Újra a munka világában 40 év feletti nők munkaerőpiaci reintegrációja

Újra a munka világában – 40 év feletti nők munkaerőpiaci reintegrációja

A projekt a HEFOP-1.3.1-05/1.-2005-09-0103/2.0 számú program keretében valósult meg az Európai Unió társfinanszírozásával.

1

„Újra a munka világában – 40 év feletti nők munkaerőpiaci reintegrációja”

Szerzők: Büdszentiné Szép Enikő Vámosi Vanda Felelős kiadó: Első Nyírségi Fejlesztési Társaság Bakosné Váradi Zsuzsanna Készült 100 példányban. Nyomdai kivitelezés: Gprint Iroda 2008.

A projekt a HEFOP-1.3.1-05/1.-2005-09-0103/2.0 számú program keretében valósult meg az Európai Unió társfinanszírozásával.

2

Főpályázó és konzorciumi partnerek bemutatása Főpályázó: Első Nyírségi Fejlesztési Társaság (4400 Nyíregyháza, Damjanich u. 4-6.) Megalakulás, tagok: Az Első Nyírségi Fejlesztési Társaság egyesület formájában működő szervezet, mely Nyíregyháza és a környező 11 település összefogásával 1993-ban alakult, jelenleg 18 tagot számlál. Működéséhez megfelelő keretet az 1996-ban elfogadott területfejlesztési törvény és az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény ad. 1998. január 1-től közhasznú jogállásban tevékenykedik. Missziónk: Kistérségi társaságunk fő küldetése a települések összefogásával, koordinálásával azon feladatok ellátása, melyeket önállóan, szűkös anyagi helyzetükből kifolyólag nem képesek megvalósítani. Célul tűztük ki a tagtelepülések és a régióban működő civil szervezetek esélyegyenlőségének, közös érdekképviseletének megteremtését. További célunk elősegíteni a partnerség kialakulását a három szektor (állam, civil, piac) között, hozzájárulni a közösségi célokat szolgáló szervezetek sikeres működéséhez. Hálózati partnereink, szövetségekbeni tagságaink: proHáló Hálózat, Civil Szolgáltató Központok Hálózata, Munkanélkülieket Segítő Közhasznú Szervezetek Magyarországi Szövetsége, Nonprofit Humán Szolgáltatók Országos Szövetsége, Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség, Kistérségi Fejlesztő Szervezetek Országos Szövetsége. Legfontosabb eredményeink projektjeinkben: Humán erőforrás fejlesztése ƒ Kistérségi turizmus felkarolása ƒ Civil Szolgáltató Központ működtetése ƒ Szociálpolitikai feladatok ellátása ƒ Európai Integrációs és Uniós csatlakozási program ƒ Külföldi partnerszervezetekkel való kapcsolatfelvétel ƒ Energiaracionalizálási program ƒ Ifjúságpolitikai feladatok ellátása ƒ Publikációk és információs kiadványok megjelentetése ƒ

Fejlesztési koncepciónk a következőket tekinti a legfontosabbnak: ƒ Felnövekvő nemzedék szemléletformálása ƒ Információáramoltatás ƒ Hatékony közigazgatási gyakorlat megteremtése, informatikai és közigazgatás-technikai támogatás ƒ Integrált közigazgatási informatikai rendszer kialakítása ƒ Hátrányos helyzetben lévők felzárkóztatása ƒ Képzések szervezése ƒ Foglalkoztatási programok szervezése ƒ Kis- és középvállalkozások támogatása ƒ Turisztikai információs központ működtetése ƒ Esélyegyenlőség megteremtése ƒ A megyében működő civil szervezetek összefogása ƒ Nemzetközi kapcsolatok kialakítása és fejlesztése ƒ Üzleti, munkaerő-piaci tanácsadás 3

A fejlesztés alapelvei: ƒ A város és vidékének a megye egészétől eltérő, kiemelkedően jó sajátosságainak felvállalása ƒ A minőség, eredményesség előtérbe állítása ƒ A kis- és középvállalkozások kiemelt támogatása ƒ Helyi kontroll megszervezése és működtetése ƒ Partnerség szerepének növelése ƒ Foglalkoztatás és technikai fejlesztés összhangjának megvalósítása ƒ A fenntarthatóság, mint horizontális elv érvényesítése ƒ Korszerű szervezési és információtechnológiai eszközök és megoldások alkalmazása A fejlesztés hosszú távú stratégiai irányai: ƒ Az innováció-képesség erősítése a társadalom, a humánerőforrások, a kulturális színvonal fejlesztésével ƒ Vonzó, a térségben élők önbecsülését és a külső környezet érdeklődését erősítő térségi arculat és a jó hírnév megteremtése ƒ A gazdaság jövedelemtermelő képességét erősítő szerkezeti átalakítás a gazdaság megegyezéses fejlesztésével ƒ A város és vidéke környezeti állapotot megőrző és javító, valamint a komfortos életet és a versenyképes kis- és középvállalkozást lehetővé tevő infrastruktúra összehangolt fejlesztése ƒ A rászorulók számára társadalmi gondoskodást, a lekötetlen munkaerő számára munkahelyeket nyújtó szociális és non-profit szektor fejlesztése ƒ Partnerségen alapuló együttműködések erősítése, a civil szervezetek bevonása a térségi döntés-előkészítésbe és döntéshozatalba ƒ Kistérségi együttműködést erősítő programok megvalósítása (közös önkormányzati fejlesztések segítése, humánerőforrások fejlesztése, kerekasztalok indikálása) A fejlesztés alapcélja a térségünkben élők életlehetőségeinek javítása a város és vidéke minőségi jegyeinek együttes fejlesztésével. Az ENYFT által középtávon megvalósítandó fejlesztési feladatok: 1. Kommunikáció 2. Esélyek javítása 2.1. Az önkormányzati munka hatékonyságának javítása 2.2. Civil kezdeményezések és közfeladatokat ellátó non-profit szervezetek támogatása 2.3. Ifjúsági programok szervezése és koordinálása a hátrányos helyzetű vagy leszakadó társadalmi rétegek számára 2.4. Munkaerő-piaci esélyek növelése 2.5. Szociális gondoskodás térségi szervezése 3. Fenntartható fejlődés Munkaerő-piaci esélyek növelése Célcsoport: Pályakezdő, hátrányos helyzetű fiatalok Tartós munkanélküliek Megváltozott munkaképességűek Konkrét fejlesztési cél: Esélyt teremteni a munka világába való bekapcsolódásra a munkaerőpiacon hátránnyal indulók számára

4

Hátrányos helyzetű csoportok esélyegyenlőségét biztosító felzárkóztatás erősítése Intézkedések: Helyi szolgáltatási igények és foglalkoztatási kompetenciák felmérése, átképzési igények meghatározás Képzés, átképzés indítása a reális igényeket jelző szakterületeken, első körben a társaság más programjaihoz kapcsolódva Tartós munkanélkülieket és megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató nonprofit szolgáltató szervezetek, vállalkozások felkutatása Az alapképzettséget javító képzések szervezése Térségi foglalkoztatási stratégia kidolgozása és karbantartása Foglalkoztatást elősegítő programok kidolgozása és megvalósítása Hátrányos helyzetű fiatalok sikeres életkezdéséhez és életvezetéséhez hozzájáruló programok megvalósítása Főbb fejlesztést meghatározó körülmények: - A társulást alkotó önkormányzatok együttműködő-készsége - A képző és foglalkoztató intézmények befogadó-készsége - Betöltetlen munkahelyek száma - Célcsoportok befogadó-készsége, programok iránti nyitottsága

Konzorciumi Partnerek: HUMAN-NET Alapítvány (4400 Nyíregyháza, Váci M. u. 41.) A szervezet szakmai profiljának megfelelően határoztuk meg a részfeladatokat. Feladatai: ▪ Szükségletfelmérés elkészítése ▪ A program kidolgozása során szakmai segítségnyújtás. ▪ Szakmai mentor alkalmazása. ▪ A program megvalósítása során munkaerő-piaci szolgáltatások nyújtása. ▪ Közösségépítő tréning megtartása. Napkor Község Önkormányzata (4552 Napkor, Kossuth u. 23.) Nyíregyházától 12 km-re keletre található település. 1998-ban a „Virágos Magyarország mozgalom” keretében a község elnyerte a Belügyminisztérium különdíját, ebben az évben a település erős emberei a „Magyarország legerősebb faluja” vetélkedőn első helyezést értek el. Projektben betöltött szerepe: ▪ Célcsoport felkutatása ▪ A célcsoportból 5 fő foglalkoztatása Nagycserkesz Község Önkormányzata (4445 Nagycserkesz, Lenin u. 10.) A ma közel 1900 lakost számláló községet Nyíregyháza határából hozták létre 1952-ben a tanyabokrok egyesítésével. A bokortanyák településforma sajátos színt képvisel Magyarországon, Nyíregyháza ősi tanyái nem szórványosan, hanem csoportokban, bokrokban épültek. Hátrányos helyzetű település. ▪ Célcsoport felkutatása ▪ A célcsoportból 2 fő foglalkoztatása Nyírtura Község Önkormányzata (4532 Nyírtura, Arany J. út 14.) Nyírtura a Közép – Nyírségben, Nyíregyházától ÉK-re, mintegy 13 Km távolságra lévõ település. Nyírtura azon települések egyike, ahol a népességszám az utóbbi években - ha

5

szerény mértékben is - de növekedést mutat. Ez a tendencia 1980 - tól figyelhető meg. 1980 - 2001 között folyamatos növekedés volt tapasztalható, a népesség 1516 főről nőtt egyenletesen, 1799 főre. Ennek oka, a település infrastrukturális fejlődése, valamint a település kedvező földrajzi elhelyezkedése. A kistelepüléseken az önkormányzatok és az általuk fenntartott intézmények, mint főfoglalkoztatók vannak jelen. Nyírtura hátrányos helyzetű település. ▪ Célcsoport felkutatása ▪ A célcsoportból 3 fő foglalkoztatása Projekt bemutatása HUMÁNERŐFORRÁS Projektmenedzser (Vámosi Vanda): Az ENYFT közvetlen munkatársak, tevékenységét heti 30 órában végzi. Feladata: ƒ A projekt pénzügyi és szakmai vezetése. ƒ A pályáztatóval, projektszemélyzettel, szakértőkkel, oktatókkal, partnerek képviselőivel, valamint az egyéb résztvevőkkel való rendszeres kapcsolattartás. ƒ Összehívja, előkészíti és vezeti a projekt mérföldköveinél tartott megbeszéléseket. ƒ Elkészíti a program szakmai dokumentációját, időközi és végső beszámolókat. ƒ Elszámolás a pályáztatóval. ƒ A projekt munkatársainak és a projekt adminisztrációjának ellenőrzése. ƒ A megvalósításban közreműködő szervezetek koordinálása. Programkoordinátor (Ujj István): Az ENYFT közvetlen munkatársa. Feladata: ▪ A projekt pénzügyi adminisztrálása. ƒ A munkaadók szükségleteinek felmérése, kapcsolattartás munkáltatókkal. ƒ Tréningek megszervezése, kapcsolattartás a képzővel. ▪ Elszámolások, szakmai és pénzügyi dokumentációk előkészítése. Szakmai mentor (Orosi Gábor Bence): A HUMAN-NET Alapítvány munkatársa. Közvetlenül a célcsoporttal foglalkozó, szociális munkás végzettséggel rendelkező szakember, aki lehetőség szerint maga is a célcsoportból kerül kiválasztásra. Feladata: ƒ Célcsoport megkeresése, toborzás, kapcsolatfelvétel a partnerszervezetek segítségével. ƒ Motiválás, egyéni állapot-, helyzet-, képesség és szükségletfelmérés. ƒ Egyéni fejlesztési tervek készítése. ƒ Mentori tevékenység, személyre szabott, folyamatos segítségnyújtás. ƒ Elősegíti a résztvevők programban tartását. ƒ Utánkövetés.

6

PROJEKT CÉJA, CÉLCSOPORTJA Általános cél: ƒ A 40 év feletti nők munkaerő-piaci kirekesztődésének megakadályozása ƒ A helyi társadalomban a nők és férfiak közötti egyenlőség megvalósítását ƒ A társadalmi kohézió helyi kezdeményezéseinek elősegítése a hátrányos helyzetű emberek integrációja érdekében ƒ A munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetű településeken élő nők segítése ƒ Non-profit szervezetek, vállalkozások és önkormányzati intézmények közötti együttműködés kialakítása és erősítése Prioritások: A projekt során törekszünk a nők munkaerő-piaci esélyeinek növelésére oly módon, hogy személyes képességeiket fejlesztjük, motivációjukat megerősítjük. El szeretnénk érni, hogy a programba bevont személyek önállósága, személyes kompetenciája oly mértékben megerősödjön, hogy ne csupán addig maradjanak aktív tagjai a munkaerő-piacnak, amíg valamely segítő program gondoskodik róluk. A fokozatosan csökkenő mértékű segítségnyújtás mellett egyre nagyobb szerepet kapjon saját személyes erőforrásuk. A program során el szeretnénk érni, hogy növekedjen a résztvevők munkavállalói készsége, kapcsolati hálójuk erősödjön a munkaerő-piaci integráció elősegítése érdekében. A projekt ezen túl a mindennapi élet jobb szervezését célozza meg, elősegítve ezzel a nők által felvállalt hagyományos szerepek hatékony megoldását. Konkrét célok: ▪ A célcsoport női identitásának elmélyítése, az önbizalom növelése, az önérdek érvényesítési képesség szükségességének megértésével és megtanulásával a női asszertivitás javítása. ▪ Az életpálya alakulását és az életút minőségét befolyásoló tényezők feltárása, az összefüggések megmutatása, a sikeres életvezetés és szakmai karrier összehangolásához szükséges ismeretek és készségek elsajátítása. ▪ Az életpálya szakaszokhoz kapcsolódó új feladatok tudatosítása, a folyamatos változtatás és megújulás szükségességének bemutatása, elfogadtatása. ▪ Családi-és munkavállalói szerepek hatékony ellátásához szükséges személyes harmónia megteremtéséhez való hozzájárulás. ▪ A résztvevők munkaerő-piaci esélyeinek javítása, elhelyezkedés elősegítése a nyílt munkaerő-piacon. ▪ A nők sajátos adottságainak eredményes hasznosítása a munka világában. ▪ Önfoglalkoztatóvá válás elősegítése. ▪ Krízishelyzetek megelőzése, kezelésére való felkészülés. A célcsoport jellemzői: A társadalmi környezet minőségi fejlesztésének alapvető eleme a lakosság, ezen belül a női lakosság identitásának fejlesztése. Az énkép, énfelfogás részeleme a munka világában betöltött konkrét hely, a munka-tevékenység anyagi és erkölcsi megítélésétől a szubjektív módon megélt munkaerő-piaci esélyekig. A nők munkaerőpiacon történő megítélése elmarad a férfiakétól. Elhelyezkedési esélyüket rontja az a tény, hogy a nők a családi elkötelezettségeik miatt hosszabb-rövidebb időre távol kerülnek a munka világától. Az otthon eltöltött idő alatt elavul a munkatudás, csökken az innovációs készség, a jövőbeni munkával kapcsolatos kompetencia, ennek következtében nehéz megfelelni a munkáltatók és a munkaerőpiac elvárásainak.

7

Esetenként ez nem jelent objektív módon érzékelhető hátrányt, a munkát kereső nő végül is megszerzi az állást, megfelelő fizetési kondíciók mellett, ám folyamatosan érezheti – mert a munkahely légköre és vezetés érezteti – az anyai szerep és a dolgozó nő szerepe közötti diszharmóniát. A magyar társadalmat jellemzik a családok megoldhatatlan konfliktusai, a harmonikus családi élet hiánya. A problémák jelentős része abból fakad, hogy a hagyományos női szerepek mellett a nők nem képesek megfelelni a változó gazdasági-társadalmi helyzet által indukált problémák és szerepkonfliktusok kezelésére. A mai nőknek az újfajta konfliktusok kezelését kell megtanulniuk, hogy sikerrel oldhassák meg azokat. Az új helyzetek által megkövetelt megoldási technikák és eszközrendszer azonban nem áll minden nő rendelkezésére. Ők azok, akik alkalmazásukat és a problémákra adható lehetséges megoldási alternatívákat külső segítség nélkül nem tudják elsajátítani. Elsődleges célcsoport: ▪ 40 év feletti, érettségivel rendelkező, tartósan munkanélküli vagy inaktív nők. Másodlagos célcsoport: ƒ A résztvevő nők családjai, barátai, ismerősei. ƒ A résztvevő nők közvetett környezete. A célcsoport elérése, a kiválasztás módszertana, lépései: A konzorciumi partnerek kliensköréből, valamint a települési önkormányzatok által ismert körből történik a célcsoport felkutatása. A konzorciumi partnerek és az önkormányzatok adatbázisára támaszkodva tájékoztató levelet küldünk, melyben a célcsoportot személyesen és közvetlenül szólítjuk meg. Ezen túlmenően internetes oldalainkon, havonta megjelenő hírlevelünkben, illetve sajtótájékoztatón adunk szélesebb körben tájékoztatást a programról. A program iránt érdeklődő nőknek egy közös, részletes tájékoztatót tartunk a programról, annak várható eredményeiről. A program iránt elkötelezett nőket egy újabb találkozóra hívjuk, melyen szakmai írásbeli teszt segítségével szűkítjük a teljes programra jelentkezők körét. A tanfolyamra leginkább alkalmas 20 főt személyes beszélgetés alapján választjuk ki, velük képzési szerződést kötünk. Ők jelentik a program elsődleges célcsoportját. Az elsődleges célcsoport kiválasztásának kritériumai: A programba 20 fő 40 év feletti, érettségivel rendelkező, munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetű nőt kívánunk bevonni. A program elsődleges célcsoportja 100%-ban a munkaerőpiactól hosszú ideje távol lévő nőkből kerül kiválasztásra. PROJEKT TEVÉKENYSÉGEI 1. Előkészítő szakasz: 1.1. Célcsoport felkutatása, toborzása, bevonása A konzorciumi partnerek kliensköréből, valamint a települési önkormányzatok által ismert körből történik a célcsoport felkutatása, személyes megszólítása, bevonása és motiválása. 1.2. Egyéni képességek felmérése: Személyes interjúk keretében történik a résztvevők egyéni állapot-, helyzet-, képesség- és szükségletfelmérése. Az így kapott információk alapozzák meg a következő fázist. 1.3. Egyéni fejlesztési tervek és pályatervek készítése:

