A közegészségügyi és közbiztonsági szempontból egyaránt komoly kockázatokat hordozó nyomortelepek teljes felszámolása a városvezetés kiemelt céljai közé tartozik. Ezekben a városrészekben a MIK nem hosszabbítja meg a lejáró bérleti szerződéseket. Azok a lakók viszont, akiknek nincs hátralékuk, és rendezett életvitelt folytatnak, pályázhatnak új bérlakásra. o
Cél a nyomortelepek teljes felszámolása
Továbbra is folyamatosak a hatósági ellenőrzések Miskolc területein. A rendészeket, hatósági szakembereket az elmúlt napokban a városrész települési képviselői is elkísérték.
Egyre több kamerával és rendésszel 2 . , 3. t ér ág ns to iz zb kö a ol da l
2.
Miskolci Napló l dal
2015. március 14. | 11. hét | XII. évfolyam 11. szám
Megjelenik Miskolcon és vonzáskörzetében 85 000 példányban – térítésmentes
z s e l nt o p z ö k i z ö etk z Miskolc nem
A városi önállóság költségvetése
Csütörtökön elfogadta Miskolc közgyűlése a város ez évi költségvetését, idén minden eddiginél nagyobb összeget, 127 millió forinttal többet fordítanak a közbiztonságra. A helyi gazdaság erősödését jelzi, hogy folyamatosan emelkednek az önkormányzat saját bevételei. Orbán Viktor miniszterelnök a napokban úgy fogalmazott, egy EU-által támogatott, nagy ipari-fejlesztési régióvá kell tenni Miskolc és Kassa térségét. Kiss János alpolgármester szerint ez annak a sikeres gazdaságfejlesztési politikának az elismerése, amelyet Miskolc az elmúlt négy évben megvalósított.
. 2.,l3dal o
„Mindjárt vitéz, mihelyt magyar…!”
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc ünnepén
4., 5., 12. ol da l
2 Város
Miskolci Napló
A városi önállóság költségvetése az idei Több pénz jut közbiztonságra, oktatásra és kultúrára
Elfogadta idei költségvetését a városi közgyűlés. Több pénz jut idén közbiztonságra, oktatásra és kultúrára. Fontos része a büdzsének, hogy az állami adósságátvállalás következtében idén nem kell 3 milliárd forintot törlesztésre költeni az önkormányzatnak. Nőhet a helyi adó bevétel is, idén 11,4 milliárd forintot tervez ebből az adónemből az önkormányzat. Miskolc idén 25,6 milliárd forintos költségvetési főösszeggel tervezi a büdzsét. Jelentős változás, hogy a szociális támogatások jó része átkerült az önkormányzatoktól a járási hivatalokhoz. Ezért kevesebb a szociális területre szánt összeg. Nem kell számolni a 35 milliárdos adóssággal, amit az állam átvállalt. Ez fontos tény, mert idén nem kell 3 milliárd forintot adósságszolgálatra fordítani. Ezt a pénzt többek között szociális feladatokra, például a Salkaházi Sára programra lehet elkülöníteni. Folyamatosan emelkedik az önkormányzat saját bevétele is, helyi adóból tavaly 10,7 milliárd folyt be, idén 11,4 milliárd forintot terveznek. Ez egyértelműen a helyi gazdaság erősödését jelzi. Közbiztonságra 127 millió forinttal többet fordít a város. Több pénz jut idén Miskolcon az oktatásra is. A költségvetési tervezet itt 78 millió forinttal számol, többel ,mint tavaly. Továbbá kulturális, közművelődési és művészeti kiadásokra is többet
költhet a város. Ezekre 131 millió forinttal juthat nagyobb forrás 2015-ben. Tartalékképzésre 550 milliót, adósságszolgálatra 199 milliót, városüzemeltetésre 3,3 milliárd, felhalmozási kiadásokra 3 milliárd forintot különítenek el. Az önkormányzat folytatja a nagyberuházásokat: a Diósgyőr-Lillafü red turisztikai nagyprojektet, a tapolcai strandfürdő építését és a sta dionrekonstrukciót (ez utóbbi pénzügyi tekintetben nem jelenik meg a költségvetésben, mert állami beruházás). Március elején nyert a Miskolci Egyetem és a város 550 millió forintot egy Tudás-park létrehozására. A képviselők 17 módosító indítványt nyújtottak be a költségvetéshez, többségében városüzemeltetési, infrastrukturális kérdésekben. A testületi ülésen elhangzott: 67 milliárddal zárta a múlt évet az önkormányzat, egy évvel ezelőtt 34 milliárd forinttal tervezték a 2014-es büdzsét. A növekmény többek között a sikeres pályázatoknak köszönhető. 52 millió forintot nyertek térfigyelő kamerák telepítésére, 450 milliót közvilágításra, hulladékkezelésre 900 milliót és a kormány december végén 1 milliárd forint támogatást nyújtott a tapolcai strandfürdő első ütemének befejezéséhez. Soha ekkora forrás nem volt bűnmegelőzésre, mint idén. 127 millió forinttal többet költ a feladatra az önkormányzat. Több térfigyelő kamerát szerelnek fel és újabb 20 emberrel növelik az
MIÖR létszámát, hogy minden körzetben legyen önkormányzati rendész. Kriza Ákos polgármester bejelentette: a Salkaházi Sára programban az önkormányzat minden érintett idős miskolcival felveszi a kapcsolatot, és aki igényli, annak segélyhívó készüléket ad. Ehhez kapcsolódóan hangzott el a közgyűlésen, hogy a Fidesz-KDNP frakció májusban – a mostani MVK fórumokhoz hasonlóan – közbiztonsági fórumsorozatot indít. A képviselőcsoport tagjai saját keretükből további segélyhívók vásárlását tervezik azoknak, akik igénylik. Kiss János alpolgármester közölte: a közbiztonság kérdése háború, amire áldozni kell. A szocialista időket kezdték megváltoztatni 2010-ben. 2010-ben 36 rendész 46 kamera, 2014-ben 74 rendész, 150 kamera volt. 2010-ben hetente járőr-
szolgálatra 16 órát fordítottak, 2014ben ez 432 óra hetente. Ez az az erőfeszítés, amire Miskolcnak szüksége van – hangsúlyozta Kiss János. Az alpolgármester hozzátette: a jelenlegi városvezetés találta ki, hogy hogyan kell a fészekrakó problémára reagálni, a nyomortelepeket jogszerűen felszámolni. A Számozott utcákban kiürített lakásokat nem adja újra bérbe a MIK Zrt. A Harmadik utcától és a Tizenegyedik utcáig azokat a bérlakásokat, amelyeket kiürítettek vagy a szerződések lejártak, nem adják újra bérbe. Az önkormányzat és a MIK Zrt. segít a Fiatalok Házában lakóknak is. Kiss János alpolgármester elmondta: az önkormányzat mindenben jog szerint jár el. Sőt, akik eddig rendben fizették a bérleti díjat, azoknak magasabb komfortfokozatú lakásokat ajánl.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat segít a városnak abban, hogy kiderüljön: kik érdemlik meg az új esélyt egy új lakásban. – Senki ne higgye azt, hogy aki tisztességtelen, a máltaiaktól menlevelet kaphat – mondta Kiss János. Ha az eljárások során kiderül, hogy egyes családok nem követik a közösségi normákat, azoknak nem tud segítő kezet nyújtani a város, de őket sem telepítik ki. Szélyes Domokos, a MIK Zrt. vezérigazgatója a Fiatalok Háza Kft. kapcsán tájékoztatott, hogy az ingatlan hasznosításában a cég 10 százalékos tulajdonrésszel volt benne, többségi tulajdonos a DOXABI Zrt. volt. Tavaly a FH Kft. ellen csődeljárás indult. Márciustól a felszámoló biztos önállóan működteti a FH Kft.-t, a MIK Zrt. közreműködése nélkül. A Fiatalok Házában lévő 69 lakásból 61 lakott, abból 11-ben bérleti díj nem fizetése miatt a jogviszony megszűnt. Az 50 lakásban élő családoknak – bár jogilag nem lenne kötelessége – külön lakáskeretet biztosít az önkormányzat. Az érintetteknek belső, egyszerűsített pályázatot kell benyújtani, hogy új önkormányzati bérlakást kaphassanak.
Lakossági fórumok Miskolc közösségi közlekedéséről
Üzeml átogatás és kísérletek a MIHŐ-nél Március 6-a Nemzetközi Energiatakarékossági Világnap és tavaly óta Magyarországon a Távhőszolgáltatás napja. Ennek alkalmából nyílt napot tartott a MIHŐ Kft. múlt pénteken. Az érdeklődők azokat a fejlesztéseket tekinthették meg, aminek köszönhetően Miskolcon már csaknem 50 százalékban megújuló energiával tudják előállítani a hőt. Bemutatták a faapríték-tüzelést a biomassza kazántelepen, a Tatár utcai fűtőművet és a hőközpontot is, ahol a geotermikus projektről volt szó. Ennek köszönhető, hogy jelenleg Miskolc távfűtése használja a legnagyobb arányban a zöldenergiát. A nyílt napon rendhagyó kísérleteket is láthattak az érdeklődők. Nyíri László,
Miskolci Napló
Mint arról korábban hírt adtunk, a lakosság véleményét is figyelembe kívánja venni a Városi Közlekedési Vállalat a menetrend összeállításánál. Ezekben a hetekben egy-egy alkalommal más-más városrészben rendeztek, rendeznek fórumot. Összesen kilenc, Miskolc közlekedését területileg lefedő rendezvényt tartanak.
A fórumokon a lakosság mellett önkormányzati képviselők és a közlekedési vállalat szakemberei is részt vesznek. Az elsőt az avasiaknak, a másodikat a Martin-kertvárosban élőknek, a harmadikat a Bodótetőn, a Bábonyi-bércen és
a Vologda városrészben lakóknak, a negyediket az Újgyőri főtér közlekedési középpontú, 14, 15 és 17-es önkormányzati választókörzetekben élőknek tartotta az MVK Zrt. Az első négy rendezvényen 90 kérdést, illetve észrevételt kaptak a szakemberek. Ezek számos területet érintettek: az avasiak és a Bodótetőn élők egyöntetűen a 34-es járat visszaállítását kérték. Igényként merült fel a kismama, a kerékpáros illetve a kutyás bérlet bevezetése, de kérték, hogy pontosítsák a kézipoggyász-szállítás szabályait. A fórumsorozat a héten Diósgyőrben, Komlóstetőn és a selyemréti városrészekben folytatódott.
a MIHŐ Kft. üg y vezetője egyebek mellett elmondta, nagyon büszkék a fejlesztésekre. Miskolcon tavaly 32 ezer lakás csaknem 50 százalékban megújuló energiából kapta a hőenergiát. Ezzel több, mint 19 millió köbméter földgázt tudtak kiváltani és csaknem 37 tonna szén-dioxiddal került kevesebb a levegőbe.
