ÚJHELYI KÖRKÉP 2016. XXV. évfolyam 4. sz.
Sátoraljaújhely Város Közéleti lapja
Gépészmérnök és diplomás ápoló képzés indulhat Sátoraljaújhelyen
Egyetemi képzés indulhat Sátor aljaújhelyen egy aláírt együttmű ködési megállapodás nyomán. A Miskolci Egyetem gépészmérnök és ápolás-betegápolás alapképzési szakon hirdet oktatási lehetőséget a 2017-2018-as tanévben. Az országban hat helyen létesít Közösségi Felsőoktatási Képzési Központot az oktatási kormány zat, ebből kettőt a mi megyénk ben. Sátoraljaújhely az első, aki vel a Miskolci Egyetem együttmű ködési megállapodást kötött. Hosszú tárgyalási folyamat ered ményeként együttműködési megál lapodás is erősíti a szándéknyilatko zatot, hogy a miskolci egyetem Közösségi Felsőoktatási Képzési
mondta prof. Dr. Torma András rek tor. A szándék másik része, hogy ezzel növekedjen a térség népesség megtartó ereje. A feltételezés az, hogy ha egy gyermek ebben a régi óban marad, és a miskolci egyetem által nyújtott, valóban széles palet tán megtalálja a maga számítását, akkor ne menjen el másik felsőokta tási intézménybe tanulni, hanem tanuljon a miskolci egyetemen. Az országban hat helyen támogat ja a KFKK létrehozását a kormány, ebből kettő a mi megyénkben lesz. Sátoraljaújhelyen már a rendelet megjelenése előtt elkezdődött ezzel kapcsolatban a munka, felmérést végeztek a diákok között az indítan dó szakokról, megkeresték a vállal kozókat, ők milyen területen keres
Központot hozzon létre Sátoraljaúj helyen. A kormány szándéka ezzel az, hogy a hátrányos helyzetű régió ban élő fiatalok is részt tudjanak venni a felsőoktatásban. Az egye tem szívesen vállalta ezt a feladatot,
nek munkaerőt. Így alakult ki, hogy gépészmérnök és diplomás ápolói szakokat hirdet meg jövő év szep temberében sátoraljaújhelyi hely színnel az egyetem. Ahogy azt Sátoraljaújhely város
28 milliárd forint. Ekkora keret öszszeg áll rendelkezésre a Terület és Településfejlesztési Operatív Programon belül a környezetvé delmi infrastruktúra fejlesztésére. A program fő célja a települések belterületi csapadékvíz elvezetési problémáinak orvoslása, az ár és belvízi veszélyek megelőzése. Sátoraljaújhely 350 millió forint értékben nyújtott be támogatási kérelmet erre a pályázati kiírásra. A város elsősorban a három tele pülésrész, Bányácska, Károlyfalva és Széphalom csatornaelvezetési problémáin ak megoldását szeret né ebből a támogatásból megolda ni.
nem volt pályázati kiírás erre a pro jektre. Most a TOP, vagyis a terület és településfejlesztési operatív prog ram környezetvédelmi infrastruktu rális pályázatának segítségével sze retnék megoldani ezt a fejlesztést. A tervek szerint első körben a három tel ep ül ésr ész, Rudabányácska, Széphalom és Károlyfalva belvíz rendszerét újítanák meg. Ha a pályá zat elbírálói zöld utat adnak a beru házásnak, akkor még ezen az éven, vagy a jövő évben elindulhatnak a
polgármestere, Szamosvölgyi Péter megfogalmazta: az igény és az akarat már meg van a felmérések szerint, így már csak az van hátra, hogy sok-sok munkával elindulhas son a következő évben, 2017 szeptemberében az egyetemi képzés két szakon Sátoraljaúj helyen. Úgy számolnak, hogy a gépészmérnöki és a diplomás ápolói szakra van olyan igény, ami biztosíték arra, hogy kellő számú hallgatója lesz az évfo lyamoknak. Ezzel beindulhat a felsőoktatási képzés Sátoraljaújhe lyen. A képzések levelező tagozaton indulnak, mert gyakran olyan hall gatókra, tanulókra számítanak, akik egyébként dolgoznak, és nem is nagyon tudnának másként részt ven ni a képzésben. Az oktatásban szá mítanak a helyi cégekre és a kórház együttműködésére is, akik gyakorla
ti helyet biztosítanak majd a tanu lóknak, vagy ahogyan az elhangzott, akár a meglévő dolgozóik tovább képzését is segíthetik így, hogy kva lifikáltabb munkatársakra tegyenek szert. A megyében a másik KFKK Ózdon lesz. A ottani képzések bein dításáról szintén szándéknyilatkoza tot írnak alá Miskolcon.
Csapadékvíz elvezetésre pályázik a sátoraljaújhelyi önkormányzat
A pályázat híján a csapadékvíz elvezetésének problémájára még nem történt érdemi változás az érin tett csatolt településrészeken. Sátor aljaújhely város vezetése már elké szítette a terveket korábban, de még
munkálatok, amelyek legalább nyolc-tíz hóna pig folyni fognak. Fontos ez a beruházás, hiszen nagyon sok panasz érkezik, amikor olyan az időjárás, mint pl. felhőszakadás, vagy hosszú tartós esőzés,
komoly hóolvadás után. Ekkor min dig problémák akadnak a csapadék víz elvezetéssel az érintett település részeken. Az önkormányzat az egész város területére elkészítette a belvíz-elve zetési terveket, így ha lehetőség adódik, szakaszolva, Sátoraljaújhely többi területére is pályáznak majd.
