhúzta a redőnyt. Teljesen kiakadt: odakint hófúvás volt. - Hűha. – mondta meglepettem. – Ma szerintem nem kirándulunk! Felvette a cipőjét, a folyosón leakasztotta a kabátját, és átrohant a versenyistállóba. Kikerült néhány kikötött lovat, és odaállt Tűztáncoshoz. - Na. Gyere kicsim, lovagolunk. – kivezette, hogy lecsutakolja. Kikötötte egy szabad rúdhoz. Ezek a csövek a bokszok előtt álltak, direkt erre a célra. A csődör Kathy-hez hajtotta kecses fejét, és nagyot fújt az arcába. – Nehéz az élet, ugye? – mosolygott a lány, és megsimogatta a ló orrfoltját. Puszit nyomott az orrára, aztán elment a patakaparóért, és a keféért. Gondosan kikaparta a patkó alól is a lócitromot, aztán lecsutakolta. Furcsán nézett Tűztáncosra, aki nyugodtan állt. Újra mosolygott, és Edith-re gondolt.

Mire végzett megérkezett Tim is. Ásítva mászott föl a szénapadlásra, és ledobált két bálát. Aztán ő is leugrott, elhúzta Pomelo bokszáig a szénát, kivezette a lovat. Majd körbenézett. Minden kikötőcsövön volt valami. Vagy nyereg, vagy lótakaró. A fiú megcsóválta a fejét és a kancát Tűztáncos mellé kötötte. Eközben Kathy a kantárral bajlódott, nem mosta le a zablát. Gondosan vakargatta róla a rá száradt szalmás nyálat. Tim is lecsutakolta a lovát, aztán gyorsan felkantározta és felnyergelte. Kathy-vel együtt hagyta el az istállót és ketten sétáltak végig a pályához vezető ösvényen. Pomelo nagyokat prüszkölt, és kecses fejét magasra emelte. Meg-megtorpant, miközben a kantárszárat rángatta. Tűztáncos nyugodtan lépegetett zsokéja mellett, és álmosan nézett a hóba. Megrázta a fejét és prüszkölt az orrában lerakódó hópelyhektől. - Hallottad, hogy Mr. Evely rám bízta a ló vásárlást? – kérdezte a lány. - Igen. Tudja, hogy te nem baltázod el. Apa úgysem érne rá. Hol gondoltál körülnézni? - Nem gondolkodtam még rajta. – vallotta be Kathy. – Jó lenne ha Edith lovagolhatná! - Apa mondta, hogy jelentkezett munkalovasnak. Adhatok egy tippet, hogy hol próbálkozz a lovak kapcsán? - Mit? - Van egy ismerősöm, akinek az anyja magántenyésztő. Nagyon szép lovai vannak. Ha akarod, beszélhetek vele, hogy mennétek megnézni a pacikat. Úgyis most lesz néhány eladó lovuk. Milyen időpont jó? - A péntek. Ez hol is van? - Nem messze. Harlowton-ban. Illetve a közelében. Egy kis birtok. A Laguna Lovarda fele se. - Hát. Meglátom. De nem buszozok. Pedig most nem is csinálhatnék mást. Defektes a kocsim. Jame holnap elvontatja a szerelőhöz. Apád nem tudná kölcsönadni a trélert meg a terepjáróját? - Hát, úgyis lenne arrafelé dolga, majd megcsinálod helyette. - Ahogy gondolod. De akkor te is jössz! Ma hánykor lesz edzés? - Kilenckor. Vagy nyolckor. Nem tudom, hogy miért jó ilyen későre rakni. Apa mindig azt vallja, hogy egy zsokénak ki kell pihennie magát. De egy ilyen edzésrend mellett ez lehetetlen. Mondjuk, nyáron nem csináljuk ezt, de most nagyon fárasztó. - Hát, igazad van. Én is el szoktam fáradni, de ki tudod pihenni magad. – mosolygott a lány. Megérkeztek a nagy épülethez. Bevezették a lovakat a pályára, és a trénerhez baktattak. Mr. Marte felsegítette őket a nyeregbe, aztán egyeztette a pályahosszúságot. - Csak fél távot futhatnak. Jövő héttől elkezdünk edzeni a nyári versenyekre, és a Laguna Kupára. Már aki indul. - Mr. Marte? Edith még belefér az edzőkörbe? – kérdezte Kathy. - Attól függ, hogy hányan lesztek. Most felírhatom a nevét, ha van ló, amit felkészíthet. Kathy Tim-re nézett. - Szerintem nemsokára lesz. Mr. Evely új lovat akar, és egyelőre Edith az egyetlen lovas, aki szóba jöhet az edzésénél. – mondta a fiú. Steve összevonta a szemöldökét és átvillant az agyán, hogy a lány zsokétanonc lesz. – De csak, mint munkalovas! – ez után a féltékeny zsoké megnyugodott. - Aha. Hát mindent bele. Egyébként szóljatok neki, hogy ma estétől kell elkezdenie a munkát. - Rendben. – mondta a zsoké lány. Az indítókapuhoz ügettek. Tűztáncos megrázta a fejét, és prüszkölt egyet. Kecsesen emelgette a lábait, és Pomelo után lépkedett. Beálltak az indítókapuba. Veterán Baby, aki már korábban megérkezett a lovasával, toporgott, és a fejét kapkodta. Kinyíltak a start kapuk és elindultak. A két kanca rögtön az élre tört, míg a csődör mögöttük galoppozott. Nem volt helye kibújni közöttük, ezért Kathy kiirányította a pálya közepére. A mén száguldani kezdett, de mielőtt ráfordultak volna a túlsó kanyarra, Veterán Baby felzárkózott, és a belső oldalon megelőzte őket. Steve kárörvendően nézett a többiekre, és a kifulladt lovaikra. Fél nyakhosszas előnnyel futott be a célba. Mr. Marte mosollyal az arcán fogadta őket. - Steve megdöntötted a félpálya rekordját! – kiáltotta. A zsoké magabiztosan bólintott, megpaskolta a kancát és Kathy-re szegezve a tekintetét, gúnyolódó hangon mondta: - Hát igen. Mégsem olyan rossz ló ez. - Hát nem. – válaszolt az edző. – Azonnal csutakoljátok le a lovakat! Nem akarom, hogy megfázzanak. És szóljatok a zsoké pajtásaitoknak, hogy még lehet jelentkezni a versenyre! - Kevin-nek szólhatok? – kérdezte Tim. - Tőlem. – nézett semmit mondóan fiára. – Amy már itt van a birtokon és beszéltem vele. Mr. Evely szép összegeket ad a nyerteseknek.

- Tényleg itt van? Majd megyek köszönni neki. - jelentkezett Kathy, és nem is törődött azzal, hogy a tulajdonos fia gúnyt űz belőle. - Kevin-t pedig el tudjuk hozni, mert vasárnap este írt egy e-mailt, hogy Harlowton-ba költözött. És beszélt Mr. Evely-jal, aki szívesen ad itt neki munkát. - Kathy igyekezz. Én is szeretném azt a patakaparót! – nyafogott Tim. - Nyugi túléled! – mosolygott rá a lány és élvezte, hogy a sárga kanca tulajdonosa dühös, amiért nem sikerült felbosszantania. És őt most nagyon nem lehetett jó kedvre bírni. A fiú a sorára várva állt egy kicsit távolabb, és Veterán Baby-t simogatta. Végighúzta a kezét a keskeny orrcsíkon, majd megvárta, amíg kedves batárja a tenyerébe fúj. A kanca a zsokénak dörzsölte nemes fejét, aztán beleprüszkölt a hajába. Steve elmosolyodott, és egy kockacukrot adott neki. Megpaskolta a nyakát, és az ujjaival fésülgette a sörényét. A tegnap esti havas akcióra gondolt és magában nagyot mosolygott, hogy milyen könnyen átverte Edith-et. - Jó kislány vagy. – súgta a ló fülébe. – Én aztán nem edzek ezekkel a szerencsétlenekkel. Elmegyünk a kansas-i edzőhöz. Ő tudja, hogy mi kell neked. És különben sem kell indulnunk a Laguna Kupán. Neked a Kentucky Derbin a helyed. A kanca helyeslően dobálni kezdte a fejét. Nem hiába emlegették, hogy különleges. Már csikó korában is más volt, mint a többiek. Amíg minden lovász elől elmenekült, Steve-nek megengedte, hogy a közelébe menjen. A fiú órákat töltött el a csikóval a legelőn, amíg Moon, a kicsi kanca anyja legelészett. Veterán Baby először a Dazy nevet kapta, s az idők folyamán egyre beljebb jutott hű barátja szívébe. De el nem jött a csikók eladásának ideje. A fiatal telivér elhagyatottan állt egy idegen bokszban, és csak vár, és várt arra, hogy az ember barátja felbukkanjon. Lehajtotta a fejét és napokig nem evett. A lovászok minden gondoskodása és odaadása ellenére nagyon lesoványodott, és esélye sem volt a birtokon maradni. Egy hideg, esős őszi napon egy nagy ló szállító teherautó állt az istálló elé. A csikókat egyenként hordták fel a rámpán, hogy odabent kikössék őket. Dazy következett. Engedelmesen jött ki a bokszából, de még mindig mélabús volt. Odakint az egyik épület mellett Steve jelent meg. A kanca felfigyelt, és nagyot nyerített, ám a fiú nem vette észre. A lovász elindult vele, a nagy csikó azonban megtorpant. Minden izma megfeszült, hogy lent tudjon maradni. Egy gondozó nagyot csapott a hátsójára, és akarata ellenére mégis sikerült felvonszolni. Steve is felfigyelt a rendetlen viselkedésre, és a szitáló esőben hunyorogva meglátta legkedvesebb ló barátját. A kanca keservesen nyerítve próbált ellenállni, de kikötötték. Ő volt az utolsó ló; a teherautó hátulját becsapták. A fiú megdöbbenve bámult az autó után. Már nem érhette utol őket. Dazy eltűnt a szeme elől. Az egyik lovász odajött hozzá. - Minden rendben? – kérdezte. - Nem nincs. – mondta reménytelen hangon. – Hová vitték a lovakat? - Kansas-ba egy edzőhöz. - Oké. Kösz. Steve azonnal apjához sietett. Garret Evely éppen a vemhes kancák főlovászával beszélgetett. Nem nagyon ért rá. A fiú türelmesen várt, és hallgatta a beszélgetést. - Na, baj van? – kérdezte az apja mikor végre ideje maradt. - Igen! Nem is szóltál, hogy Dazy-t is elviszik! - Ó drágám. Hiszen te is láttad, hogy milyen sovány gebe. - De nekem ő akkor is kell! - Ha kell, nyerj meg néhány versenyt, és vásárold vissza! – mondta a birtoktulajdonos, és elindult az ellenkező irányba. Steve dühbe gurult, és még aznap telefonált annak az edzőnek, aki megvette a lovat, és megígértette vele, hogy nem adja el, mert megvenné. A fiú még márciusban elutazott, hogy versenyeken induljon, itt-ott az ország különböző pontjain. Fél év múlva megszerezte a kellő pénzt. Hazaköltözött, két új baráttal. Joe és Tim is vele jött. Kathy csak egy év múlva érkezett meg, de ez most mindegy. Tim-mel eljött Mr. Marte, az apja, és ott maradt, hogy eddze a lovakat. Steve Kansas-ba utazott. Félve lépett be az edzőlovarda kapuján. Nagyot nyelt, és elindult a karámok felé. Végignézte a lovakat, de Dazy nem volt közöttük. Meglátott egy lovászt. - Jó napot. – köszöntötte. – Nem tudja véletlenül, hogy merre találom a főnökét? - Jó napot. – mondta. – Igen. Láttam az egyik nagy legelőn. Éppen kiválasztaná a vásárra vihető példányokat. - Oké. Köszönöm. – sietett el a fiú. Az egyéves kancák között csakugyan ott bóklászott két ember. – Elnézést! – kiáltott Steve.

- Gyere be! – integetett az egyik férfi. A zsoké hangosan dobogó szívvel lépett be a karámba. Végigsétált a kancák között, amíg odaért a főnökhöz. - Jó napot. – köszönt. – Én vagyok Steve Evely, aki nyár elején lefoglalt egy kancát. Ugye még nem adta el? A két férfi értetlen arccal nézett a fiúra, aki már-már kétségbe esett. Valaki megérintette a vállát. A fiú megfordult és meglátta azt, akiért szenvedett, akiért annyit dolgozott, aki a legfontosabb volt neki: Dazy-t! Teljesen meghatódva ölelte át a kedves barát nyakát. Ezer és ezer puszit nyomott a pofijára miközben kivezették a karámból. Kivezették? Jött az magától is. Rá sem lehetett ismerni. A sovány csikó, életerős kanca lett. Olyan boldog és sugárzó volt, mint még soha. A távol töltött időben új nevet kapott, ami jobban illett egy angol telivér versenylóhoz: a Veterán Baby-t. Steve autóval jött, és egy egyszemélyes trélerrel. Felvezette a rámpán Dazy-t, aztán bezárta mögötte az ajtót. Megadta az árát, majd autóba ült és elhúzott. Ez két évvel azelőtt volt. Hiába múlt az idő ez a csodás kanca nem felejtette el, hogy ki pátyolgatta miután elválasztották az anyjától. Örökké a szívébe zárta gazdáját. Moon az idők folyamán öregedett. Amikor Veterán Baby-t a szomszédos karámba csapták ki legelni, az egyéves kanca őrülten nyerítve rontott a kerítésnek. Az öreg ló hamar felismerte legszebb csikóját. Boldogan üdvözölték egymást. …Ezért tartották annyira különlegesnek. Steve megpaskolta a lapockáját, és beálltak az egyik korláthoz. Csutakolni kezdte. Kathy már végzett és egy törölközővel dörzsölte Tűztáncost. A csődör a földet kaparta. Szeretett volna meghemperegni a homokban, amit persze a lány nem engedett meg. Pomelo már teljesen készen volt, már csak arra várt, hogy Kathy is jöjjön. Tim unalmában a kancának dőlt. Kinézett az ablakon. Odakint újra havazni kezdett. Még sötét volt, de a lámpák fénye bevilágította a kis ösvényt. Mire mindenki elkészült, újra hófúvás lett. Edith, Kathy hívása után – amiben elmondta, hogy a kirándulás le lett fújva – egész délelőtt olvasott. Unta a havazást. Szívesen kiment volna a hóban ugrálni, vagy néhány lovat lecsutakolni. De erre nem volt lehetőség. És rettegett a gondolattól, hogy összefut Steve-vel. Copfba kötötte a haját, és elfoglalta a helyét az íróasztalnál. Kézbe vette az egyik könyvét és fojtatta az olvasást. Lassan telt el a délelőtt. Tim érkezett a Coppel lakáshoz. Türelmetlenül toporgott a hóviharban. Odabent egy forró tea mellett elmesélte a legújabb fejleményeket, és elkérte Edith-et, hogy elmehessen vele és Kathy-vel Harlowton-ba lovat venni. Elmesélte, hogy Kathy-re bízták a ló kiválasztását, és szeretné, ha Edith dolgozna a lóval, akin más amúgy sem érne rá lovagolni. Mrs. Coppel kissé megdöbbent, de aztán a két fiatal elmagyarázta, hogy milyen munkát vállalna a lány, és hogy nem veszélytelen, de meg sem közelíti azt a veszélyzónát, amiben a versenyen induló zsokék mozognak. Így a végére a nő még örült is, hogy a lánya újra lovagol. Tim megitta a finom teát, aztán indulni is akart. Mrs. Coppel azonnal kapcsolt. - Ó ne menj még! – marasztalta. – Szerintem igazán megihatnál még egy pohár teát. - Köszönöm, de nem érek rá. Pedig szívesen maradnék. – mentegette magát a fiú. – Apámnak kell segítenem a csikók között. Van munka elég. - Segíthetek? – kérdezte Edith. – Most úgyis unatkoznék. Semmi dolgom nincs idebent. - Tőlem eljöhetsz! – egyezett bele a fiú. - Anya mehetek? - Menj, csak vegyél valami más ruhát fel, mert ezt nem a havas, lovas élmények átélésére szántam! - Rendben. – vigyorgott a lány, és felrohant a szobájába. Odakint még mindig nagyon fújt a szél és havazott. Az istállók előtti fenyőfák ijesztően hajladoztak. A szél teljesen átjárta az épületek közötti réseket. Az éjjeli savas eső a macskakövekre fagyott, és szörnyen csúszott. A két fiatal a csikók istállója felé bukdácsoltak, miközben arról beszélgettek, hogy kinek milyen az álomlova. Tim bevallotta, hogy nem Pomelo az a ló, aki az igazán legjobb barátja. - Régebben Kentucky-ban voltam lovászsegéd. Ott volt egy kanca, aki nagyon ragaszkodott hozzám. Versenyek előtt mindig én masszíroztam a lábát, és a versenyek után én csutakoltam, vagy én vezettem vissza a bokszba. Nagyon szerettem. A neve Éjjeli Gyorsaság volt. Egy csodálatos étcsokoládé színű paci, akinek egy kicsi csillag volt a homlokán. A többi lovász csak Csokinak becézte. Aztán bejutott a Kentucky Derbire. A verseny előtt nagyon nyugtalan volt. Toporgott, és prüszkölt. Nem tetszett neki valami. A pálya felénél jártak és őrületes tempóba váltott. Mindenkit megelőztek, de az utolsó métereken megbotlott, és összeesett, rá a zsokéjára.

Mindenki megdöbbent. Én és a főlovász gyorsan lóra ültünk, és kilovagoltunk a célegyeneshez. Csoki ott feküdt, és mindenkire vicsorgott. Soha nem láttam ilyennek egyszerűen megőrült. Megvizsgáltuk és megállapították, hogy eltört a lába. Azt hittem meghalok. – mondta. – Halottam a mentőautó szirénáját, ahogy elhúz mellettünk. Nem tudtam mit tegyek. Ott ültem a pályán, és öleltem a paci fejét. Gondolkodtam, és néztem a fején a csillagot. Megérkezett az állatorvos a tulajdonossal. A doki azt mondta a tulajnak, hogy vagy elaltatják, vagy egy nyugdíjas-ló birtokra küldi ahol az életét sántán éli le. Hát… a tulajdonos az elaltatás mellett döntött. Ott a pályán halt meg a kezeim között. Neked volt már ilyen kedvenced? - Hát… volt egy kanca, de róla nem nagyon beszélek. - Milyen fajta volt? - Musztáng. - Hm. Hát itt volnánk. – tessékelte be Tim az istállóba. – Amúgy pénteken mentünk volna a lóért, de holnapra kaptunk időpontot. - Értem. - Á Tim! – kiáltott Mr. Marte. – Látom hoztál egy kis segítséget. Ami elkel. Visszatérőt, és Villámot kéne futószáron megdolgoztatni. Kantározzátok fel őket, és menjetek át a kiscsarnokba. Tim kérlek, figyelj oda Villámra, mert nagyon ideges. - Rendben. – mondta a fiú, és levette Visszatérő kantáját. – Hozod? - Persze. Csak kantározzam fel, vagy kell még valamit? - Először inkább a kötőféket rakd rá, aztán kösd ki egy rúdhoz, és csutakold le. - Oké. Kötőfék hol van? - Ott a boksz ajtaján, a pöckön lóg. Edith mosolyogva levette a textilből készült szerszámot, és benyitott a bokszba. Odament a kedves sárga csikóhoz, és megsimogatta bársonyos szőrét. A csődör már alig várta az edzést, és önkéntesen odanyújtotta a fejét, hogy felszerszámozzák. Már a nagy ovális pályán is futott, de néha elkel egy kis pihenés, és erre tökéletes a futószár. Engedelmesen megállt a korlátnál amíg Edith csutakolta. - Hol a kiscsarnok? Készen vagy? – nézett be Villám bokszába a lány. - Aha. Mindjárt indulunk, csak még hoznám a nyerget és a futószárakat. – válaszolt Tim, és arrébb tolta a kancacsikót, aki mozdulni sem akart. – Megfogod a kötőféket? - Persze. Tim berohant a szertárba. Lekapott két könnyű versenynyerget, megfogott két futószárat és visszafutott. - Na. –kezdte. - Most rárakom a kis kancára ezt a nyerget, te fogd a kantárszárat továbbra is. Ne ijedj meg, ha ficánkolni kezd vagy felágaskodik. – ráügyeskedte a nyerget a csikó hátára, és becsatolta a hevedereket. Villám arrébb oldalgott, magával rántva Edith-et. – Fogd erősebben. Hogy leszel jó munkalovas, ha már egy ilyen fiatal csikó is arrébb ránt? - Jó. Majd legközelebb. - Most kikötheted, és jöjjön Visszatérő. Mr. Evely nagy reményeket fűzött hozzá. Az a baj hogy csak egy trénerünk van. És apa nem tud mindenhol ott lenni, mert egyszerűen leköti minden, tehát a csikók futószárazására abszolút nincs ideje. - És ezért csinálod te? - Nem csak én. Kathy is meg a csikók lovásza is besegít néha. Pofonegyszerű feladat. Hetente egyszer már így is futtatunk velük egy-két kört a nagy pályán. De azt még egyelőre csak idősebb lovak felügyelete mellett csinálhatják. - Máris? Kicsit fiatalok. - Ilyen korukban kell elkezdeni az edzést. Tavasszal már versenyeznek is! - Nem semmi. - Villám kissé idegesebb, nem szereti nagyon a nyerget, de hát e nélkül nem lehet rajta lovagolni. Megpróbálod felnyergelni Visszatérőt? Ő sokkal nyugodtabb. - Persze. Köszi. - Nincs mit. – mondta a fiú és mosolyogva megfogta a csikó kantárszárát. A fiatal lány elhelyezte a nyeregalátétet, és ráemelte a nyerget. Visszatérő békésen állt és nézett ki a fejéből. Edith becsatolta a hevedert és meghúzta jó méretre.

- Hű. Tényleg nyugis ló. - Ő a kedvencem. Általában én lovagolom, de a versenyeken biztos nem én leszek a zsoké. - Miért? - Mr. Evely szeszélyes. Nem nagyon csíp engem, mert a tréner fia vagyok, és esetleg elnyomom a fiát. - De Steve most nem is lovagol olyan lovat, ami az apjáé nem? Kathy ezt mondta. - Hát erről nem tudok semmit sem mondani. Mintha meséltél volna olyat, hogy volt már dolgod lovakkal, akik galoppoztak. - A nagymamám vadlovakkal foglalkozik, és gyakran a frissen betört, betanított lovakkal rendezett versenyt. Egy totál béna lovon én is indulhattam. Természetesen az utolsók lettünk, de ott szereztem néhány tapasztalatot a galoppal kapcsolatban. Ugyanúgy ültünk, ahogy ezeken a hivatalos versenyeken, vagy edzéseken, és ugyanazokat a szabályokat alkalmaztuk. Nem volt nagy nézettsége, de a pacik tulajdonosai és persze mi is jól szórakoztunk. - Nem semmi. Megyünk? – kérdezte a fiú. Edith bólintott és kivezette a csődör csikót. Kint már nem hullott annyira a hó, de a szél még mindig fújt. Visszatérő megtorpant, körülnézett és prüszkölni kezdett. Tim is odaért és egy határozott mozdulattal rácsapott a csikó hátsójára, aki azonnal elindult Edith után. - Mennyi ideig tart egy edzés? – kérdezte a lány, és szorosabbra húzta magán a kabátot. - Hát, másfél órán keresztül. Miért kérdezed? Dolgod van? - Nincs. Csak érdeklődtem. - Dolgoztattál már futószáron? - Rengeteget. – mondta a lány. Megálltak elengedni két bértartásos lovat vezető lovászt, aztán indultak tovább. A téren Mr. Evely háza felé vették az irányt. - Abba a kis fedett narancssárga csarnokba kell menni? - Bizony. Ott maximum négy lovat lehet futtatni. És most csak három lesz. Mert van egy vendég, és mi a csikókkal. - Rendben. Volt már a héten edzése ezeknek a lovaknak? - Volt. De van még két telivér. Őket majd pénteken dolgoztatjuk meg. Oda bent egy nagy tágas tér fogadta a két fiatalt. Egy ismeretlen lány a pálya közepén, futószáron oktatott egy kis lovast, aki kb. nyolc éves lehetett. A deres ló unottan emelgette lábait és íves köröket írt a térre. Az oktató odaköszönt az érkezőknek. - Szia! – mondta meglepetten Tim. - Nem semmi, hogy előbb jöttél! - Hát hallottam, hogy el kell a segítség, és hogy jól fizetnek! – mosolygott a világos barna hajú lány. – És látom, te sem ülsz ölbe tett kézzel. - Egy zsoké soha! – nevetett a fiú. – Edith, ez itt Amy, Santa Anita-ból. – mutatta be őket. – És Amy, ő itt Edith az állatorvos lánya, hamarosan munkába áll Shelli-vel! - Tényleg? – ámuldozott. – Hány éves vagy? - Tizenhat. – vezette a pálya bejáratához Visszatérőt a tinédzser. - Nem lehet elég korán kezdeni! – nevetett. – Én tavaly kaptam engedélyt! Te mikorra tervezel? - Hát. Egyelőre erről még nem beszéltünk. - Mindenesetre sok sikert! Én indulok a Laguna Kupán. – mosolygott. – Szerintem érdemes lenne beszélned valakivel! Ilyenen részt venni, jobb, mint egyszerűen edzegetni a fedett pályán. - Biztosan! – Edith bevezette a csődörcsikót. – Tim, kezdhetem? - Természetes. – bólintott a fiú, és ügetésbe ugratta a makacs kancát. Edith elindította a csikót, miközben egyfolytában a deres csődört figyelte. Amy óvatosan használta az ostort, és néha csapott oda, ha a ló lustulni kezdett. Közben állandóan magyarázott a kislánynak, aki megszeppenve kapaszkodott a nyeregkápába.

4. fejezet A második „pofon”

Kathy szenvedve emelte föl a zabos vödröt, és beöntötte Pomelo etetőjébe. A kanca lelkesen nekilátott a vacsorának. Odakint már sötét volt. Munkájukat elvégzett lovászok mentek el a versenyistálló előtti ösvényen. Steve éppen bevezette Veterán Baby-t. Levette a kantárt, rárakta a kötőféket és lecsutakolta. Kedvesen megpaskolta és bevezette a bokszába. Behajtotta az ajtót, és elrohant fásliért. Visszatérve a bokszba leült a kanca lába mellé és masszírozni kezdte. Miután mind a négy lábával végzett, befáslizta őket, aztán felállt. Kathy éppen akkor öntötte be az etetőbe a zabot. - Hűha. – mondta meglepetten a kanca lábait látva. – Gondolom mentek valahova. Nem szoktad befáslizni sűrűn. - Edzőhöz megyek vele. Külön edzésekre. – válaszolt a fiú röviden. - Ja. Értem. Szép lett. - Mi van? Mit akarsz ezzel elérni? – kérdezte. – Még mindig dühös vagyok rád! Hagyj békén és foglalkozz a saját dolgoddal! Neked is van elég! Kathy megszeppenve állt arrébb és Steve után nézett. Igazán nem akart rosszat, csak a helyzetét próbálta menteni. A fiú azért volt mérges a zsoké lányra, mert Mr. Evely rábízta a lóvásárt. Neki bezzeg soha nem adott semmilyen esélyt. Kathy fojtatta a munkát. Megetette az összes lovat, aztán kivezette Tűztáncost, hogy lecsutakolja az hétórai edzésre. A csődör nyugodtan állt, eszébe sem jutott a csintalankodás. Egy kis lucernaszénát ropogtatott. Álmosan pislogott a lovasára, aki meg-megpaskolta a marját, és gondosan felszerszámozta. Edith és Tim lépett be az istállóba nevetgélve. Kathy mosolyogva nézett rájuk. - Már éppen ideje volt, hogy betoppanjatok. – mondta szemre hányóan. – Edith gyere. Mr. Marte tárt karokkal vár! - Hová? – kérdezte a lány meglepetten. – Ja, persze. - Shelli a bokszában van, szerszámozd fel és indulás! - Elmagyarázzam, hogy mit kell csinálnod? – kérdezte a fiú. - Kérlek. - A lényeg az, hogy azonnal előre törj, és ne hagyd magatokat megelőzni. A mögötted jövő két ló majd észreveszi, hogy versenyben vannak. A lényeg az, hogy az utolsó pár száz méteren, mi utolérünk téged, akkor neked meg kell nézned, hogy a pálya külső korlátjánál van-e hely. Természetesen mindig van, mert senki nem akarja a hosszabb utat választani. Akkor kiirányítod a lovat, amin ülsz, és lelassítasz, hogy a többiek elmehessenek. – mondta a fiú, miközben kivezette és kikötötte Pomelo-t. - Hát. – gondolkozott kefélés közben a lány. – Jó móka lesz. - Neked esetleg. Mi versenyekre edzünk! – paskolta meg Pomelo-t a zsoké, és rátette a nyerget. – Igyekezz! Edith felhúzta a kancára a kantárt, aztán megigazította a sörényét. Leellenőrizte a hevedert, és a kengyeleket, aztán a boka és ínvédőket is. - Milli gyakran használja ezt a lovat? – kérdezte Edith. - Nem. – válaszolt rá Kathy. – Mostanában soha. Ha bejön dolgozni, akkor is csak arrébb tesz valamit, kipucol néhány bokszot és hazamegy. Mostanában nagyon munkakerülő. - Azt beszélik, hogy szörnyen összeveszett Jame-vel. Persze öreg barátunk mindent tagad. – mosolygott Tim, és meghúzta a hevedert. Visszament a nyergesbe, majd kezében két kantárral újra megjelent. – Edith? Nálad van már kantár? - Van! - Akkor tedd már le ezt valahova. – A lány elkapta a felé dobott lószerszámot és felakasztotta egy pöcökre. A művelet végén megpaskolta Shelli fehér nyakát, és maga után vezette. Kathy készségesen segített neki, és kezével bakot tartott, hogy be tudjon ülni a nyeregbe. - Elindulok! – mondta a zsokéknak, és elindította roppant kezes barátját. Tim az ajtóhoz ment és kinyitotta a lovas előtt. - Hajrá! – lelkesítette a lányt. – Tudod! Végig a csikók istállójáig, majd befordulsz a téren a nagy fenyő mellett! - Jézusom! – hüledezett a zsoké lány. – A tér széle tele van ültetve hatalmas ezüstfenyőkkel! Edith! Ki van írva az egyik fa törzsére csavarozott táblára, hogy fedeles pálya! Nehogy másfelé menj! - Igyekszem! – mosolygott a lány, és tovább indította a kancát. Csöndesen léptettek végig a macskaköves úton. A lovászok éppen abban az időben szellőztettek, így hát minden istálló ajtaja nyitva volt. Mikor kiért a térre, egy kis csoportra lett figyelmes, akik éppen nagyban nevetgéltek. „Ajjaj! Mellettük kell elmennem! Már

csak ez hiányzott!” - rágódott. Feltűnéstelenül próbált elügetni a lovászok mellett, akik nem is törődtek nagyon vele. Egy mondatot sajnos meghallott. - Steve azt mondta, hogy bármivel is próbálkoznak Kathy-ék, ő így is, úgy is jobb lesz náluk. Most fogja elvinni Veterán Baby-t egy masszázsos kezelésre, egy táborba, ahol nem igen csinálnak mást a pihenésen kívül. Edith mély lélegzetet vett, és befordult a fedeles pálya felé. A hó finoman szállingózott. A fenyők sötét árnyékokként meredeztek az út mellett. Egy másik ló közeledett hátulról. A lovas lehúzódott, hogy a lovas előzni tudjon. Erre azonban semmi szükség nem volt. A száguldozó ló lelassított a szürke kanca mellett, és a nyeregben ülő fiú odaszólt neki. - Ejnye! Edith! – gúnyolódott. A lánynak azonnal leesett, hogy ki kezdi piszkálni. – Itt egyedül? A sötétben? Ezen a gebén? És mi van, ha egy puma megtámad? - Steve! Felvilágosítalak, hogy Shelli nem gebe, továbbá jobban teszed, ha békén hagysz! - Tényleg? – kérdezte szomorkás hangon, majd felnevetett. – És ki fog megvédeni? Majd bőgsz, mint legutóbb. - Egy, mitől kéne megvédeni? Kettő, múltkor nem bőgtem! - Ja, nem bőgtél? Akkor rendben. – kaján vigyorral bámult előre. – És nem tudod, hogy mitől kell félni? - Ha tőled kéne, állok elébe, mert nem vagyok egy betoji kis gyerek, aki minden útjába álló, nagyképű, baromtól elkezd sírni. Ha nem világos, jobban is el tudom magyarázni! – közölte a munkalovas teljes nyugalmat tettetve, miközben majd kiugrott a szíve. A mondandója után újra ügetésbe ugratta a lovat, aki már nagyon nem bírta a másik jelenlétét, és könnyedén lehagyta, Steve átmeneti lovát, az fiatal Monszunt. A csődör, jelzés nélkül is a siető páros után nyargalt. Edith halálra ijedt, amikor meghallotta, hogy a fiú nem tágít. Vágtára kapcsoltak. „ Na ha ez utolér, nekem annyi!” - gondolta és rimánkodva figyelte, hogy mikor tűnik fel a pálya nagy lámpája. Steve már mellette száguldott, és pálcájával, próbálta arcba csapni a lányt, aki megelégelte a dolgot. Reménykedett, hogy Kathy és Tim beéri őket, de ez teljességgel lehetetlen volt. Hátra nézett. Abban a pillanatban, a vetélytárs pálcája úgy arcba csapta, hogy pár percig azt se tudta hol van, és a lába szinte kiesett a kengyelből. Mikor újra visszatápászkodott, a legváratlanabb percben visszacsapta. Steve nem hatódott meg a dolgon. Közelebb húzódott a lóval, és megragadta Edith karját. Nagyot rántott, rajta és ha a lány nem kapaszkodik lova sörényébe, hatalmasat esik hátra. A fiú megnyertnek vélte a csatát. Ám tévedett. A lovas minden lelki erejét összeszedve egy szempillantás alatt kiragadta a zsoké kezében lazán lógó szárat, és jól megrázta. Monszun megtorpant és földbe gyökerezett a lába. A lány így megmenekült. - Baj van? – kérdezte Mr. Marte a fedett pályánál, mert szörnyen el volt sápadva. - Nem, nincs semmi. Csak fáradt vagyok. - Persze. Menj és ügessetek Shelli-vel. Bár… látom idáig ügettetek. - Igen. – lódított a lány. – Gondoltam bemelegítünk még kint. - Akkor menj és várjátok meg a többieket a rajtvonal előtt. Most nem lesz indítókapu. - Rendben. – nézett el a korlátok közé. Kathy és Tim is hamarosan megérkeztek, de nekik még kellett egy kis idő, melegítésre. Közben a zsoké lány észrevette, hogy a barátnője szokatlanul szótlan. És sápadtabb, mint eddig volt. - Edith? Találkoztunk út közben Steve-vel. Van valami köze ahhoz, hogy te most nem érzed jól magad? – kérdezte óvatosan. A lány ránézett és nagyot sóhajtott: - Van… ki akart lökni a nyeregből. Legalább is azt hiszem. – megérintette az arcán lévő csíkot, amit a fiú pálcája hagyott ott. – Megütött. A két barátnő most együtt értetlenkedett. Miért bántja a tulajdonos fia, ha nem is akar zsoké, vagy tanonc lenni? Talán Steve megérezte, vagy megtudta, hogy Mr. Marte mennyire csodálja a fiatal lány képességeit? Vagy csak egyszerűen meg akar előzni minden felkérést, amit az apja intézett később a lányhoz? Nem tudjuk. Minden esetre, az világos, hogy piszkosul féltékeny volt, és nem akarta, hogy újabb vetélytárssal kerüljön szembe a birtokon. - Készen álltok? – kérdezte az edző. - Igen. – válaszolta a fiú. Edith ledobta a korlátra a kabátját, majd egy vonalba állt a többiekkel. A rajt után azonnal az élre törtek, de Shelli túlfáradt volt és sokkal hamarabb le kellett állnia, mint eredetileg kellett volna. Ennek ellenére a két edző ló jó időt futott, és Pomelo egy rövid nyakhosszal verte meg Tűztáncost. A tréner kissé meglepődött, hogy a

szürke kanca ennyire nem volt formában, de a lovasa arra hivatkozva, hogy túl erősen kezdtek, megmenekült a komolyabb magyarázkodások elől. Nem akarta, hogy legközelebb azért bántsák, mert árulkodik. - Miért nem mondtad el Mr. Marte-nak az igazat? – kérdezte Kathy mikor már visszafelé ügettek a birtokra. - Egyszer már volt egy hasonló esetem. Valaki bántott a régi középiskolámban, és egyszer lelökött a lépcsőn. Megfenyegetett, hogy ha bárkink beszélek róla, komolyabb bajom is eshet. És csöndben maradtam, attól kezdve pedig többet hozzám sem nyúlt. - És szerinted ez elég lesz Steve-vel szemben? Ő nem hatódik meg azon, hogy nem árulod be! Tűrni fogod, hogy tovább bánt? – vallatta tovább. – Ő kegyetlen és szívtelen! Ha legközelebb is lesz, ilyen azonnal szólj, és mi kiállunk melletted. - Mi történt? – kapcsolódott be Tim. A zsoké lány elmondta neki. Közben Edith elgondolkozott azon, amit a barátnője mondott. Komolyan? A fiú ilyen alattomos és kitartó lenne? És ha nem is figyel rá, és levegőnek nézi? Akkor is bántani fogja? Mi lenne a legjobb megoldás? Nem akarja abbahagyni a lovaglást, mert a lóverseny egyre jobban vonzotta. De valami megoldás mindenre van. Akár most, akár később, biztosan megoldódik a dolog. - Mi lenne, ha beszélnék vele? – kérdezte hirtelen a többiektől. - Kivel? – nézett rá döbbenten Kathy. - Vajon? Megkérdeztem, hogy mi baja van velem. És biztos elmondja. - Ja. Meg még ki tudja mit művel veled. Őrültség! Meg ne próbáld! Eddig, aki beszélni próbált vele, az mind megjárta. - Igen. Kérlek, ha nyugodtan akarsz aludni és nem akarod, hogy a fenyegetése kísértsen álmodban akkor légy szíves hagyd békén. – ajánlotta neki Tim. - Nem lesz semmi baj. Engem különben is jobban idegesít, ha nem próbálom meg. - Figyelj! – mondta most már dühösen a barátnője. – Tőlem ritkán hallasz ilyet, de most megígérem, hogy még tőlem is kapsz egyet-kettőt, hogyha szóba állsz vele. Engedd, hogy idegesítsen és fel se vedd. Én is ezzel éltem túl eddig. - Téged is bánt? - Nem, úgy ahogy téged, hanem lelkileg támad. Pedig nincs oka rá. - Á! – mondta Tim. – Nem te voltál az a lány véletlenül, aki azt mondta neki, hogy kopjon le és keressen egy hozzáillő plázacicát? Edith elvigyorodott. „Na, szóval ezért utálják annyira egymást!”. Kathy megsemmisítő pillantást vetett az öccseként kezelt srácra. - Ezt most miért kellett Edith orrára kötni? - Felejtsük el. Érthető, hogy miért tetted. – mondta nekik a tinédzser. – Megfogadom, amit mondtatok. Itt hagyhatom Shelli-t, hogy ti elintézzétek? Most inkább gyorsan bemegyek, mert nem akarok újra olyan élményt, amit tegnap este átéltünk. – mosolygott a zsoké lányra. - Persze. Menj csak. Holnap találkozunk. Reggel hatkor legyél itt kint az istállónál. - Rendben. Sziasztok. – Edith leszállt a lóról, mert már a versenylovak istállója előtt jártak és átadta a kantárszárat Tim-nek. Aki aggódva nézett utána. Magában ő is azt kérdezte, hogy vajon mit kell még átélnie szegénynek. A lány tehát elindult hazafelé. Tudta, hogy része lesz egy kis beszélgetésben otthon, mert azért az édesanyja nagyon féltette. Azt nem tudta, hogy az apja miként fog reagálni, de reménykedett benne, hogy jól. Amikor kikerült a lámpák fényéből kis szorongás fogta el. Mögötte megroppant a hó. Steve volt az, már megint. Dühösen kocogott felé, aztán bosszús tekintettel ránézett. - Elmondtad nekik? Hm? Beszéltél velük? – kérdezte ingerülten. Amikor látta, hogy a világ minden kincséért sem kap választ, még dühösebb lett. – Most ezt miért kellett? Amúgy sem érsz el vele semmit! Apa nem hisz nektek. Válaszolnál? – ragadta meg a karját. - Jó, jó! Elmondtam! Rosszul esett és nem bírtam magamban tartani! Akkora bűn? - Mr. Marte tud róla? - Még nem. – villant egyet haragosan a lány szeme. A hangjában ott volt az elszántság. - Tényleg? – vigyorgott a zsoké, és kicsavarta a tehetetlen fiatal kezét, aki a fájdalomtól a földre rogyott, a fiú lábai elé. – Jegyezd meg, hogy neked itt van a helyed! – mutatott maga elé a földre. – Előttem térdelve! Itt én

döntöm el, hogy ki mit csinál, és én vágok vissza, ha valaki engedetlen! Ezt a hangnemet pedig nem szeretem. Főleg egy pisis panellakásban felnőtt kölyöktől nem! Ez után hátat fordított és elment. Edith utána nézett. - Kíváncsi vagyok melyikünk nevet a végén!

5. fejezet Exo és Kevin Másnap Kathy reggel háromnegyed hatkor ébredt fel, és telepakolt egy utazózsákot, a holmijaival. Gondosan berakta a lovagló ruháit, a kobakját, a csizmáját, és a kesztyűit. Gondolta, hogy ki kell majd próbálniuk a lovakat, hogy megtalálják azt az igazit. Pakolt gyógyszereket is. Fejfájás ellen, és hányinger ellen is. Behúzta a cipzárt, és a konyha asztalra dobta a zsákot. Gyorsan elkészítette a teáját, és befalt egy mézes kenyeret. Az órára nézett, és gyorsan a telefonhoz nyúlt. Tárcsázta a számot, és várt. - Háló? – kérdezett bele a telefonba egy álmos hang. - Szia, Edith. Kathy vagyok. – köszönt vissza a zsoké. – Mi volt tegnap este? Láttam, hogy Steve a házatok felől jön vissza. - Jaj! Majd elmondom, ha hármasban maradunk. – nyögött. – Egyébként olyan rosszul aludtam, mint még soha. - Miatta? - Részben! Meg a rémálmaim miatt. - Hm. Összepakoltál már? - Igen. Már hajnali háromkor. - Hozol magaddal gyógyszert? - Igen. És mivel utazunk? - Mr. Marte nagy terepjárójával. Azért, mert a ló szállítót is vinni kell, és nem egy lovat hozunk, tehát a nagy utánfutóst kell hozni. Ami azt illeti egy olyan Mercedes, ami nekünk van, nem bírná elhúzni. De nem is arra vettük. Hazafelé pedig elhozzuk Kevin-t. - Tudom. Velünk fog lakni. Tiszta kegyetlenség anyáéktól, hogy idehoznak, és rögtön az első héten egy vadidegennel kell megosztanunk a házat! - Á! Kevin jó fej! Hidd, el a második napon már úgy fogod érezni, mintha évek óta ismernéd! - Oké. Leteszem a telefont, mert fáj a fejem. Majd elmesélem az autóban hogy este mi idegesített fel nagyon. Szia. - Szia. Kathy nagyon vigyorgott, és letette a telefont. Kinézett az ablakon. Sötét volt, és lágyan hullott a hó. A versenylovarda felől fény látszott. Mivel a fenyők eltakarták az említett épületet, a lány nem látta mi folyik ott. Csendesen kinyitotta az ablakot, és beleszagolt a friss levegőbe. Autó zaját hallotta, ami számára túlságosan hívogató volt. Visszazárta, és magára húzott egy kabátot. Gyorsan lerobogott a második emeletről, és bekopogott Tim-hez. - Öcsi? Készülsz? – kérdezte. - Igen. – hallott egy tompa hangot. Aztán kinyílt az ajtó. – Mi van? Menj vissza, mert megfázol! - Esemény van odakint, azt megyek megnézni. Nem jössz? - Nem. Bocsi. Nem akarok valami szörnyű dologba belekeveredni. Szia. – köszönt el és becsukta az ajtót. - Hát, ez kedves volt! – mondta szemrehányóan, és lerohant a földszintre. Onnan már csak pár lépés volt. Kinyitotta a hatalmas üvegajtót és újra rohant a versenyistállóig. Kifulladva érkezett meg. Éppen akkor tolatott egy kis ló szállító. Oldalára hatalmas betűkkel ’Veterán Baby’ volt írva. Kathy grimaszt vágott, a sofőrre és odaballagott Mr. Marte-hoz. - Szia Kathy. – köszöntötte. – Téged is kiugrasztott az ágyból ez az összevisszaság? - Igen. Viszik Baby-t? – (a birtokon így becézték Veterán Baby-t)

- Igen! Nem is akárhova! – mosolygott az edző. – Steve talált egy edzőtábort. Állítólag nagyon kemény. - Szóval nem itt készül fel a versenyszezonra. - Nem. Mr. Evely pedig tépi a haját, hogy ő nem tud lovat indítani a Hármas Koronán. - Na, igen. - Mindegy. Mentek? - Persze! – mosolygott a zsoké. – Mindenképpen. Szeretnénk holnap reggel egy gyönyörű csődörrel visszatérni. - Ne mond, hogy Mr. Evely még azt is megmondta, hogy ne kanca legyen! - De. – forgatta meg a szemeit. – Nagyon nem bízik a kancákban. - Tudom. Van egy három éves kancacsikónk, deres, és Mr. Evely nem hajlandó edzésre fogni, mert szerinte úgyis egy lekvár. - Dicséretes. Nem is tudom, hogy miért… Nem folytathatta a mondatot, mert Steve megérkezett és szúrós tekintettel, köszönés nélkül elment mellettük. - Valaki rosszul ébredt? – kérdezte a lány halkan. - Vagy rosszul feküdt… az apja szerint gyakran nem kerül haza kilencig. Tegnap például tartott a felügyeletem mellet egy külön edzést, és utána elrendezte a lovát. Aztán haza kellett volna mennie, de a ti edzésetek alatt és utána nem volt sehol. Valószínűleg a birtokon csatangolt. Kathy összevont szemöldökkel hallgatta. - Marhajó. - Tessék? - Semmi. Megyek, mert még nem vagyok teljesen készen. Edith hamarosan idejön és előkészít néhány bála szénát és még azt, ami kell. - Persze. Addig itt maradok. Szia! - Viszont látásra. Steve kinézett az istállóból, és dühös pillantást vetett a távozó lányra. Visszasétált a sárga kancához, és nagy puszit adott neki. Megsimogatta a selymes orrát és ránézett az egyik lovászra. Megdörzsölte az arcán pirosló sebet, amit múlt este Edith vágott rá a lovaglópálcájával. Otthagyta a kikötött lovat, és visszament a ló szállítóhoz. - Mikor tudunk indulni? – kérdezte a sofőrt. - Pár perc. – közölte röviden a srác. – Segítesz beszalmázni? - Persze. – mondta a fiú, és elment egy szénabáláért. Később, beállította a szállító egyik sarkába és a vizet is ellenőrizte. - Mike! – kiáltott a sofőrnek. - Tessék? – nézett be a szállító térbe a fiú. – Baj van? - Aha. Ellenőriznéd a lámpákat? Itt nem világít semmi. - Persze. Áramtalanítottam az egészet. – mosolygott. - Siess. –utasította. Pár perc múlva, felkapcsoltak a lámpák és az önitató is működni kezdett. – Oké! Steve kirohant és elkötötte Veterán Baby-t a rúdtól. Felvezette a rámpán és kikötötte a ló szállítóban. Megpaskolta a nyakát és elővette a fáslikat. Körbetekerte a lábait és visszament a bokszba. Kihozta a keféket. Alaposan lecsutakolta, és egy flanel kendővel végigtörölgette a kanca szőrét. Hátra lépett, és megcsodálta a csodálatos lovat. Veterán Baby köszönet képen, beledörzsölte a fejét Steve-be. - Hé! Kislány! – nevetett. – Ez fáj! – megpaskolta és kiment az istálló elé. Megtorpant, amikor meglátta Edithet, aki Mr. Marte-tal beszélt és a kezét a fájós vállára tette, úgy magyarázott a trénernek. - Hát… - gondolkozott az edző. – Fogalmam sincs. Szólj Steve-nek, hogy dobáljon le neked néhány bálával. - Oké. – fordult meg a lány megszeppenve. – Steve! - Tessék? – kérdezte. - Mr. Marte kéri, hogy… - Hallottam. Gyere be. – mondta mogorván és előre ment az istállóba. Mr. Marte meglepetten nézett utána. Edith egymás mellé pakolta a kocka alakba összekötött szénát, aztán egy kurta köszönömmel elfordult a fiútól. Steve csak úgy fürdött a megelégedésben, hogy így láthatja a kezdő munkalovast. - Edith… - szólította meg. – Remélem nem bántottalak meg semmivel.

- Dehogy is. – válaszolt a lány, mert észrevette, hogy Jame, az egyik lovász ott sétálgat Fekete Gyémánt boksza előtt. - Pedig elég lekezelő vagy ma velem. – folytatta a heccelést. A fiatal lány abbahagyta a munkát és ránézett. – Csak fáradt vagyok. Ne haragudj! - Hát nem tudtál aludni? - Nem. Rémálmaim voltak. Egy fiúról, aki mindenkit elnyom, és bánt engem. Steve bólintott és kiment. Hamarosan el is indultak Veterán Baby-vel. Jame nagyokat pislogva állt Edith elé. - Edith! Nem vagyok annyira marha, hogy ne vegyem észre, mi folyik itt! Na, jó! Elmondhatnád, hogy mi folyik itt. Mert ez nagyon feltűnő volt. Nem akarom nagydobra verni, de ha bajban vagy, és pont miatta vagy pácban, akkor azonnal szólj, és rengetegen tudunk melletted kiállni Mr. Evely előtt. - Nyugalom. Nincs semmi baj. Csupán azt sajnálom, hogy most nem fogtam be a számat. - Ha nem válaszoltál volta, szörnyen megbosszulta volna. Azt rühelli a legjobban. - Kár, hogy ezt nem mondtátok előbb. - Meg azt, ha valaki jobban visszavág neki, mint amire ő képes. Akkor kezd el verekedni. Edith elmosolyodott. Ha ez így van, és megfelelő védelem mellett megalázza, talán rájön, hogy milyen lehet a többieknek Steve árnyékában élni.

- Nem hiszem el! – ámuldozott Tim. – Kitekerte a karod? Ez halál komoly? - Igen! - Miért nem hiszed el? – kérdezte Kathy, miközben idegesen figyelte a jelzőlámpát. – Hiszen te is tudod, hogy Steve milyen! És Edith úgy látszik lelkileg erősebb, mint ő. - Jame mondta, hogy ha valaki jobban visszavág neki, mint amire ő képes, akkor az erejét használja a szavak helyett. - Igaz. És ez most egy nagyon szép… bocs… nagyon durva példa rá! – mondta a zsoké lány. - NEM HISZEM EL! – kezdett hisztizni a fiú. - Hé! Állítsd le magad! Nem téged bánt. És egyébként sincs miért nyavalyogni, mert mint most már tudjuk, drága barátnőnk le tudja pipálni a vitában. - De én nem akarok veszekedni. És már attól is elment a kedvem, hogy visszavágjak valami borzasztó dologgal. - Mr. Evely előtt kéne egyszer beégetni. Akkor lenne nagyon nagy gázban. – vetette fel az ötletet a tréner fia. - Jó ötlet! – csillant meg Kathy szeme. – Rá kell venned, hogy újra beléd kössön, méghozzá egy bizonyos helyen, ahol mi és Mr. Evely várunk. - Butaság! Az apja! Nem fogja elhinni, hogy valaha bármi rosszat tett velem. Nem lesz hajlandó veletek elbújni! - Ebben van valami. Jó lenne pedig, ha a saját szemével látná és hallaná, amit művel! – szomorodott el Tim. – És hogyha felvennénk videóra? - Persze majd hagyni fogja magát! – dőlt hátra a tinédzser. - Én nem tudom. De az, hogy egy darabig nem fog leszállni rólad, az biztos. – nézett a visszapillantó tükörben hátra a lányra Kathy. - Majd valahogy megoldódik. - Vagy egyre ingerlékenyebb lesz. Lássuk be. Javíthatatlan! – sóhajtott a zsoké. - Jó lenne, ha hirtelen megjavulna az edzései alatt. – óhajtozott a lány, aki már évek óta ismerte ezt a szorongást, amit Edith-nek kellett átélnie. Mindenki elhallgatott. Figyelték a tájat, a folyókat, és zenét hallgattak. Az út java csöndben telt el, mindenki pihent.

- Istenem! – nyafogott Kathy, az útkereszteződésnél, ahol pirosan világított a lámpa, de egy autó sem jött. – Megőrülök! - Ez Harlowton. Képzeld el, hogy én itt kezdtem a sulit! Utána át írattak közelebb Helena - hoz. - Aha. – mosolygott Edith. – És miért kellett eljönnöd? - A szmog és a közlekedés miatt.

