Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre

„Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre” 1910–2010

A Csetényi Baptista Gyülekezet jubileumi füzete

A gyülekezet a kezdeti időkben

A gyülekezet 2010-ben

A CSETÉN Y I BA PTISTA GY Ü LEK EZET JUBILEUMI FÜZETE

Összeállította Bódis László lelkipásztor

Munkatársak Sinkáné Sudár Judit Sinka Szilárd Sinka Csaba

Fotók Korabeli amatőr fényképészek felvételei

Forrásanyagok A Csetényi Baptista Gyülekezet irattára Lelkipásztorok, gyülekezeti tagok emlékiratai Takács Sándorné Puskás Judit szakdolgozata

Készült a Csetényi Baptista Gyülekezet centenáriumára 2010 szeptemberében

3

4


Tartalomjegyzék Előszó.................................................................................................................... 4 Mit hiszünk az újszövetségi gyülekezetről?....................................................... 6 Elnöki üdvözlet.................................................................................................... 7 Csetény rövid településtörténete........................................................................ 8 A Csetényi Baptista Gyülekezet rövid története................................................ 9 Személyes élmények, visszaemlékezések......................................................... 18

Előszó Bódis László lelkipásztor A Csetényi Baptista Gyülekezet történeti, mint újszövetségi keresztény gyülekezet elindulását nem tudjuk másképpen elképzelni, mint az evangélium teremtő hatalma alatt létrejött lelki közösséget, Krisztus gyülekezetét. Ha a kezdetekről akarunk beszélni, akkor az Úr Jézus szavai jutnak eszünkbe, aki elküldte tanítványait, apostolait e széles világra. Egyszerűen ez történt Csetényben is a huszadik század elején. Az evangélium, Isten országa elérkezet a csetényi emberek szívéhez is. Azok a feljegyzések és elmondások, amelyeknek egy részét e kis füzetben sikerült rögzíteni, valamint a képek, fotók, amelyek ránk maradtak elődeinktől, töredékesen bár, de tükrözik az élő evangélium nyomvonalát, amelyen az úttörőink haladtak. Nem úgy nézünk fel rájuk, mint tévedhetetlen „szentekre”, de meggyőződéssel mondhatjuk róluk, hogy csontjaikba zárt parázsként hajtotta őket Krisztus szeretete, és az ő kegyelme erejével érték el mindazt, ami ezen a tájon is a valóra válhatott egy évszázaddal ezelőtt és a következő évtizedekben: az Úr szaporította a gyülekezetet az üdvözülőkkel, és terjedt, növekedett Isten országa a küldetésük és munkájuk által. Mint minden időben, az ő idejükben sem volt felhőtlen és próbamentes az élet, különösképpen a hitélet. A baptista misszió ezen a tájon is sok akadályba ütközött. Mint a világon bárhol, elsősorban vallási féltékenység, rosszul értelmezett elvek és óemberi gőg, valamint a világi és ördögi ellenállás állt szembe az újra fakadó élettel, ébredező misszióval. Újat akartak-e ezek az emberek? Vagy a régi evangéliumot újra feltárni az emberek előtt? Pál apostol szerint nincsen más evangélium. Amikor valaki igazán megtér az Úrhoz, akkor felfedezi, hogy ő milyen, és hogy Krisztus újjá tudja teremteni. Ugyanakkor észreveszi a körülötte levő népet, hogy milyen bűnös életmódot folytat, amiről talán nem is tud, és nem is akar tudni. Amikor Ézsaiás próféta találkozott az Úrral, ezt tapasztalta meg, és akkor a kerub megtisztította az ajkait. Amikor egy ember megtér a világi életmódból, akár vallásos volt, akár nem, ez


5

a csoda megy végbe az életében, és elindul mások felé szolgálni és hívni az Isten országába. Ilyenkor az emberek nem értik, mi történik, és kiközösítik maguk közül. Sajnos így történt ez négyszáz évvel ezelőtt a baptista mozgalom elindulásakor és minden új helyen, ahol az evangéliumot elkezdik hirdetni. A kezdeti időben sokak számára érthetetlen volt Csetényben is az „új hit”, később mindenki láthatta, tapasztalhatta, hogy egyszerűen biblikus, evangéliumi, gyakorlati keresztyén életről van szó. Nem szeretnénk abba a hibába esni, hogy azt mondjuk: az új közösséget, gyülekezetet a sátán megkímélte a támadásoktól vagy hogy hitelődeink és későbbi testvéreink nem követtek el hibát. De törekedtek a cél felé, és nagyon sok áldott időt jegyzett fel a krónika. Bízunk abban, ha ez hiányos is, az Úrnál a gyülekezet élete, a teljes folyamat nyilvánvaló. „Ő az, aki a gyertyatartók között jár.” Amíg e szavakat írom, nem hallgathatom el azt a tényt, hogy az evangélium Csetényben, mint egész országunkban már korábban is jelen volt. Népünk történelmét ismerve tudjuk, hogy már Géza fejedelem, majd Szent István királyunk, aki radikálisan megváltoztatta őseink lelkivilágát, szívébe zárta a keresztény hitet. Az ő korukban is, mint ma, némelyek szívből, mások színből élték vallásos életüket. De döntő fordulat volt, hogy az evangélium üzenete közvetett vagy közvetlen formában eljuthatott az emberekhez. Sajnos a teljesen átadott élet lehetőségével nem sokan éltek és élnek. A baptisták megítélése és a többi keresztény/keresztyén felekezettel való együttműködése nagyban függött minden időben az aktuális politikai, egyházpolitikai és társadalmi helyzettől. Az újtól való félelem, amely ténylegesen rejthet veszélyt, sokszor negatív megítélést sugallt. A testvérek emberszeretete, az evangélium vonzása, a gyülekezetek barátságos légköre megváltoztatta az emberek véleményét a baptistákról. Egyre többen éreztek szimpátiát és elfogadást vagy éppen testvéri szeretetet a közösség iránt. Az utóbbi években a keresztény ökumené országunkban is hatásosan közelítette egymáshoz a felekezeteket, ezáltal az embereket. Ma teljesen érezhető, hogy nincs csak egy hit, egy evangélium, bár a gyakorlatban vannak különböző megnyilvánulások. A kereszténység újra próbálja felfedezni az egy pásztorhoz való tartozást a sokszínűségben. A baptisták mindig is apostoli egyszerűséggel a tudatos döntés elvét, a személyes hitet hangsúlyozták. A megtérést követő újszövetségi keresztséget és a gyakorlati hívő életet. Így vagyunk jelen több mint négyszáz éve a világmisszióban, gyökereink az apostoli korba nyúlnak, később a reformáció harmadik ágaként az anabaptisták voltak a fáklyavivők. Modern kori gyülekezeteink – együttműködve többi keresztény testvérünkkel – igyekeznek megélni a nagy missziós parancsot. A sok évtizedes kitartás, olykor viták és nézetkülönbségek után, a hűség és a hitvallás stabil alapjaihoz való ragaszkodás mellett, meghozta a bölcsesség és egymásra találás jó gyümölcsét. A felekezet az ökumenéban, híveink korábban az „aliansz”-ban nyújtottak egymásnak kezet. A szélesebb család és közösség ellenére sem válik fölöslegessé a személyes hit, a megtérés és a lelki növekedés, sőt nagyobb odafigyelésre ösztönöz. Az Úr áldja meg népét, Krisztus gyülekezetét és a csetényi közösséget a továbbiakban is.

6


Mit hiszünk az újszövetségi gyülekezetről? A baptista hitvallás 12. pontja Hisszük, hogy az újszövetségi gyülekezet azoknak az újjászületett és bemerített hívőknek a közössége, akik Jézus Krisztust megváltójuknak elfogadják, és az ő Igéje szerint élnek.1 Valljuk, hogy az újszövetségi gyülekezet nyilvánvaló ismertetőjegyei: a tiszta igehirdetés,2 a bemerítés és az úrvacsora Ige szerinti alkalmazása,3 az imádkozás és az éneklés,4 az önkéntes adakozás,5 a szeretetszolgálat6 és a gyülekezeti fegyelem.7 Hisszük, hogy van egy szent, egyetemes, és láthatatlan egyház,8 ennek feje Jézus Krisztus,9 és tagjai a különféle látható egyházak közül mindazok, akik a Bárány vérében megmosattak és a Szentlélek által újjászülettek.10 Hisszük, hogy gyülekezeteink az egyetemes egyháznak, Krisztus testének élő részei, és minden esetben, amikor a Szentírásra épülő hitelveiket a gyakorlatban következetesen megvalósítják, a láthatatlan közösség látható képmásai. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.

1Kor 12,13 . ApCsel 2,41 . Jn 10,27 . Ef 5,24 . 2Kor 6,14;16–18 ApCsel 2,42 . 2Jn 9;10 . 1Jn 4,1 . 1Kor 14,3;29 Mt 28,19–20 . ApCsel 19,3–5 . 1Kor 11,17–29 ApCsel 1,14 . ApCsel 2,42 . Ef 5,19–20 1Kor 16,2 . Zsid 13,16 ApCsel 11,29 . Gal 6,10 . Jak 1,27 1Kor 14,40 . Gal 6,1 . 1Thessz 5,14 Jn 10,16 . Ef 2,19-22 . Zsid 12,18;22-23 . (Gal 4,26) . Jel 21,2 Ef 1,22-23 . Ef 4,15-16 Jel 7,9;14 . 1Jn 3,9-10

Bemerítés a falu határában 1938-ban


7

Elnöki köszöntő Kedves csetényi Gyülekezet! Kedves ünneplő Testvéreim! Isten kegyelmének köszönhetően a Csetényi Baptista Gyülekezet ebben az esztendőben megalakulásának századik jubileumát ünnepli. Nagy dolog ez, mert egy komoly mérföldkőhöz érkezett a gyülekezet. Áldott legyen azok emléke, akik száz esztendővel ezelőtt nagy hittel megkezdték az ugartörő munkát ebben a csodálatos természeti adottságokkal rendelkező gyönyörű bakonyi községben. Nem volt könnyű a kezdet, de a folytatás sem. Hisz míg nappal a jó mag hintése folyt, a sötétség munkásai sem voltak tétlenek. Mennyi küzdelem, mennyi verejték, mennyi álmatlan éjszaka, mennyi könny és imádságban eltöltött idő volt ebben a száz esztendőben, mire kihajtott és szárba szökkent a vetés, gyümölcsözőre fordult a már szinte kivágásra ítélt fa. Mindez nem emberi érdem, Isten kegyelme, hogy sok-sok próbatétel között mégis adott áldást, sok örömöt, bizakodást és reménységet. Adott vigasztaló szót a fájdalom, betegség, gyász idején és ujjongó örömöt, amikor gyermekekkel, megtérő ifjakkal és idősekkel ajándékozta meg a közösséget. A Csetényi Baptista Gyülekezetnek nagyszerű 100 esztendős történelmi múltja van. A nagy kérdés az, hogyan tekint a jövőbe. A Krisztus gyülekezetének az a küldetése, hogy megtért, bűntől megtisztult élettel hiteles tanúivá váljunk Isten nagy tetteinek a mai világban, amit bennünk és általunk visz végbe. Ebben a töretlen szolgálatban kívánok sok erőt a Szentlélek által a gyülekezet minden tagjának, vezetőinek és pásztorának. Köszöntésül a 100. zsoltár szavait idézem: „Ujjongjatok az Úr előtt... szolgáljatok az Úrnak örömmel... Mert jó az Úr, örökké tart szeretete, és hűsége nemzedékről nemzedékre.” Testvéri szeretettel, Mészáros Kálmán A Magyarországi Baptista Egyház elnöke, a csetényi gyülekezet volt pásztora

Ha az Urat tartod oltalmadnak, a Felségest hajlékodnak, nem érhet téged baj, sátradhoz közel sem férhet csapás. Mert megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon, kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben. Eltaposod az oroszlánt és a viperát, eltiprod az oroszlánkölyköt és a tengeri szörnyet. Mivel ragaszkodik hozzám, megmentem őt, oltalmazom, mert ismeri nevemet. Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és megdicsőítem őt. (Zsolt 91:9-15)

