Új Szöveges dokumentum Emlékezés a Fényi Gyula Miskolci Jezsuita Gimnázium első évnyitójára Amikor 1994 augusztus 31-én először kértük a Szentlelket az utjára kész iskolánk jövőjére, abban a tudatban tettük, hogy mi már akkor beléptünk a 21. századba és bennünk máris elkezdődött a harmadik évezred. Egy gazdag, de szenvedéssel telt múltból egy meg gazdagabb is boldogabb jövőbe léptünk át, hiszen akkori elsős diákjaink mar a harmadik millenniumban, 2002-ben fognak érettségizni. Kevés diáknak is nevelőnek jut osztályrészül, hogy új iskolát alapítson. Egy fiatalos öröm, lelkesedés, tettre kész bizalom és optimizmus töltött el minket. A fogadás nagyszerű volt. Szülők, diákok, tanárok mertek vállalkozni, hogy útnak indulnak velünk akkor, amikor röviddel az előtt meg az sem volt biztos, hogy iskolánk megnyílik. Miskolc varosa, az egész ország felfigyelt ránk és fogadott el egyszerre. Az önkormányzat, a sajtó, a többi iskola, az egyetem, a közoktatási minisztérium, de elsőnek az egri egyházmegye, élén az érsekkel, Dr. Seregély Istvánnal, aki építette az iskolát és minket oda meghívott - mind szívügyének tekintette, hogy 1994 augusztus 31-en zászlót bontsunk, és 1999-ben ötéves évfordulót ünnepelhessünk. El nem évülő hala és köszönet mindegyiknek, hiszen váratlanul ért minket. Mindez mar a 21. század érkezése, adventje volt. Természetesen bajok, nehézségek, akadályok sohasem hiányoztak. Az első tanítási napon tíz óra tájban rendőrök jelentek meg az igazgatói irodában, hogy az iskolát ki kell ürítenünk, mert egy bejelentés szerint bomba van az iskolában. Miközben diákjaink sétára mentek, a rendőrkutyák teremről teremre vezetve szaglásztak bomba után. Tüzetesen szinte centiméterről centiméterre ellenőriztek le a termet, miközben vezetőik az ajtóból figyeltek. Ha az állat a rendőrre nézett, mehettünk tovább. Egyszer az egyik, mintha nem lett volna biztos, a terem ajtajából visszafordult és újra végigjárta a termet. És csak második fordulta után jelezte tekintetével, hogy indulhatunk megint. Bombát nem találtak, de mégis mintha valami maradt volna, vagy került később az iskolába. Akadályok ugyanis sohasem 1. oldal
Új Szöveges dokumentum hiányoztak. Több is mint várni lehetett. De megoldottak "robbanás" nélkül. Úgy ahogy jöttek, tűntek el szinte váratlanul. Talán azért, hogy megtapasztaltuk mennyire szereti az Isten az iskolát, merjünk hinni és remélni a szeretetben. Hiszen ebben láttuk a gimnázium feladatát és hivatását az új évszázadra. Elvártuk, hogy diákjaink ne ököllel, de ésszel oldjak meg nézeteltéréseiket. Tehát nincs csúnya beszed, nincs verekedés, ami gyengék és tudatlanok eszköze. Mivel sok jó iskola volt már akkor Miskolcon, nem lesz könnyű a verseny, figyelmeztettek. De mi nem versenyezni jöttünk Miskolcra. Inkább egy nevelési módszert ajánlottunk fel, ami nem olyan mint a többi, hogy ezzel gyarapítsuk Miskolc is egyben az ország gazdagságát: együttműködés egymással, különböző tehetségű és természetű egyenek között. Közismert, hogy az iskola kitűnő tanulói nemegyszer nem állják meg oly jól helyüket az életben, mint a kevesebb sikerrel végzett tanulótársaik. Egyik okát abban láttuk, hogy nem tanultak meg más tehetségű emberrel dolgozni. Az iskola a diákért van, hogy annak egyéni tehetségét fellelve, azt a legmagasabb fokra hatványozza, mert