- Na, végre! – kiáltott föl Kathy és kikanyarodott a főútra. – Iszonyatos! Hova is kell menni? - Am… itt fordulj balra. – mondta közönyös hangon a fiú. A zsokélány az utolsó pillanatban kanyarodott el, még így is rájuk dudáltak. – Végig az utcán, aztán a régi középiskola felé jobbra… - Kathy rátaposott a gázra és végigszáguldottak az utcán. Nagy kanyar után kicsit lassított. – Oké. Most majd ki lesz írva a lovarda címe… ott van! – mutatott előre. Egy földútra kanyarogtak, ahol csak lassan bírtak haladni. - Ezt el sem hiszem! - Mit? - Hogy itt ilyen út is van! - Hát… ez a város legszéle. – mosolygott a fiú. - Atyám! – kiáltott föl Edith. – Ilyen nincs! - Hát igen. Ez az Angel Angol Telivér Club. Nem spórolnak a pénzzel. – elmélkedett Tim. - Ó – nézte Kathy az épületet. Egy gyönyörű fehér épület, a személyzeti lakás, a cserepek sötétzöld színűek és a gyönyörű manzárdablakok kék színű keretet kaptak. Az istálló szintén fehér, zöld cserepekkel, és a hatalmas fa ajtók kék színűek voltak. Egyszóval az egész terület a club színeiben pompázott. – Gyönyörű. - Az biztos! Még golf pályájuk is van! - Tényleg? - Aha, de nem golfozni jöttünk. Még ma meg kell vennünk a lovat aztán meg kell keresnünk Kevin-t. - Ott fogunk aludni nála. – magyarázta Tim. – Albérletben lakik, és nincs munkája, ezért jön hozzánk. A többit te tudod jobban. - Aha… szörnyű. – mondta Kathy és leparkolt a parkolóba. Mind kikászálódtak a terepjáróból és jelentkeztek a portán. Hamarosan egy fiatal lovász jött nekik kaput nyitni és köszöntötte őket. - Sziasztok. – mosolygott kedvesen. – Ugye ti vagytok azok akik Helena -ból jöttetek lovat vásárolni? - Igen. – bólogatott Kathy. – A főlovásszal beszéltük meg a találkozót. - Igen. Ő küldött, hogy hozzalak be titeket. Gyertek utánam. – mondta és kinyitotta a kaput. Elindultak a nagy épület felé. Az elegánsan kiépített kertben egy fabatkányi hó sem volt. Mindent a sár borított. Bementek az épületbe, ahol újra be kellett jelentkezniük a recepción. Azután egy recepciós felvezette őket a főlovász irodájába. Az első emeleten hatalmas rend uralkodott. Az iroda közepén, egy hatalmas íróasztalon rengeteg irat és egy barna bőrfotelben, egy sovány lány ült, miközben nagyban gépelte a lovak patkolási összegeit. - Sziasztok. – nézett föl gondterhelt tekintettel. – Éppen jókor jöttetek. Legalább megszabadulunk egy lótól! Hogy utaztatok? - Köszönjük jól. Mr. Marte üdvözöl. – lépett közelebb Kathy. – Megnézzük a lovakat? Utána beszélhetünk. - Természetes. És én is üdvözlöm az edzőtöket. – ált fel a lány. Pár másodperc múlva már az udvaron ballagtak, ahol két lovász rohangált fel és alá. - Most hátra megyünk. Mindjárt kezdődik a ló bemutató. Többen is lesznek, de jobb hogy előbb jöttetek. – mondta a főlovász. – Gyertek. A lovak már kint állnak, rögtönzött karámokban. Ha gondoljátok, előre válogathattok, és kipróbálhatjátok őket a pályán. - Az is van? – kérdezte Kathy. – Nem mondtad. - Tudom… - És… mi lesz, ha egyetértünk egy ló felett. Mindenki lovagol rajta? – kérdezte Tim. - Nem. Bízunk egymásban. - Oké. Amúgy hány ló van, amit most elárvereztek? – fordult vezetőjükhöz Edith. - Tíz. - Nehéz lesz. – mosolygott a fiú. - Menjetek, és nézzetek körül. – mutatott a lovász néhány ló felé. – Én megkeresem a tulajt. - Oké, szia! – köszönt el Kathy és elindult az istálló felé. Tim utána ment, Edith azonban megtorpant és sandán az ideiglenes karámokra pillantott. Megvárta, hogy barátai eltűnjenek az épületben és elindult. Kíváncsian lépkedve érkezett meg, amikor egy gyönyörű csődör kitépte a kötőfékét lovásza kezéből. A lovász elhasalt a sárban, majd felemelte a fejét és rémülten kiáltott. - EXO ELSZABADULT! – ordította teli torokból. Mindenki rohangálni kezdett, ide-oda, de senki sem akarta elkapni a megvadult lovat. A lány gondolt egyet és odaugrott az ágaskodó lovakhoz, akik még a karámjukban

voltak. Leakasztott egy kötetet és a csődör után rohant. A szíve majd kiugrott a helyéről, úgy izgult. Hallotta, hogy a háta mögött, néhány lovász hangosan kiabál. - Vigyázz! Gyere vissza! Soha nem bírod majd elkapni! – kiabálták egyesek. - Agyontapos! Hagyd elmenni! – ordított a főlovász. De Edith tudta mit csinál. Nem egyszer tört be úgy vadlovat, hogy közben fel sem ült rá. Ezt próbálta megvalósítani. Most azonban annyival könnyebb dolga volt, hogy egy lovarda lovát kergette. Előttük, egy kerek, nyitott ajtajú pálya állt. Mintha csak Edith dolgát akarta volna megkönnyíteni, a mén egyenesen bemenekült a palánkokkal körbevett pályára. A lány berohant utána, és bezárta az ajtót. Az alkalmazottak kezdtek szállingózni és körbeállták a területet. A tinédzser a kör közepére ment, és figyelte a vágtában köröző csődört. Megdörzsölte bekötözött kezét és mély levegőt vett. Kicsit közelebb ment a lóhoz, aki ettől még jobban megriadt. Edith meglengette a levegőben a kötelet és eldobta. Abban a percben a kötélhurok megfeszült a fekete mén izmos nyakán. A ló először nem értette mi van, de mikor megrántotta a kötelet és az újra megfeszült rajta, felágaskodott majd rúgott egyet hátra. Újra vágtázni kezdett körbe-körbe. - Valaki hozzon egy ostort! – kiáltott a lovászoknak a lány. Eközben végre ideje volt megnézni magának a lovat. Koromfekete csődör volt, akinek az első bal, és a hátsó lábai csüdben keselyek. Csinos orrcsík húzódott kecses fején. És értelmet tükröző mélybarna szemei csillogtak a dühtől. Egy idősebb lány érkezett kezében a hosszú ostorral és bedobta a kamasznak. A lány elkapta és csattogtatni kezdte. Egyszer kétszer odavágott a ménre, aki azonnal nagyobb tempóra kapcsolt. Pár perc telt el így és megérkezett a tulaj. - Mi van itt? – kérdezte, majd mikor meglátta vendégét a lovardában oly ismert vad természetű angol telivérrel, elordította magát. – Ki engedte össze ezt a párost? Ha bármi baja lesz, a lovász nyakát tekerem ki, aki elengedte ezt az ördögöt! Azonnal hozzák ki… - Pszt! – mondták mind mikor a csődör megállt és szembefordult „hősünkkel”. Csönd lett. Csak a bevadult ló zilálása hallatszott. A lány, könyörgő pillantással nézett a kifulladt állatra, majd óvatosan közelebb lépett. Egészen a csődörig merészkedett. A mélybarna szemek egy pillanat alatt végigvizslatták a lányt, majd szinte segélykérően nyihogott. Edith erre várt: óvatosan felemelte a kezét és megérintette a lovat. Végig simította az orrcsíkját és a kötélhurkot egy kicsit meglazította annyira, hogy a végét befűzte a kötőféken lógó karikába és megcsomózta. A kezét újra fölemelte és megpaskolta a mén nyakát, majd átölelte. Ekkor az egy emberként alig lélegző tömeg hatalmas tapsviharral jutalmazta a lányt. A csődör belefújt a hajába és kedvesen nyerített. Megbökdöste a lány kabátzsebében lapuló répákat. - Tessék nagyfiú. – súgta és odaadta a kívánt csemegét. Tim, a tulaj és Kathy bemásztak a pályára. - Ez nem volt semmi! – dicsérte a tulajdonos. – A nevem Emily Quarter. Én vagyok a lovarda tulajdonosa és mit ne mondjak az előbb nagyon megijesztettél! - Edith! – kiáltott a barátnője. – Meghibbantál? Befogsz egy megbokrosodott csődört? - Igen Kathy! – mosolygott. - Mindegy! A lényeg hogy elmúlt és többet nem találkozunk ezzel a kis ördöggel! – mutatott a fekete csődörre a fiú. - Mi? - nézett a lány Timre. – Én szeretném kipróbálni! Láttad mekkora erő van benne! Olyan izmos, mint egy tigris! Ráadásul gyönyörű mozgása van! És kedvel! - Na! – szólt rájuk Emily. – Ki lehet próbálni. Nyugodtan. És szerintem is jól jártok vele, ha garantálva lesz, hogy am… hogy is hívnak? - Edith. - Igen! Ha Edith foglalkozik vele! Én… megmondom őszintén… soha nem láttam még, hogy Exo így alkalmazkodott volna bármelyik lovasához, vagy lovászához. - Biztos benne? – kérdezte Kathy. – Ha Edith-hez ragaszkodik… - Persze! Menjünk! Vigyük be, és amíg a kisasszony lecsutakolja a mi kis angyalunkat, addig megbeszéljük a dolgokat. Bementek az istállóba, miközben szinte minden második ember gratulált az Exo-t vezető lánynak. Persze voltak olyanok is, akik féltékeny pillantásokat vetettek a párosra. Bent az épületben segítettek neki kikötni új barátját. Ezután adtak neki a csutakoláshoz szerszámokat. A lány örömmel válogatott, és nekikezdett a munkának. Ahogy a por egyre inkább eltűnt a szőrből, már látszott az igazi szénfekete szín. A végeredmény

csodálatos volt. A lovászok gyorsan felnyergelték, majd kivezették a versenypályához. Kathy, a tulaj és Tim már ott vártak rá. Gyorsan feldobták Edith-et, majd bevezették a pályára. A munkalovas az előtte álló saras-havas terepre nézett és lehúzta a védőszemüveget. - Így úgy nézel ki, mint egy igazi ló versenyző! – kuncogott Emily. – Gyerünk, ne várass minket! A fiatal lány ügetni kezdett. A rajtvonalnál, ahol rendes esetben egy indítókapu áll, galoppba ugratta a csődört. Száguldottak. A sár cuppogott alattuk és elnyomta a patadobogást. Exo gond nélkül „szárnyalt” át a sártócsákon és ritmusosan emelte a lábait. Eleredt az eső és a kerítésnél álló nézelődők csak saras fehér lábakat láttak, amik gyorsan lökték előre a fekete pacát. A mén lankadatlanul galoppozott a pálya feléig. Ott a lovasa engedett a száron. Veszélyes sebességre kapcsoltak. Edith élvezte, hogy a szénfekete sörény az arcába csapódik. Mélyen beszívta Exo illatát. Más volt, mint a Laguna lovarda lovaié. Nem olyan friss hegyi fenyőillatú, hanem inkább friss szénaillatú. Edith érezte, hogy fájnak a combjai az izomláztól. Kathy és Tim összenéztek. Tudták, hogy új élet jöhet a birtokra ezzel a ménnel, ugyanis eddig egy ló sem volt igazi „sárdagasztó”. Ez viszont szinte örömmel tapicskolt a pályán. Beértek a célba és a csődör önkéntesen lassított. A lány visszaült a nyeregbe és odaléptettek Kathy-ékhez. - Hát ezt nem hiszem el. – csuklott el a tulajdonos hangja. – Ez már döfi! Milyen volt? - Csodálatos! – lelkendezett „hősünk”. – Olyan volt mintha repülnénk! - Hm… - gondolkozott Tim, a stopperórát nézegetve. – Beszélhetnénk az árról? Kathy elmosolyodott, Edith pedig kellemes meleget érzett a szíve tájékán. Gyorsan átölelte a csődör nyakát, aki figyelmesen nézte a fiút és a tulajdonosát. - Persze! – nézett a zsokéra Emily. – Én azt mondom, hogy ennek a lónak, így Edith-tel, arany ára van… de elengedek az eredeti árból. Kellenek a ló cuccai, kantár nyereg… ezekre gondolok. - Nem. - Akkor tovább engedek… - Edith! – fordult oda a lányhoz Kathy. – Csodálatosak voltatok a pályán! Még nem láttalak így lovagolni. Olyan mintha megtaláltad volta a te ritmusodban élő lovat… illetve megtaláltad! – mosolygott. - Tim komolyan gondolja, hogy megvesszük. De szeretném, ha ezen egy lovász sem ülne! Megbeszéljük Mr. Evely-jal és Mr. Marte-tal, hogy ezt a lovat te edzhesd. - Ez szuper! – lelkendezett a lány. - Lehet arról szó, hogy Exo a legjobb helyet kapja a ló szállítóban? - Persze. – nézett az órájára a zsoké. – Izé… menni kéne. Még elmegyünk három kancáért, Kevin-hez. Erről jut eszembe… - Na Kathy! – szakította félbe a beszélgetést Tim. – Menj és hozd be az autót, Edith pedig vigye az istállóba Exo-t, csutakolja le és legyen indulásra kész! - Igenis kapitány! – viccelődött a lány és tisztelgett. - Te bolondos lovas! – mosolygott a fiú. – Lóháton vagy gyalog indulj a dolgodra. - Pápá! – integetett, majd elügetett az istálló felé. Mivel elkezdődött a vásár, kis időbe telt, amíg eljutott célpontjáig, mert a lovakat ide-oda vezették. Szóval mire megérkeztek, Kathy már le is parkolt. Edith felvezette a rámpán kis kedvencét és kikötötte a legjobb helyre. Nagyot sóhajtott. Visszaemlékezett azokra az időkre, amikor frissen betört lovakat vitt föl kikötni, ennél jóval nagyobb ló szállítókba. Velük aztán volt munka. Exo elmélázva nézett ki az ablakon és megrázta a sörényét. Ránézett kis lovasára és megbökdöste a vállát. Az, álmodozásából felzavarva megpaskolta a csődört, aki újra kinézett a csatakos udvarra. - Jössz? – ugrott fel a szállítóba Kathy. – Indulnánk. - Persze. – fordult meg Edith. Visszanézett még egyszer új barátjára, aztán leugrott a rámpáról. Visszacsúsztatta a helyére, majd becsukta a nagy hátfalat. Gyorsan beült a terepjáróba. - Na. – mondta Tim, és elhelyezkedett a volán mögött. – Mindenki üljön nyugton, amíg oda nem érünk. - Pihenjük ki magunkat, mert alvás előtt még dolgozni kell. Edith is hátradőlt, behunyta a szemét, és mélyet sóhajtott. Felhúzta a kabátja cipzárját és bekapcsolta a zenét, a fülhallgatót a fülébe dugta, aztán többet nem is mocorgott. Tim unottan figyelte a nyílegyenes utat. A hó lassan szállingózni kezdett. Az út menti fák ágai, néha, néha megrezzentek a gyenge széltől. A forgalom egyre ritkult, s a nagy országúton egy darabon már csak egyedül húztak át.

Egy fehér kabátos, kapucnis fiú, nyitott kaput az érkezőknek. A terepjáró óvatosan tolatva, leparkolta a ló szállítót. Egy fekete-piros széldzsekis lány gyorsan kiugrott az autóból és lekapcsolta a trélert. Visszaült a helyére, és a nagy kék járgány a ló szállító nélkül újra megállt a szomszédos megállóban. Mindhárom utas kiszállt és odagyalogolt a fehér kabátos fiúhoz. Kathy tüsszentett egy nagyot aztán megszólalt. - Hát… itt vagyunk. - Aha. – válaszolt Kevin. – Jó, hogy mégis ide jöttetek. Sok a dolog. Szóval szerintem el is kezdhetjük. - Oké. – bólintott Tim és a tinédzserre nézett. – Edith pihente ki magát a legjobban. Mi hozzuk a kötőfékeket, te meg vidd magaddal, és mutasd meg a lovakat! - Ahogy gondolod. – vonta meg a vállát a fiú, és elindult egy istálló felé. – Hallottam, hogy mi történt tegnap. Hogy van a kezed? A lány megszaporázta a lépteit, hogy beérje. Hitetlenkedve kérdezett: - Kathy elmondta? - Aha. - Jól vagyok. Csak lelkileg fáj. - Sokunk fájlalta a szívét miatta. De nem éri meg az önsajnálat. Egyszerűen figyelmen kívül kell hagyni. - Mindenki ezt mondja. - Mert mindenki tudja, hogy így kell csinálni. – mosolygott. - Mrs. Evely fején találta a szöget. - Mivel? - Hát, hogy arab telivéreket akar versenyeztetni. Edith megdöbbent: - Én erről nem is tudtam! - Az vicces, mert a Laguna birtokon mindig tűzként terjednek a hírek. – mosolygott Kevin és betessékelte a lányt egy kedves, fűtött istállóba. Edith végignézett rajta. Sportos alkatú, alacsony volt, akárcsak ő. Barna hajának felzselézett része szőkére volt festve, ami nagyon jól állt mélybarna szemeihez. Rá nézett és az egyik bokszra mutatott. – Itt van az egyik kanca. Amúgy mindhárom az enyém. Őt Naplementének hívják A lány végignézett a rozsdavörös kancán. Szénfekete sörénye csak úgy csillogott a neonlámpák fényében. A lábai combig keselyek voltak. - Találó. - Anya nevezte el. – mosolygott barátságosan Kevin és átmutatott egy másik lóra. Tetőtől talpig hófehér volt. A szeme viszont olyan fekete, mint az éjszaka. - Fényfolt. - Gyönyörű. – ámuldozott Edith. Fényfolt lehajtotta a fejét és felvett egy kupac szalmát. Sötét szemével elidőzött a látogatón. Az mosolyogva tovább ballagott. Megállt a zsoké mellett, aki éppen kivezetett egy arab lovat. A kanca nyugodtan lépegettet a fiú után. Önelégülten megrázta fekete sörényét. Pej szőre csillogott. Az orrán végigfutott egy keskeny orrcsík. Nyakát behajlította, farkát magasra tartotta, egyszóval felvette, az „ide figyeljetek” pózt. - Eh! – nézett végig a lovon Tim, aki éppen akkor lépett be az épületbe. Nyakába három kötőfék volt akasztva, mögötte pedig Kathy ballagott és mosolyogva pillantott a kancára. - Szép. – mondta Edith és megsimogatta a marját. – Neki mi a neve? - Alpha Girl. - Jó. - mosolygott a lány. – Illik is rá! - Ja. – Bólintott helyeslően Kathy. Leakasztott egy kötőféket Tim nyakából és belépett a rozsdavörös kancához. Mindenki munkához látott. Odakint gyorsan felvezették a kancákat a ló szállítóba, aztán mindegyiket kikötötték. Exo türelmesen nézte, ahogy körülötte dolgoznak. Helyeslően dobálta a fejét, amikor Fényfoltot a közelében helyezték el. A kikötött lovakat, fém falak választották el. A szürke kanca átlógatta a fejét Exo-hoz. A csődör kedvesen megbökdöste, aztán kibámult a nyitott ajtón. - Na. – mosolygott Kathy. – Ezek is ellesznek. Indulunk? - Aha. – helyeselt Kevin és megpaskolta Naplemente farát. – De gyalogolni kell egy darabon. - Igen. – elmélkedett Tim miközben lerakott egy zabos vödröt. – Meg kerüljük a két istállót, aztán átmegyünk az alagúton, onnan a lovászházakig, azok közül pedig a 1. ház első emeletén a 3. lakás a tiéd. - Na, ezt megtanultad. - bólintott a fiú és leugrott a havas földre. – Szerintem induljunk el, mert lehet, hogy valami vihar jön. Látod, hogy kapkodja a fejét Alpha Girl? Ő aztán érzi az időt. - Akkor induljunk. – mondta Kathy és Edith-re nézett.

A lány értette az üzenetet, letette a vizesvödröt, és gyorsan távozott. Felcsúsztatta a rámpát és bezárta a hátfalat. Odaballagott a kis csoporthoz, és elindultak. Megkerülték a vörös téglával díszített istállókat, aztán egy ösvényen sétáltak végig, amit kopasz fák vettek körül. Az útjukat egy híd keresztezte, amin egy kis alagút volt kiépítve. Edith nem kapcsolódott be a beszélgetésbe. Kicsit lemaradva figyelte az előtte gyaloglókat. Kathy dideregve nevetgélt Tim viccein. Kevin hátra-hátrapillantott, nehogy a lány túlságosan lemaradjon. Behúzta a nyakát és elnyomott egy nagy ásítást. Legszívesebben otthon ült volna, egy nagy pohár kakaót szürcsölve. Aztán arra gondolt, hogy új középiskolába fog járni. A szíve összeszorult. Visszagondolt a régi iskolára. Csodálatos baráti kör, kézilabda club, állatvédő mozgalmak. S ez egy szóra szertefoszlott. Egy igenre. Kevin hangosan feljajdult, ezzel kibillentette Edith-et az álmodozásból. Nagy hévvel dörzsölni kezdte az oldalát. Kicsit közelebb lépegetett, hogy hallja mi történt. - Kathy nem ismerek rád! – nyögte Kevin. – Mióta nem találkoztunk úgy viselkedsz, hogy már azon gondolkozok, mikor nőttél fel! - Kathy felnőtt!– hüledezett Tim. – Ez egy aranyköpésnek számít ugye? Edith érdeklődve felhúzta a szemöldökét, aztán megvonta a vállát. „Nagy kamaszok. Ők is el vannak foglalva a saját problémáikkal, mint én.” – gondolta. Belelehelt a tenyerébe majd kirázta a hideg. A fejére húzta a sapkáját, amit a kezében szorongatott. Szorosabbra tekerte a sálját, aztán előre nézett. Kathy valamit súgott Tim fülébe, aki hátra pillantott és visszasúgott Kathy-nek. Előttük feltűnt az első lovászház. Nagy panellakás, ronda koszos-fehér színnel. Az ablakokon redőnyök, a bejárat pedig hatalmas üvegajtó, pont, mint a Laguna Lovardában, annyi különbséggel, hogy itt ezek az ajtók nem elektromosan nyíltak. Kevin bevárta a lányt. Vigyorogva nézett Kathy-re. - Miért vágott oldalba? – kérdezte csöndesen a lány, és megigazította a copfját. - Á. Csak. – válaszolt a fiú lankadatlan jókedvvel. Tim hahotázva arrébb lökte Kathy-t, aki rágrimaszolt és morcosan előrébb ment. Még pár métert tettek meg, miközben a hátul ballagók olyan hallgatásba mélyedtek, amire Tim és Kathy is hátra-hátra néztek. Beléptek a lovászlakásba, ahol egy kedves dal hallatszott az egyik lakásból. Felrohantak a lépcsőn és végigmentek a folyosón. Az utolsó lakásnál megálltak. Kevin gyorsan előkotorta a kulcsait és kinyitotta az ajtót. Odabent finom meleg fogadta az átfagyott lovasokat. A nappali össze volt építve a konyhával. Három ajtó nyílt a fő helységből, s az egyik nyitva állt. Egy fajtiszta németjuhász dugta ki a fejét az ajtónyíláson. Boldogan csaholva rohant oda gazdájához. - Szia, Kicsi! – ölelte meg a kutyáját Kevin. – Hát nem édes? - De! – mosolygott Kathy és odahuppant a szuka mellé. – Szia! – végigcirógatta a hátát. - Mikor születnek meg a kicsik? – kérdezte Tim, és letekerte magáról a sálát. - Vemhes? – kérdezte a zsokélány. Lekapta magáról a sapkát és a sálat. - Igen. És talán már nemsokára. Még ebben a hónapban. - Szuper. - Mit mondasz Mr. Evely -nak? – érdeklődött tovább Kathy. - Miről? - Hát. Tudod, hogy nem engedi meg, hogy kutyát tartsunk. - Na, ne már! – nyögött Kevin. – Te is tudod, hogy milyen kutyáról van szó! Kicsi Nem hogy megpróbálná bántani a lovakat! Ha valaki bántani próbálja őket, ő ront neki az illetőnek! Két hete egy vad lovas rácsapott a lova farára, mert nem akart arrébb menni. Az egyik lovász rászólt és Kicsi is elkezdte hegyezni a fülét. De az a fickó még egyszer rácsapott a csődörre. Kicsi fölállt és mikor a férfi újra rácsapott a lóra, nekirontott és a földre teperte! - És lett valami baja? – kérdezte Tim. - Nem. Csak nagyon megijedt. – válaszolta Kevin és körbenézett. Szerintem addig megfürödhettek, amíg megcsinálom a vacsorát. - Oké. – bólintott Edith. – Kathy kezdi. Kicsi, Edith ölébe fektette a fejét és behunyta a szemét. Tim összekuporodott a nappali fotelén, Kevin pedig a konyhában sürgölődött. A lány végignézett a nappalin. A kedves barackvirágszínű falon lovak képei lógtak. A bútorok sötét fából készültek. Minden olyan kellemes volt. A fény a konyhavilágítás volt.

Miután Kathy megfürdött, a többiek is kellemes zuhanyt vettek. A vacsora – igaz nem volt túl sok – laktató volt. Aztán megkapták a szobáikat. Kathy Edith-tel, Tim pedig Kevin-nel került egy szobába. Kicsi befészkelte magát Edith ágya alá, onnan pedig már nem akart kijönni. Mindenki lefeküdt aludni. Csak Kathy olvasott még. A fiatal kamasz is ébren volt. A németjuhászt simogatta, aki felmászott mellé az ágyba. Megcsörrent a mobilja. - Háló? - Szia, kicsim. Anya vagyok. – szólalt meg a mindennél drágább, ismerős hang. - Szia. – köszönt kedvesen a lány. – Hogy vagy? - Én jól, és apád is. Te? - Jól, köszi. Hajnalban indulunk. Reggel tíz óra körül érünk haza. - Rendben. Milyen volt? Sikerült lovat venni? - Igen. Semmi baj sem volt. - És milyen? - Nem lehet leírni! Majd holnap meglátod. - Már alig várom, hogy itthon legyetek! Kevin megvan? - Igen. Ahogy Kathy mondta, nagyon jó fej. – Kathy-re vigyorgott. – Az pedig mellékes, hogy milyen szép szeme van. A zsoké a szomszédos ágyban kuncogva átnézett a barátnőjére. - Jaj Edith. – nyögött a lány anyja. – Aludj jól! - Te is! Jó éjszakát! –köszönt el a tinédzser és letette a mobilt. Visszadőlt az ágyba és pár perc múlva elaludt.

6. fejezet Első benyomás Hajnali egy órakor a három zsoké rendületlenül pakolt. Hogy mit? Kevin cuccait. Egy bőröndöt és két túrahátizsákot raktak tele. Kicsi a fotelon trónolva nézte a sportolók munkáját. A barackvirágszínű falak immár csupaszak és kopárak voltak a lovak képei nélkül. Kathy nagyot sóhajtva leült a kutya mellé, aztán Tim-re nézett. - Felébreszted? – kérdezte és a félig behajtott szobaajtó felé intett. - Dolgom van. – vonta meg a vállát a fiú, és összeszedte Kicsi cuccait. A németjuhász felkapta a fejét és morogni kezdett. - Tim! – rémüldözött Kevin. – Tedd le a gumikacsáját. A zsoké engedelmesen letette a kedvelt játékot. Kicsi fenyegető morgással leugrott a helyéről és felkapta a játékot. Visszaült Kathy mellé és összekuporodott. - Kevin. – nyöszörgött a zsokélány. – Nem akarod felébreszteni? - Kicsit vagy Edith-et? - Vajon? - Nem érek rá. – mondta a fiú és beballagott a konyhaasztal mögé. Kathy szeme résnyire szűkült úgy nézett barátaira. - Segítőkészségből ötöst érdemeltek. – mondta szemrehányóan és felállt. Bement a szobába. Edith már ébren volt. Becsavarta magát a takaróba és álmodozott. – Felkelsz? A lány felült az ágyban és nagyot nyújtózott. Lerugdalta magáról a takarót és összeszedte a cuccait. Bement a fürdőszobába és átöltözött. Kedvenc ruháját vette föl: egy fekete farmer, amin fehér hímezés volt, egy szuper fekete pólót, amin ezüst gyöngyökkel egy vágtázó ló képével volt fel díszítve. A pulóverét csak magára dobta, fel sem húzta a cipzárt. Kiment a nappaliba és odaült az asztalhoz. Bekanalazta a müzlit és odahuppant Kicsi mellé. A németjuhász boldogan üdvözölte. A többiek még bepakoltak néhány dolgot. - Milyen idő volt este? – kérdezte Edith. - Hófúvás. – válaszolt Tim. – Kathy egyszer ki is ment a lovakhoz. Ugye? - Igen. – bólintott a lány. – Megnéztem, hogy nem kell-e nekik valami. De minden rendben volt.

- Oké. Akkor szerintem elindulhatunk. – gondolkodott Kevin és egy kis keserűséggel nézett körbe. Tekintete megakadt Kicsin. A kedves kutyus szomorúan rágcsálta a gumikacsát. - Előtte meséld el, hogy miért költöztél Phoneix-ből ide! – kérlelte a zsokélány. - Hát. – kezdte a fiú hátradőlve. – Ott is egy ilyen lovardában laktam. A szüleim pedig a városban. Hétvégenként hazamentem. Tulajdonképpen elég nehéz volt, mert otthon minden elvonta a figyelmemet és nem tudtam tanulni. A lényeg az volt, hogy anyáék megelégelték a rossz jegyeimet és azt mondták, hogy költözzek be a lovardába. Ott meg Kicsi szobafogságra lett ítélve. Meg hát annyi baj volt! Egy napon mikor kivittem, hogy sétáljunk a lovarda túraútján. Azon a napon volt, hogy mindenki oda ment a lóval ahová akart. Azt csinálták a lovasok, amit akartak. Mi szépen gyalogoltunk, és élveztük a decemberi napsütést. Két lovas elrodeózott mellettünk, és Kicsi megvadult. Kitépte a kezemből a pórázt és a lovasok után rohant. Az egyik kanca lelassított és Kicsi halálra ijesztette. Megugrott, ledobta a lovasát, és elvágtázott kilométerekkel arrébb találták meg. Megdöglött, mert nekirohant egy fának. Bepereltek és rengeteget kellett fizetnem. A szüleim pedig nem voltak hajlandóak visszaengedni magukhoz. Ezért ide kellett költöznöm. Itt meg nem bírtam sokáig. Így hát meg lett beszélve, hogy odaköltözök a birtokra, és albérletbe veszem azt a házat ahova ti költöztetek Edith. De megvettétek és az anyukád nem kérte az albérletet, csak cserébe segítenem kell majd egy-két dologban. Edith elmosolyodott. Nem tudta elképzelni, hogy egy idegen fiúval éljenek egy házban. A szerencse persze az volt, hogy a ház akkora, hogy egy nagyon nagycsalád is elférne benne. Így kényelmesen élhetnek. „Tulajdonképpen olyan lesz, mintha lenne egy bátyám” – gondolta a lány miközben lefelé ballagtak a lépcsőn. A kezében Kicsi pórázával, hátán a hátizsákkal, örömmel lépett ki a nagy üvegajtón. A már ismert ösvény végén ott állt a barátságos terepjáró, mellette a ló szállító. Amíg Tim felkapcsolta a trélert a három fiatal ellátta a lovakat. Kathy Naplementét, Edith Fényfoltot, Kevin pedig Exo-t és Alpha Girl-t. Ami azt illeti a lány kicsit kételkedve figyelte, hogy Kevin megpróbál a csődör közelébe férkőzni. Exo nagyon tiszteletlenül viselkedett. De hát ilyen egy ló, ha nem bízik valakiben! Az ember nem várhatja el tőle, hogy kezes bárány legyen! Végül a fiú belopta magát a ló szívébe. Gyorsan végeztek a munkával és beültek az előfűtött autóba. Kathy és Edith egymás mellett beszélgettek, ahogy a fiúk is elől. Mindenki elfoglalta magát. Történeteket meséltek. - Emlékszel Kevin, amikor Steve két éve sírva fakadt? – kérdezte Kathy. - Aha! Elmeséled? - Persze! – mosolygott a zsoké. Félresöpörte szeméből a haját és nekikezdett a történetnek. – Csodálatos júliusi napsütés volt és a karámok felé ballagtunk. Mindenki jóízűen beszélgetett. Éppen akkor gyógyultam fel egy tüdőgyulladásból, amit Steve miatt kaptam. Tudniillik belökött a nagy itatóba a vemhesek legelőjén. Mindegy. Nem túl nagy örömömre Tim kitalálta, hogy én meg Steve hozzuk ki Lady Shine-t! Köszi, még egyszer Tim! – mondta gúnyosan a lány. – A lényeg, hogy bementünk a legelőjére. Kábé olyan állásban állt, mint Alpha Girl mikor beléptünk az istállóba tegnap este. Csak éppen legelt. Nem tetszett neki, hogy kivinnénk a bokszába, mert vágtában nekiindult és elhúzott mellettünk. Épphogy nem jött nekem. A karám kerítésénél megfordult és teljes erővel megindult Steve felé. Szegény majdnem betojt az ijedségtől. Akkor… - Kevin elvisította magát! – vágott a lány szavába Tim. - Igen. – fojtatta a zsoké. – Mert Lady – Lady Shine anyja, átugrotta a kerítést és a másik irányból rohant felénk. Hát mit csináljak, megfordultam, csodálkoztam pár másodpercig aztán oldalra ugrottam, neki Steve-nek, aki elhasalt mellettem, és felborított engem is. Lady Shine pedig megtorpant mellettünk és felágaskodott, aztán visszaereszkedett négy lábra, de közben a combomra taposott. Én meg kínomban hatalmasat sikítottam. Na, akkor mindenki azt hitte, hogy eltörte a combcsontom. És mindenki látta, ahogy… - Hisztizni kezdett… - Már, nem Kathy, mert ő bőgve feküdt a lócitromos földön, hanem Steve! – vágott Tim szavába Kevin. - Igen! Szóval hisztizni kezdett, sírórohamai lettek és azt se tudta, hogy Lady-t, vagy Lady Shine-t verje. Akkor rögtön kórházba kellett szállítani! - Eh. – mondta döbbenten a kamasz. – Szuper. Eltört a lábad? - Nem. - Ugye milyen kísérteties? – kérdezte Tim. - És emlékszel, hogy mit mondtál a kórházban Steve Evely-ról? – kérdezte Kathy-hez fordulva Kevin. A zsokélány kihúzta magát és bólintott. - Azt, hogy az életemben soha nem láttam még ilyen idiótát, mert nálunk a birtokon aranymondás, hogy bármi baj történik, az sohasem a ló hibája! Ennek ellenére ő megverte mindkét kancát. – mondta a lány.

- Hm. – fojtatta a fiú. – És miután ezt Mr. Marte-tól megtudta, szörnyen visszavonuló típus lett. - Aztán jól megmondtad neki a magadét és az óta, olyan, mint egy vadállat. - Köszönjük Kathy. – mosolygott álszentül Kevin. Edith lelki szemei előtt kezdett összeállni a kép. Hogy Steve miért szívatta mindig Kathy-t, és hogy mi mindenen ment keresztül a fiú miközben nem is azt akarta elérni, amit művelt: Kathy örök haragot fogadott ellene. - Na, ne! – nézett döbbenten Edith, Kathy szemébe. – Azt hittem, hogy alapból ilyen volt! Kathy bűntudattal a szemében kinézett az ablakon. - Nem. – mondta csendesen. – Egy angyal volt az emberekkel. De, hagyjuk a témát!

Mr. Evely, Mrs. Evely, Mr. Marte, Mr. Coppel és Mrs. Coppel, néhány lovász kíséretében fogadták az érkezőket. Edith gyorsan átölelte édesanyját. Igen. Kamasz volt már, de kortársai között a leganyásabb. Soha nem hagyott ki egy alkalmat, hogy anyja hű, soha el nem áruló ölelését élvezze. Kevin is szeretetre talált. Mr. Coppel ugyan csak egy kézfogással üdvözölte, de Mrs. Coppel őt is jól megszorongatta. A tulajdonos idegesen várta, hogy egyenként levezessék a lovakat. Ezt a feladatot a munkalovas és Kevin kapta. Leengedték a rámpát és a fiú kivezette Naplementét. Mrs. Evely, mindent kiszúró pillantással vizslatta végig a kancát. Egy bólintással jelezte, hogy tetszik. Mr. Evely és Mr. Marte is ellenőrizték, aztán Mr. Coppel egy rögtönzött vizsgálat után az egyik lovász kezébe nyomta a kötőféket. Edith elkötötte Alpha Girl-t és levezette a kis csoport elé. A tulajdonos és feleség el voltak ragadtatva a tüneménytől. Őt is elvezették. Fényfolt is „átment a vizsgán”. A lány gyomra görcsbe rándult. Leellenőrizte Exo-t. Mivel mindent rendben talált elindult. Kevin odalépett a rámpához és egy bíztató kacsintással megpróbálta megnyugtatni. A lány annál idegesebb lett. Próbált mély levegőt venni aztán lesétált a csődörrel. Kis körben, körbevezette barátját aztán megállt a „zsűri” előtt. Mr. Evely pillantása mindent végigvizslatott, azonban póker arccal Mr. Marte-ra nézett. Az edző Mrs. Evely-ra pillantott, aki hirtelen törte meg a csendet. - Őrület! - Csoda! –nyugtázta a tulajdonos. - Tökéletes. – bólintott az edző. Edith körül elolvadt a világ. A keményen szitáló hó hirtelen forró lett, a fagy hidegben legszívesebben levette volta a kabátját, minden olyan kényelmesnek tűnt. Kathy örömujjongással csapott a csődör farára. A ló mérgesen horkantott, aztán megbökdöste kis lovasát, aki szédelgett a megkönnyebbüléstől. - Vigyétek be az istállóba és mindenki, aki itt van és zsoké, nyergeljen a hajnali edzésre. – utasította őket Mr. Marte. – Te ne Edith. A ló most pihen, helyetted Kevin-t teszteljük le! Kevin! Te Shelli-n ülsz. A lány kaján vigyorral az arcán rohanni kezdett. A ló feldobva ügetett mellette. A boldogság mindenkire kiáradt. Kevin gyorsan a két ügető után rohant. Velük kocogott tovább. Sötét szeme ragyogott az örömtől és a lányra pillantott. - Sok szerencsét! - Mihez? – kérdezte döbbenten Edith. - Hát a lóhoz! Van egy olyan érzésem, hogy nélküled nem kerül majd ki egy versenyre sem! Az ismerős istállóban, minden ló feszülten figyelte a gyönyörű szénfekete mént. Pomelo dobálni kezdte a fejét, Jégvirág nyerített, Tűztáncos dobbantott, és Fekete Gyémánt érdeklődve hívogatta a jövevényt. Kathy és Tim is gyorsan megérkeztek. Felnyergelték a lovakat. Edith alaposan lecsutakolta a telivért és bevezette a bokszába, amit az egyik lovász már előkészített. Megpaskolta, aztán otthagyta. Mindenki indulásra készen pattant nyeregbe. Nevetgélve mentek át a hosszú ösvényen. A csarnok már fűtve volt. Mindeni elfoglalta a helyét. Edith a korlátra könyökölt és a szemével Shelli-t kereste. A kanca toporgott, mert különös volt a sohasem látott lovas. Amikor a kapuk kitárultak egy másodpercig habozott, majd mikor meglátta, hogy lehagyják, versenybe lendült. Engedelmesen galoppozott az utolsó ló mögött. Kevin egy kicsit kiirányította középre, s a forduló után elengedte. Tapasztalt mozdulatokkal gyorsításra ösztökélte, és vigyázott, hogy ne legyen baleset. A kanca őrületes tempójával lehagyta társait és berobogott a célba.

Mindenki elismerően füttyögött új zsokénak. Mr. Evely átállt a másik lábára és beszélni kezdett a trénerrel. A fiú lepattant a nyeregből és nagy cuppanós puszit adott Shelli pofájára. A ló oldalán csorgott a fehér hab. Kedvesen megbökdöste a lovasát, aztán engedte, hogy kikössék. Mr. Marte beírta kis jegyzőkönyvébe az időket aztán odafordult a zsokéhoz: - Szuper volt. Mától kezdve rendesen edzel. - Persze! – mondta az feldobva. Odaállt Kathy mellé, aki azonnal a kezébe nyomott egy kefét. Gyorsan lecsutakolták őket, aztán feltették a takarókat. Edith kicsit feleslegesnek érezte magát és az anyja mellé kullogott. A nő kissé aggódva figyelte a lovasok mozdulatait. Megveregette a lánya hátát és rámosolygott. Visszamentek az istállóba, hogy megnézzék a fekete csődört. - Tetszik. Jól választottatok. Kathy elmondta, hogy milyen volt a megismerkedésetek. A nagyanyád büszke lenne rád. - Gondolom. – fanyalodott el a lány és megsimogatta a kihajoló állatot. – Remélem, száraz pályán nem mond csődöt. - Hm. – rázta meg a fejét. Mrs. Coppel. – Belőled igazi szakértő lett. - Á! Beszélgetünk a többiekkel a lóversenyről, és a nagyját megjegyzem. Tanulnom viszont még nagyon sokat kell. Tudod, hogy egyik napról a másikra nem lehet megtanulni egy egész tankönyvnyi anyagot. - Persze. – bólintott. – Örülök, hogy újra lovagolsz. De… megtennél nekem valamit? Légy szíves és ne keveredj bele abba az életbe, amibe a barátaid. Az nem neked való. Azt boldogan nézem, ha vadlovon ülsz, vagy munkalovasként lovagolsz egy versenybirtokon, de nem akarlak hivatásos zsokék között látni. - Persze. – mosolygott Edith. Nem gondolta, hogy valaha mégis ellent kell mondania a szüleinek. A többiek visszaszállingóztak az istállóba és lejáratták a lovakat. Edith még segített a lovászoknak és megvárta, hogy Kevin végezzen. A bokszajtóra könyökölve figyelte, ahogy megmasszírozza Shelli lábait. Utolsókként hagyták el az épületet. Odakint már világos volt és hideg szél támadt a hegyek felől. - Rég óta nem voltam itt. – nézett körbe a fiú. – Alig várom, hogy délután körbenézzek. De előtte kialszom magam. - Én olyan fáradt vagyok, hogy ki sem mászom az ágyból délig! Ha ebéd lesz, majd ébresszetek. – mosolygott. - Hm. Jó neked. Még nincsenek komoly edzés programjaid. Mondjuk nekem sem lesz a következő napokban. Mikor fog Exo kört menni? - Nem tudom. Mr. Marte nem mondott semmit. Amúgy is megérdemli a pihenést, tegnap ment egy jó nagy kört! Igazi sármenő lesz, Tim szerint. És egyébként, ahogy Steve-et ismerem, nem fogja hagyni, hogy én eddzem - Az meglehet. Ha jól emlékszem itt már évek óta nem volt olyan ló! Kíváncsi vagyok, hogy ha bejön, Mr. Evely nem nevezi-e jövőre a Tenyésztők kupája Saras mérföld futamára. - Ott még nem tart! – figyelmeztette a lány. – Addig még van egy szezon! - Ki tudja. Talán kiderül róla, hogy egy béna ló. – vigyorgott rá Kevin. Edith megrázta a fejét és a házukra nézett. - Apa már el is ment. - Hová? - Dolgozik. Valami kutyatenyésztő telep beoltására megy. - Uh. Hát lesz munkája az biztos! Mrs. Coppel kinyitotta a bejárati ajtót és betessékelte a fiatalokat. Kevin végre otthon érezhette magát. Kicsi a nappaliban trónolt az egyik fotelon, a cuccai oda voltak készítve a lépcsőhöz és meleg tea illata lenge be a szobát. - Fél tizenegy óta alszik. – suttogta a telefonba Mrs. Coppel. - Hm. Akkor nem tudom, mit csináljak. – válaszolt Mr. Marte. – Most kéne lovagolnia, de sürgősen, mert itt van Mrs. Evely egyik barátnője, aki újságíró, és szívesen beszámolna az embereknek az új lóról. - Rendben, de én még mindig nem értem, hogy miért pont az én lányomnak kellene rajta ülni? Annyi zsoké van még itt, ő meg csak munkalovas. - Az a helyzet, hogy kéne egy fotóhoz! – mondta az edző. – A többieket ismeri a közönség, és kéne egy friss lovas, akit még nem láttak. - Nekem mindegy. De nehogy valami olyanba keverjék, amit én nem engednék meg. Akármilyen lesz is, miután sorra megtanul mindent, én nem akarom, hogy zsoké legyen.

- Nyugodjon meg, erről még szó sincs. Mindenesetre azonnal hívjon fel, hogyha felébredt! Visz hall. - Visz hall. – mondta az anya, és letette a telefont. Megfordult és Kevin-re pillantott, aki Kicsi mellett ült a fotelon és az Animal Planet-et nézték. A németjuhász csöndesen vakkantva helyeselt, amikor meglátta a fajtársát. - Mr. Marte volt? – kérdezte a fiú. - Igen. - Tim nem hívott még? – nézett az órára. Délután kettő volt. - Nem. – válaszolt Mrs. Coppel és arrébb rakta a kiürített bőröndöt. – Nem bánnám, ha felébresztenéd Edithet. Elég lesz, ha csak bekopogsz és bekiáltasz hozzá. Vagy küldd be hozzá Kicsit! - Hallottad Kicsi! – fordult a kutyához a fiú. – Mars és hozd le a barátnődet! A kutya engedelmesen felállt és felrohant a lépcsőn. Orrát bedugta az ajtórésen és bement. Körbenézett a kedves szobában és odaballagott az ágyhoz. Feltette a lábait és az orrával bökdösni kezdte a kamaszt. - Mi van? – kérdezte a lány álmából felébresztve. – Ja, csak te vagy? – ült föl. Nyújtózott egy nagyot és körbenézett. – Pfű, hogy itt milyen hideg van! – koccantotta össze fogait és kiugrott az ágyból. Oda lépett a szekrényéhez. Átöltözött és a kutya kíséretében lekocogott a nappaliba. Odaült a tévé elé és ő is leragadt. Így már hárman nézték a filmet: Kicsi, Kevin és Edith. Mr. Coppel kinézett az irodájából és a látványra megcsóválta a fejét. Mrs. Coppel a falnak dőlve figyelni kezdte a képernyőt. Síri csönd ült a szobára. A mentőkutya szintén ilyen csöndben kúszott egyre lejjebb a romok alá. Mindenki visszafojtott lélegzettel figyelte, hogy a halottnak hitt kislány mikor bukkan fel. Ekkor megszólalt a telefon, és a két lovas egyszerre odaugrott a kagylóhoz. Edith gyorsan felkapta és beleköszönt. - Hahó! - Szia! – válaszolt Tim boldog hangja. – Lehet jönni! Visszatérő lesz nálad, Kevin meg kap egy másik kancát. - Mi? - Futószárazunk. - Oké. – örvendezett a lány. - De nekem most azonnal kabátba ugrotok és elindultok a csikók istállója felé! – mondta a zsoké, és lecsapta a telefont. - Szuper. – mosolygott a lány, és Kevin-re nézett. – Ugorj gyorsan kabátba, és rohanunk! - De jó. – motyogott a fiú. – Azért remélem, van valami fizetés. Odakint gyorsan átvágtak a kis ösvényeken. Az istállóban Tim boldogan megpaskolta Villámot, aki unott képpel állt, hátán a nyereggel. Visszatérő és még egy kanca ki volt kötve a rúdhoz. - Na. – mondta Tim. – Tessék szépen felnyergelni a pacikat. Dolgozunk egy kicsit velük. A zsoké felhúzta a kancára a kantárt. Edith elvégezte az ismerős munkát. Rekordidő alatt felnyergelte a csődört és odaállt az egyik csap mellé. Szürcsölt egy kicsit a vízből, aztán felnézett. A sárga kanca huncutul ugrált Kevin mellett. Tim éppen akkor indult volna Villámmal. Odaintett Visszatérő felé. - Edith. Megyünk? - Aha. – mondta a lány és utánuk ballagott. A csarnokban Amy futószárazott. Kedvesen odaintett a lovasoknak és beljebb ment a pályán. Kevin ügetésre késztette a sárga kancát, és elindult a korlát mellett. Utána a munkalovas, és Tim. Visszatérő ütemesen emelgette hosszú lábait. Nyakát ívesen behajlította és fejét peckesen dobálta. A lány megpaskolta a marját és lihegve emelgette a lábait. Miután megszoktatták a helyet a lovakkal, felvették a kellő távolságot és munkához láttak. Edith nagyon élvezte a dolgot és elsöpört egy kósza hajszálat az arcából. Mr. Marte nemsokára megérkezett és mosolyogva nézte a fiatalokat, amint rendesen megdolgoztatják a fiatal lovakat. - Na! – kezdte az edző és belépett a pályára. – Miután így megizzasztottátok őket külön kényeztetés jár nekik! Főleg a csikóknak! – nézett Tim-re. Megpaskolta Villám nyakát. Elbúcsúzott és kisétált a csarnokból. A barátok összenéztek. Előttük állt még egy óra, tehát nekikezdtek a munkának. Háromkor vigyorogva indultak el gyalog a lovak mellett és egy kör múlva már az ösvényen voltak. Az istállókban éppen kezdődött a délutános lovászok munkája. A fiatalok tehát bekapcsolódtak egy kicsit a dologba. Agyon kényeztették kis kedvenceiket. Befáslizták a lábaikat, lecsutakolták őket, aztán kialmozták a bokszukat. A friss széna illata felbuzdította a lovakat és azonnal rakoncátlankodni kezdtek. Edith ránézett a tiszta bokszra,

majd elkötötte Visszatérőt. A csődör azonnal maga után rántotta és falni kezdte a szénát, miközben a törékeny lányt kíméletlenül a falnak nyomta. - Jaj! – kiáltotta elfulladó hangon. Kevin azonnal odaugrott és ellökdöste a csődörcsikót. - Pf. – mondta Tim és bezárta Villám bokszát. – Jól vagy? - Aha. Csak megijedtem. – válaszolt és megdörzsölte a karját. - Zsokék! – szólt be a hangosbemondóba Mr. Evely. – Mindenki jöjjön a térre! A munkalovas is! Tim megvonta a vállát és felakasztotta a kantárt. Fanyar képpel nézett barátaira, és elindult. Utána a többiek. Út közben összetalálkoztak Kathy-vel. Izgatottan rugdosta a havat, a mének istállója előtt. - Na? – nézett föl. – Ti is a térre igyekeztek? - Aha. – válaszolt Edith és felnézett az égre. A hó puhán hullott és minden helyen megmaradt. A fenyőfák mereven nyúltak a felhők felé. A tér közepén egy szökőkút állt. Akkor azonban ki volt kapcsolva, és medencéje megtelt hóval. Egy ágaskodó ló állt. Ennek a szájából jött volna a víz. Mr. Marte és Mr. Evely már ott álltak és Amy-vel beszélgettek. Amikor megérkezett a kis négyes, kis csönd után az edző szólalt meg. - Arról lenne szó, hogy most itt van Exo. Most mindenkinek jut ló, és elkezdjük az edzést. Eddig minden rendben, de be szeretnénk jelenteni, hogy mától, új edzésrend lesz. - mondta a tréner és a jegyzeteire pillantott. - Mert azt hallottuk, hogy egyesek nem tudják eléggé kipihenni magukat. - mondta komoly arccal a tulajdonos. - Szóval az lesz, hogy hajnalban kezdünk, aztán este is lefutunk egy kört. Nap közben, szóba jöhet a futószárazás, esetleg egy kis terepre ruccanás. A zsokék összenéztek és Kathy megvonta a vállát. Szerinte semmivel sem lett kíméletesebb az új rend, csupán elmaradt a délelőtti kötelező edzés. - Ja, és vasárnap megyünk a kedvenc éves gyűlésetekre. - mosolygott álszentül a tréner. Kevin elhúzta a száját és Kathy-re nézett.

7. fejezet Zsokéjelölt? Vasárnap délután. Kathy és Edith éppen azon tűnődtek, hogy melyik ruhájukat vegyék fel. Kettő közül választhattak: egy sötét farmer egy királykék hosszú ujjú, fekete pulóverrel, vagy a sötét farmer egy mély lila pólóval, és a fehér pulóverével, amin királykékhímzés volt. - Nem tudom. – csóválta meg a fejét a zsoké. – Szerintem vedd föl a kék pólót a fehér pulóverrel. Az, jobban passzol. - Ahogy gondolod. – mondta és visszarakta a másik két lehetőséget. – Felveszem. A lány eltűnt a fürdőszobában. Kathy fáradtan ült le az íróasztalhoz. Végignézett az új tankönyveken, és felsóhajtott. „Jaj, mi lesz, ha jövő héten már tanulnia kell? Vajon ki ül majd Exo-n?” Kevin kérdő tekintettel nézett be az ajtón. - Edith? – kérdezte. - Öltözik. - Oké. De siessetek! Fél óra múlva indulunk. – mondta, és tovább ment. Mrs. Coppel odalent könyökölt az asztalon. Nagyon aggasztotta, hogy a lánya, még csak egy hete van itt, és már egy lovas partin vesz részt, ami ráadásul este van! Megborzongott és Kicsire nézett, aki fürkészőn leste a hópihéket. A teraszablakban ült és hegyezte a fülét. Már egész jól beilleszkedett a családba. Minden nap talált valami szórakoztatót. Mindenki szerette. Bár aggódva gondoltak a szürke téli hétköznapokra, amikor a szülők dolgoznak, és a két fiatal középiskolában van. Egyedül fog maradni, ami természetesen veszélyes. Kevin egyik este feltette a kérdést: - Mit csinálunk a kiskutyákkal? – kérdezte tanácstalanul. – Fejbe azért mégsem vághatjuk őket! - Valószínűleg majd beadjuk őket valahova. – válaszolt Mrs. Coppel. – Bár… az apjuk is fajtiszta németjuhász?

- Aha. - Hát akkor lehet egy hirdetést leadni az interneten. - Jó ötlet! …Edith felvillanyozva lépett ki a fürdőszobából. - Ez szuper! – lelkendezett. – Mikor indulunk? - Azonnal. – pattant föl a székről a zsoké. Felkapta az ágyról a kabátját és lerohant a lépcsőn. Edith megvárta Kevin-t és együtt ballagtak le. - Izgulsz? – kérdezte a fiú. - Hát, csak azért mert még nem jártam ilyen helyen. Minden évben mentek ilyenre? - Nem. Ez Mr. Evely hóbortja. – mosolygott Kevin és oldalba bökte Edith-et. – Örülj, hogy jövőre már nem kell ilyenre pazarolni az időt! - Bíztató. – mondta a lány miközben belebújt a cipőjébe. Az ajtón kilépve kellemetlen széllökések kísérték őket. Kathy vigyorogva huppant be Tim mellé. A zsokéfiú önelégült mosollyal paskolta meg a Jaguar kormányát. Kevin nagy vigyorral az arcán engedte Edith-et beülni, majd maga is elhelyezkedett a finom ülésen. Mr. Marte a felhajtón állt. Vele Amy és Mr. Evely utazott. Extrának elhozták Mrs. Evely-t is. A csoport nekivágott a főútnak. Steve az asztalra könyökölve hallgatta az edzőtábor vezetőjét. Gondolatai messzire kalandoztak. Az órára nézett, aztán felállt és távozott. Kezdődött a magánedzése. Az istállóban minden ló el volt foglalva. Csak Veterán Baby várta megrögződve lovasát. Amikor meglátta Steve-et, boldogan nyerített és engedelmesen megállt. A zsoké gyorsan felnyergelte, és kilovagolt vele. A fedett pályán lerótt pár kört bemelegítésként, aztán komoly galoppba kezdett. A kanca kecsesen falta a métereket, hosszú lábait tökéletes mozdulatokkal emelgette. Minden olyan csodás volt. Legalábbis addig, amíg az egyik bemelegítő lovas csődörcsikója meg nem ugrott és el nem indult a kanca után. A két ló kezelhetetlenné vált, és őrült iramban versenyeztek. A két zsoké is élvezte a szabad száguldást. A salakpálya remegett a paták alatt. Veterán Baby a pálya közepén húzott el egy másik melegítő ló mellett. A csődör kezdte beérni a fáradó kancát. A kör végére már fej-fej mellett haladtak. Végül a vendégkanca tényleg elfáradt és visszaváltott a kezelhető formájába. Az oldalán csorgott a fehér hab. Steve elégedetten bólintott és odaköszönt a visszafelé ügető versenytársának. - Szia! – mosolygott. – Kitartó lovad van! Nagyon csípem. - Kösz. – mondta kifulladva a fiú. – Nem tudtam, hogy mire képes. Eddig csak futószáraztam. De most már legalább lesz fogalmam arról, hogy miért tartsam meg. Szép kis kanca. - Aha. – paskolta meg a lovat a zsoké. – Meddig maradsz? - Egész héten leszek. - Nekem egy versenyre kell edzenem. Nem segítenél esténként így megfuttatni Baby-t? - De! – lelkendezett. – Öröm lenne! - Steve Evely vagyok. – nyújtotta a kezét a zsoké. - A zsoké? - kérdezte. - Igen. - Ó. Én Tor Marris vagyok. - Oké. Majd holnap találkozunk. A zsoké magabiztosan indította el a kancát. Látta maga előtt a jövőt. Boldogan vitte vissza a bokszába. Kathy nagyot vigyorogva vette tudomásul, hogy felkérik beszélni. Tudatosan ment fel az emelvényre és a kezébe vette a neki nyújtott mikrofont. Lenézett barátaira, akik csillogó szemmel várták a vita kezdetét. Kathy öntudatos arcán futó mosoly jelent meg. Barna szeme ragyogott az izgalomtól. Világos barna haja kiengedve verdeste a vállát. - Az imént felkértük Kathy Shande-et, hogy ezt a vitát ő vezesse. – mondta be az egyik szervező, és a zsokéhoz fordult. – Kérlek, gyere ide. A lány odaállt a reflektorfénybe. Köhintett egyet aztán a mellette álló díjlovasra nézett.

- Én azon a véleményen vagyok a… - és mondta, és mondta. A végére már mindenki unta az egészet. A vita arról szólt, hogy miért nem jó, és miért jó, ha a lovakat éjszakára a legelőn hagyják. A zsokék többségben voltak, mégis ők vesztették a vitát. Edith kicsit megkönnyebbülve lépett ki a tanácsteremből és a többiek után ment. A nagy teremben az asztalok roskadásig voltak rakva süteményekkel, szendvicsekkel. Kathy mikor belépett, széles vigyorral az arcán nézett a terem másik végébe, ahol egy emelvényen mikrofonok sokasága feküdt és egy nagy képernyő volt a falra függesztve. Ugyan Tim megkérdezte min vigyorog, ő nem árult el semmit. Pár perc múlva megritkult a világítás és egy nagy reflektor az emelvényre világított, ahol egy szőke srác állt. Köhécselt, és a számítógépnél ülő lányra nézett. Az bólintott. - Köszöntöm a lovasokat, az éves téli találkozón. Mint minden vita után most is szeretnénk vicces perceket is nyújtani. Idén is megrendezzük a karaoke versenyt. Kathy újra elvigyorodott és jól oldalba bökte Kevin-t. Tim is nagyot mosolygott és figyelte a sorsolást. Mindenki a képernyőre nézett. Majd hirtelen… A sorsoló megállt egy névnél, a lányok felvisítottak Kathy ördögi vigyorral nézett a kisorsoltra, Tim jól hátba vágta, Edith pedig csak állt és értetlenül nézett ki a fejéből. Kevin felment az emelvényre és tündéri mosollyal nézett le a többiekre. Az arca ragyogott a meglepetéstől, sötét szemét végigjáratta a képernyőn és a gépnél ülő lányra nézett. Hogy miért? Mert a kedvenc énekét vetítették ki. Minden évben ezt énekelte. A Micimackó zenéi közül a legszebbet. A kíséret elindult és felcsendült Kevin tiszta fiatal hangja. – Come out Moon, come out wishing star. Come out; come out, wherever you are. Elénekelte az első versszakot aztán megállították a zenét és Kevin a szervező fülébe súgott valamit. A fiú mosolygott és felvett egy mikrofont a földről. - Közkívánatra, felkérünk valakit, hogy énekeljen a mi kis csillagunkkal. – mondta. – Edith Coppel, fáradjon a „színpadra”! A lány kicsit megdöbbent, de azután mosolyogva odament és átvette a mikrofont. A dal újra indult. Először Kevin szólója, aztán Edith szólója, majd a közös refrén. Mindenki elbűvölve hallgatta a párost. Kathy és Tim tapsolva fejezték ki elismerésüket. Mr. Marte érdeklődve nézette be. Örömmel figyelte, ahogy a két barát éppen újra ismétlik a lovasokkal az utolsó sort. A hangulat a csúcsokon járt, amikor lementek a dal után. Az edző gyorsan befurakodott a zsokék és egyéb válogatott hírességek között és megragadta Edith-et. A lány önkéntelenül követte trénerét. - Valami rosszat csináltam? – kérdezte, amikor már a folyosón ballagtak. - Nem. – válaszolt az edző röviden. – Csak dolgunk van. Edith megvonta a vállát és követte Mr. Marte-ot. Egy irodába vezette, ahol Mr. Evely, a felesége, és egy idegen férfi várakozott, miközben beszélgettek. A lány kissé zavarban volt, és szorongva ült le egy székre. Az idegen ember, odafordult hozzá, és kikérdezte, hogy hol született, mi a teljes neve, milyen magas, hány kilo, mióta lovagol, és hogy milyen jövőt képzel el magának. - Igen. – mondta végül a Laguna Tenyész és Versenylovarda tulajdonosára nézve. – Ezek az adatok, tökéletesek egy zsoké számára. Mikor szeretnének neki jelölti engedélyt szerezni? - Mi? – döbbent meg a lány. – Erről szó sem lehet! Meg van beszélve a szüleimmel, és velem, hogy nem leszek zsoké! Csak munkalovas, punktum! Mr. Marte! Megígérte anyának, hogy minden ilyen témát elterel, és hogy az mi oldalunkon áll! - Figyelj. Most nagyon kell a segítség a birtoknak! - Mi van? Van összesen négy ló a birtokon, akik versenyre készülnek, és van öt zsoké! Rám miért lenne szükség? - Mert Amy most mondott le a zsoké engedélyéről, mert nem megy neki. - Akkor is! Marad négy ember, a négy lóra! És egyébként, ha jól tudom, van egy Joe nevű illető is, aki Jégvirágon dolgozik! Miért kéne még egy ember? De most komolyan! - Nyugalom! – csitította Mr. Evely. – Nekünk Exo-ra kell új zsoké. És Kathy szerint, ha senkit sem bír majd meg a hátán, akkor neked kell lovagolni vele! Edith morcosan összefonta a kezét. – Én aztán nem egyezem bele! Meséljék ezt be az anyámnak!

Kevin mosolyogva ült a büfében. Kicsit már álmos volt. A maga csöndes módján figyelte, ahogy Kathy és Tim gyerekesen nevetgélnek és viccelődnek. Magában mosolygott az elmúlt fél órán. Kicsit más volt Edith-tel ott kint állni és megmutatni a többieknek, hogy nem csak egyedül ilyen édes. Kathy nagyot sóhajtott és Kevin szemébe nézett: - Holnaptól iskola? - Ne is mond! – grimaszolt a fiú. – Félek a francia óráktól. Phoenix-ben is rosszban voltam az tanárommal, és a félévi jegyem kis híján kettes lett! Ha itt elszúrom, akkor biztos, hogy pótvizsgáznom kell belőle nyáron! - Hm. – hitetlenkedett. – Ugye másból nem állsz ilyen rosszul? Kevin mosolyogva Kathy szemébe nézett. - Hát, négyes lettem fizikából, és a kémia sem megy. – mondta. –Nagyon kell igyekeznem, mert nem akarok megbukni semmiből! - Pf. – pillantott az ajtó felé Tim. – Hajrá. Edith felháborodva lépett be a büfé ajtaján és odasietett a barátaihoz. Dühösen ült le, aztán halkan elmondta, hogy mi történt. - Jaj, apa! – mondta a tréner fia. – Figyelj, semmi baj sem lesz. Beszélek én velük, és ha te tényleg inkább a szüleidre hallgatsz, akkor keresünk valaki mást. De most induljunk haza. Mindenki összeszedelődzködött. Odakint újra havazni kezdett. Az autópályán nem volt gond a két autó akadálymentesen száguldott hazafelé.