8

Célok megfogalmazása, a fejlesztés irányvonalainak kijelölése, a résztvevő és a szakmai mentor közös munkájával. 1.4. A képzési program kidolgozása, adaptálása: A településeken adott munkaerő-piaci viszonyoknak megfelelően Szociális gyermek ésifjúságvédelmi ügyintéző (OKJ 54 8933 04) képzési program kerül kidolgozásra, melyet vállalkozói ismeretek tantárgyblokkal bővítünk ki. 1.5. A pályázatban résztvevő szakemberek felkészítése (6 óra) Az oktatók számára a célcsoport sajátosságaira felkészítő speciális tréning. 2. Fejlesztési szakasz: A mentor egyéni fejlesztő tevékenységére épül a csoportos fejlesztés, melyet a célcsoport szükségleteinek megfelelően alakítottunk ki. A tréningek a célcsoportot érintő legfontosabb problémakör köré csoportosulnak: a munkaerő-piacra való visszajutás segítése, a női szerepekből adódó nehézségek kezelése. A tréningeket 10-10 fős csoportlétszámmal, a képzési szakaszba ágyazva valósítjuk meg, ügyelve a résztvevők felkészültségére és a tréning témájának megfelelő összhangjára. 2.1.Személyiség és kulcsképességek fejlesztése: 2.1.1. Közösségépítő tréning (20 óra) A résztvevők közösségi együttlétének, együttműködésének elősegítése. 2.1.2. Női hatékonyság fejlesztése tréning (20 óra X 2 csoport) Felkészülés a női szerepek hatékony ellátására, személyes harmónia megteremtése. A trénerrel szembeni elvárásunk: nők számára szervezett tréningek tartásában való szakmai tapasztalat. 2.1.3. Pályaorientációs foglalkozás (16 óra X 2 csoport) A résztvevők orientálása a fejlődésnek megfelelő szakterület megválasztásában. A foglalkoztatás csak ennek mentén lehet stabil s érhető el az egyén elégedettsége. A pályaorientációs segítségnyújtás a szakmai mentor közreműködésével az egyéni munka, ill. tanácsadás révén végigkíséri a részvevőt a projekt idején. 2.1.4. Munkaerő-piaci tréning (20 óra X 2 csoport) A résztvevők munkaerő-piaci integrációjának, illetve reintegrációjának elősegítése. Az álláskeresési technikák megismerésével és elsajátításával az egyén képessé válik az önálló, aktív álláskeresésre, saját lehetőségeire építve meghatározni a célállást, felvenni a kapcsolatot a munkaadóval és bemutatni neki mindazokat a tényezőket melyek a munkakör betöltéséhez fontosak. Helyzetgyakorlatok segítségével védett környezetben szerezhetnek tapasztalatot az álláskeresés, a kiválasztás folyamatáról. 2.2. Új ismereteket és szakmát adó képzés 2.2.1. Szociális gyermek és- ifjúságvédelmi ügyintéző (OKJ 54 8933 04) + vállalkozási ismeretek (1600+280 óra) A szociális gyermek és- ifjúságvédelmi ügyintéző szakképzést a központi program szerinti tematika alapján végezzük. A képzés eleme a számítógép felhasználói ismeretek modul. A képzés elvégzése után megszerezhető szakképesítések:

9

▪ Szociális gyermek és- ifjúságvédelmi ügyintéző (OKJ-s felsőfokú szakképesítés) ▪ Számítógép-kezelő (használó) (OKJ-s alapfokú szakképesítés) A központi tematika nem tartalmazza a vállalkozói ismeretek tantárgyblokkot. Azonban az önkormányzati intézmények munkatársai körében előnyt jelent, ha a munkavállaló rendelkezik gazdasági ismeretekkel. Ezzel a kiegészítéssel úgy gondoljuk, hogy a résztvevők előnyt élvezhetnek a munkaerő-piacon, akár önkormányzati civil vagy vállalkozói szférában kívánnak eléhelyezkedni. 3. Munkába helyezés, vállalkozás beindítása 3.1. Álláskeresési tanácsadás (20 óra X 2 csoport) A tudatos életút-tervezés szükségességének megértetése, a sikeres életpálya és szakmai karrier összehangolásához szükséges ismeretek és készségek elsajátítása. A tanácsadás segítségével hozzájárulunk a résztvevők önértékelésének és önbecsülésének a javulásához, az egyén céltudatosságának a kialakulásához, illetve növekedéséhez, az eredményes munkahelykereséshez. 3.2. Munkahelyek felkészítése a projektben résztvevő nők fogadására (6 óra) A munkáltatók kapcsolattartóinak a célcsoport sajátosságaira felkészítő speciális tréning. 3.3. Munkába helyezés, foglalkoztatás támogatása A programkoordinátor és szakmai mentor felveszi a kapcsolatot a munkáltatók képviselőivel. A programban vállalt 10 fő részére a program költségvetéséből foglalkoztatási támogatást fizetünk. 4. Záró szakasz: 4.1. Utánkövetés 6 hónapig tartó utánkövetés, a munkahelyi beilleszkedés, a munkahely megtartásának segítése. Az ügyfél sorsának nyomon követése, a munkában maradás nehézségeinek, a beilleszkedési problémáknak a feltárása és közreműködés azok megoldásában. A mentor az intenzív felkészítő-képzési időszak lezárása után is személyes segítőként működik. 4.2. A projekt zárása: 4.2.1. Szakmai fórum szervezése, a projekt eredményeinek bemutatása. 4.2.2. A program tapasztalatainak, módszereinek tanulmányban való megjelentetése. 4.2.3. A program értékelése, eredményeinek elterjesztése. 5. Kiegészítő tevékenységek: 5.1. Pszicho-szociális támogatás, mentorálás: A mentori tevékenységet folytató munkatárs személyes, segítő kapcsolat keretében egyénre szabott, személyes segítséget, ill. közreműködést biztosít. A mentor egyszerre lelki gondozó, információközvetítő, kísérő, olykor érdekképviselő a segített oldalán. A mentori szolgáltatás keretében a mentor a klasszikus szociális munkában alkalmazott problémamegoldó modell lépéseit alkalmazva kapcsolatot alakít ki a célcsoport tagjaival. Az egyéni esetkezelés alkalmával a mentorok megismerik az érintettek képességeit, hiányosságaikat. Önismeretük formálásával kialakítják a helyes önértékelést, erre alapozva reális célkitűzéseket állítanak fel, melynek elérését közös munka során valósítják meg. A mentor mindezek alapján a munkaerő-piacon megpróbálja elhelyezni az érintettet úgy, hogy

10

közben a munkaadóknál is változást tudjon indukálni (előítéletek csökkentése, a munkavégzés során keletkezett esetleges konfliktusok tárgyalásos feloldása, a munkavégzést akadályozó élethelyzetekben való segítség nyújtása). A segítő folyamatosan törekszik a motiváció fenntartására, jövőtervezés segítségével a kitartás növelésére. A mentor feladata az önálló életvezetés képességének kialakítása, a munkavégzési motiváció fejlesztése. Az egyéni esetkezelés átfogja az egész személyiséget, valamint annak szűkebb és tágabb környezetét. A kooperatív technikák hozzájárulnak önmaguk elfogadásához, az önbizalom erősítéséhez, az esetleges kudarcélmények feldolgozásához. Az egyéni esetkezelés tartalma „Ügyfélfelvételi adatlapban”, valamint „Feljegyzések” formájában kerülnek dokumentálásra. 5.2. Szupervízió (27 óra): A célcsoporttal való foglalkozás nagy megterhelést jelent a segítő számára. A sikeres együttműködést, a segítő lelki egészségvédelmét segíti a szupervízió. A célcsoporttal való intenzív kapcsolattartás ideje alatt havonta biztosítjuk a mentor számára. A szupervízorral szembeni elvárás: diplomás szupervízor és mentálhigiénikus képzettség és szakmai tapasztalat, szociális érzékenység, jó kommunikációs készség. 5.3. Női vonal tréningsorozat(18 óra X 2 csoport) A célcsoport számára szervezett speciális női tréningek segítik a résztvevők mindennapi életében jelentkező problémák megoldását, a női szerepek okozta feszültség oldását. A tréningeket a képzési program részeként valósítjuk meg. 5.3.1. A stressz szerepe életünkben, stressz-kezelés, hogyan érhető el a csúcsteljesítményi stressz? 5.3.2. Karriertervezés, karrierépítés a különböző életszakaszokban 5.33. Változások menedzselése A trénerrel szembeni elvárás: a fent nevezett tréningek tartásában való szakmai tapasztalat, tréneri képzettség, jó kommunikációs készség. PROJEKT EREDMÉNYEI Tervezett célkitűzéseinkkel hozzájárulunk a települési, kistérségi, megyei valamint régiós fejlesztési koncepciókban megfogalmazott, foglalkoztatásra vonatkozó elképzelések megvalósításához. A piacképes tudás megszerzésével és elhelyezkedés segítésével hozzájárulunk a települések foglalkoztatottsági mutatóinak javulásához. A személyiségfejlesztő foglalkozásokkal megfelelő módon tudjuk felkészíteni a nőket arra, hogy a képzés idején vagy a foglalkoztatásba való helyezés után elérjük a bennmaradásukat, növelve a térségi képzettségi és foglalkoztatási mutatókat, melyek hosszútávon az életszínvonal emelését is magukban foglalhatják számukra. ¾Programba bevont nők száma: 27 fő ¾Végzettséget szerzett személyek száma: 20 fő ¾Elhelyezkedettek száma: ¾ Program keretében: 10 fő ¾Programon kívül: 6 fő

11

NŐISÉG ÉS FEMINIZMUS NŐI SZEMMEL XX. SZÁZADI HELYZETKÉP

12

Bevezetés Magyarországon napjainkig szinte semmit sem lehetett tudni a nyugati és amerikai világ feminista mozgalmairól, kialakulásukról és sikereiről. A valós ismeretek hiánya miatt, a feminista irányzat egy férfigyűlölő irányzatként jelent meg a közvéleményben. Többek között a jelenség azzal is magyarázható, hogy egy társadalmi csoport akkor nyerheti el méltó helyét, ha láthatóvá válik. A láthatóvá válás egyik lehetősége a nők számára a feminista mozgalmak megjelenése. A feminizmus a régi patriarchális társadalom eszméin mutatott túl, amely kötelékei alól felszabadulva új eszméket fogalmazott meg, és létrehozott egy olyan női identitást, mely cáfolja a nőkre ragasztott régi, elavult szerepeket. Hazánkban a feminista mozgalom nem radikális küzdelemben jött létre, nem a nőkben megfogalmazódott változtatási igény hozta életre, hanem a férfiak beleegyezésével létrejött érdekképviseleti mozgalomról számolhatunk be. Hiszen a nők nem képviseltek olyan erőt, amely határozott közösség létrehozásra képes, mely kialakíthat egy olyan mozgalmat, amely képviseli a nőket az egyenjogúságért folytatott küzdelemben. Hiányzik az egységes szervezet működéséhez szükséges közös történelem, a közös múlt, és a megfelelő szolidaritás. A mozgalom összejöveteliről hazatérve a férfiakkal egy fedél alatt élnek, munkájuk, gazdasági érdekeik, társadalmi helyzetüknél fogva szorosabban kötődnek egy-egy férfihoz, mint a saját nemükhöz. Olyan szoros kötelék fűzi a nőt a férfihoz - gyakran egyben az elnyomóihoz - melyen túllépni képtelen. Egyes elmélkedők szerint a szerepek megoszlása a biológiára vezethető vissza. Azonban az is igaz, hogy szintén a biológia az oka annak, hogy a két nem elválaszthatatlan egymástól, és egymás nélkül létezni képtelen. Összegzésként megállapítható, hogy a nő az idők kezdetétől alárendeltje a férfi nemnek. A világ javain soha nem osztoztak egyformán. A világ egyetlen országában sem egyenlő a nők társadalmi státusza a férfiakéval. Még ha elvben elismerik a nők jogait, akkor is a tradicionális szokásrend nem ismeri el a fenti jogokat. A férfiak és a nők gazdaságilag külön kaszthoz tartoznak, azonos képességekkel jövedelmük, elhelyezkedési esélyeik nagyobbak. A férfiak, ha nem is nyíltan, de tudat alatt tisztában vannak azzal, ha a nők részt fognak vállalni a világ dolgaiból, akkor számukra az egyeduralom véget ér. Az is igaz, hogy napjainkra a nők helyzete jelentősen javuló tendenciát mutat, bár még mindig nem a legideálisabb a helyzet.

13

I.

A női nem, mint a „Másik” helyzetének, társadalomban elfoglalt helyének

alakulása a kezdetektől napjainkig: „ A nő mindig a Másik volt, s ez egyértelmű azzal, hogy a nemek viszonya nem volt soha kölcsönösen mellérendelő: a nő Föld volt, Anya, Istennő, de nem társa a férfiaknak: hatalma kívül esett az emberi világ határain, tehát ő maga is kívül állt ezen a világon.” (Simone de Beauvoir: A Második nem, Gondolat, Bp. 1969. 89.o.)

A fenti megállapítás a történelem folyamán végig megállja a helyét egy-egy szélsőséges példa kivételével. A kezdetek: A földművelés előtti időkből kevés forrás maradt ránk, azt sem tudhatjuk biztosan, hogy biológiailag rendelkeztek-e olyan fizikai szervezettel a nők, mint a férfiak. Azonban néhány történeti forrás erre választ ad, ezek szerint a nők igenis elég erősek és edzettek voltak, hiszen rendszeresen ők cipelték a terheket, és szükség szerint még a harcokban is részt vettek. A teherhordás feladata is rájuk hárult, mert a férfiak kezét szabadon kellett hagyni a vadak esetleges támadásai miatt. Mégis erős fizikumuk ellenére a nők - a biológiai adottságaik miatt - jelentősen rá voltak utalva a férfiakra, hiszen a gyakran ismétlődő terhességek, szülések felemésztették idejük és energiájuk nagy részét, egyedül képtelenek voltak az utódok létfenntartását biztosítani. Ez az egyik legmeghatározóbb tényező jelentősen rányomta bélyegét a női sorsokra. Hiszen a nő nélkülözhetetlen volt a fajfenntartásban, de túlságosan szaporította is a fajt, így a férfira hárult a szaporodás és a termelés egyensúlyának biztosítása. Ezt a gondolatot tette magáévá Bourdieu is: „A biológiai különbség a férfi és a női test között, mindenekelőtt a nemi szervek anatómiai eltérése ily módon tüntetheti fel a természetesség színében a nemek szándékolt társadalmi megkülönböztetését, kivált a nemek szerinti munkamegosztást.” ( P. Bourdieu: Férfiuralom, Napvilág Kiadó, Bp. 2000. 18.o.) Az ősi hordák nem sokat törődtek az utódlás kérdésével, hiszen helyhez nem kötődtek, folyamatosan vándoroltak, így a gyermekek nevelése csak akadályozó tényező volt számukra. Ezért a csecsemőgyilkosságok ebben az időszakban igen elterjedtek voltak. A nő nem ismerte a teremtés büszkeségét, önmagát természeti erők játékszerének, a szülést pedig gyötrelemnek tekintette. A szülés és a szoptatatás nem tudatos ebben a korban a nők körében, hanem az életműködés szerves részét képezi. Az anyai kötelezettségeken túl a ház körüli teendőket végzi napról-napra ugyanazokat a mozdulatokat, ez több száz éven keresztül így történik.

14

Ebben a korban a nők elnyomása nem tudatos tevékenység, eszébe sem jut senkinek, hogy a nők érdekeit képviselje. (Simone de Beauvoir, 1969) A nomád törzsek letelepedése után új korszak veszi kezdetét. Az ember megkezdi a világ újjáteremtését, és saját individumának kialakítását. A társadalom berendezkedése elkülöníti a két nemet. Ezt a kérést fejtegeti Hell Judit tanulmányában szerinte, „Kétségtelen ugyanis, hogy a biológiai nem (tehát az, hogy az egyed férfinak vagy nőnek születik ) a társadalomban is lényeges különbségeket alapoz meg, ráadásul tartósan, hiszen a férfi-nő közötti viszony évszázadokon vagy inkább kétezer éven át szinte alig változott.” (Hell Judit: Nemek egyenlősége/egyenlőtlensége – feminizmus a nyugati világban, Új holnap 1997. január 3.o.)

A

földművelő közösségekben a nőt gyakran rendkívüli tisztelet övezi, magyarázata a gyermekáldás. A gyermekek szerepének felértékelődése ebben a korban a tulajdon megjelenésének köszönhető, hiszen az ember birtokba veszi a földet, önmagát is saját tulajdonában gyermekében szeretné átörökíteni. Az anyaság szent hivatássá válik. Az anya szükséges a gyermekek világra jöttéhez, ő őrzi, táplálja testében a lélekcsírást, tehát ő a klán életének fenntartója. A nő szerepe ebben a történelmi korban rendkívül fontos. A nő a föld, ő az élet fenntartója. A földművelés is a nők dolga. Szerepe rendkívül fontos. A gyerekek többnyire anyjuk klánjához tartoznak. Számos ausztráliai, polinéziai és indián törzs körében máig elevenen él ez a tisztelet a nő iránt. A földművelő életmód a nőt lakóhelyéhez köti, ő őrzi a házat és végzi a házkörüli teendőket, míg a férfi vadászik és halászik. A házimunka részét képezi a szövés, fonás, edénykészítés is. A fenti életforma ellenére elmondható, hogy ebben a korban igen magas a nő iránti tisztelet, a Nő a klán lelke. Ebben az időszakban jelennek meg a nőistenségek, a Termékenység megtestesülései: a Nagy Istennő, és a Magna Mater. Az ég királynője, jelképe a galamb, de ő a poklok fejedelemnője is, a földből kúszik elő, és jelképe a kígyó. A nő teremti az életet: öl, de életet is oszt. Néha lehetősége van a törzsi ügyekbe való beavatkozásra. (Simone de Beauvoi; 1969)

