Új Büntető törvénykönyv Hagyomány és megújulás a BüntetőjogBan

Új Büntető törvénykönyv • Hagyomány és megÚjulás a BüntetőjogBan

vegsocimlap_bunteto_Layout 1 2013.05.31. 20:54 Page 1

Új Büntető törvénykönyv

Hagyomány és megújulás a büntetőjogban

Új Büntető Törvénykönyv. Hagyomány és megújulás a büntetőjogban

A kötet megjelenése a támop – 4.2.2/B-10/1-2010-0030 „Önálló lépések a tudomány területén” projekt támogatásával valósult meg

Szerkesztő: H ack Péter

dr . habil .

ISBN 978-963-88700-4-9 Kiadja az ELTE Bibó István Szakkollégium Felelős kiadó: dr. Tar A drienn A kötet összeállításában közreműködött: Erdélyi K ristóf, Horváth Georgina, Ila-Horváth Eszter, dr. Nánási Gábor, Petrovics A letta, K elemen Bíborka Borítóterv: Posztós János Nyomtatta a Pátria Nyomda Zrt. 1117 Budapest, Hunyadi János út 7. Felelős vezető: Fodor István vezérigazgató http://bibo.elte.hu

Új Büntető Törvénykönyv. Hagyomány és Megújulás a büntetőjogban

2013

Tartalomjegyzék Köszöntő

7

Előszó

9

Megnyitó Dr. K irály Tibor akadémikus az ELTE ÁJK professzor emeritusza

15

Mit várunk az új Btk.-tól? Dr. Kónya István a Kúria elnökhelyettese, a Kúria Büntető Kollégiumának elnöke Dr. L áng L ászló főosztályvezető ügyész, Legfőbb Ügyészség Dr. Bánáti János a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke Prof. Dr. Tóth M ihály a Magyar Büntetőjogi Társaság elnöke, egyetemi tanár PTE ÁJK Az emberi élethez és méltósághoz való jog és az új Btk., különös tekintettel a büntetési rendszerre és a jogos védelemre Prof. Dr. Bárd K ároly egyetemi tanár, Közép Európai Egyetem Dr. habil. Gellér Balázs egyetemi docens, ELTE ÁJK Dr. habil. Belovics Ervin a Legfőbb ügyész helyettese, tanszékvezető egyetemi docens PPKE JÁK Dr. K adlót Erzsébet a Magyar Kriminológiai Társaság főtitkára

19 21 27 33 39 53 55 63 69 75

A nemi erkölcs elleni bűncselekmények megújuló szabályozása 89 Dr. Vaskuti A ndrás bíró, Kúria 91 Dr. Sinku Pál főosztályvezető ügyész, Legfőbb Ügyészség 99 Dr. Szomora Zsolt egyetemi docens, SZTE ÁJK 103 ELTE Bibó István Szakkollégium Büntető Tudományok Műhelye által „Hagyomány és megújulás a büntetőjogban” konferencia kapcsán meghirdetett tudományos pályázat díjazott dolgozatai 123 Gál A ndor: A gyermekprostitúció kérdései, különös tekintettel az ügyfél cselekményére 125

Petrovics A letta: A jogos védelem intézményének vizsgálata, különös tekintettel az új szabályozás és az élethez való jog kapcsolatára 163 Szőllősi Zsuzsanna: Az egyes alapjogok az új Btk. tükrében, különös tekintettel a jogos védelem szabályaira 195 Simon Nikolett: A Büntetőtörvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény jogpolitikai megközelítése az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények tükrében 229

Köszöntő A kötet, amelyet kezében tart az Olvasó, az ELTE Bibó István Szakkollégium 2013. április 12. napján tartott „Új Büntető Törvénykönyv. Hagyomány és megújulás a büntetőjogban” című konferenciájának előadásanyagait és a Szakkollégium által kiírt tudományos pályázat díjazott dolgozatait tartalmazza. A Bibó István Szakkollégium – immár közel harminc éves történetében – mindig is törekedett arra, hogy aktuális jogi, társadalmi kérdésekre reflektáljon. Az Új Btk. konferencia ötlete is azzal a céllal fogalmazódott meg a Szakkollégium Büntető Tudományok Műhelyében, hogy az új Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 2013. július 1–i hatályba lépése előtt a „hag yomány” és a „megújulás” motívumai mentén végiggondoljuk a hazai büntetőjog küszöbön álló változásait. Egy olyan fórumot szerettünk volna biztosítani a büntetőjog iránt érdeklődőknek, ahol eg yüttgondolkodásra, az új Büntető Törvénykönyv által a változó társadalmi környezetre adott válaszok továbbgondolására inspiráljuk előadóinkat és a hallgatóságot. Bízunk benne, hogy e kötet révén a konferencián elhangzottak még szélesebb közönséghez eljuthatnak. Az új Büntető Törvénykönyv kapcsán megszólaltattuk az igazságszolgáltatás (dr. Kónya István, a Kúria elnökhelyettese, a Kúria Büntető Kollégiumának az elnöke, dr. Vaskuti András kúriai bíró), az ügyész- (Dr. habil. Belovics Ervin, a legfőbb ügyész helyettese, a PPKE JÁK tanszékvezető egyetemi docense, dr. Láng László, legfőbb ügyészségi főosztályvezető ügyész, dr. Sinku Pál legfőbb ügyészségi főosztályvezető ügyész) és ügyvédtársadalom (dr. Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke), a gyakorlat szakembereit, valamint a tudományt szolgáló eg yetemi oktatókat, tudományos társaságok tag jait (Dr. Király Tibor akadémikus, az ELTE ÁJK professor emeritusa, Prof. Dr. Tóth Mihály, a Magyar Büntetőjogi Társaság elnöke, a PTE ÁJK tanszékvezetője, dr. Kadlót Erzsébet a Magyar Kriminológiai Társaság főtitkára. Prof. Dr. Bárd Károly, a Közép Európai Egyetem egyetemi tanára, Dr. habil. Gellér Balázs, az ELTE ÁJK egyetemi docense, dr. Szomora Zsolt, a SZTE ÁJK egyetemi docense). Ezúton is köszönjük előadóinknak a nagyszerű előadásokat, az előremutató gondolatokat. Köszönjük moderátoraink, Prof. Dr. Gönczöl Katalin (a Magyar Kriminológiai Társaság elnöke, az ELTE ÁJK egyetemi tanára) és Prof. Dr. Lévay Miklós (alkotmánybíró, az ELTE ÁJK tanszékvezető egyetemi tanára) együttműködését, témafelvetéseit. Köszönjük dr. Gimesi Ágnes a Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának mb. vezető helyettese, tanácselnök áldozatos munkáját is a pályázatok elbírálása során. Kezdeményezésünket az a cél is vezette, hogy a büntetőjog iránt érdeklődő eg yetemistákat is megszólítsuk. Bízunk benne, hogy a konferencián elhangzottak-

8

hack péter–tar adrienn

kal, a pályázattal hozzájárulhattunk ahhoz, hogy a résztvevő joghallgatók kritikus, konstruktív jogi szemléletmódja továbbfejlődjön. A Bibó István Szakkollégium tanulmányi rendszerének kialakításkor és a műhelymunka rendszeres megszervezésekor is kiemelt szempont e szemléletmód erősítése. A tudományos versenyeken elért eredményeink és a végzett hallgatóktól érkezett visszajelzések alapján is úgy látjuk, érdemes energiát fektetni a sokrétű gondolkodásmód fejlesztésére. A jog- és politológus hallgatók tehetséggondozásában szerepet vállaló Bibó István Szakkollégiumnak egyik alapvető célja, hogy szakmailag igényes, a szűkebbtágabb környezetükért felelős értelmiség neveléséhez hozzájáruljon. Hiszünk abban, hogy a minőségi tudást nemcsak a jogszabályok ismerete jelenti: a dogmatikai alapok megszerzésén túl fontos, hogy az Egyetem, a Szakkollégium elvégzését követően hallgatóink a társadalom, a gazdaság problémáira érzékeny és nyitott fiatal értelmiségiek legyenek, akik képesek komplex, kritikus gondolkodásmódra. Köszönjük Dr. Mezey Barna rektor úrnak, hogy elvállalta a konferencia fővédnökségét. Hálásak vagyunk Dr. Király Miklós dékán úrnak és az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar munkatársainak együttműködéséért a konferencia helyszínének biztosításában. Végül, de nem utolsó sorban ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Szakkollégium Büntető Tudományok Műhely tag jainak és Műhely nevelőtanárának, dr. Nánási Gábornak, akik a konferencia megszervezésében és e kötet munkálataiban aktívan részt vettek. Kezdeményezőkészségükre, lelkesedésükre a szervezés teljes időszaka alatt biztonsággal építhettünk. Bízunk abban, hogy lesz alkalmunk a tudomány művelői, a gyakorló szakemberek és a joghallgatók számára nyitva álló hasonló szakmai fórumokat teremteni, amelyekkel lehetőséget biztosíthatunk a további együttgondolkodásra, az előremutató véleménycserére. Budapest, 2013. június H ack Péter, a Büntető Tudományok Műhelyének műhelyvezetője Tar A drienn, a Bibó István Szakkollégium igaz gatója

Előszó 2012. június 25. napján az Országgyűlés elfogadta a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvényt, így a jövőben – 1878, 1961 és 1978 után – 2012 is a magyar büntetőjog fontos és jelentős mérföldkövét jelenti. Egy generáció életében általában csak egyszer adatik meg, hogy egy új büntető kódex megalkotásának és hatályba lépésének a részese lehessen. Az ELTE Bibó István Szakkollégiuma, a kollégium Büntető Tudományok Műhelye ezért fontosnak tartotta, hogy az új Büntető Törvénykönyv 2013. július 1-jei hatályba lépése előtt, az új kódex tiszteletére 2013. április 12-én „Hag yomány és megújulás a büntetőjogban” címmel tudományos konferenciát rendezzen, melyhez – egy új kódexhez méltó módon – az ELTE ÁJK Aula Magnája szolgált helyszínül. Egy új törvénykönyv elfogadása és hatályba lépése szinte minden esetben felveti a kérdést, hogy az újabb jogszabály vajon mennyiben jelent változást, előrelépést a korábbi rendelkezésekhez képest, továbbá az milyen nehézségeket rejt, illetve rejthet magában. Az új Büntető Törvénykönyvről szóló konferenciánk szervezése során hasonló kérdés merült fel bennünk is, nevezetesen, hogy milyen jelenleg létező problémákra ad választ az új kódex, illetve milyen kockázatok lehetnek annak szabályaiban? A fenti kérdések alapján a konferencia konkrét témáit úgy határoztuk meg, hogy annak egy általánosabb, jogpolitikai jellegű, egy alapjogokkal összefüggő Általános, valamint egy Különös Résszel foglalkozó előadás blokk is a részét képezze. Ennek alapján három tagozatra osztottuk a konferenciát. Az első blokkot többek között olyan kérdések köré építettük fel, mint például, az új kódex megalkotása során az egyes hivatás területek – a jogtudomány, a bíróságok, az ügyészség, az ügyvédség – között milyen tervek, ötletek körül voltak viták, eltérő álláspontok? Milyen új jogintézmények kerültek a kódexbe, továbbá az említett területekkel foglalkozó jogászok szerint esetleg milyen jogalkalmazási problémákat eredményezhet majd az új kódex? A konferencia második harmadát olyan kérdések köré csoportosítottuk, amelyek a kodifikáció során és azóta is élénk érdeklődésre tartanak számot. Ezek a jogos védelem és a tényleges életfogytiglan tartó szabadságvesztés intézményei voltak. E két jogintézményt szerettük volna kicsit szélesebb kontextusban is elhelyezni, ezért a szervezés során arra kértük az előadókat, hogy azokat lehetőleg alapjogi szempontból is értékeljék, valamint fejtsék ki, hogy szerintük milyen kockázatok és gyakorlati, jogalkalmazási, bizonyítási problémák merülhetnek fel a jogos védelem megújuló szabályozása kapcsán. A Különös Rész témájának kiválasztása során arra törekedtünk, hogy egy lényegesebb változással érintett bűncselekményi kör is a része legyen a konferenciának.

10

dr. nánási gábor

Így, mivel az új kódex megalkotása során a jogalkotó figyelembe vette az utóbbi időszakban jelentkező, hazánkat terhelő nemzetközi jogalkotási kötelezettségeket a szexuális bűncselekmények kapcsán, ezért a konferencia harmadik blokkja a nemi erkölcs elleni bűncselekmények megújuló szabályozásával foglalkozott. A téma előadóit arra kértük, hogy mutassák be, milyen tartalmi és terminológiai változások következtek be e tényállások körében, továbbá a gyermekek, illetve jogaik védelme hogyan érvényesülhetnek majd a nemi élet és nemi erkölcs elleni bűncselekmények körében, valamint a jogalkalmazás szempontjából milyen kérdéseket, problémákat vethet fel a megújuló szabályozás. Konferenciánk meghívottait arra kértük, hogy lehetőleg a fenti kérdések körbejárása során fejtsék ki véleményüket az előadásaik során. Úgy gondolom, az összes felvetésünkre választ kaptunk a konferencián. Jelen kötet révén pedig a hallgatóság felidézheti az elhangzottakat, valamint az előadások elolvasásával további érdeklődők is megismerhetik az új Büntető Törvénykönyv hatályba lépése előtt a büntetőjogászi szakma meghívott neves előadóinak az egyes jogintézményekről, illetve magáról az új kódexről alkotott véleményét. Az előadóink között a jogalkotás és jogalkalmazás különböző területeinek köztiszteletben álló képviselőit köszönthettük, akik expozéjukban fejthették ki álláspontjukat, várakozásaikat, elképzeléseiket az új Büntető Törvénykönyvvel kapcsolatosan. A konferenciát dr. Király Tibor akadémikus, az ELTE ÁJK professzor emeritusza nyitotta meg, aki – többek között – felelevenítette a korábbi kódexek és egyéb büntetőjogi tárgyú jogszabályok, illetve rendelkezések részben egymásra épülő, a hagyományokat megőrző, részben korábban újnak számító jogintézményeit. E visszatekintés során a professzor úr például részletesebben foglalkozott a büntetőjog társadalmat védő feladatával, a társadalomra veszélyességgel és a gazdasági életet védő bűncselekmények szabályozásával. Király professzor előadásának záró részében a jogalkotóval szembeni azon – örök érvényűnek tekinthető – elvárásnak adott hangot, melynek lényege szerint a büntetőjog nem mindenható, attól nem várható el, hogy a társadalmi problémák, feszültségek kezelésének elsődleges eszköze legyen. Minden nagyobb kódex megalkotását, hatályba lépését, majd pedig alkalmazását várakozások, olykor ellentétes vélemények övezik. Konferenciánk első előadás blokkja ezért a 2012. évi C. törvénnyel kapcsolatos véleményekről és várakozásokról szólt. Mivel azonban egy elfogadott törvénykönyv esetén a hangsúly inkább annak majdani alkalmazására, értelmezésére helyeződik, ezért az előadóink sokszor utóbbi kérdéseket is érintették. Az első blokkban az egyes jogalkalmazói területek, valamint a jogtudomány képviselői vettek részt, így előadásokat hall-

Bibó István Szakkollégium

11

hattunk dr. Kónya Istvántól, dr. Láng Lászlótól, dr. Bánáti Jánostól és dr. Tóth Mihálytól. Dr. Kónya István előadását az új törvénykönyv Általános Részének jogintézményei köré építette fel, részletesebben foglalkozott a büntethetőségi akadályok szabályozásával, a szankciórendszer egyes intézményeivel, továbbá kitért a Kúriának a kodifikáció folyamatában tett észrevételeire is. Dr. Láng László előadása egyaránt magában foglalta a jogalkotó által megvalósított, egyben azonban el is szalasztott lehetőségeket egy konkrét tényálláson, a közösség elleni uszításon keresztül. Több alkotmánybírósági döntés következtében, valamint a meghonosodott ítélkezési gyakorlat miatt a közösség elleni izgatás bűntettének megállapítása szinte lehetetlen. Dr. Láng László az előadásában e gyakorlat kapcsán felelevenítette a jelenleg hatályos közösség tagja elleni izgatás tényállásának a jogalkalmazás során megjelenő nehézségeit, illetve az Alkotmánybíróság vonatkozó gyakorlatát. Annak érdekében pedig, hogy közösség elleni uszítás bűntette a jogalkalmazás során élő tényállás lehessen, dr. Láng László egy, a nemzetközi kötelezettségekkel még jobban összhangban álló, lényegében de legenda ferenda javaslatot is felvázolt az előadásában. A jelenleg büntethetőségi korhatárt jelentő 14. életév kérdése egy-egy erőszakos, személy elleni bűncselekmény esetén – amikor az elkövető vagy az elkövetők valamelyike e kor alatti – időről-időre feleleveníti az ezzel kapcsolatos vitákat. Dr. Bánáti János előadásában e témakör kapcsán részletesebben foglalkozott a gyermekkorúakra vonatkozó, részben megújuló szabályozással, az abból fakadó esetleges anomáliákkal. Ezen túlmenően a védőknek a kodifikáció során megvalósult, illetve elmaradt várakozásait, a jogalkalmazóknak a jogalkotás során felmerülő félelmeit is felelevenítette. Az első blokk záró előadásában dr. Tóth Mihály visszatekintett a kodifikációs folyamatra, majd az Általános és Különös Rész további megfontolásra, esetleges módosításra érdemes rendelkezését, illetve tényállását is kiemelte: így például a büntethetőségi korhatárral kapcsolatos rendelkezések közül a belátási képesség vizsgálatában rejlő nehézségeket, illetve az új büntetési nemként hatályba lépő, elzárásra vonatkozó és – álláspontja szerint – mind kriminológiai, mind anyagi jogi szempontból aggályokat felvető rendelkezéseket. Dr. Tóth Mihály az előadásának szerkesztett változatában kitért továbbá a jogalkotó által a trichotómia feltámasztásának elszalasztott lehetőségére is. Első nagy kodifikátorunktól, Csemegi Károlytól származik azon megállapítás, mely szerint „eg yetlen törvény sem viseli annyira homlokán azon kor és azon ország, civilizáció állapotát, amelyben és amelynek számára készült, mint a büntető törvénykönyv (…) .” Csemeginek e minden korban aktuális megállapítása különösen illik az új kódexnek a jogos védelem megújuló szabályaira és a tényleges életfogytiglan tartó

12

dr. nánási gábor

szabadságvesztésre vonatkozó rendelkezésekre. Mivel a jogászi és a szélesebb értelemben vett társadalmi érdeklődést is foglalkoztatja e két jogintézmény, így a konferencia második részét az emberi élethez és méltósághoz való jog, valamint ezen alapjognak az új kódex büntetési rendszerével és a jogos védelem jogintézményével való kapcsolata képezte. A blokk előadói között köszönthettük dr. Bárd Károlyt, dr. Gellér Balázst, dr. Belovics Ervint és dr. Kadlót Erzsébetet. Dr. Bárd Károly a jogos védelemre vonatkozó megújuló szabályozás kapcsán emberi jogi, illetve nemzetközi kitekintést, valamint összehasonlítást is tartalmazó előadásában részletesen foglalkozott az Alaptörvénynek e kérdés szabályozásával összefüggésben felmerülő rendelkezéseivel, továbbá az Alaptörvény II. és V. cikkeiben megjelenő és rivalizáló alapjogokkal. Előadásában a tényleges életfogytiglan tartó szabadságvesztés kapcsán kitért annak a törvény által kötelezően előírt, illetve a mérlegelés körébe tartozó eseteire, valamint annak nemzetközi megítélésére is. Dr. Gellér Balázs mély jogfilozófiai és jogbölcseleti elemeket tartalmazó, példákkal színesített előadásában a jogos védelem és a végszükség vitásnak tekinthető kérdéseit emelte ki. Előadásának központi részét az emberi méltósághoz való jog, illetve annak a fentebbi két jogintézménnyel való kapcsolata képezte. Ennek során több modellt is felvázolt, illetve azt vizsgálta, hogy az általa említett modelleknek van-e jelentősége az anyagi büntetőjog, a büntetéskiszabás, vagy a jogos védelem szempontjából. Dr. Belovics Ervin előadásában a büntethetőséget kizáró, illetve korlátozó okok között a gyermekkor, a jogos védelem és a végszükség kérdéseivel foglalkozott. A büntetőjogászok körében már régebbre visszavezethető az a vita, amely a szükségesség-arányosság kérdésével foglalkozik. E vitában az arányosságot hol a szükségességből vezették le, hol szembeállították azokat egymással. Dr. Belovics Ervin előadásának központi részét ezért többek között e vita lényegének, valamint a jogalkotónak az új kódex megalkotása során erre adott válasza képezte, de kitért még a megtámadott jogainak a bővülésére, továbbá a mulasztással szemben fennálló jogos védelem problematikájára is. Az Alaptörvény 28. cikke szerint a bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak. Többek között e rendelkezés értelmezésével, valamint az alkotmányos büntetőjogi kérdésekkel, illetve az előbbieknek a jogos védelem szabályaival, a bünthethetőségi korhatár részbeni leszállításából fakadó lehetséges anomáliákkal, valamint a tényleges életfogytiglan intézményével, illetve annak svájci megfelelőjével foglalkozott a második blokk záró előadásában dr. Kadlót Erzsébet.


13

Valószínűleg a legjelentősebb változást mind nyelvezetében, mind tartalmában, összhangban a nemzetközi kötelezettségekkel, a nemi élet és nemi erkölcs elleni bűncselekmények körében eredményezi az új Büntető Törvénykönyv. A szabályozás elméletileg letisztultabbá vált, az új kódex rendelkezéseit olvasva azonban számos elhatárolási, halmazati kérdés merülhet fel a jogalkalmazóban. Ezen okok alapján a harmadik blokk „A nemi erkölcs elleni bűncselekmények megújuló szabályozása” címet viselte, az előadók között pedig dr. Vaskuti Andrást, dr. Sinku Pált és dr. Szomora Zsoltot köszönthettük. A nemzetközi kötelezettségekkel összhangban 2012-től a gyermekközpontú igazságszolgáltatás megteremtése érdekében már a hatályos 1978. évi IV. törvény számos rendelkezése is megváltozott. E változásokkal, valamint az új Büntető Törvénykönyvbe kerülő rendelkezésekkel részletesebben is foglalkozott dr. Vaskuti András, aki példákkal színesített előadásában bemutatta az új kódex vonatkozó fejezetébe tartozó bűncselekményeknek az elmúlt évtizedekben a jogszabály módosítások, illetve az Alkotmánybíróság döntései nyomán bekövetkezett változásait. Előadásában az Általános Részben található egyes jogintézményekkel, így a foglalkozástól eltiltás részben megújuló, a gyermekkorúak védelmében bekövetkező változásaival, valamint az egyes bűncselekmények tényállásaiban új minősített esetként megjelenő hatalmi és befolyási viszonnyal, s az elévülés szabályait részben megújító rendelkezéssel is foglalkozott. A konferencia előadói között számos gyakorlati szakembert is köszönthettünk, akik az új kódexnek a jogalkalmazás során megjelenő erényeit, ugyanakkor esetleg felmerülő hátrányait is részletesen bemutatták. Dr. Sinku Pál előadása az előbb említett körbe tartozott, aki egyrészt kiemelte az új büntető kódex előnyeit, ugyanakkor rámutatott a szabályozás nyújtotta jogalkalmazási, bizonyítási nehézségekre is. Előadásában a szexuális kényszerítés, a szexuális erőszak, a szexuális visszaélés és a gyermekpornográfia tényállásaival foglalkozott. A szexuális erőszak esetében kitért például a szexuális cselekmény fogalmára, a szexuális erőszak előkészülete kapcsán a lehetséges bizonyítási nehézségekre, valamint a gyermekpornográfia tényállásánál a néző „cselekményére”. A jogalkalmazás során számos probléma, így például halmazati, minősítési anomália adódott az erőszakos közösülés és a szemérem elleni erőszak bűntettének a két külön törvényi tényállásban történő szabályozásából. A nemi bűncselekményeknek az új kódexben történt újrakodifikálása részben ezt a problémát is megoldotta. Dr. Szomora Zsolt a rendkívül jól felépített, példákkal színesített előadásában többek között a szexuális erőszak tényállásával, az új kódex vonatkozó fejezetébe tartozó bűncselekmények védett jogi tárgyának, illetve a törvény által használt új fogalmakkal, így például a szexuális cselekménnyel foglalkozott. A gyermekek zavartalan szexuális fejlődésének védelmét a jelenleg hatályos Btk.

14

dr. nánási gábor

igen bonyolultan szabályozza, melyen lényegében az új kódex sem egyszerűsített. Az előadásában kitért ezért arra is, hogy néhány esetben a gyermekkorúak védelme az egyes bűncselekményi tényállásokhoz kapcsolt büntetési tételek megjelenésében nem jelent feltétlenül fokozottabb védelmet, illetve új szabályozásból számos esetben minősítési problémák is adódhatnak. A konferencia szervezése során nemcsak a jogtudomány képviselői és a gyakorló jogászok számára szerettünk volna lehetőséget biztosítani, hogy kifejtsék véleményüket, várakozásaikat, esetleges félelmeiket az új Büntető Törvénykönyvvel kapcsolatosan, hanem az egyetemi hallgatók álláspontjára is kíváncsiak voltunk: ezért tudományos pályázatot hirdettünk, melynek ünnepélyes eredményhirdetésére a konferencia végén került sor. A pályázatra az ország különböző jogi karairól érkeztek pályamunkák, amelyek közül a legjobban sikerülteket értékes pénz- és tárgyjutalmakkal, valamint a jelen kötetben való megjelenéssel díjaztuk. Kimagaslóan a legjobb dolgozat volt és ezért első díjban részesült Gál Andor (SZTE ÁJK) „A g yermekprostitúció kérdései, különös tekintettel az üg yfél cselekményére” című pályamunkájával. A legtöbb dolgozat a jogos védelem témakörében született, így a díjazás során két munkát is e körből díjazott a zsűri: megosztott második díjban részesült Szőllősi Zsuzsanna (PPKE JÁK) „Az eg yes alapjogok az új Btk. tükrében, különös tekintettel a jogos védelem szabályaira”, valamint Petrovics Aletta (ELTE ÁJK) „A jogos védelem intézményének vizsgálata, különös tekintettel az új szabályozás és az élethez való jog kapcsolatára” című pályamunkája. Az egyetemi oktatásban talán kevésbé hangsúlyosak az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények, ezért különösen érdekes volt a büntetőeljárási jogi kérdéseket is érintő, harmadik díjat nyert Simon Nikolett (PPKE JÁK) dolgozata, aki „A Büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény jogpolitikai megközelítése az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények tükrében” címmel nyújtott be pályamunkát. Azt, hogy valójában milyen is lesz az új kódex a jogalkalmazásban, a nem is oly távoli mindennapok fogják meghatározni. Az új kódex egyes előnyei és hátrányai azonban már a konferencián elhangzott előadások révén körvonalazhatóak. A konferenciakötet és az abban közölt előadások már most is hasznos és élvezetes olvasnivalót jelenthetnek az érdeklődő közönség számára. Néhány év vagy évtized múlva pedig, mint kordokumentum is érdekes lehet, hogy mit gondoltak, mit vártak a 2012. évi C. törvény elfogadása és hatálya lépése között a jogtudósok és jogalkalmazók. Dr. Nánási Gábor kollégiumi nevelőtanár

Dr. K irály Tibor1

Új Büntető Törvénykönyv.

Hagyomány és megújulás a büntetőjogban A konferencia megnyitó beszéde Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Hallgatók! Idejövet azon gondolkoztam, hogy tulajdonképpen mi a szerepe a megnyitónak. Vajon elég-e annyit mondanom, hogy mindenkit üdvözlök és megjelölöm a mai megbeszélésnek a tárgyát. Hack Péter Tanár Úr üdvözlő szavaival felmentett ama kötelezettség alól, hogy bemutassam és üdvözöljem mindazokat, akik szerepelni fognak a mai konferencián. Talán nekem is szabad szólnom arról, hogy ennek a tudományos ülésszaknak milyen erényei vannak. Az jellemzi a mai ülést, hogy jó a témaválasztás: az új Btk., amely nemsokára hatályba fog lépni. De kérdezhetjük, van-e egyáltalán értelme annak, hogy a frissen megalkotott jogszabályról már azt megelőzően véleményt alkossunk, hogy bárminő gyakorlati próbán átment volna. Van értelme. Egyrészt azért, mert végig kell gondolni számos rendelkezését és intézményét és a mai tanácskozás, tudományos ülésszak talán az első lépés, ahol az Egyetem rendezőként lép fel, és talán a megnyitóban is érdemes volt ezeket elmondanom. Felsorolok most évszámokat: 1878, 1961, 1978, és 2012. Ezek a Büntető Törvénykönyvek évszámai, az utolsó a 4. hatályba lépő magyar Btk.-é. Különböző korszakokban keletkeztek a törvények, különböző élettartamúak voltak. A leghosszabb ideig élt az 1878. évi Csemegi-féle Btk., annak is a Különös Része, amelyet azonban sokszor módosítottak. Az általános részét már 1950-ben hatályon kívül helyzete a Btá., a Btk. új általános része. A hatályba lépő törvény Indokolásában egy érdekes mondatot olvastam, nevezetesen, hogy az új törvény nem jelent teljes dogmatikai szakítást a hatályos Btk.-val. Tényleg számos gondolata, számos intézménye ugyanaz, mint ami megvan az 1978. évi törvényben. A szakítás a büntetőjogi gondolkodás, a tudomány és a jogalkotás területén felfogásom szerint a XXXVI. számú törvénnyel 1908-ban következett be. Közismert, hogy ez a törvény, új intézményeket vezetett be: a feltételes elítélést, a büntetés végrehajtásnak a felfüggesztését, a fiatalkorúakra vonatkozó speciális 1

Akadémikus, az ELTE ÁJK professzor emeritusa.

16

Dr. Király Tibor

szabályozását. Miért volt ez szakítás? A Csemegi-féle kódexben ugyanis elsősorban a tettarányos büntetés állt a középpontban, az 1908. évi törvény ráirányította a figyelmet az elkövető személyére, személyiségére. Ez pedig lényeges szemléleti átrendeződést jelentett. Ezt a szakítást folytatta az 1950. évi II. törvény, a Btk. Általános Része. Abban nyert megfogalmazást ez a tétel, amely ma is tovább él, amely szerint a büntetőjog feladata a társadalom védelme és az emberek jogainak a védelme. Ez a szó, hogy védelem, a központba került. Ennek a tükröződése egyébként a társadalmi veszélyesség, ami a bűncselekmény fogalmában megjelenik. Az 1950. évi II. törvény volt az, amely elindította a gondolkodást afelé, hogy a bűncselekményben, a társadalomra veszélyes jelenséget lássuk. Bekerült a bűncselekmény fogalmába az 1950. évi II. törvény által a társadalomra veszélyesség ismérve. A 2012. évi törvény preambulumában szintén szerepel a védelem szó, ez a törvény is a büntetőjog feladatává teszi a védelmet, a védelem tulajdonképpen végighúzódik a büntetőjogi gondolkodáson. A büntetőjog feladata nem csak annyi, hogy a rosszért rosszal fizettessen, hanem a társadalomnak a védelme. Hangsúlyozom, hogy ez az 1950. évi II. törvényben már jelen volt és jelen van a ma hatályba lépendő törvény preambulumában is. Mindazonáltal azt kell mondanom, gondolván egy latin mondásra; hogyha ketten ugyanazt cselekszik, az nem ugyanaz. Habár 1950-ben is a társadalom védelméről volt szó és ma is, mégsem ugyanaz a jelentése, nem az az iránya a védelemnek. A korábbi törvény – a 1950. évi II. törvény is – azt mondta, hogy a Népköztársaság jogi rendjének a védelme. A 2012-es törvény már mást mond: az Alaptörvényre utal. Tehát, amit védenek, vagy amit védeni kell, tartalmilag más. Ugyanaz a szó, de más annak a szónak a háttere. Ezért mondtam, hogy ha ketten ugyanazt cselekszik, az nem ugyanaz. Említettem, hogy az új törvény alkotói hivatkoznak arra, hogy dogmatikailag minden ki van dolgozva. Meg volt az a kényelmük, hogy nem kellett a dogmatikai tételeket újrafogalmazni vagy a dogmatikát új gondolatokkal gazdagítani. Bizonyos absztrakció szintjén a büntetőjogi tanok rendszerfüggetlenek, nem rendszerfüggőek. Ezért tudjuk elfogadni azt a tényt, hogy ma ugyanazokkal a jogi fogalmakkal találkozhatunk a 2012. évi törvényben, mint annak idején az 1950. éviben. Vannak olyan jogtárgyak, amelyekről a büntetőjognak – politikai berendezkedésétől függetlenül –, mint a védelem tárgyáról kell rendelkeznie. Ilyen az állam biztonsága, az emberi élet, a személy más jogai. Megállapítható évszázadokra vis�szamenően az a jelenség, hogy ugyanazok a jogtárgyak, mint a védelem tárgyai, előbukkannak a különböző korok jogalkotásaiban, de vannak jogtárgyak, amelyeknek terjedelme változott, például a nemi erkölcs elleni bűncselekményeket illetően. Vannak azonban olyan jogtárgyak, melyek viszont újként, vagy legalábbis mértéküket tekintve újként jelentek meg, mint a gazdasági bűncselekményekben.


17

Figyelemre méltó, amit a törvények a büntetés céljáról és kiszabásáról szóltak. Ezekben talán jobban megtestesül az egész büntetőjognak a szerepe – az általánosan megfogalmazott szerepe –, mint akár a bűncselekmény fogalmában is. Az 1961. évi V. törvény, vagyis a második Btk. azt mondja, hogy a büntetés célja és feladata joghátrány okozása. Ez valóban a megtorlás gondolata. A ros�szat a rosszért, ez a megtorlás gondolata, de a törvényben benne volt a generális és speciális prevenció célkitűzése is. A 2012-es törvényben a büntetés szerepe hasonló módon van megfogalmazva. Lényeges, hogy a cselekmény tárgyi súlya mellett megint utalnak az elkövető személyiségére, a személy társadalmi veszélyességére is. Tehát ily módon kétféle társadalmi veszélyességről lehet beszélni. A cselekmény, mint objektív jelenség társadalmi veszélyességéről és a személy társadalmi veszélyességéről. Vagyis újra hangsúlyozom a személy előtérbe került, és a 2012‑es törvénybe is így van. Mondhatnám tehát, hogy a büntetéskiszabás és a büntetőjog funkciójában egyaránt megjelenik a tettarányos, valamint a személyiséghez igazodó büntetés gondolata is. A joggyakorlatnak ezután igen fontos feladata lesz mindazt kimunkálni, ami volt, és ami van a Btk.-ban. A tudománynak és az oktatásnak meg az a feladata, hogy végiggondolja az intézményeket és rájöjjön arra, hogy mi az, ami külön kutatást, külön elemzést igényel, érdemel. A tudomány lehetne közvetítő a törvény, a joggyakorlat és a társadalom között. Segítsen eloszlatni azt a tévhitet, hogy a büntetőjoggal meg lehet oldani mindent, ami a társadalomban nem kívánatos. Sokkal erősebb társadalmi-gazdasági folyamatok hatnak, semhogy egy-egy büntetőjogi normával szabályozhatók lennének. Be kell látni, hogy a büntetőjog nem mindenható, nem mindenre való gyógyír.

MIT VÁRUNK AZ ÚJ BTK.-TÓL? Vélemények és várakozások az új Btk. kapcsán A panel resztvevői: Dr. Kónya István a Kúria elnökhelyettese, a Kúria Büntető Kollégiumának elnöke Dr. L áng L ászló főosztályvezető ügyész, Legfőbb Ügyészség Dr. Bánáti János a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke Prof. Dr. Tóth Mihály a Magyar Büntetőjogi Társaság elnöke, egyetemi tanár PTE ÁJK Moderátor: Dr. habil. H ack Péter egyetemi docense ELTE ÁJK, a Bibó István Szakkollégium Büntetőjogi Tudományok Műhelyének vezetője

Dr. Kónya István2

Vélemények és várakozások az új Btk. kapcsán Az új Btk.-val kapcsolatban voltak félelmek, és vannak várakozások. A félelmek a szakma részéről fogalmazódtak meg, de jórészt elmúltak. Amelyek fennmaradtak, azok csupán kételyek. Ezeket a jogalkotás határozott válasza, vagy a gyakorlat célszerű megoldásai oszlathatják el. Mindez a jövőben dől majd el. Véleményt a szakma és a társadalom laikus része egyaránt fogalmaztak és fogalmaznak meg ma is. Ez természetes, mivel a büntetőjog ultima ratio. A bírót a vélemény nem befolyásolhatja, mert a törvény szolgájaként az a kötelessége, hogy azt hűen, és lelkiismerete szerint, helyesen alkalmazza. A bíró a törvényt szolgálja ugyan, de nem szolgai végrehajtója a jogalkotói szándéknak. Felelősséggel gondolkodó, értő alkalmazója a törvény betűjének. Hivatását a köz javára gyakorolja, s ezért kívánatos, hogy döntései a társadalom igazságérzetével találkozzanak. A közvélemény érzelmektől fűtött, vagy éppen felkeltett hangulataira azonban nem lehet tekintettel. Tárgyilagosnak kell maradnia, s ezt ítélkezésének meggyőző erejű szakszerűsége által érheti el. A törvény közel két hónap múlva hatályba lép, így a véleményeknek, újrafogalmazott elvárásoknak az ideje elmúlt, mert a megértés, megtanulás, elsajátítás és egyöntetű értelmezés ideje érkezett el. A kodifikációban nem vettünk részt, az első tervezet tavaly februári megismerésekor észrevételeinket megtettük, amelyek az ítélkezés egységéért felelős szakmai vezetés elvárásait tartalmazta. Észrevételeinket kizárólag a szakmaiság és az új törvény gyakorlati alkalmazására, zökkenőmentes átállás érdekei határozták meg a következő szempontok alapján: • a tervezet miként viszonyult a bíró mérlegelési és döntési szabadságához, annak tiszteletben tartásához, • a tervezet hatályos törvénytől eltérő rendelkezései szakmailag indokoltak voltak-e, • a tervezet rendelkezéseinek dogmatikai kidolgozottsága, • a kodifikációs kivitelezés helyessége, alapossága. Javaslatainkból több elfogadásra került, s úgy gondolom, hogy az a kódex hasznára vált. Elsődleges félelmeink a hagyomány és megújulás kettősségével függtek össze, amennyiben attól tartottunk, hogy a megújulás szándékát érvényesítő jogalkotói 2

A Kúria elnökhelyettese, a Kúria Büntető Kollégiumának elnöke.

22

Dr. Kónya István

lendület és lelkesedés a hagyomány rovására valósul meg, és másfél évszázados dogmatikai alapok kerülhetnek veszélybe. A tervezetet megismerve ezek a félelmeink alaptalannak bizonyultak, mert beláttuk, hogy a tradicionális dogmatikai elveken nyugvó alapintézmények lényegében nem változtak, és így az új törvény elsajátítása nem okozhat különösebb gondot. A bűncselekmény fogalma, a bűnösség, a bűnfelelősség rendje, az egység, többség dogmatikai felfogása, a büntetéskiszabás szempontjai és elvei, a szankciórendszer lényeget illetően nem változtak, azok kezelhetők, értelmezhetők és alkalmazhatók. A középmértékes büntetéskiszabás elve – jóllehet a gyakorlatban eddig sem okozott problémát – most még egyszerűbbé, közérthetőbbé vált. Kodifikációs kényszerhelyzet nem volt. A kormányzat a büntetőjogot értéknek tekinti, és aszerint tudatosan kezeli. A jogpolitika által felvállalt célkitűzéseket a miniszteri indokolás határozottan, jól elkülöníthetően tartalmazza. Ezek közül első helyen szerepel – mint a Büntető Törvénykönyvvel szembeni egyik legfontosabb elvárás – a szigor, amely azonban nem feltétlenül jelent tételhatár-emelést, hanem a tettarányos büntetőjogi szemlélet hangsúlyosabb, következetes megjelenítését és gyakorlati alkalmazását kívánja meg. Ez utóbbival a bíró csak egyetérthet, mert a tettarányos felelősség megállapítása, és a szankciónak ehhez mért megválasztása, alkalmazása őt terheli, s ami arányos az egyben igazságos is. Megőrizte tehát a törvény a jogalkotó és az ítélőbíró, mint jogalkalmazó közötti kompetencia-megosztást, és meghagyta a bíró egyéniesítő, mérlegelésen alapuló döntési szabadságát. Az idős koruk vagy fogyatékosságuk miatt fokozottan sérülékeny személyek hatékonyabb büntetőjogi oltalma – mint jogalkotói szándék – úgyszintén nem vitatható. A kódex szerkezeti áttekinthetőségére törekvés ugyancsak helyeselhető. Az idejétmúlt, nem alkalmazott, „halott” tényállások kiselejtezése ugyancsak találkozott a jogalkalmazók egyetértésével. Mindez nem jelenti azt, hogy ne maradnának vitatható megoldások vagy jogértelmezést igénylő kérdések. Ilyeneket az ítélkezési gyakorlat nyilvánvalóan fog majd felvetni. Ami az új különös részi tényállásokat illeti, azokkal kapcsolatban pillanatnyilag csak bizakodni lehet abban, hogy a jogalkotó nem hagyta figyelmen kívül Király Tibor professzor úr, kodifikációnak címzett, örökérvényű intelmét: „A jogalkotásban a társadalomra veszélyesség felismerése megelőzi mind történetileg, mind logikailag a bűncselekménnyé nyilvánítást. Előbb kell felismerni valamilyen valóságos vagy feltételezett emberi magatartás, illetőleg a következmények társadalmi veszélyességét, semmint azokat büntetendővé nyilvánítják.” Hogy ez mennyire vált valóra, azt a gyakorlat lesz képes igazolni. A törvény fenntartotta a bűncselekmény hatályos fogalmát, és abban – jóllehet korszerűsítve – lényeget illetően megőrizte a társadalomra veszélyesség kritériu-


23

mát. Ez utóbbi a Kúria és a bírói kar józan értékítéletének elfogadását szemlélteti, mert a társadalomra veszélyesség kritériumának megőrzése mellett nemcsak most, de a megelőző kodifikációs törekvések során is mindig következetesen érveltünk. Ennek oka az, hogy a bűncselekmény fogalmán belül a társadalomra veszélyesség fenntartása mindenkor arra adott törvényes utat az ítélőbírónak, hogy az általánosnak az egyeidre alkalmazása során a konkrét élethelyzetet jelentősége, súlya szerint ítélje meg, és juthasson arra a megállapításra, hogy az formális megjelenítése ellenére a társadalomra veszélyességet nélkülözi, a bűncselekmény egyik fogalmi ismérvével nem rendelkezik, s ezért nem büntetendő cselekményt valósít meg. Alkalmazhatta, tehát ennek konzekvenciáit, s hozhatott felmentő ítéletet. A társadalomra veszélyesség fogalmának értelmezése, ítélkezésbeni kezelése tehát kimondottan terheltbarát, a törvényt annak rendeltetése és társadalmi hasznossága szerint értelmező bírói felhatalmazás eszköze volt és maradt. Amit az Alaptörvény az alapjogok közé emelt, az azt jelenti, hogy az a legmagasabb szinten elismert, és ezért védelmet érdemlő jogosultság, amelynek legitimitását össztársadalmi igény alapozhatja meg, ezért ez a büntető jogalkotást is motiváló elvárásként fogható fel. Ezek közül a két legfontosabb: az Alaptörvény IV. és V. cikkében elismert személyi szabadsághoz és biztonsághoz való jog, valamint a jogtalan támadással szembeni védekezés alkotmányos szintű elismerése. Az általam kiemelt két alapjog közül a személyi szabadsághoz és biztonsághoz való jogot említem először, melynek alkotmányos szintű korlátozásában érhető tetten a társadalom egy nem elhanyagolható részének az az elvárása, amely a halálbüntetés Alkotmánybíróság általi eltörlését a mai napig nem volt képes kiheverni. Ennek az igénynek Alaptörvény általi elismerése annak kimondása, mely szerint: „Tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés, csak szándékos, erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt szabható ki.” E rendelkezés társadalmi elvárása annak követelése, hogy a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetői a társadalomtól véglegesen elszigetelhetők legyenek. Az Alaptörvény V. cikke szerint pedig „Mindenkinek joga van törvényben meghatározottak szerint a személye, illetve tulajdona ellen intézett vag y ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárítására.” A jogtalan támadás elhárításának alkotmányos alapjoggá nyilvánítása azt a társadalmi igényt ismeri el, hogy védekezhessen a polgár, ha az államot képviselő hatóság őt megvédeni nem képes. Valamely igény érvényesítésére erőszak alkalmazása csak igen kivételesen, jogilag szigorúan rendezett esetekben engedhető meg, mert a jog nem állhat az erőszak mellé. Az erőszak letéteményese a törvény által erre felhatalmazott, a kényszert jogszabály által előírt módon alkalmazni jogosult állam, aki ezt éppen polgárai személyének, javainak, érdekeinek oltalma céljából teheti meg. Ezt a feladatát azonban nem mindig képes ellátni, olykor csak

24

Dr. Kónya István

fut az események után, és legfeljebb a megtorlás törvényes, időnként hosszadalmas útját végigjárva képes a jövőre nézve bűnmegelőző, védő funkcióját teljesíteni. A jogtalanul megtámadottnak ezért módot kell adni arra, hogy – hatósági védelem híján – a jogtalan támadással szemben önhatalommal védekezzen, és fenyegetettségének magára hagyott pillanataiban az állam által kivételesen átengedett erőszakhoz folyamodjon. A jogos védelem lehetőségeinek további szélesítése, és a szituációs jogos védelem szabályozása ennek a jogalkotó által kiemelt fontosságú, alapjogként kezelt és elismert társadalmi érdeknek, és az ahhoz fűződő elvárásnak az elismerése. Vannak csak részben teljesült elvárások, illetve olyanok, amelyekkel kapcsolatban a jogalkotásnak még van tennivalója: A dogmatika elfogadta, és több évtizedes gyakorlata kidolgozta a törvényben nem szabályozott büntethetőséget kizáró okok kategóriáját, amelyek érvényesülésével a gyakorlat számol. Ezek közül beemelte a törvénybe a jogalkotás a jogszabály engedélyét, (2012. C. tv. 24. §) „Nem büntetendő az a cselekmény, amelyet jogszabály megenged, vag y büntetlennek nyilvánít.” A törvényben nem szabályozott büntethetőséget kizáró okok olyan emberi magatartásokat fogalmaznak meg, amelyek nem esnek társadalmi rosszalás alá, nem jelentenek veszélyt a társadalomra, következésképpen tételesjogi szabályozás hiányában is az emberi magatartás elemzéséből levezethető a büntetőjogi felelősségre vonás és szankcionálás szükségtelensége. Ezért be nem teljesült várakozás • a házi fegyelmi jogkör gyakorlása, • hivatásbeli kötelezettség teljesítése, • megengedett kockázatvállalás, • sértett beleegyezése mint büntethetőséget kizáró okok kodifikálásának elmaradása. Ezeket az okokat a jogirodalom a törvényben szabályozott, büntethetőséget kizáró okokkal egyenrangúnak tekinti és akként is kezeli. Rendszerezésükben ugyanazok a szempontok érvényesülnek. A törvényben nem szabályozott, büntethetőséget kizáró okokat ugyanis, aszerint csoportosítják, hogy azok a társdalomra veszélyességet, a jogellenességet vagy a tényállásszerűséget zárják ki. Ezeknek az okoknak a köre a jogszabály engedélyének kodifikálásával szűkült, de hiánytalanná nem vált. A törvényben nem szabályozott büntethetőséget kizáró okok lehetőség szerinti felszámolása mellett érvként hozható fel, hogy ezek az okok olyan büntetőjogi főkérdésre adnak választ, amelyek az állampolgárok személyét érintik, és adott esetben a személyi szabadságuknak, egzisztenciájuknak, családi életüknek alakulását határozhatják meg. Tehát nem lehet közömbös az egyén számára, hogy büntetőjogi felelősségre vonása milyen okok miatt és hogyan alakul.


25

Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy kodifikáció hiányában ezekről az okokról nem a jogalkotó, hanem a jogalkalmazó dönt, s döntésében írott norma hiányában, sajátos értelmezése, szubjektivitása teljes körűen befolyásolhatja. Nem kizárt az analógia térhódításának veszélye sem. A büntetőjogi felelősségi rendszer egyértelmű kodifikálása záloga a jogállamiság egyik alapelvének, a jogbiztonságnak. Az új Btk. 24. §-a rést ütött a rendszeren, amikor a jogszabály engedélyét büntethetőséget kizáró okként megszövegezte, következésképpen semmi akadálya nem lenne a minden szempontból helyeselhető jogalkotói szándék következetes végigvitelének, annál is inkább, mivel a gyakorlat e kérdésekben egységesnek mondható, és kiváló jogtudósok az elméleti munkák sokaságával kidolgozták, és megalapozták azokat az elvi tételeket, amelyek a normatív szövegbe öntéshez szükségesek. A Btk.-ban nem szabályozott büntethetőséget kizáró okok többségének nem találjuk jogszabályi alapját, sem a törvényben, sem más jogszabályban. Évszázados hagyományokra, ésszerűségre, szokásokra, erkölcsi tételekre hivatkozással nem lehet sérteni a pozitív jog rendelkezéseit, az igény és a feladat tehát adott: a természetjogot pozitív – kodifikált – joggá megtenni. De nem mindig volt ez így, gondoljunk csak a szülői fegyelmezési jogkör gyakorlására, ugyanis a Csemegi Kódex 313. §-a egyértelművé tette, és a Kúria elvi döntéseivel megerősítette, hogy a házi fegyelemre jogosított személy által annak gyakorlatában elkövetett könnyű testi sértés miatt büntetésnek nincs helye. Így volt ez egészen az 1948. évi III. büntető novelláig, amikor is hatályon kívül lett helyezve, így a mai napig nyitott kérdések sokaságával állunk szemben a büntetlenséget eredményező feltételeket illetően. Meg tudnánk most egyértelműen határozni, hogy ez a fenyítő jog kiket, mikor és milyen feltételek esetében, milyen terjedelemben illet meg. De mit tudunk és milyen mélységben a sértett beleegyezéséről avagy a megengedett kockázatvállalásról? E néhány példából is érzékelhető, hogy milyen tág tere lehet a sajátságos jogértelmezésnek megfelelő normatív tartalom hiányában. A kodifikációk során visszatérő elvárásként fogalmazódott meg a szankciórendszer reformján belül annak bővítése, amely gyakorta a „szabadságvesztéscentrikus” büntetéskiszabás kritikáját is tartalmazta. A 2012. évi C. törvény két új büntetéssel (sportrendezvények látogatásától eltiltás, elzárás) és két új intézkedéssel (elektronikus adat végleges hozzáférhetetlené tétele, jóvátételi munka) gazdagította a választható szankciók körét. Ez tehát a teljesített elvárások közé sorolható. Szélesítette a törvény a büntethetőséget megszüntető okok csoportján belül a tevékeny megbánás alkalmazhatósági körét is.

26

Dr. Kónya István

Mint már említettem, a jogalkotás a bírói kar, és konkrétan a Kúria észrevételei közül többet elfogadott, amelyek a törvény hasznára váltak. Ezek között említem a pénzbüntetés egy napi tételének összegére vonatkozó javaslatunkat, amelynek eredményeképpen annak összegét az új törvény 50. §-ának (3) bekezdése legalább ezer forintban állapította meg a jelenlegi kettőezerötszáz helyett. A jogalkalmazás gyakorlati tapasztalatai alapján tett észrevételünk elfogadása valósult meg a kódex 81. §-ának (4) bekezdése végleges szövegezésében is, amely félreérthetetlenné tette, hogy az ott előírt, felemelt, illetve legsúlyosabb büntetés kiszabására „legalább három, különböző időpontokban elkövetett, befejezett, személy elleni bűncselekmény” (tehát csak anyagi halmazat) esetén van lehetőség, és kimondotta azt is, hogy ahol a törvény Általános Része lehetővé teszi, a büntetés korlátlanul enyhíthető. Az új Kódex hatékonyságát az elkövetkező évtizedek büntető ítélkezése lesz képes megmérni. Most még fel nem ismerhető esetleges hibáit, hiányosságait is csak a gyakorlati jogalkalmazás hozhatja majd felszínre, s azt megoldani a jogalkalmazás és jogtudomány együttműködő feladata, de mindenképpen az igazságszolgáltatáson számonkérő felelősség lesz. Hiszek abban, hogy a büntetőjogi kodifikáció eredményeképpen megszületett és két hónap múlva hatályba lépő új törvénykönyv akkor képes betölteni a rendeltetését, ha szabályainak alkalmazása során igazolódnak Vuchetich Mátyásnak a szavai, mely szerint az államot és az egyént ért sérelmek kölcsönösen és oly szorosan összetartoznak, hogy „az egész államot ért sérelem az egyes polgár sérelme is, és az egyes polgár sérelme pedig az egész állam sérelme”.

Dr. L áng L ászló1

„Mit várunk az új Btk.-tól?”, avagy mit várhattunk? Tisztelt Kolleginák, Kollégák! Hölgyeim és Uraim! „Mit várunk az új Btk.-tól?”, avagy mit várhattunk? „Az eg yik leg fontosabb elvárás a szigorúság, amely […] a tettarányos büntetőjogi szemlélet hangsúlyosabb meg jelenítését” 2 eredményezi a törvényben. „A szigorítás elsősorban a vis�szaesőkre vonatkozó rendelkezésekben nyilvánul meg, az első alkalommal bűncselekményt elkövetők esetén […] az új Btk. a prevenciós szempontok érvényesítését is lehetővé teszi. [...] A végső cél, hog y a reform nyomán eg y eg ységes, korszerű, következetes és hatékony törvénykönyv szülessen meg, […] A törvény […] nem jelent eg yúttal teljes dogmatikai szakítást a hatályos Btk.-val, hiszen a sok módosítás és kiegészítés ellenére az Btk. meg felelő jogi védelmet biztosít alapvető értékeinknek.” 3 Ezért felfokozott várakozást nem éreztem, s ilyen várakozás ma sincs bennem, mert azt gondolom, hogy ha a törvény, megfelelő válaszokat ad a mindennapok bűnözéssel kapcsolatos kérdéseire, akkor betöltheti a jogalkotó által megfogalmazott célokat. Minden könyvnek megvan a maga sorsa, gondolom a Büntető Törvénykönyvnek is. Persze a törvénynek nincs esze, s a sorsát immár nem a jogalkotó alakítja, hanem egyrészt a büntetőeljárások személyei, másrészt a jogtudomány művelői. Ezek előre bocsátásával az Önök kitüntető figyelmét inkább a „Mit vártam volna az új Btk-tól?” kérdéssel szeretném igénybe venni. A Btk. 332. §-ában foglalt „Közösség elleni uszítás” kérdéskörével szeretnék foglalkozni a jogalkalmazó békaperspektívájából. Nem azért osztanék meg erről néhány gondolatot Önökkel, mert – bár nem túl tisztességesen – a jogalkotó tévedéseit, mulasztásait gyakran a jogalkalmazón kérik számon, s nem is azért mert – dr. Györgyi Kálmán korábbi legfőbb ügyész úr klasszikussá vált megállapítása szerint – az ügyészeket általában két dolog miatt kárhoztatják: ha tesznek valamit, illetve ha nem.

Főosztályvezető ügyész, Legfőbb Ügyészség. Az új Btk. általános indokolása. 3 Uo. 1 2

28

Dr. Láng László

Egyszerűen azért, mert a jogalkotó maga is szükségesnek ítélte a szabályozást, mégis olyan utat óhajt kijelölni, amelyről az elmúlt két évtized történései bebizonyították, hogy járhatatlan. A történet nem új, s most mindössze két évtizedet nyúlnék vissza egy-egy felvillantás erejéig, pusztán csak emlékeztetni szeretnék néhány meghatározó momentumra. 1992 májusában az Alkotmánybíróság1 megsemmisítette a következő törvényi tényállást: „Aki nag y nyilvánosság előtt a mag yar nemzetet, valamely nemzetiséget, népet, felekezetet vag y fajt sértő vag y lealacsonyító kifejezést használ, vag y más ilyen cselekményt követ el, vétség miatt eg y évig terjedő szabadságvesztéssel, javítónevelő munkával vag y pénzbüntetéssel büntetendő.” 2 A megsemmisített tényállás a jogalkalmazásban a gyalázkodás nevet hordozta. „A ’g yalázkodásnál’ […] nem tényállási elem a sértő kifejezésnek vag y azzal eg yenértékű cselekménynek a köznyugalom megzavarására alkalmas volta.[…] A köznyugalom ilyen elvont veszélyeztetése nem elégséges érv ahhoz, hog y a véleménynyilvánítási szabadságot büntetőjogi büntetéssel alkotmányosan korlátozni lehessen. […] Aki tehát g yalázkodik, magát bélyegzi meg, s lesz a közvélemény szemében ’g yalázkodó’. A g yalázkodásra bírálat kell, hog y feleljen. E folyamatba tartozik az is, hog y számolni kelljen magas kártérítésekkel. Büntetőjogi büntetésekkel azonban nem a közvéleményt és a politikai stílust kell formálni – ez paternalista hozzáállás –, hanem más jogok védelmében az elkerülhetetlenül szükséges esetekben szankcionálni.” 3 Az érvek kifejtése után azonban az Alkotmánybíróság továbbment, s hosszasan értelmezte az alkotmányossági vizsgán „átengedett” törvényi tényállást [Btk. 269. § (1) bek.], különösen az ott megfogalmazott elkövetési magatartást, az uszítást. „A g yűlölet az eg yik legszélsőségesebb negatív, […] nag yfokú ellenséges indulat. Aki uszít, az valamely személy, csoport, szervezet, intézkedés ellen ellenséges magatartásra, ellenséges, kárt okozó tevékenységre biztat, ingerel, lázít […]. A Curia már a századfordulón több döntésében nag y szabatossággal határozta meg az iz gatás fogalmát: A törvény eme kifejezés alatt „iz gat” nem valamely kedvezőtlen és sértő véleménynek nyilvánítása, hanem olyan lázongó kifakadások értendők, amelyek alkalmasak arra, hog y az emberek nag yobb tömegében a szenvedélyeket oly magas fokra lobbantsák, amelyből g yűlölet keletkezvén, a társadalmi rend és béke megzavarására vezethet (Büntetőjogi Döntvénytár 7. köt. 272. 1.) Nem iz gatás tehát a bírálat, helytelenítés, kifogásolás, sőt még a sértő nyilatkozat sem; iz gatásról csak akkor van szó, midőn a kifejezések, meg jeg yzések stb. nem az értelemhez szólnak, hanem az érzelmi világra akarnak hatni, s szenvedélyek, ellenséges indulatok felkeltésére alkalmasak. Az iz gatás fogalmát illetően 30/1992. (V. 26.) AB határozat. Btk. 269. § (2) bek. 3 30/1992. (V. 26.) AB határozat indokolása V/2–3. 1 2


29

eg yébként teljesen közömbös, hog y az állított tények valóak-e vag y sem; a lényeges az, hog y bár való vag y valótlan adatoknak csoportosítása a g yűlölet felkeltésére alkalmas leg yen (Büntetőjogi Döntvénytár 1. köt. 124. 1.).” 4 Ez az álláspont bizonyult a határozat legtartósabb részének, s megadta a lényegi tartalmát az ezt követő legalább négy alkotmánybírósági határozatnak5, amelyek az e körben tett kodifikációs kísérleteket semmisítették meg. Nem célom e határozatok bírálatának ismertetése, az érdeklődők olvashattak erről [pl. néhány évvel ezelőtt az egykori alkotmánybíró jogászprofesszor tollából6], a joghallgatók vizsgáztak ebből, miként mi jogalkalmazók is, bár mi időként lehet, hogy megbuktunk. Néhány év múlva – konkrét ügyben eljárva – a Legfelsőbb Bíróság is állást foglalt, s az ismertetett álláspontot megtoldotta még egy körülménnyel kimondva: „…az uszítás nem eg yszerűen g yűlölet, hanem olyan g yűlölet felkeltésére irányul, amely aktív tevékenységbe meg y át. Aki ’g yűlöletre uszít’, az másokat aktív, tevékeny g yűlöletre ingerel.” 7 Az Alkotmánybíróság megingathatatlan álláspontja nyomán napjaink jogalkalmazását leginkább a „hármas követelményt” megállapító kúriai eseti döntés8 orientálja, amely kimondta, hogy az uszít gyűlöletre, „aki erőszakos cselekedetre, ilyen magatartás vag y tevékenység kifejtésére hív fel akkor, ha a veszély nem csupán feltételezett, hanem a veszélyeztetett jogok konkrétak, és az erőszakos cselekedet közvetlenül fenyeget.” 9 Ezek után teljességgel helyesen állapította meg az új Btk. miniszteri indokolása: „A közösség elleni uszítás a hatályos Btk. eg yik legtöbbet kritizált tényállása. A bírálatok általában két ellentétes irányból érkeznek: eg yes vélemények szerint a tényállás túlságosan korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát, mások szerint viszont épp ellenkezőleg, a tényállás nem képes felvenni a harcot az ún. g yűlöletbeszéddel (hate speech). Az elmúlt években a jogalkotó számos kísérletet tett arra, hog y büntetendővé nyilvánítsa a g yűlöletbeszédet, de az Alkotmánybíróság minden eg yes esetben megállapította az új tényállás alkotmányellenességét.” 10

30/1992. (V. 26.) AB határozat indokolása V/5. 36/1994. (VI. 24.) AB h., 12/1999. (V. 21.) AB h., 18/2004. (V. 25.) AB h., 95/2008. (VII. 3.) AB h. 6 K ilényi Géza: Az Alkotmánybíróság és a gyűlöletbeszéd. Közjogi Szemle 2009/1. 8–18. o. 7 BH. 1997. 165. 8 BH 2005. 46. 9 A „hármas követelményt” megfogalmazó okfejtés újabb megjelenése olvasható például a Kúria az EBH 2010. 2215. számú elvi határozatában. 10 Az új Btk. 332. §-ához fűzött indokolás. 4

5

30

Dr. Láng László

Az új Btk. 332. §-ának (1) bekezdésében foglalt tényállás látszólagos új eleme, hogy a lakosság egyes csoportjai közül nevesíti a nemi identitást, a szexuális irányultságot és a fog yatékosságot. Az indokolás megállapítja azt is, hogy a nemi identitás és nemi irányultság miatt e csoportok tagjai ellen elkövetett gyűlölet-bűncselekmények száma növekedett. E helytálló megállapítások ellenére, mivel a szabályozás nem változott, ezért a kialakult jogalkalmazói gyakorlat változása sem várható. Az ismertetett, meghonosodott ítélkezési gyakorlat a közösség elleni izgatás bűntettének megállapítását gyakorlatilag lehetetlenné teszi, s a gyűlöletkeltés legszélsőségesebb eseteiben sem kecsegtet a megtámadottak hatékony büntetőjogi védelmének esélyével. Ha a jogalkotó valós védelmet kíván nyújtani, más utat kell választania. Az Alaptörvény szerint: „A véleménynyilvánítás szabadságának a g yakorlása nem irányulhat mások emberi méltóságának a megsértésére.11” „A véleménynyilvánítás szabadságának a g yakorlása nem irányulhat a mag yar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vag y vallási közösségek méltóságának a megsértésére. Az ilyen közösséghez tartozó személyek – törvényben meghatározottak szerint – jogosultak a közösséget sértő véleménynyilvánítás ellen, emberi méltóságuk megsértése miatt igényeiket bíróság előtt érvényesíteni.12” Az érvényesíthető igény magánjogi és köz jogi (büntetőjogi) egyaránt lehet. Az Alaptörvény szerint: „Az állam akkor nyúlhat az alapjog korlátozásának eszközéhez, ha másik alapvető jog és szabadság védelme vag y érvényesülése, illetve eg yéb alkotmányos érték védelme más módon nem érhető el.”13 A jogkorlátozásnak arányosnak kell lennie. E korlátok közé tartozhatnak a nemzetközi egyezményeknek azon előírásai is, amelyek alapjogi megszorításokat tesznek kötelezővé a részes államok számára. A faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről New Yorkban, 1965. december 21-én elfogadott nemzetközi egyezmény14 4. Cikkének a) pontja szerint a részes államok „Törvény által büntetendő cselekménnyé nyilvánítják • a faji felsőbbrendűségre vag y g yűlöletre alapozott eszmék terjesztését, • a faji megkülönböztetésre való iz gatást, valamint • bármely faj, illetve más színű vag y más etnikai származású személyek csoportja ellen irányuló minden erőszakos cselekedetet vag y arra való iz gatást, továbbá • fajg yűlölő tevékenység mindenféle támogatását, annak pénzelését is beleértve.” Alaptörvény IX. cikk (4) bek. Alaptörvény IX. cikk (5) bek. 13 Alaptörvény I. cikk. (3) bek. 14 Kihirdetve az 1969. évi 8. törvényerejű rendelettel. 11 12


31

Az ENSZ Közgyűlése XXI. ülésszakán elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya15 20. Cikkének 2. pontja szerint „törvényben kell megtiltani a nemzeti, faji vag y vallási g yűlölet bármilyen hirdetését, amely megkülönböztetésre, ellenségeskedésre vag y erőszakra iz gat.” Az idézett nemzetközi jogi normák az ott meghatározott g yűlölet keltésének bármely módon történő elkövetését büntetendőnek ítélik, tehát a büntetőjogi tiltás nem korlátozódhat az erőszakra, az izgatásra, hanem ebbe a körbe tartozik a terjesztés, valamint a támogatás is. A rászoruló akkor számíthat hatékony védelemre, ha a tiltás valós, vagyis ha szankcióval jár. Amint arra az imént utaltam az eddigi, kudarcot vallott kodifikációs törekvések döntően az „uszítás”, illetőleg az „iz gatás” körében vélték megtalálni az inkriminálandó elkövetési magatartást. A jogalkotónak meg kellene kísérelnie magának a megkülönböztetés tilalmának büntetőjogi megfogalmazását. Az elkövetési magatartás lehetne egyrészt a megkülönböztetésre, az ellenségeskedésre, illetőleg az erőszakra történő felhívás.16 Az emóciótól, indulattól mentes „felhívás” esetén szükségtelenné válna a szenvedélyek „magas fokra” lobbantása alkalmasságának értékelése, valamint a nyilvánvaló és közvetlen veszély megállapíthatóságának mérlegelése. Az elkövetési magatartáshoz nem kapcsolódna sem célzat, sem eredmény. További elkövetési magatartásként lenne szabályozható a faji felsőbbrendűségre vag y g yűlöletre alapozott eszme terjesztése, illetőleg mással vagy másokkal szemben faji megkülönböztetés alkalmazása, végül a faji megkülönböztetésen alapuló tevékenység bármely támogatása. Ezzel a jogalkotó az imént idézett New York-i Egyezményben foglalt magatartásokat pönalizálná, s egyben eleget tehetne az Alaptörvény Q cikkének (2) bekezdésében17 található, a nemzetközi kötelezettségek vállalásának generális szabályát jelentő kötelezettségének, és pótolhatná a faji megkülönböztetés tilalmáról szóló jogszabályi rendelkezés hiányát. A faji megkülönböztetés definíciójával pedig világossá tehetné a büntetőjogi védelem határait. Az elmúlt több mint húsz esztendő rasszista történései az alapjogi jogkorlátozást megnyugtatóan indokolhatják, s kellő ténybeli alapot szolgáltathatnak egy, az eddigiektől eltérő büntetőjogi szabályozáshoz. Azt gondolom, eljött egy új úton indítandó szabályozás ideje. 15 16

§.

Kihirdetve: 1976. évi 8. törvényerejű rendelettel. Külföldi példák: svájci Btk. 261. II cikk; osztrák Btk. 283. § (1) bek.; német Btk. 130. Magyarország nemzetközi jogi kötelezettségeinek teljesítése érdekében biztosítja a nemzetközi jog és a magyar jog összhangját.

17

32

Dr. Láng László

E rövid hozzászólást magam is az 1878. évi V. törvénycikk – az Alkotmánybíróság18 által is idézett – indokolásának egy mondatával szeretném befejezni: „Az eszmék szabad közlése, aminek legszebb vívmányait köszönheti az emberiség, éppoly ártalmassá válhat, mint a tűz, amely világít és melegít, de mely ellenőrizetlenül és féktelenül csapongva, igen nag y szerencsétlenségnek, sok nyomornak és pusztulásnak lett már okozója.” Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

18

30/1992. (V. 26.) AB határozat indokolása IV/1.

Dr. Bánáti János19

Vélemények és várakozások az új Büntető Törvénykönyv kapcsán Professzor Urak, Tisztelt Kolléganők, Kollégák! Mindenekelőtt az egész ügyvédi kar nevében köszönetemet fejezem ki a konferencia megszervezéséért. Köszönjük az ELTE Bibó István Szakkollégiumának, hogy ezen a patinás helyszínen is szót válthatunk az új Büntető Törvénykönyvről. Ezekben a napokban, hetekben, hónapokban számtalan helyen szerveznek hasonló témájú konferenciákat, ami természetes dolog, hiszen a mai jogászok döntő többségének először adatik meg egy új Büntető Törvénykönyvvel való találkozás. Azt azonban sajnálatosnak tartom, hogy a büntető jogászok közül is csak keveseknek adatott meg, hogy részese lehetett a jogalkotási folyamatnak, azonban a jogalkalmazás során már mindannyiunkra új és izgalmas feladatok várnak. Így pl. a Btk. 2. §-a önmagában jelentős kihívást jelent, hiszen a gyakorlatban majd ügyenként, vádlottakként kell összevetni a korábbi és a július 1-jén hatályba lépő törvényt, megállapítva, hogy a terhelt szempontjából melyik a kedvezőbb. Ezek a konferenciák tehát szükségesek, és csak a teljességre való törekvés mondatja velem, hogy örültünk volna annak, ha a törvénynek a Parlamenthez való benyújtását megelőző időszakban is sok kerülhetett volna ilyen szakmai tanácskozásokra, ahol a jogalkotásban részt vevő hivatásrendek fórumot kaphattak volna. A Magyar Ügyvédi Kamara a közigazgatási egyeztetés keretében kapta meg először a Büntető Törvénykönyv tervezetét azzal a lehetőséggel, hogy 30 napon belül tegyünk arra észrevételeket. Éltünk a lehetőséggel – mint ahogy természetesen ugyanúgy megtette észrevételeit ezzel egyidejűleg az Országos Bírói Hivatal és a Legfőbb Ügyészség is, – és indítványoztuk, hogy a hivatásrendi észrevételek egyeztetésére adjon lehetőséget a Közigazgatási és Igazságügy Minisztérium. Javaslatunk meghallgatásra talált és ez az egyeztetés több, addig a jogalkalmazók által szinte egyöntetűen vitatott rendelkezés módosításához vezetett. A következőkben lesz lehetőségem néhány példát is említeni.

19

A Magyar Ügyvédi Kamara elnöke.

34

Dr. Bánáti János

Az előadásra való felkérésnek megfelelően mindenekelőtt arról szólnék, hogy az ügyvédi karban milyen várakozás előzte meg az új Büntető Törvénykönyvet, milyen javaslatunk került elfogadásra, illetve elvetésre. Amikor ügyvédi karról szólok értelemszerűen a védői kart értem alatta, hiszen az ügyvédek döntő részben védőként működnek közre a büntetőeljárásban, érthető tehát, hogy a védelem oldaláról vizsgálják az anyagi jogi törvényt is. Mindezt azzal a törvényi felhatalmazással teszik, hogy a büntető eljárásban kötelezően elfogultan, kizárólag a terhelt érdekében járnak el. Mindebből következik tehát, hogy egy Büntető Törvénykönyv rendelkezéseit is ebből a látószögből vizsgáljuk. A várakozásokkal kapcsolatosan mindenekelőtt csatlakozom ahhoz a véleményhez, hogy alaptalannak bizonyult az a félelem, hogy egy mindenáron való újítás elsöpöri, vagy legalábbis kikezdi a büntetőjog dogmatikai alapjait is. Leszögezhetjük, hogy az évszázados hagyományra visszatekintő büntetőjogi alapok változatlanok az új törvényben. A védői karban indokolt aggályokat vetett fel a kormány programja, amely így fogalmazott: „a jogszabály szigora a büntetési tételek növelése, az életfogytig tartó szabadságvesztés többszöri alkalmazása… meg fogja fékezni a bűnök elkövetőit és világossá teszi a társadalom minden tagja számára, hogy Magyarország nem a bűnelkövetők paradicsoma.” Aggályunk csak fokozódott, amikor láttuk, hogy ezt a gondolatmenetet átvette a törvény indokolása is, hiszen a következőket tartalmazta: „A kormány kiemelt feladata, hogy helyreállítsa Magyarországon a rendet és javítsa az állampolgárok biztonságérzetét. Ennek egyik eszköze, ha szigorú törvények születnek, amelyek minden jogkövető állampolgárnak védelmet garantálnak, a bűnelkövetők számára azonban hatékony és visszatartó erejű büntetést helyeznek kilátásba.” Természetesen védői feladatokat ellátó ügyvédként sem vonhatom kétségbe a jogalkotó felhatalmazását arra, hogy meghatározza a jogpolitikai célokat és ennek alapján a Büntető Törvénykönyv egyes rendelkezéseinek szigorításával lépjen fel a bűnözéssel szemben. Az általános szigor, mint elv azonban álláspontom szerint nem lehet egy Büntető Törvénykönyv vezérmotívuma, ezért üdvözölnünk kell, hogy a tételes rendelkezések nem tükrözik ezt azt általános szigort. Elmaradt a büntetési tételek jelentős, mindenre kiterjedő növelése, ezzel szemben érintetlenül átvételre került az új törvénybe, mind az un. enyhítő szakasz, mind a szabadságvesztés büntetés végrehajtásának felfüggesztését lehetővé tevő rendelkezés. Várakozásunk másik szempontja az volt, hogy a jogalkotó és a jogalkalmazó – az egyedi ügyben döntést hozó bíróság – között a kompetencia miként oszlik meg. A kompetencia megosztásnak jelentősége van a tényállás, a bűnösség megállapításánál, de leginkább a büntetés kiszabásánál. Egy relatíve meghatározott


35

büntetési rendszerben döntő jelentősége van annak, hogy a jogalkotó miben tartja fenn magának a kompetenciát és milyen körben ruházza át azt az egyedi ügyben határozatot hozó bíróságra. A jogalkotás e vonatkozásban az elmúlt években már megmutatta „oroszlánkörmeit”. Gondoljunk csak a kötelező középmérték alkalmazására vagy még inkább az életfogytig tartó szabadságvesztés kötelező kiszabására. Ilyen előzmények okán nem meglepő, hogy nemcsak az ügyvédi kamara ellenezte a bírói kompetencia további szűkítését, hanem a bírósági álláspontokat összegző Országos Bírósági Hivatal is: „A bírói kar alapvetően ellenzi a kötelező jelleggel kiszabandó, alkalmazandó, törvényben rögzített fajtájú és mértékű büntetéseket és intézkedéseket, mivel ezek ellentétesek a Btk. egyébként relatíve határozott szankciórendszerének szellemiségével, és az ügy egyedi körülményeink figyelmen kívül hagyása okán rendkívül igazságtalan és a tettarányosságot sértő eredményhez vezethet.” Érthető természetesen az is, hogy elsősorban a legsúlyosabb büntetés, az életfogytig tartó szabadságvesztés kötelező kiszabásának fenntartani javasolt jogintézménye körül volt a legnagyobb vita. Egyetértünk minden tekintetben azzal a megállapítással, hogy az ítélkező bíró szempontjából az automatizált büntetés kiszabásnak súlyos következményei lehetnek, hiszen adott esetben meggyőződése, igazságismerete és lelkiismerete ellenére kötelezi a törvény – az egyedi ügy, az elkövető körülményeinek nyilvánvaló ismerete nélkül – minden mérlegelés nélkül a legsúlyosabb büntetés kiszabására. E körben jelentős eredménynek tekintjük, hogy javaslatainkat is figyelembe véve szűkebb körben került meghatározásra az un. három csapás és így a kötelező életfogytiglan büntetés alkalmazásának intézménye, figyelemmel arra, hogy mellőzésre került az alaki halmazat azáltal, hogy időben elkülönülő, befejezett cselekmények kívántatnak meg. Ugyancsak ebben a relációban tartom fontosnak, hogy javaslatunkat elfogadva az ittas járművezetés esetén eredendően mérlegelést nem tűrően minden esetben kötelezően alkalmazandó járművezetés eltiltás szabálya kiegészült, egy méltányosságot figyelembevevő mellőzési lehetőséggel. A törvény különös részi tényállásai körében is több esetben fogadta el módosító, pontosító javaslatainkat a kodifikációt összefogó minisztérium. Az előadás behatárolt időkeretére figyelemmel csak két példával jelzem elfogadott javaslatainkat. 1. Az egészségügyi termék hamisítása elnevezésű tényállás korábban minden megkötés nélkül büntetni rendelte volna, ha valaki Magyarországon nem engedélyezett egészségügyi terméket tart, az ország területére behoz, azon átszállít. Ez a megoldás nyilvánvalóan lehetetlen helyzetbe hozta volna a hazánkba időle-

36

Dr. Bánáti János

gesen látogató vagy akár azon csak átutazó külföldieket, hiszen akár otthonukban engedélyezett, több éve szedett gyógyszerük birtoklása is bűncselekmény lett volna. Felvetésünkre a tényállásba bekerült az „indokolatlan mennyiségben” kitétel. 2. A közúti veszélyeztetés bűncselekményénél az eredeti tervezet minősített esetként büntette volna, ha „a közlekedés biztonságára különösen veszélyes közúti közlekedési szabályszegésre” vezethető vissza a vétség. A törvénytervezet felsorolta ezeket a szabályszegéseket, melyek lényegében lefedték mindazokat a szabályszegéseket, amelyek a gyakorlatban e bűncselekménnyel összefüggésbe hozhatók. Figyelemmel arra, hogy a szabályszegés súlyosságát a bírói gyakorlat a büntetés kiszabásánál eddig is értékelte a jogalkotó elfogadta javaslatunkat és mellőzte e minősítő körülményt. Elvetett észrevételeink közül is kettőt említenék: Elsőként említem a jogos védelem újraszabályozását. E körben nem a gyakorló védő ellenkezik, hiszen a büntetőeljárás alá vont személy védőjeként aligha kaphattunk volna nagyobb „ajándékot” a jogalkotótól, mint a törvénybe iktatott megdönthetetlen vélelmet. Védőként csak üdvözölhetjük, hogy nem kell majd „bíbelődnünk” azzal, hogy jogos védelemre hivatkozó védencünk esetén bizonyítsuk mi volt a jogtalan támadó szándéka, arányos volt-e a vagyon elleni támadás elhárítása, akár az élet kioltása árán is. Büntetőjogászként azonban az elfogadott törvény után is minden fórumot felhasználok arra, hogy felszólaljak e jogintézménnyel szemben. Olyan területen vonta el a jogalkotó az egyedi ügyben döntést hozó bíróság kompetenciáját, ahol az adott ügy minden körülményének feltárása után az ítélő bíró lenne abban a helyzetben, hogy igazságos döntést hozzon. A jogalkotó azzal, hogy előre meghatározza, hogy egy személy elleni – akár kisebb súlyú tettleges becsületsértés – támadást is, ha azt éjjel követik el, avagy a lakásba éjjel behatolva egy kifejezetten csak vagyon elleni támadást is élet elleni támadásnak kell minősíteni, (amit élet kioltásával is el lehet elhárítani), egyrészt deklarálja, hogy vagyon védelmében adott esetben embert is lehet ölni, (miközben az élet fokozott védelmét az egész Büntető Törvénykönyv egyik fontos alapelvének tekinti) másrészt az igazságszolgáltatást megfosztja attól a lehetőségtől, hogy minden részletében feltárja az ügy körülményeit. Ha már a megdönthetetlen vélelem jogintézményét egészében nem lehet a jogos védelem rendelkezései közül kiiktatni, „minimál programként” továbbra is azt javaslom, hogy az „éjjel”, mint ezt a vélelmet megalapozó körülmény mellőzésre kerüljön.


37

A gyermekkorú elkövetők büntethetővé tétele nyilván jogpolitikai kérdés. Itt nincsenek kőbe vésett jogdogmatikai elvek, azonban fontosnak tartom, hogy ne szülessen olyan megoldás, amely soha nem lesz alkalmazható. A törvényhozó indokolása abban a tekintetben elfogadható, hogy adott esetben egy 12–14 év közötti gyermek is rendelkezik a vonatkozásban belátási képességgel, hogy nem szabad ölni, illetve rabolni. Nem fogadható el azonban, hogy a bűncselekményi kör meghatározásánál a jogalkotó mindezzel nem elégedett meg, és olyan vegyes bűnösségi alakzatú bűncselekményeket is beemelt a gyermekkorúak esetében, mint a halált okozó testi sértés, illetve az életveszélyt okozó testi sértés. A belátási képességnek az eredményre is ki kell terjednie, hiszen ez a büntethetőség feltétele. Elképzelhetetlen tartok olyan esetet, amikor bizonyítható lesz, hogy a 12,5 éves gyerek belátási képessége nemcsak a szándékos testi sértésre terjed ki, de egyben a jelzett eredmények valamelyikére is. A gyermekkorúak büntethetősége átvezet az előadás záró témájához, a várható értelmezési problémákhoz: 1. A gyermekkorú elkövetők esetén a büntetőeljárás keretében a nyomozó hatóságnak, illetve az ügyészségnek kell megdöntenie azt a törvényi vélelmet, hogy a 14 év alatti személynek nincs belátási képessége. Mindennek azonban az eljárási kérdései tisztázatlanok. Nyilvánvaló, hogy nem kerülhet sor igazságügyi elmeorvos szakértő kirendelésére, hiszen nem a beszámítási képesség vizsgálata szükséges. Felmerülhet pszichológus szakértő bevonása, azonban a vizsgálat elrendeléséhez szükséges a gyermekkorú személy terheltté nyilvánítása. Nagy kérdés, hogyha a vélelem az, hogy 12,5 évesnek nincs belátási képessége, milyen alapon lesz terheltté nyilvánítható, hogy ezt követően kerülhessen sor szakértő kirendelésére abban a körben, ami megerősíti vagy gyengíti a terheltté nyilvánítás törvényességét. Az eddigi szakmai vitákon olyan nézet is felmerült, hogy mindez szakértő bevonása nélkül, környezettanulmányok, tanuk meghallgatása alapján a bíróság hatáskörébe tartozó kérdés. Magam ezzel nem tudok egyetérteni, hiszen ahhoz, hogy a bíróság vizsgálódhasson vádemelés szükséges, márpedig nyilvánvaló csak olyan 12–14 év közöttivel szemben kerülhet sor vádemelésre, ahol a jelzett vélelem már megdöntésre került. 2. A jóvátételi munka szabályozásánál a törvény a teljesítés „megfelelő” igazolását írja elő, miközben semmiféle eligazítást nem ad arról, hogy mit kell annak tekinteni, és milyen eljárás döntsön e felől.

38

Dr. Bánáti János

3. Mind az emberölés, mind a rablás minősített eseteként került meghatározásra, ha a sértett a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan volt képes. Talán nem kell részletesen indokolnom, hogy a bírói gyakorlatban e körben is milyen nehéz feladat vár. Az időkeret által behatároltan is talán sikerült felvillantanom, hogy milyen várakozásokkal tekintettünk az új Büntető Törvénykönyv elé, mindebből mi valósult meg, és milyen kihívások elé nézünk a jogalkalmazás terén.

Prof. Dr. Tóth Mihály1

Vélemények és várakozások Az első rész előadásainak alcíme – „Mit vár(t)unk az új Btk.-tól?” – tág teret kínál a felszólalóknak. Mégis, az eddigi referátumokban igen jól körvonalazódtak azok az elvek és intézmények, amelyeket – anélkül, hogy összebeszéltünk volna – leginkább kritikusnak minősíthetünk. Ezek közül én csak néhányhoz fűzök megjegyzéseket, elöljáróban azonban – jóllehet a törvény elfogadása előtti másfél évtized munkálatai már jogtörténetnek minősülhetnek – nem érzem feleslegesnek, hogy legalább röviden visszatekintsek az új törvény készítésének folyamatára.

1. Pár gondolat a kodifikációról Negyedik Btk.-nk elhúzódó születésénél közel másfél évtizeden keresztül legalább négy különböző összetételű kodifikációs bizottság bábáskodott, sorrendben Dávid Ibolya, Bárándy Péter, Petrétei József és Kondorosi Ferenc, végül Navracsics Tibor és Répássy Róbert felkérésére illetve koordinálásával. Mindegyik bizottság gyakorlatilag elölről kezdett mindent. Rendre hangsúlyozták ugyan, hogy felhasználják elődeik munkáját, de ennek általában kevés látszata volt. Én magam csak az egyik grémium munkájában vettem részt – s nem is az utolsóéban. Megtiszteltetés volt azonban a teljesség igénye nélkül pl. Györgyi Kálmánnal, Berkes Györggyel, Nagy Ferenccel, Kiss Zsigmonddal, Wiener A. Imrével, Bárd Károllyal vagy Lévay Miklóssal együtt dolgoznom. A bizottságok üléseitől részben függetlenül készültek többé-kevésbé hozzáférhető általános részi tervezetek Wiener professzor, Ligeti Katalin, Bócz Endre és Gál Attila valamint Gönczöl Katalin professzor asszony tollából illetve közreműködésével. Némelyiket már keletkezésének folyamatában ismertem és véleményeztem, másokét készen, esetenként „szamizdatként” kaptam vagy szereztem meg. Remélem, ezek a tervezetek egyszer majd mindenki számára hozzáférhetővé válnak. Jól érzékeltetik azokat a sugárutakat, mellékutcákat, esetenként zsákutcákat, amelyekben eligazodni próbáltunk. Sokszor folytattunk szinte órákig tartó

A Magyar Büntetőjogi Társaság elnöke, tanszékvezető egyetemi tanár (PTE ÁJK) tudományos tanácsadó, MTA TK JTI.

1

40

Prof. Dr. Tóth Mihály

vitákat a társadalomra veszélyesség fenntarthatóságról, a bűncselekmény-fogalom, vagy a büntethetőségi akadályok korszerűnek tartott felfogásáról. Lehet azt mondani, hogy ezeknek a vitáknak az időtartama, néha a színvonala sem feltétlenül igazolta az eredményt. S mégis: ezek sokszor fontos és tartalmas szakmai eszmecserék voltak. Igyekeztünk kerülni a kinyilatkoztatásokat és azt, hogy elbeszéljünk egymás mellett. Ha kicsit több időnk lett volna, és talán kicsit határozottabbak, elszántabbak vagyunk, már korábban jó törvény születhetett volna. Ám az időnk is kevés volt – előttünk és utánunk is sűrű politikai változások formálták, alakították a mindig eltérő összetételű kodifikációs bizottságokat –, s utólag visszatekintve talán túl megfontoltan és toleránsan nyúltunk bizonyos koncepcionális kérdésekhez.. Hittünk a konszenzus erejében, s ez szuverén egyéniségek esetében nem kedvez az operativitásnak. 2010-től ezért látványosan győzött az a felfogás, mely szerint a túlságosan széles fórumrendszer és a több szinten folyó, nehezen lezárható viták nehezíthetik és lassíthatják a bizonyos kérdésekben erőteljesen preferált központi akarat érvényesülését. Így azután a kódex talán negyedik, végleges szövegszerű javaslatát előkészítő és előzetesen megvitató bizottság alig egy éves munkájában egyetemi tanár már nem is vett részt, a felkért külsős szakemberek között bíró nem volt, a munkát ugyan egy a minisztériumba berendelt felkészült ügyész irányította, de rajta kívül közvádló sem működött közre a menetközi konzultációkban. Jobbára elektronikus úton történő egyeztetések folytak. A néhány főből álló ambiciózus fiatal szakértők valamennyi tagját egyetlen szál kötötte össze: kivétel nélkül valamennyien folytattak és folytatnak ügyvédi gyakorlatot. Mindez persze akár magyar sajátosságként felfogható: már a Csemegi kódex készítésekor szóvá tették, hogy „a jogászi elem az ügyvédi kar által eléggé van képviselve” s „csak szűkkeblű és még szűkebb látókörű malcontens ember ütközhetik meg abban, hogy egy oly nagy jelentőségű rendszeres törvénykönyv alkotásánál – minő a büntetőtörvénykönyv – a tanári, bírói, ügyészi […] kar közreműködése mellőztetik.”1 Tavaly márciusában tehát elkészült a törvényszöveg tervezete, s ezt a terjedelmes indokolással együtt. egy mindössze néhány hetes „társadalmi egyeztetés” keretében most már bírák, ügyészek és az egyetemi oktatók is megismerhették, véleményezték is. Lényeges koncepcionális kifogások majd több mint 200 képviselői módosító indítvány ellenére az eredeti változatot minimális változtatásokkal alig másfél ülésnap után keresztülvitték a törvényhozás gépezetén, s a 2012. évi C. törvény rövidesen meg is jelent a Magyar Közlöny 2012. július 13-i számában. Roma locuta, causa finita. Dárdai Sándor–Kőrösi Sándor–Schnierer Aladár: Bírálatok a mag yar büntető-törvénykönyv tervezetéről. Franklin társulat, Budapest, 1876, 2. o.

