Tower Vilmos: Mit köszönhet Magyarország a pápaságnak?
1. Amit sokan nem tudnak. Sajnos, sok-sok magyarnak fogalma sincs arról, hogy mit köszön drága hazánk a pápáknak. Nem tudja, hogy a pápák védőkarja, szeretete, gondoskodása, tekintélye és csodálatos anyagi segítsége nélkül Magyarország talán már rég letűnt volna a történelem színpadáról és csak porlepte régi kéziratok őriznék emlékét. De lássuk e helyen, csupán tömör rövidséggel, az egyes tényeket. 2. A magyar Szent Korona. Nagy Károly nyugati császár egyszer s mindenkorra le akart számolni a sikambriai mezőkön legyőzött, akkoriban gyűlölt magyarokkal. De III. (Szent) Leó pápának (795—816) közbenjárására 803-ban részben visszaadta szabadságunkat. A pápa és hazánk közötti viszony voltaképp csak első szent királyunk uralkodása óta vált szorosabbá. Pápától, a tudós II. Szilvesztertől kaptuk Szent Koronánkat, amellyel Esztergomban megkoronázták első királyunkat. Szent István a világ előtt csak a pápa-küldte korona révén lépett a keresztény fejedelmek sorába. Országunk csak királyának koronázása révén lett a többi keresztény nemzetekkel egyenrangú. A Szent Koronával kapcsolatban felhívom a figyelmet két nagyon feltűnő körülményre: Szent István király Henrik császárnak sógora volt, tehát a rokoni érzés, a családi kötelék és a vér szava egyaránt a császár felé való tájékozódást sugallhatták és javasolhatták neki. Szent István ennek ellenére nem az ismerős, jó barát és rokon császártól, nem is a császár útján, hanem közvetlenül a pápától kérte a koronát. A másik feltűnő tény a pápa részéről nyilvánult meg. II. Szilveszter pápa (999—1003) egyedül a német császárnak köszönhette sikeres pályafutását, sőt a pápai trónt is. És valóban, pápaságának egész ideje alatt a császárság ügyét védte, pártolta és gyámolította. Egyesegyedül a magyar ügyben tett kivételt. Itt nem a császár érdekében járt el, hanem mindenben István fejedelmünk kívánságát
teljesítette. Megóvta hazánkat a nyugati országok ama törekvésével szemben, hogy hűbéresei legyünk. Egyedül annak a körülménynek, hogy a magyar királyt méltóság a pápától eredt, köszönhetjük azt a reánk nézve oly megtisztelő, kitüntető és felemelő tényt, hogy a híres konstanzi egyetemes zsinat (1414—1418) külön bullában elismerte, esküvel megerősítette és kihirdette Magyarország függetlenségét, szabadságát és önállóságát. Mintha a magyar Szent Koronán ma is érezhető volna az adományozó nagy pápa áldása. Mert íme: ez a Szent Korona: annyiszor elveszett, néhányszor eladták, elzálogosították, ellopták, elorozták, elrejtették, földbe ásták, mocsárba esett, Bécsbe, Linzbe, Prágába, Passauba csempészték, ellenségeink kezébe került, a szultán birtokába jutott, a német császár kincsévé vált, menekülnie kellett török, osztrák, francia fegyver elől, keresztje meggörbült, a villám kétszer közvetlen közelébe csapott, a kommunisták széttördelésére és értékesítésére készültek. És mégis megmaradt, dacolt minden viszontagsággal, megpróbáltatással, veszéllyel. Nemcsak megmaradt, hanem mindenkor csodás abroncsul szolgált, amely védte, oltalmazta, áldva fogta össze Magyarország minden fajtájú, nemzetiségű és nyelvű népét és kötötte őket egymáshoz és a Haza szent rögéhez. A magyar Szent Korona máig foglalatja minden magyar jognak, dicsőségnek, diadalnak, gyásznak, bánatnak és reményünknek! 3. A pápa Magyarországba jön érdekünkben. I. András királyunk (1046—1060) idejében a német birodalom legnagyobb kiterjedését érte el. A nagyravágyó és hatalmas IIl. Henrik hazánkat már Péter király idejében mindenképpen Németország hűbéresévé akarta tenni. Evégett — Hóman Bálint szavait idézve — «mint Magyarország ura jött Fehérvárra és Péternek az országot időleges birtokul hűbérként ajándékozta, mint hűbéres fejedelemnek». (M. Tört. II. 274.) Péter meg is hódolt a császárnak. Utóda, I. András is követeket küldött a császárnak, hódolatát, évi adót és hadisegélyt ajánlván fel (1047). Csak királyi méltóságának elismerését kérte. Henrik keveselte az ajánlatot. Bosszúhadjáratra készült. És széles e világon vajon akadt-e védelmezőnk? Akadt: még pedig a német császár földije, rokona, volt alattvalója és örök lekötelezettje: a pápa, IX. Leó. A Szentatya, csupán hazánk érdekében, Németországba utazott. Mire odaért, a császár már Pozsonyt ostromolta. A pápa ide is eljött, hogy személyesen védhesse ügyünket. Jelenlétének köszönhetjük, hogy a császár nem foglalta el országunkat. Ismét Hóman szavait, idézve: «A pápa visszavonulásra, a béke elfogadására bírta Henriket». I. m. I. 267.) Ez időtől kezdve a német-római birodalom végleg elvesztette fennhatóságát Magyarország felett. 4. A pápa, mint hazánk függetlenségének oltalmazója. Ismeretes, hogy a Mogyoródnál csatát vesztett Salamon IV. Henrik német császárnál keresett menedéket. Egyúttal felajánlotta neki Magyarországot hűbérül. A császár 1074 nyarán el is jött hazánkba. Pozsonyon, Nyitrán és Ipolyon át Vácig haladt előre. Salamonnal szemben Géza, I. Béla király fia, VII. Gergely pápához fordult segítségért. A pápa Salamon és Géza között megkötendő egyesség feltételéül Magyarország függetlenségének biztosítását tűzte ki. Még a nem keresztény Marcali is megvallja: «A tisztán világiasan gondolkodónak is be kell látnia, hogy Magyarország mennyit köszönhetett a római székhez való viszonyának». (Szilágyi S.:Magyarorsz. Tört, II. 130.) VII. Gergely pápával kapcsolatban meg kell még említenünk, hogy ő rendelte el Szent István
királynak, fiának Szent Imrének és Szent Gellértnek egyházi tiszteletét, még pedig éppen hazánk legnagyobb szorongattatásának idején. Jellemző, hogy Gizellának, Szent István feleségének egyházi tiszteletére irányuló eszméjét is nem mi magyarok vetettük fel, hanem XIV. Kelemen pápa. Szent László király tetemeinek kiemelését III. Celesztin pápa rendelte el, ő vette fel a szentek sorába is. E szentté avatások révén az egész nyugati kereszténység figyelme és áhítata hazánk nagyjai felé fordult, és meghajolva hódolt lelki s erkölcsi nagyságuk előtt. 