A patriarchális társadalmak: a nomád törzsek hagyományaira támaszkodva, alakították ki korszakuk nő képét. Ennek ellenére, azonban sok gondolkodó köztük Hell Judit véleménye is megegyezik abban, hogy az áttérés a matriarchátusról a patriarchátusra a női nem történelmi veresége volt. „…Felvetődik itt például – különösen feminista oldalról – a matriarchátus/patriarchátus: fejlődés vagy hanyatlás gondolatköre, amely vita önmagában nemcsak azért tűnik terméketlennek, mert egy örök, nem változó, biológiailag determináltnak tekintett női természetet feltételez, hanem mert a kérdés történetileg is problematikus. Sokan vonják ugyanis kétségbe, hogy létezett-e egyáltalán matriarchátus. „ (Hell Judit: Nemek 15

egyenlősége/egyenlőtlensége – feminizmus a nyugati világban, Új holnap 1997. január 2.o.) A nők sorsa a

történelem folyamán folyamatosan változik, és szinte periodikusan ismétlődik, a fenn – lenn állapot szakaszosan követi egymást. A korszakok váltakozásából adódóan szinte szükségszerűen következik a női nem degradálódása, mert korábbi tekintélyét a nő nem saját, valóságos értékeinek, hanem a férfi gyengeségének és nemtörődömségének köszönhette. Ebben az időszakban a kőeszközöket, felváltották a bronzeszközök melynek használata, megkönnyítette a földművelést, így a nők munkáját is. Ekkor az emberek még hisznek az istenek földöntúli erejében, de már leválnak róla, és misztikus szimbólumokat, szimbolikus helyeket hoznak létre a tiszteletükre. A világ arculata alapvetően megváltozik. Az ember felfedezte a matematikát, erőt vesz gondolatain a racionalitás. Krétában ekkor jelenik meg elsőként az istenpár. Egyiptomban Izisz és Hórusz a nevük, Föníciában Asztarté és Adonisz, Görögországban Rhea és Zeusz. Utóbb a Nagy Anyát megfosztják trónjától. Egyiptomban Ra a napisten, a férfierő és a fény istene. Az isteneket a férfiak teremtik, a nők imádják - mondja Frazer. A patriarchális társadalmakban férfiak döntötték el a nő helyét a közösségekben. Elmondhatjuk, hogy a nő sorsát a férfiak akarata szabja meg nemcsak a patriarchális társadalmak időszakában, hanem egészen napjainkig. Erről a kérdésről Bourdieu sem vélekedik másként, „ A társadalmi berendezkedés, mint irdatlan, jelképes gép működik az alapjául szolgáló férfiuralom megerősítésén: a munka szexuális felosztását jelenti, szigorú megkötését annak, hogy mely tevékenység melyik nem hatásköre, s hol, mikor, mily eszközzel végzendő.” (P. Bourdieu: Férfiuralom, Napvilág Kiadó, Bp. 2000. 17.o.) Ebben az időszakban a férjhezmenetel már nem egy kölcsönadási szerződés a klánok között, hanem végleg a férj családjába olvad a nő. A született gyermek is a férj családjához tartozik. A nőnek nem lehet saját vagyona sem, a nő éppúgy a férfi tulajdona, mint a rabszolga. A férfi magától értetődően annyi feleséget vehet magának, amennyi tetszik. A poligámiának kizárólag vagyoni okai vannak, a férj akár több feleséget is tarthat. A társadalom jóformán semmi védelmet nem nyújt a nőnek, ezzel szemben a legszigorúbb szüzességre kötelezi. A patriarchátusban a lánnyal az apja rendelkezik, ő jelöli ki a férjet számára, a házasság a nőt örökre a férfi otthonához köti, a férj vagyontárgya lesz, valamint a nemzetségé, amely befogadja. A muzulmán világ társadalom szerkezete feudális. A patriarchális törzsfő hatalmát más hatalom nem korlátozta. A férfi felette áll az asszonynak. A muzulmán nő elfátyolozott arccal rabja saját férjének, nem hagyhatja el otthonát, társadalmi hovatartozástól függetlenül ez a sorsa, szemben a beduin nővel, aki keményen dolgozik, szánt, vet, terhet cipel, de éppen 16

ezért a kölcsönös egymásrautaltság köteléke fűzi férjéhez, szabadon járhat-kelhet, fedetlen arccal. A biblia-korabeli zsidóság a pátriárkái többnejűek, kényük-kedvük szerint taszítják el megunt feleségeiket. Az asszony végez minden házimunkát. abszolút kiszolgáltatott a férjének. A patriarchátus egyes társadalmaiban azonban tapasztalható némi könnyítés a nők sorsán. Ilyen társadalom volt Babilon, ahol Hammurabbi törvényei bizonyos jogokkal ruházták fel a nőt, például, részesedhetett az apai örökségből, apja hozományt adhatott neki. Egyiptom volt az ókori nők Mekkája. A társadalmi és vallási alapegység a házaspár volt, a nő a férfi társa és szövetségese. A nő és a férfi jogai megegyeztek. Szabadon választhatott férjet, amennyiben megözvegyült újra férjhez mehetett szabad akaratából. Az egyiptomi többnejűség ellenére a férjnek volt egy fő felesége, akinek vagyona továbbra is az övé maradt, szabadon rendelkezett felette. Azonban kedvező helyzetük ellenére az egyiptomi nők sem érezhették úgy, hogy teljesen egyenrangúak a férfiakkal. „A fáraó mindig férfi volt, és férfiak voltak a papok, katonák is a nőknek a közéletben csak másodlagos szerep jutott, s a magánéletében egyoldalúan szigorú házastársi hűségre kötelezték őket.” (Simone de Beauvoir: A Második nem, Gondolat, Bp. 1969. 107.o.)

A görög erkölcsök nagyon hasonlítanak a keleti erkölcsökhöz, viszont náluk nincs többnejűség, a feleségek között hierarchia alakult ki.. A görögök csak egy feleséget ismertek el törvényesnek, valójában azonban a görög polgár kellemes többnejűségben élt. Az athéni nő ki sem mozdulhatott otthonából, életét szigorú törvények szabályozták. Erkölcsileg teljesen megcsonkított, a társadalomban kiskorúként kezelik élete végéig. „ A jó princípiuma teremtette a rendet, a fényt és a férfit, a rossz princípiuma a káoszt, a sötétséget és a nőt.” Püthagorasz

Spárta volt az egyetlen városállam, ahol a női egyenjogúság szinte maradéktalanul megvalósult. Lányok, fiúk azonos nevelésben részesültek, az asszony nem volt a férj otthonának foglya. A házasságtörés fogalma ismeretlen volt. A nők szabadságát egyáltalán nem korlátozták, egyetlen kötelező feladatuk volt a gyermekek nevelése, annak ellenére, hogy a gyermekek felett az állam rendelkezett. A római nő életét a család és állam ellentéte határozza meg. A nőt szigorúan alárendelik a vagyonnak, nem védi a törvény, abszolút kiszolgáltatott egészen haláláig. Teljes kirekesztettség jellemzi életét. Férjhez menetelkor a férje tulajdonába kerül, ő rendelkezik felette, mintha rabszolga lenne. Az asszonyi életformához hozzátartozik a gyermekek szülésén túl, a házimunka végzése. Azonban van egy lényeges dolog, ami megkülönbözteti a római nőt a görög nőtől, mégpedig az, hogy a közösség részéről sokkal nagyobb tisztelet

17

övezi. Ebben a korban jelenik meg először, hogy a férjének teljes társa a nő, osztozik a férje gondjaiban, munkájában. A római nő nincs otthonülő életmódra kárhoztatva, eljár lakomákra, ünnepségekre, színházba, az utcán utat engednek neki a férfiak. „A köztársaság utolsó éveiben törvény mondja ki, hogy az anyát az apával egyenlő gyermeki tisztelet illeti meg, gyermekeinek maga lehet gyámja, ha árvaságra jutnak, illetve ha az apa züllött életű. A központi hatalom függetleníti a nőt családjától, de egyben saját gyámsága alá vonja, s több vonatkozásban is korlátozza jogait.” (Simone de Beauvoir: A Második nem, Gondolat, Bp. 1969. 117.o.)” A társadalom a folyamatos csaták miatt alapjaiban meginog, majd később

teljesen szétesik. A római joga a kereszténység hatására átalakul, a nő súlyosan megsínyli a változást. A kereszténység terjedésének nagy szerepe van a női nem elnyomásában helyzetének ismétlődő romlásában. A kereszténység és az evangélium hirdetései szerint ugyanannyi könyörület jár a nőnek, mint a leprásoknak. A házasság intézménye szent, viszont a feleség abszolút alárendeltje férjének. Szent Pál ülteti át a zsidóság eltökélten nőellenes felfogását a kereszténységbe. „Mert nem a férjfiú vagyon az asszony állatból, hanem az asszonyi állat a férjfiúból. Mert nem is a férjfiú teremtetett az asszonyi állatért, hanem az asszonyi állat a férjfiúért.” (Szent Pál: Ó-testamentum.) A nők teljes elnyomása alól felszabadulást hoztak Justinianus törvényei. Ezek a törvények megbecsülik a nőt anyai és hitvesi mivoltukban, de egyben e két hivatásához is láncolják. Az anyának és az apának egyenlő hatalmat ad gyermekei felett. Justinianus törvényeire azonban még rárakódtak a germán hagyományok, még tovább enyhítve a nők sorsát, mindazokon a területeken, amelyeket a barbárok elözönlöttek. A germánok monogámiában éltek és rendkívüli módon tisztelték a házasságot. A férjfeleség kapcsolat igen szoros. A germán nő elkísérte férjét a csatába is, élelmet hordott a harcosoknak, jelenlétével tüzelte őket. Tehetetlensége csupán testi gyengeségének következménye, erkölcsileg nem tekintik alacsonyabb rendű lénynek. A germán hagyomány uralkodik végig a középkoron. Viszont azt is le kell szögeznünk, hogy törvényes védelmet a nő csak, mint feleség, és mint anya élvez. Ha házasságtörésen kapják, privilégiumaitól megfosztják. A központi állam megerősödése kapcsán ugyanazok a folyamatok indulnak el, mint Rómában. A kora középkor társadalmi megrázkódtatásai nyomán kialakuló és megszilárduló feudalizmusban meglehetősen bizonytalan a nő helyzete és sorsa. A feudalizmus időszaka hozza magával a női nem megítélésében oly sokszor megjelenő hullámzást. Ugyanis a XI. századig a társadalmi rend alapja kizárólag a nyers erőszak, a földesúri tulajdonjog a fegyverek hatalmán nyugszik. A nő helyzete akkor változik meg, 18

amikor a birtok örökletessé, családi tulajdonná válik, ezért ismeri el a feudalizmus a XI században a nő örökösödési jogát. A nő, a hűbérúr vagyontárgya, ő választ számára férjet, akár szabadon el is ajándékozhatja. A születendő gyermeke is inkább a hűbérura tulajdona, mintsem saját férjéé. A XIII. század harcias társadalma megveti a női nemet. A lovagok társadalmában a ló fontosabb kincs a férfi számára, mint a felesége. „ … a nő a férfi akaratának legkorlátlanabbul van alárendelve…”, „ …a férfi oly magasan áll a nő fölött, mint a mily magasan áll a nőnövény meddő, a fa a moha fölött.” (Alapművek a nőkérdésről , Biológiai, fizikai, pszichológiai leírások, http://iqdepo.hu/dimenzio/21/2103-02.html). Ebben az időszakban a nők

számára a legszigorúbb erkölcsi szabályokat hozzák. A XIII. században az egyensúly helyreállítására tesznek lépéseket a nők, az úgynevezett Mária kultusz intézményével. Ebben a korban élő nők sorsa két irányt vesz. Az egyik irány a vallási kultusz felé visz, a másik irány képviselői a kastélybéli úri hölgyek unatkozó életformájához kapcsolódik. Felvirágzik a társalgás, társaságbeli illem, csevegés, valamint a költészet. A női nem felemelkedése nem következhet be csupán a vallás és költészet hatására, a nő merőben másfajta okoknak köszönheti, hogy a középkor végén némi tért nyer. Felemelkedésének oka társadalmi fordulatokban rejlik, ekkorra a királyi hatalom kerekedik felül a nagy hűbéreseken, s jócskán megnyirbálja a hűbérúri jogokat, egyebek közt megvonja a hűbértúrtól azt a jogot, hogy tetszése szerint döntsön hűbéresei házasságáról. A nő alkalmatlan volt ugyan a katonáskodásra, viszont adófizető képessége ugyanolyan volt, mint a férfiaknak, ezért nem indokolta már semmi a két nem közötti hátrányos megkülönböztetést. Németországban, Svájcban, Itáliában a nők ugyan továbbra is örökös gyámság alatt maradnak, de Franciaországban „egy lány ér annyit, mint egy fiú.” (Simone de Beauvoir: A Második nem, Gondolat, Bp. 1969. 128.o.)”. A nő teljes felszabadulását több tényező befolyásolja, mely sosem

szűnik meg egyszerre, a testi erő hiánya nem számít többé, de a nő alárendelése a házasságon belül továbbra is társadalmi érdek. Ezt a gondolatot osztja Hell Judit is tanulmányában, miszerint „ A biológiai nemek által megalapozott (és a nők hátrányára jelentkező) társadalmi különbségek általában minden társadalmi alrendszerben jelen vannak.” (Hell Judit: Nemek egyenlősége/egyenlőtlensége – feminizmus a nyugati világban, Új holnap 1997. január 3.o.)

A polgárság kialakulásának időszakában hagyományozódott a feudális értékrend. A férjes asszonyt a magántulajdon érdekeinek áldozzák fel. A szegénység megmarad a jobbágyság eltörlése után is, kis falusi közösségekben, kisiparos körökben férj és feleség egyenrangú, az asszony nem vagyontárgy és nem cseléd, a szegény ember tudja, hogy kölcsönösen egymásra utaltak, a nőt a szabad munka teszi független emberré, gazdasági társadalmi tényezővé. A középkor folyamán a nő még magáénak mondhatott bizonyos 19

jogokat, így például részt vehetett falugyűléseken. Azonban ez a századfordulóra teljesen átalakult, a feudális hagyományok felszámolódtak. A XVI. század ismét sanyarú időszak a nők számára. A nőt nem védi többé semmi a férfi, dönt sorsa felől, akár otthonához is láncolhatja. Korlátlanul érvényesül a nőellenes római jog hatása. „A nők ki vannak zárva minden nyilvános helyből, ahol az emberi lét közfelfogás szerint legfontosabb, például becsületbeli játékai zajlanak.” (P. Bourdieu: Férfiuralom, Napvilág Kiadó, Bp. 2000. 58.o.)

A nőt ismét megfosztják cselekvőképességétől. A lány felett apja rendelkezik, ő választ férjet számára. Házasságkötésük után a nőnek nincs beleszólása a családi ügyekbe, még lakóhelyet is a férj választ. Gyermekei inkább az apjuké. Az európai törvénykönyvek kivétel nélkül a kánonjogra, a római jogra és a germán jogszokásokra épülnek, tehát szükségszerűen hátrányosak a nőkre. Ebben a nőellenes időszakban fordul elő először, hogy egy nő tollat ragad nőtársai érdekében, Christine de Pisan Episztola a szerelem istenéhez, című írásában. Ezen írásában a nők művelődési jogaiért küzd. Christine fegyvertársra, „tolltársra” talál a párizsi egyetem kancellárja, Gerson személyében, ő szintén szembeszáll a korral a nők védelmében. Martin le Franc a Hölgyek kalauzában, védi a nők érdekeit, ezen írás még kétszáz évvel később is közkézen forog. (Simone de Beauvoir, 1969) Azonban ezek az írások egy kis irodalmi perpatvaron kívül jelentősebb hatást nem értek el, a nők valódi helyzetén mit sem változtattak. A női jog státusza alig változik a XV. század elejétől a XIX. századig, valóságos helyzete az uralkodó osztályon belül annál inkább. Az olasz reneszánsz időszaka az érvényesülés időszaka nemre való tekintet nélkül. A középkorban először vannak női uralkodók, így például Aragóniai Johanna, Nápolyi Johanna, más olasz nők műveltségükkel és tehetségükkel tűnnek ki: Vittoria Colonna, Lucrecia Tornabuoni. A férfiak is elismerően vélekednek róluk. Franciaországban a XVII. században fellendül a társas élet, terjed a műveltség, a nők fontos szerepet játszanak a társaságban, így például Madame de La Fayette, Madame de Sevigne országszerte nagy tekintélynek örvend, hasonló hírnévre tesz szert külföldön Erzsébet hercegnő, Krisztina királynő vagy Schurman kisasszony, aki az egész korabeli tudóstársadalommal levelez. A XVIII. században még nagyobb szabadságra és függetlenségre tesznek szert az előkelő asszonyok. Az uralkodó erkölcsi normák elvben mit sem enyhültek, a lányokat alig tanítják valamire, és megkérdezésük nélkül adják férjhez őket. A polgárság, a feltörekvő osztály hatalma megszilárdul, azonban ez az osztály kemény erkölcsi normákat szab a nőkre. Viszont 20

a felvirágzó társasági életnek köszönhetően, a nők kitörhetnek otthonuk falai közül. Sajnos azonban a kultúra csak az elit réteghez jutott el. Szent Teréznek vagy Katalin cárnőnek kellett ahhoz születni, hogy egy nő korlátlanul kibontakoztathassa képességeit. Az írás bűnnek számított, Angliában a női írókat mindig osztatlan ellenszenv fogadta, így például Lady Winhilsea-t aki a következő sorokat írta, „Jaj az asszonynak, aki tollat ragad Fennhéjázás vétkének bélyegét Sütik rá és bűnére nincs bocsánat.” (Simone de Beauvoir, 1969). A XVIII. század demokratikus és individualista eszményei kedveznek a nőnek, a filozófusok, gondolkodók többsége egyenrangú lénynek tekinti őket. A francia forradalom minden ízében polgári forradalom, ennek ideje alatt a dolgozó nők voltak a leginkább függetlenek. Joguk volt kenyérkereső foglalkozást űzni és kereskedni. Részt vettek a társadalmi termelésben, mint varrónő, mosónő, fémcsiszolónő, elárusítónő. Anyagilag függetlenek, tehát erkölcsileg is szabadok, a negyedik rend asszonya eljárhat szórakozni, inni, testével megközelítőleg olyan szabadon rendelkezik, mint egy férfi, amennyiben férjnél van, a férfi szövetségese és egyenrangú társa. Szexuálisan nem elnyomott, csak gazdaságilag az. Faluhelyen a parasztasszony ugyanúgy kiveszi részét a közös munkából, mint bárki más, mégis úgy bánnak vele, mint egy cseléddel, gyakran le se ülhet férjével és fiaival egy asztalhoz. A forradalom ideje alatt ezek a nehéz életű nők előléphettek volna, jogokat követelhettek volna maguknak, de évszázadok folyamán a vérükbe ivódott az alázat és ez nem engedte, hogy harcoljanak helyzetük javításáért. (Alapművek a nőkérdésről, Dimenzió#21). Néhány esetben feminista megmozdulásokra is akad példa. Olympe de Gouges 1789-ben azt javasolja, hogy adjanak egy Nyilatkozatot a nők jogairól, mely eltörölné a férfinem összes privilégiumát. Olympe a vérpadon végzi. Újságja az Impatient, alig néhány számot ér meg. A többi női lap is hasonlóképpen végzi. A női forradalmi klubok is megszűnnek. Rose Lacombe színésznő a Republikánus és Forradalmi Nők Szövetségének elnöke egy nőküldöttség élén erővel behatol a Főtanácsa üléstermébe. A nőket kitiltják a Tanács üléseiről, és nemsokára a klubokból is, ahol éppen kezdtek volna beletanulni a politikába. (Simone de Beauvoir, 1969). Azonban a korszak rengeteg eredményt is mondhat magáénak, így például 1790-ben, törvény mondta ki, hogy lányok és fiúk ezentúl egyenlő arányban részesednek az örökségből. 1793-ban törvénybe iktatják a válást, enyhítve a házasság szigorán. A forradalom teljes felszámolásáig tart a nők szabadsága, de ez a felszabadulás tiszavirág életű, ugyanis, a forradalom leverése után ismét szigorú alávetettség lesz az osztályrészük. Franciaország élen jár a nőkérdés 21

tisztázásában, hiszen Napóleon, az elkövetkező 100 évre rögzíti a nők helyzetét, egyenjogúságuk kivívását teljes mértékben megakadályozza. Egyetlen pozitív momentum Napóleon politikájában az anya iránt érzett tisztelet meghonosítása. A fiatal lány és a férjes asszony nem számít teljes jogú polgárnak, nem viselhet tisztséget, nem lehet ügyvéd vagy törvényes gyám. A XIX. századi jogalkotás tovább szigorítja a napóleoni törvénykönyv rendelkezéseit. A

Bourbon-restauráció

1826-ban

megtiltja

és

az

1848-as

Alkotmányozó

Nemzetgyűlés sem hajlandó visszaállítani a válás intézményét, melyet csak 1884-ben oldanak fel, de olyan szigorú feltételekkel, hogy gyakorlatilag szinte lehetetlen elválni. A polgárnő, hogy osztályhelyzetét megtartsa képes, aláztatott helyzetét teljes mértékben elfogadni. Viszont a történelem feltartóztathatatlanul halad. Beköszönt az iparosodás korszaka, megjelennek a gépek, mely a földbirtokrendszer pusztulásához vezet. Nő a polgárság szerepe. A szocializmus minden változata a nő felszabadítását tűzi ki célul, s ki akarja ragadni őt a családból. A szocializmus időszakának kezdetén Saint-Simon, Fourier, Cabet. követel a nő felszabadítását és egyenjogúságát. Azonban ez a felfogás többet árt a női nemnek, mint amennyit használ, ugyanis a nőt nem egy szintre helyezi a férfival, hanem ellenkezőleg, szembe állítja vele. 1848-ban a nők klubokba szerveződnek, lapokat indítanak, például Eugenie Niboyer Voix des Femmes (Nők szava) című lapot. 1849-ben Jeanne Decoin fellép képviselőnek, választási hadjárata köznevetség tárgya lesz. Erre a sorsra jut számtalan még női szervezet. „A kor legokosabb asszonyai távol tartották magukat a feminista mozgalmaktól: Madame de Stael inkább önmagáért harcolt semmint nőtársaiért. George Sand fennen hirdeti a nő jogát a szabad szerelemre. Ő főleg érzelmi síkon akarja felszabadítani a nőt. Flora Tristan vallja, hogy a nő hivatva van a népet megváltani, de igazi célja a munkásosztály felszabadítása, nem saját nemének emancipációja. Csak David Stern és Madame de Girardin csatlakozik a feminista mozgalomhoz.” (Simone de Beauvoir: A Második nem, Gondolat, Bp. 1969. 145.o.)”.