1


41

Számos kollégámmal egyetértve, azt kell mondanom, nehéz ilyen körülmények között az új kódexet a magunkénak érezni. Szerintem komoly kockázatokat rejt magában a koncepcionális kérdésekről zajló eszmecserék egyoldalú berekesztése, anélkül, hogy bizonyos kérdésekben a konszenzusnak akár a körvonalai felsej lenének. Az új Btk. ugyanis nem döntött el számos, már hosszabb ideje zajló, s alapvető dogmatikai kérdésekről folyó vitát, megkerülte őket, vagy átsiklott felettük. Nyilván az volt a szempont, hogy ha elzárásra, vagy mellőzhetetlen és felülvizsgálhatatlan tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre szükség van, ha bővíteni kell a kitiltás lehetőségét, ha a vagyonvédelem körére is kiterjesztendő az élet törvényes lehetőséggé emelt és a bírói mérlegelést is feleslegessé tevő kiolthatósága, akkor a gyakorlatban nehezen konvertálható elméleti finomkodásokra nincs sem idő, sem szükség. A korábbi vitatott rendelkezések tehát szó szerint azonosak maradtak, s az ellentmondások jó része sem oldódott meg. Elegendő legyen néhány rövid példa: továbbra is büntethetőségi akadályként olvasható pl. a tevékeny megbánás, akkor is, amikor a büntethetőséget nem szünteti meg, csupán korlátlan enyhítést tesz lehetővé. A borravalót vagy hálapénzt júliustól csak a munkáltató engedélyezheti – ilyen engedély hiányában annak elfogadása kriminális korrupció – , ez azonban nem oldható meg az új büntethetőségi akadállyal, a „jogszabály engedélyével”, mert az feltétlen (magából a jogi normából adódik), a munkáltató Munka Törvénykönyvében szabályozott felhatalmazása pedig esetleges. Deklarált cél volt a csalás-szerű magatartások csökkentése, erre bekerült a törvénybe a „gazdasági csalás”, amit nyilván kezelni lehetne a csalás, a költségvetési csalás, vagy a hűtlen kezelés befejezett alakzatával, esetleg kísérletével. Korábban dekriminalizáltuk a számviteli mulasztások enyhébb, jórészt formális megjelenési formáit s most akár két év szabadságvesztésre számíthat az, aki a számvevőszéknek küldendő „intézkedési terv” továbbítását elmulasztja. Hitet tett a jogalkotó a felesleges párhuzamosságok kiküszöbölése mellett, s nyomban ezután önálló bűncselekményként megalkotta a táppénzcsalást, hogy mindössze 50 000 Ft-os értékre „előre hozza a fenyegetettséget”, ötvenezer forint alatt ugyanis a tett nem büntetendő, százezer forint fölött viszont minden további nélkül lehetne költségvetési csalás. Igen, jól hallják: a kisebb érték felső határának egy tizedére alkottak sui generis deliktumot. Higgyék el, tovább sorolhatnám a szembetűnő ellentmondásokat. Legyen elég annyi, hogy további, mintegy húsz pontosítást és helyesbítést már most benyújtottak a még hatályba sem lépett törvényhez. Szeretném, ha elhinnék, nem a célegyenesben mellőzött szakemberek sértődöttsége beszél belőlem. Ami miatt mindezt szükségesnek tartottam elmondani, az

42


kizárólag a féltő aggodalom egy olyan törvényért, amelyet a jelek szerint viszonylag kevesen, csekély kompromisszumkészség birtokában öntöttek formába ám amely – nem túlzás állítani, valamennyiünket érint.

2. A mértéktartás előnyei Hadd folytassam egy ezek után talán nem várt, akár merésznek minősíthető fordulattal: az új törvény összességében mégsem vállalhatatlan, mert nem a minden áron való újítani akarás, nem a korábbi elvekkel és intézményekkel való görcsös szakítás kényszere jellemzi. Tudjuk, erre minden kodifikáció esetén alapos a kísértés, s némelyek e kísértésnek nem tudnak ellenállni. Mondhatnám, hogy a törvény mértéktartó jogalkotás végterméke, de ez napjainkban talán magától értetődő követelmény is. Aki ma a büntetőjog területén teljesen újat akar kitalálni, attól – kriminológiai felfogásunktól és felfogásától függetlenül – óvakodnunk kell. Kétségtelen ugyan, hogy csak a törvény 10 oldalnyi általános indokolása is több mint 40 alkalommal használja az „új” vagy az „újdonság” szavakat, s többször tesz említést „lényeges változásról” is, ám ami utánuk következik, legtöbbször csak a tartalmi kérdéseket nem érintő formai, szerkezeti, szóhasználatot érintő korrekció, s csak a büntetőjoggal most ismerkedők számára tényleges újdonság. A valóban érdemi változások szakemberek számára pár oldalban összefoglalhatóak, és sajnos, ezek többségéről is szívesen lemondtunk volna. (Eszembe jut Világhy professzor örökérvényű aforizmája, amit egy az új Btk.nál kevésbé sikerült új kódex megszületésekor tömör bírálatként így fogalmazott meg : „ami új benne az nem jó, s ami jó, az nem új…) Nos, az Általános rész szerkezete és tartalma tényleg alig változott. A hatály, a stádiumok, az elkövetők, a bűnösség, a büntethetőségi akadályok, de még a szankciók köre is mindenkinek ismerős lehet, a részben kifogásolható nóvumok várható hatóköre pedig igen szűkre prognosztizálható. A Különös rész szerkezete felosztása módosult, de a tényállások négyötöde érdemben itt is változatlan. Nem férhet kétség hozzá, hogy alapvetően működőképes, használható törvény született, amelynek fő erénye, hogy általában egységesebb, valamivel koherensebb, mint a korábbi, hibái pedig – bár esetenként szembetűnőek – nem olyan súlyosak, hogy ne reménykedhessünk kijavításukban. Arra, hogy egyes vitatható részletszabályokra kitérjek, ezúttal nincs lehetőségem. Két kérdéskört emelek ki, amiről eddig talán kevesebb szó esett.


43

3. A korhatár – kompromisszum vagy porhintés? A büntethetőség alsó határát illetően, már hosszú évek óta folyik a vita. Sokáig a büntethetőség alsó határának generális leszállítása volt a terv, később – tavaly, amikor a „gyermekbarát igazságszolgáltatás” kérdései kapcsán nemzetközi jogi kötelezettségeink keretében büntető jogszabályaink módosítása is napirendre került – a döntés a 14 éves korhatár megtartása volt. Nehéz lett volna ugyanis éppen akkor érvelni a büntethetőség alsó határának leszállítása mellett, amikor a gyermekkor felső határát a módosítás indokát adó nemzetközi dokumentumok 18 évben határozták meg. Értsük jól: a 18 éves ember még gyerek. S az, hogy valakit nemzetközi tapasztalatok alapján e kategóriába sorolnak, távolról sem pusztán terminológiai kérdés. A Gyermekek jogairól szóló 1989-es New York-i egyezmény szerint – amit a nemzetközi jogban szokatlan gyorsasággal, már két év múlva ratifikáltunk – „…a bíróságok, a közigazgatási hatóságok és a törvényhozó szervek kötelesek a gyermeket érintő döntéseikben a gyermek mindenek felett álló érdekét figyelembe venni.” Igaz, a gyermek érdekeinek megítélése kérdésében megoszlik már a törvényhozás is. A büntethetőségi korhatár Európában igen vegyes képet mutat, Svájcban vagy Írországban pl. 7, Angliában 10 év, ugyanakkor Belgiumban, Spanyolországban és Portugáliában 16 év. Minden esetre jóval számosabbak azok az európai országok, ahol 14, vagy e feletti életkort tartanak irányadónak. Arról kevesebb szó esik, hogy a „szigorúbb korhatárt” követő országok többségében még a „fiatal felnőttekre” (18–21 vagy 23 év) is speciális, enyhébb szabályok vonatkozhatnak. Az új Btk.-ban végül elfogadott rendelkezés sajátos kompromisszum eredménye. Eszerint, egyes, kiemelten súlyos, erőszakos bűncselekmények esetében – de csakis ott – a büntethetőség alsó határa 12 évre változott. A döntés a kriminológusok többségének heves ellenérzését váltotta ki. A helyzet azonban talán több okból sem olyan súlyos, mint ahogyan azt – sokszor hiányos és téves információk alapján – ezúttal szakemberek is állítják. Vitatható, de nem alkalmazhatatlan döntés született, ami feltehetően nem befolyásolja érdemben a gyermekbűnözés helyzetét, és perspektíváit, így talán nem is ront javulásuk (egyelőre elméleti) esélyein. Minden korhatár lehet bizonyos esetben igazságtalan: a testi és szellemi fejlődés különbözősége folytán létezhetnek 13 éves „felnőttek”, és 19–20 éves „gyerekek”. Azok, akik korhatárokat szállítanak le, vagy emelnek fel – kiváltképpen, ha ez a csúsztatgatás kiforratlan személyiségfejlődés során 1-2 évet érint – nem megoldják a problémát, csak megkerülik, önmagában ezzel csak látszatmegoldást kínálva.

44


Kétségtelen, ugyanakkor, hogy az általános életkor növekedésével, a lakosság fokozatos elöregedésével együtt mind markánsabban érzékelhető a bűnözés „megfiatalodása” is. Az idősödő társadalomnak mind fiatalabb korösszetételű deviáns magatartásokkal kell számolnia. Nemigen lehet komoly érvet az ellen sem felhozni, hogy a gyermekvédelem mai eszközrendszere sokszor elégtelen, és nem alkalmas a társadalom értékítéletének megfelelő kifejezésére a legtöbb 13 éves rablóval vagy emberölést elkövetővel szemben, akiket más, enyhébb deviáns magatartások elkövetőivel együtt kezelnek.2 Nem zárható az sem ki, hogy megfelelő felvilágosítás esetén bizonyos esetekben visszatartó ereje is lehet a büntethetőségi korhatár szelektív leszállításának. Fontosak és mértéktartóak azonban azok a korlátozások, amelyek • a büntethetőség kiterjesztését három bűncselekmény alap- és minősített esete mellett (emberölés, erős felindulásában elkövetett emberölés, rablás) további két erőszakos bűncselekménynek csupán a súlyosabban minősülő eseteire terjesztik ki (testi sértés és kifosztás); • a büntethetőséget minden egyes esetben a belátási képesség vizsgálatához és megállapíthatóságához kötik; végül • büntethetőség esetén is csak intézkedés (elsősorban javítóintézeti nevelés) alkalmazását teszik lehetővé. A bűncselekmények végső köre megint szinte ötletszerű egyéni indítványok nyomán alakult ki: nehéz megindokolni, a kifosztásnak miért csak a minősített esete került ide, s miért mentesülhet az a 14 évét éppen még be nem töltött elkövető, ha az emberölést nem sui generis deliktumként, hanem például emberrablás, jármű hatalomba kerítése, esetleg terrorcselekmény kapcsán követi el. Ami a várható alkalmazási kör volumenét érinti, kijelenthető, hogy a módosulás – éppen az iménti feltételekből adódóan – feltehetően igen csekély számú elkövetőt érint majd. 2011-ben – az előző évekhez képest lényegében azonos számú – 2714 gyermekkorú elkövető vált ismertté, s az is változatlan, hogy kb. 60 százalékuk tartozott a módosítással érintett 12 és 14 év közötti életkorba. Annak előrebocsátásával, hogy a hasonló ügyekből persze általános következtetés sohasem vonható le, érdemes megemlíteni azt az ügyet, amelyben egy 14 életévét éppen csak betöltött fiatalkorú néhány hónappal fiatalabb, még gyermekkorú társával együtt követett el brutális emberölést megkötözött és megalázott 12 éves iskolástársuk sérelmére. A büntethető vádlott – noha közepes fokban korlátozva volt tette következményeinek felismerésében – 9 év börtönt kapott, társát gyermekkorúként gondozásba vették és – mint erről annakidején felháborodott sajtóhírek beszámoltak – intézeti társaival együtt röviddel később balatoni táborozáson vett részt. (Fővárosi Bíróság. 6. Fk. 385/2001, Fővárosi Ítélőtábla 3. Fkf. 517/2003.)

2


45

Az előző három évben összesen egyetlen gyermekkorú által elkövetett emberölés történt, a halált és életveszélyt okozó testi sértések száma szintén alig volt kimutatható. A gyerekek által elkövetett rablások éves száma az utóbbi évtizedben 100 és 150 között volt, kifosztás minősített esete – ahol gyakorlatilag a csoportos elkövetés jöhet szóba – nem érte el az egy tucatot. A hosszú évek óta hasonló, vagy inkább csökkenő tendencia eszerint valószínűvé teszi, hogy évente csak mintegy 60-70 gyerek esetében fogják egyáltalán megvizsgálni azt, hogy megállapítható-e a büntetőjogi intézkedés elrendeléséhez szükséges belátási képességük, s ha többségüknél a válasz igenlő lesz is, ez évi mintegy 40-50 gyereket érinthet. Erősen kétséges, hogy ekkora szám esetében indokolt volt-e a változtatás (s nem csupán a szigor híveinek kielégítését szolgáló látszatintézkedésről van-e szó), különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az intézeti elhelyezés (gondozásba vétel) súlyos esetben büntethetetlen gyermekkorúak esetében eddig is megoldható volt a Gyermekvédelmi törvény alapján. Ám még fontosabbnak vélem annak hangsúlyozását, hogy a módosítás nem mentesít bennünket az alól, hogy tartalmilag megújítsuk és továbbfejlesszük a gyermek- és ifjúságvédelem módszereit és infrastruktúráját, s tovább szélesítsük a büntetőjogon kívüli megoldások skáláját. Ennek persze egymással összefüggő intézményi, személyi, anyagi feltételei vannak. Itt is el kell tehát dönteni, hogy a jövőbeni tettek megelőzésére elegendő-e a már elkövetett tettek miatti felelősség szélesítése. Szerintem nem, s nem félek az agyonkoptatott, de mélységesen igaz közhely ismételt felidézésétől sem: a gyermek- és fiatalkorú bűnözésre adott válaszok eldönthetik már a közeljövő felnőttbűnözését. Igen fontosnak tartom azt is, hogy az alacsonyabb életkort érintő eszközrendszer részbeni és differenciált bővítése nem mehet a továbbra is speciális összetételű bírói tanácsok által alkalmazott egyéniesítés rovására. Sajnálom, hogy megszűnt a szakértelem bizonyos fokú koncentrálását lehetővé tevő kizárólagos illetékesség és sajnálom azt is, hogy a fiatalkorúak ügyeiben önálló intézkedésként alkalmazható pártfogó felügyelet ötlete végül nem talált többségi támogatásra. Kétségtelen, hogy ez újabb infrastrukturális és személyi változásokat igényelt volna a pártfogói szolgálatoknál. De talán megérte volna. Végül: a tartalmi kérdéstől eltekintve technikailag teljesen zavaros és értelmezhetetlen az elfogadott szabályozás. Fiatalkorúnak tekinti a törvény a 12. életévét betöltött személyt (105. §) , ám láttuk, hogy a 12 és 14 év közötti gyermek csak néhány bűncselekmény miatt büntethető. Vagyis: az egész fejezet vonatkozik a 12 évet betöltő személyekre jóllehet annak a körülménynek, hogy a leszállított életkor alapján „fiatalkorú” csak igen-igen kivételes esetekben van jelentősége. Ugyanakkor a 16. § „gyermekkor” címszó alatt főszabályként 14 évben jelöli meg a büntethetőség alsó határát.

46


Mi lesz tehát a megszüntetés jogcíme, ha hiányzik a belátási képesség? Kóros elmeállapot nem lehet, mert az illető nem „az elmeműködés kóros állapotában” követte el a tettét. Gyermekkor szintén nem lehet, hiszen a 12. életévét betöltött személy a 105. § értelmében mindig fiatalkorú, legfeljebb 14 éven alul nem mindig büntethető. A „büntethetőséget kizáró egyéb ok” Jolly Jokerként történő kényszerű és vitatható előráncigálása mellett3 egyetlen elfogadható megoldás lehetne csak, ám ez törvénymódosítást igényelne: meg kell hagyni a fiatalkorúak esetében a 14–18-as életkort, a büntethetőségi akadályok körében pedig nem „gyermekkort” kell szerepeltetni. Az ehelyett feltüntetett alcím (a büntethetőségi akadály neve) a belátási képességet kizáró életkor lenne. Ezt a terminológiát használná a 15. § a) pontjában szereplő büntethetőséget kizáró ok is. Így a 14 év alattiak és – a 12–14 év között elkövethető bűncselekmények esetén – a 12 és 14 év közötti életkorban lévők egyaránt nem „gyermekkor” hanem a „belátási képességet kizáró életkor” miatt nem tartoznának büntetőjogi felelősséggel.

4. Az elzárásról A jogkövetkezményeket érintő új szemlélet egyik látványos jele a korábban csak szabálysértési szankcióként ismert elzárás büntetőjogi jogkövetkezménnyé (is) tétele. Egyes bűncselekmények esetén a kilátásba helyezett büntetés eszerint az elzárás. (Kiváltható azonban szabadság elvonását nem eredményező más büntetéssel – ha a bíró így dönt.) Lehet, hogy az alternativitásra tekintettel nem elsősorban tartalmi kérdés, ám mégis konstatáljuk szomorúan: a Btk. Különös részében 2013-ban a legenyhébb konkrétan nevesített szankció az elzárás, a legsúlyosabb az életfogytig tartó szabadságvesztés. Vagyis főszabályként egyaránt szabadságelvonás szerepel a szankciórendszer legalján és a legtetején. Ezt a tényt a harmadik évezred elején még tőlünk keletebbre is nehéz lesz elmagyarázni. A szabadságelvonás lehetőségének kiterjesztése persze nem egy csapásra történt, hanem annak a folyamatnak a részként, amelynek első lépcsője az elzárással sújtható szabálysértések körének bővítése volt, elsősorban a tulajdon elleni szaAz „egyéb okokat” a törvénynek természetesen konkrétan nevesítenie kell, az tehát nem megnyugtató megtoldás, ha ilyen okra, annak kifejezett kimondása nélkül a törvényszövegből következtetünk.

3


47

bálysértések esetében. Ezzel szinte párhuzamosan (2010 augusztusától) az elzárást fiatalkorú szabálysértőkkel szemben is lehetővé tették. Az elzárás Btk.-ba kerülése (és fiatalkorúkkal szembeni alkalmazhatósága) tehát nem koncepcionális újdonság, csak ennek a szemléletnek a továbbvitele – még azon az áron is, hogy a büntetőjog másutt is megfigyelhető szabálysértésiesedése a sokat hangoztatott „végső eszköz” – jelleg feladását jelenti. A Btk. társadalmi egyeztetésre bocsátott indokolása mindössze öt sorban indokolta az új szankció bevezetését, s kinyilvánította a következőket: „az elzárás egy olyan szabadságelvonással járó büntetés, amely főként a fiatalkorú és az első bűntettes elkövetőknél hatékonyan szolgálhatja a speciális prevenciót.” E mondat a szinte általános elképedés hatására utóbb eltűnt az indokolásból – talán rájöttek arra, hogy a sommás kinyilatkoztatás ellentmond évszázados kriminológiai tapasztalatoknak. A törvény készítői azonban nyilvánvalóan „elszólták magukat”: az indokolás sohasem kész törvényhez készül, hanem a célzott indokoknak megfelelő szabályok születnek. A ma már nem leplezhető cél tehát a szabadságelvonás akár pár napra történő kiterjesztése volt. Sajnos éppen olyanokkal szemben, akiknél az elzárás esetleges preventív hatás mellett jóval több nemkívánatos és veszélyes következményekkel járhat. Ma már más indok szerepel a 46. §-hoz fűzött szintén pár soros magyarázatban, de nyomban hozzáteszem, ez is hibás szemléletet tükröz: „az elzárás egy olyan, szabadságelvonással járó büntetés, amely főként azokkal az elkövetőkkel szemben alkalmazható, akikkel szemben szociális, gazdasági, családi vagy életkori viszonyaikra tekintettel más büntetés kiszabása célszerűtlen, illetve az elzárás büntetés hatékonyabban szolgálhatja a speciális prevenciót.” Talán nem kell mondanom, hogy nem a germanizmuson (a határozatlan névelő használatán – „egy olyan büntetés”) ütközünk meg, hanem azon, hogy eszerint már a büntetési nem kiválasztásában is szerepet kaphatnak szociális és gazdasági szempontok. „Akinek van pénze, megúszhatja enyhébb, vagyoni szankcióval, akinek nincs, elzárjuk”. Mindez nehezen egyeztethető össze a törvény előtti egyenlőség elvével. Az az esetleges ellenérv, hogy „az elzárás egészen más”, rövidebb is humánusabb is mint a börtön, nem alapos. Az elzárás nem a „rövid tartamú szabadságvesztés alternatívája”, „szabadságvesztést” csak szabadságot el nem vonó szankció helyettesíthet. Ezzel szemben a tapasztalatok egyértelműen azt mutatják, hogy az elzárás a szabadságvesztés (lehetséges) előszobája. Könyvtárnyi irodalma van – s nem véletlenül – a rövid tartamú szabadságelvonások káros hatásának, s ezt a bűnözés utóbbi időben megfigyelhető strukturális és életkori változásai sem cáfolták. A rövid tartalmú szabadságelvonás szabadságvesztés akkor is, ha másként hívjuk, vagy ha az elzárásra ítélteket elkülönítve kezelik. (Egyébként a törvény éppenséggel azt rögzíti, hogy az elzárást büntetés-végrehajtási intézetben

48


kell végrehajtani). Nem tagadható, hogy egyes esetekben az ilyen, pár hónapos szabadságelvonásnak is lehet speciál-preventív eredménye, de sokkal erősebb és valószínűbb a stigmatizáló, megbélyegző így a személyiség fejlődésére károsan ható, ugyanakkor a súlyosabb bűnözési formák elsajátítását és elfogadását erősíthető hatása. Ha valamelyest ma már engedékenyebb is a nyugat-európai gyakorlat a rövid tartamú szabadságvesztéssel szemben, a német Btk. változatlanul már az ilyen büntetési formát szabályozó szakasz címében utal a kivételes jellegre: „Kurze Freiheitsstrafe nur in Ausnahmefällen”4. Hat hónapnál rövidebb szabadságvesztést eszerint csak kivételesen szabad kiszabni. A magyar Btk.-nak tehát nem kellett volna a szabálysértési törvény által kitaposni próbált helytelen útra lépnie, s mintegy „minimális programként” ma is határozottan megfogalmazható, hogy 18 év alatti gyerekekkel szemben elzárást sem szabálysértés, sem bűncselekmény miatt nem szabadna alkalmazni. Az alapvető jogok biztosa ez év tavaszán beadvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz, a fiatalkorúak szabálysértési őrizetéről és elzárásról szóló előírások megsemmisítése érdekében. A döntés előkészítése körében konkrét kérdést intéztek a belügyminiszterhez, aki kifejtette, hogy „a szabálysértési törvény módosításával a jogalkotó meg kívánta szüntetni a jogkövetkezmények különbözőségét a tulajdon elleni szabálysértést elkövető fiatalkorúak és felnőttek között, ugyanis eszköztelen volt a fiatalkorú elkövetővel szemben”, az elzárás pedig „a fiatalok személyiségének formálásához járul hozzá”. Íme eljutottunk (visszajutottunk) oda, hogy a személyiség megváltozásának záloga a fogda. Ennek jegyében nyilván közömbös, hogy a Gyermekjogi Egyezmény azt a kötelezettséget fogalmazza meg, hogy az Egyezményben részes államok a végsőkig kerülik a szabadságától való megfosztást. „Gyermek őrizetben tartása, letartóztatása, vagy vele szemben szabadságvesztés-büntetés kiszabása a törvény értelmében csak végső eszközként alkalmazható a lehető legrövidebb időtartammal.” Az Európa Tanács felnőttekkel szemben sem tartja indokoltnak a szabadságelvonással és különösen a rövid tartamú szabadságvesztéssel kapcsolatban 20 éve megfogalmazott ajánlásának felülvizsgálatát.5 Elzárásból bizonyos feltételek mellett lehet büntetőjogi szankció is. De semmiképpen nem „főként fiatalkorú és első bűntényes elkövetők esetében”. Meg4

StGB 47. § Lásd az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának a büntetéskiszabás egyöntetűségére vonatkozó R (92) 17 számú Ajánlását. Ez egyebek mellett rögzíti: „A szabadságelvonással járó büntetést végső eszköznek kell tekinteni, s ezért csak olyan esetekben szabad alkalmazni, amelyekben kellően figyelembe véve az egyéb mértékadó körülményeket is, a tett súlyossága folytán semmilyen más büntetés nyilvánvalóan nem felel meg. […] Ahol lehetséges, azok a negatív kritériumok is meghatározandók, amelyek – különösen a

5


49

győződésem, hogy ennek a büntetésnek felnőtt korúakkal szemben is csak igen kivételesen, és csak akkor lehet helye, ha a bagatellkriminalitás bizonyos formáira más módon nem adható válasz. A kriminológiai megfontolások mellett végül hadd említsek egy anyagi jogi aggályt is. Az elzárás Btk.-ba kerülése szankciótani értelemben felfogható sajátos, kicsit burkolt „generális minimum-emelésnek” is. Elzárás ugyanis minden három évnél nem súlyosabban fenyegetett bűncselekmény esetén enyhítő szakasz nélkül is kiszabható, enyhítő szakasszal pedig akár 5 év helyett alkalmazható 5 nap elzárás is. Miért volt tehát szükség egy új, nevesített szankcióra? Miért nem lehetett egyszerűen azt mondani, hogy a szabadságelvonás általános minimuma adott esetben 5 nap is lehet? Kénytelenek vagyunk azt feltételezni, hogy a Btk. ezúttal is csaknem öncélúan demonstrál és nem szabályoz. Reménykedhetünk azonban abban, hogy jelentős változást az elzárás büntetőjogi szankciórendszerbe kerülése mégsem fog eredményezni. Az évente kb. 20.000 szabadságvesztésre ítélt felnőtt mintegy harmadát, kb 7000 főt ítélik 6 hónapnál rövidebb büntetésre. Az 1600 börtönre vagy fogházra ítélt fiatalkorú esetében ez az arány hasonló (kb. 600 fő). Magam ezt ugyan indokolatlanul magasnak tartom, de e vélekedésünktől függetlenül az bizonyos, hogy ilyen körülmények között új büntetési nemre, elzárásra formálisan sem volt szükség.

5. A trichotómia feltámasztásának elszalasztása Továbbhaladva az életkor és az elzárás által kijelölt útvonalon, hadd említsek végezetül egy a törvény kereteit feszegető koncepcionális kifogást. Az új Btk. megalkotása kapcsán itt lett volna a történelmi lehetőség – amit most nyilván esetleg beláthatatlan időre megint elszalasztottunk – a Büntető törvénykönyv és a Szabálysértési törvény egységes elvi alapokon nyugvó uniójának megteremtésére. Az új Szabálysértési törvény már több mint egy éve hatályos, s az új Btk. rendelkezéseit ezzel összevetve alapos lehet az az észrevétel, hogy a két törvény viszonya a korábbi helyzethez képest még inkább tisztázatlan, a merev szerkezeti elhatárolás egységes alapja hiányzik, az egyes intézmények gyakran átjárhatóak, az átfedések jelentősek. Mindez persze nem lenne baj, ha nem ragaszkodnánk makacsul a különböző szemléletet is tükröző, hosszú múltra visszatekintő jogági különválasztáshoz.

csekély vagyoni kárt okozó bűncselekmények esetén – kizárják szabadságvesztés kiszabását. […] A szabadságelvonással járó büntetés alkalmazásának az az előzőekben írt korlátozása különösen megfontolandó a rövid tartamú szabadságvesztéseket illetően.

50


A „büntetőjogias jellegű közigazgatási jogellenesség” doktrinájának önállósága persze a hatalomnak évtizedekig nem jött rosszul, hiszen fenntarthatták pl. a személyi szabadság tartós rendőri korlátozását, s ez azóta is nehezen kezelhető ellentmondásokat eredményez. Elegendő arra utalni, hogy pár forinton múlhat, hogy valami a közigazgatási jogellenesség része-e vagy a büntetőjogié. De míg a tulajdon elleni szabálysértés tetten ért elkövetőjét őrizetbe vehetik, a vétség elkövetőjét nem, hiszen letartóztatására aligha kerül majd sor. A jogállami igények időközben az elzárást bírói hatáskörbe utalták, a szabálysértési és a büntetőjogi felelősség közötti tartalmi különbségtétel a kriminális (jórészt elzárással is sújtható) szabálysértések esetén lassan teljesen formálissá vált, a formai különállás azonban megmaradt. A folyamatot szinte betetőzte, hogy az új Szabálysértési törvény immár előírja, hogy „a szándékosság és a gondatlanság, a kísérlet, a felbujtó, a bűnsegéd, a hozzátartozó, a csoportos elkövetés, a nagy nyilvánosság fogalmára, valamint a büntethetőséget kizáró okokra a Büntető Törvénykönyvről szóló törvény által meghatározottakat a szabálysértésekre is alkalmazni kell.”6 További elgondolkodtató dolog, hogy a Btk. revíziója során – mint láttuk – ragaszkodtak az eddig csak rendészeti szankcióként szereplő elzárás büntetőjogra való kiterjesztéséhez és szintén átvették az Sztv.-ből a „sportrendezvények látogatásától való eltiltást” is. Cserébe az Sztv., is alkalmazhatja a Btk. által meghonosított közérdekű munkát, vagyis legújabban nemcsak az Sztv. törleszkedik a büntetőjoghoz, hanem ez fordítva is igaz .Nem új elképzelés egyes „büntetőjogias” szabálysértések kriminalizálása sem, nagy kár, hogy ennek elvi alapja sokszor teljesen hiányzik (lásd pl. a befolyásoltságot nem eredményező alkoholfogyasztás ittas vezetés bűncselekményévé minősítését). Ezzel párhuzamosan a Btk.-ból kikerült bűncselekmények a jövőben szabálysértések lesznek.7 Ugyanakkor markánsan megfigyelhető egyes korábbi kriminális szabálysértések közigazgatási jogba emelése, a közigazgatási bírságok bővülése is (pl. közlekedési szabályszegéseknél), ami szintén az e körbe nem vonható szabálysértések büntetőjogias jellegét is erősíti. Kérdés, indokolt-e ilyen körülmények között a formális különállás további fenntartása?

6

2012. évi II. tv, 29. § (1) bekezdés. Elmondható, hogy immár az összes két világháború közötti intézményt újjáélesztettük, a Táblák, a négyszintű ítélkezés (azok archaikus elnevezésével együtt) az óvadék és a pótmagánvád után most íme, itt az utolsó: a trichotómia – igaz távolról sem logikus és egységes formában.

7


51

Ha valóban koncepcionális s nem korrekcionális módosítás lett volna a cél, s ha komolyan vették volna „a felesleges párhuzamosságok kiküszöbölését” egy a korábbinál korszerűbb „trichotómia” megalkotásával látványos eredményeket lehetett volna elérni. *** Fegyelmezett jogalkalmazóként annakidején megszoktam, hogy: egy-egy új törvény – noha hagyományosan ellenérzéseket szokott kiváltani a változásokat többnyire nem szívlelő jogalkalmazókból – elsősorban tanulandó s majd alkalmazandó, (ez a kötelező feladat) bírálni, s változást sürgetni csak szorgalmi feladatként szabad. Elfogadjuk, tanuljuk és alkalmazzuk tehát az új törvényt, mert ezzel dolgozunk, és ha szerszámot fanyalogva vesszük kézbe, a munka is előbb-utóbb kínos teherré válik. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy egyetlen percre is lemondanánk a jó szándékú jobbítás, munkaeszközünk további tökéletesítésének igényéről.

AZ EMBERI ÉLETHEZ ÉS MÉLTÓSÁGHOZ VALÓ JOG ÉS AZ ÚJ BTK., KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A BÜNTETÉSI RENDSZERRE ÉS A JOGOS VÉDELEMRE A panel resztvevői: Prof. Dr. Bárd K ároly egyetemi tanár, Közép Európai Egyetem Dr. habil. Gellér Balázs egyetemi docens, ELTE ÁJK Dr. habil. Belovics Ervin a Legfőbb ügyész helyettese, tanszékvezető egyetemi docens PPKE JÁK Dr. K adlót Erzsébet a Magyar Kriminológiai Társaság főtitkára Moderátor: Prof. Dr. Lévay M iklós alkotmánybíró, tanszékvezető egyetemi tanár ELTE ÁJK

Prof. Dr. Bárd K ároly8:

A jogos védelem és az életfogytiglani szabadságvesztés büntetés alapjogi megközelítésből9

1. A jogos védelem Ahogy a cím jelzi, a jogos védelem és az életfogytiglani szabadságvesztés szabályozását az új Btk.-ban (2012. C. tv.) az alapjogok tükrében fogom röviden tárgyalni. Ennek során az Alaptörvényre valamint a Magyarország által ratifikált kötelező nemzetközi emberi jogi dokumentumokra leszek figyelemmel. Elöljáróban leszögezem, hogy az új Btk. szabályozása illeszkedik abba, az elmúlt években megfigyelhető folyamatba, amelyet a jogos védelem körének fokozatos bővítésével jellemezhetünk. Az 1978. évi IV. tv. eredeti változatához képest az elmúlt években elfogadott módosítások egyre kedvezőbb helyzetbe hozták a megtámadottat. A Btk. ma hatályos szövege tartalmazza azt a tételt, hogy a megtámadottat nem terheli a kitérési kötelezettség. Ez az eredeti szövegben nem szerepelt, a bírói gyakorlat pedig egyes esetekben megkívánta, hogy a megtámadott térjen ki a támadás elől. Az elhárítás szükséges mértékének túllépése ijedtségből vagy menthető felindulásból ma már kizárja a büntetőjogi felelősséget, akkor is, ha az ijedtség vagy a felindulás csak korlátozta a megtámadottat a szükséges mérték felismerésében, míg a Btk. eredeti formájában ilyenkor csak a korlátlan enyhítésre adott lehetőséget. Ezzel visszatértünk a Csemegi kódex, illetve a Btá. (1950. évi II. tv.) szabályozásához. Talán a legjelentősebb módosítás az 1978. évi IV. tv. eredeti szabályozásához képest az ún. megelőző jogos védelem törvényi elismerése – noha megjegyzendő, hogy a bírói gyakorlat bizonyos korlátok között korábban is elismerte a megelőző jogos védelmet. A BH 1995/12–685.számon közzétett döntés szerint a magánlakás zavartalan használatához fűződő érdek védelmében a bűnelkövetés, illetőleg annak megnehezítését szolgáló megoldások és műszaki berendezések alkalma8

Egyetemi tanár, Közép-Európai Egyetem (CEU). A szöveg a konferencián elhangzott előadás enyhén módosított és kiegészített változata. Köszönettel tartozom azoknak a kollégáimnak, akik észrevételeikkel továbbgondolásra ösztönöztek és az eredeti szöveg jobbításához hozzájárultak.

9

56


zása” a jogos védelem körébe eshet, feltéve, hogy azok – az arányosság követelményére tekintettel – mások életét, testi épségét vagy egészségét nem veszélyeztetik. Az új Btk. az 1978. évi IV. tv. ma hatályos szövegéhez képest annyiban jelentősen továbbmegy a megtámadott helyzetének jobbításában, hogy felállítja azt a megdönthetetlen vélelmet, mely szerint bizonyos feltételek mellett a támadás élet elleni támadásnak tekintendő. Ezzel a megtámadott felhatalmazást kap arra, hogy a támadást az agresszor élete ellen irányuló cselekménnyel hárítsa el a büntetés kockázata nélkül olyan esetekben is, amire a korábbi jog alapján nem volt módja. Még mielőtt az alapjogi vagy emberi jogi problémákra rátérnék, érdemesnek tartom annak rövid vizsgálatát, hogy az új Btk. szabályozása más országok jogához képest túlzottan széles körben ismeri-e el a jogos védelmet – első pillantásra ugyanis ez így tűnhet. Így pl. a megelőző jogos védelem intézménye általában nem jelenik meg a büntető törvényekben. Így nem szerepel a német, a svájci vagy az osztrák Btk.-ban. Ugyanakkor például a német jogirodalomban képviselt álláspont szerint az a követelmény, hogy a támadásnak intézettnek, illetve közvetlenül fenyegetőnek kell lennie, nem zárja ki preventív eszközök felállítását, éspedig azzal az érvvel, hogy ezek a támadás idejében lépnek működésbe.10 A közérdek nevesítve nem szerepel azon jogtárgyak között, amelyek elleni támadás jogszerűen elhárítható, de a német bírói gyakorlat szerint az állami, vagy köztulajdont képező tárgyak elleni támadások elhárítása esetén is fennáll a jogos védelmi helyzet.11 Emellett egyes nyugat-európai kódexek illetve a bírói gyakorlat szélesebb körben biztosítanak büntetlenséget a megtámadottnak, illetve kedvezőbb helyzetbe hozzák őt, mint a magyar törvény vagy bírói gyakorlat .A passzív magatartást szélesebb körben értelmezi támadásnak a joggyakorlat Németországban vagy Svájcban12 , mint nálunk – azaz e vonatkozásban tágabb körben ismeri el a jogos védelmi helyzet fennálltát. A svájci Btk. szerint a bíró minden esetben belátása szerint enyhítheti a büntetést a védekezés szükséges mértékének túllépése esetén – így akár a legenyhébb büntetést is kiszabhatja akkor is, ha a túllépés nem menthető ijedségből vagy felHans-Heinrich Jescheck: Lehrbuch des Strafrechts. Allgemeiner Teil. Duncker & Humblot, Berlin, 1988. 307. o. 11 Ld. Jescheck i.m. 304. o. és Karl Lackner, Strafgesetzbuch mit Erläuterungen. C.H. Beck. München, 1991. 222. o., Jescheck ugyanakkor figyelmeztet arra, hogy az állam védelmében (Staatsnotwehr), a hazaárulás megakadályozása érdekében a jogos védelmi helyzet elismerése magánszemélyek javára tarthatatlan következményekhez vezet. Jescheck i. m. 305. o. 12 L ackner i. m. 221. o. Stefan Trechsel, Schweizerisches Strafgesetzbuch. Kurzkommentar. Schulthess, Zürich, 1989, 116. o. 10


57

indulásból történt.13 Az osztrák Btk. kifejezett rendelkezése szerint a védekezés csak akkor nem eredményez büntetlenséget, ha aránytalanul súlyosabb hátrányt idéz elő, mint aminek elhárítására a védekező törekedett.14 (Igaz, a bírói gyakorlat nálunk is csak abban az esetben állapítja meg a szükségesség mértékének túllépését, ha az elhárító cselekmény aránytalanul súlyosabb, mint a jogtalan támadás.) Ugyanakkor kétségtelen, hogy nem találtam az említett törvénykönyvekben, de pl. a hollandban sem olyan szabályt, amely bizonyos körülmények fennállta esetén az élet kioltására irányuló támadást vélelmezi. Rátérve arra a kérdésre, hogy a jogos védelmi helyzet kiterjesztése felvethet-e alapjogi problémákat, először az Alaptörvény és az új Btk. viszonyát vizsgálom. Az Alaptörvény V. cikke az alapjogok között szerepelteti mindenkinek azon jogát, hogy a személye illetve a tulajdona ellen intézett vagy ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadást elhárítsa. A védekezés, mint alapjog tehát szűkebb, mint amit a Btk. jogos védelemként elismer. Az Alaptörvény „csak” a saját élet és tulajdon elleni támadás elhárítását ismeri el alapjogként, a mások vagy a közérdek ellen intézett támadás elhárítása nem alapjog. Az, hogy az Alaptörvény utal arra, hogy „a törvényben megállapítottak szerint” illeti meg az egyént a védekezés/elhárítás joga, ezen nem változtat. Pusztán annyit jelent, hogy törvény határozza meg azokat a feltételeket, azokat a korlátokat, amelyek mellett, illetve amelyek között az egyén jogosan védekezhet a saját személye illetve tulajdona ellen intézett támadásokkal szemben. A „törvényben meghatározottak szerint” fordulat tehát nem értelmezhető úgy, hogy az Alaptörvény felhatalmazást ad arra, hogy törvény magát a jogos védelmet mint alapjogot a mások illetve a közérdek ellen intézett támadás elhárítására kiterjessze. Erre persze mondhatjuk, hogy nincs akadálya annak, hogy a törvény valamely alapjogot szélesebb körben biztosítson, mint maga az Alaptörvény. Nyilván nem Alaptörvény-ellenes, nem sérti a személyes szabadsághoz való jogot a Btk. 44. §-a, amely tételesen felsorolja azokat az erőszakos, szándékos bűncselekményeket, amelyek miatt tényleges életfogytiglani szabadságvesztés kiszabható, noha az Alaptörvény „csak” annyit mond, hogy ez a büntetés kizárólag szándékos és erőszakos bűncselekmény miatt alkalmazható. Nyilván csak az idézne elő Alaptörvény-ellenességet, ha a Btk. nem csak a szándékos és erőszakos bűncselekmények esetére helyezné kilátásba a tényleges életfogytiglani szabadságvesztést. A probléma azonban abból adódik, hogy a Btk., azzal, hogy felhatalmazást ad – a legszélsőségesebb példát véve – az élet kioltására a nem a megtámadott 13 33. § 2. Ha a túllépés menthető ijedségből vagy felindulásból történt, úgy a védekező nem büntethető. 14 10. § 1.

58

Prof. Dr. Bárd Károly

személye elleni agresszió esetén is, óhatatlanul érinti, nevezetesen szűkíti a támadónak az Alaptörvény II. cikkében garantált jogát az élethez. Márpedig számomra ez azért tűnik aggályosnak, mert a két rivalizáló alapjog – a támadó élethez való joga egyrészről és a védekezés mint alapjog másrészről – közti mérlegelést maga az Alaptörvény már elvégezte, azzal, hogy „csak” a saját személy elleni támadásra korlátozza a jogos védelmi helyzetet. Ezzel nem azt akartam mondani, hogy a Btk. szabályozása e vonatkozásban elhibázott. Ellenkezőleg, ebben a szolidaritás nemes elve ölt testet, és a szabály teljes mértékben összhangban van a modern büntető törvénykönyvek megoldásával, amennyiben büntetlenséget garantál a más személye (és vagyona) elleni támadás elhárításának esetére is. A probléma nálunk abból a puszta tényből adódik, hogy létezik az V. cikk. Ha az Alaptörvény nem tartalmazná a védekezést mint alapjogot, nem lenne gond. Az Alaptörvény II. Cikke ugyanis garantálja mindenki jogát az élethez, az I. cikk pedig az állam elsőrendű kötelezettségeként fogalmazza meg az alapvető jogok védelmét. Az állam pedig – egyebek között – a jogos védelemnek a Btk.-ban történő szabályozásával, amely a más életének megóvása érdekében is engedi a támadó életének kioltását, eleget tesz az életvédelmi kötelezettségének. A probléma alapvető forrása, hogy az V. cikk nem felel meg az alapvető jogok természetéről vallott felfogásunknak. Az alapvető jog az állammal szemben fogalmazódik meg. Egyrészt azt kívánja, hogy az állam tartózkodjék a túlzó beavatkozástól, másrészt nyújtson védelmet a „harmadik személyek” részéről az alapjog ellen intézett támadással szemben, megelőző intézkedésekkel, esetenként kriminalizálással és a hatékony bűnüldözéssel. Ez az elv fogalmazódik meg az Alaptörvény I. cikkében. A harmadik személyek részéről történő beavatkozással szemben tehát az alapjogok az állam pozitív kötelezettségének közvetítésével részesülnek védelemben. V. cikk azonban a magánszemélyekkel szemben fogalmaz meg, éspedig közvetlenül egy alapjogot. Álláspontommal szemben felhozható, hogy az Alaptörvény V. cikke valójában az önvédelmet fogalmazza meg alapjogként, míg a Btk., amely szélesebb körben garantál büntetlenséget az elhárító részére, mást, nevezetesen a jogos védelmet szabályozza. A saját élet1 védelme jogának forrása az Alaptörvény V. cikke, míg a más élete megóvására – akár a támadó életének kioltása révén – az Alaptörvény II. cikke – az I. cikk közvetítésével – ad jogosultságot. Ha pedig a forrás eltérő, akkor a védelem jogosságának igazolható terjedelme is eltérő lehet: az önvédelem joga arra is felhatalmazza a megtámadottat, amit más életének megóvása érdekében Az egyszerűség kedvéért a vizsgálódást az élethez való jogra illetve az élet elleni támadásra korlátozom.

1


59

nem tehet meg. Ezt látszik alátámasztani a Btk. 22. § (2) bekezdése, amely bizonyos esetekben azt a megdönthetetlen vélelmet állítja fel, hogy a támadás a védekező életének kioltására irányul. A szöveg egyértelmű: a vélelem csak arra az esetre áll, amikor ellenem irányul a támadás. Csak akkor van jogom feltétel nélkül a másik életének kioltására, ha az én lakásomba hatolnak be jogtalanul éjjel. Ha a szomszéd lakásába hatol be az agresszor és én a segítségére sietek, akkor a Btk. 22. § (1) bekezdése alapján csak akkor hivatkozhatok jogos védelemre, mint jogellenességet kizáró okra, ha cselekményem a támadás elhárításához szükséges mértéket nem lépi túl. Vagyis, ha más védelmében lépek fel, mindig vizsgálandó az, hogy az agresszor támadása mi – az élet, a fizikai integritás, a vagyon – ellen irányult. Ennek ellenére úgy gondolom: nem szerencsés, hogy az Alaptörvény alapjogként fogalmazza meg a jogos védelmet vagy – elfogadom, ez a helyes kifejezés – az önvédelem jogát. Ahogy említettem, ezt alapjog-dogmatikai szempontból elhibázottnak tartom. Másrészt feleslegesnek is. Annak igazolására, hogy többet tehetek az ellenem irányuló támadás elhárítása érdekében, mint amit tehetek azért, hogy egy másik személy elleni támadást elhárítsak, nincs szükség az V. cikkre. És veszélyesnek tartom az V. cikket, mert érvként szolgálhat az élethez való jog aránytalan korlátozására: felhívható ugyanis a Btk. 22. § (2) bekezdésének igazolására. (Az Alaptörvény V. cikke és a Btk. 22. § (2) bekezdése kölcsönösen igazolják egymást: az V. cikk legitimálja és teheti Alaptörvény-konformmá – bár ezt illetően komoly aggályaim vannak – az utóbbit, a Btk. kérdéses rendelkezése pedig igazolja, hogy az V. cikknek van értelme és létjogosultsága.) Ami a nemzetközi emberi jogi normákat illeti, nincs határozott válaszom arra a kérdésre, hogy a jogos védelem határainak kiszélesítése az új Btk.-ban – itt elsősorban a már említett vélelemre gondolok –, vezethetnek-e Magyarország elmarasztalásához. Aggályaim vannak, még akkor is, ha távoli időkre visszanyúló normákra hivatkozhatunk, legalábbis a lakásba behatoló megölésének igazolására. Elég itt az utalás Mózes 2. könyvére, ahol azt olvashatjuk: „Ha ház fölverésen kapják a tolvajt és úgy megverik, hogy meghal, nincs vérbűn miatta”2. Nincs tudomásom olyan ügyről, ahol a strasbourgi Emberi Jogi Bíróságnak vagy az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának arról kellett volna döntenie, hogy az élethez való jog sérült-e az érintett országnak a jogos védelemre vonatkozó szabályainak alkalmazása miatt. Ugyanakkor csaknem minden kommentár leszögezi, hogy amennyiben a jogos védelem határait túl szélesen vonja meg, úgy az állam nemzetközi jogilag felelhet, mert az élet védelmét nem biztosítja kellő mértékben törvényhozása útján. Frowein határozottan leszögezi, hogy amennyiben pl. valamely állam joga nemcsak más 2

22.2.

60


személy védelmében engedélyezi a támadó megölését, hanem más okból is, úgy ez az Európai Emberi Jogi Egyezmény 2. cikkének megsértését eredményezheti.3 Hasonló álláspontot fogalmaz meg az ENSZ Egyezségokmányát elemző kommentárjában Manfred Nowak.4

2. A tényleges életfogytiglani szabadságvesztés (TÉSZ) A tényleges életfogytiglani szabadságvesztéssel kapcsolatban csak néhány rövid megjegyzést teszek. Először is azt az első hallásra talán meghökkentő megállapítást teszem, hogy az életfogytiglani szabadságvesztéssel szembeni fenntartásaink oka az, hogy a halálbüntetést eltörölték és helyébe a TÉSZ lépett. A TÉSZ ugyanis szemben áll a felvilágosodás kora óta elfogadott pönológiai felfogással. Idézem Foucault-t, aki a felvilágosodás jogtudósainak elképzeléseit tárgyalva a következő megállapítást teszi: Az egyik elv, amelyet a kor írói követendőnek tartanak az, hogy a büntetésnek egy bizonyos ideig kell tartania, valamikor annak vége kell, hogy legyen. Azaz, „hasznos (…) az időbeli moduláció.(…) Az olyan büntetés, aminek nincs vége, önmagának mond ellen.” (…) Rá kell szánnunk magunkat a javíthatatlanok, ha vannak ilyenek, eltávolítására5. De a büntetések csak akkor hajtanak hasznot a többiek számára, ha egyszer véget érnek.6 Azt illetően, hogy a TÉSZ Btk.-beli szabályozása sérti-e nemzetközi kötelezettségeinket, nincs határozott álláspontom. Azt azonban ki merem mondani, hogy a közeljövőben – hangsúlyozom, a közeljövőben – nem kell tartani elmarasztalástól. A Vinter és mások v. Egyesült Királyság ügyben7 az Európai Emberi Jogi Bíróság (Bíróság) leszögezte, hogy a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés akkor ütközik az embertelen és megalázó büntetés tilalmába, ha az kirívóan aránytalan (grossly disproportionate). De az időpontot illetően, amikor a kirívó aránytalanság vizsgálandó/vizsgálható, a Bíróság különbséget tesz a TÉSZ két formája között. Ha a törvény kötelezően írja elő a feltételes szabadságra bocsátás kizárását, azaz nem ad a bíró számára lehetőséget az enyhítő körülmények figyelembe vételére, akkor elvileg már a büntetés kiszabása időpontjában felmerülhet a kirívó aránytalanság.8 Jochen Abr. Frowein/Wolfgang Peukert: EMRK Kommentar. Engel, Kehl/Straßburg/ Arlington, 1996, 29. o. 4 Manfred Nowak: CCPR-Kommentar. Engel, Kehl/Straßburg/Arlington, 1989, 115. o. 5 Értsd: kivégzésére. 6 Michel Foucault: Felüg yelet és büntetés. Gondolat, Budapest, 1990, 147. o. 7 Vinter and others v. UK (66009/09, 130/10, 3896/10. 17 January 2012) 8 Vinter ítélet 93. § 3


61

Mivel a magyar Btk. kötelezően csak akkor írja elő a TÉSZ, ha az életfogytiglani szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény elkövetője többszörös erőszakos visszaeső illetve, ha az ezek között szereplő bűntetteket bűnszervezetben követte el, aligha merülhet fel, hogy a feltételes szabadság kizárása az ítélet hozatalának időpontjában kirívóan aránytalannak minősülne. Amennyiben a törvény nem kötelezi a bírót a feltételes szabadság kizárására, hanem belátására bízza, hogy ezt megteszi-e vagy sem, a büntetéskiszabás időpontjában a kirívó aránytalanság kérdése és így az Egyezmény 3. cikkének megsértése nem merül fel. Ugyanakkor később a további fogvatartás ütközhet az embertelen és megalázó bánásmód tilalmába, amennyiben a) a fogvatartás egyetlen legitim pönológiai megfontolás alapján sem igazolható és b) a szabadulás mind de facto, mind pedig de iure kizárt. (Ugyanez a helyzet, ha a törvény kötelezően írja elő a TÉSZ kiszabását és a büntetés kiszabás időpontjában az nem minősül kirívóan aránytalannak. Később ugyanis a fent említett feltételek fennállta esetén azzá válhat.) A magyar Btk. főszabályként a bíró belátására bízza, hogy kizárja-e a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét.9 Ezért csak egy hosszabb idő elteltével, amikor az elítélt már 15-20 évet töltött le a büntetéséből, kerülhet sor annak vizsgálatára, hogy a büntetés kirívóan aránytalan-e.10 Ám a strasbourgi esetjog alapján komoly kétségeim vannak azt illetően, hogy e későbbi időpontban az Európai Emberi Jogi Bíróság elmarasztalná Magyarországot. Alapozom ezt arra, hogy „az igazolható pönológiai megfontolásokat” (legitimate penological grounds) rendkívül szélesen értelmezi a Bíróság: ide vonja magát a büntetést ( punishment) – ez alatt nyílván a megtorlást érti –, az elrettentést, a köz megvédését és a rehabilitációt. Másrészt meglehetősen nagyvonalú a strasbourgi Bíróság annak megítélésénél, hogy mikor kizárt a szabadulás lehetősége de iure és de facto. A Kafkaris11 és a Vinter ítélet alapján úgy látom, hogy az államfői kegyelmet hajlandó a Bíróság olyan intézményként elismerni, mint amely fenntartja a szabadulás lehetőségét – azaz, a szabadulás de facto és de iure nem kizárt.12 Márpedig az Alaptörvény sem zárja ki, hogy a köztársasági elnök az életfogytiglani szabadságvesztésre ítéltet egyéni kegyelemben részesítse.13 44. § (1) Vinter ítélet 92. § 11 Kafkaris v. Cyprus (21906/04, 12 February 2008) 12 Ld. a Vinter ítélet 94. §-át és a Kafkaris ügyben különvéleményt megfogalmazó bírák ezzel ellentétes álláspontját. 13 9. cikk (4)g. 9

10

62


Nem tartom azonban kizártnak, hogy a Bíróság változtat majd álláspontján. A Vinter ügyet a közeljövőben a Nagykamara tárgyalni fogja. És nyílván figyelemmel lesz a Kafkaris ügyben különvéleményt megfogalmazó bírák álláspontjára, akik meggyőzően cáfolták, hogy a kegyelmezési jog reális lehetőséget teremt a szabadulásra. És a Vinter ítéletben is szerepelnek olyan megállapítások, amelyek arra utalnak, hogy a TÉSZ-szel még sincs minden rendben. Az ítélet ugyanis azt sugallja, hogy helyesebb lenne, ha az Egyesült Királyságban az 1998. év előtti megoldáshoz térne vissza a törvényhozás – a korábbi jog alapján ugyanis a Secretary of State 25 év eltelte után megvizsgálta, hogy az életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt további fogvatartása indokolt-e.14

14

94. §

Dr. habil. Gellér Balázs15

Az emberi élethez és méltósághoz való jog és az új Btk., különös tekintettel a büntetési rendszerre és a jogos védelemre Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Főtitkár Asszony! Tisztelt Legfőbb Ügyész Helyettes Úr! Tisztelt Professzor Úr! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Professzor Urak! Az emberi méltóságról, illetve ennek az új Btk. büntetéstanában játszott szerepéről már tartottam egy előadást egy győri konferencián, és nem lenne helyes, ha azt megismételném, mert legalább egy embernek ezzel az emberi méltóságát sérteném: Hack Péternek, aki kénytelen volt végighallgatni azt az előadást. Úgyhogy most ennek a folytatását szeretném elmondani, ezért talán néha nagyon röviden le kell zárnom egy-egy gondolatmenetet. A gondolatmenet úgy kezdődik, hogy minden jogrendnek kell valamilyen alappal rendelkeznie. Ez nem egy pusztán elméleti feltételezés, hiszen egy jogrend akkor harmonikus, akkor beszélhetünk dogmatikáról – tehát belső koherenciáról, joglogikáról –, hogyha egy konkrét ügyben meghozott konkrét ítélet ezt a jogelméleti vagy elvi alapot visszatükrözi. Vagyis, ha végig követhető ez az elvi alap: a jogszabályokon keresztül a konkrét ügyben a jogalkalmazásig. Ez viszont egy, első hallásra, nagyon eretnek gondolathoz vezet. Méghozzá ahhoz, hogy egy jogrend nem lehet világnézetileg semleges. Ugyanis Moór Gyula, illetve Somló Bódog óta már a magyar jogelmélet, jogfilozófia is tudja, hogy választani kell valahol egy abszolút nézet-világ, vagy világnézet, illetve egy relatív világnézet között. A relatív itt valójában egyenlőt jelent a tiszta pozitivista jogrenddel; amikor azt mondjuk, hogy a jognak nem kell értékeket közvetítenie, a jog önmagában az érték. Míg az abszolutista világnézet azt mondja, hogy bizony, egyes értékeket, vagy legalábbis egy fő értéket a jognak közvetítenie kell. Erre kell épülnie a jogrendszernek, a büntetőjognak, és a konkrét ítéletnek egészen a büntetéskiszabásig ezt az értéket kell tükröznie. Van-e ilyen érték? Azt kell mondanom, hogy igen, van. Az elmúlt száz évben nagyon pontosan kialakította a nemzetközi jog, ezen belül is számunkra a nemzetközi büntetőjog a negyedik hágai egyezményen – a Martens klau15

Egyetemi docens, ELTE ÁJK.

64 zulán –, aztán a nemzetközi büntetőjogban az obligatio erga omnes fogalmán, végül a kriminalizációs kötelezettségen, az Európai Emberi Jogi Bíróság a kriminalizációs kötelezettséget felmutató ítéletein keresztül, hogy ez az érték micsoda. És itt nem valamiféle transzcendentális lényben való hitre kell gondolni – maximum Einstein általi kinyilatkoztatás juthatna az eszünkbe, hogy „hiszek Spinoza istenében”, és ez fontos, mert erre majd még utalok –, hanem arra kell gondolnunk, hogy ez az érték az embereknek az egyenlősége. Ez az, ami visszatükröződik a radbruchi formulában is. Az emberek egyenlősége pedig miért és hogyan jelenhet meg? Az emberi méltóság az a fogalom, amiben megjelenik az emberek egyenlősége: az emberek méltóságukban egyenlők. Születésüktől fogva azok: aki embertől születik, az mind egyenlő. Ezt az emberi méltóság teszi lehetővé. 1997-ben elrabolnak Németországban ukrán maffiózók egy német tinédzsert, egy német milliomosnak a gyermekét. Elfogják a maffiózókat a váltságdíj átadása során, de nem tudják, hogy hol van a sértett. Felmerül ekkor a kérdés, hogy meg lehet-e kínozni, azaz kényszervallatást lehet-e alkalmazni ezekkel az elkövetőkkel szemben? Nagy vita alakul ki, amely visszautal – ekkor még csak egy tudományos vita formájában – az Írország kontra Egyesült Királyság 1979-es európai emberi jogi bírósági ítéletére, amelyben az Európai Emberi Jogi Bíróság kimondja, hogy az Európai Emberi Jogi Egyezmény 3. cikke, amely tiltja a kínzást, az embertelen és megalázó bánásmódot és büntetést abszolút jogot fogalmaz meg, az emberi méltóságot abszolút védő cikk. Nincsen feltétel és lehetőség, hogy derogálják – szemben egyébként az élethez való joggal, hiszen a 2. cikk (2) bekezdése a korlátozást lehetővé teszi –, tehát nem lehet semmilyen körülmény között a 3. cikkbe foglalt tilalmat megszegni. Nem lehet kínzás, azaz büntetőjogi nyelven, kényszervallatás. 2004-ben megismétlődik ez az eset Németországban. Ennek során a rendőrkapitányság vezetője magára vállalja a döntést, és beküld egy rendőrt a gyanúsított kihallgatására, aki súlyos fizikai bántalmazással megfenyegeti az elkövetőt. A gyanúsított ennek hatására elárulja, hogy hol rejtegeti a sértettet. Ez az ügy – amelynek során a rendőrkapitány már a terhelt – eljut a német alkotmánybíróságig. A német alkotmánybíróság megerősíti az elméletnek azt az állásfoglalását, hogy abszolút az emberi méltóság, és az ebből folyó kínzástól és így a kényszervallatástól való mentesség. Igen ám, csakhogy mit látunk? Azt hogy, ami nálunk a 23/1990-es AB határozatban is óriási problémát okozott Sólyom Lászlónak, amikor megfogalmazza a párhuzamos véleményét azaz, hogy mi történik, amikor ún. abszolút jogok, tehát az emberi méltóságok mint „gránittömbök” ütköznek? Ha mind a kettő abszolút jog egyik sem szenvedhet csorbát: a konkrét esetekben valakinek az életét nem


65

tudjuk megmenteni, mert a másik mentesülhet a kényszervallatástól. Tehát azt lehet mondani, hogy az élethez való és az emberi méltósághoz való jognak is háttérbe kell szorulnia. Lefordítva ezt a jogos védelem nyelvére: ha egy olyan szituáció alakul ki, amelyben választania kell az apának, hogy vagy megkínzom az elkövetőt, vagy pedig belenyugszom, hogy a gyermekem meg fog halni, akkor nem választhatja jogszerűen azt, hogy megkínozza az elkövetőt, hanem bele kell nyugodnia, hogy meghal a gyermeke, annak ellenére, hogy a kínzással a gyermeke életét megmenthetné. Ez a kérdéskör feloldatlan marad – illetve feloldásra kerül egy olyan értelemben, ami a mi, egyébként büntetőjogi dogmatikai gondolkodásunkkal ellentétes, hiszen azt mondjuk, hogy az élet elleni támadást a támadó – a szükséges legkisebb mérték szabályának megfelelően – életének elvétele árán is el lehet hárítani. A Békés-emlékkötetben – ami kézirat formájában már jó ideje az Eötvös Kiadónál elfekszik – a cikkemben az emberi méltóságot a fénysebességhez hasonlítom: a fizikában a fénysebesség abszolút. Mindegy, hogy 1000 km/h-val közelítünk a fényforrás felé, vagy távolodunk, a fénysebesség nem lesz ezerrel több vagy ezerrel kevesebb. Az ennek ellenére mindig ugyanennyi marad. Viszont tudjuk, hogy az einsteini modellt is át kellett írni. Jött a Heisenberg-i valószínűség, vagy a Feynman-féle útintegrálok. Ez valójában a természettudományban elfogadott „model-dependent realism”, azaz modellfüggő realizmus következménye. Ez mit jelent? Azt jelenti, hogy az emberi gondolkodás csak modellekben képes működni. Valójában a büntetőjogi gondolkodásunk is modellekre épül. Ez tetten érhető egyrészt például, amikor egy szakvélemény azt mondja, a DNS alapján megállapítható, hogy a sértett valóban az, akinek a tanúk mondják. Ezt a maradványokból vett DNS minta alapján megmondjuk, hiszen ennyi és ennyi lókuszt veszünk ki, összevetjük annyi és annyi lókusszal, és ha tizenhárom lókusz stimmel, akkor megvan. Na de, hogy a DNS pont így működik, és pont így néz ki, és pont ennyi lókusz kell, az egy gondolati modellből levont következtetés. Ezt elfogadjuk, mert az empirikus tudásunk eddig alátámasztja, majd ennek büntetőjogi relevanciája lesz. Másrészt konkrétabb büntetőjogi példa is hozható: amikor például azt mondjuk, hogy egy bűncselekménynek van tárgyi oldala és alanyi oldala egy modellről beszélünk. Sőt most manapság harmadik oldalt is tanítunk: az elkövetővé válás feltételeit. Tulajdonképpen Tóth Mihály professzor és Nagy Ferenc professzor munkássága alapján így a modell gazdagodott, egy harmadik oldala is van az absztrakt tényállásnak. Továbbá konkrét ügyre térve: a jelenleg folyó „West Balkán-ügyben” megszületett az elsőfokú ítélet. Az ügyben sejtjük, hogy a jogerős ítélet is várhatóan a tőle elvárhatóság pszichikus bűnösségi elvét valószínűleg felülírja egy több év

66

Dr. habil. Gellér Balázs

óta a büntetőjogi gyakorlatba bekerülő objektív gondossági kötelesség-elvvel, ami nyilvánvalóan egy normatív bűnösségi zsinórmértéket vezet be – egyébként a Btk. szövegével ellentétesen – a felelősségtanba. Ez is egy modell. A kérdés tehát az, hogy az emberi méltóságot hogyan tudjuk modellezni, illetve ezeknek a modelleknek van-e jelentősége az anyagi büntetőjog, a büntetéskiszabás, vagy adott esetben a jogos védelem szempontjából. Az egyik modellt – és itt kell visszanyúlnom Spinozához – én úgy hívnám, hogy egy spinozai vagy mondjuk azt, hogy globális emberi méltósági modell. Ez azt jelenti, hogy Bárd Károly professzor úrnak, vagy Belovics Ervin legfőbb ügyész helyettes úrnak – sem Gellér Balázsnak egyébként – nincs önálló emberi méltósága, hanem a hétmilliárd embernek van közösen emberi méltósága. Tehát az emberi méltóságok nem egyénre lebonthatóan értelmezhetőek, hanem egy civilizációs emberi méltóságról beszélünk. Ez egyébként a Martens klauzulából – valójában, tehát a civilizált nemzetek közös értékrendszerével egyenlő emberi méltóságból – következik. Egy ilyen felfogás természetesen lehetővé teszi az egyes emberi életek megsértését, és adott esetben lehetővé is teszi a kényszervallatást, illetve a kínzást egy adott szituációban. Ennek egyébként nagyon komoly egyéb, büntetőjogi szankciórendszerbeli következményei is vannak. A másik emberi méltóság-felfogás ezzel ellentétes. Azt mondja, hogy ennek így semmi értelme. Individuális emberi méltóságokról beszélhetünk. Mindenkinek külön, tehát Gellér Balázsnak, Lévay Miklósnak külön-külön emberi méltósága van. Hogyha ezt a felfogást valljuk, akkor viszont beleütközünk a Sólyom-féle problémába, amit egyébként Sólyom nem old fel jól, amikor azt mondja, hogy a jogon kívülre helyezi a jogos védelem élet-élet elleni szituációját. Hiszen nincs olyan, hogy jogon kívüli helyzet. Egy szituációt, amit a jog úgymond nem akar szabályozni, azt úgy szabályozza, hogy megengedi. Tehát nincs olyan, hogy hiányzik a jogi szabályozás (joghézag). A jog látszólagos hiánya a jog engedélye. A joghézag értelme, ebben a felfogásban valójában dogmatikai probléma, a joglogika hibája. Tehát amikor Sólyom azt mondja, hogy ez a homo homini lupus szituációval oldódik fel, valójában nem mond mást, minthogy a pozitív jog ezt megengedi. Sólyom tehát az individuális emberi méltóság mellett tör lándzsát, ám nem oldja fel többek között a kriminalizációs kötelezettségből eredő problémákat. Van egy harmadik emberi méltóság-felfogás, amire azt tudjuk mondani, hogy ez egy individuális kumulatív emberi méltóság-felfogás. Mutatok egy papírlapot: valószínűleg teljesen üresnek fog látszani – sokan ezt az előadásom mondanivalójával is azonosítani fogják –, de valójában vannak rajta kis pontok. Ezek a kis pontok az embereket, pontosabban az emberi méltóságot jelzik. Tehát egy pontja van Bárd Károly professzornak, Belovics Ervin legfőbb ügyész helyettes úrnak és nekem is van itt egy kis pontom. Ezekből a kis pontokból végtelen számút tudok


67

tenni egy vonalra. Az a megdöbbentő, hogy végtelen számú vonalat is tudok csinálni. Tehát valójában van egyszer végtelen, de ennél több, a második vonal, mert ott is végtelen számú pont van. És végtelen számú lapot is tudok egymásra tenni. Tehát ez azt jelenti, hogy elképzelhető egyfelől, hogy valóban abszolútnak tekintem az emberi méltóságot, de ugyanakkor az emberi méltóságot, méltóságokat lehet még többszörözni. Lehet azt mondani, hogy ugyan abszolút az emberi méltóság, és így az emberi élet, de több embernek az élete mégis több, mint egy embernek az élete. Ez az említett jogos védelmi problémánkat nem oldja fel, viszont útmutatást ad a végszükség azon eseteiben, amikor emberi életeket kell összevetni. Hiszen tudjuk, hogy az angolszász jogok nem engedik a végszükség alkalmazását azokban az esetekben, amikor ártatlan emberek életét kellene kioltani. Úgymond bűntelen, nem támadó embert nem lehet megölni más, akár több ember életének védelmében. Viszont a kontinentális szabályozások ezt inkább megengedik, és a kumulatív-individuális emberi méltóság-felfogás ezt lehetővé teszi, hiszen annak ellenére, hogy abszolút, nyilvánvalóan több az abszolútból is többnek tekinthető. Visszatérve a jogos védelmi kérdésünkhöz – meg lehet-e kínozni valakit, ha ez más életének védelme érdekében feltétlenül szükséges? – nem ad iránymutatást. Viszont a Nemzetközi Hágai Bíróság tanácsadó véleménye alapján –, amely a nukleáris fegyverek, fegyveres összeütközések során való alkalmazásuk jogszerűségéről szól -, hogy egy állam alkalmazhat nukleáris fegyvert az önvédelem (self defence) végső esetében, amikor az államnak a léte függ ettől és semmi más megoldás nem áll rendelkezésre. Valójában ez részben segít, részben nem segít. Azért segít, mert ebből leszűrhető az a válasz, hogy elvileg meg lehetne kínozni valakit, mert semmi nem olyan abszolút. Nincs olyan abszolút tilalom még a nemzetközi jog terén sem, ami a legrosszabbtól is elzárná az államot, ha a léte forog veszélyben. Igen ám, csak pont az első feltételünk, hogy valamiféle olyan abszolút elvet kell találnunk, amihez hozzácsatlakoztathatjuk a többi szabályt aknázódik alá. A Nemzetközi Bíróság véleményéből kiolvasható elv végső soron semmi más, mint a létnek az abszolút céllá emelése. És a létnek az abszolút elvvé emelése pont a civilizációs társadalomnak a tagadása, hiszen valójában a túlélésért való mindenáron lefolytatott küzdelem elvét tartja magáénak a Bíróság szemben a civilizációs közös értékek elsődlegességével. Azt gondolom, hogy ebben az irányban nem tudjuk finomítani ezt a modellünket. Valahogy másképpen kell pontosítani e modellt. Ez a másképp pedig, attól tartok, nem lehet más, minthogy felszámoljuk azt a gondolatot, hogy az emberi méltóság az egy gránittömb, azt nem lehet megfaragni, abból nem lehet lejjebb adni. Egyrészt tisztázni kell, hogy ki az, aki egy adott ember emberi méltósága felett rendelkezik. Ezzel az emberi méltósággal

68


nem rendelkezhet senki más, mint akinek az emberi méltóságáról szó van. Ez lehetővé teszi azt, hogy különbséget tegyünk egy végszükségi és jogos védelmi helyzet között e tekintetben is: akinek el kell szenvednie a végszükségi szituációból fakadó sérelmet büntetlenül, az ő emberi méltósága csak az individuális kumulatív elv szerint csökkenthető. Magyarul: én nem ölhetek meg mást végszükségben a saját életem érdekében, mert itt nem valósul meg a több élet védelme. Viszont egy jogos védelmi szituációban, ahol egy bűnös emberi méltóság áll szemben egy bűntelen emberi méltósággal – tehát a támadó a saját emberi méltóságát a támadással elkezdi erodálni – lehetővé válik, hogy mégis azt mondjuk, hogy amikor én megölöm a támadót, ezt azért tehetem meg, mert ő saját döntése alapján feladta az emberi méltóságának a támadhatatlanságát. Ez az az erózió tehát, az emberi méltóság eróziója – ami csak a jogosulttól származhat –, ami ezt lehetővé teszi; ezzel ki kell egészíteni a modellt, másképp nem megoldható az élet elvétele, a támadó életének elvétele. De ezt még egy dologgal ki kellene egészítenünk, amire már sajnos nincs idő: a büntetéstani következményekre, az életfogytig tartó szabadságvesztés következményeire is hatással van e modell, hiszen az emberi méltóság, ha spinozai értelemben értelmezem, tehát globálisként, akkor csakis egy megtorló büntetéstant eredményezhet: hiszen, ha valaki megiszik egy pohár vizet, akkor azt valaki elől issza meg. Csak meghatározott mennyiségű víz van a földön, hasonló képp meghatározott mennyiségű emberi méltósággal rendelkezik az emberiség a spinozai globális megközelítés szerint. Egy individuális kumulatív megközelítés viszont nem teszi szükségessé ezt a nagyon szigorú megtorló büntetéstant. Itt komoly generálpreventív érvekek is beléphetnek, amelyek viszont elvezethetnek az erodálom, de vissza is szerezhetem az emberi méltóságot gondolathoz, amely viszont nagyon kérdésessé teszi a feltételes szabadságra bocsátásból való végleges kizárás kérdéskörét. Summa summarum, azt gondolom, hogy az új Btk. felvet számos büntetőjogfilozófiai kérdést. Szükségessé teszi, hogy végiggondoljuk ezeket a kérdéseket. Nemcsak azért, mert a jogelmélet és a büntetőjog-tudomány szeretné a dogmatikát tisztán látni, hanem azért is, mert egész konkrét ügyek eldöntésében segíthet, hogy azok kerek egész rendszerben és kiszámíthatóan történhessenek. Köszönöm szépen a figyelmüket.

Dr. habil. Belovics Ervin1

Az emberi élethez és méltósághoz való jog és az új Btk., különös tekintettel a büntetési rendszerre és a jogos védelemre Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Professzor Urak, Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A magam részéről az új Büntető Törvénykönyv IV. Fejezetében szereplő jogintézményekkel szeretnék foglalkozni, vagyis a büntethetőséget kizáró tényezőkkel.

1. A gyermekkor Hosszabb ideje vita tárgyát képezi, hogy milyen életkorban kell meghatározni a büntethetőség alsó határát. E körben a törvény előkészítésének folyamatában semmilyen változtatásra nem került sor. Az utolsó egyeztető értekezleten írták át a törvénytervezetnek a szövegét oly módon, hogy beemelték a normarendszerbe azt a szabályt, amely szerint, ha az elkövető a 12. életévét betöltötte, és az emberölés alap vagy minősített esetét, az erős felindulásban elkövetett emberölést, illetve az életveszélyt vagy a halált okozó testi sértést valósította meg akkor sor kerülhet a büntetőjogi felelősségének a megállapítására. A szóba jöhető bűncselekményi kört önálló képviselői módosító indítványok bővítették, a bővítés a rablás alap és minősített esetére, illetve a kifosztás minősített esetére terjedt ki. A magam részéről egyetértek Tóth Mihály professzor úrral, hogy a jelenleg hatályos szabályoknak az ilyen módon történő megváltoztatása szükségtelen volt. Megjegyzem azonban, annak eldöntése, hogy milyen kor betöltését követően lehessen felelősségre vonni a bűncselekmény törvényi tényállását megvalósító személyt, valójában jogpolitikai kérdés. Írországban 7 év a büntethetőség alsó határa, Skóciában 8 év, Angliában 10 év, ezzel szemben Portugáliában, Spanyolországban a 16. életévben, míg Máltán a 18. életévben, határozta meg a jogalkotó a büntethetőség alsó korhatárát. A legtöbb európai országban a 14., illetve a 15. életév, a büntetőjogi felelősség kezdete. Az ilyen jellegű jogalkotói döntés mögött, – ahogy az előbb is utaltam rá – tehát jogpolitikai elhatározás áll. Az viszont biztos, hogy a jogalkalmazói gyakorlatban problémá1

A Legfőbb ügyész helyettese, tanszékvezető egyetemi docens PPKE JÁK.

70


kat fog okozni az új szabályozás, tekintettel arra, hogy a büntetőjogi felelősség megállapíthatóságának az életkoron és a bűncselekmények körén kívül még egy feltétele van, nevezetesen, hogy az elkövetőnek az elkövetéskor rendelkeznie kell a bűncselekmény következményeinek felismeréséhez szükséges belátással és, hogy ez miként, hogyan határozható meg, az jelenleg igen komoly vita tárgyát képezi.

2. A jogos védelem Bárd Károly professzor úr utalt rá, hogy e körben jelentős mértékben változott a szabályozás az 1978. évi IV. törvény hatálybalépéskori szövegéhez viszonyítottan, és a változtatás egyértelműen a megtámadott jogainak a bővítését eredményezte. 2009-ben a törvény szövegébe beillesztésre került az a rendelkezés, amely szerint a megtámadottat menekülési kötelezettség nem terheli. Azt gondolom, hogy ennek a normának a megalkotására feltétlenül szükség volt, mégpedig azért, mert hol tágabb, hol szűkebb személyi kört érintően, de a menekülési kötelezettség megkövetelése a jogalkalmazói gyakorlatban jelen volt. Addig, amíg az 1950. évi II. törvény megalkotására nem került sor, mindez nem jelentett problémát, egészen egyszerűen azért, mert a Cúria jogalkalmazói gyakorlata szerint a megtámadottat menekülési kötelezettség nem terhelte. A Btá. megalkotását követően azonban ez a jogalkalmazói gyakorlat a feje tetejére fordult; a Legfelsőbb Bíróság, több olyan határozatot is hozott, amelyben arra hivatkozva, hogy a szocializmusban megváltoznak az emberi értékek, és szocialista viszonyok között a bűncselekmény elkövetőjének az életét, testi épségét is védeni kell, menekülési kötelezettséget írt elő a megtámadott számára. Ez a jogalkalmazói gyakorlat, amely egészen 1955-ig uralkodó volt, megfelelő jogirodalmi támogatást is kapott. 1955-től kezdődően kezdte szűkíteni a Legfelsőbb Bíróság a menekülési kötelezettséggel kapcsolatos korábbi álláspontját, de még 1981-ben is fenntartotta –, bár szűkebb körben – a menekülési kötelezettséggel kapcsolatos véleményét, akkor, amikor a 15. számú Irányelvet elfogadta. Az Irányelv szerint menekülési kötelezettség terheli a lemenőt a felmenő részéről intézett támadással szemben, a testvért a testvér részéről intézett támadással szemben, illetve a házastársat a házastárs támadásával szemben, továbbá az Irányelv menekülési kötelezettséget írt elő arra az esetre is, ha a támadó szemmel láthatóan tudatzavarban szenvedő személy, függetlenül attól, hogy a tudatzavart mi okozta. Azzal kapcsolatban is csak 1997-ben foglalt állást a Legfelsőbb Bíróság, hogy az önhibából eredően ittas állapotba került személy támadásával szemben a megtámadottat kitérési kötelezettség nem terheli tekintettel arra, hogy az Irányelv rendelkezéseit a Btk. szövegével, azaz a 24. és a 25. §-sal összhangban kell értelmezni. Egészen 2009-ig ezek a tételek érvényesültek, holott ennek az értelmezésnek jogszabályi alapja nem volt, ezért ez a jogalkalmazói gya-


71

korlat nyilvánvalóan alkotmányellenes volt, mert a terhelt vonatkozásában a büntetőjogi felelősség körét bővítette, hiszen akkor, amikor a menekülési kötelezettséget a Legfelsőbb Bíróság megkívánta, és a menekülés lehetősége fennállt, de a megtámadott ennek, az Irányelvben meghatározott kötelezettségének nem tett eleget, akkor a büntetőjogi felelősségét megállapították. Konkrét példán szemléltetve mindezt, ha a szülő rátámadt a gyermekére, aki nem menekült el előle, hanem a támadást testi sértéssel elhárította, a megtámadott felelősségre vonására is sor került. A magam részéről tehát azt gondolom, hogy a menekülési kötelezettség eltörlése, ennek a Btk.-ban való megjelenítése teljességgel indokolt volt. Bárd Károly professzor úr szintén említette a védő-óvó berendezések problematikáját. Azokat az érveket, amelyekre tekintettel a jogalkalmazói gyakorlat a védőóvó berendezések telepítésének a lehetőségét elutasította, a jogirodalom, így már Angyal Pál megcáfolta, ennek ellenére a bírói gyakorlat a védő-óvó berendezések előzetes telepítésének a jogszerűségét nem ismerte el. A megelőző jogos védelem 2009-ben történt kodifikálásával azonban e tekintetben is új helyzet jött létre. Szeretnék néhány szót szólni két olyan problémáról, amelyek jelentős vita tárgyát képezik, mind a jogirodalomban, mind a joggyakorlatban, és amelyek rendezést igényeltek volna. Az egyik a mulasztás problematikája. Az uralkodó jogalkalmazói gyakorlat és jogirodalmi álláspontok szerint a jogtalan támadás kizárólag aktív magatartás lehet, tehát a mulasztás jogos védelmi helyzetet nem hoz létre, csak végszükségi helyzetet eredményezhet. Álláspontom szerint ez az okfejtés rendkívül súlyos hibában szenved, mégpedig azért, mert szem elől téveszti a két jogintézmény – a jogos védelem és a végszükség – dogmatikai sajátosságát. A jogos védelem dogmatikai alapja ugyanis az, hogy adott egy jogtalan támadás, és létezik egy, a jog által lehetővé tett védelmi cselekmény, másként fogalmazva, a jogos védelmi szituációnak a legfőbb jellemzője, hogy jogtalanság áll szemben joggal. Ugyanakkor a végszükség differencia specifikája, hogy jog áll szemben joggal, hisz a végszükségi szituációban olyan személy jogai, érdekei szenvednek sérelmet, aki semmilyen jogellenes magatartást nem tanúsított. Azt kell tehát megállapítani, hogy a két jogintézmény egymást semmilyen tekintetben nem helyettesítheti. A mulasztást támadásként értékelő szerzők gyakorlati érvet is felhoznak álláspontjuk alátámasztására. Okfejtésük szerint az egyértelmű, hogy mulasztással meg lehet valósítani az emberölés törvényi tényállását, ha pedig ez így van, akkor ezzel a mulasztással szemben miért ne lehetne fellépni, és miért ne lehetne például a gyermekét meg nem etető anyát kényszerrel arra rávenni, hogy ennek a kötelezettségének tegyen eleget, megmentve ezáltal a gyermek életét. A német jogirodalomban – főleg Metzger és Binding munkássága alapján – illetve a német jogalkalmazói gyakorlatban uralkodónak tekinthető az a nézet, amely a mulasztást a jogtalan támadás körébe sorolja. A magam részéről csak bízni tudok abban,

72

Dr. habil. Belovics Ervin

hogy a magyar jogalkalmazói gyakorlat is megváltozik, de azt megjegyzem, hogy itt lett volna a lehetőség a probléma megoldására, csak a jogtalan támadás szöveget kellett volna kicserélni a jogtalan cselekmény szóösszetételre, és ezáltal az egész vita – megítélésem szerint – akadémikus jellegűvé vált volna. A másik az arányosság problematikája. Még a törvényjavaslat szövege is tartalmazta az arányosság fogalmát, majd képviselői módosító indítványok hatására a törvényszövegből ez kikerült. Gyakorlatilag már a Csemegi Kódex megalkotása óta vita tárgyát képezi a szükségesség és az arányosság fogalma, egymáshoz való viszonyuk, illetőleg a jelentéstartalmuk. Olyannyira így van ez, hogy Angyal Páltól Finkey Ferenczig, Földvári Józseftől Székely Jánosig az arányosságot hol a szükségességből vezették le, hol egyenesen szembeállították egymással őket. E kérdéskörrel kapcsolatban is jelentős változás szintén a Btá. megalkotása után következett be. 1955-ben a Legfelsőbb Bíróság meghozta a 63. számú kollég iumi állásfoglalását, amelyben kifejtésre került, hogy el kell választani egymástól a szükségesség és az arányosság fogalmát. A szükségességet a támadás legfőbb jellemzőjeként értékelték, vagyis jogos védelmi helyzet akkor áll csak fenn, ha létezik egy jogtalan támadás, míg az arányosság fogalmát a védelmi cselekményhez társították, mert mentességet a megtámadott csak akkor élvezhet, ha a védekezése nem okoz aránytalanul súlyosabb sérelmet, mint amivel a támadás objektíve fenyegetett. Ez az okfejtés megszilárdult a jogalkalmazói gyakorlatban, majd 1981-ben, a 15. számú Irányelvben, a Legfelsőbb Bíróság ismét kifejtette, hogy két különböző fogalomról van szó, úgy, ahogy az előbb mondtam: egyrészt a támadáshoz rendelt szükségesség fogalmáról, másrészt a védelmi cselekmény legfőbb jellemzőjéről, az arányosság kritériumáról. Először 1983-ban Székely János utalt arra, hogy ez a jogalkalmazói gyakorlat nem fogadható el, egészen egyszerűen azért, mert nincs jogszabályi alapja, az arányosság fogalma ugyanis a törvény szövegében nem szerepel. Később, például Gellér Balázs is hangot adott ugyanennek a véleményének, kifejtve, hogy az arányosságnak a joggyakorlatba történt beemelése egyenesen alkotmányellenes, és minden probléma levezethető és megoldható a szükségesség fogalmának a megfelelő elemzésével és értékelésével. Nyilvánvalóan ezekre a kritikákra tekintettel emelte be a törvényjavaslat szövegébe a törvény előkészítésért felelős minisztérium az arányosság fogalmát amit, azonban – ahogy már utaltam rá – képviselői módosító indítványok hatására végül is nem kodifikáltak. De ami ennél érdekesebb – legalábbis a számomra –, hogy az arányosság fogalmának törvényi megjelenítését leginkább az Országos Bírósági Hivatal és a Kúria ellenezte, tehát az a bírósági fórum, amelynek, a jogelődje megalkotta azt az Irányelvet, amely kimondta, hogy jogos védelem esetében a megtámadott csak akkor mentesülhet a büntetőjogi felelősségre vonás alól, ha a védelmi cselekménye nem okoz aránytalanul súlyosabb sérelmet, mint amivel a támadás objektíve fenyegetett.


73

Ha az ember elolvassa a miniszteri indokolást, akkor az is nyilvánvaló, hogy a jogalkotó végül is nem akarta legalizálni ezt a jogalkalmazói gyakorlatot, és ilyen formában a jogos védelemnek megítélésem szerint egyetlen központi eleme maradt, ez pedig a szükségesség. Ez a gyakorlatban azt kell, hogy jelentse, hogy a törvény hatálybalépését követően nem lehet tovább egymáshoz viszonyítani, egymáshoz arányosítani a támadást és a védelmi cselekményt, hanem azt kell eldönteni, hogy szükség volt-e a bűncselekmény törvényi tényállását megvalósító magatartás kifejtésére vagy sem. Amennyiben igen, akkor a jogos védelem fennáll, tehát a különös részi törvényi tényállást megvalósító személyt fel kell menteni, illetőleg a vele szemben indított eljárást meg kell szüntetni. Bárd Károly professzor úr említette, hogy a törvény jogos védelemre vonatkozó szabálya nincs összhangban az Alaptörvény rendelkezésével, azaz az V. cikkben írtakkal. Ezt magam is így látom, mert a jogos védelem nem önvédelem – bár történetileg annak indult, de már a kánonjog elismerte a más érdekében gyakorolható védelmi cselekmény jogszerűségét, sőt erkölcsi kötelezettséggé tette az ilyen jellegű közbeavatkozást és az önvédelem pont ezáltal vált jogos védelemmé –, viszont azzal tökéletesen egyetértek, hogy a baj abból fakad, hogy az Alaptörvényben helytelenül, azaz leszűkítve került megjelenítésre a védekezéshez való jog.

3. A végszükség Ezen jogintézmény vonatkozásában egy jelentős módosítás történt, nevezetesen az, hogy az arányosság mértéke, ami a végszükségnél valóban létezik, megváltozott. A jelenleg hatályos törvény szerint csak akkor mentesül az érintett személy a büntetőjogi felelősségre vonás alól, ha kisebb sérelmet okoz, mint aminek a bekövetkezésével a veszélyhelyzet fenyegetett. A veszélyközösség eseteiben azonban ez elfogadhatatlan tétel. A német jogirodalomból származó klasszikus példa szerint: két hegymászó ereszkedik lefelé, az egyiknek a kötele elszakad, több métert zuhan, és csak a másik hegymászóhoz kapcsolt kötél menti meg a szakadékba zuhanástól. Csakhogy a fentebb lévő személy ereje már fogytán van, és két lehetősége van: nem tesz semmit, így néhány perc múlva mindketten lezuhannak és meghalnak, vagy elvágja a kötelet, ő megmenekül, de a lentebb lévő hegymászó meghal. A jelenleg hatályos szabályok szerint, a kötelet elvágó büntetőjogi síkon felelni fog. Az új törvény ezt a problémát megoldja, és a nagyobb sérelem okozását teszi csak jogellenessé. Számomra ez elfogadható megoldás, tekintettel arra, hogy véleményem szerint nem lehet senkit arra kötelezni, hogy más ember életének megmentése érdekében a saját életét kockára tegye. Köszönöm szépen a figyelmüket!

