Új Szó, április p

Új Szó ó, 1968.. április 2. 9—10.. p.

6 Pozsony, 1968.. március 27. Az Új Szó ó beszélgetése Lőrincz Gyulával, a Csemadok elnökével a nemzetiségi kérdésről, amelyben Lőrincz kiemelten foglalkozik a magyar kisebbséget a második világháború után ért jogsértések jóvátételének kérdésével is (részlet).

BESZÉLGETÉS LŐRINCZ GYULA ELVTÁRSSAL A MAGYAR NEMZETISÉGI KÉRDÉSRŐL A CSKP Központi Bizottságának és az SZLKP Központi Bizottságának januári határozatai nyomán egész társadalmunkat átfogó, szinte soha nem tapasztalt irányú aktivitás bontakozott ki. A párt vezette demokratizálódási folyamat életünk ezernyi kérdését veti

106 A legutóbbi, 1964. évi választások során a 300 fős prágai Nemzetgyűlésben 10, a 92 tagú pozsonyi Szlovák Nemzeti Tanácsban 11 magyar nemzetiségű képviselő kapott helyet. Többségükben kétkezi munkások és szövetkezeti dolgozók voltak, de képviselői mandátumhoz jutott többek között Lőrincz Gyula, a Csemadok elnöke és Dénes Ferenc, az Új Szó főszerkesztője is.

63

Popély árpád: 1968 és a csehszlovákiai magyarság. FONTES HISTORIAE HUNGARORUM, 3. Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2008. 472 p.

s ennél fogva a magyarság jogos érdekeit is képviselő személyek kerüljenek. Semmi esetre sem elégedhetünk meg azzal a helyzettel, hogy az SZNT és a Nemzetgyűlés magyar képviselői106 az elmúlt megbízatási időszakban alig hallatták szavukat. A múlt év őszén Prágában megtartott V. újságíró-kongresszuson, főleg a választás megrendezésében, de a vita alakulásában is erősen éreztették hatásukat a megengedhetetlen adminisztratív módszerek. Az újságírók és az újságíró-szövetség vezető szervei közti megrendült bizalom felújítása érdekében csatlakozunk azoknak az újságíróknak a véleményéhez, akik rendkívüli újságíró-kongresszus egybehívását szorgalmazzák. Tekintettel ugyanakkor arra, hogy az újságíró szövetség felépítésében is a közeljövőben érvényre jut a szimmetrikus modell, szükségesnek tartjuk hangsúlyozni, hogy az önálló Szlovák Újságíró-szövetség keretében a magyar újságírók nagyobb jogkörét biztosító szervezeti statútum elfogadásában egyenjogú helyzetünk alapvető feltételét látjuk. Meggyőződésünk, hogy az érintett kérdések megoldása feltétlenül hozzájárul ahhoz, hogy a cseh és szlovák nemzet államjogi helyzetének tisztázásával az itt élő nemzetiségek is elnyerik az őket megillető emberi jogaikat. Az egy hazában élő népek egyenlő jogain alapuló államrendezésben pártunk internacionalizmusának gyakorlatát látjuk. Ehhez a CSKP Központi Bizottságának a szocialista humanizmustól és a demokratizmustól áthatott megújhodott politikája kedvező feltételeket teremt A nagy horderejű, történelmi jelentőségű változásokat, s az új szellemet köszöntve mindent megteszünk, hogy legjobb tudásunkkal és erőnkkel támogassuk mindannyiunk közös nagy ügyét, társadalmunk elmélyülő demokratizmusát, s a népeink boldogulását segítő eszméket.