A nő egyre inkább fontos gazdasági tényezővé válik. Olyan fontossá, amilyen a letelepedés előtti időszakban volt, hiszen kimozdul otthonából, gyári munkásként újra kiveszi a részét a termelésből. A gyorsan fejlődő ipar munkaerő szükséglete, nem érheti be többé csak férfi munkásokkal, a nőket is be kell vonni a termelésbe. Ez az igazi nagy forradalom, amely a XIX. század során gyökeresen átalakítja a nők életét, és új korszakot nyit történelmükben. Engels az alábbi gondolatokat fogalmazza meg a nők sorsával kapcsolatban:

22

„…a nők sorsának alakulását a magántulajdon határozta meg; az a katasztrófa tette a nőt a magántulajdon rabszolgájává, mely az anyajogú társadalmat felszámolta, s helyébe a patriarchátust állította…, A (nő) felszabadítása csak akkor válik lehetségessé, ha nagy, társadalmi méretekben részt vehet a termelésben…”. A XIX. század elején, a női munkaerő igazán nagy szerephez jut, azonban, egyre nagyobb mértékben kizsákmányolják őket. A munkásnő látástól-vakulásig tartó munkával sem keres annyit, hogy legelemibb szükségleteit kielégíthesse, többen a gyári munka után még földműveléssel is foglalkoznak. Fizikálisan a nő teljesen kizsákmányolt, melytől teljesen megsemmisül. A nő termelőmunkával hódítja vissza méltóságát, de nagyon nagy szenvedések árán. A nők alárendeltsége az Engelsi ideológiával ellentétben, ebben az időszakban újratermelődött, amelynek alapját két rendszer egybefonódása biztosította: a nők felelőssége a munkaerő újratermeléséért és a családról való gondolkodásért, valamint a kereső munka nemi elkülönülése. (Asztalos-Morell, 1997). Ebben a kettősséget tápláló társadalmi hangulatban jöttek létre az első női egyesületek (1848), eredetileg csak termelői egyesülésekként, majd 1920-tól egyre nagyobb szerephez jutnak a szakszervezetek, létszámuk folyamatosan emelkedik, de a tagok között kevés a nő. A nők passzivitásának szükségszerű következménye, hogy a női munka állami szabályozására nehezen és későn kerül sor, 1874-ig várat magára a törvényes védelem. 1892. november 2-án jelenik meg az első átfogó törvény a női munkáról, eltiltja őket az éjszakai munkától és korlátozza napi beosztásukat, azonban teret enged a csalásoknak, és kiskapuknak. A törvényt 1900-ban tovább szigorítják, a maximális napi munkaidőt tíz órában állapítják meg, 1905-ben kötelezővé teszik a heti pihenőnap biztosítását. 1907-ben törvény mondja ki, hogy a munkásnő szabadon rendelkezik bérével. 1909-ben szabadságot biztosítanak a szülő nőknek, 1911-ben felújítják, - megszigorítva az 1892-es rendeletet -, 1913-ban szabályozzák a nők szülés előtti és utáni szabadságának, munkaviszonyának módozatait és megtiltják, hogy veszélyes vagy nagy erőkifejtést, igénylő munkát végeztessenek velük. Lassacskán kiépül a szociális törvénykezés egész rendszere, a női munkát egészségvédelmi rendeletekkel bástyázzák körül. A dolgozó nők beletörődésének második következménye az lett, hogy alacsony bérrel kell beérniük. A dolgozó nő beéri azzal, hogy a család összjövedelméhez némi pótlékkal járuljon hozzá, a családon kívül a családért dolgozik. (Asztalos-Morell, 1997). A kizsákmányolásnak ezen a fokán a munkásnő egyszerűen éhen halt volna, hacsak nem koldult vagy nem tartotta el egy férfi. Ez a tendencia sajnos világméreteket öltött, túllépett Európa határain. 1918-ban, Amerikában a női munkabér fele a férfiakénak.

23

Németországban a nő 25 százalékkal kevesebb bért kap. Ennek ellenére a nők ügye mégis haladt előre, a folyamatot világszerte meggyorsította az első és második világháborúban előállt munkaerőhiány. A kis és középburzsoázia is beadta derekát, lányai, asszonyai elözönlötték a szabad pályákat. Azonban a legnagyobb női kérdést ekkorra sem sikerült feloldani, miszerint nő egyik legnagyobb problémája reprodukciós és termelő funkciójának összeegyeztetése. Napjainkban a női követelések sorra megvalósulnak. De korunk az átmentek kora, és a világot ma is a férfiak irányítják, mint minden ezt megelőző időszakban. A gyerekgondozás, házimunka ma is szinte kizárólag az asszony dolga. A vezető posztokon, kulcshelyeken kevés kivételtől eltekintve - férfiak ülnek. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a férfi és a nő gazdaságilag két külön osztályhoz tartozik. A nő mai sorsát döntően befolyásolja az a tény, hogy folyamatosan változó társadalmunkban a legősibb előítéletek mg most is élnek. Megnyitották a nők előtt a gyárak, a hivatalok, az egyetemek kapuit, de a közvélemény szemében ma is a házasság a legfőbb női hivatás, mely a nőt minden más kötelezettsége alól felmenti. (Lévai, 2000). I.1 A nőmozgalmak kialakulásának története a XIX-XX. században: A XIX. század folyamán kialakult feminista mozgalom, - amelynek elindítója a Franciaorszában Condorcet, Angliában Mary Wolstonecraft volt -, követeléseinek súlya egyre inkább növekszik. A feminizmus igazi apostola mégis Leon Richier, aki 1869-ben megalapítja a Nők Jogai nevű szervezetet, és 1878-ban megszervezi a Nők Jogaiért Küzdő feministák nemzetközi kongresszusát. A választójog kérdése a kongresszuson fel sem merül, a nők beérik polgári jogaik követelésével. Hubertine Auclert aki politikai kampányt indít a női választójogért, egyesületet szervez Női szavazat elnevezéssel, lapot indít Polgártársnő címen, hatására országszerte alakulnak a hasonló társaskörök, de semmit nem sikerül elérniük. A feminista mozgalom erőtlensége a belső egység hiányából fakad, mint már a bevezetőmbe is említettem, a nők, mint nők, nem éreznek egymással szolidaritást, elsősorban saját

osztályukhoz

tartoznak,

márpedig

polgárnők

és

munkásnők

osztályérdekei

nyilvánvalóan ellentétesek. Az 1879-es szocialista kongresszus döntő fontosságú a feminizmus mozgalom életében, ezen kongresszuson mondják ki először, hogy a két nem egyenlő, s ettől fogva töretlen a feminizmus és szocializmus szövetsége. 1892-ben újra összeül a kongresszus, mely elkeresztelte a feminista mozgalmat, de ezen kívül nem sok eredményről számolhat be. 24

A francia nő csak 1945-tel válik politikailag egyenjogúvá. Új-Zéland az első állam a világon, amely a nőt egyenjogúsítja, 1893-ban. Ausztrália rövidesen 1908-ban követi Új-Zéland példáját. Angol nőmozgalom 1903-ban lendül fel. A Pankhurst család megalapítja a Nők Társadalmi és Politikai Szövetségét. A történelem kezdete óta most fordul elő először, hogy a nők, mint nők, harcba szállnak saját érdekeikért, ebben jelentősen besegít a szüfrazsett mozgalom, ők tizenöt éven át próbálnak nyomást gyakorolni a kormányra. Az angol nők 1918-ban nyerik el a választójogot, korlátlanul kiterjesztve csak 1928-ban. Az amerikai nő kezdetben emancipáltabb az európai nőnél. A XIX. század elején a pionír korszakban az asszony is osztozott a férfiak kemény, küzdelmes életében, oldalukon harcolt, dolgozott. Nagy előnyük európai társaikkal szemben, hogy lélekszámukból adódóan kevesebben voltak, mint férfi társaik, ezért szerepük felértékelődött. Néhány évtized elteltével azonban az amerikai nők helyzete is hasonult az európai nőtársaikéhoz, a családon belül megőrizték ugyan a tekintélyüket, a férfiak továbbra is előzékenyen bántak velük, de a társadalom kulcspozícióit itt is a férfiak ragadták magukhoz. Gazdasági téren határozottan nagyobb eredményeket mutathat fel az amerikai nő, mint az európai. Mindössze kilenc államban van választójoguk. 1913-ban megszerveződik Amerikában is a szüfrazsettek mozgalma. És 1933-ban az USA 19 tagállama aláírja azt az okmányt, mely a nőknek teljes egyenjogúságot biztosít. Svédországban is jelentős mozgalom keletkezett. A svéd nők ősi nemzeti hagyományokra hivatkozva követelték, hogy adják meg nekik is a jogot a tanulásra, munkára, szabadságra. Írónők álltak a mozgalom élére. A nagy hatalmú nőszervezetek a maguk pártjára vonták a liberálisokat, de nem bírtak megküzdeni a konzervatív párt ellenállásával. A norvég nők 1907-ben elnyerték a választójogot. A finnek 1906-ban kaptak választójogot. A latin országokban a nő végletesen elnyomott, inkább a szokások, semmint a törvény szigora folytán. Olaszországban a fasizmus módszeresen gátolta a nőmozgalom fejlődését. Az olasz nő kétszeres elnyomatás alatt sínylődött elnyomta az állam és elnyomta férje. Németországban az első feminista kiáltványt 1790-ben bocsátotta ki egy diák, Hippel. A XIX. század elején az érzelmi George Sand típusú feminizmus dívott. 1848-ban Luise Otto, az első német feminista nő, jogokat követel a nőknek, hogy ők is közreműködhessenek hazájuk felemelésében. A német szocialisták, Bebellel az élükön, követelik a nemek közötti egyenlőtlenség felszámolását. A német vereség után a német nők megkapják a választójogot, és bekapcsolódnak a politikai életbe. Hitler emancipálta a nőket. 25

A nőemancipáció a Szovjetunióban az orosz feminizmus gyökerei a XIX. századra nyúlnak vissza, diáklányok voltak a mozgalom kezdeményezői, de inkább a népforradalom, semmint saját nemük ügyét kívánták szolgálni. A dolgozó nők emancipációját a forradalom hozta meg. Már 1905-ben tömegesen vettek részt nők az országszerte kirobbant tömegsztrájkokban és ott küzdöttek a barikádokon. Az 1936-os szovjet alkotmány kimondja a Szovjetunióban a nőt a férfival egyenlő jogok illetik meg minden téren, a gazdasági, állami, kulturális, társadalmi és politikai életben egyaránt. A szovjet nő nagyszerű gazdasági vívmányokat mondhat magának. Azonos munkáért azonos bért kap, intenzíven kiveszi részét a termelésből, s így fontos politikai és társadalmi tényező. (Simone de Beauvoir; 1969). II. Nőtörténet Magyarországon a dualizmus korától a rendszerváltást követő időkig: Az emberek attitűdjét születésüktől a szocializáció folyamata befolyásolja. Meghatározza a női és férfi szerepeket, és esetenként igazolja a férfi nem egyedüli létjogosultságát.

A feminista mozgalom éppen ezzel az állásponttal száll szembe, mely

szerint különválasztja a biológiai és a társadalmi nem fogalmát. Hazánkban a hagyományos irányzatok és a klasszikus előítéletek erősek, követőik között ugyanolyan sok a nő, mint a férfi. Kevés olyan európai országot ismerünk, amelyben a nők ennyire elfogadják társadalmi hátrányaikat a férfiakkal szemben, akár a munkahelyeken, akár a családban és a közélet minden színterén. (Léva; 2000) Ez az alázat minden közéleti társadalmi helyszínen megjelenik, akár a törvényalkotást vizsgáljuk, akár az oktatást, ahol a nők sorsáról szintén férfiak döntenek. Dolgozatom ezen, fejezetében a magyarországi nők sorsának bemutatását tűztem ki célul, a dualizmus korától a rendszerváltás utáni időszakig. II.1. A dualizmus időszaka: A XIX. század vége és a XX. század eleje kiemelkedő időszak a magyar nők történetében,

mert

életük

valamennyi dimenzióját tekintve

megfogalmazódott

-

és

esetenként be is teljesült - a változtatás igénye. A korábbi évszázad elszigetelt és bátortalan követelései egységesebb formát öltöttek, és alapot adtak a későbbi történésekhez. A dualizmus időszaka, Magyarországon a gazdasági, társadalmi, kulturális átalakulások időszaka volt. A XIX. szd. vége és a XX. szd. eleje - a megváltozott körülmények közepette nők helyzetének átalakulását, a nőkről vallott korábbi felfogások magával mind a nemzetközi színtéren, mind pedig hazánkban.

26

átértékelését

hozta

E történelmi korszakra elmondható, hogy a magyar nők, bármely társadalmi réteghez tartoztak is, a dualizmus időszakában megtették a legfőbb lépéseket az emancipáció útján. Azonban, a különböző társadalmi csoportokat ezek a változások nem egyformán érintették. A technika vívmányai és a társadalmi-gazdasági haladás elérte a háztartásokat, azonban a fejlődés igazi győztesei a közép- és felső osztályok, városlakó női voltak. Számukra nyílt igazán lehetőség a felemelkedésre. A nőkkel kapcsolatban, ezen időszakban is születtek elméletek. Ezen vélekedések szoros kapcsolatban állnak a gazdasági- és társadalmi életben betöltött szerepük és súlyuk átalakulásával. A változások okai között elsőként említhetjük a hazánkba begyűrűző liberális és szocialista eszmeáramlatok kibontakozását és terjedését. A másik jelentős ok a gazdasági változás, mely a századfordulóra a nők nagyarányú munkába állását eredményezte. A technikai fejlődés következtében a nők otthoni környezete és munkája is teljesen megváltozott, gépesítetté vált. A gazdasági változások igényelték a művelődési viszonyok javítását is, mely az oktatás nőkre való kiterjesztését is maga után vonta. A XVIII. század végén a nőkről való gondolkodás elsősorban a jogi kérdések körül összpontosult. A jogászok által hagyományosan követett római jog és germán szokásjog alapján a nő az iparsodó, polgárosodó társadalmakban is jogilag a férfiaknak alávetett maradt. A házassági vagyonjog és az öröklési jog is csak lassan formálódott olyanná, hogy az a nő számára kedvező legyen, és az, valóban a két nem közötti esélyegyenlőséget támassza alá. (Alapművek a nőkérdésről a XVIII-XIX. században, http://iqdepo.hu/dimenzio/21/21-02-05.html) Ezen

időszak magyar női jogszabályai is a középkor törvényeiben gyökereztek. Pld. a nők férjhezmenetelük után váltak nagykorúvá. Viszont számos jog gyakorlásától távol tartotta a nőt az akkori joggyakorlat. A házasságon belül joga volt a nőnek önálló vagyontárgyakhoz, viszont a férj haszonélvezője volt dolgainak. Azonban elmondató az is, hogy más volt a törvénykezés és a valóság a magyar nők körében. A szokások helyenként erősebbek voltak, mint a törvények. Ennek hagyományai a falusi nők körében még napjainkban is érezhető. A század végének nagy dilemmája, hogy a nők lehetnek-e a politikai jogok birtokosai. Ezen kérdés, körül folyamatos viták zajlottak. Már a reformkorban megfogalmazódott, a nemesi származású nők politikai választójogának lehetősége, a felvetést Beöthy Ödön Bihar megye követe fogalmazta meg, azonban ezt a többi követ ellenezte, így az 1874:XXXIII. tc. választási törvényből is kihagyták a nők szavazati jogát. A nők tehát sem vagyoni, sem műveltségi jog alapján nem kaphatták meg a választójogot. A századforduló tájékán is folyatódtak a csatározások a fenti kérdés kapcsán pro és kontra. Például, az ügy ellen szólalt fel, 1906-ban Prohászka Ottokár szerint a női emancipáció erkölcsi romláshoz vezet. Az ügy 27

mellett szóltak a nővédelmi szervezetek így például Magyar Nőegyesületek Szövetsége 1909, azonban a velük szimpatizálók még a század 10-es éveiben is igen kevesen voltak. És ennek az oka elsősorban az évszázadok során kialakult hagyományokon, nőképeken nyugszik. Hiába voltak kezdeményezések, melyek sürgették volna a női választójogok kivívását, azonban nem volt rá igazán tömegigény, és nem tartozott hozzá szorosan a magyar közvélemény gondolatvilágához, ellentétben Amerikával és Angliával. (Magyar nők a dualizmus korában: Dimenzió#21 http://iqdepo.hu/dimenzio/21/21-02-05.html).

1918-ban az I. néptörvény kimondta, a nők választójogát, korlátokkal. A magyar nők teljes választójogának megadása a Tanácsköztársaság idejére esett. Azonban 1919. után a választójogot ismét korlátokhoz kötötték, és az 1925:XXVI. illetve 1938:XIX. tv. további szigorításokat tett a női választójog tekintetében. Azonban a korabeli kutatások megállapításai szerint csak igen kevesen éltek a 20-as, 30-as években választói jogukkal, a nők részéről igen nagy volt az érdektelenség. A női érdekek képviselői között megfogalmazódott az a gondolat, hogy honfitársaikat kimozdítani ebből az érdektelen állapotból csak a művelődéssel, oktatással lehet, ezért ezen a téren is mielőbbi változásokat sürgettek. A politika irányítóit igyekeztek befolyásolni a nők művelődési jogainak érdekében.