Kiadó: MIKOM Nonprofit Kft. | felelős kiadó: Kovács Viktor ügyvezető, hírigazgató: Iván Aurél, felelős szerkesztő: Szepesi Sándor | Terjeszti a kiadó. | Terjesztéssel kapcsolatos információ: 46/503-501/100. Nyomda: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. | Szerkesztőség: 3525 Miskolc, Kis-Hunyad u. 9., tel.: 46/503-506, fax: 46/358-200, e-mail:
[email protected], hirdetés: 46/503-500. Ügyelet: 70/375-0308. | ISSN 2062-5405 (nyomtatott), ISSN 2062-5642 (online) | Megjelenik Miskolcon és vonzáskörzetében 85 000 példányban, térítésmentes.
2015. március 14. | 11. hét | XII. évfolyam 11. szám
Miskolci Napló – A város lapja
Folyamatosan ellenőrzik
Város/fejlesztés
3
val Egyre több kamerá zbiztonságért ö k a l ze s s é d n re s é
a városrészeket Továbbra is folyamatosak a hatósági ellenőrzések Miskolc területein, a rendészeket, hatósági szakembereket az elmúlt napokban a városrész önkormányzati képviselői is elkísérték.
Kedden két helyszínen, az Avason és a Tetemváron is ellenőrzéseket tartottak. – A területen élő lakóközösségek megkeresnek a gondjaikkal, hogy többen tartózkodnak egy lakásban, vagy agresszíven viselkednek. Ebben a lépcsőházban több ilyen problémás lakás van – mondta el egy Áfonyás utcai panelháznál Glatz Katalin önkormányzati képviselő. A lakók épp a bejáratnál beszélgettek, sorolni kezdték, mi keseríti meg az életüket: sok a kábítószeres, vannak alkoholisták és vannak „fészekrakók”. A földszinten egy durva, erőszakos fiatalember okoz napi problémát, a negyedik emeleten előfordult, hogy 26-an voltak egyszerre az egyik lakásban. Pihenni sem lehet az egész éjszakán át tartó lármázástól. A nyolcadik emelet drogosai után szinte naponta kell összeszedni az eldobált tűket. Próbáltunk be-
csengetni az érintett lakásokba, de senki nem nyitott ajtót. – A lépcsőházban 10 lakás áll üresen – mondta az egyik lakó. – Nagyon örülnénk, ha ezek visszakerülnének a MIK-hez, és felújítás után rendőröknek adnák. Nagyobb biztonságban élhetnénk. Az Áfonyás utca után a Középszeren ellenőriztek a rendészek, majd a Testvérvárosok utcából érkezett kérést, az út egyirányúsításának indokoltságát, lehetőségét vizsgálták
meg. A tetemvári razzián fatolvajt sikerült tetten érni, s ott jártunkig négy illegális áramvételezést derítet-
Fizetési haladék a károsultaknak Az önkormányzat is segít a Buda-Cash Brókerház botránya miatt kárt szenvedett miskolci vállalkozásoknak és magánszemélyeknek: halasztást kérhetnek a helyi adók befizetésére – jelentette be szerdán Kiss János alpolgármester.
– A miskolci városvezetés átérzi azoknak a magánszemélyeknek és vállalkozásoknak a problémáját, akik jelen pillanatban nem tudnak hozzájutni a pénzükhöz. Ahogyan korábban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, illetve egyes közműszolgáltatók, úgy most Miskolc városa is szeretne segítséget nyújtani ebben a helyzetben – hangsúlyozta Kiss János. Mint ismert, a helyi adókat március 15-ig kell befizetni. Az Országos Betétbiztosítási Alap azonban csak március 5-én kezdte meg a károsultak kifizetését, amire 20 munkanap áll rendelkezésére. A kárt szenvedett miskolci magánszemélyek és vállalkozások többsége tehát március 15-ig valószínűleg nem fog hozzájutni a pénzéhez - Azt tanácsoljuk mindazoknak, akik nem
férnek hozzá a pénzükhöz, és ezért adófizetési kötelezettségüket március 15-éig nem tudják teljesíteni, forduljanak a polgármesteri hivatalhoz, fizetési halasztást kérve. Jelezzék, hogy a botrányban érintett bank ügyfelei, számlájukat zárolták – mondta el az alpolgármester, hozzátéve, hogy a kérelmet mindenképpen be kell nyújtaniuk az érintetteknek, a fizetési halasztás nem jár automatikusan. A kérelmeket méltányosan fogják elbírálni, és indokolt esetben biztosítják a 30 napos fizetési haladékot. Ennyi idő alatt a törvényi rendelkezések alapján mindenkinek hozzá kell jutnia az érintett bankcsoportnál lévő pénzéhez.
tek fel az ÉMÁSZ szakemberei. Nagyon sok gyereket láttunk otthon és az utcákon délelőtt, érdeklődésünkre – miért nincsenek iskolában – azt a
választ kaptuk: a fiatalok „magántanulókként” tartózkodtak otthon. Így nem kell iskolába járniuk. Csak az a kérdés, mit „tanulnak” napközben.
Hétfőn egy tavaly felszerelt kamerának köszönhetően szinte azonnal észrevettek egy betörést a Béke szállón, így sikerült tetten érni. az elkövetőket. Miskolcon 150 térfigyelő kamera működik, ez a rendszer csütörtökön a közbiztonsági csomag elfogadásával tovább bővül. Jelentősen emelkedik a rendészet létszáma, a térfigyelő hálózat pedig olyan okos kamerákkal bővül, amelyek azonnal riasztják a diszpécsert, ha bűncselekményt észlelnek.
A köz- és a gazdasági szféra összefogása
Megújult a Diósgyőri Óvoda
A köz- és a gazdasági szféra ös�szefogását példázza a fejlesztés, melyhez a minisztérium, az önkormányzat és a Sanofi közösen biztosította az anyagi forrást – mondta el a köznevelésért felelős államtitkár csütörtökön, Miskolcon, a megújított Diósgyőri Óvoda átadó ünnepségén.
Czunyiné Bertalan Judit (alsó képünkön középen) beszélt a 3 éves kortól kezdődő, kötelező óvodai nevelésről. Elmondta, a rendelet egyik célja, hogy a gyermekek már az óvodában megkaphassák azt a felkészítést, amely azonos feltételeket biztosít számukra a későbbiekben. Sokuk számára ez a közeg adhatja meg az esélyt, teremtheti meg az alapokat a közösségi, viselkedési normák elsajátítására. Miskolcon 32 óvoda van, s az elmúlt négy évben ezen intézmények közel egyharmada megújult – hangsúlyozta Kriza Ákos polgármester. Kiemelte, az elmúlt ciklusban egymilliárd forintot költöttek erre önkormányzati és európai uniós forrásból. Tovább folytatják a munkát,
hogy a következő 4-5 évben valamennyi miskolci óvoda meg tudjon újulni. Mester Viktória, a Sanofi Csanyikvölgyi Gyáregységének igazgatója kiemelte, hogy 2011 óta támogatják az
óvodát. Fontosnak érzik a helyi közösséggel való kapcsolatépítést, missziójuk az élet minőségének javítása, és a megfelelő körülményeket biztosító óvoda is hozzájárul a gyermekek testi, lelki egyensúlyának biztosításához. A fejlesztés keretében egyebek mellett felújították a vizesblokkokat, a csoportszobákba új bútorok, szőnyegek, függönyök kerültek. Logikai fejlesztő játékokat, babákat, építőjátékokat, mosógépet és laptopot is vásároltak a támogatásból. Jelenleg 134 gyermek jár az intézménybe, 6 csoportban.
Ipari-fejlesztési régió lehet Miskolc és Kassa térsége Egy nagy ipari-fejlesztési régióvá kell tenni Miskolc és Kassa térségét, amit az EU is támogat - mondta a napokban egy rendkívüli nagyköveti értekezleten Orbán Viktor. A miniszterelnök hozzátette: a határon átnyúló együttműködés Győr és Pozsony esetében már működik, a jö-
vőben Miskolc és Kassa között is létrejöhet hasonló. Kiss János alpolgármester szerint a kormány régióba fektetett bizalma ezúttal sem alaptalan. – Ez az elismerés annak a sikeres gazdaságfejlesztési politikának szól, amelyet Miskolc az elmúlt négy évben megvalósított. Ipa-
rűzési adóbevételeink történelmi csúcson vannak, ipari parkokat fejlesztettünk, beruházókat hoztunk a városba. Elég csupán a legemblematikusabb beruházási sikerünket, a Takatát említeni, amely az elmúlt négy év legnagyobb zöldmezős beruházása Magyarországon – hangsúlyozta az alpolgármester.
4 Nemzeti ünnep
A Komlóstetői Általános Iskola „Magyar Vagyok… Határtalanul” – című rajzpályázatának kiállítása volt a nyitórendezvénye csütörtökön az idei, március 15-i miskolci ünnepségsorozatnak.
Miskolci Napló
„Magyar vagyok…. Határtalanul”
után három órától a Gárdonyi Géza Művelődési Ház parkjában lévő Országzászlónál tartanak ünnepi megemlékezést, itt Barta Gá-
A 18 éves hagyománnyal rendelkező tárlatra 800 gyermek küldte be alkotását, s 500-nál is több rajz érkezett határon túli iskolákból. A Művészetek Házában 217 pályamunkát állítottak ki. A megemlékezések pénteken tíz órakor a Herman Ottó Múzeum előtt folytatódtak, Görgey Artúr szobrának megkoszorúzásával. Egy órával később a Diósgyőri Országzászlónál rendeztek koszorúzást, az ünnepségen Lange László, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke mondott beszédet. Március 14-én, szombaton délután két órától ökumenikus megemlékezést tartanak Bárczay Miklós ’48-as századparancsnok sírjánál, a hejőcsabai református temetőben. Dél-
Nemzeti kérdésekről a CÖF rendezvényein
Miskolcon, az ITC székházban tartott előadást múlt pénteken a Civil Összefogás Fórum. A programsorozat elsődleges célja, hogy egységgé kovácsolja a nemzetért aggódó civileket és teret biztosítson fontos nemzeti kérdések megvitatására.