Dr. K adlót Erzsébet1

A jogos védelem és a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés a Btk.-ban Amikor még a konferenciára szóló megtisztelő felkérést megkaptam, elég nyilvánvalónak tűnt, hogy a szóban forgó két kérdést elsődlegesen alapjogi szempontból fogom elemezni, s ehhez elsősorban az Alkotmánybíróság döntéseiből veszem a muníciót, illetve, azokat ajánlom majd a jogértelmezési problémákkal a napi gyakorlat szintjén küszködők figyelmébe. A forgatókönyvet azonban – mint tudjuk – az élet átírta. A IV. Alaptörvénymódosítás – miközben az Alaptörvény számos rendelkezése megegyezik az Alkotmánnyal – anakronizmusnak nyilvánította a teljes, húszéves alkotmánybírósági gyakorlatot. Nem csupán ortodox, hanem egyenesen értelmetlen magatartás lenne erről nem tudomást venni. Így a téma feldolgozásakor nem maradt számomra más megoldás, mint az útkeresés és a kételyeim megosztása a figyelmes és türelmes közönséggel.

Útkeresés Az Alaptörvény IV. módosítása az ítélkezési gyakorlat szempontjából konfúzus helyzetet teremtett. Azt jelenleg még nem tudjuk pontosan, hogy az alkotmányozó hatalom újabb excesszivitása a jogrendszeren belül ténylegesen milyen zavarokat – megkockáztatom a büntetőjogban: abúzusokat – okoz, különös tekintettel arra, hogy alig három hónap múlva az új büntető törvénykönyv is hatályba lép. Ezt momentán azért sem tudhatjuk, mert az Alkotmánybíróságra vár, hogy tisztázza viszonyát azon döntéseihez, amelyeket az alkotmányozó hatalom pennája megkímélt (a 2012. január 1-je utáni határozatok), s amelyek egy részében viszont a testület kifejezetten fenntartotta a korábbi gyakorlatát. Arról sem lehetnek ismereteink, hogy az alapjogi kérdésekben vajon a testület tartalmi értelemben hol húzza meg a demarkációs vonalat a korábbi döntései és a további tevékenysége között. Mi több, a konfigurációval sem lehetünk tisztában. Kérdés, hogy az új többség a korábbival megegyező alaptörvényi rendelkezések esetén vajon a gyökerektől kiindulva, a korábbi gyakorlatot megerősítő újra – vagy az átértelmezés technikáját választja-e, avagy az Alaptörvény-Alkotmány izomériájára hivatkozva eddig A Magyar Kriminológiai Társaság főtitkára, ügyvéd, címzetes főiskolai docens (Szeged).

1

76

Dr. habil. Belovics Ervin

nem ismert tartalommal tölti meg azokat a jogintézményeket is, amelyeknek eddig (alapjogi szempontból) garanciális tartalmat tulajdonítottunk. Arról pedig végleg nem lehet elképzelésünk, hogy bizonyos, időközben a „fejekbe már beköltözött”, az elméleti – és gyakorló jogász gondolkodását alapvetően meghatározó, mondhatnám: önálló „normatanná” lett kategóriákat – mint például az alkotmányos büntetőjog – továbbra is dogmatikai készlete elemeinek tekinti-e. (Azt is megteheti persze, hogy – szakítva korábbi gyakorlatával – a jövőben elzárkózik a konzisztens értelmezéstől. Ám erre az esetre nekem semmiféle mondanivalóm nincs; olykor a hallgatás többet mond minden szónál.) Ugyanakkor a IV. Alaptörvény módosítás következménye önmagában véve sem tekinthető „lefutott ügynek.”. Az Európai Parlament Állampolgári jogok, bel- és igazságügyi bizottsága (LIBE) ötödik, a IV. Alaptörvény módosításáról szóló (a napokban megjelent és más fórumokon tovább tárgyalandó) munkadokumentuma tükrében – rezignáltan – állapíthatjuk meg azt is, hogy valójában az Alkotmánybíróság értelmező tevékenysége a tetszvényjog tartományában mozog. A jelentéstervezet különösen aggályosnak tartja ugyanis, hogy az Alkotmánybíróság ma már nem az alapjogvédelem legfőbb őre, mivel a parlament a neki nem tetsző határozatok esetén kénye-kedve szerint módosítja az „kőbe vésett” Alaptörvényt. Ennek bizonyságául felhozza, hogy lényegében minden jelentős alkotmánybírósági döntést – egymásnak is ellentmondó – Alaptörvény-módosítás követetett, s ezen módosítások egyértelműen • a fékek és egyensúlyok rendszerének megbomlásához, • konkrétan a bírói függetlenség csorbulásához, • valamint az alapjogok szűkítéséhez vezetettek. A dokumentum utal arra is, hogy ez a tendencia az Európai Uniós együttműködés szempontjából szintúgy aggályos, mert az állandó módosítások következtében instabillá válik az uniós normák kiszámítható alkalmazásába vetett bizalom. Én ezt azzal egészíteném ki, hogy az elmúlt húsz év alkotmánybírósági döntéseinek negálása, nem lesz hatástalan a bírói gyakorlatra sem – de ezt nem tekintem pozitívumnak. „Kiment” ugyanis a jogértelmezés alól egy olyan – kisebb megingásoktól eltekintve – koherens alapjogi gyakorlat, amely éppen a legnehezebb esetek megítélésében jelentett kapaszkodót a bíró számára, amely gondolkodását segíteni volt képes akkor is, amikor az egyéb értelmezési eszközök elfogytak, s amikor a büntetőjogi dogmatika sem jelentett valódi segítséget.2 Zárójelben – de nem zárójelesen jelzem –, hogy ennek (sok egyéb mellett) egészen biztosan káros kihatása lesz az ítélkezés időszerűségére. A napi szintű bíráskodás ugyanis nem könyvtárakban való „molyolást” jelent, mivel ezt az ügytömeg nem engedi meg; a

2


77

Kulcskeresés A letisztult elvek hiánya vagy bizonytalan tartalma viszont éppen azért eredményez különösen nehéz helyzetet, mert az új Btk.-nak vannak olyan jogintézményei, amelyek lényegének feltárása önmagában is új megközelítést igényel, miközben a bíró számára az Alaptörvény kötelező értelmezési klauzulákat fogalmaz meg. Jelzem – noha a Húsvéti Alaptörvény és az Abtv. óta már eltelt némi idő – eleddig nem tisztult ki az sem, hogy az Alkotmánybíróságnak mi az álláspontja az Alaptörvény értelmező rendelkezéseiről, hogyan kívánja ezt alkalmazni a bírói kezdeményezések vagy a bírói döntést követő alkotmányjogi panaszok kapcsán. Így hát nem körvonalazódhatott az sem, hogy mennyiben kíván közvetett vagy közvetlen hatást gyakorolni ezek értelmezésével a bírói gyakorlatra. (Jelzem az sem egészen közömbös, hogy az Alkotmánybíróság ezen paraméterek mentén meghatározandó értelmezési tartományát a bírói gyakorlat mennyiben fogadja be, vagy írja felül. Mindkettőre láttunk példát az elmúlt húsz évben.) Az értelmező rendelkezések közül a legfontosabb3 – a petitio principii gyanújától sem mentes – 28 cikk. E szerint: A bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak. A korábbi alkotmánybírósági gyakorlat tartalmazott a jogértelmezésre, a szakági dogmatika alkotmány-konform alkalmazására vonatkozó döntéseket, amelyek segítették a jogalkalmazót. Ezekben – a jogbiztonság követelményéből kiindulva4 – számos szempontot és igen sok követelményt meghatározott (értelemszerűen főként a jogalkotó számára). Döntéseiben foglalkozott a dogmatikán kívül a jog-

bíró ugyanakkor ma sem teammel dolgozik (pedig az elmúlt harminc évben sokszor és sokan rávilágítottunk ennek szükségességére); a kivételes esetektől eltekintve nem konferenciabeszélgetéseket jelent – erre a másik (a többi) bírónak sincs kapacitása; ellenben szakszerű és gyors döntéshozatalt jelent, azaz jelentene. Most azonban – nem is tudván pontosan mi a helyzet az alkotmányos büntetőjoggal, az AB döntésekből korábban levezetett értelmezési tartománnyal – minden lelkiismeretes és tisztességes bíró számos helyzetben tanácstalan lesz, mégpedig éppen a legsúlyosabb/legkonfrontatívabb esetekben. 3 Értelmező klauzulákat tartalmaz még az R Cikk (2)–(3) bekezdése, és az N Cikk (3) bekezdése. Ezekkel – a téma szempontjából kevésbé releváns voltuk okán – e helyütt nem foglalkozom részletesen. 4 30/1992. (V. 26.) AB határozat, 2/2007. (I. 24.) AB határozat, 11/2007. (III. 7.) AB határozat.

78

Dr. Kadlót Erzsébet

szabály szerkezetének figyelembe vételével1, a tagolás jelentőségével 2, a bírói gyakorlat orientáló szerepével3, a védett jogtárgy és a szankcionált magatartás kapcsolatával keretdiszpozíció esetén4. A cél szerinti értelmezéssel azonban – abban az értelemben, ahogyan most az Alaptörvény kívánja – mindezt nem kapcsolta össze; ennél kötöttebb módszerekre alapozta határozatait. Így, ha még átmentődik is ezen döntések tartalma, az sem biztos, hogy ez elegendő muníciót jelent majd egy vadonatúj jogszabály alkalmazásakor és új intézményei lényegének kibontásakor a bíróság számára. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy (különösen valamiféle alkotmánybírósági értelmezés nélkül, ami pedig jelenleg nincs), a rendelkezés második fele – amely látszólag a jogértelmezés metodikájában kíván segítséget nyújtani szűkítőnek szánt feltételek beiktatásával – valódi segítséget jelent az értelmezéskor. Még kevésbé tudok hinni abban, hogy ez „kötelezvény” intenzíven támogatná a hosszú távon is stabil egységes ítélkezési gyakorlat (időszerűség követelményének is megfelelő) kialakítását. Az itt felsorolt követelmények ugyanis kivétel nélkül elvont, bizonytalan, szubjektív megítélést megengedő kategóriák. A józan ész, a közjó, az erkölcsösség, a gazdaságosság olyan „ezoterikus” többféle koncepcióval is kitölthető fogalmak (értéktartományok), amelyek értelmezésétől – közeli rokonaikkal együtt: úgy, mint pl. a közérdek, nemzetbiztonsági érdek – az Alkotmánybíróság mindig is tartózkodott. Ebben tehát a korábbi döntések még jogtörténeti értelemben sem jelentenek nagy segítséget, az újak pedig nem is körvonalazódnak. Összességében: álláspontom szerint nem túl szerencsés, ha a bíróságok és az Alkotmánybíróság egyidejűleg „tanulja” a jogot, olyan környezetben, ahol gyakori a jogszabályváltozás, illetve ahol új intézményeket tartalmazó, koncepcionálisan megújult, a korábbiaktól eltérő elveket követő törvények lépnek hatályba. Azt sem tekintem pozitívumnak, hogy a paradigmaváltás iránya sem tisztázott. Az Alaptörvény értelmezési szabályaiból ugyanis eltérő következtetések vonhatók le abban a tekintetben, hogy szabályainak értelmezésekor hol húzódnak az Alkotmánybíróság és a bíróságok kompetenciájának határai. A 28. cikk ugyanis – szemben a korábbiakkal – nem egyszerűen felhatalmazza, hanem kötelezi a bíróságokat rendelkezéseinek értelmezésére. Az alapjogokat közvetlenül és erőteljesen érintő büntető törvénykönyv esetén az alapjogi védelem már elért szempontjából a bizonytalansági tényezők ilyen mértékű meglétét kimondottan veszélyesnek ítélem.

pl. 144/B/2003. AB határozat. pl. 20/2006. (V. 31.) AB határozat. 3 pl. 30/1992. (V. 26) AB határozat, 334/B/2000. AB határozat. 4 pl. 1026/B/2000. AB határozat. 1 2


79

Bár erre külön értelmezési klauzula nem vonatkozik, úgy vélem a büntetőbírói gyakorlat az értelmezés során – szükségképpen – minden esetben elsődlegesen az Alaptörvénynek a büntető hatalommal kapcsolatos rendelkezéseit fogja mérlegre tenni. Így alapként: a jogállamiság klauzuláját [B) cikk (1) bekezdés], az állami kényszer monopóliumára [B) cikk (3) bekezdés], a hatalommegosztás elvére [C) cikk (1) bekezdés], az alapjogok védelmére (I. cikk) vonatkozó szabályokat. Ahogyan továbbá korábban, úgy a jövőben is hangsúlyosak lesznek azok az alaptörvényi rendelkezések, amelyek a Btk. Általános Részére, a büntethetőség feltételeire és a szankciórendszerre vannak közvetlen kihatással. Ezek közül kiemelendő az élethez, emberi méltósághoz való jog (II. cikk), az embertelen, megalázó büntetés tilalma [III. cikk, IV. cikk (2) bekezdés], a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz való jog [IV. cikk (2) bekezdés], a legalitás és a tisztességes eljáráshoz való jog [XXVIII. cikk (5) bekezdés]. Ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül, hogy az Alaptörvényben megjelentek olyan új célok, amelyek az Alkotmányban nem szerepeltek: például a tisztességes gazdasági verseny feltételeinek a biztosítása, a fogyasztóvédelem [M cikk (2) bekezdés], a nemzeti örökség védelme (P cikk). Egyes alkotmányos értékek, illetve alapjogok – konkrét tilalmi klauzulákkal kiegészülve – hangsúlyosabbá váltak vagy részletesebb kifejtésre kerültek: például a gyermekek helyzetére vonatkozó alapjogok [gyermekmunka tilalma, testi, szellemi, erkölcsi fejlődéshez való jog, stb, XVIII. cikk, XVI. cikk (1) bekezdés, gondoskodáshoz és taníttatáshoz való jog: XVI. cikk (3) bekezdés], a testi és lelki egészséghez való jog (XX.cikk), az egészséges környezethez való jog (XXI. cikk). Az Alaptörvény értelmezési klauzulája azonban mindezeket valójában csak kiindulópontnak tekinti. A bírónak ezek mentén szakmai értelmezési kompetenciája, mi több kötelezettsége van. Azaz a Btk. új, vagy új felfogásban interpretált jogintézményeit a konkrét ügyekben, a konkrét történeti tényállás vizsgálatakor a szakmai dogmatika és ismeretek követelményeinek megfelelően kell kibontania és alkalmaznia. Ez nem minden esetben ígérkezik egyszerű feladatnak.

Az élethez való jog relativizálódása Az új Btk. megjelenése óta az értelmezési viták kereszttüzében áll a jogos védelem intézménye. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan – bár ez nem újdonság – folytatódik a disputa a megelőző jogos védelem törvényi tényállása körül is. A gyakorlatban várhatóan e büntethetőségi akadályok alkalmazása okozza majd a legtöbb nehézséget, s ha a jogalkotó elgondolásai átmennek a gyakorlatba, ennek jelentős kihatása lehet a jogkövetkezmények alkalmazásakor is.

80


Azt már az elmúlt évtizedekben megszoktuk, hogy a büntető anyagi jogot a jogalkotó egyfajta virtuális nádpálcaként, az érzelmi fellobbanások kezelésére szolgáló „gyógymódként” alkalmazza. Az állandó módosítgatásoknak egy közös motivációja volt – s ebben az új Btk. is hűen követi az előzményeket – a szigorításba vetett jogalkotói „vakhit”. A bűnözést, mint jelenséget kutató jogászok, kriminológusok, szociológusok rendre leírják, hogy az empirikus kutatások semmiféle hiteles bizonyítékot nem szolgáltatnak amellett, miszerint az állandó szigorítás vagy a büntetőjog hatókörének folyamatos tágítása érdemi hatással lenne a bűnözés alakulására. A mindenkori törvényhozók azonban meggyőzhetetlenek, vagy talán szeretnek bízni a csodában.5 A büntetőjog szerepének fenti túlértékeléséből fakadó, az időszerűség romlásában, a joggyakorlat divergálásában megnyilvánuló következményekkel eddig sem volt könnyű együtt élni. Most azonban – sértett-védelmi megfontolásokra hivatkozva – nóvumként az önhatalom gyakorlására történő széles körű feljogosítás is beköltözött az anyagi jogba. Nem vitás, hogy ezt az ítélkezési gyakorlattal szembeni erős „protest” jogalkotásnak kell tekinteni. Kétségtelen, hogy a bírói gyakorlat ebben a kérdésben hagyott maga után kívánni valót, mert az arányosság kapcsán egyre erőteljesebb diszkrepancia alakult ki a realitás és a bírói elvárás között. A pánikhelyzetben lévő megtámadottól olykor kiemelkedően cizellált mérlegelést kívánt meg a támadás elhárításának arányossága körében, nem vette kellő súllyal figyelembe a megtámadott oldalán jelentkező járulékos kockázatokat, s áttételesen leginkább a kitérési kötelezettséget favorizálta, ott is, ahol ez az elkövető státusa alapján sem volt elvárt. Ennyiben kifejezetten pozitív elmozdulás, hogy az új törvény a támadás elhárításának vizsgálata körében a kockázattelepítő szabályt a szükségességre redukálja, s a tételes jog szintjén is kizárja a sértett menekülési kötelezettségét.6 Ugyanakkor a megelőző jogos védelem és a jogos védelem kapcsán megjelent autorizáló szabályok több okból is aggályosak. Az egyoldalú büntetőpolitikáról Nagy Ferenc tett közzé igen színvonalas értekezést, „A büntetőjogi szankciórendszer reformja. Büntetések és intézkedések az új büntetőtörvénykönyvben” címmel. (Büntetőjogi kodifikáció, 2001. 2. szám, 3–13. o.) A professzor úrnak a tanulmány 3. pontjában kifejtett álláspontját magam is teljes mértékben osztom. 6 Megjegyzendő, hogy a menekülési kényszer a korábbi törvényben sem létezett, azt kizárólag a bírói gyakorlat szabályozta és követelte meg. Ez sem volt az életek egyenértékűségét követő megoldás, sőt inkább az emberi élet és méltóság tisztelete ellen hatott. Például a felmenőtől – mindenre tekintet nélkül – megkövetelt kitérési kötelezettség egészen biztosan támogatta a családon belüli erőszakot, amelynek megfékezésével most igencsak kínlódik a jogalkotó, s ennek során nem kevés sebet ejt a büntetőjogi dogmatika és az eljárási alapelvek rendszerén. 5


81

A megelőző jogos védelem tényállása egy valóságos többismeretlenes egyenlet. Ez sérti, a jogbiztonságot, a kiszámítható jogalkalmazás követelményét. Már a jogtalan támadás fordulat is – tekintve hogy annak esetkörei megállapíthatatlanok – kissé transzcendens közegbe emelik e büntethetőségi akadályt, mivel az inkább csupán feltételezhető, semmint a törvény szövege alapján igazolható, hogy ebben az esetben is csak bűncselekmény (és például nem birtokháborítás) ad alapot a támadás elhárítására. A védelmi eszköz kategóriája kimunkálatlan, ahogyan nem tudható az sem, hogy miben áll a „sérelem”. Igen nehezen megfejthető, hogy a tényállás utolsó fordulatában vajon kit ért a jogalkotó azon személyi körön, akinek a védelmi helyzetben lévő nem okozhat sérelmet.7 Ide tartozik vajon a támadó is? Akkor pedig mi értelme van a jogszabálynak? E kérdések megválaszolásakor a jogalkalmazót nem segíti a korábbi ítélkezési gyakorlat, de megfelelő oktatást célzó vagy tudományos irodalom is csak alig áll rendelkezésre. Nemigen ösztönöz a rendelkezés lehetséges előnyeinek kihasználására az sem, hogy ha vétlen személy – akár önhibájából – sérül a telepített eszköz révén, sem a korlátlan enyhítés, sem a beszámítás fokozatai nem érvényesülnek. A „klasszikus” jogos védelem tényállása pedig a „vélelmek kincsesbányája” lett. A Btk. 22. § (2) bekezdése látszólag nagy segítséget kíván nyújtani a jogalkalmazónak, amikor meghatározza a jogos védelem hatálya alá eső körülményeket. Kétlem azonban, ha egy vélelmezett tényhez (a jogtalan támadást – mérlegelés nélkül – a védekező életének kioltására irányulónak kell tekinteni) a vélelmező tények három nagy csoportja is kapcsolódik – azt a jogbiztonság szempontjából elfogadhatónak lehet tekintetni. Büntetőjogban ez kissé túlzás. Ez mindenesetre oda vezethet, hogy adott esetben egy tettleges becsületsértés, magánlaksértés, garázdaság, önbíráskodás, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás, rablás stb. kísérlete is érthető úgy, az ezek során eszközölt támadás élet kioltására irányult, ha például azt éjjel követik el, vagy nappal ugyan, de az elkövetők legalább hárman vannak. Ezek szerint, ha három „ipari manöken” egy parkban olyan magatartást tanúsít egy élsportolóval szemben, amit ő támadásként azonosít (noha lehet, hogy csupán ismerkedni akartak), az illető mindhárom „támadójának” adhat egy halálos pofont, mert jogos védelmi helyzetben lesz. A c) pont alapján hasonlóképpen a „semmire” csökken annak az elkövetőnek a védekezési esélye is, aki például a szomszéd telkén engedély nélkül tartott, s gyerekeit veszé-

7

Ebben a fordulatban burkoltan benne van egy „senki”, mint általános alany.

82


lyeztető állatot akarja csupán lelőni, ám eszébe sem jut a személy elleni támadás.8 (S akkor nem venném sorra azokat az eseteket, amikor a „megtámadott” szándékosan” esik majd tévedésbe, hisz a törvény végre kezébe adta a hatalmat egy „probléma” végleges „rendezésére”.) Alaptörvényi oldalról a két büntethetőségi akadály kapcsán (túl a jogbiztonság kérdésén) legalább három kérdés tehető fel, illetve mindhármat fel is kell tenni. • Az állam áttestálhatja-e a büntető igény közvetlen érvényesítését – bizonytalan feltételek mellett és érdemi kritériumok nélkül – a magánszemélyekre? • Az államnak van-e joga telepíteni/kihelyezni a kockázatviselés szabályait? • Az államnak van-e felelőssége a potenciális elkövetőkkel szemben, felel-e azok életéért? Úgy vélem ezeket a kérdéseket megválaszolni nem egyszerű, de elkerülhetetlen. Ad1.) Álláspontom szerint: amikor az állam/uralkodó és alattvalói/polgárai között létrejött az a „társadalmi szerződés”, hogy a magánbosszú helyett az állam érvényesíti a sértett büntető igényét, akkor annak a „fékezésen” túl – bár akkor nem voltak forgalomban ezek a terminus technikusok, de valahol – az élet és az emberi méltóság védelme, valamint a javak indokolatlan mértékű kompenzációs célra való felhasználása volt a cél. Ezen a ponton az állam kötelezettséget is vállalt arra, hogy a sértett helyett gondoskodik az elkövető szervezett keretek között történő felelősségre vonásáról. Ehhez képest, most – egy visszafordíthatatlan ponton – az élet elvételét nem egyszerűen eltűrő, hanem szinte arra inspiráló, indokolatlan kereteket öltő, a reális védelmi igényt meghaladó mértékű jogosultság törvényi deklarálásával – vis�szalépés történt. Ha a bírói gyakorlat „nem lesz résen” a magánbosszú vagy az „előzetes csapás elve” válik természetessé, s remélem legalább nem korlátlanná. Ad2.) Az államnak jogában áll a jogrendszeren belül kockázattelepítő szabályokat alkotni és törvényben deklarálni. Ebben azonban mértéktartónak kell lennie, s az ilyen rendelkezések megalkotásakor gondosan mérlegelnie kell a szemben álló érdekeket. Az ilyen jogalkotásnak összhangban kell állnia az Alaptörvény rendelkezéseivel, s különösen az alapjogok gyakorlásával. Megítélésem szerint az új Btk. megalkotásakor ezen a téren hiányzott a kellő gondosság és megfontoltság, az eredményt pedig nem tartom Alaptörvénykonformnak. Félreértés ne essék, nem támogatom az éjjel fegyveresen más telkén való sétálást még veszélyes állat lelövése céljából sem, sőt erre is van büntetőjogi tényállás, de azért ha nyoma nincs a személy elleni fellépésnek, akkor képtelenségnek tartom, hogy ezen az alapon valakinek az élete elvehető volna.

8


83

Miközben az élethez való jog korlátozhatatlan alapjog, az állam nagyon széles körben (élet és javak elleni támadás) lemond az állami kényszer alkalmazásának monopóliumáról, amely – mint már említettem – az Alaptörvény része, s az állam büntető hatalmának egyik pillére. Kétségtelen, hogy a jogtalan támadás elhárításához való jog is alapjoggá vált, mégpedig mind személyt, mind a tulajdont illetően (V. cikk). Csakhogy az élethez való jog és az önvédelemhez való jog viszonylatában ott van az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése, mely szerint az alapvető jog lényeges tartalma csak más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében a feltétlenül! szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges! tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható. Az élethez való jog lényeges tartalma egyszerűen az, hogy biológiai értelemben véve élünk. Azt nem lehet kicsit, meg nagyon korlátozni, nincs értelme ebben a kontextusban szükségességről és az összes többi feltételről beszélni. Az önvédelemhez való jognak azonban van olyan meghatározható lényeges tartalma, amihez képest a szükségesség és arányosság tesztje körében a korlátozás meghatározható, úgy hogy az állami erőszak monopóliumának elve se sérüljön. Az számomra elfogadhatatlan, hogy minden mérlegelés és a legcsekélyebb körültekintés nélkül, egyszerűen – a törvény szerint meg sem vizsgálandó szándékok alapján, pusztán objektív körülmények fennállásának megállapításakor, bárki elveheti akár több ember életét is. Semmivel nem látom igazolhatónak, miszerint például egy forgalmas helyen, fényes nappal három embert a másvilágra lehet küldeni azon az alapon, hogy csoportosan odamentek bárkihez, aki ezt szubjektíve zaklató jellegűnek ítélte. Képtelenség! Márpedig a törvény szövegében ez van. Ad3.) Az emberi életek egyenértékűségének elvéből következően az állam a jogalkotás során is felelős valamennyi polgára, az ország területén tartózkodó minden egyén életének védelméért. Az élethez való jogot közvetlenül érintő objektív intézményvédelmi kötelezettség nem relativizálható, így az államnak nem a deklaráció, hanem tartalmilag megfogható, valóságos garanciát jelentő szervezési intézkedésekkel kell gondoskodni arról, hogy a potenciális támadó élete se kerüljön indokolatlan veszélybe. Különösen akkor nem, ha az elhárításnak van más, kevésbé drasztikus módja, s különösen akkor nem, ha az állam egyébként alaptörvényi szinten garantálja az állami kényszer monopóliumát és vállalja a büntető igény érvényesítésének kötelezettségét. Az Alaptörvény – büntetőjogban is érvényes, sőt speciális, fentebb részletesen hivatkozott – tartalmával nem fér össze, ha a jogalkotó egy önkényesen és „gumiszabályokkal” megvont körben egyszerűen eltekint az élet védelmére vonatkozó kötelezettségétől. Életek és alapvető értékek védelmében a büntetőjogi fenyegetettség fenntartása legitim eszköz, a büntetőjog alkalmazása – jelenlegi ismerete-

84


ink szerint – elkerülhetetlen. Ám pont ez, magának a büntető igazságszolgáltatásnak a léte és fenntartásának állami kötelezettsége, az, ami nem jogosítja fel az államot az élet kioltásával járó magánbosszú általános vagy burkolt elismerésére, s legkevésbé annak törvényi szintű deklarálására. E helyett a megelőzésben és a jogos büntető igény érvényesítésében kell felelősséget vállalnia.

Elszigetelés vagy embertelen büntetés? A büntetőjog – emberiességi szempontoknak megfelelő – szankciós eszközállománya korlátozott. Lehetnek ebben eltérések jogrendszerektől, társadalmaktól függően, de van a civilizált közösségnek egy olyan elfogadott minimuma, amely alá az emberi jogokat és keresztény-zsidó kultúra minimális követelményeit elismerő állam nem mehet. Ma már nem kérdés, hogy a halálbüntetés alkalmazása a civilizált minimumba nem fér bele, ahogyan a csonkító, kínzó és megalázó büntetések is – szerencsére – rég visszaszorultak. Kétségtelen, hogy olykor feltámadnak – vagy feltámasztják – az akadémikus és parttalan vitákat arról, hogy mégis, illetve milyen alapon van joga az államnak szervezett kényszer keretei között elvenni valakinek az életét. Valójában ezek azonban nem igazi kérdések: mert felvilágosult állam semmilyen alapon nem törhet senki életére, a bűntettesére sem. (A lényeget tekintve a civilizált világ államaként mi is túl vagyunk ezen a tartományon.) Sőt, ebben a közegben ma már nagyrészt a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés (TÉSZ) puszta lehetősége is eliminálódott, vagy e szankció erodációs folyamata éppen a végéhez közeledik. A büntetőjogi megtorló erőbe vetett – számomra – „különös” és vissza nem igazolt hit azonban olykor meglepő (bár, kizárt, hogy hosszútávon érvényes) fordulatokat vesz. Ilyen volt Magyarországon a TÉSZ Alaptörvénybe iktatása, majd konzekvenciáinak beépítése a Btk.-ba. Alkotmányok esetében általában véve szokatlan, hogy a büntetőjogi szankciórendszerrel foglalkoznak, s ha mégis ezt teszik, azt nagyon szolid keretek között.9 Ez alól a TÉSZ sem kivétel. Velünk együtt összesen négy állam van, ahol erről alapdokumentum szintjén említést tesznek. Ebből kettő éppen azt deklarálja, hogy kizárt az ilyen szankció alkalmazása,10 egy pedig rendkívül erős alapjogi Kivétel; pl. Ciprus alaptörvénye, amely kifejezetten rögzíti a tettarányos büntetés követelményét [12. cikk (3) bekezdés]. Bizonyos értelemben ide sorolható továbbá az alkotmányerejű jogi dokumentumként funkcionáló Magna Charta Libertátum, amelynek egyes rendelkezései súlyozási szempontokat határoznak meg a bíró számára a büntetés kiszabásakor (pl. 20–21. pont). 10 Brazília és Portugália. 9


85

garanciaként nagyon szigorúan csak korlátozott körben engedi meg, s előírja az állandó folyamatos – nem akármilyen, hanem bírói – felülvizsgálat kötelezettségét. A svájci Konföderáció Alkotmánya arra az esetre, ha szexuális vagy erőszakos bűncselekmény elkövetőjéről a szakértők megállapítják, hogy az illető különösen veszélyes és ez az állapota kezelhetetlen, akkor őt – a visszaesés jelentős kockázata miatt – ténylegesen élete végéig börtönben kell tartani, azzal azonban – s ez kiemelendő – állapotának és kezelhetőségének rendszeres bírói felülvizsgálatát le kell folytatni. Az új vizsgálat tükrében szabadon kell bocsátani, ha a visszaesés kockázata nem áll fenn. (Ismételt bűnelkövetővé válása esetén a hatóságok felelősek a következményekért. Ebből, illetve a gyakorlatukból pont az derül ki, hogy valójában ott nincs TÉSZ, a gyakorlat pedig mindent megtesz ennek elkerülése érdekében. A nemzetközi jogi dokumentumok szintén megelégszenek a kegyetlen, embertelen büntetések tilalmának előírásával. Egyetlen kivétel ez alól az 1991. évi LXIV. törvénnyel kihirdetett ENSZ Gyermek jogairól szóló 1989. évi Egyezmény. A 37. cikk a) pontja a kínzás, embertelen, megalázó büntetés tilalmán kívül rögzíti azt is, hogy, tizennyolc éven aluli személyek által elkövetett bűncselekményekért sem halálbüntetést, sem szabadlábra helyezés lehetőségét kizáró életfogytig tartó szabadságvesztést nem lehet kiszabni. Az alapjogok érvényesülése szempontjából minimum standarként követendő Emberi Jogok Európai Egyezményén alapuló, az Európai Emberi Jogi Bíróság ítélkezési gyakorlatából is ez következik. Az ún. alaphatározatban, a Kafkaris ügyben11 az EJEB azt mondta ki, hogy bár az életfogytig tartó szabadságvesztés önmagában nem ellentétes az Egyezmény 3. cikkével, amely tiltja az embertelen, megalázó bánásmódot vagy büntetést, ugyanakkor a „nem mérsékelhető tartamú” életfogytig tartó szabadságvesztés felvetheti a 3. cikk sérelmét.12 A „mérsékelhetőség” megítélésekor a strasbourgi testület azt veszi figyelembe, hogy az elítéltnek van-e perspektívája a szabadulásra. Minimum az átváltoztathatóság vagy büntetés-elengedés, illetve befejezés, illetve feltételes szabadság lehetősége mellett a felülvizsgálatot biztosítani kell. Megjegyzendő, hogy az EJEB egy állam jogának megítélésekor azt is vizsgálja, hogy az adott jogintézmény ténylegesen működik-e, vagyis nem elégszik meg az elvi lehetőséggel. (A konkrét ügyben a Bíróság úgy értékelte, hogy Cipruson ez a rendszer, ha szűk körben is, de működik.) A Kafkaris ügyben kifejtett nézeteit a Bíróság a Iorgov (II) v. Bulgaria ügyben13 hozott 2010-es ítéletében is fenntartotta. Kafkaris v. Cyprus 21906/04, ECHR 2008. Kafkaris v. Cyprus, 97. 13 Iorgov (II) v. Bulgaria 36295/02 (21/02/2011) 11 12

86


A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kérdése nem csupán azért említésre méltó, mert ezzel Magyarországon egy konkrét büntetési nem meghatározott formája bekerült az Alaptörvénybe. Ismerve a jog önfejlődési folyamatát, nem nagy merészség azt állítani, hogy ennek tükrében változik (várhatóan szigorodik) a büntetési rendszer, s ez nem is feltétlenül a bírói jogalkalmazáson múlik. Ez még akkor is így van, ha a rendelkezés tartalma szerint tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés csak szándékos, erőszakos bűncselekmény miatt szabható ki. Ez amúgy sem jelentős korlát, mivel ebbe akár egy könnyű testi sértés, garázdaság vétsége vagy egy önbíráskodás bűntette is belefér. Azt csupán – a nem kötelező erejű – indokolás rögzíti, s jórészt csak a jogalkotónak szóló instrukcióként, hogy be kell tartani a szükségesség, arányosság követelményét. Abban a pillanatban azonban, hogy a „három csapás” vagy ehhez hasonló korlátozó rendelkezések is megjelennek a Btk.-ban a bíró mérlegelési joga a mínusz tartományba kerül át – a szankció alkalmazásakor egyszerű ténymegállapító géppé silányodik a tevékenysége. Mindazonáltal véleményem szerint az Alaptörvénynek eme rendelkezéséből sem következik, hogy a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés minden esetben, automatikusan az elkövető haláláig tartó fogvatartást jelentse. Ezt a szabályt is össze kell simítani az Alaptörvény más rendelkezéseivel, itt jelesül III. cikk (1) bekezdése szerinti kínzás, embertelen megalázó bánásmód tilalmával. Az alkotmányossági vizsgálat tárgya azonban éppen ez lehet. Itt már nem csupán az előbb említett III. cikk (kínzás, embertelen, megalázó bánásmód), hanem a II. cikkben említett a minden embert – így a bűncselekmény elkövetőjét, de még az elítéltjét is megillető – az emberi méltósághoz való jog sérelme is figyelembe veendő. Az Alaptörvény emberképe is abból indul ki, hogy legfőbb érték az ember, az emberi élet védelme és az ember sérthetetlen, elidegeníthetetlen jogainak tiszteletben tartása alkotmányos érték, amely az Alaptörvény közvetlen védelme alatt áll (I. cikk). Elsődleges és másodlagos állampolgárok, polgárok, emberek nincsenek, tehát az elítélt sem került ki e klauzula hatálya alól. Ezekből a rendelkezésekből kiindulva, kizártnak tartom, hogy a szükségesség követelményének a felülvizsgálat lehetősége nélküli tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésnek létezik Alaptörvény-konform, illetve Egyezmény konform értelmezése. Minden előadás és annak írott változata elérkezik a „kötelezően befejezendő” pillanathoz. Ezt a dolgozatot abban a tudatban fejezem be, hogy az új Btk. számos kontextusban akkor lesz igazán értelmezhető, ha ahhoz a bírói gyakorlat már érdemi megnyilvánulást fűzött. Mint tudjuk az alkotmányos büntetőjog abból indult ki, hogy a büntetőjogi felelősség jogi szabályozására és a büntetés mértékére vonatkozó szabályok alkotmányossági vizsgálatakor az alapjogok védelmé-


87

nek alkotmányos büntetőjogi garanciáit kell szem előtt tartani, és ezzel összefüggésben mérlegelni, hogy ezekre a kriminálpolitikai elméletek milyen hatással vannak vagy lehetnek. „Kriminálpolitikai célszerűségi megfontolások [ugyanis] nem sérthetik a büntetőjog alkotmányos elveit és garanciáit.” Büntetőpolitikától függetlenül a büntetéssel történő jogkorlátozásnak meg kell felelni az arányosság, szükségesség és az ultima ratio elveinek.14 Minden megújulás ellenére ma is érvényesnek tartom azt a megállapítást, hogy az arányos büntetés elve tartalmára nézve több eltérő értéktartalmú koncepcióval is kitölthető, s ezért a törvényhozónak széles mozgástere van a büntetés kiszabásával összefüggő büntetőjogi intézményrendszer alakításakor.15 A szankciórendszer egyes elemei külön-külön és összhatásukban sem sérthetik azonban az Alkotmány tételes rendelkezéseit és az alaptörvény rendszerét, továbbá a büntetőhatalommal való takarékosság követelményeinek ezekben is tükröződniük kell. Az azonban, hogy egy szankciórendszer miként működik a valóságban számomra soha nem volt elválasztható a bírói bölcsességtől – s ma sem az.

14 15

Először: 1241/B/1990. AB határozat. 13/2002. (III. 20.) AB határozat.

A NEMI ERKÖLCS ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK MEGÚJULÓ SZABÁLYOZÁSA A panel resztvevői: Dr. Vaskuti A ndrás bíró, Kúria Dr. Sinku Pál főosztályvezető ügyész, Legfőbb Ügyészség Dr. Szomora Zsolt egyetemi docens, SZTE ÁJK Moderátor: Prof. Dr. Gönczöl K atalin egyetemi tanár, ELTE ÁJK

Dr. Vaskuti A ndrás16

Új megoldások a nemi erkölcs és a nemi szabadság elleni bűncselekmények szabályozásában A 2012. évi C. törvény Különös Része jelentős változást hozott a nemi erkölcs elleni deliktumok körében az 1978. évi IV. törvényhez képest, és ez már a fejezet címében is megmutatkozik, amikor a jogi tárgy kibővül a nemi élet szabadságának védelmével. A fejezet mindösszesen tíz törvényi tényállást tartalmaz. Közülük a nemi élet szabadságát, valójában a szexuális önrendelkezési jogot védi három, nevezetesen a szexuális kényszerítés, erőszak és visszaélés, kifejezetten a gyermekeket17 oltalmazza kettő – a gyermekprostitúció kihasználása és a gyermekpornográfia –; a nemi élettel összefüggő üzleti tevékenységet korlátozza három – a kerítés, a prostitúció elősegítése és a kitartottság –, míg közvetlenül a nemi erkölcsöt védelmezi kettő, jelesül a vérfertőzés és a szeméremsértés. A gyermekek érdekének védelme, egészséges és kizsákmányolástól mentes szexuális, érzelmi, erkölcsi fejlődésének igénye azonban a fejezetben végig érvényesül, hiszen a kitartottság esetét leszámítva valamennyi tényállásban megjelenik a tizennyolcadik életévet be nem töltött személy sérelmére történő elkövetés – jellemzően minősített esetként – történő szankcionálása, illetve a vérfertőzésnél18, mint büntethetőséget kizáró ok. Az erkölcs (ezen belül a nemi erkölcs) és a büntetőjog összefüggéseit illetően utalnunk kell arra, hogy az erkölcsi norma lassabban változik, a jogszabály kön�nyen és gyorsan módosítható. Az erkölcs sokrétű, nemcsak történetileg, hanem földrajzilag, de egyénileg is, más normák uralkodnak egy zártabb falusi közösségben, mint egy nagyvárosban, más magatartásokat eltérően tolerálnak bizonyos csoportok. Ehhez képest a jogszabály szövege adott és konkrét, legfeljebb az értelmezése lehet többféle. A XXI. század elejének magyarországi közfelfogása általában erkölcstelennek tekinti a szexuális cselekmény folytatását nyilvános helyen, a gyermekkel való szexuális cselekményt, az azonos neműek közötti Bíró, Kúria. Gyermek az ENSZ Gyermekjogi egyezményének megfelelőn a 18 éven aluli személy 1991. évi LXIV. törvény a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény kihirdetéséről, 1. Cikk 18 Btk. 199. § (3) bekezdés, ha az egyenesági rokona az ő sérelmére valósítja meg a bűncselekményt. 16

17

92


szexuális magatartást19, az állatokkal történő szexuális cselekményt. Ez utóbbi tevékenység nem illeszthető be az állatkínzásba20, ha nem okoz a gerinces állatnak szenvedést, fájdalmat, nem jár annak elpusztulásával, miközben nem vitásan erkölcstelen, de a szeméremsértés tényállása21 sem fedi le, mert az a más előtti önmaga mutogatását rendeli szankcionálja. Megjegyzendő, hogy a Csemegi-kódex büntetni rendelte, és egy évig terjedő fogházzal fenyegette.22 A büntető törvénykönyv (és általában a deliktumokat tartalmazó szabályok 23) nem tarthatja feladatának – éppen ultima ratio jellege miatt – a társadalmi közfelfogás szerint erkölcstelennek tartott valamennyi magatartás széleskörű üldözését és szankcionálását. Egyetérthetünk Szomora Zsolt felfogásával, miszerint „az erkölcstelennek tekintett magatartásokat könnyen tekinthetjük egyúttal büntetést érdemlőnek is, hiszen erkölcstelenségükben a megvetendőségük tükröződik (pl. homoszexualitás, vérfertőzés). A büntetés szükségessége kifejezés azonban arra mutat rá, hogy az erkölcstelenség önmagában nem elegendő és nem alapozhatja meg a büntetendőséget, hiszen ahhoz valamilyen védelmet igénylő, konkrét és a nemi magatartás tekintetében elsősorban individuális jogi tárgy sérelme vagy veszélyeztetése szükséges. Például az erőszakos közösülés és a megrontás esetében azt senki sem vonja kétségbe, hogy az individuális jogi tárgyak védelméhez e magatartások büntetéssel fenyegetése szükséges, és az is kézenfekvő, hogy erkölcstelen és büntetést érdemlő cselekményekről van szó.”24 A jogalkotó által alkalmazott fejezetcím mindenestre egy kompromisszumos megoldásnak tűnik, még mindig védelmezi a nehezen meghatározható „nemi erkölcsöt”, de a jogtárgy-védelmet (helyeselhető módon) kibővíti, miközben a cím még mindig nem fedi le a büntetendő magatartások teljességét. Amikor az 1978. évi IV. törvény hatályos jogból a jogtörténet részévé válik 25, indokolt rövid visszatekintetést tenni, hogy a kódex a harmincöt éves fennállása alatt ezen a területen milyen lényeges kérdésekben módosult.

Ezt jól tükrözi, hogy milyen indulatokat képes váltani egy „meleg” felvonulás, pedig ott szexuális cselekményt nem folytatnak. 20 Btk. 244. §. 21 Btk. 205. §. 22 1878. évi V. törvénycikk 241. §-a „Férfiak között véghezvitt fajtalanság, úgyszintén embernek állattal elkövetett fajtalansága: a természet elleni fajtalanság vétségét képezi, és egy évig terjedhető fogházzal büntetendő.” 23 E körbe értendők a szabálysértési kódexek is. 24 A nemi erkölcs mint a nemi bűncselekmények alkalmatlan jogi tárgya (Állam és Jogtudomány 2006., 611–638. o.) 25 2013. július 1. napjától. 19


93

• 1993-tól az üzletszerű kéjelgés már nem bűncselekmény, hanem szabálysértésként üldözendő26; • az időszak elején az erőszakos közösülés és a szemérem elleni erőszak csak házassági életközösségen kívül, és csak nő sérelmére volt elkövethető. 1997től ezen cselekmények házasságon belül és férfiak sérelmére is elkövethetővé válnak, egyúttal megszűnik a korlátlan enyhítés lehetősége, ha a tettes és a sértett az első fokú bíróság ítéletének meghozatala előtt házasságot köt 27; • 2002-ben az Alkotmánybíróság megsemmisítette a természet elleni fajtalanság, illetve erőszakos fajtalanság bűncselekményeit, ettől kezdve az azonos neműek közötti erőszakos cselekmény a szemérem elleni erőszak keretei között válik büntethetővé, míg a törvény a továbbiakban nem bünteti a meghatározott életkor fölött az azonos neműek beleegyezésen alapuló, erőszakmentes és nem prostitúciós jellegű szexuális kapcsolatait 28; • 2007-től az Európai Unió jogának való megfeleltetés céljából a törvény büntetni rendeli a tiltott pornográf felvétellel visszaélést 29. Az erőszakos közösülést érintő változások a magyar büntetőbírósági gyakorlatban általában nem váltak élő tényállásokká, így elvétve fordul elő, hogy házasságban élő asszonyok férjeiket erőszakos közösülés vádjával feljelentenék, és olyan ügyek sincsenek, melyekben férfiak jelennének meg nők által elkövetett közösülési, szemérem elleni erőszakos ügyek sértettjeiként. A 2012-es esztendő Magyarországon is a gyermekközpontú igazságszolgáltatás éve30 volt, és ez a gyermekbarát igazságszolgáltatás megvalósulásához kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi LXII. törvény alapján változásokat eredményezett az 1978. évi IV. törvénynek a nemi erkölcs elleni bűncselekményeit szabályozó részeinél is. Ennek megfelelően került sor az ún. „hatalmi viszonnyal visszaélés” beépítésére az erőszakos közösülés és a szemérem elleni erőszak tényállásaiba. Így ezen bűncselekmények minősített esete valósul 1993. évi XVII. törvény 103. § (1) bekezdés. Hatálytalan 1993. V. 15-től. A jelenlegi szabályozás szerint tiltott kéjelgés szabálysértését követi el, aki a külön törvényben, vagy törvény felhatalmazása alapján hozott önkormányzati rendeletben a szexuális szolgáltatással összefüggő korlátozást, illetve tilalmat megszegi a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 172. §). 27 1997. évi LXXIII. törvény 22. és 23. §-ai (1997. IX. 15.). 28 37/2002. (IX.4.) AB határozat. 29 Megállapította a 2007. évi XXVII. törvény 8. §-a. Hatályos 2007. VI. 1-jétől. 30 Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának iránymutatása a gyermekbarát igazságszolgáltatásról (Elfogadva a Miniszteri Bizottság által 2010. november 17-én a miniszterek képviselőinek 1098. találkozóján). 26

94


meg, ha a sértett az elkövető nevelése, felügyelete, gondozása vagy gyógykezelése alatt áll, illetve az elkövető az erőszakos közösülést vagy a szemérem elleni erőszakot a sértettel kapcsolatban fennálló egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyával visszaélve követi el.31 Ugyanekkor módosulnak a – később részletezendő – elévülési szabályok is. A fentiekből láthatóan a nemi élettel összefüggő cselekmények büntetőjogi szabályozásában már az új kódex hatályba lépését megelőzően is jelentős változások történtek. Mindemellett a 2012. évi C. törvény XIX. Fejezete mégis további jelentős újításokat tartalmaz, ezek – mint ahogy a törvényhez készült indokolás is utal erre – az alábbiakban foglalhatók össze: • az új törvény a szexuális erőszak minősített eseténél az eddigi tizenkét éves védett kort felemeli, és egységesen súlyosabban rendeli büntetni a tizennyolcadik életévét be nem töltött passzív alany sérelmére elkövetett cselekményt; • a szexuális aktusra való kényszerítést az eddig általános – a szabadság és emberi méltóság elleni bűncselekmények között szabályozott kényszerítés köréből kiemelve – a szexuális kényszerítés címszó alatt és lényegesen súlyosabb büntetési tétellel fenyegetve rendeli büntetni; • a szeméremsértés keretében büntethetővé válnak a szexuális jellegű, az emberi méltóságot sértő magatartások is; • megszűnik a szexuális visszaélés (a korábbi megrontás) kapcsán a magánindítványhoz kötöttség; • a törvény külön tényállásban rendeli büntetni a gyermekprostitúció kihasználását. Az új Btk. több olyan rendelkezést is tartalmaz, ami nem a törvény külön fejezetében, hanem az Általános Részben, illetve az értelmező rendelkezések között lett elhelyezve, de érintik a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekményeket. Ezek az elévülésre vonatkozó speciális szabályok, továbbá a szankciók köréből a foglalkozástól eltiltás, valamint a prostitúció és a szexuális cselekmény meghatározása. A 2012. évi C. törvény 26. § (2) bekezdése szerint a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények esetében – ha a bűncselekmény elkövetésekor a sértett a tizennyolcadik életévét még nem töltötte be, és a bűncselekmény büntethetősége huszonharmadik életévének betöltése előtt elévülne – az elévülési idő meghosszabbodik e személy huszonharmadik életévének betöltéséig, vagy addig az időpontig, amikor a huszonharmadik életévét betöltötte volna. 31

197. § (2) bek. b) pont és 198. § (2) bek. b) pont, hatályos 2012. VI. 29-től.


95

Ezen változtatást 33. § (1) bekezdés b) (1a) pontként a gyermekbarát igazságszolgáltatás megvalósulásához kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi LXII. tv. 1. §-a iktatta be a jelenleg még hatályos törvénybe, 2012. VI. 29. napjától már alkalmazandó, így az akkor már részben elkészült új Btk. egy előrehozott rendelkezése volt. Azon felismerésen alapult, hogy a kiszolgáltatott családi helyzetben lévő kiskorú hozzátartozó sérelmére elkövetett nemi erkölcs elleni bűncselekmény a családon belül is rejtve marad, a gyermek nem tudja, hogy fordulhat-e valakihez, hiszen akitől védelmet remélhetne, éppen az a személy követi el az abúzust, a család is sok esetben a bántalmazó hozzátartozó érdekeit védve összezár. A változtatás értelmében nem csupán a nagykorúság eléréséig, hanem még azon túl is meghosszabbodik az elévülési idő, amikor már a fiatalok általában felsőfokú tanulmányaikat is befejezik, illetve anyagilag is függetlenedve kiválnak a családi kötelékekből. A gyakorlatból is számos eset megerősíti, amikor az unoka sérelmére történt az elkövetés, hogy a nagyapa már – annak kiskorúsága idején – a lányát is zaklatta, aki emiatt nem tudott/nem mert feljelentést tenni. Ez a rendelkezés azonban már az előrehozott hatályba lépésekor is aggályokat váltott ki, hiszen nem csupán a bizonyítás rendkívül nehéz, hanem adott esetben a később egész más okból kialakuló családi konfliktusok során akár zsarolási eszközzé is válhat. Az új Btk. a foglalkozástól eltiltás büntetésre vonatkozó korábbi rendelkezéseket akként egészíti ki, hogy a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmény elkövetője, ha a bűncselekményt tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére követte el, eltiltható bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll.32 A hatalmi viszony maga is értelmezést igényel. A törvény indokolása szerint „a hatalmi vagy befolyási viszony olyan kapcsolatot jelent az elkövető és a sértett között, amely a fenti meghatározásokon (hozzátartozó, nevelő stb.) kívül esik, azonban azokhoz hasonlóan személyes vagy függelmi viszonyt keletkeztethet (pl. unokatestvér, a család barátja, szomszéd stb.).” Ezek körét a bírói gyakorlat hivatott kialakítani, álláspontunk szerint e körbe tartozhat pl. a sportoló és edzője, a munkahelyi vezető és beosztottja, a pályázó és a pályázat elbírálója stb.

32

52. § (3) bekezdés.

96

Dr. Vaskuti András

A nemi erkölcs elleni bűncselekmények körében használt egyes fogalmak megváltoztatását a téma kutatásával foglalkozó több szerző1 is szorgalmazta a kodifikációs időszakban, így ezen javaslatokat is megfogadva a jogalkotás új terminológiákat vezetett be. Az értelmező rendelkezések között került szabályozásra a prostitúció2, azaz a rendszeres haszonszerzés céljából történő szexuális cselekmény végzése, ami így felváltja az üzletszerű kéjelgés több évtizede megszokott, és sokat vitatott fogalmát. Szintén az értelmező rendelkezések között határozza meg a törvény a szexuális cselekmény fogalmát. Ennek tekintendő a közösülés és minden súlyosan szeméremsértő cselekmény, amely a nemi vágy felkeltésére, fenntartására vagy kielégítésére alkalmas, vagy arra irányul.3 Ezzel kapcsolatban a törvény indokolása kifejti, hogy a közösülés fogalmát az 1978. évi IV. törvény nem tartalmazta, de az évszázados múltra visszatekintő jogalkalmazási gyakorlat (az élő jog) ezt elég szabatosan meghatározta. Büntetőjogi szempontból töretlen a bírói gyakorlat abban a tekintetben, hogy a közösülés különnemű személyek szexuális aktusa, amelyben a nemi szervek érintkezésének van döntő szerepe. A fajtalanság fogalmát viszont a korábbi törvény megadta: az alatt a közösülés kivételével minden súlyosan szeméremsértő cselekmény értendő, amely a nemi vágy felkeltésére vagy kielégítésére szolgál. Az új törvény a korszerűség és a jobb közérthetőség érdekében felváltja a közösülés és a fajtalanság fogalmát a szexuális cselekménnyel. Az indokolás szerint „a fajtalanság egyrészt idejétmúlt kifejezés, másrészt a köznyelvi jelentéstartalma sem egyezik a Btk.-éval. A fajtalansághoz a köznyelvben negatív értékítélet kapcsolódik, bizonyos értelmezés szerint csak egyes, a „normálistól eltérő” magatartásokat jelenti (pl. bestialitás). A törvény nem kíván ilyen értékválasztást elvégezni, pusztán azt fejezi ki, hogy egyes szexuális cselekmények bizonyos körülmények esetén (kényszer, életkor, stb.) büntetendők. Ehhez pedig egy semleges, modern fogalom szükséges. A fogalom jelentéstartalma annyiban változik, hogy nem azok a súlyosan szeméremsértő cselekmények tartoznak ide, amelyek a nemi vágy felkeltésére vagy kielégítésére szolgálnak, hanem azok, amelyek erre irányulnak, vagy erre alkalmasak, valamint a nemi vágy fenntartására irányuló cselekmények is a fogalom részévé válnak.” Fehér Lenke–Virág György: A nemi erőszak büntetőjogi szabályozása (Állam- és Jogtudomány, XLVII. évfolyam, 2006, 31–35. o.), Tóth Áron László: A nemi erkölcs elleni erőszakos bűncselekmények hatályos szabályozásával kapcsolatos néhány problémáról (Iustum Aequum Salutare, III. 2007/4. 235–250.), Nagy Ferenc–Szomora Zsolt: A házasság, a család, az ifjúság és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények de lege ferenda (Büntetőjogi Kodifikáció, 2004/1 22–28. oldal, 2004/2 17–25. o.). 2 459. § (1) bek. 25. pont. 3 459. § (1) bek. 27. pont. 1


97

Az általánosság szintjén maradva az új szabályozás az alábbiakkal jellemezhető: • egységes fogalomrendszert alakít ki; • az elveket következetesen végigvezeti; • a korábbi törvényhez képest a nemi önrendelkezési jogaikban megsértettek részére szélesebb körű védelmet ad; • a minősített esetek rendezettebbé váltak; • a gyermekközpontúság nagy hangsúlyt kap • védi a gyermekeket a szexuális kizsákmányolástól, • védi a befolyásolástól, • egészséges szexuális fejlődésüket a büntetőjog sajátos eszközeivel igyekszik oltalmazni; • a törvény összhangban van az irányadó nemzetközi egyezményekkel, ez különösen megmutatkozik a törvényhez fűzött indokolásban, ami (talán a korábbi jogalkotásra nem jellemző és kissé szokatlan módon) a pornográf felvételekkel összefüggésben részletesen kitér a nemzetközi egyezményekben használt angol kifejezésekre, és pontosan megjelöli azok magyar nyelvi megfeleltetését is. *** Mi, a törvény leendő alkalmazói (ügyészek és bírók) jelenleg még a tanulás szakaszában tartunk. Az eddigi konferenciákon, képzéseken számos értelmezést igénylő kérdés merült fel. Így például: • A büntetés-végrehajtási intézetben, a fogvatartott által fogolytársa sérelmére elkövetett szexuális erőszak esetében megállapítható-e a sértettel szemben fennálló hatalmi vagy befolyási viszony, mint a Btk. 197. § (3) bekezdés b) pontja szerinti minősítő körülmény? • A 198. § (1) bekezdése szerinti cselekmény terheltje ugyanazzal a sértettel annak 14. életévének betöltése után, 18. életévének betöltése előtt újabb szexuális cselekményt végez, befolyási viszonyával visszaélve. A két cselekmény egymással halmazatban áll, vagy folytatólagosan elkövetettként minősül? Amennyiben folytatólagosan elkövetett, úgy a 198. § (4) bekezdése szerint minősül? • Megállapítható-e a kerítés bűntette a 192. § szerinti emberkereskedelem bűntettével halmazatban, ha valaki mást ellenérték fejében prostitúció céljából másnak elad?

98

Dr. Vaskuti András

• A 201. § (3) bekezdése és a 193. § szerinti kényszermunka halmazata megállapítható-e akkor, ha valaki az általa fenntartott bordélyházban a prostituáltakat erőszakkal, fenyegetéssel kényszeríti munkára? • A 203. § (1) bekezdésben írt haszonszerzésre törekvés hogyan viszonyul a (3) bekezdésben foglalt kitartáshoz? • A Btk. 204. §-ban írt gyermekpornográfia bűncselekményének lehet-e passzív alanya e bűncselekménynek tizennyolcadik életévét be nem töltött, házasságban élő személy, ha vele szemben házastársa valósítja meg a tényállás szerinti cselekményt? Megvalósul-e bűncselekmény, ha a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy az önmagáról készített pornográf felvételt (nem a nemi vágyának kielégítése céljából) közösségi oldalon közzéteszi? • A 205. § (3) bekezdése szerinti szeméremsértés, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki mással szemben olyan szeméremsértő magatartást tanúsít, amely a sértett emberi méltóságát sérti. A tettleges becsületsértés halmazata e bűncselekménnyel valós-e? • A Btk. 196. § (1) bekezdése kapcsán kérdésként merült fel, hogy milyen elkövetési magatartások vonhatók ebbe a körbe. A Btk. 459. § 27. pontja rögzíti a szexuális cselekmény definícióját. A törvény tervezetének indokolása szerint a nemzetközi egyezmények és CEDAW bizottsági ajánlás következtében került ezen tényállás megfogalmazásra, figyelemmel az EU irányelvére. Más személy testének a nemi szerveken kívüli simogatása megvalósíthatja-e a szexuális cselekményt, figyelemmel a munkahelyi szexuális zaklatásra is? Ezen munka keretei a fenti, és ezekhez hasonló kérdések megválaszolására nem elegendőek. Mindamellett álláspontunk szerint a jogalkotó korszerű, a jogtudomány vívmányait hasznosító, a kritikai jogirodalmi álláspontokat megszívlelő, a nemzetközi normákkal összhangban álló művet készített, amely alkalmas lehet a nemi élet területén megvalósuló jogellenes cselekményekkel szembeni hatékony fellépéshez.

Dr. Sinku Pál4

A nemi erkölcs elleni bűncselekmények megújuló szabályozása5

Tisztelt Kollégák! Akkor, amikor ennek a fejezetnek a rendszertani helyét próbáljuk keresni, és annak az indokát, hogy milyen változásokon mentek át ezek a bűncselekmények, akkor azt kell mondanom, hogy végigtekintve a Különös Rész egyes fejezetein (ahol bizony nem egyszer lehet „öncélú” büntetőjogi kodifikációt látni), én azt gondolom, hogy ez a fejezet ebből a szempontból egy jól sikerült fejezet. Rendszertanilag szépen felépített, az elképzelt célnak illetve a megvalósítani kívánt célnak megfelel, Itt elsősorban a gyermekek büntetőjogi védelmének erősítésére, illetve olyan célokra gondolunk, amelyek a családon belüli erőszak elleni fellépést is szolgálhatják. Természetesen vannak olyan részei, amelyek már önmagukban gondolkodásra késztetik az embert, illetőleg olyan problémákat vetnek fel, amelyek a büntető jogalkalmazás számára már most láthatóan gondot fognak okozni. Nézzük az első törvényi tényállást, ez a szexuális kényszerítés, amit Vaskuti tanár úr is említett. Ez korábban is létező bűncselekmény típus volt, de természetesen nem mint szexuális bűncselekmény, hanem mint kényszerítés, mint a nemi zsarolásnak az egyik esete. Itt tulajdonképpen az elkövetési magatartás irányultsága az, amely indokolja ennek a bűncselekménynek az önálló pönalizálását. Ahogy az előző előadásban hallottuk, és ez valóban így igaz, hogy a magyar judikatúrában nem találkoztunk olyan esettel, hogy egy szexuális bűncselekménynek a passzív alanya férfi lett volna. Ez a bűncselekmény szerintem olyan, amelyben elképzelhető, sőt, nyilván fogunk találkozni azzal, amikor a passzív alanya férfi lesz. Gondoljanak a Tisztelt Hallgatók arra a nagysikerű filmre, amelyben két remek színész, Demi Moore és Michael Dougles játszott, amelynek a címe az volt, hogy Zaklatás. A zaklatás egy nemi zaklatás volt, ahol egy női vezető a beosztott férfival szemben fejtette ki a szexuális kényszerítés törvényi tényállását mindenben. Miután az egy film, így megengedhetem magamnak azt a poént, hogy én 4 5

Főosztályvezető ügyész, Legfőbb Ügyészség. A konferencián elhangzott előadás szerkesztett változata.

100 Dr. Vaskuti András a Douglas helyében hagytam volna magam. Ma már nem, mert Demi Moore is megöregedett. Itt említésre került, hogy a jelenleg hatályos Büntető Törvénykönyvben is szerepel ez a hatalmi vagy befolyásolási viszony, amely ennek a bűncselekménynek is egy minősített esete. Valóban félrevezető az indokolásban meghatározott kör, amely úgy próbálná megmagyarázni, hogy ide tartozik az unokatestvér, a család barátja, a szomszéd, és a többi. Azt gondolom, hogy ennél nekünk sokkal tovább kellene tekintenünk. Itt bizonyos fajta kérdések vetődhetnek fel ennek a minősített esetnek a megállapítása során. Meg lehet-e állapítani a hatalmi vagy befolyásolási viszonyt férjfeleség vagy élettársak között? A családon belüli erőszak – jellegét tekintve – vajon ezek a függőségi viszonyok a minősítő körülményt megállapíthatják-e? Valóban, én a magam részéről is a leggyakoribbnak a munkaviszonnyal összefüggésben elképzelt ilyen viszonyt tekintem. A magam részéről azért nem tudnék egyetérteni Vaskuti tanár úrral a felsőoktatási rendszerben, mert itt a passzív alany természetesen lehet 18 éven felüli is. Az aktív alany vonatkozásában természetesen az életkornak is van jelentősége, mert például ha engem vádolnának meg ilyen tényállítással, akkor az eleve hamis vád lenne. Ugyancsak idetartozónak vélném azokat az eseteket, amelyek ténylegesen nem vonhatóak bele abba a minősítési rendszerbe, amely a nevelés és a felügyelet fogalmát határozza meg. Amelyek mindig egy konkrét szituációt feltételeznek. De természetesen létezhetnek olyan függőségi viszonyok is, jellemzően oktatási intézményekben, ahol a konkrét elkövető nem áll ilyen kapcsolatban a passzív alannyal. Azt gondolom, hogy ezek a kérdések azok, amelyek ebben a körben részemről felvetődnek. Nagyon fontos a szexuális kényszerítésnél az a bizonyos pont, amely a kényszerítés milyenségét határozza meg. A kényszerítés értelemszerűen akaratot hajlító kényszerítésként kerülhet csak szóba. Hiszen az alapvető elhatárolási pont a szexuális erőszak és a kényszerítés között pontosan ez az akaratra ható különbség lehet. A következő bűncselekményről néhány szót: ez a szexuális erőszak. Azt gondolom, hogy ennek a fejezetnek ez egy jól sikerült megoldása. Az, hogy az erőszakos közösülést és a szemérem elleni erőszakot egy bűncselekményi rendszerbe hozta be a jogalkotó, a büntetőjogi gyakorlat számára is egy megnyugtató megoldás. Nincs gondunk az elhatárolással, nincs problémánk a halmazattal. Tulajdonképpen egy rendszerben lehet ezeket az erőszakos bűncselekményeket elhelyezni. Azonban nekem van egy kicsi dilemmám az elkövetési magatartással, amely ugye a szexuális cselekményt jelenti, és itt megint arra próbálnék hatni, hogy


101

mennyivel tudnánk megkönnyíteni a büntető jogalkalmazás rendszerét. A büntetőjogi szempontból meghatározott közösülés fogalmának a kidolgozása, illetőleg ennek előadása és ennek egy bizonyítása, ahogy hallottuk Vaskuti tanár úrtól, esetleg tarthatott hetekig, hónapokig. Mégpedig miért? Mert a büntetőjogi fogalom alapján fölállított közösülés egészen mást jelentett, mint az élettani szempontból végrehajtott közösülés. Mikor érintkeznek a nemi szervek úgy, hogy azt mondjuk, a cselekmény befejezett? Ezzel a jövőben teljesen felesleges foglalkozni, hiszen egy egységes cselekmény magában foglalja a közösülés és a fajtalanság korábban tekintett eseteit, amelynél teljesen mindegy, hogy megtörtént-e a nem szervek érintkezése vagy sem, hiszen a fogalomnak a másik eleme tulajdonképpen a cselekményt tényállásszerűvé teszi. A bűncselekménynek két fordulata van: egy általános jelleg és a jelenleg hatályos Büntető Törvénykönyvben is jelenlévő fordulatok, illetőleg a másik a 12. életévet be nem töltött személy sérelmére elkövetett ún. beleegyezéses szexuális cselekmények. Itt meg kell említenünk azt, hogy a törvény tehát szakított azzal a vélelemmel, hogy a 12. életévet be nem töltött személyt védekezésre képtelennek kell tekinteni. Nincs ennek semmiféle jelentősége. Azonban van ennek a bűncselekménynek számomra változatlanul „idegesítő része”. Ez az utolsó része ennek a bűncselekménynek, amely egy előkészületi jellegű magatartást szabályoz. Eddig könnyű volt a hatóságnak, hiszen az a fogalom, hogy „Tisztelt Hatóság! Engem megerőszakoltak.”, mindannyian tudtuk, hogy ez mit jelent. Most meg kell azonban birkóznunk azzal a fogalommal is, hogy „Tisztelt Hatóság! Engem megelőkészületeztek.” Ezt vajon, hogy lehet majd bizonyítani? Melyek azok a tárgyi oldalon megjelenő elemek, amelyekből mi arra tudunk okszerű következtetést vonni, hogy itt tulajdonképpen egy szexuális erőszak előkészülete történik vagy pedig egy bulizás? Ez a bizonyítás szempontjából szerintem egy sarkalatos pont. A másik, ugye az indokolás említi például azt, hogy party drogot helyeznek el a jövőbeli passzív alany italába. A party drog használatát, lehetséges a szexuális erőszak, illetve a rablás előkészületeként is meghatározni. A legegyszerűbb védekezés lesz: „Tisztelt Hatóság! Én rabolni szerettem volna, és nem szexuális erőszakot akartam elkövetni.” Ennek egyszerű oka van, a rablás előkészülete két év, a szexuális erőszaké három év. Ez a legegyszerűbb védekezés tehát, ha éppen party drogot szórogatok a hölgy italába: „Én rabolni akartam, Tisztelt Hatóság!”. Nézzük a következő törvényi tényállást, amely szerintem egy igazi és érdekes törvényi tényállás. Ez a jelenlegi megrontás, ami a szexuális visszaélés címmel jelent meg. Ha végignézik a törvényi tényállást, akkor a legszembetűnőbb, hogy a bűncselekmény alanya csak 18. életévét betöltött személy lehet. Amikor ezt elő-

102

Dr. Vaskuti András

ször elolvastam, akkor megdöbbentem és föltettem magamban azt a kérdést, hogy ez lenne a gyermekbarát büntetőjog, hogy a 17 éves aktív alany nem lesz majd büntethető a 12,5 éves passzív alannyal folytatott szexuális magatartásért? A döbbenetem még mindig tart, de kezdek azért már egy kicsit lehiggadni. Ha ugyanis az volt a büntetőpolitikai cél, hogy az ún. „tiniszexek” és a korai szexuális cselekmények ne büntetőjogi kategóriát képezzenek, akkor talán el lehetne fogadni ezt a bizonyos fajta „dekriminalizálást”. Valóban, az esetek jelentős részében ez nem büntetőjogi kategória, hanem ez egy nevelési, pedagógiai kérdéskör és így talán el is lehet fogadni ennek a fajta dekriminalizációnak az indokát. A szexuális visszaéléshez szeretnék még egy gondolatot megjegyezni. Ez a (4) bekezdésben szabályozott privilegizált eset, amely arról szól, hogy itt a passzív alany életkora fölmegy a 14. életév fölé, de nem haladja meg a 18-at, míg a bűncselekmény alanya változatlanul a 18. életévét betöltött személy lehet. Itt megint megjelenik az a plusz törvényi tényállási elem, amely máshol minősítő körülmény, itt azonban a törvényi tényállás eleme a hatalmi, befolyási viszonnyal visszaéléssel történő szexuális cselekmények végzése. Ha itt visszakanyarodunk kicsit a miniszteri indokolásban meghatározott szituációkra, akkor itt fognak példátlan esetek megjelenni. Ha tehát egy 19 éves unokatestvér szexuális cselekményt végez a 17 éves unokatestvérével, akkor pusztán azért, mert mi az unokatestvéri viszonyt egy hatalmi, függőségi viszonynak tekintjük, akkor ez bűncselekmény lesz. Nem tudom, hogy ez volt-e a jogalkotói szándék, de azt gondolom, hogy ez kiolvasható a törvényi tényállásból. A gyermekpornográfiáról. Egy nagyon sajátos elkövetési magatartásra szeretném fölhívni a figyelmüket. Ez az, amikor pornográf műsoron veszünk részt, azaz büntetendővé válik a néző. Ha folyik egy éjszakai bárban valamilyen szexuális cselekmény, akkor a publikum bűncselekményt követ el, legfeljebb hivatkozhat a tévedésre. Nem tudom, hogy ez egy jó ötlet-e. Végezetül a magánindítványról néhány szót. Az rendben van, hogy a szexuális kényszerítés alapesete legyen magánindítványra üldözendő bűncselekmény, hiszen ez a klasszikus rendszer szerint is így volt és a minősített esetek már nem voltak így. Nem tudom viszont annak ésszerű indokát adni, hogy a szexuális erőszak esetében a magánindítvány miért csak az a) ponthoz kötődik, azaz ahhoz az esethez, amikor erőszakkal avagy élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel valósítjuk meg a szexuális cselekményt, míg a b) pont, a védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen állapot előidézése esetében pedig nincs magánindítvány. Lehet, hogy azért, mert a passzív alany nem emlékszik? Nem gondolnám. Köszönöm a figyelmüket!

Szomora Zsolt6

Megjegyzések az új Büntető Törvényköny nemi bűncselekményekről szóló XIX. fejezetéhez

1. Bevezetés – a módosítás háttere

Nem túlzás azt állítani, hogy a 2012. évi C. törvénnyel újrakodifikált Büntető Törvénykönyv legnagyobb – nem csak szerkezeti, de tartalmi – változáson átesett különös részi fejezete a nemi bűncselekményeket újraszabályozó XIX. Fejezet. A nemi bűncselekmények újrakodifikálása régóta váratott magára, hisz az 1978. évi Btk. a szabályozás struktúráját és fogalomkészletét teljes egészében a Csemegi-kódextől örökölte, és a rendszerváltozás után jelentkező, mind a jogalkotó, mind az Alkotmánybíróság által generált tartalmi változások a régi szabályozási szerkezetet szétfeszítették, abba koherensen már nem voltak beilleszthetők. A 19. század vége óta mind a szexualitásról alkotott társadalmi felfogás, mind pedig – nem kis mértékben ez előbbire rezonálva – a törvényi szabályozás alapjai, jogtárgyszemlélete lényegesen megváltoztak. A releváns törvényi tényállások egy része az erkölcsvédelem talajáról fokozatosan az individuális jogtárgyvédelem, azaz a szexuális önrendelkezés és a gyermekek védelme felé mozdult,7 s tette mindezt a régi erkölcsvédelemre alapozott szabályozási struktúrában és terminológiával.8 Ugyanakkor más nemi bűncselekmények továbbra is döntően erkölcsvédelmi talajon álltak (és állnak).9 E körülményekre, változásokra tekintettel az újrakodifikálás szükségességét többen megfogalmazták.10 Dr. Szomora Zsolt egyetemi docens, SZTE ÁJK Így az 1978. évi Btk. 197–202. §-ai. 8 A történeti fejlődés lépcsőinek bemutatásától ehelyütt eltekintek. Részletesen lásd Fehér–Virág: A nemi erőszak büntetőjogi szabályozása. Állam- és Jogtudomány XLVII. évf. 2006. 31–44. o.; Szomora: A nemi bűncselekmények alapkérdései. Budapest, 2009. 61–68. o. 9 Így a vérfertőzés (1978. évi Btk. 203. §), valamint a prostitúciós bűncselekmények (1978. évi Btk. 205–207. §). Hollán kitűnő elemzéssel mutatja ki, hogy a prostitúciós bűncselekmények törvényi tényállásai döntően erkölcsvédelmi jellegűek és csak áttételesen védik pl. az egyént a kizsákmányolástól (Az Alkotmánybíróság határozata a prostitúciós bűncselekményekről. Az erkölcsvédelmi megközelítés árnyoldalai. JeMa 2012/2. 3–9.). A vérfertőzés erkölcsvédelmi karakteréhez lásd Szomora: Dilemmák a vérfertőzés jogi tárg yai kapcsán. Állam- és Jogtudomány. XLVIII. évf. 2007. 589–614. o. 10 Gál: Szempontok a nemi erkölcs elleni bűncselekmények új szabályozásához. Büntetőjogi Kodifikáció 2002/4. 29–33. o.; Nagy–Szomora: A házasság, a család, az ifjúság és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények (Btk. XIV. Fejezet) de lege ferenda I–II. rész. Büntetőjogi Kodifikáció. 2004/ 1. és 2004/2. 22–28. o. és 17–25. o.; Fehér–Virág (2. lj.) 49–51. o. 6 7

104

Dr. Sinku Pál

A jogalkotói szemlélet megváltozását hangsúlyosan is jelzi a fejezet címének megváltozása: a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények. A szexuális szabadság (önrendelkezés) központi jogi tárgyként való megjelenítése nagyon régóta váratott magára, az utolsók közé tartozunk azon európai országok között, amelyek még a 20–21. század fordulóján is a nemi erkölcsöt állították a szabályozás élére. Bár a nemi erkölcs jogtárgyi szerepe, alkalmassága megkérdőjelezhető,1 a fejezetcímben a szexuális szabadság mellett való megmaradása mégis „realista” lépés. Amíg a prostitúciós bűncselekmények nagy része elsődlegesen nem a passzív alanyt védi (lehet, hogy sértettje sincs),2 és amíg a felnőtt vérrokonok közötti konszenzuális nemi kapcsolat továbbra is büntetendő, addig a nemi erkölcsvédelem továbbra is vitathatatlanul jelen van a kódexben. A szabályozás szemléletének megváltozásán túl az utóbbi időszakban olyan nemzetközi jogalkotási kötelezettségek is jelentkeztek, amelyek implementálása a Csemegi-kódextől örökölt szabályozási szerkezetben és terminológiával nem történhetne meg. Az új Btk. miniszteri indokolása részletesen bemutatja ezeket a nemzetközi követelményeket, a releváns nemzetközi instrumentumokat. Ezek közül is kiemelendő a gyermekek szexuális kizsákmányolás és szexuális bántalmazás elleni védelméről szóló 2007. évi Európa Tanácsi Egyezmény (Lanzarote-i Egyezmény), a gyermekek szexuális bántalmazása, szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográfia elleni küzdelemről szóló 2011/93/EU irányelv3, valamint a nőkkel szembeni erőszak és a családon belüli erőszak megelőzéséről és leküzdéséről szóló 2011. évi ET-Egyezmény (CAHVIO vagy Isztambuli Egyezmény). Összegezve a fentieket: a nemi bűncselekmények újrakodifikálást a nemzetközi jogalkotási kötelezettségek, illetve a szabályozás évtizedek alatt bekövetkező szemléletváltozása, az ebből fakadó belső szabályozási feszültségek és jogértelmezési problémák tették szükségessé.4 Mivel egy tanulmány keretében nem vállalkozhatok részletes, valamennyi bűncselekményre kitérő kommentár írására, így a következőkben három nagy témakör kiemelésével mutatom be és értékelem az új XIX. Fejezet szabályozását. Elsőként a szabályozásban központi szerepet betöltő, számos törvényi tényállásban elköveSzomora: A nemi erkölcs mint a nemi bűncselekmények alkalmatlan jogi tárg ya. Állam- és Jogtudomány. XLVII. évf. 2006, 611–638. o. 2 Lásd Hollán (3. lj.). 3 Ennek elődje volt a 2004/68/IB kerethatározat, amelynek a gyermekpornográfiát, illetve a gyermekprostitúciót érintő elvárásait a 2007. évi XXVII. törvénnyel – részben – teljesítette a jogalkotó. 4 Utóbbiakról a miniszteri indokolás érdekes módon hallgat, csak a nemzetközi instrumentumok jelentőségét emeli ki. A korábbi szabályozásból fakadó problémákat a következőkben, az új szabályozás releváns részeinek bemutatásánál fogom említeni. 1


105

tési magatartásként (vagy más objektív tényállási elemként) megjelenő szexuális cselekmény kategóriájáról lesz szó. Ezt követően szót ejtek a szexuális önrendelkezést kényszerítéssel sértő nemi bűncselekményekről, végül pedig a gyermekek zavartalan szexuális fejlődését védő tényállások, és külön is a gyermekprostitúció szabályozásának értékelésére kerül sor.

2. A szexuális cselekmény és társai A magyar büntetőjog egészen az új Btk. megalkotásáig nem ismerte a szexuális cselekményt mint egységes, átfogó fogalmat, és a közelmúltig a magyar büntetőjog-tudomány sem próbálta meg az ember szexuális magatartását egységes jelleggel körülírni a büntetőjog számára.5 A magyar büntetőjogi szabályozás 1878. és 2012. között a közösülés és a fajtalanság fogalompárosának talaján állt. A szexuális magatartások e megkülönböztetése egyértelműen erkölcsi megfontolásokon nyugodott és idővel számos okból nem volt már tartható. Önmagában a fajtalanság fogalma is számos kritikával volt illethető: kellő meghatározottsága megkérdőjelezhető; elavult jogtörténeti tartalmat hordozott; mint szaknyelvi kifejezés is elavult; a heteroszexuális hüvelyi közösüléstől való különtartása egyes tényállások esetében joghézagokhoz, sőt közvetett diszkriminációhoz vezetett; a szexuális motiváltsághoz (nemi vágyhoz) kötése szintén jogtárgyvédelmi deficitet eredményezett.6 Az ember szexuális magatartásának közösülésre és fajtalanságra osztott eddigi „duális megközelítését” a szexuális cselekmény törvényi kategóriája váltja fel a törvényi tényállások döntő többségében. Ezzel együtt is, a releváns kategóriák száma nem csökkent, hanem egyenesen nőtt. A 2012. évi Btk.-ban a nemi cselekmény három kategóriáját találjuk meg: a szexuális cselekményt, a szeméremsértő cselekményt és a közösülést.

5

Erre tettem kísérletet 2009-ben. Szomora (2. lj.) 107–119. o. Egyes kritikai megállapításokhoz lásd: Hollán –K is: A 210/A. § (2) bekezdéséhez fűzött magyarázat. In: Az 1978. évi IV. törvény kommentárja. Az 1978. évi IV. törvény kapcsolódó anyagaként. Hivatalos Jogszabálytár. Hatályos Jogszabályok Hivatalos Gyűjteménye. Hivatalos Közlönykiadó. 2005/11. CD-formátum; Nagy–Szomora (4. lj.) 18.; Vizi: A nemi deliktumokról de lege lata és néhány javaslat de lege ferenda. Rendészeti Szemle. 2006/11. 53–57. o.; Fehér–Virág (2. lj.) 50.; Kovács: A szexuális szabadság jogi megközelítésének problémái. Jogtudományi Közlöny. 2003/7–8. 327. o.; Szajbély: Közvetlen és közvetett diszkrimináció a nemi erkölcs elleni bűncselekmények szabályozásában. Mag yar Jog. 2004/5. 287. o. A fajtalanság fogalmának részletes elemzéséhez lásd Szomora (2. lj.) 71–86. o.; kritikájához uo. 86–91. o.

6

106

Dr. Sinku Pál

2.1. A szexuális cselekmény

A szexuális cselekmény – az új Btk. 459. § (1) bekezdés 27. pont szerinti legáldefiníció tartalmi elemeit tekintve – a fajtalanság korábbi törvényi fogalmára épül. Eszerint „szexuális cselekmény: a közösülés és minden olyan súlyosan szeméremsértő magatartás, amely a nemi vágy felkeltésére, fenntartására vagy kielégítésére alkalmas, vagy arra irányul”. Míg korábban fajtalanság csak a közösüléstől különböző magatartás lehetett [vö. 1978. évi Btk. 210/A. § (2) bek.], addig az új fogalomba beépül a közösülés. Felmerül a kérdés, hogy ha a fajtalanság korábbi fogalmi elemi egyébként tökéletesen ráilletek a közösülésre, s épp ezért kellett a közösülést a fajtalanság fogalmából kizárni,7 akkor most miért kell vajon külön megemlíteni, mikor a cél éppen az, hogy egységes fogalom jöjjön létre. A (heteroszexuális, hüvelyi) közösülés tulajdonképpen a szexuális cselekmény egy törvényi példája lett, anélkül azonban, hogy abból a szexuális cselekményre magára bármilyen további következtetést le tudnánk vonni. Ugyanis a szexuális cselekmény azonos neműek között is létrejöhet és nem feltételezi a testbe történő behatolást (vagy az arra való törekvést); azaz a közösülés mint kiemelt törvényi példa jellemzői nem visznek közelebb a fogalomhoz magához. E törvényi megoldásban inkább tükröződik egyfajta szabályozásbeli hag yománytisztelet (azaz, hogy a közösülés megszokott kategóriája mégse tűnjön el a Btk.-ból), semmint bármilyen praktikus, az értelmezést segítő szempont.8 A szexuális cselekmény kategóriájának kodifikálásával eltűnik több jogértelmezési probléma, illetve értékelésbeli aránytalanság (ehhez lásd majd az egyes tényállásokhoz írtakat), valamint jóvoltából eltűnik a fajtalanság mint egyre kevésbé szalonképes jogi terminus. A fogalomból azonban további, a specifikus jogtárgyvédelem irányába mutató változás is fakadhat, ha a jogalkalmazás élni fog az új definíció adta lehetőséggel. Az új szabályozás szerint szexuális cselekmény már nem az a súlyosan szeméremsértő cselekmény, amely a nemi vágy felkeltésére vagy kielégítésére szolgál, hanem az, amely a nemi vágy felkeltésére, fenntartására

A nemi cselekmény genus proximumának kérdéséhez, és a fajtalanság – közösülés fogalmak viszonyához lásd Szomora (2. lj.) 69–70. o. 8 Ellentétes példa ehhez képest az emberölés minősítő körülményét képező nyereségvágy mint az aljas indok/cél egy nevesített esete. Itt a nyereségvágyból erkölcsi súlyából vontunk le következtetést a „más aljas indok, illetve cél” törvényi kategóriájára [1978. évi Btk. 166. § (2) bek. b) és c) pont]. Vö. Nagy– Vida–Juhász: Emberölés. In.: Nagy (szerk.): A mag yar büntetőjog Különös része. Budapest, 2009. 74–75. o. 7


107

vagy kielégítésére, irányul vagy arra alkalmas.9 A jogalkalmazó számára nyilván hasznos lett volna, ha a jogalkotói indokolás ejt néhány szót erről a változásról, és ad néhány szempontot ahhoz, hogy mit ért a fogalom új elemein, miért tartotta szükségesnek a „szolgál” ige lecserélését. E kérdés vizsgálatához logikusan onnan kell kiindulni, hogy milyen probléma adódhatott a korábbi szabályozásból és az arra épülő joggyakorlatból, amely változtatást tett szükségessé. Míg a súlyosan szeméremsértő jelleg a szexuális cselekmény objektív jellegű eleme (azaz a nemi cselekmény külvilági megjelenését írja körül), addig a nemi vágy felkeltésére, kielégítésére irányultságot régtől fogva szubjektív, azaz az elkövető tudattartalmára utaló elemként értelmezik.10 A „szolgál” igében a joggyakorlat az elkövetői szexuális motívum teljesítésére való irányultságot látott, azt tulajdonképpen szexuális célzatként értelmezte. Ebből fakadt, hogy a nem szexuális célzatból, hanem például bosszúból, kitolásból, vagy megfélemlítés, megszégyenítés végett elkövetett cselekmények nem minősülhettek fajtalanságként.11 E magatartások gyakoriak lehetnek azonos nemű személyek zárt közösségében (pl. katonaságnál, büntetés-végrehajtási intézetben). Ilyen esetekben a bírói gyakorlat – fajtalanság hiányában – nem állapított meg nemi bűncselekményt (erőszakos közösülést, szemérem elleni erőszakot vagy megrontást), hanem a körülményektől függően kényszerítés, személyi szabadság (aljas indokból) történő megsértése vagy tettleges becsületsértés jöhetett szóba.12 Attól azonban, hogy az elkövetőnek nincs szexuális célzata, cselekménye ennek hiányában is – külső megjelenése, jellege folytán – akár durván sértheti a passzív alany szexuális szféráját, szexuális önrendelkezését, azaz a védett jogtárgyat (pl. egy tárgynak a hüvelybe helyezésével, a nemi szerv durva, bántó jellegű fogdosásával, vagy akár a hímvessző megalázó célzatú szájhoz érintésével). A magyar büntetőjogi szabályozás eddig nem volt alkalmas arra, hogy e specifikus jogtárgysérelmet kifejezze. A hazai jogirodalomban elsőként a Hollán–Kis szerzőpáros adott annak a véleményének hangot, hogy a „szolgál” igét nem az elkövető szubjektív irányultsá-

Indokolás a 216–228. §-hoz, II.9.: ”[…] A fogalom jelentéstartalma annyiban változik, hogy nem csupán azok a cselekmények tartoznak ide, amelyek a nemi vágy felkeltésére vagy kielégítésére szolgálnak, hanem azok is, amelyek erre irányulnak, valamint a nemi vágy fenntartására irányuló cselekmények is a fogalom részévé válnak.” 10 Ennek áttekintéséhez lásd Szomora (2. lj.) 78–81. o. 11 Nagy: Szemérem elleni erőszak. In: Nagy (szerk.): A mag yar büntetőjog Különös része. Budapest, 2009. 258. o.; Berkes: 210/A. § In.: Berkes (szerk.): A mag yar büntetőjog. Kommentár a gyakorlat számára. 2. kiadás. Budapest, 2006. 625. o. 12 Vö. BH 1994. 522. Hasonló résztényállás található a BH 1997. 5. számon közzétett határozatban is. 9

108

Szomora Zsolt

gaként, célzataként hanem a szeméremsértő cselekmény objektív alkalmasságaként kellene értelmezni.1 A német és az osztrák büntetőjogban már évtizedekkel korábban megtörtént a nemi cselekmény objektivizálása, azaz a tettes (vagy más) nemi vágyának az értelmezésből való kizárása.2 Ez alapján magam is arra a következtetésre jutottam, hogy a nemi vágy felkeltésének, kielégítésének célja büntethetőséget megalapozó funkciót (az objektíve semleges cselekményeknél), illetve ennek hiánya pedig büntetőjogi felelősséget kizáró funkciót (az objektíve egyértelműen szexuális jellegű cselekményeknél) nem tölthet be. Egy jogtárgyvédelmi szempontokat figyelembe vevő dogmatikai rendszerben a cselekmény szexuális motiváltsága büntetőjogi szempontból irreleváns.3 A szexuális cselekmény objektivizálása tehát a teleologikus (jogtárgyharmonikus) értelmezés eredménye.4 A teleologikus értelmezés követelményét ma már az Alaptörvény 28. cikke általános jelleggel előírja, így joggyakorlatbeli jelentőségének szükségképpen növekednie kell. A szexuális cselekmény új legáldefiníciója alkalmas lehet arra, hogy – a teleologikus értelmezés eszközével – a jogtárgysérelem adekvátabb kifejeződését lehetővé tegye. Ennek érdekében az „alkalmas” kitételt a súlyosan szeméremsértő cselekmény objektív, in abstracto alkalmasságaként kell értelmezni. Így a nemi vágy felkeltésére, kielégítésére jellemzően alkalmas magatartások akkor is minősülhetnek szexuális cselekményként (és így nemi bűncselekményként), ha in concreto nem a szexuális kielégülést célozzák, vagy arra in concreto nem is alkalmasak. Hangsúlyozandó, hogy a jogalkotó a fogalomból nem iktatta ki a nemi vágyat (ezzel teljes egészében megoldható lett volna a objektivizálás), és így maradnak olyan – jellemzően bántalmazó jellegű – magatartások, amelyek a szexuális szférát sértik, de a szexuális cselekmény fogalmi körén kívül esnek. Ezzel együtt is elmozdulást jelent az új szabályozás a kívánt objektív irányba, amennyiben a jogalkalmazó él a teleologikus értelmezés lehetőségével (kötelezettségével).

