TOM CLANCY VÖRÖS VIHAR

TOM CLANCY

VÖRÖS VIHAR 1. KÖTET TOTEM KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 1995

Fordította: Kırös László A mő eredeti címe: Red Storm Rising Hungarian edition and translation copyright (c) 1995 by TÓTH-M Könyvkiadó Minden jog fenntartva! A mő, illetve annak részei a kiadó elızetes írásbeli engedélye nélkül semmilyen formában nem rögzíthetık, sokszorosíthatók vagy terjeszthetık.

A szerzı elıszava Jó ideje már, hogy ennek a könyvnek a témája foglalkoztatni kezdett. Larry Bonddal úgy ismerkedtem meg, hogy olvastam "Harpoon" nevő hadijátékának hirdetését az Egyesült Allamok Haditengerészeti Intézetének lapjában, a Proceedingsben. A játékot utóbb meg is vásároltam; csodálatosan hasznosnak bizonyult. A Vadászat a Vörös Októberre címő könyvem fı ihletıje is a Harpoon volt. Azon a nyáron, 1982-ben, elautóztam a hadijáték-rajongók egyik konferenciájára, hogy találkozzam vele. Jó barátok lettünk. 1983-ban, miközben a Vörös Október megírására készültem, Larryvel el elbeszélgettünk az egyik tervérıl, a Convoy-84 nevő makro-hadijátékról vagy "hadjárat"-ról, amelynek során a Harpoon-rendszer segítségével vívják meg újra az észak-atlanti csatát. Izgalmasnak találtam, és beszélgetni kezdtünk arról, hogy a témára akár egy kényv is épülhetne, mivel - gondoltuk - a Védelmi Minisztériumon kívül soha senki nem vizsgálta megfelelı részletességgel, milyen volna egy ilyen, modern fegyverekkel vívott hadjárat. Az ötlet annál vonzóbbnak tőnt, minél többet beszélgettünk róla. Hamarosan már egy cselekményvázlattal játszadoztunk, és azon igyekeztünk, hogy a hadmőveletek forgatókönyvét kezelhetı méretőre rövidítsük, anélkül persze, hogy lényeges elemeket hagynánk ki belıle. (Mint kiderült, erre a problémára igazából végtelenbe nyúló vitáink, és jónéhány korántsem szelíd szóváltásunk ellenére sem sikerült megfelelı megoldást találnunk) Jóllehet Larry neve nem szerepel ennek a könyvnek a címlapján, a "Vörös vihar" legalább annyira az ı munkája, mint az enyém. Sohasem gondoltuk át, hogyan osszuk meg a munkát egymás közt, s bár a szerzıdést esetünkben mindössze egy kézfogás jelképezte, társszerzıkként egy teljes könyvet hoztunk létre... és közben remekül szórakoztunk! Az olvasó dolga, hogy eldöntse, mennyire volt sikeres ez az együttmőködés. Köszönetnyilvánítás Lehetetlen, hogy Larry meg én mindazoknak köszönetet mondjuk, akik oly sokféleképpen segítettek bennünket ennek a könyvnek a megírásában. Ha megpróbálnánk, olyanok nevét volnánk kénytelenek kihagyni, akik nem csak

egyszerően fontos segítséget nyújtottak nekünk, hanem örömmel szentelték nekünk az idejüket, kérdések végtelen sorára válaszoltak, aztán alaposan meg is magyarázták a válaszaikat. Nem felejtettük el, hogy kik ık, és mivel tartozunk nekik. Különösképpen hálásak vagyunk azonban az FFG-26 kapitányának, tisztjeinek és tengerészeinek azért a csodálatos hétért, amelynek során megmutatták egy tudatlan szárazföldi patkánynak, mit is jelent tengerésznek lenni. 1/ A lassú kanóc NYIZSNYEVARTOVSZK, OROSZORSZÁGI FÖDERÁCIÓ Gyorsan, némán, céltudatosan mozogtak a kristálytiszta, csillagos, nyugat szibériai éjszakában. Muzulmánok voltak, ezt azonban beszédük nem árulta el. Dallamosán, azeri akcentussal beszélték az oroszt. Ezt a vezetı mérnökük mulatságosnak találta, amivel azonban önmagukat csapták be. Hárman közülük az imént fejeztek be egy nehéz és bonyolult feladat végrehajtását: száz meg száz töltıszelepet nyitottak ki a teherautó-parkolóban és a teherpályaudvaron. Ibrahim Tolkaze volt a vezetıjük, de nem ı haladt elıl, hanem a tagbaszakadt Raszul, a MVD egykori ırmestere, aki ezen a hideg éjszakán már hat ember ölt meg - hármat a kabátja alá rejtett pisztollyal, hármat pedig puszta kézzel. Egyikük sem hallotta meg ıket. Egy olajfinomító zajos hely. A holttesteket az árnyékban hagyták, a három férfi pedig beszállt Tolkaze kocsijába, hogy tovább induljanak következı bevetési pontjukra. A kétemeletes modern központi épület, szerepének megfelelıen a komplexum középpontjában emelkedett. Legalább ötkilométeres körben mindenfelé krakkolótornyok, tárolótartályok, katalitikus kamrák látszottak, mindenekelıtt pedig: ezer meg ezer kilométernyi vastag csı. Mindezek együtt Nyizsnye vartovszkot a világ egyik legnagyobb olajfinomítójává tették. Az eget egyenetlen távolságokban hulla-dékgáz-égetık lángjai világították meg, a levegıben kıolaj lepárlási termékek átható szaga érzett: repülıbenziné, könnyőbenziné, benziné, az interkontinentális rakéták nitrogéntetraoxidjáé, mindenféle kenıolajoké, és különféle, alfanumerikus jelzıkkel jelölt szénhidrogéneké. A téglafalú, ablaktalan épületet Tolkaze szolgálati Zsigulijával közelítették meg: a mérnök beállt a számára fenntartott parkolóhelyre, kiszállt, majd egyedül indult el az ajtó felé. Társai közben a hátsó ülésen kuporogtak. Az üvegajtón belépve Ibrahim üdvözölte a biztonsági ırt, aki mosolyogva nyúlt a belépıjéért. A biztonsági intézkedésekre valóban szükség volt, minthogy azonban már vagy negyven éve léptették érvénybe, senki sem vette ıket komolyan, mint a Szovjetunióban dívó többi formális, bürokratikus elıírást. Az ır iszogatott: mi más vigasza lehetett volna ezen a zord, hideg tájon? Tekintete zavaros volt, mosolya pedig túl merev. Tolkaze, miközben odanyújtotta neki, elejtette az igazolványt. Az ır lehajolt, hogy visszaadja - felállni azonban már soha többé nem állt fel. Utoljára Tolkaze pisztolyának csövét érezte, egy hideg kört a tarkóján, aztán meghalt, anélkül, hogy tudta volna miért - vagy hogy miképpen. Ibrahim belépett az ır pultja mögé, hogy elvegye a fegyvert, amelyet az oly szívesen mutogatott a mérnököknek, akiket ırzött. Felemelte a holttestet, aztán üggyel-bajjal odacipelte a pulthoz, és arccal rádöntötte. Mintha csak egy újabb három mőszakban dolgozó alkalmazott volna, akit elnyomott az álom... Intett a társainak, hogy bejöhetnek az épületbe. Raszul és Mohammet odafutott az ajtóhoz. -Itt az idı, testvéreim - nyújtotta oda az AK-47-es géppisztolyt meg

a tártáskát magasabbik barátjának Tolkaze. Raszul megragadta a fegyvert, gyorsan ellenırizte, és megállapította, hogy csıre töltötték, és biztosították. A vállára vetette a tártáska hevederét, feltőzte a szuronyt, aztán ezen az éjszakán elsı ízben megszólalt: -Vár a Paradicsom. Tolkaze összeszedte magát, lesimította a haját, megigazította a nyakkendıjét, és mielıtt felvezette volna társait a másodikra, fehér laboratóriumi köpenyére tőzte a belépıjét. Az elıírások szerint azt, aki be akart lépni a fıvezérlı-helyiségbe, azonosítania kellett az odabent dolgozók valamelyikének. így is történt. Úgy látszott, Nyikolaj Barzov meglepıdött, amikor megpillantotta Tolkazét az ajtó apró ablakán át. -Ma nem vagy szolgálatban, Isa. -Ma délután elromlott az egyik szelepem, és mielıtt letettem volna a mőszakot, elfelejtettem megnézni, rendbe hozták-e. Tudod... Az a segédszelep a nyolcas kerozinon. Ha holnap sem mőködik, kénytelenek leszünk más ágra terelni, az meg tudod, hogy mivel jár... Barzov egyetértıén morgott. -Igazad van, Isa... A középkorú mérnök azt hitte, Tolkaze szereti, ha így, félig oroszosán becézik, ebben azonban nagyot tévedett. -Lépj hátra, míg kinyitom ezt a nyavalyás rácsot! A súlyos acélajtó kitárult. Barzov addig nem láthatta Raszult és Mohammetet, most pedig már nemigen maradt ideje erre. Mellkasába három 7.62 milliméteres Kalasnyikov-lövedék fúródott. A fıvezérlı-helyiségben húszfınyi ügyelet tartózkodott - a terem erısen emlékeztetett egy vasúti csomópont vagy egy erımő irányító központjára. A magas falakat vezetékeket jelképezı vonalak szövevénye hálózta be, száz meg száz lámpa jelezte, hogy melyik szelep éppen milyen állásban van rajtuk. Ez azonban csak a fı kijelzı volt, a rendszer egyes elemeit külön-külön helyzetjelzı panelok ábrázolták. A folyamatokat nagyrészt számítógép vezérelte, de a mőszak mérnökeinek fele állandóan figyelemmel kísérte ıket. Az itt dolgozóknak mindenképpen meg kellett hallaniuk a lövéseket. Fegyver azonban egyiküknél sem volt. Raszul elıkelı lassúsággal haladt a helyiség túlsó vége felé. Biztos kézzel kezelte a Kalasnyikovot: minden egyes mérnökre egy-egy lövést adott le. Elıször megpróbáltak elmenekülni elıle, de aztán észrevették, hogy Raszul, akár a vágómarhákat egy sarokba akarja beterelni ıket. Minden lépése egyikük 10 halálát jelentette. Kettınek közülük volt bátorsága, hogy felkapván egy-egy telefonkagylót, megpróbálják riasztani a KGB gyors reagálású egységét. Raszul az egyiket az irányítópultja mellett lıtte le, a másik azonban, fedezéket keresve a golyók elıl, lehúzódott az irányítópultok sora mögé, majd felugrott, és rohanni kezdett az ajtó felé, ahol Iblkaze állt. Borisz volt az, a párt kedvence, a helyi kollektíva vezetıje, aki barátkozott vele, és megtette ıt az orosz mérnökök bennszülött kedvencének. Ibrahim élénken emlékezett minden egyes alkalomra, amikor az istentelen disznó leereszkedıen bánt vele, a vademberrel, akit azért importáltak, hogy mulattassa orosz gazdáit. Tolkaze felemelte a pisztolyát. -Isaaa! - rikoltotta rémülten a férfi. Tolkaze a szájába lıtt, s közben remélte, hogy Borisz nem hal meg túlságosan gyorsan, s még hallja, amikor meg

vetıen azt mondja neki: hitetlen. Örült, hogy ezzel az emberrel Raszul nem végzett: a többi a szótlan óriásé lehet. A többiek ordítottak, poharakat, székeket, kézikönyveket dobáltak feléjük, menekülniük azonban már nem volt hova, a barna bırő, hatalmas termető gyilkos feltartóztathatatlanul közeledett. Néhányan közülük, jelezvén, hogy megadják magukat, felemelték a kezüket - mindhiába. Néhányan közülük hangosan imádkoztak -de nem Allahhoz, aki megmenthette volna ıket. Ahogy Raszul a véres sarokhoz közeledett, a hangzavar mindinkább csökkent. Amikor az utolsó lövést is leadta, elmosolyodott: tudta, hogy a hitetlen disznó a szolgája lesz a Paradicsom 13 ban. Új tárat tett a géppisztolyba, aztán elindult visszafelé. Minden egyes testet megbökött a szuronnyal, és abba a négybe, amely még az élet jeleit mutatta, ismét belelıtt. Arcára komor elégedettség ült ki. Legalább huszonöt ateista disznó meghalt. Huszonöt idegen betolakodó, akik többé nem állnak népe és Istenük közé. Valóban Allah akaratát hajtotta végre! Amikor Raszul elfoglalta a helyét a lépcsı tetején, Mohammet. a harmadik férfi már tette a dolgát. A helyiség túlsó végében mőködött: átkapcsolta számítógépes vezérlésrıl kézi irányításra - megkerülve ezzel valamennyi automatikus biztonsági rendszert. Tolkaze megnézte a kijelzıket, hogy tájékozódjék, aztán megállt. Farzsebébıl elıvette legbecsesebb kincsét, a nagyapja Koránját, és találomra kinyitotta. A zsákmányról szóló szúránál nyílt ki. Nagyapját a Moszkva elleni, kudarcba fulladt zendülések során ölték meg, apja egész életében szégyenkezett, amiért tehetetlen alattvalója volt egy istentelen államnak. Tol-kazét a tanárai rávették, hogy maga is részévé váljon istentelen rendszerüknek. Mások olajmérnökké képezték ki, hogy azután Azerbajdzsán legbecsesebb állami létesítményében dolgozzék. Atyáinak Istene csak ekkor mentette meg. Nagybátyjának, egy "regisztrálatlan" imámnak a szavai révén, aki hőséges maradt Allahhoz, és ırizte ezt az ütött-kopott Korántöredéket, amely egykor Allah egyik harcosáé volt. Tolkaze elolvasta a kezénél kezdıdı passzust: 14 [És emlékezz arra], amikor a hitetlenek cselt szıttek ellened, hogy ırizetbe vegyenek, vagy megöljenek és előzzenek téged! Cselt szıttek ık, ám Allah [is] cselt szıtt, és Allah a legjobb cselszövı.*

Tolkaze elmosolyodott. Immár bizonyos volt abban, hogy jelt kapott. A tervet, amelynek részese, nála hatalmasabb kezek hajtják végre. Komolyan és magabiztosan hozzálátott hát, hogy betöltse, ami meg volt írva a számára. A benzinnel kezdte. Elıször is elzárt tizenhat szelepet - közülük a legközelebbi három kilométernyire volt, majd kinyitott tízet, amelyen át nyolcvanmillió liternyi üzemanyag áramlott a nyitott tartálykocsitöltı csapok felé. Abenzin nem gyulladt meg azonnal, a három férfi nem hagyott hátra gyújtószerkezeteket a katasztrófasorozat ezen elsı elemének kirobbantására. Tolkaze úgy gondolta, ha híven eleget tesz küldetésének, Allah bizonyosan elvégzi a többit. És Allah el is végezte. Egy töltıterületen áthaladó kisteherautó túl gyorsan vett egy kanyart, megcsúszott a kifolyt üzemanyagban, és nekisodródott egy oszlopnak. Elég volt egy szikra... és a sínek közé még több benzin ömlött. A fıvezetékek csapjaival Tolkazenak külön terve volt. Hálát adott Allahnak, amiért Raszul volt anynyira 15

ügyes, hogy semmilyen fontos berendezést nem lıtt szét. Beütött egy parancsot a számítógépbe. A közeli olajmezırıl érkezı gerincvezeték átmérıje csaknem két méter volt, számos, az egyes kutakból érkezı csı torkollt belé. Az ezekben áramló olajtömeget a termelıhelyeken mőködı szivattyúk mozgatták. Ibrahim parancsai pillanatok alatt nyitottak-zárták a szelepeket. A gerincvezeték egyszerre vagy egytucatnyi helyen tört el, a számítógép azonban tovább mőködtette a szivattyúkat. Akiömlı könnyőnyersolaj elárasztotta az olajmezıt. Ismét csak egy szikrára volt szükség ahhoz, hogy a téli szél tüzes pokollá változtassa a környéket. A gerincvezeték még egy ponton eltört: ott, ahol a gázcsövekkel együtt áthaladt az Ob folyó felett. -Itt vannak a "békák"! - kiáltotta Raszul, s a KGB határırkommandósai már rohantak is felfelé a lépcsıházban. A Kalasnyikov egy rövid sorozata végzett az elsı két katonával, mire az osztag többi tagja fedezékbe húzódott az egyik lépcsıforduló mögött. Parancsnokuknak, egy fiatal ırmesternek fogalma sem volt, mi az ördögbe keveredtek. Tolkaze körül automatikus riadójelek hangzottak fel a vezérlıteremben. A fıvezérlıpult kijelzıi négy, egyre növekvı tőzgócot mutattak, határaikat villogó vörös lámpák jelképezték. A mérnök odament a központi számítógéphez, és kitépte belıle a digitális irányítókódokat tartalmazó mágnesszalag-tekercset. A többi ilyen a pincében volt. a kódokat tíz kilométeren belül senki sem ismerte... azazhogy aki igen, mostanra holtan feküdt a helyiségben. Mohám met egyre-másra szaggatta el a telefonok zsinórjait. Két kilométerrel odébb felrobbant egy benzintároló, a detonáció az egész épületet megrázta. Éles csattanás hallatszott, kézigránát robbant. A KGB-sek ismét akcióba léptek. Raszul viszonozta a tüzet, és a szirénák fültépı vijjogását szinte elnyomta a haldoklók sikoltozása. Tolkaze a sarokba futott; a padló csúszós volt a vértıl. Kinyitotta a biztosítékszekrény ajtaját, lerántotta a fıáramköri kapcsolót, aztán pisztolyával a biztosítékok közé lıtt. Bárki próbálja is majd helyrehozni a dolgokat, sötétben kell megkísérelnie. Elvégeztetett. Ibrahim látta, hogy tagbaszakadt barátja mellkasát feltépte egy gránátszilánk. Imbo-lyogva próbált talpon maradni az ajtónál, a végsıkig védelmezni a bajtársait. -A Világok Ura az én oltalmazom! - kiáltotta oda kihívóan Tolkaze a biztonságiaknak, akik egyébként egy szót sem beszéltek arabul. - Nála, az emberek királyánál és Istenénél találok menedéket a sziszegı gonosz elıl... A KGB-s ırmester elıugrott az alsó lépcsıfordulóból. Elsı sorozata kitépte a fegyvert Raszul vértelen kezébıl. Az ırmester két kézigránátot dobott fel, aztán ismét eltőnt a sarok mögött. Nem volt hova menekülni... és nem is volt miért. Mohammet és Ibrahim mozdulatlanul állt az ajtónyílásban, amikor a két gránát a folyosó kövére esett, és tovább pattant feléjük. Úgy tőnt, az egész világ tőzbe borul körülöttük. És valóban tőzbe is borult - de miattuk! "Allahu akbar!" 17 SUNNYVALE, KALIFORNIA -Mindenható Isten! - sóhajtotta a szolgálatvezetı ırmester. A finomító dízel és benzinrészlegében támadt tőz akkora volt, hogy riasztott - egy geoszink-ron pályán, az Indiai-óceán felett huszonnégyezer mérfölddel haladó - korai reagálású stratégiai mőholdat, amely azután továbbította a jelzést az amerikai légierı egy szupertitkos bázisára. A mőholdkísérı-létesítmény ügyeletes tisztje egy repülıezredes volt. Vezetı

technikusához fordult: -Vigye térképre! -Igen, uram - felelte az ırmester, és beütött egy parancsot a vezérlıpultjába. Amőhold megváltoztatta kamerái felbontását. A képernyı sötétebbre váltott, a mőhold pedig pillanatok alatt megállapította, honnét ered a hıenergia. A vizuális kép melletti számítógépes térképen megjelentek a pontos helykoordináták. - Ez egy olajfinomító-tőz, uram. Jézusom ... ez aztán a szar ügy! Ezredes, húsz perc múlva, onnét százhúsz kilométernyire elhúz a Nagy Madár. -Aha - felelte az ezredes. Alaposan szemügyre vette a képernyıt, meggyızıdött róla, hogy a hıforrás nem mozog, aztán jobb kezével az arany telefonért nyúlt. A készüléken a NORAD fıhadiszállását hívatta a coloradói Cheyenne-hegységben. -Itt Árgus irányító. Azonnal kapcsolást kérek NORAD PK-hoz. -Várjon - mondta egy hang. -Itt NORAD PK - hallatszott egy másik, a NORAD* parancsnokáé. -Uram, Burnette ezredes vagyok az Árgus irányítóból. Jelentıs hıenergiaforrást látunk, koordinátái : észak hatvan fok ötven perc, kelet hetvenhat fok, negyven perc. A hely a mi listánk szerint kıolajfinomító. A hıforrás nem, ismétlem, nem mozog. Kettı-nulla perc múlva áthalad a közelében egy KH-11-ünk. Elızetes értékelésem szerint nagy olajmezı-tőzzel van dolgunk, tábornok. -Nem lehet, hogy lézerezik a madárkáját?.- kérdezte a NORAD PK. Állandóan fennállt a lehetısége, hogy a szovjetek megpróbálják becsapni a mőholdjait. -Nem. A fényforrás lefedi az infravörös, valamint az egész látható spektrumot, nem, ismétlem, nem monokromatikus. Néhány perc múlva többet tudunk majd, uram. Eddig minden nagy földi tőzre utal. Harminc perccel késıbb már biztosak voltak ebben. AKH-11 felderítı mőhold elég közel jutott, hogy nyolc televíziós kamerájával felleltározza a lenti káoszt. Egy relé továbbította jeleit egy geoszinkron távközlési mőholdnak, Burnette pedig ettıl fogva élesben figyelhette a fejleményeket. Élıben és színesben. Atőz már elborította a finomítókomplexum felét és már a közeli olajmezı nagyobb része is lángokban állt. Az Ob feletti törött távvezetékbıl egyre több égı * North American Aerospace Defense - Észak-Amerikai Légtérvédelem

19 nyersolaj ömlött. Látszott, ahogy a lángok sebesen terjednek a negyven csomós szélben. A látható tartományban a füst csaknem az egész területet eltakarta, az infravörös érzékelık azonban számos hıforrást mutattak: ezek minden valószínőség szerint nagy kiterjedéső olajszármazék tavak voltak. Bur-nette ırmestere kelet texasi volt, és fiatalabb korában dolgozott az olajmezıkön. A képernyıre behívta a finomítóról készült nappali felvételeket, összehasonlította ıket az egyenesben érkezı képpel, és megpróbálta megállapítani, hogy eddig a létesítmény mely részei gyulladtak ki. -A szentségit, ezredes - csóválta a fejét ámulattal az ırmester. A szakértı higgadságával állapította meg: - A finomító... nos, uram, az elszállt. A szél tovább kergeti a tüzet, és nincs az az Isten, aki megállítsa. Ennek annyi, kész, ég majd vagy háromnégy napig... egyes részei talán egy hétig is. És ha nem tudják megállítani, úgy nézem, az olajmezıt is megeszi a fene, uram. Mire a mőhold legközelebb áthalad, lángokban áll majd az egész, a kutakból pedig lángoló olaj ömlik... Uramisten, ide maga az ördög se kívánkoznék! -Semmi sem maradt a finomítóból? Mü - motyogta Burnette és még egyszer visszanézte a Nagy Madár felvételét. - Ez a legújabb és legnagyobb ilyen létesítményük, úgyhogy amíg helyre nem állítják, rendesen visszaesik majd

a kıolajtermelésük. És ha az olajmezı-tüzeket sikerül is eloltaniuk, alaposan át kell majd alakítaniuk a benzin- és gázolajgyártásukat. Becsületükre legyen mondva, ha Ivánoknál valami nagyobb ipari katasztrófa adódik, nem sokat szarakodnak. Ez most nagyon rosszul jött orosz barátainknak, ırmester. Az értékelését másnap megerısítette a CIA, a rákövetkezı napon pedig a brit és francia biztonsági szolgálat. Valamennyien tévedtek. 2/ A furcsa ember színre lép Az AP hírügynökség jelenti : Washingtoni katonai és hírszerzési források szerint az 1984-es Mexico City-i, sót az 1947-es Texas City-i olajmezıtőz óta a legsúlyosabb ilyen jellegő katasztrófa történt ma a Szovjetunió középsı részén. A tüzet amerikai "nemzeti technikai eszközök" fedezték fel : ez a kifejezés általában a Központi Hírszerzı" Ügynökség által mőködtetett mőholdakat takar. CIA-források nem voltak hajlandók kommentárt főzni az eseményhez. A jelentést a Védelmi Minisztériumból is megerısítették. Mint közölték, a tőz által kibocsátott energia mértéke átmeneti zavart okozott az Észak Amerikai Légtérvédelem Parancsnokságán, ahol arra gondoltak, hogy a tüzet esetleg egy, az Egyesült Államok felé kilıtt rakéta indítása okozta, esetleg a korai riasztást szolgáló amerikai mőholdakat akarják elvakítani - lézerrel vagy más földi telepítéső eszközzel. A forrás hangsúlyozta, hogy egy pillanatig sem fontolgatták az amerikai erık készültségi fokozatának növelését, vagy az amerikai nukleáris erı"k riasztását. Kevesebb mint harminc perc alatt az egésznek vége lett - közölte informátorunk. A TASZSZ, az orosz hírügynökség nem erısítette meg a hírt, az oroszok azonban ritkán számolnak be az effajta balesetekrıl. A tény, hogy amerikai hivatalos személyek két, számos halálos áldozattal járó korábbi ipari katasztrófára utaltak, arra mutat, hogy a mostani tőz is sokak halálát okozhatta. Katonai források nem hajlandók becslésekbe bocsátkozni a lehetséges áldozatok számát illetıen, bizonyos azonban, hogy a finomítókomplexum közvetlenül Nyizsnyevartovszk városa mellett épült. Az Amerikai Kıölajintézet adatai szerint a Szovjetunió összes nyersolajtermelésének körülbelül 31,1 százalékát ez a terület, a kıolajszármazék termelés 17,3 százalékát pedig az újonnan épült nyizsnyevartovszki finomító adja. Donald Evans, az intézet szóvivıbe szerint "szerencséjükre a földalatti olaj nagyon nehezen gyullad meg, úgyhogy a tuz várhatóan néhány napon belül kialszik". A finomítóban viszont, attól függıen, hogy mekkora része mőködött, úgymond jelentıs kár keletkezhet. "Ha elszáll, akkor nagyon elszáll fogalmazott Evans. - Az oroszoknak azonban bıven van finomítókapacitásuk a kiesés pótlására, különösen a moszkvai komplexum átalakítása nyomán." Evans nem bocsátkozott találgatásokba a tőz okát illetıen. Mint kifejtette: "Valami köze lehet hozzá az éghajlatnak. Az alaszkai olajmezıkön nekünk is voltak problémáink, amelyek megoldása komoly és gondos munkát 23 igényelt. Ráadásul minden finomító potenciális tú'zijáték, az oroszok pedig egyszerően nem rendelkeznek elegendı" intelligens, alapos és jól képzett alkalmazottal a imíködtetésük-höz." A mostani fiaskót a szovjet olajipar története során számos hasonló elızte meg. Csak a Kommunista Párt Központi Bizottságának múlt ıszi ülésén ismerték el, hogy

a két kelet-szibériai olajmezo" termelési eredményei "nem váltották be maradéktalanul a hozzájuk főzött reményeket". Ezt a látszólag szelíd megállapítást nyugaton a most távozott Zatyizin olajipari miniszternek címzett kemény kritikaként értékelik. Utódját, Mihail Szergetovot, a leningrádi pártapparátus korábbi fejét a szovjet párt emelkedı" csillagának tartják. A mérnöki és pártmunkában egyaránt jártas technokrata, Szergetov célja a szovjet olajipar újjászervezése, ennek megvalósítása azonban évekig is eltarthat. MOSZKVA, OROSZORSZÁGI FÖDERÁCIÓ Mihail Eduardovics Szergetov ezt a hírügynökségi jelentést már nem olvashatta. A Moszkva környéki nyírfaerdıkben álló szolgálati dácsájában riasztották, ı pedig azonnal Nyizsnyevartovszkba repült. Mindössze tíz órát töltött ott, és már vissza is rendelték Moszkvába jelentéstételre. "Három hónapja vagyok miniszter gondolta az IL-86-os üres elülsı kabinjában ülve, - és máris ilyesminek kellett történnie!" Két helyettese, két fiatal, de tapasztalt mérnök a helyszínen maradt, hogy továbbra is megpróbáljanak eligazodni a káoszban, hogy mentsék, ami menthetı. Szergetov a jegyzeteit nézegette, amelyeket a ma délutáni politikai bizottsági ülésre készített. Úgy tudni, azok közül, akik felvették a küzdelmet a lángokkal, háromszázan haltak meg, Nyizsnyevar-tovszk városában azonban csodával határos módon kevesebb, mint kétszázan. Ez sajnálatos volt, különösebb jelentıséggel azonban nem bírt - azt leszámítva, hogy azoknak a szakembereknek a helyébe, akik meghaltak, utóbb más nagy finomítókból kell majd embereket hozni. A lepárlóüzem csaknem teljesen elpusztult. Az újjáépítéshez legalább két-három évre, meg a nemzeti acélcsı-termelés nem kis százalékára lesz szükség, és az összes egyéb, az ilyen létesítményekben nélkülözhetetlen dologra, tizenötezer millió rubel értékben. És a speciális eszközökbıl vajon mennyit kell majd külföldön beszerezni... mennyi becses keményvalutába és aranyba fog ez kerülni? És ez a jó hír volt. A rossz hír pedig: az olajmezıt elborító tőztenger teljesen tönkretette a kútfıket. Legalább harminchat hónap, míg kicserélik ıket! "Harminchat hónap - töprengett zordan Szergetov -, ha el tudjuk hozni valahonnét a fúrótornyokat meg a munkásokat, hogy minden egyes istenverte kutat újrafúrjanak, ugyanakkor pedig újjáépítsék a 25 kıolajlepárló-rendszereket is. A Szovjetunió olajtermelése legalább másfél évre igen jelentısen visszaesik, vagy talán harminc hónapnál is hosszabb idıre... Mi lesz a népgazdaságunkkal?" Egy vonalas papírtömböt vett elı aktatáskájából, és kalkulálni kezdett. A repülıút három óra hosszat tartott, azt azonban, hogy véget ért, Szergetov csak akkor vette észre, amikor a pilóta hátrajött hozzá, és jelentette: megérkeztek. Futó pillantást vetett a hó-borította Vnukovo-2 repülıtérre, a Moszkva környéki légikikötıre, ahol kizárólag "Nagyon Fontos Személyek" fordultak meg, aztán egymagában leballagott a lépcsın a várakozó ZIL limuzinhoz. Az autó késedelem nélkül nekilendült, és még az ellenırzı pontoknál sem állt meg. Amikor a kocsi elhaladt elıttük, a vacogó ırök vigyázzba vágták magukat, azután tették, amit addig: igyekeztek megmelegedni a fagypont alatti hımérsékleten. A nap ragyogóan sütött, az ég derős volt, csak valahol a magasban úszott néhány fátyolfelhı. Szergetov üres tekintettel bámult ki az ablakon, továbbra is a már vagy tucatnyi alkalommal ellenırzött számokon rágódott. KGB-sofırje közölte vele, hogy a politbüró ırá vár.

Szergetov hat hónapja volt a testület póttagja, azaz szavazati joga nem volt, ami annyit jelentett, hogy nyolc alacsonyabb beosztású kollégájával együtt tanácsadóként mőködött amellett a tizenhárom személy mellett, akik a Szovjetuniót érintı ügyekben a végsı döntéseket meghozták. İaz energiatermelési- és elosztási ügyekért volt felelıs. Ezt a funkciót szeptember óta töltötte be. Éppen, hogy 26 hozzáfogott a hét, nagyrészt egymással vetélkedı regionális és össz-szövetségi energiaügyi minisztérium egyetlen csúcsminisztériummá egyesítéséhez, amely, ahelyett, hogy a minisztertanács bürokráciájával viaskodott volna, közvetlenül a Politikai Bizottság alá tartozott. Egy pillanatra lehunyta a szemét és hálát adott Istennek. Lehet, hogy létezik, gondolta. Alig egy hónapja kiadott elsı rendelkezése az olajmezık biztonsági körülményeire, és az ott dolgozók politikai megbízhatóságára vonatkozott. Különös nyomatékkal ajánlotta a nagyrészt külföldi munkaerı további eloroszosítását, így aztán nem aggódott a karrierje miatt, amely eddig szakadatlan sikersorozat volt. Megvonta a vállát. A feladat, amelyet most kell majd megoldania, mindenesetre eldönti a jövıjét. És talán az országét is. A ZIL a Leningradszkij sugárúton haladt tovább, majd rákanyarodott a Gorkij utcára. A limuzin a legbelsı sávban száguldott, amelyet rendırök zártak el a forgalom elıl kizárólag a hatalmasságok használtára. Az Inturiszt Hotel mellett bekanyarodtak a Vörös térre, s végül megérkeztek a Kreml kapujához. A sofır itt már megállt: háromszor is ellenırizték ıket a KGB emberei és a Taman Gárda katonái. Öt perccel késıbb a limuzin odakanyarodott a Minisztertanács épülete elé, amely az egyetlen modern épület volt az erıdben. Az itteni ırök látásból ismerték Szergetovot, tisztelegtek, és úgy nyitották a kocsi ajtaját, hogy csak néhány másodpercig legyen kitéve a dermesztı kinti hidegnek. A Politikai Bizottság körülbelül egy hónapja tartotta 27 összejöveteleit az itteni, harmadik emeleti teremben, szokásos helyüket az Arzenál épületében - némileg elkésve - éppen tatarozták. Az idısebb tagok morgolódtak, amiért le kellett mondaniuk a cároknak kijáró kényelemrıl, Szergetov azonban jobban szerette a modern környezetet. Itt az ideje, gondolta, hogy a párt emberei a Romanovok avítt pompája helyett a szocializmus alkotásaival vegyék körül magukat. Amikor belépett, a teremben halálos csend uralkodott. Ha most az Arzenálban lettek volna, gondolta az ötvennégy éves technokrata, a hangulat olyan lenne, akár egy temetésen, ilyenbıl pedig már túlságosan is sokat látott. A párt lassan kifogyott az idıs férfiakból, akik túlélték Sztálin terrorját, és most már hallathatta hangját az ötven-hatvan esztendıs mostani fiatal generáció is. Fokozatosan az ı kezükbe csúszott át a hatalom, de Szergetov meg a vele egyívású pátvezetık átkozottul lassúnak találták ezt a folyamatot - annak ellenére, hogy az új fıtitkár is fiatal. De ı is nagyapa volt már. Szergetov néha arra gondolt, hogy mire ezek az öregemberek mind elmennek, ı maga is az lesz. Amikor azonban körülnézett a helyiségben, úgy találta, hogy még korántsem öreg. -Jó napot, elvtársak - mondta, és odanyújtotta a kabátját egy szolgának, aki azonnal visszavonult, és becsukta maga után az ajtót. A többi jelenlévı nyomban a széke felé indult. Szergetov maga is a helyére, a jobb oldali széksor közepére ment. Az ülést a pártfıtitkár vezette. Hangja fegyelmezett és hivatalos volt. -Szergetov elvtárs, kezdje meg a jelentését. Elıször is részletesen fejtse ki, mi történt!

-Elvtársak, tegnap moszkvai idı szerint körülbelül huszonhárom órakor, három fegyveres hatolt be a nyizsnyevartovszki olajipari komplexum központi épületébe, hogy rendkívül alaposan kidolgozott szabotázsakciót hajtson végre. -Kik voltak? - kérdezte éles hangon a védelmi miniszter. -Csak kettejük személyazonosságát sikerült megállapítani. Az egyik bandita ott dolgozó villanyszerelı volt. A harmadik - Szergetov itt elıvette és az asztalra dobta a belépıkártyát -1. M. Tolkaze fımérnök. Nyilvánvaló, hogy mivel alaposan ismerte az irányító és ellenırzı rendszereket, ı okozta a tüzet, amely az erıs szélben gyorsan továbbterjedt. A KGB határırségének biztonsági különítménye a riasztásra azonnal a helyszínre érkezett. Kihallgattam az ırmesterüket a hadnagy emberei élén esett el -, és azt kell mondanom, hogy a határırök gyorsan és jól reagáltak. Perceken belül végeztek az árulókkal, nem tudták azonban megakadályozni a létesítmény, azaz a finomító és az olajmezı teljes pusztulását. -És ha az ırök ilyen gyorsari reagáltak, miért nem tudták megelızni ezt a szabotázsakciót? - kérdezte dühösen a védelmi miniszter. Lángoló győlölettel a tekintetében vette szemügyre az arcképes belépıkártyát. - Elıször is, mit keresett ott ez a fekete seggő muzulmán? -Elvtársam, a szibériai olajmezıkön kemény a munka, és nem kevés nehézségünkbe kerül, hogy 29 embert találjunk az ottani posztokra. Elıdöm döntött úgy, hogy Baku környékérıl telepít tapasztalt olajosokat Szibériába. İrültség volt. Ha emlékszik, tavaly az elsı rendelkezésem ennek a politikának a megváltoztatására irányult. -Tudomásul vesszük, Mihail Eduardovics - szólt közbe az elnök. - Folytassa! -Az ırség rögzített minden telefon- és rádióbeszélgetést, az osztag két percen belül a helyszínre érkezett, az ırszoba azonban sajnos a régi központi épület mellett található. A mostanit három kilométerre távolabb, két évvel ezelıtt emelték, amikor nyugatról megkaptuk az új számítógépes irányító-és ellenırzırendszert. Tervbe vették egy új ırszoba építését is, és oda is szállították a célnak megfelelı anyagokat. Mint azonban kiderült, ezeket a vezérigazgató és a helyi párttitkár eltulajdonította, hogy onnan néhány kilométerre, a folyóparton dácsákat építtessenek maguknak belılük. Utasításomra államellenes bőncselekményért mindkettıjüket letartóztatták -jelentette ki tárgyilagos hangon Szergetov. Az asztal körül senki sem reagált a bejelentésre. Ezzel hallgatólagosan kimondták a halálos ítéletet a két emberre - a formaságok elintézését pedig a minisztériumokra hagyták. Szergetov folytatta: -Elrendeltem, hogy valamennyi olajipari létesítményben nagy mértékben szigorítsák meg a biztonsági intézkedéseket. Ugyancsak utasítást adtam, hogy a két áruló családtagjait vegyék ırizetbe bakukörnyéki lakóhelyeiken, és hogy az állambiztonsági szervek alaposan hallgassák ki ıket, valamint ismerıseiket és munkatársaikat is. A szabotırök, mielıtt a határırök végeztek volna velük, olyan mértékben megrongálták az irányító- és ellenırzı endszert, hogy ezáltal sikerült tőzvészt támasztaniuk. Olyannyira tönkretették a berendezéseket, hogy valószínőleg akkor sem lehetett volna megmenteni semmit, ha a katonáknak sikerül szakembereket odaszállítaniuk, akik átvehették volna az irányítást. A KGB-sek kénytelenek voltak kiüríteni az épületet, amely utóbb a tőz martalékává vált. Semmi egyebet nem tehettek. Szergetovnak eszébe jutott az ırmester hólyagosra égett arca: folytak a könnyei, amikor beszámolt a történtekrıl.

-És a tőzoltók? - kérdezte a fıtitkár. -Több mint a felük meghalt, miközben próbálták oltani a tüzet - felelte Szergetov. - És meghalt több mint száz civil is, akik velük együtt próbálták megfékezni a lángokat. Senkit sem kárhoztathatunk: miután az a gazember Tolkaze munkához látott, a következmények éppoly elháríthatatlanok voltak, akár egy földrengéskor. A tüzet, mivel a finomító tárolóiban lévı termékek nagy része öt óra alatt elégett, és mivel az olajmezık kútfıi tönkrementek, mostanra nagyrészt eloltották. -De hát hogy kerülhetett sor ilyen katasztrófára? - kérdezte az egyik idısebb tag. Szergetovot meglepte, milyen nyugodt a hangulat a teremben. Lehet, hogy ezek már korábban összeültek, hogy megvitassák az ügyet? 31 -December 20-i jelentésemben szóltam az ottani veszélyekrıl. Körülbelül száz négyzetkilométeres területen minden szelepet és szivattyút szinte szó szerint abból a helységbıl vezéreltek. Ugyanez a helyzet egyébként valamennyi nagy olajipari létesítményünkben. Ezekbıl az idegközpontokból hozzáértı ember tetszése szerint manipulálhatja az olajmezı különbözı rendszereit, és meglehetısen egyszerően elıidézheti hogy az egész komplexum önmagát pusztítsa el. Tolkaze rendelkezett az ehhez szükséges ismeretekkel. Azeri létére intelligenciája és feltételezett megbízhatósága miatt választották ki a speciális képzésre. Kitőnı eredménnyel végezte a Moszkvai Állami Egyetemet, és tekintélyes funkciókkal bízták meg a helyi pártban. Úgy tőnik, ezt a döbbenetes árulást vallási fanatizmusból követte el. Akiket a vezérlıhelyiségben megöltek, valamennyien a barátai voltak, legalábbis úgy hitték. Tolkaze tizenöt éve lépett be a pártba, jó fizetést kapott, elvtársai elismerték szakmai hozzáértését, még saját kocsija is volt, de amikor meghalt, utolsó erejével ezt kiáltotta: "Allahu akbar!"- közölte szárazon Szergetov. - Annak a vidéknek a lakói kiszámíthatatlanok, elvtársak. A védelmi miniszter ismét bólintott. -És, milyen hatással lesz ez az egész az olajtermelésünkre? -Elvtársak, legalább egy, de lehet hogy három évre le kell mondanunk teljes kıolajtermelésünk harmincnégy százalékáról Szergetov felnézett, és látta, hogy a szenvtelen arcok megrándulnak. Az elvtársakat mintha pofonütötték volna. -Újra kell fúrnunk minden egyes kutat, és újjá kell építenünk áz összes vezetéket, amely az olajmezırıl és máshonnét a finomítóba érkezik. Ez utóbbi komoly károkat szenvedett, egyelıre azonban nem ad okot aggodalomra, hiszen a lepárlórendszert újjáépíthetjük, és teljes finomítókapacitásunknak legfeljebb a hetedét teszi ki. Gazdaságunknak a nagyobb kárt nyersolajtermelésünk visszaesése okozza majd. Tárgyilagosan nézve -tekintettel a nyizsnyevartovszki olaj vegyi összetételére -a nettó termeléskiesés komolyabb tényleges hatással van gazdaságunkra, mint elsı látásra gondolnánk. A szibériai nyersolaj "könnyő, édes", ami annyit tesz, hogy aránytalanul sokat tartalmaz a legbecsesebb összetevıkbıl - azokból, amelyekbıl például a benzint, a kerozint és a gázolajat állítjuk elı. Ami ezeket a speciális területeket illeti, benzintermelésünknek negyvennégy, kerozintermelésünknek negyvennyolc, gázolaj termelésünknek pedig ötven százaléka esik ki. Ezek az adatok azoknak a hozzávetıleges számításoknak az eredményei, amelyeket idefelé, a repülıgépen végeztem, de a pontosságuk két százalékon belüli. Munkatársaim körülbelül egy nap múlva pontosabb számokkal szolgálnak majd.

-Ötven százalék? - kérdezte a fıtitkár halkan. -Igen, fıtitkár elvtárs - felelte Szergetov. -És mennyi idıt vesz igénybe a helyreállítás? -Fıtitkár elvtárs, ha minden fúrótornyot odaviszünk, 33 és éjjel-nappal mőködtetjük ıket, becslésem szerint nagyjából tizenkét hónap múlva elérhetjük a régi termelési szintet. A roncsok eltakarítására legalább három hónapra lesz szükség, a berendezések elhelyezésére és a fúrási munkálatok megkezdésére pedig még három kell. Mivel a kutak helyét és a fúrási mélységeket pontosan ismerjük, az egyenletbıl ezúttal kimarad a szokásos bizonytalansági tényezı. Egy éven belül - azaz fél évvel a fúrások megkezdése után - ismét mőködtetni kezdjük a kutakat, de a teljes helyreállításukhoz további két esztendı kell. Közben újakkal kell pótolnunk a OKN-berendezéseket is... -Azok micsodák? - tudakolta a védelmi miniszter. -Olajkitermelés-növelı rendszerek, miniszter elvtárs. A viszonylag új kutak a földalatti gáz nyomása alatt állnak, a tüzek tehát hetekig éghetnek. Mint tudják, elvtársak, ezek olyan kutak amelyekbıl már jócskán termeltek ki olajat. A termelés fokozására vizet szivattyúztunk beléjük, ennek révén több olaj tört a felszínre. Azonban lehet, hogy tönkrementek az olajtartalmú rétegek is. Ezt geológusaink éppen most igyekeznek megállapítani. Amikor a nyomás csökkent, megszőnt az erı. amely az olajat felhajtotta a talajból, és az olajmezın lobogó tüzek "üzemanyaga" hirtelen kezdett megfogyatkozni. Amikor visszaindultam Moszkvába, nagyrészt már kialvóban voltak. -Lehet tehát, hogy a termelést mostantól számítva három éven belül sem lehet tökéletesen helyreál-. iítani9 - kérdezte a belügyminiszter. -így van, miniszter elvtárs. Egyszerően nincsen tudományos alapja, hogy megbecsüljük a lehetséges össztermelés mennyiségét. Ilyen helyzet,,mint ez a mostani, eddig sem keleten, sem nyugaton nem alakult ki. Az elkövetkezı két három hónapban végezhetünk néhány próbafúrást, amelyekbıl nyerhetünk némi információt. A mérnökök, akiket otthagytam, intézkednek majd, hogy a már a helyszínen lévı felszereléssel a lehetı leghamarabb hozzálássanak a mőveletekhez. -Nagyon helyes - bólintott a fıtitkár. - A következı kérdés pedig az, hogy az ország meddig marad mőködıképes a jelenlegi helyzetben. Szergetov visszatért a jegyzeteihez. -Elvtársak - mondta -, nincs értelme tagadni, hogy ekkora katasztrófa még sohasem sújtotta gazdaságunkat. Átél a szokásosnál is jobban megapasztotta nyersolajtartalékainkat. Az energiafogyasztás bizonyos szektorainak azonban viszonylag érintetlennek kell maradniuk. Elektromos energiatermelésünk például tavaly a tervezettnél jóval többet, a nyersolaj-össztermék harmincnyolc százalékát használta fel. Azt hittük, szén- és földgáztermelésünk kiváltja majd az olajfelhasználást, ennek azonban az utóbbi idıben éppen az ellenkezıje történt. A szénbányászat szanálásához a modernizációs kísérletek kudarcának következtében még legalább öt évre lesz szükség. Agázkutak fúrását pedig folyamatosan hátráltatják bizonyos környezeti tényezık. Mőszaki szempontból az ehhez szükséges berendezéseket 35 rendkívül nehéz mőködtetni szélsıségesen hideg éghajlati viszonyok között... - Akkor dolgoztassa keményebben azokat a lusta szarháziakat a fúrótornyoknál! vetette közbe a párt moszkvai titkára.

-Nem a munkásokon múlik, elvtárs - sóhajtott Szergetov. -A gépeken. A hideg jobban igénybe veszi a fémeket, mint az embereket. A szerszámok és a gépek egyszerően eltörnek, mert a hidegben törékennyé válnak. Az idıjárási feltételek megnehezítik az alkatrészek eljuttatását a táborokba. A marxizmus-leninizmus nem dirigál az idıjárásnak. -Mennyire nehéz álcázni a fúrási mőveleteket? - kérdezte a védelmi miniszter. Szergetov meglepıdött. -Álcázni? Nem, miniszter elvtárs, ez lehetetlen. Hogyan is lehetne elrejteni többszáz, húsz vagy negyven méter magas fúrótornyot? Körülbelül annyira volna könnyő, mint elrejteni a pleszecki rakétaindító rendszereket. Szergetov most elıször figyelt fel arra, hogy a fıtitkár és a védelmi miniszter összenéztek egymással. -Akkor csökkentenünk kell az elektromos-energiaipar olajfogyasztását -jelentette ki a fıtitkár. -Elvtársak, engedjék meg, hogy néhány irányszámmal illusztráljam, hogyan használjuk fel kıolajtermékeinket. A megértésüket kérem, mert emlékezetbıl teszem majd, az éves jelentést éppen most készítik. -Tavaly ötszáznyolcvankét millió tonna nyersolajat hoztunk felszínre. Ez harminckét millió tonnával 36 kevesebb volt a tervezettnél, és a ténylegesen kitermelt mennyiséget is csak az általam már vázolt szükségintézkedések segítségével tudtuk produkálni. Az összterméknek durván a felét mazuttá, vagy nehéz tüzelıolajjá finomítottuk, amelyet elektromos erımővekben, ipari főtıberendezésekben és hasonlókban használnak fel. Ennek az olajnak a nagyrésze egyszerően nem alkalmas másra, mert csak három, bocsánat, négy olyan, bonyolult katalitikus krakkd-lókamrával is ellátott finomítónk van, amelyekben a nehézolajat könnyő lepárlási termékekké dolgozhatnánk fel. Az általunk elıállított tüzelıanyagok sokféle módon szolgálják a gazdaságunkat. Ahogyan már láttuk, harmincnyolc százalékot elektromos- és egyéb energiaformák elıállítására fordítjuk: ennek a mennyiségnek a nagy része szerencsére mazut. A múlt évben elıállított könnyebb üzemanyagok - a gázolaj, a benzin és a kerozin több mint ötven százalékát a mezıgazdaság és élelmiszeripar, a szállítás, a magánfogyasztás és a tömegközlekedés, végül pedig a hadügy emésztette fel. Más szóval, elvtársak, Nyizs-nyevartovszk kiesésével az általam most említett végfelhasználóknak többre van szüksége, mint amennyit elı tudunk állítani. A kohászatnak, a nehézgépgyártásnak, a vegyi- és építıiparnak pedig semmi sem marad... nem beszélve testvéri szocialista szövetségeseinkrıl Kelet-Európában és szerte a világon. És hogy válaszoljak a kérdésére, fıtitkár elvtárs, megtehetjük, hogy szerény mértékben csökkentjük 37 a könnyőolaj felhasználását az elektromos-energiaiparban,de éppen most súlyos villamosenergia-hiánnyal küszködünk, amely néha áramkimaradásokat, és komoly áramszüneteket okoz. Ha tovább csökkentenénk a villamosáram-termelést, éppen ellenkezı hatást váltana ki és olyan létfontosságú állami ágazatokat befolyásolna hátrányosan, mint az ipari termelés vagy a vasúti szállítás. Emlékezzék csak, három éve kísérletképpen a fosszilis tüzelıanyagokkal való takarékosság érdekében csökkentettük az erımőben termelt áram feszültségét, mire Donyec-medence szerte villanymotorok tömege ment tönkre. -És a szén meg a gáz?