csak a nem közönséges tehetségű egyén tud alázatos lenni, hogy másokat segítsen mások sikerét előmozdítva. Az idősebb nemzedék nem mindig képes ebben példával elöl járni, hiszen ilyen nevelésben nem volt része. De ami diákjainktól már ezt kell várnunk, mert nemzedékük a jövő nemzedéke, és a másokért-élő-ember az elkövetkező század embertípusa. Talán éppen őket hirdette meg az, aki azért jött, hogy mindent újjá teremtsen. Az iskola rövid múltja ad reményt erre. Könnyebb remélni már, mert megtapasztaltuk, hogy érdemes volt remélni. Mint a Fényi Gimnázium első igazgatója, hosszú éveim távlatában hadd mondjam ki, hogy Miskolcon töltött két évem talán életem legszebb évei voltak azért, mert a tapasztalat Istenről és emberek jóságáról számomra annyira 'megalázó' volt. Megalázó, mert látnom kellett, hogy mindez nem az én erőm és képességem gyümölcse. Egy ajándék volt, melyért hálásnak kell maradnom addig, amíg élek. Megszerettem Miskolcot. Megszerettem diákjainkat, munkatársaimat, akik osztoztak velem jóban és rosszban. 2. oldal
Új Szöveges dokumentum Megszerettem még jobban a magyar népet. Sajnálom, hogy nem tudtam többet tenni. Azt kívánom diákjainknak, és minden kollegánknak, munkatársunknak pedig, hogy iskolánkban töltött éveik boldog évek legyenek, melyre mindig szívesen gondolnak vissza. Ez így is lesz, ha merünk hinni és bízni a szeretetben, mert Ő az, aki mindent felújít. ---------P. Nemesszeghy Ervin S.J. Visszapillantás az elmúlt három évre 1996. augusztusában, egy forró nyári napon érkeztem Miskolcra. Iskolánk úgy nézett ki, mint egy feltúrt hangyaboly. Az épülő sportpályára rövid időközönként érkeztek a teherautók, melyek földet szállítottak a labdarúgópályára és salakot a futópályára. A konyha-ebédlő épületen még javában dolgoztak és többen kételkedtek abban, hogy kész lesz a tanév elejére. A Szent László Kollégium már állt, de még nem volt beköltözhető. Ugyanez vonatkozott a rendházra. A tornateremnek még nyoma sem volt. Az iskolaudvar még nem volt leburkolva, a kollégium melletti parkoló még nem volt aszfaltozva. Eső után hatalmas tócsák és agyagos sár, száraz időben por ragadt a cipőre. Mindezt azért érdemes megjegyezni, mert jól érzékelteti az óriási fejlődést a mai helyzethez képest. Az épülő intézményünk gondjai mellett heteken belül angol és német nyelvtanárról, valamint konyhaszemélyzetről és a takarító személyzet bővítéséről kellett gondoskodni. A problémák ellenére szeptember elején megindult a tanév 216 diákkal 16 tanárral és 15 munkatárssal. Hadd jegyezzem itt meg, hogy a jezsuita közösségünktől, a tantestület tagjaitól és más munkatársaktól nagy jóakaratot és közreműködési készséget tapasztaltam. Meg kell azt is állapítanom, hogy elődöm P. Horváth Tibor igazgató atya és jezsuita rendtársai P. Szabó József, P. Csókay Károly, P. Boedy Tamás és Lukács Gyula óriási munkát végeztek. A kezdeti nehézségeket a jezsuita vezetők munkatársaikkal együtt kitartó, nagylelkű 3. oldal
