Új Lant 20 éves
Az Újpesti Baptisták Lapja 2011. DECEMBER
XX. ÉVF. 5. (137.) SZÁM
Boldog karácsonyt! Sms-ben, e-mailben, képeslapon, levélben, telefonon, személyesen mondjuk, kiáltjuk, ragyogjuk egymásnak: „Boldog karácsonyt!” Megölelve, kezet rázva, szemébe nézve kívánod szeretteidnek, hogy legyen boldog ünnepük. Még ellenségedre is rámosolyogsz, ismeretlen útitársadnak is odabiccentesz: „Boldog karácsonyt!” És áradhat a boldogságfolyam, hiszen megérkezett Ő maga, akiben van a boldogságunk. A boldog Isten fájdalomteli lemondással, de elküldte áldozatát az emberiségért, aki így, drága áron szerezte nekünk boldogságunkat. Eljött, közöttünk élt, láttuk dicsőségét, és immár viszszament az Atyához. Csaknem kétezer éve. De az a harminchárom esztendő a föld legszebb időszaka. Isten testben közöttünk volt. Jézusban az Ige testté lett, itt lakott, és személyesen hallhatták, leírhatták, olvashatjuk. Az Emberfia, az Isten Fia élt Názáretben, Kapernaumban, gyakran járt Jeruzsálemben, Betániában, megfordult a samaritánusok földjén, hajóba ült és onnan tanította a sokaságot, ha kellett, lecsöndesítette a vihart, vagy járt a víz felszínén is. Jézus Krisztus életének három esztendeje pezseg az aktivitástól, hiszen fáradságot nem kímélve szolgálja népét. Az Atya, Jahve egyetlen Fiaként tanít, gyógyít, szabadít, segít az éhezőkön, a bajba jutott embereken. Bár a fején nem visel glóriát, de nagy dicsőséget látnak, akik valójában megismerik őt.
És az az éjszaka, amikor megszületett? Felfoghatatlan a Betlehem mezei káprázat. Kinyílik az ég zsilipje, ami addig és azóta elzárja a dicsőségáradatot előlünk, és mintha lezúdulna egy csillagokból formálódó égi út, ömlik a földre Isten valósága. Mintha az angyalok ölben hoznák a születendő gyermeket, hogy mihamarabb jászolbölcsőjébe kerülhessen. Megérkezett, hogy csodás küldetését betöltse. És zeng az angyalkórus a figyelmes pásztoroknak: „Dicsőség! Békesség! Jóakarat! Ne féljetek! Örömöt hirdetek! Az egész nép öröme lesz! Megszületett az Úr Krisztus!”, és a kórus énekli a magasztaló éneket, miközben mondja az angyal, hogy hol találják meg, mi lesz a jel az Érkezőn, Krisztuson. Ragyogással, ámulattal a szívében indul a pásztornép, és mindent úgy talál Betlehemben, ahogy az angyal megmondta. Ó, de gyönyörű szép éj volt az, hiszen fénye azóta is beragyog ünneplésünkbe. Kedves Olvasó, drága Testvérem! Ha a karácsonyfa csillogó fénye, ragyogó sugarai előtted vannak, bár meghallanád és énekelnéd az angyali kórus énekét Isten dicsőségéről és a mi békességünkről! Ha a gyülekezeti ünnepen részt veszel, legyen nyitva a szíved az Érkezőnek! Ha csak jászolbölcső minőséget tudsz nyújtani, azt is tárd ki előtte! Boldog karácsonyt, kedves újpesti gyülekezet! Mészáros Kornél lelkipásztor
A legnagyobb ajándék Isten ajándéka: maga Jézus Krisztus.
2 ÚJ LANT
A betlehemi csillag „...láttuk az ő csillagát, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk őt.” Mt 2,2 Karácsony szimbólumai közül talán a legjellemzőbb a csillag, amely ott ragyogott a betlehemi jászolbölcső felett, s amely utat mutatott a napkeleti bölcseknek a Megváltó Krisztus Jézus felé. Mit üzen nekünk – késői Krisztus-keresőknek a betlehemi csillag? A csillag mindenekelőtt fényt jelent a sötét éjszakában. A csillagok fénye nélkül az éjszaka sötétje nyomasztó lenne. A legnyomasztóbb álmok csillagtalan éjszakákon rémítenek. A betlehemi csillag azt jelenti az emberiségnek, hogy a sötét jövőben van egy fényforrás: Krisztus – a Megváltó, és amit ő jelent: a megváltás! Krisztus „lux in tenebris” – fény a sötétben! Ezt vallották minden korok hívői, s ezt valljuk mi is. Amikor a jövő sötétnek tűnik – nemcsak az emberiség előtt, de minden egyes ember előtt –, akkor hangzik az ige biztatása, van fény: Krisztus! Karácsony üzenete ebből ez: lásd meg, Krisztus a világ világossága. A sors bizonytalansága és homálya, sőt még a halál sötétje felett is egy csillag ragyog: az üdvösség, élet és örök élet csillagfénye: Krisztus! Belevilágít-e a karácsonyi csillag a mi éjszakáink sötétségébe? A csillag útmutatás. Régi utazók, sivatagokat átszelő karavánok és tengereken közlekedő hajósok a csillagok szerint tájékozódtak. A csillagok mutatták az utat, amelyen haladniuk kellett, hogy célba érjenek. Ezért a csillag útmutatása az életet jelentette számukra. Ha nappal el is tértek a kitűzött útiránytól, az éjszaka csillagai után mindig megtalálták a helyes irányt. Számukra a sötét, felhős és csillagtalan éjszakánál alig volt nagyobb veszély. A mai emberiség többsége nem a betlehemi csillag után tájékozódik, nem Krisztus által világított utakon jár. Ez a legmélyebb oka annak, hogy veszélyes utakra tévedt. Konfrontációk, há-
2011. december
borúk, politikai és hegemonisztikus ellentétek a széthullás szélére sodorták az emberiséget. Egy író szerint az élet nélküli, kihalt bolygók azt mutatják, hogy ott valaha olyan lények éltek, akik nem tudtak megegyezni egymással, s inkább elpusztították világukat önmagukkal együtt. Az istentelen út ehhez a mélységhez vezeti el az emberiséget! Krisztus fénye nélkül tévelyegnek sokan. Elvesztették életük útját, és nem találják azt. Ezért van tele a világ csellengő, lézengő, önmaguk és életük értelmét elvesztett emberekkel, akik nem ott vannak, ahol kellene lenniük, nem azt teszik, amit kellene, hanem bajt, összevisszaságot és káoszt teremtenek szüntelenül maguk körül – s közben azt hiszik, hogy a legkonstruktívabb munkát végzik. Krisztus fénye nélkül vak és tévelygő az ember. De vajon mi azt az utat járjuk-e, amit ez a csillag fénye megvilágít? A csillag – reménységet jelent, mert világosságot sugároz és utat mutat. Mai világunk tele van reménytelen emberekkel. Nézz az emberek arcába: semmitmondó, üres vagy szomorú tekintet néz vissza rád. A betlehemi csillag reménységet sugároz. A Messiás megszületése azt jelenti, van remény a bűn ellenére, mert Krisztus bűnbocsánatot ad. Van remény reménytelen helyzetekben is – mert Krisztus örök és elveszíthetetlen reménységgel ajándékoz meg. Van remény az életet kezdőnek s a haldoklónak – ennek a földi élet, amannak az örök élet krisztusi reménysége. Sok templom tornyán csillag jelképezi a betlehemi csillagot, s azt, hogy abban a templomban az ige fénye, útmutatása és irányítása: a reménység beszéde hangzik. Vajon akarunk-e ebben a fényben járni, e fény világában élni és ebben fürdeni, a Krisztus csillaga, reménysége alatt élni? Ha igen: keressük őt ezen a karácsonyon is, mert vár a Krisztus fénye, útmutatása és reménysége!
