Új színekben, új ablakon a hozott hitvallásom Győrik Edit Hozott hitvallásom - „Szerintem az individuumhoz csakis individuális megértéssel szabad közeledni. Más-más nyelven kell beszélni minden egyes pácienssel. ... A döntő az, hogy emberként álljak egy másik emberrel szemben.”1 – új területeken, új színekben, s új ablakokban maradt számomra vezérelv tudásom frissülése során. Találkozásom az üzleti coaching-gal és a konstruktivista tanuláselmélettel dilemmákat vetett fel, melyeken tépelődve heurisztikus meglátások során, az új tudáselemeket egy coaching folyamatban alkalmazva az a hipotézisem alakult ki, hogy a coaching és a coach-csá válás maga is egy szélsőségesen emberközpontú konstruktivista tanulási folyamat. Egyre erősebb az a meggyőződésem, hogy a coach munkájában és hatékonyságában meghatározó a szerepe annak, hogy a coach tudatos-e a saját tanulási folyamatait illetően. Érdekes dilemmaként merült fel a gondolkodás közben az a kérdés: mi a helye a coachingnak a segítő szakmákban? Érdemes-e, kell-e egyre specifikusabb elnevezéseket alkalmaznunk a különféle segítő kapcsolatokra, s azon belül a coahingra?
Összecsengések Szeretem a világ és a magam dolgait is sok szemszögből látni, vizsgálgatni. Ablakokat felfedezve, majd nyitogatva, kalapokat cserélve, intuíciókra hallgatva, szemlélődve és gondolkodva figyelni, milyen észjárással és érzelmekkel figyelnek és ötletelnek a felmerülő kérdésekről, problémákról, megoldásokról, döntés helyzetekről az érintettek. Nem is annyira a problémák maguk, mint a szereplő emberek érdekelnek és érintenek meg. Szeretek velük ebben a folyamatban beszélgetni, kölcsönösen tanulni. Az embervezérelt rendszerek érdekelnek, érintenek meg. Az élet-adta párhuzamos folyamat alakította e dolgozat témáját és gondolkodásomat. Egy alapítványi fenntartású, komoly küldetéssel dolgozó tandíjmentes iskola finanszírozási válságba került, ami szakmai kérdéseket is felvet, mivel ennek következtében a minimumnak tekintett szakmai követelmények határmezsgyéjén működik. Folytonos és kitartó ötletelés, gondolkodás, a lehetőségek keresése köti le az iskola minden vezetőjének, minden energiáját a napi munka a lehetőségekhez képest tisztességes működtetése mellett. Időről-időre megosztották velem hol tartanak, s magam is sokat gondolkodtam a kivezető útról. Közben tanulni kezdtem az üzleti coach képzésben. Hétről hétre valahogy másképp kezdtem nézni az iskolában zajló gondolkodásra. Egyre „kívülebb” vontam magam és csendben, magamban gondolkodtam, valahogyan másképp mint eddig. Nem azon, hogy mi a megoldás. Nem dobtam fel újabb és újabb ötleteket. Nem szálltam be a csapongó kiút keresésbe. „Csak” figyeltem: a gondolkodás módját, menetét, olvasgattam a leirt problémákat, a tervezett megoldási javaslatokat. Figyeltem a személyeket és működésüket egymással. Hallgattam az érveket és ellenérveket. Egyszer csak azt vettem észre, hogy a sok beszélés közben már nem is lehet tudni valójában mi is a probléma, melyre megoldást keresnek. Álproblémák vannak, sok felvetés döntést igényel, némelyik feladat, amit el kell végezni. Ráébredtem a tudáshiányt kell megkeresni. Új szemszögből kezdtem hát vizsgálgatni a felvetett kérdéseket. Ezen a ponton éltem át először valóságos helyzetben – igazi saját tapasztalásként - egy jelenség új ablakból való megnézését. 1
Jung, C. G.: Emlékek, álmok, gondolatok. Európa Könyvkiadó, Budapest. 1987. 167.old.
