Egy l»i|> |>él«lány áru 4 f i l l é r . Szentes,. 1915
XLV-ik évfolyam, 102. szám
Csütörtök, 'december 23.
Előfizetési árak
Helvben egész évre 4 K félévre2 félávre2 Knegyedévré K n e g y e d é v i 1i K K
Vidéken egész evre fi K félévre3 K negyedévre t.íK)
A szerkesztésért felelős
SIMA LÁSZLÓ
Egy l a f 4 fillér. Megjelenik vasárnap és csütörtökön
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vajc!. Bálint utóda könyvnyomdája Kossuth-tér 4. szám
A török csapatok offenzívája.
Ujabb 69 szsrts á p a zsákmány. A törökök offenzívája megindult a Gallipoli félszigetnek az ellenségtől való megtisztítására. A francia-angol csapatok az egyik szárnyon ellentámadásba mentek át, de ennek az ellentámadásnak az lett a következménye, hogy " töröüök épen ezen a ponton érkeztek el elsőnek a tengerhez s az angol vezérkar jelentése már elismeri, hogy a front ezen a szakaszán behajózták a csapatokat, hogy másik hadszintéren alkalmazzák őket, Sem több, sem kevesebb tehát egyelőre a dolog, mint az a nagy jelentőségű ténv, hogy az eddig védekezésre szorítkozó török hüd sereg, miután kellő erősítést nyert nehéz tüzérségben, megkezdhette offenzíváját, amelynek kétségtelenül a legrövidebb időn belül meg lesz az a következménye, hogv a tengerbe lökik a támadó antant csapatokat: a dardanellai akció, amely az első pillanattól k e d v e komolytalan volt, teljesen semmivé lesz és a török hadsereg teljes erővel rávetheti magát az angolokra A világháborúban uj fázis kezdődött. Montenegró földjén mélyen bent járnak csapataink, a negyedik Isonzo csata az olaszok rémes veszteségei után befejeződött, Mezopotámiában az angolok rettenetes veszteségek után a Perzsa-öbolhoz voltak kénytelenek visszavonulni, a Dardanelláknál már a törökök a támadók, az angol parlamentben fogvacogva beszélnek a szuezi c^itorna veszedelméről. Ezek tények, amelyekhez sem hozzátenni nem kell, sem elvenni belőlük nem lehet, A mi ellenségeink kezdettol fogva arról beszeltek, hoRy össze fognak zúzni bennünket. EnKaiaira is akartak már kárhoztatni bcn; nünkef Kz volt az envellcn itfan
natban visszafelé fog elsülni, amint a szuezi-csatornánál a hadmüve letek megindulnak, mert Anglia kincsestára és élelmi kamrája India nem lesz megközelíthető a csatorrán át, hanem csakis a hóna tó afrikai uton keresztül lesz az összeköttetes fenntartható. A világháború eldöntése mind teljesebbé lesz. Azt, hogy az orosz harctéren a döntés már meg volt, nem ta gadják meg ellenségeink sem. Csak abban reménykednek, hogy esetleg ezt a döntést vissza lehet fordi tani. A nyugati harctéren ugyanez a helyzet. Ott a döntés még a mult év szeptembereben meg volt. A korrekciót azóta már megkísérel ték jó egynehányszor a francia-angol belga csapatok, de hiába, Szerbia nincs és ma-holnap arról beszélhetünk, hogy Montenegró is csak a törtenelemé. Az olaszok? Nos az olaszok maguk sem tudják, hogy mit csináljanak. Folytatják az
offenzívát, pocsékolják az emberek életét és talpalatnyi földdel nem tudnak előbbrejutni azon a területen, amelyet minden áldozat nélkül megkaphatlak volna. Komolyan szemlélve a dol gokat. a központi hatalmak és szövetségeseiknek helyzete mind kedvezőbbé válik. A bertln budapestszófia-konstantinápolyi közvetlen összeköttetés h lyreállitásí* mértföld jel/ő a világháború históriájáaan és ellenségeink egyelőre áltathatják ugyan magukat hiu reményekkel, de nincsen már meszszire az az idő, amikor be kell következni a teljét kijózanodásnak. A világháború addig tart, amíg a mi ellenaégeink el nem ismerik megverett'tésüket. Ennek az elismeréséhez lehet, hogv még sok leckét kell kapn ok. De ha erre van szükségük, azt megkapják, gon doskodnak róla a német, magynr, bolgár, osztrák és a török fegyverek.