8. fejezet Az első sulis nap és az érem másik oldala Reggel a két fiatal, tankönyvekkel felfegyverkezve ült az asztalnál. Edith keserű képet vágott. Újra kezdődik a suli. Ráadásul új középiskola! Csak az vigasztalta, hogy Kevin is oda fog járni ahová ő. Mrs. Coppel mosolyogva nézte, ahogy kis „védencei” lelki harcot vívnak a tanulás gondolata ellen. Kicsi nem volt a házban. Kathy-vel sétált odakint az istállóknál. Mr. Evely megengedte, hogy elengedjék a házból. A kutyus nagyon jól érezte magát. Boldogan csóválta a farkát, és minden lovászhoz kedvesen odabújt. A lovakkal is jól kijött. Mind kételkedve figyelték, ahogy végigrohan az istállón. Egyszer Pomelo utána nyerített. Kicsi megfordult, és kíváncsian megszaglászta a bokszajtót, majd felnézett a nagy lóra. A kanca kinyújtotta a fejét és megbökdöste a kutyát, aki boldogan megnyalta a ló pofáját. Edith felkapta a táskáját, felhúzta a cipőjét és kilépett a házból. Kathy már várta. - Figyelj. – kezdte. – Van egy kis időd, amíg indul a busz? - Aha. Miért? - Be kéne jönni és megnézni Exo új cuccait. - Milyen új cuccok? – kérdezte a lány miközben elindultak az istállók felé. - Nyereg, kantár, lábvédők, s a többi. - Hé! Lányok! – kiáltott utánuk Kevin. Gyorsan beérte őket, és szemrehányó pillantást vetett Kathy-re. – Hova mentek? - Megnézzük az új lószerszámokat! – mondta barátságosan a zsoké. - Muszáj most ezt? – kérdezte a fiú. – Majd megnézzük délután, de még be is kellene érnünk az iskolába! A zsoké lány megvonta a vállát. Legyintett, hogy menjenek, aztán elment a másik irányba. Edith kérdőn nézett Kevinre. - Ezt most miért kellet? – faggatta. – Még igazán van időnk! - Hagyjuk. – mondta. Mrs. Coppel bevitte őket a legközelebbi buszmegállóig. Szótlanul vártak. A szél felkavarta a havat és kifújta az útra. Csöndes volt a reggel. A hegyek felől nagy szürke felhők jöttek. Friss hó illatát hozta egy fuvallat. Kevin mélyen beszívta a friss levegőt, aztán a lányra nézett. Mosolyogva kérdezte: - Délután kimegyünk terepre? - Lecke után? - Aha.

- Talán. – válaszolt közönyösen, mert kicsit dühös volt rá. A középiskola ijedelmet keltett a két fiatal szívében. Kevin arcára újra kiült az a magabiztos kifejezés. Edith szíve legmélyén nagyon is irigyelte ezért. A parkolóban, nagyban ment a traccsparti. Mindenki el volt magával. Amikor azonban meglátták Kevin-t és Edith-et, kínos csend ült rájuk. A középiskola folyosóján szintén ez volt. Addig, amíg az igazgató az osztályukba nem terelte a két új diákot. Edith kicsit feszengve ült le a leghátsó padban. Néhány lány csöndesen sugdolózott az asztal tetején ülve, és féltékeny pillantásokat vetettek felé. Pár perccel csöngetés előtt, megérkezett egy alacsony, sovány, szőke hajú lány. Kék szemével végigvizslatta a magába borult tinédzsert, aki éppen a padra hajtott fejjel várt. Leült az előtte álló padba és félénken köszönt. - Szia. – mondta. Edith megrémülve emelte fel a fejét. – Új vagy? Én Maya Smith vagyok. - Szia. – köszönt a lány. – Én Edith Coppel vagyok, és ahogy mondtad, új. - Aha. – nézett a padon ülő csoportra a lány. – Am. Nem tudod, hogy min lehetnek ennyire feldúlva a „császárnők?” Általában csak akkor viselkednek így. - „Császárnők”? – kérdezte halkan és érdeklődve Edith. Fürkésző pillantással végigmérte őket. - Aha. – Maya közelebb hajolt. – Ők a középiskola menői. Edith arcára egy álszent mosoly futott. Tudta már, hogy mi a baja a lányoknak. - Kevin Dixie. – mondta hirtelen, de úgy, hogy csak Maya hallja. - MI? – hüledezett a lány. – Az a szívdöglesztő zsoké? Edith nyelt egyet és folytatta: - Laguna Lovarda? - Aha! A leghíresebb lovarda a környéken! - Ott lakom. - Na, ne! – vigyorgott. – Hogyhogy? Mióta és miért? Hogy jutottál be oda? Szüleiddel laksz? Mesélj el mindent! - Hát hol kezdjem? – gondolkozott. – Detroit-ban laktunk. Apát kirúgták, mert jött egy jobb állatorvos. Anya meg itt talált munkát a Laguna Lovardában. Én is bekacsolódtam a munkába, csak én lovagolok, ők meg a most a versenylovaknál vannak. Én munkalovas vagyok. És Kevin a birtokon lakik velünk. - Nem semmi! Nagyon irigyellek. - Szóval… - Hé! – állt fel Maya. – Munkalovas vagy? – ezt olyan hangerővel mondta, hogy a menő csajok is megálltak a beszélgetéssel és érdeklődve figyelték a választ. Edith alig észrevehetően bólogatott. Mégis észrevették. - Na, ne! – kiáltott föl az egyik platina szőke hajú lány. Kék szemeit boldogan járatta barátnői és az új lány között. – Gyere ide! - Am… - az új diák habozott. - Nyugi nem harapunk! Csak lenne néhány kérdésünk. – mondta egy másik lány a kezét meglengetve. – Ismered Kevin Dixe-t. Ugye? - Igen. - Mennyire? – nézett mélyen a platina szőke hajú lány a szemébe. - Szinte családtag. A menők ledöbbenve hallgattak pár percig. Összenéztek és egy velőtrázó szemrehányással elhagyták a termet, csak az egyik maradt bent. Az órák lassan elkezdődtek.

Kevin az utolsó pillanatban ugrott a busz lépcsőjére. Gyorsan fizetett és lehuppant Edith mellé. A lány szomorúan bámult ki az ablakon. A fiú ezt azonnal észrevette. Bátorító tekintettel nézett az örömtelen szemekbe. - Baj van? - Nincs. Csak mindenki be van rágva rám. – válaszolt a lány és újra kinézett. Figyelte az elsuhanó fákat. - Na? És miért? - Mert létezem. - Eh. – Kevin hátradőlt. – Na és az miért baj?

- Nem baj! Csak féltékenyek, mert ők az életben be nem jutnának a Laguna Birtokra. - Értem. – mondta a fiú hátradőlt. A munkalovas elmélázva nézett ki az ablakon. Csöndben ültek a buszon. Az utolsó megállónál leszálltak. Mrs. Coppel már ott várta őket. Amint hazaértek, rohantak a versenyistálló felé. Kevin kinyitotta a nagy ajtót. A lány ledobta iskolatáskáját és odaugrált Exo bokszához. A csődör örömében a fejét dobálta és megbökdöste kis lovasát. Tim Pomelo-t pátyolgatta és közben nagyban zenét hallgatott. Jame a lovász éppen Fekete Gyémánt bokszát almozta. A fekete csődör a folyosón volt kikötve. Érdeklődve nézett Kevin-re. A zsoké odasétált hozzá. Megpaskolta izmos nyakát és a kötésére pillantott. - Am… - nézett Jame-re. – Mi történt vele? - Megsérült egy felügyelet nélküli edzésen. – válaszolt a lovász és szétterítette az illatos szalmát a kőpadlón. - És nagyon komoly? - Nem nagyon. De ebben a szezonban nem hinném, hogy versenyezni fog. – letámasztotta a vasvillát és eltolta a trágyás talicskát. – Ha gondolod, levehetnél egy kis gondot a vállamról azzal, hogy megsétáltatod. Ma már nem kell, de holnap ilyenkor megtehetnéd. - Persze. Szívesen. Kevin mosolygott és búcsúzóul megsimogatta a ló orrát. Visszament Exo-hoz és körbenézett: Edith felszívódott. Tim-re vigyorgott, aki azonnal felkapta a fejét és kivette füléből a fülhallgatót. - Na, mi újság? – kérdezte. – Ilyen későn jön a buszotok? - Igen. És még várni is kell rá! - Hm. Nekem szerencsére nincs ilyen bajom. – vigyorgott. – A főiskolát meg már nem akarom elvégezni, mert úgyis van munkám. - Szerencsés vagy. Lehet, hogy nekem kell. - Hát… ha több időt fordítasz a lovaglásra, és bezsebelsz néhány győzelmet, azzal egy kis érdeklődést is vonsz magadra. Ha a lótulajdonosok látják, hogy milyen jó vagy, biztos, hogy megkérnek egy-egy futamra. - Hát. Addig még fejlődni kell. És amellett, hogy a szüleim figyelmeztető leveleket küldenek a jegyeim miatt, lehetetlen lesz ezt végbe vinni. - Talán csak egy kis segítség kell. Mrs. Coppel tud franciául nem? - De. Jó ötlet. Hátha segít felzárkózni! Köszi. És nem láttad Edith-et? - De az előbb ment ki. - Oké. – bólintott a zsoké és felvette a táskáját. - Szia. – köszönt Tim és Pomelo-ra nézett. A kanca visszahúzta a fejét és kihúzott egy szénacsomót a hálóból. Edith megállt az udvaron és elbeszélgetett az egyik lovász lánnyal, aki Lunda névre hallgató tenyészkancát sétáltatta. A sárga lovon a jól ismert bélelt kapcsos lótakaró feszült. A „kismama” nyerített egyet, így üdvözölte Kevin-t. - Igen. A csikókat márciusra, áprilisra várjuk. Eddig ennek a szépségnek egy csikója volt. - Melyik? – kérdezte a beszélgetésbe bekapcsolódva a fiú. - Visszatérő. – válaszolt a lovász lány és megpaskolta Lunda nyakát. – Bizony a kisasszony kitett magáért. Meg a csikóért. A kis csődör majdnem elpusztult. A mázlija az volt, hogy a másik lovász, Mara, le akarta ellenőrizni, hogy elég vizet adott-e Holly-nak. Meglátta a kis vacogó szőrgombócot, aki nem bírt felállni. Nem mesélem tovább, ha nem baj, mert mennünk kell. Sziasztok. - Szia. – köszönt el a két fiatal. - Szerinted az anyád segítene a francia tanulásban? – kérdezte Kevin. - Biztosan. Mindjárt jövök, mert zsokés szaktanácsadásra van szükségem. Beszélek Kathy-vel. - Aha. És én mi vagyok? Díjlovasok mumusa? - Ha te mondod. – mosolygott vissza Edith aztán Kevin kezébe nyomta a táskáját. – Vidd haza, kérlek. Én majd jövök nemsokára. - Jól van. Kathy a konyhában sürgölődött és éppen kimért egy kis tejet Kicsinek, aki figyelmesen várt a lábánál. Letette neki a kis tálat aztán megkeverte a piruló zöldségeket. Ínycsiklandozó illatok csapták meg Edith orrát mikor barátnője ajtót nyitott a kopogására. - Mi újság?

- Tanácsért jöttem. Jobban mondva a véleményedet szeretném kérni. – kezdte a kis zsoké. – Szerinted a tenisszel is tudom edzeni magam? - Hát, biztosan jó hatása is van, mert ha kifejlesztesz néhány izmot, könnyebben tartod magad a nyeregben. - Rendben, mert a testnevelés tanárnő megkérdezte, hogy nem lenne-e kedvem hozzá. - És mit válaszoltál? - Azt, hogy még nem tudom. Itt gyorsabban haladtak az anyaggal, és egy pár oldallal le vagyok maradva. Egyedül olaszul tudok többet náluk. A lemaradást behozni, pedig nem lesz egyszerű. A teniszfoglalkozások pedig pont kitöltenék azt az időt, amit nekem a buszra kell várni! A tanítás vége után két órával jön a legközelebbi busz, ami arra megy, amerre mi vagyunk. Ma például addig megírtam a leckém, aztán elunatkoztam a könyvtárban. - És az anyukád miért nem ment értetek? - Dolgozik. Éppen csak annyira ér rá, hogy az utolsó buszmegállóig eljön és hazahoz. - Szerintem jó ötlet. El is tudlak képzelni a teniszpályán! - Hm. Még csak nagyon kezdő leszek. Csak egyszer fogtam olyan ütőt a kezemben. - Biztos belejössz. Drukkolni fogok. Milyen programod van délutánra? - Hát, Kevin el akar menni terepre. – mondta a lány. – Addig pedig szeretnék bepótolni egy kis németet és matematikát. Ezek mennek nehezebben. - És este nem érnél rá egy kis edzésre? – kérdezte Kathy. – Nekem most lenne rá időm. - Átjöhetek! Persze, ha anya nem fog inkább tanulni küldeni. - Mond neki, hogy van elég időd rá máskor. – mosolygott, és kiengedte a kamaszt, aki nem is sejtette, hogy mi lesz otthon. Mr. Coppel szigorú ábrázattal lépett be a házba. Mrs. Coppel aggodalmas arccal tette le a sütis tányért. Elvette férjétől a kabátját és felakasztotta a fogasra. Az állatorvos leült az asztalhoz és előkotorta az friss lóversenyújságot. Komor képpel kinyitotta a lovas találkozóról beszámoló oldalon és felesége kezébe nyomta. Az anya elkerekedett szemmel figyelte a lap alján álló képet, és a mellé írt szöveget: „Idén is felkértük kedvenc karaoke énekesünket, aki most külön meglepetéssel szolgált! Egy tüneményes páros férkőzött be a lovasok szívébe.” A képen Edith és Kevin állt a dobogón, nagyban énekelve. Mrs. Coppel végigfutott a sztori szövegén, és szeme megakadt néhány soron: „Egy új zsokétanoncot is köszöntöttünk köreinkben. Edith Coppel, a fiatal lovas külön elismerésben részesült, a Laguna Lovarda vezetői által. A birtok tulajdonosa így vélekedett a fiatal lányról: Szerintünk nincs jobb érzés annál, mikor megtalálunk egy tehetséges lovast. A hét elején, hétfőn ismertem meg Edith-et és azonnal láttam benne, azt a szenvedélyt, ami a lovaglás iránt gyúlt benne. A hét valamelyik napján, ő és néhány másik zsoké egy versenylovat vettek. A lány sikeres jövő előtt áll. A csődörcsikó egyelőre még edzésben, az ő kezei alatt van, de reményeink szerint, a Laguna Lovarda versenyén indíthatjuk a tüneményes párost.” Mrs. Coppel nagyon megbotránkozott. Erre nem számított. Mindenre csak erre nem. Abba beleegyezett, hogy a lánya közönséges munkalovas legyen, na de, hogy egy hivatásos zsokét faragjanak belőle! Ez már több volt a soknál. Edith dermedten megállt a konyhaajtóban. Szeme a felnőttekre tapadt. A két szülő megfordult és egy zavaros percig dühös pillantással méltatták a lányt. Mrs. Coppel a földhöz vágta a konyharuhát, ami az asztalon volt és kiabálni kezdett. - Megígérted, hogy nem avatkozol bele a lóversenyzésbe! Azt mondtad, hogy csak munkalovas leszel! - Anya miről beszélsz? - Nem most jöttem le a falvédőről! – kiáltott fel ingerülten. – Ne akarj átverni. Szerinted akkor egy ilyen újság miért közöl ilyet? A lánya kezébe nyomta a lapot, aki őszinte döbbenettel dobta az asztalra, és védekezve maga elé tette a kezét. - Én megmondtam Mr. Marte-nak, hogy tegyen le róla, mert ti azt mondtátok, hogy szó sem lehet róla! Aztán eljöttem, és nem tudom, hogy ők mit műveltek! - Ebben az esetben… - nézett a feleségére Mr. Coppel. – Megyek és beszélek vele. - De ugye most nem gondoljátok azt, hogy az én hibám? - Nem. - Én sem akarok semmi ilyet. Jól hangzik, de ti úgyis megakadályoznátok. - Pontosan. Úgyhogy menj, és inkább tanulj.

Mr. Coppel felállt és kiment a házból. - Edith én szeretném megnézni, hogy milyen egy edzés. - Jól van. - Ma este. - Rendben. Felmegyek. Edith nem sokáig ült a matematika tankönyve előtt. Melegen öltözött és kilopózott az istállókba körülnézni. A versenyistállóban Tim éppen nyergelt. Pomelo nyugodtan állt és tűrte a szerszámozást. Edith egy kefét fogva bement Exo-hoz. A fekete ló kedvesen megbökdöste és bársonyos orrát a lány arcához nyomta. Ő ezt puszival viszonozta. Komótosan lecsutakolta. Nem sietett, mert élvezte a munkát. A telivér hálásan horkantott, és nyugodtan ropogtatta a szénát. Tim mosolygott és elment a kancával. Utána pár perccel megérkezett Mr. Marte. - Üdv Edith! – köszönt a lánynak. - Jó napot. Találkozott az anyámmal? - Nem. Miért kellett volna? - Lehet. - Mutatok valamit. – indult el a nyerges kamra felé a tréner. Egy szekrényhez lépett, ami nyitva volt. - Itt találod Exo kantárját. – mondta és megérintette a fekete bőr szerszámot, aminek kék volt a szára. – Itt vannak továbbá a fáslik, egy elsősegélydoboz, ez a doboz pár kefével és patakaparóval, meg még minden, amire szükséged van. – Bezárta a szekrényajtót és egy címkét ragasztott oda, amin ez állt: „Edith Coppel. Laguna Tenyész és Versenylovarda. Zsokéjelölt. Rábízott ló: Exo.” Edith ránézett. - Nem vagyok zsokéjelölt! – mondta szörnyen dühösen és letépte a címkét. - Na, de… A lány már ott sem volt. Elhagyta az istállót és hazaindult. Közben az anyja utolérte. - Hol van Mr. Marte? – kérdezte. - A versenyistállóban. Kevin éppen akkor érkezett meg. - Mi van? – kérdezte. - Kérdezd meg a trénert. – dühöngött a tinédzser. - Ja. Akkor arról van szó, hogy nem hagynak békén a zsokéjelölti sztorival? - Igen. - Ne törődj vele. Úgysem kényszeríthetnek. És ahogy anyádat elnézem, nem igazán lesz esélyük mégis úgy tenni, ahogy ők akarnak. Edith elmosolyodott. - Mehetünk egy kicsit túrázni? - Igen. De ne sokáig. – nézett föl az égre. – Nem biztos, hogy most kitart ez a jó idő. Látod? Ott már gyülekeznek a felhők. - Ahogy gondolod. Kérjük kölcsön Mrs. Evely-tól Vízesést és Virágot. Az utóbbi egy appaloosa, és szerintem, te jól el fogsz boldogulni vele. Vízesés Quarter ló. Én meg hozzájuk értek nagyon. - Tényleg? - Abban a lovardában, ahol Kicsi miatt döglött meg egy ló, szinte csak ebből a fajtából állt az istálló. Western stílusú lovaglást oktattak, és állítólag ezek a lovak a legjobbak rá. - Hát mindenképpen. Akkor te is konyítasz a „nagy vadnyugathoz”? - Aha. - Ha túl akarod élni a nagyanyámat, ne emlegesd anyáék előtt, és ha látogatóba jön, tegyél úgy, mint aki életében először hall tehénhajtó lovakról! - Miért? Annyira elviselhetetlen? - Képes órákon át dumálni a kedvenc lovairól, és arról, hogy hány kilós ökröt állított meg velük a közeli farmon rendezett versenyen. Bezzeg, azt elhallgatja, hogy hány belovagló törte ki a nyakát a nyeregben miatta! - Kitörték a nyakukat? - Nem, csak túlzok. De a kéz és lábtörést mondás náluk balszerencsét hoz, szinte minden alkalommal. Mama nagyon akaratos. Ha egy ló nem engedi magát betörni, ő tesz róla, hogy mégis nyereg alatt maradjon. Ahogy a

legtöbb ló, aki kikerül onnan, nehezen bízik meg az emberekben, és rengeteg időre van szükség ahhoz, hogy igazi barátok legyenek bármelyik farmerrel. - Hm. Még soha nem láttam igazi betörést. Egyszer szívesen megnézném. - Lehet, hogy lesz alkalmad rá. Közben odaértek a tulajdonos háza elé. Kopogtak és szerencséjükre éppen Mrs. Evely nyitott ajtót. - Hogy Vízesést és Virágot? – kérdezett vissza. – Virághoz olyan lovas kell, aki ült már vadlovon! - Nyugodjon meg, én már betöréssel is próbálkoztam. – mosolygott Edith. – Igaz, hogy abból egy hatalmas esés lett, de ismerem a vadlovak minden oldalát. - Én megbízom benned! Menjetek velük nyugodtan. De… - nézett fel az égre. – Ne maradjatok két-három óránál tovább! Lehet, hogy újabb hóvihar lesz. - Értettük és köszönjük szépen. Viszlát! - Vigyázzatok magatokra! Sziasztok! A második istállóban voltak azok a lovak, akiket a tulajdonos felesége hobbiból tartott, és amíg volt kedve, még kiállításra is hordott. De csak arra lettek jók, hogy nyáron összeszedjenek néhány túrázni kész fiatalt és elvigyék őket a völgybe, a hegyek közé. Virág egy gyönyörű sárga kanca volt szőke sörénnyel. A feneke volt fehér-barna pöttyös. Lecsutakolták a lovakat és felszerszámozták őket. Ezen a két lovon kívül még három állt a bokszokban. A többi helyet bértartásos telivérek foglalták el. Odakint a nap ragyogva nézett le a hegyvidékre. Azonban észak felől újra hófelhők gyülekeztek és úgy látszott nagyon gyorsan közeledtek. - Ejha! – mosolygott Kevin. – Tényleg nem maradhatunk sokáig! - Készen vagy? – kérdezte a lány, miközben felkapaszkodott az appaloosa hátára. - Igen. – igazította meg a hevedert. – Indulhatunk. - Na, akkor irány a völgy. – mondta Edith és elindította a sárga kancát. Lépésben ballagtak a fekete-fehér tarka Quarter ló mellett, aki nemsokára teljesen megszokta az idegen lovast. Elindultak a fedett pálya felé, de félúton letértek egy kisebb útra. Lassan ügettek végig az ösvényen, amíg egy emelkedőt nem láttak maguk előtt. - Szerintem inkább menjünk a kilátóra, mert onnan azt is jobban látjuk, hogyha nagyon megváltozik az idő. – javasolta Kevin. - Rendben. Elindultak az emelkedőn felfelé. A szűz hó, ropogott a lovak patája alatt. Az ösvényt egyik oldalról egy fenyves, a másik oldalról egy kerítés határolta, amin túl egy másik út ment mellettük, majd eltűnt egy szoros mögött. A nap, ragyogó sugarakat szórt a tájra. A hó szikrázott a fényben és itt-ott elrohant előlük néhány őzike. A lovak lassan ballagtak fölfelé. Az egyik fa mögött egy nagy szarvas állt. Kevin megállította a lovat. Előre mutatott. A barna állat pompás agancsot viselt és egy fa kérgét rágcsálta. Megfordította díszes fejét és a két fiatalra meredt. Kecses szökdelésekkel távozott. - Jártál már erre? – kérdezte a fiú mikor újra elindultak. - Nem. – válaszolt szórakozottan a lány. Megpaskolta Virágot és szorosabbra állította a kobakja csatját. – Te? - Nyáron. De akkor a másik úton mentünk a völgybe. Táborozni. - És milyen volt? - Még aznap hazaértünk. Szakadt az eső. Valahogy az, az érzésem, hogy ahol én ott vagyok, ott mindig valami rossz történik. - Ez buta következtetés. – csóválta a fejét Edith és ügetésre késztette a csődört. – Leszel edzésen? - Persze. Izgulok, mert nem tudom, hogy melyik lóra ülök. - Valószínűleg Jégvirágra. - Hm. – hunyorgott észak felé a fiú majd leült és felvette a ló ritmusát. – Jó ló. Tetszik, de nem az igazi. És nemsokára Joe is visszajön, akkor pedig ló nélkül maradok. Bár… - Mr. Marte úgyis kitalál valamit. A két ló nagyon hegyezte a fülét befelé az erdőbe, ahol néha felbukkant néhány mókus, akik egyik fáról a másikra kapaszkodtak át. - Gyönyörű ez a hely. Detroit-ban nem ilyen szép a vidék. – mosolygott a lány. Kevin előre nézett. Nagyon figyelt, hogy ne akadjanak meg valamiben a hó alatt. De Vízesésnek még így is sikerült megbotlania, egy faágban, ami valószínűleg az őszi viharokban került a földre. - Jól vagytok? – nézett vissza Edith, miközben megállította Virágot.

- Meg vagyunk. – mondta a fiú. – Mehetünk tovább. Már nincs messze a tető, és ott a lovak megkaphatják az almájukat. Tovább folytatták az utat. Az emelkedő tetején a kerítés eléjük kanyarodott. A sziklaszirt tetejéről letekintve egy elbűvölő hosszában elnyúló, kicsit széles völgy tárult eléjük, amit két oldalról egy-egy vonulat kísért. Odalent minden tiszta hó volt. A túloldalon két újabb szirt emelkedett. Az egyik tetején egy szélerőmű állt. A lapátok nem forogtak. - Látod a völgy közepén azt a csillogó felületet? - Aha. – hunyorgott Edith. – Víz? - Az a Holly-tó. – mosolygott a fiú és hátra nézett. – Szerintem majd szóljunk a többieknek, hogy ott még korcsolyázni is lehetne. - Jó ötlet. – mondta a lány és leszállt. Elővett néhány almát és megetette a két lóval. Kevin a kerítésre támaszkodott és várt, amíg Edith végez. - Mit gondolsz? Milyen sportot kéne folytatnom a suliban? – kérdezte a fiú. - Miből választhatsz? - Van tenisz, és európai foci, a többihez, mert túl „apró” vagyok. Edith végignézett Kevin-en. A fiúnak nem volt túl magas termete, és jó sovány is volt. - Nem tudom. Dönts te. Mihez húz jobba a szíved? - Szeretem a focit. Gyakran nézem az európai csapatok meccseit. Főleg a spanyolokat és az olaszokat szeretem. Talán megpróbálhatom én is. Te fogsz sportolni? - Teniszezni. Szerinted? – kérdezte a lány miközben rákönyökölt a fenyő deszkára. - Az jó. Van sejtésed róla, hogy milyen? Edith bólintott aztán északra nézett. Arrafelé a fenyőket őrülten tépte a szél, ami kezdett az emelkedő tetején is érezhetővé válni. - Látod a fákat? – kérdezte ijedten. - Igen. Ha most elindulunk, csak útközben kap el minket. – válaszolt a fiú, és odament a lovakhoz. - Akkor indulunk? – kérdezte csalódottan a lány. - Ha nem akarsz egy nagy hóviharba kavarodni, akkor azt ajánlom, hogy pucoljunk haza. – mondta Kevin és szemével követni kezdte a szél mozgását. Vízesés –akik a kantárszárnál fogva tartott- visszahőkölt az első nagy széllökésnél. Virág felemelte a fejét és rémülten nézett arra amerre lovasa bámult. A másik kanca pánikba esve rángatta a szárat, miközben a zsoké fiú felült rá. Edith sóhajtott egyet és fellendült az appaloosa hátára. Elindultak lefelé, mialatt a felhők teljesen föléjük értek, és a szél az út menti fákat is tépni kezdte. Az egyik ló rémülten felnyerített, Edith maguk mögé nézett és látta, hogy két vadmacskaféleség rohan lefelé a tetőről. - Hé! - kiáltott Kevin-nek, aki szintén észrevette az állatokat. A két kanca, kérés nélkül vágtázni kezdett, de nehéz volt a haladás, és amikor a két fiatal, már azt hitte, hogy megtámadják őket, a két vadállat elrohant mellettük. A felhők ontani kezdték a hópihéket, amik ebben a gyors tempóban fájdalmasan a lovasok arcába vágtak. Egy hatalmas széllökés megijesztette a lovakat, és a visszafogott ügetésből, újra vágta lett. A következő szélroham kidöntött előttük egy fát, ami elzárta az utat, de nem volt túl magas, hogy az ugratást ne tudják megpróbálni. Kevin hátra pillantott, a lányra aztán előre a fenyőre, aminek lombja természetes ugróakadályt képzett. Edith egy pillanatig nem bírta felfogni, hogy a fiú és a ló átszállnak a kidöntött fa fölött, aztán tovább száguldanak. Neki is ezt kellett tennie, de Virág megmakacsolta magát, és lefékezett a zöld tűlevélrengeteg előtt. - Ne már! – könyörgött neki, és visszatolattak. Újra megpróbálták, de az sem ment. Ezért a lány leszállt a kancáról, és előtte kitapogatva az utat, megkerülték az akadályt. A zsoké és a Quarter ló a túloldalon jó pár méterre vártak. Amikor látták, hogy a lány és az appaloosa jól vannak, tovább mentek. Edith utánuk nézett, miközben a lábát a kengyelbe rakta és felszállt a nyeregbe. Megpaskolta a lovat. „Na, most mutasd meg nekik, hogy mire vagy képes!” - gondolta, és ők is elindultak. Öt perc múlva beértek a lovarda területére, és beügettek Virágék istállójába. Két lovász már átvette Vízesést, aki korábban visszaért, mint a társa. Kevin kérdőn nézett a munkalovasra. - Minden rendben van? - Igen. Csak Virág nem akart átugrani a fán. Lehet, hogy csak az én idegességem miatt nem. - Lehet. Menjünk haza?

- Nagyon jó lenne. - De előbb menjünk, és nézzük meg Exo-t. A lány helyeselve bólogatott. Átmentek a versenyistállóba. Odabent Mr. Marte és Kathy éppen „összecsapott”, azaz újra veszekedtek. Amikor a két fiatal kinyitotta az ajtót, abbahagyták és a tréner kiment a hátsó bejáraton. - Mi történt? – kérdezte Edith. - Amin te is ki vagy bukva! Az anyád hatalmas perpatvart csinált ebből a tanonc sztoriból, és engem is belekevert a történetbe. Miután levezette rajtam is a dühét, először Mr. Evely-tól kérdeztem meg, hogy nekem mi közöm van ehhez az ügyhöz, aztán meg Mr. Marte-tól, aki elkezdett velem ordibálni, hogy rajta ne kérjem számon ezt. És egy életre megjegyeztem, hogy a munkáltatóimmal nem szabad veszekedni! - Miért? - Mert, most büntetésből nem kapok fizetést egy hétig, és nekem kell fizetnem a kötelező edzésért! - Persze már! Ilyen nincs. – hitetlenkedett a fiú. – Ez tiszta szemétség! - Mindegy. Én tanultam belőle, és ez a lényeg. - Nem. – rázta meg a fejét a munkalovas. – Nyugodtan fogd anyára! Edith ránézett a lovakra, akik a bokszaikban álltak, és végignézték a zsoké és a tréner veszekedését. Végül is, miatta van az egész. Ki gondolta volna, hogy ha ideköltöznek, rögtön a második héten ilyen problémák lesznek. A lány dühös volt a tulajdonosra. Nem is ismerte még, és nem is igazán látta, ahogy lovagol. Mégis mindenki kérése ellenére zsokéjelöltként tüntette fel. - Menjünk haza! – szólalt meg Kevin. – Kíváncsi vagyok, hogy mivel fogadnak otthon. - Rendben. Kathy akkor áll, még amit mondtál? - Az edzés? Persze. De ma este lesz Exo első igazi edzése. Mr. Evely nagyon kíváncsi rá. - És nekem kell valamit csinálnom? – tudakolózott a fiú. - Igen. Te ülsz az edzőpartneren. – mosolygott rá Kathy. – Biztos, hogy lesz másik ló, akit lovagolhatsz, de most ő az egyetlen, akinek mozognia kell. - Ez gáz. – nyöszörgött Kevin. – Én zsoké vagyok, nem kisegítő! - Mindegy nem? Pénzt akkor is kapsz érte. - Igaz. - Megyünk. – zárta a beszélgetést Edith. – Majd este találkozunk. - Sziasztok.

9. fejezet Vigyázz! Kész! Ne ess le! Mr. Evely, Mrs. Evely és Mr. Marte kicsit nyomottan üdvözölte a Coppel szülőket az esti edzésen. A két lovas, Kathy és Edith, ügetéssel melegítettek be. Még az alkalom előtt Mr. Coppel leellenőrizte a fekete csődört és megállapította, hogy nyugodtan indulhat. A zsoké, bátorító mosollyal nézett a munkalovasra. - Ne aggódj. – mondta. – Maradj laza, és bizonyítsd be, hogy te vagy az ász. Exo jól néz ki. – jegyezte meg a végére és a fekete csődörre nézett. Az új, kék bokavédője tökéletesen illett hozzá. - Az aggaszt, hogy valami baj történik, és anyáék megijednek. Aztán meg majd csak állok és nézem, hogy ti hogy futtok. - Nem lesz baj. Jók vagytok. Kathy bátorító szavai cseppet sem villanyozták fel a lányt. Feszengve körözött egy kicsit aztán könnyű vágtában elindult a kerítés mellett. Tim és Kevin is megérkezett. Egyikük sem lovagolt. Tim már délután edzett, Kevin pedig inkább nem ült lóra. Azt mondta a trénernek, hogy majd ha lesz egy normális ló, beszáll az edzésbe. A korlátra támaszkodtak és figyelték a két lovast. - Biztos vagyok benne, hogy jók lesznek. – nyugtatta Mr. Evely, Mr. Coppel-t. – Nem történhet baj. - Szerintem egész jó formában vannak. – mondta a tréner. – Mehetnének egész kört. Aztán holnap csak egy kicsit megjáratják a lovakat.

- Jó ötlet. – mosolygott Mrs. Evely. – Kár, hogy Tim nem velük edzik. - Úgy döntöttem, hogy inkább külön eddzenek a kancák és a csődörök. – magyarázta Mr. Evely. - Megyek és beszélek a két lánnyal, aztán indulhatunk. – mondta Mr. Marte és elment az érkező lányok felé. Kevin bátorítóan Edith-re mosolygott. Tim végignézett Tűztáncoson és elismerően bólintott. - Kathy kitett a lováért! – mondta. - Ja. – vigyorgott Kevin a csillogó szőrű csődör felé. – De Exo se rossz. Mr. Marte jelzett a lányoknak, s azok odaügettek hozzá. - Na. Menjetek egy kicsit vissza, és ügetésben induljatok el. Bár… állórajtot csináljunk, vagy ügessetek a rajtig és onnan galopp? - Állórajt. - Nincs kapu. – nyavalygott az edző. - Nem baj. – legyintett Edith. - Egész pályát mentek. Sok szerencsét. – mondta Mr. Marte és visszament a többiekhez. Felemelte a kezét és meglengette a stoppert, hogy induljanak. A két csődör fej-fej mellett haladt és nagy robajjal száguldottak el a felnőttek mellett. Kevin árgus szemekkel követte a lovak galoppját és imádkozott, hogy ne legyen baj. Tűztáncos az élre tört. Exo azonban egyre jobban belejött és lovasa utasítására kicsit kiment a pálya közepe felé. Lassan beérte a visszafogott csődör. Edith vigyorogva fékezte lovát, aki mindenképpen ki akart törni. - Szent ég! – kiáltott fel Tim, amikor Tűztáncos egyik bokavédője elszállt. A fekete csődör, idegesen felkapta a fejét és majdnem beleütközött Exo-ba. A következő pillanatban visszanyerte önuralmát és beelőzte az előtte haladókat. A két fekete ló a túloldalon száguldott, amikor az „új fiú” kilőtt és „állva hagyta” Kathy-éket. Exo gyönyörű, gyors mozgással robogott a cél felé. A második kanyarnál, már három hosszra növelte az előnyét és beleadott apait, anyait. A kör négy és fél lóhosszas vezetéssel fejezte be. Mr. Evely csodálkozva nézett a trénerre, aki alig hitte, hogy az eddig jól szerepelő Tűztáncos, milyen brutálisan rossz kört ment. Azzal védekezett, hogy leesett a bokavédője, és vissza kellett fogni. - Azt hiszem, inkább maradok annál, hogy én csinálom meg a nyergelést. – mondta a zsoké lány és megpuszilta ideges lovát. – Ugye? Nem hagyjuk másokra. – mosolygott kedvesen. - Jól vagy? – kérdezte az edző. – Ez brutálisan rossz kör volt. Nem akarok még egy ilyet látni. - Bocsánat. – tettette a sajnálkozót a lány. Edith kivezette Exo-t a pályáról és végignézett rajta. A fekete csődör nagyon meg volt izzadva. Nem erőltette meg magát, de azért rendesen dolgozott. Körbesétáltatta párszor, hogy lehűljön, aztán megpaskolta. - Nagyon jó volt! – mosolygott Kevin. – Szép teljesítmény. Mr. Evely oda volt és vissza. - Kösz. Exo érdeme. - Aha. Ügyes. De végig fogtad. A te érdemed is! - Oké. Csak ne dicsérgess tovább. – mosolygott. - Kathy ki van bukva. Az egyik lovász csinálta meg helyette a szerszámozást, és látod, hogy milyen rosszul! - Mr. Marte dühös volt? - Eléggé. - Jaj, Kathy! – nézett az égre a munkalovas, miközben kioldotta a hevedert. – Remélem, többet nem csinál ilyen problémát magának! A felnőttek felé néztek. A Coppel szülők éppen veszekedtek Evely-ékkal. Kathy aggódva várt Tim egyre csak beleszólt. Mr. Marte pedig dühöngött. Edith gyomra görcsbe rándult. Aggódva várta a vita kimenetelét. Kevin odasúgott neki. - Ne nyugodj meg. Mr. Marte nem hagy olyan könnyen elveszni. Ha kell, kiássa a csatabárdot. A lány ettől nem lett nyugodtabb. Hideg pillantást vetett a fiúra. Mr. Coppel feldúlva távozott miközben dühös pillantást vetett a fiatalokra. Mrs. Coppel szomorúan ballagott férje után és aggódva nézett Edith-re. Kathy rémülten vezette maga után Tűztáncost. Sápadt mosolyt küldött a fiatalok felé. A maradék három felnőtt odasétál hozzájuk. - Edith! Egyezséget kötöttünk a szüleiddel. Ha Steve, Kathy vagy Kevin nem olyan jók, mint te Exo-val, újra elővesszük a zsokéjelölti témát!– lelkendezett Mrs. Evely. – Addig pedig nehogy bénának tettesd magad! Mr. Evely és Mr. Marte összenézett. - Kevin a te feladatod, hogy kerüljétek a veszekedést. – mondta az edző. – Most már mindenki induljon.

Kiléptek a sötét éjszakába és csöndesen, megrendülve indultak vissza.

10. fejezet A két „vetélytárs”

Attól a naptól fogva Kevin csöndben figyelte, ahogy a többiek edzik magukat. Ő maga Fekete Gyémánttal sétálgatott, vagy valamelyik csikót futószárazta. Jelentkezett a fociedzésekre. A tanulással is jól haladt. Megfelelt a követelményeknek. Gyakran az éjszaka kellős közepén még tanult. Edith egyre jobb lett. Mindig keményebb edzésnek vetette alá magát. Sokat futószárazott és jól megdolgoztatta Exo-t is. Végül mégis jelentkezett a teniszre. A tanulás terén ő is tarolt. Szinte az összes tanár kedvence volt. És idő közben Maya és ő elválaszthatatlan barátok lettek. A Coppel lakásban, minden együtt töltött perc kínszenvedés volt. A levegő csak úgy szikrázott. A fiatal lány, nem mert a szülei szemébe nézni. Kevin minden pillantással védeni próbálta. Kicsi pedig megellett! Egy kicsi németjuhász kutya maradt életben. Őt közkívánatra megtartották, de továbbra is Kathy-nél lakott. Mr. Evely engedélyt adott Kevin-nek, hogy ha beáll a jó idő, a kutyája szabadon legyen a birtokon. Aztán elkövetkezett az a hét, aminek csütörtökére, hazavárták a külön edzésben részesülő zsokét. A lovászok tisztára sikálták a versenylovardát. Minden bokszba vadonatúj festés került. A lovak mind fittek voltak. Exo egyre halmozta a rekordokat. A versenylovardában, már minden ló készen állt egy nagy edzésre, ami tulajdonképpen egy háziverseny volt. Február elején jártak. Steve autója begurult a kocsi feljáróra. Jame azonnal kisietett és levezette Veterán Babyt. Még ő is meglepődött. A kanca jobb formában volt, mint várták. Boldogan szagolt bele a hazai levegőbe és megbökdöste a lovászát. Steve különösen kedvesen viselkedett és átvette a lovát. Odabiccentett a többieknek, akik kételkedve mérték végig az életerős kancát. Ő is gyorsan fel lett nyergelve és elindultak a pályára. A négy barát külön húzódott és hagyták, hogy Steve menjen elől. Kicsit elidegenedtek a gondolattól, hogy a fiú közöttük van. Kathy megelégelte a hallgatag menetelést és odaszegődött a fiúhoz és lovához. Kevin és Edith összenéztek és szorongva folytatták az utat. Tim egy kicsit lemaradva követte őket. A fiatal munkalovas hátra nézett és figyelte, ahogy a fiú Pomelo-val „beszélgetve” ment utánuk. - Tim olyan magányos. – jegyezte meg a zsokénak. Kevin hátranézett és szomorúan megpaskolta Jégvirágot. - Maya mikor jön? – kérdezte a fiú. - Jövő héten valamikor. Még ő sem tudja. – vonta meg a vállát a lány. – Mióta az apjával megnyitották az a lovardát, olyan elfoglalt. Dolgozik egy lóval. A neve Chile. Rengeteget ugratnak és Maya arra gondolt, hogy indulhatnának egy versenyen. Mit gondolsz? - Szívesen megnézném egyszer, ahogy ugrat. – mondta Kevin és az égre nézett, ahol napok óta nem járt jelentősebb felhő, ebből fakadóan nagyon hideg volt. – Megkérdezed tőle, hogy mennyiért tartana nekünk egy ugrató órát? - Igen. – mondta a lány. – Ugratni akarsz? - Csak kipróbálni. Tudod, hogy Mrs. Evely abban reménykedik, hogy majd egyszer támad egy ugrató közülünk, és elviszi az egyik arab lovat versenyre. Végül is… nem rossz az! - Hát. Én nem nézném meg, ahogy leesel. - Annyira örülök, hogy végre lovagolhatok egy kicsit. – terelte el a témát. – Hogy ha fel akarok készülni a birtok versenyére, akkor Jégvirággal kell dolgoznom. Edith mosolygott és Exo-ra nézett. Átölelte a ló nyakát. - Mr. Evely-t meg kell várnunk. – mondta hirtelen. – Azt mondta, hogy hoz ló szállítót. - Az biztos, hogy ez izzasztó edzés lesz. – helyeselt Kevin.

- Holnap tenisz meccsem lesz. Ki jön el? - Kathy biztos. Én is. Talán még Tim… én kinézem Kathy-től, hogy elrángatja. De a többiekre is számíthatsz a suliból. - Hallottátok, hogy apa sorra elbocsátja a lovászokat? – kérdezte Steve hirtelen. - Nem. – mondta döbbenten Tim. – Baj van? - Hát, igen. Az eladott csikókból befolyt pénzt nem lehet félretenni. Azonnal elmegy a lovászok fizetésére, a takarmányozásra és a villany-, gáz- és áramszámlára. Semmi nem jut a fejlesztésekre. – magyarázta. - Hány lovász van? – kérdezte Edith. - Húsz, vagy több. A lány nem szólt többet. Magába mélyedve ment tovább. A pályán már tökéletes zűrzavar uralkodott. Az összes zsoké meghívta a barátait. A lovászok csoportokat alkotva figyelték az érkező lovasokat. Egy-egy megjegyzés is elszállt Exo felé. Mr. Marte, Mr. Evely, Mrs. Evely és a lányuk figyelemmel kísérték Steve-t és Veterán Baby-t. Az edző odasúgott valamit a tulajdonosnak, aki elégedett mosollyal nézett végig a kancán, majd a riválisán. Exo-t idegesítette, hogy egy ismeretlen ló is köztük van. A lovasa pedig rémülten figyelte, ahogy a csődör egyre ingerültebbé válik. Rövid bemelegítés után beálltak az indítókapuba. Edith megvárta, amíg mindenki elfoglalja a helyét és csak azután állította be lovát. Vett egy mély levegőt. Kikapcsolta a környezetét. A körülötte állók riválisok lettek. Steve és Veterán Baby mellette álltak. A csődör idegesen megrántotta a szárat. Abban a pillanatban kinyíltak a kapuk és elindultak. Az élen Jégvirág és Kevin. A sort Exo zárta. A lovasa kétségbe esetten fogta vissza. Előtte Pomelo és Tűztáncos zárta el az utat. Edith óvatosan irányította befelé a csődört. Mikor felszabadult előttük a hely, a ló azonnal előzött. Amy és Steve egymás mellett galoppoztak előttük rögtön Jégvirág haladt. Hamar közre fogták Kevin-t, tehát hárman álltak Exo útjába. Edith villám gyorsan gondolkozott. Nem mehet ki középre, mert Exo kifáradna. Várnia kellett. Amy Shellivel, nagyon nehezen bírt. A kanca mindenképpen ki akart törni, de a tapasztalt lovas ezt nem engedte meg neki. Egy váratlan pillanatban a kanca megbotlott és Amy lezuhant róla. Shelli kilőtt és átvette a vezetést. Jégvirág és Veterán Baby között egy rés nyílt. Már a célegyenesre fordultak rá, és Exo azonnal átvágott a két kanca között. Edith megkönnyebbülve adott szárat a csődörnek, aki féktelen vágtaugrásokkal hagyta le a riválisát. Steve azonnal kapcsolt és utána engedte buzgó lovát. Kevin sem maradt le. Nagyon szoros volt. Exo orrhosszal vezetve beért a célba. A kis verseny végeredménye tehát ez lett: Exo után, Veterán Baby, aztán Jégvirág, utána Pomelo, majd Tűztáncos. Shelli-t kizárták, miután ledobta Amy-t. A nagy ünneplés közepett Mr. Coppel megrázta a fejét és elhagyta a csarnokot. A gratulációk és üdvözlések között, Edith észrevette apja zsokéellenes feltűnését. Szomorúan paskolta meg Exo-t. Mrs. Coppel váratlanul átölelte a lányát. Boldog volt a sikerének. Edith viszonozta az ölelést és jól esett neki, hogy legalább egy ember támogatja a szűk családból. Mégis valami nyomasztotta. Steve gratulálóan nyújtotta a kezét. Barátságos kézfogás volt, minek következtében Edith-ben megfogalmazódott egy kérdés: „Steve megjavul?” Kevin boldogan veregette meg a lány vállát: - Te aztán nem vagy betoji. Nekem nem lett volna bátorságom kibújni két lovas között. - Puszta szerencse volt. – mondta elkeseredve az. – Ha Amy nem esik le, nem nyerek! - Na, idefigyelj. – mondta a fiú egy kis szigorral a hangjában. – Ez nem szerencse volt! Te és Exo tökéletesek voltatok! És ha Amy nem esik le, akkor is elsők lettetek volna. De ha ragaszkodsz ahhoz, hogy szerencse, akkor hiszem, hogy a többi versenyt is szerencsével nyered meg. A lovas hálásan mosolygott és az edzőre nézett, aki mellettük állt és végighallgatta a beszélgetést. - Jók voltatok. – mondta megerősítve Kevin szavait. – Lehet, hogy Veterán Baby kicsit jobban felkészült, de megnyugodhatsz, hogy Exo is jó formában volt. Hiszem és tudom, hogy ha fojtatjuk az intenzív edzést, csúcsformában lesz a birtok versenyére. Csak így tovább! - Mindig higgy az álmaidban! – folytatta Kevin. – Elérheted őket! Nézz rám! Kisvárosi szegény családból származom! Nem volt tehetségem a lovagoláshoz! A lovas táborban mindig kicsúfoltak. Minden héten legalább egyszer leestem! Aztán mi történt? Kitűztem magam elé egy dolgot. Arra összpontosítottam. És sikerült! Itt vagyok! Harmadik ként értem a célba!

- De gondolom te se akartál harmadik lenni. – mosolygott a lány. Kevin megforgatta a szemeit és odament a tréneréhez. – Na, te jófiú. – paskolta meg Exo-t. A csődör így is kicsattanó formában volt. Boldogan dobálta a fejét. Bár, eléggé megizzadt. Steve húga, a tizenhét éves Judit odaballagott a fekete csődörhöz. Vizslató szemmel nézte végig, majd elismerően bólintott. - Jól kitettetek magatokért! – mondta. - Nem az én érdemem. – hárította el a dicséretet. – Oda se figyeltem mikor kirontott a résen! - Akkor is jók voltatok. Exo odafigyelt, te meg küzdtél. – mondta humorizálva az esetet. - Ja! – nevetett a lovas. – Jobban elfáradtam, mint ő. - Segíthetek? - Aha. Gyere és járasd le, amíg elmegyek egy keféért. – Edith gyorsan elrohant a pálya szerszámos kamrájába. Steve éppen patakaparó után kutatott. Vigyorogva nézet ki a húgára. - Nagy rajongód. – mondta. – Mit szóltak otthon? A lovas újság főcikkére? - Apa nem áll szóba velem. Anyától meg ez volt az első szeretetteljes mozdulat az óta. Én meg nem vagyok hajlandó elkezdeni! Steve egy kicsit habozott. Végre megtalált egy patakaparót, de nem ment ki. - És… Kevin-re is berágtak. Legalábbis úgy hallottam. - Igaz. De nem zavar. Anya inkább örül, hogy találtam egy barátot. A fiú mosolygott és újra kinézett. - Dühös leszel, ha valaki jobban fut Exo-n, mint te? – kérdezte. - Nem. – mosolygott a lány és kiment. – Csak az a valaki Kevin legyen. Kikötötte a csődört, aki érdeklődve figyelte az addig még sosem látott vöröses szőke hajú lányt. Edith lenyergelte aztán megpaskolta a fenekét. – Lecsutakolnád? Amíg a fiatal lány dolgozott ő körbenézett. Szeme magakadt az egyedül álló Tim-en. Valami nagyon nem tetszett neki. A fiú egyre visszahúzódóbb lett. Szomorúan mélyedt magába. Odaballagott a bánatos zsokéhoz és megsimogatta Pomelo nyakát. A kanca megbökdöste aztán a zsebe felé nyúlt. - Nincs nálam semmi. – tolta el kedvesen a ló fejét. – Tim. Aggaszt, hogy ilyen szomorú vagy. Mi a baj? A fiú ráharapott a szája szélére és mély levegőt vett. Megrázta a fejét, de nem szólt. - Ha nem válaszolsz, akkor is kiszedem belőled. – mondta magabiztosan. – Légy szíves! Tudod! Te mondtad, hogy ez a közösség egy család! A családban pedig megbízhatunk egymásban. Miért kéne eltitkolnod, ami fáj? A fiú szomorú, de hálás mosolya elkeserítette a lányt. - Én már nem veszek részt a birtok versenyén. – mondta fájdalmasan a fiú. Edith egy percig nem fogta fel a szavak súlyosságát. De aztán belehasított egy szomorú érzés. - Miért? – kérdezte idegesen. - Március elsején elköltözünk a birtokról. Angliába megyünk. – mondta suttogva. – Addig élvezhetem a lóversenyzést. Utána… - elcsuklott a hangja. Edith kérdőn nézett a szemébe. – Apa trénert akar belőlem csinálni. - Abba hagyod a versenyzést? – kérdezte döbbenten a lány. Tim bólintott és Pomelo-nak dőlt, miközben a lány döbbenten állt mellette. Nem akarta elhinni. Pont ez a mindenkit összetartó fiatal ne legyen többet a birtokon? Érezte, hogy mit él át a fiú. Ugyanez volt vele. Nem akarta elhagyni Detroit határát. - Tim! – kiáltott Mr. Marte. – Gyere már. A zsoké tehetetlenül kötözte el Pomelo-t és elindult. - Szia. – mondta szomorúan. - Szia. Edith rosszkedvvel ment vissza lovához. Judit éppen végzett és búcsúzásul puszit nyomott a csődör orrára. Exo megbökdöste, majd az érkező lovasa felé nézett. - Kösz. – mondta kedvesen. - Jó éjt. – köszönt el a lány és az anyja után rohant. A munkalovas szomorúan ellenőrizte a csutakolást. Kevin odament hozzá. Meglepődött a rosszkedvén és tekintetével kérdőre vonta. A lány elfordította a fejét és Exo nyakának dőlt.

- Edith! – mondta dühösen a fiú. A szinte kihalt csarnokban tökéletesen vízhangzott a szó. Kathy és Steve odanéztek. - Tim… - kezdte a lány halkan. – Márciusban elköltöznek. - Mi? – nyögött föl a zsoké. Steve agyán átvillant, hogy miről van szó és lehajtotta a fejét. Kathy faggatón nézett rá. - Tim és Mr. Marte márciusban elköltöznek. – mondta a fiú. Kathy rémülten nézett körbe. Tűztáncos kicsit megbillent, amikor lovasa nekitámaszkodott. A zsoké lány alig kapott levegőt. Tim-et jó néhány éve a testvéreként vette tudomásul. Soha nem hagyták egymást cserben! - Tegyük neki szépé ezt a maradék hetet. – ajánlotta Kevin. – Hagyjuk nyerni Pomelo-val! És… - Elviszi Pomelo-t? – kérdezte hirtelen Kathy. - Igen. – mondta Steve. Mr. Marte leparkolta a ló szállítót a pálya elé. A fiatalok nyomottan vezették be a lovakat. - Az istállóban elmondod, hogy mi lesz ez után? – kérdezte Edith Steve-t. - Igen. – mondta a fiú és becsapta a ló szállító hátulját. – Am… mi után? - Hogy az apád elbocsátja a lovászokat és elmegy a birtok egyetlen trénere. - Ja, persze. Rögtön odamész? - Nem megnézem Virágot. – mondta a lány, majd mikor meglátta a fiú, kérdő pillantását, ráeszmélt arra, hogy Steve az egész kalandról nem tud. – Nem mesélték még? - Mit? - A hóvihart, ami egy túra közben kerekedett. Azóta nagyon jóban vagyok Virággal. - Hm. Akkor majd várlak az istállóban. A lány bólintott, és visszarohant a pályára. Kathy és Kevin ott álltak és a korlátnak dőlve beszélgettek. Steve már elkészült Veterán Baby-vel, amikor a többiek megérkeztek. Miután Edith gyorsan végzett Exo-val, a bokszajtónak dőlt. - Miért volt ennyi lovász a birtokon? - Nem tudom. Apa a soha sem avatott bele a birtok dolgaiba, a múlt hétig. - És mit mondott? A többiek érdeklődve figyeltek. - Azt mondta, hogy nagy baj van, a lovászok fizetése mellett, és nagyon eltúlozta ezt a dolgot. Csak néhány lovászt tart meg és még felvett a versenylovak mellé tapasztalt, kemény munkásokat. Arról volt szó, hogy rá akar startolni a versenylovarda cím megerősítésére, és mivel egy ideje nincsen komolyabb bevétel a tenyésztésből, a versenyekre akar nagyobb hangsúlyt fektetni. Fekete Gyémánt, Pomelo és Jégvirág távozik az istállóból. Itt marad Exo, Veterán Baby, Tűztáncos és az a jó kanca, aki tavaly azért hagyta ki a szezont, mert megsérült, ez Maya Kincse. Ehhez a négy lóhoz négy külön, szuper trénert alkalmaznánk. Már meg is van, hogy kiket. Én személy szerint csak azt a srácot ismerem, aki a barátom és már elég régóta ezzel foglalkozik. Ő ajánlott még néhány személyt. Apa a tavasz folyamán hoz egy új lovat, és egy zsokét. Én nem ismerem, de hallottam egy két negatív visszajelzést az ismerősei felől. Ez most lényegtelen. Nem tudom, hogy okos ötlet-e, de apa előre kitalálta, hogy ez a ló, akit egyébként Békésnek hívnak, Exo vetélytársa lesz. - Hát, ahogyan én ismerem apádat, amit kigondol, annak úgy kell lennie. – mosolygott Kathy. - Ja. – mormogott Jame, aki egyébként ott dolgozott. – És melyik lovászok maradnak itt? - Te, Zita, és… nem tudom még ki. - Folytasd. - kérte Kevin. - Apa nagyon reméli, hogy egyikünknek sem sikerül Exo-val dolgozni. Kevin felhördült: - Van is oka rá reménykedni. De ezzel elronthat egy életet. - Jaj. Kevin! Edith ennyire nem akarod? – fordult Kathy, barátjához. - Én már nem tudom, hogy mit akarok. Én megfogadtam, hogy nem fogok egész nap a házban ülni, és visszahúzódni. De arra nem gondoltam, hogy ez fogad itt. - Apa már rég óta akar egy új zsokét. Frisset, és fiatalt. – mondta Steve. – Azt állítja, hogy most megtalálta, de nem számított rá, hogy a szüleid ennyire akadékosak lesznek. - És akkor mennyit takarítotok meg ezen? – terelte el a témát a munkalovas.

- A három fontos versenyló mellé három lovász. Illetve Maya miatt négy. A kancákhoz négy, a ménekhez három. Ez eddig tizenegy. A négy trénerrel együtt tizenöt alkalmazott. A felesleges versenylovak eladásával pénz is jön, és takarítunk is meg rajtuk, a rendezvényeken pedig jön be újra pénz. Kathy helyeslően bólintott. - Milyen rendezvények? - Nyári táborok, bemutatók, ilyesmi. - Sok szerencsét. – mondta Edith, és távozott.

Egy hét múlva a középiskolában mindenki be volt zsongva. A kezdők városi mérkőzését rendezték a csarnokban. Maya egész nap sopánkodott. Nyavalygott, mert tudta, hogy Edith az egyik menő ellen indul, aki már nagyon belejött az egészbe. - Fejezd be, kérlek! – könyörgött neki a lány. – Nyugodj, meg és inkább arról beszélj, hogy milyen eredményt ért el a lovad tegnap este az edzésen. - Jaj! Képzeld! – mondta elragadtatva a lány. – Chile végre hiba nélkül megcsinált egy kombinált ugrást! - Szuper! Te ültél rajta? - Nem. És neked, hogy ment tegnap este? - Egész jól. Kevin éppen a szomszéd szekrénynél pakolt és hitetlenkedve nézett át Edith-re. - Te bitang! – feddte. – De őszinte vagy! - Miért? – kérdezte Maya érdeklődve. - Nagyon jól ment neki. Bár a családi feszültséget a trénerünk csak fokozta. Edith összehúzta magát és elővette a tornacuccát. - Arra gondoltam… - mondta elterelve a beszédtémát. – Hogy csináltatok magamnak egy feliratos teniszruhát. - Jó ötlet. A nagynénim varrónő. Ha gondolod, megvarrja neked ingyen. - Na, ne! Mindenképpen fizetek. - Oké. Holnap eljöhetnék a birtokra körülnézni? - Persze. – mosolygott a munkalovas és elballagott az öltözők felé. Edith feszengve figyelte, ahogy ellenfele a labdát pattogtatja. Csönd volt a nézőtéren. A szemben álló szőke lány a szemébe nézett aztán elütötte a játékszert. Edith ügyesen ugrott, és jól találta el. A Sara nevű lány vele szemben éppen utolérte, és a labda Edith jobb oldalán belül ért földet, de már nem érte utol. Kathy idegesen nézett Tim-re. A fiú mereven tapsolt, és a kijelzőre nézett. Az ellenfél 30 semmire vezetett, és az előző szettet megnyerte, ezzel egyenlített. Ha ezt Edith nyeri, akkor övé a végső győzelem. Kevin szótlanul ült mellettük és a kezét tördelte. Nagyon szurkolt a lánynak, akinek csak ez a verseny kellett, hogy erősítse az önbizalmát. Edith megigazította az ütője húrjait, és az égre nézett. A szülei szintén a nézőtéren voltak, és érezte a tekintetüket magán. Sara újra pattogtatott, majd elütötte, de ez a labda elakadt a hálóban. Újrakezdte, de újra nem sikerült. A munkalovas ezzel szerzett néhány pontot. Látszott az arcán, hogy egyre idegesebb. A sörétbarna hajú lány mély levegőt vett, és gyönyörű megoldással újabb pontot szerzett! - Break! – ujjongott Kathy, azon, hogy a barátnője elvette az adogatást. Edith-nél volt tehát a labda és furfangos pontszerzésre készült. Ment egy darabig az adogatás, amíg Sara kintre nem ütötte a labdát. A trükk tehát elmaradt, és 30-30 lett az állás. Edith egy pörgetett-nyesett szervával el is intézte az adogatást. A labda az adogatóudvarról magasra pattant és az ellenfél nem bírt hozzáérni. - Ez az! Ő vezet! – mosolygott Mrs. Coppel. Edith ezután egy jól ütött lapos szervával megnyerte a meccset. Kezet fogott az ellenféllel, majd az edzőjére mosolygott.

