V. ORSZÁGOS NAGYKERESKEDŐI ÉS GYÁRTÓI KONFERENCIA EGY NAPOS EDZŐTÁBOR, AMELY UTÁN CÉGE VERESENYTÁRSAI ELŐTT FOGJA ÁTSZAKÍTANI A CÉLSZALAGOT!
Mutassa be cégét és termékeit 4501 fejlett cég ügyvezetőjének és vezetőinek az ország legnagyobb, gyártókra és nagykereskedőkre szabott konferenciáján Legyen Ön is az V. Országos Nagykereskedői és Gyártói Konferencia kiállítója 2016. 03. 17-én Kedves Kiállító Partnerünk! Köszönjük érdeklődését a március 17-én tartandó nagykereskedő és gyártó cégeknek szóló konferenciánkon való kiállítási lehetőség iránt. Szeretné cégét, márkáját és termékeit az ország legtőkeerősebb vállalkozásainak bemutatni? Az V. Országos Nagykereskedelmi és Gyártói Konferencia kiváló helyszín erre, hiszen: Ma Magyarországon a nagykereskedő és gyártó cégek rendelkeznek a legbőségesebb anyagi lehetőségekkel Ennek köszönhetően ők vesznek részt legnagyobb arányban a cégük továbbfejlesztését segítő konferenciákon, rendezvényeken Ezek közül pedig előnyben részesítik az újdonságokat és friss tendenciákat bemutató eseményeket, hiszen a kőkemény versenyben ezzel alapozhatják meg a növekedésüket 1
2015-ben a résztvevő cégek összesen több mint 130 milliárd forint árbevételt képviseltek.
V. ORSZÁGOS NAGYKERESKEDŐI ÉS GYÁRTÓI KONFERENCIA EGY NAPOS EDZŐTÁBOR, AMELY UTÁN CÉGE VERESENYTÁRSAI ELŐTT FOGJA ÁTSZAKÍTANI A CÉLSZALAGOT!
Milyen előnyökkel jár cégének, ha az V. Országos Nagykereskedői és Gyártói Konferencia kiállítói közé csatlakozik? Nagykereskedő
és gyártó cégek (pl. enHome, Mapei, Méta Hungary, HerbaHáz, Marshall Ablak, Vitacom, Bramac Kft., Allianz Biztosító, Berkemann, NaturArkánum, Mediline, Ilcsi Kft., Remo Hobby, Falco Zrt., Erdért Zrt.) 450 vezetőjének bizonyíthatja be, mi mindenre képes az Ön cége
A
konferencián résztvevő cégek árbevétele 100 millió forinttól egészen 180 milliárdig terjed, így ajánlataival az ország fizetőképes keresletét szólíthatja meg
A
konferenciára cégvezetők jönnek el értékesítési- és marketingvezetőik kíséretében, így ajánlatával döntéshozó személyekhez juthat el
Min. 2 óra szünet! Vagyis legalább 120 perc áll a rendelkezésére, hogy az összes
konferencia résztvevőjének felkeltse az érdeklődését. Ez az idő elegendő arra, hogy minden jelen lévő névjegykártyáját be tudja gyűjteni…
Lehetőséget
kínálunk arra, hogy egyedi ajánlatot készítsen a konferencia résztvevőinek. Ajánlatát minden résztvevő a konferenciára bejelentkezéskor meg fogja kapni, így azonnal el tudja juttatni ajánlatát a jelenlévőknek
A
konferencia utáni napokban egyedi ajánlatát hírlevél formájában is eljuttatjuk a konferencia résztvevőinek
A konferencia honlapján az Ön cégét is feltüntetjük, mint a konferencia szponzorát, így azokhoz is eljuttathatja márkáját, akik nem jelentkeznek a konferenciára – 2015-ben összesen 50.000 egyedi látogató kereste fel a konferencia oldalát
A konferencia híre megközelítőleg 500.000 érdeklődőhöz jut el saját hírlevéllistánk, keresztmarketing partnerek, Facebook- és egyéb online hirdetések révén
A konferencia helyszíne: Park Inn by Radisson Budapest, 1138 Budapest, Szekszárdi u. 16-18.