Ezek a tárgyalások

eredményesek voltak, ugyanis a nők előbb kaptak jogot az intézményes tanuláshoz, mint a politikai jogokhoz. Ez nem csak hazánkban, hanem a nemzetközi szinten is így történt. Ennek okai a következőkben rejlenek. - Már a felvilágosult abszolutista államokban megindult a lányok széles körű nevelése, mely kiteljesedett a tankötelezettséget biztosító törvény nyomán. - A társadalmi és gazdasági haladás feltételeként a munkavállaláshoz bizonyos szintű új ismeretek megszerzésére volt szükség. - A törvényalkotók nagy többsége úgy vélte, hogy a képzetlenebb nők veszélyesebbek a társadalom számára, mint tanultabb társaik. - A technikai fejlődés miatt, megnövekedett a nők szabadideje, ezét volt idejük tanulni. A neveléstörténet jeles képviselői szerint ez az évszázad a pedagógia „nagy százada” volt. Ezen időszakban felismerték a szocializáció szerepét a gyermekek nevelésében, a leánynevelés is közügy lett, hiszen a politikai, vallási, etikai problémák megoldását remélték tőle a politikusok. Azonban az a csekély számú felső osztályhoz tartozó nő, aki tanulhatott folyamatos, nehézségekkel kellett szembe néznie. (Műveltségi viszonyok és az oktatásügy dimenziói, http://iqdepo.hu/dimenzio/21/25-05-01.html)

A kor egyik leggyakrabban felmerült problémája és ügye a leánynevelés. A leánynevelés és oktatás intézményes kereteinek a megszervezése, - mint a XVIII. század végétől folyamatosan

28

jelenlévő és évszázados előítéletek magában hordozó tevékenység - hosszú időt vett igénybe. Az alapszintű iskoláztatásukról először az I. és II. Ratio Educationis rendelkezett, majd 1845ben az elemi tanodákról szóló helytartótanácsi rendelet. 1868-ban Eötvös József féle népoktatási törvény a nőkre nézve is kimondta a tankötelezettséget, 6-12 éves kor között. Azonban a leánynevelésről vallott elvek nagyon nehezen változtak. Folyamatos vita tárgya maradt, hogy mire kell felkészíteni a XIX. század magyar nőit. Számos olyan intézmény volt, melyek a reformkorban nyitották meg kapuikat és női irányítás alatt álltak, így például Teleki Blanka Zirzen Janka, Karacs Teréz intézményei. Számos iskolát szerzetesrendek működtettek, ezek az iskolák azonban idegen nevelési módszereik miatt a század közepétől egyre több bírálatot kaptak, és falai között általában csak a módosabbak tanulhattak. Viszont a kor iskolázottsági mutatói egyre sürgetőbb igényt mutattak a szegény városi leányok nevelésére is. Az abszolutizmus éveiben továbbra is fontosak maradtak a leánynevelés korábban kiemelt céljai, értékei, mint például a vallásos, családcentrikus, háztartást vezetni tudó nő képzése. 1860-tól merészebb vélemények is születtek a leányneveléssel kapcsolatban, melynek jeles képviselője Veres Pálné Beniczky Hermin. A folyamatos viták következtében megszületett az 1868. XXXVIII. törvénycikk, mely kiterjesztette a nőkre is az alapfokú oktatást, ennek következtében a tanulni vágyó leányok a népoktatási intézményekből kikerülve polgári iskolákban, felsőbb leányiskolákban tanulhattak tovább. A leányok számára létrehozott középiskolák fejlődése, szerkezeti, tartalmi átalakulása a dualizmus időszakának egyik jelentős oktatáspolitikai eredménye volt. Azonban a kor legnagyobb problémája is a rendszerben rejlett, ugyanis a leányoknak nem volt törvény által biztosított lehetőségük a gimnáziumi tanulmányok folytatására, egészen 1875-ig, amikor megnyitotta kapuit az első állami felsőbb leányiskola Budapesten. Ezen iskolatípus hivatalos célja az volt, hogy „benne a leányok nemük sajátosságainak s a társadalmi viszonyoknak megfelelő olyan általános műveltséget nyerhessenek, amely egyrészt élethivatásukhoz szükséges, másrészt megfelel annak az általános műveltségnek, melyet a férfiak saját életcéljaik érdekéből a gimnáziumokban s a reáliskolákban nyerhetnek.” (A középiskolai képzés a dualizmus korában http:/iqdepo.hu/dimenzio/21/21-05-03.html)

Később, amikor úgy tűnt, hogy a leánynevelés sínen van, egyre többen tiltakoztak, az ellen, hogy a nők érettségihez jussanak, ugyanis úgy vélték, hogy, ezáltal a férfiak munkavállalási esélyei csorbulhatnak. Erre megoldás volt az 1896-os év, ettől az évtől kezdve a leányok is tehettek nyilvános érettségi vizsgát. Ennek következtében a századfordulóra már elültek a leánygimnáziumokkal szembeni viharok. Ez az iskolatípus is betagozódott, a magyar oktatásügy rendszerébe. Azonban azt is el kell ismerni, hogy a leányok ennek ellenére 29

előnyben részesítették a polgári és a kereskedelmi iskolákat. A kor igényei és gazdasági kihívásai lehetővé tették a leányoktatás kiszélesítését, amely maga után vonta a nők egyetemi képzésének lehetőségét. Az egyetemre, készülő nő alakja egyre elfogadottabb lett a századforduló tájékán. A kor gondolkodói ebben látták a legjelentősebb lépést a politikai jogok irányába. Magyarországon Wlassics Gyula kultuszminiszter 1895-ben kelt rendelete nyitotta meg a nők számára bizonyos egyetemi karok kapuját (bölcsészeti, orvosi és gyógyszerészeti). Azonban maradt jó néhány olyan intézmény ahová a XIX. században egyáltalán nem jutottak be a nők, többek között a jogi egyetemekre ezután sem kerülhettek be, ez összefüggött azzal a ténnyel, hogy ez a lépés új utat, lehetőséget nyitott volna politikai joguk kivívásához. Jó ideig nem történt semmi érdemleges az egyetemi képzések nyitottabbá tételével kapcsolatban, egészen 1915. decemberéig, amikor a téma az egyetemi hallgatók konferenciáján újra napirendre került. Azonban konszenzus még mindig nem született. A megváltozott élet- és munkakörülmények, a nőkről vallott felfogások árnyaltabbá és modernebbé válása hozzájárult a viselkedési szokások, a szabadidős tevékenységek, a sport és a divat gyökeres átalakulásához. A XX. század 10-es éveiben már egy teljesen más nő áll előttünk, mint fél évszázaddal korábban. A politikai és az eszmei irányzatok sokszínűsége és gyakran éles szembenállása a magyar nőmozgalmon belül is számos irányt eredményezett (pld. Országos Nőképző Egylet, Feministák Egyesülete). A különböző társadalmi rétegek nőtagjainak egyletei a századelőre már nagyjából egyetértettek abban, hogy ki kell vívni a női választójogot. A nőmozgalom több vezetőjét ott találhatjuk a 20-as, 30-as évek politikai életében is. A nemzetközi nőtörténettel összevetve, megállapíthatjuk, hogy a dualizmus kora jelentős előrelépést jelentett a női emancipáció harcában. A nyugattal szembeni hátrányunkat majdnem sikerült ledolgozni. Összegzésképpen megállapíthatjuk, hogy a magyar nők bármelyik társadalmi réteghez tartoztak is jelentős lépést tettek az emancipáció felé. Azonban az is elmondható, hogy a folyamat legnagyobb élvezői a közép-és felső osztályok női voltak, akik könnyebben felülemelkedhettek nehéz helyzetükön, mint a paraszti vagy munkáscsaládból származó nőtársaik. A dualizmus fellendülése után a világháborúk időszakában némi csend tapasztalható. Az újjáépítés időszaka felemészti minden fizikai energiánkat. Minden női munkára szükség van az ország talpra állásához. II.2 A szocialista emancipáció időszaka: A nyugattal szembeni lemaradásunk újra fokozódik és a szocialista időszakban sem sikerül ezt rendezni. A korszak legnagyobb jellemzője hogy a köz-és magánszférára egyaránt 30

a tekintélyelven alapul. Az emberi kiszolgáltatottság intézményesített kereteket öltött, azonban ez nem egyformán érinti a nőket és férfiakat. Az iparosítás és a későbbi konszolidáció időszakában a mindenkori gazdasági helyzetnek megfelelően alakították a nők sorsát központi intézkedésekkel, terelték a munkavilágából ki és be. Az ingyenes háztartási munka mindig a nő feladata volt, minimális férfi segédlettel. A nők mind a magánéletben, mind a közszférában kényszerek és szigorú állami ellenőrzés mellett éltek. (Asztalos-Morell, 1997).

A politika a nők részéről 7-10%-os részvételt engedélyez. Ennek oka az, hogy ebben az időszakban nemhogy a feminizmus, de még az esélyek egyenlőségének a gondolata sem fogalmazódik meg az emberekben. Ezen kérdésben jelentős lépést a felszabadulás utáni időszak hozott. A formális egyenlőséget hirdető politika és a teljes foglalkoztatásra épülő gazdaság, beleavatkozott a családok életébe anélkül, hogy a beleegyezésüket kérte volna. 1949-ben Magyarország alkotmánya rögzítette a nők új jogállását, a munkához való jogukat, majd később a művelődéshez való jogukat is. Ennek következményeként tízezrek álltak munkába. Az alkotmány szerint a nők a férfival egyenlő politikai és szociális jogokkal lépett a munkaerő-piacra. Ezen véleményt osztja Asztalos-Morell Ildikó tanulmányában: „ A nők emancipáióját a férfiasság és a nőiesség normájának egymáshoz közelítésében látom, és ezzel elhatárolom magam azoktól a nézetektől, amelyek szerint a nők emancipációja a férfi norma elsajátítása révén valósul meg, csakúgy,mint a nőuralmat, illetve a női és a férfi társadalom összeegyeztethetetlenségét hirdető nézetektől.” (Asztalos-Morell Ildikó: A nemek közötti egyenlőtlenségek az államszocializmus korszakában, Szociológiai Szemle 1997. 3. sz. 2. o.)

A szocialista világ nőpolitikája az 50-es évekre kiüresedett szlogenné vált. A kibontakozó nőmozgalmak tevékenységei felszínessé váltak, érdemben nem kellett velük számolni. Az ’50-es évek időszaka hírhedt a magyar nők életében. Ebben az évtizedben igen erőszakos politika folyt nem mindig a nők érdekében. A politikai elit intézkedései fokozták a nők kiszolgáltatottságát, és folyamatosan megsértették személyes jogaikat. A lelki elnyomáson túl fizikailag is kizsákmányolták a női nemet. Ezen megterhelések súlyos betegségeket okoztak, melyről az akkori politika igyekezett nem venni tudomást. (Lévai; 2000) A női és férfi munkáért nem azonos bérezés járt. A nők sokkal kevesebb munkabért kaptak ugyanazért a munkáért. Ez a jelenség a mai napig jelen van, bár már nem ölt olyan szélsőséges kereteket. Voltak olyan munkatevékenységek, melyekre a férfi munkaerő kifejezetten drága volt, ezt rendszerint nők végezték, innen indul az egyes szakmák elnőiesedése. (Asztalos-morell; 1997). A kor aktuális propagandájában megjelent a dolgozó női szimbólum, rendszeresen használták a traktoros nőt a propaganda anyagokon, mely e korszak jellemzője lett. A nők száma

31

jelentősen megnőtt a munkaerő-piacon, azonban a gyermekek napközbeni elhelyezése még mindig problémát okozott, annak ellenére, hogy az állam a gyermekek napközbeni nevelését levette az anya válláról, megjelentek a gyermekfelügyeletet ellátó intézmények a bölcsődék és az óvodák. A ’60-as években megmaradtak, a női és férfi munka közötti foglalkoztatottsági és bérarány különbségek. Ebben az időszakban a nők előmeneteli lehetőségei igen korlátozottak. A rosszul fizető szakmák elnőiesedtek ilyen terület volt az egészségügy és az oktatás. Ez a jelenség még a rendszerváltás után 16 évvel is jelen van. A politika egyre jobban hangsúlyozza az anya-gyermek kapcsolat fontosságát, és ennek érdekében jelentős intézkedéseket tesz, ezt fejtegeti Lévai Katalin: A nő szerint a világ könyvében. „Közismertek azok az intézkedések, amelyek a nők honfoglalását kísérték: az egészségügyi hálózat gyors fejlesztése, anya- és csecsemővédelem rendszerének kiszélesítése, terhes anyák munkajogi védelme, szülési szabadság és a családi pótlék többszöri emelése, a bölcsődék és az óvodák számának szaporítása.” (Lévai Katalin: A nő szerint a világ könyvében, Bp. Osiris 2000. 164 old.)

Az évtized egyik legfontosabb intézkedése az 1967-ben bevezetett GYES, mellyel az akkori politika a nőket a gyermekszülésre próbálta ösztönözni. Ezen intézkedések voltak az évtized legjelentősebb reformjai, melyek a nők érdekeit szolgálták. Az egyre szaporodó gyermekintézmények sem oldották meg a nők problémáját, ugyanis a bölcsődék többsége zsúfolt volt, a gyermekek egy része nem bírja a bölcsődét így újra az anya gondja az elhelyezés. Ez a helyzet az anyának újabb fizetés kiesést okoz. A nőpolitikai intézkedések ellenére ez a korszak véglegesítette a nő-férfi közötti hierarchia kibontakozását. Ezért elmondható, hogy a szocializmus időszakában jelentős ellentmondás alakult ki az állami ideológia és a tényleges gyakorlati megvalósulásuk között. A fent említett ideológiák egyike szerint a munka világában mindenki egyenlő nemre való tekintet nélkül. Ez az egyenlőség viszont a gyakorlatban nem így működött. A családban, a magánszférában való női elnyomás továbbra is fennmaradt. A fentiek figyelembevételével megállapíthatjuk, hogy a ’60-as évek felvilágosult nőpolitikai intézkedései ellenére semmit sem változott a konzervatív nő – férfi szerepfelfogás. Ezen a felfogáson és a nőkérdés káoszán csak a ’70-es évek változtatott. 1970. februári MSZMP KB határozata rendet teremtett a nőkérdésben. A rendelet céljai: 1. az óvodai és bölcsődei férőhelyek bővítése a vállaltok és tanácsok bevonásával. A vállaltok és tanácsok bevonásának célja a bővítési folyamatok felügyelete. 2. A háztartások gépesítése a női munka megkönnyítése érdekében. 3. Egyenlő munka és egyenlő bér a férfiak és nők számára. 4. 32

Elismerték a nők tanuláshoz és művelődéshez való jogát. 5. Nőfelelősök kijelölése a vállalatokon, tanácsokon, akik ezen intézkedések végrehajtásáért és koordinálásáért felelősek. (Lévai; 2000.)

A határozat elképzelése helyenként illúzió maradt. Az óvodai hálózat egészen 1985-ig bővült, a ’80-as évek végén a 3-6 éves gyerekek több, mint 80%-a járhatott óvodába. Azonban a rendszer vívmányának tekintett gyermekintézmények nem hozták a hozzá fűzött reményeket. A házimunka társadalmasítása is pusztán illúzió maradt. A nők „második műszakja” az otthoni munka is továbbra a nőkre hárult, a női foglalkoztatás viszont általánossá vált ez a női szerepek kiszélesedésével járt együtt, viszont ez nem vonta maga utána a férfi szerepek változásait. Azonban ha reálisan nézzük a szocializmus nőpolitikáját, akkor megállapíthatjuk, hogy a világháború előtti Magyarországhoz képest jelentős változások tapasztalhatók. A munkavállalás révén megnőtt a nők gazdasági önállósága. A második gazdaság megjelenése piacosította az ingyenes házimunkát, mely új szakismeretek megszerzését tette szükségessé, ez a nők számára újabb szabadságnövekedést eredményezett. A kétkeresős családmodell megjelenésével megfogyatkozott a férfiak tekintélyelvű családfői szerepe, így elvileg megteremtődött az egyenrangú kapcsolatok lehetősége a családban. A környező szocialista országokhoz képest ezek a vívmányok kimagaslónak bizonyultak, viszont a nyugathoz képest még mindig jelentős volt a lemaradás. Ugyanis ekkorra a nyugati feministák már túl voltak jó néhány törvénymódosításon. Magyarországon feminista mozgalom utoljára a világháborúk közötti időszakban volt, ugyanis a pártirányítással működő nőmozgalom önmagában értelmetlen, hiszen a jól működő mozgalom attól mozgalom, hogy nem felülről irányítják. II.3 Rendszerváltás utáni időszak A rendszerváltás sem hozta meg a hozzá fűzött reményeket. Nem tudott olyan szemléletformálást elérni, mely radikális változásokra késztette volna a politikai elitet és a közvéleményt egyaránt. A magyar kormányokra jellemző volt és még most is jellemző, hogy önkényesen döntenek a családok életét érintő kérdésekben, az aktuális társadalmi és demográfiai folyamatok fényében. Ezen döntések arra engednek következtetni, hogy míg Nyugat-Európában az esélyegyenlőség politika érvényesül, addig hazánkban erősen felerősödik a tradicionalizmus. Magyarország célja a ’90-es években az EU csatlakozás és a modernizálódó szociálpolitika elérése, viszont ennek eléréséhez a jogalkotás helyett erős szemléletváltásra van szükség, melyre a közvélemény részéről is folyamatos igény mutatkozik. Ehhez erősen hozzájárul az egyre inkább terjedő nyugati életmódminta. 33

A ’90-es években erőteljesen átrendeződött a foglalkoztatás. Megjelent a munkanélküliség jelensége.

A női foglalkoztatás jelentősen lecsökken. Ezzel szemben 1989 óta a női

munkanélküliség kisebb méreteket öltött, mint a férfi. A 40 év feletti nő nem kívánatos a munkaerő-piacon. Ezért sokan vállalkoznak, megjelenik az egyre szélesedő női vállalkozói réteg. A férfi-női keresetek közötti különbségek tompulnak. Az iskolai végzettség tekintetében a nők elhagyják a férfiakat. Az előmeneteli lehetőségeket vizsgálva a nők még mindig kiszolgáltatottabb helyzetben vannak, kisebb a lehetőségük a munkahelyi előmenetelre. A rendszerváltás óta felerősödik a nőkkel szembeni negatív diszkrimináció a munkahelyeken, melyet az Alkotmány szigorúan tilt, azonban a gyakorlatban ezek a helyzetek többnyire rejtve maradnak. (Asztalos-Morell; 1997). A magyar foglalkoztatáspolitika még napjainkban is férfi értékrenddel mér, s ez a felfogás érvényesül a családon belüli munkamegosztásban is. Ennek oka a társadalomban, a gyermekkori szocializációban gyökerezik, hiszen a gyermek követi az elsajátított szerepeket, mely eltérő szerepekre készíti fel a lányokat és fiúkat. (Bullain; 1994) A negatív diszkrimináció jelentősen leredukálja a nők elhelyezkedési esélyeit, ezáltal az otthoni munkát kell választania. Magyarországon most indultak kezdeményezések a családbarát munkahely kialakítására, mely jelentősen változtatna a munkavállaló nők elhelyezkedési esélyein. Az elmúlt évtizedekből hátramaradt téveszme, a feminizmusról a nők kettős leterheltségéből ered, mely a szocialista emancipáció következménye. A valóság azonban teljesen más, a hagyományos női-férfi munkamegosztás konzerválódása, vagyis éppen a valós emancipáció hiánya idézte elő ezt a helyzetet. Ez az eszme vezetett ahhoz a következtetéshez, melyet Lévai Katalin fogalmazott meg „… ha az emancipáció ennyi kárt okoz, akkor a feminizmus maga a pokol lehet. (Lévai Katalin: A nő szerint a világ, Osiris Kiadó, Bp. 2000. 195. o.) II.4 Nőmozgalmi helyzetkép a rendszerváltás utáni Magyarországon Az amerikai és a nyugati nőmozgalmak sikereiről itthon nem sokat tudtak, így a valós propaganda hiánya miatt, torz kép alakult ki. Ennek gerjesztéséhez a magyar feministaellenes propaganda is jelentősen hozzájárult. A negatív közlemények hatására a közvéleményben a feminizmus radikálisan férfigyűlölő, áltudományként jelent meg. A feministák pedig magányos, frusztrált nők, akik békés családi életeket tépnek szét. A szocialista elméletek a hagyományos női-férfi szerepet közvetítették, pld. a fiúk nem végeznek házi munkát, az anyának a gyereke mellett a helye stb. (Bullain; 1994) A burkolt állami propaganda lényege, 34

