Ünnepi Morzsák Az Új Lant melléklete Kevés ajándék hever bontatlanul a lakásban, miután az ajándékozó átadta. MihamaKarácsony az ajándékozás ünnepe. rabb ki kell bontani, mert tudni akarIlyenkor kapunk, és adunk ajándéko- juk, hogy mit rejt a csomagolás, haszkat. Így fejezzük ki a szeretetünket. Nem nálni szeretnénk, gyönyörködni benne. mindig az elvárások szerint teszünk, Vajon hogy állsz a legnagyobb ajánde a szerintünk legjobb dolgot ajándé- dékkal? Felismered őt? kozzuk. Utólag néha megRemélem, hogy nem bánjuk, hogy miért azt vetúgy tudsz róla, hogy vatük meg, miért nem vollamit kaptál, de nem érdetunk körültekintőbbek stb. kel a lényeg, a Lényeg. Ezen az ünnepen a legIsten soha nem téved, nagyobb ajándék, Jézus nem téveszt. A legjobb Krisztus áll meg előtted, ajándékozó ő maga. és kér, hogy fogadd el őt, Jó kétezer évvel ezelőtt fogadd be őt, ismerd meg döntött arról, hogy az emőt, mert ő a Lényeg! beriségnek elküldi a világ Elém jönnek gyermeklegértékesebb ajándékát. korom ünnepei, ajándéKülönös „csomagolásban”, kai. Szerények voltak, de embertestben küldte el a emlékezetesek. A család legnagyobb kincset, az ő meghittsége, a beszélgetéEgyszülött Fiát. sek, az ajándékok sokat jeKinyilvánította, hogy lentettek nekem. Van olyan mi kapjuk. Előre jelezte, ajándékom, amit csaknem hogy érkezni fog, hogy hol Nagyné Kovács Gréta rajza 50 éve őrzök. Minden datalálható majd meg, mik lesznek az ismertetőjelei. Hírnökök je- rabja megvan még ma is. Vigyázok rá. A legnagyobb ajándékomat jövőre lezték érkezését Máriának, Józsefnek, lesz 40 éve, hogy megkaptam. Amia pásztoroknak. A pásztorok azután elmentek egé- kor meghallottam az Úr hívó szavát, szen Betlehemig, hogy meglássák. Si- megértettem az akaratát, és elfogadmeon a templomban karjába vette, és tam őt. Ragaszkodom hozzá, hisz az felismerte. A tanítvány Péter is kimond- enyém, én (is) kaptam. Mindennél fonta, hogy ő Isten Fia. Még a pogány ka- tosabb számomra. Ezen az ünnepen a megajándékotona is meglátta benne, miközben csúzottak és az ajándék együtt ünnepefolták, megölték, hogy ő Isten Fia.
Ajándék
Ünnepi Morzsák lünk, hiszen mi az élő Jézussal járunk naponként, ünnepelve és a hétköznapokban egyaránt. A gyülekezet ünnepén megszólít majd az Ige, a testté lett Ige. Őt fogjuk hirdetni, róla fogunk énekelni, neki mondjuk imádságainkat. Otthonainkban is őt helyezzük ünnepélésünk középpontjába! Mielőtt el-
2. oldal kezdenénk egymást földi ajándékokkal megörvendeztetni, nyissuk fel a Bibliát, olvassuk el a karácsonyi történetet, hódoljunk a mi drága Ajándékunk, az Úr Jézus előtt! Adjon Isten áldott ünnepet, ragyogó karácsonyt! Szeretettel, Mészáros Kornél lelkipásztor
Hangulat vagy igazi ünnep
Ne hagyjuk, hogy a karácsony számunkra csupán egy hangulat, csak egy hosszabb-rövidebb ideig tartó érzelmi állapot legyen, tanuljunk meg igazán ünnepelni. Karácsonyt az ünnepli igazán, valósággal, aki tudja, hogy Kit ünnepel. Ez a felismerés akkor kezdődik, amikor végre ő felé fordulunk, és élő közösségbe kerülünk vele. Ekkor nem tehetünk mást, mint csodáljuk és tiszteljük őt. És ez a tisztelet nem üres szólam, hanem gondolkodásmód, életstílus, ami áthatja és meghatározza az ember egész életét. Aki tudja, hogy Kit ünnepel karácsonykor, az a hétköznapok legnagyobb sötétjében is tud örülni neki. Annak a legnehezebb körülmények között is megmarad a szívében az ő békessége. Veszélyek között is elrejtve érzi magát ennek a hatalmas Úrnak a szeretetében.
