Úgy érezte, szabadon él

Életmód–élethelyzet Csallóközi Réka

„Úgy érezte, szabadon él” Bevezetés Jelen dolgozatomban a hetvenes évek végének, nyolcvanas évek elejének meghatározó szubkultúrájának, a csöves szubkultúrának bemutatására vállalkoztam. Olvasmányaim során megbizonyosodtam arról, hogy a korszak ifjúsági szubkultúráinak meghatározó eleme a zene, és én ezt a szálat választottam vezérfonalnak. Tisztában vagyok azzal, hogy egy ifjúsági kultúrát nem lehet csak a zenén keresztül bemutatni, ezért a dolgozat során több területre is kitérek majd, de úgy gondolom, hogy korabeli dalszövegek felvázolják azokat a problémákat, amelyekkel az akkori fiatalság küzdött. Egy hatalom által „nem kívánatosnak” kikiáltott, szókimondó zenekar, a Beatrice dalszövegeit választottam irányadónak a csöves kultúra bemutatásához. Munkám kiindulópontja volt Rácz József Ifjúsági (szub)kultúrák, intézmények, devianciák című könyve, illetve a Z. téri csöveskutatás, mivel az ő munkássága adja vissza talán a legtisztábban a hetvenes–nyolcvanas éveket, Nemes Péter műve, az Ismerkedés a csövesek világával, valamint Csörsz István két, csövesekkel foglalkozó könyve, az Elhagyott a közérzetem és a Sírig tartsd a pofád! A Beatricével kapcsolatos információkat a frontember – Nagy Feró – könyvéből (Boldog szép napok), valamint a 2008. március 13-án vele készített interjúból vettem. A rocktörténeti eseményeket, adatokat Sebők János Magya-rock 2 (1984) és a Jávorszky Béla Szilárddal közösen írt A magyarock története 2, Az újhullámtól az elektronikáig (2006) című kötetéből gyűjtöttem össze. További szerzők, akiknek a műveit használtam a dolgozatomban: Szőnyei Tamás, Szapu

Magda, Kőbányai János, Bozóki András, Romhányi András, Leitner Rita.

Magyarország a hetvenes évek végén 1979-re Magyarországot is elérte az olajválság,1 ami gazdaságilag és pénzügyileg is erősen megrendítette az országot. A Kádár-rendszer stabilitását a megfelelő életszínvonal fenntartása jelentette (gulyáskommunizmus, frizsiderszocializmus), ehhez azonban hiteleket kellett felvenni, s így az ország helyzete ellehetetlenült, és ez drasztikus életszínvonal csökkenéshez vezetett. A romló bűnözési statisztikák és az aggasztó demográfiai adatok is ennek a folyamatnak a következményei. (Nemes Péter) A második gazdaság megjelenése volt a válasz az életszínvonal csökkenésére. Ennek káros hatásai azonban a családokon belül mutatkoztak meg: a szülők ahelyett, hogy otthon lettek volna a gyerekekkel munkaidőn kívül, inkább bent maradtak a gyárban, és fusimunkát végeztek, vagy hétvégén elmentek maszekolni. A családon belül különböző új jelenségek ütötték fel a fejüket – alkoholizálás, öngyilkosság, ideg- és elmebetegség, súlyos betegség, börtön, disszidálás, válás –, melyek negatívan hatottak a fiatalok fejlődésére, s melyek következményeként könynyedén orientálódtak a csöves közösségek felé. A kultúra minden területén – s így a rockzenében is – elfogadott tényezőnek számított a hetvenes évek végére az Aczél György nevével fémjelzett 3T (tűrt, tiltott, támogatott kultúrpolitika). Sebők János megfigyelései szerint, a rock viszonylag zavartalanul létezhetett a hetvenes évek végén. Az egykor lázadónak tartott nagy

2009 / tavasz

új ifjúsági szemle

77

Életmód–élethelyzet generáció beilleszkedett a diktatúra rendszerébe: többek között részt vettek állami rendezvényeken, s cserébe elismeréseket kaptak. Ezek a zenekarok elfoglalták a számukra kijelölt helyet, elfogadták az intézményrendszer feltételeit. Azonban Szőnyeinél olvashatjuk, hogy ezeket az együtteseket a hatalom titkos megbízottakkal továbbra is folyamatosan figyeltette, s ez szemben áll a Sebők által leírtakkal, miszerint a rockzene „viszonylag zavartalanul létezhetett”. A kemény rock – mely szembe fordult a hetvenes évek nagyjaival, a beat-generációval – megjelenésével borulni látszott ez a hallgatólagos egyezmény rockzenészek és a hatalom képviselői között. A koncerteken megjelentek a szakadt ruhás, lázadó csövesek – egy új ifjúsági csoport –, akik a hard rockot kezdték isteníteni, és korábban mellőzött zenekarokat emeltek az élvonalba. A hatalomnak meggyűlt a baja ezekkel a zenekarokkal, és egyáltalán nem tolerálta működésüket. Ugyanúgy elítélte szókimondó dalszövegeiket, a színpadi viselkedésüket, mint az öltözködésüket. Ezzel szemben a zenészek semmiféle társadalmi alkut nem fogadtak el, és ugyanúgy szembefordultak az előző generációval, mint ahogy az értük rajongó tinédzserek fordultak szembe szüleikkel, és hagyták ott a negatív tényezőkkel teli családi fészket. A hatalom nehéz helyzetben volt, mivel itt volt ez a korosztály, amelynek lázadása, a szülőkkel, az iskolával, az irányított ifjúsági mozgalmakkal szemben, egybeesett a rendszer hanyatló szakaszával. „Az évtized végére (hetvenes évek – megjegyzés tőlem, Cs. R.) a puha diktatúra, a külső és belső tényezők alakulása miatt leszálló ágba került, tartalékai kimerültek, a társadalmi alkut szavatoló életszínvonal-emelkedés megállt.”2 A rock körül megjelenő csövesek, a feketebárány zenekarok hatalmas sikere is figyelmeztetett az évtized végén megjelent, társadalmi-szociális feszültségekre, ám a hatalom egyre ingerlékenyebben reagált ezekre a jelekre; továbbra is a 3T-politikát felhasználva akarta megoldani a zenekarok által gerjesztett problémákat. A Beatrice színrelépése és a koncertek eseményei felkeltették az értelmiség – szociológusok,

78


2009 / tavasz

újságírók, irodalmárok, filmesek – érdeklődését. Nagy tömegekben jelentek meg a zenekar koncertjein, majd a nyolcvanas években egyre több politológus (Bozóki András, Maczó Ágnes, Sükösd Miklós stb.) kezdett el foglalkozni az ifjúsági szubkultúrákkal és a zenekarok közönségével. Folyamatosan jelentek meg a cikkek a sajtóban, olyan emberek tollából, mint például Kőbányai János, Szőnyei Tamás vagy Czippán György. Az 1979-től egyre inkább aktivizálódó ellenzék is kereste a kapcsolatot a hatalom által problémásabbnak tartott zenekarokkal. Több csoport is lehetőséget látott a műfajban, de a hatalom ezt mindaddig nem vette komolyan, amíg a Fölöspéldány írócsoport rá nem talált a Beatricére. Az írócsoport – Csató Károly, Györe Balázs, Kemeneczky Judit, Szilágyi Ákos, Szkárosi Endre, Temesi Ferenc – ’79 márciusában találkozott először a zenekarral, egy Kőbányai János által szervezett esten. Elhatározták, hogy közös irodalmi koncerteket fognak tartani, ám összesen csak három ilyen estet3 sikerült összehozniuk. Egyik előadásukról Sebők János számol be: „Szkárosi tigrismintás nadrágban félmeztelenül jelent meg, El Kazovszkij felfeküdt egy szekrényre, és festette magát, Szilágyi Ákos nylonzacskóba öltözött, a Beatrice meg a háttérben kísérte őket, ha kellett. S bár nagy füttyögéssel indult az este, a ricsések hangoskodása szépen elcsitult. A tömegkultúra és a magasművészet láthatóan egész jól megfért egymással.” Csörsz István is kereste a kapcsolatot ezekkel a zenekarokkal, ami nem meglepő, hisz az ő nevéhez köthető az első csövesekről szóló könyv, a Sírig tartsd a pofád!. 1980 tavaszán Nagy Feró bejelentette, hogy vége az együttműködésnek a Fölöspédánnyal. Mint később kiderült, a budapesti KISZ-bizottságon ultimátumot nyújtottak be neki, minek értelmében, hogy ha koncertezni akar még Budapesten, akkor ennek azonnal vessen véget. Szőnyei Tamás Nyilván tartottak, Titkosszolgák a magyar rock körül 1960–1990 című könyvéből tiszta képet kapunk arról, hogy a hatalom valójában mennyire tartott ezektől a zenekarok-

Életmód–élethelyzet tól. Folyamatosan figyeltette őket. 1981-ből olvasható egy megbízatás a könyvben: „A tmb.4 feladatul kapta, hogy ismerősein keresztül továbbra is derítse fel azokat az új amatőr beategyütteseket, akik nem rendelkeznek működési engedéllyel. Próbálja megállapítani politikai arculatukat, terveiket és az együttes tagjainak a nevét.”5 (A műfajt 20 éven keresztül beatnek nevezték.) Célpont volt Radics Béla, Bródy János, az LGT, a Mini, az Omega, Horváth Charlie, a Hobo Blues Band, a P. Mobil, a Beatrice, szinte az összes punk banda, és szinte minden underground zenekar is a Spionstól a Bizottságon át a Vágtázó Halottkémekig.

A zene mint csoportképző tényező A hetvenes–nyolcvanas években a közös célok, a közös értékrend kialakulásának, és legfőbbképpen egy közösségi tudat meglétének a hiánya hatással volt az akkori fiatalok életszemléletére, szórakozási és zenehallgatási szokásaira. Ezeket a fiatalokat a közös „hatalomra való nem reagálás”, a szülőkkel való szembeszegülés, és nem utolsósorban zenei irányzatok, zenekarok szeretete köti össze. Egy adott korcsoporthoz tartozó fiatal nem és életkor, családi helyzet, vagyoni helyzet, társadalmi csoport, iskola, ideológiai nézetek és előítéletek alapján több kisebb csoport tagja is lehet egy időben. Egy adott csoporthoz tartozást több minden befolyásolhat, ilyenek az adott egyén motivációi, kialakult attitűdjei, az érdeklődési köre illetve a szűkebb és tágabb értelemben vett környezete. „Az ifjúság szórakozási szokásait olyan tényezők befolyásolják, amelyek a szabadidőtöltés formáján túl meghatározzák a fiatal társadalmi helyét és szerepét, gondolkodásmódját, életstílusát. Szabad akaratából választ a fiatal zenei stílusirányzatot, szórakozási formát.”6 Az ifjúsági csoportkultúrák kialakulásának meghatározó tényezője a zene, a külső megjelenés és az öltözködés, és annak megválasztása, hogy hol töltik el a szabadidejüket. (A hetvenes–nyolcvanas években nem voltak úgyneve-

zett szórakozóhelyek, a művelődési házak adtak helyet ifjúsági kluboknak.) Ezek a tényezők jelen vannak a csöves szubkultúrában is: rockzene, szakadt öltözködés. A fiatalok zenei típusok alapján elkülönülnek, önálló típusokat, csoportokat alkotnak, tehát tipologizálhatóak. A zene mentén kialakult csoportok tagjain megfigyelhetünk különböző azonosító jegyeket, ami gyakran az egymással szembenálló csoportok meglétét mutatja. Ezek a jegyek megjelenhetnek öltözködésben, hajviseletben, kiegészítőkben (nyakláncok, gyűrűk), sminkelésben egyaránt. Öltözködés szempontjából két dimenziót kell kiemelnünk: az adott csoporthoz tartozás nyilvánvalóvá tételét a külvilág irányába, illetve a polgárpukkasztás igényét. A két dimenzió azonos erővel hat a fiatalok öltözködési szokásaira, de nem feltételei egymásnak. Az öltözködés egy olyan kommunikációs forma, mellyel kifejezhetjük egy adott csoporthoz való tartozásunkat, vagy éppen nem tartozásunkat, egy adott eszmével való azonosulásunkat, vagy nem azonosulásunkat.7 Az utóbbi években az ifjúsági kultúrákban mindig létezett egyfajta életstílussal való szembenállás, múlttal való szakítani akarás kifejezése az öltözködésben, s ez nem csak Magyarországra vonatkozik. A csövesek jellemző ruhadarabjai a csőnadrág (általában kék, fekete, vagy fehér), a kötött pulóver, a színes pamut trikó, a kockás ing, a külföldről beszerzett farmering és a farmerdzseki voltak. Ápolatlanságukkal és szakadtságukkal fogalmazták meg marginális létüket.

