történt, utána elnézést kért, sajnálta, hogy betajtékozott rám. Betajtékozott. Reflektor fényei tűnnek fel, erősödnek, nem esik jól a szememnek, már

48 Nem tudom, mitől él a nem csípő szúnyog, a nem nőstény, hogyhogy nem hal éhen, ha nem szív vért, repkednek a fejem körül, pedig esti állatok, eddig legalábbis úgy tudtam. Támadás még nem ért a részükről, egyelőre nem viszketek, férfiak lehetnek vagy nem éhesek, mindössze a hangjukkal idegesítenek, felverhettem őket, a fűben lépkedek egy ideje, leszálltam a robogóról, tolom magam mellett, sétálunk az esőben. Nézem az eget magam felett, egészen világos, nem látok felhőt sehol, ez képtelenség, miből jön akkor az eső, márpedig esik, nem bántó módon, de ahhoz eléggé, hogy a visszaindulást fontolgassam. Nem érzek semmit, ez az igazság, azt hittem, hoz valami nagy dolgot a tabáni hajnal veled kapcsolatban, de csak a monoton esőkopogást érzékelem, és valami nagy, földön túli fáradtságot. Az ismerős csillagképeket keresgélem, azért nézem az eget, sima fenn minden, nem találok csillagot, a hold sincs sehol, láthatatlan felhők takarják el vagy egyszerűen leradírozódott az ég. A szerelmem szobájának falán egy 1743-ból származó égi zsebatlasz másolata lógott, az eredeti Zircen található, valami nürnbergi csillagász műve, hányszor nézegettem azt a másolatot az ágyán heverve, sose kérdeztem, miért tette ki a falára. Semmi ez is, csak emlék, egy kép a fejemben, abban a lakásban történt meg egyszer, hogy leküldött tejért, indultam szó nélkül, ugyanúgy, mint anyám a fagyimért, aztán lelkiismeret-furdalása támadt, ne haragudj, fázol, én meg csak lihegve, köntösben kilehellek az utcára, majdnem sírtam ezektől a mondataitól, egyszer meg ideges lett rám, az is ott 256

Szaggatott vonal 28 febr 2011.in256 256

2011.02.28. 11:19:15

történt, utána elnézést kért, sajnálta, hogy betajtékozott rám. Betajtékozott. Reflektor fényei tűnnek fel, erősödnek, nem esik jól a szememnek, már vakítanak, az autó egyenesen felém tart, rendőrök, ez kellett még, ilyen még nem volt, kitűnően szerkesztett programot állítottak össze nekem az égiek, jó a műsor, nagy lehet a mulatság. Gyanúsnak találhatják, ahogy robogómat lassan tolva arcomat az eső felé fordítom, ebből most baj lehet, amennyiben megszondáztatnak, be fognak vinni, nem nagyon szeretnék vérvételre menni, bár végül is nem ülök a járművön, csak kihoztam tolni, azt lehet, levegőzünk. Kiszállnak, komótosan, magabiztosan közelednek, feltűnően fiatalok mindketten, próbálom vidáman fogadni őket, készítem a hangszálaimat, megszólalnék, de megelőznek, jó reggelt kívánok, sajnos anélkül válaszolok, hogy gondolkodnék, jó estét, mindjárt hallom a hibát, késő, már betettem a két szót a torkomba, ezért kellett volna gondolkodnom, az este régen elmúlt, nem reagálnak, úgy tesznek, mintha nem hallották volna, mi járatban az esőben, kérdezi kettőjük közül a beszélő, szeretem a Tabánt, ezen már fennakadnak kicsit, egyelőre nincs több kérdés, elkérik a személyimet, mindjárt Antalnak fognak szólítani, hogyhogy ilyenkor szereti a Tabánt, Antal? Hát csak úgy, ilyenkor is. És, Antal, mit néz az égen? Esőcsináló angyalokat. Miket? Az esőcsináló angyalokat. Összevillan a szemük, mintha mindketten a másiktól kérnének tanácsot, nyilván van egy főnök és egy beosztott köztük, nem tudom, melyik melyik, nem ismerem a rangjelzéseket, valószínűleg a nagyobb bajszú lehet az elöljáró, amelyik most összevonja a szemöldökét és a távolba mered, innentől akkor a másiknak kell 257


