új intézkedések meghozatalát tervezi

A SZAKKÉPZÉS FEJLESZTÉSÉNEK STRATÉGIÁJA 1. Bevezető Az Európai Tanács lisszaboni konferenciája 2000 márciusában elismerte, hogy az oktatás kiemelkedő fontosságú szerepet tölt be Európa globális versenyképességének növelésében és a társadalmi kohézió további erősödésében. Az Európai Tanács stratégiai célul tűzte az Európai Unió elé, hogy a világ legdinamikusabban fejlődő tudásalapú társadalmává váljon. Az Európai Tanács ülésén 2001 márciusában bemutatták, egy évvel később pedig a Barcelonai Csúcson elfogadták „Az oktatási és képzési rendszerek konkrét jövőbeni célkitűzései” jelentést, amely az európai szintű közös cselekvések új területeit határozta meg. Ez az oktatási és képzési rendszerek − minőségének és hatékonyságának javítását, − hozzáférhetőségének erősítését, valamint − nyitottá tételét határozta meg a világ többi országa számára. Ugyanitt megfogalmazódott az is, hogy a kiemelkedő minőségű szakoktatás és szakképzés fejlesztése a tudásalapú Európa létrehozásának létfontosságú és szerves része, illetve, hogy a bolognai folyamathoz hasonló fejlődés szükséges a szakképzés területén is, mellyel összefüggésben az Európai Unió Tanácsa 2002. november 12-én határozatot fogadott el a szakképzés terén kialakítandó szorosabb európai együttműködés támogatásáról. E határozattal vált hivatalossá az a folyamat, amelyet a szakképzésért felelős szakpolitikusok indítottak el 2001 őszén Brugge-ben. A Tanácsi Határozatban foglalt alapelvek, prioritások és célok alapján az oktatási miniszterek által 2002 novemberében aláírt Koppenhágai Nyilatkozat a szakképzési rendszerek és szakképesítések közötti átjárhatóságot, a képzettségek kölcsönös elismerését és a szakképzés minőségének javítását tűzte ki célul. A tagállamok szakértőinek, a szociális partnerekkel és a Bizottság bevonásával az alábbi feladatokat kell teljesíteniük: − ki kell dolgozni egy egységes keretet, amely biztosítja a szakképzésben elsajátított készségek és szakképesítések átláthatóságát, − a felsőoktatásban alkalmazott rendszerhez hasonlóan a szakképzés területén is létre kell hozni a kreditrendszert, − európai szintű közös kritériumokat és alapelveket kell kidolgozni a szakképzés minőségének biztosítására, − ki kell dolgozni a nem formális és informális tudás elfogadásának közös alapelveit, − ki kell alakítani a karrier-tanácsadást a pályaorientációs tevékenység és az egész életen át tartó tanulás tervezésének fejlesztése érdekében. A fejlesztési stratégia készítésének aktualitását erősíti az a tény, hogy a Bizottságnak – a tagállamok közreműködésével – 2004 tavaszára időközi beszámolót kell készítenie a Tanács és a Parlament számára a kitűzött célok megvalósításáról. A Bizottság „Oktatás és képzés 2010” címmel elkészítette az időközi beszámoló tervezetét, melynek legfontosabb üzenete, hogy a lisszaboni stratégia sikere érdekében sürgős reformok szükségesek. Az anyag elismeri, hogy valamennyi tagországban és a csatlakozó országokban is történtek erőfeszítések annak érdekében, hogy az oktatás/képzés minél inkább megfeleljen a gazdaság és a társadalom elvárásainak, azonban az eddig megtett lépések nem elégségesek a 2010-re kitűzött célok eléréséhez.1 A legproblémásabb területek: − az egész életen át tartó tanulásban részt vevők aránya alacsony, − a korai iskolaelhagyók és lemorzsolódók aránya magas, − a társadalmi kohézió nem felel meg az elvárásoknak, a szociális és társadalmi költség magas, − alacsony a magánbefektetés a felsőoktatásba és a szakképzésbe, − a szakmai és vizsgakövetelmények nem felelnek meg a kor követelményeinek, − abszolút tanárhiány fenyeget.A tervezet alapján 2004-től a Bizottság – a munkaprogram teljesítése érdekében tett lépésekről – évente beszámolót kér a tagállamoktól. Ugyanakkor 2005-ig a tanárképzésről akciótervet, az egész életen át tartó tanulásról pedig stratégiát kell készítenie valamennyi tagországnak. Kiemelt feladat a hátrányos helyzetű csoportok számára a tanulási, képzési lehetőségek vonzóvá, hozzáférhetővé tétele, igényeikhez való igazítása. A stratégia (tervezés és irányítás elvei) és koncepció (fejlesztési irányok) azon túlmenően, hogy a tanulás és képzés helyzetére, illetve tendenciáira tézisszerű megállapításokat tartalmaz, összefoglalja a célokat, feladatokat, és alapvetően állami eszközöket jelöl meg, intézkedéseket tűz ki annak érdekében, hogy az egyén élhessen az egész életén át tartó tanulás jogával, úgy, hogy az a lehető leghatékonyabban járuljon hozzá a társadalom, az egyén és a gazdaság versenyképességének növeléséhez. A feladatrendszer megjelöli azokat a célokat, amelyek – direkt vagy indirekt módon –állami eszközökkel valósulnak meg. Az eszközök alapvetően a szabályozás, a finanszírozás és az információáramlás területéhez kapcsolhatók. Az elkövetkező évek fentiekkel összefüggő további sajátossága, hogy a fejlesztési feladatok, illetve a hozzájuk kapcsolt feltételrendszer komplex fejlesztése magában foglalja a hazai foglalkoztatáspolitika munkaerővel szemben támasztott 1

A napjainkban Prodi elnök által nyilvánosságra hozott elemzések alapján a kitűzött cél elérése kérdéses. A cél elérése érdekében a Tanács új intézkedések meghozatalát tervezi.

követelményeit és az EU-integrációs dokumentumok által megfogalmazott célokat, prioritásokat, feladatokat, eszközöket. 2.

SWOT – analízis Erősségek − A kötelező iskolázás meghosszabbodása és az érettségit adó középfokú képzés arányának növekedése − A közép- és felsőoktatásban részt vevők arányának folyamatos növekedése − A szakképzés finanszírozásának szabályozott rendszere, melyen belül kiemelkedő jelentőségű a tartalmi és technikai fejlesztést biztosító forrás − Az innováció folyamatos, kialakult a szakképző intézmények azon húzóerőt képviselő csoportja, mely fejlesztésre fogékony, és pályázási, valamint projektszervezési tapasztalatokkal rendelkezik − A speciális igényekhez alkalmazkodó szakképzési programok számának növekedése − A szakképzési rendszer háttérintézetei biztosíthatják a folyamatos fejlesztés kereteit − Az érdekegyeztetési rendszer kialakult és folyamatos (országos-regionális-helyi) − A szakképzés fogalma bővül, és kiterjed a felsőoktatásra is − A magyar szakképzés átlátható, a szakképesítések és a vizsgakövetelmények rendeletben szabályozottak Gyengeségek − A szakképzés kormányzati szintű irányításának széttagoltsága − A szakképzési rendszer elaprózottsága. A fejlesztések fenntarthatóságához hiányoznak a feltételek − A gazdaság és a képzés közötti kapcsolódás, a képzés munkaerő-piaci igényekhez való alkalmazkodása. A képzések tartalmának a gazdaság igényeihez igazítása − Az iskolarendszerből képzettség nélkül kilépők és lemorzsolódók nagy aránya − A szociális hátrányokkal és speciális problémákkal küzdő csoportok társadalmi beilleszkedését segítő szolgáltatások. A társadalmi kirekesztődés veszélyeinek különösen kitett – elsősorban roma – fiatalok oktatása és képzése − A fejlesztési programok tényleges hasznosulásáról nincs megfelelő elemzés, értékelés és visszacsatolás. Igen alacsony szintű a sikeres innovációk terjesztése, a tapasztalatok értékelése és továbbadása − Az iskolai rendszerű szakképzés nem alapozza meg megfelelően az egész életen át tartó tanulást − Korszerűtlen tananyagok és pedagógiai módszerek dominanciája − Intézményi szinten nem alakult ki egymást erősítő kapcsolat a nevelési célok, az értékelési rendszer, a programfejlesztés és a minőségfejlesztés között − Az indikátorrendszer nem megfelelő. A statisztikai adatgyűjtési rendszer nem biztos és nem alapozza meg megfelelően a döntéseket

Lehetőségek − Az oktatás és képzés szerepének felértékelődése – új erőforrások megjelenése a rendszerben − Az európai integrációt követően további forrásokhoz juthat a szakképzési rendszer − Új irányítási, együttműködési, fejlesztési, értékelési módszerek alkalmazása az uniós normákhoz való alkalmazkodás segítségével − Az információs és kommunikációs technológiák elterjedésével a szolgáltatások minőségének és elérhetőségének javítása − A civil szervezetek erősödő szerep- és feladatvállalása a speciális igényekkel jellemezhető területeken − Az új elvárások megjelenése a pedagógus-továbbképzés kialakult rendszerében − A humánerőforrás-fejlesztésre fordítható források növekedésével bővül a foglalkoztatható munkaerő-állomány − A gyakorlati oktatás fejlesztésében az érdekeltek egyetértenek

Veszélyek − Az uniós források felhasználása bizonytalan − Az általános képzés felértékelődése és a szakképzés társadalmi leértékelődése következtében beszűkül a hagyományos szakképzés, és állandósul a szakemberhiány − A demográfiai folyamatok kedvezőtlenül befolyásolják a képzés intézményi feltételeit − Az iskolázásból szakképzetlenül kikerülők és a kedvezőtlen területi munkaerő-piaci feltételek miatt folyamatosan újratermelődhet a tartós munkanélküliek csoportja − A kedvezőtlen helyzetű régiók, illetve települések problémái (felzárkóztatásuk elmaradása) nehezen kezelhető társadalmi és munkapiaci különbségeket eredményezhet − A munkaerőpiac nyitottsága miatt a hiányszakmákban megnőhet a képzett szakemberek elvándorlása − A felsőoktatás tömegessé válásával csökken a felsőfokú végzettség társadalmi presztízse − A két szakképesítés iskolai rendszerben történő megszerzésének lehetősége elvonja a munkaerőpiacról a szakképzett fiatalokat

2

3.