A nyolcvanas évek ifjúsági szubkultúrái Magyarországon A nyolcvanas évek ifjúsági csoportjainak bemutatása nem lehet teljes az előzmények, a beat és a három nagy (Illés, Metro, Omega) korszakának rövid ismertetése nélkül. A hatvanas években Magyarországon a Kádárkorszak megszilárdulásának folyamata zajlott.

2009 / tavasz


79

Életmód–élethelyzet A fennálló rendőrállam körülményei között sokkal nehezebb volt bármiféle, nem a párt által irányított, ifjúsági tömörülés megszervezése, azonban a vasfüggönyön átszivárgó nyugati kultúra hatása ellen még a párt sem tudott fellépni. A hatalomnak el kellett döntenie, hogy mi az, ami még megengedhető, ami épphogy elviselhető, és mi az, ami teljesen megengedhetetlen. A párt számára minden, ami Nyugatról jött, imperialistának számított. A kulturális életet Aczél György irányította, aki az imperialista kultúra beáramlásának kontrollálására állította fel a 3Telvet. (1962–1963.) Nyugati mintákra Magyarországon is létrejöttek az első beat-zenekarok. A korszak három legmeghatározóbb zenekara az Illés, a Metro, és az Omega volt. Külsőségeik – hosszú haj, farmernadrág – megbotránkoztatták a hatalmat, azonban a beat-életfelfogásra nem volt jellemző a rendszerellenesség, a fennálló politikai rend megdöntése, így ez a három zenekar is beleillet, az „aki nincs ellenünk, az velünk van”-féle kádári filozófiába. A rendszer rettegett egy újabb ’56 bekövetkeztétől, s ezért hajlandó volt kompromisszumokra. Természetesen arra nagyon odafigyelt, hogy ezek a „nem kommunista ifjúsági csoportosulások” (Sebők János meghatározása) ne tudjanak kicsúszni a diktatúra ellenőrzése alól, így ügynökeit beépítette a fiatalok közé. A koncertszervezők, a közönség vagy egyes esetekben az együttesek tagjai között voltak a „téglák”, akik jelentéseket írtak társaikról az államhatalomnak. A korszak legfontosabb könnyűzenei reprezentációs forrásai a „Ki mit tud”-versenyek. Az első magyar beat-sláger, a Szörényi Levente által megírt Rohan az idő volt – Sebők János véleménye szerint. (Mások az Utcán című dalt emlegetik a korszak legmeghatározóbb dalaként.) Fontos észrevennünk, hogy a beat-korszakban a hosszú haj számított lázadásnak, míg az általam tárgyalni kívánt korszakban, a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején már ennél sokkal komolyabb problémákról van szó. A nyolcvanas évek elején Magyarországról elmondható, hogy az ország gazdaságilag az össze-

80


2009 / tavasz

roppanás határán áll, alig bírja elviselni az újabb recesszió által rárótt terheket. A közhangulat egyre feszültebb lesz, és általános bizalmatlanság uralkodik a levegőben. A folyamatos áremelések következményeként megáll az életszínvonal emelkedése, több helyen átszervezések kezdődnek, és csökkennek az állami támogatások is. Ebben a negatív hangulatban új erőre kapnak a reform-kezdeményezések. A társadalom rossz helyzetén csak tovább ront az alkoholisták, az elmebetegek, az öngyilkosok és a gyógypedagógiai iskolákba járók, illetve a válással végződő házasságok ugrásszerűen megnőtt száma. A hetvenes–nyolcvanas évek ifjúságának beilleszkedési problémái még nagyobbak, mint az előző 30 évben bármikor, és ennek következtében, az akkori fiatalok szinte egységesen utasították el a társadalomba való integrálódást, ezért több különböző szubkultúra kialakulásának nyújtott termékeny talajt ez az évtized.8 A korabeli dalok szövege összecseng a szociológusok leírásaival, miszerint: válság, szegénység van. Az első jellegzetes szubkultúra a hetvenes évek végéről fennmaradt csövesek voltak. Az évtized elején alakult még ki a punk, majd a szkinhed szubkultúra. Az értelmiségi fiatalok körében kezdetben az újhullám, majd az underground irányzat jelent meg. A keményrock kedvelői nem sorolják magukat a csövesekhez, inkább nevezik magukat rockernek, heavy metálosnak. Új irányzat még az évtizedben a dark is.

Keményrock a korszakban Az irányzattal összefonódott társadalmi, szubkulturális jelenség erejét az adta, hogy a keményrock képviselői rendkívül szókimondó, dinamikus és agresszív hangvételben adták elő az értük rajongó fiatalok problémáit. Lehetőséget nyújtottak egy kiábrándult generációnak a valamivel való azonosulásra, a valamihez való csatlakozásra. A fiatalok nem kaptak elég figyelmet a társadalmi szervezetektől, intézményektől, így a rockzenekaroké lett a szerep, hogy kifejezzék ennek a

Életmód–élethelyzet korosztálynak az érzéseit, vágyait. A koncerteken a fiatalok levezethették a fölösleges energiájukat, és egy közösség tagjának érezhették magukat. Ezek az együttlétek a koncertek időpontjaihoz, helyszíneihez szorosan kapcsolódtak. A zenekarok – Piramis, Tűzkerék, Mini, P. Mobil, Beatrice, Hobo Blues Band – népszerűsége 1975-től folyamatosan nőtt. Eközben észrevehető volt, hogy a fiatalok egy bizonyos csoportjánál megjelennek az új szabadidő-eltöltési szokások; a koncerteken tomboltak a rajongók, s egyértelművé vált, hogy ez a nemzedék a rockzenében találta meg az önkifejezés lehetőségét. A koncertek zabolátlan közönségét először csak megdöbbenve figyelték a hatóságok, de egy idő után újra előkerültek a tiltó és büntető mechanizmusok. Ebben az időben jelentek meg az utcákon, aluljárókban és tereken a fiatalok azon furcsa csoportjai is, akik szakadt ruhákat – szűk nadrágot, kockás inget és tornacipőt – viseltek, ők voltak a csövesek első nemzedéke. Ez a zenei irányzat a hetvenes évek második felében indult, többek között – az államilag támogatott – Piramis zenekarhoz volt köthető. A Piramisról általában elmondható, hogy úgynevezett megélhetési rockzenekar volt: „Som Lajos jellemzésére az a mérvadó, hogy ő képviseli az igazán profi színpadi zenét. Ezalatt azt értem, hogy a magas szintű szakmai tudását elsősorban az anyagi jólét megteremtésében használja fel”9 – írja le a Zefír fedőnéven dolgozó ügynök, jelentésében. A megélhetési rockzenének legszembetűnőbb jellemzője, hogy dalszövegeik úgy voltak megírva, hogy azt ki lehessen adni, ez egy másfajta szókimondás, amely szemben áll a nem engedélyezett rock zenekarok szókimondásával. Példa erre a Piramis A becsület című dala: „Ismerlek, néha kérsz, / Azt mondod, kell a pénz. / Mindig van, ki pénzt ígér, / A becsület ennél mégis többet ér!”10 A kemény rockzene másik ága, a Fekete Bárányok: a Hobo Blues Band, a P. Mobil és a Beatrice, de ide tartozik a Török Ádám vezette Mini és Radics Béla zenekara, a Tűzkerék is. Radics Béla éppúgy tüske volt a hatalom szemében, mint például a Fekete Bárányok. Az állam szemszögéből Radics testesítette meg a ha-

talommal szembeni totális szembenállást. „1969 októberében a Radnóti Művelődési Otthonban a mikrofonba bemondva hangosan a következő kijelentést tette: „Nem tudunk jó felszerelést vásárolni, mert… mert gázsinkat az a kommunista barom ilyen kicsiben állapította meg.” Majd a technikai hibát kiküszöbölve folytatták a zenét.”11 Zenéjével és életvitelével a szabadságot hirdette, amit az akkori kultúrpolitika nem nézett jó szemmel: „Szívem tárt, fénye belevillant, / Béke és szeretet legyen a szívben / Ez állt a zöld csillag jegyében / Vele megyek, csillag leszek én is.”12 Az ő nevéhez köthető a Sakk-Matt zenekar is. Őket szokták az első „parkos zenekar”-nak emlegetni, tehát az első zenekar, amely a Budai Ifjúsági Parkban csinált karriert. A P. Mobil szintén dalszövegeivel – melyeknek egyik írója a Hobo Blues Band frontembere, Földes László volt – és előadásmódjával vívta ki az ellenszenvet: „Az együttes a közelmúltban történt fellépése során – a helyet nem tudom – előadta a korábban már betiltott – Nő akarok lenni című számát. A szám előadása alatt Schuszter Lóránt13 alsónadrágban és női melltartóban jelenik meg a színpadon. A szám a közönség körében nagy botrányt okozott, amely botrányról a helyiség igazgatója személyesen értesítette Bali Györgyöt, az ORI igazgatóját. A várható büntetés kb. 1 év eltiltás” – olvashatjuk Szőnyei Tamás könyvében Dobos fn. tmb.14 jelentését 1979-ből. Az említett show-elem egyébként az Asszonyt akarok című dalhoz tartozott. Dalszövegeik közül A főnix éjszakája is jó példa arra, hogy a hatalom miért tartotta folyamatos megfigyelés alatt Schusteréket: „Sötét hegy, fekete fal, / Fekete ágon sötét árny / Ott éli magányos életét / A vad főnix madár / Minden perc, minden nap / Azért van, hogy utód legyen / Életéért új életű, / Gonosz, nagy madár legyen / Szárny suhan, rettegést / Fájdalmat hordozó / Minden gyenge állat fél / Karmaitól bújik el”15