Vezérkarunk jelentése. Budapest, december 22. Hivatalos
Orosz
hadszíntér:
Hel/enkint tüzérségi harc és csatározások. Olasz
hadszíntér:
A* olasz tüzérség tevékenysége a Tiroli déli arcvonal ellen tovább tart. Többi arovoealon is helyenkint elszigetelt tüzérségi harc. Egy ellenséges századnak doljenei Tolmeini hidfő mellett ellenünk intézett támadása tüzelésünkben összeomlott. Délkeleti
hadszíntér:
Ipeknél ujabban hatvankilenc ágyút zsákmányoltunk, melyeket szerbek elástak. E szám alighanem még Jelentősen emelkedni fog H Ö F E R altábornagy, a vezérkar fónökének helvettese.
4. oldal.
SZENTESI LAP
102 ssárn
12421 — 1915 szára.
hogy
szigorúan
fog
büntettetni-
a gabonát
a
hatóság
Hirdetmény.
köteles el is kobozni.
Ne tartsa tehát oktalanul senki vissza gabonafeleslegét, mert a g a b o n a eladásával nemcsak az érettünk küzdő hadseregnek ellátását teszi a tulajdonos lehetővé, hanem megmenti egyultal maga magát és az ö érdekében működő hatóságokat attól a fáradságtól és zaklatástól, ami a rekvirálássál jár.
A m. kir. ministerium 4374—1915. M. K. s z á m ú rendelete a l a p j á n értesítem a k ö z ö n s é g e t , hogy mindenki, a k á r termelő, a k á r nem t e r m e l ő az 1915. évi d e c e m b e r hő 24 n a p j á n b i r t o k á b a n levő káposztarepcéimig, — r é p a r e c e p m a g , — v a d r e p e e n i a g , — l e n m a g , — és k e n d e r mag készletét l e g k é s ő b b 1915. d e c e m b e r hó 28 n a p j á n a városi h a t ó s á g n á l b e j e lenteni. Akinél az itt megnevezett m a g v a k vannak, az a b e j e l e n t é s r e feltétlenül köteles, a k á r vau m a g elaova, a k á r nincs. A bejelentést a k a r szóval akár Írásban lehet megtenni. A b e j e l e n t é s helye a v á r o s h á z á n e m e l e t 38 s z á m ú bizottsági terem. Aki bejelentést elmulasztja, kihágást követ el s a t ö r v é n y szigorával b ü n t e t tetik. Szentes, 1915. évi d e c e m b e r h ó 22-
A gabona csak a Haditermény Részvénytár saság részére adható el A Haditermény Részvénytársaság részére. Weisz Jakab, Rosentock SalaDr. Mátéffy mon, a Kenyérgyár, Károlyi József és Soós Pál jogosultak vásárolni, más vevőnek eladni, vagy llinlHiiiény. más vásárlónak vásárolni tilos. polgármester
Szentes, 1915. évi december hó 17
Dr. MálófTv Ferenc
Szentes v á r o s e l ő f o g a t o z á s á h o z 1916 évre, éves szerződés mellett öt kocsist keresek. J e l e n t k e z n i lehet d é l e l ő t t ö n k é n t 8 és 9 óra között a városgazdai hivatalban.
polgármester.
KALPAOOS g. t a n á c s n o k .
VAJDA B. UTÓDA |||
künyvino elvállal minden a könyvnyomdászat körébe vágó munkálatot a legegyszerűbbtől a legdíszesebb kivitelig, gyorsan, pontosan a lehető legjutányosabb árért.
„SZENTES Kossuth-tér l sz. (Ref. bérház] \\\
iH:::i:»KiHt::K
V
SZENTESI LAP_
2 oldal.
A Szentesi Központi Takarékpénztárnál
1 koronás
-SO szám. z a t a l á r a j a v a s l a t o t d e l g o z z o n ki és azt t e r j e s s z e a k é p v i s e l ő t e s t ü l e t elé. A nyugdíjalap! k ö l t s é g v e t é s t vita nélkül m e g á l l a p i l a t o t t . Néhány haszonbérleli szerződés meghosiabilása után a közgyűlés három negyed egykor befejeződött.
Gyűlés a vármegyén.