Aki tudja, hogy Kivel találkozhat karácsonykor, annak az élete megváltozik Jézus közelében. Aki a világ világosságával találkozott, az maga is világítani kezd, és áldássá lesz mások számára. Ezt tették a pásztorok, a bölcsek, és ez történik ma is mindazokkal, akik a hitetlenség sötétjéből megérkeznek Jézushoz, tőle új életet kapnak, és más emberként mennek tovább. Karácsonynak ez a célja, hogy mi mindnyájan ilyenekké váljunk. Nem az, hogy egy kisdedre emlékezzünk. Nekünk szükségünk van arra, hogy Jézus Krisztus mint Úr belépjen az életünkbe, és megkezdje az uralmát életünk fölött. Az Úr Jézus Isten Fia. Maga Isten hajolt le hozzánk őbenne. Ha ezt igazán meglátjuk, akkor világos lesz számunkra, hogy miben kell megváltoznunk ahhoz, hogy Krisztushoz hasonlókká legyünk. Ahhoz, hogy ne egy kisdedet álljunk körül karácsonykor, hanem a mindenség urának a szolgáiként éljünk minden napon, és így tudjon ő minket használni dicsőségére és mások javára. Igazi ünneplést kívánok mindenki számára: Cserés János presbiter
3. oldal
KARÁCSONYI HANGMORZSÁK Krisztus születésének egyik legközvetlenebb előhangja Mária hálaéneke (Magnificat). Amikor Erzsébettel találkozik, Mária így közli, hogy áldott állapotban van. Tanulmányozzuk tüzetesen a Lk 1,46–55 igeszakaszt, hogy gyönyörködhessünk benne. Magasztalja lelkem az Urat... Mária hálaéneke számos zeneszerzőt ihletett meg, a legismertebb Magnificatot J. S. Bach írta, de többek között J. Pachelbel is megzenésítette a Magnificat szövegét (utóbbit az újpesti énekkarunkkal is énekeljük). Lajtha László (1892–1963) Magnificat című kompozíciója a korábbiakhoz képest egy másféle és szokatlan felfogású alkotást tükröz. A magyar zeneszerző érdekesen nyilatkozott róla: „Nem szerettem már régen Bach és a többi mesterek Magnificatjainak harsogó, trombitáló, barokkosan-majesztuózus fortéit. Mert hát mi is ez a Magnificat? Mária hálaéneke... Hol van itt kiabálás, hol van itt hangos szó? Miért kell ide fortissimo énekkar s zenekar? Ez nem zsoltár, amelyben ‘hangos szóval dicsérjük az Urat’, ez egy, a genezáreti tó partján alig-asszony elénekelte, félig leányhangon dalolt himnusz.” (Részlet a szerző egyik leveléből.) Nem tudhatjuk, mivel nincsen megörökítve, hogy azután Jézus születésekor Mária énekelt-e pédául altatót az újszülött gyermeknek, vagy az istállóban csak az állatok megnyugtató neszezése szolgált-e pihentetőül. A művészetek világában fantáziadús, gyönyörű feltételezésekből kiindulva és hódo-
Ünnepi Morzsák lattal telve ábrázolják a születés történetét, így a zenében is. A mai ember számára is érthető írásos formákban, a gregorián zenében már megjelennek a korai keresztények karácsonyi énekei. Jelentős művekkel gazdagították azután a reneszánsztól napjainkig a legnagyobb zeneszerzők a karácsony
üzenetének közvetítését kantátákban és kisebb-nagyobb oratóriumokban. Az angyalok ujjongó híradását a Szentírás megörökítette, és a zeneszerzők is igyekeztek képzelőerejük legjavából kiindulva érzékeltetni ezt a felemelő momentumot a különböző korok embereivel. Bár az idő múlásával némileg más és más nyelvezet kifejezőeszközeivel megfogalmazva, de ugyanarra a lényegre igyekeznek ráébreszteni bennünket: Megszületett a világ megváltója! Hallgassunk rájuk! Kovács István presbiter
„Mert nagy dolgokat tett velem a Hatalmas, és szent az õ neve, irgalma megmarad nemzedékrõl nemzedékre az õt félõkön.” Lk 1,49–50
Ünnepi Morzsák
4. oldal
Karácsonyi gondolataim A karácsony Jézus Krisztus születésének, az ajándékozásnak, a szeretet kifejezésének, a próféták által megígért gyermek megszületésének ünnepe, akinek a neve Immánuel, velünk az Isten (Ézs 7,14)! A keresztény világ karácsonykor, de már az adventi hetekben is arra a nagy eseményre emlékezik, hogy Isten „úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne veszszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16). A teremtő Isten lehajló szeretete engem is arra tanít, hogy ne csak önmagammal, hanem a körülöttem élő családtagjaimmal és lelki testvéreimmel egyaránt törődjek, gondoljak rájuk, imádkozzam értük. Az imaházunk átépítése, a fizikai munka befejezése után vezetőségünk úgy döntött, hogy kezdődjék el a gyülekezet lelki építkezése és újjászervezése