8


Csetény rövid településtörténete A község határa már a csiszolt kőkorban – a Kr. e. 3500 és 2500 közötti években – is lakott hely volt. A falu határában két telep maradványait is megtalálták a régészek. A honfoglalás előtti népek közül a rómaiak hagyták a legmaradandóbb nyomot maguk után hazánkban. Csetényben több helyen is találkozhatunk kisebb-nagyobb településmaradványaikkal. A község nevének eredetét nem lehet egyértelműen meghatározni. A Földrajzi nevek etimológiai szótára szerint Csetény helység neve puszta személynévből keletkezett, magyar névadással. Az egyik ilyen személynév a Cetin lehet, a másik pedig az 1301-ben feljegyzett Cheten. Csetény sorsa nagyrészt a tatárjárás után épült Csesznek várával függ össze, melynek szinte örökös tartozékaként szerepelt. 1392-ben a cseszneki vár és vele együtt Csetény is a Garai család tulajdonába került. Mátyás király 1482-ben eladományozza a falut, a vármegyei adójegyzékben már Szapolyai István birtokaként látjuk viszont. Egy dúsgazdag főúr, Enyingi Török Bálint 1523-ban feleségül vette Mária királyné udvarhölgyét, Pemfflinger Katalint, aki ismert volt lutheránus érzületéről. A feleség megnyerte férjét a reformáció részére. Így Enyingi Török Bálint a reformáció elsőrangú pártfogója és előmozdítója lett, és azt minden birtokán (Csesznek és a hozzá tartozó Csetény is az ő tulajdonában volt) igen hathatósan terjesztette. A falu lakosságának döntő többsége mind a mai napig református vallású. 1786-ban Csetény gróf Esterházy János Nepomuk tulajdona lett. 1790-ben nagy földrengés pusztított a faluban, mely mindent romba döntött. Az 1848–49-es szabadságharc eseményei minden megrázkódtatás nélkül siklottak el Csetény fölött. 1849 után, a földesúri jog megszűnésével, a nemesi birtokot különválasztották a jobbágy- és zsellérföldektől. 1852-ig a nemesi birtok még az Esterházy családé volt, azután pedig vétel útján Zitterbarth Mátyás tulajdonába került. Holitscher B. Lipót 1891-től 1904-ben bekövetkezett haláláig a nemesi birtok tulajdonosa volt Csetényben. Halála után fiai, Pál és Károly örökölték. 1917-ben Holitscher Károly bátyja részét megváltotta, és ő lett a birtok egyedüli tulajdonosa. Az új tulajdonos jeles gazdászként a birtokot modern alapokra fektette. A műemlék jellegű, egykori barokk, majd az évszázadok során többször átépített és megtoldott Holitscher-kastély a község büszkesége. A világháborúk idején a községet nem érte különösen nagy pusztítás. A falu férfi lakosságát ugyanúgy érintette a bevonulás ténye, mint bárhol az országban. A bevonultak közül sokan lettek hősi halottak. Az I. világháborúban hősi halált halt katonák emlékét idézi a régi általános iskola falán elhelyezett emlékmű. A falu szociális problémák által közepesen érintett. Csetényből nem volt, és ma sincs lényeges elvándorlás, szeretnek itt lakni az emberek. Takács Sándorné szakdolgozata és a község honlapja alapján


9

A Csetényi Baptista Gyülekezet rövid története A huszadik század első éveiben, 1903-1905 körül keresztyén könyvárusok jártak Csetényben. Akkor Csetény lakosságának nagy része református volt. Az 1887-ben született Jakab Sándor vásárolt néhány könyvet a könyvárusoktól. Énekeskönyvet, Bibliát. Tanulmányozta a Bibliát, annak tanácsát, és arra a megállapításra jutott, hogy az ő élete és a családi köre a Biblia tanítása szerint nem megfelelő ahhoz, hogy az örök élet az övék is lehessen. Jakab Sándort betegsége és az ige tanítása mind jobban hitre juttatta. Másoknak is beszélt a Bibliában olvasottakról és az ő hitéről. De nem csak Jakab Sándor terjesztette a hitet, hanem lakott a faluban egy másik hívő ember is, Sütő bácsi, aki albérletben, Kálmán Mihállyal szemben lakott. Sütő bácsi nagy bibliaismerete és hívő élete nagy hatással volt Kálmán Mihályra, aki megragadva a lehetőséget szintén hitre jutott. Így kezdett nőni a baptista hívők száma. Jakab Sándor nagyon komolyan hirdette az evangéliumot, és 1910 körül megalakult az első baptista gyülekezet. Eleinte házaknál jöttek össze. Kálmán Mihályéknál kétszer is volt a gyülekezet összejöveteli helye. Itt kell megemlíteni Patonai Jánost, aki kilencedmagával adott helyet a gyülekezetnek. Voltak nehéz napjai a gyülekezetnek. Az akkori – Balla nevezetű – református pap felbérelt két embert, hogy gyújtsák rá a hívőkre Patonai János házát, mikor az összejövetel tart, de olyan erős szél volt, hogy nem tudták meggyújtani a szalmatetős házat. Ezt másoknak is elmondták a halálos ágyukon, hogy Isten nem engedte meg a tűzesetet. Jakab Sándor azon fáradozott, hogy egy imaházat építsen. Ezt meg is tette. A saját háza előtt lévő kiskert helyén 1921-ben megépítette az imaházat, és szépen gyarapodott a hívők száma. Jakab Péter, aki szintén hívő lett 1923-ban beiratkozott a baptista teológiára, amit el is végzett, és ő lett a gyülekezet pásztora. Később a megalakult fúvószenekarral több környéki faluba is eljártak. Jakab Istvánné Kovács Katalin az 1920-as években nagy zenei adottsággal énekkart alakított. Az 1926-ban bemerített Csizmadia Pál, aki szintén jó zenei adottsággal rendelkezett, csatlakozott Jakab Istvánné énekkarához, és később zenekart alapított. 1926-ban szakadás állt be a gyülekezetben. Amerikából érkezett egy Mihok nevű ember, akinek a rokonsága Bakonycsernyén volt. Cseténybe is ellátogatott, és prédikált a gyülekezetben az Amerikából hozott pünkösdista szellemben, és sokan áttértek a pünkösdista hitre. De a baptista gyülekezet továbbra is fennmaradt, és folytatta hitbeli meggyőződését. Jakab Péter lelkipásztor és Jakab Sándor gyülekezetvezető jó kapcsolatot alakított ki a környező falvakban lévő baptista hívőkkel (Tatabánya, Bakonycsernye, Tét, Pápa, Kemenesmagasi). A gyülekezet 1937-ben új lelkipásztort kapott Jakab Sándor vejeként, Sáhó Miklós személyében, aki szintén teológiát végzett. Munkája során nemcsak lelki, hanem zenei téren is segítette a gyülekezetet. Kottaismeretre tanította a zenekarba beépülni kívánókat. Harmóniumot is vett a gyülekezetnek, melyen én is megtanultam

10


játszani. Még azt is elérte, hogy az iskolában hittanórát tartson a baptista szülők gyermekeinek. Ezeken jómagam is részt vettem. Jakab Sándor és az akkori vezető testvérek azon fáradoztak, hogy egy teljesen önálló imaházat hozzanak létre, amely nem közös más épülettel. Volt is egy lehetőség, de ez az előleggel együtt meghiúsult. Ám egy újabb lehetőség eredményes lett. 1957-ben a gyülekezet új lelkipásztort kapott, Mónus Dánielt, aki Győrből járt Cseténybe. 1957-től a győri körzethez tartoztunk. 1958 tavaszán átköltözött a gyülekezet. A megülepedett gyülekezetet nagyon összefogta, fellendítette. Az új helyen vett lakóházat berendezték imaházzá. 1962-ben a szoba-konyhás imaházat Mónus bácsi biztatásával egy helyiséggé, megmagasíttatva megépítettük rövid időn belül. Hétfőn kezdtük a bontást, de már szerdán az újonnan stukatórozott, félig kész imaházban tartottuk az összejövetelt. Itt kell megemlíteni, hogy új megtérők készültek bemerítkezni Székesfehérváron, mivel nálunk nem volt bemerítőmedence. De akkora hóvihar lett erre az időpontra, hogy nem tudtak elmenni. Így került sor az átalakult imaház medencéjében az első bemerítkezésre. Sok örömben volt részünk. Az akkori kornak majdnem megfelelő volt az imaházunk. 1964-ben ismét új lelkipásztora lett a gyülekezetnek Sólyom Miklós személyében. Ismét elszakadva Győrtől, 1964-től önállósult a gyülekezet. Az új pásztor is nagy erővel vágott neki a munkának. Hamar, sokat akart elérni, mintha érezte volna, hogy kevés az ideje. Lelkiekben gazdagította a gyülekezetet, a fiatalokkal sokat törődött. A imaházat egy öltözővel nagyobbítottuk meg az ő rábeszélésére. 1967. október 13-án egy tragikus baleset következtében életét vesztette, a gyülekezetnek búcsúznia kellett tőle. Czimer Edit 1967-ben lett a gyülekezet lelkipásztora. Ő is igyekezett a gyülekezetet jó lelki szinten tartani. A gyülekezet szerény, de lakható szolgálati lakást építtetett Czimer Edit számára, az imaház harmadik szobájából és a mellékhelyiségből. A kis gyülekezet mindig próbált előre haladni és jól működni. 1973-tól ismét a győri körzethez tartoztunk Pócsik Béla által, aki új lelkipásztorként foglalt helyet a gyülekezetünkben. Szorgalmasan járt Cseténybe Győrből. Mély tanításaiból sok jót hallott a gyülekezet. Az ő indíttatására kezdett a gyülekezet új imaház építésének gondolatával foglalkozni. Jómagam is biztattam a testvéreket, hogy egy család is tud építeni egy lakást, s ha nekem egy-két testvér meg a jó IsteJézus segít, akkor lehetséges. Így vágtunk neki 1978ban. Ahogy az idő engedte, elkezdtük a régi épület lebontását, majd leraktuk az alapot, és kezdődött az építkezés. Sok helyről kaptunk segítséget, főleg Győrből. Budapestről, Erzsébetről, Pócsik Ferenc kőműves társai, Sólyom testvér sógora, Vlaszlovics Sándor és mi magunk is nagy lelkesedéssel álltunk neki a munkának. Itt kell kihangsúlyozni, hogy az imaházzal szemben volt a tejgyűjtő, ahova hordták reggel-este a gazdák a tejet. Reggel még csak az alapot látták, este viszont, mire ismét jöttek, és hozták a tejet, nem akartak hinni a szemüknek, hogy reggel semmi, este meg állnak a falak. Hétről hétre építgettük tovább nagy összefogással. A balatonszemesiek is több alkalommal jöttek segíteni. Áprilisban kezdtük el az építkezést, és 1978. november 19-én már ünnepeltük a megnyitót. Tömve volt az imaház, sok érdeklődő és kíváncsi ember


11

eljött, akik azt mondogatták egymásnak: „Ezek aztán jól összefogtak, pedig nem is olyan sokan vannak, 30-35-en talán.” Nagy örömmel jártunk az új imaházba, hálásak voltunk Istennek, hogy megsegített bennünket. Sajnálatunkra Pócsik testvért központilag áthelyezték Debrecenbe. 1980-tól ifj. Mészáros Kálmán végzős teológust hívta meg a gyülekezet mint a győri gyülekezet egyik körzeti állomása lelkipásztorának. Mészáros testvér is nagy buzgalommal járt Győrből Cseténybe, de nemcsak ő, hanem felesége, Gyöngyvér is lelkesített, tanított az éneklésre bennünket. Sok szép és jó alkalmunk volt, alig vártuk a vasárnapot, hogy beguruljon a kis Trabant a Mészáros családdal. Az ő ittléte alatt kezdtük el a szolgálati lakás építését, melyet nagy buzgalommal és Isten segítségével sikerült felépíteni. Jó lelkiállapotban, szépen teltek az alkalmaink. A győri gyülekezettel több közös alkalmunk is volt, ami már Mónus testvér idején kezdődött, de mivel az idő véges, ismét búcsúzás következett, Mészáros testvért Clevelandbe hívták, és így nekünk is más lelkipásztor után kellett néznünk. Ismét elszakadva Győrtől, önálló lett a gyülekezet. 1986-tól Rácz István nyugalmazott lelkipásztor vette át a gyülekezetet. Rácz testvér nagy bölcsességgel és szinte fiatalos lelkesedéssel pásztorolt bennünket. Hűségesen járt Székesfehérvárról, még téli, hófúvásos időben is eljött gyalog Bakonycsernyétől Csetényig. Hétvégeken beindította a harmónium tanítását, többen eljártak – még Dudarról is – tanulni. Bölcsen pásztorolt bennünket. Az ő ittléte alatt fejeztük be a szolgálati lakás belső vakolását. Székesfehérvárról is hozott segítséget, de ő maga is nagyon kivette a részét a munkából. Jó példával járt előttünk mindenben. 1989-tól Háló Gyula végzős teológust hívtuk meg lelkipásztorunknak. Mint minden pásztor, lendülettel, lelkesedéssel kezdte, illetve kezdték meg feleségével, Ágival a szolgálatot. Ők voltak az elsők, akik elfoglalhatták az új szolgálati lakást, nem kellett máshonnan idejárniuk. Ebben az időben szép számmal voltak fiatalok, akiket összefogott, szép énekkart alakított. Több változást hozott a gyülekezetbe. Istentisztelet előtt korcsoport szerint tartott alkalmakat, hol egyik, hol másik csoportban volt jelen. Igyekezett mindig igazságosan pásztorolni bennünket, az ő ittléte alatt alakult meg a zirci gyülekezet. Ahogy nőtt a család, gyerekek, több gond, más egyéb, tanulás, újságírói iskola, Pestre járás, első gyermek beiskolázása kapcsán úgy döntöttek, hogy talán városon könnyebb lesz szolgálni is meg tanulni is, így megint kezdtünk újból pásztort keresni. 1998-tól Takács Sándor végzős teológust hívtuk meg a gyülekezet lelkipásztorának. Itt kell megjegyeznem, hogy a csetényi gyülekezet Takács testvérrel együtt hat kezdő lelkipásztort avatott, nevelt a baptista egyház számára. Takács testvér is nagy odafigyeléssel pásztorolt bennünket az ige valóságát, üzenetét kihangsúlyozva felénk. Nagy szorgalma és pontossága mindegyikünk előtt elismert volt. Vele és feleségével sok emlékezetes beszélgetésünk volt. A zirci, sőt a veszprémi gyülekezetet is ő pásztorolta. Sajnos a betegség egyre inkább eluralkodott a szervezetén, míg végül legyőzte, és a jó Atya elvitte magához. Búcsúzni kellett, ami nagyon megviselte a gyülekezetet. 2006-tól Floch Gábor ötödéves teológushallgató vállalt bennünket ideköltözve feleségével együtt. Lendületesen pásztorolt bennünket, élénk igei gondolatai jó hatással