11. fejezet Valami megváltozik Négy barát ünnepelt a versenyistállóban. Tim kibontotta a pezsgőt és töltött két barátjának. Exo érdeklődve szaglászott az ital után. Mindenki boldog volt. Nem nyomasztotta őket két ló aznapi eladása. Jégvirág és Fekete Gyémánt távozott a birtokról. De még aznap Pomelo is el lett adva! Tim-nek összegyűlt az a gyűjtögetett pénz, ami hiányzott a lóra. Az ajtón Steve lépett be, és érdeklődve nézett a fiatalokra. Köszönt, aztán a lovához ment. Őt zavarta a két ló hiánya. Meg az is, hogy ilyen hamar ennyi lovászt elbocsátottak. Tim-nek nem szóltak az új trénerekről, akik már csak arra vártak, hogy a tulajdonos válasszon közülük. Edith azt is ünnepelhette, hogy édesanyját felvették versenyzési programszervezőnek és ügyintézőnek. Szóval néha-néha kinézett az egyik irodának berendezett kamrából és mosolyogva figyelte a fiatalokat. Már a nyári versenyeket válogatta. Exo máris nagy rajongótábornak örülhetett. Edith tegnapi edzésének bejelentése után egész kis drukkercsapat gyűlt össze, egyfolytában a lányt nyaggatva, hogy milyen versenyeken indulnak majd, hozzon képet a lóról, mikor mehetnének el megnézni. Persze a leggyakrabban elhangzó mondat a „Nem tudom” volt. - Ó Steve! – kiáltott Mrs. Coppel amikor meglátta a zsokét. – Légy szíves gyere beszélni. A fiú megpaskolta Veterán Baby-t aztán bement az irodába. A kellemes moha zöld falakon bekeretezett lovak képei lógtak. Közöttük a kis Dazy, aki már Veterán Baby. Két ablak volt a falon. Mindkettő az istállók mögött fekvő legelők felé nézett. A függönyök kedves kékek voltak. Az iroda sarkában egy nagy íróasztalnál ült a kezdő szervező és egy naptárat nézegetett. - Arról lenne szó, hogy milyen versenyen indulnátok inkább Veterán Baby-vel. – mondta a képernyőre tapadt szemmel Mrs. Coppel. – Az hallottam, hogy szeretnél indulni a Kentucky Derbin. - Igen! – mondta habozás nélkül a fiú. - Oké. – írta be a nő aztán felnézett. – Mi újság? - Semmi különös. – dőlt a falnak. – A szokásos készülődés. Apa az első adag spórolt pénzéből szeretne lovakat venni a táborszervezéshez. Abban megegyeztünk, hogy nem csinálunk nagy felhajtást, esetleg veszünk pár új lovat, de a kiöregedett versenylovakat is be lehet állítani. - Hát az biztos, hogy jó ötlet volt ez a dolog. Mit szeretne fejleszteni az apád? - kérdezte mosolyogva a nő. - Nyáron, még a tél beállta előtt szeretné, ha legalább ez az istálló új formát kapna. Fel akarja újíttatni, de ahogy mostanában beszél az ötletről, szerintem, újat akar építtetni. Nem kis beruházás lesz. - Hm. – mondta elgondolkozva az anya. – Azt hiszem hamarosan hazazavarom ezeket a gyerekeket is, mert késő van. - Hagy mulassanak. – intett a fiú. – Tim úgysem lesz sokáig közöttünk. – az arcán szomorú árnyék jelent meg. – És holnap úgy is szombat lesz. Amúgy sem zavarnak senkit. - És mi lesz azokkal a nagy lovászokkal és trénerekkel? – kérdezte érdeklődve Mrs. Coppel. - Apa most ír e-mailt azoknak, akiket kiválasztott. Holnap már ők dolgoznak. - És akkor hány ló marad itt? - Négy. Exo, Tűztáncos, Veterán Baby és Maya Kincse. - Maya az, az elbűvölő deres kanca? - Igen. – bólintott a zsoké. – Na, mennem kell. Nem lesz szép, ha holnap elalszom az edzésen. Viszont látásra! - Szia! – integetett a nő és visszaült a gép elé. Odakint már csak Kevin és Edith álltak Exo bokszajtajára könyökölve. Figyelték a szundikáló csődört és mosolyogtak, amikor fel-felkapta a fejét álmában. Steve mosolyogva ment oda hozzájuk. Ő is benézett a lóra aztán suttogva mondta: - Nem akarjátok megnézni Maya Kincsét? - De. Menjünk. – mondta Edith. Csendesen átsétáltak a csikók istállójába. Villám és Visszatérő a megszokott bokszokban álltak és nyerítve üdvözölték ember-barátaikat. Kicsit távolabb egy másik bokszban állt egy elbűvölő kanca. Akkora volt, mint

Pomelo, vagy Veterán Baby. Kedvesen megbökdöste Kevin-t. A zsoké dagadt a büszkeségtől, hogy majd egyszer őt lovagolhatja. Megpaskolta a kanca nyakát aztán Steve-hez fordult. - Három éves. Apa mindenképpen azt akarta, hogy legyen munkád itt Kevin. Ez volt a legjobb ló, amit találtunk. Tavaly kihagyta a kétéves szezont, mert megsérült. Reméljük, hogy ügyes lesz. - Mi lesz a lovászokkal és a trénerekkel? - Holnap jönnek. - Mr. Marte nem haragszik? – kérdezte Edith. - Nem. Tulajdonképpen már alig van a birtokon. Ma utazott át Angliába rendezni az ügyeket. Odaköltöznek, ahol Tim édesanyja felnőtt. – kicsit habozott aztán újra megszólalt. – Hamarabb költöznek. Két hét múlva. Edith szomorúan Kevin-re pillantott. A fiú elkapta a tekintetét és levertem mondta: - Mindenkinek hiányozni fog, de nem tehetünk semmit. Ahogy Edith is ide lett ráncigálva, úgy Tim is oda lesz hurcolva. Akármennyire is fáj, el kell fogadnunk. Mindenkinek el kell fogadnia, hogy nem lehet befolyásolni a szülők döntését.

Mr. Evely és Steve feszengve álltak a parkolónál. Három lovászt vártak. Az előző estén a három fiatal még megbeszélt a szombati nappal kapcsolatban mindent, aztán elmentek aludni. Most a nap újra kibújt a felhők közül, és végigvilágított a kopasz tájon. A maradék lovász siránkozva várta az elbocsátását. Végre feltűnt a földúton három autó. A többiek különös tekintéllyel néztek rájuk. Három lány egymásra mosolyogva szállt ki a járművekből. Látszott, hogy jó barátnők. Jame már Veterán Baby-t csutakolta. Ő maradt a sárga kanca lovásza. Mr. Evely-jal az élen bementek a versenyistálló irodájába. Mrs. Coppel gyorsan végigmérte őket. Gyorsan áttelefonált Kevin-nek és Edith-nek, aztán Kathy-nek is. Hamarosan mind a négy fiatal a lovászokkal beszélgetett. Steve ölbe tett kézzel társalgott, közben mindig az apjára lesett, aki a lovászok adatait nézegette. - Sajnos a többiek találtak máshol munkát. – mondta egy Shonia Loom nevű lány. – Amúgy én Kanadából származom. A családom azért költözött az USA-ba, mert itt jobb munkalehetőségek vannak. A nagyapám nagy ló bolond volt. Ez átragadt a többiekre, de ott, nem olyan nagy élmény a lovászmunka. Itt nagyobb a fizetés, és a körülmények is jobbak. Már három éve, hogy a családból „kirepültünk” és mindenki talált valahol munkát. - Aha. – bólogatott Edith, akinek megtetszet a lovász lány elevensége és munkakedve. A szőke lány égkék szemeivel mindent jól megnézett. – És hol dolgoztál ez előtt? - Egy kis lovardában. Este lovászképzésre jártam, és ellestem a veterán lovászoktól a különböző csínyeket. – vigyorgott bizakodva. – Jó volt! De itt remélem jobb lesz. Tavaly fejeztem be a képzést. - Aha. Mi késztetett arra, hogy ide gyere? Végül is ez nem egy nagyon híres hely. – faggatta tovább a munkalovas. - Tulajdonképpen az, hogy ismertem egy lehetetlen lovat. Fekete volt és mindig mindenkivel kiszúrt. Én figyeltem, hogy ki érdeklődik utána, és észrevettem, hogy végül senki nem vette meg. De aztán jött három lovas. Az egyik nagyon bátran elkapta mikor megszökött. És elvitték. Én nagyon szerettem és… utána jöttem. Edith lélegzete elakadt. Visszaemlékezett az aggódó lovászra, aki annyira meg volt lepve. Minden mozdulatát követte és szinte rajongón figyelte Exo-t. - Ó! Te vagy az a lány, aki nekem odahozta az ostort? – kérdezte meglepve. - Aha. – vigyorgott Shonia. – Szóval abban reménykedve jöttem ide, hogy Exo lovásza lehetek. És sikerült! - Gratulálok! – nyújtotta a kezét a lány. Mr. Evely felfigyelt a különös mozdulatra és mosolyogva figyelte, ahogy a két lány újra lázas beszélgetésbe kezdett. Kevin eközben Shamanta Rock-kal beszélgetett. A lány nagyon oda volt, meg vissza. Alig bírt nyugton maradni. Izgult. Beszámolt az életéről, és hogy merre dolgozott. - Eddig egy másik hivatásos versenylovardában dolgoztam. Az volt a baj, hogy nem egy bizonyos ló volt rám bízva, hanem egy egész istálló. És nagyon keveset fizettek érte! Itt meg egy lóra elég magas ár jut, szóval… - És milyen lovakkal dolgoztál? – kérdezte Kevin. A lány meghúzta sötétbarna copfját és fekete szeme egy kicsit elbizonytalanodott. - Hát. Haflingi lovakkal, arabokkal, és angol telivérekkel. Vegyes. – mondta végül. - Aha. – tűnődött a fiú és Edith-re nézett. – Mióta vagy lovász?

- Hat éve… - szerénykedett a lány. Kevin bólintott. - Hű!– mondta meglepve. Mr. Evely a beszélgetés végére már tűkön ült. - Nos. – kezdte. – Először is a lényeg, hogy megismerkedjetek a lovakkal. Shonia te Exo lovásza vagy, és már ismered is szóval nem lesz gond. Reméljük. Shamanta te Maya Kincsét pátyolgatod, nézd, ott bámul rád. – mutatott a Jégvirág bokszából kikandikáló deres kancára a tulaj. – És… - Jessy Love. – vigyorgott a másik lány. - Na, szóval te Tűztáncos lovásza vagy, máris elkezdhettek takarítani. A zsokék pedig hozzák a lovakat. Egy kis edzésre is szükség van. A trénerek már a csarnokban várnak titeket. A barátok összevigyorogtak és villámgyorsan nyergelni kezdtek. A versenylovardában Mrs. Evely négy trénerrel beszélgetett. Mind komoly képet vágtak, de egy elsütött viccen azonnal mindenki nevetni kezdett. A tulajdonos felesége magához intette a lovasokat. Egy kedves lányt állított maga mellé. - Ashleigh, ő Kevin Dixie és ez Maya Kincse. Kevin, ő Ashleigh Risland a trénered. – mutatta be őket egymásnak. – jó munkát. Gyere Steve. Ő itt Marshall Dose. Marshall, ő Steve a fiam, és a lova Veterán Baby. Nektek is jó munkát. Kathy, ő Becky Bess, Becky, ő Kathy Shande és Tűztáncos. Hajrá. És végül Edith, ő Devin Rees. Devin, ő Edith Coppel és Exo. - Aha. – bólogatott a szőke fiatalember. Barna szeme végignézett a lovon aztán intett nekik. – Gyertek. Mr. Evely valami egészen újat alkotott. Nekem is fel kell mennem a pályára, megmondani, hogy mit csinálj, meg ilyenek. Jó ötletnek, jó, de nem tudom ezt mindig megoldani. Először bemutatlak a lovamnak. Ő Max. Edith megpaskolta a sárga csődört és megsimogatta a keskeny orrcsíkját. Mosolyogva nézett új trénerére. - Ő magyar sport ló. Ügyes, de néha rakoncátlan. Menjünk be. – mondta és felpattant a nyeregbe. Beügettek a pályára és elindultak. – A lényeg most az, hogy ne fáradjatok ki, de fussatok egy jó kört. Először megnézünk titeket. Meg kell szokni, hogy nem egy lovas edz a pályán. Meg kell tanulnod biztonságosan kerülni. Látod? Most kerül Steve. Ez biztonságos. A legfontosabb, hogy ne veszélyeztesd a többi lovast, a lovad, és magadat! Ha előzöl, engedd, hogy a ló is gondolkozzon. Ő elintézi. És most induljatok el. Edith elindította Exo-t. A ló erőfeszítés nélkül galoppozott át a pálya közepén. Megérkeztek az akkor elinduló Kathy mögé. Az idősebb lány egy kicsit lehúzódott. Edith szárat adott a csődörnek, és elhúztak a másik páros mellett. Lassan Steve mögé sodródtak. A fiú magában vigyorogva élvezte az előnyt. Nem húzódott le. Edith hátra pillantott, hogy nem jön-e valaki mögötte, de nem volt a közelben senki. Kicsit kiment oldalra, aztán elengedte Exo-t. A csődör meglepte a másik zsokét, aki azonnal felvette a versenyt, de a páros már túl messze járt. Devin mosolyogva bólogatott, amikor lenyomta a stoppert. - Szép volt. – dicsérte a lányt, aki visszanézett Steve-re. A fiú visszavett ügetésbe, és amikor elment mellettük odabiccentett vetélytársának. – Akkor most ügessetek egy kicsit, hogy lehűljetek, és majd találkozunk. Edith összeráncolta a szemöldökét aztán azonnal megértette, hogy mit akart Devin. A tréner galoppba ugratta magyar lovát és elszáguldott. Marshall dühös pillantást vetett a lemaradt lányra és Steve-hez vágtázott. A teniszes kicsit megsértődve ügetett tovább. Pár perc múlva Exo lehűlve állt meg Max mellett. Megrázta a fejét és barna szemével átnézett a túloldalra ahol Veterán Baby éppen egy komoly kört kezdett meg. - Fogd erősen Exo-t! – mondta a tréner. Steve gyorsan közeledett feléjük. A kanca oda se figyelt a többi lóra. Könnyed vágtaugrásokkal falta a métereket. Veterán Baby meglepődött, amikor Tűztáncos bevágott elé és megbillent. Elvágódott a salakpályán, Steve pedig majdnem alá esett. Edith gyorsan a trénere kezébe adta Exo szárát. Odarohant a pórul járt zsokéhoz és felsegítette. A fiú kicsit sápadtan nézett Veterán Baby-re, aki már a fejét rázva kászálódott föl. Marshall dühösen lökte arrébb Edith-et és megtapogatta a kanca combját. Megcsóválta a fejét, aztán Steve-re pillantott. A fiú a kezét fájlalva állt egy kicsit messzebb. Fájdalmas grimasszal az arcán engedte, hogy a tréner megvizsgálja a karját. A férfi elbizonytalanodva hazaküldte a zsokét és tárcsázta Mr. Coppel számát. Az állatorvos nemsokára megérkezett és megvizsgálta a lovat. - Rosszul léphetett. - tűnődött. - Nincs nagyobb baja. De a biztonság kedvéért most azonnal vissza kéne vinni az istállóba, és hideg vizes borogatással kéne kezelni. - elvette a szárat és körbesétáltatta. - Hát… - Biceg. - állapította meg Devin. - Jól van. Akkor jó lesz az a borogatás és egy kis masszírozás is jót tesz majd. Többet most nem tudok tenni. paskolta meg a lovat és a lányára tévedt a pillantása. Rögtön visszanézett Veterán Baby-re. - Akkor sok szerencsét. Este még megnézem. Sziasztok.

Az esés után nem sokkal Edith és Kevin abbahagyták az edzést és visszamentek az istállóba. Út közben Tim-ről beszélgettek. A versenyistállóban minden a feje tetején állt. Shonia éppen Jame-vel veszekedett. A két lovas maga után vezetve a lovakat léptek be a „csatatérre”. Edith döbbenten meredt a lovászokra, akik azonnal dolgozni kezdtek. Shonia még szétterítette a friss szalmát és letámasztotta a villát. Szégyenkező mosollyal vette át Exo-t. Gyorsan kikötötte. Edith lenyergelte ló-barátját, és bevitte a nyerget a nyergesbe. Odabent egy új szekrény állt az övé mellett. Kevin szekrénye. A lány elmosolyodott aztán lefagyott a jókedve. Tim szekrénye nyitva volt és teljesen üresen tátongott. Szomorú látványt nyújtott. Egy fénykép félig kilógott a szekrény alól. A lány kihúzta onnan. Tim és Pomelo volt rajta. Kanca éppen galopp közben lett lekapva, amikor begaloppozott a zsokéval a hátán, a célba. Edith betette a polcába a képet aztán gondosan visszazárta a szekrényt. Kiment. Shonia éppen befejezte a csutakolást és lerakta a keféket. A lány elkötötte a lovat és bevezette a bokszába. Kívülről bezárta az ajtót, aztán átmászott és lehuppant egy kupac friss szalmára. Figyelte, ahogy a nagy fekete ló az abrakot eszi. Néha dobbantott egy nagyot. Miután megette az összes neki szánt ennivalót, lehajolt a lovasához és bársonyos orrát a lány arcához nyomta. Edith elmosolyodott. Hálásan megsimogatta a csődör pofiját. Kevin eközben csendesen figyelte őket. Devin behozta Max-ot. Ő is elvégezte a munkát aztán beült az autójába és elhúzott. Steve is megjelent és megnyugtatta Marshall-t, hogy nincs nagy baja. Ez után mindenki elment. Edith is feltápászkodott és kimászott az ajtón. Kevin-re mosolygott és elköszönt a lovászoktól. Elindultak hazafelé. Előtte még benéztek Mrs. Coppel-hez, aki elmondta nekik, hogy hol találnak ebédet. A két barát tehát elindult haza. Edith mostanában elérte, hogy Kevin normálisan egyen. Kiegészítette az étlapját néhány specialitásával. Most is az egyik kedvencét készítette. Elővette a hűtőből a már kész spagetti tésztát. Felmelegítette, aztán egy kis csirkehúst rakott a gáztűzhelyre, zöldségköretet is készített. Egy óra múlva már semmi sem volt az ételből. A két barát jóllakottan ült le a tévé elé. Körülbelül a film felénél megszólalt Edith mobilja. A lány kikapcsolta a tévé hangját és felvette a telefont. - Tessék? – kérdezte. - Szia Edith! – szólalt meg egy vidám hang. – Nem akartok átjönni? - Szia, Maya. De. Ha nem zavarunk… - Ne butáskodj! Itt sosem zavartok! Gyertek, amikor tudtok. Persze csak ha engednek. - Oké. Akkor indulunk máris. – mosolygott a lány és kikapcsolta a tévét. Letette a telefont és Kevin szomorú szemébe nézett. – Mi van? - Miért kapcsoltad ki? – kérdezte szemrehányóan. - Mert átmegyünk Mayához. Gyorsan felöltöztek és átrohantak Mrs. Coppel-hez. Az anya éppen egy újabb táblázatba kezdett. Látszott rajta, hogy elég ideges. - Szia, anya! – toppant be a lánya. – Átmehetünk Mayához? - Aha. – mondta a nő. Aztán felnézett. – Mivel akartok menni? A lány egy kicsit tanácstalan arcot vágott. Gondolkozott egy darabig: - El tudnál vinni? - Nem. – mondta szomorúan Mrs. Coppel. – Beszélek az apáddal, hogy jöjjön érted. - Ne! – kiáltott a lány. – Majd elhívjuk Mayát. - Jó. – merült újra bele a munkába a nő. – Jó szórakozást. Edith odakint nagyot fújt, aztán kirohant. Éppen beleütközött Kevin-be. - Na? - Elhívjuk Mayát. – mondta a lány és rohanni kezdtek. A lány értük is jött, egy lovász kíséretében, aki az autót vezette. Helena túloldalára utaztak. Egy gyönyörűen felszerelt hely volt az a lovarda, négy épületből állt. Az egyik az a ház volt, ahol Mr. Smith, a lánya, és három lovász lakott, a másik az istálló, a harmadik az a faház, amiben a táborba járó gyerekek alhattak, a negyedik pedig egy csarnok. - Úgy örülök, hogy itt vagytok! – lelkendezett. – Gyertek be! Hideg van. Beléptek a nagy istállóba. Kellemes meleg csapta meg őket. Levették a kabátjukat és Maya vezetésével végignézték a lovakat.

- Van két eladó Haflingi. Apa nem akarja, hogy itt maradjanak, én meg összevesztem vele, mert vágóhídra akarta küldeni őket. Így hát elárverezzük őket. Egy kanca meg egy csődör. Érdekel? - Hát. – mondta Edith. – Táboros lovaknak kellhetnek. Kevin bólintott és a többiek után ment. Az első bokszban egy elbűvölő Izabella-fakó kanca állt. A homlokán két csillag volt. Kedves szőke sörénye és barna szeme volt. Kedvesen megbökdöste látogatóit. - Ő Kegyelem. – mondta a fiatal lovas. – Ez pedig Győztes. – mutatott egy rakoncátlan csődörre. Kicsit világosabb volt, mint a kanca. Hosszabb volt a sörénye, ami a pofájára lógott. Maya félre söpörte és megsimogatta keskeny orrfoltját, ami úgy nézett ki, mint egy felkiáltójel. Kevin is megsimogatta, mire a nyugtalan ló megállt és figyelmesen végigmérte a zsokét. Edith vigyorogva nézte őket. Ő azonnal megkedvelte Kegyelmet. A kanca csendes volt, de élénk. Mindenre odafigyelt. - Nem tudom. – mondta a lány. – Szerinted lehet apáddal üzletelni? - Hogy érted? – kérdezte a fiatal lovas. - Hát… cserélni egy szuper ugrató lóra. - Az menne! – mosolygott a lány. – Szólok neki, hogy ezek mától nem eladók! Örülök. És most nézzük meg Chile-t! – vidult fel. – Most vittem volna edzeni. Ezért hívtalak át titeket. - Menjünk. – helyeselt a fiú és maga elé engedte Edith-et. Amíg Maya előkészítette a lovat, ők bementek az ugrató csarnokba. A magasban elhelyezkedő lámpák tökéletesen megvilágította a pályát. Volt ott minden! Oxerek, kettes akadályok és vizes árkok. Maya hamarosan megérkezett egy nagy szürke telivérrel. Tökéletes ugrató felépítése volt. Erős lábak, csodás hátsó, és karcsú test. A lány után ott jött az oktatója. Odaintett a fiataloknak, aztán beengedte a lányt a pályát körülvevő kerítés kapuján. Maya ügetett egy kört a pálya szélén aztán az oktató utasítására ráment az első egyszerű akadályra. Chile baj nélkül átugrotta. A két zsoké tapssal dicsérte őket. Maya megkerülte az akadályt aztán ráment egy kettes ugrásra. A ló tökéletesen összpontosítva vette az akadályt. Majd egy dupla oxert is hiba nélkül átugrott. Jött az új kihívás. Maya még nem próbálkozott a vizes árokkal és egy kicsit idegesen irányította rá a telivért. A csődör már ugrott át ilyen akadályon. - Ne aggódj! – utasította az oktató. – Chile már ugrott át ilyet és jól csinálja! Neked csak a könnyített ülésre kell összpontosítanod, és oda kell figyelned, hogy ne túl messziről és ne túl közelről ugrassatok át rajta. - Oké. Mehetünk? – kérdezte a lány. - Aha. – intett a nő és feszülten figyelt. Chile jó helyen rugaszkodott el és átugrotta az akadályt. Elhúzott az árok felett és a túloldalon szépen földet ért. A pálya szélén álló páros ujjongva ünnepelte a lányt, aki még megcsinált pár ugratást. Maya lejött a pályáról, mert megérkezett egy másik lovas. Odaügetett a barátaihoz. - Na? Milyen volt? - Szuper! – mosolygott Edith. – Nagyon tetszett! - Aha! – mondta a fiú. – Chile kifejezetten tökéletes! - Szerintem is! – paskolta meg a csődört a lovas. – Ki akar rajta menni miután Dolli végzett? - Ejha! – nézett az akadályokra Edith. – Menjen Kevin. - Hát… mehetek! – mosolygott. - Oké. Csak fogd, meg amíg beszélek Sissi-vel az oktatóval. – nyújtotta oda a szárat. Kevin átvette a lovat és elmélázva simogatta. Maya visszaért és feszülten nézte, ahogy Dolli a pályán, a legnehezebb akadályokon megy át. Csinált egy szép alakzatot aztán átlóban átjött a pályán és ráment egy nagy festett akadályra, ami úgy nézett ki, mint egy kővár. Jó meredek ugrás lett. Dolli és lova a sárga kanca kicsit zavartan ügettek le a pályáról. - Jól van Kev! – mondta a lány és felparancsolta a fiút a nyeregbe. Beállította a kengyeleket és megpaskolta Chile-t. – Gyere. – vezette a lovat Sissi-hez. Az oktató mosolyogva üdvözölte. Bevitte a pályára és bemutatta neki a legegyszerűbb akadályt. Gyakoroltatta vele egy kicsit a könnyített ülést és aztán ráengedte az akadályra. Kevin kicsit meglepődött aztán mosolyogva visszament Sissi-hez. Kipróbált még pár akadályt, aztán úgy döntöttek, hogy lecsutakolják a Haflingi lovakat.

Vasárnap délután a zsokék újra edzést tartottak a csarnokban. Marshall és Steve nem akadályozta őket, mert nem tudtak edzeni, Veterán Baby miatt. Devin még így is nagyon óvatosan indította útnak a fekete csődört és lovasát. Nem akartak több ütközést, ezért inkább csak Edith körözött a pályán. Kevin mosolyogva nézte, ahogy a többiek futják a köreiket. Ő még vár egy kicsit. Be akarta bizonyítani Ashleigh-nek, hogy Maya Kincse képes gyorsabb kört futni. Devin közben éppen előtte ment el és megállt beszélgetni. - Te nem lovagolsz? – kérdezte. - De… majd később. Ashleigh azt mondta menjek nélküle, de inkább megvárom. - válaszolt a fiú. - Oké. Ha meggondolod magad, és Ash sem jön, akkor én levezetem az edzésed. - Köszi. – mosolygott hálásan. – Hogy megy Edith-nek? - Megy. Lassan. De hát kezdő és nem csodáljuk. – vonta meg a vállát a tréner. – Amúgy tényleg nagyon lelkes. Nagyon szereti Exo-t is. Pont ez kell, hogy rendesen felkészüljön. Jönnek mások is a versenyre? - Igen. Jönnek máshonnan is. De nem itt edzenek rá. – Kevin elnézett a magyar ló mellett. – Jön. Edith lassított le mellettük: - Na, mi van? - Semmi. Hűtsd le Exo-t és megyünk egy mért kört. De vigyázz Kathy-re. A trénere már megint kitalált valamit. A zsoké elindult a pálya legszélén. Devin is utána ment. Kathy éppen elrobogott mellettük. Tűztáncos kezdett nagyon jó formába jönni. Becky a trénere nem vesztegette az idejét. „Bedobta a mélyvízbe” a lovat és lovasát. Edith megkezdett egy komoly kört és sokkal könnyebbnek érezte a dolgot, mint amikor Veterán Baby is a pályán tartózkodott. Felszabadulva galoppoztak körbe. Kathy mosolyogva nézte, ahogy befejezik a körüket. Örült annak, hogy mégis ezt a kibírhatatlan csődört vették meg, és nem valami mást. Devin elégedetten írta be az eredményt és felnézett az előtte álló lóra és lovasára. Intett, hogy vigye egy kicsit lépésben, hogy lehűljön. Közben Mr. Evely kukkantott be, hogy megnézze az edzés végét. Elégedetten mosolygott az elért eredményen, bár nem volt annyira jó, amennyire ő elvárta. Amikor Edith megállt előttük beszélni kezdett. - Eddig jól haladtok. Holnap délután Steve-et akarom rajta látni. Lehet, hogy egy kis pozitív változást hozna, ha egy pár napra helyet cserélnétek a fiammal. Marshall jó edző és biztosan sokat fog segíteni. És jó lesz az is, ha a lovak egy kis változást észlelnek maguk körül, mielőtt megkezdődik a versenyszezon. Na, meg még senki nem próbált meg lepipálni téged. Ha neki nem sikerült, Kevin és Kathy is megpróbálja. - mondta semmit sem sejtve. Edith nagyon ideges lett és a csarnokból az istálló felé léptetve, kiöntötte a szívét Devin előtt. - Ez lehetetlen. Exo utálja, ha más ül rajta! - nyafogott. - Nem fog menni. Engem meg Marshall utál! Ez őrültség! Mi lesz, ha valaki megsérül? És ha Steve megint leesik? - Nyugi. Mindenre van megoldás. Tudod, hogy ez a marha ötletet Mrs. Evely találta ki. - nyugtatta a tréner. – És van még valami. Mindenképpen a jobbat akarják a fiuknak. Van egy olyan érzésem, hogy akárhogy teljesítenek, Mr. Evely mindenképpen őt akarja látni a lova hátán. Továbbá ne hergeld fel nagyon Marshall-t. Nem szereti, ha nő ül a nyeregben. - Akkor is félek, és félni is fogok! - nyavalygott tovább a lány. Az istállóban kedvetlenül nyergelt és csutakolt. Közben a tekintete találkozott Steve szemével, aki kérdőre akarta vonni, de ő elfordult. Miután végzett Exo-val segített Shonia-nak. Mrs. Coppel mosolyogva nézett ki, de a hangulata azonnal megváltozott. - Baj van? – kérdezte aggódva. - Nincs. – lódított. - Hogy ment az edzés? - Jól. – mondta. Shonia már tudta a történteket, de nem szólt bele. A munkalovas nem maradt sokáig. Nem várta, meg amíg a többiek visszaérnek. Inkább hazament. Otthon még átgyakorolta a kémia leckét aztán nekifogott a cikkének. A középiskolában felkérték, hogy írjon a lovardáról, az edzésekről és Exo-ról. Lassan ment minden. Közben a gondolatai az ablakhoz űzték. Kinézett az istállók felé, de amikor meglátta Marshall-t, visszaült az íróasztalhoz és tovább írta a cikket. Mire végzett sötétedni kezdett. Kevin is csak ekkor ért haza. Aggódva kukkantott be a lányhoz. - Jól vagy? – kérdezte. - Igen. – válaszolt morcosan. – Azt leszámítva, hogy totálisan elegem van. A lelki szemeimmel látom, ahogyan Steve megsérül Exo miatt.

Kevin visszahajtotta az ajtót. Nem hallotta még Edith-et így kiborulni. Fáradtan leült az ágyára és kinézett az ablakon. Odakint újra esni kezdett a hó. De már cseppet sem az, ami a januári volt. Most már egyre melegedett a levegő. Az előző napon még mínusz 15, akkor meg már mínusz 6 fok volt. A lovak is egyre nyugtalanabbak voltak. Mind legelni akartak. Kelletlenül ették az abrakot. Mindez a tavasz közeledését jelentette. És a zsokék már annyira várták az időjárás változást! Nagyon sokat dolgoztak a télen. Itt volt az ideje egy kis kikapcsolódásnak. Ami persze nem kikapcsolódás, mert amint kibújnak az első fűszálak, élni kezd a birtok. Az összes lovat kicsapják a legelőkre, a csikókat őrizni kell, a vemhes kancákra figyelni kell, egyszóval kétszer annyit dolgozni, mint télen. De ez mégis egy kis nyugalmat jelentett a rögeszmés edzések között.

Hétfő reggel Edith feltűnően fel volt dúlva. Soha rosszabb nem volt. Maya is érdeklődve figyelte az emberellenes viselkedését. A lány teljesen bezárta magát a kis magánéletébe. A kitűnő dolgozatainak sem örült. A kémia ötösét is keserű hanggal diktálta be. Erre a tanára azonnal felfigyelt. - Baj van? - Semmi tanárnő, csak nem vagyok túl jól. – állt fel tisztelettudóan aztán visszaült. - Ha rosszul vagy, azonnal szólj a titkárságon. – mondta kedvesen a tanár. Edith annyira nem bírta, hogy mióta a suli tudta, hogy lehet, hogy zsokéjelölt lesz, a tanárok is tejben-vajban fürdették. Ezen a napon meg aztán tényleg nagyon nem esett jól neki. A szünetben mindenkit mogorván elzavart maga körül. Kevin sem tudott beszélni vele. Nagyon aggasztotta, hogy annyira magán kívül lesz a lány, hogy el sem akar majd jönni este az edzésre. Kezdett magába esni. Az órák mintha örökké tartottak volna. Alig hitték, hogy végre haza lehet menni. Edith a buszon sem szólt semmit. Csupán a birtok kapujában eredt meg a nyelve. - Ne haragudj, hogy ilyen bunkó voltam ma mindenkivel. – kérlelte Kevin-t. - Én nem haragszom. Eljössz este? - Hova? - Az edzésre. Már-már azt hittem, hogy többet nem is akarod látni a pályát. - Elmegyek. Jelenésem van Veterán Baby-vel. Otthon gyorsan leckét írtak, aztán kimentek a versenyistállóba, és beszéltek a trénereikkel. Mr. Evely is ott volt, tehát meg tudták beszélni a Haflingi lovak esetét. A tulajdonos vigyorral az arcán ajánlotta fel az egyik visszavonultatott angol telivért, akit nem tudtak síkpályás versenyre küldeni, mert az ugratás volt az erőssége. Azzal meg nem akart senki se foglakozni. Az edzés gyorsan közeledett. Shonia kedvetlenül nyergelte fel a fekete csődört. Mr. Coppel reggel engedélyt adott, hogy a sárga kancát kíméletesen megfuttassák. Marshall nem volt túl lelkes, amikor meghallotta Mr. Evely tervét. Nem akarta, hogy a fiatal lány üljön Veterán Baby-re. Steve nagyon akarta Exo-t is edzeni, tehát beleegyezett. Amikor Marshall felsegítette Edith-et a nyeregbe, a csődör idegesen tépni kezdte a kötőfékét. Shonia zaklatottan lefogta és lassan cserélte ki a kötőféket a kantárra. Devin azonban minél hamarabb végezni akart és amikor Edith elhagyta az istállót felsegítette Steve-et a nyeregbe. A fekete mén dühösen sunyított és engedetlenül dobálta a kézzel-lábbal kapaszkodó zsokét. A tréner nem hagyta, hogy a ló kiélje a dühét és azonnal elindultak a pálya felé. Edith feszengve ügetett a tréner mellett, aki nem szólt egy szót sem. Hamarosan felbukkantak előttük a pálya fényei. Veterán Baby élvezte a változást. Szerette a lányt és kedves volt vele. Mr. Evely már a pályán állt és Timmel beszélgetett a fiú kicsit fájdalmas arccal mérte végig az új trénert és a lányt, aki szokatlanul rosszkedvű volt. A két barát egymásra mosolygott és a munkalovas megvonta a vállát, aztán beügetett a pályára. A kanca ahhoz képest, hogy milyet esett, elég jó formában volt és már nyoma sem volt rajta a szombati edzésnek. Marshall kiadta a lánynak a feladatát és a pálya szélénél megállt. Edith lassú vágtával bemelegítette a lovat. Amikor visszaértek a körről, galoppba ugratta és megindultak. Mr. Evely bólintott és Exo-ra nézett, aki éppen akkor lépett be a pályára. Meglátta a lovasát az idegen ló nyergében és dühösen megugrott. Steve keményen szorosra vette a szárat, és Exo vadul, de kecsesen ívbe hajlította a nyakát, úgy tombolt tovább. Tim feszülten figyelte a fekete csődört. Steve nem engedett neki és végül a ló is abbahagyta.

Beügettek a pályára és ők is elkezdtek egy kört. A zsoké nyugtalanul várta, hogy Edith megcsinálja a második kört is, amit Marshall előírt nekik. Amikor a sárga kanca elhúzott Exo mellett, a csődör nem tűrt tovább és kilépett oldalra. A lovasa majdnem leesett róla. A lány nem hagyhatta abba a kört, de visszanézett. Devin azt se tudta, hogy most mihez kezdjen. Látta, hogy a fiú szenved a szilaj telivéren és újra fájlalja a karját. A zsoké szorosra fogta a szárat. A ló idegesen hátrálni kezdett, aztán ágaskodva kapálózott a lábával. Amikor visszaért a földre nagyot rúgott hátra. Hogy minél gyorsabban megszabaduljon tőle, elkezdte a fenekét dobálni. Steve a nyeregben hátrafelé dőlve igyekezett nem leesni előre. Edith gyorsan átadta Veterán Baby szárát Marshall-nak és a fekete ló felé rohant. Mr. Evely a fejét fogva állt a korlát mellett és meg sem bírt mukkanni. Tim a fejét rázta és tudta, hogy micsoda őrültségre készül a lány ezért ő is befutott a pályára. A tinédzserben újra feléledtek a régi emlékek, amikor a nagymamájánál nézett rodeókat és utána a pályáról általában megtört lelkű lovakat hoztak le. Emlékezett arra, hogy milyen lovasok ültek fel ezekre a vadlovakra. Őket külön ezért fizették. Egyikőjük sem volt olyan felépítésű, mint Steve. Általában nem voltak ilyen könnyűek. Ruganyosan dőltek előre hátra a nyeregben és mindenre fel voltak készülve. Ellenben a zsokéval, aki tehetetlenül vágódott ide-oda. Amikor a ló közelébe ért, fennhangon szólongatta. Exo felfigyelt rá és kicsit nyugodtabban megállt. Amikor Steve megkönnyebbülve fújt egyet a nyeregben, a csődör újra ágaskodni kezdett. A fiú ijedten átölelte a vad ló nyakát és behunyta a szemét. A ló patái majdnem eltalálták Edith fejét. A lány hirtelen lebukott és átlépett a csődör másik oldalára. Merészen nagy levegőt vett és szemét a levegőben kalimpáló szárra szegezte. Amikor Tim elkiáltotta magát, odaugrott és megfogta a szárat. Nagyot rántott rajta, amire a ló újra ráfigyelt és visszahuppant a földre. Steve levegőt se vett úgy pattant le a nyeregből. Arrébb vonszolta magát és elterült a földön. Lihegve nyögött: - Ez a ló nincs észnél! Edith szemrehányóan nézett Exo szemébe. - Te szamár! - szidta. - Mit műveltél már megint? Olyan, vagy mint egy függő! Mr. Evely csalódottan közeledett hozzájuk. Végignézett a megizzadt lovon aztán felállította a fiát. Megcsóválta a fejét és fanyalgó arccal nézett a munkalovasra. A tekintetében düh és csalódottság volt. A történteknek több szemtanúja is volt. Kevin például döbbenten állt Maya Kincsével a pálya mellett. Megvárták, amíg visszaviszik Exo-t és Veterán Baby-t az istállókba, és csak azután kezdték meg az edzést. Edith dühösen a sarokba vágta a lovaglópálcáját és Shonia kezébe nyomta Exo kantárszárát. Bement az anyjához, akinél már Mr. Evely várta. Miután végzett, a fiatal csak az istálló bejáratáig ment, onnan visszafordult és Steve-re nézett, aki a hátsó ajtón érkezett. - Ez nagyon ostoba ötlet volt. - mondta a fiú. - Anya találta ki. De én nem ülök többet Exo-ra, az biztos! - Tényleg nagy butaság. - bólintott helyeslően a lány. – De még hátra van Kevin és Kathy. Jól vagy? - Én igen. Jól összerázott, de túlélem. - intett a zsoké és bement az irodába. Edith is elbúcsúzott Shonia-tól, aztán hazament.

12. fejezet Tavasz

Az idő kezdett javulni. Február legvégén jártak, amikor egy hirtelen meleg front vette uralma alá a Szikláshegység vidékét. A hó fokozatosan elolvadt, s a nap serényen sütött napokon át. Néha egy-egy hideg esőt hozott a szél. A legelőkön kezdtek előbújni a fűszálak, majd március harmadik hetében minden legelő harsány zöldbe borult, és a nap pajkosan, meleget árasztott az istállók felé. Azon a reggelen minden lovászt és zsokét befogtak a munkába. Szerencsére azon a napon éppen szombat volt, és a kemény tanulás és az unalmas tél után egy kis meleg és lovak közötti munka nagyon jól esett. Egy lány éppen egy kedves Haflingit vitt a legelőjére. Kedvesen odaköszönt mindenkinek. Az arca ragyogott az örömtől és dúdolva, örvendezve nézett az ég felé. Ugye milyen hihetetlen? Ő Edith! Ez a vidám lány, aki most

mindenkit egyaránt megbecsült, mindenkinek kedvesen köszönt, és az ég felé nézve gyönyörködött a hegyi kékségben, már cseppet sem volt az, aki február elején gondterhelten és barátságtalanul mindenkit elzavart maga körül! Egy hete Kevin felült Exo-ra. A csődör az edzésen olyan volt, mint a tavalyi lekvár. Gyűlölte az idegen lovast. Kathy kockacukorral és hasonló finomságokkal kedveskedett neki, és úgy látszott vele kijön a telivér. Edith is látta, azonnal görcsbe rándult a gyomra. Az edzésen az anyja és az apja is ott volt. A munkalovas a szüleire nézett, és megkérdezte őket: „Nagyon haragudnátok, ha zsoké lennék?”. Mr. Coppel bólogatott, de aztán magára erőltetett egy nagyon béna mosolyt. Mrs. Coppel így válaszolt: „Drágám. Ez a te életed, mi nem szólhatunk már ebbe is bele. Ha ennek kell lennie, és te szeretnéd, legyen. Már az elején tudtam, hogy beleszeretsz ebbe a sportba. Nem fogunk haragudni.” És Kathy edzése így sikerült: Exo az egész pályán úgy ment végig, mint aki még soha nem volt versenypályán. Az utolsó méteren hirtelen lefékezett és a zsoké lezuhant róla. Értetlenül bámultak egymásra. Mr. Evely beszélgetett Edith szüleivel, és megígérte, hogy különösen vigyáznak majd rá. …Maya lelkendezve rohant oda hozzá. Köszöntötte Kegyelmet és heves mesélésbe kezdett. A középiskolában kihagyott egy hetet, mert egy ugrató kupára ment. Ennek a hétnek legeseménydúsabb pillanatairól számolt be. A zsokéjelölt azonban alig figyelt. Nézte a többi boldog munkást. - Chile átugrotta az akadályt és abban a percben megnyertük a versenyt. – fejezte be a kis lovas. Edith bólintott egyet, bár gőze sem volt arról, amit eddig barátnője elmondott. Lecsatolta Kegyelemről a vezetőszárat és beengedte a legelőre. Az Izabella-fakó kanca boldogan vágtázott körbe a kis karámban és megrázta lenszőke sörényét. Lassan lenyugodott és lehajolt legelni. A két lány mosolyogva figyelte, majd elindultak visszafelé. Mr. Evely egy csomó olyan lovat eladott, ami már nem kellett neki. Vett néhány Haflingit, mert azokat tartotta a legjobb túralovaknak. Kevin éppen lecsutakolta Győztest és elkötötte, hogy kivigye a karámjába. Az istállóban csak két lovász dolgozott és Maya ellenőrizte a munkát. A fiú mosolyogva figyelte, ahogy a díjugrató és a volt munkalovas beszélgetve közeledtek. Elkötötte a másik Haflingit is, akit Mosolynak neveztek el. - Na? – kérdezte érdeklődve. – Hogy érzi magát Kegyelem? - Tetszik neki a fű. – mosolygott a lány. – Vágtázott egy kört, aztán elkezdett legelni. Segítsek? - Hozhatod Mosolyt. – Edith átvette a kanca kötőfékét. Elindult a fiúval, közben az égre hunyorgott. A zsoké elengedte a mént a karámba. Tovább mentek és Mosolyt is kiengedték. - És… ma már a szabad pályán edzünk? – kérdezte Edith. - Igen. Felboronálják, aztán mehetünk is rá. Szerinted nem furcsa ez a gyors felmelegedés? - De. Maya azt mondja, hogy a következő hónapban újra rossz idő jöhet. Hát… örüljünk most ennek. Maya, mint egy varázsütésre ott termett mellettük és újra mesélni kezdett. A két barát összemosolygott. Bementek a kancák istállójába, ahol nagy volt a sürgés-forgás. - Holly? – szólongatta, Zita Mess, az egyik lovász, a vemhes kancát. A fekete ló hamarosan már kötőféken volt. Maya kezébe nyomták a vezetőszárat, és kiküldték a kancák legelőjére, ami az istálló mögött terült el. Nagy terület volt, tizenöt kisebb legelővel, az összes kancának. Ugyan az arab lovak nem voltak vemhesek, őket is kicsapták oda. - Zita? – rohant be Mr. Coppel. – Nem láttad Edith-et? - De. – válaszolt a lány és kikötötte Korallt. – Kivitte Tigrist. - Köszi. Jó munkát. Az apa idegesen rohant a lánya után. A tinédzser éppen elengedte a világos pej lovat és visszafordult. Amikor meglátta a felé siető apját kicsit megszeppenve mászott át a karám deszkáin. - Baj van? – kérdezte. - Nem túl nagy. Toboroznod kellene néhány lovászt az esti virrasztásra. Tudod, a kancák valószínűleg most fognak elleni. - Jöhetnek olyan lovászok, akik a méneknél dolgoznak? - Igen. Csak legalább ötöt szedj össze. Kell a segítség. - Értettem. – mondta a lány és a szája szélére harapott. – Apa? Nem akarod megnézni az edzést? - Nem kicsim. – mondta szigorúan. – Sajnálom. Szórakozzatok jól, de nekem munkám van. - Ez nem szórakozás! Apa! Meg… - Nem érek rá! Szia! – hagyta faképnél a lányát.

Edith gyászos tekintettel nézett utána. Sehogy sem sikerült rávennie arra, hogy legalább egyszer megnézzen egy ilyen alkalmat. Kevin éppen Korallal érkezett és beengedte a Tigris szomszédjában álló legelőre. - Jaj. Ne emészd magad. Ha nem, nem. – mondta, mert sejtette, hogy mi történt. - Az zavar, hogy azt sem engedi, hogy szóbahozzam. – rágódott a lány. – Mindegy. Megpróbáltam. Mikor kezdődik az edzés? - Egy óra múlva. – nézett az órájára a fiú. – Addig gondolom, nem unatkozunk. Mit kell még csinálni? - Összeszedni öt lovászt az esti virrasztásra. Gyere, beszéljünk Zita-val. A lovász éppen elkezdte kialmozni Akvamarin bokszát. Örömmel beleegyezetett az éjszakai munkába. Ezután még felkeresték Brad Bess-t (Tűztáncos trénerének öccsét), Lana Cross-t, és Max Evely-t (Steve unokatestvérét). Devin megérkezett a birtokra és mosolyogva figyelte a többieket. Edith gyorsan befejezte a munkát és leakasztott egy vezetőszárat. Elrohant a versenylovak legelőihez, ahol Exo boldogan üdvözölte. Bevezette az istállóba, lecsutakolta, felnyergelte és startra készen várt. A trénere is felszerszámozta Max-ot a lovat, és elindultak kifelé. Ügetés közben Edith-nek eszébe jutott jó barátja, Tim, akit pár hete búcsúztattak el. Szomorú nap volt az. Exo hirtelen felkapta a fejét és idegesen oldalra lépett. - Mi van? – tért vissza a jelenbe a lány. – Nyugi. A fekete csődörnek az volt a baja, ami szemből jött: Mrs. Evely. A nő éppen akkor ment el mellettük. Látszólag idegesen sietett a versenyistálló felé. Megvolt az oka rá, hiszen a fia, a férje és Veterán Baby a trénerével elutazott egy versenyre, Floridába, a Swayle Derbire. Szóval megkezdődtek a Kentucky Derbi előkészítő versenyei. Az egész országban égtek az újságok a különböző esélyesektől, akik nagyban zsebelték be a versenyeket. És a Floridai verseny éppen aznap volt. A birtok is teljesen fel volt izgatva. Mindenki idegesen várt a délután elkezdődő derbire. Csak azt sajnálták, hogy a TV nem közvetítette. Edith és Devin szívében pedig csöppnyi nyugalom volt, mert Veterán Baby nem indulhat a Laguna Kupán. A pályánál a tréner egy kicsit gondolkozott, aztán kiadta a feladatot. - Menjetek egy kört lassú vágtában. Aztán itt álljatok meg. Edith feszengve kezdett bele a munkába. Pár másodperc múlva már élvezte, ahogy a gyenge fuvallat az arcába csap. Ritmikusan vágtattak. A levegőben a jellegzetes tavasz illat terjengett. A rügyező növények illata, a lovak szaga és a frissen feltúrt föld, kellemes közérzetet sugároztak. A fekete mén megrázta a sörényét és elégedetten horkantott. Neki is tetszett az idő. Majdnem húsz fok volt. Amikor visszaértek Devin intett és beugrottak galoppba. Exo felkészült volt. Ez az idején is meglátszott. Az edző elégedetten nyomta meg a stoppert. Maya rohant oda. Kicsit csalódott volt, hogy lemaradt a körről, de örült az elért eredménynek. - Fejlődnek? – kérdezte reménykedve. - Igen. Az óta az első edzés óta nagyot ugrottak felfelé. Reméljük tartani fog ez a fejlődés. – mosolygott az edző. – És veled mi van? Hallottam a verseny eredményét. - Hát, ami azt illeti, azóta egy kicsit elkényeztettem Chile-t. – vigyorgott. – De edzünk a következő versenyre. Csak akkor Kanadába kell utaznom. - Ott rendezik a versenyt? - Sajnos. Jobb lenne, ha itt valahol a közelben. De nem. Mindegy. Legalább oda is eljutok. – mondta optimistán. - Ja… vigyétek be Exo-t és csutakoljátok le alaposan. Úgy látom megizzadt. – nézett a fekete csődörre. Edith kiirányította a pályáról és leszállt róla. Megnézte az idejét és mosolyogva elköszöntek. Az istállóban Shonia boldogan takarított. Végre, hogy a lovak nem bent voltak, neki is marad egy kis ideje a boksz teljes kitakarítására. Dúdolgatva súrolta ki az önitatót. - Na? Sikerült? – kérdezte az érkezőktől. - Aha. Fejlődik. Tetszik neki a nedves homokpálya. – mondta a lány és kikötötte a lovat. – Maya kezd el csutakolni. A lány leemelte a verseny nyerget és bevitte a kamrába. Miután ezzel végzett benézett az anyjához. - Szia. – köszöntötte. – Hogy megy a munka? - Szia. – mosolygott az anya. – Megy. Megvolt az edzés? - Igen. – lelkendezett. – Exo szereti a pályát. Jó időt futott. Apa meddig marad Helena-ban? Mrs. Coppel nagyot sóhajtott.

- Nem tudom. Bármikor elhívhatják a kancák miatt. Most keresték egy közeli farmról. Be akarják hívni holnap pár napra az ellések miatt. Edith elszontyolodott. - És mikor mész szabadságra? - Megnézném Steve-t a Kentucky Derbin! Nagyon izgulok a délutáni verseny miatt! – vigyorgott a nő. Edith is mosolygott. - Na, mennem kell. – búcsúzott a lány. – Szia. Odakint Shonia besegített egy kicsit Maya-nak. Exo már készen állt és idegesen húzgálta a kötőféket. A zsokéjelölt gyorsan elkötötte és visszavitte a legelőre. - Hogy ment az edzés? – kérdezte Kevin miközben kivezette Maya Kincsét. - Jól! – mosolygott a lány. – Fejlődik. - Megnézed az edzésem? - Aha! A pályánál ott állt Ashleigh. - Gyere ide Edith. – intett a lánynak. – Kev, te menj egy kör lassút, aztán mehet a galopp. – figyelte, ahogy zsoké és ló elindulnak, aztán odafordult a mellette álló lányhoz. – Szia. Hogy vagy? - Kösz jól. Te? - Én is. Mit gondolsz Mayáról? - Jó ló. Tetszik, ahogy dolgozik. - Hallottad, hogy Mr. Evely eladja? - Mi? - Igen. És Kevin újra ló nélkül marad. Szóval lefutja a Laguna versenyt és már megy is a piacra. - Ne már! És bárki megveheti? – kérdezte Edith. A szíve a torkában dobogott. - Igen. Csak… - Ashleigh-nek egy percbe telt, amíg felfogta, hogy mit akar elérni a kamasz. – Ja! Ez szuper! Szóval Kevin megveheti… - Nem Kevin! – forgatta meg a szemét a lány. – Én! Megveszem, hogy a birtokon maradjon, és Kevin lesz a hivatalos zsokéja. - Aha! Értem! Edith mosolygott és figyelte, ahogy Kevin és Maya Kincse lassan megérkeznek a bemelegítésről. Maya a barátnője rögtön ott termett és érdekfeszítő pillantást vetett a pályán dolgozó páros felé. Ott zsoké és lovasa belekezdtek a körbe. Ashleigh mérte az időt és idegesen dobolt az ujjával. A deres kanca akadálymentesen hagyta maga mögött a métereket. Kevin élvezte a száguldást. Legalábbis addig, amíg a kanca meg nem botlott. Edith felkiáltott: Kevin és Maya is elestek a pályán. A fiú sodródott egy darabig, aztán azonnal talpra állt és felsegítette a kancát. Látszólag semmi bajuk sem volt. De Kevin nagyon aggódott. Szerencséjük volt, hogy nem kellett sokáig várni az állatorvosra, mert még a birtokon volt. Mr. Coppel megvonta a vállát. - Kutya baja. - mondta, meglepve. - Járasd meg. - utasította a fiút. A ló nem bicegett. - Nem értem. Furcsa. Előfordulhat, hogy még nincs baja. Mindegy. Hagyjátok pihenni és legalább két napig ne eddzen. Hagy pihenje ki magát.

Edith idegesen ült Akvamarin legelőjének kerítésén. A nap már lassan hanyatlani kezdett és kabátot kellett húzniuk, hogy ne fázzanak. A kellemesen csípős fuvallat belekapott sötétbarna hajába és egy kicsit lehűtötte forró idegeit. Még mindig nem érkezett hír a verseny kimenetele felől, pedig fél órája vége lett. Kevin kabátját a kezében tartva ballagott oda hozzá. - Mi van? – kérdezte és odaült a lány mellé. - Semmi hír! – mondta lehangolva. – Anya? - A telefon mellett ül, és olyan arcot vág, mintha valami halálhírt közöltek volna vele. - Hűha. – mondta mosolyogva és smaragdzöld szemével újra Akvamarinra pillantott. Kevin megvonta a vállát és nagyot sóhajtott. - Szerinted Exo jövőre indul a Kentucky Derbin? – kérdezte témát váltva. - Ezt Mr. Evely fogja eldönteni, de valószínű, hogy az lesz. – mondta magabiztosan a lány. - Remélem, hogy őt legalább indítják. Kár, hogy Maya Kincse idén nem indulhat már!

- Teljes lehetetlenség lenne. – komorult el Edith. – Nem volt ideje felkészülni, egy versenyre sem. Talán mégsem lesz olyan jó versenyló. - Ó menj már! Még vannak versenyek az évben. - De nem olyanok, mint amilyen ez. – nyafogott. – Végül is, igazad van. De akkor sem lesz belőle az, amit várnak tőle. Mr. Evely pedig kirakja. - Kitartó munka, és sikerül! A Tenyésztők Kupáját meg lehet célozni! –bíztatta a fiú. – Most már igazán jöhetne hír, nem? - De. – ugrott le a lány. – Menjünk és várjuk ott a hívást. Amikor odaértek az iroda elé meghallották, hogy megcsörren a telefon és Mrs. Coppel felveszi. Mielőtt benyitottak, egy nagy sikoltás hallatszott, aztán a nő boldog, ujjongó hangja. Edith érezte, hogy nagy izgatottság áramlik át rajta. Beléptek és szembenéztek a kagylót szorongató anyával, aki örömittasan hallgatta Mr. Evely hangját. Mikor letette a telefont, csillogó szemmel ránézett az ajtóban álldogáló lovasokra és erőteljes hangnemmel jelentette ki: - Három lóhosszal vezetve rohant át a célvonalon! Megnyerte! - Hú! - adott pacsit Kevin-nek a lány. - Nem semmi! Akkor mi jön ez után? - Blue Grass. Április közepén. - pillantott a versenynaptárra az anyja. - Aha. – bólintott a fiú. - Az szép lesz! - Akkor menjen a hír. - fordult meg a lány és a versenyistálló ajtajába állva hatalmasat kiáltott. - VETERÁN BABY a SWAYLE DERBI GYŐZTESE! A hír futótűzként terjedt a birtokon és mindenki elégedett volt az eredménnyel. Azonban mindenki tisztában volt vele, hogy a Blue Grass-on halálbiztosan kell futniuk, a mének ellen. De bíztak a szívós kancában. A zsokéjelölt kimerülten mosolygott Mayára. - Na? Most gondolom, most Baby körül fog forogni a lovarda! - Az biztos. Mivel más ló nem indul ilyen kemény versenyen, száz százalék, hogy mindenki rá fog összpontosítani! - bólogatott Kevin. - És az én kis névrokonom milyen versenyen indul? - kérdezte szerénykedve a díjlovas. - Gőzöm sincs. - próbálta gondterheltségét takarni Edith. Nagyon a szívére vette a ló sorsát. - Azt hiszem, hogy beszélek anyával, és megvesszük. - Hurrá! - ujjongott a szőke lány és a döbbent Kevin-re pillantott. - Komolyan? - kérdezte a fiú. - Ha anyát megkérem rá, ad pénzt és megmentek egy lovat. Ha te támogatsz, lesz esélye, hogy valamilyen jó versenyt megnyerjen. De ahhoz tényleg kell a segítséged! - nézett komolyan a szemébe a lány.

13. fejezet Kirándulás itt, nagy ötletek ott Hétfőn a középiskola előtt egy nagy busz állt. A kényelmes különjárat azokért a tanulókért jött, akik versenyben voltak a „Középiskola legjobb sportolója” címért. Közöttük voltak lovasok, röplabdások, teniszesek és focisták. De a két legkülönlegesebb tanuló Edith és Kevin volt. A két barát szótlanul ült a helyén (egymás mellett) és néztek ki az ablakon. A busz ajtaja még nyitva volt és a kísérő tanár kint beszélgetett. A kellemes langyos fuvallat átjárt a járművön. Az Edith mögött ülő fiú nagyban magyarázott útitársának. - Apa azt mondta, hogy ennek a gyorsan bekövetkező felmelegedésnek nagyon rossz következményei is lehetnek. – mondta. - Például? – kérdezte a másik fiú. - Például, szokatlan hideg esők áprilistól, vagy visszatérő hó, még a vetés is lefagyhat, ami elég nagy problémát okozna. Edith hátrafordult és mosolyogva hallgatta a beszélgetést.