Csodálatos Csodálatos, hogy a mennyet és a földet betöltő Isten magára vette a test korlátait. Ezért a menynyei fény áradását, a karácsony dicső ünnepét nem állíthatták meg sem a tankönyvek, könyvtárak és akadémiák „bölcsességei”, sem a háborúk borzalmainak valósága, sem a „télapó” és a fenyőfák ünnepének sokszori hamis csillogása. A karácsony jött, és felfoghatatlan csodájával és erejével maga mögé utasította Augustus császárt, s azóta mind a császárokat és egész titkos vagy tudományos rendszerüket, államrendeket, birodalmakat és ideológiákat. Valóban nagy a kegyelem értéke, hogy Isten hús-vér emberré lett. Isten jóakaratának bizonysága a betlehemi Gyermek, mert ő a mi békességünk (Mik 5,5). B. L.
2011. december
PÁSZTORLEVÉL Az Érkező személye... Amikor az angyal Máriának hirdeti a csodát, hogy gyermeke születik, a hét évszázados prófécia hangja ismétlődik meg. Nézzük meg pár percben, hogy az ősi jövendölések mit is mondtak a Messiásról! „Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!” (Ézs 9,5) Egy gyermek születik. Nagyszerű a várakozás. Emlékszem, amikor 26 éve első gyermekünk érkezését vártuk (így karácsony körül egészen közel volt már), különös érzés volt a szívemben. Vajon ki lesz ő, az érkező? Milyen lesz, ha felnő, milyen gyermek lesz? Hogy kell róla gondoskodni? A prófécia megjövendöli a Gyermek érkezését, akinek a várása is kimondhatatlan öröm. Népe évszázadokon át reménykedik megérkezésében. Isten maga érkezik a földre az Egyszülött Fiúban. Amikor később Jézus szól a gyermekekről, amikor a közelében vannak, kiábrázolódik a „gyermeksors” nagyszerűsége. Unokavárás közben is megerősödik ez a kép bennem. Vajon ki érkezik? Milyen lesz kisgyermeknek, milyen lesz, ha felnő? Küldetése, szolgálata, jelleme mit ábrázol majd? Vajon „mi végre” lesz itt a földön? Mert minden érkező céllal jön, minden életnek küldetése van, minden érkező gyermekből egyszer távozó ember lesz, de addig feladata van. Fiú adatik. A próféta világosan látja, hogy a karácsonykor érkező Fiú (férfi) mindig mellettünk áll, hogy erejével, származásával, örökségével, kapcsolataival segítsen nekünk. Fiú adatott nekünk, akinek olyan „Apukája”, olyan Atyja van, akire nemcsak ő számíthat, hanem mi is. Fiú, aki bennünket barátaivá fogad, tanítványokká, és bemutat Atyjának, beajánl minket is országa építésekor, hogy vele együtt dolgozzunk. Fiú, aki számára az Atya szava létfontosságú, akarata parancs, aki példát ad mindnyájunknak! Kedves fiúk, ha sokat képzeltek magatokról, jöjjetek, tanuljunk tőle, Jézus Krisztustól! Legyen ő a példakép! Az uralom az ő vállán lesz. Ez a meghatározás nem csupán azt jelenti, hogy aki jön, az csodálatos, uralkodó egyéniség, hanem azt is, hogy az uralkodás terheit is hordozza, a felelősségét is vállalja. Az Érkező – bár minden általa lett, szolgává lesz. Megüresíti magát, és engedelmes lesz, egészen a kereszthalálig. Úgy uralkodik a világ fölött, hogy szolgál az emberiségnek, sőt az életét adja értünk. Vállán van az uralkodás terhe, és készséggel vállalja. Az övéiért harcba száll, hogy rátaposson az ellenség, az ősi kígyó fejére. Fájdalommal járó találkozás ez, de ő a Győztes, a nagy Király, Jézus Krisztus! Neki adatott azután minden hatalom!
ÚJ LANT 3
Hívják nevét csodálatosnak, tanácsosnak. Folytatódik a név, a krisztusi jellem kibontása. A régi próféta Isten akaratát veti pergamenre, és ez marad fenn az utókor számára. Jézus, a csodálatos! Egy kedves, régi énekünkben is megénekeljük ezt (Ó, Jézus, te Csodálatos...). Ha őszinte szívvel olvasunk róla, ha ismerkedünk vele, hamar elámulunk nagyszerűségén. Karácsony ünnepén is így tekinthetünk reá. A legcsodálatosabbra a világon. Manapság nagyon sokan bitorolják azt a nevet, hogy tanácsos, vagyis tanácsadó. Tudásuk, képességeik korlátozottak. Az érkező, Jézus Csodálatos, Tanácsos, aki megért, barátunkká lesz, és úgy vezet minket. Érezzük, hogy összekuszálódott világunkban mennyire szüksége van az embernek ilyen bizalmas barátra, akire rábízhatjuk életünk minden titkát, s akinek a támogatására mindig számíthatunk? Időnként egyegy válaszúton nagyon érezzük, hogy milyen jó, ha van mellettünk valaki, aki meghallgat, és megmutatja az utat, amerre mennünk kell. Hívják nevét Erős Istennek. Néha azt mondják mai emberek a probléma nagyságától megijedve, hogy itt már Isten sem segíthet. Akik nem ismerik az ő erejét, nagyságát, hatalmát, azok feltételezik, hogy nem tud mindent megtenni. Mi azonban ismerjük őt, mi ismerjük meg őt mint Erős Istent! Hidd el, hogy nincs akkora gond, amekkorára nem ő lenne a Megoldás! A legsúlyosabb teher, a legnehezebb feladat egyaránt könnyűvé válik, mert segít vinni. És hívják nevét Örökkévalóság Atyjának, azaz örökkévaló atyának. Milyen nehéz a mulandó világból az örökkévalóság felé néznünk, mert nincsenek tapasztalataink róla. Milyen lehet az az idő, aminek nincs határa, nincs vége? Már nem is idő. Egyelőre felfoghatatlan. Jézus Örökkévaló Atya is. Ő a mindenünk. Ezen az ünnepen az Örökkévaló magához öleli a mulandó emberiséget. A gyermek, a Fiú helyébe most Örökkévaló Atyaként lép, aki minden szükségünket ismeri, aki foglalkozik velünk, mert felelősnek érzi magát értünk. És hívják nevét Békesség Fejedelmének. Azt gondolom, hogy a legfontosabb titokhoz elérkeztünk. Megzavarodott, ellenséges, békétlen világunkban végre Fejedelemre van szükség. Vezérre, aki kiáll népe elé, és azt mondja: Kövessetek! Azt tegyétek, amit én, ott legyetek, ahol én, engedelmeskedjetek, és célba juttatlak! Jézus egy ellenséget nevez meg, a bűnt, és annak gazdáját, a sátánt. Az ünnep csendjében rendezd az Úr előtt kapcsolataidat! Kikkel vagy haragban? Kik iránt hordozol a szívedben neheztelést? Hogy lehetne sok elrontott ügyedet helyrehozni? A békesség Fejedelme át akarja venni az uralmat fölötted. Ő, aki a menny békéjét hozta le, megváltoztatja környezetedet. Általa megbékülnek a haragosok, eloszlanak a sérelmek, gyógyulnak a sebek, minden jóvá lesz. Karácsony ünnepén ismerjük meg Urunkat olyannak, annak, aki ő valójában! Mészáros Kornél lelkipásztor
4 ÚJ LANT
Különleges vendégek Kint havazott, bent jó meleg kályha mellett állt a fa. A hó olvadt róla, már apró cseppekből kész tócsa gyűlt össze, de nem bánta. Csak nézte a nagy, hatalmas fát, ami egész a mennyezetig ért. Beleizzadt, amíg behozta az erdőből. Sajnálta, hogy a hó leolvad, hiszen fehérben a legszebb. Lassan indult
a szekrényhez, amiben a díszeket tartotta. Egyedül volt. Szerettei rég meghaltak, barátai messze vannak, mint mindig, most is egyedül lesz karácsony éjjelén. Igaz, mégsem. Hiszen Isten vele van, de ó, Uram, néha olyan jó lenne, ha ember is idetévedne! – sóhajtott fel. Kezében a díszek porosak voltak. Nekiállt letisztogatni őket. Munkától érdes kezében megbújtak a törékeny, öreg díszek. Egy kiscsillag, egy angyalka, és persze a gömbök. Elővette a gyertyákat is. Egyenként csíptette fel a fára a tartókat. Mindegyikbe vékony kis gyertyácska került, enélkül nem lehet teljes az ünnep. A pulyka illata szétáradt a házban. Kormos, a macska a tűzhely körül sertepertélt, míg Zsivány, a labrador méltóságteljesen feküdt a szőnyegen. Tévéje nem volt, nem szerette. Nagyon hangos és semmitmondó műsorokat látott, ha néha ismerősöknél belenézett. Jobban szerette a könyveket. Ezekből jócskán volt a falon lévő könyvespolcon. Elhatározta, ha meghal, az iskolára hagyja régóta gyűjtött könyveit. Kisdiákok néha meglátogatták és kölcsönkérték féltett kincseit. De ő örömmel adta őket. A feleségére gondolt, akit már magához szólított az Úr. Ilyenkor hiányzott igazán. Finom süteményeket sütött, nevetése betöltötte a házat. Most csend volt. Csak ő dúdolgatott egy zsoltárt. A fára közben felkerültek a díszek, majd meggyújtotta az első gyertyát. Kiment a konyhába, és kivette a pulykát a sütőből. Szépen megpirult bőrét nézve összefutott a nyál a szájában. De ekkor Zsivány morogni kezdett, majd halk, félénk kopogás hallatszott az ajtó felől.