Csizmadia László alapító (képünkön jobbról) kiemelte, sok ál-civil szervezettel ellentétben a CÖF nem akar kormányozni, soha nem fog párttá alakulni a hatalom megszerzéséért. Mint mondta, a demokrácia akkor jó, ha az állampolgárok nagy többsége kohézióban tud élni. Csizmadia László méltatta a kormány eddigi törekvéseit, mint mondta, a FIDESZ-KDNP csődhelyzetből hozta vissza az országot. Az elmúlt négy év kemény, de határozott kormányzása után egy konszolidáltabb időszak következik, amelyben nagy feladat vár a civilekre is. - A civilek azt akarják, hogy a kormány meghallgassa őket és ésszerűen végezze munkáját, mert csak ez a szimbiózis képes nagy biztonsággal előre vinni az országot – hangsúlyozta a CÖF alapítója. Mint mondta, 1848-ban és 1956-ban az ifjúság meg tudta mutatni a helyes utat. 1989-ben is volt egy ember, aki megmutatta ezt az utat - ez az ember ma Magyarország miniszterelnöke.
A CÖF szerint a rendszerváltás egyik legnagyobb problémája az volt, hogy megalakult az SZDSZ, és holdudvarával sokáig hatalomban maradt. Ők okozták a legnagyobb károkat – nem csupán gazdasági vonalon, a közgondolkodást is eltorzították. Övék volt többek között a tankönyvpiac, azt tanítottak, amit akartak, elnyomták a nemzeti értékeket. Nem volt véletlen a kereskedelmi tévécsatornák megjelenése sem a 90-es években, nagy szerepük volt a „népbutításban” - hangsúlyozták az előadók. Az előadások után a résztvevők reagálhattak az elhangzottakra, s kérdezhettek a meghívott vendégektől is. A programsorozat folytatódik, a következő előadást Bogár László közgazdász tartja majd, témája a globalizált tőke Magyarországra kifejtett hatása lesz.
bor önkormányzati képviselő mond beszédet. Délután öt órától koszorúzás lesz az Avasi temetőben Palóczy László és Szemere Bertalan emlékművénél, valamint Horváth Lajos és Butykai József sírjánál. Este hat órától Kovács István József Attila-díjas költő, író, műfordító, történész „Bem tábornok – Az örök remények hőse „című könyvének bemutatóját tartják, a Művészetek Házában. A március 15-i ünnepi programokat l. külön.
MEGEMLÉKEZÉSEK, KOSZORÚZÁSOK, ÜNNEPI PROGRAMOK
Az
1848/49-es
Forradalom és szabadságharc eseményeire, hőseire emlékezünk MÁRCIUS 15. VASÁRNAP 10.00 Családi nap. A családok megismerkedhetnek a Gondolatmenet című kiállítás hagyományokkal és a háborúval foglalkozó anyagával. Játékos feladványokkal és kreatív tevékenységgel várják az érdeklődőket. Helyszín: Rákóczi-ház 11.00 Tárlat-Túra. Indulás a Színészmúzeumtól. A séta során az épületekkel és új kiállításokkal ismerkedhetnek meg a látogatók. További helyszínek: Feledy-ház, Petró-ház, Rákóczi-ház, papszeri kiállító épület 13.00 Zenei esték a Szemere-szalonban. Helyszín: Herman Ottó Múzeum papszeri kiállító épülete. A Herman Ottó Múzeum és a Miskolci Galéria kiállító helyei ezen a napon ingyenesen látogathatók. 15.00 Ökumenikus Istentisztelet a Görömbölyi Görög Katolikus templomban. 15.00 Ünnepi megemlékezés és koszorúzás a Petőfi téren. Ünnepi beszédet mond Kriza Ákos, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere. Közreműködik a Kösöntyű Néptánccsoport. Az ünnepség után a megemlékezők a huszárokkal, a Kösöntyű Néptánccsoport, a Tényleg Zenekar és a Miskolci Musical Műhely tagjai-
nak közreműködésével felkeresik az 1848–49es forradalom és szabadságharc miskolci emlékhelyeit: Gróf Batthyány Lajos emléktábláját, Deák Ferenc szobrát, Lévay József szobrát, Szemere Bertalan szobrát, Petőfi Sándor emléktábláját, Gróf Széchenyi István szobrát és Kossuth Lajos szobrát. 16.00 Ünnepség a forradalom és szabadságharc tiszteletére a görömbölyi kopjafánál. Ünnepi köszöntőt mond Csöbör Katalin országgyűlési képviselő. 16.30 órakor ünnepi beszédet mond Csöbör Katalin országgyűlési képviselő az Erzsébet téren. CSALÁDI NAP A SZENT ISTVÁN TÉREN HUSZÁRTÁBOR 11.00-17.00 óráig. Kisgyőri huszárok és lovaik, a Wysocki Légió viselet- és fegyverbemutatója, ’48-as játszóház, mesemondás, meseszínház, történelmi játékok, íjászat, kézműves vásár, mesterségbemutatók. SZÍNPADI PROGRAMOK 14.00-17.00 óráig. 14.00 A Csűrdöngölő Népzenei Együttes műsora. 15.00 A Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium néptánccsoportjának előadása. 16.00 A Regélők Énekegyüttes koncertje. A színpadi programokat rossz idő esetén a Művészetek Házában rendezik meg.
Elismerések a Magyar Sajtó Napja alkalmából Március 15-én a magyar sajtót is ünnepeljük. Mint ismert, 1848-ban ezen a napon nyomtatták ki a 12 pontot és a Nemzeti dalt. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere pénteken, a Városházán köszöntötte ebből az alkalomból a média képviselőit, s – immár hagyományosan – elismeréseket adott át. Az Év tudósítója címet ezúttal Balázs Mária, az MTI tudósítója, a Rádió-M hírszerkesztője kapta. Az Év szerkesztője Molnár Péter, a Miskolc Televízió felelős szerkesztője lett, míg az Év fotósa elismerést Juhász Ákos, a Miskolci Napló fotósa vehette át Miskolc polgármesterétől.
Ökumenikus világimanap
Ökumenikus világimanapi alkalmat tartottak Miskolcon is múlt pénteken, a Tiszáninneni Református Egyházkerület Székházának nagytermében. Erre az alkalomra a bahamai
rendezőbizottság készítette el a liturgiai anyagot. A reformátusokon kívül evangélikus, katolikus, metodista és görög katolikus hívek is részt vettek a rendezvényen.
Az ökumenikus világimanapot 1870 óta tartják meg világszerte, Magyarországon az idén szervezi meg harmincadik alkalommal a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT). Fischl Vilmos, a MEÖT főtitkára korábban úgy nyilatkozott, az imanap tematikája az alázatos keresztény szolgálat témakörét járja körül. A világimanapot országszerte gyülekezetekben tartják meg, együtt imádkozva az erőszak áldozataiért és a mélyszegénységben élőkért. A résztvevők az ökumenikus tanács által megjelentetett kiadványok segítségével készülhettek fel, hangolódhattak rá az eseményre, élhették meg az imanapi liturgia tartalmának kiteljesedését.
Nemzeti ünnep
2015. március 14. | 11. hét | XII. évfolyam 11. szám
Miskolci Napló – A város lapja
„Föl a zászlóval magasra, egész világ hadd láthassa”
Miskolc polgársága élénk figyelemmel kísérte az 1848. március 15-i eseményeket. Március 17-én Szemere tudósítását olvasták fel „roppant nép” előtt. „Szörnyű tapsvihar, tombolás követé azt, s örömkönnyek csillogtak a szemekben” – jegyezte be Szűcs Sámuel naplójába.
Az őszt leginkább a katonai eseményekkel kapcsolatos történések határozták meg. A városi tanács szinte folyamatosan foglalkozott hadseregszervezéssel, honvédzászlóaljak felállításával. A város fegyveres védelmére bizonyos Papp János megalakította a Miskolci Honvédő Egyesületet. A harcok során Miskolcnak kétszer kellett elszenvednie az osztrák, és kétszer az orosz megszállást is először 1849. január 25. és február 5. között került császári megszállás alá. Január 25-én Franz Schulzig táborPetőfi Sándor:
Csatadal
nok egy sikeres megtévesztő hadműveletet követően elfoglalta a várost, amely február 6-án, a sikeres branyiszkói áttörést követően került a honvédsereg kezére. A visszatérő Szemere újoncokat kért a várostól, és felszólított különböző lelkesítő akciók megtar1934. májusában, Miskolcon avattá tására. k fel az ország első Görgey sz obrát. Március 3-án, Georg Ramberg tábornok veAz 1849. szeptember 2-án kivonuzetésével rövid időre ismét császári csapatok szállták meg Miskolcot, ló oroszokat az osztrákok váltották, de pár nappal később, március 8-án és azonnali kényszersorozásokat hirGörgey Artúr serege kiszorította dettek meg. A rendfenntartó zsanőket innen. A tavaszi hadjárat sike- dárság első képviselői 1850. auguszrei nyomán a frontvonal eltávolodott tus 20-án érkeztek meg a városba, laktanyájuk a mai Színészmúzeum a várostól. Miskolc lakossága az orosz cári helyén állt. A sajtótermékeket betilcsapatok megszállását is kétszer tották, így a lakosság csak az utazókszenvedte el. Az első 1849. június 29- tól, bujdosó honvédektől kaphatott től július 20-ig tartott, a második jú- némi információt az országban törlius 24-től szeptember 2-ig. téntekről. A városba nagy számmal
Aki magyar, aki vitéz, Az ellenséggel szembenéz. Előre! Mindjárt vitéz, mihelyt magyar; Ő s az isten egyet akar. Előre! Véres a föld lábam alatt, Lelőtték a pajtásomat, Előre! Én se leszek rosszabb nála, Berohanok a halálba, Előre! Ha lehull a két kezünk is, Ha mindnyájan itt veszünk is, Előre! Hogyha el kell veszni, nosza, Mi vesszünk el, ne a haza, Előre!
A „rebellis város” tanácsa 1861. április 11-én határozatot hozott, hogy a kormány hivatalainak ellenszegülnek, minden ilyen rendeletnek már a kihirdetését is megakadályozzák. Az ellenlépés nem váratott sokáig: Vay főispánt november 3-án eltávolították, mert nem akadályozta meg a történteket, és általános szigorításokat léptettek érvénybe. A város vezetését felülről kinevezett városi tanács látta el, egészen 1867-ig. Miskolc közvéleménye főleg Deák Ferenc álláspontját pártolta, ami a 48-as alapok helyreállításán alapult. A felelős magyar kormány megalakulásának hírére 1848-at idéző hangulat uralkodott el a városban. Az 1865 óta főispán Vay Miklós után fivére, Vay Lajos lépett a helyére, az alispán a 48-as nézeteiről ismert Mocsáry Lajos lett.