12


voltak ránk. Hűségesen járt Veszprémbe, Zircre. Sajnáljuk, hogy csak a gyakorlati idejéig maradt Csetényben, azóta is emlegetjük vidám, buzgó ittlétét. 2006-ban Floch Gábor elköltözése után a lelkipásztori szolgálatot Révész Lajos ügyintéző lelkipásztor végezte Bódis László megérkezéséig. 2007 második felétől Bódis László vállalta, hogy – kéthetente és ünnepnapokon eljárva – Pilisről pásztorol minket. Hálásak vagyunk Istennek, hogy megtartotta ezt a gyülekezetet száz éven keresztül jóban-rosszban egyaránt. A dátumok és leírások korábbi kéziratok felhasználásával és emlékezet alapján vannak lejegyezve. Lejegyezte Jak ab Emil gyülekezetvezető, presbiter 2010. szeptember

Takács Sándor lelkipásztor és a Lukács házaspár az újszülött Dorkával


A gyülekezet lelkipásztorai

Jakab Péter 1928-1937

Sáhó Miklós 1937-1956

Mónus Dániel 1957-1963

Sólyom Miklós 1964-1967

13

14


Czimer Edit 1969-1973

Pócsik Béla 1973-1979

Mészáros Kálmán 1979-1986

Rácz István 1986-1989


Háló Gyula 1989-1998

Takács Sándor 1998-2006

Floch Gábor 2006-2007

Bódis László 2007-

15

A gyülekezet által útnak indított missziómunkások, lelkipásztorok: Beke Betty, Balla Zsolt, Horváth Judit, Sinka Csaba, Kapitány Zsolt. Itt megemlítjük még ifj. Vas Ferencet, aki ennek a vidéknek a szülöttje, és jelenleg is aktív részt vállal a gyülekezeti igeszolgálatokban.

16


Gyülekezetvezetők

Jakab Sándor

Bognár József

Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik az Isten igéjét hirdették nektek. Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket. (Zsid 13:7)

Jakab Emil


17

A gyülekezet avatottjai 2007-ben

Jakab Emil presbiter

Kapitány Barnabás diakónus

Sudár Gyula diakónus

Vas Ferenc ny. lelkipásztor

2007-ben elöljárósági tagok: Jakab Emil, Lukács István, Sinka Józsefné, Vas Ferencné, Sudár Gyula, Kapitány Barnabás. A gyülekezet elöljárói jelenleg: Jakab Emil, gyülekezetvezető, ifj. Jakab Emil, gondnok, Jakab Ágota, pénztáros, Sinkáné Sudár Judit, jegyző, Lukács István, elöljáró, Sinka Dávid, elöljáró.

18


Személyes élmények és visszaemlékezések


19

Jakab Sándor bizonyságtétele Jakab Sándor 1887-ben született, komoly hívő szülők gyermekeként. A család a református egyházhoz tartozott. Sándort is úgy nevelték, ahogy az református emberekhez illik. A kamaszodó korban, 14-15 évesen már mit sem törődött a nevelésből kapott hit dolgaival. Isten útjától elfordulva a világi kívánságok nagyobb erővel vonzották. Így, nagyon fiatalon, súlyosan megbetegedett. Kilátástalan helyzetét mindenki végzetesnek vélte. Reménytelenségében sokat foglalkozott az „elköltözés gondolatával”. Látva, hogy a világ és annak minden bája, gyönyörűsége, sőt még az orvostudomány sem tud rajta segíteni, Istenhez fordult, segítséget kérve tőle. Minden alkalmat kihasznált arra, hogy imádkozzon. Ez az imakészség vezette közelebb Istenhez. Betegségéből felépülve igyekezett „az Isten félelmében” járni. Később édesapja megbetegedésénél újra elkeseredett, de az imádkozás felsegítette abból. 18 éves kora körül nagy vágyakozással kereste azon emberek, családok társaságát, akikkel együtt kívánta a hitét valóságosan megélni. Ez kevés sikerrel járt, mert senkiben sem talált őszinte, teljes életére hatással levő hitet. Még a sorkatonai szolgálatra történő sorozása előtt, egy vidékről érkezett könyvárus igehirdetőt hallgatott az egyik családnál tartott istentiszteleten. Az igehirdető szavait komolyan vette, mert látta, hogy az a Biblia igazságainak megfelelően hangzott. Nem sokkal ezután bevonult katonának. A katonaidő alatt hitében átélt könnyebb, nehezebb, magasztosabb és mélységesebb időszakokat. Az mindenképpen bizonyos, hogy a vívódásai azért történtek, mert szerette volna jobban megismerni Istent. Saját feljegyzése alapján tudjuk, hogy gondolataiban neheztelt a magukat jó hívőknek nevező emberekre, mert csak névlegesen voltak azok. Takács Sándorné szakdolgozata alapján

JAKAB SÁNDOR Írtam Bruckban, 1910. január 29-én, a 19. gyalogezred, 3. század 3. szakaszában Kedves olvasóm, aki ezt olvasod, mindig előtted tartsad azt, hogy aki ezt írta nem katonai díszezredekkel foglalatoskodott mindig, s nem a világnak minden bűnös gondolatjai és cselekedetei voltak az eszében, ami pedig katonáéknál nem sokszor láttatik meg, vagyis tapasztaltatik az embereken. De hála a Jó Istennek, hogy énvelem azért nem hagyta egészen elfelejteni azt, amit még odahaza, a szüleim megtanítottak ismerni

20


a jót a rossztól, hogy meg tudjam választani, és az igazat a hamisságtól meg tudjam különböztetni. Ugyan szégyen nekem is bevallani, hogy én is csak akkor vettem magamat észre, mikor már majdnem én is a többiek cselekedetére rátértem, de azután elhatároztam magamat, hogyha lehet, eltérek attól a sok rossztól, gondolatokról és cselekedetekről, amelyeket már én is megkezdtem. És azt gondoltam, hogy veszek én egy könyvet, és abba nem olyan ronda, utálatos, erkölcstelen írásokat csinálok, mint itt katonáéknál amilyet szoktak, hanem életemnek iskolás koromtól történt eseményeit írom bele, hogy legalább míg azt írom, addig is nem leszek részes a többieknek bűnös beszédeikben és cselekedeteikben. Amit most már nem szűntem meg az Istentől kérni, hogy azt adná meg nekem, hogy innen szabadulnék meg valahogyan, ne kellene ezt a még hátralevő 19 hónapot itt ebben a csúnya, rossz életben tölteni le. Isten megmutatta nekem azt az utat, amelyiken ha jártam volna, megsegített volna. De majd talán csak megsegít, s megengedi azt, hogy valamikor hazamehessek abba a szép faluba, ahol a legszebb napokat éltem. S most, amikor visszaemlékezem arra az odahaza töltött gyermekkori életre, amit nem minden gyermek tölt úgy el, mint ahogyan én eltöltöttem, s nem sok gyermek van, aki többször meg ne keserítette szüleit, mint az én kedves szüleimet annyiszor én megszomorítottam. Mikor az iskolában az első évemet töltöttem, ámbár legfiatalabb voltam, de az Isten segítségével és a magam szorgalmával már akkor is mindig a magam becsületét és kedves jó szüleim kedvüket kerestem, amiért ugyan nem is hiába fáradoztam, mert megnyertem az én szüleimnek irántam való igaz szeretetét. S a rossztól félteni, s a legjobb nevelésben részesíteni, amely nevelést ugy Isten után az én kedves jó szüleimnek köszönhettem, mert ugyan talán olyan szüleit szerető s szavukat megfogadó gyermek sem volt a falumban, mint én, de olyan jó szülei sem voltak senkinek a falumban, mint nékem, amit őnékik nem tudok tán soha meg nem szolgálni. De hát annak a jó Istennek, amit az én szüleim által velem cselekedett, sohasem hálálhatom meg az ő velem közlött jótéteményeit, de azért az ő nagy igazságával és irgalmasságával könyörült énrajtam, mint szegény, nyomorult, bűnös emberen, és megbocsátja az én bűneimet, ha azokat megbánom, s a kegyesség gyakorlására határozom magamat és jót cselekszem. Tehát kedves olvasóm, én is mikor iskolából kimaradtam, ámbár meg tudtam a jót különböztetni s rossztól, és a bűnt a jó cselekedetektől, de azért én is mivel ebben a mostani világban már nagyon kevés jó cselekedetek látása, volt eset rá, hogy valami bűnt elkövettem, mivel már a világnak élvezeti és csábító örömei akkor engemet is csaltak, s húztak magukhoz, de legjobban akkor, (nem sokszor mondhatnám). De mégis megtörtént rajtam mértéktelen ital végett, félrevetettem az Istennek parancsolatját, pedig már tudtam azt, hogy azt mondja az Isten, hogy a részegek az Isten országát örökségül nem bírhatják. De mikor ez megtörtént rajtam, mindig megbántam, bűneimet, és arra határoztam magam, hogy ezután jót cselekszem. De én, mint a világiakba nagyon belemerült, testben, lélekben erőtlen gyermek voltam, s nagyon nehezen tudtam eltérni a világi csábító gyönyöröktől, az Isten útaiban való járásban, vagyis arról a széles útról, amelyiken kezdettem járni az Istennek keskeny, de léleknyugodalommal teljes útjára nagyon nehezen tudtam áttérni. Ugyan kedves olvasóm, mikor ez történt velem, elkezdtem imádkozni ahol csak alkalom volt rája, s keFolytatás a 27. oldalon.


Képek

A gyülekezet egykori zenekara

Tatarozás 1971 augusztusában

21

22


Fiatalok egy csoportja 1970 nyarán

A gyülekezet 1971 februárjában


Gyermekbibliakör 1960-ban

23

Kapitány Zsolt bemerítkezése Háló Gyula lelkipásztor által

Virágvasárnapi istentisztelet 2010-ben

24


„Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket!”

Úrvacsorai istentisztelet


Gyermekbemutatás Rácz István lelkipásztor idején

Sinka Csaba lelkipásztor szolgálata (Sinka Ruben bemutatása)

25

26


Házasságkötés Háló Gyula lelkipásztor idején

A csetényi gyülekezet a miskolc-szirmai vendégekkel 2008-ban


27

restem a magányos helyeket mindig, ahol botránkozás nélkül imádkozhattam azt a jó Istent, kívántam megismerni őt, imádni, tisztelni, nyomorúságaimban segítségül hívni, de mikor először az első napokban kezdtem imádkozni, nagyon nehezen tudtam ahhoz a jó Istenhez tiszta szívvel imádkozni. Csak mikor már keresztyén tanításból megtaláltam azokat a szép imádságokat, amelyeket azelőtt nem tudtam, hogy vannak benne, és azoknak tanításait először elolvastam. Azután mindet megtanultam jobban fontolni, s tudtam, hogyan kell Istentől kérni az ő drága ajándékait, amit ha igaz szívből kér valaki őtőle, megadja neki, legelőször is kértem én az Istentől azt, hogy tudjak imádkozni, mert először is megtérő embernek az a fő dolga, mert ha ember imádkozni nem tud tiszta szívből Istenhez, akkor hogy remélhetné azt, hogy az Isten megadja neki, amit tőle kér. Kértem az Istentől, hogy adjon énbelém alázatosságot, mert aki Isten előtt kevély, hogy adná annak az ő gazdagságát. Holott azt mondja az írás, hogy csak az alázatos szíveket szereti az Isten. Kértem az Istentől, hogy mindezeken mértékletes lehessek, mert aki mértéktelenül eszik vagy iszik vagy alszik , vagy pedig dolgozik, azáltal a maga testi egészségének is árt, mert az írás is azt mondja, hogy mértéktelenül ne egyél vagy igyál, mely által a te tested megnehezkedjen. S kértem az Istent, hogy szakasszon el engem a világtól, hogy ne legyek annyira a földhöz ragadva, hogy taszítsam el magamtól a világi múló javakat. De ha valaki lett volna, csak egy is, aki kívánt volna az Istennek útjaiban járni, s akarta volna az Isten parancsolatjait örömmel teljesíteni, csak úgy is mint én, akkor én kész lettem volna vele együtt küzdeni az Istennek igazságaiért, de nem volt csak egy ember sem, s így magam pedig a magam erejéből nem tudtam ezt megcselekedni. Mikor aztán elérkezett az az idő, hogy én is közel jártam ahhoz az elkerülhetetlen sorozáshoz, s azt vártam, hogy eljön a tavasz, s akkor megtudom, hogy nem kell-e nekem is elmennem katonának, s hogy nem kell-e itthagyni az én kedves szüleimet és az én szép házamat. Volt ekkortájt minálunk egy párszor estvéli isteni tisztelet, amit egyszeri megvizsgálásom s beszédeinek megfontolása által, s az ő maga bevallása szerint igazán egy újjászületett és Istenhez megtért ember tartott, aki akkor már nem olyan bűnben élő ember volt, mint mi, hanem csak bűnös. Aki mivel vidékről jött, könyveket árusított el, ez alkalommal, amely házhoz bement, ott meghívta az embereket isteni tiszteletre, ugyan én is elmentem s mikor hallottam néki a beszédét, mindjárt belátta, hogy ő nem félre magyarázza a szentírást, hanem annak tudományát a legtisztább magyarázások, s a legszebb és leglélekemelőbb példabeszédek által óhajtotta megismertetni velünk, mint nagy bűnös emberekkel. Csakhogy ebben a mostani nagyon megromlott világban már nem igen talált olyan emberre, aki az ő tiszta, igaz beszédeinek helyet engedett volna bűnös szívében. Inkább ahelyett, hogy azt mondták volna neki, hogy az a tudomány, amelyet te hirdetsz tökéletes, ahelyett avval fenyegették, hogy megverik, mivel bűnös cselekedeteiket szemükre hányta. Én ugyan tiszta szívemből fogadtam beszédöket, úgy, mint aki azokban mindenekben igazat ád, s ha valaki bántani akarta volna őket beszéddel vagy cselekedettel, én lettem volna az első, aki nékik pártjokat fogná. S mivel nagyon lélekemelő volt az az isteni tisztelet amelyeket azok tartottak, s az a gyönyörű szép Istenhez hívó ének, amit tőlük ugyan meg is tanultam, amely pedig így szó: „Jöjj az élet forrásához, ki szomjas vagy, és fáradt vagy, Ha bűnöd nincs megbocsátva, nem lesz békés nyugalmad. Jöjj hát