5. A pápa a keresztes hadakkal és Velencével szemben a magyar jogot védi. A katonai és kereskedelmi szempontból egyaránt fontos Zára a XII. században Velencéé volt. Csak Kálmán király foglalta el a várost rövid időre, majd ismét III. Béla. Ám Velence nem akart Zára elvesztésébe belenyugodni, hanem megindította ellenünk a háborút. A pápa ekkor közbelépett és két éves fegyverszünetet közvetített Béla és Velence között. A két év eltelte után Velence újra megindította a harcot, III. Kelemen Pápa érdekünkben ismét fegyverszünetet eszközölt ki. Mivel így Velencét a pápa közbelépése megakadályozta, hogy tőlünk elvegye Zárát, a Doge másokkal akarta a várost elfoglaltatni a saját számára. Ez időtájban t. i. kb. 40.000 keresztes vitéz gyűlt össze Velencében, hogy a Szentföld felszabadítására induljon. A keresztesek hajókat kértek a Dogetól, ám a kért összegnek csak kb. a felét tudták előkeríteni. Ekkor a Doge azt javasolta, hogy pénz helyett foglalják el ők Zárát Velence számára, hiszen a kereszteseket nem köti a pápa kieszközölte fegyverszünet. A keresztesek valóban meg is kezdték az estromot és bizonyára véglegesen el is foglalták volna Zárát. Ám a pápa újból, most már harmadszor, megakadályozta a város visszafoglalását. A velenceieket kiközösítette, a kereszteseket pedig megfedte és kiközösítés terhe alatt kényszerítette, hogy a várost adják vissza a magyaroknak, az okozott kárt pedig tegyék jóvá, ami meg is történt. III. Ince pápának ez az erélyes állásfoglalása azért feltűnő, mert a keresztes vitézek érdeke természetszerűen közelebb állott szívéhez, mint a magyarok területi igénye; másrészt meg Zárát Velence régi jog alapján annyira magáénak tulajdonította, hogy Zára magyar uralmát állandóan «ideiglenes bitorlásnak» tekintette. 6. Amikor a magyar király Kelet császárja lehetett volna. II. András (Endre) királyunk idejében a latin (konstantinápolyi) császárság északnyugati tartományában Andrásnak nőtestvére, Margit uralkodott, mint régens királynő. Ennek halála (1216) után egy nagy párt II. András magyar királyt jelölte a császárságra. András maga is roppant vágyott erre. Ebben az időben a pápától függött a latin császári trón betöltése. A pápa ez esetben is a magyar király javára döntött volna, ha, mint Hóman megállapítja, «Endre (trónelődei példáját követve) a Szentszékkel való jó viszonyt továbbépítette s megszilárdította volna». (I. m. II. 23.) Ám András a bátyjával szemben támasztott igényeivel a pápa ellenségeinél keresett támogatást és a Szentszékkel minduntalan összetűzött. Pedig ki tudja, milyen világtörténeti hatással lett volna egész jövőnkre a hatalmas területi megnövekedés és a görög-magyar uralkodóközösség! 7. A pápa megóvja hazánkat a széteséstől. A könnyelműségig bőkezű II. András király derűre-borúra ajándékozott földterületeket a főuraknak. Nem ritkán egész vármegyéket. Ez a szertelen adakozás végzetes veszedelmet rejtett magában. A
főurak vagyona annyira megnövekedett, hogy félő volt, az ország kisebb országocskákra esik széjjel, amelyek azután éppúgy pusztítják és bénítják egymást, mint ez időben nyugaton és keleten egy-egy birodalomban. És evés közben jön meg az étvágy. Mialatt II. András, keresztes hadjáratával kapcsolatban, távol volt az országtól, a falánk főurak elérkezettnek vélték az időt arra, hogy az országon megosztozkodhatnak. A királynak még megmaradt jövedelmeit is elsajátították és a kincstárt teljesen kifosztották. Az egyetlen ember, aki a királyi adományozásokat az ország érdekében mindenkor hevesen ellenezte, János, esztergomi érsek volt. Amikor András hazaérkezett, János a királynak jobb belátását fel akarta használni, hogy vele visszakéresse és visszaköveteltesse a széjjelosztogatott birtokokat. Ámde a főurak már előre védekeztek ez eshetőség ellen. T. i, már az adományozás idejében a királytól esküt vettek ki, hogy a nekik juttatott adományokat soha nem fogja visszavenni. Amikor tehát János érsek a visszakövetelést sürgette, nemcsak a főurak hivatkoztak erre az esküre, hanem még maga a király is. E kétségbeejtő helyzetben jött segítségünkre III. Honor pápa. Kijelentette (1220 júl.), hogy András a koronázásakor ünnepélyes esküt tett, hogy az ország jogait épségben fogja tartani. Az egyszer, és pedig az ország javára tett érvényes és ünnepélyes esküt — mondotta — nem érvénytelenítheti egy vele ellentétes utólagos és az országra szerfölött káros eskü, sőt ez az eskü éppen a koronázási eskü alapján önmagától érvénytelen. E pápai döntés alapján a király meg is kezdette a jogtalan adományok visszavételét, és így a pápa bölcs intézkedése elhárította az ország feldarabolásának és szétesésének veszélyét, ami, több mint valószínű, egyértelmű lett volna végső romlásunkkal, biztos pusztulásunkkal. 8. A pápa és az Aranybulla. Kevesen tudják, hogy az Aranybullához is milyen nagy köze volt a pápaságnak. Az Andrással elégedetlenkedő főurak egy része elfordult a királytól és fia, Béla körül csoportosult. Ezzel az ország két pártra szakadt, aminek gyászos következményeit nem kell részletezni. András ekkor a pápához fordult. III. Honor azonnal intézkedett és erélyes állásfoglalására a főpapság az apát és fiát kibékítette egymással. Ám épp e kibékítésnek feltételéül jött létre az Aranybulla. Érdekes és jellemző, hogy a pápa jobban és tárgyilagosabban ismerte a magyar viszonyokat, mint mi magunk. A pápának t. i. nem tetszett az Aranybulla néhány pontja. A következmény igazolta őt. Az Aranybulla következtében t. i. széltében-hosszában megtagadták a dézsmafizetéseket. Ismét a pápának kellett közbenjárnia, aki külön-külön intelmet intézett a királyhoz, a főurakhoz és a néphez. És tudjuk, hogy az ország kénytelen volt az egész Aranybullát módosítani, kiegészíteni és körülírni. Nagy gondot okozott az országnak, hogy hol őrizze meg biztonságban az Aranybullát. Úgy határozott, hogy a példányok egyikét a pápa levéltárába helyezteti el, mert tudta és érezte, hogy itt van a legbiztosabb helyen. 9. A barátot a veszélyben ismerjük meg. Amikor hazánk a legnagyobb bajba jutott, mindenki cserben hagyta. Egyedül a pápáknak szíve esett meg sorsunkon. A tatárjárás színhelyéről óriási nehézséggel menekülő IV. Béla királyunk feleségével és István nevű fiával a rokon Babenbergí Frigyes hercegnél keresett oltalmat, aki őt vendéglátás ürügyével