is. Az 1982-ben szolgáló elöljáróság akkori lelkipásztorunk, Révész Benjámin testvér irányításával felosztotta egymás közt a lelki munka és szolgálat feladatait. Rám a karitatív szolgálat megszervezése, irányítása és munkája hárult. Szent félelem és nyugtalanság fogott el, hogyan tudom én ezt a szerteágazó, nehéz, de mégis felemelő szolgálatot elvégezni. Úgy, ahogy az énekkar az egyik énekben így énekel: „Az Úrnak szolgálni oly felemelő, Ő mindenben mindig megáld”! Én hiszem, hogy a gyülekezet mint Krisztus teste működik. Ebben a testben minden tagnak fontos feladata van. Ahogyan az emberi testben, úgy a Krisztus testében, a gyülekezetben is mindenkinek meghatározott fel-
adata van. Arról is meg vagyok győződve, hogy az Úr mindenkire személyre szabottan bíz szolgálatot. Nagyon köszönöm az Úrnak és az újpesti gyülekezetnek, hogy engem, a legkisebbet elfogadott (1957), de nem csak engem, hanem a feleségemet is (1961). Nagy kiváltság részünkre, hogy szerető testvéri közösségben élhetünk, szolgálhatunk. Vannak érzések, melyeket nem mindenki tud kifejezésre juttatni, megfogalmazni saját szavaival. Ilyenkor segítségül vannak énekeink, hívő költők versei, amelyekről úgy érezzük, helyettünk is írták. Ilyen énekem a gyülekezeti énekeskönyv 491. éneke: „Testvéreim javáért fáradnom, küzdenem, Ó, erre segíts engem, én édes Istenem.” Persze tudom, hogy gyülekezetünkben még sokan végezhetnek karitatív munkát, amelyről lehet, csak az Úr tud. Áldja is meg őket gazdagon áldozatos szolgálatukért. Az Ige azt tanítja nekünk, hogy „cselekedjünk jót mindenkivel, kiváltképpen pedig hittestvéreinkkel” – szabad fordításban. A karitatív munkám egyik része az egyedülállók és hetven éven felüli testvérek karácsonyi ünnepének megszervezése, amely tartalmazza a névre szóló ajándékcsomagok elkészítését, testvéreink ünnepi ebéddel való megvendégelését. A szépen elkészített asztalok, az ünnepi ebéd elkészítése sok nőtestvér és fiatal mun-
5. oldal kájának eredménye. Nagy öröm ajándékot kapni, de még nagyobb öröm ajándékot adni, különösen a gyülekezetben élő idősödő testvéreinknek. Amikor karácsonyra készülünk, és jó előre elkészítjük az ajándékokat szeretteink részére, jusson eszünkbe, hogy mi Isten által vagyunk megajándékozottak. „Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Róm 8,32) Imádkozzunk azért, hogy gyülekezetünkben, családjainkban 2014 karácsonyán legyen mindenki Isten által megajándékozott a megszületett Úr Jézus Krisztus személyében. Kocsi József presbiter
Örökzöld karácsony Beteljesedett ígéret jó hírt hozott angyalének. Megjövendölt prófécia, földünkre jött Isten Fia. Égi szárnyakon jött, mint béke, tárgyiasult Isten igéje – reményt hozott és életet az Agapé, a Szeretet. Az ég nem adhat ennél többet, Isten szemében örömkönnyek. Mint írva van, minden úgy lett, érettünk jött a Szeretet. Nagybetűs ünnep örökzöldje fényes mementó versbe költve. S ékes varázsa tüzeket gyújt, virága szent ígéret-gyümölcs. Kegyelmi időben megújul, örök Igéje a mindig új. Venyercsán László
Ünnepi Morzsák
Nem leszek kész! Sokunk számára nem ismeretlen ez a gondolat. Fájdalmas tövisként furakszik be az ünnep csendjébe, és belülről rontja meg azt. Már kicsinek is a közeledő karácsony inkább nyomasztott, mint örömmel töltött el. Nálunk a december eleje a vihar előtti csend hangulatában telt, és ahogy közeledett az ünnep, egyre gyűltek a felhők... A lakás rendbetétele, a sütés és a főzés jóval nagyobb hangsúlyt kapott, mint amekkorát érdemelt volna. Az évek múltával ugyan mi is felnőttünk, de egyikünk sem kapott szabad kezet, hogy valóban tevékenyen részt vehessünk az ünnepi készülődésben. Folyton „láb alatt” voltunk, és a ránk bízott feladatokat nem tudtuk „kellő hiánytalansággal” elvégezni. Talán az elkészült ételek és a sütemények voltak mégis a legkritikusabb pontjai az eseményeknek, amik rendszerint vagy az esztétikai vagy pedig a minőségi vizsgán buktak el. Nemes egyszerűséggel anya az önként felvállalt terhek súlya alatt már nem tudta örömmel fogadni a végeredményt, ami a mi szemünkben pedig teljesen jó volt. Jézus azt mondja, ha van mit ennünk és mibe öltöznünk, akkor elégedjünk meg. Jézus a mindenható Isten nem mindennapi ajándéka, akit „karácsonyra kaptunk”. Olyan körülmények között született meg, ahol épp csak volt fedél, étel és ruha. Ilyen körülmények közé a szegény pásztorok és a gazdag bölcsek jöttek őt köszönteni. Vajon ha Isten úgy ítélte meg, hogy az ő Fia számára megfelelt az általunk is jól ismert élethelyzet, ak-