28


ide, mit késlekedsz, itt majd egy örökös nyugalmat nyersz. Itt van az élet forrása, itt van célod egyedül…” Oh, én Istenem, mikor ezt elénekeltük, már majdnem azt mondtam, hogy én az ő tudományokat kedvelem, s velök együtt szenvedő kívánok lenni, s hogyha be nem váltam volna katonának, meg is cselekedtem volna azt a szándékomat. Amikor aztán az isteni tiszteletnek vége lett, megvettem én attól az embertől az énekeskönyvet, egy koronáért, hogy majd talán tanulok belőle. Ekkor megint elhagyott a remény, s láttam, hogy nem ezen az úton és módon enged hozzá jutni az én Istenem. Most már mit tegyek az én nagy erőtlenségemben, már nem tudtam mitévő legyek, azt hittem, hogy most már hiába is folyamodom Istenhez, hiába kérem az ő nagy kegyelmét, beismerem, hogy én csak semmi vagyok. De másik gondolatomban meg emlékeztem azon ígéretéről, midőn azt mondta, hogy ő azért jött el a világra, hogy megkeresse és megtartsa ami elveszett Kicsényenként közelebb jövén Jézusomhoz az az igazi elhatározás volt bennem, hogy Istenre bízom magamat, vagyis belenyugszom az Isten rendelésébe, amit eddig nem tettem, mert tudja az a jó Isten, hogy mi nélkül szűkölködöm, vagyis mi volna hasznomra, mindezeket jobban tudja, mint én magam. Amikor két kézzel megragadva, teljes erőmből kívánkoztam Istenhez minél közelebb jutni, s azért kész voltam mindenről levetni gondomat. Láttam, hogy minden a világon csak hiábavalóság és a lélek gyötrelme, ami igazi megelégedést nem adhat az olyan embernek, akinek nincsen elaltatva lelkiismerete. Így láttam, hogy azon életcél, amelynek elérésére eddig törekedtem nem valódi boldogsághoz vezet, de miért? Mert nem lelkiismeretem szavára hallgattam. Vagyis nem a kősziklára, hanem a fövenyre kezdtem építeni, ami is midőn eljött az árvíz s eljöttek a szelek megütköztek a házba, és az hitványsága, erőtlensége és görbesége miatt meg nem álhatott mert fövenyen építetett. Most már azért más alapra vagyis kősziklára akarok építeni, amely sokféle nélkülözéseket, bántalmakat, fáradalmakat és kísértéseket ki tud állani, mert kősziklára építetett. Azért is kedves olvasóm ne csak puszta énekként hangozzék ezen szavamnak értelme: - Itt van szívem, neked adom uram, neked ki teremtett. A világ rossz add nekem azt fiam, így szól hozzám igéd, szent szeretetem áldozatul. Én Istenem, neked adom át, itt van szívem, szegény szívem. Én Istenem, add, hogy Jézusért, az én megváltómért neked adhassam egészen szívemet, mert tudom, ha mindenben te vezérelsz engemet, s te viselsz rólam gondot, akkor eljutok a te szent országodba, ahol az én megváltóm hajlékokat készített azoknak számára, akik az Istent szeretik. Kedves olvasóm, mivel én is református voltam eddig is névleg, meg most már valamennyire cselekedetileg is, így erre nézve is jobban társalogtam a református barátommal, a Fekete Gézával, mint a baptista barátommal, a Maróthi Istvánnal, mivel az ismeretség is az előbbivel régibb volt. Kedves olvasóm, most már ezután elérkezett az a nap, amikor bevégeztem azon leveleknek az írását, amelyekkel tudattam az odahaza valókkal éltemnek ezen változását. Ugyan a Csizmadia József földim mivelhogy vele egy szakaszban voltam párszor kérdezte tőlem, hogy hová küldöm én azt a sok levelet amit látja, hogy írok. Kedves olvasóm, ekkor mondottam legjobban búcsút a világ hiábavaló élvezeteinek, mivel láttam, hogy az nekem nem örömömre, hanem inkább terhemre van. S kértem azt a jó Istent, hogy ne engedje meg azt nékem, hogy én azon útról, amelyikre most az én


29

megváltóm érdemeiért ugyan az ő segítségével rátértem, hogy arról vagy letérjek, vagy pedig ezen állapotomban maradjak, hanem inkább ezen úton az ő segítségével az én Istenemhez mindig közelebb juthassak. Oh, én Istenem, de mit láttam mikor haza érkeztem, amit semmiféleképpen nem reménylettem mert senkinek beszédében sem láttam hallottam semmi különöset, nem, nem tudtam elgondolni hogy lehetséges az, hogy leveleim felől senki semmit nem kérdezett tőlem, csak mindenki azt kérdezte tőlem, hogy folynak sorsaim katonáéknál, én ugyan nem feledkeztem meg szándékaimról, vagyis elhatározásaimról, s amit tudtam, ahhoz alkalmaztam magamat. Mihelyt hazaértem, délután már kérdeztem szüleimtől, hogy nem kaptak tőlem most a napokban levelet, s ők kérdezték tőlem, hogy miféle levél az, amit éppen most kellet hogy írjak, de én ugyan nem tártam még fel előttük akkor egészen titkomat, gondoltam, hogy majd a levelet elolvassák tartalmát megértik, akkor nem kell sokáig beszélgetni életemnek nagy változását, amit tudom úgyis, hogy szívesen hallgatnának. Ezek az emberek vagy ugyan jobban mondva asszonyok mikor meghallottak leveleimről, azzal felkeresték szüleimet és rokonaimat, akiknek leveleimet küldöttem, elolvasták leveleimet, s nagyon örültek, hogy Isten engem is olyan érzésűvé tett mint szinte őket, s olyan vágyakat keltett az én szívemben is, mint az övékében, és mint ővelek megismertette bűneiket, úgy énvelem is megismertette, minthogy őnékik is az Isten iránti kötelességeket tette mindenféle dolgoknak előbbrevalóvá úgy szinte nekem S mivel Isten egy cél felé való törekvést támasztott mindnyájukban, és a mi megváltónkért az ő közellétét éreztette velünk, amiről ugyan én sem tudtam addig semmit, hogy ők azon törekszenek, hogy Isten igéjéből minél több ismereteket szerezhessenek Jézusért. Kedves olvasóm, lelkiismeretem ezen beismerése szerint nem tartottam tovább oly gondolkozású emberekkel, mint azelőtt. Szüleim és rokonaim ugyan engemet meg akartak állítani ezen utaimban, de Isten nem engedte, mert ők azt nem tudták eléképzelni, hogy lehetséges az, hogy én minden barátságot, rokonságot, gazdagságot megvetek Istenért, ha azokkal együtt Istenhez közel jutni nem tudok. Lelki értelemre is tekintve mondhatom, hogy sok hátrányt szenvedtem, mert olykor-olykor a nagy fáradság és nélkülözés miatt már majdnem nyughatatlankodni kezdtem. De másrészről meg arra gondoltam, hogy Isten által egy megpróbáltatás ez nékem, hogyha én magam talán azt látnám is, hogy nekem káromra van ezen pár hetek lefolyása, ezért biztatólag, reménytelten tekintettem a szentírásra, hogy akik az Istent szeretik, azoknak mindenek egyformán javukra Ezen tapasztalatomból azt mondhatom, hogy az Isten ebben a katonaéletben engemet nagyon sok testi s lelki javakkal megáldott. Ugyanis mikor először kezdett felébredni lelkiismeretem, ijedten tekintettem magam elejbe, azt gondoltam, hogy nékem, ha innen ki nem szabadulok, mind testileg, mind lelkileg el kell vesznem, hogy itt engemet sem testi sem lelki nyavalyáimból nincs orvos, aki meggyógyítana. Ily reménytelenül így elcsüggedve vándoroltam a lelkiélet kietlen pusztaságába nem volt csak egy lélek sem, aki sajnálkozott volna boldogtalan állapotom felett. Ha emberekhez akartam fordulni segítségért, láttam, hogy ők még a legjobb akaratuk ellen, mellett sem elégíthetnek ki engem. Az Istenbe vetett remény pedig már majdnem egészen kiveszett szívemből, még-

30


pedig azért, mert megszegtem Istennek törvényeit és parancsolatait, s eltértem azon útról, amelyiken már egyszer járni kezdettem, s nem az én megváltómnak példája szerint éltem életem. Azért is elindultam én, csak az első akadálynál mindjárt megállottam, továbbmenni nem tudtam, mert nem vittem magammal azokat a fegyvereket, amelyikkel minden akadályokat le tudtam volna küzdeni. Itt most már a kétségbeesésnek a végső pontjára jutottam, s ha Isten nem jön segítségemre, végképpen elvesztem volna, de meghallgatta az én megváltóm hozzá küldött könyörgésemet, nem rejtette el magát tőlem, s adott nékem útbaigazítót, akim megmutatta nékem azt, hogy ki legyen az aki nékem mindenben segítségemre lesz az Istenhez vezető fáradalmas és akadályos utamban, aki felöltöztet engem az igazságnak ruháiba, s az alázatosságnak fegyverét adja a kezembe, amivel meggyőzhetem azokat az akadályokat, amelyek az Istenhez vezető utamon előmbe állának, azt pedig hiszem, aki mindezeket velem cselekszi, az az én megváltó uram, Jézus Krisztus, aki semmi nélkül nem szűkölködik, s akikről azt mondhatom el, hogy boldogságom tenálad van, vezesd hát úgy lábamat, hogy egykor szent országodban, színről-színre lássalak. Oh, kedves olvasóm, mikor a jó Isten elvezérelt engem azokhoz az emberekhez, akik a Jézushoz való útbaigazítóim lettek, akkor már valóban éreztem azt, hogy ez a velem való dolog nem más, mint az Isten lelkének munkálkodása az én szívemben, a Jézus Krisztus által. Voltak s vannak most is sokan, akik ámításnak vagy pedig szenvedélynek tartják az Istennel való társalkodást, az őróla való elmélkedést, az ő iránta tanúsított tiszteletet és szeretetet. Azt nem akarják beismerni, hogy az Istennel való békesség oly sokat érő az igaz hivőknek, s nem akarják, hogy az Istennek nagy hatalma és szent igazsága világoljon mindenek előtt. Oh, én Istenem, ne engedd azt, hogy énbennem is letapodtassék a te szentségednek munkája. Hanem inkább mindjobban nyisd meg az én szememet, hogy láthassam a te nagy hatalmadat, nyisd meg az én füleimet, hogy hadd halljam meg a te intő szavaidat, nyisd meg az én értelmemet, hogy érthessem a te szent igazságodat. Mint Pál apostol mondja Fitshoz írt levél 2. rész 11. és 12. versében. Mert megjelent az Istennek amaz idvezítő kegyelme minden embereknek. Mely minket tanít, hogy megtagadván a hitetlenséget és e világi kívánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk e jelen való világon. Oh, mi boldog voltam ekkor, hogy távozhattam, ha bizonytalan időre is ebből a komisz életből, s mikor hazaértem a falumba, mindenféle tekintetben azt mondhatom, úgy gondot viselt az úr rólam, hogy adott mind testileg, mind lelkileg alkalmat arra, hogy haladhattam az ő segítségével és támogatásával elébe az igazságnak megismerésében. Habár jöttek a kísértések sokfelől reám, de az én segítőm erős volt az én erőtlenségemben, mint Pál apostol mondja a Zsidókhoz írt levelében, 2. rész 18. vers. Kedves olvasóm, habár olykor nehézségekkel kellett küzdenem, mert a sátán sokfelől akadályokat gördített utamba, de hallottam Pál apostol ezen szavait: Mert még szinte a vérig nem tusakodtatok, a bűn ellen tusakodván, ebből láttam, hisz nékem erre nagy szükségem van. Oh, édes olvasóm, ezen állapotban visszaemlékezve eddigi eltöltött időmre, nagy fájdalom tölti el szívemet azon veszteségekért, hogy nem láthattam meg azt, hogy az én Idvezítőm miért szenvedett annyi megaláztatást, annyi csúfolást, annyi fájdalmat, annyi