- Az esők nem csak a vetésnek tennének rosszat. – jegyezte meg végül. – A lóversenyeknél sem előnyös, ha csontig ázott talajon futnak a lovak. Tulajdonképpen, te mit sportolsz? - Én lovagolok. – mondta a fiú, féléken. - Tényleg? – fordult meg Kevin is. – Mi is. És milyen lovon? - Morganon, díj ugratok. - Ejha! – mosolygott Edith. – Az szép sport. Mi a lóverseny terén mozgunk. - Nekem az a legnagyobb bánatom, hogy miután befejeztem az iskolát, nem lovagolhatok versenyeken, mert apa mindenképpen azt akarja, hogy orvos legyek. – nyavalygott a fiú. – Apa agronómus. Azon nyafog, hogy ő nem mehetett orvosnak, és engem mindenképpen arra a pályára akar terelni. - Miért. Mi szeretnél lenni, hivatásos lovas? - Vagy lovász. Az én életem a lovak körül forog. Be akarom fejezni az iskolát és szeretnék a lovakból megélni. - És ezt nem akarod megbeszélni az apáddal? – kérdezte Kevin. – Az talán megoldana mindent. - Próbálkoztam, de apa hallani sem akart róla. Nem akarja, hogy ezt a sportot űzzem. Edith és Kevin összenéztek. - Tudod… velem is ez a helyzet. – sóhajtott a lány. – Apa és közöttem, azóta nincs egyetértés, mióta kijelentették, hogy zsokéjelölt vagyok. És ez nagyban befolyásol mindent, ami velem történik. Hiányzik az, ami régen, volt, de örülök annak, hogy azt csinálhatom, amit szeretek. Nehéz így, hogy gyakran veszekedünk, de megszoktam. - Aha. – bólintott a fiú és a tanárra nézett, aki közben felmászott a buszra, és éppen nekikezdett volna a mondókájának. - Kedves fiatalok. – mondta mézes-mázos hangon. – Ma egy olyan kiránduláson vesztek részt, amin csak az iskola egy nagyon elit része jöhetett. Közöttük a hivatásos sportolók és az iskola színeiben versenyzők legjobbjai vannak itt. Ilyen csak kétévente van a középiskolában és gondolhatjátok, hogy nem olcsó mulatság. A Yellowstone Nemzeti Parkba megyünk, mint az már rég tudjátok, és megnézünk egy-két érdekességet. Előre szeretném tisztázni, hogy nem akarok a kiránduláson intőket osztogatni, és nincs nagy kedvem kártérítéseket fizetgetni miattatok, szóval mindenki próbáljon meg normálisan viselkedni. Köszönöm, hogy meghallgattatok és türelmet kívánok az útra. A busz elindult és az iskola lemaradt mögöttük. A 15-ös úton nem volt nagy forgalom. Ugyan nem haladtak lassan, de azért gyorsan sem. A végtelen erdők közül reggeli pára szállt fel az ég felé, ahol itt-ott fátyolfelhők takarták a kék hátteret. A nap melegen nézett le a tájra és felszárította az éjjeli harmatot. - Nagyon nem fogom bánni, hogy beleegyeztem a kirándulásba. – mondta Kevin és oldalra pillantott. – Meg hát neked is jól fog esni egy kis kikapcsolódás. Annyit dolgoztál tegnap. - Nem tehetek mást. – mentegetőzött Edith és kortyolt egyet a teájából. – Máshogy nem tudok zsebpénzt szerezni. Mondjuk apa is adhatna havonta valamennyit. - Igaz. De mégse kellett volna este tízig kint maradnod, csak mert a kancáknál segítség kellett. Ezzel magadat fárasztod és a pihenésre már nincs annyi idő, amennyit amúgy pihenned kéne. – mosolygott kedvesen a fiú, és kinézett az elsuhanó fákra. – Nem csak nekem okozott fejtörést, hogy merre lehetsz. Nem szóltak a szüleid, hogy halálra kerestek mindenfelé? - Nem. Csak azt mondták, hogy ne csináljak többet ilyet. – mondta a lány. – Hogy nem találtak meg egy ekkorka birtokon? - Ekkorka? – kérdezte ironikusan mosolyogva a fiú és megcsóválta a fejét. – Azt hiszem, te kisebbnek látod, mint amilyen. Amúgy apád mit mondott a csikók késésére? - Gőze sincs róla. Majd nemsokára biztos megszületnek. Tegnap megint összevesztünk. Kezdem azt hinni, hogy legközelebb kirak a házból és azt mondta, hogy lakjak az istállóban. Mindegy. Váltsunk témát. - Miért akarod megvenni Maya Kincsét? Ezzel csak Steve pénztárcáját dagasztod! Tudod, hogy most ő kapja az eladott lovakból származó pénz egynegyed részét! - Kev! Azért veszem meg, mert szeretem, és mert neked is munka kell! – mondta a lány és kibámult az erdőbe, amit gyorsan hagytak le. – Tudom, hogy ez a leghelyesebb. Az pedig, hogy kihez kerül a pénz, nem a mi dolgunk. És tudom, hogy legbelül, te is örülsz legalább egy kicsit neki! A zsoké fiú bűntudatosan lehajtotta a fejét és nem szólt többet. Edith is szomorúan összehúzta magát. Maga elé nézett és behunyta a szemét. Aztán újra kinézett és figyelte, ahogy a fenyők elsuhannak mellettük.

Délután egy óra volt, amikor odaértek Mammoth-ba, ami egy kisebb város, a Yellowstone Nemzeti Parkban. Az utazástól fáradt fiatalok, a buszból kiszállva nagyot nyújtóztak és beszívták az különös levegőt, amit egyesek csak most éreztek először: az érintetlen természet illatát. A tanárnő kiadta a két lehetőséget: vagy elmennek egy kis városnézésre, vagy vele mennek a hotelt megnézni. Kevin és Edith boldogan vágtak neki az utcának és érdeklődve figyelték a felbukkanó épületeket. Egy sarkon befordulva, végül ők is rátaláltak a hotelre, ami előtt néhány focista állt. Odaköszöntek Kevin-nek és tovább röhögcséltek egymáson. Bementek az előtérbe. - Nem nagy szám. – súgta a fiú Edith fülébe. – És most rengeteg szoba lesz, mert ez nem a turistaszezon. A zsokéjelölt bólintott és odament a tanárnőhöz. - Mrs. Montez? Megvannak már a szobák? – kérdezte Edith. - Meg vannak. – mosolygott rá a tanárnő. – Keresd meg Lina-t és menjetek fel a szobátokba. Itt a kulcs. - Rendben. – törődött bele a lány, hogy a legnagyobb teniszellenfelével van egy szobában. - Mindjárt behozzuk a buszból a csomagokat. – mondta a föcitanár és elment. - Nem akarok Lina-val egy szobában lenni! – fogta össze a tincseit, miközben Kevin-hez beszélt. – Hozzuk be a táskáinkat. - Jó. – tette zsebre a kezét és kinézett az ablakon. – A mai program a Mammoth Hőforrás meglátogatása? - Igen. – bólintott a lány és kiment a buszhoz. Edith-ék szobája kellemes moha-zöld színű volt. A falon néhány bekeretezett kép állt, amin gejzíreket örökítettek meg. A plafonra fel volt festve a park legnevesebb gejzíre, az Öreg Hűséges. A zsokéjelölt gyorsan elfoglalta az ablak mellett álló ágyat és lepakolta a cuccait. Körbenézett és elismerően bólintott. Lina a szoba másik végében foglalta el a helyét, majd leült és kifújta magát. - Gyerekek! Hamarosan indulunk! – járta körbe a földrajztanár a hotelszobákat. – Most busszal megyünk és megkeressük az ismerősömet, aki egy helikopteres sétarepülést tart velünk, és majd holnap is repülgetünk a park fölött. Összeszedett néhány helikopterpilótát, akik majd csoportokban elvisznek minket és megmutatják a különböző érdekességeket. A huszonhárom fős csoport újra felszállt a buszra, és feszül érdeklődéssel vártak. Nemsokára már a Yellowstone repülőterén álltak és egy csapat helikopter felé indultak. A tanár gyorsan elintézett pár dolgot aztán méregetni kezdte a csapatot. Öt helikopterbe négyenként tessékelte be a sportolókat, míg végül maradt ő és Kevin meg Edith. Ők beszálltak az ötödik helikopterbe. A pilóta egy kedves fiatal lány volt, aki lófarokba kötötte a haját és vörös tréningruhát viselt. - Sziasztok. Amanda Royos vagyok, a park egyik idegenvezetője. Örülök, hogy két ilyen becses sportolóval oszthatom majd meg a park történetét, és hogy egyáltalán találkoztam veletek. – köszöntötte a fiatalokat kedvesen. - Mi is örülünk a szerencsének, és reméljük, örökké emlékezetünkbe vésődik ennek a csodálatos helynek a története. – viszonozta Edith és elhelyezkedett az egyik ülésen, ahonnan kényelmesen kilátott a terepre. - Hát ajánlom is, hogy az emlékeitekbe véssétek, mert ha visszaértünk, a kirándulásért cserébe dolgozatot fogtok írni! – forgatta ki viccelődve a lány szavait a tanár. Kevin kaján vigyorral nézett végig a műszerfalon, aztán leült Edith mellé. Amanda beindította a gépet és átnyújtotta a fejhallgatókat a többieknek. Lassan a levegőbe emelkedtek, és elsőként indultak el délkeleti irányba. - Nos, először talán egy kis föcivel kezdünk. – mosolygott a pilóta és a két barátra sandított, akik érdeklődve figyelték. – A park 96%-a Wyoming államban van, 3%-a Montana-ban, a maradék egy százalék pedig Idahóban. Ez együtt 898 317 hektáros, ennek felületét 5%-ban víz fedi. A legnagyobb kiterjedésű vízfelület a Yellowstonetó, ami 35 400 hektáros és 2357 méterrel a tengerszint felett van. Majd vele is találkozunk… a vizekkel kapcsolatban, ma és a holnap délelőttjén foglakozunk a legtöbbet, de majd más is szóba jön. Jelenleg 10 000 geotermális jelenség van a parkban, ezek között 300 gejzír. A leghíresebb az Öreg Hűséges. Viszont a világ legnagyobb aktív gejzíre, a Gőzhajó-gejzír, ami a Norris-medencében álldogál. - Ejha. – mondta a lány és kitekintett az ablakon. Már közeledtek az úti célhoz, mert látni lehetett a felcsapó párát. – Az már a hőforrás? – kérdezte Edith és le nem vette a szemét, az eddig sosem látott jelenségről. - Az bizony. – bólintott Amanda és egy kicsit ereszkedtek a föld felé. Nemsokára már le is szálltak és bevárták a többieket. Ők sem késtek sokáig. Hamarosan az egész bagázs elindult a „tanösvényen”.

Este Edith fáradtan megdörzsölte a szemét. Lehuppant az ágyra és előkotorta a fényképezőgép tasakját. Beletette az ügyes kis szerkezetet és Lina-ra nézett. - Mehetek én előbb fürdeni? – kérdezte. A másik lány bólintott és fáradtan ledőlt az ágyra. A zsokéjelölt összeszedte a ruháit és kiment a szobából. A délutánjuk cseppet sem volt unalmas. Rengeteg információt kaptak az idegenvezetőjüktől. A fiatal legjobban a Mammoth Hőforrás, Minerva-terasz nevezetű részét szívlelte. A csodálatos lépcsőzetes tavacskák lenyűgözték az egész társaságot. A hazaút gyors volt. A busz már előzőleg visszament a hotelhoz, mert a helikopterek elhozták a gyerekeket odáig, majd le is parkoltak és az idegenvezetők is megszálltak az épületben. Pár perccel később Edith nyöszörögve leült az ágyra és nyújtózott egy nagyot. Már izomláza volt a sok gyaloglástól. Lina is gyorsan elvégezte a dolgát és le is kapcsolták a lámpát. A lány csendesen kinézett az ágya fölött álló ablakon és elmosolyodott a csillagok látványán. Akkor hirtelen eszébe jutott Exo. Lerugdalta magáról a takarót és a telefonját is előkotorta. - Mit csinálsz? – kérdezte fáradtan a szobatársa. - Beszélnem kell Exo lovászával! – mondta és már hívta is barátnőjét. - Tessék? – kérdezett Shonia kedves hangja. - Szia Shonia! Edith vagyok. Hogy ment az edzés? Hogy van Exo? És te? És Veterán Baby hazaért már? - Szia! Kösz jól vagyunk. Zökkenőmentes volt az edzés. Mr. Evely hátra küldött minket a régi pályára, amit nem használ senki. Füves pálya. Mindenesetre a pacinak tetszett a kör és jó időt futott. Steve és Veterán Baby is megvannak. Tulajdonképpen Devin nagyon rendes srác. Annyi mindent tud. Tudod, hogy Exo mennyire nem bízik az idegenekben! De őt megérti. Komolyan mintha beszélgetnének. És veled mi van? - Hát… zsibbad a lábam annyit gyalogoltunk, de nagyon tetszik. Most igaz, hogy szívesebben aludnék az istállóban a szalmán Exo mellett, de ez van. Csináltam fotókat, szóval majd összeállítok egy albumot. Nagyon jó fej idegenvezetőt kaptunk. De hiányoztok. Megpuszilod helyettem Exo-t? - Persze. Remélem jól mulattok majd holnap. Gondolom, már a hotelben vagytok. Én voltam egyszer ott, és ajánlom, hogy ne hagyd a fényképezőgépet lemerülni, mert a vége felé lesz igazán szép. - Jó megfogadom a tanácsot. – mosolygott a lány. – Minden jót, és sok szerencsét holnapra. - Nektek is. Jó éjt. - Szia. – tette le a telefont Edith és visszafeküdt. Aznap éjjel, Exo-ról álmodott. A Laguna birtokon minden ment a régi kerékvágásban. Pusztán csak a két barát hiánya miatt jutott több munka bizonyos emberekre. Ashleigh például maga edzte Maya Kincsét. A deres kanca kicsit ugyan hiányolta megszokott lovasát, de nem nagyon akadékoskodott, amikor más ült rá. Ellenben Exo-val, aki azonnal ellenkezni kezdett, amikor Shonia felült rá. Azonban a lovász kitartó volt és nem szállt le kedvence hátáról. Devin még több gondot fektetett a ló edzésébe. Nem tetszett neki ez a nagy „Edith-hez ragaszkodom!” -hiszti, amit a csődör csinált. Nagyon aggódott, hogy majd ha más zsoké ül rá, nem teljesít úgy, mint a lánnyal. Azonban már az első edzés végére összehozta a lovászt azzal a lehetetlen lóval! És Shonia akkor kezdte csak igazán kedvelni a csődört. Az edzés után Exo visszakerült a legelőre, és kicsit fáradtan tovább legelt. A tréner pedig gondolkozva támaszkodott neki az istálló falának, és megvárta, amíg a munkalovasnak felcsapott lovász visszaér. - Látom beléd is szorult valami, Exo csökönyösségéből. – mosolygott a lányra, aki megvonta a vállát. - Vagy csak erősebb az akaraterőm nála! – mondta és visszanézett a legelőre. – Tudom mi a gyenge pontja, hiszen ez előtt is a lovásza voltam, és nem egyszer néztem végig, ahogy a zsokékat kimeríti. De ha valaki erősebbnek bizonyul nála, akkor ő inkább behódol. Devin-nek ez a pár mondat egy áramütéssel volt egyenlő. - Mi? Mond még egyszer. - Ha mondjuk valaki ráült azonnal le akarta dobni magáról. De ha az illető kitartott volna, ő is behódolt volna. Amikor túrázni mentek vele és egy lóval összetűzésbe került, akkor aztán igazán kemény volt. De ha a másik lovat erősebbnek látta, inkább engedte, hogy leghátra állítsák a sorban. A tréner megrázta a fejét és kétségbe esetten toporgott. - De akkor ez nagyon rosszul is elsülhet! – mondta elgondolkodva. – Ha valamelyik versenytársa erősebb, ő feladja! Ne-e!

Shonia megdermedt. 20 éves volt, logikusan tudott gondolkodni, tehát átlátta az egész problémát. De megoldást is tudott. - Nincs baj! Csak át kell nevelni! – nézett fel határozottan. – Kell egy edzőpartner, a kör alatt úgy engedjük, hogy a másik jobb legyen. Ha lassítana, ösztönözni kell arra, hogy ne adja fel, és majd a kör vége felé visszafogjuk az edzőpartnert, hogy Exo menjen be a célba elsőnek. Ezzel növelve az önbizalmát! Devin meglátta a reménysugarat és mosolyogva fogott kezet a lánnyal. - Kösz Shonia! – örvendezett, majd elrohant. A lovász kicsit meglepődött, aztán elment a dolgára. Kedd reggelre már megvolt a terv. Mr. Evely is be lett avatva, aki azonnal ajánlott: egy visszavonulásának második évfordulóját ünneplő kemény csődört. A pej mén peckesen dobbantott, amikor végigmérte Exo-t, aki mellé volt kikötve. Shonia és Devin gyorsan nyergeltek. A tréner egy kicsit még kételkedett abban, hogy a fiatalabb csődört behódolás után hajrára lehet bírni. Mindenesetre kilovagoltak a pályához. A pálya jobb oldalán egy kis nyírfa liget álldogált és friss leveleiket az ég felé nyújtották. A pálya bal oldalán néhány nyugdíjas kanca és mén legelészett. Közülük került ki a veterán pej versenyló, Jaguár, aki érdeklődve várta, hogy két év kihagyás után újra pályára kerülhessen. Nem is csalódott: Devin lassú vágtával melegítette be a berozsdásodott izmokat, és örömmel vette észre, hogy a mén teljesen ép, hogy még használható valamire. Exo is serényen melegített, de második rossz szokásához híven annyira ideges lett az idegen lótól, hogy minden izmát megfeszítette. Shonia röviden elmagyarázta a trénernek, hogy mi történik. Nagyon aggasztotta őket, hogy ez a ló, aki versenyzésre termett, ilyen problémákkal bír. Ennek cseppet sem örültek. Végül megálltak egymás mellett, hogy felkészüljenek az indulásra. Amíg a két lovas ellenőrizte a kengyeleket és megigazították a kobakjukat, Exo mélyen belenézett Jaguár fekete szemeibe. Az idősebb mén nem mutatott nagy érdeklődést versenytársa iránt. Végre készen álltak és galoppozni kezdtek. Jaguár eleinte a fiatal mén mellett maradt, aztán Devin-t figyelembe se véve az élre tört. Shonia visszafogta a fekete mént és várt. A tréner végre visszanyerte uralmát a ló felett és kicsit közelebb engedte Exo-t. A fekete csődör nem nagyon szerette ezt a játékot, azonnal az élre akart törni. Ám a lovász lány nem engedte. Devin hátranézett és bólintott. Egyszerre engedtek a száron, de még így se sokat. Jaguár nagyon beindult. Két lóhossznyi távolságot leszurkolt a vetélytársával szemben. És akkor következett a legnagyobb próba: Exo kezdte feladni. Shonia érezte, ahogy lankad a ló koncentrációja, és lassul. Kétségbe esett és bíztatni kezdte a lovat. Csettegett neki, és könyörgött minden szentekre, hogy ne adja fel. És mint egy végszóra felcsillant a reménysugár. Exo újra küzdeni kezdett. Már három lóhossznyi távolság volt közöttük, és Devin úgy gondolta, hogy itt az ideje Jaguárt befogni. Szorosra vette tehát a szárat és bevárta Shonia-t. A lány örvendezve bíztatta a lovat, a tréner mosolyogva nézett a lovász lányra, aki már kipirult a nagy hajszában. Már a túlsó egyenesben haladtak és lassan jött a kanyar is. Exo újra Jaguár szemébe nézett. Csak annyi történt, hogy Shonia szárat adott a fiatal csődörnek. És akkor, mintha elvarázsolták volna, Exo új gyorsaságra kapcsolt és lehagyta a pejt. A kör végén a lány visszafogta a lovat és megállította. Lepattant és átölelte a nyakát. - Jól van! Így kell ezt csinálni! – mondta megelégedve. Devin is elégedetten ügetett oda. - Be kell vallanom, nem hittem, hogy sikerül. – paskolta meg a feketét. – De tényleg van benne valami. Csak még fejleszteni kell. Egészen leizzadt. Azért nem észleltük ezt a gyengeségét, mert csupa nyápic ló ellen futott. Jaguár viszont tényleg nagy volt! - Mikor lesz legközelebb edzés? – kérdezte Shonia. - Holnap ugyanekkor! Erről egy szót se senkinek!

Az idegen társ is idegesített. Nyugodt volt és bosszantóan fontosnak érezte magát. Ismeretlen volt a pálya! Nem homokban futottunk. Zavart. Miután elindultunk ráeszméltem, hogy jobb, mint eddig. De a társam elcsüggesztett. Nem engedték, hogy megelőzzem. Befejeztem volna, amikor a gondozóm meggondolta magát. Mi nyertünk! Nem volt olyan jó, mint a sötét sörényű kétlábúval, de élvezni tudtam.

Az a nap gyorsan eltelt. Gyorsan Kevin-nek és Edith-nek és gyorsan Shonia-nak. A két fiatalért, Mrs. Coppel ment ki a középiskolához. Mindketten elcsigázva szálltak le a buszról, halálosan kifáradva szálltak be a családi autóba. Út közben volt mit mesélni. A prérin legelő bölények látványáról, de a medvék, az antilopok, a fehérfejű rétisas és a farkasok is rengeteg élményt nyújtottak. Aztán ott volt még a séta a Tower-vízesésnél, mind-mind csodálatosak voltak. Az egész úton végig érezhető volt, az a szorongó várakozás, hogy végre újra edzeni kezdjenek. Most már tényleg nagyon komolyan. Shonia mesélt nekik telefonon a különös edzésről. És a fekete csődör eddig nem ismert oldaláról. Minden esetre, nagy várakozással telt el az éjszaka, és még nagyobbal a hajnali hazaút. A két fiatal kiegyezett Maya Kincse jövőjéről, amit az autóban fel is hoztak témának. - Anya, te mondtad, hogy ha arra van szükségem, hogy pénzzel kisegítsetek egy ló megvételében, akkor számíthatok rátok. A pénz fele része megvan. A másik felét tőletek kérném. Maya Kincsét el akarják adni, de így Kevin-nek nem lenne munkája. Én szeretném megvenni, hogy aztán Kevin hivatalos zsokéja legyen. – számolt be a döntésükről a lány. – Tudom, ez azzal a cécóval jár, hogy fizetnünk kéne a trénert, de én bízom abban, hogy Ashleigh, mint jó barát nem ellenkezik, ha egy kicsit kevesebbet kap. És lovásznak meg Kevin is tökéletes lesz. Mrs. Coppel nem volt egy nehezen meggyőzhető személy. És nagyon örült, ha arról hallott, hogy a lánya másokon szeretne segíteni. Örömmel beleegyezett az ötletbe és mosolyogva hozzá tette: - Csak majd, a ti zsebpénzetekből fizetjük Ashleigh-t! A birtokon csodaszép idő volt. Hétágra sütött a nap és sehol egy felhő nem látszott. Shonia éppen Exo-t és Jaguárt nyergelte. Devin még nem érkezett meg, de szólt telefonon, hogy végezze el a nyergelést. A lovász szinte Edith nyakába ugrott, amikor meglátta, hogy belép az istállóajtón, nyomában Kevin-nel. Exo vadul rángatni kezdte a kötőfékét és boldogan nyerített. A zsokéjelölt kiengesztelte egy mentolos szőlőcukorral, majd odafordult Jaguárhoz. Neki is jutott egy darab a csemegéből. Ezzel a lány belopta magát a mén szívébe. A kedves pej ló megbökdöste a lányt és meghúzgálta kiengedett haját. Devin is megérkezett és nagyon megörült, hogy Edith újra itt van. - Nincs sok időd! – mondta mosolyogva. – Szerintem máris indulhatunk! A lány még feltette a kantárt a fekete ménre és Kevin segítségével fel is ült rá. Akkor ért oda Mrs. Coppel, és megcsóválta a fejét, annyira tetszett neki a látvány. - Sok szerencsét! - nézett föl a lányára, amikor elmentek mellette. A zsokéjelölt bólintott és lassan tanügetésbe váltott. Shonia és Kevin gyalog ballagott a két ló után, miközben Devin mindent elmondott a lánynak és figyelmeztette az esetleges problémákra. Ám Exo, mint kezes bárány ügetett alatta. A pálya látszólag nagyon tetszett Edith-nek. A füves talaj még új volt számára, de úgy gondolta az sem lehet rosszabb. Kevin kezébe nyomták a stoppert. Most már az időt is mérték. A kör úgy indult, mint amikor először próbálkoztak. Most azonban Edith érzett valami mást. Olyasmit, amit eddig soha, mikor Exo-n ült. A fekete ló mintha kicsit több elszántsággal falta volna a métereket. Jaguár az élre tört és Devin hátranézett. Látta, hogy most Exo sem hagyja abba, sőt, Edith rémült képpel erőlködött, hogy visszafogja. Átértek a túlsó egyenesbe. A tréner lassan visszafogta a pej mént, aki ezt már meg is szokta. A fiatal csődör odaért melléjük. Fej-fej mellett haladtak. Aztán Edith engedett a száron és a fekete kilőtt. Olyan gyorsasággal és szenvedéllyel, amit eddig a lovasa még nem érzett rajta. A kör végén hüledezve csúszott le a nyeregből. Megpaskolta a lovat és Shonia-ra nézett. - Mit műveltetek vele? – kérdezte meglepődve. – Most, mintha tiszta szívből odatett volna mindent! - Ez történt! – magyarázta Devin. – Kellett neki egy kis szíverősítés. De a lényeg, hogy nem hagyjuk abba. Kipróbáljuk egy másik nyugdíjas lóval, hogy szokja a változást. - Ilyen eredményt még nem futott. – mondta Kevin miközben átnézte az addigi időket. – Igen. Lényeges különbség van köztük. Csak így tovább. Na, mennem kell, mert Ashleigh már nem bírja tovább a lovaglást a kis kancánkon. Devin átvette a füzetet, beírta az eredményt aztán kérdőre vonta Edith-et. - Az a helyzet, hogy megvesszük Maya Kincsét. – magyarázott a lány miközben gyalog indultak vissza. – Ha Mr. Evely másnak adja el, akkor Kevin-nek nem lesz munkája. De így meg van oldva minden. - És ki lesz a lovász? - Hát. Kevin… a tréner marad Ashleigh, csak kevesebb fizetést kap. Ha meg nem tetszik neki, akkor megpróbálunk megkérni valakit.

- Én szívesen elfogadnám azt a kevés fizetést. – mosolygott Devin. - Tényleg? – kérdezte reménykedve Edith. - Én meg önkéntes lovász leszek! – lelkesült be Shonia. – Nem kérek pénzt érte. - Komoly? – mosolygott most már a lány. – Akkor Ashleigh új munkahely után nézhet. - Szegény… - viccelődött Devin. – Igen komolyan gondolom. De nem mondom akkor egyikre sem, hogy ez a legjobb, mert majd összevesztek Kevin-nel. - Á! – vigyorgott Edith. – Ettől ne tartsatok!

14. fejezet Verseny előtt

Szakadt az eső és feketés-szürke felhők sodródtak az égen. Edith békével a szívében tekintett ki az eláztatott világba, a család órán. Az ablak fehér függönyei nem takarták a külvilág megrendítő látványát. Amit az agronómus fia mondott a kirándulás előtt, igazzá lettek. A tanár éppen a tankönyvben keresgélt, miközben Kevin felcsapta a füzetét és gyorsan lapozni kezdett. Hamar meg is találta a keresett szöveget. Az óravezető kihívta a táblához. - Nemrég… a téli szünetben költöztem ide, egy kedves családhoz, ahol béke és rend uralkodott. A házaspárnak egyetlen lánya volt, akit nagyon féltettek, de hagyták kibontakozni. – mondta a többieknek. – Az anyuka és a lánya végezték a házimunkát, meg is jegyzem, hogy kitűnően, ők főztek, és hasonlók. Az apa állatorvos, itt dolgozik a városban egy rendelőben. Én eleinte nehezen tudtam elfogadni, az új helyzetet, aztán valami botrányos dolog történt, ami felborzolta a kedélyeket. Edith… - mutatott a lányra. -… konfliktusba került a versenylovarda edzőjével és a tulajdonossal, mert mindenképpen zsokéjelöltként akarták látni a lovakon, de ő nem akarta ezt. Mrs. Coppel és Mr. Coppel sem voltak oda az ötletért, de megegyeztek abban, hogy ha a birtokon élő zsokéknak nem sikerül egy nagyon makacs lóval edzeni, akkor azt a csődört továbbra is Edith lovagolja, és indul a jelölti engedélyért is. Sajnos egyikünknek sem sikerült megmaradni Exo hátán, és így az lett, amit a tulajdonos akart. De Mr. Coppel nagyon ellenségesen kezdett viselkedni velünk, és állandóan veszekedtek. Szerintem a szülőknek el kell fogadniuk, hogy a lányuk, vagy a fiuk felnő! Nálunk az a baj, hogy ez nincs így. Mrs. Coppel túltette magát rajta, de a férje nem, mert nem akarja szabadon engedni Edith-et. Elhallgatott, és végignézett mindenkin. - Jegyezzétek meg, hogy akármennyire szeretni fogjátok a gyereketeket, és akármennyire ragaszkodtok hozzá, hagyjátok élni, hagyjátok felnőni, ahogy engem is hagynak a szüleim. Persze ők sem a legjobb példák, mert ők túlságosan elengedtek. Egyszóval, figyeljetek, igazítsátok meg az utat a lányotok, vagy a fiatok előtt, és hagyjátok, hogy próbálkozzanak. Ha nem sikerül, akkor avatkozzatok csak bele az életébe, egyébként maradjatok mellette. A fiú mosolyogva becsukta a füzetet és Mrs. Micch-re nézett, aki mosolyogva bólintott. - Na! A harmincnyolcadik oldalon találtok egy szöveget, mindenki olvassa el és jegyzetelje ki. A következő órán dolgozatot írunk. Ez volt az utolsó óra az iskolában. A két fiatal fáradtan ment ki a parkolóba, mert Mrs. Coppel kivételesen eljött értük. Aznap nem volt se tenisz, se fociedzés, tehát egész délután a lovaglással foglalkozhattak. Az autó előtt az iskolaújság főszerkesztője megállította őket. - Úgy tudom ezen a héten, szombaton lesz a versenyetek. – szólította meg őket. – Szeretnélek titeket megkérdezni, hogy mennyibe kerül egy belépő a nézőtérre? A két barát összenézett. - Azt hiszem 3 dollár. – mondta Kevin. - És mennyi hely van? - Amennyit akarsz. Állóhely több van, mint ülő. És aki nem lát rá a pályára, az nagyképernyőn is láthatja, ami történik. – folytatta Edith. - Kiket akarsz hozni? - Néhány rajongót…

- Ígérd meg, hogy csak tényleg néhányat. - Persze. Mosolyogva váltak el az parkolóból a két fiatal visszautazott a serényen készülődő birtokra. Ott szinte minden a feje tetején állt. A versenyistállók üres bokszait kipucolták, és kirakták a messziről érkező versenylovak nevét. Devin sokat edzett Exo-n, akiből látszólag kinevelték a behódolást és a csökönyösséget is. Március harmincegyedike volt, szerda. Exo már felnyergelve várta Edith-et. Ezen a napon, a tréner nem tudott eljönni az edzésre és megbízta a lovászt, hogy segítsen a zsokéjelöltnek. Ettől felizgatva várt a lány miközben az új edzőpartnert, Gleccsert simogatta. Nagy deres mén volt, aki már kiöregedett a szakmából, de az edzésre tökéletes volt. A két ló rövid idő alatt nagyon „összenőtt”. Devin is megszerette a lovat és hazavitette Max-ot, hogy Gleccsert használja. Ezt az ötletet sokan díjazták. Az idők folyamán lassan kiderült, hogy Veterán Baby jobban fejlődik, mint várták. Ez elszorította a fiatalok szívét. Devin azzal vigasztalta a lányokat, hogy Exo azért mégiscsak több figyelmet kapott és jobb időket is fut a kancánál. Edith gyomra még így is görcsölni kezdett, ha meglátta, amikor a sárga ló elmegy mellette, hiába tudta, hogy úgysem indulnak a versenyen. Steve épp ott nyergelte a lovát. Boldog volt és keményen edzettek, az április közepén rendezett versenyre. Devin ezt az edzést szerette volna kihasználni, mert a fekete mént a maradék pár napon szerette volna pihentetni. Edith felkapaszkodott a nyeregre és fellendítette a lábát a magas ló hátára. Nagy nehezen felmászott tehát és nagyot fújva lenézett Kicsire, aki kis kölykével éppen megérkezett. A kutya barátságosan odadörgölőzött a ló lábához. - Hé, Kicsi! – mosolygott Shonia, aki a napokban nagyon megszerette a kutyát. – Gyere csak ide! A kutya odarohant a lányhoz és megnyalta a kezét. - Megyünk, te kutyabarát? – kérdezte a zsokéjelölt és elindította a csődört. Steve érdeklődve nézett utánuk. Az utóbbi időkben egyre szűkszavúbb lett. Elidegenedtek egymástól. És Kathy is egyre gyakrabban ment el Stevevel, ha volt egy kis szabadideje. Edith ezt nagyon nehezen viselte, hiszen Kathy volt az első a birtokon, aki segített neki beilleszkedni. Shonia Gleccserrel nagyon jól el volt. A lány bemelegítette a lovat és közben nagyokat mosolygott. A pályán felázott a fű. A két csődörnek nem tetszett a talaj. Edith is megállította Exo-t. - Nem mehetnénk inkább a másik pályára? – kérdezte fintorogva. - Nem. Devin azt mondta, hogy mindenképpen itt fusson, de csak lazán, mert nem szeretnénk, hogy megerőltesse magát. Aztán majd kényeztetjük egy kissé. Felbaktattak a füves pályára aztán egy laza bemelegítés után futottak egy kört. Nem akármilyen kört. A két lány kétségbeesett a futott idő miatt. Exo egyszerűen pocsék volt a vizes füvön. Nagyot hallgatva mentek vissza az istállóba. Ott gyorsan lecsutakolták Gleccsert és Shonia visszavitte a bokszába. Edith pedig lassan félve mosta le a versenylovat. Az idegessége átragadt a csődörre. Kevin megrémült, amikor meglátta a morcos lányt és a komor csődört. Mégse szólt semmit. Inkább fogott egy kefét és besegített a lánynak. Mikor kész voltak Edith bevezette a bokszba Exo-t és leült mellé. Óvatosan masszírozni kezdte, ahogy a trénerétől látta. A mén hálásan megbökdöste őt aztán Kevin-t is, aki bemászott hozzájuk. - Baj van? – kérdezte kedvesen és leült a szalmára. - Nagyon nagy. – mondta elcsukló hangon a lány. – Exo nagyon szenvedett a vizes pályán. Szörnyű időt ment. - És ha a homokon jobban megy majd neki? – mentette a helyzetet. - Nem tudom. Félek. Eddig minden annyira jól ment. És most romlott el minden! - Nem tudhatod biztosan! Lehet, hogy addigra felszárad majd a pálya. Edith megvonta a vállát és kesergő arccal folytatta a munkát. Kevin ráharapott a szája szélére és tehetetlenül sóhajtott. Shonia megtorpant, amikor meglátta a fiatalokat. Gyorsan eliszkolt, mert nem szerette, ha valaki szomorú. Kiment az udvarra ahol újra esni kezdett az eső. A hőmérő csak tíz fokot mutatott. A lovász lány kiment a pályáig, ahol Steve már a korlát mellett állt és megbeszélte a teendőket Marshall-al. A pálya túloldalán Jame és Brad ügyeskedtek a lelátón. Egy kicsit felújították, és már összegyűjtötték a székeket, amiket a lelátó mellett egy ponyvával letakartak. A lány gyorsan odarohant hozzájuk. - Sziasztok! – köszöntötte őket. – Segíthetek? - Szia. – intett Brad. – Örülnénk, ha segítenél. Látod azt a nagy szerszámos dobozt a korláton, Légy szíves hozd ide.

Shonia bólintott és lerohant a korláthoz, aztán vissza a dobozzal. Brad kezébe nyomta és várt a következő utasításra. - Kellene a kreativitásod is! – mondta hirtelen a fiú. - Mi? Ezt hogy érted? - Ott van egy tábla. Aminek az állványán kerekek is vannak. Húzd ide. – nézett el egy kicsit messzebbre a lovász. Shonia odahúzta azt is. – Most erre fel kéne írni ezt a szöveget. – nyomta a lány kezébe a szórólapot. – És aztán ki kéne díszíteni. Úgy tudom te ebben jó vagy. - Hát tűrhető. – mosolygott és átvette a filceket. Gyorsan munkához látott és gyöngy-betűkkel felírta a szöveget: „Köszöntünk minden érdeklődőt! Ez a Laguna-verseny napja, amit minden évben április első szombatján rendezünk meg. Idén sok olyan ló lép a pályánkra, aki most vonul majd be a versenyzésbe. Közöttük két ló, a Laguna Birtok színeiben. A versenyen induló kilenc ló:  Exo  Hűséges  Jégvirág  Last Unicorn  Maya Kincse  Pokol Kancája  Tábornok  Tűztáncos  Úttörő A rendezvényen megjelentek belépődíját a Houstoni Állatrendőrség számára juttatjuk el. Továbbá felhívjuk a kedves megjelentek figyelmét, hogy a szemetet a lelátó és az istállók mellett elhelyezett szelektív hulladékgyűjtőbe tegyék! Köszönettel: Laguna” A lovász lány végignézett a munkáján és miután a díszítést is befejezte Jame segítségével visszatették az üveglapot a helyébe aztán új munkához fogtak. Eközben már megérkezett egy autó, egyszemélyes, luxus kivitelű szállítórésszel felszerelve. Edith kitárta a versenyistálló nagy ajtajának másik szárnyát is, hogy nagyobb legyen a hely. Az autó óvatosan odatolatott a bejárathoz és aztán megállt. Egy alacsony fiú szállt ki, s a lovásza is követte. Odaköszöntek a lánynak. - Segítenél? – kérdezte a lovász. – Ugye te vagy Edith? - Igen. - Azt hallottam, hogy te a Harlowton-i lovardában elkaptad Exo-t. Igaz? - Aha. - Akkor légy szíves segíts már leügyeskedni ezt a pokolfajzatot innen. Annyira nem bír engem, hogy az nem igaz! A zsoké fiú elvigyorodott és melléjük lépett. - Én John Reed vagyok. Úttörő zsokéja. Hallom Jake már kérlel téged. Az a helyzet, hogy Úttörő nem nagyon bízik bennünk. Ő a lányokat szereti jobban. És a gyengéje, ha valaki kedvesen a szemébe néz. – magyarázta a zsoké. Hirtelen nagy dörej kíséretében felnyerített az ideges csődör. – Szétrúgja a berendezést! - Lehet neki édességgel kedveskedni? – kérdezte a lány. - Igen. - Van mentolos szőlőcukrom. Exo szereti. - Adhatsz neki, ha gondolod! Jake lenyitotta a ló szállító hátulját és megrázta a fejét. Edith felment a rámpán és oldalazva lassan megindult a ló feje felé. - Szia, nagyfiú. – mondta gyengéden. Úttörő idegesen és mélyen nyerített és tépdelte a kötőfékét. – Na. Mi rossz van ebben? Te is szeretsz inkább a szabadban vágtázni? Jól van! – a ló nem nyugodott. Idegesen a falnak nyomta magát, amikor a lány hozzáért. – Hé, de betoji vagy! Na, most aztán nyugodj meg. – állt elé. Mélyen a szemébe nézett és szinte érezte, hogy a ló megenyhül. Adott neki egy szőlőcukrot aztán elkötötte a fémrúdtól. A csődör „fellélegezve” emelte fel a fejét. – Túl szorosra volt kötve. – mondta már odakint a lovásznak, és a kezébe

adta a kötőféket. Kevin is ott állt és büszke mosollyal nézett a lányra. Edith végigmérte a magas lovat. Gyönyörű zsufafakó színe volt, a fején egy aranyos nagy csillaggal. Tökéletes edzésben volt. Hamarosan megérkezett Mr. Evely és betessékelte a lovat és lovasát, aztán eligazította a lovászt, aki azonnal szalmázni kezdett, a ló igényei szerint. Közben a zsoké megnézte a többi lovat. Exo boksza előtt megállt és elismerően bólintott. A csődör feszült figyelemmel állt a boksz túlsó végén. - Majd megszokja az idegeneket is. – mondta Edith és John mellé állt. Amikor ezt Exo meglátta kicsit oldódott a hangulata és odaballagott a bokszajtóhoz. Belefújt az idegen zsoké tenyerébe aztán odanyihogott az ismeretlen lónak. Úttörő még kikötve állt és érdeklődve fordult a hang irányába. Horkantott egyet, nyugtázva a megismerkedést és újra kinézett az ajtón. - Okos ló. – bólintott a fiú. – Nem lehet kijátszani. Ritka az ilyen. Egyszer ültem rajta, de nem, hogy én mozgattam volna meg, ő dolgoztatott meg engem. Mindegy. Majd kicsit később mennék egy kört a pályán Úttörővel. Persze, csak ha nem baj. - Ezt szerintem Mr. Evely-jal beszéld meg. – ajánlotta a lány. – Minket nem fogsz zavarni, mert nemrég befejeztük az edzéseket. - Rendben. – mosolygott a fiú és elment a birtoktulajdonos után. Edith odament a kikötött lóhoz és megsimogatta. Pár percig álldogált mellette majd bekukkantott Maya Kincsének bokszába. A fiatal kanca kölcsönös érdeklődéssel nézett rá aztán fojtatta az evést. A lány büszke tulajdonosi mosollyal méregette és boldogan állapította meg, hogy a ló nagy tehetség. - Jössz? – kérdezte Kevin. – Most fog megérkezni Last Unicorn. A zsokéja régi jó barátom. És a csődör is érdekelni fog. - Megyek. – mosolygott a lány és a fiú után rohant. A kavicsos feljárón éppen akkor parkolt le Tom Hescky, a 28 éves veterán zsoké. Autójával egy „szerény” ló szállító is érkezett. Éppen hogy a lovas kiszállt, a szállítóban várakozó csődör türelmetlen nyerítést hallatott. - Szia, Tom! – fogott kezet a férfival Kevin. – Hogy vagy? - Köszönöm, kifejezetten jól. – mosolygott derűsen Tom. – És te öcsém? - Én is. – szerénykedett a fiú és közelebb hívta Edith-et. – Tom, ő itt Edith, a legújabb zsokéjelölt. - Nagyon örülök. – üdvözölte Tom a lányt. - Oké, de most már kíváncsiak vagyunk a lóra! – figyelmeztette barátját a fiú. Tom lenyitotta a szállító hátulját és levezette a lovat. Last Unicorn egy elbűvölő máj-sárga csődör volt csinos hókával. Türelmetlenül toporgott és már ment volna tovább. - Na! – mutatott rá a zsoké. – Ő az, aki nagy reményeket ébresztett a gazdája szívében. Reméljük, hogy sikerül legalább harmadiknak beérnünk vele. Nyugodj már le! Látjátok, az istállóban hiperaktívnak csúfolják. Vigyük, mert szétázunk ebben az esőben. Tom Edith kezébe adta a vezetőszárat és beküldte őket. Ő maga hátra maradt Kevin-nel. A lány mosolyogva nézegette a csődört, aki mindenre felfigyelt, élénken nézegetett ide-oda. Az istállóban kedvesen üdvözölte a többi lovat. Úttörőre éppen akkor ült fel John, amikor ők beengedték Last Unicorn-t a bokszba. A zsoké odabiccentett Tom-nak és kimentek az esőbe. A veterán lovas kíváncsi lett a zsufafakó lóra és ők is kimentek a pályához. Mrs. Evely már ott állt és megsimogatta a csődör vizes sörényét. - Éppen csak kipróbálom a pályát. – mondta a zsoké. – Kíváncsi vagyok, hogy tetszik-e neki. - Hajrá. – mosolygott a tulajdonos felesége. Kevin előhalászta a zsebében lapuló stoppert és mérte az időt. A ló már ránézésre is jobbnak tűnt, mint Exo. Edith gyomra görcsbe rándult, amikor a körnek vége lett és megnézte az időt. Fájni kezdett a feje és egyre jobban aggódott a szombati verseny miatt. Úgy érezte magát, mint egy lecsapott légy. Devin pár perc múlva megérkezett, hogy Maya Kincse edzését levezesse. Megdöbbent, amikor Edith-et olyan sápadtan meglátta. A lány és Shonia éppen nyergelték a szürke kancát. A tréner végigvizslatta Last Unicorn-t és Úttörőt is. Cseppet sem bíztató arccal fordult vissza a lányok felé. - Kétségkívül jobban néznek ki, de ne felejtsük el, hogy itt nem a ló gyorsasága a leglényegesebb. Szív kell, hogy küzdjön. És az szorult Exo-ba és Mayába is! Ne aggódjatok. – nyugtatta őket. – Milyen időt ment a csodabogarunk?

Edith lehajtotta a fejét és újra elfogta az émelygés. Gyenge, megtört hangon szólalt meg: - Nem megy neki Devin. Meg sem tudta előzni Gleccsert. Szenvedett egész pályán. – panaszkodott. Erőtlenül emelte fel a kancára a nyergét. – Kevin szerint a fűvel volt baj. De nem vagyok bizakodó. Nem szereti a vizet! - Miért nem mész vele egy kört a salakon? – kérdezte a tréner és megsimogatta a csődört. - Nem szeretném kifárasztani. – válaszolt röviden. – Kevin! A zsoké leugrott az egyik üres boksz ajtajáról és odaállt Maya Kincse mellé. Edith bakot tartott és felsegítette a nyeregbe aztán fanyar képpel kivezette őket. Devin sem volt túl jó hangulatban és csendesen kullogott Shonia mellett. Mindenki sakkban volt és nem láttak lépési lehetőséget. Mr. Evely észrevette ezt a szótlan csapatot és érdeklődve csatlakozott Edith-hez. - Valami probléma van? – kérdezte. - Á! Csak kicsit lehangolt vagyok, hogy Exo nem úgy futott, ahogy szerettük volna. – kerekítette le az igazságot a lány. - Ez most nem volt valami őszinte. – nézett a lány szemébe a férfi. Edith önmagában csalódva tálalt ki a történtekről. - Exo szenvedett a vizes pályán. Valahogy nagyon nem ment neki. – mondta. Kevin csendes csalódottsággal húzta meg magát a nyeregben. Reménykedtek benne, hogy a tulajdonos nem szaglássza ki a zavar okát. Sajnos ez a remény szertefoszlott. - Értem. – gondolkozott Mr. Evely. – A füves pályán voltatok? - Igen. - Talán a homokon jobban megy majd neki. – élesztgette a reményt a lány szívében. – Tudod, hogy a fűcsomókat ott alámosta a víz és nagyon süppedékes volt! A normális salakpályán ez nem akadály. Ne csüggedj. A lány bólintott és megpaskolta a lova farát. Kevin beügetett vele a pályára, aztán elindult. A kis kanca nagyot érezte az egész versenyzés jó ízét. Szeretett versengeni. Életerős, hűséges és élénk figyelmű ló volt. Egyetlen hibája, hogy szemzőt kellett rá rakni, mert nagyon könnyen megrémült, ha egy másik ló előzni kezdett. Ezért inkább lekorlátozták a látását. Szép kört mentek a vizes pályán és Mr. Evely is mosolyogva nézett a zsokéra. Kevin azonban hasonló érzelmi állapotban volt, mint barátnője és csak erőltetve tudta a mosolyt viszonozni. Devin bólintott és visszament az istállóba. Shonia átvette a szárat és elindult a többiek után. Eközben lassan elállt az eső. Másnap a középiskolában mindenki be volt zsongva. Edith alig bírta lerázni az évfolyamtársait, akik minden vele és Exo-val történt eseményt nagy érdeklődéssel hallgattak. De nem most. Most a lány még a tanulásra is alig bírt figyelni. Kémia órán majdnem felégette a termet. Kis híja volt, hogy nem a függönyt gyújtotta meg a felé nyújtott magnéziumszalag helyett. Emiatt kapott is egy szaktanári figyelmeztetőt, de ezt sem érdekelte nagyon. Csütörtök volt. Tenisz edzése lett volna. De ő alig bírt koncentrálni. A próba meccsen 6-0-ra kikapott, úgy hogy minden szettben negyven semmire játszott. Maya végig hűen a nyomában járt és vigasztalta. Nem sokra ment vele. Amint a lány belépett a birtok kapuján, már érezte, hogy ennél csak rosszabb lehet. Elkeseredve ballagott a versenyistállóba. Kevin már rég hazaért, mert az edzése elmaradt. Most félelemmel teli szívvel nézte, ahogy Tábornokot levezetik a ló szállító rámpáján. Egy sokat ígérő külsejű világos pej mén volt, akit a versenyre hoztak. Devin csak megrázta a fejét és megpaskolta Gleccsert. - Ez az öregfiú, még most is jobban futna nála. – mondta huncut mosollyal. – Felmerném rá tenni a féléves fizetésem! Edith az istállón kívülről figyelte a csődört és szomorkodva látta, hogy jóslata beigazolódott. Odabent azonban a trénere lecsillapította. - Ez egy olyan ló, ami csak kívülről mutat jól. Ami azt illeti, ennek a szerencsétlennek, nincs szíve a futáshoz. Úgy értem, hogy ha a pályára kerül, nem érzi annyira az ízét, mint Maya Kincse, vagy Exo. Szóval tőle nem kell félni. Majd mutatok olyat, akitől betojhattok! Edith újra elbizonytalanodott. Félénken nézett ki az esőbe, ahol egy újabb autó érkezett, egy ló szállítóval. Innen két lovat vezettek le. - Az a ló, az a világosabb deres a Hűséges, a másik meg…

- Jégvirág! – mondta meglepetten Kevin és még jobban meglepődött, amikor Joe Ticcel, a birtok régebbi fiatal zsokéja is megjelent a ló kíséretében. Joe csak semlegesen odabiccentett nekik aztán bevezette a sötétderes lovat a bokszába. Devin egy kicsit elnézegette a kancát. - Ami azt illeti… nem nagy szám. – tűnődött. – De okozhat meglepetést a pályán. - Későn hajrázó típus. – oktatta ki őket Kevin. – És ha nekiindul, akkor sikerül is neki. Csak nem Exo-val szemben. - Oké. Nincs baj. Akkor ő a csődörünkre nézve lényegtelen. Hűséges egy jó ló. Majdnem olyan jó, mint Exo. – mondta a tréner. – Ő okoz majd galibát. Az van, hogy ha megelőz, többé nem előzöd meg. Őt viszont könnyű lerajtolni. És ha lehagyod, akkor csak a végén okozhat még meglepetést. De tőle sem kell annyira félni. Majd holnap érkezik a „rém”. Na, megyek, mert dolgom van. Kényeztessétek a lovakat. – köszönt el. A két barát félve nézett össze. - Hallottam, hogy mi történt kémián. – csóválta meg a fejét a fiú. – Kicsit jobban odafigyelhetnél. Tudod mi lett volna, ha a tűz eléri a benzint, a szomszéd asztalon? - Ó hagyj most ezzel. Már elmúlt. – intette le a lány és letette a kezében szorongatott kabátot. Megsimogatta Exo-t. A csődör hűségesen nézett rá és csendesen horkantott. Edith átölelte a ló nyakát és teljesen kikapcsolt maga körül mindent. Hallgatta Exo csöndes, egyenletes légzését. Pár perc múlva Steve vetett véget ennek az egésznek. Hangosan dühöngve lépett be a hátsó ajtón és dühében Edith-et is félrelökte az útjából. A lány rémülten nézett a fiú után. Kathy csendesebben jött be és Steve után ment. Suttogott neki valamit aztán odaballagott Tűztáncoshoz. - Szia. – köszönt Edith-nek. - Szia. – köszönt vissza. – Hogy, vagy? - Kösz jól. – válaszolt röviden a lány. Ez feltűnt Kevin-nek is. - Baj van? – kérdezte a fiú. - Nincs. – nézett rájuk Kathy. Annyira megváltozott. Megkomolyodott és már egyáltalán nem volt olyan beszédes. Edith vállat vonva távozott. Odakint már megint esett az eső, és úgy látszott, hogy az idegesítően világosszürke felhők meg sem moccannának. „Vajon mi van Kathy-vel?” – tűnődött a lány. – „Miért ilyen? Annyira hiányzik az a régi mosolygós humoros lány.” Szomorkodva rugdosott egy kavicsot maga előtt és végül úgy döntött bemegy a házba. Odabent kellemes idő fogadta. Az anyja most otthon volt, de így is a gépnél ült és csak ötpercenként állt fel megmozdítani valamit, hogy estére rend legyen. Kicsit habozva állt meg a könyvpakolásban, amikor meglátta, hogy Edith minden köszönés nélkül már felfelé megy a lépcsőn. De nem szólt. Nem akart beleavatkozni a lánya magánügyeibe. Pedig most erre vágyott a lány. Egy bizalmas beszélgetésre valaki olyannal, aki nem mondaná tovább a történteket. De nem mert az anyja előtt beszélni arról, hogy Kathy, hogy megváltozott és, hogy olyan félelem fogta el, ami miatt tanulni is képtelen. Egész délután gyötrődött. Fizika leckét kellett volna írnia, és olaszt kellett volna tanulnia. Ehelyett idegesen sétálgatott ide-oda, egyfolytában a versenyen járt az esze. Már-már arra vágyott, hogy bekapjon egy marék altatót és legalább az agya békén hagyná egy kicsit. De ez nem sikerült akárhogy próbálkozott, mindenről az jutott eszébe, hogy pénteken jön a „rém”, amitől tartani kell. Már görcsölt a hasa, amikor lement a konyhába meginni egy pohár teát. Fáradtan ült le a konyhaasztalhoz és kinézett az ablakon. A csodálatos fedett teraszukra látott ki, ami tele volt pakolva az egzotikus virágaikkal. Lassan hörpölgetett a mézes teából és közben újra eszébe jutott a ló, aki holnap érkezik. Elképzelte, ahogy a pökhendi zsokéja elsétál előttük felhúzott orral és felül sunyi tekintetű álnok lovára, aztán előttük berobognak a célba. Kirázta a hideg és a mosatlan edényekre nézett. Elfoglalta magát azzal, hogy bepakolt a mosogatógépbe. Kicsit több mint egy negyedórába telt. Addig legalább egy kicsit le tudott nyugodni, de amint visszaért a szobájába, újra fojtogatni kezdte a félelem. Ott is rendet rakott, sőt port törölt és ki is porszívózott. Mindent megcsinált, csak éppen a leckéjét nem. Miközben nagyban locsolgatta a virágait Kevin bekukkantott a szobába, majd hüledezve be is lépett. - Edith mit művelsz? – kérdezte meglepetten. Amikor azonban a tinédzser halálra gyötört arccal felé fordult ő is megijedt. – Mi a baj? Jól vagy? Gyorsan leültette és megnézte, hogy nincs-e láza. Szerencsére nem volt. Gyorsan szerzett fejfájás ellen egy gyógyszert és lenyeltette a lánnyal, aztán azonnal az ágyba parancsolta. Még azt is megcsinálta neki. Mázlija

volt, hogy a gyógyszer mellékhatása, az álmosság. Edith tehát nagyon gyorsan elaludt. Kint már sötétedett. Kevin végignézett a házi feladaton. Lekapcsolta a nagylámpát és a kis íróasztali lámpát kapcsolta fel helyette. Leült az asztalhoz és tökéletesen utánozva a lány írását, megoldotta a feladott leckét. Végül a kis lámpát is lekapcsolta maga után. Résnyire nyitva hagyta az ajtót és elment megcsinálni a maga feladatait. Odalent Mrs. Coppel mosolyogva pakolta ki a mosogatógépből a tiszta edényeket. Végre rend volt a konyhában és a nappaliban is. Később kedves mosollyal köszöntötte Kevin-t, aki éppen akkor ült le a konyhaasztalhoz. A fiú fáradtságát leplezve kinyitotta a kezében szorongatott tankönyvet és még egyszer utoljára átolvasta az anyagot. - Edith halálosan kimerült. – mondta végül. – Már alszik. De nagyon rosszul volt mikor felmentem. - Miért nem szóltál? – korholta meg az anya. – Ennyire kimerítheti a lovaglás? - Nem a lovaglás. Devin mesélt arról a lóról, ami holnap jön. És gondolom ez zaklatta fel. Félek, hogy egész este nem fog aludni. Adtam neki gyógyszert, de nem tart sokáig a hatása. Azért remélem, hogy kibírja reggelig. - És nem is tanult. Hallottam, hogy port törölt és porszívózott. - Igen. Szó szerint ragyog a szoba. Rendesen kifáradt. És nem írt leckét. Én csináltam meg helyette. De az olasz szöveget már nem tanulhatom meg, úgysem érteném. Azt hiszem inkább írni kéne valamit a tanárának, hogy ne haragudjon, mert nem tudott tanulni. - Ez az egyetlen megoldás. – ült le a nő. – Szegénykém. Nem akarom zavarni a magánügyeiben, de fáj, hogy ha baj van, nem kér segítséget. - Ha én nem nézek be hozzá, még mindig a virágai levelét mosogatná. Teljesen kikészült. - És te mit tudsz erről a lóról? – kérdezte érdeklődve Mrs. Coppel. - Hát. Nagy számnak tartják. És ami azt illeti tényleg nagyon jó. Kanca és idén két éves. Ennyi. Én nem tudok mást. - Majd holnap kiderül. – bólintott az anya. – Holnap írtok dolgozatot kémiából? A zsoké megforgatta a szemét, aztán szenvedve nézett maga elé. - Igen. Már fáj a fejem annyit tanultam. - Pihenj le te is. Holnap beviszlek titeket a suliba. - Oké. – nézett a lépcső felé a fiú. – De nem alszom még el. Benézek még Edith-hez aztán olvasok egy kicsit. Jó éjt. - Neked is. – intett Mrs. Coppel. Odaállt a teraszra vezető üvegajtóhoz és kinézett. Rá pillantott az órára, ami még csak este hét órát mutatott. Fáradtan lehuppant a fotelre és bekapcsolta a tévét. Odafönt Kevin fejét az ajtón bedugva próbálta leküzdeni a sötétséget. Végül bement és tapogatózva felkapcsolta a kis lámpát. Fáradtan elmosolyodott, amikor látta, hogy a lány még mindig mélyen alszik. Kicsit megnyugodva ment ki és a szobájában leült olvasni. Edith kínkeservesen tápászkodott fel. Megdörzsölte a szemét és a lámpakapcsoló után nyúlt. Szenvedve dörzsölte meg a fejét. Nagyon fájt neki. Úgy döntött, hogy lemegy és keres valami gyógyszert. Botladozva lépegetett le a lépcsőn. Az egyik lerakott könyvben aztán megbotlott és majdnem leesett. Morcosan, vacogó foggal kezdett anyja gyógyszeres szekrényében keresgélni. Mivel semmit nem talált visszament a szobájába. A fejébe újra belehasított az éles fájdalom és a falnak dőlve majdnem sírva fakadt. Kedvetlenül ült le az íróasztalához és előszedte az olasz anyagot. Már a felét tudta, amikor újra fájdalmai lettek. Nyöszörögve visszabújt az ágyba, de nyugtalanul forgolódott ide-oda. Amikor elaludt arról a sunyi, álnok lóról és arról a pökhendi zsokéról álmodott. A pályán galoppoztak miközben ő futott mellettük. Aztán a sunyi ló fejbe rúgta őt. Ekkor felriadt az éles fájdalomtól. Nyöszörgött egy darabig, amíg végre újra elaludt. Most a vízen vágtattak. A sunyi ló a nyomukban volt és mindig beleharapott Exo hátsó lábába. Azonban megjelent előttük Veterán Baby és hirtelen a teniszpályára kerültek ahol a lovak mindent ledöntöttek. Az álom végét újra a nagy fejfájás szakította félbe. A lány türelmetlenül felült és körbenézett. Már nagyon unta az egészet. Kinézett az ablakon. Odakint felszakadozott a felhőzet és előbukkantak a csillagok. Egy kis reménysugár ébredt a lányban. Vajon felszárad a pálya? És menni fog a verseny? Gondolataiból Kevin ellenkező hangja billentette ki. - Jaj. – nyögött fel a fiú, amikor meglátta, hogy Edith nem alszik. – Feküdj vissza azonnal.

