Vargabetű Egyesület
Az előzmények A Vargabetű Egyesület Budapest III. kerületében működik. Székhelye a Békásmegyeri lakótelep mellett egy egykori bölcsőde épületében található. Az Egyesület 1996ban alakult, elsősorban abból a célból, hogy felkutassa a környéken és a hátrányos helyzetű, az utcán kallódó fiatalokat, s felmérje azokat a teendőket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy életüket rendezni tudják. Az alapítók között szervezetek és magánszemélyek egyaránt voltak, a későbbiek során a szervezetek is képviselőiken keresztül vettek részt az egyesület irányításában, vagyis az utóbbi években már csak magánszemélyek a tagok. A kezdetek a kerületi önkormányzattól kapott épület átalakítására vezethetők vissza. A munka a fiatalok segítségével történt, akik számára ez hasznos elfoglaltság volt, s egyben lehetőséget teremtett arra, hogy az egyesület szakemberei megismerjék őket, s velük együtt azokat a családi, megélhetési, életvezetési, alkohollal kapcsolatos és egyéb problémáikat, amelyek akadályozták a fiatalok beilleszkedését a munkahelyekre, illetve társadalom egészébe. Az ez alapján kirajzolódó tennivalók megfogalmazása időben egybe esett az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány által meghirdetett tranzitfoglalkoztatási programmal, így kézenfekvőnek tűnt, hogy az egyesület bekapcsolódjon ebbe. A helyi koncepció és az OFA programja között mindössze egy lényeges eltérés volt: az OFA megkövetelte az OKJ szerinti szakmai képzést, míg az egyesület sokkal inkább a kompetenciafejlesztésre, illetve a betanító képzésre helyezte volna a hangsúlyt. Természetesen az OFA támogatás elnyerésének feltétele a pályázati szabályok betartása volt. Az egyesület azóta egyértelműen a tranzit, vagy a tranzittal rokon programok megvalósítására helyezte a hangsúlyt. Részben szakmai okból, mert ezek a programok illeszkednek leginkább szakmai törekvéseikhez, részben pedig azért, mert energiájuk nem is nagyon maradt más komolyabb program megvalósítására. A kilencvenes évek végén emiatt a ház klubjellege is csorbult, annyira kiszorított onnan minden mást ez a program.. Az egyesület 2003től számít akkreditált felnőttképzési intézménynek. A programok A tranzitfoglalkoztatási program szinte végigkísérte az egyesület működését, ezért is soroltuk az (elsősorban) ilyen programot megvalósító szervezetek közé. Csak a legutóbbi időkben, a tranzit finanszírozásának átalakulásával a finanszírozó forrás, és a felhasználást érintő szabályok megváltozásával párhuzamosan történt némi elmozdulás. Ez az elmozdulás értelemszerűen nem vett gyökeresen más irányt, hiszen a kiépített infrastruktúra és a szakemberek tapasztalatai nem is nagyon adtak volna erre lehetőséget: elsősorban olyan programok kerültek előtérbe, melyek hasonlóak a tranzithoz, de nem annyira komplexek, sokkal inkább a tranzitban megvalósított programelemek önálló, vagy legalábbis részlegesen összetett megvalósítását jelentik. A tranzit program sem zárta ki azonban más programok megvalósítását a kétezres évek elején. Már csak azért sem, mert az Egyesület célkitűzései nem a tranzitfoglalkoztatást általában, hanem annak egyes elemeit sorolják fel a szociálisan, személyiségükben, vagy egyéb módon veszélyeztetett fiatalok és felnőttek problémáinak megoldása érdekében, vagyis ezekre az elemekre – az igények és/vagy a lehetőségek függvényében alkalmanként már ekkor is építettek önálló programokat. A módszerek között ennek megfelelően – egyebek mellett – jogi segítségnyújtás, szabadidős programok, munkaerőközvetítés, ismeretterjesztés, pályaorientáció, álláskeresési tanácsadás, képzés, sőt a képzők képzése is szerepel. Ugyanakkor tetten érhető a tranzitból levezethető komplex fejlesztés igénye is. A fő vonal mellett további tevékenységeket is érdemes megemlítenünk. Ezek néha jobban, néha kevésbé illeszkednek az alapvetően preferált tevákenységekhez, de az Egyesület megélhetéséhez feltétlenül hozzájárulnak, részben azzal, hogy bevételt hoznak, s
