TrefortUtca. Trefort-bál, JANUÁR-FEBRUÁR 3. SZÁM. Ára: 120 Ft. A tartalomból. 4 oldal melléklet

A tartalomból

4 oldal melléklet

Szalagavató Glatz János a sítáborról Az éltető nedű Esti tévézési kronológia Gerőcs László a tanításról

TrefortUtca

Ára: 120 Ft

Az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola lapja

2006. JANUÁR-FEBRUÁR • 3. SZÁM

Trefort-bál, 2006

Ha február, akkor Trefort bál! És ha Trefort bál, akkor tánc kifulladásig… És akár hiszitek, akár nem: ez így jó! Kell egy este, ami kicsit más, mint egy átlagos buli. Ahol együtt bálozhatunk szép ruhában, elegánsan. Ahol nem az a lényeg, hogy tudsz táncolni, vagy sem, hanem az, hogy hajlandó vagy-e megpróbálni. Az idei bál meglehetősen jól sikerült: csodálatos helyszínen keringőztek a 11.a-sok, skót táncot táncoltak a 10.a-sok, volt tánctanítás, népzene, tombola, no meg büfé.

A 11. a hölgykoszorúja az idei Trefort-bálon

Akik ott voltak (megjegyzem, nem is voltak kevesen), valószínűleg nem érezték rosszul magukat. Tehát kedves Trefortos diákok, akiket hiába üldöztünk a belépőjegyekkel, jól jegyezzétek meg: a Trefort bál egyáltalán nem ciki, csak más, mint amihez hozzászoktatok, de nyitottnak kell lenni az újdonságokkal szemben! Úgyhogy ha most nem jöttetek el, jövőre semmiképpen ne hagyjátok ki, sőt akár ti is készüljetek saját tánccal! BOLDIZSÁR MÁTÉ

Aktuális

A szalag avatása

A nagy nap SISKA DÓRA 12. A

Én nem értem, miért pont a végzősöknek kell a szalagavatóról beszámolniuk, hiszen pont mi láttuk a legkevesebbet az egészből. Számomra egy nagy átöltözés volt az egész. Na meg a szereplés… Meg az öltözések közben a többiek bíztatása… Meg tánc a nagypapival… Meg az igazgató úr beszéde… Meg az osztályvideónézés… És persze az AFTER… Na jó, tényleg sokat láttunk a szalagavatóból, főleg hogy mindent kétszer láttunk, mert a főpróba már hajnali 11-kor elkezdődött. Végre nem hogy táncpróbánk nem volt a nulladik órában, de még iskolába se kellett mennünk. Csak a többieknek, beeee! Végre valami jó is van abban, hogy tizenkettedikes vagyok. A Körcsarnokba sok nagyon szép lány (akik már reggel voltak fodrásznál), sok kevésbé szép lány (akik csak a próba után mennek), és sok fiú érkezett (akik egyátalán nem mennek fodrászhoz). Ekkor még tartotta magát az a nézet, hogy engem nem érdekel a szalagavató, majd csak lesz valahogy, utána party úgyis… Nekünk délután egyig kellett bent maradnunk, és ötre kellett visszamennünk, ami alatt a még kevésbé szép lányok is nagyon szépekké varázsolódtak (a fiúk pedig megmosták a fogukat). 17.30-ra megdőlni látszott a föntebb fölvázolt nézet, és egyre többen rohangáltak fejüket vesztve föl-alá: Úristen, hova tűnt az abroncsom? Nekem meg az a hasra rakható fehér izé a frakkomhoz? Szét fog jönni a hajam? Már ilyen késő van? 17.55-kor már voltak páran bent a Körcsarnokban, és elkezdődött az osztályképek vetítése ,kisebb-nagyobb sikerrel. Aztán folytatódott fél hétig, mivel kisebb textilipari hibák adódtak, de végül mégiscsak bevonultunk, fölszalagozódtunk, azután meghallgattuk az igazgatói beszédet (élőben), majd Csepeli Dorina adta meg a kezdőhangulatot az éneklésével. Miután a kivonulásnál sem tévesztettük el az útvonalat, mindenki elment öltözni, mert hát „minygyá’ mijövünk!” Sajnos én nem láthattam a jazz-balettet, de állítólag nagyon látványos volt. Marjai Szabinát (12.a) és a többi hastáncost már láthattam, hát mit mondjak… Nem értek a hastánchoz, de nagyon tetszett. A 12.b cigánytánca is szuper volt, na meg utána a már szinte hagyománynak számító latin tánc (most a 11. évfolyam előadásában) is nagy tapsot kapott. Ezután a 12.a és b közös meglepetéstánca következett – amiről mint bennfentes szólok pár szót – amiben először egy kabaré-részletre, majd egy – zeneművészetileg erősen kifogásolható – híres popszámra táncoltunk és picit vetkőztünk. Ezután kivételesen nem rohant minden lány

2

az öltözőbe, mert következett a tanári tánc! Szerintem a rockyt táncolók többet nevettek, mint mi. Nagyon kedves volt tőlük, hogy készültek nekünk. De most komolyan. Ezután showtánc és negyed órás harcművészeti bemutató következett, ami a leghosszabb műsorszám volt, így mindenki át is tudott öltözni, meg bele is tudott nézni a programba. Eztán következtek az osztálytáncok, mit az évfolyam két éppen nem szereplő osztálya testületileg végigőrjöngött. Mikor jól kifáradtunk a táncban és a tapsolásban, jöttek az osztályvideók, amik a rekeszizomzatunkra voltak nagy hatással… Ezután Kováts Judit (12.c) és a sztepptáncosok bemutatóját kísérhettük figyelemmel, majd szünet következett, hogy mindenkinek legyen elég ideje a keringőhöz átöltözni. Ezért csak kisebb ordítozások hallatszottak ki az öltözőkből. Kétszer táncoltuk el a bécsi keringőt, mindenki gyönyörű volt, végre nem kis gimis diáknak, hanem nagy, felnőtt úrilányoknak és úrifiúknak érzetük magunkat. Azért írtam ezt, hogy leplezzem a büszkeségemet, mert tényleg nagyon elegánsak voltunk… Ezután következett a keringős bál, ami elég nagy csalódást okozott mindenkinek, mivel az elvileg öt (ami így is elég kevés) keringőből az egyik a Radetzky induló volt, amire legfeljebb masírozni lehetett, a másik pedig a Denevérnyitány volt, amiben 10 másodperces keringő-témák voltak. Igaz, mindkettőt Johann Staruss írta, de még nem is mindkettőt a „keringőkirály”, hanem az apja írta, meg különben is, meg kéne tudni különböztetni egy indulót egy keringőtől. Azért sokan táncoltak így is. Végül amikor két, az iskolából verbuválódott együttes (Compromitivz, Noname Project) kezdett zenélni, sok szülő is ismét táncra perdült. Természetesen elhúzódott a szalagavató, így a 10 óráig tartandó buli lemaradt, de higgyétek el, bőségesen bepótoltuk a Bubble Clubban, ahol az afterparty kapott helyet, amiről most a helyszűke miatt nem számolok be…

2006. január-február • TrefortUtca

Aktuális A mi szalagavatónk ELEKES TAMÁS 12. B

Kissé bajban vagyok, mert olyan érzésről és élményről kell, hogy írjak, amit leírni elég nehéz. Ezt át kell érezni. Kissé berzenkedett az osztály, amikor tudatosult bennünk szeptemberben, hogy nem elég az érettségi hajtás, még kell egy kedd nulladik óra az osztálytánc-próbára, továbbá a keringőpróbára a szombat délutánunkból kell, hogy áldozzunk. Akkor még nem tudtuk, hogy ennyire jól fog elsülni az egész… Amint említettem, a keddi nap nulladik óráját az osztálytáncra szentelte a banda. Akkoriban hihetetlenül fájt nekünk ez a hajnali kelés, de természetesen nem a kriptahangulat volt jellemző a légkörre (aki ismeri az igencsak idétlen osztályomat, el tudja képzelni). A másik táncpróba szombaton volt. A próba elég rossz ómennel kezdődött, mert a legelső alkalommal az összesereglett diáksereg kénytelen volt az utcán „próbálni”,

mivel nem engedtek be a Berzsenyi Gimnáziumba. A következő alkalomtól kezdve rendszeresen gyakoroltunk szombatonként, esti progjamjaink kezdőpontjának számított. Mindannyiunknak ez hiányzik szerintem a legjobban… A próbák vége fele mindenkinek az járt a fejében, hogy csak bár lennénk túl az egész felhajtáson: a különböző ruhaproblémák, a szabóval való konfliktusok, a szalagozással kapcsolatos viták az igazgatósággal, és így tovább… Aztán elérkezett az a bizonyos december 16-a… Mindenki enyhe lámpalázzal indította a napot, aztán a délelőtti próbák alatt mindenki kissé magabiztossá vált, majd estére teljesen lenyugodott mindenki (habár azoknak a bizonyos fűszoknyáknak az állaga némileg aggasztónak hatott akkor), és hihetetlen érzékkel sikerült az összes táncban teljesítenük – ott és akkor először – talán, mert – ott és akkor – minden stimmelt, és végül egy életre szóló élmény lett mindannyiunknak!!!

Tizenkettedikesnek lenni KOVÁTS JUDIT 12. C

Hétfő reggel, fél 8. Már a suliban vagyunk… Igen korán van, még ásítozunk. Kezdődik az osztálytánc-próba, és a gondolat is csak most tudatosul bennünk… Idén végzünk. Ez az utolsó, poénokkal és röhögéssel, bosszankodásokkal és nem kívánt jegyekkel töltött közös évünk. Napokon át folyt a vita, ki kivel fog táncolni a szalagavatón. Mire letisztázódott, el se akartuk hinni. Persze mire az egyiket lezártuk, jött a következő, hogy mikor legyen a keringőpróba… Heteken át, ahogy haladtunk, jóformán egyszer sem gondoltunk bele, hogy egyszer eljön az este, amikor ezt nekünk vicces színes, vagy gyönyörű ruhákban, de sok száz ember előtt elő kell adnunk. Hónapokon keresztül csak hallgattuk, ahogy egyre nő és nő az az összeg, amit a szalagavatóra költünk. Szerintem némelyikünk őse már a pokolba kívánt minket az „Apa, holnap ki kell fizetnem a huszadik részletet is a…” kezdetű mondat elhangzásakor. És itt jött a végtelennek tűnő felsorolás. Éveken át vártuk azt, hogy azt a pici kék szalagot nekünk is a mellkasunkra tűzzék, hogy ne nézzük irigykedve a „nagyokat”, akik már felnőttek és komolyan készülnek az érettségire… Kár, hogy ebből egy szó se igaz. Amíg nem voltunk benne, nem is gondoltuk, hogy tényleg ennyi macerával jár, ruhabérlések, anyagvásárlás, ruhapróbák, táncpróbák, megbeszélések… Úgy tűnt, sose lesz vége. (A számlákról már nem is beszélek.) És aztán ott álltunk a Körcsarnokban, és az igazgató

TrefortUtca • 2006. január-február

úr hozzánk beszélt. Már mi voltunk a nagyok, akiknek jó példát kell (kéne) mutatnia, hogy milyen is ez az iskola, egy igazi Trefortos szalagavató. Megadtuk a módját. De tudjátok mit? Szerintem az egészben az a legjobb, hogy a büfében végre totál miénk az elsőbbség! Mert ugye mindenki letette a verébesküt a maga idejében, aminek valahogy így szólt az eleje: „Én, a Trefortos veréb esküszöm, hogy…blabla… Mindig előreengedem a nagyokat a büfében.” Köszi, verebek! Azok pedig, akik nem tartják be… És szeretném külön kiemelni osztályunk oszlopos tagját, Mártit, aki akkor is elviselt minket, amikor más ember már rég a világból is kifutott volna. Végigcsinálta az egészet, hatalmas lelkesedéssel vetette bele magát a szervezésbe, és végig kitartott amellett, hogy a miénk legyen az Év Legjobb Szalagavatója! Kösz Márti, és kösz OFŐ néni! Azért őszintén… Tényleg kibírhatatlanok voltunk? Szurkolok, hogy jövőre túltegyetek rajtunk, de megsúgom… Nem fog menni.