31

kínt, s végre oly irtózatos halált, hogy nem éreztem azt, hogy az én hibáim, az én vétkeim is mind az ő fájdalmait sokasították, még ekkor és is azok közé tartoztam, akikről azt mondja Ámos próféta a 6. rész 1. versében: Jaj azoknak, akik Sionban nagy bátorságban élnek, mert akkor még én is bátorságban éltem. Ugyan mint Pál apostol mondja a Korintusbeliekhez írt 1. levél 3. rész 5. versében. Nemhogy alkalmatosak volnánk mi magunktól valaminek gondolására, úgymint magunktól, hanem hogy alkalmatosak vagyunk Istentől vagyunk, Ámen. Nagy gondolatba mélyedve széjjeljártam e világon, s láttam azt, hogy itt minden csaló remény, hív álom. Azért Isten nem engedte, hogy tovább is ennek éljek, ő magához hív engemet, ígéretén, hogy boldoggá tesz. Azért írtam ezen könyvet. Hogy ebben én Istenemnek megismerésén mindjobban törekedjem minden nyomban. Nem is élveztem itt sokat. Én Istenem jóságával kipótolja azokat. Ki volna az, aki igaz boldogság után ne vágyna, aki igaz békességben élni soha ne kívánna. Én ugyan ezt mind a kettőt megkeresni igyekeztem, de nem találtam azt sehol. Mert nem jó helyen kerestem fiatal gyermekkoromban. Éltem sok boldog napokat az én szüleinek. Nagyon nem vétettem sokat. Akkor még én sem ismertem e világnak hitványságát, azt gondoltam ebben lelem életemnek boldogságát. De most már én azt egész tisztán látom, nem méltó e világ arra, hogy őket szolgáljam, megmutatta azt az én jó Istenem, csak az ő szent Fia méltó arra, hogy szeressem.

Emlékezés (1957–1963) MÓNUS DÁNIEL 1957 Egy októberi verőfényes vasárnap a csetényi imaház kicsinek bizonyult, ezért az udvarán sorakoztak a padok. Itt tartották az új lelkipásztor fogadását ünnepélyes keretek között. A közeli dombok messzire visszhangozták Marsal János testvér szolgálatra buzdító szavait. Meleg hangú köszöntések, igék hangzottak el bátorításul a most végzett, fiatal, szolgálatkezdő lelkipásztor, Mónus Dániel és felesége, Nagy Ágnes felé. A csetényi gyülekezet része volt a több állomásból álló győri körzetnek (Győr, Győrújfalu, Tét, Táp, Tápszentmiklós, Veszprémvarsány, 1960 -tól pedig Sopron is). A lelkipásztorlakás Győrben volt. Minden hónapban egy hétvégét töltöttünk Csetényben. Pénteken délután érkeztünk. Emlékezetes mozzanat, hogy amikor a Zircről érkező busz Csetényben megállt, mindig gyermeksereg fogadott bennünket a buszmegállóban, akikkel aztán vidám beszélgetés közben mentünk le az imaházhoz. Ilyenkor mindig frissen fejt tejjel kínáltak meg bennünket, fehér házikenyérrel. Ezt az ízt a mai napig nem felejtettük el. Péntek este mindig bibliaóra volt, legtöbbször későn (8-kor) kezdődött, amikor a testvérek már ellátták a legelőről hazatért állataikat. Azért eljöttek mindnyájan, bármilyen fáradtak voltak is. A szombati nap családlátogatással telt el. Felejthetetlen élmények ezek a látogatások, amikor sok testvér otthonába eljuthattunk, láthattuk, hallhattuk életük örömeit, nehézségeit, majd együtt olvashattunk igét és imádkozhattunk. Vasárnap háromszor volt istentisztelet: délelőtt, délután és este. Legtöbbször csak hétfő reggel indultunk vissza Győrbe.

32


1958 Év elején megtartottuk az aliansz imahetet, később pedig az ökumenikus hetet a testvéregyházakkal karöltve. Az április 20-án tartott körzeti megbeszélésen megterveztük a csetényi hitmélyítő napot. Május 11-én gyülekezetvezető-választás volt Csetényben, Bognár József testvér lett a gyülekezetvezető. Szeptember 14-én tartottuk a hitmélyítő napot, melyen Kovács Géza újpesti és Juhász János balatonszemesi lelkipásztorok szolgáltak. Sok áldásban volt része a gyülekezetnek ezen a napon. November 23-án hálaadónapot tartottunk. A december 1–5 ig tartott országos közgyűlésen Csetényből Bognár József testvér vett részt küldöttként. 1959 Január 28. és február 1. között evangélizálás volt, ahol Benyó Illés rákospalotai lelkipásztor szolgált az igével. Május 28–31-ig pedig Kovács Géza lelkipásztor testvér tartott evangélizálást. Augusztus 18-án volt Csetényben az első bemerítés, ahol három testvér merült a hullámsírba. Vendég igehirdetőként Tóth Gábor testvér szolgált. Mivel nem volt az imaházban bemerítőmedence, a testvérek egy patak vizét gyűjtötték össze a szabadban, és itt történhetett az első bemerítés. Sokan eljöttek a faluból megnézni, ez is egy evangélizáló alkalom lehetett. Hálaadó ünnepélyen dr. Szakács Imre Alsóhegy utcai lelkipásztor szolgált. Karácsonykor pedig Pócsik Béla teológus testvér volt Csetényben és a körzetben. Ebben az évben öt testvér kérte visszavételét a gyülekezetbe. Hála értük! 1960 Ebben az évben a csetényi gyülekezet a főút mentén vásárolt egy jobb fekvésű, nagyobb épületet imaház céljából, mivel a másik már kicsinek bizonyult. Reménységgel tekintettünk a jövő felé, hogy az új imaház is meg fog telni. Február 14-én evangélizáció volt ismét, ahol Varga Erzsébet (később Papp Béláné) szolgált a nagyszámú hallgatóság előtt. Húsvétkor Győri Kornél teológus testvér látogatta meg a gyülekezetet. Július 10-én Békefi Pál rákoscsabai lelkipásztor szolgált a megbocsátásról. November 13-án hálaadó ünnepélyt tartottunk id. Dobner Béla testvér vendégszolgálatával. November 27-én a téti gyülekezet fennállásának 40. évfordulóján Jakab Péter csetényi nyugdíjas lelkipásztor ismertette a kezdeti misszió örömeit és nehézségeit ebben a körzetben. 1961 Három teológus testvért fogadhatott a gyülekezet ebben az évben. Húsvétkor Zatykó László (később Zentai László néven ismert), nyári vakációban Pócsik Béla, karácsonykor pedig ifj. Kalkó József testvéreket. Két áldott életű testvérünktől kellett búcsút vennünk: Sz.Varga Lajosné május 28-án költözött az Úrhoz. Csendes, imádkozó élete eredményeként nyerte meg kemény, az árral dacoló férjét, majd gyermekeit az Úr számára. December 4-én pedig Jakab Sándor volt gyülekezetvezető testvértől búcsúztunk, aki hosszú időn át volt a gyülekezet vezetője, aki úttörőként tűzte ki az evangélium zászlaját a községben. 1962 Február első hetében evangélizálást tartottunk, ahova a gyülekezet döntése alapján nem


33

hívtunk vendég szolgálattevőt. Az Úr nagyon gazdagon megáldotta ezt a hetet, mert hat lélek döntött az Úr mellett. Minden este volt, aki szívébe fogadta az Urat. Csodával határos módon a gyülekezet éppen akkor kapta meg az imaház felújítási engedélyét, s mivel eddig még nem volt bemerítőmedence, a felújítás során megépíthettük ezt is. Igen nagy szorgalommal minden testvér kivette részét az építési munkálatokból. Június 17-én ünnepélyes keretek között megnyithattuk felújított imaházunkat, és megtarthattuk a bemerítést. Vendég szolgálattevő Újszászi Illés székesfehérvári lelkipásztor volt. Ebben az évben még Marsal János szadai és Németh Sándor őrszentmiklósi lelkipásztorok is vendégeink voltak. 1963 Ebben az évben három lélek fogadta el az Urat Megváltójaként. A bemerítés húsvéthétfőn volt, Pócsik Béla teológus testvér vendégszolgálatával. Ez az év jelentős változást hozott a gyülekezet és a körzet életében is. Az Úr új misszióterületre irányította életünket. Igéken keresztül naponta eligazítást nyújtott további szolgálati helyünkkel kapcsolatban. Meghívást kaptunk a csömör–cinkotai körzettől, amit el is fogadtunk. Októberben búcsút vettünk a csetényi gyülekezettől és a körzettől. Sok áldott emlék él szívünkben, amit nem fogunk soha elfelejteni. Több családdal, többek között Jakab Emil testvérékkel mai napig tartjuk a kapcsolatot, hálát adva alkalmanként az együtt átélt áldásokért. Most, hogy a gyülekezet elérkezett e jeles évfordulóhoz, Istenünk gazdag áldását kívánjuk mind a Pásztor, mind a gyülekezet életére, hogy az elkezdett munkát fáradhatatlanul tudják tovább végezni a lelkek megmentéséért, Isten dicsőségére! Köszöntésül fogadjátok szeretettel ezeket az igeverseket: 1Kor 15:58, Zsoltárok 106:1–5.

Emlékezés életutamra SÁHÓ MIKLÓS A Győr melletti Táp községben születtem 1911. február 8-án. Egyszerű földműves családból. Szüleim református vallásúak voltak, ebből következően református elemi iskolába jártam hitoktatásra is. Már gyermekkoromban fogékony voltam a lelki dolgokra. Szerettem a hittant és az erkölcstant. Szerettem a Bibliát és olvastam is. Rendkívüli mértékben hatott rám a Biblia, órákig elidőztem mellette, mégis egyedül szerettem olvasni legjobban. Egy-egy fejezet fölött órákig meditálok. Kimeríthetetlen kincsesbánya a Biblia. Az elemi iskola 6 osztályát Tápon, a polgári iskola 4 osztálya közül az első kettőt Sopronban, a másik kettőt Győrben végeztem el. Szerettem volna továbbtanulni, de szüleim úgy látták jobbnak, ha odahaza maradok a szép kis gazdaságunkban. Abban az időben a legjobb valuta a föld volt. De ember tervez, Isten végez. Szülőfalumban tértem meg, ahol a gyülekezet létszáma 7-8 lélek volt. Az ifjúságot én képviseltem két férfi és idős asszonyok mellett. 16 éves koromban szüleim és rokonaim ellenezték, hogy a hívőkhöz járjak. De egyikőnk sem engedett, szüleim fenyítése sem tudott visszatartani az úton, amelyen elindultam. A szü-