fel. Ebben a folyamatban egyre jobban előtérbe kerül a nemzetiségi kérdés rendezésének követelménye, ami teljes mértékben indokolt és érthető, hiszen a nemzeti kérdés rendezése lényegében magában foglalja a politikai és a gazdasági kérdések rendezését is. Ezzel kapcsolatban a magyar nemzetiségi kérdés rendezésének lehetőségeiről beszélgettünk Lőrincz Gyula elvtárssal, az SZLKP Központi Bizottsága elnökségének tagjával, a Csemadok elnökével. A felemás megoldások már a XIII. kongresszuson megmutatkoztak — A magyar, de általában a nemzetiségi kérdés rendezésének lehetőségeiről szólva abból indulok ki, hogy a nemzetiségi kérdés csak a demokratizálódási folyamat eredményeként oldható meg. Lőrincz elvtárs, véleményed szerint mi az alapvető feltétele a nemzetiségi kérdés rendezésének? — Megfogalmazásoddal teljes mértékben egyetértek. Valóban, a nemzetiségi kérdés csak a demokratizálódási folyamat eredményeként oldható meg. Mielőtt azonban erről bővebben szólnék, vagyis a mai helyzetet elemezném, úgy vélem, éppen a mai események jobb megértése érdekében kissé foglalkozni kell a közelmúlttal is. A XIII. kongresszus107 előtt pártunk tagsága megvitatás céljából megkapta a kongresszusi téziseket. Ezeket a téziseket több bizottság alapos, mindenre kiterjedő munkájának eredményeként állították össze, s őszintén megmondom, a tézisek alapján mindenki nagyon sokat várt a XIII. kongresszustól. Úgy éreztük, hogy ilyen alapos kongresszusra még sohasem készültünk fel, és hogy ennek a kongresszusnak fordulatot kell hozni pártunk és társadalmunk életében. Én magam is szentül bíztam abban, hogy az ideológiai bizottság által kidolgozott, mintegy ezeroldalnyi anyag a nemzetiségi kérdés rendezéséről hoz valami újat a XIII. kongresszuson. Csak amikor láttam, hogy a nagyon becsületesen és alaposan előkészített anyag, de még a tézisekben fölvetett problémák is elsikkadnak a kongresszuson, fontosnak tartottam, hogy fölszólaljak. Ez a fölszólalásom akkor váratlan visszhangra talált, több oldalról is, annak ellenére, hogy én becsületes szándékkal bíráltam a nemzetiségi kérdésnek a jó párthatározatok ellenére is megnyilvánuló fogyatékosságait a gyakorlati megvalósításban. Számon kértem a CSEMADOK Központi Bizottsága által kidolgozott, pártunk Központi Bizottsága által később jóváhagyott beadványunknak a realizálását, a magyar nemzetiségi kérdés egyes problémáinak megoldását. Megmondtam, hogy beadványunk évek óta elintézetlenül a Szlovák Nemzeti Tanácson fekszik. Ezt Chudík elvtárs108 személye elleni támadásnak minősítette, és másnap fel is szólalt s olyan dicshimnuszt zengett Szlovákia politikai, gazdasági és nemzetiségi kérdésének megoldásáról, hogy hatása alatt az ember a mennyek országába[n] érezhette magát, ahol már semmi probléma nincs, legfeljebb még néhány cigányputrit kell eltávolítani a szem elől, hogy a nyugati turistáknak ne lehessen már mit fényképezni nálunk, és akkor már rózsaszirommal megvetett ágyban aludhatunk. Chudík felszólalása az ellentétje volt annak a reális képnek Szlovákiáról, amellyel Dubček elvtárs ismertette meg a kongresszust, és én is ugyancsak homlokegyenesen az ellenkezőjét mondtam.

107 A CSKP XIII. kongresszusát 1966. május 31—június 4-e között tartották Prágában. 108 Michal Chudíkról, az SZNT elnökéről van szó.