Új Szöveges dokumentum munkával és bölcs döntésekkel legyőzték és kialakították a jezsuita nevelés jellegzetes vonásait az újonnan megindult Fényi Gyula Miskolci Gimnáziumban. Hadd idézzek gimnáziumunk küldetésnyilatkozatából, melyet az igazgató atya így fogalmazott meg: "A jezsuita nevelés - több mint négyszáz éves hagyományához hűen - a megtestesülés keresztény titkából nyeri hivatását, benne látja eszményképét és küldetése célját. Jézus Krisztus örömhírét, az Ő ismeretét és szeretetét törekszik a nevelendők szívébe ültetni, és bennük Isten és a teremtett világ egyre behatóbb ismeretét, szeretetét és javát szolgálni. Célja tehát a diákok szellemi, erkölcsi és vallásos képzése, mely meghaladja a pusztán akadémiai sikert kereső törekvést." A második év főbb eseményei között említem, hogy 1997/98-ban megnövekedett jezsuita közösségünk. Megérkezett hozzánk Róna Gábor jezsuita atya, akinek szívügye a nevelés. Előző éveiben Kalocsán volt templomigazgató. Régebben Dél-Amerikában, Ecuadorban működött, ahol több évtizedig gimnáziumban tanított. Benne egy imádságos, mély lelkű hittan tanárt, készséges gyóntatót és hűséges segítőt kapott nemcsak gimnáziumunk, hanem plébánosunk Csókay Károly atya is. Gábor atya kezdeményezésére indult meg az éjjeli virrasztás templomunkban minden hónap 12-ről 13-ra virradó éjszaka. Már Kalocsán elindította a Szent Mónikás édesanyák mozgalmát, mely azt célozza, hogy az édesanyák imádkozzanak gyermekeikért és a magyar ifjúságért. Ez a mozgalom országos méretűvé nőtt és Miskolcra is kiterjedt. Ebben a tanévben már 284 diákot tanítottunk, akik közül 60 kollégista volt. Több diákunknak sikerült ösztöndíjat szereznünk és az Alapítványunkon keresztül ("A Miskolci Jezsuita Gimnáziumért") már előzőleg is támogattuk a több gyermekes vagy rászoruló diákokat. Különben az Alapítványunk kiemelten közhasznú fokozatot ért el. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a személyi jövedelem adójuk 1 %-át az Alapítványunkhoz irányíthatják, hanem azt is, hogy nagyobb adókedvezményt kapnak, akik az Alapítványon keresztül támogatnak minket. Hadd mondjak itt mindjárt köszönetet azoknak, akik olyan nagylelkűen támogatták intézményünket Alapítványunk által. 4. oldal
Új Szöveges dokumentum 1998. év tavaszára elkészült a tornatermünk és a hozzá kapcsolódó kis tanmedencénk. Az uszodát diákjaink rendszeresen használják úszni tanulni, gyógyúszásra és felüdülésre is. A tornatermet Kaszap Istvánról, a fiatalon elhunyt jezsuita újoncról neveztük el, aki kiváló tornász volt és megyei bajnokságot nyert. Boldoggá avatási eljárása folyamatban van. A tornateremmel szinte egyidőben készült el a templom új freskója, mely a négy evangelistát ábrázolja Xantus Géza erdélyi művész alkotásában. Meg kell emlékezni a gimnázium területének parkosításáról is. A szülők és diákok bevonásával több száz fenyő, tuja, nyírfa és más facsemetéket ültettünk el. Ez a munka különösen látható a főbejárat előtt, ahol Fényi Gyula névadónk szobra áll. Ezt az életnagyságú, császárkörte fából faragott szobrot Nemes Sándor erdélyi származású művész készítette. A harmadik évben diákjaink különösen jól szerepeltek a városi, megyei és országos versenyeken is. Az iskola vezetősége gondoskodott arról, hogy tanulóink ne csak tudásban, hanem műveltségben is fejlődjenek. Számomra nagy öröm volt egy-egy koncerte elmenni, amikor diákjaink ünneplő ruhában figyelmesen hallgatták Mozart fülbemászó zenéjét. Csodálattal néztem, hogy 2-3 év alatt mennyit nőttek diákjaink, de nemcsak fizikailag növekedtek, hanem a kulturált szórakozásban, a szellemi és lelki értékek elsajátításában is nagy lépésekben haladtak előre. A jól megindult iskolai