A lány magán kívül visszabújt az ágyba, és lekapcsolta a lámpát. Kevin bólintott és félig nyitva hagyta az ajtót. Edith azonban nem aludt el. Reggel Mrs. Coppel benézett a lánya szobájába. Szörnyen meglepődött, hogy máskor Edith már rég készen van, most azonban – miközben késésben vannak – még mindig alszik. Kevin pisszegve intett oda, hogy hagyja. - Hajnali háromkor ébren volt. – taglalta aztán lent a történteket. – Csak hatkor aludt el. Szerintem hagyjuk most, hogy kipihenje magát. Ha kell, beviszem az igazolást Mayának, hogy adja oda az osztályfőnökének. - Rendben. És mit csináljak, ha felébredt? – kérdezte az anya tehetetlenül. - Engedd ki Exo-hoz. Hagy kényeztesse egy kicsit. - Oké. Ha nem baj nem viszlek be az iskoláig. Nem szeretném sokáig itt hagyni. - Nem baj.– intett a fiú. – Induljunk. Mrs. Coppel kicsit habozva megállt, aztán kirakott az asztalra egy kis kávét. Mr. Coppel már jött is és beszürcsölte a feketét. Gyorsan összeszedte a holmiját aztán leült egy kicsit pihenni. - Este hívtak egy ló miatt. – mondta. – Azt mondták, hogy bekólikázott. Aztán mikor már a cipő is rajtam volt hívtak, hogy nincs baj. Reggelre már a földön fetrengett szegény szerencsétlen. Szóval elméletileg nem leszek hibás miatta. De azért megeshet, hogy számon kérik, miért nem mentem ki leellenőrizni. - Tanulsz belőle. – válaszolt mosolyogva a felesége. – Edith még mindig alszik. Nem küldtük iskolába. Tegnap teljesen kikészült. Beviszem Kevin-t a buszmegállóhoz. - Oké. – vonta meg a vállát az apa és az órájára nézett. – Ma mennem kell oltani. Nagyon boldog vagyok. – mondta gúnyosan. – Mindennél jobban utálom, ha kutyát kell oltani. Pár perc múlva már az autóval száguldott a rendelő felé. Edith délelőtt tizenegyig aludt. Kipihenten ébredt fel és kissé meglepődött, amikor látta, hogy odakint hét ágra süt a nap. Mosolyogva átöltözött és lerohant a konyhába. Megebédelt és kiment az udvarra. Odakint hűvös volt a levegő, de a nap melegen sütött. A versenyistállóban Devin masszírozta Exo lábát. Meglepetten mosolygott a lányra. - Szabadnap? – kérdezte. - Egész délelőtt aludtam. – simogatta meg a zsokéjelölt a fekete csődört. Exo viszonzásul beledörzsölte az orrát a vállába. – Szóval lemaradtam az olasz felelésről. Mondjuk jobb is így. Kicsit könnyebbnek érzem magam. - Most fog egy kört futni Tábornok. Itt a stopper. – dobta oda a műszert. – Mérd le az idejét. - Oké. – mondta a lány és elrohant a pályához. Steve már ott állt és ő is meresztgette a szemét rendesen, amikor meglátta a lányt. - Na, mi van? – mosolygott. – Unalmas a suli? - Aha. – viccelődött Edith és felült a korlátra. Vigyorogva nézett végig az üresen álló nézőtéren. – Milyen nyugodt így a pálya. - Holnap már a feje tetején áll majd minden. – bólintott Steve. – Te is Tábornokra vársz? - Igen. Jó ló? - Nagyon. – gúnyolódott a fiú. Hamarosan megérkezett Tábornok. Nyergében egy cseppet sem barátságos zsokéval. A trénerük nagy bőszen magyarázott miközben a zsoké szeme a pályát fürkészte. Felvezette a világos pej lovat a pályára és elkezdte a körét. Edith jól megnézte a ló mozgását és úgy vette észre, hogy a ló rögtön megpróbál az élre törni. Amikor vége lett a körnek boldogan mosolyogva nézte meg az időt. Bólintott egyet és visszament az istállóba. - Na? – kérdezte a tréner érdeklődve. - Öt tized másodperccel lassabb Exo legrosszabb eredményénél. - Hehe. – mosolygott Devin. – Észrevételek? - Megpróbál majd rögtön az élre törni. A végén azonban már nincs akkora ereje, szóval ki van zárva, hogy előttünk ér be. Steve nyugodt arckifejezéssel érkezett meg. Örült, hogy nem kell részt vennie a birtok versenyén. Edith mosolyogva várt és közben Exo-t simogatta. A főbejárat még ki nem nyitott szárnyát, most maga Mr. Evely tárta ki. - Na, gyerekek. – mondta vigyorogva. – Mindenki kösse fel a gatyáját. Jön az utolsó ló! Ez a bejelentés nagyon hirtelen jött és Edith rémülten nézett az érkező ló szállítóra. Az elképzelt pökhendi zsoké helyett egy kedves mosolygós lány szállt ki az autóból és köszöntötte Mr. Evely-t. Leellenőrizte, a nekik előkészített bokszot aztán az órájára nézett.

- Sziasztok. – köszöntötte a trénert és a zsokéjelöltet. – Liza Smith vagyok. - Szia. – fogott kezet vele Devin. – Bizonyára te vagy Pokol Kancájának zsokéja. Én Devin Rees vagyok, Exo trénere, ő pedig Edith Coppel, Exo lovasa. - Szia. – üdvözölte Edith a lányt. - Ó! – bólintott elismerően Liza, amikor meglátta a fekete csődört. – Tehát ő az a sokat emlegetett ló. Szép! - Vedd úgy, hogy elpirult. – humorizált Devin és megpaskolta a csődör nyakát. – Igen. Mostanában sokat emlegetik. Azt mondják róla, hogy lehetetlen állat. A mai napig tartjuk a kapcsolatot a régi gazdájával, aki még mindig nem hiszi, hogy képes lesz valamire. Hát… nem őt viselte el a hátán az első edzésen. - Én sok pozitív dolgot is hallottam. Azt mondják nálunk, a Rest birtokon, hogy egy pokoli ló. De azért ennél nagyobbat nem mondanak, mert nálunk Pokol Kancája körül forog a birtok. - Nekem olyat is mondtak, hogy szerintük doppingolják a kis csődörötöket. – szólt oda Jame. – Szemmel vertük a te nevedben Devin. - Jól tetted. – csóválta meg a fejét a tréner. – Itt van Mr. Rest. A büszke tulajdonos üdvözölt mindenkit, aztán ráparancsolt Liza-ra, hogy hozza le a szállítóból a lovat. A lány gyorsan tette is a dolgát. Amikor a rámpára értek, Edith a falnak dőlt a meglepetéstől. - Hát igen. – mondta Devin. – Ő Pokol Kancája. 180 centiméter magasságú, bikaerős, tiszta pej kanca. Idén lesz a második versenyéve. A kanca idegesen megállt és nagyot dobbantott. Megfeszítette a vezetőszárat, dühösen horkantott és kimutatta a szeme fehérét. Liza-t azonban nem olyan fából faragták, hogy azonnal feladja. Nagyot rántott a kötőféken és a ló máris engedelmesen követte. Pokol Kancája nem egy sunyi, álnok, hanem egy mindenkire dühösen nyerítő, ideges és könnyen bedühödő ló volt. Amikor Exo boksza előtt elment, vadul tépni kezdte a kötőféket és dühösen a csődörre nyerített. Exo sem maradt rest, élesen, kihívóan visszanyerített és dühösen belerúgott a bokszajtóba. A kanca felágaskodott, felrántva a földről az őt tartó zsokét. Devin gyorsan rácsapta a csődörre, a felső ajtótáblát. Pokol Kancája így sem nyugodott le. Őrült dühvel kapálózott és hátra rúgott. Edith gyorsan leakasztott egy vezetőszárat az egyik kötőfékről és a kanca kötőfékére csatolta, a másik oldalról. Tiszta erőből húzták lefelé így már ketten. A többiek „lefagytak” a rémülettől. Legelsőnek Jame tért észhez és gyorsan körbefogta a ló fejét egy ronggyal. A kanca hirtelen abbahagyta és riadtan dobálta a fejét. Így már könnyű volt. Gyorsan bevezették a bokszba, levették róla a kötőféket és elengedték. Rá is rárázták a bokszajtó felső tábláját. - Mi volt ez? – kérdezte Mr. Rest, aki még mindig nem bírta feldolgozni ezt a pár másodpercet. - Felismerték egymásban a riválist. – mondta Devin. – Azt hiszem, érdekes verseny elé nézünk. - ebben mindenki egyetértett. A két lány beszélgetve indult el megnézni a többi lovat. Először a csikókat látogatták meg, akik egy hete születtek meg. Aztán átmentek a tenyészménekhez. - Ő aztán nagyon szép ló. – simogatta meg Liza, Szupercellát. A pej mén hálásan horkantott aztán lehajolt egy kis lucerna szénáért. – Az ilyen nemes vérvonalú lovak valók tenyésztésre! Képzeld el, hogy a tenyészménnek nagy küzdeni akarása van és van szíve a versenyzéshez. Ráadásul jó alkatú. A tenyészkanca pedig jó gyors és rengeteg sikert ért el. És lesz egy csikó. Akkor az a csikó a szüleitől örököl vonásokat. Jó mozgást, erős szívet és kecses alkatot. - Aha. – bólintott Edith. – Egy olyan kancának, mint Pokol Kancája, biztos sok jó csikója lesz. Neki is jó vérvonala van. Nem? - Hát. Az anyja nem volt nagy nyereség. De az apja nagyon jó volt. Remélem, a csikók majd öröklik a nagymamájuk szépségét. Őt inkább szépségversenyre kellett volna járatni. - Mióta lovagolsz? - Mióta az eszemet tudom. Az anyám szerette a lovakat, de nem lovagolhat, mert egyszer eltört a lába és nagyon gyengén forrt össze. Az ő tragédiája után eldöntötte, hogy ha lesz gyereke, akkor kiskorától lovagolni viszi. Hát megszülettem én és anya tartotta a szavát. Amikor már normálisan tudtam totyogni mellette, elvitt és felültetett egy pónira. Csak léptettek, de az élménye máig is a véremben van. Tíz éves koromra az önálló csoportba kerültem. Terepre vittek, versenyen indítottak, díjlovaglásra edzettem lovakat. Tíz évesen. Aztán tizenkét éves koromban egy másik lovardába kezdtem járni, ahol először láttam ilyen síkpályás versenyt. Azonnal beleszerettem a sportba. Volt egy jó ismerősöm, aki segített bejutni a tanonc csoportba. Lehettünk tízen. Mikor elérkezett az utolsó vizsga, már csak hárman voltunk és tudtuk, hogy csak egy mehet tovább. Hát… én mentem tovább. És most már itt tartok. Anya nagyon büszke. Szabadidejében mindig a lovak körül dolgozik.

Egyszer felült egy lóra. Ment egy kört vele aztán keseregve leszállt és azt mondta, hogy majd odaképzeli magát a nyeregbe, ha én lovagolok. Hát… kemény munkával idekerültem. Nem volt egyszerű, és csak most kaptam meg decemberben a zsoké engedélyt, szóval egy kicsit szoros volt. - Hm. És az anyukád eljön a versenyt megnézni? – kérdezte Edith. - Igen. – bólintott Liza, miközben odasétáltak az egyik karámhoz. – Azt mondta, hogy ki nem hagyná a versenyt. Meg szeretne új emberekkel megismerkedni. Azt mondta, hogy mindenképpen barátkozzak össze valakivel. - Hehe. Ez már meg is volt. Nem? - De. – mosolygott a lány. – Azt fogja mondani, hogy igazi teljesítmény, hogy a rivális zsokéval barátkoztam össze. - Hát… végül is az. Nekem sem volt könnyű kijönnöm Steve-vel. Egy ideig én voltam a céltáblája. - Hallottam hírét. Tudod, hogy milyen gyorsan terjednek a hírek a lovászok között? - Nem nagyon. Neked van lovad? - Van. De nem angol telivér. Egy fríz ló. Annyira szeretem. A neve Kaktusz és a legrosszabb szokása, hogy állandóan piszkálja a többi lovat. - Ó! Az én lovam Maya Kincse. - A versenyló? – kérdezte Liza hitetlenkedve. – Láttam a bukását a tévében. Tragikus volt! Nem nehéz a saját lovad ellen indulni, más csődörén? - De persze. A tulajdonos csak várja, hogy ölébe pottyanjon a lova dicsősége, közben ő is indul azzal a lóval a versenyen, ami ráadásul közelebb van a szívéhez a saját lovánál. - Aha. Rossz lehet. Milyen lovak vannak még a birtokon? - Vannak Haflingi lovak… - Komoly? Én nagyon csípem őket. Van a Rest birtokon is egy, de ő úgymond, csak a dísz. Sosem lovagol rajta senki. - Megnézed akkor őket? - Persze. Mikor a lányok visszaértek a versenyistállóba, már délután egy óra volt. Kényeztették egy darabig Exo-t és Pokol Kancáját aztán megérkezett Kevin. - Helló. – köszönt be Edith-hez. – Hű. Mi baja ennek a lónak? - Egy kicsit fel van dúlva. Nem tetszik neki a „rém”. - Már itt van? – kerekedett el a fiú szeme. - Aha. Liza megmutatja. - Ki szólított? – hajolt ki a bokszajtó felett az emlegetett lány. – Á. Szia, Kevin. Érdekel a ló? - Juj. – döbbent meg teljesen a zsoké, amikor meglátta a pej kancát. – Erre hányan fogtok felülni? - Tudtom szerint csak én. – mosolygott a lány. – Nagyon tetszik Maya Kincse. Szépen megedzettétek. - Ó, köszönöm szépen. – Kevin visszament Exo bokszához. – Na, de Edith. Ezt még visszakapod! Ma az egész iskola rajtam lógott. Holnap szerintem a fél középiskola itt lesz. - Szuper. Megnyugtató. – tettette a boldogot Edith és kijött a bokszból. – Na, mindegy. Megnyugszom. Nem virrasztom át az egész éjszakát. Egyébként honnan ismeritek egymást? - Régi emlékek. – vigyorgott a lány. – Először a lovas táborban ismerkedtünk meg. Aztán néha-néha összefutottunk egy-egy pályán. - Hé, zsokék! – kiáltott be Jame az istállóba. – Boldog lennék, ha jönnétek egy kicsit segíteni. - Jövünk. – kiáltotta egyszerre a három fiatal. - Amúgy örülök, hogy jól kijöttök. – mosolygott Kevin. - Ja. Én is megnyugodtam, hogy nem egy pökhendi zsoké lesz a nagy riválisom. - Ó! – vigyorgott Liza. – Rémálom? - Aha. - Az én rémálmomban, Exo piszkosul megvert minket a versenyen és te egy nyafogós liba voltál. – zárta be a bokszajtó a zsoké. – Azért, jó hogy nem vált valóra az, amit elképzeltünk egymásról. - És én nem voltam benne senkinek az álmában? – kérdezte tettetett sértődöttséggel Kevin. - Hűtsd le magad egy kicsit. – ajánlotta Max, aki abban a percben ment el mellettük. – Gyertek, mert annyi a munka, hogy megnyuvadunk.

A lovászok és a három barát tehát közös erővel előkészítették másnapra a sátrat, amiben majd verseny után összegyűlnek. Ahogy Max fogalmazott, majd meg nyuvadtak. Délután négyre végeztek az egésszel. - Hű. – ült le Liza az egyik székre. – Holnap itt fogunk zabálni. - Bizony. – ütögette meg a hasát Jame. - Nekünk, lovászoknak a legjobb, mert nekünk nem kell vigyázni arra, hogy mit eszünk! Edith megforgatta a szemét: - De mi legalább egészséges ételekkel táplálkozunk, nem úgy, mint mások, akik nyomatják magukba a zsírt és a szénhidrátot. - Itt az ész. - bólintott Steve, aki éppen akkor kukkantott be. - Liza! Anya keres. - Megyek. - állt fel a lány és elköszönt a többiektől. - Szerintem mi is menjünk, mert ki kell pihennünk magunkat holnapra. - ajánlotta Kevin. - Szia, Jame! - Sziasztok. - köszönt el a férfi és figyelte, ahogy a két fiatal elmegy. A nap már lebukott a hegyek mögött és a levegő kezdett hideggé és csípőssé válni. A lovász bosszúsan motyogta: - Holnap itt minden a feje tetejére áll!

15. fejezet Laguna Kupa Szombat dél. Az égen itt-ott elszórva szálltak esőfelhők. A rajongók és az egyszerű kíváncsiskodók már szállingóztak. Shonia idegesen figyelte, ahogy Jame felszerelte Exo bokszára a rácsos felső szárnyat. A csődör érdeklődve nézett ki a sűrű rácsozás mögül. - Ne haragudj. - mondta a lány a lónak. - Ezt muszáj, a rosszakaró látogatók miatt. Amikor Jame befejezte a munkát, leellenőrizte még a többi bokszot is. Shonia is tevékenykedni és mire a zsokék fél egykor megérkeztek a csődör már patyolat tiszta volt. A lovász lány gyorsan átiszkolt Maya Kincséhez és őt is lecsutakolta. Edith zavartan simogatta a fekete csődör kecses fejét. Izgult, de nem akarta, hogy ez a lóra is átragadjon. Devin először Kevin-nek mondta el a tervét. A tréner nem érezte, hogy a kis kanca jól felkészült volna. Nem akarta a zsokét sem nagyon felbuzdítani azzal a tévhittel, hogy jobbak, mint Exo vagy Pokol Kancája. Valahol a szíve mélyén tudta, hogy a mezőny „állva marad”, ha a két ló a pályán találkozik. - Öltözni! - adta ki a parancsot Mr. Evely. A zsokék elmentek átöltözni. Edith boldogan bújt bele a feketearany-ezüst felsőbe és a fehér zsokénadrágba. Fürkészőn nézett Kathy szemébe, ám a lány inkább kerülte a tekintetét. Az istállóban feszült percek következtek. A mezőnynek két órakor kellett elhagynia az istállót. Még csak fél kettő múlt tíz perccel. Devin most kezdett a zsokéjelölttel beszélni. Megálltak Exo mellett és olyan halkan beszélték meg a tennivalókat, hogy más ne hallja. - A lényeg, hogy akár a te lovad, akár nem, Mayát hagyd békén. Ha kell, előzd meg. Hagyd, hogy Kevin bontogassa a szárnyait. Hidd el egyszer még nagy ló lesz a kancából. De ez most Exo versenye lesz. Ne kapkodj az elején, csak arra figyelj, hogy ne fáradjatok ki a végére. Akkor tudod, hogy melyik lóra kell figyelned? - Igen. - nézett el Exo mellett a lány. - Pokol Kancájára. Nem gond. - A legtöbben az elején az élre akarnak törni. Ti ketten lesztek azok, akik a végén hajráznak. Várd, meg amíg ő megindul. - És ha túl korán indul meg? - Liza nagyon tapasztalt. Ő nem fog se későn, se korán elindulni. Csak mindig maradj előttük. Nem hinném, hogy ha a kanca elhúzna, te olyan könnyen behoznád a lemaradást. És próbáld Exo-t és Pokol Kancáját felismertetni egymással. Akkor hidd el, csoda történik. Csak hagyd, hogy Exo dolgozzon. Neked gondolkoznod, neki futnia kell! - Jaj, Devin. Félek, hogy nem fog sikerülni. - mondta őszinte aggodalommal a lány. - Ne mondj ilyet. Bízz a lovad szívében és a lábában. - Zsokék! Két óra lesz tizenöt perc múlva! Azonnal nyeregbe! - kiáltotta Mr. Evely és kitárta az istálló mindkét szárnyát. Shonia felsegítette Edith-et a nyeregbe, és odaadta neki a pálcát.

- Anyám. - sóhajtott nagyot Kevin, amikor meglátta, hogy odakint sötétszürke felhők nagy sebességgel tornyosulnak egymásra és a birtoktól megvonják a napfényt. - Ha ebből eső lesz, akkor sár-derbit avatunk. Liza kaján mosollyal szólt oda a fiúnak: - Szerintem neked nem kéne ez után vágyódnod! Ez a táltos paripa itt alattam úgy repül a sárban, mint fecske a napsütésben! - Akkor újra rátaláltál a riválisodra. - mosolygott Tom, aki Last Unicor-on ült. - Én sem maradok le! - figyelmeztette őket Joe. Edith egy kicsit megszeppent és csöndesen léptetett előre. A térre kifordulva hatalmas ujjongás áradat fogadta a zsokékat és lovaikat. Lassan beügettek a pályára ahová már be volt vontatva az indítókapu. Liza Edith mellé sodródott és a két ló idegesen ellenkező irányba fordult. A fiatalabb lány tett egy fordulatot fekete lovával, hogy a kanca előre mehessen. Utolsóként álltak be a kapuba. Onnan szétnézve Edith a pálya mellett álló szurkolók között sok iskolatársát felismerte. És akkor… Megszólalt a közvetítő hangja a nagy hangszórókon: - Kedves nézőink. Ebben a pillanatban szakadni kezdett az eső. A lovak már az indítókapuban állnak, de még késik a csengő hangja. És… MOST! A mezőny elindult! Tábornok, Tűztáncos és Last Unicorn az élre törnek. Mögöttük Maya Kincse, Jégvirág és Hűséges vetekedik egymással, de Úttörő utat tör közöttük és az első három ló után lendül. A sort pedig a két kedvenc, Exo és Pokol Kancája zárja. Az eső egyre jobban szakad! A sorrend változatlan, bár úgy látszik, hogy Úttörő zsokéja nagyon kitörni készül! Most meg is teszi és elhúz a „tötyörgő” csődör mellett. Lassan lehagyja Tűztáncost és Tábornokot! A pályán már itt-ott nagy pocsolyák állnak! Szakad az eső mintha dézsából öntenék! És most gyakorlatilag az összes száraz pályához szokott ló belassul! Úttörő, Hűséges, Tábornok és Jégvirág lassan Pokol Kancája mögé sorolódnak! Az élen Tűztáncos és Last Unicorn Fej-fej mellett száguldanak a kanyar felé! Maya Kincse udvariasan „ballag” mögöttük. De nem itt van most nagy műsor! Kedves Nézők! Exo és Pokol Kancája egyre jobban jönnek föl! Maya Kincse befurakodott a két első ló közé! És megérkezett mögéjük a két kedvenc! Úgy látszik Pokol Kancájának zsokéja eléggé rizikós utat választ! Ezt nem hiszem el! Kivezeti a lovat középre! Már közelednek a kanyarhoz! És a kanca előre lendül! Mi ez? Exo a nyomában? A csődör átvágott Maya Kincse, Tűztáncos és Last Unicorn között. Kezdődik a hajsza. Ráfordultak a túlsó egyenesre! És most a két rivális fej-fej mellett! Devin egy pillanatra behunyta a szemét és magában motyogott: „Hagyd, hogy felismerjék egymást!”. - Kedves Nézők! A két ló új sebessége kapcsolt! Szinte állva hagyják a mezőnyt! Ketten száguldanak egymás mellett a túlsó egyenesben. Hol a csődör, hol a kanca veszi át a vezetést! És még mindig szakad az eső! Edith idegesen ütögette meg a pálcával a csődör nyakát, csak jelzésül, hogy legyen készen. Közben a két lónak eszébe jutott a pénteki incidens és szívből, lélekből galoppoztak egymás mellett. Liza fájdalmas grimaszt vágva engedett a száron és a kanca elhúzott előre. A közvetítő hangosan kiabált és bíztatta a tömeget, hogy bíztassák a lovakat. A csődörnek visszatért a rossz szokás: a behódolás. Ami alatt Edith és a nézők a lovat bíztatták, Pokol Kancája egy lóhosszas előnyt dolgozott le. De a versenyre termett szívnek Exo újra feltalálta önmagát és újult erővel indult a kanca után. Edith engedett egy kicsit, de tényleg csak egy kicsit a száron és gyorsan beérték Pokol Kancáját. Liza nagyon meglepődött éppen, úgy ahogy a lova. És akkor… - Kedves nézőink! Pokol Kancája megbotlott! Exo zsokéjelöltje pedig szárat adott a csődörnek. Hihetetlenül lehagyják a kancát! Már ráfordultak az egyenesre és lassan közelednek a cél felé! Keveseim! Már itt eldőlt a verseny! Edith Coppel, Exo zsokéja a vereségből hozta vissza a lovát! És most! Három lóhosszas előnnyel a csődör beszáguld a célba! Mögötte Pokol Kancája. Aztán Maya Kincse. Last Unicorn, Tűztáncos, Úttörő, Hűséges, Tábornok és Jégvirág zárják a mezőnyt. A tiszteletkör után Devin gyorsan lehozta Exo-t és Edith-et a pályáról, mert a szél is feltámadt és a távolban mennydörögni kezdett az ég. A dicsőségtől mámoros csődör boldogan dobálta a fejét. Edith hálásan átölelte a ló esőtől és izzadságtól nyirkos nyakát. Soha nem érezte magát ilyen boldognak. Még az előtt sikerült bemenekülniük a versenyistállóba, hogy az iskolaújság riporter csapata elkapta volna őket. Gyorsan lenyergelték a lovat és Devin kezelésbe vette az átázott nyergeket. Edith gyorsan lecsutakolta és lejáratta a csődört aztán ráterített egy jó meleg pokrócot és langyos vizet hozott neki. Amikor már rendben voltak, a lány pár szelet répát és egy darab kockacukrot is adott a lónak. - Gyönyörű volt! - lépett be lelkendezve az esőről Steve. Marshall behúzott nyakkal jött a zsoké után, és a sárga kancájukhoz lépett. - Pokol Kancája eszméletlen ló! És ti otthagytátok, mintha csak egy mezei póni lett volna. Nagyon precíz munka. Ajánlom, hogy így folytassátok a nyarat! Jó munkát és kitartást kívánok. Ja, és egy jó tanács Edith: nyugodtan bízz Exo-ban, mert ő is gondolkozik verseny közben. Ezt már februárban észrevettük,

amikor áttörtetek közöttünk a visszatérésem estéjén. - a lány vállára tette a kezét. - Ne hagyd, hogy bármikor veszítsen! Devin hüledezve nézett Edith-re, nem hitte el, hogy ezt tényleg ez a fiú mondja. Elismerte magában, hogy még tud így is. Tulajdonképpen a lánynak különösen jól esett, hogy a vetélytársa adott neki tanácsot és dicsérte meg. - Azt hiszem, rosszul ítéltelek meg. - mondta megtört hangon Marshall. Edith nagy kerek szemekkel nézett a férfira. - Ami az illeti, nagyon gyökér voltam, amikor nem ismertem el azt, hogy a nők is tudnak valamit. Sőt, talán kicsit többet, mint a férfiak. De ugye nincs harag? - Persze, hogy nincs. - mosolygott rá a lány. Lassan minden zsoké megérkezett. Edith és a többiek is elmentek lecserélni, a tiszta vizes ruhájukat. A lány csontig ázott és rázta a hideg. Megkönnyebbülve húzta magára a zuhany után a meleg termo pulóvert. Visszament a versenyistállóba, ahol Liza Pokol Kancájának bokszához dőlve, kicsit sápadtan nézte a kancát. - Jól vagytok? - kérdezte Edith halkan. - Igen. - mosolygott rá a lány. - Jók voltatok. Izgalmas volt a verseny. Ne nézz ilyen bűntudatos szemmel rám, mert nem haragszom. Sőt. Kívánok még sok sikerben gazdag évet neked, és Exo-nak is. - Köszönjük. És viszont kívánom. Már alig várom, hogy újra találkozzon a két ló, hivatalos versenyen is! mondta őszintén a zsokéjelölt. - Nem sérült meg? - Nem. Csak megbotlott a lábában. És már nagyon fáradt volt. Majd legközelebb sikerül neki. - Jössz majd a sátorba? - kérdezte érdeklődve a fiatal lány. - Igen. Ott találkozunk. Csak még átöltözöm. - simogatta meg Liza a pej kanca nyakát. Edith benézett Maya Kincséhez aztán Exo-t is meglátogatta. Nem tudta teljesen kifejezni a háláját. De minden mozdulatával a lónak kedvezett. Kedvesen átölelte a nyakát és a fülébe suttogott: - Szerintem ez a verseny nagyon jól zárult. - mondta. Exo elégedett horkantással helyeselt és kedvesen a lány arcához dörzsölte bársonyos orrát. - Köszönöm. Majd még visszajövök. - simított végig a ló orrcsíkján. Puszit nyomott az orrára aztán az ajtónál kinézett a saras útra. Odakint esett az eső és néha, de nagyon halkan mennydörgést is hallani lehetett. A lány mély levegőt vett és elindult a sátor felé, ahol már várt rá Mr. Evely a díjátadás miatt, és a középiskolai újság szerkesztőség riportere. Mr. Evely már tűkön ült úgy várta a lányt. Amikor Edith belépett a sátorajtón, a birtok tulajdonosa azonnal odarohant hozzá. - Jaj, kedvesem! Már annyira vártunk. Itt van az összes ló tulajdonosa és mindenki arra vár, hogy elkezdődjön a díjátadó. Te készen vagy? - Aha. - bólintott a lány. - Kedves vendégek. - lépett oda a mikrofonhoz a férfi. - Szerintem itt az ideje, hogy elkezdjük a díjátadót. Vannak, akik még nem találkoztak ezzel a csoda-jelölttel, és csak mendemondákat hallottak róla. Én most bemutatom önöknek Edith Coppel-t. Nyugodtan ajánlom, hogy ha nincs zsoké, akit éppen a lovukra ültethetnek, akkor őt meg lehet kérni erre a szolgálatra. De kanyarodjunk akkor az átadáshoz. Nagyon örülünk annak, hogy sikerült egy lehetetlen lóból ilyet hoztál ki. - fordult Edith-hez. - Sok sikert kívánunk a további versenyekhez és reméljük, hogy még sokáig emlegetnek téged és Exo-t, mint a Laguna Tenyész és Versenylovarda tüneményes párosát! És fogadd el ezt a csekélységet, amiről ezt a piknik-versenyt elneveztük. - nyújtotta át az aranyszínű, fekete-arany selyemszalaggal díszített kupát, aminek az oldalára a lovarda címere, a kék galoppozó ló volt vésve. - És most szeretnénk megkérni arra, hogy ígérd meg, hogy a te lovadat, Maya Kincsét, aki a birtok színeiben fut, szintén nagy versenylóvá segíted! A lány habozott egy percig, aztán magabiztos ígérő hangon mondta: - Megígérem!

16. fejezet A tervek, a hívatlan látogató és a folytatás

Edith, Shonia és Marshall feszülten várták, hogy Steve befejezze a körét. Ködös áprilisi reggel volt. Az eső szemerkélve áztatta a földet. A három személy nem is látott semmit, csak a paták közeledő dobogását hallották. Amikor a fiú visszaért és a trénere lenyomta a stoppert, boldog mosollyal nézett a ködben eltűnő sárga kanca után. - Tökéletes. - mondta a korláton ülő lányoknak. - Sok mindenen változtatnunk kellett, de a végeredmény, amit most láttok, szerintem nem lett rossz. Kidolgoztuk, hogy miként lehet tartalékolni Baby-ben az erőt. Nagy verseny lesz, és szeretnénk, ha utána fel tudna készülni a nagy Derbire! - Sikerülni fog? - kérdezte Edith. - Reméljük. És ti, hogy érzitek magatokat a tavaszi szünetben? - Jaj! Ne is mondd! Ma még mennem kell egy gyerekcsoportot futószárazni. Elsősök és harmadikosok. Szemtelenebbek, a legrosszabb kamasznál. - nyögött fel a zsokétanonc. - És akkor csodálkoznak, hogy totálisan kikészülök miattuk. Mindent elintéznek, hogy megkeserítsék az életemet. Arra gondoltam, hogy a következő ilyennél, beugrattatom a lovat alattuk vágtába! - Hehe. - kuncogott Steve, amikor visszaért. - Elügettünk egy darabig, aztán visszaváltottam lépésbe, szóval le is hűtöttem. - Oké. Vidd vissza és aztán szeretnék még beszélni veled. - utasította Marshall. - Exo milyen versenyen fog indulni idén? - Azt hiszem, anya szeretné benevezni valahova. De még nem döntött. Van egy ösvény a füves pálya mögötti erdőben. Oda szoktunk kimenni néha Kevin-nel edzeni. Most én Maya Kincsét szeretném felkészíteni. Még nem tudjuk, hogy mire megy idén. Jó lenne, ha valami Hendikep versenyre eljutna, vagy a Tenyésztők Kupájának egyik futamán startolhatna. Ahhoz viszont nagyon keményen kell edzeni. - Az biztos. Gondoltál már arra, hogy a kancáknak rendezett futamon induljatok? - Hát… az lesz a legelérhetőbb. A Zsoké Klub Gold Cup futama is jól hangzik, de nem szervezhetjük ilyen sűrűre az évet. A lényeg az, hogy akkor a Tenyésztők Kupáján indul és előtte pár versenyt még megfut felkészülésként. - A Zsoké Klub futama jó lenne, de még ott van előtte a Whitney Hendikep. - Igen. Csak az kicsit korábban van. Gondolod, hogy ha a Whitney Hendikep és a Tenyésztők kupája között pihentetjük, tartja a formáját? - Nem tudom. A Hendikep augusztusban van, a Tenyésztők Kupája pedig novemberben… - Igen. Akkor befér közé a Zsoké Klub futama. Képes rá a kicsi? - Persze! - mondta méltatlankodva Shonia. - Ezt nem lehet megkérdőjelezni! - Azért ne legyél benne olyan biztos. - csitította a tanonc. - Nem minden jön össze, amit eltervezünk. Beszélek erről anyával. Köszi, a segítséget Marshall. - Mit segítettem? - Gondolkozni. - mosolygott rá a lány, aztán elindult a táboros istálló felé. Edith türelmesen sétált kis körben körbe-körbe miközben Győztes tempóját fokozta az ostorral. Az utolsó gyereket oktatta. A kislány esetlenül könnyűügetett miközben egyfolytában a kobakját igazgatta. Kevin türelmetlenül ült a pálya korlátján és idegesen figyelte, ahogy barátnője a Haflingi csődört futtatja. Amikor lejárt a tizenöt perc a kis lovas boldog mosollyal távozott, és a lány fáradtan megpaskolta Győztest. Kevin bekocogott hozzájuk és elvette az ostort, meg a futószárat. - Látom megint teljesen kikészültél. - mondta. - Nem akarsz Mrs. Evely-jal beszélni? Cserélhetnél Amy-vel az osztályosokra. Most a héten kétszer mennek ki terepre, és a maradék időben a salakpályán gyakorolnak. - Ez lenne a legjobb. Maya Kincse, indulásra készen áll? Devin mondta, hogy szeretné, ha te most nem jönnél. Azt mondta, hogy jön ő Exo-n. Addig megtehetnéd, amit múlthéten megígértél! - Mit? - Hogy megírod helyettem a cikket a suli újságba! - Oké. Persze. Csak meséld el, hogy mi legyen benne. - Az mindenképpen, hogy Exo mellett Maya Kincse a második, akire nagy figyelmet kell a következő időben fordítani. Én még nem írtam semmit róla, szóval írj le mindent. - Rendben. Ennyi? - Igen. - mosolygott a lány és kicserélte Győztesen a kantárt, kötőfékre.

Pár perc múlva már a versenyistálló felé szaladt. Devin is éppen akkor érkezett meg. Mosolyogva mérte végig a lány új lovagló felszerelését. Elkezdték nyergelni a lovakat. Odakint kisütött a nap és boldogan indultak el a völgy felé. - Tulajdonképpen, csak szerettem volna komolyabban beszélni veled. - mondta a tréner. - Maya idén már nem indulhat a Hármas Koronán. De még van sok más komoly verseny. Ahhoz, hogy azokon elindulhasson, kicsit komolyabbra kéne venni az egész ügyet. Neked ez komoly döntéseket jelent. Először egy kérdés. Mire szeretnéd vinni Maya Kincsét? Mit akarsz, meddig jusson el? - Azt szeretném, ha sikeres versenyló lenne. - Ehhez néhány dologról tájékoztatnom kell téged. Kevin-t is be fogom avatni, de talán mégis te leszel az, aki többet fogsz foglakozni a lóval. Az első lépés, hogy az összes szabadidőd erre kell áldoznod. Tudom, hogy szereted a teniszt, de ez fontosabb. Mit szólsz hozzá? - Ha kell, még ma szólok a teniszedzőnek, hogy nem járok többet. De Kevin-nek nagyon sokat jelent a foci. Őt ne kelljen megfosztani ettől! - Jó. És te ki fogod bírni? Tudod… még csak 16 éves vagy, és lány… és félek, hogy egy idő után a rengeteg edzéstől idegileg összeomlassz. - Devin! A galopp az életem! - Nem csak a galopp! Magadat is edzened kell. - Attól ne félts. Én bírni fogom. - Rendben. A szüleid mit fognak szólni hozzá? Például, hogy hajnalban kezded az edzést. - A veszekedésben mindig én állok feljebb. Elintézem, ha baj lesz. - És milyen versenyen akarod a lovad indítani? - Zsoké Club Gold Cup futama? Vagy kis futamok itt-ott? Esetleg a Woodward? - gondolkozott a lány. - Hát. Még megnézhetem a versenynaptárat! - Oké. Csak, hogy legyünk tisztában azzal, hogy mikor kezdjük az edzést és melyik héten fejezzük be egy lazával, hogy ne terheljük túl verseny előtt. - Edzőpartner? - Hát… megkérdezzük Mr. Evely-t, hogy Exo-t edzhetjük-e vele… - vonta meg a vállát Devin és megsimogatta a fekete csődör nyakát. - És Exo milyen versenyre megy idén? - Gőzöm sincs. - mondta őszintén a lány. Éppen akkor léptek be a völgybe. Eléjük tárult a Holly-tó csodás látványa. - Én mindenesetre alig várom a következő versenyt. Vágtázunk egy kicsit? - Menj. Majd jövök én is. - intett a tréner és figyelte, ahogy a kanca előre vágtázik. Edith élvezte, ahogy a friss szellő az arcába csap és a deres kanca ütemesen vágtázik. Maya párát lehelt a hűvösbe és lelassított. A szél fújt és a fű, tengerként hullámzani kezdett. A kanca figyelmesen előre fordította a fülét és figyelte, ahogy Exo a parton elrobog nem messze tőlük. Meglepetten horkantott aztán a lány irányítására a fekete csődör után indultak. Még vágtáztak a mezőn aztán visszaindultak a birtokra. Út közben megbeszélték az edzésterveket és az időbeosztást. - Emeljük a fizetésed? - kérdezte Edith tétovázva. - Semmiképp se! - méltatlankodott Devin. - Épp elég amit Exo-ért kapok, meg amit tőled. Nem fogyasztom a zsebpénzed! - Oké. - vonta meg a vállát a lány. - Te tudod. Azért tartozom egy csomó köszönettel. - Azt elfogadom. - mosolygott az edző. - Milyen elfoglaltságotok lesz ma délután Kevin-nel? - Hát. Ma már nem futószárazok, de meg szeretném győzni Mrs. Evely-t, hogy hagy cseréljek Amy-vel, mert nem bírom ezt a csapatot. Amy pedig az osztályosokkal szórakozik. Ő is dolgozhatna keményebben! - Jó ötlet. Nem akartok eljönni velem és Shonia-val egy kiállításra? - Hűha! - vigyorodott el a zsokéjelölt. - Milyen kiállítás? - Arab telivér szépségverseny. Ingyenes. És utána van szuvenír vásár, meg mindenféle teás kóstoló, szóval egy tenyész birtokon rendezett ünnep, az alapítási évforduló tiszteletére. - Jól hangzik. Hánykor kezdődik? - Négykor indulnánk el, és két óra út van odáig. - Beszélek Kevin-nel. Elmegyünk, ha nem talált ki valamit. - Rendben. - nézett hátra Devin. - Hallottad?

- Mit? - rémült meg Edith. Érezte, ahogy elsápad. Megálltak és hallgatózni kezdtek. - Hallottál arról, hogy itt milyen állatok élnek? - Nem nagyon… MI VOLT EZ? - kérdezte halálra rémülten a lány. - Egy vadmacska. Gyakran kóborolnak a környéken. - mondta közönyösen. - Ami azt jelenti, hogy egy vadállat megint ide jön a birtok közelébe. - Nem kéne elindulnunk? - hisztizett a lány. - De… - Mi lesz a túrával? Arról volt szó, hogy kimennek az osztályosok lovagolni! - Hát… majd nem mennek! - És a legelőkön a lovak? Megint be kell őket zárni. Jaj! Hallottad, egyre közelebbről lehet hallani! Devin libabőrös lett és kirázta a hideg. A lovak már idegesen hallgatóztak, és amikor szinte mögöttük felhangzott a vadmacska ordítása, őrült vágtában száguldottak el a birtokra. Ahol a térről el lehetett fordulni a fedett pályára, volt egy biztonsági kapu. Devin idegesen, remegő kézzel csukta be maguk után. - Baj van? - kérdezte Jame. - Vadmacska. - reszketett a lány. - Tényleg? - rémült meg a lovász. - Akkor azonnal behozzuk a lovakat. - Itt az ideje! Épp most érkezik a következő eső adag! - ment el mellettük Mr. Evely aki csak az utolsó mondatot hallotta. - Mr. Evely! Vadmacska! - mondta remegő hangon Devin. - Tessék? - kérdezett vissza a tulajdonos. Ám a tréner már nem válaszolhatott amikor, ugyan halkan és távolról, felhangzott az állat ordítása. - JESSZUSOM! AZONNAL BEHOZNI MINDEN LOVAT! A szél feltámadt és majdnem lelökte a vékony lányt a deres kanca nyergéből. Gyorsan visszaügettek és mindenkit felkészítettek a várható veszélyre. Az összes lovász és zsoké dolgozni kezdett. Az osztályos gyerekek is megrémülve rohangáltak ide-oda, hogy segítsenek. Voltak olyanok, akik a fiatalabbakat terelték el a szállodához. Edith szíve majd kiugrott a helyéből, amikor a nyugdíjas mének legelőjén fogta be Gleccsert és a közeli nyírfaligetben felordított a macska. Könnyek gyűltek a szemébe és belemart a csődör sörényébe. Idegesen várt. Hamarosan Jame és Max lóhalálában futva siettek felé, kezükben egy-egy messzire vivő puskával. A tanonc egy pillanatig valami középkori helyre képzelte el magát, csak a sportfegyverek nem illetek bele a cseppet sem idilli képbe. Max berohant a legelőre, és jó erősen megragadta a ló kötőféket. - Fogd erősen, nehogy elrohanjon! - parancsolt rá a lányra. Jame feszülten várt a legelő bejáratánál és a liget felé nézett. A lány gyomra kavargott és már hányingere volt az idegességtől. Közben az ólomszürke felhők eltakarták a napot és már esni kezdett az eső. Amikor a vadmacska újra hallatta a hangját Jame egy lövést adott le, hogy megijessze az állatot. A dörrenésre a lovak idegesen vágtázni kezdtek és a lovász jelt adott az indulásra. Gleccser a szemét forgatva rémülten ment utánuk. Gyorsan menekültek be az istállóba aztán gyorsan visszarohantak, miközben Jame a pályára mutatott. - Ott rohan! - és valóban: a pályán éppen átvágott a nyírfás felé. A szürke állat nagy ugrásokkal vetette be magát az erdőbe. - Gyorsan mielőtt visszajön! - rohantak be a legelőre. Ahány lovat tudtak, mindet bevonszolták. Amikor Edith átadta Jaguár vezetőszárát Zita-nak, a lány idegesen megkérdezte: - Ezeken kívül hány ló van még kint? - Azt hiszem, hogy néhány kanca, és a táboros lovak! Nem vagyunk elegen - mondta a zsokéjelölt és elrohant. A lovászok idegesen hordták be a nemes telivéreket. Közben a zsokék még Max és Jame felügyelete mellett a bértartásos, nyugdíjas lovakat próbálták összeszedni. Akkor a vadállat ordítását újra meghallották. Kevin rohanva átugrott egy szénakupacot és elkapta az egyik vágtázó csődör kötőfékét. Miután a lovat lecsillapította felsegítette Edith-et, aki csúnyán elvágódott, amikor a ló megijedt a macskától. - Gyere. Jame elmegy veletek a másik két lóig. - állította fel. A lovász és Kathy már jött is. - Na, lányok. Vagy a lovak… vagy a vadmacska! Elindultak a két csődör felé miközben sűrűn pillantgattak a pálya felé. Az eső az arcukba csapódott és egyre jobban fokozódott a félelmük. Az egyik ló egy sárga volt, Néró, a másik pedig egy pej, Szerencsés. Idegesen álltak a korlát mellett. - Én itt maradok, hogy belássam a terepet. Ti menjetek nyugodtan. - mondta Jame. A két lány egymásra nézett és elrohantak a ménekért. Abban a pillanatban, amikor odaértek, és felrakták a lovakra a kötőféket, a macska elindult feléjük. Gyorsan felpattantak a lovak hátára, és vágtában indultak vissza,

nyomukban a vadállattal. Jame zavartan állt, de már kész volt a terve. Megvárta, amíg a két ló elmegy mellette és gyorsan célzott. A lövés tökéletes lett: szíven találta az állatot. A két lány gyorsan átadta még a két lovat aztán visszanéztek. - Ez félelmetes. - jegyezte meg bátortalan hangon Edith. - Mit csinálunk? - Hát. Minden lovat bezárunk és 24 órás felügyeletet biztosítunk. - válaszolt Max. - Én nem kérek érte túlórabért! - Ki van nyírva! Miért kell felügyelni? - Általában nincsenek egyedül. – magyarázta meg Mrs. Evely a lánynak. - Akkor ki hol felügyel ma este? - kérdezte már magát beleélve Kevin. - Én megyek a versenylovakhoz! - jelentkezett Jame. - Én is. Exo-val akarok lenni. - mondta Edith. - Ha nem zavarok, akkor Maya Kincsénél éjszakázom. - sóhajtott Kevin. - Alvás közben nem taposnak ránk a lovak? - Hát… attól függ. - vigyorgott rá Jame. - Azok akkora bokszok, hogy kényelmesen elfértek. Nem hiszem, hogy ez baj lenne, de meg lehet a dolgot oldani úgy is, hogy a bokszajtó előtt aludtok. - Na, azt semmiképp sem! - heveskedett Edith. - Függőágy? - viccelődött. - A bokszokban padlófűtés van. - gondolkozott a lovász. - Ez a függőágy viszont jó ötlet! - Van? - Szerzek. - mosolygott Jame. - Edith! - kiáltott Devin. - Te meg Kathy gyertek azonnal! - Baj van? - kérdezte egyszerre a két lány, amikor odaértek a tréner autójához. - Szálljatok be. - utasította őket a tréner. - Van még egy ló kint. És egy másik macska is van a környéken. Brad látta. - Hol? - kérdezte szinte kiáltva Edith. Az edző mély levegőt vett. - A salakpálya leghátsó részénél vannak karámok betegségből felépülő lovaknak. Ott van Virág és To Dance. - Szent ég! - hisztizett Kathy. - Oda én nem megyek! Az teljesen védetlen hely! - Akkor maradsz. - csapta be az ajtót Devin és gázt adott. Nagy sebességgel száguldottak át a nem túl széles macskaköves utacskákon. Amikor kiértek a bejáratot és a teret összekötő betonútra Devin szörnyű gyorsan megindult a pálya felé. Edith elkerekedett szemmel figyelte a lemaradó fákat. Már kezdett a köd is megjelenni, és amikor bekanyarodtak a tér felé… valami váratlannal találkoztak. Tizenöt perc telt el és már a kórház felé száguldottak. Mrs. Coppel a hátsó ülésen próbálta Steve-ben tartani a reményt. Devin rátaposott a gázra. Dühös volt, mert a Helenai kórházban közölték velük, hogy nem bírnak több beteget, fogadni, így hát a közeli városba kellett menniük. Steve időnként szívszaggatóan felnyögött. A nő pedig türelmesen csitítgatta és pátyolgatta a fiút. Az anyósülésen Edith ült türelmetlenül és már a sírás határán állt. Végre találtak egy kórházat, ahol a fiút azonnal kivizsgálásra vitték. A doktor nem túl, bíztató hírekkel tért vissza az elfáradt csapathoz. - Orsócsont törése van, most már a műtéthez készülünk elő. A több helyen megzúzódott, de csak a jobb karja tört el. Edith fanyar képpel nézett Devin-re. Egy fél óra múlva az edző hazavitte őt és visszament Mr. Evely kíséretében. A zsokéjelölt savanyú képpel ment be a házukba és felvilágosította a családot, akik már hallottak a történtekről. Kevin próbálta elterelni a lány figyelmét, de most valahogy nem ment. Várakozva ültek a nappaliban, miközben hallgatták, ahogyan odakint szakad az eső. És még csak délután két óra volt. Később, négy óra felé megcsörrent a telefon. - Tessék? - kérdezett bele Edith idegesen. - Szia! Maya vagyok! - válaszolt vidám hangon a lány. - Ja… szia. - Baj van? - aggódott a díjugrató. - Olyan fáradt a hangod, meg… csak akkor ilyen, ha baj van! - Hát… baj az van. - vallotta be. - Durván három órája ütöttük el Steve-et. - Mi? Azt meg, hogy sikerült.

- Volt két hívatlan látogatónk… vadmacskák. Össze kellett szedni az összes lovat, mert már a nyugdíjas bértartásos lovak közelében várt. Azt sikerült lelőni. De két ló kint maradt és én meg Devin elindultunk érte a ló szállítóval és a kocsival. És nem néztünk körül, amikor kifordultunk a térre. - Szép. Ügyesek vagytok. És nagyon megsérült? - Jobb kezes törés. - Na… az gáz… de, akkor most mi lesz? - Az biztos nem épül fel annyira, hogy részt vegyen a Hármas Koronán! Sőt előtte a Blue Grass! - Aha. Gáz. És akkor Steve nem ültet fel senkit a lovára, csak Kathy-t, Kathy pedig nem lesz itthon a Kentucky Derbi alatt. Na, ezt jól elintéztétek! - Már bocsánat! Nem én vezettem! Mindegy. Csak ezután érkezik hír a műtétről. Akartál valami fontosat? - Igen… apa csődbe ment. Be kell zárni a lovardát. - Mi? - Igen. Holnap jönnénk beszélni Mr. Evely-jal. Apa régebben tréner volt. Hátha valami hasznát veszik. Zavarni fogunk? - Jaj dehogy is! Gyertek csak nyugodtan! Majd beszélünk holnap, de most letenném, mert Mrs. Evely bármelyik percben hívhat. - Oké. Szia. És sok kitartást. - Köszi. Neked is. Szia. Amint letette a mobilt, már csörgött is a vonalas telefon. Ahhoz Kevin ért oda előbb. - Haló? - Mrs. Evely vagyok. Te vagy Kev? - Aha. Van valami hír? - Igen. Nem túl komoly sérülés, de sokáig eltart, amíg újra visszamehet a pályára. Ma már nem jön haza, hogy figyelemmel kísérjék az ébredését. Elég rosszul néz ki, de felépül, és újra lovagolhat. A Kentucky Derbi azonban úgy látszik kútba esett. - Nagyon sajnálom. - Én ma hazajövök, mert otthon is elég baj van. Nem tudom, hogy mit csináljunk a gyerekekkel. - A kicsiket el kéne vinni holnap moziba, meg szórakozni egy kicsit. A nagyok pedig maradhatnának a birtokon és segíthetnének itt-ott. - Talán ez a legjobb megoldás. Holnap jön egy helikopter a vad védelmisekkel és megpróbálják megtalálni a másik vadmacskát. Ha sikerül, akkor elviszik innen. Ezek után szerintem, elbújt valahová és onnan lesi, hogy mikor viszünk ki egy lovat. Úgyhogy lehet, hogy valaki kivisz csalinak egy kis marhahúst. Az előcsalja. - Biztosan. - Én hamarosan indulok haza. - Oké. Viszont hallásra. - Szia. Kevin letette a telefont és elmondta a híreket. Edith fáradtan felment a szobájába és átolvasta a cikket Maya Kincséről. Miután végzett felhívta a trénerét. - Szia Devin. Holnap reggel akkor nem edzünk? - Nem tudom. Attól függ, hogy milyen lesz az idő. Ha ködös, akkor nem nagyon. Mindegy. A lényeg, hogy hajnali négyre legyél ébren és négy óra tizenötkor találkozunk a versenyistállóban. - Rendben. Holnap ott találkozunk. Hogy bírod? - Ha arra gondolsz, hogy hogyan tudom elviselni azt, hogy ma elütöttem a riválisodat, akkor a válaszom, hogy elég nehezen. Tönkretettem ezt a szezonját és lehet, hogy a következőt is. - Oké. Csak igyál egy jó forró teát és gondolkozz azon, hogy mivel tudod legjobban kárpótolni ezért a veszteségért. - Egész éjszaka ébren leszek. - Akkor inkább vegyél be valami altató hatású gyógyszert és feküdj le aludni. Nehogy elkéss az edzésről. - Köszi, a jó tanácsot. Nemsokára hazamegyek. Aludj jól. - Köszi, te is. Szia.

Edith letette a mobilját és nagyot sóhajtott. Kinézett az ablakon. Még mindig félhomály volt, és a ködtől a legközelebbi istálló sem látszott. „Na ha ebből holnapra napsütés lesz, akkor Maya Kincsét agyon dolgoztatom.” - gondolta és visszaült az asztalhoz. Az idegeskedő gondolatokat megpróbálta olvasással elnyomni. Edith izgatottan kapkodta magára a ruháját és lerohant a konyhába. Gyorsan elemelt egy répát és két almát aztán felhúzta a cipőjét és kilépett az ajtón. Odakint már derengett az idő, és a csillagok kitartóan pislákoltak az égen. A lány fázósan összehúzta magán a melegítő fölsőjét és gyors léptekkel elindult. Az istállóban Devin és Shonia sürgölődtek. Maya Kincse már ki volt kötve és mellette állt Gleccser is. Az irodában éppen elkészült a kávé. - Szia, Edith! - mosolygott a lovász. - Egy kis kávét? - Kösz nem. - mosolygott vissza és a tréneréhez fordult. - Hogy vagy? - Megvagyok. Alig aludtam valamit. Mindegy. Ötig Mayával dolgozol aztán Exo-val. - Rendben. Steve hazajön ma? - Nagy valószínűséggel. Nagyon bánt, hogy elvertük a Hármas Koronától. - Az biztos, hogy lesz alkalma még indulni rajta, más lovon. Veterán Baby pedig nem csak három évesen indítható jó versenyeken. - próbálta menteni a helyzetet Shonia. - Még sok van benne. Jól fog teljesíteni máskor is. - Csak az a baj, hogy ez rengeteg veszteség. Kihagyni ilyen versenyeket… - gondolkodott Edith. - Ha egy ló megnyeri a Hármas Korona egyik versenyét, arra felfigyel a közönség. - Az biztos, hogy nagy reklámot lehet csinálni belőle, de az anyagi veszteségeket nem említetted! - simogatta meg Maya Kincsét Devin. - Gondot jelentenek majd Steve-nek. Főleg hogy most próbál megkapaszkodni valami biztos pénzforráson. Így úszik az egész. Miattam. - Hagyd abba! - nézett a trénerre szigorúan a zsokéjelölt. - Ne hibáztasd, magad! - Inkább nyergeljetek! - tanácsolta Shonia és bement a kávéért. A pályán fel voltak kapcsolva a lámpák és egy kedves táboros kamasz érdeklődve ült a korláton. Edith-nek vacogott a foga miközben beállította a kobakját és felhúzta a kesztyűjét. - A lényeg most, hogy megmutasd, mi van benne. Tegnap és tegnap előtt nem volt a pályán, szóval kihajthatod belőle az összes energiát. Izzadja magát habosra. Hajtsd jól meg! - Oké. Akkor ne fogjam vissza? - Ne. Sőt vidd tovább, ha több van benne egy körnél. De csak ha nem fáradt el. - Rendben. - bólintott a lány és a korláton ülő fiatalra nézett. - Szia, Mary. Miért nem alszol? - Gondoltam bóklászom egy kicsit és láttam, hogy fel van kapcsolva a pálya fénye. Idejöttem. - Oké. Csak ne kóborolj el. A lány bevitte a pályára a deres kancát. Ült már rajta, ismerte, de edzésen nem ment még vele. Megindultak a körre. Maya Kincse tétovázva emelgette egymás után a lábait és fülét kíváncsian a hátsó legelők felé irányította. Edith kicsit elbizonytalanodott és visszanézett az edzőjére. Devin intett neki, hogy menjen már, így hát akármennyire félt beugratta a kancát vágtába. A ló, szétszórtan futott, szinte nem is érdekelte az egész. A tanonc pillanatnyi zavarsággal figyelte ezt a hanyag állatot aztán, mint egy villám, belehasított a düh. - Na, jól van! - suttogta a ló fülébe. - Vagy idefigyelsz, vagy nem itt éred meg a holnapot! Maya idegesen természetellenesen magasra emelte a fejét és oldalazva megállt. Edith idegesen rántott a száron és elindította. Pár méterrel arrébb a ló újra kezdte az egészet. Jobbra-balra kanyarogva rendezetlenül próbált ellenállni. - Mi a nyavalya van veled? - rántotta meg végül a szárat. Amikor megálltak a pálya közepén, meghallotta a távolból jövő morajlást. A hang egyre erősödött és feltűnt két helikopter reflektora. Maya Kincse rémülten horkantott és fülét hátra csapva dobbantott. Edith felkészült és szorosra fogta a szárat, erősen belenyomta a lábát a kengyelbe, mert látta, hogy felettük fognak elhaladni. Úgy is lett: A pálya fölött elszállva rávilágítottak a félhomályban álldogáló lóra, aztán szétváltak és elmentek az erdők felé. A lány, ügetésben visszament a trénerhez és fejét megcsóválva megpaskolta a lovat. - Nagyon nem érdekli ez az egész. - panaszkodott. - Hozok egy pálcát! - mondta Shonia amikor Devin jelentőségteljesen ránézett.