„Felső- Magyarország székvárosa”, a fegyvergyártás hátországa
A reformkor pezsgő szellemi-politikai élete megérintette a várost, több társadalmi egyesület, illetve klub jellegű szerveződés jött létre - Major utcai tudós társaság, a Nemzeti Kaszinó, a Polgár Egylet, a Borsodi Asszony Egyesület stb., A liberális reformellenzék kiemelkedő miskolci politikus egyénisége volt Palóczy László és Szemere Bertalan (kis képünkön). Miskolcot sok neves személyiség felkereste ebben az időszakban: Deák Ferenc, Vörösmarty Mihály, I. Sándor orosz cár, József nádor, Petőfi Sándor, a börtönből röviddel azelőtt szabadult Kossuth Lajos és sokan mások. A szabadságharc idején kiemelt szerep jutott Miskolcnak, hiszen„Felső- Magyarország székvárosa”, a fegyvergyártás hátországa volt. A polgári közigazgatás irányítói, kormánybiztosok, a katonákat vezénylő tisztek és tábornokok nagy számban fordultak meg a városban. Miskolc 1848-1849 fordulóján került közvetlenül fronthelyzetbe. 1848 decemberében a Kassa melletti csatavesztés után Galícia irányából megnyílt az út az osztrákok számára Miskolc és Debrecen felé. Ekkor tette át ide székhelyét Szemere Bertalan, Magyarország kormánybiztosa, és Diósgyőrben szuronygyárat létesített. Innen irányította a Felvidék biztosítására létrehozott Felső- Tiszai Hadtestet és teremtette meg a dicsőséges tavaszi hadjárat gazdasági hátterét.
Trombita harsog, dob pereg, Kész a csatára a sereg. Előre! Süvít a golyó, cseng a kard, Ez lelkesíti a magyart. Előre! Föl a zászlóval magasra, Egész világ hadd láthassa. Előre! Hadd lássák és hadd olvassák, Rajta szent szó van: szabadság. Előre!
telepítettek idegen, főleg német ajkú tisztviselőket, az utcákon szembetűnő volt a német nyelvű utcanév-táblák elszaporodása. A Habsburg Birodalom uralma alá tartozó országok életének alkotmányos alapokra való helyezését célzó, 1860. október 20-án kiadott „októberi diplomát” követően, Vay Lajos főispán visszatért hivatalába, amit a városi társadalom nagy örömmel üdvözölt; a Koronában fogadást tartottak számára, este szerenádot adtak tiszteletére, viszont a tömeg beverte az államügyész és a közjegyző ablakait. A város saját kezébe véve az ügyek intézését, megkezdte a tisztújítás előkészítését, vezetésére az öreg Palóczy Lászlót kérték fel. Az 1861. február 18–20. közötti, népképviseleti alapra helyezett választáson Jekelfalussy Lajost választották meg főbírónak.
5
„Embernek is csak olyan ritka példánynak volt mondható, mint költőnek” A Reggeli Hírlap 1918. április 18-ai és május 12-ei számai arról tájékoztatták az olvasót, hogy a Petőfi Társaság mintegy 25 taggal Miskolcra érkezik, s a Koronában május 14-én nagy ünnepséget rendez. Később kiderült, hogy a látogatás a már nagybeteg Lévay Józsefnek szólt, aki tartalmas életével (1825-1918) szinte három generációt ismert az irodalom, a költészet terén. Természetesen jól ismerte Arany Jánost, Petőfi Sándort és Tompa Mihályt. Az előadást Lévay már nem tartotta meg, de a társaság egyik tagjával, Peterdi Andorral elbeszélgetett, aki erről egy három részes újságcikkben számolt be. (Felső-magyarországi Reggeli Hírlap, 1936. augusztus 9., 12., 13.) „Petőfi nem volt valami termetes ember – kezdett halkan beszélni Lévay József. Embernek is csak olyan ritka példánynak volt mondható, mint költőnek. Nyersnek látszott, de alapjában véve nem volt az. Öntudatos szellem volt, aki ismerte a maga tehetségét s ingerlékennyé vált, ha úgy érezte, hogy nem szólnak hozzá kellő megbecsüléssel. … Az igazi tehetséget nagyon megbecsülte, hiszen Arany Jánoshoz szóló első levele is ilyennek mutatta. Engem is hamar megszeretett. Nagyon boldog voltam, amikor figyelmére méltatott, barátságával kitüntetett. Visszaemlékezéseim során sokszor megfordult az eszembe Petőfi, s minél jobban távolodtam el tőle, annál jobban megvilá-
gosult előttem, hogy ő tulajdonképpen társadalmi érintkezéseiben s hangjában mennyire elütött kortársaitól. Egyszerű, sallangnélküli ember volt, aki sehogy sem tudta magára erőszakolni az akkori idők mesterkélt szokása-
A Petőfi-dagerrotípia az egyetlen fennmaradt fotográfia a költőről. A kép készítőjének személyét illetően nincs egyetértés. Vannak, akik Strelisky Lipót fotóművésznek tulajdonítják, legvalószínűbb, hogy Egressy Gábor színész, amatőr fotográfus készítette pesti lakásán, a Marczibányi-házban 1844 vagy 1845 nyarán. Évtizedekig nem lehetett tudni róla semmit, hos�-
it. … Minél öregebb lettem, annál jobban csapott felém Petőfi fiatalossága és frissessége a verseiből. Ez a költő idők múlásával egyre csak nő és emelkedik. Örök kár, hogy az akkori viharok elsodorták olyan fiatalon.”
szú hányódás után, a múlt század közepén a Nemzeti Múzeumba került. 1953-ban Escher Károly fotóművész vállalta, hogy restaurálja a teljesen megfeketedett, elpiszkolódott dagerrotípiát. Escher a felvételről kálium-cianidos eljárással eltávolította az oxidréteget, majd reprodukciót is készített. Az 1970-es években Flesch Bálint fotóművész készített egy reprót a dagerrotípiáról. Az eredeti lemez ma a Petőfi Irodalmi Múzeumban található.
Érdekes a záró gondolat, hiszen a halál mikéntjéről nem esik szó, s Lévay nem tudhatta, hogy egy évtized sem telik el nyilatkozata óta, egyre-másra érkeznek majd Szibériából hadifogoly hírek Petőfi ottani életéről. Hegyaljai Kiss Géza (1893-1966) bőcsi lelkész a helyi sajtóban felhívást tett közzé, majd gyűjteni kezdte a Petőfiről szóló híreket. Néhány érdekeset megosztott később a Reggeli Hírlap olvasóival. Egy Przemýsli váránál, Galíciában fogságba esett honvéd az Ufában kialakított orosz hadifogolytáborba került. Az itteni vasútállomáson figyelt fel a beszélgetésükre egy aggastyán, aki meglepetésükre még érthető magyarsággal beszélt. Elmondta, hogy egy Petőfi nevű versíróval volt egy kőgolyóhoz kötve, s együtt dolgoztak így annak haláláig. A fiatalon meghalt ember egy köteg iratot adott át neki azzal, hogy juttassa el Magyarországra, ha az ország még létezik. Az öreg magyar honvéd azonban nem indult el abból a messzeségből, ott élte le életét, de szívesen átadná a papírokat, ha valaki visszatalálna onnan magyar földre. Mások tudni vélték, hogy az Irkutszk-Vlagyivosztok közötti vasútvonalon létezett egy Vengerszkaja nevű település, ahol magyar foglyok éltek, de ez olyan távol volt, hogy három napig tartott az utazás a Volga folyóig. Onnan, ha akart volna, sem szökhetett volna meg senki.
6 Hirdetés
Miskolci Napló
ÖTCSILLAGOS ÁRESŐ si Óriá IÓ! április 30-ig. AKC
EZ A KUPON 500 FT-OT ÉR! 1 ÚTRA 1 FŐNEK!
"
"
l Szatmárcseke, Panyola, Penyige, Túristvándi: április 18. – 6.500 Ft/fő l Operaház látogatás, az MTV Látogatóközpontja, Brunszvik kastély: április 10. – 7.500 Ft/fő l Aradon, a történelem nyomában március 28. – 8.500 Ft/fő l Székesfehérvár, Fehérvárcsurgó, Gárdony: március 28. – 8.000 Ft/fő l Krakkó – Zakopane: május 1–2. – 19.000 Ft/fő l Róma, az „örök város”, séta Bolognában: augusztus 3–6. – 84.500 Ft/fő vagy 260 € l Emléktúra az I. világháború hőseiért Doberdó környékén: augusztus 24–27. – 66.000 Ft/fő
Teljes ellátás CSAK 7990 Ft/fő/éj
+36 49/505 060
Cím: Miskolc, Bató-ház földszintjén Tel.: 46/344-454
www.nefelejcshotel.hu
www.korutak.hu
MIK ZRT. Centrum Apartman Hotel
Barátság Gyógy-és Wellness Szálloda***superior Hajdúszoboszló
Keressen bennünket a Miskolci Utazás Kiállításon,
ahol 5–10% előfoglalási kedvezménnyel várjuk! 2 éj 20 600 Ft-tól, Húsvéti 3 éj 34 700 Ft-tól, 5 éj már 42 600 Ft-tól. Félpanzió plusz ellátás, korlátlan fürdőés szauna használat, minden nap ajándék ebéd!
A Centrum Apartman Hotelben törekszünk vendégeink igényeit széleskörűen, magas szolgáltatási színvonalon kielégíteni. Szállodánkban, valamint a teljes körűen felszerelt apartmanokban az alábbi szolgáltatások vehetők igénybe: l kábeltelevízió l WIFI internet-elérhetőség l hűtőszekrény, főzőlapos konyhapult
l tágas erkély vagy terasz a legtöbb apartman esetében l 24 órás recepció-szolgálat l kontinentális reggeli
Hotelünkben 50 vendéget befogadó étterem kiválóan alkalmas rendezvények, konferenciák lebonyolítására, de akár családi vagy céges események hangulatos színhelyévé is válhat. 3530 Miskolc, Görgey Artúr utca 4. +36-46/323-473, 06-70/442-1747
[email protected] www.centrumapartmanhotel.hu
1
hirdetés
Húsvéti ünnep Gyulán, A HŐFORRÁS HOTEL*** ÉS ÜDÜLŐPARKBAN 2015. 04. 03. – 04. 06. / 3 éj
Mátyás Király Gyógyszálloda***
EXTRA LAST MINUTE
– Tavaszi zsongás Hajdúszoboszlón Érvényes: 2015. 04. 06 – 05. 29.* (* kivéve: majális, pünkösd, szabad helyek függvényében)
• félpanziós ellátás, 1 alkalomra belépőjegy a gyulai Várfürdőbe • 1 alkalomra kizárólagos jakuzzi használat a szállodában • gyermekeknek Húsvéti alkotóház és szabadtéri programok parkunkban • csomag ára: 29 850 Ft/fő/3 éj., pótágydíj: 23 200 Ft/fő/3 éj Az ár az idegenforgalmi adót nem tartalmazza. SZÉP kártyát elfogadunk.