1
Közben tovább teltek a hetek a coach képzésben, újabb és újabb dimenziók merültek fel. Időnként leültem „dumálgatni” az iskolavezetővel. Elkezdődött egy beszélgetés folyamat, melyben ösztönösen alkalmazni kezdtem azt az elgondolást, ami addig kialakult a fejemben a coacholásról. Miközben tanultam, folyamatosan változtam és az iskolavezetővel való beszélgetés részévé vált a coach-csá válásnak. Hétről-hétre alkalmazni tudtam új tudás szeleteimet. Értelmező folyamatok zajlottak – egy nem befejeződött - alkotás ment végbe egy pedagógiai/coaching környezetben. Tudatosan és aktívan, valóságos – téttel bíró – helyzetben igyekeztem saját környezetemben tapasztalni és alkalmazni új tudásomat, s megalkotni belőle saját elgondolásomat az üzleti coachingról. Igazi heuréka élmény volt, a saját munkám és régóta ismert munkatársaim is, egy eddig nem vizsgált ablakból figyelni. Egy eddig zárt, sőt mi több vakablakból, amit észre sem vettem, mert nem vehettem: nem volt hozzá tudásom. Egy szenvedélyesen elkötelezett nonprofit és segítő szakember paradigmájában gondolkodtam. Új hatások értek egy tanulási folyamatban. Ellentmondások feldolgozása, majd lehorgonyzása során változott megismerő rendszerem és világképem. „A konstruktivizmus szerint a megismerés egy aktív, sőt konstruktív folyamat (innen a neve is), amelyben a megismerő ember nem csak egyszerűen elraktározza az ismeretet, hanem megalkotja azt magában. Ez a “tudásalkotás" értelmezési folyamatokban zajlik, vagyis a megismerő elme mindig azt teszi, hogy a rá záporozó információkat meglévő tudása segítségével feldolgozza, megkísérli az új információknak a már meglévők rendszerébe illesztését, vagy még pontosabban megkísérli az új információnak a meglevőkből való létrehozását.”2-állítja a konstruktivista tanuláselmélet pont azt, ami történt velem. És evvel teljes összehangban: „A tudásgyarapodás nem folytonos építkezés az alapokra, a „piramis-elképzelés” helytelen.”3 A konstruktivista tanulás elmélet és a coaching is az emberi észjárás, gondolkodás, tanulmányozásával, változásaival, támogatásának lehetséges útjaival foglalkozik. Mindkét folyamatban meghatározó és elragadó számomra az ember-központúság. Mindkét folyamatban az érintett résztvevők együttműködése, egymáshoz való viszonya kulcskérdés, az eredményesség alapvető feltétele. Mindkét elgondolás tanulási folyamatokban kalandozik, mely kalandban összecsengéseket látok. Ahogyan ezt látom, az persze az én szubjektív valóságom. A coaching tudásfrissítő folyamat. A coach és ügyfele egymásra hatva párbeszédekben gondolkodik, mely beszélgetés sorozatban mindkét fél új tudást alkot. Coachként fő kérdésem: hogyan jár a kliens esze? Megpróbálom feltérképezni ügyfelem hozott tudását és konceptuláis kereteit. E térkép elkészítését akaratlanul is befolyásolja saját világképem, hozott tudásom. A különbség kettőnk között – hogy helyzetünkből adódóan – coachként van időm, lehetőségem arra, amire a döntéshozónak nincs: hogy tudásomat folyamatosan frissítsem, naprakésszé tegyem. Az új ismereteimet megosztom és megmutatom a coachee-nak az ismeretszerzés forrásait. Ugyanezt teszi a lelkiismeretes tanár. Sok pedagógiai nézettel szemben a konstruktivista tanuláselmélet fontos szerepet tulajdonít az ismereteknek, visszaadja azok becsületét. De az ismereteket nem „beletölti” öncélúan és értelem nélkül a diák fejébe. Hanem a diák ismereteire alapozva egy dinamikus, esetleg provokatív folyamatban, tapasztalatokra építve engedi a tanulónak – sőt erre biztatja -, hogy ő maga alkossa meg a saját új ismeretét. Ehhez a tanárnak – csakúgy, mint a coachnak -képesnek kell lennie párhuzamosan több paradigmában gondolkodnia. A coaching folyamatban el kell tudnom jutni oda, hogy megértessem a döntéshozóval melyik paradigmában van. A konstruktivizmus világképében a legnagyobb változást jelentő tanulási forma a konceptuális váltás. Coachként célom a paradigma 2
Nahalka István: Hogyan alakul ki a tudás a gyerekekben? Konstruktivizmus és pedagógia. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. 2002. 117.old 3 Baracskai Z.: Profi coach. eMentor Media, Budapest. 2007. 52.old.