10. lj., 198. §-hoz fűzött magyarázat. Szomora (2. lj.) 96–106. o. 3 Uo. 99. 4 A jogtárgyharmonikus értelmezéshez a magyar szakirodalomban lásd Nagy: A mag yar büntetőjog, Általános része. Budapest, 2010. 73. o.; Szomora: A jogi tárgy funkciói és a jogtárgyharmonikus értelmezés. Bűnüg yi Szemle 2/2009. 11–17. o.; K arsai: Fog yasztóvédelem és büntetőjog. Budapest, 2011. 37–67. o.; Jakab: A bírói jogértelmezés az Alaptörvény tükrében. JeMa 4/2011. 86–94. o. 1 2


109

2.2. A szeméremsértő cselekmény

A szexuális cselekmény új kategóriája mellett a szeméremsértés törvényi tényállásában, annak új, önálló alakzatként megjelent egy új elkövetési magatartás is, a szeméremsértő cselekmény mással szembeni, emberi méltóságot sértő tanúsítása [új Btk. 205. § (3) bek.]. Erről az igen lényeges változásról a miniszteri indokolás szintén hallgat. A szeméremsértő cselekmény két lényeges ismérvben különbözik a szexuális cselekménytől: 1) a szeméremsértő jelleg nem súlyos; 2) a cselekménynek nem eleme a szexuális motiváltság. Ad 1) A bírói gyakorlat a fajtalanság körét folyamatosan szűkítette a Csemegikódex hatályba lépése óta, kirekesztve abból olyan, enyhe súlyú magatartásokat, amelyek – a társadalmi felfogás változása folytán – a nemi bűncselekmények súlyos büntetési tételeivel nem álltak arányban.5 A fajtalanság fogalmának 1993. évi kodifikálása ezt a folyamatot azzal szentesítette, hogy fajtalanságként csak a súlyosan szeméremsértő magatartásokat határozta meg. Általánosságban elmondható, hogy a jelenlegi bírói gyakorlat azokat a magatartásokat tekinti súlyosan szeméremsértőnek, amelyek a tettes vagy a passzív alany nemi szervének megérintésével járnak. Így nem súlyosan szeméremsértő a nő átkarolása és mellének megfogása (BJD 1248) vagy egy másik személy megcsókolása, függetlenül a másik személy életkorától (BH 1984. 46., BH 1993. 216., BH 2007. 108.).6 Ezeket a tolakodó, a passzív alany beleegyezése nélküli magatartásokat így legtöbbször tettleges becsületsértésként minősítették. Ezen a helyzeten változtat az új Btk., amikor ezeket a magatartásokat a szeméremsértés önálló alakzatként, immáron nemi bűncselekményt határozza meg. A specifikus jogtárgysérelem minősítésbeli kifejeződése üdvözlendő, a maximálisan két évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetés, valamint az alakzat szubszidiárius jellege arányosnak tekinthető a XIX. Fejezeten belül. Ad 2) Amit a jogalkotó nem tett meg a szexuális cselekmény esetén, azt megtette a szeméremsértő cselekménynél: objektivizálta azt, a nemi vágy már nem ját5

Részletesen lásd Szomora (2. lj.) 85–86. o. Törvénysértő a Legfelsőbb Bíróságnak az az újabb megállapítása, amely szerint ugyan a csókolózás nem súlyosan szeméremsértő, de más, fajtalanságot képező cselekmények által létrehozott folytatólagosság részcselekményeinek körébe vonható (B.27. sz. elvi határozat). A folytatólagosság körébe ugyanis kizárólag olyan részcselekmények vonhatók, amelyek önállóan is tényállásszerűek. A folytatólagosság törvényi kategóriája semmi esetre sem szolgálhat nem tényállásszerű magatartások kriminalizálására. A B.27. sz. elvi határozat hibás intenciójával a joggyakorlatot akár téves irányba is terelheti a jövőben. Ezért a joggyakorlat általi figyelmen kívül hagyása, és továbbra is kizárólag a BH 2007. 108. számú eseti döntés alapul vétele indokolt.

6

110

Szomora Zsolt

szik szerepet a minősítésénél. A cselekmény – a szexuális szféra sérelmén keresztül – az emberi méltóságot sérti, függetlenül a nemi vágy általi motiváltságtól. E bűncselekményi alakzat tehát lefedi a specifikus jogtárgysértések körét. Különös ellentmondás, hogy míg a specifikus jogtárgysértés súlyosabb fokát megvalósító magatartások közül – a szexuális cselekmény teljes objektivizálásának hiányában – még mindig maradhatnak olyanok, amelyek nem minősülhetnek nemi bűncselekményként, addig az enyhébb jellegű specifikus jogtárgysérelem minden esetben nemi bűncselekményként, szeméremsértésként minősül. Kiemelendő, hogy a szeméremsértés „hagyományos”, a nemi vágy kielégítési célzatát feltételező alakzata [Btk. 205. § (1) bek.] helyett ezt az új alakzatot kell megállapítani akkor, ha a szeméremsértő magamutogatás nem szexuális célzatú, hanem pl. megalázó jellegű (pl. a nemi szerv mutogatása egy nézeteltérés esetén). Az 1978. évi Btk. alapján e magatartások is becsületsértésnek minősültek. A szeméremsértés (1) és (3) bekezdés szerinti formái tehát a szexuális célzat alapján határolhatók el egymástól.

2.3. A közösülés

Egyetlen törvényi tényállásban, a vérfertőzés új Btk. 199. § (2) bekezdése szerinti vétségi alakzatában továbbra is megmaradt a közösülés mint (egyedüli) elkövetési magatartás.7 Ezzel kapcsolatban itt csak annyit tartok fontosnak kiemelni, hogy a szexuális cselekmény kodifikálásával és a közösülés önálló megjelenésének a testvérek közötti vérfertőzésre korlátozásával a közösülés – mondhatni legendás – büntetőjogi fogalma elveszti jelentőségét. A vérfertőzés esetén nincsen szükség arra a speciális értelmezésre, amely a közösülés befejezettségéhez – behatolási szándék mellett – a nemi szervek érintkezését követelte meg. Lehetne katedrapéldákat gyártani, de tizennegyedik évüket betöltött személyek konszenzus szexuális cselekményei esetén a speciális dogmatikai fogalom eredeti funkciójára már nincs

A vérfertőzés jogtárgy-kritikus elemzését korábban elvégeztem, rámutatva a szabályozás komoly ellentmondásaira. Ezek alapján a bűncselekmény dekriminalizálását vagy legalábbis lényeges újraszabályozását tartottam volna szükségesnek (3. lj.). Ennek elmaradása mellett is üdvözlendő, hogy az egyenesági rokonok között megvalósuló bűntetti alakzat büntetési tételét enyhítette a jogalkotó.

7


111

szükség.8 A közösülés fogalma a jövőben megegyezhet annak különnemű személyek közötti, élettani fogalmával.9

3. A kényszerrel megvalósuló szexuális bűncselekmények 3.1. A szexuális kényszerítés és a szexuális erőszak viszonya

A kényszerrel megvalósuló nemi bűncselekmények körében egészen mostanáig élt a Csemegi-kódex szabályozási rendszere, amely e bűncselekményeket a szexuális cselekmény, valamint a tettes és a passzív alany neme alapján különítette el.10 Ebben a megközelítésben gyökeres változást hoz az új Btk., amely ugyan továbbra is két kényszer-típusú nemi bűncselekményt tartalmaz, de ezeket immár a kényszerítés foka alapján különíti el: a szexuális kényszerítés (új Btk. 196. §) és a szexuális erőszak (új Btk. 197. §) elhatárolásában a tettes és a passzív alany nemének, illetve az egységessé vált szexuális cselekménynek mint elkövetési magatartásnak már semmilyen jelentősége sincs.11 Ennek lényege az volt, hogy ne kelljen a bizonyítási eljárás során azzal foglalkozni, hogy behatolt-e az elkövető a sértett hüvelyébe, és ha igen, mennyire; avagy a sértettel való dulakodás, a sértett eredményes védekezése esetén a közösülésnek csak a kísérletét vagy – behatolás folytán – a befejezett alakzatát kellene megállapítani. A speciális büntetőjogi fogalom e kérdés megítélését könnyítette meg, továbbá komoly jelentősége volt a testileg fejletlen leánygyermekek sérelmére történő elkövetés esetén is, akik esetében – a közösülés élettani fogalmát alapul véve – csak a közösülés (ad absurdum alkalmatlan) kísérletét lehetett volna megállapítani (ilyenre példaként lásd Ang yal: A szemérem elleni bűntettek és vétségek. A magyar büntetőjog kézikönyve 14. kötet. Budapest, 1937. 44.). E kérdésnek különös súlya volt addig, amíg az erőszakos közösülés büntetési tétele – mintegy 113 éven keresztül, 1993-ig – magasabb volt, mint a szemérem elleni erőszaké. A szabályozási környezet gyökeres megváltozására tekintettel a közösülés e speciális fogalmának fenntartására nincs sem dogmatikai, sem jogtárgyvédelmi indok. 9 Az, hogy a szexuális cselekmény törvényi definíciója – vélelmezhetően a jogtörténeti hagyományra utalva – külön példaként nevesíti a közüsülést, a contrario biztosítja [az új Btk. 199. § (1) és (3) bek., valamint a 459. § (1) bek. 27. pont összevetésével], hogy az orális és az anális közösülést, illetve bármilyen homoszexuális magatartást a vérfertőzés esetén továbbra sem lehet közösülésnek tekinteni. A régi-új szabályozás tehát semmi esetre sem járhat a vérfertőzés vétsége esetén a büntetendő magatartások körének kiterjesztésével. 10 Az erőszakos közösülés – szemérem elleni erőszak – természet elleni erőszakos fajtalanság „triásza” az Alkotmánybíróság 37/2002 (IX. 4.) sz. határozatával szűnt meg, ez azonban mit sem változtatott azon, hogy a megmaradó két erőszakos bűncselekményi tényállás a tettes és a passzív alany neme és a szexuális cselekmény (közösülés vagy fajtalanság) alapján volt elhatárolható. 11 Valódi jelentősége 1993, illetve 1997 óta sem volt. Az áldifferenciálás kérdéséhez lásd Szomora (2. lj.) 176–181. o. 8

112

Szomora Zsolt

A szexuális erőszak az erőszakos közösülés és a szemérem elleni erőszak tényállásainak összevonásával jött létre, s elkövetési módként továbbra is az erőszakot vagy az élet, testi épség elleni közvetlen fenyegetést követeli meg. Ezzel szemben a szexuális kényszerítés tényállása előzmény nélküli a magyar büntetőjogban. E bűncselekmény az általános cselekvési szabadságot védő kényszerítés (Btk. 195. §) speciális tényállásának tekinthető, kiemelve a nemi önrendelkezést a generális jogi tárgy köréből, és súlyosabb büntetést fűzve annak sértéséhez. Nem szerencsés ugyanakkor, hogy a jogalkotó nem kapcsolt elkövetési módot a kényszerítési magatartáshoz. A kényszerítés nem jelent mást, mint hogy a tettes a passzív alany akarata helyett a saját akaratát érvényesíti, azaz a passzív alany akaratát a saját akarata irányába hajlítja (kompulzív kényszer), vagy egyenesen megtöri (abszolút kényszer).12 Ez a kényszerítés tartalma, amely szükségképpen valamilyen elkövetési módot feltételez. Abszolút kényszer csakis erőszakkal valósulhat meg, a relatív kényszer pedig akár erőszakkal, akár fenyegetéssel. Figyelemmel a szexuális erőszak bűntettétől való elhatárolásra, a szexuális kényszerítés elkövetési módja kizárólag az (eg yszerű) fenyegetés lehet. Szerencsés lett volna, ha a jogalkotó feltünteti ezt a tényállásban. Téves az a megállapítás, amely szerint e tényállás „törvényben meghatározott elkövetési módjai” az erőszak és a fenyegetés.13 A tényállás egyrészről épp hogy nem tartalmaz kifejezett elkövetési módot, másrészről a szexuális kényszerítés implicit elkövetési módja a fenyegetés. Erőszak alkalmazása esetén a szexuális erőszakot kell megállapítani. Mindezekre tekintettel, a szexuális kényszerítés új tényállása a gyakorlat számára – vélhetően – nem fog problémákat okozni: az ún. „nemi zsarolásnak” azok az esetei, amelyek eddig kényszerítésként minősültek, az új Btk. alapján szexuális kényszerítésként minősítendők.

3.2. A szexuális erőszak

A szexuális erőszak tényállása az erőszakos közösülésnek és a szemérem elleni erőszaknak a szexuális cselekmény elkövetési magatartáson keresztüli „egybeolvasztásával” jött létre. Ezzel a megoldással több probléma megoldódik, amely a törvényi tényállások korábbi elkülönítéséből fakadt: • A közösülési szándék elveszti jelentőségét és nem fogja felülírni a befejezetten megvalósult más szexuális cselekményt. Azaz nem kell a szándékra A kényszer fajtáiról A melung ad színvonalas, általános érvényű összefoglalást: Über die Freiheit und Freiwilligkeit auf der Opferseite der Strafnorm. Goltdammer’s Archiv für Strafrecht. 1999. 182–203. o. (különösen 195–197. o.). Az erőszakos nemi bűncselekményekhez mint a kényszerítés speciális alakzataihoz lásd Szomora (2. lj.) 131–134. o. 13 Így Sinku: Szexuális kényszerítés. In.: Belovics –Molnár–Sinku: Büntetőjog II. A 2012. évi C. törvény alapján. Budapest, 2012. 173. o. 12


113

tekintettel kísérletet megállapítani akkor, amikor egy ugyanolyan büntetési tételű bűncselekmény befejezett alakzata megvalósult (erőszakos közösülés és szemérem elleni erőszak korábbi elhatárolása).14 • A korábbi elhatárolás stádiumtani következményeiből egészen különleges minősítési anomáliák fakadtak, pl. a többek által elkövetett erőszakos közösülés és szemérem elleni erőszak viszonyában, a kísérlettől való önkéntes visszalépés esetén.15 • A halmazati kérdésekkel kapcsolatban problémát okozott, hogy mivel két különböző bűncselekményi alaptényállásról volt szó, az erőszakos közösülést és a szemérem elleni erőszakot nem lehetett a folytatólagosság egységébe foglalni. A bírói gyakorlat így a két bűncselekmény halmazatát állapította meg,16 ami bizonyos helyzetekben komoly értékelésbeli, arányossági problémákhoz vezetett.17 E kérdésnek különös jelentősége van napjainkban, amikor a három csapás intézménye folytán három személy elleni erőszakos bűncselekmény halmazata a halmazati tételkeret drasztikus megemelésével, vagy akár az életfogytig tartó szabadságvesztés kötelező kiszabásával jár. Az alkotmányellenesség gyanúját is felvethette az 1978-as Btk.-ból fakadó azon következmény, amely a folytatólagosság kereteibe illeszkedően csak „közösülőkkel” vagy csak „fajtalankodókkal” ellentétben az azonos sértettel egyszer „közösülőkre”, másszor pedig „fajtalankodókra” a három csapás alkalmazását tette kötelezővé.18 Ez a probléma az új egységes tényállással megoldódik. A bűncselekmény hagyományos, második fordulata változatlan maradt: a pas�szív alany védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen állapotának szexuális cselekményre való felhasználása [új Btk. 197. § (1) bek. b) pont]. A szexuális erőszak gyermekek sérelmére elkövethető alakzatairól a következő részben lesz szó. A rendszerváltozás utáni jogalkotásra jellemző a büntetendő előkészületi alakzatok szaporodása; ebbe a sorba illik az az új rendelkezés, amely a szexuális erőszak elkövetéséhez szükséges vagy azt könnyítő feltételek biztosítását büntetni rendeli. Az új előkészületi alakzatnak – már csak a bizonyítás nehézségei miatt is – várhatóan nem lesz gyakorlati jelentősége.

Ennek problematikájához lásd Szomora (2. lj.) 178–179. o. A BH 2004. 42. számú eseti döntés elemzéséhez lásd uo. 179–180. o. 16 Berkes (15. lj.) 604. o. 17 Részletesen lásd Szomora (2. lj.) 180–181. o. 18 Feltételezve természetesen a harmadik erőszakos tényállást, amely e két bűncselekmény esetében gyakran lehet pl. súlyos testi sértés. 14 15

114

Szomora Zsolt

4. A gyermekeket a szexuális cselekménnyel és a szexuális bántalmazással szemben védő tényállások A gyermekek zavartalan szexuális fejlődésének védelme az 1978. évi Btk.-ban egy igen bonyolult szabályozási struktúrában valósult meg. Az új Btk. a korábbi szerkezetet pedig nemhogy egyszerűsítette, hanem sajnálatos módon tovább komplikálta. A gyermekeket a szexuális cselekménnyel, illetve a szexuális bántalmazással szemben védő tényállások a következők: szexuális kényszerítés, szexuális erőszak, szexuális visszaélés és szeméremsértés. A szabályozás három életkori csoportja bontja a gyermekeket: tizenkét, tizennégy és tizennyolc év alattiakra. A tizennyolcadik életévnek e tényállási körben való megjelenése újdonság, a nemzetközi jogalkotási kötelezettségek következménye.

4.1. A tizenkét év alatti passzív alanyok

A tizenkettedik évüket be nem töltött gyermekek esetében az új Btk. megtartja azt a régi szabályozási hagyományt, amely e gyermekekkel kényszer alkalmazása nélkül folytatott nemi cselekményeket is szexuális erőszaknak tekinti [új Btk. 197. § (2) bek.]. A szabályozás technikai megoldása annyiban változott, hogy e minősítést eddig megalapozó, a tizenkét év alatti gyermeket védekezésre képtelennek minősítő megdönthetetlen vélelem (1978. évi Btk. 210. §) megszűnt, és a 197. § (2) bekezdés pusztán a gyermek életkori kvalifikációjára épít. Ez a megoldás amellett, hogy egyszerűbb, dogmatikailag is helyeselhetőbb.19 A jogalkotó ezen túlmenően megemelte a cselekmény büntetési tételét (öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztésre). Hangsúlyozandó, hogy a (2) bekezdésben foglalt bűncselekmény nem az (1) bekezdés minősített esete, hanem egy attól súlyosabban büntetendő önálló bűncselekményi alakzat. Amennyiben e passzív alanyt a szexuális cselekményre kényszerítik, a helyes minősítés gondos elhatárolást igényel. Egyszerű fenyegetés esetén a cselekmény látszólag beleillik a szexuális kényszerítés tizennégy év alattiakat védő minősített esetébe [új Btk. 196. § (3) bek.]. A két bűncselekmény halmazatának megállapítása az életkor kétszeres értékelésére tekintettel kizárt. Kizártnak tartom ezen felül szexuális erőszak [új Btk. 197. § (2) bek.] és a szexuális kényszerítés alapesete [új Btk. 196. § (1) bek.] közötti halmazat megállapítását is. Az egyszerű fenyegetést is a szexuális erőszak sui generis esetének körében [új Btk. 197. § (2) bek.] kell értékelni (esetleges implicit elkövetési mód). Amennyiben a passzív alanyt erőA védekezésre képtelenséget tételező vélelem dogmatikai elhibázottságához lásd Hollán: A tizenkét év alatti g yermekek nemi fejlődésének büntetőjogi védelme. Eg y törvénymódosítás margójára. Collega. 1998/3. 18.; Szomora (2. lj.) 156. o.

19


115

szakkal vagy kvalifikált fenyegetéssel kényszerítik szexuális cselekményre, akkor a bűncselekmény a szexuális erőszak minősített esetét valósítja meg [új Btk. 197. § (4) bek. a) pont].

4.2. A tizenkettedik életévüket betöltött, de tizennégy év alatti passzív alanyok

E passzív alanyi kör vonatkozásában lényeges változásokat hoz az új büntető kódex. A megrontás avítt és a sértettet megbélyegző terminusát a szexuális vis�szaélés elnevezés, a korábbi közösülés-fajtalanság magatartáspárost itt is az egységes szexuális cselekmény váltja fel. A 1978. évi Btk. 201. § (1) bekezdés és 202. § (1) bekezdés szerinti alakzatainak helyébe az új Btk. 198. § (1) bekezdésének két fordulata lép. Fontos változás, hogy a tettesi kvalifikáció valamennyi cselekményre egységesen tizennyolc év lett. Fiatalkorú elkövető a szexuális visszaélés egyetlen alakzatának sem lehet már tettese. Ez a lépés indokolatlan kriminalizációt szüntet meg, ezért üdvözlendő,20 valamint megoldja a korábban a közösüléshez és a fajtalansághoz, valamint a rábírással elkövetett alakzathoz kapcsolt eltérő tettesi életkorból fakadó minősítési anomáliákat. Így már nem fordulhat elő, hogy ha a 16 éves fiú a 13 és fél éves lánnyal orálisan közösül, akkor nem követett el bűncselekményt, míg ha e kislányt arra bírja rá, hogy a 16 éves barátjával közösüljön orálisan, akkor büntetendő volt. Szintén megszűnik az a közvetett diszkrimináció, amely abban állt, hogy a 18 év alatti tettes bármilyen homoszexuális magatartást kifejthetett, míg a heteroszexuális közösülés tiltott volt. A tettesi életkor generális jellegű megemelése a tinédzserkori szexualitás mai helyzetét figyelembe véve is indokolt. A szabályozásnak a tettesi életkor fix meghatározása folytán azonban továbbra is van egyfajta merevsége. Így az új Btk. alapján is előállhat az a „nem kívánt mellékhatás”, hogy – az idősebb partner 18. évének betöltésével – legális szexuális kapcsolatok egyik pillanatról a másikra kriminális magatartássá válnak. Ezt a rugalmatlanságot tudná kiküszöbölni az ún. kortolerancia intézménye, amelynek bevezetésére – osztrák minta alapján – korábban javaslatot tettem. Ez a rendszer a tettesi kvalifikációt nem fix életkorban határozza meg, hanem azt a passzív alany és a tettes közötti életkori különbségre alapozza.21

A gyermekek relatíve korlátozott szexuális önrendelkezéséről mint jogi tárgyról és ennek a kriminalizációval való összefüggéseiről Szomora (2. lj.) 191–201. o. A minősítési problémákhoz lásd Gál (4. lj.) 32–33. o.; Szajbély (10. lj.) 287–288. o.; Kovács (10. lj.) 327. o.; Nagy–Szomora (4. lj.) II. rész 23. o. 21 Szomora (2. lj.) 219–222. o. 20

116

Szomora Zsolt

A rábírással elkövetett szexuális visszaélés vonatkozásában [új Btk. 198. § (1) bek. II. ford.] véleményem szerint tisztább helyzetet teremt az új szabályozás a korábbihoz képest, amennyiben a rábírt személy tizenkét év alatti. A korábbi szabályozás alapján az erőszakos közösüléshez vagy a szemérem elleni erőszakhoz kapcsolódó – a passzív alany beleegyezésének eléréséből fakadó – közvetett bűnsegély súlyosabban volt büntetendő, mint az e cselekményt tettesi alakzatként meghatározó rábírással elkövetett megrontás [1978. évi Btk. 202. § (1) bek.]. Ezt az ellentmondást a szexuális erőszak (2) bekezdés szerinti alakzatának új megfogalmazása véleményem szerint kizárja: a „szexuális cselekményt végeztet” fordulat magában foglalhatja a szexuális cselekményre való rábírást is, tekintettel arra, hogy a törvény szövege nem utal arra, hogy a tettesnek saját magán kellene végeztetnie a szexuális cselekményt. Így általános érvénnyel kijelenthető, hogy a 198. § (1) bekezdés szerinti szexuális visszaélés egyik fordulatának sem lehet tizenkét éven aluli passzív alanya. A megrontás korábbi sui generis előkészületi alakzatait [1978. évi Btk. 201. § (2) bek. és 202. § (2) bek.] az új Btk. 198. § (2) bekezdésének két fordulata foglalja magában. A tizennégy év alatti gyermekeket a kényszerrel megvalósuló szexuális cselekményektől a felnőttekhez képest fokozottabban védi az új Btk.: e passzív alanyok a szexuális kényszerítés [új Btk. 196. § (3) bek.] és a szexuális erőszak esetében is [új Btk. 197. § (3) bek. a) pont] minősített eset alá esnek. A minősített esetek büntetési tétele azonos (öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés), a két tényállásban a kényszerítés fokában kifejeződő különbséget a minősített esetek már nem értékelik. Lényeges változás a korábbi Btk.-hoz képest, hogy míg korábban a megrontás tényállása implicite egyszerű fenyegetéssel is megvalósulhatott, addig a szexuális kényszerítés tényállásának kodifikálásával a szexuális visszaélést egyszerű fenyegetés kifejtése esetén már nem lehet megállapítani: a cselekmény a szexuális kényszerítés minősített esetét valósítja meg. Kérdés, hogy a jogalkotó ténylegesen átgondolta-e a büntetési tételnek a minősítési változásból fakadó jelentős megemelkedését: 2013. július 1. előtt e cselekményre hatályos öt éves büntetési maximum az új Btk. hatályba lépésének napján öt éves büntetési minimumra változik. Nem túlzás e változást drasztikusnak minősíteni, különös tekintettel arra, hogy egy brutális erőszakkal kifejtett kényszerítés esetén is ugyanennyi, öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés a büntetési tétel.22 A tanulmány végén utalni fogok még arra, hogy a szabályozási szempontok túlkomplikálása könnyen ilyen következményekhez vezethet. A tizennégy év alatti passzív alanyok az egyik tényállásban még tizennégy év alattinak minősülnek, a másikban már a tizennyolc év alatti kategóriába esnek. Nehéz így aránytalanságoktól mentes szabályozást alkotni.

22


117

Tizennégy év alatti passzív alanyok esetében releváns a szeméremsértés új, a 205. § (2) bekezdésében foglalt minősített esete, amelynek tettese tizennyolc év feletti személy lehet. Amennyiben a szeméremsértő magatartás tanúsítása szexuális cselekményre rábírni törekvést takar, álláspontom szerint a szexuális visszaélés 198. § (2) bekezdés szerinti alakzatát kell megállapítani. Furcsa módon a szeméremsértés ezen esetének a szubszidaritása e kérdésben nem igazít el, mert a két bűncselekmény büntetési tétele azonos. Horribile dictu, ez első látásra még akár halmazat megállapítását is maga után vonhatná. A halmazatot ugyanakkor azonos jogtárgysérelem kizárja (nem úgy, mint a garázdaság és testi sértés, vagy a garázdaság és a rongálás vonatkozásában, ahol különböző jogi tárgyak sérülnek). A szeméremsértés új alakzatában egyfajta „bizonyítási menekülőút” képe sejlik fel: amennyiben csak a szeméremsértő magatartást lehet bizonyítani, de ennek a szexuális cselekményre irányuló célzatát nem, akkor a minősítés „megmenekülhet” a szeméremsértés azonos büntetéssel fenyegetett új alakzatában. Kiemelendő, hogy a 205. § (1) bekezdés szerinti szeméremsértő magamutogatás minden további nélkül szubszumálható a (2) bekezdés szerinti szeméremsértő magatartás kifejezés alá. Ebből az következik, hogy ha a tizennyolc év alatti tettes nemi vágyának felkeltése céljából magát a tizennégy év alatti gyermek előtt mutogatja, akkor a (2) bekezdéshez szükséges tettesi kvalifikáció hiányában sem fog büntetlenséget élvezni, hanem az (1) bekezdés szerinti, enyhébb vétségi alakzatért felel.

4.3. A tizennegyedik évüket betöltött, de tizennyolc évnél fiatalabb passzív alanyok

Az új szabályozásban önálló kategóriaként jelennek meg a tizennyolcadik életévüket be nem töltött passzív alanyok. Nemcsak a prostitúciós bűncselekmények vagy a gyermekpornográfia vonatkozásában (ahogy az már a korábbi kódexben is volt), hanem a szexuális önrendelkezés elleni bűncselekmények esetében is. A jogalkotó e változási irányt a nemzetközi jogalkotási kötelezettségekkel indokolta. A szexuális visszaélés tényállás-komplexuma egy új, bár – legalábbis részben – nem előzmény nélküli bűncselekményi alakzatot is bevezet: a 198. § (4) bekezdése szerinti bűncselekmény a tizennegyedik életévét betöltött, de tizennyolcadik életévét még meg nem haladott passzív alanyt a felnőttkorú tettes hatalmi helyzetével, befolyásával visszaélve elkövetett nemi cselekményétől védi, valamennyi szexuális

118

Szomora Zsolt

cselekmény vonatkozásában, mind hetero- mind homoszexuális viszonylatban.23 Érdemes kiemelni, hogy bár az itt körülírt elkövetési magatartás újszerűnek tűnik a magyar büntetőjogban, az általa lefedett életbeli tényállások egy része eddig is büntetendő volt a kiskorú veszélyeztetésének első alakzata alapján [1978. évi Btk. 195. § (1) bek.; új Btk. 208. § (1) bek.]. Kvalifikált tettes esetén a nevelési, felügyeleti kötelesség megszegését jelenti a nemi kapcsolatnak a kiskorúval való kialakítása (pl. a nevelőapa a tizenhat éves nevelt lányával közösül), amennyiben ez a kiskorú mentális vagy erkölcsi fejlődését veszélyeztette (pl. pszichés vagy szexuális zavarokhoz vezetett). Természetesen az új tényállás a büntetőjogi felelősség körét jelentősen előrehozza, illetve kiterjeszti: egyrészt nem eredmény-bűncselekmény (absztrakt veszélyeztető jellegénél fogva a cselekménynek a passzív alanyra gyakorolt hatását nem kell vizsgálni), másrészt generálisan bünteti a hatalmi, befolyási helyzettel való visszaélést (azt nem szűkíti a nevelési, felügyeleti, gondozási kötelezettség megszegésére). Ezzel együtt is komoly elhatárolási problémaként merül fel a két bűncselekménynek – a tettesi és a passzív alanyi kvalifikációk találkozása esetén felmerülő – kollíziója: pl. a nevelőapa vagy a kollégiumi nevelőtanár hatalmával visszaélve elkövetett cselekmény hogyan minősül? Álláspontom szerint a specialitás elve alapján a kérdés nem dönthető el (tekintettel arra, hogy mindkét tényállásban vannak speciális elemek a másik tényálláshoz képest), ehelyett a két bűncselekmény absztrakt, illetve konkrét veszélyeztető jellegéből kell kiindulni. Abban az esetben, ha a nemi cselekmény a passzív alany fejlődését nem veszélyeztette (vagy ez nem bizonyítható), akkor szexuális visszaélését kell megállapítani. Ellenben ha veszélyeztetés bizonyítható, akkor a kiskorú veszélyeztetése valósul meg. Mindez összhangban van a büntetési tételekkel is: a veszélyeztető eredmény mint tényállási többlet megvalósulása esetén a büntetési tétel súlyosabb [új Btk. 198. § (3) bek.: három évig terjedő szabadságvesztés; új Btk. 208. § (1) bek.: egytől öt évig

Érdekes összefüggés fedezhető fel e bűncselekménnyel kapcsolatban: az Alkotmánybíróság 37/2002. (IX. 4.) számú, az akkori Btk. 199. § szerinti természet elleni fajtalanság tényállását megsemmisítő határozatáig a most „újrapönalizált” magatartás homosze xuális kapcsolatban büntetendő volt (az akkori tényállás generálisan büntette a tizennyolc év alattiakkal való homoszexuális kapcsolatot, s így a függő helyzet kihasználásával megvalósuló eseteket is). A megsemmisítést követően benyújtott indítványra hozott 882/E/2002. AB határozat (ABK XIX. évf. 12. szám) kimondta, hogy az Alkotmányból e – függő helyzet kihasználásával megvalósuló – magatartás büntetendővé nyilvánítására irányuló kötelezettség nem vezethető le. E kötelezettség hiánya természetesen nem zárta ki, hogy a jogalkotó az új Btk.-ban, szexuális irányultságtól függetlenül kriminalizálja ezt a helyzetet.

23


119

terjedő szabadságvesztés]. Ezzel az értelmezéssel elkerülhető, hogy – a jogalkotó deklarált szigorítási szándékaival ellentétesen – a szexuális visszaélés ezen új alakzata privilegizált esetet jelentsen a kiskorú veszélyeztetéséhez képest. A korábbi helyzethez képest a kényszerrel megvalósuló nemi cselekményekkel szemben is fokozott védelmet élveznek a tizennyolc év alatti gyermekek. E passzív alanyi kvalifikáció súlyosabban minősíti mind a szexuális kényszerítést [új Btk. 196. § (2) bek. a) pont], mind pedig a szexuális erőszakot [új Btk. 197. § (3) bek. a) pont]. A szexuális kényszerítés és a hatalommal, befolyással visszaélve elkövetett szexuá lis visszaélés egyidejű kodifikálásával elhatárolási problémaként fog jelentkezni az a kérdés, hogy hol húzható meg a határ a hatalommal való visszaélés és a fenyegetés között (különösen egy konkludens fenyegetés esetén). A kérdés azért sem közömbös, mert drasztikus a két bűncselekmény büntetési tétele közötti különbség: ha a konkludens fenyegetést szexuális kényszerítésként minősítjük, akkor két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés lehet a büntetés, míg ha hatalommal visszaélésnek (s lássuk be, ennek tipikus megvalósulása az, amit a passzív alany konkludens fenyegetésként él meg), akkor három évig terjedő szabadságvesztés a büntetési tétel.24

5. A gyermekprostitúció minősítési „rendszere” A gyermekprostitúció minősítési kérdései – összetettségükre tekintettel – külön tanulmányt érdemelnének. Itt most csak a minősítési rendszer felvázolására teszek kísérletet. Előre bocsátandó, hogy az új Btk. – helyeselhetően – megválik az üzletszerű kéjelgés elnevezéstől és azt a prostitúcióval helyettesíti. A vonatkozó értelmező rendelkezés szerint a prostitúció a rendszeres haszonszerzés céljából történő szexuális cselekmény végzése [új Btk. 459. § (1) bek. 25. pont]. Ez az 1978. évi Btk. 210/A. § (1) bekezdésében adott üzletszerű kéjelgés fogalmához képest annyiban jelent tartalmi eltérést, hogy a folytat ige nem szerepel benne. Így az – üzletszerűség törvényi fogalmához közelítve – a prostitúció már egyetlen szexuális

E kérdésben – általános jelleggel is – indokoltnak mutatkozik egy összehasonlító jogi vizsgálat a német nyelvű országok szabályozásával és bírósági gyakorlatával. A német nyelvű országok Btk.-iban régebb óta léteznek egymás mellett a fenyegetéssel és a vis�szaéléssel megvalósuló alakzatok. Az ezzel kapcsolatban felhalmozott külföldi tapasztalat hasznos lehet a magyar jogalkalmazónak.

24

120 Szomora Zsolt cselekmény esetén megállapítható, ha a rendszeres haszonszerzési célzat fennállt. Ez a korábbiakhoz képest a büntetőjogi felelősség kiterjesztését jelenti.25 A jogalkotó a g yermekprostitúció kihasználása elnevezésű új, önálló tényállás (új Btk. 203. §) megalkotását azzal indokolja, hogy „a nemzetközi dokumentumok is önállóan kezelik e cselekményeket, másrészt [azok] a hatályos Btk. prostitúcióval összefüggő tényállásaiba (prostitúció elősegítése, kitartottság, kerítés) csak nagyon nehezen lennének beilleszthetők”.26 Ehhez képest meglepetésként éri a Btk.-t fellapozót, hogy a gyermekprostitúcióval kapcsolatos cselekmények legalább három tényállásban lelhetők fel, azokat a gyermekprostitúció kihasználásának új tényállás messze nem fedi le. Ha csoportosítjuk a tizennyolc év alatti prostituált „üg yfelének” és „futtatójának” cselekményeit, akkor a következő minősítési kép tárul elénk. Az „ügyfél” büntetendő magatartásai: • szexuális cselekményért ellenszolgáltatás nyújtása – új Btk. 203. § (2) bek. (gyermekprostitúció kihasználása); • prostitúcióra felhívás – új Btk. 200. § (2) bek. (kerítés); • prostitúcióra rábírás – új Btk. 201. § (2) bek. (prostitúció elősegítése). A „futtató” büntetendő magatartásai: • prostitúcióra felajánl vagy felhív – új Btk. 200. § (2) bek. (kerítés); • prostitúcióra rábír – új Btk. 201. § (2) bek. (prostitúció elősegítése); • prostitúcióból haszonszerzésre törekszik – új Btk. 203. § (1) bek. (gyermekprostitúció kihasználása); • részben vagy egészben kitartja magát – új Btk. 203. (3) bek. (gyermekprostitúció kihasználása) • prostitúcióhoz segítséget nyújt – új Btk. 201. § (1) bek. c) pont (prostitúció elősegítése); • kerítés minősített esete – új Btk. 200. § (4) bek; • a gyermek bordélyházban foglalkoztatása – új Btk. 203. § (4) bek. (gyermekprostitúció kihasználása). Nem szorul bővebb magyarázatra, hogy elhatárolási problémák tömkelege fog fakadni ebből a gyakorlatilag nem átlátható szabályozási „rendszerből”. Mindezek feltárásának külön tanulmányban van a helye. Aligha érthető, hogy ha a jogalkotó megalkotta a gyermekprostitúció kihasználásának speciális tényállás-komplexuA „folytat” igéből ugyanis többszöri közösülés vagy fajtalanság követelményére lehetett következtetni. Vö. Belovics –Molnár–Sinku: Büntetőjog. Különös Rész. Budapest, 2002. 231. o.; Erdősy–Földvári –Tóth: A házasság, a család, az ifjúság és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények. In: Magyar büntetőjog. Különös rész 2002, 208. Ellentétesen Berkes (15. lj.). 642/6. 26 Miniszteri Indokolás II. 5. 25


121

mát, akkor vajon miért nem próbálta meg az összes releváns magatartást e komplexumban szabályozni. Ezzel a kodifikátor számára is lehetővé vált volna a releváns magatartásoknak, azok egymáshoz való viszonyának, valamint a kapcsolt büntetési tételeknek az áttekintése. Ehhez képest nem túlzás azt állítani, hogy a szabályozás kaotikusra sikerült. Illusztrációként csak egy példát említenék, ami azt támasztja alá, hogy a jogalkotó valójában maga sem tudta áttekinteni a gyermekprostitúció szabályozását. Vajon tudatos döntés volt-e a jogalkotó részéről a tizennyolc év alatti személy prostitúcióra való felhívását a korábbi Btk.-hoz képest enyhébben büntetni? A gyermek prostitúcióra való felhívása ugyanis züllött életmódra vagy – a körülmények függvényében – szabálysértés elkövetésére rábírni törekvésként minősült, és így a kiskorú veszélyeztetésének második alakzatát valósította meg [1978. évi Btk. 195. § (2) bek.; új Btk. 208. § (2) bek.], amelynek büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés. Ehhez képest az új Btk. külön nevesíti a gyermek prostitúcióra való felhívását, azt három évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetve [új Btk. 200. § (2) bek. II. ford.]. Nem lehet kérdés, hogy a specialitás folytán a kiskorú veszélyeztetése helyett a kerítés ezen új, enyhébben büntetendő alakzatát kell megállapítani.27 Ez a minősítési helyzet azért is igényel különös figyelmet a jogalkalmazó részéről, mert az időbeli hatály szabályára tekintettel az új Btk. visszaható hatályú alkalmazását teszi szükségessé. A szabályozás mindenesetre szembe megy a jogalkotó deklarált szigorítási szándékával. Akkor is, ha egy quasi előkészületi jellegű, felhívásban álló magatartás esetén a három évig terjedő szabadságvesztés bőven elegendő, arányos büntetésnek tekinthető.

6. Záró megjegyzések A nemi szabadság és erkölcs elleni bűncselekmények újrakodifikálása több kérdésben is a kívánatos, üdvözlendő irányba mozdult el. Ugyanakkor az új szabályozás számos problémás pontot rejt magában, s ezek nagy része – egyébként orvosolható – kodifikációs hibákra vezethető vissza. Ezt a kiskorú veszélyeztetése második alakzatának szubszidiaritása sem befolyásolja. Álláspontom szerint – a kétszeres értékelés tilalmára tekintettel – a specialitás rendezőelve felülírja a szubszidiaritást, abban az értelemben, hogy két törvényi tényállás lex generalis és lex specialis viszonyában a szubszidiaritás kérdése irreleváns. Így kizárt a két tényállás halmazatának megállapítása is azon az alapon, hogy a kiskorú veszélyeztetése mellett nincs súlyosabb bűncselekmény. Más tehát ez a minősítési helyzet, mint amikor a bírói gyakorlat halmazatban állapítja meg a kiskorú veszélyeztetését és pl. a lopás vétségére való felbujtást (vagy életkortól függően annak közvetett tettesi alakzatát). A lopás vétségére felbujtás ugyanis nem speciá lis a kiskorú veszélyeztetéséhez képest, hiszen épp a felbujtott kiskorúságát nem értékeli.

27

122 Szomora Zsolt Az új szabályozással nem történt meg az a „jogtárgyi profiltisztítás”, amely egyértelműen szétválasztotta volna a felnőttek sérelmére kényszerrel elkövetett bűncselekményeket a gyermekek sérelmére – akár kényszerrel, akár anélkül – elkövetett bűncselekményektől.28 Ez nem pusztán elméleti igény, hanem a kodifikációs praktikum, az áttekinthetőség biztosítása okán is ezt a megközelítést lett volna jó érvényesíteni. A szexuális kényszer és a szexuális erőszak tényállásai túlzottan sok szempont mentén „cizellálódnak”. Jelentősége van a kényszernek, a passzív alany állapotának, a passzív alany életkorának (három korcsoportban!), a függő helyzetek különböző nevesített és generális változatainak. A szexuális erőszaknak három egymástól teljesen független alapesete van, amelyek a minősített esetek körében összekavarodnak. Mindez egy tényállás-komplexumba zsúfolva azt eredményezi, hogy a pl. az új Btk. 197. § (4) bekezdésében foglalt minősített esetek – konkrét példák fényében – már alig áttekinthetők. Komoly erőfeszítést jelent a korábbi bekezdésekre visszautaló norma felfejtése, hiszen a (4) bek. a) pontja közvetlenül és a (3) bekezdés b) vagy c) pontjára hivatkozással közvetetten is az (1) bekezdésre utal vissza. Vajon így annak mind az a) és b) pontjára? A gyermekprostitúció jelensége körüli számtalan különböző magatartás egy tényállásba foglalása a jogalkotónak is segítene a magatartások és azok egymáshoz való viszonyának áttekintésében és a büntetési tételek megfelelő, arányos megválasztásában. Így a lehetséges elhatárolási, halmazati problémák száma csökkenne, és nem fordulhatna elő az sem, hogy pl. az új Btk. 201. § (2) bekezdés szerinti prostitúció elősegítésének (gyermek prostitúcióra való rábírása) előkészületét a kerítés új Btk. 200. § (2) bekezdés szerinti alakzatában találjuk meg (gyermek prostitúcióra való felhívása). Az új Büntető Törvékönyv XIX. Fejezete azzal az általános tanulsággal szolgál, hogy ha egy tényállás túlzottan sok alapszempontra épül fel, akkor egy idő után áttekinthetetlenné válik. S ebből szorosan következik, hogy ha egy speciálisan kezelendő kérdést nem egy tényállásban, fokozatosan felépítve szabályozunk, akkor a több tényállásban elszórva szabályozott alakzatok között nagy eséllyel jönnek létre ellentmondások, aránytalanságok.

Korábban a gyermeket védőt tényállások egységes kodifikálására és az erőszakos nemi bűncselekményekről való leválasztására tettem javaslatot. Szomora (2. lj.) 155–158. o., 223. és 246. o.

28

Az ELTE Bibó István Szakkollégium Büntető Tudományok Műhelye által „Hagyomány és megújulás a büntetőjogban” konferencia kapcsán meghirdetett tudományos pályázat díjazott dolgozatai Gál A ndor: A gyermekprostitúció kérdései, különös tekintettel az ügyfél cselekményére (1. hely) Petrovics A letta: A jogos védelem intézményének vizsgálata, különös tekintettel az új szabályozás és az élethez való jog kapcsolatára (2. hely) Szőllősi Zsuzsanna: Az egyes alapjogok az új Btk. Tükrében, különös tekintettel a jogos védelem szabályaira (2. hely) Simon Nikolett: A Büntetőtörvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény jogpolitikai megközelítése az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények tükrében (3. hely)

Gál A ndor1

A gyermekprostitúció anyagi büntetőjogi kérdései, különös tekintettel az ügyfél cselekményére

Bevezetés A gyermekprostitúció szabályozása a büntető anyagi jog területén egy meglehetősen új kérdéskört jelent, hiszen nemzetközi instrumentumok is csak a XX–XXI. század fordulóján jelentek meg konkrétan e tárgyban. Ekkorra érett meg számos nemzetközi szervezetben – ENSZ, EU, Európa Tanács, ILO2 – az a gondolat, hogy az ifjúság nagyobb védelmi igényéből fakadóan a büntetőjog eszközrendszerének globális szinten történő felhasználása szükséges a gyermekek prostitúcióját elősegítő, illetve ahhoz kapcsolódó kizsákmányoló magatartások elleni határozott fellépéshez. Ezek az erőfeszítések mára oda vezettek, hogy – elsősorban az Európai Unión belüli bűnügyi együttműködésnek köszönhetően – a 2012 júniusában elfogadott, de még hatályba nem lépett magyar Büntető Törvénykönyv már külön tényállást is létrehoz a gyermekprostitúcióra vonatkozóan. A hazai szakirodalom eközben ugyan részletesen tanulmányozta a felnőttek prostitúciójának egyes modelljeit, illetve a magyar megoldást3, ám adós maradt a gyermekek ugyanilyen tevékenységéből adódó – fentiekben említett egyezmények alapján különösen aktuális – egyes specialitások elemzésével. Pályamunkám éppen ezt az űrt kísérli meg betölteni. Dolgozatomban elsőként a gyermekprostitúció modern fogalmának meghatározására koncentrálok, hiszen enélkül nem nyílhat lehetőség a védendő érdekek körének pontos körülírására. A jogi tárgy helyes megállapítása munkám egyik alapkövét jelenti, mert nemcsak egyes cselekmények büntetendővé nyilvánításának indokát adja meg, hanem a nemi deliktumok értelmezése esetén egyre inkább jelentőséggel bíró teleologikus interpretáció alkalmazására is lehetőséget biztosít.4 Célom továbbá a de lege lata szabályozásnak a jogi tárgy, valamint további dogmatikai szempontok alapján A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának hallgatója ENSZ Fakultatív Jeg yzőkönyv, Lanzarote Eg yezmény, 2011/92/EU irányelv, 182. számú ILO eg yezmény 3 Erre lásd: Borai 1996, 4. o.; Fehér 2009, 230–233. o.; Nagy 2009, 274. o.; Tamási 2012, 321–333. o. 4 Nagy 2008b, 7–8 o.; Szomora 2009b, 12–13. o. 1

2

126 Gál Andor történő elemzése, így egyes értelmezési, elhatárolási anomáliák bemutatása a bírói gyakorlatból. Tekintettel arra, hogy – ellentétben a hazai kommentárokkal – a német nyelvű irodalomban már korábban részletes kidolgozást nyert a gyermek által ellenszolgáltatásért nyújtott szexuális szolgáltatás problematikája, így az ott tett megállapításokat is igyekszem a dolgozat anyagává tenni. Elemzésem tehát a pályamunka elkészítésekor alkalmazandó törvényi rendelkezésekből indul ki, hiszen a gyermekek szexuális kizsákmányolása elleni fellépés nem az új Btk. elfogadásával vette kezdetét. A prostitúciós bűncselekmények gyermekeket védő minősített esetei és a kiskorú veszélyeztetése mellett ugyanis 2007 óta van hatályban konkrétan e tárgyban sui generis büntetőjogi tényállás is, így vizsgálódásaimat is ezzel kezdem, hogy folyamatában legyen látható a büntetőjogi szabályozás e kérdést illetően. Az ebben a körben levont tapasztalatok, megfogalmazott kritikai észrevételek pedig alapját képezhetik a – több esetben egyébként lényeges változást valójában nem is hozó – új szabályozás tanulmányozásának. Ebből következően a témaválasztásom apropóját adó, nemrég elfogadott büntető kódex 2013. júl. 1-jével alkalmazandó újításai dolgozatom második felében kerülnek feldolgozásra. A gyermekek prostitúció révén történő kizsákmányolásának anyagi büntető jogi nézőpontjához szorosan nem tartozó kérdésekkel (így pl. a felnőttekre vonatkozó különböző nemzetközi prostitúciós modellek, a tiltott kéjelgés szabálysértési alakzata, a családon belüli erőszak, szexuális bántalmazással kapcsolatos deliktumok) nem kívánok részletesebben foglalkozni.

1. A gyermekprostitúció fogalomtörténete A gyermekprostitúció jelenségének definiálása elsősorban a hazánkra is vonatkozó nemzetközi és uniós instrumentumok alapján lehetséges, hiszen hatályos belső jogunk ugyan a prostitúciónak megfeleltethető üzletszerű kéjelgés folytatását meghatározza,5 de a gyermek fogalmáról a Btk. XIV. fejezete nem tesz említést. Bár a kifejezetten a gyermekprostitúcióhoz kapcsolódó cselekmények globális pönalizálásának kérdése az 1990-es évekre került a nemzetközi szervezetek napirendjére, azonban eltérő kontextusban már a múlt század kezdetén megjelent vizsgált problémakörünk más nemzetközi dokumentumokban. Ennek indoka a prostitúció és az emberkereskedelem sajátos viszonyában keresendő.

1978. évi IV. törvény (továbbiakban: Btk.) 210/A. § (1) Üzletszerű kéjelgést folytat az, aki rendszeres haszonszerzésre törekedve közösül vagy fajtalankodik.

5


127

1.1. Kiskorúak6 védelme a szexuális kizsákmányolás ellen a XX. század első felében – a prostitúció és az emberkereskedelem kapcsolata

A szakirodalom egységes abban, hogy az emberkereskedelem egyik célcselekményének maga a prostitúció, pontosabban annak kizsákmányolása tekintendő. Ez alapján egy eszköz-cél viszony írható le, melynek a jogtalanságát maga a célzat adja.7 Azonban az államok sokáig éppen a prostitúciót vették ki a nemzetközi szabályozás köréből, ugyanis e téren nem kívántak lemondani saját szuverenitásukról.8 Ez az abszurd helyzet azt eredményezte, hogy a korai emberkereskedelem elleni instrumentumok magát a jogtalanságot előidéző célzatot nem szabályozták, a büntetőjogi védelmet csupán az eszközcselekmény kriminalizálásán keresztül kívánták biztosítani. Ezzel a megoldással ugyanakkor a mai értelemben vett egyes prostitúciós bűncselekmények előképét alkották meg, sok esetekben megkülönböztetett védelmet nyújtva a fiatalabb korosztálynak. 1910-ben A fehér rabszolgaság visszaszorításáról elnevezéssel született az első ilyen konvenció,9 mely lényegében egy kerítésszerű cselekményt büntetett. Azonban itt még – az előzőekben említett anomáliák miatt – nem az elkövető haszonszerzése a diszpozíció célzata, hanem más nemi vágyának kielégítése, illetve maga a prostitúció.10 Figyelemre méltó, hogy a kiskorúak védelme igen széleskörű, hiszen az instrumentum értelmező rendelkezése alapján kiskorúnak a 20. életévét be nem töltött nő tekintendő,11 továbbá a bűncselekmény a felnőttek esetében megkövetelt elkövetési módok (pl. erőszak, fenyegetés) meglétének hiányában is megvalósul. A dokumentum a XXI. században már meglehetősen elavult, ám a magyar büntetőjog által mind a mai napig használatos „kéjelgés” kifejezést alkalmazza anélkül, hogy jelentését körülírná. Az ENSZ keretében 1950-ben New Yorkban, az emberkereskedés és mások prostitúciója kihasználásának elnyomása tárg yában született – a témában korábban létrehozott egyezményeket felváltó – megállapodás,12 amely szakítva a korábbi gyakorlattal már Ehelyütt tudatosan nem a gyermek megnevezést használom, mivel az itt bemutatásra kerülő egyezmények védetti körként nem a napjainkban elfogadott 18. életév alattiakat jelölik meg, így a gyermek kifejezés használata a dolgozat egészét tekintve megtévesztő lehetne. 7 Fehér 2008, 68. o.; Hollán 2012a, 46–47. o. 8 Hollán 2012a up. 9 Becikkelyezte az 1912. évi LXII. tc. 10 Vö. 3.3.3. fejezet 11 A férfiak ekkoriban még nem részesültek büntetőjogi védelemben. 1912. évi LXII. tc. 1. § 12 A belső jogba az 1955. évi 34. tvr. transzformálta. 6

128 Gál Andor büntetni rendelt konkrétan prostitúciót elősegítő magatartásokat is,13 annak ellenére, hogy a prostitúciót magát fogalmi ismérvekkel el sem látta. A konvenció ugyanakkor más tekintetben visszalépést is jelentett, hiszen a kiskorúak fokozott védelme itt már nem érvényesült.

1.2. A gyermekprostitúciót szabályozó egyezmények – a modern fogalom meghatározása

Az államok a XX. század végére határozták el, hogy kizárólag a gyermekeket érintő körben, lemondva saját büntetőhatalmukról nemzetközi szinten együttműködnek a prostitúció kizsákmányolásának szabályozása terén. Mindez lehetővé tette a későbbiekben tárgyalandó jogi tárgy konkrét védelmét, valamint az emberkereskedelemtől való elkülönülést.14 Az ENSZ 1989-ben fogadta el a Gyermek jogairól szóló eg yezményt, mely a prostitúcióra vonatkozó részletes jogharmonizációs kötelezettséget nem írt elő, az államok csupán azt vállalták, hogy megtesznek mindent a gyermekek prostitúció vagy más törvénytelen nemi tevékenység céljára történő kizsákmányolása ellen.15 Az egyezmény alapján gyermeknek minden 18 év alatti személy tekintendő kivéve azokat, akik a nemzeti jog szerint korábban nagykorúságot nyertek.16 Az egyezményhez 2000-ben fűzött A g yermekek eladásáról, a g yermekprostitúcióról és a g yermekpornográfiáról szóló fakultatív jeg yzőkönyv amellett, hogy tényleges kriminalizációs kötelezettséget ró a részes államokra, magát a gyermekprostitúció fogalmát is megadja: „Gyermekprostitúciónak minősül a g yermek szexuális tevékenységekben történő felhasználása, díjazás vag y más ellenszolgáltatás fejében.”17 Az Európai Unió először 1997-ben alkotott instrumentumot a szexuális kizsákmányolás tárgyában, de az együttes fellépés sem a gyermeket, sem pedig a prostitúciót nem értelmezte, csupán a kizsákmányolást jelentő magatartásokat részletezte.18 Később a Tanács 2004/68/IB kerethatározata a gyermekek szexuális kizsákmányolását már önállóan, az emberkereskedelemtől függetlenül szabá-

Ez indokolta az üzletszerű kéjelgés elősegítése bűncselekményének a Btk.-ba történő felvételét. 14 Hollán ezt nem tartja szerencsésnek, megítélése szerint magát a célcselekményt az emberkereskedelemmel azonos dokumentumban kellene szabályozni. Hollán 2012a, 126–127. o. 15 Gyermek jogairól szóló eg yezmény 34. cikk b) pont. 16 Ez a magyar jogban a 16. életévének betöltését követően történő házasságkötéssel lehetséges. Ptk. 12. §, Csjt. 10. § (3) bek. 17 ENSZ Fakultatív Jeg yzőkönyv 2. cikk b) pont 18 97/154/IB tanácsi eg yüttes fellépés 13


129

lyozta, gyermeknek pedig „bármely 18 évesnél fiatalabb személyt” tekintette.19 Jóllehet az uniós aktus büntetni rendelt a prostitúcióhoz kapcsolódó számos kizsákmányoló magatartást, ám érthetetlen módon még itt sem szerepel magának a prostitúciónak a definiálása. Az Európai Parlament és a Tanács 2011/92/EU irányelve nem változtat a gyermek EU-ban eddig alkalmazott fogalmán, a gyermekprostitúciónak pedig – az uniós jogszabályok közül elsőként – pontos meghatározást ad: „g yermek felhasználása szexuális cselekményekre, ahol pénzt, eg yéb díjazást vag y ellenértéket adnak vag y ígérnek azért cserébe, hog y a g yermek szexuális tevékenységben vesz részt, függetlenül attól, hog y azt a g yermek vag y harmadik személy számára adják vag y ígérik.”20 Magyarország részese továbbá a gyermekprostitúció, mint a gyermekmunka egyik legrosszabb formája ellen fellépő 182. számú Nemzetközi Munkaügyi Szervezet keretében megalkotott eg yezménynek, valamint aláírta az Európa Tanács vonatkozó konvencióját is, amely a gyermekprostitúció meghatározására is gondot fordít: „a ‚gyermekprostitúció’ kifejezés azt jelenti, amikor valaki eg y g yermeket szexuális tevékenység céljára használ, és amelynek a során pénzt vag y valamilyen más jutalmat vag y ellenszolgáltatást adnak vag y ígérnek fizetségképpen, tekintet nélkül arra, hog y ezt a kifizetést, ígéretet vag y ellenértéket a g yermek kapja vag y eg y harmadik személy.”21 A fentiekben kifejtettek alapján a passzív alanyi kört illetően azt mondhatjuk, hogy a nemzetközi instrumentumok keresztmetszetéből hazánkra a 18. életévüket be nem töltött személyek fokozott büntetőjogi védelemben való részesítése fakad. Az ENSZ egyezmény fakultatív jegyzőkönyve, majd pedig az Európa Tanács, illetve az Európai Unió jogi aktusának a gyermekprostitúció fogalmával kapcsolatos értelmezése megegyezik abban, hogy a gyermek egyszeri felhasználása is már büntetendő. Magam részéről az EU irányelv és az ET konvenció definícióját tekintem a modern gyermekprostitúciónak, hiszen ez a két instrumentum már figyelemmel van arra is, ha az ellenszolgáltatást vagy egyéb díjazást nem adják, hanem csak ígérik, valamint ha azt nem a gyermek, hanem egy harmadik személy kapja. Meglehetősen tág körben nyilvánít tehát büntetendővé cselekményeket ez az általam is elfogadott felfogás, amelynek indokát a védendő jogtárgy megadásával lehet csak megfelelően tisztázni.

2004/68/IB kerethatározat 1. cikk a) pont. 2011/92/EU irányelv 2. cikk d) pont. 21 Lanzarote Eg yezmény 19. cikk 2. pont 19 20

130 Gál Andor

2. A jogi tárgy A Btk. XIV. fejezetének II. címében elhelyezett tényállások közül a szakirodalom prostitúciós deliktumként az üzletszerű kéjelgés elősegítését (205. §), a kitartottságot (206. §) és a kerítést (207. §)22 jelöli meg, melyek jogi tárgya a kommentárok alapján egységesen a nemi erkölcs, a nemi kapcsolatok társadalomban elfogadott rendje.23 Témánk szempontjából ez az álláspont két okból sem lehet irányadó. Egyrészt a nemi erkölcs jogtárgyi alkalmazása önmagában vitatott, hiszen Szomora több tanulmányában is rámutat,24 hogy az erkölcs „maga is eg y önálló szabályrendszer, amely mint ilyen, nem a jog alatt, hanem a jog mellett azzal eg y szinten helyezkedik el.”25 Ebből következően hiányzik a jogi tárgy sérthetősége, „hiszen nem tudjuk, hog y a nemi erkölccsel ellentétes szabályok valójában mit sértenek.”26 Másrészt esetünkben nyilvánvalóan nem a jogalkotó morális meggyőződése által kreált közösségi érdek védelme a domináns. A jogi tárgy a gyermekprostitúció területén álláspontom szerint szükségképpen individuális jellegű, hiszen a jogtárgysértés maga a kizsákmányolás, amely sértettek hiányában – csupán erkölcsi szempontok mentén – nehezen értelmezhető. Követve tehát ezt a gondolatmenetet a védendő érdekhez a passzív alanyok joghelyzetének vizsgálatával juthatunk el. A gyermekeket megillető különleges védelmet nemcsak nemzetközi instrumentumok,27 hanem a magyar jogrendszer alapját képező jogforrás, az Alkotmány is deklarálta. A már hatályát vesztett 1949. évi XX. törvény szerint az államnak köteHollán kritikával illeti ezt a kategorizálást, ugyanis a kerítés tényállása üzletszerű kéjelgésre utaló elemet nem tartalmaz, így az prostitúciós cselekmény hiányában is megvalósulhat. Hollán 2011, 672. o. 23 Balogh 2005, 186–191. o.; Fehér 2009, 234–238. o.; Földvári 2007, 217–220. o.; M árki 2012, 536–542. o.; Gellér–Hollán –K is 2005, 734–741. o.; Nagy 2009, 274– 279. o.; Sinku 2008, 270–274. o. 24 Az Alkotmánybíróság álláspontjának ismertetésével együtt, bővebben lásd Szomora 2006, 611–638. o.; 2009a, 54–64. o. Ehhez az állásponthoz csatlakozik – a prostitúciós deliktumok jelenlegi szabályozását Szomora alkotmányosnak ítélő 1165/B/2004. számú AB határozat kritikája kapcsán –Hollán. Szerinte a nemi erkölcs idejétmúlt, bizonytalan kategória, amely büntetőjogi beavatkozás indokát nem adhatja. Ebből, valamint több egyéb ehelyütt nem részletezett szempontból – prostituált nem feltétlen sértett; olyan cselekményt is büntet a tényállás, ami nem szükségszerűen kizsákmányoló jellegű stb. – következően. Hollán Miklós álláspontja szerint a hatályos Btk. 205–207. §§-ban szabályozott tényállások nem szükséges és arányos büntetőjogi beavatkozást jelentenek, ezért alkotmányellenesek. Hollán 2012b, 7. o. 25 Szomora 2009a, 56. o. 26 Up. 27 Ezeket részletesen ismerteti Fehér 2008, 68. o. 22


131

lezettsége az ifjúság érdekeinek védelme,28 továbbá „minden g yermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a meg felelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges.”29 A 2012. január 1-jétől alkalmazandó Alaptörvény szerint: „Minden g yermeknek joga van a meg felelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz.”30 Mindezek az alkotmányos rendelkezések a gyermek oldalán alapjogot keletkeztetnek, melynek védelme az Alaptörvény I. cikk (1) bekezdése értelmében „az állam elsőrendű kötelezettsége.”31 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának 2011. évi jelentése szerint ez az intézményvédelmi kötelezettség jelent jogalkotási feladatot is,32 amely értelemszerűen a büntetőjog területét – mindenkor figyelembe véve annak ultima ratio jellegét is – sem hagyhatja érintetlenül.33 Egy gyermekprostitúcióhoz kapcsolódó különös részi tényállás megalkotásához azonban ilyen absztrakt, Alaptörvényben rögzített kategóriák nem lehetnek elégségesek, további konkretizálásuk szükséges. A gyermekek olyan tagjai társadalmunknak, akik koruknál, érettségüknél fogva könnyen befolyásolhatóak, nem elég tapasztaltak, így felnőtt embertársaik gondoskodására, védelmére szorulnak, ebből következően – érzelmi és anyagi vonatkozásban is – függenek tőlük.34 Ez az alárendeltségi viszony magában hordozza értelemszerűen a visszaélés lehetőségét, amely esetünkben a prostitúció kizsákmányolásában ölt testet. Mindenekelőtt arra kell figyelemmel lennünk, hogy az ellenszolgáltatásért nyújtott szexuális tevékenység sértheti, veszélyeztetheti a gyermek szexuális önrendelkezését, ami a harmonikus személyiségfejlődésére is káros kihatással lehet. Szomora álláspontját elfogadva ez azzal magyarázható, hogy a nemi cselekmény csak akkor nem sérti a gyermek érdekeit, ha azt önkéntesként, pozitív behatásként éli meg,35 ugyanakkor prostitúciós tevékenység során ez nyilvánvalóan hiányzik, hiszen a nemi cselekmény tanúsításában döntően a kizsákmányoló személy – tipi1949. évi XX. törvény 16. § 1949. évi XX. törvény 67. § (1) bek. 30 Alaptörvény XVI. cikk (1) bek. 31 Alaptörvény I. cikk (1) bek. 2. mondat 32 Lásd AJB 1472/2011 számú jelentés 30. o. 33 A büntetőjogi beavatkozás egyébként az Alaptörvény más rendelkezéseivel is összhangban van. Jóllehet a XII. cikk biztosítja a munka és foglalkozás szabad megválasztásának jogát, ám a XVIII. cikk (1) bek. alapján „Gyermekek foglalkoztatása – testi, szellemi és erkölcsi fejlődésüket nem veszélyeztető, törvényben meghatározott esetek kivételével – tilos.” A gyermek által folytatott prostitúciós tevékenység e rendelkezésből következően is alkotmányellenes. 34 A függőségi viszony nemcsak rokoni kötelékek révén alakulhat ki, hanem bármilyen idősebb személlyel való kapcsolat alapján is létrejöhet. Szomora 2009a, 195. o. 35 Szomora ezt a szexuális önrendelkezési képesség relatív korlátozottságának nevezi, amely a felnőtt partnerek irányában áll fenn. Szomora 2009a, 195. o., 200. o. 28 29

132

Gál Andor

kusan pszichikai jellegű – ráhatása, valamint anyagi szempontok befolyásolják.36 A gyermek haszonszerzés céljából történő felhasználása ilyen tevékenységre pedig magától értetődően súlyos sérelmet jelent a passzív alanyra nézve, amely kellő alapot ad a büntetőjogi fellépésre. Igaz ez azzal együtt is, hogy a 18 év alatti gyermekek között olyanok is lehetnek, akik már rendelkeznek kiforrott személyiséggel, amelynek köszönhetően saját maguk, mindenki mástól függetlenül döntenek a prostitúció folytatásáról, így szexuális önrendelkezésük nem sérül. Kizsákmányolás természetesen ekkor is megvalósulhat, mivel pedig az első fejezetben ismertetett nemzetközi összefogás éppen a 18. év alatti korosztály mindenek fellett álló védelméből indul ki, a fokozott büntetőjogi beavatkozás ezen helyzetekben is indokolt. Összegzésként elmondható, hogy a gyermekprostitúció kizsákmányolása sérti a gyermek – az alkotmány és számos nemzetközi egyezmény által biztosított – testi, szellemi, erkölcsi fejlődéséhez, egyszersmind megfelelő személyiségfejlődéséhez való jogát, ezért a szexuális kizsákmányolás területén a büntetőjogi szankciók kilátásba helyezése nemcsak indokolt, hanem kötelező is.

3. A hatályos Büntető Törvénykönyv vonatkozó rendelkezéseinek elemzése A de lege lata büntető anyagi jogi szabályozás jogtárgy szempontjából történő elemzésekor első körben azokkal a tényállásokkal szükséges foglalkozni, melyek esetén a passzív alanyi kör kifejezetten a gyermekekre korlátozódik; a speciális sértetti kör alapján ezek képezik a gyermekprostitúció szabályozásának magját. A szóba jöhető diszpozíciók közül kiemelkedő jelentőséggel bír a Btk. 202/A. §-a, amely lényegében egy sui generis gyermekprostitúciós tényállásnak tekinthető. Ha ebből a rendelkezésből indulunk ki, a későbbiekben könnyebbé válhat az egyes elhatárolási, halmazati kérdések tisztázása, illetve az olyan tényállások vizsgálata is, ahol a passzív alanyok felnőttek is lehetnek, a gyermekeket pedig csupán a minősített eseteken keresztül illeti meg többletvédelem.

3.1. A sui generis gyermekprostitúciós tényállás – Btk. 202/A. §

A Btk. 202/A. § szerint „Aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel ellenszolgáltatás fejében közösül vag y fajtalankodik, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” E törvényhely 2007. június 1. óta van hatályban,37 felvételét a kódexbe – az előzőekben már említett – uniós jogharmonizációs kötelezettség 36 37

Hollán 2011, 672. o. A rendelkezést a 2007. évi XXVII. tv. 7. §-a iktatta be.


133

teljesítése indokolta. A Tanács 2004/68/IB kerethatározatának 2. cikk c) pontja szerint ugyanis büntetni kell a „g yermekkel folytatott szexuális tevékenységet, amelyben […] ii) a g yermek által folytatott szexuális tevékenységért fizetségképpen pénzt vag y eg yéb díjazást vag y ellenértéket nyújtanak.” 3.1.1. A tényállás elhelyezése a kódexben A jogalkotó a fenti tényállást megrontás bűncselekményénél helyezte el mint sui generis deliktumot. A törvényhozó megoldása első látásra annyiban indokoltnak tűnik, hogy a két bűncselekmény jogi tárgyát tekintve hasonló jellemzőkkel bír. A megrontásnál ugyanis szintén a gyermek zavartalan személyiségfejlődése a védendő érdek,38 ám abban az esetben a jogtárgy sérelmét a 14. év alatti pas�szív alannyal végzett közösülés vagy fajtalanság már önmagában megvalósítja, míg a 202/A. § alapján a nemi cselekmény végzése – a 18. életévét be nem töltött személy által – ellenszolgáltatásért cserébe kell történjen, azaz a törvény utóbbi bűncselekmény megvalósulásához többletfeltételt követel meg.39 Ez nyilván abból adódik, hogy gyermekprostitúció esetén a jogi tárgyat leginkább a kizsákmányolás sérti, nem pusztán a nemi cselekmény. Ebből következően helyesebben járt volna el a jogalkotó, ha ezt a deliktumot – figyelemmel annak sui generis jellegére is – önálló elnevezéssel, a megrontástól elkülönülten szabályozza. 3.1.2. A tényállás elemzése A bűncselekmény passzív alanya a 18. életévét be nem töltött személy, aki az elkövetővel azonos vagy tőle különböző nemű is lehet. Megítélésem szerint a 14. életévét be nem töltött személy ennek a deliktumnak nem lehet a sértettje,40 mivel a vele folytatott nemi cselekmény ellenszolgáltatás nyújtása nélkül is büntetendő a Btk. 201. § szerinti megrontás alapján. A deliktum elkövetési magatartása az ellenszolgáltatás fejében történő közösülés vagy fajtalanság. A fajtalanság fogalmát a törvény értelmező rendelkezése határozza meg: „a közösülés kivételével minden súlyosan szeméremsértő cselekmény, amely a nemi vág y felkeltésére vag y kielégítésére szolgál.”41 A közösülés büntetőjogi definícióját A megrontás jogi tárgyaként a szakirodalom döntően az ifjúság erkölcsi, nemi fejlődését említi (lásd Fehér 221. o.; Nagy 2009, 261. o.,), ugyanakkor Szomora (2009a, 200. o.) szerint a védendő érdek – általam is elfogadottan – a gyermek harmonikus személyiségfejlődése. 39 Ebből az is következik, hogy a Btk. 202/A. § passzív alanyi köre lényegében a 14–18. életév közötti korosztályra korlátozódik. 40 A sértett és passzív alany fogalmakat e témakörben azonosnak tekintem, a lehetséges eltérésekre lásd Nagy 2008a, 107. o. 41 Btk. 210/A. § (2) bek. 38

134 Gál Andor hatályos kódexünk nem tartalmazza, azt a gyakorlat munkálta ki, eszerint a közösülés befejezett, ha az erre irányuló szándék mellett a nemi szervek érintkezése megtörténik.42 Önmagában azonban ennek a két szexuális magatartásnak a 18. életévét be nem töltött személlyel történő végzése nem tényállásszerű, az is szükséges a bűncselekmény megvalósulásához, hogy tanúsításuk a passzív alany részéről „ellenszolgáltatás fejében” történjék. A „fejében” szó tényállási elemként való alkalmazása több szempontból is problematikus. Egyrészt nem derül ki egyértelműen belőle, hogy a befejezettség megállapításához az előny tényleges realizálása szükséges, vagy ahhoz annak ígérete is elegendő. A hazánkra jelenleg még irányadó kerethatározat egyébként nem is teszi kötelezővé – ellentétben az azt felváltó, 2011-ben elfogadott irányelvvel43 – a tagállamok számára az ígéret pönalizálását, ettől függetlenül természetesen a magyar Btk. még büntethetné, ám ez a jogalkotói szándék nem derül ki félreérthetetlenül a diszpozícióból.44 Mindebből következően véleményem szerint a 202/A. § nem felel meg a büntetőjogi normával szemben támasztott meghatározottsági követelményeknek. A vizsgált tényállási elemhez fűződő másik anomália az, hogy a nyelvtani értelmezést alapul véve arra a következtetésre jutunk, hogy a bűncselekményt bárki elkövetheti, azaz olyan fiatalkorú is, akinek a védelme érdekében a deliktum megalkotásra került. Ez a helyzet ráadásul úgy állhat elő, hogy mind a szexuális szolgáltatás igénybevevője, mind annak nyújtója 18. év alatti személy, tehát két gyermek egymás sérelmére követi el ugyanazt a bűncselekményt. A jogalkalmazásban gyakran használatos „kapcsos kommentár” vonatkozó fejezete erre az eshetőségre rá is világít, de az ott tett megállapítások a saját álláspontommal teljesen ellentétesek.45 M árki szerint ugyanis, ha a nemi cselekményt kifejtő személyek 18 éven aluliak, egyikük sem tekinthető sértettnek, hanem „mindketten elkövetik – önálló tettesként – a 202/A. § szerinti megrontást.”46 Ez a nézet véleményem szerint – az általam megjelölt jogi tárgyat figyelembe véve – nem fogadható el, és a tényállás megszövegezésének hibája könnyedén kiküszöbölhető lenne oly módon, hogy

Fehér 2009, 215. o.; Nagy 2009, 251. o. A de lege lata szabályozást a kerethatározattal vetem össze, mivel a munkám szempontjából releváns tényállások megalkotását ez az uniós jogi aktus indokolta, továbbá Magyarországra mindaddig ez vonatkozik, amíg az irányelv átültetése – a 2013. dec. 18-i határidőig – meg nem történik. Az irányelv vonatkozó rendelkezésére lásd 25. lj. 44 Az ígéret fakultatív büntetendősége miatt a kerethatározat-konform jogértelmezés sem nyújthat ehhez segítséget. 45 M árki 2012, 526/10. o. 46 Up. 42

43


135

tettesi kvalifikációt követelünk meg, továbbá rögzítjük azt, hogy csak az ellenszolgáltatás nyújtója követi el a bűncselekményt. Ez egyértelműen jogalkotási feladat. Felmerülhet ezen kívül egy olyan megoldás is a probléma feloldására, amely nem igényli a jogalkotó részvételét, az eredménye ugyanakkor meglehetősen bizonytalan. Ez pedig a vitatott jogszabályhely jogtárgyharmonikus értelmezése. A jogi tárgy rendszerimmanens funkciójának47 köszönhetően van lehetőség ezen interpretáció alkalmazására, amelynek „leg főbb elve szerint eg y rendelkezést úg y kell értelmezni, hog y az lehetőleg alkalmas eszköz leg yen a szabályozással kitűzött törvényi cél elérésére.”48 Segítségével a jogszabály megváltoztatása nélkül lenne kizárható a fiatalkorú személyek felelősségre vonása, hiszen a tényállás pontosan az ő védelmükre irányul. Azonban ennek az eszköznek az alkalmazása a hazai gyakorlatban azon túl, hogy elég ritka, eredményessége is változó képet mutat.49 Emellett fel kell hívni a figyelmet arra is, hogy Szomora szerint: „Előfordulhat, hog y a jogalkotó által deklarált jogi tárg y nincs összhangban a törvényi tényállással, a törvényi rendelkezés valójában nem azt védi, amit a jogalkotó azzal védeni kíván, s ezen csak jogalkotással, törvénymódosítással lehet segíteni.”50 Megítélésem szerint a 202/A. § esetén ez a helyzet forog fenn, és különösen igaz ez annak végiggondolásával, hogy a de lege lata szabályozás értelemszerűen nem felel meg – a megalkotása indokául szolgáló, a jogi tárgyat védeni kívánó – uniós instrumentumok elvárásainak, hiszen azok a kizsákmányolás sértettjének úgy biztosítanak kiemelt védelmet, hogy a másodlagos viktimizáció elkerülése elsődleges szempont marad.51 Az unió jogának való megfelelés biztosítását pedig magától értetődően nem lehet a jogalkalmazás feladatává tenni akkor, ha az értelmezés lehetséges kereteit szétfeszíti. Lezárva ezt a gondolati egységet, az előzőekben felsorakoztatott érvek világossá teszik számunkra azt, hogy a normaszerkesztés hibáját esetünkben a jogalkalmazó – a kompetenciák összemosása nélkül – nem tudja orvosolni, így feltétlenül a törvény – a fentiekben javasolt módon történő – megváltoztatása mutatkozik szükségesnek. Természetesen hozzá kell tenni azt is, hogy ez a megállapítás csak akkor igaz, ha dolgozatom kiinduló premisszáját elfogadva a jogi tárgy a gyermekek szexuális kizsákmányolás elleni védelme. Abban az esetben ugyanis, ha E pozitivista nézet szerint „a már létező tényállások úg y értelmezendők, hog y a törvényhozó célját kutatják és a ratio legis a jogtárg y maga.” Nagy 2008b, 5. o. 48 Szomora 2009b, 13. o. 49 Szomora számos példán keresztül mutatja be, hogy a bírói gyakorlat mennyire eltérően használja különböző bűncselekményeknél ezt a jogalkalmazási technikát. Részletesen lásd Szomora 2009b, 15–17. o. 50 Up. 51 2004/68/IB kerethatározat 9. cikk; 2011/92/EU irányelv 14. cikk; Lanzarote eg yezmény 31. cikk. 47

136 Gál Andor védendő érdekként a nemi erkölcsöt határoznánk meg a teleologikus értelmezés éppen ellenkező eredményre vezetne, hiszen két 18 év alatti személy ellenszolgáltatás fejében kifejtett nemi cselekménye ugyanúgy sérti az erkölcsi viszonyokat, mint a felnőttek prostitúciós tevékenysége, ezáltal pedig a gyermekek büntetőjogi felelősségre vonásának megalapozottságához kétség sem férhetne. Az elkövetési magatartással kapcsolatban fontos még megjegyezni, hogy az a hatályos magyar törvénykönyv fogalomrendszerében nem is jelent feltétlenül prostitúciót. A kódex definíciója52 szerint ugyanis az üzletszerű kéjelgés „folytatása” minősül prostitúciós cselekménynek, azaz több, ellenszolgáltatásért végrehajtott szexuális magatartás meríti ki a Btk. 210/A. § (1) bekezdés szerinti értelmező rendelkezést. Ezzel szemben a vizsgált törvényhely alapján – összhangban a nemzetközi instrumentumok alapján megadott modern fogalommal53 – egyetlen szexuális cselekmény is tényállásszerű, ha azt a gyermek ellenszolgáltatásért fejti ki. Az eltérés abból adódhat, hogy az értelmező rendelkezés az olyan prostitúciós bűncselekményekhez kapcsolódik, amelyek passzív alanya felnőtt személy is lehet, így a tényállás megalkotásának alapvető indokát nem a gyermek szexuális kizsákmányolása ellen biztosítandó kiemelt védelem adta. A dolgozatom témáját képező jelenséghez kapcsolódó jogi tárgy esetén azonban szükséges – az uniós elvárásokkal összhangban – előrehozni a büntetőjogi felelősség megállapítását csupán egyetlen szexuális magatartásra nézve is, hiszen már az is veszélyeztetheti az életkora alapján kiszolgáltatott passzív alany harmonikus személyiség fejlődését. Ezekkel együtt is a fentiekben megadott meghatározást54 veszem alapul a továbbiakban is, a deliktum sui generis jellegéből adódóan – tényállás specifikusan – prostitúciónak elfogadva az egyszeri nemi cselekményt is. Ehelyütt csupán a 202/A. § szerinti prostitúció és a Btk. más bűncselekményeinél alkalmazott üzletszerű kéjelgés fogalmi eltéréseire kívántam rámutatni, a hagyományosan prostitúciós bűncselekményeknek tekintett tényállások elemzésével a későbbiekben foglalkozom részletesebben. Az elkövetési magatartás további lényeges eleme maga az ellenszolgáltatás, melyet a törvény nem határoz meg. A magyar szakirodalom is csak annyit jegyez meg, hogy az előny leggyakrabban vagyoni típusú, de az lehet más jellegű juttatás – pl. munkavégzés, megbízás teljesítése, szállás vagy egyéb ellátás biztosítása55 – is. A deliktum megvalósulása szempontjából irreleváns, hogy az ellenszolgáltatást Lásd 4. lj. Lásd 1.2. fejezet 54 Lásd 1.2. fejezet 55 M árki 2012, 526. p, Nagy 2009, 266. o. 52 53


137

ténylegesen maga a sértett, vagy pedig egy harmadik személy kapja.56 Az előny ígéretének pönalizálása a tényállásban benne lehet, ezzel kapcsolatos megállapításaimat a fentiekben a „fejében” kifejezés kapcsán már kifejtettem. E témakört a későbbiekben a német, osztrák megoldások vizsgálatakor behatóbban elemzem még. A bűncselekmény az ellenszolgáltatás fejében történő közösülés vagy fajtalanság kifejtésével befejezett (immateriális bűncselekmény). Mivel a közösülésre irányuló magatartás már önmagában fajtalanságot valósít meg, így a kísérletnek nincs gyakorlati jelentősége. A deliktum előkészületét a törvény nem rendeli büntetni, így abban az esetben, ha a passzív alany vagy egy harmadik személy megállapodik a szexuális szolgáltatás összegéről, de a nemi cselekményre ténylegesen nem kerül sor, bűncselekmény nem valósul meg. A tényállás tettese bárki lehet, így fiatalkorú személy is, az ezzel kapcsolatos aggályaimról a fentiekben már szóltam. Az elkövető a sértettel azonos és tőle különböző nemű is lehet. A bűnrészesség az általános szabályok szerint alakul azzal, hogy a passzív alany a deliktum felbujtója nem lehet, „még e bűncselekmény elkövetési magatartását kezdeményező magatartása esetében sem.”57 A bűncselekmény csak szándékosan követhető el. Az elkövető tudatának át kell fognia a passzív alany 18. életévnél fiatalabb voltát, és azt is, hogy a nemi cselekmény gyermek általi kifejtésére az ellenszolgáltatásért cserébe kerül sor. A rendbeliség a passzív alanyok száma szerint alakul. Az elemzés befejezéseként azt a korábbiakban ismertetett álláspontomat tudom megerősíteni, mely szerint a magyar jogalkotó által az uniós jogharmonizációs kötelezettség teljesítéseként létrehozott sui generis tényállás nem tudja biztosítani maradéktalanul a jogi tárgy védelmét, hiszen az egyrészt félreérthető elemet („fejében”) tartalmaz, másrészt – sértve az uniós instrumentumot – úgy is értelmezhető, hogy maga a gyermek követi el bűncselekményt. A gyermekek szexuális kizsákmányolásával szembeni megfelelő fellépés érdekében a jövőben feltétlenül szükséges a tényállás megváltoztatása. Ezzel összefüggésben érdemes kitekintést tennünk más uniós tagállamok büntető anyagi jogszabályainak e témakörben hatályban lévő normaszövegeire, illetve ahhoz kapcsolódó szakirodalmára, hogy átfogóbb képet kaphassunk a jogharmonizációs kötelezettség teljesítésének

Ez a kerethatározat vonatkozó rendelkezéséből még csak kikövetkeztethető, de az irányelv már expressis verbis tartalmazza is. 2004/68/IB kerethatározat 2. cikk c) pont ii) alpont; 2011/92/EU irányelv 2. cikk d) pont. 57 Nagy 2009, 267. o. 56

138 Gál Andor lehetséges megoldásairól.58 Az összevetésre Ausztria és Németország de lege lata szabályozását választottam, így a következőkben az öStGB és a dStGB vonatkozó rendelkezéseinek rövid ismertetésére kerül sor. 3.1.3. Az osztrák gyermekprostitúciós tényállás Ausztria példamutató módon már az uniós kerethatározat megalkotása előtt, 2002-ben gyermekprostitúciós tényállást helyezett el büntető kódexében, amely – változatlan formában – jelenleg is hatályban van.59 Az öStGB vonatkozó rendelkezése a szexuális integritás és önrendelkezés elleni deliktumok között, a szexuális visszaélés fiatalkorúval elnevezésű bűncselekményen60 belül kapott helyet. A tényállás itt történő elhelyezése azért is volt a magyarnál helyesebb megoldás, mert ennek a sui generis diszpozíciónak első két változata kifejezetten azt bünteti, ha az elkövető a fiatalkorú – nemi érettségének hiányából vagy kényszerhelyzetéből fakadó – kiszolgáltatott helyzetével visszaélve végez nemi cselekményt, tehát a szexuális magatartás végzését nem önmagában, csak meghatározott elkövetési mód fennállta esetén pönalizálja.61 A témánkat érintő törvényhely magyar fordítása a következőképpen adható meg: „Aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt ellenszolgáltatás nyújtásával arra bír rá, hog y rajta vag y máson nemi cselekményt végezzen, vag y vele illetve mással magán végeztessen, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”62 A passzív alany valójában itt is a 14. életévét betöltött, de a 18. életévét el nem ért az elkövetővel azonos vagy tőle különböző nemű személy, hiszen a 14 év alat

A jogharmonizációs jogösszehasonlítást mint módszertani szempontot a magyar szakirodalomba először Hollán Miklós monográfiája hozza be. Lásd Hollán 2012a, 31. o. 59 A rendelkezés [öStGB 207b. § (3) bek.] 2002. aug. 8. napjától hatályos. Schick–WK 2006, 77. o. 60 öStGB 207b. § Sexueller Missbrauch von Jugendlichen 61 A 207b. § (1) bekezdése a nemi érettség hiányának, a (2) bekezdés pedig a fiatalkorú kényszerhelyzetének kihasználását bünteti. A passzív alany e két esetben a 16. életévét be nem töltött személy, ezért használom a fiatalkorú kifejezést, illetve a deliktum megnevezésében is ez szerepel. 62 Szomora fordításának átvétele. Szomora 2009a, 252. o. A 207b. § (3) bek. eredeti szövege: „Wer eine Person, die das 18. Lebensjahr noch nicht vollendet hat, unmittelbar durch ein Entgelt dazu verleitet, eine geschlechtliche Handlung an ihm oder einem Dritten vorzunehmen oder von ihm oder einem Dritten an sich vornehmen zu lassen, ist mit Freiheitsstrafe bis zu drei Jahren zu bestrafen.” 58


139

tiakkal való nemi cselekmény végzése önmagában, ellenszolgáltatás nyújtása nélkül is büntetendő.63 Az elkövetési magatartás azonban már lényeges eltérést mutat a magyar Btk. 202/A. §-ban foglaltakhoz képest. Az osztrák törvény szerint ugyanis az követi el a bűncselekményt, aki a 18 év alatti személyt ellenszolgáltatás nyújtásával bírja rá nemi cselekmény végzésére, illetve annak eltűrésére. Ebből következik, hogy a bűncselekménynek nemcsak az a személy az önálló tettese, aki eredményes rábírása révén maga végez nemi cselekményt a gyermekkel, hanem az is, aki – előny adásával – rábírja a passzív alanyt arra, hogy más részére nyújtson szexuális szolgáltatást. Ez utóbbi esetben azonban olyan helyzet áll elő, amely alapján a sértettel ténylegesen szexuális kapcsolatot létesítő személy – amennyiben ő nem nyújt egyáltalán ellenszolgáltatást – e tényállás alapján nem vonható büntetőjogi felelősségre. Álláspontom szerint a szolgáltatást igénybevevő személy cselekménye – amennyiben tudomása van arról, hogy a 18. életévét be nem töltött személy vele ellenszolgáltatásért cserébe végez nemi cselekményt – ez esetben ugyanúgy sérti a jogi tárgyat, mint a – bűncselekményt tettesként elkövető – rábíró személy magatartása, hiszen előbbi személy éppen a gyermeknek azt a szexuális önrendelkezését befolyásoló függő helyzetét zsákmányolja ki, amit a rábíró személy az ellenszolgáltatás adásával teremtett meg. Figyelemmel az uniós instrumentumokra is, szerintem nem szerencsés a passzív alany rábírását elkövetési magatartásként szerepeltetni, mivel egyrészt magában hordozza az előbbiekben ismertetett joghézag keletkezésének lehetőségét, továbbá egy harmadik személy sértettet befolyásoló magatartása a tényleges nemi cselekményt végző alapcselekményéhez kapcsolódó (közvetett) bűnsegédi bűnrészesség alapján is büntetendő lehet. Az elkövetési magatartás ugyanakkor tartalmaz számos előremutató elemet. Az általam korábban javasoltaknak64 megfelelően az „ellenszolgáltatás nyújtója” követi el a bűncselekményt, azaz a szabályozás a másodlagos viktimizáció elkerülésére figyelemmel van, így a prostituált nem lehet e bűncselekménynek az elkövetője.65 Ennek a tényállási elemnek további előnye, hogy kétséget kizáróan nem hordozza Schick–Wk 2006, 80. o. Konkuráló tényállások, amelyek a 14 év alattit védik: öStGB 206. § Súlyos szexuális visszaélés gyermekkorúval (Schwerer sexueller Missbrauch von Unmündigen) és 207. § Szexuális visszaélés gyermekkorúval (Sexueller Missbrauch von Unmündigen) 64 Lásd 3.1.2. fejezet 65 Az osztrák kommentár külön ki is tér ennek jelentőségére, hiszen a gyermek ez esetben – ellentétben a magyar „kapcsos kommentár” nézetével – feltétlenül áldozatként kezelendő, aki vagy aktív, vagy passzív szerepben, de szükségképpeni résztvevője (németül: notwendige Beteiligung) a nemi cselekménynek. Schick 2006, 83. o. A magyar álláspontra lásd 44. lj. 63

140

Gál Andor

magában – ellentétben a magyar törvényben található „fejében” kifejezéssel – az ígéret pönalizálásának lehetőségét, így az de lege lata az öStGB alapján nem büntetendő. Az osztrák kódex emellett a szexuális magatartásokat egységesen „nemi cselekményként” értékeli, nem tesz tehát különbséget közösülés, illetve fajtalanság között. De lege ferenda utóbbi két tényállási elem magyar Btk.-ba történő átvétele a jogi tárgy megfelelő védelme érdekében feltétlenül indokolt. Az öStGB – a magyar törvénnyel ellentétben – az ellenszolgáltatást konkrétan meghatározza, a vonatkozó rendelkezés szerint e fogalom körébe tartozik „minden értékkel bíró, pénzben kifejezhető ellenszolgáltatás, akkor is, ha az más személynek szolgál a javára, mint annak, akinek ajánlják vag y adják.” 66 Az osztrák szakirodalom joggal illeti éles kritikával ezt a nem kifejezetten a prostitúciós cselekményekre, hanem az egész törvényre nézve megalkotott definíciót, ugyanis nagyon széles körben értelmezhető.67 Minden materiális jellegű juttatás ide tartozhat,68 így például akár moziba, vagy vacsorára történő meghívás is.69 A kommentárok kiemelik, hogy emiatt nagy jelentőséggel bír a szexuális cselekmény és a nyújtott előny viszonyában a kauzalitás meglétének a vizsgálata,70 hiszen okozatossági kapcsolat hiányában – noha erre az értelmező rendelkezés egyáltalán nem utal, az csak a törvényszövegből következtethető ki – a bűncselekmény nem valósul meg. A kauzalitás feltárása a szexuális cselekmény és a juttatás között azonban nehéz bizonyítási feladat. Felmerül például a kérdés, elköveti-e a deliktumot az a férfi, aki 16-17 éves, kamaszkorából adódóan szeszélyes lelkiállapotú, korábbi veszekedésük miatt rá neheztelő barátnőjét egy teljes mértékben általa finanszírozott külföldi utazással engeszteli ki, ahol szexuális kapcsolat létesítésére is sor kerül közöttük. Az okozati összefüggés itt is fennállhat, amennyiben a külföldi utazás felajánlása, majd későbbi tényleges igénybevétele – nem pedig a férfihoz fűződő érzelmi kötődés – volt a nemi cselekmény tanúsításának valódi indoka a sértett részéről. Lényeges, hogy a 18 év alatti személyben a szexuális szolgáltatás végzésének szándékát kizárólagosan az ellenszolgáltatás váltsa ki,71 abban érzelmi szempontok tehát nem játszhatnak szerepet. Ebből következően természetesen öStGB 74. § (1) bek. 6. pont eredeti szövege: „Entgelt: jede einer Bewertung in Geld zugängliche Gegenleistung, auch wenn sie einer anderen Person zugute kommen soll als der, der sie angeboten oder gegeben wird;” 67 Schick–WK 2006, 81. o. 68 A nem anyagi vonzatú – immateriális – juttatások ugyanakkor nem tartozhatnak a fogalom körébe. Fabrizy–KK 2002, 610. o. 69 Schick–WK 2006, 81. o. 70 Fabrizy–KK 2002, 610. o. 71 Ez a követelmény magából az elkövetési magatartásból ered, hiszen a rábírás fogalmilag szándékkiváltó cselekményt jelent. 66


141

a passzív alany és az elkövető szándékának részletes vizsgálata lenne szükséges ilyen helyzetekben, azonban példánkban a nő tudattartalmának e két aspektusát szétválasztani – mivel volt, vagy továbbra is van a partnerek közötti érzelmi kötődés – kifejezetten nehéz jogalkalmazási feladat. Ezen fiktív jogesettel csak azt kívántam szemléltetni, hogy az osztrák szabályozás alapján – a prostitúcióhoz kapcsolódó, az ellenszolgáltatás fogalmát specifikusan értelmező rendelkezés hiánya miatt – olyan cselekmények is tényállásszerűek lehetnek, amelyek kriminalizálása – jogtárgysérelem hiányában72 – nyilván nem lehetett a jogalkotó célja. Levonható az a konklúzió tehát, hogy abban az esetben, ha de lege ferenda az ellenszolgáltatás tényállási elem meghatározását – annak kimunkálását nem bízva a bírói gyakorlatra – törvényben kívánjuk szabályozni, feltétlen szűkebb – kifejezetten a gyermekprostitúcióra vonatkozó – értelmezést kell alkalmazni, mint az előbbiekben ismertetett osztrák definíció. A bűncselekmény elkövetői körét illetően hasonló problémával találkozunk, mint a magyar szabályozás esetén,73 vagyis e deliktumot is bárki megvalósíthatja, így – a tényállás által védeni kívánt – 18. életévét be nem töltött személy is. Az osztrák gyermekprostitúciós bűncselekmény vizsgálata a jogi tárgy megfelelő védelme szempontjából vegyes tapasztalatokkal szolgált. A kódexbeli elhelyezés, illetve a fentiekben kiemelt két tényállási elem – „ellenszolgáltatás nyújtása”, valamint „nemi cselekmény” – alkalmazása de lege ferenda a magyar szabályozásban is szükségesnek mutatkozik. Ezzel szemben a meglehetősen széles értelmezésre lehetőséget adó ellenszolgáltatás-definíció, a joghézagot hagyó sui generis elkövetési magatartás, és a tettesi kör meghatározása nem nyújtanak elégséges védelmet az általam megjelölt jogi tárgynak, így a normaszöveg ezen elemei nem szolgálhatnak követendő példaként a hazai jogalkotás számára. 3.1.4. A német megoldás A gyermekprostitúciót érintő büntetőjogi rendelkezés a dStGB tizenharmadik, szexuális önrendelkezés elleni bűncselekmények elnevezésű fejezetében található szexuális visszaélés fiatalkorúakkal74 tényállásán belül kapott helyet. Ennek dogmatikai helyességéről a hasonló megoldást alkalmazó osztrák szabályozás kapcsán elmondottakat itt is irányadónak tartom.