- Próbáld meg úgy, hogy beszélsz hozzá. - fordult vissza. - Hátha figyel rád. - És nyugodtan használd a pálcát. Tudom, hogy Kevin nem szereti. Mayának vissza kell szoknia. Szerintem még egy karikás zablát is kipróbálhatunk. - Oké. És ha rosszul reagál? - aggódott a lány. - Reagálj te előbb. Készülj fel arra, hogy megugrik, vagy megvadul. Mindig gondolkozz hamarabb, mint a ló. És ne félj kihajtani belőle a maradék szuszt. - Itt… van. - lihegett Shonia. - Sok sikert. - Köszi. - mosolygott rá a lány és menetirányba fordította a telivért. Megint elindultak és Edith odafigyelt, hogy lekösse a kanca figyelmét. Úgy látszott ez sikerül is. Maya már nem törődött a helikopterek itt-ott megélénkülő zúgásával, de nem is adott mindent bele. Devin tanácstalanul állt a korlát mellett és nézte, ahogy lefutják az első kört és újat kezdenek. - Hozd ki Gleccsert! - mondta hirtelen Shonia-nak, aki fáradtan könyökölt a korláton és nagyokat ásítva figyelte a lovat. - A legelőre? - Dehogy is! Nekem! Nyergeld fel. - méltatlankodott az edző. - Oké. - ásított nagyot a lány és újra elrohant. Edith nagyon megelégelte a dolgot és nem tetszett neki a kanca „nem akarom” viselkedése. Megállt a pályán leszállt a róla és elé állt. Elégedetlenül nézett a szemébe. - Tudod, nagyon elegem van belőled! Te egy lehetetlen lusta dög vagy! Ha nem makacsolnád, meg magad talán megtartanálak! De ha ezt így folytatod, eladlak valakinek, aki szintén ilyen véleményen lesz és a végén, a ló vágóhídon végzed! Szóval azt ajánlom, kösd fel a gatyád, mert csinálunk egy utolsó kört és este indulsz a piacra! A kanca horkantott és engedelmesen megállt. Edith-ben eldőlt a kérdés. Akár lesz Kevin-nek munkája akár nem, nem költi tovább a pénzt erre a romhalmazra. Tudatosan ügetett végig vele a pályán. És mikor visszaért Devin-hez, aki éppen felült Gleccserre, leintette. - Megy a piacra. - mondta elszántan. Shonia egy kicsit hitetlenkedve nézett rá, aztán elszállt minden kétsége. A zsokéjelölt olyan határozott volt, hogy lebeszélni sem lehetett. Amikor ezt a mondatot a lány kimondta, Maya Kincse idegesen felhorkantott és nagyot dobbantott. Ami ezután történt, megváltoztatta a ló sorsát. Elszánt dobbantása úgy hangzott, mintha csak azt mondta volna „én azért is a tiéd maradok”. Visszafordult a pályára, miközben a lovasa gyorsan a szár után nyúlt. De már késő volt: a kanca elindult ügetésbe, aztán szépen fokozatosan felgyorsult és megmutatta, hogy mit tud. Devin tátott szájjal bámult az elviharzó ló után. A kerítésen ülő Mary nem hitt a szemének. Maya Kincse váratlan „elhatározása” mindenkit megdöbbentett. Jame éppen akkor parkolt le a tér melletti parkolóba, és a két lelátó közötti nagy résen átnézett a pályára. Teljesen ledöbbent, amikor meglátta a deres kancát elgaloppozni. Edith kézzel, lábbal kapaszkodott és nem tudta mi történik. Csak azt tudta, hogy ha véget ér ez az őrült kör, alaposan végiggondolja, hogy hoz-e még ilyen döntéseket az életben. Amikor Maya visszaért a kiinduló pontjukhoz, lelassított, megrázta a fejét és a tréner felé fordulva elnyerítette magát, mintha az mondta volna „na, ide nézz, ajánlom, hogy meggondold magad”. Edith boldog mosollyal az arcán átölelte a ló nyakát. - Ó. Kérlek, legközelebb had ne kelljen ilyennel megfenyegetnem téged! A kanca válaszul kedvesen nyihogott. Lejöttek a pályáról és megálltak Gleccser mellett. Jame, Devin és Shonia zavart csendben állt és nézték a lovat. A lány megpaskolta a nyakát. - Azt hiszem használt a fenyegetés! - mondta meggyőződve. Erre mindenki felszabadultan elmosolyodott. Edith felsóhajtott és az ölébe tette a kézét. - Ami azt illeti eléggé elhamarkodottan ítéltem. Van benne valami, amit sem a pálca, sem a karikás zabla nem hoz ki belőle. A zsokéjának teljesen meg kell bíznia benne. És neki is meg kell bíznia a zsokéban. Tehát, most kijelentem, hogy amíg Maya Kincse versenyezhet, addig én is edzem, de csak Kevin indulhat rajta versenyen! - Én benne vagyok. Kevin rendes gyerek. Nagyon szereti Mayát. Azért döbbentünk, meg amikor azt mondtad, hogy eladod, mert azt hittük te tudod ezt. - nézett komolyan a növendék szemébe Shonia. - Nekem egy szóval sem említette. - hajtotta le a fejét a lány. Kis csalódottságot érzett és most magára volt dühös, hogy kis híján kidobta azt a lovat, amit a barátja mindennél jobban szeret. - Mindegy. A kanca marad és eddzük, amíg lehet!

Devin bólintott és visszavezette Gleccsert. Jame, Shonia és Edith lassan mentek utána. Az ifjú lány a lovon ülve, a két lovász pedig két oldalról vezetve őket. A fiatal lovas felnézett az égre ahol a csillagok még mindig pislogtak rájuk. A keleti hegyek mögött már derengett az ég és a hold, ami a túloldalon még sápadt fényét szórta a világra, kezdett egyre halványulni. Az istállóban Exo féltékenyen horkantott, amikor meglátta Mayát hátán a lovasával. Edith gyorsan leszállt és puszit adott a kancának. Aztán megfordult és a fekete csődörre nézett. Neki is adott egyet és boldogan megölelte. - Ó, hogy ma menyire boldog vagyok! - suttogott. - Azt hiszem, te nem szorulsz fenyegetésre, mint Maya. De azért jól megfuttatunk téged is. - Edith! Kávé! - Kösz nem! - utasította el a lány. - Egy kólát adhattok. - vigyorgott Kathy-re aki megérkezett, hogy elkezdje az edzést. A lány visszamosolygott aztán Maya Kincsére nézett. - Hogy ment az edzés? - Jól. - egyszerűsítette le a dolgot Devin, mielőtt Edith megszólalt. Nem akarta elmondani az egész kerek történetet. - Tessék. - nyomta a tanonc kezébe a kólát. - És most Exo jön? - Igen. - bólintott a fiatal lány és beleivott. - Remélem ez is sikerül annyira, mint Mayával. Hogy vagy? Nagyon kiborultál tegnap? - Hát… - húzta el a száját a lány. - Ami azt illeti nagyon meg voltam ijedve. Bementem meglátogatni Steve-et, de nem engedtek be hozzá. Ma délután viszont már itt lesz. - Oké. És nagyon dühös voltál? - Nem. Nem lehet a ti hibátok, hiszen ti csak a lovat akartátok behozni. Egy szerencsétlen véletlen. - Nincsenek véletlenek. - mondta Jame, miközben lecsutakolta Veterán Baby-t. - Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz az egész vége. Hogy egyáltalán mi a célja ezzel Annak, Aki minket figyel. - mosolygott és Edith-re kacsintott. - Aha, biztos. - vonta meg a vállát Kathy és megsimogatta Tűztáncost. - Hogy mennek az edzéseitek? - kérdezte Edith. - Jól. Tűztáncost egy kicsit elhanyagoltuk a verseny előtt. Meg mondjuk, megmondom őszintén, hogy Exo és Pokol Kancája ellen nem volt egy fikarcnyi esélye sem! - Hátha legközelebb sikerül. - bíztatta a lány. - Ja. Ha olyan jó zsokéja lenne, mint te. - Jaj, ne bolondozz! És nem vagyok zsoké. - Tényleg! Ahogy ott ketten kitartottatok Pokol Kancája mögött… annyira ügyesek voltatok. - Ez csak Exo-n múlt. - mentegette magát Edith. - Hé! - szólt rá Shonia. - Exo nem nyergeli fel magát! Devin mosolyogva felajánlotta, hogy elvégzi a munkát, amíg Edith eszik valamit. A lány bement anyja irodájába, ahol már ott dolgozott Mrs. Coppel. - Szia. Hűha. Biztos van valami jó, amitől ilyen jó kedved van! - köszöntötte a lányát. - Maya Kincse olyan kört futott, amire a versenyen sem volt képes. - Hihetetlen. - Pedig igaz. Leszálltam róla és megfenyegettem, hogy ló vágóhídra kerül. Utána futott még egy pocsék kört megálltunk és mondtam Devin-nek és Shonia-nak, hogy megy a piacra. Erre Maya visszalépett menetirányba és beindult. Olyan kört futott, hogy meggondoltam magam. - Nem semmi. Akkor további sok szerencsét. Kérsz valamit enni? - Aha. Egy almát. - Jaj. Menj már! Éhen halsz. - Ne mond ezt! Azt se tudod, hogy mit jelent éhen halni! Ha majd az afrikai gyerekek közé kerültél, és heteken át nem ettél, mondhatod, hogy tudod mi az. És különben is, már tisztáztuk, hogy nem ehetek, annyit, amennyit akarok! Mrs. Coppel megszeppenve ült a székben és arra gondolt, hogy nem kellett volna engednie, hogy a lánya megnézze azt az ismertető filmet az afrikai bennszülöttek életéről. Odaadott neki egy almát és elbúcsúztak. Devin odakint még csak a munka felénél járt. Éppen felpakolta a versenynyerget és beállította a hevedert.

- Segíthetek? - kérdezte Edith és már hozta is a többi cuccot. Éppen öt órára készültek el. Odakint már derengett az idő és a helikopterek most nagyon közelről hallatszottak. Shonia megsimogatta Exo-t akit, cseppet sem zavart a zúgás. - Nálunk mindennapos volt, hogy elment egy helikopter a lovarda felett. Azért ilyen nyugodt, mert megszokta. - magyarázta a többieknek. - Még mázli! - mosolygott Devin és örömmel állapította meg, hogy ők értek először a pályára. - Melegítsetek be egy lassú körrel és aztán légy szíves menjetek egy jó gyorsat! - Rendben. - indította el magabiztosan a lovat a lány. A csődör feszülten indult neki a körnek. Lehet, hogy nem ijedt meg a motorzúgástól, de nagyon idegesítette. Hátracsapott füllel lassúvágtázott. Amikor befejezték a kört a lány csinált egy kört keresztbe a pályán és közben mondta: - Devin! Miért sunyít? - Idegesítheti a motorzúgás. Menjetek még egy lassút. Megvárjuk Kathy-t. - Oké. - indult el a lány. Amikor visszaértek a lassú körről, Kathy már előttük száguldott. - Engedd utána! - kiáltott a tréner. Edith felvonta a szemöldökét aztán meggyorsította a ló lépteit. Amikor Exo észrevette, hogy Tűztáncos előttük van, azonnal nekiiramodott. Edith alig bírta visszafogni. Végül lehagyták a fekete lovat és befejezték a kört. Devin büszkén nézett végig rajtuk. - Oké. - bólintott. - Ezt vártam. Járasd le aztán szabad vagy. Edith leszállt Exo hátáról és megölelte. Mindig nagyon feldobta, ha valami sikerült. Kathy hitetlenkedve nézett rájuk, amikor megérkeztek. - Én most mondom Edith, hogy minden nagy versenyt ragadjatok meg vele, mert még nagy ló lesz belőle! - Megfogadom. - mosolygott a lány. - Nem tudom, mit csináljak ezzel a gebével. - paskolta meg a ló nyakát Becky. - Szegény nem tud fejlődni. - Edzőpartnerre nem gondoltatok? - Nem. De megpróbálhatjuk. De nem bízom nagyon el magam. Kösz az ötletet. - Szívesen. - mondta Edith és bevitte a fekete lovat az istállóban. Leszerszámozta és lecsutakolta. Hálásan adott neki egy finom almát és beengedte a bokszba. Úgy döntött, hogy megkeresi Mrs. Evely-t. A tulajdonos felesége éppen az egyik pilótával beszélt, aki az Evely-ház előtt szállt le. Nem szolgálhatott jó hírekkel. - Sajnos nem találjuk sehol. Előfordulhat, hogy elbújt valahová. Úgy döntöttünk, hogy ha ló kell neki, lovat adunk neki! - mondta elszántan. Edith elsápadt. - Úgy értem, hogy szerzünk egy lovat a vágóhídról… - Élőt? - Dehogy! Halottat. És lesben állunk. Így jobban fog menni. Megígérem, hogy eltüntetjük az állatot. - nézett az ablakban álló gyerekekre. A mobilja megcsörrent és felvette. - Halló? Hol? Helena West Woods? Rendben ott leszünk! Edith totálisan kiakadt és vallatóra fogta a pilótát: - Mi van ott? - Egy vadmacska. - Hogy? Az vagy öt kilométerre van innen! - Tudom. - A barátnőm és az apja működtetik. Eljöhetek? - Ha bírod a repülést… - vonta meg a vállát a férfi. - Bírom! Siessünk. Nemsokára három helikopter kíséretében Maya Smith és apja segítségére siettek. Az a helikopter amiben Edith is ült leszállt és letette a lányt. A többiek utasítást kaptak, hogy kerítsék elő a macskát, aki már nem tartózkodott a birtokon. Szinte gyerekjáték volt a feladat, mert a lovarda körül sík mezők feküdtek, ahol nem volt búvóhely. Maya kétségbe esetten borult a barátnője nyakába és szívszaggatón zokogott. Mr. Smith elmagyarázta a helyzetet a pilótának, amíg a két lány az istállóba ment. A fiatal ugrató meg sem bírt szólalni. Sokkosan sírt, mint egy gyerek. Az egyik lovász röviden taglalta a történteket. - Szétcincált egy lovat. - mondta röviden.

- Megnézhetném? - kérdezte a zsokéjelölt halkan. Maya bólintott és intett a fiúnak, hogy vezesse el Edith-et. A lány teljesen abban a hitben volt, hogy valamelyik appaloosa lett oda. Amikor odaértek a legelőhöz, görcsbe rándult a gyomra és könnyek gyűltek a szemébe. Chile feküdt a földön hatalmas sebekkel a nyakán, az oldalán és a hátán. A lány nem bírta nézni. Ő is szerette a lovat, és volt alkalma rajta ülni. Ugyan nem tudta teljesen átérezni a barátnője helyzetét, de ő is kétségbe esett. Milyen állat az, ami ilyet tesz? És egyáltalán, hogy jött rá, hogy itt is talál lovat? Elgyötörten tért vissza a lányhoz és leült mellé. Csöndben ültek és hallgattak. A pilóta benézett az istállóba és intett az idősebb lánynak. - Telefon. - nyújtotta át a mobilját. - Tessék? - Helló. Te vagy az a zsoké, aki velünk jött? - Igen. De csak jelölt vagyok. - Megvan a macska. Még él. Hatalmas hím. Nem tudom, hogy te, hogy döntesz. Elvigyük, vagy kinyírjuk? - Hát… ha elvinnétek a déli sarkra, vagy valahova bedobnátok a tengerbe és egy nehezéket erősítenétek rá, az jól esne. - Ez nem áll szándékunkban. - Akkor puffantsák le és vigyék minél messzebb innen. Köszönöm. - Szívesen. - mondta a telefonáló és jelt adott valakinek. Edith még hallotta a puska dörrenését aztán megnyugodva letette a telefont. - Maya… - ment vissza a lányhoz. - Már nem él. A lány bólintott. - Nekem mennem kell… átjössz ma? Vagy maradsz. - Ha átmegyek, nem akarok visszajönni egész héten. De a terhetekre lennék. - mondta rekedt hangon a lány. - Megoldható. - vonta meg a vállát a növendék. - Akkor pakolsz? - Persze. - állt fel és elment a házuk felé. - Megvárjuk? - kérdezte a pilótát, aki készségesen bólintott. Délutánig a lányok ki sem mozdultak a szobából. Mindent leírtak Chiléről és ebből összeállítottak a következő cikket a suli újságba. Mrs. Coppel többször is figyelmeztette őket, hogy enni kéne valamit, de senki sem volt éhes. Kevin, ahogy tudott mindenben a kedvükben járt. Mr. Coppel most otthon volt és morogva mászkált, csinálta a munkáját. Nem tetszett neki ez az egész. Szerencsére hamar visszahívták az orvosi rendelőbe és a család egy kicsit fellélegezve folytatta az ügyködését. Mrs. Coppel a konyhában készítette az ételt, s aggódva hallgatta Kevin sóhajtozását. - Baj van? - kérdezte, amikor a fiú leült az asztalhoz. Kevin csak bólintott. Többet nem mondott. - Bővebben? - Úgy néznek ki, mint két lecsapott légy. - bökte ki végül és kinézett az ablakon. Odakint kisütött a nap és aranyos fényét szórta a fákra. - Steve nemsokára hazajön. Marshall már itt volt és azt mondta Jame-nek, hogy Veterán Baby indulni fog a versenyen. Fogalmam sincs, hogy mit találtak már megint ki. - Steve-nek van esze. Tudja, hogy mit csinál. - mondta Mrs. Coppel. - És biztos, hogy a lovának kedvez majd. - Bármi lesz, biztos jól dönt. Remélem. Fent a szobában Maya az ablaknál állt és kinézett az istállók felé. Figyelte, ahogy Mr. Evely újra „csatarendbe” vágja a lovászokat és kivezetik a nemes állatokat legelni. Meglátta Devin-t és Marshall-t, akik nagyban beszélgettek és komoly arccal tekintettek a Coppel házra. - Szerinted buta ötlet? - kérdezte hirtelen a szőke lány. Edith felnézett a leckéjéből: - Mi? - Munkalovasnak állni… - Am… beszélj Mrs. Evely-jal Ő majd megmondja. Ennyire elment a kedved? - A lovardát be fogják zárni. És Chile sincs. Engem nem érdekel többé az ugrás. - Nem jön ma az apád beszélni Mr. Evely-jal? - De. Majd később. - Apád mihez ért még?

- Régebben lovász volt egy telivér parkban. Aztán tréner lett, végül elvette anyát, megszülettem én, anya meghalt egy autóbalesetben és apa egy szállítási cégnél kezdett dolgozni. Aztán most volt ez a lovarda. - Tudod… Mr. Evely emlegette, hogy volt régen egy nagyon jó trénerük, akit kirúgott. És nagyon hiányzik, mert mindig osztotta a jó tanácsokat a többieknek. Régebben nem csak zsokéjelöltek készültek itt fel. Hanem trénerek is. Azt mondta, hogy jó lenne valaki, aki helyettesíti. - Hát. - Nagyon jó lenne, ha itt laknátok. Csak sajnos Chilét nem adhatom vissza… - mondta szomorúan. - Tudod mit? - Nem… - Ha befejeztem az iskolát, zsoké leszek. Steve gyengének érezte magát és hagyta, hogy segítsenek neki kiszállni az autóból. Az altatás nagyon kikészítette. Fájdalmas fintorral az arcán nézett Devin-re. A tréner bólintott és körbetelefonált mindenkit, akit Steve a kis találkozón látni akart. A versenyistállóban lett megtartva a rendkívüli gyűlés. Mr. Evely is megjelent rajta. Továbbá ott volt még Marshall, Devin, Kathy, Kevin, Edith, Maya (aki amúgy nem volt kirendelve, de nem akart ölbe tett kézzel a szobában ülni), Jame, Mrs. Coppel és Kicsi, akit Kathy már ki mert engedni. Steve fájdalmas képet vágott, amikor meglátta, hogy Veterán Baby, ahogy kérte felnyergelve áll az egyik boksz rácsához kikötve. Marshall-ra nézett, aki csak a terve feléről tudott. Amikor mindenki megérkezett Steve nekikezdett. - Hát… köszöntök mindenkit. Ugye mindenki tudja, hogy mennyire vártuk ezt az évet és, hogy minden erőmet arra fordítottam, hogy a Hármas Koronán a legjobb formánkat mutassuk. - nézett végig mindenkin. - Én januárban eldöntöttem, hogy indulunk a versenyeken. Ehhez tartom magam. Aki eddig nem őt nézte, most meglepetten szegezte a tekintetét a zsokéra. Steve a tekintetek kereszttüzében átnézett Jame válla felett Veterán Baby-re. - Örülök, hogy ilyen jó formában van, és most szeretném tudatni mindenkivel, hogy mit szeretnék. - folytatta. Sok olyan zsokét ismerek, akit Veterán Baby elvisel a hátán. Először arra gondoltam, hogy ők jöhetnek számításba. Veterán lovasok, akik gyorsan gondolkoznak, és már ismerik a versenypálya kényes oldalát is. Volt egy pár lehetőség. Aztán elgondolkoztam, hogy mivel jobb egy ilyen zsoké annál, akit Veterán Baby még szeret is. Ilyen viszont nem volt sok. Végül az utóbbi mellett döntöttem. Most még senki sem tudja, hogy kit szeretnék a helyemre. Olyan, aki nem örült a balesetemnek. A hallgatóság összeráncolta a szemöldökét: hiszen senki sem örült a balesetnek. - Szereti a lovam… - folytatta. Itt már többen jöttek számításba. - Itt lakik a birtokon… A három barát összenézett. - Régebben szemét voltam vele… A két lányra terelődött a figyelem. - Bökd már ki, hogy ki az! - türelmetlenkedett Mrs. Coppel. - Edith… - nézett a zsokéjelöltre a fiú. A lány megdöbbenve farkasszemet nézett Steve-vel. Csönd lett. - Ha ezzel segítek… - mondta halkan és szerényen. - De nincs engedélyem. És a Blue Grass? Azon is indulni kell? - Megmentesz vele. És holnap jön két ellenőr. Megnézik, hogy tudsz lovagolni, és elintézzük a dolgot. Megkapod a zsokéjelölti engedélyt, amivel már indulhatsz versenyen. Apa a papírmunkát is megcsinálja, de kell a szüleid aláírása. - mosolygott Steve. Edith meghökkenve nézett a fiú szemébe, miközben többen elismerően elmosolyodtak. Kezet nyújtott a zsokénak. A kézfogás, mint egy szövetségkötés volt a két rivális között. - És ha nem baj, akkor szeretném, ha mennél vele egyet. Most. - Mehetek. – próbált mosolyogni a lány. A többiek elismerően néztek rá. Kathy így se, úgy se jöhetett volna számításba, mert azokban a napokban el kellett utaznia, de ha Steve arra kérte volna, szívesen maradt volna Veterán Baby-t edzeni. Azonban a fiú nem akarta Kathy-re bízni a lovát. Valahogy ő is szeretett volna egyenlíteni, a lány ideköltözése utáni kellemetlen eseményeken. Bár később úgy érezte, hogy csak egy újabb gondot okoz

ezzel Edith-nek. Szíve mélyén a fiatal lány érezte, hogy valamit még nem tud a zsokékról, de elhessegette ezt a gondolatot. Ahogy a fiú megfogalmazta, Veterán Baby bízott a benne. Kedvesen megbökdöste és barátságosan horkantott. Belefújt a tenyerébe. Edith reménykedve szállt fel a nyeregbe Jame segítségével, ám Steve még marasztalta a csapatot. - Azt elfelejtettem, mondani, hogy nem bízok meg Marshall-ban. - nézett a trénerére, aki felhúzta a szemöldökét. – Tudom, hogy nem csíped Edith-et. De kérlek, ebben a helyzetben tegyél meg mindent az én kedvemért! - Persze. - Devin, te helyettesítenéd Marshall-t, ha nem érne rá? - nézett az edzőre a fiú. - Igen. - Akkor ez így mindenkinek megfelel? - kérdezte a fiú. Mindenki helyeselt. Odakint kellemesen sütött a nap és a fiatal lovasok boldogan gyűltek oda a pálya korlátjához. Edith feszengve nézett végig rajtuk, miközben Marshall leellenőrizte a kengyeleket és a hevedert. Bólintott és visszament Stevehez. - Nagyon meg akarja majd hajtani magát. Fogd vissza és majd a végén használd a pálcát. - mondta Steve és figyelte, ahogy elindulnak. A lánynak nagyon új volt ez az egész. Kicsit kényelmetlenül ügetett. De aztán amikor megérezte, hogy Veterán Baby meghúzza a szárat és azon keresztül felveszi vele a kapcsolatot, minden kételye elszállt. Rábízta magát a lóra és gyors galoppba kezdtek. Amikor megérkeztek a célegyenesre fordító kanyarhoz, Edith engedett a száron és csak úgy repültek. Neki nem volt gond, hogy jobb oldalon használja a pálcát. A kör végén a „nézők” elégedetten tapsoltak. Látszólag mindenkinek tetszett a produkció. Marshall elégedetten mutatta meg a tulajdonosnak az eredményt. - Sok szerencsét a folytatáshoz. - mondogatták a nézelődők. Veterán Baby nem engedetlenkedett és nem fölényeskedett, de jó kört futott. Devin, amint Edith lekerült Baby-ről, félrehívta egy olyan helyre, ahol más nem hallotta a beszélgetésüket. - Figyelj. Tudom, hogy rengeteg áldozatot kell majd hoznod, hogy három lovat is eddz. Láttam, hogy elbizonytalanodtál, amikor Steve azt mondta, hogy olyan zsoké kell, aki ismeri a versenypálya kényes oldalát. Nem akarlak elkeseríteni most, de meg kell ígérned, hogy akármi történik a verseny közeledtével, nem adod fel! - Én… azt sem tudom, hogy mitől kéne félnem, vagy nem félnem. De megígérem, hogy nem adom föl, ameddig Veterán Baby sem!

17. fejezet Esélytelenül, idegenként Edith a következő napokban nem spórolt az energiával. Nagyon korán kelt és elég későn feküdt. Amíg addig elutasította a kávét, most már muszáj volt, hogy igya. Nem csak a lovakat edzte, hanem magát is. Kevés kaja, és sok futás, biciklizés, lovaglás, stb. ami mind fejlesztette. Maya nem költözött vissza az apjához, mert nem bírta volna elviselni a tehetetlenséget. Beszélt Mrs. Evely-jal, aki díjazta az ötletét, és amíg Edith és valamelyik ló, a pályán izzadt, ők jól elbeszélgettek a dolgokról. Hogy elfoglalja magát valamivel a birtokon, a barátnője engedélyével felült Maya Kincsére, és jól megdolgoztatta. Persze utána elviselhetetlen izomláza lett, amit azzal enyhített, hogy kiment terepre az osztályos csoporttal, akiket Edith végül átvett. Mr. Smith lassan elkezdett kipakolni, mert, ahogy Maya a lánya mondta, megérkezett az utasítás, hogy hagyják el a lovardát, a lovakat pedig visszaadták a tulajdonosoknak. Mr. Evely a birtok számára előnyösnek tartotta, hogy tréner volt és még konyít hozzá, ingyen felajánlotta neki az egyik még üresen álldogáló házat, és jó fizetést, hogy jöjjön és segítsen be. Steve hazaérkezésének másnapján két ellenőr is megjelent és beszélgetve a gyakorlópályához mentek. Mr. Evely este beszélt a lány szüleivel, hogy írják alá a papírokat. Volt egy kis ellenállás a szülők részéről, de miután

Steve is biztosította őket abban, hogy a lányuk a birtokon töltött idő alatt elég rutint szerzett, aláírták. Az életkorral nem is volt baj. Edith ideges volt és kicsit esetlenül érezte magát, amikor látta, hogy Jame a traktorral felhúzza az indítókaput a gyakorlópályára. A két férfi abszolút pókerarcot vágott, így a lány nem tudott semmit kikövetkeztetni a hangulatukból. Devin felsegítette a nyeregbe, és bevezette a pályára. Amikor a kanca az indítókapuban volt, a zsokéjelölt idegessége azonnal elszállt. A szomszéd startbokszban Kathy és Gleccser várták a rajtot. Mint egy versenyen, megcsörrent a csengő és kivágódtak a kapuk. Izgalmas érzés volt azonnal lehagyni a nyugdíjas edzőpartnert. Veterán Baby odafigyelt és minden kis utasításra is reagált. Nem volt baj a körön, mégis a lány úgy érezte, hogy nem megy át a vizsgán. Ám amikor Steve-re pillantott meglátta a sugárzó arcát és megnyugodott. - Megvan! - mondta a fiú. Tehát mégis sikerült. Ez után kezdődött a szigorú edzésrend, és a diéta. …Hideg, párás levegő lengte körül a legelőket. A lovak békésen legelésztek és nem zavartatták magukat. Steve és Edith Veterán Baby ló szállítójánál álltak. A lány szörnyen ideges volt és nagy utazótáskáját remegő kezekkel tette le az autó ülésére. Kevin is összepakolta a cuccait. Péntek dél volt és mindenkit izgatott az indulás. Mrs. Coppel ezer meg ezer jó tanáccsal látta el a lányát és megígérte, hogy végignézi a közvetítést. Edith, mintha egész héten egy felhőben élt volna. Úgy edzett, úgy élt, mintha kívülről látta volna magát. Valahogy olyan valószínűtlennek tűnt minden. Mr. Evely most nem ment velük. Aggódó pillantásokkal figyelte, ahogy a sárga kancát felvezetik a szállítóba. Kevin csalódottan állt a barátnője mellett, mert ő nem tudott velük menni. Végül a szörnyen aggályoskodó szülőket sikerült lerázni a lányukról és Devin, Marshall, Steve, Maya és Edith útnak indultak a Keeneland-pályára. Már rossz hírek szállingóztak a lányról és minden tulajdonos kétkedve várta, hogy a semmiből előtűnő csodagyerek megülje a kancát a versenyen. Sokan kételkedtek abban, hogy Veterán Baby-nek sikerül a verseny, mert egy szintén jó eredményeket elérő kanca indult ellene, ráadásul rajtuk kívül az összes versenyló kemény mén lesz. Devin azonban nem tartott semmitől. Megnyugtatta, hogy Edith tartja a szavát és nem retten vissza. A repülőúton a lány nagyon izgatott volt a ló miatt. Még soha nem utazott így sehova, és kicsit aggódott is, de szerencsére semmi baj sem történt és épségben megérkeztek. - Miért van az, hogy a Laguna Lovardától minden messze van? - kérdezte Maya. - Én itt éjszakázom. - mondta Devin. - Ti Lexington egyik hoteljába mentek! - mutatott rá és Edith-re. - Holnap reggel, itt találkozunk kislány, és elmész egy könnyebb körre Baby-vel, hogy formában legyen. Aztán jön az agymosás. - átadott neki egy listát. - Ezek az induló lovak nevei. Leírtam, hogy mit kell tudnotok, légy szíves beszéljétek meg. - Oké. - válaszolt a lány és Steve-re pislantott, aki odatolatott az istállósor közelébe és leállította az autó motorját. Devin-re nézett és jelezte, hogy elvezetheti a bokszba, amit a kancának tartottak fent a versenyre. Edith még átölelte a ló nyakát, aztán elbúcsúzott és beültek Steve járgányába. Út közben a hotel felé nem beszéltek sokat. Az épület előtt a lótulajdonos bíztatóan a lány szemébe nézett. - Nem kell aggódni, mert Baby megérzi rajtad az idegességet. Neked csupán ennyi dolgod lesz: túlélni az első találkozást a zsokékkal, nyugodtan felvinni a kancámat a pályára, épségben végigvezetni a versenyen és megnyerni a versenyt. - mondta. - Nem kell betojni attól a kancától, aki nagyon veszélyeztet minket. Van valamink, ami nekik nincs: bizalom és egyetértés a ló és lovasa között. Már a múltkori versenyén is kifárasztotta magát, mert a zsokéja nem tudta kezelni. Pihend ki magad, és reggel jövök értetek. - Köszi, a bíztatást. - sóhajtott a lány. - Megpróbálok nyugodt maradni. Jó éjszakát. - Nektek is. - intett és elhúzott. A szálloda egyik szobájában Maya és Edith az asztalnál ülve beszélgettek. A nagy lap az asztalon hevert, mindkét oldala tele volt írva. A lány már kicsit felizgatta magát. - Hajnali Dal a másik esélyes befutó? - kérdezte, miközben a képeit nézegette a tenyész lovardája honlapján. A bizalma már nem volt túl nagy, mert látta, hogy így kinézetre is nagyon jól fest, a fényes szőrű pej kanca, aki ellen másnap pályára kell lépnie. - Igen. Igazán szemrevaló kanca nem? - mosolygott Maya. - Nagy favorit Kaliforniában. A zsokéja egy veterán lovas. Huszonegy éve versenyez. Steve írta, hogy csöppnyi kétség benne is van, mert ugye, te még csak idén kezdted, és fél, hogy ez a zsoké, leseper a pályáról. - Mi a neve?

- Michael Schröder, egy német zsoké. Elméletileg nagyon jó volt Németországban, de átutazott, hogy megmutassa itt is, amit tud. – nézte a lapra írt dolgokat. - Szerintem csak a szíved és a kitartásod kell hozzá, hogy túljárj az eszén. - Oké. Hajnali Dal, későn hajrázó típus, általában a negyedik, ötödik hely környékén vár, és a túlsó egyenesben indul meg. - olvasta a lány Devin írását. - Veterán Baby-t ismerve, ráhangolódik valamelyik lóra és megvárja a megfelelő időpontot a hajrára. Előfordulhat, hogy most a vetélytársát fogja húzásra használni. - Azt is írta, hogy Michael nagyon hirtelen vérmérsékletű, és könnyen csinál olyat a versenyeken, amit nem kéne. Például múltkor, a Jim Beam-en. Hajnali Dal kifáradt. És van esélyed, hogy legyőzd, mert kipihentebbek vagytok. - Azért fáradt ki, mert a híres zsoké rosszul bánt vele? - Valami olyasmi. A lényeg, hogy nem ez a ló a stílusa, mert különben tarolt volna, minden versenyen. - Értem. Itt Devin azt írja, hogy a legjobban egy méntől kell tartanom. - Igen. A neve Atombomba. - írta be a gépbe a következő tenyészet címét. Megvárta, amíg kihozza a képet a csődörről aztán tovább olvasott. - Nagy menő Floridában és a környékén. Sokáig tudja tartalékolni az erejét és mindig állva hagyja a mezőnyt. Most azt kell tenned, hogy lerajtolod. Veterán Baby vagy hozzá, vagy Hajnali Dalhoz fog csatlakozni. Hagyd, hogy Baby kihasználja azt a lovat, akihez csatlakozik. Ilyenkor az fárad, aki előrébb van, ezért hagyd, hogy kicsit lemaradjatok. Hm. Akkor mindent megbeszéltünk. - szedte össze a cókmókját. - Aludj jól. - engedte ki az ajtón a lányt és rámosolygott. - Te is. Devin kicsit megszeppent, amikor meglátta Atombombát. Egy ereje teljében lévő fekete mén volt. Ficánkolva lépegetett a lovásza után, és engedelmesen várta, hogy felnyergeljék. Steve sápadtan nézte, ahogy felszerszámozzák. A hirtelen utazás nagyon megviselte, és a karja is nagyon fájt. Az idő borús volt, amikor elhozta Edith-et és Mayát a pályára. A lányon egy melegítő felső és a fekete lovagló nadrágja volt. Kíváncsian nézett a vetélytársukra, aztán megvonta a vállát és fellendült Baby nyergébe. Kicsit izgatott volt, amikor megérkeztek a pályához és Marshall kiadta a feladatát. Arra gondolt, hogy ez a pálya ugyan olyan, mint Helena-ban, és csak egy laza kört kell menniük. A tréner még várt, és nem akarta beengedni a lányt. Oda-odapillantott az istállók felé. Hamarosan megérkezett az, amire várt: Hajnali Dal. Fenséges kinézete volt, a szőre csillogott az alapos csutakolástól és tekintetét élénken járatta az előtte álló terepen. A nyergében egy alacsony, sovány nő ült. Szúrós tekintettel mérte végig Baby-t és Edith-et. Devin elengedte a szárat és átadta a lánynak. Jelzett, hogy már ideje felmenni. A fiatal zsokéjelölt, lépésben vitte fel a lovat. Lassan ügettek a pálya közepén aztán, vágtába váltottak és a belső korláthoz húzódtak. Csodálatos volt érezni, ahogy a szél az arcába csap. Mélyet szippantott a kora reggeli levegőből és erősen tartotta a szárat, hogy lassan haladjanak. Már többen is voltak a pályán és érdeklődve nézegették őket. A kör végén Steve elégedetten nézett végig a lován. - Jól mentetek. Ajánlom, hogy a délutáni versenyen is ez legyen! - mondta viccesen. A délelőtt többi részét bóklászással és készülődéssel töltötték. A kevés ebéd után, Edith megmérte a súlyát és megkönnyebbülten sóhajtott, mert negyvenhat kiló alatt volt. Nemsokára gyűlni kezdtek az emberek és lassan teltek a lelátók. Steve Edith kezébe nyomta a versenyöltözéket és az öltözőbe utasította. Mivel nem volt idő újabb öltözéket csináltatni, a lánynak Steve ruháját kellett felvennie. Kicsit nagy volt rá, de jól állt neki, a fehér alapon piros pöttyös ruha. Miközben a lovaglócsizmát húzta fel magára, észrevette, hogy nem egy kételkedő pillantás kíséri minden mozdulatát. Rossz érzés töltötte el, mert a versenyen, nem indult más lány rajta kívül. Michael Schröder hideg pillantást vetett felé, aztán felhúzta a kobakját. Szörnyen feszült volt a levegő, és ezt a lány nem bírta sokáig. Gyorsan távozott és megkereste Devin-t. A körben találta őket, ahol a fogadók előtt vitték el a lovakat. Baby-n már rajta volt nyereg. Steve kérdő tekintettel fordította meg a lányt. - Ilyen gyorsan kész vagy? Baj van? - Ha nem lennék kész, nem lennék itt. Nem bírtam azt a feszült csöndet odabent. - Oké. Nemsokára bemondják, ha a zsokék már felülhetnek a lovakra. Izgulsz? - Ne-e-m. - mondta gúnyosan és elindultak a kör közepe felé, ami füves rész volt. - Persze! Nagyon idegesít Michael Schröder!

- Ez természetes. - nézett Marshall-ra, aki türelmesen vezette a lovat. - Oké. Nem kell aggódnod. Na, most lehet felülni. - Kösz. – Mondta a lány, miután Marshall felsegítette a nyeregbe. - Ne feledd, hagyd, hogy kihasználja azt a lovat, akihez csatlakozik. És fogd vissza addig, amíg el nem jön a hajrá ideje. De ne maradjatok nagyon le! Egy felvezető lovas bekísérte őket. Olyan hirtelen kellett elszakadnia, hogy rémülten visszanézett Devin-re, aki már a lelátó felé igyekezett. A tekintete Michael-éval találkozott, aki nagyot mosolygott az ijedtségén. Hajnali Dal látszólag nagyon jól nézett ki. A lány az elsők között állt be a startgépbe, és izgatottan várt. Megdörzsölte Baby nyakát, és a füléhez hajolt. - Jól van. Itt vagyok. Nem kell izgulni. - suttogta. - Amíg te küzdesz, addig én is! Elhelyezkedett és a szomszédjaira nézett mind szúrós tekintettel néztek vissza rá. Kényelmetlenül görcsbe rándult a gyomra. Aztán megszólalt a csengő és kivágódtak a kapuk. Alig volt ideje gondolkozni, minden ijedsége elszállt és a helyére elszántság költözött. - A mezőny elindult. Sztár az élen, Muzsika a második, mögötte egy nagy kupacban Hajnali Dal, Veterán Baby és Atombomba, nem sokkal lemaradva Sara Kincse… - harsogta a bemondó. Edith nem figyelt rá. Baby - bánatára - Hajnali Dal mellé szegődött. Szédületes tempóban száguldottak. Michael fölényesen elmosolyodott és oldalra nézett a válla alatt. Minden jól ment addig, amíg Hajnali Dal el nem akart indulni. A zsoké hirtelen beletépett a szájába. Viaskodás közben egyre jobban fáradtak. Edith még nem látott ilyen ellentéteket. Érezte, ahogy Veterán Baby már nem rájuk összpontosít. A mellettük elhaladó Sara Kincséhez akart csatlakozni, de Edith észrevette, hogy a ló hirtelen hajrázik. Visszafogta, és továbbra is Hajnali Dal mellett maradt, aki magára talált és gyorsabb tempóra kapcsolt. - Úgy látszik, Michael Schröder egy kis ellentétbe került a lovával, de már megoldotta a problémát és gyorsan haladnak tovább. Veterán Baby jó szokásához híven csatlakozik hozzá és hagyja fáradni ellenfelét. Mögöttük Atombomba vár a kitöréssel, aztán lassan Dalia is megindul. Hamarosan ráfordulnak az első kanyarra. - mondta izgatottan a bemondó. - Most Hajnali Dal egy kicsit közeledik az előttük haladó Muzsikához, aki szemmel láthatóan fárad és lemarad! Az élen Sztár és Sara Kincse küzdenek az elsőbbségért. Már a túlsó egyenesben haladtak és a három esélyes lassan lehagyta a többieket. Devin idegesen szorongatta a távcsövét. Tudta, hogy Hajnali dal nem bírja tartani az iramot, mert túl fáradt. Atombomba pedig későbbre tartogatta az erejét. Aggódott, hogy Veterán Baby esetleg túlkésőn lendül neki, ha túl sokáig marad a másik kanca mellett. - Úgy látszik, Hajnali Dal fárad! - állapította meg a kommentátor. - Az élen most Sara Kincse, mögötte Sztár halad. Aztán Hajnali Dal, Veterán Baby és Atombomba! Közeledik a célegyenesre fordító kanyar! Edith észrevette, hogy a pej kanca, mellette már nem azt a tempót diktálja, ami Veterán Baby-ben van. Hátra pillantott és meglátta, hogy Atombomba zsokéja a pálcájához nyúl. A lány felkészült. Sztár mögé sodródtak, de a csődör nem bírta sokáig és Baby mellé sorolt. A fiatal zsoké észrevette, hogy a fekete mén, aki eddig mögöttük várt, most megindul és megkerüli a lemaradó Sztárt. Edith a pálcájához nyúlt és jelt adott a kancának, aki azonban maradt volna Hajnali Dal mellett. A lovasa viszont határozottan a mellettük haladó lovak elé utasította és így fej-fej mellett haladtak Atombombával. Előttük fél lóhosszal Sara Kincse befordult a kanyarba. - Csodálatos bravúrt láthattunk, a tapasztalatlan zsokétól, aki Veterán Baby hátán ül! Most átálltak Atombomba oldalára, és még mindig félig visszafogva közelednek Sara Kincséhez, aki szintén fárad már. Az előnye már csak egy lóhossz. Steve idegesen toporgott és a pályára tapadt a szeme. Látta, hogy Edith, még nem engedte el a lovát. Vagyis még volt energiája. - Kedves nézők! – mondta nyugodt hangon a bemondó. - Sara Kincsének zsokéja előveszi a lova megmaradt tartalékait és tartja a fél lóhosszas előnyt. Ám a két ló, akik mögötte haladnak, még nem indultak meg teljesen! És most leghátulról, kicsit késve ugyan, de gyorsan feljön Masiniszta is! A csődör eddig a mezőny hatodik helyén várt, most azonban veszélyeztetni kezdi a három elől haladó lovat. Ráfordultak a célegyenesre! - Most. - motyogta Devin és Marshall egyszerre. Mintha Edith hallotta volna, elengedte Veterán Baby-t, aki még szédületesebb sebességre kapcsolva üldözőbe vette az előtte haladó vetélytársat. Pár másodperc alatt lehagyta, és átvéve a vezetés a kerítéshez közeledett. Atombomba is megindult, de elég volt neki Sara Kincsét és Masinisztát fogva tartani! Veterán Baby gyönyörűen lehagyta a többieket!

- Gyönyörű! Veterán Baby kitört Sara Kincse mellett és átvette a vezetést. Atombombát most Masiniszta hátráltatja, miközben a sárga kanca „észrevétlenül” otthagyja őket! - kiabált a bemondó. A nézők visítozva bíztatták az előre törő párost. - Veterán Baby-t nem lehet befogni! Úgy száguld, mintha az élete múlna rajta! És már két lóhosszas előnnyel vezet! Micsoda verseny! Hölgyeim és uraim! Veterán Baby nyerte a Blue Grass-t, két és fél lóhossznyi előnnyel, maga mögé utasítva két tökéletes mént, ráadásul az egyik teljesen ki pihente magát a verseny előtt! A végeredmény tehát: Veterán Baby, Masiniszta, Atombomba, Sara Kincse, Európai Sztár, Hajnali Dal, Őszi Muzsika és a teljesen esélytelen Dalia zárja a mezőnyt. Edith örömittasan lassított a sárga kancával. Megpaskolta csatakos szőrét, ami az izzadságtól elsötétedett. Hálásan átölelte, és a fülébe súgott: - Te vagy a sztár! Köszönöm bébi! A tiszteletkör felé ügetve csatlakozott Steve, Maya, Marshall és Devin is. A zsoké fiú büszkén nézett fel a lányra, és elismerően bólintott, megpaskolta tajtékos lovát. - Te őstehetség! Azt hittem minden veszik, amikor Atombomba megindult mögöttetek! - dicsérte őszintén. - Láttam, hogy Hajnali Dal nem bírja. Úgy gondoltam, hogy ez az angyal, többre is képes! - mosolygott rá a lány. Devin boldogan megrázta a kezét és a nézők felé fordult, akik elégedetten ünnepelték a csodakancát és a hirtelen előkerült zsoké lányt, akit egy lap sem emlegetett és egyszer csak feltűnt és bezsebelte a nyereményt. Edith fáradtan leszállt a lóról és nagy puszit nyomott az orrára. Most érezte, hogy ez a verseny tényleg kifárasztotta. Alig állt a lábán. Maya boldogan átölelte. A lány viszonozta az ölelést. - Ugye tudod, hogy most nem csak én vagyok büszke rád? - kérdezte a fülébe suttogva a lány. - Aha. - mosolygott és Steve-re pillantott. Megköszönte neki, hogy indulhatott a versenyen. - Te köszönöd? - nevetett fel a fiatal tulajdonos. - Én köszönöm! És Baby is! Remélem nem vettük el nagyon a kedved ettől a sporttól! - Dehogy! - simogatta meg a sárga kanca fejét a zsoké. - Inkább kedvet adtatok, hogy folytassam!

A birtokon féktelen örömteljes hangulat uralkodott. Amikor hazaértek mindenki egyszerre akarta üdvözölni őket. Miután mindenki gratulált, Maya, Steve, Edith és Marshall még ottmaradtak az istállóban. A zsokéjelölt Exo sörényével játszott miközben hallgatta, ahogy a fiatal tulajdonos a trénerrel beszélget. - A versenyen ott lesz Atombomba és Hajnali Dal is! - aggódott a tulaj. - Addigra mindenki kipiheni magát! Félek, hogy felsülünk. - Ha még csak tőlük kéne tartanuk! Ott lesz Halottkém! Aki a keleti partokon készült fel! Állítólag jó erőben van! - Tőle nem tartok annyira. De lesz még pár olyan mén, akiket nem érdemes úgy emlegetni, mint a Blue Grass pályatöltelékeit! - Biztos, hogy jól jön ki a dolog. És ha Edith ül rajta, akkor esélyesek vagyunk az első helyre is! Láttad, hogy mennyire el volt veszve az esélyük! De észrevette Atombombát, mielőtt elhúzott volna. - érvelt a lány mellett az edző. Edith hálásan ránézett. - Tényleg ne ezen nyavalyogjunk! - javasolta Maya. - Most arra kéne odafigyelni, hogy Baby tökéletes formában legyen. És ráértek még azon agyalni, hogy mennyi esély van a győzelemre. - Szerintem se ezen aggódjunk. Én a magam részéről holnap reggel edzek Exo-val, Maya Kincsével, és Veterán Baby-vel, aztán Mayának segítek a házuk körül. Dolgozzunk keményen s biztos lesz eredménye! Steve a lovára nézett, aki békésen ette a szénát és a fülét ide-oda járatta. Kicsit kimerült, de ez várható volt egy ilyen kemény verseny után. A hátára egy könnyű, lyukacsos, fehér alapon piros pöttyös takaró volt terítve. Helyeslően felhorkantott a zsokéjelölt tanácsára. Másnap délután öt órakor Devin megjelent a versenyistállóban. Feldúltan lecsapta a sport táskáját az egyik padra és előkotorta a heti hírlapot, amiben most extrának szerepelt a közelgő Kentucky Derbis tudósítás. Halottkém gazdáját interjúvolták meg, az dühítette ennyire fel. Shonia érdeklődve letette a könyvet, amit olvasott. - Baj van? - kérdezte aggódó, de kedves hangon. Devin fáradtan rámosolygott. - Nincs Shonia, látod: boldog vagyok és ujjongok az örömtől! - mondta gúnyos hangon, de amikor meglátta a lány elképedt arcát, leült mellé. - Ne haragudj. Megint felizgattam magam egy pökhendi pióca miatt. - Ez Halottkém tulajdonosa? - kérdezte a lovász a képre pillantva.

- Az. - forgatta meg a szemét a tréner. – Sara Amelia Shire. Nem tudom, hogy minek képzeli magát. Shonia végigolvasta a cikket és a szeme összeszűkült a dühtől. - Hé! - engedte az ölébe az újságot. - Ez most azt jelenti, hogy ellenfélként néznek ránk? - Mi újság? Devin odaadta neki az újságot. Miután végigolvasta csöndesen, felháborodott arccal visszaadta. Várt egy kicsit, amíg megfelelő szavak jutottak az eszébe. - Ez egy minden lében kanál, anyámasszony katonája, akinek nincs jobb dolga annál, hogy mások életében turkáljon, és olyan dolgokat állítson, amivel a zsoké és a körülötte élő emberek életét labilis mederbe tereli, hogy a végén azt se tudják eldönteni, hogy mi igaz és mi nem. Az ilyen emberek eláshatnák magukat. Devin elégedett grimaszt vágott és elismerően bólintott. Ő így nem tudta volna megfogalmazni. - Köszönöm. - mosolygott rá az anya, és visszament az asztalához. Shonia kérdőn nézett Devin-re. - Edith tudni fog róla? - kérdezte bizonytalanul. - Ha eltitkoljuk és máshol hallja, az hirtelen és váratlan döfés lesz. - csóválta meg a fejét a tréner. - Jobb, ha mi mondjuk meg neki. Nem láttad, hogy hol van? - A legelők mögötti háznál, Mayával, Kevin-nel és Brad-del csinálják a sziklakertet. A négy jó barát nevetgélve, gondatlanul ült a kész kert füves részén. Maya még körbenézett és azt figyelgette, hogy mit kell még elintézniük a beköltözésük előtt. A házat már felderítették. Minden tökéletes volt, csak még festeni kellett. Erre szerencsére még volt egy hetük, addig maradhattak a lovardában. - Na… akkor még néhány helyen javítani kell a kerítést, le kell nyírni a füvet, a szobákat kell festeni, először a konyhát, a fürdőszobát és legalább egy nagyobb lakószobát, hogy be tudjunk költözni. Számíthatok rátok? - Persze. - helyeseltek a lovasok. - Én tudnék toborozni még néhány osztálytársat. - ajánlotta Kevin. - Meg azt hiszem, hogy az egyik ismerősöm, aki festő, boldogan segít. Én majd elintézem, hogy ne kelljen fizetnetek. Minden álma az, hogy a kislánya megismerje a lovakat és vagy akadálylovas, vagy zsoké legyen belőle. Elhozhatná a birtokra és megnézhetné a lovakat. Szerintem még lóra is ülhet, ha megengeded Edith. - Persze. - bólintott a lány. - De ne ezzel fizess le minden barátot oké? Hány éves a lánya? - Kettő. - Kevin vigyorogva fordult meg a legelők felől érkező tréner felé. Devin magába mélyedve kocogott feléjük. Azon törte a fejét, hogy miként ne vegye el a lány kedvét a sporttól. Amikor odaért zavartan köszöntött mindenkit és nyugtalanul Edith-re nézett. A kezében az újságot gyűrögette. - Edith… azt hiszem, nem fog tetszeni neked, amit most olvasni fogsz. De ne ijedj meg, mert csak azért van, hogy felpiszkáljanak. - nyújtotta át a lapot. Edith idegesen kezdett olvasni. A cikk a riporter bevezetőjével kezdődött. „Nemrég beszéltünk Halottkém tulajdonosával, aki nagyon bizakodó volt: - Nem hinném, hogy a lovamnál jobb ló indul azon a versenyen, hiszen mind tudjuk, hogy már kétévesként mennyi sikert ért el. A zsokéja tökéletes formában van és mindenre felkészült. - Mit gondol a megnevezett vetélytársáról és zsokéjáról, Veterán Baby-ről és Edith Coppel-ről, és a Blue Grasson elért eredményükről? - Egyértelmű, hogy a kancának mázlija volt nem a lány érdeme, hogy rákapcsolt Atombomba sebességére. A zsokéja pedig még csak most látott igazi versenyt és igazi zsokét. Hát gondolkozzanak ép ésszel! Még gyerek! És most ne jöjjön azzal, hogy Brandon sem túl idős, mert a mi zsokénk nem úgy kezdte, ahogy ez a kis „pályatöltelék”: Brandon tökéletesen edzve keményen dolgozva kezdett azon gondolkozni, hogy mi legyen a jövője. Az a kis csitri meg odacsöppent egy nagyvárosból és pár hét után megszerezte a jelölti engedélyét. Nem azért, mert olyan jó volt, hanem mert kényszerből vették fel. Kellett egy istállózsoké és a birtokon tartózkodó három zsoké nem akarta ezt a posztot felvállalni. Könnyű volt tehát kihasználni a kislányt. Gondolom az első edzésen kézzel, lábbal kapaszkodott a lova sörényébe! Aztán vettek egy lovat és azt mondták neki, hogy eddze, és mikor Mr. Evely rájött, hogy az a makacs szerencsétlenség nem enged mást a hátára, kénytelen volt megadnia az engedélyt. Ugye milyen átlátható? Steve Evely pedig egy undok, faragatlan tuskó! Ott volt a tapasztalt lovas, a barátnője Kathy Shande és azt mondta, hogy inkább a Coppel üljön a versenyen, a lován. Miért? Mert hozzá jobban viszonyult a ló. Na de kérem! Ez milyen kifogás? Itt most mi a fontos? Az, hogy a ló szeresse a zsokéját, vagy, hogy a zsoké normálisan baleset nélkül végigvigye a pályán? Edith Coppel egy nagy rakás szerencsétlenség lesz a versenyen. Az első kanyarnál le fog zuhanni és kitöri a nyakát. Brandon egy cseppet sem aggódik, amiért ő

versenyez ellene. Azt mondta, hogy az első az lesz, hogy a kislány sírva fakad és bőgve menekül a lóverseny világából. Én Steve Evely helyében meggondolnám, hogy tényleg az a kis gyerek üljön-e a nyeregben szombaton. Még azt sem tudja, hogy mi a sport igazi arca! Teljes őrültség, amit művelnek!” Edith a tenyerébe temette az arcát. minden mondat után egyre jobban elsápadt. Erre azért mégsem számított. Teljesen aláaknázták. Olyan dolgokat tettek közzé, amik nem is igazak. Kétségbe esetten próbált megnyugodni. Reményvesztetten nézett fel a többiekre. Kevin elvette tőle a lapot és ő is elolvasta. - Ne aggódj. Csak azért csinálják, hogy kiborulj, és azt mondd, hogy eleged van belőle. - mondta miután befejezte. - És ez az egész egy nagy marhaság! A lány még mindig nem tudott megszólalni. Tényleg… beismerte, hogy nem tud mindent. Még azzal is kibékült, hogy túl korán kapott engedélyt. De arról, hogy kényszerből csinálták volna, szó sem volt. - Beszélek Steve-vel, és azonnal visszaírok az újságnak. - ígérgette Devin. - Nem hagyom ezt szó nélkül. - Ne… - mondta a zsokéjelölt. - Azt fogják mondani, hogy a gyengeségünk miatt vágunk vissza. Én inkább tűröm, és majd ott megmutatom annak a bizonyos Brandon Johns vetélytárs jelöltnek, hogy nem minden nagyvárosból szalajtott istállózsokénak képzelt lány olyan, amilyennek ő elképzeli. Aranyos ideálok, de én nem tartozom ezek közé. Gondolom, valami plázacicára vár, aki az első kanyarban lebukfencezik a lováról. Az száz, hogy még meg fog lepődni. Brad meglepődésében hatalmasat vigyorgott. Maya örült, hogy a barátnője így kezeli az esetet. Devin felismerte a lányban az anyja tudatosságát. Tudta, hogy Mrs. Coppel minden szót komolyan gondol, amit kimond, és most Edith sem viccelt. - Ahogy gondolod. - egyezett bele. - Csak nehogy a plázacicának gondolt lányból, akitől Brandon undorodik, egy kemény és komoly bálvány legyen. Kevin felkapta a fejét és kimeresztette a szemét. Edith-re nézett, aki elszánt arccal nézett a nála egy fejjel magasabb tréner szemébe. - Jó vagyok a fiúk lerázásában. - mosolygott. - És most próbáljuk azzal elterelni erről a figyelmünket, hogy én lenyírom a füvet, Kevin közben szerez fehér festéket, szöget és kalapácsot, és aki tud maradni, az a kerítést javítja. Devin bólintott: - Azért ne csináljuk sokáig, csak amíg te végzel, mert még dolgunk van. Úgy lett, ahogy Edith akarta. Mindenki gőzerővel ügyködött a kerítésnél, miközben ő a füvet nyírta a birtokról kölcsönkért fűnyíróval. Közben mélyen a gondolataiba mélyedt. Vajon ettől akarták a szülei megvédeni? Nagyon úgy tűnt. Miközben dolgoztak, Kevin és Edith néha egymásra néztek. A fiúnak nem volt új ez a sajtó által kihasznált bomba, mert már egyszer ellene is indult egy ilyen. Annál jobban féltette a lányt, aki még törékeny „facsemetének” számított ezen a téren. Magyarul a zsokéjelölt olyan gyenge volt még, hogy a saját gondolatai megijesztették. Mégis… amikor a nap kezdett lehanyatlani, és vörös korongja búcsúzóul még több meleg sugarat hintettek a földre, a lány szívében valami feltartóztathatatlan kíváncsiság gyúlt, ez iránt a sötét oldal iránt. Elszántan szállt szembe az őt gyötrő idegességgel és boldogan tekintett a holnapba. Hiszen egy fokot már megismert belőle: amikor a többi zsoké ellenállásába ütközött. Este Steve egy kis megbeszélést rendezett a lány és a tréner között. Elolvasták az újságcikket újra és Steve bűntudatos arccal jelezte, hogy valami nincs rendben. - Apám azt akarta, hogy ne tudd meg. - kezdte. - Téged tényleg csak egy kis istállózsokénak akart. Aztán annyira összenőttetek Exo-val, hogy nem volt mit tenni, engednie kellett. Aztán rájött, hogy milyen tehetség van bennetek és megbánta, hogy a hátad mögött a család előtt annyira lekezelt. Nem akarta felháborgatni a múltat, de hála ennek a versenynek, ez is kiderült. Edith kicsit megdöbbent, de aztán újra elszánt lett a jövőjével kapcsolatban. Vajon túlságosan elbízta magát? Ami ez után a nap után következett, tiszta kínzás volt a gyenge lány testnek. Edith kíméletlenül edzette Veterán Baby-t. Ennek eredményeként, az egyik esős reggelen meg is sérült. Elvesztette az egyensúlyát a gyors kör közben és az egész lábfeje belecsúszott a kengyelbe. Ezzel súlyosan oldalra dőlt, de Veterán Baby nem lassított. Még épp hogy megúszta a nagy esést, ami végzetes is lehetett volna, hiszen a lába beleakadt a kengyelvasba. Az utolsó pillanatban csúszott le oldalra, amikor a kanca észrevette, hogy valami nincs rendben és lassítani kezdett. Leesett, miközben a kengyelbe akadt lába erősen megrándult. Ennek ellenére folytatta az edzést. Gyakran mentek terepre és sokszor rakták egy időpontra Maya Kincse és Baby edzését. Láthatóan a