A társadalmi, gazdasági környezet, a szakképzés helyzete, determinációk

3.1 A társadalmi, gazdasági környezet elemzése Az egész életen át tartó tanulás, ezen belül a szakképzés szempontjából fontos tendencia a születések számának csökkenése, illetve az elöregedő népesség, más oldalról a növekvő bevándorlás. Magyarországon 1981 óta a természetes szaporulatot természetes fogyás váltotta fel, 2002-ben a természetes fogyás ezer lakosra vetítve – 3,5 fő, a bevándorlás ezer lakosra vetítve 1,9 fő volt. A Magyarországról kivándorlók létszáma 2001-ben nem érte el a 2000 főt. A belföldi vándorlás mértéke alacsony, nem mutat növekvő tendenciát (2002-ben 232,7 ezer fő volt). A területi mobilitás alacsony hajlandósági szintje, összefüggésben a közlekedés és úthálózat hiányosságaival, rendkívüli módon korlátozza a munkaerőpiac mobilitáson alapuló, valamint a képzési rendszer területi szintű tervezését, integrációját. Csökken a regisztrált munkanélküliek és az inaktívak száma, ugyanakkor azonban csak lassan növekszik a foglalkoztatottság (jelenleg 56% a foglalkoztatási ráta, az EU-átlag 64%). Az EU-ban a foglalkoztatottak 4,4%-a a mezőgazdaságban, 26,8%-a az iparban, 68,8%-a pedig a szolgáltatási szektorban dolgozik. A foglalkoztatási struktúra 1990 után drasztikusan átalakult, a mezőgazdaságban, iparban jelentősen csökkent a létszám, a szolgáltatási szektorban viszont növekedett. Az utóbbi években azonban a változás üteme mérséklődött, sőt, az iparban foglalkoztatottak aránya nőtt. A foglalkoztatottak arányát tekintve a mezőgazdaság kismértékben csökkent (6,2%), az ipar egésze nem csökkent tovább, jelenleg 34,1%, ezen belül növekedett a feldolgozóipar, a villamos energia-, gáz-, hő- és vízellátás aránya, az építőipar 6%-ról 7%-ra változott. A szolgáltatási szektorban foglalkoztatottak aránya jelenleg 59,7%. A külföldi tőke be-, illetve elvándorlása esetleges, nehezen kiszámítható, ami egy adott térségben rövid időn belül rendkívüli lehetőségeket, ellenkező esetben válsághelyzetet idéz elő. Ezek a kiszámíthatatlan folyamatok megnehezítik egy-egy térség szakképzésének tervezését, különösen az iskolarendszerben. 3.2 A népesség iskolai végzettsége A lakosság képzettségi színvonala javuló tendenciát mutat. A munkaerő-piaci szempontból legfontosabb, 25-59 éves népesség körében jelentősen csökkent a legfeljebb általános iskolát (8 osztályt) végzettek aránya, miközben számottevően emelkedett a közép- és felsőfokú végzettségűeké. Ezáltal az aktív korúak átlagos képzettségi szintje közeledett az EU átlagához. Míg 1990-ben e korosztály közel felének, 1999-ben már csak alig több mint egynegyedének volt legfeljebb 8 osztályos alapfokú végzettsége (EU: 36%). A középfokú végzettségűek aránya összességében 40%-ról 60%-ra nőtt, de a nemzetközi „upper secondary” szintnek megfelelő középiskolai érettségivel csak 30% rendelkezik (EU: 43%). A diplomásokat illetően már nem ilyen kedvező az összehasonlítás. A felsőfokú képzés látványos expanziója még nem igazán tükröződik a 25-59 éves népesség képzettségi struktúrájában, a főiskolai, egyetemi végzettséggel rendelkezők aránya 12,1%-ról 13,9%-ra (EU: 21%) emelkedett. Mindezek ellenére az összlakosságon belül a 15 évesnél idősebb népesség 11,2%-a (952 ezer fő) nem fejezte be az általános iskolát sem. A 18 évesnél idősebb népesség 38,2%-a (3 097 ezer fő) legalább középiskolai érettségivel, a 25 évesnél idősebb népesség 12,6%-a (888 ezer fő) pedig egyetemi, főiskolai diplomával rendelkezik. A 15 évesnél idősebb népesség 18,6%-a (1 581 ezer fő) érettségivel nem, de szakmai végzettséggel rendelkezik, vagyis hagyományos értelemben szakmunkás. 3.3 A foglalkoztatottak iskolai végzettsége A gazdaságilag aktív népesség (15-74 éves) száma 2002-ben 4,1 millió fő volt, az aktivitási arány 52,9%-os. A gazdaságilag aktív népességből a foglalkoztatottak száma 3,9 millió fő volt. A foglalkoztatottak iskolai végzettség szerinti összetételében az elmúlt évtized utolsó éveitől jelentős változás következett be. Az iskolázottabb korosztályoknak a foglalkoztatottak közé kerülése következtében a szerkezet jelentős változásokat mutat. A szakképzetlenek aránya 33,2%-ról 23,2%-ra esett vissza. A szakképzett foglalkoztatottak közül a szakiskolát végzetteké mintegy 2%-ot (30,7%-ról 32,5%-ra), a szakközépiskolát végzetteké 19,9-ről 25,6%-ra, a diplomásoké pedig 16,1-ről 18,7%-ra emelkedett. Kiemelendő, hogy a foglalkoztatottak között legintenzívebben a középfokú végzettséggel rendelkező szakképzett munkaerő aránya növekedett, összességében tehát a szakképzett munkaerő az 1998. évi 66,7%-ról 2003 első felére 76,8%-ra, 10,1%-kal emelkedett. 3.4 A munkanélküliek iskolai végzettsége Az 1993. év eleji létszámcsúcs után (700 ezer fő feletti) a regisztrált munkanélküliek száma –az évtized utolsó, illetve az új évtized első éveiben éves átlagban 350 ezer fő körül mozgott (2003. II. félévéig). Az utóbbi idők legalacsonyabb munkanélküli-létszámát (328 ezer fő, 5,8%) 2002 októberében regisztrálták. A regisztrált munkanélkülieken belül a pályakezdő munkanélküliek száma az utóbbi három év átlagát tekintve 27 ezer fő körüli volt, így az összes 3

munkanélkülihez viszonyított arányuk átlagosan 7-8% között ingadozott. A KSH adatai szerint a 15-24 éves korosztály aránya a munkanélküliségen belül 20,4%. A fiatalok munkanélküliségi rátája 13,4% volt. A szakképzett regisztrált munkanélküliek aránya 1998-ban 51,2%, 2002-re megközelítette a 60%-ot.2 A kedvezőtlen változás mind a középfokú szakképzettséggel rendelkezőkre, mind a diplomásokra jellemző volt: a szakiskolát, illetve szakközépiskolát végzett munkanélküliek aránya 2002-re elérte az 55%-ot, és ezt súlyosbította a diplomás munkanélküliek több mint 4%-os jelenléte. A szakképzett munkanélküliek között egyre magasabb a pályakezdő fiatalok aránya. Éves átlagban a mintegy 27 ezer pályakezdő 45%-a középfokú szakképzettséggel, 8%-a pedig diplomával rendelkezik.

3.5 Az iskolai rendszerű szakképzés A munkaerő-piaci elvárásokat, a foglalkoztatás elősegítését, a szakképzés döntően két formában biztosítja. Az iskolai rendszerű szakképzéssel, amely a közoktatás része és az iskolarendszeren kívüli szakképzéssel, melynek változatos formái léteznek és nem részei a közoktatásnak. A közoktatáson belül az iskolai rendszerű szakképzés működését alapvetően a közoktatási és a szakképzési törvény szabályozza. Összehasonlító táblázat magyarázata: Magyarországon a 6 éves korban kezdődő alapiskolai képzés időtartama tíz év. Az Európai Unió tagországaiban jellemző a 9-10 éves időtartamú alapképzés, ettől eltérően Észtországban és Olaszországban 8 évig, 3 országban: az Egyesült Királyságban, a Máltai Köztársaságban, Hollandiában 11 évig tart az alapiskolai képzés. A szakképzés kezdete Magyarországon a tanuló 16. életévében kezdődik, s átlagos időtartama 1-3 év. Az EU tagállamokban – beleértve az újonnan csatlakozottakat is– jellemző az 1-3 éves szakképzés, ennél hosszabb időtartamú azokban az országokban, ahol az alapképzés rövidebb (8 osztályos). Eltér az átlagtól Németország, 10 éves alapiskolai képzésre épül a 2-3,5 éves szakképzés, vagy Olaszország, ahol a 14 éves korban kezdődő szakképzés legkevesebb 3 éves, legtöbb 5 éves időtartamú.

Az alapiskolai képzés, és a szakképzés időtartamát összehasonlítva mint ahogy az alábbi táblázatból kiolvasható megállapítható, hogy Magyarország e tekintetben az EU átlagot reprezentálja; ugyanakkor a mennyiségi mutatók változatossága az országok tradícióiból ered, s – feltehetően – nincs egyértelmű összefüggés a képzés időtartama és minősége, eredményessége között.

2

Figyelemmel a munkanélküliek számának jelentős csökkenésére, ez természetes.

4

-

Összehasonlító táblázat az Európai Uniós országok alapiskolai képzéséről és szakképzéséről. Alapiskolai képzés

Ország megnevezése Ausztria Belgium Ciprus Csehország Dánia Egyesült Királyság Észtország Finnország Franciaország Görögország Hollandia Írország Lengyelország Lettország Litvánia Luxemburg Magyarország Máltai Köztársaság Németország Olaszország Portugália Spanyolország Svédország Szlovákia Szlovénia

kezdete (életév) 6 7 5 7 7 6 6 5 6 6 6 5 6 6 6 6 7 -

Alapiskolai képzés időtartama Szakképzés kezdete (évfolyamok száma) (életév)

befejezése (életév) 16 16 16 15 16 16 15 16 15 16 16 16 16 14 15 15 16 -

9 10 9 9 11 8 9 10 9 11 9 10 10 11 10 8 9 9 9 -

5

14 16 15 16 16 15 16 16 15 16 15 15 14 16 16 16 16 14 15 15 16 -

-

Összehasonlító táblázat az Európai Uniós országok szakképzésre fordított idejéről.

Ország megnevezése

Szakképzésre fordított idő (év)

Ausztria Belgium Ciprus Csehország Dánia Egyesült Királyság Észtország Finnország Franciaország Görögország Hollandia Írország Lengyelország Lettország Litvánia Luxemburg Magyarország

1-4 év 1-3 év 1-4 év 1-3 év 3 év 1-3 év 3 év 1-2 év 2-3 év 3 év 1-3 év 3 év 1–3 év

Máltai Köztársaság Németország Olaszország Portugália Spanyolország Svédország Szlovákia Szlovénia