magához hívta, de valóságban csapdába csalta. A vendéglátó rablóvá változott át. Frigyes a szegény királyunkat fogságba vetette, elvett tőle mindent, még a királyné pénzét és ékszereit is. Ezzel sem elégedett meg. A király szabadon bocsátása fejében Sopron, Moson és Vas megyéknek esküvel megerősített, azonnali átadását követelte. Ez sem volt elég. A «vendéglátó rokon» betört hazánkba és Győrig a tatárokhoz hasonló kíméletlenséggel rabolt és zsákmányolt. Béla megszabadulva a gaz rokontól, II. Frigyes német császárnál könyörgött segélyért. Frigyes nemcsak megtagadta a segítséget, hanem a végsőkig megszorult királytól esküt csikart ki, hogy országát neki ajánlja fel hűbérül. Béla Konrád német királytól és a francia királytól is kért segítséget, de mindkét helyen süket fülre talált. A velenceiek pedig kihasználva a helyzetet, elfoglalták tőlünk Iadrát. De nem ám csak a «jó» szomszédok estek ránk, hanem saját véreink is alaposan kiaknázták a rájuk «kedvező» alkalmat. Egymás megrablására és pusztítására törtek. E hullafosztogató érdekhajhászókkal szemben IX. Gergely pápa «sírt és keserű könnyeket hullatott, mikor hazánk sorsáról értesült» (Pauler Gy.: A magy. nemz. tört. II. 227.), sietett megvigasztalni a királyt. Őt, családját és országát pedig a Szentszék különös oltalmába vette. Azokat, akik hazánk földjét megszállták, egyházi büntetéssel sújtotta. Majd az egész keresztény világban keresztes hadat hirdetett és gyűjtést rendelt el hazánk megmentésére. 10. A pápa a magyar királlyal szemben védte és visszaszerezte hazánk függetlenségét. Említettük, hogy IV. Béla királyunk megszorultságában esküvel felajánlotta országunkat hűbérül II. Frigyesnek. Ezzel feladta hazánk függetlenségét és szuverenitását. És ki szerezte vissza? IV. Ince pápa. 1245-ben oklevélben kijelentette, hogy IV. Béla esküje csak feltételes volt: «ha a királyt megsegíti». Mivel a segítség elmaradt, az eskü nem kötelező. Ezzel hazánk megszabadult hűbéres kötelezettségeitől és visszanyerte függetlenségét. IV. Ince döntése világfontosságú és korszakos jelentőségű volt. Hogy e pápai döntés nélkül mennyire jogot formáltak volna hazánkra a németek, mutatja, hogy később, IV. László halálával, Habsburgi Rudolf a magyar trón betöltésének jogát magának követelte és az országot fiának, Albert osztrák hercegnek ajándékozta (1290), arra való hivatkozással, hogy IV. Béla II. Frigyesnek hűbérül ajánlotta fel országát. Ismét IV. Miklós pápa volt az, aki azonnal fellépett Rudolf terve ellen. Még a pápaellenes Breit is elismeri, hogy Magyarország önállóságát megvédő hainburgi békét döntő fokban a pápának köszönhetjük. (Doberdói Breit I.: A magy. nemz, hadtört, VI. 232—233.) 11. Nagyhatalmunkat is a pápának köszönhetjük. Hogy hazánk a XIV. században első ízben nagyhatalommá emelkedett, a pápának köszönhetjük. Hogy-hogy? Az Árpádház fiágának kihalta után a királyválasztás joga a nemzetre szállott. Nagyon félő volt, hogy a hatalmas főurak függetlenítik magukat a koronától, hiszen már az utolsó Árpádházi királyok alatt is inkább csak névleges volt a királyi hatalom. Az ország örvény előtt állott, a feloszlás hullafoltjai mutatkoztak rajta. Vajon az országon kívül ki törődött volna mindezzel. Igenis, törődött valaki: a pápa. Szent Péter utóda mindenképp meg akarta menteni hazánkat. Elmondta, hogy könnyeit nem tudja visszatartani, mikor a «végső romlásra jutott Magyarországot» szemléli. A pápa nem maradt a puszta érzelemnél.
Ezért olyan férfit ajánlott az országnak királyul, akiről tudta, hogy vissza tudja és vissza fogja rántani a magyar nemzetet az örvény széléről és meg fogja menteni az örök pusztulástól. Anjou Károly Róbertet javasolta. Ámde a hangadó magyarok nem akarták a pápa ajánlotta Anjout. A főurak jobban szerették, ha fiatal, gyenge király ül a trónon, akivel szemben könnyebben érvényesíthették hatalmukat. Ezért a pápa tanácsával szemben II. Vencel cseh királynak hasonló nevű 12 (!) éves, pipogya fiát választották meg magyar királlyá. De csakhamar ki is ábrándultak belőle. A gyermek-király borozott, tivornyázott. Apja, látván a magyar hangulatváltozást, haza is vitte fiát, de egyben magával vitte a Szent Koronát is, hogy ezzel átruházza trónigényét Ottó bajor hercegre. Ottót meg is koronáztuk, de belőle is csakhamar kiábrándult az egész ország. E kettős kiábrándulás és nemzetgyengítő csalódás után az ország jobbjai végre is a pápa ajánlotta Károlyt kiáltották ki királlyá. És íme, Károly teljes mértékben igazolta a pápa bölcs és jóakaratú ajánlását. Hóman szerint Károlyt méltán nevezhetnénk «Nagy Károlyunknak». A történelem csak fiát, Lajost tisztelte meg e jelzővel. Az egyetlent összes királyaink közül, akinek apját a pápa ajánlotta. És méltán, mert Nagy Lajos alatt (1342—1382) volt Magyarország területe a legnagyobb. Tíz ország tartozott hozzá és határait három tenger mosta. A magyar kormány kiadta «Magyarország történeti emlékei» c. mű azt mondja a nagy királyról: «Lajosnál magyarabb, nemzetibb királyt az Árpádok háza sem adott a Hazának». (II. 212.) A magyar királyság az ő korában a német-római császársággal és a francia királysággal egyenrangú nagyhatalom volt. És kinek köszönhettük mindezt? A magyar főurak akarata, óhaja ellen a pápa bölcsességének és javunkat kereső jóindulatának. Íme, nemcsak a magyar koronát, hanem nagyhatalommá emelkedésünket is a pápaságnak köszönhetjük! 12. És pénzzel. VI. Kelemen pápa idejétől a pápai levéltár megőrizte a Számadáskönyveket. Csak a XIV. és XV. századból 500 kötet maradt reánk. Ezek minden szónoklatnál ékesebben beszélnek azokról a rengeteg és gyakori pénzáldozatról, amelyben a pápák hazánkat részesítették. 13. Vajha a pápára hallgattunk volna. A XIV. század közepén a törökök mindegyre jobban terjeszkedtek Magyarország határai felé. A félhold veszedelmét legelőször a pápa érezte meg. Ezért felkérte hatalmas Lajos királyunkat, hogy az Izlam ellen fegyvert fogjon. Sajnos, a különben lángelméjű, világosfejű, tisztán látó Lajos nem osztotta a pápa nézetét a török veszedelmet illetőleg. Nem ismerte fel a török közeledésének jelentőségét, ennélfogva nem is méltányolta a pápa felszólítását. Később már Lajosnak is felnyílt a szeme. Sőt meggyőződött róla, hogy a török háború késleltetése miatt királyi tekintélye is megrendült. Sajnos, Lajos még most sem vonta le a következtetést és így ő is részes lett abban, hogy a török hatalma egyre erősbödött. Pedig mily jó és okos lett volna, ha Nagy Lajos a pápa szavára hallgatott volna! Hazánk akkor oly erős volt, mint később soha-soha, Lajos a kialakulófélben levő török hatalmat, a reánk leselkedő, sok évszázados szörnyű átkot csirájában megfojthatta volna! 14. A magyar történelem legnagyobb és legfontosabb győzelmét is elsősorban a pápának