34


leim választás elé állítottak, így távoznom kellett a szülői háztól. Cseténybe mentem. Nyár volt, ekkor jártam először Csetényben, kaptam is munkát egy hívő családnál. Csetényben fiatalok is voltak, nagyon jól éreztem magam. De szüleim csak ijesztésnek szánták az elutasítást, amikor elmentem, ijedten kerestek, kerestettek. Három hét múlva megtaláltak, hazavittek, és megígérték, hogy járhatok a hívőkhöz. Hetekig így is történt, majd újra kezdődött az ütlegelés. Így próbáltak meggyőzni. Másodszor is el kellett hagynom a szülői házat. 1927 december derekán hidegben, véres fejjel indultam útnak. Győrújfalun töltöttem huzamos időt 9-10 tagú gyülekezetben. Szegény édesanyám fél év múlva meglátogatta a cseléd fiát, a jómódú asszony. Bennem megtörtént a döntés a bemerítkezésről. Bemerítkeztem Tatabányán 1928. július 29-én. Bemerítőm Pannonhalmi Béla prédikátor volt. Győrújfalun másfél évet töltöttem gazdasági cselédként. A Biblia mellett szerettem a zenét is, harmóniumon és klarinéton játszottam. Jakab Péter 1929-ben végzett a szemináriumban, Észak-Dunántúlon végezte a prédikátori szolgálatot. Ő vett pártfogásba. Győrújfaluról Tétre kerültem, rendszeres munkát végeztem Jakab Péter prédikátor mellett. Majd Budapestre kerültem szabómestertanoncnak 3 évre, a kispesti gyülekezetbe jártam. Megvolt az igazi lelki otthonom. Életemben újabb fordulat következett be. Zöld utat kaptam hazafelé szüleimhez. Végérvényesen szabaddá vált az út a gyülekezeti életre. A volt cseléd igehirdető lett a Tápi gyülekezetben. Vas Ferenc prédikátor testvér rendszeresen járt Tápra is, Tápon hozzánk is. A Bibliázgatásban már édesanyám is sokszor részt vett. Vas testvér biztatott, hogy végezzem el a teológiát. 1931 és 1935 között el is végeztem. A teológia befejezése után szülőfalumba hívtak meg lelkésznek, 7 faluból állt a körzet. 1937 május 20-án nősültem, a Csetényben született Jakab Zsófiát rendelte ki az Úr segítőtársnak. Még ebben az évben jelentkezett feleségem a baptista teológia lánytagozatára Budapestre. Fel is vették a 2 évig tartó kurzusra. Én közben 1939-ben Hamburgba mentem 3 hónapos tanulmányútra. Majd Dunántúl 35 állomását látogattam és kezeltem. Táp, Győr, Győrujfalu, Győrság, Tápszentmiklós, Veszprémvarsány, Bakonytamási, Sopron, Kisbér, Csetény, Tét, Ponyvátpuszta, Szabó puszta, Bakonycsernye, Kemenesmagasi, Vönöck, Gecse, Újmalomsok, Komárom, Ács, Gönyü, Szőny, Tatabánya, Szár, Tata, Neszmély, Esztergom, Tokod, Annavölgy, Székesfehérvár, Várpalota, Öskü, Seregélyes, Velence, Császár. 1955-ben Békésre költöztünk, a volt dunántúli területemet öt lelkipásztor látta el. Néhány gyülekezetben föllendült a misszió, pl. Neszmély és Csetény. Házasságunk megkötése után feleségem szülei kérésére Csetényben laktunk, ahol virágzó baptista gyülekezet volt. Házasságunkból 3 gyermek született: Miklós, Zsófia, Sándor. 1926-ban a bakonycsernyei Mihók és társa pünkösdi eszméikkel Amerikából hazatérve, pünkösdi mozgalmat indítottak Magyarországon. Először a Bakonyban terjeszkedtek. A bakonycsernyei gyülekezet teljesen pünkösdivé is vált, a csetényi pedig majdnem teljesen. Baranyai Mihály szövetségi titkár több ízben megfordult Csetényben, és gyakran emlegette, hogy négy szem baptistát találtam Csetényben. A pünkösdizmus első lendülete elsöprő erővel sodorta magával a baptista gyülekezeteket. Ilyen helyzetet találtam én Csetényben. A fölborulófélben lévő gyülekezet egyik tagja azt javasolta, hogy már ne jöjjünk össze, mert nem érdemes. De egy baptista érzelmű nőtestvér azt válaszolta. „Ha senki se jön már az imaházunkba, a lámpát istentisztelet idején akkor is gyújtsuk meg, hogy világítson.” A pünkösdiek erősödtek, naggyá váltak. Mi pedig kezdtük a családi


35

látogatásokkal, személyes beszélgetésekkel, magánházaknál tartott istentiszteletekkel. Lassan vissza is jöttek a pünkösdiektől, és újabb megtérések is voltak. Az első bemerítendők között volt nagyapánk, aki már 80 éves volt. Nagy hangsúlyt fektettünk a fiatalokra, énekzenei tanfolyamokat szerveztünk. 1936-ban a kéthetes zenei tanfolyamon 26 hallgató volt. A környékből is jöttek fiatalok. Így lassan szerveződött az énekkar és a zenekar. A gyülekezet is erősödött, és az imaház lassan meg is telt hallgatókkal, érdeklődőkkel, törekvőkkel. A második világháború alatt a pünkösdi mozgalmak a működést beszüntették, a bakonycsernyei imaházat be is zárták. Akik akartak, jöhettek hozzánk, nálunk otthonra találtak. A bakonycsernyei gyülekezetet a mi nevünk alatt újra megnyitottuk és működtettük. Közösen tartottunk istentiszteletet, ott is tanítottam zenét. Tíz évig jártam hozzájuk rendszeresen. Mikor elköltöztünk Csetényből, annyira megerősödött a csetényi gyülekezet, hogy egymaga képes volt eltartani egy pásztort, nevezetesen Sólyom Miklóst, és annak halála után Czimer Editet. Czimer ideje alatt a gyülekezet megtorpant, a zenekar megszűnt, a hangszereket is eladták. Neszmélyen volt a legfiatalabb, akit bemerítettem, Jobbágy Misit, aki tízéves volt. Ígéretesnek láttam a gyülekezet jövőjét. Mikor elköltöztünk, a gyülekezet létszáma megháromszorozódott. Nagyon jó segítség volt a Jobbágy gyerekek zenei adottsága. Már eleinknek is régi vágya volt, hogy Győrben, a szép patinás püspöki városban baptista misszió létesüljön. 1949. április 3-án volt az általunk bérelt imaház megnyitása a Győr, Bajcsy Zsilinszky u. 28. szám alatt. Egy országos közgyűlésen felhívással fordultam a „Szívvel a Dunántúlért” címmel a közgyűléshez. Ennek az lett az eredménye, hogy kaptam egy új motorkerékpárt és ötezer forintot, ami nagy segítség volt a missziómunkában. 1950. október 8-án új imaházat nyitottunk meg Győrben, aminek megvásárlásához Révész testvér adott kölcsönt. Ezután intenzív misszió folyt Győrben, és folyik már több mint 30 éve. Észak-Dunántúl lett a missziónk bástyája, és a legnagyobb gyülekezete. Húsz évet töltöttem Észak-Dunántúlon. 1955-ben elköltöztünk Békésre. Észak-dunántúli valamikori munkaterületemre 5 prédikátor kapott meghívást. Nekik már kevesebb terület jutott a munkamezőből. Békési beiktatásomon egy dunántúli elöljáró egy új bőröndöt mutatott fel, azzal a megjegyzéssel, hogy ezzel várjuk vissza Sáhó testvért. Egy-két év múlva kaptam is meghívást vissza Észak-Dunántúlra. Hálaadással gondolok vissza az elmúlt időkre, mert a rendkívül sok teendőmhöz Isten adott erőt, segítséget és áldást is. Soha nem kellett helyet cserélni 55 éves szolgálat alatt megromlott viszony miatt. Hálaadással gondolok azokra a szolgatársakra, akik szolgálatukat betöltik. 1985. szeptember 14-én, 30 éves súlyos betegség után meghalt feleségem. A betegsége egy hibás orvosi diagnózisra vezethető vissza. A feleségem jó, szelíd és békés természetű asszony volt. A betegekhez, vigaszra szorulókhoz megtalálta az utat, sőt az utcánkban lévő mozgássérültekhez is. Gyógyszer volt számára, hogy mindenütt szeretettel vették körül betegsége ellenére is. Egy kiskőrösi testvérnő így nyilatkozott egyszer: Sáhó bácsi Sáhó néni nélkül nem lett volna az, aki lett. Feleségem sem panaszkodott soha, sokéves betegsége alatt, én sem panaszkodtam egyedüllétemben, mert Isten az özvegyek és árvák Istene. Hiszek a viszontlátásban.

36


Élmények a bakonyi dombok között MAROSI NAGY LAJOS Gondolataimban ma is élénken élnek a hatvanas évek meghatározó élményei. Köztük előkelő helyet foglalnak el azok a hétvégék, amikor a dunántúli dombok között járva eljutottam Cseténybe is. Farmotoros Ikaruszunk mély duruzsolással hagyta maga mögött a bakonyi országút kilométerköveit, ahol a lejtők és az emelkedők sorra váltották egymást. Már Bakonycsernyét is elhagytuk. A busz még egyszer megállt a völgyben meghúzódó kicsiny település, Szápár mellett, majd továbbindulva egy kisebb magaslatra kapaszkodik fel az út. Visszatekintve gyönyörű panoráma nyílik ott a völgyre, és a táj szépségét az sem feledtette, hogy a lejtők és emelkedők sűrű váltakozásánál a panorámaablakos Ikarusz kisebb rugózásba kezdett. Olyan érzésem támadt, mintha egy csónakban ülnék a hullámzó tengeren. Egyszer annyira belefeledkeztem a táj csodálatába, hogy kis híján bevertem a fejemet a busz tetejébe. Felérve az emelkedőn, egy kis falu közepén, tágas téren állt meg autóbuszunk. Megérkeztem Cseténybe. Oldalt az út szélén tehéncsorda bandukolt haza komótosan, egy-egy messze hangzó „múúú…” kíséretében. Az út másik oldalán tyúkok kapirgáltak az árokszélen. Ahol kinyílt az autóbusz ajtaja, fiatalok, többnyire lányok várakoztak. Ők mindnyájan a helyi baptista gyülekezethez tartoztak. Szívesen ráztam velük kezet, ők meg szeretettel és kitüntető érdeklődéssel vettek körül engem, a Pestről érkező vendéget. Ez a szeretetteljes fogadtatás számos esetben megtörtént azután is. Egy kicsiny falusi ház tornácán át lépünk be a Bognár család otthonába. Bognár néni szeretettel invitált, frissen fejt tehéntejjel kínált, amelynek kóstolása számomra, a nem egészen húsz esztendős városi fiatal számára különleges élményt jelentett. Az első látogatást még sok-sok alkalom követte, de a bamba képpel rám bámuló tehén italát mindig megkóstoltam, és máig sem felejtem annak finom ízét éppúgy, mint az istálló jellegzetes illatát sem. Később bennem ez az íz azonosult Cseténnyel. El is ment a híre az én tej-szeretetemnek egész Csetény-szerte, mert bárhová is kerültem, minden háznál felmerült a frissen fejt tehéntej fogyasztásának ötlete. Emlékek, impressziók sorjáznak a gondolataim között. Alacsony mennyezetű, mestergerendás terem, padokkal, elöl egyszerű szószék, oldalt egy harmónium. A hatvanas évek csetényi imaháza. A fiatal lelkipásztor érces zengésű hangon köszöntött, majd szólt az ige, jellegzetesen gesztikuláló kézmozdulatai kíséretében. Szállóigévé vált közöttünk, ahogy befejezte az igemagyarázatot. „Még egy gondolat, …szalad az idő” – mondta, és nemsokára tényleg vége lett az igehirdetésnek. A kis szívó rendszerű harmónium hangját nemegyszer túlharsogta a testvérek éneke. A csetényiek szerettek énekelni. Örömmel vették a segítséget is. Mi pedig szívesen mentünk „le”, mert a szolgálat öröme, a bennük burjánzó végtelen vendégszeretet, az őszinte ragaszkodás vonzott bennünket Cseténybe. A karmesterük, Csizmadia bácsi mindig ragaszkodott a karénekhez. Egyszer egy temetésen vonultunk fel a dombon levő temetőbe. Sólyom Miklós, a fiatal lelkipásztor haladt


37

elöl. A sírnál azt énekeltük, hogy „Ama szép hon felé száll az én óhajom...” Óriási kézmozdulatokkal vezette a hívők énekét, és messze vitte a szél a kissé vontatottan, de annál harsogóbban megszóló éneket, amely bizonyság volt hitükről a falu népe előtt.

Egyszer egy temetésen vonultunk fel a dombon levő temetőbe (1967) Nemsokára azonban szomorú hírek érkeztek a bakonyi széllel. Motorbalesetben elhunyt a fiatal prédikátor. Jó néhányszor megnéztem magamnak a helyszínt, azt a bizonyos éles kanyart, ahol Miklós testvérük befejezte földi életét. Ezután még többször megfordultam a csetényi testvérek között, és hirdettem az igét is, fiatalos lendülettel. Ma bizonyára számos hiányosságot fedeznék fel benne, de akkor, húszévesen ezáltal éreztem meg a szolgálat örömét, hogy másoknak adhat az ember abból, amit kapott. Prédikáltam, éneket tanítottam, harmóniumoztam, és a testvérek szeretetét élveztem. Ünnepi menet volt, amikor a vendéglátó Jakab Emil testvér családjával együtt a református templomdombon áthaladva a völgyben megpillantottam a kis parasztházból alakított palatetős imaház épületét. Később ismertem csak meg ennek a kis gyülekezetnek a történetét, és az ott szolgáló lelkimunkások, Jakab Péter, Sáhó Miklós prédikátorok nevét. Mónus Dániel testvért ismertem, mert ő a sógorom. A sorban őket követte Sólyom Miklós. Vele már szemináristaként is találkoztam. A barátjával és szeminárista társával, a kétegyházi származású Csóka Misivel – ahogyan mi hívtuk akkoriban. Nemegyszer kilátogattak hozzánk a szemináriumból Rákospalotára. Mondogattuk is: a két „jó madár”, a csóka és a sólyom. Ebben a humorban persze benne volt szívünk teljes szeretete. És Miklós ezt viszonozta is csetényi látogatásaink alkalmával.

38


A csetényi fiatalok szívesen barátkoztak velünk és volt egy emlékezetes novemberi kirándulásunk is együtt. Akár ezt a későbbi bakancs túra ősének is nevezhetném. A Bakony egyik szép völgyébe gyalogoltunk, csetényi és palotai fiatalok, de velünk voltak néhányan a központi énekkaros ifjak közül is. Az ebéd bográcsban főtt, paprikás krumpli volt. Mint afféle fiatalok, kiéhezve készültünk a szabadtűzön fortyogó finom eledel elfogyasztására. Károlyi János, egy lelkes palotai fiatal úgy mondta: nem szabad megkavarni a bográcsban főtt ételt, hanem meg kell forgatni. Egy nem éppen jól sikerült mozdulat folytán azonban a finom falatok perceken belül a tűzben égtek. Kapkodtuk a krumplidarabokat, mentettük a menthetőt. Már bealkonyodott, amikor kiéhezve, kifáradva értünk viszsza a túráról a csetényi imaházhoz, ahol már várt a gyülekezet. Korgó gyomorral, de annál lelkesebben szólt az ének, hangzott az ige. Arra még mindig emlékszem, hogy ez az este áldással teli alkalom volt mindannyiunk számára, a gyülekezet és mi is, a vendégek egyaránt meggazdagodva mentünk haza. De úgy gondolom, ez az eset már Czimer Edit lelkipásztorsága idején történt.