2011.02.28. 11:19:15

intézkednie, ő ezt konstatálja is, csak azt nem tudja, mit tegyen. Mindenesetre terpeszben áll, mint a lófasz ellenőrök a metróbejáratnál, azt hiszi, ezzel tekintélyt parancsol, biztos tanítják nekik, eddig is ő beszélt, ezután is ő fog, ő játssza végig ezt a játékot velem. Ugyanakkor egyértelműen zavarban van, megakadt, visszamenekül a személyim tanulmányozásába, beletemetkezik, ezzel időt nyer, kellemetlenül hosszú ideje nézegeti, pedig egyetlen lapocska az egész, valami fasza kis kérdésen járhat az agya, de nem jut semmi az eszébe, így nem tesz fel újabbat, akkurátusan vizslatja a fényképemet, aztán az okmányazonosító számát memorizálhatja, esetleg az érvényességi időt bámulja, teljesen tanácstalan, bármi következhet most, megoldhatják erőből is a helyzetet, meg vissza is vonulhatnak, ezek a másodpercek ugyanannyira kínosak mindhármunknak, nem gondolom, hogy megaláztam őket a válaszaimmal, a beosztott végre dönt, hirtelen mozdulattal felém nyújtja az igazolványt, hetykén bólint hozzá, a másik el is köszön, úgy látom, megkönnyebbült, akkor tehát nem szondáztatnak, sietve távolodnak az autójuk felé, megijedhettek tőlem, pedig annyira azért nem voltam rejtélyes, nem akartak ismeretlen ösvényre lépni, nekem is az, de ezt ők nem tudják. Megsajnálom őket, ahogy elkotródnak, mennyi emberség volt a megtorpanásukban, nem értették ezt az esőcsináló dolgot, megszégyenítettem őket, hirtelen kisiskolások lettek, akik felsős osztályterembe tévedtek, és nem értik, pedig hát dehogy, nem voltak rossz szándékaim, csak mondtam egy hülyeséget, nem akartam érdekeskedni és egyáltalán nem hiszem, hogy angyalok csinálják az esőt, mindössze a szerelmemre gondol258


2011.02.28. 11:19:15

tam, aki imádja, de ő meg nem angyal, és nincs még a mennyben, itt van a Földön, a Belgrád rakparton, olyan közel lakunk egymáshoz, hogy az tulajdonképpen felháborító, soha nem találkozunk össze az utcán, valószínűleg azért, mert nincs már dolgunk egymással. Ha esik, mindig ő jut eszembe, nagyon szereti, engem viszont egyre jobban zavar, húzok mindjárt haza, ne haragudj, nem jelent semmit nekem a Tabán. Már nem látom a rendőrautó lámpáját, elhajtottak, kihúzzák valahogy a szolgálat végéig, talán nem is beszélnek erről az esetről, remélem, nem egy hajléktalanon vezetik le a felgyülemlett feszültséget. A kocsmában más típusú rendőrökről mesélt a minap Feri pincér, bolgár büntető egyenruhásokról, rendszeresen megvágják őt, amikor Törökország felé autózik, ezért állandóan van nála tíz és húsz eurós, tudja, hogy szüksége lesz rá. Kérdés, miért megy arrafelé viszonylag gyakran, erről nem beszélt, talán Törökország a hobbija, ahogy régi osztálytársnőmnek a katalán vidék, nem tudom, pincér ritkán mesél magáról, bár ő szokott anekdotázni, ez a kocsma ebből a szempontból is különleges, vele egyébként rendben lenne minden, ha nem úgy köszönne el néha, hogy szia góré, mert ezzel viszont romba dönti, amit addig felépített. Legutóbbi útja során azt hitte, kivételesen megússza a bolgár szakaszt, már látta a török határt, pár méterre a sorompótól egy diófa mögül ugrott elő két rendőr, a rendszámot látva annyit mondott az egyikük: á, mádzsár, majd noteszt vett elő, lapozgatta, abból olvasta a szót: izzokeszlet. Feri pincérnek volt, hiszen rutinos már, akkor jött a haromszog, erre is fel volt készülve. Az olvasó rendőr odaintette magához a másikat, együtt silabizálták ki 259


2011.02.28. 11:19:15

nagy nehezen a tuzoltokeszulek kifejezést, Feri is segített a kiejtésben, húsz eurót fizetett, mert tűzoltókészülékkel nem rendelkezett, legközelebb majd körültekintőbben csomagol. Másról beszélek, mint kéne, terelem el a gondolataimat, közben persze nem ez a lényeg, leszarom én a bolgár rendőröket, meg a magyarokat is, rólad kellene gondolkodnom, veled kéne valamire jutnom, sok minden könnyebb már, és felül is bírálom magam, nem az az igazi baj, hogy nincs meg a konfliktus köztünk, ez rossz vágány, nem vezet sehova, inkább az a probléma, hogy nem tudom, mit akarok tőled, számonkérni vagy megbocsátani. Tágas tér tátong a megsérülés és a katarzis között, ott járkálok ezen a szakaszon, közelebb vagyok a megtisztuláshoz, mint bármikor eddig, nevezzük megbocsátásnak, ha egyáltalán az a cél, de egy ideje már csak körbeforgok, toporgok, kéne tennem még néhány lépést, és ez egyedül nem fog menni, te meg nem segítesz. A halálban vagy, ezt egy pillanatra sem felejtem el, oda üzengetek, pedig azt elvileg nem lenne szabad, halálban lévőknek tilos a köszönését fogadni, kokettálni meg végképp veszélyes velük, mert magával a halállal kerül kapcsolatba az ember, azt meg nem akarom, de hát látod, összevissza érzek mindent, a kérdésre nincs válasz, számonkérni vagy megbocsátani, mindkettő felesleges, a tisztesség miatt kéne lezárni a dolgainkat, nincs többről szó, nem fájsz már, ez mindenképpen megnyugtató, és harag is egyre kevesebb van bennem, talán mert fáradok, meg azért, nem tudom, hogy mondjam, nehéz ezt kimondani, azért, mert lehet, hogy én téged megszerettelek, mióta beszélek hozzád, mint egy hülye, 260


2011.02.28. 11:19:15

talán csak ez hiányzott, nem akarok semmit, nem tartozunk egymásnak, csak kíváncsi vagyok rád, ennyi, és a végén majd, amikor találkozunk, a legvégén, azt hiszem, akkor majd megölellek téged.

49 Erő, energia, állóképesség, koncentráció, belső beszéd, motiváció, ezekkel kapcsolatban kérte a konditerem feszes seggű trénernője, hogy osztályozzák magukat a kemény edzés után csukott szemmel heverő, lihegő, kizárólag nőkből álló tanítványok, gyakoroljanak önbírálatot, ha nincsenek jó állapotban valamelyik szegmens tekintetében, de ha esetleg ez a helyzet, gyorsan lépjenek is túl rajta, szeressék magukat, ez mindennél fontosabb. Folyasd le magad, csurgasd magad a földre, erre adott utasítást, meg hogy gondoljanak pozitív dolgokra, egy jó kapcsolatra, házasságra, sikeres vizsgára, kellemes élményekre, boldog pillanatokra, amelyekből erőt meríthetnek, lazulj el a „képes vagyok” érzésével, mondta nekik, azt tanácsolta, hasba vegyenek levegőt, korábbi sikereiket vetítsék ki a jövőre, koncentráljanak valamelyik személyes, konkrét tervükre, lássák véghezvitten, tippeket is adott, akarsz egy lakást, egy kertet, egy szerelmet, mit tudom én, egy diplomát, legyen két lista a fejben, a múltbeli sikerek, meg aminek majd ezután kell összejönnie. Mosolyogtam ezen, miközben tekertem az előtérben a helyben álló biciklit, a melegítést és a levezetést a kerékpározás jelentette nekem kondizás előtt és után, néztem az edzőnőt, neki vajon milyen sikerei lehetnek, és azon tűnődtem, én mire koncent261


2011.02.28. 11:19:16

rálnék, ha ott feküdnék félig hipnotizálva, mit akarnék véghezvitten látni, nem jutott eszembe semmi, a hasba vett levegővételes ötlet viszont tetszett, később gyakoroltam, elég jól ment, a nőt valószínűleg nem hallom soha többé, minimális az esély rá most, hogy elhatároztam, visszavonulok a sportolástól, pedig őt bírtam nagyon, főleg a seggét. Időközben egy környezetet csúfító, összefirkált tábla mellett haladok el, botanikai tanösvényt hirdet, pontokba szedi, mi minden található a Tabánban, sajnos gyakorlatilag olvashatatlan, komoly erőfeszítést igényelne a megfejtés, át kéne látni a vastag, fekete festéken, pedig kíváncsi lennék, milyen növények fordulnak elő, milyen fák, bokrok, ahogy jöttem, Erzsébet királyné szobra mellett valaki az ültetett virágokat fényképezte, szépek azok is, meg van egy jóféle illat, ez tetszik a legjobban, a fotóson és a rendőrökön kívül élő embert nem láttam, ezek szerint másokat nem érdekel a hajnal friss levegője, pedig milyen jó nagyot szippantani belőle, a most hozzá társuló esőszagot is szeretem, ötvöződik a virágillat az esőével, furcsa, hogy mégis az jut eszembe, rá kéne gyújtani. Régi, már-már elfeledett érzés tör rám ezzel, nem volt részem benne a leszokásom óta, ami nem tegnap történt, most viszont minden előzmény nélkül megkívánok egy-két slukkot, becsukom a szemem, úgy képzelem magam elé dohányzó önmagamat, meg a füstöt, amit kifújok; azt hallottam, aki megvakul, le is szokik, előbb-utóbb elunja a cigizést, nem esik jól neki, az ember ugyanis a füst látványát élvezi leginkább a dohányzásban, legfeljebb nem tud róla. Elképzelhető, én most mindenesetre az ízére vágyom, nyugodtan megenged262


2011.02.28. 11:19:16

hetnék magamnak egy szálat, a tiszteletedre szívnám el, az emlékedre, úgy védhető volna magam előtt, de nincs nálam cigi, ha előbb jut eszembe, a virágfényképész sráctól kérhettem volna, szívott valamit, lógott a szája sarkából egy cigaretta, tüzem lenne, mert az öngyújtód itt lapul a zsebemben, mindig magammal hordom, emlékeztet rád, meg magamra, az időre, amikor veled voltam és zárva volt a szívem. A szerelmem családjában évente egyszer rituális dohányzás zajlik – ő is részt vesz benne, pedig gyűlöli a nikotint –, nagyapja halálának napján, az évfordulókon, Vilmos nagyapáról van szó, akiről meséltem már neked, két héttel azután kapott inkfartust, hogy összeköltözött Jánossal. Minden esztendőben összegyűlnek a rokonok, immár hagyomány, hogy nem karácsonykor, hanem ezen a gyászos napon, ott van mindenki, aki nem fekvőbeteg, elszívnak békében egy-egy szálat az öreg kedvenc cigijéből, nincs szomorkodás, rosszkedv, egyszerűen csak beszélgetnek, felidézik az alakját, emlékeznek a hangjára, a mozdulataira, elmesélik ugyanazokat a történeteket, amelyeket mindig, aztán megvacsoráznak vagy valahogy máshogy zárják le az estét, szerintem ez szép, arra lennék csak kíváncsi, a szerelmem egyedül vesz részt ezeken a találkozókon, vagy visz magával valakit, aki hajlandó elmenni, én soha nem akartam, nehogy családtagnak tűnjek, úgy ítélheted meg esetleg, hogy róla majdnem annyit gondolkodom, mint rólad, de ez tévedés, ez csak a látszat, vele nincs gondom, ő elmúlt bennem, eltemettem már. Egyre magasabbra emelkedik a nap, felszállok a robogóra, beindítom, kihajtok az úttestre, szeretek elindulni, ezt nem érti senki, akinek mondom, pont mint 263


2011.02.28. 11:19:16

a fülzúgásomat, annak említésekor is hülyén néz rám mindenki. Ezúttal nem kell körülnéznem, nincs autó az úton, hazamegyek és lefekszem végre, elég volt a napból, az eső is bosszant, a mobilom azt jelzi, hogy üzenet érkezett. Jól működik a fülem ezek szerint, most nem is fáj szerencsére, járt a motor, mégis meghallottam a pityogást, először arra gondolok, majd megnézem otthon, aztán mégis megállok inkább, a kíváncsiságom erősebb nálam, és annyira nem is rohanok, érdekel, ki lehet az ilyenkor, ki nem tud várni reggelig, mi lehet az a nagyon fontos dolog, ami miatt most üzen. A jelekről, amik jönnek nekem órák óta, azt gondolom, az a lényegük, hogy soha ne felejtsem el, nem vagyok egyedül, figyelnek rám és kellő humorral rendelkeznek, nem tudom, kik, majd meglátom, ha eljön az ideje. Ez megmagyaráz mindent, a lehetetlen ismétlődéseket, a találkozásokat, sőt, a nemtalálkozásokat is, ez jut eszembe, amikor ránézek a telefonom kijelzőjére, belegörnyedek a látványba, a szerelmem a feladó, ő írt nekem, utoljára akkor láttam a nevét, amikor még együtt voltunk, előfordult, hogy félóránként üzengettünk egymásnak, nem töröltem ki a számát, eszembe se jutott, most bámulom megint a nevét, mint régen, üres vagyok, értelmezhetetlen lelkiállapotban nyomok egyet a gombon, hogy elolvashassam az üzenetét, Isten éltessen, ennyi áll benne. Nem felejtette el a születésnapomat, rendes dolog tőle, de hát miért ilyenkor ír, biztos ebben a pillanatban jutott eszébe, végigbulizhatta az éjszakát valakivel, most meg beugrott neki a dátum, részeg lehet nagyon, bódult állapot vagy komoly elhatározás kell ahhoz, hogy enynyi idő után felvegye a kapcsolatot, körülbelül sejtheti 264


2011.02.28. 11:19:16

a reakciómat, tudja, hogy összezavarodom most ettől, ha megkaptam, ha ébren vagyok egyáltalán, talán azért írt hajnalban, hogy csak később válaszolhassak, az illem természetesen úgy kívánja, hogy azonnal megtegyem, hiszen nem alszom, köszönöm, nem frappáns a felelet, nem bizonyultam személyesnek, igaz, ő sem, méltó koronája ez a köszöntő sms a mai napnak, vagy az éjszakának, vagy mi ez, most már mehetek, indulhatok újra, visszamászom a robogóra, itt vagyok ismét a hídra vezető úton, megint pityog a mobil. MINDIG. Ezt írja. Hogy „MINDIG”. Feltolom a Vespát a Rácfürdő előtti részre, le kell most ülnöm egy kicsit, míg ezt megemésztem, előzmény nélküli dolog, nem vagyok felkészülve, amilyen erővel beledobbant a szívem a neve megpillantásába, ugyanazzal a dinamikával dörömböl a mellkasomban a MINDIG elolvasása óta, hallom, ahogy ver, a fejem meg lüktet, fogyogat a levegő körülöttem, pedig hát mi ez, egy sima, egyszerű, hatbetűs szó, nem gondolkodom, az csak rontana a helyzeten, megoldanak majd mindent az ösztönök, rájuk hallgatok, felállok, belekapaszkodom a Vespába, a barátomba, őt is elhagytam egy kis időre, várt rám hűségesen, és most megint együtt vagyunk, visszatértem hozzá, tolni kezdem az úttest felé. Hogy hazamegyek vagy a Belgrád rakpartra, azt majd a híd közepén döntöm el, a MINDIG azt jelenti, hogy mindig szeretni fog és én is őt, dehogy temettem el magamban, én magamat temettem el magamban, akár hozzá megyek, akár nem, a legfontosabb utam lesz ez az életemben, a legfontosabb hídátszelés, ő az én Nórám, te elbasztad a magadét, én majd a híd közepén döntök, 265


2011.02.28. 11:19:16

meglátjuk, fekszik a szerelmem az égi zsebatlasz alatt, évek teltek el anélkül, hogy egyszer is összefutottunk volna, beszéltem róla sok butaságot neked, felejts el mindent, amikor utoljára beszéltem vele a kopott, ócska kisbolt előtt, ugyanígy esett az eső, élvezte, én nem, mondtam a hülyeségeket neki kettőnkről, az utolsó, rossz mondatom után megfordult, ott hagyta az illatát, ami egy darabig még ott volt, aztán beitta a város.


2011.02.28. 11:19:16

történt, utána elnézést kért, sajnálta, hogy betajtékozott rám. Betajtékozott. Reflektor fényei tűnnek fel, erősödnek, nem esik jól a szememnek, már

Recommend Documents