2
2016. XXV. évf. 4. sz.
Hírek röviden
Újabb szolgáltatók és üzletek csatlakoz tak az Újhelyi kedvezményhez Újabb szolgáltatók és üzletek csatlakoztak az Újhelyi kedvezmények programhoz. A Sátoraljaújhely Önkormányzata által egy éve indított kezdeményezés lényege, hogy azon üzletekben és szolgáltatóknál melyek részt vesznek a programban 5-től 20 szá zalékig terjedő kedvezménnyel vásárolhat nak a sátoraljaújhelyi lakcímkártyával ren delkezők. A kedvezmények több, mint fél száz szolgáltatónál, vendéglátó-ipari egy ségnél érvényesíthetőek. Kiválóra értékelte az újhelyi tűzoltó-pa rancsnokság munkáját Pálháza képvise lő-testülete Kiválóra értékelte a Sátoraljaújhelyi Hivatá sos Tűzoltó-parancsnokság elmúlt éves munkáját legutóbbi ülésén Pálháza város képviselő-testülete, a testület döntött arról is, hogy nem változnak az alapszolgáltatási térítési díjak. A testület elfogadta a közbe szerzési szabályzatot és tervet is, melyek elengedhetetlenek az európai unió által támogatott beruházások megvalósításá hoz. A város polgármestere ezzel kapcso latban azt a tájékoztatást adta, hogy a kivitelezőktől minden esetben elvárják a pontos, precíz, jó minőségű munkát, de szeretnék, ha a helyi vállalkozók is szere pet kapnának egy-egy fejlesztés végrehaj tásában. Soltész Miklós lesz a fővédnöke a Nyolc ország - egy nemzet tábornak Idén május 31-e és június 4-e között rende zi meg Sátoraljaújhely Önkormányzata a Nyolc ország - egy nemzet tábort. A prog ramnak a helyi fiatalok mellett már biztos, hogy lesznek felvidéki, erdélyi, kárpátaljai és délvidéki résztvevői. A város és honis mereti tábor fővédnökének Soltész Miklóst az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárt kérte fel a város önkormányzata. Sátoraljaújhely gazdaságfejlesztési gya korlatait ismerhették meg Miskolcon Sátoraljaújhely jó gazdaságfejlesztési gya korlatait mutatta be a város polgármestere a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereske delmi és Iparkamara nemrégen alakult új önkormányzati szekciójának bemutatkozó rendezvényén. A rendezvényen részt vett Csepreghy Nándor miniszterhelyettes, aki a következő uniós időszak céljáról, a tele pülések gazdaságfejlesztéséről beszélt. Ehhez igazodva Szamosvölgyi Péter a munkahelyteremtő és megtartó rendelke zésekről beszélt, amellyel az önkormány zat - ha szűkös anyagi keretek között is, de élni tud. Idegen nyelvi verseny a Sátoraljaújhelyi Rotary Klub szervezésében A Sátoraljaújhelyi Rotary Klub idén is meg rendezte idegen nyelvi versenyeit a város középiskolásai számára. A megmérettetés döntőjébe az oktatási intézményekben megrendezett első forduló legjobbjai vettek részt. A verseny céljai közé tartozott a tehetséges tanulók kiválasztása, idegen nyelvi tudásszintjük felmérése illetve ösz tönzésük az ismereteik bővítésére. Átadták a megújult tolcsvai SzirmayWaldbott-kastélyt 525 millió 255 ezer forintot meghaladó Európai Uniós támogatással újult meg a Tolcsván található Szirmay-Waldbottkastélyt. Az épület turisztikai vonzerő fej lesztése 3 fő pilléren nyugszik. Az ökotur isztikai látogatóközpontként működő egy
Újhelyi ségben a kastély történetét és az ott lakók életét mutatja be, a közösségi terek ren dezvények lebonyolítására alkalmasak. A felújított kastélypark pedig koncerteknek, kulturális előadásoknak adhat helyszínt a jövőben. A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság illetékességi területe a legbiztonságo sabb 2015-ben A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság ille tékességi területe volt a legbiztonságosabb 2015-ben Borsod-Abaúj Zemplén megyé ben. Ez a megyei rendőr-főkapitányság értékeléséből derült ki. A jó eredmény a fokozott köztéri jelenlétnek, a gyors és eredményes rendőri munkának, a pontos ügyintézésnek és a bíróság elé állítások magas arányának is köszönhető - számolt be a kapitányságvezető. Humán szakmai nap a Katolikus Keriben A katolikus Keriben első alkalommal ren deztek szakmai napot, ahol elsősorban a humán tantárgyak kerültek a középpontba. A sátoraljaújhelyi V. István Katolikus Szak középiskola és Gimnáziumban "A kutatók éjszakája, a közgazdasági és informatikai szakmai napok" mellett most először szer vezett olyan délutáni foglalkozást a Keri, melynek keretében az anyanyelv, a művé szetek, a történelem és az ének került elő térbe. Olyan vendégek is meghívást kap tak, akik valamikor itt tanultak és a humán területen kiemelkedő munkát végeznek. A Keri egykori diákjain ak visszaemlékezései mellett kedvenc műveiket, művészeti alko tásaikat mutatták be a jelenlegi tanulók, de volt műveltségi és anyanyelvi vetélkedő, valamint interaktív történelmi foglalkozás. Kutatóverseny a Szlovák Iskolában A Magyarországi Szlovákok Kutató Köz pontja 2003-tól hirdet kutatóversenyt a szlovák iskolákban tanuló fiatalok számá ra. A verseny országos fordulójára idén a Sátoraljaújhelyi Szlovák-Magyar Két Taní tási Nyelvű Nemzetiségi Általános Iskola szervezte. A fiatalok a döntőn szóban szá moltak be tudásukról. Mese- és mondamondó verseny a Váro si Könyvtárban Mese- és mondamondó versenyt szervez tek a Városi Könyvtárban. A regionális ver senyen alsó osztályos gyerekek vettek részt. A könyvtár hosszú idő óta szervezi ezt a vetélkedőt, a célja, hogy a meséken, mondákon keresztül szerettessék meg a gyerekekkel az olvasást. Márai városai címmel tartott előadást Mészáros Tibor irodalomtörténész Márai Sándor írásainak egyik fontos témá ja utazásai során megélt élményei. Világ polgárként először kedvtelésből utazott, majd az emigrációban Nápoly, New York és San Diego életének főbb állomásai. Az író életét utazásai, és városai szemszögéből mutatta be a sátoraljaújhelyi közönségnek Mészáros Tibor irodalomtörténész, a Máraihagyték gondozója. Katonai toborzó Sátoraljaújhelyen A magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó parancsnokság 4. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Irodá ja az első negyedévben 74 tájékoztató előadást tartott Borsod- Abaúj- Zemplén Megyében. Az egész megyét lefedő tobor zó körút célja az volt, hogy az érdeklődők megismerjék a Magyar Honvédségben vál lalható katonai szolgálati lehetőségeket. Az álláskeresők és érdeklődők Sátoraljaújhe lyen is tájékozódhattak a katonai szolgálat vállalás feltételeiről, a felvételi eljárás