2009 / tavasz


81

Életmód–élethelyzet A Hobo Blues Band nevéhez köthető az a dalszöveg, mely talán leginkább megfogalmazza azt a tanácstalanságot, amely azokat az embereket jellemezte, akik abban a korban próbálták megtalálni a helyüket, megfogalmazni a létüket, azonban a „Ki vagyok én?”-kérdésre – mely egyébként a dal címe is – nem tudtak válaszolni, de a „Ki nem vagyok én?”-kérdésre adott válaszoknak már hosszú a listája. „Nem vagyok büdös – nem vagyok édes / Nem vagyok dühös – nem vagyok éhes / Nem vagyok puha és nem vagyok kemény / Nem vagyok gazdag és nem vagyok szegény / Nem vagyok rendőr – nem vagyok gyilkos / Nem vagyok őrült – nem vagyok orvos / Nem vagyok bíró – nem vagyok csibész / Nem vagyok író és nem vagyok zenész / Nem vagyok munkás – nem vagyok paraszt / Nem vagyok digó – nem vagyok szakadt / Nem vagyok sovány és nem vagyok dagadt / Nem vagyok szolga és nem vagyok szabad / Nem én. / Ki vagyok én? Ki vagyok én? / Amíg a világban folyik a vér, / Mond, kit érdekel, hogy ki vagyok én?…”16 „A ’80-as évekre divattá vált a hard rock, a tehetségkutató versenyeken a zenekarok 90%-a bőrruhákban (amely nagyon drága holminak számított – megjegyzés tőlem, Cs. R.) jelent meg, és utánzatokat adott elő. A zene piacorientált lett, csak rockzene szólt mindenhonnan, méghozzá a ’70-es évek mondanivalóját próbálták meg eladni, előkerültek régi felvételek, amelyek már senkinek sem kellettek.”17

Csöves-jelenség vagy Beatrice-jelenség? A hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején Budapest aluljáróiban, terein megjelentek különös, fiatalokból álló csoportosulások. Topisan, szakadtan öltözködtek, nem csináltak semmit, csak naphosszat álltak, beszélgettek, csavarogtak, alkoholizáltak és esetleg drogoztak (ez akkoriba a gyógyszerezést és a ragasztózást jelentette, bár egyes beszámolók szerint a koncerteken

82


2009 / tavasz

a rajongó lányok előszeretettel szedtek extasy tablettát, a szexuális vágy növelésére). A társadalom nem tudta, mit kezdjen velük, nem tudta kezelni a problémát. Kik ezek a fiatalok? Mit akarnak? Polgárpukkasztó öltözködésükkel felháborodást keltettek az emberek nagy többségében. Csak annyit tudtak róluk, hogy nem járnak haza, nem szeretnek dolgozni, egész nap csak „csöveznek”. A koszos, szakadt fiatalok megjelenésével egy időben jelentek meg a Beatrice-jelenségről szóló újságcikkek is. Hogy valójában mi is volt ennek a szóösszetételnek a jelentése, arról Nagy Ferótól kaptam egyfajta választ: „Abban az időben mindenképpen létezett a Beatrice-jelenség fogalma, mivel a kommunista rendszerben nem lehetett Beatrice-ügynek nevezni. Abban az időben az értelmesebb újságírók próbáltak mindenféle jelzős szerkezetet kitalálni, hogy hogyan lehetne jellemezni azt a világot, amelyben nem szabadott volt leírni azt, hogy »szegény ember«. Nem volt szegény ember, papíron nem írhattuk le. S ezért az újságírók kitaláltak mindenféle ilyesmit: a Beatrice-jelenség is valami hasonló dologról szólt. Amikor én elindítottam a zenekaromat, akkor nekem semmi jelenség nem jutott az eszembe, se az hogy legenda legyek. Nem tudtam, hogy a történelmet írjuk, azt hittem, hogy ez csak történik velünk, és ennyi. Mi csak próbáltunk abban a világban tisztességesen, becsülettel élni. Amikor mi elkezdtük ezeket a dalokat írni, akkor elkezdtek hozzánk járni az úgynevezett csövesek. A csőnadrágos, rocker, »szakadt« fiatalok. Ezért neveztük el a mi zenénket topis zenének. (Ki akartuk fejezni, hogy ennek semmi köze a jól szituált, vagy jól fésült zenéhez, hanem ez egy teljesen más, külvárosi ihletésű dolog.) Mi sokszor neveztük szakadtaknak is magunkat, és ezzel ki akartuk fejezni, hogy mi szeretnénk elszakadni attól a fajta kultúrától, ami Magyarországon van.”18 A továbbiakban Feró úgy fogalmazott, hogy nem ők álltak a rendszerrel szemben, hanem épp fordítva, a rendszer állt velük szemben. Ő csak saját helyzetét fogalmazta meg, saját problémáit írta le, és nem gondolta volna, hogy ezt

Életmód–élethelyzet a hatalom majd úgy értékeli, mintha felhívást intézett volna a társadalmi rend megdöntésére. A hatalomnak már az nem tetszett, ahogy a koncertek kezdődtek: Támadás! Egy, kettő, három!19 Mi az, hogy támadás? Mi ellen? A zenekar a figyelem középpontjába akarta helyezni a csöveseket, fel akarta hívni a társadalom figyelmét arra, hogy itt valami nagyon nagy probléma van ezekkel a fiatalokkal, valahogy segíteni kellene rajtuk: „Én mindig is úgy gondoltam, hogy a jelenség mellett ki kell állni, és beszélni kell róla, hisz ez létező probléma. Én örültem, amikor Beatrice-jelenségnek nevezték el a dolgot, és nem pedig Piramis-jelenségnek. Bármi másnak is nevezhették volna.”20 Kőbányai János szavaival élve, a Beatrice az értelmiség és az alacsonyabb néposztályok között lebegett. Dalszövegeikkel le lehetne írni a korszakot és a korszak meghatározó problémáit. „Kirajzolódik belőlük az ábrázolandó, felvállalt közeg, a »honnan hová, merre mész?« többdimenziós paraméterei, a marginális lét gyökerei és sorsstratégiája, vagy a proletár életforma és a benne felnövő fiatalok lehetőségei (Motorizált nemzedék, Nem nekem tanulsz).”21 A Beatrice-dalok olyan problémákról, társadalmi konfliktusokról szólnak, amelyek rákényszeríttették a nyolcvanas évek tizenéveseit, hogy kivonuljanak a társadalomból. A szülők és a gyerekek közötti generációs különbségek, a negatív tényezőkkel teli szociális háttér, az iskolai kudarcok, a fiatalkori útkeresés, a hazug hatalom, a kispolgári lét – a pénzhajhászás, a monoton munka – elitélése, a külső miatti diszkrimináció, mind olyan témák, amelyek ezekben a dalokban megjelennek. A che guevara-i lázadással nem sokáig kísérleteztek, inkább a másságot és a kivonulást választották tiltakozási formaként. Az „ők és mi” önmeghatározás volt rájuk jellemző. A hatalommal, a társadalommal szemben fogalmazták meg magukat, és nem valami mentén. Csak anynyit tudtak mondani – ami a róluk készített tanulmányokból is kiderül22 –, hogy ez az állóvíz, ami most van, az nem jó, de nem volt megoldási tervük, nem tudták megmondani, hogy mivel le-

hetne – közhellyel élve – az állóvizet felkavarni. Itt is párhuzamot vonhatunk a dalszövegekkel, hiszen a nótákban sem találunk semmiféle kiutat, reményt, pozitív jövőképet; csak egyszerűen kapunk egy diagnózist az akkori világról, melyet elutasítanak. „Nem kell, Hányszor mondjam, nem kell, Akkor sem kell, semmi Semmi nem kell, nem kell, Tőled nem kell, nem kell, Még ha nem kell, sem kell, semmi Semmi nem kell Nem nem, nem, nem kell!”23 A csöves fiatalokra jellemző volt a rendkívül erős csoportszellem, az összetartozás érzése. Ez volt az, ami támaszt nyújtott nekik a mindennapokban. Egy csöves közösségbe való bekerülés rendkívül meghatározó momentuma lehet egy fiatal életének. Az, hogy talált egy számára megfelelő – Alfred Schütz szakkifejezésével élve – ingroup-ot magának, ahol kifejezheti érzéseit és megvalósíthatja önmagát, pozitív fejlődést eredményezhet személyiségének kifejlődésében. „A jövevénynek az eleinte idegenszerű, ismeretlen csoporthoz való alkalmazkodása valójában szüntelen tudakozódási folyamat a megközelített csoport kulturális mintái iránt. Ha sikerrel jár a tudakozódás folyamata, akkor a minta, és annak részletei, magától értetődőkké, kérdésessé nem tehető életvitellé, menedékké, védelemmé válnak.”24 Ezen fiatalok kivonulásának az egyik legmeghatározóbb oka az volt, hogy nem tudtak beilleszkedni a többségi társadalomba, az iskolában (gimnázium, szakmunkásképző) nem tudtak boldogulni, és szüleik értékrendjével sem értettek egyet. Itt, ebben a közösségben megvalósíthatták önmagukat, és saját kortársaik körében, problémáik is megértésre találtak. Sok közös program, például a közös koncertre járások, erősítették ezt a közösségi tudatot. Csörsz István Sírig tartsd a pofád!25 című könyvében remekül megfogalmazta, hogy mi történik egy koncerten, mitől lesz belőle közösségi élmény: „Itt most

2009 / tavasz


83

Életmód–élethelyzet megérett valami. Megfogalmazódott valami: mosolyra ránduló szájak, dacos állak, szemek sarkában bujkáló cinkosság, nap, szél, víz, kézfogások, fogadkozások, ringó csípők varázsa, léptek. A zenekar csak karmester volt, ŐK játszottak a hangszereken.” A Beatrice zenekar meghirdette, hogy aki ricse-kendőt – a zenekar jelképévé vált babos kendőt – visel, azt a zenekar a testvérének tekinti. Az államilag nem preferált zenekar valamilyen erővel össze tudta tartani a rajongókat. Két ricsés megismerte egymást az utcán a babos kendőről, és a következő koncert dátumával és helyszínével köszöntötték egymást. Így terjedt a nem hivatalos fórumokon a koncertek híre.