2
váltás elérése, vagy ha ez nem megy, azt kell tudnom, mit lehet a paradigmán belül bedobni. Ezt a radikális változást csak úgy tudom elérni, ha a coachee hozott tudása és észjárása ismeretében tervezem meg a folyamatot, s az elérhető célokat. Mindebben – ha akarom, ha nem szerepe van saját coacholásról alkotott felfogásomnak is. A coaching során ez a felfogás is módosul(hat), folyton alakul. Minden egyes coachinban új területekre látok rá. Nincs két egyforma működési folyamat, nincs két egyforma vezető Az új tapasztalatok új ismereteket hoznak, melyek beépülnek és/vagy felforgatják addigi elképzelésemet. Úgy mint a tanár számára a tanítás, a coach számára is minden egyes coaching tanulás, változás! Provokatív konstruktivista nézet, hogy a tanár nem a tanulás irányítója, hanem a pedagógiai közösség tagja, melyben speciális szakértelemmel van jelen. Saját szaktárgya és a pedagógia szakértője. Legfontosabb feladata, olyan környezet megteremtése, mely optimálisan segíti a tanulási folyamatot. A tanár nem több, csak más, mint a diák – mondhatom egyszerűen. A coach számára ez természetes: első dolga megteremteni azt a bizalom légkört, melyben egyáltalán sor kerülhet az egymásra figyelő és reflektáló beszélgetés sorozatra. A valódi beszélgetés kizárja a hierarchiát. Ha nincs hierarchia oszlik a félelem, a szorongás, biztonságban érezzük magunkat. Nyíltabban tudunk beszélni. Két egyenrangú ember dolgozik együtt, melyben tiszták és tisztázottak a feladatok és a szerepek. A coach feladata a kérdezés, mellyel eléri, hogy a coachee maga találja meg a saját megoldásait. Azt adja, amiben ő jó. A coach nem az ügyfél szakterületének szakértője, nem abba beszél bele, hanem saját szakmájának, az egyedi, helyzetre- és személyre szabott értéknövelő tudáskonstruálás támogatásának a szakembere. Megmozgatja a coachee fogalomrendszerét, világképét. Nem a gyengeségekkel foglalatoskodik, hanem kihangsúlyozza azokat az erősségeket, amelyeket erősíteni kell, vagy amelyek eddig ismeretlenek voltak. Miközben saját útját járja, ha kérik megáll, hogy utat mutasson. Hisz abban, hogy az ötlete jó és tudja, hogy azt mikor, kinek, mennyire, hogyan kell bedobni. Megítélésem szerint a konstruktivista tanulás elmélet mélységesen emberbarát, ember tisztelő, mint ahogy felfogásomban a coaching is az: •
közzépontjában a coachee áll;
•
nem a személy megváltoztatására, hanem tudásának és energiájának aktivizálására törekszik;
•
ezt bizalmi kapcsolatban éri el;
•
légkört teremt, melyben tanulásra serkent;
•
értéknövelésre törekszik.