Körkép menetéről, a követelményekről és juttatá sokról. Huszita erősségek Északkelet-Magyar országon A miskolci Herman Ottó Múzeum vándorki állítása Isten katonái, rejtélyes várak cím mel, eddig nyolc helyszínen mutatkozott be Miskolcon, Egerben, Kassán, Lengyelor szág több városában, majd ezt követően érkezett meg Sátoraljaújhelyre. A kiállítás elsősorban az iskolások figyelmére számít. A maketteken túl a látogató megismerheti a feltárások során előkerült leletanyagokat, fegyvereket, használati tárgyakat, de a leg fiatalabbak számára játéklehetőséget is kínál a tárlat. Költészet napja Sátoraljaújhelyi Városi Könyvtárban 1905. április 11-én született József Attila, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja. Születésnapját 1964-től ünnepeljük a magyar költészet napjaként. A Sátoraljaújhelyi Városi Könyvtár ez alka lomból Jónás Zoltán előadóművész: "Volt egy ember" című, a költő verseiből össze állított előadóestjére várta a vendégeket. Márciusi rendőrségi mérleg a Sátoralja újhelyi Rendőrkapitány területén Egy személy súlyos és egy személy köny nyű sérülést szenvedett márciusban a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitány területén bekövetkezett balesetek során. A balese tek között volt gyalogosgázolás, kerékpá ros és személygépkocsi ütközése, de ezút tal is okozott balesetet elkóborolt kutya. A hatóság a húsvéti ünnepek alatt fokozott ellenőrzéseket hajtott végre melynek során 7 személlyel szemben indított eljárást ittas vezetés miatt. Görbe tükör - Karinthy a kávéházban Görbe tükör - Karinthy a kávéházban cím mel nyílt időszaki kiállítás a Magyar Nyelv Múzeumában. Az izgalmas bemutató középpontjában a kávéházi környezet van, hiszen az író gazdag életművének egy része itt született. A tárlat többi darabja, fényképek, rajzok, szövegtáblák az irodal már különböző élethelyzeteit mutatják meg. A humorista, feltaláló, bűvész, férj és sze rető Karinthy, akiből nem hiányozhatott a nyelvi humor sem. Zempléni Piac Sátoraljaújhelyen Egyre nagyobb népszerűsége van a terme lői vásároknak és a kézzel készített termé keknek, egyedi ajándékoknak. A vásárlók örömére Sátoraljaújhelyen újra indult a ter melői vásár, ahová a szervezők igyekeztek különleges termékekkel kereskedő kister melőket is meghívni. A tavaszi piacon pél dául az Emu hússal ismerkedhettünk meg. Digitális témahét a Katolikus Keriben Nyiss a digitális jövőre! címmel hirdetett témahetet az Informatikai Vállalkozások Szövetsége. A cél, hogy a gyerekek megis merkedjenek a legmodernebb digitális technikákkal és tudatos használói legye nek azoknak. A sátoraljaújhelyi katolikus általános iskolában az építőjátékból készí tett robotok programozásával, annak törté netével ismerkedtek meg a gyerekek. Egy körzet, két járőr program újratöltve Új rendszerben működik tovább az Egy körzet, két járőr program Sátoraljaújhelyen. A program megújítását a képviselők kérték a rendőrségtől. Ennek alapján a lakossági jelzéseket közvetlenül a rendőrségi osz tályvezetőinek tolmácsolják majd a képvi selők. Szintén a bűnmegelőzési program hoz tartozó feladat, hogy településrésze
ken is polgárőrséget szeretnének alakítani a képv is elők. Így Károlyfalván, Rudabányácskán, és Széphalomban is várják az önkéntes bűnüldözők jelentkezé sét. Taneszköz adomány sóváradi és óbec sei iskoláknak Egy sátoraljaújhelyi vállalkozónak köszön hetően több millió forint értékű taneszköz támogatás vittek Óbecsére és Sóváradra a sátoraljaújhelyi önkormányzat tagjai. A város két testvértelepülésén erős magyar ajkú közösségek működnek. Sóváradon a helyi iskolának adták át az adományokat, Óbecsén a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör gazdálkodik majd az iskolaszerekkel. Mind két helyen meghívták a helyi iskolásokat a Nyolc ország egy nemzet táborba, amelyet idén is az Összetartozás Napjához igazítva szervez az önkormányzat határon túli és anyaországi gyerekeknek. Abylimpia Sátoraljaújhelyen Idén is versenyre hívta a fogyatékkal élőket a Mozgáskorlátozottak Sárospataki és Zemplén Térségi Egyesülete. A 11. alka lommal megrendezett abylimpián kéz ügyességi és sport számokban mutattatták be ügyességüket, kreativitásukat a részt vevők, de nem csak a zempléni hanem a megyében működő hasonló egyesületek tagjai is. Az eseményre ezúttal meghívást kapott a fogyatékosokat foglalkoztató Búzavirág Alapítvány illetve a Siketek és Nagyothallók országos Szövetségének helyi szervezete és vakok és gyengénlátók szövetsége. Zárszámadás és turisztikai kérdések a sátoraljaújhelyi szakbizottságok napi rendjén Az idegenforgalmi szezonra való felkészü lést vitatta meg a testületi ülésre készülve a sátoraljaújhelyi Idegenforgalmi és Kör nyezetvédelmi Bizottság valamint tájékoz tatót hallgattak meg a város rendezvényei nek, programjainak írott és elektronikus médiában való megjelenésről. A napirendi pontok kapcsán a bizottsági tagok azt a határozatot hozták, jövőre az áprilisinál már korábban januárban foglalkoznak majd a turizmust érintő kérdésekkel, annak sok rétűségéből kifolyólag. A Nevelési valamint Ügyrendi illetve Pénzügyi Bizottság együt tes ülésen pedig a 2015 gazdasági év lezá rásáról hozott határozatot azzal, hogy a testületnek is jóváhagyásra javasolja az elmúlt évi zárszámadási rendeletet. Így irtok ti Második alkalommal adott lehetőséget a sátoraljaújhelyi Piarista Kollégium és a Magyarok Világszövetsége Zemplén Tago zata fiataloknak, hogy mutassák be írásai kat. Az Így irtok ti - rendezvényre minden fiatal tollforgató jelentkezhetett, prózai és lírai alkotásaikkal. A közönség idén is szá mos szerelmi költeményt, önvallomást hall hatott. Grand Tokaj névre vált a Tokaj Kereske dőház Grand Tokaj, ezzel a névvel folytatja tovább működését a Tokaj Kereskedőház. Az új arculati elemekkel felruházott borokat a világ legrangosabb séfversenyén a Bocuse d'Ore európai döntőjén mutatják majd be. Az állami pincészet lesz az esemény bor szponzora. A váltás része annak a teljes megújulási folyamatnak, amelyet 2013-ban indítottak el a vállalatnál. A tolcsvai borá szati központban elkezdett új palackozó üzem építése is ennek a része. A több mint négy milliárdos beruházás az utolsó fázisá ba lépett.
Újhelyi
Magyar nyelv hete - konferencia Széphalmon
A sárospataki megnyitót követő en Széphalomban a Magyar nyelv múzeumában folytatódott a jubile umi 50. Magyar nyelv hete rendez vénysorozat. Az eseményen a hazai nyelvtudomány elismert szakembe rei szóltak a nyelvhasználat legfon tosabb kérdéseiről, a magyar nyelv jelenéről és jövőjéről, a nyelvműve lődésről.