Kik azok a csövesek? A hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején többféle meghatározás született a csöves csoportosulások definiálására. A csöves szó eredetileg azokra az emberekre utalt, akiknek nem volt lakásuk, és pályaudvarokon, épülő házakban és alkalmi szállásokon töltötték az éjszakát. Ám a nyolcvanas évek csöveseinek „nem is annyira a lakás, mint inkább az otthon hiányzik”.26 Fontos megemlítenem Nagy Feró meghatározását is, hisz Ő volt az az ember, aki mindvégig közösséget vállalt ezekkel a fiatalokkal, foglalkozott a problémáikkal, s ezért cserébe rajongók százai néztek fel rá. Tehát Feró meghatározása szerint csöves az: aki valamilyen probléma miatt ideiglenesen elhagyta a szülői házat, vagyis csavarog; akik szűkített csőnadrágban jár, lehetőleg szakadtan, szimatszatyorral, akik hajléktalan, család nélküli, intézeti, vagy intézetből szökött.27 „A csövesnek nincs hol aludnia, vagy azért, mert a szüleihez nem tud hazamenni, vagy azért, mert kidobták a szülei. Megteheti, hogy elhelyezkedik, mondjuk az építőiparban, és munkásszállóra megy. De ott ő nem tudja megélni a saját életét, de bekerül egy csapatba, ahol a legfontosabb dolog, hogy durva szexuális vicceken röhögjön, és lehetőleg minél több sört vagy pálinkát fogyasszon el.”28

84


2009 / tavasz

Rácz József a következőképpen fogalmaz: „A csövesek az egyenlőtlenséget és a szegénységet jelenítették meg az egyenlősdit hirdető szocialista társadalommal szemben.”29 Általánosságban tényleg elmondható, hogy ezek a társadalom perifériáján élő, problémás viselkedésű, antiszociális fiatalok valóban otthontalanok, bűnözésre hajlamosak, de ez nem általános. A rossz családi körülmények között élőket különböző negatív tényezők – válás, a szülők alkoholizmusa, a szülők állandó veszekedése, rossz anyagi körülmények – hajtják a csöves közösségek irányába. Ebben a közösségben azonban vannak olyanok is, akik intézetből kikerültek, vagy éppen onnan szöktek meg. Ezek a veszélyeztetett fiatalok alkotják általában a csoportosulás magját, és őket veszik közre azok, akiket csak átvitt értelemben nevezünk csöveseknek. Azok, akik nem tartoznak a központi maghoz, általában iskolai, otthoni problémák elől menekülnek, illetve keresnek valamit. Keresik a krízisre a megoldást, keresik a kalandot, a társakat, a függetlenséget. Csavarognak, koncertre járnak, csöveznek. Ezekre a fiatalokra jellemző, hogy szabadidejük nagy részét utcán, tereken, parkokban töltik. A fiatalok e csoportja csak lelkileg szakadt el a szüleitől, mert nem ért egyet azzal az értékrenddel, amit az idősebb generáció képvisel. Ellenállásukat kifejezik viselkedésükkel és öltözködésükkel egyaránt. Ők nem vállalják a csöves életforma egészét, ellenben sok mindenben egyetértenek velük, és beállítódásaikból is sokat átvesznek.30 A csöves csoportosulásokban is vannak utánzók – akik általában öltözködésükkel szimpatizálnak a valódi csövesekkel, és irigylik őket a szabadságért. Tisztelik őket, amiért meg merik tenni azt, amit ők nem. Tehát nem negatív az utánzó jelző, egyszerűen csak azt fejezi ki, hogy ezek a fiatalok nem tudtak, vagy nem akartak mindent feladni ezért az életformáért. A fiataloknak általában tetszik a csöves kultúra. Irigylik őket a szabadságukért, azért hogy nem dolgoznak, és hogy csavaroghatnak. Nemes Péter Ismerkedés a csövesek világával című könyvében idézi Kőbányai János eléggé

Életmód–élethelyzet szélsőséges megfogalmazását a csöves kérdéssel kapcsolatban: „Olyan munkáscsaládokból származnak, ahol társadalmunk központi problémái – lakáskérdés, alkoholizmus, disszidálás, válás – vagy egyéni tragédiák nyomására szétroppant a hagyományos család. (…) A fojtogató, s számukra jövőtlen jelen elől a rendkívül korán elkezdett alkoholizálásba, kábítószer-élvezetbe…, és a vad kemény rockzene agyba dübörgő, kígyózó ritmus extázisába menekülnek. A menekülés-lázadás, az ital és a kábítószer hatásával, a zenével, meg a hasonszőrű társak erőt, biztonságot adó csoport melegével kiegészülve válik teljessé. Akcióik a hangversenyekhez kapcsolódnak: kezdéskor, távozáskor pökhendi, vagy erőszakos viselkedés, a zene alatt feltűnő ugrálás, a színpadot lerohanó indiántánc, vagy éppen a nemi aktust eljátszó fetrengés, rázkódás, s közben utálkozó fintorok. Mindez a sorsukat behatároló létkörülmények torz kritikája, és a vad mámor percei alatt érzett szabadság illúzióját adja számukra.”31 A nyolcvanas évek elején a velük közösséget vállaló Beatrice zenekar vezetője nyilatkozatában elmondta, hogy ezek a fiatalok ugyanolyan kitaszítottak, mint ők maguk, és hogy ők felelősséget éreznek irántuk, és akár csak az aluljárókban álldogáló topis ruhás, biztosító tűkkel teli fiatalok, ők is keresik a feltűnést. A jelenből visszatekintve Feró elmondja, hogy nem kedvelte Kőbányai János Beatrice-jelenségről, csövesekről szóló munkásságát. Úgy véli, hogy Kőbányai mindig szélsőségesen egy irányból közelítette meg a problémát. Kiemelt szélsőséges személyeket, egyéniségeket, és az ő sémájukat húzta rá az egész csoportosulásra. Feró így látta a „csöviket”: „Meg akartunk jelentetni egy Babos könyvet: a Babos könyv egy nagy alakú könyv lett volna, amibe válogatással – az én válogatásommal – bele kerülhetett bárki. Rajzolhat, festhet, írhat, regényt, verset, bármit, amit akar, képregényt rajzolhat, minden érdekel bennünket. Olyanok voltak ezek az irományok, mint egy szociológiai felfedezőút. Volt egy képregény, amiben azt rajzolták meg, hogy a szegény csöves fiú elindult, de a rendőrök el-

kapták. Nyilván azért kapták el, mert csöves, mert nem lehet csövesnek lenni, vagy azért mert szakadt, vagy, mert ricse kendő van rajta. Majd a rendőrök felakasztották, mert ő nem adta meg magát. És milyen érdekes, hogy a végén megmentik a barátai, levágják a kötélről. Ezek tulajdonképpen szörnyszülemények, de nagyon jól jelzi azt a lelki világot, amit akkor megéltek ezek a fiatalok. Sok verset, levelet, rajzot kaptunk, ami igazából használható lett volna. Ma nagyon jók lennének ezek a dokumentumok a kutatóknak, hogy megértsék, hogy ezek a fiatalok hogyan élték meg a gondokat, és hogy hogyan működött az életük. Persze nem engedték, hogy megjelenjen a könyv, mert ez nem a szocialista kultúra része volt. Ez egy marginális jelenség, egy olyan probléma, amit nem veszünk észre. Akkor ez a korosztály, sajnos ezt a csatát elvesztette velünk együtt. De én úgy gondolom, hogy akik az őskorban, a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején jártak ezekre a koncertekre, azoknak alapvetően befolyásolta az életét a hovatartozás kérdése. Tehát amikor kijelentettük, hogy akin Beatrice kendő van, az a testvérünk, az tulajdonképpen egy családba tartozik velünk, akkor már úgy érezhették, hogy ők valójában egy közösség tagjai.”32 Persze látjuk a két nézőpontot, melyeket nem mondanék ellentétesnek. Vannak párhuzamok a két leírás között. Az pontosan kivehető, hogy mennyire fontos volt a csöves fiatalok számára a koncertre járás, hogy ez mint közösségi élmény mennyire meghatározó volt minden csoporttag számára. Rácz József csöveskutatásaiból tudjuk, hogy a csoporton belül státusemelő tényezőnek számított, ha valaki minél több koncerten ott volt.

A csöves csoportosulások jellemzői 1980 nyarán Rácz József, Göncz Dániel és Kéthelyi Judit készítettek szociológiai kutatást a csövesek körében. A Z. téri csoportosulás vizsgálata során 52 fővel készítettek mélyinterjút, és a csoportosulás életében is részt vettek. A csöves

2009 / tavasz


85

Életmód–élethelyzet közösségek bemutatásánál ezt a kutatást veszem alapul, akárcsak Nemes Péter az Ismerkedés a csövesek világával című könyvében. A közösségen belül a fiatalok elkülönülnek egzisztenciális helyzet, tevékenységi formák, családi háttér és származás szerint. Ez az elkülönülés általában külsőségekben is megnyilvánul. Vannak a valódi csövesek, a „lerobbantak”. Ők képezik a közösségek magját, de mellettük ott vannak az úri csövesek (egyes kontextusban digóknak vagy poppereknek nevezik őket), akik a csoport „elit” feléhez tartoznak. Az úri csövesek általában bőrnadrágot hordanak, innen lehet őket leginkább felismerni, de egyéb jellemzőjük is van. Ilyenek például: a feminin jelleg, a hoszszú haj, a szép ruhák és a saját készítésű kiegészítők. A lerobbantakra az elhanyagolt külső, a nem fürdés, a szakadt ruhák és a becsövesített konfekciónadrág a jellemző. Csörsz István több riportot is készített 1982– 83-ban azzal a szándékkal, hogy felderítse az ifjúsági szubkultúrák hálózatát. Kutatásai során azt állapította meg, hogy a csövesek táborába tartoznak a valódi csövesek, a hobók, az intellektuel csövesek és a hippik. Ő a digókat és a poppereket a diszkós irányzathoz sorolja. Ellenben ő is megemlíti azt a réteget, amely szimpatizál a csövességgel, de nem meri felvállalni annak minden velejáróját. Ők a vasárnapi csövesek. A „hobók és a csövesek között az a különbség, hogy a csövesek kijárnak a Keletibe aludni, vagy a Nyugatiba, vonatban alszanak, nem dolgoznak. A hobó az eljár dolgozni, mosdik, nem szólhatják meg. A csövesek a hobókat szeretik, összetartanak. A csöves kicsit szakadtabb, ők még csóróbbak, mint mi, mert egyáltalán nem akarnak dolgozni.”33 Így nyilatkozott a Mexikó nevű, magát hobónak valló fiatal Csörsz Istvánnak. Az intellektuel csövesekre jellemző, hogy nem tartoznak a csövesek közösségéhez, de szívesen tartanak fenn velük kapcsolatot, s egyetértenek ideológiájukkal. Ők a fiatalságnak azt a részét alkotják, akiket szüleik és a kortársaik nem értenek meg, ellenben rendkívül olvasottak és intelligensek. Kortársaik között a csövesekben látták meg azokat az embereket, akikkel