V. ORSZÁGOS NAGYKERESKEDŐI ÉS GYÁRTÓI KONFERENCIA EGY NAPOS EDZŐTÁBOR, AMELY UTÁN CÉGE VERESENYTÁRSAI ELŐTT FOGJA ÁTSZAKÍTANI A CÉLSZALAGOT!
Az eddigi 4 konferencia 1100 látogatójának adatai alapján ők lesznek a résztvevőink:
Összefoglalva: AZ ORSZÁG EGYETLEN KONFERENCIÁJA, ahol több mint 450 közép- és nagyvállalati vezetőnek mutathatja be cégét, márkáját és termékeit.
Az elmúlt évek nagysikerű előadói, akik a Te céged árnövelésében is segítettek
Bige László Bige Holding
Tóth József Péter Lipóti Pékség
Geszti Péter reklámszakember
Gerendai Károly Sziget Kft.
Balogh Levente Szentkirályi
Cserpes István Cserpes Sajtműhely
Sugár András T-Mobil Magyarország
V. ORSZÁGOS NAGYKERESKEDŐI ÉS GYÁRTÓI KONFERENCIA EGY NAPOS EDZŐTÁBOR, AMELY UTÁN CÉGE VERESENYTÁRSAI ELŐTT FOGJA ÁTSZAKÍTANI A CÉLSZALAGOT!
2016-ben ismét egy rendkívül színvonalas konferencia elé nézünk, nívós résztvevőkkel, nívós előadókkal…
Szabácsik Gergely
Schwarz Gábor Ustream
Jagodics Rita
Bige László
Vörös György
Szilveszter Tibor Mercedes-Benz
és még sokan mások…
Az előző 4 konferencián is kiemelkedően nívós előadókkal és helyszínnel készültünk a résztvevőknek
V. ORSZÁGOS NAGYKERESKEDŐI ÉS GYÁRTÓI KONFERENCIA EGY NAPOS EDZŐTÁBOR, AMELY UTÁN CÉGE VERESENYTÁRSAI ELŐTT FOGJA ÁTSZAKÍTANI A CÉLSZALAGOT!
Csatlakozzon Ön is kiállító partnereink közé és mutassa meg a konferencia résztvevőinek, milyen különleges a cége! Arany fokozatú, KIEMELT kiállítói partner ajánlat, amely tartalmazza: Kiemelt partner feltüntetése logóval, linkkel és egy max. 300 karakteres leírással a konferencia honlapján Kiemelt partner reklámanyagának elhelyezése a konferencia mappájában max. 2 A4-es méretben; Információs pult, kiállítási installáció üzemeltetése a konferencia helyszínén max. 10 m -en; Kiemelt támogató ajánlatának kiküldése hírlevélben a konferencia résztvevőinek a konferencia után; „Hogyan szerezd meg a lehető legtöbb érdeklődőt a standodnál?” – DÍJTALAN webinár előadás A kiállító által felajánlott 2 darab, minimum 30.000 Ft értékű ajándék kisorsolása a résztvevők között, a 2
támogató nevének és tevékenységének megemlítésével.
Max. 6 fős kiállítási stáb, akik közül 2 fő DÍJTALANUL beülhet az előadásokra is. A 2 főnek szóló DÍJTALAN részvétel üzleti partnereire is átruházható.
Ára: 385.000 Ft + Áfa 285.000 Ft + Áfa, ha legalább 7 kedvezményes konferencia
jegyvásárlás történik az Arany fokozatú kiállító partneren keresztül. Kedvezményes jegyárunk Arany fokozatú kiállító partnereinknek: 19.435 Ft + Áfa
Ezüst fokozatú kiállítói partner ajánlat, mely tartalmazza: Partner feltüntetése logóval, linkkel és egy max. 200 karakteres leírással a konferencia honlapján A kiállítóról reklámanyag elhelyezése a konferencia mappájában max. 1 A4-es méretben; Információs pult, kiállítási installáció üzemeltetése a konferencia helyszínén max 5 m -en; A kiállító ajánlatának kiküldése hírlevélben a konferencia résztvevőinek a konferencia után; „Hogyan szerezd meg a lehető legtöbb érdeklődőt a standodnál?” – DÍJTALAN webinár előadás A kiállító által felajánlott 1 darab, minimum 30.000 Ft értékű ajándék kisorsolása a résztvevők között, a 2
támogató nevének megemlítésével;
Max. 4 fős kiállítási stáb, akik közül 1 fő DÍJTALANUL beülhet az előadásokra is. Az 1 főnek szóló DÍJTALAN részvétel üzleti partnereire is átruházható.