Viselkedésformák a nyelvhasználat tükrében, a retorika megújítása, új jelenségek a nyelvünkben. Többek között ezeket a nyelvhasználati terü leteket vizsgálták a nyelvtudomány szakemberei az 50. Magyar nyelv hete rendezvénysorozat Széphalomban rendezett szekció ülésén. Az előadók saját szakterületeiken végzett kutatá saik eredményeit osztották meg egy mással. A nyelvészek 1967-től teszik min den év áprilisában egy hétre központi témává az anyanyelv értékeinek hang súlyozását, a nyelv változásainak vizsgálatát. Az idő előrehaladtával, ahogy a társadalomnak alkalmazkod nia kell a változásokhoz, úgy a nyelv művelés szakembereinek is szembe sülniük kell új kihívásokkal. Balázs Géza egyetemi tanár pl. az új kor jelenségeiből példaként emelte ki a technikai változások okozta nyelvi
jelenségeket. Ugyanis a felgyorsuló technológiai változások miatt kiala kult egy új nyelv. Ezt nevezzük másodlagos írásbeliségnek, nyelv vál tozatnak, amelyet nem az iskolában tanítanak, spontán módon alakul, de már betört az iskolába is. Azt vetítik előre a szakemberek, hogy ez a nem akadémiai írásmód előbb utóbb átve szi a hatalmat. A konferencia keretében meghatá rozták a következő 50 év nyelvstraté giai teendőit, központba állítva a nyelvművelődés megerősítését, az új nyelvi jelenségekre való reagálást. A Magyar Nyelv Múzeuma elsősor ban az anyanyelvi ismeretterjesztés nek és művelődésnek egyik központi intézménye, vagyis az anyanyelv pedagógiának egy sajátos formáját végzi, mint tevékenységet. Ezért nagyon fontos számukra, hogy milyen területekre kell összpontosítani. A nyelvmúzeum mindig úgy dolgozza fel témáit, hogy legyen mellette kiál lítás, rendezvény, előadás, múzeum pedagógiai foglalkozás, verseny, pályázat, olykor kiadvány is. Termé szetesen ezekből a konferenciákból is merítenek ihletet a múzeum szakem berei, ami éppen most zajlik - mondta el Nyíri Péter a nyelvmúzeum igazga tója.
2016. XXV. évf. 4. sz.
Körkép
3
Két év alatt megnyolcszorozódott az internetes okmányügyintézések száma
Rohamos ütemben növekszik az online közigazgatási szolgáltatások népszerűsége: az elmúlt évben több mint 200 ezer okmányirodai ügy például erkölcsibizonyítvány- vagy útlevéligénylés - indult el elektroni kusan, nyolcszor több, mint 2013ban - mutattak rá az elektronikus közigazgatási fejlesztésekért felelős Közigazgatási és Elektronikus Köz szolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) szakértői. Ezzel párhu zamosan az utóbbi két évben har madával emelkedett az online ügy intézéshez szükséges Ügyfélkapuk száma az országban, jelenleg közel minden negyedik magyar állampol gár élhet az internetes okmányügy intézés lehetőségével.
Nyolcszorosára nőtt az internetes okmányügyintézések száma az elmúlt két évben. A KEKKH statisztikái sze rint amíg 2013-ban még csak 24.900 ügyet indítottak az állampolgárok a hivatali ügyintézés internetes felüle
tén, a Webes Ügysegéden, az elmúlt évben ez a szám nem kevesebb mint 206.274 volt. Ebben az időszakban jelentősen bővült az interneten intéz hető ügyek száma is: miközben három éve csupán 9 ügytípus volt elérhető a Webes Ügysegéd szolgáltatással, tavaly már 28, köztük például az útle vélpótlás, a házassági anyakönyvi kivonat igénylés vagy a gépjármű adat-lekérdezés. A felgyorsult technikai fejlődés következtében évek óta egyre erősebb igény mutatkozik az állampolgárok részéről azzal kapcsolatban, hogy az okmányirodai ügyeiket is az inter neten intézhessék. Ennek az igénynek a kielégítésére az elmúlt években jelentős fejlesztések történtek, aminek eredményeként például egy elveszett útlevél pótlását ma már nem csak egy asztali számítógépen vagy laptopon, hanem egy okostelefonos applikáció segítségével is el tudják intézni az ügyfelek.
Emlékkönyvvel köszöntötték a ballagó diákokat a városházán
Az Intervox Női Kar a Mátyás Templomban énekelt A sátoraljaújhelyi Intervox női énekkar az Albinoni zenekar felkérésére ápri
lis 16-án és 17-én Budapesten énekelhetett. Az énekkar már két éve dolgozik együtt a budapesti Albinoni zenekarral, tavaly a Történeti Múzeumban adtak közösen adventi koncertet. A Magyar Szentek Templomában Pergolesi: Stabat Mater c. darabját szólaltatták meg közösen, április 17-én a déli szertartás kere tében a Mátyás Templomban Kocsár: Missa Brevis művét énekelhették. Ezúton is köszönik az Albinoni zenekarnak a lehetőséget! Felemelő érzéssel térhettek haza mindannyian.
Emlékkönyv átadással és közös koc cintással köszöntötték a Sátoraljaúj helyen ballagó diákokat. Az önkor mányzat több éves hagyománya, hogy így búcsúztatja el a középiskolák és így a város kapuin is kilépő fiatalokat. Az ünnepi pillanatok során a városve zetők azt az üzenetet is megfogalmaz ták a diákoknak, hogy Sátoraljaújhely visszavárja őket. A Kossuth Lajos Gimnázium, a Katolikus Keri, a Trefort Ágoston
Szakképző Iskola, majd a Mezőgaz dasági Szakközépiskola végzős diák jait fogadták a Városháza dísztermé ben a város vezetői. Az ünnepségen szellemi útravalóval látták el a fiatalo kat, majd több éves hagyomány sze rint átadták számukra azokat az emlékkönyveket, melyek az idő múl tával középiskolájukra és a városra emlékeztetik őket, ahol diákéveiket töltötték.
SAJTÓKÖZLEMÉNY
Tévesek azok az állítások, amelyek szerint értelmetlenül költött volna el az állami intézményfenntartó az általa elnyert, a TÁMOP 3.1.4/B számú projekt kedvezményezettjeként 10 milliárd forintot. Az LMP politikusai nak az állításaival ellentétben az uniós forrásból a szervezetfejlesztésre fordított összeg a 10 milliárdos projekt egyik alprojektje volt 700 millió forint értékben. Ebből az összegből a központi és területi szervek mellett iskolák is részesültek. A nyilatkozat azt sugallja, hogy a projekt támogatá sát ösztöndíjakra kellett volna fordítani. Az uniós projektek keretében megítélt összegek azonban célhoz kötött támogatások, azokat a kedvezmé nyezett nem fordíthatja másra, mivel azzal szabálytalanságot követne el. A projekt keretében egyébként több ezer pedagógus képzése és 900 iskola fejlesztése is megvalósult. A létrejött eredményeket nem tekintjük hiábavalónak, azok felhaszná lásra kerülnek az intézményfenntartó rendszer jelenlegi átalakítása során is. Korábban a projekt ellenőrzése az irányító hatóság által megtörtént, az nem állapított meg hibát. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ a gazdálkodásában a hatá lyos jogszabályoknak megfelelően jár el, szem előtt tartva a diákok, szülők és pedagógusok érdekeit. Klebelsberg Intézményfenntartó Központ sajtóiroda