A védendő érdek nyilvánvalóan nem sérül ugyanis akkor, ha a gyermeket a nemi kapcsolat kialakításában döntően nem az ellenszolgáltatás, hanem emocionális szempontok vezetik. 73 Lásd 3.1.2. fejezet 74 dStGB 182. § Sexueller Missbrauch von Jugendlichen (2) bek. 72

142

Gál Andor

A tényállás magyar fordítása szerint: „Ug yanúg y 75 büntetendő az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel oly módon él vissza, hog y ellenszolgáltatás ellenében rajta nemi cselekményeket végez, vag y vele magán végeztet.” 76 A deliktum passzív alanya változatlanul a 14. életévét elért, de a 18. életévét még be nem töltött, az elkövetővel azonos vagy tőle különböző nemű személy.77 A bűncselekmény elkövetési magatartása az „ellenszolgáltatás ellenében” történő „nemi cselekmény végzése” a 18. életévnél fiatalabbi személyen, azonban a deliktum megvalósul akkor is, ha az inkriminált szexuális magatartást az elkövető a passzív alannyal saját „magán végezteti”. A törvény ezt a cselekményt – a bűncselekmény elnevezésével azonosan – a fiatalkorúval való visszaélésként értelmezi.78 Ezen tényállási elem használata összhangban van az uniós instrumentumok által nevesített gyermekek szexuális kizsákmányolásával – mint nemzetközi szinten büntetendő cselekménnyel79 –, hiszen az szükségképpen visszaélést jelent, konkrétan a védetti kör befolyásolhatóságával, kiszolgáltatottságával, illetve az – elkövetővel szembeni – alárendelt helyzetével. A nemi cselekmény – az osztrák törvényi rendelkezésekhez hasonlóan – magában foglal minden szexuális magatartást, így a dStGB sem tesz különbséget közösülés, illetve fajtalanság között.80 A szexuális kapcsolat létesítése a 18. év alatti személlyel akkor minősül bűncselekménynek, ha azt a sértett „ellenszolgáltatás ellenében” fejti ki. A kommentárok egységesek abban, hogy e megfogalmazás alapján a juttatás ígérete is elegendő a tényállásszerűséghez, ahhoz az ellenszolgáltatás tényleges átadása – a passzív alanynak vagy egy harmadik személynek – nem szükséges.81 Ugyanakkor, az „ellenében” kifejezés alkalmazásának dogmatikai helyességéhez kétség férhet, hiszen magában hordozza a nyelvtani értelmezés alapján annak a lehetőségét, hogy a – magyar Btk. által használt „fejében” szóhoz hasonlóan – a passzív alany is elkövetheti a bűncselekményt. A diszpozíció egészét figyelembe véve azonban a 18. Visszautalás az előző bekezdésre, az alapján öt évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbüntetéssel büntetendő a bűncselekmény. 76 dStGB 182. § (2) bek. eredeti szövege: „Ebenso wird eine Person über achtzehn Jahren bestraft, die eine Person unter achtzehn Jahren dadurch missbraucht, dass sie gegen Entgelt sexuelle Handlungen an ihr vornimmt oder an sich von ihr vornehmen lässt.” 77 A 14 évnél fiatalabb személlyel folytatott nemi cselekmény – a magyar és osztrák törvénnyel megegyezően – önmagában bűncselekményt valósít meg. Lásd dStGB 176. § Sexueller Missbrauch von Kindern. 78 Lásd erre a diszpozícióban az elkövetési magatartás előtt szereplő „oly módon él vissza” kitételt. 79 Lásd 1.2. fejezet. 80 Magát a nemi cselekményt a dStGB 184g §-a értelmezi. 81 Fischer–KK 2008, 1260. p; Lenckner–Perron –Eisele –MK 2006, 1580. o. 75


143

életévét be nem töltött személy büntetőjogi felelősségre vonása szerencsére kizárt, mivel a törvény tettesi kvalifikációként rögzíti a 18. életév betöltését, így a tényállás – ugyan nem az elkövetési magatartás megfelelő megfogalmazása, hanem az elkövetői kör leszűkítése révén – végeredményben kizárja ezen – a védendő érdek szempontjából – abszurd helyzet előfordulásának lehetőségét. Az ellenszolgáltatás fogalmát a német Btk. értelmező rendelkezése határozza meg: „minden vag yoni előny, amely ellenszolgáltatásként szolgálhat”.82 Az öStGB definíciójához hasonlóan ez a meghatározás is az egész kódexre vonatkozik, és vélhetően emiatt is rendkívül tág értelmezésre ad lehetőséget. A német szerzők többsége szerint83 a törvényi rendelkezés alapján a fogalom körébe kizárólag materiális jellegű, pénzben konkrétan kifejezhető, vagyoni előnyként értelmezhető juttatások tartozhatnak (a pénzen kívül pl. meghívás vacsorára, szabadidős tevékenységre; rendezvényre szóló belépőjegy átadása stb.). Ellentétes véleményt fogalmaz meg Frommel , szerinte immateriális előnyök adása is kimerítheti a vizsgált fogalmat – például közbenjárás a passzív alany iskolai zenekarba történő felvételéhez84 –, a hangsúly ugyanis nem a juttatás vagyoni vagy nem vagyoni jellegén van, hanem azon, hogy az ellenszolgáltatás alkalmas legyen a sértett motiválására. Ez a nézet véleményem szerint túllép a törvény adta meghatározás keretein, hiszen az kifejezetten „vag yoni előnyről” (Vermögensvorteil) tesz említést,85 így abba immateriális juttatások semmiképpen sem tartozhatnak bele. A német kommentárok – az osztrák irodalommal megegyezően86 – kiemelt jelentőséget tulajdonítanak az előny – vagy annak ígérete – és a szexuális cselekmény közötti okozatossági kapcsolat meglétének a bűncselekmény megvalósulása szempontjából. A szakirodalom rámutat arra, hogy ennek elemzése részletes bizonyítási eljárást feltételez, hiszen az ellenszolgáltatás – a törvény által használt megfogalmazás miatt – széles körben értelmezhető.87 A bűncselekmény tettese kizárólag a – gyermekkel ellenszolgáltatás ellenében ténylegesen nemi cselekményt végző88 – 18. életévét betöltött személy lehet, 82 dStGB 11. § (1) bek. 9. pont: „Entgelt: jede in einem Vermögensvorteil bestehende Gegenleistung”. 83 Fischer–KK 2008, 1260. p; Lenckner–Perron –Eisele –MK 2006, 1580. o. 84 Frommel –NK 2005, 3324. o. 85 Lásd 109. lj. 86 Lásd Fabrizy–KK 2002, 610. o. 87 Fischer–KK 2008, 1260. p; Lenckner–Perron –Eisele –MK 2006, 1580. p 88 Az osztrák szabályozással ellentétben a német diszpozíció tettese csak az a személy lehet, aki ténylegesen végez a gyermekkel – vagy végeztet vele – szexuális cselekményt, aki e magatartásra csupán rábírja a sértettet az adott esetben bűnsegéde lehet e tényállásnak.

144

Gál Andor

vagyis fiatalkorú a tényállást nem valósíthatja meg. A dStGB tehát tettesi kvalifikáció megkövetelése révén zárja ki annak lehetőségét, hogy olyan személy is elkövethesse ezt a deliktumot, akinek a megóvása érdekében az megalkotásra került. A jogi tárgy megfelelő védelme szempontjából hasonló tényállási elem magyar Btk.-ba történő átvétele de lege ferenda feltétlenül indokolt. A 18. életév betöltésének megkövetelése az elkövetői oldalon megerősíti továbbá azt is, hogy a német jogalkotó nem a nemi erkölcsöt, hanem az – általam a dolgozat kiinduló premisszájának tekintett89 – ifjúság szexuális kizsákmányolás elleni kiemelt védelmét – mint individuális jogtárgyat – tekinti a gyermekprostitúciós tényállás esetén védendő érdeknek. Abban az esetben ugyanis, ha a nemi erkölcs lenne a jogi tárgya e bűncselekménynek, nem lenne szükséges kizárni az elkövetői körből a 18. évnél fiatalabbakat. A dolgozatom témáját érintő német normaszöveg több szempontból is – kódexbeli elhelyezés, nemi cselekmények egységes felfogása, ellenszolgáltatás-fogalom törvényi értelmezése – hasonló jellemvonásokkal rendelkezik, mint a fentiekben már elemzett osztrák tényállás. A két megoldás – az elkövetési magatartások eltérő megfogalmazásán túl – elsősorban abban különbözik, hogy a dStGB vonatkozó rendelkezése a 18 év alattiakat az elkövetői körből kizárja. 3.1.5. Következtetések A magyar gyermekprostitúciós tényállás kapcsán felmerülő egyes dogmatikai problémák feltárását követően elsősorban arra koncentráltam, hogy – az ifjúság szexuális kizsákmányolása elleni büntetőjogi védelem egy-egy lehetséges példájaként – bemutassam az osztrák, valamint a német büntető kódexek vonatkozó rendelkezéseit a jogi tárgy számára nyújtott védelem és az uniós jogharmonizációs kötelezettségnek való megfelelés nézőpontjából. Ennek köszönhetően számos olyan jogtechnikai megoldás is ismertetésre került, melyek a hazai jogalkotás számára hasznos tanulságokkal szolgálhatnak. Az alábbiakban ezek összegzésére kerül sor. A tényállás kódexbeli elhelyezésére vonatkozó álláspontomat90 továbbra is fenntartva, a gyermekprostitúciós bűncselekményt – az általam elfogadott védendő érdeket alapul véve – a Btk. olyan szerkezeti egységében szükséges – önálló, sui generis diszpozíció formájában – elhelyezni, amely a gyermek szexuális önrendelkezése, illetve megfelelő személyiségfejlődése védelmét tekinti a deliktum jogi tárgyának.

89 90

Lásd 2. fejezet. Lásd 3.1.1. fejezet.


145

A vizsgált normaszövegek egységesek abban, hogy a bűncselekmény passzív alanya a 18. életévét be nem töltött személy, aki 14 évesnél fiatalabb azonban nem lehet, hiszen ez esetben már a nemi cselekmény végzése önmagában – ellenszolgáltatás nyújtása nélkül is – büntetendő, így más bűncselekmény valósul meg. Az elkövetési magatartások összevetése esetén már lényeges eltéréseket tapasztalhattunk. Ahogy arra korábban utaltam, a magyar Btk. által használt közösülés és fajtalanság kategóriák alkalmazása meghaladottnak tekinthető, azok – német, illetve osztrák mintához hasonló – egységes szabályozása indokolt. Fontos szempont, hogy az elkövető cselekménye csak akkor minősülhet bűncselekménynek, ha a gyermek által rajta kifejtett szexuális magatartásért „ellenszolgáltatást nyújt.” Ezen megfogalmazás kizárja – ellentétben a magyar diszpozícióban szereplő „fejében”, valamint a dStGB-ben használt „ellenében” kifejezésekkel – annak lehetőségét, hogy a passzív alany is elkövetheti ezt a deliktumot. A konkrét tényállás megszövegezésekor azonban ügyelni kell arra, hogy a „nyújt” szó leszűkíti az elkövetői kört kifejezetten az előny adójára, vagyis ha az ellenszolgáltatás nyújtója és a nemi cselekményt végző nem azonos személy, előállhat olyan helyzet, hogy a gyermekkel ténylegesen szexuális cselekményt végző nem vonható büntetőjogi felelősségre.91 Tekintettel arra, hogy az elkövetési magatartás általam választott megfogalmazása nem hordozza magában az ígéret pönalizálását – jóllehet ezt a 2013. dec. 18-ig implementálandó uniós irányelv kötelezővé teszi92 –, így véleményem szerint de lege ferenda az elkövetési magatartásban az előny kilátásba helyezésére külön utalni kell. A tényállás lényeges eleme maga az ellenszolgáltatás. A fentiekben vizsgált külföldi kódexek ugyan meghatározzák – a magyar Btk.-val ellentétben – a fogalmat, de ezek a definíciók nem kifejezetten a prostitúciós bűncselekményekre, hanem az egész törvénykönyvre vonatkoznak, így széleskörű interpretációra adnak lehetőséget. A törvényi értelmezés léte indokolt lehet, azonban ebben az esetben a meghatározást szűkebbre kell vonni oly módon, hogy egyrészt utalunk a nemi cselekmény és az előny közötti közvetlen okozati összefüggés meglétének szükségességére, másrészt kizárjuk a juttatások köréből az immateriális ellenszolgáltatá-

Erre a problémára már az osztrák szabályozás kapcsán felhívtam a figyelmet. Vö. 3.1.3. fejezet. 92 Lásd 1.2. fejezet. 91

146

Gál Andor

sokat. Ez utóbbira azért is van szükség, mert az uniós instrumentumok rendelkezéseiből is ez a követelmény állapítható meg.93 A tettesi kör meghatározását tekintettem még lényeges elemzési szempontnak. A jogi tárgy megfelelő védelme nyilvánvalóan csak úgy biztosítható, ha olyan személy nem követheti el ezt a bűncselekményt, akinek a védelme érdekében az megalkotásra került. Erre a követelményre egyedül a német szabályozás volt figyelemmel azáltal, hogy tettesi kvalifikációt helyezett el a tényállásban. A büntetési tétel kapcsán röviden annyit jegyeznék meg – mivel erről még nem esett szó –, hogy a de lege lata magyar és osztrák szabályozás szerinti három évi szabadságvesztés összhangban áll az uniós instrumentumokkal94 és kellő szankciót is jelent a jogi tárgyat sértő cselekményekkel szemben.

3.2. A kiskorú veszélyeztetése (Btk. 195. §) vizsgálata a gyermekprostitúció nézőpontjából

A sui generis gyermekprostitúciós tényállás elemzését követően a de lege lata szabályozás vizsgálatát azzal a kiskorú veszélyeztetése bűncselekményével (Btk. 195. §) folytatom, amelynek sértettje – hasonlóan az eddig tárgyalt deliktumhoz – a kiskorú személy.95 A büntetőjogi szabályozás indokát azonban – ahogy az a későbbiekben részletesen kifejtésre kerül – itt már nem kifejezetten a nemi erkölcs, vagy az általam elfogadott jogi tárgy alapján a gyermekek szexuális kizsákmányolása elleni fellépés adja. A tényállás ugyanis átfogóbb büntetőjogi védelmet nyújt azáltal, hogy jogi tárgyaként az ifjúság testi, értelmi, erkölcsi és érzelmi fejlődése jelölhető meg.96 A bűncselekménynek két alakzata kapcsolódik pályamunkám témájához. Az (1) bekezdés szerinti bűntettet kizárólag a kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gonA vonatkozó kerethatározat és irányelv egyaránt pénzről, egyéb díjazásról vagy ellenértékről tesz említést. A pénz, díjazás véleményem szerint részletesebb magyarázatra nem szorul, az egyéb ellenérték pedig olyan értékkel bíró – ezáltal pénzben kifejezhető – juttatást jelöl, amely a szexuális cselekmény megfelelő ellentételezéséül szolgál. 2004/68/ IB kerethatározat 2. cikk c) pont ii. alpont; 2011/92/EU irányelv 2. cikk d) pont. 94 Az irányelv a szabadságvesztés-büntetés minimumát két évben határozza meg. 2011/92/ EU irányelv 4. cikk (7) bek. 95 A passzív alanyi kört illetően annyi eltérés tapasztalható, hogy a Btk. 202/A. § esetén a 18. életévét be nem töltött személy a sértett, míg a kiskorú veszélyeztetésénél a kiskorú személy. Ebből adódóan – hasonlóan a Gyermek Jogairól szóló eg yezményhez – szűkebb a védetti kör utóbbi tényállás esetében, hiszen azok a 18 év alatti személyek, akik a Ptk. 12. § értelmében házasságkötéssel nagykorúságot nyertek nem lehetnek a Btk. 195. § szerinti deliktum sértettjei. Vö. 1.2. fejezet 96 Nagy 2009, 236. o. 93


147

dozására köteles személy97 követheti el, mégpedig azáltal, hogy e feladatából folyó kötelességét súlyosan megszegi, és ezzel a kiskorú testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését veszélyezteti. Az elkövetési magatartások figyelembe vételével a gyermekprostitúcióhoz elsősorban a nevelési kötelezettség súlyos megszegése alapján lehet kötni e deliktumot, hiszen egyedül e fordulat hozható összefüggésbe kizsákmányoló magatartásokkal. A felügyeleti, illetve gondozási kötelezettség figyelmen kívül hagyása és a prostitúció folytatása ugyanis véleményem szerint úgy írható le, hogy a gyermek e tevékenységet azért tudja megkezdeni, mert a tettes a kiskorú magatartását nem ellenőrzi folyamatosan és rendszeresen, időről időre visszatérően, illetve normális testi fejlődésének biztosítását elhanyagolja.98 Ez mulasztás, ellentétben a kizsákmányoláshoz kapcsolódó cselekményekkel, amelyek szükségképpen tevőleges magatartást feltételeznek, éppen ezért ezen kötelezettségek megszegése nem köthető a gyermekprostitúció általam elfogadott definíciójához.99 Ebből következően, a passzív alany – akár csak egyetlen – prostitúciós cselekményre való rábírása a kvalifikált tettes részéről elsősorban a nevelési kötelezettség súlyos megszegését jelenti, amelynek a következménye a kiskorú testi, erkölcsi fejlődését veszélyeztető helyzet – vagyis az eredmény – előidézése. Észrevehető, hogy e tényállás alá – a szolgáltatás igénybevevőjének magatartását mellőzve – csak a rábíró személy cselekményét szubszumáltam, mindez azzal magyarázható, hogy e bűncselekmény esetében a lehetséges elkövetői kör alapján a tettes és a sértett közötti szexuális kontaktus – mivel az esetek többségében egymással vérségi kapcsolatban állhatnak – más bűncselekmény – tipikusan vérfertőzés bűntetti alakzata,100 14 éven aluli passzív alany esetén megrontás minősített esete101 – megállapítását alapozza meg. Ehhez kapcsolódóan fontos megjegyezni azt is, hogy egy ilyen kapcsolat kialakítása a családi kötelékeken belül tipikusan nem ellenszolgáltatás adásával jön létre, hanem azáltal, hogy a tettes hatalmi helyzetével, befolyásával visszaél, vagyis ugyan a szexuális önrendelkezés sérelme fennáll, de tényleges prostitúcióról nem beszélhetünk. Mindezek alapján az a következtetés vonható le, hogy a gyermekprostitúcióhoz kapcsolódó cselekmények vonatkozásában a Btk. 195. § (1) bekezdés szerinti A törvény értelmező rendelkezése bővíti ezt a kört. Lásd 195. § (5) bek. Vö. Nagy 2009, 236. o. 99 Lásd 1.2. fejezet. 100 A kommentárok egységes álláspontja alapján ebben az esetben a vérfertőzés bűntetti alakzata speciális a kiskorú veszélyeztetéséhez képest. Balogh 2005, 167. o.; M árki 2012, 505. o.; Gellér–Hollán –K is 2005, 687. p; Nagy 2009, 269. o. 101 A teljesség kedvéért szükséges megjegyezni, hogy a megrontás tényállása nemcsak a szexuális szolgáltatás igénybevevője, hanem a rábíró személy esetén is speciális a kiskorú veszélyeztetéséhez képest. (Lásd Btk. 202. §) 97 98

148

Gál Andor

bűncselekmény csak abban a szűk körben állapítható meg, ha a tényállás által megkövetelt kvalifikációval rendelkező személy – a szolgáltatás igénybevevőjének lényegében segítséget nyújtva – rábírja prostitúciós cselekmény kifejtésére a pas�szív alanyt. Ebben az esetben, a Gellér–Hollán–K is szerzőhármas álláspontja szerint102 valóságos alaki bűnhalmazat létesül az üzletszerű kéjelgés elősegítése 205. § (4) bekezdés szerinti alakzatával feltéve, hogy a rábírás – figyelembe véve az üzletszerű kéjelgés törvényi definícióját103 – nem csupán egy nemi cselekmény végzésére, hanem prostitúciós tevékenység folytatására irányult. Ennek a szakirodalmi véleménynek – dogmatikailag – elfogadható magyarázatát az adhatja, hogy a törvény a Btk. 205. § szerinti bűncselekmény (üzletszerű kéjelgés elősegítése) jogi tárgyának a nemi erkölcsöt, a nemi kapcsolatok társadalomban elfogadott rendjét tekinti, így az nem azonos a kiskorú veszélyeztetése esetén megjelölt védendő érdekkel. Ellentétes véleményt fogalmaz meg ugyanakkor M árki és Balogh,104 akik szerint – kiindulva a speciális elkövetési magatartásból – az ilyen cselekményt csak az üzletszerű kéjelgés elősegítéseként kell minősíteni. A gyermekprostitúcióhoz általam kapcsolt védendő érdek105 alapján ezen elhatárolási probléma dogmatikailag helyes megoldása véleményem szerint az lenne, ha a – súlyosabb büntetési tétellel, egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett – kiskorú veszélyeztetésének bűntettét – utalva az individuális jogtárgy kiemelt védelmére – a jövőben önállóan állapítaná meg a bírói gyakorlat, hiszen a Btk. 195. §-ban szabályozott deliktum a passzív alanyi kör vonatkozásában minősül speciális tényállásnak a minden prostituáltat egyaránt – vagy egyes nézetek szerint kizárólag a nemi erkölcsöt – védő üzletszerű kéjelgésre rábírással szemben. A bűncselekmény (2) bekezdés szerinti változatát már bármely nagykorú személy elkövetheti, aki a kiskorút bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésére, illetve züllött életmód folytatására rábír vagy rábírni törekszik feltéve, hogy súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg. Az elkövetési magatartás a bűncselekményre vagy szabálysértésre, illetve züllött életmód folytatására történő rábírás vagy rábírni törekvés. A rábírás fogalmilag felbujtás, a rábírni törekvés pedig ennek kísérlete – vagyis eredménytelen felbujtás –, ami lényegében egy előkészületi cselekmény (felhívás).106 Ezek a kiskorú elhatározásának döntő motívumát adó107 vagy adni szándékozó magatartások az első fordulat alapján bűncselekmény vagy szabálysértés – passzív alany általi – elkö2005, 688. p; Lásd 4. lj. 104 Balogh 2005, 187. o.; M árki 2012, 505. o. 105 Lásd 2. fejezet. 106 Nagy 2009, 241. o. 107 BH 1999.339. 102 103


149

vetésére irányulnak, melyek közül az előbbire történő rábírásnak (vagy felhívásnak) a gyermekprostitúció szempontjából nincs tényleges jelentősége, hiszen de lege lata prostitúciós tevékenység folytatása nem minősül bűncselekménynek.108 A szabálysértéseket szabályozó hatályos törvény szerint ugyanakkor prostitúciós cselekmény megvalósíthat szabálysértést, amennyiben annak tanúsítása a külön törvényben, vagy törvény felhatalmazása alapján hozott önkormányzati rendeletben megállapított szexuális szolgáltatással összefüggő korlátozás, illetve tilalom megszegésével történik.109 Kiemelendő, hogy a törvényi rendelkezés értelmében egyszeri szexuális szolgáltatás nyújtása is elegendő – az egyéb feltételek teljesülése esetén – a szabálysértés megvalósulásához, tehát a kiskorú veszélyeztetésének ezen alakzata akkor is megállapítható, ha a tettes részéről csak egy prostitúciós cselekmény végzésére történik rábírás vagy rábírni törekvés. Az elkövetési magatartás változatainak – mint felbujtásszerű cselekmények – jogi természetéből adódóan azonban a tettes tudatának szükségképpen át kell fognia azt, hogy a passzív alany a prostitúciós cselekményt az igazgatási szabályok megsértésével – ezáltal szabálysértést megvalósítva – végzi. Az elkövetési magatartás a másik fordulat szerint „züllött életmód folytatására” irányul, amely a bírói gyakorlat szerint „nem elszigetelt, eg yszeri magatartást, hanem huzamosabb időn át tartó, erkölcsileg kifogásolható olyan életvitelt jelent, amely még nem valósít meg bűncselekményt (pl. csavargás, koldulás stb.).” 110 Ez a jogalkalmazói értelmezés azonban még a szabálysértés elkövetésére vonatkozó tényállási elem törvénybe iktatása111 előtt született, vagyis – a jogszabályi változásokra figyelemmel – szükséges azzal kiegészíteni, hogy ez az erkölcsileg kifogásolható életvitel nemcsak bűncselekményt, hanem szabálysértést sem valósíthat meg, hiszen akkor már a második fordulat alapján lesz tényállásszerű a tettesi cselekmény. Ebből az következik, hogy züllött életmód folytatására rábírás vagy rábírni törekvés alapján – a gyermekprostitúció szempontjából – csak akkor állapítható meg a kiskorú veszélyeztetésének bűntette, ha a tettes olyan prostitúciós tevékenységre bírja rá vagy hívja fel a kiskorút, amely nem valósít meg szabálysértést, vagyis az igazgatási szabályok betartásával történik a szexuális szolgáltatás nyújtása. További feltétel, hogy a prostitúciós magatartás tanúsítása a gyermek részéről – a „züllött életmód folytatása” 108

§.

Az üzletszerű kéjelgés bűncselekményét a kódexből kiiktatta: 1993. évi XVII. tv. 103.

2012. évi II. tv. 172. § Tiltott kéjelgés. BH 1985.51. Nem férhet kétség ahhoz, hogy szexuális cselekmény ellenszolgáltatásért történő – minden érzelmi, testi vonzalmat nélkülöző – nyújtása is szükségképpen a züllött életmód körébe sorolandó. 111 Megállapította: 2009. évi CXXXVI. tv. 26. § (2) bek. (Hatályba lépés: 2010. jan. 1.) 109

110

150 Gál Andor törvényi megfogalmazás miatt – ne csak egyszeri legyen, hanem az folyamatos, állandó, rendszeres jelleget öltsön. A deliktum ezen alakzata esetén is tettesi kvalifikációt követel meg a törvény, a bűncselekményt ugyanis csak – az (1) bekezdés körébe nem tartozó112 – nagykorú személy követheti el. Ez a megoldás összhangban áll a jogi tárggyal, hiszen kizárja az elkövetői körből azokat, akiknek a védelme érdekében a tényállás megalkotásra került. Amit ehelyütt a jogalkotó dogmatikailag helyesen felismer – nevezetesen a tettesi kvalifikáció tényállási elemként való rögzítésének szükségességét –, ugyanezt nem teszi meg a sui generis gyermekprostitúciós bűncselekménynél. Mindez ismételten csak azzal magyarázható, hogy a törvényhozó a Btk. 202/A. §-ban szabályozott tényállás jogi tárgyának nem a gyermek személyiségfejlődésének szexuális kizsákmányolással szembeni védelmét, hanem a nemi erkölcsöt tekinti. Az alakzat szubszidiárius jellege ellenére részletesen nem szükséges elhatárolási kérdésekkel foglalkozni, hiszen a tettes cselekménye a prostitúció jelenlegi jogi szabályozásából kiindulva csak szabálysértésre irányulhat, vagyis nincs olyan büntető kódexbeli tényállás, amelynek a rábíró személy felbujtója lehetne. A más bűncselekményekkel kapcsolatos halmazati kérdéseket már a fentiekben – az (1) bekezdés vonatkozásában a rábíró kapcsán – érintettem, az ott kifejtetteket itt is irányadónak tartom.113

3.3. A prostitúciós bűncselekmények

A de lege lata szabályozás elemzésének zárásaként a szakirodalom114 által hagyományosan prostitúciós jellegűnek tekintett bűncselekmények [üzletszerű kéjelgés elősegítése (Btk. 205. §), kitartottság (Btk. 206. §), kerítés (Btk. 207. §)] egyes gyermekprostitúciós aspektusait mutatom be.

A két változat ugyanis kölcsönösen kizárja egymást. Nagy 2009, 241. o. Röviden érdemes azonban még kitérni arra a nem tipikus esetre, amikor a rábíró és a gyermekkel ellenszolgáltatásért nemi kontaktust létesítő személy megegyezik. A második alakzat esetén, ha a szexuális magatartás egyben szabálysértést is megvalósít a kiskorú veszélyeztetése valósul meg, és vele a megrontás 202/A. § szerinti bűntette csak látszólagos halmazatban áll, mivel a jogi tárgyak hasonlóak. Amennyiben az igazgatási szabályok betartásával kerül sor a nemi cselekményre értelemszerűen csak a 202/A. § tényállásszerű. 114 Vö. 22. lj.; Hollán ellentétes véleményére lásd 21. lj., a prostitúciós bűncselekmények vonatkozásában felmerülő alkotmányos aggályaira pedig lásd 23. lj. 112

113


151

3.3.1. Üzletszerű kéjelgés elősegítése (Btk. 205. §) A Btk. 205. §-nak egyes alakzatai – a deliktum elnevezéséből is adódóan – önálló bűncselekményként olyan magatartásokat rendelnek büntetni, melyek a prostitúciós tevékenységhez járuló bűnsegélyt vagy felbujtást valósítanának meg, amen�nyiben a Btk. az üzletszerű kéjelgést pönalizálná. Prostitúciós cselekmény kifejtése de lege lata azonban legfeljebb szabálysértést valósíthat meg, így a jogalkotó lényegében az ehhez – vagy az igazgatási szabályok betartása esetén, adott esetben nem is jogellenes cselekményhez – járuló segítségnyújtást vagy rábírást fenyegeti büntetőjogi szankcióval.115 A Btk. 205. § (1) bekezdése alapján az követ el bűncselekményt, „aki épületet vag y eg yéb helyet üzletszerű kéjelgés céljára másnak a rendelkezésére bocsát.” Ez a diszpozíció a gyermekprostitúció vonatkozásában nem is tartalmaz valójában releváns rendelkezést, hiszen e magatartás álláspontom szerint a Btk. 202/A. § szerinti deliktumot megvalósító személy – szolgáltatás igénybevevője – cselekményéhez járuló bűnsegédi bűnrészesség alapján már büntetendő.116 Az épületet vagy egyéb helyet prostitúcióra rendelkezésre bocsátó személyt – amennyiben a sértett korával kapcsolatban nincs tévedésben – büntetőjogi felelősség ugyanis azért terheli, mert tudatában van annak, hogy egy olyan szexuális kontaktushoz nyújt segítséget, amely – 18. életévét be nem töltött személy sérelmére – kizsákmányolást valósít meg. Abban az esetben, ha a szexuális szolgáltatás nyújtója a 18. életévét betöltötte, a segítséget adó személy cselekménye már csak az üzletszerű kéjelgés elősegítésének vizsgált alakzata szerint minősülhet.117 Hasonló megállapítások tehetőek a Btk. 205. § (4) bekezdésében szabályozott bűntett esetében is. Említett törvényhely más üzletszerű kéjelgésre rábírását rendeli büntetni. A gyermekek vonatkozásában e magatartás tipikusan a kiskorú veszélyeztetése második – kivételesen első – alakzatát valósítja meg.118 Ebből következően álláspontom szerint nem képzelhető el olyan helyzet, amely esetében a gyermek számára ez a deliktum biztosítana védelmet, így a büntetőjogi beavat-

Ez az ún. quasi sui generis részesi deliktum egyik példája. Vö. Nagy 2008a, 209. o. Az általam elfogadott jogi tárgy alapján a Btk. 202/A. § speciális tényállás a 205. § (1) bekezdéshez képest. A sui generis gyermekprostitúciós bűncselekmény szerinti minősítés kapcsán fontos leszögezni, hogy már egyetlen prostitúciós cselekményhez nyújtott segítség tényállásszerű. 117 Ekkor már Hollán szerint nem arányos a büntetőjogi beavatkozás, véleménye szerint a deliktum dekriminalizálására lenne szükséges. Bővebben lásd Hollán 2012b, 7. o.; Vö. 23. lj. 118 Az elhatárolásra lásd 3.2. fejezet. 115

116

152

Gál Andor

kozás indokát kizárásos alapon a felnőtt korú prostituáltak vagy a nemi erkölcs védelme adhatja.119 A bűncselekmény (2) bekezdés szerinti alakzata a bordélyház fenntartását, vezetését, vagy annak működéséhez anyagi eszközök szolgáltatását rendeli büntetni. Ez a tényállási változat már a gyermekprostitúció anyagi jogi szabályozását ténylegesen érinti, hiszen a (3) bekezdés szerinti minősített esete szigorúbb szankcióval fenyegeti az elkövetőt, ha a bordélyházban üzletszerű kéjelgést folytató személy a 18. életévét nem töltötte be. A bordélyház fogalmát a törvény nem határozza meg, a bírói gyakorlat szerint: „olyan vállalkozást jelent, amelyben a vállalkozó által fizetett prostituáltak anyagi ellenszolgáltatásért bárki szexuális vág yainak a kielégítésére rendelkezésre állnak, az ellenszolgáltatás azonban a vállalkozót illeti.” 120 A definícióból következik, hogy a jogalkotó a nemi erkölcs mögé bújva akarva akaratlanul a prostitúció kizsákmányolása körébe tartozó cselekvőséget pönalizál, a gyermekek e téren meglévő fokozott védelmi igényét pedig az említett minősített eset elégíti ki. Szükséges hozzátenni, hogy ez a büntetőjogi fellépés – amellett, hogy nem is kifejezetten a kizsákmányolás ellen irányul – nem kellően hatékony, hiszen csak a bordélyház fogalmi ismérveinek megléte esetén érvényesül. A bordély megállapíthatóságát pedig nehezíti, hogy a jogalkalmazói gyakorlat a vállalkozó koordinációs tevékenységét121 nem csupán a prostituált részére történő segítségnyújtásban határozza meg, hanem ért alatta egyúttal üzletszerű kéjelgésre rábíró cselekményt is.122 Álláspontom szerint ez a feltevés téves, hiszen a prostituáltak nem szükségszerűen a bordélyház vezetője, fenntartója hatására kezdik el tevékenységüket, ott úgy is folytathatnak kéjelgő magatartást, hogy ezt az életvitelt saját elhatározásukból választották. Ebből következően a büntetőjogi felelősség megállapításához nem szükséges a rábírás bizonyítása, a minősített eset vonatkozásában az elkövetőnek azonban tudnia kell arról, hogy a prostituált a 18. életévét nem töltötte be. Az elhatárolási kérdések kapcsán megjegyzendő, hogy a Btk. 205. § (3) bekezdés szerinti minősített eset mellett bűnhalmazatban nem állapítható meg a kitartottság bűntette, mivel a bordélyház fogalma magában hordoz olyan elemeket – pl. a bevétel a vállalkozót illeti –, amelyek lefedik az egészben vagy részben történő kitartatást, emiatt a kétszeres értékelés tilalma kizárja a halmazati minőHollán ezen bűncselekmény kapcsán sem tartja alkotmányosnak a büntetőjogi eszközökkel való fellépést. Hollán 2012b, 7. o.; Vö. 23. lj. 120 BH 1999.339. 121 Előre meghatározza a szolgáltatás díját és a bevétel elosztásának mikéntjét, illetve gondoskodik a tevékenység folytatásához szükséges feltételekről. BH 2010.86.; Debreceni Ítélőtábla I.160/2011/6. számú határozata. 122 BH 2002.1.; FBK 1996/3.; Debreceni Ítélőtábla I.160/2011/6. számú határozata 119


153

sítést. Szintén a ne bis in idem elvéből fakadóan nem jöhet létre bűnhalmazat az üzletszerű kerítéssel sem.123 3.3.2. Kitartottság (Btk. 206. §) A tényállás azt rendeli büntetni, aki a prostitúciót folytató személlyel egészben vag y részben kitartatja magát. A bűncselekmény megalkotásának indokát nem a prostituált védelme, hanem elsősorban erkölcsi okok, illetve az élősdi, munkakerülő jövedelemszerzés elleni határozott fellépés adták.124 Ezt támasztja alá az a jogegységi döntés is, amely rögzíti, hogy a prostituált „[…] csak tágabb, kriminológiai értelemben tekinthető a kitartottság mindenkori sértettjének. Büntetőjogi szempontból azonban, a mag yar Btk. szerint, a sértetti minősége a kitartottság törvényi tényállásának nem szükségszerű eleme.” 125 Így ez a tényállás csak abban a szűk körben lép fel ténylegesen kizsákmányoló magatartásokkal szemben, ha a prostituált valóban a deliktum sértettjének tekinthető.126 Mindez természetesen a gyermekprostitúció szempontjából nem biztosít elégséges büntetőjogi fellépést, hiszen – azon túl, hogy többletvédelem meg sem illeti a 18 év alattiakat – a bűncselekmény nem a szexuális kizsákmányolás elleni küzdelem jegyében született, ennek következtében a diszpozíció alá szubszumálható magatartásoknak csak egy meghatározott köre tekinthető kizsákmányoló jellegűnek. 3.3.3. Kerítés (Btk. 207. §) A gyermekprostitúció modern fogalmából kiindulva lényeges az olyan – haszonszerzési célzatból megvalósított – cselekmények kriminalizálása, melyek elősegítik a szolgáltatás igénybevevője számára a gyermekkel szexuális kapcsolat kialakítását. Hatályos büntető kódexünkben a kerítés tényállása tartalmaz erre vonatkozó rendelkezést, a diszpozíció szerint az valósít meg bűncselekményt, aki haszonszerzés céljából valakit közösülésre vag y fajtalanságra másnak megszerez. A (3) bekezdés szerint súlyosabban minősül ez a cselekmény, ha azt 18. életévét be nem töltött személy sérelmére követik el. Ezen törvényhelyek kapcsán fontos leszögezni, hogy témánk szempontjából csak az a közvetítői tevékenység releváns, amely ellenszolgáltatásért kifejtett szexuális kontaktushoz kapcsolódik. Az alapeset ugyanis olyan kerítést is pönalizál, ami nem is prostitúciós magatartáshoz járul.127 Btk. 207. § (2) bek. L ászló 1989, 322. o. 125 3/1999. BJE indokolása. 126 E körbe tartozó eset például, ha a két személy kapcsolatát már nem jellemzi kölcsönös előnyadás, mert a kitartott a kitartó összes pénzét elveszi és ezt nem kompenzálja megfelelően. 127 Vö. 21. lj. 123 124

154

Gál Andor

Az elkövetési magatartás kulcseleme a „megszerzés”. Ez a joggyakorlatban olyan magatartást jelent, „amely megteremti mások nemi kapcsolatának közvetlen lehetőségét, és amely többnyire a passzív alany befolyásolása, rábírása folytán történik.” 128 Lényeges eleme a meghatározásnak a közvetítő személy sértettre történő determináló jellegű ráhatása,129 ennek hiányában álláspontom szerint bűncselekmény nem valósul meg.130 Az esetek többségében a gyermekek vonatkozásában ez a befolyásoló magatartás kimerítheti a kiskorú veszélyeztetésének bűntettét is, azonban amen�nyiben a haszonszerzési célzat és a közvetítői tevékenység bizonyítást nyer, látszólagos alaki halmazat folytán – súlyosabb büntetési tételre figyelemmel – csak a kerítés minősített esete megállapításának lehet helye. A szolgáltatás igénybevevőjét terhelheti büntetőjogi felelősség a Btk. 202/A. §-a alapján, ha annak feltételei fennállnak. A kerítés bűntette már akkor befejezett, amikor a tettes a nemi cselekmény kifejtésének a közvetlen lehetőségét megteremti, vagyis annak tényleges megvalósulása nem szükséges a befejezettség megállapíthatóságához.131 Elképzelhető tehát olyan helyzet, hogy a kerítő úgy lesz büntethető, hogy a gyermek szolgáltatását igénybevevő még felelősségre sem vonható a 202/A. § alapján.

4. Változások a gyermekprostitúció büntetőjogi szabályozásában. Kitekintés a 2012. évi C. törvény vonatkozó rendelkezéseire Az Országgyűlés által 2012 júniusában elfogadott új Büntető Kódex különös részében a hatályos törvénykönyvhöz képest a legjelentősebb változtatásokat talán a nemi deliktumok terén tapasztalhatjuk. A gyermekprostitúciót érintő eltérések bemutatására és az eddigi megállapításokkal történő összevetésére dolgozatom záró fejezetében kerül sor. Mindenekelőtt arról szükséges szólni, hogy az új törvény a hatályos Btk. meghaladottá vált terminológiáját – közösülés vag y fajtalanság, üzletszerű kéjelgés – korszerű fogalmakkal – szexuális cselekmény, prostitúció – váltja fel, melyeket értelmez is. A 459. § (1) bekezdés 27. pontja alapján szexuális cselekmény: a közösülés és minden súlyosan szeméremsértő cselekmény, amely a nemi vág y felkeltésére, fenntartására vag y kielégítésére alkalmas, vag y arra irányul. A prostitúció fogalmát pedig a 25. pont adja meg: BH 2003.142. Nagy 2009, 279. o.; Schultheisz 1966, 262. o. 130 Ellentétes véleményt fogalmaz meg M árki, aki szerint megszerzés az is, ha a partnerek befolyásolástól függetlenül határozzák el magukat nemi kapcsolatra. M árki 2012, 542. o. 131 BH 2003.8. 128 129


155

a rendszeres haszonszerzés céljából történő szexuális cselekmény végzése. A meghatározásból következik, hogy – amennyiben a további nemi aktusokkal összefüggő haszonszerzési célzat fennáll – már egy prostitúciós cselekmény is kimeríti a törvényi definíciót, vagyis a jogalkotó az üzletszerűség jelenlegi értelmezéséhez hasonló jogi konstrukciót hozott létre.132 A gyermekprostitúció szempontjából releváns tényállások [kerítés (200. §); prostitúció elősegítése (201. §); gyermekprostitúció kihasználása (203. §)] – a kiskorú veszélyeztetése kivételével133 – a törvény XIX., A nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények címet viselő fejezetében találhatóak. A szerkezeti egység elnevezéséből kitűnik, hogy a jogalkotó a nemi bűncselekmények jogi tárgyának most már nemcsak az erkölcsöt, hanem a szexuális önrendelkezést is tekinti. Ez a szabályozás – ugyan az erkölcs kifogásolhatóan továbbra is szerepel még védendő érdekként – az általam megjelölt jogi tárggyal sokkal inkább összhangban áll.

4.1. Gyermekprostitúció kihasználása (2012. évi C. tv. 203. §)

Az új törvény – egyezően az általam már a fentiekben javasoltakkal – egy önálló – nem pedig a megrontás egyik eseteként meghatározott – tényállásban, a büntetőjogi felelősség körét kibővítve szabályozza a gyermekprostitúció kizsákmányolását. A bűncselekmény jogi tárgya a gyermekek megfelelő személyiségfejlődéseként határozható meg, amelyet elsősorban a kizsákmányoló magatartásokkal szemben véd ez a diszpozíció. A törvény a deliktum négy alakzatát különbözteti meg, melyek passzív alanya egységesen a 18. életévét be nem töltött személy.134 Az első tényállási változat meglehetősen előrehozza a büntetőjogi felelősséget azáltal, hogy a 18. életévét be nem töltött személy prostitúciójából haszonszerzésre törekvést is már pönalizálja. Ez lényegében egy előkészületi magatartásnak a sui generis tettesi értékelése, amely elsősorban a „futtató” személy vonatkozásában jöhetne számításba, ám kizárólagos megvalósulása a gyakorlatban igen valószínűtlen. Álláspontom szerint ugyanis ez az alakzat csak abban a kivételes esetben állapítható meg önállóan, ha a tettes úgy lép kapcsolatba a tőle függetlenül prostitúciót folytató gyermekkel, hogy terhére sem kitartottság, sem pedig a kerítés minősített esete megállapításának nincs helye. A (2) bekezdés a szolgáltatás igénybevevőjének cselekményét rendeli büntetni. A tényállás jelentős előrelépést jelent a hatályos szabályozáshoz képest, hiszen Vö. Btk. 137. § 9. pont A kiskorú veszélyeztetése tényállását (208. §) – a gyermekprostitúció szempontjából releváns rendelkezéseket érintetlenül hagyva – a törvény A g yermekek érdekét sértő és a család elleni bűncselekmények című XX. fejezetében szabályozza. 134 A sértett 14. életévnél fiatalabb nem lehet, mert azt a korosztályt változatlanul külön tényállás [szexuális visszaélés (198. §)] védi. 132

133

156

Gál Andor

az elkövetési magatartás – tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel való szexuális cselekményért ellenszolgáltatást nyújt – az általam javasoltaknak megfelelően kizárja a passzív alany általi elkövetés lehetőségét, valamint egyértelmű atekintetben, hogy az ellenszolgáltatás ígérete nem elegendő a tényállásszerűséghez.135 Kritikaként ugyanakkor megfogalmazható, hogy a bűncselekményt – a többi alakzathoz hasonlóan – továbbra is elkövetheti 18. életévét be nem töltött személy is,136 valamint a gyermekkel ténylegesen szexuális kontaktust létesítő személy büntetlenül maradhat, amennyiben az ellenszolgáltatást nem ő, hanem egy harmadik fél nyújtja. Az ellenszolgáltatás fogalmának értelmezése – törvényi rendelkezés hiányában – a bírói gyakorlatra marad, melynek kialakítása során a fentiekben a külföldi normaszövegek kapcsán levont következtetéseim figyelembe vételét tartom indokoltnak. Álláspontom szerint a deliktum többi alakzata – mivel azok elsősorban a „futtató” cselekményeit büntetik – valóságos halmazatba kerülhetnek ezzel az alapesettel. A kétszeres értékelés tilalma miatt azonban nem állapítható meg alaki halmazatban a 18. életévét be nem töltött személy sérelmére hatalmi, befolyási viszonnyal visszaélve megvalósított szexuális visszaélés bűntette [198. § (4) bekezdés] mellett137 a 203. § (2) bekezdés szerinti deliktum, mivel a jogi tárgyak megegyeznek. A (3)-(4) bekezdések által szabályozott deliktumok új tényállási elemet nem tartalmaznak, azok lényegében a kitartottság és a prostitúció elősegítése minősített eseteiként foghatóak fel, ezért részletesebb elemzésüktől eltekintek. A sui generis gyermekprostitúciós deliktum kapcsán rövid összegzésként elmondható, hogy dogmatikailag helyes döntést hozott a jogalkotó akkor, amikor önálló tényállást hozott létre a gyermekprostitúció kizsákmányolásának szabályozására, és ezt a büntető kódex egy olyan fejezetében helyezte el, ami a sze xuális önrendelkezést (is) védi. Kritikaként szükséges azonban hozzátenni, hogy az előremutató változások ellenére véleményem szerint a jogi tárgy védelme – egyes tényállási elemek hiánya miatt – még mindig nem biztosított teljes körűen, továbbá dogmatikailag nehezen igazolható az a jogalkotói megoldás, hogy nem az Mivel azonban az irányelv kötelezően előírja a tagállamok számára az ígéret pönalizálását, arra külön utalni kellett volna. 136 Ez különösen annak ismeretében érthetetlen, hogy szexuális visszaélésnek az ugyanezen jogtárgyat védő alakzata [(198. § (4) bek.] esetén a törvény tettesi kvalifikációt követel meg, így a 18 évnél fiatalabb személy nem lehet elkövető. 137 Ezen elhatárolási probléma azonban véleményem szerint a gyakorlatban nem fog gondot okozni, ugyanis az esetek túlnyomó többségében a kiskorú veszélyeztetésének első alakzata vagy a vérfertőzés bűntette megállapítható lesz az elkövető terhére, így a szexuális visszaélés ezen alakzatának önálló megállapítására nem kerülhet sor. Vö. 3.2. fejezet. 135


157

összes gyermekprostitúcióra vonatkozó rendelkezés ebben az önálló, kifejezetten a 18. életévét be nem töltött személyeket védelemben részesítő tényállásban nyert elhelyezést.

4.2. Prostitúció elősegítése (2012. évi C. tv. 201.§)

A tényállás a hatályos Btk.-ban szereplő üzletszerű kéjelgés elősegítése bűncselekményéhez hasonlóan quasi sui generis részesi deliktum,138 tehát olyan részesi magatartásokat nyilvánít büntetendővé, amelyek nem bűncselekményhez járulnak. A gyermekek esetében ezeket a cselekményeket súlyosabb büntetéssel fenyegeti a törvény. A 201. § (1) bekezdés c) pontja szerint bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az, aki a 18. életévét be nem töltött személy prostitúciójához segítséget nyújt. Álláspontom szerint csak annyiban volt szükséges ezen alakzat megalkotása, amennyiben az elkövető segítségnyújtása a passzív alany részére történik, hiszen a szolgáltatás igénybevevőjének nyújtott segítség az ügyfél cselekményét pönalizáló deliktumhoz kapcsolódó bűnsegélyként is büntetendő lenne, így azonban a segítségnyújtó személy csak a 201.§ (1) bekezdés c) pont alapján vonható büntetőjogi felelősségre. A (2) bekezdés a rábíró személy cselekményét kriminalizálja. Ezen rendelkezés törvénybe iktatása azt eredményezi, hogy a specialitásra figyelemmel (a büntetési tételek egyébként megegyeznek) a kiskorú veszélyeztetése bűntette látszólagos halmazatba kerül a prostitúció elősegítésével. Ebből következően a gyermekprostitúció szempontjából a kiskorú veszélyeztetése csak abban az igen kivételes esetben lesz releváns, ha a gyermek szabálysértést megvalósítva fejt ki ellenszolgáltatásért szexuális cselekményt, és ehhez még a rendszeres haszonszerzés célzata nem társul. Abban a szintén nem gyakori helyzetben, ha a rábíró személy megegyezik a szolgáltatás igénybevevőjével, a ne bis in idem elvére figyelemmel csak a prostitúció elősegítése miatt lehet helye büntetőjogi felelősségre vonásnak, hiszen a rábírás éppen a szexuális kontaktus kialakítására irányul, így annak külön büntetőjogi értékelésére nincsen lehetőség.139

4.3. Kerítés (2012. évi C. tv. 200. §)

A kerítés tényállása változatlan formában a haszonszerzés céljából mások nemi kapcsolatába való beavatkozást rendeli büntetni. Továbbra is súlyosabban minősül a cselekmény, ha azt 18. életévét be nem töltött személy sérelmére követik el. A törvény a (2) bekezdésben a kerítésnek egy új alapesetét alkotja meg, amely 138 139

Vö. 114. lj. Vö. 112. lj.

158

Gál Andor

kifejezetten a gyermekprostitúcióra vonatkozó rendelkezést tartalmaz. A tényállás szerint 18. életévét be nem töltött személy prostitúcióra felajánlása vag y felhívása minősül bűncselekménynek. Ez a szabályozás ugyancsak sui generis jellegű, hiszen előkészületi cselekmények pönalizálására hozott létre a jogalkotó egy önálló deliktumot. Ezen tényállás kapcsán ismételten azt tapasztalhatjuk, hogy a törvényhozó ugyanazon cselekmény kriminalizálására több rendelkezést is alkotott. A „felhívás” ugyanis fogalmilag rábírni törekvést jelent, ami pedig a prostitúcióra rábírás [201. § (2) bekezdés] kísérleteként értékelhető, így erre nézve önálló büntető rendelkezés megalkotása teljesen felesleges volt. Alátámasztja ezt a megállapítást az is, hogy a kerítés ezen alapesetének elkövetési magatartásai a gyakorlatban a haszonszerzés célzatával járnak együtt, amelyre irányuló törekvést – ugyancsak sui generis előkészületi deliktum formájában – a törvény már büntetni rendeli a 203. § (1) bekezdés szerinti bűntett révén.

4.4. Következtetések

Hazánk elfogadott, de még hatályba nem lépett új büntető kódexének gyermekprostitúciót szabályozó rendelkezései kapcsán vegyes tapasztalatok vonhatóak le. Mindenekelőtt üdvözlendő, hogy a jogalkotó a nemzetközi és uniós instrumentumok elvárásainak való megfelelés, illetve a szexuális önrendelkezés védelme jegyében – önálló tényállást is létrehozva – széles körben pönalizálja a gyermekek szexuális kizsákmányolásához kapcsolódó egyes magatartásokat. Dogmatikai szempontból az egyes diszpozíciók megszövegezésében is találhatók haladó szellemű, a jogi tárgy megfelelő védelme irányába mutató megoldások. Az elhatárolási problémák elkerülése, illetve a minőségi jogalkotáshoz fűződő igénynek való maradéktalan megfelelés miatt azonban egy jövőbeni kodifikációnak a normaszerkesztés során feltétlenül figyelemmel kell lennie arra, hogy még a hazánkra kötelező egyes nemzetközi instrumentumokkal való teljes körű harmonizáció megteremtése érdekében se pönalizáljon egy adott cselekményt több Btk.ban szereplő tényálláson keresztül. A 2012. évi C. törvény ezen normaszerkesztési anomáliája természetesen arra vezethető vissza, hogy a jogalkotó a gyermekprostitúciót érintő valamennyi rendelkezést – annak ellenére, hogy önálló tényállást hozott létre e területre vonatkozóan – nem egy bűncselekményben szabályozza.

Összegzés A prostitúció kizsákmányolásának büntetőjog-dogmatikai megítélése kifejezetten összetett kérdés, különösen igaz ez akkor, ha a passzív alanyok köre a gyermekekre korlátozódik. Pályamunkám elsősorban az ügyfél cselekményére fókuszálva kívánt ezen problémakörről átfogó képet nyújtani.


159

Gondolatmenetem kiinduló premisszáját egy modern – a vonatkozó nemzetközi és uniós instrumentumok szellemiségével összhangban álló – jogi tárgy meghatározása jelentette. A védendő érdek alapján nyílt lehetőségem kifejteni a hatályos magyar szabályozással kapcsolatos aggályaimat. A hazai szakirodalomban újnak számító módszertani megoldás, a jogharmonizációs jogösszehasonlítás segítségével más uniós tagállamok – a szolgáltatás igénybevevőjének magatartására vonatkozó – normaszövegeit hasonlítottam össze a magyar szabályozással, illetve az uniós elvárásokkal. Ennek köszönhetően vonhattam le de lege ferenda következtetéseket. Dolgozatomban a továbbiakban a gyermekprostitúcióhoz kapcsolódó egyéb kizsákmányoló magatartások büntetőjogi megítélését elemeztem, felhívtam a figyelmet a hatályos törvény egyes elhatárolási problémáira is. Külön fejezetet szenteltem az új büntető törvénykönyv által e téren alkalmazott újítások bemutatására, az egyes rendelkezések vizsgálatakor pedig a korábbiakban már levont következtetéseket vettem alapul. Bízom benne, hogy munkám során a bevezetésben meghatározott célkitűzéseknek sikerült maradéktalanul eleget tennem, ezáltal pedig felhívnom a figyelmet ezen – a szakirodalomban mindeddig kimunkálatlan – kérdéskör anyagi büntetőjogi komplexitására.

Felhasznált irodalom Balogh 2005 = Balogh Ágnes: Büntetőjog II. Különös Rész. Dialog Campus Kiadó Budapest–Pécs, 2005. 166–192. p. Borai 1996 = Borai Ákos: A prostitúció szabályozásának koncepciójáról. I. Belüg yi Szemle, 1996. évi 11. szám 2–13. p. Fabrizy-KK 2002 = Fabrizy, Eugen: Strafgesetzbuch (StGB) samt ausgewählten Nebengesetzen. Kurzkommentar. Manz. 8. Aufl. Wien, 2002. 608–611. p. Fehér 2008 = Fehér Lenke: Az emberkereskedelem modern, nemzetközileg elfogadott definíciója In: Fehér Lenke (szerk.): Nemzetközi emberkereskedelem. „Közlemények – No. 22. – Working Papers” MTA Jogtudományi Intézete, Budapest, 2008. 57–74. p. Fehér 2009 = Fehér Lenke: A házasság, a család, az ifjúság és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények. In: Fehér–Görgényi–Gula–Horváth–Lévay–Sántha– Váradi: Mag yar Büntetőjog. Különös Rész. Complex Kiadó Budapest, 2009. 195– 242. p.

160

Gál Andor

Fischer 2008 = Fischer, Thomas: Strafgesetzbuch und Nebengesetze Becksche Kurzkom mentare. Band 10.. 55. Aufl. C. H. Beck. München, 2008. 1256–1261. p. Földvári 2007 = Földvári József: A házasság, a család, az ifjúság és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények. In: Tóth Mihály (szerk.): Mag yar Büntetőjog. Különös Rész (szerk.: Tóth Mihály) Osiris Kiadó Budapest, 2007. 217–223. p. Frommel –NK 2005 = Frommel, Monika: § 182 In: Nomos Kommentar. Strafgesetbuch (Hrsg.: Kindhäuser et al.) Band 2. 2. Aufl. Nomos. Baden-Baden, 2005. 3322– 3325. p. Gellér–Hollán–K is 2005 = Gellér Balázs–Hollán Miklós–Kis Norbert: A Büntető törvénykönyv mag yarázata II. kötet, Különös rész (1) Magyar Hivatalos Közlönykiadó Budapest, 2005. 219–286. p. Hollán 2011 = Hollán Miklós: Újra a lápvidéken: az első modern monográfia hazánkban a nemi bűncselekményekről. Mag yar Jog, 2011/11. 671–680. p. Hollán 2012a = Hollán Miklós: Emberkereskedelem. A kizsákmányolás büntetendő esetei és a büntetőjogi szabályozás határai. HVG-ORAC Lap- és könyvkiadó. Budapest, 2012. Hollán 2012b = Hollán Miklós: Az Alkotmánybíróság határozata a prostitúciós bűncselekményekről. Az erkölcsvédelmi megközelítés árnyoldalai. JeMa, 2012/2. 3–10. p. Lenckner–Perron–Eisele –MK 2006 = Lenckner, Theodor–Perron, Walter– Eisele, Jörg: § 182 Sexueller Missbrauch von Jugendlichen. In: Schönke– Schröder: Strafgesetzbuch. Kommentar. 27. Aufl. C. H. Beck. München, 2006. 1578–1581. p. M árki 2012 = Márki Zoltán: A házasság, a család, az ifjúság és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények (Btk. XIV. fejezet) In: Berkes–Rabóczki (szerk. és társszerző): A mag yar büntetőjog. Kommentár a gyakorlat számára. 2. kiadás. HVGORAC Lap- és könyvkiadó. Budapest, 2012. 500–544/7. p. Nagy 2008a = Nagy Ferenc: A mag yar büntetőjog általános része. HVG-ORAC Lapés Könyvkiadó Budapest, 2008. Nagy 2008b = Nagy Ferenc: Gondolatok a jogi tárg yról. Büntetőjogi Kodifikáció, 2008/1. 3–8. p. Nagy 2009 = Nagy Ferenc: A házasság, a család, az ifjúság és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények. In: Nagy Ferenc (szerk.): A Mag yar Büntetőjog, Különös Rész. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Budapest, 2009. 226–284. p. L ászló 1989 = László Jenő (szerk.): Az 1978. évi IV. törvény /BTK/ előkészítése 8. kötet Igazságügyi Min. Bp, 1989. Schick–WK 2006 = Schick, Peter J.: §§ 201–212. In: Wiener Kommentar zum Strafgesetzbuch (Hrsg.: Höpfel–Ratz) 2. Aufl. 31. Lieferung. Wien, 2006. 76–83. p.


161

Schultheisz 1966 = Schultheisz Emil: A nemi erkölcs elleni bűntettek de lege lata. KJK. Budapest, 1966. Sinku 2008 = Sinku Pál: A házasság, a család, az ifjúság és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények In Busch Béla (szerkesztő-lektor): Büntetőjog, Különös Rész HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Budapest, 2008. 262–277. p. Szomora 2006 = Szomora Zsolt: A nemi erkölcs mint a nemi bűncselekmények alkalmatlan jogi tárg ya. Állam- és Jogtudomány, 2006/4. 611–638. p. Szomora 2009a = Szomora Zsolt: A nemi bűncselekmények alapkérdései. Rejtjel. Budapest, 2009. Szomora 2009b = Szomora Zsolt: A jogi tárgy funkciói és a jogtárgyharmonikus értelmezés. Bűnüg yi Szemle, 2009/2. 11–17. p. Tamási 2012 = Tamási Erzsébet: Tiltás vagy támogatás. Idealizmus vagy realitás. A prostitúció szabályozásának dilemmái. Mag yar Jog, 2012/6. 321–333. p.

Felhasznált joganyag Magyar joganyag 1912. évi LXII. törvény a leánykereskedés elnyomása végett Párisban létrejött nemzetközi eg yezmény és a hozzátartozó zárjeg yzőkönyv beczikkelyezése tárg yában 1925. évi XIX. törvény a nőkkel és a g yermekekkel űzött kereskedés elnyomása végett Genfben létrejött nemzetközi eg yezmény becikkelyezése tárg yában 1949. évi XX. törvény a Mag yar Köztársaság Alkotmányáról 1952. évi IV. törvény a házasságról, a családról és a g yámságról 1955. évi 34. törvényerejű rendelet az emberkereskedés és mások prostitúciója kihasználásának elnyomása tárg yában, New Yorkban, 1950. évi március hó 21. napján kelt nemzetközi eg yezmény kihirdetéséről 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről 1978. évi IV. törvény módosításáról Magyarország Alaptörvénye 2012. évi II. törvény a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről Osztrák joganyag Az osztrák Btk. vonatkozó rendelkezéseinek hatályos szövege: http://www. jusline.at/207b_Sexueller_Missbrauch_von_Jugendlichen_StGB.html

162

Gál Andor

Német joganyag A német Btk. vonatkozó rendelkezéseinek hatályos szövege: http://www.gesetze-im-internet.de/stgb/__182.html Nemzetközi és uniós joganyag Gyermek jogairól szóló egyezmény = a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény (kihirdette: 1991. évi LXIV. tv.) 182. számú ILO egyezmény = a gyermekmunka legrosszabb formáinak betiltásáról és felszámolására irányuló azonnali lépésekről szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1999. évi 87. ülésszakán elfogadott 182. számú Egyezmény (kihirdette: 2001. évi XXVII. tv.) ENSZ Fakultatív Jegyzőkönyv = a gyermekek eladásáról, a gyermekprostitúcióról és a gyermekpornográfiáról szóló, a Gyermek jogairól szóló egyezményhez fűzött Fakultatív Jegyzőkönyv (kihirdette: 2009. évi CLXI. tv.) Lanzarote Egyezmény = Az Európa Tanács Egyezménye a gyermekek védelméről a szexuális kizsákmányolás és a szexuális bántalmazás ellen, Lanzarote, 2007. okt. 25. (Magyarország ezt az egyezményt ugyan 2010. nov. 29-én aláírta, de ratifikálására még nem került sor.) 97/154/IB tanácsi együttes fellépés = A Tanács Együttes Fellépése (1999. febr. 24.) az Európai Unióról szóló Szerződés K.3. cikke alapján, az emberkereskedelem és a gyermekek szexuális kizsákmányolása elleni küzdelmet szolgáló fellépésről 2004/68/IB kerethatározat = A Tanács 2004/68/IB Kerethatározata (2003. dec. 22.) A gyermekek szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográfia elleni küzdelemről 2011/92/EU irányelv = Az Európai Parlament és a Tanács 2011/92/EU irányelve (2011. dec. 13.) a gyermekek szexuális bántalmazása, szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográfia elleni küzdelemről, valamint a 2004/68/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról

Petrovics A letta1

A jogos védelem intézményének vizsgálata, különös tekintettel az új szabályozás és az élethez való jog kapcsolatára

Alapvetés A magyar Országgyűlés a 2012. június 25-i ülésnapján új büntető törvénykönyvet fogadott el. A törvény már a tervezetének nyilvánosságra hozatalától kezdve máig tartó szakmai kritikák kereszttüzébe került. Az új kódex egy „átlagos” törvényhez képest szokatlanul nagy médiafigyelem kíséretének is örvendhet, különösen a szakmán kívüliek számára is könnyen érthető büntethetőségi korhatár leszállítása és a jogos védelem új szabályozása miatt. A dolgozatom témaválasztását tehát a kérdés aktualitása inspirálta. Az embert érő támadás elleni védekezés jogszerűségének a kérdéséről való jogi gondolkodás egyidős a legősibb jogrendszerek kialakulásával. Már az ókorban – ugyan igencsak kazuisztikusan – megjelent a védelemhez való jog, majd az évszázadok során egyre inkább kikristályosodott a modern értelemben vett jogos védelem jogintézménye. Dolgozatom első részében az intézmény kialakulásának történeti ívét és főbb jellegzetességeit igyekszem röviden felvázolni. Ezt követően a jogos védelemnek a még hatályban lévő 1978-as büntető törvénykönyven alapuló szabályozásának, illetve az arra épülő bírói gyakorlatnak az ismertetésére törekszem. Ezt azért vélem szükségesnek, mert a jogintézménynek a régi kódexbeli szabályozása és az új kódexbeli „alapesete” gyakorlatilag megegyeznek, így a bírói gyakorlatban ezen a pontban csak minimális változás várható. Az ismertetés során igyekszem kitérni azokra a vitás kérdésekre is, amelyek az elmúlt évtizedekben nem kerültek megnyugtatóan rendezésre és megosztják a büntető jogtudomány művelőit. Dolgozatom harmadik részében az új Btk. vonatkozó rendelkezéseit ismertetem. Az elfogadásra került törvény pedig igencsak gyökeresen forgatja fel a jogos védelem szabályozását. Az új kódex ugyanis egy megdönthetetlen vélelem felállításával kizárólag objektív körülmények (például az éjszakai elkövetés) függvényében élet elleni támadásnak minősíti valamennyi személy elleni támadást, illetve a magánlaksértés bűncselekményét is. Az élet elleni támadás vélelme pedig 1

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának hallgatója.

164

Petrovics Aletta

egyet jelent azzal a következménnyel, hogy a védekező ilyen helyzetben bármit megtehet, beleértve a támadó szándékos – és az adott helyzetben akár valóban indokolatlan – megölését is. Az új szabályozás ismertetését követően annak büntető- és alapjogi értékelésére térek rá. Ezen a ponton megvizsgálom, hogy az új törvény mennyiben tett eleget a jogirodalom képviselői által megfogalmazott legfontosabb elvárásoknak. Ezt követően arra a kérdésre keresem a választ, hogy az új szabályozás indokolt-e, azaz a beiktatott vélelem valóban szükséges-e a támadás és az elhárítás szituációjának a büntetőjogi megítéléséhez. Másrészről egy alapjogi elemzés elvégzése útján azt tűzöm ki célul, hogy felvázoljam a jogos védelem és az élethez való jog kapcsolatát, majd következtetéseket vonjak le arról, hogy az új szabályok kiállhatnák-e egy esetleges alkotmányossági vizsgálatnak a próbáját. Az új szabályozás értékeléséből levonható következtetések alapján pedig zárásként megfogalmazok egy olyan de lege ferenda javaslatot, amelyet egyaránt alkalmasnak vélek a jogirodalom képviselői által hangoztatott kritikus pontok, és a saját meglátásom szerint anomáliákkal terhelt új szabályozás konfliktusainak a kezelésére is.

1. Történeti áttekintés A jogintézmény eredetére a jogtudományban két uralkodó elmélet alakult ki.2 Az egyik teória abból indul ki, hogy amikor a magánbosszú, vérbosszú korszakának véget vetett a kiépülő állam, és az egyúttal magának vindikálta a büntetőhatalmat, a társadalomban megszületett az az elvárás, hogy az állam védje is meg az embereket a jogtalan támadással szemben. Finkey Ferenc megfogalmazása szerint: „[…] a jogtalanságot, a jogsértéseket az államhatalom feladata és kötelessége megakadályozni, ha pedig megtörténtek, utólag kiegyenlíteni, s így az egyes ember tulajdonképpen önbíráskodást követ el, midőn maga veri vissza a jogtalan támadást; de az is kétségtelen, hogy az állam a maga védelmi eszközeivel (hatóságaival) nem lehet mindig és mindenütt jelen, meg kell tehát engednie, hogy az egyén maga védhesse meg magát a rendkívüli s világosan jogtalan támadások ellen, mert e nélkül számtalan esetben nem lehetne megakadályozni a jogsértéseket.”3 A másik nézőpont a jogos védelem jogintézményét a természetjogból eredezteti. „Az erőszakot szabad erőszakkal visszaverni, és ezt a jogot a természet bizGellér Balázs: A mag yar büntetőjog tankönyve I. – Általános tanok (Magyar Közlöny Lapés Könyvkiadó, Budapest, 2008) 162. o. 3 Idézi: Nagy Ferenc: Gondolatok a jogos védelemről. in: Európai Jog, 2004/ 4. szám, 4. o. 2


165

tosítja” – hirdeti a Digesta.4 Minden természeti lény jogosult a saját létfenntartása érdekében erővel fellépni a támadással szemben. A jogos védelemnek a modern törvénykönyvekben történő szabályozása a jogbiztosítás gondolatára is visszavezethető. Eszerint a jogrendet is védi az, aki a saját vagy más jogi tárgyát védi a támadással szemben, hiszen ilyenkor a jogrendet az arra hivatott állam nem tudja megvédeni. Berner megfogalmazása szerint „a jognak a jogtalanság elől nem kell kitérnie.” A jogos védelem egyfajta szembeszállási jogként is értelmezhető, amely alkalmas a jogrend stabilizációjára. Nagy Ferenc szerint a jogintézmény egyben a generálprevenció eszköze: a védelem joga elriaszthat attól, hogy valaki a jogtalanság talajára merészkedjen.5 A római jog a XII. táblás törvényben már tartalmaz a védekezés jogszerűségének kérdéséről rendelkező szabályt: a törvény csak az éjszaka tetten ért, valamint a nappal tetten ért és fegyverrel védekező tolvaj megölését engedte a vagyon védelme körében. A jogos védekezés gondolata még a magánbosszú, megtorlás, büntetés igényén alapult, hiszen a megtámadottnak a törvény alanyi jogot adott a tolvaj megölésére, ha a körülmények (éjjeli tettenérés, illetve nappali tettenérés esetében fegyverrel való védekezés) megfeleltek a „törvényi tényállásnak”. A római jog klasszikus korszakára a jogos védelem intézménye fejlettebbé és jogilag átgondoltabbá vált, bár a szabályozás továbbra is kazuisztikus maradt. Az éjszaka tetten ért tolvajt megölő személy tette már csak akkor maradt büntetlen, ha a tolvaj megkímélése az ő életét veszélyeztette volna.6 A védelmi cselekmény a halál és testi sértés okozására azonban nem terjedhetett ki akkor, ha a személy elleni támadás nem forgott fenn, tehát a megengedett védelmi tevékenység körében kifejtett erőszak fokát a megtámadott jogi tárgy súlyához mérve állapították meg, e felfogás az arányosság elvét vetíti előre.7 A kánonjog legfőbb újítása a „fegyveregyenlőség” követelményének megfogalmazása volt. A jogfelfogás ezt szinte dogmaszerűen kezelte: az elhárító magatartás csak ugyanolyan jogban sérthette a támadót, mint annak a magatartása a védekezőt. Elvként fogalmazódott meg, hogy az elhárító magatartás intenzitásának és az általa okozható sérelemnek is meg kell felelnie a támadóénak, ahogy a fegyvert is a támadó által használthoz kell igazítani.8 Vim vi repellere licere […] idque ius natura comparatur – Ulp. D. 43, 16, 1, 27. Idézi Földi András-H amza Gábor: A római jog története és institúciói című művében (Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2011) 153. o. 5 Nagy: i.m. 5. o. 6 Degré Lajos: A jogos védelem az anyagi büntetőjogban (Pestvidéki nyomda, Vác, 1910.) 20. o. 7 Degré: i.m. 25. o. 8 Székely János: A jogos védelem (Igazságügyi Minisztérium, Budapest, 1983.)14–15. o. 4

166

Petrovics Aletta

A jogos védelem intézményét precíz részletességgel a középkori olasz jogirodalom dolgozta ki először.9 Elismerést nyert a jogtudományban, hogy a védekezőnek nem kell megvárni a támadás tényleges megkezdését, a közvetlenül fenyegető támadás már megalapozta a jogos védelmet. A túllépés mint önállósult fogalom jelenik meg: a rendesnél enyhébb büntetést szorgalmaztak erre az esetre.10 Az itáliai jogtudomány által lefektetett téziseken alapulnak a modernkori büntetőtörvénykönyvek vonatkozó rendelkezései.

2. A jogos védelem az 1978. évi Btk.-ban és a jogalkalmazói gyakorlatban Az 1978. évi IV. törvény a jogos védelmet a büntetőjogi felelősségre vonás akadályairól szóló fejezetben, a büntethetőséget kizáró okok közé sorolta.11 Ezeket a kizáró okokat a jogirodalom rendszerint három csoport szerint osztályozza tovább: a beszámítást kizáró, a bűnösséget kizáró és a cselekmény társadalomra veszélyességét kizáró okokra. A jogos védelem 29. § (1) bekezdése illetve a 29/A. szakasza szerinti esete a társadalomra veszélyességet kizáró okok, a 29. § (2) bekezdése szerinti esete a beszámítást kizáró okok közé tartozik. 12 A tényállásszerű cselekmény társadalomra veszélyességét kizáró okok esetében a törvényben meghatározott objektív ismérvek fennállása, valamint az ezeknek a jogalkalmazó által történő vizsgálata minden esetben szükséges.13 A következőkben a jogos védelem törvényben foglalt objektív ismérveit elemzem.