86


2009 / tavasz

kommunikálni tudnak, és akik megértik a problémáikat. A hippik elhatárolódnak a csövesek közösségétől, ha önmagukat kell megfogalmazni: „Nem vagyok csöves. Ha azt mondják valakire, hogy csöves, ezt általában rossz értelemben mondják. Ha valakire hippit mondanak, az sokkal magasabb értelmi színvonalat jelent. A hippi kivonul a társadalomból, de megfelelő filozófiai alappal. A csövességnek nálunk nincsen szerintem filozófiai alapja. Talán éppen azért, mert a csövesek általában nem rendelkeznek olyan intelligenciával, mint a hippik; ha azt mondod egy hippire, hogy csöves, szóba sem áll veled”34 – így nyilatkozott Lord, a magát hippinek valló fiatal. A csoportosulásoknál általában megfigyelhető, hogy egy adott napszakban kezdenek el gyülekezni a tereken, aluljárókban. A Z. téri csöveseknél ez általában délután 4-5 óra felé történik. Laza beszélgető csoportok alakulnak ki, melyek folyamatosan változnak. Egy- egy feladat elvégzésére is alakulhatnak ki alkalmi társulások – ilyen lehet például az alkoholvásárlás. Amikor egy új ember érkezik a térre, általában puszival és kézfogással köszön a már ott lévőknek, és ugyanez történik távozáskor is. Ezekben a csoportokban rendkívül nagy jelentősége volt az érintéseknek: egy puszinak, egy ölelésnek, egy kézfogásnak. Ez mutatta, hogy a csoporttagok tartoznak valahova, hogy mindig ott van valaki mellettük. A csoportosulások létszáma általában 90-100 fő, de ez a csapódók, (olyan fiatalok, akik szimpatizálnak a csövesekkel) létszámától függ. A Z. térieknél megfigyelhető a csoporton belüli és a csoportok (más aluljárók, terek csoportjai) közötti nagyfokú mobilitás. A központi magok is állandó mozgásban vannak, és a tagok sem állandóak. A kutatásból az derül ki, hogy a csöves közösségre a laza és felszínes kapcsolatok rendszere a jellemző. Baráti kapcsolatok csak a kisebb, szűkebb közösségeknél volt megfigyelhető. Azonban a kutatástól eltérő eredményekre jutottam, amikor olyan emberekkel beszélgettem, akik napjainkból visszatekintve, 25 évvel ezelőtti önmagukra, csövesnek vallot-

Életmód–élethelyzet ták magukat. Ezek az emberek most a szüleim, a szüleim barátai és a tanáraim. Mindannyian, amikor a csöves rétegről, és akkori életükről meséltek, elmondták, hogy mennyire fontos volt számukra az a csoport, amihez akkor tartoztak. Az volt a fontos, hogy együtt legyenek, és együtt szálljanak szembe valamivel, ami rossz. Ez a szembenállás, ez az összetartás nem működhetett volna meghatározó érzelmi kapcsolatok nélkül. Erre utal az a tény is, hogy egymásnak akartak megfelelni; a fiúknak nem volt mindegy, hogy a lányok mit gondolnak róluk. Ha csak felszínes testi kapcsolatokra hajtottak volna, akkor nem lett volna ez a megfelelési vágy. A kialakult komolyabb érzelmek utólagos csoportképző erőként funkcionálnak. Beszélgetéseink során többen kiemelték azt is, hogy ha erőszakról volt szó – mint például, amikor a rendőrséggel kellett szembeszállni –, akkor is csak olyan mértékben alkalmaztak erőszakot, hogy a gyengébbeket meg tudják védeni. Ha laza és felszínes kapcsolatok lettek volna ezek között a fiatalok között, akkor nem akarták volna megvédeni a másikat. Az azonban a kutatásból is kiderül, hogy a nyílt erőszak nem jellemző rájuk. A csoporton belül nincsen főnök, nincs hierarchia. A döntéseket általában közösen, spontán hozzák meg. Igaz, hogy hierarchia nincs, de azért vannak státusbeli különbségek. Általában azok az emberek vannak magasabb státusban, akik fiúk, erősek, gyakran járnak koncertre, sok embert ismernek – esetleg jóban vannak valakivel az istenített zenekarból vagy a zenekar körül dolgozó technikai stábból (itt megfigyelhető a kapcsolati tőke fontossága, amely az anyagi tőke elé kerül a rangsorban), könnyen jutnak droghoz és alkoholhoz, ennivalójukat és pénzüket megosztják a többiekkel. „A csoporton belül erős belső kollektivizmus tapasztalható. Jellemző például a pénz, az ital, az élelem és a gyógyszer elosztása. Ha valakinek van pénze, szükség esetén az egészet beadja, rendkívül elítélik, ha valaki letagadja, hogy van nála pénz – »spejzol«. Hogy ki kinek ad, az jelzi az emberek közötti viszonyokat is. Valaki-

nek mindig van pénze, ha nincs, kérnek, vagy »lejmolnak«.”35 Általában könnyen befogadják az új embereket, az új emberek pedig könnyen átláthatják azt a saját értékrendet, amelyet a csoport alakított ki, hogy működjön ez a fajta sajátos belső kollektivizmus. Ahhoz hogy a fiatalok együtt legyenek a tereken, az aluljárókban, ahhoz nem kell pénzt költeni. Együtt lehetnek anélkül, hogy fizessenek érte, mert ha már beülnek egy kocsmába vagy presszóba, ott már valamit fogyasztani is kell, tehát az pénzbe kerül. A szülők pedig nem engedték be a koszos, szakadt ruhába öltözött fiatalokat a lakásokba. Fiatal lányok azzal tudtak lázadni a szüleik ellen, hogy csöves fiúkat vittek fel éjszakára. A rockkoncertek azok az események, amelyek leginkább összehozzák a csoport tagjait. Elmennek egy koncertre, ahol ismerősökkel – olyan emberekkel, akik nem minden nap járnak le a térre, az aluljárókba – találkozhatnak, és jól érezhetik magukat. A valódi csövesek kivételével általánosságban elmondhatjuk, hogy a csövezés, mint jelenség, koncertekhez kötődik.

Honnan jöttek? – a csöves fiatalok családi háttere A Z. téri csöveskutatásból is kiderül, hogy a fiatalok szülei nem köthetőek egy bizonyos réteghez, s így heterogén csoportot alkotnak, de persze vannak intézetből kikerült gyerekek is. A családok nagy részénél több olyan negatív tényező is megfigyelhető, amely a fiatalokat a csövezés útjára kergette. Rendkívül magas a válások száma, sok a részeges, illetve a büntetett előéletű szülő. Fontos megjegyeznünk, hogy nem minden csöves veszélyeztetett. Egyformán vannak közöttük elhanyagolt, megfélemlített és elkényeztetett fiatalok is. A csoportban vannak olyan fiatalok, akik a legveszélyeztetettebb kategóriába tartoznak, ők a lerobbantak, akik állami gondozottak, vagy nagyon rossz családi körülmények között szocializálódtak. Azok a gyerekek, akik általános iskola

2009 / tavasz


87

Életmód–élethelyzet végén, 13–14 éves korukban csatlakoztak a csöves közösséghez, általában egy olyan családból menekültek, ahol a károsító tényezők közül – alkoholizmus, válás, szülők állandó veszekedése, a gyerekre oda nem figyelés, büntetett előélet – egy vagy több, esetleg mindegyik jelen van. A csoport középiskolás, szakmunkás tagjainál általában egyfajta kamaszkori útkeresés figyelhető meg. Ők még nem tudják, mit kezdjenek az életükkel, de egy biztos, hogy nem akarnak az úgynevezett „motorizált nemzedékhez” tartozni, akikről a Beatrice zenekar így énekel: „A nagyvárosi benzingőzben születtél, / úgy hívnak, motorizált nemzedék. / Biztosítótű és bőrnadrág, / életed csak rohanás, hajsza a pénz után / Téged is jó modorra neveltek, / néha az operettbe elvittek. / Nem érted az élet olyan más; / mindenütt csak rohanás, hajsza a pénz után.”36 Ezekről a fiatalokról elmondható, hogy bizalmi kapcsolatot csak a hozzájuk hasonlókkal alakítanak ki, hisz csak bennük tudnak teljesen megbízni. A csoport kisebb részét alkotják azok a fiatalok, akiknél van ugyan károsító tényező a családban, s ez valamilyen szintű menekülésre készteti őket, de még jó kapcsolatot ápolnak a szülőkkel. (Ez persze nem jelenti azt, hogy azonosulni tudnának az idősebb generáció értékrendjével.) Őket nevezhetjük vasárnapi csöveseknek, ha Csörsz István definícióit vesszük alapul. Az ingroup perifériáján azok a fiatalok vannak, akik csak tájékozódnak, szimpatizálnak a csövesekkel. A nyolcvanas évek elejének jellemző tendenciája, hogy csökken a családok vonzereje, az akkori fiataloknak már nem az az elképzelt jövőképe, mint az előző generációnak. Ez az új életszemlélet termékeny talajt adott a csövesség terjedésének, mert a fiatal: „Elunta a szülei meséjét, / a meddő vitatkozást. / Elszökött otthonról végleg, / hogy elkezdjen egy új mesét.”37 A már említett károsító tényezők miatt a felnőtt és a családi minták problematikussá válnak, és az ifjúság inkább a kortárs minták felé fordul. Azonban ezzel a problémával magyarázható az a tény is, hogy a 14–16 vagy a 18–20 évesek miért tudtak felnézni egy olyan emberre, mint Nagy

88


2009 / tavasz

Feró. Miért tudták őt tisztelni, mivel tudta őket ennyire megfogni. Abban az időben Feró annyi idős volt, mint rajongóinak a szülei, de a szülőktől eltérően ő megértette egy fiatalabb generáció problémáit – saját bevallása szerint ő az egyéni problémáiról írt dalokat, és álmában sem gondolta volna, hogy van egy másik, egy fiatalabb korosztály, amely hasonlóan számkivetettnek érzi magát, mint Ő, a Nemzet Csótánya.38 Egyfelől ez volt az a tulajdonsága, amivel meg tudott fogni egy egész korosztályt, másfelől, azok a fiatalok, akik rossz családi körülmények között nevelkedtek, kerestek egy apaképet, egy erős férfi mintát. Azt a tényt nem vitathatjuk, hogy ha egy családban foglalkoznak a gyerekkel, odafigyelnek rá, felismerik a problémáit, akkor a gyerek nem adja csövezésre a fejét. Ezeknél a fiataloknál is hasonlóképpen működött a dolog. A Rácz József által készített mélyinterjúkból kiderül, hogy a családban egyáltalán nem, vagy csak nagyon keveset foglalkoztak a gyerekkel, azonban egy szabály létezett: „Hát hiába beszél neked az ember?! / Mikor jön meg végre az eszed?! / Sírba teszed szegény anyádat! / S vedd tudomásul / mától vége a csavargásnak! / Neked külön kérvényt kell benyújtani, fiam?! / Olyan pofont kapsz, hogy leszáll a fejed! / Ez az én házam! / Amíg az én kenyeremet eszed, / itt az történik, amit én akarok!”39 Ez a dalszöveg is remekül mutatja a két generáció közötti áthidalhatatlan szakadékot. A gyereket nem értik meg, csavargásra adja a fejét, erre reagálva a szülő kiadja az ultimátumot: ez az én házam, itt az van, amit én mondok. Ez a mondat adhatja meg a kezdő lökést ahhoz, hogy valaki valódi csöves legyen. Persze itt nem tárgyalhatjuk azokat a fiatalokat, akik az intézetből kerültek ki. A fiatal, pont akkor, amikor élete azon szakaszába ér, amikor el kell döntenie, hogy most hogyan, merre tovább, és ehhez keresi a „ki vagyok én” és a „mit érek én” kérdésekre a választ, akkor marad egyedül a családban, és ehhez az útkereséshez nem kap segítséget. Nemes Péter foglalja össze legjobban a csövesek családhoz való viszonyát: „Összességében megállapítható, hogy a csövesek jelentős részé-