További információ és foglalás: Hőforrás Hotel 5700 Gyula, Rábai Miklós u. 2. Tel.: 36-66/463-722, 463-740, E-mail:
[email protected] www.hoforrashotel.hu
Apróhirdetés
Németjuhász felnőtt és kölyökkutyák 3-4 hónapos kanok, szukák, eladók. Üzletek, lakások, objektumok, személyek védelmére. Nyugdíjasoknak házörzésre, védő, jelző kutyának. Rendszeres az idős emberek elleni támadás. Nemzetközi adatok bizonyítják, ahol kutyát tartanak, kevesebb a lopás, betörés, az élet elleni bűncse-
Kétágyas szobában, kétfős elhelyezéssel, félpanzióval és wellnesshasználattal:
19 000 Ft/fő/2 éj 37 500 Ft/fő/5 éj
+ idegenforgalmi adó (18 év felett): 450 Ft/fő/éj
További ajánlatainkért és 5–10%-os előfoglalási kedvezményekért keresse szállodánkat a Miskolci Utazás Kiállításon! * További részletekről érdeklődjön elérhetőségeinken! Mátyás Király Gyógyszálloda***superior 4200 Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 17. Tel.: 52/360-200. Fax: 52/361-974 E-mail:
[email protected] | www.matyashotel.hu lekmény. Gondoljon a szüleire, családtagjaira. Vásároljon részükre hű társat, + biztonságot. Ajándékba szakkönyv + póráz. Ár: 30-40-60 E Ft. Érd: 20/4112526. Kedves nagymamák segítenek a kisgyermeket nevelő családoknak. Tudjon meg többet a Miskolci Otthon Segítünk Alapítvány önkéntes munkájáról. www.miskolc.imami.hu tel: 0630 905 8113
Apróhirdetés
Hi-Sec acél biztonsági ajtók már 60 900 Ft-tól, továbbá nyílászárók (műanyag, fa, alumínium), garázskapuk cseréje óriási kedvezmén�nyel, teljeskörű árnyékolástechnikával. Tel./fax: 46/402-292, mobil: 30/336-5528, web: www.aluport. hupont.hu, Bemutatóterem: Miskolc, Bükk áruház I. emelet. Nyitva: H–P: 9–14 óráig, sz: 9–12 óráig. Regisztrált mérlegképes könyvelőt keres tiszaújvárosi műanyagipari cég. Elvárások: termelő vállalatnál szerzett tapasztalat. Jelentkezés:
[email protected] BANKHITELEK már évi 3,9%os kamattól ingatlanfedezetre magánszemélyeknek és vállalkozásoknak. Teher mentes ingatlan esetén jövedelemigazolás nélkül is. Személyi kölcsönök széles köre 100 E Ft-tól, 74 éves korig. Hívjon, hogy segíthessünk! Tel.: 70/2177632, 30/2488-022.
APRÓHIRDETÉSEK
a Miskolci Naplóban Kedves Olvasóink! Adják fel apróhirdetésüket kedvezményes áron a Miskolci Naplóban hétköznap 8.00 és 16.00 óra között! Hirdetésszervezőink az alábbi címen érhetők el: 3530 Miskolc, Kis-Hunyad u 9. Fax.: 46/358-200 Tel.: 46/503-501 E-mail:
[email protected]
Utazás/hirdetés
2015. március 14. | 11. hét | XII. évfolyam 11. szám
Miskolci Napló – A város lapja
7
Az ABIGÉL és A KAKTUSZ VIRÁGA producereinek ÚJ premierje
A „Menjünk világgá…!” Utazási kiállítás 2015
Estére szabad l á it v in s o r á jv ú za is Bulgária és T a kecó Főbb szerepekben:
Több mint száz kiállító várja a régió utazni vágyó közönségét március 19-21. között, az ITC Székházban megrendezendő utazási kiállításon, melynek két díszvendége ezúttal Bulgária és Tiszaújváros lesz.
A nagy hagyományokkal bíró rendezvény idén 22-ik alkalommal várja az érdeklődőket. Bárdos István szervező a szerdai sajtótájékoztatón kiemelte: úgy tapasztalják, a magyarok ismét felfedezték Bulgária értékeit, ezért idén ez az ország lesz a kiállítás külföldi díszvendége. Szokodi Béla, a Robinson Tours projektmenedzsere hozzátette: Bulgária tengerpartja repülővel a leggyorsabban elérhető, az ország minden korosztály számára kiváló kikapcsolódási lehetőséget nyújt. A fiataloknak számtalan élményt kínál, az idősebbek sokszor nosztalgiázni járnak vissza.
A belföldi díszvendéget a hagyományokhoz híven idén is a régióból választották: ezúttal Tiszaújváros mutatkozik be az utazási kiállításon. Fülöp György Tiszaújváros alpolgármestere elmondta, a földrajzi közelség, a két város egymást kiegészítő turisztikai attrakciói kitűnő családi programokat kínálnak. Bár évről évre nő a Tisza-parti város látogatottsá-
ga, fontosnak tartják az utazási rendezvényeken való megjelenést is. A város attrakciói közül a gyógy- és strandfürdőt, valamint a sportcentrumot és a triatlon világkupát emelte ki Fülöp György. A kiállításra az ország minden részéből érkeznek szakemberek, akiknek bemutatják majd az újjáépült Diósgyőri várat. Az ITC Székházban több mint 100 kiál-
lító standján érdeklődhet a közönség a turisztikai kínálatról, és bemutatkoznak a díszvendégek. Péntek délután fél 5-kor lép fel a rendezvény sztárvendége, Wolf Kati. Bárdos István kihangsúlyozta, egyre erősödik a belföldi turizmus, amit Miskolc vonatkozásában Kiss Gábor alpolgármester is megerősített. Tavaly közel félmilliárd forinttal nőttek a szálláshely-bevételek - ez mintegy 30 százalékos növekedést jelent a 2013-as adatokhoz képest. Nagyon sokan látogattak Miskolctapolcára és a belváros is kedvelt célpontja az ide érkező turistáknak. Természetesen nőtt a Diósgyőri vár, a Herman Ottó Múzeum, valamint a kisvasút és a Vadaspark látogatottsága. – Miskolc életében fontos gazdasági szegmens a turizmus, komoly mértékben hozzájárul a gazdasági növekedéshez – hangsúlyozta Kiss Gábor.
avagy a londoni szextett bulvár burleszk
Gesztesi Károly Hujber Ferenc Kiss Ramóna
2015. MÁRCIUS 27. PÉNTEK – 19 óra Művészetek Háza Miskolc (Rákóczi út 5.)
Szereplők: PHILIP MARKHAM: Hujber Ferenc JOANNA MARKHAM: Kiss Ramóna HENRY LODGE: Gesztesi Károly LINDA LODGE: Vanya Tímea ALISTAIR SPENLOW: Száraz Dénes SYLVIE: Bugár Anna TRISTAN PANGBOURNE: Harmath Imre MISS SMYTHE: Bánfalvy Ági MISS WILKINSON: Görgényi Fruzsina
Jegyrendelés, info: +36 46 508-844, +36 30 846 3009, www.muveszetekhazamiskolc.hu Jegyek a Miskolci Kulturális Központ központi jegypénztárában (Rákóczi u. 2.) válthatók!
Bulgárföldi Háztartási Bolt
Borsodcolor Kft. Miskolc, Kiss tábornok u. 6/a. Tel.: 46/530-336
Az akció érvényes: 2015. 03. 14-től 2015. 03. 20-ig
MUNKALEHETŐSÉG!
Platinum színes beltéri falfesték 2569 Ft 1 l, 20 m2 4399 Ft 2,5 l, 50 m2, 1760 Ft/l 2 7299 Ft 5 l, 100 m , 1460 Ft/l 5 literes vásárlása esetén ajándék törölköző. Jub. mf. zománc, fehér, 0,75 l, 2132 Ft/l 1599 Ft Diszperziós mennyezet és falf. 14 l, 262Ft/l 3669 Ft Kerítés zománc 0,75 l, (több színben) 213 Ft/l 1599 Ft 2999 Ft Trikolor kerítéslazúr, 5 l, 50 m2, 599 Ft/l Lazurán aqua, vizes vékonylazúr, 2,5 l, 216 Ft/l 5399 Ft Feba gazdaságos falfesték, fehér, 8 l, 262 Ft/l 2099 Ft Festőhenger 25 cm 599 Ft Festőszerszámok, ecsetek, takarófóliák, létrák, glettanyagok, ragasztók, tömítők, akril festékek, nagy választékban kaphatók.
Telefon:
E-mail:
Szeretné kiegészíteni jövedelmét?
! K N U L Á N N E Z Z E K JELENT Miskolc területén kiadvány, reklámújság terjesztéshez keresünk heti rendszerességű munkavégzéshez részmunkaidős terjesztőket. Feladat ellátása reggeli órákban, több napon hétvégén is! Megfelelő munkavégzés esetén tisztességes bérezés! Jelentkezni: Folyamatosan
06-30-352-8040 Munkatársaink hétköznap telefonon 15 és 17 óra között érhetők el.
[email protected]
március 11–17.
VALAMENNYI COOP ÜZLETÜNKBEN ÚJABB NAGYSZABÁSÚ AKCIÓ! Eh. sertéscomb
Eh. csontos sertés karaj
1 kg, márc. 12–14. , (tőkehúst árusító üzletekben)
1 kg, márc. 12–14. , (tőkehúst árusító üzletekben)
1099 Ft
1199 Ft
Eh. egész csirkecomb
1 kg, márc. 12–14. , (baromfit árusító üzletekben)
649 Ft
További termékek: COOP Napraforgó étolaj 1 l Farmer UHT tej 1 l, 1,5% Tchibo Family őrölt vák. kávé 250 g, egységár: 2196 Ft/kg Tibi csokoládé 100 g, tej-, étcsokoládé, ananászkrémmel töltött, egységár: 1890 Ft/kg
COOP trappista sajt 1 kg (COOP ABC, COOP Szuper)
1119 Ft
389 Ft 169 Ft 549 Ft 549 Ft
Valamennyi üzletünkben szombaton meghosszabbított nyitvatartással állunk vásárlóink rendelkezésére!
8 Múlt és jelen
Miskolci Napló
Akkor...