3

Aktuális A konferanszié szemével... SZABÓ PIRI 11. C

Az egész októberben kezdődött. Körmendy tanár úr felkért arra, hogy a 2005-ös szalagavatón mi konferáljunk. Örömmel elvállaltuk. Teltek-múltak a napok, de mi nemigen foglalkoztunk a dologgal – kivéve a közben felmerült roppant igénytelen poénokat –, mondván, van még időnk bőven. Így érkezett el a december 10., amikor is rádöbbentünk, hogy egy hét múlva szalagavató. December 16-án végre elérkezett a nagy pillanat: megtudtuk a programot! Ekkor estünk először pánikba. Másnap lassan, de biztosan nekiláttunk a szöveg – jobban mondva egy része – megírásának. Pénteken nekivágtunk a Körcsarnok meghódításának. Nem volt más választásunk. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani annak a bizonyos varrónőnek, aki negyedórás késésével időt és lehetőséget adott fölöltöznöm és megnyugodnom. Így indult el tehát a 2000/2006-os évfolyam szalagavatója. Sok szép jóval folytatódott és még több csodával lett vége.(Csodával határos módon vége lett valahogy.) A szalagozással kezdődött, amely körül idén (is) volt némi kavarodás. Különböző egzotikus programokkal

Jailhouse rock KEISZ ÁGOSTON

Hétfő este van. Gyerekzsivajtól kimerült tanárok gyülekeznek a tornateremben, hogy a napi fáradtságot egy kis táncpróbával vezessék le. Még nincs itt mindenki. A várakozás idejét néhányan az előző héten tanult tánclépések felfrissítésével ütik el, mások pedig inkább kosárszenvedélyüknek hódolnak. És persze olyanok is vannak, akik inkább a padon üldögélnek és megbeszélik egymással azt, amire a rövid szünetekben nem volt idő. Aztán elkezdjük a próbát. Persze még most sincs itt mindenki, sosem teljes a létszám, igazából azt sem tudjuk, mi is lenne a „teljes”. A párok beosztása is hétről-hétre változik, miként a koreográfia is dinamikusan formálódik hétről-hétre, pillanatról-pillanatra. Egy dologban vagyunk csak biztosak: hogy rocky-t fogunk járni a szalagavatón a Jailhouse rock vidám taktusaira. Elszántak vagyunk: ha a fene fenét eszik, akkor is táncolunk, mert a szalagavató elengedhetetlen része, hogy néhány perc erejéig mindenki az ügyes/ügyetlen (nem kívánt rész törlendő) lépésekkel a táncparketten vidámkodó tanárok produkcióján szórakozzon. És hát a tizenkettedikesek. Mert hát miattuk csináljuk ezt az egészet, hogy így is megmutassuk azt, amit a hétköznapokban is próbálunk: hogy fontosak nekünk, és hogy a szalagavatón éppen olyan fontosnak tartjuk szórakoztatásukat, mint a tanórákon. *** Még egy-két perc a produkciónkig. A függöny mögött mindenki magára kapja az otthonában fellelt legidétlenebb

4

folytatódott a „show”, melyeknek egyetlen hibája a sorozatos késés volt, de hát az igazi sztárokra mindig várni kell, ugye. Mi viszont nem számoltunk ilyen sztárallűrökkel, a szöveg, amit írtunk, szép csendben fogyott. Úgyhogy improvizáltunk… Tényleg igyekeztünk a legszórakoztatóbb formánkat nyújtani, és egyúttal megragadom az alkalmat, hogy exkuzáljam magunkat minden fárasztó mondatért. (Bár szerintem voltak egészen jók is.) A táncok után az osztályvideók alatt mindenkinek lehetősége nyílt pihenni egy kicsit. A 12.-eseknek már csak a keringőre kellett készülniük, nekünk pedig annak felkonferálására. Az utóbbi feladat valószínűleg egyszerűbb volt. Meg is könnyebbültünk. Visszanézve nagyon jó és megtisztelő érzés volt a színpadon állni. A szalagavató végére sikerült felnőnünk a feladathoz és elhagyni az első osztályos hangsúlyt a beszédünkből. A végén már csak azon kellett igyekeznem, hogy biztonságban feljussak a színpadra. Higgyétek el, nem könnyű feladat ez nagyestélyiben! Nos, ennyit a hivatalos részről. Aztán szép lassan elfelejtődött az egész, és ma már mindenki a jövő évi programot várja. Főleg a 11-edikesek, az lesz a mi szalagavatónk! Ezért is üzenem konferansziéutódainknak, hogy legyenek elbűvölőek, felkészültek és ne féljenek semmitől, jó dolog ez. ruhát (én kockás inget és barna műbőr jakót viselek), és egy-két apró igazítást ejtünk a memóriánkon, hogy pontosan mikor is jön a sasszé meg a dögazsé… De mindenki érzi, hogy igazából nem ez a lényeg. Vidámak vagyunk, nagyon vidámak: amolyan gogoli szellemben leginkább magunkon röhögünk. Olyan hihetetlennek tűnik, hogy egy-két percen belül kilépünk az egész iskola, a teljes tizenkettedik évolyam és összes családtagja elé ezekben a mulatságos göncökben, és a Jailhouse rock dallamára fogjuk ropni a rocky-t. Csak abban bízom, hogy ha mosolygunk tánc közben, akkor nem lehet baj. És így is lesz: bár ahol csak lehet, elrontom a lépéseket – ezt szomorú tárgyilagosságával a videófelvétel is igazolja –, mégis dörgő tapsvihar kíséri produkciónkat. Mindenki nevet, és elsősorban nem is rajtunk nevetnek, hanem inkább velünk nevetnek ezen a fura helyzeten. A tapsvihar után kacagástól önkívületben megyünk vissza a függöny mögé átöltözni. Noha többen biztosak vagyunk abban, hogy nem fogjuk felcserélni a tanári pályát a versenytáncosi karrierért, azért abban is biztosak vagyunk, hogy jól szórakoztunk. És abban is erősen reménykedünk, hogy mindenki így volt ezzel, aki csak látta ezt a sete-suta, szívvel-lélekkel készült kis produkciót. Búcsúzóul még teszek egy meggondolatlan ígéretet a ruhatár előtt a kilencedikeseknek, hogy hétfőn a barna műbőr jakómban jelenek meg az irodalomórán; abban a pillanatban még komolyan is gondolom. Aztán hétfőn mégis a szokott külsőmet öltöm magamra. Az őrültködés ünnepi pillanata elmúlt, újra következnek a szürke hétköznapok… És csak remélni tudjuk, hogy nem telik bele sok idő, és megint együtt nevethetünk magunkon. 2006. január-február • TrefortUtca

Aktuális

Bécsi cool-túra avagy a 11. a-sok Bécsben

KÁLMÁNCZHELYI GÁBOR 11. A Az eddigiek közül nekem ez a kirándulás indult a legrosszabbul, ugyanis nagyon korán kellett felkelnem, hogy háromnegyed hétre az Etele térre érjek, ahonnan indultunk. Ezután kellemes meglepetés ért minket, mert kiderült, hogy a busz, amivel megyünk, sokkal jobb, mint amire számítottunk. (Ahogy később kiderült, a buszvezető rosszabb volt, mint amit gondoltunk). Körülbelül háromórás út után megérkeztünk Bécsbe, a Westend City Hostel elé, ami a szálláshelyünkül szolgált. Itt elfoglaltuk szobáinkat, pihentünk, ettünk, aztán indult a városnézés. Először végigsétáltunk a Mariahilferstrassén, ami tele van mindenféle bolttal, üzlettel. Eljutottunk a Kunsthistorisches Museum-ba, ahol megtekintettük a Goya-kiállítást, és egy másikat, amin több festő műve is szerepelt. Ezt én személy szerint egy idő után eléggé unalmasnak találtam, de azért szép volt. Igazán az épület maga volt az, ami nekem nagyon tetszett, és ez a többi múzeumra is igaz, meg persze Bécs egy csomó más épületére. A Kunsthistorisches után „Mozart nyomába eredtünk”, vagyis megnéztük bécsi életének fontosabb állomásait, például a házat, ahol lakott, a templomot, ahol az esküvője volt, egy másikat, ahol felravatatozták. Ezek közül nekem az egyik templom tetszett nagyon, igaz, nem a kinézetéért, hanem mert jó meleg volt benn, ugyanis nagy negatívuma volt sétánknak, hogy iszonyú hideg volt kint. Ezután a Haus der Musik-ba mentünk, amit interaktív múzeumként tudnék meghatározni. Azt mutatta be, hogy hogyan érzékeljük a hangokat, bemutatott sok zeneszerzőt és még játszani is lehetett: dobókockával lehetett előállítani keringődallamokat, vagy pedig kipróbálhattuk, milyen karmesternek lenni. Ez a hely tehát elég érdekes volt. Ezen az estén még elmentünk

TrefortUtca • 2006. január-február

egy Jazzclub nevű helyre, amit Körmendy tanár úr testvére ajánlott nekünk. Ez a hely nagyon jó volt, jó volt a zene és lehetett tásasjátékokat játszani. Utána visszamentünk a szállásra aludni. A következő nap érdekesen indult, ugyanis a mi „vérprofi” buszvezetőnk negyed órán keresztül küzdött a busz ajtajával, hogy be tudja csukni, bár ez nem az ő hibája volt. Az viszont igen, hogy nekünk útközben

az Albertinához LL.Juniort kellett hallgatnunk, ami egyébként Bencének egészen elnyerte tetszését, majdnem kölcsön is kérte a CD-t. Az Albertinában megnéztük az Egon Schiele-kiállítást, ahol egy beteg elme képeit láthattuk, legalábbis szerintem, de nekem ennek ellenére, vagy pont ezért, ez a kiállítás tetszett legjobban. Később egy kisebb séta után elmentünk a Leopold Museumba, ahol francia impresszionisták műveit láthattuk. Ekkor már nagyon éhes volt mindenki, kivéve Bálintot és Marcit, akik tettek egy kisebb evős kitérőt. Ők hozták a hírt, hogy buszvezetőnknek sikerült lemerítenie a busz akkumulátorát, szóval hazajutásunk nincs teljes mértékben biztosítva. Végül megoldottuk ezt a problémát, egy kisebb utcában betoltuk a buszt, ami miatt néhányan elég érdekesen néztek ránk, de legalább sportoltunk egy kicsit, és sikerült elindítani a járművet. Miután elindultunk, néhány mulatós szám (amit buszvezetőnk akart hallgatni) után elérkeztünk egy még soha ennyi vendéget egyszerre nem látó étteremhez, ahol azt hiszem, sikerült felélnünk az egész éléskamrát, de vendéglátónk annyira örült nekünk, hogy adott ajándékba parfümöket és órát is adott volna, ha valaki elfogadja. Ezek után hazautaztunk, de a határon való átlépéshez a tanár úr navigációs készségére is szükségünk volt. Én a „viszontagságok” ellenére élveztem ezt a kirándulást, sőt direkt jó, hogy ilyen „kalandosra” sikerült. Köszönjük szépen, tanár úr!

5

Aktuális Bécsi mese RÉTALLÉR ANDI

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy csapat a Trefortba felvételt nyert gyerek. Még nagyon kis csöppségek voltak, amikor bejutottak, de az idő múlásával szépen cseperedtek. Továbbá nagyon okosak is voltak, lassan már a második nyelvet is elkezdték tanulni, ki-ki amit szeretett (vagy nem szeretett) volna. A németet választó gyerekek ritka szerencsések voltak; egy-két hónap nyelvtanulás után már indulhattak is egy egynapos bécsi kirándulásra. Hideg téli napon történt, a napkelte után nem is sokkal, hogy a gyerkőcök felszálltak a buszra, és célpontul Ausztriát tűzték ki. Rendületlenül száguldoztak az autópályákon, szinte megállíthatatlanok voltak, de azért valljuk csak be, néha azért elvégezték a dolgukat egy-egy benzinkútnál. A buszon nagyon jól érezték magukat, sokat fényképezték egymást; megörökítették ezeket a vidám pillanatokat, valamint több sorozat kép készült Kajmádi tanárnő ennivalóan édes gyerkőceiről is, Marciról és Misiről is. Mikor megérkeztek, csoportokba rendeződtek aszerint, hogy ki hova megy (a beosztás már előzetesen megtörtént feliratkozással), miközben mindenki körbekörbe tekintgetett, hova is került. A látvány persze nagyon vonzó volt, az a sok szép havas háztető... Minden olyan,

Az néptáncrul FÜLÖP PÉTER 7. A

Nem mondhatnám, hogy repestem az örömtől, amikor az év elején tudatosult bennem, hogy néptánc óráink is lesznek. Igaz, hogy nem ért teljesen váratlanul, mert a bátyám is ide jár, de azért reménykedik az ember; hátha esetleg idén rockzene-elmélet órák lesznek. Kezdtem megbékélni a gondolattal, mivel túl sok elképzelésem nem volt arról, hogy milyen is egy ilyen óra. Most itt majd írni is kell, vagy egyáltalán, ezt osztályozzák, és akkor miből kapunk jegyet? Az első óra alkalmával e sok kérdés válaszra talált, no nem pont olyan válaszokra, amilyeneknek a legjobban örültem volna, de hát semmi sem tökéletes. Belépünk egy kemény, vastag vasrácsajtóval is elzárt helységbe, meggyullad egy viharlámpa és elindulunk le a sötétbe egy végtelen hosszúságú lépcsőn, a dohszag elárasztja a helységet. Egy kulcs kattan a zárban és hirtelen egy ajtó nyikorgását hallani, egy pillanatig csend, majd mint a motivációjukat vesztett birkák lépünk be a terembe. Kapok egy jókora mínuszt, mert nincs felszerelésem. A kezdés ilyen szempontból tökéletesnek bizonyult, és még szó sem esett a félévet nagyban befolyásoló „fellépés”-ről,