Életmód–élethelyzet nél a rossz családi háttér, a nevelés elhanyagolása vagy a helytelen nevelés, gyakran a gyermek felnőtté válásával együtt járó feszültségek hibás és türelmetlen kezelése húzódik meg. Közülük többen állami gondozottak voltak. Általában olyan családban nőttek fel, amelyben szocializációjuk károsodott, és feltehetően olyan sérüléseket szenvedtek, amelyek nagy valószínűséggel deviáns irányba sodorhatják őket. Persze vannak, akiknél az úgynevezett csövessé válás a családtól való elszakadás útja, s mint ilyen, átmeneti kapcsolódásnak tekinthető.”40

Iskolához, munkához való viszony A csöves fiatalok legnagyobb részénél megfigyelhető az iskolához való rossz viszony, melynek legfontosabb kiváltó oka a folyamatos kudarcélmények sorozata. Nem tudtak teljesíteni, a tanároknak és a kortársaknak megfelelni. Ezzel szemben, az iskolán kívül, találtak egy olyan informális társulást, ahol nem érték őket kudarcok, és bizonyíthattak. Ez volt a csövesek világa, ahol sikerélményekben lehetett részük. Nemes Péter azonban egy másik lehetőséget is felvázol előttünk: „Az is előfordul, hogy különböző okok miatt fordítva zajlik le ez a folyamat, s éppen az ilyen csoportokhoz, normákhoz, értékekhez való vonzódás okozza az iskolai mellőzést és konfliktust.”41 A Z. téri csöveseknél a következő eredményekre jutottak Rácz Józsefék: a megkérdezetteknek csupán egynegyede tanul valahol, és a legtöbbjük csak nyolc osztályt végzett. Jellemző, hogy többen abbahagyták középiskolai tanulmányaikat, vagy gyakran váltottak iskolát. Ez is a sorozatos kudarcélményeknek köszönhető. Ha tanáraikról kérdezték őket, akkor általában kivételező és az igazságtalan jelzőket használták velük kapcsolatban. Ráczék kutatásában ott van a hiba, hogy az csak az adott közösségre – a Z. téri csövesekre – reprezentatív. Ma már nem lehet újra megkérdezni ezeket az embereket. Közülük jó néhányan lettek diplomás értelmiségiek a rendszerváltás után,

hiszen a nagytöbbség járt iskolába, nem akartak butának tűnni, meg akartak felelni egymásnak: ez főleg a fiúkra volt jellemző, hisz ez is egy mód volt arra, hogy a gimnazista lányokhoz közelebb kerülhessenek. A munkát szükséges rossznak tartják (de felmerül a kérdés, hogy az évtizedek során melyik ifjúsági korosztály nem tartotta szükséges rossznak). Kell a pénz a megélhetéshez, ezért dolgozni kell. Az egy teljesen más világ: az a felnőttek, a monotonitás világa. A csövesekre általában jellemző a Nagyvárosi farkas című nóta egyik idézete: „Elment a városba, metróra szállt / kutyába sem vették! / Az aluljáróban kergette a sintér / kutyának nézték / Jó pénzért elmehetett volna / ugatni egy ház körül.”42 Azonban ők elítélték a kispolgári létet, a kispolgári pénzhajhászást, ezért inkább alkalmi munkákból tartották el magukat. Pont annyit dolgoztak, amennyivel meg tudták keresni a megélhetéshez a pénzt, belátták, hogy a munkával csak kevés pénzt keresnek, s ezzel a pénztelenséget is elfogadták. Ebből kifolyólag alacsonyabb volt az igényszintjük is, és úgy tettek, mintha nem érdekelnék őket a körülmények. Ismerőseimmel folytatott beszélgetéseim során azonban találkoztam olyan emberrel, aki két éven keresztül csövezett. Ő kiemelte, hogy nagyon fontos volt számára, hogy minden nap lefürödhessen, annak ellenére, hogy nem tudta hol fog még aznap este aludni. Volt olyan, hogy egy kútba eresztették le, hogy ő meg tudjon fürdeni. Tehát nem beszélhetünk általánosságban az alacsony igényszintről sem. Nagy Feró is azért ásott le a csöves közösségbe, hogy rájöjjön, hogyan lehet megélni a munkanélküliséget és a nélkülözést ilyen fiatalon, egy olyan társadalomban, ahol dolgozni kötelező volt. A következőkre jutott: „Ha valaki nem akarta, hogy problémája legyen a rendszerrel, akkor dolgozni kellett. Ha mást nem, valami gyárba be kellett járni, és ott matatni kellett valamivel

2009 / tavasz


89

Életmód–élethelyzet (kapun belüli munkanélküliség – megjegyzés tőlem, Cs. R.). Ez nem volt igazából munka, a lényeg az volt, hogy valamit csináljon. Amikor megismertem őket, egy olyan kép rajzolódott elém, amitől rádöbbentem, hogy nem a többségi társadalomnak van igaza, hanem neki, a csövesnek. Akkor rájöttem, hogy ha ő összeszedné minden pénzét, akkor nem jönne ki belőle a lakás, sem egy normális megélhetés. Magyarul, hogy ha berakja egy mérlegbe, hogy dolgozzak vagy ne dolgozzak, a ne dolgozzak fog győzni. Mert ha dolgozom, akkor ennyi és ennyi pénzt fogok kapni; akkor 1200 Ft volt a fizetés, a lakás pedig 150ezer Ft, és nem lehetett látni, hogy mikorra lesz neked 150ezer forintod, hogy vegyél lakást.”43 A csövesek a fiatalságot és a szabadságot tartották a legnagyobb értéknek. Ezekkel persze szemben állt a robot, a mindennapi munka, melyek mellett nem volt megengedhető a csavargás és a világlátás. Nem állíthatjuk, hogy a csövesek munkakerülők lennének, egyszerűen csak nem szeretik a kötött, szabályokkal teli munkahelyeket, ezért inkább olyan területen dolgoznak, ahol kötetlen, időszakos munkákra van lehetőség. A közösségen belül azonban megfigyelhető volt, hogy az, akinek szakmája van, magasabb presztízsűnek számít. Ez a tény sem utal a közveszélyes munkakerülésre.

Intézményekhez való viszony Az intézmények kezdetben nem vettek tudomást azokról a zenekarokról, amelyek odavonzották volna a csöveseket, mivel idegenkedtek, és féltek a fiatalok ezen csoportjától. Nem tudták, és nem is akarták kezelni a problémát. Deviánsnak tartották őket. Úgy gondolták, hogy a csöves problémára a bűnüldöző szerveknek kell megoldást találniuk, és ezt éreztették a fiatalokkal is. Néhány intézmény megpróbált programokat szervezni ennek a közösségnek is, de erre nem igen volt igény. Amit igényeltek volna ezek a fiatalok, az az intézmény számára nem volt megvalósítható, mivel nem voltak hozzászokva

90


2009 / tavasz

a spontán közösségekhez, mozgalmakhoz, a sajátos jegyeket hordozó szórakozási formákhoz.44 Czippán György erről így vélekedik: „A művelődési és ifjúsági házak makacsul tartják magukat a sok évvel ezelőtt elavult álláspontjukhoz, csak a »legmagasabb rendű« kultúrának adnak otthont. (…) Olyan helyiség viszont kevés van, ahová az utcáról besétálhat a fiatal és kötetlenül beszélgethet vagy játszhat. Számukra a rockzene a vonzó. Ilyen koncertre viszont csak akkor fanyalodik a ház vezetője, ha rosszul áll pénzügyileg…”45 Az ifjúsági mozgalomban, a KISZ-ben, ezek a fiatalok nem tudtak bizonyítani, az túl kötött volt számukra. Inkább kivonultak a rendszerből, és máshol kerestek bizonyítási lehetőséget. Nem feltétlenül nevezhetjük ezt politikai távolmaradásnak, inkább csak a függetlenségüket féltették, és idegenkedtek a formalitásoktól. A magukra hagyott fiatalok erősen ragaszkodnak azokhoz a csoportosulásokhoz, amelyek befogadják, elfogadják őket. Ha ezeket a csoportokat kitiltják valahonnan, akkor a közös kirekesztődés és kívülállás érzése még jobban megerősíti a csoportban az összetartozást. Bizonyos rockzenészek vagy zenekarok iránti vonzódásuknak is lehet oka az a hiányérzet, amit akkor éreznek, ha arra vágynak, hogy valakihez kötődjenek. Az igaz, hogy a művelődési és ifjúsági házak nem nagy kedvvel rendeztek rock koncerteket, de ennek ellenére volt több olyan hely Budapesten, amely minden csöves kedvelt szórakozóhelyévé vált. Az a szórakozóhely, amelyről talán napjainkban is sokat beszélnek, a Budai Ifjúsági Park, mely 1961. augusztus 20-án nyitotta meg kapuit. A Park rövid bemutatásához a Volt egyszer egy Ifipark című emlékkönyvből válogattam idézeteket: 1964 (az igazgató 1961-től: Rajnák László). „Ez a legnagyobb fórum, ahol immár nem ritkán 5-6 ezres közönség előtt koncertezhetnek a zenekarok, s ez az a fórum, ahol az irányítás példát statuálhat, érvényt szerezhet a kívánatosnak tartott normáknak. A Park még mindig afféle »minta«-

Életmód–élethelyzet szórakozóhely, ahol a fiataloknak a felnőttek igényei és egy elavult szemlélet, ízlésvilág szerint kell szórakoznia.”46 1969. „Teljes a nagyüzem. A bulikon ezrek és ezrek tombolnak, szűk a Park. »Minden estémet itt töltöm!« A sztárzenekarok: Kex, Thomastic, Sakk-Matt, Bergendy, Hungária, Mini, Atlasz, Gemini, Scampolo, Juventus… Sorra dőlnek a rekordok. Május 27-én fogadják ünnepélyesen az egymilliomodik vendéget, ami azt jelenti, hogy hét év átlagában 140 ezren keresték fel évente a Parkot. 1969-ben viszont ez a szám 300 ezer fölé ugrik. 1969 májusában 27 460, egy évvel később már 47 000 vendége volt a Parknak.”47 – Itt mutatkozik be Radics Bélával a Sakk-Matt, és a beat-nemzedék fiataljai is ide járnak szórakozni. 1976. „Az év újdonságai a keddi amatőr programok, a pénteki folk-pol kiállítások, a beat műsorok, a mindennapi nyitva tartás, a könyv- és hanglemez árusítás, kiállítások rendezése, vagy a higiénikus konyha felállítása” „A »felülről« erőltetett elképzelések, és az »alulról« jelentkező igények – már csak a Parkot látogató közönség összetételénél fogva is – messze nem álltak arányban egymással. A Parkba táncolni, szórakozni, ismerkedi járt ki a fiatalok nagy többsége, s nem szövegelést akart hallani.”48 Az intézményeknek ezen kezdeményezései általában kudarcba fulladtak, nem tudták a fiatalokat behozni az utcákról. 1978. „A Parkban hetente, havonta követik egymást a fontos koncertek. A hely ismét a legfontosabb koncertaréna, ahol mindenkinek meg kell mérettetnie magát. A színfalak mögött gyilkos harc kezdődik a reprezentatív koncertnapokért, újra sikk lesz a Parkot nyitni és zárni. Minden valamire való zenekar itt lép először a közönség és a szakma elé, a nagyok előzenekaraként új tehetségeket léptetnek fel.” A hazai rockélet meghatározó nevei mind fellépnek, még a Beatrice is, igaz őket hamar kitiltják az egyik koncertjükön kitört rendzavarás miatt. 1980. „1980. május 27-én, az Edda koncertjén a kora esti órákban, a sorban álló fiatalokra omlott az egyik kőkorlát, és 5 fiatalt megsebesített.