hogy véget kell vetni a nők önzésének és érvényesülési vágyának, és vissza kell állítani a nemek közötti klasszikus szerepeket. A szocializmus utolsó éveinek időszakát a fenti nézetei miatt az ellenreakció korszakának is nevezhetjük. Ebben az időszakban a nők nem merték vállalni nézeteiket szemben a nyugati társadalmak asszonyaival, akik radikálisan is kiálltak eszméik mellett. A rendszerváltást követően sem sokat javult a helyzet, ugyanis napjainkban is alig akad olyan nő Magyarországon, aki nyíltan felvállalná, hogy feminista. 1989 után több tucat női civil szervezet jött létre. Missziójuk az esélyegyenlőség kivívása volt az élet minden területén. Céljaik között szerepelt a feminista gondolatok terjesztése mellett a hálózatépítés, képzés, vállalkozásfejlesztés. (Koncz; 1994) Sajnos ezek a szervezetek tiszavirág életűek voltak a nők passzivitása miatt, pedig fel voltak készülve a változtatás lehetőségének kiharcolására, ugyanis megvolt bennük a kellő tudás és kreativitás, hogy kezükbe vegyék a nők sorsát. Viszont a társadalmi szolidaritás hiánya a közélet minden területére kiterjedt ebben az időszakban. A nemzetet érintő fontos kérdésekben szinte sosem szólaltak meg a nők. Hiányzik a kellő mértékű szolidaritás, mely megléte nélkül nincs feminizmus és nincs nőmozgalom. 1997-ben szerveződött egy „lappangó nőmozgalom” (Lévai:2000), azonban ez sem volt képes felnőni a nyugati országok radikális nőmozgalmaihoz. Magyarországon a női alapjogok garantáltak, a női érvényesülés feltételei adottak, de mindaz, amin változtatni kellene - elsősorban a férfi-női patriarchális szemlélet -, jelenleg még nem oldható meg néhány civil kezdeményezéssel. A hazai női civil társadalom feladata az lenne, hogy egy új kultúrát terjesszen, és a nőket segítse abban, hogy reményeiket, vágyaikat kifejezhessék és elérhessék. Azonban a mai magyar női civil szervezetek túlélőjátékot folytatnak, és nem igazán segítik a nők önmegvalósító képességének fejlesztését. Hazánkban az ezredforduló küszöbén mintegy 65 ezer nonprofit szervezet működött, ebből mindössze 60 szervezet vállalt fel női érdekképviselete, legalább is ezt vallották magukról. (Lévai-Kiss: 1997). Ez a szám igen alacsony, és a nyugati adatokat meg sem közelíti, nemcsak az eszmékben de a szervezeti háttérben is jelentősen lemaradtunk a nyugati feministáktól. „Azokban az országokban, ahol sikeres nőmozgalmak bontakoztak ki, a gyakorlat azt mutatja, hogy legalább három tényező együttes jelenléte tette ezt lehetővé: Az első feltétel a nők ún. "kritikus tömegének" jelenléte a politikai intézményekben, ami egyben biztosítéka annak, hogy a politikai döntéshozatalban rendre megjelennek a női érdekek. A második tényező a hatékony, jól szervezett nőszervezetek jelenléte, a harmadik pedig egy erős, radikális nőmozgalom megléte. Felesleges hangsúlyozni, hogy a három tényező egymást erősíti, egymásból építkezik, és ha csak az egyik is hiányzik az együttesből, az lényeges következményekkel jár.” (Lévai-Kiss: Nők 35

a közéletben, Szerepváltozások Jelentés a nők helyzetéről, Bp. Tárki Munkaügyi Minisztérium 1997. 55-56.o.)

A fenti idézet szerint is igaz az a megállapítás, hogy hazánkban mindhárom kritérium hiányzik, ezért végtelenül hosszú út áll előttünk a sikeres nőmozgalmak kialakulásáig. A mi klasszikus „háziasszonyaink” nehezen rázzák le magukról beidegződött és esetenként bénító női szerepeiket, ezért nincs reális esélye egy radikális nőmozgalom kialakulásának. Mindezek ellenére nem szabad lebecsülnünk a frissen alakult, civil női szervezetek jelentőségét és közvélemény formáló szerepét. Női szervezeteink csak az utóbbi néhány évben kezdték el kiépíteni intézményes kereteiket, meghatározni profiljukat. Fejlődésük azonban számtalan tényezőtől függ. Az egyik ilyen meghatározó tényező a kormányzati támogatás. A rendszerváltás után valamennyi kormány felismerte, hogy a nők érdekeit szem előtt kell tartani, egyébként nem valósíthatnak meg sikeres kormányzati politikát. A korábbi nőpolitika, amely valójában egyetlen női társadalmi réteg érdekeit sem képviselte, több szempont szerint is felülvizsgálatot igényel. Pozitív eredményként értékelhető, hogy mindenkori kormányzat felismerte, nőket egyáltalán nem lehet homogén társadalmi csoportként definiálni, ezért az érdekeikben tett intézkedéseket is differenciálni kell. A rendszerváltás után bekövetkezett társadalmi folyamatok (a nagy ellátó rendszerek, köztük az állami gyermekellátó intézményrendszer

leépítése,

a

munkaerőpiac

átstrukturálódása,

a

munkanélküliség

megjelenése) mind olyan hatást indítottak el, amely alapvetően befolyásolja a nők helyzetét a munkaerőpiacon és a magánéletükben egyaránt. A fenti folyamatok hatására a kormányzat immár nem zárkózhat el attól, hogy a női civil szervezetek érdekeit szem előtt tartsa, és véleményüket figyelembe vegye. A kormányzat feladata, hogy ezeket a szervezeteket koordinálja és megfelelő információval ellássa. 1995-ben létrehozta ezért a Nőpolitikai Titkárságot, amely 1997. januárja óta az Egyenlő Esélyek Titkársága nevet viseli. A civil szervezetek és a Titkárság között rendkívül szoros munkakapcsolat alakult ki, amelynek keretein belül számít az intézményre a problémák megfogalmazásában. A civil szervezetek képviselői a Titkárság kezdeményezésére egy rendszeresen működő Civil Fórumot hoztak létre, amely valamennyi szervezetnek lehetőséget ad a bemutatkozásra, és szükség esetén a munkájához is segítséget nyújt. Ez a lehetőség új perspektívákat nyit meg a női szervezetek számára. A másik nagyon fontos tényező a pénzügyi háttér megléte. A nőszervezetek jelenleg csupán az intézményesülés első szakaszában tartanak, és jelentős pénzhiánnyal küzdenek, ezért munkájuk is nehezen koordinálható, hosszú távra nem tudnak tervezni pénzügyi biztonság hiányában. Mindez erősen gátolja kitörési lehetőségeiket. Egyetlen támogatási lehetőségük 1996-tól a pályázati források megfelelő kihasználása, de ez is bizonytalan és egyáltalán nem 36

tervezhető. Ebből a forrásból jöttek létre különböző szervezetek és programok pld. a jogsegélyszolgálat, különböző képzési programok, vagy a civil szervezetek önszerveződést elősegítő programok. Pályázatok mellett azonban a nő szervezeteknek is nagy szükségük lenne a kormányzati támogatásra, mellyel stabilabbá tehetnék helyzetüket és bővíthetnék lehetőségeiket. A kormányzat jelenlegi helyzetében csak azzal segítheti hatékonyan a civil szervezeteket, hogy folyamatos egyeztetés után pontosan meghatározza azoknak a programoknak és szolgáltatásoknak a körét, amelyet érdemesnek tart a támogatásra. A harmadik tényező a társadalmi elfogadás és a megfelelő társadalmi kommunikáció. Hazánkban ez kiemelt fontosságú tényező, mert az általános tapasztalatok szerint mind a nonprofit szervezeteket, mind pedig a nőpolitikával foglalkozó intézményeket, társadalmi előítéletek tömege sújtja, úgy kell megjelenniük a nyilvánosság előtt, mint fontos társadalmi érdekeket képviselő intézmények. (Lévai-Kiss: 1997) A női szervezetek világa azonban erősen hierarchizált és polarizált. Egy-két szervezet jelentősebb és nagyobb a többinél érdekeit jobban tudja érvényesíteni, ezért pénzügyileg és kapcsolati tőkéjében viszonylag stabilabb, mint kisebb társai, így viszonylag nagyobb társadalmi ismertséget, társadalmi elfogadottságot is élveznek. Az ismertség által nagyobb tapasztalatot szerezhetnek a közszereplés és az érdekérvényesítés terén. A kisebb szervezetek elfogadtatásában nagy a kormányzat szerepe, legjelentősebb lépés lehetne a nőpolitika elfogadása, a nőket érő diszkrimináció megszüntetése. A jelenlegi felelős politikai vezetés segíthet a média és a női szervezetek közötti kapcsolatépítésben, arculatuk kialakításában, ugyanis mind az írott és az elektronikus sajtó sokat tud tenni, hogy a női érdekek fontosságuknak megfelelően kezelje, tájékoztasson a nőket érintő fontosabb eseményekről. Nem mindegy, hogy milyen szerepmintákat és értékeket közvetít. A közvélemény érzékenységének erősítésében, az egy-egy témával kapcsolatos ráhangolásban kiemelkedő szerepet játszhat. A fentiekben már utaltam a női civil szervezetek heterogenitására. Az egyes szervezetek erősen különböznek szervezettségükben és szellemiségükben is. Ez gátolja az együttműködést a szervezeteken belül és között is. Ezért jogosan felvetődik a kérdés, ha ezek a szervezetek ennyire szervezetlenek és önállótlanok – kevés kivételtől eltekintve – akkor, hogyan fogják képviselni a nők érdekeit, hogyan próbálják a mindenkori kormányzatot rávenni a megfelelő döntésre. Azt gondolom, hogy a nőmozgalom erősödéshez a szolidaritás elengedhetetlen. Az eddig főváros központú női kezdeményezések, egyre elterjedtebbek vidéken is. A kisvárosi nők körében is egyre inkább megfogalmazódik a változás igénye, egyre nagyobb számban kapcsolódnak fővárosi ernyőszervezetekhez. A női érdekérvényesítés mellett sok szervezet más célt tűzött a zászlajára, mint pld. környezetvédelem, egészséges életmód stb. Lévai 37

Katalin és Kiss Róbert Nők a közéletben munkájukban rendszerezték a civil szervezeteket működési területük szerint, és így megkülönböztettek: Szolgáltató szervezeteket: amelyek egy szakképzett csoportja gyakorlati és elméleti síkon olyan szociális és pszichés problémák kérdéseivel foglalkozik, amelyeket az állam vagy sohasem vállalt, vagy éppen megszabadulni igyekszik tőlük. Ezért elmondható munkájukról, hogy állam-helyettesítő funkciókat lát el, és profi szolgáltatásokat akarnak nyújtani az érintettek számára. Tudatos PR tevékenységet folytatnak. Azonban éppen a profi hozzáállásukból adódóan fennáll annak a veszélye, hogy civil szintről átmennek vállalkozási forma irányába. Még ebbe a kategóriába sorolandó a nőszervezetek azon csoportja, mely krízisközpontokat működtet, elsősorban bántalmazott nők számára. Ez a központ elsősorban lelki segélyt, pszichológiai tanácsadás nyújtása mellett, támogató, elfogadó közösséget, átmeneti otthont biztosít a bántalmazott nők és gyermekeik számára. Sikeres működésükhöz rendkívüli mértékben hozzájárul, hogy jó kapcsolatot tartanak fenn társintézményekkel, például családsegítő központok, krízis irodák stb. Rendszeres a jogsegélyszolgálat, ahol segítséget kérhetnek a krízishelyzetben lévő nők. Másik típusa a civil kezdeményezéseknek az önsegélyező csoport, amely hasonló területre koncentrál, mint a szolgáltató szervezetek, viszont a kettőjük közötti különbség abból adódik, hogy ez szakképzetlenek csoportja, mely az önsegély motivációja alapján szerveződött. Kezdeményezőiket saját, megélt élethelyzetük és tapasztalataik vezették, hogy szervezetet hozzanak létre. Leggyakrabban tagjai társadalmi munkában dolgoznak. Szakértők közreműködésére csak pályázati támogatások elnyerése alkalmával van lehetőségük. Ezen szervezetek szinte semmit sem fordítanak reklámra, önmenedzsmentre. Az önsegélyező csoportokra jellemző a gyakori újraszerveződés mellett, hogy egy-egy rokon szervezetre rátelepszenek. A civil kezdeményezések következő csoportja az egy ügyre koncentráló szervezetek csoportja, céljuk a nevükben is rejlik. Egy ügyre koncentrálnak, mely lehet például a női diszkrimináció elleni küzdelem, a női erőszak elleni küzdelem, a női egyenlőségért folyó harc. Jól szervezettek, meghatározott szerepük miatt nekik van a legjobb lehetőségük arra, hogy pályázati pénzekhez jussanak. Magyarországon napjaink legnagyobb civil kezdeményezései ebből a körből kerülnek ki, így például a NANE- Nők a Nőkért Együtt Egyesület, mely az erőszak és a szexualitás kérdésével foglalkozik. Ebbe a csoportba soroljuk még a vállalkozási kultúra

fejlesztésével

foglalkozó

szervezeteket,

melynek

képviselője

a

Kisvállalkozásfejlesztési Alapítvány és a Vállalkozó Nők Egyesülete, ez a szervezet 38

tanácsadó és oktatási intézmény is egyben. Ezen csoportosuláson belül találunk, még számtalan témával foglalkozó szervezetet, ezek pld a környezetvédelemmel foglalkozó szervezetek, az egészséges életmód képviselői stb. Elvi feminista és nőpolitikai kérdésekkel és kutatásokkal foglalkozik a humán értelmiségi nők egy kis csoportja. Elvi állásfoglalásokat dolgoznak ki a nőket érintő, fontos területek számára. Átfogó, országos méretű felméréseket azonban ők sem készítenek, mivel erre sem szakértői hátterük, sem elegendő pénzügyi forrásuk nincsen. Ezek közül kiemelkedik a Magyar Nők Szövetsége, a Feminista Hálózat, a MONA Magyarországi Női Alapítvány. Főként oktatással foglalkozó szervezetek: Az utóbbi időben az ilyen típusú szerezetek szerepe igen felértékelődött, ugyanis nagyon sok területen indultak el képzési programok. A képzések igen széles tömegeket mozgattak meg. Az oktatási formák nagy változatosságot mutattak. Létrejött a Magyar Nők Akadémiája, főként a közéletiségre készülő nők számára kínál képzési lehetőségeket. Készültek képzési programok rendőrnőknek és mellettük a szociális munkások részére is. Érdekérvényesítést vállaló szervezetek: Több értelmiségi és szakmai szervezet vállalja, hogy

programokkal,

kutatásokkal,

és

kampányokkal

megpróbálja

befolyásolni

a

közvéleményt, és befolyásolni a kormányzati döntéseket. Ezek általában egyesületek és szövetségek. Ilyen szervezet például a Nagycsaládosok Egyesülete. Az ilyen típusú szervezetek egy számukra igen fontos érték mellett állnak ki. Ilyen érték lehet a hagyományos családdal kapcsolatos attitűd, a női egyenjogúság kérdése, valamilyen egyházi tanítás. A nőtársadalmon belül külön érdekképviseletük van a legnagyobb Magyarországi kisebbségnek a roma nőknek és anyáknak. A Közéleti Roma Nők Egyesülete és a Magyarországi Cigány Anyák Érdekszövetsége a többszörösen hátrányos női csoportok érdekképviseletére vállalkozott. A női civil szervezetekről összegzésként elmondható, hogy a civil szerveződések túlnyomó többsége alakuló korszakát éli, mind a szakmaiság és mind a pénzügyi helyzetük terén. Hiányoznak azok a nagy szervezetek, szakmai műhelyek, melyek a nők társadalmi helyzetének elemzésével foglalkoznak. Azonban ezek a szervezetek sem lesznek képesek önállóan működni, szükség lesz szervezeti összefogásra, a közvélemény formálása érdekében. Sajnálatos módon nincs kiépült, intézményes kapcsolat a női civil szervezetek és a politika képviselői között. E kapcsolat kialakítása érdekében tettek már kezdeményező lépéseket, legutóbb például egy olyan politikai lobbi létrehozására, amely a civil szervezetek képviselői és a különböző pártok képviselőnői számára nyújt együttműködési fórumot.

39

II/5. A nőmozgalmak szerepe a nőtudomány kialakulásában Az esélyegyenlőség, nemek közötti egyenlőség már évtizedek óta a nemzetközi felsőoktatás egyik meghatározó problémaköre. Különösen a társadalomtudományos és bölcsészettudományok körében. A nyugat-európai és az amerikai egyetemeken a ’70-es és a ’80-as években jöttek létre a nőtudomány (women’s studies), majd később a társadalmi nemek tudománya (gender studies) tanszékek és kutatóközpontok sajátos folyamat eredményeként. Ennek a folyamatnak a leglényegesebb eleme, hogy a tudományos igény a felsőoktatásba kívülről érkezett, először a női mozgalmak részéről fogalmazódott meg. A fentiek figyelembevételével kimondható, hogy a női szervezetek jelentősége a tudomány kialakulásában mérföldkövet jelentett. A nőtudomány létrejöttével megfogalmazódott a férfi privilégiumok hagyományinak kritikája és női szemléletmód megreformálása. A rendszeren kívülről érkező tudás-és szemléletmód a Sue Davies

által

„malestream”-nek nevezett

felsőoktatási rendszert és tartalmát számos rétegében megváltoztatni szándékozott. (Thun Éva: 2002.) Ezért a változtatások szükségességének bizonyítására a nőmozgalomban tapasztalatokat

szerzett oktatók és kutatók nekiláttak a női típusú tudás megreformálásának, a női tudományos érvrendszer kidolgozásának. Ez az érvrendszer lett később a társadalmi nemek tudományának egyik alaptörvénye, mely egy kultúrtörténeti megfigyelésből indult ki, miszerint a közoktatásban és a felsőoktatásban egyaránt a tudományos igazságok megfogalmazásában és leírásában a férfiak látásmódja hagyományozódik korról-korra és válik a tudomány kiemelt szemléletmódjává. A közélet és a kulturális élet során a férfi alkotók saját tapasztalataikra és elvárásaikra hagyatkoznak és így fogalmazzák meg a tudomány elméletét is. Az így megalkotott tudományosság elvei váltak a XIX. és a XX. század során általánosan meghatározóvá. A „nő” a tudományos vizsgálódások homogén kategóriája lett, függetlenül attól, hogy milyen társadalmi, kulturális, etnikai és földrajzi környezethez tartozik. Ezen vizsgálódások eredményeiként felhalmozott tudás alkotói, változatlanul többségében férfiak maradtak. Ez a férfiak által felhalmozott tudásanyag állt rendelkezésre azoknak a nőknek, akik a XIX. szd. végétől egyre nagyobb számban jelentek meg az egyetemeken, s bár résztvevői voltak a tudománynak, mégis kirekesztődtek, nem fogadták el a nők innovatív nézeteit. A feminista elméletek és kutatási módszerek megkísérelték felbontani a „nő” eddig egyöntetű társadalmi kategóriáját. A nőtudomány szerint különösen nagy jelentőséggel bírnak az etnikai és a társadalmi réteghez való tartozásból és természetesen a nemi hovatartozásból eredő következmények. Az Európai Unió országaiban érvényesített „gender mainstreaming” 40

társadalompolitikai program már bizonyos mértékben tükrözi a sokféleség, különbség, rétegzettség szerteágazó problémakörét és a kezelésmód és lehetőségteremtés felkutatásának szándékát. Az elvi kérdések után magáról a tudományról, megjelenési formáiról, eredményeiről is kell szólni. A

nőtudományi

kurzusok

mellett

megjelentek

a

kutatócentrumok,

intézetek

és

forrásközpontok – a nyugati típusú társadalmakban – ahol létjogosultságot nyert a nők által felhalmozott tudás. A feminista kutatási eredmények megteremtették a női szempontú tudományosságot. A kutatások rendező elvei közé felvették a nemi hovatartozás meghatározó jellegét, mely a nő, mint „második nem” jelzőjének megdőlését eredményezi. Thun Éva szerint a nőtudomány és a nemek tudománya az elmúlt húsz év során három nagy feladatot látott el. Az első ilyen feladatként korrigálta a társadalomtudományok és bölcsészettudományok, illetve bizonyos fokig a természettudományok ténymegállapításait, beemelte a nők tudását a tudomány egyes területei közé. A második nagy feladat megoldásaként nagy horderejű feltáró munkát végzett és adatbázisokat hozott létre a nők szerepeiről társadalomban elfoglalt helyéről. A harmadik feladatként felvállalta egy új tudományos paradigma létrehozását. Összegzésképpen le kell szögeznünk, hogy a nőtudomány kialakulásával, módosította és továbbfejlesztette a tudományos gondolkodást, mind tartalmában, mind struktúrájában, és a nők által felhalmozott tudást átvezette más tudományágakba is. A

XXI.

szd.

küszöbén

megfogalmazódott

az

igény

a

felsőoktatási

kurzusok

megreformálására, átalakítási stratégiák kidolgozására, mely a nemek szempontjából kiegyensúlyozottabb tudásalap létrehozását és a felsőoktatási gyakorlatba helyezését sürgette. A cél a női tapasztalaton alapuló tudás bevezetése, a kurzusok mellett a szakdolgozati munkák és a diákköri munkákban. A reform képviselői azt vallották, hogy ki kell terjeszteni a női vonalat a szakok választására is, hiszen eddig egyes szakokra a nők nem tudtak bejutni, amely a nemek szerinti társadalmi hierarchizálódás folyamatának részjelensége. A korszak másik nagy problémája, az oktatók és a kutatók, körül összpontosul. Tudomásul kell venni, hogy a felsőoktatás hierarchiájában is megfigyelhető az „üvegplafon” jelensége, azaz a hierarchia csúcsán meghatározóan férfiakat találunk. (Thun Éva:2002) A felsőoktatás ezen, szintjén jellemzően megjelenik a privilegizált patriarchális értékrend. A gyakorlatban is lecsapódik ez, hiszen a féri oktatók, kutatók számára jobban elérhetőek a kutatási és publikációs lehetőségek. Azonban nem kell elfelejtenünk azt sem, hogy nem minden a társadalmi differenciáltságból ered, hiszen a férfiak előnye részben annak is betudható, hogy mögöttük áll a család támogató közege, mely nagymértékben hozzájárul, a tudományos 41

lépcsőfokon való előrejutásra. Ezzel szemben a nők ismét a háttérbe szorulnak, és kevesebb eséllyel építhetik saját karrierjüket. Ezen tendenciák megváltoztatására jött létre a fentebb már említett, és a felsőoktatásban szeretettel alkalmazott „gender mainstreaming” politika. Harmadik kidolgozásra váró feladat a nők érdekérvényesítésének kérdése. Ennek egyik eszköze a feminista pedagógia módszertanának a felsőoktatásban való alkalmazása, a személyes élmények beemelése a tanulás folyamatába. Az érdekérvényesítés mellett fontos még a kommunikáció kérdése oktató és hallgató között. Ezek mellett a formák mellett strukturális eszközökre, az esélyegyenlőséget biztosító stratégiák kimunkálására is szükség van. Olyan eszközökre kell gondolni, amelyek előre kiszámítható módon a nők tudományos munkához való jutását segítik, és előrehaladásuk biztosítékaivá válnak. II.5.1 Nőtudomány fejlődése Európában: Európa több eredménnyel büszkélkedhet a nőtudományok fejlesztése terén. A már megalakult és működő nőtudomány és társadalmi nemek tudománya tanszékek és kutatóközpontok mellett, olyan női oktatói hálózatok is kialakultak, melyek tapasztalatcserére, kooperációra adnak lehetőséget. Ezen intézmények biztonságos háttérként szolgálnak a már megteremtett eredmények továbbfejlesztésére. Kutatási alapok jöttek létre kimondottan a nőtudományok, nőkutatás finanszírozására. Meg kell említenem néhány európai koordináló szerepet betöltő intézményt, így például a AOIFE szervezet (Association of Institutions for Feminist Education and Research in Europe). Az 1996-ban létrejött intézményhálózat, legjelentősebb eredményei közé tartozik az ATHENA elnevezésű, EU SOCRATES program által támogatott, kutatási és fejlesztési hálózat. A program fő célja, hogy Európa szerte összehangoltan fejlessze tovább a nemek tudománya tárgykörébe foglalható egyetemi tanulmányokat. A programban több, mint 20 ország vett részt. (Thun Éva: 2002). Az

oktató-

és

kutatómunka

információs

„adatbázisának”

biztosítására

számos

dokumentumtár, forrásközpont és könyvtár alakult Európa szerte. Ha ma vizsgáljuk a tudományos publikációk tárgykörét, megállapíthatjuk, hogy szám szerint a nőtudomány és a nemek tudománya tárgykörében jelenik meg a legtöbb munka. Számos szaklap ad a publikációra lehetőséget. A nyomtatott formák mellett megjelentek az internetes adatbázisok, és levelező listák, melyek lehetőséget nyújtanak az információk gyorsabb áramlására, és a megfelelő adatbázisok létrehozására.

42

II/5.2. A magyarországi nőtudomány rendszere A magyar felsőoktatást a nőkérdés vonatkozásában a megkésettség jellemzi. Tartalmában, módszereiben, kutatásokban csak jelzésszerűen és kiegészítésként van jelen a nőtudomány és a társadalmi nemek tudománya. A hazai felsőoktatás akár a tanszékek létrejöttét, akár a kutatóbázisok kialakítását tekintve egy-egy kisebb és elszigetelt eredménnyel írható le. Megjelent egy-egy hagyományos tanszékhez kötődő kurzus, de az önálló tanszékek felállítása még várat magára. Néhány a témában kitűnő szakember próbálkozási ellenére a felsőoktatás rendszere igen merevnek és barátságtalannak bizonyul a női elképzelésekkel szemben. Ez a helyzetkép bizonyos szintig előremutatást is ad, sugallja a nehézségeket és a klasszikus tekintélyelvű szerkezet továbbélését. Azonban a negatív hatások ellenére beszámolhatunk apró eredményekről, mint pld. a BKÁE Társadalomtudományi Karán megalakult Társadalmi Nem- és Kultúrakutató Központ létrejöttéről. A felsőoktatás női vonalának intézményi hiánya mellett felfedezhetjük a forrás dokumentáció, irodalom és kutatási eredmények rendszerezettségének teljes hiányát. E rendszerezettség hiánya igen nagy akadálya a fejlesztő-és kutató munkának. Hazánkban nincs olyan adatbázis, amely kiszolgálhatná a nőtudomány és a nemek tudománya témában végzett oktatást és kutatásokat. Ez alól egyetlen szervezet jelent kivételt, mégpedig a TÁRKI által működtetett adatbank, ez azonban szociológiai elvű és kevéssé alkalmas más tudományterületekhez tartozó vizsgálatok adatbázisául. Az internet által kínált lehetőségeket a HÍR-NŐK honlap igyekszik kihasználni, mely az ELTE kari kezdeményezéseképpen működik. Azonban ez terjedelménél fogva inkább forrásgyűjtemény, mint adattár. Működik még egy GESTH-L (Magyarországi Gender Studies Lista) elektronikus levelezési lista, melyen 80-100 kutató és oktató folytathat eszmecserét. Hazánk nem olyan jól ellátott szakmai folyóiratokkal, mint Európa egyes országai. Önálló szaklappal nem dicsekedhetünk. Szakmai publikációk egyes lapok női mellékletében láthatnak napvilágot. A nemzetközi szakirodalmi kínálat igen széles, de a magyar nyelvre fordított művek száma sajnos megszámlálható. A hazai termésű művek közül főleg a szociológiai elemzésekre bukkanhatunk rá könnyedén, nagyon sok írás született pld. a nők munkaerő piaci helyzetének vizsgálatáról. Más területen viszont alig fellelhetőek az írások. A magyarországi körkép kiegészül a Central European University, Gender Studies Department programjával. Az 1996. óta működő, nemrég tanszékké alakult program angol nyelven nyújt amerikai rendszerű posztgraduális képzést, nagy hangsúlyt fektetve az elméleti megalapozottságra. 43

A történeti és elméleti áttekintés után, dolgozatom célja a településen élő nők társadalmi és családi szerepeinek vizsgálata. Azonban a férfiak és a nők társadalmi szerepének

megértéséhez

a

gazdasági-társadalmi

szerkezet

tényezőinek

megértése

elengedhetetlen. A felsorolt tényezők hatnak a férfiasság és nőiesség évezredek óta berögződött, mai is nagy társadalmi tömegekben élő, a nemek egymáshoz fűződő viszonyának formáját és tartalmát, a társadalmi részvételt, a nemek szerint eltérő teljes szerepszerkezetet szabályozó normák.

III. A vizsgálat eredményei - társadalmi és családi szerepek alakulása a célcsoport körében III/1. A vizsgálat társadalmi háttere A szocialista rendszernek, mint láttuk, jelentős szerepe volt a női emancipációban, általánossá vált a női munkavállalás, a nők képzettsége csaknem teljesen felzárkózott a férfiakéhoz. A rendszerváltást követően azonban a helyzet megváltozott. Ez az időszak jelentős

társadalmi-gazdasági

változásokat

idézett

elő

hazánkban.

A

piacosodás

következtében átrendeződtek a tulajdonviszonyok, átstrukturálódott a munkaerőpiac, megjelent a szocializmusban ismeretlen munkanélküliség. Az új gazdasági és jogi körülmények lehetőséget nyitottak a vállalkozóvá válásra, az egyéni gazdálkodás folytatására. A piacgazdaságba való átmenet után a társadalomban és a gazdaságban lezajlott jelenségek, hatással vannak az egyének és a családok szintjén is. Vizsgálatomban arra keresem a választ, hogy ebben a megváltozott környezetben, hogyan működik a család, és hogyan alkalmazkodik a változásokhoz a háztartás? Megfigyeléseim során az egyének életútját vizsgálva a nemi szerepekbe ütközöm, amelyek meghatározzák és átszövik az egyén életének minden területét, és megnyilvánulnak a jövedelemszerzéstől, a háztartási munkamegosztáson és a szexualitáson át a döntésekben és a konfliktusokban vállalt szerepekig. A témában történő kutatgatásaim során arra a következtetésre jutottam, hogy a nemi szerepek tanulhatóak, egy részüket otthonról, a szülőktől hozzuk, emellett fontos formáló közeg a közvetlen baráti környezet, és az iskolában tanult minta, az iskolai minta mellett egyre nagyobb szerep jut a tömegkommunikációnak is. (Bullain;1994.) Véleményemet, mely szerint a társadalomban továbbra is a hagyományos nemi szerepmegosztás a mérvadó, több empirikus vizsgálat eredménye is alátámasztja. A rendelkezésemre álló adatok felhasználásával és az elkészített interjúk részleteivel szeretném ezen állításomat alátámasztani. 44

III/2. Szerepmegoszlások a családban a II. világháború után A II. világháború előtti Magyarországon, a családon belüli viszonyokra alapvetően a patriarchális nemek közötti szerepmegosztás volt a jellemző. A tulajdonnal rendelkező társadalmi rétegekhez tartozó családtípusok esetén, ahol a tulajdon egy része jelentette a megélhetést (föld, cég, üzlet stb.) ennek rendelődött alá a családi munkamegosztás. A család és a gazdálkodás szorosan összefonódott egymással és a patriarchális viszonyok mind a gazdálkodás, mind a családon belül érvényesültek. A család feje a férfi, ő hozta a döntéseket. A nőnek csak a mindennapi élet rövid távú, döntései jutottak főleg a háztartással és a gyermekneveléssel kapcsolatban. Ezekben, a családokban a családfőé a döntő szerep, az élet minden területén így például a pénzkezelés, a tulajdonszerzés stb. A férfi gazdálkodott a jövedelemmel, a feleség, pedig kosztpénzt kapott. Némi változás csak a társadalom legalján élőkre volt jellemző, a munkás illetve agrárproletár rétegere, ugyanis a családfő képtelen volt egyedül a család számára szükséges javak előteremtésére, így a családon belüli hierarchikus tekintélyelvűség egyre inkább formálissá vált. A feleség munkavállalása visszahat a családon belüli nemek közötti viszonyokra, a megélhetésért folytatott küzdelemben így a feleség is egyre inkább beleszólhat. Társadalmilag az az elfogadott, ha a férj viseli a kalapot, ebben az időszakban szinte nem találni olyan családot ahol a feleség felvállalná családfői szerepét. (Nagy, 1995)

Az államszocializmus időszakában az államosítás és a kisárutermelés visszaszorítása következtében a bérből és fizetésből élés vált általánossá. A nők tömeges munkavállalásával a kétkeresős családmodell terjedt el. Mindezek a makro társadalmi változások a családon belüli viszonyokra is hatottak, megváltoztak a család funkciói és ezáltal a családon belüli munkamegosztás. A férj keresete kevés a család fenntartására. A feleség továbbra is a másodlagos munkaerő a családban, viszont a kenyeret mindketten keresik, ez a szituáció a tekintélyelvűség gyengülésében is megmutatkozik. III/3. A családi szerepekhez kapcsolódó elméleti megközelítések: A nagy klasszikus T. Parsons családmodellje szerint, a család funkciói és feladatai a társadalom egyik alrendszereként fogalmazódnak meg. Elmélete szerint a család két dimenzió mentén írható le. Ebben a felfogásban a döntési területek leosztottak a férj és a feleség között. A családon belül a férj-apa az, aki képviseli a családot a külvilág előtt, ő a család fő eltartója, ő dönt a kulcsfontosságú ügyekben. A férj-apa státusza határozza meg a család többi tagjának 45

státuszát is a társadalomban. A nő gazdasági tevékenysége a háztartási munkára korlátozódik, hiszen ezt kívánja meg tőle ráosztott szerepe. (Nagy; 1995). A Parsons által meghatározott családi hatalmi és nem szerepek ma már konzervatív álláspontnak számítanak. Parsons követői ma azt vallják, hogy a családon belüli nemi szerepek és a családok gazdálkodása is egy dinamikusabb szemléletben fogalmazódik meg, amelyben a házastársak szerepei változhatnak, idomulhatnak együttélésük során. Ebben a megközelítésben a döntések a párok közötti megegyezés eredményei. Ebből az következne, hogy minden közös és a felek egyenlőek a családban. Azonban ez nem így van. Cáfolatként fogható fel a Blood-Wolf féle erőforrás-elmélet, melynek lényege hogy a családokon belüli hatalmat a párok erőforrásainak különbségeiből vezeti le. Erőforrásokon a párok társadalmi és gazdasági státuszát értve. (Nagy; 1995). Az dönt a kapcsolatban, aki több erőforrást hozott a házasságba. Az elméletalkotók véleménye szerint a családon belüli hatalom legfontosabb indikátora a döntéshozás. Úgy vélték, hogy aki a magasabb jövedelmet viszi a családba, az kerül döntési helyzetbe. Bloos és Wolf azt vallották, hogy a családi jövedelem és a családon belüli döntéshozás között összefüggés van. Nagyon sok eredményt tudott felmutatni ez az elmélet, de mégis igen sok kritika érte. A kritikaként felállított elmélet Rodman kulturális kontextus elmélete. Ezen elmélet képviselői a partnerek társadalmi-gazdasági erőforrási mellett a kulturális erőforrások, azaz a társadalmi normák jelentőségét hangsúlyozzák a családon belüli hatalmi viszonyok meghatározó tényezőjeként. Ebből az elméletből kiindulva a családi szerepek alakulását, nemcsak az erőforrások különbsége adja, hanem a partnerekre jellemző társadalmi normák és szokások. Az elméletalkotó megjegyezte azt is, hogy azokban a családokban, ahol a tradicionális nemi szerepek érvényesülnek, ott az erőforrásokból adódó hatalmi különbség nem érvényesül, míg azokban az országokban ahol modernebb nemi szerepek érvényesülnek az erőforrások és a döntési hatalom közötti összefüggés sokkal erősebb. Viszont ez is változhat a partnerek megegyezése által. III/4. A nemi szerepváltozásokról készített interjúk tapasztalatai A családi élet kialakításához a házasság időtartama alatt döntésekre kényszerülnek a párok. A döntések azon kérdéskör szerint koncentrálódnak, hogy hogyan ossza be a család anyagi- és társadalmi erőforrásait, meghatározhatják a családtagok időbeosztását, életmódját. Az együttélés során ezek a kérdések nagyon nagy koordinációt igényelnek. Ezen együttműködést általában a családfő irányítja. Az egyeztetés a legfontosabb döntésekben 46

elengedhetetlen, ilyen kérdések például lakásszerzés, gyermekvállalás, munkavállalás, szabadidő megfelelő eltöltése. Ahhoz, hogy meg tudjuk állapítani, hogy a család a hagyományos szerepmegosztás híve elengedhetetlen tisztázni, hogy van- e családfő, amennyiben van az apa, vagy az anya tölti ezt a státuszt? Ki is az a családfő? A mindennapi szóhasználatban az, aki a családban a kalapot viseli. Definíció szerint viszont a családi hierarchia csúcsán álló személy, aki lehet a férj vagy a feleség is. A családfő irányító szerepet tölt be a család életében, az ő szava dönt a legfontosabb kérdésekben. A társadalom felé ő képviseli a családot. Az interjúkból kiderül, hogy a megkérdezettek 2/3-a szerint családjukban van családfő. A fennmaradó 1/3 szerint náluk a családfő intézménye nem létezik, ugyanis ők döntéseiket közösen hozzák. A „2/3-os arány amennyiben tovább bontjuk, akkor a megkérdezettek 30%-a özvegy vagy elvált és egyedülálló. A számadatokból pontosan kiderül, hogy a családfővel és férfi családfővel rendelkező háztartások a településen felülreprezentáltak, tehát jellemzően teljesül a kisvárosokra jellemző tradicionális nemi szerepek térnyerése. A férfiak irányító szerepét többen azzal magyarázták főleg az idősebb korosztály képviselői, - hogy „ezt így szokás”, a másik leggyakoribb válasz, hogy „ő tartja el a családot”. A leány és egyedül élő nő generációhoz tartozók inkább a demokratikus családmodellben bíznak, vagy éppen a női vezetésben. Közülük többen azt nyilatkozták, hogy a lényeges döntéseket ők hozzák, és esetenként a keresetük is magasabb párjaiknál. A háztartások szerkezetére vonatkozóan a gyermekes családok tekintetében jobban felmerül az igény arra, hogy az egyik fél átvegye a családfő szerepét. Azonban ez az életkor emelkedésével és az életszakaszok változásával általában módosul. Ennek oka szintén a hagyományokban keresendő. A gyermekek kirepülése után, többnyire mindig visszaáll a demokratikus rend a családban. A vizsgálat alanyai között vannak egyedülálló és gyermekét egyedül nevelő nők, ezért elengedhetetlen, hogy az egyszülős családmodelleket is kitérjek. Ezekben a családokban, mivel az anya egyedül neveli a gyermekét, a nemi szerepek nem a két szülő között oszlanak meg, hanem azokat részben vagy egészben az egyik szülő kénytelen átvenni, maximum egy közeli családtaggal osztozik a döntésékben. Egyértelmű, hogy ebben a helyzetben a nő lesz a család egyszemélyű vezetője. Így át kell vennie az összes hagyományos férfi szerepet is. Megvizsgálva a hagyományos értékrendeket és a család kapcsolatát, megállapíthatjuk, hogy a közvélemény a tradicionális minták szerint gondolkodik. A közvélemény szemében a családfő általában férfi, hiszen ő tartja el a családot, ő keresi a legtöbbet, az ő szava dönt a család nagy 47

kérdéseiben. A családfőtől elvárják, hogy ideje nagyobb részét munkával töltse. Összegezve tehát elmondhatjuk, hogy a családfők valóban a család eltartójának számítanak, - a közvélemény és a hagyományok szerint - akár a kereseteket, akár a munkával töltött időt nézzük. A családfői szerepet betöltő nők körében az a megállapítás korlátozottan érvényes, esetükben jóval jelentősebb az inaktivitási arány. Ezekben az estetekben nem elsősorban a jövedelem számít, hanem a például a döntési folyamat, háztartási ügyek intézése, hatalmi játszmák. A család gazdálkodása, amin elsősorban az anyagi erőforrásokat értem, a család működésének egyik legfontosabb dimenziója. A pénzgazdálkodás a család erőforrásai közül egy szűkebb, de talán a leglényegesebb dimenzió. A családi pénzgazdálkodás, a családba beérkező jövedelmeket jelenti. Viszont nem szabad abba a hibába beleesnünk, hogy önállóan kezeljük, ugyanis ez a családi gazdálkodás többi elemével is szoros kapcsolatban áll, így például a munkavállalással, szabadidő eltöltésével, stb. Akárcsak a családi élet más területén, a pénzgazdálkodás során is felmerülnek kérdések és a kérdések eldöntéséből származó konfliktusok, melyek abból adódhatnak, hogy a párok hogyan osztják meg egymás között a pénzkezelés és a pénzgazdálkodás feladatát. Ezen kérdésekre az interjúkból szemezgetve az alábbi példát találtam. A hagyományos felosztásban a pénzkezelés feladata szorosan a feleséghez kapcsolódik. Ő gazdálkodik a családi pénzzel. Ez figyelhető meg, főleg az idősebb generáció körében. Számukra az első teendő a csekkek és a tartozások kifizetése, csak aztán rendezik a család többi háztartási kiadását. A régebbi kutatásokat vizsgálva megállapítható, hogy a férfiak másként közelítenek a pénzügyekhez, globálisan szemlélik a családi gazdálkodást, nem szívesen foglalkoznak a pénzügyek kezelésével. Ezt a feladatot inkább a nők végzik, inkább a feleségek döntési területe marad. (Nagy;1995) A fiatalabb generáció körében demokratikusabb a pénzgazdálkodás. Ebben az esetben a pénzkezeléshez és az erőforrások gazdaságos kihasználásához közös döntések kapcsolhatók. A családi kasszából a szabadon elkölthető rész felett a párok megosztják döntéseiket. Ebben az esetben előfordulnak a legszélsőségesebb esetek is, hiszen van, amikor csak az egyik fél dönt és van olyan párkapcsolat is, hogy mindketten külön rendelkeznek a szabadon felhasználható rész felett. Az egykeresős családok esete, ebben az esetben is teljesen más, hiszen az egyszemélyi családfő dönt a beérkező pénz elosztásáról. Kivéve az az eset, ha szülői segítséget kap a nő.

48

Összegezve megállapíthatjuk, hogy a párok értékrendje, neveltetése is

meghatározza

pénzgazdálkodási szokásaikat. A kulturális szerepek és az erőforrások szorosan hatnak egymásra, felerősítik, vagy éppen kioltják egymás hatását. Ez ad magyarázatot arra, hogy az azonos státuszú családok pénzkezelési módja jelentősen eltérhet egymástól. A pénzkezelés módja, megszabja a házastársak döntési területeit és azt, hogy milyen mechanizmusokon keresztül hozzák meg pénzügyi döntéseiket. Egyértelműen kiderül, hogy a generációk közötti pénzkezelés palettája elég heterogén, némi elmozdulást mutat. Viszont azt is elmondhatjuk, hogy közös és külön pénzkezelési módokat alkalmazókra tehát nem feltétlenül jellemző a modernebb, emancipáltabb nemi szerepfelfogás. A női munkavállalást meghatározó tényezők: A jövedelemmel való gazdálkodás után a másik vizsgálandó dimenzió a női munkavállalás területe, hiszen ez is jelentősen összefügg a család erőforrásinak kihasználásával. A feleség gazdasági aktivitása erősen hat arra, hogy a feleség-anya milyen szerepeket tölt be a családon belül. A munkaerő-piaci folyamatok alakulása miatt egyre több nő kényszerül munkavállalásra, hiszen a férj egyedül nem képes a családok szükségleteit kielégíteni. A munkamegosztásban azonban a nők elsősorban a hagyományosan női szerepekhez kapcsolódó területeken helyezkedtek el a településen, erre a legnagyobb lehetőségek egyike volt a HÓDIKÖT és más textilüzemek. A textilipar a településen 500 nőnek nyújtott lehetőséget. Viszont a munkamegosztást vizsgálva szólnunk kell a nőket érintő negatív diszkriminációról, és a differenciált jövedelmekről is, hiszen a nők kevésbé kerülnek vezetői munkakörökbe, és végzett munkájukért alacsonyabb jövedelmet kaptak, mint férfi társaik. Ez a tendencia országos, de ez figyelhető meg a településen is. A nők munkába állását a család életciklusa is jelentősen befolyásolja. A nők a különböző életszakaszaikban másként kapcsolódhatnak be a munkába - gyermekszülés előtt, kiskorú gyermek mellett, miután felnőttek a gyerekek - másmás élethelyzetet teremtenek számukra. A beszélgetések alkalmával és az előzetes kutatások elemzésekor megállapítottam, hogy a vizsgálatban résztvevő nők az országos tendenciákhoz hasonlóan nagyon nehezen vállalnak munkát, és ez mindkét generációra érvényes, viszont erősen függ az iskolai végzettségtől. A munkavállalás egyik legnagyobb akadálya a „…mi lesz a gyerekekkel és a családdal, ki fog fűzni, mosni, ki várja haza őket…!” ez egy sokat hallott szerepzavar mondata, mely mélyen rögzült. A nők nagy része nem tudja a szerepeit összeegyeztetni. Kijelenthetjük, hogy a női munkavállalás lehetősége sem oldotta fel a tradicionálisan bevésődött hagyományos női szerepeket, főleg az idősebb és alacsony iskolai 49

végzettséggel rendelkező generáció esetébe. Ezt a jelenséget a társadalom történelme, a település zártsága a hagyományok, szokások, szankciók makacsabb továbbélése magyarázza. A férjek eltartó szerepe továbbra is elsődleges, legtöbbször csak bizonyos élethelyzetek alkalmával kerülnek a nők eltartói szerepbe – férj betegsége illetve munkanélkülisége esetén. Háztartási munkamegosztás a családban: A családon belüli nemi szerepek egyik fontos indikátora a háztartási munkamegosztás, melynek megfigyelése egyértelműen eldöntheti, hogy egy háztartás mennyire tradicionális vagy emancipált. (Nagy; 1995). Az előzetes kutatások egyértelműen azt mutatják, hogy a nők nagyobb részt vállalnak a házimunkából, és több időt töltenek háztartási munkával, mint a férjeik. Tendenciáját tekintve valamelyest nőtt a férfiak részvétele a házimunkában, de ez nem jelent lényeges változást. (Koncz;1994.) A családon belüli viszonyok, mintegy jelzője a családon belüli

munkamegosztás, a

ténylegesen elvégzett háztartási munkák elosztása. E mögött azonban a családtagok családban betöltött helye, egymás közötti viszonyai húzódnak meg. A magyar háztartások döntő többségében a háztartási munkákat a családtagok végzik, és ritkán vásárolják meg ezeket a szolgáltatásokat. A páros háztartásokban a nők nagyobb részt vállalnak a háztartási munkákból, mint a férfiak. A leggyakrabban a nőkre háruló munkák a mosás, főzés, takarítás, bevásárlás. A gyerekekkel való foglalkozás is inkább női feladat. A megkérdezettek 1/5-e nyilatkozott úgy, hogy a feladatokat megosztják, főleg a fiatalabb generáció képviselői jelezték ezt. Azonban ennél a generációnál gyakrabban előfordul, hogy a gyermekek gondozásában nagyszülői segítségre számítanak, ez a gyakoribb női munkavállalással függ össze. A beteg családtagot rendszerint generációk óta a nők gondozzák. A megkérdezett nők 100%ának családjában így működik. A férfiak ma egyre nagyobb mértékben, de a nőknél sokkal szerényebben veszik ki részüket a házi munkából. Legszívesebben átvállalt feladat a vásárlás és a főzés. A kerttel/földterülettel rendelkező háztartások esetében a föld művelése inkább férfi feladat. De a konyhakertek gondozását a nők is végzik az esetek többségében. Az egyszemélyes háztartásokban ez is a nőre hárul, hacsak nem fogad külső segítséget. A fogyasztással járó családi terhek csökkentése csak akkor lehetséges, ha mindennapi tevékenységüket megkönnyítik, a munkavégzés idejét jelentősen lecsökkentik a háztartási gépek. A háztartási gépek megléte eldönti, hogy a családban elindult-e valamilyen változás. A háztartási gépek beszerzése természetesen megkönnyíti és lerövidíti az erre a tevékenységre 50

szánt időt. Ez azért is fontos, mert a család értékrendje ezáltal módosul és a gyerekek szocializációs közege is e szerint változik, ugyanis a gépesítés előtti háztartási munkavégzésre szánt időt, ezentúl „hasznosabb” tevékenységre is lehet fordítani. A tartós fogyasztási cikkek beszerzése az anyagi lehetőségek függvénye. Megfigyelhető, hogy a kisgyermekes családok sokszor erőn felül teljesítenek, hogy megállják helyüket a munkapiacon és a házimunkában egyaránt. Lehetőségek szerint a szülők a gyerekeket is bevonják a házimunkába. Megállapítható, hogy a településen mutatkozó hagyományos nemi szerepekkel kapcsolatos attitűdök és tradicionális munkamegosztási minták szinte változatlanok a generációk között. A szerepek továbbélése a szocializáció által: A hagyományos gondolkodásmód továbbélésében jelentős szerepe van a gyermekkori szocializációnak. A vizsgálat eredményei is alátámasztják, hogy a hozott minták jelentősen befolyásolják a családok életét, folyamatos konfliktushelyzeteket teremtve. Azt is kimondhatjuk, hogy a kistelepülés, mely mai napig falusias szemléletet hordoz, egy olyan zárt közeg, ahol a hagyományok még erősebbek. Tehát elmondható, hogy a gyermekkori szocializáció és a későbbi saját családban közvetített értékek szignifikánsak egymással. „… azt hoztam, amit láttam.”, „ édesanyám is így csinálta.”, „ szüleim is így gondolták.” Az ilyen típusú kifejezések erősítik a fenti állítást.

51

Összegzés: Az összefoglalást egy evidenciának tűnő, de nagyon fontos megállapítással kezdeném, ugyanis le kell szögeznünk, hogy a nők társadalmi helyzetének, családi szerepeinek alakulását a makro-társadalmi tényezők erősen befolyásolják. Ezen megállapítással bizonyítást nyert Rodman kulturális kontextus elmélete. A gazdasági és társadalmi folyamatok együtt hatnak a férfiasság és a nőiesség évszázadok óta berögződött, és még ma is élő, a nemek egymáshoz fűződő viszonyának formáját és tartalmát, meghatározó és nemenként eltérő szabályozó normák. A családon belüli patriarchális értékek, ha gyengültek is, máig élnek. Fennmaradásukban jelentős

szerepe

volt

Magyarország

társadalmi

folyamatainak,

mely

jelentősen

megszilárdította ezen értékeket. A hozott munkaerő-piacot befolyásoló intézkedések jelentősen befolyásolták a nők karrierlehetőségeit, és ezzel egyértelműen megszabva a nők elsődleges feladatát, a reprodukciós szerepet. A női munkavállalás általánossá válásának, majd később az iskolázottság folyamatos emelkedésének jelentős szerepe volt abban, hogy a családon belüli szerepmegosztás változzon. Leginkább azok a családok érezték ezeket, a változásokat, amelyek kellő rugalmassággal álltak a megváltozott társadalmi feltételekhez, és a hagyományos szerepek megváltozásához. A magyar társadalom családcentrikus beállítottsága, a kereső tevékenység és a gyermekvállalás összeegyeztetésének nehézségeire visszavezethetően az otthonon kívül végzett munka, erősen másodlagos szerepet játszik a nők, anyák életében. A munkavállalást elsősorban anyagi okok, a család megélhetése miatt tartják fontosnak, az egyéni karrier lehetőségei másodlagos szerepet játszanak. A ’60-’70-es években a hagyományos szerepek domináltak, viszont a női munkavállalás tömeges megjelenésével ez valamennyire módosult, erősen az emancipáció útjára léptek a nők, ez a ’80-as évekre jellemző tendencia. A rendszerváltást követően megváltozott a munkaerő-piaci helyzet, a családon belüli hagyományos munkamegosztást, elfogadó szemléletet részesítették előnyben. A férj dolga a család eltartása, a nő feladata pedig a család ellátása szerepmegosztással való egyetértés általában, és a fiatalabb generáció esetében is növekedett. Másfelől szinte kizárólagossá vált a nőnek is dolgoznia kell felfogás is. Ebből következik, hogy a női foglalkoztatás nagyarányú visszaesése inkább anyagilag viseli meg a családokat. Jelentősen megnehezült a gyermeküket egyedül nevelő, vagy gyermekvállalás előtt álló nők helyzete a munkaerő-piacon. Munkába állásuk

megkönnyítése

és

munkahelyük

megtartásának

kulcskérdése.

52

biztosítása

a

reprodukció

A mai társadalom nagy többségében, a szerepek rangsorolása, elvesztése és új szerepek előtérbe kerülése, súlyos egyéni és társadalmi konfliktusok árán valósul meg. A konfliktusok pedig a változási folyamatok gerjesztői. Reméljük, hogy ezek a változások pozitív irányba fognak hatni, melyek a nők számára is rendkívüli előnyt jelentenek majd.

53

IRODALOMJEGYZÉK

1.

A nők munkaerő-piaci helyzete 1992-2001, KSH Időszaki tájékoztató 2001.

2.

Alapművek a nőkérdésről , Biológiai, fizikai, pszichológiai leírások, http://iqdepo.hu/dimenzio/21/2103-02.html

3.

Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába, Osiris, Budapest, 2000.

4.

Arató Mihály: A másik:nem?! Nőkről és férfiakról – nőknek és férfiaknak, Grafit Kiadó, Budapest, 1997.

5.

Asztalos-Morell Ildikó: A nemek közötti egyenlőtlenségek az államszocializmus, Szociológiai Szemle 1997. 3. szám

6.

Bader Andor: A nő, Medicina Könyvkiadó, Budapest, 1968.

7.

Balogh Margit: A „keresztény” feminizmus. Slachta Margit (1884-1974) életútja, História 2000/05-06.

8.

Bassa Endre: Mit kell tudni a nőmozgalmakról?, Magyar Nők Országos TanácsaKossuth Könyvkiadó, Budapest, 1982.

9.

Beauvoir, Simone de: A második nem, Gondolat Budapest 1969.

10.

Bukodi Erzsébet – Harcsa István – Vukovich György: Magyarország a társadalmi jelzőszámok tükrében, Társadalmi Riport 2004.

11.

Bullain Nilda: A nő szüffrazsett, traktoroslány stb. Körkérdés a nőkrők, Replika kör, Budapest 1994.

12.

Frey Mária: Nők a munkaerőpiacon, http://www.tarki.hu/adatbankh/nok/szerepvalt/frey97.html

13.

Galasi Péter: Női-férfi kereseti különbségek Magyarországon 1986-1996, Országos Munkaügyi Kutató és Módszertani Központ, Bp.

14.

Gilman, Charlotte Perkins: A nő gazdasági helyzete, Politzer féle Könyvkiadóvállalt, Budapest, 1906.

15.

Gonda Zsuzsa: Férfi? Nő?, 4D Kiadó, Budapest, 1978.

16.

Gyáni Gábor- Nagy Beáta: Nők a modernizálódó magyar társadalomban, Csokonai Kiadó, Debrecen 1994.

17.

Gyulavári Tamás: A nemek közötti esélyegyenlőség az EurópaiUnióban, Esély 1999. Különszám

18.

H. Sas Judit: Nőies nők és férfias férfiak A nőkkel és a férfiakkal kapcsolatos társadalmi sztereotípiák élete, eredete és szocializációja, Akadémiai Kiadó Bp, 1984. 54

19.

Hadas Miklós: Férfiuralom, Replika kör, Budapest 1994.

20.

Harkányi Ede: A holnap asszonyai – Tanulmány a társadalomtudomány köréből, Politzer Zs. és fiai Kiadása, Budapest 1905.

21.

Hell Judit: Nemek egyenlősége/egyenlőtlensége – feminizmus a nyugati világban, Új Holnap , 1997. 01.

22.

Koncz Katalin: A nők munkaerő-piaci helyzete az ezredfordulón Magyarországon Statisztikai Elemzések, KSH

23.

Koncz Katalin: A társadalmi kirekesztettség és a szegénységkockázat nemek szerinti különbségei, Szocháló, 2003. szeptember

24.

Koncz Katalin: Körkérdés a nőkről, Replika kör, Budapest 1994.

25.

Koncz Katalin: Nőszemközt, Társadalmi Szemle, 1996/2.

26.

Koncz Katalin:A nő társadalmi helyzete Magyarországon: Társadalmi Szemle, 1995/3.

27.

Lévai Katalin: A nő szerint a világ, Osiris , Budapest 2000.

28.

Lévai Katalin-Kiss Róbert: Nők a közéletben: http://www.tarki.hu/adatbankh/nok/szerepvalt/levai-kiss97.html

29.

Lévai Katalin-Tóth István György: Szerepváltozások- Jelentés a nők helyzetéről TÁRKI Munkaügyi Minisztérium, 1997.

30.

Magyar Zsuzsanna: Férfi vagyok, nőt keresek http://www.szochalo.hu/szochalotudomany/hircentrum/article/100046/748/page/2/

31.

Nagy Ildikó: Pénzkezelési szokások, Társadalmi tény-kép, 1998. TÁRKI Monitor jelentések 1998.

32.

Neményi Mária: Csoportkép nőkkel, Új Mandátum Kiadó, Budapest 1999.

33.

Neményi Mária: Miért nincs Magyarországon nőmozgalom? in Hadas Miklós, Férfiuralom, Replika Kör, Budapest

34.

Politzer féle Könyvkiadóvállalt, Budapest, 1906.

35.

Pongrácz Tiborné: Család és a munka szerepe a nők életében (Azonosságok és változások a rendszerváltás előtt és után), Népességtudományi Kutató Intézet Kutatási Jelentései, 2001. nov.

36.

Szabó János, Esélyek, Nők, Korlátok, PolgART, Budapest, 2004.

55

56

57

58

59

60