6

akár a mesékben. Elsőként mindenki megtekintett egy arany káposztára hasonlító kupolát,mert szép volt,és úgyis útba esett.Ezután néhányan a bolhapiacon alkudozhattak néhány ócska, vagy nem is olyan ócska holmira természetesen németül, de volt, aki pénzét inkább étvágya csillapítására fordította. Ezen fagyasztó sétálgatás után a Ludwig Múzeumban olvadhattak fel mind testileg, mind „művészileg” is, lévén hogy csodásabbnál csodásabb képeket és tárgyakat tekinthettek meg. Ez az oka annak is, hogy a legtöbb időt itt töltötték. Mikor már mindenkinek sajgott a lába, az előcsarnokban gyülekeztek, hogy ismét utukra eredjenek, mégpedig valami hangulatos kis kávézóba. Útközben még két múzeumot csodáltak meg, de ezeket ezúttal csak kívülről. Kicsit több férőhelyes kávéházat ilyen havas, hideg időben nehéz volt találni, bejártak hetedhét országot, eljutottak az Óperenciás tengeren túlra is, de sehol egy kávéház, ahol ülőhely lett volna. Itt néhányan felhagytak a kereséssel, és úgy döntöttek, hogy inkább körülnéznek a híres adventi vásáron, isznak egy Kinderpunch-ot, hogy ne fagyjanak teljesen át. Néhány bátor vitéz azonban hősiesen kitartott a jó meleg kávéház tudata mellett... Hogy találtak-e végül, az majd kiderül a következő epizódban.... Legyetek jók, álmodjatok szépeket gyerekek. ami tökéletes példája volt annak, hogyha megtanulunk valamit, akkor annak rögtön hasznát is vehetjük. Egyesek azt gondolták: először és utoljára… Ahogy teltek a hetek, egyre tisztább képet kaptunk arról, hogy ki az, aki néptáncosnak született, és ki az, aki nem. Az idő múlásával, már a néptánc se tűnt annyira lehetetlen dolognak, mint az elején. A hozzáállásunk folyamatosan változott, ez részben köszönhető a tanárnőnek, de annak is, hogy az eleinte szokatlan dolgok már megszokottá váltak. Nem jelentett különösebb megrázkodtatást, ha azt mondták: tánc! Decemberben lesz az előadás! Amit féléves anyagként, órákon át tanultunk, az értő közönségre talált. A karácsonyi műsor keretein belül került bemutatásra a néptáncunk. Mondanom se kell, az előadást megelőző két hétben már csak állóhelyekre volt jegy, majd egy héttel később már ezrek sajnálták, hogy nem lehetnek részesei az élő csodának. Remélem, Michael Flatley, a kelta tigris is a nézők között volt, és kiszúrt magának. Lehet, hogy tanácsos lenne felfogadnom egy ügynököt, bár szerintem édesanyám biztosan elvállaná, mert nagyon tettszett neki. Az amerikai filmekből ismert szabályt, miszerint a szereplők között legyen kisgyerek és kutya, kiegészíteném azzal, hogy a nézők többsége pedig tartozzon az előadók családjába, és akkor biztos a siker. 2006. január-február • TrefortUtca

Aktuális Hol volt, hol nem volt… Talán nem is volt… De hisz az nem lehet. Ott voltam, ott voltunk, láttuk, felvettük, lefényképeztük és meg akartuk mutatni! Miről beszélek? Rómáról. Ugyanis ott jártak 2005-ben az iskola latinosai, közöttük én is. És fényképeztem. És a képeimből két fotómontázst készítettünk bátyámmal, fél éjszakánkat feláldozva, majd leadtam egy CD formájában. Kinek? Az iskolai évkönyvnek.

Római mese

avagy egy aprócska kiegészítés évkönyvünk számára

Hova lett? Eltűnt. Pontosabban elbújt. Hiszen most, hogy elkezdtünk érdeklődni hollétéről, előkerült valamelyik sötét fiók mélyéről. Tehát nem tehet senki semmiről, csak az a piszok kis CD lemez, ami ilyen sunyi módon elbujdosott a felelősségre vonás (azaz az évkönyvbe kerülés) elől. De lehet, hogy én tévedek. Lehet, hogy nem is voltunk Rómában. A fényképek csupán délibábok voltak, esetleg én vagyok súlyos pszichológiai eset. Ezt azért gondolom, mert kirándulásunk még az évkönyv eseménynaplójában sem szerepelt. C’est la vie!

BOLDIZSÁR MÁTÉ

TrefortUtca • 2006. január-február

7

Interjú

Beszélgetés Gerőcs Lászlóval

„Én mindenkitől azt vártam, hogy próbáljon meg valamiből a legjobb lenni...” WEISZBURG ZSUZSI

- mondja a már igen régóta iskolánkban tanító Gerőcs László tanár úr, akit a matematikáról, a gasztronómiáról, de leginkább önmagáról faggattam. –Mikor lett tanár? –1975-ben végeztem el az egyetemet, akkor kerültem a pilisvörösvári gimnáziumba. Ott két évet tanítottam, utána öt éven át abban az iskolában voltam tanár, ahova még általános iskolába is jártam, a mai Németh László Gimnáziumban. ’82-ben kerültem ide a Trefortba vezetőtanárnak. Szóval ez most itt a 24. tanévem. Valószínűleg már innen fogok nyugdíjba menni. –És ez alatt a 24 év alatt hány osztálya volt? –Összesen öt osztályt vittem végig osztályfőnökként, bár az utolsót csak kilencedik után vettem át, mert az osztályfőnökük GYES-re ment. Mindegyikre nagyon nagy szeretettel emlékszem vissza. –És nagy különbség volt az öt osztály között? –Hogyne… Voltak szakmai különbségek, emberi különbségek Az egyik osztály nagyon jó volt, egy másik kevésbé, de mind az öt mély emléket hagyott bennem. –A „szakmait” itt a matematikára érti? –Nem, nem! Nincs bennem olyan szakmai sovinizmus, hogy aki nem jó matekból, az „hülye”. Az a fontos, hogy valamiben legyen kiugró. Én mindenkitől azt vártam, hogy próbáljon meg valamiből a legjobb lenni. Ez a pedagógia egyik alapkérdése. Hogy minél előbb megtalálni azt a gyereknél, amiben önmagához képest a legjobb. Hogy az matematika, vagy fafaragás, zenélés, vagy néptánc, vagy irodalom, esztétika, az teljesen mindegy. Csak legyen valami, ami nagyon érdekli, amit szinte hobbiból tanul. Hát persze, ha valakit a matematika érdekel ennyire, annak én nagyon örülök. De a matematika másra is kell… Ne haragudj, te hova szeretnél tovább menni? –Zenei pályára. –Gondolom, a zenei pályán soha az életben nem lesz szükséged sem a koszinusz-tételre, sem mondjuk a csonkagúla térfogatára. De arra a gondolkodásmódra, logikai következtetések levonásának képességére, fegyelmezett gondolkodásra, amire akkor teszel szert, amikor a matekórákon végiggondolod az ott elhangzottakat, nos, ezekre feltétlenül szükséged lesz, bárhová is kerülsz az életben. Egyébként magam is zenéltem; tizenöt évig hegedültem, és végül is egy

8

véletlen, hogy most itt vagyok, mert eredetileg zenésznek készültem. Csak amikor elvégeztem az általános iskolát, nem vettek föl a konzervatóriumba. Akkor kitanultam a nyomdász szakmát. Aztán amikor érettségiztünk, én már elhatároztam: mindenképpen tanár szeretnék lenni. Eleinte a magyar-történelem szakon gondolkodtam, de az osztályfőnököm, a Bözsi azt mondta: „Gerőcs! Téged magyarra nem vesznek fel, gyerünk matekra!” Hát így kerültem matek-fizika szakra. Szóval visszatérve, tudod, a matematika az a tárgy, amelyik a legjobban frusztrálja a diákokat. Meg tán még a testnevelés. Ugyanis ezeken a tárgyakon keresztül éli meg leginkább az ember a szellemi, illetve testi korlátait. Ha mondjuk földrajzból kapsz egy egyest, akkor tudod, hogy nem készültél, és ezért karót kaptál. De azt is tudod, hogy ha a jövő órára fölkészülsz, akkor talán még ötöst is kaphatsz. De a matek az nem ilyen. Azt sokan úgy élik meg, hogy akarom, csinálom, de mégsem megy. Rendkívül negatív, frusztrációs élmény. Ezért félnek sokan a matektól. Ezért úgy gondolom, hogy a matektanár egyik legfontosabb dolga, hogy ezt a félelmet, ezt a falat próbálja ledönteni. A gondolkodás szabadságát biztosítani. Mindent szabad, amit nem tilos. És akkor lehet butaságot is mondani, azt szépen helyre rakjuk, csak indulj el valahogy. Ne csak ülj, aztán várd, hogy majd a tanár úgyis elmondja, te leírod és megtanulod. Jaj… Kicsit messzire mentem… –Az nem baj! Ha most még egy tantárgyat kéne kitanulni a tanár úrnak, mit választana? –Hú, hát nagyon nehezet kérdeztél. Nagyon sok minden érdekelne. Érdekelne a biológia, érdekelne a jog. Mindig irtóztam tőle, de most kezdem észrevenni, hogy nagyon érdekes dolgok vannak benne. A történelem is nagyon érdekelne. Szóval nagyon nehéz lenne erre válaszolni. De ha úgy teszed föl a kérdést: ha újra kezdeném, és egyáltalán továbbtanulnék (mert ha nem, akkor elmennék szakácsnak), akkor körülbelül ugyanezt csinálnám. –És még mi mással foglalkozik az iskolán kívül? –Van egy társaság, egy cég, ahol emelt szintű érettségi előkészítőket tartok rendszeresen. Szeretem ezt csinálni, mert érdekes szakmai kihívás. Ezen kívül az életemben a legfontosabb időtöltés a zenehallgatás. No és persze nagyon szeretek kirándulni, biciklizni a fiaimmal, családommal.

2006. január-február • TrefortUtca

Interjú –Ha jól tudom, a tanár urat lehet látni a televízióban is. Ott mit csinál? –Tíz évvel ezelőtt támadt egy olyan gondolatom, hogy ha valaki ötös matekból, az még nagyon kevés ahhoz, hogy továbbtanuljon. Nagyon nagyok a különbségek. És akkor mit lehet tenni? Akkor kell egy matektanár, vagy tanfolyam, vagy valami egyéb külső segítség. Ezt pedig nem sokan tudják megfizetni. Viszont ez ügyben a televízió nagyon sokat tudna segíteni. Akkor javasoltam valakinek egy ilyen műsor létrehozását, és hát javaslatom nyitott fülekre talált. Akkor kitaláltuk ezt a Repeta című műsort. 1995-ben indult el. Ez egy heti 45 perces élő adás volt, kifejezetten matek feladatsorokkal. Nagyon sokan beküldték őket, egy igazi pontverseny alakult ki, és ez így nagyon jó is volt, egészen 2000-ig tartott. Akkor egy időre megszűnt a műsor. (Érdekes: pont akkor szűnt meg a műsor, amikor Tokióban a Nemzetközi Televíziós Oktatóműsorok Világtalálkozóján 68 ország 146 produkciója közül a középiskolás kategória fődíját nyerte el.) De tavalyelőtt szeptembertől újra napirendre vették. Behívtak, és azóta is megy minden héten a matek péntek délutánonként, amikor is emelt szintre felkészítő témaköröket beszélünk meg, természetesen feladatokon keresztül. Izgalmas, kicsit stresszes, de nagyon klassz szakmai kihívás. Külön örülök annak, hogy rengeteg szakmai levelet, üzenetet kapok az ország minden

TrefortUtca • 2006. január-február

tájáról, hogy jaj de jó, meg persze szakmai tanácsokat is kollegáktól, hogy ez nagyon jó volt, de ő nem így csinálta volna, hanem úgy. Van olyan, amit megfogadok, van olyan, amivel egyetértek, de egyszerűen nem fér bele a szűk 26 percbe. Szóval szeretem csinálni. Persze igen komoly felkészülést igényel. Nem is annyira a szakmai felkészülés nehéz, hanem annak a képi megvalósítása, hogy hogy fogom felépíteni logikailag, módszertanilag a dolgot. Szerencsére ott a televíziósoktól abszolút szabad kezet kapok. Szóval ebben a 26 percben azt csinálok, amit akarok. –Hány könyve jelent meg eddig a tanár úrnak? –Eddig 26 könyvet írtam, többnyire feladatgyűjteményeket, bár van köztük szakkönyv is. Ezenkívül megjelent néhány publikációm is: többek között Magyarországon, az Egyesült Államokban, Romániában, Németországban meg Svájcban, különböző szakmai lapokban. Ezeket a cikkeket szívesen írom. Van, amikor csak úgy magamtól, de van, hogy felkérésre. Emellett 2000-ben kaptam egy nagyon szép elismerést: a Magyar Tudományos Akadémián Tudós Tanár díjjal jutalmaztak, 2004-ben pedig az Ericsson díjat vehettem át. Természetesen örülök ezeknek az elismeréseknek. –Hát akkor most rátérek a konyhára! A tanár úr szeret enni, szeret főzni… Meséljen valamit erről. –Hát egy félreértést tisztázzunk… Nehogy azt képzeld, hogy én éjjel-nappal a konyhában főzőcskézek, de néha előfordul. Nagyrészt édesanyámtól tanultam a főzést. Fiatal koromban ellestem, később felnőtt koromban tudatosan kérdeztem tőle. Nagyon sok mindenre megtanított. Általában otthon a sütemények az én reszortom, aminek örülök, meg büszke vagyok arra, hogy nagyon finom palacsintát tudok sütni. Van speciális, saját kreálmányú süteményem, amit mindig karácsonykor eszünk, mert a család elvárja, hogy süssek nekik akkor ilyet. Ez egy amolyan besameles-kakaós sütemény, isteni. A másik, amit nagyon szeretek, azt Simon Zsuzsa tanárnőtől tanultam jó 20 évvel ezelőtt. Ez a Pompadour galacsinok, La Fayette mártásban. A La Fayette mártás, az lényegében egy kicsit savanyított majonézes mártás. –A diákok nem élvezhetik a tanár úr konyhaművészetét? –Dehogynem! Fakton tizenkettedikben szoktam volt, hogy hetente öt percben egy kis gasztronómiát tanulunk. Valaki süt otthon valamilyen süteményt, behozza, mindenkit végig kínál, aztán kitűzi a receptet. Mi megesszük, és véleményt nyilvánítunk róla. Egy év alatt mindenki kétszer-háromszor sorra kerül, és még az osztályt is körbetapétázzuk ezekkel a receptekkel. Persze ezeket év végén leszedem és bekerül a receptgyűjteményembe. –Köszönöm szépen az interjút. Kívánok a tanár úrnak jó egészséget és még sok sikert a tanári pályáján!