-Fıtitkár elvtárs, a széntermelés már így is tizenhat százalékkai elmaradt a tervezettıl, s a helyzet tovább romlik, aminek oka az, hogy sok szénüzemő erımővet és kazánt olajtüzelésővé alakítottak át. Ráadásul ezeknek a létesítményeknek a visszaalakítása drága és idıigényes dolog. A gázüzemőre való átállításuk jóval vonzóbb és olcsóbb alternatíva: ezt erısen szorgalmaztuk is. Tfervezzük tehát a gázkitermelés növelését, ez azonban még az elıkészítés szakaszában van. Várakozásaink szerint ennek az évnek a második felében túlteljesítjük terveinket. Ugyanakkor azt sem téveszthetjük szem elıl, hogy sok gázt exportálunk Nyugat-Európába is. Ebbıl származik a nyugati valuta, amelybıl külföldi olajat, és természetesen külföldi gabonát vásárolunk. Amikor ezt mondta, a, mezıgazdaságért felelıs politbüró-tag arca megrándult. Hány meg hány ember bukott bele abba. gondolta Szergetov, hogy kép telén volt eredményeket kicsikarni a szovjet mezıgazdaságból? A mostani fıtitkár persze nem, neki kudarcai ellenére sikerült elırejutnia. A jó marxisták azonban nem hisznek a csodákban. Annak, hogy a fıtitkárt - erre a puszta címet jelentı elnöki rangra emelték, megvolt az ára s hogy ez mi, azt Szergetov csak most kezdte megérteni. -Nos, ön szerint mi a megoldás, Mihail Eduardovics? - kérdezte nyugtalanítóan aggodalmas hangon a védelmi miniszter. -Elvtársak, viselnünk kell ezt a terhet, ahogyan csak erınkbıl telik, miközben állandóan javítjuk a hatékonyságot gazdaságunk minden szintjén. Szergetov nem vesztegette a szót a növekvı olajimportra. Akiesés, amelyrıl beszélt, legalábbismeg-harmincszorozná az importot, a keményvaluta-tartalékok viszont a külföldön vásárolt olaj mennyiségének megkettızését is alig tennék lehetıvé. -Növelnünk kell a termelést a volgográdi Barrikád fúrótorony-üzemben, egyidejőleg pedig hatékonyabbá tenni a minıségellenırzést. Még több fúróberendezést kell vásárolnunk nyugaton, hogy fokozhassuk a kutatást, és az ismert olajmezık kiaknázását. Még több atomerımővet kell építenünk. Hogy a termelés mostani szintjét megırizzük, csökkenthetjük a tehergépkocsik és személyautók által felhasznált üzemanyagmennyiséget. Ebben a szektorban, mint tudjuk, nagy a pazarlás, talán az összmennyiség harmadát is eléri. Átmenetileg visszafoghatjuk a fegyveres erık üzemanyag-fogyasztását, és talán a hadiipar egy részét is fontos ipari ágazatok szolgálatába állíthatjuk. Három 39 nagyon nehéz év vár ránk - de csak három -foglalta össze a mondanivalóját Szergetov egy váratlan fordulattal. - Az elvtárs ugyebár nemigen járatos a kül- és védelmi ügyekben, ugye? érdeklıdött a védelmi miniszter. -Sohasem állítottam az ellenkezıjét, miniszter elvtárs - felelte Szergetov óvatosan. -Akkor most elmondom önnek, miért elfogadhatatlan ez a mostani helyzet. Ha megtesszük, amit javasol, a nyugat tudomást szerez majd arról, hogy válságba jutottunk. Abból, ha még több olajipari berendezést vásárolunk, és ha álcázatlanul élénk tevékenységbe kezdünk Nyizsnyevartovszkban, napnál világosabban kiderül a számukra, mi folyik itt. Ez sebezhetıvé tesz majd bennünket a szemükben, és ezt a sebezhetıséget ki fogják használni. És ugyanekkor - csapott öklével a nehéz tölgyfaasztalra -, ön azt javasolja, hogy7 azok a csapatok, amelyek megvédenék bennünket a nyugattól, kevesebb üzemanyagot kapjanak! -Miniszter elvtárs, én mérnök vagyok, nem katona. Tılem mőszaki értékelést

kértek, és én megadtam. Szergetov igyekezett, hogy a hangja higgadt maradjon, -A mostani helyzet igen komoly, de például nem érinti az ön stratégiai rakétaerıit. Vajon ezek nem alkalmasak már önmagukban is, hogy amíg helyre nem jövünk, megvédjenek bennünket az imperialistáktól? Mi másért építették ıket? Az uróhbi kérdést azonban Szergetov csak magabah tette fel. Azt a rengeteg pénzt, amit a fegyverekre fordítottak, költhettek volna valami hasznosabbra is. Nem lett volna elég, ha csak tízszer tudják megsemmisíteni a nyugatot? Minek hússzor? És most ez sem elég? -És az nem jutott eszébe, hogy a nyugat nem járul majd hozzá, hogy megvásároljuk, amire szükségünk van? - kérdezte a párt teoretikusa. -Mikor utasították el a kapitalisták, hogy eladjanak nekünk... ? -Mikor volt ilyen fegyvere velünk szemben a kapitalistáknak? - kérdezte a fıtitkár. - A nyugatnak most elıször nyílik alkalma, hogy egyetlen év alatt megfojtson bennünket. És ha most azt is megakadályozzák, hogy gabonát vásároljunk? Szergetov ezzel nem számolt. A termés, az utóbbi tizenegy évben immár hetedszer, kiábrándítóan rossz volt, és a Szovjetunió nagy mennyiségő külföldi gabona behozatalára szorult. Márpedig ebben az évben kizárólag Amerikára és Kanadára hagyatkozhattak. A déli féltekén rossz volt az idıjárás, az argentin és kisebb mértékben az ausztrál termés is tönkrement, Amerikában és Kanadában viszont szokás szerint rekordmennyiségeket takarítottak be. Ottawában és Washingtonban éppen folytak a tárgyalások egy újabb gabonaüzletrıl, és az amerikaiak semmiféle akadályt nem támasztottak, leszámítva, hogy a dollár magas árfolyama aránytalanul megdrágította a portékájukat. A gabona tengeri szállítása azonban hónapokig is eltarthat. "Milyen könnyő volna - gondolta Szergetov -, New Orleans 41 vagy Baltimore gabonakikötıinek "technikai nehézségeire" hivatkozva egy döntı pillanatban lelassítani, vagy éppen feltartóztatni a szállítmányokat..." Végignézett az asztal körül ülıkön. A huszonkét emberbıl valójában mindössze tizenhárom döntötte el az ügyeket, egyikük azonban nem volt jelen. Most csendben fontolgatták a sötét kilátásokat... azt, hogy több mint 250 millió szovjet munkás és paraszt éhezik a sötétben, ugyanakkor, ha csökkentik a Vörös Hadsereg, a belügyminisztérium és a KGB csapatainak üzemanyag-felhasználását, következésképpen csökken harcértékük és mozgékonyságuk is... A politbüróban ülı politikusok a világ legnagyobb hatalmú személyiségei közé tartoztak - jóval nagyobb hatalom összpontosult a kezükben, mint bármelyik nyugati kollégájukéban. Senkinek sem tartoztak felelısséggel, sem a Kommunista Párt Központi Bizottságának, sem a Legfelsı Tanácsnak országuk népének pedig a legkevésbé. Évek óta nem jártak gyalog Moszkva utcáin, sofır vezette, kézi munkával készült kocsikon fuvarozták ıket, belvárosi luxuslakásokban, vagy elegáns környékbeli dácsákban laktak. Ha vásároltak, az elit számára fenntartott üzletekben tették, amelyekre ırök vigyáztak, és orvosaik olyan klinikákon kezelték ıket, amelyet a pártvezetık részére hoztak létre. Mindez arról gyızte meg ıket, hogy urai sorsuknak. Csak most kezdték felfogni, hogy mint minden ember, ık is alá vannak vetve a sorsnak. Az általuk kormányzott ország polgárai szegényesen táplálkoztak és hitvány lakásokban éltek. A Szovjetunióban csak a szovjet haladást és a szolidaritást éltetı táblákból és jelszavakból volt bıségesen. Szergetov tudta, hogy ezekbıl az emberekbıl néhányan csakugyan hittek ezekben a jelszavakban. Néha-néha még ı is: fıleg

rajongó fiatalkora emlékére. A szovjet haladás azonban nem lakattá jól a népet. S vajon meddig tarthat a szovjet szolidaritás éhezı, sötétben didergı emberek szívében? Vajon akkor is büszkék lesznek majd a szibériai erdıségekben elrejtett rakétákra? Az évente elıállított sokezer ágyúra és harckocsira? Vajon akkor is melegség önti-e el a szívüket, ha felnéznek az égre, s az ott keringı Szal-jut őrállomásra gondolnak... Vagy talán azon jár majd az eszük, miféle ételeket eszik az elit? Szergetov alig egy éve még a területi pártapparátus egyik vezetıje volt, és Leningrádban figyelmesen hallgatta beosztottjainak beszámolóját arról, hogyan viccelıdnek és morgolódnak a két vekni kenyérért, fogpasztáért vagy cipıért sorban álló emberek. Még akkor sem érintették meg közelrıl a szovjet valóság rideg tényei, de elgondolkodott azon, hogy vajon egy napon a hétköznapi munkások nem elégelik-e meg a rájuk nehezedı terheket. Hogyan tudhatta volna a választ? És hogyan tudhatná akár most is? S vajon ezek az öregemberek tudni fogják-e valaha? A nép jelentéső orosz szó, a narod hímnemő, ık mégis minden értelemben erıszakot vettek a népen. A tömegek, a férfiak és nık arc nélküli sokasága nap mint nap robotolt a Moszkvában és egyebütt mőködı gyárakban, a kolhozokban gondolataikat mosoly-talan maszkokkal leplezve. A politbüró tagjai azzal 43 hitegették magukat, hogy a munkások és parasztok nem róják fel vezetıiknek az azok felelısségvállalásához társuló fényőzést. Végülis az országban jelentısen javultak az életkörülmények. Ez volt a szovjet társadalmi szerzıdés lényege, ez a paktum azonban mostanra kezdte érvényét veszíteni. Vajon mi következhetik ezután? II. Miklós cár nem tudta. Ezek az emberek tudták. A csendet a védelmi miniszter törte meg: -Több olajat kell szereznünk, ilyen egyszerő ez. A másik lehetıség ugyanis az, hogy a gazdaságunk megrokkan, az állampolgárok éheznek, a védelmi kapacitásunk csökken. Ennek következményei pedig elfogadhatatlanok. -Nem tudunk olajat vásárolni - mutatott rá az egyik póttag. -Akkor pedig el kell, hogy vegyük. FORT MEADE, MARYLAND Bob Toland homlokát ráncolva nézett főszeres süteményére. Nem kellene desszertet ennem - emlékeztette magát a hírszerzési elemzı. A Nemzetbiztonsági Ügynökség étkezdéjében azonban csak hetente egy alkalommal adtak ilyet, s nagyon szerette, és a sütemény energiatartalma amúgy is csak körülbelül kétszáz kalória volt. Csak ennyi. Odahaza majd eltölt még öt percet a szobabiciklin. -Mi a véleménye arról a cikkrıl az újságban. Bob? - kérdezte az egyik munkatársa. -Az olajmezı-dologról? - kérdezte Toland. Egy pillantást vetett a férfi biztonsági kitőzıjére, és megállapította, hogy a mőholdas felderítés tilalmas terület a számára. - Jókora tőz lehetett - felelte. -Hivatalos anyagot nem látott róla? - érdeklıdött tovább a kolléga. -Hadd mondjak csak annyit, hogy ami a lapokban van, magasabb biztonsági fokozatú helyrıl szivárgott ki, mint ez itt. -Szigorúan titkos sajtóközlemény? Mindketten nevettek. -Olyasvalami. Az anyagban olyan információk vannak, amelyekrıl nekem nem is volt tudomásom - felelte Toland, és nagyrészt igazat is mondott. Atőz már kialudt, az osztályán dolgozók pedig nem értették, hogy Ivánéknak miképpen sikerülhetett ilyen gyorsan eloltani. - Túl nagy gondot nem okozhat nekik. Náluk nem ülnek milliók autóba, hogy nyári vakációra induljanak, igaz-e?

-Nemigen. Milyen a sütemény? -Nem rossz - felelte Toland, s közben azon tőnıdött, vajon valóban szüksége van-e a plusz-szobabiciklizésre. MOSZKVA, OROSZ FÖDERÁCIÓ A politbüró másnap délelıtt fél tízkor ült össze ismét. Odakint, a kettıs ablakok mögött szürke volt az ég. 45 Nemrég ismét szakadni kezdett a hó, hogy tovább gyarapítsa a földön lévı félméteres fehér réteget. Este szánkózni fognak a Gorkij park dombjain, gondolta Szergetov. A két tó jegét pedig lesöprik majd, hogy - Csajkovszkij és Prokofjev zenéjére - korcsolyázni lehessen rajtuk. A moszkvaiak nevetnek majd, isszák a vodkájukat, ízlelgetik a hideget, és szerencsére nem tudják majd, mit beszéltek itt a jövıjükrıl, milyen fordulatot vesz valamennyiük élete. A Politikai Bizottság rendes tagjai az elızı nap délutánján, négy órakor már összeültek, aztán pedig a Védelmi Tanács öt tagja tartott zártkörő megbeszélést. Ennek a döntéshozó testületnek az összejövetelén még a Politikai Bizottság teljes jogú tagjai sem vehettek mind részt. A helyiség másik végébıl Vlagyimir Iljics Uljanov-Lenin életnagyságú portréja nézett le rájuk. A szovjet kommunizmus forradalmi szentje hátravetette domború homlokát, mintha friss szellınek tartaná oda. Átható tekintete a fényes jövıbe nézett. Arca magabiztos komolysága ugyanezt a jövıt hirdette - amelynek eljövetelét a marxizmus-leninizmus "tudománya" is szükségszerőnek mondta. Fényes jövı... Miféle jövı? - tette fel magának a kérdést Szergetov. Mi lett a forradalmunkból? Mi lett a mi pártunkból? Vajon Lenin elvtárs valóban ilyennek akarta? Szergetov a fıtitkárra nézett - a "fiatal" emberre, akirıl a nyugat azt hitte, maradéktalanul ura a helyzetnek, s aki éppen most változtatta meg a dolgok menetét. Az. hogy sikerült felküzdenie magát a legmagasabb pártpozícióba, egyeseknek - köztük Szergetovnak is - meglepetést okozott. A nyugat még mindig olyan reménykedve tekint rá, mint valamikor mi gondolta Szergetov. Ez, miután Moszkvába érkezezett, meglehetısen gyorsan megváltozott. Szertefoszlott egy újabb illúzió. A férfi, aki hosszú évekig vágott jó képet a mezıgazdaság sorozatos kudarcaihoz, most nagyobb közönségelıtt alkalmazhatta külsı sármját. Hatalmas lendülettel dolgozott, ezt az asztalnál ülık közül senki sem vonhatta kétségbe. Csakhogy: megvalósíthatatlan célt tőzött ki maga elé. Ahhoz, hogy ennyire vihesse, túlságosan sok ígéretet kellett tennie, rengeteg kompromisszumot kötnie a régi gárdával. A maguk módján még azok az ötven-hatvan éves "fiatalok" is kötıdtek a korábbi vezetıgarnitúrákhoz, akiket ı hozott be a Politbüróba. Igazából semmi sem változott. Úgy tőnt, a nyugat sohasem fogadta el az eszmét. Hruscsov óta senkinek sem volt teljhatalma. A párt vezetıinek idısebb nemzedéke élénken emlékezett arra, miféle veszélyekkel jár az egyszemélyes hatalomgyakorlás. A fiatalabbak éppen eleget hallgatták a nagy sztálini tisztogatásokról szóló történeteket, hogy a szívükbe véssék ıket. A hadsereg kollektív emlékezete is megırizte, amit Hruscsov követett el a katonai hierarchia ellen. A Politikai Bizottságban egyedül a dzsungel törvénye érvényesült, vagyis a túlélésé, és a kollektív biztonság alapját a kollektív döntéshozatal jelentette. Ezért, hogy a fıtitkár névleges posztjára kiszemelt személyeket nem annyira személyes dinamizmusuk, mint inkább pártbéli rutinjuk

47 miatt választották meg. Ez a szervezet nem jutalmazta, ha valaki túlságosan kiemelkedett a tömegbıl, A mostani fıtitkár nem volt olyan erıs személyiség, hogy akaratával egymaga uralhatta volna a Politikai Bizottságot - ugyanúgy, ahogyan Brezs-nyev, Andropov és Csernyenko sem volt képes erre. Kompromisszumokat kellett kötnie, hogy megszerezze mostani posztját, és továbbiakra kényszerül majd, ha meg is akar maradni benne. Az igazi hatalmi centrumok, emberek közti kapcsolatok hálózatai voltak. Embereknek a körülmények szerint változó szövetsége, és a célszerőségen kívül más szabályt nem ismertek. Az igazi hatalom maga a párt volt. Mindent a párt uralt, de a szervezet immár nem egyetlen ember akaratának kifejezıdése volt: a másik tizenkét ember által megjelenített érdekek érvényesítésének színterévé vált. Egyaránt képviseltettek benne a honvédelem, a KGB, a nehézipar, sıt a mezıgazdaság érdekei. Az egyes érdekek saját hatalmi arculattal bírtak, és egyes képviselıik szövetkeztek a többiekkel, hogy biztosítsák saját helyüket. A fıtitkár változtatni akart volna ezen: úgy tervezte, hogy a halálozás révén megüresedett helyeket fokozatosan hozzá lojális tagokkal tölti be. Vajon utóbb, elıdjeihez hasonlóan ı is rájön majd, hogy ebben a testületben a lojalitás mennyire tünékeny valami? Most azonban egyelıre a saját maga által kötött kompromisszumok terhét cipelte. Még nem tudta behozni valamennyi emberét, így hát fıtitkárként legfeljebb a legelsı embere volt egy csoportnak, amely éppoly könnyen leválthatta volna, mint annak idején Hruscsovot. Vajon mit szólna a nyugat, ha megtudná, hogy a "dinamikus" fıtitkár fıképpen mások döntéseinek végrehajtója? Még most sem ı volt, aki elsıként emelkedett szólásra. -Elvtársak - mondta a védelmi miniszter -, a Szovjetuniónak olajra van szüksége, méghozzá kétszázmillió tonnával többre, mint amennyit most ki tud termelni. Van ilyen olaj - határainktól mindössze néhány száz kilométernyire, a Perzsa-öbölben. Több, mint amennyire valaha is szükségünk lesz. Természetesen képesek vagyunk a megszerzésére. Két héten belül elegendı repülıgépet és ejtıernyıst tudunk mozgósítani, hogy lecsaphassunk azokra az olajmezıkre és bekebelezhessük ıket. Sajnos elkerülhetetlennek tőnik egy erıszakos nyugati reakció. Ugyanezek az olajmezık látják el Nyugat-Európát, Japánt, és kisebb mértékben Amerikát. A NATO-országok hagyományos eszközökkel nem képesek megvédeni ezeket a területeket. Az amerikaiaknak megvannak a maguk gyors reagálású erıi, ezek azonban pillanatnyilag mindössze parancsnoki központokat és könnyőfegyverzető egységeket jelentenek. Bár a felszerelésüket elırevitték Diego Garciára, reményük sincsen rá, hogy megállítsák a légideszant és gépesített alakulatainkat. Ha megpróbálják, márpedig kénytelenek lesznek vele, elitcsapataikat néhány napon belül legyőrjük és megsemmisítjük, és csak egyetlen választásuk marad: a nukleáris fegyverek. Ez olyan valóságos veszély, 49 amelyet nem hagyhatunk figyelmen kívül. Biztosan tudjuk, hogy az amerikai stratégiai tervek ilyen helyzetben nukleáris fegyverek alkalmazását írják elı. Diego Garcián nagy mennyiségben tárolnak ilyeneket, és majdnem bizonyosan be is vetnék ıket. Ezért aztán, mielıtt a hatalmunkba kerítenénk a Perzsa-öblöt, még valamit meg kell tennünk: fel kell számolnunk a NATO-t mint katonai és politikai erıt. Szergetov egyenesen ült bırszékén. Micsoda? Miket beszél ez?

Miközben a folytatást hallgatta, igyekezett megırizni szenvtelen arckifejezését. -Ha elıször a NATO-t kapcsoljuk ki, Amerika nagyon kényes helyzetbe kerül. Az Egyesült Államok a nyugati féltekén található forrásokból is fedezni tudja energiaszükségletét, így aztán nem kell, hogy megvédje az arab államokat, amelyek amúgy sem valami rettentı népszerőek az amerikai zsidó cionista közösség elıtt. Ezek tényleg elhiszik ezt, tőnıdött Szergetov. Tényleg elhiszik, hogy az amerikaiak paríroznak majd nekik? Vajon mi történhetett a tegnap esti ülésen? Mindenesetre akadt legalább egy személy, aki osztozott aggodalmaiban. -Szóval, elvtársak, mindössze csak annyi a dolgunk, hogy meghódítsuk NyugatEurópát? - kérdezte az egyik póttag. - Véletlenül nem ezek azok az országok, amelyeknek hagyományos haderejével önök, elvtársak évrıl évre riogatnak bennünket? Esztendırıl esztendıre elmondják nekünk, hogy mekkora fenyegetést jelentenek ránk nézve az egyesített NATO-hadseregek, most meg csak úgy mellékesen megemlítik, hogy le kell gyıznünk ıket? Meg-bocsásson, védelmi miniszter elvtárs, de vajon Angliának és Franciaországnak nincsen meg a maga nukleáris arzenálja? És Amerika miért ne teljesítené azt az ígéretét, hogy a NATO védelmében nukleáris fegyvereket is bevet? Szergetovot meglepte, hogy egy alacsonyabb rangú tag ilyen hirtelen elıállt ezekkel a dolgokkal, még inkább azonban, hogy a külügyminiszter válaszolt neki. íme, a mozaik egy újabb kövecskéje. De mit gondol minderrıl a KGB? Most miért nem képviseli itt senki? A szervezet fınökét nemrég operálták, még lábadozott, de mégiscsak itt kellett volna lennie valakinek... hacsak tegnap este nem döntöttek másként. -Célkitőzéseinket korlátoznunk kell, mégpedig nyilvánvalóan. Ilyeténképpen többféle politikai feladattal szembesülünk. Elıször is, el kell érnünk, hogy Amerika biztonságban érezze magát. így semlegesíthetjük, amikorra már amúgy is késı lesz, hogy erıszakkal reagálhasson. Másodszor, meg kell kísérelnünk, hogy politikai értelemben szétziláljuk a NATO-t. A külügyminiszter megkockáztatott egy halvány mosolyt. -Mint tudják, a KGB az utóbbi néhány évben dolgozott ennek tervén, s ez mostanra végleges formát öltött. Vázolni fogom önöknek. 51 Megtette. Szergetov bólogatott: megragadta a terv merész volta, és még jobban megértette a testületben uralkodó erıviszonyokat is. Tehát a KGB. Tudhatta volna. De vajon a Politburo többi tagja beadja-e a derekát? A miniszter folytatta: -Meglátják, hogyan mőködik az egész, az egyes elemek egymás után illeszkednek a helyükre. Az adott körülmények között, tehát a jelenlegi zavaros helyzetben és tekintettel arra, hogy közölni fogjuk, nem szándékozunk közvetlenül fenyegetni a két NATO-atom-hatalmat, úgy érezzük, hogy a nukleáris veszély -bár valóságos kisebb annál, mint amilyennel saját gazdaságunkban amúgy is szembesülünk. Szergetov hátradılt a bırszékben. A háború tehát kevésbé kockázatos, mint a hideg. ínséges béke? Ez hát eldılt. De csakugyan eldılt-e? Más Politburo-tagok valamilyen alkalmi szövetségének talán lesz annyi tekintélye és hatalma, hogy visszájára fordítsa a döntést... Vajon ı maga megkockáztassa-e, hogy felemelje a szavát ez ellen az ırültség ellen? Talán egy okos kérdéssel kellene kezdenie. -Képesek vagyunk legyızni a NATO-t? Az odavetett válasz borzongással töltötte el: -Természetesen - felelte a védelmi miniszter. -Mit gondol, mire való

a hadseregünk? Már tanácskoztunk is a legmagasabb rangú parancsnokainkkal. "És, Védelmi Miniszter elvtárs, amikor a múlt hónapban további harckocsik gyártásához kért még több acélt, talán a NATO gyengeségére hivatkozott? -kérdezte magában dühösen Szergetov. - Miféle machinációk folynak itt? Vajon csakugyan beszéltek már a katonai tanácsadóikkal vagy a védelmi miniszter csak a saját agyondicsért hozzáértésére hagyatkozik? Lehet, hogy a fıtitkár hagyta, hogy a védelmi miniszter ráerıltesse az akaratát? Hát a külügyminiszter? Tiltakozott egyáltalán? így születnek az ország sorsát eldöntı elhatározások? Mit szólna ehhez Vlagyimir Iljics?" -Elvtársak, ez ırültség! -jelentette ki Pjotr Bromkovszkij. A törékeny öregember túl volt a nyolcvanon, és beszéd közben néha fel-felidézte a régi, idealista idıket, amikor a Kommunista Párt tagjai valóban hitték, hogy ık határozzák meg a történelem menetét. A Jezsov-féle tisztogatás aztán véget vetett ennek. Igen mondta -, gazdaságilag vészhelyzetben vagyunk. Igen, államunk biztonsága súlyos veszélyben van... de vajon ezt még nagyobb veszéllyel kell-e helyettesítenünk? Vegye tekintetbe, mi történhet... Védelmi Miniszter elvtárs, mikor tudnak hozzálátni a NATO lerohanásához? -Úgy tájékoztattak, hogy a hadseregünk négy hónap alatt tökéletesen fel tud készülni a hadmőveletekre. -Négy hónap... Remélem, négy hónap múlva lesz olajunk... elegendı olajunk egy háború elkezdéséhez! Petya Bromkovszkij öreg volt, de nem egykönnyen lehetett becsapni. A fótitkár továbbra sem vállalta az állásfoglalás felelısségét, és odaintett az asztal végére. 53 -Szergetov elvtárs! Hova álljak? - kérdezte magában a miniszter, s bár csak nemrég volt póttag, gyorsan döntött. -Ebben a pillanatban jelentıs könnyőüzemanyag-tartalékaink vannak. Benzin, gázolaj, és a többi. A téli hónapokat, amikor ezekbıl a legkevesebb fogy, arra használjuk fel, hogy tartalékokat halmozzunk fel. Ide számítandó a stratégiai védelmi készlet, amely negyvenöt napra elegendı... -Hatvanra! - szögezte le a védelmi miniszter. -A negyvenöt nap jóval realistább becslés, miniszter elvtárs - ragaszkodott álláspontjához Szergetov. - A minisztériumom a stratégiai-védelmi tartalékok növelését célzó program részeként tanulmányozta a katonai egységek üzemanyag felhasználását, amivel az utóbbi években keveset törıdtek. Az egyéb fogyasztás csökkentésével és az ipar bizonyos áldozatvállalásával a háborús tartalék hatvan, sıt, talán hetven napra is elegendı mennyiségőre növelhetı. Ezenkívül emelni lehet a kiképzési célokra felhasznált mennyiségeket is. A rövid távú költségek nem lennének jelentısek, ez azonban a nyár közepe tájára gyorsan megváltoznék. Szergetov elhallgatott. İt magát is meglepte, milyen könnyen elfogadta a ki sem mondott döntést. Eladtam a lelkemet? Vagy hazafi módjára viselkedtem? Olyanná váltam, mint a többiek itt az asztal körül9 Vagy csak az igazságot mondtam... de mi az igazság? Csak abban lehetek biztos - mondta magában - hogy túléltem a dolgot. Egyelıre. -Ahogyan tegnap már mondtam önöknek, vannak korlátozott lehetıségeink kıolajfeldolgozó iparunk átszevezésére. Munkatársaim becslése szerint a jelenlegi termeléscsökkenés mellett is lehetséges a katonai jelentıségő termékek mennyiségének kilenc százalékos

növelése. Mindenesetre mindenkit óvatosságra intek, mert elemzıim szerint a háborús körülmények közötti üzemanyag-felhasználásra vonatkozó jelenlegi számítások túlzottan derőlátóak. Na végre, valami tiltakozási kísérletféle, gondolta. -Jelölje meg nekünk ezt az üzemanyagot, Mihail Eduardovics - mondta fagyos mosollyal a védelmi miniszter -, és gondunk lesz rá, hogy megfelelıképpen használják fel. Tervezıim szerint két hét alatt, de talán elıbb is elérhetjük céljainkat... de mondjuk, hogy igazat adok önöknek a NATO-hadseregek erejét illetıen, és akkor legyen ez harminc nap. Még így is több van, mint kell. -És ha a NATO rájön, mire készülünk? - makacskod ott az öreg Petya. -Nem jönnek rá. Már folyik a "maszkirovka", a félrevezetésük. A NATO nem erıs szövetség, nem is lehet az. A miniszterek állandóan azon huzakodnak, melyik ország mennyivel járuljon hozzá a közös védelmi költségvetéshez. Népeik megosztottak és elpu-hultak. Képtelenek szabványosítani a fegyverzetüket, az ellátási rendszerük pedig teljességgel kaotikus. A legfontosabb, legerısebb szövetségest pedig ötezer kilométernyi óceán választja el Európától. A Szovjetunió mindössze egynapi vonatútra van a német határtól. Én azonban, Petya... öreg barátom... válaszolni akarok a kérdésére. Ha semmi sem sike rül, és rájönnek, mi a szándékunk, bármikor leállhatunk, mondhatjuk, hogy hadgyakorlatokat tartunk, és visszatérhetünk a békebeli állapotokhoz. Nem járunk rosszabbul, mintha semmit sem teszünk! Csak akkor kell lecsapnunk, ha már minden készen áll, és bármikor visszavonulót fújhatunk. Az asztal körül ülık mindannyian tudták, hogy ez hazugság... bár okos hazugság, mert senkinek sem volt bátorsága, hogy megcáfolja ezt. Senki más nem mondott ellent a védelmi miniszternek. Brom-kovszkij még fecsegett néhány percig, Lenint idézte, aki szigorúan bírált minden olyan kísérletet, amely veszélyeztetheti a Világszocializmus Hazáját, azonban még erre sem reagált senki. Az államot valójában a pártot és a Politbürót - fenyegetı veszély kézzelfogható volt. Nem tőrhették, hogy a helyzet tovább súlyosbodjék. Az alternatíva pedig a háború volt. Tíz perccel késıbb a testület szavazott. Szergetov és a másik nyolc póttag puszta szemlélıje volt a procedúrának. A háború mellett tizenegyen szavaztak, ellene ketten, A folyamat beindult. Az AP moszkvai tudósítója jelenti: A TASZSZ, a szovjet hírügynökség ma meg-erısítette, hogy "jelentıs tőz" ütött ki a Szovjetunió nyugat-szibériai területén. A Pravda, a Kommunista Párt hivatalos lapja az utolsó oldalon említette a tüzet, hozzá téve, hogy a "hıs tőzoltók" ügyessége és áldozatkészsége számtalan ember életét mentette meg. Ezen kívül, úgymond, sikerült elejét venniük, hogy a közeli olajipari létesítményekben komolyabb károk keletkezzenek. Jelentések szerint a tőz, amelyet a finomító automatikus irányítórendszerének "mőszaki hibája" okozott, gyorsan tovább terjedt, de rövidesen eloltották, ez azonban áldozatokat is követelt "a tú'z leküzdésére kiküldött bátor férfiak, és a hısiesen elvtársaik segítségére sietı" munkások közül". Nyugati jelentések némiképpen különösnek tartották, hogy a térségben a tőz a vártnál gyorsabban aludt ki. Külföldi hivatalos körökben találgatások kaptak lábra, melyek szerint a szovjeteknek Nyizsnyevartovszkban egy rendkívül hatékony tőzoltórendszer tette lehetıvé a tőz eloltását. 3/ Erıviszonyok MOSZKVA, OROSZORSZÁGI FÖDERÁCIÓ

-Engem senki sem kérdezett -jelentette ki Szavirin marsall, a hadsereg vezérkari fınöke. - Az én véleményemre senki sem volt kíváncsi. Amikor csütörtökön éjjel felhívtak, a politikai döntést már meghozták. Mikor kérdezett meg engem a védelmi miniszter valamilyen fontos döntéssel kapcsolatban? -És te mit mondtál? - kérdezte Rozskov marsall, a szárazföldi erık fıparancsnoka. Szavirin arcán válaszképpen elıször zord, ironikus mosoly jelent meg, majd így szólt: -Azt, hogy amennyiben kapunk négy hónapot a felkészülésre, a Szovjetunió fegyveres erıi képesek a feladat végrehajtására. -Négy hónap...? - bámuit ki az ablakon Rozskov. majd visszafordult, és így szólt: -Nem leszünk készen. -A támadás június 15-én kezdıdik - felelte Szavirin. -Addigra fel kell készülnünk, Jurij. Talán van más választásunk? Elvárnád tılem, hogy azt mondjam: "Sajnálom, fıtitkár elvtárs, de a szovjet hadsereg képtelen végrehajtani ezt a feladatot." Elcsapnának, és a helyemre tennének valakit, akit könnyebb kezelni... és ugye tudod, ki lenne az utódom. Szeretnéd, ha inkább Buharin marsall lenne a fınököd... -Az a marha!? - morogta Rozskov. Buharin altábornagy volt, az ı zseniális terve kényszerítette be a szovjet hadsereget Afganisztánba. Katonai abszurdum volt ez, de politikai kapcsolatai nemcsak megmentették, hanem továbbra is folytathatta pályafutását a katonai hierarchia legfelsıbb köreiben. Maga sohasem vett részt a hegyvidéki hadmőveletekben, miután azonban áthelyezték a kijevi katonai körzet élére, íróasztalnál fogant briliáns tervét dicsérve a végrehajtás hibáit okolta a kudarcért. A történelmi hagyományok szerint új beosztása egyben marsallá való dicsıségteljes elıléptetését is magával hozta. -Szóval, azt akarod, hogy ı üljön be ebbe az irodába, és ı diktálja neked, milyen terveket dolgozz ki? - kérdezte Szavirin. Rozskov a fejét rázta. 1945-ben, a Bécs elleni utolsó roham során barátkoztak össze: mindketten ugyanabban a páncélosezredben voltak alegységparancsnokok. -Hogyan fogunk hozzá? -Vörös vihar - felelte kurtán a marsall. Ez volt a fedıneve a NyugatNémetország és Hollandia elleni, gépesített erıkkei végrehajtandó támadás tervének. Aszerint, ahogyan a két oldal erıi újra és újra átrendezıdtek, idırıl idıre módosították. Kidolgozói két-három hetes hadjárattal számoltak, amelyre a keletnyugati feszültség gyors eszkalációját követıen került volna sor. Ennek ellenére a szovjet hadászati doktrínának megfelelıen a siker elıfeltételeként 59 tartalmazta a meglepetést, viszont csak hagyományos fegyverzet alkalmazásával számolt. -Legalább az atomfegyvereket nem emlegetik -mormolta Rozskov. A katonák még csak fontolóra sem igen akarták venni azokat a más fedınévre keresztelt terveket, melyek közül jónéhány harcászati, sıt hadászati atomfegyverek bevetésével is számolt. Ezek a hivatásos katonák politikus gazdáik minden kardcsör-tetı harciassága ellenére jól tudták, hogy az atomfegyverek bevetése szörnyőséges bizonytalansági tényezıt jelentene. - És a "maszkirovka" 9 -Két részbıl áll. Egyik eleme tisztán politikai jellegő, és az Egyesült Allamok ellen irányul. A másik a KGB dolga, és közvetlenül a háború elıtt válik

idıszerővé. Tudod, a KGB Északi Csoportja. Két éve ellenıriztük ıket. Rozskov mordult egyet. Az Északi Csoport a testület részlegeinek vezetıibıl alakult ad hoc bizottság volt, a 70-es években állította fel a KGB akkori fınöke. Jurij Andropov. Azt a feladatot kapták, hogy vizsgálják meg, milyen eszközökkel lehet szétforgácsolni a NATO-t - továbbá, hogy a nyugati morál a kiaknázását szolgáló pszichológiai és politikai hadjáratot folytassanak. Az Északi Csoport leglátványosabb bővészmutatványa egy terv kidolgozása volt. amely - háborús elıkészületképpen - a NATO politikai és katonai szervezetének szétzilálását tőzte ki célul. De vajon beválik-e? A két tábornok ironikus pillantásokat váltott egymással. Mint afféle katonák nem bíztak sem fi kémekben, sem azok terveiben. -Négy hónap - ismételte meg Rozskov. - Bıven van tennivalónk. És ha ez a KGB hókuszpókusz mégsem jön be? -A terv jó. Csak egy hétig kell orránál fogva vezetnünk a nyugatot... Bár két hét még jobb volna. A kulcskérdés természetesen az, hogy a NATO milyen gyorsan éri el a teljes harckészültséget. Ha a mozgósítást ki tudjuk tolni egy héttel, a gyızelem biztos... -És ha nem? - kérdezte élesen Rozskov, tudván, hogy a hét nap haladék sem garancia semmire. -Akkor nem biztos, de az erıviszonyok nekünk kedveznek. Ezt te is tudod, Jurij. A gépesített erık esetleges visszavonásának lehetıségében mindig egyetértettek a vezérkari fınökkel. -Elıször is az összes fegyveres erınél javítanunk kell a fegyelmi helyzeten -jelentette ki a szárazföldi erık fıparancsnoka. - Azonnal informálnom kell a vezetı parancsnokokat. Nagy erık bevonásával hadgyakorlatokat kell kezdenünk. Mennyire komoly ez az üzemanyag-mizéria? Szavirin odanyújtotta jegyzeteit alárendeltjének. -Rosszabbodhat. Most annyink van, amennyi lehetıvé teszi a nagyobb szabású csapatgyakorlatokat. Nem egyszerő a dolgod, Jurij, de négy hónap nem kevés az elvégzésére. Mi a véleményed? Kevésnek kevés volt, de Rozskov úgy gondolta, nincsen értelme, hogy ezt válaszolja. -Azt mondod, négy hónap a harci fegyelem kialakítására? Szabad kezet kapok? -Korlátlanul. 61 -Egy dolog rákényszeríteni a közkatonát, hogy ugorjon, ha parancsot ad neki az ırmestere, és megint más olyan katonai vezetıket faragni az aktatologatásra kondicionált tisztekbıl, akik harci körülmények között is helytállnak. Rozskov kitérı választ adott, feljebbvalója azonban pontosan értette, mire célzott. -Mindkét vonalon szabad kezet kapsz, Jurij, de légy óvatos. Mindkettınk érdekében. Rozskov biccentett. Már tudta, kit használ majd fel a dolog végrehajtására. -Negyven éve irányítjuk ezeket a csapatokat, meg tudjuk csinálni, Andrej. Rozskov leült, majd így folytatta: -İszintén szólva a nyersanyag ma sem más, mint régen, a fegyvereink viszont jobbak. A fı bizonytalansági tényezıt most is az emberek jelentik. Amikor a harckocsijainkkal megindultunk Bécs ellen, kemény, szívós veteránok harcoltak a kezünk alatt... -Azok a rohadék SS-ek sem voltak puhábbak, akiket eltiportunk - emlékezett mosolyogva Szavi-rin. - Ne felejtsd el, hogy nyugaton ugyanazok az erık

munkálnak, ha lehet, még nagyobb mértékben. Hogyan harcolnak majd a mostani megosztottságukban, ha rajtuk ütünk? Mennie kell a dolognak, a mi dolgunk, hogy elérjük ezt. -Hétfın összeülök a beosztott parancsnokaimmal. Én magam mondom majd el nekik. 62 NORFOLK, VIRGINIA -Remélem, vigyáz majd rá - mondta a polgármester. Daniel X. McCafferty fregattkapitány csak egy pillanattal késıbb reagált. A Chicagó-t mindössze hat hete bocsátották vízre, elkészültét hátráltatta egy hajógyári tőz, az avatását pedig beárnyékolta Chicago polgármesterének távolmaradása, aki a városi alkalmazottak sztrájkja miatt hiányzott a ceremóniáról. A hajó öt hét után most tért vissza az atlanti-óceáni gyakorlóútjáról, a legénysége éppen az elsı hadmőveleti bevetéshez szükséges készleteket rakodta be. McCafferty még mindig el volt bővölve új beosztásától, és mostanra sem szőnt meg bámulni a hajóját... Éppen a polgármestert vezette körbe az ívelt felsı fedélzeten. Jóllehet itt szinte semmilyen látnivaló nem volt, ez a hely játszotta a legfontosabb szerepet bármiféle tengeralattjáró vadászat során. -Parancsol... ? -Nagyon vigyázzon a hajónkra! - mondta Chicago polgármestere. -Mi ezeket csónakoknak nevezzük, uram, és az ön kedvéért nagyon fogunk vigyázni rá. Bejön hozzánk a tiszti étkezdébe? -Újabb hágcsók... - mondta a polgármester és olyan arcot vágott, mintha rosszallná a dolgot, McCafferty azonban tudta róla, hogy korábban tőzoltóparancsnok volt. "Néhány hónapja még jó hasznukat vetted..." - gondolta. 63 -Hova indulnak holnap? - tudakolta a polgármester. -A nyílt tengerre - felelte McCafferty, és elindult lefelé a hágcsón. A polgármester követte. -Gondoltam - mondta. Ahhoz képest, hogy csaknem hatvan esztendıs volt, meglehetısen ügyesen mozgott a hágcsón. Odalent folytatták a beszélgetést. -És pontosan mivel foglalkoznak? - érdeklıdött a vendég. -A flottánál az ilyesmit "oceanográfiai vizsgálatinak nevezik - felelte mosolyogva a kapitány a kínos kérdésre. A Chicagót egyenesen a mélyvízbe dobták. A haditengerészet arra volt kíváncsi, mennyire hatékonyak a hajó új zajcsökkentı rendszerei. A Bahamák partjai elıtti kísérleti területen elvégzett akusztikai tesztek szerint minden rendben volt. Most az volt a kérdés, hogyan alakulnak a dolgok a Barents-tengeren. -Gondolom a Greenpeace megbízásából számolják majd meg a bálnákat - nevette el magát a polgármester. -Nos, annyit mondhatok, ahová megyünk, ott csakugyan vannak bálnák. -És ez a burkolat? Még sohasem halottam, hogy egy hajónak gumifedélzete lett volna. -Anekhoikus burkolólap a nevük, uram. A gumi elnyeli a hanghullámokat. így csendesebben operálhatunk, és ha valaki ránk penget, a szonár nehezebben fedez fel bennünket. Kér kávét? -Nem gondolja, hogy egy ilyen napon, mint a mai... -Dehogynem, csakhogy tiltja a szabályzat - kuncogott a kapitány.

A polgármester felemelte a csészéjét, és odakoccantotta McCaffertyéhez. -Sok szerencsét... én erre iszom. MOSZKVA, OROSZORSZÁGI FÖDERÁCIÓ A moszkvai katonai körzet Központi Tiszti Klubjának a cári idıkbıl származó, Krasznokazarmennaja utcai hatalmas, impozáns épületében találkoztak. Az évnek ebben a szakában a magasrangú katonái parancsnokok rendszerint megbeszélést tartottak Moszkvában, s ezeket a konferenciákat mindig ünnepélyes vacsorák követték. Rozskov a fıbejáratnál üdvözölte tiszttársait, s amikor valamennyien megérkeztek, levezette ıket a díszes alagsori gızfürdıbe. Jelen volt valamennyi hadseregcsoport parancsnoka, elhozták magukkal a helyetteseiket és a repülıfınökeiket; rajtuk kívül ott voltak a flottaparancsnokok is. Kisebbfajta galaxis csillagokból, szalagokból és paszományokból... Mindössze tíz perccel késıbb már egészen más embercsoport voltak: ruházatuk mindössze két ken-dıcskébıl állt, kezükben nyírfavesszı-nyalábot tartottak. Olyanok voltak, mint egy csoportnyi középkorú szovjet átlagpolgár - talán csak az erınlétük volt valamelyest jobb. Valamennyien ismerték egymást. Bár sokan közülük vetélytársai voltak egymásnak, ugyanazt a 65 hivatást gyakorolták, így aztán az orosz fürdıkre jellemzı meghitt hangulatban néhány percen át elbeszélgettek egymással. Jónéhányan közülük már nagyapák voltak, és örültek, hogy ivadékaik folytatják a hivatásukat. A magasabb rangú tisztektıl elvárták, hogy személyes rivalizálásaikra való tekintet nélkül támogassák elvtársaik fiainak elıbbrejutását. Eképpen tudatták egymással, hogy melyikük fia milyen beosztásban van, és hogy milyen pozícióba akar elıbbre lépni. Végül következett a hagyományos orosz eszmecsere a gız "erejérıl". Rozskov önkényesen lezárta a vitát: vékony, de állandó sugárban vizet fecskendezett a helyiség közepén lévı felhevített téglákra. A felcsapódó gız sistergése bármilyen, a helyiségben lévı lehallgatókészüléket megzavart volna - tudniillik, ha már a nyirkos levegı eleve ócskavasat nem csinált volna belıle. Rozskov nem utalt rá, mi következik: jobb, gondolta, ha elıkészítés nélkül döbbenti rá ıket a helyzetre, s akkor ıszinte reakciókra számíthat tılük. -Elvtársak, közölnöm kell önökkel valamit. A társalgás elhalt, a tábornokok kérdıen pislogtak felé. -Hát akkor rajta. Elvtársak, az idén június 15-én, vagyis mához pontosan három hónapra támadást indítunk a NATO ellen. Egy pillanatig csak a gız sistergése hallatszott, aztán felhangzott annak a három tábornoknak a nevetése, akik a Kremlbıl jövet limuzinjaik meghitt magányában leitták magukat. Akik azonban közelrıl 66 látták a szárazföldi erık fıparancsnokának arcát, nem nevettek. -Komolyan beszél, marsall elvtárs? - kérdezte a nyugati hadseregcsoport parancsnoka. Rozskov bólintott, mire a tábornok megkérdezte: -Akkor volna szíves elmondani, mi indokolja ezt az akciót? -Természetesen. Valamennyien tudnak a nyizs-nyevartovszki olajmezın bekövetkezett katasztrófáról, nem tudnak azonban stratégiai és politikai következményeirıl. Hat feszült percen át ismertette a Politikai Bizottság döntését. -Mostantól számítva négy hónap múlva elindítjuk a Szovjetunió történetének legsorsdöntıbb katonai vállalkozását, hogy megsemmisítsük a NATO-t, mint

politikai és katonai erıt egyaránt. És sikerrel is járunk! Elhallgatott, és némán meredt a tisztekre. A gız kifejtette kívánatos hatását. Szikkasztó heve perzselte a légútjaikat. Azok, akik ittak, kijózanodtak tıle. És izzadtak. Az elkövetkezı hónapokban ez nagyon gyakran megtörténik majd velük, gondolta Rozskov. Ekkor megszólalt Pavel Alekszejev, a délnyugati hadseregcsoport parancsnokhelyettese: -Hallottam ezt-azt... de ennyire rossz a helyzet? -Igen. Ha a szokásos tevékenységünkét végezzük, tizenkét hónapra való ásványolajtermékünk van, ami, ha egy rövid gyakoílóidıszak után háborút indítunk, hatvan napra elegendı. Azt elhallgatta, 67 hogy a nemzetgazdaság megrokkanása árán, amely augusztus közepére következnék be. Alekszejev elırehajolt, és megcsapkodta magát a gallykötegével. Amit csinált, furcsa módon arra emlékeztetett, amikor az oroszlán csapkod a farkával. Ötven éves lévén ı volt itt a második legfiatalabb tiszt, katonai szakemberként tisztelték. Jóképő férfi volt, a vállai, akár egy favágóé. Átható pillantású, sötét szeme a gomolygó gızfelhıt figyelte. -Június közepe? -Igen - felelte Rozskov. - Ennyi idınk van, hogy pontosítsuk a terveinket és felkészítsük embereinket. A szárazföldi erık fıparancsnoka körülnézett a helyiségben. A pára már a mennyezet egy részét is eltakarta. -Feltételezem, hogy azért vagyunk itt, hogy többszemközt, ıszintén beszéljünk egymással. -így van, Pavel Leonyidovics - felelte Rozskov, akit egyáltalán nem lepett meg, hogy elıször Alekszejev tért a tárgyra. A szárazföldi fıparancsnok az utóbbi évtizedben gondosan egyengette a fiatalabb tiszt pályáját, akinek apja a Nagy Honvédı Háború idején páncélos tábornokként harcolt. Az idısebb Alekszejev, ahogyan annyi jó elvtárs, az ötvenes évek végén, Nyikita Hruscsov verteién tisztogatásai során kényszerült nyugdíjba. Alekszejev felállt, és lassan végighaladt a márványpadlón, a padok elıtt. -Elvtársak - mondta -, mindennel egyetértek, amit Rozskov marsall mondott nekünk. De... négy 68 hónap! Négy hónap alatt leleplezıdhetünk, oda lehet a meglepetés! Hát akkor? Mi történjék? Erre viszont már megvan a tervünk: a Zsukov-4! Azonnali mozgósítás! Hat órán belül valamennyien ismét parancsnoki állomáshelyeinken vagyunk. Ha meglepetész-szerő támadást akarunk végrehajtani, akkor ezt olyan idıpontban tegyük, hogy senki se értesülhessen idıben a szándékainkról - vagyis mostantól számítva hetvenkét óra múlva! A helyiségben eleinte csak a sötétbarna téglákon gızzé elsistergı víz sziszegése hallatszott, aztán kitört a hangzavar A Zsukov-4 annak a tervnek a téli változata volt, amelyet arra az esetre dolgoztak ki, ha kiderülne, hogy a NATO meglepetésszerő támadást akar indítani a Varsói Szerzıdés ellen. Egy ilyen helyzetre a szovjet katonai doktrína ugyanolyan választ tartogatott, mint bármely más országé, a légjobb védekezést, azaz egy sikeres támatiást. Ez utóbbit, a NATO-seregeket megelızve, a Kelet-Németországban állomásozó elsı lépcsıs gépesített alakulatok hajtották volna végre. -De hát nem vagyunk felkészülve rá! - tiltakozott a nyugati hadseregcsoport

parancsnoka. A berlini fıhadiszállás ura - ennélfogva pedig a világ legnagyobb hatalmú katonai parancsnoka volt: egy Nyugat-Németország elleni támadás elsısorban az ı illetékességi körébe tartozott. Alekszejev mindkét kezét felemelte. -İk sincsenek, sıt, a készültségük foka a mienket sem éri el - érvelt józanul. -Nézzük a hírszerzésünk adatait! Élı erejük tizennégy százaléka sza 69 badságon van. Igaz, hogy most fejeztek be egy kiképzési idıszakot, de éppen ezért a felszerelésük jelentıs része is karbantartás alatt áll, jó néhány vezetı tisztjük pedig - ahogyan mi most -, hazautazik eligazításra a megfelelı fıvárosokba. Csapataik téli körleteikben tartózkodnak, vagy téli gyakorlatokat hajtanak végre. Az évnek ebben a részében karbantartást vagy papírmunkát végeznek. A fizikai kiképzést csökkentették - ki is akarna a hóban futkosni, mi? Az embereik náthásak és többet isznak a szokásosnál. Ez a mi idınk, most kell lépnünk! A történelembıl tudjuk, hogy a szovjet ember télen harcol a legjobban, a NATO készültsége pedig ilyenkor a legalacsonyabb szintő. -Akárcsak a mienk, te zöldfülő - morogta a nyugati hadseregcsoport parancsnoka. -Elég negyvennnyolc óra, hogy változtassunk ezen - felelte Alekszejev. -Lehetetlen - jelentette ki a nyugati hadseregcsoport parancsnokhelyettese, aki elég óvatos volt, hogy a fınökét támogassa. - Ahhoz, hogy elérjük a teljes készültséget, valóban hónapokra van szükség ismerte el Alekszejev. Arra, hogy elfogadtassa álláspontját az idısebbekkel, az egyetlen esélye az volt, ha megpróbál szót érteni velük. Tudta, hogy ezzel csaknem bizonyosan kudarcot vall, de meg kellett próbálnia. - Nagyon nehéz lesz eltitkolni elıttük... ha ugyan nem lehetetlen. -Ahogyan Rozskov marsall mondta, Pavel Le-onyidovics, kénytelenek vagyunk a politikai és diplomáciai maszkirovka eszközével élni - jegyezte meg az egyik tábornok. -Cseppnyi kétségem sincsen, hogy elvtársaink a KGB-nél, valamint politikai vezetésünk ügyessége csodát mővel majd. Utóvégre is lehettek lehallgatókészülékek a helyiségben... -De vajon nem túlzás-e elvárni, hogy az imperialisták-akik nagyon félnek tılünk, nagyon győlölnek bennünket, továbbá roppant aktív ügynökökkel és kémholdakkal rendelkeznek - ne vegyék észre, hogy kétszeresére fokozzuk kiképzési tevékenységünket? Tudjuk, hogy a NATO azonnal fokozza készültségét, mihelyt hadgyakorlatokat kezdünk és automatikusan ugyanebbe az irányba hat majd az is, ha megkezdıdik a tavaszi kiképzési idıszak. Ha a szokásosnál jelentısebb aktivitást mutatunk, még éberebbekké válnak. Ha el akarjuk érni a teljes harckészültséget, túlságosan sok, a szokásostól eltérı dolgot kell tennünk. Ha másutt nem is, Kelet-Németországban nyüzsögnek a nyugati kémek. A NATO tudomást szerez majd róla, és reagálna. Összes fegyverzetükkel együtt a határon fogadnának bennünket. Másfelıl, ha mindennel, amink csak van, most támadunk, mi vagyunk elınyösebb helyzetben. Ami embereink nem mentek el síelni abba a kurva Alpokba! A Zsukov-4 et arra dolgozták ki, hogy negyvennyolc óra alatt átalljunk békérıl háborúra. A NATO ilyen rövid idı alatt képtelen a válaszadásra. Negyvennyolc órájukba kerül már az is, hogy összegereblyézzék, 71 és prezentálják minisztereiknek a hírszerzési információkat. Akkorra a gránátjaink már zuhognak a Fuldai-szorosba, és utánuk hamarosan odaérkeznek a páncélosaink is!

-Túl sok dolog alakulhat rosszul! - szögezte le a nyugati hadseregcsoport parancsnoka, és olyan fürgén ugrott talpra, hogy a törölközı csaknem lehullt a derekáról. Jobb kezével utána nyúlt, bal öklével pedig a fiatalabb tábornokot fenyegette. - Hát a forgalomirányítással mi lesz? És az embereinket mikor képezzük ki az új eszközök használatára? És a pilótáim mikor készülnek fel az imperialistákkal való összecsapásokra? És itt... éppen itt van egy elháríthatatlan akadály! A pilótáinknak legalább egy hónapnyi intenzív gyakorlásra van szükségük! Ugyanígy a harckocsizóimnak, a tüzéreimnek és a lövészeimnek is. "Ha tisztességesen dolgoztál volna, már készen állnának. A kurva anyádat, te senkiházi!" - gondolta Alekszejev, hangosan kimondani azonban nem merte. A nyugati hadseregcsoport parancsnoka hatvanegy éves volt, és szívesen büszkélkedett - sıt hence-gett - férfiúi hıstetteivel, melyek amúgy hivatásbéli feladatainak rovására mentek. Alekszejev éppen ebben a helyiségben elégszer hallotta, amiket a többiek sugdostak róla. A nyugati hadseregcsoport parancsnoka azonban politikailag megbízható volt. - Ilyen a szovjet rendszer - tőnıdött a fiatalabb tábornok. -Harcoló katonákra van szükségünk, akik megvédik a hazát, és mi van ehelyett? Politikai megbízhatóság!" Eszébe jutott, ami apjával 1958-ban történt, s az emlék keserőséggel töltötte el, nem engedte azonban meg magának, hogy vitassa a párt jogát a fegyveres erık irányítására. Végülis a párt volt az állam, ı pedig felesküdött az állam szolgálatára. Mindezeket az igazságokat apja csöpögtette belé, amikor még egészen kicsiny gyerek volt. Kijátszott még egy kártyát. -Tábornok elvtárs, az ön hadosztályait, ezredeit és zászlóaljait kiváló tisztek vezénylik. Bízzék abban, hogy tudják a kötelességüket. Nem intézhetem el egy kézlegyintéssel a Vörös Hadsereg színvonalát - mérlegelt Alekszejev. Rozskov felállt, s a helyiségben mindenki megmerevedve várta, mit akar mondani. -Van abban valami, amit mond, Pavel Leonyido-vics, de szabad-e kockára tennünk hazánk biztonságát? Megrázta a fejét, és mint oly sok éven át annyiszor, ismét vázolta az ismert doktrínát: -Nem, nem kockáztathatjuk. A meglepetésre építünk, igen, elıször alaposan megnézzük, hova ütünk, aztán lesújtunk, és utat nyitunk gépesített erıink merész elırenyomulásának. És valóban meglepetést okozunk majd. A nyugatiak képtelenek lesznek elhinni, ami történik, és mivel a Politikai Bizottság éppen az alatt nyugtatja majd meg ıket, mialatt mi felkészülünk, a stratégiai meglepetés a mi oldalunkon lesz. A nyugatnak három, esetleg négy napja lesz arra, hogy felfogja, mi történik, és lelkileg még így sem lesznek felkészülve ránk. 73 A tisztek Rozskowal az élen kimentek, hogy a hideg zuhany alatt mossák le testükrıl a verejtéket. Tíz perccel késıbb felfrissülve, talpig uniformisban találkoztak az elsı emeleti bankett-teremben. A pincérek - sokan közülük KGB informátorok - felfigyeltek a nyomott hangulatra, valamint arra, hogy a vendégek olyan halkan beszélnek, hogy képtelenek kihallgatni ıket. A tábornokok tudták, hogy a KGB Lefotovo börtöne mindössze egyetlen kilométernyire van onnét. -A terveink? - kérdezte a helyettesét a délnyugati hadseregcsoport parancsnoka. -Hányszor eljátszottuk már ezt a hadijátékot! -felelte Alekszejev. - Éveken át ellenıriztük a térképeinket és az adatainkat. Tudjuk, hol vannak csapat-és páncélosösszevonásaik. Ismerjük az útvonalakat, a fıutakat. Tudjuk, mely mellékútvonalakat használja majd a NATO, és melyeket mi. Ismerjük a mozgósítási tervünket, és ismerjük az övékét is. Egyedül azt nem tudjuk, hogy gondosan

kidolgozott terveink vajon mőködnek-e majd. Azonnal támadnunk kell, akkor az ismeretlen tényezık egyaránt hatnak mindkét oldal ellen. -És ha a támadásunk túl jól sikerül, és a NATO nukleáris védekezéshez folyamodik? - kérdezte feljebbvalója. Alekszejev elismerte, hogy ez fontos kérdés, de úgy gondolta hogy lehetetlen jóslatokba bocsátkozni. -így is, úgy is megtehetik. Elvtársak, valamennyi tervünk sikere nagyrészt a meglepetésen múlik, nemde? A meglepetés és az általunk elért 74 siker arra készteti majd a nyugatot, hogy fontolóra vegye a nukleáris fegyverek... -Ebben téved, fiatal barátom - korholta a délnyugati hadseregcsoport parancsnoka. A nukleáris fegyverek bevetésének kérdése politikai kérdés. Az, hogy elejét vegyük a használatuknak, idıigényes politikai mővelet. -De ha négy hónapon át csak várakozunk... hogyan okozhatunk nekik stratégiai meglepetést? - kérdezte Alekszejev. -Politikai vezetésünk ígéretet tett rá. -Abban az évben, amikor tanulni kezdtem a Frunze Akadémián, a párt bejelentette, hogy az igazi kommunizmus még életünkben megvalósul. Az idejét is megmondták. Ünnepélyes ígéret volt... hat esztendeje kellett volna teljesülnie. -Velem nyugodtan beszélhetsz így, Pasa, én megértelek. De ha nem tudod megfékezni a nyelvedet... -Bocsásson meg nekem, tábornok elvtárs. Számolnunk kell a lehetıséggel, hogy nem sikerül meglepetést okoznunk. "A harcérintkezés során a leggondosabb elıkészítés ellenére sem kerülhetı el a kockázatvállalás - idézet a Frunze Akadémia kézikönyvébıl. - Ezért valamennyi hadmozdulat, illetve ezek során tekintettel kell lenni minden lehetséges kényszerítı tényezıre. Ezért, hogy azok közül, akiket az állam szolgálatára méltat, a törzstiszt mindennapi élete követeli a legnagyobb erıfeszítéseket." -Olyan a memóriád, mint egy kuláké, Pasa -nevetett a délnyugati hadseregcsoport parancsnoka, 75 és megtöltötte grúz borral helyettese poharát. - De igazad van. -Ha nem sikerül meglepetést okozni az ellenségnek, az azt jelenti, hogy hatalmas veszteségekkel járó hadjáratra kényszerülünk: az elsı világháború hightech változatára. -És meg is nyerjük-jelentette ki a szárazföldi erık fıparancsnoka, miközben leült Alekszejev mellé. -Meg bizony - ismerte el Alekszejev. Valamennyi szovjet tábornok elfogadta az elıfeltevést, miszerint ha nem csikarnak ki gyors döntést, hosszú, véres, nagy veszteségekkel járó háború következik, amely mind a két oldalt egyformán elnyüvi. A szovjetek ember- és anyagtartalékai jóval inkább lehetıvé tették egy ilyen háború megvívását, de a felhasználásukra való politikai szándék is megvolt. - Akkor, és csak akkor, ha a csata ütemét mi diktáljuk, és ha flottabéli barátaink meg tudják akadályozni, hogy a NATO utánpótlást kapjon Amerikából. A NATO készletei durván ötven hétre elegendıek. Ami csinos, drága flottánknak le kell zárnia az Atlanti-óceánt. - Maszlov - fordult Rozskov a szovjet haditengerészet fıparancsnokához. - Hallani szeretnénk a véleményét az Atlanti-óceán északi részén uralkodó erıviszonyokról. -Mi lenne a dolgunk? - kérdezte körültekintıen a tengernagy.