A Széchenyi utca 36-38-40. és a ma már nem létező 42. számú épületeket látjuk a „Landau és Zimmermann” nagykereskedés tűzfalon elhelyezett reklámjával. A kétemeletes lakó- és üzletházat 1905-ben adták át, s ruhaáruház jellegét az államosításig megőrizte. (Itt volt az „Adonisz” férfiruha-bolt, majd gyógyszertár.) A 38. számú egyemeletes épület már az 1878-as árvíz idején is kereskedőház volt, 1894-ben alakították át. Ezen az épületen van a Magyar Kultúra Napjára (január 22.) emlékeztető tábla. A 40. számú ház a XVIII. század közepén épült, s a „pálos barátok kuriája” volt. 1955-ben, majd 2004-ben volt műemléki felújítása. A lebontott szomszéd épületben volt Megay Róbert cukrászdája. Dobrossy I. | fotó: Mocsári L., képeslap: Sáfrány Gy. J.
...és most
Százéves a védőnői szolgálat A Magyar Örökség Díjas Védőnői Szolgálat 2015-ben ünnepli megalakulásának 100. évfordulóját. A centenárium alkalmából a 2015-ös évet „Jubileumi Évnek” nyilvánították, az ünnepi rendezvénysorozat nyitókonferenciáját a Miskolci Egyetemen tartották, az elmúlt hétvégén.
1915-ben az első védőnői szolgálat Országos Stefánia Szövetség néven alakult és működött, célul tűzve ki az anya- és csecsemőhalandóság csökkentését, a súlyos szociális helyzet javítását, a nemzet erősítését. A védők a világon elsőként, új módszerrel a családok otthonában gondozták a várandósokat, gyermekágyasokat, gyermekeket. Az elmúlt száz év alatt a védőnői szolgálat számos társadalmi, politikai változást élt meg, ennek ellenére máig
megtartotta a függetlenségét és identitását. Köszönhető ez annak, hogy szellemiségét mindvégig áthatotta a
hivatástudattal párosuló segítő szándék – hangsúlyozta nyitó előadásában Kiss-Tóth Emőke, a Miskolci Egyetem Egészségügyi Karának dékánja. Kiemelte, a védőnői munkának nem a betegség gyógyítása a célja, hanem a prevenciós szemléletű tanítás, oktatás,
valamint az olyan ártó körülmények elhárítása, melyek károsan befolyásolhatják a jövő generáció fejlődését, egészségét és életképességét. A résztvevők az előadások során betekintést nyerhettek többek között a magzati élet rejtelmeibe, ezen belül a nanomedicina alkalmazásába. Megismerhették a Miskolci Egyetem neves oktatóinak cukorbetegséggel, női termékenységgel és a magzat érettségével, testi fejlettségével kapcsolatos legújabb kutatási eredményeit, a védőnői méhnyak-szűrés programját. A rendezvény Parasznyán ért véget, ahol a konferencia résztvevői megkoszorúzták Wagner Viktória egykori zöldkeresztes védőnő emléktábláját. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Karának hallgatói korhű védőnői viseletbe öltözve tisztelegtek az elődök emléke előtt.
Hirdetés
MIVÍZ – 100 éve bükki forrásból, 100 éve a lakosság szolgálatában Tudta? ...hogy Miskolcon 650 kilométernyi ivóvízvezeték biztosítja a biztonságos vízellátást és 37 gépház működik, melyek az ivóvíz átemelésére, illetve nyomásának növelésére szolgálnak?
Bükki forrásból
A víztárolásról is gondoskodunk, 47 medencével összesen közel 30 000 m3 ivóvizet vagyunk képesek tárolni, ami majdnem eléri Miskolc város egynapi átlagos vízfogyasztását. Miskolc kristálytiszta ivóvizét 8 forrás biztosítja a bükki karsztból, ahol 20 helyen figyeljük a vízszintet és vízminőséget. E mellett 6 vízműtelepen van forrásmonitoring-kijelzés, ahol az összes üzemelő forrás vizének ellenőrzése is megtörténik. Az elmúlt években Miskolc közel 9 milliárd forintot nyert el az Európai Unió és a Magyar Állam által támogatott pályázatokon arra, hogy fejlessze víziközmű-szolgáltatását.
Óvjuk együtt és fogyasszuk egészséggel közös kincsünket, a kristálytiszta miskolci ivóvizet!
BRINGÁZZ A TUDÁSÉRT! KÖRNYEZETBARÁT KÖZLEKEDÉS A MISKOLCI EGYETEMEN A PROJEKT AZONOSÍTÓ SZÁMA: ÉMOP-5.1.3-11-2011-0006 „Az egész országban egyedülálló campusunk, amelyre méltán lehetünk büszkék, újabb értékekkel gazdagodik” – szögezte le a Prof. Dr. Torma András, a Miskolci Egyetem rektora az Egyetem által megvalósítani kívánt „Bringázz a tudásért! Környezetbarát közlekedés a Miskolci Egyetemen” című projekt nyitórendezvényén. Kiemelte, hogy a fejlesztés során új kerékpárutak, kerékpártámaszok és -tárolók létesülnek a campus területén. Sokak örömére az új biciklis hálózaton az intézmény fő oktatási, kulturális, sport és egészségügyi szolgáltató helyei a jelenleginél gyorsabban és biztonságosabban válnak elérhetővé. Az igényelt támogatás összege: 59,13 MILLIÓ FORINT A projekt megvalósításának tervezett kezdete: 2015. 02. 27. A projekt megvalósításának tervezett befejezése: 2015. 05. 30. Dr. Deák Csaba, a Miskolci Egyetem kancellárja kiemelte, hogy az egyetem infrastruktúrát érintő fejlesztései sorában kiemelt jelentőséggel bír a kerékpáros közlekedés biztonságos feltételeinek megteremtése. Elmondta, hogy a két kilométeres bicikliút részben új kialakítású, részben a meglévő közúthálózatra épül. Miskolctapolca meglévő kerékpárútjához két helyen csatlakozik, így részévé válik a város meglévő kerékpárút-hálózatának. A projektet ténylegesen felmerült igények és hosszabb távú célok hívták életre, melyek közül kiemelt figyelmet érdemel a környezet- és egészségtudatos közlekedés népszerűsítése, ezzel párhuzamosan a gépkocsiforgalom és a környezeti terhelés csökkentése a területen. Bővebb információ: www. uni-miskolc.hu
Sport
2015. március 14. | 11. hét | XII. évfolyam 11. szám
Miskolci Napló – A város lapja eredmények
Labdarúgás Az ötödik helyről várja a folytatást a DVTK, miután pont nélkül zárult múlt szombati, kecskeméti vendégszereplésük a labdarúgó NB 1 19. fordulójában. Az első félidő gyors gólváltása után emberhátrányban játszott a Diósgyőr és egy büntetőt is kihagytak. Végeredmény: Kecskemét-DVTK 2-1. A következő mérkőzésre, a március 13-án pénteken 19 órakor (lapzártánk után) kezdődő DVTK – Pécs NB 1-es bajnokira már csak DVTK szurkolói kártyával lehetett belépőt váltani. A Labdarúgó Szövetség szabályai szerint mindenkinek kötelező szurkolói kártyát készíttetni, ha meccsre szeretne járni. A diósgyőri klub hivatalos honlapja szerint már több mint 12 ezren váltották ki a DVTK klubkártyát. Kosárlabda Legyőzte a PEAC Pécs csapatát csütörtökön, a női kosárlabda Magyar Kupa negyeddöntőjében az Aluinvent-DVTK, így péntek este (lapzártánk után) a Győr - ZTE párharc győztesével játszik a döntőbe jutásért. A mérkőzés első része valóságos gólzáport hozott, de aztán jó ideig egyik csapat sem tudott két-három pontnál többel elhúzni. A hajrá aztán Naignouma Coulibaly és Lindsay Allison révén a kétszeres MK-győztes DVTK-é lett. Női kosárlabda Magyar Kupa negyeddöntő: PEAC-Pécs - Aluinvent-DVTK 73-90 (24-27, 17-18, 23-19, 9-26) Vízilabda Újabb nagyarányú győzelemmel erősítette meg pozícióját a férfi vízilabda OB 1 / B tabellájának élén a PANNERGY MVLC. A múlt szombati játéknapon, a Kemény Dénes Uszodában a MAFC volt az ellenfél, akik a találkozó feléig jól tartották magukat, csak kétgólos volt a hazai előny. Ám a folytatásban valósággal állva hagyta ellenfelét a házigazda és így újabb magabiztos siker lett a vége: MVLC – MAFC 17 – 8. Teremfoci Az Újdiósgyőri Sport Klub győzelmét hozta a II. Miskolci Fidelitas Foci Kupa. A Szabó Lőrinc Általános Iskola tornacsarnokában 10 csapat 80 játékosa vett részt az eseményen, amivel a mozgás és a közösség szerepének fontosságát igyekeztek hangsúlyozni a szervezők. A Fidelitas miskolci csoportja által hagyományteremtő céllal életre hívott eseményen a legjobbakat értékes sporteszközökkel jutalmazták.
Padlóra küldték a Macik a tavalyi ligagyőztest
9
Elmaradt a MOL Liga jégkorong bajnokság döntőjének első, múlt vasárnap estére tervezett mérkőzése, mivel az ellenfél - Érsekújvár (HC Nové Zámky) - csapata lemondta a találkozót. A liga hétfői közleményében hangsúlyozta: az elmaradt összecsapás győzelmét a Miskolc kapta. Az Érsekújvárt 2000 eurós bírsággal sújtották, a klub vezetőit pedig felszólították, hogy „a MOL Liga imázsát negatívan befolyásoló nyilatkozatokat azonnali hatállyal szüntessék meg”. Egyúttal az ügyben fegyelmi eljárás megindítását kezdeményezték. Egri István, a Miskolci Jegesmedvék elnöke nagy sikerként értékelte, hogy a további játéknapok – szerdán, pénteken és szombaton - változatlanul megmaradtak. Külön kitért arra, hogy a Macik kárpótlásul kaptak még egy hazai mec�cset. Így március 14-én, szombaton itthon játszanak, s remélhetőleg kárpótolni tudják a miskolci szurkolókat. Szerdán, a MOL Liga döntőjének első „igazi” mérkőzésén aztán a Jegesmedvék fantasztikus játékkal,
Idén a miskolci paramuzsikusok (kis képünkön) kapták a Jegesmedvék jótékonysági akciójának keretében befolyt adományokat.
7-0-s eredmén�nyel küldték padlóra a múlt évi győztes Érsekújvárt, melynek vezetőedzője a mérkőzést követően elmondta: az elmúlt napok leterheltsége csapatán most látszódott. Majoross Gergely, a Jegesmedvék trénere úgy értékelt: kicsit nehezen
rázódtak bele a mérkőzésbe, de később meggyőző lett a fölényük. – Óva intek mindenkit attól, hogy bármiféle következtetést vonjon le ebből a mérkőzésből a péntekire vonatkozóan, az egy új mérkőzés egy új nap, ahol új kihívás elé állunk – hangsúlyozta a vezetőedző. A MOL Liga Kupa pénteken 17 óra 30-tól (lapzártánk után) Érsekújváron folytatódik, március 14-én, szombaton 18.30 órakor pedig itthon játszanak a Macik. A március 8-ra megváltott jegyek érvényesek lesznek a mérkőzésre.