köszönhetjük. 1453-ban az egész keresztény világot megdöbbentette az a szörnyű hír, hogy Konstantinápoly, a keresztény Kelet erőssége és Nyugat bástyája török kézre került. Hatalmas török sereg hömpölygött Magyarország felé nagy szultánjának vezetésével. Egész Európát megremegtette az esemény. Mindenki félt, szepegett és kesergett, de senki sem cselekedett. Németország az ujját sem mozgatta. A francia király kijelentette, hogy országának belviszonyai nem engedik a részvételt kifelé. A hatalmas burgundi fejedelem gyűjtetett ugyan országában, de a pénzt elsikkasztotta. Nápoly királya még akadályokat is gördített a törökellenes törekvések elé, Velence a szultánnal a «legbarátságosabb egyetértést kereste». Hasonló volt a helyzet Hazánkban is. A fiatal, egészséges, király vadászat ürügye alatt Bécsbe futott, idegenbe menekült faképnél hagyta az országot. A magyar főurak ölbe tett kézzel, semmittevéssel néztek a veszedelem elé. Balanyi szavait idézve: «Az országgyűlés, ha hozott is némely üdvös rendszabályt a válság elhárítására, aminek azonban a rendelkezésünkre álló forrásokban nem találjuk nyomát, a király távozása után senki sem gondolt többé azok foganatosítására». (Hadtört. Közl. 1911, 177.) Még a főpapok is visszavonultak, «mintha a föld nyelte volna el őket». Hunyadi János volt az egyedüli magyar, aki az ország megmentésének ügyét szívén viselte, de ő egyedül mit tehetett volna? A többi főúr ellene fordult, agyon akarta gáncsolni, útját állta, gyűlölte, utálta, rágalmazta, sőt a nagy hazafinak élete sem volt biztonságban. Nyugattól teljesen elhagyatva, benn az országban pedig mindenki mély álomba merülve, vajon a nemeslelkű, áldozatos, nagy hazafi Hunyadin kívül akad-e még valaki, aki törődik Magyarország sorsával és minden tőle telhetőt megtesz annak mindenáron való megmentésére? Igen, az Appenineken túl a pápa volt. Nem is egy, hanem négy módon, négy irányban és sietett segítségünkre. Az első segítséget az Égtől kérte, amennyiben az egész Keresztény világot felszólította, hogy imával, böjttel és bűnbánattal támogassa szent ügyünket. Másodszor az egész világon keresztes hadjárat megindítását rendelte el, gyűjtéssel kapcsolatban. V. Miklós pápa az apostoli kincstár minden jövedelméről lemondott a török elleni védelem céljaira, és több mint 100.000 aranyat utalt ki e célra. Utóda, a 80 éves III. Kallixt lemondott minden jövedelméről, eladta vagy zálogba tette minden ékszerét, még saját evőeszközét is, hogy nagyobb segítségünkre legyen. A.pápa harmadik segítsége volt, hogy hazánkba rendelte Kapisztrán Szent Jánost, ezt a csoda-embert, akinek lángszavára csak úgy özönlöttek és hömpölyögtek köréje a fegyveres tömegek. Kapisztrán oly emberfeletti lelkesedéssel, rajongással és győzelmi vággyal telítette harcosait, hogy a lángeszű, de a többi főúrtól elhagyatott, sőt elgáncsolt Hunyadi csak ezekkel a harcosokkal vívhatta meg a világraszóló nándorfehérvári diadalt, a magyar történelemnek legszebb, legragyogóbb és legmaradandóbb győzelmét, amely 70 évig tartotta távol a félholdat hazánktól. De e győzelmet sem arathatta volna Hunyadi a pápa negyedik segítsége nélkül. A pápa t. i. hatalmas hajóhadat szervezett a félhold ellen, amely igen nagy török erőket kötött le és tartott távol hazánktól. E pápa szervezte hajóhad nélkül a szultán teljes seregét vethette volna a nándorfehérvári harcba, és az amúgy is hajszálon függő magyar győzelem ez esetben nagyon kétes lett volna, sőt valószínű, hogy győzelem helyett megsemmisítő vereséget szenvedtünk volna. Az 1455-i budai országgyűlés július 21-én hálás köszönetét nyilvánította a pápának és bíborosi testületének a nagy segítségért. A pápa pedig a nándorfehérvári diadal emlékére rendelte el az
egész világon a déli harangszót és Urunk színeváltozásának ünnepét. 15. Mátyás király a trónt és nagyságát is jórészt a pápáknak köszöngette. Először is azért, mert a pápa mentette meg Mátyást attól, hogy bátyja sorsára kerüljön, vagyis hogy ki ne végezzék. Másodszor a pápa követe, Carvajol puhította és békítette meg a Hunyadiak ellenségeit, hogy Mátyást mégis megválasszák királlyá. Harmadszor: alighogy Mátyás elfoglalta a trónt, az ellenséges érzületű magyar főurak Mátyás ellenében Frigyes német császárt kiáltották ki magyar királynak (1459 március 4.) és hívták meg a magyar trónra. Frigyes elfogadva a meghívást, igényt is támasztott Magyarországra. Ez annál veszedelmesebb volt, mert a Szent Korona Frigyes birtokában volt. A polgárháborút nem lehetett volna elkerülni. Mátyás II. Pius pápához fordult segítségért. A pápa azonnal Mátyás oldalára állott és Frigyesre erős nyomást gyakorolt, hogy Mátyással kibéküljön. Negyedszer: A király minden győzelmét híres zsoldos hadseregének köszönhetett. Ámde ehhez a szükséges pénzt a pápák adták. II. Pius rengeteg pénzzel segítette a királyt. Ezenfelül elrendelte, hogy az egyházak jövedelmeik tizedrészét Mátyás serege számára engedjék át. II. Pius halálos ágyán a birtokában levő összes pénzt is Mátyásra hagyta. II. Pius utóda, II. Pál pápa folytatta elődje bőkezűségét. Szinte hihetetlen, hogy Mátyás hányszor kért és a pápa mindannyiszor milyen rengeteg pénzt és aranyat küldött Mátyásnak. Ez annyival is feltűnőbb, mert más országokat még megközelítőleg sem támogatott ennyire. Természetes, hogy a pápák Mátyásnak a tömérdek pénzt nem más célra adományozták, mint egyes-egyedül arra, hogy a török ellen védhesse meg hazáját. De, sajnos, Mátyás nem hallgatott a pápára, hogy erejét a török ellen fordítsa. Mátyás folyton csak Nyugat felé nézett. A törököt békén hagyta, és mindenképp az amúgy is sírjához közelálló Frigyest akarta megalázni. Pedig, ha Mátyás a pápa kívánságára kibékült volna a császárral és minden erejét a török ellen fordította volna, hadvezéri képességével, kitűnő hadseregével, hajóállományával és a pápa támogatásával oly csapást mérhetett volna a törökre, hogy aligha került volna sor Mohácsra és az évszázados török megszállásra. Ötödször: Mátyás még az «Igazságos» jelzőjét is jórészben a pápának köszönhette. Teleki, a Hunyadiak korának írója szerint Mátyás «könnyen haragra gerjedt és ennek tettekben is szabad utat engedett, ami őt nem ritkán igazságtalanságra vezérelte». («Hunyadiak kora». V. köt. 529.) De a legnagyobb igazságtalanságoktól éppen a pápai követ tartotta őt vissza. Csak egy példa: Az országnak egyik legkedveltebb, legnépszerűbb emberei a vitézségéről országszerte híres, rettenthetetlen hős, Szilágyi Mihály volt, Hunyadi János halála után az ország kormányzója és Mátyásnak nagybátyja. Szilágyi irigyei azonban rávették a királyt, hogy elfogatta nagybátyját, majd arra határozta el magát, hogy ki is végezteti őt. Ekkor lépett közbe a pápai követ a Szentatya nevében. Hónapokig tartó fáradozásába került Mátyás haragjának megengesztelése. Ha a pápa követe közbe nem lép és Mátyás kivégeztette volna országának legérdemesebb emberét, soha nem érdemelhette volna ki az «igazságos» jelzőt, a népben is megrendült volna a király igazságosságába vetett hit. 16. A török veszély és megszállás ideje alatt.