-Ha nyugaton nem sikerül meglepetést okoznunk, Andrej Petrovics, szükség lesz arra, hogy flottabéli kedves elvtársaink elvágják Európát 76 Amerikától - jelentette ki Rozskov. Pislogott, várta a választ. - Adjon nekem egy hadosztály ejtıernyıst, és én megoldom ezt a feladatot felelte higgadtan Masz-lov. Egy pohár ásványvizet tartott a kezében, de volt olyan óvatos, hogy ezen a hideg februári éjszakán ne igyék belıle. - Az a kérdés, hogy stratégiai alapállásunk a tengeren védekezı, vagy támadó legyen-e? A NATO-flották, de mindenek elıtt az Egyesült Államok haditengerészete közvetlen fenyegetést jelentenek a haza számára. Ez a haderınem önmagában elegendı repülıgéppel és repülıhordozóval rendelkezik, hogy a Kola-félszigetnél megtámadhassa az országot. Sıt, azt is tudjuk, hogy vannak pontosan erre az esetre kidolgozott terveik. -Na és? - mondta a délnyugati hadseregcsoport fıparancsnoka. - Természetesen nem egykönnyen szánják el magukat egy, a Szovjetunió elleni támadásra, de bármilyen nagyszerően küzdjünkis, ennek a hadjáratnak a során súlyos veszteségeket fogunk szenvedni. Ami számít, az a végeredmény. -Ha az amerikaiaknak sikerül a támadás a Kola-félszigetnél, eredményesen megakadályozhatják, hogy lezárjuk az Atlanti-óceán északi részét. Rosszul teszi, hogy ennyire félvállról veszi az effajta offenzívakat. Ha az amerikaiak behatolnak a Barents-ten-gerre, közvetlenül fenyegethetik majd nukleáris elrettentı erınket, és komolyabb következményekkel járhatnak, mint gondolná. Maszlov tengernagy elırehajolt. -Másfelıl, ha ráveszi a SZTAVKÁ-t, hogy a rendelkezésünkre 77 bocsássa a Északi dicsfény hadmővelet végrehajtásához szükséges eszközöket, meg tudjuk ragadni a kezdeményezést, és az észak-atlanti katonai akcióink során rájuk tudjuk kényszeríteni az általunk választott feltételeket. -Ily módon - emelte fel a mutatóujját -, meg tudjuk elızni, hogy az amerikaiak a tengeren támadják meg a hazát. - Másodszor - mutatta egy másik ujjával -, ahelyett, hogy védelmi feladatokkal bíznánk meg ıket, tengeralattjáróink nagy részét az Atlanti-óceán északi részén, azaz a kereskedelmi útvonalak közelében vethetjük be. Harmadszor -nyitotta ki egy harmadik ujját is -, így használhatjuk a leghatásosabban haditengerészeti légierınket. Ezzel a húzással flottánk védelmi fegyverbıl egycsa-pásra támadóeszközzé válik. -S ahhoz, hogy ezt véghez vigye, mindössze egyetlen ejtıernyıs zászlóaljra van szüksége? Ké-tem, vázolja nekünk a tervét, admirális elvtárs! - mondta Alekszejev. Maszlov körülbelül öt percen át válaszolt, összefoglalásképpen pedig ezt mondta: -Ha szerencsénk van, egyetlen támadással súlyosabb csapást mérünk a NATO flottákra, semhogy elviselhetnék, és a háború után kedvezıbb feltételek között használhatjuk ki a helyzetet. - Jobb lenne, ha bevonnánk a harcba az anyahajóikat - és megsemmisítenénk ıket kapcsolódott be a vitába a nyugati hadseregcsoport fıparancsnoka. -Az amerikaiak öt vagy hat repülıhordozót tudnak bevetni ellenünk az Atlanti óceánon. Valamennyin ötvennyolc repülıgép van, amelyeket használhatnak akár a légifölény biztosítására, akár nukleáris csapásmérésre - azokon kívül, amelyekkel a flottájukat védik. Elismerem, elvtársak, az az érdekünk, hogy amennyire csak lehetséges, távol tartsuk hazánktól ezeket a hajókat. -Andrej Petrovics, le vagyok nyőgözve-jelentette ki elgondolkodva Rozskov,, és látta az elismerést Alekszejev tekintetében is. Az Északi dicsfény egyszerre

volt merész és egyszerő. - Holnap délutánra kimerítı tájékoztatást kérek errıl a tervrıl. Azt mondja, ha biztosítani tudjuk az eszközöket, a vállalkozás nagy valószínőséggel sikeres lesz? -Öt évig dolgoztunk ezen a terven, és különös fontosságot tulajdonítottunk annak, hogy egyszerő legyen. Hacsak meg nem tudják valahogy, mindössze két dolognak kell sikerülnie, hogy összejöjjön. -Akkor támogatni fogom önt - bólintott Rozskov. 4/ Maszkirovka MOSZKVA, OROSZORSZÁGI FÖDERÁCIÓ A színen, mint mindig, ezúttal is a külügyminiszter jelent meg. Hatvan esztendejét meghazudtolóan peckes léptekkel ment oda a pulpitushoz. A riporterek sokaságát az ırség megfelelı csoportokra osztotta. Az írott sajtó képviselıi jegyzettömbjeikét markolták, mögöttük a fotósaik várakoztak. A televíziósok hordozható jupiterlámpáik mögött sorakoztak fel. A külügyminiszter utálta ezeket az átkozott vacakokat, meg azokat is, akik mögöttük álltak. A nyugati sajtónak egyszerően nem volt modora, szüntelenül kíváncsiskodtak, faggatóztak, neki pedig válaszolnia kellett nekik - nem úgy, mint saját népének. Milyen különös, gondolta jegyzeteibıl felpillantva, gyakran nyíltabban kell beszélnem ezekkel a fizetett nyugati kémekkel, mint a párt Központi Bizottságának tagjaival. Úgy ám, mind kém ez, semmi más... Ügyes ember, gondosan manipulált hamis információk birtokában természetesen manipulálhatta ıket, neki pedig éppen ez volt a szándéka. Egészében azonban fenyegetést jelentettek, mert azt, amit csináltak, sohasem hagyták abba. A külügyminiszter velük kapcsolatban állandóan emlékeztette magát 80 valamire, ami miatt mégsem vette semmibe ıket. A velük való érintkezés bármikor veszélyessé válhatott. Információ-éhségükben még akkor is kockázati tényezınek számítottak, ha manipulálták ıket; Bár felfogná ezt a Politburo többi tagja is. Angolul beszélt. -Hölgyeim és uraim - kezdte -, rövid bejelentést szándékozom tenni, és kérdésekre idı híján ezúttal sajnos nem válaszolhatok. Mielıtt azonban távoznának, részletesen megtudhatják, amire kíváncsiak... azt hiszem mostanra készen állnak a válaszok.. A helyiség végében álló férfi felé intett, aki erre nagyot bólintott. A külügyminiszter még egyszer megigazgatta a papírjait, és ismert precíz modorában beszélni kezdett. -A stratégiai fegyverzetkorlátozással kapcsolatban az Egyesült Allamok elnöke nemegyszer kijelentette, hogy "nem szavakat, hanem tetteket" vár tılünk. Mint tudják, a jelenleg Bécsben folyó leszerelési tárgyalások több mint egy éve nem járnak említésre méltó eredménnyel, amiért mindkét fél a másikat okolja. A világ békeszeretı emberei jól tudják, hogy a Szovjetunió sohasem akart háborút, és hogy épesző ember nem tekint megvívhatónak egy nukleáris háborút, amely modern világunkban radioaktív csapadékot, az élet teljes pusztulását, és "nukleáris telet" eredményezne. -A szentségit - mormolta Patrick Flynn, az AP tudósítóirodájának vezetıje. A szovjetek nem ismerték 81 el a nukleáris tél lehetıségét, és ilyen konkrétan soha nem is emlegették. Bármi volt is a levegıben, Flynn már nyújtogatta a csápjait. -Eljött az ideje, hogy lényeges stratégiai fegyverzetcsökkentést hajtsunk

végre. Számos komoly, ıszinte leszerelési indítványt tettünk, az Egyesült Allamok azonban mindezek ellenére folytatta a nemzetközi helyzetet destabilizáló, támadó fegyverei gyártását és rendszerbe állítását: a cinikus módon békefenntartónak" nevezett elsı csapásmérı MX-rakétáét, a tengeralattjáróról indítható, továbbfejlesztett Trident D-5 elsıcsapásmérı ballisztikus rakétákét... Két különbözı robotrepülıgépét, amelyek alattomos módon pontosan olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, melyek szinte tökéletesen lehetetlenné teszik, hogy bevonják ıket az ellenırzött fegyverzetek körébe. Itt van azután az úgynevezett Stratégiai Védelmi Kezdeményezés, amelynek révén támadó stratégiai fegyverek kerülnek az őrbe. Ezek Amerika tettei! Felnézett jegyzeteibıl, és ironikusan hozzátette: -És Amerika mindeközben álszent módon szovjet tetteket követel... Holnap egyszer és mindenkorra meggyızıdhetünk arról, hogy hihetünk-e Washingtonnak, vagy sem. Holnaptól láthatjuk majd, mekkora a távolság Amerikának a békével kapcsolatos szavai, és a Szovjetuniónak a béke érdekében tett lépései között. Holnap Bécsben a Szovjetunió letesz majd az asztalra egy javaslatot, amelynek értelmében a két fél ötvenszázalékkal csökkentené nukleáris hadászati 82 és harcászati arzenálját. Ennek, az egyezmény aláírásától számítva három éven belül kellene végbemennie, a végrehatást pedig a helyszínen olyan független bizottságok ellenıriznék, amelyek összetételével a szerzıdés valamennyi aláírója egyetértene. Hadd hívjam fel a figyelmüket arra, amit mondtam: a szerzıdés valamennyi aláírója. A Szovjetunió a tárgyalóasztalhoz invitálja az Egyesült Királyságot, aFrancia Köztársaságot, és - itt felpillantott -, a Kínai Népköztársaságot is. Villogni kezdtek a vakuk, ı pedig kénytelen volt elfordítani egy pillanatra a tekintetét. -Kérem, hölgyeim és uraim... - mondta mosolyogva. Felemelte a kezét, hogy ernyıt tartson a szeme elé. - Ezek az öreg szemek már nem bírják az efféle megerıltetést, én pedig nem tanultam meg kívülrıl a beszédemet... persze, ha akarják, folytathatom oroszul is! A termen elıször végigsöpört a nevetés hulláma, azután itt-ott felcsattant a tréfát jutalmazó taps. A vén gazember bedobta a sármját, gondolta Flynn, s közben sebesen jegyzetelt. Ez robbanni fog, gondolta, közben pedig azon töprengett, mi lesz ebbıl, és különösen kíváncsi volt arra, hogyan hangzik a javaslat pontos megfogalmazása. Flynn tudósított már fegyverzetcsökkentési tárgyalásokról, és nagyon is a tudatában volt annak, hogy a javaslatok általános formájukban nagyon is különböznek a tárgyalásra kerülı, részletesen kidolgozott szövegektıl. Lehetetlen, hogy az oroszok ilyen ıszinték volnának. .. egyszerően képtelenek volnának rá. 83 -Hadd folytassam - mondta a külügyminiszter, és hunyorogva várta, míg kitisztul a látása. - Idırıl idıre megvádolnak bennünket, hogy nem teszünk semmit jóhiszemőségünk igazolására. A vád hamis volta nyilvánvaló, de ez a rosszindulatú fikció nyugaton mélyen meggyökeresedett. Ennek most vége. Tóbbé senkinek sem lesz oka, hogy kételkedjék abban: a szovjet nép tartós és méltányos békét akar. Már ma hozzálátunk annak a jószándéknak a nyomatékosítására, amellyel megegyezést ajánlunk az Egyesült Államoknak vagy bármely más érdekelt országnak. Kivonunk a haderırendbıl egy teljes hajóosztálynyi rakétahordozó atom

tengeralattjárót. A nyugat ezeket Yankee-osztályú tengeralattjáróként ismeri. Természetesen nevezhetjük ıket másképpen is... - mosolyodott el nagylelkően, mire a hallgatóság ismét udvariasan nevetett. -Jelenleg húsz ilyen hajó járırözik, valamennyi tizenkét, víz alól indítható ballisztikus rakétát hordoz. Az ebbe a tengeralattjáró-osztályba tartozó valamennyi aktív hajó a szovjet északi-tengeri flotta kötelékébe tartozik, amelynek támaszpontjai a Ko-la-félszigeten találhatók. A leszerelésüket ma kezdjük meg, és havonta egyet vonunk ki a hadrendbıl. Mint tudják, egy olyan bonyolult masina leszerelésére, amilyen egy rakétahordozó tengeralattjáró, csak hajógyárban kerülhet sor. A rakétákat tartalmazó részt fizikailag is ki kell emelni a hajótestbıl, vagyis a Yankee-ket nem lehet egyik napról a másikra leszerelni. Azonban, hogy szándékaink ıszinteségét senki se vonhassa kétségbe, a következı két 84 dolog valamelyikét ajánljuk fel az Egyesült Államoknak: -Elıször. Engedélyezzük egy hat, amerikai tengerésztisztbıl álló csoportnak, hogy felkeressék ezt a húsz hajót, és hogy ellenırizzék, a rakétacsöveket a rakétaterek teljes eltávolításáig betonnal töltöttük meg. Viszonzásul azt kérjük, hogy szovjet tisztek ugyanilyen létszámú csoportja egy utóbb egyeztetendı idıpontban hasonló ellenırzı látogatást tehessen amerikai hajógyárakban. Másodszor és az elıbbi alternatívájaként, ha az Egyesült Allamok nem járulna hozzá a fegyverzet csökkentések kölcsönös ellenırzéséhez, hozzájárulunk, hogy ezt a feladatot egy olyan országból vagy országokból érkezett tiszti csoport lássa el, amelyet - vagy amelyeket - az Egyesült Allamok és a Szovjetunió egyaránt elfogad. A Szovjetunió számára elvileg elfogadható volna olyan semleges állam, mint Svédország vagy India. Hölgyeim és uraim, eljött az ideje, hogy véget vessünk a fegyverkezési versenynek. Nem akarom megismételni a szóvirágokat, amelyet az utóbbi két generáció éppen eleget hallott. Valamennyien tudjuk, milyen fenyegetést jelentenek ezek a szörnyő fegyverek minden egyes nemzet számára. Senki se mondhassa többé, hogy a Szovjetunió a maga részérıl nem tett meg mindent a háborús veszély csökkentésére. Köszönöm. A teremben hirtelen csend támadt, csak a fényképezıgépek kattogása hallatszott. A nyugati hírügynökségek legjobb újságíróikat akkreditáltatták a 85 moszkvai tudósítói posztokra. Éleselméjő, ambiciózus embereket, akik egyöntető cinizmussal figyelték a szovjet fıvárosban tapasztaltakat, és a körülményeket, melyek között dolgozni kényszerültek. Valamennyien elnémultak. -A szentségit - mormolta Flynn teljes tíz másodperc múltán. -Az ember kénytelen csodálni téged a visszafogottságodért, öreg fiú - szólt a Reuters tudósítója, William Calloway. - Nem a ti Wilsonotok beszélt a nyílt szerzıdésekhez vezetı nyíltságról? -De, és a nagyapám ott is volt azon a békekonferencián, tudósított róla. Ugye tudod, mi lett belıle? Flynn nézte, amint a külügyminiszter távozóban a kamerákba mosolyog, és elfintorodott. -Kíváncsi lennék arra, hogy hogyan fest ez leírva. Hazavigyelek? -Engem is érdekelne, és hazavihetsz. Moszkvában aznap kemény hideg volt. Az utak szélén hókupacok magasodtak, az ég hidegkék kristályburaként ragyogott. A kocsi

főtése nem mőködött. Flynn vezetett, barátja pedig felolvasta a bejelentés tizenkilenc oldalnyi szövegét. A Reuters tudósítója Londonban született, bőnügyi riporterként kezdte, és a világ jónéhány pontjáról tudósított már. Flynnel sok évvel korábban, a híres saigoni Caravel-le Hotelben ismerkedtek meg, és több mint két évtizede osztották meg egymással italaikat és írógépszalagjaikat. Az orosz télben bizonyos nosztalgiával emlékeztek a fojtó saigoni hıségre. -Rohadtul tisztességes -jelentette ki álmélkodva 36 Callovay. Szavai kísérteties párafelhıbıl hallatszottak. - Rengeteg létezı fegyver megsemmisítését javasolják, mindkét oldalnak megengedik, hogy újakra cserélje az elavult indítószerkezeteket. Összesen ötezer robbanófejet engednek meg mindkét oldalon, ennyi marad meg állandóra egy három éves csökkentési szakasz után. Van egy külön tárgyalási javaslat a "nehéz" rakéták eltávolítására és mozgatható kilövıállványra szereltekkel való felváltására, de korlátozzák az évente kísérleti célból kilıhetı rakéták számát... Továbbpöccintette a lapot, és gyorsan átfutotta az utána következıket. -A szerzıdésvázlatban semmi sincs az őrvédelmi kutatásokról...? A nyilatkozatban ezeket nem említette? Patrick, öreg fiú, ahogy mondod, ez robbanni fog. Ezt könnyen írhatták volna akár Washingtonban is. Hónapokig eltarthatr mire minden technikai részletet kidolgoznak, de ez egy kurva komoly és kurva nagylelkő javaslat. -Nincs szó benne a csillagok háborújáról? - pillantott rá homlokát ráncolva Flynn. Ez vajon azt jelenti, hogy az oroszoknak is sikerült elérniük valamiféle áttörést? Errıl meg kell kérdezni Washingtont... -Megvan a nagy szenzáció, Willie! Te hogy kezded? Mit szólnál egy ilyenhez: "Beké?" Calloway csak nevetett. 87 FORT MEADE, MARYLAND Az amerikai hírszerzı ügynökségek, akárcsak a világ bármely más hasonló szervezete, rendszeresen figyelik az összes hírügynökség híreit. Tolandhoz az AP és a Reuters hírei elıbb eljutottak, mint a legtöbb irodavezetıhöz, és az volt a feladata, hogy összehasonlítsa ıket a szovjet mikrohullámú hálózatban továbbított változataikkal, amelyeket a Pravda és az Izvesztyija helyi kiadásaiba szántak. A Szovjetunióban a fontos híreket úgy adták tovább, hogy a párttagok kiérezhessék belılük, mi a vezetık álláspontja. -Ilyesmihez már volt szerencsénk - mondta Toland részlegvezetıje. - Legutóbb a mozgatható kilövıállványú rakétáknál akadtak el a dolgok. Mindkét oldal akarja ıket, ugyanakkor tett attól, hogy a másik félnek is legyenek ilyenjei. -De a jelentés hangvétele... -Ezek a saját fegyverzetkorlátozási javaslataikkal kapcsolatban mindig így lelkendeznek, a szentségit! Ezt maga is tudja, Bob, a fene egye meg! -Igen, uram, de most elıször tapasztalom, hogy az oroszok egyoldalúan kivonnak a forgalomból egy teljes fegyverzeti osztályt. -A Yankee-k elavultak. -Na és? Akár elavult, akár nem, ezek sohasem dobnak el semmit. A raktáraikban még mindig ott vannak a második világháborús ágyúk, arra az esetre, ha megint szükségük lenne rájuk. Ez most más, a politikai fejlemények pedig... -Csakhogy nem politikáról, hanem nukleáris stratégiáról van szó! - mordult fel a részlegvezetı. "Mintha számítana" - mondta magában Toland.

KIJEV, UKRAJNA -Nos, Pasa? -Tábornok elvtárs, óriási munka áll elıttünk -felelte Alekszejev. Vigyázzban állt, a délnyugati hadseregcsoport kijevi parancsnokságán. -Katonáinknak alapos egységgyakorlatokra van szüksége. A hét végén több, mint nyolcvan ezred harckészültségi jelentést olvastam el, a harckocsizó és a gépesített lövész-hadosztályainktól. Alekszejev nem folytatta azonnal. A harcászati kiképzés és a harckészültség a szovjet fegyveres erık leggyengébb pontja volt. A csapatok csaknem kizárólag sorállományú legénységbıl álltak, akik csak két esztendıt töltöttek a seregben, és egyenruhás szolgálatuk felét a katonai alapismeretek elsajátításával töltötték. A római légiók óta minden hadsereg gerincét a tiszthelyettesek jelentik, de az oroszoknál még ık is sorállományúak voltak, akiket speciális akadémiákon képeztek ki - aztán, mihelyt leszolgálták a tényleges idejüket, el is veszítették ıket. így aztán a szovjet fegyveres erık nagyrészt a tisztjeikre alapoztak, akik gyakran azt a munkát végezték, amit nyugaton az ırmesterek. A szovjet hadsereg egyetlen állandó és megbízható része a hivatásos tisztikar volt. Elméletileg, tudniillik. 89 -Az az igazság, hogy pillanatnyilag sejtelmünk sincs saját készültségi fokunkról - folytatta Pósa. -Ezredeseink jelentéseikben ugyanazokat a frázisokat használják, szóról szóra. Valamennyi azt jelenti, hogy teljesítik a normákat, hogy ugyanannyi kiképzési órát használnak fel, hogy a politikai indoktriná-ció ugyanaz, ugyanannyi lıszert használtak el a lıgyakorlatokon... - az eltérés gyakorlatilag mindössze három százalék! Meg hogy folyik a megfelelı számú terepgyakorlat, természetesen az elıírásosak. -Ahogyan a kiképzési kézikönyveink elıírják -állapította meg a tábornok. -Természetesen. Pontosan úgy - a fene egye meg, nagyon is pontosan úgy! Még a rossz idı, meg a késedelmes üzemanyag-szállítás okozta eltéréseket sem említik bennük. Semmiféle eltérésrıl nem esik szó! A 703. számú harkovi gépesített lövészezred például az egész múlt október során mezıgazdasági betakarítási munkákat végzett Harkovtól délre, ugyanakkor valahogy mégis sikerült teljesíteniük az egységgyakorlat célkitőzéseiket. A hazugságok már önmagukban is ártalmasak, ezek azonban hülye hazugságok! -Ekkora azért nem lehet a baj, Pavel Leonyidovics. -Gondolhatunk másra is, tábornok elvtárs? A tábornok az asztalát bámulta. -Nem. Nagyon helyes, Pasa! Szóval, kidolgoztad a tervedet? Hadd hallom. -Most az iszlám országok elleni támadás tervét körvonalazom majd önnek. Ki kell mennem a csapatokhoz, hogy gatyába rázzam a parancsnokainkat. 90 Ha a nyugati támadással kapcsolatos tennivalóinkat idıben elvégezzük, példát kell statuálnunk a leghit-ványabb brigantiknak. Négy parancsnokkal számolok. Magatartásuk nagy mértékben és tagadhatatlanul törvényellenes. Tessék, a nevük és a vád ellenük. Átnyújtott egy papírlapot. -Ketten közülük jó embereink - vetette ellen a tábornok. -Allamunk ırei. A legbizalmasabb posztokon vannak, és visszaéltek ezzel a bizalommal. Hazudtak, és ezzel veszélyeztették az államot - felelte Alekszejev, s közben azon tőnıdött, vajon még hány emberrıl lehetne elmondani ugyanezt. Elhessegette a gondolatot. Itt és most volt elég gondja amúgy is.

-Felfogtad, mik a következményei ezeknek a vádaknak? -Természetesen. Az árulás büntetése halál. Meghamisítottam-e valaha a harckészültségi jelentést? -fordította el a tekintetét egy pillanatra Alekszejev. -Nem könnyő dolog az ilyesmi, és én nem is szívesen teszem, de ha nem regulázzuk meg az egységeinket, nagyon sok fiatal fiú hal majd meg elöljárói hibái miatt. Nagyobb szükségünk van a harckészültségre, mint erre a négy hazugra. Nem tudom, hogyan érhetnénk el ezt enyhébb eszközökkel. Egy hadsereg fegyelem nélkül semmirevaló söpredék. A SZTAVKA elıírta számunkra, hogy példásan büntessük meg a függelemsértı közkatonákat, és állítsuk helyre a tiszthelyettesek tekintélyét. Ha pedig a sorállományúaknak bőnhıdniük kell a vétkeikért, akkor az ezredeseiknek is. Az utóbbiak felelıssége a nagyobb. 91 İk kapják a nagyobb jutalmakat is. Ez a néhány példa sokáig befolyásolja majd hadseregünk fegyelmi állapotát. -Aszemlézık...? -Az lenne a legjobb - ismerte el Alekszejev. így nem közvetlenül a felsı vezetést tennék felelıssé a történtekért. Megtehetem, hogy holnapután kiküldık azokhoz az ezredekhez néhány csoportot a fı-szemlélı szolgálatától. A kiképzési emlékeztetıink ma reggel minden hadosztály- és ezredparancsnokságra megérkeztek, ha pedig a parancsnokaink hírül veszik, mi történt ezzel a négy árulóval, fokozott eréllyel igyekeznek majd végrehajtani a bennük foglaltakat. Még így is két hétre lesz azonban szükség, hogy egyértelmően megtudjuk állapítani, mire összpontosítsuk a figyelmünket, de ha már világos lesz, hol van szükség némi aládúcolásra, bıségesen lesz idınk arra, hogy megtegyük, amit meg kell tennünk. -És mit tesz majd a nyugati hadseregcsoport fıparancsnoka? -Remélhetıleg ugyanazt - csóválta a fejét Alekszejev. - Kérte már valamelyik egységünket? -Mégnem, de fogja. A további maszkirovka folyományaképpen nem kapunk majd parancsot a NATO déli szárnyának megtámadására. Feltételezhetı, hogy sok B kategóriájú egységünket átvezénylik Németországba - és lehet, hogy A kategóriájú páncélos erıink egy részét is. Akárhány hadosztálya is van annak a marhának, még többet akar majd. -Csak legyen elég erınk az olajmezık elfoglalására, ha eljön az ideje -jegyezte meg Pasa. - Melyik tervet kell végrehajtanunk? -A régit, de persze aktualizálnunk kell. A régi terv még az afganisztáni szovjet beavatkozás elıtt készült, most azonban a Vörös Hadsereg teljesen új helyzet elıtt állt: gépesített erıket kellett küldenie fel fegyverzett muzulmánok által védett területre. Alekszejev keze ökölbe szorult. -Nagyszerő! Véglegesítenünk kell egy tervet anélkül, hogy tudnánk, mikor kerül sor a végrehajtására, illetve anélkül, hogy tudnánk, milyen erık állnak majd a rendelkezésünkre. -Ugye emlékszel, Pasa, mit mondtál a törzstiszt életérıl? - kuncogott a délnyugati hadseregcsoport fıparancsnoka. A fiatalabb férfi bőnbánóan bólintott. Beleesett a maga ásta verembe. -Valóban, tábornok elvtárs, majd a háború után kialusszuk magunkat! 93 5/ Tengerészek és kísértetek

CHESAPEAKE-ÖBÖL, MARYLAND Nyilalló szemmel hunyorgott a horizontra. A napkorong félig már eltőnt a zöldesbarna marylandi partvonal mögött. Errıl, bár nemigen volt szüksége emlékeztetıre, eszébe jutott, hogy az elızı napon késıig dolgozott és még késıbb feküdt le, aztán hajnali fél ötkor kelt, hogy horgászni induljon. Lassan enyhülı lüktetı fejfájása arra a hat doboz sörre emlékeztette, amelyet a tévé elıtt ivott volt meg. Ez volt azonban az idén az elsı horgásznapja. Kellemesnek találta a horgászbot fogását... egy gyengéd lendítéssel kivetette horgát a Chesapeake-öböl nyugodt vizének egyik barázdája felé. Mi lehet ez? Kékhal vagy tengeri géb? Bármelyik volt is, nem kapott rá a Bucktail-csalira. Mindegy, sietségre nem volt semmi ok. -Kávét, Bob? -Kösz, papa - felelte Robert Toland, és a tartóba helyezte a botját, majd hátradılt a Boston Whale Outrage hajójának közepén álló forgószékben. Apósa, Edward Keegan odanyújtotta neki a testes termosz mőanyag kupak-poharát. Ned Keegan, mint afféle nyugalmazott tengerésztiszt tudott értékelni 94 egy csésze kávét, különösen ha brandyvel vagy ír whiskeyvel ízesítették... az ilyesmi felébreszti az embert, és legalább van valami meleg a hasában. -Akár hideg van, akár nem, fene jó, hogy kijöttünk - mondta Keegan, és belekortyolt az italába. Egyik lábát a csalisdobozon nyugtatta. Mindketten egyetértettek abban, hogy nemcsak a horgászás miattjöttek ki a vízre, hanem azért is, hogy biztonságos távolságban' legyenek a civilizációtól. -Szólj, ha az a géb visszajönne - szólalt meg Toland. -Hogy a fenébe... itt nincs telefon. -Személyhívód sincs? -Alighanem a másik nadrágomban hagytam - kuncogott Keegan. - A Védelmi Hírszerzı Ügynökségnek ma nélkülem kell boldogulnia. -Gondolod, hogy menni fog nekik? -Hát, a flottának sikerült! Keegan akadémiát végzett, leszolgált harminc évet, majd leszerelt. Most két helyrıl is kapta a pénzt. Tengerésztisztként a hírszerzésnél szolgált, lényegében azonban ma is ugyanezt csinálta, amiért is a nyugdíja mellé közalkalmazotti fizetést is kapott. Toland hadnagyként szolgált egy Pearl Harbour-i bázisú rombolón, amikor megismerkedett Martha Keegannel, aki akkor a hawaii egyetem alsó évfolyamos hallgatónıje volt, pszichológiát tanult, de majdnem ugyanennyit szörfözött. Tizenöt éve voltak boldog házasok. 95 -Nos... - szólalt meg Keegan -, mi a helyzet Fort Meade-ben? Bob Toland a Nemzetbiztonsági Ügynökség középszintő elemzıje volt. Amikor hat esztendı után már nem találta olyan kalandosnak az egyenruhás szolgálatot, kilépett a flottától, de továbbra is aktív tartalékos maradt. Munkája a Nemzetbiztonsági Ügynökségnél remekül összeillett tartalékos tengerésztiszti szolgálatával. Mint diplomás villamosmérnöknek és távközlési szakértınek ez idı szerint az volt a feladata, hogy figyelemmel kísérje a Nemzetbiztonsági Ügynökség számos lehallgatóállomása, valamint a kémholdak által győjtött szovjet adásokat. Az idık folyamán szerzett diplomát orosz nyelvbıl is. -A héten hallottam valami igazán érdekeset, de képtelen vagyok meggyızni a fınökömet, hogy jelent is valamit. -Ki a részlegvezetıd?

-Albert Redman kapitány, a flottától - felelte Toland, s közben egy, az öbölbeli halászatra épült bárkát figyelt, amely tılük néhány mérfóldnyire haladt. A kapitánya a rákhombárokon feküdt. - Seggfej a pali - tette hozzá. Keegan nevetett. -Ne nagyon mondj ki ilyesmit hangosan, Bob, különösen, hogy a jövı héten aktív szolgálatra mégy. Berttel vagy tizenöt évet dolgoztam együtt. Egyszer-kétszer le kellett csapnom. Idınként helyre kell tenni kissé az agyát. -Helyre tenni? - horkant fel Toland. -Az a szarházi 96 olyan kibaszott korlátolt, hogy a jegyzettömbje sem szélesebb egy hüvelyknél ! Elıször volt ez a fegyverzetkorlátozási izé, aztán a múlt szerdán elıálltam valami igazán szokatlan dologgal - ami végül is a szemétkosárban végezte. A fene egye meg, nem is tudom, miért győjt új adatokat, amikor öt év óta zárva tartja az agyát. -Nekem ugye nem mondhatod el? -Nem - tétovázott egy pillanatig Bob, aztán arra gondolt, hogy ha már a gyerekei nagyapjával sem beszélhet nyíltan... - Az egyik kémmadárkánk a múlt héten egy szovjet katonai körzet parancsnoksága felett kószált, és elkapott egy mikrohullámon továbbított telefonbeszélgetést. Moszkvát hívták, és a kárpáti katonai körzet négy parancsnokáról folyt a szó, akiket hamis harckészültségi jelentések készítéséért agyonlıttek. A hadbírósági ügyükrıl meg a kivégzésükrıl beszámoló jelenik meg a héten, valószínőleg a Krasznaja Zvezdában. Az olajmezı-tőz mostanra teljesen kiment a fejébıl. -Igen? - vonta fel a szemöldökét Keegan. - És Bert mit mondott? -Azt, hogy "piszkosul ideje volt, hogy rendet csináljanak". Ennyi. -És mit mondasz te? -Papa, én nem a Trendeknél és szándékoknál, azaz azoknál a töketlen jövendımondóknál vagyok, de tudom, hogy viccbıl az oroszok sem végeznek ki embereket. Ha Ivánék a nyilvánosság elıtt végeznek valakivel, céljuk van vele. Ezek nem kieges tisztek voltak, akik pénzt fogadtak el katonaszabadításért. 97 Nem azért nyírták ki ıket, mert gázolajat loptak, vagy lopott fából építtettek a dácsájukat. Megnéztem a dokumentációnkat, és kiderült, hogy kettejüknek már van dossziéja nálunk. Mindkettı harci tapasztaltokkal rendelkezı katona volt, megjárták Afganisztánt, és a pártban is jó pozíciójuk volt. Az egyik a Frunze Akadémián végzett, sıt, még néhány cikke is megjelent a Katonai gondolatok-ban. De mindet a harckészültségi jelentések meghamisításáért állították hadbíróság elé - hogy aztán három nap múlva agyon is lıjék ıket! A sztori néhány napon belül megjelenik a Krasznaja Zvezdában. Két-három folytatásban hozzák le, A szemlézı rovatban... ez pedig azt jelenti, hogy politikai ügy, de nagy P-vel! A szemlézı néhány magasrangú tiszt fedıneve volt, akik rendszeresen írtak a Vörös Csillag-han, a szovjet fegyveres erık napilapjában. Mindent, ami az elsı oldalon és ebben a rovatban jelent meg, nagyon komolyan vették a szovjet fegyveres erık tagjai, és azok is, akiknek az volt a munkájuk, hogy figyeljék ıket. Kifejezetten az volt a funkciója, hogy a felsıbb katonai vezetés és a moszkvai Politburo által jóváhagyott állásfoglalások jelenjenek meg benne. -Cikksorozat? - kérdezte Keegan. -Igen, ez az egyik, ami érdekes. Azt jelenti, hogy szeretnék, ha megszívlelnék a tanulságokat. Papa, ebben az egészben minden szokatlan. Valami különös történik. Ezek valóban szoktak agyonlıni tiszteket és közkatonákat... de nem ezredeseket, akik a vezérkar lapjába írnak, és nem a harckészültségi jelentés

néhány sorának meghamisításáért. 98 Nagyot fújt, és megkönnyebbült, hogy mindezt elmondhatta. A halászbárka dél felé haladt, a vízbarázdák, amelyeket húzott, párhuzamos vonalakban terjedtek feléjük a tükörsima vízen. Toland azt kívánta, bárcsak volna nála fényképezıgép. -Mondasz valamit - mormolta Keegan. -Mi? -Van abbah valami, amit mondtál. Ez tényleg szokatlan. -Ja. Tegnap este sokáig fennmaradtam, nem hagyott nyugodni a gyanú. Az utóbbi öt évben a Vörös Hadsereg pontosan tizennégy kivégzett tiszt nevét hozta nyilvánosságra, de egyik sem volt ezredesnél magasabb rafígú, sıt, ilyen is csak egy volt köztük, egy szovjet-grúziai kieges tiszt. Kenıpénzeket fogadott el katonaszabadításért. Két másik egy kémügyben bukott le, vagy nekünk, vagy másoknak dolgoztak. Hárman szolgálatmulasztást követtek el alkohol befolyása alatt. Kilenc szokványos korrupciós ügy volt, gázolajtól az égvilágon mindent árusítottak a feketepiacon. Nalévo, vagyis balkézrıl. Aztán most egycsapásra négy ezredparancsnokot veszejtenek el, és mindet ugyanabból a katonai körzetbıl. -Beszélned kellene errıl Redmannel. -Tiszta idıpocsékolás. -Az a többi ügy... mi is volt azzal a három pasassal, akik... -Igen, az a szesztilalom-kampány része volt. Túl sok fickó lépett szolgálatba részegen, ezek meg kijelöltek 99 három önkéntest "a többiek bátorítására". Jézusom, Voltaire-nek nagyon tetszett volna a dolog. -Ismersz valakiket, akik eligazodnak a civil hírszerzésben? -Nem, nálunk mindenki a katonai hírközléssel foglalkozik. -Azt hiszem a múlt hétfın ebédeltem együtt egy langley-i pofával. A hadseregbıl szerelt le, elbeszélgettünk a régi idıkrıl. Mindenesetre azt mondja, odaát újabb takarékossági intézkedéseket léptettek életbe. -Már megint? - kérdezte kajánul Bob. Az ilyesmi Oroszországgal kapcsolatban egyáltalán nem számított újdonságnak. A Nemzetbiztonsági Hivatal kantinjában ebéd közben sok effélérıl hallott: az egyik hónapban a fogkrém vagy a vécépapír, a másikban az ablaktörlılapát volt soron. -Az ám. Teherautó- és személygépkocsi-akkuk. -Tényleg? -Igen odaát egy hónapja egyiket sem kapni. Egy csomó kocsi állt le, mindenütt lopják az akkukat. Hinnéd, hogy az emberek éjszakánként kiszerelik, és fel viszik ıket a lakásaikba? -Togliattiban viszont... - mondta Toland, de aztán elhallgatott. Az európai Oroszországban lévı hatalmas autógyár-városról beszélt. Annak idején munkások ezreit mozgósították, hogy felépítsék, hogy megvalósítsák a "Hıs tervet". Ahogyan a világ legtöbb nagy, modern autógyárát, fıképpen olasz technológiával szerelték fel. - ...Szóval, ott aztán 100 van akkugyártó kapacitás. Csak nem robbant fél, ugye? -Három mőszakbán dolgoznak. Hát ehhez mitszólsz? NORFOLK, VIRGINIA Toland ellenırizte külsejét a norfolki tisztiszállás komplexum földig érı tükrében. Elızı este, kocsival érkezett. Mint megállapította, az egyenruha még

mindig jól állt neki, derékban talán szők lett kissé, de hát ez a természet mőve... Kitüntetései "salátabárja" mindössze másfél sorocskányi volt, azonban a felszíni haditengerésztiszti jelvényét, a "víziszárnyast" viselte. Nem volt ı mindig ilyen dicsıséges rádiókezelı... A zubbonya ujján ott aranylott a korvettkapitányi két és fél paszománycsík. Egy darabka ronggyal még egyszer áttörölte a cipıjét, és már ki is lépett az ajtón, hogy szolgálatba lépjen a flottánál, két hétre, ahogyan minden esztendıben. Öt perc múlva már a Mitcher Avenue-n hajtott az atlanti flotta fıparancsnokának fıhadiszállása, egy lapos, jelentéktelen külsejő épület felé, mely egykoron kórház volt. Mint afféle megrögzött koránkelı, félig üresen találta az Ingersoll Street-i parkolót, de elıvigyázatosan egy megjelöletlen boxba állt be, nehogy kihívja maga ellen egy magasabb rangú tiszt haragját. -Bob? Bob Toland! - kiáltotta rá egy hang. 101 -Ed Morris! -Immár Morris hajóparancsnok - állapította meg Toland a férfi uniformisán ragyogó aranycsillag láttán. Mielıtt kezet nyújtott a barátjának, tisztelgett neki. -Még mindig bridzselsz, Bob? Toland, Morris és két másik tiszt annak idején igencsak rendszeresen összeültek bridzselni a Pearl Harbour-i tiszti klubban. -Olykor. Marty nem valami nagy kártyás, de a munkahelyemen van egy csapat, akikkel hetente egyszer összeülünk. -Olyan jók, mint mi voltunk? - kérdezte Morris, és elindult ugyanabba az irányba. -Viccelsz? Tudod, hol dolgozom? -Azt hallottam, hogy miután befejezted, Fort Meade-ben kötöttél ki. -Igen, ott pedig, a Nemzetbiztonsági Ügynökségnél, akadnak bridzsjátékosok, akik rá vannak kapcsolva a számítógépekre. Kész gyilkosok! -És a család? -Remekül. Hát a tieid? -Piszok gyorsan nınek - az ember egyre öregebbnek érzi magát miattuk. -így van - nevetett Toland. Barátja csillaga felé bökött. - És most beszélj nekem a legújabb gyermekedrıl. -Nézd csak a kocsimat! Toland megfordult. Morris Fordjának személyre szóló rendszáma volt, ez állt rajta: FF-1094. Az avatatlan szokványos rendszámnak nézhette, de a 102 flottabéli tudta, hogy a Pharris-t, az ezerkilencvennégyes számú tengeralattjáró vadászfregattot jelenti. - Kedves és szerény vagy, mindig is az voltál -jegyezte meg vigyorogva Toland. -Ez igen! Mióta a tiéd? -Két éve. Nagy, csinos, és az enyém! Meg kellett volna maradnod a flottánál. Az a nap, amikor átvettem a hajó parancsnokságát... a hétszázát, olyan volt, mint amikor Jimmy született. -Világos. Akülönbség csak az, Ed, hogy te mindig is tudtad, hogy egyszer meglesz a saját hajód, én pedig tudtam, hogy nekem nem. Toland személyi anyaga tartalmazott egy megrovást: a fedélzetén volt egy zátonyra futtatott rombolónak. Nem volt ez több balszerencsénél, a hibát a térkép bizonytalansága és kedvezıtlen árapály-körülmények okozták, egy haditengerészeti pályafutás tönkretételéhez azonban nem kell túl sok.

-Szóval, a két hetedet csinálod? -Igen. -Celia elutazott meglátogatni a szüleit, úgyhogy szalma vagyok. Hol vacsorázol ma este? -A McDonald's-nél? -A francokat! Danny McCafferty is itt van a városban. Övé a Chicago, a 22-es móló mellett hor-gonyoz. Tudod, ha összejövünk négyen, talán bridzselhetünk egy kicsit, mint a régi szép idıkben. Morris megbökte a barátja mellét. -Mennem kell. Találkozunk a tiszti klub elıcsarnokában fél hatkor. Danny fél hétre hívott vacsorázni a hajójára úgyhogy még alakizhatunk egyet, mielıtt 103 odamennénk. A tisztiszalonban megvacsorázunk, aztán kártyázunk pár órát, mint a régi idıkben. -Igenis, kapitány. -Mindenesetre a Will Rogers-en voltam - szólt McCafferty. - Ötven napja járıröztünk, és én adtam a szolgálatot. A szonár szerint zéró-öt-kettes irányban volt valami bizarr jel. Periszkópmélységben voltunk, úgyhogy feldugtam a keresıt, elfordítottam zéró-öt-kettıre. Meglehetısen biztos voltam benne, hogy egy Gulfstream-36 vitorlás, amely automata kormánnyal, négy-öt csomós sebességgel halad. Mi a fene, mondom, az idı párás volt, teljes fényerıre kapcsolom a periszkópot és találjátok ki, mit látok? A kapitány meg a matróz egy istentelen dögös boszorkány - a kormányállás tetején fekszenek, éspedig egymáson! A hajó talán ezer yardnyira lehetett tılünk - mintha csak az orrom elıtt lett volna. Úgyhogy kamerára tettük a periszkópot, és beindítottuk a videót. Persze manıvereznünk kellett, hogy jobban lássunk. Tizenöt percig tartott, aztán a legénység egy héten át ezt a kazettát nézte. Amorálnak nagyon jót tesz, ha az ember tudja, miért harcol! A három tiszt nevetett. -Ahogyan mindig is mondtam neked, Bob-jegyez-te meg Morris. - Ezek a tengeralattjárósok utálatos, alattomos egy népség. És hozzá még perverzek is. -És mennyi ideje vezeted a Chicagót, Danny? -kérdezte Toland a második vacsorautáni kávéja felett. Hármasban voltak a tengeralattjáró tisztisza 104 Ionjában. A fedélzeten maradt tisztek vagy aludtak, vagy szolgálatban voltak. -A javítási idıt nem számítva három mozgalmas hónapja - felelte McCafferty, és kiitta maradék tejét. Ó volt a létezı legjobb, új támadó tengeralattjáró elsı kapitánya és "gazdája". Tolandnek feltőnt, hogy Dan nem jött el, amikor a támaszpont tisztiklubjában "alakiztak", más szóval bedobtak fejenként három italt. Ez bizony nem a régi McCafferty volt. Talán nem szívesen hagyta el a tengeralattjáróját, nehogy karrierálmai valamiképpen szertefoszoljanak, amíg távol van tıle. -Hát nem látod? - élcelıdött. - Sápadt és tésztaszerő, mint minden barlanglakó és tengeralattjárós. Nem is beszélve arról, hogy kissé foszforeszkál, mint némely atomreaktorok. McCafferty elvigyorodott. Várták, hogy megérkezzék a negyedik játékos, egy fiatal hajómérnök, aki mostanában fejezte be a reaktor melletti szolgálatot. A Chicago reaktora nem mőködött, a hajó a dokkból kapta az áramot, a szabályzat azonban, akár fortyogott a teáskanna, akár nem, teljes létszámú reaktorszolgálatot írt elı. -Hát, srácok - mondta immár komolyan McCafferty -, néhány hete valóban elsápadtam kissé. Talán életében sem beszélt komolyabban.

-Hogyhogy? - kérdezte Bob Toland. -Tudod, ugye, miféle szarral foglalkozunk ezeken a hajókon? -Ha a szárazföldi felderítésre-hírszerzésre gondolsz, tudnod kell, Dan, hogy az, amit elektronikus hírszerzés 105 útján győjtıtök, az én cégemhez jön be. Alighanem ismerem azokat az embereket, akik az adatkéréseket kezdeményezik, amelyeket a ti a hadmőveleti parancsokban kaptok. Micsoda forradalmi gondolat! - nevetett Bob. Nehezére esett, hogy ne kémleljen körül túl feltőnıen. Most járt elıször atom tengeralattjárón. Hideg volt - az ilyen hajókon a reaktor árama táplálta a légkondicionálást - és a levegıben gépolaj nehéz szaga érzett. Minden, amit csak látott, szinte csillogóan új volt, de McCafferty sem titkolta, hogy a barátai kedvéért mindent rendbehozatott az embereivel. Szóval, ez volt az egymilliárd dollárt érı elektronikus felderítı masinéria... -Hát igen, odafent voltunk a Barents-tengeren, tudjátok, a Kola-fjordtól északnyugatra. Egy orosz tengeralattjáró - egy Oscar - után koslattunk. Tíz mérföldrıl követtük - és hirtelen egy kibaszott éleslövészet kellıs közepén találtuk magunkat! Csak úgy potyogtak a rakéták. Szétlıttek három kimustrált hajót, és fasírtot csináltak vagy fél tucat céluszályból. -Egyedül volt az Oscar? -Nem, kiderült, hogy van ott egy Papa meg egy Mike is. Ez a mi egyik bajunk, hogy ezekben a kicsikékben csendben kell lennünk. Ha nem tudják, hogy ott vagyunk, egyszerre csak nyakig ülünk a slamasz-tikában. Az összes rakétacsöveket elárasztottuk, mire a szonárok sikoltozni kezdtek, hogy Látogató! Látogató! Egyszerően nem tudtuk, nem pottyanta-nak-e a vízbe néhány éles torpedót, de feldugtuk az 106 antennaárbocot, és elkaptuk vele a periszkópradarjaikat, aztán láttam ám, hogy átrepül felettünk ez-az. Srácok, vagy három percig cikornyás volt a helyzet, elhiszitek? McCafferty a fejét csóválta. -Mindenesetre két órával késıbb mind a három hajó húsz csomóra kapcsolt, és hazamentek. Ez volt a tőzkeresztségünk. Elsı bevetésnek nem rossz, mi? -Az az érzésed, hogy az oroszok valami szokatlant mővelnek, Dan? - kérdezte Toland hirtelen támadt érdeklıdéssel. -Te nem hallottál róla? -Mirıl? -Az északi dízel-elektromos tengeralattjáróik is jóval kevesebbet járıröznek. Vagyis, egyébként sem könnyő meghallani ıket, de az utóbbi két hónapban egyszerően ott sincsenek. Egyetlen egyet hallottam. Ez most nem olyan volt, mint amikor legutóbb északon jártam. Készült róluk néhány mőholdas fotó: valamilyen oknál fogva egy csomó dízelhajó áll egymás mellé kikötve. Sıt, miközben áz északi járırtevékenységük a nullával egyenlı, nagyszabású karbantartó munkákat folytatnak. Az érvényes feltételezés szerint most változtatják a kiképzési idıszakot. Az évnek ebben a részében nem szokott éleslövészet lenni. -Lehet persze, hogy megunták foltozni meg pin-gálni azokat a vén teknıket, úgyhogy inkább úgy döntöttek, elhasználják ıket... A lehetı legjobb választás volt - nevetett McCafferty. -Marhaság - horkant fel Morris. 107 -Megmagyaráznád nekem, miért vonnak ki egyszerre egy rakás dízelt a forgalomból? - szólalt meg Toland. Most azt kívánta, bár ne itta volna meg a

második és a harmadik italát a tiszti klubban. Valami fontos villant az eszébe, az alkohol azonban lelassította a gondolkodását. -Tudja fene! - mondta McCafferty. - Nincs rá magyarázat. -Akkor meg mit akarnak velük? -Én nem láttam a mőholdfelvételeket, csak hallottam róluk. A szárazdokkokban azonban nem folyik különösebb jövésmenés, úgyhogy túlságosan fontos oka nem lehet a dolognak. Toland agyában végül világosság gyúlt. -Mennyire nehéz dolog az akkumulátorcsere a tenger alattjárókban ? -Ronda, nehéz meló. Nem mintha speciális berendezésekre vagy effélére volna szükség hozzá. Mi Tiger Teameket használunk, és eltart három vagy négy hétig. Ivánék nagyobb akkukapacitással tervezik a tengeralattjáróikat, és úgy, hogy a telepeket is könnyebb legyen cserélniük. Valószínő, hogy könnyebben elhasználják ıket, mint a nyugati tengeralattjárók. Ezt egyenlítik ki a könnyebb cserélhetıséggel, a nyílásokkal a hajótesten, meg a többi effélével. Valószínőleg az egész legénység munkájára szükség van hozzá. Pontosan mire akarsz kilyukadni, Bob? Toland beszámolt a négy szovjet ezredes fıbelövésérıl, és arról, miért ítélték halálra ıket. -Aztán hallottam, hogy Oroszországban kimerültek 108 az akkukészletek, hogy nincsenek telepek a kocsikhoz meg a teherautókhoz. A kocsik dolga még csak érthetı, de a teherautók... hiszen Oroszországban mindegyik állami tulajdon. Mozgósítás esetére mindegyiknek szerepet szánnak. Ugyanaz a fajta akkut használják, igaz? -Igen, ólmos-savasat. Talán a gyár égett le? - kérdezte Morris parancsnok. - Úgy tudom, Ivánék jobban szereti Az Egy Nagy Gyárat, mint a sok kicsit. -Az három mőszakban termel. McCafferty hátradılt. -Nos, akkor mihez kellenek az akkumulátorok? - kérdezte szónoki pátosszal Morris. -Tengeralattjárókhoz -jelentette ki McCafferty -, harckocsikhoz, páncélozott jármővekhez, parancsnoki kocsikhoz, repülıgépstarterekhez, a soksok zöldre festett izéhez... értitek? Bob, ezzel te azt mondod, hogy... a szentségit, azt mondod, hogy Ivánék egyszerre úgy döntöttek, fokozzák a harckészültségüket. Kérdés, hogy te magad tudod-e, mi a francot beszélsz? -Mérget vehetsz rá, Danny. A négy ezredesrıl szóló anyag átment a kezemen, a saját szememmel láttam. Az egyik felderítı mőholdunk szerzeménye. Ivánék nem tudják, milyen érzékenyek ezek a Hitch-hikerek, és még mindig egy csomó mindent felszíni mikrohullámú hálózatokon továbbítanak. Állandóan lehallgatjuk a telefon- és telexforgalmukat... de ezt most mindjárt felejtsétek is el, jó? A többiek bólintottak, mire Toland így folytatta. -Ezt az akku-dolgot véletlenül kaptam ki, de 109 megerısíttettem egy Pentagon-béli ismerısömmel. És most itt van a te sztorid, Dan, az éleslövészetek megszaporodásáról. Ez éppenséggel a hiányzó láncszem volt. Most már biztosak lehetünk abban, hogy azok a dízelhajók akkumulátorcserén vannak, kezd a kép kibontakozni. Mennyire fontos, hogy egy dízeltengeralattjáró új telepeket kapjon? -Nagyon fontos - felelte a kapitány. - Rengeteg függ a minıségellenırzéstıl és a karbantartástól, de egy új készlet megkettızheti a hajó hatótávolságát, ami fontos taktikai tényezı.

-Jézusom, tudjátok, hogy hangzik ez? Ivánék mindig is készen állnak, hogy tengerre szálljanak, de most úgy tőnik, mintha csakugyan azt akarnák állapította meg Morris. - Az újságok szerint azonban ebben a fegyverzetkorlátozási ügyben úgy viselkednek, mint a földre szállt kisangyalok. Itt valami nem stimmel, uraim. -Valakivel közölnöm kell ezt a fınökségbıl. Ha Fort Meade-ben teszem le az asztalra, talán sohasem jut tovább onnét - mondta részlegvezetıjére gondolva Toland. -Tégy úgy - szólt Morris. - Holnap van egy megbeszélésem az atlanti flotta tengeralattjáró-erıinek parancsnokával. Szerintem gyere velem, Bob. A négyes utolsó tagja tíz perccel ezután érkezett meg, és csalódással tapasztalta, milyen unalmas a parti: azt gondolta, a kapitánya azért ennél jobban játszik. 110 Toland húsz percen át ismertette adatait Richard Pipes ellentengernaggyal, az Egyesült Államok Atlanti-óceáni Flottája Tengeralattjáró Erıinek fıparancsnokával. Pipes volt az elsı fekete haditengerész, aki ennél a hagyományosan fehér haderınemnél három csillagig vitte. Kemény, sokat követelı parancsnokként ismerték. Szótlanul hallgatta Tolandot, s közben kávét kortyolgatott egy három csillaggal díszített bögrébıl. Bosszantotta, hogy McCaf ferty járır jelentését megelızi egy tartalékos beszámolója - de csak mintegy három percig. Ekkor a szája körül megkeményedtek a vonásai. -Azzal, fiam, hogy ezeket elmondta nekem, megsértett néhány biztonsági elıírást. -Tudom, uram - felelte Toland. -Ehhez tökös fickónak kell lenni, és öröm, hogy van ilyen alacsonyabb rendfokozatú tiszt, merthogy a többiek fıleg azzal foglalkoznak, hogy fedezzék a seggüket - jelentette ki Pipes, és felállt. - Nem tetszik nekem, amit magától hallottam, egy kicsit sem tetszik - folytatta. - Ivánék elıadják nekünk a Mikulást ezzel a diplomáciai lószarral, ugyanakkor, amikor éppen felspécizik a tengeralattjáróikat. Lehet, hogy véletlen, de az is, hogy nem. Mit szólna, ha együtt átmennék az Atlanti Flotta fıparancsnokához, meg a hírszerzıfınökéhez? Toland arca megrándult. Mibe másztam bele? - gondolta. -Uram, én a tartalékos idımre vonultam be ide, és nem azért, hogy... -Nekem úgy tőnik, hogy maga igencsak vágja 111 keni ezt a hírszerzósdit, kapitány. Gondolja, hogy amit mond, az helytálló? Toland megmerevedett. -Igen, uram. -Akkor most adunk magának egy esélyt, hogy megbizonyosodjék errıl. Talán fél kiállni a véleménye mellett? Vagy csak a barátait meg az atyafiságát szórakoztatja az elgondolásaival? - kérdezte nyersen az admirális. Toland megértette, hogy Pipes nem tréfál. Felállt. -Legyen úgy, ahogyan mondja, admirális. Pipes felvette a telefont, és beütött egy háromjegyő számot: K-vonalon hívta a flotta fıparancsnokot. -Bili? Itt Dick. Van egy srác nálam, akivel szerintem beszélned kéne. Emlékszel, mirıl beszéltünk a múlt csütörtökön? Lehet, hogy meg kell bizonyosodnunk a dologról. - Rövid hallgatás után így folytatta: -Igen, én is pontosan ezt mondom... Értettem, indulunk. - Pipes letette a kagylót. - McCafferty, köszönöm, hogy magával hozta ezt az embert. Ajárır jelentésére majd délután sort kerítünk. Legyen itt 15 óra 30-kor. Toland, maga jöjjön velem.