ugyanakkor munkát jelentenek az alkalmazottaknak, ezzel stabilizálják helyzetüket. Így kevésbé kell számítani arra, hogy a bevált szakembereket elveszítik, s egyszersmind kapcsolatot jelentenek a felé a réteg felé, amelyikből a fő tevékenységnek tekinthető tranzit típusú programok résztvevői kikerülhetnek. E tevékenységek között találunk felsőfokú szakképzést, klubprogramokat (pl. film klub, életmód klub, túrázás, zenei klub, nyelvi klubok stb.), drogprevenciós tevékenységet, kézműves foglalkozásokat (patchwork, decupage, üvegfestés, arcfestés), nyári szabadidős programokat, táborokat, vagy a szakmai munkát megkönnyítő speciális pedagógiai programokat, illetve a civil szervezeti együttműködést segítő szakmai műhelyek működtetését. A programok többségét egyértelműen a tranzitfoglalkoztatási programok tették ki az utóbbi 10 évben. Ehhez épült ki az infrastruktúra is. Természetesen nem lehet állandóan ugyanarra a szakmára képezni, hiszen ezt még egy olyan nagy munkaerőpiac, mint a fővárosi sem engedi meg, de bizonyos állandóság azonban megfigyelhető. Ez tette lehetővé, hogy a szakmai alapképzést sok esetben helyben oldják meg. Ugyanakkor tudatosan törekednek arra – s ez teljes mértékben összhangban van a tranzitfoglalkoztatási program elveivel –, hogy a résztvevőket külső, bizonyos ideig védett munkahelyre irányítsák, ahol nem csak a szakmát tanulhatják meg részletesen, alaposan, hanem szert tehetnek mindazokra a kompetenciákra, amelyek a hosszabb távú munkavállalás elengedhetetlen feltételei. Valójában az egyesület vezetője, ezt sokkal fontosabbnak tartja, mint a szakmai tudást, a szakmai végzettséget. Ami a szakmákat illeti, ebben a munkaerőpiac igényeit igyekeznek követni. Az eddigiek varrómunkás, kőműves, szitanyomó, kerámiakészítő, ABC eladó, gyorsétkeztető, számítógépkezelő, betanított könyvelő, ipari alpinista, takarító azt jelzik, hogy főként a nagyvárosi környezet sajátosságaihoz alkalmazkodnak, illetve főként olyat választanak, ami egyben vonzerőt is jelent a résztvevők számára. Ezért is szerepelnek ritkán a hagyományos ipari szakmák. A szakmai képzés tartalma természetesen az adott célhoz igazodik, de közös elemnek tekinthető a számítógépes képzés, ami tulajdonképpen nem annyira a szaktudáshoz szükséges, hanem inkább az elhelyezkedés egyre inkább nélkülözhetetlen feltétele, hiszen a meghirdetett állások jelentős része az interneten található, vagyis ez inkább az álláskeresési technikák témakörébe sorolható. A szakmai képzést fontosnak tartják, de még ennél is fontosabb, hogy ezek keresztül a szakmához nem közvetlenül tartozó kompetenciafejlesztés is történik, mivel olyan szociális kompetenciákban léphetnek előre a résztvevők, amikre bármilyen munkahelyen szükség van, így például a pontosság, a koncentráció, az önálló munkavégzés, vagy a megbízhatóság említhető elsősorban. Mindennek az a klasszikus menete, hogy a résztvevők az iskolai műhelyben kezdenek dolgozni, de már itt is a piaci elvárásoknak megfelelően, annak érdekében, hogy a későbbi munkavállalás ne okozzon számukra elviselhetetlen megterhelést, s ott is meg tudják állni a helyüket, megtartva ezzel a munkahelyet. Ezt követően kerülnek ki külső gyakorlatra, ami már átmenet a későbbi munkavállalás irányába. A tranzitban a munka és a képzés mellett a mentális, szociális, képzési segítségnyújtás a harmadik fő elem. Ezt lehet természetesen a legkevésbé egységesíteni, ezért ha a finanszírozás lehetőséget nyújt – pl. az OFA által támogatott korábbi program ezt egyértelműen lehetővé tette , részletes felmérés alapján egyénileg döntöttek a szükséges segítségről. A résztvevők száma mindig a programokhoz igazodik. Egyegy tranzit program kiscsoportos keretek között folyt, legfeljebb néhány tucat résztvevővel. A 2008 februárjában véget ért, közhasznú foglalkoztatottak számára indított fejlesztő program a tranzithoz képest lényegesen több embert, 140 fő ért el. A párhuzamosan futó, de rövidebb, s kisebb jelentőségű programok révén már százas, több százas nagyságrendű résztvevői körről beszélhetünk összességében. A résztvevők elsősorban a fiatalabbak köréből kerülnek ki, de egyegy programra akár a nyugdíj előtt állók is jelentkezhetnek.