Az illetékes kerületi tanács azonnali hatállyal bezáratta a Parkot, és a tatarozási, helyreállítási munkák után, csak 11 hónappal később, megkurtított alapterülettel nyitotta meg újból kapuit a szórakozóhely.” Azok, akik akkor ott voltak, a kőkorlát leomlásánál, azóta is büszkén mesélik: „Én mindig ott voltam a Parkban, még akkor is, amikor leomlott a korlát.” 1982. „Bemutatkoznak itt a salgóbányai rock tábor legjobb zenekarai (Szeptember, Giterator, Weekend, Wu-2, Fly, Stáció, Front-SK, ErgoSprint), majd az Ifjúsági Magazin vonultat színpadra jó néhány tehetségesnek ítélt, középiskolás társulatot (Ketchup Letchup Gárda, Tejbezri, Satöbbi, Dopping, Torma, Madártej, Kamikaze, Ninive, Carat, Első Emelet), a GM 49 is próbálkozott a keddi napok »új hullámosításával« – kevés sikerrel.”49 1984. „1984. Szeptember 23-án végleg bezár a Park, örökségét más intézmények veszik át. Nemzedékek – ha úgy tetszik – »rock generációk« törzshelye volt.”50 Egyéb szórakozóhelyek voltak még Lőrincen, Kispesten és Erzsébeten, a Csili Művelődési házban. Ezek persze sem méretben, sem repertoárban nem tudták megközelíteni a Parkot.

„Nem kell!” – a csövesek jellemző életérzése, jövőképe A csöves fiatalok nem találják a helyüket és a feladataikat a világban, és pont ezért kötődni akarnak valamihez, valakihez vagy éppen valakikhez. Részükről a nem beilleszkedés tudatosan vállalt. A csövesekben közös az otthontalanságérzés (hiába van lakásuk és családjuk, otthonuk nincsen) és az emiatt kialakult függőségi-kötődési igény, illetve a fennálló érték- és szereprendszerrel szembeni idegenkedés.51 Ezek a fiatalok valamivel szemben, és nem valami mentén határozzák meg önmagukat – akárcsak a Beatrice zenekar. Arra a kérdésre keresik a választ, hogy „mi nem vagyok”, illetve arról beszélnek, hogy „milyen nem akarok lenni, kikre nem akarok hasonlítani”. Ebből következően

2009 / tavasz


91

Életmód–élethelyzet keresik az önkifejezési, önkiélési formákat – s ezeknek a talaja az a kortárs közösség, amely befogadja őket. Általánosságban elmondható, hogy életüket unalmasnak, eseménytelennek tartják, és még a semmi is jobb az általuk ismert lehetőségeknél, hiszen az is lehet az önkifejezés egyfajta formája. Óriási a szabadságvágyuk – ami egyértelmű, tekintve az életmódjukat –, de úgy érzik, hogy nem tudnak beleszólni a körülöttük folyó dolgokba, nem tudják befolyásolni őket. Pont ezért nem tolerálják, ha valaki beleszól az életükbe. Szeretnek spontán cselekedni, azt csinálni, ami nekik éppen akkor jól esik. Életüket alapvetően meghatározza a közös kirekesztettség érzése, és ez az érzés megnyilvánul a szórakozási lehetőségek területén is. A szórakozóhelyekről vagy kiutasítják őket, vagy egyszerűen be se mennek, mert túl drága. Nincs hol eltölteni a szabadidejüket, s így újra e téren találják magukat, ahol nem kell azért fizetni, hogy együtt legyenek. Egyetlen szórakozási lehetőségük van, és ez a koncert. A belépőjegyre vagy összelejmolják a pénzt, vagy egyszerűen belógnak a szórakozóhelyre, de nem voltak ritkák azok az esetek sem, amikor a tömeg egyszerre indult meg, és benyomták a kapukat, félresöpörték a jegyszedőket. A dalok szövegeit „kritika nélkül, világképük rendező elvévé tették”.52 A rockegyüttesek dalszövegeikkel tovább erősítik a kirekesztettség érzését ebben a korosztályban. A csövesek általában nyitottak, érdeklődnek a társadalmi problémák iránt, és nem is feltétlenül szocializmus-ellenesek, csak egyszerűen nem tetszik nekik az, ami van. Szeretnék, ha nem lennének rendőrök, és ha külsejük miatt nem szólnák meg, vagy nem tiltanák ki őket valahonnan. A személyes kapcsolatokat szembe állítják a mindennapi pénzhajhászással, a rohanással, a hajtással. Valakinek a közelsége, valakinek az érintése vagy a valakivel való együtt alvás (akár nemi aktus nélkül is) nagyon fontosnak számított. A párkapcsolatok általában a koncerteken jönnek létre, s ezek lehetnek tartósak, vagy akár

92


2009 / tavasz

csak egy éjszakára szólóak. A hatvanas, hetvenes évekhez képest azonban van egy fontos változás: a 17–18 éves fiatalok nem feltétlenül házasság céljából kezdenek párkapcsolatokba. Időben kitolódik a házasságkötés ideje. A szexualitás teljesen természetes volt, de nem annyira látványos, mint napjainkban. Nem volt jellemző a hencegés. Voltak párok között nagy korkülönbségek: vegyük csak azt a példát, amikor tini rajongók tömege adja oda magát a rockzenészeknek. Ez teljesen elfogadott volt, sőt, ha valamelyik fiú olyan lánnyal feküdt le, akinek előtte már volt dolga egy rockzenésszel, akkor az külön büszkeséggel töltötte el. Általános jövőképük nincs ezeknek a fiataloknak: a „majd lesz valahogy” felfogás jellemző rájuk, és ez a valahogy, az általuk elutasított és megvetett kispolgári létet jelenti a nagy többségnek. A csövesek nagy része pesszimistán áll a jövőjéhez, és nem is tervez előre. Pesszimizmusuk oka, hogy a munkahelyek és az iskolák diszkriminálják őket a külsejük miatt.

Külső, öltözködés A csövesek között sokféle külsejű fiatal volt fellelhető, hisz egyéniség és anyagi helyzet szempontjából is különböztek egymástól, azonban a fő vonásokban, jellemzőkben hasonlítanak egymásra. Nincsen általános öltözködési szabály, de mivel a kinézetnek, külsőnek az identitás kifejezésében nagy a pszichológiai jelentősége, van egy általános vonal, amit követnek a fiatalok, hogy kifejezzék valahova tartozásukat, és hogy magukban is erősítsék a közösséghez tartozás érzését. Jellemző ruhadarabjaik a csőnadrág (általában kék, fekete, vagy fehér), a kötött pulóver, színes pamut trikó, a kockás ing, a farmering és a farmerdzseki (utóbbi kettőt általában külföldről szerezték be: vagy a rokonok küldték, vagy akinek volt lehetősége, kiutazott, például Lengyelországba, és ott bevásárolt magának). Magyarországon sokan hordták ekkoriban a magyar gyártmányú Trapper farmert, amely a megkér-

Életmód–élethelyzet dezettek 100%-a szerint „irtó ciki volt” akkoriban is (másképp kopott, mint a Levi’s, kényelmetlen volt, és magyar volt, és a magyar termék az „gáz”). A lányoknál is hasonló volt a helyzet, de ez még kiegészült a bő szoknya plusz trikó kombinációval, illetve a szellős indiai ruhával. A lábbeli általában a kínai tornacipő, iletve az Alföldi papucs vagy cipő volt. Fehérnemű kérdésében a képlet egyszerű: nyáron nem igazán hordtak. A lányok melltartót egyáltalán nem (még a fehér póló és az átlátszó indiai ruha alá sem), bugyit csak nyáron nem. Zoknit is csak akkor vettek fel, ha már nagyon kellett, de ez egyébként mindkét nemre jellemző volt. Elengedhetetlen kiegészítők voltak a jelvények, kitűzők, biztosítótűk (sokszor fülbevalóként funkcionálva), a fém vagy bőr gyűrűk, karkötők, fülbevalók és a szimat szatyor.53 Jellemző volt a hosszú haj ebben a közegben, illetve a tetoválás. Csörsz István egyik szókimondó hőse így vélekedik a hosszú hajról: „Üzenet a hosszú hajúaknak: Megmondom őszintén, sokáig attól féltem, elvek ide, elvek oda, én az elveket csak bemagyarázom magamnak, és szimplán buzeráns vagyok. Azóta rájöttem, hogy nem vagyok buzeráns… Egyszerűen tetszik a hosszú haj, mert… mert sokkal mutatósabb valaki hoszszú hajjal.”54 A Z. téri csöveseknél két meghatározó vonal volt, öltözködés szempontjából is: az elit, és a lerobbantak. Az utóbbiak voltak a valódi csövesek, a szakadtak. Rájuk az elhanyagolt külső, az ápolatlanság, a fürdés hanyagolása és a szakadt ruhák voltak jellemzőek. A becsövesített konfekciónadrág meghatározó ruhadarab volt köreikben. Az elit, az úri csövesek preferálták a feminin megjelenést, a szép ruhákat és a saját készítésű kiegészítőket. Fontos volt a természetesség a megjelenésben, külsőben. Az illatszerek használata nem volt jellemző, maximum a szappan használata, és még a hónalj-, a láb- és a fanszőrzet borotválása sem volt mindennapos dolog, sőt ritkaságnak számított.