A török megszállás hosszú ideje alatt a pápák hihetetlenül nagy mértékben segélyezték és támogatták szegény, elerőtlenedett, meggyötört és kiuzsorázott hazánkat. Segélyezték pénzzel, arannyal, élelemmel, katonákkal, fegyverrel, tanáccsal és diplomáciai közbenjárással. És egyedül csak ők segít tették hazánkat önzetlenül és állandóan. E segélyek felsorolása vaskos kötetet töltene meg. Ezért e helyen ízelítőül csupán néhány példára szorítkozunk. VI. Sándor pápa (1492—1503) a magyar királynak három éven át felajánlotta évi jövedelmének egy ötödét. II. Gyula pápa (1503—1513) a római Szent Péter-bazilika felépítésére az egész világból befolyt hatalmas pénzösszegnek kétharmadát hazánk rendelkezésére bocsátotta. Ő maga pedig e célra felajánlotta teljes vagyonát, minden jövedelmét, kincsét, minden erkölcsi tekintélyét, sőt, ha kell, személyes részvételét is. X. Leó pápa (1513—1521) 35.000 aranyat küldött számunkra és megizente, hogy Magyarország megmentéséért kész mindenét feláldozni, még vérét is ontani. Értesítette a királyt, hogy még 20.000 arany rendelkezésére áll. VI. Adorján pápa (1522—1523) 100.000 aranyat ajánlott fel a magyar honvédelem céljára. Hogy többet adhasson, elzálogosította a Szentszéknek még megmaradt kincseit, püspöksüvegeit, kápolnáinak egyházi edényeit, sőt Rafaelnek híres kárpitjait is. Megadóztatta saját alattvalóit. Megbízást adott gabona vásárlására és a magyar seregeknek való elszállítására. A szegény és sovány földű Olaszországból a gabonás Kánaánba! VIII. Kelemen pápa (1592—1605) másfél millió aranyat áldozott a török elleni magyar háború céljaira s í. t. De, mint említettük, a pápák nemcsak pénzt juttattak hazánknak. X. Leó sok löveget és puskát, 1000 font puskaport, 10.000 font ként, 5000 font salétromot és rengeteg élelmet küldött hazánkba. Az erődök kijavítására, és ha kell, újaknak felállítására szükséges összegeket is magára vállalta. III. Pál pápa 1542—43-ban Vitelli Sándor és Medici János vezérlete alatt 3000 válogatott gyalogost és 500 lovast küldött hazánkba. E két segélyhadnak kiállítása a pápának 77.000 és csupán az útja 60.000 aranyába került. A következő évben a pápa újabb 4000 gyalogost küldött és hozzá 150.000 aranyat ajánlott fel. VIII. Kelemen pápa 50 kapitánnyal 7648 gyalogost és 260 lovast küldött Magyarországba. Egyúttal ellátta a sereget fegyverrel, lőszerrel és betegápoló személyzettel. Ez a sereg szabadította fel az 52 évig török járom alatt nyögő Esztergomot és három hétre rá Visegrádot. 1597-ben a pápa újabb 8000 embert küldött Magyaróvárra. Csupán itt 76.574 forint zsoldot fizetett ki a pápai hadbiztos. A pápai seregből 5000 ember áldozta fel életét hazánkért. VIII. Kelemen 1601-ben harmadszor is küldött sereget Magyarországba. Ezúttal 9000 embert. A pápának e sereg útba indítása és fenntartása félmillió forintba került. A jó pápa 1602-bea mégis újból 100.000 tallérral járult a hadiköltségekhez, 1603-ban pedig 50.000 tallérral, majd Sera hadbiztost küldte hozzánk újabb összeggel. V. Pál pápa (1605—1621) 100.000 forintot ajánlott fel és 3000 emberből álló ezredet küldött, majd 2 millió arany scudot küldött hadicélokra, nemsokára újabb 20.000 forintot.
XV. Gergely pápa (1621—1623) Magyarországnak 40.000 forint, VlII. Orbán pápa (1623—1644) pedig havi segélyt küldött a magyar királynak. VII. Sándor pápa (1655—1669) 100.000 aranyat, majd újabb és újabb összeget küldött a magyar seregek fenntartására. Ugyancsak külön könyvet töltene meg az a sok adat, amellyel a pápák a magyar várak érdekében áldoztak, ilyeneket a költségükön építettek, megerősítettek, jókarban tartottak, berendeztek és kiegészítettek. Alkalmas építőket és szakembereket küldtek hazánkba, átengedték számunkra az erődítési titkokat Várerősítési hadieszközöket bocsátottak rendelkezésünkre. Ide sorolhatnók a pápák érdemeit kulturális és egyházi téren, valamint a rengeteg segítséget, amelyet a különféle szerzetesrendek útján juttatott javunkra. Végre mennyi halálra ítélt magyar ember életét mentették meg a pápák közbenjárásukkal. 17. XI. Ince pápa, Magyarország megmentője és felszabadítója. A budai várban, a «XI. Ince pápa-tér»-en hatalmas szobor vonja magára a figyelmet. XI. Ince pápát ábrázolja. Vajon miért állította a magyarság e szobrot a nevezett pápa emlékére? Mert elsősorban és legnagyobbrészt XI. Ince pápának köszönhetjük Budának és utána egész Magyarországnak végső felszabadítását a másfélszázados török megszállás alól. A helyszűke miatt csak nagy vonásokban, erősen kurtítva, közölhetünk néhány részletet XI. Ince pápa szóban levő érdemeiről. Hazánk állapota a XVI. és XVII. században kétségbeejtő és reménytelen volt. A XVII. század vége felé négy fejedelemnek hódolt. A király fönnhatósága alatt álló rész mindössze 11 vármegyéből állott 800—900 ezer emberrel. De ezek is milyen sajnálatos, nyomorúságos, szörnyűséges állapotban! Csak jellemzésképpen említem, hogy 3000 ember halt meg éhen. Az emberek a döghúst pecsenye gyanánt fogyasztották, a katonák egy ízben elhúnyt bajtársukat falták fel, egy anya saját gyermeke karját rágta le éhkínjában. Az adót még Esterházy Pál gróf, az országnak akkoriban leggazdagabb földesura sem tudta megfizetni. És természetesen a megszállott területen még szomorúbbak voltak az állapotok. A velencei követ azt jelentette kormányának, hogy «Magyarország hulla», vagyis azt már úgy kell tekinteni, mintha nem volna. Elhagyatva, a végletekig kisajtolva, fuldokolva, a sír szélén roskadozva ki mert volna fölszabadításunkra, jobb, szebb jövőnkre gondolni? XIV. Lajos francia király örült, hogy vetélytársa, Lipót osztrák császár és magyar király birodalmának nagyrésze a félhold fennhatósága alá került. Maga Lipót a vasvári békével (1664) szinte megrögzítette a török jogát a megszállott területen és még 1682-ben is a legnagyobb veszedelemnek tartotta a törökkel való kikezdést. Mi több, a bécsi udvar néhány főembere úgy vélte, hogy a kis, csonka Magyarországgal könnyebben el lehet bánni, mint az egésszel. A tekintélyes protestáns Thököly a törökkel tartott. Az erőskezű Sobieski lengyel király a francia király politikáját követte. Sőt Lipótnak is nem egy főembere XIV. Lajos fizetett szolgája volt. Ezek után nem volt csoda, hogy a török uralmát és Magyarország akkori helyzetét bel- és külföld, barát és ellenség egyformán véglegesnek és befejezett ténynek tekintette. Ekkor rémítette meg hazánkat, sőt az egész nyugati kereszténységet az a rettenetes hír, hogy Kara Mustafa vezérlete alatt 250.000 főnyi, kitűnően felszerelt török hadsereg indult meg Nyugat felé, hogy Lipót országaiból még nagyobb részt hasítson le, Bécset is elfoglalja és a félhold uralmát minél tovább terjessze és állandósítsa.