9

Literatúra

Az éltető nedű KÉRI ZSÓFI 8. C

McKinley hirtelen riadt föl gondolataiból az oly sokszor hallott csöngetésre. –Zavarok, uram?- szólt a titkárnő hangja a rádióból. Erica Petersen, a túloldali szobában ülő nő nem volt éppen egy zseni, de gyakorlott alkalmazottként – öt éve dolgozott már nála – mindig beletrafált a dolgok közepébe. Ahogyan most is. –Nem, nem, Miss Petersen, csak elgondolkodtam egy kicsit – próbált udvarias választ adni a főnök. Igazság szerint az épület pincéjének legmélyébe kívánt mindenkit, aki mostanság – különösen ebédidő utáni szendergés közben – zaklatni meri. Az SC-32-es szárazföldi olajkút katasztrófája óta azon járt az esze, hogyan hozhatná helyre az utóbbi időben drasztikusan csökkenő keresletet. Az elején, amikor az emberek pánikszerűen rohamozták a benzinkutakat az utolsó csepp benzinért is, még nem látta teljesen a következményeket. Nem vette észre – vagy csak nem akarta észrevenni -, hogy a hörcsög módjára speizoló fogyasztók teletömik a kamrájukat tartalékokkal, és a bevásárolt készleteket csak később akarják felhasználni – akkor meg majd messziről elkerülik a töltőállomásokat. Bizonyos szempontból talán érthető is lett volna a viselkedésük – de McKinley szempontjából nem. Őt, mint a termelési ügyosztály vezetőjét terhelte a legnagyobb felelősség az egész vállalatban. Hiába volt az események menete még mindig felderíthetetlen, 15 millió tonna nyers kőolaj – a nagy része csupán ideiglenes raktáron volt ott – ide vagy oda elég sokat számít… Ó, miért pont akkor? Akár a cég jövőjét is meghatározhatja, örökre. –Uram? –Igen, kisasszony? –Semmi, semmi, csak azt hittem, valami baja esett. Öt perce nem mond semmit a rádióba. –Nincs oka aggodalomra. Csak elmélkedem időnként. –Ez esetben bejelenteném a látogatóját. Egy Maria Calotov nevű hölgy keresi. –Értem... engedje be!

***

–Jó napot! Mr. McKinley-hez van szerencsém, nemde?az ajtón belépő nő farmernadrágot és hosszú, divatos zöld blúzt viselt, ami még inkább karcsúsította amúgy is vézna alakját. Az öltönyben és nyakkendőben feszítő, pocakos üzletemberhez képest leginkább egy szedett-vedett, ázott kis madárkának nézett ki. –Igen, igen. Jó napot! Kérem, foglaljon helyet! –Köszönöm… Azért jöttem, hogy a közelmúlt

10

eseményeiről beszéljek önnel. Óriási tragédia történt. –Teljesen egyetértek. A következmények katasztrofálisak. –Hatalmas károk… –Végzetes veszteség… –15 millió tonna kőolaj… –És mindez egyetlen pillanat műve… –Egy mindent tönkretevő pillanaté. –Azt hiszem, egyetértünk. A környezetvédelmi minisztérium tegnap felállított különbizottsága örülni fog, ha elmondom, hogy kész az együttműködésre. Egyeztessünk most a kárpótlási feltételekről? –Tessék? Kárpótlást ajánlanak fel nekünk? – riadt fel búskomorságából a férfi – ezek szerint talán van esélyünk megmenekülni! –Ezt kötve hiszem. Ilyen súlyos vízszennyezés után senki sem menekülhet a kártérítési kötelezettség elől. Több száz négyzetkilométernyi terület élővilágának veszélyeztetése, ráadásul a vízkészletek minőségének nagyarányú rontása törvényekbe ütközik. Nem beszélve az okokról: hibás biztonsági berendezések, az akna kelleténél ingatagabb szerkezete, a folyótól való csekély távolság, például. –Maga még pénzt akar beszedni tőlünk, amikor a csőd szélén állunk? Egyszerűen meg van buggyanva, Miss Catolov. Nem áll módunkban milliókat kidobni törött szárnyú madárkák pátyolgatására. –Félreérti a helyzetet. Létfontosságú vízkészletek szennyezéséről van szó! Ha nem segít, megfulladunk a nyers kőolajban! –Jó maguknak…Minket csak a hitelezőink fojtogatnak, de épp elég erősen. Az áltudományos ökológiai dumái pedig csöppet sem képesek lefoglalni. Ha pénzt akar, menjen a bankba, és vegyen fel kölcsönt. Lehetne annyi esze, hogy nem egy csőd szélén álló vállalathoz járjon koldulni. –Ez NEM esztelen kunyerálás! Úgy látom, képtelen a jövőbe tekinteni, hogy megértse… –Igenis a jövőbe nézek! És tudja, mit látok? Háromezer munkanélkülit, akiket mindeddig a mi vállalatunk foglalkoztatott. Embereket, akik azért jutottak arra a sorsa, mert néhány bolond főnök másodlagos kiadásokra költ, amikor az a puszta létfenntartáshoz kellett volna. –Másodlagos kiadás? Mr. McKinley, én egyre inkább kezdem azt hinni, hogy maga teljesen süket. Hányszor kell még elmondanom, hogy.. –KIFELÉ! – és a nő, felhúzott orral és fennkölt arckifejezéssel távozott. 2006. január-február • TrefortUtca

Literatúra ***

McKinley hónapokig nem bánta, amit tett. A világkép, amelyet Maria Calotov képviselt, érthetetlen volt számára, de ez nem vált ellenére a következő hónapokban. A Twunder Corporation,aminek dolgozott,egyszerűen elsimította az ügyet. A balesetet a rossz szerkezet helyett egy illegális vendégmunkás képzetlenségére fogták, ezzel megteremtve a lehetőséget, hogy minimális bírsággal megúszhassák a pert, amelyet a környezetvédők varrtak a nyakukba. Eszük ágában sem volt az élő környezet tiszta jövőjéért akár egy szalmaszálat is keresztbe tenni, ezt a vágyukat pedig egy talpraesett ügyvéd – jó fizetségért, persze – valóra válthatta. A bírák csupán bólogató kutyák szerepét töltötték be a színjátékban. A változás szele messze elkerülte őket. A világ pedig, olajmágnásaival a hátán, teljes nyugalommal menetelt előre: a pusztulás felé. Vesztébe rohanó megsebzett vadállatként élte fel egyre gyorsabban utolsó tartalékait, s az emberek mintha szemüket lehunyva élvezték volna a zuhanást, lefelé, lefelé, lefelé… Azonban voltak, vannak, és mindig is lesznek különcök, akik kilépve a sorból, megpróbálják más irányba terelni a dolgokat. Közéjük tartozott Maria Calotov is, aki ekkor – más lehetőséget nem látván – nagyszabású éhségsztrájkba kezdett, hogy a felszíni és felszín alatti vizek tisztaságáért emelje fel a szavát. Az esemény egyre nagyobb sajtóvisszhangot keltett. Egyik reggel, munkába menet, a szokásos reggeli dugóban autójával pöfögtetve maga McKinley is felfedezte a hírt a lapokban. Nem lepődött meg – inkább csak megmosolyogtatónak találta az ifjú nő küzdelmét. „Fiatalság, bolondság”- mormolta, miközben besétált a húszemeletes irodaházba. Az elektronikus postaládájában egy titokzatos levél várta: a feladót nem ismerte, tárgyat nem írtak a küldeményhez. Egy friss hír lapult benne: Maria Calotov, hetek óta tartó éhségsztrájkja következtében végleg legyengült és meghalt. „Így jártok ti is, ha nem véditek meg a forrásaitokat. Mert a tiszta víz éltető nedű, melyet minden egyéb elé kell helyezni” – ezek a szavak hagyták el utoljára az ajkait. És végre, valahol a város közepén, egy kényelmes irodában, a férfi is megértette: nem volt holmi fennkölt eszme, vagy bonyolult elmélet, csupán egy egyszerű mondat: A tiszta víz AZ éltető nedű, semmi más. Kőolajkereskedőként talán joga volt arra, hogy a kelleténél később értse meg az összefüggést, de nem most… Most már túl késő volt. A vád alól, hogy része volt ennek a világnak a tönkretevésében, milliók életének szétzúzásában.

***

–Bertram McKinley! Lépjen elő! – a vádlott lesoványodott alakja a taláros testület előtt egy madár érzetét keltette. – Ön fellebbezést nyújtott be a bíróság ítélete ellen. Milyen

TrefortUtca • 2006. január-február

bizonyítékai szólnak saját ártatlansága mellett? –Az előző ítéletben az esküdtszék meghazudtolta egy korábbi bírósági eljárás végeredményét, miszerint a Twunder Corporation csupán közvetetten felelős a 2014. május 26-án történt sajnálatos balesetért. Az utólagos vizsgálat jegyzőkönyve szerint az elektronikai rendszer... –Ugyan már,Mr.McKinley,csak nem gondolja azt,hogy ismét rákenhet mindent valami mexikói bevándorlóra? Jól tudja, hogy változnak az idők. Több milliárd ember szomjazik hónapok óta, sokuk feltételezhetően az ön hibájából fakadóan. Az igény az ivóvízforrások védelmére hatalmasabb, mint valaha. Több esze is lehetne annál, hogy megint a régi dumával jöjjön elő. –Ez NEM holmi kertelés, ez az igazság. Semmi joguk ahhoz, hogy egy alkalmazott hibájáért minden felelősséget a főnöke nyakába varrjanak, mivel az illető időközben meghalt. Egyébként persze… Maguknak különben sem áll érdekükben bármilyen felmentő határozatot hozni… A világ változik, mondja. Mire érti? Arra, hogy a tömegek kielégítése érdekében mindenképp akasztandó bűnbakot kell keresni? Meglehet, bár többet vártam ennyi diplomás embertől. –A bíróság ítélőképességét egy vádlottnak nincs joga kétségbe vonni! Már így is épp elég szégyent hozott a fejünkre az állandó köntörfalazással. Mivel a vádlott nem képes újabb érveket felmutatni, az ítélet megváltoztatását nem fontoljuk meg! Az továbbra is: halálbüntetés. –Na de uram! Ilyen eljárást… –Befejeztem! KIFELÉ!!!! – és a férfi, a közelgő halál súlyától meggyötörten kivánszorgott a teremből. Bertram McKinley akasztása a 2016. év talán egyetlen, úgymond közönségszórakoztató eseménye volt. Tízezrek vonultak ki a város utcáira, hogy végignézzék, amint a hóhér végrehajtja az ideiglenes népbíróság ítéletét. Ugyanaz a nép, amely hörcsög-életmódjával arra késztette McKinleyt, hogy ámokfutó lépéseket tegyen, és elzavarjon egy ifjú hölgyet, most ugyanazon cselekedete miatt kiáltozta rá a káromkodásokat. Halála egy új korszak kezdetét jelentette: nem, félreértés ne essék, nem a környezetvédelemét, hanem a fejetlen és szervezetlen környezetszennyezését. Az új világ, amely őt nem hallgatta meg, talán jobban járt volna, ha odafigyel rá: talán megértik, milyen fontos lett volna veszekedés nélkül meghallgatni a véleményeket… Egyszínű arccal, másoktól függetlenül. Ennek az embernek egyetlen hibája a gyökeresen eltérő világnézete volt, melyen lehetett volna javítani: ha higgadtan beszélnek vele. Ez azonban kimaradt az életéből, és csak egy szerencsétlen nő halála tudta pótolni. Túl rosszul, túl későn. Az írás a Fővárosi Vízművek „Legjobb a vízben” pályázatára készült.

11

A Rózsa neve

ROSNER DÁNIEL 9. A

„A film elkészülte után választhattam, adom-e a nevemet a produkcióhoz, mint az ötletadó mű szerzője, vagy sem. A nevem maradt, le lehet vonni a következtetést. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy szerintem a film ugyanarról szól, amiről a könyv.” (Umberto Eco) A történet a 14. században játszódik, színhelye egy kolostor Észak-Itáliában. A ”hihetetlen és szörnyű eseményekről” Adso, William von Baskerville (Sean C.) Watsonja számol be. A kolostorban megölnek egy szerzetest tisztázatlan módon. Épp ekkor akarják megvitatni az egyház szerepét és a krisztusi kereszténységi fogadalmat, a gyűlésre ferencesek, pápai legátusok tagjai és a Fő Inkvizítor érkezik Az első érkező William von Baskerville ferences szerzetes, segédjével, Adsóval. Az apát kérésére a szerzetes nyomozni kezd a rejtélyes haláleset után. A híres kódexmásoló egy zárt ablakon esett ki, a szerzetesek azt hiszik, hogy az ördög bújkál a kolostor falai között, ezért sürgeti az apát Baskervillet az ügy felderítésére. A rejtély nyitját a kolostor rejtett könyvtárában találják meg. A filmet még misztikusabbá teszi a Bosch-képek ihlette szerzetesek, az élethű ábrázolása a középkor borzalmainak és a fantasztikus zenei aláfestés. Der Name der Rose

Hely

Hossza: 126 perc. Rendezte:Jea-Jacques Annaud. Forgatókönyv: Alain Goddard Szereplők: Sean Connery, F. Murray Abraham, Christian Slater

Sirius teázó SZÁSZ NÓRI

Így második alkalommal már nem volt nehéz megtalálni azt a pincehelyiséget, ahol a Sirius nevű teaház található. Először nem volt ilyen szerencsénk, többször is végigmentünk az utcán, de csak nem akart megkerülni. Végül bosszankodva, de megtaláltuk a kis táblácskát, ami az üzletet jelezte. Amint beléptünk, kis illúziórombolás: kérem szépen, nem csapott meg az a mesebeli teaház illat, a több mint hatvanféle tea elegyét éreztem, ami lehet, hogy valakinek tetszik, nekem azonban kellett pár perc, hogy megszokjam. De sebaj, robogunk tovább. Kabát le, fölakaszt, bemegyünk, cipőt le, elrak, és el is foglalhattuk a helyünket az egyik sarokban. Ez jut, ha későn érkezel, és az összes jó helyet elfoglalják a galérián, a kis „egérlyukban” és a második helyiségben, ahova egy szekrényen és a tükrökkel kirakott folyosón át vezet az út. A kényelmes kis párnáinkon elhelyezkedve a falnak dőlve nézegetjük az étlapot, pontosabban az itallapot. Kihagytuk a fekete, zöld, ízesített teákat és gyümölcsteát választottunk.