A tranzit és az ahhoz hasonló programok nélkülözhetetlen eleme a végzettek követése, utógondozása. Ez egyrészt az elnyert pályázatok szükségszerű velejárója, ugyanakkor a programot megvalósítók számára is nélkülözhetetlen. A szisztematikus utógondozás alapja a havonta egyszer tartott foglalkoztatási klub, ami nem pusztán találkozási lehetőség, hanem valamilyen programmal, vendéglátással fűszerezett, tehát vonzerővel rendelkező alkalom. Az előírt szisztematikus követés mellett a szociális munkások sok fiatallal ezen túlmenően is tartanak kapcsolatot, természetes módon segítve egykori klienseiknek, ha azok igénylik. A követés során nyert információk egyben a programok megvalósítói számára is információkat jelentenek, hiszen ez alapján tudják, milyen irányba érdemes, s milyen irányban nem érdemes menniük a jövőben. Mindezt kiegészítik a munkáltatókkal való kapcsolat során nyert információk. Minden nagyobb munkáltatónál egyegy összekötő munkatárssal tartanak kapcsolatot, akik időnként személyesen, vagy telefonon számolnak be a náluk dolgozó korábbi projektrésztvevők sorsáról: sikereikről, kudarcaikról. Az egyesület vezetése számára komoly gondot jelentett az utóbbi években az EUs hátterű programok megjelenése. Az ezekkel kapcsolatos finanszírozási nehézségeken túl ezek szakmai átgondoltságában is problémát látnak. Hol konzorciumi együttműködésre késztetik a szervezeteket olyan esetben is, amikor egyegy feladatot saját maguk jobban meg tudnának valósítani, hol meg olyan feladat ellátására kötelezik öket (pl. foglalkoztatásra), amit csak külső partnerrel együtt képesek megoldani. A külső szemlélő számára ez alapján úgy tűnik, hogy a tranzit és a hasonló (pl. KID) programok egyik fontos sajátossága sérül ezeknél a pályázatoknál, nevezetesen az, hogy az ezeket megvalósító szervezetek nagyon sokfélék, hiszen más az infrastruktúrájuk, más a szakemberhelyzetük, más a helyi intézményivállalkozási környezetbe való beágyazottságuk, s természetesen más s időről időre változó! az klienskörük is. Ennek megfelelően az erősen sztenderdizált programok könnyen célt tévesztenek. Biztos ugyan, hogy sok szervezet nem teheti meg, hogy függetlenítse magát ezektől, de ilyen feltételek mellett a szakmai hozadékuk lényegesen kisebb, mintha a részelemek kidolgozásában építenének a helyi viszonyokat ismerő szakemberek elgondolásaira, így hatékonyságuk is megkérdőjelezhető. A pénzügyek Az egyesület tevékenységének sokáig fő finanszírozója – a tranzitfoglalkoztatási program révén – az OFA volt. Még 2000 után is volt olyan év, amikor a bevételek több mint háromnegyede innen származott. Az egyéb bevételek között már nagy a szórás, vagyis a finanszírozók összetétele az adott évben elnyert pályázatoktól függ. 2005ben az OFA szerepét jelentős részben az ESZA vette át. A költségvetés egészéhez képest nem túlságosan nagy összeggel, de stabilan támogatta az egyesületet a III. kerületi önkormányzat, amely a pénzügyi támogatáson túl 2006ig ingyenesen bocsátotta rendelkezésre a békásmegyeri épületet, vállalva annak fűtési költségét is. Jelentős, bár hektikusan változó támogatási összeggel jelen van a Fővárosi Munkaügyi Központ, a Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztérium, illetve – kisebb mértékben a Phare program. A 20032005ös időszakban a fentieken túl több mint 10 egyéb intézmény illetve program szerepel. A saját bevételek aránya 2005ben 5%ot tett ki. Mindez jelzi az Egyesület széles tevékenységi körét és kapcsolatrendszerét, ugyanakkor utal azokra a területekre is, amelyekre a hangsúlyt helyezi. Az Egyesület számára a legnagyobb problémát jelenleg nem a forráshiány jelenti, hanem részben egyes források kiszámíthatatlansága, s az ezzel kapcsolatos pénzügyi kiszolgáltatottság, részben pedig azok a formális, a tevékenység lényegét nem is figyelembe vevő előírások, amelyek léptennyomon akadályozzák az érdemi munkát. Nem csak a sok esetben felesleges, értelmetlen adminisztrációt kifogásolja az egyesület vezetése, hanem azt az átgondolatlanságot is, amely következtében vagy fölösleges programokra késztetik a pályázókat, vagy a kliensek számára szükséges programokat nem finanszíroznak. A programelemeket nézve tehát egyszerre beszélhetünk finanszírozási többletről és forráshiányról. S minderről azért, mert az újabb pályázatok nem kevés önállóságot hagynak a megvalósító szervezetek számára abban, hogy mindenkor az adott kliensek igényeihez
igazítsák tevékenységüket. Mindez oda vezetett, hogy az Egyesület az EUs hátterű programoktól függetleníteni igyekszik magát annak érdekében, hogy ne pusztán az létfenntartás legyen a céljuk, hanem az eredetileg meghatározott szakmai célkitűzésüket tudják megvalósítani. Infrastruktúra Az Egyesület a békásmegyeri épületet használja mind a mai napig. Az épülethasználatért cserébe kisebbnagyobb felújítási munkákat végeztek az évek során, illetve különböző célú termeket rendeztek be, amelyeket projektpénzből fel is szereltek a szükséges eszközökkel. Irodák, műhelyek, szaktanterem, számítógépes terem, közösségi helyiségek egyaránt megtalálhatók itt. Mindezek a helyiségek részben az általános működési feltételeket, részben a projektek megvalósítását, részben pedig a közösségi házfunkciót szolgálják, minthogy a ház a szélesebb közönség számára is nyitva van. Egy ideig teázót is működtettek, de ez csak egy projekt mellékszálaként volt életképes. A kiépített műhelyek általában a tranzitprogramok és az egyéb munkaerőpiaci integrációt szolgáló programok résztvevői számára jelentenek szakmai gyakorlati és átmeneti foglalkoztatási lehetőséget, ami a későbbi külső munkahelyeken történő gyakorlatot és munkavégzést készíti elő. Munkatársak Az Egyesület vezetője szerint a sikeres működés egyik fontos feltétele, hogy az egyesületi tagság és az egyesületben alkalmazottként végzett munka ne keveredjen. Megítélése szerint két külön funkcióról van szó, hiszen a tagoknak, mint „tulajdonosoknak” elsősorban az lehet a feladatuk, hogy nagy rálátással jelöljék ki a fő irányokat, az alkalmazottakat pedig az egzisztenciális kérdések is erősen vezérlik. Éppen ezért, a kezdeti időszak után letisztult a helyzet, s ma már az alkalmazottak túlnyomó többsége nem egyesületi tag, illetve fordítva: az egyesületi tagok túlnyomó többsége nem vesz részt a mindennapi munkában. Természetesen a Vargabetűnek is meg kell küzdenie azokkal a problémákkal, amikkel sok más hasonló szervezetnek. Így például a foglalkoztatásban meglévő bizonytalansággal, a projektek által biztosítható, nem túlságosan magas bérekkel, illetve azzal a problémával, hogy azt a fajta munkát, amit az általuk megvalósított projektek többsége kíván, kevesen tudják hosszú távon vállalni. Úgy tűnik azonban, hogy mindezt nem problémaként, hanem adottságként élik meg, vagyis beépítették a működési rendszerükbe. Éppen ezért foglalkoztatási stratégiájuk fiatal szakemberek néhány évi munkájára épül elsősorban. Olyanokéra, akik számára ez a munka érdekes, vonzó, akik számára a viszonylag alacsony bérek is megélhetési lehetőséget jelentenek, s akik számára nem jelent csapást, ha egyegy projekt végén fel kell állniuk. S tudják, hogy még a távozókkal is nyer az egyesület, hiszen ezek a munkatársak az itt töltött idő során elkötelezetté válnak, s bárhova is kerülnek segíthetik az egyesületet céljaik, programjaik megvalósításában. Természetesen ez a foglalkoztatási stratégia nem pusztán a vezetőség felismerésén alapul, hanem legalább annyira azon