2-3,5 év 3-5 év 1-4 év 1-2 év 2-4 év 3-4 év

6

A kilencedik-tizedik évfolyamon az általános műveltséget megalapozó nevelés, oktatás folyik. Az EU élethosszig tartó tanulás stratégiáját elfogadva, szükséges, hogy a tanuló megszerezze azokat a képességeket, amelyek alkalmassá teszik az önálló ismeretszerzésre, a sikeres pályamódosításhoz elengedhetetlen tudás, mobilitási képesség és motiváció megszerzésére. Ugyanakkor lehetőséget ad ez a két év a korai pályaválasztási döntés elhalasztására. Mint ismert, európai tendencia a döntés időhatárainak eltolódása. Ugyanakkor a rendszer rugalmas; mind a két iskolaforma (szakiskola, szakközépiskola) számára adott a lehetőség az általános oktatás keretén belül szakmai előkészítő oktatás, szakmacsoportos alapozó oktatás, szakmai alapozás, pályaorientáció folytatására. Ez idő alatt a tanuló megismeri az Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakképesítéseket és a kapcsolódó tevékenységformákat. Ez a rendszer alkalmas a tanulói választás, döntés megalapozására. Az iskolai rendszerű szakképzés az OKJ-ben meghatározott szakképesítések tekintetében a szakképesítésért felelős miniszter által meghatározott szakmai és vizsgakövetelmény, valamint a szakmai tantárgyak, tananyagegységek (modulok) központi programja alapján szakmai elméleti és gyakorlati képzés keretében történik. A stratégia előkészítése során a versenyszféra képviselői különböző fórumokon többször és hangsúlyozottan felhívták a figyelmet a – főleg termelőüzemben történő – gyakorlati képzés közösségformáló hatására, a tanulók munkakultúrájának kialakulásában, munkahelyi szocializációjában játszott szerepére. A hatályos szakképzési törvény biztosíték a tanulói jogok védelmére. A tanuló foglalkoztatása a gyakorlati követelményre való felkészítést szolgálja, amely jogszabályokkal körülbástyázva szervezett és szabályozott körülmények között folyik, ezért semmi képen nem tekinthető gyermek munkának. Határozott álláspontunk, hogy az általános képzési idő növelése, a tankötelezettségi kor után kezdődő szakképzés egyaránt szolgálja és a társadalom érdekeit. Középfokú képzés Az iskolarendszerben tanulók létszámalakulásának tendenciái: − csökken az iskoláskorosztály összlétszáma, − a szakiskola kontraszelektált, az ott tanulók létszáma alacsony, − kevés a középfokú végzettségű, munkaerőpiacra kikerülő szakember, a gimnáziumból és a szakközépiskolából egyre nagyobb arányban tanulnak tovább a fiatalok, − a munkaerő-piaci igényekhez képest magas a felsőfokú intézményekben tanulók aránya. Összességében: a munkaerőpiacon túl sok a szakképzetlen és a túlképzett, ugyanakkor a szükségesnél kevesebb az igényeknek megfelelő képzettségű munkaerő. Az iskolarendszerű oktatásból évente kb. 140 ezer fő kerül ki a munkaerőpiacra, ami átlagban egy év korosztályának felel meg. Ez a létszám azonban folyamatosan csökken. 2003-ban a KSH népesség-, népmozgalom adatai alapján a korcsoportonkénti megoszlásban a 20-24 éves korosztály száma 748 ezer, ami a 20 évesekre vetítve 149 600 fő, ugyanakkor a 0-4 éves korosztály 478 ezer, ami a 0 éves korcsoportra vetítve 95 600 fő. Az iskolarendszerből kikerülők létszáma évente a teljes potenciális munkaerőforrásnak mindössze 2,25%-a, ami 5-10 év távlatában a munkaerő-piaci kínálat szempontjából már domináns jelentőségű lesz. A szakképzési szektort érintő változások legfontosabb jellemzője a szakmunkástanulók számának közel felére csökkenése és a szakközépiskolában tanulók számának több mint 40%-os növekedése volt. A jövőben várhatóan tovább mérséklődik a szakmunkás végzettségűek, miközben növekszik az érettségizettek és diplomások aránya. Miközben bővül a közép- és felsőfokú képzésben részt vevők száma, illetve aránya, az elmúlt tíz évben a középfokú oktatási intézményekben tanulók száma csökkent (517 ezer főről 502 ezerre). Jelentősen növekedett az érettségit adó képzési formákban tanuló fiatalok száma (302 ezerről 387 ezerre), és jelentős csökkenés érzékelhető a szakképző iskolákban tanulók számában (394 ezerről 358 ezerre). A csökkenést belső átrendeződés kísérte: növekedett a szakközépiskolákban (168 ezerről 241 ezerre), és csökkent a szakiskolákban (225 ezerről 116 ezerre) tanulók száma (a képzés teljes időtartamát tekintve). Azt is meg lehet állapítani, hogy a középfokú képzésben részt vevők szociális struktúrája is átrendeződött, ma a szakiskolába járó fiatalok döntően hátrányos helyzetűek, és az elméleti képzés szempontjából gyenge tanulási képességekkel rendelkeznek. Az 1998-ban bevezetésre került akkreditált iskolai rendszerű szakképzés (AIFSZ, ma felsőfokú szakképzés) elsődleges célja a gazdaság és az oktatás kapcsolatának erősítése és a munkaerőpiac magasan kvalifikált munkaerőigényének kielégítése volt. Az eredeti elképzelések szerint a gyakorlatra orientált, rövid idejű képzéssel – a munkaerőpiacra való kilépés biztosítása mellett – a felsőoktatásban is hasznosítható krediteket lehetett szerezni. A gyakorlatban az eredeti elképzelés részben teljesült. A felsőfokú szakképzésben bizonyítványt szerzettek körében erős továbbtanulási motíváció figyelhető meg, döntő többségük tovább tanul a felsőoktatásban. Mivel a felsőfokú szakképzésre általában a gyengébb középiskolai teljesítményt nyújtók kerülnek be, ezért a képzés egyfajta felvételi előkészítő szerepet is betölt. A felsőoktatási intézmények véleménye szerint a felsőfokú szakképzésből jöttek általában kiválóan megállják helyüket az alapképzésben. A felsőfokú szakképzés eredeti céljai között az is szerepelt, hogy a szakképzés – különösen az LLL szemlélet alapján – ne legyen zsákutca, tehát a továbbtanulás lehetősége biztosított legyen. Az OKJ korszerűsítése során meg kell vizsgálni az egyes képzési szintek sajátosságait, különbségeit, különös tekintettel az 5.4. és 5.5. szintekre. .Ugyanakkor kimutatható, hogy több felsőfokú szakképesítés tartalma nagymértékben megegyezik a nevében és szintjében más (5.4, 5.2) szakképesítéssel. Ezen képzési forma bevezetése azt is jelentheti, hogy a Magyarországon 7

nagy hagyományokkal rendelkező technikusképzés elsorvadhat. A jelenlegi jogi szabályozás 2005-től ezt a képzési formát beemeli a felsőoktatásba. A felsőoktatás tömegesedésével a felsőoktatás (alapképzés, szakirányú továbbképzés) maga is szakképzés abban az értelemben, hogy célja a munkaerő-piaci igények kielégítése , szakmai munkára, foglalkozások gyakorlására való felkészítés is. Ennek megfelelően a felhasználói szféra véleményének figyelmebe vétele, a gyakorlati képzés támogatása (szakképzési hozzájárulás) ugyanolyan fontos, mint a szűkebben vett szakképzés esetében. A szakképzésben a létszám csökkenése nem párosul az intézmények, illetve a képzési helyszínek csökkenésével. Míg 1990-ben 466, jelenleg 627 iskolában folyik szakiskolai képzés. Az intézmények jelentős részében – elsősorban a finanszírozási források jobb elérhetősége miatt – mindössze egy-egy szakiskolai osztályt működtetnek, vagyis a képzés országszerte szétaprózódik. A létszámcsökkenést jelentős részben a viszonylag alacsony támogatási normatíva okozta, a szétaprózódást viszont az, hogy a szakképzési hozzájárulás direkt vagy indirekt támogatási formáihoz egy oktatási intézmény csak szakképzési osztályok működtetésével juthat hozzá. A képzések koordinálatlansága, szétaprózottsága korlátozza a képzési színvonal, a tárgyi, személyi feltételek fejlesztésének lehetőségét, a fejlesztési források hatékony felhasználását, a gazdaság, a munkaerőpiac igényeivel történő harmonizációt. A csökkenő létszámú szakmunkásképzés komoly feszültséget teremt a munkaerőpiacon, s ezen túlmenően a kontraszelekcióból fakadóan itt a legnagyobb a lemorzsolódás (20-25%), a képzésből sikeresen kikerülők tudásszintje sok esetben nem megfelelő. 3.5.2 Az iskolai rendszerű szakképzés intézményei 1993 óta folyamatos fejlesztés valósult meg a szakképzés területén, így a szakiskolákban is. Az új rendszer meghosszabbította az általánosan művelő oktatási szakaszt és differenciálta a szakmai képzés szakaszát, mindezzel közelítette az intézmény típust, a középfokú végzettséget adó intézményekhez, illetve megteremtette a későbbi átjárhatóság alapját. Az utóbbi évtizedben a szakiskolák népszerűsége csökkent. A szakiskolákban végzett tanulók létszáma – a 2002-es adatok szerint – csupán a fele volt a piac aktuális felvevőképességének. A szakiskolában tanulók bukási, lemorzsolódási aránya igen magas. Súlyos gond, hogy a szakiskolába jelentkezők között sok az olyan fiatal, akinek speciális gondoskodásra van szüksége szociokulturális hátrányai, tanulási és magatartási problémái miatt. A szakiskolában folyó munkát tovább nehezítik a hiányos tárgyi, anyagi feltételek, továbbá a pedagógusok – gyakran jogosan emlegetett – szakmai magárahagyatottsága. A szakiskolai képzés alapvető problémája, hogy a gazdaság igényei korlátozottan jutnak érvényre és a képzésben való érdekeltség nem megfelelően érvényesül. Ennek alapvető mutatója, hogy az átalakult és fejlődő gazdaság nem kellően erősíti részvételét a gyakorlati képzésben, az iskolák folytatják a gyakorlati képzések majdnem felét. Ez a több mint tíz éve tartó állapot negatívan hat a képzés tartalmi és technikai-technológiai színvonalára, csökkenti a fiatal szakmunkások munkaerő-piaci értékét: piacképes tudásukat és elhelyezkedési esélyeiket. A szakiskolákba a leggyengébb tanulási képességekkel rendelkező tanulók jelentkeznek. A két éves időtartamra meghosszabbított, ugyanakkor felemelt szintű közismereti képzés követelményeit a szakiskolai tanulók egy része – nem tudja teljesíteni, amely nagy arányú bukást és lemorzsolódást, de mindenképpen alacsony szintű elméleti tudást eredményez a 9. és a 10. évfolyamokon. Kimondható, hogy a 16. életévig tartó tankötelezettség teljesítését a szakiskolák sokszor nem tudják biztosítani: a lemorzsolódás – a csökkenés ellenére – még mindig ebben az intézménytípusban a legnagyobb. A szakiskolai tanulók többsége évek óta a leghátrányosabb társadalmi rétegek közül kerül az iskolába: anyagi-szociális és családi-mentális (szocializációs) körülményeik jelentősen rosszabbak a másik két intézmény-típusba járó fiatalokénál. Ezek a tényezők olyan mértékben megnehezítik oktatásukat, képzésüket és nevelésüket, amelyeket csupán korszerű oktatási módszerekkel, illetve a képzés tartalmának fejlesztésével már nem lehet ellensúlyozni, az iskoláknak a jelenleginél nagyobb és hatékonyabb anyagi-, illetve személyi feltételbeli támogatásra is szükségük van. A vázolt problémák alapján álláspontunk, hogy a társadalmi hátrányok kezelését is kényszerűen vállaló szakiskolák a felzárkóztatás ellenére, sem képesek a jelenlegi feltételek mellett alapfunkcióikat megfelelő minőségben teljesíteni. Sem a jelenlegi, 16 éves korig tartó tankötelezettség teljesítéséhez nem tudják megtartani a tanulókat, és eljuttatni őket a sikeres szakmai vizsgához, továbbá a munkaerő-piaci elvárásoknak megfelelően sem tudják a tanulók felkészítését biztosítani. A tankötelezettség 18 évre történő felemelése és 2006-ig történő bevezetése tovább emeli a jelenlegi követelményeket, melynek teljesítése fejlesztés nélkül nem garantált. A szakközépiskolák funkciója nem egyértelműen tisztázott. Az iskolatípus négy évfolyamában döntően és a tanulmányokat záró érettségi vizsga után mindösszesen két évig tart a szakképzés. A szakképzési évfolyamok megkezdéséig a szakmai orientáció nem biztosít sok esetben megfelelő előkészítést a továbbtanulásra, de a szakmai képzésre sem, és a beszámításnál is gondot okoz. A nemzeti fejlesztési terv keretében korszakos lépést teszünk a tartalmi és az intézményhálózat fejlesztés érdekében is. Ez a szakközépiskolák érdekében térségi integrált központok kialakítását jeleni a tartalmi fejlesztés esetében pedig a modul rendszer bevezetését és a beszámítás egyértelműsízését. Ezentúl a felsőfokú szakképzés kiterjesztésével és a szakképesítések szintjeinek újragondolásával erősíthetjük a szakközépiskolák szakmaiságát. Ennél az iskolatípusnál az alapfunkcióknak a jogszabályokban történő egyértelműbbé tétele mellett, a finanszírozási differenciáltság is indokolt. 8

A középfokú szakképző intézmények tárgyi, ellátottsága ezen belül informatikai ellátottsága rendkívül hiányos és aránytalan, az eszközök nagy többsége elöregedett, elavult, nem felel meg az informatikai fejlődés legalapvetőbb elvárásainak. Az informatikai kompetenciák középiskolai képzés keretében történő megfelelő szintű elsajátítása, továbbfejlesztése a későbbi munkavállalás nélkülözhetetlen feltétele, ehhez elengedhetetlen a megfelelő színvonalú eszközellátottság. A szakképzésben tanuló sajátos nevelési igényű tanulók közül a tanulásban és értelmileg akadályozottak többsége szegregált intézményekben - speciális szakiskolák, készségfejlesztő speciális szakiskolák - folytatja tanulmányait, melyeknek infrastrukturális állapota szintén jelentős fejlesztéseket igényel. A középsúlyos tanulók munkára és önálló életvitelt segítő felkészítése alapvető fontosságú. A fogyatékkal élők társadalmi beilleszkedésének elsődleges fontosságára való tekintettel a munkahelyi gyakorlati programnak a további kiszélesítése és ehhez megfelelő anyagi támogatás biztosítása elengedhetetlen.