2.1. A jogtalan támadás

A korábbi Btk. törvényszövege alapján a jogos védelem megállapításának feltétele, hogy a magatartást a védekező személy a saját, vagy mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett jogtalan támadás elhárítása céljából fejtse ki. 14 Általában mind a jogalkalmazói gyakorlat, mind a jogirodalom szerint csak az aktív, tevőleges magatartás tekinthető támadásnak. Ezzel ellentétes álláspontot fogalmaz meg Nagy Ferenc, aki szerint valamilyen jog által előírt kötelezettség elmulasztása is előidézheti a jogos védelmi helyzetet, hiszen mulasztással is lehet Degré: i.m. 49. o. Degré: i.m. 48–49. o. 11 1978. évi IV. törvény 22. § f) pont 12 Belovics Ervin: A büntetendőséget kizáró okok (HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2009) 35–36. o. 13 Belovics: i. m. 53. o. 14 1978. évi IV. törvény 29. § (1) bekezdés; 2012. évi C. törvény 22. § (1) bekezdés. 9

10


167

halált vagy testi sérülést előidézni.15 Az elhárító magatartás ebben az esetben jelentkezhet úgy, hogy az erre kötelezettet kényszerítik (akár erőszak alkalmazásával is) az eredményelhárító tevékenységre, vagy úgy, hogy a jogosan védekező maga hárítja el az eredményt. Nagy lehetséges példaként említi azt az esetet, amikor a csecsemőjét hosszú időn keresztül el nem látó anyát valaki erre fenyegetéssel vagy erőszakkal veszi rá. Ebben az esetben a gyermek élete, egészsége közvetlen veszélyben van, ezért a fellépő személy jogos védelmi helyzetben cselekszik. A Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntése szintén kitágítja a támadás fogalmát.16 A támadás fennállásának megállapításához további feltétel, hogy az részben vagy egészben megvalósítsa valamely bűncselekménynek, vagy valamely bűncselekmény szabálysértési alakzatának a törvényi tényállását.17 A törvényszöveg alapján a támadásnak intézettnek vagy közvetlenül fenyegető jellegűnek kell lennie. A joggyakorlat akkor tekinti a támadást intézettnek, ha a támadó már megkezdte a törvényi tényállás megvalósítását, közvetlenül fenyegetőnek pedig akkor, ha annak megkezdése rövid időn belül várható.18 A támadás jogtalan jellege objektív ismérv, annak a magatartása is megalapozza, aki egyébként nem lehet bűncselekmény alanya (gyermek, idegbeteg), ellenben nem állapítható meg a jogos védelmi helyzet, ha a támadó magatartására jogellenességet kizáró ok áll fenn (fegyelmezési jogot gyakorol, vagy ő maga is végszükségben vagy jogos védelmi helyzetben cselekszik).19

2.2. A védett jogi tárgyak

A törvényszöveg alapján a személy, javak vagy a közérdek ellen irányuló támadás esetén van helye a jogintézmény alkalmazásának. 2.2.1. A személy elleni támadás A személy elleni támadás a jogirodalom szerint az életet, a testi épséget, az egészséget, nemi erkölcsöt és egyes személyhez fűződő jogokat sérti vagy veszélyezteti. A felsorolt védendő jogi tárgyak közül elsősorban az emberi méltóságot, megbecsülést és a becsületet sértő támadás elleni jogos védelmi helyzet megállapíthatósága a vitás kérdés. A becsületsértés és a rágalmazás esetében ugyanis a bűncselekmény a szóbeli kijelentés megtörténtével befejezetté válik, így nincs Nagy: i. m. 5. o. „A jogos védelmi helyzet megállapítása szempontjából a jogtalan támadás fogalma alá vonható a sértett részéről tanúsított olyan passzív magatartás is, amely a jogellenes állapot további fenntartását célozza.” BH 1997.512. 17 Belovics: i. m. 81. o. 81. o. 18 Belovics: i. m. 88. o. 19 Nagy: i. m. 5. o. 15

16

168

Petrovics Aletta

mit elhárítani.20 Nagy Ferenc szerint a becsületsértés esetében sem lehet kizárni a védekezés lehetőségét akkor, amikor a befejezetti és a bevégzetti szak elkülönül (pl. az elkövető folyamatosan megállás nélkül „ontja a rágalmakat”).21 2.2.1. A vagyon elleni támadás A törvény lehetővé teszi a vagyon elleni támadás elhárítását is. A Ptk. rendelkezéseinek megfelelően mind a tulajdonos, mind a birtokos elháríthatja önhatalom alkalmazásával azt a magatartást, amely a tulajdonjogot vagy a birtokot sérti, vagy gyakorlását akadályozza.22 A kötelmi jogviszonyok érdekében azonban a jogintézmény alkalmazásának nincs helye.23 2.2.3 Közérdek elleni támadás A jogos védelem tárgyaként megjelenő közérdek lényegében a jogilag elismert közösségi érdek. A közérdekre hivatkozást mind az egész közösség, mind a társadalom kisebb egységei által alkotott közösségek érdekeibe ütköző tevékenységgel szembeni fellépés megalapozhatja.24

2.3. Az elhárító magatartás

A védelmi cselekménnyel szemben felállított legfőbb követelmények, hogy az olyan, elhárító jellegű, aktív magatartás legyen, melyet a védekezés keretei között fejtenek ki, valamint amely kimeríti valamely bűncselekmény törvényi tényállását. A jogos védelem körébe addig esik az elhárító magatartás, amíg a támadás tart, illetve amíg annak folytatásának lehetősége fennáll. Ezt követően az időbeli túllépés esete forog fenn, amely már megalapozza a védekező büntetőjogi felelősségét. Edvi Illés Károly szerint a támadás után kifejtett erőszak már nem elhárítás, hanem a megtorlás körébe esik, ezért kizárt a jogos védelem szabályainak alkalmazhatósága.25 Ez a kötelezettség azonban csak akkor jelenik meg, ha a jogtalanul támadónak az a szándéka, hogy a támadással felhagy, és ez valamilyen cselekvése által a külvilágban is érzékelhetővé válik (például eldobja az eszközt, elhagyja a helyszínt).26 Belovics: i. m. 91. o. Nagy: i. m. 6–7. o. 22 1959. évi IV. törvény 115. § (2) bekezdés illetve 190. § (1) bekezdés. 23 Belovics: i. m. 93. o. 24 Belovics: i. m. 94. o. 25 Edvi Illés Károly: A mag yar büntetőtörvénykönyv mag yarázata (Révai Testvérek Irodalmi Intézet, R.-T. Kiadása, Budapest, 1909) 340. o. 26 Belovics: i. m. 90. o. 20 21


169

2.3.1. A szükségesség és az arányosság kérdése A törvényszöveg alapján a jogos védelem megállapításának objektív kritériuma, hogy az elhárító magatartás szükséges legyen. A szükségesség fogalmának pontos tartalmát a Btk. nem határozza meg, ahogy a jogalkalmazói gyakorlatban alkalmazott arányosság követelményéről sem rendelkezik a törvény. A két fogalom elhatárolásával kapcsolatban a joggyakorlat ellentmondásos. Az egyik értelmezés szerint az arányosság a szükségesség egyik részkritériuma. A védelmi tevékenység akkor tekinthető tehát szükségesnek, ha fennállt a jogtalan támadás, a védekezőt nem terhelte a kitérés kötelezettsége, továbbá az elhárítás nem idézett elő aránytalanul nagyobb sérelmet, mint amilyet a jogtalan támadás okozott volna. Az arányosságnak ez az értelmezése feleltethető meg a konkrét normaszövegnek. A másik felfogás – amely a Legfelsőbb Bíróság 15. számú, a bíróságokra nézve kötelezően alkalmazandó irányelve miatt terjedt el az ítélkezési gyakorlatban – külön kezeli a két fogalmat. E felfogás szerint először az elhárítás szükségességét kell vizsgálat tárgyává tenni, vagyis, hogy fennállt-e olyan jogellenes támadás, amelyet szükséges volt elhárítani. Ha erre pozitív a válasz, jogalkalmazónak fel kell tárnia, hogy az elhárítás során a védekező cselekménye arányos volt-e a támadással.27 A joggyakorlat által az elhárító magatartással szemben támasztott legfőbb követelmény az arányosság. Ennek egyik oldala a mára már meghaladottá vált eszközarányosság követelménye, melyet évszázadokon át a fegyveregyenlőségi elv alapján nagyon szigorúan vizsgáltak. Székely szerint „racionális érv nem szól az eszközarányosság mellett.”28 E követelmény modernkori maradványaként még a XX. századi jogtudomány és joggyakorlat is vitatta a jogos védelem megállapíthatóságát azokban az esetekben, amikor az üres kézzel támadó ellen fegyverrel védekeztek.29 A Legfelsőbb Bíróság 15. számú irányelve is az eszközarányosság elvével való szakítást jelzi, ugyanis kimondja, hogy nem a támadó és a védekező személynél lévő eszközök veszélyességét, hanem a konkrét helyzetben az egymással szemben álló személyek adottságait, a személyek számarányát, fizikai különbségeiket kell vizsgálni. Az arányosság másik oldala a kárarányosság, ez a támadónak okozott személyi sérülés és vagyoni kár mértékével kapcsolatos. A védekező büntetőjogi felelőssége megállapítható, ha elhárító magatartása során olyan kárt okoz, amely nem volt szükséges.30 Belovics: i. m. 122.–123. o. Székely: i. m. 1983, 219. o. 29 Belovics: i. m. 107. o. 30 Belovics: i. m. 108. o. 27 28

170

Petrovics Aletta

A 15. számú irányelv leszögezi: az elhárító magatartás akkor arányos, ha nem idézett elő aránytalanul nagyobb sérelmet, mint amelyet a jogtalan támadás okozott volna. Az élet ellen irányuló támadás esetén – a joggyakorlat ezt kiegészítette a nemi szabadság elleni támadás esetével –, a védett jogtárgyak egyenértékűsége folytán az arányosságot nem kell vizsgálat tárgyává tenni. A Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésében megállapította: a jogos védelemben kifejtett elhárító tevékenység arányosságának vizsgálatánál a támadás lehetséges következményeinek és nem a támadó szándéka felismerésének van jelentősége.31 Ha az elhárító magatartása ugyanazon törvényi tényállás keretein belül maradt, mint a támadóé, akkor a joggyakorlat azt arányosnak tekintette. Eszerint tehát a súlyos testi sértésre irányuló támadást akár életveszélyt, vagy halált okozó testi sértéssel is el lehet hárítani, amíg a halál okozása szándékon túli eredmény, de a szándékos emberölés már elfogadhatatlan ebben a körben.32 Ha a támadás kizárólag vagyoni javak ellen irányul, vitatott, hogy meddig tekinthető arányosnak a védekezés. Edvi Illés kifejti: ha a jogsértés másként is megakadályozható, illetve a kár megtérítése várható, személy elleni erőszak nem alkalmazható, mivel túllép a szükségesség mértékén.33 A jogirodalomban vita tárgyát képezi, hogy a tisztán vagyon elleni támadással szemben arányosnak tekinthető-e a támadó testi épségének sértése, míg a szándékos emberöléssel való elhárítás egyértelműen elfogadhatatlan ebben a körben.34 Alapvetően két, egymástól markánsan eltérő álláspontot különböztethetünk meg. Ujvári Ákos szerint a tisztán vagyon elleni támadás esetében az egymásnak feszülő jogi tárgyak heterogének, ezért az arányosság követelményének érvényesítése fogalmilag képtelenség.35 Ezzel szemben Belovics Ervin álláspontja szerint „létezik olyan közös nevező, mértékegység, amelynek alapján minden bűncselekmény (tényállásszerű cselekmény) megmérhető, illetve összevethető”, ez a közös nevező pedig az adott bűncselekményre meghatározott büntetési tétel.36 Az arányossággal szemben felmerülő legfőbb kritika a már fentebb említett tény, hogy az a tételes jogszabályban nem jelenik meg, ezért alkotmányosságát több szerző is vitatja. Gellér Balázs szerint: „Az arányosság nem törvényi követelmény, és a joggyakorlat alkotmányellenesen, illogikusan és az élettől elrugaszkodva alakította ki és sokszor alkalmazza is azt is.”37 Hasonlóan fogalmaz Ujvári BH 1989.138. Belovics: i. m. 110–111. o. 33 Edvi Illés: i. m. 348. o. 34 Belovics: i. m. 118–119. o. 35 Ujvári Ákos: A jogos védelem megítélésének új irányai (Ad Librum, Budapest, 2009) 217. o. 36 Belovics: i. m. 118. o. 37 Gellér: i. m. 172. o. 31 32


171

Ákos is: „[…] az elhárító magatartás […] arányosságának megkövetelése a Btk. 29. § (1) bekezdésében megszövegezett szükségesség kritériumán túlterjeszkedő, az alkotmányos büntetőjogban megengedhetetlen contra legem, in peius jogértelmezés eredménye.”38 Ujvári az arányosság fogalmát mind alkotmányos, mind jogértelmezési, mind elvi szempontból elvetendőnek tartja.39 Helyette arra tesz javaslatot, hogy a szükségesség megállapítása során az elhárítási célzatot kell vizsgálat tárgyává tenni, ezzel utalva a 15. számú irányelvben megfogalmazott tételre: a támadás-elhárítás mint cél szabja meg a jogos védelem határát, ez jelöli ki a jogszerű védekezés érvényességi területét.40 Mészáros Ádám ezzel a nézettel kapcsolatban azonban felhívja a figyelmet arra, hogy a jogos védelem törvényi szabályozása az arányossághoz hasonlóan semmilyen utalást nem tartalmaz a védelmi szándékra, tehát ez a megoldás semmi esetre sem lenne alkotmányosabb, mint a kritikával illetett joggyakorlat.41 Belovics Ervin ezzel szemben nem tartja elvetendőnek az arányosság fogalmát, annak normaszövegben való feltüntetését javasolja.42 Ugyanez a gondolat jelenik meg Wiener A. Imre,43 illetve Ligeti Katalin44 javaslatában is.

3. A jogos védelem a 2012. évi C. törvény alapján A jogos védelem új szabályozását a 2012. évi C. törvény IV. fejezetében, a büntethetőséget kizáró vagy korlátozó okok között sorolja fel. Az új Btk. orvosolja azt a dogmatikai hiányosságot, amit a jogirodalomban többek felróttak az 1978. évi Btk-nak, nevezetesen, hogy különbséget tesz az elkövető büntethetősége és a cselekmény büntetendősége között.45

Ujvári: i. m. 204. o. Ujvári: i. m. 217. o. 40 Ujvári: i. m. 224–225. o. 41 M észáros Ádám: Büntetőjogi kodifikációk alkonyán és hajnalán (Virágmandula Kft., Pécs, 2012) 101. p. 42 Belovics: i. m. 124. o. 43 Wiener A. Imre: : A Btk. általános része de lege ferenda (MTA Jogtudományi Intézete, Budapest, 2003) 172. o. 44 Ligeti Katalin: Az új büntető törvénykönyv általános részének koncepciója. In: Büntetőjogi Kodifikáció, 2006./1. szám, 20. o. 45 Belovics et al.: i. m. 221. o. 38 39

172

Petrovics Aletta

3.1. A jogos védelem alapesete – a 22. § (1) bekezdés szerinti jogos védelem

Az új Btk. 22. § (1) bekezdése szerinti jogos védelem tartalmilag nem tér el a már ismertetett korábbi Btk. 29. § (1) bekezdésétől. A továbbiakban ezért csak a korábbi szabályozástól eltérő részletekre térek ki. A fentebb ismertetettek alapján az arányosság problematikája volt a jogos védelem egyik megoldásra váró kérdése. Az új Btk. eredeti javaslata felvette az arányosság követelményét a törvényszövegbe, azonban egy önálló képviselői indítvány révén végül kikerült az elfogadásra került szövegből. A miniszteri indokolás szerint: „[…] továbbra is a szükségesség követelménye vizsgálandó, a hatályos Btk.-hoz hasonlóan. Az arányosság fogalmát a hatályos Btk. sem tartalmazza, azt a bírói gyakorlat alakította ki […]. Az arányosság kérdését a bíróság minden esetben egyedileg, az ügy részleteinek ismeretében vizsgálja a szükségesség törvényi fogalmának keretei között. A törvény a kialakult joggyakorlatot továbbra sem kívánja a jogszabályban megjeleníteni.” Az indokolás alapján az a következtetés vonható le, hogy a „jogalkotó […] nem legalizálta az ítélkezési gyakorlatot, amiből arra lehet következtetni, hogy a védelmi cselekmény egyetlen kritériuma a szükségesség.” Eszerint pedig a jövőben nem lehet vizsgálat tárgyává tenni, hogy a támadó által okozott vagy okozni kívánt sérelemnél aránytalanul súlyosabb sérelmet okozott-e a védekező személy magatartása, így a jogalkalmazónak a jövőben csak azt kell vizsgálnia, hogy szükséges volt-e az elhárító magatartás kifejtése.46 Ugyanakkor a korábban kifejtettek szerint a jogalkalmazói gyakorlatban a szükségesség megítélésénél megfigyelhető egy olyan felfogás is, amely a szükségesség részének tekinti az arányosságot, tehát csak az az elhárítás szükséges, ami a támadással arányos is egyben. 47 Erre utal annak az említett önálló képviselői indítvány indokolása is, amely elfogadásával a törvényjavaslatból kikerült az arányosság fogalma: „Mára széles körben elfogadottá vált az a büntetőjogi nézet, mely szerint a szükségesség magában foglal bizonyos mértékű arányosságot is.”48 Mivel az új Btk. sem a jogos védelem szabályai, sem az értelmező rendelkezések között nem határozza meg, hogy a jogalkotó mit tekint szükségesnek, így ez továbbra is a bírói mérlegelés tárgya marad, ezért konkrét, az új Btk.-ra alapított ítéletek nélkül nem lehet kizárni azt a lehetőséget, hogy egyedi ügyben a bíróság visszatérjen az arányosság vizsgálatához a korábbi joggyakorlatnak megfelelően. Belovics –Gellér–Nagy–Tóth: i. m. 249. o. Belovics: i. m. 122. o. 48 http://www.parlament.hu/irom39/06958/06958-0101.pdf Utolsó letöltés időpontja: 2013. február 3. 46 47


173

3.2. A 22. § (2) bekezdés szerinti jogos védelem

Az új Btk. által a jogintézmény szabályozásába bevezetett legnagyobb újdonságot a 22. § (2) bekezdésben felállított megdönthetetlen vélelem jelenti. A törvény ugyanis „[…] a jogos védelmi helyzetet kiszélesíti, és törvényi vélelmet állít fel arra, miszerint vannak esetek, amikor a jogtalan támadás oly módon történik, hogy a megtámadott joggal feltételezheti, hogy a támadás az élete ellen irányult, és ilyenkor már a jogtalan támadás körülményei megteremtik a lehetőséget a védekezés szükséges mértékének túllépésére. […] a bíróságnak nem kell vizsgálnia a szükséges mérték kérdését.”49 A bírói mérlegelés ilyen irányú szűkítése révén gyakorlatilag lehetetlenné vált azon egyedi esetek értékelése, melyek a feltételezett általános szituációktól eltérnek.50 A támadás tényleges irányultsága és a védelmi cselekmény terjedelme tehát indifferenssé vált a megjelölt objektív feltételek fennállása esetén. A megdönthetetlen vélelemmel élet elleni támadássá nyilvánított jogtalan támadás jogszerűvé teszi az élet kioltását abban az esetben is, ha az ilyen elhárítás az adott helyzetben nem volt szükséges.51 A törvény a praesumptio iuris et de iure alkalmazhatóságát három esetkörben írja elő: 3.2.1. Személy elleni támadás Személy elleni támadás esetén akkor áll fenn a vélelem, ha a támadást éjjel vagy fegyveresen vagy felfegyverkezve vagy csoportosan követik el. A vélelmet tehát nem lehet alkalmazni, ha a jogsértő magatartás a vagyon, vagy a közérdek ellen irányul, továbbá a támadásnak itt már megkezdettnek kell lennie, nem elégséges a közvetlen fenyegetettség. A Btk. azonban nem határozza meg, hogy mely magatartásokat tekinti ebben a körben személy elleninek, ezért „akár egy folyamatos szitkozódásban megnyilvánuló vagy egy tettleges becsületsértés is elhárítható a támadó megölésével”, ha e magatartás tanúsítása során valamely felsorolt körülmény fennáll.52 Az objektív kritériumok közül az „éjjel” fogalmát a Btk. nem határozza meg. Ennek hiányában a magánlaksértéssel kapcsolatos ítélkezési gyakorlatra támaszkodhatunk, mely szerint városokban általában este tizenegy és hajnali öt óra

Az új Btk. miniszteri indokolása – forrás: http://www.parlament.hu/irom39/06958/ 06958.pdf 50 Tóth Mihály: Néhány szempont a jogos védelem körében zajló vitához. In: Büntetőjogi Szemle, 2012/1. szám, 28. o. 51 Belovics et al.: i. m. 250. o. 52 Belovics et al.: i. m. 250. o. 49

174

Petrovics Aletta

között megvalósított cselekmény minősül éjjel elkövetettnek, míg a kisebb helyeken a helyi szokások figyelembevételével az este tíz órát kell számításba venni.53 A fegyveres, a felfegyverkezett és a csoportos elkövetés fogalmát a Btk. az értelmező rendelkezései között határozza meg a 459. § (1) bekezdés 5., 6., illetve 3. pontjában. 3.2.2. Lakásba történő jogtalan behatolás Lakásba való jogtalan behatolás esetén akkor kell úgy tekinteni, mintha az a védekező életének kioltására is irányult volna, ha azt éjjel vagy fegyveresen vagy felfegyverkezve vagy csoportosan követik el. A körülmények fennállásának megítélésére a személy elleni támadásnál kifejtettek az irányadók. A lakás fogalmát a jogalkalmazói gyakorlat a magánlaksértés törvényi tényállása körében alakította ki. Eszerint azok a zárt helyek minősülnek lakásnak, melyek rendeltetésszerűen emberi tartózkodási helyként illetve rendszeres éjjeli szállásként szolgálnak. Az ítélkezési gyakorlat ebbe a körbe sorolja az ideiglenes jellegű szállásokat is, mint a szállodai vagy kollégiumi szoba, lakóház, lakókocsi.54 A lakással rendelkezni jogosult személy beleegyezése hiányában fog jogtalannak minősülni a lakásba való behatolás, de nem alapozza meg a vélelem alkalmazását, ha a lakásba jogszerűen a bejutó személy utóbb a lakásból felszólítás ellenére nem távozik.55 3.2.3. A lakáshoz tartozó bekerített helyre történő jogtalan, fegyveres behatolás A vélelem alkalmazásának utolsó esete a lakáshoz tartozó bekerített helyre fegyveresen történő jogtalan behatolás. Itt a vélelmet csak az a jogtalan behatolás alapozza meg, amelyet fegyveresen követnek el. „A bekerített hely olyan összefüggő körülhatárolt terület, ahová csak a belépésre szolgáló eszközök (ajtó, kapu) használatával lehet belépni, illetve a bejutás fizikai erőkifejtéssel csak azon az akadályon (kerítés) keresztül lehetséges, amelyet a hely védése végett emeltek.”56 Fontos tényállási elem, hogy a bekerített helynek lakáshoz kell tartoznia, üres telek esetén a szabály nem alkalmazható.57

Belovics et al.: i. m. 250. o. Belovics et al.: i. m. 251. o. 55 Belovics –Gellér–Nagy–Tóth: i. m. 251. o. 56 Belovics –Gellér–Nagy–Tóth: i. m. 251. o. 57 Belovics –Gellér–Nagy–Tóth: i. m. 252. o. 53 54


175

4. A jogos védelem új szabályozásának értékelése A jogos védelem új szabályainak ismertetését követően azoknak az értékelésére térek rá. Először azt kívánom összefoglalni, hogy az új büntetőkódex ismertetett szabályozása mennyiben tett eleget azoknak az elvárásoknak, kritikáknak, amelyeket az utóbbi évtizedben a hazai jogirodalom képviselői problémás pontként érzékeltek a korábbi Btk. szabályozásával kapcsolatban. Természetesen ezen a helyen nincs sem mód, sem szükség valamennyi felmerült javaslat ismertetésére, ezért csupán a joggyakorlat szempontjából is kiemelt relevanciával bíró kérdésekre fogok kitérni. Ezt követően azt teszem a vizsgálat tárgyává, hogy a jogos védelem szabályozási körében elfogadott törvényi vélelem mennyiben változtathatja meg a felmerülő ügyek megítélését, vagyis a megválaszolandó kérdésem: szükséges volt-e a törvényi vélelem felállítása? A jogos védelem szabályai kétségkívül kapcsolatba hozhatóak az Alaptörvényben foglalt alapvető jogokkal, ezért a vizsgálódásom harmadik aspektusa az, hogy alkotmányos, jogállami keretek között mennyiben fogadhatóak el a törvény rendelkezései. Itt elsősorban az élethez való jog szerkezetének vizsgálata útján igyekszem feltárni az említett alapjog és a jogos védelem kapcsolatát, különös figyelmet szentelve az államot terhelő életvédelmi kötelezettség teljesülésének kérdésére. Végül rövid kitekintéssel összevetem az új szabályozást a Magyarországra kötelező Római Szerződés vonatkozó rendelkezéseivel és a strasbourgi joggyakorlattal, arra keresve a választ, hogy a felállított törvényi vélelem megfelel-e a hazánk által vállalt nemzetközi jogi kötelezettségeknek.

4.1. Beteljesült és beteljesületlen várakozások

A következőkben tehát azt vizsgálom, hogy az új Btk. jogos védelemre vonatkozó rendelkezései mennyiben tesznek eleget a büntető-jogirodalom képviselői által megfogalmazott elvárásoknak és követelményeknek. Az új büntetőkódex normaszövege a korábbi Btk.-val szemben különbséget tesz az elkövető büntethetőségét és a cselekmény büntetendőségét kizáró okok között, ez a distinkció a jogos védelem egyes esetei között is érvényre jut.58 A bevezetett különbségtételt több szerző is szorgalmazta59. A büntetendő cselekmény olyan diszpozíciószerű magatartás, amely a védett jogtárgyat sérti vagy veszélyezteti. A 22. § (1) bekezdés szerinti jogos védelem esetében objektív körülmények vizsgálandók, melyek fennállása esetén az elkövető magatartása nem valósít meg 58 59

2012. évi C. törvény 15. § valamint 22. § (1) és (3) bekezdés Belovics: i. m. 199. o., Ligeti i. m. 20. o., Ujvári: i. m. 2009, 44–45. o.

176

Petrovics Aletta

bűncselekményt, ezért a cselekmény nem büntetendő. Ezzel szemben a 22. § (3) bekezdése a beszámítást, így az elkövető büntethetőségét zárja ki, amely minden esetben szubjektív körülmények mérlegelésén alapul. A törvényszöveg ezzel szemben adós maradt a támadás fogalmának a pontosításával vagy épp helyettesítésével. A korábbi Btk. rendelkezéséinek nyelvtani értelmezése alapján nem volt egyértelműen eldönthető, hogy a jogellenes mulasztás, vagy az elkövető ideiglenes passzív magatartása megalapozza-e a jogos védelmi helyzet megállapítását60. A kérdést egyértelműen tisztázta volna, ha a „jogtalan támadás” kifejezést a jogalkotó a jóval tágabban értelmezhető, így a mulasztást is magában foglaló „jogtalan cselekménnyel” cseréli fel, ahogy azt Belovics Ervin és Mászáros Ádám is javasolta.61 A legsúlyosabb mulasztás azonban mindenképpen az, hogy elmaradt az arányosság szerepének a minden vita lezárására alkalmas tisztázása. A fentebb kifejtettek alapján látható, hogy a jogalkotó eredeti szándéka a fogalom törvényszövegben való feltüntetése volt, ahogy azt az irodalomban többen is szorgalmazták.62 Az eredeti javaslatot módosító képviselői indítvány pedig némileg ellentmondásos: az arányosság elvetését egyrészt a jogi tárgyak összehasonlíthatatlanságával, másrészt azzal a bírói gyakorlattal indokolja, mely a védekező személy lehetőségeit arra hivatkozva tágította, hogy a jogos védelem korlátja nem az arányosság, hanem a szükségesség. Ennek ellentmond azzal, hogy leszögezi: „a szükségesség magában foglal bizonyos mértékű arányosságot is”. Következtetésképpen megállapíthatjuk, hogy az új Btk. közel sem rendezte el megnyugtatóan a kérdést, tehát továbbra sem egyértelmű, hogy a bíróságnak milyen szempontokat kell mérlegelnie a szükségesség vizsgálatakor, és hogy az arányosság vizsgálatának kialakult gyakorlata ebben a körben alkalmazható-e a továbbiakban. Így tehát ennek a többek által alkotmányellenesnek63 titulált gyakorlatnak a továbbélése elsősorban a bíróságok jogértelmezésétől függ majd, ami az alkotmányos büntetőjog garanciáinak ellentmondani látszik.

4.2. Az új szabályozás vizsgálata a büntetőjog szemszögéből

A következőkben azt teszem a vizsgálat tárgyává, hogy a jogos védelmi helyzet megítélésén mennyiben változtat az új Btk. szabályozása, elsősorban a felállított A bírói gyakorlat ugyanakkor elmozdult ebbe az irányba. ld: BH 1997.512. Belovics: i. m. 203. o., M észáros: i. m. 153. o. – Ellentétes véleményt fogalmaz meg Ujvári, aki az itt kifejtett dogmatikai konstrukciót megalapozatlannak tartja: Ujvári: i. m. 2009., 82. o. 62 Belovics: i. m. 203. o., Ligeti: i. m. 20. o., M észáros: i. m. 101. o., Wiener: i. m. 172. o. 63 Gellér: i. m. 172. o., Ujvári: i. m. 2009., 204. o. 60

61


177

megdönthetetlen vélelemre koncentrálva. Az egyszerűség kedvéért a vélelem eseteit a törvényben megszabott sorrend szerint vizsgálom. 4.2.1. Jogos védelem az élet elleni támadás esetén A korábbi törvényen alapuló 15. számú irányelv és bírói gyakorlat általánosan elismerte, hogy az élet ellen irányuló támadás esetén a jogos védelem körébe tartozik, ha a védekező a támadóját megöli. Ha a támadás célja egyértelműen a megtámadott életének a kioltása volt, a bíróság a támadó életének elvételével járó védekezést jogosnak ismerte el a jogi tárgyak egyenértékűsége folytán.64 Az új Btk. 22. § (2) bekezdése ezen az esetkörön tehát nem változtatott. 4.2.2. Jogos védelem egyéb személy elleni támadás esetén Az új Btk. szabályozásának ismertetése során kifejtettek szerint a 22. § (2) bekezdés a) pontja alapján élet elleni támadásnak kell tekinteni minden személy elleni támadást, ha elkövetése során az ott felsorolt körülmények bármelyike fennáll (éjjeli, fegyveresen, felfegyverkezve vagy csoportosan történő elkövetés). Tény, hogy bizonyos esetekben nem várható el a megtámadottól, hogy a rendelkezésére álló pár másodperc alatt a támadó személyiségéből, testi erejéből, indulati kijelentéseiből reálisan felmérje, hogy vajon a támadás élete ellen irányul-e, vagy az csupán testi épségét fenyegeti. Ezekben az esetekben indokolt, hogy a szükségesség (és az arányosság?) kérdésének vizsgálata során a jog a jogszerűen védekező mellett álljon és a támadás kockázatát az a fél viselje, aki a jogtalanság talajára merészkedett. Ugyanakkor megállapíthatjuk, hogy ennek a helyzetnek a kezelésére mind a korábbi Btk., mind az új Btk. egyéb rendelkezései alkalmasak lehetnek. A védekező ugyanis nem büntetendő, ha az elhárítás szükséges mértékét ijedtség vagy menthető felindulás hatása alatt lépi túl.65 Ha pedig az ijedtségből, illetve menthető felindulásból eredő tudatzavart állapotot nem lehetett megállapítani, a bíróság az arányosság mérlegelésekor a testi épség ellen irányuló támadás esetében eddig is arányosnak fogadta el az életveszélyt vagy halált okozó testi sértést megvalósító elhárítást is.66 A jogos védelmi helyzet megállapítását tehát csak az emberölés egyenes illetve eshetőleges szándékkal történő elkövetése esetén zárta ki a joggyakorlat. A rendelkezés alapvető hiányossága, hogy nem definiálja, hogy e körben mely bűncselekményeket kell személy elleninek tekinteni. Így a személyiségi jogokat sértő cselekmény is megalapozhatja a vélelem alkalmazását, akár egy tettleges 15. számú irányelv III./4. pont 1978. évi IV. törvény 29. § (2) bekezdés illetve 2012. évi C. törvény 22. § (3) bekezdés 66 15. számú irányelv III./4. pont. 64 65

178

Petrovics Aletta

becsületsértés ellen is jogos védekezésnek minősülhet a támadó megölése, ha arra a törvényben meghatározott objektív körülmények fennállása alatt kerül sor.67 A vélelmet megalapozó körülmények közül a fegyveres személy elleni támadás esete az, amelyik véleményem szerint leginkább indokolhatóvá teszi a rendelkezést. Az Btk. szerint az követi el fegyveresen a bűncselekményt, aki lőfegyvert, robbanóanyagot, robbantószert, az utóbbi kettő felhasználására szolgáló készüléket tart magánál, vagy a bűncselekményt ezek utánzatával fenyegetve követi el.68 Fegyveres támadás esetén a megtámadott valóban joggal vélheti azt, hogy a támadó életének kioltására, és nem csupán becsületének csorbítására törekszik.69 A csoportosan történő elkövetés megítélése azonban már vethet fel vitás kérdéseket. A Btk. szerint csoportosan követik el a bűncselekményt, ha az elkövetésben legalább három személy vesz részt. A csoportban bármilyen elkövetői alakzatban, így tettesként, társtettesként, felbujtóként és bűnsegédként is részt lehet venni. A részesek azonban csak akkor tekinthetők a csoport tagjainak, ha maguk is a cselekmény helyszínén működnek közre a bűncselekmény elkövetésében.70 A bűnsegély passzív magatartással is megvalósítható (pszichikai bűnsegély), amennyiben a bűnsegéd a tettes szándékáról tud, vele szándékegységben van, és jelenlétével szándékerősítőleg hat a tettesre.71 Visszatérve a tettleges becsületsértés példájára, a becsületsértővel lévő, vele egyetértő, és rá bátorítólag ható barátok jelenléte is megalapozhatja tehát a vélelem alkalmazását. A csoportosan történő elkövetés esetköre más problémával is terhelt. Előfordulhat ugyanis, hogy a védekező nem tud, nem is tudhat a csoportosan történő elkövetésről, ha a felbujtói vagy a bűnsegédi magatartás számára nem észlelhető, mert például a csoport tagjai csak a helyszínt figyelik, vagy a szállítást végzik. Mivel a törvényszövegből nem következik, hogy a védekező tudatának ki kell terjednie a körülmény fennállására, ezért ha a védekező tényállásszerű ölési cselekményt hajt végre, voltaképpen a büntetőjogi felelősségre vonás alóli mentesülését pusztán a körülmények számára szerencsés fennállása alapozhatja meg. A Btk. szerint a felfegyverkezve történő elkövetés is megalapozza a vélelem alkalmazásának lehetőségét. A törvény alapján az követi el felfegyverkezve a bűncselekményt, aki az ellenállás leküzdése vagy megakadályozása érdekében az élet Belovics –Gellér–Nagy–Tóth: i. m. 250. o. 2012. évi C. törvény 459. § (1) bekezdés 5. pont. 69 Hasonló gondolattal találkozunk a Tripartitumban is: „Mert aki másra kivont karddal támad, arról mindjárt föl lehet tenni, hogy vagy meg akarja ölni, vagy halálos sebet szándékozik rajta ejteni.” – Werbőczy István: Tripartitum (Téka Könyvkiadó, Budapest, 1990) 508. o. – XXI. cím 1. § 70 2/2000. BJE 71 Belovics et al.: i. m. 335. o. 67 68


179

kioltására alkalmas eszközt tart magánál.72 Ahogy a csoportos elkövetésnél, itt sem kell a megtámadott tudatának kiterjednie a felfegyverkezés körülményére. Ha tehát a nappal, egy elkövető által megtámadott személy a tettleges becsületsértést az élet kioltásával hárítja el, és utóbb kiderül, hogy az elkövető zsebében egy kés lapult, máris fennforog a büntetendőséget kizáró ok; a védekező számára ismételten a szerencse alapozta meg a büntetlenséget. 4.2.3. Lakásba történő jogtalan behatolás A Btk. 22. § (2) bekezdésének b) pontja állítja fel azt a vélelmet, mely szerint élet kioltására is irányuló magatartásnak kell tekinteni a lakásba történő jogtalan behatolást, ha a felsorolt körülmények bármelyike fennáll. A jogalkotó ezzel a rendelkezéssel valójában a magánlaksértés egyik esetkörét minősítette élet kioltására irányuló cselekménynek.73 Ha ugyanis a lakásba jogtalanul behatoló személy elleni támadást követ el, a Btk. 22. § (2) bekezdés a) pontjának alkalmazásának lenne helye. A magánlaksértés a lakásba belépéssel befejezetté válik,74 ezért a korábbi joggyakorlat általában nem ismerte el, hogy ilyen helyzetben egyáltalában fennállna a jogos védelmi helyzet, amíg az elkövető nem valósított meg más bűncselekményt. Ha a magánlaksértés nem társul személy elleni erőszakkal, feltehető, hogy a támadó célja valamilyen vagyon elleni bűncselekmény elkövetésére irányul, így a vélelem valójában a vagyon elleni támadások esetén teszi lehetővé akár a támadó életének kioltását is. Tóth Mihály tanulmányában felhívja a figyelmet arra, hogy hasonló rendelkezés Európában példa nélküli. A svéd, illetve a finn Btk. a jogos védelem lehetőségét kiterjeszti arra az esetre, ha valaki jogellenesen behatol, vagy azt megkísérli másnak a lakásába, házába, műhelyébe vagy hajójába, azonban ezeket nem minősítik élet elleni támadásnak, csak a jogos védelmi helyzetet terjesztik ki erre az esetkörre is.75 A törvényben meghatározott objektív feltételek ugyanazok, mint a személy elleni támadásnál felsoroltak, így az ott említett vitás pontok is ugyanúgy fennállnak.

2012. évi C. törvény 459. § (1) bekezdés 6. pont Belovics et al.: i. m. 252. o. 74 K is Norbert (szerk): A mag yar büntetőjog tankönyve II. – Különös rész (Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2008) 143. o. 75 Tóth: i. m. 29. o. 72 73

180

Petrovics Aletta

4.2.4. A lakáshoz tartozó bekerített helyre fegyveresen történő jogtalan behatolás Ahogyan a fegyveresen megvalósított személy elleni támadás esetében, a bekerített helyre történő fegyveres behatolás esetében is viszonylag igazolható a vélelem felállítása. Székely Jánosnál olvashatjuk: „Kerítésen keresztül nem érkezik jószándékú ember.” 76 A Btk. ehhez még hozzáteszi a fegyveres elkövetés konjunktív feltételét is. Egy ilyen behatolás esetében talán valóban túlzó elvárás lenne a megtámadottól, hogy látva a kertjében felé fegyverrel közeledő személyt, bevárja, amíg az olyan közel ér hozzá, hogy minden kétséget kizáróan megállapíthassa, hogy milyen szándékkal érkezett. A vélelem felállításának indokoltságát azonban mégis megkérdőjelezhetjük, hiszen az előbb felvázolt esetben a Btk. 22. § (1) bekezdése is alkalmazható, mivel a lövésre szegezett fegyverrel érkező behatoló cselekménye már közvetlenül fenyegető támadás, ezért a megtámadott eddig is védekezhetett ilyen helyzetben. Ha pedig a védekező a fegyveresen behatoló életét egy ilyen helyzetben kioltja, a bíróság a korábbi gyakorlat szerint szabadon mérlegelhetett, hogy a teljes szituáció alapján ezt a cselekményt hogyan értékelje.

4.3. A joggal való visszaélés kérdése

A korábbiakban megvizsgáltak szerint aggályosnak mondhatjuk, hogy a jogos védelem új szabályozása lehetővé teszi, hogy a társadalomra csekély mértékben veszélyes személy elleni támadások elhárítása, illetve a vagyon védelme érdekében a megtámadott akár tényállásszerű ölési cselekményt is kifejtsen. A felállított törvényi vélelem azonban azokat a helyzeteket sem tudja megfelelően kezelni, amikor a szükséges mérték nyilvánvalóan szándékos túllépése, vagy épp a jogintézménnyel való visszaélés esetköre forog fenn. A visszaélés lehetősége számos módon elképzelhető. A következőekben pár fiktív példa segítségével kívánom alátámasztani ennek a lehetőségét. A példák némileg elrugaszkodottak az élettől, és nyilvánvalóan nem számíthatunk arra, hogy ilyen, vagy hasonló esetek tömegesen merülnének fel a jövőben, azonban alkalmasak a törvényi szabályozás hibáinak a szemléltetésére. a) X. régóta le akar számolni régi ellenségével, Y-nal. Tudja róla, hogy Y. könnyen haragra gerjed, ha ittas, akár egyetlen lekicsinylő sértés esetén is azonnal üt. Egy éjszaka a borozó előtt megvárja, hogy Y. kijöjjön onnan, majd ekkor elébe lép, és tesz rá egy sértő megjegyzést. Ahogy várható volt, Y. rátámad és egy

76

Székely János: Egy betöltésre váró joghézag. In: Mag yar Jog, 1994/3. szám, 163. o.


181

erős, de egyébként sérüléssel nem járó pofonnal sújtja X-et, aki ekkor előveszi a pisztolyát és fejbe lövi Y-t.77 b) B. kollégista egy éjjel zajra ébred, és meglátja, ahogy az egyébként egy emelettel feljebb lakó haragosa Z. áll a szobájában. Z. ittas állapota miatt elvétette az emeletet és a szobát. Z. alig áll a lábán, és nyilvánvaló, hogy nem készül személy elleni erőszakra. B. ismeri a jogos védelem új szabályozását, ezért úgy dönt, kihasználja a helyzetet, és megtorolja az őt Z. részéről korábban ért sérelmet. Felkap egy kést, többször mellkason szúrja Z-t, aki ennek következtében életét veszti. A fenti „jogesetek” közös pontja, hogy mindegyik esetben helye lenne a Btk. 22. § (2) bekezdése alkalmazásának, így a törvény szerint „jogos védelmi helyzetben” cselekvő személyek nem büntetendők. Másik közös pont, hogy a korábbi Btk. szabályai és az azon nyugvó ítélkezési gyakorlat egyik esetben sem állapíthatta volna meg a jogos védelmi helyzet fennállását. Hozzátehetjük még ehhez: mind a pofozkodó, mind a más szobájába jogtalanul belépő bűncselekményt követett el, ám az elkövetett bűncselekmény tárgyi súlya és az elkövető társadalomra veszélyessége kisebb, mint a „védekezőé”, és az általa megvalósított emberölésé. A jogesetekben egyértelmű, hogy a „védekező” nyilvánvalóan visszaélt a jogos védelem szabályaival, mivel annak védelmét élvezve egy előre kitervelt emberölést (a) vagy az emberölés alapesetét (b) valósította meg. Ezzel összefüggésben pedig a jogalkotót súlyos mulasztás terheli, mivel az új Btk. nem tartalmaz olyan garanciális szabályokat, amelyek kizárnák vagy korlátoznák a visszaélés lehetőségét. Hangsúlyozni kell, hogy önmagában a visszaélést lehetővé tevő jogi szabályozás nem sérti a jogállamiságot, hiszen gyakorlatilag a legrészletesebben és legprecízebben megfogalmazott rendelkezéseket is ki lehet játszani. A probléma itt abban áll, hogy a jogos védelem szabályaival való vis�szaélés súlyos bűncselekmények elkövetőit mentheti fel, mivel a törvényi vélelem kizárja a bíró szabad mérlegelését. A bíró pedig hiába látja majd, hogy a fenti jogesetekhez hasonlóan a védekező nyilvánvalóan visszaélt önvédelmi jogával, a büntetendőség kizártságát kell majd megállapítania az új Btk. alapján.78 Megjegyzendő, hogy a kiprovokált támadás esetén a jogos védelmi helyzet megállapíthatósága a jogirodalomban vitatott. Ujvári szerint a pusztán szóbeli sértéssel provokáló jogosan védekezhet az ellene irányuló erőszakos támadással szemben, ám Tokaji Gézát idézve ehhez hozzáfűzi, hogy nincs helye a jogos védelem megállapításának, ha a provokálás kifejezetten azt célozza, hogy a provokáló az így elért támadás folytán a jogos védelmi helyzet leple alatt leszámolhasson a másik féllel – lásd: Ujvári: i. m. 2009., 143. o. 78 Feltéve, hogy az ügy egyáltalán eljut a bírósági eljárás szakaszába. A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 6. § (2) bekezdés c) pontja szerint ugyanis büntethetőséget kizáró ok fennállása esetén a büntetőeljárást nem lehet megindítani. 77

182

Petrovics Aletta

A szabályozás lehetővé teszi, hogy gyakorlatilag bárki teremthessen magának megfelelő előkészület és tervezés mellett „jogos védelmi” helyzetet, különösen akkor, ha az eseményekre négyszemközt kerül sor. Így például ha valakinek sikerül haragosát éjszaka behívni a lakásába úgy, hogy erről rajtuk kívül senki sem tud, majd megfosztja őt az életétől, szinte lehetetlen lesz bizonyítani azt, hogy erre nem a vélelemnek megfelelő jogos védelmi helyzetben került sor.

4.4. A jogos védelem az alapjogok tükrében

Az emberi jogok azok a jogok, amelyek valamennyi embert egyenlően megilletnek emberi mivoltuknál fogva. Ezeket nem az állam teremti, de köteles elismerni és tiszteletben tartani.79 Az alapjogok elsődleges jogforrása az Alaptörvény Szabadság és Felelősség című része. Az I. cikk kimondja: az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani, ezek védelme az állam elsőrendű kötelezettsége. Az alapjogok korlátozásának a lehetőségét az Alaptörvény annyiban ismeri el, hogy az csak más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával történhet.80 Az Alaptörvény a II. cikkében rögzíti: minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az élethez való jog korlátozhatatlan alapjog, mellyel szemben más alapvető jogok és alkotmányos célok sohasem élvezhetnek előnyt.81 A 23/1990. (X. 31.) AB határozatában a testület megállapította a halálbüntetés alkotmányellenességét, mivel indokolása szerint a halálbüntetés az élethez és emberi méltósághoz való jog lényeges tartalmát nemcsak hogy korlátozza, de e jogoknak a teljes és helyrehozhatatlan megsemmisítését is eredményezi, tehát ezek a jogok nem korlátozhatóak úgy, hogy az ne ütközzön a lényeges tartalom korlátozásának a tilalmába. Az Alkotmánybíróság hivatkozott még az akkor hatályos Alkotmány 54. § (1) bekezdésére, mely tiltotta az élettől és az emberi méltóságtól történő önkényes megfosztást, a határozat következtetése szerint pedig e jogok állam által történő elvétele minden esetben önkényes.82

H almai Gábor–Tóth Gábor Attila (szerk.): Emberi jogok (Osiris Kiadó, Budapest, 2003) 28. o. 80 Alaptörvény I. cikk (3) bekezdés. 81 H almai–Tóth: i. m. 292. o. 82 23/1990. (X. 31.) AB határozat. 79


183

Az élethez való jog tehát – a többi klasszikus alapjoggal, mint a szabadsághoz, a tulajdonhoz, a véleménynyilvánításhoz, lelkiismereti szabadsághoz való jogokkal együtt – az államtól elsősorban be nem avatkozást követel meg.83 A magyar Alkotmánybíróság a be nem avatkozásnál azonban tágabb keretek között értelmezi az állam feladatait az élethez való joggal kapcsolatban. A testület a 64/1991. (XII. 17.) határozatában fogalmazta meg az államot terhelő objektív életvédelmi kötelezettséget. Eszerint az államnak nem csak az a kötelessége, „hogy az egyes emberek élethez való alanyi jogát ne sértse meg, és hogy annak védelméről jogalkotással és szervezési intézkedésekkel gondoskodjék, hanem ennél több. Ez a kötelesség nem merül ki az egyes emberek egyedi életvédelmében, hanem általában az emberi életet és létfeltételeit is védi. […] „az emberi élet” általában – következésképp az emberi élet mint érték – a védelem tárgya. […] Ez a kötelezettség – ellentétben az élethez való alanyi joggal – nem abszolút. Ezért lehetséges, hogy vele szemben más jogokat mérlegeljenek.” Az élethez való jogot nem csak az állam, hanem mindenki köteles elismerni és mindenki köteles tartózkodni a megsértésétől. Az élethez való jog alanyi tartalmába beletartozik az ahhoz való jog is, hogy az embert ne öljék meg.84 Ezt a tartalmat fejezi ki az ősi vallási-erkölcsi „Ne ölj!” parancsolat, a magatartás elkövetőjét pedig a mindenkori Btk. szankcionálja. Az Alkotmánybíróság eddig nem foglalkozott behatóan a jogos védelem és az élethez való jog kapcsolatával, ezt egyes alkotmánybírák a 23/1990. (X. 31.) AB határozathoz fűzött párhuzamos véleményükben tették meg. Lábady Tamás és Tersztyánszky Ödön alkotmánybírák szerint az élethez való jog csak az élet önkényes elvételét tiltja. Véleményükben kifejtik, hogy nem tekinthető minden élettől való megfosztás fogalmilag jogtalannak, azaz önkényesnek, mivel bizonyos esetekben ugyanolyan értékek – emberi életek – versenghetnek egymással, mint például a jogos védelem, vagy akár a végszükség esetében. Ezért nem cselekszik önkényesen az, aki önhibáján kívül életveszélybe került, és saját életének megmentése céljából – egyéb lehetőség hiányában – mást megöl.85 Kis János az élethez való jog szerkezetét vizsgálva a jogos védelmi helyzetben versengő életek kapcsán így fogalmaz: „[…] ha valaki egy másik embert meg akar fosztani az életétől, akkor nincs joga hozzá, hogy a védekező ne ölje meg. […] Ha más módon nem lehet ártalmatlanná tenni […] bárkinek joga van hozzá, hogy elvegye az életét. Természetesen akkor és csakis akkor, ha ez a feltétele a megtá-

H almai–Tóth: i. m. 81. o. K is János: Az abortuszról: érvek és ellenérvek (Cserépfalvi Könyvkiadó, 1992) 67. o. 85 H almai–Tóth: i. m. 289. o. 83 84

184

Petrovics Aletta

madott élete megmentésének.”86 Az ismertetett alkotmánybírósági határozat és e felfogás szintetizálására törekedve megállapíthatjuk, hogy a jog azt ismeri el a jogos védelem kapcsán, hogy a más életének kioltására törekvőt megillető élethez való jognak csak az abszolút korlátozhatatlan jellege szünetel e cselekménye alatt, de maga az élethez való jog továbbra is megilleti; nem keletkezhet tehát a védekező oldalán sem feltétlen alanyi jog a támadó életének elvételére. A feltétel pedig a szükségesség: ha az emberölés az egyetlen lehetséges megoldás a védekező életének megóvására. A jog abszolút korlátozhatatlan jellege pedig csak időlegesen szünetel, és csak addig, amíg a támadás fennáll, a jogos védelmi helyzet elmúltával kifejtett emberölés már a bosszú körébe tartozik. A jogirodalomban a jogos védelmi helyzetben konkuráló élethez való jogok kapcsolatának egy természetjogi megközelítése is ismert. Ez a felfogás legtisztábban Sólyom Lászlónak a 23/1990. (X. 31.) AB határozathoz fűzött párhuzamos véleményében jelenik meg. A párhuzamos vélemény szerint az élet elleni támadás esetén a jog nem adhat jogot a támadó megölésére, de a tűrést sem írhatja elő a megtámadottnak, mivel mindkét esetben életekkel rendelkezne, amelyet nem tehet meg. Sólyom tehát egy jogon kívüli helyzetet feltételez, ahol a természeti állapot tér vissza az életek közötti választás idejére, és a jog itt csak utólag értékelheti, hogy fennálltak-e a jogos védelmi helyzet feltételei. Mindenképpen leszögezhető, hogy az alapjogi érvelésekkel összhangban mind a 15. számú irányelv, mind az ítélkezési gyakorlat elfogadja a jogos védelem körébe tartozónak azt, ha az élet ellen irányuló támadás esetén a védekező a támadóját megöli. Alapjogilag azonban problémákat vethet fel az, hogy az új Btk. szabályozása más jogellenes magatartásokat is élet ellen irányulónak „nyilvánít” a bírói mérlegelés kizárása mellett. A következőkben tehát arra igyekszem rámutatni, hogy alkotmányjogilag milyen aggályokat vet fel az új szabályozás. Előtte azonban mindenképpen le kell szögezni: az új Btk. expressis verbis nem ad – nem is adhat – felhatalmazást a jogos védelmi helyzetben cselekvőnek a támadó életének kioltására. Látszólag tehát a jogszabály nem érinti az alapjogok körét, az állam maga nem sérti közvetlenül az élethez való jogot, azonban a szabályozás hatásában felmerülhet a „burkolt” alapjogsértés, mivel a felállított törvényi vélelem jogszerűnek – legalábbis nem büntetendőnek – minősít olyan körülmények között elkövetett emberölést is, mely elkövetésére nem a fentebb vázolt, életek közötti választás szituációjában került sor. Ha alapjogok kollíziójaként vizsgáljuk a helyzetet, célszerű visszatérni a korábban már emlegetett legszélsőségesebb esetre, amikor a tettleges becsületsértést 86

K is János: i. m. 56–57. o.


185

a „megtámadott” a támadó életének kioltásával hárítja el. A becsületsértés jogi tárgya a becsület, a társadalmi megbecsülés és az önbecsülés,87 alapjogi szempontból pedig azt mondhatjuk, hogy ez a magatartás sérti a megtámadott emberi méltósághoz és jó hírnévhez való jogát.88 Ezzel szemben, ha a becsületében megsértett személy ezt a támadást emberöléssel „hárítja el”, egyszer és mindenkorra megfosztja a támadót az őt megillető élethez való jogtól. Ez az eset kétségtelenül az élettől való önkényes megfosztás körébe tartozik. Aki idegen lakásba jogtalanul behatol úgy, hogy a Btk. 22. § (2) bekezdés b) pontjában foglalt valamely objektív feltétel fennáll, szintén számolhat azzal, hogy a védekező által az ő sérelmére elkövetett emberölés büntetlenséget fog élvezni. A magánlaksértés jogi tárgya a lakás és az ahhoz tartozó helyiségek használatához fűződő érdek.89 Ha a magánlakás sérthetetlenségéhez való jogában megsértett személy megöli a támadót, szintén az élethez való jogától fosztja meg. Az alapjog-kollízió még súlyosabb színben tűnik fel akkor, ha visszatérünk arra a korábban kifejtett esetkörre (a csoportosan illetve felfegyverkezve történő elkövetésnél), ahol a védekező tudatának nem kell átfognia azt a körülményt, amely utóbb megalapozza a büntetlenségét. A jogalkotó a törvényi vélelem felállításakor nyilvánvalóan azokat a körülményeket emelte be a szabályozásba, amelyek fokozzák a támadás társadalomra veszélyességét, és amelyet a bírói gyakorlat korábban is figyelembe vett a jogos védelem elbírálása során. Ugyanakkor az önbecsülést és emberi méltóságot sértő pofon, mely utóbb egy zsebben lévő, de elő nem vett kés miatt válik megdönthetetlenül élet kioltására irányuló támadásnak, aligha tekinthető olyan mértékben társadalomra veszélyesnek, mint az ezt lőfegyverrel „elhárító” megtámadottnak a cselekménye. A szabályozás, ahogy arról már volt szó, nem képes feloldani a joggal való vis�szaélés esetkörét. Ha egy jól megszervezett „jogos védelmi helyzetben” a „megtámadott” az objektív feltételek fennállása mellett előre kitervelt szándékos emberölést követ el, a szabályozás az állam büntetőigényének érvényesítését is ki fogja zárni. 4.4.1. Egy különös párhuzam – az abortusz kérdése A jogtalanság terepére merészkedőt megillető élethez való jog és az állam életvédelmi kötelességének vizsgálata különös párhuzamba hozható az Alkotmánybíróság második abortuszhatározatával. A 48/1998. (XI. 23.) AB határozatban a testület arra hivatkozva semmisítette meg a magzati élet védelméről szóló 1992. K is Norbert: i. m. 171. o. Alaptörvény II. cikk illetve VI. cikk (1) bekezdés 89 K is Norbert: i. m. 138. o. 87 88

186

Petrovics Aletta

évi LXXIX. törvény egyes rendelkezéseit, hogy a törvény nem tett eleget az államot terhelő életvédelmi kötelességnek, mivel kizárólag a terhes nő önrendelkezési joga érvényesült a magzati élet védelmével szemben. A testület meglátása szerint az akkor hatályos Alkotmányból nem következett a magzat jogalanyiságának elismerése, ezért nem is illetheti meg az a korlátozhatatlan élethez való jog, mint a már megszületett személyeket, azonban az életének alkotmányos védelmet kell élveznie, mivel maga az élet a védendő érték. Az Alkotmánybíróság szerint „nem csupán az indok nélküli abortusz alkotmányellenes, hanem az is, ha a törvényhozó a magzatnak az alkotmánybíróság alkotmányértelmezése szerint megkívánt minimális védelmet sem biztosítja.” A testület szerint pedig az akkor hatályos törvényi szabályozás semmilyen védelmet nem nyújtott a magzatnak az anya önrendelkezési jogával szemben. Ha a jogos védelem új szabályozását összevetjük az ismertetett alkotmánybírósági érveléssel, mindenképpen felmerül az alaptörvény-ellenesség lehetősége. Ahogyan a magzati élet védelméről szóló törvény kizárólag az anya önrendelkezési jogát érvényesítette az életvédelemmel szemben, úgy az új Btk. megdönthetetlen vélelme is csak a jogában megsértett akaratára vagy épp „könyörületességére” bízza a tettleges becsületsértő és a magánlaksértő életét. Lényeges különbség azonban, hogy a jogos védelemnél jogalanyisággal rendelkező, tehát az élethez való joggal – a magzattal szemben – vitathatatlanul felruházott személyek tekintetében merül fel az elvárható minimális védelem biztosításának elmulasztása az állam részéről. Az a szabályozás, amely a bírói mérlegelést kizárva, pusztán objektív körülményeket feltételezve büntetlenné nyilvánít életellenes cselekményeket, egyszerre magában hordozva a joggal való visszaélés büntetlen lehetőségét is, az Alkotmánybíróság ismertetett érvelésével analóg módon nem tesz eleget annak a minimális életvédelemnek sem, amely az állam alkotmányos kötelezettségeként jelentkezik. Az új büntetőtörvénykönyv elemzett rendelkezései tekintetében tehát a jogalkotót alapjogsértő mulasztás terheli. Itt érdemes rövid kitérőt tenni a Magyarország által is elfogadott, az Emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló Egyezmény90 rendelkezéseire, valamint az azokon alapuló strasbourgi joggyakorlatra is. Az Egyezmény 2. cikke általánosan tilalmazza az emberi élettől történő szándékos megfosztást. A 2. cikk (2) bekezdése taxatíve felsorolja azokat az eseteket, amelyekben az élettől való megfosztás nem sérti az egyezményt. Ezek közé tartozik, ha az élettől való meg1993. évi XXXI. törvény az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Eg yezmény és az ahhoz tartozó nyolc kiegészítő jeg yzőkönyv kihirdetéséről.

90


187

fosztás a feltétlenül szükségesnél nem nagyobb erőszak alkalmazásából ered, és személyek jogtalan erőszakkal szembeni védelme érdekében történik. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlata szerint ez azonban nem azt jelenti, hogy jogtalan erőszak esetén szándékosan halált okozhat a megtámadott, hanem hogy alkalmazhat olyan erőszakot, melynek során nem kívánt eredményként sor kerülhet az élet kioltására. Ha az alkalmazott erőszak meghaladta a feltétlenül szükséges mértéket, a gondatlan emberölés is sérti az egyezményt.91 A strasbourgi testület ítéletei alapján az is leszögezhető, hogy a bíróság felfogása szerint vagyoni javak elleni támadás elhárítása esetén nincs helye a támadó élete kockáztatásának.92 Ahogyan a magyar Alkotmánybíróság gyakorlatában is pozitív feladatként jelent meg az államot terhelő életvédelmi kötelezettség, úgy az Emberi Jogok Európai Bírósága is megállapíthatja egy állam felelősségét, ha úgy ítéli meg, hogy az elmulasztott pozitív lépéseket tenni az emberi jogok védelmében. Ugyan a testület elismeri az államok széles körű mérlegelési lehetőségét az eszközök megválasztásában, azonban általános követelmény, hogy az államnak megfelelő megelőző intézkedésekkel kell garantálnia a jogok védelmét.93 Márpedig ha a jogos védelem szabályozásának körében bevezetett törvényi vélelem a korábban kifejtetteknek megfelelően nem tesz eleget az állam életvédelmi kötelezettségének, akkor az alaptörvény-ellenességen kívül felmerül annak a lehetősége is, hogy az új szabályozás egyben egyezménysértő is lehet. A törvényi vélelem védelmében – bár nem alapjogi megközelítés – felmerülhet a jogalkotót is vezető büntetőpolitikai felfogás, hogy aki a jogtalanság talajára merészkedik, az ne számítson az állam védelmére, a támadás minden kockázatát a támadó viselje. A jogalkotó célja legitim, az alkalmazott eszköz azonban alkotmányjogilag komoly aggályokat vet fel. A cél legitim, mivel nem várható el logikusan, hogy a jog a jogtalanul cselekvő érdekeit, testi épségét, egészségét védelmezze a végsőkig a legtöbb esetben valóban vétlen megtámadottal szemben; az eszköz azonban aggályos, mert a támadónak azt a minimális életvédelmet sem nyújtja, amely emberi minőségénél fogva megilleti. Márpedig, ha a legsúlyosabban minősülő bűncselekmények elkövetőit is megillető élethez való jog az állam büntetőhatalmának korlátjaként jelentkezik,94 az ennél lényegesen enyhébb, kizárólag a becsület, a vagyon vagy épp a magánlakás ellen támadó esetében az állam alkotmányosan nem engedheti meg a megtámadottnak a támadó megölését, felH almai–Tóth: i. m. 291. o. H almai–Tóth: i. m. 292. o. 93 H almai–Tóth: i. m. 104. o. 94 23/1990. (X. 31.) AB határozat. 91 92

188

Petrovics Aletta

tétel nélküli büntetlenséget ígérve. Ez a szabályozás tehát az objektív körülmények fennállása esetén kevesebb jogot biztosít a társadalomra kevésbé veszélyes „besurranó” éjszakai tolvajnak, a pszichikai bűnsegédekkel körbevett pofozkodónak, mint a büntetőeljárás alá vont erkölcsi értelemben szörnyeteg, erőszakos többszörös visszaeső gyilkosnak.95

4.5. Értékelés

Az új büntetőkódex jogos védelemmel kapcsolatos rendelkezéseinek elemzését követően hat pontban foglalhatjuk össze a már fentebb is levont következtetéseket: 1. Az új Btk. nem rendezte megnyugtatón azokat a büntető-joggyakorlatot és büntető–jogtudományt egyaránt megosztó vitás kérdéseket, mint a támadás fogalmának tágítása és az arányosság szerepének a tisztázása; 2. a törvény által bevezetett vélelem alkalmazása általában felesleges, mivel a legtöbb esetben a jogszabály más rendelkezéseinek alkalmazása (ijedtség vagy menthető felindulás miatt történő túllépés) és a kialakult jogalkalmazói gyakorlat (élet kioltására irányuló támadásnál) is ugyanarra az eredményre vezetne; 3. a szabályozás megfosztja a jogalkalmazót a „feltételezett általános szituációktól eltérő individuális esetek értékelésének”96 lehetőségétől; 4. a társadalomra kevésbé veszélyes személy elleni támadások (tettleges becsületsértés, könnyű testi sértés) és vagyon elleni támadások esetén jogosnak ismeri el az élet kioltásával járó védekezést, amely burkoltan alapjogsérelmet okoz, tehát az állam nem tesz eleget az objektív, intézményes életvédelmi kötelességének, ezért felmerül a szabályozás Alaptörvény-ellenessége; 5. ugyanezen okból kifolyólag felmerül annak az elvi lehetősége, hogy a szabályozás, és különösen annak jövőbeli alkalmazása sérti az Emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló Egyezményt; 6. a törvény nem tartalmaz garanciákat a joggal való visszaélés kirívó eseteinek a megakadályozására vagy értékelésére sem.97

64/1991. (XI. 17.) AB határozat szerint az emberi életek értéke között nem lehet jogilag különbséget tenni: „Emberi méltósága és élete mindenkinek érinthetetlen, aki ember, függetlenül fizikai és szellemi fejlettségétől, illetve állapotától, és attól is, hogy emberi lehetőségéből mennyit valósított meg, és miért annyit.” 96 Tóth: i. m. 28. o. 97 A 2. és 3. pontban foglalt következtetések megegyeznek a Tóth Mihály által is megfogalmazott kritikákkal – lásd: Tóth: i. m. 28. o. 95


189

4.6. De lege ferenda javaslat

A kifejtettek alapján láthattuk: az új Btk. nem rendezte azokat a kérdéseket, amelyek hosszú ideje zajló viták forrásai. Az újonnan felállított törvényi vélelem pedig a jogalkotó céljával szemben nem jár a megtámadottak jogainak teljesebb biztosításával, mint a korábbi szabályozás és bírói gyakorlat. Ezzel szemben a vélelem büntetlenül maradó visszaélésre ad lehetőséget, és vagyoni jogokat emel az élethez való jog elé, ezzel közvetve sértve mind az Alaptörvényt, mind Magyarország vállalt nemzetközi kötelezettségeit is. A következőkben ezért egy olyan de lege ferenda javaslat megfogalmazására törekszem, amely a meglátásom szerint alkalmas lehet a felvetett (legsúlyosabb) hiányosságok és problémák kezelésére.

A jogos védelem 22. § (1) Nem büntetendő az a cselekmény, amely a saját, illetve más vagy mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetve ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan cselekmény elhárításához szükséges és azzal arányos. (2) A jogtalan cselekmény elhárítását célzó magatartást arányosnak kell tekinteni, ha a történések egész folyamatát fig yelembe véve a védekező alapos okkal feltételezhette, hog y a jogtalan cselekmény az életének kioltására is irányul, ha a) azt személy ellen aa) éjjel, ab) fegyveresen, ac) felfegyverkezve vagy ad) csoportosan követik el, b) az a lakásba ba) éjjel, bb) fegyveresen, bc) felfegyverkezve vagy bd) csoportosan történő jogtalan behatolás, vagy c) az a lakáshoz tartozó bekerített helyre fegyveresen történő jogtalan beha tolás. A javaslat a Btk. 22. § (1) bekezdése szerinti jogos védelem esetében a jogtalan támadás fogalmát a jogtalan cselekmény kifejezéssel cseréli fel, mely tágabb kate-

190

Petrovics Aletta

gória, így magában foglalja a jogellenes állapot fenntartását célzó passzív magatartás és a jogellenes mulasztás esetkörét is.98 A javaslat feltünteti továbbá a törvényszövegben az arányosság fogalmát is, mellyel kifejezésre juttatja, hogy a szükségességet a jogtalan cselekmény, az arányosságot pedig a védekező magatartás alapján kell vizsgálat tárgyává tenni. A megoldás legitimálja a 15. számú irányelv okán elterjedt jogalkalmazói gyakorlatot, és kijelöli, hogy a jogos védelmi helyzet megállapítása során a bíróságnak milyen szempontok szerint kell vizsgálódnia.99 A javaslat a Btk. 22. § (2) bekezdésében felállított megdönthetetlen vélelmet megdönthetővé alakítaná. A bírói mérlegelés beiktatásával egy olyan szabályozás fogalmazódik meg, amely a jogalkotó eredeti szándékának megfelelően kitágítaná a védekező lehetőségeit és a jogtalan cselekmény kockázatát a támadóra terhelné, ugyanakkor biztosítaná a konkrét eset egyedi körülményei vizsgálatának a lehetőségét. Az „alapos okkal feltételezhette” kikötés lehetővé tenné a joggal való visszaélés eseteinek az értékelését is, mivel ilyenkor egyértelműen nem kerülhetne sor a 22. § (2) bekezdés alkalmazásának, így a fiktív jogesetekben feltüntetett szélsőséges esetek nem mentesülnének a bírói mérlegelés alól. A 22. § (2) bekezdés fent vázolt módosítása a jelenlegi normaszöveghez képest kétségtelenül kevesebb problémát hordoz. A javaslat e bekezdésében feltüntetésre került a védelmi szándék, mint a jogos védelem határa, mely a korábban kifejtett alapjogi aggályok kezelésére is alkalmas lenne. Ez a módosítás ugyanis elismeri a jogos védelmi helyzetben cselekvő fél lehetőségét arra, hogy az élete kioltására is irányuló támadást bárhogyan elháríthassa, amíg ez a helyzet fennáll. A támadás megszűntével azonban ez a lehetőség is megszűnik: sem a megtorlás, sem az időbeli túllépés nem mentesülhet tehát a büntetőjogi felelősség alól az objektív körülmények fennállása ellenére, mivel az ilyen magatartás már nem a jogellenes cselekmény elhárítására irányul. Ez a változat gyakorlatilag a 15. számú irányelv és a kialakult bírói jogalkalmazás törvényi megerősítése lenne. Azokban az esetekben, ahol alkalmazni lehetne, a védett jogtárgyak egyenértékűsége folytán az arányosság vizsgálatát eddig is szükségtelennek tekintette a gyakorlat. Az alapjogilag aggályos eredeti normaszöveg tehát csak olyan formában módosítható, amely alapján nem egyértelmű, hogy Ezt a változtatást szorgalmazza Belovics Ervin és Mészáros Ádám is, a javaslat az utóbbi Szerző megoldását követi – lásd: Belovics: i. m. 203. o., illetve M észáros: i. m. 153. és 166. o. 99 A javaslat itt Ligeti és Wiener de lege ferenda javaslatait követi, lásd: Ligeti: i. m. 20. o., Wiener: i. m. 108. o. Az arányosság feltüntetését szorgalmazza Belovics és Mészáros is, lásd: Belovics: i. m. 203. o., M észáros: i. m. 101. o. 98


191

szükséges-e egyáltalán a rendelkezést a törvényben megtartani, hiszen a kialakult gyakorlathoz képest nem hoz jelentős változást a jogos védelmi helyzetek megítélésében. Mégis a rendelkezés ilyen formában való megtartása mellett szól a jogalkotót vezető büntetőpolitikai cél, nevezetesen annak a tudatosítása, hogy a jogtalanság talajára merészkedett személynek kell viselnie magatartásának lehetséges következményeit, a jog (a törvény) pedig a jogszerűen védekező fél oldalán áll.

Záró gondolatok A büntetőtörvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény jelentősen megváltoztatta a jogos védelem korábban kialakult szabályozását. Több hónappal az új Btk. hatálybalépése előtt azonban egyelőre megjósolhatatlan, hogy az általa felállított praesumptio iuris et de iure milyen hatásokkal fog járni a jogalkalmazás terén. A fentebb kifejtett értékelés alapján ugyanakkor már most leszögezhető, hogy a törvényi szabályozás nem mentes a problémáktól, sőt, ebben a formájában a törvény felveti az Alaptörvény-ellenesség lehetőségét is. Míg az utóbbi kérdést csak az Alkotmánybíróság tudná megnyugtatóan tisztázni egy esetleges normakontrolleljárás során, azt mindenképpen látnunk kell, hogy a törvény jelenlegi formájában megteremti az elvi lehetőségét olyan eseteknek, ahol a Btk. és az igazságszolgáltatás – meglehetősen diszfunkcionálisan – a tényleges bűnös (vagy legalábbis az adott helyzetben „bűnösebb” fél) pártjára helyezkedne. Hiszen mint ahogy láttuk, a kizárólagosan objektív tények törvényi megkövetelése miatt megfelelő tervezéssel és előrelátással bárki teremthet magának „jogos védelmi” helyzetet. Dolgozatomban terjedelmi okokból nem vizsgáltam az eljárásjogi problémákat. Az azonban leszögezhető, hogy az új Btk. és a hatályos Be. rendelkezései nem állnak egymással összhangban, és ez tovább erősíti a már jelzett problémákat. A vélelem megdönthetetlen jellegéből és a kizárólagosan objektív követelményekből adódóan az ügyésznek ugyanúgy kell eljárnia, mint amikor egy tíz éves gyermek követ el bűncselekményt: a Be. 174. § (1) bekezdés c) pontja értelmében a feljelentést el kell utasítania, a joggal való visszaélés kérdését nem vizsgálhatja. Ha pedig az ügy valahogyan mégis eljutna a tárgyalási szakaszba, a törvényszöveg a bíró mérlegelését sem teszi lehetővé, ahogyan a joggal való visszaélés polgári jogban kialakult generálklauzulája is ismeretlen a büntető anyagi jogban. Az eljáró bíróság tehát ha valamilyen módon mégis értékelné a visszaélésszerű joggyakorlást, az olyan in peius jogalkalmazás lenne, mely szintén felvetné az Alaptörvényellenesség kérdését, mivel bűnösnek nyilvánítana olyan személyt, akire a törvény erejénél fogva büntetendőséget kizáró ok áll fenn, tehát ütközne a nullum crimen sine lege alapelvvel. A bíróság tehát csak alaptörvény-sértő módon oldhatná fel az alapjogsértő törvény diszfunkcionalitását.

192

Petrovics Aletta

A jogos védelem szabályozása mindenképpen átgondolásra szorul a jogalkotó részéről. Ha büntetőpolitikai indokok miatt a vélelem alkalmazásához ragaszkodna is a törvényhozó, a megdönthetetlen vélelem megdönthetővé tételével a jogalkalmazó visszakaphatná a mérlegelés lehetőségét, így az esetlegesen felmerülő visszaélések és nyilvánvalóan a védelem körét túllépő cselekmények értékelhetővé válnának. A jogos védelem intézménye az ókori jogok óta jelentős evolúciós utat járt be. A hosszú út olyan felesleges elágazódásai, mint a szigorú eszközarányosság vagy a menekülési kötelezettség idővel meghaladottá váltak és eltűntek a törvényekből és a joggyakorlatból. Az új Btk. ezzel ellentétes tendenciát képvisel: a megdönthetetlen vélelem az évszázados fejlődés eredményeit megtagadva, gyakorlatilag és hatásában – bár tagadhatatlanul absztraktabb szabályozással – a XII. táblás törvények rendelkezéseit idézi. Ez a jelenleg még visszalépésként értelmezhető törvényi rendelkezés azonban átgondolt újraszabályozással orvosolható: reméljük ez hamarabb fog megtörténni, minthogy valóban sor kerüljön a jogintézménnyel való első büntetlenül maradó visszaélésre.

Felhasznált irodalom Könyvek, monográfiák: Belovics Ervin: A büntetendőséget kizáró okok, 2009, Budapest, HVG-ORAC Lapés Könyvkiadó Belovics Ervin–Gellér Balázs–Nagy Ferenc–Tóth Mihály: Büntetőjog I., 2012, Budapest, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Busch Béla (szerk.): Büntetőjog – Általános Rész, 2010, Budapest, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Degré Lajos: A jogos védelem az anyagi büntetőjogban, 1910, Vác, Pestvidéki nyomda. Edvi Illés Károly: A mag yar büntetőtörvénykönyv mag yarázata, 1909, Budapest, Révai testvérek irodalmi intézet R.-T. Kiadása Földi András–Hamza Gábor: A római jog története és institúciói, 2011, Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó Gellér Balázs: A mag yar büntetőjog tankönyve I. – Általános tanok, 2008, Budapest, Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Halmai Gábor–Tóth Gábor Attila (szerk.): Emberi jogok, 2003, Budapest, Osiris Kiadó K is János: Az abortuszról: érvek és ellenérvek, 1992, Cserépfalvi Könyvkiadó K is Norbert (szerk.): A mag yar büntetőjog tankönyve II. – Különös rész, 2008, Budapest, Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó


193

M észáros Ádám: Büntetőjogi kodifikációk alkonyán és hajnalán, 2012, Pécs, Virágmandula Kft. Székely János: A jogos védelem, 1983, Budapest, Igazságügyi Minisztérium Ujvári Ákos: A jogos védelem megítélésének új irányai, 2009, Budapest, Ad Librum Werbőczy István: Tripartitum, 1990, Budapest, Téka Könyvkiadó Wiener A. Imre: A Btk. általános része de lege ferenda, 2003, Budapest, MTA Jogtudományi Intézete Folyóiratok: Ligeti Katalin: Az új büntető törvénykönyv általános részének koncepciója. In: Büntetőjogi Kodifikáció, 2006/1. szám Nagy Ferenc: Gondolatok a jogos védelemről. In: Európai Jog, 2004/4. szám Székely János: Egy betöltésre váró joghézag. In: Mag yar Jog, 1994/3. szám Tóth Mihály: Néhány szempont a jogos védelem körében zajló vitához. In: Büntetőjogi Szemle, 2012/1. szám Ujvári Ákos: Gondolatok a kitérési (menekülési) kötelezettségről. In: Belüg yi Szemle 2012/1. szám

Jogszabályok, egyéb jogi dokumentumok: Magyarország Alaptörvénye 1978. évi IV. törvény a büntető törvénykönyvről 1993. évi XXXI. törvény az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény és az ahhoz tartozó nyolc kiegészítő jegyzőkönyv kihirdetéséről 2012. évi C. törvény a büntető törvénykönyvről 23/1990. (X. 31.) AB határozat 64/1991. (XII. 17.) AB határozat 48/1998. (XI. 23.) AB határozat A Legfelsőbb Bíróság 15. számú irányelve az élet és a testi épség büntetőjogi védelméről A Legfelsőbb Bíróság 2/2000. számú BJE határozata BH 1989.138. BH 1997.512. BH 2012.1.

194

Petrovics Aletta

Internetes források: http://www.parlament.hu/irom39/06958/06958-0101.pdf Utolsó letöltés időpontja: 2013. február 3. http://www.parlament.hu/irom39/06958/06958.pdf Utolsó letöltés időpontja: 2013. február 3.

Szőllősi Zsuzsanna1

Az egyes alapjogok az új Btk. tükrében, különös tekintettel a jogos védelem szabályaira

1.

Bevezetés

Pályamunkámban a jogos védelmet mint büntetendőséget kizáró okot elemzem. A jogos védelem törvényi szabályai több mint harminc éven keresztül változatlanok voltak. Áttörő változást a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló 2009. évi LXXX. törvény hozott. Szabályozása az új, Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvényben (a továbbiakban: új Btk.) ismét meg fog változni 2013. július 1-jétől. A Büntető Törvénykönyv (a továbbiakban: Btk.) szövegezésére több hivatalos javaslat is készült, melyekre ki fogok térni. Dolgozatomban az alapjogi funkcióról is szólok, arra tekintettel, hogy az Alaptörvény hatálybalépése óta alkotmányos alapjoggá vált a jogos védelem, vagyis az önvédelem és a magántulajdon védelme. Fontos leszögezni, hogy az alapjogok minden esetben olyan kiemelt jogok, melyeket a jogalkotó alapvetőnek, nélkülözhetetlennek minősít az ember, az állampolgár, az emberi és állampolgári közösségek léte és aktivitása szempontjából.2

1.1. A jogos védelemről általában

A cselekmény büntetendőségét, azaz társadalomra veszélyességét kizárja a jogos védelem, a végszükség, valamint a jogszabály engedélye. A cselekmény büntetendőségének hiánya automatikusan kihat minden elkövetőre, ezért ezek az okok a büntetőjogi felelősség objektív akadályai. A jogos védelem jogintézménye a Btk. jelenleg hatályos rendszerében a büntethetőséget kizáró okok, ezen belül is az (1) bekezdés a cselekmény társadalomra veszélyességét kizáró körülmények, míg a (2) bekezdés a beszámítást kizáró okok között helyezkedik el.3 A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának hallgatója. Dr. Á dám Antal: „Az alapjogokra vonatkozó alkotmányi rendelkezések továbbfejlesztésének lehetőségei” in Dr. Ádám Antal (szerk.): Alkotmányfejlődés és jogállami g yakorlat (Hanns Seidel Alapítvány, Budapest, 1994.) 9. o. 3 Dr. Belovics Ervin: A büntetendőséget kizáró okok (HVG-ORAC, Budapest, 2009.) 75. o. 1

2

196

Szőllősi Zsuzsanna

A jogos védelem kriminálpolitikai indokát a jogtalan támadással szembeni fellépés törvényi garanciája jelenti. Büntetőjogi szempontból a jogos védelmet gyakorló személy formálisan bűncselekmény – olykor igen súlyos bűncselekmény – tényállását valósítja meg. Ám amiatt, mert ezt jogtalan támadás elleni védekezésként teszi, nem büntethető. E büntetendőséget kizáró ok létjogosultságát a magyar büntetőjogban soha nem vonták kétségbe. Újabban az is csak nyomatékosításra szorult, hogy a kockázatot a jogtalan támadónak kell viselnie. Dr. Angyal Pál már a XX. század elején arra mutatott rá, hogy „… amikor az állam nem nyújthat in concreto segélyt, midőn az állami intézmények nem védelmezhetik a megtámadott jogát, s így a jog kénytelen volna a jogtalansággal szemben engedni; márpedig erre nem kötelezhető, mert ez azt jelentené, hogy az erőszakkal párosult jogtalanság hatalmasabb, mint a jog, ami a jogállam eszméjével homlokegyenest ellenkezik.”4 Ez a gondolat a jelenlegi jogirodalomban is megállja a helyét. Dr. Földvári József szerint „Igaz ugyan, hogy az államhatalom feladata az állampolgárok életének és vagyonának védelme, e védelmi jogból kénytelen átengedni egy részt polgárainak olyan esetekben, amikor az államhatalmi védelem nem elegendő. Hangsúlyozni kívánjuk azonban már e helyütt is, hogy az állam csak védelmi jogából engedett át meghatározott kört polgárainak, de semmit sem a felelősségre vonás, az ítélkezés jogából.”5 Dr. Békés Imre hasonló véleményének adott hangot, amikor arra mutatott rá, hogy a jogos védelem megengedettsége abból fakad, hogy a jogszerűen védekező támadást hárít el, mégpedig olyan támadást, „… amelynek elhárítására állami szervek lennének közvetlenül jogosultak és kötelesek”.6 A jogos védelemmel a törvény ennek a védekezésnek a jogát biztosítja. Lényegében tehát azt mondhatjuk, hogy a jogszerűen védekező a társadalom védekezését valósítja meg a támadóval szemben. Az ilyen helyzetben kifejtett bűncselekmény nem sérti a jogrendet. A jogos védelem leglényegesebb sajátossága, hogy annak körében jogtalanság áll szemben a joggal. A védekezés lehetősége segítség az egyénnek a jogsértés veszélyének elhárításához, a megsértett jogrend épségének helyreállításához.7 Dr. A ngyal Pál: A mag yar büntetőjog tankönyve, 2. kiadás (Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest, 1909.) 429. o. 5 Dr. Földvári József: Mag yar büntetőjog. Általános rész, 7. átdolgozott kiadás (Osiris Kiadó, Budapest, 2003.) 134. o. 6 Dr. Békés Imre–Dr. Földvári József–Dr. Gáspár Gyula–Dr. Tokaji Géza: Mag yar büntetőjog. Általános rész. (BM Könyvkiadó, Budapest, 1980.) 173. o. 7 Dr. Belovics Ervin: „Gondolatok a jogos védelem körében kifejthető védelmi cselekményről” Rendészeti Szemle 2007/7-8. 106. o. 4


197

A támadás rendszerint erőszakos magatartás, többnyire személy ellen irányul, de javak ellen is irányulhat. A megtámadott személy akkor jár el jogosan, ha cselekménye a támadás elhárításához szükséges. Így nem tehető felelőssé a jogellenes támadást elhárító személy, ha a védekezéssel gondatlanul okoz bármilyen sérelmet, vagy szándékosan okoz kisebb vagy azonos sérelmet.

2. Történeti áttekintés 2.1. A jogos védelem kialakulása

A jogintézmény valójában egyidős magával a jog létrejöttével. A magyar büntetőjog fejlődését vizsgálva megállapítható, hogy eleinte a jogos védelem kérdését még csak az emberölés kapcsán szabályozták. Már Szent István törvénykönyve megemlítette a „házakba törők és az ottan támadt viadalok” kapcsán, hogy ha valamelyik erőszakos ispán más házát azért keresi fel, hogy a tulajdonost megölje, vagy annak javait szétdúlja, s a támadás során életét veszti, „megtorlás nélkül feküdjön”. Semmiféle kompenzáció nem jár tehát hozzátartozóinak.8, 9

2.2. A XIX. századi „vétlen védelem”

A természetes igazságérzet már az első, 1795-ös magyar büntető-kódex tervezetben is olvasható volt. A javaslat enyhébben ítélte meg annak tettét „aki azért lépte túl az önvédelem határait, mert nem álltak rendelkezésére az ahhoz szükséges enyhébb eszközök.” A XIX. század közepének jogtudósai, először Dr. Csatskó Imre, majd Dr. Pauler Tivadar „vétlen védelemnek” nevezte e jogintézményt. Vétlen védelemnek kell minősíteni, „ha a személyek, az idő, a hely minőségéből, a megtámadás módjából vagy más körülményekből alaposan lehet következtetni, miszerint a tettes csak a szükséges védelemmel élt avégett, hogy az élet, szabadság vagy vagyon jogellenes megtámadását magáról vagy másokról elhárítsa; vagy, hogy ő az ilyes védelem határait csak rémülésből, félelemből vagy ijedségből lépte át.”10 Ez a definíció a sokáig korszerűtlennek minősített osztrák törvény nyomán született, amely nálunk 10 évig hatályban volt. A „vétlen védelemnek” a védekező szempontjából elengedhetetlen feltétele, hogy „Szent István törvényei, II. könyv, 33. fejezet 2. §” in Márkus Dezső (szerk.): Mag yar Törvénytár, 1000–1526. évi törvényczikkek (Budapest, Franklin társulat, 1899.) 35. o. 9 Dr. Tóth Mihály: „Néhány szempont a jogos védelem körében zajló vitához” Büntetőjogi Szemle 2012/1. 24. o. 10 Dr. Csatskó Imre: Az 1852-ki május 27-ki Austriai Birodalmi Büntető törvény mag yarázata (Beimel J. és Kozma Vazul Nyomdája, Pest, 1853.) 45.p. 8

198


„a) a támadás csak erőszak által legyen bizton elhárítható, b) kellő mérséklettel használva, c) a fennforgó viszonyoknál fogva szükséges eszközökre szoríttassék. Ellenkező esetben az határainak túlhaladtával vétlen lenni megszűnnék és a körülményekhez képest a szándékos vagy vétkes jogsértés beszámítása alá esnék.”11 Az 1843-44. évi javaslatában szereplő vétlen önvédelem kifejezés helyett, a Csemegi-kódex már a jogos védelem megnevezést használja, amely a korábbi szóhasználattal szemben kifejezi, hogy a „segítséget nyújtóra a segély jogosságának ugyanazok a feltételei, mint a saját megtámadtatása esetén.”12 Az első törvényerőre emelkedő hazai büntetőkódex, a mag yar büntetőtörvénykönyv a büntettekről és vétségekről szóló 1878. évi V. tc. a jogtalanságot kizáró okok között helyezte el a jogos védelmet. Szabályozása a jelenlegi törvényhez rendkívül hasonló módon fogalmaz: „79. § Kizárja továbbá a cselekmény beszámíthatóságát a jogos védelem. Jogos védelem az, mely akár a megtámadottnak, akár másnak személye vagy vagyona ellen intézett vagy azt fenyegető jogtalan és közvetlen megtámadásának elhárítására szükséges. A jogos védelem határainak félelemből, ijedtségből vagy megzavarodásból származott túlhágása nem büntettetik.” A védelmi tevékenység a saját, illetve más személye, vagyona védelme érdekében fejthető ki. A mai szabályozás a védelmi körbe vonja a közérdeket is. A túlhágás szabályozása is eltér a maitól, hiszen a korlátozott felismerési képességet a Csemegi-kódex nem nevesíti. Az arányosság követelményét nem kodifikálta a törvényhozó, de az ítélkezési gyakorlat már a század elejétől a szükségesség ismérvéből fakadó, a védekezés jogosságának kritériumaként kezelte az arányosság kérdését.

2.3. Jogfejlődés a XX. századtól napjainkig

A büntetőtörvénykönyv általános részéről szóló 1950. évi II. törvénnyel (Btá.) hatályba lépett rendelkezések a jogos védelmet is érintették, mely nyelvtani értelmezése korszerűnek tekinthető, ám – tövényrontó módon – a joggyakorlatban nem igazán érvényesült. 13 A XX. század elején megalkotott kúriai döntés szerint, ha a házasságtörésen tetten ért szerető utolsó erejével lelőtte az őt megtámadó, földre döntő, és „most Dr. Pauler Tivadar: Büntető jogtan (Pfeifer Ferdinánd kiadása, Pest, 1868.) 244. o. Dr. Finkey Ferenc: A Mag yar Büntetőjog Tankönyve (Grill Károly Könyvkiadó vállalata, Budapest, 1914.) 206–211. o. 13 Dr. Ujvári Ákos: A jogos védelem megítélésének új irányai (AdLibrum Kiadó, Budapest, 2009.) 15. o. 11

12


199

megdöglesz” szavakkal erősen fojtogató férjet, akkor nem a szerető, hanem éppenséggel a férj volt jogos védelmi helyzetben, mert „férji jogaiban, férfibecsületében, tehát személyében volt súlyosan megtámadva.”14 Később bővült a vagyon elleni támadásokkal szembeni jogos védelem köre, viszont csökkent, majd teljesen visszaszorult a személy elleni támadás keretei között a becsület védelmében kifejthető védekezés elfogadhatósága. Néhány évtizeddel később az ítélkezési gyakorlat már kerülte a „személy elleni támadás” lehetséges körét pusztán a becsületet érintő, (a tettlegességet nélkülöző) megtévesztés céljából kitalált rágalmakra kiterjeszteni, s így az esetleges jogos védelem köre hasonló konfliktusok esetében már fel sem merült. 15 Érdekesség, hogy az Ügyészség részéről mégis visszatért az új törvénnyel kapcsolatban az a gondolat, hogy személy elleni támadásnak kell tekinteni a természetes személy élete, testi épsége, egészsége ellen intézett támadáson túl a jó hírnevet, becsületet sértő több mozzanatú, verbális támadásokat is! Dr. Finkey Ferenc szerint például a gúnyirat széttépése jogos védelem lehet.16 Természetesen az egymozzanatú verbális rágalmazás, becsületsértés elkövetésekor a jogos védelem szóba sem kerülhet, mivel az ilyen kijelentés egyszeri, és annak elhangzásával a rágalmazás vagy a becsületsértés befejezetté válik, így nincs mit elhárítani.17 Dr. Angyal Pál szerint „a becsület is a támadás s védelem tárgyai közé tartozik, mert úgy a szóbeli, mint az írásbeli becsületsértésnél előfordulhat, hogy a folytatástól lehet és kell tartani.”18 Dr. Belovics Ervin azonban a verbális becsületsértéssel kapcsolatban nem ért egyet Dr. Angyal Pállal, ugyanis mindaddig, amíg a kijelentés megtételére nem kerül sor, bűncselekményről nem beszélhetünk. Azt megítélni, hogy valaki a következő pillanatban milyen kijelentéseket tesz, lehetetlen. Ezért legfeljebb csak folyamatos szitkozódások alapozhatnak meg jogos védelmi helyzetet, ha az egyes kijelentéseket önállótlan részcselekménynek tekintjük. Tettleges becsületsértés esetén a megtámadott a jelenlegi ítélkezési gyakorlat szerint is nyilvánvalóan jogosan védekezhet. 19 Kúria: „1915. március 31. B.III. 3428.” Büntetőjogi Döntvénytár 1916/9. 151. o. Dr. Tóth Mihály: „Néhány szempont a jogos védelem körében zajló vitához” Büntetőjogi Szemle 2012/1. 24–25. o. 16 Dr. Finkey Ferenc: A Mag yar Büntetőjog Tankönyve (Grill Károly Könyvkiadó vállalata, Budapest, 1914.) 194. o. 17 Legfelsőbb Bíróság Bf.III.1500/1977/3. számú ítélete. 18 Dr. A ngyal Pál: A magyar büntetőjog tankönyve, 2. kiadás (Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest, 1909.) 430-431. o. 19 Dr. Belovics Ervin: „Értelmezési anomáliák a jogos védelem jogalkalmazói gyakorlatában” in Farkas –Nagy–Róth–Sántha–Váradi (szerk.): Tanulmányok Dr.Dr.h.c. Horváth Tibor professor emeritus 80. születésnapja tiszteletére (Bíbor Kiadó, Miskolc, 2007.) 22–24. o. 14

15

200 Szőllősi Zsuzsanna 1971-ben élénk vita folyt, amikor Dr. Bodrogi Károly felvetette: a jogellenes mulasztást is büntetőjogi támadásnak kellene tekinteni. Ezt Dr. Juhász Endre meggyőzően vitatta, s a kérdéshez hozzászólt Dr. Garajszkí Ferenc és Dr. Székely János is.20 Végül többségben volt az a vélemény, hogy pl. annak a cselekményét, aki a bűnösen mulasztó váltóőrtől a vasúti közlekedési baleset elhárítása végett a váltókulcsot erőszak alkalmazásával veszi el, a végszükség, s nem a jogos védelem alapján kell elbírálni.21 Itt jegyezném meg, hogy az Ügyészség a legújabb törvénnyel kapcsolatban ismét azt juttatja kifejezésre, hogy a jogos védelem szempontjából nem csak aktív magatartás, hanem mulasztás is értékelhető támadásként. Támadáson a védett jogtárgyak ellen intézett vagy ezeket közvetlenül fenyegető jogellenes emberi cselekvőséget kell érteni. Dr. Belovics Ervin szerint az a magatartás minősül támadásnak, amely megvalósítja valamely bűncselekmény törvényi tényállásának objektív ismérveit. A támadás aktív magatartás és mulasztás egyaránt lehet, és vagy arra irányul, hogy bizonyos állapotot megváltoztasson, vagy fenntartson. Ha a balesetnél életet fenyegető helyzetben tétlenül maradó, de mentésre kötelezett fürdőmestert kényszerítenek segítségnyújtásra, az nem okoz aránytalanul nagyobb sérelmet, mint amelynek az elhárításárára törekedett az ezt észlelő és fellépő személy. Ebben az esetben jogtalanság áll szemben a joggal, ezért a végszükség intézménye nem jöhet szóba, viszont fennáll a jogos védelem. De minden esetet egyedileg szükséges vizsgálni. Dr. Belovics Ervin már az első új Btk. javaslat előtt megállapította, hogy a mulasztás jogtalan támadásként való értékelhetősége irányába látszik elmozdulni az ítélkezési gyakorlat.22 Bírósági határozat is kimondja, hogy „a jogos védelmi helyzet megállapítása szempontjából a jogtalan támadás fogalma alá vonható a sértett részéről tanúsított olyan passzív magatartás is, amely a jogellenes állapot további fenntartását célozza. Ha a fegyveres emberrablást megvalósító személyeknek a terheltek életét közvetlenül fenyegető támadását a fogva tartottak úgy hárítják el, hogy a fogva tartó személy életét kioltják: jogos védelem címén felmentésnek van helye.”23 ld. pl. Dr. Bodrogi Károly: „A büntetőjogilag releváns támadás fogalma” Mag yar Jog 1971/5. 263–265. o. és Dr. Juhász Endre–Dr. Garajszkí Ferenc: „Indokolt-e a jogos védelem szabályozásának reformja” Mag yar Jog 1971/10. 606–609. o. 21 Dr. Tóth Mihály: „Néhány szempont a jogos védelem körében zajló vitához” Büntetőjogi Szemle 2012/1. 25. o. 22 Dr. Belovics Ervin: „Értelmezési anomáliák a jogos védelem jogalkalmazói gyakorlatában” in Dr. Farkas– Dr. Nagy–Dr. Róth–Dr. Sántha– Dr. Váradi (szerk.): Tanulmányok Dr.Dr.h.c. Horváth Tibor professor emeritus 80. születésnapja tiszteletére (Bíbor Kiadó, Miskolc, 2007.) 20. o. 23 BH 1997. 512. 20


201

Ezen a véleményen van Dr. Székely János, Dr. Nagy Ferenc és Dr. Fedor Attila is. Dr. Székely János szerint „a problémát az dönti el, hogy in concreto létrejön-e a jogi tárgy sérelmének a közvetlen veszélye, és ha igen, annak nincs jelentősége, hogy a közvetlen veszélyt mulasztás idézte elő.” Így véleménye szerint jogos védelmi helyzetet teremt a vasúti balesetet elhárító személy.24

2.4. Angol megoldás

Az angolszász jogi gondolkodást jellemző sajátosság, hogy a jogos védelmet a végszükség speciális formájaként kezeli. „Az önvédelem és a szükséghelyzet bizonyos mértékig fedi egymást. Az önvédelem szabálya alapján valakinek joga van arra, hogy ne csak magát védje, hanem másokat is, a mások védelmét azonban a szükséghelyzet példájának is lehet tekinteni, minthogy végső soron annak lehet tekinteni az önvédelmet is. Olykor azt mondják, hogy az önvédelem és a szükséghelyzet között a különbség az, hogy az előző feltételez valami jogellenes cselekményt másnak a részéről, míg az utóbbi nem. E nézet szerint a mérges kutya elleni védekezés, vagy a sáskajárás, árvíz elleni védekezés nem önvédelem, hanem szükséghelyzet. Hasonlóképpen, ha egy holdkóros támad meg, aki cselekményeiért büntetőjogilag nem vonható felelősségre és én „önvédelemből” sérülést okozok neki, az angol bíróságok szerint az esetet az önvédelem körébe kell sorolni. Az önvédelmet úgy tekinthetjük, mint a szükséghelyzet sajátos formáját, ami viszonylag meghatározott szabályokkal rendelkezik.”25, 26 Az angolszász jogi gondolkodás számunkra idegen, mert annak főként a felelősségi rendszere a miénktől eltérő. Abban viszont egyezik a két nézet, hogy mind a végszükségben, mind a jogos védelemben cselekvés csak rendkívüli helyzetben zárhatja ki a felelősséget. Mégpedig akkor, amikor a veszély elhárítására az intézményes lehetőségek hiányoznak.27

Dr. Székely János: A jogos védelem (Igazságügyi Minisztérium, Budapest, 1983.) 170– 171. o. 25 Williams L. Glainville: Criminal Law. The General Part (Stevens and Sons, London, 1953.) 572–573. o. 26 Dr. Tóth Mihály: „Néhány szempont a jogos védelem körében zajló vitához” Büntetőjogi Szemle 2012/1. 25. o. 27 Dr. Tóth M ihály: „Néhány szempont a jogos védelem körében zajló vitához” Büntetőjogi Szemle 2012/1. 26. o. 24

202 Szőllősi Zsuzsanna

3. Az 1979. július 1-jén hatályba lépett és a 2009. augusztus 9-én hatályba lépett változtatások összehasonlítása Bár pályamunkám címében az új Btk. szerepel, fontosnak tartom bemutatni az idáig vezető szabályozás útját is, ezért először a 2009. LXXX. törvény előtti szabályozásról írok.