Robert M. Toland tartalékos korvettkapitánnyal egy óra múlva közölték, hogy az Egyesült Allamok védelmi miniszterének parancsára tényleges szolgálata meghosszabbításával reaktiválják. A parancsot valójában az Atlanti Flotta fıparancsnoka adta ki, de várható volt, hogy egy héten belül elkészülnek a hivatalos papírok is. Aznap délben a fıparancsnok a támaszpont egyes épületének zászlótermébe hívatta 112 a típusparancsnokokat - a háromcsillagos tengernagyokat, akik a repülıgépek, a felszíni hajók, a tengeralattjárók és az ellátóhajók fölött rendelkeztek. A társalgás fojtott hangon folyt, amikor pedig a pincér bejött, hogy újabb fogásokat tálaljon fel, az admirálisok elhallgattak. Ötvenes, tapasztalt, komoly férfiak voltak, akik egyszerre csinálták és valósították meg a politikát. Olyasmire készültek, amirıl remélték, hogy sohasem következik be. Reménykedni továbbra is reménykedtek, de mire a második csésze kávéjukat is megitták, eldöntetett, hogy a gyorsítják a kiképzést a flottánál, és végrehajtanak néhány meglepetésszerő ellenırzést. A fıparancsnok másnap reggelre találkozót beszélt meg hadmőveleti fınökével, helyettes hírszerzıfınöke pedig egy polgári légitársaság járatán rövid idıre Pearl Harbourba repült, hogy találkozzék a Csendes-óceáni Flottánál szolgálatot teljesítı kollégájával. Tolandot felmentették beosztásából, és átvezényelték a Szándékokhoz. Tagja lett az Atlanti Flotta fıparancsnoka mellett dolgozó személyes tanácsadói testületnek. 6/ Az ırzık NORFOLK, VIRGINIA A Szándékok egy kicsiny, elsı emeleti iroda volt, amelyben rendesen négy tiszt dolgozott. Tolandot nem volt könnyő beszuszakolni ide, fıképpen, mert amikor a civil szállítómunkások behozták az íróasztalát, a titkos anyagokat le kellett takarni. Amikor végül kimentek, Bob megállapította: éppen annyi hely van, hogy le tud ülni a forgószékére. Az iroda ajtaját számkódos zár biztosította, a racsnis tárcsák egy acéltokban rejtıztek. A helyiség az Atlanti Flotta fıhadiszállásának északnyugati sarkában volt, a rácsos ablakok egy autóútra nyíltak. A szürkésbarna függönyöket mindenesetre összehúzva tartották. Belül a falak festése egykor bézsszínő lehetett, a vakolat azonban már kifehér-lett alóluk, amitıl aztán az irodában olyan lett a hangulat, mint egy sárgaláz-barakkban. A rangidıs tiszt Chuck Lowe tengerészgyalogos ezredes volt. Csendes nemtetszéssel figyelte a hurcolkodást, ezt azonban Bob már csak akkor vette észre, amikor a férfi felkelt a helyérıl. -Egyszerően nem megy a fejembe - morogta, és begipszelt lábával megkerülte az asztalt. Kezet fogtak. 114 -Mi történt a lábával, ezredes? -Karácsony másnapján odaát voltam Kaliforniában, a hegyi harcászati kiképzıbázison. A fene egye meg, a saját szabadidımben síeltem! Az orvosok azt ajánlják, az ember sohase törje el a sípcsontja alsó végét - mondta ironikus mosollyal Lowe. - És ezt a viszketést sohasem lehet megszokni. Még három vagy négy hét, mire leszedik rólam ezt az izét, aztán ismét hozzá kell szoknom a futáshoz. Tudja, három éve növesztem a tyúkszemet a seggemre ezzel a hírszerzéssel, aztán végre megkapom azt a kurva ezredemet, erre mi történik?

Ez ni. Isten hozta a fedélzeten, Toland. Csapoljon már két kávét nekünk! A kancsó a legtávolabbi iratszekrény tetején állt. Mint Lowe elmondta, a másik három tiszt eligazításon volt. -Olvastam a feljegyzését, amelyet a fıparancsnoknak írt. Maga szerint mire készülnek Ivánék? -Úgy tőnik, mintha fokoznák a harckészültséget, ezredes... -Idebent szólíthat Chuckhak. -Remek... maga meg engem Bobnak. -Maga elektronikus hírszerzı a Nemzetbiztonsági Ügynökségnél, igaz? Azt hallottam, mőhold specialista. Toland bólintott. -Foglalkozom az ı madárkáikkal meg a mieinkkel is, de fıleg az utóbbiakkal. így szereztünk tudomást a négy ezredesrıl. Volt jónéhány hadmőveleti gyakorlat is, ami ilyenkor több, mint szokatlan. Ivánék mostanában hagyják, hadd 115 mászkáljanak a harckocsizóik, amerre akarnak, nem sokat törıdnek vele, ha egy zászlóalj letapossa a vetést. -És tényleg úgy gondolja, hogy - bármilyen ostobaságnak tőnjék is a feltételezés - valami szokatlan történik? így átfogó képet tud alkotni magának az eseményekrıl, igaz? Kaptunk valami érdekeset a Védelmi Hírszerzı Ügynökségtıl, nézze meg ezeket! Lowe elıhúzott egy barna borítékból két nyolcszor tízhüvelykes képet, és odanyújtotta ıket Tolandnek. Úgy tőnt, ugyanazt a területet mutatják, de kissé más szögekbıl, és más idıpontokban. A bal felsı sarokban néhány izba látszott: otromba orosz parasztkunyhók. Toland felpillantott. -Kolhoz? -Igen, az 1196-os. Kicsi, Moszkvától körülbelül kétszáz kilométerre északnyugatra található. Maga szerint mi a különbség a kettı között? Toland ismét a fotókra nézett. Az egyiken körülkerített kertek egyenes sora látszott, összesen talán egy acrényi területen. A másikon négy ilyen táblát új kerítés vette körül, az egyik már körülkerített tábla területe pedig megkettızıdött. -A hadsereg egyik ezredese küldözgeti nekem ezeket. Valamikor együtt dolgoztunk ezredessel. Érdekesnek találom, tudja, egy iowai kukoricafarmon nıttem fel. -Ezek szerint Ivánéknál megnövelték a parasztok háztáji földterületét? -Úgy látszik. -De ugye nem jelentették be? Én sem olvastam 116 errıl semmit. Toland nem olvasta a kormány belsı terjesztéső kiadványát, a National Intelligence Digest-et, de az ilyen ártatlan információkhoz a Nemzetbiztonsági Ügynökség kávézójában is hozzájutott. Mint sokan mások, egymás között a hírszerzık is szakmai dolgokról beszélgettek. Lowe a fejét ingatta. -Nem ám, és ez kissé furcsa, ez ugyanis olyasvalami, amirıl hírt kellene adniok. Tapasztalataink szerint az újságoknak ezt mint a "liberalizációs törekvések" újabb biztos jelét kellett volna tálalniuk. -És vajon csak ebben a kolhozban? -Ami azt illeti, öt másik helyen is tapasztalták ezt, de ilyesmire általában nem használjuk a felderítı mőholdjainkat. Ázt hiszem, ezzel egy olyan napon álltak elı, amikor amúgy lassan csordogáltak a hírek, gondolom, a fontos látnivalókat eltakarta a felhızet.

Toland helyeslıén bólintott. A felderítı mőholdakat a szovjet gabonatermés felmérésére használták, de erre az év késıbbi szakaszában került sor. Tudták ezt az oroszok is, mert a sajtó egy évtizeddel korábban már megírta - annak magyarázatául -, hogy miért mőködik együtt a mezıgazdasági minisztériumban egy csapat agrármérnök a Különleges Felderítéssel. -Az évszakhoz képest elég késın csinálták, nem? Úgy értem, érdemes volt még odaadni a parasztoknak ezt a földet az évnek ebben a részében? -Ezeket a képeket egy hete kaptam, és azt hiszem, már akkor sem voltak újak. A legtöbb gazdaságban 117 ilyenkor kezdik a vetést. Egy darabig még hideg lesz, de északon a hosszú nyári napok kiegyenlítik ezt. Tegyük fel, hogy az egész országban ezt csinálják. Értékeljen ki nekem egy ilyen lépést, Bob! Az ezredes szeme egy pillanatra összeszőkült. -Nyilvánvalóan okos lépés a részükrıl, megoldhatja az élelmezési gondjaik egy részét, különösen ami a zöldségfélét, a paradicsomot, a hagymát meg az efféléket illeti. -Lehetséges. Láthatja, hogy az ilyen fajta földmővelés inkább munkás kezeket, mint gépeket igényel. És mi a véleménye a húzás demográfiai vonatkozásáról? Toland hunyorgott. Az amerikai haditengerészetnél hajlottak arra, hogy a tengerészgyalogosokat butának tartsák, csak mert azzal keresték a kenyerüket, hogy pergıtőzben rohamoztak. -A legtöbb kolhoznyik viszonylag idıs ember. A többség ötvenes évei végén, a hatvanasok elején jár. így a magánfóldek nagy részét az idısebbek mővelik, a gépesített munkák, azaz a kombájnok és teherautók vezetése pedig... -Amivel ráadásul jócskán többet lehet keresni... -...a fiatalok feladata. Tehát azt akarja mondani, hogy ily módon növelni tudják bizonyos élelmiszerek termelését, méghozzá a fiatalabb férfiak... a katonaköteles korúak nélkül. -így is nézhetjük a dolgot - felelte Lowe. - Ez politikai értelemben: dinamit! Amit egyszer az emberek megkaptak, azt többé nem lehet elvenni tılük. Valamikor a hatvanas évek elején felröppent a hír - tán igaz sem volt -, hogy Nyikita Hruscsov csökkenti vagy el is veszi azokat a magánföldeket, amelyeket azok a szegény ördögök kaptak. Iszonyú felzúdulás támadt. Akkortájt Montereyben voltam, a nyelviskolán, kaptuk az orosz újságokat, emlékszem is rájuk. Heteken keresztül nem gyızték cáfolni a dolgot. Azok a magánföldek a mezıgazdaságuk legtermelékenyebb részei. Amegmővelhetıterületnekmindösz-sze két százalékát teszik ki, de a gyümölcs és burgonya felét ezeken termelik, itt állítják elı a tojás, a zöldség és a hús egyharmadát. A szentségit, az egész mezıgazdaságnak ez az egyetlen része mőködik. A fejesek odaát évek óta tudják, hogy ezekkel megoldhatnák az élelmiszerhiány okozta problémákat, de politikai megfontolásokból mégsem teszik. Nem kockáztathatták, hogy állami mecenatúrával egy teljés, új kulákgenerációt neveljenek ki! Egészen mostanáig. De úgy tőnik, hivatalos bejelentés nélkül szánták rá magukat. És éppen akkor, amikor egyidejőleg a katonai készültségüket is fokozzák. Sohasem hittem a véletlen egybeesésekben - még ha csak egy tengerparton rohangáló csapattiszt vagyok is. Lowe zubbonya a sarokban lógott. Toland, miközben a kávéját kortyolgatta, szemügyre vette rajta a négy sornyi kitüntetést. A vietnami szolgálati szalagján három csillagot látott. Ezen kívül egy Haditengerészeti Érdemkeresztet. A középtermető Lowe a tengerészgyalogos tisztek kedvenc olívzöld pulóverét

viselte. Középnyugati kiejtéssel beszélt, tanúbizonyságául annak, hogy görcsök nélkül, szinte unottan éli az életet, barna szeme azonban valami egészen 119 másról árulkodott. Lowe ezredes már magáévá tette Toland gondolatmenetét, ám ez a legkevésbé sem tette boldoggá. -Chuck, ha ezek csakugyan valamilyen nagyobb szabású akcióra készülnek, nem vacakolnak néhány ezredessel. Valami másról lesz itt szó. Ezek a mélyben is csinálnak valamit... -Igen, ez a következı dolog, amelynek utána kell néznünk. Tegnap küldtem egy kérést a Védelmi Hírszerzı Ügynökséghez. Mostantól fogva valahányszor megjelenik a Vörös Csillag, a moszkvai attasénk mőhold segítségével küld nekünk róla egy fényképmásolatot. Ha ilyesmiben mesterkednek, a Kraszna-ja Zvezdából hétszentség, hogy kiderül. Azt hiszem, Bob, nagyon érdekes kukacosdobozt sikerült kinyitnod, és aligha egyedül fogod vizsgálgatni a tartalmát. Toland kiitta a kávéját. A szovjetek egy teljes ballisztikus rakétahordozó tengeralattjáró osztályt kivontak a hadrendbıl. Fegyverzetkorlátozási tárgyalásokat folytatnak Bécsben. Meglepıen kedvezı feltételek mellett gabonát vásárolnak Amerikától és Kanadától, és a szállítás fejében még a rakomány húsz százalékát is leadják az amerikai hajózási társaságoknak. Hogyan illeszkednek ezek a tények ahhoz, amit a mőholdak láttak? Logikailag sehogyan sem, egy bizonyos esetet kivéve - az azonban lehetetlennek tőnt. Vagy mégsem? 120 SPOLA, UKRAJNA "Ez a 125-ös harckocsi löveg akkorát dörren, hogy az ember belesüketül..." gondolta Alekszejev. Öt órája folyt a gyakorlat, az ágyú robaja azonban csak mint tompa, csengı hang hallatszott át a fülvédıjén. A tájat reggel még fő borította, itt-ott fiatal facsemeték sarjadtak, mostanra azonban kietlen, sáros pusztasággá változott, amelyen csak a T-80 nehézharckocsik és a BMP lövészpáncélosok lánctalpainak nyoma látszott. Ezt a gyakorlatot az ezrednek háromszor kellett végrehajtania. Azonos erejő ellenséggel szemben végrehajtott frontális páncélos és gépesített lövész támadást szimuláltak. A tüzérségi támogatást kilencven rohamlöveg, és egy rakétaüteg szolgáltatta. Alekszejev megfordult, levette a sisakját és a fül védıjét, aztán az ezredparancsnokra nézett. -Ez magának gárdaezred, ezredes elvtárs? A Vörös Hadsereg elitkatonái? Ezek csecsszopók egy török kuplerájt se lennének képesek elintézni - benne meg még annyira sem mennének! És maga, ezredes elvtárs, mit csinált az utóbbi négy év során, miközben ezt a vándorcirkuszt dirigálta? Megtanulta, hogyan nyírja ki az egységét háromszor egymás után! A tüzérségi megfigyelıi rosszul vannak elhelyezve. A harckocsijai meg a lövegmozdonyai még mindig nem tudják összehangolni a mozgásukat, a harckocsitüzérek pedig nem találják el a három méter magas célokat! Ha azt a magaslatot egy NATO-egység tartaná, maga meg az emberei már halottak volnának! 121 Alekszejev az ezredes arcát fürkészte: hol a harag vöröse jelent meg rajta, hol holtsápadt lett a félelemtıl. Helyes. -Ezeknek az embereknek a halála nem nagy veszteség az állam számára, de a felszerelés értékes! Értékes üzemanyag fogy, értékes lıszert lınek el -és rabolják az én drága idımet. Ezredes elvtárs, most itt kell hagynom magát. Elıször is kidobom a taccsot. Aztán visszarepülök a parancsnoki posztomra, de

vissza fogok jönni. És amikor visszajövök, megismételjük a gyakorlatot. És az emberei vagy megállják a helyüket, vagy maga fák számlálásával tölti majd nyomorult életének hátralévı részét! Alekszejev, anélkül, hogy viszonozta volna a tisztelgését, faképnél hagyta az ezredest. Adjutánsa, egy harckocsizó ezredes kinyitotta elıtte a kocsi ajtaját, majd maga is beült a fınöke mögé. -Kezdenek formába jönni, mi? - szólalt meg a tábornok. -Még nem igazán, de a haladás észrevehetı - vélte az ezredes. - Már csak hat hetük van, és meg kell indulniuk nyugat felé. Ezt nem kellett volna mondania. Alekszejev két héten át hajszolta ezt a hadosztályt a harckészültség felé, mire aztán tegnap megtudta, hogy az elızı napon átirányították ıket Németországba - ellentétben az ı egyelıre még nem teljesen kidolgozott tervével, amely szerint Irakba és Iránba mentek volna. Mostanra négy hadosztályát - azaz az összes harckocsizó gárdaegységét elvették, márpedig a tábornokot mindenféle, a délnyugati hadseregcsoport 122 hadrendjében végrehajtott változtatás arra kényszerítette, hogy átalakítsa az Öböl térségével kapcsolatos terveit. Újra meg újra. Arra kényszerült, hogy kevésbé gyakorlott egységeket válasszon ki, valamint, hogy több idıt szenteljen az egységgyakorlatoknak, és kevesebbet a tervnek, amellyel két héten belül el kellett készülnie. -Ezeknek az embereknek nagyon mozgalmas lesz ez a hat hét. A parancsnok milyen? - kérdezte az ezredes. Alekszejev megvonta a vállát: -A kelleténél gyengébben csinálja. Negyvenöt éves, túl öreg hozzá, és ahelyett, hogy kimenne a terepre, azokat a kurva díszszemle-kézikönyveket olvasgatja. De nem rossz ember, túl jó, hogy elküldjem fákat számolgatni. Alekszejev nehézkesen felnevetett. A szólás a cári idıkbıl származott. Annak idején az járta, hogy a Szibériába számőzötteknek más dolguk sincsen, mint fákat számolni. Lenin ezt is megváltoztatta: mostanában a Gulág foglyainak bıven van tennivalójuk. -Azt hiszem - mondta -, a második két alkalommal már elég jól csinálják, hogy sikert arassanak. Ez az ezred fel fog készülni - akáresak az egész hadosztály. 123 PHARRIS FREGATT "Híd, itt a szonár, kontaktus a nulla-kilenc-négyen" - hallatszott a válaszfalon lévı hangszóróból. Morris kapitány odafordult az emelvényen lévı székben, hogy hallja, hogyan reagál a fedélzeti tisztje. A tiszt a kontaktus irányába fordította a távcsövét. Semmi sem volt ott. -Az irány tiszta - jelentette. -Rendelje el az elsıfokú tengeralattjáró-riadót. -Morris felállt a székbıl. -Igenis. Harcálláspontok... - nyugtázta a parancsot a fedélzeti tiszt. Az ügyeletes fedélzetmester-helyettes odament a diszpécserkészülékhez, és hármat fújt a sípjába. - Itt a parancsnoki harcálláspont, parancsnoki harcálláspont, mindenki a helyére, tengeralattjáró-riadó. Felhangzott a riadógong, s ezzel semmivé lett a csendes délelıtti szolgálat nyugalma. Morris hátraindult, és leereszkedett a Harcászati Információs Központhoz vezetı hágcsón. A Pharris vezetését a hídon mostantól fogva a helyettese vette át, hogy parancsnoka a harcászati idegközpontból irányíthassa a hajó érzékelı- és

fegyverrendszereit. Hajószerte mindenki a harcálláspontja felé rohant. Becsukták, azután pedig a helyükre csavarozták a fedélzeti nyílások szigetelt fedıit és a légmentesen záró ajtókat, hogy ha a hajó megsérül, ne árassza el teljesen a víz. A mőszaki mentık felvették a felszerelésüket. Az egész valamivel több, mint négy percig tartott. 124 -állapította meg Morris, amikor a harcászati központ diszpécserkészülékén keresztül jelentették neki, hogy mindenki a helyén, készenlétben. Mióta négy napja kifutottak Norfolkból, naponta átlagosan három riadót hajtottak végre így rendelkezett az Atlanti Flotta felszíni erıinek fıparancsnoka. Bár meg senki sem erısítette, Morris gyanította, hogy a barátjától származó információk alaposan megbolydították a dolgokat. Gyakorlataik mennyisége megkétszerezıdött, és az erre vonatkozó parancsok a lehetı legtitkosabb minısítéssel érkeztek. Még feltőnıbb volt, hogy a kiképzés fokozódó tempója mellett a karbantartás menetrendje változatlan maradt, s a kettı persze szembeszökıen ütközött egymással. A hangszóróból végül felhangzott: Az összes harcálláspontjelenti: mindenki a helyén és készen áll! A hajón mindenütt teljes a harckészültség. -Nagyon jó - nyugtázta a harcászati tiszt. -Jelentést kérek - rendelkezett Morris. -Uram, a navigációs és légifelderítı radarok készen állnak, a szonárok passzív üzemmódban - jelentette a harcászati tiszt. - Úgy tőnik, a kontaktus egy levegıt szívó tengeralattjáró. Hirtelen elıkerült. Futtatjuk a céltárgy mozgásirányát elemzı programot. A helyzete meglehetısen gyorsan változik, orr-far irányban halad. Még kell egy kis idı, hogy biztosak lehessünk benne, de úgy tőnik, mintha szembe jönne, és valószínő, hogy legfeljebb tíz mérfölclnyire van. -Jelentették már Norfolknak? 125 -Várjuk, hogy parancsba adja, uram. -Nagyon helyes. Lássuk, meg tudunk-e jól csinálni egy elfogógyakorlatot. Tizenöt perc sem telt bele, és a Pharris helikoptere már le is dobta szonárbójáit a tengeralattjáró mellé, a fregatt pedig rárontott nagy energiájú aktív szonárjával. Morris úgy tervezte, hogy addig abba sem hagyják, amíg a tengeralattjáró a megadás jeléül fel nem jön légszívómélységre - vagy meg nem szökik a fregatt elıl, ami a hadihajó kapitánya számárajókora szégyen lett volna. Ennek a nem életrehalálra menı gyakorlatnak mindazonáltal elég ko-misz dolog volt a célja: az, hogy a tengeralattjáró kapitánya többé ne bízzék a hajójában, a legénységében és önmagában. CHICAGO TENGERALATTJÁRÓ Ezer mérföldnyire voltak a parttól, húsz csomóval haladtak északkelet felé. A legénység hangulata határozottan rossz volt, ámbár a dolog nem most kezdıdött. Három hétig horgonyoztak volna Norfolk-ban, a pihenı azonban a nyolcadik napon félbeszakadt - a hosszú elsı út után ezt nem volt könnyő feldolgozniuk. Visszahívták ıket a szabadságukról meg az eltávozásukról, azokat a karbantartási munkákat pedig, amelyeket a parti mőszakiaknak kellett volna elvégezniük, napi huszonnégy órában most ık csinálták. McCafferty a partról magával hozott lepecsételt parancsokmányokat két órával a 126 lemerülés után ismertette az embereivel. Két hetet kellett intenzív követési és torpedógyakorlatokkal tölteniük, hogy aztán a Barents-tengerre induljanak,

további felderítési adatokat szerezni. Fontos ügyben járnak - mondta Morris a Chicago személyzetének. Nem elıször tett így. 7/ Bevezetı megfigyelések NORFOLK, VIRGINIA Toland remélte, hogy az egyenruhája rendben van. Szerda reggel volt, fél hét, ı pedig már négy óra óta talpon volt, hogy elpróbálja, amitelı fogadni, közben pedig átkozta az Atlanti Flotta koránkelı fıparancsnokát, aki délután nyilván golfozni készült. Toland délutánja olyannak ígérkezett, mint jó néhány hete az összes többi: hírszerzési dokumentumok és szovjet publikációk végtelen sorát kell majd átnyálaznia - egy fél épületnyivel odébb, a Szándékok kamrács-kájában. A parancsnoki eligazítóhelyiség mintha nem is ugyanaz a világ lett volna, mint az amúgy ízléstelen épület, ez azonban korántsem volt meglepı. Az admirálisok szeretik a kényelmet. Bob belépett a fürdıszobába, hogy megszabaduljon a zavaró tényezıtıl, amelyet a túlságosan sok, ébresztıszerül elfogyasztott kávé jelentett. Mire visszajött, már érkeztek a vezérkari tisztek is. Üdvözölték egymást, de nem tréfálkoztak: ki is várna ugratásokat ilyen korán reggel? Az érkezık rangsor szerint foglalták el a bırfoteleket. A kisszámú dohányosnak saját hamutartója volt, és mindegyikük elıtt jegyzettömb 128 feküdt. Stewardok ezüstálcákon néhány kanesó kávét, tejszínt és cukrot hoztak be, aztán visszavonultak. A csészék már az asztalon voltak. A tisztek a reggeli rituálé szerint maguk töltöttek maguknak. A fıparancsnok odabiccentett Tolandnek. -Jó reggelt, uraim! Körülbelül egy hónappal ezelıtt egység harckészültségi jelentéseik meghamisításának vádjával hadbíróság elé állították és kivégezték a szovjet hadsereg négy ezredesét. Mind a négyen ezredparancsnokok voltak, gépesített lövészhadosztályoknál - kezdte Toland, mintegy aláhúzva a téma jelentıségét. Ezen a héten a Krasznaja Zvezda, azaz a Vörös Csillag, a szovjet fegyveres erık lápja a szovjet hadsereg több közkatonájának kivégzésérıl számolt be. Kettı kivételével valamennyi a katonaideje utolsó hat hónapját szolgálta, és az volt a vád ellenük, hogy nem engedelmeskedtek az ırmestereik parancsainak. És hogy miért fontos ez? A szovjet hadseregrıl régóta tudjuk, hogy kemény fegyelem uralkodik benne, de mint a Szovjetunióban oly sok minden, ez sem olyan, mint amilyennek látszik. A szovjet hadseregben az ırmesterek, sok más seregtıl eltérıen, nem hivatásos katonák, éppúgy sorállományúak, mint a közkatonák, csak ıket intelligenciájuk, politikai megbízhatóságuk, vagy nyilvánvaló vezetıi alkalmasságuk okán már szolgálat tuk elején tiszthelyettesi tanfolyamra választják ki. Hathónapos, kemény kiképzéssel faragnak belılük ırmestert, aztán visszatérnek hadmőveleti egységükhöz. Valójában éppoly kevéssé rendelkeznek 129 gyakorlati tapasztalatokkal, mint az alárendeltjeik, az viszont, hogy a harcászathoz meg a fegyverekhez kiválóan értenek, többet számít, mint a nyugati hadseregek tiszthelyettesei és újoncai közti drámaibb különbségek. így aztán a szovjet szárazföldi erıknél a rangsor nem szükségszerően a rendfokozat szerint alakul, hanem a szolgálatban töltött idı szerint. A szovjetek évente kétszer hívnak be katonákat, decemberben és júniusban. A szokásos kétéves szolgálati idıvel számolva tehát minden alakulatnál négy évfolyam van: a legalsó az elsı hat hónapját szolgálja, a legfelsı a negyedik hatot. Egy szovjet lövészezredben igazából a negyedidıszakos fiatalembereknek

van rangjuk. Rendszerint mindenbıl a legjobbat követelik és kapják: ételbıl, egyenruhából, munkából. Általában nem hajlandók alávetni magukat az ezredbéli tiszthelyettesek akaratának, olyannyira, hogy a parancsokat nem a szakasz- és rajparancsnokok, hanem közvetlenül a tisztek adják, és a végrehajtás során nemigen törıdnek azzal, amit mi tiszthelyettesi szintő hagyományos katonai fegyelmezésnek nevezünk. Gondolhatják, hogy ez hatalmas terhet ró az alacsonyabb beosztású tisztekre, és sok tekintetben olyasmik elviselésére kényszeríti ıket, amik nem tetszenek, és nem is tetszhetnek nekik. -Maga mindezzel azt mondja, hogy a katonai alakulataik a szervezett káosz körülményei között élnek - állapította meg a csapásmérı egységek parancsnoka. De a flottájuk nem, az hétszentség! -így van, uram. Mint tudjuk, a tengerészeik nem 130 két, hanem három évre vonulnak be, és bár a helyzetük hasonló, mégis sokban különbözik a szovjet hadseregben szolgálókétól. És úgy tőnik, ez a mostani szituáció is véget ér majd a hadseregben: folyik az alegységek fegyelmének gyors és erélyes helyreállítása. -Hány sorkatona is lövette agyon magát? - kérdezte a 2. tengerészgyalogos hadosztály parancsnoka. -Tizenegy, uram, név és alakulat szerint felsorolva. Ez szerepel az önök számára kikészített anyagban is. Legtöbbjük negyedik osztályos volt, tehát az utolsóifél évét töltötte a seregben. - Vannak az ön által olvasott cikkben általános érvényő következtetések? kérdezte a fıparancsnok. -Nincsenek, tengernagy. A szovjet polgári és katonai sajtóban egyaránt íratlan szabály, hogy az ember bírálhat, de nem általánosíthat. Ez azt jelenti, hogy bıségesen lehet taglalni és ostorozni az egyéni hibákat, de politikai okokból elfogadhatatlannak tartják, hogy a szerzık az egész intézményre vonatkozó bírálatot fogalmazzanak meg. Könnyen belátható, hogy egy mindenütt tetten érhetı állapotot bíráló kritika, lényegénél fogva az egész szovjet társadalom, ennélfogva pedig a szovjet élet minden részét ellenırzése alatt tartó Kommunista Párt bírálata volna. Ez apró, de számukra filozófiailag fontos különbségtétel. Sıt, ha nevén neveznek egy egyéni gonosztevıt, az egész rendszert éri kritika csakhogy politikailag elfogadható formában. Ez a cikk jelzés a szovjet hadsereg minden tisztje, tiszthelyettese és közkatonája számára: bizony, az idık változnak. 131 Mi pedig odaát a Szándékok-nál azt kérdezzük: miért? És úgy tőnik, hogy az idık változásának ez nem is önmagában álló jele... Toland bekapcsolt egy írásvetítıt, és egy diagramot helyezett a képernyıjére, majd így folytatta: -A szovjet flotta föld-föld rakéta-éleslövészeteinek száma az idén átlagosan hetven százalékkal haladta meg a tavalyit. A szintnövekedés nem állandó, de mint a görbén láthatják, majdnem. A tengera-lattjáró bevetések mennyisége - fıleg a dízelhajóké - csökkent. Hírszerzési jelentések szerint szokatlanul sok tengeralattjáró tartózkodik a hajógyárakban rutin, nem menetrendszerő karbantartás céljából. Okunk van feltételezni, hogy összefüggés van eközött, meg a savas-ólmos akkumulátorok országos hiánya között. Úgy tőnik, mintha valamennyi szovjet tengeralattjáró telepeit kicserélnék, és hogy az akkumulátorgyártás most a szovjet gazdaság katonai jelentıségő ágazatai számára termel. Nagyobb fokú aktivitást figyeltünk meg a szovjet flotta felszíni erıinél, a

haditengerészeti légierınél és más távolsági repülıegységeknél is - mindezeknél ugyancsak intenzívebbé váltak a lıgyakorlatok. Végül meghosszabbodott az az idı is, amelyet felszíni harci egységek kikötıktıl távol töltenek. Ilyesmit korábban is csinálták, viszont mindig elıre bejelentették. A szovjet flottánál tehát egyfelıl széleskörő leállást figyelhetünk meg, ugyanakkor viszont a zajló gyakorlatok tempójának felgyorsulását. Összevetve mindazzal, amit a szovjet hadseregnél és a légierınél 132 tapasztalunk, úgy tőnik, az egész vonalon fokozzák a készültséget. Ugyanekkor, amikor a hadászati nukleáris fegyverzet csökkentését javasolják, gyorsanjavul hagyományos erıik harcértéke. Mi a Szán-dékok-nál potenciálisan veszélyes helyzetnek tartjuk ezt. -Nekem ez kissé homályos - szólt a pipája mellıl egy admirális. - Hogyan gyızzünk meg bárkit is arról, hogy ez jelent valamit? ---Jó kérdés, uram. Mindezek a jelzések-bizonyítékok önmagukban véve,és önmagukra vonatkoztatva logikusak. Minket viszont az aggaszt, hogy valamennyit egyszerre tapasztaljuk. Az emberanyag kihasználása a szovjet fegyveres erıknél több nemzedék óta meglévı probléma: A kiképzési normáikkal és a tisztikaruk megvesztegethetetlenségével kapcsolatos bizonytalanságok sem újkeletőek. Az én figyelmemet ez az akkumulátor ügy keltette fel. Aminek a kezdetét most a szovjet gazdaságban tapasztalhatjuk, utóbb komoly válságba torkollhat. A szovjetek a népgazdasággal kapcsolatban mindent központilag, ugyanakkor pedig politikai alapon terveznek meg. Az akkumulátorokat gyártó fı üzem a szokásos kettı helyett három mőszakban dolgozik, tehát a termelés növekszik, a civil gazdaság ellátása ugyanakkor romlik. Önnek mindenesetre igaza van, admirális. Mindezek a dolgok önmagukban semmit sem jelentenek. Aggodalomra csak akkor adnak okot, ha egymással való összefüggéseikben vizsgáljuk ıket. 133 -Maga viszont aggódik - vetette közbe a fıparancsnok. -Igen, uram. -Én is, fiam. De mi mást csinál ezen kívül? -Kérést küldtem Európában állomásozó erıinkhez, hogy tájékoztassanak bennünket, ha bármi szokatlant észlelnek a szovjet csapatok kelet-németországi tevékenységével kapcsolatban. A norvégok fokozták barents-tengeri felderítı tevékenységüket. Egyre több, kikötıkrıl és flotta támaszpontokról készült mőholdképet értékelünk ki. A Védelmi Hírszerzı Ügynökséget tájékoztatjuk az eredményeinkrıl, ık is végzik a maguk vizsgálatait. Egyre több információ bukkan fel. -És a CIA? -A VHÜ az ı Arlington Hall-i fıhadiszállásukon keresztül tájékoztat bennünket. -Mikor kezdik a tavaszi hadgyakorlataikat? - tudakolta a fıparancsnok. -Uram, a Varsói Szerzıdés szokásos évi tavaszi gyakorlata - az idén a Haladás fedınevet adták neki - a tervek szerint három hét múlva kezdıdik. Bizonyosjelek arra utalnak, hogy az enyhülés szellemében a szovjetek NATO-megfigyelıket és nyugati újságírókat hívnak meg, hogy figyelemmel kísérjék az eseményeket... -Én mondom, ekörül valami nem stimmel -mordult fel a felszíni erık parancsnoka. -Egyszerre csak elkezdik csinálni, amit mindig is kértünk tılük. -Próbálja eladni ezt az újságoknak - ajánlotta az Atlanti Flotta légierejének parancsnoka. 134 -Mit ajánlanak a szakértık? - kérdezte segédtisztjétıl a fıparancsnok.

-Már mi magunk is meglehetısen aktív gyakor-latozást folytatunk. Úgy gondolom továbbá, hogy nem ártana tiltakoznunk. Toland, maga az imént azt mondta, hogy ez a helyzet a civil gazdaság akkumu-látorhelyzetének nyomán világosodott meg magának. Számítanak újabb gazdasági fiaskókra? -Igen, uram. így gondolja a VHÜ, és Arlington Hall-i összekötım is megkérte a CIA-t, hogy végezzen el néhány további ellenırzést. Ha szabad tovább részleteznem, uraim, mint már mondtam, a szovjet gazdaságot központilag irányítják. Ezek az ipari tervek meglehetısen merevek. Nem egykönnyen térnek el tılük, mivel az ilyen eltérések az egész gazdaságban, mint olyanban továbbiakat gerjesztenek. Jelenleg a fiaskók kifejezés talán túl erıs... -De maga nem tud szabadulni egy csúf gyanútól -vetette közbe a fıparancsnok. -Jól van, Toland', mi pontosan ezért fizetjük magát. Jó tájékoztatás volt. Bob megértette a végszót, és kifelé indult. Az admirálisok még maradtak, hogy megtárgyalják az elhangzottakat. Megkönnyebbült, hogy végre eljöhetett. Bármennyire szerette is, ha figyeltek rá, az ember nem érzi jól magát a bırében, amikor magasabb rangú tisztek úgy bámulják, mint egy szövettenyészetet egy Petri-csészében. A fedett járdán visszalépdelt az irodájának otthont adó épülethez, nézte, ahogyan a késve érkezık parkolóhelyet keresve cirkálnak. A gyep kezdett kizöldellni, egy civil csapat nyírta, egy másik 135 mőtrágyázta. Növekedésnek indultak a bokrok is, ı pedig remélte, hogy még egy darabig nem vágják vissza ıket. Tudta, hogy Norfolk milyen szép tud lenni tavasszal. A sós ízú levegıben azáleák illata lebeg... És milyen szép lesz majd a nyár is. -Hogy ment? - kérdezte Chuck. Toland kibújt a zakójából, és színpadiasán meg-roggyantotta a térdét a tengerészgyalogos elıtt. -Nagyon jól. Senki sem harapta le a fejem. -Elıtte nem akartalak riogatni, de voltak ott, akikrıl tudható, hogy képesek megtenni. Azt mondják, a fıparancsnok reggelire legszívesebben sült korvettkapitányt eszik, hozzá pedig kockára vágott tengerészhadnagyot. - Meg vagyok lepve. Pedig admirális... Eddig nem tartottam efféle tájékoztatót, Chuck. Minden tengerészgyalogos azt hiszi, hogy a tengerészek férfiatlan, gyámoltalan alakok, emlékeztette magát Toland. Semmi értelme, hogy a továbbiakban is erısítse Chuck e meggyızıdését. -És a folytatás? -A fıparancsnok szárnysegédje a kiképzés intenzitásának növelésérıl beszélt. Rögtön ezután elbocsátottak. -Helyes. Ma még kapnunk kell egy rakás mőholdfelvételt. Befőt még néhány válasz Langleybıl és Arlingtonból. Egyelıre még nem biztos, de azt hiszem, hogy találnak szokatlan dolgokat. Ha kiderül, hogy igazad van, Bob... nos, tudod, mi lesz abból. -Tudom. Valaki a Washingtonhoz közel állók közül megteszi a "nagy felfedezést". A szentségit, tudni 136 sem akarok az egészrıl, Chuck. Bár tévednék! Azt szeretném, ha ez az egész kibaszott izé kipukkadna, aztán pedig hazamehetnék, hogy a kertemben szösz mötöljek. -Nos, akkor talán van valami jó hírem a számodra. Rákötötték a tévénket egy új

mőholdvevı készülékre. Megkértem a hírközlési srácokat, hadd kapcsoljunk rá a szovjet tévére, hogy láthassuk az esti híradójukat. Semmi igazán keményet nem fogunk megtudni belıle, de jó módja a hangulat megragadásának. A te ideérkezésed elıtt próbáltuk ki, és azt tapasztaltuk, hogy Ivánék egy filmfesztivált nyomatnak: Szergej Eizenstein klasszikus alkotásait. Ma este lesz a Patyomkinpáncélos, aztán következik majd a többi, és végül, május 30-án A jégmezık lovagja. -Igen? Az megvan nekem videón. -Fogták az eredeti negatívokat, elvitték ıket Londonba az EMI-hoz, ahol digitális mesterpéldányokat csináltak róluk, és felvették hozzá Dolby rendszerben az eredeti Prokofjev kísérızenét. Beta vagy VHS videód van? -VHS - nevetett Toland. - Ezzel a melóval végül is jár egy-két juttatás. Lowe átnyújtott neki egy hat hüvelyk vastagságú irattartót. Itt volt az ideje, hogy ismét munkához lássanak. Toland leült a helyére, és válogatni kezdte a dokumentumokat. 137 KIJEV, UKRAJNA - A dolgok most már jobban festenek, tábornok elvtárs - jelentette Alekszejev. - Jelentısen megjavult a fegyelmi helyzet a tisztikarban. Ma reggel remekül ment a gyakorlat a 261-es gárdistáknak. -És a 173-asoknak? - kérdezte a délnyugati hadseregcsoport fıparancsnoka. -Nekik is kell még dolgozniuk, de idıre készen lesznek - felelte magabiztosan Alekszejev. - Atisztek úgy ténykednek, ahogy a tiszteknek ténykedniük kell. Most már csak a legénységet kell rábírnunk, hogy katonák módjára viselkedjenek. Valahogy le kell szoktatnunk a tiszteket az elıre megírt koreográfiákról, és valósághő harcérintkezési forgatókönyveket kell produkálnunk. A Haladás-t felhasználhatjuk arra, hogy megállapítsuk, kik azok a vezetık, akik képtelenek alkalmazkodni valós harci körülményekhez, és olyan fiatal emberekkel helyettesítsük ıket, akik képesek erre. Leült a parancsnoka asztalával szemben: Alekszejev úgy számolta, pontosan egy hónapnyi alvás-restenciája van. -Úgy látom, elfáradtál, Pasa - állapította meg a Délnyugati Hadseregcsoport fıparancsnoka. -Nem, tábornok elvtárs, nem volt rá idım - kuncogott Alekszejev. - De ha továbbra is ennyit kell helikopteren utaznom, azt hiszem, inkább szárnyakat növesztek. -Menj haza, Pasa, és huszonnégy óra hosszat ne is lássunk. 138 -De... -Ha ló volnál - szólt a tábornok -, mostanra már megszakadtál volna. Ez a fıparancsnokod utasítása: huszonnégy óra pihenés. Jobb szeretném, ha az egészet végigaludnád, de ez a te dolgod. Gondolkodj, Pavel Leonyidovics. Ha most éles hadmőveleteket folytatnánk, akkor is jobban tennéd, ha pihennél. A szabályzat megköveteli - a németekkel vívott utolsó háború kemény leckéje nyomán. Minden képességedre szükségünk van, és ha most túlhajtod magad, semmit sem érsz majd, amikor istenigazából szükségünk lesz rád. Legközelebb holnap 16.00-kor akarlak látni, akkor áttekintjük majd a Perzsa-öbölre vonatkozó terveket. Tiszta legyen a tekinteted, és egyenes a hátad! Alekszejev felállt. Fınöke mogorva vén medve volt, akárcsak saját apja. És kiváló katona.

-Nehogy bekerüljön a minısítésembe, hogy volt parancs, amit nem hajtottam végre -mondta, mire mindketten elnevették magukat. Szükségük is volt rá. Alekszejev kilépett az irodából, és lement a szolgálati kocsijához. Amikor odaértek a néhány kilométerre lévı lakótömbhöz, a sofırnek kellett felkeltenie tábornokát. 139 CHICAGO -Megközelítési manıverek - adta ki az utasítást McCafferty. Két órája követett egy felszíni hajót. Aszonárosai negyvennégy mérföldnyirıl figyeltek fel rá. Megközelítéséhez kizárólag a szonár adataira támaszkodtak, a szonárosok pedig a kapitány parancsára nem közölték a tőzvezetı részleggel, mit követnek. Mostantól fogva minden felszíni kontaktust ellenséges hadihajónak tekintettek. -Távolság háromezerötszáz yard -jelentette az elsı tiszt. - Irány egy-négy kettı, sebesség tizennyolc csomó, haladási irány kettı-hat-egy. -Periszkópot fel! - rendelkezett McCafferty. A támadóperiszkóp kiemelkedett a dobogó jobb oldalán lévı aknájából. A másod-szállásmester odalépett mögé, a helyükre billentette a fogantyúit, aztán a megfelelı irányba fordította. A kapitány belenézett a keresıbe: a szálkereszt a célpont orrán állt. -Adom az irányt... most! A szállásmester megnyomta a karmantyún lévı gombot, mire az MK-117 tőzvezetı számítógép feljegyezte az irányt. -Az orr szöge: jobbra húsz! A tőzvezetési technikus beütötte az adatokat a számítógépbe, a mikrochipek pedig villámgyorsan kiszámolták a szögeket és a távolságokat. -Kioldásra kész. Hármas-négyes csı kész! -O.K. - mondta McCafferty, aztán ellépett a periszkóptól 140 és a helyettesére nézett. - Akarod látni, mit nyírtunk ki? -A szentségit! - nevette el magát az elsı tiszt, és leeresztette a periszkópot. -A'zannya Krausz! McCafferty a kezébe vette a mikrofont: a hangja most a tengeralattjárón lévı összes hangszóróban hallható volt. -Itt a kapitány beszél -jelentkezett. Befejeztük az üldözési gyakorlatot. Mindenkinek, akit illet: a hajó, amelyet éppen most nyírtunk ki, az Universe Ireland, egy száznegyvenezer tonnás óriás tartályhajó volt. Ennyi. Visszatette a mikrofont a helyére. -Mit szól, elsı tiszt? - kérdezte? -Túl könnyő volt, kapitány - felelte az. - Az iránya és a sebessége állandó volt. Azután, hogy észleltük, akár még négy vagy öt percet is fordíthattunk volna a célmozgás-elémzésre, de nem egyenes, hanem cikcakkos mozgásra számítottunk. Egy lassú célpontot jobb így követni. Szerintem elégjói mennek a dolgok. McCafferty beleegyezıen bólintott. Egy nagy sebességő célpont, például egy romboló valószínőleg egyenesen rájuk rontana, a lassúak pedig háborús körülmények között valószínőleg állandóan változtatnák az irányukat. -Ez is megvan - pillantott át a kapitány a tőzve-zetıkhöz. - Ezt jól csinálták! Maradjon is így! Legközelebb majd úgy rendelkezik, gondolta, hogy a szonár csak akkor jelenti a célt, amikor már egészen a közelébe kerültek. Akkor majd meglátja,

141 hogyan állnak helyt az emberei egy váratlan összecsapásban. Úgy döntött, hogy addig számítógépes szimulációval kitartóan gyakorolják a harcot. NORFOLK, VIRGINIA -Azok bizony akkumulátorok. O.K., nyugtázva -mondta Lowe, és átnyújtotta a mőholdfelvételeket, amelyeken jónéhány teherautó látszott. Többségük platóját ponyva takarta, három azonban kitárulkozott a magasban keringı mőholdnak. Bob látta a fürdıkád alakú hatalmas akkumulátorcellákat, és a tengerészeket, amint vonszolják ıket egy mólón. -Mikor készültek ezek a képek? - kérdezte. -Tizennyolc órával ezelıtt. -Ma reggel jó hasznukat vettem volna - dörmög-te a fiatalabb férfi. - Úgy fest, három Tango fészkel együtt. Ezek pedig tíztonnás teherautók, kilencet látok belılük. Utánanéztem, az akkumulátorcellák súlya üresen egyenként kétszáztizennyolc kilogramm... -Jaj. Hány kell belılük egy tengeralattjáróba? -Jócskán - mosolyodott el Töland. - Nem tudjuk pontosan. Négy különbözı becslést találtam, harminc százalékos szórással. Egyébként valószínőleg hajónként változik. Minél inkább kidolgozik az ember egy konstrukciót, annál nagyobb kísértést érez, hogy tovább bíbelıdjék vele. Mi is ezt csináljuk. Felpillantott, majd hozzátette: -Ezekrıl további információk kellenének. 142 -Már intézkedtem. Mostantól rajta vagyunk a haditengerészeti színhelyekrıl készült valamennyi kép elosztási listáján. Mi a véleményed a felszíni hajók aktivitásáról? Toland megvonta a vállát. A képeken körülbelül tucatnyi felszíni hadihajó látszott, nagyságuk korvett és cirkáló között váltakozott. A fedélzetükön mindenfelé ládák és kábelek hevertek, nagyon sok ember látszott. - Ebbıl nem sok minden derül ki - állapította meg. - Nem látszanak daruk, és az sem, hogy valami nagy tömegő dolgot raknának be. Ez a baj a hajókkal. Minden, amit tudni akarsz, takarásban van. Ezekrıl a képekrıl csak azt tudjuk megállapítani, hogy egymás mellett horgonyoznak, minden más színtiszta feltételezés. Még a tengeralattjárókkal kapcsolatban is csak következtetünk arra, hogy akkumulátorokat hordanak be rájuk. -Ugyan már, Bob! - horkant fel Lowe. -Gondolj csak bele, Chuck - felelte Toland. - Ezek nagyon is tudják, hogy mire vannak a mőholdjaink. Ismerik a pályáikat is, és tudják, hogy mikor lesznek a világőr egy adott pontján. Vajon ha tényleg lóvá akarnak tenni, olyan nehéz a dolguk? Ha a te dolgod volna, hogy átvágd a mőholdakat, és tudnád, hogy mikor jönnek, te sem hinnéd, hogy éppen akkor kell tenned valamit az ellenség rovására. Túlságosan is függünk ezektıl a holmiktól. Piszok hasznosak, annyi biztos, de megvannak a korlátaik. Jı volna kapni a dologgal kapcsolatban némi humán forrásból származó hírszerzési anyagot. 143 POLJARNIJ, OROSZ FÖDERÁCIÓ -Van abban valami lehangoló, amikor az ember elnézi, hogyan önt cementet egy pasas egy hajóba -állapította meg Flynn, miközben visszafelé mentek Murmanszkba. A ballaszt létezésérıl még sohasem beszélt neki senki.

-Ó, lehet az szép dolog is! -jelentette ki lelkesen kísérıje, a szovjet flotta egy fiatal kapitánya. - Bárcsak most az önök flottájánál is így tennének! Flynnek és Callowaynek feltőnt, milyen gondos bánásmódban van része a kisszámú újságírónak, akiknek megengedték, hogy a mólón állva figyeljék a két elsı Yankee-osztályú ballisztikus rakétahordozó tengeralattjáró semlegesítését. Párjával, hármasával vitték körbe ıket, minden ilyen csoport kapott egy kísérıt és egy sofırt. Ez persze egyáltalán nem volt meglepı, de mindkét tudósító örült, hogy egyáltalán beengedték ıket egy ilyen érzékeny támaszpontra. -Kár hogy az önök elnöké nem járult hozzá, hogy mindezt egy amerikai tisztekbıl álló csoport is végignézhesse - folytatta a kísérı. -Igen, azt hiszem, kapitány, ebben egyet kell, hogy értsek önnel - bólintott Flynn. Érdekesebb tudósítást írhatott volna. így csak egy svéd és egy indiai tiszt lehetett jelen az újságírók által "cement ceremóniának" elkeresztelt mőveletnél. Egyikük sem volt tengeralattjárós, úgyhogy utóbb szent meggyızıdéssel jelenthették: a két tengeralattjáró minden egyes rakétacsövébe cement került. Flynn mérte, 144 mennyi ideig tart egy-egy csı feltöltése, és azt tervezte, hogy visszatérése után még ellenıriz egykét dolgot. Mekkora a térfogata egy rakétacsınek? Mennyi cement fér bele? Meddig tart, amíg mindet megtöltik? -Kapitány - felelte -, el kell ismernie, hogy az önök tárgyalási ajánlatára adott amerikai válasz még így is rendkívül kedvezı. Ezalatt William Calloway türtıztette magát, és kibámult a kocsi ablakán. Tudósította hírügynökségét a Falkland-háborúból, és nagyon sok idıt töltött a Királyi Haditengerészetnél. Vízen és javítómőhelyekben egyaránt figyelhette, hogyan készítik fel a Királynı flottáját déli küldetésére. Most éppen felszíni hajók kikötı- és kiszolgálóhelyei mellett hajtottak el. Calloway úgy érezte, hogy itt valami nem stimmel, azt azonban, hogy mi, nemigen tudta volna megmondani. Flynn nem tudta, hogy kollégája nem hivatalosan gyakran dolgozott a Brit Titkos Hírszerzı Ügynökségnek. Nem vitte túlzásba, hiszen tudósító volt, nem hírszerzı, de mint a legtöbb riporter, élesesző és élesszemő ember volt, és olyasmi is szemet szúrt neki, amit egy szerkesztı sohasem engedett volna belezsúfolni egy cikkbe. Azt sem tudta, ki a moszkvai rezidens, de a tapasztaltakról értesíthette egy barátján keresztül, aki İfensége követségén dolgozott. Az információ bizonyára utat talál majd a megfelelı személyhez. - Nos, mi a véleménye a mi angol barátunknak a szovjet hajógyárakról? érdeklıdött széles mosollyal a kapitány. 145 -Jóval modernebbek, mint a mieink - felelte Calloway. - És gondolom, önöknél dokkmunkásszakszervezetek sincsenek, kapitány... -Nekünk, itt a Szovjetunióban, nincsen szükségünk szakszervezetekre, mert itt már minden a munkásoké. A szabvány pártálláspont - állapította meg mindkét riporter. - Naná! -Ön tengeralattjárós tiszt? - kérdezte az angol újságíró. -Nem én! - kiáltott fel a kapitány szívélyes nevetéssel. Az oroszok nagyon tudnak nevetni, ha akarnak -gondolta Flynn. -Én a sztyeppékról jöttem, szeretem a kék eget és a tágas szemhatárt. Minden tiszteletem a tengeralattjáróinkon szolgáló bajtársainké, de nem szívesen állnék be közéjük. -Én is ugyanígy vagyok ezzel, kapitány -jelentette ki Calloway. - Mi, idısebb

britek szeretjük a parkjainkat és kertjeinket. Tengerészként hol szolgál? -Most parti munkára vezényeltek, de legutóbb a Leonyid Brezsnyev jégtörın voltam. Végzünk némi kutatómunkát, és utat vágunk a hajóknak a sarkköri parti vizeken a Csendes-óceán felé. -Ez bizony alighanem kemény munka -jelentette ki Calloway -, és veszélyes... Közben pedig ezt gondolta: Rajta, beszélj csak, öregfiú! -Igen, megköveteli az óvatosságot, de mi oroszok hozzá vagyunk szokva a hideghez meg a jéghez. Dicsıséges feladat hozzájárulni országunk gazdasági fejlıdéséhez! 146 -Én sohasem állnék tengerésznek - folytatta Calloway. Látta, hogy Flynn szeme megvillan, minta csak ezt mondaná: "Nem a fészkes fenét...!" - Rengeteg munka, még a kikötıben is. Mint mindig. Az önök hajójavítóiban mindig ekkora a nyüzsgés? -Ó, nincs itt nyüzsgés... -felelte gondolkodás nélkül a kapitány. A Reuter tudósítója bólintott. A hajókon nagy volt a felfordulás, különösebb tevékenység azonban nem látszott, emberek alig mozogtak rajtuk. Sok daru nem is mőködött, a teherautók álltak. De a felszíni hadihajókon és az ellátó hajókon akkora volt az összevisszaság, mintha... Megnézte az óráját. Délután fél négy, a munkaidı még aligha telt le. -Nagy napja ez a kelet-nyugati enyhülésnek - jelentette ki, hogy leplezze valódi érzelmeit. -Remek sztorit kerekítünk belıle Pattéi az olvasóinknak. -Örömmel hallom - mosolyodott el ismét a kapitány. - Itt az ideje, hogy csakugyan békében éljünk egymással. A két tudósító négy órával késıbb érkezett meg Moszkvába. Szokás szerint meggyötörték ıket az Aeroflot gép inkvizítor-székei. Kiballagtak Flynn kocsijához - Calloway mőszaki okokból még mindig "harcképtelen" volt. Szidta magát, amiért Moszkvában vett magának szovjet kocsit, ahelyett, hogy elhozta volna magával a Morrisát. Itt egyszerően lehetetlenség volt alkatrészhez jutni. -Na Pat, milyen a mai anyag? 147 -Jó! Kár, hogy nem készítettünk néhány pillanatfelvételt. ígéretet kaptak arra, hogy átadják nekik a képeket, amelyeket a Szovfoto készített a "cement ceremóniáról". -És mit szóltál a hajójavítóhoz? -Elég nagy. Egyszer eltöltöttem egy napot Nor-folkban. Az én szememben mind egyforma. - Calloway tőnıdve bólintott. - A hajógyárak tényleg egyformák, gondolta, de vajon Poljarnij miért tőnt ennyire különösnek. Az ı gyanakvó riporterlelke a ludas? Ami állandóan ezt kérdezi: Mit titkolnak ezek? Csakhogy a szovjetek még sohasem engedték be haditengerészeti támaszpontra, pedig már a harmadik tudósítói idıszakát'töltötte Moszkvában. Korábban is járt Murmanszkban. Egyszer a tanácselnök-' kel beszélgetve megkérdezte, gyakorolnak-e valamilyen befolyást a haditengerészek a város irányítására. Az utcákon rengeteg egyenruhát lehetett látni. A tanácselnök megpróbált kitérni a kérdés elıl: Murmanszkban nincs haditengerészet - mondta. Tipikus orosz válasz egy kínos kérdésre... most viszont tucatnyi orosz riportert bocsátottak be az egyik legfontosabb támaszpontjukra. Quod erat demonstrandum*, nem titkolnak semmit. Vagy mégis? Miután leadta az anyagot, úgy döntött, megiszik egy brandyt követségi barátjával. A külképviseleten. * Amit bizonyítani kell

148

egyébként is fogadás volt valamilyen alkalomból. A Morisz Torez rakparton érkezett meg a Kreml falaival szemben, a folyó túlpartján álló épületbe. Pár perccel múlt kilenc óra. A dologból négy pohár brandy lett, ó pedig a negyediknél átadta a térképet, amelyet a támaszpontról készített, s amelyre gyakorlott emlékezetét segítségül hívva feljegyezte, hogy hol milyen tevékenységet látott. Az információkat egy órával késıbb rejtjelezett táviratban továbbították Londonnak. 8/ További megfigyelések GRASSAU, NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG A TV-híradó csapata remekül érezte magát. Évek óta nem filmezhettek szovjet katonai egységet akció közben, és tudták, hogy a baklövések, amelyeket megörökítetek, az esti NBC-híradó savát-borsát jelentik majd. Nézték a Berlintıl ötven kilométerre délre, a 101-es úton, egy keresztezıdésnél összetorlódott harckocsizó zászlóaljat. Valahol rossz irányba kanyarodtak, a parancsnok ordítozott az alárendeltjeivel. Két perccel késıbb elılépett egy százados, és mutatott valamit a térképen. A fiatal tiszt szemlátomást megoldotta a problémát, a parancsnok pedig elzavart onnét egy ırnagyot. Az operatır követte a kamerájával, miközben leverten haladt a parancsnoki kocsi felé, ami azután észak felé indult el a fıúton. Öt perccel késıbb a zászlóalj mozgásba lendült. A forgatócsoport megörökítette, ahogyan visszarakodnak a szállító jármőveikbe, a vezetı riporter pedig arra használta fel az alkalmat, hogy odasétáljon egy francia tiszthez, aki ugyancsak figyelte a procedúrát. A francia a Szövetséges Ellenırzı Bizottság tagja volt, egy, a második világháborúból megmaradt, testületé, 150 amely mindkét oldal számára lehetıvé tette, hogy kémkedjék a másik ellen. Az inas, rezzenéstelen arcú férfi ejtıernyıt viselt, és Gauloisest szívott. Természetesen hírszerzı tiszt volt. -Mi errıl a véleménye, ırnagy úr? - kérdezte az NBC riportere. -Elkövettek egy tévedést - négy kilométerrel korábban. Balra kellett volna fordulniuk, de nem tették. Francia módra megvonta a vállát. -Ahhoz képest, hogy oroszok, a produkciójuk nem valami lenyőgözı, mi? - kérdezte nevetve a riporter. Úgy látszott, a franciát inkább elgondolkoztatja a dolog. -Észrevette, hogy volt velük egy német tjszt is? A riporternek is feltőnt a többitıl eltérı egyenruha, de nem fogta fel a jelentıségét. -Aha, szóval az volt az? Miért nem kérték meg, hogy segítsen nekik? -Igen, német volt - felelte az ırnagy, de nem mondta, hogy negyedik alkalommal volt szemtanúja, amint egy szovjet tiszt nem volt hajlandó segítséget kérni egy némettıl... és mind a négy eset az utóbbi két napban történt. Az, hogy egy-egy szovjet egység eltéved, nem volt újdonság. Az oroszok azon kívül, hogy más nyelven beszéltek, még más ábécét is használtak, így könnyen követtek el tájékozódási hibákat, ezért hát mindig voltak velük NDK-s tisztek, akik kalauzolták ıket. Egészen mostanáig. Az útra pöckölte a cigarettáját. - És, mi egyebet vett észre, monsieur? - kérdezte. 151 -Az ezredes nagyon dühös volt az ırnagyra. Aztán, azt hiszem, a százados megmutatta neki, hol hibáztak, és hogyan javítsák ki a hibát. -Meddig tartott az egész?