Emlékezés Czimer Edit A csetényi lelkipásztori szolgálatomat 1969 augusztus 1-én kezdtem meg. Egy évvel előtte nyáron mint teológus egy hónapot töltöttem a gyülekezetben Sólyom Miklős lelkipásztor tragikus halála után. A lelkipásztorrá avatásom is a csetényi gyülekezetben történt 1970 november 8-án. A gyülekezeti szolgálatomban a vasárnapi iskolásokkal és a fiatalokkal való foglalkozás maradt erősebben az emlékezetemben. A jó és aktív kapcsolattartás a téti és neszmélyi gyülekezet fiataljaival, akik többször is meglátogaták a gyülekezetünket. Jó kapcsolatot tartottunk a helyi pünkösdi gyülekezettel és az én időmben tartottunk először


39

ökumenikus imahetet a református gyülekezettel közösen. Hálásan és örömmel gondolok vissza a csetényi gyülekezetre, mert teológiai tanulmányaim után mint első női lelkipásztort, meghívott a gyülekezet. Abban az időben ez egyáltalán nem volt természetes, mert a gyülekezeteknek nagyon különböző véleményük volt a női lelkipásztori szolgáltról. A gyülekezetben szerzett tapasztalataim elkísértek igen változatos szolgálati utamon, amiért nagyon hálás vagyok az Úrnak. Szeretettel köszöntöm az ünneplő gyülekezetet és szívből kivánok sok áldást, növekedést és bizalmat az Úrban, aki a gyülekezet múltját, jelenét és a jövőjét is kezében tartja.

„Mert nem azt kerestem, ami a tiétek, hanem titeket magatokat kereslek!” 2Kor 12:14 FLOCH GÁBOR BARNABÁS

Ezzel az igeverssel kezdtem azt a bizonyságtételt, ami az ötödévre szóló beiktató istentiszteleten hangzott el. Elmondtam ott többek között azt is, hogy Csetény számomra régen egy pontot jelentett a térképen, de arra az évre otthonunkká vált, minden értelemben, sőt amikor viszszamegyünk, olyan, mintha hazamennénk. 2005. október 8-án költöztünk be a szolgálati lakásba feleségemmel, Edittel és az akkor egy hónapos kislányunkkal, Kyrával. Hálás vagyok a testvérektől kapott szeretetért, amivel felém és családom felé fordultak oly sok formában. (Pl. már 19-én kaptunk a Sudár családtól egy kétütemű Trabantot; vagy egy másik esetben Emiléktől egy nagy hűtőt; vagy amikor a fél ifivel késő éjjelig szereltük közösen a gyerekágyat. De még sok más esetet is leírhatnék, nem beszélve a nem anyagi jellegű segítségekről, amik szintén nagyon fontosak nekem: bátorítás, közös imádkozás, egy bátorító mosoly, egy vállveregetés stb.) Sokat tanultam ez alatt az egy év alatt, amiket mostani szolgálati helyeimen hasznosítok. Bele voltam dobva a mély vízbe, messze a szolgatársaktól, de az elöljáró testvérekre mindig számíthattam, ugyanúgy, ahogy a gyülekezet tagjaira is. Érdekes és nem könnyű élményem volt az is, hogy életem legelső elöljárósági alkalmát (augusztus 16.) úgy kellett megtartanom, hogy addig még résztvevőként sem fordultam elő soha elöljáróságin! Igyekeztem lelkiismeretesen felkészülni a heti öt alkalomra, amikor igét kellett hirdetnem, és igyekeztem a családlátogatás szép szolgálatát is becsülettel végezni, amiken mindig sok áldást kaptam.

40


Külön öröm volt, hogy abban az időben még a veszprémi gyülekezet is Csetényhez tartozott, nagyon szerettem/szerettünk oda is átjárni szolgálni. Műfaját tekintve hozzám a szerdai zirci házicsoportos alkalom állt legközelebb, amikor tea és sütemény mellett beszélgettünk fontos témákról, tanulmányozva Isten szavát, majd pedig imádkoztunk és közbenjártunk egymásért. Sokat kaptam ezeken az alkalmakon is. Sosem fogom elfelejteni a 2005. október 30-i zirci hálaadó napot, amin Sáfrány Tibor testvérrel szolgálhattam együtt. Nagyon áldott alkalom volt! Hálás vagyok Istennek ezért az évért és a szeretett csetényi, zirci, veszprémi testvéreknek is!

Lelki otthonom Sinka Csaba Nagyon hálás vagyok Istennek azért, hogy a Csetényi Baptista Gyülekezetet már kisgyerekként megismerhettem. Itt, a vasárnapi iskolában ismertem meg először a bibliai történeteket. Az istentiszteletekből ekkor még nem sokat értettem, de egy idő után egész jól le tudtam rajzolni a szószék körüli területet, a sok virágot is beleértve. A gyülekezet küldött 13 évesen egy tahi gyermektáborba több gyermekkel együtt, ahol elköteleztem magam Jézus követésére. Addig nem igazán értettem, hogy miért beszélnek a gyülekezetben olyan sokat Jézusról. Ezek után egyszerre értelmet nyert mindez. Akkoriban természetesnek vettem, de most már látom, hogy milyen nagy érték, hogy a gyülekezet taglétszámához képest sok gyermek és fiatal volt a gyülekezetünkben a 80-as, 90-es években. Mindig örömmel jártam ifjúságikra. Itt éreztem meg a vidám közösség örömét, és itt tanulhattam meg először, hogy mit jelent felelősséget vállalni a többiekért. Tele vagyok hálával Háló Gyula lelkipásztorért és feleségért Ágiért, akik mindig azt éreztették, hogy örülnek, ha találkozhatnak velünk, kamaszokkal, és sohasem sajnálták az idejüket a beszélgetésekre. Olyan közös programokból sem volt ekkor hiány, amelyek segítségével azt is megérezhettük például, hogy mit jelent az utcán evangélizálni. Így mentünk az utcára Csetényben, és így fordultunk meg Zircen, Szápáron. Ezek és a sok közös játék, kirándulás, a Bakancs túrák sokat formáltak a hitről való felfogásomon. A gyülekezet és Háló Gyula egyre több feladattal bízott meg az ifjúság vezetésén át az imaóra-vezetésig. Ez már a pályaválasztásom idejére esett. A gyülekezet és a lelkipásztorom visszajelzései ösztönzőek voltak számomra. Ilyen háttérrel könnyebb volt meghallanom Isten elhívását a lelkipásztori szolgálatra. Az is bátorító volt, hogy akkoriban sokan kezdtek missziói tanulmányokba a fiatalok közül a gyülekezetünkben. A csetényi gyülekezetben könnyű volt és ma is könnyű otthon érezni magam. Adja az Úr, hogy sokak lelki otthona lehessen ezután is ez a közösség!


41

Visszaemlékezés Kapitány Zsolt Szívesen emlékszem vissza a Csetényben töltött időre, nem csupán, mint kedves elmúlt évekre, hanem úgy is, mint olyan időszakra, mely nagyban meghatározta az élet egészéről való gondolkodásomat. A gyerekként eltöltött években sokat jelentett a gyülekezetbe járó gyerekekkel való közös időtöltés, úgymint táborokba járás, focizás az imaház udvarán a délelőtti istentisztelet után, közös pingpongozások s az szeretetteljes légkör, ami körülvett. Örültem annak, hogy gyerekek lehettünk, minden tapasztalatlanságunkkal és hibánkkal együtt. Amikor csak azt vártuk, hogy öt óra előtt legyen vége az istentiszteletnek, hogy mehessünk haza, nézni a Walt Disney-t. A csetényi gyülekezetben ismerhettem meg Jézust mint Megváltót, aki értem is odaadta magát, és közel jött hozzám. Aki számára fontos az én életem s annak minden egyes apró része, akinek fontosabb az ember jelleme, mint az, ami mások előtt látszik. Az istentiszteleteken és a gyülekezeti rendezvényeken keresztül azt láttam, hogy a keresztyén élet jóval túlmutat az imaház falain. Bakancs túrák, kosárkupák, angol táborok, gyereknapok, Nináék (amikor Bognár bácsi énekelt Ninával), mind az élet sokszínűségét mutatták meg nekem. Mindezek azt mutatták, hogy nem egyfajta hívő ember van, és mindenkinek olyannak kell lenni, hanem azt, hogy mindenkinek magának kell lennie, és úgy kell Krisztust követnie. Máig nagyra értékelem a gyülekezet támogatását a szolgálatokban, hogy segítettetek és bátorítottatok. Hálás vagyok Istennek, hogy a gyülekezeten keresztül testvéreket és barátokat kaphattam, kiket máig közel érek a szívemhez. „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek. A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt.” Fil 4:4-5 „Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz, a testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők, a szolgálatkészségben fáradhatatlanok, a lélekben buzgók: az Úrnak szolgáljatok. A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak.” Róm 12:9-12

Köszöntés Horváth Lajos, Bakonynánai római katolikus esperes Tisztelt Lelkész Úr! Tisztelt ünneplő Gyülekezet! Szeretettel gratulálok az ünnepen! „Egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő, mint egy nap.” (2Pt 3,8) Az ember életében 100 esztendő nagyon sok, egy gyülekezet életében is hasonlóan az. De, mint a fenti idézet is érzékelteti, Isten egészen más időben gondolkodik! Az ember gon-

42


dolkodását az kell áthassa, amit Isten sugall. Az ember gondolkodása akkor helyes, ha fő irányultságában Istennel igyekszik együtt gondolkodni. Igaz ez akkor is, amikor a gyülekezet hálaadásra jön össze imádságos közösségben. A csetényi gyülekezet is az elmúlt 100 esztendő során, lelkipásztorai irányításával ezt a gondolkodásmódot szolgálta. Hiszen Krisztust követni azt jelenti, hogy az örök életre irányítjuk figyelmünket, és Isten felé törekszünk, ahogy ezt Krisztus tanította. Mesterünk számára az volt a legfontosabb, hogy az Atya akaratát teljesítse, és ezt várja tőlünk is. Mi magunk ennek teljesítése közben építjük a magunk üdvösségét, és szolgáljuk a közösségünk üdvösségét is. A kegyelem – mint isteni ajándék – megszenteli minden erőfeszítésünket, így minden jó szándékú törekvés természetfeletti erőt nyer és sikeressé válik. Azt pedig jól tudjuk, hogy Isten ezeket a sikertörekvéseket nem aprópénzzel jutalmazza! Ezen ünnepi alkalommal kívánom a gyülekezet lelkipásztorának és minden tagjának, hogy érezzék meg és éljék át ennek az örömét, és az ünnepek elmúltával is őrizzék az Isten iránti szeretetet és hálát, és ugyanezt a lelki gazdagságot éljék meg a felebarátaikkal való kapcsolatukban. Isten áldását kívánom az egész gyülekezetnek!

Krónika SIMON ISTVÁNNÉ Édesapám elmondta nekem, hogy ő baptista imaházba járt, Cseténybe. Győrújfaluban merítkezett be, édesanyámmal együtt, és rendszeresen jártak gyülekezetbe. Jakab Sándor testvér volt a vezető. Úgy mondták el nekem, hogy a második világháború idején egy hívő testvérrel került jó barátságba, aki sokat beszélt néki a megtérésről. Amikor hazakerült Cseténybe, nagyon hálás volt Istennek, hogy megőrizte a haláltól. Összehívta a rokonait, alakult egy kis baptista gyülekezet, és szaporodott a tagok száma. Jakab Sándor testvér feleségének a neve Kálmán Zsófia volt. Gyermekeik: Zsófia, Sándor és Ilonka. Jakab Sándor nőtestvére is megtért. Úgy emlékszem, hogy Jakab Katalin, Nagy Józsefné is a gyülekezetvezető testvére volt. Ez után arra emlékszem, hogy Jakab Sándornak Zsófika lánya Sáhó Miklós felesége lett, teológus prédikátor. El is hozta ide Budapestre tanulni. Arra is emlékszem, hogy Jakab Péter teológus vasárnapi iskolásokat tanított, felesége Nagy Júlia volt. Gyermekeik is Péter és Szilvia. Ő volt az én Simon Erzsi lányomnak barátnője, első gimnazista koruktól kezdve. Engem is tanított Jakab Péter, kis koromban, 6-7 éves lehettem. Sáhó Miklósék a mi utcánkban laktak, a Petőfi Sándor utcában. Nekik is született lányuk, Zsófika, de ők Kiskőrösre mentek lakni. Amikor Jakab Sándor prédikált, nagyon szerette hallgatni nagymamám.