Mindenki félt, ijedezett, szepegett, de vajmi kevesen határozták el magukat tettre. Ekkor sietett a keresztény világ segítségére és ezzel együtt hazánk megmentésére XI. Ince pápa. Egyszerre két irányban indította meg az ellenharcot: elsősorban az egész keresztény világban imákat rendelt el és ezzel biztosítani akarta számunkra az Ég áldását. Azután a folyton Lipótra agyarkodó Lajos francia királyt szerelte le, és ezzel Lipót király kezét szabaddá tette a törökkel szemben. Harmadszor meggyőzte Lipótot, hogy nem a francia király, hanem a török félhold a legveszedelmesebb ellensége, és rábírta, hogy lépjen fel ellene támadóan. Negyedszer a hatalmas Sobieskit elvonta a francia érdektől és megnyerte a törökellenes csoportnak. Mindez persze könnyedén hangzik, de az eredmény kivívása hallatlan nehézségekkel és leküzdhetetlennek látszó személyi és tárgyi akadályokkal járt. Ötödször Ince pápa felrázta az egész európai közvéleményt. Hatodszor megteremtette az ú. n. Szent Ligát, vagyis törökellenes hatalmi csoportot. És hetedszer, mesébe illő áldozatkészséggel küldte számunkra a pénzt, szinte garmadával gurította felénk az aranyat. XI. Ince pápa már trónra lépte előtt 90.000 aranyat küldött törökellenes célra. Mint pápa már megválasztása első hetében 50.000 aranyat áldozott ugyanerre a célra. Rendkívüli takarékossággal negyedmilliót gyűjtött össze és az egész összeget a törökellenes védelem céljára ajánlotta fel. A pápa felszólítására a külföldi papság 500.000 forintot gyűjtött az említett célra, amelyet a pápa újabb 250.000 tallérral megtoldott. A megkezdett magyar hadjárat céljára a pápa 100.000, néhány hónap múlva 50.000 forintot küldött, a horvát bán kezéhez pedig 15 ezret. Majd az egyházi javadalmakra, még a bíborosokéra is, tíz évre terjedő 6%-os vagyonleadást rendelt el. Újabb felszólítására a világ összes főpapjai ismét 291.000 forinttal és 25.000 forint értékű puskaporral segélyezték a felszabadító hadjáratot. XI. Ince az egész hadjárat alatt Lipót király kezéhez 5 millió forintot juttatott. És mindehhez hozzá kell fűznünk, hogy akkoriban a pénznek összehasonlíthatatlanul nagyobb értéke volt, mint manapság. Pl. egy egész lovasezred tisztikarának és legénységének havi fizetése és zsoldja 4958 forint volt. Mivel pedig az említett rengeteg adományok a Szentatya pénztárát teljesen kiürítették, a pápa 600.000 forint kölcsönt vett fel bankoktól, csakhogy tovább segélyezhesse és támogathassa a magyarországi hadműveleteket, míg ő maga szinte a koplalásig és a rongyos ruháig a legszegényesebben élt. Ilyen óriási tevékenységgel, megfeszített erővel, mesés pénzbeli segítséggel és segítőtársainak, főképp Buonvisi pápai nunciusnak emberfeletti erőlködésével sikerült a pápának a felszabadítás eszméjét életre kelteni, tetté érlelni és az egész katolikus világot megmozdítani, úgyhogy 21 nemzet fiai siettek segítségünkre. Útra keltek és hetekig, hónapokig tartó vándorlás után Buda falai alá siettek: angol főurak, skót lövészek, rajnavidéki, szász, brandenburgi és sváb várurak meg polgárok, flamand harcosok, svéd halászok, burgundi lovagok, firenzei kereskedők, spanyol mesteremberek, osztrák katonák, idegen hercegek, grófok, a kölni érsek, a paderborni s konstanzi püspök vitézeikkel, sőt még a királyunkat gyűlölő XIV. Lajos francia királynak 4000 alattvalója is. Évszázados ellenségeink, ellentétes érdekű államok fiai és a sokféle nyelvű s nemzetiségű harcos nem a mi kedvünkért fáradt hozzánk és nem magyar szeretetből áldozta fel pénzét, vérét és életét, hanem egyedül Krisztus földi helytartójának, XI. Ince pápának atyai szavára, kérésére és buzdítására. Ezzel a nemzetközi sereggel először Bécset, majd több magyar vár után Budát sikerült felszabadítani, végre egész Magyarországot is megtisztíthattuk a töröktől. XI. Ince pápa Budavár felszabadítása után sem feledkezett meg rólunk. Sőt! Budavár visszavételével
voltaképp csak használhatatlan romhalmaz birtokába léptünk, amely körül szánalmas szegénység, élelmiszerhiány, éhínség és kifosztottság jajveszékelt. Mint Katona megjegyezte: «Budát keresniök kellett Budán». A pápa értesülvén Buda szomorú sorsáról, azonnal 50.000 forintot küldött a nagy éhség lecsillapítására. Majd ismét 50.000 forintot küldött a Vár rendbehozására. Ezt követte nemsokára 100.000, majd ismét 200.000 forint segély. 1688 márciusában a pápa újból 150.000 forintot küldött a török elleni hadjárat számára. XI. Ince pápa volt az első, aki hazánkban szállítható tábori kórházakat állított fel és rendeztetett be. Ő fizette e magyar kórházak minden orvosát, ápolóját és fedezte a betegek ellátási költségeit. Még az orvosság is Rómából érkezett E kórházak a magyar katonák ezreit mentették meg. Hogy országunk a másfélszázados török rabságból felszabadult, hogy visszanyertük ősi határainkat, hogy Buda, drága hazánk szíve, nemzetünk központja, országunk szemefénye, népünk büszkesége, világ megcsodálta szépséges fővárosunk ismét miénk lehetett, azt legelsősorban XI. Ince pápának köszönhetjük! 18. Magyarosság elismerése és hálája. Amit a pápák Magyarországért tettek és áldoztak, páratlan a világtörténelemben. Álljon itt csupán egyetlen pénzbeli adat: Hazánk 1932. évi összes állami bevételeit véve alapul, a pápák XI. Incéig bezárólag csupán nyers pénzben annyit áldoztak magyar célra, hogy abból (nem az akkori, hanem a mai!) Magyarországot, minden fillérnyi adó és egyéb állami jövedelem nélkül hét és fél esztendeig fenn lehetne tartani. (Itt csupán a háborús különkiadásokat nem számítottam bele.) 1683—1740-ig pedig 256,000.753 forintot áldozott a Szentszék hazánknak. Hazánk tudatában is volt a pápák nagy áldozatainak és jótéteményeinek. Ez leginkább országgyűléseink törvényeiből és hálanyilatkozataiból tűnik ki, de több más téren is. Azokat az országgyűlési határozatokat figyelmen kívül hagyjuk, amelyek a pápáktól segítséget kértek (pl. 1444-i budai 1449—50-i pesti, 1455-i győri, 1524-i rákosmezei stb. stb.). Csupán az ünnepélyes hála-elismervényeket megörökítő törvényeket említjük meg: Az 1455. évi budai országgyűlés hosszú, meleg hálalevelet intézett III. Kallixt pápához. Az 1474. évi 7. t.-c. emlékezik meg a «Szentatyánk» segélyeiről. Az 1525 májusi országgyűlésen Werbőczy lelkes szavakkal mondott köszönetet a pápa jóakaratáért és nagy hálával említette fel érdemeit hazánk körül. 1539 november 24-én Zapolyai kijelentette, hogy Európa összes fejedelmei közül egyedül Őszentségébe helyezheti bizalmát. Ferdinánd király 1542 november 6-án «határtalan hálával» köszöni meg a pápának a török elleni segítséget! A pápa jótéteményeit örökítik meg az 1550. évi 15. és az 1596. évi 22. t.-c. Közben még Erdély református tanácsosai is «hihetetlen örömmel» hálálják meg levélben (1583 március 11.) a pápa «örök és halhatatlan» érdemeit a magyarság érdekében. Az 1596-i pozsonyi országgyűlés hála-feliratot intézett VIII. Kelemen pápához. Az 1681. évi 5. t.-c. és az 1751. évi 40. t.-c. hasonlóképp mélységes hálájukat a Szentszék iránt törvényben örökítették meg. 19. A pápák érdemei az 1914—18. világháborúval kapcsolatban. Voltaképp XIII. Leó pápával (1878—1903) kezdhetnők. Mert ha a világ az ő bölcs körleveleiben lefektetett társadalmi, jogi és erkölcsi elvekre hallgatott volna, nem gyulladt volna ki a világháború
tüze. A világháború közben (1917 augusztus 1.) XV. Benedek pápa békejavaslatot terjesztett a hadviselő felek elé. Sajnos, a legtöbb hatalom (legelőször az Amerikai Egyesült Államok) nem fogadta el e javaslatot. Pedig ha elfogadták volna e| javaslatot, ennek alapján XV. Benedeket hazánk megmentőjeként tisztelhettük volna, mert e javaslat az összes hadviselő államok határait és jogait meg akarta változtatni, egyedül Magyarországot akarta meghagyni csonkítatlanul, ősi határai között! De más téren a pápa fáradozásai eredményesek voltak. Így ő kezdeményezte a harcra alkalmatlanná vált hadifoglyok kicserélését. Így számos magyar hadifogoly is hazajöhetett idő előtt. A pápa közbenjárására számos letartóztatott magyar asszony, leány, 17 éven aluli fiú és 55 évesnél idősebb férfi is hazatérhetett. A pápa a visszatartott magyar hadifoglyokat pénzzel támogatta és nagy gondot fordított testi és lelki szenvedéseiknek enyhítésére. Több olasz papnak kötelezővé tette a magyar nyelv elsajátítását, sőt vizsgát kellett tenniök dr. Serédi Jusztinián előtt, hogy a magyar foglyok szolgálatára lehessenek. Ugyancsak a pápa a Serédi Jusztinián (a mostani bíboros hercegprímás) magyar nyelvű imakönyvét 35 ezer példányban kinyomatta és szétosztatta. A Szentatya közvetítésére a magyar foglyok nyolc láda magyar szórakoztató könyvet is kaptak. Végre a pápa a magyar olajhiány miatt a szentségek kiszolgáltatásához szükséges olajokkal is ellátta hazánk egyházmegyéit. 20. Trianon után a mai napig. Az 1914—18. világháború alatt és közvetlenül utána, minden állam azon erőlködött, hogy a pápát a maga oldalára megnyerje. De a pápa rendületlenül megőrizte semlegességét. Csupán és kizárólag velünk, magyarokkal tett kivételt. Íme: a) Trianon után csonkaországunk a világ szemében olyan jelentéktelenné töpörödött, hogy nem tartotta érdemesnek vele diplomáciai összeköttetésbe lépni. Az 1914—18. világháború után a világ összes hatalmai közül először a pápa és Spanyolország küldötte el hozzánk képviselőjét. Ezzel szinte tüntetőleg emelte ki hazánkat. A többi hatalom csak később, lassan-lassan gondolta meg magát követ küldésére. b) Mi több, Hazánkban a világ összes hatalmai a mai napig csak követet vagy ügyvivőt tartanak, mert nagykövetségre nem tartják Magyarországot elég nagynak, jelentékenynek és méltónak. Ismét egyes-egyedül a pápa az, aki a kezdettől fogva a mai napig nagykövettel (nunciussal) képviselteti magát. Tehát ő az egyedüli szuverén, aki hazánkat a legnagyobb és legtekintélyesebb országokkal, az ú. n. nagyhatalmakkal egy vonalba helyezi. És ezt megtette már akkor, amikor úgyszólván az egész világ haragjának és neheztelésének központjában állottunk. c) A világháború után az egész világ kijavította térképeit, ellenben a Vatikánban Nagy-Magyarország térképe, aranybetűs városneveivel egy percre sem került le a falról. d) Csernoch János dr., Nagy-Magyarország utolsó hercegprímása meg volt győződve arról, hogy ő az utolsó magyar bíboros, mert a pápa csak a legnagyobb és legtekintélyesebb államokban emel egy vagy két egyházfőt a bíborosi méltóságba. És íme, XI. Pius pápa felmagasztalta Csonka-Magyarországot azzal, hogy dr. Serédi Jusztiniánt, az új hercegprímást bíborossá emelte, hozzá még püspökké való felszentelése és érseki székének elfoglalása előtt, ami az egyháztörténelemben a legnagyobb ritkaságok közé tartozik. Sőt, ez a körülmény még növekszik jelentőségében, ha tudjuk, hogy Magyarországnak (Csernochig bezárólag) 77 esztergomi érsekei közül csupán 16 lett bíboros.
Tudjuk, hogy prímásunkat maga a pápa szentelte is fel püspöknek. e) 1935-ben az évtizedekig épült Downside-i, angol templomnak felszentelésével a pápa a magyar hercegprímást bízta meg, ami Herczeg Ferenc írónk szerint «fényt vetett egész Magyarországra». f) Tudjuk, hogy az 1938-i nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus helyéül XI. Pius pápa Budapestet, az akkor még teljes csonkaságban levő Magyarország fővárosát jelülte ki és követéül legkedvesebb bíborosát, későbbi utódját küldte hazánkba. g) Legyen szabad még felhívnunk a figyelmet két kisjelentőségűnek látszó, mégs nagyon jellemző tényre. Az egyik, hogy XI. Pius pápa meghagyta Orsenigo Cesare magyarországi nunciusának, hogy tanuljon meg magyarul. És az öreg úr megtette aztit hazán hosszú történelme folyamán egyetlen más hatalom követe meg nem tett: fáradhatatlan szorgalommal tökéletesen megtanult magyarul. De a másik tény még meghatóbb és jellemzőbb. XII. Pius pápa a latinon kívül még tökéletesen beszéli a nyugati világnyelveket, az olaszt, a németet, franciát, angolt és spanyolt. De a kisebb népek nyelve közül egyedül a magyart érdemesítette arra, hogy vele foglalkozzék és azt elsajátítsa. Állandóan vesz magyar leckéket egyik Rómában élő magyar egyházi férfiútól. A nála jelentkező magyarokat állandóan magyar szóval üdvözli. Hogy a kereszténység legfőbb atyja egy kis nép zarándokait tünteti ki mindenkor azzal, hogy anyanyelvükön szól hozzájuk, még eddig nem fordult elő. Minket, magyarokat tüntetett ki és emelt fel először. Ezzel szinte tüntetően mutatja, hogy mióta megismert minket, mennyire megszeretett és hogy hozzá mennyire közelállónak érez bennünket. 21. Anyagilag is. A pápák, ha nem is abban a mértékben, mint a múltban, de Trianon után is segítettek rajtunk anyagilag. Hogy nem tehették ezt nagyobb mértékben, annak oka a Vatikán szegénysége volt. Hiszen a XV. Benedek és jó ideig még XI. Pius is a külső birtokaitól megfosztott «Vatikán rabja» volt, Olaszországgal való kibékülés után pedig úgyszólván minden jövedelmét az új állapot kiépítésére kellett fordítania. Mégis megtett minden tőle telhetőt hazánk javára. Íme: XV. Benedek és XI. Pius a nagy világégés után Budapest és a környék szegényeinek százezreket juttatott részben nunciusa, részben a plébánosok, szerzetek és katolikus intézmények útján, legtöbbször titokban, rejtve a világ szeme elől. 1934-ben a szerbek harmadfélezer magyart dobtak át hozzánk. Ez alkalommal csak egyetlen külföldi hatalom, a római Szentszék küldött azonnal, majd nemsokára rá ismét pénzsegélyt a kiüldözöttek számára. XV. Benedek, majd XI. Pius pápa az «Union internationale de secours aux enfants» (Nemzetközi Gyermekmentő Szövetség) és az Orsz. Gyermekvédő Liga útján sokszáz csecsemőkelengyét osztatott szét valláskülönbség nélkül. XV. Benedek 1921-ben nagyobb összeget utalt ki napközi gyermekotthonok céljára. A pápa pénzén Budapesten három napközi otthon létesült: a «XI. Pius-Otthon» (XI., Dávid Ferenc-u.) 100 növendékkel, az «Apostoli Nuncius Otthon» (Angyalföldi-út 2) és a «Szent István Otthon» (XIV., Uzsoki-u.) 160 szegény gyermek részére. Ez intézetekben a pápa hét esztendőn át minden személyi és anyagi kiadást viselt. Vegyük tudomásul mindehhez, hogy Magyarország volt a világ egyetlen