64

[…]109 Demokratizálódás és a nemzetiségi kérdés — Térjünk most már rá a beszélgetésünk elején fölvetett kérdésre: demokratizálódás és a nemzetiségi kérdés. — Természetesen ez a kettő szorosan összefügg. A demokratizálódási folyamat megindulása nélkül a nemzetiségi kérdést sem lehetne nyíltan és őszintén fölvetni a meggyanúsítás veszélye nélkül. Vegyük csak például a szlovák kérdést. Ha valaki csak kétségbe vonta az aszimmetrikus modell helyességét a két nemzet viszonyában, máris nacionalista gyanús lett. Az egyik szlovák elvtárs nagyon találóan ezt úgy jellemezte, hogy ha egy fekete bőrű gyerek születik, akkor arra azt mondják, hogy néger; ha egy szlovák gyerek születik, arra azt mondják, hogy nacionalista. Pedig mi is a helyzet a szlovák nemzettel? 1918-ban, amikor monarchia szétesett, a szlovák nemzet képviselői Liptószentmiklóson110 azonnal bejelentik, hogy a testvér cseh nemzettel közös hazában, a Csehszlovák Köztársaságban akarnak élni. A jelentkezés önként történt a testvéri együttélésre. Az elképzelt testvéri együttélés azonban sok nehézséggel járt a szlovák nemzet számára már a burzsoá köztársaságban. Így 1939-ben elszakadnak, megalakul a szlovák állam Hitler patrónusa alatt, s az ellenállási mozgalomban a szlovák nemzet nem a szabad Szlovákiáért, hanem a szabad Csehszlovák Köztársaságért száll síkra. Az illegális Szlovák Nemzeti Tanács 1943. karácsonyi egyezményében hangsúlyozza, hogy újra a Csehszlovák Köztársaságban akar élni a csehekkel a két nemzet teljes egyenjogúsága alapján. Kiemelték ezt az 1944. évi Szlovák Nemzeti Felkelésben is, majd 1945ben a Kassai Kormányprogramban is. Hol van itt tehát a cseh nemzettel szembeni nacionalizmus? De fölvetődik a másik kérdés: a két nemzet egyenjogúsága. Aszimmetrikus modellben? Félreérthetetlenül jo-

109 A kihagyott részben Lőrincz Gyula a demokratizálási folyamat általános kérdéseiről fejti ki a véleményét. 110 A Szlovák Nemzeti Tanács 1918. október 30-án nem Liptószentmiklóson, hanem Turócszentmártonban mondta ki a szlovákok csatlakozását a csehszlovák államhoz.

65


A XIII. kongresszustól mindenki azt várta, hogy vége a lakkozás korának, hogy csak az igazság föltárása után tudunk előbbre jutni. Már említettem, hogy a tézisekben fölvetett komoly problémák jelentős része kimaradt a kongresszusi beszámolóból. Így például a tézisekben még szerepelt a nemzetiségi törvény szükségessége, viszont a kongresszuson erről már szó sem esett. Sem a beszámolóban, sem a határozati javaslatban már nem szerepelt. Részben ez indított arra, hogy fölszólalásomban ezt számon kérjem. Sajnos, erre választ nem kaptam, de később magyarázatot kaptam arra, hogy felszólalásom az SZLKP és a szlovák nemzeti szervek bírálata volt. Ma sem tudom miért, hiszen a legfelső szlovákiai pártszervek tagja vagyok. Azzal is tisztában voltam, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács a legnagyobb jóindulata mellett is nem sokat változtathat helyzetünkön, mivel hatásköre erősen korlátozott keretek között mozgott. Úgy látszik, a bírálat kiforgatásával valaki, vagy valakik éppen ezt akarták leplezni a kongresszus előtt.