Hirdetés
Lendítse fel üzletét! Hirdesse Ön is termékét, szolgáltatását szórólapon, juttassa el újságját, kiadványait kézbesítői hálózatunkon keresztül Miskolcon és környékén. Heti, havi rendszerességű terjesztés, mindenki számára elérhető
akár már nettó 1 Ft/db/ alkalom áron!
Első alkalomra 30% kedvezményt adunk!
Rendelésfelvétel:
[email protected], illetve a 30/244-3033-as telefonszámon.
Remy karrier
We Start The World……and Keep It Running A világ egyik vezető, autó-indítómotorokat és generátorokat gyártó és felújító vállalata munkatársat keres: l EHS Technikus
l Product Engineer l Beszerző
l Termeléstervező
Középfokú angol nyelvtudás elvárt. Küldje el pályázatát az
[email protected] e-mail címre! Ha:
Ø képes a gyors döntésekre, Ø meg akarja változtatni a folyamatokat és elkötelezett a fejlődés,
fejlesztés iránt,
Ø egy vidám, kreatív és lendületes csapat tagja akar lenni.
A munkakörök betöltésére pályakezdők jelentkezését is várjuk. A munkavégzés helye: Miskolc, Zsigmondy u. 42.
10
Hirdetés
Miskolci Napló
Program/közélet
2015. március 14. | 11. hét | XII. évfolyam 11. szám
Miskolci Napló – A város lapja
programajánló Feledy-ház Március 16. hétfő 17.00 FIATAL TEHETSÉGEK FÓRUMA A sorozatban a Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény növendékei mutatkoznak be. Házigazda: Vihula Mihajlo. Március 18. szerda 17.00 MŰVÉSZETI SZABADEGYETEM 2013/2015 – Miskolc művészeti élete 1867-2014. Téma: Irodalmi élet Miskolcon a hatvanas évektől 1989-ig. Előadó: Kabdebó Lóránt professzor emeritus Március 20. péntek 17.00. EMLÉKESTEK A MÚZSÁK KERTJÉBEN. Horváth Zoltán építészre emlékeznek a barátok, pályatársak.
Rákóczi-ház Március 17. kedd 17.00. GONDOLATTÁROGATÓ Előadássorozat a GONDOLATMENET című kiállításhoz IV. Téma: Ember- és állatábrázolások az őskori művészetben Előadó: Koós Judit régész. Győri Kapui Református Templom Március 19. csütörtök 18.00. Balogh Béla, a Végső valóság, a Tudatalatti tízparancsolata, és számos népszerű könyv szerzőjének, a Szabadulás az érzelmek fogságától című előadása Miskolcon. Művészetek Háza Március 19. csütörtök 19.00. Gyöngy bérlet - Magyarország és a nagyvilág. Március 20. péntek 18:00 Budapest Klezmer Band fellépése.
Színházműsor (március 14–március 20.) Március 14. | szombat FÉRFIAK, NŐK, FELLINI Balett 17:00 | CSARNOK Jegyvásárlás ERDÉLY – TÜNDÉRKERT történelmi színmű 19:00 | NAGYSZÍNHÁZ Egressy Alap, Arany, Ezüst bérlet Jegyvásárlás A LEGYEZŐ vígjáték 19:00 | JÁTÉKSZÍN Jegyvásárlás Március 17. | kedd PÁN PÉTER-HOVÁ LETT SOHAORSZÁG? Táncjáték gyerekeknek 10:00 | JÁTÉKSZÍN Jegyvásárlás ILLATSZERTÁR vígjáték két felvonásban 19:00 | NAGYSZÍNHÁZ Bérletszünet Jegyvásárlás C’est la vie zenés parfé életre-halálra 19:00 | JÁTÉKSZÍN Jegyvásárlás Március 18. | szerda MESELEVELEK mese 10:00 | JÁTÉKSZÍN Jegyvásárlás ROBIN HOOD zenés játék 13:30 | KAMARA Bérletszünet Jegyvásárlás EGY ÓRA VERSEK KÖZT MŰVÉSZEINK TÁRSASÁGÁBAN 17:00 | JÁTÉKSZÍN Jegyvásárlás ILLATSZERTÁR vígjáték két felvonásban 19:00 | NAGYSZÍNHÁZ Egyetemi bérlet Jegyvásárlás PARASZTOPERA parasztopera egy felvonásban 20:00
| KAMARA Lehár Arany, Ezüst bérlet Jegyvásárlás Március 19. | csütörtök ROBIN HOOD zenés játék 14:00 | KAMARA Bérletszünet Jegyvásárlás ILLATSZERTÁR vígjáték két felvonásban 18:00 | NAGYSZÍNHÁZ Herman ifj. bérlet Jegyvásárlás BÁCSKAI JULI PSZICHOSZÍNHÁZA Hangulat-és kapcsolatjavító vándorszínház 19:00 | JÁTÉKSZÍN Vihar a párkapcsolatban. A Pszichológus varázspálcája. Jegyvásárlás Március 20. | péntek A SÖTÉTBEN LÁTÓ TÜNDÉR mesebeszéd 14:00 | KAMARA Bérletszünet Jegyvásárlás A vihar - A Diósgyőri Gimnázium előadása 15:00 | CSARNOK Hamlet Kiállításmegnyitó - Hámori Waldorf Iskola 16:00 | Nézőtéri Társalgó - Kisterem Hamlet Kiállításmegnyitó - Kavecsánszki Gyula 18:00 | Nézőtéri Társalgó - Fehérterem ERDÉLY - TÜNDÉRKERT történelmi színmű 19:00 | NAGYSZÍNHÁZ Földes ifj. bérlet Jegyvásárlás A LEGYEZŐ Vígjáték 19:00 | JÁTÉKSZÍN Jegyvásárlás
Nőnapi balett premier
Március 8-án, nőnapon mutatta be a Miskolci Balett a Férfiak, nők, Fellini című produkciót a Miskolci Nemzeti Színházban. A korszakalkotó olasz filmrendezőnek, Federico Fellininek emléket állító táncmű keretében a balett táncosai a férfi és női kapcsolatok rejtelmeibe kalauzoltak bennünket. A bemutató különlegessége, hogy két különböző koreográfiából áll, melyek közül az egyik Koz-
ma Attila, a Miskolci Balett művészeti vezetője, a másik Stayce Camparo, Németországban dolgozó amerikai koreográfus munkája. A színház vendégművésze még decemberben tartott workshopot a társulat tagjainak, most pedig lehetősége nyílt arra, hogy sajátos alkotói módszerével hozzon létre előadást a Miskolci Balett számára. Ennek lényege, hogy a táncosok személyiségére és különleges képességeire helyezi a hangsúlyt.
Harang–Hírek Vasárnap, március 15-én 15 órától végeznek keresztutat a Kálvária-kápolna előtti dombon. 16 órától mocorgós szentmise lesz a kisgyermekes családoknak a Millenniumi-teremben. Csütörtökön, Szent József ünnepén a mindszenti templomban a 18.30 órai szentmise keretében megáldják az édesapákat. A minorita templomban március 20-án, pénteken nagyböjti elmélkedésre és a húszéves Éltető Lélek Alapítvány jubileumi megemlékezésére kerül sor 16 órai kezdettel. Ünnepi beszédet Jókai Anna Kossuth-díjas írónő mond. Az irodalmi kör műsora után fellép Pitti Katalin érdemes művész, operaénekes. A hejőcsabai templomban március 21-én, szombaton egész napos szentségimádás lesz, majd másnap a 11 órai szentmise keretében ünneplik a Gyümölcsoltó Boldogas�szony-búcsút. Az ünnepi szentmisét Kalna Zsolt minorita tartományfőnök mutatja be. A selyemréti Szent István templomban március 20–22. között az esti szentmisék keretében mond lelkigyakorlatos szentbeszédeket Szalkai Z. József minorita.
napról napra, hónapról hónapra
LAKOSSÁGI fogadóóra Kovács László, önkormányzati képviselő, lakossági fogadóórát tart március 20-án (pénteken), 16 órától az Ady Művelődési Házban (önkormányzati iroda).
a jogász válaszol
Az elévülés új szabályai Miskolci olvasónk keresett meg levelével, melyben egy 2010. évben általa adott kölcsön elévülési idejét szeretné megtudni. Azt hallotta ugyanis, hogy e vonatkozásban változások történtek az új Polgári törvénykönyv életbe lépésével. Kérdezi, igaz-e ez, illetve milyen módon tudja az elévülést kivédeni?
Alapvető jogelv, hogy a feleknek a jogok érvényesítése és a kötelezettségek teljesítése során úgy kell eljárniuk, ahogyan az általában elvárható. Ezért, ha a jogosult hos�szú időn keresztül nem lép fel, hogy a jogait érvényesítse, úgy a jog sem támogatja igényérvényesítését. Ez az elévülés, mint jogintézmény létének alapja. A követelések – így a pénzkövetelések – elévülési ideje nem változott, öt év maradt az új Polgári törvénykönyvben is. Ez az öt éves elévülés azonban a törvényben meghatározott egyes esetekben megszakad, és újra kezdődik.