3.6 Az iskolarendszeren kívüli képzés Az iskolarendszeren kívüli szakképzés lényegét tekintve abban különbözik az iskolai rendszerű szakképzéstől, hogy míg az iskolai rendszerű szakképzésben nevelés és oktatás folyik, az iskolarendszeren kívüli szakképzésben döntően oktatás. Az előbbi hosszabb idejű képzés, az utóbbi rövid idejű, puffer szerepet tölt be, az azonnal jelentkező igények kielégítésére. Az iskolarendszeren kívüli szakképzés fő feladata tehát a munkaerőpiacra történő gyors, hatékony reagálás. Az iskolarendszeren kívüli szakképzés irányításában kettősség alakult ki: a szakképzési törvény az ágazati irányítási feladatokat az oktatási miniszternek adja, ugyanakkor a felnőttképzés irányításáért a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter a felelős. A felnőttképzés statisztikai adatai azt mutatják, hogy a megvalósuló képzések 90-95%-a nyelvoktatás és szakképzés. Az iskolarendszeren kívüli szakképzés finanszírozásában a programfinanszírozás a döntő, amely az államháztartás alrendszereiből és a gazdasági szférából kap forrásokat. Mivel a képző szervezeteknek nem garantáltak a forrásai (nincs intézményfenntartói kötelezettség, garantált állami normatíva), rákényszerülnek, hogy szolgáltatásaik eladhatók legyenek, a vásárló akár állami (munkaügyi központok), akár gazdálkodó szervezet, akár magánember, a rendszerre a piaci mozgások, valamint a képző és a megrendelő közti szoros kapcsolat jellemzőek. Az iskolarendszeren kívüli képzések intézményrendszere négypólusú: az állami képző szervezetek – melyek részét képezik a regionális munkaerő-fejlesztő központok –, a non-profit szervezetek, a képzést fő tevékenységként folytató gazdasági társaságok, valamint a munkaadók. A képzések és a résztvevők száma 1997–2000 között dinamikusan, több mint 50%-kal nőtt, mára már a képzésben részt vevők száma meghaladja a 600-700 ezer főt. A szakképzett és alkalmazkodni képes munkaerő és a gazdasági változásokhoz igazodó munkaerőpiac biztosítása érdekében a tagállamok és az Európai Közösség összehangolt foglalkoztatási stratégiát alakítanak ki, melynek legfőbb célja a teljes foglalkoztatás megteremtése. A teljes foglalkoztatás a tagállamok átfogó nemzeti gazdaságpolitikájának célkitűzése is egyben, hiszen ahhoz, hogy legyen munkája minden munkaképes felnőttnek, aki dolgozni szeretne, a munkalehetőségek bővítése és megfelelő ösztönzők biztosítása is szükséges. 3.7 Jogszabályok, irányítás Magyarországon a szakképzés működésének, fejlesztésének, finanszírozási kérdéseinek jogszabályok általi rendezettsége alapvetően megfelelő.3 Az alapvetően szabályozott környezet azonban – figyelemmel a folyamatos gyors változásokra is – újabb problémákat vet fel. Ez feltételezi, hogy a szakképzéssel kapcsolatos jogszabályok csak hosszabb idő után fognak állandósulni. A szakképzés ágazati irányítása két minisztériumból történik, tartalmi kérdésekben pedig minden szakképzésért felelős miniszternek jogai és feladatai vannak. Ez a felépítés állandó, szoros együttműködést igényel, ami azonban esetenként csak jogszabályi szinten valósul meg. További problémát jelent, hogy a tartalmi irányítás és fejlesztés állami, a rendszer működtetése pedig alapvetően önkormányzati feladat. A finanszírozásban ugyanígy megjelenik ez a kettősség: az államháztartás a központi és az önkormányzati költségvetésen keresztül is finanszíroz. A jogi szabályozás és az irányítási rendszer eredményezi az elaprózott intézményi szerkezetet, a párhuzamos szakirányokat, és azt, hogy a szakképző iskolák nehezen tudnak váltani, egyszerre jelentkezik túlképzés, és vannak jelen hiányszakmák.

3

A szakképzést közvetlenül befolyásoló törvények: a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló LXXVI. törvény, a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény, a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény és ezek végrehajtási rendeletei, de további jelentős hatással bírnak más törvények is, így többek között az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény is.

9

3.8 A szakmastruktúra, OKJ Az Országos Képzési Jegyzék (OKJ) szerkezete, tartalma, a szakképesítések mennyisége az elmúlt tíz évben többször változott, azonban a változások összességében nem tekinthetőek jelentősnek. A szakképesítés-szerkezet és a FEOR között nincs összhang. Az OKJ jelenlegi állapotában nem alkalmas a teljes körű modulrendszer, a kompetenciamérés rendszerének kialakítására. Ma a szakmastruktúra csak részben felel meg a magyar gazdaság igényeinek, elvárásainak, nemzeti sajátosságainak, hagyományainak. Egyes szakképesítései képzési idejüket és tartalmukat tekintve nem összehasonlíthatók az EU-tagországok szakképesítéseivel, ezért nem biztosítják automatikusan a szakképesítések átláthatóságát a csatlakozás után. A szakképesítések tartalmát, szintjét tekintve ma nem alkot koherens rendszert, és nem kapcsolódik a foglalkoztatási rendszerhez, ezáltal megnehezíti a változó gazdasági, munkaerő-piaci körülményekhez gyorsan és alkotó módon alkalmazkodni képes szaktudás kialakítását. 3.9 Vizsgarendszer A szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről szóló OM rendeletben rögzítettek szerint alakult ki a jelenleg is működő, az állam által elismert szakképesítések kimeneti szabályozását ellátó vizsgarendszer. A vizsgázók felkészültségét a képzőtől független vizsgabizottság méri. A tapasztalatok azt mutatják, hogy központi és a képzőtől még inkább független, a szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiben foglaltaknak egységesen, az ország egész területén, azonos minőségű kimenet szabályozását kell megteremteni. Ma még a bizonyítványok értéke azonos szakképesítés esetén az iskolai rendszerben szerzett és az iskolarendszeren kívüli szakképzésben nem azonos tudásmennyiséget ér szintet takar. Nem megoldott a szakmai vizsgabizottságok folyamatos felkészítése és tovább képzése sem. A szakmai vizsgákról készült vizsgaelnöki jelentések megtétele nem kötelező ezért nincs teljes körű visszajelzésünk illtetve a jelentések nagy része formális. A vizsgatapasztalatokat, a jegyzőkönyveket és a vizsgaelnöki és kamarai jelentéseket nem dolgozzák fel, így a benne foglalat szakmai észrevételek nem hasznosulhatnak. E feladatot a jelenleg működő szaktanácsadás nem látja el. Vizsgarendszer teljes felülvizsgálatára és átalakítására lenne szükség. A képzést követően letett vizsga nem azonos tudásmennyiséget ér, nem ugyanazt tudják a vizsgázók. A szakmai vizsgát eredményesen letettek nem rendelkeznek azokkal a kompetenciákkal, amelyek a szakmai és vizsgakövetelményekben megfogalmazódnak. Ehhez független vizsgaközpont létrehozása szükséges. Ez a vizsgaközpont láthatná el az iskolai rendszerű és iskolai rendszeren kívüli szakmai vizsgák lebonyolítását, megfelelő minőségbiztosítási rendszert működtetve, és gondoskodnának a non-formális és informális tudás elismeréséről. Fontos eleme lenne ennek a megoldásnak a szakképesítések programjainak, követelményeinek, modulrendszerű kialakítása és egységessé tétele, a felsőoktatáshoz hasonlóan kredit értékben való kifejezhetősége, elismerése, amit viszont az egész OKJ egységes és tartalmi átdolgozását és strukturális egységének kialakítását feltételezi. Pld. Kevés, néhány száz versenyképes szakma és ezek különböző, egymásra épülő rendszerei, amelyek modulelemei az Europassban dokumentálhatóak és személyektől, bizottságoktól függetlenül beszámíthatóak az egyének élethosszig tartó tanulási folyamatában. Az Europass célja egy egységes keretrendszer létrehozása a végzettségek elismerésének és a diákok mobilitásának megkönnyítésére egy személyes portfolióval, amelyet az állampolgárok önkéntes alapon használhatnak végzettségeik és kompetenciáik ismertetésére Európában. A vizsgákkal kapcsolatos másik lényeges probléma, amely megoldásra vár, hogy hiányzik a szakmai vizsgák központi nyilvántartási rendszere. Szükséges lenne a vizsgákkal kapcsolatos dokumentációt (elektronikus és hagyományos adathordozón) tartalmazó adatátviteli hálózat kialakítására, központi adatbázisra. Ez a rendszer kapcsolható lenne az EU minden tagállamban felállítandó Internet-alapú Europass rendszert. Az Országos Képzési Jegyzékben meghatározott szakképesítések megszerzésére szervezett szakmai vizsgák központi nyilvántartását az Szt. előírja mind az iskolai rendszerű, mind az iskolarendszeren kívüli szakképzésben de a központi bizonyítvány nyilvántartási kötelezettségét nem. Ahhoz, hogy a szakképzésben a szakmai vizsgák és bizonyítványok központi nyilvántartási rendszerének kialakítása jogilag is megalapozott és megvalósítható legyen, a szakmai vizsgaszabályzat módosítása szükséges, illetve a megfelelő informatikai háttér országos hálózatának kialakítása. 3.10 Intézményhálózat Az iskolai rendszerű képzésben a szakképzés feladata az alapozó/általános képzés, ezért szervezetében, struktúrájában és módszertanában is kötöttebb. A képzési profil – iskola- és intézményhálózat – kellően széles, de rugalmatlan, nem alkalmazkodik a munkaerő-piaci igényekhez. A szakképzési rendszer elaprózott, az intézmények a képzésben részt vevők létszámában érdekeltek, emiatt és a fenntartók közti egyeztetés hiányában gyakori, hogy földrajzilag közeli területeken azonos szakmákban párhuzamos és kis létszámú – gazdaságtalan – képzés folyik. Az iskolai rendszerű szakképzés intézményhálózatát jelenleg több mint ezer szakközép-, szakiskola és speciális szakiskola képezi, de a felsőoktatási intézményekben is folyik szakképzés. Az intézményhálózat egymásra épülő, több