Mindkét észjárás központi és meghatározó szereplője a tanuló-coachee. A folyamat az ő épüléséről szól, egy olyan közreműködő – tanár-coach - támogatásával, aki tudását, energiáját annak szolgálatába állítja, hogy olyan környezetet/légkört teremtsen, melyben egy kölcsönös tanulási folyamat lehetséges eredményeként mindkét fél változáson megy keresztül, tudásfrissítés, és/vagy radikális változás, paradigma váltás történik az egyénnel.
Üzleti coach??? Mi a bánat ez? Nekem a konsrtuktivista tanuláselmélet adott keretet és útmutatót ahhoz, hogy kialakítsam a saját képemet az üzleti coachingról és -coachról. Úgy a tanulási folyamat, mint a coaching mindig egy adott, egyedi és egyszeri pedagógiai ill. coacholási környezetben valósul meg. A pedagógiai környezet szereplői: iskola – tanár- diákszülő. A coaching környezet szereplői: az üzleti folyamat – coach – coacee/döntéshozó – fe-
3
lettes szerv (adott esetben). „A konstruktivizmus a megismerő rendszer passzivitását nem tudja elfogadni, s bár természetesen elfogadja, hogy a tudás a megismerő rendszer és a környezet kölcsönhatásában formálódik meg, a vezető szerepet a belső viszonyoknak, a megismerő rendszer elemei közötti kapcsolatoknak biztosítja.”4 Legyen most főszereplőnk ebből a kapcsolatrendszerből a coach. Ha elfogadjuk, a fenti konstruktivista állításból származó következtetést, hogy a coach – miközben tudásfrissítés a dolga - ebben a környezetben maga is egy aktív „megismerő rendszer”, akinek minden coaching folyamatban akaratlanul is tanulnia, új nézőpontokkal ismerkednie kell, könnyű belátnunk, hogy coachnak lenni egy folytonosan önreflexiót feltételező tanulási állapot. Felfogásom szerint a coach folyamatosan tanuló személy, aki tudatos a saját tanulási folyamatait illetően. Üzleti coachnak lenni naprakész ismeret bővítés és alkalmazás, alkotó, az új információkat, ismereteket próbálgató és adaptáló tanulás és állandó szakmai megújulás. A coach soha nincs kész. Változást inspiráló, maga is változó szakember. A megújulás munkával jár és tudatosságot feltételez. Azonosulván avval a konstruktivista állítással, hogy a tudás személyes, olyan egyéni alkotás, melyet a tanuló maga hoz létre, arra a következtetésre jutok, hogy a tudásfrissítés szakemberének törekednie kell arra, hogy a coach szakmával kapcsolatos elképzeléseit (is) megfogalmazza, felállítsa azok - szakirodalom alapján tételezett - alternatíváit, elgondolkozzék rajtuk. Kialakítson egy saját képet. Ha szükséges alaposan megfontolja egy fogalmi váltás végig vitelének lehetőségét. Kialakított képét, saját fogalmi rendszerét a coachingról akaratlanul is alkalmazza. Az előzetes tudás az új tudás befogadásánál szűrőként működik. Az egyik fontos korlátozó szűrő a saját szakmámról alkotott szerepfelfogás. Így paradox módon, a szerepfelfogásom maga korlátozhatja azt, hogy szakmai fejlődésem állandó legyen. Ha úgy tekintek saját szakemberségemre, mint egy kész állapotra zsákutcába jutok. Az emberek támogatásával foglalkozó szakembernek alkalmazkodnia kell a robbanásszerűen változó környezethez, az új és újabb kihívásokhoz. Ebben az értelemben saját coach képem is igényli a rendszeres