Csongrádvármegye törvényhatósági bizottsága 1915. évi decemh^ti b^tétj^gyzés^K niár megkezdődtek, Z ber hó 29 ik napján d. e. 10 órakor Szentesen, a vármegye szék tét^kr? a takarék azonnal előnyös kölcsönöket házában évnegvedes rendes közgyű lését tartja. Tárgysorozat: A várfolyosit. megye alispánjának évnegyedes jelentése. M. kir. belügyminiszter 98800—1915. I. a sz. körrendelete Szentisi Központi Takarékpénztár az országgyűlési képviselőválaszRészvénytársaság. tások alkalmával felszámitható fuvardijak szabályrendeleti megállapítása tárgyában. A vármegyei közúti alap 1916. évi költségvetése. Görögország tiltakozása Szaloniki vetet. hog) az ezen tényállásra vo- Várm. Igazoló választmánya jelennatkozó adatokat bocsássa rendeltése a szentesi IV. választó kerümegerősítése miatt. kezésére. letben megejtett th. biz. tagválaszAthén, dec. 21. tásról. A vármegyei közigazgatási Görögországnak a Szaloniki bizottságba 1916—17. évekre 5 tag megerősítése ellen tiltakozó jegyválasztása Az állandó választmány zékét átadták nemcsak az entente, — Városi Közgyűlés, — kiegészítése l taggal. Intézkedés a Szentes város k é p v i s e l ő t e s t ü l e t e vármegyei hanem a központi hatalmak köveigazoló választmány k e d d e n t a r t o l t a d e c e m b e r havi r e n d e s újraalakítása iránt. A közigazgatási teinek és a semleges országok dip k ö z g y ű l é s é i . A k ö / g v ű l é s n e k egyetlen lomatáinak. f o n t o s t á r g y a volt az 1916. évi v á r o s i bizottságba helyettes tiszti ügyész választása 1 évre. Az iparkamarai költségvetés megállapítása. A k ö z g y ű l é s e l ő b b t ö b b a p r ó t á r - központi bizottság újraalakítása 5 gyat intézett el. Megalakította a p u h a t o l ó evre Intézkedés a vasúti végrehajtó b i z o t t s á g o t , m e g á l l a p í t o t t a a viriliselek bizottságban megüresedett tagsági n é v j e g y z é k é t , j ó v á h a g y t a a vad i s z t e r A . letek b é r b e a d á s á t és n é v s z e r i n t i s z a r a - I heíy Uetöltése iránt. Intézkedés a bizottság újraalakítása z á s b a n d ö n t ö t t az a l a p o k p é n z e i n e k 1 kórházi Bukarest, dec 21. mikénti elhelyezése dolgában. iránt. Intézkedés a közegészségA szenátus tegnapi ülésén E z u t á n k ö v e t k e z e l t a k ö l t s é g v e t é s ügyi bizottságba 2 tag választása Alessiu előadó megállapította, hogy t á r g y a l á s a . iránt. Intézkedés a vármegyei törA költségvetést altalánokságban az ellenzék már sokkal enyhébb társulat váP a p p L á s z l ó f ő s z á m v e v ő I s m e r t e t t e s ténelmi és régészeti hangon ítéli meg a kormány maga- e l ő l e r j e s z t e t t e , h o g y a tanács az egy- lasztmányába 6 tag választása tartását, ami az általánok atmosz- s z e r ű b b k e z e l é s és a v á r o s i h á z t a r t a s iránt. Intézkedés a községi számaférára vezetendő vissza, mely az k ö n n y e b b á t t e k i n t h e t ő s é g e é r d e k é b ő l dások megvizsgálásánál működő országban uralkodik. Azzal vádolják g y e s i l e n i k i v á n j a az e d d i g ö n á l l ó k ö l t s é g elnökök kiküldése iránt. Borellena kormányt, hogy nem állott az v e t é s b e n e l ő i r á n y z o t t a p r ó a i a p o i t a t a őrző bizottság újraalakítása. Háentente mellé. Másrészről azonban h á z i p é n z t á r i költségvetéssel. E z az e l j á r á s romszék vármegye törvényhatósági a t ö r r é n y n e k is m e g f e l e l , a i n e n y i b e n sem Filipescu, sem Take Jonescu e z e k r ő l az a l a p o k r ó l k ú l ö n f ü g g e l é k bizottságának a háború folyamán nem hivatott arra, hogy a beavat- k ö l t s é g v e t é s k é s z ü l . az ország területéről elszökött kozás pillanatára nézve nyilatkozzék A költségvetést á l l a