gos a szlovák nemzetnek az az igénye, hogy föderációs alapon oldják meg a szlovák—cseh kérdést, a két nemzet egyenjogúságának kérdését. Kik a felelősek az 1945—48-a as bűnökért? Meg kell mondani, hogy a magyar nemzetiséggel teljesen más a helyzet. Minket 1918-ban senki sem kérdezett meg, hogy hova akarunk csatlakozni, mi nem önként csatlakoztunk Csehszlovákiához, minket ide csatoltak. Becsületesen kitartottunk, dolgoztunk szülőföldünkön, harcoltunk nemzeti létünkért, nemzetiségi jogainkért. Ha sorsunkkal nem voltunk megelégedve, vessen magára az, aki ezt az elégedetlenséget előidézte. 1938-ban sem kérdezett minket senki. Nem mi írtuk alá sem a müncheni egyezményt, sem a bécsi arbitrázst. A magyar lakosság egy része — legalábbis átmenetileg — örült, hogy az anyaországhoz került. A baloldal, a haladó réteg, elsősorban is a kommunisták, harcoltak a müncheni egyezmény ellen, védeni akarták a köztársaságot és nem kívánták a Horthy-fasizmust. Mégis ezért az 1938-ért kollektív vád alapján végig kellett szenvednünk 1945—48-at, a kitelepítést, a meghurcoltatást, a vagyon és állampolgárság elkobzását azon az alapon, hogy eladtuk a köztársaságot. Végre azt is meg kell a nagy nyilvánosság előtt mondani, hogy mindaz, ami 1945—48-ban a magyar kisebbséggel történt, nemcsak, hogy nem volt méltó a Csehszlovák Köztársaság demokratikus hagyományihoz, még kevésbé a CSKP internacionalista hagyományaihoz, mert azok az események, amelyek a magyar kisebbséggel történtek, a gyarmatosítók módszereire emlékeztetnek, hiszen például a Csehországba elhurcolt magyarokat úgy árulták a piacon, mint a rabszolgákat. Sajnos, az atrocitások és törvénytelenségek egész sorozatát lehetne még fölsorolni. A személyi kultusz törvénysértéseiért sok hang követelte már a felelősségre vonást, a meghurcoltak teljes rehabilitálását és joggal követelik ezt. A magyar kisebbség esetében azonban még soha senki föl sem vetette a felelősség, a bűnösség kérdését. A bűnösök, a felelősök közül még soha senki meg nem követte az ártatlanul meghurcolt magyar kisebbséget. Nem akarunk igazságtalanok és egyoldalúak lenni, mert azóta már sok minden változott és történt nemzetiségi jogaink érvényesítése terén is. Párt és kormányhatározatok születtek, sajnos már kevésbé realizálódtak problémáink megoldására. A legjobb határozat is azonban csak félmegoldásokat ígért és ennél is kevesebb megvalósítást hozott. A velünk szembeni bizalmatlanság gyökerei túl mélyek és a legkisebb ok is elég volt arra, hogy újabb leckéztetést kapjunk 1938 kontójára. 1956 és következményei Személyes élményre is hivatkozhatok. A CSEMADOK 1957 nyarán dal-és táncünnepélyt rendezett Zselizen. A terv szerint nekem kellett volna beszédet mondanom a délelőtti nagygyűlésen. Mi gyanús mozgolódást vettünk észre. Az ünnepség színhelyét rejtett helyekről az állambiztonsági szervek fegyveres tagjai figyelték. Az ünnepség megkezdésekor váratlanul megjelent a tribünön Karol Bacílek.111 Szinte félrelökött a mikro-

111 Karol Bacílek 1953—1963 között az SZLKP KB első titkára volt.

66

Sorsunkért és nemzedékek jövőjéért vagyunk felelősek — A magyar kisebbség egy része eléggé passzív magatartást tanúsít a demokratizálódási folyamattal kapcsolatban és véleményem szerint ez nem utolsósorban arra vezethető vissza, hogy aggodalmaik vannak, vajon ezek a módszerek nem térnek-e vissza. — Hát igen, ez az, amiről beszéltünk. Akinek mások vitték a bőrét a vásárra, azzal nehezebb elhitetni, hogy végre reális alapjai vannak a demokrácia érvényesítésének, az ember megbecsülésének, a jogegyenlőségnek nemzetiségre való tekintet nélkül. Úgy vélem, újabb állomáshoz érkeztünk el a sok állomás közül, mert hiszen sokszor volt már reményekkel teli állomásunk, de sokszor csalódtunk is. József Attila Reménytelenül című verséből idéznék ezzel kapcsolatban: Az ember végül homokos, szomorú, vizes síkra ér, szétnéz merengve és okos fejével biccent, nem remél. Figyelmeztetésül idézem ezt, mert véleményem szerint ezekben a sorokban már benne volt Balatonszárszó, benne volt a költő halála, a lemondás és barátainak itt kellett volna megfogni József Attila kezeit. Nekünk is fülünkben csenghet ez a néhány sor, de itt, a reménytelenség útján kell megálljt kiáltanunk, mert nemcsak saját magunkért, de egy nemzetiségért, nemzedékek jövőjéért vagyunk felelősek, és akkor nem vehet erőt rajtunk a lemondás, a reménytelenség, a kiúttalanság érzése. Reszlovakizáció és a diszkrimináló törvények — További két, a múltat érintő, de sajnos máig ható kérdést vetek fel. Az egyik: a reszlovakizáció. Az a véleményem, hogy az 1946-ban reszlovakizált magyarok közül sokan még ma sem merik magukat magyar nemzetiségűnek vallani. Persze, ennél sokféle ok közrejátszhat a passzivitástól kezdve a közvetett vagy közvetlen nyomáson keresztül az egzisztenciaféltésig. Semmi esetre sem tudok egyetérteni azzal, hogy olyan kérdőíveken is fel kell tüntetni a nemzetiséget, mely esetekben ennek semmi funkciója nincs. Úgy vélem, hogy a nemzetiségi hovatartozás nem lehet káderadat, amely pluszt, vagy mínuszt jelent. A másik ilyen kérdés az 1945—48-as évekből származó, a magyar nemzetiséget sújtó és diszkrimináló törvények és rendeletek. Tény, hogy ezek egy részét hatálytalanították, viszont másik részüket azzal a kézlegyintéssel intézték el, hogy az egyenjogúság kimondása eleve hatálytalanítja ezeket a törvényeket és rendeleteket. A