Ünnepi Morzsák kor nem kellene-e, hogy számunkra is példaértékű legyen ez a történet? Méltó a mindenható Isten a hálára és dicséretre, hogy van mibe öltözködnünk, mit ennünk, innunk és hol laknunk, de a karácsony a legkevésbé alkalmas ünnep arra, hogy az értékrendeket engedjük felcserélődni. Ugyan a minket körülölelő világ egész más alapokra helyezi ezt az ünnepet, és igyekszik minél jobban eltorzítani. Betolakszik az otthonainkba is, megfosztva az ünnepet valódi értékeitől, melyek igazi fényét adják. Sokszor elsődlegesen a fát tekintik az ünnep bálványának, amiből az következik, hogy ha nem állítanak fát, akkor helyre is tették az értékrendeket. Az ilyen ember önigazultan csapja be magát. Sokkal inkább tekintem az ünnep bálványának és amortizálójának azt a bizonyos „nem leszek kész” érzést, ami mindent átrendez, feljogosít arra, hogy rámorduljunk egymásra, és kirekeszti a nagy rohanás közepette Jézust. Sokkal nagyobb figyelmet kell hogy szenteljünk egymásra. Mennyivel boldogabb emlék egy-egy közösen elkészített sütemény a gyerekekkel, még ha nem is lett az ünnepi asztal dísze, mint ha minden a helyén van, de szeretni már nincs erőnk. Engedjük Jézust az őt megillető helyre, és akkor nem csak a karácsonyaink lesznek szebbek. Csendes percek Istennel Virtuális kávézó nőknek – internetes blog
6. oldal
Szent este
Míg szemem ráhajolt az Evangéliumra, s az Igéből fénylőbben fénylett fel egy titkos sugár, áhítatba halkulva lelkemre szállt, és íme, láttam mindent, átható élességgel: a puha kánaáni éjben tündöklő csillagot, a szendergő Gyermeket, a jóakaratot hirdető angyalok karát, láttam, amint a jászol felett összedugják fejüket a bölcs látnokok, minden szent és tiszta volt, s nem létezett már Titok, csak gyolcs és pólya, József, Mária, a hódolni érkező pásztorok... Aztán eltűnt – és én még sokáig éreztem szívemben győzelemmé finomodott szeretetének erejét. Leleszi Balázs Károly
Szálljatok le, szálljatok le, karácsonyi angyalok! Zörgessetek máma este minden piciny ablakot! Palotába és kunyhóba nagy örömet vigyetek, Boldogságos ünnepet! (Népi szöveg)
7. oldal
Ünnepi Morzsák
MEGSZÓLAL A JÁSZOLBÖLCSŐ Hűvös volt az éjszaka. A tél még nem múlt el, a tavasz még nem jött. A vendégfogadó udvarán egy férfi ült a földön. Köpenyébe burkolódzott. Kezét időnként fázósan kinyújtotta a bogrács helyén maradt parázs fölé. Nézte a tüzet, és nem mozdult. Ajtót nyitottak az udvarra, kövér, nagydarab vendégfogadós jött ki a tűzhöz. Megállt a magányos ember előtt. – Uram, jöjj aludni, bezárom a házat. A férfi a fejét ingatta. – Hát... ha kint akarsz maradni éjszakára, én nem bánom. Legfeljebb behúzódsz az istállóba. De itt kint hideg van. A csöndes ember csak legyintett. A fogadós állt egy darabig, azután elment az udvar végébe. Kis idő múlva visszajött, maga után húzott a földön valami ormótlan ládafélét. Kettőthármat belerúgott, mindjárt szét is esett. Egyik darabját a tűzre dobta, aztán vidáman összedörzsölte kezeit. – Tüzelj ezzel, Uram, ezekért a vén, korhadt deszkákért már nem kár, csak a helyet foglalják. Még az elődöm hagyta itt. Az istálló és a kocsmaszoba között volt a jászolfalon. A férfi felkapta a fejét, felnézett a csillagokra. – ...én meg kidobtam néhány hónapja ezt a vén jászlat, és szép újat tettem a helyére, hadd lássák a Betlehembe jövő utasok, hogy a vendéglős törődik az állataikkal is. A virrasztó ember nem is vette észre, mikor ment el mellőle a fecsegő fogadós, csak nézte a tüzet. Alángok végigfutottak a vastag deszkán, és ropogva falták a jászoldeszka