10

esetben tapasztalható a vegyes profilú intézmény. A szakképző intézmények eloszlása, a feladatellátási helyek adatait feldolgozva nagyon vegyes képet mutat. Az intézmények – 1 324 – csupán 9,7 %-a tiszta profilú szakiskola, 4,7%-a speciális szakiskola, 18%-a szakközépiskola és 24%-a gimnázium. Az intézmények 43,6 %-a több feladatellátási hellyel rendelkezik (pl. szakiskola és szakközépiskola, szakközépiskola és gimnázium). A korábbi tanulmányok beszámítása, a kapacítások ésszerű kihasználása, a szakmai kapcsolatok indokoltsága alapján a felsőoktatási és középfokú szakképzés kacsolatrendszerének fejlesztése szükségessé teszi a két intézményrendszer kapcsolatrendszerének fejlesztését (FSZ, TISZK, stb.). Ennek további intézményi formáit is keresni kell. A felsőoktatási és szakképző intézmények tevékenységének hálózatba szervezése megfelel a legújabb szervezetfejlődési tendenciáknak. A képzés megoszlik önkormányzatok (megyei és megyei jogú városok, városi, kisebbségi és egyéb besorolású önkormányzatok) és egyéb szervezetek (minisztériumok, magán- és alapítványi, valamint egyházi iskolák) által fenntartott iskolák között. 3.11 A szakképzés háttérintézménye a Nemzeti Szakképzési Intézet Az oktatási miniszter, a szakképesítésért felelős miniszterekkel együttműködve, a szakképzés tartalmi fejlesztésére, az állam által elismert szakképesítések folyamatos fejlesztésére, a képesítési követelmények hazai és nemzetközi összehangolására, a nemzeti referencia- és tájékoztatási központ, valamint a szakképzési információs központ működtetésére, a hátrányos helyzet leküzdését segítő, továbbá rehabilitációs képzési programok kifejlesztésére, az országos szaktanácsadásra, a pedagógusok szakmai továbbképzésének szervezésére, a tanulmányi versenyek rendezésére, az innováció támogatására, központi kutató és koordináló, fejlesztő-szolgáltató intézetként működteti a Nemzeti Szakképzési Intézetet. Az intézet feladatainak ellátása során együttműködik a szakképesítésért felelős minisztériumok által létrehozható és működtethető kutató és fejlesztő-szolgáltató intézetekkel. A szakképzés fejlesztésének tehát olyan intézménye az NSZI, amely az Oktatási Minisztérium háttérintézményeként 1990 óta részt vesz a szakképzésfejlesztésben, a szakképzési folyamatok figyelemmel kísérésében. A következő években is jelentős feladat hárul az intézetre a szakképzés fejlesztésében. Az intézetet elhelyezését azonban meg kell oldani és ezzel egyidejűleg a munkáját is meg kell újítani. Az elkövetkező időben az intézetre vár az NFT 3.2.1 intézkedésének végrehajtása. Az intézmény szervezetét egyszerűbbé kell tenni, és a mindenkori feladatoknak megfelelően kell alakítani, valamint a munka hatékonyságát fokozni szükséges. 3.12 Tanárképzés A hazai lineáris képzés a bolognai folyamatnak megfelelően három fő ciklusra bomlik (felsőfokú alapképzés, mesterképzés és doktori képzés), mely szerkezetbe a pedagógusképzés is alapvetően illeszkedik. Az óvodapedagógusi, tanítói és szakoktatói oklevél alapképzésben is megszerezhető, a tanári és szakmai tanári oklevelet azonban csak alapképzés utáni mesterképzésben lehet megszerezni. A közismereti és készségtárgyak tanára képzés legalább egy főszakon és egy mellékszakon folyik. A szakképzés tanárképzése csak részben megoldott. A gyakorlati oktatók képzése rendezetlen. E területen az elmúlt években több szabályozással kapcsolatos változás volt, azonban megnyugtató rendezése nem történt meg. A szakoktatók képzésével összefügg azon képzők felkészítése, akik a tanulószerződéses, illetve megállapodásos formában folytatják e tevékenységüket. 3.13 Az esélyegyenlőség A hátrányos helyzetűek különböző csoportokra bonthatóak, akikkel kapcsolatban, a csoport jellegének megfelelően, eltérő intézkedésre van szükség. A problémakör rendszerszemléletű kezelésére az elmúlt években számos intézkedés történt, melyek alapján programok is megvalósultak. A testi és értelmi fogyatékkal élő fiatalokkal kapcsolatos intézményrendszer, pedagógusképzés és jogszabályi környezet összességében rendezett, fejlesztésük folyamatos. A szociálisan hátrányos helyzetű fiatalokkal kapcsolatos kérdések rendezésére is számos intézkedés született, azonban a problémák megnyugtató megoldása további erőfeszítéseket igényel. Kiemelendő a hátrányos helyzetűek – ezen belül a romák – szakképzéshez való hozzáférésének problémája. A hátrányos helyzetű, különösen a roma fiatalok szakképzése kettős problémával küzd: egyrészt az alapiskolázási hiányok és a szociokulturális hátrányok miatt, ezen fiatalok jelentős része nem jut szakképesítéshez, mert a formális középfokú iskolákba (szakiskola, szakközépiskola) nem kerül be. Másrészt, akik bejutnak a középfokú képzésbe, tipikusan szakiskolába kerülnek, a szakiskolák – de a többi iskolatípusra is igaz – nincsenek felkészülve a jelentős számú, sokszor deviáns magatartású fiatal oktatására, képzésére, ezért magas a lemorzsolódás, sok fiatal kerül ki szakképzetlenül a munkaerőpiacra, ahol nincs esélye az elhelyezkedésre. A fejlesztési célok meghatározását a társadalmi-gazdasági rendszerek fejlesztését szolgáló Nemzeti Fejlesztési Terv célkitűzései és intézkedései, a szakképzés és a foglalkoztatáspolitika – a Foglalkoztatáspolitikai irányelvekben meghatározottak szerinti – összefüggései és a szakképzés belső jellemzői, mozgása, rendszerének működési problémái határozzák meg.

11

3.14 A szakképzés finanszírozása A szakképzés alapvetően három nagy4 forrásból kerül finanszírozásra: − a központi költségvetésből.(normatív rendszerben átadásra kerülő pénzeszközökből), − önkormányzati támogatás − MPA képzési alaprészéből Ezeket egészítik ki az egyéni és vállalati források. A szakképzés finanszírozásának elsődleges forrása az államháztartás két alrendszere: a központi költségvetés és a helyi (megyei és települési) önkormányzatok, illetve egyéb iskolafenntartók költségvetései. Ugyanakkor el kell különíteni a finanszírozási rendszer két szintjét is, az egyik a központi költségvetés és az iskolafenntartók költségvetési kapcsolata – itt az allokáció módja a normatív támogatás, a másik az intézményfenntartók és az intézmények kapcsolata – itt az allokáció módja a költségvetés típusú finanszírozás. E forrásokat kiegészítik a különböző központosított és fejezeti kezelésű előirányzatok, cél- és címzett támogatások. A szakképzés finanszírozásában ugyanakkor jelentős szerepet töltenek be az államháztartáson kívüli források is. Gazdasági szféra: gyakorlati képzés, iskoláknak nyújtott támogatás, saját munkavállalók képzése, szakképzési hozzájárulás befizetése, tanulmányi szabadság biztosítása stb. Lakosság: részvételi díj, tankönyv- és taneszköz vásárlás, nemzetközi források. A költségvetés oktatási kiadásainak GDP-hez viszonyított aránya kb. 5%. Országos átlagban az önkormányzati fenntartású közoktatási intézmények kiadásainak 5560%-át fedezi az állami hozzájárulás, az önkormányzati kiegészítő források hiányában az intézmények egy részénél a működési költségeket fejlesztési forrásokból finanszírozzák. A szakképzés finanszírozásában meghatározó a gazdasági szféra szerepe, amely a szakképzési hozzájárulás intézményén keresztül érvényesül, a hozzájárulásra kötelezett fejlesztési forrásokat adhat át az iskolának, saját munkavállalói szakképzését finanszírozhatja, a tanulók gyakorlati képzését biztosítja, végül, befizethet a fejlesztési és képzési alaprészbe. Az államháztartás ráfordítása és a hozzájárulási kötelezettség közel azonos nagyságrendű, azonban a költségvetési (állami, önkormányzati) forrás csökkenő, míg a hozzájárulási kötelezettség növekvő tendenciát mutat. Miközben a szakképzés jogi szabályozása alapján a szakképzés tartalmi feltételeit (szakmaszerkezet, vizsgarendszer, iskolaszerkezet stb.) az állam normatív módon (jogszabályokkal) és fejlesztési programokkal határozza meg, addig ehhez a forrásokat a fenntartónak kell hozzárendelnie. Ez a kettőség az egyik oka a szakképzésben jelentkező problémáknak. Az elmúlt évek fejlesztési finanszírozásával kapcsolatban két egyértelmű tendencia állapítható meg. A fejezeti forrásokból folyamatos az elvonás, ugyanakkor az alaprész bevételei folyamatosan és erőteljesen nőnek. A szakképzési hozzájárulás rendszerének fejlesztése folyamatos. A képződő forrás ésszerűbb felhasználás esetén folyamatosan biztosíthatná a szakképzés tartalmi és technikai fejlesztéséhez szükséges forrásokat. A rendszer elaprózottsága miatt azonban a ezek hasznosulása csak részben megfelelő. Az Sztv. szerint a tanulószerződés alapján tanulóknak járó pénzbeli juttatás összege az évek során változott. 2003. szeptember elsejétől a minimálbér 15 és 30%-a közötti összeg (7500 – 15 000 Ft) fordítható a tanulószerződéssel foglalkoztatott tanulók pénzbeli juttatására, mely összeget a vállalkozó az alaprészből visszaigényelheti. 2004-től tovább javult a helyzet, a tanulónak adható és az alappal elszámolható pénzbeli juttatás 50%-ra növekedett. A felnőttképzés kialakult finanszírozási rendszere sokszereplős. A felnőttképzés támogatási rendszerének alapvető célja a tudásalapú társadalom kialakítása, a foglalkoztathatóság, illetve a foglalkoztatottak versenyképességének növelése. A támogatások elősegítik a felnőttképzésbe való bekapcsolódást, az állami források által és az egyéni ráfordítások ösztönzésével hozzájárulnak az élethosszig tartó tanulás megvalósításához. A támogatási rendszer fő elemei: az állami normatív támogatás, a képzési célú adókedvezmény, a foglalkoztatottak képzésének a szakképzési hozzájárulás terhére történő támogatása, a képzési rendszer működtetésének és fejlesztésének MPA képzési alaprészéből történő támogatása. A munkanélküliek, illetve a munkanélküliséggel veszélyeztetettek képzésének támogatását a döntően munkaadói és a munkavállalói járulékból képződő MPA foglalkoztatási alaprésze biztosítja. A 2003-tól bevezetésre került felnőttképzési normatív állami támogatás, elsősorban az állam által elismert szakképesítéssel nem rendelkezők szakképesítéshez juttatásához, valamint a fogyatékkal élők általános, nyelvi és szakmai képzéséhez biztosít állami támogatást. A normatív támogatás folyósítása igénylés és szerződéskötés alapján történik. A támogatást a Felnőttképzési Akkreditációs Testület (FAT) által akkreditált felnőttképzési intézmények igényelhetik az intézmény képzési tervében meghatározott képzésben részt vevő felnőttek létszáma után. A támogatás 2003. évi előirányzata 475 millió forint volt. A személyijövedelemadó-kedvezmény a felnőttképzés támogatási rendszerének alapvetően a munkaerőpiac aktív állományának tovább-, illetve átképzését támogató ösztönző eleme, amely a jövedelemmel – és szakképzettséggel – rendelkező felnőttek önerőből történő továbbképzésének közvetett állami támogatását biztosítja. A képzési szükséglet gazdasági szféra által történő közvetlen meghatározása érvényesül a gazdasági szervezeteket terhelő szakképzési hozzájárulási kötelezettség saját munkavállalók képzésére fordítható részének (a kötelezettség 4

Ezt egészítik ki az egyének, családok tanulókra (legyenek fiatalok vagy felnőttek) fordított kiadásai, valamint a vállalkozások által a saját dolgozóik képzésére közvetlenül és közvetve eszközölt ráfordítások.

12

egyharmad része, a bérköltség 0,5%-a) felhasználásában. A kötelezettségcsökkentő támogatás keretében a munkáltatók az általuk foglalkoztatottak képzését támogathatják a magasabb szintű munkavégzés érdekében. 3.15 A Humánerőforrás-fejlesztés Operatív Program (2004–2006) A Nemzeti Fejlesztési Terv Humánerőforrás-fejlesztés Operatív Programja (HEFOP) célkitűzései a következőkben felsorolt kiemelt szempontoknak megfelelően került meghatározásra: − az EU elvárások, − az átláthatóság biztosítása, − a szakmastruktúra átalakítása, − a képzés és az intézményrendszer szétaprózottságának csökkentése, − az iskolai rendszerből lemorzsolódók magas arányának csökkentése, − a szakképzettséggel rendelkezők munkaerő-piaci elhelyezkedési esélyeinek növelése, − a szakképzés és a gazdaság kapcsolatának erősítése. A munkaerő-piaci igények és az iskolai rendszerű szakképzésben végzők tudásának összehangolása érdekében a HEFOP intézkedései a következő célokat tűzték ki a szakképzés területén. A HEFOP 3.2 A szakképzés tartalmi, módszertani és szerkezeti fejlesztése intézkedés 1. komponense az új képzési szakképzési szerkezet kialakítását biztosítja a Nemzeti Szakképzési Intézet által kidolgozott és végrehajtott központi programon keresztül. Ez a komponens magában foglalja többek között a moduláris képzési rendszer kifejlesztése módszerének kidolgozását, két szakmacsoport moduláris dokumentumrendszerének kifejlesztését, továbbá az előzetes tudás mérése módszereinek kidolgozását. A HEFOP 3.2 A szakképzés tartalmi, módszertani és szerkezeti fejlesztése intézkedés 2. komponense és a 4.1 Az oktatási és képzési infrastruktúra fejlesztése intézkedés 1. komponense a Térségi Integrált Szakképző Központok (TISZK) létrehozását és infrastrukturális feltételeinek javítását pályázati programmal valósítja meg. E komponensek célja a szakképzés hatékonyságának növelése a szakképzési kínálat megfelelő koordinációjának biztosításával, valamint a 21. századi igényeknek megfelelő csúcstechnológia összehangolt alkalmazása a szakképzésben részt vevő fiatalok naprakész, korszerű gyakorlati ismereteinek bővítésére. A komponensek egyben a képzés és munkaerőpiac közötti összhang megteremtését kívánják előmozdítani a gazdaság szereplőinek közreműködésével és együttműködésével. A célok elérése érdekében, illetve a csúcstechnológiát felvonultató berendezések közös, összehangolt használatára jön létre a 16 TISZK. A központ keretei között a szakképzést folytató intézmények szoros együttműködésben vagy összevontan, ésszerű feladatmegosztásban harmonizálják irányítási rendszerüket. Ezáltal – a moduláris rendszerű képzés bevezetése mellett – alkalmassá válik az integrált szervezet arra, hogy gyakorlatorientált szakképzési bázisként működjön, hangsúlyozottan erősítve a gyakorlati képzést minden régióban. Így az üzemközi gyakorlati alapképzés funkciójának is megfelelő iskolai tanműhelyek kialakítására lehetőség nyílik, s egy munkaerő-piaci irányultságú szakképzési rendszer alakulhat ki országszerte. A TISZK-ek úgynevezett közösségi funkciókat is ellátnak, amelyek keretében elsősorban tanulóik számára biztosítanak komplex szolgáltatásokat a pályaválasztás és pályaorientáció, karrier-tanácsadás területén, de a hátrányos helyzetű fiatalok és családjaik számára is kínálnak külön szolgáltatásokat. A HEFOP 3.4 és 3.5 keretében a szakképzés és a gazdaság igényeinek közelítése érdekében a munkahelyteremtéshez és a vállalkozói készségek fejlesztéséhez kapcsolódó, továbbá a felnőttképzés rendszerének fejlesztését célzó programok indulnak.

4.

A szakképzés fejlesztési terve

4.1 Fejlesztési elvek Az oktatás és képzés területén megfogalmazott feladatrendszer és az EU-dokumentumok által definiált elvek és célok rendszere megjelenik az irányítási, szakmai, érdekvédelmi szervezetek programjaiban és egyes prioritások a Nemzeti Fejlesztési Terv Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Programjában. A formális képzés jellemzője, hogy szervezett keretek között zajlik az iskolai rendszerű oktatás, képzés területén – tekintettel annak jogi szabályozási, finanszírozási rendszerére, graduális jellegére, illetve korosztályokhoz való kötöttségére – a feladatok többsége oktatási fokozathoz rendelt, az óvodától a felsőfokú oktatásig, illetve az iskolai rendszerű posztgraduális képzésig bezárólag. Célja a szakképesítés, a végzettség a bizonyítvány megszerzése. A non-formális tanulást az különbözteti meg a formálistól, hogy nem szervezett keretek között zajlik, a tevékenység tudatosan a tanulásra irányul és általában nem zárul hivatalos bizonyítvánnyal. Az informális tanulás a mindennapi élet természetes velejárója, nem feltétlenül tudatos tanulási tevékenység,melynek célja az érdeklődés kielégítése, ismeretszerzés A non-formális és informális tanulás szabályozása kevésbé osztott, feladatainak csoportosítása inkább tartalmi, módszertani, infrastrukturális fejlesztési területekre osztható. Ezeken kívül olyan horizontális célok, illetve feladatok is megjelennek, melyek minden vertikális területet érintenek, mint pl. a fogyatékkal élők, a hátrányos helyzetűek, a romák speciális programjai, az e-learning programok. A nők és férfiak közötti esélyegyenlőség kérdése az 13

oktatási-képzési rendszeren belül kevésbé domináns. Míg a nők átlagos iskolai végzettsége ugyan magasabb, mint a férfiaké, szakképzettséggel kisebb arányban rendelkeznek (a magasabb arányú gimnáziumi végzettség miatt), tehát a feladatok más szempontból közelítendők. A fejlesztési terv célkitűzéseiben és feladatrendszerében magában foglalja a hosszú távú fejlesztési célokat, a csatlakozásig teljesítendő feladatokat, majd a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program prioritásait és intézkedéseit is. Ugyanakkor a csatlakozáshoz kapcsolódóan, a társfinanszírozási rendszerrel jelentősen megváltozik a fejlesztésekhez fűződő irányítási, intézmény- és a finanszírozási rendszer. A stratégia legfőbb célja, hogy a változó feltételrendszer mellett biztosítsa a célok, feladatok folyamatos teljesítését. A munkaerőpiacra való sikeres beilleszkedés és a gazdaság változó követelményeinek való folyamatos megfelelés az egész életen át tartó tanulás politikájának széles körű érvényesítését követeli meg. Már az alapfokú oktatásban meg kell alapozni részben a későbbi tanulás feltételeinek tekinthető, részben a munkaerőpiac által megkövetelt, részben pedig a mindennapi életben a szélesebb vagy tágabb társadalmi környezetben való boldoguláshoz nélkülözhetetlen készségeket és képességeket. Ezért támogatandó az alapkészségek, a kulcskompetenciák fejlesztése az iskolarendszerű oktatás keretei között, különös tekintettel a munkaerőpiac által megkövetelt készségekre – mindenekelőtt az idegennyelv-tudás és a számítógépes ismeretek –, valamint a személyes életvitel szempontjából nélkülözhetetlen kompetenciákra, illetve a kommunikációs készségekre. Fontos hangsúlyozni, hogy az egész életen át tartó tanulás megalapozása a közoktatás teljes időszakában történik, melynek része az iskolai rendszerű szakképzés, beleértve ebbe a közoktatás kezdő szakaszát, sőt az iskola előtti nevelést is. A kezdő szakasz nevelési céljait oly módon szükséges újragondolni, hogy az segítse elő a kulcskompetenciák fejlesztésére orientált pedagógiai gyakorlat kialakulását. A közoktatási rendszer minden szakaszában, így az iskolai rendszerű szakképzésben is általában előnyben kell részesíteni azokat a fejlesztéseket, amelyek mind a munkaerő-piaci, mind pedig az aktív társadalmi részvétel sikeressége szempontjából fontos kompetenciák kialakulását segítik, csökkentik a lemorzsolódást. A transzparencia követelménye kifejeződik abban, hogy a fiatalok és felnőttek fokozottabb képzésbe vonása, ösztönzése látható képzési programok szerint, a képzési szolgáltatások nyilvánosan megítélhető rendszerében valósuljon meg. Ezt szolgálja a szakképzés esetében az elmúlt években átalakult Országos Képzési Jegyzék5, a felnőttképző-szervezetek 1997-től kiépült nyilvántartása, a képzési programok akkreditációjának 2003-ban elkezdődő folyamata. E követelmény jelenik meg az iskolai rendszerű és a felnőttképzés statisztikai rendszere továbbfejlesztésében, ami az adott tanulási formában részt vevők számának mainál pontosabb jelzését és elemzését teszi lehetővé. Értelemszerűen, különösen az atipikus tanulási formák esetében módszertani problémákat jelent a részvétel arányának, a tevékenység tartalmának értékelése. Ezért is fontos, hogy a garanciák biztosításával közvetett mérési eredményekkel is rendelkezzünk. A formális oktatás jogi szabályozása az alrendszerek különálló szabályozásának alapelvéből indult ki. Ezért egyrészt át kell gondolni a felsőoktatási intézmények szerepét a felnőttképzés stratégiája szempontjából, másrészt a felnőttképzés intézményrendszerének fejlesztését a felsőoktatás egészének stratégiai fejlesztése szempontjából. A felsőoktatási intézmények regionális tudáscentrumokká fejlesztése a felnőttképzési stratégia egyik eleme. Meg kell fogalmazni, és támogatni kell a felsőoktatási intézmények és más felnőttképzést folytató intézmények együttműködésének, hálózatának kiépítését. A többciklusú képzés bevezetésével a jelenlegi átlagnál rövidebb bachelor-képzés egyik fő célja az egész életen át tartó tanulásra való felkészítés. Ez nem valósítható meg az oktatási rendszer egységes szemléletű rendszerfejlesztése nélkül. A felnőttképzés és a hozzá kapcsolódó távoktatás módszertani fejlesztése, technikai és tananyaghátterének megteremtése jelentős és folyamatos beruházást igényel. A felsőoktatási intézmények egységes minőségbiztosítási rendszerének ki kell terjednie a felnőttképzési tevékenységre is. A felnőttképzés minőségbiztosítási rendszerének figyelembe kell venni a felnőttképzés sajátosságait (életkor, munka melletti képzés, korábbi tanulmányok beszámítása stb.). 4.2 Fejlesztési célok A foglalkoztatás, az oktatás és képzés, valamint a szociális terület helyzetének elemzése az alábbi kulcsfontosságú kihívásokra hívja fel a figyelmet: − A gazdaság versenyképességének javítása érdekében biztosítani kell a gazdasági aktivitás növelését, a potenciális munkaerő mobilizálását. − A gazdasági fejlődés egyenetlenségéből fakadó területi munkaerő-piaci különbségek mérséklése érdekében a foglalkoztatási szolgálat aktív eszközeinek a helyi munkaerőpiac problémáira hatékony megoldásokat kell kínálnia. − A tudásalapú társadalom kihívásainak való megfelelés a munkaerő fokozott alkalmazkodását kívánja meg. − Az oktatás és képzés rendszerének biztosítania kell a foglalkoztatás szempontjából meghatározó készségek és képességek elsajátítását. 5

2001-től kialakításra kerültek a szakmacsoportok az OKJ-ban, és létrejöttek olyan szakértői bizottságok, amelyek az adott szakmacsoportba tartozó szakképesítéseket, azok munkaerő-piaci igényeit figyelemmel kísérik, és elvégzik a konszenzuson alapuló felülvizsgálatot. Az OKJ-ban szereplő szakképesítésekhez kapcsolódó, országosan egységes szakmai és vizsgáztatási követelményrendszer bevezetése átláthatóbbá, hozzáférhetővé tette a szakképzést, megteremtette a standardizált alapokat a korszerű minőségbiztosítási rendszer kiépítéséhez.