-Nem sokáig. A megállásuktól számítva nem egészen öt percig. -Nagyon jó. A francia elmosolyodott. Az orosz ırnagy visszaindult Berlin felé, a zászlóaljnak pedig mostanra új hadmőveleti tisztje volt. A hírszerzı arcáról ismét eltőnt a mosoly. -Elég ostoba dolognak tőnik így eltévedni, nem? A francia visszament a kocsijához, hogy elinduljon az oroszok után. -Tévedt már el külföldön, monsieur? - kérdezte. -Persze - felelte a riporter. - Ki nem? -De ık hamar észrevették, hogy hibáztak, ugye? - kérdezte a francia, s közben odaintett a sofırjének, hogy indítson. És ezúttal teljesen önállóan, gondolta. Interessant... A tévés megvonta a vállát, és visszament a saját kocsijához. Követte az oszlop utolsó harckocsiját, s közben bosszankodott, hogy a páncélosok mindössze óránként harminc kilométeres sebességgel haladnak. A zászlóalj ebben a tempóban vonult északkelet felé, amíg csak el nem érte a 187-es fıutat, ahol csodával határos módon égy másik szovjet egységgel találkoztak, majd sebességüket a szokásos óránkénti húsz kilométerre visszavéve folytatták útjukat a gyakorlótér felé. 152 NORFOLK, VIRGINIA Lenyőgözı látvány volt. Nézték a moszkvai tévé hírmősorát: egy sík területen egy teljes páncélos ezred nyomult elıre. A kamera ezután egy nagy kiterjedéső porfelhıt mutatott - a tüzérség a feltételezett ellenséges állásokat lıtte. Az égen vadászbombázók húztak keresztül, helikopterek járták halálos körtáncukat. A képek alá mondott kommentár szerint a szovjet hadsereg készen állt, hogy szembeszálljon bármiféle ellenséges fenyegetéssel. A dolog úgy is festett. A következı öt perces anyag a bécsi fegyverzetkorlátozási tárgyalásokról szólt. Szokás szerint felrótták az Egyesült Államoknak, hogy beleköt a nyilvánvalóan nagylelkő eredeti szovjet ajánlat bizonyos részleteibe. A kommentátor azonban hozzátette, hogy az amerikai hajthatatlanság ellenére valódi elırelépésre került sor, és hogy a nyár végére átfogó egyezmény megszületése várható. Toland fejébe szöget ütött az a mód, ahogyan a szovjetek a tárgyalásokról beszámoltak. Az effajta retorikának eddig nem nagyon szentelt figyelmet, és a jóember-rosszember szembeállítást különösnek találta. -Eléggé szokványos - felelte a kérdésre Lowe. - Abból lehet megtudni, hogy közel a megállapodás, hogy abbahagyják a panaszkodást. Aztán majd arról beszélnek, mennyire megkönnyítette az elnökük az osztályellenség dolgát. Elképzelhetı, hogy mire az aláírásra kerül a sor, már teljesen el lesznek ragadtatva. Ez az anyag egész barátságos volt. Gondolj 153 bele, hogy máskor milyen hangot ütnek meg velünk kapcsolatban. -A gyakorlat rendben volt? -Igen. Gondoltál már arra, mekkora élvezet farkasszemet nézni száz harckocsival? Láttad? Mindegyiken százhuszonöt milliméteres löveg volt. Jusson eszedbe, micsoda tüzérségi támogatást kaptak. Aztán a légierı... Az oroszok nagyon hisznek ebben a haderınem kombináció izében... Ha neked ugranak, hozzák az egész bazárt. -És mi mit teszünk ilyenkor?

-Átvesszük a kezdeményezést. Megvárjuk, míg mindent ahhoz képest rendeznek el, ahogyan harcolni akarnak, aztán az egészet zsákba dugjuk. -Ugyanez a tengeren is, mi? -Ja. KIJEV, UKRAJNA Alekszejev szokásával ellentétben töltött magának egy csésze teát a sarokasztalon, mielıtt odalépett volna a parancsnoka íróasztalához. Mire odaért, fülig ért a szája. -Tábornok elvtárs, a Haladás jól megy! -Szerintem is, Pavel Leonyidovics. -Nem is hittem volna. A tisztikarunk rendkívüli fejlıdésen ment át. A férgese kihullott, akiket pedig a megürült posztokba helyeztünk, lelkesek és tehetségesek. -Szóval, hatott annak a négy ezredesnek a fıbe 154 lövése... -jegyezte meg gúnyosan a délnyugati hadseregcsoport fıparancsnoka. Az elsı két napon a fıhadiszállásáról irányította a gyakorlatot, és már alig várta, hogy kimehessen a terepre, ahol a valóságos események zajlottak. Ez azonban nem a hadseregcsoport parancsnok feladata volt. Alekszejev helyette is kitőnıen meg tudta állapítani, mi történik. -Nehéz, de jó döntés volt. Az eredmények önmagukért beszélnek. A fiatalabb tiszt lelkesedése mintha alábbhagyott volna, lelkiismerete még emlékezett a történtekre. Megtanulta már, hogy a nehéz döntésekkel nem az a probléma, hogy meg kell hozni ıket, hanem hogy utána együtt kell élni -jóllehet szükségszerő - következményeikkel. Aztán ismét elhessegette a gondolatot. -Még két hét intenzív gyakorlás, és a Vörös Hadsereg készen áll. Meg tudjuk csinálni. Le tudjuk gyızni a NATO-t! -Nem kell legyıznünk, Pasa. -Aztán pedig Allah legyen irgalmas az arabokhoz ! - mondta Alekszejev. -Allah legyen velünk is! A nyugat megkapja még egy harckocsizó hadosztályunkat. A tábornok a kezébe vett egy távmondatot. - Sıt, azt, amelyikkel ma voltál. Hogy csinálták? -Kémeim szerint elég jól. -Felvetted a kapcsolatot a KGB-vel, Pasa? -Egy volt évfolyamtársam a nyugati hadseregcsoport vezérkari fınöke. İk is megszabadulnak az 155 alkalmatlanoktól. Magam is tapasztalom a dolog hasznát. Új ember új poszton sokkal ambiciózusabb, mint az, aki már rutinból végzi a dolgát. -Kivéve persze a csúcsvezetıket. -Tılem ugyan ne várja senki, hogy védjem a nyugati hadseregcsoport fıparancsnokát, ugyanis mindabból, amit mondtam, arra következtetek, hogy ugyanúgy készíti fel a csapatait, ahogyan mi. -Csakugyan sokat javulhattak a dolgok, ha ilyen nagylelkő vagy hozzá. -Sokat javultak, tábornok elvtárs, és hát neki nagyobb szüksége van erre, mint nekünk. Én mondom, úgy söpörjük majd el az arabokat, ahogyan a port a sima kıpadlóról. Igazából mindig is képesek voltunk erre. Nincsenek is olyan sokan, és olyanok, mint a líbiaiak, akiket három éve láttam: nincsenek hegyeik, ahol elbújhatnának. Ez nem Afganisztán. Ami célunk a hódítás, nem pedig a pacifikálás. Ezt végre tudjuk hajtani, becslésem szerint két hét alatt. Az

egyetlen probléma, amellyel számolok, az olajmezık esetleges pusztulása. Ahogyan annak idején mi, esetleg ık is a felperzselt föld taktikáját választják védekezésül, és ennek még ejtıernyısök bevetésével is nehéz lesz elejét vennünk. Célunk nagyjából és egészében elérhetı. Az embereink fel fognak készülni. 9/ Az utolsó szemle NORFOLK, VIRGINIA -Mondanom kell valamit, Chuck - szólt Toland. A negyedik orosz filmet nézték. Odanyújtotta a pattogatott kukoricás tálat az ezredesnek. - Kár, hogy visszamész a tengerészgyalogos hadtesthez! -Hallgatsz el rögtön!? Kedden tizenhat óra nulla-nullától Charles DeWinter Lowe ezredes ismét folytatja a bırnyakú-mesterséget. A tintanyalást meg rátok hagyom, tintahalak. -És nem fog hiányozni az esti mozi? - nevetett Toland. -Talán egy kicsit. Fél mérfölddel odébb egy mőholdvevı készülék egy szovjet hírközlési mőholdat követett. Hetek óta lenyúlták ennek, meg két másik szatellit-testvérének a jeleit, hogy figyelemmel kísérjék a szovjet tévé híreit, meg persze, hogy nézhessék az esti filmet. Mindketten nagy tisztelıi voltak Szergej Eizenstein munkásságának. Márpedig A jégmezık lovagja a rendezı legjobb mőve volt. Toland kinyitott egy doboz kólát. -Kíváncsi lennék, hogyan reagálnak Ivánék egy 157 John Ford westernre? Valahogy az az érzésem, hogy Eizenstein elvtárs ki volt téve egy-két ilyen film hatásának. -Igen, a Herceg nagyon is passzolna ebbe. Vagy még inkább Errıl Flynn. Ma este hazamész? - Igen, mindjárt a film után. Istenem, egy négynapos szabad hétvége... Ki fogom bírni egyáltalán ezt a strapát? A feliratok újabb keretben jelentek meg, Toland saját otthoni példányán másmilyenek voltak. Az eredeti dialógusok hangját megtartották, de az zenét ismét felvették a Moszkvai Állami Szimfonikusokkal és egy kórussal. Megtették, amit csak tudtak, s amivel Prokofjevnek tartoztak. A film az orosz sztyeppék... látványával kezdıdött? - tőnıdött Toland. Vagy talán az ország déli része volt az? Mindenesetre hullámzó főtenger látszott, itt-ott pedig csontok és fegyverek - egy, a mongolokkal vívott régi ütközet mementói. A Sárga Veszedelem még mindig az oroszok nagy mumusa. A Szovjetunió bekebelezett egy csomó mongolt - most azonban Kína az, amely nukleáris fegyverekkel és a világ legnagyobb hadseregével rendelkezik. -Fantasztikus a kép - állapította meg Lowe. -Ezerszer jobb, mint az én videómé - helyeselt Toland. Ezt az adást két VHS videó vette, melyekhez viszont a flotta nem adott kazettákat. Ezeket a két tiszt vásárolta... a flotta anyagi fıfelügyelıjének nagyon rossz volt a híre. Mindez a balti partvidéken történt, jutott eszébe Tolandnek. A fıszereplı bemutatása során egy dal hallatszott: ı maga halászhálóval foglalatoskodó fér 158 fiáknak adott utasításokat. A két tiszt egyetértett abban, hogy remek szocialista bevezetıt látnak: a hıs fizikai munkát végez. Ezután rövid szóbeli összecsapás következett a mongolokkal, aztán egy kis elmélkedés arról, hogy kik veszélyeztetik jobban az orosz integritást, a németek, vagy a mongolok. -Jézusom, tudod te, hogy ezek a mai napig is így gondolkodnak - nevetett

Toland. -Minél inkább változnak a dolgok... - vélte Lowe, és ı is kinyitott egy kólát. -Azért mégiscsak csodálkozom ezen a pofán. Amikor visszament a vízbe a háló után, úgy szaladt, mint egy lány, a levegıbe emelt kézzel. -Próbálj meg egyszer térdig érı vízben futni -dörmögte a tengerészgyalogos ezredes. Aztán a német veszélyre került sor. -Egy csomó állástalan lovag, akárcsak a keresztesek. A szentségit, akár az indiánfilmek a harmincas évekbıl. Szecskába vágják az embereket, tőzbe hajigálják a csecsemıket. -Szerinted tényleg mőveltek ilyesmiket? -Hallottál már egy Auschwitz nevő helyrıl, Bob? - kérdezte Lowe. -Tudod, ebben a civilizált huszadik században... -Azok nem vittek magukkal püspököt. -Talán olvass utána, hogyan zajlott Jeruzsálem felszabadítása. Vagy gyilkoltak, vagy elıször erıszakoltak.és csak azután öltek, mindezt Isten nagyobb dicsıségére, miközben püspökök és érsekek lelkesítették ıket. Kedves fiúk voltak. Igen, azt hiszem, ez a sztori közel járhat az igazsághoz. Isten tudja, 159 1941-45-ben a keleti front mindkét oldalán sok ilyesmi megtörténhetett. Ronda egy hadjárat volt. Akarsz még pattogatott kukoricát? Utóbb az emberek tőzbe jöttek, fıleg a parasztok: Kelj fel orosz nép, igaz élet-halál harcra, keljetek fel, bátrak és szabadok, védjetek meg dicsı hazátokat! -A szentségit! - hajolt elıre Toland. - Ezek tényleg felspécizték ezt a dalt. A kísérızene még a mőholdas továbbítás okozta zavarokat beleszámítva is csaknem tökéletes volt. Toland megszámolta: több mint húszszor fordultak elı az Oroszország, illetve orosz szavak. -Ez furcsa - állapította meg -, mostanában ezt mintha szeretnék elfelejteni. A Szovjetuniót boldog családnak, és nem az Új Orosz Birodalomnak illik tekinteni. -Gondolom, történelmi ékítménynek tartod a dolgot - jegyezte meg Lowe. - A film elkészítésére Sztálin adott megbízást, riadóztatni akarta az embereket, felhívni a figyelmüket a német veszélyre. Az öreg Jóska grúz volt, de aztán kiderült, hogy marha nagy orosz nacionalista. Furcsa, de hát ı ilyen különös vágású ember volt. A filmen nagyon látszott, hogy a harmincas években készült. A harsány figurák mintha csak egy John Ford vagy egy Raoul Walsh filmbıl léptek volna ki: Alekszandr Nyevszkij herceg, a kivételes hıs, két 160 bátor, ám komikus csatlósa és "de rigeur" szerelmi vetélkedés. A német ellenség arcátlan volt - és többnyire láthatatlan, mert az arcokat eltakarták a sisakok, amelyeket maga Eizenstein tervezett. A betörı németek már felosztották egymás közt Oroszországot, az egyik lovagot megtették Pszkov hercegének. A városban a hódítók a pacifikálás rettentı példájaként férfiakat, asszonyokat és gyermekeket mészároltak le - a gyerekeket egy máglyára dobták -, hogy megmutassák, ki az úr. A nagy csatajelenetre egy tó jegén került sor. -Ki az az eszelıs, aki fél tonna páncéllemezzel a testén egy befagyott tavon kezd ütközetet?-dörmögte Toland. Lowe erre kifejtette, hogy a dolog többé kevésbé valóban így történt. -Biztos valami olyasmi járt a fejükben, mint a Csizmában haltak meg címő filmben - vélte az ezredes. - De a csatát valóban megvívták. Az ütközet jellegzetesen epikus jelenet volt. A német lovagok a megfelelı

harcmodorról megfeledkezve rohamoztak. Alexandr Nyevszkij és két csatlósa által vezetett parasztok pedig, akár a punok a rómaiakat a Cannae melletti csatában, bekerítették ıket. Aztán természetesen sor került a párbajra a német vezér, és Alekszandr herceg között. A kimenetel nem volt kétséges. A német vezérek egyetlen összecsapás során elestek, a német csatasorok felbomlottak, amikor pedig megpróbáltak kirohanni a tó partjára, a jég beszakadt, és szinte mindnyájan a vízbe fulladtak. 161 -Ez elég realisztikus - kuncogott Lowe. - Gondolj csak bele, hány hadsereget nyelt el az orosz föld! A film hátralévı részében megoldódott a szerelmi konfliktus, a két buffó-csatlós talált magának egy-egy csinos lányt, és az oroszok felszabadították Pszkovot. Különös, hogy miközben a hıs belovagolván egy csomó gyereket emelt fel maga elé a nyeregbe, a legkisebb érdeklıdést sem mutatta a nıi nem iránt. A történet egy beszéddel végzıdött: Alek-szandr herceg elmondta, mi történt azokkal, akik megtámadták Oroszországot. -Megpróbálja Nyevszkijt olyannak ábrázolni, amilyen Sztálin volt, mi? -Úgy valahogy - felelte Lowe. - A magányos, erıs ember, az atyai jótevı... jótevı! Akárhogyan is, ez minden idık legjobb propagandafilmje. Jellemzı, hogy amikor Oroszország és Németország egy évvel késıbb aláírta a megnemtámadási szerzıdést, Ei-zenstein azt a feladatot kapta, hogy rendezze meg a Wagner-féle Walkürök elıadását. Mondjuk büntetésbıl, amiért megsértette a németek érzelmeit. -Hőha. Tte többet tanulmányoztad ezeket, mint én, Chuck. Lowe ezredes elıhúzott egy kartondobozt az íróasztala alól, és kezdte belerakni személyes holmiját. - Igen... ha fennáll a lehetısége, hogy meg kell mérkıznünk valakivel, ajánlatos megtudni róla mindent, amit csak lehet. -Úgy gondolod, hogy harcolni fogunk velük? Lowe area elkomorodott egy pillanatra. 162 -Bıven volt részem benne Vietnamban, de hát ez a szakmám, nem? Toland felállt, nyújtózkodott. Négyórányi vezetés várt rá. -Ezredes - mondta -, örültem, hogy itt tintahalaskodhattam ön mellett! -Nekem, az izomagyúnak sem volt nagyon kellemetlen. Ha meg majd odalent Lejeune-ben együtt lesz a család, idınként ehigoi-hatnátok hozzánk. Pompásakat lehet horgászni. -Ezt meg beszéltük. Kezet ráztak. -Sok szerencsét az ezrededdel, Chuck! -Sok szerencsét Norfolkban, Bob - felelte Lowe. Toland kiment a kocsijához. Már becsomagolt, és gyorsan kihajtott a Terminal Boulevard-on a 64-es államközi fóútra. A hazavezetı út legkellemetlenebb része a Hampton Roads alagútig vezetı szakasz volt, ami után az autópályákon szokásos tébolyda már lecsengett. Hazafelé menet egyfolytában az Éizens-tein-film jelenetei jártak Toland fejében. Újra és újra eszébe jutott a legszörnyőbb, amelyben egy, a kereszteslovagokjelét viselı lovag kitép egy csecsemıt anyja karjából, és a tőzbe veti. Vajon ezt látva ki ne háborodott volna fel? Nem véletlen, hogy az a lelkesítı dal, a Kelj fel, orosz nép évekig olyan népszerő volt. Némely jelenetek véres bosszúért kiáltottak, ezért szólítottak fegyverbe Prokofjev dallamai is. Toland hamarosan azon kapta magát, hogy dúdolja a dalt. Igazi hírszerzı tiszt vagy..., mondta magában mosolyogva Toland, pontosan úgy gondolkozol, mint 163 azok az emberek, akiket tanulmányoznod kell... hogy megvédjük dicsı hazánkat...

za nasu zemlju csesztnuju! -Hogyan, uram? - kérdezte az útvámszedı nı. Toland a fejét csóválta. Hangosan énekelt volna? Szégyenlıs mosollyal nyújtotta át a hetvenöt centet. Vajon mit gondol ez a hölgy, hallva, hogy egy amerikai haditengerésztiszt oroszul énekel? MOSZKVA, OROSZ FÖDERÁCIÓ Nem sokkal múlt éjfél. A teherautó északi irányban áthaladt a Kemennij-hídon a Borovickij-térre, aztán befordult jobbra, a Kreml irányába. A vezetı megállt az ırség elsı csoportjánál A papírjaik - természetesen - tökéletesen rendben voltak, úgyhogy a gárdisták továbbintették ıket. A teherautó odagördült a második ellenırzıponthoz - az iratok itt is rendben találtattak. A Minisztertanács épületének hátsó bejárata ötszáz méternyire volt innét. -Mit hoznak ilyenkor, elvtársak? - kérdezte a Vörös Hadsereg századosa. -Tisztítóeszközöket, jöjjön, megmutatom - felelte a sofır, aztán kiszállt, és lassan elindult a kocsi hátulja felé. - Éjszaka jó lehet itt dolgozni... ekkora nyugalomban. -Igen, eléggé - mondta a százados. A szolgálata másfél óra múlva járt volna le. -Tessék - szólt a sofır, és félrehúzta a ponyvát. 164 A platón tizenkét kanna ipari erısségő oldószer és egy ládányi fémholmi volt. -Német áruk? - lepıdött meg a százados. Még csak két hete szolgált a Kremlben. -Da. A svábok nagyon jó tisztítógépeket gyártanak, a fejesek meg élnek vele. Ez itt szınyegtisztító folyadék. Ezzel a fürdıszobák falát mossák le. Ez ablaktisztítószer. A láda... na várjon, kinyitom. Mivel a szögeket elızıleg meglazították, a fedél könnyen lejött. -Mint látja, százados elvtárs, gépek alkatrészei. -Még a német gépek is meghibásodnak - vigyo-rodott el. -Nyissa ki az egyik kannát. -Szívesen, de nem lesz jó szaga. Melyikét nyissam ki? - kérdezte a sofır, és a kezébe vett egy kis feszítıvasát. -Azt ott - mutatott a százados a csempetisztítóra. A vezetı elnevette magát. -Ez az összes közül a legbüdösebb. Lépjen hátra, százados elvtárs, nem szeretném ha ez a lé esetleg az uniformisára fröccsenne. A százados új fiú volt a szakmában, ezért aztán az elıírásoknak megfelelıen nem tágított. Jól van, gondolta a sofır. A kanna fedele alá illesztette a feszítıvasat, ránehezedett, aztán szabad kezével a végére ütött. A fedél felpattant, és a kapitányra hullott egy kevés a kifröccsenı folyadékból. -A francba! A lé csakugyan rossz szagú volt. 165 -Én szóltam, kapitány elvtárs. -Mi ez a szemét? -Ezzel szokták leszedni a penészt a fürdıszobák burkolólapjairól. Könnyen kijön a mundérjából, százados elvtárs, de amint lehet, adja vegytisztítóba, mert tudja, ez egy savas tisztítószer, és kárt tehet a gyapjúban. A kapitány üvölteni szertetett volna... de hát a sofır figyelmeztette. Legközelebb okosabb leszek, gondolta, hangosan pedig azt mondta: -Jól van, majd beadom. -Köszönöm. Sajnálom, ami az egyenruhájával történt. Ne felejtse el

kitisztíttatni. A kapitány intett egy sorkatonának, és továbbment. A katona kinyitotta a bejáratot, a sofır meg a kísérıje pedig bementek a kétkerekő kézikocsiért. -Én szóltam neki - mondta a vezetı a katonának. -Hát persze, elvtárs - mondta a katona derősen. Már ı is várta, hogy leteljen a szolgálata, és az ember amúgy sem gyakran látja, hogy egy tiszt ráfázik... A sofır figyelte, ahogyan a kísérıje a kézikocsira rakja a kannákat, aztán amikor behúzta a teherliftbe, maga is utána ment. Aztán mindketten visszajöttek még egy fuvarért. Felvitték a liftet a harmadik emeletre, kikapcsolták az áramot, és behordták a rakományukat a közvetlenül a második emeleti nagy konferenciaterem alatt lévı tárolóhelyiségbe. -Hát ez jó volt, ezzel a századossal - állapította meg a kísérı. - És most lássunk munkához. -Igenis, ezredes elvtárs - felelte azonnal a kísérı 166 A négy kanna szınyegtisztító csak a fedelek felirata szerint volt az. A hadnagy levette és félretette ıket, majd kivette a bádogdobozokból a tölteteket. Az ezredes fejbıl tudta az épület alaprajzát. A mennyezet oszlopai a helyiség külsı sarkaiban álltak, mindegyik belsı oldalára egy-egy töltet került. Az üres kannákat a töltetek elé állították, hogy eltakarják ıket. A hadnagy most levette az álmennyezet két lemezét: láthatóvá váltak a födémet tartó acélgerendák. A maradék töltetek ide kerültek, hogy utóbb eltakarja ıket az álmennyezet. A töltetekre eleve rászerelték a detonátort. Az ezredes kivette zsebébıl az elektronikus távirányító-szerkezetet, megnézte az óráját, várt három percet, aztán megnyomta az idızítıt aktiváló gombot. A bombák pontosan nyolc óra múlva robbannak majd. Figyelte, ahogyan a hadnagy rendet csinál, aztán együtt visszahúzták a kézikocsit a lifthez. Két perccel késıbb elhagyták az épületet. A kapitány ismét ott volt. -Elvtársam - mondta a sofırnek -, nem volna szabad hagynia, hogy ez az öregember végezze a munka nehezét. Legalább a kort tisztelje. -Derék ember maga, százados elvtárs - mondta az ezredes kétértelmőén, és elıhúzott egy félliteres vodkásüveget a zsebébıl. - Meghúzza? A kapitányról nyomban lehámlott minden visszafogottság. Egy munkás munka közben iszik - a Kremlben! -Tőnjenek el innét! 167 -Viszlát, kapitány elvtárs - mondta a vezetı, majd beszállt a vezetıfülkébe, és elhajtott. Át kellett haladniuk ugyanazokon a biztonsági ellenırzıpontokon, a dokumentumaik azonban továbbra is rendben voltak. A Kremlbıl kigördülve a teherautó észak felé indult a Marx-sugárúton, amelyen aztán egészen a Gyergyinszkij tér 2-ig, a KGB fıhadiszállásáig haladt. CROFTON, MARYLAND -A srácok hol vannak? -Alszanak - mondta Martha Toland, és megsimogatta a férje arcát. Valamilyen vékony, csinos holmit viselt. - Egész nap úsztak, és egyszerően nem bírtak ébren megvárni - mondta kópés mosollyal. A férfi emlékezett rá, mikor mosolygott így elıször: az oahui Sunset Beachen, a hóna alatt szörfdeszkával, aprócska

fürdıruhában. Marty még mindig szerette a vizet, és még mindig jól állt neki a bikini. -Miért érzem úgy, hogy csapdába estem? -Mert egy ronda, gyanakvó vénember vagy, azért. Az asszony besétált a konyhába, s egy palack Lancers Rosét, meg két behőtött poharat hozott ki onnét. -Menj, zuhanyozz le jó forró vízzel és engedj ki egy kicsit. Ha végeztél, majd ejtızünk. Ez rettentı jól hangzott. S ami következett, még jobb volt. 10/ Emlékezz, emlékezz! CROFTON, MARYLAND Toland arra ébredt, hogy a sötétben megszólalt a telefonja. Még kótyagos volt a vezetéstıl meg a bortól, csak a második vagy a harmadik csengésre reagált. Az elsı tudatos akciója az volt, hogy megnézte a rádiós órát: kettı tizenegy volt. A kurva életbe, hajnali kettıkor, gondolta, mert arra gyanakodott, hogy egy telefonbetyár hívja, vagy valaki mellétárcsázott. Felemelte a kagylót. -Halló - szólt bele mogorván. -Toland korvettkapitánnyal szeretnék beszélni. -Tessék, én vagyok. -Itt az Atlanti Flotta fıparancsnokának hírszerzı ügyeletes tisztje - mondta a testetlen hang. -Parancsot kap, azonnal térjen vissza szolgálati helyére! Kérem, kapitány nyugtázza a parancsot. -Azonnal vissza Norfolkba. Értettem. Bob ösztönösen ülı helyzetbe fordult az ágyban. Mezítelen lába a földhöz ért. -Nagyon helyes, kapitány - mondta a telefon, majd egy kattanással elnémult. -Mi az, szívem? - kérdezte Marty. -Azt akarják, hogy visszamenjek Norfolkba. 169 -Mikor? -Most. Ez magához térítette az asszonyt. Martha Toland felegyenesedett az ágyban. A takarók lecsúsztak a mellérıl, az ablakon át besütı hold halvány, éteri derengést kölcsönzött a bırének. -De hát csak most jöttél meg! -Én is tudom - felelte Bob. Felállt, és kelletlenül elindult a fürdıszoba felé. Ha el akart jutni élve Norfolkba, zuhanyoznia és kávéznia kellett. Amikor tíz perccel késıbb borotvahabos arccal visszatért, látta, hogy a felesége bekapcsolta a hálószoba tévéjét. A CNN-t nézte. -Hallgasd csak, Bob! -Itt Rich Suddler, élıben, a Kremlbıl - mondta egy kék zakót viselı riporter. Toland észrevette a háttérben a régi citadella komor falait, melyeket Rettegett Iván cár erısíttetett meg. Most gyakorlóba öltözött katonák járıröztek elıtte. Toland abbahagyta, amit épp csinált, és odalépett a tévéhez. Egy ezrednyi fegyveres katona a Kremlben sok mindent jelenthet - de csakis rosszat. Valami nagyon különös dolog történik, gondolta. -Robbanás történt Moszkvában, a Minisztertanács épületében. Ma reggel moszkvai idı szerint körülbelül kilenc óra harminc perckor, miközben nem egészen fél mérföldnyire innét éppen riportfilmet forgattam, meglepetésünkre éles csattanást hallottunk az üveg-acél épületbıl, és... -Rich, itt Dionna McGee a stúdióból! Suddler meg a Kreml képe visszahúzódott 170

a képernyı egyik sarkába: az adásrendezı a CNN csinos fekete éjszakai mősorvezetınıjének képét adta be. -Gondolom, találkoztál már néhány szovjet biztonsági emberrel. Ók hogyan reagáltak? Nos Dionna, ha még egy percig tudsz várni, amíg a technikusaim beteszik azt a kazettát. Én... A fülére szorította a fejhallgatót, és így szólt: -O.K., Dionna, most indul! A felvétel beúszott az élı közvetítés helyére, de egyelıre nem mozdult. A közepén Suddler látszott valamilyen pózba dermedve, amint valaki vagy valami felé mutat. Valószínőleg a falszakasz felé, amelybe a fontos kommunistákat temetik, gondolta Toland. A bejátszás megelevenedett. Suddler ugyanakkor összerezzent és megpördült a tengelye körül. A hatalmas téren robbanás vissz-hangos döreje söpört végig. Az operatırrel szakmai ösztöne nyomban a hang forrása felé fordíttatta a kamerát. Egy pillanatnyi ingadozás után az objektív egy por- és füstgomolyon állapodott meg, amely egy, a Kreml szláv rokokó környezetében idegenül modern épületbıl emelkedett fel. A kép egy másodperc múlva élessé vált. Az épület üvegfala teljes két emelet magasságban hiányzott, a kamera pedig követte egy nagy konferenciaasztal útját, amely egy födémdarabról csúszott le. Ez utóbbit csak a mintegy féltucat betonvas-szál tartotta. A kamara most az utcaszintet mutatta. Egyértelmően látszott egy holttest, s talán egy másik is. A törmelék autók egész sorát lapította össze. A tér néhány másodperc múlva megtelt futó egyenruhásokkal, 171 és megérkezett az elsı kocsi is, amelyet aztán számos további követett. A homályos figura, aki hirtelen eltakarta a kamera lencséjét, csakis katona lehetett. A videoszalag ezen a ponton megállt, a képernyın pedig ismét megjelent Rich Suddler, mellette a bal alsó sarokban az ÉLİ ADÁS felirat látszott. -Nos ezen a ponton a bennünket kísérı milicista százados... a szovjet milíciának nálunk az államok rendırségei felelnek meg... leállítatta velünk a felvételt, és elkobozta tılünk a kazettát. Nem engedte, hogy rögzítsük a tőzoltóautók vagy a többszáz fegyveres érkezését. Az utóbbiak jelenleg is ellenırzésük alatt tartják az egész területet. A kazettát azonban éppen most kaptuk vissza, most pedig lehetıségünk van arra, hogy élı képet adjunk az épületrıl, amelyben mostanra már eloltották a tüzet. Hogy ıszinte legyek, nem mondhatom, hogy igazán haragszom a századosra... néhány percen át óriási volt itt a felfordulás. -Fenyegetıen léptek fel veled szemben, Rich? Úgy értem, úgy viselkedtek-e, mintha feltételeznék, hogy te... Suddler hevesen rázta a fejét. -Egyáltalán nem, Dionna. Sıt, úgy tőnt, leginkább a mi biztonságunkért aggódnak. A milicista századoson kívül most velünk van még a Vörös Hadsereg egy rajnyi gyalogos katonája, a tisztjük pedig igen tapintatosan közölte velünk, hogy nem azért vannak itt, hogy fenyegessenek, hanem hogy védelmezzenek bennünket. Nem engednek oda minket az 172 eset helyszínére, és természetesen el sem mehetünk innét - de hát egyébként sem mennénk. A kazettát néhány perce visszakaptuk, és közölték velünk, hogy megcsinálhatjuk az élı adást. A kamera az épületre váltott. -Mint látják, körülbelül ötszáz tőzoltó, katona és rendır van itt. Átkutatják a romokat, további holttesteket keresnek, tılünk jobbra pedig a szovjet tévé egy

stábja ugyanazt teszi, amit mi. Toland közelrıl vette szemügyre a képernyıt. Az a holttest, amelyet látott, rettenetesen kicsinynek tőnt. Toland ezt a távolságnak és a rövidülésnek tulajdonította. -Úgy tőnik, Dionna, hogy itt most a Szovjetunió történetének elsı nagyszabású terrorakciójával van dolgunk. -Minthogy a nyavalyások nagyon elbízták magukat - horkant fel Toland. -Annyi bizonyos - mindenesetre nekünk ezt mondták - hogy a Minisztertanács épületében bomba robbant. Bizonyosak abban, hogy pokolgép volt, és nem valamiféle baleset. Biztos továbbá, hogy legalább hárman meghaltak, és mintegy negyven-ötvenen megsebesültek. Mármost az igazi érdekességaz, hogy a Politburo menetrendje szerint a robbanás helyszínén ülésezett. -Atyaúristen! - szakadt ki Tolandbıl. Letette az aeroszolos palackot az éjjeliszekrényre, egyik keze még mindig habos volt. -Meg tudod mondani, van-e halott vagy sebesült közöttük? - kérdezte nyomban Dionna. 173 -Sajnos nem. Tudod, több, mint egy mérfóldnyire vagyunk onnét, és a magas rangú vezetık autóval érkeznek a Kremlbe. Ha pedig így tesznek, az erıd túloldalán, egy másik kapun át hajtanak be. így aztán még azt sem tudjuk, ott voltak-e. A bennünket kísérı milicista százados viszont igen, és elszólta magát. Pontosan ezt mondta: "Istenem, az egész Politburo odabent van!" -Meg tudod mondani nekünk, Rich, milyenek voltak a moszkvai reakciók? -Egyelıre nem könnyő felmérnünk ıket, Dion-na, mert amióta csak ez az egész elkezdıdött, a helyszínen vagyunk. Gondolhatod, hogy a Kreml ırsége hogyan reagált. Ahogyan, azt hiszem, az amerikai elnöki testırség tenné. Rémülettel és felháborodással, de szeretném egyértelmővé tenni, hogy ez a felháborodás senki ellen sem, amerikaiak ellen pedig bizonyosan nem irányul. Mondtam a bennünket kísérı milicista századosnak, hogy 1970-ben ott voltam az amerikai kongresz-szus épületében, amikor a Weathermenék bombája felrobbant, mire ı utálkozva azt felelte, hogy a kommunizmus csakugyan versenyre kelt a kapitalizmussal, és hogy a Szovjetunióban rekordtermés van csirkefogókból. Hogy ezt az egészet mennyire komolyan veszik, az is mutatja, hogy egy szovjet rendırtiszt nyíltan beszél egy olyan tárgyról, amelyrıl rendes körülmények között nem volna hajlandó. Tehát, ha egyetlen szóban kellene megfogalmaznom, hogyan reagáltak az itteniek, azt mondanám: "megdöbbenéssel". 174 Összefoglalandó, amit eddig tudunk: bomba robbant a Kreml falai között, lehetséges, hogy a szovjet Politikai Bizottsággal akartak végezni, de hangsúlyoznom kell, hogy ebben nem vagyunk biztosak. A rendırség a helyszínen megerısítette, hogy legalább három ember meghalt, és körülbelül negyven megsebesült. A sebesülteket egy közeli kórházba szállították. A nap folyamán, mihelyt újabb információkhoz jutunk, még jelentkezünk. Itt Rich Suddler, CNN, élı adásban a Kremlbıl. A képernyın ismét a stúdió látszott. -A CNN újabb exkluzív riportját látták - mondta mosolyogva Dionna, a mősorvezetı. A képernyı elhalványult, ezúttal azért, hogy megjelenjen rajta a Miler-féle világos sör reklámja. Marty felkelt, és felvett egy köntöst. -Felteszem a kávét. -Azt a hétszentségit - mondta ismét Toland. A szokásosnál tovább borotválkozott, a tükörben pedig a szemét, és nem az álla vonalát nézte, úgyhogy

kétszer is megvágta magát. Gyorsan felöltözött, majd vetett egy pillantást alvó gyerekeire. Úgy döntött, mégsem kelti fel ıket. Negyven perccel késıbb már dél felé haladt a kocsijával. Az ablak nyitva volt, ı pedig hagyta, hogy a hővös éjszakai levegı bevágjon rajta. Az autórádió keresıje egy folyamatosan híreket közlı állomáson állt. Meglehetısen egyértelmő volt, mi zajlik az Egyesült Allamok katonai köreiben. Felrobbant egy bomba a Kremlben, valószínőleg bomba robbant. Toland emlékeztette magát, hogy a riportereket 175 szorítja a lapzárta, a tévések pedig igyekeznek azonnali szenzációval szeretnének szolgálni, ezért aztán gyakran nincsen idejük, hogy ellenırizzék a dolgokat. Lehet, hogy egy gázvezeték szállt el? Vannak Moszkvában gáz-fınyomócsövek? Ha bomba lett volna, a szovjetek - tekintet nélkül arra, hogy mit gondol egy ilyen magafajta fickó - reflexszerően azt hitték volna, hogy a nyugatiak keze van a dologban, és azonnal magasabb harc készültségi fokozatra kapcsoltak volna. A nyugat egy szovjet akció megelızésére ugyanígy tett volna. Semmi feltőnı nem történt volna, semmi, ami további lépésekre ingerelné a másik felet, fıleg a hírszerzık és a felderítık fokoznák a tevékenységüket. A szovjetek megértenék ezt. Ez egy ilyen játék, inkább az részünkrıl, mint a miénkrıl. Tolandnek itt eszébe jutottak az amerikai elnökök elleni gyilkossági kísérletek. És ha tényleg azt hiszik? - töprengett Toland. Nem, tudniuk kell, hogy nem ırültünk meg. Vagy mégsem? NORFOLK, VIRGINIA Még további három órán át autózott, s közben azt kívánta, bárcsak kevesebb bort, és több kávét ivott volna. Figyelte a rádiót, hogy ébren maradjon. Valamivel hét után érkezett meg, akkor, amikor rendszerint munkába állt. Meglepıdött, hogy Lowe ezredest már az íróasztalánál találja. -Csak kedden jelentkezem Lejeune-ben, ezért 176 úgy döntöttem, hogy alaposabban megnézem ezt a dolgot. Milyen utad volt? -Életben maradtam - errıl ennyit tudok mondani. Mi történt? -Tetszeni fog neked - nyújtott oda neki Lowe egy telexet. - Fél órával ezelıtt nyúltuk le a Reuterstıl, a CIA pedig megerısítette, ami azt jelenti, hogy ık is ellopták. A KGB letartóztatott egy Gerhardt Falken nevő nyugatnémet állampolgárt, és azzal gyanúsítják, hogy ı robbantotta azt a bombát abban a kibaszott Kremlben! A tengerészgyalogos nagyot fújt. -A nagyfejőeket elszalasztotta, de az oroszok azt mondják, hogy az áldozatok között van hat úttörı, akik elıadást tartottak a Politbürónak. Az istenfáját, Pszkoviak! Kölykök. Ebbıl nagy balhé lesz! Tol and a fejét csóválta. Ennél rosszabbul csakugyan nem alakulhatott volna. -És azt mondják, hogy egy német csinálta. -Egy nyugatnémet! - helyesbített Lowe. - A NATO hírszerzı szolgálatai eszeveszetten igyekeznek kideríteni, ki lehet. A hivatalos szovjet közlemény megadja a nevét és a címét - valamelyik brémai elıvárosban lakik -, meg a foglalkozását. Valami kis export-import cége van. Errıl egyelıre semmi más nincsen, de az orosz külügyminiszter továbbra is állítja, hogy a nemzetközi terrorizmus ezen gyalázatos megnyilvánulásának nem lesz hatása a bécsi fegyverzetkorlátozási tárgyalásokra, s hogy miközben nem hiszik, hogy Falken a saját szakállára dolgozott, 177

nem kívánják hinni, hogy nekünk bármi közünk volna a dologhoz. -Okos, Chuck. Majd még kiderül, hogy a fınökségünk szégyellheti magát, amiért visszaengedtek téged az ezrededhez. Remekül meg tudod találni a fontos idézeteket. -Kapitány, most hamarosan szükségünk lesz arra az ezredre! Ez az egész ügy rohadtul bőzlik nekem. Tegnap este adták a A jégmezık lovagját, Ei-zenstein filmfesztivál utolsó filmjét, új, digitalizált kópiáról, új hanggal, és mi volt a mondanivalója: Kelj fel, orosz nép, jönnek a németek! Ma reggelre pedig itt van nekünk hat halott orosz gyerek. Pszkovból! És egy németet gyanúsítanak a robbantással. Az egyetlen dolog, ami nem stimmel, hogy ez az egész nem valami finom munka. -Lehet - felelte tőnıdve Toland. Az ördög ügyvédjének szerepét játszotta, de eléggé meggyızıdés nélkül. - Gondolod, hogy be tudjuk adni a tényeknek ezt a kombinációját az újságoknak - vagy bárkinek Washingtonban? Túl eszelıs, túl véletlenszerő egybeesés ez, de mi van, ha mégis jól ki van találva? Ha egyszerően csak csavartak egyet a dolgon? Egyébként a gyakorlat célja nem is a mi meggyızésünk, hanem a saját állampolgáraiké. Mondhatni, dupla-fedelő fogás. Van ennek értelme, Chuck? Lowe bólintott. -Annyi igen, hogy utánajárjunk. Hadd szimatoljak körbe kissé. Elıször is fel akarom hívni a CNN-t Atlantában, hogy megtudjam, mennyi ideig tartott, amíg ennek a Suddlernek sikerült leadnia a sztoriját 178 a Kremlrıl. Mennyi ideje volt, mikor járultak hozzá, ki járt közben az érdekében, hogy visszakapja, és hogy a hivatalos sajtófelügyeleten kívül végül ki hagyta jóvá? -Átejtés - szólalt meg hangosan Toland. Azon töprengett, vajon ók ketten most okosak-e, vagy elmegyógyintézetbe való paranoiások. Jól tudta, mit gondolna a legtöbb ember. -Oroszországba egy Penthouse-t is legfeljebb diplomáciai csomagban csempészhetsz be, és most higgyük el, hogy egy németnek sikerült odavinnie egy bombát? S hogy aztán megpróbálja felrobbantani a Politbürót? -Elhihetjük? - gondolkodott fennhangon Toland. -És ha a CIA-nál voltak annyira ırültek, hogy megpróbálják? Ez egyszerően több, mint téboly. Lowe a fejét rázta. -Senkirıl sem tudom elképzelni, hogy megtegye! Még az oroszokról sem. Ott többlépcsıs biztonsági rendszernek kell lennie. Röntgeneknek. Bombakeresı kutyáknak. Pár száz ırnek a legkülönfélébb testületekbıl, a hadseregbıl, a KGBtıl, a belügyminisztériumtól, és valószínőleg a rendırségüktıl is. A rohadt életbe, Bob, tudom, hogy a saját embereiktıl is eszelısen félnek. Hát akkor szerinted hogyan érezhetnek a németek iránt? -Szóval azt nem mondhatják, hogy egy magányos ırült akciója volt. -Márpedig ez csakis azt jelentheti, hogy... -Igen. Toland a telefonért nyúlt, hogy felhívja a CNN-t. 179 KIJEV, UKRAJNA -Gyerekek! - mondta alig hallhatóan Alekszejev. -A párt gyerekeket gyilkol a mi maszkirovkánk érdekében! Ami saját gyermekeinket. Hova jutottunk?

"Hova jutottam? - gondolta. - Ha én meg tudom indokolni a négy ezredes és a néhány közkatona ellen elkövetett justizmordot, miért is ne robbanhatna fel a Politburo néhány gyereket?" Azért a kettı között van különbség, mondta magában. A tábornoka ugyancsak sápadt volt, amikor kikapcsolta a televíziót. Kelj fel, orosz nép! Félre kell tennünk ezeket a gondolatokat, Pasa. Nehéz, de kénytelenek vagyunk vele. Az állam nem tökéletes, de az állam az, amelyet szolgálnunk kell. Alekszejev alaposan megnézte magának a parancsnokát. A tábornok hangja e szavaknál már-már elcsuklott. Már begyakorolta, hogyan használja ıket azon kevesek jelenlétében, akik tudni fognak errıl a gyalázatról, mégis úgy kell majd teljesíteniük a kötelességüket, mintha nem került volna sor rá. Eljön majd a számonkérés napja, mondta magában Alekszejev, amikor számon kérnek majd minden bőnt, amelyet a szocialista haladás nevében elkövettek. Eltőnıdött, vajon életben találja-e majd ez a nap, és úgy döntött, hogy valószínőleg nem. 180 MOSZKVA, OROSZORSZÁGI FÖDERÁCIÓ A forradalomnak el kell jutnia ideáig - gondolta Szergetov a romokra szegezett tekintettel. Bár már késı délután volt, a nap még magasan járt. A tőzoltók és a katonák már majdnem végeztek a roncsok szétválogatásával, és a különálló darabokat a néhány méternyire várakozó teherautókra rakták. A ruháját belepte a por. Ki kell majd tisztíttatnom -jegyezte meg magának. Figyelte, ahogyan a hét kis testet elkésett és a helyzethez kevéssé illı obszcén gyengédséggel elviszik. Egy gyereket még nem találtak, így aztán volt némi tétova reménység. A közelben egy egyenruhás felcser állt, remegı kezében bontatlan kötszercsomagokat tartott. Balján egy gyalogos ırnagy zokogott dühében. Nem kétséges, családos ember volt. Természetesen ott voltak a tévékamerák. Az amerikai médiától tanulták - gondolta Szergetov. A stábok odafurakodnak az események színhelyére, hogy az összes szörnyőséget bemutathassák az esti hírmősorban. Meglepte, hogy szovjet kollégáik mellett ott látta az amerikai televíziósokat is. Szóval, nemzetközi közönségsporttá tettük a tömeggyilkosságot. Szergetov sokkal dühösebb volt, semhogy meglátszott volna rajta. Ez én is lehettem volna - nyilallt belé. - Mindig korán megérkeztem a csütörtök reggeli ülésekre. Mindenki tudja. Az ırök, a tisztviselık, bizonyosan az én Politbüró beli elvtársaim is. Eszerint ez a maszkirovka utolsó elıtti szakasza. Ezt kell 181 tennünk, hogy motiváljuk, hogy eligazítsuk népünket. -Vajon kell lennie a romok alatt egy politikai bizottsági tagnak is? - tette fel magának a kérdést. Persze csak egy póttagnak. Bizonyára tévedek-rágódott. Agyának egyik része jeges tárgyilagossággal vizsgálta a kérdést, ugyanakkor eszébe jutott az is, hogy a Politburo bizonyos tagjaihoz baráti viszony főzi. Nem tudta, mit gondoljon. Furcsa helyzet egy pártvezetı számára. NORFOLK, VIRGINIA -Gerhardt Falken vagyok - mondta a férfi. - Hat napja, Odesszában léptem a Szovjetunió területére. Tíz éve vagyok a Bundesnachrichtendienst, a német kormány hírszerzı szolgálatának ügynöke. Az volt a feladatom, hogy csütörtök délelıtti ülésükön végezzek a Politikai Bizottság tagjaival, oly módon, hogy bombát helyezek el a közvetlenül a harmadik emeleti konferenciaterem alatt elhelyezkedı tárolóhelyiségben.

Lowe és Toland megbabonázva nézték a képernyıt. Tökéletes volt. Falken tökéletesen beszélt oroszul, azzal a pontos mondatszerkesztéssel és dikció-val, amelyet a szovjet tanárok követelnek meg a tanítványaiktól. Az akcentusa leningrádira vallott. -Sok éve van egy import-export vállalkozásom Brémában. A Szovjetunióval való kereskedelemre specializálódtam. Számos alkalommal jártam itt, és 182 jónéhány ízben arra használtam fel üzletemberi mi-voltomat, hogy ügynököket szervezzek be a szovjet párt- és katonai szervezetek kikémlelésére és meggyengítésére. A kamera ráközelített. Falken monoton hangon egy szöveget olvasott fel, tekintete csak ritkán találkozott az objektívvel. Szemüvege mögött arcának egyik oldalán nagy véraláfutás látszott. A keze enyhén remegett, miközben a papírokat lapozta. -Úgy néz ki, mintha megverték volna kissé -állapította meg Lowe. -Érdekes. A tudtunkra adják, hogy megdolgozzák az embereket. Lowe felhorkant. -Egy pasast, aki gyerekeket gyilkol? A helyszínen meg lehetett volna égetni a fickót, és a varjú sem károgott volna utána. Itt komoly koncepció van, barátom. -Szeretném egyértelmővé tenni - folytatta Falken határozottabb hangon -, hogy nem állt szándékomban gyerekek megölése. A Politburo jogos célpont volt, de országom nem visel hadat gyerekek ellen. A kamera tájáról az utálat felhördülése hallatszott. A kamera mintegy varázsütésre nyitott, és láthatóvá váltak a beszélı mellett álló, szenvtelen arcú KGB-tisztek. A hallgatóság körülbelül húsz civilruhás emberbıl állt. -Miért jött az országunkba? - kérdezte az egyik. -Ezt már elmondtam maguknak. 183 -Miért akarja a maga országa megölni a mi szovjet pártunk vezetıit? -Kém vagyok - felelte Falken. - Megbízatásokat hajtok végre. Nem teszek fel effajta kérdéseket, végrehajtom a nekem adott parancsokat. -Hogyan fogták el? -AKijevi pályaudvaron fogtak el. Azt, hogy miképpen jutottak a nyomomra, nem közölték velem. -Okos! -jegyezte meg Lowe. -Azt mondta magáról, hogy kém - akadékoskodott Toland. - Az ilyesmi nem szokás, a hírszerzı tiszt-nek nevezi magát. Az ügynök olyan külföldi, aki nekünk dolgozik, a kém viszont rosszfiú. Ugyanaz a szóhasználatuk, mint a miénk. A telex egy órával késıbb kinyomtatta a CIA és a Védelmi Hírszerzı Ügynökség jelentését. Gerhardt Eugen Falken, negyvennégy éves. Bonnban született. Nyilvános iskolákba járt, jó tanuló volt - a képe azonban hiányzott a középiskolája évkönyvébıl. Sorkatonai szolgálat egy szállító zászlóaljnál, amelynek iratai tizenkét évvel ezelıtt egy barakktőz során megsemmisültek. A személyi anyaga szerint kitüntetéssel szerelt le. Egyetemi diploma a bölcsészkaron - de kép innét sem került elı, és úgy tőnik, hogy a három professzor, aki nem adta meg neki a jelest, nem emlékszik rá. Kis export-import vállalkozás. Milyen pénzbıl indította be? Erre senki sem tud válaszolni. Csendben, szerényen és egyedül élt Brémában. A maga módján barátságos ember. Mindig odabiccentett a szomszédainak, de nem járt össze velük. Alkalmazottainak jó - idıs titkárnıje

184 szerint nagyon korrekt - fınöke. Sokat utazott. Röviden, a létezésérıl sokan tudtak, néhányan üzleti kapcsolatban is voltak a cégével, de igazából senki sem tudott róla semmit. -Szinte már látom is, amint az újságok azt írják: ez a pasas maga találta ki ezt az egész ügynökösdit. Toland letépte, és egy dossziéba helyezte a telexet. Fél óra múlva tájékoztatnia kellett az Atlanti Flotta fıparancsnokát, és fogalma sem volt, mit mondjon neki. -Mondd neki azt, hogy a németek meg fogják támadni Oroszországot. Ki tudja, ezúttal talán beveszik Moszkvát - élcelıdött Lowe. -Az istenfáját, Chuck! -Jól van, lehet, hogy az egész akció az oroszok megbénítására szolgál - arra, hogy a németek egyszer s mindenkorra egyesíthessék az országot. Ivá-nék ugyanis ezt mondják, Bob! Lowe kinézett az ablakon, majd folytatta: -Ebben az esetben klasszikus titkos hadmővelettel van dolgunk. Ez a Falken egy tökéletes kísértet. Nem tudjuk megállapítani, ki a fészkes fene, honnét jött, azt meg hogy kinek dolgozik, még kevésbé - hacsak nem követ el valami ordas baklövést. És biztosíthatlak, hogy nem. Azt tudjuk, illetve gondoljuk, hogy a németek nem ennyire örültek, csakhogy az egyetlen bizonyíték éppen ebbe az irányba mutat. Mondd a tengernagynak, hogy valami rossz történik. Toland pontosan ezt tette, a feljebbvalója viszont kis híján leszedte a fejét, mert kézzelfogható információt akart tıle. 185 KIJEV, UKRAJNA -Elvtársak, két héten belül támadó hadmőveleteket kezdünk a NATO szárazföldi erıi ellen - kezdte Alekszejev, és elmondta az okokat is. Az egybegyőlt hadtest és hadosztályparancsnokok egykedvően fogadták a hírt. -Allamunk negyven éve nem forgott ekkora veszélyben. Az utóbbi négy hónapot arra használtuk fel, hogy formába hozzuk hadseregünket. Önök és alárendeltjeink megfeleltek elvárásainknak, és azt kell, hogy mondjam: büszke vagyok, hogy önökkel szolgálhatok. A szokásos pártszónoklatot a politikai helyetteseikre hagyom - mosolyod ott el halványan Alekszejev, az eligazítás során elıször és utoljára. - a szovjet hadsereg hivatásos tisztjei vagyunk. Tudjuk, mi a feladatunk, és tudjuk azt is, miért bíztak meg a végrehajtásával. A haza fennmaradása múlik azon, sikerül-e teljesítenünk küldetésünket. Semmi más nem számít! - zárta szavait, közben pedig erre gondolt: "Nem a fészkes fenét..." 11/ Csatarend SPOLA, UKRAJNA -Folytassa, ezredes elvtárs - szól bele a mikrofonba Alekszejev. Ezúttal nem mondta, hogy "ha most megpróbál átrázni, számolhatja majd a fákat!" A tábornok egy dombtetın állt, ötszáz méternyire az ezredparancsnoki harcállásponttól. Ott volt vele a szárnysegéde, és Mihail Szergetov, a Politikai Bizottság tagja. "Mintha szükségem volna rá, hogy elvonják a figyelmemet" - futott át a tábornok fején. Elıször a lövegek szólaltak meg. Jóval azelıtt meglátta a torkolattüzek lobbanását, hogy eljutott volna hozzá az ágyúdörej. A háta mögül, három

kilométer távolságból lıttek, a lövedékek a balján íveltek át az égen. Olyan zajjal hasították a levegıt, mintha lepedıt téptek volna ketté. Alekszejev észrevette, hogy a pártember a zaj hallatán összehúzta magát. Megint egy puhány civil... -Sohasem szerettem ezt hallani! -jegyezte meg kurtán Szergetov. -Hallotta már, miniszter elvtárs? -Egy gépesített lövészezrednél szolgáltam le a négy évemet. Tudom, hogy ostobán viselkedem, bocsássa meg nekem, tábornok. 187 Ezután a harckocsiágyúk következtek. Alekszejev és a két másik férfi távcsövön figyelték, ahogyan az erdıbıl, mint egy lidérces álomban, elıbukkantak a nagy nehéz harckocsik, és miközben átvágtak a gyakorlótéren, hosszú lövegeik tüzet okádtak. A harckocsik között elszórtan gyalogságot szállító páncélozott jármővek haladtak. Felbukkantak a harci helikopterek, jobbról-balról lecsaptak a célra, és irányított rakétákat lıttek ki a bunkerek és páncélozott szállító harcjármővek attrapjaira. Ekkorra a dombtetın lévı célterületet szinte eltakarták a robbanások és a por. A tüzérségi tőz ide-oda vándorolt a terepponton. Alekszejev gyakorlott szeme pontról pontra értékelte a gyakorlatot. Bárki lett volna is azon a dombtetın, nagyon kellemetlen helyzetben lett volna. A tüzérségi tőz még egy keskeny, mély fedezékben és egy beásott tankban is rémítı, elvonja az irányított fegyvereket kezelık figyelmét, megzavarja a híradósokat, sıt, talán a tiszteket is meggátolja, hogy ellássák feladataikat. Talán. De mi van, ha az ellenséges tüzérség viszonozza a tüzet? Ha harckocsielhárító helikopterek és repülıgépek esetleg megszórják az elırenyomuló páncélos zászlóaljakat? A csatában oly sok az ismeretlen, a kiszámíthatatlan tényezı. Oly sok ok van, hogy az ember kockáztasson, és ugyanannyi, hogy ne tegye. És ha németek volnának azon a dombon? Összezavarodtak-e valaha a németek, még akár 1945-ben, Berlin elıtt is? A harckocsik és a gyalogságot szállító harcjármővek 188 tizenkét perc alatt értek fel a dombra. A gyakorlat véget ért. -Ez szép volt, tábornok elvtárs - mondta fülvédıjét levéve Szergetov. Örült, ha csak néhány órára is, de iderepülhetett Moszkvából. Vajon miért érezte magát otthonosabban itt, mint választott helyén? Emiatt az ember miatt? -Hajói emlékszem, ennek a gyakorlatnak a normája tizennégy perc. A harckocsik és a szállító harcjármővek között jó volt az együttmőködés. Még sohasem láttam harci helikoptereket akcióban, de ezek is mély benyomást tettek rám. -A legtöbb fejlıdést a gyalogság és a tüzérség koordinációja mutatta, a támadás utolsó szakaszában. Korábban kudarcot kudarcra halmoztak. Most viszont már megfelelıen hajtották végre - pedig kényes feladat. -Tudom - nevetett Szergetov. - Az én ezredemben ebbıl sohasem lett baleset, de két barátom is szerencsétlenül járt. Szerencsére egyik sem halt meg. -Ne haragudjon, hogy ezt mondom, miniszter elvtárs, de jó hallani, hogy politikai bizottsági tagjaink is szolgálták egyenruhában az államot. Ez számunkra, szegény katonák számára egyszerőbbé teszi, hogy szót értsünk velük. Alekszejev tudta: sohasem árt, ha az embernek van egy barátja az udvarnál, Szergetov pedig rokonszenves fickónak tőnt. -Az idısebb fiam éppen tavaly szerelt le, a kisebbik 189 pedig, ha befejezi az egyetemet, ugyancsak a Vörös Hadseregbe vonul be. A tábornok ritkán lepıdött meg ennyire. Leeresztette a távcsövet, hogy vessen

egy pillantást a miniszterre. -Ne is mondjon semmit, tábornok elvtárs - mosolyod ott el Szergetov -, tudom, hogy nagyon kevés vezetı párt-tisztségviselı gyerekei teszik meg ezt. Fel is emeltem a szavam a jelenség ellen. Aki parancsolni akar, annak elıször engedelmeskednie kell. Szeretnék kérdezni öntıl néhány dolgot. -Jöjjön velem, miniszter elvtárs, beszélgessünk ülve. Visszamentek Alekszejev parancsnoki páncélozott szállító harcjármővéhez. Aszárnysegéd elküldte a jármő személyzetét, aztán maga is távozott, magára hagyván a két vezetı embert az átalakított gyalogsági páncélosban. A tábornok egy termosz forró teát vett elı egy rekeszbıl, és megtöltött két fémpoharat a gızölgı folyadékkal. -Egészségére, miniszter elvtárs! -És az önére, tábornok elvtárs! Szergetov rövideket kortyolt, aztán a térképasztalra helyezte a poharat. -Mennyire készültünk fel a Vörös Viharra? -Január óta figyelemreméltó javulás következett be. Embereink formában vannak. Azóta folyamatosan gyakorolják feladataikat. Nagyon jó volna, ha lenne még két hónapom, mégis, igen, úgy gondolom, hogy készen állunk. 190 -Helyes, Pavel Leonyidovics. És most beszéljünk nyíltan. Mi a helyzet? A PB tagja ezt mosolyogva kérdezte, Alekszejev azonban résen volt. -Nem vagyok bolond, miniszter elvtárs. İrültség volna, ha hazudnék önnek. -A mi országunkban gyakran az igazmondás a nagyobb ırültség. Beszéljünk ıszintén. Én a Politikai Bizottság póttagja vagyok, Van hatalmam, de mindketten tudjuk, hol vannak ennek a hatalomnak a határai. Csapatainknál most csak póttagok tesznek látogatást, ık fognak beszámolni a helyzetrıl a rendes tagoknak. Abból is levonhat bizonyos következtetéseket, hogy itt vagyok önnel, nem pedig Németországban. Ez nem teljesen igaz, állapította meg Alekszejev. Ez az egység három nap múlva vonatra száll, hogy Németországba települjön - ezért volt itt a párt embere. -Valóban készen állunk, tábornok elvtárs? Gyızni fogunk? -Ha sikerül hadászati meglepetést okoznunk, és a maszkirovka beválik, akkor igen, azt hiszem, gyızni fogunk - mondta óvatosan Alekszejev. -Nem bizonyosan gyızni fogunk? -Ön is volt katona, miniszter elvtárs. Aharctéren nincsenek bizonyosságok. Azt, hogy egy hadsereg mit ér, csak akkor tudni, ha már vérzik. Amiénk még nem vérzik. Megtettünk mindent, amit tudtunk, hogy felkészítsük... 191 -Azt mondta, szeretné, ha volna még két hónap -jegyezte meg Szergetov. -Egy ilyen feladattal igazából sohasem lehet végezni. Mindig marad tökéletesíteni való. Csak egy hónapja kezdtük el bizonyos ezred és zászlóaljszintő parancsnokok fiatalabbakra, erélyesebbekre cserélését. Nagyon jól sikerült, de szükséges volna, hogy ezek a most ırnagyi posztokra került fiatal századosok érlelıdjenek egy keveset. -Önnek még mindig vannak kételyei? -Kételyek mindig maradnak, miniszter elvtárs. Egy háború megvívása nem matematika példamegoldás. A számok a maguk nemében roppant tökéletes dolgok, nekünk azonban nem számokkal, hanem emberekkel van dolgunk. İk pedig emberek maradnak, bármit próbálunk is tenni velük. -Ez jó, Pavel Leonyidovics, ez nagyon jó. Találtam egy ıszinte embert - emelte teáspoharat a tábornokra Szergetov. - Engem megkértek, hogy jöjjek ide. Pjotr

Bromkovszkij, a Politikai Bizottság tagja beszélt nekem az ön édesapjáról. -Petya bácsi? - bólintott Alekszejev. - Amikor Bécs ellen vonultak, ı volt a komisszár apám hadosztályánál. Gyakran megfordult nálunk fiatal koromban. Jól van? -Nem. Öreg és beteg. Azt mondja, hogy ırültség megtámadni a nyugatot. Lehet, hogy csak öreges locsogás az egész, de a háborúból annak idején igencsak kivette a részét... és éppen ezért kérdeztem önt az esélyeinkrıl. Nem fogok beszélni önrıl, tábornok. Túlságosan sok ember fél, hogy megmondja az igaz 192 ságot nekünk, a Politikai Bizottság tagjainak, csakhogy most az igazság ideje jött el. Szükségem van a szakmai véleményére. Ha bízhatom abban, hogy közli velem, ön is bízhat abban, hogy nem bántom érte. A kérés kemény parancsként ért véget. Alekszejev keményen vendége szemébe nézett, tekintetébıl most minden nyájasság eltőnt, szeme kékje jéghideg volt. Tábornok létére veszélyes helyzetben volt, de a másik férfi igazat beszélt. -Rövid hadjáratot tervezünk, Szergetov elvtárs. Elızetes számítások szerint két hét alatt elérhetjük a Rajnát. Mostani terveink konzervatívabbak, mint az öt évvel ezelıttiek. A NATO felkészültebb lett, különösen, ami a harckocsielhárító kapacitásukat illeti. Azt mondanám, három hét valószínőbb, attól függıen, mennyire sikerül a hadászati meglepetés, és hogyan érvényesül sok, a háborúban elıre számításba nem vehetı tényezı. -Vagyis a dolog kulcsa a meglepetés? -A dolog kulcsa mindig is a meglepetés - vágta rá nyomban Alekszejev. Pontosan idézte a szovjet katonai doktrínát. - A meglepetés a hadviselés legfontosabb tényezıje. Két fajtája van: a hadászati, és a harcászati. Az elıbbi hadmőveleti jellegő. Egy ügyes egységparancsnok általában képes rá. A hadászati meglepetés politikai szinten valósul meg. Ez az önök dolga, nem az enyém, és messze fontosabb, mint bármi, amit a sereg végre tud hajtani. Valódi stratégiai meglepetés esetén, ha a maszkirovkánk mőködik, majdnem bizonyosan gyızünk a harcmezıkön. -És ha nem? 193 "Akkor megöltünk nyolc gyereket semmiért - gondolta Alekszejev. - És vajon ennek a kedves fickónak mennyi szerepe volt ebben?" Hangosan ezt mondta: -Akkor esetleg kudarcot vállunk. Válaszolna egy kérdésemre? Szét tudjuk robbantani a NATO-t politikailag? Szergetov megvonta a vállát, és bosszankodott, amiért saját csapdájába esett. -Mint mondotta, Pavel Leonyidovics, rengeteg a kiszámíthatatlan tényezı. És ha nem tudjuk elérni, akkor mi van? -Akkor a háború az elszántság és a tartalékok erıpróbájává válik. Meg kell, hogy nyerjük. Mi sokkal könnyebben megerısíthetjük a csapatainkat. Több a képzett katonánk, a harckocsink, és az akció övezetében repülıgépünk is több van, mint a NATO-hatalmaknak. -És Amerika? -Amerika az Atlanti-óceán túlsó oldalán van. Van egy tervünk az óceán elzárására. Légi úton nem tudnak csapatokat hozni Európába... azazhogy katonákat igen, de a fegyvereiket meg a jármőveik üzemanyagát nem. Ezekhez hajók kellenének, és a hajókat könnyebb elsüllyeszteni, mint harcoló hadosztályokat megsemmisíteni. Ha nem sikerül a tökéletes meglepetés, ez a hadmőveleti terület meglehetısen fontossá válik majd.

-És ha a NATO lep meg minket? A tábornok hátradılt. -A meglepetést lényegénél fogva nem lehet meg jósolni, miniszter elvtárs. Azért vannak hírszerzı szerveink, hogy csökkentsék, vagy kizárják á meglepetések lehetıségét. Terveink ezért számolnak sok elıre nem látható eshetıséggel. Mi történjék például, ha a meglepetésbıl semmi sem sikerül, és a NATO támad elsıként? - megvonta a vállát. - Nem jutnának messzire, de megkavarnák a dolgokat. Ami engem aggaszt, az a nukleáris válaszcsapások lehetısége. Ez azonban ismét politikai kérdés. -Igen - felelte Szergetov, ı azonban az idısebbik fiáért aggódott. Ha a tartalékosokat mozgósítják, Iván visszaül a tankjába, neki pedig nem is kell Politbüró-tagnak lenni, hogy tudja, hova küldik azt a tankot. Alekszejevnek csak lányai voltak. "Boldog ember" - gondolta a miniszter, majd megkérdezte: -Tehát ez az egység Németországba megy? -A hét végén. -És ön? -A kezdeti szakaszban mi adjuk a nyugati hadseregcsoport fıparancsnokának stratégiai tartalékát, plusz védjük a hazát a délrıl jövı esetleges támadások ellen- Emiatt nem nagyon fájdítjük a fejünket. Törökországnak és Görögországnak együtt kell mőködnie, hogy sakkban tartsanak bennünket, csakhogy nem teszik... hacsak nem téves minden erre vonatkozó hírszerzési adatunk. A parancsnokom és én késıbb végrehajtjuk a terv második szakaszát, és elfoglaljuk a Perzsa-öblöt. Ez sem okoz majd problémát. Az arabok állig fel vannak fegyverkezve, de nincsenek olyan sokan. Az ön fia mit csinál most? 195 -Az idısebbik? Most fejezi be az elsı évet az idegen nyelvek fıiskoláján. Évfolyamelsı... középkeleti nyelveket tanul. Szergetov maga is meglepıdött, hogy ez eddig nem jutott eszébe. -Szükségem volna még néhány ilyenre. Alegtöbb arabul tudó emberünk maga is muzulmán, úgyhogy az efféle a feladatokra jobban szeretnék megbízhatóbb személyeket. -Szóval nem bízik Allah követıiben? -Háborúban senkiben sem bízom. Ha az ön fia jó ezekben a nyelvekben, nyugodt lehet, hogy találok neki feladatot. A formális megállapodás biccentésekkel megköttetett, és mindketten azon gondolkodtak, vajon a másik tervezte-e így. NORFOLK, VIRGINIA -A Haladás nem ért véget a tervezett idıben -mondta Toland. A mőholdas és egyéb felderítési adatok szerint a német- és lengyelországi szovjet csapatok még mindig hadmőveleti alakzatban, a terepen tartózkodnak. Vannak jelek, melyek szerint a Szovjetunió különbözı pontjain átszervezték a vasútforgalmat, ami bizonyos pontokon egybeesik nagyszámú katona nyugatra szállításával. A szovjet Északi Flotta ma kiküldött hat tengeralattjárót, ami látszólag arra szolgál, hogy leváltsák a Földközi-tengeren járırözı hadmőveleti 196 tengeralattjárórajt, azaz a következı két hétben több tengeralattjárójuk lesz az Atlanti-óceánon, mint máskor. -Mondjon nekem valamit arról a csoportról, amelyet most kivonnak a mediterrán vizekrıl! -Egy Victor, egy Echo, három Foxtrot és egy Juliet. A múlt hetet valamennyi Tripoliban töltötte, az ellátó-hajóik mellett horganyoztak. Az utóbbiak ott

maradtak a líbiai felségvizeken. Holnap körülbelül tizenhárom órakor haladnak át a Gibraltári-szoroson. -Nem az állomáshelyükön várják meg, hogy az újak leváltsák ıket? -Nem, tengernagy. Rendszerint kivárják, míg a váltócsoport odaér a mediterrán vizekre, az esetek körülbelül egyharmadában azonban nem. Ez azt jelenti, hogy tizenkét szovjet tengeralattjáró halad dél illetve észak felé, a kubai haditengerészettel pedig további három Foxtrot meg egy October gyakorlatozik. Pillanatnyilag ezek is kikötıben vannak, ma reggel ellenıriztük, az adat két órás. -O.K. És Európával mi van? -Nincs újabb információ Mr. Falkénrıl. A NATO hírszerzı szolgálatai a sötétben tapogatóznak, Moszkvából pedig nem érkezik hír, még a nyilvános tárgyalás idıpontját sem közölték. A németek azt mondják, bárki légyen is ez a pasas, semmit sem tudnak róla. Úgy tőnik, mintha harmincegy éves felnıttként bukkant volna fel, akkor, amikor beindította az üzletét. A lakását apróra szétszedték de semmiféle terhelı bizonyítékot nem találtak... -Jól van kapitány, akkor most közölje, mit sugall a szakmai ösztöne. 197 -Admirális, Falken hibernált szovjet ügynök, akit tizenhárom éve telepítettek az NSZK-ba, és idáig vagy nagyon kevés esetben vetették be, vagy egyáltalán nem. -Tehát azt gondolja, hogy ez az egész nem más,-mint titkos szovjet hadmővelet. Nem vagyok meglepve. És mi a célja? - kérdezte éles hangon a fıparancsnok. -Legalábbis hatalmas politikai nyomást akarnak gyakorolni Németországra, talán, hogy kiszakítsák ıket a NATO-ból. Legrosszabb esetben pedig... -Azt hiszem, tudjuk már, mi játszódik le a legrosszabb esetben. Derék munka volt, Toland! Tartozom magának tegnapról egy bocsánatkéréssel. Nem a maga hibája, hogy nem tudott szolgálni valamennyi információval, amelyekre szükségem volt. Toland hunyorgott. Nem fordult gyakran elı, hogy egy négycsillagos tengernagy más törzstisztek jelenlétében elnézést kérjen egy tartalékos korvett kapitánytól. -A flottájuk mit csinál? -Nincsenek mőholdfelvételeink Murmanszk térségérıl, tengernagy. Túl sok a felhı, de holnap délutánra várhatóan kitisztul. A norvégok növelték légiırjárataik számát a Barents-tengeren, és azt mondják, hogy az oroszoknak a tengeralattjáróktól eltekintve aránylag kevés hajójuk van a nyílt vízen. Persze ez már egy hónapja így van. -De három órán belül megváltozhat - jegyezte meg a tengernagy. - Maga szerint milyen a flottájuk harckészültsége? 198 -A legjobb, amióta csak tanulmányozom ıket -felelte Toland. - Úgy látom, kis híján száz százalékos. Mint mondotta, uram, bármikor csaknem az egész bazárt kiküldhetik a tengerre. -Ha kifutnak, gyorsan tudomást fogunk szerezni róla. Három tengeralattjáróm figyeli az ottani fejleményeket - mondta Pipes tengernagy - Mielıtt idejöttem volna, a védelmi miniszterrel beszéltem. Ma találkozni fog az elnökkel, és kéri a harmadfokú szárazföldi harckészültség elrendelését a világ minden pontján. A németek kérték, hogy mőködtessük a Zöld Spirál-t, amíg csak az oroszok jelét nem adják, hogy enyhítenek a nyomáson. Mi a véleménye, kapitány, mit fognak csinálni az oroszok? - kérdezte a fıparancsnok. -Nos, uram, már ma többet megtudunk errıl. A Szovjet Kommunista Párt elsı titkára beszédet tart majd a Legfelsı Tanács rendkívüli ülésén, és lehet, hogy

a temetés is holnap lesz. -Szentimentális csirkefogó - mordult fel Pipes. Toland egy órával késıbb a televízió elıtt ült, és hiányzott neki Lowe, nem volt, aki kisegítse, ha nem értett valamit. Az elnöknek megvolt az a rossz szokása, hogy néha bosszantóan gyorsan beszélt, így Toland orosztudása majdhogynem kevésnek bizonyult. A beszéd negyven percig tartott, és háromnegyedrészt a szokványos politikai frázisokból állt. Végül azonban az elnök bejelentette, hogy mozgósítják a második lépcsıs tartalékos egységeket, hogy szembeszálljanak a potenciális német fenyegetéssel. 12/ Temetési elıkészületek NORFOLK, VIRGINIA A szakszervezetek székházában szokatlanul nagy volt a tömeg, állapította meg Toland. Ilyen ceremóniával egyszerre rendszerint csak egyetlen hıst temettek. Egy alkalommal felravataloztak itt három őrhajóst is, most azonban a halott hısök száma tizenegy volt. A nyolc kis pszkovi úttörı - három fiú és öt lány, valamennyien nyolc-tíz évesek-valamint a közvetlenül a PB alárendeltségében dolgozó három tisztviselı virágtenger közepén, politúrozott nyírfa koporsóban feküdt. Toland alaposan szemügyre vette a jelenetet. A koporsókat olymódon emelték meg, hogy látszott a halottak arca - kettıt kivéve, akiket fekete selyemmel takartak le. Fejtıl képek álltak, mutatván, hogy milyenek voltak a gyerekek életükben. A rettenetes és egyben szánalmas látványnál szívesen elidıztek az operatırök. Az oszlopcsarnokot fekete és vörös drapériák borították, ezen ünnepélyes alkalomból még a díszes csillárokat is bevonták velük. Az áldozatok hozzátartozói egyenes sorban álltak: gyermeküket elveszített szülık, özvegyek és árvák. A Szovjetunióra oly jellemzı otromba, rosszul szabott ruhákat viseltek. Az 200 arcukon egyetlen érzelem látszott, a döbbenet. Mintha még mindig igyekeznének feldolgozni a veszteséget, amely érte ıket, mintha még mindig remélnek, hogy felébrednek ebbıl a lidérces álomból, és épségben találják szeretteiket ágyaikban - ugyanakkor pedig tudnák, hogy ez lehetetlen. Az elnök komor arccal elvonult a sor elıtt, egyenként megölelt minden gyászolót, a kabátja ujján lévı fekete gyászszalag ütötte a hajtókáján tarkálló Lenin rendet. Toland közelrıl szemügyre vette az arcát. Igazi érzelem látszott rajta, az ember azt hihette, hogy saját családtagjait temeti. Az egyik áldozat anyja fogadta az ölelést és a csókot, majd kis híján összeesett. Térdre rogyott és a tenyerébe temette az arcát. Az elnök még a nı férjénél is gyorsabban ereszkedett le mellé, és a vállához húzta a fejét. Egy pillanattal késıbb aztán talpra segítette, és gyengéden férje karjai felé nógatta. A férfi a szovjet hadsereg századosa volt, az arcára álarcként kövült rá a düh. Mindenható Isten - gondolta Toland. - Akkor sem rendezhették volna meg jobban, ha magára Eizensteinre bízzák. MOSZKVA, OROSZORSZÁGI FÖDERÁCIÓ Te szívtelen csirkefogó - mondta magában Szergetov. İ és a Politburo tagja egy másik sorban álltak, a koporsóktól balra. Elıre, a koporsók sora felé fordította az arcát, de nem ezeket, hanem a ceremóniát 201 rögzítı televíziós kamerákat nézte. A tévések gondoskodtak róla, hogy az egész

világ ıket figyelje. A szervezés, úgy is, mint a maszkirovka utolsó elıtti fázisáé, tökéletes volt. A Vörös Hadsereg katonái között moszkvai úttörık álltak díszırséget a meggyilkolt gyerekek mellett. És a jajgató hegedők... Micsoda maszkarádé! - állapította meg magában Szergetov. - Nézzétek, milyen kedvesek vagyunk azoknak családjaihoz, akiket megöltünk! Harmincöt éves párttagsága során sok hazugságot látott. Maga is hazudott eleget, de ehhez a mostaninak a közelébe sem értek. Tiszta szerencse - gondolta -, hogy ma még semmit sem ettem. Tekintete tétován visszarebbent a gyerekek viaszos arcára. Eszébe jutott felnıtt fiainak alvó arca. Amikor késın ért haza a pártmunkából, gyakran vetett egy-egy pillantást a hálószobájukba, hogy lássa békés arcukat. Hallgatta, hogy egyenletesen lélegeznek el. Ha náthásak voltak, szortyogtak, néha pedig motyogtak álmukban. Hányszor mondta magának, hogy a párt meg ı a jövıjükért dolgozik... Többé nincs nátha, kicsikém - mondta a legközelebb fekvı gyerekre pillantva. Nincs több álom. Látod, mit tett a párt a jövıtökért? Szeme megtelt könnyel, ı pedig haragudott magára ezért. Elvtársai alighanem azt hiszik, ez is része a színjátéknak. Szeretett volna körülnézni, hogy Politbüró-beli elvtársainak hogy tetszik, amit összehoztak. Azon tőnıdött, hogy vajon az akciót végrehajtó a KGB-különítmény tagjai mit gondolnak arról, amit tettek. Persze csak ha még életben vannak, jutott eszébe. Nagyon könnyen megeshetik, hogy felrakják ıket egy repülıre, amely azután lezuhan velük, és még a végrehajtó személyek sem tudják, kik is voltak. Szergetov biztosra vette, hogy mostanra valamennyi, bombamerénylettel kapcsolatos feljegyzést megsemmisítettek, és hogy a harminc beavatottból legalább tizenöt itt állt mellette a sorban. Szergetov szinte azt kívánta, hogy bár öt perccel korábban lépett volna be az épületbe. A halál is jobb, mint egy ilyen gyalázatos bőncselekmény értelmi szerzıjének lenni, ı azonban nem így látta. Ebben a brutális komédiában ezúttal még ennél is fontosabb szerepe volt. NORFOLK, VIRGINIA -Elvtársak, itt állunk nemzetünk ártatlan gyermekei elıtt - kezdte az elnök. Lassan, nyugodtan beszélt, ami megkönnyítette Toland számára, hogy fordítsa a szavait. Mellette ott ült az Atlanti Flotta parancsnokának hírszerzıfınöke. -Meggyilkolta ıket az állami terrorizmus pokoli gépezete. Megölte ıket egy ország, amely kétszer rontott hazánkra a hódítás és a gyilkolás, szentség-telén vágyával. Itt állunk pártunk odaadó, alázatos szolgái elıtt, akik egyebet sem akartak, mint szolgálni az államot. A Szovjetunió biztonságának vértanúit látjuk. A fasiszta agresszió mártírjait. Elvtársak, ígérem ezen ártatlan gyermekek családjainak - a három nagyszerő férfi családja - hogy a számonkérés nem 203 marad el... ígérem, hogy megfizetünk ezért a gyalázatos bőntettért! -Jézusom - mondta Toland. Abbahagyta a fordítást, és az elöljárójára nézett. -Igen. Háború lesz. Az utca túlsó oldalán dolgozik egy nyelvészcsoportunk, csinálják a teljes szöveg fordítását, Bob. Menjen át a fınökhöz. -Biztos ebben? - kérdezte a fıparancsnok. - Lehetséges, uram, hogy kevesebbel is beérik, de nem hinném - felelte Toland. E körül a dolog körül minden arra szolgált, hogy általam sohasem látott mértékben feltüzelje az orosz népet. -Ne kerteljünk. Maga azt mondja, hogy szándékosan meggyilkolták ezeket az embereket, hogy válságot idézzenek elı - bámulta az asztalát a tenger -nagy. Még róluk is nehéz elhinni.

-Tengernagy, vagy ezt hisszük el, vagy azt, hogy a nyugatnémet kormány a saját szakállára úgy döntött, fejest ugrik egy háborúba a Szovjetunióval. Az utóbbi esetben a németeknek elment az a kibaszott eszük, uram - fakadt ki Toland, elfeledvén, hogy admirálisok társaságában csak admirálisok káromkodnak. -De miért? -Nem tudjuk a miértet. Ez a gond a hírszerzéssel, uram. Jóval könnyebb megmondani a mit, mint a miértet. A fıparancsnok felállt, és elsétált a helyiség egyik sarkába. Háború lesz, ı pedig nem tudja, miért. A miértet akarta. Ez a miért fontos lehet. -Elkezdjük behívni a tartalékosainkat. Toland, 204 maga piszok jó munkát végzett az utóbbi két hónapban. Kérni fogom, hogy taszajtsák elıre fregattkapitánnyá. Maga rendkívüli eset, de azt hiszem, el tudom intézni. Itt egy pár sor a Második Flotta vezérkari fınökétıl. Arra az esetre, ha a dolgok elfajulnának, magát kéri, márpedig úgy tőnik, ez a helyzet. Maga lesz a harmadik ember a veszélyelemzı csoportjában, és kitelepül egy repülıhordozóra. Szeretném, ha kimenne oda. -Jó volna eltölteni egy-két napot a családdal, uram. -Ennyivel tartozunk magának - bólintott a tengernagy. - A Nimitz amúgy is úton van, behajózhat rá a spanyol partok elıtt is. Szerdára jöjjön vissza ide, összecsomagolva. A tengernagy Tolandhoz lépett, és kezet rázott vele. -Derék munka volt, fregattkapitány! A Pharris két mérföldnyire az ellátó hajója mellett ringatózott. Ed Morris a hídról nézte, ahogyan daruval a fedélzetre, aztán a tárakba engedik a rakétameghajtású ASROC torpedókat. Egy másik daru a hátsó helikopter-hangárhoz tett a hajóra mindenféle kelléket. A legénység egyharmada azzalfoglalatoskodott, hogy megfelelı tárolóhelyeket találjanak nekik a hajón. Már csaknem két éve volt a Pharris parancsnoka, és most elıször rakták be rá a teljes fegyverzetet. A nyolccellás ASROC kilövıbe-rendezést, a "borsszórót" éppen a parti technikusok igazgatták, valamilyen kisebb mőszaki hibát korrigáltak rajta. Egy másik csapat, amely az ellátóhajó 205 ról jött, a radaron javított valamit. Morris saját listája a javítanivalókról ugyanezzel a tétellel fejezıdött be. A hajó kazánja tökéletesen mőködött, jobban, mint a már csaknem húsz esztendıs hajótól elvárható lett volna. Még néhány óra, és a Pharris tökéletesen készen áll majd... készen, de mire? -Még mindig nem jöttek hajózási parancsok, kapitány? - kérdezte az elsı tiszt. -Nem. Gondolom, mindenki azon töpreng, mit fogunk csinálni, de a nyakamat rá, hogy még a rezesbanda sem tudja. Morris az admirálisokat és a törzstiszteket emlegette ezen a néven. -Holnap lesz egy hajóparancsnoki értekezlet a flotta fıparancsnokánál, azt hiszem, akkor majd megtudok valamit. -Talán - tette hozzá kétkedı hangon. -Mi a véleménye errıl a német ügyrıl? -Azok a svábok, akikkel a tengeren együtt dolgoztunk, rendes fickók voltak. Felrobbantani a teljes orosz fınökséget... ennyire senki sem hülye. Morris megvonta a vállát, sötét arca komor "kifejezést öltött. -Elsı tiszt, egyetlen törvény sincsen, amely elıírná a világnak, hogy értelmes legyen. -A szentségit, dehogy úgy van! Azt hiszem, szükségünk lesz ezekre az ASROC-

okra! -Attól tartok, igaza van. 206 CROFTON, MARYLAND -A tengerre? - kérdezte Martha. -Oda akarnak küldeni, így hát ha tetszik, ha nem, ott a helyem - felelte Bob, s közben kerülte a felesége tekintetét. Ebben a pillanatban már Martha hangjának kellemetlen éle is bántotta a fülét. Nem azért volt az a mestersége, ami, hogy az asszonynak félnie kelljen, most azonban pontosan ez volt a helyzet. -Akkora a baj, mint gondolom, Bob? - kérdezte Martha. -Lehetetlen megmondani, szívem. Elképzelhetı, de nem tudni. Nézd, emlékszel Ed Morrisra és Dan McCaffertyre, ugye? Mostanra mindketten hajóparancsnokok, és nekik is menniük kell. Itt kéne maradnom, valami szép kis biztonságos helyen, a tengerparton? Felesége válasza megsemmisítı volt. -Ók hivatásosok, te meg nem vagy az - mondta hidegen. - Tte hétvégi katonásdit játszol, és leszolgálod az évi két hetedet, hogy úgy csinálj, mintha még mindig a haditengerészetnél volnál, Bob. Öreg civil vagy, nem vagy odavaló. Még csak úszni sem tudsz! Marty Toland értett hozzá, hogyan bánjon el egy tengeri medvével. -Nem a fenét nem! - tiltakozott Toland, de tudta, hogy errıl egyszerően abszurd dolog vitatkoznia. -Ugyan már, öt éve nem láttalak a medencében. A fene egye meg Bob, és mi lesz, ha történik veled valami? Kimész oda, hogy játsszd az istenverte játé kaidat, hogy aztán itt haggyál engem a srácokkal. Nekik vajon mit mondjak? -Mondd meg nekik, hogy nem léptem le, nem rejtıztem el... - fordította el a tekintetét Toland. Erre nem számított. Marty apja is haditengerész volt, meg kellett volna értenie. Most azonban könnyek csorogtak az orcáján, a szája remegett. Odalépett hozzá, és átkarolta. - Nézd, én egy anyahajóra megyek. A legnagyobbra az összes közül, a legbiztonságosabb, legjobban védett hajóra. Vagy tizenkét másik hajó veszi körül, hogy távol tartsák a rosszfiúkat. És védi még vagy száz repülıgép. A segítségemre van szükségük, hogy rájöjjenek, mire készülnek ezek a rosszfiúk, hogy a lehetı legtávolabb tarthassák ıket. Marty, amit én csinálok, fontos dolog. Szükségük van rám. A tengernagy név szerint engem kért. Fontos ember vagyok - legalábbis egyesek így gondolják. Gyengéden elmosolyodott, hogy leplezze: hazudik. Az anyahajók csakugyan a flotta legjobban védett hajói voltak, de nem véletlenül, mert leginkább rájuk pályáztak az oroszok. - Bocsáss meg - bontakozott ki az ölelésbıl az asszony, s odament az ablakhoz, - Hogy van Danny meg Ed? -Jóval több a dolguk, mint nekem. Dann tengeralattjárója odafónt van valahol... jóval közelebb az oroszokhoz, mint ahogyan én valaha is leszek. Ed kifutásra készül. Kapott egy 1052-es kísérıhajót, és valószínőleg konvojokat vagy efféléket véd majd a tengeralattjáróktól. Mindkettı családos ember. Te 207 legalább még találkozhattál velem, mielıtt elmegyek. Marty megfordult. Most elıször mosolyodott el, mióta férje váratlanul belépett az ajtón. -Vigyázz magadra! - mondta. - Nagyon-nagyon vigyázok, szívem - felelte Toland. Mintha volna jelentısége

gondolta aztán. 13/ Az idegenek megérkeznek és eltávoznak AACHEN, NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG Az egésznek a forgalom volt az oka. A boríték, ahogyan megígérték, megérkezett a megfelelı postafiókba, a kulcs pedig nyitotta az ajtaját. Minimális személyes beavatkozás. Az ırnagy morgolódott, mert nem szívesen lépett színre ennyire nyíltan, de nem ez volt az elsı alkalom, hogy a KGB számára kellett dolgoznia, és most tájékozódni szeretett volna, van-e akciójának bármiféle esélye a sikerre. Amúgy, mosolyodott el magában, a németek fene büszkék a postájuk mőködésére... Mielıtt kilépett volna az épületbıl, az ırnagy összehajtotta és a zakója zsebébe dugta a nagymérető borítékot. Minden egyes ruhadarab német gyártmányú volt rajta -de még a napszemüvege is, amelyet az ajtón kilépve tett fel. Mindkét irányban végignézett a járdán, ellenırizte, nem figyelik-e. A KGB tisztje állította, hogy a biztonságos ház csakugyan biztonságos, és hogy senki még csak nem is sejti: itt tartózkodik. Elképzelhetı... A taxi az úttest túlsó oldalán várt rá, ı pedig sietett. Az úton álltak az autók, ı pedig úgy döntött, hogy nem megy el a sarokra, a gyalogátkelıhelyig, hanem egyenesen átvág az úttesten. Az ırnagy orosz volt, és nem szökött hozzá az erıs nyugat-európai forgalomhoz, ahol a gyalogosoktól is elvárták, hogy kövessék a Szabályokat. Többszáz méternyire volt a legközelebbi közlekedési rendırtıl, a német autósok meg alighanem észrevették, hogy az háttal áll. Ha feltőnt volna neki, az ırnagyot éppúgy meglepte volna a német autósok fegyelmezetlensége, mint egy amerikai turistát. Lelépett a gyalogjáróról - éppen akkor, amikor a kocsik nekilendültek. Nem vette észre a gyorsító Peugeot-t. Nem volt még igazán gyors: huszonöt kilométeres sebességgel közeledett - tehát lassú sem. A jobb sárhányó a. csípıjét kapta el, megpördítette, és egy lámpaoszlopnak taszította. Fel sem foghatta, mi történik, már el is veszítette az emlékezetét. Lábai ugyanakkor az úttesten maradtak, és a kocsi hátsó kereke mindkét bokáját szétzúzta. A feje rettentıen összetört. Egy fıverıere felszakadt, s miközben mozdulatlanul, arccal a járdára borulva feküdt, spriccelt belıle a vér. A Peugeot nyomban megállt, a vezetı pedig kiugrott belıle, hogy megnézze, mit csinált. Egy gyerek, aki még sohasem látott ennyi vért, felsikoltott, egy postás pedig elszaladt a sarokra, hogy hívja az útkeresztezıdésben álló közlekedési rendırt, egy másik férfi pedig belépett egy boltba, hogy kihívja a rendıröket. A forgalom megállt, így a taxisofır elhagyhatta a 211 jármővét, és átjöhetett erre az oldalra. Megpróbált közelebb férkızni, de az élettelen testet már vagy féltucatnyi ember állta körül. -Er ist tot* - állapította meg egyikük, és a test volt is olyan halvány, hogy ez hihetınek tőnt. Az ırnagy már sokkos állapotban volt. A Peugeot vezetıje, egy nı, meg volt rendülve, a szemébıl könny szivárgott, kapkodó lélegzete el elcsukló zokogásba fúlt. Mindenkinek megpróbálta elmagyarázni, hogy a férfi pontosan a kocsija elé lépett, és hogy esélye sem volt a megállásra. Franciául beszélt, ami tovább bonyolította a helyzetet. A taxisofır átnyomakodott a kíváncsiak között: ha akarta volna, megérinthette volna a testet. Meg kellett szereznie azt a borítékot... ekkorra azonban megérkezett a rendır is. -Alles zurück!** - rendelkezett a rendır. Emlékezett, mire tanították: elıször

is átvenni az irányítást. Ugyancsak a kiképzése folytán állott ellent annak a késztetésének, hogy megmozdítsa a fekvı férfit, aki fej-, sıt talán nyaksérülést is szenvedett. Csakis hozzáértık mozdíthatták meg. "Die Experten..."*** Egy ott. álló odakiáltott, hogy már hívta a mentıket. A rendır kurtán bólintott, és remélte, hogy azok hamarosan meg is jönnek. Szívesebben írt jelentéseket közlekedési balesetekrıl, minthogy nézze, * Halott ** Mindenki vissza! *** A szakértık

ahogyan egy eszméletlen - vagy halott - ember a járdán fekve vérzik. Hálásan pillantott a hadnagyra, aki félretolta ót, hogy közelebb lépjen. -Mentı? -Útban van, Herr Leutnant. Dieter Günther vagyok a közlekedésrendészettıl. Ott a posztom. -Ki vezette ezt az autót - kérdezte a hadnagy. A nı tıle telhetıén igyekezett egyenesen állni, és el-elakadó lélegzettel, franciául kezdte mesélni a történteket. Egy járókelı, aki mindent látott, a szavába vágva mondta: -Ez a férfi körülnézés nélkül lépett le a járdáról, a hölgy semmiképpen sem tudott volna megállni. Bankár vagyok... épp a férfi mögött léptem, ki a postáról. Rossz helyen próbált átmenni az úttesten, és úgy lépett le a járdáról, hogy nem figyelt a kocsikra. Tessék, a névjegyem - nyújtott át egy kis kártyát a bankár. -Köszönöm, dr. Müller. Hajlandó tanúvallomást tenni? -Természetesen. Ha óhajtja, most rögtön önnel megyek a rendırségre. -Gut. A hadnagynak ritkán volt dolga ilyen készséges emberrel. A taxisofır a sokaság szélén állt. Tapasztalt KGB operatív tiszt volt, látott már akciókat csúfosan kudarcba fulladni, de... ez valami abszurd dolog volt. Mindig akadt valami újabb dolog, ami tönkre tudott tenni egy operációt, legtöbbször valami ostobán egyszerő véletlen. Ezt a büszke specnaz-kommandóst 213 is egy szedán középkorú francia vezetınıje csapta el! Miért nem nézett körül, a szentségit! Valaki mást kellett volna azért a borítékért küldenem, és szarni azokra a rohadt parancsokra. Biztonság... - gondolta. Külsıleg semmi sem látszott rajta, magában azonban átkozódott. A moszkvai központ parancsba adta: a minimális személyes beavatkozást. Visszament az út túloldalára, a kocsijához, s közben azon tőnıdött, hogyan magyarázza meg mindezt a felsı kapcsolatának. A kudarcokról sohasem a központ tehetett. Most érkezett meg a mentıautó. Az ırmester kivette a levéltárcát az áldozat zsebébıl. A férfit Sigmund Baumnak hívták. Érdekes, egy zsidó -gondolta a rendır. Hamburg Altona nevő kerületében lakott. Az autót vezetı nı francia volt, és úgy döntött, hogy bemegy a sérülttel a kórházba. Nemzetközi baleset történt: ez extra papírmunkát jelentett. A hadnagy arra gondolt, bár maradt volna a túloldali Gasthausban, és itta volna ki ebéd utáni sörét. Micsoda kötelességtudás... Aggasztotta egyébként az is, hogy mint tartalékost, esetleg behívják. A mentısök gyorsan dolgoztak. A sérült nyaka köré támasztógallért kapcsoltak, és egy merevítı lemezhez rögzítették - csak ezután tették be a mentıautóba. Törött lábszárait kartonsínekkel rögzítették. Egy felcser tett-vett velük. Mindkét bokája csúnyán összezúzódott. A hadnagy nézte az óráját. Az egész procedúra

mindössze hat percig tartott. İ maga is beszállt a mentıbe. Három rendırt hagyott a 214 helyszínen, hogy elintézzék a hátralévıket, és rendet tegyenek a baleset helyszínén. -Nagyon odavan? - kérdezte. -Alighanem koponyaalapi törés. Nagyon sok vért veszített. Mi történt? -Körülnézés nélkül lépett le a járdáról. -A hülye -jegyezte meg a felcser. - Mintha nem volna elég munkánk. -Életben marad? -A fejsérülésétıl függ - vonta meg a vállát a mentıs. - A sebészek egy órán belül hozzálátnak, hogy megoperálják. Tudja, mi a neve? Ki kell töltenem egy őrlapot. -Baum, Sigmund. Kaiserstrasse 17., Hamburg, Altona kerület. -Hát, négy perc múlva a kórházban lesz. A felcser megfogta a férfi pulzusát, és megjegyezte: -Nem is látszik zsidónak. -Vigyázzon az ilyen kijelentésekkel - figyelmeztette a hadnagy. -A feleségem zsidó. Ennek meg itt gyorsan esik a vérnyomása. A mentıs fontolgatta, hogy beköt egy infúziót, de aztán elvetette. Jobb, ha a sebészek döntenek. -Hans, beszóltál a rádión? -Ja, tudják, mire számíthatnak- felelte a vezetı. - Nem Ziegler ma az ügyeletes? -Azt hiszem, ı. A sofır élesen balra kanyarodott, a kéthangú sziréna pedig végig szabaddá tette elıttük az utat. 215 Egy perc múlva megálltak, aztán befaroltak a mentısbejárat elé. Már várta ıket egy orvos és két ápoló. Ha valami precízen mőködik, egy német kórház feltétlenül. A sérültet, azaz immár pácienst tíz perc múlva - hogy megırizzék légútjai átjárhatóságát -megintubálták, és vért vettek tıle. A vére 0-ás Rh pozitív volt. Ugyanekkor bekötötték az infúziót is, és betolták az idegsebészeti osztály mőtıjébe, Anton Ziegler professzorhoz. A hadnagynak ott kellett maradnia a fogadóhelyiségben, az osztályos orvossal. -Szóval, ki volt ez? - kérdezte a fiatal doktor. A rendır megmondta neki. -Német ember? -Miért, idegennek nézi? -Amikor beszóltak a rádión, és közölték, hogy maga is jön, arra gondoltam, kényes az ügy, és hogy külföldit ért baleset. -A kocsit egy francia nı vezette. -Aha, így már értem. Azt hittem, a sebesült a külföldi. -És miért gondolta? -A fogai miatt. Láttam, amikor megintubáltam. Rengeteg a lyukas foga, és rozsdamentes acéllal tömték be ıket. Trehány munka. -Eredetileg talán a keleti zónából jött-állapította meg a rendır. Az orvos felhorkant: -Német így nem dolgozik! Egy suszter jobban megcsinálta volna - vetette ellene a doktor, s közben sebesen kitöltötte egy őrlapot. -Ezt hogy érti? -Nyomorúságosán vannak megcsinálva a fogai. - Fura. Ez az ember nagyon jó erıben van. Zsidó. De a fogai pocsékak.

Leült, és hozzátette: -Persze mi itt sok furcsa dolgot látunk. -Hol vannak a személyes holmijai? - kérdezte a rendır, aki, miután leszerelt a Bundeswehrtıl, többek között eredendıen kíváncsi természete miatt lépett be a testületbe. Az orvos elvezette a hadnagyot egy helyiségbe, ahol egy alkalmazott épp a szóban forgó okmányokat vette leltárba. A ruhafélét mostanra gondosan összehajtogatta, a zakó és az ing külön voltak, azaz semmi mást nem vérezhettek össze. A zsebek tartalma, azaz egy kulcscsomó és a nagy boríték még a leltárba vételre vártak. A felcser kitöltött egy őrlapot, pontosan feltüntetve rajta, mi minden volt a páciensnél, amikor behozták. A rendırtiszt kézbe vette a borítékot: az elızı este adták fel Stuttgartban, tízmárkás bélyeg volt rajta. Egy hirtelen sugallattól vezérelve elıvette a zsebkését, és felnyitotta a borítékot. Sem az orvos, sem a felcser nem tiltakozott. Végülis rendırtiszt volt... A borítékban egy nagy, és két kisebb borítékot talált. Elıször a nagyobbikat nyitotta ki, majd szemügyre vette a tartalmát. Elıször egy ábrát pillantott meg. Egészen köznapi valaminek találta - amíg rá nem jött, hogy egy "GEHEIM" bélyegzıvel ellátott német katonai dokumentum fotókópiája. Titkos anyag. Aztán a név: Lammersdorf. A NATO egyik, onnét nem egészen harminc kilométernyire lévı hírközlési központjának térképét tartotta a kezében. 217 A rendırhadnagy a hadsereg tartalékos századosa volt, ezen belül hírszerzı. Ki volt Sigmund Baum? Kinyitotta a másik két borítékot is, aztán odalépett a telefonhoz. ROTA, SPANYOLORSZÁG A szállítógép pontosan idıben érkezett meg. Toland kilépett a rakodóajtón: friss tengeri szél köszöntötte. Az érkezıket két matróz igazította útba. Az egyik egy száz láb távolságban várakozó helikopterhez utasította Tolandot: a jármő rotorjai már forogtak. A hírszerzı - négy másik férfival együtt - gyorsan odament. Öt perccel késıbb már a levegıben voltak: a korvettkapitány elsı spanyolországi tartózkodása mindössze pontosan tizenegy percig tartott. Beszélgetni egyikük sem próbált. Toland az egyik apró ablakon át kifelé nézegetett. Kék vízfelület felett, nyilvánvalóan délnyugat felé repültek - egy Sea King tengeralattjáró elhárító helikopter fedélzetén. A parancsnok egyben a szonáros is volt, a masinájával ügyködött, nyilvánvalóan valamiféle tesztet végzett. A helikopter falai belülrıl csupaszak voltak. Hátul a szonárbójákat tartották, a víz alatti szoná-rok átjátszója pedig a gép aljában lévı rekeszben volt. Mindezzel együtt a Sea King-ben nagy volt a zsúfoltság, a belsı tér nagy részét elfoglalták a fegyverek és az érzékelı berendezések. Fél óra elteltével körözni kezdtek, majd két perccel 218 késıbb leszálltak az Egyesült Államok Nimitz repülıhordozójára. A repülıfedélzet forró volt, zajos, és kerozinszaga. Egy ott szolgálatot teljesítı tengerész hágcsó felé intette ıket, amely a fedélzetet körülvevı keskeny gyalogjáróra, és az alatta lévı folyosóra vezetett. Itt, elszigetelve a fenti légi forgalomtól, már viszonylag csend volt, a levegı pedig hővös, a légkondicionálástól. -Toland korvettkapitány? - kiáltotta egy jelzıaltiszt. -Én vagyok. -Kérem, jöjjön velem, uram.

Toland követte a tengerészt a repülıfedélzet alatti helyiségek üreginyúl kotorékain át, s végül elérkeztek egy nyitott ajtóig. -Maga nyilván Toland - mondta neki egy kissé nyúzottnak látszó tiszt. -Nyilván... hacsak az idızóna-váltások miatt nem változott meg valami. -Van egy jó hírem és egy rossz-hírem, melyikkel kezdjem? -A rosszal. -O.K., valakivel váltaniuk kell egymást az ágyukban. Annyian vagyunk hírszerzık, hogy nem jut ágy mindannyiunknak. Egyébként sem igen számít. Én három napja nem aludtam... ez az egyik oka annak, hogy maga itt van. A jó hír, hogy kap egy másik félsráfot. Isten hozta a fedélzeten, fregattkapitány. A nevem Chip Bennett. A tiszt odanyújtott Tolandnek egy telexet. -Úgy tőnik - mondta az Atlanti Flotta fıparancsnoka 219 kedveli magát. Jó dolog, amikor az embernek magas helyeken vannak barátai. A megjegyzés röviden annyit jelentett, hogy Robert A. Tolandot, az Egyesült Allamok Haditengerészetének tartalékos harmadosztályú korvettkapitányát tényleges fregattkapitánnyá "csinálták fel", de egyelıre még nem kapja a ranggal járó fizetést. A dolog annyit ért, mint egy testvéri csók. Azaz talán unokatestvéri, gondolta Toland. -Azt hiszem, ez azért a megfelelı irányba tett lépés. Mit fogok itt csinálni? -Elméletileg az a feladata, hogy segítsen nekem, de pillanatnyilag olyan sok információt zúdítanak a nyakunkba, hogy még többen kell osztozniunk rajtuk. Átengedem magának a harccsoport-parancsnok reggel hét és este nyolc órai tájékoztatását. Samuel B. Baker ellentengernagy, kurva egy pali. Volt atom tengeralattjárós, szereti a gyors és alapos munkát, utóbb pedig elolvassa a lábjegyzeteket meg a forrásjegyzéket. Szinte sohasem alszik. A maga harcálláspontja a Harcászati Felderítóközpontban lesz, a harcászati tiszt mellett. Walker a szemét dörzsölte. -Nos, mi a franc történik ebben az ırült világban? -Maga szerint mi? - kérdezett vissza Toland. -Nos, most jött egy újabb hír. Az Atlantis őrsiklót ma a Kennedy támaszponton kivonták a forgalomból, feltehetıleg valami számítógéphiba miatt, ugyebár. Három újság is azzal a sztorival jött ki, hogy kicserélik a rakományát. Három távközlési madárkát 220 kellett volna felvinniük. Felderítı mőholdakat raknak be helyettük. -Azt hiszem, az emberek kezdik ezt a dolgot komolyan venni. AACHEN, NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG Sigmund Baum hat órával késıbb tért magához. Három sebészi maszkot viselı férfit pillantott meg maga felett. Még igencsak érezte az érzéstelenítés hatását: képtelen volt élesre állítani a szemét. -Hogy érzi magát? - kérdezte az egyik maszkos. Oroszul. -Mi történt velem? - kérdezte az ırnagy ugyancsak oroszul. -Elütötte egy autó, és most egy katonai kórházban van - felelte a férfi. Még mindig Aachenben voltak, a német-belga határ közelében. -Micsoda... csak elindultam, hogy... - mondta részeg emberéhez hasonló hangon az ırnagy, aztán egyszerre elhallgatott. Megpróbálta fókuszálni a sze'mét.

-A maga játszmájának vége, barátom - mondta a beszélı, s innentıl fogva németre váltott. - Tudjuk, hogy szovjet tiszt, és titkos kormánydokumentumokat találtunk magánál. Mondja, miért érdekli magát Lammersdorf? -Nincs mit mondanom - felelte Baum németül. -Ezzel elkésett kissé - korholta a kihallgató, és visszaváltott oroszra. - Mi azonban 221 megkönnyítjük a dolgát. A sebész azt mondja, hogy most már biztonsággal alkalmazhatunk magánál egy új... hm... gyógyszert, és maga mindent el fog mondani nekünk, amit csak tud. Félre a tréfával. Az ilyen kihallgatásnak senki sem tud ellenállni. Esetleg felülvizsgálhatná az álláspontját - mondta nyersen a férfi. - Ön egy külföldi kormány hadseregének tisztje. Hamis papírokkal, illegálisan tartózkodik a Német Szövetségi Köztársaságban, és titkos dokumentumok voltak a birtokában. Végsı soron élete végéig börtönbe zárhatnánk, tekintettel azonban arra, amit az ön kormánya éppen tesz, nem fontolgatunk "végsı soron" kategóriájú lépéseket. Ha együttmőködik velünk, életben marad, és késıbb kicserélhetjük a szovjetekkel egy német ügynökért. Sıt, azt is közöljük majd velük, hogy az összes információt drogok alkalmazásával szedtük ki magából, így lehet, semmi baja nem lesz a dologból. Ha megtagadja a kooperációt, belehal az autóbaleset során szerzett sérüléseibe. -Családom van - mondta halkan Andrej Csernyavin ırnagy, s közben arra gondolt, mit kell tennie. A félelem és a drogok együtt érzelmi zőrzavart váltottak ki nála. Nem tudta, hogy infúziójába már beleöntöttek egy fiolányi nátriumpentatholt, amely máris meggyengítette magasabb rendő agyi funkcióit. Hamarosan képtelen lesz megítélni tettei hosz-szabb távú következményeit, és csak az itt és most számít majd neki. -Nekik nem esik bántódásuk - ígérte Weber ezredes. A Bundesnachrichtendiensthez vezényelt Bundeswehr tiszt volt, sok szovjet ügynököt hallgatott 222 ki. - Gondolja, hogy minden kém családját megbüntetik, akit elkapunk? Hamarosan már senki sem jönne ide, hogy kémkedjék ellenünk. Weber hagyta, hogy hangjából eltőnjön a keménység. A szer kezdett hatni, ı pedig úgy gondolta, hogy mihelyt az idegen agya elködösül, nyájas szavakkal kicsalogatja belıle, amire kíváncsi. Mulatságosnak találta, hogy a módszerre egy pszichiáter tanította meg. A filmekben sok brutális német kihallgató szerepelt, neki ennek ellenére sem volt semmiféle gyakorlata az információk erıszakos kicsikarásában. "Kár - gondolta. - Ha valamikor, hát most szükségem volna rá". Az ezredes legtöbb családtagja Kulmbachban, a határtól mindössze néhány kilométerre lakott. KIJEV, UKRAJNA -Tábornok elvtárs, Ivan Mihailovics Szergetov százados parancsára megjelentem. -Üljön le, százados elvtárs. "Szergetov százados szembetőnı módon emlékezetet az apjára" - gondolta Alekszejev. Alacsony és zömök. Ugyanaz a büszke pillantás, ugyanaz az értelmes tekintet. Egy újabb feltörekvı fiatalember. -Az édesapja azt mondja, hogy maga kiválóan ért a közel-keleti nyelvekhez. -így van, tábornok elvtárs. -Azokat a népeket is tanulmányozta, akik beszélik ezeket? 223 -Ez a tanulmányaim szerves része, tábornok elvtárs - mosolyodott el az ifjabb

Szergetov. - Még a Koránt is elolvastuk. A legtöbbjük soha egyebet sem olvasott, ezért ahhoz, hogy megértsük azokat a vadakat, fontos hogy mi is ismerjük. -Maga nem szereti az arabokat, igaz? -Nem különösebben, de országunk kénytelen fenntartani velük ilyen-olyan kapcsolatokat. Éppen eleget vagyok velük. Az évfolyamon alkalmanként találkozom politikailag elfogadható országok diplomatáival, hogy gyakoroljuk a nyelvet. Fıleg líbiaiakkal, néha pedig jemeniekkel és szíriaiakkal is. -Három évet szolgált a páncélosoknál. Le tudjuk gyızni harcban az arabokat? -Az izraeliek könnyőszerrel elbántak velük, holott ık a mi erıforrásainknak a töredékével sem rendelkeznek. Az arab katona írástudatlan paraszt, a kiképzése nyomorúságos, a tisztjei pedig nem értik a dolgukat. Fiatal ember, és mindenre kész válasza van. Vajon Afganisztánt is meg tudná magyarázni nekem? - gondolta Alekszejev. -Kapitány elvtárs, a perzsa-öbölbeli államok elleni, küszöbön álló hadmőveleteink idıtartamára a személyi törzsemhez helyeztetem. Támaszkodni szeretnék nyelvészi munkájára, segítenie kell hírszerzıink értékelı munkáját. Úgy tudom, hogy diplomatának készül, ennek pedig hasznát veszem. Szeretem meghallgatni valaki másnak is a véleményét azokról a hírszerzési anyagokról, amelyet a KGB-tıl és a GRU-tól kapunk. Tudja, nem mintha nem bíznék 224 hírszerzı elvtársainkban. Egyszerően szeretem, ha valaki katonaszemmel olvassa a jelentéseket. Számomra kétszeresen is fontos, hogy maga harckocsizó volt. És hadd kérdezzek még valamit. Hogyan reagálnak a tartalékosok a mozgósításra? -Természetesen lelkesen - felelte a kapitány. -Feltételezem, Ivan Mihailovics, hogy az édesapja beszélt rólam magának. Én odafigyelek arra, amit pártunk mond, de a harcra készülı katonának, ha végre akarja hajtani a párt óhajait, tudnia kell'a kendızetlen igazságot. Szergetov századosnak feltőnt, milyen gondosan fogalmaz a tábornok. -Népünk háborog, tábornok elvtárs. Fel vannak bıszülve a Kremlben történtek, a gyerekek meggyilkolása miatt. Azt hiszem, nem túlzás azt mondani, hogy lelkesek. -És ön, Ivan Mihailovics? -Tábornok elvtárs, apám elıre megmondta nekem, hogy ön meg fogja tılem kérdezni ezt. Azt mondta, biztosítsam önt, hogy korábban nem tudott a dologról, és fontos, hogy az országot úgy védjük, hogy a továbbiakban ne legyen szükség hasonló személyes tragédiákra. Alekszejev nem felelt azonnal. Beleborzongott, amikor megértette, hogy Szergetov három nappal korábban olvasott a gondolataiban, és megdöbbent, hogy a miniszter megosztott egy ilyen hatalmas titkot a fiával. Mindenesetre örült, hogy nem ismerte félre a Politikai Bizottság e tagját: az idısebb Szergetov érdemes volt a bizalmára. Vajon á fia is? 225 Mihail Eduardovics nyilvánvalóan úgy gondolta, hogy igen. -Kapitány elvtárs, ezeket a dolgokat el kell felejtenie. Bıven van, amivel elfoglaljuk magunkat. Ezen a folyosón, a huszonkettes szobában dolgozik majd. Várja a munka. Leléphet. BONN, NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG -Csalás az egész - jelentette négy órával késıbb Weber a kancellárnak. A helikopter, amely Bonnba repítette, még fel sem emelkedett a talajról. - Az egész bombamerénylet-ügy kegyetlen és szándékos csalás. -Ezt tudjuk, ezredes - mondta ingerülten a kan-cellár. Már két napja talpon

volt, próbált megbirkózni a váratlan német-orosz válsággal. -Kancellár úr, az a férfi, akit a kórházban ır-zünk, Andrej Ujics Csernyavin. Két héttel ezelıtt, a cseh határon át lépett az országba. Több készlet hamis okmányt hozott magával. A szovjet Specnaz-nak, az ı elit Sturmtruppjuknak a tagja. Súlyosan megsérült egy autóbaleset során - anélkül, hogy körülnézett volna, egy kocsi elé lépett a bolond - és nála volt a lammersdorfi NATO hírközlési támaszpont teljes tervrajza. Mindössze egy hónapja, hogy átcsoportosították az ırhelyeket. Ez a dokumentum legfeljebb két hetes. Nála volt az ırszolgálat beosztása , és az ügyeletes tisztek névsora - az utóbbi pedig mindössze háromnapos! A cseh határon ı és tíz másik 22b ember jött át, és csak most kapták meg az akcióparancsukat. Neki az volt a feladata, hogy másnap, hogy megadják neki a jelet, pontban éjfélkor támadja meg a bázist. Van egy törlı jel is, arra az esetre, ha változnak a tervek. Mindkettıt ismerjük. -Már jó ideje itt vannak Németországban... -csodálkozott a kancellár, habár ez nem volt jellemzı rá. Az egész ügy Valószínőtlen volt. -Pontosan. Minden egybevág, Herr Kanzler. Ki tudja milyen okból Ivánék meg akarják támadni Németországot. Minden, ami eddig történt, megtévesztés volt, amellyel el akartak altatni bennünket. Itt van Csernyavin teljes kihalígatási jegyzıkönyve. Tudomása van négy további Specnaz akcióról is. Valamennyi arra mutat, hogy nagy erejő támadás készül határaink teljes hosszában. Csernyavint erıs ırizet alatt tartjuk a koblenzi katonai kórházunkban. A beismerı vallomását videóra is felvettük. -Mi a valószínősége annak, hogy ez az egész valamiféle orosz provokáció? Miért nem akkor hozták magukkal ezeket a dokumentumokat, amikor átlépték a határt? -Az, hogy megpróbálták rekonstruálni lammers-dorfi létesítmények elhelyezkedését, azt jelenti, hogy helytálló információkra volt szükségük. Mint tudja, a múlt nyár óta megszigorítottuk a NATO hírközlési létesítményeinek ırizetét, és orosz barátaink is hozzá akarták igazítani a változásokhoz támadási terveiket. A tény, hogy rendelkeznek ezekkel a dokumentumokkal - némelyik ráadásul mindössze 227 néhány napos volt-felettébb ijesztı. Ami pedig azt illeti, ahogyan ezt az embert elkaptuk... Weber részletesen beszámolt a balesetrıl. -Minden okunk megvan azt hinni, hogy nem provokáció, hanem valódi baleset történt. Asofır, egy bizonyos Anne-Marie LeCourte divatügynök - némely párizsi divattervezık modelljeit árulja, és nem valószínő, hogy szovjet kém volna. És miért tennének ilyesmit? Arra számítanak, hogy mi majd elsıként megtámadjuk az NDK-t? Elıször megvádolnak bennünket, hogy pokolgépet robbantunk a Kremlben, aztán meg provokálnak bennünket? Nem logikus. Ennek az embernek, akivel most dolgunk van, az volt a küldetése, hogy az ellenségeskedés kirobbanása elıtt a NATO-n belüli hírközlés megbénításával megnyissa az utat egy Németország elleni szovjet támadás elıtt. -De hát ilyesmit csinálni... még ha terveznek is efféle támadást... -A szovjetek szerelmesek ezekbe a különleges akciócsoportokba Afganisztán óta. Ezeket az embereket alaposan kiképezték, nagyon veszélyesek. Ez pedig fortélyos egy terv. Például, hogy a fickó zsidó személyazonosságot kapott... A gazemberek arra játszanak, hogy számunkra a zsidók kényes kérdést jelentenek. Ha az ilyet megállítja egy rendır, elejthet egy megjegyzést arról, hogy7 egy német zaklat

egy zsidót, és mit tesz ilyenkor egy rendır, mi? Valószínőleg bocsánatot kér, és hagyja, hadd menjen, ahová akar. Weber komoran elmosolyodott. Ezt a trükköt jól kitalálták, akaratlanul is csodálatot ébresztett benne. -Egyedül a véletlennel nem számolhattak. Szerencsénk volt, és ki kell használnunk ezt. Herr Kanzler, ennek az információnak azonnal el kell jutnia a NATO-vezérkarhoz. Pillanatnyilag figyeljük a biztonságos házukat. Gondolkodunk rajta, hogy megrohamozzuk. A GSG-9 már felkészült az akcióra, de lehet, hogy esetleg NATO-kötelékben kellene végrehajtani. -Elıször tárgyalnom kell kabinetem tagjaival, aztán telefonon beszélek majd az Egyesült Allamok elnökével, és a NATO-államok kormányfıivel. -Bocsásson meg, kancellár úr, de erre most nincsen idı. Engedelmével egy órán belül átadom a kihallgatáson készült videofelvétel egy példányát a CIA összekötıtisztünknek, valamint az angoloknak és a franciáknak. Az oroszok meg fognak támadni bennünket. Jobb, ha elsıként a hírszerzı szolgálatokat riasztjuk, erre szükség van az elnökkel meg a többiekkel folytatandó tárgyalásainkhoz. Azonnal lépnünk kell, Herr Kanzler. Élet-halál kérdése. A kancellár az asztalára meredt. -Hozzájárulok, ezredes. Mit javasol, mit tegyünk ezzel a Csernyavinnal? Weber ez ügyben már intézkedett. -Belehalt az autóbaleset során szerzett sérüléseibe. Ma este tesszük közzé a televíziókban és az újságokban. Szövetségeseinknek természetesen rendelkezésére áll további kihallgatás öéljából. Bizonyos vagyok abban, hogy a CIA meg a többiek még éjfél elıtt látni akarják. A Német Szövetségi Köztársaság kancellárja kibámult 229 bonni irodája ablakán. Eszébe jutott negyven év elıtti katonai szolgálata: megrettent suhanc volt, szinte ki sem látott a sisak alól. - Már megint ugyanaz... - mondta, s közben ezt gondolta: Most vajon hányan halnak majd meg. Igen... Istenem, ez most milyen lesz...? LENINGRÁD, OROSZ FÖDERÁCIÓ A kapitány a hídon állt, és balfelé nézett. Vontatóhajók egy nagy bárkát toltak a hátsó felvonóra, majd visszahúzódtak. A felvonó emelkedett néhány métert, a bárka pedig a helyére került, az orr és a far közt gördülı targoncákra. A Julius Fucik elsı tisztje a rakodást a hátsó csörlıvezérlırıl figyelte, s közben hordozható rádiójával a farban szétszórtan dolgozó embereivel kommunikált. Az emelı megállt a harmadik teherfedélzet magasságában, kinyílt a hatalmas ajtó, matrózok köteleket vetettek a targoncára, és fürgén a helyére rántották. A csörlık behúzták a bárkát a hajóhordozó hajó harmadik, legalsó fedélzetére. Amikor a targoncák a helyükre kerültek, a vízzáró ajtó becsukódott, és kigyulladtak a lámpák, hogy a matrózok szilárdan a helyére rögzíthessék a bárkát. "Szépen csináltátok" - gondolta az elsı tiszt. Az egész rakodási procedúrát csaknem rekordidı, tizenegy óra alatt fejezték be. A tiszt ellenırizte, valóban becsukódott-e a hátsó ajtó. -A teherbárka rögzítésével harminc percen belül 230 végeznek - jelentette a fedélzetmester az elsı tisztnek, aki továbbította az információt a hídnak. Herov kapitány elfordított néhány kapcsolót a telefonján. A gépházzal akart beszélni. - Harminc percen belül fejezzék be, és álljanak készen az indulásra.

-Helyes. Harminc perc... A hajómérnök letette a kagylót. A hídon a kapitány odafordult rangidıs utasához, egy kék tengerésztiszti zubbonyt viselı ejtıernyıs tábornokhoz. -Hogy érzik magukat az emberei? - kérdezte. - Némelyik máris tengeribeteg - nevetett Andre-jev tábornok. Az ejtıernyısöket természetesen a tábornok kivételével - sok tonnányi katonai málhá-val egyetemben a bárka belsejében hozták a fedélzetre. - Köszönöm, hogy megengedte nekik, hogy mozoghassanak az alsó fedélzeteken. -Én hajó- és nem börtönparancsnok vagyok. Csak ne kontár kódjának bele semmibe! -Parancsba kapták, hogy ne tegyék-biztosította a kapitányt Andrejev. -Jól van. Néhány napon belül bıven lesz majd tennivalójuk. -Tudja, ez az elsı hajóutam. -Csakugyan? Ne féljen, tábornok elvtárs. Sokkal biztonságosabb és kényelmesebb, mint egy repülıút -és a végén ugrani sem kell! - nevetett a kapitány. -Ez nagyon nagy hajó ez, és még csekély rakománnyal is nagyon tengerálló. -Csekély rakománnyal? - kérdezte a tábornok. 231 - A hajóján van a hadosztályom felszerelésének csaknem a fele! -Jóval több, mint harmincötezer tonna rakományt tudunk szállítani. Az önök felszerelése sok helyet foglal, de nem nehéz. Ez újdonság volt a tábornok számára: ı rendszerint a dolgaik légi szállításával volt kénytelen kalkulálni. Odalent a himbálózó hajótestben - tisztjeivel és tiszthelyetteseivel együtt - a 243-as légideszant gárdaezred több, mint ezer katonája várakozott. Néhány rövid éjszakai idıszakot leszámítva a Julius Fucik fedélközében kellett tartózkodniuk -míg csak a hajó el nem hagyta a La Manche-csatornát. Meglepıen jól bírták a dolgot. Bár a rakterekbe felszerelésükkel és rohamcsónakjaikkal együtt zsúfolták be ıket, ezekben még így is több volt a hely, mint a megszokott szállítógépeikben. A hajó matrózai deszkákkal kötötték össze a bárkákat, hogy a katonáknak még több helye legyen az alvásra, és hogy távol tartsák ıket az olajos munkahelyektıl, ahol nekik maguknak kellett mozogniuk. Az ezred tisztjei a tervek szerint eligazítást kellett hogy kapjanak a hajó fedélzeti rendszereivel kapcsolatban különös tekintettel a tőzoltó-szisztémára. Szigorú dohányzási tilalmat léptettek érvénybe: a tengerészek semmit sem akartak kockáztatni. Meglepte ıket, milyen készségesen engedelmeskednek nekik a fesztelenüi fölényes ejtıernyısök. Tapasztalhatták, hogy új környezet hatásainak kitéve még elitcsapatok katonái is megszeppennek. A kereskedelmi flotta hajósai elégtétellel tapasztalták ezt. Három vontatóhajó a hajó oldaláról lebocsátott köteleknél fogva kivontatta a Fucikot a dokkjából. Amikor már a nyílt vízen volt, két másik is csatlakozott hozzájuk, és a leningrádi kikötı felıl a tenger felé fordították az orrt. A tábornok nézte, ahogyan a kapitány irányítja a mőveletet: alacsonyabb rangú tisztekkel a sarkában ide-oda rohangált a híd két oldala között, mentében gyakran irányparancsokat adva. Herov kapitány közel járt a hatvanhoz, és életének több, mint kétharmadát a tengeren töltötte. -Kormányt középre! - kiáltotta. - Lassan elıre! A tábornok figyelte, amint a kormányos kevesebb, mint egy másodperc alatt végrehajtotta a parancsot. "Nem rossz" - gondolta,

s eszébe jutottak a barátságtalan megjegyzések, amelyeket a kereskedelmi tengerészekkel kapcsolatban idırıl idıre hallott. A kapitány ismét csatlakozott hozzá. -Na, a nehezén túl vagyunk. -De segítséget is kapott -jegyezte meg Andrejev. -Csakhogy mifélét! Istenverte vontatóhajókat, részeg kapitányokkal! Lépten nyomon kárt tesznek a hajókban. Herov odalépett a térképasztalhoz. "Ez jó: a Balti-tengerig mély csatorna vezet." Pihenhet egy keveset. Átballagott parancsnoki székéhez, és leült. -Teát! Nyomban megjelent egy steward egy tálcányi csészével. -Szesz nincs a hajón? - lepıdött meg Andrejev. 233 -Ha csak a maga emberei nem hoztak magukkal, nincsen, tábornok elvtárs. Nem tőrök meg alkoholt a hajómon. -Úgy is van - lépett oda hozzájuk az elsı tiszt. - Hátul minden rögzítve, a figyelık a helyükön. Folyik a fedélzet ellenırzése. -A fedélzet ellenırzése? -Minden ırségváltáskor végigjárjuk a hajót, nem maradt-e nyitva fedélzeti nyílás -- magyarázta az elsı tiszt. - Most, hogy az ön emberei a hajón vannak, óránként megtesszük majd. -Nem bíznak a katonáimban? - kérdezte kissé sértetten a tábornok. -Ön megbízna bennünk valamelyik gépe fedélzetén? - kérdezett vissza a kapitány. -Természetesen igaza van, bocsásson meg. Andrejev, ha ilyennel találkozott, felismerte a profit. -Szabaddá tudja tenni néhány emberét, hogy megtanítsák a tisztjeimet meg a tiszthelyetteseimet a teendıikre? Az elsı tiszt egy csomó papírt vett elı a zsebébıl. -Az oktatás három óra múlva megkezdıdik. Az emberei két héten belül tengerészek lesznek. -Mi különösen a mőszaki mentés miatt aggódunk - közölte a kapitány. -Ez aggasztja önt? -Persze. Veszélyes helyzetben vagyaink, tábornok elvtárs. És azt is látni szeretném, mit tudnak tenni a katonái a hajó védelmére. A tábornok erre nem gondolt. A hadmőveletet az ı ízléséhez képest túlságosan sietısen hozták össze, anélkül, hogy neki lehetısége lett volna megismertetnie az embereit a tengeri tennivalóikkal és a biztonsági szempontokkal. Igaz, még soha semmilyen akciót nem terveztek meg tökéletesen. -Mihelyt végzett, felküldöm önhöz a légelhárító-fınökömet - mondta Andrejev, majd némi hallgatás után hozzátette: - Mi az a sérülés, amelyet a hajó még elvisel, illetve túlél? - Ez nem hadihajó, tábornok elvtárs - mondta titokzatos mosollyal Herov. - Mindenesetre tapasztalni fogja, hogy csaknem minden rakományunk acél bárkákon van. Kettıs faluk van, a kettı között méternyi a távolság, ami még a hadihajók cellarendszerénél is jobb, bár ha szerencsénk van, ezt nem lesz módunk megtapasztalni. Én a tőztıl tartok jobban. A háborúkban elvesztett hajók nagy része tőzben pusztult el. Ha hatásos tőzoltókiképzést hajtunk végre, legalább egy, de lehet, hogy akár három rakétatámadást is túlélünk. A tábornok elgondolkodva bólintott: -Az embereim a rendelkezésére állnak, amikor csak óhajtja. -Mihelyt elhagytuk a csatornát - felelte a kapitány, felállt, és ismét megnézte

a térképet. - Sajnálom, hogy nem szolgálhatok önöknek sétahajózással. Talán majd visszafelé. A tábornok felemelte a teáját. -Erre iszom, elvtársak. Amíg el nem jön az idı, a katonáim a rendelkezésükre állnak. A sikerre! -Igen, a sikerre! -jelentette ki Herov kapitány, 235 ugyancsak felemelve a csészéjét, és már-már jobban szerette volna, ha egy pohár vodkával koccinthat vállalkozásukra. Készen állt. Azóta, hogy fiatalon egy aknakeresı hajón szolgált, nem volt rá módja, hogy közvetlenül szolgálja az államot, és most el volt rá szánva, hogy maradéktalanul teljesíti megbízatását. KOBLENZ, NEMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG -Jó estét, ırnagy. A CIA bonni rezidense brit és francia kollégáival és két tolmáccsal egyetemben leült. -Beszélhetünk Lammersdorfról? - kérdezte. A németek nem tudták, hogy a briteknek vannak anyagaik Csernyavin afganisztáni múltjáról: köztük egy rossz minıségő, de azért felismerhetı képe ak-korról, amikor a mudzsaheddinek még Kandahari Ördög-ként emlegették. A kihallgatást mivel ı beszélt a legjobban oroszul - Jean-Pierre de Ville, a francia DSGE tábornoka irányította. Csernyavin mostanra megtört. Maradék ellenállása is odalett, amikor meghallgatta pszichodrog hatása alatt tett vallomását. Honfitársai számára halott volt. Az ırnagy ismét elmondta, amit ezek az emberek már tudtak, de a saját fülükkel akarták hallani. Három órával késıbb sürgıs üzenet érkezett a három nyugati fıvárosba, a három biztonsági szolgálat képviselıi pedig elıkészítették az információs anyagokat NATO-kollégáik számára. 14/ Gáz WANDLITZ, NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG 6-OS SZÁMÚ FORGATÓKÖNYV Tavaszi-nyári idıjárási viszonyok (mérsékelt légnedvesség és hımérséklet, az esı valószínősége naponta 35 %); nyugati-délnyugati, talajszinten óránként 10-30 kilométeres, feljebb négyzetesen növekvı sebességő szél, tartós hatású anyagok használata a kommunikációs kapcsolatok, POMCUS-álláspontok, repülıterek és nukleárisfegyver-raktárak ellen. (A normál körülményekre számított hibaszázalékot lásd a F-függelék 1. toldalékában.) A Német Szocialista Egységpárt elsı titkára - bár a gyomrát marta a sav - tovább olvasta a kivonatot. Ahogyan az 1., a 2., a 3., és az 5. forgatókönyvek esetében, a tizenöt percen belül elrendelt riadók lehetıvé teszik a riadókészültségbe helyezett harcoló és ellátó egységek talán tökéletes MOPP-4 védelmét. A polgári áldozatokkal kapcsolatos problémák fennmaradnak, mivel fentebb említett kategóriájú célpontok közül több mint száz, nagy populációs centrumok közelében található. A GD-hez (a szovjetek várhatóan ezt választják majd, a részletes hatáselemzéssel foglalkozó szovjet irodalom 237 áttekintése az 2. toldalék C-függelékében olvasható) hasonló tartós hatású anyagok biológiai lebomlását lassítani fogja az általában mérsékelt felmelegedés és az, hogy a felhızet gátolja a napfény okozta fotokémiai reakciókat. Ez lehetıvé teszi, hogy a hatóanyagot aeroszolos formában a szélre bízzuk.

Köbméterenként legkevesebb 2 milligrammos koncentrációval, a várható vízszintes réteghımérsékletekkel és a felhızeti adatokkal számolva úgy ítéljük, hogy annak kockázata, hogy a hátszéllel érkezı mérgezı permet az NSZK és az NDK nagy területeit veszélyeztesse, számírásaink szerint 50 százalékos, a várható kémiai szennyezıdések és a lıszerekben végbemenı vegyi bomlás következtében lehetséges eltéréssel megközelítıleg 0,3 százalék lesz. Azaz ugyanakkora, mint maguknál a célpontoknál. Mivel a hozzáférhetı szovjet szakirodalom az átlagosan halálos dózisnál (LCT-50) jóval nagyobb mennyiségeket ír elı, úgy ítéljük hogy a teljes német polgári lakosság súlyos veszélyben van. A várható megtorlás fıképpen pszichológiai természető lesz. Önmagában a szovjet lıszerek használata is biztosítja NagyNémetország vegyi szennyezıdését. Várható, hogy tizenkét órával az elsı lövedékek kilövése után a Rajnától keletre esı német területeken senki sem lesz biztonságban, aki nem visel védıöltözéket. A széliránytól és sebességtıl függıen hasonló hatás várható Csehszlovákia egyes részein, sıt,Nyugat-Lengyelországban is. Várható, hogy ha az adott anyagokat használják, a szennyezett állapot idıtartama az átlagosnak másfélszerese lesz. Ez a szerzıdéses feltételek által szabályozott utolsó, és statisztikailag legvalószínőbb forgatókönyv. VIII. SZAKASZ: ÖSSZEGZÉS, VÉGREHAJTÁS Feltételezhetı, hogy bár van néhány perc egy harcászati riadóra, valószínő, hogy a riadóztatott. katonai egységek is szenvednek bizonyos veszteségeket (jóllehet harckészültségüket ez legfeljebb 30-50 %-kal csökkenti, és ez a csökkenés mindkét oldalon bekövetkezik). A polgári áldozatok száma tulajdonképpen nagyobb lesz, mint egy kétfordulós, harcászati atomfegyverekkel vívott; katonai, polgári, ipari célokat megsemmisítı ütésváltás esetében. (Ez 200 darab 100 kilotonnánál kisebb energiájú robbanófejet jelent, lásd az A-függelék 1. toldalékát.) így, bár a vegyi töltetek önmagukban nem tesznek kárt az ipari állóeszközökben, komoly rövid- és hosszútávú gazdasági hatásokkal kell számolni. A német táj erısen városias jellegének megfelelıen még az AV-ban (Arcvonalban) használt rövid ideig ható anyagok is komoly hatást fejthetnek ki a polgári lakosságra, különösen, mert nyilvánvaló, hogy egyik kormány sem tud megfelelı védelmet nyújtani a civileknek. Ami a közvetlen következményeket illeti, a 2. számú forgatókönyvben szereplı minimum 10 millió civil áldozat olyan közegészségügyi problémát jelent, amely az 1970-es bangladesi ciklon katasztrófához mérhetı, és egyéb hatásai messze túlmutatnak ennek a vizsgálatnak a keretein. (Bizonyos megállapodások kifejezetten tiltják, hogy a felek vizsgálják egy jelentısebb vegyi összecsapás biológiai és gazdasági következményeit. A dolog nehézségét az jelenti, hogy a tárgy mélyreható vizsgálata ebben az írásos formában nem lehetséges, figyelmeztetjük azonban az olvasót, hogy az ilyen messzemenı következményeket nehezebb kezelni, mint tanulmányozni ıket Szükségessé válhat például rovar239 lárvák tonnaszámra való importálása, hogy akár a legegyszerőbb élelmiszernövények is sarjadni kezdhessenek Nyugat-Európában.) Pillanatnyilag nem tételezhetı fel, hogy akár jól szervezett hadseregek is alkalmasak volnának több millió civil erısen oszló holttestének eltávolítására. A civilekre pedig szükség van az ipari termelés újraindításához, ıket azonban a vegyi csapás (nagyon derőlátó elırejelzések szerint) a fordulat klasszikus, szó szerinti értelmében megtizedeli.

Elemzés az európai hadszíntéren folytatott vegyi hadviselés következményeirıl. (A Légköri Kibocsátás Tanácsadó Testület (LKTT) elırejelzése alapján. Lawrence Livermore National Laboratories LLNL 88-2504 * CR 8305/89/178 SIGMA Kizárólag intézményen kívüli terjesztésre "TITKOS" Johannes Bitner nem dobta a papírkosárba a jelentést. Úgy érezte, ı mossa kezeit. "Még egy hasonlatosság kelet és nyugat között - gondolta részvétlenül. A kormányjelentéseiket számítógépek írják, és kalkulátorokkal olvassák ıket. Akárcsak nálunk. Akárcsak náluk." -Vezérezredes elvtárs - nézett fel az NDK Kommunista Pártjának fınöke a fıparancsnokra. A tábornok meg egy másik tiszt korán reggel és civilben érkeztek, hogy meglátogassák fényőzı wandlitzi re zidenciáján, a Berlin melletti luxus káderdúlıben. Egy dokumentumot hoztak neki, amelyet csak két nappal korábban szerzett meg egy, a bonni Védelmi Minisztériumban magas beosztást betöltı keletnémet ügynök. -Mennyire pontosak a benne foglalt adatok? -Fótitkár elvtárs, természetesen nem tudjuk ellenırizni a számítógépes modelljeiket, de ami a képleteiket, a szovjet vegyifegyverek hatását illetı becsléseiket, és a meteorológiai elırejelzéseik paramétereit -azaz a tanulmány alapjául szolgáló információkat - illeti, ezeket megvizsgálták hírszerzıtörzsem tagjai... Az ı eredményeiket pedig a lipcsei egyetem tudósai ellenırizték. Nincs okunk kételkedni abban, hogy tökéletesen helytállóak. -Sıt - tette hozzá Mellethin ezredes, a külföldi hadmőveletek elemzırészlegének vezetıje, egy sovány, puritán külsejő férfi, akinek látszott a szemén, hogy napok óta nem aludt -, az amerikaiak alábecsülik az alkalmazott muníció összmennyiségét, mert mindannyiszor túlértékelik az orosz célbajuttató rendszerek pontosságát. A helyiségben tartózkodó két másik férfi nyomban észrevette, hogy az ezredes a szovjet szót az orosszal helyettesítette. -Óhajt még mondani valamit, Mellethin? - kérdezte éles hangon Bitner. -Fıtitkár elvtárs, orosz szempontból mi a célja ennek a háborúnak? -A NATO semlegesítése, és jelentıs gazdasági 241 potenciálok megszerzése. Mondja, amit mondani akart - rendelkezett Bitner. -Fıtitkár elvtárs, ha a Varsói Szerzıdés gyız, Németország újra egyesül. Utalnom kell arra, hogy egy egyesített Németországot a Szovjetunió még akkor is katonai fenyegetésnek tekint majd, ha az új állam amúgy szocialista berendezkedéső - végül is mi jobb szocialisták vagyunk, mint ık, nicht wahr? Mellethin mély lélegzetet vett, mielıtt folytatta. Vajon az életével játszik? Mit számít? Családneve egykoron von Mellethin volt, és az államhoz való rendíthetetlen hőségre nem a kommunizmus tanította meg a maga fajta hivatásos katonákat. - Fıtitkár elvtárs, egy szovjet gyızelem nyomán Németország - akár szocialista, akár kapitalista ország lesz -olyan kietlenné válik, mint a Hold felszíne. Népünknek legaiább tíz százaléka elpusztul, és az országot akkor is átitatják a vegyi harcanyagok, ha a NATO nem alkalmaz kémiai válaszcsapást. Fıtitkár elvtárs, ma tudtuk meg, hogy az amerikaiak megkezdték. ,Jigeye" vegyi bombák légi szállítását légierejük ramsteini támaszpontjára. Ha szövetségeseink bevetik vegyi fegyvereiket, és a NATO hasonló megtorlással él. felettébb valószínő, hogy országunk -és maga a német kultúra - teljességgel megszőnik létezni, Egy efféle cél

katonailag védhetetlen, én azonban arra gondolok, hogy ez az orosz tervnek, járulékos, fıképpen pedig politikai célja. Bitnernek arcizma sem rándult, így hát látogatói nem vehették észre, hogy az ország elsı embere elborzadt, A múlt heti varsói értekezlet már önma gában is elég nyugtalanító volt, és mostanra azt is megértette, mi lappangott a szovjet vezetık kenetteljes bíztató szavai mögött. -Nincs mód rá, hogy megvédjük a polgári lakosságot? - kérdezte Bitner. -Fıtitkár elvtárs... - sóhajtotta a tábornok -, ezeket a tartós hatóanyagokat nem kell belélegezni, hatnak bırön át is. Aki megérint egy mérgezett felületet, megmérgezıdik. Elrendelhetjük az embereknek, hogy csukjanak be minden ajtót és ablakot, hogy maradjanak a házaikban és a lakótömbjeikben, de ezek nem légmentes helyek. És az embereknek továbbra is enniük kell. Bizonyos létfontosságú iparágak munkásainak továbbra is dolgozniuk kell. Az egészségügyi dolgozók, a rendırök és a belbiztonságiak, legértékesebb állampolgáraink kapják a legnagyobb dózisokat. A permet láthatatlanul, észrevehetetlenül átjárja az országot. Mérgezı filmmel vonja be a gyepet, a fákat, a sövényeket, a falakat, a teherautókat... szinte mindent. Az esı ennek nagy részét lemossa majd, de néhány éve kísérletileg kimutatták, hogy ezekbıl a mérgekbıl valamennyi - például a sövények alján - heteken, hónapokon át megmarad. Már ahhoz is ezer meg ezer mentesítı csapatra lesz szükségünk, hogy egyáltalán megkezdjük országunk megtisztítását, legalább annyira, hogy állampolgáraink biztonságosan eljussanak a piacokra. Mellethin ezredesnek igaza van: ha az oroszok bevetik gázfegyvereiket, és az amerikaiak erre hasonló módon válaszolnak, örülhetünk, ha a lakosság fele fél év múlva még életben van. Valójában könnyebb 243 megoltalmazni ıket a nukleáris fegyverektıl, mint a gázoktól - és a magfegyverek hatása rövidebb ideig is tart. -DulieberGott! MOSZKVA, OROSZ FÖDERÁCIÓ -Mit mondanak? A védelmi miniszter majdhogynem ordított. -A testvéri, keletnémet szocialista elvtársaink közölték velünk, hogy a hazájukat érı igen súlyos fenyegetésnek tekintenék, ha a területükön vegyi fegyvert vetnénk be - felelte szárazon a külügyminiszter. - Ráadásul hírszerzési jelentéseket juttattak el hozzánk, melyek szerint az ilyen fegyverek egyértelmően növelnék a NATO elszántságát - és esetleg más tömegpusztító eszközök bevetéséhez nyitnák meg az utat. -De hát szerepelnek a terveinkben! - ellenkezett a védelmi miniszter. -Elvtársak - vetette közbe Szergetov. - Valamennyien tudjuk, hogy a vegyi fegyverek a civil lakosságra nézve gyászos következményekkel járnak - és alighanem a mi politikai maszkirovkánk eredményeit is megsemmisítik. Hát nem azt mondjuk, hogy nekünk a nyugatnémet kormánnyal van bajunk? Hogy fest majd, ha mindjárt az elsı napon hidegvérrel civilek ezreit öljük halomra? Vajon még hány ártatlant kell lemészárolnunk - kérdezte magában. 244 -És van itt még egy kérdés -jegyezte meg Brom-kovszkij. Bármennyire öreg és elesett volt is, még jól emlékezett a németek elleni utolsó háború tapasztalataira, és tekintélyét védelmi ügyekben senki sem vonhatta kétségbe. Ha bevetjük ezeket a fegyvereket a NATO-hadseregek ellen - hiszen hogyan is korlátozhatnánk a hatásukat a német alakulatokra - Amerika és Franciaország,

ahogyan már közölték, tömegpusztító fegyvernek tekintik majd a gázt, és hasonlóképpen válaszolnak. -Az amerikai vegyi arzenál egy vicc - felelte a védelmi miniszter. -A minisztériumod errıl egészen másféle beszámolókat készített... - vágott vissza Bromkovszkij. - És vajon fogsz-e nevetni a nukleáris fegyvereiken is!? Ha ezrével öldössük le a német civileket, a kormányuk kiköveteli majd tılük, hogy atomfegyvereket vessenek be a területünkön lévı célpontok ellen. Ha pedig a gázfegyvereink megölnek párezer amerikai katonát is, azt hiszed, hogy az amerikai elnök visszariad majd attól, hogy tömegpusztító fegyvereket vessen be ellenünk? Elvtársak, ezt egyszer már megtárgyaltuk. Ez a NATO elleni háború politikai akció, nemde? Hiszen az efféle fegyver bevetésével félredobjuk a politikai álcázást. Biztosítékaink vannak, hogy legalább egy NATO-ország nem fog részt venni az orosz-német háborúban, ami politikai taktikánk nagy gyızelme. A kémiai harcanyagok alkalmazása megszünteti ezt az elınyünket, és többirányú politikai fenyegetésnek tesz ki bennünket. Az az érzésem, hogy ezek felett a fegyverek felett 245 csak nekünk, a Politburo tagjainak volna szabad diszponálnunk. Védelmi miniszter elvtárs, állítja, hogy csak akkor gyızhetünk, ha tömegpusztító fegyvereket vetünk be? Az öregember elırehajolt, és kérlelhetetlen elszántsággal kérdezte: - Mi változott? Te azt mondtad nekünk, hogy ha nem sikerül stratégiai meglepetést okoznunk, vissza is hívhatjuk a csapatainkat. Odavan a meglepetés? A védelmi miniszter vonásai megmerevedtek egy pillanatra. -A szovjet hadsereg készen áll, és képes arra, hogy teljesítse a küldetését. Most már késı meghátrálnunk. Ez politikai kérdés is, Petya. -A NATO mozgósít, Petya - szólt Szergetov. - De túlságosan késın és kényszeredetten - felelte a KGB igazgatója. - Lehasítottunk egy országot a NATO-ról. Igyekszünk megdolgozni másokat is, és Európában valamint Amerikában nagyarányú de-zinformációs kampányt folytatunk a bombamerénylettel kapcsolatban. A NATO-tagországok népei nem valami lelkesek. Nem akarnak háborúzni német gyilkosok miatt, és politikai vezetıik majd megtalálják a módját, hogy távol maradjanak a konfliktustól. - Kivéve, ha gázzal civileket gyilkolunk - vélekedett a külügyminiszter. Petyának és az ifjú Szer-getovnak igaza van: ezeknek a fegyvereknek a bevetéséért túlságosan magas politikai árat fizetnénk. 246 WASHINGTON, D.C, -De miért? Miért csinálják ezt? - kérdezte az elnök. -Egyszerően nem tudjuk, uram - felelte a CIA igazgatója, akit ez a faggatózás szemlátomást feszélyezett. - Azt tudjuk, hogy a Kremlben a robbantás aprólékosan megtervezett koholmány volt... -Látta, mit írt ma reggel a Post? A lapok szerint ennek a pasasnak, Falkennak elıre megírták ezt az egész ügynök-szerepet. -Elnök úr, az az igazság, hogy Falken csaknem bizonyosan hibernált szovjet ügynök, akit a KGB irányít. Mintha csak tizenhárom éve bukkant volna fel a semmibıl, hogy aztán tizenkét esztendın át csendben mőködtesse import-export cégét. Uram, minden jel arra vall, hogy a szovjetek támadásra készülnek a NATO ellen. Semmi jele például, hogy leszerelik azokat a sorkatonákat, akik leszolgálták az idejüket, de annak sem, hogy fogadni akarják az új sorállományt,

amelynek már néhány napja be kellett volna vonulnia. Végül itt van ennek a Spec naz-ırnagynak az ügye, akit a németek kaptak el. A bombamerénylet elıtt szivárgott be az NSZK-ba, azzal a paranccsal, hogy támadást intézzen egy NA-TO híradótámaszpont ellen. Ami pedig a miértet illeti... elnök úr, egyszerően nem'tudjuk. Megtudjuk mondani, hogy mit mővelnek az oroszok, azt azonban nem, hogy miért teszik. -Tegnap esti rádióbeszédemben azt mondtam, hogy diplomáciai eszközökkel is képesek vagyunk kézben tartani a helyzetet... 247 -Egyelıre igen. Közvetlenül kell kapcsolatba lépnünk a szovjetekkel - szólalt meg az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója. - Amíg azonban pozitív válaszokat kapunk tılük, addig ki kell mutatnunk, hogy mi is komolyan gondoljuk a dolgot. Elnök úr, további tartalékosok behívására van szükség. AZ ATLANTI-OCEAN ÉSZAKI VIZEIN A Julius Fucik tízfokos kitéréssel himbálózott az oldalirányú hullámverésben. A dolog, mint Herov kapitány megállapította, nem könnyítette meg a katonák életét, de ahhoz képest, hogy nem voltak tengerészek, egészen jól viselték. Saját emberei a hajó oldalain himbálóztak: festékszóróval a kezükben az "INTERLIGHTER" feliratokat festették le, hogy aztán a Lykes Line emblémáját festhessék a helyükre. A katonák levagdalták a felépítmény egyes részeit, hogy még hasonlatosabbá tegyék a Fucikdt az amerikai zászló alatt hajózó pontonszállítóhoz, a Doctor Lykes-hoz. A szovjet hajót Amerikából vásárolt tervek alapján építették a finnországi Valmet hajógyárban. A csörlı környékét már feketére festették, hogy még jobban illeszkedjék a hajóstársaság "színvilágába". A felépítmény mindkét oldalára egy egy fekete gyémánt került. Munkabrigádok lebontották a kéményeket, és elıregyártott elemekbıl más alakúakat és színőeket építettek a helyükre. A legnehezebb munka a törzs átfestése volt. Az Interlighter betők húsz 248 láb nagyságúak voltak, úgyhogy a felváltásukhoz vászon sablonokra volt szükség, az új betőknek pedig ugyancsak pontosaknak és formásaknak kellett lenniük. A legnagyobb nehézséget az okozta, hogy nem tudták megszemlélni az eredményt, mert sem idejük, sem hajlandóságuk nem volt, hogy vízre bocsássanak egy csónakot, amelybıl megtehették volna. -Meddig tart még, kapitány? -Legalább négy óra hosszat. A munka jól halad - felelte Herov, de képtelen volt elrejteni aggodalmát. Itt, az Atlanti-óceán közepén messze voltak a forgalmas tengeri útvonalaktól, de elıre senki sem tudhatta... -És ha kiszúr bennünket egy amerikai hajó vagy repülı? - kérdezte Andrejev tábornok. - Akkor meglátjuk majd, mennyire volt eredményes a mőszaki mentı kiképzésünk vagy pedig kudarcba fullad a küldetésünk. Kherov végigsimított a fényezett tikfakorláton. Hat éve irányította a hajót, megfordult az észak- és dél-atlanti kikötık szinte mindegyikében. -Valahogy majdcsak zöldágra vergıdünk. Ha már nem oldalról kapjuk a hullámokat, a hajó is jobban halad majd. 249 MOSZKVA, OROSZ FÖDERÁCIÓ -Mikor akarsz elmenni? - kérdezte Flynn Callowayt. -Hamarosan, Patrick. Remélem, jössz velem te is.

Mindkettıjük felnıtt gyerekei egyetemre jártak, feleségeiket pedig már az elızı napon nyugatra küldték. -Nem tudom. Sohasem lépek le túl korán - felelte Flynn, és elkomoruló arccal a helyiség elején álló emelvényre pillantott. Sebhelyek bizonyították szavai igazát. -Azért fizetnek, hogy jelentsem a híreket. -A lefortovoi börtönbıl viszont egy kurva hírt sem fogsz küldeni, barátom -vélekedett Calloway. -Egy Pulitzer-díj nem elég? -Azt hittem, rajtam kívül már senki sem emlékszik rá. Mit tudsz, amit én nem, Willie? - nevette el magát Flynn. -Annyit bizonyosan, hogy nem mennék el, ha nem volna rá piszok jó okom. És ha az az ok elegendı nekem, kurvára elegendı neked is. Az este hallottam, hogy a válság békés megoldására már csak kevesebb, mint ötven százaléknyi esély van. A Reuters tudósítója századszor is áldotta az eszét, amiért annak idején úgy döntött, hogy együttmőködik a SIS-szel. -Na tessék - szólt Flynn, és elıvette a jegyzettömbjét. A külügyminiszter a megszokott ajtón jött be, és a pulpitushoz ment. Rá nem jellemzı módon zilált nak tőnt, az öltönye győrött volt, az inge nyaka pedig piszkos, mintha csak egész éjjel azon dolgozott volna, hogyan oldja meg a német válságot diplomáciai eszközökkel. Amikor felnézett, szemei kancsalítottak az olvasószemüveg mögött. -Hölgyeim és uraim, az utóbbi év során remekül alakultak a kelet-nyugati kapcsolatok, most azonban súlyos csalódottságunknak kell hangot adnunk. Az Egyesült Államok, a Szovjetunió és a többi állam, amelyek elfogadták meghívásunkat a bécsi fegyverzetcsökkentési tárgyalásokra, nagyszerő megállapodást dolgoztak ki a hadászati nukleáris fegyverzet ellenırzésére. Az Egyesült Allamok és a Szovjetunió példátlan gyorsasággal tetı alá hozott gabonaszállítási egyezménye értelmében éppen most Odessza felé haladnak a Fekete-tengeren a teherhajók. A Szovjetunióban még sohasem járt ennyi nyugati turista - s talán ez fejezi ki leginkább az enyhülés szellemét. Népeink végre kezdenek megbízni egymásban. Mindezek az erıfeszítéseink, a Kelet és a Nyugat igyekezetének gyümölcsei most semmivé lettek, mert egy maréknyi revansista nem szívlelte meg a második világháború tanulságait. Hölgyeim és uraim, a Szovjetuniónak cáfolhatatlan bizonyítékai vannak arra, hogy Németország erıszakos újraegyesítésének céljával a Német Szövetségi Köztársaság kormánya robbantott bombát a Kremlben. Titkos német dokumentumok vannak a birtokunkban, amelyek bizonyítják, hogy a bonni kormány akart végezni a szovjet vezetéssel, hogy az erre következı belsı zőrzavart kihasználva elérjék 251 céljukat: azt, hogy Németországot Európa elsı számú szárazföldi hatalmává tegyék. Minden európai tudja, mit jelent ez a világbékére nézve. Németország ebben az évszázadban kétszer támadta meg a hazámat. Ezeknek az invázióknak a visszaverése során több, mint negyvenmillió szovjet állampolgár halt még, és nem feledkezhetünk meg a német nacionalizmus sokmillió más áldozatáról sem... valamint a lengyel, belga, holland, francia, angol és amerikai férfiak és nık erıfeszítéseirıl, akik a mi szövetségeseinkként fáradtak az európai béke biztosítása érdekében. A második világháború után valamennyien azt hittük, hogy ezzel a problémával végleg leszámolhatunk. Ilyen megfontolások alapján születtek meg a szerzıdések, amelyek Németországot és Európát két befolyási övezetre osztották - s ne feledjék el, hogy ezeknek a régióknak a határait az 1975-ös helsinki egyezmények is megerısítették. Ennek az egyensúlynak kellett volna lehetetlenné tenni mindenféle háborút Európában.

Tudjuk, hogy Németországnak a nyugat általi újrafelfegyverzése, ez az állítólagos keleti fenyegetés elleni intézkedés volt az elsı lépése a nyugat azon terveinek, hogy Németországot egyesítve mintegy gyalogot állítson a Szovjetunió kiegyensúlyozására. Jól tudjuk azonban, hogy a Varsói Szerzıdés csak azután alakult meg, hogy létrejött a NATO katonai szövetsége. Hogy ez ırült és szükségtelen dolog volt, mostanra nyilvánvalóvá vált. Kérdezem önöket: vajon van-e valaki Európában, aki csakugyan egyesített Németországot akarna. Már maguk a NATO-orszagok is évek óta abbahagyták az ennek érdekében folytatott agitációt. Kivéve persze egyes németeket, akik a német nagyhatalmi idıkre igencsak másképpen emlékeznek, mint azok, akik akkoriban áldozatokká lettek. A Német Szövetségi Köztársaság nyilvánvalóan nyugati szövetségesei ellen fordította azok érveit, és azt tervezi, hogy a NATO-t pajzsként használja, amely mögül megindíthatja saját támadó hadmőveleteit. Egy ilyen cél csak az erıegyensúlyt billentheti fel - azt, amely Európában két nemzedéken keresztül biztosította a békét. Jóllehet, okolhatnánk a nyugatot ennek a helyzetnek a kialakulásáért, a Szovjetunió kormánya azonban ezért nem, ismétlem, nem teszi felelıssé az Egyesült Államokat és NATO-szövetségeseit. Az én országom is keservesen megtapasztalhatta, hogy szövetségesek is megtámadhatják állítólagos barátaikat - ahogyan egy kutya is a gazdája ellen fordulhat. A Szovjetunió nem akarja elvetni mindazokat a jelentıs eredményeket, amelyet az idén a nyugattal való kapcsolatok terén elért. A külügyminiszter hallgatott egy ideig, majd folytatta. -A Szovjetunió azonban nem teheti meg, hogy nem vesz tudomást egy szovjet földön, a Szovjetunió ellen elkövetett szándékos agresszív cselekményrıl. A szovjet kormány ma jegyzéket intéz a bonni kabinethez. Önmérsékletünk fejében és a béke megırzése érdekében követeljük, hogy a bonni kormány azonnal vessen véget hadserege mozgósításának, és 253 csökkentse fegyveres erıi készültségét a normális békebeli szintre. Felszólítjuk továbbá a bonni kormányt, hogy ismerje be agresszív akcióját, oszlassa fel magát, és írjon ki új választásokat, hogy a német nép maga ítélhesse meg, mennyire szolgálták a javát. Végül követeljük és elvárjuk, hogy teljes kártérítést fizessenek a szovjet kormánynak és a Rajna nyugati partján rejtızı revansista német nacionalisták által gálád módon meggyilkoltaknak. Amennyiben ezeknek nem tesznek eleget, a lehetséges legsúlyosabb következményekkel számolhatnak. Mint már említettem, a legcsekélyebb okunk sincsen azt hinni, hogy bármelyik nyugati állam akár a legcsekélyebb cinkosságot is vállalt ezzel a nemzetközi terrorista akcióban. A válság ezért a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság kormányaira tartozó ügy, és reméljük, hogy sikerül diplomáciai eszközökkel megoldanunk. Felszólítjuk a bonni kormányt, hogy a lehetı legkörültekintıbben fontolja meg lépései következményeit, és a béke megırzése érdekében cselekedjék. Ennyit akartam mondani. A külügyminiszter összeszedte papírjait és távozott. Az egybegyőlt riporterek meg sem próbálták, hogy kérdéseket kiáltsanak a távozó alak után. Flynn visszadugta a zsebébe jegyzettömbjét, és rácsavarta a tollára a kupakját. Az AP-tudósítója-ként ott maradt Phnom Penh-ben, hogy jelen legyen, amikor a Vörös Khmerek megérkeznek, s ez csaknem az életébe került. Tudósított háborúkból, forradalmakból, zendülésekrıl, és olyan odaadóan gyakorolta a hivatását, hogy két ízben is megsebesült. Az efféle helyszíni tudósítói munka azonban fiatal embereknek való mulatság.

-Mikor akarsz elindulni? - Legkésıbb szerdán. Már foglaltattam két jegyet az SAS stockholmi járatára felelte Calloway. -Telexezni fogok New Yark-ba, hogy zárják be a moszkvai irodát. Megvárom, mígelindulsz, Willie, de hidd el, itt az ideje indulni. Ha még adok valamit errıl a históriáról, azt biztonságos helyrıl fogom megtenni. -Hány háborúból tudósítottál, Patrick? -Nekem az elsı Korea volt, és azóta nem sokat hagytam ki. Egy Con Thien nevő helyen nem sok híja volt, hogy elvérezzem. Hetvenháromban a Szinájon egy mozsárágyú két darabja kapott el. PHARRIS DEFCON-2. ÉLETBE LÉPNEK A HARCÉRINTKEZÉS BRAVÓ VÁLTOZATÁNAK SZABÁLYAI. HÁBORÚS FIGYELMEZTETÉSKÉNT ÉRTENDİ. A NATO ÉS A VARSÓI SZERZİDÉS KÖZÖTTI HARCÉRINTKEZÉS MOSTANTÓL ELKÉPZELHETİ, BÁR NEM BIZONYOS. LEHET HOGY A HARCOK RPT ÉS FIGYELMEZTETÉS NÉLKÜL KEZDİDNEK - olvasta kabinja magányában Morris. Ed Morris felvette a telefont. -Küldjék a kabinomba az elsı tisztet! - szólt bele. Egy perc múlva már ott is volt. -Hallom, fontos üzenetet kapott, kapitány. -DEFCON-2, ROE, Bravo változat - nyújtotta 255 át a rádiótávirat-őrlapot. Most azonnal állandó harmadfokú készültségre kapcsolunk. Az ASROC-nál és a torpedóvezérlésnél állandó szolgálat legyen. -Mit mondjunk az embereknek? -Ezt elıször a tisztekkel akarom megtárgyalni, aztán majd beszélek a legénységgel is. Egyelıre nem kaptunk specifikus hadmőveleti parancsokat. Úgy gondolom, hogy vagy Norfolkba vagy New York-ba vezényelnek bennünket, konvoj kísérınek. NIMITZ -O.K., Toland, halljuk - dılt hátra Baker a székében. -Tengernagy, a NATO fokozta harckészültségét, az elnök elrendelte a DEFCON-2-t. Most mozgósítják a haditengerészet védelmi tartalékflottáját. Az ı felvonulásuk éjjel egy órakor kezdıdik. A polgári légiközlekedés gépeit már beosztották katonai szolgálatra. A britek hatályba léptették a királynı második parancsát. Németország némely repülıterein hatalmas a forgalom... -Meddig tart erıik összekovácsolása? -Nyolc-tizenkét napig, uram. -Mi talán gyorsabban megleszünk. -Igen, uram. -Beszéljen nekem az ı mőholdas felderítésükrıl. -Tengernagy, most van fenn az óceán felett egy radarfelderítı mőholdjuk, a Kozmosz 1801, az 1813-as számú elektronikus felderítı szatellit párja. Az 1801-t nukleáris energiaforrás mőködteti, és úgy gondoljuk, hogy a radarrendszert támogató fotogra-fíkus képességekkel is rendelkezik. -Ilyenrıl még sohasem hallottam. -Az NASA jónéhány hónapja felfigyelt a videojelekre, mivel azonban a dolog nem nyert megerısítést, az információt nem továbbították a haditengerészetnek. Toland nem mondta, hogy akkor úgy döntöttek: a flottának erre nincs is szüksége.