oldalát. A tűz fellángolt. Zizegett-ropogott a fa a tűzön, hol énekelt, hol suttogott, és senki nem értette, mit mond, csak az az ember, aki ott ült előtte. – Ugye megismersz? – kérdezte a jászoldeszka. – Tudtam, hogy még találkozni fogok veled. Három éve voltál, még nem kísértek tanítványok. Felém fordultál a vendéglőteremben, átnéztél felettem az istállóbarlangba, aztán ismét reám néztél, és elmosolyodtál. Tudtad, hogy a te bölcsőd voltam. Bólintott a tűz mellett ülő. Kezét a lángok felé tartotta, a lángok pedig mind a kéz felé küldték melegüket. – Én voltam a bölcsőd – mondta büszkén a jászol –, az én ölemben aludtál és gőgicséltél hetekig. Itt adtak legelőször helyet neked az emberek. Az emeleti nagyszobában talán szebb ágyacskád lett volna, de édesanyádék elégedettek voltak ezzel is. Nem volt ez olyan rossz hely, mint mondják egyesek. Vannak vendégek, akik a világért fel nem mennének az emeleti szobába, mert lenn a nagy teremből átlátnak a jászol felett az állataikhoz is, mivel nincs fal az istálló és a szoba között. Én állok csak az alacsony kis kőfalon, előttem a vályú, én meg sűrű bordáimmal a szénát ölelem a csacsik feje előtt. A kereskedők mindig meghallották, ha valamelyik ügyetlen üszőcske belegabalyodott a kötelébe, és bőgött keservesen segítségért. Jó meleg is volt a barlangocskában. A sziklás hegyoldalt átforrósította a nyári nap, télen is megtartotta a meleget. Jól érezték magukat itt az állatok. Húzogatták szájukkal a szénát a
Ünnepi Morzsák jászol rácsai mögül, hozzád nem férhettek, még rád is leheltek melegen. A tűz összeesett, elégett a deszka. Aki előtte ült, lehajolt a másikért, és lassan, óvatosan a tűzre tette. Csakhamar lángolt az is. – Kérlek – mondta a jászoldeszka –, ne sajnálj. Csak tégy a tűzre bátran. Boldog vagyok, hogy még egyszer melegíthetlek. Milyen boldog voltam, amikor először az ölembe tettek, édesanyád karjából tettek oda. Az öreg József megcsókolt, és sírt örömében. Elénk álltak a házbeliek, az utasok, a vendégek, a szolgálók. Rád mosolyogtak, megcsodáltak és megáldottak, amint illik. Tetszettél nekik, édes kis gyermek voltál. Hallottam a múltkor, hogy József azóta meghalt, és testvéreid is felnőttek már. Szelíden bólintott az ember. – Aztán jöttek a pásztorok. Olyan csodálattal néztek reád, mintha nem is közönséges ember volnál. Durva, bütykös kezük megsimogatott engem, amikor megáldottak téged. Angyalokat emlegettek, ragyogó fényességet az éjszakában. Csodálatosan szép éjszaka volt. Az emberek sokat beszéltek akkoriban egy szikrázó üstökös csillagról, amely Izrael felett ragyogott. Ma már tudom, hogy miért akkor tűnt fel a csillag. Ismét a tűzre vándorolt néhány gerendadarab. A jászol lábai. – Később finom ruhájú bölcsek jöttek – mesélte a jászol –, és leborultak előttünk. Jó illatú tömjént szórtak a tűzre, mirhaolajat adtak édesanyádnak, hogy ápolja vele gyermektestedet. És aranyat adtak Józsefnek, az útravalón kívül minden pénzüket odaadták. Harminc aranyat! Sokat értél nekik, Uram. Még őriztelek egy ideig. Azután egyik éjszaka sietős kezek kiemeltek
8. oldal jászolbölcsődből. József eloldotta öszvéreteket a másik oldalamról, és kivezette az udvarba. Téged meleg takaróba burkoltak, Mária ölébe vett, és még a hajnal előtt elmentek napnyugat felé. Néhány vékony gerendadarab maradt már csak. Az egyik tűzre került. – Még azt akarom elmondani neked – mondta sietősen a jászol –, hogy utánad egy kisgyermek az én ölemben menekült meg a biztos haláltól. Iszonyatos nap volt. Katonák jöttek, gyerekeket kerestek, és amelyik házban kétéves vagy annál kisebb gyermeket találtak, azt karddal átszúrták a király parancsára. A gazdám menyecskelányának két hónapos kisfia volt. Rémülten rohant összevissza a házban, hogy elrejtse. Végül is betette hozzám a széna alá. Ott jártak-keltek egész nap a római légionáriusok, úgy vágták le a zsidók gyermekeit, mint a jércét. És nem vették észre a kisdedet, pedig az egyikük még a szénába is beletúrt. A kisgyermek többször is felébredt, és nem sírt! Érted ezt te, Uram? Ó, hogy borult rám este a gazdám, amikor elmentek a katonák! Sok gyermeket tettek azóta az ölembe már az utasvendégek is, mind átaludta az éjszakát sírás nélkül. Sok állatot etettem azóta, de beteg állat nem volt azóta istállónkban. Sok nehéz esztendeje volt a gazdámnak, de a széna mindig elég volt a jászolban az éhes állatoknak. Az utolsó dorongok hullottak a tűzbe. Lobogott és magasra csapott a láng. Megvilágította a földön ülő Embert. – Végül is, Uram – mondta a jászol –, kidobtak a vendégfogadóból. Néhány hónapja arra várok, hogy összevágjanak, és megemésszen a tűz. Te ma erre járj, és utoljára én melegítselek fel téged. Ott voltam a születésednél, részese