l á n o s á g b n n e l f o - egyének vagyonának elkobzása tárBulgária hadbalépése csak epizódja g a d t á k . kelt felirata. EszsergomA r é s z l e t e s t á r g v a l á s s o r á n a g a z - gyaban a világháborúnak, amely Románia v á r m e g y c törvényhatósági bizottd a s á g a i n a k f e j e z e t é n e k a j ó z s e f s z á l l a s r a külpolitikájára nem gyakorolhat v o n a t k o z ó e l ő i r á n y z a t n á l n a g y o b b vita ságának telirata a mezőrendőri törelhatározó befolyást. Románia be k e l e t k e z e t t . Az e r e d e t i j a v a s l a t t a , s z e m vény revíziója tárgyában Somogyavatkozása nem dönthette vola el ben az e l ő a d ó f ő s z á m v e v ő azt j a v a s o l t a , vármegye körirata a hadifoglyok a háborá sorsát, amint ezt annak hogy a részletesen e l ő t e r j e s z t e t t bevételi utí iii élei jezési térítéseknek jótélefolyása bizonyítja. Ma még inkább, c i m e k s z e r i n t 110.000 k o r o n a bevételt mint eddig bármikor, mondotta, s az u g y a n c s a k részletezett k i a d á s i té- kony célra fordítása ügyében Debtelek s z e r i n t 14.") 480 k o r o n á t i r á n y o z o t t meg kell őriznünk nyugalmunkat elő a k é p v i s e l ő t e s t ü l e t . T ö b b m i n t fél recen sz. kir. város kö-irata a rokés hidegrérünket Ne feledkezzünk ó r á s vila u t á u a f ő s z á m v e v ő j a v a s l a t á t kantak és az elesettek hátramaradottjai javára létesítendő alap ügyémeg arról sem, hogy a háború első j o g a d t a k el, ben. Alispáni előterjesztés a várA kiadások 1 fejezetéhez általánosidejében éppenséggel nem voltunk elkészülve. Az ország érdekében s á g b a n szólván A l b e r t é n y i A n t a l megye kezelése alatti alapok tőkéköteles a kormány begombolkozni v á r o s i k é p v i s e l ő a l e g n a g y o b b elismerés jének és a gyámpénztár pénzkészh a n g j a n s*ól a t ^ r o s i s z á m v e v ő s é g a/.on akkor, amikor a külpolitikára vo- t ö r e k v é s é r ő l , h o g y a k ö l t s é g v e t é s elavult leteitek az 1916. évns leendő gyümölcsöző elhelyezése tárgyában. natkozó nyilatkozatokat sürgeti. régi r e n d s z e r é n e k u j a b b , h e l y e s e b b forA vármegye alispánjának jelentése m a i ad a f o l y ó é v b e n , de k í v á n a t o s jutn a k t a r t j a , h o g y j ö v ő b e n az á r v a s z é k i a katonák karácsonya céljára k i a d á s o k is e l k ü l ö n í t h e s s e n e k a / . á l t a l á n o s tatott adományairól. Szentes város Brit hajók feltartóztatták az Ameri- k ö z i g a z g a t á s i k i a d á s o k l ó k képviselőtestületének a közgyámi kából Svédországba küldött postát. A részleteknél Albertényi Antal alias megszüntetése és a teendők indítványára a nyomtatványok címén (Reuterügynökség) A svéd kö mikénti végzése tárgyában. Szentes felveti e l ő i r á n y z a t o d l e s z á l l í t o t t á k s az vet közölte az Egyesült Államok e l ő l o g a t o z á s c í m é n 300 k o r o n á v a l f e . e - város képviselőtestületéeek a közkormányával, hogy az Egyesült Ál- mellék az e l ő i r á n y z a t o n . igazgatási jegyző és a katonaügyi lamokból Svédországba küldött A j a v a d a l m a k és j o g o k f e j e z e t é n é l nyilvántartó részére személyi pót postacsomagokat brit hajók útköz- A l b e r t é n y i Antal i n d i l v á n v á l m / . k é p e s l lék meg íllápitása tárgyában í l l - k g y . ben feltartóztatták Lansing állam- u t a s í t o t t a a k é p v i s e l ő t e s t ü l e t a t a n á c s o l , 1915. sz. a. hozott határozata ellen J titkár erre felkérte a brit nagykö- h o g y a f o g y a s z t á s i a d ó k u t á n i a d ó p i l l é k Albertényi Antal felebbezév é§ az ingatlan á t r u h á z á s i illeték b e h o -
A jövő évi költségvetés.
