Világos Nándor 12.A
Úton a világ megismerése felé Korán kelés. Álmosság. Hétfő. A reggeli kapkodás mintha egy másik, egy gyorsabb időben zajlana. Hideg, rossz idő. Kocsiút, szerencsére dugó nélkül. Elválás, szabadabbá válás, majd a valósnál hosszabbnak tűnő várakozás. És megjött az első ember - rajtam kívül – a csapatból a reptéri váróba. Aztán jött mindenki sorban, ki egyedül, ki csoportosan, de végül mindannyian megérkeztünk. Az indulásig fennmaradó időben a hideg ellenére jól esett kimenni a friss levegőre, és néztük, hogyan szállnak fel a repülők, s a repülőkre az utasok. Fél-egy óra múlva már a repülőn ültünk. A rossz idő miatt gyönyörű volt a kilátás az ablakokból kitekintve.
A repülőút gyorsan elszállt, s mi hamar a szállásra értünk. Több érdekesség is megfigyelhető volt Svájcban: sokkal több igazán jó kocsi és motor járta az utcákat, nagyon sok bicikli és motor volt az út szélén, és nem voltak halálra lakatolva. Ha megállunk a zebra előtt, rögtön elkezdtek lassítani, és meg is álltak a sofőrök, ha át akartunk kelni az úttesten. Az árak viszont sajnos az itthoniakhoz képest 2-3 szorosak voltak, valamint nem lehetett kapni kenyeret, csak bagettet. A második napon kezdődött a lényeg: ellátogattunk a CERN-be. Először egy olyan előadást hallhattunk egy magyar ottani dolgozótól, aki a CERN (egyik) pénzügyi vezetője, és amely a kezdetről, megalakulásról, egy szóval: magáról a szervezetről szólt. Ő mutatta be az elkövetkezendő 3 napi vezetőinket is, Zolit és Noémit, akik egyek a több, mint 10 magyar dolgozó közül. Utána az ATLAS vezérlőtermébe tekinthettünk be nagy üvegeken keresztül, és nézhettük hogyan dolgoztak, elemezték és felügyelték a kísérleteket.
Közben kettéváltunk és az egyik csoport megnézett egy 3D-s filmet, a másiknak pedig Zoli mesélt egy kicsit, majd cseréltünk. Ezután a számítástechnikai központba buszoztunk át (merthogy a létesítmény nagysága miatt kis buszok szállítottak minket egyik helyről a másikra), ahol láthattunk egy kiállítást, amelynek keretében betekintés kaphattunk a számítástechnika kezdetébe, megtudhattuk, hogy a eleinte nem alkalmaztak számítógépeket, csak egyet, akinek a neve Wim Klein volt, aki fejszámoló-művész volt. Ezen kívül láthattuk az első szervergépet is. Az emeletről pedig üvegfalon keresztül letekinthettünk a szervezet ”agyára”, amely számtalan számítógépet foglal magába.
Egy ebéddel a CERN étkezőjében, egy Siva szobor megtekintésével, és egy kis utazással később pedig már a következő programon vettünk részt: a „kincskeresésen”. Egy Mick Storr (a Visits Service feje, fizikus) által összeállított feladatsort kellett megválaszolni 6-os csoportokban, mely közben végigvezetett minket Genf óvárosának legnagyobb nevezetességein. A hosszú séta és eltelt idő ellenére egyáltalán nem volt unalmas a program, tényleg mindig volt valami látnivaló, de ha mégsem, akkor meg a következőig vezető utat kellett megtalálni saját magunktól, amelynek megvolt a maga varázsa. Még a találkozási helyet is nekünk kellett megkeresni, de végül mindegyik csapat eljutott odáig.
A reformáció emlékműve
Rochemont szobra
Úton az őszbe
Virágóra Ezek után gondolom nem meglepő, hogy amint a szállásra értünk, örültünk hogy lefeküdhetünk pihenni egy kicsit. Azonban sokáig nem tehettük ezt, mivel esti program is volt: a már több kiránduláson bevált és közkedvelt, közösségépítő játék, a maffia. A végén pedig minden polgár meghalt, és ha szereztek valahonnan a maffiatagok import kenyeret, akkor ők nyertek. :) Másnap reggel részt vehettünk egy előre meg nem beszélt programon: egy kísérletnek lehettünk szemtanúi. A helyszínen (North Area) egy újabb magyar kutatóval találkoztunk, ő mesélt nekünk. Az idős férfi szavaiból csak úgy áradt a tudás és a lelkesedés. Látszott rajta, hogy nagyon szereti a munkáját. Itt különféle nyalábokkal lövöldöztek céltárgyakra, és vizsgálták a hatását. Kvark-glüon-plazmát próbáltak létrehozni, annak a létét ill. nem létét bizonyítani. Az ütközés során szétszóródó anyagokat pedig gázkamrák segítségével észlelik, melyek az elektronok számát megsokszorozzák, így sokkal könnyebben és pontosabban lehet észlelni őket. Az adatok gyors rögzítéséhez és analizálásához természetesen hatalmas teljesítmény szükséges. Még az sem mindegy, hogy milyen hosszúak a kábelek, mert ha nem megfelelő hosszúságúak, akkor nem egy időben érkeznek be azok a mérési adatok, amelyeket egyszerre mértek.