9. oldal voltam a nagy örömnek, és örömmel égek el érted. Ha az emberek ki is vetettek engem, én mégis boldog vagyok, hogy hozzájárulhattam az örömükhöz. A lángok elültek, a jászol elhallgatott. A tűzbe néző ember hirtelen felegyenesedett, mint aki nem hisz a sze-
Ünnepi Morzsák mének. A jászolból csak két tüzes karó maradt egymáson átvetve. Tűzből formált kereszt. Azután elhamvadt az is. Aki pedig ezen az estén visszaért oda, ahonnan elindult az emberekért, arcát a csillagokra fordította, és így szólt: Igen, Atyám! H. Németh István
A karácsonyfák is a szegénységrõl tanúskodtak Gyermekkoromat szülőfalumban, Soltvadkerten éltem 1925-től Mészáros Sándor lelkipásztorsága idején. A háborúnak ekkor már vége volt, de a hagyatékát generációk örökölték: éhség, betegségek, gyógyszerhiány, orvoslás elérhetősége, halálozás – nem csupán könnyeket csalt a szemekből, de az éjszakákat is álmatlanná tette. A családunk sem volt kivétel. Szüleink nem sejtették, hogy a halk suttogás a velük egy szobában alvó gyermek füleit éberré teszi: „Mit adunk a gyermekeknek reggelire, hiszen éhesen nem küldhetjük őket az iskolába – de hát még kenyerünk sincs.” Édesapánk szürkületkor elindult a hit és az aggódás útján is. Talán majd szembejön valaki, és a találkozás megoldást eredményez. És szembejött. – Ó, Frittmann bácsi, de jó, hogy találkozunk. Nagy szükségem lenne síremlékre, minél előbb. Az előleget máris fizetem. – Íme, Isten gondviselése! A karácsonyfák is szegénységről tanúskodtak az otthonokban éppúgy, mint a gyülekezetben. Alig-alig volt fényük, ajándék meg még kevesebb. De hát a karácsony öröme nem a mulandókról beszél, hanem Jézusról, aki azért jött a világra, hogy élete árán kegyelmet hirdessen a megtérő bűnösöknek.
Ennek az örömhírnek lettünk a részesei otthon, amikor édesapánk megnyitotta a családi Bibliát, továbbá amikor a vasárnapi iskolában a hatalmas gyermeksereg élte át az ünnepi híradást, amelyet a gyülekezet igehallgatása zárt. De erről szólt a Hajnalcsillag című gyermeklap is lelkipásztorunk szerkesztésében, hogy országszerte hirdesse az örömüzenetet. Az élő reménység immár a karácsonyfákat sem hagyta búsulni. Az otthonokban is csillogni kezdtek, bár kissé szerényen, a korábbról összegyűjtögetett ezüstpapíroktól, amelyek házi készítésű ínyencségektől duzzadtak. És csüngött rajta néhány dió is, de nem annyi, hogy az ágakat lehúzza. Isten házában – bár ott jóval fényesebb volt a karácsonyfa, az is messze volt a vakító ragyogástól. Az égő gyertyák lángját két fiatal őrizte, nehogy belekapjanak az ágakba. Az Ige fénye viszont minden szívet kész volt bevilágítani, aki vágyakozással fogadta. Az énekkar, a zenekarok, a bizonyságtételek, kicsinyek és nagyok versmondása bizonyára gazdagította a jelenlevőket, és az áradó öröm a mennyei örömbe is bekapcsolódott. Végül a gyülekezet karácsonyi csomagokkal ajándékozta meg a vasárnapi iskolásokat. Frittmann László presbiter
Ünnepi Morzsák
KARÁCSONY, A KÖZHELY Egy, a közelmúltban megjelent reprezentatív online felmérés tanúsága szerint Ausztriában jelentősen romlott a karácsony megítélése. A válaszadók úgy gondolják, hogy az advent alkalmatlanná vált a pihenésre, gyakoribbak a családon belüli feszültségek, és a karácsony központi üzenete az ajándékozás lett. Nagyon sokan legszívesebben egy vidéki üdülőhelyre menekülnének a karácsony elől, mondván: értelmét veszette az ünnep. Nem is tudják, hogy már milyen régen. Pedig megint nincs szó másról, csak egy végtelenül egyszerű hangsúlyeltolódásról. Mintha Isten nyelvét épp olyan akcentussal tudnánk csak beszélni, ami érthetetlenné teszi, amit az Úr mondani akar nekünk. Így szól a közhelyessé vált definíció: a karácsony a szeretet ünnepe. Valóban az – de nem az emberi szereteté. Vagy ha igen, akkor nem szabad csodálkoznunk, hogy a karácsony konfliktuózus, anyagias és önző ünneppé vált. Nemrég a közhelyekről, a modorosságról és a nyelvi divatokról olvastam. Ezek egy folyamat egymást követő szakaszai, egy természetes, de igen kellemetlen nyelvi történés állomásai. Annyi az egész, hogy az emberi szavak, kifejezések is – mint az alkalomhoz illő ruhák – porronggyá kopnak, ha túl sokat használják őket. Az, hogy a karácsony a szeretet ünnepe, csak félig tévedés – mert valójában az Isten megmentő szeretetére kellene emlékeznünk ilyenkor. De