sárga kanca is felfejlődött. Ezt bizonyította az is, hogy Marshall sem nem félt ránézni az eredményre. Steve minden nap hálásan nézett a zsokéra, aki idő közben még fogyott pár kilót és félhosszúra vágatta a haját. Elérkezett a verseny előtti utolsó hét. Furcsa volt, hogy ahol Edith járt, ott fellobbant a szeretet ez iránt a sport iránt. Exo hű rajongói a Chile haláláról megjelent cikk után mind feketébe öltözve jöttek iskolába. A következő extra számra, amikor bejelentették, hogy Edith indul a Kentucky Derbin egy kis meglepés várta a két lányt: az ebédlőben ültek a legtávolabbi sarokba behúzódva, amikor a drukkertábor egyik alelnöke felállt az asztalra ahol evett és hangos bátorító szónoklásba kezdett. Beszámolt a többieknek arról, hogy ez a sport nem egy leányálom, és hogy tulajdonképpen milyen nagy segítségre van szüksége most a zsokéjelölt barátjuknak. Aztán egymás után különböző klikkek képviselői köszöntötték a lányt. Saját maguk írt verssel, rajzzal, a Blue Grass-on történt események verses formájával, prózával vagy még olyan is akadt, aki összeszedte a zenélni tudó barátait és eljátszottak egy dalt, amit arról írtak, hogy egyesek mit tartanak és valójában mi a valóság (Edith-tel kapcsolatban). Ezek után összeszedték a verseket, rajzokat és egyéb dolgokat és átadták a lánynak. Ez után jött még csak a meglepetés, amikor Kevin állt elő és felkérte azokat, akikkel megbeszélte a nagy meglepetést, hogy jöjjenek oda hozzá. Hát bizony, ezekből a személyekből sem volt kevés. A zsoké fiú „elővarázsolta” a gitárját és a vezénylete alatt felcsendült az iskola az-évi himnusza „kicsit” átírva. A produkció után az igazgatónő személyesen osztogatta a figyelmeztetéseket, de ez mind nem rontotta el a fiatalok kedvét. Edith hálásan megölelte Kevin-t, aki éjszakákat töltött azzal, hogy átírja a hosszú himnuszt és a zenéjét is megvariálja. Mr. Smith megkezdte a munkáját és rengeteg jó tanáccsal látta el a versenyre készülődő csapatot. Nagy reményeket fektettek a lányba és a csoda kancába. Az iskolában kapott nagy ajándékok után, Edith úgy döntött, hogy elmennek egy tereplovaglásra, a Smith-ház mögött elterülő dombos területre. Miközben nyergeltek, Mrs. Coppel feldúltan megérkezett, hogy nekikezdjen a délutáni munkájának. Kezében egy sportújságot szorongatva megpaskolta Exo-t, majd a lapot Edith kezébe nyomta. Újabb aljas bomba volt, ám most nem Sara Shire-től. Edith csodálkozva végigolvasta a cikket és mosolyogva a trénere kezébe nyomta. Devin sem keseredett el a dolgon, és Veterán Baby-re nézett. - Hé! Szerintetek Veterán Baby utálja Edith-et? Vagy dobta le a hátáról? - kérdezte derűsen. - Nem… miért? - kérdezte Kevin. - Lesz még egy ellenfelünk, az ő neve Csillám. A gazdája azt írja, hogy Baby nem is kedveli Edith-et, és le is dobta magáról. Steve pedig csak azért döntött úgy, hogy nem Kathy lesz a zsokéja, mert csak ki akar szúrni vele, egy veszekedés miatt. - válaszolt a tréner és újra elmosolyodott. Mrs. Coppel komor maradt. - Szerintem ez már túl sok. - nyafogott. - Nekem elegem van abból, hogy mindenki porig alázza a másikat! - Anya. - szólt rá a lánya. - Tudod, hogy én nem idegeskedek az ilyen tudósításokon. Neked sem kéne felhergelned magad. Az anya vállat vonva távozott. Devin a fiatalokra nézett és végigmérte a felszerszámozott sárga kancát. Edith nem bízta a véletlenre, minden óvintézkedést megtett, hogy egy ártatlan túrán nehogy megsérüljenek. Többször is ellenőrizte a hevedert, a kantárt, és hogy nem gyűrődött-e össze a nyeregalátét a nyereg alatt. Kevin megsimogatta a deres kancát és felrakta rá a kantárt is. Ő is leellenőrizte a felszerelést, kobakot húzott és a három lovas elindult. Odakint sütött a nap és enyhe fuvallat borzolta a füvet a legelőkön. Kellemes meleg idő volt. Lépésben haladtak a karámok mellett. Edith hálásan pillantott hátra Kevin-re és Mayára. A lány láthatólag jól kijött a fekete csődörrel és élvezte a magasságot. - Köszönöm azt, ami az ebédszünetben történt. - mondta. - Jól esett. - Szívesen. - mosolygott rá a fiú. - Először úgy indult a dolog szervezése, hogy csak a himnuszt énekeljük el. Aztán többen is csatlakoztak. - Nem árt egy kis feltűnés. - szólt oda Maya. - Hát… azt én inkább kerülném. Valahogy nincs kedvem az iskola csodabogara lenni. És ki tudja, ha vesztünk, akkor nem aláznak-e ők meg, azzal, hogy faképnél hagynak. - Én biztos vagyok benne, hogy nyerni fogsz. Nem vagy olyan, aki könnyen feladja. - bátorította Kevin. - Biztos, hogy jól szerepeltek majd. - Csak egy kicsit idegesít, hogy most szombaton lesz ez az egész. - fordult be a lány a karám mellett. A többiek követték. - Izgulok, mert még vannak dolgok, amiről nem tudok. Így is eléggé elkeserített, hogy létezik olyan,

hogy doppingolás, negatív dopping, és hogy ilyen minden hájjal megkent trénerek, tulajdonosok és zsokék léteznek, akik tönkreteszik mások karrierjét. - Hát, azért ne add fel. - ajánlotta Maya. - Ha idáig eljutottál, akkor ne fordulj vissza. - Szerintem se. - utánozta Kevin a lány arckifejezését. - Tényleg… szerintem majd leesik az álluk, amikor begaloppoztok a célba! Tudom, hogy menni fog! - Oké… - mosolygott a zsokéjelölt. - Valami más téma? - Szerintem maradjunk csendben és nézzük a külvilágot. - javasolta a fiú. Hallgatva mentek tovább. A lovak patája tompán puffant a friss füvön, ami csábítóan illatozott alattuk. Edith megigazította a kobakja csatját, aztán sóhajtva visszaengedte a kezét. Jól esett neki, hogy lépésben haladnak. A legelőn, ami most következett, Mosoly legelészett és felnézett a nemes lovakra. Megrázta a sörényét, és folytatta jól megszokott programját. A lány mosolyogva nézett az Izabella-fakó kancára aztán hátra nézett a barátaira. Kevin álmosan ásított egyet Maya Kincse nyergében és mosolyogva nézett vissza rá. Maya magába mélyedve nézte, ahogy a deres ló előtte léptet. Kedvesen megsimogatta Exo-t és előre pillantott. A tekintete találkozott hű barátnőjével és hálásan sóhajtott egyet. Annyi mindent köszönhetett neki: mellette állt, amikor Chile elment, segített neki feldolgozni az eseményeket, megengedte, hogy olyan lovon üljön, aminek felbecsülhetetlen értéke van, meg ilyenek. Lassan lemaradt az utolsó legelő is és egy kitaposott füves ösvényen közeledtek a Smith-ház felé. A fűzfák lógó ágacskái enyhén lengve köszöntötték őket. A kerítés tökéletesen meg volt javítva. Már minden szoba készen volt a lakásban. Ki voltak festve, be voltak rendezve, szóval teljes nyugalom áradt. A kapuhoz érve, lefordultak jobbra, hogy megkerüljék a kertet és nekivágjanak a mezőknek. A ház mögött egy nagy vörös drótkerítés húzódott, ez jelölte a birtok határát. Pontosan ott, ahol a fehér kerítés véget ért, volt egy biztonságos kapu, ezen mentek ki, egyesével. A kerítéstől egy keskeny földút vezetett a mező közepén. Az út mentén itt-ott felbukkant néhány árván álldogáló nyírfa. Olyan kényelmes volt így, korlátok nélkül lovagolni. Még úgy is, hogy csak léptettek. A mezők szabad hangulatot kölcsönöztek a lovaknak. Mindannyian élvezték a túrát. Edith behunyta a szemét és hallgatta a lovak patájának dobogását és a lélegzésüket. A gondolataiban megjelent egy régi megtörtént kép: nyár volt és ő meg néhány western lovas kötetlen hangulattal indultak el, egy fontos útra. Jó quarter lovaik voltak, és mindannyijuknál volt egy erős kötél. Kényelmes western nyergekben ültek és hasonló legelőkön vitt át az útjuk, csak annyi különbséggel, hogy ott ritkább volt a fű és izzó hőség áradt. Sokáig mentek megállás nélkül, amíg rá nem bukkantak egy vad ménes nyomára. Vágtában követték a lovak által hagyott nyomokat és sem a lovaikat sem magukat nem kímélték. Amikor már közelinek vélték a célt, visszavettek a lovak iramából és lassan megálltak egy domb alján. Az egyik férfi, akinek már fáradt volt a lova, felajánlotta, hogy felmegy körülnézni. Hasra fekve tekintett szét a domb tetejéről és boldog mosollyal intett lefelé, mert meglátta a ménest. Edith és a maradék lovas lépésben felmentek a lejtőn, aztán hirtelen nekiiramodtak és ők is meglátták a musztángokat, akik azonnal menekülni kezdtek. Kitartóan üldözték őket, amíg kiszemeltek egy erős, jó felépítésű kancát. Mind rá összpontosítottak és a lasszókat dobálva elkapták. Az álmodozásából az ébresztette fel, hogy Veterán Baby nagyot horkantva jelezte ellenszenvét, azzal kapcsolatban, hogy a lány félig alva ült, összegörnyedt testhelyzetben rajta. Edith felegyenesedett és körbenézett. Most már több fa is szegélyezte az útjukat és a vad mezőkön ki tudja milyen növények laktak. Az úton fehér és citromsárga lepkék játszadoztak az enyhe, meleg, nyári fuvallatokban. A nyírfákon dalos ajkú madarak énekeltek. - Hamarosan lefordulunk balra és elmegyünk a kedvenc rétemre. - mondta Maya, aki a rövid idő alatt, amit Chile halála és a beköltözés ideje között a birtokon töltött, már feltérképezte a házuk mögött elterülő kacskaringós utat és néhány kedves helyet is talált magának, ahol boldogan próbálta deres lova borzasztó halálát felejteni, legújabb ló-barátjával Kegyelemmel. Edith és Kevin összenézett. Ők még nem jártak azon a kis tisztáson, amit a barátjuk olyan részletesen leírt nekik. Annyira részletesen ismerték már a helyet, hogy maguk elé tudták képzelni. Maya azonban tudta, hogy elképzelni egy helyet, nem ugyanaz, mint látni. Ahogy mondta, lekanyarodtak balra, és egy olyan szűk földutacskán haladtak tovább, amin csak libasorban fértek el és a nagy virágzó almafák, halványrózsaszínbe öltözött lombja bezárult a fejük felett. Edith nagyot sóhajtva maga elé engedte Exo-t és a barátnőjét, hogy tovább vezessék őket. Nagyon tetszett neki a „virágsátor” ami hirtelen tárult a szemük elé. Kevin mosolyogva nézete, ahogy a fekete csődör és a sárga

kanca előtte mennek. Átváltottak ügetésbe, és ütemesen haladtak a fák között. Az almafavirágok édes illata megcsapta őket és gondtalan hangulatban lovagoltak. Lovak és lovasaik tökéletes egyetértésben, szabadon nyargaltak. Minden olyan tökéletes volt. Maya elöl jelzett, hogy lassítani fog, és visszaváltottak lépésbe a nagy ménnel. Leszállt a lóról és intett a barátainak, hogy kövessék a példáját. Így, a nemes telivéreket maguk után vezetve letértek az útról és egy almaültetvény kellős közepébe indultak. A hátul haladók bizalmatlanul néztek a barátjuk után, aki alig látszott a virágzó ágak között. Veterán Baby és Maya Kincse, a két kanca kelletlenül hajtották le a fejüket néhány ág elől. A kis liget azonban nem volt túl nagy, így gyorsan átjutottak rajta és egy mezőn találták magukat. Edith felvonta a szemöldökét és Mayára, a barátnőjére nézett. A lány megcsóválta a fejét és visszaült Exo hátára. A többiek is követték a példáját és átügettek a mezőn. Nemsokára megláttak egy erdősávot, amibe egy füves ösvény vezetett. - Hogy jutott eszedbe átvergődni magad egy Haflingi lóval az almafaligeten? - kérdezte Kevin, amikor közelebb ért a szőke lányhoz. - Tulajdonképpen, nem én találtam ki, hogy arra menjünk. Hagytam, hogy Kegyelem vezessen. - válaszolt a lány. - Nagyon jó volt. - Azt elhiszem! - mosolygott rá Edith. - Messze van még? - Nincs. Átmegyünk ezen az ösvényen, és majd egyszer odaérünk. - nézett körbe. - Ide más nem jöhet, csak mi hárman. Oké? - kérdezte. A barátai bólogattak. - Vannak olyan jelek, amiket más nem fog jelnek nézni. Tulajdonképpen én sem emlékeznék arra, hogy hol kell lefordulni. Újra körbepillantott. Az ösvény nagy tölgyfák között vezetett. Itt-ott előfordult néhány nagy szikla. Edith nagyokat nézve vizslatta végig őket. - Hát ezek meg honnan csöppentek ide? - Fogalmam sincs. - mosolygott Maya. Az erdő kezdett egyre sejtelmesebbé válni. Minél beljebb mentek, annál nagyobb lett a homály. Néhol - általában nagyobb fák, sziklák és kidőlt fák gyökerei között - sűrű pára szállt fel. Az ösvény elhaladt egy kidőlt fa mellett. Hatalmas gyökerei voltak, amelyek olyan formát alkottak, mint egy oldalára fordított harang. A fiatalok kényelmesen befértek volna mind a hárman. Nemsokára sűrűbben fordultak elő a földből kinyúló szikladarabok. Végül egy olyan mezőn találták magukat, ahol csak a lovaiknak térdig érő fű és sziklatömbök voltak. A túloldalon egy újabb erdő és magasodott. - Most merre? - kérdezte Kevin. - Utánam. - mosolygott rá a lány és magabiztosan elindult a szemközti erdővel párhuzamosan, amíg el nem értek egy különös fáig. Az ágai göcsörtösek és csavarosak voltak, a fajtáját sem lehetett megállapítani. Maya a fa alá léptetett és merőn nézett felfelé, amíg meg nem látta, amit keresett és odahívta a barátait. - Ott van a jel. mutatott fel az egyik ágra, amin egy nagy odavésett nyíl mutatott az egyik kőtömbre. Maya odalovagolt és megkerülte. - Nézzétek! - kiáltott hátra a fiataloknak. Az orruk előtt egy különálló fenyőfaliget állt. A fiatalabbik lány lepattant Exo-ról, és maga után vezette. A fekete csődör bizonytalan léptekkel követte a lovasát. A két kanca vezérménnek ismerte el, így hát bátran utána mentek. Maya széthajtott pár ágat és bevezette a lovat. Edith és Veterán Baby is bementek, majd csöppnyi habozás után a deres kanca is rávette magát, hogy kövesse a többieket. Az élen haladó lány megállt és előre mutatott, ahol újabb almafák sorakoztak és egy patak hangja hallatszott. Átmentek az illatozó virágos fák alacsony ágai között és egy majdnem kerek tisztáson találták magukat. Mintha egy meséből ragadták volna ki a helyet, olyan csodálatos volt. Körbe, virágzó almafák szegélyezték a teret, egészségesen csillogó fű borította a talajt és az egész mező közepén egy tiszta vizű csermely folydogált. A kifáradt fiatalok elégedetten lenyergelték a lovakat és kötőféket raktak rájuk, aztán a biztonság kedvéért elhozott futószárat a kötőfékre akasztották, a legvégét pedig földbe vert cölöphöz erősítettét. A nemes lovak azonnal legelészni kezdtek, amíg a lovasok mellettük heverésztek a füvön. Maya nagyot sóhajtva az égre pillantott. - Olyan szép ez a nap. - mondta őszintén. - Igen. - nézett Exo-ra Edith. - Köszönjük, hogy elhoztál ide minket. Maradjon akkor ez a mi titkos búvóhelyünk. Mint mikor elsős voltam általános iskolában. - mosolyodott el. - Volt egy barátnőm, akivel az volt a közös titkunk, hogy az iskolaudvarban a nagy fára felmászunk és az ágak között van a titkos rejtekhely. Olyan volt a fa, hogy ha mi felmásztunk oda, senki nem látott meg. Egészen hetedikes korunkig oda mentünk tanítás után, persze teljesen észrevétlenül, hogy el ne tiltsanak onnan minket. Volt olyan is, hogy egyszer felhergelt minket

egy tanár és az egész osztály, ahová csak tudott, elbújt és nem mentünk be órára. Persze utána kaptunk egy igazgatói intőt és egy igazolatlan órát. Aztán egy hét múlva kivágták a fát… pech. - Izgalmas lehetett. - mosolygott Kevin. - Mi az iskola padlásán bujkáltunk. Nem egy igazolatlan órám volt. - Hm… nekem nincs ilyen gyerekkori emlékem. - tűnődött Maya és felült a fűben. - Arra viszont emlékszem, hogy volt egy szörnyű lovas tábor. Annyira szörnyű volt, hogy a végén, este, amíg mindenki aludt, felnyergeltük a kedvenc lovainkat, akik szerencsétlen gebék voltak és elmentünk velük az egyik ismerősömhöz, aki addig magánál tartotta őket, amíg az állatrendőrség le nem foglalta az összes szenvedő lovat, és bírósági ügyet nem csinált a felelőtlen állattartás miatt. - Uh… - nézett rá a zsokéjelölt. - Bátor vagy! - Kösz. - Remélem, most nem lesz vihar! - jegyezte meg mellékesen Kevin. Edith mosolyogva megrázta a fejét és előszedte a túrára hozott ennivalót. Miután jóllaktak, játszottak egy kicsit a lovakkal, aztán leültek a csermely partjára. A víz kellemesen langyos volt. Maya az ujjaival örvényeket kavart aztán a mederben kotorászott. Pár perc múlva mind a hárman különös kavicsokat kerestek. Amikor elunták magukat, visszafeküdtek a fűre. - Olyan különös ez a hely. - mondta Edith. - olyan mintha, direkt lenne megcsinálva. Az almafák, a fenyők mellett… - Mesterséges. - bólintott a szavába vágva Maya. - Az egyik fára fel van vésve két név. Nem tudtam elolvasni, de dátum is van, szóval lehet, hogy az a két személy csinálta. A dátum pedig majdnem harminc évvel ezelőtti. - Úgy látom, nem csak nekünk tetszik ez a hely. - pillantott a lovakra Kevin. A három angol telivér békésen legelészett, miközben néha-néha nyargaltak egy kört, már amennyire a futószár megengedte. - Holnapra kell tanulni? - kérdezte Edith. - Azt hiszem, holnapra ígért felelést a kémiatanár. - válaszolt Maya. - Ó, ne! - nyavalygott a zsokéjelölt. - Haragszik rám, az ebédlős jelenet miatt. Biztos, hogy én leszek az első, akit felszólít. - Nyugodj meg, biztos forrásból tudom, hogy nem lesz holnap kémia órátok. - mosolygott sejtelmesen a fiú. A két lány érdeklődve összenézett, de akárhogy próbálkoztak, nem tudtak kiszedni semmit barátjukból. Nemsokára haza kellett indulniuk. Út közben jól emlékezetükbe vésték az utat a tisztásig és rengeteget beszélgettek. Amikor kifordultak az almafákkal övezett keskeny útról, leellenőriztek minden lószerszámot és galoppoztak egy nagyot, a házig vezető úton. Edith élvezte, ahogy a kanca könnyed vágtaugrásokkal igyekszik előre. Beszívta a sörénye kellemes illatát és átengedte magát a száguldásnak. Amikor oldalra pillantott a megszokott kép tárult elé: minden, ami mellettük van, sebesen rohan visszafelé. Elsőként értek a birtokot szegélyező vörös drótkerítéshez. A lovaik alaposan megizzadtak. Patakokban csorgott róluk a veríték. Végigügettek a karámok mellett és bevezették a telivéreket a versenyistállóba. Shonia élénk mosollyal üdvözölte őket és derűsen nézett az „agyon izzadt” lovakra. Szerencsére nem történt meg, amitől tartott, hogy ráhagyják az egész munkát. A buzgó lovasok lenyergelek, lecsutakolták a barátaikat és visszavezették őket az előkészített bokszba. Edith a biztonság kedvéért elővette a takarókat. Maya Kincsére felrakta a birtok színeivel díszített takarót és boldogan megpaskolta. Tulajdonképpen kedvezett Mr. Evely-nak, hogy a birtok színeit használta. A lány ezt hálából tette, mert tudta, hogy ha magára lenne hagyva a kancával és se Devin, se Shonia nem segítene, meg nem lehetne a versenyistállóban a lova, nem jutott volna semmire. Így viszont egyenlő felek voltak a tulajdonossal. Veterán Baby-re azt a takarót terítette, ami Steve színeit viselte: fehér alapon kerek piros foltokat. A sárga kanca elégedetten megbökdöste a zsokéját. Edith rámosolygott és átölelte izmos nyakát. Nem vette észre, hogy Steve hátulról figyeli őket. Amikor megfordult úgy érezte kihagy egy ütést a szíve, annyira megijedt a fiútól. - Bocsi. Nem akartalak megijeszteni. - mentegetőzött. - Jó volt a lovaglás? Látom Baby rendesen meg lett dolgoztatva! - Nincs baj. - zárta be maga után a bokszajtót a lány. - Tényleg jó volt. Hazafelé galoppoztunk kicsit. - Aha. - bólintott. - Jól viselkedett? Általában ilyenkor elszáll az agya és nagyon rakoncátlan. - Ó… normálisan viselkedett. - lépett be Exo-hoz a lány. Először végigsimította a fényesre csutakolt szőrét aztán megjutalmazta egy mentolos szőlőcukorral. Ráterítette a takarót, ami fekete-arany-ezüst volt, mint Maya Kincséé, és összekapcsolta a csatot a nyakánál. - Mindenki jól érezte magát. - Hm. Holnap hajnalban kezdesz?

- Csak megyünk egyet és utána csak a verseny előtti napon futtatom meg. - világosította fel a lány. Nagyot sóhajtott és a sárga kancára nézett, aki a szénahálóból falatozott. - Annyira feldühített, hogy mindenki ellenünk áskálódik. Olvastad a legújabb cikket? - Igen. Aljas hazugság. De nem akarom magam felidegesíteni, ezért nem foglalkozom vele. Nincs értelme. - Igaz. - helyeselt a lány. - Megyek, mert tanulnom kell még egy kicsit. Amúgy hogy vagy? - Köszönöm jól. Azt leszámítva, hogy este alig aludtam, mert annyira viszket a gipsz alatt. Majd megyünk a dokihoz holnap délben. Sok sikert a suliban. - Köszi, szia. - Edith kilépett a tavaszi alkonyatba. Tűnődve ballagott végig a macskaköves utacskán, és amikor meglátta a házukat, hálás öröm fogta el. Örült, hogy itt élhet, és hogy pár hónapja az apját kirúgták Detroit egyik állatmenhelyéről. Másnap, vidám hajnalra ébredt a birtok. A legtöbb lovász kíváncsiskodva összegyűlt a salakpálya korlátjánál és várták Veterán Baby-t. Steve a kezét fájlalva állt a korlát mellett és Devin-nel, meg Marshall-al beszélgetett. Edith-nek munkás percei voltak, mert Jame azon a kedden nem jött be hajnalban, így neki kellett előkészítenie a sárga kancát. A munka végén már fáradtan indult el, még mindig úgy, hogy róla is hiányzott egy-két lovagló felszerelés. A védőmellénye még nem volt összecipzárazva, a kobakja, még lötyögött a fején, és vadonatúj fekete lovagló nadrágján egy tucat szénaszál éktelenkedett. Jobb kezében a lovaglópálcával, bal kezével vezette a lovat. Devin elmosolyodott a lány láttán, és minden kérdés nélkül feldobta a nyeregbe. A fiatal zsoké ijedten nyúlt a leesni készülő kobakja után. Gyorsan bekapcsolta és beállította a megfelelő méretre, aztán a fekete mellényét is becipzárazta. - Oké. – bólintott Marshall. - Ne vidd el, csak a félpályáig. De mutassatok egy kicsit a lovászoknak. Edith elmosolyodott és az említett csoportra nézett. - Persze. Méritek az időt? - Most nem. - nézett végig rajtuk a tréner aztán beküldte őket a pályára. A lány zavartan ügetett el addig a vonalig, ahol a startkapu állt és visszafordult menetirányba. Megpaskolta a kancát és elmormolt neki pár szót. - Jól van kicsim. - suttogta. - Csak megmutatjuk, hogy milyenek vagyunk. Nem szabad megizzadnod. Baby dobbantott, mintha jelezte volna, hogy megértette az utasítást. Állórajtjuk volt. A zsokéjelölt először feszengve pislantott a kíváncsi lovászokra, de amikor érezte, hogy a ló megindul felvette a zsokékra jellemző testtarást és megkönnyebbülve vett levegőt. Tudatosan tartalékolta a sárga kanca energiáját és úgy érezte, hogy túl gyorsan vége lett a kiszabott pályahossznak. Lelassítottak és visszanéztek. A nézők elégedetten mosolyogtak rájuk. Edith-et ez viszont nem nyugtatta meg. Sőt, újra érezte azt az idegességet, amit Pokol Kancája birtokra érkezése előtt élt át, csak most erősebben. De elhatározta, hogy nem fog nagy cirkuszt csinálni. Lehűtötte a verseny kancát és visszavitte az istállóba. Hamarosan Steve és Marshall is utána jött. - Tetszett, ahogy dolgoztatok. - jegyezte meg a kanca tulajdonosa. - Szeretném, ha este megsétáltatnád Baby-t. - mondta Marshall. - Holnaptól csak egyszer kell sétáltatni, hogy ne lustuljon el. Aztán péntek délután indulás előtt csinálsz egy kört és annyi. - Annyira izgulok! - vallotta be a lány. - Jobban, mint a birtok versenye előtt! - Azért ne virrassz át éjszakákat! - mosolygott Steve. - Menj csak, majd Jame befejezi. Úgy hallottam izgalmas napod lesz. Edith felvonta a szemöldökét és már tényleg nagyon kíváncsi lett. - Oké. Jó munkát. Sziasztok. - köszönt el és hazarohant. A szobájába érve az asztalon heverő órára pillantott. Fél hét volt. Nagyot fújt, megkönnyebbülve összepakolta a cuccait és átöltözött. Mire kész lett, hét óra volt. Leült az asztalához és felhívta Mayát. - Szia. - köszöntötte a szőke lány kedves hangja. - Kész vagy? - Én igen. Te? - Én is. Kivel megyünk? - Anya elvisz minket. Nyáron megszerzem a jogosítványt, ígérem! - Az nagyon jó lesz! Akkor áll a délutáni program? Tudod, a vásárlás! - Persze. Meglepjük Sara Shire-t és Brandon Johns-t! - Biztosan. Mennyi pénzt kapsz? - Anya azt mondta, hogy odaadja a kártyáját és vásárolhatok, de csak olyat, amit tényleg gyakran fogok hordani.

- Az jó. Én csak betárolok pár ruhát nyárra. A régebbiek mind olyanok, amikkel lovagoltam, szóval egy pólóm sincs, amivel bátran elmehetek a suliba. Jót fog tenni. Oda ki visz minket? - Tudod, hogy Shonia megígérte, hogy elvisz és ő is vásárol! - Ja, nem emlékeztem. Mindegy. Megyek át, szia! - Szia! A zsokéjelölt zsebre vágta a mobilját és lerohant a földszintre, ahol elfogyasztott egy almát, egy szelet mézes kenyeret és megivott egy pohár tejet. Kevin is megérkezett. - Hogy ment az edzés? - kérdezte miközben töltött magának is inni. - Jól. Most már csak sétáltatnom kell. Biztos, hogy eljössz velem? - Persze! - nézett a lányra. - Nem hagyom ki. És tartok attól, hogy valaki keresztbe tesz neked. - Brandon? - Pontosan. - mosolygott. - És szeretném látni, ahogy nyersz. Maya is jön. És ne nézz így rám, mert tényleg hiszek abban, hogy porig alázod Halottkémet. - Csak nem akarom elbízni magam. Egyszer már jártam úgy, hogy azt mondogattam menni fog, a végén pedig elvesztettem mindent, amit addig elértem. Kevin felhúzta a szemöldökét. Még nem hallott erről a barátnőjétől. - Tudod, hogy a mamámnál lovagoltam. És azt is meséltem, hogy nagyritkán elmentek páran és vadlovakat fogtak be. Én egyszer voltam velük. Akkor egy kancát fogtunk meg. Nagyon erős jelleme volt és alig bírták betörni. Valahogy mégis sikerült és nagyon megkedvelt engem. De mégis visszavágyott a szabadba. Pár hét múlva az is kiderült, hogy kiscsikója lesz. Én, mivel nagyon szeretett, néha kivittem sétálni. Mindig arrafelé fülelt amerről hoztuk, de soha nem akart elszabadulni, amikor én vittem. Pedig megtehette volna. Csillagnak neveztük el. Mikor megszületett a csikója, egy nagy, tágas legelőre csapták ki őket, hogy természetes körülmények között nőjön fel a kicsi. Mégis megbetegedett. Szívós kancacsikó volt és nem akarta feladni, küzdött a betegsége ellen. Karanténba kellett zárni őt is és az anyját. Az volt a baj, hogy Csillag is elkapta az influenzát és nagyon beteg lett. Volt olyan, hogy éjszakákat töltöttem mellettük virrasztva és mindig bíztattam magam, hogy nem lesz baj. A legrosszabbakon túljutottak és az állatorvos azt ajánlotta, hogy a mamám kedvenc legelőjére engedjék őket ki. Ez egy mesterségesen kialakított legelő volt, átfolyt rajta egy patak, a végében sziklák álltak, és egészséges füve volt. Napokig senki nem foglalkozott velük és én sem tudtam, mert egy másik kancánál kellett felügyelnem. És a vége az lett, hogy Csillag visszaesett a betegségbe, és nem vettük észre. - nagyot sóhajtott és keserves pofát vágott. - Elpusztult és a kancacsikó egyedül maradt. Addig nyaggattam mamát és a lovászokat, amíg meg nem kerestük azt a ménest, ahonnan hoztuk őket és ott elengedtük. - Az árva csikót? - Igen. Szóval elvesztettem egy jó barátot és egy csikót, azért mert elbíztam magam, utána pedig annyira féltem, hogy cserbenhagytam a kicsit. Valószínűleg pár nap múlva elpusztult. Egy percnyi csend telepedett a konyhára. Kevin a poharát szorongatta és nem tudott mit mondani. Edith nem akart megszólalni. A csöndet Maya kopogása törte meg. Mrs. Coppel nyitott neki ajtót és kitessékelte a többieket is. Az autóban senki sem szólt senkihez. Maya csak a szemét meresztgette és azt hitte, hogy a két barát összeveszett. Mégsem háborgatta a kedélyeket, csak a középiskola folyosóján beszélt Edith-tel. - Baj van? Összevesztetek? - Dehogy! Csak elmeséltem egy szomorú történetet. - Ja, hát én teljesen azt hittem, hogy veszekedtetek. Oké, akkor minden rendben. Találkozunk kémián. köszönt el és elment a német órájára. Edith az olasz terem felé indult. Kevin közömbösen a falnak támaszkodott, közel a tanári WC-hez. Figyelte, ahogy a zsokéjelölt kémiatanára bemegy és becsukja maga után az ajtót. A fiú körbenézett és odalépett az ajtóhoz. Kinyitotta, kivette bentről a kulcsot, és kívülről hangtalanul rázárta. Szerencsére senki sem vette észre. Egy emelettel feljebb, az irodalomterem mellett, a zsoké egyik jó barátja Greg várakozott. Odaköszönt az irodalom tanárnak, aki bement és egy kupac dolgozatot keresett a szertárban. Miután befejezte, becsukta az ajtót és elkezdte őket kijavítani. A fiú erre várt, és amikor senki sem figyelt, bezárta a tanárra a termet. A földszinten egy másodikos lány várt arra, hogy Kevin jelezzen neki. Amikor meglátta, hogy a fiú integet a folyosó végén, odarohant és elvette a két kulcsot. A fiú biccentett és elrohant.

Edith és Maya mit sem sejtve ültek a teremben és a kémiát tanulták. Hamarosan becsöngettek és a folyosók kihaltak. Csak a tanári WC és az irodalom terem felől jött méltatlankodó dörömbölés. Egész órán nem voltak bent. Mivel az utolsó óra volt, a két tettes gyorsan menekülhetett. Greg felajánlotta, hogy elviszi őket a birtokra. A két tanárt közben kiszabadították, és irtózatos dühvel kutattak át minden részt az iskolában, hogy a két fiú nyomára bukkanjanak. - Kösz a fuvart. - köszönt el Kevin. A lányok a háta mögött még mindig hitetlenkedve álltak. - És kösz a segítséget. Tényleg nem baj, hogy kapunk még egy igazgatóit? - Dehogy! - vigyorgott. - Öröm ezeket a tanárokat kiborítani, és ezeket a lányokat elkápráztatni. Kevin mosolyogva megrázta a fejét és elköszöntek. Edith számon kérő tekintettel nézett rá. - Mi van? Nem általános, hogy az iskola megbolondul, amikor jön a Kentucky Derbi? - Nem! - ellenkezett a lány, bár boldog volt. - Köszi. Miután átöltözött, elrohant a versenyistállóba. Devin Exo-t méregette a szemével és furcsa grimaszokat vágott. A lány csöppnyi idegességgel lépett mellé: - Baj van? - Nincs. Csak olyan furcsán viselkedett. Azt hittem, hogy bekólikázott, de az apád megvizsgálta és kutya baja. Ki viszed Veterán Baby-t? - Igen. - Nem akarsz szőrén lovagolni? Az még neki is tetszene. - Jól van. Akkor kantárt teszek rá. - mondta, és elment megkeresni az említett lószerszámot. A sárga kanca már várta, mert megszokta, hogy amint a lány hazaért, vele kezd foglalkozni. Edith kikötötte a lovat az egyik korláthoz és alaposan lecsutakolta. Először átmasszírozta egy gumivakaróval. A lónak látszólag tetszett a dolog és fejét dobálva jelezte az egyetértését. Ez után a lány alaposan lekefélte. Végignézett a csillogó szőrű barátján és örömmel állapította meg, hogy nem csak a gyorsasága utal a felkészültségre. Felrakta rá a bőr kantárt és egy szalmabála segítségével felült rá. Lépésben mentek végig a karámok mellett. Odakint csak Maya Kincse és Tűztáncos legelészett békésen, mert Exo-t biztonsági okokból bevitték. A nap melegen sütött le rájuk. Igazi nyári hangulat volt. Veterán Baby megrázta a sörényét és élénken pillantott ide-oda. A füves pályánál elfordultak jobbra, hogy a bértartásos lovak istállója mellet eljussanak a térre. A kőből faragott ló, szabályos sugárban „köpte” a vizet. Maya a szőke lány, a szökőkút szélén ülve beszélgetett Steve-vel, aki bal kezével mutogatva magyarázott valamit. Amikor meglátta a lovát elmosolyodott és felállt. - Sziasztok. - simogatta meg a sárga kanca fejét. - Shonia üzeni, hogy egy óra múlva érkezik értetek. - Oké. - bólintott a lány. - Akkor megyünk is tovább. Éppen ideje volt, mert a kanca megrántotta a szárat és elindult. Átbaktattak az istállók előtti részen és megkerülve a tenyészkancák istállóját, a legelők előtt végigmentek a versenyistállóig. Devin már pakolászott és bátorítóan a lányra mosolygott. - Találkozunk pénteken, a Kentucky pályán! - köszönt el. - Hé, várj! - állította meg a zsokéjelölt. - Nem jössz többet ezen a héten? - Nem. Van még két ló, két különböző birtokon, amit edzenem kell. Marshall fogja sétáltatni Baby-t. Maya és Exo edzését ne hagyd abba. Mindkettőt te csináld, hogy ne ess ki a gyakorlatból! Megkérheted Mr. Smith-t, hogy segítsen. Sok szerencsét. - Köszönöm. Vigyázz magadra! - Te is. Edith érezte, ahogy felfordul a gyomra, a derbi gondolatára. Valahogy addig az egészet csak játéknak képzelte, de fájdalmasan hasított bele a tudat, hogy nem babra megy a játék. - Szia. - köszönt oda neki Becky. - Helló. - mosolygott rá a lány miközben kikötötte Veterán Baby-t. - Mi újság? - Á, semmi különös. - mondta, oda sem nézve, miközben leakasztotta Tűztáncos kötőfékét. - Kathy jól érzi magát? - Azt mondta, hogy a ló, amin versenyez most a héten, egy angyal. Tudod, hogy díj ugratnak. - Aha. Gondolom, jól érezheti magát. Ma délelőtt volt az első forduló nem? - De. Elsők lettek, de ez nem is olyan különös, mert a mezőny szörnyen gyenge volt. Ügyes volt attól a tulajdonostól, hogy az erdő közepére pályákat csináltatott.

- Biztos. Még nem láttam, és nem is hallottam róla. Majd szólj Kathy-nek, hogy csináljon fényképeket. vigyorgott. Újra lecsutakolta a lovat és bevezette a bokszába. - És veled mi van? Hogy bírod a munkát? - Ami azt illeti, nem nehéz, de kimerítő! Gondolom, érted mire gondolok. - Persze. - pakolta el a kantárt. - Na, megyek, szia! - Pápá! Edith hazakocogott és Kevin-be botlott a bejárati ajtónál. - Hova mész? - tudakolta a fiú. - Készülök, mert Shonia mindjárt jön értünk! - Ó! Mentek vásárolgatni. - hangsúlyozta ki az utolsó szót gúnyosan. - Hé! Ez nekünk olyan természetes, mint a fiúknak a foci! - Oké, nem szólok bele. Megyek Maya Kincséhez. - egy pillanatra megtoppant. - Ja, kivihetem egy kicsit dolgozni? - Igen, de ne fáraszd nagyon le, mert holnap reggel vele kezdek! A zsokéjelölt hamar elkészült. Beszélt az anyjával és kiment a házuk kerítéséig. Előre nézett, végig az enyhén kanyargó úton, hátha megpillantja Shonia autóját. Nem kellett sokat várniuk.

Edith felült a nyeregbe. Meghúzta a kobakja csatját és kiléptetett a versenyistállóból. Csak egy könnyed kört kellett futniuk. Nem aggódott, mert tudta, hogy Veterán Baby jó formában van, és ha jobb lenne, biztosan megnyernék a versenyt. A birtok fele, úgy tervezett, hogy ellátogatnak a derbire. Rengeteg ismerősre számítottak. Marshall nem mért időt, mert úgy gondolta, hogy nem lesz szüksége rá. Hogy letesztelje a lovat, megkérte Edith-et, hogy először csak ezer métert, aztán kétezret menjen vele. Az edzés ennyivel el is volt intézve. Veterán Baby el sem fáradt. Kitűnő állóképessége volt. - Azt hiszem, ma nagyon korán kell lefeküdnöm. - mondta a lány, miután lecsutakolták a lovat és felvezették a ló szállítóba. - Az biztos. - bólintott Shonia. - Holnap korán kelünk. Akkor velünk jön Maya és Kevin ugye? - Igen. - sóhajtott a zsokéjelölt. - Anyáék később akarnak indulni, és elhozzák mamát, aki ma este érkezik a Colorado fennsíkról. - Hűha! - meresztette ki a lovász a szemét. - Az a mamád, akinél vadlovak vannak? - Igen. Azt mondta, hogy nem nyomorog a TV előtt, amikor az unokája a Kentucky pályán kergeti a nagy esélyeseket. Shonia derűsen felnevetett. Ugyan még csak hallásból ismerte a szívós mamát, nagyon megkedvelte. - Én remélem, hogy találkozunk vele. - Én biztos találkozok vele! - nyögött a lány. - Nagyon későn érkezik és képes felverni a családot az éjszaka kellős közepén is! Komolyan mondom, hogy kiírom egy nagy lapra a szobám ajtajára, hogy ne zavarj, holnap a Kentucky Derbin kell indulnom! - Jó ötlet. - mosolygott bohón. - Nekem mennem kell. De holnap hajnalban itt találkozunk. Pontban háromkor! - Értettem. - intett neki a lány. - Jó utat. - Neked meg jó éjszakát. Steve futólépésben sietett a ló szállító felé és bedobta a táskáját a hátsó ülésre, aztán kétlőn nézett Edith-re. - Ígérd meg, hogy rendesen kialszod magad és holnap nem csinálsz balesetet! - Megígérem. Te meg azt ígérd meg, hogy nem idegesítesz azokkal a lovakkal, akik ellen indulok holnap. - Oké. Nektek jó utat. Hallottam, hogy holnap elkápráztatjátok Sara Shire-t és Brandon-t. - Igen. - pirult el a lány. - Igazi plázacicák leszünk! - Akkor sok szerencsét! - veregette meg a lány vállát és beszállt az autóba. - Találkozunk a melegítőkörben. Most én adok tanácsot. - Köszönöm. Szia. - intett az elinduló autó felé. A gyomra hirtelen görcsbe rándult és megérezte a másnapi verseny súlyát. Mégis úgy aludta át az éjszakát, mintha kiütötték volna.

18. fejezet Kentucky Derbi

Reggel érkezett a kis csapat a pályára. Már felbolydult a terep, még úgy is, hogy ilyen korán volt. Az idő nem festett valami jól. Súlyos esőfelhők kavarogtak az égen, de a levegő fülledt meleg volt. Az istállóknál Sara Shire egy középmagas nő várt valakit. Szúrós tekintettel nézelődött és igyekezett megbújni az istálló ajtajában, nehogy valamelyik riporter meglássa. Kicsit megdöbbent, amikor meglátta a sarkon befordulni a riporter és fotóstömeget, akik egy felé igyekvő alacsony, cingár fiút próbáltak szóra bírni. Amikor Brandon szabadult a tömegből ideges arccal indult el a trénere mellett. Sara, aki egyben tulajdonos is volt végigmérte a fiút, akinek rövid, szőke, felzselézett haja volt, és szürke szemével dühösen nézett vissza a riporterek felé. - Ezt a felfordulást. - mondta feldúltan. - Hm. - mosolygott a nő. - Remélem, beváltod, amit ígértél. Hamarosan megérkezik a kis zsoké. Aki megnyerte a Blue Grass-t. Alig várom, hogy leröhögjem! - Áh. Biztos nagyon kemény lesz. Beöltözik márkás lovaglócuccba, és teszi az agyát. Steve meglátta, hogy közelednek és Marshall-ra nézett. A tréner megvonta a vállát és az órára nézett. Tudta, hogy a lányok és Kevin bármelyik pillanatban megérkezhetnek. Nem csak ők voltak az istállóban. Rengetegen nyüzsögtek itt-ott. Veterán Baby orrlyukait kitágítva nézett a bejárat irányába. Nagyon várta már a zsokéját. Nem is várattak magukra. Sara először csak egyszerű látogatóknak vélte a két lányt, aztán felismerte Edith-et, aki szokatlanul jól nézett ki. Brandon elképedve nézett a közeledő lányokra és nem akart hinni a szemének. A zsokéjelölt, spagetti-pántos ujjatlanban volt, ami élénk rózsaszín alapon, fekete virágmintás volt. Szintén ilyen mintájú miniszoknyája volt és fekete nejlonharisnyát viselt. Ráadásul egy méregdrága tűsarkúban tipegett. A hatás kedvéért még kecsesen riszálta is a fenekét. Maya dettó ugyanígy nézett ki, csak fekete-fehér változatban. Devin és Steve hitetlenkedve nézetek végig a két lovason. - Basszus! De jól néztek ki! - fakadt ki Steve. - Ugye? - kérdezte Kevin, aki a lányok mögött kullogott. - Nem volt olcsó. - játszotta a „szőke nőt” Edith. - Érdekel a tűsarkúm ára? A tréner és a tulajdonos felnevettek. Sara és Brandon viszont ezt a jelenetet, teljesen komolynak vélték. Elborzadva fordultak Halottkém felé, hogy megbeszéljék a tenni valókat. - Komolyra fordítva a szót. - csendesedett el Edith. - Mennyire jók a lovak? - Nem lesz nehéz dolgod. Vagyunk azon a szinten, amin ők. Itt van Atombomba, Hajnali Dal, Masiniszta, Halottkém, Sara Kincse, Last Unicorn, Csillám, Úttörő és egy nyugati ló, Betörhetetlen. - Oké. Biztos? - Teljesen. - Rendben. - sóhajtott a lány és megsimogatta Veterán Baby pofáját. A kanca még ebben a megtévesztő álruhában is felismerte a mindig energikus lovasát. Horkantott és előrehegyezte a fülét. - Anyáék majd jönnek köszönteni. És rengetegen itt vannak az iskolából is. Mire elkezdődik a verseny itt pokol lesz! - Igen. TV-k kameráinak tömkelege táborozik a legjobb helyeken. A riporterekből folyót lehetne fakasztani, nem beszélve az egyszerű emberekről és a sztárokról, akik nem jelennének meg soha más versenyen. - ragozta Maya. - Hát, neked Edith nemsokára be kell menned az öltözőbe. Légy szíves és ne verekedj egy másik zsokéval sem. - Hé, Marshall. - nézett rá a lány. - Láttál már verekedni? - Nem, de feltételezem, hogy jól tudsz. Egy óra múlva megérkezett a Coppel család többi tagja. Edith a boksz ajtajára támaszkodva nézte a lovat, és csak a nagyanyja boldog köszöntésére eszmélt fel.

- Jaj! - ölelte át az idős hölgy, aki amúgy nagyon jó formában volt. - Mióta nem láttalak, lefogytál. - jegyezte meg élcelődve. - És mióta Csillag nincs nem is láttalak lovak közelében. - Örülök, hogy itt vagy. - mosolygott a zsokéjelölt. - Muszáj volt lefogynom. - Biztos. - nézett a nemes telivérre a nő. - Hát, ezek nem appaloosa lovak! - Üdvözlöm. - köszöntötte Steve. - Én vagyok a ló tulajdonosa. - Ó! - kiáltott fel Coppel mama. – Hát eszméletlen egy pacid van az biztos! Beszélgetett még egy darabig a fiúval. Pár perc múlva megérkezett Kevin és intett a lovasnak. - Mami, Ő Kevin. - mutatta be egymásnak őket a lány. És a szüleihez fordult, akik szintén megérkeztek. - Anya mennem kell. - sürgette őket. - Persze. - bólintott az anyja és figyelte, ahogy a lánya elmegy az öltözők felé. Miután Edith egy külön helységben átöltözött, átment a nagyobb részbe, hogy megvárja Marshall-t. Közben szembe találta magát Brandon-nal. A fiú cseppet ironikusan mosolygott rá. - Na, mi újság? Hallottam, hogy jól ment a legutóbbi verseny! - Igen jól ment. - Hogy érzed magad? - Ahogy minden verseny előtt. - válaszolt a lány, de egy csepp idegesség sem volt a hangjában. A fiú észrevette, hogy Edith-ből nem lehet többet kifacsarni. Úgy érezte, hogy a lány abszolút nem való a versenypályára. Marshall nemsokára megérkezett és Edith-tel az oldalán elindultak a melegítőkör felé. Ott Jame és Steve várta őket. - Na, kislány. - mondta a tulajdonos, miközben a tréner felsegítette a lányt a nyeregbe. - Itt csak rád számítunk elég kemény a mezőny, de remélem, hogy nem lesz baj. Figyelj Atombombára, és Halottkémre. Hajnali Dal okozhat meglepetést. Ne fáraszd ki a nagy hajrá előtt. - megállt és mélyen a fiatal szemébe nézett. - Sok szerencsét. A lovakkal meg kellett állniuk, amíg elhangzott a derbi hagyományos indulója, a My Old Kentucky Home. Csak azután vonulhattak fel a pályára. Út közben Edith körbepillantott. Rengetet néző volta nézőtéren, és az állóhelyeken. Felnézett a tulajdonosi részekre, de nem találta Steve-éket. Itt-ott felbukkant néhány „Hajrá Baby!” felirat. A lelátók zsúfolásig teltek nézőkkel. A lány tudta, hogy a szülei, sőt távolabbi rokonai, is őt figyelik. Nem csak a lelátóról, a TV képernyő mögül is. Az egész pálya olyan szép volt. A zsibongás, és az izgatottság keveredett a levegőben és elvegyült az idegességgel. Sara Shire összefont karral figyelte, ahogy a zsokék beirányítják a lovakat a startgépbe. A tíz induló, mind kemény, felkészült ló volt. Az egyes kapuból Last Unicorn, a máj-sárga csődör indulhatott. A másodikból Úttörő, a zsufafakó, mén startolt. A harmadik Csillám, egy sárga, kecses kanca volt. A negyedik Veterán Baby, a sárga, ló volt. Ötödikként Betörhetetlen, egy jó felépítésű, fekete mén indult, mellette hatodik Atombomba, hetedik Masiniszta, és a nyolcadik Hajnali Dal volt. A kilencedik kapuból Halottkém, a fekete csődör indult. A tízedikből Sara Kincse vághatott neki a versenynek. Veterán Baby megint gyorsan elfoglalta a helyét. Edith lehúzta a szemére a szemüveget. Éppen elkezdett esni az eső. Már csak Halottkémre kellett várni, akit be kellett nógatni a helyére. Mikor mindenki a helyén volt megszólaltak a csengők és kivágódtak a kapuk. - Elindultak! - hangzott fel a bemondó hangja. - Csillám, Last Unicorn és Úttörő az élre törnek. Mögöttük még nem alakult ki nagyobb lökdösődés az élbolyban, ahol negyedik Veterán Baby, aztán Atombomba, Hajnali Dal, Sara Kincse, Halottkém és Betörhetetlen haladnak, és úgy látszik Masiniszta eléggé elrontotta a rajtját. Edith örült, hogy nem kell kivennie a részét a lökdösődésből. A karja alatt jobb oldalra pillantott és meglátta Atombombát és a zsokéját, akivel múltkor egy kis beszélgetés zajlott le a verseny közben: „Te vagy Edith Coppel?” Kérdezte a zsoké, akit Rob-nak hívtak. „Igen.” válaszolt Edith, „Mióta galoppozol?”, „Január óta” ezzel a lány lehagyta a döbbent párost. Most Rob először szúrós tekintettel nézett a szemébe, aztán szélesen elvigyorodott. A lány bal oldalán Hajnali Dal igyekezett egy kicsit lemaradva. Michael dühös volt és mogorván morgott valamit magának. Még be sem fordultak a hátsó egyenesbe, a tülekedés máris megkezdődött. A tömeg ujjongva figyelte, ahogy Sara Kincse és Betörhetetlen egyre feljebb jönnek. Veterán Baby bizonytalan volt, mert nem tudott kihez csatlakozni, és Edith nem engedte, hogy Úttörő után menjen. A fiatal zsoké csak egy oldalra billenést érzett a kanca futása közben és a másik pillanatban, Sara Kincse durván átvágott közötte és Hajnali Dal között, meglökve mindkét kancát. A lány megcsóválta a fejét, de már jött is Betörhetetlen, aki szintén így ment el mellettük.

- Befordultak a túlsó egyenesbe, és Csillám még mindig vezeti a versenyt. Mögötte Last Unicorn és Úttörő, aztán lassan közeledik Sara Kincse és Betörhetetlen. Mögöttük Veterán Baby, Hajnali Dal és Atombomba haladnak, változatlanul egy bolyban, de Halottkém is kezd magához térni, és gyorsan jön fel a korlát mellett. Masiniszta pedig még mindig nem találta meg a ritmusát. Baby meglátta, hogy mellette Michael a pálcával jelez a pej kancának, aki megindul. Ő is ki akart törni, de a zsokéjelölt nem engedte. Edith hátra pillantva meglátta, hogy Halottkém gyorsan jön fel. Atombomba pedig a másik oldalon vár. A nézők izgatottan vártak és figyelték, ahogy az egyetlen lány a pályán egyre sűrűbben néz hátra, közeledő ellenfelére. Devin sejtette, hogy Edith azt akarta eldönteni, hogy Atombombát vagy Halottkémet kövesse. - Most úgy látszik, hogy Halottkém, Veterán Baby és Atombomba egyszerre indulnak meg. Mintha a kanca nem tudna dönteni, hogy melyik lovat kövesse, úgy megy mindkettő ütemében. Halottkém viszont amint mellé ér, hajrázni kezd. Most látszik, hogy Edith Coppel még Atombombára vár! De nem! Lassan ő is elkezd feljönni! - Mit művel? - kérdezte Steve dühösen. - A zsoké teljesen összezavarta a kancát? Nem ezt szoktuk meg tőle! Újra kialakult egy boly, és úgy látszik, hogy a kanca és lovasa jól beletrafáltak a közepébe. Edith úgy érezte, hogy a körülötte küzdő mének teljesen közre fogják. Last Unicorn és Sara Kincse előtte foglalta el a helyét és nem tudott elmenni közöttük. Egyetlen reménye volt még. Ezért visszatartotta a lovat. Újra hátra nézett, és látta, hogy Rob pálcát ad a fekete ménnek, és eligyekeznek a tömörülés mellett. Látta, hogy Last Unicorn ismeretlen zsokéja követi őket és egy rés nyílt Sara Kincse mellett. Ő és Hajnali Dal egyszerre akartak áttörni, de Veterán Baby-nek sokkal nagyobb esélye volt. Amint átjutott, kis szárat adott, hogy Baby megközelítse Atombombát. - Nagyon szép volt Edith Coppel-től ez a kitörés, de vajon lesz-e még erejük kitartani a célig? - kérdezte a bemondó. Kevin és Maya egymás mellett ültek és elszorult a torkuk a kérdés hallatán. - Úgy látszik, kezdenek előre indulni a későn hajrázók is! Csillám fárad, és lassan visszaesik! Úttörő sem bírja tovább. Betörhetetlen és Last Unicorn az élen, fej-fej mellett. Utánuk jön Atombomba és Veterán Baby. Halottkém is kikeveredik a helyért küzdő bolyból és megindul a lovak után! Fokozódik az izgalom! Edith érezte, hogy van még Veterán Baby-ben erő. Nem akarta elhamarkodottan felemészteni. Lassan közelebb húzódott a fekete ménhez. - Ahogy a Blue Grass-on, Veterán Baby megint csatlakozik Atombombához! Halottkém mellettük akar elmenni, a belső oldalon. Úgy látszik, hogy nincs már sok erejük! Közeledik a célegyenesre fordító kanyar! - ordított. - Last Unicorn és Sara Kincse visszaesnek és küzdeni kezdenek a három lóval, akik őket követték! Micsoda zűrzavar! Bármelyik pillanatban bekövetkezhet egy baleset! Edith érezte, hogy meleg a helyzet, de nem vett vissza a ló gyorsaságából. Nem akart kerülni. Amikor út nyílt, ő és Rob egyszerre engedték el a lovakat. - Most Atombomba és Veterán Baby kilőnek az élbolyból. Egyszerre fordulnak a kanyarban! - a hangulat a tetőfokára hágott. - Ki bírja tovább? Mindkét lóról csorog az izzadság! A kancának egészen elsötétedett a szőre! Vajon meddig bírja még? Ki ér be előbb a célba? Ezek a kérdések visszhangoztak a tömeg fejében és szívében. Szinte egy emberként bíztatták a szívó kis kancát. Látszott, hogy ereje teljében érkezett a versenyre. Meg se kottyant neki a verseny eleje. Ami azonban a vége felé kialakult, gyorsan emésztette az energiáját. Steve és Marshall a többiekkel együtt bíztatták a lovat. Mindenkinek megtetszett a kitartása és az akarat ereje. Edith érezte, hogy Baby szívvel-lélekkel küzd. Azt is észrevette, hogy Atombomba nem olyan csatakos. Az eső keményen az arcukba csapott. Rob már cseppet sem nézte a dolgot tréfának komolyan pálcázta a lovat. A lány ellenben eddig, csak éppen, hogy megsuhintgatta a kancát. A célvonal előtt pár méterrel komolyan odasózott a lónak. - Mi történt? A kanca mintha repülne, elnyúlik a pályán és otthagyja Atombombát! Őrület! Kedves nézők! Még pár méter! Két lóhossz eddig, már két és fél! Három! ÉS VETERÁN BABY NYERI a KENTUCKY DERBIT! MAGA MÖGÉ SOROLTA a LEGKIVÁLÓBB LOVAKAT! EZ a KIS KANCA, AKIN OLYAN ZSOKÉ ÜL, AKI HIRTELEN KERÜLT ÉLŐ, EGY VÁRATLAN BALESET FOLYTÁN! Csodálatos! És Edith Coppel megcsinálta! A lány érezte, hogy elönti valami forró érzés. Halotta, ahogy visítoznak és éljeneznek körülötte. Felemelkedett a nyeregben és az ég felé mutatott! Amikor a ló teljesen lelassított, levette a védőszemüveget és érezte, hogy forró könnycseppek marják az arcát. Önfeledten boldog volt. Ennyire még nem érezte magát boldogan. Ráhajolt

a kanca nyakára és a fülébe suttogott. - Igen Baby! Te vagy a nyertes! Sikerült kislány! Megcsináltad! A legjobbakat magad mögött hagytad! A tiszteletkör felé letörölte a könnyeit, és hálás mosollyal nézett az oda érkezőkre. Steve alig fért a bőrébe, majdnem lerántotta a zsokét a nyeregből. Látszott, hogy ő is a könnyeivel küszködik. Marshall fülig érő mosollyal állt elő. Mr. Evely is helyet talált magának. Veterán Baby nyakába tették a rózsás füzért. A sárga kanca megdobálta a fejét és felnyihogott. Edith leszállt a nyergéből és átölelte nemes fejét. A versenyöltözéke már nagyon átázott az eső miatt. Mindenhonnan kamerák és fényképezőgépek figyelték őket. Néhány riporter utat tört a tömegben. Az egyik odatolakodott Mr. Evely-hoz. - Mit gondol a kanca és a lány teljesítményéről? - kérdezte. - Most csak azt tudom mondani, hogy gyönyörű volt. Ahogy küzdöttek a pályán, mindketten szívből átélve mindent, az tiszteletre méltó. Bevallom, hogy januárban még azt hittem, hogy egy kedves mindenre kész istállózsoké lesz belőle. Az, hogy most itt áll mellettünk, egy nagyon nagy kiváltság. Ő harcolt érte! És megcsinálta! El sem tudják képzelni, hogy mennyit kellett érte szenvednie! - a férfi a kamerák elé húzta a zsokéjelölt lányt és erőteljes hanglejtéssel kijelentette: -Ő Laguna Büszkesége!

Elsősorban köszönöm a nénikémnek, Violának, hogy támogatta az ötletem. Aztán a legjobb barátnőmnek, Renátának, aki mellettem állt a nehéz időben. Végül a családom többi tagjának, a többi barátnak és osztálytársnak, akik érdeklődtek iránta. „A kapu kivágódik, az élre vágtatok, Nem állít meg semmi sem: tudom, nyerni fogok!”

Anna Laguna