Ára: 285.000 Ft + Áfa 185.000 Ft + Áfa, ha legalább 7 kedvezményes konferencia
jegyvásárlás történik az Arany fokozatú kiállító partneren keresztül. Kedvezményes jegyárunk Arany fokozatú kiállító partnereinknek: 19.435 Ft + Áfa
V. ORSZÁGOS NAGYKERESKEDŐI ÉS GYÁRTÓI KONFERENCIA EGY NAPOS EDZŐTÁBOR, AMELY UTÁN CÉGE VERESENYTÁRSAI ELŐTT FOGJA ÁTSZAKÍTANI A CÉLSZALAGOT!
Látogatóink véleménye a 2015-ös konferenciáról „Az előadók összetétele, a szervezés első osztályú volt. A kiegészítő anyagok, kiállítás, a helyszín szintén kiváló volt. Nagyon jó volt, hogy egy nagy formátumú vállalkozó - Bige úr - is megszólalt, mert kellenek a konzervatív értékek (takarékosság, józanság, stb) az üzleti világban. Tetszett Rita komplex megközelítése, hogy a marketing és az értékesítés együtt kezelendő. Tetszett Kardos úr rutinos, profi megjelenése és előadása. Több olyan mondat volt, aminek még a hatása alatt vagyok most is : ) Ez a konferencia maradandót adott, inspirált, javított, visszaigazolt jól működő dolgokat.” Barta Henrik - MARSHALL Ablak
„Az nyerte el leginkább a tetszésemet, hogy rendkívül gyakorlatias volt a konferencia, és rengeteg azonnal alkalmazható tanácsot, ötletet kaptam. Összességében nagyon elégedett vagyok. A fogaskerékgyűjtés is nagyon tetszett, én még ilyen központi aktivitást nem láttam, amivel a standokhoz lehet terelni az embereket. Legalábbis orvosi konferenciákon nem. Szóval még ebből is tanultam :-)” Dr. Szécsi Péter - Vitaminvest Kft. „A téma, az előadók megválasztása, azok "nagysága", különbözősége tekintetében is első osztályú volt a konferencia. Az előadások nagy része professzionálisan volt felépítve, szórakoztató volt, tartalmában pedig sok új, hasznos információt kaptam.” Albert-Balázs Mónika - Méta Hungary Kft.
Hogyan jelentkezhet kiállítói partnereink közé? Az utolsó oldalon található nyomtatvány kitöltésével. Vagy keresse kollégánkat, aki minden felmerülő kérdésére válaszolni fog:
V. ORSZÁGOS NAGYKERESKEDŐI ÉS GYÁRTÓI KONFERENCIA EGY NAPOS EDZŐTÁBOR, AMELY UTÁN CÉGE VERESENYTÁRSAI ELŐTT FOGJA ÁTSZAKÍTANI A CÉLSZALAGOT!
Megrendelés Az ajánlat alapján megrendelem az alábbi szolgáltatást: □ Arany fokozatú kiállító partner Ára: 385.000 Ft + Áfa 285.000 Ft + Áfa, ha segít nekünk a konferencia népszerűsítésében □ Ezüst fokozatú kiállító partner Ára: 285.000 Ft + Áfa 185.000 Ft + Áfa, ha segít nekünk a konferencia népszerűsítésében □ Vállalom, hogy népszerűsítem a konferencia jegyvásárlási lehetőségét, ezért szeretném igénybe venni a kedvezményes kiállítási lehetőséget.
Megrendelő adatai: Név: ....................................................................................................................... Postacím: ............................................................................................................... Számlázási cím: ...................................................................................................... Aláírás: .................................................................................................................. Kérjük, a megrendelőlapot szíveskedjen a
[email protected] e-mail címre átküldeni.
Köszönjük!