a helyzeten is, amit a főváros munkaerőpiaca diktál: a nagy, ráadásul a helyi felsőoktatásban végzettek bekapcsolódásával egyre bővülő kínálat viszonylag könnyen képes pótolni a kieső munkaerőt, s a dolgozók is aránylag könnyen továbbléphetnek, hiszen a továbblépés intézményei is lényegesen szélesebb választékban állnak rendelkezésre egy ilyen nagyvárosban, mint vidéken. A foglalkoztatottak összetétele a programokhoz igazodik. Állandó munkatársnak tekinthető a szakmai vezető, a szakoktatók, a pszichológus, a szociális munkás és a menedzsment feladatokat ellátó dolgozók, illetve a külsősként foglalkoztatott szupervizor. Az elméleti oktatók általában külsősök, de többnyire nem iskolai tanárok, mert azokkal kapcsolatban nagyon rosszak a tapasztalataik: oktatási módszerük és az kliensekkel való viszonyuk általában nem olyan, mint amilyet a programvezetés elvár. Nagy hangsúlyt fektetnek arra is, hogy ne csak a szükséges szakképzettséggel rendelkezzenek az
kliensekkel dolgozók, hanem olyan személyiségjegyekkel is, melyek révén a kliensekre hatni tudnak. Kapcsolatrendszer Az egyesület kapcsolatrendszere nagyon széles. E nélkül a kapcsolati háló nélkül képtelenek lennének működni. Természetesen a kapcsolatrendszer nem pusztán a források megszerzését célozza, legalább ilyen fontos a programok megvalósításában közreműködni képes szervezetek vezetőivel kialakított kapcsolat is. Ez utóbbi szervezetek egy része olyan szakmai tevékenységet folytat, ami a fiatalok felkutatásában játszik aktív szerepet (pl. a családsegítő szolgálat), másik részét pedig a hasonló programot megvalósító társszervezzetek, illetve az ezekkel kialakított hálózatok teszik ki. A vállalkozások közül néhánnyal tartós kapcsolat alakult ki, ezek sokszor nem csak gyakorlatra tudják fogadni a programok (főként a tranzitprogramok) résztvevőit, hanem sok esetben munkalehetőséget is biztosítanak számukra a program befejezését követően. Az érdekképviseletet ellátó szervezetek közül a már régóta működő Országos Tranzitfoglalkoztatási Egyesületet tudjuk kiemelni, mely a civil szférával folytatott érdekegyeztetés egyik kiemelt szervezete. Az OKIDE, vagyis a KID programot megvalósító szervezetek hálószerve kevésbé képes érdekvédelmi tevékenységet ellátni, de szakmai programokat is szervez a tagság számára. Programjaikat a legkülönbözőbb alapítványokkal, szervezetekkel közösen igyekeznek megvalósítani. Ezekkel a kölcsönös érdekek alapján jön létre az együttműködés, hiszen ezek a programok mindegyik szervezet szakmai célkitűzéseivel egybevágnak, s egyben megélhetési forrást is jelentenek számukra. Az egyesület nemzetközi kapcsolatai nem jelentősek, de arra például lehetőséget nyújtottak, hogy a vállalkozásra felkészítő programjuk résztvevőit franciaországi szakmai gyakorlatra vigyék. Összegzés A Vargabetű Egyesület jól példázza azokat a szervezeteket, amelyek egy elhúzódó kísérleti program (OFAtranzit) segítségével megerősödtek, kiépítették infrastruktúrájukat, kidolgozták részletes, a program minden elemére kiterjedő szakmai koncepciójukat, s képesek voltak azt meg is valósítani. Ilyen jellegű programra továbbra is nagy szükség van, illetve lenne, de a jelenlegi támogatási rendszer inább az egységes struktúrák kialakításának kedvez, szakmailag elszegényítve ezzel a programokat, s kétségessé téve azok sikerét. A Vargabetű Egyesület erre a helyzetre reagálva kilépett ebből a körből, ami csak részleges szakmai választ jelent a kialakult helyzetre: nem kell alkalmazkodniuk a merev, a fölöslegesen bürokratikus előírásokhoz, ugyanakkor – más tőkeerős támogató híján – nem képesek olyan komplex szolgáltatást nyújtani, mint tették azt korábban, s amire szakmai meggyőződésük szerint szükség lenne.