67


fontól és intő beszédet tartott az ünnepélyre összegyűlt magyar dolgozóknak. Mikor Bacílektől megkérdeztem, mit jelentsen ez és mit jelentsenek a fölfegyverzett államvédelmi alakulatok, figyelmeztetett, hogy no-no, tudjuk mi, közel van ide a magyar határ és még nem felejtettük el, hogy ott tavaly ellenforradalom volt. Megköszöntem a „bizalmat” a dal- és táncünnepély iránt. 1956? Hiszen ennek a köztársaságnak fennállása óta még soha senki olyan erkölcsi bizonyítványt nem állított ki, mint amilyet éppen a csehszlovákiai magyar kisebbség hazafias magatartásával az 1956-os magyarországi ellenforradalom idején kiállított.


valóságban azonban ez nincs így, mert például történnek olyan esetek, hogy ha valaki állampolgársági bizonyítványt kért — hangsúlyozni szeretném, hogy állampolgársági bizonyítványt és nem állampolgárságot — ekkor hűségnyilatkozatot írattak vele alá és tetemes illeték megfizetésére kötelezték. — Mindaz, amit mondasz és még ezernyi más dolog, ami hirtelenében az embernek eszébe nem jut, sajnos így van. No már most, a reszlovakizáció, ez az abszurd gondolat akkor született, amikor az áttelepítési akciónál, hogy úgy mondjam „nehézségek” mutatkoztak, mert a magyarok, teljes joggal, nem akarták elhagyni szülőföldjüket. A reszlovakizációt kétféleképpen lehet elbírálni. Ha valakit valóban elmagyarosítottak és vissza kíván térni nemzetébe, úgy gondolom ez ellen nem lehet kifogásunk. A demokratikus meggyőződésünk ez ellen nem tiltakozhat. Azonban a legélesebben el kell ítélnünk a reszlovakizációt mint tömegakciót, amely kitelepítéssel és egzisztenciája elvesztésével fenyegette azt a magyart, aki ennek nem vetette alá magát. Ez az erőszakos asszimiláció legbrutálisabb megnyilvánulása volt. Voltak ugyanis községek, melyek kollektívan reszlovakizáltak. Kelet-Szlovákiában, de azt hiszem másutt is, még ma is vannak olyan községek, melyek ennek az akciónak a következményeit még ma is nyögik és bár szlovákul egy szót sem tudnak, de mint „reszlovákok”112 magyar iskola nélkül neveltetik gyermekeiket. Ezt a reszlovakizációs akciót, mint helytelen deformációt, már a párt Központi Bizottsága ülésén is elmarasztaltuk, azonban semmilyen törvényes intézkedéssel ezt nem hatálytalanították. Ugyanez a helyzet számos, a magyar kisebbséget sújtó és diszkrimináló törvényekkel és rendeletekkel is. Véleményem szerint ezeket felül kell vizsgálni és a lehető legrövidebb időn belül nyilvánosan hatálytalanítani kell őket. A párt akcióprogramja és a nemzetiségi kérdés — A CSKP Központi Bizottságának most, március 28-án kezdődő ülése megvitatja az akcióprogram tervezetét. Milyen mértékben és hogyan foglalkozik az akcióprogram tervezete a nemzetiségi kérdés megoldásával? — A Központi Bizottság januári ülése határozatba vette az akcióprogram kidolgozását. Ennek az akcióprogram-tervezetnek a javaslatában a nemzetiségekre vonatkozóan a következő áll: „Az egység, az összefogás és a nemzeti önállóság érdekében az összes nemzetiség — a magyarok, a lengyelek, az ukránok és a németek — számára ki kell dolgozni egy statútot,113 amely meghatározza az egyes nemzetiségek helyzetét és jogait, és biztosítja nemzeti létüket és nemzeti öntudatuk fejlődését.” Az akcióprogram tervezetének ezt az első vázlatát mint a CSKP Központi Bizottságának tagja azzal a kéréssel kaptam meg, hogy tegyem meg hozzá megjegyzéseimet és azt terjesszem az ideológiai bizottság elé, ahol ezt megtárgyalják. Mint fegyelmezett párttag ezt bizalmas belső anyagként kezeltem az ideológiai bizottság üléséig, s ezért erről nyilvánosan addig nem is akartam beszélni. Azt hiszem, most már elmondhatom, hogy több magyar elvtárs bevonásával megvitatva az akcióprogram tervezetének javaslatát, arra a meggyőződésre jutottunk, hogy a nemzetiségekre vonatkozó rész nem elég konkrét felületen mozog. Ez a fogalmazás félreértésekre adhat okot és alkalmat, több-