4
2016. XXV. évf. 4. sz.
Újhelyi
Körkép
7. Zempléni Mazsorett Fesztivál Sátoraljaújhelyen
Mióta elkészült a sétálóutca és a rendezvénytér, ideális helyszíne lett a menettáncos, táncos rendezvények nek. Nagyszerű, és jól sikerült ese mény volt, és szép színfolt is egyben a 7. Zemplén Mazsorett Fesztivál május első napjaiban. Az első napon önálló estet tartott a Holdfény, a Napsugár és a Kiscsillag Mazsorett Csoport. Har minc táncot mutattak be a közönség
nek. Következő napon Mezőkövesd, Kisvárda, Vaja, Sárospatak mazsorett csoportjai voltak a vendégek. Menet tánccal indult a program, melyet a Lavotta Művészeti Iskola dobosai kísértek. Budainé Bodnár Edit a KLMK igazgatója nyitotta meg a ren dezvényt. Minden csoport fél óra bemutatkozási időt kapott, majd ezután következett a több korcsoport
ban a Mazsorett Szépe választás. Az újhelyi lányok most is sikeresen sze repeltek. A fesztivált a Kossuth Lajos Műve lődési Központ és a Holdfény Kultu rális Egyesület közösen rendezte. Akik hozzájárultak a fesztivál sike réhez: Kossuth Lajos Művelődési Központ, Polgármesteri Hivatal Sátoraljaúj
hely, Zemplén Televízió, Újhelyi Kör kép, Kazinczy Múzeum, Holdfény Kul turális Egyesület, Sátoraljaújhely Hegyköz Turizmusáért Egyesület, Tesco Áruház, Simex 96 Kft., Napfény szolárium, Zemplén Kalandpark, Petőfi utcai Óra Ékszer, Bodnár pin cészet, Púder divat, Csokoládé szolá rium, Szalontai Péter Szeszfőzde Pálháza, Götz Miklósné.
Határtalanul pályázat - Utazás Erdélybe 2016
A sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Tagin tézményeinek hetedikes tanulói évek óta részt vehetnek a Határta lanul pályázat keretében szerve zett erdélyi kiránduláson. Az Emberi Erőforrások Minisztériu ma írta ki a pályázatot, és a finan szírozó az Emberi Erőforrás és Támogatáskezelő.
Az utazás májusban volt, és felejt hetetlen élményt nyújtott minden résztvevőnek. Kirándulásunk célja az, hogy tanulóink megismerkedje nek a határon túl élő magyar embe rek életével, kapcsolatot találjanak az ott élő gyermekekkel. A Székely földön testvér településünkön, Sóvá radon nagy szeretettel fogadtak min ket. Kívánságainkat teljesítették, így a találkozó nagyon eredményes volt. Esténként a sóváradi iskolásokkal közös programokat szerveztünk. A falu művelődési házában tartalmas kulturális estet tartottunk, amely után ismerkedési est volt a diákok és a felnőttek között is. A sport is elma radhatatlan része a közös program nak. A fiúk fociztak, a lányok kosár labdáztak egymással. A tanulók között barátságok szövődtek. A leg fontosabb emberi kapcsolatokon túl sok értéket gyűjtöttek be a gyerekek. Végigjártuk Nagyvárad, Kolozsvár,
Mar osv ás árh ely, Seg esv ár, Gyergyószentmiklós történelmi, nevezetességeit, megkoszorúztuk a két Bolyai, Mátyás király, Petőfi Sándor szobrát és Tamási Áron és Orbán Balázs sírját. Kiselőadásokat tartottunk arról, hogy mennyi híres irodalmi és történelmi személyiség élt és dolgozott ezen a vidéken, akik munkásságukkal hozzájárultak a magyar értékek gyarapításához. Az öt nap alatt Erdély varázslatos vidé kein túrázhattunk. A Medve-tó, a Parajdi sóbánya, a Gyilkos- tó, a cso dálatos hegyvidék, a mezőség, a sok felé legelő állatok, a folyók és pata kok elkápráztattak minket. A Békás -szorosban megfogadtuk azt, hogy valamennyien lehetőségünkhöz mér ten segíteni fogjuk az elcsatolt országrészeken élő embereket, és őrizzük szép magyar nyelvünket. Erdélyi kirándulásunk alkalmával mi is erőt gyűjthettünk az itt élő embe rek szellemiségéből, életszereteté ből. Tanulóink mélyen beszívták Erdély történelmi levegőjét, megfi gyelték varázslatos természeti érté keit. Valamennyien elmélyült, sok színű, tudással, rengeteg ismerettel, élménnyel és baráti kapcsolatokkal tértek haza. Júniusban egy másik pályázat nyújtotta lehetőséggel újra találkoznak majd a diákok, most már Magyarországon, Sátoraljaújhelyen.
Újhelyi
Körkép
2016. XXV. évf. 4. sz.
5
A Sátoraljaújhelyi Városi Könyvtár ifjúsági részlegének hagyományos és új programjai
A Sátoraljaújhelyi Városi Könyv tár ifjúsági részlegének mindennap jait meghatározó fő célkitűzései: a könyvek iránti tisztelet kialakítása, az olvasás népszerűsítése; a régi olvasók megtartása mellett új olva sók megnyerése az irodalomnak.
A könyvtár céljainak elérésében
"Kalandok Denevér Danival" című mesevetélkedő
komoly nehezítő tényező a tanulók jelentős leterheltsége, valamint a csöppnyi szabadidejüket elrabló inter net. Ezért a könyvtár dolgozói arra törekszenek, hogy a gyerekek érdek lődésének felkeltése céljából egész évben hagyományos és új programo kat kínáljanak a különböző korosz tályok számára. Évek óta hagyomány az Országos Könyvtári Napok keretében zajló fel ső tagozatos tanulók számára megren dezett könyvtárhasználati- és művelt ségi vetélkedő, középiskolásoknak a helyismereti vetélkedő. Szintén több éves hagyományos rendezvény a tava
szi hónapokban sorra kerülő alsó tagozatos mese-, és monda-mondó verseny, amelyre a 2. és 3. osztályos sátoraljaújhelyi és a hegyközi telepü lések iskoláinak tanulóit várják. 2014-től a KSZR keretében, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárral közösen hirdetnek meg versenyeket és díjazzák a mese- és mondamondókat. A 10 év alatti gyerekek olvasóvá neveléséhez változatos mesélő mód szerekkel járulnak hozzá: Megunhatatlanok a gyerekek szá mára a szinte "moziélményt" nyújtó diavetítések, melyekhez a filmek szá mát folyamatosan fejlesztik az újdon ságok megvásárlásával. Régi szokást elevenítenek fel a meseposztó újbóli alkalmazásával: szinte minden mese megjeleníthető színes posztó anyagokból való kivá gással és a meseposztón rögzítéssel, természetesen szabadon mesélve. Pil lanatnyilag ez a kisgyerekek legköz kedveltebb mesélő műfaja, ami jól