országa, amelyben a pápa ilyen állandó jellegű jótékonysági intézményt tartott fenn. Csak 1924-ben a pápa 30,000.000 lírát küldött a három gyermekotthon fenntartására. A Szentszék hathatós közbenjárásának köszönhette annyi ezer magyar gyermek, hogy Belgiumban, Hollandiában és Svájcban dúsan terített asztalhoz ülhetett. Még egy, a pápák nagy magyar szeretetére és magyar pártolására fölötte jellemző, bár nagyrészt ismeretlen tény és adat: A Vatikán 1930 előtt semmit nem vásárolt tőlünk. De amikor a pápa értesült, hogy a búza- és lisztárak végzetes esése mennyire sújt minket, azonnal kiadta a parancsot, hogy ezentúl a lisztet hazánkból kell beszerezni. Amikor Gömbös Gyula, magvar miniszterelnök tisztelgett a pápánál és közölte a Szentatyával a búzaértékesítés nehézségeit, a pápa a megrendelt búza- és lisztmennyiségét azonnal 10 vasúti kocsira emelte. 22. A pápai követek. Köteteket tölthetne meg az az áldásos tevékenység, amelyet a Magyarországon vagy itt is működő pápai követek fejtettek ki hazánk érdekében. Helyszűke miatt távirati rövidséggel csak néhány példa: IV. László királyunk idejében Fülöp pápai követ képviselte hazánkban a tetterőt és jó tanácsot. Egyedül ő merte meginteni a méltatlanul élő királyt és vezette őt időről-időre s javulás útjára. Ő eszközölte ki, hogy a király szabadon bocsátotta az embertelenül börtönbe zárt királynét. A Koronával dacoló kőszegieket és németújvári grófok is Fülöp közbenjárására hódoltak meg a királynak. Károly Róbertet eleinte éppen a leghatalmasabb főurak nem voltak hajlandók királynak elismerni. Nem akadt pártatlan magyar tekintély, aki az ország közvéleményét egységessé tette volna. Gentile pápai követ teremtette meg a várva várt egységet, ami oly óriási örömet okozott, hogy az emberek egymást csókolgatták és hálaénekeket zengtek az Úrnak. Hazánkért két pápai követ hősi halált halt. Az egyik volt Cesarini Julián, aki a várnai ütközetben egy zászlóalj élén vett részt a király oldalán. A másik a coronai püspök volt, aki mint pápai követ Hunyadit kísérte az ütközetbe. Hazánk legragyogóbb fegyveres győzelmét, a nándorfehérvári diadalt három Jánosnak köszönhetjük: Hunyadi, Kapisztrán és Carvajal Jánosnak. Utóbbi a pápa nagy tetterejű, áldozatos lelkű követe volt, aki a török csapatokkal ismételten megütközött. Kevés szóval nem lehet leírni azt a bámulatos tetterőt, lelkesedést és áldozatkészséget, amelyet hazánk legszomorúbb időszakában Burgio pápai követ tanúsított a magyarság és szegény országunk megmentése érdekében. Csak két jellemzés: a Vatikáni Magyar Okmánytár ezt mondja róla: «Soha idegen diplomata annak az országnak java iránt, amely működése színhelyéül szolgál, bensőbb érdeklődést és nagyobb buzgalmat nem tanúsított, mint amilyennel Burgio Magyarország érdekeit és megmentése ügyét felkarolta». A református Milotay Tomori érsek gazdag érdemeiről szólva, így nyilatkozik Burgióról: «Csak egy jobb magyar van még Tomorinál az önmagunkról való megfeledkezés éveiben, egy pap, egy idegen, Burgio. ő az első és egyetlen Tomori mellett, aki tettekre képes a szavak, ígéretek, vádaskodások és hazugságok tengerében». Amikor közeledni látszott az elkerülhetetlen összeomlás, a Magyarországon levő összes külföldi követek megfutamodtak hazánkból, csak Burgio maradt itt.
A firenzei Pitti-féle képcsarnokban ma is látható Medici Ipoly bíborosnak Tizián festette alakja — magyar díszruhában. Annyira fellelkesítette az, hogy a pápa magyar ügy érdekében küldte őt hazánkba. A török kaján kárörömmel nézte Rudolf magyar és Báthory lengyel király között támadt súlyos viszályt. De Possevino pápai követ megteremtette a két király között a békét és ezzel keresztezte a töröknek messzemenő terveit. Sajnos, e füzet szűk kerete nem engedi, hogy Buonvisi pápai követnek a magyarság érdekében kifejtett mérhetetlen és döntő fontosságú érdemeit csak röviden is felemlítsük. Csupán annyit jegyzünk meg, hogy Buda felszabadításában és a török megszállás végleges megszüntetésében neki oroszlánrésze volt. Beleértve Csonka-Magyarország nunciusait is, a pápák követei pártokon felül álló, elfogulatlan, tárgyilagos és gyakorlati érzékkel bíró jóakaró tanácsadóink, a magyarság nagy történelmi gondolatának támaszai, anyagi, politikai és hadi önvédelmünk és felemelkedésünk önzetlen, fáradhatatlan és áldozatos szövetségesei voltak. Ők nemcsak hazánk boldog és szerencsés napjaiban, hanem, sőt leginkább, a veszély, balsors, elhagyatottság és a sírhoz közelállás szomorú napjaiban is, bátran, nyíltan és férfiasan mellénk álltak, mert tudták, hogy iderendelt uraiknak, a pápáknak szándéka szerint cselekszenek. Befejező. E füzetke terjedelme nem engedte meg, hogy adataim mindegyikéhez hozzáfűzzem a források pontos jegyzékét. De akit érdekelnek a pápaságnak Hazánk érdekében közel ezer éven át teljesített egyéb erkölcsi és anyagi segélyei, amelyek e főzet szűk keretéből kimaradtak, ezeket, a szükséges történeti források pontos jelzésével együtt, megtalálhatja a következő műben: «A pápák szerepe hazánk megmentésében és fennmaradásában». Írta Tower Vilmos. Nagy, hatalmas munka, számos képpel.[1] Befejezésül ne felejtsük el, hogy ezeresztendős múltunk folyamán a világ minden nemzete ellenségünk volt már. Ellenünk támadt, ellenségünkké vált már az angol, francia, amerikai, német, orosz, osztrák, olasz, török, görög, bolgár, horvát, cseh, szerb, román stb. Egyedül a pápaság volt az, amely hazánk fennmaradásának egész ideje alatt csak értünk harcolt, áldozott, de soha, soha ellenünk! Mi több, a pápaság nemcsak soha ellenségünk nem volt, hanem másokat sem uszított soha ellenünk, soha nem nyúlt velünk szemben az elgáncsolás, rágalom, bekerítés vagy gyűlölet fegyvereihez. Történelmünk tanúsága szerint, ha elő is fordult, hogy a pápaságon kívül más hatalom éreztette velünk jóakaratát, ez mindig csak akkor történt, ha vagy nagyon jól ment a dolgunk vagy erősen ránk szorultak. Ezzel ellentétben a pápaság éppen hazánk süllyedő korszakaiban, nemzeti elesettségünk szomorú éveiben és végső elhagyatottságunkban éreztette velünk leginkább szeretetét és nyújtotta felénk leggyorsabban segélyező karját. A pápaság történelmünknek áldással, dicsőséggel és dús eredménnyel teli ragyogó fejezetévé vált. Ha hazánk ezer esztendő alatt nem tűnt el, mint annyi más, sokkal hatalmasabb, gazdagabb, boldogabb és félelmetesebb nemzet, ehhez nagy köze, hatalmas része volt a pápaságnak!
Nihil obstat. Dr. Michael Marczel, censor dioecesanus. Nr. 9547/1942. Imprimatur. Strigonii, die 30. Nov. 1942. Dr. Joannes Drahos, vicarius generalis.
[1] Kapható a szerzőnél (Budapest I., Logodi-u. 9.) és a katolikus könyvkereskedésekben. Ára 5 P. Nyomtatható változat
