A TARTALOMBÓL: Amikor a szakralitás beköltözik a mozikba: AVATAR* . . . . . . . . . . . . . . 3 Aki sikerrel fordított hátat a multiknak . 5 Államcsínyek az Új Világrend szolgálatában . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7 Az igazi válság még hátra van . . . . . . . . 10 Az internet zsoldosai Izraelt szolgálják . 11 Legyünk Álmosok, de ne legyünk álomszuszékok!. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 12 Az elmúlt húsz év szakértelme. . . . . . . . 20 Gyilkos vagy humánus gazdaság . . . . . . 21 Bocs Bochi! . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 22 Államcsínyek vagy népmozgalmak?. . . . 24 EU-dokumentum a globalizálók és a lokalizálók konfliktusáról . . . . . . . . 28 Izrael – egy ország, ahol a zsidóknak sem jóélni . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 31 Európa muzulmán problémája . . . . . . . . 39 Miért hazudtok? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 41 Összeborulni, mint kocsmánál a biciklik . 44 Szócsövet vegyenek . . . . . . . . . . . . . . . . 48 Szükség van-e antiszemitizmusra? . . . . . 49 Ön a szocialista nagyváros öntudatos polgárának lapját, a Jó Ha Figyelünk címû alkalmi megjelenésû újságot olvassa. A lap elektronikus formában ingyenesen letölthetõ, a www.johafigyelunk.hu weboldalról. Észrevételeiket, kritikáikat és véleményeiket is ide küldjék. Amennyiben a lap megnyeri tetszését, kérjük jó szívvel ajánlja azt másoknak is elolvasásra! Köszönjük, és jó szórakozást!
A görög államháztartási hiány elérte a bruttó hazai termék – a GDP – 13 százalékát. Ez 9 százalékkal több, mint a jelenlegi magyar hiány. A görög gazdaság összeszûkülése 2009ben 2,7, a magyar gazdaságé 6,7 százalékos volt. Görögország az 53-adik, Magyarország pedig a 45-ödik a nemzetek versenyképességi listáján. Görögország helyzete tehát sokkal rosszabb, mint a miénk. Egyetlen mutatója, a GDP csökkenése tekintetében elõz csak meg bennünket. Mivel azonban enyhébb a gazdaság teljesítményének csökkenése, ezért a munkanélküliségi szintje 9,8 százalékos, miközben a miénk már megközelítette a 11 százalékot. Görögországtól mégsem követeli olyan keményen és határozottan az államháztartási hiány csökkentését az EU, mint tõlünk. Pedig Görögország az euró-zóna tagja, ezért hiánya nem haladhatná meg a „Maastrichti kritériumok” szerinti 3 százalékot. Ennek ellenére Görögországban a hiány ennek több mint négyszerese. Igaz, az Európai Bizottság figyelmeztette Görögországot, hogy tegyen meg mindent a hiány csökkentése érdekében. A görög kormány meg is ígérte, hogy esetleg kisebb megszorításokat vezet be. Azonban azt is rögtön hozzátette, hogy az IMF hitelére nem tart igényt, mert saját erõbõl, saját döntésekre támaszkodva kívánja megoldani problémáit. Az egyik módszer, amelyet használni fog, az az indokolatlanul elfolyt, elpocsékolt pénzek hollétének kinyomozása, és a pocsékolók, korrupcióba keveredettek megbüntetése lesz. A görög társadalom élénken figyelt kormánya szavaira. A megszorítások bejelentésére az emberek azonnal az utcára vonultak, és azt követelték, hogy a politikusok tetteiért, a rossz gazdálkodásért, pocsékolásért ne nekik kelljen fizetniük. Ezért a görög politikusok visszakozót fújtak, és már az EU sem erõlteti túlzottan a megszorításokat.
Helyette egyes EU-s politikusok azt mérlegelik, hogy Görögországot, legalábbis ideiglenesen, ki kellene zárni az euró-zónából, és lehetõvé kellene tenni számára, hogy visszatérjen korábbi saját pénze használatára. Ez azonban politikailag veszélyes lépés lenne, ugyanis mindenképpen az euró-zóna gyengülését, és az euróba vetett nemzetközi bizalom megingását hozná. Itt van tehát a magyarnál sokkal nagyobb görög probléma, és az EU vezetõi, valamint a nemzetközi pénzvilág képviselõi eléggé kesztyûs kézzel bánnak vele. Ezzel szembeállíthatjuk a magyar helyzetet: a megszorításokat, az ennek következtében egyre romló gazdasági teljesítményt, a folyamatosan növekvõ munkanélküliséget, a drámaian romló életszínvonalat, a kilakoltatásokat és az élelmiszersegélyre szorulók növekvõ tömegét. Lecsúszásunk oka – ismételjük meg! –, az a megszorítás-sorozat, amelyet a helyi MSZP-SZDSZ együttmûködõk teljes támogatásával, az IMF, a Világbank és az Európai Unió ránk kényszerít. Vajon mi ennek a teljesen eltérõ hozzáállásnak az oka? A hiány nagysága nem lehet az ok, hiszen az nálunk már alig nagyobb a Maastrichti kritérium által elõírt 3 százaléknál, pedig mi nem is vagyunk az euró-zóna tagjai. A görög államadósság a nemzeti jövedelem több mint 110 százalékára rúg. A magyar államadósság a GDP körülbelül 80 százaléka. Ez sem indokolja tehát az eltérõ bánásmódot. Sõt! Ez éppen hogy rámutat arra az álságos indokra, amely szerint nálunk azért kell külö-
nösen szigorú megszorításokkal sanyargatni a népet, mert nemcsak a hiányunk, de az adósságállományunk is magas. Hiszen látjuk: Görögország mindkét mutatója sokkal rosszabb. Ha pedig gazdasági magyarázatot nem találunk, akkor máshol kell keresnünk az okokat. Az egyik lehetséges ok a társadalom, az emberek viselkedése. A magyarok – ellentétben a görögökkel – a sokadik, helyzetüket egyre reménytelenebbé tevõ megszorítást is békésen eltûrik. Pedig mára már nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy a megszorítások semmilyen eredményt nem hoztak, viszont a gazdaságban, a társadalomban, és az emberek egészségében egyaránt óriási rombolást végeztek. A második ok az lehet, hogy a magyar emberek növekvõ nyomora, a gazdaság elsorvadása a legkisebb mértékben sem érdekli sem az EU, sem pedig az IMF vezetõit. Ha már kellemetlen számukra az éhezõk számának növekedése, akkor – mint korábban a gyarmatokra – küldenek egy kis élelmiszersegélyt. Közben viszont, elszegényedésünk miatt, egyre könnyebb lesz megszerezni a még megmaradt értékeinket: a földet és a vizet. Görögországban a mezõgazdaság a nemzeti jövedelem 3,7 százalékát termeli meg, és a munkaképes lakosság 12 százalékát foglalkoztatja. A görögöket mégsem bíztatják arra, hogy a gazdák adják el földjüket vagy vágják ki a szõlõtõkét. Mindebbõl nyilvánvalóan következik az a tanulság, hogy nálunk sem indokoltak a megszorítások, és az IMF hitel felvétele sem volt hasznunkra. Továbbá, hogy mezõgazdaságunkat kincsként kellene védenünk, hiszen stratégiai értéket jelent a számunkra. Az új kormánynak pedig elsõsorban azt a következtetést kellene levonnia, hogy a magyar gazdaság sorsát csak saját értékek és érdekek mentén lehet rendbe hozni. Csath Magdolna közgazdász Forrás: www.kdnpzala.extra.hu
A magyar ember a tetteirõl ismerszik meg. Nem a szavak számítanak igazán. A tettek a fontosak. Ahogy az arab közmondás tartja: „Az ígéret csak egy felhõ; a beteljesítése az esõ.” Vagy, ahogy a kínaiak mondják: „A beszéd nem fõz rizst.” A magyar társadalom túl lassan gyógyuló betegsége, hogy rendkívüli jelentõséget tulajdonít a szavaknak. De a szavak akkor is csak szavak. Legjobb esetben is szándékot jeleznek (a politikában sokszor még azt sem), ami még fényévnyi távolságban van a megvalósulástól. 2
jó ha figyelünk
*A hinduizmusban az avatár egy Halhatatlan Lény inkarnációja (megtestesülése), vagy magáé a Legfelsõbb Lényé. A szanszkrit Avat~ra szóból ered, amelynek jelentése „földreszállás”, mint ahogy rendszerint a halandó világba való leereszkedést is jelent valamilyen különleges céllal. A kifejezés elsõsorban a hinduizmusban használatos, Visnu, a Megtartó inkarnációira, akit sok hindu tisztel isteneként. A dasavatara szó jelenti Visnu tíz meghatározott „nagy” inkarnációját. Akit a téma bõvebben érdekel, nézzen utána a világhálón. Megmondom az õszintét, kilógok a sorból. De nem is kicsit! Csak a gond van velem. Elõször is nem hallgatok nemzeti rockzenét. Sem az Ismerõs Arcoktól, sem az Egészséges Fejbõrtõl vagy a Titkolt Ellenállástól, a Kárpátiától pedig egyenesen kiráz a hideg. No, mármost ha egy ilyen antré után lehet tetézni a bajt, én tetézem, és ráteszek még egy lapáttal, egyik kedvenc idõtöltésem, amerikai sorozatok nézése, méghozzá amolyan daráló jelleggel. (A szaknyelv az olyan televízió nézési szokást jellemzi ezzel az epitethon ornansszal, amelyben a nézõ – mondjuk rossz idõ esetén, amikor amúgy is helyhez van kötve – komplett évadot, évadokat nyom le egyhuzamban, a képládától csupán rövid idõre szakad el, mindösszesen biológiai szükségleteinek kielégítése céljából.) A kulcsszó természetesen itt is ugyanaz, mint a világháló esetében: szelekció. A nyájas Olvasó most bizonnyal felteszi a kérdést magának, mi a francot akar itt ez a félkegyelmû, amikor már a lídben elkaszálta magát, de minimum kihúzta a gyufát? Ráadásul most mindjárt belefog a dollár multimilliomos hálivúdi eksönmúvi varázsló ajnározásába, mintha még nem keresett volna elég zsetont a világ legismertebb hajókatasztrófájából is csöpögõs love storyt fabrikáló, pusztító gépemberekkel, valamint savat köpködõ idegenekkel riogató rendezõzseni. Pedig nem ez fog következni, nekem elhiheti a tisztelt Olvasó. Én már csak tudom, hiszen én írtam ezt a kis cikkecskét. Na szóval. Ha fontosak az emberi értékek, az egymással való kapcsolat, a szent helyek és Föld Anyánk védelme, nézd meg az Avatar-t. Ha teheted 3D-ben! Ha csak pillanatokra is, de beköltözött a mozikba a szakralitás. Csak annyit mondok, a törzs egy hatalmas életfában lakik. Kell ennél több nekünk, magyaroknak? Ugye nem? jó ha figyelünk
Cameron azért mégis csak tud valamit. A kritikák leragadnak a monumentális látványvilág 3D-be felturbózott, tényleg lélegzetelállítóan csodálatos prezentációjának egekbe magasztalásánál, pedig ez a film ennél jóval többre képes. Egész egyszerûen megérinti az embert, beköltözteti a szakralitást, a szent hely védelmének fontosságát a multiplexekbe. Nagy varázsló a fószer, az egyszer biztos. Annak idején Mel Gibson ragadta üstökön mesteri módon az emberek figyelmét
Passió címû filmjében, amikor is a végletekig naturisztikus brutalitás kendõzetlenül õszinte és sallangmentes ábrázolásával szinte játszi könnyedséggel lépte át az emberek manapság kétségtelenül magasra tolt ingerküszöbét. Cameron a háromdimenziós térhatású kameratechnika és az emberi fantázia kreativitása által megteremtett látványvilág segítségével kalauzol bennünket egy varázslatos utazásra. A Jó és a Gonosz, Mammon, a pénz világa és a természeti (isteni) értékek 3
világa csapnak össze ebben az alkotásban is. Na, de hogyan? A kontrasztok azok, melyek igazán beszédesek. Az emberek technika, technológia és pénz uralta világa – az egész veszõdség valami kõzetért folyik, aminek kilójáért egy rahedli pénzt adnak – áll szemben a Na’vik természettel együtt lélegzõ, azzal együtt élõ világával. Egy érdekes kritika a cspv.hu weboldalról jepe-tõl: „Az Avatar az eddigi legzöldebb film – de nemcsak fizikailag, lelkileg és szellemileg is. Spirituálisan is. Az Avatar egy új látásmód. Az Avatar egy igehirdetés – a mozik pedig, ahol az Avatart vetítik, templomok. Az új vallás pedig ... az élet vallása. (…) Az Avatar ... túl van a mozin ... mint ahogyan a mozi is túl van az életen ... az Avatar azonban egy új szinten ismét az életrõl szól ... és gyönyörûen ... bárcsak minél több 12 évnél „idõsebb” ember nézné meg – és a világ, amiben élünk, egy milliószor jobb hely lesz ezáltal...” Tetszettek figyelni, ugye? Nem a pénz, nem a profit, hanem az élet vallása! Egy hálivúdi rendezõ az életet teszi az elsõ helyre a profit helyett! Tudom, erre is lehet legyinteni, hogy majd úgyis hoz neki elég hasznot a film. Igaz. Biztosan hoz majd. De a magam részé-
rõl egyike azon kevés alkalmaknak, amikor nem sajnálom tõle és azt mondom, megérdemli. És mindenki más is, aki részt vett ennek a csodálatos mesének a megalkotásában és létrehozásában. Tehát ha fontosak számodra az emberi értékek, az egymással való kapcsolat, a
szent helyek és Föld Anyánk védelme, nézd meg az Avatar-t. Ha teheted 3D-ben! Ha csak pillanatokra is, de beköltözött a mozikba a szakralitás. Remélem – ahogy a Na’vik mondják, hamarosan – „látlak Téged”! 1 öntudatos pécsi polgár
Lehetséges-e a találkozás Istennel, az Õ tanításával az infósztrádák bonyolult hálózatában, melyek átszelik a kibernetikus teret, vagyis az internet világát? A válasz mindenképpen pozitív, de ez tõlünk is függ. „A digitális világban is nyilvánvalóvá kell tenni, hogy Isten szeretetteljes figyelme Krisztusban irántunk, nem csupán múltbeli esemény, hanem ma is teljesen konkrét és idõszerû valóság.” A pápa üzenete a tömegtájékoztatás világnapjára világos és biztató. A hívõ, aki lelkesen és elszántan bemerészkedik a társadalmi kommunikáció világába, nap mint nap találkozik a technika elkápráztató újításaival, kezdve az „i-pod”-tól, az „i-phone”-on keresztül az „i-pad”-ig. Tudnia kell azonban mi cél vezeti, nehogy ezeknek az eszközöknek a csapdájába essen és letérjen a helyes útról. A fõcél ugyanis az Istennel való
találkozás, a párbeszéd-, a szeretetkapcsolatok valódi értelme, melyet ma a világháló annyira megkönnyít. Számtalan csapda övezi az internet világát a felszínesség, az álnokság és a perverzió. De nagyon sokan vannak a világhálón olyan böngészõk is, akik a barátságot, az igazat és a jót keresik. A pápa visszatér egy már korábban is említett szép hasonlatra: a Jeruzsálemi Templom képére, amelynek külsõ udvarát a „népek udvarának” nevezték. Ez nyitva áll azok elõtt is, akik számára Isten még ismeretlen, ám erõsen vágynak arra, hogy megismerjék nem a tünékeny, hanem az Abszolút igazságot. Mélyedjünk el tehát szenvedélyesen, alkotó módon, bátran és megfontoltan a digitális kontinens rejtelmeiben, azért hogy ott is felfedezzük és láthatóvá tegyük Isten jelenlétének és mindenkire kiáradó szeretetének jeleit.
A pápa a tömegkommunikációs világnapra szóló üzenetében hangsúlyozza az internet fontosságát az evangélium hirdetésében, és megemlíti benne a blogokat is – emeli ki a Catholic Herald, vezetõ brit katolikus hetilap egyik cikkében, amelyben arról ír, hogy az internet és a blog milyen áldás az egyház számára. A világi média a pápai üzenetet úgy értelmezte, hogy a pápa blogolásra buzdítja a papokat. Ma már rengeteg katolikus hívõ olvas egyházi blogokat. Természetesen föl lehet hozni a blogok ellen, hogy sokszor téves információkat közölnek, mégis vákuumot töltenek ki. A legtöbb katolikus blogot papok írják hobbiból, nem pedig hivatalos egyházi „kiadványok”. Ugyanakkor a legnépszerûbb katolikus blogok többsége erõsen „ratzingeriánus”, avagy „konzervatív” vonalat képvisel (például sokszor a liturgiáról vallott nézeteiben), és némelyik igen jól értesült. A legnépszerûbb ilyen blog a The Hermeneutic of Continuity, avagy „A kontinuitás hermeneutikája”, ami a pápa híres alapelvét tette meg címének. Ezt a blogot a Catholic Herald egyik szerzõje, a kenti Tim Finigan atya írja.
De a legismertebbek közül megemlíthetjük a Catholic Church Conservation blogot, az Orbis Catholicust, a The Pope Blogot, a Signum blogot és a New Theological Movementet (Új teológiai mozgalom), a spanyol nyelvûek közül pedig a pápai jelmondatot címének megtevõ Cooperatores Veritatist is. Olasz nyelven is számos blog foglalkozik a pápával (itt vannak összegyûtjve). A magyar nyelvû katolikus blogok közül kiemelhetjük a Vatikáni Figyelõt, az Igen címû lap blogjait és a népszerû jezsuita blogot. A blogot Jorn Barger találta ki 1997-ben, weblog néven („logging the web”). Ennek lényege a linkek, rövid kommentárok, személyes hangvétel volt. Peter Merholz rövidítette le „blog”-ra a szót. 1999-ben született meg a blogoszféra fogalma (a szót megalkotója, Brad L. Graham viccnek szánta), aminek mérete 2001-ben a hatszorosára növekedett, és ami a blogok összességét jelenti. A blog lényege naplóformátuma, és hogy bejegyzései (posztok, a blogok „cikkei”) kötetlenebb, személyesebb hangvételt ütnek meg.
4
Forrás: P. Federico Lombardi SJ
Küldte: Barotai Imre atya
jó ha figyelünk
– Jobb, ha nem tudja! – Ne ámítsuk magunkat! Aki reggelire „kakaóitalt“ iszik, a laboratórium ízeit nyeli, aki eperjoghurtot kanalaz, fûrészport fal, aki bolti citromlevet tesz a teába, az a penészgomba „váladékát“ kapja, bármennyire tiltakozik is. Az édeset idomított baktériumok „köpik ki“, a savanyú a mikroorganizmusok „izzadmánya“. Érzékeinket (észrevétlenül) manipulálja egy világhatalommá szervezõdött maffia, az ízipar, s laboratóriumokban elõállított (titkos) aromákkal, ízfokozókkal megváltoztatja ízlelésünket. Veszélyben az ízlés szabadsága, a kulináris önrendelkezés joga. Nem azt esszük, amit enni vélünk. Mert semmi sem az, aminek látszik. Az eperaromát egy Holzmindenben székelõ német aromagyár állítja elõ ausztrál fûrészpor, alkohol, víz és néhány titkos összetevõ keverékébõl. (A Föld teljes epertermése az „eperbõl“ készült fagylaltok, joghurtok, desszertek mennyiségének egy százalékát sem fedezné!) Egy amerikai konszern baktériumból kávétejszínt és krémsajtot varázsol, egy másik vörös áfonyából cseresznyét, ricinusolajból õszibarack-aromát. Az Athlon nevû cég (nem vicc!) madártollból péksüteményt, a General Foods vízbõl, fehérjébõl és gyanús zsiradékból mûszalonnát. A Procter and Gamble nevû amerikai vállalat még a gyapotszálat (pamutot) is fogyaszthatóvá teszi: a növény rostjaiból kenyeret sütnek.
Az ízek e szép új világában a menthenthiol nevû vegyület a grépfrút, az acetyl-pyrolin egyik változata a ropogós kenyérhéj, a filberton a mogyoróíz illúziójáért felel. Mint a Mátrix címû filmben. Nem eperjoghurtot eszünk, hanem vizet mesterséges illúziókkal. A szagok és ízek e virtuális valóságában már a füstölt sonka és lazac sem eredeti: napjainkban a húsgyárak „folyékony füstöt“, azaz mûfüstöt használnak, amiben 30-90 másodperc alatt meg lehet „füstölni“ a terméket. Ráadásul a vásárlókat mézédes hazugságokkal etetik. A Danone Actimel „szuperegészséges“ joghurtital egyszerre tartalmaz két (veszélyesnek tartott) édesítõszert, aszpartámot és K-aceszulfámot is. A csalafinta íztrükkök aztán megteszik a magukét, aki gyerekkorától hozzászokott a víz-, szén-dioxid-, karamell-, foszforsav-, citromsav-, nátriumbenzoát-, koffeintartalmú italhoz (ez a kólák összetétele), annak az igazi bodzaszörp ízetlen. Az élelmiszeripar tehát „maszkírozza“ az ízeket, ha kell, korrigálja és retusálja õket (mint Sztálin környezetét a korabeli fotókon), hozzászoktat bennünket a kémiai édesítõszerek, ízfokozók, sûrítõanyagok ízéhez, reklámokkal és aromákkal etet, ízfüggõvé tesz. Korunkban húszezer élelmiszeradalékot forgalmaznak (köztük hétezer aromát). E titokzatos porocskák és folyadékok nélkül, melyek összetevõit (üzleti titokra hivatkozva) sokszor még az ételre allergiás
gyerekek orvosainak sem árulják el, az élelmiszer-ipari termékek többsége élvezhetetlen és eladhatatlan lenne. *Az íz az ételek lelke.* Aki az ízeket befolyásolja, életünket manipulálja. Ráadásul az íz nem csak ízlés dolga. Az íz legfontosabb funkciója a táplálék ellenõrzése. Figyelmeztetés (lenne), hogy mit nem szabad megenni. Ha becsapják íz-lelésünket, elfeledtetik velünk az eredeti ízt, akkor tényleg bármit lenyelünk. A leves hazudik – írja magyarul újfent megjelent nagyszerû pamfletjében Hans Ulrich Grimm (Kétezeregy Kiadó). De nemcsak a Knorr és a Maggi zacskós leves hazudik (a négy fõre szóló adagban mindössze két gramm szárított marhahús található), hanem szinte minden. A kenyér, a virsli (de az nagyon), a csecsemõtápszer. Érzékeinket manipulálják és átprogramozzák. Éppúgy, mint gondolatainkat. Egész életünket. Tavaly az Egyesült Államokban az asztalra került ételeknek már kilencvenhat(!) százaléka ipari termék volt. A Fast Food Nation (gyorsétterem-generáció) már nem ismeri az ételek eredeti összetevõit, életében soha nem szagolt vargányát. „De hát végül is – mondja cinikusan az egyik aromagyár mérnöke – az élvezet fantázia dolga.“ Már akinek. Ne feledd, azzá leszel amit megeszel! ki – ki vonja le a tanulságot, s tegyen meg mindent a családja egészségéért!
Nemrég nyitotta meg negyedik üzletét, s már a továbbiakat tervezi az a szürkemarha-tenyésztõbõl lett vállalkozó, aki a multinacionális láncoknak hátat fordítva forgalmaz minõségi, magyar termékeket. Megyesi Zoltánnal solymári üzletében az egészséges élelmiszerekrõl, a multik selejtes áruiról és arról beszélgettünk, hogy Magyarhonban miért nem a magyar árut részesítjük elõnyben. – Jól gondolom, hogy sosem akart boltot nyitni? – Valóban nem voltak ilyen terveim. Észak-Borsodban tenyésztek szürkemarhát, négyszázötven tenyészállatom van, a szaporulattal nagyjából ezres az állomány. Mégsem tudtam értékesíteni a jó minõségû húst. – Sehol nem kellett a jó minõség? – Naivul azt gondoltam, a nagy áruházláncok örülnek majd, hogy kiváló magyar húst kapnak. Ám idõvel rá kellett jönnöm, tesznek rá, mit adnak el. Csak a profit a vezérelv. Minél olcsóbb vacakot felvásárolni, majd azt minél drágábban eladni. – Ennyire sematikus az üzlet-politikájuk? – A multik egymást figyelik árgus szemmel. Ha egyiküknél 990 forint a „hús” kilója, akkor a másik olyan beszállítót keres, amelyikkel legalább nullára kihozhatja, 980-ért árulva. Vagy amikor nyolcvan forint körüli a görögdinnye piaci ára, s a multi ötvenért adja kilóját, nem érdekli, hogy a görögdinnyebiznisszel bukik egymilliót, mert sok vevõt a dinnyével csalogat be. Õk, ha már arra járnak, jó ha figyelünk
megveszik a színes tévét meg a frottírzoknit is. Így a sokszorosa bejön annak az egymilliónak. Az átlagvásárló csodálatosan meg van vezetve. Azt hiszi, a görögdinnye húsz forint. Innentõl nem a multit, hanem a „szemét” dinnyeárust szidja, akinek „van pofája drágán árusítani”. Abba kevesen gondolnak bele, hogy a dinnyetermesztésnek vannak költségei. – Mivel van tele a sok áruházlánc, ha a magyar áru csak mutatóba kell? – Rengeteg olcsó szeméttel, amelyet olyan országokból hoznak, ahol a mezõgazdaságot közvetetten támogatják. Õk azért fizetnek az áruházláncnak, hogy a rosszabb minõségû hazai árut vigyék és adják el más országban. – Máshol miért mûködik ez másképp? – Többek közt azért, mert van egy erõs, potens kormányuk. Áldoznak az agrármarketingre, s felnyitják az emberek szemét. Nálunk abban sem lehetünk biztosak, hogy a magyar tejfeldolgozó-üzembõl származó tej valóban magyar. Benne van a pakliban, 5
hogy több hektoliteres konténerekben behozott, itt dobozolt, külföldi tejrõl van szó, amely lám-lám, magyar tejjé válik a csomagolással. – Ön mikor fordult el az áruházláncoktól? – Hiába adtam az önköltségi ár alatt a húst, ha a legtöbb helyen kitették rá a kettes szorzót. Így 3000-3200 forintért került a pultba, s ez nyilván drága. Több százezer forintnyi polcpénzt, belistázási díjat, marketing-hozzájárulást fizettem. De csak sok év pofára esését követõen láttam át, hogy mi azért vagyunk ott, hogy a Távol-Keletrõl idehurcolt tartós fogyasztási cikkeket, iparcikkeket négyszeres-ötszörös árréssel el tudják adni. Ehhez a gyomrán keresztül kell becsalogatni a vevõt. Nem is olyan rég 99 forintos olasz tejet reklámozó óriásplakátokkal árasztotta el az országot az egyik nagy lánc. Ha ezt Olaszországban megteszik, s ilyen áron magyar tejet reklámoznak, a feldühödött olasz gazdák felgyújtották volna a vállalat összes ottani áruházát. – Mi adta a végsõ lökést ahhoz, hogy saját boltot nyisson? – Egy sokadik hátba szúrás. Az egyik szupermarketlánc egyoldalúan emelte a belistázási árát, nekem viszont akkor már két éve nem voltak hajlandók nyolcszázalékos áremelést aláírni és kifizetni. A számláimat egyszerûen visszaküldték. Azt mondtam, így nem fogok tovább szállítani. – Könnyen ment a szakítás? – Persze akadtak nehézségek. Végül ez a solymári üzletünk lett a zászlóshajó. Megnéztük, életképes-e a dolog, s volt rá igény. A termékért felelõsséget vállalunk, lehet velünk beszélgetni, nem úgy, mint egy szupermarketben, ahol a huszadik alkalmazottat megkérdezve sincs halvány fogalmunk, milyen élelmiszer áll a polcon. Én szinte minden beszállítót személy szerint ismerek. Ennél biztonságosabb nem lehet a rendszer. – Solymárról egyenes volt az út? – Amikor kialakult egy kisebb kör az ismerõsökbõl, több beszállítónak mondtam, mi lenne, ha összeállnánk, s közösen próbálnánk 6
újabb boltokat alapítani. Kiderült, hatalmas az érdeklõdés. Nemsokára Budaörsön nyitjuk az ötödik boltot, aztán jövõre a hatodikat, mert szükség lesz egy logisztikai központra, ahol raktározni tudjuk a termékeket. – Nem kerülnek sokba ezek a minõségi termékek? – Néhány tévhitet el kell oszlatni. Ha a tej önköltségi ára ma nyolcvan forint, és pasztörizáljuk, csomagoljuk, leszállítjuk, akkor az érte kért kétszáz forint feletti fogyasztói ár teljesen reális. Az árakat a multik manipulálják. Ha náluk a magyar tej kétszázötven forint, akkor mi lehet az a váladék, amit százhúszért adnak? Tetra Pak dobozban, amelybõl szobahõmérsékleten tárolva két hét után is ugyanolyan állagú italt töltünk ki. Valamit, ami nem tej. A mi tejünk tegnap még a tehénben volt, és ha kitöltöm, akkor holnapra aludttej lesz belõle. – Vagyis az az olcsó, ami nem is tej vagy nem is hús? – A mi kilóáron 1600-1800 forintos, hatvan százalék biológiai tartásból származó szürkemarhából és negyven százalék sertésaprólékból, valamint mangalicaszalonnából elõállított virslink drága? A mi párizsinktól nem kap az ember gyomorrákot tíz év múlva. A sokféle adalékanyagot, amellyel elárasztanak minket, patkányokon tesztelik. Mit akartok, ez biztonságos? – mondják. De a patkány nem él addig, ameddig az ember. Rajta nem lehet kimutatni, hogy a káros anyagok felhalmozódásával, kölcsönhatásával mi történik a szervezetében tizenöt év alatt. Miért jelentek meg olyan új betegségek, amelyekrõl száz évvel ezelõtt azt sem tudták, mi fán teremnek? A szalámit foszfáttal tömik tele, mert az tartja a vizet. A gond csupán az, hogy az emberben is megtartja. A szaláminak szép tömött, telt állaga lesz ugyan, nem szárad tovább, nem úgy néz ki, mint a mi szikkadt, foszfát nélküli „vackaink”. De az italgyártókon kívül kinek jó az, hogy a foszfátos szalámis szendvicset az ember egy vödör vízzel vagy három-négy üveg sörrel küldené le? Az UHT tejbõl minden zsírt, minden tápértéket kivonnak. Az ipari hulladéknak számító tejsavóba kis szójával meg állagjó ha figyelünk
Ha egyoldalúan is, de a médiák folyamatosan tájékoztatnak az afganisztáni és az iraki háborúról, illetve más háborús gócpontokról, de a modern hadviselés más érdekérvényesítõ eszközeirõl kimondottan félreinformálnak. Pedig különösen az utolsó évtizedben, és különösen a mi régiónkban az un. „rózsás”, „narancsos” forradalmak által a Nyugat egy új, olcsó és hatékony módszert talált érdekei érvényesítéséhez. (A cikk két tanulmányra támaszkodik: Jonathan Mowat: A rejtett államcsíny, Globalresearch.ca 2005 és John Laughland, Az államcsíny technikája, ZeitFragen, 2009. 12. 22.) Az ezredfordulói jugoszláv válság alatt a NATO fegyverrel sem tudta Milosevicet eltávolítani a hatalomból, de egy hirtelen feltámadt, spontánnak tetszõ diákmozgalomnak sikerült. 2003-ban, illetve 2004-ben az álmos posztszovjet köztársaságok, Grúzia és Ukrajna is hirtelen felébredni látszottak és szintén spontánnak tûnõ polgári engedetlenségi mozgalmakkal új kormányokat juttattak hatalomba. Közös mindegyik változásban az
volt, hogy az amerikai befolyás hirtelen megnõtt, mindegyik ország a NATO-hoz és az EU-hoz közeledett, demokratizáció és modernizáció jelszavakkal. Itt már kitapinthatóvá vált a kilencvenes években elkezdõdött körvonalazódása az „új világrend” felépítésének. Milyen új stratégiára került sor?
Az Új Világrendbõl jöttem, hogy segítsek rajtad
javítóval valamit belevarázsolnak, hogy az a váladék úgy nézzen ki, mint a tej. Igen, ez olcsó. De hova tûntek a zsírban oldódó vitaminok? Az ásványi anyagok és a nyomelemek? A termelõi friss tej fogyasztóinak nem kell orvosra és mindenféle kezelésekre költeniük. Viszonyítani kell, mi a drága. A mi kiskereskedelmi árrésünk például csak harminc százalék körüli. – Mit tehetne a kormány, hogy ne a multik uralják a piacot? – A kormány nemhogy minket védene, inkább a multikat támogatja. Különbözõ adókedvezményekkel idejöhettek, körbe vannak ajnározva, és büntetlenül végezhetik aljas tevékenységüket. Letarolják a természetet, és idedobnak egy nagy „dobozt” mondjuk Solymárra. Azt mondják, száz munkahelyet teremtettek. De arról már nem beszélnek, milyen áron. Mert ez a száz munkahely valójában kétezer felszámolásával járt korábban. A munka pedig az importtermékek kipakolását jelenti. Ha megnézzük, az egyik lánc kínálatában nemcsak a tejek, hanem a friss marhahús is nagy arányban lengyel eredetû, lengyelországi vágóhídról érkezik. A lecsomagolt lengyel hús itt virít a polcokon. Le a kalappal a lengyel kormány és a lengyel agrármarketing elõtt, ezt így kell csinálni. De halkan megkérdezem: nincs nekünk elég marhahúsunk, nincs nekünk elég sertéshúsunk, hogy dömpingszerûen be kelljen hozni? – Hogyan látja, milyen lenne az ilyen boltok fogadtatása országos szinten? – Ha az ilyen és ehhez hasonló próbálkozások, ötletek, kisvállalkozások tartósan, esetleg kormányzati támogatással megvalósul-
jó ha figyelünk
A szellemi és pénzügyi háttér Jonathan Mowat a londoni Tavistock Institute (a háttérhatalom egyik legfontosabb agytrösztje) egykori igazgatóját, Fred Emry-t tartja az új stratégia atyjának. A hatvanas évek Beatles mániáját megfigyelve, Emry arra a következtetésre jutott, hogy rock koncertek által a fiatalokban gerjesztett diffúz lelkesedés és „rebellis hisztéria” rendkívül alkalmas a fiatalok befolyásolására abban az irányban, hogy a hagyományos viselkedési és erkölcsi normákat elhagyva, a nemzetállam is könnyebben leépíthetõvé válik. Hogy a rock egyre „trendibb” lett, már a pénzhatalom keze nyomát is mutatja. Az újfajta mani>>
hatnának, jó eséllyel változtathatnánk a jelenlegi rendszeren. Mi nem a tévéspotban és a szlogenben teszünk meg mindent a vevõért. Mindenki szeretné egészségesen felnevelni a gyermekét, vagy a saját egészségét megõrizni, megóvni. Ebben a válságos helyzetben a magyar vállalkozásokat, a magyar munkaerõt kellene megtartani. Mi nagyjából százan dolgozunk a boltjainkban, Magyarországon viszont mintegy háromezer mikrocég van az élelmiszerpiacon. Ha ez a potenciál egyszer összeállna, reszkethetnének a multik! Persze ez utópia, de ha legalább egy részük összefogna, már az is nagy dolog lenne. A körülöttem felvert por miatt ma is naponta öt-tíz jelentkezõ van. Januárban nagyobb szabású termelõi találkozót tervezek. Akár el is kezdõdhetnek az egyeztetések, hogy milyen is egy hazai üzletlánc. – Nem támadják önt a magyar színek és a Koppány név miatt? – A németek, osztrákok és hollandok már évtizedek óta sulykolják a lakosságba, hogy a hazait kell fogyasztani. Egy öntudatos német polgár nem vesz magyar árut. Néha legurít egy-két pohár egri bikavért, de marad a rajnai bornál akkor is, ha az másfélszer többe kerül. Nálunk ezt a felfogást rögtön nacionalizmussal vádolják. Engem azért támadnak, mert túl sok a piros-fehér-zöld. Pedig egyszerûen csak arról van szó, hogy a jó minõségû, magyar termékeinkkel vissza akarjuk kapni a saját piacunkat. Ahogy Koppány annak idején a nyugatnak akart hátat fordítani, úgy mi a nagy multinacionális láncoknak intünk búcsút. Pintér Balázs – Magyar Hírlap
7
puláció elsõ állomása az 1968-as Párizs volt, amikor az Amerikának túl önálló De Gaulle elnök lemondásra kényszerült. Emry követõje, Dr. Howard Perlmutter, már egy elméletet is kidolgozott, hogyan kell a hagyományos kultúrákat destabilizálni és egy „globális civilizációt” kialakítani. Fõ receptje, hogy olyan lokális eseményeket kell támogatni, amelyek a tömegmédia segítségével nemzetközileg is eladhatók. A nyolcvanas években az USAban már célzottan jöttek létre további olyan a kormány által támogatott intézmények, mint a National Endowment for Democracy (NDE), a National Democratic Institut for International Affairs (NDI), az International Republican Institute (IRI), s nem utolsó sorban a Soros Alapítvány, amelyek célja az volt, hogy nyíltan tehessék azt, amit a CIA titokban. A tömegkommunikáció fejlõdése mobiltelefonnal, internettel stb., óriási lehetõségeket nyitott meg. A meghódítandó ország fiatalságának a bekapcsolása e hõn óhajtott eszközökkel a „modernizációba”, a „nyitott társadalomba”, egy hatékony és nehezen támadható második front létrehozásának a lehetõségét rejtette magában. Ugyanis a hangsúlyozottan erõszakmentes, ironikus kampányra dresszírozott fiatalok fellépése inkább a hatvanas, hetvenes évek nyugati idealista beat generációjára emlékezteti az átlagembert posztmodern színezetben – amire a mainstream média rá is erõsít -, mintsem az amerikai imperializmus céljaiért demokratikus álarcban dolgozó ügynökökre, akik persze e mozgalmakban irányító szerepben jelen vannak. Ennek az újfajta „demokratikus ellenzéknek” a belgrádi gyõzelme után írta 2000. december 11-én a Washington Post, hogy „míg az NDI szerb ellenzéki pártokkal dolgozott szorosan együtt, addig az IRI az OTPOR-ra (szerb diákszervezet) koncentrált, ami a forradalmi ideológia és a szervezet gerince. Márciusban az IRI két tucat Otpor vezetõt hívott meg egy szemináriumra az erõszakmentes ellenállásról a budapesti Hilton hotelbe, pár száz méterre az NDI által használt Marriott hoteltõl. A szeminárium alatt a szerb diákokat kioktatták, hogy kell megszervezni egy sztrájkot, hogy kell a szimbólumokkal kommunikálni, hogy kell legyõzni a félelmet, és hogy kell aláásni egy autoritér rezsim hitelességét.” Miután 2000 októberében Milosevic belefáradt a fiatalok szûnni nem akaró tüntetéseibe és visszalépett, Madeleine Albright külügyminiszter így dicsérte meg a szervezõ Penn és Schoen urakat, akik különben a Microsoft és Bill Clinton tanácsadói is voltak: „Az önök munkája az NDI-vel és a jugoszláv ellenzékkel közvetlenül és döntõen hozzájárult, hogy a demokratikus áttörés Jugoszláviában megvalósuljon.” Az államcsíny technikájának lényegében három szakterülete van; a nem kormányzati szervek, a média ellenõrzése és az álcázott 8
ügynökök. Ez a három terület annyira összefonódik, hogy gyakorlatilag ki is cserélhetõek és így nagyon rugalmasak. A Nyugat már Milosevic megbuktatása elõtt bizonyította térségünkben burkolt befolyását, Sali Berisha és Vladimir Meciar megbuktatásával. Néha nem mennek erõszakmentesen a dolgok, mint például Albániában Berisha megbuktatásakor, de ilyenkor vagy elhallgatják, vagy pozitív színben tüntetik fel. Jugoszlávia 2000 Természetesen a hagyományos politikai trükkök arzenálja is bõvült. Laughland és más elemzõk szerint is az USA már 1998-ban eldöntötte, hogy Milosevic megdöntéséhez felhasználja a koszovói „Felszabadító hadsereget”, az UCK-t is. Laughland egy amerikai hírszerzõ tisztet idéz : „Végül is egy óriási mûveletet indítottunk el Milosevic ellen, úgy titkosan, mint nyíltan is”. Milosevic engedélyezte egy diplomáciai megfigyelõ misszió létrehozását Koszovóban. Ezt azonnal feltöltötték brit és amerikai titkos ügynökökkel. Hivatalosan az OSCE (Biztonsági és Együttmûködési Európai Szervezet) vezette a missziót, nem hivatalosan a CIA. A misszió feje William Walker volt, aki 1989-ben Panamában Manuel Noriega-t eltávolította a hatalomból. 1999 januárjában Walker „felfedezett” egy tömeggyilkosságot Racak közelében. Több kutató késõbbi véleménye szerint az áldozatok nem a koszovói albán menekültek voltak, akik számát a nyugati média mérhetetlenül eltúlozta. Mindenesetre már hónapokkal elõbb el lett döntve, hogy 1999 tavaszán Jugoszláviát bombázni fogják, amirõl az UCK-t is értesítették. S mivel Milosevic nyakasabbnak bizonyult, mint gondolták, felerõsítették az alternatív technikákat, olyan szervezetek által, amelyek bázisai nagyrészt Magyarországon voltak. Hiába hangoztatta a jugoszláv média, hogy például Soros „demokratái” valójában külföldi ügynökök. Amit a nyugati média mint népfelkelést ábrázolt, egy megrendezett államcsíny volt, fizetett verõlegények egész hadával. Grúzia 2003 A belgrádi taktikákat Grúziában már tökéletesítve dobták be az egykor istenített Sevardnadze elnök ellen, akit a szervilis Saakasvilivel akartak leváltani. Ugyanúgy váltig ismételték, hogy a választásokat manipulálták. A nyugati média kritikátlanul ismételgette a vádakat. A jugoszláv Otpor (Ellenállás) szerepét itt egy hasonló szervezet, a Kmara (Elég!) töltötte be. Mindkét mozgalomnak ugyanaz volt a szimbóluma, egy fekete fehér alapon magasba emelkedõ ököl. Mindkét szervezet kommunista stílusban mûködött; látszólag független sejtek fölött egy lenini fegyelemmel centralizált vezetéssel. És mindkét esetben ugyanaz az ember volt az amerikai nagykövet: Richard Miles.
Hogy egy fedett mûveletet hajtottak végre, Grúziában is csak utólag derült ki. Közben a média állandóan azt sulykolta, hogy a nép felkelt Sevardnadze ellen. Ami ellenmondott az optimista látásmódnak, egyszerûen kivágták. Laughland egy jellemzõ példát említ. Saakaswili híres „tifliszi menete” Goriban kezdõdött, Sztálin szülõhelyén, mégpedig a diktátor szobra alatt, akit Grúziában ma is sokan nagy hõsként tisztelnek. Az sem zavarta a médiát, hogy Saakaswilit 96%-kal választották meg, ami egy tipikus sztálinista eredmény. Ukrajna 2004 Ukrajnában ugyanaz az összjáték figyelhetõ meg a nem kormányzati szervek (NGO-k), médiák és a titkosszolgálat között. Még mielõtt sor került volna a választásokra, már nem voltak legitimnek tekinthetõk. Állandóan csalásról beszéltek. Azaz a második fordulót megnyerõ Janukowic ellen az utcai tüntetések az elsõ forduló elõtti vádak alapján robbantak ki. Juscsenkót ellenben karizmatikus, nagy politikusnak ábrázolták, akit ellenfelei meg akartak mérgezni. Érdekes, hogy hivatalba lépése után sem perelt be senkit emiatt. Több kritikus nyugati szervezet részletezte a tömény propagandát és csalássorozatot, amit Juscsenkó érdekében alkalmaztak. Az angol Helsinki-Bizottság például már számadásának címével: Ukrajna Clockwork Orange forradalma, jelzi véleményét. Maga a háttérhatalom szócsövének ismert „New York Times” is megírta, hogy az ukrán KGB, válltvetve a CIA-vel az egész idõ alatt Juscsenkó oldalán dolgozott. Habár még nem dõlt el, hogy Ukrajna a nagy geopolitikai játszmában, amit a Nyugat Oroszország ellen folytat, végül is melyik oldalra kerül, maga a tény, hogy az orosz fejedelemség kialakulásának a színhelye (a kijevi) nyugati befolyás alá kerülhet, rendkívül megrázó lehet Oroszország számára. Más országok Jelenleg Fehéroroszország, Kirgizisztán és fõleg Irán a Nyugat célpontja. Vannak, akik annyira elégedettek az új típusú hódítással, hogy ezért kritizálják Irak lerohanását. Szerintük az új típusú „államcsínnyel” hatékonyabb és olcsóbb lett volna. A 2009. június 12-én történt iráni választások ismét egy klasszikus eset a pénzhatalom „államcsínytechnikájával” kapcsolatban. A nemzeti-populista elnök Mahmoud Ahmadinezsád a szavazatok 63.3%-át nyerte el, miközben a Nyugat által támogatott liberális ellenzék jelöltje, Hossein Mousavi 34.2%-ot. Ez utóbbit fõleg a fõleg a nagyvárosok fiatalsága támogatta. A nagy különbség ellenére a nyugati média állandóan csalásról beszélt, de bizonyítékokat nem tudott felmutatni. Ugyanakkor akadtak olyan amerikai közvélemény kutatók is (elenyéjó ha figyelünk
ÉN VAGYOK A BAJNAI ... Én vagyok a Bajnai Ti meg ország barmai Becenevem Libás Gordon Engem õriz minden kordon Utónevem azért Gordon, Hogy rímeljen rá a kordon. Vigyáznak rám három helyen Hogy ne verjétek szét a fejem Barátom a luciferi, Jó ismerõs: Gyurcsány Feri A zsebünk így pénzzel teli. Nem fog rajtam semmi átok, A magasból tojok rátok! Kedvenc sün alakzat áll itt, Tiltakozz és elõállít. Lelkiismeretem nincsen, Ez nekem a legfõbb kincsem, Nem lehet itt semmi gikszer, Mert én lettem a fõminiszter. Korlátlan a mi jogunk Ezzel élni is fogunk. Nektek viszont nincsen jog! Megmondtam, hogy fájni fog! Parlamentben dolgunk sok Mi vagyunk az okosok. Bizony nagy a mi eszünk Tõled mindent elveszünk.
szõ kisebbségben), akik már a választások elõtt rámutattak a nyugati optimista elvárások csalóka voltára, mivel tisztában voltak a ténnyel, hogy vidéken Ahmadinezsád sokkal nagyobb támogatottságot élvez, mint ellenfele. A folytatódó teheráni zavargásokat a nyugati média változatlanul úgy mutatja be, mint az ország elégedetlenségét a jelenlegi hatalommal, holott az csak a fõvárosi nyugati orientációjú fiatalságra jellemzõ. Következtetések Az új államcsínytechnika csak addig mûködik, míg a célországok rá nem jönnek, hogy egy bálványnak lettek áldozatai. A nyugati kütyük modernizációs ideológiával ellátott
körítése a fiatalságot egy bódulatnak a rabjává teszi, ami végzetes veszéllyé válik, ha az illetõ ország értelmisége, középosztálya is bedõl a neoliberális szemfényvesztésnek. Hazánk ezen ugyan már átesett, de a nyugati boszorkánykonyha más trükköket is ismer. Ami jelenlegi helyzetünkben fenyeget, az a „demokrácia megmentése”. A csalódott és észhez tért embereket, ha politikailag szervezõdnek, szélsõségesnek, fasisztának kell nevezni, s ha ez sem elég, csapdába csalni. Balliberális vezetésünk most ezt próbálja a polgárháborús helyzet kiélezésével elérni. Ne legyenek illúzióink, õk az „új világrend” éltanulói, mondhatnám úttörõi! Vajta Dénes – Nemzeti InternetFigyelõ
A MENTÕSÖK KÉRIK AZ ALÁBBIAKAT!!! Mentõsök tapasztalták, hogy közlekedési baleseteknél a legtöbb sérültnek van mobiltelefonja. Olyan sérülteknél, akikkel nem lehet kommunikálni, a segítségükre sietõk nem tudják, hogy a telefon hosszú címlistájából kit értesítsenek. Mentõápolók és mentõorvosok azt javasolták, hogy a szükség esetén értesítendõ személy adatait mindenki ugyanazon megjelölés alatt adja meg. A nemzetközileg elismert megjelölés: ICE (= In Case of Emergency = „vész esetén”) Ezalatt a név alatt annak a személynek a telefonszámát kell megadni, akit vészhelyzetben / szükség esetén a rendõrségnek, mentõknek, tûzoltóknak fel kell hívni. Ha több ilyen személyt szeretne megadni, a következõképp lehetséges: ICE1, ICE2, ICE3 stb. Könnyû megcsinálni, nem kerül semmibe és vész, baleset esetén nagy segítség lehet!
jó ha figyelünk
Nekünk semmi nem elég, Ki nem haver-csõcselék. Nem jött be a Pannon Puma? Majd bejön egy másik duma! És ha télen hideg lesz? Hát megfagysz és megdöglesz! Azt mondod, hogy meghalsz éhen? Megtehetted volna régen! Sírodra sem kapsz virágot, Már eladtuk az országot! Az országból mehettek Külföldön tán ehettek! Helyetted majd lesz itt ember Izraelbõl, mint a tenger. Nem kell nektek szaporodni Azok fognak sokasodni. A romákkal majd jóban lesznek, Bajt problémát lerendeznek Ezért mondom most neked, Ránk szavazni érdeked, Remélem, hogy ránk szavaztok! Viszontlátásra, pajtások!
9
Az USA is trükkök százaival dolgozik Mivel tudjuk, hogy balliberális „elitünk” mindig az éppen hegemón hatalmat utánozza, nem lehet meglepetés számunkra, hogy nem csak nekünk van egy trükkös kormányunk, hanem a vezetõ világhatalomnak is. De hogy mennyire, az mégis csak meglepetés, mert vajon mit tesznek, ha az eltrükközött, elcsalt valóság visszajön egy másik ajtón? Soha olyan eltérõen nem értelmezték a nyugati világ gazdasági fejleményeit, mint az elmúlt évben. A mainstream média ugyan nem ujjong egyöntetûen – ami már maga is óvatosságra kell intsen -, néha megemlít kisebb problémákat – amelyekrõl már a dicsõséges szocializmus jut az eszünkbe – de az utóbbi év tõzsdei diadalmenetét nem tudja, vagy nem akarja mégsem kritikusan értelmezni. Vele szöges ellentétben a kritikus média egy olyan súlyos gazdasági válság közeli eljövetelét jelzi, ami után semmi sem marad a régiben. Azt ugyan régen tudjuk, hogy nemcsak hazánk, hanem az USA is a világ legeladósodottabb országai közé tartozik, de egy elefánt megteheti, mert más zsarolási eszközökkel rendelkezik, mint egy bolha – gondoltuk. Igen ám, de sok lúd disznót gyõz – bocsánat kedves elefánt! – tartja a magyar közmondás, és valóban, így van. Az utóbbi évek egyre inkább egy versenyfutásra hasonlítanak a két vezetõ nagyhatalom, az USA és Kína közt, amelyben a gazdaságilag megroggyant Amerika elõre menekülve, a nemzetközi jogot semmibe véve, pénzügyi és katonai erejét kihasználva gyarmatosítja a világ erõforrásokban gazdag és stratégiailag fontos részeit, így próbálva hegemóniáját fenntartani, míg Kína a hagyományos gazdasági hódítás, árucsere, befektetések eszközével válik egyre erõsebbé. A verseny egy agyaglábú, állig felfegyverkezett óriás és sok kis fürge Kung Fu harcos küzdelmére hasonlít. Hogy milyen eredménnyel, nem tudjuk, de az óriás agyaglábain olyan repedések jelennek meg, amelyek a küzdelmet eldönthetik. Másfél évvel ezelõtt, különösen Amerikában hatalmas közpénzekkel mentettek meg roskatag bankokat. A tõzsdék fellendülése óta a bankok ismét óriási profittal dolgoznak, de a közpénzeket nem fizették vissza. Ugyanakkor a válság a reálgazdaságban és az átlagkeresetek visszaesése folytatódott, ma a foglalkoztatottak több mint 80%-a keres kevesebbet, mint 1973-ban. A bankok bonusz kifizetései viszont megnõttek. Josef Stieglitz, korábbi Világbank elnök szerint a Wall Street nagy cégei 4973 alkalmazottnak fizettek több mint 1 millió dollár bonuszt az elmúlt évben. Igaz, nekik van mibõl. Csak a Goldman Sachs, Merrol Lynch, Morgan Stanley és a JP Morgan Chase tavaly kb. 30 milliárd dollár profitot termeltek, a Federal Reserve Bank 46,1 milliárdot. Még inkább elgondolkodtató, hogy, mint Antonio Maria Costa, az ENSZ drog elleni intézetének fõnöke kijelentette, 2008-ban 352 milliárd dollár drogpénz volt az, ami a pénzrendszert megmentette a teljes likviditási válságtól. Ugyanakkor az USA fõbb gazdasági mutatói erõsen rosszabbodnak. Az államadósság meghaladja a 12 billió (!) dollárt. (Összeha10
sonlításként: a magyar ennek a kétszerese, de forintban.) Hogy a dollár mégis erõs, arra a hivatalos magyarázat az, hogy bizonytalan helyzetben a befektetõk a legbiztosabbat választják. Ez a magyarázat most teljesen hamis. A dollár megerõsödése pont azért következett be, mert mindenki tudta, hogy mennyire gyenge és igyekezett dollárban lévõ adósságát minimalizálni. A bizalom végül is azért állt helyre 2009 márciusában, mert a Bank of England és a FED bejelentették, hogy felvásárolják kormányaik kötvényeit. Ez meg is történt, de a pénz végzetes felhígításával. Már a FED 2004-es bejelentése, hogy a pénzmennyiség növekedésének mutatóit többé nem közlik, rámutatott a legkritikusabb pontra. Sokáig ezzel nem lehet visszaélni. Ezért folyamodtak – már elõzõleg is – a legpiszkosabb trükkökhöz. John Williams, aki shadowstats.com alatt egy honlapot tart fenn és több antiglobalista újság, mint pl. az ausztrál The Privateer szerint egy nagyon megbízható forrás, kidolgozott egy egyszerû módszert a kormánystatisztikák ellenõrzésére. Williams még egyszer átszámolja a legfontosabb statisztikai adatokat, még pedig úgy, hogy azokat a számítási alapokat alkalmazza, amelyeket még 20-30 évvel ezelõtt alkalmaztak a kormányok, s amelyeket aztán folyamatosan felhígítottak, hogy a romló helyzetrõl félrevezessék a polgárokat. Williams eredményei egyértelmûen azt mutatják, hogy az Egyesült Államok egy óriási, mindent elsöprõ válság elõtt áll, mert az adóssághegy menthetetlenül maga alá temeti. „2008-ban a hiány 5,1 billió dollár volt… a hivatalosan megadott 450 milliárd helyett”, írja Williams. Peter Orszag, Obama magyar származású kabinetfõnöke 10%-os államháztartási hiányról beszélt, amit még Obama alatt szeretnének lefaragni 3%-ra. De nem mondta meg hogyan. Kritikus elemzõk ezt kizártnak látják, az amerikai munkavállalók további, még radikálisabb elnyomorításával is. Egyre nõnek a kamatterhek, a múlt évben már 383 milliárd dollárra, ami a GDP 40%-át teszi ki. Tavaly a munkavállalók 5%-a veszítette el munkáját, amivel a munkanélküliség már túllépte a 17%-ot. Pedig az átlagos munkaidõt már heti 33 órára csökkentették, ami a legalacsonyabb nívó az 1929-es nagy válság óta. Ugyanakkor a munkanélküliség további emelkedése várható, mert mint FED-elnök Bernanke bejelentette, a termelékenység csak az utóbbi évben 5,5 %-kal emelkedett, ami további „racionalizációt” követel meg. S mint tudjuk, a multik továbbra is az olcsó országokba, Kínába, Indiába exportálják a munkahelyeket. Ha az összeomlás ennyire elkerülhetetlen, felmerül a kérdés, nem látja ezt a háttérhatalom is? Nyilvánvaló, hogy igen. Akkor is, ha – mint magyarázni szokták – az önzõ kapitalisták rövid távú érdekeiket követik. Rendelkeznek õk hosszú távú tervekkel is, de azok számunkra az apokalipszist jelentik. Csak ott számolják el magukat, hogy õk azt a folyamatot is irányítani tudják. Vajta Dénes – Nemzeti InternetFigyelõ
jó ha figyelünk
Magyaráztatják magukat, de ki hisz a mai világban már egy zsidónak! Az izraeli külügyminisztérium professzionális kommentárírókat pénzel, akik a nemzetközi médiákban, mint például a facebookon, blogokon és baloldali Weboldalakon õrséget tartanak, hogy Izrael kormánypolitikáját védjék, és hogy próvokálják a saját fajtársukat a „magunkfajták“ ellen. Példának felhozható a magyarországi romagyilkosságsorozat is Az egyik elkövetõ Izraelben – mondhatjuk így? – kapott kiképzést. A zsidóknál mindig is divat volt az önprovokáció. A Jedioth Ahronot újság internetes oldalán héberül megjelent egy cikk, ami az izraeli külügyminisztériumnak külföldön, fõleg Európában és USA-ban zajló új propaganda háborújának a bõvítését vázolja fel. Az újság a hírforrások szerint egyetemi hallgatók és ex-katonák tucatjainak bocsátottak a rendelkezésükre egy irodát, hogy kommentárokat, különféle blogokat, híroldalakat, fórumokat, twittert, facebookot és baloldali weboldalakat írjanak, amikben az
izraeli kormány pozícióját magyarázzák és védjék. Arra a kérdésre, hogy a kommentárírók, akik ezen a projekten dolgoznak magukat, mint normális internet felhasználónak adják ki, a projektvezetõje csak így válaszolt: világos. A mi embereink nem fogják megmondani: „Halló, én az izraeli külügyminisztérium Hasbara(propaganda)-osztályától vagyok, és én csak azt akartam mondani, hogy... Nem fogják magukat szükségszerûen izraelinek kiadni. Azt fogják írni, hogy õk normális internetfelhasználók és a kommentárjaikat is magánvéleményként fogják átadni, de az üzeneteik egy bizonyos vonalra támaszkodnak, amit a Külügyminisztérium készített elõ.“ A projektvezetõ elmondta, hogy ezt a programot a Gázai Övezet rajtaütése alatt ez év januárjában fejlesztették ki. A háború kezdete óta a külügyminisztérium a külföldi zsidó közösségbõl és Izraelbõl is sok önkéntest toboroztak és koordinálnak. „A mi cél-
Ma, Szilveszter napjának reggelén föllapoztam az Information Clearing House nevû honlapot és rögtön megakadt a szemem egy cikken: „Üdvözöljük Orwell 2010-es világában”. Idézi az orwelli világállamnak, Óceániának a jelszavát: „Aki szabályozza a múltat, az fogja szabályozni a jövõt. Aki szabályozza a jelent, az szabályozza a múltat.” „Óceánia mai vezére Barack Obama” – folytatja a szerzõ, majd idézi egy baljós és egy elképesztõ cinizmusról árulkodó kijelentését. A Nobel békedíjas szerint a béke a továbbiakban nem béke lesz, hanem inkább állandósult háború, amely „jóval túlterjed Afganisztán és Pakisztán határain” a „rendezetlen térségekre az elszórt ellenségekkel szemben”. Ezt a háborút ”globális biztonságnak” nevezte. Mi másnak is lehetne nevezni a hazugságkultúra világában? Ezért még a hallgatói hálájára is igényt tartott. Az afgán népnek, amelyet Amerika megtámadott, megszállt és már 8 éve folyamatosan gyilkol, azt üzente: „Nekünk nem érdekünk, hogy az önök országát elfoglaljuk.” Jól hallották: õk „önfeláldozásból” vannak ott. Legyõzve ellenérdekeltségüket segítenek és felszabadítanak. Már nem kérdéses, hogy Obama gátlástalan cinizmusban és minden bizonnyalkegyetlenségben is méltó utóda Dzsordzs Dabljú Bushnak, aki, miután egy amerikai robotrepülõgép szétbombázott egy „terroristagyanús” esküvõt és 90 halottat hagyott a helyszínen, képes volt kifejezni ”együttérzését” az afgán nép veszteségével. „Partner vagyok a veszteségükben” – mondta. Mintha az olaszliszkai cigányok részvétüket fejezték volna ki a meggyilkolt tanár családjának. Kedves nemzetiek, akik még mindig az oroszok utálatával töltitek az idõtöket, ismerjétek el, hogy ilyet egyetlen szovjet vezetõtõl sem hallottatok. Ezek sosem hallott embertelenségi világcsúcsok. Talán nem szép, hogy az Újév elõtti napon, amikor mindenki vidám szeretne lenni, amikor szeretné legalább átmenetileg elfelejteni szorongató gondjait, amikor reménykedve gondolna, akárcsak saját maga tudatos ámításaként is, egy szebb esztendõ bekövetkeztére, jó ha figyelünk
publikumunk akkor az európai baloldaliak voltak, akik barátságtalanul fogadták a Izrael kormánypolitikáját. Ezért kezdtünk el beavatkozni a vitafórumokba Angliában és Németországban. Nagyon ellenséges környezetek voltak ezek.“ Már régóta ismert az a tény, hogy Németországban egy szervezett kampány létezik az izraeli kormány számára a kommentárok és levelek írására. A Honestly concerned csoport már 2002 óta mozgósít e-mail listákkal, cikkekkel, azok ellen, akik valamilyen formában Izraelt kritizálják, hogy ezeket kommentátorokkal megrágalmazzák vagy az izraeli politikát vitató publikáció kiadójára nyomást gyakoroljanak. Most úgy tûnik, hogy az eddigi önkéntesek munkája az izraeli propaganda számára nem volt elégséges, ezért most fizetett erõket vetnek be, hogy az izraeli politikát kimagyarázzák. (indymedia.org, calcalist.co.il nyomán B. Gy. – Szent Korona Rádió) után – Nemzeti Hírháló
ilyen komor dolgokra irányítom a figyelmet, de tudnunk kell, nem szabad felednünk, hogy ez az a jövõ, amelyet a világ hatalmasai nekünk szánnak. Ennek a bekövetkezését csak isteni csoda, és a világ népeinek az öntudatra ébredése akadályozhatja meg. Az erjedés – hála Istennek – megindult a világban. Legjobban a ma már világszerte állandósult, hisztériás antiszemitázás, fasisztázás, rasszistázás és a „gyûlölettörvények” bizonyítják ezt. A világ urai félnek. Félnek, mert könnyen hiba csúszhat a számításaikba. A világ urainak a magyarországi helytartói is félnek. Õk is fasisztáznak, rasszistáznak, antiszemitáznak, gyûlölettörvényeket sürgetnek és teljes összefogással támadják azt az új erõt, amelyik igazat merészel mondani a hazugságkultúrának ebben az orwelli világában, a sötét huszonegyedik században. Félelemben és kiszolgáltatottságban akarnak tartani bennünket azzal is, hogy állandóan ijesztgetnek. A mumus egyszer a terrorizmus, egyszer a madárinfluenza, egyszer a szárnyassertés, egyszer a szélsõségesség, egyszer a válság. Ez mind mese. Egyetlen dolog van, amitõl félnünk kell: az õ embertelenségük. „Te pedig lelkem gondolatidat Istenbe vessed bizodalmadat” – zeng a himnikus dallam Kodály Psalmus Hungaricusában. Az elõbbi komor és fenyegetõ elõjelek ellenére ezzel a két sorral kívánok minden kedves címzettnek boldogabb új esztendõt és „szebb jövõt”. Dohán Mihály
Ps: Ha idejük engedi, nézzék meg ezt az újévi köszöntõt is itt: http://barikad.hu/node/43809 vagy itt: http://www.youtube.com/ watch?v=nds0NckKYXI& . Már csak azért is, mert több benne a remény, mint az én szavaimban. A remény pedig, amíg a földön járunk, nélkülözhetetlen. A remény az embernek életfeltétele. 11
Nemrégiben láttam az ECHO Televízión Szentmihályi Szabó Péter Könyv címû mûsorát, ahol Kubínyi Tamás Álmos hét könyve címû sorozatának második kötetét mutatták be. A szerzõtõl több más mellett azt is megtudhattuk, hogy a nemzet az utóbbi idõben Gyurcsány Ferencnek köszönheti a legtöbbet: „Amikor ilyen gazemberek vannak hatalmon, akkor adjunk hálát a jó Istennek, mert ez semmi más, mint a strandlabda effektus. Nevezetesen egy labdát, hogyha a strandon a földhöz verek, minél erõsebben verem oda, annál magasabbra fog visszapattanni. Így ilyen módon Gyurcsány Ferencnek köszönhet a XXI. századi magyarság eddigi történelme a legtöbbet, mert ez az a felhajtóerõ, amely nemcsak politikai alakulatokat hozott létre, hanem zsigereiben megmozdította a magyarságot, és azt is tudatosította, hogy vissza kell térni az õsi forrásokhoz, és ami egyszer már bevált, azon nem kell változtatni.” Talán ezért van az, hogy jómagam, ahogyan azt már egyik korábbi értekezésem elején említettem, hajlamos vagyok tetézni a bajt. A múltkor nem említettem, de az ún. nemzeti rockzene teljes mellõzése (különös tekintettel a Kárpátiára), valamint az amerikai sorozatok mellett van még egy mozzanat, amivel ugyancsak kihúzom a gyufát, a böngészõimben az Index a kezdõoldal. (Gyühet az ismételt megkövezés, de hát ez a szép az emberiségben, a sokszínûség, nem igaz?) Meggyõzõdésem, hogy amit Tamás Gyurcsányról elmondott, az mind áll az Index-re is. Ha már a Turul metodikánál tartunk, publikációs orgánum talán még soha nem baszta ennyire a jóravaló magyar csõrét, mint az Index, legyen elég csak Tóta W. Árpád nevét megemlítenünk. Most azonban itt van egy új versenyzõ, akinek cikkét elolvasva a magyar ember zsebében szalonnázás céljából tartott bugylibicska félautomatikus üzemmódban szinte azonnal kinyílik. Miklósi Gábornak híjják a szentem, és akkor pattintsuk is ide veretes írását, melynek impozáns címe: Befogott orral, halkan anyázva Van Magyarországon vagy kétszázezer iskolázott, világias, progresszív baloldali és egyben liberális választó, akikben az áprilisi parlamenti választás közeledõ idõpontja egyre erõsebb riadalmat és tanácstalanságot kelt. Igen, szerénytelenség, de magamat is közéjük sorolom. És fogalmam sincs, hogy kire fogok szavazni, mert csak rettenetesen kínos lehetõségek közül választhatok. A jelenleginél átláthatóbban, hatékonyabban mûködõ és jobban szolgáltató államot sze12
retnék. Fontosnak tartom, hogy a polgárok érdekeit védõ és alapjogait, magánszféráját tiszteletben tartó, igazságosabb és ésszerûbb törvények szülessenek. Olyan érdemi lépéseket szeretnék látni az intézményi és gazdasági válság felszámolása érdekében, amelyek az intézkedések árát nem a legkiszolgáltatottabb rétegekkel fizettetik meg. Ellenkezõleg, nemzeti sorskérdésnek tartom, hogy a társadalmi krízis
– az elszegényedés, a fajgyûlölet, az öregedés – megoldására hosszú távú és mûködõképes programok szülessenek.” Arany, drága skarabeusz bogaram! Te nem itt élsz? Eddig hol a rossebbe vótá’? Még hogy „a jelenleginél átláthatóbban, hatékonyabban mûködõ és jobban szolgáltató állam”? De hiszen soha nem volt még ilyen! Öt perce sincs, annak, hogy Vukics jó ha figyelünk
Ferkó barátunk gyakorlatilag Posta Imrével karöltve azon kesereg szünet nélkül, hogy a szimpla életben maradás, a mindennapi létezés kimerül a nép és az államhatalom között vívott állandó küzdelemben? Komolyan mondom, néha megijedek, hogy magukat valamire tartó szerkesztõségek kiket nem engednek nyilvánossághoz jutni! De megyünk tovább. „fogalmam sincs, hogy kire fogok szavazni, mert csak rettenetesen kínos lehetõségek közül választhatok” Undorodom a nemzetieskedõ radikális populizmus és a fajgyûlöleten alapuló fasiszta hagyományok felélesztésének árukapcsolásától. Olyan pártokat szeretnék a parlamentben látni, amelyek felismerik, hogy a szélsõjobb erõsödésének a veszélye elég nagy már ahhoz, hogy a megállítása érdekében legalább minimális szinten elkezdjenek együttmûködni egymással.” Nem értem. Hol élt ez az ember az elmúlt húsz esztendõben? Hiszen a parlamenti pártok eddig is együttmûködtek. Zokszó, de még csak egy hangos pisszenés nélkül megszavazták Románia uniós tagságát, a magyar nemzetállamot de jure, azaz jogilag megszüntetõ Lisszaboni Szerzõdésrõl már nem is beszélve. És akkor szélsõjobbos veszélyrõl még szó sem volt. Nem tudom, tetszettek-e figyelni? A Nemzet államférfiúhoz méltatlan kollektív szembeköpésétõl, vagy a nyilvános adatok eltitkolásától, vagy a közpénzeket tonnaszám eltulajdonító csókosok* naponta elõkerülõ újabb ügyeitõl nem, de a „nemzetieskedõ radikális populizmus és a fajgyûlöleten alapuló fasiszta hagyományok felélesztésének árukapcsolásától”, na, attól aztán mindennél jobban irtózik ez a Gábor gyerek. Na ja! Tetszettek volna forradalmat csinálni! (Figyelem! Csókosok, immáron külön bírósági kategóriát képvisel, ahogyan azt Cusi perében hallhattuk!) Megyünk tovább. „Csakhogy ilyen választói preferenciákkal jelenleg nincs kire szavazni: nincs olyan, a parlamentbe jutásra esélyes párt, amelyik megfelel ezeknek a szempontoknak. Mégsem engedhetjük meg maguknak azt a luxust, hogy nem megyünk el választani, mert ezzel felértékelõdik a rosszabb alternatívákra adott szavazatok súlya. Vegyük végig a lehetõségeket. Az MSZP egy ideológiailag elsekélyesedett, hiteltelen, hazug, bukott, gyenge és tehetetlen párt. A kormányon töltött két ciklus legnagyobb politikai teljesítménye az, hogy a fõleg az állami túlköltekezés miatt kialakult válsághelyzetet végül sikerült úgy-ahogy kordában tartani és az államcsõdöt elkerülni. Ugyanakkor az elmúlt nyolc évben a szocialisták az állam átláthatatlan és korrupt mûködtetésével, a hazudozással, a tiltakozók megverésével minden más pártnál többet tettek a demokratikus intézméjó ha figyelünk
nyek lejáratásáért, a választók kiábrándításért. Elõbb vágom le a kezem – gondoltam utoljára a tavaszi kormányfõkeresés abszurd bohózata idején – mint hogy erre a bagázsra szavazzak.” Az jutott eszembe, talán a leghelyesebb az lenne, ha mindenki otthon maradna, és senki nem menne el szavazni. Talán a csekély részvétel figyelmeztetõ jelzés lenne a politikum számára, hogy mindnyájuktól megvonta bizalmát a nép. De aztán elhessegettem magamtól ezt a gondolatot, mert eszembe jutott a NATO népszavazás. Ahogyan akkor, ugyanolyan játszi könnyedséggel most is lejjebb vinnék a részvételi arányt. Ahogy akkor elégséges feltételül szabták a 25%-ot (elvégre demokrácia van, a többség uralma a kisebbség felett!), úgy most ugyanolyan könnyûszerrel hoznának egy törvényt, hogy elég a 10%-os részvétel (figyelem, új kategória: jelzésértékû demokrácia – azaz csak nyomokban, jelzésértékûen fellelhetõ). De talán az is lehet, hogy 5%-ra vinnék le, mondván ez úgyis passzol a szintén 5%-os parlamenti küszöbhöz, 5% az 5%, még a nép is könnyen megjegyzi. Meg aztán a jelenlegi rendszer nem azt díjazza, aki otthon marad, hanem azt, aki elmegy. Persze erre most legyinthet egyet az Olvasó, mondván úgy is elcsalják a számítógépes rendszeren stb. De egy bizonyos határon átlépve már túl feltûnõ a csalás. Ami az egészben a legrosszabb, az „és addig mi lesz?” címû kérdés. Ezt ugyanis muszáj feltennünk. Mert rendben van, hogy kiáll majd x millió ember, és aszongya, hogy akkor Szent Korona jogrendszeren alapuló alkotmány meg a többi. De mikor áll ki? És addig mi lesz? Addig újabb népsanyargató törvényeket hoznak, melyek ránk nézve kötelezõek, az állam pedig erõszakszervezetei révén érvényt is szerez neki. Elvihetik a tetõt a fejed fölül a rosszul meghozott törvények alapján. Ekkora tanácstalanság láttán persze felmerül az emberben a kérdés: melyik gyõz; a pártérdek, a lojalitás, a boldog békeidõk elsõ látásra életre szólónak tûnõ haszonélvezete, vagy a kevesebb pénzzel járó, ám inkább az élet mellé álló józanész kerekedik felül? Az áras népek mindent pénzben mérõ mammonita szemléletmódja, vagy a magyarul gondolkodás gyõzedelmeskedik? Még az is megeshet, kedves Gábor, hogy mégis csak megérett az idõ arra, hogy kifáradj a fáskamrába (entellektüelléknél: lö sufni), és kisbaltát ragadj. Az sem baj, ha nem rendelkezel sebészi képesítéssel és nincs aneszteziológus szakorvos a közelben. A hatalom-, de még inkább a pénzátmentés folyamata gõzerõvel zajlik a legutolsó pillanatokig. Bepakolják mindenhova az embereiket, hogy nélkülük mozdulni se lehessen, amikor eljön a váltás ideje. Jönnek õk velünk, tovább a lenini úton. Merthogy elõtte még gondoskodnak arról, hogy kényszerpályára lökjék az országot. Arra a pályára, ami az övék, ahol az õ
szabályaik szerint kell játszani. Az pedig, hogy másik játékteret választhass, mai tudásunk szerint elképzelhetetlen, de legalábbis a cserét kérni elképzelhetetlenül drága. Biztos helyen, jó pénzen vészeld át valahogy addig, amíg újra nem kerülünk nyeregbe. Vagy valami ilyesmi. Nem lehet tudni, hogy még egyszer utoljára be lehet-e húzni a tuti nyerõt. A hivatásos kommunikátorok már elõre isznak a medve bõrére, ahogyan azt derék cikkírónk, Gábor is teszi, eleve gyõztesnek könyvelik el a narancsos pártot, márpedig mindennél jobban tudhassuk, hogy a legnagyobb pofára esések ilyen és ehhez hasonló esetekben szoktak bekövetkezni. Az elõre ivás a medve bõrére, hogy úgy mondjam, eklatáns példának számít. De megyünk tovább. „A következõ kormányt a Fidesz fogja alakítani. A Fideszre sok minden jellemzõ, de a tiszta beszéd nem. Nem szükséges felidéznünk ehhez sem az elõzõ Fidesz-ciklus nyíltan antidemokratikus tendenciáit és antiliberális intézkedéseit, sem azt a végtelenül kártékony és ostoba ellenzékiséget, amit például az egészségügy vagy a pártfinanszírozás átalakítása terén elõadtak.” Annál inkább jellemzõ a tiszta beszéd a posztkommunista utódpártra, igaz? Az élõ botox reklám Lendvai Sipánka még az igazmondó juhászt is leküdi megalázóba. Két cikluson át tömték a páncélszekrényeket titkosított doksikkal, mostanra kezdtek el hullani belõlük a csontvázak garmadával, minden szinten szinte minden, és akkor a legfõbb félnivalónk, hogy vége lesz a világnak, mert a következõ kurzus ördögtõl való, nyíltan antidemokratikus és antiliberális lesz. Az jutott eszembe, hogyha a narancsos párt által dirigálandó ciklus nyíltan antidemokratikus és antiliberális lesz, akkó’ ez a kettõ, amit most hagyunk magunk mögött, na, ez milyen vót? Távozzunk emelt fõvel a népnek meg mondjuk azt, hogy hát mink azér’ mégiscsak demokratikus keretek között árusítottuk ki az országotokat és semmiztünk ki benneteket? Hát ez tényleg qrva nagy eredmény, már-már a vívmány kategóriájába tartozik. Elég csak ránézni a legfrissebb plakátjaikra. Semmi konkrétumot nem mondanak, fogalmunk sem lehet, mit tesznek majd kormányra kerülve. A hallgatásra jó okuk van. Ha betartják az elmúlt években tett népszerû ígéreteiket az olcsó adókról, a minden problémát megoldó és az összes költségvetési lyukat betömõ állami gondoskodásról, az ország megint a csõd szélére jut. A válság kiújulása miatt pedig ezúttal már rajtuk csattanna az ostor. Tényleg csak egy mondat a plakátokról. Ismerõsöm meséli, hogy a Balaton mellett a bolgárkertészek pártjának egyik képviselõjelöltje olyan plakátról néz vissza ránk, melyen a „Lesz még szõlõ, lesz még új kenyér!” üzenet olvasható. Már csak Hajmási Péter és Hajmási Pál hiányzik a derék képviselõjelölt mellõl, úgy lenne teljes az összkép. 13
Sokkal valószínûbb, hogy folytatják a költségvetési szigor jelenlegi gyakorlatát, és esetleg komolyabb reformokba is belekezdenek. Csakhogy akkor éppúgy hiteltelenné és népszerûtlenné válnak, mint a szocialisták, mert most nem ezt ígérik a választóknak. És ha a szocialisták esetleg – rájuk egyáltalán nem jellemzõ módon – felelõs ellenzékként kezdenek viselkedni és nem tesznek keresztbe egy-egy fontosabb reformcsomagnak, a Jobbik mindenképpen ott liheg majd Orbánék nyakán, hogy számon kérje a kisemberek és a „magunkfajták” sérelmeit.
Bajuszember körüli szûnni nem akaró felhajtást komolyan mondom, nem értem! Intézzük el egy mondattal, zárjuk rövidre, mie-
lõtt még túlságosan nagy feneket kerítenénk neki. Gazdag László: A Bokros-csomag mítosza és a valóság. Most így hirtelen fogalmam
„a Jobbik mindenképpen ott liheg majd Orbánék nyakán, hogy számon kérje a kisemberek és a „magunkfajták” sérelmeit Már megbocsáss kedves Gábor, de te nem ebbe, hanem a másik, a magukfajták címkével jelzett kategóriába tartozol. Hiszen az imént épp te magad hoztad a tisztelt nagyérdemû tudomására, hogy személyedben az „iskolázott, világias, progresszív baloldali és egyben liberális választó”-t tisztelhetjük, aki amúgy mellesleg „undorodik a nemzetieskedõ radikális populizmustól, a fajgyûlöleten alapuló fasiszta hagyományok felélesztésérõl, nem is beszélve e kettõ – nem tudom, honnan a rossebbõl veszed – árukapcsolásáról. Elnézést a bárgyú és populistán demagóg közbevetésért, de tessék mán mondani, látott valaki mostanság SS-rohamosztagokat grasszálni a Budai Várban? Kérjük, jelentkezzen szerkesztõségünkben! „Végtelenül lehangoló a két nagy rendszerváltó párt, az MDF és az SZDSZ hanyatlása. Az SZDSZ kimúlt, szétesett, az elvtelen politizálás néhány év alatt elõbb vidéken, majd Budapesten is teljesen lemerítette a párt amúgy is véges társadalmi erõforrásait. Az SZDSZ-rõl mint liberális pártról már rég nincs értelme beszélni, amióta pedig eldõlt, hogy nem indul önálló listával, választási alternatívaként is megszûnt létezni. Az MDF-rõl éppúgy nem tudjuk, valójában mit akar, mint a Fideszrõl. A hajdani nyugodt erõ már több ciklus óta egyre inkább egy, a politikai kommunikáció szélcsatornájában áramvonalasított végbélkúpra, semmint értelmezhetõ politikai programmal, kontúros értékrenddel bíró pártra hasonlít. Az MDF hitelét az UD-botrány, a gyanús opportunista ügyletek, a kormányt támogató, átláthatatlan hátterû és soha meg nem magyarázott parlamenti szavazatok is épp eléggé kikezdték. Bokros Lajos színre lépése mégis sok liberális szavazót elgondolkodtatott. Az országot 1995-ben stabilizáló csomag névadójának megnyerése EP-listavezetõnek majd kormányfõjelöltnek ugyanis épp az elvszerû politizálás ígéretét csillantotta meg. Az elmúlt hetek politikai bevásárló körútja azonban minden korábbinál nyilvánvalóbbá tette azt a cinizmust és szûklátókörûséget, ami a párt vezetõit jellemzi. 14
jó ha figyelünk
sincs milyen kiadó, de, ha odaslattyogsz a pénztárosnõhöz és beüti a computerbe a szerzõ vagy a kötet címét, egészen biztosan ki-
dobja, hogy van-e még belõle vagy pedig már széthordta a tisztelt nagyérdemû. Ebbõl a könyvbõl fehéren feketén, hivatalos adatok-
kal alátámasztva kiderül, hogy Bokros Lajos, a szerzõ által stabilizálónak nevezett csomagja a nyomort stabilizálta országos szinten. Ráadásul, megint tetézzük a bajt, teljesen szükségtelen volt és óriási károkat okozott. De megyünk tovább. „Mindegy, hogy Dávidékat az SZDSZ mögött álló üzleti körök állítólagos pénze, vagy a maradék vélt liberális szavazó elcsábításának lehetõsége szédítette meg. Óriási taktikai melléfogás volt: miközben tudhatóan sikerült számos MDF-törzsszavazót elbizonytalanítani, a veszteséget nem feltétlenül kompenzálja majd a Retkes Attila Fan Club megnyerése. ... a két nagy rendszerváltó párt a közös demokratikus hagyományok és az antifasiszta értékközösség jegyében félreteszi az elmúlt húsz év szembenállását.” Frizura Varjú* szavajárásával élve, muszáj lesz itten elvarrnunk a korrigáló szálat, mert komoly hiátusok mutatkoznak a tényvalóság rendezett szövetében. Húsz éves jubileumát ünnepeltetik velünk az elhazudott, hatalomátrendezõdési mozzanatnak, a ma is hatalmon lévõ haszonélvezõk. Rendszerváltozásnak híjják, miközben lassan már módszerváltozásnak is aligha nevezhetõ. Aki nem aludta át az elmúlt két évtizedet vagy nem vak, és a gúnyhatárokon belül sertepertélt a jelzett idõszak alatt, az mára tökéletesen tisztába jöhetett azzal, hogy mind az MDF-re, mind az SZDSZ-re inkább ráillik a rendszer(át)mentõ, mint a rendszerváltó kifejezés. Arról már nem is beszélve, hogy milyen két nagy párt? Lassan már nemcsak Ibolyát, de a hibahatárt is alulról szagolják! Szinte már nem is mérhetõk! Kétségbeesett összekapaszkodással és a szolgalelkületû ölebmédia által óriásira felfújt „közbeszéd tematizálási vitorlákkal” (figyelem, ez halmozott képzavar volt!) próbálják meg elhitetni pont azzal a „kétszázezer iskolázott, világias, progresszív baloldali és egyben liberális választóval”, no meg a konzervatívokkal is, hogy õk aztán igenis reális alternatíva, és hogy mögöttük tényleges ott áll az a „kétszázezer iskolázott, világias, progresszív baloldali és egyben liberális választó”, no meg a szélsõséges radikalizmustól irtózó konzervatívok is! Lólány álmát! – mondaná erre mûveltségére az urbánus szubkultúrában szert tevõ egyszeri városlakó. Felhívják Smuck Andort, aki megfelelõ pénzösszeg ellenében szállítja a szép korú, ám annál kevésbé szép lelkületû, merthogy elkurvultak, prostituálódtak, azaz pénzért eladták magukat) nyögdíjasokat. Mindeközben, ha a két pártszerû képzõdmény állva maradt potentátjait nézzük, kiderül, hogy mindösszesen féltucatnyi ember kepectet eget-földet megmozgatva azért, nehogy darab idõ múltán le kelljen hajolni majd a szappanért valamelyik büntetés-végrehajtási intézetben.
jó ha figyelünk
15
*(Okulásul, valamint kellõ mennyiségû tapasztalás és ismeretanyag beszerzése céljából szeretettel ajánlom mindenki figyelmébe Frizura Varjú meséit gyerekeknek. Egyik eklatáns, példa gyanánt egész nyugodtan használható gyöngyszem, mely a jog pontosításáról szól: A irdatlan bácsi) Vajon milyen közös demokratikus hagyományai lehetnek az MDF-nek és az SZDSZ-nek? Vajon akad-e valaki széles e hazában, aki meg tudja mondani, hogy a rossebbe teszi félre csak úgy, egy pillanat alatt az elmúlt húsz év szembenállását ez a két, herényire zsugorodott valami, amit nagy jóindulattal egyelõre még pártnak neveznek? Van még valaki, aki beveszi ezt a maszlagot? Hiszen egész eddig mást sem csináltak a kamerák kereszttüzében, minthogy egymást gyepálták. Ki hiszi el, hogy csak úgy, önként és dalolva összeborultak, mint kocsmánál a biciklik? Vagy még inkább, ki hiszi el, azt, hogy nem a pénz, nem a mentelmi jog vagy a jó ég tudja, milyen haszon vezérli õket ebbéli cselekedetükben, hanem valamiféle magasztosság, ideológia, vagy eszmeiség? Megmondom én: senki. Arról ugyanis nincs tudomásunk, hogy miután kialszik a piros lámpa, hová mennek el együtt, és mivel töltik el a szó legszorosabb értelmében drága idejüket. Túl jól sikerült a nyilvánosság elõtt zajló színjáték. Az antifasiszta örökségrõl meg csak annyit, hogy a Titanic utolsó túlélõje is meghalt már. Lassan a holokauszt utolsó túlélõje is elhagyja ezt a földi árnyékvilágot. Megint csak így bárgyún populista és demagóg módon hadd vessem mán közbe, tessenek mondani, meddig fognak még körülöttünk grasszálni nácik? Mondjuk 2100ig? Vagy a XXIII. századig? Vagy még meddig? Az jutott eszembe, ha mondjuk annak idején Szulejmánnak jobb lett volna a médiája, vagy lett volna televízió, akkor még ma is a janicsár veszéllyel riogatnák a kedves tévénézõket nap, mint nap? I betû gyanánt erre az egész mocskos mutyizós paktumozós hatalomtechnológiai életbenmaradás kísérletre teszi fel a pontot az az infó, amit Bíró Zoltántól az egykoron szebb napokat látott MDF legelsõ elsõ emberétõl tudhattunk meg a „Hangos többség” múltkori adásában, nevezetesen, hogy Mark Palmer egykori USA-nagykövet azon munkálkodott, mint a versbéli cimbalmos, hogy valami módon összeboronálja az MDF-et az SZDSZ-szel. Úgy tûnik már akkor sem mi döntöttünk a sorsunk felõl. Ez azóta, csak rosszabbra fordult. Akkor most ki választ és kit választanak? Az SZDSZ borzalmasan kommunikált és teljesen elcseszett beolvasztása azért is szomorú, mert mindezt sokkal szimpatikusabban is elõ lehetett volna vezetni. A történet nem lett volna szebb, de mégis, mennyire 16
más lett volna az akusztikája, ha úgy tálalják, hogy felismerve a helyzet komolyságát, a két nagy rendszerváltó párt a közös de-
mokratikus hagyományok és az antifasiszta értékközösség jegyében félreteszi az elmúlt húsz év szembenállását, és alkalmi szövetséjó ha figyelünk
get köt egy józanabb politikai kultúra meghonosítása érdekében... Mindennek a kovásza Bokros, és még néhány tekintélyes lijó ha figyelünk
berális politikai közszereplõ megnyerése lehetett volna. Hát, ez a vonat elment, szokták ilyenkor mondani.
Van valami, amit megint csak nem értek. Hol van itt tekintélyes liberális politikai közszereplõ? Tudunk mutatni akár csak egyet is? Ugyan mitõl is lennének tekintélyesek a magukat liberálisnak mondó, ám a valóságban irtózatosan kirekesztõ politikai közszereplõk? Attól, hogy élenjártak az ország gyarmati sorba taszításában? Attól, hogy soha nem látott rosszlétet szabadítottak rá erre a szerencsétlen sorsú nemzetre? Felháborító megfogalmazás! „Az LMP-re többnyire azok a jó szándékú és naiv emberek szavaznak, akinek fogalmuk sincs a politika mûködésérõl. A Lehet Más a Politika elsõ és sokadik ránézésre is leginkább abban más, hogy nincsenek benne politikusok. Ez kétségkívül sok választópolgár számára vonzó tulajdonság, a pártra feltehetõleg mégsem fognak elegen voksolni, mert a személyiség és a karizma olyan tulajdonságok, amelyek nélkül a média megjelenéseken alapuló modern tömegdemokráciában lehetetlen gyökeret verni.” Már megint a jó öreg Thürmer-effektus. Nincs, nem volt és nagy valószínûség szerint soha nem is lesz a hatalom közelében, de azért addig ütik a (média)vasat, amíg forró. Azonnal olyan színben tüntetik fel, mintha komoly tényezõ lenne. Mindig megemlítik, mintha befolyással bírna, közben nincs mögötte semmi. De talán a rendelkezésre álló rövid idõ alatt eljátszathatják vele az egykori Centrum Párt szerepét, pár késõbbiekben éppen hiányzó százalék elvitelére még alkalmas lehet. Reméljük „hülye azért nem vagyok” tényleg nem hülye és idõben észbe kap, hogy esztet mán ismerjük, köszönjük szépen, de nem kérünk még egyszer belõle. „...nincsenek benne politikusok. Ez kétségkívül sok választópolgár számára vonzó tulajdonság. Az egyszerre kváziliberális, ökoszociális és gyanúsan tõkeellenes LMP nyár óta képtelen koherens üzeneteket eljuttatni a választókhoz. Ennek pedig nem az EP-választás után az LMP-re meglepõen nyitott sajtó az oka, hanem az a patthelyzet, ami a párt liberális, városias centruma és a meglehetõsen antiliberális, vidéki, hagyománytisztelõ perifériái között alakult ki. Amíg ezt a meccset nem játsszák le, a választók sem tudnak tiszta képet alkotni az LMP-rõl és politikai potenciáljáról. Liberális szempontból a fõleg a párttal már rég szakító eszdéeszesek, így Ungár Klára fémjelezte Szabad Emberek Magyarországért (SZEMA) tûnik a legszimpatikusabb opciónak. Sajnos ugyanez az a párt, amelyiknek a létezésérõl a néhány tucat tagon és támogatón kívül egyelõre szinte senki sem tud, és ez a helyzet áprilisig feltehetõen nem is változik már számottevõen.” Ezt mifelénk úgy szokták mondani, hogy adtunk a szarnak egy pofont. Egy a valóság, s ezer a ruhája. Adunk egy új nevet, ugyanazokkal a régi, leszerepelt emberekkel, és 17
azt hisszük, hogy létrehoztunk valami újat. Pedig dehogy. Egy kicsi, ám annál befolyásosabb SZDSZ helyett most sok kicsi SZDSZ-t akarnak létrehozni, melyek a kellõ pillanatban oldalról súgnak majd, beleköpnek a levesbe, szart lapátolnak a palacsintába, ha bátorkodhatom kifejezni magamat ezzel a csodás képzavarral. „Csakhogy szavazni muszáj lesz, és pedig olyan pártra, amelyik jó eséllyel be is jut az Országgyûlésbe. A SZEMA tehát kilõve. A választás valódi tétje tudhatóan az, hogy lesz-e kétharmados többsége a Fidesznek. Azt nyugodtan mondhatjuk, hogy a nyolc év szoclib állóvíz után (jobb híján) jót fog tenni a vérátömlesztés. A baloldalnak hosszú távon mindenképpen, mert a súlyos vereség végre elhozhat valamiféle megtisztulást, feldarabolódást, megújulást. Azt is nyugodtan kijelenthetjük, hogy elég nagy baj lenne, ha a Fidesznek kétharmados többsége lenne. A feljebb vázolt helyzet miatt ugyanis túl nagy lesz a kísértés, hogy az alkotmányos rendszer átfaragásával a párt elsõ embere a választók csalódottsága elõl egy végrehajtó hatalmi jogkörökkel is felruházott köztársasági elnöki pozícióba katapultálja magát. Az sem tûnik lehetetlennek, hogy a Fidesz a választási rendszer átalakításával és a szavazókerületek határainak átszabásával megpróbálja egy idõre bebetonozni magát a hatalomba. A képviseleti demokráciát és a hatalmi ágak egyensúlyát fontosnak tartó liberális szavazó tehát kénytelen lesz mégiscsak vagy az MSZP-re, vagy az MDF-re szavazni. (Gáborkám, úgy néz ki mégiscsak irány Lö sufni és kisbalta metodika – A szerk.) És úgy érzi majd magát, mint a Mad Max roncswestern antiutópia zárójelenetében a rosszfiú, akinek nincs jó választása. A hamarosan felrobbanó tartálykocsihoz bilincselve eldöntheti: a saját karját vágja le és akkor megmenekülhet, vagy a bilincsnek esik neki, ami soká tart... A választásig hátra lévõ idõben kénytelenek leszünk patikamérlegen méricskélni, hogy melyik párt mit mond a Jobbikról, a Fideszrõl, a kétharmadról. Aztán a kárminimalizálás jegyében majd elmegyünk, és befogott orral, halkan anyázva behúzzuk az ikszet valamelyikre. Már most hányingerem van az egésztõl. Forrás: Miklósi Gábor – Index
Dávid Ibolyáék kapcsán már elõzõleg is kifejtettem, hogy a mentelmi jog megvonásának és a kiadatásnak a szempontjából teljesen mindegy, hogy hány pártból jön össze a kétharmad. A mai közbeszédben, számomra teljesen érthetetlen módon, mindenki azzal van elfoglalva, hogy vajon egyedül meglesz-e a kétharmados többsége a Fidesznek. Mai tudásunk szerint nem lesz meg. Az MSZP mindent megtesz ennek érdekében, de még a Fidesz oldaláról is megfigyelhetõ egyfajta olyan törekvés, hogy ne legyen meg. Ugyanis, ha egyedül kétharma18
dos többségre tesznek szert, akkor lépéskényszerbe kerülnek. Talán a harapófogóba, vagy satuba kerül megfogalmazás kor-
rektebb. Ekkor ugyanis muszáj lesz felvállalniuk a konfrontációt a globális kizsákmányolókkal, ugyanakkor meg kell fejó ha figyelünk
érdemi változások, valószínûleg kitör majd a skandallum, mert mindenki számára immáron megkérdõjelezhetetlen valósággá válik, hogy a narancsos párt is Magyarországnál felsõbb, nagyobb hatalommal bíró helyekre van bekötve. Nagyon érdekes az, ahogyan a cikkíró a Jobbikot kezeli. Mindösszesen kétszer említi név szerint, pedig már a hatalomra kerülõ párt fõ hallja kendje is kimondta, azzal is számolni kell, hogy nem a szegfûmintás utódpárt lesz a második politikai erõ a törvényhozás házában, hanem a Jobbik. Ha a hagyomány és Posta Imre állításának hinni szabad, a színfalak mögött már meg is köttetett a Fidesz-Jobbik paktum, tehát könnyedén elképzelhetõ, hogy mentelmi és egyéb más ügyekben, ha nem is egy párttól, de kettõtõl már egész biztosan, meglesz a kétharmados többség. Mivel elõzõ életemet nagy valószínûség szerint nem a Delphoi jósdában töltöttem, bizonnyal nem én vagyok a kizárólagos igazság (ha egyáltalán van ilyen) letéteményese, és nem tudom megmondani száz százalékos biztonsággal, hogy mi fog történni. Egyesek szerint már a választásokig sem fogunk eljutni. Ilyen hangokat is lehet hallani, és sajnos erre ma már nem lehet, nem szabad könnyedén legyinteni. Egy olyan országban, ahol a hivatalban lévõ kormányfõ, – igaz, hogy suttyomban, mint a sérves rókák, de késõbb azért mégis nyilvánosságra került – megalázó módon szembeköphet egy egész nemzetet, semmiképpen. Egy ilyen országban minden és mindennek az ellenkezõje is könnyedén elképzelhetõ. Egy valami azonban bizonyos. Még pedig az, amit az írásom elején idézett Kubínyi Tamás mondott:
lelniük a nép elvárásainak is, az istenadta pedig, ha végre tömeges méretekben észhez tér, felismerve érdekeit fennhangon közöljó ha figyelünk
heti a gyûjtõpárttal, hogy itt az idõ végre cselekedni, senki nem akadályozhat meg benne. Ha ennek ellenére nem történnek
„Álmos egy évezredekre szóló nemzetstratégiát állított fel és ez a nemzetstratégia a gyakorlatban beigazolódott, mûködik. A Kárpát-medence a magyarságnak rendelt szent õshaza és ezt minden eszközzel meg kell védenie a magyaroknak.” Legyünk most mindannyian Álmosok, de ne legyünk álomszuszékok, mert könnyen arra ébredhetünk, hogy nincs már tetõ a fejünk felett, és földönfutókká lettünk a saját hazánkban. Készüljetek! Isten áldja Magyarországot! 1 öntudatos pécsi polgár
19
– Gazdasági csõd és erkölcsi pöcegödör – A választások közeledtével egyre többször szóba kerül a mögöttünk álló nyolc év történelme, illetve az a latolgatás, hogy vajon ebbõl a katasztrofális helyzetbõl kik és hogyan tudnák kirángatni hazánkat úgy, hogy a legkevesebbet szenvedje meg mindebbõl a lakosság, hiszen az elõzõ években a népsanyargatásból bizony kijutott már bõven. Sokan emlékeznek még a régi, szép Fideszes idõkre ’98 és 2002 között, amikor viszonylagos stabilitás és kiszámíthatóság érzete hatotta át az ország magyarszívû lakosságát. Mindehhez társult a nemzettudat erõsítése, amelyet a Fidesz szavaiban és egyes mozzanataiban képviselt. Kettõs állampolgárságot adni már nem mert, vagy nem tudott a gúnyhatáron kívül rekedt magyarjainknak, csupán egy magyarigazolványra futotta erejébõl, amit mi csonka országban, de az elszakított területeken élõk is örömmel fogadtunk, hiszen úgy gondoltuk, ez lesz talán az elsõ lépés a kettõs állampolgársághoz vezetõ úton. Ez azonban sajnos nem így történt. 2002-ben a Fidesz elbukta a választásokat, és sokan nem is igazán értettük azt, hogy miért nem lépett föl erõteljesen a mindenki számára nyilvánvaló választási csalások miatt. Miért nem kardoskodott a szavazócédulák újbóli kézzel történõ megszámlálása mellett? Miért viselkedett így az a párt – amely számos közérzetjavító lépést megtett kormányzása idején – ennyire ügyefogyottan? Ennek csak egy oka lehetett: nem volt engedélyezve számára több mozgástér. Más volt a parancs. Jogosan merül fel a kérdés, kik és miért parancsolnak a Fidesznek? Kik és miért parancsolnak a jelenlegi parlamenti pártoknak? Mi a céljuk? 2002-ben egyre többekben és jogosan merült fel a politikai váltógazdálkodás fogalma, melynek lényege az, hogy az ország szekere egy irányba halad olyan politikai erõk irányításával, melyek alkalomszerûen hol ellenzéki, hol kormánypárti feladatokat látnak el. Azonban a feladatot egy és ugyanazon helyrõl kapják. Amióta Magyarországot 1982- ben Kádár emberei – de elsõdlegesen Fekete János az akkori MNB elsõ elnökhelyettese, késõbb izraeli állampolgár – beléptették a Nemzetközi Valutaalapba, az ország monetáris függetlensége megszûnt. Ezt a lépést elsõsorban Fekete szorgalmazta Marjai József akkor miniszterelnök-helyettes teljes egyetértésével és támogatásával, hiszen a bankelnök vezetése alatt a Magyar Nemzeti Bank 1978-ra majdnem tíz milliárd dollár adósságállományt halmozott fel. Katonapolitikai szempontból a Szovjetunió, gazdaságpolitikai szempontból pedig az IMF hálójában vergõdött az ország. Az 1989-es események egy ilyen komplex függõségi viszonyban érték hazánkat. A ’89-es úgynevezett Ellenzéki Kerekasztal valamennyi szereplõje számára leosztotta a lapokat. Bizonyítja mindezt a parlamenti pártok vezetõségeinek összetétele is. Gyakorlatilag mindegyik parlamenti pártnak van valamilyen köze a kádárista idõk Magyar Szocialista Munkáspártjához. Az MSZP-t vizsgálva kétségeink sem lehetnek, hiszen 1989 õszén az MSZMP-bõl alakultak, kihajítva a „munkás”-okat a nevükbõl. A kilencvenes évek közepére vezetõ politikusaik és gazdasági vezetõik a legbefolyásosabb szereplõi lettek a hazai gazdasági életnek. Vagyis a szocialisták kapitalistákká vedlettek. Az SZDSZ vezetõ embereinek jelentõs része leszármazottja, vagy valamilyen módon rokonságban áll az állampárt korábbi vezetõvel, olyan emberekkel, akik már a rákosi idõkben élet-halál urai voltak. Itt koncentrálódott a magukat „szellemi elitnek” bemutatni igyekvõk csoportja, akik az 1990-ben létrejött MDF-SZDSZ paktumnak köszönhetõen a médiát bekebelezve eladhatták magukat az elektronikus és a papír alapú médián keresztül. Az MDF az 1990-es választások után kezdett felhígulni, egyre több volt MSZMP tag lépett be sorai közé, melynek eredménye a Demok20
rata Fórum teljes szétesése lett, tulajdonképpen belülrõl verték szét, amelyhez az általa aláírt paktum adta a legnagyobb támogatást. A FIDESZ az SZDSZ szatellit párjaként jött létre és funkcionált éveken keresztül, lényegében 1996-ig, amikor az MDF szétesésével kialakult politikai ûrt, nemzeti pártként megjelenve kezdte betölteni. Az 1998-as hatalomra kerülése után a FIDESZ bedarálta a kisgazdákat és a kereszténydemokratákat is. Így gyakorlatilag két pólus alakult ki a parlamentben. Egy pártállami érából, a gazdasági és politikai szervezeteit átmentett, mélyen a Rákosi-kádári idõkbõl gyökeredzõ (MSZP-SZDSZ), nemzeti identitást soha nem képviselt, és egy a hatalom megszerzéséért, a nemzeti érzelmû szavazókat is maga mellé állító, a ’94 után keletkezett politikai vákuumot kihasználó liberális erõ, melynek vezetõit maga a Kádár rendszer taníttatta külföldön (pl. Orbán Viktor), vagy biztosított számukra politikai indulást (pl. Kövér László). Nos, ezek a tények, melyek mentén megfogalmazhatjuk a következtetést, miszerint az állampárt így mentette át önmagát. A jelenlegi parlamenti felállás szerint gyakorlatilag politikai rendszerváltás nem történt. A valóságtól függetlenül azonban a közvélemény-kutatók szerint a szavazók jelentõs része mégis a FIDESZ-tõl várja életének javulását. Várja attól a FIDESZ-tõl, melyrõl nem lehet azt mondani, hogy valódi ellenzéke lett volna az elmúlt nyolc év kormánypártjainak. Logikusan végiggondolva a kérdés az, vajon a politikai rendszerváltást megvalósítja-e végre a FIDESZ? Ebben egyre kevesebben bíznak, ugyanis ezt 1998 és 2002 között nem tette meg, viszont a 2002-es választásokkal hatalomba került Medgyessy-kormány elsõ dolga a nagytakarítás volt. Emlékezzünk csak Berkecz Mária esetére, aki a Millenáris Kht. egykori vezetõjeként, talán elsõként esett áldozatául Keller László egykori közpénzügyi államtitkár ámokfutásának (a pártállami idõket is megszégyenítõ bánásmód, testüregi motozás(ok), útlevél bevonás, magánszámlák zárolása). A késõbbiekben – pláne Gyurcsány hatalomba kerülésével – ezek az eszközök szinte hétköznapivá váltak, kifejezetten az õszödi beszéd kiszivárogtatása után. A FIDESZ szavazói is bõven kaptak ütleget és gázt a gyurcsányi pribékektõl 2006. október 23-án, miközben elnökük angolosan távozott. Tehát megállapíthatjuk, hogy 1998 és 2002 között, az Orbán-kormány idõszaka alatt a ’98 elõtti idõkben elkövetett gazdasági és politikai bûnözõk felelõsségre vonása elmaradt. Mintha valaki, vagy valakik megtiltották volna ezt. Amennyiben ez így van, 2010-ben sem lesz másként, ha a FIDESZ hatalomra kerül. Meg lesz szabva meddig és ne tovább. 1998 és 2002 között a FIDESZ egy kicsit túl messze ment „nemzetieskedésben”, büntetését 2002-ben nem is kerülte el. Persze nem csupán ezért járt a büntetés, de ez is egy lényeges ok, amelyet meg kell említeni. Az elmúlt nyolc évben már nem „magyarkodott” annyira a FIDESZ, cselekedeteiben semmiképpen sem. Emlékezzünk csak a székelyföldi autonómia kérdésére, vagy a Lisszaboni Szerzõdés megszavazására. Valamennyi mai parlamenti pártnak a legnagyobb kihívás a Brüsszelnek és a Világbanknak valamint a Nemzetközi Valutaalapnak történõ megfelelés. Az MSZP-SZDSZ részérõl még csak látszat-magyar nemzeti érdekérvényesítést sem lehet tapasztalni. A FIDESZ pedig pusztán szavakban állt ki a nemzeti érdekek mellett. Ez azonban úgy látszik a felületes választók szemében bõségesen elegendõ. Üveggyöngyök, szavak, értéktelen kacatok. Ezt kínálják, pedig a föld könnyen idegen kézbe, külföldi kezekbe kerülhet. Ahogy a korábbi Orbán érában, úgy – amennyiben megint az következik – most sem lesz valódi politikai és gazdasági rendszerváltás, mert a FIDESZ esetében meghatározott az, hogy meddig, de annál ne tovább. jó ha figyelünk
Ha azt akarjuk, hogy errõl a lefelé guruló szekérrõl valamennyien végre leszállhassunk, megnyomorított életünkben legyen végre remény, tennünk kell érte. Oda kell állnunk az Új Erõ mellé, mely biztosíthatja a tényleges változást. Meg kell adnunk az esélyt a Jobbiknak, és figyelmen kívül kell hagynunk a parlamenti pártok által kézivezérelt média hazudozásait, az eddig egyedüliként alulról szervezõdõ pártról. A Jobbikot támogatva veszíteni valónk nincs! A 2003-ban alakult Jobbik – melyet valamennyi parlamenti párt legszívesebben széjjeltépne – folyamatos támadásoknak és igaztalan, hamis vádaknak van kitéve valamennyi parlamenti párt által, melyek pontosan azt a médiát használják fel ellene a legintenzívebben, melynek megosztásáról az 1990-es MDF-SZDSZ paktumban döntöttek. Mindez csak azt jelentheti, hogy a politika birtokosai hihetetlenül félnek az Új Erõtõl, mely a magyarság nagy százalékának utolsó reménye maradt. A legutóbbi trükk, amit bevetnek a Jobbik ellen az a médiaszöveg, hogy nincs elég tapasztalatuk és programjuk, nem rendelkeznek szakértelemmel az ország irányításához. Február 1-ig, amikor ezeket a sorokat írom, csupán a Jobbik mutatta be a programját, amely mindenki számára elérhetõ az interneten, aki veszi a fáradságot és nem szóbeszéd útján kívánja ezt megismerni. Ami a szakértelmet illeti, a
David Korten neve nem ismeretlen Magyarországon. „A tõkés társaságok világuralma” címû könyve 1996 -ban jelent meg a Kapu kiadó gondozásában. 1998-ban Budapestre jött, és elõadást tartott, amelynek során két témát hangsúlyozott. Egyrészt figyelmeztette a magyarokat, hogy ne vigyék túlzásba a kapitalizmusba való átlépés miatti lelkesedésüket, mivel – mint figyelmeztetett – „a globális kapitalista rendszer leráz magáról minden felügyeletet, dõzsölése nyomort és instabilitást idéz elõ szerte a világban”. Pedig hol volt még 1998-ban a gazdasági válság! A másik dolog, amire felhívta a figyelmét az volt, hogy létezik olyan alternatív gazdasági modell, amelynek nincs köze sem a kommunizmushoz, sem pedig a globális társaságok uralta neoliberális kapitalizmushoz. Ez a modell leginkább a K. Adenauer, L. Erhardt és W. Röpke nevével fémjelzett szociális piacgazdasághoz áll közel. Lényege a tisztességes verseny, a hazai kis-közepes vállalkozások erõteljes jelenléte a gazdaságban és a helyi gazdaság teremtette sok és értelmes munkahely miatti alacsony munkanélküliség. Korten legújabb könyve a gazdasági válság valódi okainak elemzésével foglalkozik. A könyv, a Kairosz gondozásában jelent meg, „Gyilkos vagy humánus gazdaság” címmel. Ebben így ír: „a jelenlegi globális pénzügyi-gazdasági rendszer megöl bennünket. A pénzvilág bankjainak szerencsejátékosai fantomgazdagságot hoznak létre, amely mögött nincs valóságos érték. Ugyanakkor a pénzvilág által diktált állandó növekedési kényszer rombolja környezetünket és gyorsuló mértékben zsigereli ki a természeti erõforrásokat”. Ezzel a véleményével összhangban van jó ha figyelünk
jelenlegi parlamenti pártok bizonyították „hozzáértésüket, szakértelmüket”. Az elmúlt húsz évben gazdasági csõdbe és erkölcsi pöcegödörbe taszították hazánkat. Jobb, ha a szakértelemrõl, mint fogalomról õk csak hallgatnak. A Jobbik viszont szakértõi kabineteket hozott létre, melynek feladatai benne vannak a választási programban. A Jobbik vezetõi járják az országot, igyekeznek minél több emberhez eljuttatni a valódi üzenetet személyes kontaktusokon keresztül, hiszen a mindenki által könnyen elérhetõ média – elsõsorban a televíziók -, lényegében kirekeszti a valódi keresztény-nemzeti pártot a megszólalás lehetõségébõl. Emlékezni kell arra is, hogy a Jobbik sem pártként született meg. A pártként való mûködés szükséges a politikába történõ beleszólás jogának megszerzéséhez. Sajnos a hazánkban érvényben lévõ választási törvény értelmében ez másként nem lehetséges. A Jobbik programja olyan érték, melyet át kell adni minden embernek, hogy megismerhesse, megértse, önmagára nézve is hasznosnak tartsa azt. Valódi nemzeti média hiányában ez embert próbáló feladat, szinte megvalósíthatatlannak tûnõ vállalkozás. Azonban mégis végre kell hajtani, nincs más út. Nagyon oda kell figyelnünk, hiszen a narancsszínû üveggyöngyöket egyre csak fényesítik és fényesítik, sok becsületes magyar ember szavazatáért cserébe.
az a Sárközy elnök kezdeményezésével indult munka, amelynek keretében több Nobel-díjas közgazdász, közöttük J. Stiglitz és A. Sen új gazdasági mutatókat dolgoz ki. Ugyanis a ma általánosan használt GDP – bruttó hazai termék – rossz mutató. Rossz egyrészt azért, mert tartalmazza a külföldi cégek profitját, amihez nincs semmi közünk. Azt ugyanis általában kiviszik az országból. De félrevezetõ a GDP azért is, mert a környezetet károsító tevékenységeket is pozitív színben tünteti fel. Növeli a GDP-t a környezetkárosító cégek termelésének bõvülése, és a beszennyezett folyók kitakarítása egyaránt. Nagyobb lesz a GDP akkor is, ha nõ a bûnözés, és ezért új börtönöket kell építeni. Nem növeli viszont a GDP-t a családok gyermeknevelésre, idõsek gondozására vagy a kert mûvelésére fordított munkája. Pedig ezek a tevékenységek hasznosak nemcsak a család, de a társadalom számára is. A GDP tehát csak számokkal, pénzzel, azaz mennyiséggel dolgozik, és érzéketlen a minõségre. Korten ezt így fogalmazza meg: „eddig a gazdasági teljesítményt a GDP-vel mértük, amely lényegében azt mutatja meg, hogy milyen gyorsan folynak át a pénzek és más erõforrások a gazdaságon. Mérjük mostantól kezdve a gazdasági teljesítményt olyan mutatókkal, amelyek valódi igényeinket mutatják: gyermekeink, családunk, közösségünk és a természeti környezet egészségével és jól-létével”! Ezzel összhangban, a szerzõ szerint harcolni kell azért, hogy a kormányok az embereket, a helyi gazdaságot támogassák. Ennek fontos eleme a mezõgazdaság helyzetbe hozása: a családi gazdaságok segítése. Ezek segítségével lehet biztosítani, hogy a nemzet ne függjön másoktól az élelmi-
Bella Árpád – Nemzeti InternetFigyelõ
szerellátás tekintetében. Az élelmiszer ugyanis stratégiai fegyver, éppen úgy, mint a víz. Aki rendelkezik ezekkel, az biztonságban tudhatja magát. Az elmondottak megvalósításának szolgálatába kell állítani – Korten szerint – a pénzügyi szolgáltatásokat is: azokat úgy kell átalakítani, hogy a helyi piacgazdaság megerõsödését szolgálják. Ezt szerinte össze kell kötni egy olyan ellenõrzési rendszer megteremtésével, amely megakadályozza, hogy a pénzvilág meg nem érdemelt profitot termelhessen, és hazárdjátékaival, spekulációival még egyszer gazdasági válságba kergethesse a világot. Ehhez valódi politikai demokrácia kell, mert a jelenlegi látszat-demokráciák eltakarják a valóságot: azt, hogy a pénzvilág érdekei mennyire eluralkodtak az életünkön. Olyan gazdaságot kell teremtenünk, amely minket szolgál, és nem kihasznál bennünket. Amely támogatja a családokat, a közösségeket, idõt enged a szülõknek arra, hogy szeretettel gondozzák gyermekeiket, és magas szintû egészségügyi szolgáltatást és oktatást nyújt mindenkinek. Korten szerint mindez nem álom, hanem megvalósítható program. Csak akarni kell. Korten a magyar kiadáshoz írt elõszavában azt hangsúlyozza, hogy mi, magyarok, akár élen is járhatnánk egy ilyen új gazdaság megteremtésében. Így fogalmaz: „Önök független lelkületû, élénken intellektuális beállítottságú emberek. Nagyon szeretik hazájukat, amely már megtapasztalta mind a kommunizmus, mind pedig a kapitalizmus túlkapásait. Jól ismert ragaszkodásuk a termõföldhöz nagy érték. Tapasztalatuk és nemzeti karakterük alapot ad arra, hogy élen járhassanak egy új gazdasági modell kifejlesztésében”. Nem kellene megpróbálnunk? Csath Magdolna
21
– avagy Dallas, Tanácsköztársaság, vagy selejtes médiabóvli? – Az államadósság adataival való manipulálás és csalás mellett ez a kicsinyke kis epizód valóban csak egyfajta mellékes mellékzöngének tûnik csupán így elsõ nekifutásra, azonban ha jobban a dolgok mélyére hatolunk, bizonnyal megállapíthatjuk, hogy itten van az eb elhantolva, méghozzá nem is oly mélyen. Tóth Gy. László médiabéli szerepléseinek szaporodásával ismerkedhettünk meg a szocializáció kifejezéssel. Napjaink túl- és agyonmediatizált létezésközege az, ami rávezet minket arra, hogy megtanuljuk becsülni e kifejezés fontosságát. Mert hát mi másból is eredeztethetõ az a fajta viselkedésmód, mely oly sajátosan ötvözi a személyi és a sztárkultusz varázsos elegyét, s mellyel az avatatlan külsõ szemlélõt a gyermeki rácsodálkozás szájtáti ártatlanságával kápráztatja el, ha nem a szocializációból? Vagy talán annak teljes hiányából? Ha ráérõ idõnk engedi és kedvet is érzünk hozzá, vánszorogjunk föl a Blikk internetes oldalára, ott is az alább linkre: http://www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/hal_Hlt251696552_Hlt2 51696553aBM_1_BM_2_losan-megfenyegettek-a-bumerang-szta rjait-2009067/ Az oldalon található kép felirata: Bocsi luxusautója a friss hóban kicsit csúszkált, a didergõ hallgatók készséggel fogták közre s tolták az útra a járgányt. Ezen kívül még képes beszámolót találhatunk arról is, hogyan várta elsõ napjukon rajongók hada a Bumeráng csapatát új kenyéradó gazdáiknál. A fanok fél 6-kor disznótorossal, forralt borral és tûzijátékkal fogadták az általuk félisten kategóriába röpített mikrofonvirtuózokat. Továbbá asztat is mögtudhassuk, hogy Boros Lajos, alias Lali király (62), Voga János (58) és Bocsi hatvannapos hallgatás után szólaltatták meg újra a Bumerángot. Hogy ez most mindannyiunk legnagyobb örömére, avagy legnagyobb bánatára történt-e, ennek a kérdésnek a megválaszolását a kedves Olvasóra bízom. No, mármost a magam részérõl mindösszesen csak annyira fussa, hogy egy klasszikust, a Mátrix Neo-ját idézzem, hogy aszongya: – Ó, déja vu. Nyugodjon meg a kedves Olvasó, aggodalomra semmi ok, nem futott el elõttem egy fekete macska, és kisvártatva utána sem futott el még egy pont ugyanolyan (vagy ugyanaz), de nem tudott nem eszembe jutni az emlékezetes 2002-es Gerbeaud Cukrászdabéli kávékortyolgatás, mely a célból került megrendezésre, hogy a haza haladó erõi elhárítsák a narancssárga veszedelmet. Emlékeznek még? Amikor a párt nagyjai Kovács eftárs meg a többiek a szadeszos elöljárókkal urizáltak az exkluzív helyen, miközben a megvezetett proletariátus, talán a Dallas mintájára, kívülállóként szemlélte csendesen, hogyan is zajlik a valódi jólét. Talán akkor is, talán a Dallas nézése közben is, és talán kicsikét most is, amikor a havon önként felajánlkozva és lelkesen tolják a nagyember elakadt luxuskocsiját, a kisemberek tisztában voltak és vannak vele, hogy ez az, amiben nekik a büdös életben soha sem lesz részük. De talán jobb is így, talán nem is tudnának mit kezdeni azzal a fene nagy jóléttel. Megszokták, hiszen évtizedek óta csak azt hallják, hogy egyszer, majd, a nagyon távoli jövõben, a gyerekeiknek vagy az unokáiknak, na, nekik talán egyszer majd jó lesz. Õk az örök várakozók. Hol áldásra, hol jólétre, hol arra 22
várnak, hogy önként és dalolva kitolhassák a nagyember, az imádott bálvány elakadt luxusverdáját a trutyiból. Hol pedig, más alternatíva nem lévén, ha már minden kötél szakad, a jobb élet helyett, jobb létre szenderülnek. A végére azért csak beköszönt a gondtalanság, nagy kár, hogy ezt már nem tudják, mert nem lehet élvezni. Annak idején, amikor az eseményrõl szóló beszámolókat néztem a televízión, rögtön egy jelzõs szerkezet jutott eszembe: a szolga nép. A szolga nép, mely uraitól gondosan elkülönítve figyeli, ahogy a hatalmasságok az exkluzív cukrászdában eszik a drága süteményeket, kortyolgatják a finom feketét, s közben kedélyesen, mosolyogva elbeszélgetnek a szélsõséges viselkedésformák hazai térnyerésérõl, s arról, hogy Viktor király felelõtlenül utcára vitte a politizálást, ahelyett, hogy az megmaradt volna a Parlament hûvös falai között. Kint a melós mindeközben nagyokat nyel, s a kivetítõkön (a plazmatévé ide már túl kevés), valamint a hangszórókon keresztül hallgatja a kiválasztottak válogatott okosságait. Nem tehetek róla – e’ mán csak olyan ösztönös dolog –, de bevillant egy pillanatra gyermekkoromból – tán az általános iskolai olvasókönyvbõl – az a kis történet, mely arról mesél meghatóan, amikor a Tanácsköztársaság dicsõséges 133 napja alatt a gyerekeket elvitték nyaralni a Balatonhoz és az üdülõben minden nap, foszlós friss kalácsot és habos kakaót kaptak reggelire. Lehet, hogy néhány egykori proli gyerek is ott szorongott a tömegben a Gerbaud Cukrászda elõtt, a posztkommunista és liberális nagyágyúkat hallgatva? Lehet. De az még valószínûbb, hogy friss foszlós kalács és habos kakaó helyett csupán a gyûlölködés állandóan felmelegített kliségyûjteményét kapta. És vajon a virtuális világ szószólójának elakadt luxusautóját önként és dalolva kisegítõ kisember tisztában van-e azzal, tudatában van-e annak, miként manipulálja és használja fel õt imádott bálványával együtt a médián keresztül egy magasabb hatalom, kizárólag kizsákmányolási célzattal? És vajon a fanatikus tömegeket szinte pillanatok alatt mozgósítani képes önkéntes mérvadó tisztában van-e azzal, tudatában van-e annak, hogy az általa kimondott szónak mekkora súlya van, milyen felelõsség nehezedik a vállára minden egyes kimondott szóval, minden egyes elhangzott mondattal? Kötve hiszem. Mindent lehet, mindent szabad! Legalábbis egyeseknek. A ketteseknek már nem. A demokrácia nagy matematikai kérdése ez: Hanyas vagy? 49-es? Akkor mi nem értjük meg egymást. És soha nem is fogjuk. Bezzeg, ha az 51%-hoz tartozol! Az mindjárt más! Ez kérem tisztelettel demokrácia! A többség uralkodik a kisebbség felett. De vajon ki dönti el, hogy hova tartozol? De vajon mi történik akkor, ha nem 51, de 71, vagy még több százalék érzi úgy, hogy õ a 49%-hoz, azaz a kisebbséghez tartozik? Itt valami nagyon nem kóser! Hogy döntesz? Kortyolgatod a finom feketét, vagy csak nézed, ahogyan mások kortyolgatják tovább a finom feketét, tolod a bálvány szekerét, vagy úgy döntesz, hogy másként döntesz. Akár így, akár úgy, csak most mán ne sokat tökölj! Isten áldja Magyarországot! 1 öntudatos pécsi polgár
jó ha figyelünk
Több állami támogatást kaptak a multik, mint amennyi adót és járulékot befizettek az államkasszába A nyugati pénzügyi tõke megtiltotta Antall Józsefnek, hogy az államadósságot a saját elképzelése szerint kezelje – állítja Bogár László. A közgazdász szerint hazánk – már a rendszerváltást megelõzõen – egy globális és végtelenített adósságszivattyúnak, egy kifosztó szivattyúnak lett az áldozata. „Antall Józsefet 1990 elején, amikor még nem volt miniszterelnök, de már látható volt, hogy õ lesz a soron következõ kormány feje, számos alkalommal vitték el azokba a nyugat-európai pénzpiaci központokba (Frankfurt, Párizs, London), amelyek a világ pénzhatalmának európai centrumai voltak" – mondta Bogár László közgazdász az Echo Televízió Kiút többszemközt címû mûsorában. Bogár László szerint Antall Józsefnek alkalma nyílt mindenkivel találkozni, aki ebben a pénzhatalmi rendszerben számít. A kilencvenes év végén drámai hangú beszélgetésen mondta el Bogár Lászlónak azt, hogy mi történt ezeken a beszélgetéseken. A rendszerváltás elsõ miniszterelnöke szerint egy globális vélemény hatalmi terrorja nyilatkozott meg a találkozókon. „A bankárok udvariasan, de igen határozottan jelezték Antallnak, hogy mi az, amirõl soha semmilyen körülmények között nem szabad beszélni. Nemcsak neki, de a kormányzati rendszer egyetlen tagjának sem" – mondta Bogár László, aki az Antall-kormányban politikai államtitkár volt. A közgazdász szerint ilyen volt az adósság problémaköre, amely valójában egy negatív nemzeti vagyon. Tilos volt továbbá az adósság könnyítésérõl vagy a fizetés átütemezésének akárcsak a lehetõségérõl is beszélni. „Az ország népe logikusan számíthatott volna rá, hogy az adósságot eltörlik, vagy legalábbis felvetik ennek lehetõségét, mint ahogy ez Lengyelországban történt, ahol az adósság egyharmadát elengedték" – hangsúlyozta a közgazdász. Elmondta, hogy tilos volt arról is beszélni, hogy az ország egy végtelenített adósság-
szivattyúnak, egy kifosztó szivattyúnak az áldozata lett. Bogár László szerint arról végképp nem szabadott értekezni, hogy a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején hogyan és kik konstruálták meg azt a rendszert, amelynek nyomán az országot belehajszolták egy olyan adósságcsapdába, amelybõl nem lehet kikecmeregni. Antall Józsefnek azt is megtiltották, hogy a nemzeti vagyon kifejezést használja. A statisztikai évkönyvben 1989-ben szerepelt utoljára a nemzeti vagyon kifejezés. 1990-tõl – Antall József is ezt örökölte – már nem szerepelt ez a fogalom a statisztikai évkönyvben, amelyet a globális világképre hivatkozva szüntettek meg. „Antallnak arról sem szabadott beszélnie a nyilvánosság elõtt, hogy a hazánk területén ideiglenesen állomásozó multinacionális vállalatok – amelyek azóta letarolták a magyar gazdaságot – milyen alkuval jönnek be Magyarországra. A legutóbbi idõkig szigorúan tilos volt tudni, hogy mintegy hatezermilliárd forint nemzeti ajándékot (állami támogatást, adókedvezményt) kaptak ezek a vállalatok, többet, mint amennyi adót és járulékot befizettek az államkasszába – mondta Bogár László. A közgazdász szerint a multik nemcsak ingyen használják a játéktereinket, de még nemzeti ajándékokban is részesülnek. A sors fintora, hogy Soros György és Andrew Sarlos azt javasolta Antall Józsefnek, megvásárolják Magyarország adósságállományát, amely akkor huszonkétmilliárd dollárra rúgott. Ennek fejében a nemzeti vagyon legértékesebb darabjait kellett volna átadni az üzletembereknek. „Antall akkor azt válaszolta – nem szokott ilyen kifejezéseket mondani –, hogy ez kommunikálhatatlan, ezzel õ nem tud kiállni a magyar társadalom színe elé. Nem tudja elmondani, hogy a Nyugat, amelytõl a felszabadításunkat vártuk, azzal kezdi a felszabadításunkat, hogy az adósságunk fejében elveszi a nemzeti vagyonunkat.
A dolog tragédiája az, hogy eltelt húsz év, az adósságunk százmilliárd dollárral több, mint akkor volt, közben pedig eltûnt a nemzeti vagyon – mondta a közgazdász, akinek az a véleménye, hogy rosszabb helyzetben vagyunk, mintha Antall József elfogadta volna Sarlos és Soros ajánlatát. Bencze Izabella, a volt Kincstári Vagyoni Igazgatóság egykori vezérigazgató-helyettese szerint a fejlett demokráciákban az állami vagyon tíz és harminc százalék közötti arányt képvisel a magántulajdonnal szemben. „Magyarországon a szocializmusban kilencvennyolc százalék körül volt az állami tulajdon aránya. Felgyülemlett egy hatalmas vagyon, amelyet ha egy olyan típusú privatizációval értékesítettek volna, amely a bevételeket az államháztartásba vezeti be, az adósságokat ebbõl próbálja meg lefaragni, és senki nem lop el semmit, akkor ma Európa egyik leggazdagabb állama lehetnénk – mondta Bencze Izabella. A jogász azt mondja, hazánkban a hivatalos kommunikáció szerint a reprivatizációt azért nem lehetett választani, mert annak költségeit a költségvetés és az állam teherbíró képessége nem viselte volna el. Bogár László kijelentette, hogy a reprivatizáció, amelyet Csehországban megvalósítottak, számunkra tiltva volt. „Trianon miatt volt globális parancs a reprivatizáció megtiltása. A környezõ országok könnyen reprivatizáltak abból a rabolt vagyonból, amelyet véres koncként Trianon után kaptak, s a magukénak tekintettek. Ezt a Nyugat, a globális hatalmi rendszer is elismeri. Mi lett volna, ha Magyarországon visszavezetjük a történelmi reprivatizációt? A Nyugatnak kényes kérdésben kellett volna állást foglalni: legitim döntésnek ismeri-e el a trianoni békeszerzõdést. Ezt a Nyugat el akarta kerülni – mondta Bogár László. Wiedemann Tamás
FELHÍVÁS A BANKI ADÓSOKHOZ! Az MFNK által elindított cselekvési program szerint: A bankok által egyoldalúan felmondott hitelszerzodések alapján elindított, vagy engedményezéssel más beszedõ cégeknek átadott, végrehajtási eljárások során 2009-ben az egri Városi Bíróságon 19/.P.20.845 sz. alatt próba pert kezdeményeztünk az OTP Faktoring alperessel szemben, hivatkozva a Pp.369.§.d pontjára, a követelés végrehajtásának megszüntetése iránt, valamint hogy az adóssal szemben beszámitható követelést kívánunk érvényesíteni. A beszámítható követelés rész összege – amely az OTP mint alperes ellen a Fõvárosi Bíróságon folyó 3.P.22.537/2007/40 számú használati mintaoltalom bitorlás megállapítása és jogkövetkezményeinek alkalmazása iránt indítottunk (14 éve elhúzott per!!!) – a nyilvánosságra hozott OTP mérlegbeszámolójából származó adatok alapján, mely gazdagodás visszatérítését, valamint kártérítési igényt tartalmazza: 81,73 milliárd Ft A fenti követelés jogosultja a felperes (Fiser Tivadar 3394 Egerszalók Ady E u 21 sz alatti lakos , POS terminál feltalálója, 501 lajtstromszámú Használati Minta) engedményezte a perhez csatlakozó adósok, illetve más banki károsultak csoportjának, egyúttal a MFNK részére átruházta a követelés érvényesítését , melybõl a Kormány lerendezheti a csatlakozó hitelesek tartozásait.
A szükséges dokumentumok itt tölthetõk le: http://nkp.hu/ jó ha figyelünk
23
Nagyon alapos és elgondolkoztató cikk jelent meg a Nemzeti Internet Figyelõn Vajta Dénes tollából „Államcsínyek az „új világrend” szolgálatában” címmel. ( ) Elképesztõ és elkeserítõ arra gondolni, hogy egészen biztos, hogy már a mi „rendszerváltásunkat” megelõzõen nálunk is itt dolgoztak az amerikai ügynökök és a sajtón keresztül adták el nekünk a saját követelésünkként az Amerikában megfogalmazott elvárásokat. Sõt, egyre jobban a meggyõzõdésemmé válik, hogy már a Nagymarosi Vízilépcsõ elleni „spontán népmozgalom” mögött is õk álltak. Akkor sem értettem, hogy miért baj az, ha megpróbáljuk visszaállítani a folyamszabályozások elõtti állapotot, amikor nem szaladt le a folyók tavaszi víztömege, hanem eltárolódott hosszabb idõre az ártereken. Miért rossz az, ha ezt most már szabályozottan oldjuk meg egy duzzasztómû segítségével? A nagymarosi gát megépítését nem a kommunisták találták ki, hanem csak leporoltak egy 1942-es koncepciót. Mindenesetre a „spontán népmozgalom” segítségével sikerült mérhetetlen anyagi veszteségeket okozni Magyarországnak és még tovább lökni a pusztulásba vezetõ úton, a mélyebb eladósodásba és elszegényedésbe. Akiben ezzel kapcsolatban még kételyek élnének, nézze meg ezt a videót: http://www.youtube.com/ watch?v=CCsv-hdch-U . A cikk témájához szolgáltat adalékokat a http://www.szmm.hu/ modules.php?name=News&file=article&sid=2985 cím alatti részletes beszámoló arról, hogy hány millió dollárt kaptak a Juscsenko párti szervezetek a hadjáratukhoz. Nem idézem a részleteket, aki kíváncsi rájuk, ott megtalálhatja. (A cikk elég hosszú. A kérdéses rész a vége felé van.) Most csak a mi „fiatal demokratáink” és az Otpor közötti párhuzamra szeretném felhívni a figyelmet az „Államcsínyekben” leírtak alapján. Kivisszük a fiúkat külföldre, mint Soros tette az Orbán bandával, aztán visszajönnek abban az indoktrinált hitben, hogy minden titkok ismerõivé váltak, mint a „Jó Világrend” mindentudó, beavatott papjai, a sem a politikai-történelmi helyzetet, sem a saját helyzetét nem ismerõ és tapasztalatlan ember végtelen önteltségével és mesterségesen beszûkített látókörével. Ez a magyarázata a ma tapasztalt, teljes ellaposodásuknak. A szóvirágok elfogytak, egyébbel meg nem rendelkeztek. Mostanra olyanná váltak, mint egy üres mákgubó: emberi fogyasztásra alkalmas anyag már nincs bennük, de egy kis ópium még kinyerhetõ belõlük. Ezzel drogozhatják a rajongóikat még egy darabig. Ezért félnek is már. Legalábbis az okosabbja. Félnek, mert már rájöttek, hogy átverték õket. Félnek, mert felismerték az ürességüket és az intelligensebbek remélhetõen a kártékonyságukat is. Félnek továbbá a nyugati, vagy nem is tudom, hová való tartótisztjeiktõl és a jobbja talán a lelkiismeretétõl is. Ezért ülnek megkukulva az országgyûlésben, az Európa Parlamentben, és nézik bénán a qrcsányi-libajnai ámokfutást, amivel cinkosukká váltak. A szegénységi bizonyítvány és infantilizmus egyik csúcsa volt, amikor a „karizmatikus” Orbán két pofonnal akarta helyretenni a Gárdát és amikor kínjukban már a Maszop módszereit is vállalva mocskolják a Jobbikot. Mert vitatkozni nem tudnak. Érveik nincsenek. Jövõképük nincs. Mos már õk is a „szakértelem” kártyánál tartanak, amit annak idején Horn játszott ki az MDF ellen. Emlékszünk még a maszopos „szakértelem” és
szadeszes „szürkeállomány” frigyére? A „Jobbiknak nincs programja” – szajkózzák. Nekik van? Felmutatni sem tudnak semmit. Nyolc éve semmit sem tesznek az ország érdekében. Marad a gyalázkodás. Erkölcsileg is lenullázták magukat. Egyikük sem állt ki az „ellenfeleik” ellen és mellettük tüntetõ választóik érdekében. Még akkor sem mozdultak, mikor egy párt- és képviselõ társukat verték össze a rend õrei, a „szolgálók és védõk”. Annyira sem voltak képesek, mint néhány tisztességes jogász, akik magánemberként vállalták a megbotozott, megvakított, ok nélkül bebörtönzött embertársaik jogi védelmét. Õk még csak együttérzést sem mutattak irántuk. Õk csak finnyásan „elhatárolódtak”. „Alkotmányosságról” meg „törvényességrõl” nyafogtak, de nem álltak ki a törvénytelenségek ellen. Vagy itt volt a sajóbábonyi eset. „Polgárháborús állapotokról” fecsegtek, de egyikük sem mert elmenni a helyszínre. Miért? Mire számíthatunk az ilyen „politikusoktól”, ha tényleg veszélyessé válik a helyzet? Bebújnak valami bombabiztos egérlukba? Vagy ennyire féltek az „ártatlan és szelíd” cigányoktól? Vagy attól féltek, hogy a valósággal szembesülve nem tarthatják tovább fenn a cigánybûnözéssel kapcsolatos hazug álláspontjukat és színt kell vallaniuk? Mert õk is hazudtak már számtalanszor, mint Gyurcsány. Orbánt akkor írtam le nullára, amikor még miniszterelnök korában egy országértékelõ beszédében a képembe mondta, hogy „kiszabadultunk az adósságcsapdából”. Megdermedtem, amikor ezt a világrengetõ hülyeséget hallottam. Lehet, hogy ez elhiszi, amit mond? – kérdeztem magamtól. Ennyire buta volna? Ennyire nem ismeri, hogy milyen a mai világgazdaság? Az Új Világrend? Nem tudja, hogy az USA, az EU, mind benne van az adósságcsapdában, legfeljebb nem olyan mélyen, mint mi? Ez nagyobb hazugság volt, mint a „dübörög a gazdaság” és a „lendületben az ország”. Most már érzik a történelmi cunami kezdetét, amely nem csak végérvényesen ki fogja sodorni õket is a magyar közéletbõl, hanem utána még a lopott vagyonukkal is el kell majd számolniuk. Ezért titkosítanak lázasan, kéz a kézben, „testvéri egyetértésben” az un. „ellenfeleikkel”. Én inkább cinkosokat mondanék a kétpárti „politikai váltógazdaságnak” nevezett demokrácia-kabaré fõszerepében. Nem egészen illik ide, de hirtelen eszembe jutott a Fidesz egyik korrupt idiotizmusa. Emlékeznek, amikor terepjárókat vásároltak a mi pénzünkbõl, úgymond a zsebszerzõdések felderítésére? Hol akarták terepjárókkal keresni a zsebszerzõdéseket? Csak nem „erdõn-mezõn hûs ligeten”? Esetleg a „vadászmezõkön”? Mert – hála a kommunizmusnak – még aszfaltozott utak vezetnek minden faluba. Ehhez egyelõre még nem kellenek terepjárók. (Bár nem tudom, meddig, ha „nem lesz pénz” a karbantartásukra. Mert ez a szép kapitalista népgazdaságunk egyelõre még a kommunizmusban felhalmozott vagyon megmaradt töredékébõl tengõdik.) Terepjárók tehát voltak, de hallottak-e valaha arról, hogy egyetlen zsebszerzõdést is felderítettek volna? És hol lehetnek most azok a terepjárók? És mit gondolnak, mi lehetett az oka, hogy az ellenzékük nem háborodott föl ezen a mûveleten és az újságok is szép csendben elmentek mellette? Csak egyet találhatnak! Szerencsére az igazi fiatalságunk, akik agyát nem fertõzte sem Kádár, sem Soros, már túllépett rajtuk és remélhetõleg nem fog leragadni az õ erkölcsi és tudati szintjükön. Adjon az Isten szebb jövõt!
A JOBBIK MÁR NEM AZ A PÁRT, AMINEK LÁTSZIK KITÁLAL A VOLT ALELNÖK: PÉNZ, KARRIER, MANIPULÁCIÓ Nagy Ervin, a Jobbik korábbi alelnöke három év hallgatás után vállalta a nyilvánosságot. A Magyar Hírlapnak mindezt azzal indokolta, hogy szeretné megóvni a Jobbik becsületes, jobbat érdemlõ támogatóit az óriási csalódástól. Nagy Ervin felháborítónak tartja, hogy a Jobbik legfõbb ellenfele a nemzeti jobbközép lett, szerinte Vona Gábor pártja ma leginkább a pénzrõl és a karrierrõl szól. „A Fidesz mellett egy radikális nemzeti pártot akartunk létrehozni, amelyik keresztény és nemzeti programot épít. Egy új erõt, a fiatal generáció pártját, amelynek helye volt a nemzeti oldalon. Csalódottak voltunk a tavaszi választások után a Fidesz veresége és a MIÉP kiesése miatt. Ha visszaemlékszünk azokra az idõkre, a jobboldal kétharmados gyõzelmének víziója után óriási kudarc volt a választási eredmény. Azt gondoltuk, hogy a radikális szavazótábort nem képes megszólítani a jobbközép, de arról akkor nem volt szó, ami ma történik, hogy a Jobbik ellenségként kezeli a Fideszt. Egy pártszövetségre lett volna szükség, amely a jobbközép és a nemzeti radikálisok között köttetett volna meg.”
24
jó ha figyelünk
„Az elmúlt húsz év szakértelme – gazdasági csõd és erkölcsi pöcegödör” c. cikk (http:// internetfigyelo.wordpress.com/2010/02/02/az-elmult-husz-ev-szakertelme-gazdasagicsod-es-erkolcsi-pocegodor/#more-4633 ) komolyan gondolkodóba ejtett. Próbáltam felidézni az elmúlt húsz év emlékeit, a képességeim gyengeségeit némi írásos dokumentumokkal is megtámogatva és rájöttem, hogy a szerzõnek teljesen igaza van: a Fidesz csak polírozott üveggyöngyöket kínál. Elgondolkodtam azon is, hogy miért is nincs a pártoknak – a Jobbik kivételével – programjuk. Fel kellett ismernem, hogy csak azért, mert már teljesen kézi vezérlés alatt állnak. Más oka nem lehet. A választópolgár igényli, hogy legalább ígéreteket mondjanak neki. Már olyan szegények, hogy ígérni sem tudnak? Vagy a szövegládájuk tartalmát már teljesen kimerítették? „Kiírták magukat”, mint a mondanivaló nélkül maradt írókról szokták mondani. Csak ennyit tudnak, amennyit eddig mutattak? Kész? Vége? Nem hiszem. Olyan szegények nem lehetnek, hogy ígérni se tudjanak. Ha nem négy kereket, akkor a válságra tekintettel csak hármat. Nem errõl van szó! A teljesen megvalósult kézi vezérlés miatt nem írhatnak programot, jó ha figyelünk
mert nem tudják, hogy holnap milyen parancsot fognak kapni, és akkor szembe kell nézniük a „más a pártprogram és más a kormányprogram” kínos, õket a közvélemény elõtt lejárató kettõsségével. A legjobb nem mondani semmit, csak olyan hülyeségeket, mint amit a Maszop szórólapján olvastam, hogy „kezeljük a válságot, felszámoljuk a munkanélküliséget, rendbe tesszük a gazdaságot”. Bumm! Eddig – úgy látszik – csak azért nem tették mindezt, mert a zsebeik tömködésével voltak elfoglalva. De most, mivel nincs már mit ellopni, figyelmüket már igazándiból a gazdaságra fogják fordítani. Bizugyám! De még mennyire! Remélem, hogy az öszödi beszéd tükrében már eszükbe sem jut kételkedni a „szakértelem” böszme
szakértelmében, õszinteségében és jó szándékában. Vagy azt is lehet még tenni, amit a Fidesz: óvatosan, a gondolatokat kiherélve és a dolgokat átnevezve csipegetni a Jobbik programjából, de csak annyira, hogy nehogy a status quo megváltozzék és a világért sem leírni. Csak szálljon el szabadon a szó a szelek szárnyán, ha már ilyen jó tulajdonsága van. A liberalizmusunk azt kívánja, hogy ne szorítsuk szegényt az írás rabbilincsébe. És mindig tartsuk szabadon „csapataink tervszerû visszavonulásának” az útját. Mindezt csak és kizárólag szavazat szerzés céljából. Megtévesztésrõl, félrevezetésrõl szó sincs! Hogy is lehetne? Ez csak PR. Ami még nehezíti szegénykéknek, mármint a „program alkotó négypárti politikusainknak” a helyzetét, hogy a Washingtonból, Tel Avivból és Brüsszelbõl érkezõ parancsok nincsenek mindig összhangban, mert a háromfejû sárkánynak, a „gonosz tengelyének” – ahogy Hugo Chavez nevezte – a fejei néha vitába szállnak egymással. Ha közvetlenül nem is túl gyakran, mert a kétségtelenül van egy fõfej a három között, amely rövid úton letorkolja a másik kettõt, az azért nem akadályozza meg a többi fejet, hogy ne adjanak néha a csatlósoknak olyan utasítást, amelyik egy másik fej rosszallását váltja ki. Vulgárisan úgy is mondhatjuk, hogy nem idegen tõlük a csalán más toldalékával való verésének az alamuszi gyakorlata. Ezt õk „diplomáciának” nevezik. Nehéz ilyen körülmények között egy ideiglenesen Magyarországra akkreditált globalista politikusnak helytállni. Nagyon nehéz! Javaslom, hogy minden olvasóm most a számítógépe elõtti öt perc néma vigyázzállással fejezze ki az együttérzését irántuk, mert értünk viselik áldozatos lélekkel ezeket a terheket. Orbán legnagyobb bûnének nem is a számtalan hazugságát tartom, amelyek között a legnagyobb az volt, amikor még miniszterelnökként egy országértékelõ beszédében volt képe azt állítani, hogy kiszabadultunk az adósságcsapdából. Még csak nem is a számtalan árulását, amelyet joggal kért tõle számon Vona Gábor: „Miért vette ki a népszavazási kérdések közül a magyar földet? Miért szavazta meg a román EU-csatlakozást feltétel nélkül? Miért írta alá olvasatlanul a lisszaboni szerzõdést? Miért vonta vissza a kettõs állampolgárságot, amit néhány nappal elõtte éppen õ nyújtott be az Országgyûlés elé? Miért tartja a Jobbikot szélsõségesnek? És még sorolhatnám. A másik pedig, mindenki nézze meg, hogy az elmúlt három évben ki vállalt tényleges küzdelmet az MSZP-vel, és ki az, aki csak lapult. Én nem találkoztam a Fidesz vezetõivel az elmúlt években, azokban a kritikus pillanatokban, amikor az emberek utcára vonultak. Nem Orbán Viktort vagy Kövér Lászlót akarják börtönbe zárni, hanem 25
Kiss Róbert Gárda-fõkapitányt és engem. És hát vannak, akik már börtönben is vannak. Õk sem a Fidesz tagjai.” (http://jobbik.hu/rovatok/rolunk_irtak/ki_vallalja_a_harcot_ ha_nem_mi_-_interju_vona_gaborral) De nem is ezt a lapítást tartom a legnagyobb bûnének, hanem 56 tényleges, kõkemény elárulását. Mert azt tette! Ne a szavakkal törõdjünk most! Támaszkodjunk inkább arra kétezer éves örök érvényû bölcsességre, hogy „gyümölcseikrõl ismerjétek meg õket”. Nem arról, hogy mit mondanak, hanem arról, amit tesznek. Gondoljuk csak végig: Mi tette lehetõvé, hogy 56-ban kitört a forradalom? Az, és csakis az, hogy sorozott hadseregünk volt, amelybõl sokan átálltak a felkelõk oldalára és szinte minden hadköteles korúnak volt katonai kiképzése. Akkor is volt zsoldos sereg, vagy legalábbis zsoldos jellegû sereg, mai szóhasználattal a szocialista „szabadság ereje”, amelyet úgy hívtak, hogy ÁVÓ. Õk voltak a megbízhatók. Õk nem álltak át. Õk válogatás nélkül lõtték a magyarokat. (Nem mondom, hogy a honfitársaikat, mert az a szó, hogy honfi, nem alkalmazható rájuk.) Több akkori egyetemistával beszéltem, aki részt vett a harcokban. Mind azt mondta, hogy nehogy azt higgyem, hogy a harcokban õk voltak a fõszereplõk. Ez csak a mítosz. Meg egyeseknek „Forradalom Ipar”. (ld.: Holokauszt Ipar) A fõszereplõk azok a külvárosi munkásemberek voltak, akik megjárták a világháborút. Akik harci tapasztalatokkal rendelkeztek. Az egyetemisták, holott már nekik is volt katonai kiképzésük az akkori rendszerben, csak a beosztottjaikként viselkedtek. Ez sem kis dolog egy újonctól, sõt több nem is várható. A lényeg az, hogy a háborús tapasztalatokkal rendelkezõ munkások voltak 56 igazi hõsei. Azok, akiket ma nem nagyon emlegetnek. A munkás ma „túlhaladott” kategória. Már az álbaloldalnak sem kell. Még a nevébõl is kihajította. Liberálisék számára pedig a létezõ valóságnak egy nagyon kényelmetlen eleme. A baj az, hogy nélküle nincs élet. A franc ebbe a világba! Mennyivel egyszerûbb volna a liberális országlás, ha munkások helyett élelmet nem igénylõ, otthont nem igényló és családtalan dzsinnek végeznék el azt a munkát, amellyel egy liberális „entellektüel” nem hajlandó bepiszkítani a kezét. Mint az „Ezeregy Éjszakában”. Mindössze annyi megemlékezést olvastam egyszer róluk, hogy a kádári vérbosszú legtöbb áldozata munkásember volt. És vajon hányan voltak a halottak között? Milyen következtetést vont le ebbõl a történelmi ténybõl Orbán Viktor és a Fidesz? Azt, hogy fel kell számolni a magyar honvédelmet –
26
tetszik érteni – a honvédelmet, nem pedig a világ minden táján idegen célok szolgálatában bevethetõ, imperialista jellegû zsoldos hadsereget. Õ az utóbbi felállításáért harcolt eredményesen. A honvédség helyett olyan hadseregért, amely pénzért öl. Olyat, amely arra lõ, amerre fordítják. Olyat, amely a magyar lakosság ellen is bevethetõ, mint az ÁVÓ. És emellett, mellékeredményként, felszámolták a magyar nép önvédelmi képességét. Én tökéletesen megértettem, hogy a fiatalok nem szívesen katonáskodtak egy olyan „Néphadseregben”, amely szovjet irányításnak volt alávetve, amely egyértelmûen nem Magyarország, hanem legfeljebb a „szocialista világrend” védelmére, korábban pedig kifejezetten a szocializmus világméretû gyõzelmének a kivívására volt hivatott. Megvallom, én ma sem katonáskodnék szívesen a NATO-nak alávetett, csak névlegesen magyar, ténylegesen a nemzetközi finánctõke érdekeinek az érvényesítésére (Figyelem: nem a védelmére, mert senki sem támadja õket!) felállított imperialista hadseregben, amelyet cinikusan a „szabadság erejének” neveztek a plakátokon. Azonban a rendszerváltást követõ hónapokban, amikor még azt hittem, hogy megszületett a független Magyarország, akkor elképedtem, hogy a Fidesz a honvédség fölszámolását kezdeményezte. Micsoda szemét alak, aki a saját hazája védelmére nem hajlandó, hanem fizetett õrzõ-védõ szolgálatot, sõt, rabló hadsereget akar honvédség helyett! Orbán ezzel nem csak 56 megtagadójává, hanem Lindner Béla és a „dicsõséges” 19 örökösévé vált. Nem véletlen, hogy annak idején a Trianon megemlékezés alkalmával az egész Fidesz frakció kivonult az Országgyûlés üléstermébõl. Ezért történt. Hogy megbánta? Igen, én is úgy gondolom, de csak azért, mert tartósan csökkentette a népszerûségi mutatóját. A Glatz Ferencek szerint õseink végigdúlták és rabolták Európát, a „mûvelt és békeszeretõ Európát”. (Hogy a mûvelt Európában az alsógyatyát sem ismerték, az nem baj. Hogy nem tisztálkodtak, az sem. Csak azért lettek volna mûveltebbek az õseink, mert õk mindkettõvel éltek? Ugyan már!) De õseink sosem kalandoztak el Irakig és Afganisztánig. Jó, fogadjuk most el, hogy raboltak, de olyan hülyék sosem voltak, mint a mai politikusaink, hogy mások számára raboltak volna ingyen. Saját költségen! Gavallérságból! Mert „így mulat egy globalizált magyar úr”! Mert a mi „Szabadság Erejünk” úgy harcol mások érdekeiért, hogy a megbízóiktól pénzt sem kapnak érte. Mi tartjuk el õket annak érdekében, hogy stréber módon állandó „kommunista mûszakot”, azaz fizetetlen mûszakot tartsanak a NATO számára. Itt tartunk! Ez a szent „nemzetközi kötelezettségünk”. Amit a NATO-nak
végzünk, az pontosan olyan, mint a Kádár alatti kommunista mûszakok és szombatok. Ha a Glatz Ferencekben szemernyi következetesség volna, akkor a mai politikusainkról kellene elmondaniuk azokat a gyalázkodó szavakat, amelyeket õseinkrõl mondanak. Köztük természetesen Orbán Viktorról. Amikor a Jobbik programjában olvastam, hogy helyre akarják állítani az ország önvédelmi képességét a sorozott honvédség újbóli fölállításával, egyértelmûvé vált számomra, hogy rájuk kell szavaznom. Mert nem hadseregre, hanem honvédségre van szükségünk. Mert egy demokratikus államban – ahogy az Orbánék által nem ismert és meg nem értett szent korona tan lerögzíti – a szabadságjogok csak azokat illetik meg, akik vállalkoznak a hazájuk védelmére is. Csak õket illeti meg az „egy és ugyanazon szabadság”. Aki egy független államban megtagadja a honvédelmi kötelességét, akár un. lelkiismereti okból, azt nem kell börtönbe zárni, csak megfosztani a demokratikus szabadságjogaitól, eltiltani a közügyek gyakorlásától. Nem örökre, csak az élete végéig. Mert a honvédség feladata másoknak, a másik embernek, a védteleneknek és kiszolgáltatottaknak a védelme, az „egy és ugyanazon szabadságuk”, az életük és a javaik védelme. A „szabadság erejének” hazudott zsoldos hadsereg pedig hódításra, ölésre és rablásra szolgál. Ahogy ma is teszi. Nem mindegy! Ez Orbán történelmi bûne. Hiába fog védekezni a történelem ítélõszéke elõtt, hogy „parancsra tettem”, nem fog feloldozást kapni. Azt sem mondhatja majd, hogy félrevezették, mert mára már kinyílhatott volna a csipája és felsorakozhatna a Jobbik programja mögé. De nem teszi, mert számára „Magyarország örök szabadsága” nem érték. Számára ez „jobboldali szélsõség” ami ellen – mint mondta – két tûz közé szorítva kell majd harcolnia az Országgyûlésben. Számára az, ami nekünk anyaföld, ami az életünk alapja, számára csak forgalomképes tõkejószág, és a mi felhatalmazásunk nélkül kötelezettséget vállalt arra, hogy bagóért odaadja idegen jöttmenteknek, pont úgy, ahogy az un. fejlett világ, a nemzetközi nagytõke ENSZ-nek nevezett munkaszerve útján a palesztinoknak, a bibliai Ábrahám valódi leszármazottainak a megkérdezése nélkül adta oda õsi földjüket a talmudista vallású kazár, berber és etióp származású, magukat kizárólag vallási alapon zsidónak nevezõ, soknyelvû embercsoportnak. Látjuk, mi lett vége. Ez Orbán programja! Nemcsak a trianoni megemlékezésrõl való kivonulása nem véletlen, hanem ez sem. „Madarat tolláról, pártot testvérpártjáról” – tartja a magyar közmondás.
jó ha figyelünk
Szeretem ezeket a választások elõtti hónapokat. Ilyenkor kiderül, hogy mégis csak fontosak vagyunk! Vége a több éves számkivetettségnek, mellõzöttségnek, felénk fordítja, megmutatja nyájas arcát a politika. Nemzetünk „nagyjai” méregdrága öltönyeiket molyrágta pulóverekre cserélik, kettõre zárják még nagymamájuktól örökölt budai luxusvilláikat, és a hegyekrõl levonulva megkezdik szokásos országjárásukat. Négyévente, egyszer… Csak kapkodom a fejem az ígéretek hallatán. Végre nem kell félni a jövõtõl, és most már biztosan tudom, felvirágzik az ország. Mit felvirágzik?! Újra dús kalászt lenget majd a szél, ismét peng a kasza – már, ha nem érkezne meg az agrárium számára a támogatás – egyszerre tejjel mézzel folyó kánaánná változik az egész Kárpát medence. Nyugdíjasainkat sem lehet már az áremelkedések rémével fenyegetni. A pártok szokásos versengésének következtében lassan már a tizennegyedik havi nyugdíj ígéretét söpörhetik be munkában megroggyant, derék, ma még nélkülözõ öregjeink. Ha ez így megy tovább, lassan kiürül a Klauzál tér, és a magyar nyugdíjasok a téli hónapokat az SZTK várótermei helyett brit, és svéd sorstársaikhoz hasonlóan a Seychelles szigeteken fogják tölteni Isten gyönyörûségére. A Mennyek Gyülekezete a Nemzetért egyenesen az örök élet ígéretét hozza el vok-
jó ha figyelünk
sainkért cserébe, míg az Élet a Híd Alatt mozgalom vezetõje ingyen koszt és kvartéj lehetõségét lebegteti meg sárgába forduló szakállú, egyen-szürke választóinak, és pozíciójának megõrzése érdekében a „munka” szót következetesen kerüli felszólalásai során. Talán csak a magyar gazdák szorultak ezúttal is egy kicsit háttérbe, mint ahogy azt már megszokhattuk az elmúlt tizenöt – húsz évben. Na, nem mintha kifogytak volna a pártok a munícióból, de ezek a derék magyar emberek már csak a „hazait” eszik meg. Szóval, ígéretekbõl most sincs hiány. Igaz persze, ettõl még ugyan úgy megáradnak a folyók, és újra kimossák a házat a szerencsétlenek feje felõl, a szomszédban lakó nyolcvanhárom éves, nagyot halló Kovács bácsi is szokásához híven már hajnali fél ötkor bömböltetni fogja a rádióját, és a hatos villamos éjszakai menetrendje sem fog változni, már ha éppen nem sztrájkolnak BKV
alkalmazottai. Legfeljebb csak a gáz, a villany, az üzemanyag, a gyógyszerek és élelmiszerek árai fognak emelkedni. Mert üres, kifosztott a kassza… Akár az ország maga. A lényeg, hogy fontosak vagyunk! Még, ha csak egy-két hónapig is. Megvan ennek a rövidke kis idõnek a maga diszkrét bája, még akkor is, ha néha akadnak kellemetlen pillanatok. A „csengõfrász” után most a pártok lelkes aktivistái dõlnek a gombra, természetesen az esti órákban, olykor épp a gyermek fürdetése, vacsorázás, vagy épp a családi tûzhely melegen tartása közben. És akkor a telefonhívásokat még nem is említettem. Hiába, mindennek megvan a maga ára. De hát végtére, nem is kérnek olyan sokat, csak azt a nyavalyás kis cédulát. Hát olyan nagy dolog ez? Igen,…igen, tudom, most mit szeretnének mondani, és talán igazuk is van, de kérem, próbáljanak meg derûsen, optimizmussal tekinteni a jövõbe. És hogy piros-nyakkendõs úttörõpajtások integetnek e majd az út szélén a volt szovjet tagköztársaságokból érkezõ magas rangú vendégeknek, vagy cserkészruhába öltözött fiatalok fogadják a hûs nyugati széllel, a hajdani vasfüggönyön túlról érkezõt, azt majd az Önök voksai döntik el. Botz Domonkos
27
Az EU Institute for Security Studies (Biztonsági tanulmányok intézete) a múlt év õszén kiadott egy tanulmányt „What ambitions for European defence in 2020?” (Milyen legyen az európai védelmi politika 2020-ban?) címmel, amely, mint a dokumentumból látszik, a Lisszabon Szerzõdés ratifikációját már biztosra vette, és szinte nyílt imperializmussal fenyeget. A kötet legtanulságosabb tanulmánya Tomas Ries tollából származik, aki a Svéd Nemzetközi Ügyek Intézetének az igazgatója. Cikke az utóbbi évtizedek biztonságpolitikai fejleményeibõl von le következtetéseket. Hat csoportra ossza fel a világot, egy hierarchikus rend szerint. Jellemzõen ennek az élén a TNC (Transnational Corporations), azaz a multik állnak, akik a szerzõ szerint a világ népességének 0,5%-át adják, mialatt legalul a PMC, azaz Premodern Societies állnak, a világ népességének 65%-ával, akikkel a szerzõ nem is foglalkozik, mert ezek úgyis kénytelenek lesznek követni (azaz elszenvedni) a hierarchia csúcsán lévõk politikáját. Ott a TNC után a PMC (Postmodern Community) országok állnak, azaz a Nyugat, a világ népességének 15%-ával. A szerzõ az EU szerepének lehetõségeit firtatja az elkövetkezendõ tíz évben. Természetesen a TNC és a PMC, azaz a multik és a Nyugat között való megegyezés híve. „A multiknak szüksége van az államra (értsd USA és EU), az államnak pedig rájuk”, állapítja meg. Õket követik az RTS (Rapid Transition Societies) azaz a
Gyorsan Fejlõdõ Országok, Kína India és Brazília. A szerzõ velük szemben is optimista, mert õk belátják a globalizáció elõnyeit és fõleg betartják annak szabályait. Utánuk az SMS (Struggling Modern States) azaz a Törekvõ Modern Államok következnek, amelyek fõleg az arab országokból tevõdnek össze. Érdekes, hogy Ries velük szemben megértõ, és nem az iszlám veszélyeirõl vizionál. Nekik segíteni kell, és akkor követni fogják a Nyugatot, vallja optimistán. Problémákat fõleg a következõ csoport okozhat: AMS (Alienated Modern States) azaz az Elidegenedett Modern Államok: Észak Korea, Burma, Irán és Oroszország. Az utóbbit a szerzõ ugyan kérdõjellel látja el, de további gondolatmenetébõl egyértelmû, hogy leginkább ez okoz neki gondot. Ezek az államok a lokalizációt választották a globalizáció helyett, amelyet az EU a szerzõ szerint nem fogadhat el, mert akkor 2020-ra egy multipoláris, egymással hadakozó világ következik be. „Hogy visszafordítsuk õket, vagy hogy a globalizáció ellenes kihívást általuk kezelni tudjuk, kemény hatalmi politikára van szükség.” Sõt, az is lehet, hogy „direkt katonai konfrontációra” lesz szükség, állapítja meg Tomas Ries. Hazánk tehát egy sikeres „rendszerváltás” esetén rendkívüli ellenállásba ütközhet, ami ellen már ma fel kellene venni a harcot, fõleg kulturális offenzívák formájában. Vajta Dénes – Nemzeti InternetFigyelõ
Beszélgetés Gyõrkös Istvánnal, a Magyar Nemzeti Arcvonal – Hungarista Mozgalom vezetõjével. – Mint az Arcvonal vezetõje, hogy látja a mai helyzetet? – Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntõ többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentõl való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülözõ hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövõt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni. A másik része közösségi válaszokat keres. De mert õk sem látják a bajok valódi okait, minden jó szándékuk ellenére zsákutcába sodródnak. Ez ideológiai és jövõstratégiai zavarokat okoz, számtalan kis csoportosulás fogalmaz meg hamis, vagy utópisztikus jövõképet, alkot mûködésképtelen ideológiát, melyek egymás ellen hatva cselekvésképtelenné teszi ezeket a különben jóindulatú csoportosulásokat. Ez a folyamat a közelmúlt történései következtében felgyorsult, ezért itt az ideje, hogy nyilvánosságra hozzuk az Arcvonal álláspontját, jövõképét, ideológiáját és stratégiáját. Ez segítheti a tisztánlátást, talán közös nevezõként is mûködhet, és csökkenti, vagy felszámolja az egy oldalon álló, de egymással szót nem értõ csoportosulások közötti ellentéteket. 28
Gyõrkös István – Mi az Arcvonal álláspontja? – Az Arcvonal álláspontja szerint a polgári társadalmi rend végóráit éli. Haldoklik, és ez a folyamat visszafordíthatatlan. A dekadencia a haldoklás biztos jele. A dekadencia
következménye a degenerálódás, mely már teljesen átitatta a nyugati társadalmakat. Jeleivel naponta találkozunk. A homoszexuálisok felvonulásai, a szinglikultusz, a konzumidiotizmus, az abortusz, a holokauszt vallás jó ha figyelünk
csak egy-egy megnyilvánulása az általános leromlásnak. Hullafoltok, melyek még a teljes pusztulás elõtt megjelentek. – Mindig voltak ilyen jelenségek. Miért tartja a mostaniakat ennyire veszélyesnek? – Az ilyen jelenségeket egy egészséges társadalom a rendelkezésére álló eszközökkel igyekszik megszüntetni. Ilyen mértékû jelentkezése csak egy beteg társadalomban lehetséges. Ez történelmi tapasztalat. A történelmi Róma és a feudális társadalmi rend végóráira ugyancsak a dekadencia volt a jellemzõ. Egy szûk arisztokrácia erkölcsi fertõben fetrengve már nem tudott válaszokat megfogalmazni a sors kihívásaira, ezért pusztulnia kellett. Az újkori burzsoázia -a vagyonos városi polgárság- a hatalomátvétel idején magasabb erkölcsiséggel, vagyonnal és tömegbefolyással rendelkezett, mint a haldokló arisztokrácia. A hatalomátvétel sok vérrel és szenvedéssel, forradalmak sorozatával egész Európában lezajlott. A plutokrácia, mint a polgári társadalom irányító rétege, szintén képtelen a mai kihívásokra megfelelõ válaszokat megfogalmazni. Ezért a hatalom oszlopainak tekinthetõ négy tényezõ közül már eggyel sem rendelkezik. Bekövetkezett ugyanaz az állapot, mely annak idején a feudális r end bukását okozta. – Mik a hatalom tartóoszlopai? – A hatalom tartóoszlopai az erkölcsi fölény, a gazdasági erõ, a katonai erõ és a tömegtámogatás. Az európai polgári társadalmi rend erkölcsileg a második világháborúban kivégezte saját magát. Ettõl kezdõdõen folyamatos volt az erkölcsi romlás, mára az erkölcsiségnek még a nyomai is eltûntek. A gyarmatosításból, a bankok kamatszedésébõl, a technológiai fölénybõl és az erkölcstelen világkereskedelembõl felhalmozott óriási tõkét a nyugati társadalom felélte, és a gazdasági súlypont távol-keleti eltolódása következtében soha többé nem tudja még a gazdaság minimális egyensúlyi állapotát sem megteremteni. A gazdasági csõd, annak ellenére, hogy a nyugat „világkrízisrõl“ beszél, kizárólag a polgári gazdasági rend, a kapitalizmus csõdjeként értékelhetõ. Katonai erõrõl már nem lehet beszélni. A vesztes koreai és vietnami háborúk után nevetséges vergõdést produkálnak Irakban és Afganisztánban. A nyugatellenes erõk által tudatosan elnyújtott felõrlõ háborúk végleg lejáratják a technol ógiai fölénnyel rendelkezõ, de harcképtelen katonai rendszert. A tömegtámogatás -részben a felsorolt okok, részben a kelet gyors fejlõdése miatt- egyenlõ a nullával. – Valóban rossz a világpolitikai helyzet, de ez még nem egy lezárt kérdés. Javulhat a közeljövõben? – Politikai haldoklás is nyilvánvaló és bizonyítható. A polgári társadalmi rend alapegysége a polgár, társadalmi egysége a párt, ideológiája a liberalizmus, gazdaságilag a kapitalizmus elvei az irányadóak. Ezeknek jó ha figyelünk
az alapelemeknek egyike sem felel meg a mai kor elvárásainak, ezért nyilvánvaló, hogy a nevezett elemek által létrehozott politikai képlet -a demokrácia- kerékkötõjévé vált minden ésszerû átalakulásnak. A polgári rendszerek kialakulásának idején a Föld lakósága egymilliárd ember volt, és Európa vezetõ szerepét nem lehetett megkérdõjelezni. Az emberiség közös tulajdonát képezõ Föld javait akkor még a legigazságtalanabb módon is el lehetett osztani, mert a katonai és a gazdasági erõ képes volt érvényesíteni ezt az akaratot. Rablógazdálkodás folyt minden szinten, és mindez egy szûk -plutokrata- réteg érdekében. A belsõ rend fenntartása megkövetelte a rablott javak egy részének szétosztását, nyilván a társadalmi hierarchia függvényében. Ezt a hierarchiát demokráciának nevezték. A gazdasági, politikai és katonai súlypont Ázsiába történõ átrendezõdése, a Föld lakóságának közel hétmilliárdra emelkedése, Nyugat önellátó képességének megszûnte és sok más tényezõ miatt a kapitalista demokráciák mûködésképtelenné váltak. A hagyományos -kizsákmányoló- elvet gyengeségük miatt fel kellett adni, és nincs helyette semmi új. A dekadenciából adódó munka és harcképtelenség rohamosan súlyosbítja a helyzetet. Az a hatalmi arrogancia, mely a nyugatot évszázadok óta jellemzi, kizárja az emberiség közös problémamegoldásának minden lehetõségét. A demokráciák gondjainak növekedésére a hatalom képviselõi magyarázatot nem adnak. Nem volt háború, katasztrófa, járvány, nincs hivatkozási alap. Azt, hogy egy idejétmúlt, minden ízében romlott, javíthatatlan rendszert erõszakkal tartanak életben, nem fogják elismerni. Sorsukat azonban nem kerülhetik el, mert ez a rosszhoz való görcsös ragaszkodásuk okozza pusztulásukat. – Milyen Magyarország helyzete? – Hazánk a perifériára szorult csatlós elszomorító képét mutatja. Az elmúlt húsz év bûnei megbénítják a társadalmat, az önzésre és a harácsolásra épített demokrácia már mûködésképtelen. A rend felbomlóban, nincs társadalmi párbeszéd, a gazdaság romokban, az értékteremtõ munkának nincs becsülete. A társadalom még nem értette meg, hogy magával a polgári társadalomképlettel van a baj, de ennek ellenére nincs becsülete a polgári életvitelnek, és a pártok közutálat tárgyai. A társadalom természetes védekezõképessége hozta ugyanazt az ítéletet, melyet az Arcvonal ideológiai síkon már régen meghozott. – Pártokat említett. Melyikre célzott? – Minden párt, legyen az bármennyire radikális, a polgári rend szekerét tolja. Minden olyan csoportosulás, mely a fundamentalista hungarizmus, vagy nemzetiszocializmus eszmeiségét vallja, szintén a polgári rend támogatója, csakúgy, mint a különbözõ õsiségi, szentkoronás, magyar vallásos
közösség. Képtelenek megérteni, hogy új idõszámítás kezdõdött, melyben semmilyen múltbeli vallásnak, ideológiának irányelvként nincs helye. Mert mindegyik velejéig fertõzött a polgári gondolkodásmóddal. Ha egy nemzeti radikális tömörülés pártot alapít, elfogadja a polgári rend normáit. Ezek után már nem radikális, hanem megalkuvó. Mert a nemzetellenes erõk szabályai szerint mûködik. A fundamentalista nemzetiszocializmus, hungarizmus ezer szállal kötõdik a polgári rendhez. Meg kell vizsgálnunk ezen irányzatok vezetõ személyeinek életútját, és azonnal láthatjuk, hogy mennyire betartották a haldokló polgári rend szabályait, és minden erejükkel annak megjavítására törekedtek. Az európai vallások eljátszották történelmi szerepüket, mely teljes önfeladással és a polgári rendbe történõ betagozódással végzõdött. Nem az alapelveik, hanem pontosan annak ellentétjei szerint mûködnek. – És mi van a baloldallal? – A baloldali radikálisok, az anarcho-bolsevisták, és sok más hasonló polgári és nem polgári szervezõdés, tömörülés a polgári rend leghûségesebb segédcsapatai. A radikálisok hatalmi támogatással azt a feladatot hajtják végre, mely az emberekben a változás elutasításának érzetét ébreszti fel. Oktalanul rombolnak, gyújtogatnak, a mindent elpusztító anarchia rémképét vetítik a társadalom elé. A közelmúlt hazai erõszakos eseményeiben ezek az anarcho-bolsevista aktivisták bemutatkoztak, minden rombolást, gyújtogatást, rendõrverést õk hajtottak végre. Felelõsségre közülük senkit nem vontak. A szalonképesebb baloldal képtelen céljait megfogalmazni. Totális zavar állapotában van, társadalmi tevékenységre alkalmatlan. Eljátszotta történelmi szerepét, nincs még egy esélye. – Mi a helyzet a civil kezdeményezésekkel? Lesz valamilyen szerepük a jövõben? – A különbözõ egyesületek, jogvédõk és társaik feladata a társadalom megosztása, értelmetlen viták kiprovokálása az általános kifárasztás terveinek megfelelõen. Mindez nem a túlélési stratégia része, hanem csak a haldoklás idejének kitolását szolgálja. A sok kis félrevezetett aktivista, gyújtogató, romboló, ó-szövetségrõl papoló ezt nem tudja, de fenn az irányítók csak ezért tartják õket. – Más lehetõség nincs? – A polgári társadalom egyetlen ágazata sem mentes a súlyos, javíthatatlan gondoktól. Ezek felsorolása nem lényeges, egyetlen alaptételt kell elfogadnunk: semmi sem javítható! A haldoklás egy bizonyos stádiumában a haldokló már menthetetlen. Hiába pirosítják képét a hazugság rúzsával, hiába hamisítják a kórlapját hamis adatokkal, a halál már a markában tartja. – Ha a polgári társadalmi rend menthetetlen, akkor mit hozhat a jövõ? Hosszú haldoklást? 29
– Fokozatos leépüléssel, a nagyobb, majd a kisebb közösségek felbomlásával, az anarchia terjedésével, a maradék szociális háló szétszakadásával kell számolnia mindenkinek. Nyilván ez a folyamat sem tart sokáig, és így is válaszút elé kerülnek úgy a magyar, mint az európai emberek. Elképzelhetõ, hogy végsõ kísérletként a dekadens polgári rend a kozmopolitizmus háttérbe helyezésével utat nyit a nemzettudatú, hazafias gondolkodású, de még a polgári értékrendet elfogadó irányzatoknak, remélve, hogy így újabb energiákat tud felszínre hozni. Ez sem járhat eredménnyel, mert a gyorsan romló általános helyzet nem teszi lehetõvé ennek a nagyon lassú, átmentõ folyamatnak a kiteljesedését, végrehajtását. Az európai ember számára marad a végsõ, a valódi megoldás, a haldoklási folyamat drasztikus befejezése. Eljön a vér és a vas ideje. – Többször használta az európai ember kifejezést. Miért? – Mert amirõl beszélünk, az kizárólag európai és észak-amerikai probléma. A liberális világnézet az európai emberek betegsége és ezért az abból fakadó kapitalizmus csõdje is elsõsorban õket érinti. Pontosítva, amit most tapasztalunk az a judeó-kapitalizmus csõdje, mely lényegében a zsidó hegemónia végét jelenti. És az Atlanti Szövetség világméretû vereségét. Az európai ember ha kilábal ebbõl a betegségbõl, újra meg fog erõsödni, de kénytelen lesz elfogadni az új játékszabályokat. Ráadásul olyan játékszabályokat, melyek megalkotásában igen kis szerepet vállalhat. Ez a büntetése. – Mi a véleménye a zsidóságról? – Rendkívül megosztottak, egy részük -a kisebb részük- érzi a katasztrófa közeledését, ezért igyekszik normálisan viselkedni. A többség azonban elvakultan követi megszállott vezetõit, akik képtelenek reálisan felmérni a változásokat. Ebbõl rövidesen igen súlyos gondjaik lesznek, és mire észhez térnének, már késõ lesz. – Úgy gondolja, hogy vannak jó zsidók és rossz zsidók? – Igen. A jó zsidó az, aki mindig a zsidóság érdekében cselekszik, a rossz az, aki nem. Ez a megállapítás minden népre egyformán érvényes. A kérdés csak az lehetne, hogy a jó zsidó lehet-e jó magyar. Ez kizárt. Mert míg egy jász, sváb, vagy kun népcsoporthoz tartozó ember lehet egyszerre jó jász és magyar, addig az idegen kultúrával, szokásokkal és lelkiséggel rendelkezõ zsidó képtelen összeegyeztetni saját világát a mienkével. Erre még nem volt példa, annak ellenére, hogy sok zsidó nagy magyarnak tartotta magát. – Volt-e személyes rossz tapasztalata a zsidósággal kapcsolatban? – Csak rossz tapasztalataim voltak, de gondokat ezek nem okoztak. Ahhoz az alaptételhez tartottam magam, hogy a zsidó mindig hazudik. Minden zsidó és mindig. 30
Jézus -aki ugyancsak jól ismerhette õket- a szemükbe vágta: A hazugság atyja, a Sátán a ti atyátok. Rövid és igaz megfogalmazás, és aki ehhez tartja magát, sok baja nem lehet a zsidósággal. Itt kell azt is megjegyezni, hogy ma mindenki hazudik. Nem a zsidóság érdekérvényesítõ eszköze már, hanem mindenkié. És amikor mindenki hazudik, az olyan, mintha nem hazudna senki. – Az úgynevezett fundamentalista hungaristákról miért van rossz véleménnyel? – Nem ítélem el õket, személyes ismerõseim, és jó emberek. Értékeket õriznek, mûködésképtelen értékeket. Az emberiségnek -és azon belül a magyarságnak is- végig kell járnia azt az utat, melyet a sors jelölt ki számára. Ezen az úton nem szabad megállni, mert az események – a történelem – elmegy a megálltak mellett, és ott maradnak az eseményláncolatok egy, számukra kedves pontján. Maradiakká válnak. Az idõ múlásával óriási változások zajlanak le a világban, új kihívásokkal kell szembenéznünk, de mindez a maradiakat nem érdekli. Kapaszkodnak a dogmásított elveikbe, és csodálkoznak, hogy nem figyel rájuk senki. Egyetlen mai problémára sincs használható válaszuk. A másik nagy gondom velük az, hogy teljesen elméleti síkon mozognak. Filozofálgatnak, elvont témákkal foglalkoznak. Nagyon vigyáznak arra, hogy a polgári társadalom ne tudja barbárnak, vagy erõszakosnak címkézni õket. Ez nem más, mint igazodás a liberális polgári normákhoz. Azokhoz a normákhoz, amiket el kell törölni. Vannak olyan csoportosulások is, akik szavakban ugyan hungaristáknak vallják magukat, de valójában nemzeti kommunisták, vagy némi nemzettudattal rendelkezõ anarchisták. Közéjük tartoznak az úgynevezett NS tömörülések is. Kommunaszellemiség az egyetlen közös nevezõjük. Velük nem érdemes foglalkozni. Minden hatalmi képlet felosztotta a társadalmat kedvezményezettekre és fenntartókra, alárendeltekre. A kedvezményezettek eleinte kevesen voltak, majd a kedvezmény a civilizációs fejlõdés során egyre nagyobb rétegekre terjedt ki. A közelmúltban egyszerre jelentkezõ különbözõ világnézetek mindegyike felosztotta a társadalmat a saját elvei szerint. A liberális rendszerekben a plutokrácia és a nagypolgárság, mint kiemelkedõen kedvezményezett, a polgárság és a kispolgárság, mint középréteg, és a munkások és proletárok alkottak külön társadalmi csoportokat. A bolsevizmus osztálytársadalmat alakított ki, melynek az osztályharc volt a mûködtetõ elve. Kevés kedvezményezettel, sok alattvalóval -akikrõl alapszinten gondoskodott is- és sok ellenséggel. A fasiszta, nemzetiszocialista, hungarista ideológia szintén felosztotta a társadalmat egy korporatív-hivatásrendiségi elv szerint, melyet még a népi származás figyelembe vételével is kiegészített. Lényegében szintézise vo lt a másik két megosztó elv-
nek, melyet egy új elemmel, a népi származással egészített ki. A kedvezményezettek körét így nagymértékben szélesítette, de az ellenségét is. Ezek a világnézetek a polgári, vagy polgárosodó alapképletre épültek, annak számtalan hibáját átvették. Ma már nincsenek olyan társadalmi csoportok, melyek valamiféle társadalommegosztó rendszerbe beilleszthetõek lennének. Teljesen szétesett minden európai társadalom, új szempontok szerint kell újjáépíteni. A zsidóság már kialakította a saját kedvezményesítõ elvét, mely a kedvezményezettek számát nagyon szûkíti, lényegében csak a zsidókra és a feltétel nélküli kiszolgálóikra vonatkoztatja. Mindenki más csak alárendelt. Ezzel áll szemben az Arcvonal ideológiája, mely szintén megosztja a társadalmat, de a korszak által megkövetelt szempontok szerint. A kedvezményezettek közé sorol minden igaz, tisztességes magyart, aki a munkástársadalom elvei szerint él, és alárendeltségi helyzetbe kényszeríti a normák megszeg õit. Így a kedvezményezettek a magyar társadalom többségét alkotják. – Ezt az eszmeiséget még hungarizmusnak nevezhetjük? – Igen. Ez a mai kor hungarizmusa. Mert a magyar nép érdekeit akarja igazságosan érvényesíteni. A politikai hungarizmus a történelem kihívásaira adott magyar érdekû válaszok összessége. Egy érdekérvényesítõ elv, mely nem zárja ki a legkeményebb megoldásokat sem. Ki kell hangsúlyozni azt, hogy nem szabad a múltban gondolkozni. Fel kell mérni az erõinket, a lehetõségeinket, az életterünk adottságait. És félre kell dobnunk minden zavaró tényezõt, úgymint Trianont, nemzetiségi ellentéteket, irredentizmust, kisebbrendûségi érzéseket, alaptalan nemzeti gõgöt. Ezek nem építõ elemek, hanem rombolók. A munkára és a harcra kell összpontosítanunk minden erõnket és tudásunkat, mert csak így érhetünk el az igazságosság világába. – Nem utópia ez? – A liberálisok számára biztosan, a kommunisták számára már nem annyira, számunkra pedig nyilvánvaló jövõkép. Európa minden országában vannak hasonló gondolkodású tömörülések, és ez csak megerõsíti a jövõképünk megvalósulásába vetett hitünket. – Még erõsnek látszik a liberális világ. Mikor és milyen módon változik a kép? – Valóban annak látszik, de csak látszik. Képtelen a változást megakadályozni. Már említettem, hogy eljön a vér és a vas ideje. Ez a világtörténelem legkegyetlenebb, legpusztítóbb idõszaka lesz. Tûzben, mocsokban és vérben fog megszületni az új világ. Akinek kétségei vannak erre nézve, tanulmányozza Jugoszlávia felbomlásának eseményeit. Ez mostanában történt Európa közepén, és nem volt se világnézeti, se vallási háttere. Mi lett volna akkor, ha még ezek a tényezõk is sújó ha figyelünk
lyosbították volna a helyzetet? Hazánkban az átmenet nem lesz vértelen. Sok az elfojtott feszültség, nagy a félelem. Ez agressziót szül, az pedig újabb bûnöket. De végül letisztul majd minden. Bármikor és bárhol elkezdõdhet a folyamat, akár hazánkban is. És pár éven belül minden lezajlik. – Mi lesz az úgynevezett ellenségek sorsa? – Nincsenek úgynevezett ellenségek. Ha üt az óra, mindenkinek választania kell. Az elsõ pillanatban. Aki jól választ, a sorsközösség részévé válik, aki rosszul, örökre ellenség marad. Nyilvánvaló, hogy õk nem kerülhetnek be a kedvezményezettek társadalmába. Felmerülhet az a kérdés, hogy ha az elmúlt évek bûnösei most a jó oldalt válasszák, mi legyen velük. A harc, az áldozatkészség és a vér lemossa a bûnöket. Mi nem a polgári társadalmak sémái szerint gondolkodunk. A mi oldalunkon, ha harcolunk, mindenkinek harcolnia kell, ha építkezünk, akkor mindenki épít. Képességei szerint. Nem gyõzöm hangsúlyozni: egy új világ új normái szerint kell gondolkodni és élni. – Mik az alapnormák? – A munkás magyarok új társadalma a jövõ társadalmi képlete. Pontosan meghatá-
rozásra kerül a munka fogalma, az értékteremtõ, az értékközvetítõ és az értékvédõ munkáé, és az is, hogy ki tekinthetõ munkásnak. Az új társadalmi rend kedvezményezettjeinek. A munka nemzetszolgálat és ezért akik nem végeznek társadalmilag elfogadott munkát (munkakerülõk, nyerészkedõk, ügyeskedõk,stb.) nem lehetnek teljes jogú tagjai az új munkástársadalomnak. Ezért õket átneveléssel, vagy kényszerítéssel tesszük hasznossá társadalmunkban. A vagyonosodás korlátozott, az igazságosság elveinek megfelelõen. De ez a távolabbi jövõ, részletesen az Eszmei alapjainkban már kidolgoztuk. Most a harc ideje következik, arra kell felkészülnünk. – Mivel a pártot, mint a polgári rend szerves részét, elutasítják, hogyan fogják ezeket az elveket érvényesíteni? – Mozgalmi síkon. Máshogy nem is lehetne. Népi mozgalom áldozatkészségre alapoz, a párt megélhetési politikusokkal operál. Kell is egy erõs népi mozgalom, mert a valódi ellenség nem is a hatalom, hanem a zavaros helyzetet kihasználni akaró anarcho-bolsevisták oldaláról fenyeget. Velük szemben nincs kímélet, könyörtelenül le kell számolni
velük. Ez népi támogatás nélkül igen nehéz mûvelet, ezért kell az erõs népi mozgalom. Tudatni kell az emberekkel, hogy az anarcho-bolsevizmus mindent, újra kihangsúlyozom: mindent le akar rombolni, mindent el akar pusztítani. Mi összegyûjtjük a valódi értékeket, az õsi értékeket, és átmentjük az új világba. Óriási, sokszor elfeledett, eltakart értékekrõl van szó, melyekre égetõen szüksége lesz az emberiségnek. – Az Arcvonal normáit nem lehetne általános elvárássá tenni? – Az Arcvonal olyan magas elvárásokat fogalmaz meg, melyeknek az átlagember nem tud megfelelni. Nagy feladat sikeres végrehajtása átlag feletti embereket kíván. Ez viszont nem párosul egy felsõbbrendûségi tudattal. Nincsenek felsõbbrendû emberek, viszont alsóbbrendûek -sajnos- még vannak. A népi mozgalom egész emberekre, az érett értelmû, erõs erkölcsû emberekre épít. A különleges elhivatottságot érzõ embereknek viszont az Arcvonalban a helyük. Itt tudják valódi énjüket a többség javára és a közös érdek hasznára kibontakoztatni. Forrás: Jövõnk.info
A mi „sokat akar a szarka, de nem bírja a farka” közmondásunknak a francia nyelvben ez a megfelelõje: „óriásnak hiszi magát a törpe, mert messzire tud köpni”. Elsõ hallásra kissé bugyután hangzik, de ha jobban belegondolunk, igaz. Van például egy törpe nép, ami, hogy, hogy nem, a XX. század közepén meggyõzött és maga mellé állított néhány nem túl okos óriást, és segítségükkel elfoglalt magának egy törpe országot, mert úgy érezte, hogy az neki jár. Amikor aztán meglett a törpék Törpeországa, elkezdtek köpködni. De nem ám úgy, ahogyan azt a francia szólásmondás tartja; nemhogy messzire, de saját fajtájukon kívül szinte mindenkire. Össze is vesztek az óriások nagy részével, bár egy-kettõ valamely érthetetlen okból még mindig kiáll mellettük. Talán mert a törpék saját, jól felfogott érdekükben igyekeznek keresni az erõs karú és hangos szavú óriások kegyeit, meg keservesen sírnak is, hogy õket mindenki bántja. De csak szemtõl szemben hízelegnek az óriásoknak; valójában megvetik õket, ahogyan magukon kívül szinte mindent és mindenkit. Lenézik az óriásokat, mert azok nem törpék. Lefitymálják azokat a törpéket is, akik nem velük egy nemzetségbõl valók, és rövidebb, egyenesebb az orruk. Lenéznek, onnan lentrõl. Õk, a maguk kiválasztottságát hirdetõ törpenép. És csak köpködnek, jó messzire. Münzberg Mihály, Nyíregyháza – Polgár Info
Izrael Államot olyan helyként képzelték el az alapítói, ahol a világ összes zsidója biztonságban és harmóniában élhet majd egymás között. Az év végi izraeli sajtóhírek alapján azonban úgy tûnik, hogy alaposan tévedtek, és hogy sok izraelinek keservesen kell bánnia a saját vagy a szülei alijázását. Paradox módon, ha Izrael egy olyan ország, ahol a palesztinoknak nem jó élni, egyre inkább olyanná válik, ahol immáron a zsidóknak is egyre kevésbé jó élni. Izraelben a munkahelyek betöltésénél diszkrimináció érvényesül! Egy haredi (vallásos) vagy egy falasa (etiópiai) zsidónak kevesebb esélye van arra, hogy alkalmazzák, mint egy arabnak, állítja a Kiryat Ono-i Egyetem tanulmánya. Sõt, ha véletlenül mégis alkalmazzák õket, a haredik és a falasák számára alig van szakmai elõrelépési lehetõség, mivel az elõbbieket a fõnökeik 86 százaléka, az utóbbiakat pedig a 70 százalékuk nem szívesen lépteti elõ. Mindez persze egyáltalán nem okozott meglepetést a kutatásvezetõ Móse Karif számára, aki kijelentette: „A felmérés eredménye nem túl hízelgõ. Szeretjük azt gondolni, hogy egy nyitott és multikulturális társadalom vagyunk, de az adatok azt bizonyítják, hogy az egyenlõ esélyek ügyében még sok a tennivalónk”. jó ha figyelünk
31
Izraelben a lakosság egyharmada krónikus depresszióban szenved! Egy legutóbbi felmérés szerint, ha arról kérdezik õket, hogy az elmúlt hónapokban felmerültek-e náluk depressziós tünetek, a megkérdezettek 21 százaléka azt válaszolta, hogy „gyakran”, a 37 százalékuk pedig azt, hogy „állandóan”. A közvélemény-kutatást megrendelõ Amiram Raviv professzor szerint „a korábbi tanulmányokkal való összehasonlítás a depressziós és szorongásos szimptómák jelentõs növekedését mutatja az izraelieknél”. Sejthettük volna. Izraelben a képregények tartalmát a rabbik ellenõrzik! Néhány hónapja a könyvesboltokban „kóser képregények” jelentek meg, amelyeket egy rabbikból álló bizottság szigorú felügyelete mellett alkottak, hogy a tartalmuk ne sértse, vagy ne rontsa meg a fiatal olvasók szellemét. Távol a Superman vagy a japán mangák univerzumától, ezeknek a szûzies és erkölcsös képregényeknek alaposan megrostált biblikus alakok vagy csodatévõ rabbik a hõsei. Csoda, hogy már az izraeli gyerekek is depisek lesznek? Izraelben a politikai korrektség egyeduralkodó az egyetemeken! Az Im Tircsu diákszervezet nehezményezi, hogy „a jobboldali és nacionalista egyetemistákat és eszméket diszkriminálják egyes izraeli egyetemeken, és hogy szisztematikusan korlátozzák a jobboldali diákok szólásszabadságát a tel-avivi egyetem vezetõi”. A diákmozgalom elnöke, Amit Barak leszögezi, hogy ugyanez folyik az ország más egyetemein is, néha még durvább módon, és szervezeténél sokan panaszkodnak amiatt, hogy szisztematikus megkülönböztetést alkalmaznak azon diákok ellen, akik nem osztják a professzorok többsége által követett politikai vonalat. Ezek a panaszok a szólásszabadság korlátozására, nyilvános megaláztatásokra és megszégyenítésekre vonatkoznak. Vannak professzorok, akik különbözõ szélsõbaloldali mozgalmak plakátjait egyenesen az irodájuk ajtajára akasztják. Izraelben egyre öregebbek élnek! Az izraeli gerontológiai társaság legutolsó jelentésé-
32
Amiram Raviv ben arra figyelmeztet, hogy Izraelnek gondot kell fordítania az idõsekre, mert ezek egyre többen vannak és egyre szegényebbek. Az országban ugyanis minden ötödik idõs ember (22 százalék) a szegénységi küszöb alatt él (Európában minden tizedik). Ráadásul pedig, míg 1948-ban az idõsek csak a lakosság 4 százalékát képviselték, ma számarányuk eléri a 10 százalékot, húsz éven belül pedig 14 százalékra fog emelkedni. Izraelben a zsidók más zsidókat vágnak át! A „madoffizmus” tehát egyáltalán nem csupán amerikai sajátosság. Ahogyan Bernard Madoff az USA-ban, befolyásos személyiségek igazi „magánbankokat” alapítottak Izraelben, amely lehetõvé tette számukra, hogy a betéteseket megkárosítva tollasodjanak meg, egészen addig, amíg az általuk felépített kártyavár össze nem omlott. Az izraeli magánbankárok áldozatai nagyon változatos körbõl verbuválódtak: a sport világából, a haredim ortodox közösségbõl, a hadseregbõl, sõt a gázai övezet egykori lakói által kapott kárpótlások is jórészt rámentek. Izraelben vallási fanatikusok meggyilkolják azokat, akik kilépnek a cégéres miliõkbõl. Így Jaacov Teitel, akit november elején tartóztat-
tak le, nem elégedett meg azzal, mint azt az elején hitték, hogy kinyírt néhány palesztint, hanem bombamerényletet követett el egy, a kereszténységre való áttérésre készülõ zsidó család, Zeev Sternhell híres történészprofesszor és több meleg aktivista ellen is. Amikor letartóztatták, az újságok szerint éppen olyan plakátokat ragasztott ki, amelyeken homoszexuálisok megölésére buzdított és a tel-avivi homokosok központja elleni augusztusi gyilkos merénylettel dicsekedett. Izraelben szegények a zsidók! Az izraeli társadalombiztosítás közzétette a szegénységre vonatkozó adatait. Ebbõl kiderül, hogy az országban jelenleg csaknem minden negyedik felnõtt és minden harmadik gyerek a szegénységi küszöb alatt él. Ezzel Izrael a nyugati országok éllovasának számít a szegénységi ráta tekintetében, még az USA-t (17, 1 %) és Mexikót (18, 4%) is megelõzve, ahol az OECD-országok közül legnagyobb a szegények aránya. Izraelben a bankok kifosztják a holokauszt túlélõit! Hetven évig tartó jogi csatározásba tellett, hogy három bank visszaadjon a soá-áldozatoknak 400 millió sékelt, amelyet törvénytelenül birtokoltak. Két másik bank azonban továbbra sem hajlandó ugyanerre több mint 30 millió sékel vonatkozásában, Cvi Kanor, a soá áldozatainak jogait védelmezõ egyesület elnökének felhívása ellenére sem, aki – úgy látszik – hiába érvelt azzal a mihamarabbi fizetés érdekében, hogy „történelmi igazságot kell szolgáltatni az áldozatoknak és leszármazottaiknak, és megkönnyíteni életüket az utolsó éveik alatt”. „A Közel-Kelet egyetlen demokráciájaként”, mint azt a referencia-sajtó sohasem mulasztja el hangsúlyozni, Izrael ugyanakkor a liberális demokrácia tökéletes megtestesítõje is, annak minden fonákságával együtt. Izrael valóban a Nyugat, csak még rosszabb kiadásban. Távolról sem biztos, hogy Herzl errõl álmodott. MD 2010. I. 5. (Forrás: antidogma.hu)
jó ha figyelünk
Groupama biztosítóval kötöttem KGFB-t 2009.06.15.-én. Sajnos bonyodalmak már akkor elkezdõdtek. Megelõzõen Posta Biztosítónál lévõ KGFB kártörténeti igazolást 3x-i kérésre sem kézbesítették (neten megkaptam, de azt hivatalosan nem fogadják el). Emiatt A00-ra kötötték elsõ negyedévet (6426Ft) és megígérték, amint átadom a B10 igazolást visszamenõleg besorolnak helyes kategóriába. Az ajánlat/ igazolás/ számla szerint 2009.06.15- 2009.09.14-ig nyújtott biztosítási fedezetet. Némi Groupamás ráhatással köv. napra kézhez kaptam Postától a B10 igazolást, aznap személyesen továbbítottam illetékesnek. BIZTOSÍTÁSI KÖTVÉNYT 2009.06.29-én postázták, melyben többek közt A00 besorolásról tájékoztattak... Gondoltam isten malmai lassan õrölnek, majd csak átjavítják, ha átfut az ügy. Biztosítós hölgy javasolta is, hogy ne fizessem be azon csekkeket amik A00-ra vonatkoznak. Következõ hónapban váratlanul sorjázni kezdtek a fizetnivalók, 571Ft II. negyedévi díjról, 1142Ft hátralékról, 1142Ft III. negyedévi díjról és még egy III. negyedévi díjról, ami már 3213Ft volt. Fentiek fényében ezeket nem fizettem be, mert tisztán látszott, hogy valamit nem jól számolnak... 2009.07.20-án kaptam egy felszólítást díjelmaradásról amit megint csak nem értettem, hiszen a bónuszom visszahelyezésérõl kellett volna értesítsenek – mint sem elmaradásról – mely addig egy esetben sem történt meg. 2009.10.01. jött a következõ csekk, amin már az általam helyesnek vélt IV. negyedéves 3213Ft szerepelt. Befizettem és azt hittem ezzel lezárult a probléma. 2009.10.26-án hivatalos levélben közölték, hogy díj nem fizetés miatt 2009.06.15-én (nem elírás!)megszüntették KGFB-t és vissza soroltak A00-ba. Innen elkezdtem kilincselni a helyi kirendeltségnél(ahol a biztosítás köttetett), kiderült, hogy MABISZ díjra költötték a szerzõdéses pénzeimet – csak errõl „elfelejtettek” tájékoztatni. Sajnos én is hibáztam mert nem tudtam, hogy 2X6 hónap – folyamatos! – ideiglenes kivonást követõen automatikusan forgalomba áll az autó és fizetnem kell a biztosítást akár visszamenõleg is. Így 2009 januárjától gyakorlatilag 2009.06.15-ig biztosítatlan volt személygépkocsim. Persze mûszaki vizsga hiányában amúgy sem használtam – magánterületen, zárt helyen tároltam. Mellékesen kérdezem, ha mûszaki és zöldkártya hiányában hivatalosan nem vehetek részt közúti forgalomban, akkor mire fel szed bárki is biztosítási díjat és milyen kockázatot visel a biztosító, ha az autó ki sem állhat közterületre (önkormányzat büntet)???? Ezek az intézkedések nekem olyan 10 éve piszkálják a csõrömet, több felújítás alatt lévõ autóm érintett, melyek még a 10 éves veterán igazolásos ideiglenes kivonásba nem tartoznak bele, de ritka használaton kívüli darabok. Magyarán potyára fizetek biztosítást, súly/ teljesítmény adót, amit esélyem sincs „felhasználni”. Véleményem szerint egyik rendelet üti a másikat – vagy ha úgy tetszik nincsenek összhangban – és kb. arra találták ki, hogy jól megkopasszák a polgárt. Illetve bürokratikus módon bele kényszerítenek végleges forgalomból történõ kivonásba... Folytatván az eredeti történetet,nagyjából tisztáztuk a biztosítónál, hogy mindkét fél hibázott. Hiányos tájékoztatásuk miatt csúszott a díjfizetés nem szándékosan... Kértem nézzenek utána, mit lehet tenni a B10 visszaállítása érdekében és hátralékaim rendezése ügyében. 2 hónapig járkáltam hozzájuk érdeklõdni, de folyamatos ígéretek és türelemre intésen kívül csak az idõ múlt hasztalan. Elvileg Pesten akadt el a történet nem itt vidéken, de közben átcsúsztunk az újévbe, és még most sem kaptam választ. Idõközben kötöttem új szerzõdést másik biztosítónál. Ami nem biztos, hogy szabályos, de jó ha figyelünk
ilyen eljárás után már ez sem érdekel – Groupamához nem megyek vissza. Kérdéseim: 1, Önhibán kívüli díj nem fizetés miatt – illetve mindkét fél hibája esetén – megszûnt biztosításnál, lehet-e reális esély jogorvoslatra? Mert ugye minden hátrányát én az ügyfél „élvezem” fenti bonyodalomnak, biztosítót látszólag semmi sem kötelezi, érdeke sem fûzõdik ahhoz, hogy bármit lépjen ügyem korrekt rendezésében. 2, Díj nem fizetés miatti megszûnés után elvesztett bónuszokon túl az elmaradt díjakat is meg kell fizetni? Magyarán bukom a bónuszt és ugyan úgy behajtják az elmaradásokat? Itt jegyezném meg azok számára, akik hasonló cipõben járnak, 2010-tõl változott a rendelet, nem bónusz veszik el, hanem napi díjat számolnak fel ami 1,3 Suzuki esetében nagyjából. 300Ft/nap. 3, Biztosító visszadátumozhatja-e felmondást a szerzõdéskötés napjára? 4 hónap után szabályos-e egy ilyen értesítés? 5, A biztosító minden esetben fel kell-e szólítson díj fizetés elmaradásának pótlására? Mennyi ennek átfutási ideje hivatalosan? Ugyanis nálam 1x szóltak, utána fizettem, majd megvárták, míg ennek fedezete lejárt és megszüntették biztosításom. 6, Köthet-e a biztosító KGFB olyan személlyel, akinek biztosítás fizetési hátraléka van pl. fent említettek okán? Tudtommal meg sem köthették volna a szerzõdést, csak, ha elmaradt díjakat rendezem... 7, Biztosító köteles-e világosan tájékoztatni ügyfelét a befizetett összegek más célú felhasználásáról és egyéb ügyfél pénzét érintõ tranzakciókról? 8, Szerzõdésszegésnek minõsül-e ha a biztosító befizetett összegeket nem szerzõdésben foglaltakra használja fel, illetve errõl nem tájékoztatja ügyfelet? 9, Jogszerû-e, hogy a visszadátumozott szerzõdésbontás miatt újra kifizessem a már rendezett KGFB díjamat? 10, Biztosító hány hónapig húzhatja az ügyemet válaszadás nélkül? 4. hónapja nincs semmilyen válasz. 11, Miért kell ugyan ott megkötnöm a biztosítást (díj nem fizetés törlése matt)ha önhibámon kívül teszik ki a szûrömet? Erõsen emlékeztet fent panaszolt módszerekre. Ügyfél lényegében kiszolgáltatott a jogalkotás- konkrét esetben biztosítók- kényének-kedvének. 12, Hogyan fordulhat elõ, ha az ügyfél bármi okból nem teljesíti a szerzõdés feltételeit megbüntetik, ha biztosító nem teljesíti szerzõdésben foglaltakat nem történik semmi? E kérdéshez kapcsolódó jelenleg is fennálló ügy, mely átfedésben áll fent leírtakkal. Pontosság kedvéért, Allianz biztosító, flotta biztosítás. Tavaly szeptemberben eladtam autóm, másikat aznap ideiglenesen kivonattam. Minden dokumentumot továbbítottam Allianznak kb. 3x, azóta sem jelentkeztek és az éves 3-3 havi visszajáró biztosításomat sem utalták vissza! Egyébként évek óta ezt játsszák – biztosítási évfordulón túl, több hónapon keresztül. Tavaly személyesen panaszt tettem helyi fióknál melynek hatására 1-2 héten belül megkaptam az összeget (össz. kb. 6 hónapot csúszott), de sem késedelmi kamatot sem elnézést nem kértek. Idén annyiban változott a hozzáállásuk, hogy most már helyi fiókból sem tudják az ügy elõmenetelét segíteni. Egyszerûen közölték, hogy az ilyen ügyfelek pénzét elköltötték tavaly novemberi kampányra, várjak türelemmel és 2 hét múlva próbálkozzak személyesen. Egyetlen kérdésem maradt, hol itt a jogállam, egyenlõség és demokrácia??? Válaszaitokat, segítségeteket elõre is köszönöm! Akinek hasonló félben lévõ ügye van az jelentkezzen nálam alábbi postafiókon:
[email protected] 33
Beteg a világ, bizony, Uram, nagybeteg. Az olyan zseniális váteszek, mint Ady, már évszázada látták ezt. Mi meg azt látjuk, hogy azóta még betegebb. Mit tegyünk, Uram? Sohasem írtam neked levelet. Mert már gyermekkoromban úgy gondoltam, nekem a kérés nagy szégyen, pedig még nem is ismerhettem Nagy László versét. Most írok, és kérek. Sokak nevében, és alázattal. Ne büntess bennünket többé, Uram! Nézd el nekünk, hogy mi folyton csak várunk, ráadásul nem Rád, a Te eljöveteledre, hanem bizony a sült galambra, arra, hogy a dolgok maguktól rendezõdjenek. Végtelen a mi adventünk, Uram, és hitetlen. Nem bízunk már a magunk méltóságában; reményvesztettek vagyunk, és ostobák. Olyanok szavának hiszünk, akiknek nincs egy igaz gondolatuk sem. Pedig egy másik vátesz már régen megmondta: „Gyalázatos hazugok megrontották a szavak becsületét.” Õt Karinthy Frigyesnek hívták. Kérlek, tehát Uram, hogy ebben a félelemre és megfélemlítésre alapított világrendben szállást találj a jó emberek szomorú szívében. Tudom, hogy érdemtelenek vagyunk a szeretetedre, mégis könyörületért esengek. Gyújts világosságot bennünk, és adj bátorságot nekünk. Mondd, hogy ne tûrjük tovább napi megaláztatásainkat, mondd, hogy kergessük el a kufárokat. Segíts nekünk kimondani, hogy elég volt! Elég a nemzet kiárusításából, elég a rablásból, az ország elszegényítésébõl, beteggé tételébõl, a szemkilövésekbõl, a jogtiprásokból, történelmünk ellopásából. Most az egyszer nem leszek szerény, Uram! Sokat kívánok. Adj erõt, hogy ne a tagadásodban legyünk szilárdak, hanem igenlésedben. Adj hitet, hogy lehetséges és érdemes embernek lenni, s hogy az életnek van értelme és célja. S ne haragudj azért sem, kirekesztettünk Téged Európából. Legalábbis a Nagy Átverés Globális Uniójából. Megvagy Te enélkül is, tudom, csak mi nem vagyunk meg Nélküled. Rád vár a világ, Uram, csak nem tudja, mert ostoba. Bocsásd meg ezt neki. S bocsáss meg nekünk, szegény magyaroknak is azért, hogy van itt néhány millió múltját, örökségét, kultúráját vesztett ember, akik kilátástalan, lelketlen világot akarnak utódaikra hagyni. Tudod, nekünk most legnagyobb ellenségünk a gyöngeségünk, ne haragudj ezért se. Van ennek is oka, de nem magyarázkodom. Adj tehát karácsonyi ajándékot nekünk, de ne satnya vágyainkat nézd, hanem hozz méltó életet! Mint Wass Albert írja: A látszat csal. Isten ma is a régi. Te hagytad õt el, te s a többiek, s míg vissza nem zarándokoltok Hozzá, s a múlt hibáit le nem törlitek: magyar földön nem lesz új/ Magyarország, Gaz és szemét nem terem nemzetet! S a gyûlöletet nem mossa le semmi, csak az összetartó igaz szeretet!” Kondor Katalin (A szerzõ újságíró, a Magyar Rádió volt elnöke.)
NÉPSZÁMLÁLÁS AMERIKÁBAN Most, a népszámlálás idején alkalma van minden magyar származású amerikai állampolgárnak hozzájárúlni az amerikai magyarság politikai befolyása növeléséhez. Ezért fontos, hogy minden magyar származású személy (követve az írek, skótok, stb. példáját, akik 5-öd generációsként is hangsúlyozzák származásukat, ezzel figyelmeztetik a politikusokat, hogy törödnek származásuk népének érdekeivel, s így érdeke a képviselöjüknek, hogy ö is ezt tegye), jelezze magyar származását. Ezt úgy teheti, hogy amikor a postán megkapja a népszámlálási ürlapot, akkor a 9. paragráfusba kipipálja az elsö kozkát (white), majd a 3 kocka alatt lévö üres sorba beirja azt, hogy HUNGARIAN. Ez azért is nagy alkalom, mert a 9. paragráfus félreérthetö fogalmazása miatt a kisebbségek tagjai közül nem irják majd be származásuk népét, s igy, ha minden magyar beirja, úgy a viszonylagos súlyunk még száarányunkat is meghaladhatja.
34
jó ha figyelünk
– avagy Hányas vagy? 59-es, vagy 41-es? – Változnak az idõk. A hazai politikai paletta drasztikus átrendezõdésével a kormányzásra készülõ párt fõ hallja kendje is be kellett, hogy lássa, az általa folyamatosan hangoztatott „egy a tábor, egy a zászló” címû többször is csúfos bukást elkönyvelt szappanopera immáron végleg a múlté, itt az ideje, hogy levegyék a színlapról. Aggodalomra azonban semmi ok – ezt szintén a nagyember jelentette ki – õrizzük meg hidegvérünket, legfõbb értékünk a demokrácia. A FIDESZ egy demokratikus politikai erõ, amely a remélhetõleg mihamarabb bekövetkezõ kormányváltás után is garantálja, hogy egyetlen haja szála sem görbül meg senkinek. Az elmúlt húsz esztendõre visszatekintve sokaknak hiányérzetük támad. Mintha a mai magyar valóság szembe menne Wittner Mária találó kijelentésével, miszerint „forradalmakat nem lehet megspórolni!” Úgy tûnik, mégis csak meg lehet. De legalábbis el lehet odázni ideig-óráig. Legutóbb Vukics Ferenctõl, a Magyarok Szövetsége kezdeményezõjétõl hallottam egy érdekes mondatot, ami szöget ütött a fejembe. Elmondta, hogy ki mindenkivel tárgyaltak, de igazából senki sem akar gyökeres (értsd: radikális) változásokat. Az jutott eszembe, hogy az emberek általában félnek a változásoktól, a változtatásoktól. Az meg egyenesen szinte elképzelhetetlen, hogy még tegyenek is valamit azért, hogy ezek a (kedvezõ irányú) változások be is következzenek. Mindenkinek jó ez a megszokott, kicsikét talán elkényelmesedett „demokrácia”, ami most van. Tudják, ez az állítólagosan parlamenti. A Törvényhozás Házában bent csücsülõk szerint ez persze igazi vívmány, a lehetõ legjobban kell vigyáznunk rá. Vannak azonban olyanok, akik nem osztják ezt a véleményt. Itt van mindjárt Arisztotelész, aki a jó rendszerek közé elsõsorban azokat sorolta, amelyek hierarchián alapulnak. Ilyen például a királyság. A rossz rendszerek közé sorolta a diktatúrát, de a legrosszabbnak a demokráciát minõsítette, mert az véleménye szerint a csõcselék uralma! „Megvalósul ugyan az egyenlõség, de „mindenki” és nem a törvény uralkodik és ez bizony anarchiához, zsarnoksághoz vezet. Szabadosság van nem „arany középút”, mert „széthulló és laza szerkezetû a kormányzás”. Pedig Arisztotelész ezeket a szavakat nem most, hanem ezer évekkel ezelõtt írta le. Tudott valamit a csávó, nem igaz? Nem tudom, hogy volt-e valaha is ennél lazább szerkezetû a kormányzás, mint amijó ha figyelünk
lyen most? Az anarchiát megtapasztaljuk nap, mint nap. A zsarnok ugyan most látszólag visszavonulót fújt, de a rendszeren keresztül a fékezhetetlen hatalomvággyal bíró meghatározó kisebbség ma is uralkodik a többség felett. Érdekes, hogy Platón is a csõcselék uralmának nevezte a demokráciát. „Azok uralkodnak, akik a szabadságot megfelelõ erények (például mértékletesség) hiányában a szélsõségességig fokozzák, s így a szabadságból szabadosság lesz.” (Lásd SZDSZ, de ezt már csak én teszem hozzá:–) „Mindenféle virágokkal telehímzett tarka mezõ”, mindenki szabad, de nincsenek benne kimagasló tulajdonságok! A csõcselék uralma.” Hát, ez bizony sommás megállapítás, de sajnos tökéletesen ráillik a mai Magyarországra, s annak oly nagy becsben tartott vívmányára, a parlamenti demokráciára. De hogy ne csak a távoli múltból példálózzunk, pattintsunk ide egy idézetet Alex Jones filminterjújából, melyet Aaron Russo filmrendezõvel készített. Aaron Russo gondolatai a demokráciáról: „– Az amerikaiak egy Mátrixban élnek. Nem igazán értik, hogy mennek a dolgok ebben az országban. Hadd hozzak egy példát, mirõl is van szó. Egyszerû tény, ha megkérdezel 100 embert az utcán, hogy mi Amerika kormányzati formája, 99%-uk azt fogja mondani, hogy demokrácia, hogy Amerikában állítólag demokrácia van. De ez hazugság, ez egy illúzió. A demokrácia szó egyszer sem szerepel az Alkotmányban, sem az Alkotmány-kiegészítésekben, sem a Függetlenségi Nyilatkozatban. Az Alapító Atyák gyûlölték a demokrácia eszményét. Úgy gondolták, hogy az a létezõ legrosszabb kormányzási forma, és én egyetértek velük. Ugyanis a demokráciában az emberek 51%-a irányítja a 49%-ot. Ha te ennek a 49%-nak vagy a tagja, nem vagy szabad. Amerikát alkotmányos köztársaságként alapították meg, és ebben az alkotmányos köztársaságban az emberek 99%-a nem csorbíthatja a maradék 1% jogait. Mindenkinek vannak veleszületett jogai. Olyan istenadta jogai, melyeket senki nem ve-
het el tõlünk. Tökmindegy, hogy kik. Se a kormány, se a többség. Én nem vehetem el a Te jogaidat. És az Alapító Atyák ezt hagyták ránk. De az a pszichológiai manipuláció, amit velünk tesznek, elhitette velünk, hogy demokráciában élünk és a többség irányít. Érted? És azt akarják, hogy el hidd. Mert aztán mondják, hogy ennyien ezt akarják, annyian azt akarják, amannyian meg amazt akarják. De hogy jön ez bármihez is? –Hitlert is megválasztották. –Igen. Hitlert is megválasztották, és mindent legálisan csinált. –Az Alkotmányos Köztársaság volt, ahol a kisebbséget védték a többséggel szemben. Nem Benjamin Franklin volt, aki azt mondta, hogy a demokrácia arról szól, hogy két farkas és egy birka szavaz arról, hogy mi legyen a vacsora? –Dehogynem. Aztán azt is mondta, hogy a köztársaságban a birkának lenne puskája, hogy megvédje magát. Az igazság az, hogy Amerika nem demokrácia. De ha megkérdezed a legokosabb embereket, hogy mi Amerika kormányzati formája, azt fogják mondani, hogy demokrácia. Mert kimosták az agyukat és elhitették velük. Az emberek azt hiszik, azért mentünk Irakba, azért vagyunk Irakban, hogy segítsük a demokrácia létrejöttét. A demokrácia szó – ahogy George Bush mondja – a demokrácia maga a szabadság. Nem. Demokrácia egyenlõ az Új Világrenddel. Demokrácia egyenlõ rabszolgaság. A demokrácia nem a szabadság szinonimája. Pont az ellenkezõje. A demokrácia a legrosszabb kormányzati forma, ami létezik. Az, ahol a többség irányít. És a kormány pontosan megmondhatja, mit csináljak, mert a többség azt akarja. Engem nem érdekel, mit akar a többség. Olyan életet akarok élni, amilyet akarok. És ha nem követek el erõszakot, nem lopok és nem csapok be másokat, hadd éljem már úgy az életem, ahogy szeretném. Ez az én döntésem. És ha sok hibát követek el, ugyanis amikor hibát követsz el, tanulsz belõle, emberileg fejlõdsz. Azért vagyunk a Földön, hogy olyan jó emberekké váljunk, amilyenekké csak tudunk, hogy kibontakoztathassuk istenadta lehetõségeinket. Érted? Nem azért vagyunk itt, hogy a kormány megmondja, hogyan éljük az életünket és mit csináljunk. Nem! Az egészséggel ugyanez a helyzet. Ha megbetegszel, adott elõírások szerint kell eljárnod. Abszurd!” Legyél egyéniség, gondolj az érdekeidre, gondolkozz kritikusan!” Te mit gondolsz? Vajon hova tartozol? Az 51%-ba vagy a 49-be? Isten áldja Magyarországot! 1 öntudatos pécsi polgár
35
Az MSZP már készül a nyugdíjasok „megvételére”, hiszen ezért is húzatta meg velünk oly annyira a nadrágszíjat. A Fidesz mindenkinek meg akar felelni és így, senkinek sem ígér szinte semmit. A Jobbik pedig szorgalmasan építi ki a szervezeteit országszerte, s profitál a lebukott hatalom fasisztázó, szélsõségesezõ fröcsögésébõl, mert az emberek érzik, hogy az igazi problémákat veti fel! Egyedül a Magyarok Szövetsége az, amely a hatalom számára érthetetlen és megfoghatatlan. A nemzetépítési célokért küzdõ, s a társadalmat összefogó mozgalom le van tiltva a médiában. A többit mocskolják, de õket agyonhallgatják. Valójában nincsenek is, mert csak az létezik, ami szerepel a – pénzhatalom vezérelte – médiában. A legprofibb hazudozók persze úgy tudják, hogy a pénztárca fog eldönteni mindent. Legutóbb is mekkora sikert értek el a szlogennel: Több pénzt az embereknek! Csak azt felejtették el odaírni, hogy „rövidtávon”! Mert „hosszútávon” viszont mindent kikotortak a zsebünkbõl és vigyorogva bólogattak, hogy ez a válságkezelés. Pedig dehogy, ez valójában a válsággal való megtévesztés. Már a Gyurcsány-Libajnai cserejáték is erre épült fel. A népszerûtlenné váló ripacsot egy új és szimpatikus arcú gengszterre kellett cserélni, aki a költségvetési tartalékok, a nagyprojektek megnyerõinek hálapénzeibõl és az elszámoltatástól reszketõ pártholdudvar „önkéntes” befizetéseibõl fogja finanszírozni a „rövidtávú nyugdíjas jólétet”. Ebben van már praxisuk. Úgy fogják hívni: nyugdíjkompenzáció 2010-ben! Erre fog fedezetet nyújtani a büdzsé tervezetében szereplõ 2934,4 milliárd forintnyi 2010-es nyugdíjkassza, amelynek összege 9,4 milliárd forinttal haladja meg a 2009-es keretet. Ennek a reklámjára fog irányulni az autópályák építésébõl, a négyes metró építésébõl, s a többi nagyberuházásból visszacsorgó (feedback) pénzecske és minden olyan összeg, amit a mesterségesen gerjesztett félelem ad össze az egyetlen „demokrata erõ” megmentésére. (nem lesz kevés, elhihetitek!) Korózs Lajos államtitkár már most emlékeztetett arra: a kormányzat azt vállalta, hogy megõrzi a nyugdíjak értékét. (eddig vajon miért nem õrizték? Messze volt még a választás?) Úgy látszik, hogy sokat csiszolódtak az elvtársak. Most már sugallnak is dolgokat az egyes mondatrészek között: „Ebben a helyzetben (MSZP: látod már a válság alatt is segítünk!) valamennyi nyugdíjas 4,1 százalékos emelésre számíthat január 1-jétõl. (MSZP: sajnos most többet nem tudunk, de ha megnyerjük a választásokat, rögtön bevezetjük a kánaánt!) 36
Sajnos ezen utóbbi elképzelésük valószínûsége igen magas. Folytatni kívánják azoknak a kompenzálását, akik – miközben szerencsésebb társaikhoz képest hasonló szolgálati idõvel rendelkeznek – akár több tízezer forinttal is alacsonyabb nyugdíjat kapnak, mert úgynevezett „rossz években“ vonultak nyugállományba.(97-98 rossz évek nekik?) A konkrét számok :2% emelést kap 320 ezer, 4% emeléssel 490 ezer. 160 ezer ember kap plusz 4%-ot azért, mert 1997-98-ban ment nyugdíjba. Ki van ez találva, hiszen már ez közel egy millió szavazat! Erre mondta régebben az öreg Khon, hogy: Ügyes! Ma viszont ebben az állítólag „rendben lévõ demokráciában” a meghatározó vélemények szerint a politikai elitet totálisan átszövõ korrupció hozadéka: évente mintegy hétszázmilliárd forint kárt okoz. Az „olajszõkítés“ olyan óriási összeget rabolt el az államkasszából, ami elég lenne a jelenlegi államadósság visszafizetésére. De mi mégis a világ leginkább eladósodott országai közé kerültünk. Évente átlagosan 1200 milliárd forintot költünk adósságtörlesztésre, s e folyamat nem rendezhetõ, mert benne vagyunk a csapdában! Az ország magánvagyonának 48 százaléka a lakosság három százalékának a kezében van, a maradék 52 százalékon osztozik a 9,7 millió ember. Erre persze lehet mondani, hogy világtendencia, hiszen egy ENSZ-felmérés szerint a felnõtt lakosság két százaléka birtokolja a világon lévõ javaknak több mint a felét(!). Hazánkban 3,1 millió ember él mélyszegénységben, tehát valóban a 3 millió koldus országa lettünk! Az EU-ban, Magyarországon a legrövidebb a várható élettartam. És mindennek ellenére Orbán Viktornak az most a legfontosabb, hogy nehogy valaki megzavarja a jelenlegi közjogi jogtalanság állapotát. Napok óta azt hallom a magyar emberektõl, hogy Orbán Viktor egyértelmûen kimondta, hogy nem készül rendszert váltani, de készül a kormányzásra! Valóban! A Fidesz elnöke folyamatosan az adócsökkentést javasolja. Azt még nem tudja, hogy hány százalékos lesz, mert ez attól függ, hogy hány „csontvázat találunk a szekrényben”- mondta. Én biztos nem fogok a szekrényben csontvázat találni, mert nálam könyvekkel van tele. Ott van például a Corpus Juris, a Hármaskönyv, de a Zétényi Zsolt szerkesztette Történeti Alkotmány is. Bizony, ha Viktornak is ott lennének ezek a szekrényében, akkor nem eshetne ki onnan semmi
más. Ezek alapján pedig, legfeljebb a bûnözõk lépnének be, egy kis megérdemelt hûsölésre, mert az állam felett álló igazságos jog, azaz a magyar történeti alkotmányosság ezt követelné. (a jelen jogtalan jogrendben azonban meglesz majd a kiskapu!) A csontvázakról ugyanis már régen tudjuk, hogy kik õk! Nem kell itt sokat gondolkodni és fõleg nem szabad a jelen jogtalan állapotát „jogszerûnek” elismerni, mert akkor megette a fene! Hanem, volt egy gyönyörû mondata az elnök úrnak: „A Fidesznek nincsenek olyan nevû ellenfelei, hogy MSZP és Jobbik. Az õ ellenfeleiket úgy hívják, hogy szegénység, munkanélküliség, eladósodottság, a közrend felbomlása, anarchia, erõszak, hivatallal való visszaélés, s ha e szavakból az emberek ráismernek egy-egy pártra, arról nem õ tehet.” Még a végén ki fog derülni róla, hogy éppen úgy tagadja a pártok szükségszerûségét, mint Széchenyi. A felsorolásban ugyanis sokan ismerhettek rá a pártok mindegyikére. Vajon a Fidesz éve lesz –e 2010 akkor, ha ismét külügyes lesz a volt MSZMP kegyelt, vagy bûnüldözõ miniszterré lesz újra Gergényi Péter üzlettársa, vagy titokminiszterré emelkedik ismét: Gyurcsány Ferenc egykori alelnöktársa a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsától? Vajon a Fidesz éve lesz-e akkor, ha nem teljesíti a társadalmi elvárásokat, amelyek nem pénzrõl szólnak, nem jólétrõl, hanem az igazságról? Mert a magyar embernek nagyon fáj az igazságtalanság! Nagyon fáj ha egy nemzeti vezetõ nem tartja be az ígéreteit, ha nem ismeri fel a Történeti Alkotmány fontosságát és nem érti 56 üzenetét, ahol a nép „választotta meg” Nagy Imrét annak ellenére, hogy az oroszok nyomására került a kormány élére! A Jobbik viszont építkezik, s szembenézést javasol Kövér Lászlónak! Szabó Gábor – a Jobbik választmányi elnöke – visszautasítja Kövér hazug támadását, és ismét leszögezi: nem kíván koalíciót kötni egy olyan párttal sem, amely részt vett az elmúlt húsz év politikai züllésében. Nevetségesnek tartja azt a hazugságot, amelyet a Fidesz politikusai papagájként ismételgetnek, hiszen az MSZP által irányított rendõrségnek, titkosszolgálatnak kitüntetett célpontja a nemzeti oldal, s ebbe a Jobbik is beletartozik. Abba kellene hagyni tehát a suttogó propagandát, mert az a Fidesz fejére fog visszahullani! Ha Budaházy Gyuri valóban a jelen rendszert kiszolgáló személy lenne – persze a Jobbikkal, a Kossuth tériekkel, a Magyar Gárdával, és minden igaz, bátor hazafival együtt – akkor most miért tartják Budaházyt sitten? Miért verték össze minden helyszínen 2006. jó ha figyelünk
október 23-án a Fidesz vezérkar által is magukra hagyott Kossuth térieket, két évvel késõbb Gárda tagjait az Erzsébet téren? Miért fújtak maró könnygázt közvetlen közelrõl az ártatlan hazafiak szemébe? Miért lõtték ki az emlékezõk szemét? Miért vitte el a Rebisz jelen sorok íróját is, több alkalommal és fõleg ártatlanul a rendõrségre? Megfélemlíteni? Akkor kik is a szélsõségesek, kik a garázda bûnözõk, kik az árulók? Talán a nemzeti oldalon kicsit jobban kellene vigyázni arra, hogy ki mit mond, mert a tények barátok, de a pletyka az ellenség! A Jobbik építkezik és ígéri, hogy felülvizsgálja a privatizációt! Világosan beszél, elárulja, hogy mit tervez. Nem titkol el semmit: kimondja! Mivel a maradék nemzeti vagyon elherdálása szünet nélkül folyik, s a tolvajok a börtön helyett minisztériumi irodákban ücsörögnek, a Jobbik megígéri, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel, ki fogja kényszeríteni a törvénytelenségek megszüntetését, és az eredeti állapot helyreállítását, hogy a nemzeti vagyon valóban a nemzetet szolgálja. A Jobbik emlékeztet mindenkit, hogy a ‘98-as kampányban szintén a privatizáció jó ha figyelünk
felülvizsgálata volt a fõ üzenete a Fidesznek. Aztán a miniszteri bársonyszékekbe rogyva azonnal változott a polgári jelszó! A Magyarok Szövetsége viszont – egyes pártokkal ellentétben – senkit nem hajlandó sárral dobálni, csupán tényekkel operál. Ez a mozgalom csak nemzetben gondolkodik, s világosan elhatárolja magát a pártoktól és a pártos tevékenységtõl. Legfõbb feladatának tartja a magyar gyökerû jogrend helyreállítását, s egy olyan társadalmi koalíció felépítését, amely mindazon magyarokat tudja mozgósítani, akik nem az államtól várják el a sikeres jövõképet, hanem az öntevékeny, kreatív nemzetépítéstõl, tehát önmagukban bíznak és nem a politikusokra várnak! Az állam szerepe ne az újraelosztás kádári gyakorlata és az adóprés folyamatos húzogatása legyen, hanem az „állam felett álló igazságos jog” betartása és betartatása, valamint a gazdasági lehetõségek fejlesztése és kitárása a magyar emberek elõtt. Világos és mindenki számára érthetõ Nemzeti Érdek Programot készítettünk, s az igazságos alapelveinket folyamatosan fogjuk hangsúlyozni a társadalomnak! A pártok feletti nemzetépítés alapja, hogy erõs, de jogi korlátok közé szorított
közhatalomra van szükségünk a közjó érdekében, de a kisemberek öntevékenységével, s az állam civil ellenõrzésével a párthatalom ellensúlyát kell megteremtenünk. Nem adhatunk többé biankócsekket egyetlen képviselõnek sem! Nem szabadságharcra, hanem közjogi küzdelemre készülünk, mert 1956 joghelyreállító törekvéseinek, a mai „jogtalan” jogrendben nyomát sem találjuk! Hívjuk sorainkba a mai kor névtelen Deák Ferenceit, Teleki Lászlóit és Andrássy Gyuláit. Ma már nem a néma ellenállást, a passzív rezisztenciát kell választanunk, hanem a hangosat! Mi az alkotmányosság alapjának a Történeti Alkotmányt tekintjük, s nem vagyunk hajlandóak a Sztálini alkotmány semmilyen módosítását elfogadni, s így magát az államot is illegitimnek, tehát törvénytelennek tartjuk! Semmilyen megosztást – sem vallási, sem származási, sem pártos – szekértáborok létezését nem tartjuk természetesnek. De elfogadjuk, hogy a hasonló elveket valló, hasonló érdeklõdésû vagy hasonló dolgokban érdekelt emberek pártokat, szövetségeket, szervezeteket alapítanak, képviselt eszméiket, értékeiket megjelenítik, de ne tevékenykedjenek a közjó ellen. 37
Meggyõzõdésünk, hogy ha a nemzet az erõit a közös célok érdekében egyesítené, lényegesen jobb teljesítményt érnénk el, társadalmi és egyéni szinten egyaránt. Célunk az is, hogy a két nagy tábor tisztességes része egymásra találjon, felismerje a közösen elérhetõ célokat és élhetõ országgá, valódi demokráciává alakítva a jelen államát,
legyen siker és fejlõdés az osztályrészünk. Legyen a Magyarok Szövetsége a tiszta közélet örökös ellenõre, ahogy Árpád kötése is legyen a magyarság és a szövetséges törzsek örökös szövetsége a közjóért, s a megosztás lehetõsége ellen. Mi nem tudunk megvenni senkit, mert tagjaink adományai tartják el a Szövetséget.
1222. évi XXIV. törvénycikk hogy izmaeliták és zsidók tisztséget ne viseljenek. Pénzváltó kamara-ispánok, só-kamarások és vámosok, országunkbeli nemesek legyenek. 1. § Izmaeliták és zsidók ne lehessenek. 1222. évi XXV. törvénycikk a sóról Továbbá, sót az országnak közepette ne tartsanak, hanem csak Szabolcson és Regéczen és a végekben. 1222. évi XXVI. törvénycikk hogy az országon kivül valóknak birtokot adni nem kell. Továbbá, birtokot az országon kivül való embernek ne adjanak. 1. § Ha valamelyest adtak vagy eladtak, azt a haza fiai válthassák meg. 1222. évi XXVIII. törvénycikk hogy a kit a törvény elmarasztott, annak oltalma ne legyen Ha valaki törvény renden elmarasztatott, senki a hatalmasok közül meg ne oltalmazhassa azt. 1222. évi XXX. törvénycikk hogy a nádorispánt, a bánt és a király és királyné országbiráit kivéve, senki két tisztet ne viseljen. Továbbá, e négy jobbágyurat: tudniillik a nádorispánt, a bánt, király országbiráját és királyné asszonyét kivéve, senki két tisztet ne viseljen. 1222. évi I. törvénycikk Szent István király ünnepérõl. Rendeljük, hogy a szent király ünnepét minden esztendõnként, ha csak valami nagy nehéz ügyek gondja vagy betegségünk meg nem tilt minket, Fehérvárat tartozzunk megülni. 1. § És ha mi ott nem lehetnénk, a nádorispán kétség nélkül ott leszen érettünk és a mi képünkben minden ember dolgát meghallgatja; és az egész nemesség, valaki akar, szabadon oda gyûlhessen. 1222. évi XI. törvénycikk vendégek avagy idegenek mi módon jussanak méltóságra? Ha vendégek, tudni mint jámborok, jönnének az országba, ország tanácsa nélkül méltóságra ne jussanak. 1563. évi LXXIII. törvénycikk az aranyat és ezüstöt ki ne vigyék és az esztergomi érsek pénzverési felügyelõt tartson Az idegenek és fõként a kereskedõk a nyers és még pénzzé nem vert aranyat meg ezüstöt az országból ki ne vigyék. 1. § És az esztergomi érsek tiszténél fogva pénzverési felügyelõjével ellenõriztesse, hogy ki ne vigyék. 2. § A kit a kivitelen rajta érnek, azt a decretumban megszabott büntetéssel sujtsák. 1741. évi VI. törvénycikk az ország szent koronája õreinek megválasztásáról
Mi nem ígérhetünk senkinek bársonyszéket, mert nem szándékozunk oda kerülni. Mi nem akarjuk a jelen jogrendet megdönteni, mert ez nélkülözi a legalapvetõbb legitimitást és tekintélyt, s így leomlása természetes. A történelem majd eldönti, hogy kinek az éve lesz 2010. Dr. Bene Gábor S.
Az ország szent koronája elõbbi õrei ugymint Kolonics Ádám és Nádasdi Tamás grófok, sõt ezek közül az utóbbinak helyébe kegyelmes királyi rendelettel kinevezett vásonkõi gróf Zichy Károly is az élõk sorából elköltözvén: 1. § Az ország karai és rendei nagyméltóságu és méltóságos monyorókeréki gróf Erdõdy György urat, Monoszló és Varasd vármegye örökösét, Bars vármegyének pedig fõispánját, a varasdi vár örökös kapitányát, Õ királyi szent felségének valóságos belsõ, és a királyi halytartó tanács tanácsosát és a magyar kamara elnökét, ki a fönt nevezett Kolonics Ádám elhalálozása óta kegyelmes királyi rendelet alapján ugyanazon tisztségben valósággal eljárt, s mint a ki irántuk és elõdeik iránt a király és ország javára érdemeket szerzett. 2. § Továbbá nagyméltóságu és méltóságos galánthai gróf Eszterházy János urat, a fönttisztelt királyi felségnek hasonlóképen belsõ titkos, és a királyi helytartó tanácsnak tanácsosát, az õ és õseinek hasonló érdemeinél fogva, a föntnevezett királyi felségnek koronáztatása elõtt elõterjesztett jelölése alapján a szent korona õreivé egyértelmû szavazatukkal választották; a kik a hivatalos esküt a föntnevezett királyi felség s az ország karai és rendei elõtt letették. 3. § Föntemlitett, mint mondva volt, elhalt õrök örökösei és utódai tehát, a koronához tartozó kulcsoknak átadására nézve, ezennel megnyugtatnak és föloldoztatnak. 1563. évi XLII. törvénycikk az istenkáromlók és átkozódók büntetése És mivel ezekben a közelebbi években, az istent és ennek a szentséges sacramentumait igen sokan szokták átkozódva káromolni: 1. § A mivel bizonyos, hogy csakis az istennek méltó haragját keltik föl ellenünk. 2. § Megállapitották, hogy az olyanokat, a kik a teremtõ istent, a keresztséget és a lelket s egyéb hasonlókat káromolják, azok, a kik az ilyen káromkodást hallják, a birájuknak bejelentsék és bebizonyosodás után elsõ izben azokat nyilvánosan megvesszõzzék. 3. § Ha pedig a káromkodást második és harmadik izben is megismétlik; a második izben megbotozással; a harmadik izben pedig, nem kisebb, mint a gyilkosokra és más gonosztevõkre megszabott büntetéssel sujtsák. 4. § Azokat pedig, akik a káromkodást hallják, de be nem jelentik, három márka fölhajtásával büntessék. www.1000ev.hu
SEGÍTSEN OKOSAN! Nem tudom, hogy dühöngjek vagy szomorkodjak? „Segítsen okosan, hogy minden mentõautóban legyen defibrillátor!” – mondja a reklám. Olyan ideges lettem (s vagyok azóta is!!!), amikor elõször hallottam ezt, hogy azt hittem, rosszul leszek. Én segítsek? Az adófizetõ polgár? Akitõl elképesztõ összegeket vonnak le mindenféle adók és járulékok címén? Az segítsen, akit ellehetetlenít az állam, akit megnyomorít a hatalom? Az segítsen, akitõl megvonnak minden lehetõséget az életben maradáshoz, a gyarapodáshoz? Akit eltipornak, kizsákmányolnak a végletekig, akit mindenki megtiporhat? Mi segítsünk? Okosan? Miféle elvetemült, aljas lelkû gazember találta ki ezt a reklámot? Miközben gátlástalanul ellopják éppen az általunk megtermelt jövedelmeket, s ezek a tolvajok számonkérés, felelõsség nélkül megússzák, röhögnek a markukba, akkor tõlem, tólünk várnak segítséget? Mindig tudtam, hogy az aljasság, a gazemberség gátlástalan, pofátlan, cinikus. Éppen olyan, mint ez a reklám. „Segítsen okosan, hogy minden mentõautóban legyen defibrillátor!” Amikor a fiam elõször meghallotta, megdöbbent. „Mi az, hogy legyen? Miért? Nincs, apa?” – kérdezte megdöbbenve. „Nincs, fiam!” Csak ennyit tudtam mondani. S arra gondoltam, mekkora összegeket loptak el a tûzhöz közel ûlõk. Édes Istenem. Mikor tér már észhez ez a nép? Mikor mondja már ki végre, hogy elég volt? Hogy most pedig minden aljas gazembert keményen, kegyetlenül számon kérünk, éppen úgy, ahogy azok megloptak, becsaptak bennünket!? Nem tudom, eljön-e az az idõ? Honfitársaim, ez ma Magyarország! Czakó István
38
jó ha figyelünk
Magyarország nem volt gyarmattartó – nem is lehet rossz a lelkiismerete Svájcban egy november végén tartott népszavazáson 57,5 % aránnyal hagyták jóvá azt a kezdeményezést, hogy az országban ne lehessen új minaretet építeni. A tilalom hatalmas visszhangot keltett világszerte. Azt nemcsak a svájci politikai elit nagy része ítélte el, de a Vatikántól az ENSZ emberjogi fõbiztosán át a legnagyobb emberjogi szervezetekig igen sokan és igen sok intézmény. A minaretépítési tilalom nemcsak a Bern által aláírt nemzetközi szerzõdéseket sérti, de ellentétes a svájci alkotmány alapértékeivel is. Ezért várható, hogy azt akár a svájci legfelsõbb bíróság is hatályon kívül helyezi, vagy elítélõ határozatot hoz a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága. Feltûnõ, hogy Genf, Lausanne, Luzern, Vaud, Neuchatel, Basel város kantonja, valamint Zürich városa többségében a tilalom ellen szavazott, azaz, a demokratikus érzésekben ösztönszinten is túlcsorduló Tamás Gáspár Miklós emlékezetes kifejezésével élve, a svájci „mucsa” szavazott a tilalomra. A Helvéciában meglévõ négy kis minaret eldugott, „proli” helyszíneken emelkedik a magasba és abból müezzin hangja nem szólal meg. Közülük a legmagasabb 22 méter. Az építési tilalom sérti a vallásszabadságot, a különféle vallások békés egymás mellett élését, valamint a megkülönböztetés elvét is, de fõ célját, azaz az iszlám visszaszorítását Svájcban, nem éri el, ugyanis a militáns, fundamentalista iszlámhívõk nem arról ismertek, hogy Allah svájci „magastornyainál” adjanak egymásnak randevút. Az egész ügy a legközvetlenebbül érintetteken kívül egyértelmûen a liberálisoknak a legkellemetlenebb, mint ahogyan azt Techet Péter A liberalizmus és az iszlám címû, e hasábokon december 8-án megjelent kitûnõ cikkében érzékeltette. Õket egyik oldalról az iszlám konzervativizmusa, másik oldalról a „a rasszizmus és a kispolgári rendpártiság taszítja”, írja. Az a tény, hogy nálunk a liberálisok hangadó fórumaikon eddigi elveiket az azokkal ellentétes érzelmeik kielégülése és a haszonelvûség oltárán egy pillanat alatt feladták, helyeselve a svájci alkotmánnyal és a nemzetközi joggal is ellentétes minaretépítési tilalmat, már a minimális honismeret birtokában lévõ hazai olvasókat sem érte váratlanul. Egy selejtkormányt a selejt támogat. Érdemes azonban emlékeztetni a határainkon belül élõ, a minél kisebb államért kiáltó, de ugyanakkor az állam csecsét szívó balliberális hangadóinkat arra, hogy ha hirdetett elveik valóban egyetemesek, és a jó ha figyelünk
diszkriminációt valóban komolyan veszik, akkor õk – és elsõsorban õk – már „muzulmán problémáról” vagy „muzulmán kérdésrõl” sem beszélhetnek, nemhogy helyeselnék a népszavazást és annak eredményét. Hiszen éppen õk voltak, akik például a „zsidókérdés” terminológiáját azzal támadták, hogy az „magyarkérdés”. Vagyis a muzulmán kérdés nem muszlim probléma, hanem Európa problémája. Nekik kötelezõen. Másoknak viszont egy sor egyéb kérdés tolulhat ajkukra. Például az, hogy miért kellene betiltani egy bármilyen alakzatban rakott téglasort akkor, amikor Európa a kifejezés szabadságáért keresztes hadjáratot is hajlandó lett volna indítani azért, hogy bármilyen alakzatú grafitnyomot hagyhasson papíron, mint tette ezt a neokonzervatív dán Jyllandsposten Mohamed karikatúrájának védelmében. Másrészt ugyanúgy kérdés, hogy társítható-e az iszlám vallás szent könyvének bármilyen szövegrésze e vallás követõinek legszélsõségesebb magatartásával. Akkor, amikor nem kevesen a bíróságot hívnák segítségül vagy a történelem sötét pillanatait emlegetnék, ha a Gázai övezetben élõknek okozott, évtizedek óta tartó szándékos gyötrelmet több ezer éves könyvek szövegeivel támasztaná alá valaki fertályainkon, vagy netán Izrael állam alakulásakor az ártatlan civileket is felrobbantó Stern és Irgun-bandák terrorizmusát e passzusokkal magyarázná. Továbbá: valóban veszélyük miatt tiltandók be az iszlám jelképek? Tényleg veszélyesebb egy burka, egy fejkendõ, egy Allahra nyitott karcsú torony például a TV2 és az RTL-klub tudatos mûsorpolitikájánál a nemzet kötõszövetére nézve? Vagy – a szólás sza-
badságának intoleráns korlátozására térve – valóban kártékonyabb Tarak Ramadán, a prominens svájci iszlámtudós (akinek egyetemi elõadássorozatát az amerikai külügyminisztérium látogatóvízumának bevonásával akadályozta meg) a kárpitos származású Petõ Iván tevékenységénél? Spanyolország 700 éven át volt muzulmán. Cordoba, Szarajevo és Koszovó nem Afrika vagy a tágabb értelemben vett Közel-Kelet része, hanem ízig-vérig európai. Korlátozzuk az ottani minarettevékenységeket is? Csak azért, mert nem tetszik a demográfia? Tetszettek volna Fekete Gyulára hallgatni. És például bevezetni a Franciaországban eredményeket – a nemzet túlélését biztosító gyermekek születését – produkáló családi adózási modellt, ahol egy négy gyermekes családnak gyakorlatilag már nem kell adót fizetnie. A minaretvitában hatalmas csúsztatásoknak és hazugságoknak lehettünk tanúi. „A minaretek a szuronyaink, a kupolák a sisakjaink, a mecsetek a kaszárnyáink, a hívõk a hadseregünk”, idézték Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök kijelentését. Az idézõk csak azt felejtették el hozzátenni, hogy Erdogan jóval kormányfõi tisztsége elõtt, 1997-ben e mondattal Ziya Gökalp költõt idézte tévesen, és ezért börtönbe kellett vonulnia. Vajon a hazai idézgetõk közül hányan emlegetnék Peresz izraeli államelnök ismert, „szerencsétlen” mondatát országok felvásárlásáról, ha a zsinagógák adófizetõi pénzbõl történõ renoválásáról vagy védelmének megszüntetésérõl folyna vita? A másik torz kép az, amit a muzulmán, illetõleg arab országokban uralkodó vallásszabadság hiányáról festettek. A világ hatvan olyan országában, ahol a muzulmán vallás többségi helyzetben van, Szaud-Arábián kívül (az Egyesült Államok stratégiai szövetségese, amely tudomásunk szerint nem igen kifogásolja ezen országban az emberi jogok teljes hiányát és a rijadi amerikai nagykövetség ellentétben a budapestivel, nem rendez toleranciaprogramokat a bennszülötteknek) a vallásszabadságot törvény garantálja. Sõt, Szíriában és a térség számos más országában a keresztény templomoknak ingyen víz és villany jár, mentesek többfajta adó alól, és az ezen országokban élõ keresztények szabadon építhetnek új templomokat vagy restaurálhatják a régieket. Szaud-Arábia mellett egyébként Katar – a másik vahhabita állam – noha engedélyezi a keresztény templomok építését, a templomtornyokét tiltja, csakúgy mint bennük harangok elhelyezését. Tiszta Svájc. Aki pedig az ottani keresztények elítélendõ, országonként és esetenként a mindennapi életben történõ megkülönböztetésüket kifejezet39
ten az iszlám intolerancia rovására írja, érdemes elolvasnia az Európai Unió Alapjogi Hivatalának december 8-án napvilágot látott jelentését, amely „sokkolónak” nevezi a moszlimok diszkriminálását Európában. De egyébként is, más rossztetteinek emlegetésével nem adhatunk feloldozást saját rosszcselekedeteink alól. Ami pedig a Huntington-féle civilizációs ütközéseket illeti, igazán érdemes a Harvard Egyetem nemzetközi kapcsolatok tanárának, Stephen M. Waltnak a Foreign Policy címû folyóirat legfrissebb számában megjelent cikkére egy pillantást vetni, amelyben Walt – Amerika egyik legnagyobbra tartott politológia professzora – igen keményen megtámadja a New York Times Tom Friedman-jét, amiért az irracionális muzulmán „narratíváról” írt azt állítva, hogy alaptalanok a muszlimok Amerika-ellenes nézetei az Egyesült Államok térségbeli szerepét illetõen. Walt szépen rendezett táblázatban foglalja össze azt, hogy milyen fegyveres konfliktusnak hány amerikai és hány muzulmán áldozata volt az elmúlt két évtizedben, és a végösszeg 288 000 muszlim, 10 325 amerikai halott úgy, hogy a muzulmán áldozatokat a legóvatosabb becslések szerint adta meg. Amelyhez talán hozzáfûzhetõek az olyan, nem fegyveres konfliktusok áldozatai, mint az az Irak elleni, Amerika által erõltetett egykori szankció, amelynek fél millió gyermek halálát okozó következménye ellenére Madeleine Albright volt amerikai külügyminiszter azt mondta, az „megérte”. Jelenleg az Európai Unió 500 millió lakosából mintegy 20 millió a muzulmán. Az arány 4 százalék, de az iszlám így is Európa második legnagyobb vallása. Hogy a muzulmánok Európában vannak, arról leginkább a régi gyarmatosító hatalmak – elsõsorban Franciaország, Nagy-Britannia, Németország és Hollandia – rossz lelkiismerete tehet. Eközben azt senki nem hajlandó megemlíteni, hogy a munkaerõhiányt – a betelepülést kiváltó ok – lehetett volna a közel-keleti séma átvételével is megoldani: minden külföldi munkavállaló addig tartózkodhat beutazási országában, ameddig munkaszerzõdése tart. Magyarország soha nem gyarmatosított. Nincs értelme tehát, hogy bármilyen lelkiismeret-furdalása legyen és a munkaerõhiányra hivatkozó, az idegenek végleges letelepedését sürgetõknek engedjen. Már csak azért sem, mert elõtte a konfliktusokkal terhes európai példa. Remélhetõleg azok, akik a svájci népszavazást és annak eredményét lelkesen támogatják, ugyanilyen lelkesen támogatnának egy olyan magyar népszavazást, amelynek révén a hazánkba érkezõ idegeneknek munkavégzési szerzõdésük lejárta után távozniuk kellene. Lovas István– Magyar Nemzet
40
jó ha figyelünk
– avagy Amikor a könyv népe rászabadítani készül a világra az apokalipszist. – Tényleg egyre jobb lesz a világ? Amikor megláttam Magyari Péter cikkének címét az Indexen, majd elolvastam az anyagot, az jutott eszembe, hogy az SZDSZ utoljára, kimúlásának közepette is búcsúzóul még belerúg egy nagyot a magyar társadalomba. Lehet, hogy eltûnünk, de te akkor is vésd az eszedbe, hogy amit mi mondunk, az a frankó, az a tutti, az akkor is úgy van, annak akkor is úgy kell lennie, ahogy mi mondjuk, vazze! Hát nem úgy van! Mazsolázgassunk kicsinység: Egyre jobb ez a világ Magyari Péter 2009. december 29., kedd 01:01 A 21. század éppen véget érõ elsõ évtizede nagyon jól sikerült. A világ jó irányba megy. Hopp! Itt álljunk is meg rögtön egy szóra, Istenben szeretett felebarátim! Most vagy az van, hogy Magyari Péternél lóg egy decka, vagy rajta kívül mindenki más hazudik! Másik variáció nincs! Reggeltõl estig csak azt halljuk, hogy mekkora szarban vagyunk. És nemcsak mi, hanem a többiek is. Igaz, a korrektség kedvéért hozzá kell tennünk, hogy – szokás szerint – a többiek, vagyis rajtunk kívül mindenki más, aki kicsit is számít, hamarabb lábal ki a válságból, mint mi. Az egykori szovjet jelenlétet felváltotta az ámerikai, már a hálivúdi eksönmúvikban (lásd az új Transformers filmet) is csak egy jó ha figyelünk
telefonba kerül, hogy az amik átszóljanak a jordán légierõnek, ugyan tennének mán egy kis szívességet, bombáznának egy kicsit az egyiptomi piramisok tövében. De azért a világ, kétségkívül jó irányba megy. Legalábbis Magyari Péter szerint. Miután megfutottuk laza bemelegítõ körünket, megyünk tovább. „Akkor is igaz ez, ha annyi bajról szokás beszélni: háborúk, terrorizmus, gazdasági világválság, éghajlatváltozás, katasztrófák és hazug politikusok, mocskos BKV. Azonban minden baj és aggodalom ellenére a dolgok jó irányba mennek, most már 20 éve szakadatlanul. Az 1989-cel kezdõdött új korszak szebb, és több embernek okozhat boldogságot, mint bármelyik az írott történelem kezdete óta.” Ismét tartunk egy kis pihenõt. Mindösszesen egy dologra hívom fel a tisztelt Olvasó figyelmét! Igaz, hogy ez csak minket, magyarokat érint, de talán számunkra mégis ez a legfontosabb az elmúlt húsz esztendõbõl. Darab idõ óta egyre többször és egyre hangosabban halljuk, hogy a rendszerváltás rendszere megbukott. Most már a média nagy nyilvánossága elõtt is egyre többen keseregnek azon, hogy a posztkommunizmus szelleme régi pártkáderek formájában manifesztálódva továbbra is óriási károkat okozva küdte le az országot megalázóba rövid idõ alatt. Nem sikerült a múltat végképp eltörölni, de még csak magunk mögött
hagyni sem. És akkor „az 1989-cel kezdõdött új korszak szebb, és több embernek okozhat boldogságot, mint bármelyik az írott történelem kezdete óta.” Te mit mondasz erre? Megyünk tovább. „Az elmúlt évtized legfontosabb eseménye kétségkívül az internet elterjedése volt. Alapjaiban változtatta meg a fejlett világ hétköznapjait, és egyértelmûen nagyon jó irányba mutató változás ez. Nevetséges lenne hosszan méltatni, ahogy a vízöblítéses WC jelentõségét sem kell hangoztatni. Egyszerûen képzelje el, hogy holnaptól nincs. A kényelmet, szórakozást, barátkozást segítõ funkciói a legfontosabbak, ezek teszik ugyanis az életet jobbá. Ráadásul az egyéni komfortérzet fokozásán kívül sok járulékos, szintén nagyon pozitív változást indított el. Éppen átalakítja a mûveltség jelentését: a lexikális tudás helyett a kreativitást igénylõ, összefüggéseket keresõ gondolkodás felé kényszeríti az emberiséget. Kit érdekel, hogy hányban volt a mohácsi csata, amikor mindenki a zsebében lévõ eszközzel azonnal megnézheti? Kérdezni már csak bonyolultabb, gondolkodást igénylõ dolgokat van értelme, ezt lassan felismerik majd a közoktatásban is. És ettõl okosabbak, kezdeményezõbbek lesznek az emberek.” (…) Engem speciel érdekel, mikor volt a mohácsi csata. 41
De mi történik akkor, ha nem lesz áram, vagy kifogy az aksi a laptopban? Hogyan nézed meg, mikor volt a mohácsi csata? Tetézzük a bajt, tegyünk rá még egy lapáttal! Az is nagyon fontos ám, hogy kik teszik fel az információt a világhálóra, és talán még fontosabb, hogy milyen információkat tesznek fel a világhálóra! Nemrégiben olvashattunk arról, hogy izraeli szervezetek komoly erõfeszítéseket tesznek a Wikipédia, a legismertebb internetes lexikon átírására, saját szájuk íze szerinti átformálására. Természetesen a honi, szûrt információkat beengedõ sajtónyilvánosságban ez kevés helyen kapott publicitást, de e cikk írója történetesen olvasta ezt az információt. Ez is jó bizonyíték arra, hogy az Internet is hasonlatos a legtöbb „zseniális” emberi találmányhoz, minimum két oldala van, egy jó, meg egy rossz, a végeredmény csupán attól függ, mire használják az adott találmányt. Szeretnék idézni egy másik, általam nagyon fontosnak és igaznak tartott véleményt a világhálóról. David Suzuki professzor mondja Web of life (Az élet hálója – magyar címe: Darabokra hulló világ) címû filmjében az Internetrõl: „A tömegtájékoztatásnak véleményem szerint óriási felelõssége van abban, hogy világunk darabokra tört. Nem csupán a televízióról és az újságokról van szó, az Internet és a sokcsatornás információáradat a fõ bûnös. Az ún. információs szupersztráda többet árt, mint használ, mivel képes elhitetni velünk, hogy az Internet a legnagyszerûbb dolog. Olyan híd, amely átível a jövõbe. De valójában az adatok csupán apró töredékek és morzsák alakjában jutnak el hozzánk. Nem ismerjük a háttérben lévõ erõket, a történelmet, amely magyarázatot adhatna az eseményekre. Mindenbõl csupán összefüggéstelen töredékeket kapunk.” És azt hiszem, pontosan ez itt a lényeg! Ne lásd át az egész folyamatot, csak egy piciny apró részletét! Erre megy ki az oktatás is, legjobb példa rá Amerika és a Nyugat. Szakbarbárokat képeznek, csak egy szûk szakterületben válsz képzetté, ahelyett, hogy átláthatnál egy egész folyamatot. Honnan indulunk el és hova érkezünk meg? Ha nem tudod, hogy az általad elõállított valamivel mi fog történni a késõbbiekben, hogyan tudsz elõállítani olyan valamit, amely a késõbbiekben mások által használható lesz? Sehogy. Ezen azért megint érdemes lenne elgondolkodni. Mégse lehet a háborúkat úgy megvívni már, mint ahogy az emberiség megszokta, elmúlt az „akié a föld, azé a hatalom” átlátható elve. (…) Ez az elsõ mondat, amivel tökéletesen egyetértek. Igaz, nem azért, amit a szerzõ ál42
lít, nevezetesen, hogy a digitális képek gyors terjeszthetõsége miatt kellene megvívni máshogy a háborúkat, hanem azért, mert ahogyan az Jelenczky István új filmjében elhangzik, megváltozott a háború természete. Az egyik hadviselõ fél arctalan pénzviszonyok mögé bújva vívja becstelen harcát az emberiség ellen. Mert mirõl is van szó? Tegyük fel háború van, és te ott állsz szemtõl szembe az ellennel. Rád fogja a fegyverét. Valamit tenned kell. Tökéletesen tudatában vagy annak, érzed, hogy ide mán nem lesz elég, ha Huszárral F6-ra lépsz, miközben rosálsz. Muszáj cselekedned! Mit teszel? Menekülsz? Rátámadhatsz az ellenre? Vagy a hálivúdi szuperhõsök mintájára fogod magad és egyszerûen elrepülsz a helyszínrõl megszeppent tekintetek kereszttüzében? (Már ha rendelkezel efféle képességgel.) Valamit muszáj cselekedned! Na, ez az, amit a mostanság dívó háborúskodás – jellegébõl fakadóan – elvesz a hadviselõ felek egyikétõl. És ez az, ami igazán megrémíti az embert. Ugyanis nem tudod, ki ellen harcolj, nem tudod, ki az ellenfeled. Nem tudod, mert számodra láthatatlan! Csapásait azonban elszenveded és megszenveded, méghozzá a visszacsapás lehetõsége nélkül. Nem tudod ugyanis, hogy hova célozz, kire lõj! Hát ezért nem lehet már úgy megvívni a háborúkat, ahogy az emberiség megszokta. Mit gondolsz? Tényleg elmúlt az „akié a föld, azé a hatalom” átlátható elve? Ha ez így van, szerinted miért van jelentõs magyar földterület zsebszerzõdések révén külhoniak kezében? Szerinted hol él Magyari Péter? A 21. századi Magyarországon? Mert szerintem egész biztosan nem. Megyünk tovább. „A nagy Mohamed-Jézus háború helyett az energiatakarékosság, szélerõmûvek, napelemek kerültek elõ.” Hol? Merthogy itt nálunk, Magyarországon egészen biztosan nem. Nemrég számoltak be arról, milyen lemaradásban vagyunk a megújuló energiák terén. Mindenki tudja, hogy a szabadalmakat felvásárolják az olajcégek, mert nem lehet ám csak úgy ukk-mukk-fukk áttérni a kevésbé szennyezõ és végtelen mennyiségben rendelkezésre álló megújuló energiákra, elõször muszáj elfogynia az olajnak az utolsó cseppig, csak aztán jöhet a szél- meg a napenergia. Alakuljon csak ki az emberiségben a függõségi tudat, legyen evidencia, hogy az energia csak pénzért vehetõ, kisajátítható egyes szûk csoportok által, hiszen eddig is õk árulták az üzemanyagot, eztán is õk fogják, csak most majd nem benzinnek vagy gázolajnak hívják, hanem valami másnak. Képzeld el, mekkora botrány törne ki, ha valaki fel merné tenni a kérdést, ugyan vajon
miért is kell fizetni a nap energiájáért, amikor ingyen süt le mindenkire immáron évmilliárdok óta? Képzeld el mennyire elfogadhatatlan lenne, ha kis cégek tömegesen napelemek gyártásba kezdenének, hogy az egyes ember számára is elérhetõvé tegyék az energiahálózatokról történõ lekapcsolódást. Magyari Péter szerint, ha a zöldgondolatról beszélünk „mindenképpen az utóbbi évezredek leghumánusabb nagyhatalmi törekvésérõl van szó.” De valóban így van ez? Alex Jones szerint nem egészen. „Obama csalás” címû filmjében több egyéb más mellett szó esik a globális felmelegedésrõl is. Mint kiderült, nem az emberi tevékenység a legfõbb okozója, hanem a fokozódó napfolt-tevékenység. Kábé ezer évet mentek vissza a megfigyelésekben. Ami azonban még érdekesebb, hogy ennek – mármint a globális felmelegedésnek – az ürügyén szinte minden termék és szolgáltatás plusz adóval sújtható! De ami még ennél is érdekesebb, hogy ennek az adónak a behajtását magáncégek kezébe helyeznék, és mit ad Isten, az egyik ilyen cég éppen Al Gore-é, aki a környezetvédelem terén végzett erõfeszítéseiért az egyik legismertebb díjban részesült. Bingó! Ez ám az igazi humanizmus, Istenben szeretett felebarátim! Képzeljétek el, milyen lenne, ha nem lennének humánusak? Ez nem humanizmus, ez modernkori rabszolgaság! De megyünk tovább. „A klímaküzdelem két kulcsa ugyanis, hogy a mostani legerõsebbek fenntarthassák technológiai fölényüket, illetve ne legyenek kiszolgáltatva ócska diktátoroknak. Vagyis a fogyatkozó készletek ne rontsák az életszínvonalukat, és ne az orosz, szaúdi és venezuelai méltóságok zsarolják a demokráciákat. Az olaj és a gáz kiváltására irányuló, zöld köntösbe bújtatott törekvések lényege, hogy az USA és az EU területén épüljön ki az alternatív energiahordozókon alapuló új technológia. Ezzel a nyugatiak versenyben tarthatják magukat az olcsóbb, de kényelmetlenebbül élõ ázsiai dolgozókkal szemben. Vagyis nem kell lemondani a 23 nap szabadságról, a 8 órás munkanapról vagy a sok finomságról, újra lesz gyár és tõkefelhalmozás. Ha sikerül az új energiáról szóló fordulat, akkor attól a világ még jobb hely lesz, és ha az egész mögött egy erõs környezetvédõ ideológia áll, az is csak jót hozhat a világra. Ennél veszélytelenebb imperializmus még nem volt.” Asszem ez a legveszélyesebb imperializmus. Ennél veszélyesebb imperializmus talán még sosem volt. Miért? Mert deklarálja, és immáron globális méretekben, hogy kik azok, akiknek jár, ha tetszik, joga van a jóléthez (majdnem azt írtam, az élethez), és kik azok, akiknek nem. jó ha figyelünk
rületen, amerikai lakosság ellen bevethetõk az állami erõszakszervezetek. Pedig nekünk egészen mostanáig aszonták, hogy Land of the Freedom, azaz a Szabadság földje Amerika. Megyünk tovább.
És itt már nincs kibúvó, nincs az, hogy elszigetelt jelenség, hogy csak egyes országokban ütötte fel a fejét. Nem! Itt már az egész bolygó szenved. Megyünk tovább. „Nõtt a nyugat Ha elfogadjuk, hogy a legboldogabbnak a kapitalizmuson alapuló polgári demokráciában lehet lenni, akkor nyilvánvalóan jobb lett a világ az elmúlt tíz évben.” De nem fogadjuk el, kedves Magyari Péter! Ugyan vajon miért is fogadnánk el, amikor a boldogság alapját nem a gazdasági, hanem az emberi berendezkedés adja! Vagyis az a viszonyrendszer, mennyire tudunk harmonikus életvitelt folytatni környezetünkben élõ embertársainkkal. Kétségtelen, hogy ennek egyik fontos részét képezi az anyagi jólét, de korántsem, és messze nem a legfontosabb részét. Vajon miért csak a Nyugat nõhet? Ki mondja azt, hogy csak a Nyugat nõhet? Vajon jogos elvárásnak tekinthetõ-e, ha teszem azt, minden tízedik kínainak autózni támad kedve? Ha a Nyugat száz éve autóval közlekedhet, a kínaiak ugyan vajon miért ne közlekedhetnének szintén autóval? Tömeges méretekben? Etikus magatartás-e az, ha a száz esztendeje az autózás elõnyeibõl fakadó mobilitást – olykor pazarló módon felhasználó – élvezõ Nyugat, most hangos jajveszékelésbe kezd, hogy ha autóba ültök, ti kínaiak, pár éven belül nem fogunk tudni autózni? Megyünk tovább. „Márpedig kiindulópontnak elfogadhatjuk, hogy az északi féltekén Seattle és Záhony között sokkal jobb élni, mint Záhony és Seattle között. Az összes többi hely nagyobbik részén izgulni kell azért, hogy legyen elég ennivaló, jó ha figyelünk
meg nagyon kevés szabadideje jut az emberek többségének szórakozásra, alig van lehetõségük mûvelõdni, szabadon szexuális partnert választani, vagy éppen kedvük szerint politizálni. (…) De nemcsak elvi szinten lett élhetõbb a világ. Az elmúló évtizedben sok helyen enyhítettek olyan abszurd, életeket értelmetlenül megnyomorító törvényeken, amelyektõl senkinek sem lett jobb, viszont sokaknak volt rosszabb. A melegek házasodási joga vagy a kábítószer-fogyasztás dekrimininalizálása ugyan még a nyugati világban sem általános, de ahol módosítottak a szabadságjogokon, ott mindig kiterjesztették, sehol sem korlátozták azokat.” Több bajom is van. Mik a lényeges pontok? A szórakozás, a mûvelõdés, a politizálás, no meg a szexuális partner szabad megválasztásának lehetõsége! Na, baszd meg! E’ mán döfi! Te Péter! És mondd csak, ki fog dolgozni? Ezt azért nem ártott volna belevenni, fõleg most, hogy egyesek médianyilvánosságot sem kímélve hívták fel a nagyvilág figyelmét arra az apró, ám nem elhanyagolható momentumra, hogy „Arbeit macht frei” vagyis A munka szabaddá tesz”. Ja! És ha már itt tartunk, a homoszexualitás meg a kábítószer, a deviancia talán két legtipikusabb megnyilvánulási formája semmiképpen sem maradhatott ki! Ugyan még nem sikerült elérnünk, hogy általánosan elfogadottá váljanak a nyugati világban, de már dolgozunk rajta! A törvényekrõl pár szóban. Elõször csak azt mondták, hogy Amerika rendõrállam lett. Mostanra már azt mondják, hogy egy fasiszta, azaz a korporációk által uralt állammá változott. A Patriot Act (Hazafias Törvény) és még néhány, az egyén szabadságjogait korlátozó vagy éppen teljességgel eltörlõ rendelkezések. Eddig példátlan módon immáron amerikai te-
„Nem a túlélés már a kérdés Természetesen a történelmi események önmagukban még nem kell, hogy meghatározzák az egyének boldogságát. De az mégis alapjaiban határozza meg az egyéni boldogulás lehetõségeit, hogy emberek tömegeinek most nem kell attól félniük, hogy csak úgy megölik vagy börtönbe vetik õket. A nagyapám (született 1923ban) volt hogy éhezett, és volt hogy csak úgy meg akarták ölni. Az apósom (született 1939ben) volt hogy börtönbe került néhány legépelt mondatért. Az apám (született 1952-ben) élete társadalmi tragédiája, hogy a mostani válság ellehetetlenítette ipari fejlesztésekre épülõ kisvállalkozását. Bõven van min háborogni, bõven van min kiborulni és szenvedni is. Azonban egyre kevesebb embernek van szó szerint életbe vágó problémája.” Azt gondolom, hogy még sohasem volt ennyire kérdés a túlélés, mint most. Azért, mert most, ellentétben az emberiség által maga mögött hagyott összes többi korral szemben, nem látható, konkrétan nem azonosítható be az ellenség. Az arctalan pénzviszonyok és a jogi személy „nesze semmi, fogd meg jól”, az angolna sikamlósságával bíró, törvények között játszi könnyedséggel lavírozó paragrafusbûvész jogi csûrcsavarjaival nagyon sokszor kisiklik az igazságszolgáltatás pallosa alól. Véleményem szerint egyre több embernek van szó szerint életbe vágó problémája. Képzeld el azt az ötvenes-hatvanas éveiben járó embert, aki egy egész élet munkája árán beköltözhetett a panellakásába. Húsz esztendõvel ezelõtt kiderült, hogy végig hazudtak neki, hogy becsapták, no de majd most! Eltelt húsz év, és darab idõvel ezelõtt magától a fõ hallja kendtõl megint csak azt hallotta, hogy végig a bolondját járatták vele. Aztán egyszer csak kopogtat az ajtón a végrehajtó, hogy ki lehet fáradni az ingatlanból, mer’ innentõl kezdve ez mán valaki másé. És akkor „egyre kevesebb embernek van szó szerint életbe vágó problémája.” A könyv népe rászabadítani készül a világra az apokalipszist. És akkor jön ez a Péter gyerek, aki szentül meg van gyõzõdve arról, hogy jó irányba mennek a dolgok, mi több, ennél jobb irányba már nem is mehetnének. Eljött végre a leghumánusabb imperializmus, a globalo-kapitalizmussal, ahol mindenki happy. Most mondjam azt, hogy Happy New Year? Nem mondom. Inkább azt mondom, hogy Boldog Új Esztendõt! Isten áldja Magyarországot! 1 öntudatos pécsi polgár
43
A világon csaknem 30 olyan nagyváros van, amelynek lakossága mintegy 8-25 millió ember. Ha a világot egy száz lelkes falura vetítenénk ki, a következõképpen festene a helyzet: a falu lakói között mindössze 21 európai, 14 amerikai, 57 ázsiai és 6 fekete-afrikai. Összesen 30 fehér bõrszínû és keresztény. A nõk 52 százalékkal többségben vannak. A száz lakosból 11-en homoszexuálisak. A teljes vagyon 60 százaléka 6 ember kezében összpontosul, akik valamennyien az Egyesült Államokból származnak. Harminchárman nem tudnak írni – olvasni, ötvennek nincs megfelelõ hajléka. A száz lakosnak fele alultáplált, de szinte valamennyien rosszul táplálkoznak. Egy lakó haldoklik, éppen kettõ születik, csak egynek van számítógépe, és egyetlen egynek van egyetemi végzettsége. – Romániában 5 millió ember cigarettázik, és a 22 milliós összlakosságból legalább 4 millió külföldön keresi kenyerét. – A bukaresti koporsó-kiállításon a legdrágább 3000 euró. – A foci világbajnokságot mintegy 3 milliárd tévénézõ nézi. – A 2005-ös évben Brazília államkasszájába mintegy hárommilliárd dollár folyt be a játékosok adásvételébõl. A brazil nemzeti tizenegybõl csupán ketten játszanak odahaza, a többiek nagyrészt Európában, akiknek jövedelme több mint 5 nagy bõröndöt töltene meg keményvalutával. – Az emberiség naponta annyi állati és növényi eredetû energiát fogyaszt, mint amennyi 500 000 év alatt jött létre. – 1950 óta a föld népessége nagyobb mértékben növekedett, mint az azt megelõzõ négymillió évben. – Élelmiszereink közel fele mesterségesen öntözött területekrõl származik. – Nyugati országokban nem ritkák az 500 eurós számlák és a napi öt-hat óra telefonbeszélgetések. – Egyes afrikai országokban több mint 20 ezer gyermekrabszolga dolgozik embertelen körülmények között a kakaóültetvényeken, világszerte meg 300 ezer gyermeket kényszerítenek katonai szolgálatra.
– Az Európai Unióban kb. 500 ezer nõ kényszerül „szolgálatot teljesíteni” az üzletszerû kéjelgés iparágában, havonta mintegy 7000 eurós hasznot hajtva, de ennek alig 2 százaléka marad náluk. – A világ száz legerõsebb gazdasága közül 51 transznacionális vállalat (magyarul „multi”), s csak 49 nemzetgazdaság. – Egyedül Bill Gates-nek nagyobb a vagyona, mint százmillióknak, vagy a szegényebb amerikaiak 40 százalékának együttvéve. – A világ pénzének túlnyomó része néhány spekuláns zsonglõr ellenõrzése alatt van, akik a világgazdaság AIDS-ét terjesztik, és akiknek piacát sem a nemzeti jegybankok, sem a kormányok nem képesek ellenõrizni- még az amerikai sem. – A hivatalos nemzetközi szerencsejáték, a tõzsde, naponta 77 milliárd eurónyi összeget mozgat meg, amely nagyrészt nyugdíjalap, megtakarítások és a kisemberek pénze. – Az iraki megszállás (békefenntartás?) óta, néhány év alatt csaknem százezer civil és több mint háromezer katona (nagyrészt amerikai) vesztette életét.(2007-es adat) – Németország keleti részében évente 30 ezer ember hal meg a gyógyszerek különféle mellékhatásai miatt. – Minden nap 72 növény- és állatfajt ûzünk el bolygónkról, 20 ezer hektár földet sivatagosítunk el, 100 millió tonna füstgázt okádunk a föld atmoszférájába. A fenti adatok jó része visszakereshetõ Ruediger Dahlke: Mitõl beteg a világ? (Magyar Könyvklub, Bp., 2002) címû könyvében. A számok mindenképpen riasztóak, már-már kétségbeejtõek, de mindenképp lehangolók. Mögöttük mindahányszor emberi gonoszságönzés, becsvágy, telhetetlenség, kapzsiság és hatalomvágy- húzódik meg. A számokon túl, mélyebben viszont ott a Gondviselõ Isten, aki ma is szüntelenül sugározza szeretetét jókra és rosszakra, meghív az üdvösségre szentet és bûnöst egyaránt. Az emberiség betegségére egyetlen gyógymód: a szeretet. Jöjj Szentlélek Isten! Mozgósítsd szívünket, hogy szeretetünkkel átölelhessük kisebb-nagyobb világunkat. Segíts kikászálódni a magunk, ásta gödörbõl. Döbbents rá arra a világra, amelyet te akarsz építeni- általunk! erdely.ma
– avagy Tanulj meg nemet mondani! – Letehetetlen koloncként cipeljük magunkkal átkos pártállami múltunkat annak összes nyûgével, bajával, beidegzõdésével együtt. Elõször Botka László szegedi polgármester zanzibári kiruccanása borzolta a kedélyeket, aztán a fõvárosi tömeg, ó pardon, akarom mondani közösségi közlekedési vircsaft, most pedig a múltját megszégyenítõen, névbitorló módon magát továbbra is magyarnak, demokratának meg fórumnak nevezõ néhány nyikhaj megélhetési politikus börtönelkerülési tobzódásának abnormális túlmozgása az, ami a média teljes sávszélességét kihasználva tereli el a közvélemény figyelmét az igazán lényeges dolgokról. Letehetetlen koloncként cipeljük magunkkal átkos pártállami múltunkat annak összes nyûgével, bajával, beidegzõdésével 44
együtt. A magát jól menõ vállalkozónak képzelõ bankózsonglõr azon értetlenkedik, micsoda mocskos irigység – naná, hogy magyar tulajdonság (szerinte) –, hogy vegzálják ezt a szerencsétlent, miért ne kereshetne annyit egy nagyváros elsõ embere, hogy megengedhetné magának a kiruccanást a sárgolyó túlsó felére. Nem érti, hogy mi miért nem tudjuk továbbra sem levetkõzni ezt a teljesen elavult és nem EU-konform „dögöljön meg a szomszéd tehene” címû baromságot. És nem tudod megértetni vele, ha belegebedsz akkor sem, hogy itt messze nem errõl van szó. Arról van szó, hogy egy felelõs politikus, egy város elöljárója, elsõ embere, vagyis a köz pénzébõl eltartott és fenntartott közszereplõ… Elõször azt akartam írni, hogy ne hazudjon. Ha jobban belegondolunk, az igaz-
ság elhallgatása, fõként tudatos elhallgatása, tulajdonképpen hazugságnak is nevezhetõ. A helyzet az, hogy baromi keveset vagyunk együtt az asszonnyal, így most kihasználjuk az idõt és pihenünk kicsikét a Mátrában, vagy hol a rossebbe. Ez úgy elsõre jól hangzik, egyúttal megfelel a neoliberális vadkapitalista párt több évtizede a tömegekkel sikeresen elhitetett „mink baromira szociálisan érzékenyek vagyunk ám” címû Patyomkin-falu-típusú kommunikációs néphülyítõ marketing projektjének is. Válság van, úgyhogy szerényen meghúzzuk magunkat itthon. Osztán meg kiderül… Mi is? Hogy még sincs válság? (Legalábbis a Botka- család számára a jelek szerint semmiképpen.) Hogy még sem vagyunk annyira érzékenyek? Legalábbis szociálisan nem? jó ha figyelünk
Botka László, Szeged (egyelõre még) 1. embere És akkor a vállalkozást üzemeltetõ bizniszmen-féle azon háborodik fel, hogy ez az alja nép mán megint a másét irigyli, meg hogy egy ember miért nem kereshet annyit, hogy megengedhesse magának az efféle luxust, ami tõlünk nyugatabbra tulajdonképjó ha figyelünk
pen nem is luxus. Évente kétszeri nyaralás, jó, a válság miatt a kocsit nem kétévente, hanem most mán csak négyévente lecserélni satöbbi. Nekem meg az jutott eszembe, hogy a rossebbe van az, hogy mindig csak azon keseregnek az effélék (a dolog érdekessége, hogy az illetõ Fidesz szavazó, a komcsikat utálja, mint a kukoricagölõdint), amikor tehetõs emberek kerülnek górcsõ alá. Miért ne engedhetné meg magának a polgármester? És én miért nem engedhetem meg magamnak? Nekem miért nem telik rá? Hiszen az én szakmámban is keresnek annyit – a tévesen – mûveltnek nevezett Nyugaton, hogy megengedhetnék maguknak az efféle luxust, ami ott tulajdonképpen nem is luxus. Egyik ismerõsöm mesélte, hogy a multi cég, ahol dolgozott, meetinget szervezett a világ különbözõ helyein dolgozó, azonos beosztású munkatársainak. Németországban volt a találkozó és õ a „mi autónk”-kal ment. A parkolóban éppen német kollégája mellett volt hely. A germán egy éppen aktuális full extrás 5-ös BMW-vel tartózkodott a helyszínen. A német kolléga a parkolóban szembesült a kis (vagy nagy?) magyar rögvalósággal. Aszitte a csávó, hogy viccelnek vele és éppen ott zajlik a kíváncsi kamera, vagy a kész átverés show következõ epizódjának forgatása. Darab ideig azt kereste, hol van elrejtve a kamera. Egyszerûen nem hitte el, hogy a vele azonos beosztásban és felelõs-
ségi körrel bíró, ámbátor néhány ezer kilométerrel keletebbre tevékenykedõ kollégája, aki ugyanolyan, ha nem jobb színvonalon végzi ugyanazt a munkát, amit õ, egy olyan autót tud csak megengedni magának, amivel az asszony még a bevásárlóközpont parkolójában sem égetné magát, merthogy az maximum a segélyért ácsingozó törökvendégmunkások köreiben elfogadott. Szimpla matek: európai árakat csak európai bérekbõl lehet kifizetni. Úgyhogy egy közpénzen eltartott közszereplõ, akit ráadásul egy olyan pártból szalasztottak, amely magát pofátlanul szociálisan érzékenynek meri nevezni (benne van a nevében!), az nekem ne urizáljon! Vagy pedig azonnal hagyja abba a hazudozást arról, hogy itt bármiféle válság van! De velünk is baj van! Sõt! Velünk van csak igazán baj! Mert amíg nem értjük meg a dolgok igazi lényegét, és még azok sem arra figyelnek, akik az átlagembernél kicsikét több tapasztalattal bírnak a gazdaság területén, csak a felszínt kapargatjuk, ahogyan teszik azt az ún. fõsodratú médiában nap, mint nap, ahelyett, hogy a lényegrõl beszélnének végre, addig semmilyen eredmény, könnyebbséget hozó változás nem fog bekövetkezni. Pedig igény vóna rá. Letehetetlen koloncként cipeljük magunkkal átkos pártállami múltunkat annak összes nyûgével, bajával, beidegzõdésével 45
együtt. Legalábbis ilyen benyomása van az embernek, amikor a Hír Televízió legjobb mûsorát a „Kommentár nélkül” címû kis bejátszás-blokkot nézi – ami tulajdonképpen nem is mûsor. Most itt egy újabb gyöngyszem. Szórják szét Frutti helyett. A BKV vircsaft közepette egy folyosói beszélgetésben a közlekedési cég kommunikációs fõ hallja kendje meg a sztrájkolók elsõ embere cseverésztek kedélyesen. Aszongya a mindig elegáns hölgyemény, hogy hát nincs kollektív szerzõdés, úgyhogy ugrik a dolgozók kedvezményes utazása. 1:0. Persze a jól szituált nyakkendõs érdekvédõ sem most jött le a falvédõrõl. No problemo! Akkor úgy fair, hogy a menedzsment meg leadja a szolgálati kocsikat. Eztán is céges kocsival jártok majd, csak nem kisterûvel, hanem nagyterûvel. K.O. Hosszú pillanatokig kínos csend. Na, médiaössztûzben megõszült honfitársaim! Az ilyen és ehhez hasonló pillanatokért érdemes reggel felkelni és bekapcsolni azt a nyüves televíziókészüléket, nem másért! És akkor most tessék figyelni, mert itt lesz az eb elhantolva! A következõ rész az, ami a maga valójában mutatja be, hogy itten az elmúlt húsz esztendõben a díszleteken kívül semmi sem változott. A dolgozók kedvezményeit a kollektív szerzõdés szabályozza, míg a menedzsmentét a magánszerzõdések. 2:1 Érted? Amíg kisökörnek a kollektív szerzõdésben szabályozzák a jogait, addig Jupiternek (naná, hogy jár a céges kocsi!) a szolgálati kocsi használatát a magánszerzõdésben. Erõsebb kutya tevékenykedik, öcsém! Így jártál! Na, hátrébb az agarakkal! A kívülálló meg valami olyasmit érzékel, hogy ez a cég (és persze nem csak erre a cégre, hanem az egész országra is igaz ez), mintha nem tudna együtt élni, mozogni, együtt lélegezni. Mintha ellenérdekelt oldalakra szakadt volna. De miért van ez így? Azért, mert ugyanúgy, ahogy régen, most is csak a jó és megbízható eftársaknak szabad mindent. Csak most nem úgy híjják õket, hogy eftárs, hanem úgy, hogy üzlettárs. És, hogy miért volt ilyen zökkenõmentes az átmenet, most mán azt is tudjuk. A témában érdemes elolvasni Drábik János új könyvét, a címe Korszakváltás – Világrend vagy Alvilágrend. E kötet is – több más munka és történelmi forrás mellett – részletesen tárgyalja, hogy a kommunisták között sok zsidó volt. De utalhatnék F. Roderich Stoltheim: A zsidó siker titka címû könyvére (Gede testvérek, 2004) is, ahol a szerzõ a zsidó tõke mûködését mutatja be a különbözõ korszakokban. Ha a kötetet olvasva a „zsidó” szó helyére behelyettesítjük a „multi”, vagy a „multinacionális cég” kifejezést, megdöbbentõen pontos képet kapunk a mai neoliberális világ mûködésérõl. 46
Változtassunk, változtassunk, csak semmit meg ne változtassunk! – csengnek a fülembe Varga Tibor szavai. Mintha minden most zajló folyamat a múlt status quó-jának erõn felüli, erõszakos konzerválására irányulna. Lamia (Michelle Pfeiffer csodás alakítása Stardust – Csillagpor címû filmbõl), a természetet, az életszerûséget kijátszani akaró, azt semmibe vevõ, idõn át- és túllépni akaró, az örökfiatalságot, a pillanat mozdulatlanságát hajszoló gonosz boszorka jut eszembe. „Magyar” megfelelõje talán
Lamia Michelle Pfeiffer a Stardust – Csillagpor címû filmben Lendvai Sipánka, az élõ botox-reklám lehetne, igaz, Michelle Pfeiffer-rel egy lapon említeni semmiképpen sem lehet. Mindeközben letehetetlen koloncként cipeljük magunkkal átkos pártállami múltunkat annak összes nyûgével, bajával, beidegzõdésével együtt. A megélhetési politikus jelzõs szerkezetet tökélyre fejlesztõ Dávid Ibolya, oldalán hûséges és elmaradhatatlan fegyverhordozójával, a szintén ebbe a kategóriába tartozó Herényi Károllyal, most Kupa Mihály babérjaira tör, célba vette a centrumot. De nem ez az, ami megint csak gondolkodásra késztet bennünket. A szóhasználat, a retorika az. A televíziós tudósításban azt látjuk, hogy a kalapok nagy barátnõje, a mindig elegáns elnök-asszony retiküljét hátrahagyva a legnagyobb természetességgel beszél arról az újságíróknak, mennyire természetes, hogy többször is tárgyalt Retkes Attilával. Ha valaki esetleg nem tudná, most õ tölti be az SZDSZ nevû – egyelõre még parlamenti párt – elnöki posztját.
Én meg ülök a tévé elõtt és nem értem. Pontosabban értem. Megint át lettünk… azon a bizonyos palánkon. Tessék mondani, miért is természetes? Miért is természetes, hogy akik eddig ütötték egymást, most látványosan összeölelkeznek, vagy ahogyan mifelénk az urbánus frazeológia gyöngyszemeként oly érzékletesen fejezi ki magát a dús képzeletû nép az efféle szituésünök megfelelõ verbális érzékeltetésére, hogy aszongya: összeborulnak, mint kocsmánál a biciklik? Dejszen én eddig úgy tudtam, nekem aszonták, hogy az MDF egy konzervatív párt. Ott ütötték a szerencsétlen neolib SZDSZ-t, ahol érték! Most meg, keblemre jóbarát? Hogy van ez? Hát már ennyire semmi sem szent? Igazából akkor rettentem meg, amikor jobban belegondoltam ebbe az egészbe. Képzeljük el! Van néhány ember, nem is olyan sok, mondjuk öt vagy hat, akiért adott esetben milliárdokat, de százmilliókat egészen biztosan megmozgatnak, hogy mindenképpen bekerüljenek a Törvényhozás Házának védett, biztonságos a falain belülre. Holott nekik más, védett és biztonságos falakon belül lenne a helyük. És teszik mindezt úgy, hogy az általuk hirdetett hirdetnivalók mögött nemhogy tényleges támogatottság, hanem egyáltalán senki és semmi nincs! A média pedig azt akarja elhitetni velünk, mintha ezek az emberek képviselnének valamit, vagy valakiket. Ráadásul országosan. És mindez csak azért lehetséges, mert bitorolnak egy nevet. Majdnem azt írtam, hogy egy márkát, de hát végül is szinte semmi különbség nincs. Tönkretették az adott terméket, de mivel õk rendelkeznek a jogok felett, másnak sem engedik, hogy helyrehozza azt, hogy megújítsa, hogy újból bevezesse, visszavezesse azt a vevõkhöz. Mindezt csak azért, hogy pozícióban maradhassanak. Ez a színtiszta, megtestesült önzés maga. Az igazán ördögi ebben a Patyomkin-falu típusú kavalkádban az, ahogyan a múlt eszméit a múlt embereit a jelen módszereivel a hatalomban tartják. Hallod a legújabb híreket? Nem ciciznek, már arról beszélnek, hogy maga Francisco indít két pártot. Õ pénzeli, meg Kapolyi. És lassan összeérnek a szálak. Francisco megmondta már valamelyik régi interjújában, hogy erõsebb kutya fog tevékenykedni. Erõsebb pedig az, akinek több zsetonja van. Most értem csak meg igazán, miért akarnak ezek minden áron kaszinóvárosokat építeni. Amerikanizálódunk! Az Amerikai Egyesült Államokban mindig az lesz az elnök – legalábbis eddig, beleértve Obamát is, mindig az lett az elnök –, aki a legtöbb pénzt tudta összegyûjteni. Az 1 polgár 1 szavazat lassan, de annál kitartóbban átadja helyét az 1 dollár 1 szavazatnak. Most már nálunk is. Egyre inkább. jó ha figyelünk
Róna Péter: „Amíg az ország anyagi jövõje a multiktól függ, csak a megszorítások jönnek.” A magyar társadalmat és nemzetgazdaságot sújtó számos tényezõ közül a legfontosabb az, amelyrõl a legkevesebbet beszélünk. Foglalkozunk a költségvetéssel, az abban rejlõ, az egyik politikai oldal szerinti „trükközésekkel“, amit a másik „kockázatoknak“ nevez, a korrupcióval, a növekvõ társadalmi feszültséggel, és az ország általános leszakadásával, de nem szólunk arról, ami mindezt közvetve és közvetlenül okozza: a honi ipar, mezõgazdaság és szolgáltatások elsorvadásával. Mitõl szenved tehát a hazai – a nem a multik világához tartozó – gazdaság? Mindaddig, amíg a gazdaság magyar fele nem tud talpra állni, növekedni, kibontakozni, mindaddig, amíg az ország anyagi jövõje a multiktól függ, kiút helyett csak a megszorítások jönnek. Mi az tehát, ami leginkább fojtogat bennünket? Közgazdaságtani közhely, hogy a viszonylag alacsony hozzáadott értéket elõállító vállalkozások kiadásai közül a pénzügyi források költsége meghatározó szerepet játszik. Ha a kölcsön ára, feltétele és elérhetõsége meghaladja a vállalkozás teljesítõképességét, a hátrányt az adó- és járulékterhek könnyítésével vagy a bérek visszafogásával sem lehet kigazdálkodni. Ezért a sikeres felzárkózás alapfeltétele az olcsó hitel. Ilyen pedig nincs, és ha a Magyar Nemzeti Bank elnökére bízzuk a megoldást, nem is lesz. Az elmúlt évtizedben a forint alapú hitelek ára, a reálkamat (a reálkamat egyenlõ a vállalkozás által kifizetett kamattal, miután abból levontuk az inflációt) átlagban 6,75%-kal haladta meg a többi visegrádi ország átlagos reálkamat szintjét, és ma is 4 – 4,5%-kal több annál, amit a lengyel, a cseh, vagy a szlovák vállalkozó fizet. De azzal, hogy egy ekkora különbséget már lehetetlen kigazdálkodni, a magas reálkamat pusztító hatásának még nincs vége, mert a magas reálkamat az irreálisan erõs forintot hozza létre. A forint árfolyama nem a nemzetgazdaság teljesítményét, hanem a spekulatív tõke ingadozó érdeklõdését tükrözi. Másképp fogalmazva, ha a forint kamatszint összehasonlítható lenne versenytársaink kamatköltségeivel, a forint árfolyama jelentõsen gyengébb lenne. Az erõs forint persze azt jelenti, hogy a honi termelõk kénytelenek az olcsó importtal versenyezni – mennél erõsebb a forint annál olcsóbb az importáru – és nehezen tudnak az export piacokon megkapaszkodni. É s mennyivel erõsebb a forintárfolyam a kelleténél, azaz annál, ami megfelelne a magyar gazdaság teljesítõképességének? Hát annál, amennyivel az irdatlan mértékû reálkamat a forintot felértékeli, azaz mintegy 25%-kal. Persze a bankok a Magyar Nemzeti Bankkal az élen gondoskodtak róla, hogy a magyar lakosságot és politikát az erõs forint oldalára állítsák. A kifizetetlenül magas forintkamat kikerülésére belevitte az országot a devizahitelekbe, amelyek éppen azért tûntek olcsónak, mert a magas forintkamat bebetonozta az erõs forintot. A forint nem kerülhet vissza helyére, a 25%-kal alacsonyabb árfolyamszintre, mert ha visszakerül, bedõlnek a devizahitelek és a bedõlt devizahitelekkel együtt a bankok. Ha pedig a nemzetgazdaság összeroppan a magas reálkamat és az erõs forint terhe alatt, hibáztassuk – ahogy azt az MNB elnöke teszi – a költségvetés túlzott méreteit, a korrupciót, az államigazgatás, az egészségügy és az oktatás elmaradt reformját, vagy a szerinte túlzott szociális támogatást. De semmiképp se És mindaddig így marad, amíg a múlt, a múlt emberei, a múlt status quója marad. Ezt akarják ránk erõltetni. Megtehetik, mert a múlt emberei a ma tõketulajdonosai. Nem cserélõdött le az a réteg, amelyet minden tekintetben elitnek kellene neveznünk. Most pedig már nem is hagyják, hogy lecserélõdjön. Jól bejáratódott a verkli. És nem fognak kipusztulni, mert az utódaik már itt vannak. Jönnek. Követelnek. Követelõznek. Húzz még egyet a nadrágszíjadon! De csak te, a tiejó ha figyelünk
beszéljünk arról az irdatlan többletprofitról – az elmúlt öt évben a magyar pénzügyi szektor profitrátája az EU átlagának több, mint másfélszerese volt – amit a pénzügyi sze ktor a Magyar Nemzeti Bank tudatos segítségével a fentiekben leírtak mentén kipréselt a magyar nemzetgazdaságból. Semmi okunk sincs ennek az ördögi csapdának a felszámolására számítani. Se a jelenlegi se a következõ kormány nem fogja a bankokat és az MNB-t szembesíteni a felelõtlen hitelpolitika következményeivel. Az MNB pedig az alapkamatot és ezen keresztül a forint árfolyamát pont ott fogja tartani, ahol a legtöbbet lehet a lakosságból kipréselni anélkül, hogy az fizetésképtelenné válna. Éveken át lehetett hivatkozni a magas inflációra, mint a magas forint kamat okozójára, annak ellenére, hogy a magas kamat inflációt mérséklõ hatásának még a nyomát sem lehetett kimutatni. Már legalább másfél éve, hogy nem lehet az inflációra hivatkozni. Sebaj. Most a nemzetközi pénzpiacok sérülékenysége, vagy éppenséggel a görög államháztartás gondjai ösztönzik az MNB-z az irreális kamatszint fenntartására. A lényeg nem a nemzetgazdaság kitermelhetõ forrásköltségeinek, hanem a bankok profitrátájának a biztosítása az árfolyam segítségével. A bankok elemzõi szinte egybehangzóan a 270 Ft/euró árfolyam szintet jósolják 2010-re, és igazuk van. Az MNB monetáris politikájának már régen nincs köze a törvényben foglalt feladatokhoz. Az MNB valódi célja annak az árfolyamnak a fenntartása, amely leginkább maximalizálja a pénzintézetek haszonrátáját. Ha a 270 Ft.-os szintet nem veszélyezteti a kamat csökkentése, lehet kamatot csökkenteni, ha pedig ez az árfolyam veszélybe kerül, nincs mese, az MNB kamatot emel. Hogy mi lesz a nemzetgazdasággal? Hogy milyen kamatszint és milyen árfolyam kellene annak beindításához? Nevetséges kérdés, hiszen annak már a kutya sem hitelez. Miért vállalná a következõ kormány a bankokkal való konfrontációt, amikor még hosszú évekig minden bajunkért az MSZP-t hibáztathatja? Miért kellene elmélyülnie a monetáris politika rejtelmeiben, amit egyébként sem lehet könnyen „tematizálni“, amikor a „költségvetési trükközések” sokkal ígéretesebb szavazatgyûjtõ képessége van kéznél? És miért kellene a bankvezér Cipruson felhalmozott vagyonával foglalkozni, – ami csak azért jött haza, mert „kiderült, hogy az visszatetszõ a közvélemény számára” – amikor itt van a BKV botrány? Nem fogja vállalni, és marad minden a régiben. A pénzügyi rendszer és a jegybank tevékenysége, szöges ellentétben a nálunk fejlettebb országok gyakorlatával, egyszerûen nem része a magyar közbeszédnek. A most hatalomra készülõ erõk ugyanis abban a kellemes tévhitben ringatják magukat, hogy a Gyurcsány-Bajnai kormány bukását a trükközések, a korrupció, az õszödi beszéd, a szegények elárulása és persze az ellenzék nagyszerû kommunikációs stratégiája idézte elõ. Majd amikor mához két évre is csak sorvad a honi gazdaság – a további sorvadáshoz nem fér kétség – talán lesz elég eszük egy kicsit körbenézni. De ha mégse, úgy fognak járni, mint elõdeik.
den. Tudod? Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek! És hát te bizony, nemhogy kis-, hanem hatökör vagy. Mert tûröd, engedelmesen. Mert a jogi béklyó által mesterségesen megteremtett kiszolgáltatottság és függõség oly mérhetetlenül roppant súllyal nehezedik erre a szerencsétlen magyar társadalomra, hogy az is csodaszámba megy, hogy egyáltalán még lélegzethez jutunk. De hol van az megírva, hogy az idõk végezetéig ugyanazoknak kell azokban a bizo-
Forrás: Népszava, 2009. december 24.
nyos padsorokban ülniük? Ahelyett, hogy másmilyen padsorokban ülnének? Sehol. Tanulj meg nemet mondani! Épp itt az ideje most már, hogy elkezdõdjön a jövõ! De ne az ordító plakátgyerekeké, hanem a felelõsen gondolkodó felnõtt magyar embereké! Isten áldja Magyarországot! 1 öntudatos pécsi polgár
47
– avagy A bolhából elefántcsinálás médiamódszertana – Nézem ezt az izzadságszagú iszapbirkózást, ami az MDF és az SZDSZ között zajlik, és csak reménykedem benne, hogy a magyar nép ennyire azért mégsem hülye. Mármint, hogy ezt is beveszi. (Minden bizonnyal joggal reménykedek, hiszen utcáinkon, tereinken mostanság nagyszámban fordulnak elõ jártamban keltemben „Hülye azért nem vagyok” feliratú szatyrokkal közlekedõ honfitársaim. Reméljük tényleg nem azok.) Adva van két, szinte már mérhetetlenül kicsire összezsugorodott pártszerû képzõdmény, melyeknek elnökségén kívül mára már gyakorlatilag semmije sem maradt, és akkor gyün ez a gátlástalan média és fúj egy óriási lufit az egészbõl. Pénzt, idõt, energiát és fáradságot nem kímélve, el akarja hitetni velünk, hogy itt nem csupán néhány ember kisded jóléti játékának közpénzbõl való, újabb négy éves ciklusra történõ továbbfinanszírozásáról van szó, hanem igenis komoly támogatottsággal bíró magasröptû eszmei mondanivalók állnak csatasorba választási program címén. Csak mink evvel még nem gyöttünk tisztába, kezít csókolom! Mint ahogyan arról sem tudunk, itt messze lenn a végeken, kétszáz kilométerre székes fõvárosunktól, hogy a lakosságnak mintegy ötöde (kb. 20%) bizony kõkemény liberális beállítottságú szavazó ám! Legalábbis szerintük. Minden bizonnyal ezért történik, hogy értetlenül állunk az elõtt a rejtélyes jelenség elõtt, hogy a rossebbe van az, hogy sem a magát liberálisnak mondó egykori rendszerváltó párt, sem a magát konzervatívnak valló egykori rendszerváltó párt nem üti meg a minimumlimitet, már-már a mérési hibahatáron mozog mindkettõ. Mindeközben a média összes szócsövébõl azt harsogják, hogy kábé minden ötödik szavazó velük szimpatizál, a másik pártszerû képzõdmény pedig folyton folyvást csak arról gyõzködi a nagyérdemût, hogy egyedül õk és csakis õk állnak a politikai paletta kellõs közelében, rajtuk kívül mindenki más szélsõséges valamelyik irányban. Pedig ebbõl egy árva szó nem sok, annyi sem igaz! Mindenki tudja, mindenki látja, mindenki érzi. A magukon kívül mindenki mást kirekesztõk, a gyökértelen kozmopoliták, látszólag odahagyva eddigi kenyeres pajtásukat, a másik gyökértelen kaszt prominenseit, az internacionalistákat, az idejét múlt érdekházasságot egy másikkal akarják, fel-, vagy talán kiváltani, összeölelkeznek az állítólagos konzervatívokkal, akikrõl meg kiderül, hogy náluk neoliberálisabbat talán még nem hordott hátán a magyar anyaföld. Marad a változatlanság, már megint a tûz próbál házasságot 48
kötni a vízzel, amibõl a végén csak hatalmas gõzfelhõ kerekedik, ami aztán majd szép lassan szertefoszlik. Elõbb az egymással összeegyeztethetetlen, egymásnak ellentmondó, egymással kibékíthetetlen ellentétben álló szociáldemokrácia köt érdekházasságot a dolgozók kizsákmányolására szakosodott vadkapitalizmussal, most meg az állítólag értékmegõrzésen alapuló konzervativizmus lép érdekfrigyre annak szinte még a létjogosultságát is tagadó neoliberalizmussal. Minimum hiteltelen a dolog. Mindez olyan médiacsomagolásban, hogy még Ron Werber is megnyalná a tíz ujját. Most kezdem csak igazán megérteni, milyen jelentõsége van a honi objektív tájékozódást ellehetetlenítõ médiaszûrésnek, a közbeszéd jól irányított tematizálásának. Most kezdem csak kapizsgálni, miért bír oly nagy jelentõséggel, hogy idõrõl-idõre rendszeresen visszatérjen a képernyõre például Thürmer Gyula, egy olyan pártnak az elsõ embere, amely párt, mióta demokráciában élünk, még egyetlen egyszer sem tudott eredményesen szerepelni egyetlen egy választáson sem, azaz egyetlen egyszer sem jutottak be a Törvényhozás Házába, vagy az Európai Parlamentbe. Miért is vagyunk kíváncsiak egy ilyen párt, egy ilyen ember véleményére? Micsoda is ez a párt? Kicsoda is ennek a pártnak az elnöke? Miért számít egyáltalán a szava? Miért pont az õ szava számít valamit, és másé miért nem? Hiszen rajtuk kívül még számos más parlamenten kívüli erõ van, amely sosem jutott be az országgyûlésbe, õket mégsem citálják unos-untalan a média nagy nyilvánossága elé, ugyan gyünne mán el, és osztaná meg velünk a véleményét a kialakult helyzetrõl. Ennyire véleményformáló lenne a Munkáspárt? De hiszen a rá leadott szavazatok nem ezt tükrözik, hiszen egyetlen egyszer még csak megközelíteni sem tudta a bejutási küszöböt. Ja, hogy ez van kiadva projektbe! Így médiailag! Így már értem! Így már egészen más annak a bizonyos leányzónak a fekvése. Meg annak a bizonyos asszonyságnak is.
Most az van kiadva projektbe, így médiailag, hogy a két mérhetetlenül picire összezsugorodott pártszerû képzõdményt úgy kell eladni a magyar lakosság számára, mintha még most is országos támogatottság, de legalábbis országos lefedettség állna mögöttük. Muszáj végigvinni az országos lefedettségnek legalább a látszatát, mert ha ez nincs meg, vagyis nem tudnak jelöltet állítani valamennyi választókerületben, nincs lista, akkor pedig lõttek a töredékszavazatoknak, melyekkel talán valahogy mégis csak védettebb vizekre tudnak lavírozni. Lõttek az újabb négy évre szóló semmittevéssel, önkéntes mérvadással, valamint ész- és demokráciaosztogatással egybekötött gondtalan jólétnek. Pedig a mentelmi még így is lehet, hogy menthetetlen lesz! A kutyát nem érdekli, hogy egy vagy két párt voksaiból jön-e össze a kétharmad, ha egyszer összejön. És ha menni köll, akkó’ bizony menni kõ! A helyzet azért mégsem reménytelen. Manapság már egyre gyakrabban marad véletlenül bekapcsolva a kamera, a hátát is biztosítani szándékozó vállalkozó – minden eshetõségre felkészülve, ha netalán tán bírósági szakba jut az ügy a késõbbiekben – minimum bepoloskázva ül be egy-egy szigorúbb üzleti tárgyalásra. És lám, Cusi börtönkarrierje is a bekapcsolva maradt kamerának köszönheti felfelé ívelését, és ez még annak ellenére is így van, hogy rongyos 80 millió – ami BKV-s öreglányok fél fogára sem elegendõ lelépési díjként – ma már meg sem rezegteti az ingerküszöböt. „Azt írta az újság, akkor biztosan igaz!” – mondták régen. „Ne viccelj már, bemondták a tévében!” – mondják ellentmondást nem tûrõen manapság. És te, barátom, te mit látsz, mit érzel, mit tapasztalsz? Azt, amit a székelyek által találóan csak „képmutató”-nak hívott delejdoboz sugároz naphosszat, vagy valami mást? A kormányzásra készülõdõ ellenzéki gyûjtõpárt egykoron úgy indult harcba a szavazatokért, hogy aszonta: „Hallgass a szívedre…” Én meg aszondom, az eszedre is! S mint ahogyan a fák sem nõnek az égig, a léggömbök sem dagadhatnak a végtelenségig, elõbb vagy utóbb – akár külsõ segítséggel (valamilyen apparáttal), akár tüdõbõl fútták õket olyan óriásira – ki fognak pukkadni. A dógok rendje mán csak ilyen, semmi sem tart örökké. Isten áldja Magyarországot! 1 öntudatos pécsi polgár
jó ha figyelünk
A szakállas viccben megkérdezik Jóska bácsitól, van-e maguknál a faluban antiszemitizmus? – Az nincs, de igény vóna rá – jön a felelet. Most, 2009-ben, amikor az antiszemitizmus is új szintre lépett, a felelõsen gondolkodó polgárnak érdemes feltennie a kérdést, vajon szükségünk van-e rá, jobb lesz-e a magyaroknak tõle? Az írást vitaindítónak szántuk. Minél többet böngészi az ember a neten a fórumokat, blogokat, annál inkább erõsödik benne az érzés, hogy az antiszemitizmus – és társai: a globalizáció-, multi- és kapitalizmusellenesség – észrevétlenül mindenbe beleitta magát. Egyre népszerûbb, úgy terjed, mint valami új bölcsesség, tao vagy zen, amivel meg lehet magyarázni a világ menetét, választ adni a problémákra, megoldásokat találni. Univerzális, egyszerû, akár alfaállapotban is elsajátítható tudás. Nem kell egyetemi végzettség, még olvasni sem kell hozzá, egy baráti beszélgetésen, bor mellett megszerezhetõ a doktori szint. Társaságban egyre jobban lehet vele villogni, és aki megszerzi a tudást, annak megvilágosodik az élet értelme, a dolgok a helyükre kerülnek, minden átlátható lesz. Nem egy kis tõkeellenességrõl vagy egyszerû zsidózásról beszélek, ami mindig volt, hanem egy igazi világmagyarázatról, egy totális filozófiáról, amivel a földkerekség minden eseménye megmagyarázható. Nem én akarom megvédeni a zsidóságot, megteszik ezt õk maguk nálam jobban. Viszont érdemes a kérdésrõl beszélni, sõt vitázni is, mert szerintem mi, magyarok sokat veszíthetünk az új világmagyarázattal, bármennyire is másként gondolják sokan. Az ugyanis erõteljes paradoxonokat rejt magában. Az antiszemitaparadoxon A kijelentés, hogy a zsidóságnak a nyugati világban nagyobb hatalma van, mint azt sokan szeretnék, nem nagy bölcsesség, sõt, még csak nem is antiszemita kijelentés. Ennek emlegetése, nem hinném, hogy nagyon fájna a zsidóságnak. Ki ne szeretné azt hallani, hogy ezek a magyarok ott vannak mindenütt, és az õ kezükben összpontosul a döntések és a tõke jelentõs része? Biztosan büszkék lennénk rá. Ez olyan kérdés, amirõl õszintén és rasszizmus nélkül is beszélnek. Az USA-ban idõrõl idõre vita folyik, hogy az izraeli lobbinak túlzott befolyása van-e. jó ha figyelünk
Pusztán nemzetstratégiai, külpolitikai kérdésként. Ebbõl következõen a paradoxon egyik része, hogy aki azért szidja a zsidókat, mert szerinte õk irányítanak mindent, és övék a hatalom, a pénz, és mi csak rabszolgák vagyunk, az valójában a zsidókat dicsõíti, és önmagát rabszolgának állítja be. Igaz, lázadó rabszolgának. Tulajdonképpen ez nem zsidóellenesség, hanem beteges filoszemita megközelítés, vagyis a zsidóság olyan dicsõítése, ami annak, aki teszi: rossz.
Külön érdekesség, hogy legtöbbünk elcserélné fejlettségünket a dróton rángatott Nyugatéval. Ha pedig így van, inkább nekünk is arról kéne tárgyalni a zsidósággal, hogy segítsenek bennünket is olyan naggyá és erõssé válni, mint a többi „báb” országot, akkor legalább hasznunk lenne belõle. Persze ehhez le kéne gyõzni az érzésünket, hogy mindenki a mi országunkat akarja, mert ez itt maga a földi paradicsom. Ugye ez a földi paradicsom viccesen hangzik, ha belegondolunk?
Önkínzó szemlélet. A paradoxon másik része pedig azokra vonatkozik, akik azt emlegetik, hogy ennek a hatalomnak most véget vetnek. El kéne dönteniük, hogy lenyomjuk a zsidóságot, vagy õk a világ urai, mert a kettõ együtt nem megy. Ha le tudjuk õket nyomni, akkor nem õk a világ urai, és nem érdemes ezért utálni õket. Ha viszont õk a világ urai, a vulkánkitörések, a világválság, a 9/11, az Iraki háború mögött is õk vannak, akkor nincs sok esélyünk. Amennyiben megpróbáljuk, országunk néhány éven belül egy banán nélküli banánköztársaság szintjén lesz, de lehet, hogy sóval hintik be a helyét. Tudom, a pragmatizmus nem magyar erény, sõt nálunk egy kicsit ciki is, de azért még beláthatjuk, ha õk rángatják dróton Amerikát és egész Európát, akkor miért mi lázadunk ellenük, és nem õk?
10 ezer zsidó vagy 1 millió muzulmán? Vannak további kérdések is ezzel az antiszemita divattal. Annak, aki utálja a zsidókat, mint láthatjuk, szeretni illik az õket utálókat. Ezzel élesen találkoztam a ‘90-es években, amikor Londonból hazatérve angol barátomnak újságoltam, meglepett, mennyi muzulmánt láttam. Mire õ csak ennyit mondott: Miért, talán a zsidók jobbak lennének? Szívesen megkérdezném tõle, mit gondol ma, de rég nem hallottam felõle. Válasza két fontos dologra világít rá. A látszólag hipertoleráns angolok között is elõfordul egy kis zsidózás, és, hogy milyen gyakori gondolat a muzulmánokat preferálni a zsidókkal szemben. Európában ma több muzulmán él, mint amennyi zsidó az egész földkerekségen – és sokkal nagyobb gondot okoznak, mint a zsidók valaha is képesek lennének rá. Az angolok ma már biztosan elcserélnék néhány százezer zsidóra a néhány millió 49
muzulmánjukat, de már nem tudják. Mi nem küzdünk ilyen problémákkal, de a zsidó-muzulmán szembeállítással nap mint nap találkozunk. Jönnek a tálibokat, Iránt, a palesztinokat és egyéb számunkra ismeretlen népeket dicsõítõ írások a neten, és magukat komolynak gondoló sajtótermékekben is. Megfontolásra érdemes külpolitikai és hosszútávú nemzetstratégia lenne országunk sorsát a harmadik világ muszlim „elnyomottjaival” összekötni? Az EU helyett vetessük fel magunkat a Világ Tálibjainak Egyesült Szervezetébe? A NATO helyett pedig a Hamaszba? Tudom, jó az elesetteket és gyengéket támogatni, én is Kamerunnak szurkoltam a VB-n, de azért a józan ész jobb tanácsadó a focipályán kívül. Hogyan vesszük majd rá a keresztény gyökerû magyar népességet, hogy térjen át a tálibok hitére, mert ez a „tagfelvétel” elsõ kritériuma lesz. Arról nem is beszélve, hogy a 17. századi életviszonyokat sem könnyû elfogadtatni. Igaz, az elvekért sok áldozatra képesek az emberek. A tréfát félretéve, a gyakorlatban már ma is komoly problémákat okoznak az EU nyugati felén az ott nagy számban élõ muszlimok. Kezelhetetlen probléma elé állítja a kormányzatokat az EU keresztény gyökereitõl idegen problémakör. Az iskolában viselt csador ennek a legkisebb szelete, a francia külvárosok zavargásai, az egyre épülõ mecsetek, minaretek, szaporodó terrorcselekmények jelzik a probléma súlyát. Megalapozottnak tekintett elõrejelzések vannak arról, hogy 40 év múlva Nyugat-Európa a muszlimmá válás problémájával küzd majd. Vajon az antiszemita-zen tudás hívei végiggondolják ezt a lehetõséget? Lehet, hogy a zsidóság uralkodik Amerikán és rajtunk, de az biztos, hogy nem számíthatunk arra, hogy 40 év múlva többen lesznek az országunkban, mint mi, és az õ vallási szabályaik szerint kell élnünk. A vesztesek elméletei Azt kérdezhetik tõlem, miért érdekel engem, nem zsidóként, a kérdés? Talán elõnyt szeretnék szerezni a „megszállóknál”, vagy csak simán médiamegjelenést? Hát nem, én a magyarságért aggódom. Még csak hipertoleráns sem vagyok, nem hiszek egy elõítéletmentes világban, de az is tuti, hogy nem lehet az ideológia szintjére emelni az elõítéleteket, az összeesküvés-elméleteket. Nézzünk szét a világban, hány nemzetet emelt fel az antiszemitizmus és a globalizációelleneség. 50
Díszes társaság beszédes helyszín. Kiderül a hovatartozás? A világ sikeres nemzeteinek döntõ többsége polgári, vagy ahogy másként nevezik, liberális demokrácia. Olyan példát találunk, amikor diktatúrán keresztül vezetett az út a sikerhez, Dél-Korea, Kína, Taivan, Szingapúr, de a globalizáció és piacellenesség, az atiszemita-zen még egyetlen nemzetet sem tett naggyá, sõt, bátran kijelenthetjük, ezek a vesztesek elméletei. Olyan népeké, akik saját erejükbõl, munkájuk által képtelenek javítani helyzetükön, és mivel nem képesek saját gyengeségükkel szembenézni, másra kenik hibáikat. Ez a lusták és tunyák álláspontja, az örök veszteseké. Ezek az elméletek, mert passzivitásra ösztönöznek, a meglévõ energiákat rossz irányba terelik, ahelyett, hogy az ország valódi problémáira koncentrálnának. A világ rendelkezik bizonyos adottságokkal, idõnként például esik az esõ, süt a nap, van globalizáció és multinacionális cégek. Talán a zsidóságnak is nagyobb befolyása van, mint azt sokan szeretnék, de egy kis nemzet ezeket a viszonyokat képtelen megváltoztatni. Két választása van: átáll a tálibok oldalára (és irány a középkor), vagy megpróbálja az adottságokat saját elõnyére használni. Az adottságokat lehetõségekké alakítani. Ezzel szemben mi az adottságok miatt hõbörgünk, és igyekszünk valakire fogni gondjainkat. A „kommunista” kormányra, aki kiszolgálja a zsidókat, a multikat, a globalizációt. A körülmények felelõsek bajainkért, mi soha. Ilyenek a vesztesek. A globalizáció-ellenes és antiszemita elvek népszerûsége ott növekszik, ahol nem
tudnak vagy akarnak megbirkózni a globalizáció kihívásaival, ahol nem tudják õket elõnyökké formálni. Dél-Korea, Szingapúr, Tajvan nem globalizációellenes, és Dánia, Ausztria, Finnország sem, pedig ezen elvek szerint lehetnének. Nyugaton a globalizációellenesség szélsõbaloldali erkölcsi alapú kritika, nálunk a jobboldali világmegváltó. Az antiszemitizmus és globalizáció-ellenesség nem a zen. Nem jutunk vele sehova, még a lelki békéhez sem. Még ha a valós gazdasági, politikai és közbiztonsági gondok óriásiak is Magyarországon. Még ha igaz is, hogy a zsidóságnak nagyobb a befolyása a kelleténél (kellete válogatja), vagy tényleg minden zsíros üzletet õk nyernek, ahogy egyesek állítják, a hõbörgés, az ellenségeskedés, a gyûlölködés nem hoz megoldást, és nem hoz megoldást a problémákról való hallgatás sem. Ezeknek a gondoknak a megoldására vannak értelmes, békés és elõrevivõ megoldások, sokkal hatékonyabbak, mint az emberekben élõ gonosz indulatok kiszabadítása, melyeket aztán egy ponton túl nem tudunk kezelni. Meg kéne tanulni élni a világ adta lehetõségekkel, õszintén beszélni gondjainkról, és nyerni, nem folyton mást okolni tehetetlenségünk miatt, és veszíteni. Ez ma nem tûnik egyszerûnek, mert éppen az ellenkezõ, a rossz irányba megyünk. Újabb zsákutcába indulunk tovább, igaz, az utca elején lévõ házak szépre lesznek meszelve, és csak a kanyar után vesszük észre, hogy nincs tovább. Egy újabb elvesztegetett évtized jöhet, ami után még nehezebb lesz tovább menni. jó ha figyelünk
Kedves Kurucok! Bizonyára sok olyan olvasó rendszeres látogatója a Kuruc.infónak, akik reptéren teljesítettek szolgálatot. Kérjük õket, írják meg: miért nem volt szabad a lokátor (radar) által pásztázott területen tartózkodni, tevékenykedni. Amire Taszár óta emlékszem: Tilos volt a repülõk elõtt még csak elhaladni is, mikor annak lokátorát ellenõrizték. Ezt egészségünk védelmével indokolták. Az öreg hivatásos katonák között sok gyermektelen volt. Nemzõképességük elveszítését azzal indokolták, hogy sokat kellett radar elõtt, radar közelében dolgozniuk. Az egészségük késõbbi alakulásáról a kétéves sorkatonai szolgálat letöltése után nem értesültem. Azt bizton állítom, nem csattantak ki az egészségtõl. Nem tartom kizártnak, hogy daganatos betegségben idejekorán elhunytak. Pedig csak olyan, viszonylag kis teljesítményû repülõ-radar elõtt, illetve közelében dolgoztak, aminek magnetronját a szovjet gyártmányú mikrohullámú sütõbe is beépítették. Azokban az idõkben senki nem kutatta, kutathatta, hogy valójában mitõl betegedtek meg ily módon szolgálat közben a katonák. Senkit nem érdekelt, vagy, ha mégis, akkor irány a Honvéd kórház, ahol a betegeknek az orvosok egyben feletteseik is voltak. Kb. azt várták el, hogy a beteg mielõbb azt jelentse nekik: Õrnagy elvtárs, XY zászlós tisztelettel jelentem, meggyógyultam. A sorkatonákkal pedig általában üvöltöztek. Eltelt pár évtized, és olyan tanulóval kerültem kapcsolatba, aki szüleivel Egerágon élt abban az utcában, ami véletlenül a közelbe telepített katonai radar pásztázási területébe esett. Látszott a lányon, hogy nem egészséges. Sápadtsága a két év tanulóideje alatt nyáron sem változott. Miután szóba hoztam a radar okozhatta betegségeket, megnyílt és elmesélte, hogy az utcájukban minden családban van daganatos megbetegedés. Neki az édesapja beteg. Beszélgetésünk után pár hónappal eltemette az édesapját. Kérdez-
tem tõle, miért nem fordulnak kártérítésért a honvédséghez? Elmondta, hogy megpróbálták, de fenyegetve lebeszélték õket. Azzal fenyegették meg az embereket, hogy a perben mindenüket el fogják veszíteni, mert úgysem tudják bebizonyítani, hogy a radartól lettek rákosak. Ergo: jobban járnak, ha nem szólnak senkinek, simán, szép csendben elpusztulnak. A helyzetet az teszi különössé, hogy a település radaron kívül esõ részén nem oly gyakori a rákos megbetegedés, mint az említett területen. Az oly nagyon fontos radarállomást megszüntették. Nem volt rá szükség? Most ismét lenne? Egerág Pécs közelében van, így várhatják az újabb dózist. Nem tudom, hogy miért hallgatnak Egerágról? Pedig a pécsi radar ellenzõi elmehetnének tájékozódni. A sugárbiológusoknak kutatásukhoz laboratóriumban sem lehetne ideálisabb körülményeket teremteni. A pécsi kertvárosi paneleket beterítõ, és az épületek között alattomosan ide-oda cikázó, az egeráginál sokkalta nagyobb teljesítményû radarhullámok az ott élõ emberek
szervezetében biztosan nem a c vitamin felszívódását fogják elõsegíteni. De a kertvárosi betonerdõrõl a Mecsek oldalába reflektálódó radarhullámok miatt az ott élõ gazdagabb emberek sem érezhetik magukat és családjukat biztonságban. Õket azzal etetik, hogy a fejük fölött elmegy a radarhullám. Igen. De a mûködés lényege: vissza is kell, hogy jöjjön. Ahhoz pedig jó nagy energiával kell kibocsájtani, és ez nem puskagolyó. Tölcsér alakban szétterül, nekimegy mindennek, onnan vissza, ismét oda, ismét vissza, irányt vált, és ott is cikázik egy kicsit, már abbahagyná, de jön az utánpótlás. Hogy nagy gondolkodónkat idézzem: reggel, éjjel, meg este. Szünet nélkül, folyamatosan! Nem látjuk, de abban biztosak lehetünk, hogy a kelleténél sokkal korábban fogjuk hanyatt fekve számlálgatni a fejünk fölött lógó, karunkba vezetett infúzió monoton csepegését. Szakember szerint a reflektálódó radarhullámok a legveszélyesebbek. A döntéshozókat kellene családostól pár hónapig radaroztatni, és meglátnánk az eredményt. De már erre a kérdésre érkezõ válaszuk is igen beszédes lenne: vállalnák-e, hogy egy nyitott ajtajú folyamatosan mûködõ mikrohullámú sütõvel egy helyiségben éljenek fél évet? Nem évtizedekig! És nem tubesi radarteljesítménnyel! Csak egy nyitott ajtajú mikrohullámú sütõvel a családtagokkal együtt. Ezt a lehetõséget ajánljuk Pécs gazdaságát romba döntõ, a város vagyonát elherdáló, az EKF-pénzeket eltüntetõ Juhász István kirúgott MSZP-s gazdasági bizottsági elnöknek, barátnõjének és gyerekeinek, mert a radar nem másra kell, mint az õ és lánya reptéri mutyizásához. Szereltessen egy ilyen szerkezetet a pénzünkön vett 7-es BMW-jébe, vagy valamelyik titkos házába. Ha ezt ellenõrzés mellett (nehogy becsukják a sütõ ajtaját) nem vállalják, akkor a GPS világában nem kell radar Pécsre. Szebb jövõt! Fünf Kirche
VÖRÖSBARNA Lengyelországban, Csehországban és Szlovákiában a holokauszt tagadása együtt büntetendõ a kommunizmus bûuneinek tagadásával. És ez így van rendjén. Mert tisztességes ember tudja, hogyha valakit faji alapon vagy osztályalapon irtanak ki, az teljesen mindegy. Tisztességes ember tudja, hogy a vörösbarna iszonyat egy tõrõl fakad. Ahol pedig ismerték mindkettõt, ott nemzeti becsület kérdése, hogy mindkettõt tilos legyen tagadni, mentegetni, kigúnyolni. A lengyelek, csehek, szlovákok tudják ezt. A mi törvényünk viszont olyan lett, hogy csak az egyik iszonyatot ítéli el. Ilyen lett, mert itt nyolc éve tesznek a nemzeti becsületre. Tisztességes ember nem ír le olyan szavakat, hogy „holokamu” (lásd kurucinfo). Nem, mert sok mindenrõl lehet vitatkozni – lehet vitatkozni számokról, s még inkább arról, hogy Magyarország egészen 1944. március 19-ig menedéke volt-e a kelet-közép-európai zsidóságnak, vagy sem (az volt). De tisztességes ember, civilizált ember, EMBER nem holokamuzik. Mert akkor halottat gyaláz, és szemen köpi Szerb Antalt, Radnótit vagy éppen Rejtõ Jenõt. S mind a többieket. „Holokamuzni”, „zsideszezni” csak a pincepatkányok szoktak. Azok írják le egy ember halála kapcsán, hogy „egy spiclivel kevesebb, útban a pokol felé az eszdéeszes fõrabbi”. A pincepatkányok, a barna csõcselék hangja ez. S mert a törvény olyan lett minálunk, amilyen, hát a vörös csocselék is vigyoroghat. (Bayer Zsolt – Magyar Hírlap) jó ha figyelünk
51
Irányított földrengés, katonai megszállás a segítség leple alatt, a szerencsétlen ország tartós megszállása és hosszú távú kifosztása látszik kirajzolódni egyre világosabban. Így járnak a jövõben a gyengék? Haiti már régen a karib régió legszegényebb országa. 2004-ben, amikor az elõzõ elnök, Jean Bertrand Aristide egy szerény minimálbértörvényt akart teremteni, amerikai puccsal eltávolították a hatalomból. A szörnyû földrengés furcsa módon röviddel a koppenhágai klímacsúcs után következett be, ahol a gazdag országok a szegény országok legelemibb jogaira sem voltak tekintettel. Még furcsább, hogy néhány nappal a földrengés elõtt a környéken tartózkodó US-erõk már egy nagyobb katasztrófával számoltak. Nem igazolt hírek szerint õk idézték elõ a mesterségesen földrengést. Mindenesetre az amerikai katonaság nagyszámú megjelenése Haitin – szám szerint jelenleg kb. 16 ezer – még szövetséges országok kritikáját is felébresztette. A katonaság nagy része ugyanis speciális harci egységekbõl, s nem katasztrófákban segélyt nyújtó egységekbõl áll. A francia kormány egyik képviselõje, Alain Joyandet, egy rádió interjúban ki is jelentette, hogy tisztázni kell az USA szerepét Haiti-ben, mert „Haiti megsegítésérõl van szó, s nem az elfoglalásáról”. Az olasz katasztrófaügyi miniszter, Guidi Bertolaso, aki személyesen is elment Haitibe így nyilatkozott az ottani amerikai erõkrõl: „valóban egy hatékony erõfitogtatás, de semmi köze a valós problémákhoz. Nem ismerik a régiót és nem állnak kapcsolatban nemzetközi szervezetekkel és segély csoportokkal”. Fidel Castro és más US-kritikus dél-amerikai kormányfõk, mint Daniel Ortega és Hugo Chavez természetesen még kritikusabban nyilatkoztak. Stratégiai szakértõk szerint Washington éppen ezeket az államokat akarja destabilizálni jelenlétével Haiti-ben. Haiti nagy, de még feltáratlan olajkészletekkel is rendelkezik, ami az USA számára nem kevésbé fontos. A lakosság jelentõs részét tömörítõ fõváros, Port aus Prince, csaknem egészében romokban hever és a járvány veszélye egyre nõ. A kormány érthetõ okokból igyekszik a fõváros lakosságát vidékre költöztetni, de az emberek nemigen követik a tanácsot, mert jobban bíznak a segélyhez és 52
valamilyen munkához jutásban a fõvárosban. A tragédia után olyan elhamarkodott lépésekre is sor került, mint az árva gyerekek illegális adopciója, amit az UNICEF igyekszik megakadályozni, azzal a tervvel, hogy a gyerekek inkább közeli rokonokhoz kerüljenek. A legszomorúbb az egész tragédia körül az, hogy nemcsak az amerikai kormány, de az ENSZ sem reagált az õket ért bírálatokra. A jelenleg hét milliárdos létszám felé közeledõ emberiség továbbra is gyors ütemben nõ, csak a fõ gazdasági hatalommal rendelkezõ Nyugat lélekszáma stagnál, illetve csökken. Az ebbõl eredõ feszültség növekedése tehát be van programozva. Vajta Dénes – Nemzeti InternetFigyelõ
jó ha figyelünk
A francia orvosok egy részét felháborítja, hogy a földrengést követõen amerikai kollegáik futószalagszerûen, elõzetes röntgen és gyakran fájdalomcsillapító nélkül ezrével amputálták a sérültek végtagjait Haitin – írta péntek délután megjelent számában a Le Monde. A mértékadó párizsi napilap helyszíni tudósítása szerint a természeti katasztrófát követõ elsõ napok kaotikus körülményei között a mentõalakulatok gondolkodás nélkül áldozták fel egy-egy sérült végtagját az életének a megmentése érdekében: több ezer ember várakozott az elsõsegélyre, gyorsan kellett cselekedni, minden perc számított, nem volt elég hely a betegeknek, s az orvosok arra gondoltak, hogy úgysem lesz lehetõség kórházi utókezelésre. A francia orvosok egy része, bár nyíltan nem mer más külföldi mentõalakulatokat kritizálni, a Le Monde szerint azonban ma már úgy gondolja, hogy túl sok amputálás történt feleslegesen. “Egy texasi orvoscsapat, amely már hazautazott, valóságos háborús orvoslást folytatott” – mondta a lapnak egy Párizsból érkezett, neve elhallgatását kérõ mentõorvos, aki “nem szeretne újabb konfliktust gerjeszteni az Egyesült Államok és Franciaország között”. Véleménye szerint azonban az általában az életmentés utolsó eszközeként alkalmazott amputálást az ame-
rikaiak szisztematikussá tették az elsõ napokban, anélkül, hogy más megoldást egyáltalán megfontoltak volna. “És még büszkék is erre a vágóhídra, amelynek köszönhetõen jelentõs számú beteget tudhattak magukénak” – tette hozzá az orvos. François-Xavier Verdot, a Saint-Etienne-i kórház ortopédsebésze arra panaszkodott a lapnak, hogy egyszerû kartörések esetén is amputáltak az amerikaiak. Ráadásul általában nem végeztek egy második mûtétet a csonk kialakítására, amelyre késõbb megfelelõ protézis illeszthetõ. Ezért sokan elfertõzött sebbel jönnek vissza, amely miatt még magasabban és mélyebben még egyszer amputálni kell a végtagot. Sophie Grosclaude, a haiti fõváros, Port-au-Prince egyik külvárosi klinikáján segédkezõ francia ortopédsebész arról számolt be, hogy egy amerikai kollegája õrültnek találta, hogy ugyanolyan alaposan állítja helyre a töréseket, mint Franciaországban. “Mire jó ez? Ez egy túl szegény ország. Senki nem foglalkozik majd komolyan a betegeivel. Sokkal egyszerûbb amputálni õket. Tiszta és végleges megoldás” – mondta állítólag az amerikai orvos a francia sebésznek. Alain Serrie-t, a fájdalomcsillapítás egyik franciaországi szakértõjét a lap szerint teljesen felkavarta, amit a haiti kórházakban tapasztalt, ahonnan két órával a mûtétek után
kiteszik az embereket az utcára, valamint azok a kilátások, amelyek “az amputáltak és bénák generációjára” várnak az országban. Civil szervezetek segítségével ezért megpróbálja az amputált betegeket felkutatni, mielõtt a jól ismert fantom végtag érzéssel szembesülnek és olyan elviselhetetlen fájdalom lesz úrrá rajtuk, hogy lehetetlen lesz protézist felhelyezni a csonkokra. Alain Serrie személyesen számolt be a lapnak az utolsó túlélõ megtalálásáról, amelynek szemtanúja volt: az egyik menekülttáborba igyekezett két francia kollegájával, amikor egy ház romjain haitiak tömegére lett figyelmes. „Azt gondoltuk, fosztogatók, de nem hasonlítottak a szokásos fosztogatókra”. Az orvos elmondása szerint amikor kollegáival odament, az összeomlott iskolaépület romjai közé szorult 16 éves lány bemutatkozott és azt kérte, értesítsék a rokonait, miközben a helyiek feszült hangulatban próbálták meg kiszabadítani. Serrie a francia nagykövetségrõl kért segítséget, ahol az illetékes elõször nem hitte el, hogy túlélõt találtak. A gyors riasztás után azonban megérkeztek a francia mentõalakulatok, akiknek két héttel a földrengés után sikerült élve kihozniuk a lányt. “Este sörrel ünnepeltünk!” – tette hozzá a francia orvos. Forrás: stop.hu
– avagy Változtassunk, változtassunk, csak semmit meg ne változtassunk: konfrontáció magyar módra, hogyan kell zökkenõmentesen megülni egy seggel két lovat – Kinyitom az Internetet, istenem, micsoda nosztalgikus érzések szállják meg az embert ezen szófordulat kapcsán. Öregapám szokta volt mondani, „kinyitom a rádiót”, mi pedig manapság, ha tetszik, ki tárjuk a nagyvilágot, de legalábbis magunkra nyitjuk, ha bátorkodhatom kifejezni magamat ezzel a látványos képzavarral. Na, szóval, ahogyan azzal már a múltkoriban sikeresen kihúztam a gyufát a nemzetinek nevezett oldal olvasótáborának egyes tagjainál, fellépve a világhálóra, kezdõoldalamon az Index internetes portálon, alul a videó rovatban a húsz évvel ezelõtti és a mai Petrasovits Anna néz szembe velem, a cím: Újult erõvel a neoliberalizmus ellen. Az Index riporterének beharangozója: „A választási kampány olyan, mint a nyári zápor, olyan élõlények bújnak elõ a föld alól, akiket az ember évek óta nem látott. Egy ilyen üde színfoltja volt a magyar politikai életnek Petrasovits Anna, aki annak idején a Magyar Szociáldemokrata Párt elnöke volt. Õ most a Kossuth Klubban szervezett egy konferenciát.” Tulajdonképpen ez a mondat volt az, ami engem rendkívül elgondolkodtatott, és arra késztetett, hogy ismételten billentyûzetet ragadjak. jó ha figyelünk
Petrasovits Anna 53
De vajon Szili Katalin mi a rossebér’ ült ott a hallgatóság soraiban? Talán azért, mert olyan fene nagy szociáldemokrata lenne? Vagy talán azért, mert kíváncsi volt arra, hogy a baloldalt szalonképesebb formában átmenteni kívánó, megmozdulás levezénylésére kiszemelt versenyzõ hogyan tér vissza, szép magyar szakszóval, hogyan come back-kel? Nincs is semmi gond, annak idején Steve (gyengébbek kedvéért internesönel trendiül: Hiller Pityu) és csapata átvette a stafétabotot, kedvenc szófordulat: „Mi szociáldemokraták”, most pedig visszaveszik tõlük, lám, Petrasovics Anna is aszongya bele a mikrofonba hangosan és jól érthetõen, hogy „Mi szociáldemokraták”. Úgy tûnik, még bejöhet a dolog, hiszen õk talán egy fokkal hitelesebben mondhatják, mint a levitézlett utódpárt. Egészen addig, amíg róluk is ki nem derül majd, hogy kilóra megvették õket, rendeltetésük pedig nem más, mint hogy mezcsere után ugyanazon a pályán ugyanazokkal a játékosokkal és bíróval ugyanaz a meccs tovább folytatódhasson. De ne feledkezzünk meg Szili Katalinról, aki ott ült a hallgatóság soraiban. Vajon miért? Az elsõ változatot szinte azonnal, már-már automatikus módon kizárhatjuk, hiszen semmiképpen nem lehet szociáldemokrata olyasvalaki, aki húsz esztendõn keresztül nevét adja a neoliberlizmus hazai szálláscsinálóinak támogatásához, sõt, még hathatós közremûködésével olyanra is akadt példa, hogy pont az õ szavazata mentette meg a neoliberálisok legfõbb kiszolgálóját, az éppen akkor regnáló mûminiszterelnököt. Hihetõbbnek látszik a másik változat, miszerint a régi, zenebohócos tréfához hasonlóan, „van máááááásik!”. Azaz a végképp levitézlett, végképp hitelét vesztett utódpárt, mint a kígyó elfáradt bõrét, igyekszik levedleni posztkommunista múltját – ezzel az imídzs-dszel végképp nem megy tovább – és a baloldalt immáron személyi összetételében is némiképp megújítani. A kompromittálódott vagy kényelmetlenné vált eftársakat visszavonják a gazdasági hátországba, és más személyeket, mit személyeket, egy másik pártot tolnak elõtérbe. Majdnem azt írtam, hogy egy új pártot, de hát ezt ugye nem írhatom, hiszen a szociáldemokrata párt egy történelmi párt, de még ha ettõl el is vonatkoztatunk, már húsz évvel ezelõtt is próbálkoztak, tehát semmiképpen sem nevezhetõk új pártnak. Eftikéim abból indulhattak ki, ha annak idején secperc alatt lebonthattuk ezt a pártot, ha nem is ugyanolyan rövid idõ alatt, de újból felépíthetjük. Pénz, paripa (média)fegyver, rendelkezésre áll hozzá, és talán most elõször az is könnyen elõfordulhat, hogy a négy éves ciklus nem fog négy esztendõn át tartani. Arra kérem a tisztelt Olvasót, bánjon csínján a könnyed legyintésekkel meg az összeesküvés elméletezéssel. Ez ma már nem olyan luxus, amit csak úgy megengedhetünk magunknak. És, hogy miért kérem ezt? Hát csak azért, mert ha tetszenek figyelni, visszagyütt Kovács Laci bácsi (az Adobe cég legnagyobb megelégedésére erõteljes Photoshop támogatással), aztán újra itt van Torgyán doktor, most Petrasovits Anna is beállt a retro-sorba. Valóban, ahogyan az Index riportere oly találóan megfogalmazta „olyan élõlények bújnak elõ a föld alól, akiket az ember évek óta nem látott”. Sõt! Olyanok is, akiket évtizedek óta! (A teljesség igényére való törekvés jegyében már csak Kupa Mihály, és kizárólag a választások idejére fõnixmadárként feltámadó pártja, a Centrum hiányzik az összképbõl.) Talán Thürmer Gyula az egyetlen kivétel, a kakukkfióka, akit a politika színpadán eddigi elért két mévtizedes sikertelenségei ellenére is folyamatosan mûsoron tartanak. Elõfordulhat még egy másik, egy „B” vagy „C”, vagy már a jó ég sem tudja milyen verzió is, mely elsõ hallásra talán szokatlannak tûnhet, de ebben az országban minden és annak ellenkezõje is megképzõdhet. Nevezetesen, hogy a Fidesz, vagy támogatói holdudvara, bebiztosítandó a mostani átrendezõdés legalább két ciklusra történõ rögzülését – két ciklus alatt sokkal több pénzt el lehet ám tenni, mint egy ciklus alatt, ha nem is a dupláját, de látványosan többet –, szóval, hogy õk állnak a háttérben, õk pénzelik ezt a ré54
gi-új szocdem felfuttatási projektet. Egyszerûen fordul a kocka, most õk fogják eljátszani ugyanazt, amit eddig velük játszottak el. Miért? Hol van az megírva, hogy csak és kizárólag az ún. politikai jobboldalt lehet felszalámizni? Amire végül is szerettem volna kilyukadni, hogy Jó Ha Figyelünk! És ha figyelünk, nyomban égetõ szükségét érezzük a kérdésfeltevésnek, mely ily formán manifesztálódik: tessenek mán mondani, hogy a rossebbe van az, hogy mindig ugyanazok az ismerõs arcok (és itt most nem a kitûnõ nemzeti rock-zenekarról van szó természetesen) köszönnek vissza ránk a politikai közszereplés unalomig ismert forgószínpadáról? Miért nincsenek új arcok? Ja, mer’, hogy forgószínpadról van szó?! Aha, most kezdem csak kapizsgálni. A 360E áldásos hatása! Bizonyos idõ elteltével megint mi gyüvünk! De a helyzet ennél sokkal tragikusabb. Ugyanis nemcsak a politikai forgószínpad szereplõinek tekintetében törekednek a változatlanság bebetonozására, hanem – ha élhetek ezzel a képletes hasonlattal – maga az omladozó színházépület renoválás, tatarozás nélküli fenntartása az, ami a legfõbb érdek. Ide utalják idõrõl-idõre a lóvét, ha lebontásra kerül, a helyén hosszú ideig egész biztosan nem épül új, nem lesz honnan széthordani, mai divatos fideszes szóhasználattal élve „talicskán kitolni” a zsét. A színház, s benne a „Kész átverés show” a lényeg. Hogy tovább folytatódhasson, mégpedig zavartalanul. A benne szereplõ aktorok idõrõl-idõre változhatnak ugyan, de ahogyan a mostani példa is mutatja, újra meg újra visszatérnek, már-már óramû pontossággal éppen mindig akkor, amikor szükség van rájuk. Ez a mesterségesen kierõszakolt, a társadalomra felülrõl rákényszerített status quo, de még inkább annak ugyanilyen módon való fenntartása volt a másik ok, ami miatt úgy éreztem, muszáj lesz újból soraimmal untatnom a tisztelt nagyérdemût. Kedves, bölcs, és már csak életkoránál fogva (és természetesen korántsem csak életkoránál fogva) nálamnál jóval bölcsebb barátom kritikai észrevételekkel élt legutóbbi szösszenetem (Legyünk Álmosok, de ne legyünk álomszuszékok c. írás: http://internetfigyelo.wordpress.com/2010/01/28/legyunk-almosok-de-ne-legyu nk-alomszuszekok/) néhány gondolatával kapcsolatban. Mindig örömmel töltenek el ezek a kritikai észrevételek, mert ez azt jelenti, hogy rajtam kívül azért más is olvassa az írásaimat. Természetesen nem ez az elsõdleges ok, hanem az, hogy mindig érdemes odafigyelni arra, amit mond. „Nem tetszett néhány megfogalmazásod. Mit jelent ez a mondat: „Ekkor ugyanis muszáj lesz felvállalniuk a konfrontációt a globális kizsákmányolókkal, ugyanakkor meg kell felelniük a nép elvárásainak is”. Mintha a két fele ellentétben állna, holott nem így van, mert ha fölveszik a konfrontációt, akkor teljesítették a nép elvárásait. Nem? A másik: nagyon rossz ízt hagy maga után, hogy a FIDESZ-Jobbik paktumról beszélsz. (Tudom, Posta Imrére hivatkozol, aki mára már egészen megzavarodott.) Erre ui. nincs szükség. A Jobbik kimondta, hogy a FIDESZ minden nemzeti érdekû kezdeményezését támogatni fogja. A paktum szó kölcsönös megalkuvásra utal, mintha a Jobbik föladta volna a meghirdetett elveit egy titkos paktumban. Másrészt a tekintetben sincs igazad, hogy a 2/3-os többség lépéskényszerbe fogja hozni a FIDESZT. Lehet, hogy egyesek ezt hiszik, de nem fogja. Soros hagyni fogja, hogy végleg fölszámolják magukat, mint az SZDSZ. Nekik engedelmeskedniük kell „mind(párt)halálig”. A megélhetése biztosítva lesz, ha végleg el kell is hagynia a politikai pályát. Lépéskényszerbe akkor kerülnek, ha a Jobbik a tömegek által támogatott tabu témát fog fölvetni és nekik színt kell vallaniuk. A Jobbik programja pedig tele van tabu témákkal. Ha a FIDESZ elérné a kétharmadot, akkor – ezt joggal írod – kitörend a skandalum. (A régi magyar nyelvben így hangzott az egyszerû jövõ idõ. Elhatároztam, hogy használni fogom.) Szerintem a nyugat erre utazik. Nekik ez volna jó. Nekünk meg az, ha csak az országházban törne ki, mert õk nagyon szívesen felvennék a fegyveres harcot Magyarországon a terrorizmus és a fasiszta veszély ellen. Nagyszerû lehetõség volna minden nemzeti érzelmû ember több éves bebörtönzéséjó ha figyelünk
re. Orbán akkor átvehetné Kádár szerepét és nem kellene félnie semmiféle kihívástól. Elõtte ez a másik, lehetséges jövõkép. Hogy a nemzetre ez milyen hatással volna az 1849. óta tartó folyamatos megaláztatások sora után, azt elképzelheted. Akkor tényleg kiirtanának bennünket, mégpedig történelmi léptékkel mérve nagyon rövid idõ alatt. Szerintem az volna a jó, ha a FIDESZ nemhogy 2/3-os, de még abszolút többségben sem lenne, mert akkor a „természetes szövetségeseivel (Maszop, Szadeszemdéef stb.)” volna kénytelen koalícióra lépni. Látod, ez volna az igazi színvallás. A másik lehetõsége, hogy valóban nemzeti politikát kezd folytatni, de akkor meglesz a 2/3-os többsége. Feltéve persze, hogy a Jobbik tartja az irányvonalát. Sajnos, nálunk minden elképzelhetõ, de én egyelõre bízom bennük. Alkottam egy jó szót a Gyurcsány-félékre: bolsuj, azaz bolsevik burzsuj. Persze lehet, hogy a fiatalabbak már nem értik.” Bizony megszívlelendõ szavak ezek, s nem hagynak kételyt a felõl, hogy a pongyola fogalmazásnak, a slendriánság itt helye nincs. Néhány gondolat a konfrontációról. A jelek szerint mindenki, de legfõképpen a Fidesz, munkálkodik azon – mint a versbéli cimbalmos –,nehogy véletlenül is meglegyen a kétharmados többsége. Ha bejön, és nem lesz meg a kétharmados többsége, bekövetkezik a mindenki által hõn áhított változatlanság, amit én újabban csak a „kényelmes hátradõlés” állapotának hívok. Ja, kérem! Mi minden tõlünk telhetõt elkövettünk! Nem mi tehetünk róla, hogy nem gyütt össze. Nem vót meg a kétharmad! Mink akartuk! Bennünk meg volt a jó szándék, csak hát ugye a megtévesztett, a megvezetett, az átvert, a becsapott választópógár már megint nem mi ránk adta az összes voksát, pedig hányszor, de hányszor elpofáztuk neki, hogy egy a tábor egy a zászló, és most tessék, nézzék meg hova vezetett, hogy nincs meg a kétharmadunk! Nem lehet véghezvinni a radikális változásokat! Ez a legkényelmesebb, a status quó-t mindenki számára a legjobban biztosítani képes megoldás, ahol szemrebbenés nélkül és zavartalanul lehet ujjal mutogatni a másikra, hogy õ a felelõs az egészért, vigye el õ a balhét, mi köszönjük szépen, jól ellébecolunk még újabb négy évig a törvényhozás házában. Azonban, ha valamilyen csoda folytán véletlenül meglesz a narancsos párt kétharmados többsége és – egyelõre – még (csak) kér a nép, lépéskényszerbe kerülnek a kollégiumi szobatársak. Mert mi történik akkor, ha „azért a víz az úr” szolidan megkocogtatja Viktor király vállát és azt találja mondani neki, hogy „Papa! Idõ van! Kéne most mán valamit csinálni!? Akkor vajon kire mutogatnak majd, hogy hát nem lehet, mert ellenünk szavaznak? Kit tesznek felelõssé azért, mert a radikális – értsd: gyökeres, nem pedig szélsõséges – változásokat mégsem lehet végrehajtani? Vagy aláfekszenek a – Bogár László nagyon találó kifejezését kölcsönvéve – globalo-gazdinak, vagy tényleg (végre) felvállalják a nép, a Nemzet érdekeinek valódi szolgálatát. Egy seggel két lovat nem fognak tudni megülni, ez legjobb tudomásom szerint eddig még senkinek sem sikerült. Bizony ez konfrontáció a javából, csak még azt nem tudjuk, hogy a kettõ közül kivel fognak komolyan, úgy istenigazából konfrontálódni. Tehát a lényeg igazából a konfrontáció iránya! Sejtéseink persze vannak, hiszen a Lisszaboni Szerzõdés nevû dokumentumnak a kormányzásra készülõ narancsos párt általi szemrebbenés nélkül történõ zökkenõmentes megszavazása egyértelmûvé teszi a választ. Persze, ha ostobán csinálják, még el is szúrhatják a dolgot! Magukra haragíthatják mindkét felet, akár egyszerre is. Ez is benne van a pakliban. Ha teszem azt, a globalo-gazdi felé nem tudják jól menedzselni a „hoztunk is ajándékot meg nem is”, a nép felé meg a „hoztunk is adócsökkentést, meg nem is” kezdetû helyzeteket, magyarán igazából egyik félnek sem tudnak nyújtani semmi érdemlegeset, nagy gáz lesz. De legalább ekkora skandalum tör ki majd akkor is, amikor kiderül, hogy ki mellett teszi le a voksát a Fidesz és legfõképpen OV, a másik fél minimum rögtön belekezd a harci dobok kitartó és hangos püfölésébe. Én úgy tapasztalom, hogy egyre több embernek, ahogy mifelénk mondani szokás, „kinyílik a csipája”. Ráadásul, hogy tetézzék a jó ha figyelünk
bajt, egyre többen veszik maguknak a bátorságot, hogy kérdéseket, mi több, kínos kérdéseket tegyenek fel. Ha egy kétharmados többség esetén nem történne semmi, a semmi alatt mondjuk azt értem, hogy kamerák kereszttüzében vezetõszíjon nem vezetnék el például szocialista vagy szabaddemokrata nagymenõket (tehát nem a kétszázötvenedik senkit a pártból, akit a kutya sem ismer!!!), szóval, ha nem indulnának meg a gyökeres változások, akkor azt darab ideig még biztosan el lehet (mai divatos szóhasználattal élve) kommunikálni, de a népnek ebbõl mán nagyon elege van, és akkor valóban bekövetkezhet az, hogy a párt elindul a lemorzsolódás útján, amely könnyen a felszámolódásához vezethet. Néhány gondolat a Fidesz Jobbik paktumról. Posta Imrével tavaly (2009) augusztusában találkoztam elõször személyesen, a FÚSZ közgyûlésén volt meghívott vendég, ahol elõadást tartott. Rá másfél hónappal késõbb meg a tévéhíradóból hallom vissza azokat az infókat, amiket elmondott, és azóta, valahogy kísértetiesen bekövetkeznek a dolgok, amikrõl Imre beszél. Több diplomás, több nyelvet beszél, a munkahelye (köztársasági õrezred), ahonnan kirúgták, az is önmagáért beszél. Most vagy az van, hogy kitalálta az egészet – és én is aszondom, amit õ szokott, hogy jelentse már fel valaki végre, vagy cáfolják meg, vagy valami legyen mán, de kussol mindenki. Vagy az van, hogy tulajdonképpen nála futnak össze a szálak és õ irányít itt mindent. Legutóbbi elõadására egy helyi, éppen feloszlóban lévõ Jobbik alapszervezet hívott meg. Imre elmondta, hogy gondok vannak a Jobbik vezetésével. Az elsõ ötven listás hely tuttinak tûnik, de úgy néz ki, hogy a hatvanat is megugorhatják. Igen ám, csakhogy az elsõ ötven hely közül jó néhányra kemény lóvéért már beültettek, mondjuk úgy nem odavalókat. Pár hónapja, amikor Pécsett járt, elmondta, hogy Morvai Krisztina egy hosszabb egyeztetésre ment el Orbánhoz, Vona Gábor tudta nélkül. Amikor errõl beszámolt, Vona pillogott, mint Grisa a körmoziban. Most a legutóbbi elõadásán már aláírt Fidesz-Jobbik paktumról beszélt én meg most kezdem kapizsgálni, mit is jelent az, hogy a Jobbik köztársasági elnök jelöltje Morvai Krisztina. Szerintem valami olyasmit jelent, hogy a narancsos ellenzéki párt simán rá fog bólintani. És ha a Fidesznek a Jobbikkal meglesz a kétharmad, nagyon könnyen meg lehet az elsõ nõi köztársasági elnök is, és biztosíthatok mindenkit, hogy nem Szili Katalinnak fogják hívni az illetõt. Amint azzal mindenki tökéletesen tisztában van, piacgazdaságban nincs ingyen ebéd, azt valakinek mindig ki kell fizetni. Márpedig ezért a gesztusért a Fidesz – az elmúlt húsz esztendõs pályafutását nézve – valószínûleg busásan be fogja nyújtani a számlát. Mondjuk, arra gondolok, hogy a Fidesznek ne kelljen lépéskényszerbe kerülnie. Aszongyák a Jobbiknak, figyeljetek gyerekek, a tömegek által támogatott tabu témákat egyelõre jegeljétek, ti se terjesztitek be, meg mi se terjesztjük be, így egyikünknek sem kell színt vallanunk. Telik múlik az idõ, s közben minden marad a régiben. Lehet, hogy idõvel megszólalnak majd elégedetlenkedõ hangok és aszongyák: pedig a Jobbik programja tele volt tabu témákkal. Emlékszünk még Horn Gyufára, a Horngyufa magyar termék névadójára? Má’ mikó’ megmondta, hogy a választási program az egy dolog, az utána jövõ másik program meg egy másik dolog. Egy egészen másik! Visszatérve még egy gondolat erejéig Posta Imre elõadására. Az elõadás után volt egy vacsora és a magamfajta botcsinálta zsurnaliszta már többször is megtapasztalhatta, hogy bármennyire briliáns is az elõadó és a téma, ami elhangzik az elõadás keretében, mindig az azt követõ vacsora az igazán lényeges, mert ott hangoznak el a … hogy is mondjam csak … mondjuk úgy, hogy a kamerán kívüli információk. Legyen elég annyi, hogy ez a vidéki jobbikos alapszervezet, amelyik épp most mondta ki, hogy az összes töke tele van a párttal, becsapottnak érzik magukat, mer’ hogy nem errõl volt szó, fogja magát és feloszlik, valamint a többieket is erre kéri, mer’ hogy annak idején az alakuláskor nem ehhez adták a nevüket. Itt valami nagyon nem kóser! Vagy talán nagyon is?! 55
Pár nappal elõtte Vukics Ferenc, a Magyarok Szövetsége vezetõje járt Pécsett és a hallgatóság soraiból feltett kérdésre (videó-felvétel készült róla) válaszolva elmondta, hogy többször is kereste Vona Gábort, de egy ideje válasz valahogy sosem jön. A legutóbbi kontaktkor annyit lehetett leszûrni, hogy nem akarnak alapvetõ változásokat, alapvetõen úgy jó az egész rendszer, ahogy most van. Vukics: „Utolsó találkozó Bösztörpuszta után zajlott le, ahol azt a kérdést vetettük fel, hogy akkor most váltunk-e kormányt, vagy nem váltunk még az idén. Ott akkor azt a választ kaptuk, hogy õk (mármint a Jobbik) ezt nem tudják bevállalni, merthogy elértek eredményeket és azt nem lehet kockáztatni.” Imre arról beszélt, hogy az EP választás utáni jó szereplést követõen, ha feláll a Jobbik és azt mondja, hogy õ a maga részérõl köszöni szépen, de nem vesz részt ebben az illegitim és alkotmányellenes komédiában, amit választásnak neveznek, és mindenkit arra buzdít, hogy ne menjen szavazni, annak lenne foganatja. Nézzünk meg egy másik érdekes kérdést. Mit gondol a kedves Olvasó, egy kétharmados Fidesz többség esetén Orbán vajon átvehetné Kádár szerepét? Az egyik változat szerint bizonyos, talán gazdaságpolitikai értelemben minden valószínûség szerint igen. Lazítana kicsikét a gyeplõn, de csak annyira, hogy a nép lélegzethez jusson végre. Futná a „mi autónk” vagy a családi ház havi részletének törlesztésére, a frigót is gond nélkül fel tudnád tölteni, néhány prominens komcsit tényleg elvezetnének vezetõszíjon a kamerák elõtt mindenki legnagyobb megelégedésére, vagyis megint kiszúrnák a szemedet néhány eléd szórt üveggyönggyel (ez ám az igazi képzavar a javából:-), ha tetszik, kicsikét lecsendesednél. Mindeközben a színfalak mögött a lényegi, a Nemzet életben maradásának szempontjából valóban lényeges dolgokon – ilyen például a termõföld és a víz – feltûnés nélkül túl lehet adni a szent cél, az adósrabszolgaság fenntartásának érdekében. És senki ne mondja nekem, hogy ez nem reális veszély, hiszen semmiféle jogi biztosítékot nem iktatta közbe ennek megakadályozására, elõzetes lépések sem történtek ez az ügyben. A kétharmados Fidesz többség esetén elképzelhetõ egy másik változat is, mely szerint OV nem tudná átvenni Kádár helyét. Nem ma-
56
radna rá ideje. Nem hagynák, hogy maradjon rá ideje. Egyszerûen bedöntenék a rendszert. Soros Gyuri bácsi leszólna a tanítványoknak. A magyar politikai rendszer a pénzügytechnika lélegeztetõ-csövein keresztül úgyis hozzá van bekötve mind. A balos ölebmédia szétcincálná (Szalagcím: „Alkotmányos diktatúra egy teljes jogú Európai Uniós tagállamban!” Alcím: „Négy demokratikus charta megalakítása sem volt elégahhoz, hogy megállítsa az Európa kellõs közepén ámokfutó minidiktátort, a Duce szellemi örökösét!” vagy valami ilyesmi) és visszaültetnék a hatalomba a két gyökértelen kasztot, az internacionalistákat és a kozmopolitákat. Minden valószínûség szerint olyan fokú és gyorsaságú hatalomvisszarendezõdésnek lehetnénk szem- és fültanúi, amilyent ma talán még elképzelni sem tudunk. mivel nem látunk a színfalak mögé, nem tudjuk, hogy melyik változat megvalósulásának nagyobb az esélye, de egy biztos, mindkettõ benne van a pakliban. Ma Magyarországon vezetõ pozícióba csak olyan ember kerülhet, akinél nem Magyarország érdekei állnak az elsõ helyen és fogható, zsarolható valamivel, mert így bírható rá arra, hogy ne Magyarország érdekei szerepeljenek nála az elsõ helyen. Talán mégiscsak oda kellene figyelni arra, amit Varga Tibor jogtörténész mondott a jó múltkorjában: Változtassunk, változtassunk, csak semmit meg ne változtassunk! A röviddel ezelõtt polcra visszatett figurákat most újra leveszik, vagy elõveszik a sifonérból, leporolják, és visszateszik a sakktábla megfelelõ mezõjére, hogy újra játékba küldjék õket. Nem veszik észre, hogy a közönségnek jó ideje már elege van a régi partik újrajátszásából. Sõt! Talán már a sakkozásból is elege van, unja, hogy folyton õ, és csakis õ kap mattot. Ha más nem teszi meg helyettünk, nekünk kell megtennünk, úgy is mondhatnám, kutya kötelességünk benézni minden csomagolás mögé, és ha a csillogó sztaniolpapír mögött rohadt az áru, bármilyen mutatós is a kirakat, ahonnan elénk tették, azonnal hívni kell a KÖJÁL-t! (Bocs, most mán ÁNTSZ, vagy micsoda.) Isten áldja Magyarországot! 1 öntudatos pécsi polgár
jó ha figyelünk
– avagy A Gyurcsány-klón kétségbeesett rúgkapálása – Elõször nem értettem a dolgot. Igaz, hogy csak fél szemmel sandítottam a képmutatóra*, asszem éppen a konyhában sertepertéltem, valami vacsoraféleség elkészítésével bíbelõdtem, amikor megláttam a sötétöltönyös alakot a széksorokkal zsúfolt terem közepén. Ez meg mi a rossebet keres itt má megen? – mondok magamnak. Akkor veszem csak észre, hogy nem is a ripacskodó mûminiszterelnök, hanem az ifjú titán az (ti tán tudjátok mire használni). Mint valamiféle MLM (ejtsd: emelem, leemelem, elemelem) rendszerû termékértékesítõ cég rosszul sikerült meeting összejövetele, ahol a gyémánt kategóriás nagymenõ magyarázza az egyszerû csóringereknek, hogy hát persze, tik is az ígéret és a siker kapujában álltok, de amíg odáig elértek, még nagyon, de nagyon sokat kell dolgoznotok. De ne csüggedjetek, mert megéri. Igaz, hogy én azér’ lettem ilyen sikeres (no és persze gazdag:-), mert a legjobb idõben voltam a legjobb hejó ha figyelünk
lyen, és ti nagy valószínûség szerint soha a büdös életben nem lesztek sem a legjobb helyen sem a legjobb idõben, de azér’ csak higgyetek nekem. ’Oszt ígér nekik fût-fát. Az öltönyös járkál össze meg vissza. Még a környezet, a megroggyant öreg hallgatóság is szinte megszólalásig ugyanaz, csak a felülõs bárszék hiányzik. Tudják, az, amelyikrõl olyan nyeglén, féloldalasan le lehet nézni a népre, vagy a népet. Kinek, ahogy tetszik. (*Képmutató= a székelyek találó elnevezése a televízióra. Asszem ebben megint minden benne van.) A zûrzavar és a fejetlenség teljes. A kakofónia a tetõfokára hágott. Mégiscsak van valami abban, hogyha rövid kampány elé is nézünk, az minden bizonnyal sokkal mocskosabb és hazugabb lesz, mint amilyet bármelyikünk valaha is el tudott volna képzelni. Miközben jó sorsom okán (már amennyire ezt jó sorsnak lehet nevezni) röpke pillantást vethetek a Fidesz nevével fém-
jelzett „Érvelõ kártyára”, néhány méterrel odébb a leszbikusságát nyíltan felvállaló egykori „Hallgass a szívedre, szavazz a…” nem is tudom hirtelen kire, mára kissé kigömbölyödött nõszemély közli velem, hogy „Jobbról át…”. Beszarás. Beleolvasok ebbe is, beleolvasok abba is, de akármelyiket nézem, az egymást túllicitáló ígérgetések és kívánságlisták, felsorolások közepette újra meg újra csak ugyanahhoz a ponthoz, ha tetszik a kályhához, vagy origóhoz térek vissza, folyton csak egy kérdés motoszkál bennem: „És eddig miért nem?” Eddig hol vótatok, arany csillagvirág? Miért pont most gyütt el az ideje? Miért nem elõbb? Ha ennyire jól tudjátok, hogy mit köllene csinyáni, eddig mér nem csinyátátok? (Ha egészen autentikus szeretnék lenni, a mondat végére kívánkozna befejezésképpen a népnemzeti, valamint az urbánus frazeológia szóhasználatában mára már telje57
sen meghonosodott és gyakorta lezáró akkordként alkalmazott: „basszátok meg!” szófordulat is, de ettõl ez esetben most eltekintünk.) Szóval, gyünnek ám a jelzésértékû momentumok, csak oda köll rájuk figyelni! Megmondom az õszintét, amíg a többiek kitûnõ elemzésekkel (Az elmúlt húsz év szakértelme – gazdasági csõd és erkölcsi pöcegödör – http://internetfigyelo. wordpress.com/2010/02/02/az-elmult-husz-ev-sza kertelme-gazdasagi-csod-es-erkolcsi-pocego dor/, vagy „Parancsra tettem!” – ez utóbbi mû e cikk írásakor még nincs kint, de a szerzõ már olvashatta), szóval, amíg kenyeres pajtásaim ilyen és ehhez hasonló anyagok megírásával múlatják a drága idõt, jómagam leginkább csak amolyan pamflet-félékkel szórakoztatom az igen tisztelt nagyérdemût. Néhány kósza gondolat arról, hogy akar-e itt egyáltalán valaki is gyökeres változásokat, vagy pedig marad minden a régiben, a törvényhozás házának falain belül. Ne feledkezzünk meg arról az egyszerû kis axiómáról, hogy minél többen óhajtják a minél nagyobb változást, annál nagyobb és kiábrándítóbb lehet a végén a pofára esés. Ezt kéretik nem elfelejteni, amikor újabb paktumokról, vagy páncélszekrényekbõl idõ elõtt kiesõ csontvázakról szólnak majd a híradások. Talán szakmai ártalom ez mostanra már, de nem lehet nem észrevenni azt, amikor minduntalan olyan mondatok hangoznak el a média nagy nyilvánossága elõtt, melyek idõrõl-idõre újra alátámasztják azt a gyanakvást, amely minden esetben arra késztet, hogy benézzünk a csomagolás mögé. Még akkor is, fõként akkor, ha mégoly oly csillogó is a csomagolás. Ezek felett egész egyszerûen nem lehet elsiklani csak úgy. Zajlanak az események Hagyó Miklós körül. Ennyit ért a zarándoklat, az El Camino Santiago de Compostelába. Úgy tûnik, hamar elmúlt a hatása. Tudják, járja mifelénk egy mondás: kommunista kutyából soha a büdös életben nem lesz demokratikus szalonna. Mehet a vetítés, meg a parasztvakítás kifelé. A bukott városfunkcionárius kapcsán is többször elhangzott ellenzéki oldalról, hogy a szálakat, mint már oly sok más esetben is, tulajdonképpen Francisco, az egykori mûminiszterelnök tartotta és tartja a mai napig is a 58
jó ha figyelünk
kezében. Mintegy a dolgok summázataként, minden bizonnyal ezért mondta azt Balsai István, az Antall- és Boross-kormányok volt igazságügy-minisztere, most a Fidesz jogi fõ hallja kendje, ami itten következik, és akkor most szó szerint idézzük a képviselõ urat: „Le kell venni Gyurcsány Ferencet arról a listáról, amely az MSZP megújulásának útjában áll.” Na, kérem szépen, itt van az eb elhantolva! Jó Ha Figyelünk! De még milyen jó! Összeesküvés-elmélet? Csak úgy legyintgetünk könnyedén, hogy „Á, az ki van zárva? Ugyan kérem, kitaláció az egész? És mégis mozog a Freud? De még, hogy?! Nem kicsit, nagyon is! Gyerekek! Ilyen elszólások csak úgy vannak? Pedig vannak! Kérem tisztelettel, elgondolkoztak-e mán kigyelmetek azon, mi a jó büdös francér izgatja az éppen kormányzásra készülõ, jelenleg legnagyobb ellenzéki pártot, hogy az MSZP képes-e megújulni, avagy sem? Nem annak kéne a legjobban örülnie, hogy nem képes? Mér is izgatja õket, hogy áll-e az MSZP megújulásának útjában valami, vagy valaki? És ha áll, akkor az kicsoda, vagy micsoda? Nem az lenne a logikus, hogy hadd csinálja a Feri gyerek azt, amit csinál? Vajon miért mondta Balsai azt, amit mondott? Talán azért, mert inkább az MSZP újuljon, mint egy senki által nem hívott, senki által nem várt, senki által nem kért új erõ jöjjön? Nem lehet, hogy azért hagyták el ily szavak fogai kerítését, mert prüszkölnek, irtóznak az újtól, a jobbtól, a fiatalabbtól, a modernebbtõl, attól, aki nem illik bele a képbe, nem része a megállapodásnak? De bizony meglehet, de bizony elõfordulhat. Nem kicsit, nagyon! Mit is mondott nemrégiben Hegedûs Zsuzsa, a kétlaki szociológus hölgy, aki, ha a hagyomány állításának hinni szabad, Orbán Viktor egyik miniszter-jelölt esélyese? Aszonta – videófelvétel van róla –, hogy mindegy kire, csak a Jobbikra ne! Én meg aszondom, hallgass a szívedre, és ha mán veszed magadnak a fáradságot és elmész szavazni, csak olyanra add a voksodat, akire az eszed is azt mondja, hogy érdemes! Isten áldja Magyarországot! 1 öntudatos pécsi polgár
jó ha figyelünk
59
A 8 éves gyermekek fele már nem magyar nemzetiségû
60
jó ha figyelünk