12

Könyv

Film

Kultúra – Ajánló A Rózsa neve SÜTÖRI DONÁT

A Rózsa neve egy tizennegyedik században játszódó nagyon jó és érdekes regény, egy fordulatokban dús, izgalmas krimi. Az egész történetet egy szerzetesnövendék, bizonyos Adso szempontjából ismerhetjük meg. Az ő bőrébe bújt bele Umberto Eco, a tudós bolognai szemiotikaprofesszor. Mivel Adso szempontjából látjuk a történetet, néha úgy érezzük, mintha velünk történne az egész. A regény gerincét az alkotja, hogy egy észak-itáliai apátságban rejtélyes körülmények között sorban halnak meg a szerzetesek. A gyilkos személyének felderítését az apát úr Baskerville-i Vilmosra bízza, aki fiatalabb korában híres inkvizítorként működött, azonban miután belátta, hogy ilyen típusú vallási ügyekben nem lehet igazságos döntést hozni, abbahagyta munkáját. Inkvizítori munkája után csatlakozott hozzá Adso és együtt bolyongtak Itália hegyes vidékein. Miután Adsoék megérkeznek az apátságba, a gyilkosságok egyre gyakoribbak lesznek, és félő, hogy egyáltalán nem sikerül rábukkanniuk a tettesre. Végül azonban a hetedik napon rátalálnak a gyilkos személyére, ami nagyon meglepő, hiszen maga Vilmos is csak az utolsó pillanatban jön rá, ki is az. A hét nap alatt Adsoval és Vilmossal is meglepő dolgok történnek, és a végére az apátság élete is teljesen megváltozott. Ha alaposan belegondolunk, a regény minden egyes apró részlete nagyon fontos, bár ezt olvasás közben sokszor nem érezzük. Nekem személy szerint nagyon tetszett a könyv és mindenkinek csak azt tudom javasolni, hogy olvassa el, mert az élethez is fontos dolgokat tanulhat meg. Amíg vártunk, hogy elkészüljön a teánk, azon elmélkedtünk, hogy az asztalunkként szolgáló ládán a napocska vajon milyen nemű. A pincérnő, aki kedves és mindenkivel beszélget, hamarosan meghozta a várva várt Wild Cherry-s italt és a hozzá járó kis teasütinket. Óvatosan kóstolgatjuk, több cukor, inkább nem kellett volna, még egy kis tea, kicsit forró. De finom. Kiöntjük az aljáról a maradékot, nem hagyunk kárba veszni semmit sem, kimegyünk fizetni. A pincérnő pontosan tudta, mit vettünk, itt nem lehet semmit elhallgatni, fizetni kell. Hát ennyi volt. Kifelé menet még megcsodáljuk a fél és negyed teáskannákból készült absztrakt kis művet, és már kinn is vagyunk. Vannak, akik miután elfogyott a teájuk, azután is üldögélnek, és beszélgetnek, néhány párocska is volt, ők valamelyik sarokban nézegették egymást szerelmes pillantásokkal. A hangulat kicsit keleties, amit csak fokoznak a plafonról csüngő drapériák és egy ülő Buddha szobrot is felfedeztem. Csak a zene nem illik néha ehhez a stílushoz, de eltekintünk ettől a kis botlásról. Ha valaki szeretne elmenni a Siriusba, a Bródy Sándor utcában a Szabó családtól kicsit távolabb van, a SOTE irányába.

2006. január-február • TrefortUtca

Kultúra – Ajánló Esti tévézési kronológia

Könyv

Tévé

is dugította a lefolyót, de „Mr. Proper” – hogy végképp elvesszünk – dolgozik az ügyön, de neki 1 ml is elég hozzá, BARTUS ISTVÁN 10. A és máris szabad az út a csapból a szennyvíztisztító felé. Ha már nekiláttunk kitisztítani a lakást, akkor „Muszkli” Péntek este van. Az óra már rég elütötte a nap 22. óráját. mellé használjunk „Domestos”-t is, mert az jobban A kedvenc filmembe merülnék bele éppen, amikor a tisztítja a WC-t, mint mások, melyek ott vannak ugyan televíziózás egyik legrosszabb vívmánya, a reklámblokk a képernyőn, csak éppen a címke hiányzik, de ez minket szakítja meg extázisomat… ne tévesszen meg. És ha elvégeztük a „dolgunkat” a WCA reklámokat sosem értettem! n, akkor ne „Egy érintés”-sel varázsoljunk pálmaillatot, Egy rajzolt kutyafigura mászkál a hűtőmben, majd hanem „Oust”-ttal, mert az más… beszélget a tejjel, de pár perccel később inkább válasszam Ha már tiszta a mosogató és a WC is, akkor már a „TELE2”-t, mert a „T-com”-nál két forinttal drágább a ne feledjük el a fürdőszobát sem. Láthatjuk a vízkövet, hívás, persze olvassam el az apró betűs részt, hogy ez csak mert az lerakódik mindenhová, de „Kovács Lajos” már ünnepnapokon 23 órától éjfélig igaz. Ne felejtsük el az színre is lép, és a vízkő lelép, sőt ezt még a kocsinkon intelligens mosóport! Mert az olyan okos, hogy tudja mi a is alkalmazhatjuk, persze csak ha „Bridgestone” gumikat kosz és a szövet között a különbség, ráadásul egy szakács használunk, és még véletlenül sem „95-ös MOL a referencia, akinek semmi köze a mosáshoz. Újabb TEMPO” üzemanyagot tankolunk, hanem a „Ferrari” két reklám után már azzal tömik az agyam, hogy most és „Schummacher” ajánlásával „V Power”-t öntsünk a inkább a nagy sárga M betűvel fémjelzett gyorsétterembe „SEAT”-unkba, mert a száguldás a vérünkben van, és menjek ebédelni, mert most két szelet szalámit tesznek a szendvicsbe és tíz forinttal olcsóbb is, de azt már nem még véletlenül sem ülünk „Suzuki”-ba, mert az nagyon, említik, hogy ez csak két napig tartó akció, és arról sem nagyon… És ha már az autóban vagyunk,ne a „Sláger”-t hallgassuk, szól a fáma, hogy mennyire egészségtelen a koszt. Majd újabb két mobilreklám: egyik helyen 70 forint a telefon, pedig az ikrek is ezt teszik, hanem inkább a „Rádió 1”-et, de az már megint csak apró betűs rész, hogy egy hívással a mert ott csak igazi mai sláger megy! Ha visszatérünk a telefon árának triplája visszavándorol a szolgáltató zsebébe, képernyő elé a kocsinkból, máris a vezetésben elnehezedő míg a másik helyen fél áron kapom a készüléket, sőt még a és visszeres lábainkra kapunk hatékony enyhülést, persze hívásdíjak is elfogadhatóak, persze rápillantva a képernyő ez nem gyógyszer, csak gyógykészítmény. Amennyiben aljára – a már sokat emlegetett apró betűkre – kiderül, elolvastuk a betegtájékoztatót a mellékhatásokról, akkor hogy ez csak kétéves hűségnyilatkozat aláírása után válik folytassuk eme cselekvésünket egy „Best”-tel vagy érvényessé, és ama tényt már csak a tapasztaltabbak „Story”-val, mert ezekről beszélnek, vagy kérdezzük meg tudják, hogy a hűségnyilatkozat tovább tart, mint a az orvosunk helyett Gundel Takács Gábort, hogy miért készülék élettartama. Ezután egy kisbaba kerül a színre pont az „oroszlános hídon” kell mosogatni és szárítani, és és máris arról kapunk információkat, hogyha „ILYEN” miért nem éppen meccset közvetít? És ha „Áll az alku”, babapopsikrémet használunk és nem „OLYAT”, akkor akkor dőljünk hátra a fotelben és térjünk vissza a filmhez, Marci popsija is feszesebb. És ha már ilyen jól beleástuk melyből megint csak 20 percet láthatok, mert következik magunkat és „ILYET” használunk, akkor a pelenka „EZ” egy újabb reklámblokk, de ekkor már átkapcsolok, mert legyen és ne „AZ”. Kevéssel ezután „Mr. Muszkli” már el hülye azért nem vagyok…

Michael Ende: Momo KÖNYVES-TÓTH ZSUZSI

Ahogy kezembe veszem a regényt és megpróbálom felidézni, milyen is volt olvasni, rögtön egy kép ugrik be. Egy ágrólszakadt kislány, férfikabátban, mezítláb. Igen, ő Momo, akiről senki sem tudta, honnan jött, ki is ő valójában. Mégis, valamiért az emberek szerették, segítettek neki, megbíztak benne. Valahol tudták, hogy szükségük van rá. Igaz, nem voltak természetfeletti képességei, nem tudott csodákat sem tenni. A kis Momo egyet tudott, ahogyan rajta kívül senki: meghallgatni másokat. Úgy tudott figyelni, hogy a buta embereknek egyszeriben okos gondolataik támadtak, a tanácstalanok

TrefortUtca • 2006. január-február

pedig rögtön pontosan tudták, mit akarnak. Így az emberek hálából ellátták Momót mindennel, amire szüksége volt és cserébe valami olyasmit kaptak tőle, amit nem lehetett pénzen megvenni. Egy nap azonban megjelentek a városban a szürke urak, akik ellopták az emberek legféltettebb kincsét: az időt. „Mert az idő élet. Az élet pedig a szívünkben lakik” – írja az író. Egyetlen egy olyan embert nem tudtak hatalmuk alá keríteni: Momót. Ezért egyedül kellett felvennie a harcot a szürke urakkal. Ebben egyetlen segítsége egy Kassiopeia nevű teknősbéka és az idő ura, Hora mester volt. Ez a furcsa hangulatú kis regény olyan dolgot fogalmaz meg, ami mindenkit érint és része mindenki életének.

13

Vélemény és visszhang Hogyan lehetne jobb az iskolánk? ÚJVÁRI MÁTÉ ÉS GAÁL MIKLÓS

Nagy érdeklődéssel figyeltük az előző számokban kibontakozó vitát az ideális iskoláról. Sokan sokfélét gondoltak már az ideális iskoláról, és fognak gondolni valószínűleg ezután is. Mi most nem kívánunk állást foglalni ebben a kérdésben. A realitások talaján maradva inkább felvetnénk egy új vitatémát, nevezetesen azt, hogy mit lehetne tenni szeretett iskolánkkal, hogy az még jobbá váljon? Az első probléma, ami eszünkbe jutott, és rendezni kellene, az a klubhelyiség állapota. Azt hiszem, nyugodtan mondhatjuk, hogy ez a kérdés már több éve okoz fejtörést mind az iskola vezetésének, mind a Diákönkormányzatnak. Sokszor elhangzott kritika, hogy a helyiség falai ázottak, mállik a vakolat, nincsenek normális ülőhelyek, nincsen semmi plusz, amiért lemenne oda egy Trefortos diák. Effajta motiváció lehetne például egy-egy ping-pong asztal, esetleg csocsóasztal, néhány jobb állapotban levő fotel és asztal. Egyelőre csupán enyhe gyógyír a sebre a DÖK kezdeményezése, miszerint „tegyük otthonosabbá a klubhelyiséget”, ennek érdekében próbáljuk meg kicsit szebbé, jobbá tenni, hogy legalább külsőre elérje a diákság elvárásait. De szerintünk igazi megoldást az jelentene, ha egy esetleges bővítés vagy felújítás alkalmával új helyre költözhetne a klubhelyiség. Bizonyára sokatok járt már úgy a Trefort utcában, hogy belemerülve az élet nagy kérdéseibe egyszer csak arra lett figyelmes, hogy ismét közelebbi kapcsolatba került egy kutyák által otthagyott útakadállyal. Ezeket állítólag törvény szerint fel kellene szedni a gazdiknak… Állítólag fel is szedik… Ha túljutottunk a szlalompályán akkor sem szűnt meg minden veszély, hiszen még el kell kerülnünk az esetenként nyolcvannal robogó autókat, nehogy elcsapjanak minket. Ez a téma egy tanulmányi versennyel kapcsolatban merült fel komolyabban (amelyben egyébként egyikünk résztvevő is), ahol a csapatoknak egy helyi problémát kellett megoldaniuk. Az egyetlen trefortos csapat elképzelése szerint a Trefort utcát a Reviczky utcához hasonlóan csökkentett forgalmú utcává kéne alakítani. Ez gyakorlatilag azt jelentené, hogy korlátoznák az átmenő forgalmat, az utca díszburkolatot és rendes világítást kapna, illetve padokat és növényeket helyeznének ki. Gondoljunk csak bele, mennyire jó lenne egy kellemes, tavaszi napon átbeszélni az életnek azokat a bizonyos nagy kérdéseit az iskola falán kívül, kényelmesen ülve, madárcsicsergés mellett… Télen visszatérő problémaként említhetjük, hogy a suliban gyakran elviselhetetlenül hideg van. Ez legfőképpen az első és második emeleten jelent gondot (a harmadikon a belmagasságból adódóan már jobb a helyzet). Ezt alátámasztja az a tény is, hogy a téli hónapokban teljesen megszokott látvánnyá vált a radiátorokhoz tapadt emberek sokasága. Nem igazán tudjuk, hogy mi lenne a jó megoldás, a műszaki vonatkozásait sem ismerjük ennek a kérdésnek, de ez nem is a diákság asztala. Azonban úgy gondoljuk, hogy emellett a probléma mellett nem mehetünk el szó nélkül, valószínűleg tanárok-diákok egyaránt örülnének ha nem kellene megfagyniuk az órákon, hisz kint is épp elég hideg van… A diákélet területén némi javulást tapasztalhattunk az elmúlt évek során, de ez még mindig lehetne sokkal jobb is. Szerintünk a Diákönkormányzatnak sokkal fontosabb szerepet kellene játszania az iskola életében, az itt leírt (és a cikkből kimaradt) problémák megoldásában. Éppen ezért lenne szükség egy „látható Diákönkormányzatra”, ami mindenhol ott van, programokat szervez, minden kérdésben intézkedik, támogatja és felkarolja a jó kezdeményezéseinket. Ennek az elképzelésnek a megvalósításáért szállunk síkra tavasszal a diákpolgármester-választáson.