és tudatos átgondolást, hogy hozott elképzelésem ne rekessze meg fejlődésemet. A coaching folyamatban hatások érnek a coachee részéről is. Ezeket a hatásokat hasznos értelmezni meglévő tudásom tükrében. Új információk esetén véghez kell vinni azok beillesztését. Adott esetben új képet alkotok, máskor tán megkérdőjeleződik addigi felfogásom, esetleg radikális fogalomváltásra kerülhet sor. Ezt a folyamatot jó esetben minden egyes coachingban végigjárom, hiszen mindegyik egy „itt és most” egyszeri helyzet, melyben a tegnapi tudás, a tegnapi tapasztalat már nem érvényes, de legalábbis módosulásokat igényel, hiszen az adott helyzethez mindig alkalmazkodni kell: más ember, más észjárással, más környezetben, más problémákkal. „A gyermek állandó kapcsolatban áll környezetével, fogadja az onnan érkező hatásokat, maga is válaszol azokra. Régóta tudjuk, hogy ez az egész, állandóan zajló folyamat tanulást eredményezhet, vagyis a gyermekben, idegrendszerében olyan változások jelennek meg, amelyek tartósaknak bizonyulnak, valamivel gazdagodik a gyermek, valaminek az elvégzésére, vagy jobb elvégzésére válik alkalmassá.”5– mondja a konstruktivizmus a megismerés folyamatáról. Pontosan így zajlott ez abban a folyamatban, ahol coach-csá alakulásom és a közben először a spontán, majd tudatosan alakuló coaching folyamat párhuzamosan érlelődött. A konkrét tanulási környezetben: coach képzés – coach palánta - coachee, e szereplők kölcsönös egymásra hatási folyamatában érlelődött gondolkodásmódom, miközben lépésenként, de tuda-
4
Nahalka István: Hogyan alakul ki a tudás a gyerekekben? Konstruktivizmus és pedagógia. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. 2002. 88.old. 5 Nahalka István: Hogyan alakul ki a tudás a gyerekekben? Konstruktivizmus és pedagógia. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. 2002. 87.old.
4
tosan dolgoztam fel és választottam szét a különféle segítői szerepkörök határait, céljait, feladatait. Más szakember kép állt össze pl. a szakértőről, a life-coachról és az üzleti caochról. A konstruktivista megközelítésben a tanulási folyamat főszereplője a tanulás alanya, a gyermek (az ő gondolkodása), jelen esetben a coach palánta. Változások indultak el a palánta észjárásában, mely változások kipróbálása, adaptálása a saját környezetben – az iskolavezető coachee-val való viszonyban – azonnal megtörtént, s a kapcsolat e folyamat során alakult coacholássá. Az új tudás használat közben is gazdagodott, számomra adaptívnak bizonyult. Úgy kell mondjam észjárásom átalakult. Az alakulásban a gondolkodás volt meghatározó. Egy olyan gondolkodás, ahol hozott fogalmak csaptak össze újakkal. Keresték egymással a kapcsolatot. Tisztázódni próbáltak. Keresték érvényességüket. Valami olyasmi zajlott, amit Mérő László így mond: „..könnyen akár arra az eredményre is juthatunk, hogy valójában nem is mi alkotjuk a fogalmainkat, hanem inkább azok formálnak minket.”6 Az új fogalmak alkalmazási kísérletük során formálták viszonyulásomat az iskolavezetőhöz, a felvetett kérdésekhez, önmagamhoz. Formálták tudásomat, viselkedésemet, a problémákhoz való viszonyulásomat. Ők alakítottak engem és