3.1. Az 1979. július 1-jétől hatályba lépett Btk. szövege

A jogos védelem „29. § (1) Nem büntethető, akinek a cselekménye a saját, illetőleg a mások személye, javai vagy közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges. (2) Nem büntethető az sem, aki az elhárítás szükséges mértékét azért lépi túl, mert azt ijedtségből vagy menthető felindulásból képtelen felismerni. (3) A büntetés korlátlanul enyhíthető, ha az ijedtség vagy a menthető felindulás az elkövetőt korlátozza az elhárítás szükséges mértékének felismerésében.”

3.2. A 2009. augusztus 9-étől – és azóta is – hatályos szöveg

A jogos védelem „29. § (1) Nem büntethető, akinek a cselekménye a saját, illetőleg a mások személye, javai vagy közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges. (2) Nem büntethető az sem, aki az elhárítás szükséges mértékét ijedtségből vagy menthető felindulásból túllépi. (3) A megtámadott nem köteles kitérni a jogtalan támadás elől. 29/A. § Nem büntethető, aki a saját, illetőleg a mások személye vagy javai elleni jogtalan támadás megelőzéséhez szükséges védelmi eszközt alkalmaz, ha az az élet kioltására nem alkalmas, és annak folytán a jogtalan támadó szenved sérelmet, továbbá ha a védekező a sérelem elkerülése érdekében mindent megtett, ami tőle az adott helyzetben elvárható volt.”

3.3. Összehasonlítás

Az ezredfordulót követően a Btk. szövegezésére több hivatalos tervezet is készült. Végül a 2009. évi LXXX. törvényben foglalták össze a módosításokat, melynek 4. § és 5. §-ai változtatták meg a jogos védelem 1978 óta változatlan szabályozását. A 2009. augusztus 9-én hatályba lépett módosítások csak a 29. § (2) és (3) bekezdését érintették, és a 29/A. §-t iktatták be.


203

A jogos védelem szabályozását a 2009. évi LXXX. törvény, és e büntetendőséget kizáró ok Alaptörvénybe emelése lényegesen megváltoztatta. Ugyan a büntethetőségi akadály törvényi fogalma nem változott, de például, az új Alaptörvény már az alkotmányos alapjogok közé sorolta a jogos védelmet.28 Persze ennek az Alaptörvényben való deklarálása a büntethetőségi akadály hatókörét tekintve nem hozott tartalmi változást, hiszen a „törvényben meghatározottak szerint” kitétel nyilvánvalóan a Btk. feltételrendszerére utal. Ezért Dr. Tóth Mihály szerint nem tekinthető koncepcionális változásnak a 2009-ben történt módosítás, hiszen az Alaptörvény hatályba lépése nem változtatott a jogos védelem szabályain. Ami 2011. december 31-én nem fért bele a jogos védelem keretei közé, az ma sem fér bele.29 A Btk. 29. §-ának (1) bekezdése szerinti jogos védelem két alapvető jellemzője a jogtalan támadás, illetve az ezzel szembeni védekezés. Kérdés, hogy a védekezésnek milyen korlátai vannak. A védelmi cselekménynek elhárító jellegűnek kell lennie. Ez olyan aktív magatartást jelent, amely a támadó ellen irányul, kifejtésére a védekezés keretei között kerül sor, és kimeríti a Btk. Különös Részében meghatározott valamely bűncselekmény tényállási elemeit.30 Dr. Ujvári Ákos szerint, miközben a jogalkotó a jogszerű védekezés határait tágítani kívánta, ténylegesen ezáltal is többlet kritériumokhoz köti a védelmi eszközök révén kifejtett jogos védelmet. Ezért nem érthető, hogy egy élet ellen irányuló jogtalan támadást védelmi eszköz útján megelőző jogos védelmi magatartás az élet kioltására miért ne lehetne jogszerűen alkalmas. Ezen kívül álláspontja szerint a 2009. évi LXXX. törvény három ponton hozott jelentős áttörést: Egyrészt a hatályos jogunk részévé vált a német szabályozási módszer, amely nem tesz különbséget a jogtalan támadás okozta tudatszűkület minőségén belül. A jogellenes támadás által létrejött ijedtség, menthető felindulás egységesen a büntetőjogi felelősség hiányát eredményezi az elhárítás szükséges mértékének túllépésekor. Másfelől a kitérési kötelezettség deklaratív eltörlésével az új törvény megszünteti azt az alkotmányellenes helyzetet, amely szerint korábban a Legfelsőbb Bíróság a V. cikk: „Mindenkinek joga van törvényben meghatározottak szerint a személye illetve a tulajdona ellen intézett vagy ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához.” 29 Dr. Tóth Mihály: „Néhány szempont a jogos védelem körében zajló vitához” Büntetőjogi Szemle 2012/1. 26. o. 30 Dr. Belovics Ervin: A büntetendőséget kizáró okok (HVG-ORAC, Budapest, 2009.) 98. o. 28

204 Szőllősi Zsuzsanna törvény szövegével ellentétesen, a 15. irányelven keresztül a kitérési kötelezettség előírásával szűkítette a jogos védelem hatókörét. A harmadik változtatás a megelőző jogos védelem törvényi szintű megjelenítése. Dr. Ujvári Ákos azon a véleményen van, hogy a védelmi berendezések útján gyakorolható jogos védelemnek nincsenek többlet feltételei a személyesen kifejtett védekezéshez képest. Ezért ezt a kérdést a bírói jogfejlesztésre kellett volna bízni.31 Álláspontja szerint a gondolati elbírálás során a büntetőjogi felelősség vizsgálata értelemszerűen mindig megelőzi a büntetés kiszabásának kérdéseit. A Btk. 29. § (2) és (3) bekezdésének 2009-ben történt módosítása több szempontból is tágította a jogos védelem mint büntetendőséget kizáró ok terjedelmét. Már nem szükséges a felismerési képesség teljes hiánya az arányosságbeli túllépés esetén a büntetőjogi felelősség kizárásához, ezen kívül – a Legfelsőbb Bíróság 15. irányelvében írt kitérési kötelezettséggel szemben – kimondja, hogy a megtámadott nem köteles kitérni a jogtalan támadás elől.32 Ha egy 2009. augusztus 9. előtt elkövetett cselekmény elbírálásakor a bíróság arra az álláspontra jut, hogy a jogos védelem feltételeit meg kell vizsgálni, akkor ezt az elbíráláskor hatályos kedvezőbb szabályozás alapján kell elvégezni.33 Az MTI-Press a hatályos szabályozásról és a javasolt kiszélesítésről kérdezte Dr. Finszter Géza kriminológust, aki szerint a megelőző jogos védelem34 intézménye a klasszikus fogalmat felpuhítja, áttöri. Meggyőző a véleménye, miszerint ezzel két probléma van: nem biztos, hogy a valóságos támadó ellen lép működésbe, vétleneket is sújthat, továbbá kétséges az is, hogy a védekezésnek ez a módja arányosnak tekinthető-e egy jövőben esetlegesen bekövetkezhető támadással szemben. Arra adhat engedélyt, hogy túlléphessék a szükségesség és az arányosság kereteit. Ez nem lehet jogpolitikai cél, ugyanis ellenkező esetben nem nagyobb közbiztonságot teremtünk, hanem újabb veszélyforrást. Dr. Finszter Gézának az a véleménye, hogy a klasszikus jogos védelem intézményéhez ragaszkodni kellene a jogalkotónak.35

Dr. Ujvári Ákos: „A jogos védelem alakuló szabályozása a Btk. kodifikációjának tükrében” Jogelméleti Szemle 2010/1. 4. o. 32 Dr. Ujvári Ákos: „Gondolatok a kitérési (menekülési) kötelezettségről” Belüg yi Szemle 2012/1. 93. o. 33 Pl. ÍH 2010.146. 34 Ez az, amit a közvélemény a kerítésbe vezetett áram módszerével szokott azonosítani. 35 Párvy Tivadar: Uborkalopásért halál? – A jogos védelem kiterjesztése (http://www. jogiforum.hu/hirek/27436). 31


205

3.3.1. A szükségesség–arányosság viszonya A két fogalom gyakran következetlen és párhuzamos használata is felmerült már. A magyar jogban az mondható, hogy nem szükséges az, ami nem felel meg bizonyos mérvű arányosságnak.36 Nem feltétlenül kell helytelen dolognak tekintenünk, ha az arányosság fogalmát a szükségesség értelmezése körében említik. Azonban az arányosságnak nem lehet a szükségességen túlmutató jelentősége és nem is szűkítheti a törvényben megfogalmazott szükségesség hatókörét. A Kúria, majd később a Legfelsőbb Bíróság is kimondta, hogy a „jogos védelem megállapításának feltétele a védekező cselekmény hatályosságának a támadó cselekmény veszélyességével való arányossága.”37 Az elhárítás legfőbb jellemzője az arányosság. A jogos védelem körében megkülönböztetünk eszközarányosságot és kárarányosságot. Az eszközarányosság esetében a támadó, illetve a megtámadott rendelkezésére álló fegyverek hatóerejét kell vizsgálni. Ezt hosszabb ideig a fegyveregyenlőségi elv alapján vizsgálták. Később azonban Dr. Székely János arra mutatott rá, hogy „a jogellenesen támadó számára nem egyenlő esélyt kell biztosítani, hanem a kudarc elkerülhetetlenségét”.38 Így a fegyveregyenlőségi elv alapján történő vizsgálat annak elfogadhatatlansága miatt megszűnt, ahogy az a gondolat is, hogy az arányosság „függ különösen a támadó által igénybe vett eszköztől; így például nem jogos a védelem, ha a védekező üres kézzel támadó ellen fegyverrel lép fel”.39, 40 Valójában fegyver használata nélkül is kioltható az emberi élet, így nem tekinthető aránytalannak az élet védelmében alkalmazott fegyverhasználat. A támadás révén a támadó maga vállalja a kockázatot és a védekező nem köteles alkalmazkodni a támadó által választott harcmodorhoz. Akkor kerülhet sor a védekező felelősségre vonására, ha a fegyverrel okozott sérelem aránytalanul súlyosabb, mint amivel a támadás fenyegetett. A kárarányosság az elhárított és az elhárítással okozott hátrány viszonyát jelenti. A támadónak okozott személyi sérülés és dologi kár mértékével kapcsolatos. A védekező olyan sérülést vagy kárt nem okozhat, amely az elhárításhoz nem szükséges. A Btk. 29. § (1) bekezdése az elhárító cselekménytől kizárólag azt igényli, hogy az a védekezéshez szükséges legyen. Mivel az arányosság kifejezés tényállási Dr. Tokaji Géza: A bűncselekménytan alapjai a mag yar büntetőjogban (KJK, Budapest, 1984.) 256. o. 37 Kúria: „1915. március 31. B.III. 3428.” Büntetőjogi Döntvénytár 1916/9. 150. o. 38 Dr. Székely János: A jogos védelem (Igazságügyi Minisztérium, Budapest, 1983.) 219. o. 39 Dr. Heller Erik: A mag yar büntető jog általános tanai 2. kiadás (Grill, Budapest, 1945.) 111. o. 40 Dr. K ádár Miklós–Dr. K álmán György: A büntetőjog általános tanai (KJK, Budapest, 1966.) 331. o. 36

206 Szőllősi Zsuzsanna elemként nincs megjelenítve, a jogirodalomban régóta vita tárgya, hogy normaértelmezéssel a tényállás részévé lehet-e tenni, és ha igen, milyen tartalommal. A jogos védelmi cselekmény arányossága szempontjából meghatározó jelentősége van a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiuma által 1955-ben meghozott 63. számú határozatának, melyben arra mutat rá, hogy a jogos védelem megállapításának egyik előfeltétele az arányosság, vagyis, hogy az a sérelem, amelyet az elhárító cselekmény okoz, ne legyen aránytalanul nagyobb, mint amit az elhárítani kívánt jogtalan támadás okozott volna.41 Az élet elleni támadás esetében az arányosság kérdése nem vetődik fel, de vizsgálni kell, hogy a támadás valóban a megtámadott élete ellen irányult-e, illetve, hogy a védekezésre valóban szükség volt-e a megvalósult mértékben. A 15. számú irányelv is ezen az állásfoglaláson alapul. Arányos a védekezés, ha a megtámadott magatartása ugyanazon törvényi tényállás keretei között marad, mint a támadóé.42 Az arányossággal kapcsolatban a legvitatottabb kérdés, hogy meddig jogszerű a védekezés, ha a támadás kizárólag vagyoni javak ellen irányul. Dr. Edvi Illés Károly szerint általános szempontból, ha a jogsértés más módon is megakadályozható, vagy a kár megtérítése biztosan várható, akkor a vagyon megvédésére személy elleni erőszakot nem szabad alkalmazni. Ha azonban a vagyon elleni támadás személy ellen is irányul (például a tettenért tolvaj támad), akkor a megtámadott, szükség esetén akár a tolvaj megöléséig is elmehet.43 Dr. Angyal Pál szigorúbb, szerinte a menekülő tolvaj akár agyon is lőhető, ha szükséges.44 A problémát sokan abban látják, hogy a tisztán vagyon elleni támadások esetében a támadó által sértett vagyoni jogok, illetve a megtámadott által a védelmi cselekmény során veszélyeztetett személyhez fűződő jogok egymással nem összemérhetőek. A megoldást többen az arányosság kritériumának elvetésében látják. BH 1995. 5. Pl. BH 1996. 405.: A jogos védelem megítélésénél sem a szükségesség, sem az arányosság követelményét nem sérti, ha az elkövető a testi épsége ellen irányuló jogtalan támadás elhárítása során, a védekezés folytán a támadójával szemben életveszélyt eredményező sérülést okoz. Ha a bíróság a jogos védelem fennállása folytán büntethetőséget kizáró okból felmentő ítéletet hoz, a korábbi ügyben alkalmazott, próbára bocsátást kimondó határozattal befejezett és oda egyesített büntetőügy iratainak az elkülönítése tárgyában kell rendelkezni. 43 Dr. Edvi Illés Károly: A büntető törvénykönyv mag yarázata (Révai testvérek, Budapest, 1894.) 297. o. 44 Dr. A ngyal Pál: A magyar büntetőjog tankönyve, 2. kiadás (Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest, 1909.) 436. o. 41

42


207

Dr. Belovics Ervin szerint azonban létezik olyan közös nevező, amelynek alapján minden bűncselekmény összevethető. Ez pedig nem más, mint a minden egyes bűncselekményt jellemző törvényi büntetés. A joghátrányt a jogalkotó úgy állapítja meg, hogy értékítélete szerint az adott bűncselekménynek milyen fokú az absztrakt társadalomra veszélyessége. A jogalkotó által az általánosságban azonos súlyúnak ítélt bűncselekmények törvényi büntetési tételeinek is azonosnak kell lenniük. Mindebből az következik, hogy az eset összes körülményeire – különösen a javak értékére tekintettel – lehet eldönteni, hogy az elhárítás arányos volt-e. Figyelemmel a jogrend egységének az elvére, semmilyen dogmatikai akadálya nincs annak, hogy ezt az elvet nem csak a polgári jog, hanem a büntetőjog területén is alkalmazzák. Dr. Belovics Ervin szerint a javak elleni támadás is elhárítható oly módon, hogy a védekező a testi sértés alap- vagy bármely minősített esetét valósítja meg a védekezése során. Tekintettel arra, hogy nem élet elleni támadásról van szó, ezért a védelmi cselekmény egyetlen korlátja, hogy a javak ellen intézett támadás nem hárítható el a támadó életének szándékos kioltásával. Dr. Belovics Ervin nem ért egyet azokkal a felfogásokkal, amelyek a támadó testi épségét, ezáltal a jogtalanságot védelmezik a sértett helyett, ugyanis ez törvénysértő. Véleménye szerint téves az a megjegyzés is, hogy az arányosság megítélésének elengedhetetlen feltétele a közös jogtárgy körébe utalás. Ha ezt elfogadnánk, akkor például a dolog elleni erőszakkal megvalósított garázdaság mint támadás, testi épséget – mint más jogtárgyat – sértő cselekménnyel történő elhárítása a közös jogtárgy hiánya miatt összemérhetetlen lenne.45 Gondoljunk csak a híres uborka tolvaj esetre!46 Dr. Belovics Ervin szerint a Btk. Általános Részének a 2009-ben történt változásokról szóló tervezete a jogos védelem első bekezdését – mely az objektív kritériumokat tartalmazza – helyesen hagyta változatlanul. Viszont a jogalkotó a védelmi szándéknak, a szubjektív feltétel meglétének továbbra sem tulajdonít jelentőséget. A törvényi definícióban – nem csak a (2) bekezdésben – indokoltnak tartaná megjeleníteni az arányosság fogalmát, mert így egyértelművé válna, hogy a szükségesség annyit jelent, hogy fennállnak a védekezés lehetőségének objektív fel-

Dr. Belovics Ervin: A büntetendőséget kizáró okok (HVG-ORAC, Budapest, 2009.) 107. o. 46 ld. részletesen később. 45

208 Szőllősi Zsuzsanna tételei, míg az arányosság közvetlenül lenne kapcsolható a védelmi cselekményhez.47 Álláspontja szerint a törvénytervezet helyesen nem tartalmaz rendelkezést a menekülési kényszerrel kapcsolatban. Viszont azon jogalkalmazói gyakorlat összeegyeztethetetlen a jogbiztonság követelményével, mely a Legfelsőbb Bíróság 15. számú Irányelvében megfogalmazottak szerint a terhelt terhére bővíti a büntetőjogi felelősség körét. Dr. Ujvári Ákos – Dr. Belovics Ervinnel ellentétben48 – aggályosnak tartja a törvényi definícióban nem szereplő „arányosság-követelményt”. Véleménye szerint ez a védekezőt sújtó olyan többlet, aminek vizsgálatára a jogalkalmazónak nincs is felhatalmazása. A jogos védelmi helyzet idejét tekintve a jogos védelmi helyzet akkortól áll fenn, amikortól reálisan lehet számítani a támadás megkezdésére. A támadás eszközének elvétele a jogos védelmi helyzetet még nem szünteti meg.49 3.3.2. Az objektív és a szubjektív körülmények Az objektív körülmények létezésének szükségessége nem vitás, viszont a szubjektív tényállási elemek megítélése nem egyértelmű. Kérdés, hogy élvezhet-e büntetlenséget jogos védelem címén az a személy, aki nem védekezési célból, hanem jogtalan támadás megvalósítása érdekében cselekedett, azonban magatartása objektíve jogellenes támadást hárított el. Egyik nézet szerint az objektív ismérvek nem elégségesek a kizáró ok megállapíthatóságához, hanem szükség van a jogigazoló állapot fennállásának tudati felismerésére. Más felfogás szerint a kizáró ok megállapításának nem feltétele az, hogy az elhárító cselekményt a jogtalan támadás felismerésén alapuló védekezési szándékkal fejtsék ki. Tokaji Géza szerint a védekezési szándékot – mivel társadalmilag

„Törvénytervezet a Büntető Törvénykönyvről” Büntetőjogi Kodifikáció 2007/1.: 24.§. (1) Nem büntetendő, akinek a cselekménye, a saját valamint más személye vagy javai ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges. (2) Nem büntethető az sem, aki az elhárítás arányos mértékét ijedtségből vagy menthető felindulásból lépi túl. 48 Dr. Belovics Ervin: A büntetendőséget kizáró okok (HVG-ORAC, Budapest, 2009.) 121. o. 49 BH 1978. 360. 47


209

hasznos az elhárító cselekmény – nem lehet szubjektív társadalomra veszélyességi kritériumként megkövetelni.50 Dr. Belovics Ervin is egyetért Tokaji Géza véleményével. Álláspontja szerint, ha egy társadalom számára objektíve veszélyes magatartás büntethetősége szubjektív alapon kizárható, akkor egy objektíve veszélytelen, de szubjektíve a védett érték ellen kifejtett tevékenység esetében is erre a megoldásra kell jutnunk. A törvényi szabály (1) bekezdése nem tartalmaz szubjektív tényállási elemeket, ilyen jellegű elemek csak a (2) bekezdésben találhatók. Ezért a horizontális rendszertani értelmezés szabályaira figyelemmel, ha e jogintézmény objektív ismérvei adottak, a jogigazoló helyzet létezésének tudati felismerésére nincs szükség.51 A régi szabályozás szerint az ijedtség vagy menthető felindulás – ha nem zárta ki teljesen a szükséges védekezés mértékének felismerését – bár enyhébb mértékben, de büntethető volt. A bírói gyakorlat „kitérési kötelezettséget” írt elő például hozzátartozókkal szemben. 3.3.3. Kitérési kötelezettség a 2009. évi LXXX. törvény hatályba lépése előtt Az 1950. évi II. törvény hatálybalépéséig a jogalkalmazói gyakorlatot a Kúria egyik eseti döntése is tükrözte, miszerint arra mutatott rá, hogy a jogos védelem által a törvény a támadás elhárítását, nem a támadásnak menekülés által való megelőzését vagy kikerülését ösztönzi. A törvény hatálybalépése után az ítélkezési gyakorlat az ellenkezőjére fordult, és a menekülési kötelezettség előírása vált fő szabállyá. Mindenképpen kötelességnek kell tekinteni az elrejtőzést, megfutamodást, ha az teljes biztonságot nyújt a támadással szemben.52 Azonban a Legfelsőbb Bíróság egy 1957-ben hozott ítéletében kimondta, hogy a törvény nem követeli meg a jogos védelem megállapíthatóságának előfeltételeként azt, hogy a jogtalan megtámadott mindig, minden esetben köteles legyen megfutamodni, s ezzel megelőzni az ellene irányuló erőszakos, jogtalan támadást. Egy későbbi határozatában pedig kifejtette, hogy menekülési kötelezettség terheli általában a megtámadottat, ha a támadó a szülője, aki túllépte házi fenyítő jogát, illetve elmebetegek támadása esetén. A jogirodalmi álláspontok is változtak a jogalkalmazói gyakorlathoz hasonlóan. Dr. Tokaji Géza: A bűncselekménytan alapjai a mag yar büntetőjogban (KJK, Budapest, 1984.) 253-254. o. 51 Dr. Belovics Ervin: A büntetendőséget kizáró okok (HVG-ORAC, Budapest, 2009.) 104. o. 52 Dr. K ádár Miklós–Dr. K álmán György: A büntetőjog általános tanai. KJK, Budapest, 1966, 331. o. 50

210


Dr. Békés Imre 1973-ban arra utalt, hogy általában „menekülési kényszer nincs, és az elhárító cselekmény szükségessége ilyen alapon nem tehető kérdésessé”.53 Végül, a Legfelsőbb Bíróság 1981-ben elfogadott 15. számú irányelve „tett rendet” a jogalkalmazói gyakorlatban. Jogtalan támadás esetén főszabályként a megtámadott nem köteles menekülni. Kivételesen azonban menekülési kötelezettség terheli: • a hozzátartozót a felmenője, a testvére vagy a házastársa részéről ellene intézett, fenyegető támadás esetén; • a megtámadottat, ha a támadó súlyosabb fokban kóros elmeállapotú, vagy szemmel láthatóan tudatzavarban lévő személy (függetlenül attól, hogy a tudatzavart mi váltotta ki). Nem terheli kitérési kötelezettség a megtámadottat, ha a támadó feltehetően ittas, de nincs tudatzavarban, illetve ha önhibájából ittasodott le. Ilyen esetben az elkövető cselekményét a tárgyi ismérvek alapján kell megítélni, és ez a meghatározó a megtámadott személy szempontjából is.54 A jelenlegi jogalkalmazói gyakorlat szerint főszabályként nem feltétele a jogos védelem megállapíthatóságának, hogy a támadás másként el nem hárítható jellegű legyen. Ez a végszükség tényállásában szerepel előfeltételként. Dr. Belovics Ervin több ponton helytelennek tartotta a 2009. évi LXXX. törvény hatályba lépése előtti ítélkezési gyakorlatot. Azt kifogásolta, hogy a jogos védelem jogintézményére vonatkozó jogszabályi rendelkezések a kitérési kötelezettséget semmilyen formában nem jelenítik meg, pedig a kitérési kötelezettség előírására csak jogszabályi formában lenne lehetőség. Mivel ennek a jogalkalmazói gyakorlatnak jogszabályi alapja nincs, ezért ez összeegyeztethetetlen a jogbiztonság alkotmányos elvével. Egyetért Dr. Székely János véleményével, miszerint „a jogos védelmet a büntető törvénykönyv nem szubszidiárius megoldásként szabályozza, ezért lege lata nincs alap a menekülés megkövetelésére”. Dr. Székely János szerint nehezen magyarázható, hogy miért kellene a gyermeke életére törő szülő támadásával szemben a megtámadottnak kitérnie, hiszen ilyenkor a szülő maga „szakítja szét kettejük között az érzelmi köteléket”.55 Ezzel ellentétes következtetésre jut az elmebetegek támadása körében, ugyanis szerinte ezekben az esetekben, ha egyébként az elhárítás testi sértést tenne szükségessé, a kitérés lehetőségével élni kell. Ezen utóbbi okfejtéssel azonban Dr. Belovics Ervin nem ért egyet, mert éppúgy nincs jogszabályi alapja, mint a Legfelsőbb Bíróság irányelvében kifejtetteknek. Dr. Békés Imre–Dr. Bodgál Zoltán–Dr. Györgyi Kálmán–Dr. K ároly Endre–Dr. Molnár József –Dr. Pintér Jenő–Dr. Szük László: Büntetőjog általános rész (ELTE Állam-és Jogtudományi Kar Tankönyvkiadó, Budapest, 1973.) 179. o. 54 BH 1997. 428. 55 Dr. Székely János: A jogos védelem (Igazságügyi Minisztérium, Budapest, 1983.) 43. o. 53


211

Emellett a védekezés biztosításának lehetőségét nem érzelmi, hanem alapvető emberi jogi és alkotmányos kérdésnek tartja.56 Dr. Ujvári Ákos szerint a 2009. augusztus 9. óta hatályos Btk. 29. § (3) bekezdé sét a bírói gyakorlatra is kiterjedő jogtörténeti ismeretekkel kell értelmezni. A kitérési kötelezettség hiányának deklarálása nem idegen a többi kontinentális jogi kultúrához tartozó büntető törvénykönyvek szabályozásától sem. A 2009. augusztus 9-én hatályba lépett módosítás után az új szabály alapján az ijedtség vagy menthető felindulás mértékétől függetlenül mindig teljes büntetlenséget biztosít annak, aki a védekezés szükséges mértékét túllépi. Az új szabályozás kifejezett rendelkezéssel kizárta a kitérési kötelezettséget, tehát a jogos védelem mindenkivel szemben megilleti a megtámadottat. Dr. Schnierer Aladár 1873-ban azt állította, hogy az önvédelem csak akkor lehet jogos, „ha a megtámadott sem a közhatóság fölhívása által, sem más módon pl. futás által el nem távozhatott.”57 Mára már túlhaladottá vált a kitérési kötelezettség doktrínája. Abban viszont mindig majdnem teljes volt az egyetértés, hogy a jogos védelem megengedhetőségét éppen a közhatóság távolléte veti fel. A közhatóság jelenlétében a jogos védelem kérdéskörének fel sem kellene merülnie. A 2009. évi LXXX. törvény azt nyilvánítja ki, ami a jogos védelem általános törvényi definíciójából egyértelműen következik. Dr. Tóth Mihály szerint a kitérési kötelezettség törvényi tagadása felesleges. A Btk. 29. § (3) bekezdése szerint: „A megtámadott nem köteles kitérni a jogtalan támadás elől.” A „nem köteles kitérni” megfogalmazás nem jelenti azt, hogy nem is szabad. Dr. Belovics Ervin szerint ez a normaszöveg egyértelmű, és magyarázatra nem szorul.58 3.3.4. Hagyományos és megelőző jogos védelem Tartalmi változásnak tudható be, hogy más szabály vonatkozik a közvetlen vagy azzal fenyegető támadás esetére (ez a hagyományos jogos védelem), és más a védelmi berendezések (megelőző jogos védelem) újonnan szabályozott esetére.

Dr. Belovics Ervin: A büntetendőséget kizáró okok (HVG-ORAC, Budapest, 2009.) 99. o. 57 Dr. Schnierer Aladár: A büntető jog általános tanai (Heckenast Gusztáv Kiadója, Pest, 1873.) 125. o. 58 Dr. Belovics Ervin: A büntetendőséget kizáró okok (HVG-ORAC, Budapest, 2009.) 106. o. 56

212 Szőllősi Zsuzsanna 3.3.4.1. A hag yományos jogos védelem A közvetlen vagy azzal fenyegető támadásnál a büntetlen védekezés – az egységes gyakorlat értelmében – akár élet kioltását is eredményezheti –, ha a támadó tette a védekező élete vagy nemi szabadsága ellen irányult. Hagyományos jogos védelemnél az olyan magatartás, amely a támadás elhárítására alkalmas, szükséges, de egyben elegendő is. Ha ezt a mértéket a védekező túllépi, csak akkor marad büntetlen, ha egyértelműen igazolható, hogy a túllépés ijedsége vagy menthető felindulása eredménye. 3.3.4.2. A védelmi berendezések problematikája Míg a régi szabályozás a „védelmi berendezésekről” kifejezetten nem rendelkezett, a 2009-ben történt módosítás óta három szigorú konjunktív feltétel mellett a „megelőző jogos védelem” – a védelmi berendezés – is a jogos védelem körébe vonható. Ezen az új törvény sem változtat. Védelmi berendezés (pl. áram) telepítésénél soha nincs közvetlen vagy azzal fenyegető támadás, csak a támadás lehetősége. Ezért itt a berendezés telepítője – ha életet olt ki – nem hivatkozhat a jogos védelemre. Ez azt az elvet törte át, hogy a bűncselekmény tényállását kimerítő „védekezés” csak tényleges, effektív támadás esetén tolerálható. Védelmi berendezésnél azt kell vizsgálni, mi lehet az a maximális sérelem, amit a támadás okozhat, és a védelmi berendezésnek ehhez kell igazodnia. Védelmi berendezéseket általában vagyonvédelem céljából telepítenek, ezért az a megszorítás, hogy élet kioltására az ilyen védelmi berendezés nem irányulhat. Emberi élettel ugyanis a lehető legértékesebb vagyontárgy sem kerülhet azonos szintre. A megelőző védelmi eszközzel szemben támasztott második követelmény, hogy csak a jogtalan támadó szenvedhet sérelmet, és a harmadik, hogy a védekezőnek a sérelem elkerülése érdekében mindent meg kell tennie, ami tőle az adott helyzetben elvárható. A megelőző jogos védelem akkor zárja ki a büntetendőséget, ha olyan jogtalan támadás megelőzésére irányul, amely a jövőben a védekező vagy más személye vagy javai ellen irányulhat. A törvény nem szab további korlátokat a védekező intézkedéssel szemben, hanem annak kimunkálását az ítélkezési gyakorlatra bízza. A megelőző jogos védelem során azonban maga a védekező is kockázatot vállal. Nem zárható ki ugyanis az, hogy a jogtalan támadás végül nem következik be, ám az annak eshetőségére történő védekező felkészülés mégis büntetőjogilag tilalmazott eredményre vezet. Jogtalan támadás hiányában a megelőző jogos


213

védelem e kockázatát a védekezőnek kell viselnie. Ezért a törvény a megelőző védekezés büntetlenségét kizárólag jogtalan támadás tényleges bekövetkezése esetére szorítja. 3.3.5. A kesznyéteni eset A kesznyéteni, halálos kimenetelű uborkalopás ügyében született döntések megosztották a jogirodalmat. 59 Röviden a történeti tényállás a következő volt: A megyei bíróság az alábbi tényeket állapította meg. A vádlott huzamosabb ideje észlelte, hogy a háza körülkerített portájáról ingóságokat, illetve kertjéből zöldségeket ismeretlen személyek eltulajdonítanak. Ezt megelégelve, 2008 júniusában a veteményes kertjét körbekerítő portán belül kialakított kerítésbe – alapszintű villanyszerelői ismeretei alapján – 230 V és 50 Hz feszültségű áramot vezetett. A sértettek és hozzátartozói is tudomást szereztek – a vádlott híresztelése nyomán – arról, hogy a további lopások megakadályozása érdekében mit cselekedett. Pár nap múlva aztán az éjszakai órákban az előzőleg szeszesitalt fogyasztó három sértett lopási szándékkal a vádlott házához indult. Két sértett az áram alá helyezett dróthoz hozzáérve áramütést szenvedett. A harmadik személy már a földön rángatózó társait találta meg, ezért a házban lakó másik személytől kérte, hogy kapcsolja le az áramot. Annak tudatában, hogy ez megtörtént, bemászott társaihoz, azonban – mivel a drótkerítés még áram alatt volt – maga is áramütést szenvedett. Végül az egyik későbbi tanú bement a vádlott házába és lekapcsolta a villanyórát, így az áramforrást kiiktatta. Ezután telefonon hívták a rendőrséget, a mentőket és az áramszolgáltató ügyeletesét. Még a rendőrök és a mentő kiérkezése előtt az utcán összegyűlt szomszédok a három sértettet kihozták az udvarról, és a ház előtt lefektették őket. A helyszínre kiérkezett mentőszolgálat az egyik sértettnél már nem észlelt életjeleket, őt megpróbálta újraéleszteni, mely sikertelen volt. A másik két sérültet kórházba szállították. Az egyik sértett nyolc napon túli, maradandó fogyatékosságot, a másik sértett nyolc napon belüli gyógytartamú sérülést szenvedett. Ezalatt a rendszeresen szedett altató gyógyszer hatása alatt álló vádlott mélyen aludt. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság előtt az ügyészség több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vádat, amelyre nézve a megyei bíróság 2010 novemberében hozta meg az elsőfokú ítéletét. Ebben megállapította, hogy a vádlott bűnös gondatlan emberölés vétségében és gondatlanságból elkövetett

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság 12. B. 700/2010/27. sorszámú ítélete és Debreceni Ítélőtábla Bf. I. 91/2011/6. számú ítélete

59

214


életveszélyt okozó testi sértés vétségében. Emiatt halmazati büntetésül egyévi fogházra ítélte, melynek végrehajtását kétévi próbaidőre felfüggesztette. Ezt követően az ügyész a vádlott terhére fellebbezett, míg a vádlott és védője felmentés érdekében jelentettek be jogorvoslatot. A Debreceni Ítélőtábla 2011 májusában hozott másodfokú határozatában a megyei bíróság ítéletét megváltoztatta, és a vádlottal szemben kiszabott büntetést megrovás intézkedésre enyhítette. Pályamunkám címe alapján, a döntések indokolásában különösen a jogos védelemre vonatkozó megállapításokat elemem ki. A megyei bíróság szerint a jogos védelem fennállásnak lehetősége nem vizsgálható, mert „a védekezés időben nem esik egybe a jogtalan támadással, s annak kifejtésében a megtámadott személyes jelenléttel nem vett részt.” Az elkövetés után hatályba lépett megelőző jogos védelemről (Btk. 29/A. §) rendelkezést sem veszi figyelembe, mert a védekezés eszköze az élet kioltására alkalmas. A Debreceni Ítélőtábla ezzel szemben azt állapította meg, hogy az elbíráláskor hatályos, így a megelőző jogos védelem jogintézményét tartalmazó törvényi rendelkezéseket kell alkalmazni. Vizsgálata során megállapította, hogy a három konjunktív feltétel egyike sem teljesül, viszont a részben teljesült feltételek „igen lényegesek annak megítéléséhez, hogy a terhelt cselekményének társadalomra veszélyessége milyen mértékű. Ennek a vizsgálata azért is feltétlenül szükséges, mert a jogos védelem […] szabálya, illetőleg az elbíráláskor hatályos 29. § (1) bekezdésében foglalt szabály teljesülése esetén kizárja a védekező vádlott cselekményének társadalomra veszélyességét.” Az ítélőtábla kizárta az emberölésre irányuló eshetőleges szándékot. Azt állapította meg, hogy a vádlott abban a téves tudatban volt, hogy a rendszer emberi élet kioltására nem alkalmas. Viszont a vádlott ténybeli tévedése állapítható meg, melyet hanyag gondatlansága okozott, ugyanis nem számolt azzal, hogy esős időben másféle áramvezetés valósul meg, illetve, hogy keringési betegségben szenvedők esetében súlyos, akár halálos áramütést is okozhat. Ezért a büntetőjogi felelőssége a Btk. 27. § (3) bekezdésén alapszik. A vádlott magatartása a vád tárgyává tett cselekményt megelőzően, egészen addig, míg a szakértő által is vizsgált áramkört létre nem hozta, megfelelt a jelenleg hatályos Btk. 29/A. §-ban foglalt feltételeknek. A vádlott maga is megérintette a létrehozott rendszert, – igaz, kesztyűben, – de észlelte, hogy az bizsergető érzést okoz. Ebben a körben tájékoztatási kötelezettségének teljes körűen eleget tett. A vádlott cselekménye annak elbírálásakor oly csekély fokban veszélyes a társadalomra, hogy vele szemben a törvény szerint alkalmazható legkisebb büntetés alkalmazása is szükségtelen, ezért a Debreceni Ítélőtábla megrovásban részesítette.


215

Az ítélőtábla álláspontja szerint az elsőfokú bíróság határozatában foglalt szankció nem szolgálta a jogos védelem szabályainak megfelelő hatályosulását, amely a jogtalan személy és vagyon elleni támadás megelőzését hivatott biztosítani akkor, amikor a hatóság nem képes ezek megakadályozására. Dr. Karsai Krisztina több okból nem ért egyet a döntésekkel és azok érvelését „csúsztatásnak” tartja. Az eljáró bíróság a társadalomra veszélyességben való tévedésre hivatkozva a több emberen elkövetett emberölés kísérletének vádját nagyságrendekkel „gyengíteni” tudta. Így fenntartható a gondatlanság jogi fikciója, ezért enyhe büntetés szabható ki. Szerinte mind a két ítéletben keveredik a tényállásszerű eredményhez fűződő gondatlanság és a tévedést megalapozó gondatlanság. A megelőző jogos védelem rendelkezéseinek alkalmazhatóságát az időbeli hatály miatt helyesen vizsgálja meg az ítélőtábla. Az ítélőtábla ténybeli tévedésnek tekinti a megelőző jogos védelem valamely ismérvében való tévedést, pedig ez a tévedés – a Btk. 27. § (1) bekezdésben szabályozott ténybeli eltéréstől eltérően – azt jelenti, hogy az elkövető olyan tényt feltételez, amelynek fennállása a felelősségét kizárná. Az ilyen jellegű tévedés megítélése a társadalomra veszélyességben való tévedés esetkörébe tartozik. Tehát ez csupán vélt jogos védelem, melynek előfordulási esetei egyébként jelentősen megnövekedtek az utóbbi időben. Dr. Karsai Krisztina végkövetkeztetése, hogy a több emberen elkövetett emberölés kísérlete a megelőző jogos védelem ismérveiben való, gondatlanságból fakadó tévedés okán gondatlan öléssé alakult át.60 A kesznyéteni eset tehát sem korábban, sem az új szabályok szerint nem jogos védelem. Dr. Tóth Mihály szerint is, a jogerős határozatban a bíróság ezt ugyan érdemben helyesen döntötte el – jóllehet az indokolásban olykor keverednek egyes fogalmi elemek –, de kevéssé meggyőzőek a megrovás elégségessége mellett szóló érvei.

Dr. K arsai Krisztina „Az uborka tolvaj feláldozható, avagy szemfényvesztő büntetőjogi ítélkezés” in Gál István László (szerk.): Tanulmányok Tóth Mihály professzor 60. születésnapja tiszteletére (Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kara, Pécs, 2011.) 341–350 o.

60

216


4. A 2012. évi C. törvény A 2012. évi C. törvényt az Országgyűlés június 25-i ülésnapján fogadta el, mely hatályon kívül helyezi 2013. július 1-jétől a jelenleg hatályos 1978. évi IV. törvényt.

4.1. A Javaslat eredeti változata

„A jogtalan támadást úgy kell tekinteni, mintha az élet kioltására irányult volna ha a) azt személy ellen éjjel, fegyveresen, felfegyverkezve vagy csoportosan követik el, b) az a lakásba, éjjel, fegyveresen, felfegyverkezve vagy csoportosan történő jogtalan behatolás, c) az a lakáshoz tartozó bekerített helyre fegyveresen vagy felfegyverkezve történő jogtalan behatolás.” 61 Dr. Tóth Mihály szerint a Tervezet ezzel gyakorlatilag törvényes vélelmet alkotott, „absztrakt körülményeket” nevesített ott, ahol ez az ítélkezési gyakorlat által eddig is „főszabályként” követett szemlélet miatt általában felesleges. Korábban a bíróságok az éjjel, fegyveresen vagy csoportosan behatolók esetében – ha ennek feltételei fennálltak – a védekezés legvégső határait eddig is elismerték. Az említett körülmények szinte kivétel nélkül alapot adtak a védekezés jogosságának elfogadása mellett, a szükséges mérték (általában ijedtség vagy menthető felindulás címén történő) túllépésének tolerálására is. 1997-ben egy ügyben megállapították a jogos védelem ijedtségből történő túllépésének tényét annak a személynek a javára, aki álmából felriadva lelőtte az egyik lakásába behatoló személyt. Felmerül a kérdés, hogy ha a hasonló helyes döntésekre a törvény alapján már több évtizede lehetőség volt, miért szükséges most a Btk.-t szigorítani.62 A Tervezet szerint elég bizonyos objektív körülmények igazolhatósága, és ekkor a jogosult „törvényesített feltételezései” alapot adhatnak az élet kioltására is. Azonban a körülmények egyedi, individuális mérlegelésétől – amitől ez a vélelem a jogalkalmazót megfosztja – nem lehet eltekinteni. Az a probléma, hogy szinte lehetetlen megdönteni az élet kioltásának szándékára nézve felállított vélelmet. Például, az esti szürkületben az útja lerövidítése céljából a kerítés drótjai között puskájával átbújó, s ezért a tulajdonos által lelőtt vadász már nem tudja megdönteni a vélelmet… Dr. Tóth Mihály többek között azt is kifogásolta, hogy a Tervezet lehetetlenné teszi a feltételezett általános szituációktól eltérő individuális esetek értékelését. A T 6958. számú törvényjavaslat 2012 februárjában társadalmi egyeztetésre bocsátott változata, 27. §. 62 BH 1997. 322. 61


217

A Miniszteri indokolás szerint a törvény a súlyos, erőszakos bűncselekmények elleni hatékonyabb fellépés biztosítására a jogos védelmi helyzetet kiszélesíti, és törvényi vélelmet állít fel azokra az esetekre, amikor a jogtalan támadás oly módon történik, hogy a megtámadott joggal feltételezheti, hogy a támadás az élete ellen irányul. Ilyenkor már a jogtalan támadás körülményei megteremtik a lehetőséget a védekezés szükséges mértékének túllépésére. Ezekben az esetekben a bíróságnak nem kell vizsgálnia a szükséges mérték kérdését. Ezt a feltételezést a támadók számbeli fölénye is megalapozhatja. Dr. Tóth Mihály szerint dogmatikai tévedése az indokolásnak, hogy ez a rendelkezés „megteremti a lehetőséget a védekezés szükséges mértékének túllépésére”. Valójában a rendelkezés nem túllépésre ad felhatalmazást, hanem a szükségesség mértékének vizsgálata alól adhat felmentést. Azt a jogalkotó nem deklarálhatja felelősen, hogy generális felhatalmazást ad az emberölésre is, annak ellenére, hogy tény: ez nem mindig szükséges a támadás elhárításhoz.

4.2. A második változat

A javított törvényjavaslat érdemben nem sokban különbözik az elsőtől; így hangzik: „A jogtalan támadást úgy kell tekinteni, mintha az a védekező életének kioltására is irányult volna, ha a) azt nem nyilvános helyen vagy nyilvános rendezvényen, személy ellen, éjjel, vagy fegyveresen, vagy felfegyverkezve vagy csoportosan követik el, b) az a lakásba éjjel, vagy fegyveresen, vagy felfegyverkezve vagy csoportosan történő jogtalan behatolás, és személy elleni támadás veszélye is fennáll, c) az a lakáshoz tartozó bekerített helyre fegyveresen történő jogtalan behatolás, és személy elleni támadás veszélye is fennáll.” 63 Dr. Tóth Mihály egyik észrevétele a törvényszöveg szerkesztésével kapcsolatos. Az egyes feltételek vesszővel történő elválasztása éppúgy helyettesítheti a „vagy” és az „és” kötőszót. Ez a legújabb tervezetben már megoldódott.64

4,3 2012. VII. 13-i közlönyállapot szerint

„21. § Nem büntetendő annak a cselekménye, aki a saját, illetve a mások személye vagy javai elleni jogtalan támadás megelőzése céljából telepített, az élet kioltására nem alkalmas védelmi eszközzel a jogtalan támadónak sérelmet okoz, feltéve, Magyarország Kormányának T/6958 számú törvényjavaslata a Büntető Törvénykönyvről, 2012. április. 64 Dr. Tóth Mihály: „Néhány szempont a jogos védelem körében zajló vitához” Büntetőjogi Szemle 2012/1. 30. o. 63

218


hogy a védekező mindent megtett, ami az adott helyzetben elvárható annak érdekében, hogy az általa telepített védelmi eszköz ne okozzon sérelmet. 22. § (1) Nem büntetendő az a cselekmény, amely a saját, illetve más vagy mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetve ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges. (2) A jogtalan támadást úgy kell tekinteni, mintha az a védekező életének kioltására is irányult volna, ha a) azt személy ellen aa) éjjel, ab) fegyveresen, ac) felfegyverkezve vagy ad) csoportosan követik el, b) az a lakásba ba) éjjel, bb) fegyveresen, bc) felfegyverkezve vagy bd) csoportosan történő jogtalan behatolás, vagy c) az a lakáshoz tartozó bekerített helyre fegyveresen történő jogtalan behatolás. (3) Nem büntethető, aki az elhárítás szükséges mértékét ijedtségből vagy menthető felindulásból lépi túl. (4) A megtámadott nem köteles kitérni a jogtalan támadás elől.” A jelenleg elfogadott, még hatályba nem lépett törvény 21. és a 22. §-ában olvashatunk a jogos védelem új szabályairól. A jogalkotó a jelenleg hatályos szabályozást gyökeresen meg kívánja változtatni. Változatlanul csupán a hatályos Btk. 29. § (2) és (3) bekezdését hagyná. Az új Btk. azt tekintette kriminálpolitikai kiindulópontnak a jogos védelem megfogalmazásánál, hogy a jogtalan támadás elhárításának kockázatát a jogtalan támadónak kell viselnie, és a megtámadott elhárító cselekményét méltányosan kell megítélni. A törvény a jogos védelem kriminálpolitikai céljának hangsúlyosabb előtérbe állítása érdekében kifejezetten megengedi a saját vagy más személye vagy javai ellen irányuló, esetleges jövőbeli támadás megelőzését szolgáló védelmi cselekményeket. Nemzetközi viszonylatban ugyanilyen rendelkezés nincs Európában. A svéd és a finn Btk. a jogos védelem lehetőségét kiterjeszti ugyan arra az esetre, ha valaki „jogellenesen behatol vagy megkísérel behatolni másnak a lakásába, házába,


219

műhelyébe vagy hajójára”, ám e rendelkezések nem a behatoló tettét helyezik más, súlyosabb (a védekezés határait a végletekig tágító) dimenzióba, csupán a védekezés lehetséges esetköreit bővítik. „Jogos védelemnek” tekintik az ilyen szituációban elkövetett cselekményeket, nem „élet elleni támadásnak”. Dr. Ujvári Ákos a kontinentális jogrendszerhez tartozó európai büntető törvénykönyvek elemzése alapján arra a megállapításra jutott, hogy a jelenleg hatályos Btk. jogos védelemre vonatkozó szabályozása jelentős jogalkotói korrekcióra nem szorul. Törvényhozói teendőt csupán abban lát, hogy világosabbá kell tenni a jogintézményt övező fogalmi apparátust, és a joggyakorlat a már bevett jogtételek pontosítása révén jogalkotói támogatásra szorul.65 A Miniszteri indokolás szerint a gyermek, a beszámíthatatlan, a gondatlanul vagy vétlenül eljáró személy támadása is lehet jogtalan. Viszont nincs helye jogos védelemnek, ha a támadónál jogellenességet kizáró ok állapítható meg. Így például a végszükségben lévővel szemben nem a jogos védelem, hanem szintén csak a végszükség szabályai szerint lehet védekezni. Dr. Belovics Ervin megállapítása szerint az óvó-védő berendezések pontosan akkor lépnek működésbe, amikor a támadás megkezdődik (például, amikor a tolvaj felfeszíti az ajtót). A berendezés megalkotása felkészülést jelent egy esetleges jogsértő magatartásra. Ez nem tekinthető jogellenesnek, ha annak működtetésére úgy kerül sor, hogy csupán a jogellenes tevékenységet tanúsítóval szemben fejti ki hatását, és akkor, amikor a támadó már ilyen jellegű magatartást tanúsít. Ezen eszközök ugyan nem képesek felmérni, hogy milyen mértékű védekezésre van szükség, meg tudja azonban azt ítélni a készülék telepítője. Így, amennyiben a vagyon elleni bűncselekmények megakadályozására szolgáló eszköz legfeljebb testi sértés előidézésére alkalmas, az arányosság követelménye sem sérül. Ezzel szemben, ha az élet kioltására alkalmas módon telepítik a készüléket, a védekezés megsérti az arányosság követelményét, kivéve, ha az ilyen módon létrehozott berendezés az emberölést megvalósítani szándékozó életét oltja ki, ugyanis ilyenkor az arányosság kérdése szóba sem kerülhet. Egyetért Dr. Székely Jánossal abban, hogy az előzetes védőintézkedések által gyakorolt jogos védelemnek sincs egyéb korlátja, mint általában a jogos védelemnek, mert a jogos védelemi helyzethez kapcsolódó időszerűségi követelmény védőberendezés alkalmazásával biztosítható a legtökéletesebben. Dr. Belovics Ervin szerint is, minél köztudottabban kockázatosabbá válnak a betörések, annál kevesebben követik majd el őket. Nem tartja viszont a büntetlenség feltételének, hogy a készülék telepítője a jogtalan támadásra veszélyes módon reagáló berendezés létezésére felirattal hívja fel a figyelmet. Azzal Dr. Ujvári Á kos: A jogos védelem megítélésének új irányai (AdLibrum Kiadó, Budapest, 2009.) 20. o.

65

220 Szőllősi Zsuzsanna kapcsolatban is csak egyetérteni lehet Dr. Belovics Ervinnel, amikor azt hangsúlyozza, hogy a személyesen védekezőt sem terheli olyan kötelezettség, hogy a védelmi cselekmény kifejtése előtt szóban tájékoztassa a támadót arról, hogy védekezni fog. A védekezés joga törvényben biztosított alapjog, ezért annak esetleges gyakorlásával számolnia kell a támadónak.66 Az pedig nem vezethető le a jogos védelemre vonatkozó szabályozásból, de más jogelvekből sem, hogy a jogellenes támadót lehetőség szerint kímélni kell. A jogtalan támadó javára csak olyan törvényi kritérium fogalmazható meg, amely az életét a szándékos cselekményekkel szemben minden esetben – kivéve az élet elleni, és az erőszakos nemi erkölcs elleni támadásokat –, míg a testi épségét csak a visszaélésszerűen gyakorolt „jogos” védelmi magatartásokkal szemben védelmezi.67 Dr. Mészáros Ádám kutatása eredményeképpen arra a következtetésre jutott, hogy a megelőző jogos védelem szabályainak elhagyását javasolja, melyet számos érvvel alátámaszt. Ezek közül az egyik a következő: A jogtalan támadással kapcsolatos alapvető követelmény, hogy valamely bűncselekmény törvényi tényállását valósítsa meg, amellyel kapcsolatban nem állhat fenn jogellenességet kizáró ok. Azonban, ha valaki egy kóbor kutya támadása elől átugrik a kerítésen, a védelmi eszköz annak ellenére működésbe lép, hogy nincs jogtalan támadás. Szintén kizárhatja a jogellenességet, ha arra jogszabály engedélye alapján, hatósági jog gyakorlása során kerül sor (pl. tűzoltó vagy mentő behatolása válik szükségessé). Egy másik érve az időbeli túllépéssel kapcsolatos. Alapvető probléma, hogy hogyan védhető ki az időbeli túllépés, ha a védekező nincs jelen? Tegyük fel, hogy a jogtalan támadás pillanatában a védelmi berendezés működésbe lép, a jogtalan támadás megszűnik, de a csapda még fogva tartja, és ezzel súlyosabb sérelmet okoz a támadónak, aki akkor már nem támadó, mert támadásra képtelen állapotban van. A védekezést nem lehet leállítani, mert a védekező nincs ott. A megelőző jogos védelem jelenlegi szabálya olyan felelősséget terhel a védelmi berendezés telepítőjére, amit ő maga az eszköz telepítésekor fel sem tud mérni. A közrend és közbiztonság megteremtése állami feladat. Annak megoldását nem lehet az állampolgárokra bízni. Az állampolgárnak természetesen joga van különDr. Belovics Ervin: „Értelmezési anomáliák a jogos védelem jogalkalmazói gyakorlatában” in Dr. Farkas–Dr. Nagy–Dr. Róth–Dr. Sántha– Dr. Váradi (szerk.): Tanulmányok Dr.Dr.h.c. Horváth Tibor professor emeritus 80. születésnapja tiszteletére (Bíbor Kiadó, Miskolc, 2007.) 38. o. 67 Dr. Ujvári Ákos: „A jogos védelem megítélése néhány európai büntető törvénykönyv szabályozásának tükrében – jog-összehasonlítás” Kriminológiai közlemények 2012/70. 154. o. 66


221

féle riasztóberendezéseket használni, de a bizonytalan kimenetelű védelmi berendezések telepítése nem lehet a bűnözés elleni harc eszköze.68 Az új Btk. bizonyos esetkörre, az élet elleni támadások tényét eleve feltételezve, korlátlan lehetőségekkel kívánja felruházni a jogosultat. Ilyenkor a jogtalan támadás körülményei megteremtik a lehetőséget a védekezés szükséges mértékének a túllépésére. A 22. §-hoz tartozó Miniszteri indokolás szerint a jogos védelem eleme a támadó és az elhárító cselekmény közötti viszony. Az elhárító cselekmény vonatkozásában továbbra is a szükségesség követelménye vizsgálandó, a hatályos Btk.-hoz hasonlóan. Az arányosság fogalmát a hatályos Btk. sem tartalmazza, azt a bírói gyakorlat alakította ki, és az ítélkezés egységessége érdekében a Legfelsőbb Bíróság 15. számú Irányelve adott hozzá értékelési szempontokat. Az arányosság kérdését a bíróság minden esetben egyedileg, az ügy részleteinek ismeretében vizsgálja a szükségesség törvényi fogalmának keretei között. A törvény a kialakult joggyakorlatot továbbra sem kívánja a jogszabályban megjeleníteni.69 A még hatályba nem lépett törvény egyes rendelkezéseivel, így a jogos védelemmel kapcsolatban a jogalkalmazó szervek (bíróság, ügyészség) részéről felmerültek eltérő, olykor csak kisebb finomításra irányuló álláspontok. Az észrevételek lényege ezzel kapcsolatban az, hogy a jogalkotó tudatosan mellőzte az (1) bekezdés megfogalmazása során a szükségesség mellett az arányosság megjelölését, így a jogtalan támadással szembeni védekezés arányos voltának vizsgálatára nem kerülhet sor. Kizárólag annak megvizsgálására van lehetőség, hogy a védekezés során a tényállásszerű magatartás megvalósítása szükséges volt-e, és lehetséges lett volna-e az adott helyzetben a támadást más módon elhárítani. A (2) bekezdésben írt vélelmek esetén is érvényesülnie kell annak, hogy a feltételek fennállása mellett vizsgálni kell a szükségességet is. Egyébként a vélelmekben felsorolt fogalmak tartalma tekintetében a magánlaksértésnél kialakított gyakorlat a követendő. A (3) bekezdéssel kapcsolatban a fenti álláspont visszatér az 1978-tól 2009-ig hatályos törvényszöveg értelmezéséhez, álláspontja szerint az az elkövető sem büntethető, akit az ijedtség vagy a menthető felindulás csupán korlátoz az elhárítás szükséges mértékének felismerésében. Dr. M észáros Ádám: „A jogos védelem aktuális kérdései” Kriminológiai közlemények 2012/70. 139–141 o. 69 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény indokolása. A törvénynek nincs hivatalos, az Országgyűlés által elfogadott indokolása. A törvényjavaslatok előterjesztőinek indokolása az elfogadott módosító javaslatoknak megfelelően kiegészítve, pontosítva van. 68

222 Szőllősi Zsuzsanna Az új Btk. változatlanul hagyja a hatályos Btk.-nak a 29. §-ának (2) bekezdését. Az ijedtség vagy menthető felindulás továbbra is szubjektív büntetendőséget kizáró ok, amely ha fennáll, akkor minden esetben kizárja a büntetendőséget. Szintén változatlan formában jelen van a hatályos Btk.-nak a 29. §-ának (3) bekezdése, tehát a megtámadottnak nincs kitérési kötelezettsége. A mai kedvezőtlen társadalmi viszonyok fennállásával támasztja alá az indokolás, hogy továbbra is szükség van a megtámadott védekezési jogának kiszélesítésére. Dr. Ujvári Ákos a jövőre nézve úgy gondolja, hogy a menekülési kötelezettség nem tartalma alapján okoz gondot. Alkotmányos szempontból csupán az volt aggályos, hogy a felelősséget kizáró ok terjedelmét a menekülési kötelezettség előírásával a jogalkalmazó a bíróságok számára kötelezően követendő 15. számú irányelvben szűkítette. Elképzelhetőnek tartja, hogy a jogalkotó kivételesen indokolt esetekre – amikor nagyobb érdek fűződik a kitérés előírásához, mint a védelmi jog gyakorolhatóságához – előírja a kitérési kelezettséget, mely összhangban állna a jogos védelem egyik legfontosabb kritériumával, a támadás elhárításának szükségességével.70 Az olyan esetekben van az alapos bírói vizsgálatnak mellőzhetetlen szerepe, ahol el kell dönteni, hogy vajon jogos védelem történt-e, ezért nem szabadna minden lehetséges változatot általános vélelem formájában a törvénybe tömködni. Dr. Tóth Mihály mindezt tanulmányában71 konkrét ügyek tapasztalatai nyomán igyekezett igazolni. Szélsőséges eset volt az, amikor nemrég felmentették jogos védelem címén a korábban több emberen elkövetett emberölésért 13 év fegyházbüntetésre ítélt, s ebből hét évet le is töltött Sz. Károlyt. A perújítási eljárásban megállapították, hogy önvédelemből lőtt rá egy bűnszervezet két őt zsaroló, kirabló és fenyegető tagjára, akik közül az egyik meghalt a másik megsebesült. Korábban cselekményét nem védekezésnek, hanem megtorlásnak tekintették.72 Vajon egyszerűbb lett volna-e az ügy megítélése és a jogos védelem megállapítása, ha maga a törvény nyújt kötelező részletszabályokat? Aligha. Ez ugyanis nem a jogalkotó dolga. Dr. Tóth Mihály végkövetkeztetése az, hogy „nem a Btk. módosításával, kiegészítésével, nem általános vélelmek és tipikusnak vélt egyedi körülmények törvényi megfogalmazásával, hanem csakis minden egyes ügyben felelősségteljes és alaDr. Ujvári Á kos: „Gondolatok a kitérési (menekülési) kötelezettségről” Belügyi Szemle 2012/1. 92. o. 71 Dr. Tóth Mihály: „Néhány szempont a jogos védelem körében zajló vitához” Büntetőjogi Szemle 2012/1. 30. o. 72 ld. részletesen pl. Dr. Szávuly Aranka: „Egy védőügyvéd nem aludhat nyugodtan, amíg egy kicsi esély van” Üg yvédvilág 2012/5. 70


223

pos jogalkalmazói munkával, gondos mérlegeléssel lehet a jogos védelem mindig bonyolult kérdésében állást foglalni.” 73 Dr. Kabódi Csaba az m1 Híradójának a változások összefoglalása kapcsán elmondta,74 hogy „akár a személyi, a javak elleni, akár a közérdekre támadóval szemben fel lehet lépni akár még nem is arányos eszközzel. Tehát egy ököllel támadóval szemben kést lehet ragadni, husángot lehet ragadni, vasvillát lehet ragadni.” Gyakorlatilag a támadóval szemben bármivel fel lehet lépni, erre a bűnözőknek fel kell készülniük, még arra is, hogy egy betörés alkalmával akár az életüket is veszthetik. Az is fontos változás, hogy ezentúl nem a megtámadottnak kell bizonyítania a jogos védelmet.

5. Alapjogok az Alkotmánybíróság gyakorlatában Az élethez való joggal kapcsolatban felvetődött az a kérdés, hogy véget érhet-e az emberi élet az állam beavatkozásával. Az Alkotmánybíróság – a nemzetközi emberi jogi dokumentumokkal összhangban – a 23/1990. (X.31.) AB határozatával eltörölte a halálbüntetést, alkotmányellenesnek nyilvánítva azt, ezért az arra vonatkozó valamennyi büntető anyagi jogi, eljárásjogi és végrehajtási jogi rendelkezést azonnali hatállyal megsemmisítette. A határozat indoklása szerint a hivatkozott jogszabályok halálbüntetésre vonatkozó rendelkezései az élethez és az emberi méltósághoz való jognak nemcsak a lényeges tartalmát korlátozzák,75 hanem ezen alapjognak a teljes és helyrehozhatatlan megsemmisítését engedik meg. Az Alkotmánybíróság e határozatában először fogalmazta meg azt az elvet, mely szerint az élethez és emberi méltósághoz való jog oszthatatlan és korlátozhatatlan alapjog, mely számos egyéb alapjognak forrása és feltétele, és mint abszolút értékhez való jog, korlátot jelent az állam büntetőhatalmával szemben. Az alkotmánybírósági határozat nem foglalkozott a jogos védelem és a végszükség eseteivel, amelyek kivételt jelenthetnek az élethez való jog hatálya alól. Az olyan határeseteken kívül, mint a halálbüntetés és az abortusz alkotmányosságának megítélése, az Alkotmánybíróság csak néhány esetben foglalkozott érdemben az élethez való alanyi joggal: A 46/1994. (X.21.) AB határozat nem találta alkotmánysértőnek a katonai eskü szövegét. Dr. Tóth M ihály: „Néhány szempont a jogos védelem körében zajló vitához” Büntetőjogi Szemle 2012/1. 30. o. 74 Balás Árpád–Bagi Nándor–Pásztor Zsuzsa: Fegyverrel a betörők ellen? – alkotmányos alapjog lett az önvédelem (http://www.hiradp.hu/Hirek/2012/01/03/20/ Fegyverrel_a_betorok_ellen__alkotmanyos_alapjog_lett.aspx?mid) 75 Amelyet az Alkotmány 8.§ (2) bekezdése tilt. 73

224 Szőllősi Zsuzsanna A 201/B/1995. AB határozatban kimondta, hogy az élethez való jog részét képező önvédelemhez való jogból nem vezethető le a szabad lőfegyvertartás joga. A 9/2004. (III.30.) AB határozatban alkotmányosnak találta a rendőrségi törvény azon előírását, miszerint a rendőr köteles a közbiztonságot és a belső rendet, ha kell, élete kockáztatásával is megvédeni illetve foglalkozott a rendőri lőfegyverhasználat kérdésével. Az Alkotmánybíróság által lefektetett elveket vette alapul az állampolgári jogok országgyűlési biztosának helyettese a tűzszerészeti feladatot ellátó sorkatonák helyzetének vizsgálata során.76

6. Összegzés Egyetértek Dr. Belovics Ervinnel és Dr. Nagy Ferenccel abban, hogy írásban is megvalósítható a becsületsértés, például röpirat terjesztésével. Azt a megállapítást is helytállónak tartom, hogy az egymozzanatú verbális becsületsértés elkövetésekor nem jöhet szóba jogos védelem, ugyanis nem lehet előre tudni, hogy az esetleges becsületsértő mikor és milyen kijelentést fog tenni. A kijelentés elhangzásával pedig a becsületsértés befejezetté válik, így nincs mit elhárítani. Törvényi egységként jelentkező folyamatos verbális becsületsértéssel szemben azonban a tettleges becsületsértés véleményem szerint arányos és szükséges elhárításnak tekinthető, ha a szóbeli védekezés nem vezet eredményre. A jelenlegi ítélkezési gyakorlat szerint a folyamatos verbális becsületsértés nem jogtalan támadás, és az ezzel szemben kifejtett tettleges becsületsértés a jogos védelem körén kívül esik.77 Úgy gondolom, a jelenlegi szabályozás újragondolásra szorul az előbb említett módon. Ha viszont a tettlegesség megtorlásra irányul, akkor helyesnek tartom, hogy továbbra sem állapítható meg jogos védelem, és azt is, hogy tettleges becsületsértéssel fenyegető magatartással szemben nem tekinthető szükséges elhárításnak az életveszélyes sérülést okozó erőteljes bántalmazás.78 Véleményem szerint az új törvényben szereplő körülmények felsorolása indokolt, annak ellenére, hogy ez az ítélkezési gyakorlatban egyébként is követett szemlélet volt. Ha a Büntető Törvénykönyvben szerepel, akkor a társadalom nagyobb részének van lehetősége megismerni ezeket a feltételeket, hiszen a jogban járatld. OBH 6883/1997. Ilyen helyzettel kapcsolatos a BH 1984. 135. is, mely szerint a szóbeli becsületsértés önmagában nem fosztja meg az elkövetőt a testi épsége ellen irányuló tettleges támadással szembeni jogos védelemtől. 78 BH 1984. 173. 76

77


225

lan személyek könnyen hozzáférhetnek a Büntető Törvénykönyvhöz, legegyszerűbben az Interneten keresztül. Bírósági határozatokat nem keres az átlagember azért, hogy a jogos védelem alapvető szabályaival tisztában legyen. Emellett az esetleges bűnelkövetők számára is nagyobb visszatartó erejű lehet, ha látják a törvényből, hogy milyen kockázatokkal jár, ha éjjel, fegyveresen vagy csoportosan törnek be egy házba. Abban egyetértek Dr. Tóth Mihállyal, hogy nem szabad a túlzott általánosítás szintjére jutni a szabályozásban. A Miniszteri indokolás szerint, ha a törvényi vélelem fennáll, akkor ezekben az esetekben a bíróságnak nem kell vizsgálnia a szükséges mérték kérdését. A jogalkotó nem deklarálhatja felelősen, hogy a vélelem fennállása esetén vizsgálat nélkül generális felhatalmazást ad az emberölésre is. Ez nagyban korlátozná a bírók szabad mérlegelési jogát. Pedig minden eset egyedi, és külön ösen az olyan esetekben van mellőzhetetlen szerepe az alapos bírói vizsgálatnak, ahol abban kell állást foglalni, hogy vajon jogos védelem történt-e. Nem lehet megcáfolni Dr. Belovics Ervin és Dr. Ujvári Ákos azon észrevételét sem, miszerint a 2009-ben történt módosítás előtt a jogalkalmazói gyakorlat sürgősen változtatásra szorult a kitérési kötelezettség kérdésében, mivel jogszabály ezt nem írta elő. Helyesnek tartom azt a jogalkalmazói álláspontot is az új törvénnyel kapcsolatban, amely azt juttatja kifejezésre, hogy a jogos védelem szempontjából nemcsak az aktív magatartás, hanem mulasztás is értékelhető támadásként. Ennek alátámasztására – a dolgozatom elején is említett – meggyőző érveket találunk a mai jogirodalomban. 2010 után már komolyabban érzékelhető, hogy a mulasztás jogtalan támadásként való értékelhetősége irányába látszik elmozdulni az ítélkezési gyakorlat. Az 1970-es években még többen voltak, akiknek meggyőződése szerint ez az irány elutasítandó, de napjainkban egyre inkább gyarapodik e gondolat támogatóinak tábora. Összességében tehát elmondható, hogy jelentős változás előtt állunk, ami a jogos védelem szabályozását illeti. Véleményem szerint, a tervezett változások többsége elméletileg előremutató és helyes. Viszont, hogy a valódi élethelyzetekben valóban kiállja-e a próbát, az csak évek múlva, a gyakorlatból fog kiderülni.

226 Szőllősi Zsuzsanna Felhasznált irodalom 23/1990. (X.31.) AB határozat 46/1994. (X.21.) AB határozat 201/B/1995. AB határozat 9/2004. (III.30.) AB határozat Dr. Á dám Antal: „Az alapjogokra vonatkozó alkotmányi rendelkezések továbbfejlesztésének lehetőségei” in Dr. Ádám Antal (szerk.): Alkotmányfejlődés és jogállami g yakorlat (Hanns Seidel Alapítvány, Budapest, 1994.) Dr. A ngyal Pál: A mag yar büntetőjog tankönyve, 2. kiadás (Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest, 1909.) Dr. Belovics Ervin: „Gondolatok a jogos védelem körében kifejthető védelmi cselekményről” Rendészeti Szemle 2007/7–8. Dr. Belovics Ervin: A büntetendőséget kizáró okok (HVG-ORAC, Budapest, 2009.) Dr. Belovics Ervin: „Értelmezési anomáliák a jogos védelem jogalkalmazói gyakorlatában” in Dr. Farkas–Dr. Nagy–Dr. Róth–Dr. Sántha–Dr. Váradi (szerk.): Tanulmányok Dr.Dr.h.c. Horváth Tibor professor emeritus 80. születésnapja tiszteletére (Bíbor Kiadó, Miskolc, 2007.) Dr. Békés Imre–Dr. Bodgál Zoltán–Dr. Györgyi Kálmán–Dr. K ároly Endre– Dr. Molnár József –Dr. Pintér Jenő–Dr. Szük László: Büntetőjog Általános Rész (ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Tankönyvkiadó, Budapest, 1973.) Dr. Békés Imre–Dr. Földvári József–Dr. Gáspár Gyula–Dr. Tokaji Géza: Mag yar büntetőjog. Általános Rész. (BM Könyvkiadó, Budapest, 1980.) BH 1978. 360. BH 1984. 135. BH 1984. 173. BH 1995. 5. BH 1997. 322. BH 1996. 405. BH 1997. 428. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság 12. B. 700/2010/27. sorszámú ítélete és Debreceni Ítélőtábla Bf. I. 91/2011/6. számú ítélete BH 1997. 512. A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény indokolása Dr. Csatskó Imre: Az 1852-ki május 27-ki Austriai Birodalmi Büntető törvény mag yarázata (Beimel J. és Kozma Vazul Nyomdája, Pest, 1853.) Dr. Edvi Illés Károly: A büntető törvénykönyv mag yarázata (Révai testvérek, Budapest, 1894.) Dr. Finkey Ferenc: A Mag yar Büntetőjog Tankönyve (Grill Károly Könyvkiadó vállalata, Budapest, 1914.)


227

Dr. Földvári József: Mag yar büntetőjog. Általános Rész, 7. átdolgozott kiadás (Osiris Kiadó, Budapest, 2003.) Dr. Heller Erik: A mag yar büntető jog általános tanai 2. kiadás (Grill, Budapest, 1945.) Dr. K arsai Krisztina „Az uborka tolvaj feláldozható, avagy szemfényvesztő büntetőjogi ítélkezés” in Dr. Gál István László (szerk.): Tanulmányok Tóth Mihály professzor 60. születésnapja tiszteletére (Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kara, Pécs, 2011.) K ádár Miklós–K álmán György: A büntetőjog általános tanai (KJK, Budapest, 1966.) Kúria: „1915. március 31. B.III. 3428.” Büntetőjogi Döntvénytár 1916/9. Legfelsőbb Bíróság 15. számú Irányelve Legfelsőbb Bíróság Bf.III.1500/1977/3. számú ítélete Magyarország Kormányának T/6958 számú törvényjavaslata a Büntető Törvénykönyvről, 2012. április Dr. M észáros Ádám: „A jogos védelem aktuális kérdései” Kriminológiai közlemények 2012/70. OBH 6883/1997. Dr. Pauler Tivadar: Büntető jogtan (Pfeifer Ferdinánd kiadása, Pest, 1868.) Dr. Schnierer Aladár: A büntető jog általános tanai (Heckenast Gusztáv Kiadója, Pest, 1873.) Dr. Szávuly Aranka: „Egy védőügyvéd nem aludhat nyugodtan, amíg egy kicsi esély van” Üg yvédvilág 2012/5. Dr. Székely János: A jogos védelem (Igazságügyi Minisztérium, Budapest, 1983.) „Szent István törvényei, II. könyv, 33. fejezet 2. §” in Dr. Márkus Dezső (szerk.): Mag yar Törvénytár, 1000–1526. évi törvényczikkek (Budapest, Franklin társulat, 1899.) A T 6958. számú törvényjavaslat 2012 februárjában társadalmi egyeztetésre bocsátott változata Dr. Tokaji Géza: A bűncselekménytan alapjai a mag yar büntetőjogban (KJK, Budapest, 1984.) Dr. Tóth Mihály: „Néhány szempont a jogos védelem körében zajló vitához” Büntetőjogi Szemle 2012/1. Dr. Ujvári Ákos: „A jogos védelem alakuló szabályozása a Btk. kodifikációjának tükrében” Jogelméleti Szemle 2010/1. Dr. Ujvári Ákos: „Gondolatok a kitérési (menekülési) kötelezettségről” Belüg yi Szemle 2012/1. Dr. Ujvári Ákos: A jogos védelem megítélésének új irányai (AdLibrum Kiadó, Budapest, 2009.)

228 Szőllősi Zsuzsanna Dr. Ujvári Ákos: „A jogos védelem megítélése néhány európai büntető törvénykönyv szabályozásának tükrében – jog-összehasonlítás” Kriminológiai közlemények 2012/70. Williams L. Glainville: Criminal Law. The General Part (Stevens and Sons, London, 1953.)

Simon Nikolett79

A Büntetőtörvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény jogpolitikai megközelítése az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények tükrében

1. Előszó A büntető eljárásjogban a bizonyítási eszközök közül a tanúvallomás bír különös jelentőséggel, ugyanakkor a büntető anyagi jogban a hamis tanúzást és a hamis tanúzásra felhívást és több igazságszolgáltatás elleni merényletet is a hatályos, és az ezt megelőző fél évezred törvényhelyei is büntetni rendelték. A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: új Btk.) sem tesz másként akkor, amikor a jelenleg hatályos Büntető Törvénykönyv (a továbbiakban: Btk.) rendszerét e vonatkozásban fenntartva, Az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a közélet tisztasága elleni bűncselekményekről szóló XV. fejezet VI. címében található bűncselekménycsoport körében több, és releváns változást is alkalmazva átemeli azokat rendelkezései közé. E szabályozásbeli koncepcióváltás azzal magyarázható, hogy a tanú személyi és a büntetőeljárásban való közreműködésének kiemelkedő és megkülönböztetett szerepe a tényállás felderítésében vitathatatlan, mely miatt a tanút a bizonyítás kulcsszereplőjének is hívják. Az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények köre az új törvény hatálybalépésével kibővülhet, és ezáltal még inkább érvényre juthat az állam büntetőigénye, s az, hogy a jogszabályokban, s még inkább Magyarország Büntető Törvénykönyvében megfogalmazott tilalmak, és a kötelezettségekre adott parancsok teljesülhessenek. Akkor azonban, ha e célkitűzés mégsem tud maradéktalanul érvényesülni, hiszen bűncselekményeket az állami büntetőhatalom ellen, még ha közvetetten is, de elkövetnek, szükség van ezen cselekmények teljes körű szankcionálására. A szigorítás és a Btk. XXVI. Fejezetének egy új bűncselekménnyel való kibővítése mindenképpen e cél szolgálatában áll. Ennek során a jogalkotó a tanúvallomás jogosulatlan megtagadását bűncselekményként szabályozza az új Btk. vonatkozó rendelkezései között. A büntetőeljárás területén azt lehet mondani, hogy a bizonyítás témaköre oly nagy terjedelmű jogirodalommal bír, mint más területek közel sem. Az új Btk. megalkotásával e jogirodalom részben lecsökken79

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának hallgatója.

230 Simon Nikolett het, az anyagi jogi jogirodalom pedig gyarapodhat a tekintetben, hogy a büntető eljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 93. §-a jelenleg meghatározott kényszerintézkedés alkalmazását teszi lehetővé azzal a tanúval szemben, aki a vallomástételt, illetőleg az eljárási cselekménynél való közreműködést a következményekre történt figyelmeztetés után jogosulatlanul megtagadja, és ha az új Btk. hatálybalépésével a cselekményt bíróság előtt követik el, bűncselekményként lesz értékelendő. A pályázati anyag kiemelt tárgya a tanúvallomás jogosulatlan megtagadásának deliktuma, melyet egy olyan elemzés körében tárgyalok, amely magyarázatul szolgálhat az új intézmény bevezetésének körülményeire, és várható hatásának előzeteses felmérésére is egyaránt. Az, hogy az eddig a büntető alaki jogban szabályozott jogintézmény anyagi jogi rendelkezések közé történő részbeni átültetése mire vezethető vissza, milyen jogalkalmazói gyakorlaton nyugszik, beható jogirodalmi és főként nemzetközi szabályozást érintő vizsgálódást igényel. A dolgozatban olyan kérdésekre keresem a választ, mint a rendbírság intézménye, és a szabadságvesztés szankció közötti hatékonyság mibenléte és eredményessége közötti különbségek okai, vagy a bűncselekményként való szabályozás indokai, a deliktum Btk. rendszerében való helye, létjogosultsága, valamint az, hogy hogyan alakítja át az igazságszolgáltatás elleni „merényletek”, továbbá a Be. egyes előírásait. További kérdés az, hogy a rendbírság miért nem volt elegendő a bíróság előtt a makacs tanúkkal szembeni tanúvallomást pozitív irányba befolyásoló eredmény elérésére, s hogy a preventív célokat szolgáló bűncselekményi minősítés beváltja-e az új Btk.-val érvényesíteni kívánt jogalkotói szándékot? Mivel az új Btk. megalkotásával új intézmények kerülnek beiktatásra, különös tekintettel kell lenni arra, hogy nem egy átfogó novelláról van szó, tehát nem egy olyan Btk.-t módosító törvényről, amely a régi rendelkezések tartalmi visszásságait egészíti ki. Az újonnan bevezetni kívánt jogintézmények, ezeken belül is egy új bűncselekmény részéletes dogmatikai magyarázatot igényel, főként, ha egy olyan jogforrásról van szó, amely nem csak abból a szempontból bír döntő fontossággal, hogy az említett törvénynek nincs a hatályos Btk.-hoz hasonló jogirodalma. A dolgozat tárgyát a következőkben a bűncselekménycsoportban végrehajtott legjelentősebb változásként értékelhető jogintézmény képzi, tekintettel arra, hogy az új Btk. jogpolitikai megoldásai közül ez az egyik legérdekesebb „momentum”, hogy a jogintézmény több más, új törvényi megoldást is érint.


231

2. A kutatás módszertana Az általam végzett kutatás nem hangsúlyosan a hagyományos kutatási módszertanon, az irodalmi feldolgozáson alapszik, annak okán sem, hogy egy joggyakorlati problémákra fókuszáló dolgozatról van szó. E tekintetben ugyanis egyrészt rendelkezésre kellene állnia olyan átfogó jogirodalomnak, amelyet e módszer kizárólagos kutatási tárgyának tekint. Az általam feldolgozott témában szinte az egyedüli felhasználásra alkalmas joganyag az új Btk. és ennek indokolása. Ennek megfelelően vizsgálom egy, az új Btk. által bevezetett új bűncselekményt, a 277. §-ban szabályozott tanúvallomás jogosulatlan megtagadását. Módszeremet az utóbbiak fényében a jogintézmény büntető eljárásjog intézményeivel való kapcsolatának vizsgálatában, a hatályos törvénnyel, valamint a korábbi törvényhelyekkel való összehasonlításban tudnám összegezni. Az irodalom feldolgozása mellett a dogmatikai módszer központi szerepet tölt be a kutatásban, hiszen ez által lehetőség nyílhat az új bűncselekmény nem létező jogirodalmának kialakítására is. A dogmatikai módszer használata különösen jelentős, amely a többi igazságszolgáltatás elleni bűncselekménnyel összefüggésben kerül kiemelésre, mellyel azt kívánom bizonyítani, hogy a tanúvallomás jogosulatlan megtagadása megfelelően illeszkedik a hatályos és immáron az új Btk. által a régi rendszert részben fenntartó igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények meghatározott fejezetébe. A kutatás során nemcsak az anyagi jogi vonatkozású tanúvallomás jogosulatlan megtagadása bűncselekményt vizsgálom, hanem az ahhoz kapcsolódó büntetőeljárási jogintézmények is górcső alá kerülnek, valamint azok az ugyan anyagi jogba tartozó büntetőjogi jogkövetkezmények, melyek közül az említett bűncselekménnyel érintett elzárás kerül bővebb kifejtésre. Végezetül, a dolgozat végén konklúzióban összegzem az adott fejezetben felmerült jogi problémákat, és az ezekre vonatkozó megállapításaimat.