14

Alakítsuk át a Trefort utcát! Nem hisszük, hogy bárkit is elégedettséggel tölt el a Trefort utca repedezett útburkolata, a hullámos járda, a kátyúk, a kutyapiszok vagy a fantáziátlan, élettelen szürkeség. Itt az idő tehát, hogy közös kezdeményezéssel kivívjuk az utca átalakítását! Erre jó alkalmat és esélyt kínálnak a főváros futó rehabilitációs programjai, amelyek keretében már számos belvárosi utcát újítottak fel vagy alakítottak át sétálóutcává (Reviczky, Ötpacsirta, Király). Ezek követendő például szolgálhatnak a mi terveinkhez is. Elképzelésünk szerint meg kellene valósítani az útburkolat cseréjét (pl. macskakő vagy egyéb kőburkolat), a járda felújítását (díszburkolat), illetve fák telepítését olyan módon, hogy azok csak a szükséges mértékig korlátozzák a parkolást. Összességében tehát az a célunk, hogy a jelenlegi szürke, rossz állapotú utcából ezeknek a változtatásoknak a révén egy kellemes hangulatú, barátságos környezetet teremtsünk, ami így egyedi arculatával és atmoszférájával hozzájárul a városkép megújításához is. A mi közös feladatunk így a helyi önkormányzat meggyőzése a kezdeményezés fontosságáról. Ehhez azonban alaposan végiggondolt tervre és nem utolsó sorban egységes kiállásra van szükség, ezért is kérnénk Titeket, hogy felmerülő javaslataitokat, ötleteiteket osszátok meg velünk a Trefort-honlapon található fórumon. Bővebb információkért ugyancsak keressétek a www.trefort.elte.hu-t! BATA ZSÓFIA, GAÁL MIKLÓS, RÁCZ DÁNIEL, SZÁNTÓ ZSOLT ÉS CSAPODI ZOLTÁN

2006. január-február • TrefortUtca

Ideális magyarórák? ZANA VERONIKA 9. A

A tökéletesség tárgyalásának témáját folytatva gondoltam eme hihetetlenül érdekes témára. Kezdjük ott: vane egyátalán olyan, hogy tökéletes óra? Vagy netalán tökéletes magyaróra? Ahhoz nagyon-nagyon sok elengedhetetlen dolog kell. Hogy mi is? Például teljes fegyelem, csend és a hallgatóság némiképp érdeklődő jelenléte az órán. Még egy kérdés: az a tökéletes magyar óra, ha berobog a tanár, kezébe veszi a naplót, kijelöl egy nem éppen szerencsésnek mondott tanulót, lefelelteti, majd jöhet a tanagyag, semmi beszélgetés, csak feszített tempó? Vagy legyenek lezserek, szabadok az órák, ahol a fegyelem szót a szótárból sem ismeri az osztály, nemhogy jelen lenne az órán? Szerintem a két véglet között valahol félúton van az igazság, mint oly sok másban is az életben… A jó magyaróra lényege, hogy a tanár és a diákok között harmonikus kapcsolat legyen, hisz meg kell vitatni, miért olyan a Petőfi-vers, amilyen. Persze a fegyelem sem árt, nem jó, ha valaki az óra közepén elkezd táncolni az asztalon… Igen-igen meg tudja zavarni az órát egy ilyen incidens… Jó, ha vannak számonkérések, bár tudom, hogy ezt a diáksereg bármikor szívesen tagadná, de így van. Persze, én sem szoktam folyamatosan készülni, de jó, ha nem egyszerre kell megtanulnom az egész ókori görög irodalmat. Tegyük fel, hogy ülünk a padon, pár perce becsöngettek. Megesszük a csoki maradékunk, megisszuk az utolsó korty teánkat is, és ez pont annyi idő, míg a tanár elhelyezkedik az osztály elejében. Az ideális órához hozzátartozik, hogy a tanár késsen egy kicsit. Viszont ne olyan sokat, hogy

Az ideális újságcikk Rózsa László 11. a

tehát… szóval és hát pontosan…vajon hol is kezdjem? én… itt… és most… mit? mikor? miért? Erről irjak? Hát nem tom… itt ülök és vagyok… irnom kell ezt az izét és fogalmam sincs mihez is kezdjek… itt a nagyvilágban, egy érthetetlen rendszerben és kiadták, hogy összehozzam egy picit ezt itt… de bizti értitek és tudjátok vágjátok mit is érzek… érted… szóval ez van… tehát nekifogok mer kell… vagy nem? Nem tom… ez az egész olyan furi… már ha szabad ezt mondani egy ilyen vagy ehhez hasonló helyzetben… még mindig nem tom… de döntöttem… nekifogok… hiszen: hát muszáj… na. az ideális cikk. izleljük csak meg eme szókapcsolatot… fúúúú, hát nem durva?? nem.. nekem sok minden eszembe jut és mégis kevés… biztos ti is igy vagytok vele…mindenkinek más és más és más és más és más jut eszébe erről… de hát én irom ezt a cikket és én vagyok most itt..mert…tehát az ideális cikk… azaz újságcikk…kinek ideális?? És kinek újságcikk?? hát ez itt a lényeg…pontosan ez…értitek…ugye? nekem ideális vagy neked…mind1 végülis…nehéz ez az egész… tehát milyen is az ideális újságcikk? Hát szerintem izgi és jó meg érthető meg minden..ha példát kéne mondanom?egyet kettőt? tudnék egyet, nemrég olvastam egyet valahol…itt…vagy ott?nemtom… de vissztérve…vagy visszakanyarodva…

TrefortUtca • 2006. január-február

Vélemény és visszhang

utána elvenne a szünetünkből, hisz mindenki tudja, hogy kevés a tizenöt perc arra, hogy sorban álljunk a büfében egy sajtkrémesért és három deci hideg teáért, plusz még a leckét is lemásoljuk… Hiába, nehéz a diáksors! Jó, ha a nem éppen megszeppent diák nyíltan elmondhatja a véleményét egy versről, netán még valamifajta vita is kialakulhat a tanár és a tanuló között, de mindenki tudja, hogy egy idő után a tanár győz, hisz mégiscsak többet tud, esetleg úgy fejezi be a vitát, hogy „érdekes felfogás.”. Azonban ezek a viták igen-igen hasznosak az osztály számára, ösztönzően hatnak a diákokra, mert egyszer mindenki ki akarja próbálni, milyen egy tanárral vitatkozni, és ilyenkor bizony elolvassuk otthon Vergilius Aeneis-ének kijelölt részleteit is a könyvből. Ó, erről jut eszembe. A házi feladatok… Jó, ha van házi (ismét soksok ellentmondás várható), de azért nem kell, hogy túl sok legyen. A kötelező könyvekre elég időt kell hagyni, hogy még a lustábbik fajta is elolvassa. Személy szerint a fogalmazásokat szeretem, de biztos forrásból tudom, nem mindenki áll így az effajta házihoz. Röviden és tömören: mindenből a középút a jó, ha magyar órákról van szó. Az óra komolyságában, a már fent tárgyalt késések hosszúságában és persze a házi feladatok és egyéb kötelező extrák mennyiségében is… Biztosan van tökéletes magyaróra, bár ezt embere válogatja. Valakinek Shakespeare, valakinek Dante, valakinek a Harry Potter a kedvence… Ha jó a diákság, nagy tudású a tanár és megfelelő a téma, bármi megtörténhet. Biztosan lesz egy valaki a harminckettőből, aki számára az már majdnem, vagy teljesen tökéletes magyaróra… igen ez jobb szó..az újságcikk nehéz műfaj… és hogy miér?mer sokan olvassák és sokan birálják és mindenkinek más és más tetszik… ezér kérdem én létezik-e egyáltalán ilyen?igen vagy nem?én nem tom… talán létezik… hisz mindig mindent ahhoz hasonlitunk… tehát biztos van is…vagy talán nem létezik?hisz senki se tökéletes tehát semmi sem lehet tökéletes, ami valakitől származik…vagy ered… nem tom lehet ezt igy mondani? Szóval még mindig itt tartunk… milyen is tehát?vajon tényleg olyat kell irni ami mindenkinek tetszik? ez a cél,megtalálni az arany középutat? nem tom…lehet… vagy az jó ha csak egy szűk réteget érintünk meg vele?ami azt a néhány aprócska pici emberkét megfogja ebben a nagy átláthatatlan rendszerben, amiben vagyunk és élünk és létezünk… lehet hogy ez jó, de akkor mi lesz a többiekkel, akik nem értik A CIKKET? az már igy nem az arany középút…azok mingyár birálni kezdenek és valahol talán igazuk is van…hisz nem dönthetjük el kihez is akarunk igazából szólni…mer hát…de igen…de mért is?..én is itt most megirom ezt a szöveget… és nem tom mit fogok vele elérni??pedig hát szeretnék valamit…de mit? nahát azt nem tom…biztos nem akarok vele senkit megbántani…csak úgy irom…mer mostmár a kedvem is megjött hozzá…szóval ez van…dehát gondolom ti is pontosan tudjátok hogy mi is van tulajdonképpen…ez… és hogy mit jelen tulajdonképpen amiket itt most leirtam?? hát nem? ... de… valamit biztos… valamit… biztos… na mindegy… ez van és kész…….?

15

Vélemény és visszhang

Szerdán nincs iskola... SZENTGYÖRGYI BÁLINT 7. B

Négy évig tanultam Franciaországban. Mikor arra kértek, írjak összehasonlítást az ottani és a magyar iskolarendszer között, először mosolyogtam, hogy ez sima ügy lesz, csak leírom az emlékeimet az ottani iskoláimról. Viszont most, hogy írok, már korántsem tűnik olyan egyszerűnek a feladat. Először is szeretném leszögezni: iskolába járni sehol sem jó dolog. Hogy az ember Párizsban, New Yorkban, Rómában, vagy Budapesten iskolás, az teljesen mindegy. Az iskolai anyag ugyanolyan szürke és száraz tud lenni, akármilyen nyelven adják is elő. Akármilyen nyelven tanul az ember, a nyelvtannal itt is, ott is meg kell küzdenie. És a matematika! Az emberek általában nem hiszik el, hogy mennyire más ez a tantárgy különböző országokban! A franciák másképp osztanak, másképp szoroznak, mint mi, magyarok. A szorzást például oszlopban írják fel, mint az összeadást. De sok más különbség is van. Például az osztályok felállásában. Párizsban ugyanis minden évben más osztálya van az embernek. Az évfolyamot évente összekeverik. Hogy ennek mi értelme, sajnos nem tudom, de hát ez is egy fontos különbség. Általános iskolában a tanárok is évente változnak. Egy ottani tanárt kijelölnek, mondjuk az ötödik b. tanárának, és az is marad éveken keresztül, mindig más-más osztályt tanítva. Ez egyszerre sorolható pozitívumként és negatívumként is. A második fontos különbség az iskolanap időtartalma. A franciák ugyanis csak kilencre járnak iskolába, viszont délután négyig maradnak, ami az ebédszünet miatt ugyanazt a napi hat órát jelenti, mint Budapesten, csak más időpontban. Őszintén megmondom: eleinte örültem, hogy csak kilencre kell járni, aztán rájöttem, hogy ez végül

Szilveszter

Elmúlt a szilveszter. Újévi fogadalmaink rég a feledés homályába merültek, vagy önkívületi állapotban elkövetett súlyos tévedéseknek tekintjük azokat. Mert bizony szilveszterkor megesnek időnként bizonyos balesetek. Nyílván sokan érzik ezt, de nekem az idei szilveszter kicsit másként alakult. Nem azért, mert nem tettem újévi fogadalmat. Sose szoktam. Nem is azért, mert nem volt kedvem bulizni. Olyan nincs. Akkor miért? A válasz egyszerű: beteg voltam. És betegen nem biztos, hogy a legjobb ötlet, hogy egy éjszakán keresztül ébren legyek és egészségtelen cukros sütikkel tömjem a pocakomat. Persze azért nekivágtam egy óriásinak ígérkező buli színhelye felé, mondván én kemény gyerek vagyok és a legjobb hely a gyógyulásra egy frankó kis házibuli. Azonban a cél előtt pár lépéssel rádöbbentem, hogy ezt az estét nem élem túl. Nagyon rosszul voltam. Így hát elindultam hazafelé, azzal nyugtatva magam, hogy az ilyen „kötelező bulik” úgysem szoktak igazán jól elsülni. Az eddigi szilveszteri tapasztalataimat tekintve, nem is volt buta gondolat. No nem

16

is nem változtat semmin. Ami viszont változtat: szerdán nincs tanítás. Ez szerintem Magyarországon sem ártana. Sőt a világon sehol sem. Mégis egyedül a franciáknak jár az egyház és az állam szétválasztása miatt, méghozzá 1905 óta. Ekkor döntöttek úgy, hogy bár megszűnik az iskolák egyházi jellege, a hitoktatása lehetőséget kell adni, s a választás valamiért szerdára esett. Így a francia diákok vasárnap helyett szerdán mentek hittanra. Ez persze az évek során elavult, de a szerda megmaradt szünnapnak a szombattal és a vasárnappal együtt. Komoly különbség van még egy sokak által rettegett tantárgy oktatásában is. Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, ha megmondom: a testnevelésről van szó. Az itteni heti hárommal szemben a francia oktatásban csak heti egy tesi óra szerepel. Ez ismét pozitívum és negatívum is. Főleg, ha hozzátesszük azt, hogy félévente változó sportágat tanulnak. Az ott töltött négy év alatt kipróbálhattam magam pingpongban, tollasban, gyeplabdában, kézilabdában, rögbiben, fociban, atlétikában és boxban. Ez utóbbit a szülői munkaközösség hatására leállították és úszással helyettesítették. Azt mondtam az imént, félévente. Rosszul mondtam, mivel a franciáknál ez a fogalom nem létezik: ők bizony trimeszterekben (harmadévekben) számolnak. Így a diák egy évben háromszor kap bizonyítványt, ami persze nem az itt megszokott bizonyítvány. Franciaországban 1-től 20-ig osztályoznak, mint sok más országban, például Angliában is. A franciák viszont a bizonyítányba is tantárgyanként 1 és 20 közötti jegyet raknak bő szóbeli kommentárral, amit a szaktanár ír. A végén pedig az osztályfőnök féloldalas elemzése található a diákról. Röviden összefoglalva, furcsa egy hely Franciaország az iskolázás szempontjából. Lehet, hogy elsőre kalandosnak tűnik, de mégiscsak egy jól működő iskolarendszer. a bulival volt a baj. Mindenki tudja, aki egy picit is ismer, hogy szeretek bulizni. Csak hát nem kell ehhez az újév… Ezekkel és ehhez hasonló gondolatokkal és persze fájó szívvel tértem haza. És mit csináltam otthon? Amire lehetőségem volt: néztem a TV-t, ittam egy pohár gyerekpezsgőt a szüleimmel, és lefeküdtem aludni. Ebben nem is lenne semmi érdekes. Na de a másnap! Az mindenért kárpótolt. Öröm volt nézni a két otthon lévő testvéremet, akik az átmulatott éjszaka után olyan álmosak voltak, hogy még a fejük is zúgott tőle. Ekkor döbbentem rá, hogy nem is bánom, hogy kimaradt az életemből az előző napi szilveszterezés. Azért nem tértem meg, csak éppen rájöttem, hogy nincsen szebb dolog annál, mint amikor január 2-án nem fáradt és álmos az ember. Jó tudom, sokaknak ez természetes állapot (akiknek kevesebb alvás is elegendő), de talán azok is át tudják érezni a helyzet súlyosságát. Nem állítom, hogy jövőre is kihagyom a szilveszteri őrületet, de mindenkinek ajánlom, hogy egyszer próbálja ki, milyen is kívülről figyelni azt. Higgyétek el, jól fogtok szórakozni! BOLDIZSÁR MÁTÉ

2006. január-február • TrefortUtca

Közzéteszi: Keisz Ágoston

A kezdet kezdetén

Régi idok

Iskolánk 1872 szeptemberében kezdte meg működését. Mivel az iskola a M. Kir. Tanárképezde részeként működött, kezdetben önálló épülete sem volt. Működésének első tizenöt évében többször is költözött: az esetek többségében csupán néhány szobából állt az intézmény. Először a Hatvani utcában, majd a Hal téren, később az Egyetemi Könyvtár Reáltanoda utcai épületében nyert elhelyezést. Ezt követően a Kerepesi úti Treichlinger bazár második emeletén kapott néhány szobát, míg végül 1887 nyarára elkészült a Trefort utcai épület. Az épület eredetileg kétszintes volt (a harmadik emeletet az 1960-as években építették rá), és nem volt hozzá tornaterem sem (ez 1907-ben készült el). Az aránylag kicsi épület azonban jól megfelelt a célnak, hiszen csak minden második évben indítottak új osztályt, így egyszerre összesen négy osztály volt az iskolában. „egész bútorzata néhány szűk asztal és több szalmafonatú szék volt. Az asztalok beváltak, hiszen elég kicsinyek voltak, de a székeket meg kellett kurtítani, mert kicsi gyerekeknek egy kissé magasak tettek volna. Ha hozzáveszünk még egy fekete táblát, meg egy spongyát, ezzel be is számoltam iskolánk első felszereléséről. A taneszközökre nézve meg azt szabták elénk, hogy nagyon közel, az Újvilág-utcában van az állami (később V. ker.) gimnázium, – mi ugyanis a Gránátos- és Hatvani utca sarkán voltunk elhelyezve – ha kell tehát egy-egy fizikai apparátus vagy földrajzi s természetrajzi taneszköz, majd át lehet onnan hozni.” Kármán Mór: Bartal Emlékezete. A M. Kir. Gyakorló Főgimnázium Értesítője az 1909-1910. tanévről. 12. o.

Budapest, 1879, december 11. Minden jóravaló, még a legszegényebb intézetnek is van egy igazgatósági és legalább egy tanári szobája; csak a gyakorló iskola az, mely az egy ablakos szobácskájában az igazgatót, a tanárokat és számtalan tanárjelöltet kénytelen magába fogadni. Hogy mily helyzete van az igazgatónak ilyen körülmények között, nem szorul ecsetelésre. Hogy a levegő nem lehet a legtisztább, hogy az igazgató, tanár és tanárjelölt tanulmányaiban stb. folyton meg van zavarva; hogy az igazgató, úgy mint az intézet tekintélye megkívánja, senkit sem fogadhat, ez ezen körülményeknek a következménye. (…) Az intézet érdekében, melynek felvirágoztatását senki, a ki el nem fogult, nem tagadhatja, mindent megtettünk: dolgoztunk, nyomorogtunk, tűrtünk. Ezen intézetért nem fogunk szűnni mindaddig alázatos kérelmünkkel járulni a Nagyméltóságú Ministeriumhoz, míg bajainkat nem orvosolja; mert nem szeretnők saját szép virágzásnak induló művünk tönkrejutásának szemlélőivé lenni. Nem kérünk palotát, hanem csak szerény, az intézet céljainak megfelelő helyiséget, ahol 8 évi vajúdás és kóborlás után már valahára megpihenhessünk. Kérve kérjük a Nagyméltóságú Ministeriumot, méltóztassék saját kebeléből valakit hozzánk leküldeni, a ki ezen állapotokról személyesen meggyőződve végleges elhelyezésünkről gondoskodjék. Bocsánatot kérve alkalmatlankodásomért maradok hódoló tisztelettel [.,,] Bartal Antal igazgató felterjesztése a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumnak

Budapest, 1883. május 9. El nem vitázható tény, hogy a gyakorlóiskola 11 évi fennállása óta derekasan iparkodott megfelelni hivatásának: egyrészt jó tanárokat, másrészt törekvő tanulókat képezve az országnak; az is való, hogy a gyakorló iskolának az új iskola-mozgalmakban kiváló része volt. [...] És mégis mit kell tapasztalnunk? A látszat a mellett szól, mintha épen ez az intézet a magas kormánynak mostoha gyermeke volna: csak 11 év alatt már a negyedik, a czélnak sehogysem megfelelő bérházban sínlődik. Könyvtárra évek óta egy krajczár sem utalványoztatik, kivéve azt, a mit a fűtési átalányból sikerül megtakarítanom. Pedig az ilyen intézet könyvtárának legalább is a legújabb alapvető munkákkal kellene rendelkeznie, hogy a tanárjelölteket a tudomány jelenlegi színvonalával megismertesse. A természettani szertárra már évek óta újat nem lehet beszerezni. (...) Már pedig épen a gyakorló iskola volna hivatva a jelölteket az experimentumok gyakorlati kezelésébe bevezetni. Ez a m. kir. gyakorló-iskolának valódi helyzete. (...) Épen e körülmény indított arra, hogy bátorságot vegyek magamnak egyenesen Excellenciádhoz, ki gyakran biztosított jó indulatáról, avval a kérdéssel fordulni: Méltóztassék az ügy fontosságát tekintetbe véve azokról az eszközökről gondoskodni 1/ hogy az intézetnek mi hamarább kényelmes, a czélnak megfelelő, szerény állandó helye legyen, 2/ hogy könyvtára és természettani szertára rendeltetéséhez megfelelően gyarapítható legyen. Meggyőződve levén, hogy Excellenciád ezen égető bajon legjobb belátása szerint segíteni fog, maradok hódoló tisztelettel…[...] Bartal Antal igazgató felterjesztése Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszterhez

„Magam nem voltam az úttörők között, de szoros barátság fűzött hozzájuk, és így beavatottnak mondhatom magamat. Megfordultam mindjárt kezdetben az új iskola helyiségében. Soha iskolának alkalmatlanabbat nem láttam. Pad nem volt; a tanulók ócska, keskeny asztalok mellett rozzant székeken ültek. Az összes tanszer egy régi tábla, egy darab spongya és egy kréta volt. Költő számára a legjobb modell zúgiskola festésére.”

Volf György: Kármán és a tanárképző-intézeti gyakorló-iskola. Emlékkönyv Kármán Mór 25 éves tanári munkásságának ünnepére. Szerk. Volf György és Waldapfel János. Bp. 1897. 64. o.

Források

Kiss Istvánné: A Trefort utcai “Minta”. Az ELTE Ságvári Endre Gyakorlóiskola története. Bp., 1987.

Eötvös Józseftől Eötvos Lorándig. Dokumentumok a budapesti egyetem tanárképző intézetének és gyakorló-főgimnáziumának történetéből. Szerk. Kiss Istvánné, Bp., 1988.

TrefortUtca • 2006. január-február

17

Tref-SP-ort

„Egy fokkal jobban síelni...” Beszélgetés Glatz Jánossal

KAPOSI DORKA ÉS VIRÁG LAURA 9. A Idén is volt sítábor a Trefortban. A szervező és a kísérő tanárok közül most Glatz János tanár urat sikerült elérnünk és vele készítettünk interjút. –Mióta és hogyan vesz részt a tanár úr a sítáborokban? –Körülbelül tíz éve veszek részt az iskolai sítáborokban, itt kezdtem el síelni, ötven évesen. Olyan kísérő tanár vagyok, aki oktatóként beszállok ebbe a dologba, de nem én szervezem, hanem Kubicza és Sapszon tanár urak. –Hogyan zajlanak az előkészületek? –Az utazási irodák (mostanában a Car Tours-szal szoktunk utazni) elmondják a lehetőségeket, a tanár urak megnézik, hogy mikor lehet betenni a síszünet idejére, és kiválasztják az anyagi helyzethez képest a megfelelőt. Aztán megadják a választ és a létszámot az utazási irodáknak; végül összeállítják a szabadidős programokat, amiken a gyerekek kint részt vehetnek. –Milyen problémák merültek fel az idei sítábor alatt? –Idén sajnos nem volt olyan nagy terület, ahol közösségi játékokat tudtunk volna együtt játszani a délutáni-esti szabadidős programokon, mert egyik szálláshelyen sem volt az egész csoport befogadására alkalmas hely. Megítélésem szerint egy tanárnőt mindenképp be kéne vonni. Mert én ugye például a tizenkettedikes lányokhoz nem mehettem be, akár este, akár éjjel, és azért a lányokat is felügyelni kell, mert visszaélések lehetnek. Én a fiúkat minden további nélkül tudom ellenőrizni, de a lányokhoz nem akarok bemenni. Az iskolai kereteken belül vannak nem megengedett dolgok, amik betartatásához felügyelő tanárra van szükség. –Ausztria állandó célpont? Esetleg Franciaország, Olaszország nem jöhet szóba? –Igen. Korábban Szlovákiában voltunk, mert az olcsóbb, de a szlovák utak alkalmával sokszor nem volt hó, és a távolban sem találtunk megfelelő pályákat. Úgy látom, hogy az iskolában elég sok gyerek akar síelni a táborban, és ez anyagilag nem jelenthet olyan nagy terheket a szülőknek, mert elérhető áron van. Így jónak tartjuk, ha Ausztriába megyünk ennyi jelentkezővel. Franciaország nem igazán jöhet szóba, mert nagyon messze van és körülbelül egy nap (1000 km) az odautazás. A pályák egyébként nagyon jók, a szállások kevésbé. Olaszországban nagyon jók a pályák és a szállások is, de az út oda is hosszú (600-800 km). –Milyen súlyosabb balesetek fordultak elő a sítáborok során? –Nem nagyon tudok súlyosabb balesetekről, a törések

18

gyakoriak a kezdő snowboardosoknál. –Az idén csak a tanár úrral történt baleset? Hogyan történt? –Igen, szerencsére csak nekem történt balesetem. Nem tartották be a síkreszt. Én benn voltam egy jobb Carvingívben, a hátam mögé nem láttam és „hátulról leütöttek”. –Mik a veszélyek a sípályákon? –Van egy sípálya-kresz, amit sokan nem tartanak be. Rengetegszer italosan síelnek az osztrákok és mennek, „mint az állat”. Sokan csúsznak, nem siklanak (a csúszásnál a lejtő felé, a siklásnál a léc eleje után halad a versenyző). Ha az ember oldalt megy a pályán keresztbe, nem lát a háta mögé. Ez a baj a snowboardnál is, egy bizonyos teret nem lát be. –Mit tart a tanár úr a sítábor legszebb pillanatának? –Ez nem egy pillanat volt, hanem egy hosszú folyamat. Nekem nagyon tetszik, ahogy segítenek egymásnak a gyerekek. Amikor egy oktató egyenként felállítja a diákokat, a gyerek sokkal kevesebbet síel, minthogyha van egy-egy olyan tanuló, aki valamit tud már, és szívesen átadja a másiknak a tudását. A gyerek a gyereket jobban tudja késztetni, mint egy tanár. A tanárnál vagy szégyelli magát, vagy ellenáll és nem csinálja. Tehát én azt tartom a legnagyobb pillanatnak, hogy nem pillanat volt ez, hanem egy hosszú folyamat: a csapatmunka. –Hogy foglalná össze a tanár úr a tábor lényegét? Min változtatna? –Én úgy foglalnám össze, hogy ez egy iskolai tábor, sportos jellegű tábor, nem pedig sporttábor. A sporttáborban arra edzenek, hogy nagyon jó eredményt érjenek el egy bizonyos készséggel. Mi itt nem rendelkezünk ilyen készséggel. Nem is ez a cél, hanem az, hogy mindenki megtanuljon egy fokkal jobban síelni, mint ahogy tud, akik pedig tudnak, azok élvezzék és



2006. január-február • TrefortUtca

a többinek. Tehát én úgy gondolom, hogy a segítsenek csapatmunka nagyon jól működött ebben. Az egy más

kérdés, hogy a szabadidő eltöltésében milyen okok miatt nem sikerülnek úgy a dolgok, ahogy szeretném. Erre kell megtalálni a választ, hogy ez is jobban sikerüljön. A korosztályi különbség és a koedukáltság is problémát jelent. Jövőre mindenképp olyan helyet keresünk, ahol az összes tanuló egy helyen összejöhet játszani. –Mit üzen a tanár úr a diákoknak? –Azt üzenem a diákoknak: én nem tehettem meg annak idején, én csak 50 éves koromban kezdtem el síelni. Minden diák már most kezdje el – már késésben van –, mert ugye a koordinációnál kellene kezdeni (3-6 éves korban, akkor a legjobb). Én az unokámat tanítom

A sítábor

KÁRMÁN BIANKA ÉS MAJOR ZSÓFI 9. A A Kongresszusi Központ előtt sűrű, fehér köd lebegett. Már nyolc óra felé járhatott, s a parkoló felől elmosódó, halk hangok szűrődtek mindenfelé. Egy csapatnyi fiatal izgatottan várta buszuk indulását, ami majd elszállítja őket a már hónapok óta áhított sípályák felé… Hát, idén sajnos nem így történt. Mindenkinek (legalábbis minden sítáborosnak) kötelező volt az indulás napján is még iskolába jönnie, s így a busz is csak délután egy körül indult. A szerencsésebbek már fél tizenkettő körül szabadultak, ám akadtak olyanok (köztük én is), akik csak délben hagyhatták el végre az épületet. Ám nagy nehezen végül is mindenki megérkezett az indulási pontra – egyesek kisebb-nagyobb késésekkel – és így kezdetét vehette az idei sítábor, amire már sokan október óta vártak. Hát, az útról nem tudom, mit írhatnék, eléggé sokat utaztunk, ám szerintem mindenki számára gyorsan elszállt az a röpke nyolcórás buszút. Amint megérkeztünk, akik csak tudtak, gyorsan lepakoltak, és rohantak le vacsorázni. Miután többé-kevésbé sikerült csillapítani éhségünket, visszahúzódtunk a szobákba, hogy másnapra kipihenjük az út fáradalmait. Szombaton kicsit borús időre ébredtünk, de ez nem akadályozhatott meg senkit se abban, hogy a lehető legjobb formáját hozza, és persze a hangulata is jó legyen. Aznap este a tanárok még egy TOTÓ-val is megörvendeztették a csoportot, s például megtudhattuk, hogy hány kosárlabda fér át egyszerre a kosárgyűrűn…és Még sok ilyen érdekességgel gazdagodtunk. Az elkövetkezendő két napban pedig gyönyörű szép, szikrázó napsütés köszöntött minket a hegytetőn és ez minden síelő kedvét még inkább feldobta. Minden nap fél nyolckor volt reggeli, bár ekkor jóval üresebb volt az ebédlő, mint esténként, mert voltak, akiknek nehezükre esett felkelni és levánszorogni valamit enni. Bár nem vesztettek sokat… Ezt követően kisebb-nagyobb

TrefortUtca • 2006. január-február

Tref-SP-ort

síelni a lábam közé fogva, ugyanúgy mindenkinek ott kellene elkezdeni, de most is még azért jól meg lehet tanulni. Remélem, hogy ez az ember életének velejárója, hogy kialakuljon benne egy nívós életmód, aminek része a síelés is. Szerintem lassan minden magyar állampolgár megengedheti magának, hogy ha máshova nem, Szlovákiába elmenjen síelni együtt a családdal. Télen általában vitaminhiánya van az embernek, és kint a természetben látni a sok szép dolgot, a fákat, a hegyeket, a havat és még közben napfényt is kap, ez egy szuper dolog, és egy felejthetetlen élményt ad. Ez volt a reklám helye…. –A beszélgetést köszönjük a tanár úrnak, és további jó közös síeléseket kívánunk! pontossággal kilenckor indult a busz a sípályára, és tíz órától legalább négyig ügyeskedhettünk. Aztán hazaértünk fél hat körül, hatkor vacsora volt, a vacsorát nem jellemezném… Szerintem nem sokkal kevesebbet vittek vissza, mint amennyit kihoztak nekünk. Síelésünk harmadik és negyedik napján egy igen közkedvelt program, a fürdőzés volt a vacsora utáni levezetés, ahol értesüléseim szerint mindenki levedlette felnőtt avagy felnőtthöz közeledő életkorának stílusát és tömegesen megtámadták a csúszdát, de amikor nem ezzel voltak elfoglalva, akkor Kubicza tanár urat dobták bele a medencébe ruhástul. Ezt a programot nagyon sokan élvezték, bár a táborból kevesen vettek részt rajta. Negyedik napon mindenki fáradtan indult neki a reggelnek, a buszútnak, a sílécek és snowboardok felcsatolásának, felvonózásnak és lesiklásnak elkezdéséhez. De végül minden beindult és azután már megállíthatatlanok voltunk. Mikor négy órához közeledtünk, mindenki hamar felugrott még egyszer-kétszer a felvonóra és szidta azt, hogy miért ilyen lassú, csúsztunk volna még egy párat. De bele kellett törődnünk, hogy vége. Sajnos eléggé gyorsan telt az idő, s lassan azon vettük észre magunkat, hogy ez már az utolsó nap, amit még itt tölthetünk. Ráadásul az még gyorsabban elröppent, s így másnap a buszon mindenki fájó szívvel, és az eseményektől kómásan gondolhatott vissza az idei, 2006-os sítáborra.

19

Utolsó oldal

Dr. Hompot válaszol -Szervusz, én tulajdonképpen nem a saját problémámra akarok segítséget kérni. Most nemrég volt karácsony meg Mikulás, és ilyenkor ugyebár mindig megkapom az ajándékot, és ez így van már nálunk is 14 éve, de én valahogy soha se tudok felhőtlenül örülni ennek az egésznek. Az osztálytársaimmal ilyenkor rendszerint megtárgyaljuk, hogy ki mit kapott a Mikulástól meg a Jézuskától, de valahogy azt veszem észre, hogy a barátaim így, 14 évesen is még kételkednek a Mikulás létezésében. Nem hiszem, hogy velem van a baj, mert ez az egész osztályomra jellemző. Kinevetnek, hogy én tudom már az igazságot. Szerinted hogy lehetne velük megértetni, hogy igazából tényleg létezik a Mikulás? Kérlek segíts, hogy meggyógyíthassam őket! K. L. -Kedves K. L.! Azt hiszem, a barátaid problémája abban rejlik, hogy nem igazán tudják átértékelni a változásokat. Nem igazán jönnek rá az anyagi való kiszámíthatatlanságára, és ezzel gyakran kellemetlen helyzetbe hozzák magukat. Neked az lenne a feladatod, hogy olyan dolgok megtételére bátorítsd őket, amelyről eddig úgy gondolták, hogy nem képesek rá, de azóta már úgy gondolják, hogy nem tudják megtenni. Próbáld elérni, hogy cselekedjenek, és a hatás a közösségre is jó hatással lesz.

A folyosó embere

Zoo-diák

Kos (III. 21. - IV. 20.)

Mérleg (IX. 24. - X. 23.)

Az elkövetkező hónapokban a kapcsolattartás a kos számára problémákat jelenthet,így nem ajánlatos a következő mitikus szimbólumokkal foglalkoznia: malterkeverés, vietnámi papucs készítése, és a legveszélyesebb: a tanulás (káros az egészségre).

Ez a hónap számára a felsőbbrendű lények keresését jelenti, és ezért bármi kockázatot bevállal, de hamar egy új cipő vásárlásába fulladhat.

Bika (IV. 21 . V. 20) A bika számára a következő hónap a történelem éve; vagyis: matekversenyek, szépkiejtési- és fordítási pályázat, és az előnyben részesített tantárgya a testnevelés. Vagy nem. Ikrek (V. 21. - VI. 21) Az ikreknek ebben a hónapban súlyos problémái lesznek a szerelmi életükkel, ha csak nem terjesztik egyenként az újságot legalább ötven példányban. Rák (de miért van többes számban? -- VI. 22. - VII. 22.) A rák egészséges hónapnak néz elébe, mert gyakran gondol a nyári szünidőre és ez emberfeletti erőt önt belé. Oroszlán (VII. 23. - VIII. 23) Eddigi sötét hangulata átcsap egy depressziós kitörésekből álló tanulási lázba. Ennek oka nem más, mint az elkeseredett elnyomottság érzése, és tanulással való kitűnési vágy. Szűz (VIII. 24. - IX. 23) A bolygók egymáshoz viszonyult pozíciója a férfiaknál a repülés érzésével társulhat, a nőknél pedig egy igen ritka Rolling Stones-rajongó időszakot eredményezhet.

Skorpió (X. 24. - XI. 22.) Ebben a hónapban felébred az űrkutatás iránti szenvedélye, és ez rosszabb esetben odáig fajulhat, hogy az illető Neil Armstrongnak képzelheti magát. Nyilas (XI. 23. - XII. 21.) Ebben a hónapban hevesen érdeklődik az ókori civilizációk után,és ez rendkívül felhívja a figyelmét a veszélyesen növekedő hataloméhségére. Bak (XI. 22. - I. 20.) Számára ez az állatkert hónapja, ha teheti, sokat járjon oda, és így sok új és hasznos információt tanulhat. Esetleg az is előfordulhat, hogy semennyire nem érdekli. De ez mindig benne van a pakliban. Vízöntő (I. 21. - II. 19.) E hónapban rendkívül elővigyázatosnak kell lennie, mert elfoghatja a szerencsejáték-láz!

Mi a véleményed arról a pénteki tanításról, amikor a bizonyítványt osztották, és a sítábor indult? Ami néni: A harminc perces órák nem órák. Inkább el kellett volna engedni mindenkit és egy szombati napon ledolgozni ezt a napot. Siska Dóra 12.a: A diákok úgysem tanultak semmit aznapra és a szülőknek is elment a munkaidejük egy jó része. A péntek délután elment az utazással, ráadásul az első síelős napra sem tudtuk magunkat kipihenni. Pintács Dániel 8.c: Jó volt, hogy az órák rövidebbek voltak (30 perc). Az is jó volt, hogy hamarabb el lehetett menni.

KAPOSI DORKA

Figyelj!

Halak (II. 20. - III. 20.) A hónap sok kalandot tartogat számára, amibe belekezd, azt biztos siker koronázza. Igen, ez az ön hónapja! Bármi eltérés van a jósolt és a valós történés között, az csupán a véletlen műve! A változtatás jogát fenntartjuk!

SEBESTYÉN DÁNIEL Szalay Zsolt rajza

TrefortUtca 2006. január-február • 3. szám

Az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola lapja 1088 Budapest, Trefort u. 8. E-mail címünk: [email protected] Felelős kiadó: Szörényi Zoltán igazgató Felelős szerkesztő: Keisz Ágoston

Szerkeszti a szerkesztőbizottság: Bognár Borbála (11. c), Boldizsár Máté (11. a), Deák Rita (10. c), Hompot Sebestyén (8. a), Könczöl Orsi (12. a), Könyves-Tóth Zsuzsi (9. a), Major Zsófi (9. a), Rétallér Andi (9. a), Sütöri Donát (11. a), Szász Nóri (9. a), Szombathelyi Bence (11. a), Virág Laura (9. a), Weiszburg Zsuzsi (10. a) Műszaki szerkesztő: Keisz Ágoston Nyomdai kivitelezés: CODEX-PRINT Nyomda Kft. 1063 Budapest, Bajnok u. 1.