TrefortUtca. Elkészült. A tartalomból. Szerkesztői üzenet OKTÓBER II. ÉVFOLYAM 1. (6.) SZÁM. Ára: 120 Ft

TrefortUtca

Ára: 120 Ft

Az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola lapja

2006. OKTÓBER • II. ÉVFOLYAM 1. (6.) SZÁM

Elkészült

A tartalomból „Azt hiszem, elégedettek lehetünk. Kívülről nagyon szépen néz ki az épület, illeszkedik a régi épület stílusához. Az építkezés során lehetővé vált a régi épület harmadik emeleti homlokzatának rekonstrukciója a Szentkirályi utca felé eső részen.” Beszélgetés Palojtay Tamással az építkezésről 2-3. oldal

„Jó egy kicsit önállósodni, „egyedül” élni. Bár akadtak kisebb problémák, mint például amikor először próbáltuk bekapcsolni a gázsütőt, vagy elindítani a mosógépet…” Első hetek a pécsi egyetemen 5. oldal

„Ott beszéltük először, mi kísérők, hogy ezekben a kis hetedikesekben van valami. Szilárd meggyőződésem, hogy mi nem jöttünk volna végig szó nélkül, vödörrel a fejünkön. De végül mégis vállat vonva adtuk meg a maximum pontszámot.” Szentgyörgyi Bálint a verébavatásról 10-11. oldal

„Jól kezdődik ez az év. A diákönkormányzat tagjai aktívak. Az eddigi két gyűlésen minden osztály képviselte magát, ami nagyon ritka volt az elmúlt években. Nagy lelkesedéssel tervezgettük az év programjait, tennivalóit.” Weiszburg Zsuzsi a DÖK munkájáról 19. oldal

„Ha mindenkinek, Aki nekem tetszik, Én is tetszenék, akkor… De nem tetszem minden olyannak.”

Hô Yin Se mantrái 15. oldal

Szerkesztői üzenet Lapunk idei első számának szerkezete némileg különbözik a tavaly megszokottól. Terveink szerint azonban a jövőben már nem kell hiányolnotok sem a sportrovatot, sem a publicisztikai oldalt. A hiányok betöltésének legjobb módja pedig az, ha magatok is tollat, vagy inkább klaviatúrát ragadtok, és írtok nekünk mindenféle jót! Várjuk írásaitokat! Keressétek a szerkesztőség tagjait az iskolában vagy az interneten!

Aktuális

Bővültünk

Október elsején elkészült iskolánk épületének új része

„Elégedettek lehetünk az eredménnyel...”

Beszélgetés Palojtay Tamással az építkezésről KEISZ ÁGOSTON

–Mikor és miért kezdtétek el tervezni az építkezést? –Régóta vizsgáltuk már annak a lehetőségét, hogyan lehetne az iskola épületében további területeket használatba venni. Az első tervünk az volt, hogy felújítjuk a pince Szentkirályi utca felé eső részét; ez nagyjából 400 négyzetméter területet eredményezett volna. Be is nyújtottuk a pályázati anyagot, ám sajnos nem nyertük el a szükséges támogatást. Önerőből pedig nem tudjuk megvalósítani ezt a közel 130 millió forintos beruházást. Ezt követően a tornaterem tetejének beépítése merült fel, hiszen ez az egyetlen része az épületnek, ahol a harmadik szint hiányzik. Itt is jelentős területet nyerhettünk volna, ám a részletes statikai vizsgálatok során kiderült, hogy a tornaterem födémje nem bírná el a terhelést, vagyis az egész tetőszerkezetet szét kéne bontani, és teherbíró, új tetőt kellene építeni a helyére. Ez jelentős többletköltséggel járt volna, ráadásul a jelenlegi építkezésnél lényegesen

2006. június: raktár a kapualjban a Szentkirályi utca felé

2

nagyobb fennakadásokat okozott volna az iskola életében, hiszen a tornaterem jó időre használhatatlanná vált volna. Ekkor merült fel a végül a megvalósult ötlet: az épület Szentkirályi utcai szárnyán található, meglehetősen csúnya foghíj beépítése. Erre az építkezésre egyébként azért volt szükség, mert helyhiánnyal küzdöttünk az épületben: a nyelvi sávokban nem volt elegendő termünk. –Milyen nem várt körülményekkel kellett szembenézni az építkezés során? –Két nem várt nehézség merült fel: az egyik az új épület alján, a másik a tetején. Az alját illetően kiderült, hogy az épület meglévő alapja nem bírná el a terhelést, ezért jelentősen meg kellett erősíteni az alapot. A tetőszerkezet kialakításánál pedig az jelentett nehézséget, hogy az új épület tetejét nehezen lehetett összeilleszteni a régi szárny tetejével. A legnagyobb nehézségekkel azonban nem az építkezés közben, hanem az azt megelőző engedélyezés során kellett szembenéznünk. Az engedélyek beszerzése sokat csúszott, ezért az építkezést a tervezettnél később tudtuk csak elkezdeni. Az építkezés elején kitűzött határidőt azonban teljesíteni lehetett: október elsején készen állt az épület.

2006. szeptember: építési terület a Szentkirályi utca felé

2006. október • TrefortUtca

Aktuális –Milyen anyagi források tették lehetővé az építkezést? –Az elmúlt évek szigorú gazdálkodásának eredményeként meg tudtunk takarítani annyi pénzt, hogy lehetővé váljon a beruházás. Ezt az összeget hatmillió forinttal egészítette ki az egyetem, és további hatmillió forintot adott a Trefort Alapítvány. A beruházás végső költsége pedig összesen 3%-kal haladta meg a tervezettet. Ez egy építkezés esetében nagyon kicsi különbség. –Elégedett vagy az eredménnyel? –Azt hiszem, elégedettek lehetünk. Kívülről nagyon szépen néz ki az épület, illeszkedik a régi épület stílusához. Az építkezés során lehetővé vált a régi épület harmadik emeleti homlokzatának rekonstrukciója a Szentkirályi utca felé eső részen. Ez a rész nagyon rossz állapotban volt, most azonban az új épületnél használt burkolattal fedtük ezt a részt is. Amivel kicsit elégedetlen vagyok, azok a belső munkák. És nem is a beépített anyagok miatt, hiszen nagyon jó minőségű anyagokat használtak az építkezés során, hanem azért, mert – talán a sietség miatt – bizonyos munkákat nem a megfelelő igényességgel végeztek el. –A hivatalos átadás után milyen munkák vannak még hátra? –Hátra van még a harmadik emeleten a kémia csoportszoba végleges kialakítása és berendezése, valamint a nyelvi termek technikai felszerelésének üzembe helyezése. –Köszönöm a beszélgetést!

2006. október: magyartanári a Szentkirályi utca felé eső részen

TrefortUtca • 2006. október

Mit találtak a magyartanárok a költözés során? KEISZ ÁGOSTON

A magyartanári költöztetése mindannyiunk számára nagy élmény volt. Nem csupán azért, mert gyönyörű, barátságos, otthonos új helyet kaptunk, hanem azért is, mert a költözés során kénytelenek voltunk kideríteni, hogy pontosan mit is tartunk a tanárinkban lévő szekrényekben. Igen érdekes élmények értek bennünket, ez bízvást állíthatjuk. A vitrin szétszedésekor például kiderült, hogy a szekrénysort – noha nem túlságosan nőies jelenség – Rékának hívják. Azóta így szólítjuk a vitrint, ha éppen beszélni kívánunk vele. Persze ez nem túlságosan gyakran fordul elő… Ezen túlmenően találtunk egy komplett női báli ruhát, cipővel és minden szükséges felszereléssel; rengeteg diafilmet és hanglemezt, amiről eddig is tudtunk, csak valahogy nem gondoltunk bele: hogyan fogjuk lejátszani őket? A mai technika mellett nem sok keresnivalója van szegény hanglemezeknek… Aztán találtunk egy halom botot a Réka szekrénysor tetején; feltehetően egy korábbi néptánctanár használta őket. Aztán találtunk egy becsomagolt ajándékot, amit Fodor Erika tanárnő kapott volna sok évvel ezelőtt, ha nem téveszt célt a csomag és nem kerül be hozzánk. Hogyan történehetett ez? Ki tudja… Találtunk még kémiai eszközöket, megszáradt kukoricát, régi dolgozatok tömegét és még egy sereg dolgot… A legérdekesebb találmányaink kétségkívül azok a falitablók voltak, amiket a toldalékok tanításához használtak egykoron. A példamondat így szólt: „A HALÁSZ HALAT FOG. (képző) A HALAK HASZNOSAK. (jel) A HALNAK A HÚSA ÍZLETES (rag).” Mindez ízléses égszínkék háttér előtt, nagyszerű halak kíséretében, A/0-s méretben. Bízvást állítom, hogy ezentúl sokkal érdekesebbek lesznek a toldalékokról szóló órák iskolánkban… És a tanulság: mindenkinek őszintén ajánlom, hogy költözzön! Vagy legalább alaposan takarítson ki. Élvezni fogja mindenki, azt ígérhetem…

Csak látszólag kapu, valójában a magyartanári ablaka. A frissen festett kaput már az első nap összefirkálták...

3

Aktuális

A 8. c osztályállatai

SASVÁRI TUNGA ÉS GUBICZ FLÓRA 8.C Néhány hete a 8. c osztály egy új állattal bővült. Az egész ott kezdődött, hogy tavaly felmerült az osztályállat kérdése. A válasz egyértelműen igen volt. Csak az nem, hogy mit. Nagy nehezen eldöntöttük, hogy halaink legyenek. Kéri tanár úr segítségével megszereztük az akváriumot, a szűrőt, a lámpát (meg azt, ami még kellett), még vizet is tettünk bele. Egyik földrajz órán megérkeztek a várva-várt halaink, a közönséges neonhalak és a vörös neonhalak. Mindenki bezsongott tőlük, egy ideig túletetésben szenvedhettek… Amikor már megismertük őket, már csak néhány ember etette, vagy az, akire hirtelen rájött a haletetési kényszer. Szépen tápláltuk a nyolc halat, de a tavaszi szünetben az egyik egyszerűen szétbomlott, egy másik meghalt. Így már csak hat darab maradt belőlük. Időközben azonban kaptunk egy algaevőt és egy harcsát, akik szorgalmasan tisztították az akvárium falát, amikor nem Kéri t. úr tisztogatta a zsebkendőjével. Év végéig kibírták, de aztán jött a nyári szünet. Nem gondol rosszra az, aki szerint az összlétszámuk ,,kissé” lecsökkent. Mégpedig az összes neonhal elpusztult (na nem az éheztetéstől), mert a tanár úr hazavitte őket, de a harcsái jó kis ebédnek gondolván őket, megették. Az algaevőt és a harcsát meghagyták, őket vissza fogjuk telepíteni az akváriumba. Mielőtt még megszoktuk volna, hogy nincs állat a termünkben, új lakó érkezett. Az egyik délután két 12. c-s lány valamilyen dobozt mutatott az osztálytársainknak. Odamentünk, és láttuk, hogy egy fehér egér lapul benne. Elmesélték, hogy a 9. b-s sikló eledele lett volna, de megszökött (egerek rohangálnak a folyosókon?), és a 12.-esek megtalálták és

4

elfogták. Megsajnáltuk, és egyikünk hazavitte éjszakára. Másnap vissza is hozta egy nagy befőttes üvegben, és Faragó t. úr adott egy ketrecet a biológia szertárból. Rögtön beletettük, és már vittük is az osztályba, ahol ugyanolyan reakciókat váltott ki az egér érkezése, mint a halaké. Egész nap cipeltük egyik teremből a másikba, a verébavatást sajnos csak a biológia szertárból nézhette (ha érdekelte, és ha látott valamit). Hétvégére elvitték, de csak a következő pénteken került vissza. Szereztünk egy nagyobb ketrecet, itatót, játékokat (vécépapapír-guriga), de sajnos kimászott a rácsokon, így visszakerült a befőttes üvegébe. És mi lett a neve? Először Zelmára gondoltunk, de kiderült, hogy fiú. Azóta volt Bob, meg Marcus is, de még nem találtunk ki neki egy állandó nevet. Az osztályfőnökünk egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy egyik napról a másikra beállítottunk egy egérrel, és megígérte, hogy szeretett halainkat pótolni fogjuk (és pucolhatjuk ki az akváriumot). Az egér lakhelye még kétes, de biztos, hogy jó helyen lesz nálunk.

Nyelvtanulással egybekötött tanulmányút (2006-május 26 – 2006. június 7.) ROZGONYI DÁNIEL 12.A Spanyolország… Hát igen. Tiszta kék ég, meleg, tenger, szép nyelv. Ez már magában is remek, és mi ennek a többszörösét kaptuk. Tiszta kék eget, meleget, tengert, medencét, ping-pongot, barátokat, a spanyol nyelv szeretetét és az utazás örömét. 2006. május 26. Reggel felszálltunk a buszra a Kossuthosokkal együtt, akik egy részével a későbbiekben nagyon jóba lettünk. A busz eléggé kényelmetlen volt, de kibírtuk rajta azt a 25-26 órát, amíg odaérünk. Végre! Gyönyörű táj, hullámzó tenger, friss levegő. Vacsorázás közben találkoztunk Jimmyvel, Lacibával, Gergővel és a többiekkel, akiknek ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a vacsoráért, a szállásért és egyáltalán azért, hogy ott lehettünk, ahol. Hétfőn megismertük a spanyol tanárainkat, Edut, Davidot, Guillermot. Minden nap voltak nyelvóráink – amelyek során biztosan fejlődött kiejtésünk, szókincsünk – kivéve azokon a napokon, amelyekre városlátogatásokat szerveztek. Jártunk Barcelonában, ahol életem meghatározó pillanataiból begyűjtöttem párat, például azt a momentumot, amikor a buszból kilépve felpillantottam Gaudí Sagrada Famíliájának égbetörő csúcsaira, igaz az épületbe sajnos nem lehetett bemenni… A másik ilyen pillanat, bár ez inkább pillanatok özöne volt: a Güell-park és annak kerámiapadjai. Minden pillanatot úgysem tudok felsorolni, de Barrio Góticót még mindenképpen meg 2006. október • TrefortUtca



Aktuális Első hetek a pécsi egyetemen KÖNCZÖL ORSI 13.A

Mit ne mondjak, sokkal kellemesebb így néhány hónap elteltével visszagondolni a tavalyi tanév végére, és annak fáradalmaira. Most már én is elhiszem, hogy az érettségi is túlélhető, amit annyit hajtogattak tapasztaltabb egyetemista vagy felnőtt ismerőseim. Szerencsére senki nem végezte a diliházban, idegösszeroppanással, ahogy sokan hittük. Végre eljött a nyár, amiről állíthatom, hogy életem egyik legjobb nyara volt! Főleg miután kiderültek a felvételi eredmények, és teljesen fellélegezhettem. Bulik, nyaralások – családdal és barátokkal –, egy fergeteges gólyatábor és rengeteg pihenés követte, amit szerintem igazán megérdemel egy elballagott, leérettségizett, jövendő egyetemista. Azonban ez a nyár sem tarthatott örökké, amit valahol nagyon sajnáltam, viszont már kíváncsi is voltam, mi következik most. Ami nálam tényleg valami egészen más, hiszen nem Budapesten, hanem a Pécsi Tudományegyetemen kezdtem szeptemberben. Szerencsére nem egyedül, így könnyebb volt az albérletkeserés, költözés, iskolakezdés. Bár meg kell hogy mondjam, ez nem egy leányálom. Akinek már volt benne része, az tudja. Sokan kérdezték, miért megyek el Pestről, hiszen Pécs biztosan unalmas lesz hozzá képest. Ez viszont egyáltalán nem igaz. Pécs egyetemi város, rengeteg fiatal tanul itt, pörög az élet, fesztiválok, koncertek, szórakozóhelyek, ahol az ember kieresztheti a gőzt. Igaz, be kell vallanom,



kell említenem, ahol a „szabadon a városban” órái alatt jártunk. Aztán voltunk még Montserrat-ban a hegyek tetején, Gironában zeg-zugos kis utcákban, Figuerresben a Dalí múzeumot látogattuk meg és Tossa de Marban, ahol általában bevásároltunk. A délutáni órákat fürdéssel, ping-pongozással, ismerkedéssel töltöttük. Esténként fociztunk és a tengerparton beszélgettünk. A szállás nagyon jó volt, életemben nem hittem volna, hogy ilyen jókat lehet aludni egy sátorban, de mégiscsak. Az étkezések remek, családias légkörben zajlottak. És végül, de nem utolsósorban szeretnénk kifejezni ezúton is hálánkat és köszönetünket Éltető Katalin tanárnőnek, aki az egész utat megszervezte nekünk és Kovács Lehel tanár úrnak, aki kísért minket. Úgy vélem és remélem, sikerült igen jó és nagyon értékes kapcsolatot kialakítanunk mindkettejükkel. Annak, aki idén nem tudott vagy nem akart eljönni, csak azt tudom javasolni, semmi esetre se hagyja ki jövőre, mert élete egyik legklasszabb élményéről csúszna le. VIVA ESPANA!!!


hogy eddig nem túl gyakran éltem ezzel a lehetőséggel. Az egyetem annak ellenére, hogy sokkal lazább, mint a gimnázium, egyáltalán nem könnyű. Az embernek ugyan kevesebb órája van – igaz, azok többnyire kétszer olyan hosszúak, mint amit eddig megszoktam –, nekem pénteken nincs is tanítás, és tíz előtt nem kezdek, mégsem tudom azt mondani, hogy olyan egyszerű. Kommunikáció és médiatudomány szakra járok, ami érdekesen hangzik, bár eddig leginkább szociológiát tanultam. Ebben a témában kell elolvasnom hetente 3040 oldalakat, és írnom 4000 karakteres beszámolókat. Ami ugyan egy oldal csupán, de elég nehéz, ha az ember azt se tudja, miről van szó. De hát ez alapozó képzés a Bolognarendszer újítása, ezért bele kell kóstolni más területekbe is. A szemináriumot és a gyakorlati órát ezért élvezem jobban, mert az ottani anyag jobban témába vág. Este aztán lazítunk, sétálunk, beülünk valahova, filmet nézünk. Szerencsére nagyon jó barátságok alakultak ki a csoporttársaimmal, és másokkal is. Ezért csöppet sem unatkozom. Jó egy kicsit önállósodni, „egyedül” élni. Bár akadtak kisebb problémák, mint például amikor először próbáltuk bekapcsolni a gázsütőt, vagy elindítani a mosógépet… De lassan belerázódunk az itteni életbe. Hétvégén meg otthon vagyok, a családommal, barátaimmal, hogy kipihenjem a hét fáradalmait, és persze éjszakába nyúlóan beszélgessek velük! Tudom, nem mindenkinek fekszik ez az életvitel, vannak előnyei, de hátrányai is. Én viszont nagyon szeretem, remélem így is marad!

Calle Trefort

Intercambio A finales de enero de 2006 estudiantes que aprenden el espaňol, fueron a Madrid a participar en un intercambio. Pasamos allí una semana con una familia espaňola. Teníamos la posibilidad de ver las costumbres de muy cerca y naturalmente tuvimos que hablar en espaňol y expresar todo en espaňol con que practicamos y aprendimos muchísimo. Visitamos Madrid, Toledo, y también vimos El Escorial que me encantó mucho. Este viaje fue muy útil porque podíamos ver también El Prado, El Museo de la Reina Sofía y pasear por las calles de Madrid. Si pudiera regresar, me iría hoy mismo…

5

Aktuális Kalandos kenutúra KISS MARINA 9.C

Újra itt a nyár és meleg az idő. Úgy általában véve. Sajnos július 3-án, délután a Keleti pályaudvar üvegteteje alól vizslatva Természetanyánk arcát nem úgy tűnt, hogy a fenti állítás az elkövetkező egy hétben igaznak bizonyul. Bár elképzelhető, hogy csak az üvegtetőt tisztították meg régen. Mindenesetre nekünk feltett szándékunk volt vonattal levonulni Győr környékére és nekivágni a Mosoni-Duna rejtelmeinek egy csokor kenuval és az osztály kalandvágyó felével, kiegészítve Mohay és Kutrovácz tanár urakkal meg két egyetemista lánnyal, Simivel és Zsófival. Általános tény, hogy mi minden egyes táborban és kiránduláson eltévedünk legalább egyszer. (Khmm…) Viszont ez a túra ebből a szempontból is rendhagyónak bizonyult, mert arra még nem volt példa, hogy ez az indulás előtt következzen be. Ugyanis a vonatunk indulásának helyszínéről mit sem sejtve barangoltunk a peronok közt, és mire kiírták, hova menjünk, már csak pár perc volt az indulásig. Ellenben fejlődésként könyvelhetjük el, hogy ezúttal tudtuk, hol kell leszállni! Miután elhagytuk a szerelvényt, következett egy séta. Eredetileg úgy volt, hogy cuccok nélkül. Az élet csupa izgalom… Ennek ellenére így is kifejezetten jól szórakoztunk: a lemenő Nap fényében faltuk a kilométereket, miközben Robi fel-alá rohangált mellettünk, ily módon próbálva megszabadulni kis zümmögő, (netán vérszívó?) útitársaitól, akik ujjongva követték a késői lakomát. Eközben Dodó apukája folyamatosan szállított minket a kempinghez, körözve a szállás és társaink közt. Örök hála! Első megmérettetésünk a sátrak felállítása volt. Ez amolyan sírva-röhögős műveletnek bizonyult. Eszter (a Tóth) tökéletesen precíz embernek bizonyult ezzel kapcsolatban: felmérte, hogy hol nem fekszünk kövekre, merre lejt a talaj, hogy reggelre virradóan ne kapjunk agyvérzést, valamint merről fújhat majd a szél. Egy dologról feledkeztünk meg mindketten: a talaj lakóiról. Ezen az estén Eszter leggyakrabban használt kifejezései közé tartozott az „Íííí, azanyád…!!!”… A vöröshangyákat azonban nem gondolkodtatta el a felmenőik emlegetése, hanem továbbra is csíptek, mint a decemberi fagy. Mire reggel rovarriasztótól bűzlő hajjal felébredtünk, a legtöbben már szorgalmasan csomagolták a sátrukat (már ami a kifeszítő-zsinórokon áteső tömegek után maradt belőle) és a pakkjukat is beleszuszakolták hordóikba, valamint a sitteszsákjaikba. Ezek után következett a reggeli. Itt egy kisebb vigyorgás- és kuncogáshullám futott végig néhányunkon, amikor is megállapítottuk, hogy nem csak a saját apánk ragaszkodott katonai kanálgépéhez. A nap legelső étkezése más szempontból is érdekesnek

6

bizonyult. Például a tábor folyamán Bálint mellett szép lassan megtanultuk, hogy ha az ember enni akar, akkor meg kell küzdenie a kajáért. Ezek után ahogy elhangzott tanaraink szájából a „jó étvágyat!” mint a kiéhezett kannibálok, vetettük magunkat a terítőkön felhalmozott finomságok közé. A reggeli izgalmai után kijelölték a kormányosokat és legénységüket (egyes esetekben leányságukat). Miután bepakoltunk a kenukba, lehetőleg ügyelve a súlyelosztásra és arra, hogy még nekünk is maradjon hely (átlag hárman ültünk egy kenuban) elindultunk. Tanulságos nap volt. Eddig például úgy tudtam, hogy csak péntek tizenharmadika számít szerencsétlen napnak, de most megtanultam, hogy kedd negyedikével sincs másképp. Bár lehet, hogy csak a kemping felé menet valamikor valamelyikünk átsétált egy létra alatt. Tulajdonképpen mindegy is, a lényeg: az indulás után tíz perccel, a folyó legneccesebb szakaszán, a legnagyobb sodrású résznél a kenunk egy – a folyóra benyúló – fa alá futott és felborult. Röpke másfél óra alatt kiszabadították a teljesen elsüllyedt hajót, a legtöbb elúszott evezőt összeszedték, a legnagyobb veszteség pedig az a láboskészlet volt, amit a mi kenunkba pakoltak be és feltehetően a borulás pillanatában elmerült. Nekünk is csak a hajunk szála görbült, ugyanis a víz és a napfény hatására Andit, Esztert és engem göndör loknikkal áldott meg az ég.

Ekkor tanaraink, remélve, hogy így megkímélhetnek bennünket az újabb esetleges üzemzavaroktól, átszervezték a csónakbeosztást, fokozottan ügyelve arra, hogy a hajók közt körülbelül egyenlő legyen az erőmegosztás. Pár óra múlva egy teljes fa állta utunkat, ami (mert hol máshol…) a folyó egy szintén igen gyors sodrású kanyarában adta meg magát a gravitáció törvényének. A második borulás és a pórul járt csónak, ami léket kapott, midőn felszúródott a fa ágai közé, alaposan megtépázta idegeinket. 2006. október • TrefortUtca

Aktuális Este már sötétben futottunk be a kempingbe, de az odafele út is izgalmakkal teli volt, ugyanis az üggyel-bajjal megfoltozott kenun a lyukkal átellenes oldalon repedések nyíltak. Úgyhogy ebben a kenuban ketten eveztek, a harmadik ember pedig szorította le a rést (ami egyre nagyobb lett) és merte ki a vizet, egyik kezében szivaccsal, másikban merőkével. Reggel későn keltünk, nem is értettük, hogy hogyan hagyhattak minket aludni idáig. Aztán a tanár úr kijelentette, hogy a mai nap a regenerálódás napja, és nem megyünk tovább. Ehhez mérten számháborúztunk, kifosztottuk a fagyiárust és úgy általában jól éreztük magunkat. Boldogságunkat kicsit halványította, hogy vezetőink meglátása szerint eddig több mint százezer forintos kárt okoztunk.

Másnap reggel ütemesen bepakoltunk a kenujainkba (az előző napok tapasztalatai alapján senki nem akart a gázpalackkal egy hajóba kerülni…),majd továbbindultunk. Eltekintve egy duzzasztógáttól és ennek következtében a hajók átpakolgatásától egy betonszigeten, jóformán eseménytelen napunk volt. Egyszer csak viszont kivágódott a mellettünk burjánzó zöldből egy ordító srác, aki egy kötélen lógott, és kilengett a folyó fölé… úgy tűnt, élvezi. Mohay tanár úr megjegyezte, hogy ahol ki fogunk kötni legközelebb, abban a kempingben van tarzankötél (ezek szerint így hívták), majd kipróbálhatjuk. Felvillanyozódva folytattuk a lapátolást. Az említett kempingnél kikötve azonnal belevetettük magunkat az élvezetekbe és a vízbe egyaránt. Kicsit erősebb volt a sodrás, mint ahogy azt megszoktuk, mikor a szigetként összekapaszkodott kenukból belecsobbantunk a nem épp meleg vízbe, de egy kis tempózással az ember könnyen megmenekülhetett. Kicsit lelombozódva indultunk tovább. Annál nagyobb volt az örömünk, amikor esti szálláshelyünkön felfedeztük, hogy egy kicsit rosszabb állapotban lévő, de még működőképes tarzankötél árválkodik a vízfelszín


felett. Innentől az esti programunk abból állt, hogy először Simon elszánt közreműködésével lehalásztuk a botot a levegőből, majd miután megállapítottuk, hogy túl hosszú a kötél (avagy a vízállás túl magas) rámtört a mászhatnékom és a fűzfa ágai közt próbálkoztam egy kurtítócsomóval, miközben látványomtól osztálytársaim a parti stégen gurultak a röhögéstől. Végül hagytuk békében játékunkat és elvonultunk vacsorázni. Ezek után még énekeltünk egy kicsit a tábortűz körül, majd aludni tértünk. Hangulatos este volt. Az utolsó napra virradóan úgy éreztük, alig indultunk el otthonról. De egyszer mindennek vége szakad, hogy ragaszkodjak az ilyen toronymagas közhelyekhez. De azért itt is kitettünk magunkért, ugyanis mikor szembejött velünk egy motorcsónak, végignézhettük a harmadik borulást, ezúttal Simi, Eszter (a Kassa) és Bubu kíséretében. Mákjuk volt, a kenujuk megtelt ugyan vízzel, de semmi nem esett ki belőle rajtuk kívül. Szóval mindenki odagyűlt köréjük és ahányan tudtak, segítettek nekik kimeregetni a vizet a pórul járt csónakból. Utunk végéhez közeledve kaptunk némi eligazítást afelől, hogy hogyan tovább. Dodó és apukája meghívtak minket a tatai Fogaskerékgyárba, ahol a vendégházban még eltölthettünk egy kellemes délutánt, éjszakát és napot a tábor végén. Behéliumozott hangon mondtunk verseket, vicceket, valamint Kati is elképesztő energiáról tett tanúbizonyságot, mikor kihívta Kutrovácz tanár urat egy zoknis futóversenyre a ház folyosóján…

Mikor másnap felhangzott jó ofőnk szájából a jól ismert ébresztő dallam (ami lehet, hogy valaha dallamnak minősült…), és Cucu ki lett penderítve a hálózsákjából, midőn nem mutatott elég életkedvet a felkeléshez, megállapítottuk, hogy reggel van. A másik megállapításunk az volt, hogy vége van. A harmadik megállapítás pedig úgy hangzott, hogy „végünk van...” és miután a tanár úr elhagyta a szobát, fáradt sóhajjal hozzáfogtunk az átöltözésnek. Mikor visszaértünk a Treforthoz, elköszöntünk. Kicsit furcsa volt visszatérni a városba. Autók, zsivaj, jegyellenőrök. Esküszöm, visszagondolva néha már-már hiányolom a kempinget. A kis vörös barátainkkal együtt.

7

Aktuális Kövek és kavicsok WEISZBURG ZSUZSI 11.A

A cím mindent elárul! Biztos már értitek is a játékszabályokat. Na jó… Nekünk se ment könnyen. Egy bonyolult játékszabályt tanultunk meg még a tábor kezdete előtt, hogy a táborra már minden világos legyen. Még ez sem sikerült teljesen. Valaki még ma is keveri a fogalmakat. Hogy ki a fej, a fő, a gazda… Ki az őr, a harcos? Mi a kvóta… Hogy egyáltalán miért lóg ki az övemből egy kendő, és miért van egy szám a hasamon meg a hátamon. Kedves tanáraim, kedves diáktársaim, tisztelt szülők! Engedjék meg, hogy most ne ismertessem a kövek és kavicsok játék igen bonyolult szabályzatát. Inkább belemennék a részletekbe. Első nap összegyűlt a tábor, megérkeztek a „nemhaladónomádosok”, így kezdetét vehette a játék, aminek az első feladata az volt, hogy mindkét csapatnak fel kellett állítania az alaptáborát nem messze az eredeti nomád tábortól. Ez egészen mulatságos volt, mert a mi alaptáborunk helyszínét még sosem láttuk a gaztól, pedig ott volt 30 méterre a tábortól. De estére mindenki befészkelte magát, és éhesen-fáradtan vártuk az autót. Az autó jelentős mennyiségű alapanyagot tartalmazott az aznap estére szánt vörösboros szarvaspörkölthöz, amit Körmendy tanár úr szánt nekünk első, könnyű vacsiként. Olyan éjjel egy körülre kész is lett, és mindenki kellően fáradtan és tele hassal dőlt be a sátrába aludni. A többi napon már mindkét csapatnak magának kellett gondoskodnia, hogy legyen elég alapanyag az aznapi étkezésekhez. És nekik is kellett megfőzni. A készételt pontozták a bírák, akik véleményem szerint eléggé jóllaktak minden nap. De ez csak a könnyebb része volt! A játék legmeghatározóbb feladata a harc volt, amikor is a két csapat egymás számát leolvasva vagy közelharccal a másik kendőjét letépve megjelölt köveket keres az erdőben. Ezért járt a legtöbb pont. Ebben a 11.a

Trefort Street

My summer holiday NAGY NÓRA 9.B

In my holiday I visited many beautiful places. I liked all of them but the best was England. In August I went to England by plane with my classmates. We had a nice trip; the duration of the flight wasn’t so long.

8

jeleskedett inkább, mert az ő pályafutásuk már egy évvel előtte megkezdődött. De az 10.a-sok sem csüggedtek, mert ők a hasukra gondolva, amit nyertek, azt rögtön el is költötték finom ennivalókra. Egyik nap egy egészen más játékkal álltak elő a bírák. A feladat a következő volt. Egy 60x60 méteres területen 70 centis fűben megjelölt hagymákat kellett keresni, és közben számháborúzni. Annyi segítséget kaptunk, hogy minden hagymának volt egy koordinátája két fához viszonyítva, úgyhogy szépen lassan, okosan lehetett keresni a hagymákat. Ámde ez a módszer hamar befuccsolt, úgyhogy random, fejünket elveszítve rohantunk és vetődtünk a fűben, persze ha véletlenül észrevettünk egy hagymát, akkor azt azért elvittük a célba. Egy másik feladat egy hosszú, meredek emelkedőn volt, ahol szintén köveket keresve és számokat leolvasva kellett fölérni a csúcsra. Itt kiemelném Macót, aki naivan azt hitte, hogy a csúcs az a legmagasabb pont a hegyen, miközben a lejtő közepén egy fa volt a „csúcs” egy picike sárga ponttal jelezve. Macó hősiesen fölcipelt 6 követ az igazi csúcsra, ahol persze senki sem várta. Közben elkészült a két csapat (Vasludak és Acélkacsák) térképe, zászlója és himnusza, amit utolsó nap elő is vezettek a bíráknak. A két csoport nem ugyanazt a stílust választotta himnuszuk előadásmódjával kapcsolatban, de így minden a maga kategóriájában a legelső volt. Esténként ki-ki a maga tábortüzénél beszélgetett, vagy új dalokat tanult Mészáros tanár úrtól vagy Benőtől. Ezek az esti éneklések nagyon jót tettek a felajzott, harc utáni állapotban. És nagyon érdekes két énektanárral tábortüzi dalokat énekelni. Utolsó este grillpartit csaptunk, és amikor az utolsó falatot is beburkoltuk, mindent elöntött az eső, ami pedig nem volt jellemző a héten. Másnap szárogattuk a sátrakat, és lebontottuk a nomád tábort Fernengel tanár úr vezetésével. Remélem jövőre, az érettségi után, ismét szembeszállhatunk a „Vé’es Vasludakkal”.

We stayed in Hastings with host families. My host family was very kind. They have got a big and nice house, four children, two of whom are twins, and a dog called Jackson. I shared my room with another student called Lenka from the Czech Republic. In the town we attended a language course. It was very good because the teacher was excellent and we learned new things. We visited London, Brighton, Beachy Head, Rye and some places in Hastings. All the programmes were good because they were organized very well. I liked to stay in England to the extent that I want to go back once in the future. 2006. október • TrefortUtca

Aktuális Ökotábor, tök jó tábor FODOR BENCE 11.B

Ez évben nekem jutott az a megtiszteltetés, hogy a nyári ökotáborról mesélhetek eme beszámoló keretében. Őszintén szólva kicsit el vagyok veszve. Ha elmondanék mindent, azt hiszem, még nagyon sokáig állnék itt, tehát inkább a lényegre szorítkozom. A leghálásabb köszönet illeti a tanárokat és az „öregdiákokat”, akik megszervezték és hatalmas lelkesedéssel le is vezették a tábort, amiért – azt hiszem – minden tisztelet kijár nekik. Fontos megemlíteni, hogy az idei a 15. nyári ökotábor volt, ami lássuk be, igen szép teljesítmény. Hogy minek köszönheti a sikerét, arról sokat lehet találgatni. Én személy szerint arraa a hangulatra szavazok, ami az eddigi összes ökotáborra jellemző volt, és amihez foghatóval kevés helyen találkoztam eddig. A dolog leírásával majdnem hogy fölösleges próbálkoznom. Azt hiszem, ezt mindenkinek magának kell átélnie. Szentimentális bevezetésem után, amiért elnézést kérek, rá is térnék az eseményeke. Idén a Mátrában volt a szállásunk, a Parád környéki, felettébb kreatív nevű „Túra” campingben. Megérkezésünk napján megpróbáltuk megtanulni egymás neveit, majd három csoportra oszlottunk; ezek a csapatok a tábor végéig megmaradtak és versengtek egymással. A további napokban általában a következő napirend volt jellemző: reggel (nem kis erőfeszítések árán) felkeltünk, majd reggeli után a csapatoknak megkezdődtek a délelőtti programok... Jó esetben a felébredéssel. Ebéd után tetszés szerint lehetett beszélgetni, röplabdázni, illetve aki erre még igényt érzett, aludni, mielőtt a délutáni programok következtek. Minden nap több lehetőség közül választhattunk, amelyek között akadt öko (evolúció, építsünk madáretetőt, földrajz, stb.), illetve kevésbé öko, mint például a tarokk-tanfolyam, illetve a kommunikációs játékok. Néha csak azt sajnáltam, hogy nem lehet egyszerre kettőre menni. A foglalkozások vége és a vacsora közt megint csak szabadfoglalkozás volt, majd étkezés után mindegyik csapat összeült, hogy elkészítsék aznap délelőtti programjukról a beszámolót, továbbá általában egy plusz előadást, ami változó témájú volt: egyszer cirkusz, egyszer egy rövid előadás, amiben az evolúciót kellett bemutatni zenés, táncos elemekkel, pár előre megadott szóval (szemöldökcsipesz, cipőfűző, tobzoska, vakolókanál és elsőbbségi posta), viszont minden csapatnak más-más stílusban (szappanopera, sci-fi, mese), illetve egyszer pénzemberek meggyőzése volt a cél, hogy egy nagyobb tétel babbal támogassák a csapatot. Az előadások után játékok következtek, minden este más, így például volt számháború, mindent vagy semmit, valamint kaszinó, ahol babra ment a játék ( a szó lehető legszorosabb értelmében).Ezután nyugovóra tértünk, s aludtuk az igazak álmát egészen másnap reggelig, bár mint fent említettem, néha kicsit tovább is.


Ha az eddigiek alapján valakinek esetleg az „unalmas” jelző ötlött az eszébe, akkor a kedvükért mesélek még pár dolgot. Kivételt képezett az előbb elmondott napirend alól pár nap, amelyeken részben avagy teljesen más volt a program. Megérkezésünkről már mondtam pár szót. Az egyik napon csoportokra bontva ellátogattunk a közeli Parádra és Parádsasvárra, ahol a hely látványosságait néztük meg. Hazajövetelünk napján is eltérő volt a program: ekkor az olimpia került megrendezésre. E nagynevű rendezvényen, ami ökotáboros hagyomány, különféle komoly és megterhelő, mondhatni az emberi tűrőképesség határait feszegető versenyszámokban vettünk részt: építsünk minél hosszabb ruhaláncot a rajtunk lévő felszerelésből, álljunk párokba, és dobáljunk tojást egymásnak minél távolabbra anélkül, hogy eltörne, dobjunk papírrepülőt minél messzebbre, illetve a különösen veszélyes kóla-keksz evő verseny, amelyben a „véletlenül” erősen összerázott kólásüvegek esetleg a szerencsétlen bontó nyakába robbanhatnak. Itt persze hozzá kell tenni, hogy trefortos diák nem iszik kólát, de biztosíthatok mindenkit arról, hogy kizárólag a nehezítés végett kellett SOK szénsavval dúsított készítmény, mivel az ugye jobban telít... Meg nagyobbat durran. Volt pár játék, amit programtól függetlenül reggeltől estig játszottunk. Egyikük a gyilkosos, amiből három kör ment le, s fény derült ezalatt arra is, hogy ki is a legnagyobb tömeggyilkos... Az illető kezéhez húsz ártatlan gyilkos és ártatlan vére tapadt. Nem válogatott az eszközeiben sem (nem mintha tehette volna, ugyanis meg volt szabva, hogy aktuális célpontját mivel kell megölnie), pár gyors és pontos döfés mérgezett tőrével, ügyesen a kekszbe csempészett méreg, óvatlan pillanatban megejtett halálos kézcsók, három nagypárna, tíz karóra, Heszlényi tanárnő kefírje és még sorolhatnám. Persze voltak kevésbé elegáns módszerek is, mint például egy adag Tejtábla megetetése az áldozattal. Ezt a különleges tejcsokoládénak kikiáltott terméket helyben árusította a büfé, és külön adalékanyag nélkül is tökéletes volt mérgezésre. Mielőtt a feljebb olvasható kóla-keksz evő verseny és a gyilkosos mindenkit elborzasztana, egy kellemesebb játékról is említést tennék, név szerint az angyalosdiról, amiben mindenki kapott egy személyt (illetve inkább a nevét), akinek – anélkül, hogy rájönne ki is az ő „angyala” – kedveskedni kellett. Az egészen jelképes darab keksztől a térképes-kincskeresős játékon át a csokoládévárig mindenféle ajándékok születtek. Hiába, angyal és angyal közt is van különbség... Mind a gyilkososhoz, mind az angyalkodáshoz jó segítség volt egyébként a tábori posta, amely segítségével – akár névtelenül is – üzenhettünk valakinek, avagy mérgezhettük meg az illetőt. Végül pedig megemlítem a szintén hagyománynak mondható bált, amely mindig az utolsó ott töltött éjszakán kerül megrendezésre, és szintén teljesen egyedi hangulata van. Nos, azt hiszem elég terjedelmesre sikeredett beszámolóm, csak nem bírtam megállni, hogy minél több dologról meséljek... Mindenesetre, azt hiszem le lehet belőle szűrni a lényeget: „ökotábor, tök jó tábor”.

9

Aktuális

Kacskaringók Budapest belvárosában Verébavatás

SZENTGYÖRGYI BÁLINT 8.B Az évnyitón végre megláthattuk, kik is azok a bizonyos kis hetedikesek, akiket mi avathatunk fel. Már előre vigyorogtunk, és gondoltuk; végre mi leszünk a nagyobbak, és leverhetjük valakin azt a sok megaláztatást, amit tavaly kellett elszenvednünk. Aztán kezdődött a komoly szervezés, ami nem mindig volt olyan jó móka, mint amilyennek előre gondoltuk. Pár nappal az avatás előtt gondoltam azt is magamban hogy csak akkor izgi a verébavatás, ha téged avatnak, utána már nem… És aztán eljött a nagy nap. Tavaly mi nagyon igazságtalannak éreztük, hogy míg a nyolcadikosok ittak, addig mi szomjazva bámultuk őket. Kitaláltuk hát, hogy előre veszünk innivalót és szétosztjuk a verebek között. Pár perccel az indulás előtt hívtak fel, hogy a kiküldött emberek nem bírják elhozni a boltból az italmennyiséget, amit vettek. Nem volt veszteni való idő, másodmagammal elsprinteltem segíteni a CBAba, majd vissza. Addigra a hetedikesek már oszlopokba rendeződtek osztályok szerint. Mindenki elénekelte a saját indulóját. A közönség, ami jórészt évfolyamunkból állt, mind a saját csoportjának drukkolt, a leghangosabban a c-sek, így Fernengel tanár úr osztályát könyvelhetjük el az énekes rész győzteseinek. Elindultunk. Kiléptünk a Trefort kapuin, és a járda túlsó oldalán elkezdtünk tanakodni, hogy vajon merre tovább? Miután elvesztettünk öt percet, eliramodtunk a Károlyi kert felé. Odafelé szépen rendezetten haladtunk, nem volt baj. A kertben lufiborotválás és kergetőzés volt, amire a csoport sajnos nulla pontot kapott. Hát nem indult fényesen az ügy, az biztos… De ezután következett a java. Libasorba állítottuk a delikvenseket, és fejükre húzott vödörrel, egymás vállába kapaszkodva kellett haladniuk. A Károlyi kerti kis öthat éves gyerkőcök persze kihasználták a vissza nem térő alkalmat, és keményen odaböktek a látásképtelenné tett hetedikeseknek. Én azt hiszem, ott kaptam volna le a vödröt és vágtam volna hozzájuk. A leendő verebek viszont egy rossz szó nélkül tűrték az egészet, és indultak el a Károlyi kertből, a Múzeum kert felé véve az irányt. A körúton aztán kisebb incidens történt. Kricsfalusy Márk osztálytársam, aki a kamerázással volt megbízva, átszaladt ugyanis a villamossínekre, és onnan kamerázott minket, akik szépen megálltunk a pirosnál. Ekkor jött a villamos. Márk hanyat-homlok kirohant az autók közé. Dudáltak

10

az autók, csilingelt a villamos… És mindezt (mint akkor hittük) bekapcsolt kamerával! Végül sikerült ép bőrrel megúsznia, és első ijedtségünkből csapódott röhögéssel keltünk át az úton, meg sem állva a Múzeum kertig. Ott beszéltük először, mi kísérők, hogy ezekben a kis hetedikesekben van valami. Szilárd meggyőződésem, hogy mi nem jöttünk volna végig szó nélkül, vödörrel a fejünkön. De végül mégis vállat vonva adtuk meg a maximum pontszámot. A Múzeum kertben Keisz tanár úr és néhány évfolyamtársunk várt bennünket. Egymással szemben állva kellett lefújni egy kupac lisztet a ping-pong labdáról. Pillanatok alatt akkora lisztfüst (vagy lisztfelhő? Nem is tudom, minek nevezzem…) keletkezett, mintha hó esett volna. A maradék lisztet mi nyolcadikosok szórtuk egymásra, jobban szórakozva, mint a saját avatásunkon. Azt hiszem, itt ült ki az arcomra a vigyor, ami a Guttenberg térig nem is hervadt le. De ezt nem részletezem.

A lisztfújás után kezdődött a nagy kötözés. Párosával egy nagy oszlopba kötöztük őket, mint a gályarabokat, és ha nem ritmusra lépnek, akkor az egész sor elesik… Így indultunk és, bizony volt hetedikes, akinek még az orra is lisztes volt. Személyes véleményem, hogy ez volt az egész nap legátszellemültebb pillanata. Végre nem csak Kubicza tanár úr vezényelheti, hogy bal, bal… Azt az érzést nem fogom elfelejteni. A hetedikesek is szélesen vigyorogtak. Szinte kár volt megérkezni a Kálvinra. Mielőtt megérkeztünk volna, újabb gondok törtek felszínre. Az egyik lánynak felcsúszott a béklyó a vádlijáig és mély nyomot hagyott benne. Miközben osztálytársaim


Aktuális ellátták, én mondtam az egyik kísérő lánynak: – Ez nem igaz, tavaly mi tuti nem bírtuk ennyire jól ezt az avatást! A válasz csak egy elgondolkodott bólintás volt. Miután lazítottunk a kötélen, és kifújtuk magunkat (néhányan jobban is, mint az avatottak), továbbálltunk, ezúttal a Kálvin téri aluljáróig. Ott zene várt minket. Mielőtt azonban nekiláthattak volna a feladatnak, meg kellett szabadítani a hetedikeseket a kötelékeiktől. Ez eltartott egy jó húsz percig, és csak néhány elszakadt cipőfűző, és köröm árán sikerült. Végül a harisnyaboltból kellett ollót kérni. Beindult a fittness (vagy aerobic, ki hogy hívta…), erre is maximális pontszámot kaptak, ismételten jól teljesítettek. A végén még mi, nyolcadikosok is tettünk pár lépést.

Aztán még sokat a Gutenberg térig. Odáig az volt a feladat, hogy teljes csendbe kellett menniük. Egyetlen fiú szegte csak meg ezt az utasítást, szegény is csak azért, mert Balázs ravaszul bocsánatot kért tőle, amikor a lábára lépett, ő pedig mondta, hogy semmi baj… Ha az előkészületeknél nem tiltották volna meg, akkor go-go táncolnia kellett volna egy stop táblán. Így viszont egy majmot utánozva kellett végig ugrálnia az egyik utcán. Megérkeztünk a Gutenberg térre, ami sok szempontból nem a legkellemesebb megálló volt, de végül mégis túlbucskáztunk rajta, és Tobish tanárnővel kiegészülve indultunk tova a Madách térre. A Gutenbergen keksz- és joghurtevés utáni nyelvtörő volt a feladat. Itt sem okozott nehézséget a max. pont megszerzése. A Madách térig (ami ha nem 15 percre van onnan, akkor egyre se), végig énekelniük kellett az indulójukat. A végén már mi akartunk öt perc szünetet, mivel éneklés nélkül is hullaközeli állapotban voltunk. –Nem csinálnám ezt a helyükben! – gondoltam újra és újra. A hősiesen végigénekelt út után aláírásgyűjtés következett a fillér újbóli bevezetése érdekében. Miközben


ők gyűjtögettek és eltűntek szem elől, mi zúdítottuk magunkba az állomáson lévők ásványvizét. Elkészült pár csoportkép is. Ekkor már későre járt az idő, jócskán kifutottunk az előre megszabott keretből. És még hátra volt a végső állomás. Az Erzsébet térig is csak komoly viszontagságok árán tudtunk eljutni, többször eltévedtünk, lihegtünk és végül hálásan rogytam le a Gödör klub feletti gyepre, pár hippi szomszédságába. A feladat emberkör alkotása volt: minél több ember beszervezése egy nagy körbe. Ez a feladat is kitűnően sikerült, minden eddigi rekordot megdöntve 28 embert szerveztünk be. Diadalüvöltésekkel mentünk végig egészen a Trefortig, csak fényképezkedni álltak meg egy páran. Visszatértünk a Trefortba, ledőltünk a betonra, és várakozva pislogtunk Cserős tanárnő felé, aki épp a helyezéseket olvasta fel. . – –Harmadik helyezett a 7.a! Tapsoltunk illedelmesen. Utolsók nem lettünk, az fix. –Második helyezett a 7…..(hosszú csönd, nő a feszültség) c.! Ugráltunk, kurjongattunk, őrjöngtünk! Elsők lettek, a mieink! És teljesen megérdemelten. Felmentünk, örültünk, ha tudnék, akkor cigánykerekeztem volna is! Mi is kaptunk ám a tortából, én elsőnek, mivel az egyik hetedikes nagylelkűen nekem adta a torta szeletét. Ez volt az a végső dolog, amivel végképp belopták magukat a szívem(ünk) be. Mi tavaly nem adtunk a nyolcadikosoknak… Hát, kérem szépen. Tanulság akad bőven az idei verébavatást illetően. A legfőbb tanulság, hogy megtörtént az, amit tavaly nem hittünk volna. Tobish tanárnő osztálya jobban bírta a verébavatást mint a mienk annak idején. Adtak a tortájukból, jól viselkedtek, és még az osztálytermük ajtajából is kirúgtak egy darabot. Ha ez a 7.b nem méltó utódja, akkor ne legyen a nevünk 8.b!!!

11

Almák a Materbol Beszélgetés Palotás Petrával FÜLÖP PÉTER 8.A

Új rovatunkban iskolánk olyan volt diákjaival készítek interjút, akik a későbbi pályájuk során közismertek lettek. Célom, hogy a gimnazista éveikkel, kamaszkorukkal és akkori élményeikkel kapcsolatos emlékeiket osszák meg a jelenlegi diákokkal. Nagy öröm számomra, hogy az első riportalany nehéz szerepét, igen készségesen és kedvesen egy telefon-interjú keretében Palotás Petra vállalta. Annyit mindenképpen érdemes róla tudni, hogy -amellett, hogy csinos - a Pázmány Péter Egyetemen végzett, több nyelven beszél és az RTL-Klub több műsorát vezeti. –Ezt az iskolát szüleid választották, vagy neked is volt beleszólásod? –A szüleim pedagógusok, s ezt az iskolát tudatosan választották. Nagyon jó suli volt akkoriban a Trefort, a legerősebbek közé tartozott, gyakorlóiskolaként. Akkoriban édesapám a József Attila Gimnázium igazgatója volt, tehát ez merült még fel, de ezt elvetették, hogy ne járjak oda, ahol apukám az igazgató. –A gimnazista éveid (1989-1993) egy politikailag elég izgalmas időszakra estek. Éreztél ebből valamit a mindennapokban? –Igen, abszolút, és nagyon hálás vagyok az akkori osztályfőnökünknek Veszprémi Ferencnek, mert mi pontosan ott voltunk a Kossuth téren a köztársaság kikiáltásánál. Valami óriási élmény volt, sosem felejtem el. Sokszor a politikai eseményeket hallgattuk rádión keresztül; emlékszem, walkmannel, fülhallgatóval a suliban. –Hogy áltál az orosz nyelvvel? –Hát igen; nekem még elég sokáig kellett tanulni az orosz nyelvet. De szégyen és gyalázat, mert attól, hogy mi ezt nem szerettük, attól az még egy nyelv volt, amit most jó lenne tudni; hát nem tudom (nevetés). Egykét dalocskán, bemutatkozáson, meg számolgatáson kívül; túrós palacsinta, meg ilyen kifejezések bármikor beugranak, de nagy bajban lennék Moszkvában. –Mi volt az első külföldi ország, ahová, a „világ összes országába érvényes” útlevéllel utaztál? –Szerintem Németország; nem merek megesküdni, lehet hogy Olaszország,mert közel volt a rendszerváltáshoz két, ilyen pár napos kirándulás; szerintem Németország. VAGY-VAGY, vagyis melyik szimpatikusabb és miért? –Nirvana vagy Guns N’ Roses? –Igazság szerint mind a kettő, mert ez nekem két korszakom volt. 6.-7. osztályban, általános iskolában óriási Guns N’ Roses rajongó voltam. Úgy képzeltem, hogy

12

én vagyok Axl Rose, olyan ruhákat hordtam, és nagyon vagánynak képzeltem magam. Aztán később, 16 körül, akkor már a Nirvana is ott volt a kedvencek között. –Bonanza Banzai vagy Neoton? –Azt kell,hogy mondjam,hogy akkoriban egyértelműen Bonanza Banzai, most viszont van bennem is egy ilyen retro-feeling, és igenis egy-két Neoton dalt szeretek, mert hát azért volt egy-két Neoton sláger. Azért megint azt kell mondanom… Jaj, lehet, hogy nem vagyok elég szélsőséges emberke, hanem tényleg ilyen mindenevő, mert csíptem a Bonanzát is ; „Induljon a Banzáj”, óriási őrület volt, de emlékszem olyan Neoton dalokra is, mint például Jó, yo-yo. Megint nem tudok választani, hangulatfüggő volt nálam, nem is csapatfüggő.

–Poirot vagy Sherlock Holmes? –Sherlock Holmes-fan voltam nagyon sokáig, még most is imádom; TV-s változatát is, de most már Poirott is szeretem. Sherlock Holmes könyveket nagyon sokat olvastam. –Woody Allen vagy Steven Spielberg? –Igazán egyik se; fura. Annak ellenére, hogy én Spielberget egy nagyon-nagy rendezőnek tartom, de egy kicsit mégis műanyagnak. Woody Allent óriási tehetségnek és színésznek, de egy kicsit beteg-perverznek is; ez így kihat a színészete iránti tiszteletemre. Nekem azóta nem igazán jön be, amióta feleségül vette a nevelt lányát. –Kis tornaterem vagy kosárterem? –A kis tornatermet én nagyon szerettem, ott készültünk




Almák a Materbol

Mantrák az élő szellemről HÔ YIN SE

 a szalagavató-bálra, ott voltak a táncpróbák...

–Ez a kérdés arra is utal, hogy inkább a kosárlabda vagy az atlétika érdekelt jobban? –Ez biztos kiábrándító, de én végig fel voltam mentve tornából, mert gyógytornára kellett járnom. Egy elég durva gerincferdülésem volt; aztán egy csomót javult! Nem vagyok nagyon ügyes, a labdaérzékem se az igazi. Mindig irigyeltem azokat a csajokat, akik úgy igazán várták a tornaórát, én nem annyira; akkoriban legalábbis. Most már én is sportolok rendszeresen, és fontosnak is tartom. –Menza vagy McDonald’s? –A menza. Akkor a McDonald’s nekem abszolút luxus is volt. Tehát ünnepszámba ment, hogy ott egy sültkrumplit vehessek, úgyhogy akkor nagyon sokáig jártam a menzára, de olyan nagy bajom nem is volt vele. –Volt-e kedvenc tantárgyad? –Én imádtam a magyart, ez elég meghatározó volt, és maradt is az életemben. Mindig is nagyon-nagyon szerettem. –A gimnáziumi éveid alatt is érdekelt a média világa? –Igen, én lakótelepen nőttem föl, és nagyon hamar nálunk is foghatók lettek a műholdas csatornák, tizenhárom éves koromban. Akkor rendszeresen néztem a SkyEurope-ot meg német csatornákat, és teljesen elvarázsoltak a különböző showműsorok. Úgyhogy már akkor arról álmodoztam, hogy de szeretnék ilyen helyen dolgozni. –Jársz osztálytalálkozókra? Tartod a kapcsolatot a volt osztálytársaiddal? –Igen, abszolút, nagyon helyes kis csapat voltunk. A „szélrózsa” minden irányába elrepültünk, de azért komolyan vesszük az osztálytalálkozó fogalmát, és én is rendszeresen el szoktam menni. –Van-e valamilyen pozitív dolog, érzés , ami különösen köt a Treforthoz? –Én nagyon-nagyon szerettem a Trefortba járni.Tudod, ezek teljesen emberi dolgok, az első szárnypróbálgatások a világ felé. Jó kis csapat, jó banda voltunk. Emellett persze ide kötnek az első kis plátói-szerelmek is, ezek mind meghatározó élmények. Meg nagyszerű tanáraim voltak, ezért is tényleg; nagyon szerettem idejárni. –Köszönöm válaszaidat! –Nekem volt öröm, hogy megkerestél. Megjegyzés a mantrákoz

A mantráim megírása közben példaképemnek lelki- és szellemi tanítómat, Bô Yin Râ mestert tekintem, aki megismertette velem a mantraírás rejtelmeit és műveinek mondanivalójával bevezetett a szellemi mélység és a lelki megtisztulás felfedezésének a rejtelmeibe.

A tett Amikor így volt, ezt csináltam Amikor úgy lesz, azt fogom csinálni Ha így lenne, azt csinálnám Ha úgy lett volna, ezt csináltam volna De mit csinálok most? Viszonzatlanság Ha mindenkinek, Aki nekem tetszik, Én is tetszenék, akkor… De nem tetszem minden olyannak. A szerelem ereje Amikor elromlott a SIM-kártyám Téged hívtalak, Mert az emberek azt mondják, Hogy a szerelem mindent legyőz De a SIM-kártyám nem javult meg Így nem tudtam Veled beszélni Mert bár a szerelem mindent legyőz A roaming-aktivációs hálózati hibáknál Azért mégsem erősebb. Az érzés megtörése A homály és a fény Pillantásod, s a remény A kezdet és az elmúlás Sötétség és megtisztulás A csalódás és a szerelem Egymás után leírt szavak És semmi értelem A szellem ereje Miközben rád gondolok, Látom, ahogy a hajnali fény egy nejlonzacskót lobogtat És érzem, Hogy egy kristályfal választja ketté szellemem A három, az pedig a Mestereké. Az idő végtelensége Az utcán állva nézem, Ahogy egy kólásdoboz gurul lefelé A járdán És eszembe jutnak az események, Amik megtörténtek velem És amik nem.

Hô Yin Se


13

Literatúra Szerelmi történet

-Látom, unsz. Na mindegy, nem mintha fontos lenne. Vagyis az. És holnap este megint láthatom, és ha MAGYAR ESZTER 9.A szerencsém van, beszélhetek vele. –Alig vártam az estét! Tudtam, hogy akkor ismét A kislány csak nézett, mint aki semmit nem fogott fel hallhatom a hangját. Azt a gyönyörű, bársonyos, de mégis az elhangzottakból. Nagy szemei csillogtak az ablakon határozott hangját. Azt hiszem, már akkor beleszerettem, beszűrődő alkonyati fényben, amint kifejezéstelenül a amikor először hallottam. Varázslatos élmény volt! Először távolba meredt. Porcelánból volt. játszottam zenekarban; ő volt a szólista… De sajnos nem *** láthattam, mert a kottatartó és az előttem ülő két brácsás Egy magas, vézna, hórihorgas, szemüveges férfi jött. eltakarta. Vivaldit játszottunk! A második tételnél én Felkapta a brácsát, betette a tokjába, majd hóna alá csapta komolyan sírva fakadtam. Életemben nem játszottam és sietős léptekkel távozott. A tok régi volt és kopott, még annyira szépen és érzelemdúsan. Azóta minden szerencsétlen hangszert teljesen összerázta. De amaz nem próbán őt lesem, de még sosem sikerült a nyakánál többet törődött vele, nem érzett fájdalmat – szerelmes volt. látnom. A többiek azt mondták, sokkal idősebb nálam. A próbateremben mindenki vidáman beszélgetett, Kár. De nem számít a kor, mert biztosan érzem, hogy a vonót gyantázott, hangolt. A koncertmester gyönyörű lelkületünk hasonló. Stradivari hegedűje is frissen és üdén csillogott, és mintha a Kis szünetet tartott, és ránézett brácsaszólam felé kacsintgatott a szemben ülő kislányra, mintha volna. A brácsa boldogan hozzászólást várna, de az csak ült visszacsillogott volna, de ekkor és bámult kifejezéstelen szürke, eszébe jutott, hogy már hetek fakó szemeivel. óta senki nem fényezte ki. Így –Aznap este nem is próba aztán szomorúan és fénytelenül volt… Koncert! El tudod képzelni? jobbnak látta csendben Hangverseny! A Zeneakadémián! meghúzódni a harmadik pult Pazar látvány volt már maga a terem legmélyén. Teljesen lehangolódott is. Az a rengeteg arany, faragás meg a csalódottságtól. A háromórás egyéb díszek… És rengeteg ember, próba végére a húrjai tremolóztak akik mind minket hallgattak. És a fáradtságtól, és fogalma sem végre láthattam! Őt! Meseszép volt. volt, hogyan kerülhetne közelebb Karcsú, finom vonalai, kecses nyaka, a szerelméhez. formás lába… Azt hittem, menten Próba után az öltözőben elalélok. A Vivaldi-concertón kívül ismét megkísérelte megszólítani játszottunk többek között egy a szép Stradivarit, de az oda se gyönyörű romantikus darabot is – nézett. A másik oldalán levő gondolatban csak neki játszottam. szólamvezető brácsával folytatott Lelkem minden rezdületével Őt elmélyült eszmecserét sokat éreztem… Csodálatos este volt. sejtető személyes dolgokról. A –A szünetben aztán mellém került. Meg is szólítottam… Kedvesen rám nézett – majd’ szomorú, megtört mélyhegedű egyszerre nagyon öregnek elolvadtam a tekintetétől, mégis féltem, hogy elutasít. és fáradtnak érezte magát. Amikor a gazdája betette a De nem. Beszélgetni kezdtünk. Kitárgyaltuk az egész tokjába, egy pattanás hallatszott – a brácsa nem szólt zenetörténelmet, főleg Paganinit, de hát ez érthető… többé. A lelke szilánkokra törött a bánattól. *** A szünet húsz perce egy örökkévalóságnak tűnt, mégis A hangszerész végül feladta a reményt, hogy valaha hamar eltelt. Pedig olyan fantasztikus volt! Ő annyira intelligens és kedves és végighallgat. Van véleménye, de is új lelket faragjon a brácsába. Nem szólt soha többé. ha eltérő, akkor okosan érvel mellette. És engem aztán Évtizedekig ült a mester polcán és bámult kifele az utcára, hátha látja még a szerelmét. De hiába. A szép Stradivarit nem volt nehéz meggyőznie… –Aztán visszamentünk a terembe és szépen lement a elárverezték és Németországba került. Másnap reggel a mester az üzletbe belépvén a földön koncert második fele is. Alig tudtam a kottára figyelni, folyton csak rá gondoltam. Szinte kihallottam a hangját találta a brácsát. Épen, egyben. De mellette ott hevert egy az ötven másik közül. Jaj, egyszerűen nem tudtam betelni kis szálka. Hajdanvolt lelke egy darabja. vele.

14


Literatúra

Egy lilliputi Angliában SZÁSZ NÓRI 10.A

Egy nap otthon üldögélve igen eluntam magam. Persze ez nem gyakran fordul elő, hisz annyi dolgom van! Hosszú kihagyásomat az orvosi prakszisomban valahogyan pótolnom kell, ezért folyamatosan a legfrissebb és persze legjobb könyveket olvasom. Máskor pedig csak úgy, egyedül sétálgatok az utcákon és élvezem a teljesen normális angol embereket, akik teljesen épelméjűek. Ez az én lelkiállapotomnak is igen jót tett, hiszen annyi megpróbáltatáson mentem keresztül, mialatt a legkülönbözőbb furcsaságokat kellett elviselnem mindenféle helyeken, amik még csak fel sem érhetnek az én csodálatos és szépséges hazámhoz. Ha más egyéb elfoglaltságaim nem akadtak, akkor az emlékirataimat olvastam, amelyek minden alkalommal ugyanolyan izgalmasak voltak, mintha először olvastam volna őket. De ezen a napon semmi nem tudott lekötni. Magam sem értettem a dolgot. Nem tudtam a nagyon izgalmasnak ígérkező szívátültetési könyvemet sem olvasni, pedig az elme pallérozására mindig szükség van. Így tehetetlenül ültem a modern divat szerint készített fotelemben, és nem gondoltam semmire. Ekkor egy magamhoz képest is fantasztikus ötlet jutott az eszembe. Mi lenne, ha meghívnám egyik régi ismerősömet hazámba? Az ötlet fantasztikus voltától pár pillanatig nem is tértem magamhoz, és mámoros kábulatban ültem így még pár pillanatig. Akkor nem is kell tengerre szállnom, és kitennem magam a rám leselkedő veszélyeknek. Tehát azonnal munkához láttam. Előkotortam egyik fiókom mélyéről kis fekete bőrkötéses noteszemet, ahova minden megismert bennszülött nevét pontosan lejegyeztem, az email címével együtt. Miután megtaláltam a keresett személyt, leültem a számítógépemhez, és egy kedves, ám tartózkodó, de minden előírt formaságot tartalmazó elektronikus levelet pötyögtem be és küldtem el. Ha olvasóm megengedi, hogy közöljem vele szerény véleményemet, igen jóra sikeredett, de nem akarom e kitűnő levéllel untatni becses személyét, ezért itt nem közlöm. Miután elküldtem a levelet, megint punnyadtságba süppedtem, és nem tudtam mit kezdeni magammal, türelmetlenül vártam a választ. Röpke hat órát várakoztam, de boldogságom annál nagyobb volt, hiszen az illető elfogadta invitálásomat, és a két nap múlva érkező repülőgéppel ígérete szerint érkezik. Ezt az időt feszült várakozással és a részletek megtervezésével töltöttem. Mikor a megfelelő időpontban kimentem a repülőtérre, minden mozzanat pontosan a fejemben volt. Úgy terveztem, hogy először


elviszem magunkhoz, azután megmutatom neki London nevezetességeit, gyönyörű épületeit, és végül a nap megkoronázása képen elviszem az angol királynőhöz! Jól olvasta a tisztelt az olvasó, az angol királynőhöz. Miután hazatértem, és kiadtam utazásaimról szóló műveimet, őfelsége úgy ítélte meg, hogy mindenütt angol állampolgárhoz méltón viselkedtem, s mindenütt szeretett hazámat képviseltem, így az egyik legmagasabb érdemrenddel, a Rózsaszín Elefánttal tüntetett ki, továbbá minden tiltakozásom ellenére barátságába fogadott. Hiszen én, egyszerű halandó, a teremtés koronájának miképpen lehetnék barátja, meg sem érdemlem. Ő mindig igen szívélyesen bánt velem, és ezért csak hálát tudok érezni iránta. Igaz, kezdetben nagyon nehéz volt, barátságos volt, de én akkor, és ma sem merem magam vele egyenrangúként kezelni. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak az agyamban, amikor észrevettem, hogy leszállt a gép. Egyre izgatottabb lettem. Úgy találtam, hogy ő az a személy, az, amely a legkisebb felfordulást okozná Angliában. Ő pedig nem volt más, mint Roeal. Középszerű karakter, egy mezei paraszt Lilliputból, de igen-igen megszerettem az idő alatt, amíg engem egy kerekes pallóra kötözve el nem szállítottak a fővárosba. Olvasómban fölmerülhet a kérdés, hogy miért épp egy lilliputira esett a választásom, de a fent már említett okból kifolyólag, tanácsosnak láttam nem egy óriást vagy esetleg egy futóbolondot rászabadítani az angol népre.

15

Litaratúra Már üresen pangott a váró, amikor megpillantottam egy apró piros foltot, amiben barátom becses személyének kofferjét véltem felfedezni. Az alatta lépkedő törpe odajött hozzám, és melegen üdvözöltük egymást. Gondoltam Roeal utaztatására is, ezért egy sokzsebű nadrágot és kabátot vettem fel, hogy könnyen változtathassa helyét a jobb kilátás érdekében. Hazafelé menet Roealnak végig járt a szája, és a lilliputi változásokról beszélt. Érdeklődve hallgattam a császár bukásáról, a Vékony Vég és az alacsony sarkúak hatalomátvételéről szóló történeteket. Persze ő erről igen indulatosan, felháborodva beszélt, mint a Vastag Vég és a magas sarok elkötelezett híve. A császárt azonban ő sem szívlelte. Felfuvalkodott, két sor hosszúságú nevű és az akrobatikában járatlan alacsony embernek nevezte, aki csak a sarkának köszönhetően magasabb másoknál. Házam igen tetszett neki. A tenyeremen hordoztam végig és mondtam el a különböző, számára teljesen ismeretlen vagy méretük miatt használhatatlan használati tárgyakat. Majd adtam neki pár szem morzsát étel gyanánt… Micsoda rossz házigazdának tűnnék, ha mondanám, adtam pár morzsát vendégemnek, de neki ez is bőven elég volt, hozzá pedig ivott egy gyűszűnyi teát. Lelkesen mutogattam neki London érdekességeit, szebbnél-szebb épületeit, tereit, és utcáit. Tátott szájjal figyelte az óriások forgatagát, és már előre örült, milyen nagy csodálat fogja övezni, hisz eddig senki sem merészkedett az Emberhegyek közé. Bámulva figyelte a gazdagságot, amit Lilliput még legfényesebb korszakában sem látott. Már előre örültem, hogy le fog esni az álla, ha beviszem a palotába! Így hát elvittem a Buckingham palotához. A kapuban megcsodálta a fegyelmezetten strázsáló őröket. Azt hiszem, ő volt az egyetlen ember – illetve valami hasonló –, aki meg tudta szólaltatni az őröket, ugyanis amikor meglátták őt, mind hangosan kiabálták és nem tudták, hogy mit gondoljanak erről a teremtményről. Nem is akartak beengedni, azt hitték, valami robot, ami ha bejut, a benne lévő robbanóanyaggal az égbe röpíti ezt a csodálatos épületet. Szerencsére a kapitányuk jól ismert, és könnyedén tisztázhatta ezt a számomra felettébb kínos helyzetet.

16

Mégis, milyen véleménye lett volna vendégemnek rólam, hogy milyen büszkén beszélek arról, hogy szabad bejárásom van, és erre pár mitugrász kis őr nem enged be? Pirulva, de végre beengedtek mindet, és a váróba kísértek. Mindössze fél órát kellett várnunk, mivel amikor királyi őfelsége megtudta, hogy én vagyok az, rögtön behívatott. Mikor beléptem otthonosan, ugyanakkor ízlésesen berendezett lakosztályába, épp olvasott. Arcára kiült a döbbenet, amit az okozott, hogy megmutattam barátomat. Ugyanakkor a diadal érzése kerített hatalmába, hisz minden történetem beigazolódott. A királynő nekiállt részletesen kikérdezni Roealt. Ezek után ebédhez ültünk. Az előétel főtt tojás volt. Ó, ha sejthettem volna, mi lesz ebből! Persze nem sejtettem semmit… Miután a királynő megkezdte, én is nekiláttam a tojás feltörésének. Csak akkor eszméltem föl, amikor megláttam Roeal mérges pillantását. Rossz végén törtem fel a tojást, a királynővel együtt. Roeal egy ideig próbálta visszatartani mérgét, de felkiáltott: Rosszul csinálják! Mondtam neki, hogy amit őfelsége csinál, az nem lehet rossz, de erősködött, hogy nem jól csináltuk, és egyre indulatosabb lett. Soha nem láttam még ilyennek, és nem gondoltam, hogy ő is olyan primitív, mint többi társa, hogy egy ilyen apró kérdésen, hogy hol törik fel a tojást, ekkora hűhót csap. A királynő értetlenül nézett, hol rám, hol a törpére. Nem látszott mérgesnek, csak megdöbbentnek. Ekkor elfutott a méreg és rákvörös lettem. Hogy merészeli ez a kis pöttöm senki, akit meghívok szeretett országomba, beinvitálom házamba, ilyen szívélyesen bánok vele… Majd nem elég, hogy engem, de a királynét is így arcátlanul megsérti. Felkaptam és az egyik zsebembe dugtam, engedelmet kértem, és távoztam. Az utcán gyorsan szereztem egy taxit, és a reptérre hajtattam. Olyan mérges voltam, hogy nem is emlékszem, melyik gépre tettem fel, csak minél előbb meg akartam a kis vakarcstól szabadulni. Ekkor megfogadtam, hogy én nem megyek többé sehova, és egyetlen utazásaim során megismert embert sem akarok többé látni, ezért nem is hívom meg őket. De mint már máskor, tudhattam volna, hogy az ígéretek nem mindig betarthatók.


Színház

Kultúra - ajánló Az élet néha csak játék és mese KÖNYVES-TÓTH ZSUZSI 10.A

Könyv

Mint már a Hupikék Törpikékből tudjuk, „az élet nem csak játék és mese”. Lehet benne valami igazság, legalábbis a felnőttek szerint. De én azért vitatkoznék a dologgal… Azt hiszem, amíg gyerek az ember, addig csak játék az élet. Aztán ahogy múlnak az évek, egyre komolyabbá válik, de azért még - egyesek szerint - játék marad. Ők a Momentán Társulat tagjai. Nekik sikerült megőrizniük a játszani tudás képességét, két és fél órán keresztül csak játszottak a közönségnek – és a közönséggel. Azt mondják magukról: „mi sem tudjuk, mit teszünk öt perc múlva!” Kreatív 20-30 éves fiatalok, akik mind „Földessy Margit köpönyegéből bújtak elő”. Egyikük sem profi színész, de mindegyikük valamilyen kapcsolatban áll a művészettel. Van köztük zenész, irodalmár, képzőművész, szinkronszínész sőt, még trefortos kistanár is. Hogy is néz ki egy ilyen hagyományostól eltérő, teljesen improvizatív előadás? Van egy moderátor, aki az egész előadást összefogja. Kommunikál a közönséggel, és figyel arra, hogy az improvizációk ne váljanak öncélúvá és ne laposodjanak el. Mondjuk ha úgy érzi, hogy az ötletek elfogytak, csengőjével lezárja az adott jelenetet, hogy egy új kezdődhessen. Az egész előadás (mint azt már feljebb említettem) játékokból tevődik össze. Játszanak szinkronizálósat, háromfejű Friderikusz Sándorost, státuszjátékot... A szinkroziációs játékban például két ember egy – a nézők által meghatározott filmműfajban – rövid jelenetet improvizál, majd előadják ugyanezt a jelenetet még egyszer, de már csak tátogva. Két ember, akik az első előadásnál nem voltak ott, szinkronizálja a jelenetet.

No Woman No Cry Rita Marley & Hettie Jones: Életem a reggae királlyal

ZANA RONI 10.A

Először is, nagyon örülök, hogy végre ráleltem a könyvre, mert gondoltam, a felesége leírása mégis más, mégis bensőségesebb, mint a honlapok írásai. És tényleg… Talán már túlságosan is. Arra célzok, hogy kívülről imádni valakit nagyon könnyű és manapság elfogadott. Mindenféle tulajdonsággal felruházzuk a ’sztárt’ – jelen esetben tényleg az –, akaratlanul olyanokkal is, amelyek nem feltétlenül igazak rájuk. Én is megtettem ezt, természetesen, mondhatom ezt. Nem ismertem őt. De miután elolvastam ezt a könyvet, sokkal reálisabb és teljesebb képet faraghattam Bob Marley-ről. Ebben benne van minden: a zene, a szeretet, a szerelem, a gyerekkor, a rasztafári, a gyerekek, az élet és Jamaika. Rita Marley a kezdetektől vele volt. És tényleg. Tizenkilenc éves korában találkoztak, Bob húsz volt. Akkor Ritának már volt egy lánya, de ez Bobot nem nagyon zavarta, annál inkább a többi embert. A könyv valójában Rita élete, ezek


A közönség aktív résztvevője az előadásnak: ők adják meg a helyszíneket, szituációkat, sőt, egy-egy nézőt fel is hívnak a színpadra, ahol könnyen szembesülhet például azzal, hogy az összes férfi színész megpróbálja elcsábítani egy bizonyos szituációban és döntenie kell, hogy melyiknek volt a legjobb szövege (ezt a saját bőrömön is tapasztalhattam…). A társulat nem ennyire „egysíkú”. Nem csak improvizációs előadásokat (alias Rögv-est) szoktak tartani, Kex és Tea néven felolvasóesteket is rendeznek, ahol kortárs magyar irodalmi műveket olvasnak fel és az írójukat is meghívják. Néha, amikor elmegyek az óvodám előtt, eszembe jut, milyen jó volt, amikor még egészen kicsik voltunk, egész nap csak játszottunk, nem törődtünk semmivel, bárhol és bármikor elmélyülten tudtunk JÁTSZANI… Lehet, hogy az volt a jó.... Mindenesetre aki újra részese akar lenni ennek a felhőtlen szabad érzésnek, mindenképpen látogasson el a társulat egyik előadására. Ha pedig még ennél is többet akarsz megtudni róluk, látogass el a www. momentantarsulat.hu-ra.

után Bobé is. Bob élete a zene volt, volt is egy zenekara, a Wailing Wailers. Hárman alapították, kezdetekben egy lerobbant, Jamaika gettójában lévő stúdióban zenéltek és a kutya sem volt kíváncsi rájuk. Rita és két barátja a háttérzenekaruk volt. És bumm, jött a nagy szerelem! Azt mondanám, életre szóló, és igazam is lenne, de volt egy olyan időszaka Bobnak, amikor ez nem nagyon érdekelte, aki jött, az ment az ágyába is… A nagy szerelemből házasság lett, a házasságból boldogság, a boldogságból sok-sok gyerek. Fogadott is, vérszerinti is. Sok megpróbáltatáson mentek keresztül ketten, jó dolgokon, rossz dolgokon, még annál rosszabb dolgokon is. Együtt. Rita végig vele volt, mindaddig, amíg 36 évesen el nem vitte a rák. És mielőtt bárki, bármit mondana, nem tüdőrák. Egy csúnya seb a lábán… De inkább nem. Rita a mai napig énekel, elkötelezett adakozó, Ghánában él, próbál ott segíteni, ahol tud. Ma is őrzi Bob Marley emlékét, koncertekkel, adományokkal. A könyvet nagyon érdemes elolvasni, megtudni azt, miért is lett ő egy nagy legenda. Miért imádják nagyon sokan, miért olyan a zenéje, mint amilyen. Olyan Bobos…

17

Zene

Kultúra - ajánló Az album, ami műfajt teremtett

Recept

minden elől menekült. Heroinfüggősége többször vezetett s z á n d é k o s túladagoláshoz, Nirvana - Nevermind lelki egyensúlya teljesen megbomlott, FÜLÖP PÉTER 8.A feleségével való kapcsolata elveszítette Pontosan 15 éve, hogy megjelent az az album, amely forradalmasította a korszak zenéjét s egyben egy új a harmóniát. Seattle-i stílust teremtett. Egy stílust, ami hűen lefestette az lakásán, 1994. április akkori fiatalságot, ami elindított egy zenei „mozgalmat”, 5-én fejbe lőtte magát. aminek olyan vezetői voltak, mint a Nirvana, a Pearl Idén februárban lett Jam, a Soundgarden, vagy a Smashing Pumpkins. Ez a volna 40 éves. lemez Kurt Cobainnek és együttesének Nevermind című korongja volt. A ’80-as évek metálzenéjét megunó fiataloknak évekig várnia kellett az új irányzatra, ám amikor az betört a köztudatba, még sohasem látott határokat feszegetett a MAJOR ZSÓFI 10.A népszerűsége. Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, „Nem voltak rock-bandák a Top 10-ben”, ott, ahol a kurta farkú malac túr, élt egyszer egy király. Ez „Kik voltak?”, „Whitney Houston, Phil Collins...” – mondta a király messze földön ismert volt szomorkás hangulatáról Dave Grohl, a Nirvana dobosa, egy 1993-ban adott és keserű szájízéről. Egy nap elhatározta, hogy férjhez adja egyetlen, interjújában. gyönyörűséges, féltett leányát annak, aki a lábai elé hozza A Kurt Cobain sejtelmes és nyers dalszövegei, a világ legfinomabb és egyben legédesebb süteményét, dallamos gitárjátéka, Krist Novoselic basszusszólamai és ám aki kudarcot vall, életével fizet vakmerőségéért. E Dave Grohl erős és vad dobjátéka méltán nyerte el egy hírre hetedhét országból sereglettek az ifjak, hogy mind egész generáció tetszését, nem is beszélve Kurt antisztár szerencsét próbáljanak, ám egyikőjük sem járt sikerrel: a viselkedéséről, kirívó öltözködéséről, és koncertjein király mindegyikük süteményét kesernyésnek találta, s bemutatott mutatványairól. A semmiből jött csapat nem így mind a hóhér pallosa alá kerültek. csupán Seattle és agglomerációjában vált ismertté; íme Idővel híre ment az egész világon a király szándékának, néhány a legnagyobb sikerekből: s így főhősünk, Kelekótya Jancsi fülébe is eljutott, aki -Első hely az amerikai Billboard 200-as listán ennek hallatán úgy döntött, szerencsét próbál, s azon -Első hely a Vh1 – zenei TV Top100-as listáján nyomban el is indult a király udvara felé. -Tizenhetedik a neves Rolling Stones magazin Top Útközben egy pillangót pillantott meg, amit üldözőbe 100-as listáján, minden idők és minden műfajok között vett. A hajsza során letért a helyes ösvényről, és betévedt a -10 millió eladott példány Amerikában (gyémánt hatalmas, veszedelmekkel teli Négyszögletű Kerekerdőbe. stádium) Órákon át bolyongott, mígnem halk nyöszörgést hallott -1 millió Kanadában; 1,5 millió Franciaországban; az egyik bokorból. Sietve a hang irányába fordult, ahol egy 600 ezer a konzervatív Nagy- Brittaniában kutyát pillantott meg, amint fejjel lefelé lógott a lábainál A személyiség a sikerek mögött fogva. Jancsi sietve kiszabadította a szegény állatot, ami A Nirvana nagy sikere mindenképpen Kurt Cobainnek ekkor tündérré változott, s így szólt: köszönhető. Szövegei, témái a gyerekkorában vele –Látom, jó szívű ifjú vagy, s mivel kiszabadítottál történt eseményeket dolgozzák fel, szülei válását, anyja szörnyűséges fogságomból, elmondom neked, hogyan kicsapongó életét. Szólnak dalai Courtney Love-val, a szerezheted meg a szépséges királylány kezét. Egészen szintén grunge műfajban tevékenykedő feleségével való addig, amíg a király lábai elé nem hajtod a fejed, annak kapcsolatáról is. Mégis, ahogy ezeket a dolgokat leírja és szájíze keserű marad, s legyen bármilyen édes is a megénekli, az korántsem azon a módon történik, ahogy süteményed, ő azt keserűnek, rossz ízűnek érzi majd. S azt megszokhattuk a romantikus zenénél. Gyakori témái hogy egészen biztosan sikerrel járj, odaadom még neked az abortusz (Pennyroyal Tea), az álmaiból merített abszurd legkedvesebb süteményem receptjét is, mellyel garantálom, lények, „uszonyos babák” – ahogy ő fogalmazott, brutális hogy a tied lesz a királylány keze. vagy elgondolkodtató, valós történetek (Polly). Előfordul Jancsi megköszönte a tündér segítségét, és sietve ugyan, főleg kezdeti időszakában, hogy iskolájáról énekel, továbbindult. Hamarosan sikerült kikeverednie az vagy jelentés nélkül, látszólag értelmetlen dolgokról, de erdőből, s nemsokára megérkezett a király udvarába. ahogy azt teszi, ezek a mondatok értelmet nyernek. Mikor az uralkodó színe elé vezették, ő mélyen Sohasem akart sztár lenni, senkiben sem bízott, meghajolt először, s csak azután kóstoltatta meg a tündér

18

A világ legfinomabb sütije




Kultúra - ajánló alapján sütött finomságot a királlyal. Ettől azon  receptje nyomban meglágyult annak szíve, s a süteményt olyan mézédesnek érezte, mint ezelőtt még soha semmit. Még aznap megtartották a lakodalmat, s azóta is boldogan élnek, ha meg nem haltak. S íme a tündér receptje: Hozzávalók 14 dkg Twix csoki 25 dkg liszt 2 teáskanál sütőpor ½ teáskanál szódabikarbóna 3 evőkanál kakaópor (nem instant!) 1 tojás 12 dkg cukor 11 dkg vaj 2,4 dl tej

Elkészítés A sütőt előmelegítjük 190 °C-ra, a muffinformákat muffinpapírral kibéleljük. A Twixeket kis darabokra vágjuk. A lisztet, a sütőport, a szódabikarbónát, a kakaót és a Twixet egy tálban összekeverjük. Egy másik tálban a tojást habosra keverjük a cukorral és a vajjal, majd a lisztes keveréket a tejjel felváltva kis adagokban is hozzáadjuk a masszához. A tészát a formákba töltjük, és 20-25 percig sütjük.

Ha jól csinálod, így fog kinézni...

A DÖK évkezdete WEISZBURG ZSUZSI 11.A

Jól kezdődik ez az év. A diákönkormányzat tagjai aktívak. Az eddigi két gyűlésen minden osztály képviselte magát, ami nagyon ritka volt az elmúlt években. Nagy lelkesedéssel tervezgettük az év programjait, tennivalóit. Szeptember végén elmentünk Diósjenőre kicsit jobban megismerni egymást. Dolgoztunk: alkottunk ideális iskolaképet rajzban, szóban és írásban. Főztünk: amíg a fiúk tüzet raktak, a lányok előkészítették a szalonnasütéshez fontos zöldségcsomagokat, amiket a tűzbe dobtunk, és mikor kivettük, nagyon jóllaktunk velük. Játszottunk: az első játszma a gyilkosozásban nehezen ment, mert még nem nagyon ismertük egymás gyilkosszokásait, de a többi menetben már könnyebben felismertük egymás szerepeit. A három létfontosságú tevékenység – munka, evés, játék – végzésében jól együttműködtünk. Az első komolyabb feladat volt összegyűjteni mindenkinek az elmúlt évek aranyköpéseit. Ez többnyire sikerült: ha minden igaz, a gyűjteményt most a kezetekben tartjátok. Tanulság, hogy érdemes gyűjteni ezeket a bakikat, mert jó visszaolvasni. Aki nem gyűjti, nem részesülhet ilyen apró örömökben. Úgyhogy gyűjtsétek az aranyköpéseket! A diákönkormányzat támogatásával az udvarra került egy kültéri pingpongasztal, amin bármikor játszhattok. Arra kérünk titeket, vigyázzatok rá, mert bár masszív, van mit elrontani rajta.Mindenki használja rendeltetésszerűen! Ez vonatkozik az új termekre is, amikért igazán hálásak lehetünk az iskola vezetésének. Vigyázzunk rájuk, ne rongáljuk őket! Iskolánkban nagy a hangsúly a természettudományokon, a sporton, a nemzetközi kapcsolatokon. Sokan hiányolják


A diákönkormányzat hírei viszont a kulturális, közösségi programokat. Ezért idén a diákönkormányzat új hagyományt szeretne teremteni e téren. Néhány hetenként teadélutánt szervezünk, amin a kultúrában jártas előadóművészek, előadók lesznek a vendégek. Egy beszélgetős, evős, ivós pár óráról van szó, amin egy adott témáról lehet érdekesebbnél-érdekesebb dolgokat megtudni. Nem kell hozzá semmilyen alapismeret, mindenkit szívesen látunk. Az első teadélután október 27-én 15 órakor lesz az aulában. Ezen a pénteki napon az iskolában tanuló hangszeresek lépnek föl, és az énekkar. Érdemes eljönni, meghallgatni, esetleg kedvet kapni a kórushoz, és utána közösen sütizni egyet. Idén is lesz tanári véleményezés. A képviselők most kutatómunkát végeznek az iskolában, hogy mennyire van rá igény. Ha bármilyen javaslatotok van erről, nyugodtan keressétek a diákképviselőket. Talán nem is tűnik olyan egyszerű dolognak a diákönkormányzat működése. Becsüljétek a tagjait, mert titeket képviselnek! Ne várjátok, hogy mindent ők csináljanak! Segítsetek nekik, vállaljátok el, hogyha kérnek valamit, hogy jól működő diákélet alakulhasson ki!

19

1956, te csillag FALUDY GYÖRGY

A terrible beauty is born. (Yeats)

Másnap, szerdán reggel: por, ágyúszó

Mentünk a kétszázezerrel: nem bírok újabb börtönt, s ha nem is jött velem: és szenvedés; mégis, mikor átvágtam Árpád óta bennem lakik az ország, a Hősök terén, mosolyognom kellett, mert nem állt szobor többé a csizmában; – Minden völgyét meg dombját ösmerem; – csütörtök: lázrózsák mindenki arcán. Földváry már kedd este elesett a Rókus előtt. Szemközt, az iskola padlásán felfegyverzett gyerekek; –

a Bach-huszárok tankban tértek vissza: eddig sem ápolt, s ha más föld takar, mit számít az? és mit, hogy fiam majd Dad-nek szólít és nem lesz már magyar?

péntek: még több vér, tankok a Ligetnél. Az ütegek torkolattüzeit nézem éjjel és borzongok: a szörnyű szépség most nálunk is megszületik; –

Mit elvesztek, ötven vagy száz év múltán az ifjúságtól mind visszakapom, és otthon, a sötét előszobákban kabátom még ott lóg a fogason –

hat nap: a kénezett arcú halottak apró csokorral mellükön, a járdán (Köztársaság tér), röplapok, szorongás, szemem előtt kis, tétova szivárvány; –

ezerkilencszázötvenhat, nem emlék, nem múlt vagy nékem, nem történelem, de húsom-vérem, lényem egy darabja, szívem, gerincem - kijöttél velem

ölelkezés az Írószövetségben: csomagolnak és indulnak haza; feltépett sínek, utcák és fölöttünk a szabadság liliom-illata; -

az irgalmatlan mindenségbe, hol a Semmi vize zubog a híd alatt És korlát nincs sehol sem – életemnek te adtál értelmet, vad álmokat

ezerhétszázhárom, nyolcszáznegyvennyolc, és ötvenhat: egyszer minden száz évben talpra állunk kínzóink ellen. Bármi következik, boldogság, hogy megértem; –

éjjelre és kedvet a szenvedéshez s az örömhöz; te fogtál mindig kézen, ha botladoztam; hányszor ihlettél meg, s nem engedted, hogy kifulladjak vénen; –

és újra péntek: a Dunánál állunk, a nap áttör ködön, füstön. Talán sikerül minden s az alkonyat bíbor brokátja Zsuzska lenszőke haján; –

ezerkilencszázötvenhat, te csillag, oly könnyű volt a nehéz út veled! Nagyon soká sütöttél ősz hajamra, ragyogj, ragyogj, ragyogj sírom felett.

és szombat: hajnalban csupa reménység, de estefelé: nyakunkon a kés. A keleti szemhatár mögött mocskos felhők, nyugatról álszent röfögés; –

(Toronto, 1986)

TrefortUtca 2006. október II. évfolyam 1. (6.) szám

Faludy György 1910-2006

A ledöntött Sztálin-szoborból csak a csizma maradt...

Egy sarokra iskolánktól: a Magyar Rádió székháza a Bródy Sándor utcában 1956 októberében

Az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola lapja 1088 Budapest, Trefort u. 8. www.trefort.elte.hu Felelős kiadó: Szörényi Zoltán igazgató Műszaki és felelős szerkesztő: Keisz Ágoston Szerkesztőségi tagok: Boldizsár Máté (12.a), Deák Rita (11.c), Fülöp Péter (8.a), Gubicz Flóra (8.c), Hompot Sebestyén (9.a), Könczöl Orsi (13.a), Könyves-Tóth Zsuzsi (10.a), Magyar Eszter (9.a), Major Zsófi (10.a), Rétallér Andi (10.a), Sasvári Tunga (8.c), Szász Nóri (10.a), Szentgyörgyi Bálint (8.b), Weiszburg Zsuzsi (11.a) Nyomdai kivitelezés: CODEX-PRINT Nyomda Kft. 1063 Budapest, Bajnok u. 1.

TrefortUtca. Elkészült. A tartalomból. Szerkesztői üzenet OKTÓBER II. ÉVFOLYAM 1. (6.) SZÁM. Ára: 120 Ft

Recommend Documents