112 A reszlovakizált magyarok gúnyos megnevezése. 113 Helyesen: statútumot.

68

A nemzetiségek államjogi és alkotmányjogi kérdései — Az akcióprogram egész szelleme tükrözi a nemzetek és nemzetiségek teljes egyenjogúsága biztosítására való törekvést. Viszont, míg a nemzetek egymáshoz való viszonyának kérdésében ennek konkrét államjogi megfogalmazása is van, a nemzetiségekre vonatkozó rész ilyen konkrét államjogi megoldást nem tartalmaz. A CSKP akcióprogramjának a két nemzet államjogi viszonyának azonnali hatályú és perspektivikusan tervezett megoldásához hasonlóan konkrét formában kell megfogalmazni a nemzetiségek államjogi és alkotmányjogi kérdéseit is. A közügyekben való aktív részvétel és a nemzetiség saját kérdéseiben való döntés joga az egység és az összefogás leghatékonyabb megerősítője, a hazafiság legjobb elmélyítője. És ezzel elérkeztem annak a kérdésnek a lényegéhez, melyet a legdöntőbbnek tartok társadalmunk további dinamikus fejlődése és a nemzetiségi kérdés megoldása szempontjából. Ugyanis az államjogi helyzet pontos meghatározása nélkül ismét a félmegoldások stádiumában maradunk. Hangsúlyozni szeretném, hogy javaslatom előterjesztésekor az a szándék vezérelt, hogy az itt élő nemzetiségek minden formalitás nélkül bekapcsolódhassanak a politikai, a gazdasági és társadalmi problémák megoldásába, tehát a közéletbe s államjogi helyzetünk úgy legyen megoldva, hogy ne kerüljünk a kulturális autonómia formájába, mely csak félmegoldás lenne. Mi azt tartjuk fontosnak és szükségesnek, hogy az önigazgatás elvei alapján megteremtsük a nemzetiségek államhatalmi szerveit, melyek az országos államhatalmi szervek részét alkotják. Javaslatomban végül leszögeztem: Lehet, hogy az előterjesztett javaslatomban sok olyan új dolog van, amely arra, aki nincs kellően tájékozódva a nemzetiségi problémák-

69


féleképpen magyarázható, ellentétben azzal a nagyon pontos és precíz meghatározással, ahogyan a cseh és a szlovák nemzet viszonya az akcióprogram tervezetben meg van határozva. Éppen ezért szükségesnek tartottam kiegészítő javaslatot tenni, hogy a nemzetiségek helyzete sem függjön soha többé szubjektív döntésektől. Javaslatomban a többi közt kiemeltem, hogy véleményem szerint a CSKP akcióprogram-tervezetének egész gondolatmenetével és szellemével ellentétbe kerül néhány helyen a megszövegezés. Az, hogy fontos alapelvek lefektetésekor egyes helyeken a két nemzet mellett nem szerepelnek a nemzetiségek is, azt a látszatot kelti, mintha a nemzetiségeknek a nemzetekhez viszonyítva csökkentett jogaik lennének s így, hogy úgy mondjam, albérleti viszonyba kerülhetnek. Szerintem a nemzetiségek nemcsak mint egyének egyenjogú polgárai hazánknak, hanem mint társadalmi csoportok is. Emellett mint egyének s mint társadalmi csoportok a Csehszlovák Szocialista Köztársaság államalkotóinak is érzik magukat, legalább is véleményem szerint a nemzetiségek is államalkotó elemei a köztársaságnak. Ezért azt javasoltam, hogy minden alapvető meghatározásnál, ahol az akcióprogramban úgy szerepelt, hogy köztársaságunk alkotói a cseh és szlovák nemzet, következetesen úgy fogalmazzák, hogy a cseh és a szlovák nemzet, valamint a magyar, a lengyel, az ukrán és a német nemzetiség. Példaként említem, hogy az akcióprogram tervezetében az egyik mondat így hangzik: „Köztársaságunk, mint két egyenjogú nemzetnek — a cseheknek és szlovákoknak — közös állama, nagy figyelmet kell, hogy szenteljen arra, hogy... stb.” Javasoltam így megfogalmazni: „Köztársaságunk, mint két egyenjogú nemzetnek, a cseheknek és szlovákoknak, valamint az egyenjogú nemzetiségeknek közös állama, nagy figyelmet kell, hogy szenteljen arra, hogy… stb.”