3. A tanúvallomás jogosulatlan megtagadásának történeti fejlődése Dolgozatomban először a legfontosabb hazai büntető eljárásjogi jogszabályokat tekintem át, valamint az ehhez kapcsolódó kommentárok és monográfiák alapján mutatom be a jogintézmény büntető eljárásjogi előzményeit, történeti fejlődését, s azt, hogy az új Btk. mennyiben, és ha igen hogyan juttat jelentőséget a történeti és dogmatikai előzményeknek. Az alaki szempontú vizsgálódást azzal indokolnám, hogy a jogintézmény egyértelműen eljárásjogi gyökerű. A tanúvallomás mint bizonyítási eszköz gyakran a legfontosabb szegmense egyegy büntetőeljárás bizonyítási részének, ugyanis tanú bárki lehet, akinek a bizo-

232 Simon Nikolett nyítandó tényről tudomása van, és aki képes az általa észleltek előadására, nem kívánva meg tőle különösebb képességek meglétét. Tehát nemre és korra tekintet nélkül szinte bárki szerepelhet a büntetőeljárás tanújaként.1 Már Cesare Beccaria sem tűrte meg azt, hogy a nőket kizárják a tanúvallomásra jogosultak közül, vagy ahogyan azt sem, hogy a tanú hitelének nem lehet az a mértéke, hogy van-e érdeke igazat mondani vagy sem.2 Egy tanúvallomás olykor felbecsülhetetlen lehet egy büntetőügy megítélése szempontjából, egyes bonyolultabb megítélésű ügyekben pedig elengedhetetlen, hogy az a tanú, aki a vallomástételt a következményekre való figyelmeztetés után jogosulatlanul megtagadja, ne tehesse ezt meg „büntetlenül”. Már a tudományos munka elején leszögezném azt, hogy a sokáig csak eljárásjogi intézmény már a bűnvádi perrendtartásról szóló 1896. évi XXXIII. törvénycikkben (a továbbiakban Bp.) is szabályozott eljárásjogi kategória volt. Érdemes minden ehhez hasonló témakörben a tanúnak e törvény által adott definíciójából kiindulni, „így tanúk gyanánt, a mennyiben kihallgatásuk szükségesnek mutatkozik, megidézendők mindazok; a kikről fel lehet tenni, hogy a bűncselekményről, és a bűnvádi eljárásra nézve fontossággal bíró ténykörülményekről közvetlen észleleten alapuló tudomásuk van.”3 Mindazokat tehát, akiket pedig tanúként idéztek meg, a törvény által szabályozott esetektől eltekintve, megjelenési és vallomástételi kötelezettség terhel. A szabályszerűen, a Bp. szóhasználata alapján kellően megidézett tanú megjelenési kötelezettségének eleget téve ugyan, de a vallomástételt vagy az eskü letételét, illetőleg a vallomás megerősítését a következményekre való figyelmeztetés dacára, törvényes ok nélkül megtagadta, az okozott költség megfizetésére volt kötelezhető és legfeljebb ezer koronáig terjedő, elzárásra átváltoztatható pénzbüntetéssel volt sújtható. Az elzárás, mint a „pénzbüntetés” meg nem fizetésének jogkövetkezménye a jelenleg hatályos büntető eljárási szabályozásban is visszaköszön, ugyan nem büntetést felváltó szankcióként. A Bp.-hez fűzött indoklás szerint, az „engedetlenkedő tanúval” szemben alkalmazható büntetés kiszabásának több feltétele is van: egyrészt a vallomástétel megtagadásnak nem állhat fenn törvényes oka, másrészt a tanúzási kötelesség iránti makacsság következményeire kellő kioktatás keretében kell figyelmeztetni a tanút, harmadrészt pedig, hogy az előzőek ellenére

A kor tekintetében a Be. megkötést tartalmaz, amikor a törvény 86. § (1) bekezdése alapján a tizennegyedik életévét meg nem haladott személyt csak akkor lehet tanúként kihallgatni, ha a vallomásától várható bizonyíték mással nem pótolható. A kihallgatása esetén a hamis tanúzás következményeire való figyelmeztetést mellőzni kell. 2 Tóth Mihály: Büntető Eljárásjogi Olvasókönyv, Osiris Kiadó, Budapest, 2003. 221. o. 3 Bp. 192. § 1


233

a vallomást, vagy annak megerősítését a tanú megtagadja.4 Ez a sorrend a jelenleg hatályos Be. és az új Btk. szabályozásában is visszaköszön. E törvény kitétele az is, hogy ha és amennyiben a büntetés kimondása eredménytelen maradt, az eljárás befejezéséig a tanú letartóztatása rendelhető el, illetve mindaddig, amíg a vallomásnak „felesleges volta” ki nem derül, fogva tartható. A törvényhely további kitétele a fogva tartásra vonatozik, ha az eljárás kihágás miatt folyik hat hétnél, bűntett, vagy vétség esetében pedig hat hónapnál hosszabb nem lehet, és azonnal meg kell szüntetni, ha tanúvallomást tett, illetőleg az esküt letette, vagy vallomását megerősítette.5 A szankciós szabály ismertetése e körben azért fontos, mert az átváltoztatható, tanút terhelő költségnél, illetve pénzbüntetésnél a 2013-tól hatályos büntető anyagi jogi szabályok tanúvallomás jogosulatlan megtagadása bűncselekményét érintő részeinek magyarázatára is kitűnően alkalmas lehet. A büntető perrendtartásról szóló 1951. évi III. törvény ugyan a Bizonyítási eszközök című IV. Fejezetben tárgyalja a tanúval szemben, a tanúvallomás jogosulatlan megtagadása esetén alkalmazható kényszerintézkedéseket, de nem a Tanúk, hanem külön, a Kényszerítő eszközök tanúkkal és szakértőkkel szemben címet viselő alcímben. E vonatkozásban a tanút vagy szakértőt, ha a vallomástételt, illetőleg a közreműködést és a véleménynyilvánítást az ok előadása nélkül, vagy a hatóság határozata ellenére, a következményekre történt figyelmeztetés után megtagadta, az okozott költségek megtérítésére kellett kötelezni, egyben ezer forintig terjedhető pénzbírsággal lehetett sújtani. A Bp.-hez képest a változás abban állt, hogy 1946. augusztus 1-jén a törvényes fizetőeszközzé Magyarországon a forint vált, a törvény vonatkozó előírásait pedig ennek fényében kell vizsgálni, amely a pénzbüntetés mértékén ennek ellenére mégsem változtat. Az el nem hanyagolható különbség a két törvénynek ugyanarra a tárgyra vonatkozó előírása között mégis az, hogy a Bp. még ismerte az eskü intézményét, melyet az 1951. évi Bp. viszont már elhagy. A pénzbírság eredménytelenségének esetére a tanú letartóztatásba helyezését az 1951. évi Bp. is lehetővé tette, ám csak addig, amíg a tanú kötelességének eleget nem tett, a megtagadás okát nem valószínűsítette, vagy vallomása

Balogh Jenő–Edvi Illés Károly–Vargha Ferenc: A Bűnvádi perrendtartás magyarázata, Második kötet, Grill Károly könyvkiadó vállalata, Budapest, 1909. 21–22. o. 5 1896. évi XXXIII. tc. 195. §, 219. § 4

234 Simon Nikolett feleslegessé vált, de a harminc napot ez esetben sem haladhatta meg, melyet azonban az ügyész elrendelhetett.6 A büntető perrendtartásról szóló 1954. évi V. törvény 54. §-ának (1) és (2) bekezdései alapján tanúként azt kell kihallgatni, akinek az ügyről, a terhelt körülményeiről, továbbá az ügyben jelentős egyéb tényekről közvetlen észleleten alapuló tudomása van, és aki köteles kihallgatása végett megjelenni, továbbá – ha a törvény kivételt nem tesz – vallomást tenni. Ha ezt nem teszi, az utóbbi törvény logikáját követve, amely a tanúkra és szakértőkre vonatkozó kényszerintézkedéseket szintén külön kezeli, és az 1954. évi Bp. 63. § (1) bekezdése szerint a vallomástételt, illetőleg a közreműködést, és a véleménynyilvánítást az ok előadása nélkül, vagy a hatóság határozata ellenére, a következményekre történt figyelmeztetés után megtagadja, az okozott költségek megtérítésére kell kötelezni, egyben ezer forintig terjedhető pénzbírsággal lehet sújtani. Új elemmel egészült ki a tényállás, melynek révén már nem csak a hatóság általi figyelmezetés, hanem immáron a hatóság határozatában kívántak nem teljesítése is megalapozta az említett költségekben való marasztalást. Egyebekben megjegyezném, hogy a törvények összehasonlító szempontú elemzésénél csak a törvényszövegek kerültek felhasználásra, ezért is hivatkozom rájuk oly gyakran. Tanúként az hallgatható ki, akinek bizonyítandó tényről tudomása lehet. A büntető eljárásról szóló 1973. évi I. törvény már alkalmazza a Be. által használt tanúformulát. A tanúvallomás jogosulatlan megtagadását a törvény már rendbírsággal sújtja, és költségek megfizetésére kötelezheti a tanút.7 E helyen érdemes összehasonlítani az utóbb említett törvény vonatkozó előírásait az új Btk. 277. §-ában elemzett tényállás elemeivel. Az új Btk. az elkövetői kört csak a tanúra szűkíti, míg az 1973. évi Be. a rendbírsággal sújtható, illetve költségek megfizetésére kötelezhetők körét a tanú mellett a szakértőre is kiterjeszti. A bűncselekmény, valamint a rendbírság jogi tárgya megegyező, ugyanis mindkét esetben az igazságszolgáltatás védelméhez fűződő érdek sérül. Az elkövetési magatartás tekintetében az 1973-as törvény többet is tartalmaz ”tényállási 1951. évi III. törvény 63. § (2) Az ügyésznek a tanú letartóztatását elrendelő vagy fenntartó határozata ellen a bírósághoz van helye fellebbezésnek; a fellebbezés elintézésére és a további fellebbezés kizárására a 100. § (3) bekezdését kell megfelelően alkalmazni. (3) Az olyan fellebbezésnek, illetőleg panasznak (136. §), amely a megtagadási okot elvető, valamint a pénzbírságot és letartóztatást kimondó határozat ellen irányul, halasztó hatálya van. 7 1973. évi I. törvény 81. § (1) Ha a tanú vagy a szakértő a vallomástételt, illetőleg a közreműködést és a véleménynyilvánítást a következményekre történt figyelmeztetés után jogosulatlanul megtagadja, rendbírsággal sújtható, és az okozott költségek megfizetésére kötelezhető. 6


235

elemekből”, mivel a tényállásban a vallomástételi kötelezettség mellett a közreműködési és véleménynyilvánítási kötelezettség elmulasztásáról is szól. E helyen utalnék tehát arra, hogy az új Btk. is a tanúvallomás jogosulatlan megtagadása esetén csak a mulasztásos alakzatot ismeri, tehát a bűncselekmény tevéssel nem valósítható meg, ahogyan a 1973. évi Be. szerinti cselekmény sem volt. Az elkövetés helyére a 1973-as törvény külön kitételt nem tartalmaz, az új Btk. pedig, majd ahogyan az a későbbiekben látható lesz, csak meghatározott helyen, a bíróság előtt teszi lehetővé a bűncselekmény elkövetését. A cselekmény „jogkövetkezményei” megegyeznek a korábban tárgyalt törvényi szabályozásokkal, ezért e helyen utalnék a korábban leírtakra. A történeti kitekintés jól mutatja, hogy az új Btk. mellett elemzett törvény már részben tartalmazza a jelenleg hatályos Be. 93. §-ának szinte valamennyi tényállási elemét, s amely meglátásom szerint, tovább is mutat az új szabályozás irányába.

4. A tanúvallomás jogosulatlan megtagadásának dogmatikai alapjai, az új Btk. tükrében 4.1. Az igazságszolgáltatáshoz, és annak működéséhez fűződő érdek

A tárgyaláson jogosulatlan módon vallomást megtagadó tanúval szemben, az új Btk. hatálybalépéséig a jelenleg hatályos Be. keretei között a hatóság egyetlen eszköze a rendbírság, melyet annak meg nem fizetés esetén a bíróság vagy adott esetben felettes ügyészség elzárásra változtathat át. A dolgozat megírásakor, a Be.-nek ily módon fennálló rendszerét tekintettem kiindulópontnak. Az új törvénnyel a felvázolt szabályozási mód alapjaiban megváltozhat és az efféle magatartást tanúsító tanúkkal szemben egy szabadságelvonó büntetés, az elzárás lesz kötelezően alkalmazandó szankció. A 277. § tényállása által tartalmazott említett jogkövetkezmény külön és bővebb magyarázatot igényel, amelyet nem itt, hanem a vonatkozó részben ismertetek. A szabályozást alapjaiban érintő változások, és az abból eredő esetleges ellentmondások feloldására a teljes, beható dogmatikai vizsgálat nyújthat megoldást. A bűncselekmény jogi tárgya, mivel igazságszolgáltatás elleni bűncselekményről van szó, ugyan az eddigi magyar szabályozás nem pönalizálta, egyetérthetünk abban, az állami büntetőhatalom működésébe vetett bizalom, s az ehhez fűződő társadalmi érdek védelme, ebből kifolyólag elsődleges fontosságú. Az igazságszolgáltatásnak a büntető anyagi jog szempontjából kiemelkedően fontos érdeke fűződik ahhoz, hogy tájékoztatást kapjanak az ügydöntés alapjául szolgáló múltban lezajlott eseményekről, melynek egyik közvetlen vagy közvetett forrása a tanú, akinek a bizonyítandó tényről tudomása van, és ezt a hatósággal közli. Abban

236 Simon Nikolett az esetben viszont, ha ez a tényközlés nem történik meg, abból kifolyólag, hogy a tanú nem kíván vallomást tenni, s ez alatt értsük azt, hogy hátráltatja a hatóságokat a tényállás tisztázásában, a védett jogi tárgy sérelme bekövetkezik. Továbbá olykor egyes vallomások nélkülözhetetlenek is lehetnek az ügy megítélése szempontjából, és a hatóságoknak elemi érdeke az, hogy a tanú által észleltekről tudomást szerezzenek. Mint ahogyan az sem elhanyagolható tényező, hogy a vallomásukkal késlekedő, vagy azt megtagadó tanúk miatt a már egyébként is elhúzódó per időtartama is megnövekedhet. A védett jogi tárgy fogalmi körébe lehet vonni továbbá a perek ésszerű időn való befejezéséhez fűződő érdeket, amely nem csak a hatóságok, hanem a büntetőeljárás individuális alanyainak érdeke is egyaránt.

4.2. Az eljárási cselekményeknél való közreműködés jogosulatlan megtagadása

Ha a tanú a Be. 93. §-a szerinti vallomástételi, illetőleg eljárási cselekményeknél való közreműködési kötelezettségének nem tesz eleget, azaz anélkül, hogy erre jogosult lenne,8 megtagadja a vallomástételt vagy a büntetőeljárásban való közreműködést, rendbírsággal sújtható, és az okozott költség megfizetésére kötelezhető. A tanút terhelő ezen irányú kötelezettségek kikényszerítésére, a büntetőeljárásról szóló törvény kényszerintézkedések alkalmazását teszi lehetővé. A vallomástételi kötelezettség az általános tanúfogalomból kiindulva azt jelenti, hogy akit tanúként megidéztek, ha e törvény kivételt nem tesz, köteles vallomást tenni. Ez utóbbi komoly, egyértelmű és a rendbírság tekintetében ki is kényszeríthető kötelezettséget keletkeztet, melynek megfelelően, ha a tanú vallomása megtételének nincsen a Be. 81–82. §-ok szerint fennálló akadálya, a vallomástételt továbbiakban nem 8

82. § (1) A tanúvallomást megtagadhatja a) a terhelt hozzátartozója, b) az, aki a (4) bekezdés esetét kivéve magát vagy hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével vádolná, az ezzel kapcsolatos kérdésben, akkor is, ha a tanúvallomást az a) pont alapján nem tagadta meg, c) a 81. § (2) bekezdésében foglalt titoktartási kötelezettség esetét ide nem értve – az, aki a foglalkozásánál vagy közmegbízatásánál fogva titoktartásra köteles, ha a tanúvallomással a titoktartási kötelezettségét megsértené, kivéve, ha ez alól a külön jogszabály szerint jogosult felmentette, vagy külön jogszabály szerint a bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság megkeresésére a titoktartási kötelezettség alá eső adat továbbítása a felmentésre jogosult számára kötelező, d) a médiatartalom-szolgáltató, valamint a vele munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személy, ha a tanúvallomásával a számára a médiatartalom-szolgáltatói tevékenységgel összefüggésben információt átadó személy kilétét felfedné, az ezzel kapcsolatos kérdésben, kivéve, ha a bíróság az információt átadó személy kilétének felfedésére kötelezte.


237

tagadhatja meg, és köteles a hatóság által feltett valamennyi kérdésre válaszolni. Köteles továbbá, minden az üggyel kapcsolatos információt a hatósággal közölni, amely az ügy szempontjából jelentős tényeket tartalmazhat. Természetesen a tanú ez esetben is megtagadhatja a vallomástételt, de ekkor a bíró vagy, ügyész rendbírságot szabhat ki vele szemben. A tanú eljárási cselekményeken való közreműködési kötelezettségének jogosulatlan megtagadását jelenti az, ha nem működik közre a bizonyítási eljárásban, vagy közreműködik ugyan, de a nála lévő bizonyítási eszközt felszólításra nem adja át, illetőleg nem veti alá magát a hatóság által elrendelt szakértői vizsgálatnak, amely során a nála lévő tárgyi bizonyítási eszközök átadását önként nem teszi lehetővé. Az utóbb elemzett kötelezettségszegések csak és kizárólag mulasztással valósíthatók meg, amely az intézmény természetéből is ered, tudniillik a tanú köteles e magatartások tanúsítására, és az ennek megfelelő vallomás megtételére. Így abban az esetben, ha e kötelezettségét elmulasztja, a Be. 93. §-ában meghatározottak alkalmazásra van mód. A tanú ezen mulasztását csak akkor lehet a Be. 93. §-a szerint értelmezni, ha a kötelezettség megszegésének jogkövetkezményeire előzetesen figyelmeztetve lett, mellyel utalnék a hatóságot terhelő, a Be. 85. § (3) bekezdésében foglaltakra. Ezek után minden nem jogszabályszerű indokra alapított tanúvallomás megtagadása jogosulatlan lesz, mivel a megtagadás oka alaptalan. Itt kell kitérni arra a gyakran a tanúktól származó, sokszor mégis alapos félelemre, mely szerint a tanú azért nem tesz vallomást, mert erre méltányolható ok motiválta, és ekkor a kényszerintézkedés alkalmazása vele szemben megfontolás tárgyává tehető.9 Az eset gyakoriságát tükrözi az is, hogy a tanú gyakran fél, tart a terhelttől, vagy megfélemlítették, mely körülmények alapul szolgálhatnak az anyagi jellegű hátrányok mellőzésére. Ezeket az indokokat a lehető legnagyobb precizitással kell vizsgálni. Az utóbb felvetett tanúvallomás megtagadási okok rendszerébe nem illeszthető további okokról, és az azokhoz kapcsolódó jogalkalmazói gyakorlatról még szó lesz. A rendbírság megfizetésére kötelezni, és az okozott költségekben marasztalni, egyezően az új Btk.-val, ellentétben azonban a korábbi szabályozással, csak a tanút lehet. A rendbírság kiszabására csak törvényben meghatározott esetekben kerülhet sor, mely kitétel a Be. 93. §-ára is vonatkozik, ami miatt az eljárási kötelezettségek megszegése miatt ezer forinttól kétszázezer forintig, különösen súlyos vagy ismételt esetben ötszázezer forintig terjedő rendbírság szabható ki, melyről a Feleky István–Holé Katalin–K adlót Erzsébet–K ardos Sándor: A Büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény magyarázata. II. kötet, Magyar Hivatalos Közlönykiadó, Budapest, 1998. 332. old.

9

238 Simon Nikolett bíróság és az ügyész határoz.10 jogA bírság összegének megállapításánál az említett hatósági szervek figyelembe veszik a kiszabására okot adó mulasztás súlyát, és az ezáltal okozott következményeket, például, hogy emiatt további bizonyítékok felderítése felől kellett intézkedni. A hatóság ez irányú határozata ellen bejelentett jogorvoslatnak halasztó hatálya van, és a tanú ezen felül az általa okozott költségek megfizetésére is kötelezhető. Ezen anyagi jogi joghátrányok kizárólag a terhelt anyagi helyzetét érintik, a szabadságelvonó szankciókat nem lehet kilátásba helyezni. E körben azt is fontos jelezni, hogy a Be. 93. §-a a hatóság kezében csak jog, és nem kötelezettség, melynek a későbbiekben is nyomatékot adok, ugyanis a törvény alkalmazási elehetőséget nyújt, nem pedig kötelezi erre a hatóságokat. A vallomástételi kötelezettség megszegését el kell választani az igazmondási kötelezettség nem teljesítésétől, mert ez esetben a tanú nem a Be. 93. §-a szerinti alakzatot, hanem a Btk. 238. §-ában meghatározott hamis tanúzást valósítja meg, azáltal, hogy a bíróság, vagy más hatóság előtt az ügy lényeges körülményére tesz valótlan vallomást, vagy a valót elhallgatja. Ez utóbbinak megfelelően, ha a tanú a hamis tanúzás törvényi tényállásába illő magatartást tanúsít, vele szemben nem kényszerintézkedés, hanem büntetőjogi felelősségének megállapítása esetén szabadságvesztés szabható ki. A tanú további eljárásjogi cselekményeken való részvételének, így például a szembesítések, az észrevételek, kérdezés miatt a tanú jelenléte válhat szükségessé. Ezekben az esetekben a tanúnak, az idő előtti engedély nélküli eltávozása megalapozhatja a Be. 93. §-ában található kényszerintézkedés alkalmazását, mégis ez az eshetőség nem tartozik a tanúvallomás jogosulatlan megtagadásának szorosan vett témaköréhez. A tanúval szemben alkalmazható kényszerintézkedésekről nyújtani kívánt átfogó elemzés azonban megkívánja azt, hogy erről is szó essen.

4.3. Az új Btk. 277. §-ához fűzött hivatalos indoklás magyarázata és kiegészítése

Az új Btk. 277. §-a új bűncselekményként vezeti be a tanúvallomás jogosulatlan megtagadását. Így ha a tanú 2013. július 1-je után a bíróság előtt büntetőüg yben a következményekre való fig yelmeztetés után nem tesz vallomást, holott arra köteles lenne, vétséget követ el, és elzárással büntetendő.11 A törvény e bűncselekmény összes tényállási elemének megvalósulása esetén lehetővé teszi az eg yik legsúlyosabb 10

Be. 161. § (1) bekezdés. 2012. évi C. törvény 277. § A tanú, aki büntetőügyben a bíróság előtti vallomástételt a következményekre történt figyelmeztetés után jogosulatlanul megtagadja, vétség miatt elzárással büntetendő.

11


239

szankció kiszabását is az elkövetővel (tanúval) szemben, holott a hatályos büntető eljárásjogi törvény alapján ugyanennek a magatartásnak a tanúsítása esetén a bíróság mindössze a rendbírság eszközével élhet. A jelenleg hatályos Be. rendszerének részbeni felváltására született meg az új Btk. koncepciójában érvényesített deliktum, miszerint az ilyen magatartást tanúsító személyekkel szemben az elzárás, mint rövid tartamú szabadságelvonó szankció a célravezető. 4.3.1. A bűncselekmény védett jogi tárgya a 2012. évi C. törvény igazságszolgáltatás elleni bűncselekményeivel összhangban A tanúvallomás jogosulatlan megtagadása bűncselekmény jogi tárgyaként egyértelműen a büntető igazságszolgáltatás zavartalan működéséhez és védelméhez fűződő társadalmi érdeket kell megjelölni. A többi igazságszolgáltatás elleni bűncselekménnyel való összhang megteremtése érdekében szükséges a védett jogi tárgy tekintetében egyfajta összehasonlító elemzést elvégezni. Az új Btk. 277. §-a szerinti bűncselekménnyel szemben a hamis vád védett jogi tárgya, az előbbi deliktummal megegyezően védendő általános érdek mellett, az állampolgárok becsülete, jó hírnevének, és más fontosnak mondható érdekeinek a védelme. Tehát a hamis vád jogi tárgyánál megkívánt valóságot tükröző döntések megszületésének kívánalma, úgy gondolom, hogy a tanúvallomás jogosulatlan megtagadásának bűncselekménye tekintetében is fennáll. Közvetett módon tehát az egyén jogai is sérülhetnek − megegyezően a hamis vádnál írtakkal – azáltal, hogy fennáll a kockázata annak, hogy olyan ártatlan személyt ítéljenek el, vagy egy bűnös személy nem, egy olyan tettért, amit el sem követett, vagy elkövetett, aki ellen a tanúvallomás rá nézve terhelő vagy mentő tényekkel szolgálhatott volna. A védett jogi tárgy kapcsán azon az állásponton vagyok, hogy a hamis vád védett jogi tárgya,12 az újonnan bevezetett bűncselekményre is irányadó lehet. Ugyanezen törvény 271. §-a szerinti hatóság félrevezetése bűncselekménnyel összehasonlítva a vizsgálat alá vont deliktum védett jogi tárgyát, in ultima analysi oda juthatunk, hogy ennél a bűncselekménynél csak a bíróság zavartalan működéséhez fűződő érdek került előtérbe, egyezően a tanúvallomás jogosulatlan megtagadásával. Az igazságszolgáltatás rendjének védelmét a bűncselekmény egyaránt biztosítja. A hamis tanúzásnál az új szabályozás is összességében az igazságszolgáltatás, szabálysértési és egyéb, illetőleg a fegyelmi eljárások zavartalan működését tekinti

Belovics Ervin–Molnár Gábor–Sinku Pál: Büntetőjog II. Különös rész. HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2012. 364. o.

12

240 Simon Nikolett védendő érdeknek13. Ezen eljárások valótlanságoktól, akadályoktól mentes működése a bírósági szakaszban is ugyanolyan jelentős ismérv, amely egyben alapelvárás is, hiszen az igazságnak megfelelő bírósági döntéseknek objektíve és szubjektíve is valós tényeken kell alapulnia. Ez utóbbinak tanúvallomásokra épülése fontos támpont lehet, hogy egyáltalán hatósági döntések születhessenek. A valótlanság kérdése csak ez után vizsgálandó. A hamis tanúzásra felhívás védet jogi tárgyára vonatkozó kitételek megegyeznek a hamis tanúzásnál írtakkal, azzal a különbséggel, hogy a rábírni törekvésnél a veszélyeztetés távolibb. Ezen a ponton szükséges felhívni a figyelmet a hamis vádat és hamis tanúzást érintő változásokra. Az új Büntető Törvénykönyv megalkotása szempontjából elmondható, hogy az új törvény a további igazságszolgáltatás elleni bűncselekményeket fenntartja, módosításokat tartalmaz továbbá a büntetési tételek kapcsán, és több stilisztikai változást is egyaránt, melyek a tényállások nyelvtani értelmén, lényegén nem változtatnak. Elsőként a hamis vádat kell kiemelni, melyet az új Btk. 268. §-tól kezdődően tartalmaz. A hamis vád alapeseti tényállása változatlanul fennmarad, de a minősített esetek köre bővül, azáltal, hogy, hogy a két évtől nyolc évig terjedő büntetési kerettétel alesetei közé beemeli azon alapbűncselekményeket, amelynek elkövetőjét a törvény életfogytig tartó szabadságvesztéssel fenyegeti (268. § (3) bekezdés b) pont). A c) pont beiktatásával pedig, a büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha az életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményre vonatkozó hamis vád alapján a vádlottat el is ítélik. A gondatlan elkövetés büntetési tétele egy évvel növekszik. A 269. § a privilegizált eset, mely az elkövetési hely kapcsán tartalmaz változást, és az eddigi 235. § két alpontos esetet kiegészíti. Az a) pontból kikerült a nyomozó hatóság, ügyész, bíróság kitétel, a fegyelmi jogkör gyakorlója előtt tett fegyelmi vétség elkövetése pedig külön, a b) pontban lesz szabályozva.14 Egy új kategória is a törvényhely részét képzi, a közigazgatási bírsággal sújtandó szabálysértés kategóriája, ami a hamis vád mindkét alakjára egyaránt vonatkozhat. A következő szakasz bekezdéseiben alapvető változásról nincs szó, de hangsúlyos szerepet kap az alapügy kifejezés, melyet valószínűleg a hamis vád miatt indult büntetőügytől való elválasztás indokolt. Praejudiciális kérdésként tekintek arra, hogy megindítható-e hamis tanúzás miatt a büntetőeljárás, ha az alapügy még nem fejeződött be? 13

12. lábjegyzet. 377. old. A 2012. évi C. törvény 460. § (1) a) pontja szerint a XXVI. Fejezet alkalmazásában fegyelmi ügynek azt az eljárást kell tekinteni, amelyre törvény állapítja meg a fegyelmi vétségnek minősülő magatartást, az eljárás részletes szabályait és a kiszabható fegyelmi büntetéseket.

14


241

A felvázolt eljárási akadály a hamis tanúzás vonatkozásában megegyezik a hamis vádnál írtakkal. Ekként a hamis tanúzás mindaddig, amíg az ügy, amelyben a hamis tanúzást elkövették nem fejeződik be, a büntetőeljárás csak az alapügyben eljáró hatóság feljelentése alapján indítható, és ezt leszámítva a hamis tanúzás elévülésének kezdete általános esetben az alapügy befejezésének a napja. A hamis tanúzást is számos változás érinti. A jogalkotó a büntetőügyekben elkövetett hamis tanúzás bűntette helyett a (4) szakaszban már az „aki „általános alannyal fejezi ki ugyanazt a jelentést, mint az eddigiekben. Ezen elv mentén került átfogalmazásra az (5) bekezdés is. E szakasznak mind a negyedik, mind pedig az ötödik bekezdésekben meghatározott büntetések 5 év helyett egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel lesznek büntetendőek. A 273. §-ban szereplő eljárások közül, a választott bírósági eljárást kivették, de az értelmező rendelkezések 460. § (1) bekezdésének beiktatásával, polgári ügynek kell tekinteni a választottbíróság előtt folyamatban lévő ügyet is. A hamis vádnál leírtakhoz hasonlóan, a hamis tanúzásról szóló 274. §-ban is alapügyről beszélhetünk. Továbbá a 255. §-ban egy szerkesztési változás végrehajtásával új pontban tárgyalják azt, amikor valakinek a kihallgatása törvény alapján kizárt. A korlátlan enyhítést, és különös méltánylást érdemlő esetben történő mellőzést az új törvény is definiálja, azzal szemben, aki az alapügy jogerős befejezése előtt az általa szolgáltatott bizonyítási eszköz hamis voltát bejelenti. A kényszerítés hatósági eljárásban, mint az új Btk. 278. §-ában szabályozott bűncselekmény nevében mindenképpen újdonság a hatályos Btk. vonatkozó rendelkezésihez képest. A védett jogi tárgy tekintetében az igazságszolgáltatás működésének zavartalanságához fűződő érdek, a tanúvallomás jogosulatlan megtagadása vonatkozásában, éppúgy a bíróságokra, és a bírósági eljárásra redukáltan vizsgálandó, tehát a kényszerítés hatósági eljárásban tágabb hatósági és eljárási kört ölel fel. A védett jogi tárgy lefedi továbbá az ember személyes szabadságát is, mely érdeket a hatályos szabályok szerint hatóság eljárásának akadályozása hivatott védeni. Meg kell jegyezni azt is, hogy a törvény hivatalos indoklása szerint a hatósági eljárás akadályozása és a hatóság eljárásának megzavarása tényállások címe igen nagy hasonlóságot mutat, a megtévesztő és félrevezető hatása miatt a tartalmi sajátosságok eltérő voltának kiemelése szándékával a jogalkotó változtatott az elnevezésen. Az előbbiekre tekintettel korábbi bűncselekmény nevét a T/6958. számú törvényjavaslat a Büntető Törvénykönyvről (a továbbiakban: Javaslat) − az elkövetési magatartást hangsúlyozva − kényszerítés hatósági eljárásban címre változtatja.15 Amennyiben http://www.parlament.hu/irom39/06958/06958.pdf T/6958. számú törvényjavaslat a Büntető Törvénykönyvről a 277. §-hoz fűzött indoklás, 2012. [letöltés dátuma: 2013. 01. 29.]

15

242 Simon Nikolett a tanúnak a vallomás megtagadására való rábírása erőszakkal vagy fenyegetéssel történik, a Javaslat alapján is a kényszerítés hatósági eljárásban deliktumot kell megállapítani.16 Az új Btk. 279. §-ában található hatósági eljárás megazavarása azt a célt is szolgálja, hogy a kontradiktórius eljárás jellemző megnyilvánulásai, mint a tárgyalások, nyilvános ülések, megfelelő, zavartalan működéshez szükséges rendben folyhassanak le. Ennek megzavarására lehet alkalmas a „makacs tanú”, aki jogosulatlan módon megtagadja a vallomástételt, mellyel ugyan nem követ el olyan kihívóan közönségellenes, vagy erőszakos magatartást, mint a hatóság eljárásának megzavarását megvalósító elkövető, de mégis zavart kelthet a tárgyalás menetben, rendjében. A törvény 277. §-a szerinti bűncselekmény ebben a megközelítésben is beleillik az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények rendszerébe. Az igazságszolgáltatással összefüggő titoksértés már lényegi tényállási elemeiben is teljesen különböző bűncselekmény révén, a védett jogtárgy tekintetében is lényegi eltérést mutat a tanúvallomás jogosulatlan megtagadása bűncselekményhez képest. Az igazságszolgáltatás rendjének védelme olyan általános védelemre szoruló jogi tárgyként jellemző erre a bűncselekménycsoportra, melybe, mint ahogyan az már bizonyítva lett, ez utóbbi két deliktum is beleillik. Az pedig, hogy a hatósági tanú az e minőségében tudomására jutott adatot vagy körülményt az arra jogosult engedélye nélkül felfedi, ugyanúgy megsérti az igazságszolgáltatás zavartalan működéséhez fűződő társadalmi érdeket, mint az a tanú, aki következményekre való figyelmeztetés után a tanúvallomást megtagadja, holott erre nem volna jogosult. A mentő körülmény elhallgatását nem csak a védett jogi tárgy miatt szükséges összevetni a tanúvallomás jogosulatlan megtagadásával, hanem abból a szempontból is, hogy a tanúvallomás jogosulatlan megtagadásával járó cselekményt, olykor mégis előbbinek minősítik. A védett jogi tárgy mindkét bűncselekménynél megegyező. A mentő körülmény elhallgatásának jogi tárgyát a büntető igazságszolgáltatás védelméhez fűződő társadalmi érdekben vélik felfedezni. Akkor viszont, ha a tanúvallomást úgy tagadják meg jogosulatlanul, hogy a tanú olyan tényről bír tudomással, melytől a büntetőeljárás alá volt személy elleni eljárás megszüntetése, vagy az eljárás alá vont személy felmentése függhet, őt ezért kizárólag mentő körülmény elhallgatása miatt kell felelősségre vonni. Ebből a szempontból az új Btk. 281. § szerinti bűncselekmény speciális a 277. § szerinti büntetendő cselekményhez képest, ezért ez utóbbit csak akkor lehet megállapítani, ha a mentő körülmény elhallgatása nem valósul meg.

T/6958. számú törvényjavaslat (2012) i.m. a Büntető Törvénykönyvről a 277.§-hoz fűzött indoklás.

16


243

A bűnpártolás, mint járulékos bűncselekmény a védett jogi tárgy vonatkozásában szintén többlettartalommal bír, ugyanakkor az igazságszolgáltatás korábban elemzett szempont szerinti védelme itt külön is értelmezendő, a cél ugyanis az, hogy a büntető jogellenes cselekményt megvalósító személy felelősségre vonható legyen,17 mely az alapcselekményből származó előny realizálásának megakadályozását szolgálja. Az elérni kívánt cél tehát mindkét bűncselekmény, azaz a bűnpártolás és a tanúvallomás megtagadása esetén is ugyanaz, azonban a jellegükre, valamint a pönalizált elkövetési magatartásokra tekintettel az eltérés figyelembevétele szükségszerűnek mutatkozik. Az új Btk. szövegében bűnpártolás után következő tényállások vonatkozásában az igazságszolgáltatás rendjének védelme, mint védett jogtárgy közös, mégis e büntetendő cselekmények oly eltérő sajátosságokkal bírnak, hogy a bűncselekménycsoport sajátos elkülönítésre is szolgáló ismérve mellé, az egy-egy tényállásra jellemző ismérv kerülhetne.18 Ennek okán térek ki e helyen a Btk. említett bűncselekményei után következő tényállásokra. 4.3.2. A bűncselekmény alanya, a tanú A tanúvallomás jogosulatlan megtagadásának tettese csak és kizárólag tanú lehet, melyre a tényállás szövege is kifejezetten, a bűncselekmény alanyának pontos megjelölésével utal. Ahhoz ellenben, hogy egy személy tanú lehessen a büntetőeljárásban nem elég csupán az, hogy a cselekményt látta, vagy hallotta. Önmagában a deliktum szem- és fültanúja, tehát még nem tanú. Fontos feltétele a tanúvá válásnak az, hogy az általa észleltek, olyan a büntetőügy szempontjából relevanciával bíró tényekre, eseményekre, ezekre vonatkozó körülményekre vonatkozzanak, melyek a későbbiek során a büntetőeljárás alapjául szolgálhatnak.19 Az eljárásban való tanúi minőségben történő szereplés elengedhetetlen, e nélkül a büntetőügy bizonyítása is nehézkessé válhat, ha egyébként voltak tanúk. E körben csak utalnék a Be. 79. §-ának (1) és (2) bekezdéseire, amelyek konkrétan meghatározzák azt, hogy ki lehet tanú a büntetőeljárásban. A tanúnkénti minőség a tanúvallomás jogosulatlan megtagadása bűncselekmény kapcsán a következőképpen alakul: a bíróság által kibocsátott idézés a tanú számára való kézbesítésétől, vagy a tanúnkénti idézésről történő tudomásszerzéssel veszi kezdetét, amely az eljárási cselekményről való elbocsátással ér véget, s amely a bíróság kompetenciájába tartozik. A bűncselekményt csak egy tanú követheti el, ami egyenesen a vallomástételi 12. lábjegyzet 401. old. 2012. évi C. törvény 283. §–289. § 19 Varga Zoltán (szerk.): A Büntetőjog Nagy Kézikönyve, Complex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft., Budapest, 2007. 1053. o. 17 18

244 Simon Nikolett kötelezettségből következik, mely minden tanút személyében terhel. Ebből kifolyólag, a tanú a vallomástételt is csak saját maga tekintetében tagadhatja meg, ez esetben jogosulatlanul. Az előzőekből következően a társtettesség fogalmilag kizárt. 4.3.3. A bűncselekmény elkövetési magatartásának sajátosságai A 2012. évi C. törvény 277. §-ához fűzött hivatalos indokolás determináló jelentőségű rendelkezést tartalmaz abból a szempontból, hogy a tanúvallomás jogosulatlan megtagadása bűncselekmény beiktatásával, a Be. 93. §-a szerinti rendbírság kiszabásának lehetősége nem szűnik meg. Az indokolás ugyanezen szakaszához fűzött indoklás szövege alapján „abban az esetben, ha a tanú a büntetőeljárás során az eljárási cselekményen való részvételt, vagy a nyomozó hatóság, illetve az ügyész előtti vallomástételt tagadja meg jogosulatlanul, az nem tartozik e tényállás minősítése alá, azt a Be. 93. §-a alapján az ügyész a tanúval szembeni rendbírság kiszabásával és a tanú költségek megtérítésére való kötelezésével szankcionálhatja.” A törvény a bűncselekmény elkövetési magatartásaként, a tanúnak a bíróság előtti vallomástételnek a következményekre történt figyelmeztetés utáni jogosulatlan megtagadását jelöli meg. Amint, ahogyan arra már a korábbiakban is utaltam, a bűncselekmény tiszta mulasztásos, egyrészt azért mert kizárólag a mulasztással történő elkövetés lehetséges, mivel a törvényi tényállás nélkülözi az eredményt. Ennek folytán a deliktum kísérletét is kizárnám, ezáltal a vallomás megtagadásának tényével a bűncselekmény befejezett. A deliktum megállapíthatóságának feltétele ezen kívül az is, hogy az büntetőügyben történjék, tehát a Be.-ben meghatározottak alapján folyamatban lévő eljárásról legyen szó. S mivel a „cselekmény” csak bíróság előtti elkövetés esetén tényállásszerű, egyéb esetekben, a bírósági szakaszt megelőzően elkövetett tanúvallomás jogosulatlan megtagadásának esteiben a Be.-ben szabályozott rendbírság, mint kényszerintézkedés kiszabása az irányadó, a Be. 161. §-ában foglalt lehetőség figyelembevételével. Az előbbiekből adódóan, a tényállásszerűség további ismérve már nem a hatóság előtti, hanem csak a bíróság előtti vallomástétel megtagadása lesz. Ennek alapján, ha a tanú az ügyész előtti vallomástétel jogosulatlan módon megtagadja, cselekménye nem az új törvény 277. §-a szerinti deliktumot alapozza meg, hanem vele szemben a Be. 93. §-ában meghatározott eljárásjogi kényszerintézkedések vehetők igénybe. Ezt a megoldást támasztja alá a Javaslat a 277. §-hoz fűzött indoklása is. Ahogyan a példaként felhozott eshetőségből, és a Javaslat indoklásából is kitűnik, ugyanazon cselekmény megítélése más lesz attól függően, hogy az elkövetési helyként a bíróság vagy más hatóság szerepel. A leírtak kitűnően alkalmasak arra, hogy a Be.-ben szabályozott kényszerintézkedést és az újonnan bevezetni kívánt bűncselekményt egyértelműen el lehessen határolni egymástól. A jogalkotó e tényállási elem kapcsán érvényesíteni kívánt


245

célkitűzésének feltételezésére, szolgáljon az, hogy a bíróság előtti vallomás megtagadásának az egyéb hatóság előtt elkövetett ugyanezen magatartások közül történő kiemelésében szigorítás érzékelhető, de erről később még bővebben szólok. A jogintézmény bevezetésének indokai bírósági gyakorlat tükrében már ebben a részben is előrevetítve, összefoglalva az eddigiek alapján a következők lehettek: • a tanú a büntetőeljárás bírósági szakaszában már ne tagadhassa meg a vallomástételt, csak az új Btk. 46. §-ában meghatározott jogkövetkezmények függvényében. • ha a tanú nem jogosult a vallomás megtagadására, az ezzel járó következmények tárgyában való eljárási munkateher, már az eredetileg is elhúzódó büntetőeljárások időtartamát negatívan befolyásolhatja. Akkor tehát, ha a tanú a bíróság előtt a következményekre kellően figyelmeztetve lett,20 és annak tudatában nem tesz vallomást, hogy erre egyébként köteles, vele szemben a 277. §-ában kilátásba helyezett joghátrány, még visszatartó hatás elérése szempontjából is eredményes lehet. A tanú ezekben az esetekben valószínűleg kétszer is meggondolja majd, hogy „késlekedik-e” a tanúvallomásával, ha vele szemben a szabadságelvonó elzárásbüntetés is kiszabható. Itt utalnék az általam a bírósági szakasz című fejezetben elemzett figyelmeztetési kötelezettséget érintő nézeteimre. A Be. 85. §-a alapján, amely visszautalást tartalmaz a tanúvallomás megtételének akadályaira, a hatóságra vizsgálati és figyelmeztetési kötelezettség hárít, mely többek között a tanúvallomáshoz kapcsolódó kioktatásra is kiterjed.21 A vallomás megtagadása önmagában nem bűncselekmény, de ha ez a Be.-ben szabályozott vallomás megtagadási okokra való hivatkozással történik, de abban az esetben, ha ez jogosulatlan, vagyis nem a Be. 82. §-ának (1) bekezdésben meghatározott előbbi okok miatt nem tesz vallomást a tanú, cselekménye nem lehet jogszerű. A jogszerűtlenség feltétele következésképpen a jogszerűség hiánya, avagy az említett bekezdésben meghatározott okok mindegyikének kizártsága. Ha a tanú Be. 82. § (2) A tanút a kihallgatása elején a mentességi okokra és a jogaira figyelmeztetni kell. A figyelmeztetést, valamint a tanúnak a figyelmeztetésre adott válaszát jegyzőkönyvbe kell venni. A figyelmeztetés és a figyelmeztetésre adott válasz jegyzőkönyvezésének elmaradása esetén a tanú vallomása bizonyítási eszközként nem vehető figyelembe. 21 Be. 85. § (3) A kihallgatás elején tisztázni kell, hogy nincs-e a tanú vallomástételének akadálya (81–82. §). Ha a tanú vallomástételének nincs akadálya, figyelmeztetni kell arra, hogy köteles a legjobb tudomása és lelkiismerete szerint az igazat vallani, továbbá arra, hogy a hamis tanúzást a törvény szabadságvesztéssel rendeli büntetni. A figyelmeztetést, valamint a tanúnak a figyelmeztetésre adott válaszát jegyzőkönyvbe kell venni. A figyelmeztetés és a figyelmeztetésre adott válasz jegyzőkönyvezésének elmaradása esetén a tanú vallomása bizonyítási eszközként nem vehető figyelembe. 20

246 Simon Nikolett jogszerűen hivatkozik a Be. 82. §-ára a vallomástétel megtagadására, nem köteles vallomást tenni, ellenben ha ezt jogszerűtlenül teszi, vele szemben vétség megállapítása és elzárás kiszabása a célravezető. Itt utalnék a német büntetőeljárási törvény megoldására.22 A tanúvallomás megtagadása különben akkor minősül jogosulatlannak, ha az nem a Be. 82. § (1) bekezdésében − figyelemmel a Be. 82. §-ának (4) bekezdésére − foglaltak alapján történik.23 A szándék vizsgálatakor a megtagadás jogi természetéből kell kiindulni, ugyanis ezen magatartás egyértelműen feltételezi az elkövető erre irányuló akaratát, hiszen ekkor tisztában van a hatóság azon szándékával, hogy tanúnkénti meghallgatása mutatkozik szükségesnek.

5. A Btk. jelenleg hatályos rendszerét érintő további változások Az új Büntető Törvénykönyv az Általános Részében található szankciórendszer területén is változásokat hoz, mely mégsem minősül újdonságnak a magyar büntetőjogban. Ahogyan arra már a klasszikus Csemegi-kódex által közvetített trichotóm felfogást követő 1879. évi XL. törvénycikk is rámutatott, a kihágások esetén az elkövetőkkel szemben pénzbüntetést, vagy elzárást lehetett kilátásba

A német Be. 52. §-a alapján az utóbb felsorolt személyek tagadhatják meg a vallomástételt. A Strafprozeßordnung a vallomás megtagadási okokat érintő rendelkezései szembetűnő hasonlóságot mutatnak a jelenleg hatályos magyar Be. 82. § (1) bekezdésében meghatározott tanút megillető vallomás megtagadási okokkal, ezért is vonok nemzetközi párhuzamot a megtagadási okoknál is. Az StPO mégis más törvényi és szabályozási logikát követve építi fel a megtagadási okok rendszerét. A tanúvallomás megtagadásának lehetőségeit kizárólag a törvény 52. §-a tartalmazza, amelyek a vádlott felé fennálló személyes viszonyra tekintettel illethetik meg a tanút. Míg a Be. 82. § (1) bekezdésének a) és b) pontjaiban meghatározott okok a hozzátartozó fogalmával operálnak, addig a német szabályozás e fogalma alól kiveszi az vádlott egyes hozzátartozójának minősülő személyeket, és polgári jogi fogalmakat e helyre bevonva különbözteti meg az egyes megtagadási okokat. A magyar Btk. 137. §-ának 6. pontjában található taxatív felsorolás azt a veszélyt rejti magában, hogy a jegyesi, élettársi viszonyok megítélése problematikussá válhat. Ebben a körben körültekintően kell vizsgálni azt, hogy az állított viszony ténylegesen fennáll-e, ennek reális bizonyítékai vannak, s azok az állítások, melyek a viszonyra vonatkoznak eléggé komolyak-e. 23 http://www.parlament.hu/irom39/06958/06958.pdf T/6958. számú törvényjavaslat a Büntető Törvénykönyvről 277. §-hoz fűzött indoklása [letöltés dátuma: 2013.01.29]. 22


247

helyezni.24 A törvény 17. §-a alapján az elzárás legrövidebb tartama három óra, a pénzbüntetés legkisebb összege ötven krajczár lehetett. Arra figyelemmel, hogy a 2013-tól hatályos Büntető Törvénykönyv a vizsgálat tárgyát képző bűncselekmény esetében az elzárást büntetésként teszi lehetővé, a továbbiakban a pénzbüntetés, főként ez okból figyelmen kívül marad. Az elzárás végrehajtása közigazgatási hatósági fogházban történt, kivételesen, ha és amennyiben a körülmények megengedték, magánzárkában volt végrehajtható. E ponton Tóth Mihály az elzárásra elítéltek státusza vonatkozásában párhuzamot vél felfedezni az imént írtak, és legenyhébb szabadságelvonási rezsimben, az államfogházban tartott fogvatartottak vonatkozásában.25 Érdekesség, hogy az elzárásra ítélt önmaga köteles gondoskodni élelmezéséről, és munkára nem kényszeríthető, mely alól egyetlen kivételt ismérv a törvény 19.§-a, amely „az olyan helyeken, ahol javító intézet létezik, három napnál hosszabb elzárásra ítélt egyének, akik életkoruk huszadik évét még nem haladták túl, büntetésüket a javító intézetben állják ki, s ez esetben a házszabályokban meghatározott munkára kényszerítendők.” Azt is megjegyezném, hogy a pénzbüntetésből is lehet elzárás, akkor, ha az behajthatatlan, s mely kihágásra a törvény, a miniszteri rendelet, vagy a szabályrendelet csupán pénzbüntetést rendelt.26 A bűnelkövetőkkel szemben meghatározott esetekben a szabadságvesztésnél enyhébb szankciók kiszabása is elégséges lehet, éppen ezért a jogalkotó új büntetési nemet emelt be a hatályos Btk.-t még ebben az évben felváltó törvény szankciórendszerébe. Az elzárás mint rövid tartamú szabadságelvonó szankció behatóbb vizsgálata előtt elengedhetetlen megismerni az bevezetés főbb indokait. Az elzárás, mint szabadságelvonással járó büntetés azokkal az elkövetőkkel szemben lehet alkalmas a büntetés kiszabással elérhető célok elérésére, akikkel szemben bármely más büntetés nem képes ennek véghezvitelére, s amely személyek olyan hátrányos gazdasági, szociális háttérrel rendelkeznek, amely indokolja az enyhébb, rövid tartamú szabadságelvonással járó szankció kiszabását. Itt az életkorra is figyelemmel kell lenni, ugyanis a fiatalkorú bűnelkövető esetén is lehetővé teszi a törvény az elzárás alkalmazását, természetesen fejlettségbeli 1879. évi XL. törvénycikk 15. § A kihágások büntetései a következők: 1. Elzárás 2. Pénzbüntetés. 16. § A kihágás büntetése nem haladhat túl két hónapi elzárást és háromszáz forintnyi pénzbüntetést, ha a törvényben; tizenöt napi elzárást és száz forintnyi pénzbüntetést, ha ministeri rendeletben; öt napi elzárást és ötven forintnyi pénzbüntetést, ha törvényhatósági; – három napi elzárást és húsz forintnyi pénzbüntetést, ha városi szabályrendeletben nyilváníttatik valamely cselekmény kihágásnak. 25 Belovics Ervin–Gellér Balázs–Nagy Ferenc–Tóth Mihály: Büntetőjog I. Általános rész, HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2012. 416. o. 26 1879. évi XL. törvény 20. § 24

248 Simon Nikolett egyéb sajátosságaikra tekintettel, egy rövidebb időtartamban meghatározva. Míg felnőttek esetében az elzárás tartamát napokban kell meghatározni, annak legrövidebb tartama öt, leghosszabb tartama kilencven nap, addig a fiatalkorúval szemben kiszabható elzárás legrövidebb tartama három nap, leghosszabb pedig harminc nap.27Annak jelentőségét sem lehet vitatni, hogy mind a szabadságvesztést,28 mind pedig az elzárást az új törvény előírásaira figyelemmel, büntetés-végrehajtási intézetben kell végrehajtani. Továbbá a kilencven napig tartó elzárásnak is lehet olyan stigmatizáló, megbélyegző, személyiséget negatív irányban formáló hatása, amely egyébként a szabadságvesztésre is jellemző. Itt külön kérdés az, hogy az elzáráshoz ugyanazon jogkövetkezmények társulnak-e, mint a legsúlyosabb büntetéshez? A törvény hivatalos indoklása szerint az elzárás egyértelműen speciális preventív célokat szolgál, mely bizonyos esetekben hatékonyabb is lehet, mint az egyéb büntetések. Álláspontom szerint, az új Btk. 46. § (2) bekezdése alapján a szabadságvesztés generális minimumánál rövidebb elzárás merőben hasonlít a szabadságvesztésre, s e tekintetben a két büntetési nem közötti, céljában és tartamában megegyező sajátosságokat nem lehet elvitatni.29 A hasonlóság ellenére, az elzárás bűnügyi nyilvántartásban való megjelenése az erről szóló törvény hatályon kívül helyezése miatt, nem tisztázott. Az új Btk. megjelenésével az ez irányú problémák is megoldódhatnak, és az elzárás bűnügyi nyilvántartásban való szerepeltetése is tisztázódhat. Az elítéléshez fűződő joghátrányok szempontjából ez a kérdés nem elhanyagolható.30 E dolgozat tárgyán túlterjeszkedne egy, a bűnügyi nyilvántartást érintő kutatás, de egy 2012. évi C. törvény 111. §. 2012. évi C. törvény 35. § (1) Ha a bíróság szabadságvesztést szab ki, annak végrehajtását fogházban, börtönben vagy fegyházban rendeli végrehajtani. (2) A büntetés kiszabásánál irányadó körülményekre tekintettel a törvényben meghatározottnál eggyel enyhébb vagy eggyel szigorúbb végrehajtási fokozat határozható meg. E rendelkezés a 44. § (1)–(2) bekezdése és a 90. § (2) bekezdése alapján kiszabott életfogytig tartó szabadságvesztés esetén nem alkalmazható. 29 Vö. a 2012. évi C. törvény 36. § és 46. §-ait. 30 A bűnügyi nyilvántartásról és a hatósági erkölcsi bizonyítványról szóló törvény 1999. évi LXXXV. törvény 2. §-a a törvény alkalmazásában bűnügyi nyilvántartásnak, a bűntettesek,a kényszerintézkedés alatt állók, a büntetőeljárás alatt állók,az ujj- és tenyérnyomatok, a fényképek (a továbbiakban: daktiloszkópiai és fényképnyilvántartás), valamint a DNS-profilok nyilvántartását értette. A bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló 2009. évi XLVII. törvény 27. § -a alapján a kényszerintézkedés hatálya alatt állók nyilvántartásában annak az adatait kell nyilvántartani, akivel szem27

28


249

kérdésfeltevés szintjén, foglakozni kell azzal, hogy az, hogy a nyomozati szakban rendbírság átváltoztatása jogosult bíróság, vagy ügyész által elzárással sújtott tanú, továbbá az a tanú, aki a büntetőeljárás bírósági szakaszában az új Btk. 277. §-ában meghatározott bűncselekményt követ el, vajon ugyanúgy szerepel-e a bűnügyi nyilvántartásban? Az elzárás, mint rövid tartamú szabadságvesztés bevezetése ellen felhozott érvek jogosságát igazolja a szabadságvesztés általános ultima ratio jellege is, melyek hangsúlyozásával közvetített gondolatok, és anomáliák az elzárásra, mint a szabadságvesztés egy új fajtájára is vonatkoztathatóak. Már az elzárás új Büntető törvényben való helye is egyfajta sorrendiséget mutat, ezáltal az elzárás enyhébb, és tartamát tekintve is rövidebb, mint a szabadságelvonással járó legsúlyosabb szankció. A közérdekű munka, pénzbüntetés, foglalkozástól eltiltás, járművezetéstől eltiltás, kitiltás, sportrendezvények látogatásától való eltiltás, valamint a kiutasítás elzáráshoz való kapcsolatát illetően, fontos leszögezni, hogy az előbbiekben felsorolt büntetések az elzárás kiszabásának feltételeinek fennállása esetén, e helyett vagy mellett is alkalmazhatóak. Mindazonáltal a szabadságvesztés és az elzárás kizárják egymást, vagy egyik, vagy másik kiszabására van csak törvényi lehetőség. Az új Btk. Különös Része szerint a legfeljebb három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmények esetében lehetséges elzárást kiszabni.31 Az új Btk. ezt tizenhárom bűncselekmény esetében engedi meg, melyek közül az egyik a 277. §-ában meghatározott tanúvallomás jogosulatlan megtagadása. A többi bűncselekményt azért, hogy a pályázati téma tárgyán ne terjeszkedek túl, nem tárgyalom. Az elzárás, mint rövid tartamú szabadságelvonó büntetés elemzése a tárgykör szempontjából mégis nélkülözhetetlen, és elemzést kíván abból a szempontból is, hogy a tanú, aki büntetőügyben a bíróság előtti vallomástételt a következményekre történt figyelmeztetés után jogosulatlanul megtagadja, vétség miatt elzárással büntetendő. Ahhoz sem fűződhet kétség, hogy az elzárás először az 1879. évi XL. törvény alapján a kihágáshoz kapacsolódott. Az új Btk. pedig többek között a maximálisan kilencven napig terjedő elzárást teszi lehetővé a tanúvallomást jogosulatlanul megtagadó tanúval szemben. A dogmatikai részt végül azzal zárnám, hogy a kihágás kategóriájának 1955ben történő szabálysértési jogba, ezáltal a közigazgatás területére való átkerülése óta, a büntetőjogban a dichotóm felfogás a jellemző, és az új Btk.-ban is ez látszik érvényre jutni. Az, hogy a törvény 5. §-a továbbra is e felfogást juttatja érvényre, ben előzetes letartóztatást, lakhelyelhagyási tilalmat, házi őrizetet, távoltartást, ideiglenes kényszergyógykezelést rendeltek el, továbbá akinek előzetes letartóztatása óvadék letétele miatt szűnt meg. Tehát a tartozik ide. A törvény az elzárásra vonatkozóan nem tartalmaz rendelkezést. 31 Ezt a lehetőséget az új Btk. tizenhárom bűncselekmény esetén teszi lehetővé.

250 Simon Nikolett – a hatályos Btk. 11. § (1)–(2) bekezdéseivel egyezően – csak tovább erősíti a megoldást, miszerint a kihágások megfelelő helyen, a szabálysértési jogban szabályozottak.

6. Nemzetközi kitekintés A hazai történeti fejlődés, valamint dogmatikai elemzést követően érdemes áttekinteni a vonatkozó nemzetközi törvényi szabályozást is, melyek a tanúvallomás jogosulatlan megtagadása bűncselekmény, mint a hazai jog új intézménye bevezetésének magyarázatára szolgálhatnak. A következőkben hat európai ország büntetőjogi, és büntető eljárásjogi szabályozását tekintem át, különös tekintettel a tanúvallomás jogosulatlan megtagadásának jogintézményére, illetőleg annak jogpolitikai megközelítésére.

6.1. Németország

Az új Btk. szabályozási koncepciójában vizsgált bűncselekményt, ennek koncepciójánál mintaként szolgáló országok közül, elsőként a jelenleg hatályos német büntető eljárásjog alapján vizsgálom. Németországban a tanúkat terhelő megjelenési és vallomástételi kötelezettség lényegét tekintve megegyezik a magyar szabályokkal, az eskütétel viszont még a német hatályos büntetőeljárási törvény részét képzi.32 A bíróság által beidézett tanú, köteles vallomást tenni, nem mentesülhet a tanúvallomás tételi kötelezettség alól, kivéve, ha valamely törvényben meghatározott megtagadási okra alapítja azt, amelyet részletesen az erről szóló részben ismertetek. Akkor tehát, ha a tanút nem illeti meg a megtagadás joga, és ennek tudatában mégis jogosulatlanul megtagadja a vallomástételt, a német Büntető Törvénykönyv bevezetéséről szóló törvény (a továbbiakban EGStGB) 6. cikkének (1) bekezdése alapján pénzbírság szabható ki vele szemben. Ennek összege 5-től 1000 euróig terjedhet. A korábban a hamis tanúzással egy helyen szabályozott és bűncselekményként értékelt hamis eskü, a korábbi és mai törvényhelyek összehasonlításából levont következtetések szerint sem veszett ki a büntetőjogból. Mégis a szakrális jellegűnek tartott eskü mellőzését, a tanúvallomás önmagában is bizonyító ereje indokolta. Az „eskü” akkor minősül megtartottnak, ha a törvényben meghatározott összes alakszerűségnek eleget tett, valamint ha ezt a jegyzőkönyv ezt hűen bizonyította. A bizonyíték érvénytelenségének az lesz a következménye, hogy az ekként kivett tanúvallomást a törvény olyannak tekinti, mintha a tanú ki sem hallgattatott volna. E komplex tényállás jelenleg e formában nem is található a Btk.-ban, de a Be. 85. §-a alapján, ha a tanú vallomástételének nincs akadálya, figyelmeztetni kell arra, hogy köteles a legjobb tudomása és lelkiismerete szerint az igazat vallani, továbbá arra hogy a hamis tanúzást és a mentő körülmény elhallgatását a törvény büntetni rendeli.

32


251

Ezen kívül, ha a tanú a rendbírságot nem fizeti meg, elzárással is lehet sújtani, még pedig az EGStGB 6. cikkének (2) bekezdése alapján, amely egy naptól hat hétig terjedhet. A rendszer feltűnő hasonlóságot mutat a Be. jelenleg hatályos szabályaival. A tanú továbbá a megjelenésének elmaradása miatt keletkezett költségek megfizetésére is kötelezhető. Ez a szabály a hatályos Be. 93.§-ának rendelkezésit tükrözi. Megjegyzést érdemel, hogy az EGStGB vonatkozó idézett rendelkezései párhuzamba állíthatók a német Polgári eljárásról szóló törvény (a továbbiakban ZPO) több előírásával is, amely törvény 380. §-ának (1) bekezdése szerint, a vallomást polgári ügyben jogosulatlanul megtagadó tanúval szemben pénzbírság szabható ki, ennek meg nem fizetése esetén elzárással lehet sújtani.33 Látható tehát, hogy a német büntető eljárásjogi, és a polgári eljárásjogi szabályok e tekintetben megegyeznek. Összességében a német szabályok eljárásjogi szankcióval sújtják a tanúvallomást megtagadó személyt, illetve „kényszeríthetik” őt ezzel a tanúvallomása megtételére. Ha a tanú indokolás nélkül, vagy jogilag megalapozatlan indokkal tagadja meg a vallomástételt, ugyanazok az intézkedések foganatosíthatók vele szemben, mint a távolmaradó és igazolási kérelmet be nem nyújtó tanúval szemben. Abban az esetben, ha a tanú harmadik alkalommal is távol marad a tárgyalásról, a kérelemről történő vallomástétel céljából őrizetbe vételét lehet elrendelni, ez azonban kizárólag a tárgyalás időtartamára szólhat. Végül, de nem utolsó sorban felhívnám a figyelmet arra, hogy az új hazai Btk. tanúvallomás jogosulatlan megtagadása deliktuma, ilyen formában nem képzi a német szabályozás részét.

6.2. Franciaország

A francia törvényi szabályozás is kötelezővé teszi a vallomástételt a tanúként idézettek számára, mely azt az elsődleges, általános igazságszolgáltatási célkitűzést szolgálja, hogy az igazság kiderítése érdekében, minden a bizonyításfelvétellel érintett személy a bírósággal és előtt közreműködjön. Egyebekben a francia Code Pénal (a továbbiakban CP.) 434. cikke a hamis tanúzás jogkövetkezményeit említi, azzal a tanúval szemben, aki a hatóság előtt a bűncselekmény alapjául szolgáló

A ZPP. 390. §-ának (1) bekezdése alapján, ha a tanú a vallomástételt megtagadja, vele szemben a távolmaradó, és igazolási kérelmet be nem nyújtó tanúval szemben alkalmazható kényszerintézkedések alkalmazására van lehetőség. Ugyanis ha a tanú második alkalommal sem jelenik meg a bíróságon, ugyanezen szakasz (2) bekezdése alapján az utóbb elemzett pénzbírságon felül, előállítást lehet elrendelni. A késedelemért való felelősség kimenthető, melynek eszköze az igazolási kérelem.

33

252 Simon Nikolett tényre, vagy körülményére szolgáló valótlan tényt állít, tehát a tanú általi hamis megnyilvánulások is büntetendőek.34 A tanúvallomás jogosulatlan módón történő megtagadása esetére Franciaországban a Code de Procedure Penal (a továbbiakban CPP) 101. §-a csak a tanút érintő eljárási kötelezettségek megszegésének esetére tartalmaz szankciót. Ezen szakasz, melyet utoljára 2001-ben módosítottak, abban az esetben, ha szabályszerűen megidézett tanú, úgy nyilatkozik, hogy visszautasítja a megjelenést, anélkül, hogy arra jogszerű indoka volna, vele szemben kényszerintézkedés alkalmazható, a 109. §-ában írtak alkalmazásában. Amint azt a törvényszöveg is mutatja, a tanúval szemben egyedül alkalmazható eszköz igénybevételére, rendőri szerv útján nyílhat mód. CP. 434–15–1. § Azzal a tanúval szemben, aki a vizsgálóbíró vag y nyomozó hatóság előtt idézésre nem jelenik meg, vag y az eskütételt vag y a vallomástételt megtagadja, anélkül, hog y arra jogosult lenne, 3750 euró pénzbírság szabható ki. A CP 434–15–1. számú idézett szakasza konkrét rendelkezéseket tartalmaz arra az esetre, ha a tanú, aki a vallomást köteles tenni, a következményekre történetfigyelmeztetés után megtagadja azt. A vonatkozó szakasz rendszertanilag az állam elleni bűncselekmények, azon belül is a negyedik cím alá tartozó igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények közé tartozik. Az is jelentős, hogy az ebben a szakaszban említett magatartás csak a nyomozási bíró, a törvény szóhasználata alapján vizsgálóbíró, és a nyomozó hatóságok előtt tényállásszerű.35 Az utóbbi előírás témakör szempontjából oly kiemelkedő relevanciával bír, hogy kiinduló pontként szolgálhat arra is, hogy a magyar jogalkotó milyen mintát vett alapul akkor, amikor a tanúvallomás jogosulatlan megtagadását az anyagi szabályok közé, méghozzá bűncselekményi szintre emelte. Az igazságszolgáltatás elleni bűncselekményekről szóló részben a hamis tanúzás és hamis vád mellett található a hatóság félrevezetése nevű bűncselekmény keretében kerül sor a tanúvallomás jogosulatlan módon történő megtagadása szabályainak meghatározására.36 E megállapítások mellett elengedhetetlen a francia igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények rendszerének bemutatása. A hamis tanúzás, mint bűncselekmény e helyen való említése, tanú figyelmeztetése körében elhangzó hattósági formulák, a rendszer egészben történő szemléltetését célozta. 35 A korábbi hazai büntető eljárásjogi szabályok különbséget tettek vizsgáló és nyomozási bíró között. Mára a vizsgáló bíró, a vizsgálati szakasz nyomozásba való beolvasztásával elveszítette jelentőségét, ezért a francia vizsgálóbíró a jelenleg hatályos Be. nyomozási bírójának felel meg. 36 Code pénal LIVRE IV. CHAPITRE IV: Des atteintes à l’action de justice. 34


253

Az említett csoportba tartozó deliktumok négy csoportot alkotnak. E csoportosítás alapját az képzi, hogy mely védeni hivatott érdeket sértenek. Az első csoportba tartoznak az igazságszolgálási szervek eljárását akadályozó cselekmények, a második kategóriát az igazságszolgáltatási szervek működése ellen irányuló bűncselekmények képzik, melynek egyik eleme a tanúvallomás jogosulatlan megtagadása. Figyelemre méltó a francia jogi szakkifejezéseknél alkalmazandó magyar jogászi terminológia azon megoldása, miszerint ez utóbb elemzett két alcsoport elnevezésben nem tesz különbséget, ennek megfelelően az igazságszolgáltatás eljárásának akadályozása elnevezés alá vonja őket. A harmadik szakasz a hatóság tekintélyét érintő merényleteket összefoglaló elnevezés alatt tárgyalja, a kifejezetten a hatóság tagjait érintő cselekményeket ide értve. Végezetül a negyedik szakasz lényegi sajátossága abban foglalható össze, hogy tárgyát tekintve, az említett kategóriák egyikébe sem sorolhatók be, többek között azért sem, mert a jogi személyek felelősségére vonatkozó szabályok is e helyen kerülnek kifejtésre. Kifejezetten a témakör szempontjából jelentős szabályokat a 434–15–1. szakasz tartalmaz ugyan, de az ezt megelőző törvényi rendelkezéseket sem kívánatos figyelmen kívül hagyni. CP. 434.–12. Az a tanú, aki már a nyomozó hatóság előtt az eljárás korábbi szakaszában kijelentette, hog y a vád tárg yává tett bűncselekménnyel kapcsolatban információkkal rendelkezik, és a bíróság által (erre vonatkozóan) feltett kérdésekre megtagadja a válaszadást, eg y év szabadságvesztéssel, és 15000 euró pénzbírsággal büntetendő. A CP 434–12. §-a azt a tanút aki az ismételt, az eljárás későbbi szakaszában történő vallomástételt megtagadja, az utóbb idézett szakaszban meghatározott szankciókkal lehet sújtani. A CP. 434–15–1. §-át összehasonlítva a 434.–12. §-sal, egyértelműen látszik az, hogy míg az előbbi rendelkezések csak a nyomozati szakban, az utóbbiak ezzel ellentétben csak a bíróság előtt, azaz a bírói szakban jutnak érvényre. Ebből olyan messzemenő következtetést lehet levonni, hogy a 2012. évi C. törvény 277. §-a szinte e két francia büntető Törvénykönyvbeli részt ötvözi, ugyanis a magyar szabályozás alapján, az a tanú, aki büntetőügyben a bíróság előtti vallomástételt a következményekre történt figyelmeztetés után jogosulatlanul megtagadja, vétség miatt elzárással büntetendő. Az új Btk. tényállásnak a büntetőügyekre való vonatkozása, a valamint a következményekre történt figyelmeztetés és az ezek után történő jogosulatlan vallomásmegtagadás a CP 434–15–1. §-ának tényállási elemivel mutat egyezést. Ezzel szemben ugyanezen törvény 277. §-ában található tényállással egyezően, a CP. 434. 12. §-a az elkövetés helyeként a bíróságot jelöli meg, és a bűncselekmény jogkövetkezményeként szabadságelvonó büntetés kiszabásának lehetőségét helyezi kilátásba. Ezzel sokkalta szigorúbb mércét állít fel, mint a hatálybalépés

254 Simon Nikolett előtt álló új Btk. Itt csak jelezném, azt, hogy a francia büntetőjog e részében az új Btk.-nál, és ezáltal a Be.-nél is szigorúbb. Megállapítható tehát, hogy a jelenlegi büntető eljárásjogi szabályok e részben enyhébbek.

6.3. Olaszország

Abban a kérdésben, hogy Olaszországban kötelezik-e a tanúkat a vallomástételre, eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában az olasz büntetőjog azon az állásponton van, hogy a tanút e tekintetben kötelezettség terheli. A büntetőeljárásról szóló Codice di Procedura Penale (a továbbiakban CdPP) külön szól a tanúzási képesség hiányáról, és a vallomástétel tilalma mellett, a vallomástétel megtagadásának lehetőségéről is egyaránt. A Codice di precadura penale 199. és 200. §-ai, egyébként a polgári perrendtartásra is irányadóak, ugyanis ez utóbbi törvény hivatkozik a büntetőjogi szabályokra. A CdPP. 199. §-a a tanúvallomás megtagadására jogosultak körét rendkívül tágan vonja meg, mert egyrészt a közeli hozzátartozók a vádlott ellen nem kötelesek tanúvallomást tenni. Emellett, a bíróság előtt is megtagadhatják az e kötelék miatt fennálló viszonyra tekintettel a kérdésekre történő válaszadást. A házastársak mellett az élettársak is jogosultak a vallomás megtagadására, míg az elvált házastársakat is ugyanezen jogosultság illeti. A jogosulatlanság szankcióira ebben a vizsgált törvényi részben nem téri ki az olasz jogalkotó. Az olasz CdPP. egyes rendelkezéseinek vizsgálata után, más országok törvényi előírásaira térek át. Tekintettel viszont a nyelvi sajátosságokra is, melyek már az olasz jogforrásokat is jellemezték, a következő elemzések forrásaként az Európai Bizottság irányítása alatt álló Európai Igazságügyi együttműködést jelölöm meg.

6.4. Ausztria

Az osztrák büntető eljárásjogi törvény megoldása a német modellt követi, hiszen a tanúk számára a bíróság előtt megjelenési és kötelező vallomástételi kötelezettséget ír elő, amely a felkérésre teendő eskütételi kötelezettséggel egészül ki. A tanúval szemben alkalmazható kényszerintézkedések, a Be. 93. §-ával egyezően az osztrák bíróság által szabályszerűen idézett tanúnak, a megfelelő kimentési ok nélküli elmaradása esetén is egyaránt alkalmazhatóak. Ebben az esetben a bíróság először bírsággal sújtja a tanút, akkor, pedig ha a tanú második alkalommal sem jelenik meg, elővezetése rendelhető el. Ha a tanú indoklás nélkül, vagy jogszerűtlen indokra hivatkozva tagadja meg a vallomástételt, tanúvallomás megtétele céljából kényszeríteni lehet ennek megtételére. A tanúnak a bíróság előtt tett hamis megnyilvánulásait, a francia törvénnyel szintén egyezően, az osztrák büntető eljárásjogi törvény is szankcionálja. A vallomástétel megtagadásának jogszerűtlenségéről az osztrák bíróság dönt. Ennek megfelelően abban az esetben,


255

ha a tanú nem jelölt meg olyan jogszerű okot, amely a vallomás megtagadásának jogszerű indoka lehetne, a tanú vallomástételre „kényszeríthető”. A kényszerítő eszközöket az osztrák végrehajtási törvény 345. cikke tartalmazza, ezért az így kötelezettséget mulasztó tanúval szemben bírságot lehet kiszabni, vagy – korlátozott mértékben – akár fogvatartása is elrendelhető.

6.5. Svédország

A tekintetben, hogy a tanú kötelezhető-e a vallomástételre, a svéd szabályozás rendkívül szigorú, strict szabályokat tartalmaz, melynél többek között utalnék a törvény szabta általános vallomástételi kötelezettségre. Ez azt jelenti, hogy a tanúskodásra felhívott személy – kivéve különleges körülmények fennállása esetén – köteles tanúvallomást tenni. A vallomás megtagadása esetén a tanú őrizetbe vehető, ugyanúgy, mintha ha kellő indok nélkül nem jelent volna meg, vagy eltávozott volna a kihallgatás helyszínéről.

6.6. Gibraltár

Azokat az eseteket leszámítva, amikor a tanú megtagadhatja a vallomástételt, a tanú, akit a bíróságra szabályszerűen beidéztek, és nem jelenik meg, vagy a vallomástételt jogosulatlanul megtagadja, az ellen vádat kell emelni, és börtönbüntetéssel sújtani. A gibraltári szabályozás azért került külön kiemelésre, mert az új Btk. koncepciójánál figyelembe vett országok mellett, a gibraltári is releváns lehet. A vonatkozó törvény alapján ugyanis, a bíróságot ily módon megsértő tanú ezáltal bűncselekményt követ el. A tanúvallomás megtagadása, mint az elkövető mulasztása, a hazai szabályozással egyezően itt is bűncselekmények minősül.

7. De lege ferenda jellegű megállapítások az új Btk. megjelenése kapcsán A következőkben felvázolom az, hogy a rendbírságolás kiszabhatósága, hogyan alakulna akkor, ha Be. vonatkozó szabályai a jelenleg hatályos formájukban maradnának, és e mellett az új Btk., azon belül is tanúvallomás jogosulatlan megtagadására vonatkozó szabályok is hatályba lépnének. A második pontban megkísérlem azt összegezni, hogy az új Btk. mely további rendelkezések módosítását vonhatja maga után, és milyen formában történhetne ez meg. A jelenleg hatályos Be. vonatkozó szabályai alapján rendbírság elzárásra történő átváltoztatása esetén, ezer forinttól ötezer forintig terjedő összeg helyett egy-egy napi elzárást kell számítani, mely összegről a rendbírságot kiszabó határozatban kell rendelkezni. A rendbírság helyébe lépő elzárás egy napnál rövidebb nem

256 Simon Nikolett lehet, és a száz napon nem haladhatja túl. Erre a rendbírságot kiszabó határozatban egyidejűleg ki kell térni. A rendbírságot kiszabó határozatban a tanút figyelmeztetni kell arra, hogy ha a rendbírságot nem fizeti meg, azt a „bíróság” elzárásra változtatja át. A rendbírságolás módja tehát megmaradna, azonban hangsúlyoznám, hogy kizárólag a nyomozati szakban lenne lehetséges, ugyanis a 2012. évi C. törvény a bírósági szakasz nyújtotta lehetőségét átemeli az anyagi jogi rendelkezések közé, és másként szabályozza azt. Tehát a tanút a rendbírság helyébe lépő elzárással, a nyomozó hatóság, vagy az ügyész előtti jogosulatlan vallomásmegtagadás esetén kiszabott rendbírság megfizetésének egyszeri elmulasztásakor lehetne sújtani. Hangsúlyoznám, hogy ez is csak lehetőség, mint a rendbírságolás, amely akkor alkalmazható, ha annak feltételei fennállnak. Még egy kitétel érdemel említést, mégpedig, hogy az átváltoztatásról a bíróság határozhat, kivéve, ha az ügyész által kiszabott rendbírság átváltoztatásáról van szó, ekkor tudniillik az ügyészség székhelye szerint illetékes nyomozási bíró az iratok alapján dönt.37 Ha viszont a tanú a nyomozati szakban tett vallomást, indifferens hogy azt a nyomozó hatóság, vagy az ügyész előtt tette, mivel ha a bíróságra tanúként megidéznek egy személyt, és a tanúnkénti kihallgatásakor a vallomástételt a következményekre történt figyelmeztetés után jogosulatlanul megtagadja, vétség miatt elzárással büntetendő. Figyelembe véve azt, hogy a hatályos Be. szabályainak, és az új Btk. egyes rendelkezéseinek összevetése disszonanciát kelthetne, mégsem lesz szó erről, ha ezt egy új jogintézményről, és annak várható hatásairól szóló dolgozatban teszem. Feltéve tehát azt, hogy a Be. vonatkozó rendelkezései jelenleg hatályos formájukban maradnak, a 2012. évi C. törvény hatálybalépése több szakasz kapcsán is gondolkodásra késztet. Annak alapján, hogy a Be. jelenleg hatályos szabályai nem tesznek különbséget a büntetőeljárás nyomozati, és bírói szakaszában elkövetett jogosulatlan vallomás megtagadások között, a legkönnyebb út, amely nem biztos, hogy eredményes is lenne, úgy nézhetne ki, hogy ezt a szabályozási gondolatot az új Btk. is fenntartaná. Ahogyan arra az új Btk. 277. §-a is rámutat, ez nem így lesz. A bűncselekményi szabályozást, csak a bírósági szakaszra terjeszti ki. Az újszerű probléma azzal kapcsolatos, hogy ha kiveszik a bírósági szakaszt az alaki szabályok közül, annak mi lehet a célja, ugyanis az új jogalkotói megoldások gyakran olyan előre nem látható, jövőre koncentráló megfontolásokon alapulnak, melyeknek a jelenlegi gyakorlat alapján esetleg nem látjuk szükségességét. A célok meghatározása, úgy gondolom, hogy e helyen szinte nélkülözhetetlen. Annál is inkább, mivel csak a bírósági szakban büntetik a cselekményt, és az „ilyen maga37

Be. 161. § (6) bekezdés.


257

tartások” e részben még inkább megakasztják a büntetőeljárás rendes menetét, akadályozzák a tényállás teljes mértékben való tisztázását, és a bizonyítékokkal alátámasztott ítélet meghozatalát, mint a nyomozati szakban. A nyomozás során felvett tanúvallomás ellenére ugyanis a bíróságok okkal számíthatnak a tanú újbóli megnyilatkozásának lehetőségére, ahogyan az sem kizárt, hogy a bizonyítás is a tanúvallomások nyomozati iratokból kitűnő egzakt rendszerére van felépítve. Nyomozati szak nélkül, bírósági szakaszról sem beszélhetünk így, hogyha olyan érvrendszert keresünk, mely végleg eldöntheti a bírósági szak kontra nyomozati szak vitát, ha egyáltalában van ilyen, akkor az előzőekből kell kiindulni. Mindez pedig azt jelenti, hogy a bíróságnak, ügyésznek főként, de a nyomozó hatóságnak is egyaránt érdeke az, hogy a tanúk megnyilatkozzanak. Ha egyszer már vallomást tett a tanú az eljárás nyomozati szakaszában, akkor célszerű, a korábban ismertetett veszélyre is tekintettel úgy legyen körülbástyázva,38 hogyha egyszer már rögzítésre került egy vallomás, azt többé ne lehessen „nyom nélkül” visszavonni. Ez utóbbira vonatkozólag tartalmaznak szintén garanciális jelentőségű szabályokat a Be. 296–297. §-ai. Ezzel a törvény lehetővé teszi azt, hogy a már felvett tanúvallomás, olyan esetekben, amikor a tanú jogosulatlanul megtagadja a vallomástételt, melynél utalnék a rendbírság elzárásra történő átváltoztathatóságnál felsorolt törvényi hivatkozásokra, vagy nem emlékszik, illetőleg ellentmondásba kerül a korábbi vallomásával, ekkor is megismerhető legyen az erről felvett jegyzőkönyv. Ez az elmélet a gyakorlat szintjén is működik, mégis a közvetlenség elvével érvényre juttatott, bírósági tanúkihallgatás egy az egyben pótolhatatlansága nem vitatható. Az újszerűnek tekinthető probléma egy még újabb rendelkezéssel egészül ki, melyet onnan közelítenék meg, hogy az új Btk. 277. §-ában foglaltak esetén, egy kiemelt jelentőséggel bíró, a tanúvallomás „okvetlen módon történő felhasználhatóságát” érintő rendelkezéssel állunk szemben. Az a jogalkotói célkitűzés, amely az új Btk.-nak ebben a szakaszában érvényesül, úgy gondolom, hogy a Be. 296–297. §-okban is megnyilvánul, biztosítva azt, hogy a tanúvallomások, minden lehetséges esetben megismerhetőek legyenek, akár közvetett, vagy közvetlen módon, mely alapján azt is elfogadom, hogy a nyomozás a bűncselekményi szinten nem nyert szabályozást. Meglátásom szerint, az ebben a fejezetben írtak alapján is, ezen új rendelkezés új törvénnyel történő beiktatásával, a büntetőeljárásról szóló törvény több rendelkezése is szükségképpen megváltozhat. Ezen érintettség egyrészről a tanúval szemben alkalmazható kényszerintézkedéseket, másfelől a nyomozó hatóságokat, ügyészséget, bíróságokat terhelő figyelmeztetési kötelezettség tartamát is fogja 38

Ld. Be. 296. § és 297. §

258 Simon Nikolett érinteni. E kérdésben csak és kizárólag a 2012. évi C. törvény hatálybalépése után lehet majd állást foglalni, mégis hasznos lehet azon jogpolitikai indokok megmagyarázása, melyek Magyarország új Büntető Törvénykönyvében fognak érvényesülni. A deliktum bevezetésének valamennyi általam elképzelhető indokának összegyűjtése után, a magam részéről a választ arra, hogy a deliktum beváltja-e majd a jogalkotói reményeket, úgy gondolom, hogy csak a jogalkalmazó gyakorlat, és az idő képes megadni.

8. Összegzés A fentiek alapján egyértelműen megállapítható az, hogy a tanúvallomást jogosulatlanul megtagadó tanúval szemben alkalmazható következmények szinte Európa valamennyi elemezett országában eljárásjogi gyökerűek, és jelenleg is büntető eljárási törvényekben szabályozott intézmények. Fontos kiemelni azt, hogy valamely új rendelkezés bevezetését általában több dolog is indokolhatja, ezért is kell felkutatni azokat tényeket, melyek magyarázatot adhatnak a deliktumként való kezelésre. Ezek közül az első az, melyet a jogtörténeti előzményekről szóló fejezetben említettem. Egy-egy jogintézmény oly jogtörténeti gyökerekkel bírhat, amely alkalmas lehet arra, hogy egy olyan rendelkezés mely hatásában jelentős volt, de valamilyen oknál fogva kikopott a büntetőjogból, újból felelevenítésre kerüljön. Ez utóbbira kitűnő példaként szolgál az elzárás intézménye, mely az 1879. évi XL. törvényben a kihágás esetén alkalmazható jogkövetkezmény kategória volt, mely azonban az 1955-ös szabálysértési jogba történő átkerülésével, kiveszett a büntető anyagi jogból. A jogtörténeti interpretáció, ahogyan azt az erről szóló fejezetben írtak is alátámasztják, a tanúvallomás jogosulatlan megtagadásának bűncselekménnyé történő nyilvánításának magyarázatára nem ad konkrét választ, de a jogintézmény történeti fejlődésének áttekintése, és az ezekből történő következtetések kétséget kizáróan a jogintézmény várható hatásának bemutatáshoz járulnak hozzá. A jogtörténeti gyökereken kívül, a nemzetközi szabályozás is említést érdemel, ugyanis egy ország által, a vizsgálat tárgykörben hatályos szabályok is alátámaszthatják a hazai kodifikátorok elképzeléseit. Ahogyan arra a „Nemzetközi kitekintés” című fejezet is rámutat, a legtöbb ország e tárgykörben büntető eljárásjogi rendelkezések között szabályozza a tanúnak a hatóság előtt tanúsított efféle engedetlenségét, ugyanakkor arra is láthattunk példát, hogy ilyen magatartást bűncselekményként értékeltek. Leszögezve mégis azt, hogy az általam megvizsgált külföldi országok az új Btk.-ban újonnan bevezetésre kerülő bűncselekményt ebben a formában nem tartalmazzák, ezáltal jóllehet a bevezetés indokai, és ezáltal a várható hatás tekintetében is több következtetés is levonható. A nemzet-


259

közi kitekintés, melyet a kiválasztott országok büntető anyagi, illetve eljárásjogi rendelkezéseivel kapcsolatosan érintek, arra engednek következtetni, hogy ugyan az általános gyakorlat a tanúvallomás jogosulatlan megtagadása szabályozásával kapcsolatban, hogy zömében eljárásjogban szabályozott tanúval szemben alkalmazható kényszerintézkedésként tekintenek rá. A nemzetközi elemzésből az is látszik, hogy a francia szabályozás szinte az egyedüli, az általam vizsgált külföldi országok közül, amely a büntető törvénykönyvében, mégpedig ott is az igazságszolgáltatás rendje ellen irányuló bűncselekmények között tárgyalja a tanúvallomás jogosulatlan megtagadását, mint deliktumot. Az előzőekből adódóan, az új Btk.-ban nem csak általánosságban, hanem most már bizonyítottan is, e rendelkezés vonatkozásában is a francia törvény megoldása látszik érvényesülni. Tulajdonképpen egy új bűncselekmény megalkotásának indokaként, egy olyan eddig nem meglévő, nemzetközi szinten sem általánosan alkalmazott, eddig fennálló hazai szabályozásban nem létező elméleti eshetőséget is meg lehet jelölni, amely a hagyományos (történeti, nemzetközi) kutatási módszerekkel nem magyarázható. Ezáltal az olyan elgondolások, új, dogmatikailag alátámasztott, és a joggyakorlat által is igazoltan szükséges jogintézmények kerülhetnek bevezetésre, melyek várható hatásai éppen az eddigiekben felmerült jogszabályi rendelkezések között fennálló ellentmondásokból, vagy a különböző magatartások elhatárolási nehézségeiből erednek. Meg kell jegyezni azt is, hogy e megoldás csak a jogintézmény rendszertani, emellett anyagi és eljárási szabályok viszonylatában szolgálhat támpontul a magyar szabályozási indokok megértéséhez, a konkrét tényállási elemek, és a jogkövetkezmények tekintetében. Jelen írásomban tehát, mintegy szerény hozzájárulást kívántam adni a témakör jelenleg elég szűk jogirodalmához.

Felhasznált irodalom A ngyal Pál: A mag yar büntető eljárásjog. Sárkány Ny., Budapest,1933. A ngyal Pál: Anyagi és alaki büntetőjog. Danubia Kiadó, Pécs, 1927. Bánáti János–Belovics Ervin–Csák Zsolt–Sinku Pál–Tóth Mihály–VARGA Zoltán: Büntetőeljárási jog. Budapest, HVG Orac Lap- és Könyvkiadó, 2003. Belovics Ervin–Busch Béla–Tóth Dóra: Békés Imre ünnepi kötet. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar, Budapest, 2000. Belovics Ervin–Gellér Balázs–Nagy Ferenc–Tóth Mihály: Büntetőjog I. Általános Rész. HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2012.

260 Simon Nikolett Belovics Ervin–Gellér Balázs–Nagy Ferenc–Tóth Mihály: Büntetőjog II. Különös Rész. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2012. Berkes György: Mag yar Büntetőjog. Kommentár a gyakorlat számára. HVG-Orac Lap-és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2008. Cséka Ervin: A mag yar büntető eljárásjog alapvonalai. Második átdolgozott kiadás, Bába, Szeged, 2006. Fázsi László: Üres garancia – a tanú figyelmeztetésének gyakorlati kérdései. Rendészeti szemle, Budapest, 2008/2. szám Feleky István–HOLÉ Katalin–KADLÓT Erzsébet–KARDOS Sándor: A Büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény mag yarázata. II. kötet, Magyar Hivatalos Közlönykiadó, Budapest, 1998. Földvári József: Az igazságszolgáltatás elleni bűntettek. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1965. K irály Tibor: Büntetőeljárási jog. Osiris Kiadó, Budapest, 2008. Liziczay Sándor: A tanúvallomás mint okirati bizonyíték a magyar büntetőeljárási jogban. Mag yar jog, HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2001./6. szám Nagy FERENC: A mag yar büntetőjog különös része. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2009. Varga Zoltán (szerk.): A büntetőjog nag y kézikönyve. Complex Kiadó Jogi és üzleti Tartalomszolgáltató Kft., Budapest, 2007.

Jogszabályok 1879. évi XL. törvénycikk a magyar büntető törvénykönyv a kihágásokról A Büntető Eljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény A Büntető Eljárásról szóló 1973. évi I. törvény A Büntető Perrendtartásról szóló 1951. évi III. törvény A Büntető Perrendtartásról szóló 1954. évi V. törvény A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény A T/6958. számú törvényjavaslat a Büntető Törvénykönyvről

Bibó István Szakkollégium jegyzetek

261

262 Simon Nikolett jegyzetek

Bibó István Szakkollégium jegyzetek

263

264 Bibó István Szakkollégium

Az ELTE Bibó István Szakkollégium célja, hogy a tömegessé vált felsőoktatásban az egyetemi követelményekhez és képzéshez képest többletlehetőségeket és -tudást nyújtson hallgatóinak, és a szakma és a munkaerőpiac elvárásainak megfelelni képes, a társadalom iránt felelős ifjú jogászokat és

politológusokat képezzen.

Amennyiben egyetért céljainkkal, kérjük, hogy személyi jövedelemadójának 1%-ával támogassa munkánkat! Székhely: 1118 Budapest, Ménesi út 12. Adószám: 18256866-1-43 Bankszámlaszám: OTP Bank Nyrt. 11711041-20864020

Új Büntető törvénykönyv • Hagyomány és megÚjulás a BüntetőjogBan

vegsocimlap_bunteto_Layout 1 2013.05.31. 20:54 Page 1

Új Büntető törvénykönyv

Hagyomány és megújulás a büntetőjogban

Új Büntető törvénykönyv Hagyomány és megújulás a BüntetőjogBan

Recommend Documents