Románia beavatkozásának kérdése.
101 szám. SZENTESI I.AP
Sjgemew
1 1 1 4 9 - 1 9 »
váró»
3 oldal.
iiol|c*r.ne»<erélél.
f)Kií„i.
Hivatalos hirdetmény.
S z e n l e s , 1915 évi d e c e m b e r
A m kir. minisztérium 39>5-l9lí>. számú rendelete alnpján mf.r előzőleg kibocsájlolt hirdetményeim ¡'ilt.il felhívtam a közönségei, hogy
b u z a - , rozs-, »i|iu. viil». nem ItüNmIieii liszt f e l e s l e g é i n folyó liö «.Vigu lliiilüeriiiény R é s z l é n y (ár Miiwai fg liHjholi bizoiiumyowaiuak o k i e U c n i i l elairijit. Ezúttal mégegyszer megismétlem idevonatkozó felhivúsomat, s figyelmeztetem a készlettulajdonosokat azokra a sulyoi következményekre, melyek a gabona v i s s z a t a r t á s á v a l járnak. Jelesül:
akj gabonafeieslegét b e j e l e n t e t e t t e ugyan, de a folyó hó 25-ig e l n e m a d j a : a t t ó l a Készlet a hivatalos ár alatt 4 Koronával fog r ^ K v i r á l t a t n i Aki pedig készletét bejelenteni elmulasztotta, attól — azonfelül hogy s z i g o r ú a n f o g b ü n t e t t e t n i — a gabonát a hatóság köteles el is kobozni.
Ne tartsa tehát oktalanul senki vissza gabonafeleslegét, mert a g a b o n a eladásával nemcsak az érettünk küzdő hadseregnek ellátását teszi a tulajdonos lehetővé, hanem megmenti egyullal maga magát és az ő érdekéhen működő hatóságokat attól a fáradságtól és zaklatástól, ami a rekvirálással jár.
A gabona csak a Haditenóy Részvénytársaság részére adható el. A Haditermény Részvénytársaság részére. Weisz Jakab, Rosentock Salamon, a Kenyérgyár, Kárciy! József és Scós Pál jogosultak vásárolni, más vevőnek eladni, vagy más vásárlónak vásárolni tilos. Szenles, 1910. évi december hó 17.
|h. Máléffy Ferenc polgármester. Hirdetmény* S z e n t e s v á r o s e t ő f o f i a t o z i s á h o z I9t6. évre, éves szerűidé»
melleit
öt k o c s . s l
keretek.
„ délelfllAnkén 8 és 9 ora kü/ÓU a városgazdái hivatali*«Jelentkezni
^
lehet
KALPAGOS g. lauúcsuok.
Dr
hó
polgármester. Szentes város
polgármesterétől
1 1 9 6 5 - 915 s z á m .
HIRDETMÉNY. R é z g á l i c s z ü k s é g l e t beszerzése. Szentes város határában lévő szőlők permetezéséhez szükséges rézgálic beszerzéséről a v á r o s i t a n á c s f o g g o n d o s k o d n i , ennélfogva felhivatnak a szőlő b i r t o k o s o k , h o g y 1916. é v r e r é z g á l i c s z ü k s é g letüket f o l y ó évi d e c e m b e r hó 27-től 3 -ig a gazdasági tanácsnoki hivatalban j e l e n t s é k be. S / e n t e s , 1915. évi d e c e m b e r
h ó 5.
Dr. M á t é f y polgármester.
S z e n t e s város
katonaügyosztályától
1442 k. ü. 1915 s z á m .
HIRDETMÉNY. A m. kir h o n v é d e l m i mlniszlér ur 1 3 1 0 0 - 1 9 1 5 sz, r e n d e l e t e folytát! óisze irt 1890, 189."), 1891, 1877, 1876, 1875, 1871, és 1873 é v b e n s z ü l e t e t t n é p f ö l k e lők II pótszemléje Szentesen a városháza Központi irodahelyiségében
folyó évi december h ó 21 napján, azaz kedden r e g g e l pontosan fél 8 órakor k e z d ő d ő l e g fog m e g t a r t a t n i . E z e n a n a p o n vizsgáltatnak m e g a fenti é v f o l y a m b e l i s z e n t e s i é s v i d é k i i l l e t ő ségű népfölkelők. — U g y a n c s a k ekkor vizsgáltatnak m e g a korahban megtartott népfölkelői bemutató szemléről elmaradt n é p f ö l k e l ő k is. A népfölkelők a bemutató szemlére az e g y e s é v f o l y a m o k o n !,elül A. H. C. s o r r e n d b e n v e z e t e t n e k elő. A népíölkelői bcmulntő szemlére n korábban megtartó t népfoikelői b e m u tató s z e m l é n kapott r ó z s a s z í n ű igazolv a n y i lap, v a g y c g y é b b k a t o n a i igazolv á n y (k i l o n a k ö n y v , felülvizsgálati értesítő) e l h o z a n d ó , Az e g y é v i ö n k é n t e s i k a r p a s z o m á n y viselésére jogosultak képesitségüket igaz o l ó i s k o l a i h i z o n y i l v á n y l tartozunk felm u t a t n i a s z e m l e bizottsági e l n ö k é n é l . A n é p f ö l k e l ő i b e m n l a l o polszemlére m i n d e n összeír! népfelkelőköle* l e s n e k m e g kell jelenni, kivévén a z o k a t , akiknek j e l e n t k e z é s ü k a l k a l m á v a l a k a tonaügyvezető megmondotta, hogy a kibocsátott rendeletek értelmében ncmf 'kell m e f l j e l e n n l ö k . vagy későn jelenik meg, a legszigorub* ban f o g bűntettein». S z e n t e s e n , 1915 évi d e c e m b e r h ó 1
¡ g á r í S d i i i é n y « szükségletek
biztosítása
céljából a tengeri kószletek ujabb
össze
Dr. Mátéffy
Ferenc
polffftrmesler.
irása rendeltetett el. F e l h í v o m azért u k ö z f l n s é g e l , h o g y
lentiéii keszleteiket n* 1915 évi december 2'2 napjától kezdődőleg dcce.nber '28 uapjuig
a
16
Mátéfty Fereno
Aki a szemlén n e m Jelenik m e g ,
12370—\\ 15 szám*
A tengeri
t e r m é b e n m ű k ö d ő b i z o t t s á g előtt m i n d r n k i j e l e n t s e be, m e r i a k é s ő b b é r k e ző b e j e l e n t é s e k olyként tekintetnek, m i n t h a azt a tulajdonos t l l i l k o l l a volna. 1 e n ^ e r i készletét k ö t e l e s m i n d e n k i b e j e l e n t e n i , n g y a l e r n i o l ő mint aki azt a saját házi s z ü k s é g l e t e i r e v e l l e . A bejelentett adatok helyesénél a pénzügyőri közegek nyomoiós nljan ellen Ir/ik s a hamis adatokat bejelentő készletének elkobzásán lul érzékeny hünteh's t | fog uijtalni.
városháza
bizottsag-
Kiadja; V a j d a B Utóda Könyvnyomdája.
flz őrlő hözőnség figyelmébe. Az őrlő közönséget alólirolt kérem, hogy a felszaporodott őrleményekre és a rossz utakra való tekintetlel lehetőleg a megőrlendó gabonát egy nappal előbb küldjék a malomba, hogy annál bizlossabban szolgálhassam ki megelégedésre szives párlfógóim,
jegyezni Cinjbalom tanítás. Tisztelettel hozom a n. é. zenekedvelők tudomására, hogy az I ker Bocskai ntca 43, sz. a. a cimbalom tanítást kegkezdem és növendékeket mérsékelt díjazás mellelI el fogadok. — Egy teljesen jókarban levő cimbalmomat eladom, NAGY GIZELA.
• ¿ a p u n k
i i y o i i i i l á j á l m n •
e g j f i n iia9A
iíft j e N é s
s z o r g a l m a s
n• j o1!*>i ics Mf l ' ás> s ?z1 - i *a^ io iS i i fyt\ l ó " f i z e t é s s e l ' • a zi . o Dn In» aC vl f e l v é t e l i k .
...Ui " .. /
VAJDA B. UTÓDA
elvállal minden a könyvnyom-
V
dászat körébe vágó munkálatot a legegyszerűbbtől a legdíszesebb kivitelig, gyorsan, pontosan
M:IK::IK:U::::»
a lehető legjutányosabb árért.
„SZENTESI LA
iii
B Kossuth-tér 1. sz. (Ref. bérház] ||| Nyomatott Vajda U L'toda vitlanyerőre bereiuiezelt UónyVnyomdajibau Szcule«.
V