ról, az első pillanatban úgy hathat, mintha itt egyes esetekben bizonyos fokú nacionalista követelésekről, programról volna szó. Erről pedig szó sincs. A kérdés becsületes és következetes rendezését kívánjuk nemzeteink és nemzetiségeink egységének megszilárdítása érdekében. Levelemet, illetve javaslatomat később fontosnak tartottam megvitatni a CSEMADOK Központi Bizottságával is, hogy javaslatom és a vita alapján még részletesebben kidolgozott konkrét javaslatot tegyünk a nemzetiségi és elsősorban is a magyar kérdés rendezésére, megoldására. Miután a CSEMADOK Központi Bizottsága ezt a javaslatot elfogadta, azt az Új Szóban teljes terjedelmében nyilvánosságra hoztuk. Miben bízhatunk? — A CSEMADOK Központi Bizottságának a nemzetiségi kérdés megoldására tett javaslatával nemcsak, hogy egyetértek, hanem azt egy olyan alaposan kidolgozott dokumentumnak tekintem, amely reális alapját adja a nemzetiségi kérdés megnyugtató rendezésének. A kérdés most az: mennyiben reális ennek a javaslatnak a megvalósítása, megvannak-e erre a lehetőségek? — Én a javaslat megvalósítását reálisnak látom. Minden megvalósítható. Én a demokráciát nem úgy értelmezem, hogy az megadja a jogokat az egyik oldalra, meg a másik oldalra, hanem kell, hogy az kiterjedjen minden oldalra, tehát a nemzetiségekre is. Úgy érzem, elérkezett az ideje annak, hogy becsületesen rendezzük közös ügyeinket. A CSEMADOK állásfoglalása egy javaslat és úgy kell rá tekintenünk, hogy ennek megvalósításáért harcolnunk kell. Harcolnunk kell másokkal, de önmagunkkal is. Önmagunknál elsősorban is a közömbösség, a passzivitás ellen. Bízom benne, hogy ez a demokratizálódási folyamat végérvényesen és visszavonhatatlanul győzni fog, és hogy ez sok fogalomnak visszaszerzi hitelét, igazi értelmét. Ha most azt mondom, hogy proletár internacionalizmus, akkor ez alatt azt fogom érteni, hogy ez nemzetem és más nemzek érdekeinek gyűjtő fogalma, és soha sem értelmezem az internacionalizmust úgy, hogy ez az én érdekeimért, de más nemzetek rovására megy. Bízom abban, hogy ugyanúgy fognak gondolkodni mások is. BÁTKY LÁSZLÓ

Új Szó ó, 1968.. március 27.. 5—6.. p.

7 Galánta, 1968.. március 28. A Csemadok Galántai Járási Bizottságának állásfoglalása, amely megfogalmazza a kassai kormányprogram nemzetiségeket érintő revíziójának és a magyarellenes intézkedéseket szervező személyek felelősségre vonásának igényét. A Csemadok Galántai Járási Bizottságának állásfoglalása Hazánk dolgozó népe a CSKP KB kezdeményezte politikai légkörben a demokratikus átalakulás folyamatában fokozott aktivitást tanúsít társadalmi rendszerünk konstruktív

70

Új Szó, április p

Recommend Documents