43

Köszöntés HEGYI ANDRÁS Olyan lesz Jákób maradéka a többi nép között, mint az Úrtól jövő harmat, mint a földre hulló zápor, mert nem emberekben reménykedik, nem emberekben bízik.” Mikeás 5:6 Kedves Testvéreim az Úr Jézus szeretetében! Nagy öröm Isten százesztendős gondviselésre visszaemlékezni. A kezdetektől napjainkig számos békességes, nyugodt és próbákkal teli időkben meglátni és hálát adni az örökkévaló Isten sokféleképpen megmutatkozó jóságáért. Emlékezni az alapítók hitére, áldozatvállalására, a szolgálatot végző lelkipásztorok hűségére, a mindezekben megmutatkozó mennyei ajándékokra. Mindezekben veletek vagyunk és veletek ünneplünk lélekben. Áldja meg az Úr a jelent és a jövőt is, vezessen az ő akarata szerint. Tanuljátok őt mindennél jobban szeretni, tisztelni és félni. Őrizzétek az ő útjait. A magam és a veszprémi gyülekezet nevében kívánunk Istentől nem csupán újabb száz esztendőt, hanem örökkévaló életben való részesedést is. Balatonszemes, 2010. augusztus 12.

Emlékezés ID.

VAS FERENC

A csetényi gyülekezetben először 1973 pünkösdjén voltam, akkor még teológusként. Itt ismertem meg feleségemet, Jakab Szilviát, aki Jakab Péter lelkipásztor lánya. Menyegzőnk 1976. július 24.-én volt, ahol Nagy József, a teológia dékánja szolgált. A következő évben Pócsik Béla lelkipásztor vezetése mellett Csetényben élve készültem a lelkipásztori szolgálatra mint végzős teológus, és dolgoztam az iskolában fűtőként. Első fiunk is itt született meg. Ekkor már elfogadtam a medgyesegyházi körzet meghívását, majd később a galgagutai és nyíregyházi körzetben szolgáltam tovább. Amikor rokkantnyugdíjas lettem, akkor költöztünk haza Cseténybe feleségem szülői házába. Itt igyekeztem minden rám bízott szolgálatot jól elvégezni. Egy dolgot szeretnék megemlíteni a gyülekezettel kapcsolatban. Amikor bekapcsolódtam a cigánymisszióba, akkor megtapasztaltam a támogatást a gyülekezet részéről, fogadták Jóni testvért is, akivel együtt szolgáltam a gergelyiugornyai misszióban. Hálás vagyok a gyülekezet támogatásáért ebben a szolgálatomban. Igyekszem hívő életemmel, imatámogatásommal és minden szolgálatommal erősíteni a csetényi gyülekezetet.

44

ID.


VAS FERENCNÉ

Rövid emlékezés édesapámra, Jakab Péterre Jakab Péter volt a csetényi gyülekezet első teológiát végzett pásztora, aki a Dunántúl úttörő evangélistáinak egyike volt. Szolgált a pápai körzetben is. Szolgálatáról kevés személyes emlékem van, mert édesanyám 13 éves, édesapám 15 éves koromban költözött haza az Úrhoz. Kései gyerekként nem igazán ismertem a szolgálati idejéből, de elmondások szerint határozott volt, nagy erővel és hanggal prédikálta az evangéliumot. Mindamellett álmodozó ember volt, aki időskorában is nagy dolgokra készült, és várta azok beteljesedését. Így azt is, hogy én az Úr gyermeke és szolgája legyek. Ez az álma teljesült, de már nem az ő életében. Isten igéje olyan értékes volt a számára, hogy napi 40 km-t is gyalogolt érte, és tűrte a verést, amit kapott egy bírótól. Nagyon sokat jelent a számomra, amit az édesanyám eljegyzési Bibliájába írt: Győző, győzedelmeskedj! Hiszem, hogy élete és szolgálata győzelmes volt a sok nehézség és kudarc ellenére. Ezt a győzelmüket a mennyei Atya fogja koronával jutalmazni. Ahogy a sírjukon áll: „Aki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya.” Szeretnék velük együtt győzelmes lenni, s azért imádkozom, hogy a falumban is minél többen legyenek azok. Mit jelent számomra a csetényi gyülekezet? Az otthont. Nagymamám már az első hívők közé tartozott. Akiről még a 90-es években is úgy nyilatkozott idős Vajda Imre, hogy egy igazi hívő asszony volt. Szüleim is itt találtak rá az Úr Jézusra, édesapám innen indult el a teológiára, s ide tért vissza szolgálni, s innen választott feleséget magának. Majd a pápai gyülekezetben végzett szolgálat után ide tértek vissza, s itt élték hívő életüket. Ők hoztak ide a gyülekezetbe, vasárnaponta 3-szor és hétközben is. Itt tanultam imádkozni és az aranymondásokat, s itt játszottunk az imaház udvarán. Szüleim halála nagyon fájdalmas emlék a számomra, árva lettem, de nagynéném vállalta a felnevelésemet. 1964-ben Tahiban döntöttem Jézus mellett, s 1965. november 21-én merítkeztem be Csetényben Sólyom Miklós testvér által. Őt nagyon szerettük, értett a fiatalok nyelvén, engem is sok szolgálattal bízott meg, ahogy a többi fiatalt. Ebben a gyülekezetben találkoztam későbbi férjemmel, és első fiunkat is itt mutatta be Pócsik testvér. Amikor a szolgálatban voltunk az ország más területein, akkor is otthonomnak tekintettem a csetényi gyülekezetet. Így költöztünk haza édesapám hitből épített házába, amikor nyugdíjasok lettünk. Azóta itt végezzük a magunk kicsinyke szolgálatát a gyülekezetben. S az a vágyam, hogy a faluban élő rokonaim találjanak vissza a mennyei Atya házába. IFJ.

VAS FERENC

Amikor ezeket a sorokat írom, elég nagy vihar tombol odakinn. Tudom, hogy már nagyon sok vihart megélt a csetényi gyülekezet az elmúlt száz éve alatt. S ezen viharok nagy részét a családom is megszenvedte. Mégis ez az én legfontosabb és legpozitívabb emlékem a csetényi gyülekezetről. Életem nagyon nehéz pillanatában kerültem a gyülekezetbe. S itt épültem fel annyira, hogy újra szolgálatba tudjak állni. Talán nem mindig gondoljuk azt,


45

hogy ez a gyülekezet alkalmas erre, de Isten Lelke által ez a közösség lehet a helyreállítás eszköze a nehéz helyzetben levő embereknek. Az én életemben ez a helyreállítás itt történt, s ezért én nagyon hálás vagyok az Úrnak s a gyülekezetnek. Az bátorít engem, amit Jézus a tanítványoknak mond a vihar kellős közepén: Ne féljetek! Én vagyok az. Azt gondolom, ez az üzenete a következő száz évre. Nem kell félnetek, ha Jézus veletek, velünk van.

A jelen BÓDIS LÁSZLÓ, a Csetényi Baptista Gyülekezet lelkipásztora 2007. februárban hívott meg a csetényi gyülekezet egy bemutatkozó szolgálatra, Révész Lajos ügyintéző lelkipásztor által. A meghívás és a szolgálatom után a gyülekezet arról döntött, hogy meghívjon lelkipásztorának. Sajnos ennek a meghívásnak csak úgy tudtam eleget tenni, hogy utazgató, és nem ott lakó lelkésze leszek e kis bakonyi közösségnek. Mindezek ellenére a gyülekezettel hamarosan kölcsönösen megismertük egymást, elkezdtünk dolgozni, szolgálni. Az idősebb korosztállyal sűrűbben találkoztunk, sajnos a fiatalok elkerültek a településről, tanulni vagy dolgozni mentek Pápára, Budapestre vagy más okok miatt, különböző helyekre. A gyülekezet elsődleges igénye az volt, hogy az első és harmadik vasárnapot töltsem velük, az azt megelőző péntekkel és szombattal. Ha ünnepek jönnek, azokat is lehetőleg velük töltsem a gyülekezetben, megosztva a zirci testvérekkel a szolgálatot és rendelkezésemre álló időt. Legtöbbször az ötödik vasárnapra is igényt tartottak testvéreim. Ha missziós hét vagy evangelizáció volt, akkor szintén Csetényben voltam, vagyok. A gyülekezet vezetője ebben az időben Jakab Emil testvér, aki avatott presbiter is a gyülekezetben. Még két avatott testvért találtam a gyülekezet elöljáróságában, Kapitány Barnabás és Sudár Gyula diakónus testvéreket. A nem avatottakat is szeretném felsorolni: Lukács István, Vas Ferencné (Szilvia), Sinka Józsefné (Gyöngyi). Közben aktuálissá vált az új vezetőség választása. Így 2009-ben újraválasztotta a gyülekezet vezetőnek Jakab testvért, elöljárósági tagoknak: Sinka Dávid, Lukács István testvéreket. Gyülekezeti jegyző: Sinkáné Sudár Judit; pénztáros: Jakab Ágota; gondnok: ifj. Jakab Emil. A gyülekezetben ez időben újra éledt a női kör, rendszeresebb találkozások történnek. Létrejött egy kis női kórus. A vasárnapi iskolát Lukács Istvánné Zsuzsanna vezeti. Sinkáné Sudár Anita segít a tanítói szolgálatban. Többször alkalmi segítségként a fiatalabb nőtestvérek is részt vállaltak a gyermekmisszióban. A „Palánta” bábcsoport is folyamatosan működött és még alkalmanként működik a gyülekezetben. Az óvodában évekig a baptista hitoktató, Zsuzsika végezte a szolgálatot, Anitával és a felügyeletben segítkező nőtestvérekkel. Mary vezető óvónő is hitben élő és közösségünkhöz tartozó pedagógus, leányaival együtt. A gyülekezetnek és lelkipásztorának ebben az időben is megadatott az az öröm, hogy gyermekeket hozhassunk a Megváltóhoz, az Úr Jézushoz, mint földön járásakor, hogy bemutathassuk neki. Így Jakab Mírát, Sinka Lorát és Sinka Sárát hozták szülei a gyülekezet elé, hogy imádkozzunk értük.

46


Az ifjúsági munka és misszió inkább időszakos lett szolgálatom e szakaszában, mivel többen távol tanulnak vagy dolgoznak. Évente többször szerveznek a gyülekezet idősebb és fiatalabb korosztályai kirándulásokat a közelebbi és távolabbi tájakra vagy nevezetesebb helyekre. A gyülekezet és baráti köre számára egészen hagyománnyá vált a Bakancs túra, amelyre évről évre többen jönnek el. Most már szinte országos jelleget öltött. Ebben az évben jubilált, 20. alkalommal szerveztük meg a Háló Gyula lelkipásztor által elindított speciális mozgalmat. Ezzel is az emberi kapcsolatokat szeretnénk erősíteni, az Úr Jézustól tanult emberbaráti viszonyt kiépíteni. Mindezt azért, hogy többen megismerjék a boldog élet titkát, az evangélium erejét. A túrák, a játékos alkalmak a díjkiosztás után az evangélium hirdetésével végződnek. Néhány házasságkötés is történt a szolgálatom idején Csetényben. Egy kis csoportot, kis közösséget is létrehoztunk a női kör és a gyermekbibliakör mellett, a fiatalabb házaspárok kis közösségét. Ebben is a nagyobb közösség, a gyülekezet bensőségesebb légkörét szeretnénk erősíteni. A családok, valamint betegek látogatása egy olyan feladat, amit mint lelkigondozó, nem könnyű időben és megfelelő igényességgel elvégezni. Ebben is megvalósulhat az együttműködés a gyülekezet tagjaival, családjaival. Negyedévenként legalább egyszer szeretnék eljutni minden családhoz. Ez néha kevésbé, de általában helyenként többször is megvalósult. Hálás vagyok az Úrnak a gyülekezetért, a vendégszeretetben végzett szolgálatukért. Mint utazó, nem helyben lakó lelkipásztor ebben a kiváltságos szeretetben rendszeresen részesítenek. De nem csak felém, minden vendéget nagy szeretettel vesznek körül. A gyülekezet korábban is megosztotta szolgálatát a körzet testvériségével. Korábban a zirci és veszprémi közösségekkel, ideérkezésem előtt már csak a zirci testvérek maradtak a körzet kötelékében. Most is rendszeres látogatást igényelnek a körzet lelkipásztora részéről. Nagyon jó és áldott ez a missziós kapcsolat. Ittlétem idején Csetényben meríthettem be két testvért, Busz Gabriellát és idős édesanyját. Ez az időszak sem mentes a próbáktól és kihívásoktól. Abban bízom és bízhatunk, hogy a békeség fejedelme van közöttünk. Ha rá figyelünk, lesz jövőnk. Ha a múltat megbecsülve értékeljük, és Isten akaratában igyekszünk járni, az ő áldása kísér tovább. Lesz jövőnk, ha megfogadjuk Krisztus tanácsát: „Légy buzgóságos azért, és térj meg…” Az élet vize továbbra is a hívőké.

Rendszeres alkalmaink Péntek: nyári időszakban 19:00, téli időszakban 18:00 bibliaóra. Vasárnap: délelőtt 10:00 imaáhítat és istentisztelet, délután 15:00 istentisztelet. Vasárnapi iskola, gyermek bibliakör 10:30-tól minden vasárnap. Minden hónap első keddjén 18:00-tól női köri alkalom.

Karácsony Floch Gábor idején

Szolgatársak az egyik Bakancs túrán

A gyülekezet fúvószenekara 1933-ban

„Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!” JerSir 3:22-23

Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre

Recommend Documents