lex irodalmi foglalkozások alkalmá illetve a Kalandok Denevér Danival. val. Sátoraljaújhely várossá nyilvánítá Hagyományos rendezvényeiken sának évfordulóján, minden év szep kívül újak is bekerültek programjaik temberében a könyvek népszerűsíté sorába: sét szolgáló felolvasó délelőttel kap Az utóbbi néhány év újdonsága lett csolódik a könyvtár ehhez a naphoz. a kézműves foglalkozások rendsze Új kezdeményezésként a felső tago ressége: ünnepnapokhoz, évszakok zatos és középiskolás korosztály szá hoz kötötten, vala mint a nyári vaká ció idejére szabad idős tevékenység ként "Szünidei szer da" címen kínálják a gyermekek szá mára. V á r o s u n k n a k nagyon gazdag a helyismereti irodal ma, amelyet elősze retettel használnak fel a gyermekfog Szünidei szerda" című kézműves foglalkozás lalkozások során is. Településünk polgára Szathmáry- mára érdekes hobbival rendelkező Király Ágnes és Géczi István- Gécziné újhelyieket mutatnak be havi rendsze Nagy Mária házaspár, akik írásaikkal rességgel, akik egy-egy rövid előadás ajándékozták meg keretében betekintést nyerhetnek a az ifjú olvasókat. A gyerekek egy-egy tudományág ama számunkra különö tőr művelésébe, nem utolsó sorban sen értékes meséket irodalmat kínálnak a feltárt témához. nemcsak a könyv Természetesen minden új műfajra tárba látogató cso és programra nyitottak a könyvtár portoknak népsze dolgozói annak érdekében, hogy a rűs ít ik irod alm i folyton változó igényeket kielégíthes fogl alk oz ás ok on, sék, és a gyerekek számára is használ han em ját ék os ható és hasznos, de legfőképpen mes ev et élk ed ők et élményt nyújtó intézmény maradjon a szerveznek, melyek Városi Könyvtár. "A csodák városa avagy Sátoraljaújhely meséje" című alapjául szolgál a felolvasó délelőtt két mese: A csodák Hernádiné Puskás Erika közvetíti a kicsik felé a nekik szánt városa avagy Sátoraljaújhely meséje, gyermekkönyvtáros irodalmat. Örömmel alkalmazzák a Csimota Kiadó gondozásában megjelent "Papírszínház" sorozat részeit komp
Újhelyi származású is van a Magyar Tudományos Akadémia újonnan megválasztott rendes tagjai között
Az Akadémikusok Gyűlése zárt ülé sén megválasztotta az MTA új rendes, levelező, külső és tiszteleti tagjait. A 187. közgyűlés első napján Lovász László elnök három nagy kutatási programot jelentett be. Az oktatásmód szertani, az agrár-innovációs, valamint a víztudományi programot a kormány is támogatja. Majd a rendes tagok megválasztása következett, ahová beválasztottak egy újhelyi születésű matematikust, Pethő Attilát. Családja az Arany János utcában lakott, édesap ja ismert sírkőkészítő és kőfaragó volt. Pethő Attila Sátoraljaújhelyen született 1950-ben. A Debreceni Egyetem Számítógéptudományi Tanszékének egyetemi tanára. Szakterülete a számelmélet és a kriptográfia. Az algoritmikus számelmélet első hazai művelői közé tartozik. 2010 óta 25 tudományos dolgozatot írt, hivatkozásainak száma 700-zal nőtt. Shigeki Akiyamával bebizonyították, hogy pontok forgatása a diszkrét síkon végtelen sok kezdőérték mellett periodikus. Michael E. Pohsttal és Bertók Csanáddal mindig periodikus algoritmust adtak algebrai számtestek bázisa inak szimultán approximációjára, ezzel általánosítva Lagrange lánctörtekre vonatkozó klasszikus eredményét. Huszti Andreával kriptográfiai szempont ból is biztonságos vizsgáztató rendszert dolgoztak ki. A Matematikai Tudo mányok Osztályának osztályelnök-helyettese és a DE Informatikai Tudomá nyok Doktori Iskolájának vezetője.
6
2016. XXV. évf. 4. sz.
Május 03. kedd
Május 04. szerda
18.00: Közügy. Bizottsági elnökök a stúdióban Sátoraljaújhely 18.30: Sportmagazin 19.00: Hír7 19.20: Zempléni mozaik. ZÁHONY VÁROS NAPJA
Május 05. csütörtök
18.00: Közügy. Bizottsági elnökök a stúdióban Sátoraljaújhely 18.30: Zempléni mozaik. 19.00: Hír7 19.20: Ballagás 2016. Sátoraljaújhely
Május 06. péntek
Sporthírek Zemplénből Mecénás Hír7 Ballagás 2016. Sárospatak
Május 07. szombat
18.00: Vágatlanul. Majális Sátoraljaújhelyen 18.30: Megyei híradó 19.20: Repeta - válogatás a hét magazin műsoraiból. Első kézből Sátoraljaújhely
Május 08. vasárnap
18.00: Héten történt 19.00: Zemplén zenéi:
Körkép
Zemplén Televízió műsora: 2016. május 3 - május 29.
18.00: Első kézből Beszélgetés Szamosvölgyi Péterrel Sátoraljaújhely polgármesterével 18.30: Zempléni mozaik: GRAND TOKAJ - megújulás az állami pincészetben. 19.00: Hír7 19.20: Az erdőhorváti református oktatás múltja és jelene
18.00: 18.30: 19.00: 19.20:
Újhelyi
Hassler Énekegyüttes vendégszereplése Sárospatakon
Május 09. hétfő
18.00: Egyházi idő: Kegyesség konferencia a Sárospataki Református Teológiai Akadémián 18.30: Régiónk és az Eu: EU Regionális Politikai főigazgatósága Bodrogolasziban 19.00: Hír7 19.20: 50. Magyar Nyelv Hete Széphalom. Bogár László: A retorika megújítása
Május 10. kedd
18.00: Első kézből. Beszélgetés Aros Jánossal Sárospatak város polgármesterével 18.30: Zempléni mozaik: Sátoraljaújhelyi Nyár beszélgetés a KLMK programszervezőivel 19.00: Hír7 19.20: Zempléni mozaik. Majális Sárospatakon
Május 11. szerda
18.00: 18.30: 19.00: 19.20:
Közügy Sárospatak Zempléni mozaik Hír7 Zemplén Kupa Karate Bajnokság 2016
Május 12. csütörtök
18.00: 18.30: 19.00: 19.20:
Gombázzunk együtt! Zempléni mozaik. Hír7 Kipufogó
Május 13. péntek
18.00: Sporthírek Zemplénből
18.30: Mecénás 19.00: Hír7 19.20: Őrjárat ifj Havasi Péter előadása
Május 14. szombat
Május 15. vasárnap
18.00: A héten történt heti hírösszefoglaló 19.00: Irgalom a család működésében Dr. Papp Miklós előadása
Május 16. hétfő
18.00: PÜNKÖSD 18.30: Nemzetiségi magazin: Országos Kutató Verseny a Szlovák Iskolában 19.00: Hír7 19.20: Zempléni mozaik: Görbe tükör - Karinthy kiállí tás Széphalmon 18.00: Zempléni mozaik: Zöld Út Kerékpárkölcsönző Sárospatakon 18.30: Zempléni mozaik 19.00: Hír7 19.20: 50. Magyar Nyelv Hete Sárospatakon
Május 18. szerda 18.00: Sorstársak
A Savaria Filmszemlén Mezősiék
A Savaria Filmszemlén- a Szent Márton kategóriáb an a Vértanú ságra ítélve című dokumentum film II. helyezést ért el. Alkotói: Mezősi-Nagy Mariann és Mezősi Tamás, a Zemplén Televízió mun katársai.