14

− A foglalkoztatás és a humánerőforrás-fejlesztés stratégiájának különösen hangsúlyos elemének kell lennie a leghátrányosabb helyzetűek munkaerő-piaci és társadalmi beilleszkedésének elősegítése. − A roma népesség esélyegyelőségének általános érvényesítése érdekében a foglalkoztatás, az oktatás és képzés, valamint a szociális ellátórendszer területén is erőfeszítéseket kell tenni. − Az eredményes és hatékony oktatási rendszer és szociális szolgáltatások biztosításának feltétele a megfelelő színvonalú, területileg kiegyenlített, mindenki számára hozzáférhető oktatási, képzési és szociális infrastruktúra. Az Európai Unióhoz való csatlakozáshoz kapcsolódóan a társfinanszírozási rendszerrel jelentősen megváltozik a fejlesztésekhez fűződő irányítási, intézmény- és finanszírozási rendszer. A fejlesztési koncepció legfőbb célja, hogy a változó feltételrendszer mellett biztosítsa a feladatok folyamatos teljesítését. Egy korszerű, az egész életen át tartó tanulás szempontjából is nélkülözhetetlen egységes minőségfejlesztési s arra épülő minőségbiztosítási keretrendszer kiépítése a közoktatásban és ezen belül az iskolai rendszerű szakképzésben a többszintű és funkciójában változatos minőségfejlesztési tevékenységek kínálatát és minőségfejlesztési szolgáltató hálózat kialakulását feltételezi. Ennek érdekében szükséges a hazai és nemzetközi tapasztalatok együttes beépítése, amely biztosítja egy korszerű, az intézmények önfejlesztő, önértékelő tevékenységére építő intézményfejlesztő rendszer létrejöttét. A mérési, értékelési rendszer továbbfejlesztése, a külső és belső mérések (intézmény, program, tanári, tanulói) tartalmai, a mérések végrehajtásának rendszere az oktatás eredményességének javítása érdekében a NAT-ra, az állami vizsgák követelményeire és a teljes körű intézményértékelés követelményeire építve készül. 4.2.1 Alapfokú oktatás, közoktatás fejlesztése −

A jelenleginél nagyobb hangsúlyt kell fektetni a fizikai képességek, készségek fejlesztésére, az elméleti tudás gyakorlati alkalmazására, mindezzel növelve a tanulási motivációt, a szakmatanulás iránti érdeklődést.

−

A közoktatás és ezen belül az iskolai rendszerű szakképzés egyik legfontosabb célja az egész életen át tartó tanulás megalapozása. E cél elérésének egyik legfontosabb eszköze azoknak a kulcskompetenciáknak, illetve az alapvető kompetenciáknak (írás, olvasás, számolás) az elsajátítása, amelyek az egyént alkalmassá teszik arra, hogy egész élete során szembe tudjon nézni az olyan helyzetekkel, amelyek alkalmazkodást vagy tágabb értelemben tanulást követelnek tőle. A fejlesztendő kulcskompetenciák köre természetesen messze túlmutat azokon, amelyek közvetlenül az egyéni alkalmazkodóképesség erősítését szolgálják.

4.2.2 Szakképzés, felnőttképzés fejlesztése Általános fejlesztési célok: A minőségbiztosítás bevezetése – az iskolarendszerben már korábban elkezdődött, a felnőttképzésben a nyilvántartás/intézményi akkreditáció/programakkreditáció – a keretrendszerben az egyén számára a transzparencia mellett lehetővé teszi, hogy az egész életen át tartó tanulásba bekapcsolódó egyén megfelelő szintű szolgáltatásokat nyújtó képző szervezetekkel kerüljön kapcsolatba. A non-formális tanulási rendszerben kialakított finanszírozási és minőségbiztosítási eljárások jelentős hatással lehetnek az informális tanulást támogató pályázati struktúrák és az azt elemző-értékelő statisztikai eljárások kialakítása során. A szakképzés területén a legfontosabb fejlesztési célkitűzések: − a képzési struktúra és a minőség fejlesztése a munkaerő-piaci elvárásoknak megfelelően, − a modul rendszerű képzés továbbfejlesztése, kiterjesztése és bevezetése, − a szakiskolai lemorzsolódás csökkentése, − a szakiskolai képzés utáni szakmai továbbtanulás lehetőségének megteremtése, − a szakközépiskolák érettségi utáni szakképzésének, különösen a technikusképzésnek a fejlesztése, a felsőfokú tanulmányokba történő beszámítás rendszerének kialakítása, − a szakmai és vizsgakövetelmények tartalmának korszerűsítése, előrejelzése, − a tanár- és szakoktatóképzés, -továbbképzés korszerűsítésének kezdeményezése, − a vizsga nyilvántartási rendszer és a vizsgarendszer korszerűsítése, − a Europass rendszer bevezetése, − a TISZK-ek hálózatának fejlesztése, − a finanszírozás és a feladatrendszer összehangolása, egyéni hozzájárulások felülvizsgálata, − a felnőttképzésben részt vevők létszámának erőteljes növelése, − a szakképzés statisztikai információs rendszerének fejlesztése, komplex információs rendszer kiépítése, − az érdekérvényesítés új formáinak kialakítása. 4.3 −

Fejlesztési feladatok Alapvető fontosságú a szakképzési rendszer fejlesztése, a gyakorlati képzés erősítése, illetve a képzésnek a gazdaság igényeihez igazítása, hogy a fiatalok a szakképzésből kikerülve a munkaerőpiacon sikeresen helytálljanak.

15

−

Az Országos Képzési Jegyzék korszerűsítése, az alapszakmák meghatározása. A szakképesítések tananyagtartalmának elemzése során a közös tevékenységekből alapszakmák létrehozása. Az alapszakmák meghatározásával fő célunk az OKJ-ban szereplő szakképesítések számának radikális csökkentése.

−

A szakmastruktúra moduláris rendszerű átalakítása lehetőséget teremt a szakképzésbe történő ismételt visszatérésre. Néhány modul elsajátításával a képzésben részt vevők rész-szakképesítést kapnak, visszalépéskor ezek beszámításával és újabb modulok elsajátításával újabb, illetve magasabb szintű szakképesítéshez jutnak a képzésben részt vevők. A kialakítandó rendszer létrehozásával megteremtjük az alapját a korábban formális vagy nem formális úton elsajátított ismeretanyag beszámításának is, és így lehetővé válik, hogy csökkenjen az Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakképesítések száma.

−

A Nemzeti Fejlesztési Terv Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Programja szakképzést érintő intézkedéseinek végrehajtásával egyidejűleg ki kell terjeszteni a modulrendszer kidolgozását és bevezetését a központi programban nem szereplő további szakmacsoportok szakképesítéseire is.

−

A modulrendszer kiterjesztésével egyidejűleg meg kell vizsgálni a középiskola 12. évfolyamának elvégzésére, illetve az érettségire épülő szakképesítéseket abból a szempontból, hogy továbbtanulás esetén a felsőoktatásba hogyan számíthatók a megszerzett kompetenciák/modulok, különös tekintettel a technikus szakképesítésekre. A beszámítás lehetőségének megteremtése stabilizálhatná hosszabb távon a szakközépiskolai intézményhálózatot, amely a felsőoktatás elszívó hatása miatt jelenleg egyre kevesebb – érettségire épülő szakképesítéssel rendelkező – tanulót bocsát ki.

−

Elsősorban a Szakiskolai fejlesztési program keretében csökkenteni kell a lemorzsolódók arányát és biztosítani kell a szakiskolai tanulók létszámának növelését.

−

A szakiskolai képzés továbbfejlesztése érdekében meg kell teremteni a szakmai továbbtanulás lehetőségét az alapfokú iskolai végzettségre épülő szakképesítéssel rendelkezők számára.

−

A szakképzés tartalmi korszerűsítése, általános és specifikus kompetenciák fejlesztése révén, központi programok, modul tananyagok kidolgozása. Moduláris rendszerű képzés és tananyag fejlesztése, az előzetesen megszerzett tudás értékelése és beszámítása.

−

Minőségbiztosítási rendszer elterjesztése a szakképzésben. Az oktatásban és a szakképzésben a minőségbiztosítási rendszerek adta lehetőségek hatékony kihasználása jelentős mértékben hozzájárulna azok minőségének javításához, növelve ez által a regionális és területi szintű különbségek csökkenésének esélyét.

−

Komplex szakképzési információs rendszert kell kiépíteni és működtetni, amely biztosítja a szakképzéssel kapcsolatos adatok, a munkaerő-piaci információk, a pályaválasztási és a szakmai-tartalmi adatbázist, a komplex rendszer információs értékének naprakészen tartását. Ez a hiteles információs rendszer elősegítené a döntéselőkészítési folyamatokat és a fejlesztési irányok meghatározását.

−

Az Országos Képzési Jegyzékben meghatározott szakképesítések megszerzésére szervezett szakmai vizsgák központi nyilvántartási rendszerének szakképzési törvény által előírt kialakítása mind az iskolai rendszerű, mind az iskolarendszeren kívüli szakképzésben. A szakmai vizsgák központi nyilvántartási rendszerének bevezetésével lehetővé válik a szakképesítéshez jutottak statisztikai célú központi regisztrálása, az iskolai rendszerű és az iskolarendszeren kívüli képzések vizsgaeredményeinek nyilvántartása, az aktív korú népesség, ezen belül a foglalkoztatottak kvalifikációs összetételének központi nyilvántartása, illetőleg a szakképzés-irányítás információs igényeinek kielégítése.

−

A szakképesítések megszerzését igazoló bizonyítvány kiadásával egyidejűleg a vizsgázó kérésére olyan – a vonatkozó európai uniós dokumentumokban megfogalmazottakat a Lisszabonban elfogadott formában érvényre juttató – bizonyítványkiegészítő-lapot kell kiadnia a vizsgaszervező vezetőjének, amely tájékoztatást, kiegészítő információkat nyújt a munkaadók számára az adott bizonyítvány megszerzésének kritériumairól (az Europassrendszer részeként).

−

Támogatni kell a gazdálkodó szervezetek és oktatási intézmények összehangolt tevékenységét biztosító szakmai képzőhelyek kiépítését, a Térségi Integrált Szakképző Központok fejlesztését. A szakképzés sürgősen megoldásra váró problémája, hogy a jelenleg szétaprózott, túlságosan tagolt, a korábbi nagyvállalati képzéshez igazodó, nehezen finanszírozható és működtethető iskola- és intézményrendszer nem tudja a munkaerő-piaci igényeket megfelelően szolgálni. Az ifjúsági szakképzést, a második szakképesítés megszerzését, a felnőttképzést és továbbképzést is biztosító, korszerű, hatékony, többcélú és -funkciójú, a munkaerő-piaci változásokat követni tudó, azokhoz alkalmazkodni képes oktatási és képzési intézményrendszer kialakítása szükséges a probléma kezeléséhez. A térségi képzési központok keretein belül szükség van pályaorientációs tanműhelyek, a drága technológiák elsajátítását is biztosító központi képzőhelyek kialakítására. Ez elősegíti a hátrányos helyzetű rétegek képzésből való kikerülésének megakadályozását és az egész életen át tartó tanulás feltételeinek biztosítását. A szakképzési infrastrukturális hiányosságok csökkentése érdekében szükséges a munkaerő-piaci folyamatokhoz

16

önállóan alkalmazkodó, váltani, fejleszteni képes, több korosztálynak is képzési lehetőséget nyújtó intézmények, centrumok létrejötte. −

A szakképzés és a gazdaság közötti kapcsolatrendszer fejlesztése érdekében ki kell alakítani az érdekérvényesítés új formáit a szakképzésfejlesztésben együttműködő partnerekkel: gazdasági kamarákkal, szakmai és civil szervezetekkel, egyházakkal, szülői és tanulói szervezetekkel.

−

Többcsatornás finanszírozási rendszert kell kialakítani, amely kielégíti a szakképzés differenciált igényeit, és struktúraváltásra ösztönöz.

−

A technológiailag minden eddiginél gyorsabban változó gazdasági környezetben az információs és kommunikációs technológiák széles körű elterjesztése szükséges az oktatás minden szintjén és formájában. Ebben a folyamatban különleges figyelmet kell kapniuk a kistelepüléseknek és a ritkán lakott térségeknek. Elkerülhetetlen az oktatásinformatika tartalmi fejlesztése és a pedagógusok informatikai ismereteinek növelése. A közoktatási, ezen belül a szakképzési és felsőoktatási rendszerek minősége javítható az átfogó és egységes mérési és értékelési, minőségfejlesztési, intézményfejlesztési rendszerek bevezetése révén.