10. oldal ahogy a kifejezésről a nem megfelelő használatban leszakadt Isten neve, úgy vesztette el az értelmét az ünnep. Díszesen csomagolt doboz lett, amely teljesen üres. Divat mostanában a karácsonyról negatív hangnemben beszélni, kárhoztatni a fogyasztói társadalmat; divat kimondani, hogy utálom a karácsonyt, mert sekélyes és tartalmatlan ünnep – és lassan a szeretet ünnepe közhelyét felváltja ez: a karácsony a látszat- vagy kényszerszeretet ünnepe. S ez valóban tragikus: ugyanis a közhelyek csak arra valók, hogy se kimondóiknak, se meghallóiknak ne kelljen a lényegen elgondolkodniuk, csak megrántaniuk a vállukat, vagy sóhajozva bólogatni. Pedig ezen – mármint a jászolbölcső misztériumán – mégiscsak illene elgondolkodni. Mert ha a karácsony valóban az Isten szeretetének ünnepe lenne, akkor kötve hiszem, hogy bárki is utálná. Hogy bárkit idegbeteggé tenne az, hogy a világ Teremtője őt mindennél jobban szereti. Láthatjuk: az emberi szavak kiürülnek. Így pedig lassan értékét veszti velük együtt mindaz, amit próbáltunk megnevezni. Akarácsonyt csak az mentheti meg, ha működésbe lép a története. Ha megszólal az Isten élő szava, ami Krisztusban testté lett. De nem elég csak hagyni megszólalni ezt a történetet, hanem kérnünk és akarnunk kell, hogy újra megtörténjen Krisztus által bennünk. A szívünk barlangjában tolongó, zajos, goromba gondolatzarándokainkat legalább erre az időre kérjük meg, hogy távozzanak – nehogy csak eddig jusson el bennünk a kétezer éves történet: „Nem jutott számukra hely...” Bagdán Zsuzsanna
Ünnepi Morzsák
11. oldal
Lélegzik a beteg? Amikor nemrégiben édesanyám rosszul lett, természetesen hívtuk a mentőt és elmondtuk a tüneteket. Mellbevágó volt, amikor visszakérdezett:, Lélegzik a beteg? – Nekünk ez olyan természetes volt, hogy nem is mondtuk, de ők nyilván tudták, miért kérdezik. Azóta is hallom magamban ezt a kérdést, de már más jut róla az eszembe. Mi, hívők azt mondjuk, az imádság a lélek lélegzetvétele. De vajon élünke vele úgy, mint a testi életünkben? „Lélegzünk-e” olyan önkéntelenül, gondolkodás nélkül, ahogy biológiailag tesszük? Amikor panaszkodunk az Áldott Orvosnak, elmondjuk neki fájdalmas tüneteinket, vajon nem kérdez-e vissza életünkre vonatkozóan: Lélegzik-e a beteg? Vagy már régen tetszhalott állapotban van? Talán már sürgős újjáélesztésre van szükség? Vagy csak néhány mély, imádságos „belégzésre”? – Az Úr tudja, melyikünknek milyen gyógymódot ajánl. De azt kívánom mindnyájunknak ezen az ünnepen, hogy ne feledjük: egykor bűneinkben halottak voltunk, de az áldott Mentőorvos még időben érkezett, segített rajtunk. Azóta viszont már a mi felelősségünk, hogy éljünk a felkínált lehetőséggel, az új élettel, és amiként folyamatosan lélegzünk, úgy – Urunk tanítása és példája szerint – szüntelen imádkozzunk is! Frittmann Zsombor presbiter
JÓZSEF ELFOGADTA AZ ÜDVÖSSÉGET Az ácsmester Józsefet sokra becsülték Názáretben. Miután eljegyezkedett a szép, fiatal, Júda törzséből való Máriával, még szorgalmasabban dolgozott. Boldogan tervezgették jövőjüket. Mária áldott állapotba jutott még a házasság előtt. József megdöbbent és félt, mert a törvény szerint halállal is büntethető az ilyen asszony. A hír gyorsan szárnyra kelt a városban. Mivel József szerette Máriát, úgy határozott, hogy csöndesen elválik tőle, és messze vidékre küldi. Nem tudta, hogy Aki benne fogantatott, a Szentlélektől van. Miután felkészült a szakításra, akkor szólott hozzá az Úr: József, ne félj magadhoz venni Máriát, a te feleségedet, mert a Megváltó Istent hordozza szíve alatt, aki megszabadítja népét bűneiből. Ne űzd el az emberi alakban mennyből alászállott Jézust. Isten szava megnyitotta József szemét, fülét és szívét. Hallotta és elhitte az Úr parancsát (Mt 1,24) Az itt a lényeg, hogy Krisztust fogadta el. Aki hittel fogadja az Úr szavát, az boldog ember. Karácsony hangulatában és forgatagában, feszültségek és lazítások közepette csöndesen megszólít ma téged is az Úr, aki emberi testben a mi segítségünkre jött el hozzánk. Fogadd szívedbe te is megszületett Jézusunkat!