Az elévülés megszakadásának a szabálya változott az új Polgári törvényköny v 2014. március 15-i hatályba lépésével. Amíg ugyanis a régi Ptk. szerint elegendő volt, ha a jogosult írásban felszólította az adóst, ezentúl az elévülési idő megszakításához a kötelezettel szembeni bírósági eljárásra van szükség. A gyakorlatban ez peres vagy – azzal egyenértékű – fizetési meghagyásos eljárás megindítását jelenti. További követelmény, hogy az így megindult eljárásnak érdemben és jogerősen le kell zárulnia. Amennyiben a peres eljárás bármely okból megszűnik – például a felperes eláll a keresetétől –, akkor azt úgy kell tekinteni, mintha nem is került volna sor a perre. Fontos, hogy a munkajogban eltérő elévülési idő érvényesül, a munkajogi igények ugyanis három év alatt évülnek el. Strassburger Gyula ügyvéd
A MISKOLC TELEVÍZIÓ MŰSORA Március 16. | hétfő 06.00 Az előző esti adás ismétlése 08.30 Képújság 18.00 Miskolc Ma, hírműsor 18.17 Időjárásjelentés 18.20 Sporthírek 18.23 ProgramPont 18.30 Miskolci Napló, közéleti magazin 19.00 Miskolc Ma ism. 19.17 Időjárásjelentés 19.20 Sporthírek 19.23 ProgramPont 19.30 Szabadegyetem/Tudomány mindenkié 20.00 Miskolc Ma ism. 20.17 Időjárásjelentés 20.20 Sporthírek 20.23 ProgramPont 20.30–06.00 Képújság Március 17. | kedd 06.00 Az előző esti adás ismétlése 08.30 Képújság 18.00 Miskolc Ma, hírműsor 18.17 Időjárásjelentés 18.20 Sporthírek 18.23 ProgramPont 18.30 Sportpercek 19.00 Miskolc Ma ism. 19.17 Időjárásjelentés 19.20 Sporthírek 19.23 ProgramPont 19.30 Sportközvetítés felvételről 21.00–06.00 Képújság Március 18. | szerda 06.00 Az előző esti adás ismétlése 08.30 Képújság 18.00 Miskolc Ma, hírműsor 18.17 Időjárásjelentés 18.20 Sporthírek 18.23 ProgramPont 18.30 Honvéd7 19.00 Miskolc Ma ism. 19.17 Időjárásjelentés 19.20 Sporthírek 19.23 ProgramPont 19.30 Helyzetkép 20.30 Miskolc Ma ism. 20.47 Időjárásjelentés 20.48 Sporthírek 20.53 ProgramPont 21.00–06.00 Képújság Március 19. | csütörtök 06.00 Az előző esti adás ismétlése 08.30 Képújság 18.00 Miskolc Ma, hírműsor 18.17 Időjárásjelentés 18.20 Sporthírek 18.23 ProgramPont 18.30 Promenád, a Miskolc Televízió kulturális magazinja 19.00 Miskolc Ma ism. 19.17 Időjárásjelentés 19.20 Sporthírek 19.23 ProgramPont 19.30 Úton-útfélen 20.00 Miskolc Ma ism. 20.17 Időjárásjelentés 20.20 Sporthírek 20.23 ProgramPont 20.30–06.00 Képújság Március 20. | péntek 06.00 Az előző esti adás ismétlése 08.30 Képújság 18.00 Miskolc Ma, hírműsor 18.17 Időjárásjelentés 18.20 Sporthírek 18.23 ProgramPont 18.30 Egészségpercek19.00 Miskolc Ma ism. 19.17 Időjárásjelentés 19.20 Sporthírek 19.23 ProgramPont 19.25 Miskolci Napló ism. 20.00 Miskolc Ma ism. 20.17 Időjárásjelentés 20.20 Sporthírek 20.23 ProgramPont 20.30–06.00 Képújság Március 21. | szombat 07.00 Az előző esti adás ismétlése 09.30 Képújság 18.00 Miskolc Ma, hírműsor 18.17 Időjárásjelentés 18.25 Promenád ism. 19.00 Miskolc Ma ism. 19.17 Időjárásjelentés 19.25 Sportpercek ism. 20.00 Miskolc Ma ism. 20.17 Időjárásjelentés 20.30 Film 21.30–07.00 Képújság
Egyeztető Fórumok a közlekedésről Eperjesi Erika és Molnár Péter önkormányzati képviselők, lakossági fórumot tartanak március 16-án (hétfőn), 16 órától a Megyei Könyvtárban. Téma: közösségi közlekedés, menetrendi változások. Barta Gábor és Nehéz Károly önkormányzati képviselők, lakossági fórumot tartanak március 17-én (kedden), 17 órától a Gárdonyi Művelődési Házban. Téma: közösségi közlekedés, menetrendi változások. Szécsényi Marianna, önkormányzati képviselő, lakossági fórumot tart március 18-án (szerdán), 17 órától a Szirmai Kultúrházban. Téma: közösségi közlekedés, menetrendi változások. Kiss János és Hubay György önkormányzati képviselők, lakossági fórumot tartanak március 19-én (csütörtökön), 17 órától a Bársony János úti Általános Iskolában. Téma: közösségi közlekedés, menetrendi változások.
11
Március 22. | vasárnap 07.00 Az előző esti adás ismétlése 09.30 Képújság 15.00 Mérkőzés 18.00 Krónika, heti hírösszefoglaló 18.25 Ulrik atya vasárnapi gondolatai 18.28 Hívő Szó, egyházi magazin 19.00 Krónika, hírösszefoglaló 19.30 Helyzetkép ism. 20.30 Krónika, hírösszefoglaló 20.55-07.00 Képújság
Kertészkedő Az ősszel felásott és megtrágyázott földet jól lazítsuk fel, gereblyézzük el. Az munkálatokat könnyebben tudjuk végezni, ha 1-1,2 m szélesre alakítjuk ki az ágyásokat. A sorokat általában 20-25 cm távolságra húzzuk a retek, a tépősaláta és a hagyma vetéséhez. A korai karalábé 10-15 cm, a borsó 30-40 cm-es sortávolságra kerülhet. A vetésmélységnél általános szabály, hogy a vetőmag méreténél (átmérőjénél) 2-3-szor vastagabb földréteggel takarjuk be az elvetett magokat. Jeles napok Március 18. Sándor nap: Az első meleget hozó szent napja. („Sándor, József, Benedek, zsákban hozza a meleget”). Március 19. József nap: A második meleget hozó szent, Szent József a famunkások védőszentjének, Jézus nevelőapjának napja. Március ezen napjához időjárás-, termésjóslás és haláljóslás is fűződik. Ha ilyenkor szivárványt látunk, akkor jó búza- és bortermés ígérkezik. Ha rossz idő van, akkor sok lesz a halott. Március 21. – Benedek nap: A harmadik, meleget hozó szent, a nursiai Benedek napja. Neve a latin Benedictus szóból származik, aminek jelentése áldott. Ez a nap a tavasz első napja és a napéjegyenlőség idejének napja is egyben. Ha ezen a napon dörög az ég, akkor száraz lesz a nyár. Ha Sándor, József és Benedek napokon süt a nap, akkor hosszú, meleg nyár várható, ha nem süt, akkor hos�szú, lucskos ősz lesz.
Szezonnyitó és Víz Világnap A meteorológiai tavasz első napján március 21-én (szombaton) a Miskolci Állatkert és Kultúrpark immáron hagyományosan Állatkerti Szezonnyitó napot tart, amelyen megünneplik a Víz Világnapját is. A változatos programok között, a megszokottnál jóval több látványetetést és állatbemutatót tartanak. A Víz Világnapjához kapcsolódóan
egy újabb különleges kiállítással készülnek. Azok a látogatók, akik szeretnék megmérettetni tudásukat, részt vehetnek egy családi „VÍZKVÍZ”- en a fenntartható fejlődésről.
12 Mozaik
Miskolci Napló
A hét fotója
Ghymes Esszencia
Mocsári L. felvétele
Ima a békéért
Európa, Ukrajna és a világ békéjéért imádkoztak múlt hétvégén a Bíró utcai görög katolikus templomban a megyei és a miskolci ruszin nemzetiségi önkormányzatok meghívására.
A szabadságharc ütközetei 1
Három évtized dalaiból összeállított új válogatással lépett színpadra múlt szombaton a Ghymes zenekar Miskolcon, a Művészetek Házában. A Ghymes magyar és kelet-európai népzenei gyökerekre épülő muzsikája kimagasló sikereket hozott koncertjeik látogatottságában, lemezeik eladásában, műfaji és művészi megítélésükben egyaránt. Működésük alatt eddig 18 önálló albumot jelentettek meg, ezek közül 10 platina és 5 aranylemezzé vált. Ez a siker is bizonyíték arra, hogy a minőségi, érzelemgazdag és fajsúlyos zenére, értékes gondolatokra mindig igent mond a közönség. A Ghymes munkássága az egyetemes kortárs kultúra kitörölhetetlen részévé vált - értéket teremtett, hordozott és őrzött meg. Fotó: Mocsári L.
Forró nyomon
Frontális ütközés Miskolc határában Súlyos közlekedési baleset történt március 9-én este Miskolc és Mályi között a 3. számú főúton a Miskolc táblától kb. 300 m-re. Helyszíni információink szerint egy Seat ütközött frontálisan egy Skoda Superb személygépkocsival - többen súlyosan megsérültek. A rendőrség tájékoztatott arról, hogy egy Miskolc irányába tartó személyautó előzés közben áttért a menetirány szerinti baloldalra, itt ütközött össze a másik, szemből érkező autóval. A járművekben utazó két férfi és egy nő súlyosan megsérült, a miskolci hivatásos tűzoltók egyiküket csak feszítő-vágó eszközökkel tudták kiszabadítani a roncsok közül. A tűzoltók munkáját a helyszínen a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is segítette. A mentés és a helyszínelés idején az utat teljesen lezárták.
sal szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított március 4-én, a Bükkszentkeresztről Miskolcra tartó helyközi autóbuszjáraton vitába keveredett két jegyellenőrrel, majd bántalmazta őket. Az előzetes orvosi szakvélemény alapján az ellenőrök nyolc napon belül gyógyuló, könnyebb sérüléseket szenvedtek. A bejelentést követően a rendőrök azonosították, majd Miskolc belterületén elfogták és előállították M. Gergelyt, aki beismerő vallomást tett. Őrizetben a halálos balesetet okozó sofőr Március 4-én este Mezőcsát és Tiszakeszi között egy személyautó egy kanyarban kisodródott, az árokba hajtott, majd fának ütközött. A balesetben a hátul ülő 27 éves utas meghalt, a 25 éves sofőr és másik, 38 éves utasa súlyos sérüléseket szenvedett. A helyszíni szemle többek között megállapította, hogy a járműben ülők egyike sem használt biztonsági övet. A vérvétel eredményéből az is kiderült, hogy a sofőr - K. László 25 éves tiszapalkonyai lakos - ittasan vezette a járművet. K. Lászlót a rendőrség őrizetbe vette, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított ellene.
Legújabb rejtvényünkben az 1848/49-es forradalom és szabadságharc ütközeteinek néhány híres helyszínét rejtettük el. Kérjük, a megfejtéseket együtt, legkésőbb 2015. április 8-án éjfélig juttassák el szerkesztőségünkbe (3525 Miskolc, Kis-Hunyad u. 9.) vagy az
[email protected] e-mail címre. A helyes megfejtést beküldők között egyegy 2015-ös Miskolci Kalendáriumot sorsolunk ki. Hirdetés
Bántalmazta ez ellenőröket Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság M. Gergely 28 éves bükkszentkereszti lakos-
Tisztelettel meghívom Önt és családját nemzeti ünnepünk alkalmából
2015. március 15-én az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eseményeire és hőseire emlékező ünnepségekre Dr. Kriza Ákos, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere