TRIANON EGYES NEMZETSTRATÉGIAI TANULSÁGAI
149
BORBÉLY IMRE
Trianon egyes nemzetstratégiai tanulságai Bevezető Előadásom bizonyos előfeltevéseken alapul, amelyeket leszögezni módszertanilag mindenképpen indokolt, de a rendszerváltást követő időszakban, hazánkban állandósult kulturális polgárháború körülményei közt egyenesen elkerülhetetlen. Előfeltevéseim: a nemzet létező valóság és nem fikció. A nemzetnek létezik definiálható érdeke. A nemzetérdek érvényesítése céljából lehetséges terveket szőni, stratégiákat végiggondolni. Elöljáróban egy központi kategóriát, a nemzetstratégia fogalmát járom körül, majd tisztázom, illetve jelölöm az általam jelen vizsgálódásban használt értelmezését. Ezt követően nemzetünk egyik csillagórájának, az első világháború időszakának egyes paradoxonjaira hívom fel a figyelmet, majd levonok belőlük néhány nemzetstratégiai következtetést, és megkísérlem a tanulságokat levonni. A stratégia fogalmi meghatározásai A „stratégia” szó a preklasszikus görög „strategos” szóból ered, ami hadvezért jelentett. A szó jelentése már az ókorban módosult, így az első perzsa háborúk korában a hadvezér rátermettségét és meggyőző erejét jelentette. PERIKLÉSZ korában a vezérlés művészetét jelentette, ami magába foglalta az adminisztráció, a vezetés, a tervezés, a szónoklás és az erőbevetés megfelelő használatát. NAGY SÁNDOR korában az előbbieket már a globális uralomra és adminisztrációra értették. CSATH MAGDOLNA meghatározása szerint a stratégia a jövőalkotás eszköze. A stratégia fogalma a szakirodalomban nincs egyértelműen meghatározva, az idők folyamán egy egész sor definíció látott napvilágot. A stratégia mint terv CARL VON CLAUSEWITZ nyomán a stratégiát az adott cél elérését szolgáló, behatárolt tevékenységi területet feltételező, előírt játékszabályokat szem előtt tartó, teljességükben nem ismerhető körülmények között véghez vitt, koherens tevékenységsorozat racionális megtervezésének folyamataként határozom meg. E folyamat a terv előkészületével befejeződhet, vagy pedig ha döntés születik a valóra váltásról, akkor folytatódhat a cél eléréséig vagy feladásáig. CLAUSEWITZ a stratégiát művészetként is felfogja – ami egyértelműen a döntéshozási folyamat irracionális dimenziójára tett utalás. Az intuíció, látnoki erő, harag, félelem, düh, önhittség vagy kishitűség mélyen befolyásolják az emberi döntéshozást – valóságalakító hatásuk tagadhatatlan.
150
BORBÉLY IMRE
Habár a nemzetstratégia tervszerű végiggondolást feltételez, és így a fenti definíciónak kell megfelelnie, mégis hasznos és fontos az alábbi megfogalmazásokat is szem előtt tartani, mert a nemzetstratégia szükségszerűen integrálja a társadalomban működő koherens (tehát kiszámítható erőként ható) jövőformáló rendszereket. Az alábbiakban ismertetett stratégia-meghatározások ezekhez tartoznak. A mintázat (pattern) mint stratégia Bizonyos viselkedési sztereotípiák és struktúrák koherens reakciórendszert alkothatnak. E mintázatok (patterns) származhatnak például társadalmak esetében előítéletekből, tradíciókból, vallásos meggyőződésből vagy történelmi tapasztalatból. Ha ezek a struktúrák és sztereotípiák előre tervezettek és begyakoroltak, akkor a tervként felfogott stratégia egy határesetéről beszélhetünk. Ha viszont ezek a sztereotípiák nem előre megtervezettek, hanem a valóra váltásban résztvevő csoport hagyományaiból, előítéleteiből, hitéből stb. eredeztethetőek, akkor az ilyen reakciórendszer a tervként felfogott stratégia szempontjából mindössze kvázi-stratégiai. Ez a minősítés viszont nem von le semmit a létező beidegződések, társadalmi mintázatok történelem-meghatározó jelentőségéből. Ez a kialakuló, létrejövő (emergent) stratégia. A társadalom beidegződéseiben, (helyes vagy helytelen) meggyőződéseiben, értékrendjében, ember- és életképébe gyökerező reakciómintázatai (pattern) alapján, valamint jövőképének mobilizáló hatására képes rövidebb-hosszabb ideig koherens, kvázi-stratégiai módon szervezkedni és hatni (pl. ellenállási mozgalmak) – spontán módon „létrejövő” stratégiaként. A pozíció mint stratégia SZUN CU szerint bármilyen stratégia három elemből áll: akkumuláció, pozíció, támadás. Ugyancsak ő jelezte, hogy az ideális stratégia a támadás elmaradását feltételezi. (Az ellenség harc nélkül megadja magát.) Kellő erőtöbblet esetében vagy időhiány miatt az akkumuláció is elmaradhat. Így tehát a pozíciófoglalás vagy -tartás az egyetlen effektíven működő stratégiai elemmé válik (pl. a gazdasági protekcionizmus, külpolitikai izolacionizmus vagy, jelenkori példával élve, a NATO, valamint az EU a pozíciótartás stratégiáját alkalmazza – eddig teljes sikerrel – a csatlakozni vágyó országokkal szemben). A pozíció mint stratégia a pattern típusúakkal rokonítható. Mivel a stratégiai cél elérése illetve a terv valóra váltása per definitio részben előre nem ismerhető körülmények között történik, a stratégia soha nem szavatol - értelme az esélynövelés. A nemzetfogalom definíciói A nemzetfogalomnak könyvtárnyi irodalma van, és a szakértők zöme más-más megközelítésben (és szándékkal) foglalkozott a témával, melynek következtében legtöbbször saját meghatározások használatára is kényszerült. Az alább megadott definíciók elsősorban a közép-európai térségre érvényesek, és együttesen kellő mértékben határozzák meg a fogalmat (tudatosan figyelmen kívül maradtak azok a defi-
TRIANON EGYES NEMZETSTRATÉGIAI TANULSÁGAI
151
níciók amelyek például ázsiai vagy afrikai, a gyarmatosítás megszűnte által törzsi kulturális konglomerátumokból létrejövő fiatal nemzetek helyzetére szabottak). ERNEST RENAN – A nemzet: lélek, szellemi alapelv, erkölcsi tudat. E léleknek (szellemi princípium) két alkotóeleme van, amelyek voltaképp egy időkontinuumot alkotnak: 1. Az emlékek gazdag örökségének birtoklása. Annak tudatosulása, hogy a jelen a múltbeli erőfeszítések, odaadás, áldozatok hosszú sorának eredője. Az ősök tisztelete és a hősi múlt tudata. 2. Közös akarat a jelenben, arra nézve, hogy a jövő, a múlthoz méltó vagy még jobb legyen. A történelmi tudat kimagaslóan fontos funkciója a szolidaritás: megőrizni azt, ami összetart, hitet és erőt ad, elfelejteni azt, ami széthúz. RENAN szerint a nemzettudatot lehetetlen szelektív történettudat nélkül létrehozni és fenntartani. Szerinte a közösség önmagába vetett hitét és önértékelését szolgáló történelmi tényeket kell kiemelten tudatosítani, szemben a meghasonulást, bátortalanságot előidéző traumatikus kollektív emlékekkel, melyeket jobb elfelejtetni. Habár a szellemi princípium és erkölcsi tudat akaratformáló, mégis, a nemzeti hovatartozás az egyén szabad akaratából fakad, a nemzethez tartozás „mindennapos népszavazás”. MAX WEBER szerint a nemzet egy érzelmi közösség, amely megfelelő módon csak a saját államának keretei között nyilvánulhat meg, következésképpen a nemzet egy olyan közösség, amely természetes módon saját államiságra törekszik. Az akarati tényező tehát az individuális hovatartozáson túl kollektív politikai cél formáját is ölti a közösség saját állama által szavatolt kollektív szabadság akarásában. ERNEST GELLNER – A nemzet kulturális- és akarat-közösség, amelynek politikai célja hatalmának határain belül normáit megvédeni és kötelezővé tenni. Ez viszont kizárólag akkor jöhet létre, ha adottak az általános társadalmi feltételek egy standardizált homogén, központilag fenntartott magas kultúra létezéséhez, amely kultúra az egész lakosságot eléri (és nemcsak egy művelt elitet) – mert éppen ez az általános és közös kultúra (a nemzeti „magas kultúra”) a fő kohéziós erő. A nemzeti magas kultúra a népi kultúrák, hagyományok absztrakciója és szintézise a külső hatásokkal, a szintézist végrehajtó nemzeti elit (főleg művészek) történelmi tudatával és opcióival (RENAN), az uralkodó vallásokkal, valamint tradícióval. Ennélfogva a nemzeti magas kultúra a legfőbb forrása a nemzeti érzelemnek és szolidaritásnak. A nemzet állama meghatározó funkciójának akkor tesz eleget, ha a nemzeti kultúrának biztosít gyarapító keretet – és sorsa alakulása szempontjából optimális fejlődési irányt. Másképpen fogalmazva, a nemzet standardizált és kvázi-általánossá tett tudásalappal (nemzeti magas kultúrával) rendelkező civilizáció – és program. A nemzet mint kollektív program, mint közösségi stratégia 1. A kultúra, E. B. TYLOR 1871-ben publikált definíciója szerint, az emberi társadalom tagjaként szerzett tudás, készségek, hit, moralitás, viselkedés, jogi normák, művészeti élmények komplex összessége. A kultúra tehát a társadalmi tapasztalat és
152
BORBÉLY IMRE
tevékenység eredményeinek átörökített része. A nemzeti magas kultúra ennek absztraktizált és szabványosított része. 2. A civilizációt itt nem a huntingtoni értelemben – a kultúrkör fogalom szinonímájaként – fogom fel, hanem BERTRAND nyomán mint a kultúra az állam létéhez kötött részét (törvények, országos infrastruktúrák stb). A nemzetprogramként három síkban jelenik meg: a társadalmi sík, a műhelyek síkja és a nemzetpolitika síkja. Mind a három síkban létező nemzeti programot nevezhetjük nemzetstratégiának. A nemzetstratégia olyan integráló meta-stratégia, amely az eszményi nemzetérdek érvényesítésének esélyét hivatott növelni a nemzet metaparadigmális, paradigmális és stratégiai döntésformáló szintjein kifejtett, szinergetikusnak szánt hatásegyüttes révén. A nemzetstratégia integráló metastratégia, amely a nemzeti paradigmába (leszűkítve: szabály- és viselkedésrendszerbe) foglalt eszközöket használva és az általa meghatározott játékszabályokat betartva, a közérdek és nemzetérdek által meghatározott célokat és fejlődési irányokat harmonikus és esélymaximáló rendbe szervezi. Olyan struktúrákat, hatalmi rendszert és stratégiai prioritásokat szögez le, amelyek tényszerűségüknél fogva (a nemzet ügyét más ügyek elé helyező) politikai, vallási, gazdasági, kulturális és civil hatalmi tényezők számára ideológia feletti közös platformot kell, hogy jelentsen. A nemzet viszonyulási paradigmájának megfelelő egyensúlyokat hivatott teremteni az adott közösség egyéni és kollektív, anyagi és spirituális, közvetlen és instrumentális szükségleteinek kielégítése között. A nemzet mint kollektív program a társadalom síkján – a „nemzetprogram” – a történelmi tapasztalat és sztereotípiák, az uralkodó vallás (értékrend) és az általa generált mentalitás, a temperamentum, az individumok igényei és kollektív vágyai erőtérként vannak jelen, és hordozhatnak olyan eredőt, amely bizonyos történelmi helyzetekben, bizonyos spontán módon megszülető („emergent”) programként (nemzetstratégiaként) jelenik meg: szabadságharc, forradalom, pogrom stb. A nemzetprogram a nemzetre értendő „korszellemtől” annyiban különbözik, hogy aktív: válaszreakciókat és latens kollektív szándékot (esetleg szándékokat) hordoz. A másik sík, amelyben a nemzet programként jelenik meg, az a nemzetépítő műhelyek által kidolgozott és politikailag aktiválható tervek, stratégiák síkja. Ezek a programok egyaránt célozhatják a „nemzetprogram” társadalmi síkjának kellő formálását, a főhatalom gazdaságot és kultúrát szabályzó lépéseit vagy pedig a biztonságpolitika és külpolitika terét. (Pl. a francia nyelvnek – a „forradalom” nyelvének – kötelezővé tétele a többségükben idegen nyelvű francia állampolgárok számára, KEMAL ATATÜRK szabadságharca, az államot szekularizáló és a társadalmat nyugatosító programjai, PILSZUDSZKY keleti hódításai stb.) A nemzetstratégiai műhelyek szinte bárhol létrejöhetnek: privát „think-tank”kek keretében (az USA-ban és Nagy Britanniában jellemzően, de Izraelben is – pl. az amerikai Lauder cég által életre hívott és fenntartott „Shalom Center”, az egyházak környékén (Irán), egyetemeken (USA), állami intézményekben (pl. a japán MITI-n belül) és szervekben (ez utóbbira álljanak itt példaként BISMARK és METTERNICH erre szakosodott kabinetjei a kancellária,illetve a titkosrendőrség berkeiben).
TRIANON EGYES NEMZETSTRATÉGIAI TANULSÁGAI
153
A nemzetstratégiai műhelyek standard feladatai: a nemzetérdek definiálása, a nemet külső és belső ellenségeinek meghatározása, a nemzet életét befolyásoló öszszes történés végiggondolása (egyes amerikai think-tankek ilyen extrém szcenáriók elkészítésére szakosodtak – „to think the unthinkable” – atomháború, mega járványok stb.) Továbbá feladata a nemzetstratégiai műhelyeknek az azonosított és elemzett problémákra adható reakció gondolati előkészítése: a lehetséges és valószínű optimumot programokba foglalni, felkészülni a lehetséges legrosszabb elhárítására, előkészíteni koncepciókat és akcióprogramokat a valószínűtlen, de lehetséges szerencsés helyzet kihasználására. A nemzetpolitika standard feladatai: a nemzet összetartó lelki erőinek növelése, a nemzeti kultúra védelme, gyarapítása és irányadása, a nemzetgazdaság védelme, a nemzet védelmének biztonságpolitikai vonatkozásai. Úgy tekintem, hogy kellőképen körüljártam a nemzetstratégia fogalmát ahhoz, hogy az első világháború időszakának, a trianoni rablóbéke létrejöttének és passzív elszenvedésének belső, magyar összetevőire rámutassunk, és egyes nemzetstratégiai szempontú tanulságait levonjuk. Elemzésem kijelentő módú, hiszen a megalapozás messze meghaladja az előadás kereteit (sőt: műfaját). Célom nem is az, hogy új történelmi szempontokat sorakozassak fel, hanem az, hogy a vizsgálódás nemzetstratégiai szempontjait megjelenítsem, amire a trianoni probléma-komplexum éppen ismertsége és jól körvonalazódó paradoxonjai okán kiválóan alkalmasnak mutatkozik. A történelmi tényeket, a paradoxonokat, RAFFAY ERNŐ, NEMESKÜRTY ISTVÁN, SALAMON KONRÁD és YVES DE DARUVÁR vonatkozó könyvei alapján válogattam ki. Az első világháború egyes magyar paradoxonjai 1914 szeptember végén a kárpáti császári és királyi hadsereg parancsnoka, BOROEVICS SZVETOZÁR gyalogsági tábornok arra készül, hogy Budapestig, a Duna „védhető vonaláig” visszavonul. Ez által nemcsak teljesen indokolatlanul az ország felét átadta volna az ellenségnek – ezen felül szabaddá tette volna a magyar nagyalföldet az orosz-szerb stratégiai csatlakozás számára, ami teljességgel felborította volna a délkeleti hadi helyzetet a központi hatalmak kárára. Hogy a szerb nemzetiségű tábornok önfeladó koncepciója hadászati szempontból mennyire volt alaptalan, az kiderült, amikor a magyar főtisztek nyomására BOROEVICSet leváltják, és helyette november 25-ikén a magyar SZURMAY SÁNDOR altábornagy veszi át a parancsnokságot. A gyors helyzetfelismeréssel megáldott patrióta parancsnoksága másnapján ellentámadást szervez az orosz utánpótlási vonalak irányában. A határozott hadművelet következtében az oroszok november 28-ikán visszavonulásra kényszerülnek, búcsút mondva pánszláv tervük gyors megvalósításának. Nemzetstratégiai kérdőjel: miért nem kerül BOROEVICS hadi törvényszék elé? 1916: A románok orvul hátbatámadják Magyarországot két év Monarchia-barát semlegesség után. Az akkori Európa becsületfelfogása a becstelen tett után indokoltnak érezte volna, ha a magyarok az országukban élő ötödik hadoszlopot leg-
154
BORBÉLY IMRE
alábbis részben visszatelepítették volna Dél-Romániába. Ez a megoldás messze humánusabb lett volna, mint az a mód, ahogyan az angolok ugyan azon évben az ír felkelőkkel elbántak. Magyar szempontból a határozott, de a háborús körülményekhez képest emberséges fellépésnek kedvező üzenete lett volna az ország többi „hungarusai” felé is. MACKENSEN biztatása ellenére a magyarok tétlenek maradnak – miért? 1918. október 16. HABSBURG KÁROLY kiáltványban felhívja a birodalom osztrák fennhatóság alatt élő népeit, hogy alakítsanak Nemzeti Tanácsokat, és döntsenek sorsuk felől. A Szent Korona népei kivételt képeznek. – Hogyhogy nem lépnek színre keresztény-nemzeti magyar erők a teljes függetlenség kivívására? 1918. október 31. Életbelép a fegyverszünet. Az ország területén nem tartózkodik egy idegen katona sem. Déli hadseregünk főhadiszállása Belgrádban van. 1918. november 1. LINDER BÉLA, a liberális államcsíny idegen elkötelezettségű hadügyminisztere parancsot ad az általános lefegyverzésre. Erre sem a fegyverszüneti egyezmény nem kényszeríti, sem az ország hadi helyzete nem ad indokot. A világtörténelemben ez példátlan árulás. Miért nem jelentkezik a hadsereg ellenállása? Hogyhogy nem jön létre a keresztény-nemzeti magyar bonapartizmus? Következtetések A feltett kérdések nyilvánvalóvá teszik a nemzeti elit totális nemzetstratégiai felkészületlenségét. Nem létezett magyar keresztény-nemzeti nemzetstratégiai műhely, amely már végiggondolt koncepcióval és akció-programokkal rendelkezett volna erre a helyzetre, mint ahogyan a nem-magyar érdekeket követő liberális puccsisták rendelkeztek. KÁROLYI MIHÁLY baráti köre évtizedek óta stratégiai műhelyként működött. Azért nem volt magyar nemzeti célkitűzésű nemzetstratégiai műhely, mert a magyar politikai elit megelégedett az osztrákok által számára kiosztott látszat-hatalommal. A szellemi elit lényeglátói izolálódtak, üzenetük elmerült a meghatározóvá vált hedonista individualizmust árnyékként kísérő közönyben – minden közügy iránt. A közösség önön sorsa iránti vaksága miatt. A szociális közöny és a közösségi sorsalakulás iránti kollektív vakság olyan ördögi kör, amelyből a liberalizmus nem jelöl ki kivezető utat, hanem ellenkezőleg, a liberalizmus éppenséggel az individualizmus, a társadalmi atomizálás ideológiája, mely erőteljesen jelen volt a 19. századvég politikai és szellemi elitjének tudatában. Ezek a következtetések kényszerűen általános jellegűek, értelmük csak a szemléltetés. Arra a kérdésre, hogy a kiegyezés utáni magyar politikai elit pontosan miért nem termelt ki saját soraiból egy nemzetstratégiai műhelyt, hogy a felkészületlensége miként lehetett ekkora mértékű, arra az akkori birodalmi hatalom anatómiájának a célzott vizsgálata deríthet fényt. Hogy miért nincs ilyen műhely ma sem Magyarországon, erre a mai hatalom strukturális elemzése adná meg a választ.