az iskolavezetőről való gondolkodásom is. Fontos lépés volt, amikor már nem kérdésein tépelődtem, hanem kognitív sémáit igyekeztem megismerni. Felfogható a coaching úgy is, mint észjárások találkozása, melyek egymást alakítják. S mivel ez jó esetben minden alkalommal megtörténik, a két szereplő új tudást konstruál. Az új tudások és tapasztalatok hatására meg kellett tudni fogalmaznom magam számára az üzleti coaching jelentését. Konstruálnom kellett erről egy képet, ami ma, itt és most érvényes: A üzleti coaching olyan bizalmon alapuló, egyénközpontú, tudásfrissítő segítő kapcsolat, melyben döntéshozóval dolgozom. Észjárását igyekszem megérteni, mert vezetői feladataiból adódó problémáival foglalkozom. Tudáshiányt keresek, hogy annak ismeretében provokatív kérdéseket tudjak feltenni abból a célból, hogy a coachee önmaga találja meg saját megoldásait. Bedobhatok ötleteket, de azok megvalósítása nem dolgom. Célom, hogy az egyedi helyzetben megtaláljam az erősségeket, a komparatív előnyöket és ezek tudatosításával értéknövelő paradigmaváltásra törekedjem. Ahhoz, hogy ez a kép összeálljon és ahhoz, hogy ezt a feladatot el tudjam látni elengedhetetlen megfogalmaznom azt is, hogy milyen tudások, hitek, értékek birtokában lehetek üzleti coach: Meggyőződésem, hogy különféle, párhuzamos világképek léteznek. Azt is tudom, hogy a paradigmák nem keverhetők. Képes vagyok értelmezési keretek váltására. Tudásfrissítés a dolgom, tehát folyton megújuló tudásra van szükségem. A valóság ugyan nem megismerhető, de a transzdiszciplinaritás7 legalább abban segít, hogy azt több diszciplína fogalmaival közelítsem meg. Tudásom szubjektív és kétes. Munkámban a tények és a szabályok nem korlátozhatnak. Kételkednem kell ott is, ahol mások nem látnak ellentmondást. Bátorsággal kell meghökkentő megoldásokra is rávilágítanom. Nem félhetek az ismeretlentől, sem a bizonytalan jövőtől. Akkor is át kell ugranom a szakadékot, ha nem tudom mi van a másik oldalon. A káosz a barátom, a szabad ember magányosságával közlekedem benne. Tudásom arra való, hogy tudjam, mit nem tudok, s hogy mikor kell másnak átadnom a terepet. A képalkotáshoz nem kellett gyökeresen megváltoztatni megelőző fogalomrendszerem. Az új ismeretrendszer átrendezte hozott tudásomat. Árnyalta, frissítette, bővítette, transzdiszciplinárisabbá tette, miáltal persze változtatta is azt. Tudásom nem csak új elemekkel gazdagodott, hanem az új elemek feldolgozása során a belső értelmező rendszer, az elemei közötti kapcsolatok rendszere változott meg. Megtörtént a kreatív mentés! Ez a kreativitás új távlatokat nyitott. Flow élményt éltem át! 6
Mérő László: Észjárások-Remix. Tercium Kiadó, Budapest. 2008. 80.old. Velencei J: Problémamegoldás. http://www.mba.bme.hu/data/jegyzet/velenceijolan/problemamegoldas_2006.pdf . 7
5
Üzleti coach – Edu -coach - Bármi-coach? Az észjárás átalakulás legnehezebb részét előzetes tudásomnak köszönhettem. Nem kevés akadályt kellett leküzdenem eddigi szakmáim miatt. Dolgoztam már tanárként, facilitátorként, trénerként, szakértőként és elsősorban segítőként, amely fogalom jelenlegi tudásom szerint a life-coachingnak felel meg. Komoly berögződések jelentettek buktatókat, csapdákat. Több helyzetben vált világossá, mikor is keverednek ezek a szerepek. Mikor bukkannak fel a másik szakma fogalmai. Fontos volt elkövetni ezeket a hibákat, mert ekkor váltak igazán érthetővé a különbségek, ekkor lehetett menteni az új fogalmakat. Azért volt ez oly különösen nehéz, mert az újonnan tanult világkép fogalmai ellentmondásban voltak ugyan a megelőzővel, de ugyanakkor számtalan hasonlóságot is mutattak: •
személy-személlyel dolgozik,
•
minden helyzet egyszeri, az itt és most-ban gondolkodom,
•
a tudás szubjektív, mindenki saját maga alkotja meg világképét, a munka kapcsolat alapja a bizalom,
Ezek ismert és alkalmazott megközelítések abban a pedagógiai és segítő munkában is, melyben tevékenykedem. És ez mégsem üzleti coaching és nem csak azért, mert itt a döntéshozóval dolgozom. Meg kellett találnom a különbözőségeket és ellentmondásokat ezekben a paradigmákban. Többször csúsztam vissza az előző szakterületbe és nem állíthatom, hogy készen vagyok! Még egy izgalmas dilemma merült fel. Az, hogy egy iskolavezetőt coacholok, mint ahogy egy iskolafejlesztési programban mások is teszik ezt, önmagában elegendő-e ahhoz, hogy „edu-coachnak” nevezzük ezt a munkát? Azért gondolkodtam el ezen, mert tapasztalásom erről éppen az volt hogy, üzleti coach-ként vagyok hasznos. Bár természetesen jól ismertem a szervezetet, melynek vezetőjével dolgoztam és a szakterületet is – ilyen értelemben kételyeim is voltak, valójában coaching-e ez, hiszen nem kívülről jövök és senki nem is kért fel erre a munkára – mégsem ezek a tudások segítettek a munkában. Meghatározó volt a bizalom –melynek kiépítésén nem kellett fáradozni – de a fordulatot az hozta, amikor új nézőpontból, új fogalmak segítségével közelítettem a helyzethez. Döntéshozóval dolgoztam, mint ahogy minden edu-coach és az üzleti tanácsadó észjárása hozott elmozdulást, nóvumot. Hasznos volt, sőt az egyetlen járható út, hogy nem a szakterülettel foglalatoskodtam. Abban az iskolavezető úgyis jobban otthon van, s nekem, mint, coach-nak nem dolgom ahhoz érteni. Akkor szakértő maradok. Coachként a helyzetet, a működési folyamatot és a vezető észjárását kell megismernem, nem pedig a szakterületet. Amennyit abból tudni kell, az része kell legyen a coach tudásának, kompetenciáinak és bátorságának, hogy merjen és tudjon utána járni, amennyire ez szükséges. A tudásrendezés és frissítés a dolgunk, nem a szaktudás fejlesztése. Meggyőződésem, hogy az üzleti coach, minden döntéshelyzetben lévő vezető számára hasznos, függetlenül attól, mely szakterületen dolgozik. Ha van edu-coach, miért ne lehetne non-profit-coach, aztán szocio-coach, healthcoach, pszciho-coach, eco-coach, stb. Vajon érdeke-e, fejleszti-e a coach szakmát egy ilyen specializáció? Nem csak fölösleges bonyolításról szól ez? Nem csak tudományoskodás? Nem zavarja össze még jobban az így sem tiszta képet? Így sem könnyű szétválasztani és sok félreértésre, alkalmazási nehézségre ad okot, hogy vannak tanácsadók, instruktorok, szakértők és nem állíthatjuk, hogy e szerepek tiszta alkalmazása egyértelműen jellemző. Még azt sem, hogy definiálásuk világos.
6
Biztos, hogy mindezek ilyen specifikus helyzetek? És vajon meddig lehet ezt fokozni? Nem állítom, hogy jelenlegi tudásommal vállalkoznék egy vállalat vezető coacholására, de tudom milyen tudásokat kell még ehhez megszereznem. Megvan az ismeretem a non-profit szervezetekről és az oktatási intézményekről, de ha ilyen szervezetek vezetőit coacholnám, akkor azt az üzleti coaching fogalomrendszerben tenném és persze, akkor is tanulnom kellene. Ha igaz a naprakészség, az állandó tudásfrissítés szükségessége és hogy, a coach az, akinek van ideje olvasni, tanulni ellentétben a vezetővel, akkor bármely területen dolgozó vezető szakterületét kell legyen időm és képességem áttekinteni annyira, amennyire azt a konkrét coaching megköveteli. Nincs kész tudás, csak formálódó. Ha igaz, hogy a coaching tudásátrendezés, az azt is jelenti, hogy a megismerő rendszert egy általa még nem ismert hatással érdemes megmozgatni. A döntéshozónak van egy megismerési rendszere és van egy az üzleti coachnak is. E kettő minél távolabb áll egymástól, annál nagyobb a lehetőség a tudásfrissítésre, az átrendeződésre. Oktatási döntéshozó számára igazi újdonság lehet az üzleti coach világképe, s az abból megfogalmazott kérdései. A különbözőség meglátásom szerint előny, nóvumok felfedezésére alkalmas helyzet. Persze a bizalom, a nyitottság, a szuggesztív kommunikáció szükséges hozzá, de ezek megteremtése eleve hozzátartozik a coach munkájához. Mint ahogy az is, hogy a helyzethez mérten tervezze meg a coaching folyamatot, ami azt is jelenti, hogy ne arra koncentráljon először, mely szakterületen dolgozik a döntéshozó, hanem, hogy mi a működési (üzleti) folyamat, amellyel dolga van. Markáns különbséget egyenlőre abban érzékelek, hogy a coachee személyes, élet problémáival dolgozom-e (life-coaching), vagy a döntéshelyzetben lévő vezető problémáiban keresünk megoldásokat (üzleti coach). Az is lehet, hogy tapasztalatlanságom okán látom túlbonyolításnak, ha minden szakma területre kitalálunk egy „bármi-coachot”, de nem pártolom a túldefiniálást, aminek az a veszélye is megvan, hogy még bonyolultabbá teszi a szakmai identifikációt, és a kezdők elszaporodását az így is zavaros képzési piacon. Megkérdőjelezhető, vitatható mindaz, amit leírok. Számomra is sok kérdés maradt nyitott, hipotetikus. A dolgozat egy szellemi kaland és egy szakma gyakorlásának egyfajta önreflektáló lépése. Számos újabb dilemmát vetett fel. És ez így jó. A tanulás és a coaching is élethosszig tartó gondolkodási folyamat jó esetben. Nyilván vannak, akik egészen másképp közelítenek a coachinghoz. Más világképből, más előzetes tudásból, más tapasztalatokból, más környezetből. Különböző konceptuális keretekben. Ezek ráadásul nem egymást kizáró elképzelések. Legalábbis abban az értelemben nem, hogy végül is, hogy mi a coaching, az definíció, megállapodás kérdése. Ez azt mutatja, hogy a coachingról vallott elképzelések mögött (alatt) még mélyebben fekvő elképzelések lehetnek irányítással, emberek és szervezetek tanulási folyamataival, döntéshozással, probléma megoldással, stb. kapcsolatban. Nem véletlen, hogy az ember-ember támogató szakmákban oly nagy a fogalomzavar. Tanár, mentor, tréner, facilitátor, tanácsadó, segítő, mediátor, instruktor, szupervizor, coach, stb. Minden elnevezés valamilyen konceptuális keretre utal, világképet tükröz: „fogalmaink szinte a szó szoros értelmében élnek bennünk, akkor is működnek, ha tudatosan nem működtetjük”8 Nem kétlem, hogy mindezen fogalmaknak ismeretes meghatározása. Azt is tudjuk, hogy egynek többféle meghatározása is van. Az is tapasztalható, hogy használatuk nem következetes. Sokan kedvükre válogatnak. Sőt sokan cserélgetik az elnevezéseket aktuális érdekek szerint. Hogy ez baj-e? Nem tisztem eldönteni. Csak azt tudom, hogy az ember - emberrel dolgozó szakmákban az erkölcsi iránytű nélkülözhetetlen.
8
.Mérő László: Észjárások-Remix. Tercium Kiadó, Budapest. 2008. 80.old
7