2011. december
Vajon ki lehet az? Nem várt vendéget. Az órára nézett, későre jár, nemsoká éjfél. Kinyitotta az ajtót, és két idős férfit pillantott meg. – Bocsásson meg, hogy betörünk magához, de elromlott az autónk... – Kerüljenek beljebb! – invitálta őket, szélesre tárva az ajtót. A két férfi mosolyogva lépett be a jó illatoktól teli szobába. Zsivány is megnyugodott. Kíváncsian ment és megszaglászta a két idegent. Azok szeretettel simítottak végig a kutya meleg szőrén. Kormos is közelebb merészkedett. – Sötét és késő van. Majd reggel megnézzük, mit tehetünk, addig tartsanak velem! Szerény vacsorát készítettem, nem vártam vendéget, de amim van, szívesen megosztom. A két idegen összenézett és köszönettel az asztalhoz telepedtek. Teríték került elő a ládából, és a pulyka már ott ült az asztalon készen arra, hogy elfogyasszák. Az egyik férfi asztali áldást mondott. Elcsodálkozott, hogy vajon honnan tudják, hogy ő is így szokta? Az idegenek táskáiból sütemények kerültek elő. Pont olyanok, mint amiket régen a kedves felesége készített neki, mivel tudta, hogy nagyon édesszájú. Mégsem töltöm egyedül az ünnepet. Elfogyasztották a kései vacsorát. Bor került az asztalra, és beszélgetni kezdtek. Inkább ő mesélt. Elmondta, hogy korán elkerült a családjától, dolgoznia kellett, mert sokan voltak. Elmesélte, hogy tízen voltak testvérek, és már csak ő él. Végigdolgozta az életét, és most már csak arra vár, hogy az Úr őt is magával vigye, hogy csatlakozzon a szeretteihez. – Sorban hunynak ki a gyertyák a fán. Nyugovóra kell térnünk. – Eljött! – suttogja az egyik vendég. Halk imát suttognak az öreg ágya mellett. Gyorsan itt a reggel. A napfény bebújik az ablakon, és megsimogatja az öreg ráncos, nyugodt, békés arcát, min apró mosoly suhant végig. Mintha angyalok szárnya csiklandozta volna meg. A két ágy érintetlen. A vendégek is eltűntek. Csak egy levél fekszik az asztalon. „Még nem jött el az idő, de már várlak.” Heidt Erika
„Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Máté evangéliuma 28,20
2011. december
Kezed munkáját eszed... Nemrég Budai Lajos zilahi lelkipásztor testvérünk a 128. zsoltár alapján magyarázta a családi áldások sorát. Most én is ezen gondolatsoron kérdeztem a december 23-án 50. házassági évfordulóját ünneplő Kulcsár házaspárt. – Az istenfélők házán áldás van, de ezek megharcolni való területek. Említenétek egy olyan történetet, melynek áldásai ma is melengetik a szíveteket? Tibor: Minden! – ahogy kezdődött és ahol most tart, az egy áldásfolyamat! A nagy gazdasági válság idején sokan Pestre menekültek. Mi is, az ország két ellentétes pontjáról. Így hozott össze minket az Úr. Közös kincsünk a hitünk és a szerelmünk volt. Házaséletünket egy olyan albérleti szobában kezdtük, ahol még ablak se volt. Később megvettük a lakást, de nem tudtuk, hogy a férfi, aki benn lakott, elmebeteg volt. Marikát hét hónapos áldott állapotában megkergette a nagykéssel az asztal körül. Nehezen született meg Tibor. Kétség se fért hozzá, hogy menekülni kellett onnan, de semmi pénzünk nem volt a váltásra. A lakásügyeket intéző hivatalban Kovács Géza lelkipásztorunknak volt egy kapcsolata. Javasoltak nekünk egy fél házrészt megvételre. Megvenni? Miből? A háborodott férfi semmit se adott vissza az összekuporgatott pénzünkből. Mégis elmentünk. Istenre nézve. Kiderült, hogy a tulajdonos néni a munkahelyén együtt dolgozott egy olyan lánnyal, akin keresztül igen jó véleménye alakult ki a hívő baptistákról. Kis előleg, részlettörlesztés... Őket használta fel az Úr arra, hogy segítsen rajtunk. Ma is áldjuk ismeretlen nőtestvérünk nevét! Aztán a család is összefogott, s ide született másik két fiunk is. Ma is itt élünk. Igen, harc volt hinni abban, hogy minden jóra fordulhat, de a menyegzőnkön a Préd 4,12-t kaptuk: „Ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellent. A hármas fonál nem szakad el egyhamar...” – A feleség termő szőlőtő a családban, a gyermekek olajfaágak. Nálatok? Marika: Tibor után még Gábort és Barnabást is nekünk ajándékozta az Úr. A gyermekek az ige fényében nevelkedtek a családunkban. Elsőszülöttünk már csemete korában is különös jeleket mutatott. Édesapámmal utaztak a vonaton, lehetett vagy kétéves. A Bibliát kezébe véve prédikált az utasoknak, majd énekelt. Aztán letérdelt ott, és így imádkozott. Amikor mindennel végzett, elpilledt. Az utasok ezt mondták: „Elaludt a kis pap!” Gábor egyszer úgy megbetegedett, hogy a mentős orvos halottnak nyilvánította. Háromszor tették oxigénpalackra! Megmaradt, de azt mondták, hogy a szeme a vakulásig fog romlani. Isten meghallgatta az imánkat. Szemüveges, de nem romlott a látása. Barnabás volt a legenge-
ÚJ LANT 5
delmesebb. Négy gyermekének adhatja tovább Jézus Urunk szerelmét. – A boldogság áldását ígéri Isten a benne hívőknek. Tibor testvérem, tanító vagy. Talán jobban is figyelnek rád. Hogyan látható ez meg rajtatok? Tibor: A titok egyszerű: az életünknek kell alátámasztania azt, amiről, Akiről beszélünk.
50. házassági évfordulót ünneplő testvéreink: Kulcsár Tibor és felesége, Gaál Mária Mindig és mindenhol. A munkahelyemre egyszer kijött egy revizor. Korábban sok csalást tapasztalt. Nekem ezt mondta: „Magán kívül senkinek se hiszek!” Isten olykor megadja a visszaigazolást, akár a nem hívőkön keresztül is. Korábban elhívtuk egy evangelizációra, ahol Marika és én hangosan imádkoztunk mellette... Neki a kettőt össze kellett vetni. Mi az igaz? Az életünk vagy a szavunk? Nos, mindkettőt áldás kíséri, de ezt nem magunknak, hanem Jézus Krisztusnak köszönhetjük, a hármas kötésnek, amely megerősít minket minden percben. Marika: Valóban egyszerű az életünk. Ha mindenben Krisztusnak akarunk tetszeni, akkor tudunk egymásnak is. Tibor: ...és hogy valóban gazdagok lettünk-e? Amikor a tizedik unokám megszületett, boldogan vettem a karomra Rékát, és így mutattam be volt kollegáimnak: „Íme, a tizedik takarékbetétkönyvem!” Salyámosy Éva
„Nyissátok meg szíveteknek minden ablakát, és eresszétek be oda a napfényt, hadd pusztítson ki belőletek minden sötétséget ezen a karácsonyon! A civódás, pártoskodás nemzetéből változzatok át a szeretet nemzetévé, s lássátok meg: attól a pillanattól kezdve veletek lesz az Isten! Megmaradásunknak, megmaradásotoknak, a magyar sors jobbra fordulásának ez az egyetlen lehetősége.” Wass Albert
6 ÚJ LANT
Tartalmas életút teli énekkel és igével Dr. Meláth Ottó testvérék otthonában jártunk Salyámosy Éva testvérnővel, aki filmre vette a beszélgetést. Azért mentünk, hogy Ottóval és Évával együtt örülve beszélgessünk az 50 esztendő áldásairól, ugyanis dr. Meláth Ottó testvér és felesége, Pannonhalmi Éva 50 éve kötöttek házasságot.
A jubiláló házaspárról, Éváról és Ottóról 2011. szeptember 26-án készült a felvétel és az interjú is – Egy tartalmas életút áll a hátatok mögött. Tudjuk, hogy az ige és a zene egyaránt jelen volt az életetekben, és ennek gyümölcseként egy lelkipásztor fiatok és egy énekművész lányotok viszi tovább ezeket a gazdag örökségeket. De kezdjük a gyökereknél! Ottó testvér, hogyan indult az életed, milyen örökséget hoztál magaddal ebbe a tartósnak bizonyult házasságba? Ottó: Elsősorban az éneklés örökségét. Kisgyerek korom óta szerettem énekelni, volt is hangom hozzá, volt hallásom is. A pécsi zeneművészeti szakiskolában tanultam, abban az intézményben, ahol most Andika tanárként tanít. Volt idő, amikor egyszerre hat énekkarban is énekeltem, és ezáltal nagy gyakorlatra tettem szert. A családban mi rengeteget énekeltünk, mert mindnyájan jó hangúak voltunk. A testvéreim hangszeren tanultak. Feri bátyám egy olasz mesternél tanult hegedülni. Józsi bátyám csellón tanult, és elég magas szintet értek el, miközben majdnem kész orvosok voltak. 1948-tól voltam a pécsi baptista énekkar tagja. Úgy gondolom, az éneklés az a leghangsúlyosabb örökség, amit jó hangú szüleimtől örökölve a házasságunkba hoztam. De az ige is tőlük plántálódott a szívembe, hiszen édesapám lelkipásztor volt. – Éva, a te családodban is jelen volt az ige meg a muzsika? Éva: Énekelni mi is nagyon szerettünk. Anyu volt a szoprán, én voltam az alt, apu basszust
2011. december
énekelt, Tibi zongorázott és ő volt a tenor. Sokat kvartetteztünk, duetteztünk. Akkor ezek olyan kívánatos dolgok voltak. Lelki örökséget szüleim után a Pannonhalmi nagypapától kaptunk, nagyon sok nyarat nála töltöttünk unokatestvéreimmel együtt Vámospércsen. – Hol találkoztatok, ki vagy mi indított benneteket egymás felé? Ottó: Az imaházban találkoztunk, egészen véletlenül, nekem mindjárt felcsillant a szemem. Évának szép, gyönyörű szőke haja volt, és érdeklődtem utána. Nagy Sándorné Oli volt segítségemre, akit akkor már ismertem a Központi Énekkarból. (Éva közbeszól: „Az Úr Jézus volt a közvetítő.”) Ekkor alakult a baráti társaságunk Mikes Bandival, Angyikával, Nagy Sanyiékkal, akikkel sokat kirándultunk a Budai hegyekbe. 1961 októberében volt aztán a menyegzőnk Újpesten, ahol Beharka Pali játszotta a bevonulót. A családi Bibliát dr. Lőrincz Lukács adta át azzal az igével, amikor az Úr Jézus felteszi a vakoknak a kérdést, hiszitek-é, hogy megcselekedhetem? Mi hittük, hogy a jó Isten velünk lesz és megáldja az életünket. – Először éneklésed kapcsán ismertelek meg, így ismert az ország testvérisége is, de hallottalak nemegyszer prédikálni is. Miként hatottak ezek a gyermekeitekre? Milyenek voltak a gyermeknevelés évei? Éva: Az igéből vettük mindig az erőt, és az ige által igyekeztünk megoldani az éppen aktuális problémákat. Azt szoktam mondani, hogy nekünk két lelkipásztorunk van. Attila a lélek lelkipásztora, Andrea az ének, a kultúra lelkipásztora. – Volt-e segítségetek a gyermeknevelésben? Éva: Igen, a szüleink. Mi fent laktunk, ők lent. Sokat segítettek, mint ahogyan mi is Andreáéknak, de Attila gyermekei is sokszor itt vannak nálunk. – Egy hosszú életút bizonyára sok tapasztalattal is jár. Miként tapasztaltátok meg az Úr segítségét? Ottó: Leginkább abban tapasztaltuk meg, hogy a terveink sikerültek, gyermekeink ma ott vannak, ami felé elindultak. Attilából lelkipásztor lett, ahogyan édesapám imádsága meghallgattatott, és a munkája is eredményes. Amikor elkezdte a váci szolgálatot, a gyülekezet 60 tagú volt, most 200 körül vannak. – Attila fiatok lelkipásztor, és bizonyos értelemben egyházvezető is. Ez a papi hivatás hogyan hatott a szülő és gyermek viszonyára? Éva: Lelki támasz tulajdonképpen. Nagyon sokszor beszélgetek vele belső dolgaimról, a család dolgairól, bánatról, örömről. Ha egy kicsit labilis vagyok lelkileg, mindig helyre tud tenni. Ottó: Attila lelkipásztorsága egyenes folyománya az édesapám munkájának és annak, amit annak idején a Piszmann nagypapa végzett. Az igehirdetésében erő van, és szót tud érteni az idősebbekkel és a fiatalokkal is.
2011. december
– És az unokák? Mit jelentenek a számotokra, hogyan hatnak rátok egy új generáció szokásai, életmódja egy fedél alatt? Éva: Én meg tudom érteni őket, de szigorú is vagyok. Tudomásul kell venni, hogy a generációk változnak, de nem rosszabbak, mint mi voltunk. Közlékenyek, és így hatnak ránk. – Kívülről nézve Ottó hevessége, Éva okossága mintha ellentétes tulajdonságok lennének. Hogyan tudtátok kiegészíteni egymást, hogy ezt a nagyszerű eredményt tudhatjátok magatokénak? Ottó: Úgy, hogy mindig a gyengébb engedett. (Itt Ottó megengedett magának a tőle megszokott módon egy kis humort is. Talán az utolsót?) Éva: A nevelés nagyobb része nekem jutott. De a gondokat mindig megbeszéltük ketten. Mikorra Ottó hazajött, a problémák már megoldódtak. – Fontos határkő az ember életében ez a jubileum, hogyan foglalnátok össze az átélteket? Ottó: Az éneklés és ige – ezek tették tartalmassá az együtt töltött ötven évet. A szeptember 26-i beszélgetés jó hangulatban, bizakodó szavak kíséretében hangzott. Imádsággal fejeztük be. Ottó testvér arra kért, azért imádkozzam, hogy visszakapja az énekhangját. Merthogy az éneklés volt a mindene. Akkor arra nem gondoltunk, hogy rövid két hónap elteltével a Megyeri temetőben énekel utoljára, de már felvételről. Hitünk szerint a 79. évében járó Ottó testvérünk visszakapta az énekhangot, de még dicsőbb módon, amellyel alkalmassá vált a mennyei trón körüli dicsőítésre. Éva köztünk maradt és családja körében. Őrá még feladatok várnak, de abban biztos, hogy férjének távozása megegyezett az Úr akaratával. Szívében béke van, és ez kedves az Úr előtt. Marosi Nagy Lajos
Karácsony csodája Sokan kérdezték már, hogy karácsony benne van-e a Bibliában. A „karácsony” szó valóban nincs, karácsony csodája azonban Máté és Lukács evangéliumában szépen, egyszerűen és egész világosan benne van. Prófécia teljesül, angyalok éneke zeng az éjben, pásztorok mennek el Betlehemig, felsül Heródes király, bár a kis család az újszülöttel menekül, mégis győz az Isten ügye. Isten valóban Egyiptomból hívja ki a Fiát, és Názáretből származik minden jó, ellentétben az egykori héber közmondással. Az ifjú Jézus Krisztus tanít, és vitába száll azokkal, akik ellene állnak. Hamis vádakkal perbe fogják, végül meghal a Golgotán. Legyőzi a halált, ő a húsvét hőse. Feltámadt és él mindörökké. Ez a karácsony nagyszerű csodája. Részlet dr. Szebeni Olivér írásából
ÚJ LANT 7
Jézus Krisztus csodálatos születése Lukács 2,1–7 „Nem volt számukra hely a fogadóban.” A legtragikusabb szavak közé tartoznak ezek, amelyeket valaha is papírra vetettek az első karácsonyról. Volt ott hely – a kereskedőknek, a vámszedőknek, az úton lévő sok-sok embernek, a turistáknak –, de Máriának, a szelíd anyának és gyermekének, aki magától Istentől érkezett, és akinek azon az éjszakán kellett megszületnie – nekik nem volt hely! Mi okozta ezt a tragédiát? Miért nem volt hely Mária, József és a születendő kisgyermek számára, kivéve ott kint, az istállóban? – Én megértem azt a fogadóst. Nem volt ő ellenséges érzületű, semmi kifogása nem volt az ifjú pár ellen – de hát a fogadó tömve volt, ő maga azt se tudta, hol áll a feje a sok munkától. Hiszen rendkívüli napokat éltek – és jöttek a szállóvendégek az ország minden sarkából, egész Izraelből a népszámlálásra, hogy az adófizetés érdekében „az egész föld összeírattassék”. A fogadós valószínűleg valami ilyesmit mondott Józsefnek: „Szívesen segítenék én, de annyi fontos dolgom van! Nem vagyok én egy kemény szívű ember! De ott az istálló... ha megfelel, nyugodtan használják azt! Jobbat sajnos nem tudok nyújtani. Most viszont folytatni kell a munkámat...” Nincs hely Jézus számára? A királyok Királya számára? Ma is ugyanezt a választ adják emberek milliói! Jézus „nem fér bele” a programjukba, egyszerűen mert annyi dolguk van! Nincs nekik semmi kifogásuk Jézus ellen... nem gyűlölik őt... de a lelki dolgok egyszerűen nem érdeklik őket! Hát bizony nem sok változott azóta a betlehemi éjszaka óta! Pedig több mint 2000 év telt el! Isten valahogy még ma is életünk peremére kerül, a perifériára. Beiktatjuk őt életünkbe, amikor úgy alakul, amikor nekünk jó, de ha ő elkezd igényeket támasztani, akkor megmakrancosodunk... Azt se tudjuk, hova kapjunk a sok munka miatt... Még hogy ővele is törődjünk? De amikor ezt mondjuk és érezzük, vajon nem áll fenn az a veszély, hogy kizárjuk szívünkből és életünkből őt, aki teremtett minket? Billy Graham Ford.: Anikó Williams
8 ÚJ LANT
A virágos katedrám áldásai Az Úr megengedte, hogy elfogyjon az első elbeszéléskötetem, és azon gondolkodunk családommal, hogy újra kiadjuk. A felelősségteljes döntés előtt beszélgettem az Úrral. Máskor ő kérdez, én szemlesütve vagy akadozva válaszolok, de most én kérdezem. Látom, ahogy szeretettel néz rám, figyeli a lelkemben zajló eseményeket, mert úgy akar eligazítani, hogy javamat munkálja vele. Megköszöntem Neki az imameghallgatást és a sok áldást, amelyeket az írásokkal adott nekem. Hálás szívvel beszélgettem vele mint legjobb barátommal, jótevőmmel. Szükségem volt a feleletére, hogy erőt merítsek a nagy terv megvalósításához. Záporoztak felé a miértek, és mintegy feleletképpen új nézőpontból láttam magamat és az életemet. Érdekes élmény volt. A kérdéseim az életemre vonatkoztak, a válaszok az áldásról szóltak. Így állt össze a beszélgetés az Úrral. Uram, miért kellett átélnem annyi szomorú eseményt gyermekkoromban, szegénységet, éhezést, kiszolgáltatottságot? Miért kellett az édesapámtól távol lennem, amikor úgy hiányzott? Miért voltam olyan sokat beteg, sokszor gyógyszer nélkül küzdve az életért? És később is mennyi gond, baj vett körül, Uram, miért? Miért érzem sokszor, hogy nem szabadna szólnom a te dolgaidról, mert másnak szebben megy a bizonyságtétel, miért támad a sátán, hogy mindez semmiség, többet, mást kellene tennem érted, amikor már nincs erőm? Uram! Segíts, hogy megértsem dicső dolgaidat, juttasd eszembe, mikor és hogyan jöttél velem! Hadd legyek biztos a tervem helyességében, adj, kérlek, határozott útmutatást! Amíg összetett kézzel, becsukott szemmel néztem az Urat, igék és képek jelentek meg lelki szemeim előtt. Mert az Úr nem késett a válasszal. „Nem te akartad kiadni a könyvet. Ez az én tervem volt veled. Azon az úton indítottalak el, ahol az írott és a nyomtatott betűnek szolgálata van. Szüleid mestersége, a te hivatásod mind az én terveimbe illettek. Azt akartam, hogy az írjon a gondviselésről, aki átélte a szükséget. Hiteles történetek világítsanak a Mennyei Atya jóságára, és ehhez göröngyös úton kellett járnod, de csont-
2011. december
jaidba rekesztettem az én tüzemet, a bizonyság lelkét. Izzó parázzsal érintettem nyelvedet, és te megijedtél tőlem. Az áldásokért neked is tenned kellett valamit, ki kellett bírni a próbákat. De ott voltam veled. Vittelek a kezemben, sőt olyan helyekre is vittelek, ahová nem jutottál volna el soha.” Még sokáig emlékeztetett azokra az eseményekre, amelyek a jövőt szolgálták. Aztán megfordult velem a világ. Nem a történések változtak meg, hanem másként kezdtem el látni a dolgokat. A pincében töltött hónapok emléke összemosódott az édesanyám biztató szavával, és eszembe jutott, mennyiszer bátorítottam a tanítványaimat ezekkel a szavakkal. A háború utáni romos város képe is új színben jelent meg előttem. Mintha aranypor felhője telepedett volna az üszkös házakra. Átéltem újra azt az örömöt, hogy élünk, hogy Isten megtartotta életünket. És az öröm, a remény ereje több volt, mint a pusztulásé. Bár az édesapám nem volt velem sok évig, de ebben az időben kezdtem el hitéletemet, és olyan kapcsolatot alakítottunk ki egymással, az Úr meg én, hogy szüntelen vele beszéltem meg a dolgaimat. Úgy írtam neki is leveleket, mint a hadifogolytáborba az édesapámnak. Az én Atyám gyors válaszai létrát emeltek közénk, amelyen nem csak az angyalok jártak fel s alá. Lassan boldoggá tett mindaz, amit átéltem, mert megláttam, hogy ezek az élmények és megtapasztalások nyitottak utat a testvéreim felé. A magam szorongásai által értettem meg a tanítványaimét. Hiteles tanú lettem, mert megengedte az Úr, hogy az legyek. Megköszöntem az Úrnak az új látást, mert nemcsak megértettem a küldetésemet, de örömmel töltötte be a szívemet. Ezt kellett megírnom, értem, Uram. De mondd, hogy használtad fel az emberek szívében ezeket a bizonyságokat? Láttál-e változást, megtérést, jelentett-e vigasztalást vagy más lelki áldást, mert csak ezek tudatában indíthatjuk el az új kiadást. És újra jöttek a kísértő miértek. Akkor másképpen felelt az Úr. Egy ateista tanárnő, munkatársam, megvette a könyvemet. Amikor találkoztunk, hosszú csend után megszólalt: „Elolvastam a könyvedet. Találkoztam Istennel. Már többet senki nem mondhatja, hogy nincs Isten.” Ezt a történetet az Úr fejezte be. Néhány hét múlva hazahívta a kolléganőmet. Egy régi tanítványom levélben fejezte ki óhaját, hogy hitre lenne szüksége a magyar nemzetnek és az embereknek ahhoz, hogy örömteli életet élhessenek. Azt tapasztalta az egyszerű vallomásokban, hogy a hit szárnyakat ad, amelyek felemelik a lelkeket a körülmények fölé, ahol tiszta a kilátás. Néha valóban szárnyra kapja a hívőt, és elviszi még az óceánon túlra is, ha ott akarja használni az Isten. Arra biztat a nagypapa korú tudós, hogy adjunk esélyt a további áldások kiterjedésének a ki-
2011. december
adással. Aztán a postás hozott új biztatást. A volt igazgatónőm keresett meg, és szeretettel ajánlja a kiadást. Ő velem volt a bibliaismeret tantárgy bevezetése idején, velem együtt élte át a gyerekek megtérésének csodáját, a bibliaolvasás erkölcsi hatását. Az egész iskola a bibliás gyerekeket figyelte. Az eredmény láttán felkért az iskola vezetősége, hogy – akár egész életemben – tanítsam az iskolában a bibliaismeretet. Olyan részleteket idézett a történetekből, amelyekből láthatóvá vált a Szentlélek munkája az osztályban, a lelkekben. „Hadd jusson el más iskolába is, hadd tanuljanak a tanítók, tanárok belőle!” – fejezi be szeretettel írt sorait. Egy kis beszélgetés is mozgatta bennem a remény rugóit. Egy másik tanítványom édesapja olvasta a könyvet, és ezt mondta – ezek hárító gondolatok voltak, de tudom, hogy Isten kezdett el dolgozni a szívében –: „A családom hívő. Sokszor kérték, hogy keressem Istent, de nem akartam vele találkozni. A tanító néni könyvét elolvasom tiszteletből, bár nehéz olvasmány. Folyton szembetalálkozom az Úristennel.” Nem kérdeztem tovább az Urat. Nem akartam kétségeskedni. Nagyobb hittel akartam bízni benne. S amikor szent kezébe tettem ezt a kérdést, hálásan megköszöntem mindennemű segítséget, akkor ezt az igét küldte nekem a barátnőm által: „és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében erőtlenek... akik a világ szemében lenézettek, hogy semmikké tegye a valamiket, hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt. Az ő munkája az, hogy ti a Krisztus Jézusban vagytok.” (1Kor 1,28–29) Dicsekszem az Úrban, az ő segítségéért, amely jelen volt életemben, és velem lesz a jövőben is! Frittmann Lászlóné A könyv azóta megjelent, kapható a szerzőnél és a gyülekezeti könyvterjesztésben. Ára 1800 Ft.
´´ karácsony Elso Nem angyali mesét őriz a dátum, A fényes csodákat álmodó ünnep. Isten jött közénk szegényen-gazdagon, Szívében égett féltő irgalom. Életért jött, életért vérzett; Hitet hozott és reménységet. S fényes égben ének zengett, Kinyílt ajtó egy új kezdet. Venyercsán László
ÚJ LANT 9
Tiszta, mint a hó Bizonyságtétel Tágra nyitott szemmel, örvendező szívvel tekintenek ki az ablakon a gyermekek. Újra leesett a hó! Csodálkozva, nyitott szájjal nézik, ahogyan a fák – melyek mindig is odakint voltak – fölveszik legújabb és legszebb ünneplőruhájukat. Pedig mennyi ideig csak úgy, megcsupaszítva, önmagukból kivetkőzve álltak ott. És most rajtuk a csillogó, a legszebb, vakítóan fehér menyasszonyi ruha. De velük együtt a környezet is megváltozott. Őket is ellepte valami felülről jövő, békességgel, szeretettel fűszerezett természeti jelenség, amit mi csak úgy spontán hónak nevezünk. A levegő megtelik frissességgel, ami szép lassan a le-lemerészkedő gyermekek orcáin mint piros rózsa jelenik meg. Az előbb még halkan kifelé bámészkodók kint már harsány kacajba fognak, majd felsejlik a gyermeki öröm mindenféle formája. Sokáig nem értettem igazán, miért is fontos ez számomra és mások számára. A hó, ami mindent elfed, mindent eltakar. Eltűnik a szem előtt a szemét, megpuhítja még a betont is. Egyedülálló képessége van arra is, hogy a levelektől megszabadított fákat, mint egy menyasszonyt, felöltöztesse. Lehetne-e ennél nagyobb kívánsága egy leánynak? Ha valaki megszabadítana, megtisztítana engem bűneim terhétől, menyasszonyi ruhát adna rám. Betöltené életemet békességgel, szeretettel, önfeláldozó gondoskodással. Sokáig ez csupán hasztalan álmodozásnak tűnt számomra. Olyan hazugságnak, ami túllép minden elképzelhető határt. Azonban megismertem Jézust. Meghallottam szívemben az ő hívó hangját. Választanom kellett, és én őt választottam, mert szeret. Nagyon szeret. Ennek megnyilvánulása az, hogy bűneimet, saját szennyeimet magára vállalta. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16) A golgotai kereszten életét adta értem és érted. Jézus mindennap jelen lehet életünkben. Ő az, aki olyan tisztára moshat minket, mint a hó. Legyen bár tavasz, nyár, ősz vagy tél, ő mindig vár, hogy megszabadítson, és rád adja a világ legértékesebb ruháját. Személyválogatás nélkül. Neked. Akár most is...! Érted?
10 ÚJ LANT
Preventív kegyelem Formális, köznapi dolgokról beszélgettünk. Átlátszó függönyfal volt közöttünk, természetesen az ápolónők sterilbe öltöztették a főorvost, de hogy oldja a betegek félelmét, pánikFotó: Kováts Gábor hangulatát, „mi a foglalkozása?” kezdetű kérdésekkel igyekezett másra terelni a szót. Aztán rövid matatás után a „most megszúrom” félmondatra váltott, és a vérvételnél egy kicsit erősebb szúrást éreztem a lekötött jobb kezemnél. Majd valami drótot tologatott a szívem felé, miközben folytattuk a nemrég megkezdett eszmecserét az értelmetlenül (?!) elvégzett iskolákról. Így kezdődött tehát az érfestés vagy „bővebben” (nálam) a szívkatéterezés. Pár perces kutakodás-nézelődés a szív körül, majd a doktor úr megkérdezte, hogy először katéterezik-e a szívemet. Közben kérte az asszisztenseket, hogy hívják ide az érsebész főorvost. – Igen – válaszoltam, s gyorsan meg is kérdeztem: – Miért? – Akkor maga jól beletrafált a közepébe – válaszolta ő, s elkezdte levenni magáról az orvosi ruhákat. Amikor a függönyfalat is elhúzta, megkérdeztem: – Miért, doktor úr, nagyon drasztikus az eredmény? Érthetően, tisztán fogalmazott. Minden szavának jelentősége volt, a megdöbbenését nem leplezve úgy mondta a következő mondatot, ha eddig nem is hittem volna Istenben, most éppen elég okom lesz rá: – Isteni kegy, hogy most így beszélgethetünk! – Majd folytatta: – A szív vérellátásának kétharmad részét biztosító ér 99%-ban el van záródva. Visszavittek a kórterembe. Különleges beteg lettem. Vigyáztak minden lépésemre, folyamatosan monitoroztak, figyelték, nem történik-e elváltozás. A diagnózis alapján veszélyben voltam. Lassan fogtam föl, mire derült fény, hogy mi történt velem! Évek óta olyan koszorúér-elzáródással éltem, ami bármikor azonnali „út végét” jelenthetett volna. De rendszeresen sportoltam! Igen. A bemelegedett hajszálerek átvehették egy időre a főér funkcióját, de mi van reggel, hajnalban? Mi van, ha nem? Tény, ami tény. A diagnózis közlésével egy időben nagy nyugalom és hálaadás szállt a szívembe. Az okok egy része még csak akkor fogalmazódott bennem: – Úgy derült ki a bypassműtét szükségessége, hogy a betegségnek semmilyen egészségkárosító előzménye nem volt.
2011. december
– Akkor derült ki az érelzáródás, amikor az édesanyám már a mennybe költözött, így nem okoztam neki fölösleges aggodalmakat. – A gyermekeim már nagyok és értelmesek, így el tudtam nekik mondani, hogy veszélyforrást megszüntető beavatkozásról van szó, s hogy felismerték a bajt, hálásnak kell lenni, örülni kell, nincs helye az aggódásnak, sajnálatnak. S hála Istennek – hogy kell, meg is értették. Másnap a főorvos és az asszisztens részletesen elmondta a műtét, valamint a szövődmények kockázatát, azt is, hogy sikeres műtét esetén milyen folytatásra számíthatok: tiszta ereket, új lehetőséget kapok. Rajtam áll, hogyan élek vele. Amikor elérkezett 2011. október 10-e, a műtét napja, nálam volt a Bibliám és Spurgeontől az erre a napra szóló ige: Jelenések könyve 3,8: „Íme, nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki nem zárhat be.” Nem volt bennem semmi félelem, aggódás, izgalom, csak hálaadás, annyi biztos ígéretet kaptam. A műtét több mint négy órán át tartott, számomra fel nem fogható radikális beavatkozással, de teljesen komplikációmentesen. A rehabilitációt követően 2011. november 6-án már részt vehettem az újpesti gyülekezet úrvacsorás istentiszteletén. Azt hiszem, rendben vagyok. Hála az Úrnak! Lázi Károly
Adventi hitben Jó magként hullt a földbe az ígéret mikor Jézus úttalan útra lépett – De a hű szívekbe reményt ültetett, várakozásban kitartó hitet. Megnyílt az ég szivárványívű fényben; s szó hangzott angyali kijelentésben: Ahogy elment, úgy is jő el, ezernyi már az intő jel – Ég s föld határán áll már a Király, már csak kijelölt órájára vár. Nagy utat készítő várakozás, gyümölccsé érjen hajnalhasadás. Adventi hitben, kegyelmi időben, tavasz reményünk legyen őszben, télben. Visszajön, eljön, mert elrendeltetett, az üdvtörténetnek fényes része lett. Venyercsán László
2011. december
Hogyan éljünk a világban? Hogyan kellene élnünk mai világunkban úgy, hogy az imádságunk meghallgatásra találjon Istennél? Bennem és másokban is felmerült a kérdés, mert ez a világ nagy bajban van! Úgy az országunk és mi magunk is. Vajon észrevesszük-e ennek sürgető fontosságát? „Az Úr pedig kénköves tüzes esőt bocsátott Sodomára és Gomorára az Úrtól, az égből.” (1Móz 19,24) A világgazdasági válság vajon nem így zúdult ránk, mint a kénköves tüzes eső? De igen! Pontosan tíz évvel ezelőtt történt. Csak nem kénkő, hanem kerozinos tüzes eső hullott az égből a pénzvilág központjára, a New York-i ikertornyokra, és mindez a szemünk láttára történt. Isten rámutatott a bűn gyökerére. Ez pedig a pénz (1Tim 6,10). Mint Isten gyermekei, mi is a fenti események nyomán nagy nehézségeknek és próbáknak lettünk kitéve. Isten ebben a próbában Jakab apostol levelére fordította tekintetemet, hogy erőt merítsek igéje által. Jakab azt javasolja, hogy tartsuk magunkat szerencsésnek, és reagáljunk rendíthetetlen örömmel, amikor nehézségek érnek minket (Jak 1,2). A gondok és a nehézségek segítenek azzá válnunk, akikké lennünk kell Isten szemében. Meg kell értenünk, hogy miként élhetünk teljes életet, amikor nyomás nehezedik ránk. Ez egy olyan szemléletmód, amely radikálisan megváltoztatja az élet gondjaihoz való hozzáállásunkat. Jakab apostol szeretne segíteni nekünk abban, hogy másként szemléljük az életünket. Ő látott valamit abból a szenvedésből, amin az Úr Jézus keresztülment. De látta a szórványban élő levél címzettjeinek életét is. A próbák, a nehézségek a mi hitünk próbái, ez pedig állhatatosságot eredményez. Az állhatatosság azt jelenti, hogy valaki már hoszszú ideje szakadatlanul cipel nehéz terheket. Ez a mi életünkben is jelen van. Valakinek hozzátartozóiról kell gondoskodnia, mások betegséggel küzdenek, megint másokra a szolgálat súlya nehezedik. Jakab apostol arra buzdít bennünket, hogy nézzünk szembe bölcsen a nehézségekkel. „Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek minden fogyatkozás nélkül!” (Jak 1,4) Isten készségesen és ingyen adja kegyelmét, amennyiben azt kérjük tőle. Imádságos kérésünkre úgy világít rá Jakab, hogy elmondja: bizonyos feltételeknek teljesülni kell ahhoz, hogy meghallgatásra találjunk. Nem imádkozhatunk kétlelkűen. Őszintének kell lennünk ahhoz, hogy Isten gondviselését megtapasztaljuk. „Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok.” (Jak 4,8) Menjünk így Isten jelenlétébe, hogy életünk teljes legyen! Papp Ferenc
ÚJ LANT 11
Ha nem volna... Néhány évvel ezelőtt egy üdvözlőlapon sokak meglepetésére ez a szokatlan kérdés volt olvasható: „Ha karácsony soha nem lett volna...” A lap bővebb magyarázata szerint egy lelkész fáradtságtól kimerülten karácsony reggelén elaludt íróasztala melletti székén. Ekkor álmot látott, melyben olyan földrészen lakott, ahová Jézus soha nem jött el. Álmában először is hazaszaladt, és benézett kis lakásának ablakán. Kereste a karácsonyi felkészülés jeleit, ehelyett azonban csak szomorú arcokat látott. Kiment a főutcára, és kereste a templomokat, de sem egyszerű, sem tornyos templomokat nem látott. Bement a könyvtárba, s a könyvekben kutatta a Megváltó nevét, de az eltűnt minden könyvből. Amint szomorúan hazafelé indult, találkozott egy kisírt szemű kislánnyal, aki kérte őt, hogy menjen el haldokló édesanyjához, mert az szeretné, ha meglátogatná. Amikor leült a beteg ágya mellé, azt mondta neki, hogy „vigasztalást hoztam neked”. Zsebéből elővette Bibliáját, de nem találta abban az evangéliumot! Két nap múlva az asszony koporsója mellett állt, hogy a gyászolóknak prédikáljon, de a Bibliában nem talált vigasztaló szavakat a mennyországról, sem a feltámadásról. A reménység örömüzenete helyett csak ennyit tudott mondani: „Porból lettünk, porrá leszünk.” Kétségbeesetten nézett körül a gyászoló seregen, és tehetetlenségében elkezdett keservesen sírni. Szomorúság, gyász, elválás, vigasztalanság, sírt, sírt keservesen! Hirtelen felébredt. A szomszédban levő templomból egy csodálatosan szép ének melódiája szűrődött be hozzá: Csendes éj! Szentséges éj! Mindenek nyugta mély; Nincs fenn más, csak a szent szülepár Drága kisdedük álmainál: Szent fiú, aludjál! Szent fiú, aludjál! A következő versszak utolsó sorának ismétlődő szavai pedig ezek voltak: „Krisztus megszületett, Krisztus megszületett!” Ó, milyen megkönnyebbülés, amit átélhetünk a lelkésszel együtt! Mondhatjuk azt is, hogy ez csak álom volt. De még elképzelni is rossz, hogy mi történne, ha az álom valóság volna! A hitetlen ember részére azonban a lelkész álma nem álom, hanem valóság. Mily öröm énekelni az Úr Jézus eljöveteléről, születéséről, haláláról és feltámadásáról. Hogy Krisztus megszületett, ez történelmi tény. Erről tudnak a templomba járó hívő emberek. De ez több, mint valaminek a tudomásulvétele. Valóság, ami megvigasztal és reménységgel tölt el itt a szenvedések hazájában is. De erről csak azok tehetnek bizonyságot, akik elfogadták az Úr Jézust személyes Megváltójuknak; akiknek a szívében él, csak azok nyernek békességet a megpróbáltatások között is. Ha nem jött volna el, mindez nem lenne valóság! De legyen hála érte, hogy ő eljött, és ma is él! Krisztus azt várja tőlünk, hogy vigyük elé megterhelt szívünket, és így köszönjük meg, hogy eljött megszabadítani, megváltani bennünket. Így lehet igazi karácsonyunk. (Faulkner Károlyné: Szeretethíd az Óceánon)
12 ÚJ LANT
2011. december
Hírhozó–hírvivõ Gyülekezetünk önállósulásának 110. évfordulójára emlékeztünk november 6-án. Múltunkra emlékezve felidéztük az 1901. esztendőt, amikor Gerwich György vezetésével lendületes fejlődésnek indult a gyülekezet. Tíz meghatározó gyülekezeti munkás életét idéztük fel képekben és rövid ismertetésben. Ezen a napon dr. Gerzsenyi László testvér, a gyülekezet egykori lelkipásztora volt a vendégünk, aki az igehirdetés szolgálatát végezte. A nap végén szeretettel köszöntöttük őt 80. születésnapja alkalmából. Az Újpesti Zenés Estek sorozatunk szeptember 10-i alkalmán Oláh Gábor testvér, egyházunk zenei bizottságának elnöke tartott előadást „Kodály értékrendje zenei munkásságában” címmel. Közreműködött a Központi Énekkar és Pálúr János orgonaművész. Hogyan ad Isten győzelmet? – ez volt a témája a november 26–27-i hétvégén megtartott hitmélyítő öszszejöveteleknek, ahol külön a nők és külön a férfiak hallgatták a vendégelőadókat, Budai Lajost és felelségét, Evódiát. Budai testvér a zilahi gyülekezet lelkipásztora és az erdélyi baptista szövetség főtitkárhelyettese. Jó volt visszaemlékezni a 17 évvel korábbi időkre, amikor Budai Lajos testvér gyülekezetünk teológusa volt. Sokan ráztak kezet testvérünkkel, és jó szívvel emlegették a régmúlt időket. Testvéreinktől búcsúztunk. Petrik József testvért, gyülekezetünk tagját szeptember 12-én temették Veresegyházon. Lázi Sándorné testvérünktől október 14-én búcsúztunk a rákospalotai temetőben. Dr. Meláth Ottó testvér temetése november 24-én volt a Megyeri úti temetőben. Emlékük legyen áldott! Az 1956-os forradalomra emlékeztünk október 23-án a délutáni istentisztelet keretében. Emlékek, lelki tanulságok 56 októberéből címmel testvéreink személyes élményekről számoltak be. Dr. Csire Géza testvér december 6-án ünnepelte 75. születésnapját. Szeretettel köszöntjük! Újpest protestáns gyülekezetei és a Protestáns Újságírók Szövetsége közös reformációi estet tartott imaházunkban október 30-án. Reformációi megemlékezést lapunk szerkesztője mondott, majd a Prúsz elnöke, Novotny Zoltán két fiatal új-
ságírónak, Bagdán Zsuzsannának és Kiss Sándornak adta át a Rát Mátyás-díjat. A laudációt Csoma Áron református lelkész ismertette. Végül dr. Kádár Zsolt egervölgyi református esperes tartott ünnepi igehirdetést. (Meghallgatható gyülekezetünk honlapján.) Az ünnepi est liturgusa lelkipásztorunk, Mészáros Kornél testvér volt. Kiemelkedő zenei szolgálatot végzett Tóka Ágoston testvér, aki Liszt Ferenc ünnepi nyitányát játszotta orgonán.
Harangzenekarunk hagyományos adventi estje december 4-én volt, amelyen sok vendég hallgatta a harangok csengő hangját. Új törekvőket hallgatott meg a Az Újpesti Baptista gyülekezet. November 20-án Kovács Gyülekezet Lapja Hajnalkát, ifj. Kovács Alapítási év: 1936 Sándort, Kovács DáSzerkeszti: vidot, Szűcs Arnoldot, a szerkesztőbizottság Bakos Katalint, noFelelős szerkesztő: vember 27-én pedig Marosi Nagy Lajos Tördelte: Papp Szabolcs Kovács Grétát és AszKészült az O-Pont Nyomdában talos Bogdánt. TestFelelős vezető: Győri Énók véreink bemerítése ISSN 1217-4378 lapzárta után, dewww.ujpest.baptist.hu/ujlant cember 11-én történt.
Új Lant