Ünnepi Morzsák
Újpest, 2014. december
Szerkesztette: Marosi Nagy Lajos; Tördelte: Nagy Roland Készült Fóton, az O-Pont nyomdában.; Felelős vezető: Győri Énók
Ünnepi Morzsák
A szenteste varázsa Mi tagadás, ha karácsonyra gondolok, elsőként a szenteste jut az eszembe. Emlékezetemben felvillannak a gyermekkori élmények, az a szertartásos készülődés, ahogyan édesanyám számunkra is emlékezetessé tette ezt az ünnepet. Ma is érzem a nagytakarítás utáni lakás friss illatát. Látom a tisztán csillogó ablakokat, a gyönyörű fehérre mosott függönyöket, és érzem a frissen beeresztett padló jellegzetes illatát, majd ahogy közeledett a szenteste, a konyhából kiszűrődő finom süteményillatot. Éreztük, hogy ez az este mindennél különösebb. Még december 24-én, a fárasztó készülődés közben sem felejtett el édesanyánk velünk, gyermekeivel az ünnepről beszélgetni. Merthogy minket, kisgyermekeket is érdekelt nagyon, miért ez a nagy készülődés, és amikor már nagyobbak voltunk és egyre inkább az ajándékozásra figyeltünk, akkor is érdekelt, hogyan magyarázza nekünk ennek a különös éjszakának a szépségét. A szenteste napján már kora délután elcsendesedett az utca, hamar sötét lett, és nemegyszer megadatott, hogy fehér hótakaró vonta be az utcák kövezetét. Mi pedig hol az ablakot lestük, hol a konyhában lábatlankodva kérdezgettük édesanyánkat ennek a napnak a különlegességéről, mert szavak nélkül is megéreztünk valamit. És ő beszélt arról, hogy ezen az estén az angyalok azt énekelték, hogy „békesség az embernek”, ezért még a háborúskodó felek is fegyverszünetet
12. oldal tartanak, mindenki igyekszik ilyenkor a másikkal békességben élni. Amikor a szentestén kint sötét lett, akkor én már csak a fénylő karácsonyfára tudtam gondolni és az ajándékra, amely közel nem volt olyan gazdag, mint a gyermekeimé, sőt az unokáimé. De az öröm, amely a szenteste varázsának kísérője volt, minden bizonnyal egyenértékű a mai, ajándékban gazdag karácsonyokéval. A szenteste varázsához tartozott a betlehemi történet felolvasása, az őszinte imádkozás és a szép karácsonyi énekek sora is. Merthogy mi a családban is énekeltünk. Édesapám zongorán játszott, mi pedig boldogan énekeltük az angyalok énekét és az ünnep legszebb dalát, a „Csendes éjt”. A szenteste varázsának hordozói számomra ma is a tisztaság, a békesség, az öröm, a fenyőillat, a karácsonyfagyertyák és a csillagszórók fénye, a szívünkbe férkőző karácsonyi dallamok. Csak később ismertem meg a Biblia tanítását, és belőle, hogy miért is jött Jézus, miért szeretett minket úgy– és általa értettem meg az ünnep valódi üzenetét. Ma már ez jelenti számomra a karácsony igazi értelmét, az ünnepen erre gondolok, de nem utasítom el a szenteste varázsát sem. Tudom, hogy bár évente csak egyszer öltöznek fénybe az utcák, gyulladnak meg a karácsonyfa fényei, és hogy az ünnep múltával eltűnik ez a varázs, és „...itt újra éjjel száll a tájra”, de azt is tudom, hogy „a mennyben folyton fény ragyog”, és a Betlehemben értünk megszületett Úr Jézus kegyelmét elfogadva egykor én is ott leszek. Marosi Nagy Lajos presbiter