Vértanúságra ítélve: A második világháború után a munkácsi egyházmegyében élő görög katolikus papok is ugyanazt az üldöztetést szenvedték el, mint a Kárpátokon túl élő hittestvéreik. Romzsa püspök halála után az orto dox egyházhoz való csatlakozást elutasító papokra és szerzetesekre börtön, munkatábor vagy halál várt. 1949 februárjában a munkácsi egy házmegye formálisan is megszűnt.
Május 19. csütörtök
18.00: I. Slam Poetry verseny Sátoraljaújhelyen 18.30: Zempléni mozaik. I. Zempléni Erősember Kupa Pálházán 19.00: Megyei híradó 19.20: Repeta válogatás a hét magazin műsoraiból Első kézből Sárospatak
Május 17. kedd
Az egyházmegye 350 papjából 129en kerültek börtönbe vagy munkatá borba. A film egyházi személyek, vatikáni szakértő, történész segítsé gével mutatja be Romzsa Tódor püspök életét, üldöztetését s az őt körülvevő történelmi környezetet. A visszaemlékezésekben olyan, még ma is élő papok szólalnak meg, akiknek családtagjai átélték Kár pátalján e korszak rémségeit. A film bemutatja azt is, hogy a görög kato likus egyház miként élheti ismét virágkorát és ebben milyen szerepe van Romzsa Tódor püspök helytál lásának és tanúságtételének. Rendező, forgatókönyvíró: Mezősi-Nagy Mariann, operatőr: Mezősi Tamás.
18.30: Sportmagazin 19.00: Hír7 19.20: Műsorcsere Egy kávé mellett. Szent István Tv
Sátoraljaújhely fejlesztési tervei 18.30: Zempléni mozaik. 19.00: Hír7 19.20: Műsorcsere - A szomszéd vár Szeged Tv műsora
18.00: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tűzoltó és Rendőr Nap Kovácsvágáson 18.30: Terápia. Fogbeültetés, implantáció 19.00: Hír7 19.20: Kulturális tallózó: Megmoz dult szótár -Weöres Sándor kiállí tás
18.00: Zempléni mozaik: Száműzöttek - a Felvidékről kitelepített magyarok emlékére 18.30: Állati napok Sátoraljaújhe lyen 19.00: Hír7 19.20: Zempléni mozaik
Május 20. péntek
Május 26. csütörtök
18.00: 18.30: 19.00: 19.20:
Sportról-sportra Mecénás Hír7 Zempléni mozaik: Horgászat
Május 25. szerda
18.00: 18.30: 19.00: 19.20:
Május 21. szombat
18.00: Rég volt szép volt 18.30: Arc-képek 19.00: Megyei híradó 19.20: Repeta- válogatás a hét magazin műsoraiból
Május 22. vasárnap
18.00: A héten történt 19.00: Egyházi közvetítés
Május 23. hétfő
18.00: 18.30: 19.00: 19.20:
Zempléni mozaik. Katedra Hír7 Szili Katalin: Kulturális nyelvészet és nyelvművelés
Május 24. kedd
18.00: Zempléni mozaik.
Zempléni mozaik Kipufogó Hír7 Önkormányzati ülés közvetítése Sátoraljaújhely
Május 27. péntek 18.00: 18.30: 19.00: 19.00:
Sportról-Sportra Mecénás Hír7 Vadászati magazin
Május 28. szombat
18.00: Zempléni mozaik 18.00: Műsorcsere- Épi-tech Veszprém Tv műsora 19.00: Megyei híradó 19.30: Repeta -válogatás a hét műsoraiból
Május 29. vasárnap
18.00: A héten történt 19.00: Zemplén Zenéi: Hassler énekegyüttes Sárospatakon
Alapítványi bál a Mezőben
A Szepsi Laczkó Máté Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium alapítványa 2016. április 9-én tartotta alapítványi bálját. A műsort a végzős szakközépiskolai osztályok adták. A bál alkalmat adott arra is, hogy bemutatkozzon az "Oremus alapítvány a középfokú szakképzésért" alapítvány új kuratóriuma. A kuratórium elnöke Hutkai Zsolt, tagjai: Bocsor Istvánné, Bodnárné Tallárom Elvira, Csizmadia Jánosné és Horváthné Budai Klára. Köszönetünket fejezzük ki azoknak, akik támogatták részvételükkel vagy felajánlásukkal a bál létrejöttét, hiszen ezzel diákjaink tanulmányait és iskolánk munkáját segítik. Különösen örömmel töltött el minden kollégát, hogy volt diákjaink is tiszteletüket tették ezen az eseményen. Jövőre szeretnénk, ha még több egykori tanítványunk is eljönne. Kellemes, szórakoztató, egyben hasznos estét töltöttünk együtt jó zene, ízle tes ételek és Tokaj-Hegyaljára jellemző jó borok társaságában. Köszönettel: Támogatóink:
Komporday Levente igazgató
A1 Autósbolt - Fábián László, Albatrosz Kft., Baba Árpád, Bartus György, Beni Burger, Berencsi Sándor - Spáten Étterem, Billig Aircool Kereskedelmi és Szolgáltató Bt., Bodnár Mihály, Bodnárné Tallárom Elvira, Bodnár Pincészet, Bokréta Virágbolt Dulina József, Borudvar, Corner Étterem, Kávézó, Koktélbár, Cserépyné Varga Mária, Csomós Jánosné - Női-férfi Fodrászat, Csillagfény Panzió - Csontos Bertalan, Csontos Bertalanné, Dévényi Dániel, Dina-Bene Kft. Szépségpatika Sárospatak - Mózes Árpádné, Dr. Vágner Béla, Dudás László, Dudás Lászlóné, Égszínkék Festékbolt, Emő ke Virág, ÉPSZER Építő- és Szerelőipari Zrt., Ez+Az Cipő Divatáru, Fazekas László, Fazekas Lászlóné, Fazekas Mercédesz, Feeder Horgászbolt - Szűcs István, Fehér Rózsa Virág -ajándék- kegytárgy szalon - Nezáczki Norbert, Fuji Foto Centrum - Nagy Ferenc Csaba, Gyarmati Sütőmester Tanműhely Kft., Gyöngykő-hegy Kft., Gyros Kings, Sátoraljaújhely-Jaskovics - Laczkó Andrea, Hajdu Gábor, Hol bolt-Hol nem volt bolt Dankó Alíz, Horváth János, Horváth Szabolcs, Horváthné Budai Klára, Hörcsik Richárd, Humanus Gyógyszertár, Húsáruház, Huszár Panzió - Untener Barna, Hutkai Zsolt, ifj. Jarecsni János, Jarecsni János, Kendiné Léka Ildikó, Kövér Cukrászda, Laczkó Sándor, Leporelló Kft., LIN KAI EURO KFT., Majoros Péter, Minor Patika, Művésztanoda KR. Művészellátó, Nagy József, Oláh Zsolt férfi - női - gyermek fodrász, Orechovszki Gábor vállalkozó, Oremus Kft, Pauleczki István, Pauleczkiné Bacsinszki Judit, Pizza Amigo, Poremba Mariann műkörmös, Reál Élelmiszer Sátoraljaújhely, Repei József, Repeiné Bodnár Zsófia, Roják Laura, Rusznák István, Sátorhegy-Vin Bt. - Tóth Zoltán, Sipos Sándor, Soltész- Vincze Tünde, Spotilláné Ragány Ildikó - kozmeti kus, Suskó Iván, Szalontai Pálinkafőzde - Pálháza-Lukács Bence, Szamosvölgyi Péter, Szemán Tamás, Szépítész Műhely Sátoraljaújhely - Kaczián Zsuzsa, Szilágyi Pincészet - Szilágyi László, Szil-Optic Kft. , Fókusz Optika - Juhász Gabriella, Tepliczki Balázs, Tóth Mihály, Újhelyi Tej - Plébán Mihály, UNIO COOP Zemplén ABC- Prokop Miklós, Veresné Sütő Erzsébet, Vincze Tamás, Virág Kertem Kft., Vöröskereszt Zempléni Terüle ti Szervezete, Wieland Gyógyszertár, Zemplén Computer Kft., Zemplén Kalandpark.
Újhelyi
Körkép
2016. XXV. évf. 4. sz.
7
A Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja
Április 12-e a Felvidékről kitele pítettek emléknapja. Sátoraljaújhe lyen számos olyan ember él ma is, akiket 1945 és 48 között kiutasítot tak Csehszlovákiából, vagy magyar ságuk miatt menekülniük kellett. A Rákóczi Szövetség Sátoraljaújhelyi Szervezete az emléknap alkalmából táblát avatott és konferenciát szer vezett. A rendezvényen részt vettek azok is, akik gyermekként megél ték, hogy családjukkal együtt csu pán nemzetiségük miatt el kellett hagyniuk otthonaikat. Sátoraljaújhely város életében elő ször került sor a Felvidékről kitelepí tett magyarok emléknapjának meg rendezésére. A Rákóczi Szövetség szervezésében, a sátoraljaújhelyi PIM - Kazinczy Ferenc Múzeum együtt működésével és helyszínével 2016. április 11-én vehettek részt az érdek lődők, emlékezők a programon.
Egy szomorú eseményre nem kelle mes visszaemlékezni, mégis teljesen megtelt a múzeum előadóterme. A magyar történelemnek vannak olyan momentumai, melyekre, ha nem szí vesen is, de emlékezni, emlékeztetni kell, hogy soha többé ne fordulhasson elő. A Benes-dekrétumok következté ben 1947 áprilisában megkezdődött a Csehszlovák köztársaságból kizárt magyar lakosság kitelepítése, akiknek egyik napról a másikra kellett elhagy ni otthonaikat, ingóságaikat. Mindez százötvenezernyi magyart érintett. Az emléknap kezdetén Szamosvölgyi Péter Sátoraljaújhely város polgár mestere és Ringer István múzeum igazgató köszöntötte a megjelenteket. Ezt követően Dr. Szarka László a Magyar tudományos Akadémia Törté nettudományi Intézet történésze, egyetemi docens tartott előadást Tör
ténelem és emlékezet - A csehszlová kiai magyarság jogfosztása 1945-1948 között címmel. Történelmi tényeket
és személyes sorsokat bemutatva vilá gított rá az eseményekre az emlékezés mély csöndjét hívva elő ezzel. Ezután Godzsák Attila történésztől a Felvidé ki menekültek és kitelepítettek a mai
Borsod-Abaúj-Zemplén megye terü letén című előadást hallhatták a jelen lévők. Az előadások ideje alatt az érintett, annak idején kitelepített sze mélyek és hozzátartozóik a megható dástól csillogó szemekkel voltak jelen,
mely azt tükrözte, hogy hálásak azért, hogy a város tud róluk, tud a történtekről, nem felej tődött el nyomtalanul. A Rákóczi utca egyik épü letének falára emléktáb la került egy földből kitépett, emberi ágakat mintázó fa stilizált raj zával. Az emléktáblát egy egykori kitelepített lepl ezt e le, és Damjanovics József görög katolikus esperes áldotta meg. A megjelenteket Szajkó Gábor, a Rákóczi Szövetség
helyi elnöke köszöntötte, az ünnepi beszédet pedig Godzsák Attila törté nész mondta. A délután könyvbemu tatóval folytatódott, ahol az érdeklő dők Szomolai Tibor Rimaszombaton
élő íróval és regényeivel ismerkedhet tek meg. Az emlékezés napját emlék plakettek átadása zárta. Gécziné Nagy Mária múzeumpedagógus, PIM - KFM
8
2016. XXV. évf. 4. sz.
Újhelyi
Körkép
Egyik olvasónk fotózta ezt a Cseh országi Brnoban (Brünn), Spielberg (Špilberk) várában lévő emléktáblát. A 17-18. században terebélyes barokk erődítménnyé váló várnak egyik cellájában (ami még most is iszonyatos látvány) 1795 utol só három hónapjában itt rabosko dott társaival együtt Kazinczy Ferenc. Ezekre az időkre a vár falán található márványtábla is emlékeztet: "A magyar hazafiak nak, akik a vár börtönében szen vedtek a nemzeti függetlenségért és a haladásért.” Külön Kazinczyra pedig a képen látható márványtábla emlé keztet: “Vándor, szent hová lépsz e hely. Menj s mondjad hazámnak hogy törvényeidért kész vala veszni fia.”
Tisztelt Polgárok! Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a sátoraljaújhelyi Tanuszoda 2016. május 19-étől előreláthatólag 2016. május 29-éig karbantartási munkálatok miatt zárva tart. Nyitás: 2016. május 30. (hétfő) 800 óra Megértésüket köszönjük!
Árpád utcai társasház projekt
A Sátoraljaújhely belvárosában, az Árpád utcában újonnan épülő társasház ban már csak 3 megvásárolható lakás maradt. A lakás új építésű lesz, így 3 gyermek megléte vagy vállalása esetén a 10+10 millió forintos CSOK (csalá dok otthonteremtési kedvezménye) teljes egészében felhasználható rá. A CSOK mellett Sátoraljaújhely Város Önkormányzata 500.000.- Ft kamat mentes kölcsönt nyújt a lakást vásárlóknak, amennyiben a 12/2014.(VII.10.) önkormányzati rendeletben meghatározott feltéteknek megfelelnek.
Ha nem kapja meg az újságot, hívja a terjesztőt a 30/611 0477 telefonszámon!
SÁTORALJAÚJHELY VÁROS KÖZÉLETI LAPJA Főszerkesztő: Ujj Péter Kiadja: Zemplén Televízió Közhasznú Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Sátoraljaújhely Város Önkormányzata Szerkesztőség: 3980 Sátoraljaújhely, Színház köz 4. Telefon: 30/9987-015 E-mail: ujjpeter@gmail.com
Készült: a Start Rehabilitációs Foglalkoztató és Intézményei Közhasznú Nonprofit Kft. Nyírségi Nyomda Üzemében, Nyíregyháza, Árok u. 15., Telefon: 42/437-007 Felelős vezető: Balogh Zoltán, vezérigazgató
Megjelenik havonta, 5000 példányban HU ISSN 0238-6712