munka közben egy aggasztó probléma maradt: az utánpótlás kérdése. Lesznek-e fiatalok, akik az idősebb jezsuita atyáktól átveszik a "stafétabotot" és folytatják a megkezdett munkát? Ez a probléma is megoldódott, amikor 1998. nyarán P. Provinciális Miskolcra diszponálta P. Forrai Tamás és P. Holczinger Ferenc jezsuitákat. Ők teljes bedobással álltak az első években megalapozott munkába. Így őszintén remélhetjük, hogy a Miskolcon dolgozó másik két fiatal jezsuitával, Lukács Gyula (aki a jezsuita közösség és a Szent László Kollégium gazdasági vezetője) és Szabó Lajos kollégiumi prefektussal karöltve, hosszabb távon is biztosítják majd a hiteles jezsuita nevelést mindkét intézményünkben. A tanév fájdalmas eseménye Szabó József atya hirtelen távozása volt Miskolcról. Távozásának okát itt illetéktelenség lenne kutatni. De több 5. oldal
Új Szöveges dokumentum mint 4 éves kemény, áldozatos munkáját el kell ismerni, úgy ahogy azt P. Provinciális, iskolánk működtetője is több alkalommal megtette. A lerakott jó alapot bízonyítja, hogy a gimnázium munkája ezt a törést hamar túllépte és haladt tovább a kijelölt útján. Előrepillantás a jövőbe Az iskolánk végleges építkezési terve előreláthatólag egy éven belül megvalósul. Seregély István egri érsek gimnáziumunk építője és fenntartója nagy ünnepséget szándékozik rendezni a jövő tanév végén P. Kolvenbach S.J., valamint más egyházi és világi személyiségek meghívásával. Az építkezés befejezésével remélhetőleg csökkennek majd az iskola anyagi problémái, így további figyelmet lehet szentelni a nevelői munka minőségének növelésére, a tantestület és a személyi állomány fejlesztése révén. Úgy hiszem, hogy ezért nagyobb figyelmet tudunk szentelni diákjaink lelki nevelésére, valamint munkatársaink lelki továbbképzésére. Ugyancsak javítani szeretnénk a szakmai oktatás minőségét, és a külföldi oktatási intézményekkel szorosabb kapcsolatot próbálunk kiépíteni. Helyileg a Miskolci Egyetemmel törekszünk intenzívebben együttműködni. Az iskolánk rendezésében tartott előadássorozatot folytatni kívánjuk és a "Scientia unit in fide" könyvsorozatban közzétesszük ezeknek az előadásoknak a szerkesztettt szövegét. Bízva remélhetjük, hogy iskolánk fokozatosan, mindinkább megvalósítja majd a jezsuita nevelés célját, melyet P. Peter-Hans Kolvenbach S.J. rendfőnök így határozott meg: "A jezsuita nevelés kiemelt célja, hogy minden egyes diák intellektuális fejlődése az Isten adta adottságok teljes kibontakozásához vezessen. Ez azonban sohasem azonos egyszerűen az ismeretek halmozásával vagy egy foglalkozásra való felkészüléssel, bár ezek is önmagukban fontosak és hasznosak a keresztény vezetők nevelésekor. A végső cél azonban mégis a személy teljes, cselekvéshez vezető növekedése: olyan cselekvésé, mely Jézus Krisztusnak, Isten Fiának, a másokért élő embernek szellemével és jelenlétével töltődik meg. A cselekvés e célja, mely a józan megértésen alapszik és a szemlélődés által kel életre, nyeri meg a diákot az önfegyelem és kezdeményezőkészség, integritás és megbízhatóság számára... Célunk a 6. oldal
Új Szöveges dokumentum másokért élő ember nevelése, aki személyiségében kiteljesedett, munkájában kompetens, a növekedésre nyitott, vallásos, képes a szeretetre és az igazsághoz elkötelezett, Isten népének nagylelkű szolgálatában."
7. oldal