Mi lett a zenekarokból 1984-ben már megfigyelhető, hogy a csöves csoportok száma csökken, ám még nem mondhatjuk, hogy teljesen eltűntek. A különböző intézmények egyre több olyan programot szerveztek, amellyel be tudták csalogatni ezeket a fiatalokat az utcáról. „A csöves jelenség egykori formájában megszűnhet, de ha megmaradnak azok a gazdasági, társadalmi, pszichológiai mechanizmusok, amelyek azt létrehozták, akkor később (más néven, más formában, de hasonló tartalommal) új jelenségek keletkezhetnek.”55 Ezek közé a jelenségek közé sorolható a nyolcvanas évek közepén, Magyarországon is kialakuló dark szubkultúra. A rendszerváltást követő évtizedben a csöves szó összeforr a hajléktalan szóval. Már nem mint ifjúsági szubkultúra jelenik meg. A csövesek által kedvelt zenekarok átalakulnak, feloszlanak: a Piramisnak vége lett az aranybotránnyal, hatalmas népszerűségük rohamosan csökkent Som Lajos letartóztatása után. A Hobo Blues Band kisebb nagyobb átalakulások után napjainkban is működik, Hobó elfordult a csöves életfilozófiától, és a színház, a költészet felé indult. Mostanában láthatjuk önálló estjein, ahol József Attila, Jim Morisson, Viszockij és Villon verseit dolgozza fel. Szakács Gábor a Bencsik Samura emlékező írásában ír a P. Mobil sorsáról: „A kilátástalanság megbontotta a P. Mobil egységét, először Vikidál Gyula távozott, majd a lemezgyártól súgtak a maradéknak, hogy Lóri nélkül kiadnák a számaikat. Mivel ez a simli nem jött össze, így 1980-ban Cserháti Pistának és Samunak segítettek talpra állítani a Pandora’s Boxot. Az MHV, betartva ígéretét, azonnal kiadta első albumukat. 1982 októberére, Radics Béla temetésére megírják »A zöld, a bíbor és a fekete« című kegyeletet, majd az MHV kiadat velük még két albumot. De mindez csak színjáték, hiszen ekkorra a lemezgyár pasái már letöröltették a hard rock feliratot a könnyűzene palettájáról, így aztán nekik is bealkonyult. Samu több próbálkozás után anyagilag padlóra kerül. Magánélete, alkotói ereje egy-

2009 / tavasz


93

Életmód–élethelyzet aránt megsínyli ezt az állapotot. Egy alkalommal a gitáros kislányával együtt kapja fel a gyerekágyat, hogy azzal csapja agyon, apósát, mire a szüleihez menekül, akiknek orvost kell hívniuk az idegösszeroppanást kapott fiatalemberhez. Ettől kezdve pokoli a történet. Nem sokkal később szobájuk ablakából az utcára vetette magát, kislánya szeme láttára halt szörnyet.”56 1981. Augusztus 22-én rendeztek egy hatalmas rockkoncertet a Hajógyári Szigeten: az egész szakma57 felvonult, csak a Beatrice nem volt a fellépők között. Mint utóbb kiderült, a rendőrség ultimátumot intézett a zenekarokhoz: ha nem határolódnak el a Beatricétől, akkor elmarad a buli. Nagy Feró ezeknek az eseményeknek a hatására oszlatta fel a zenekart: „Viseljék a felelősséget azok a nagynevű zenészek, akik nem álltak ki – a rendszerrel szemben – a Beatrice védelmében. Sőt! Elárulták.”58 Később megalakította a Bikini nevű zenekart, mely már közel sem volt olyan lázadó, mint a Beatrice. Nagy Feró napjainkban mindenhol ott van a médiában: reggeli rádióműsort vezet, gyerekekkel beszélget, főz, korcsolyázik. A nemzet csótánya, aki beállt a sorba, mondhatnák sokan. Azonban ő is belátja, hogy a csövesek lázadása, de maga csak a lázadás is, korosztályos sajátosság. Ő lázadt a szülei ellen, és most az ő gyerekei lázadnak az idősebb generáció ellen. Tanáraimra, szüleimre is mondhatnám, hogy elmentek ugatni jó pénzért, hisz pont azt teszik, ami ellen lázadtak 20-25 évvel ezelőtt. Elvégezték az iskolákat, elmentek dolgozni, levetették a csöves ruhát, és családot alapítottak. Felnőttek, és azt várják, hogy az ő gyermekeik mikor unják el a mesét, csak ők talán kicsit könnyebben fel tudják majd dolgozni a fiatalkori lázadást, sokkal toleránsabbak lesznek, mint az ő szüleik annak idején.

94


2009 / tavasz

Összegzés Jelen dolgozatomban a csöves szubkultúrát kívántam bemutatni a zenén keresztül. Nem adhattam teljes képet erről az ifjúsági csoportosulásról, hiszen nem lehet csak egy irányból megközelíteni a témát, azonban úgy vélem, hogy a korabeli dalszövegek megfogalmazzák azokat a legfontosabb problémákat, melyekkel az akkori fiataloknak meg kellett küzdenie: ezek voltak a családi háttér, az iskolához, munkához, intézményekhez való viszony. Dalszövegek segítségével bemutattam a csövesek elutasító életérzését, és választ kerestem az önmeghatározó kérdéseikre, amit azonban nem találtam, mivel ők is valamivel szemben, s nem valami mentén fogalmazták meg önmagukat. Munkám során több következtetést is levontam, a korszakkal kapcsolatban. Úgy gondolom, hogy azok, akik felvállalták a csöves életformát, csak azért, mert nem volt más választásuk (intézetből kerültek az utcára, vagy a szüleik kirakták otthonról), egyáltalán nem voltak irigylésre méltó helyzetben. Alkalmi munkákból kerestek annyi pénzt, hogy ne haljanak éhen, és mindig legyen egy kis almabor is, de valójában nem volt egy hely, ahova bármikor hazamehetnek, ha baj van. Az alkalmi csövesek, akik nem szakadtak el teljesen a szüleiktől, már ennél jobb helyzetben voltak. Nagyjából ugyanúgy éltek, mint a valódi csövesek, csak azzal a nyugodt tudattal, hogy ha minden kötél szakad, még mindig hazamehetnek. Az emberben felmerülhetnek pozitív és negatív gondolatok egyaránt a csöves léttel kapcsolatban, de nekem alapvetően az a véleményem, hogy egyáltalán nem voltak irigylésre méltó helyzetben, hiszen nem volt mögöttük egy állandó biztos háttér. Ezek a fiatalok sokszor nem tudták, hogy hol alszanak majd aznap este. Ami viszont irigylésre méltó, hogy a majd-csak-leszvalahogy életszemlélet általában működött: lett szállás éjszakára és mindig volt valahonnan egy kis pénz ételre és italra.

Életmód–élethelyzet Jegyzetek 1 A válság 1973-ban tört ki, azonban a keleti blokk országaiba csak ’79-ben gyűrűzött be. 2 Jávorszky Béla Szilárd–Sebők János: Magyarock története 2. Az újhullámtól az elektronikáig. Népszabadság Könyvek, Budapest, 2003. 12. 3 1. ’79. Április, szegedi JATE klub, ’79. június, csepeli papírgyár strandja, ’79. augusztus, budaörsi Jókai Művelődési központ. 4 tmb: titkos megbízott. 5 Szőnyei Tamás: Nyilván tartottak. Titkosszolgák a magyar rock körül 1960–1990. 69. 6 Szapu Magda: A zűrkorszak gyermekei. Budapest, 2002, Századvég Kiadó., 45. 7 Leitner Rita: Skála kópé – S-modell. UISZ, 2005. ősz, 99–110. 8 Romhányi András: Hol van már a kocsma. ÚISZ, IV. évfolyam, 2. szám, 59–62., 60. 9 Szőnyei Tamás: Nyilván tartottak. Titkosszolgák a magyar rock körül 1960–1990. Magyar Narancs–Tihanyi-rév Kiadó, 2005, Budapest, 556. 10 Piramis: A becsület, a későbbiekben a dal szövegét maga Som Lajos cáfolta meg, amikor a külföldről becsempészett arany ékszereket próbálta meg Magyarországon eladni, s ezzel minden tekintélyét elvesztette, Som Lajos több mint 100 napot töltött rács mögött, majd 1984 áprilisában az Elnöki Tanács 3 év próbaidőre felfüggesztette a büntetését. 11 „Pap Ferenc” fedőnevű titkos megbízott jelentése, In. Szőnyei Tamás: I. m. 301. 12 Radics Béla: Zöld csillag. 13 Helyesen írva: Schuster Lóránt. 14 A rövidítés jelentése: fedőnevű titkos megbízott. 15 P. Mobil: A főnix éjszakája. 16 Hobo Blues Band: Ki vagyok én? 17 Vass Károly: A magyar rock története, www.sulinet.hu/tart/fncikk/Khai/0/20525/mrock2.htm 18 Nagy Feró-interjú, 2008. március. 18. 19 Így kezdődik minden Beatrice koncert, a Támadás! Egy, kettő három! a Jerikó című Beatrice dal kezdő sora. 20 Nagy Feró-interjú, 2008. március 13. 21 Kőbányai János: Beatünnep után. Gondolat, Budapest, 1986. 209.

22 Rácz József Z. téri kutatása: 1980 nyarán Rácz József, Göncz Dániel és Kéthelyi Judit készítettek szociológiai kutatást a csövesek körében. A Z. téri csoportosulás vizsgálata során 52 fővel készítettek mélyinterjút, és a csoportosulás életében is részt vettek. 23 Beatrice: Nem kell. 24 Alfred Shütz: Az idegen. In: Bauer Béla (szerk.): Süsü a társadalomban. Új Mandátum, Budapest, 2000, 63–68., 68. 25 Csörsz István: Sírig tartsd a pofád! 1–2. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1983. 53. 26 Nemes Péter: Ismerkedés a csövesek világával. Tankönyvkiadó, Budapest, 1984. 80. 27 Nagy Feró: Boldog szép napok. Nagyferó Produkció Kft. Debrecen, 2005. 41. 28 Nagy Feró-interjú, 2008. március 13. 29 Rácz József: I. m. 141. 30 Nemes Péter: I. m. 81. 31 Kőbányai Jánost idézi Nemes Péter: I. m. 26. 32 Nagy Feró-interjú, 2008. március 13. 33 Csörsz István: Elhagyott a közérzetem. Magvető kiadó, Budapest, 1986. 117. 34 Uo. 177. 35 Nemes Péter: I. m. 39. 36 Beatrice: Motorizált nemzedék. 37 Beatrice: Nagyvárosi farkas. 38 Először az 1980-as Fekete Bárányok-koncerten viselte a rózsaszín pólót, melyen a saját bevallása szerint a következő felirat állt: NEM-NEM-ZET CSÓTÁNYA „Azóta is mindenki úgy tudja, hogy a nemzet csótánya volt ráírva” – forrás: Nagy Feró: I. m. 108. 39 Beatrice: Nem nekem tanulsz. 40 Nemes Péter: I. m. 52. 41 Nemes Péter: I. m. 55. 42 Beatrice: Nagyvárosi farkas. 43 Nagy Feró-interjú, 2008. március 13. 44 Nemes Péter: Ismerkedés a csövesek világával. Tankönyvkiadó, Budapest, 1984. 75. 45 Czippán György: Kik is a csövesek? Ifjúsági Magazin, 1980/11:15–19. 46 Sebők János (szerk.): Volt egyszer egy Ifipark. 1984. 16. 47 Uo. 38. 48 Uo. 55.

2009 / tavasz


95

Életmód–élethelyzet 49 50 51 52 53 54

Uo. 70. Uo. 5. Ratkóczi Évát idézi Nemes Péter: I. m. 61. Nemes Péter: I. m. 63. Katonai gázálarctáska. Csörsz István: Sírig tartsd a pofád! 1–2. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1983. 81.

96


2009 / tavasz

55 Nemes Péter: I. m. 130. 56 Szakács Gábor Rockinform, 1997. október, www. pmobil.hu/bencsik.html, 2008. április 4. 00:19 57 Új Bergendy, P. Box, Kati és a Kerek Perec, Új Skorpió, Edda, KFT, Korál, Mini, Saturnus, V’MotoRock, East, P. Mobil, Hobo Blues Band. 58 Nagy Feró: I. m. 153.

Úgy érezte, szabadon él

Recommend Documents