−

A korszerűsítés részeként ösztönözni kell a szakképzést folytató intézményeket, hogy vezessenek be olyan módszereket a képzésbe, amelyek alkalmasak lehetnek a munkáltatók igényeinek fokozottabb figyelembevételére a képzési tartalom kialakítása során. Támogatni kell a gyakorlatközpontú oktatási módszerek elterjesztését, a gyakorlati tevékenységet és a tanulást kombináló a munkaerő-piaci beilleszkedést közvetlenül támogató oktatási programok kialakítását és bevezetését az iskolai rendszerű szakképzésbe, gyakorlati oktatásba. El kell terjeszteni a team munkában történő feladat-végrehajtást, a tanulói aktivitás növelését a tanulási folyamatban, a tanulók tudásának nyomon követését portfolió alkalmazásának módszerével, a tanulók önértékelési rendszerének biztosításával.

−

Kezdeményezni kell a szakmai tanár- és szakoktatóképzés, -továbbképzés rendszerének továbbfejlesztését, hogy biztosítani tudjuk a gyakorlatközpontú oktatási módszerek, az IKT szakképzésben való teljes körű bevezetését, megteremtve ezzel a lehetőséget a hatékony oktatási módszerek, tanulásirányítási rendszerek bevezetéséhez is. Rugalmasabbá és gyorsabbá kell tenni a képzési programok jóváhagyását, hogy az munkaerő-piaci változásokat folyamatosan nyomon követhesse.

−

Egységes pályaorientációs, pályaválasztási és információs rendszer, illetve követő rendszerek működtetése, kifejlesztése, amely a gyakorlatközpontú oktatás és a munkaerőpiacra történő belépés folyamatát segíti.

−

A Kormányprogramban megfogalmazott cél – 800 ezer-egymillió felnőtt tanulását évente lehetővé tenni – alapvetően a tankötelezettséget követő szakképzés, a felnőttek szakmai továbbképzése, az idősek képzése s különösen a non-formális (vállalati belső képzések, e-learning típusú, nyitott (médiák közreműködésével zajló) képzések által valósítható meg. Ebben mindenképpen indokolt az iskolai rendszerű oktatás szakmai, tárgyi, infrastrukturális kapacitásait komoly mértékben kihasználni. A felnőttek oktatása-képzése az egész társadalmat érintő közügy, mivel a tanulással-képzéssel segíti megtalálni az egyén helyét a változó társadalomban, a folyamatosan átalakuló munkaerőpiacon. A felnőttképzés nem lehet csak a szűken vett specializáció, hanem magában foglalja az általános kulturális és szakmai képességek továbbfejlesztését is. A felnőttképzés és az oktatás viszonyában lényeges az a törekvés, mely szerint az egyén számára lehetővé kell tenni, hogy a képzés olyan alapokra épüljön, amely biztosítja számára, hogy megfelelően reagáljon a gazdasági, kulturális és technológiai változások kihívásaira.

−

Az e-learning bázisú felnőttképzés az elkövetkezendő években reálisan építhet a számítógépes hálózathoz való hozzáférés technikai feltételeinek javulására. A képzésbe bekapcsolódó felnőttek térben és időben elkülönülve az internet segítségével juthatnak tananyaghoz, tarthatnak kapcsolatot a képzési program szervezőivel. Az e-learning kiaknázza az audiovizuális megjelenítés, vagyis a multimédia lehetőségeit. Kedvező adottság, hogy napjainkban már az oktatási és a vállalati szféra is – alapvetően a közép- és nagyvállalatok, különösen a multinacionális vállalatok – rendelkezik az e-learning tömeges alkalmazásához szükséges infrastruktúrával. Az e-learning különösen gyorsan terjed a vállalatok belső képzésében. Amennyiben a tervezés, tartalomfejlesztés megfelelő szervezeti keretek között a felnőttkori sajátosságok szerint képes a programkínálatot bővíteni, úgy a szolgáltatásokkal kialakított együttműködés lényegi eleme lehet a távoktatásba/e-learningbe bekapcsolódó felnőttek regisztrációja, valamint a piaci kezdeményezéseket érvényre juttatva célszerű fejleszteni pályázati struktúrákat, stratégiai együttműködés segítségével, számukra nyújtott programok akkreditációja és a folyamatok ellenőrző értékelése révén.

−

A kulcskompetenciák fejlesztésének előtérbe helyezése feltételezi az intézmények és a pedagógusok módszertani kultúrájának átfogó megújítását, melyek többek között szolgálják: • a nevelési-oktatási célok és az ezeket rögzítő tartalmi szabályozó dokumentumok felülvizsgálatát, módosítását, • a pedagógusképzés és - továbbképzés fejlesztését, • az intézményi szintű pedagógiai innovációk és a sikeres gyakorlatok elterjesztésének támogatását, • a tanulók iskolai értékelésének és általában az értékelési és mérési rendszernek a továbbfejlesztését, 17

• az akkreditált oktatási programok fejlesztését, • az oktatás multikultrális tartalmának erősítését. −

4.4 4.4.1

Az EU által alkalmazott politika szerint az államnak felelősséget kell vállalnia egy átfogó szolgáltatási keret létrehozására és működtetésére, ami magában foglalja a szervezést, a publicitást, a személyzet kiképzését s a mindezek fenntartására szolgáló erőforrások elosztását szolgáló rendszert. Az állami felelősség a felnőttképzés tervezésére, a tanulási célok megfogalmazására, a szervezetekkel szemben támasztható minimális követelmények, a minőségi előírások meghatározására terjeszthető ki a szabályozás által. Fejlesztési terv, intézkedések

Rövid távú intézkedések 2004–2008-ig

1. A szakmai vizsgák központi nyilvántartási rendszerének kialakítása Felelős: Oktatási Minisztérium Határidő: 2004. július, illetve 2005. július 2. Az európai uniós elvárásoknak megfelelően gondoskodni kell a bizonyítványok kölcsönös elismeréséről, átláthatóságáról, a kreditek beszámíthatóságáról, a szakképzési bizonyítványkiegészítő-lap meghonosításáról, az európai információs hálózathoz való csatlakozásról Felelős: Oktatási Minisztérium Határidő: 2005. december 31. 3. Kezdeményezni kell a szakmai tanár- és szakoktató-képzés, valamint -továbbképzés rendszerének továbbfejlesztését Felelős: Oktatási Minisztérium Határidő: 2005. december 31. 4. Végre kell hajtani a Szakiskolai fejlesztési programot Felelős: Oktatási Minisztérium Határidő: 2006. december 31. 5. Végre kell hajtani a HEHOP 3.2 és 4.1 intézkedéseinek szakképzést érintő részét, továbbá a 3.4 és 3.5 intézkedéseket Felelős: Oktatási Minisztérium a 3.2 és 4.1 intézkedésben Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium a 3.4 és 3.5 intézkedésekben Határidő: 2006. december 31. 6. Tovább kell folytatni az oktatási, képzési rendszer esélyteremtő, társadalmi integráló szerepének az erősítését, különös tekintettel a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok iskolai sikeressége érdekében Felelős: Oktatási Minisztérium Határidő: 2006. december 31. 7. Ki kell dolgozni az alapfokú iskolai végzettségre épülő szakképesítéssel rendelkezők számára a szakmai továbbtanulás lehetőségét biztosító rendszert Felelős: Oktatási Minisztérium Határidő: 2006. december 31. 8. A statisztikai rendszer korszerűsítésével lehetővé kell tenni a szakképzés számára megfelelő indikátorok kifejlesztését és az adatok folyamatos gyűjtését Felelős: Oktatási Minisztérium Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium Határidő: 2006. december 31. 9. Felül kell vizsgálni az oktatási, szakképzési rendszer és irányításuk hatékonyságát, eredményességét, biztosítani kell finanszírozásának korszerűsítését Felelős: Oktatási Minisztérium, Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium Határidő: 2006. december 31. 10. Ki kell dolgozni a HEFOP szakképzést érintő részének 2007–2013 közötti feladataival kapcsolatos programokat Felelős: Oktatási Minisztérium, Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium Határidő: 2006. június 30.

18

11. Európai uniós források bevonásával az oktatási és képzési környezetet (épület, felszerelés) korszerűsíteni kell, biztosítva a színvonal emelését, a szakképzés és a munkaerő-piaci igények összehangolásának régiós szintre való emelését Felelős: Oktatási Minisztérium Határidő: 2006. december 31. 12. Ki kell terjeszteni a modulrendszer kidolgozását minden szakmacsoportra, és be kell vezetni Felelős: Oktatási Minisztérium Határidő: 2008. december 31. 13. A modulrendszer kiterjesztésével egyidejűleg meg kell vizsgálni továbbtanulás esetén a felsőoktatásba való beszámítás lehetőségét, különös tekintettel a technikus szakképesítésekre, továbbá újra kell fogalmazni a felsőfokú szakképesítések helyét és viszonyát a szakképesítések rendszerében Felelős: Oktatási Minisztérium Határidő: 2008. december 31. 14. Biztosítani kell a Nemzeti Szakképzési Intézet megfelelő elhelyezését és a munkavégzés technikai feltételeit európai szintű infrastruktúrával kell ellátni Felelős: Oktatási Minisztérium Határidő: 2008. december 31.

4.4.2

Hosszú távú intézkedések 2004–2013-ig

1. Ki kell építeni az egész életen át tartó tanulás szellemében az oktatás különböző szintjeihez és formáihoz történő széles körű hozzáférés biztosítását, az egyén életének minden szakaszában, az iskolai rendszerű felnőttoktatás fejlesztését, az előzetes tudás beszámítási rendszerét Felelős: Oktatási Minisztérium, Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium Határidő: 2010. december 31. 2. Ki kell alakítani egy többcsatornás szakképzés-finanszírozási rendszert, amely kielégíti a szakképzés differenciált igényeit, és struktúraváltásra ösztönöz Felelős: Oktatási Minisztérium, Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium Határidő: 2010. december 31. 3. Ki kell alakítani az érdekérvényesítés új formáit a szakképzésfejlesztésben együttműködő partnerekkel Felelős: Oktatási Minisztérium, Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium Határidő: 2010. december 31. 4. Ki kell építeni egy komplex információs rendszert, amely naprakészen biztosítja a szakképzési információkat Felelős: Oktatási Minisztérium, Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium Határidő: 2010. december 31. 5. Folytatni kell a Térségi Integrált Szakképző Központok rendszerének kialakítását európai uniós források bevonásával Felelős: Oktatási Minisztérium Határidő: 2013. december 31. 6. Folytatni kell – európai uniós források bevonásával – az oktatási és képzési környezet (épület, felszerelés) korszerűsítését, színvonalának régiós szintre való emelését Felelős: Oktatási Minisztérium Határidő: 2013. december 31. 7. Felül kell vizsgálni a vizsgarendszert, gondoskodni kell a képzőktől független szakmai vizsgarendszer működését biztosító regionális intézményrendszer kialakításáról Felelős: Oktatási Minisztérium Határidő: 2013. december 31. 8. Végre kell hajtani a HEFOP szakképzést érintő részével kapcsolatos programokat 2007–2013 között Felelős: Oktatási Minisztérium, Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium Határidő: 2013. december 31. 9. Ki kell dolgozni a Munkaerő-piaci Alap képzési alaprész felhasználásának hosszú távú tervét 19

Felelős:

Oktatási Minisztérium, Határidő: 2007. december 31.

10. Biztosítani kell az OM Informatikai Stratégiájában megfogalmazott korszerű tudásalapú társadalom követelményeinek megvalósítását, a megfelelő informatikai hálózat, informatikai eszközök és oktatási módszerek bevezetését és használatát Felelős:

Oktatási Minisztérium, Határidő: 2005. december 31.

20