Ezután mivel ebédig még volt egy kis idő, Peti elvezetett minket oda, ahol a Világháló megszületett (mivel ezt is a CERN-ben fejlesztették ki), majd pedig elvitt minket abba az épületbe, ahol az irodája is van, így munkaidejének nagy részét tölti. Az épület közepén kör alapú aula van, melynek közepén kafetéria van, az aula szélén pedig asztalok és székek vannak, de a falon tévék is találhatóak, rajtuk a legfrissebb mérési adatokkal, nehogy egy pillanatig is unatkozzon az ember.
Ebéd után ellátogattunk a vezérlőközpontba, ahol a részecskegyorsító-rendszer működéséről tudtunk meg többet Zolinak és Noéminek hála, amely sokkal komplexebb, mint azt elsőre gondolná az ember.
A CERN-i részecskegyorsító-rendszer vázlata
A délután folyamán még egy helyre ellátogattunk a CERN-en belül: a mágnesgyárba. Itt volt akkora szerencsénk, és (teljesen véletlenül) találkoztunk egy másik magyarral, aki éppen (dipólus) mágnesekkel dolgozok. Miután befejezte az „idegenvezetést” a saját csoportjának, odajött hozzánk és ő is mondott sok érdekes dolgot. Egy kicsit törte a magyart, de ő is szimpatikus és lelkes volt. És nem csak a mágnesekről, hanem a szervezet beszerzéseiről és más cégekkel való együttműködéséről beszélt. Így megtudtuk, h azokat a dolgokat, amikre szükségük van ők is legyártatják, azonban mivel egyedi minden darab, amit vesznek nem érné meg a cégeknek együttműködni velük. Viszont a CERN részt vesz a fejlesztési munkálatokban, és semmit sem védet le, így az adott terméknél kifejlesztett eljárásokat, anyagokat, stb. bármikor felhasználhatja az adott cég a későbbiek során.
A kicsi…
… és a nagy
Nemzetközi kooperáció
Így néz ki belülről
Csak egy a sok közül…
Végül elérkezett az utolsó teljes napunk Svájcban, amelyet egy (viszonylag kései) reggelivel és egy a szálláson összeállított útvonalat követve városnézéssel kezdtünk. Ha valaki azt hitte, hogy a keddi óvárosi városnézés során minden lényeges dolgot megtekintettünk, az tévedett. Az első érdekes dolog, amely szemet szúrt nekünk az út során, az egy hatalmas, törött lábú faszék volt, mely – mint utólag kiderült – az aknák károsultjait megsegítésére és megtisztíttatására bíztasson mindenkit. Ez a szék az Egyesült Nemzetek Szervezetével szemben állt a jelennek és az utókornak, így tehát az ENSZ épületét is láttuk. Útban a Genfi tó partja felé még Mahatma Gandhi emlékművét is láttuk. A parton kiváló látvány tárult a szemünk elé, a szökőkutat is akkor láttuk először működés közben. Kis időzés után hajóval mentünk tovább, ahonnan még fenségesebb látvány tárult a szemünk elé. A hajó a szálláshoz közel kötött ki, és egy gyors ebéd után már mentünk is újra a CERN-be.
„A törött szék”
Az ENSZ épülete
Mahatma Gandhi először…
… Mahatma Gandhi másodszor
Emlékmű
Kis szökőkút…
Madarak. Tiszta víz. Az utolsó nap a CERN-ben egy kicsit rendhagyóan indult: magunktól megnéztünk két kiállítást. Az egyik a 33-as épület lenti szintjén volt, a másik pedig ezzel az épülettel szemben a fagömbben volt. Ezután elindultunk az utolsó CERN-i helyszínre: a LIER-be. Itt be is léphettünk az üvegfalon túli vezérlőterembe, ahol a már szokásos látvány fogadott minket: néhány ember és temérdek monitor és tévé. Ezután mesélt Zoli egyet magáról a LIER-ről. Ami mindenképpen említésre méltó, hogy itt állították elő először antianyagot (9 db antihidrogént). Miután visszatértünk a 33-as épületbe, megköszöntük Noéminek és Zolinak a segítséget, és indultunk vissza a szállásra, ahol egy közös vacsora után mindenki nyugovóra tért – kivéve, aki nem :)
Vezérlőterem
A LIER
Nyalábfókuszáló Az utazás napja nagyon korán kezdődött, mivel a gép kora reggel indult. Az utat már ismertük a repülőtér felé, és vissza Budapestre is – gondolhattuk, hiszen már utaztunk ezen az útvonalon néhány napja. Azonban hazafele a más időjárás miatt egészen más látvány is fogadott minket a magasból, mely vetekedett a hétfőivel. A látvány magáért beszél(t). Szerintem ez az utazás mindannyiunk számára felejthetetlen élmény marad.