Most viszont már igen - vélekedett Toland. "Én most itt vagyok" -gondolta. - Úgy gondolom, Ivánéknak van még ilyen kilövésre kész radarmőholdjuk raktáron, esetleg több is. Szokatlanul sok alacsony röppályán keringı távközlési madárkát lıttek fel, plusz egy rakás elektronikai felderítı szatellitet is felküldtek... rendszerint hat-hét van fenn belılük, most azonban összesen tíz. Ez rettentı jó álcázást jelent nekik az elektronikai felderítéshez. Ha mi elektronikus zajt keltünk, ık valószínőleg meghallják. -És semmit sem tehetünk ellene. -Egy ideig nem uram - ismerte el Toland. - A légierınek megvannak a maga mőholdelhárító rakétái, de ezeket mindössze egyszer próbálták ki igazi mőhold ellen, aztán meg tavaly bejött a mőholdelhárító fegyverkísérletek moratóriuma. A Légierı persze leporolhatja a röppentyőit és újraindíthatja a prugramot, de ez is beletelik néhány hétbe. A legfontosabbak a radarmőholdak - foglalta össze a helyzetet némi reménnyel a hangjában Toland. -O.K. A parancsunk úgy szól, hogy találkozzunk a Saratogá-val az Azori szigeteknél, és kísérjük el 257 Izlandra haditengerészeti kétéltő egységünket. Azt hiszem, az oroszok egész úton figyelnek majd bennünket! Reméljük, hogy mire odaérünk, az izlandi kormány engedélyezi majd, hogy a kétéltőek partra szálljanak. Most hallom, hogy Reykjavikban még nem döntötték el, hogy csakugyan komoly-e ez a mostani válság. Istenem, de szeretném tudni, egyben marad-e a NATO... -Valószínőleg van rá valamilyen bizonyítékunk, hogy ez az egész felültetés, de nincs rá szükségünk, hogy ismerjük a bizonyítékot is. A gond az, hogy jónéhány ország beveszi ezt a marhaságot - nyilvánosan legalábbis. -Igen... tetszik, amit mond. Szeretném, ha megbecsülné nekem, hogy milyen mértékő folyamatos fenyegetést jelentenek a számunkra a szovjet tengeralattjárók és repülıgépek. Ha a tengeren akár a legkisebb változást észleli is, azonnal jelentse nekem. 15/ Bástya-megnyitás CHICAGO -Mit mond a szonár? - kérdezte csendesen McCaf-ferty. - Ötven lábnyira vagyunk a fenéktıl - válaszolta késedelem nélkül a navigátor. - Még messze vágyunk az orosz felségvizektıl, kapitány, de húsz mérföld után már igazi zátonyok közelébe kerülünk. Fél órán belül nyolcadszor jelentette, mi van elıttük. McCafferty bólintott, nem akart beszélni, egyáltalán: semmiféle szükségtelen zajt nem akart kelteni. A Chicago harcászati központjának levegıjében úgy lebegett a feszültség, akár a cigarettafüst, amelyet a ventillátorok nem tudnak maradéktalanul eltávolítani. Körülnézett, és látta, hogy emberei arcára kiül lelkiállapotuk: felvonják a szemöldöküket, meg-megcsóválják a fejüket. Leginkább a navigátor nyugtalankodott: jobbnál jobb okaik voltak arra, hogy ne itt legyenek. Már az is roppant bonyolult kérdés volt, hogy vajon a Chicago szovjet felségvizeken tartózkodik-e, vagy sem. A Kanyin-foktól délnyugatra, a Szvjatoj-foktól délkeletre haladtak. A szovjetek az egész térséget "történelmi öböl"-nek nevezték. Az Egyesült Allamok viszont 259 úgy döntött, hogy az egész világon általános huszonnégy mérföldes partsáv felett ismerik el a szovjet fennhatóságot. A fedélzeten mindenki tudta, hogy az oroszok most elıbb lınének, semhogy a Nemzetközi Tengerjogi Megállapodás

alapján kérjenek döntést valamilyen fórumon. Vajon ráakadnak-e Chicagóra? Mindössze harminc ölnyi vízréteg volt felettük, márpedig a nukleáris támadó tengeralattjárók, akárcsak a nagy mélytengeri cápák, a mélység lakói, nem pedig a sekély vizeké. A harcászati terepasztalon három szovjet ırhajó helyzete volt feltüntetve: két Grisa-osztályú fregatté és egy Poti-osztályú kor-vetté. Mérföldekre tartózkodtak, de így is valóságos fenyegetést jelentettek. Az egyetlen jó hírnek a fenti vihar számított. A húszcsomós felszíni szél és az esıpászmák erısen befolyásolták a szonárok teljesítményét - csakhogy a Chicago saját szonárjaiét is, márpedig ezek voltak az egyetlen megbízható információforrásaik. És ezeken kívül is akadtak kiszámíthatatlan elemek. Vajon milyen érzékelıik lehetnek a szovjeteknek ezekben a vizekben? Vajon elég tiszta-e a víz, hogy egy cirkáló helikopter, vagy egy tengeralattjá-ró-elhárító repülıgép meglássa ıket? Megeshetik, hogy idekint jár egy Tango osztályú dízel-elektromos tengeralattjárójuk, amely csendesen halad akkumulátorok hajtotta villanymotorjaival...? Ezekre a kérdésekre egyetlenegy formában kaphattak volna választ: ha meghallják egy torpedó nagy sebességgel forgó propellereinek fémes sivítását, vagy egyszerő 260 en egy ledobott mélységi bomba robbanását. McCaf-ferty mindezeket mérlegelve azt fontolgatta, vajon nem akkor kerülnek-e nagyobb veszélybe, ha engedelmeskedik az Atlanti Tengeralattjáró Flotta parancsnokának, aki utasította: Azonnal állapítsa meg, merre járnak az orosz flotta tengeralattjárói! Ez a fogalmazásmód nem sok kibúvót engedett neki. -Mennyire szoros a tehetetlenségi hibahatár? -kérdezte McCafferty olyan közönyösen, ahogyan csak tudta. -Plusz-mínusz kétszáz yard - felelte a navigátor anélkül, hogy felpillantott volna. A kapitány felhorkant, mert tudta, hogy az embere mire gondol. Már néhány órája meg kellett volna kapniuk a NAVSTAR mőhold korrekciós adatait, csakhogy ezzel túl nagy kockázatot vállaltak volna, hiszen a térségben nyüzsögtek a szovjet felszíni jármővek. Plusz-mínusz kétszáz yard bármilyen ésszerő norma szerint nagy pontosságnak számított -csak nem a felszínen, se"kély vízen, az ellenséges part elıtt. Vajon mennyire pontosak a térképeik? Vannak-e itt jelöletlen roncsok? Bármilyen tökéletes adatokkal szolgáljon is a navigátor, néhány mérföld múlva annyira beszőkül majd a mozgásterük, hogy egy kétszáz yardos hiba is a vesztüket okozhatja: ha zátonyra futnak, megsérül a tengeralattjáró... és zajt keltenek. A kapitány magában megvonta a vállát. Erre a feladatra a világon a legjobb a Chicago volt. Korábban is hajtott már végre ilyen utasítást, és egyszerre nem aggódhatott minden miatt. McCafferty 261 lépett elıre néhány lépést, és behajolt a szonár-részleg ajtaján. -Mit csinál a barátunk? - kérdezte. -Ugyanazt, amit eddig, kapitány. Acél által sugárzott zaj szintje nem változott. Tizenötcsomós sebességgel ballag, nyílegyenesen elıre, a parttól kétezer yardnyira. Olyan, mintha sétahajó volna - tette hozzá gunyorosan a fıszonáros. Sétahajó... Az orosz flotta nagyobb része már a tengeren volt. Erre még sohasem volt példa. S úgy tőnt, valamennyi hajó kelet felé tart - nem északra vagy északkeletre, ha a Barents- és a Kara-tengerre, vagy a legutóbbi idıkben a sarki jégsapka alá indultak ırjáratozni. Ezt az információt az Atlanti Flotta egy norvég P-3 repülıgéptıl kapta, amely a Charlie ellenırzıpontnál, a szovjet

partoktól ötven yardra ırjáratozott, ott, ahol a szovjet tengeralattjárók rendszerint a felszínre jöttek. A Chicagót amely ehhez a területhez a legközelebb tartózkodott, felderíteni küldték ide. Hamarosan felfedeztek és követni kezdtek egy Delta-III-at, egy modern szovjet pattantyúst-t - így emlegették a rakéta-tengeralattjárókat. Miközben mögötte haladtak, egész úton a százöles mélységen maradtak... míg csak a cél be nem fordult a Misz Szvjatoj Nısz felé, amely a Fehér-tenger bejáratához vezetett. Mindez már szovjet felségvíznek számított. Vajon meddig merjék követni? És egyáltalán: mi folyik itt? McCafferty visszatért a parancsnoki posztjára, majd fellépett a periszkópemelvényre. -Körülnézek - mondta. - Periszkópot fel! 262 Egy tengerészaltiszt elfordította a hidraulikus emelı kapcsolóját, mire a baloldali keresı periszkóp zajtalanul felemelkedett az aknájából. -Állj! - szólt a kapitány, és a odahajolt a torony alatti térbe, amikor pedig az altiszt a valamivel a felszín alatt megállította a periszkópot, McCafferty megragadta a fogantyúit. Ebben a hihetetlenül kényelmetlen testtartásban görnyedezve járatta körbe a periszkópot a kapitány. A helyiség elülsı falán egy monitor mőködött, amely a periszkópba épített kameráról kapta a képet. Ezt az elsı tiszt, és a hajómester figyelte. -Nincs árnyék - jelentette ki McCafferty. Úgy tőnt, nincs oka gyanakodni, hogy van ott valami. -Egyetértek, kapitány - jelezte egyetértését az elsıtiszt. -Ellenırizzék szonárral. Elöl a szonárosok a fülüket hegyezték. A körözı repülıgéphangjahallatszott.éskörülbelülugyanennyi volt rá az esélyük, hogy meg is hallják... Most azonban semmit sem hallottak - ami persze korántsem jelentette, hogy nincs is felettük semmi, esetleg egy magasan szálló helikopter vagy egy másik Grisa, amint kikapcsolt dízelekkel sodródik, és olyasvalami után fülel, mint a Chicago. -A szonár azt mondja, semmit sem lát -jelentette az elsı tiszt. -Még két láb! - rendelkezett McCafferty. A hajómester ismét meghúzta a kallantyút. A periszkóp huszonhárom lábnyira emelkedett, éppen hogy a hullámok színe fölé. 263 -Végrehajtva! - hallatszott az elektronikus felderítı technikus hangja. A Chicago periszkópjának legmagasabb pontján miniatőr antennák sorakoztak, amelyek egy hosszúhullámú rádióvevıhöz továbbítottak jeleket. Abban a pillanatban, hogy az antennasor átütötte a felszínt, a felderítıközpont vezérlıpultján három lámpa villant fel. -Három, esetleg öt India-osztályú keresıradar. A jelkarakterisztikájuk szerint hajón és szárazföldön mőködnek, nem, ismétlem nem légijármővön. A Ju-liet hullámhosszon semmi. A technikus kezdte leolvasni az irányokat. McCafferty engedélyezett magának egy kis lazítást. Nem létezett radar, amely felfedezett volna a hullámok között egy oly kicsiny tárgyat, mint a pe-riszkóp. Körbeforgatta a periszkópot. -Nem látok felszíni hajót - mondta. - Légi jármővet sem. A hullámok körülbelül ötlábnyiak. Úgy tőnik, odafent északnyugati szél fúj, a sebessége körülbelül húsz-huszonöt csomó. Felcsapta a fogantyúkat, és hátralépett.

-Periszkópot le! Az olajosán csillogó acélhenger megindult lefelé, még mielıtt kimondhatta volna a második szót. Elismerıen biccentett a hajómesternek, aki erre odamutatott neki egy stopperórát. A periszkóp összesen 5,6 másodpercig volt a felszínen. McCafferty tizenöt éve szolgált tengeralattjárókon, de mégmindig lázba hozta, hogy milyen sokan képesek ilyen sok mindent elvégezni hat másodperc alatt. Amikor a tengeralattjárós 264 iskolát végezte, a normaidı még hét másodperc volt. A navigátor gyorsan megnézte a térképét, egy hajómester pedig segített neki felvinni rá az észlelt jelirányokat. -Kapitány - nézett fel a navigátor -, az irányok megfelelnek két ismert parti radarállomásénak, három Don-2 pedig a Sierra-2, -3 és -4 irányban található mutatott a térképre már berajzolt három szovjet felszíni hajó tartózkodási helyeire. - És van egy ismeretlen, a zéró-négyes-hetes irányban. Minek nézi ezt Harkins? -Egy olyan új, szárazföldi telepítéső, India hullámhosszú felszíni keresınek. Parti Kanná-nak -felelte a technikus, miután leolvasta a frekvenciát és a hullámhosszt a kijelzırıl. - Gyenge és elég zavaros jelek, uram. Viszont sokféle tevékenység, és úgy tőnik, hogy valamennyi keresıt különbözı frekvenciára állítottak be. A technikus ezzel azt akarta mondani, hogy a radarokat gondosan összehangolták, nehogy interferenciába kerüljenek egymással. Egy elektrotechnikus visszacsévélte a videoszalagot, hogy McCafferty ismét megnézhesse, amit a periszkópon át látott. Az egyetlen különbség annyi volt, hogy most fekete-fehér képet látott: a perisz-kópnak ilyen volt a kamerája. A zavarok elkerülése véget a kazettát lassan kellett futtatni, a kapitány azonban gyorsan befejezte a vizuális keresést. -Pompásan tud kinézni a semmi, igaz, Joe? - kérdezte elsı tisztjétıl. A felhıhatár jóval ezer láb 265 alatt volt, és a hullámverés hamarosan vízpermettel vonta be a periszkóp lencséjét. Eddig senki sem talált ki megfelelı módszert ezeknek a lencséknek a tisztántartására, gondolta McCafferty, pedig az ember azt gondolná, hogy nyolcvan-egynéhány év alatt... -A víz is elég zavarosnak tőnik - felelte Joe reménykedve. Minden tengeralattjárós közös rémálma, hogy a jármővüket szabad szemmel meglátja egy tengeralattjáró elhárító légijármő pilótája... -Repülni nem valami kellemes idı, igaz-e? Nem hiszem, hogy attól kellene tartanunk: kiszúr bennünket valaki. A kapitány olyan hangerıvel beszélt, hogy az irányítóhelyiségben mindenki hallhassa. -A víz a következı néhány mérföldön mélyül -jelentette a navigátor. -Mennyit? -Öt ölet, kapitány. McCafferty az elsı tisztre pillantott: ebben a pillanatban ı vezette a tengeralattjárót. -Használja ki. Elıfordulhat ugyanis, hogy valami helikopterzsokénak szerencséje talál lenni... -Igenis. Merülési tiszt, vidd lejjebb a hajót húsz lábbal! Finoman. -Igenis.

A tiszt kiadta a szükséges parancsokat a vezérsíkkezelıknek, a harcászati központban pedig szinte hallani lehetett a sóhajokat. McCafferty a fejét csóválta. "Mikor láttam utoljára, hogy az embereim megkönnyebbültek, mert húsz 266 lábbal mélyebbre merültünk?" - gondolta. Elırement a szonárhoz, elfelejtette, hogy mindössze négy perce járt ott. -Mit csinálnak a barátaink, fınök? -Az ırhajók még mindig halványak, uram. Úgy tőnik, körben járnak, az irányaik úgy változnak, mintha ezt tennék. A pattantyús fordulatszáma is állandó, tizenöt csomóval lıdörög, és nem is különösebben csendesen. Úgy értem, még mindig rengeteg mechanikus zörejt hallunk, tudja? Annak a zajnak alapján, amit csap, mindenfajta karbantartó munkákat végeznek rajta. Akarja hallani, kapitány? A fıszonáros odanyújtott egy fülhallgatót. A szonáros felderítés nagy részét vizuális úton végezték - a fedélzeti számítógépek az akusztikus jeleket látvánnyá alakították elektroncsövek leginkább pénzbedobós játéktermi automatákra emlékeztetı, tévészerő képernyıin. A fülelést azonban igazából semmi sem pótolhatta. McCafferty felvette a fejhallgatót. Elıször a Delta reaktorszivattyúinak zümmögé-sét hallotta meg. Közepes fordulatszámon mőködtek, a reaktorvizet továbbították a gızgenerátorba. McCafferty ezután a propellerzajra összpontosított. Az orosz pattantyúsnak két ötlapátos hajócsavarja volt, és McCafferty maga is megpróbálta megszámolni a körbeforgó propellerek keltette csuga-csugá-kat. Rossz szokás, gondolta, miképpen máskor, most is egyszerően el kellett volna fogadnia, amit a szonárfınök mondott... Klang! 267 -Mi volt ez? A fıszonáros az egyik helyetteséhez fordult. -Lecsapódott egy fedélzeti nyílás? Az elsı osztályú szonárkezeló tőnıdve ingatta a fejét. -Valószínőbb, hogy valaki leejtett egy csavarkulcsot. Közel, méghozzá nagyon közel! A kapitány akaratlanul is elmosolyodott. Valamennyi embere igyekezett fesztelenül viselkedni, ami kiáltóan hamisra sikerült. Nyilván mindnyájan ugyanolyan idegesek voltak, mint ı maga, ı pedig semmi egyebet nem akart, mint eltakarodni ebbıl a nyomorult tócsából. Természetesen nem viselkedhetett úgy, hogy túlságos aggodalomra adjon okot a legénységének, mint kapitánynak, egy pillanatra sem volt szabad elveszítenie önuralmát. "Micsoda hülye színjáték! -mondta magában. -Mi keresnivalónk van nekünk itt? Mi a fene folyik ebben az ırült világban? Nem akarok megvívni semmiféle rohadék háborút!" Nekidılt az ajtókeretnek az irányítóhelyiség elıtt, néhány lábnyira saját kabinjától. Szeretett volna bemenni, egyszerően ledılni pár percre, venni egy két mély lélegzetet, esetleg magára paskolni egy kis hideg vizet a mosdójánál... de még véletlenül a tükörbe találna nézni. Tudta, hogy az egészrıl szó sem lehet. A tengeralattjáró-parancsnoki poszt az egyik utolsó olyan megmaradt pozíció volt a világon, amely hasonlított Istenéhez, és néha valóban isteni erıkhöz mért feladatot jelentett. Ahogyan most is. Játsszd tovább a játszmát, Danny - biztatta magát. 268

Zsebkendıt vett elı a farzsebébıl, és megdörgölte vele az orrát. Miközben sorra nézte a szonárképer-nyıket, arcára közönyös, szinte unott kifejezés dermedt. A hidegvérő kapitány... McCafferty egy perccel késıbb visszatért a harcászati helyiségbe. Úgy gondolta, hogy az az idı, amit a szonárosokkal töltött, elegendı volt, hogy lelkesítse ıket, azonban mégsem annyi, hogy nyomassza ıket a parancsnok jelenléte. Kényes egyensúly... Nemtörıdöm arccal körbepillantott. A helyiségben akkora volt a zsúfoltság, akár egy ír kocsmában Szent Patrik napján. Emberei látszólag nyugodt arcán a légkondicionálás ellenére kiütött a veríték. A vezérsíkkezelık megfeszített figyelemmel koncentráltak a mőszereikre, s miközben a merülési tiszt -a Chicago rangidıs szolgálatvezetıje - mögöttük állva figyelte munkájukat, egy elektronikus szimulátorképernyın irányították lefelé a hajót. Az irányítóhelyiség közepén két teljesen visszahúzott párhuzamos támadó periszkóp látszott, egy hajómester készenlétben állt, hogy felbocsássa ıket. Az elsı tiszt, tıle telhetıleg nyugodtan fel-alá sétált, és amikor körülbelül húsz másodpercenként a válaszfalnál elindult az ellenkezı irányba, vetett egy pillantást a térképasztalra. Panaszra nemigen volt ok. Mindenki idegeskedett, de tették a dolgukat. -Mindent tekintetbe véve - emelte fel a hangját McCafferty, hogy mindenki hallja -, a dolgok egészen jól mennek. A felszíni körülmények a felfedeztetésünk ellenében hatnak. -Kapitány, a szonár. 269 -Itt a kapitány - vette fel a telefont McCafferty. -Hajótörzs csapódásainak hangját halljuk. Úgy tőnik, a felszínre bukkan. Igen, a célpont most fúvat-ja ki a ballaszttartályait, kapitány. - Értem. Tartsuk a pozíciónkat - mondta McCafferty, és letette a kagylót. - Miért merülnek fel ezek? - kérdezte. A navigátor kért egy cigarettát az egyik matróztól, és rágyújtott, pedig McCafferty tudta róla, hogy nem dohányzik. A hadnagy majdnem elnevette magát rajta, egy másodosztályú hajómester kajánul elvigyorodott, mire a navigátor arcán bőnbánó mosoly jelent meg. A kapitányra pillantott. -Uram, itt valami nincsen rendjén - állapította meg halkan a hadnagy. -Csak egyetlen dolog. Miért itt merült fel? -Parancsnok, a szonár. McCafferty elırelépett, és ismét felvette a telefonkagylót. -Kapitány, a pattantyús hosszan fúj. Valóban a tartályait fúvatja ki, uram. -Van valami más, ami szokatlan? -Nincsen, uram, de ez most alighanem nagyon sokat elhasznált a levegıtartalékából. -O.K. fınök, köszönöm - felelte McCafferty, s azon tőnıdött, hogy vajon éppen ez jelent-e,valamit. -Csinált valaha ilyesmit, uram? - kérdezte a navigátor. -Jónéhány orosz hajót követtem már, de ide még sohasem jöttem be utánuk. -A célpontnak végül itt kell felbukkannia, mindössze 270 hatvan lábnyira, a Terszkij-part elıtt - húzta végig az ujját a térképen a navigátor. -Nekünk pedig abba kell hagynunk a követését - nyugtázta McCafferty. - De az még hatvan mérföld. -Igen - felelte a navigátor - csakhogy ez az öböl már öt mérfölddel ezelıtt

szőkülni kezdett, és végül már csak két, végül pedig mindössze egy felszínen haladó tengeralattjáró fér el benne. Uramisten, nem is tudom. McCafferty ismét odalépett, hogy szemügyre vegye a térképet. -AKola-félsziget óta beérte periszkópmélységgel és tizenöt csomós sebességgel. Akihasználható mélység az utóbbi öt órában, leszámítva némi fenéklejtést, ugyanez volt, és ugyanez lesz még vagy egy-két órán át... ez meg egyszerre felmerül. Nos - mondta McCafferty -, egyetlen környezeti tényezı változott meg, éspedig a hajózó csatorna szélessége, s ez még úgy is húsz mérföld... A kapitány eltöprengett ezen, s közben a térképre meredt. A szonárhelyiség ismét jelentkezett. -Itt a parancsnok. Mi van, fınök? -Új kontaktus, uram, egy-kilenc-kettes irányban. A Sierra-5 kódnevet kapja. Dízelmotoros, két hajócsavaros felszíni hajó. Hirtelen bukkant fel, úgy hangzik, mintha Natja-osztályú volna. Az iránya lassan jobbfelé tolódik el, és úgy tőnik, ugyanarra halad majd, mint a boomer. A propellerei fordulatszáma alapján a sebessége húsz csomó. -Mit csinál a pattantyús? 271 -Változatlan irányban halad, és gyorsít, uram. A kifúvatást befejezte. A felszínen van... most kezdjük megdöngetni, és meghallgatni kissé a csavarjait... várjon egy percet... most kapcsolt be egy aktív szo-nár, kapjuk a visszhangokat, úgy látszik, az irány körülbelül egy-kilenc-zéró... valószínőleg a Natja. Nagyon magas frekvenciájú berendezés, emberi fül számára nem hallható rezgésszámon dolgozik... úgy gondolom, huszonkétezer Hertzen. ¦ McCafferty egyszer csak jéghideg gombócot érzett a gyomrában. -Elsı tiszt, átveszem a hajó irányítását. -Igenis, kapitány, az irányítást átadom. -Merül esi tiszt: vigye fel a hajót hatvan lábra. Amilyen magasra csak tudja, anélkül, hogy átütné a felszínt. Megfigyelést végzünk! Periszkópot fel! A keresıperiszkóp felemelkedett, McCafferty, akár az imént, odalépett hozzá, és gyorsan körbejáratta az optikát: árnyékokat keresett a felszínen. - Még három láb. O.K., most még semmi... Mit lát az elektronikai felderítés? -Jelenleg hét aktív radarforrást, kapitány. Körülbelül ugyanolyan alakzatban, plusz az új az egy-kilenc-egyen. Egy másik India-hullámhosszon dolgozik, alighanem ez is egy Don-2. McCafferty a maximális, a tizenkettes magasságot állította be a periszkóp fogantyúján. A szovjet rakéta-tengeralattjárónak igen nagy része volt a víz felett. -Joe, mondd nekem, mit látsz - mondta McCafferty, mert kíváncsi volt másvalaki véleményére is. 272 -Ez tényleg egy Delta-III. Úgy fest, kifújta a tartályait, igencsak kiáll a vízbıl, és mintha a szokásosnál három-négy lábbal magasabb volna. Most használta fel egy csomó levegıjét. Az meg ott elıtte talán a Natja árboca, de nem biztos. McCafferty érezte, hogy a Chicago meginog, keze megmozdult, ahogyan a periszkóp továbbította hozzá a fenti hullámverést. A hullámok csapkodták a Deltát is, és látta a pattantyús oldalán sorakozó kilövırésekbe loccsanó, majd azokból kifolyó vizet. -Az elektronikai felderítés szerint a jelerısség megközelíti a felfedezési értékeket - figyelmeztette a technikus. -Mindkét periszkópja fent van - állapította meg McCafferty, ugyanakkor tudta,

hogy a magáé már túlságosan régen van odafenn. Megnyomta a kioldót, hogy megkettızze a nagyítást. A dolog a felbontás rovására ment, de sikerült ráközelítenie a Delta tornyára. - Az irányítóállásban teljes a létszám. Mindegyiküknél távcsı... de nem néznek hátra. Pe-riszkópot le. Merülési tiszt, vigye lejjebb tíz lábbal a hajót. Jól csinálja, vezérsíkkezelı. Lássuk azt a kazettát, Joe. Néhány másodperc múlva megjelent a kép a monitoron. Kétezer lábnyira haladtak a Delta mögött. Az orosz tengeralattjárón túl henger alakú radarkupola látszott, feltehetıleg a Natjáé; észrevehetıen im-bolygott az oldalirányú hullámverésben. ADeltának, hogy elhelyezhessék benne a tizenhat SS 18 rakétát, lejtıs, domború háta volt, és hátulról nézve olyan 273 látványt nyújtott, mint egy autópálya-felhajtó. Elég idomtalan alkotmány volt, de csak addig kellett életben maradnia, amíg kilövi a rakétáit, az amerikaiak pedig biztosra vették, hogy azok a rakéták remekül mőködnek. - Nézd csak, annyi levegıt fújt ki, hogy félig kilátszanak a hajócsavarjai jegyezte meg az elsı tiszt. -Navigátor, mennyire vagyunk a sekély víztıl? -Itt a csatornában még vagy tíz mérföldön át huszonnégy öl a vízmélység. "Akkor meg miért bukkant ilyen korán a felszínre ez a Delta?" McCafferty felvette a telefont. -Szonár, jelentést kérek a Natjáról. -Kapitány, ez penget, mint az ırült. Nem a mi irányunkba, de rengeteg visszhangot veszünk a fenékrıl. A Natja különleges aknakeresı volt... tehát a biztonság kedvéért használták, a biztos vizek felé tartó, és azokról érkezı tengeralattjárók kíséretéül. Csakhogy most mőködött az aknakeresı VHF szonárja... Atyaisten! -Teljes fordulat balra! - kiáltotta McCafferty. -Igenis, teljes fordulat balra! Ha nem fogja a biztonsági öv, a kormányos alighanem a mennyezetig ugrott volna. Azonnal balra tekerte a kormányt. -Uram, akadásig balra fordítottam! -Aknamezı - sóhajtotta a navigátor. A helyiségben minden fej feléje fordult. 274 -Fogadni mernék - bólintott komoran McCaf-ferty. - Mennyire vagyunk attól a ponttól, ahol a pattantyús a Natjával randevúzik? A navigátor alaposan megnézte magának a térképet. -Körülbelül négyszáz lábbal elıtte álltunk meg, uram. -Valamennyi hajtómő leáll. -Igenis, valamennyi hajtómő leáll. A kormányos beállította a jelzıfogantyút. -Uram, a gépház jelenti, hogy valamennyi hajtómő leállt. -Nagyon helyes. Itt alighanem biztonságban vagyunk. Ugye senki sem hiszi, hogy Ivánék kockára tesznek egy pattantyúst? Szónoki kérdés volt: pattantyúsokkal soha senki sem játszott hazárdjátékot. Ugyanebben a pillanatban az irányítóhelyiségben tartózkodók egy emberként felsóhájtottak. A Chicago lelassult, törzse immár merılegesen állt addigi útirányára. -Kormány: egyenes, harmadsebesség- adta ki a parancsot McCafferty, majd átszólt a szonárhoz: - Csinál valami különöset a pattantyús? -Nem, uram, továbbra is egy-kilenc-zéró irányban halad, a sebessége még mindig

tizenöt csomó. Még halljuk a Natja pengetését, az iránya egy-nyolc-hathoz közelít, a sebessége pedig ugyancsak tizenöt csomó. -Navigátor, kezdheti kigondolni, hogyan jutunk 275 ki innét. El kell tőnnünk azok elıl az ırhajók elıl, és jelentenünk a hírt, amilyen gyorsan csak tudjuk. -Igenis, uram. Pillanatnyilag a három-öt-nyolc egészen kedvezınek tőnik. A navigátor úgy gondolta, két óra hosszat kell ebbe az irányba haladniuk. -Uram, ha Ivánék valóban aknamezıt telepítettek, akkor ezt részben nemzetközi vizeken tették -jegyezte meg az elsı tiszt. - Csinos. -Igen. Szerintük persze ezek az ı felségvizeik, úgyhogy ha valaki aknára talál futni, ık a maguk részérıl borzasztóan sajnálják majd... -És az nemzetközi incidens lesz, igaz? - szólalt meg Joe. -De egyáltalán miért pengetnek? - kérdezte a híradóstiszt. - Ha a hajózócsatornában nincsen akna, a szemükre is bízhatnák magukat. -És mi van, ha nincs is semmiféle csatorna? -vetette fel az elsı tiszt? Ha mederaknákat raktak le, meg úszóaknákat, amelyek mondjuk tizenöt lábnyi mélységben, sodrony végén lebegnek? Elképzelhetı, hogy kissé aggasztja ıket a lehetıség, hogy némelyiknek talán túlságosan hosszú a drótkötele, így aztán biztosra mennek, mint mi. Mire következtethetünk mindebbıl? - Hogy a felszínre bukkanás nélkül senki sem követheti a pattantyúsaikat értette meg a helyzetet a hadnagy. -Márpedig hétszentség, hogy mi se. Soha senki nem mondta, hogy Ivánék hülyék. Itt összehoztak egy tökéletes rendszert. Az összes rakéta tengeralattjárójukat úgy helyezték el, hogy ne férhessünk 276 hozzájuk - folytatta McCafferty. A Fehér-tengeren tartózkodó tengeralattjáró vadászaink sem fedezhetik fel ıket. Azaz, ha az oroszok szét akarják szórni a tengeralattjáróikat, nem muszáj egyetlen csatornában töketlenkedniük, valamennyi felmerülhet, szétszóródhat, és nappali világosságban haladhat. Eszerint pedig, uraim, velünk ellentétben nekik nem kell minden pattantyúsuk mellé egy támadó tengeralattjárót állítaniuk, hogy ırizze. Elhelyezhetik az összes rakéta-tengeralattjárót egyetlen kosárkába, a támadóakat pedig más feladatok elvégzésére vezényelhetik. Na tőnjünk innét a fenébe. AZ ATLANTI-ÓCEÁN ÉSZAKI VIZEIN -Hajó, itt az Egyesült Allamok Haditengerészetének repülıgépe, az önök bal oldalán, útirányukra merılegesen repülünk. Kérem azonosítsa magát! Herov kapitány odaadta a rádió-adóvevı beszélıjét a Vörös Hadsereg ırnagyának. -Haditengerészet, itt a Doctor Lykes. Hogy vannak? Herov bizonytalanul beszélte az angolt, amennyire pedig értette, az ırnagy mississippi tájszólása akár valamelyik kurd dialektus is lehetett volna. Alig látták a most már a hajójuk körül körözı ködszürke gépet - mert azt, hogy köröz tılük öt mérföld-nyire, észrevették, és bizonyosak voltak abban, hogy a pilóta távcsövön figyeli ıket. 277 -Részletesebben, Doctor Lykes - közölte kurtán a hang. -New Orleansbıl jövünk, Oslóba viszünk vegyes rakományt, flotta. Mi a nagy helyzet? -Jóval északabbra vannak a norvégiai hajózó útvonaltól, magyarázzák meg kérem, miért, vétel.

-Maguk nem olvasták azokat az istenverte újságokat, flotta? Lehet, hogy veszélyessé válik idekint, és ez a nagy, öreg hajó sokba kerül. Az otthoni irodánk úgy rendelkezett, hogy maradjunk bizonyos barátságos emberek közelében. A szentségit, örülünk, hogy látjuk magát, cimbora. Elkísérnek egy darabig? -Rendben, értem. Tudjon róla, Doctor Lykes, hogy a térségben tudomásunk szerint nincsenek tengeralattjárók. -Efelıl kezeskednek? Elıször nevetés volt a válasz. -Azt azért nem, Doc. -Én is így valahogy gondoltam, tengerész. Nos, ha nincs ellene kifogása, továbbra is haladunk észak felé, és megpróbálunk a légi fedezetük alatt maradni, vétel. -Nem tudunk repülıgépet biztosítani, hogy kísérje önöket. -Ertem, de ha hívjuk magukat, akkor jönnek, ugye? -Persze - felelte Penguin-8. -O.K., megyünk tovább északnak, aztán elfordulunk keletre, a Faroer-szigetek felé. Figyelmeztessenek bennünket, ha rosszfiúk bukkannának fel, vétel. -Ha ez egyáltalán megtörténik, Doc, akkor -úgy gondoljuk - inkább elsüllyesztjük ıket - nagyzolt a pilóta. -Úgy is van, jó vadászatot, koma. Vége. PENGUIN 278 -Te jó ég, léteznek emberek, akik így beszélnek? - álmélkodott az Orion pilótája. -Még sohasem hallottál a Lykes Linesról? - kuncogott a másodpilótája. Azt mondják, fel sem vesznek olyat, aki nem déli tájszólásban beszél. Eddig magam sem'hittem... mindenesetre alaposan elhagyta a járt utat a járatlanért. -Igen, de míg a konvojok fel nem állnak, én is megpróbálok ide-oda szökdécselni a védett területek között. Egyébként meg hagyjuk a vizuális figyelést. A pilóta gázt adott, és közelebb repült a hajóhoz, másodpilótája pedig elıvette az azonosítókönyvet. -Rendben: tiszta fekete törzs, az oldalán a felénél "Lykes Lines". Fehér felépítmény, rajta fekete gyémánt, benne nagy L bető. Felemelte a távcsövét. -Kilátóárboc a felépítmény elején. Ellenırizd. Csinosan döntött felépítmény. Elektronikai árboc nincsen. Megfelelı jelzızászlók és cégzászló. Fekete kémények. Csörlık a bárkafelvonó mögött... az, hogy hány, nem írja. A mindenségit, ez teli van bárkákkal, mi? A festése kopott egy kissé. Egyébként minden egybevág a könyvvel, ez baráti hajó. 279 -Rendben, integessünk neki egyet. A pilóta balra húzta a botkormányt, és közvetlenül a bárkaszállító fölé vitte a gépet. Amikor átrepült a hajó felett, megbillentette kissé a szárnyait, a hódon álló két férfi pedig visszaintegetett. A pilóták azt a két férfit nem láthatták, akik vállról kilıhetı SAM-rakétákkal követték röptüket. -Sok szerencsét, srácok. Még szükségetek lehet rá. JULIUS FUCIK -Az új festés megnehezíti, hogy a levegıbıl észrevegyenek bennünket, tábornok elvtárs - mondta nyugodtan a légvédelmi tiszt. - Egyébként a gépen nem láttam föld-levegı rakétákat. -Ez elég gyorsan megváltozik majd, mihelyt a flottánk kifut a tengerre, ezek is

felrakják a gépeikre azokat a röppentyőket. Egyébként ha rájönnek, hogy ellenség vagyunk, meddig juthatunk, amíg más gépeket hívnak ide, vagy egyszerően visszarepülnek a támaszpontjukra, hogy felfegyverkezzenek? A tábornok a távolodó repülıgép után nézett. Szíve az egész közjáték alatt a torkában dobogott, most már azonban kimehetett Herovhoz a híd fedetlen részére. Csak a hajóstiszteket látták el az amerikaihoz hasonló khaki egyenruhával. -Minden elismerésem a nyelvi tisztjéé. Ugye angolul beszélt? Andrejev most, hogy a veszély elmúlt, szívbıl nevetett. 280 -Megmondtam, nem? A flotta olyan különlegesen ügyes embert keresett, amilyen ı. Hírszerzıtiszt, Amerikában szolgált. -Mindenesetre sikerrel járt. Most már talán biztonságosan megközel íthetjük célunkat - vélte Herov. A tábornok nem szívesen tartózkodott ilyen nagy, védtelen céltárgyon, és mindig is bizonytalanul érezte magát, amíg csak szilárd lalajt nem ért a lába. Mint lövésznek az embernek legalább egy karabélya van, amellyel védekezhetik - meg két lába, amellyel elfuthat. Mint tapasztalhatta, a hajón ez nem így volt. A Fucik egyetlen hatalmas célpont volt, mégpedig látszólag védtelen. Érdekes, állapította meg a tábornok, szeretnék egy szállítógépen lenni. Legalább volna egy ejtıernyıje, azzal kapcsolatban, hogy vajon innét a partra tudna-e úszni, nem voltak illúziói. SUNNYVALE, KALIFORNIA -Itt jön a következı - mondta a fıtörzsırmester. A dolog szinte kezdett unalmassá válni. Az ezredes emlékezete szerint a szovjeteknek sohasem keringett odafönt hatnál több fényképezı mőholdjuk. Mostanra ez a szám tízre növekedett, és győjtötte az információkat tíz további elektronikus felderítı hold is, amelyek egy részét a kazahsztáni Leninszk közelében, a Bajkonur őrbázisról, más részét az északoroszországi Pleszeckbıl bocsátották fel. -Ez egy F típusú hordozórakéta, ezredes. Jóval 281 kevesebb ideig mőködik, mint az A- pillantott fel az órájáról a tiszthelyettes. Ez az orosz rakéta a régi SS-9 ICBM leszármazottja volt, és mindössze két dolgot tudott: RORSAT-nak nevezett óceán-felderítı radarmőholdakat állított pályára, amelyek a hajók mozgását figyelték -és támogatták a szovjet mőholdelhárító rendszert. Az amerikaiak a kilövést egy saját, újonnan felbocsátott KH-11 felderítımőhold segítségével figyelték, amely a Szovjetunió középsı régióját pásztázta. Az ezredes felemelte a telefont, és a Cheyenne-hegységet hívta. PHARRIS Aludnom kellene - mondta magának Morris. - El kellene tennem némi alvást tartalékba akkorra, amikor majd nem lesz rá módom. Csakhogy túlságosan fel volt hangolva, semhogy el tudjon aludni. A Pharris a Delaware folyó torkolata elıtt cirkált. Innen harminc mérföldnyire északra Philadelphia, Chester és Camden mólói mellıl kifutni készültek a haditengerészet tartalékflotta-hajói, amelyeket évek óta készenlétben tartottak. A hajók raktereibe harckocsikat, lövegeket és robbanóanyagos ládákat emeltek be. A Pharris légifelderítı radarja észlelte, hogy a Dover légitámaszpontról számos csapatszállítógép emelkedik a levegıbe. A Katonai Légiszállítási Fıparancsnokság óriási légiflottája képes volt

282 rá, hogy egészen Németországig repítse a katonákat, ahol aztán elláthatták ıket az elıre átszállított felszereléssel. Ha azonban ez egyszer elfogy, az utánpótlást ugyanúgy kell majd szállítani nekik, ahogyan mindig is szállították: csúf, kövér, lassú teher-hajókon. Célpontokon. Lehet, hogy a kereskedelmiek már nem is voltak olyan lassúak, és olyan kicsik, mint korábban, számuk azonban megfogyatkozott. Mialatt Morris egyre feljebb jutott a haditengerészeti ranglétrán, az amerikai kereskedelmi flotta hajóinak száma meredeken esett, bár ezeket állami pénzekbıl épített hajókkal is igyekeztek pótolni. Egy tengeralattjáró manapság egyetlen teherhajó elsüllyesztésével ugyanazt a sikert könyvelheti el, mint a második világháború idején négy vagy öt megsemmisítésével. Megint másfajta problémát jelentettek a kereskedelmi tengerészek. Ahadiflotta hajósai hagyományosan lenézték ıket - a haditengerészek körében közhelynek számított, hogy minden civil hajót messzire el kell kerülni, nehogy olyképpen óhajtson búcsút venni az árnyékvilágtól, hogy nekirohan a hadihajónak. A kereskedelmi hajók legénységének átlagéletkora ötven év körül van - vagyis az amerikai hajósze-mélyzetek életkori átlagának duplája. Hogyan viselik majd el ezek a nagypapák a harci helyzetekkel járó stresszt? - töprengett Morris. Meglehetısen jól fizették ıket - a magasabb beosztásúak annyit kerestek, mint ı maga - de vajon nem értékelıdnek-e le a szakszervezetek által kialkudott csinos jövedelmeik, 283 ha majd rakétákkal és torpedókkal kell farkasszemet nézniük? Mindezt azonban ki kellett vernie a fejébıl. Ezek az öregemberek jelentették az ı nyáját... akiknek már a gyerekei is középiskolás és egyetemista korúak. İvolt a pásztor, az Atlanti-óceán szürke felszíne alatt pedig farkasok ólálkodtak. Nem is valami népes nyáj... Csak egy éve, hogy látta a statisztikákat. Amerikai zászló alatt százhetven, egyenként átlagosan tizennyolcezer tonnás hajó járta a tengereket. Ezek közül a tengerentúli forgalomban mindössze százhárom vett részt. A védelmi tartalékflotta csak százhetvenkét teherhajót számlált. Ezt a helyzetet egyszerően csak siralmasnak nevezni annyi volt, mint enyhe kilengéseknek titulálni a galerik erıszakcselekményeit. Egyetlenegy hajó elvesztését sem engedhették meg maguknak. Morris odament a parancsnoki híd radarernyıjéhez, ráhajolt a gumiellenzıre, és figyelte a légihíd Doverbıl felszálló gépeit. Az ernyın megjelenı minden egyes tárgykép három-ötszáz embert jelentett. Mi lesz, ha elfogynak a hajók? -Egy újabb kereskedelmi hajó, kapitány - mutatott a dokktiszt egy pontra a látóhatáron. Egy holland konténerszállító, tudomásom szerint hadianyagért jön. Morris felhorkant: -Minden segítség jól jön. 284 SUNNYVALE, KALIFORNIA -Egyértelmő, uram, ez egy szovjet mőholdelhárító mőhold, hetvenhárom mérföldnyire a miénk mögött.

Az ezredes utasította a mőholdat, hogy forduljon meg a világőrben, és szegezze kameráit új társára. A fényviszonyok nem voltak valami kiválóak, de a szovjet megsemmisítı mőhold alakját ennek ellenére határozottan ki lehetett venni. Acsaknem száz láb hosszú henger egyik végén rakétahajtómő látszott, a másikon a radar keresıantennája. -Mit javasol, ezredes? -Uram, korlátozás nélküli felhatalmazást kérek a madárkáim tetszés szerinti irányítására. Mihelyt bármi, amin vörös csillag van, ötven mérföldnél közelebb jön, végrehajtok egy sor Delta-V manıvert, hogy megakadályozzam az elfogó mőveleteit. -Az rengeteg üzemanyagába fog kerülni, fiam - figyelmeztette a honi légvédelem parancsnoka. -Két elembıl álló megoldáshalmaz áll rendelkezésünkre, tábornok - felelte igazi matematikus módjára az ezredes. - Ha az egyik megoldást választjuk és manıverezünk a madárkákkal, üzemanyagot veszítünk. Ha a másikat és nem manıverezünk, viszont kockáztatjuk, hogy leszedik a mőholdjainkat. Ha ezek egyszer ötven mérföldön belülre kerülnek, kiszámítják a lıelemeket, és mindössze öt perc alatt kinyírják a madarunkat. Talán még hamarabb is. Ez az öt perc, megfigyeléseink szerint, a rekordidejük. Uram, hallotta a javaslatomat. Az ezredes matematikus diplomát szerzett az IIlinoisi 285 egyetemen, azt azonban ott nem tanították, hogyan lehet tábornokokat sarokba szorítani. -O.K. Továbbítom a javaslatát Washingtonba -a jóváhagyásommal. NIMITZ - Tengernagy, most kaptunk egy zavarbaejtó jelentést a Barents-tengerrıl olvasta Toland az Atlanti Flotta fıparancsnokának üzenetét. -Pillanatnyilag hány tengeralattjárót küldhetnek ránk? -Talán harmincat, és harminc további hajót. -Harmincat? Baker egy hete semmi olyat sem hallott, ami tetszett volna neki. Ez pedig különösen nem tetszett. A Nimitz és kötelékének többi hajója a Saratogá-val és a francia Foch-sal együtt egy haditengerészeti partraszálló egységet kísért, amely Izland szárazföldi védelmét volt hivatva megerısíteni. Háromnapos feladat. Abban az esetben, ha feladatuk elvégzése után röviddel kitör a háború, a következı, rendkívüli fontosságú feladatuk a GIUK-sorompóhadmővelet támogatása volt. Grönland, Izland és az Egyesült Királyság vonalában kellett segítséget nyújtaniuk az óceán lezárásához. A 2l-es csapásmérı-egység hatalmas erıt képviselt - de vajon elég hatalmasat-e? A doktrína szerint odafent négy repülıhordozónak meg a hajóiknak kellett harcolniuk és túlélniük a küzdelmet, a flotta azonban még nem fejezte be a 286 felvonulást. Toland arról kapott jelentéseket, hogy lázas diplomáciai tevékenység folyik a háború megakadályozására, ez azonban szemlátomást kitörni készült - bármennyire is az ellenkezıjét remélte mindenki. Vajon hogyan reagálnak majd a szovjetek még négy repülıhordozóra a Norvég-tengeren? Úgy tőnt, Washingtonban erre senki sem volt kíváncsi, Toland azonban már azon töprengett, vajon van-e egyáltalán jelentısége a dolognak. Izland ekkor fogadta el mindazt, amit ık mindössze tizenkét órával korábban kísértek oda. A NATO e bástyájának azonnali erısítésekre volt szüksége.

CHICAGO McCaffertyék harminc mérföldnyire északra, a Ko-la-fjord bejárata elıtt tartózkodtak. Miután egyvég-tében tizenhat feszültséggel teljes órán keresztül száguldottak ide a Szvjatoj-foktól, a legénység talán még örült is, hogy itt lehetnek. Minthogy a Barents-tengeren hemzsegtek a tengeralattjáró-vadászhajók, miután leadták a jelentésüket, nyomban visszavonultak a Fehér-tengerre, mert attól tartottak, hogy valamilyen nagyobb szabású incidenst robbantanak ki. A tenger százharminc öl mély volt, és manıverezésre is jutott hely, ık pedig bíztak abban, hogy nem kerülnek bajba. Úgy tudták, hogy a Chicago közelében ötven mérföldön belül tartózkodott még két amerikai tengeralattjáró, plusz egy brit és két norvég dízel. A szonárosok nem hallották ıket, 287 hallották viszont, amint négy Grisa-osztályú fregatt délkeleti irányban körülpenget valamit. Az itteni szövetséges tengeralattjárók azért tartózkodtak itt, hogy figyeljenek és hallgatózzanak. Ez szinte eszményi feladat volt a számukra, mert csak lopakodniuk kellett, elkerülni a kontaktust a felszíni hajókkal, amelyeket már jókora távolságból felfedezhettek. Nem volt miért titkolózni. McCaffertynek meg sem fordult a fejében, hogy elhallgassa emberei elıtt, milyen nagy jelentıségő felfedezést tett az orosz pattantyúsokkal kapcsolatban. A tengeralattjáróknak nincsenek ısi titkaik. Úgy festett, hamarosan harcolni fognak egy háborúban. Lehet, hogy washingtoni politikusoknak meg a norfolki stratégáknak még voltak kételyeik, itt azonban, a bunkó boldogabbik végén, a Chicago fedélzetén a tisztek és a matrózok arról vitatkoztak, hogyan használják majd az oroszok a hajóikat. A kérdésre mindössze egyetlen választ sikerült megfogalmazniuk. A tengeralattjáró torpedócsöveibe betöltötték az MK-48 torpedókat és a Harpoon rakétákat. A törzs nyomásálló része elıtti függıleges rakétacsövekben tizenkét Tomahawk, három nukleáris robbanófejjel felszerelt szárazföld elleni támadó rakéta, és kilenc hagyományos hajóelhárító rakéta várakozott. Amikor egy fedélzeti készülék mőködésében elıször mutatkozott a hibára utaló elsı zavar, egy technikus nyomban leszerelte, hogy megjavítsa. McCafferty örült, és nem kis mértékben meg is lepıdött emberei hozzáállásán. Ahhoz képest, hogy milyen fiatalok voltak - ezen a tenger 288 alattjárón az átlagéletkor huszonegy év volt - nem akármilyen helyzethez kellett alkalmazkodniuk. McCafferty a szonárhelyiségben, a harcászati központtól jobbra és valamivel elıbbre állt. Néhány lábnyira tıle egy nagymérető számítógép vízi zörejek lavináját szortírozta, sorra vette az egyes tapasztalatból ismert hullámhosszokat, hogy kiszőrje egy esetleges szovjet vízijármő akkusztikus jellegzetességeit. Ajelek vízesés-képernyınek nevezett vizuális kijelzın jelentek meg - egyszínő sárga függöny formájában, amelynek fényesebb sávjai az esetleg érdekes hangforrás irányába mutattak. A Grisákat négy vonal jelezte, aktív szonárjaik pengését pedig kont-rasztos pontok. McCafferty feltette a kérdést, hogy vajon mit üldöz a négy hajó, jóllehet érdeklıdése merıben elméleti jellegő volt. Nem az ı hajójára pengettek, abból azonban, ahogyan az ellenség a dolgát tette, mindig volt mit tanulni. Egy tiszti munkacsoport a harcászati központban a szovjet hajók mozgását vitte a térképre. Gondosan rögzítették az általuk felvett alakzatot valamint a módszert, amely-lyel vadásztak, hogy ezeket utóbb más hírszerzési adatokkal vessék össze. A képernyı alján új pontsor jelent meg. A szoná-ros a pontosabb frekvenciabeállítás érdekében megnyomott egy gombot. A képernyı megváltozott

kissé. Ezután egy fejhallgatót csatlakoztatott a készülékhez. A képernyıt nagysebességő képgenerálásra állította, McCafferty pedig látta, ahogyan a pontok vonalakká növekednek - az egy-kilenc-nyolcas irányban, a Kola-csatorna felé. 289 -Egy csomó zavaros zaj, kapitány -jelentette a szonáros. -Alfák és Charlie-k jönnek kifelé, meg még utánuk is ez-az. Az egyik Alfa sebessége hajócsavarjainak fordulatszáma szerint harminc csomó. Nagy mögöttük a zaj, uram. A vizuális kijelzés egy perccel késıbb megerısítette ezt. A frekvencia- és hangvonalakról kiderült, hogy különbözı osztályokhoz tartozó tengeralattjárókat képeznek le, amelyek nagy sebességgel távoznak a kikötıbıl. Ahogyan széjjelszóródtak, szétnyíltak a kontaktusok irányába mutató vonalak is. Morris megállapította, hogy az orosz hajók már lemerültek, jóllehet ezt általában csak a parttól jókora távolságban tették meg. -Több mint húsz darab, uram - szólt halkan a fıszonáros. - Nagy kirajzással van dolgunk. -Nos, nagyon úgy fest - mondta McCafferty, és visszaindult a harcászati központba. Emberei már betáplálták a kontaktusok pozícióit a tőzvezetı számítógépbe, és pályavázlatokat készítettek a térképasztalon. A háború még nem kezdıdött meg, s bár úgy tőnt, hogy erre bármely pillanatban sor kerülhet, McCafferty úgy rendelkezett, hogy távol kell tartaniuk magukat mindenféle szovjet alakzattól, míg csak meg nem érkezik a parancs. Nem tetszett a dolog, mert gyorsan szerette intézni az ügyeit, de Washington egyértelmővé tette: nem akarja, hogy bárki is olyan incidenst okozzon, amely megakadályozzon egy esetleges diplomáciai megállapodást. Ennek volt is értelme, ismerte el magában a kapitány. Talán ezeknek a buziknak még sikerül rendbe 290 hozni valahogy a dolgot. Halvány, ámde valóságos reménysugár. Elég valóságos, hogy úrrá legyen a vágyán, és ne vegyen fel támadó pozíciót. Parancsot adott, hogy a tengeralattjáró még inkább távolodjék el a parttól. Fél óra múlva a helyzet még egyértelmőbb volt, és McCafferty utasítást adott egy SLOT-bója kidobására. Ez a berendezés harminc perccel azután, hogy a Chicago magára hagyta, egy sorozat rövid adást bocsátott ki az egyik UHF-mőholdhullámhosszon. A kapitány tíz mérföld távolságról hallotta, amint az egyik szovjet hajó ır-jöngve körbetáncolja a rádióbóját, kétségkívül azt hívén, hogy tengeralattjárót talált. A játék kezdett nagyon is valóságossá válni. A bója több mint egy órán át mőködött, és folyamatosan továbbította adatait a NATO egyik hírközlési mőholdjára. Mire az est leszállt, a szövetség valamennyi tengeri egységéhez eljutott a hír: jönnek az oroszok. 16/ Utolsó mozzanatok -elsı mozzanatok NIMITZ A hangszóró közölte, hogy a napnyugta két órával elıbbre jött, Bobnak azonban be kellett fejeznie a munkáját. Mindig is szívesen elnézte a tengeri naplementét: a levegı a városival ellentétben, tiszta volt, a nap vonalszerő horizont mögé bukott le. Amit most látott, majdnem ilyen szép volt. A korlátra támaszkodva állt, elıször lenézett az anyahajó karcsú törzse mellett fodrozódó vízre, azután némi felkészülés után az égre. Bostonban született és nevelkedett, úgyhogy egészen addig, amíg be nem lépett a flottához, azt sem tudta, hogyan fest a Tejút, és mindig ámulattal töltötte el, amikor ráismert a feje felett húzódó fényes csillagsávra. Megtanulta, hogyan igazodjék el a csillagok alapján,

szextáns és trigonometriai táblázatok segítségével - melyeket most már nagyrészt olyan segédeszközök váltottak fel, mint az Omega és a Loran - de ha felnézett, továbbra is bámulatot érzett. ANagy Göncöl, a Vega és az Altair mind a saját színeikben ragyogtak, jellegzetességeik az éjszakai égen tündöklı tájékozódási pontokká tették ıket. 292 Nyílt egy ajtó, és a repülıfedélzet keskeny gyalogjáróján megjelent mellette egy matróz. Vörös pamutfelsıt viselt, olyasfélét, mint akik az üzemanyagot töltik a repülıgépekbe. -A hajót elsötétítették, tengerész, én eloltanám azt a cigarettát - mondta Toland élesen, bár inkább az bosszantotta, hogy megzavarták becses magányában. -Elnézést uram - mondta a matróz, és a csikk átrepült a korlát felett. A jövevény hallgatott egy ideig, aztán Tolandre nézett. - Ért a csillagokhoz, uram? -Hogyhogy? -Ez az elsı utam, uram, és én New York-ban nıttem fel. Sohasem láttam ilyennek a csillagokat, de még azt sem tudtam, hogy mifélék. Úgy értem, hogy mi a nevük. Maguk tisztek ezt az egész izét tudják, igaz-e? Toland halkan elnevette magát: -Megértem magát, én is ugyanígy voltam az elsı utamon. Szép, ugye? -Igen, uram. Az ott melyik? A fiú hangja fáradtnak tőnt. "Nem csoda - gondolta Toland -, ma rengeteg a fel és leszállást végigcsináltak". A matróz felmutatott a keleti égbolt legfényesebb csillagára, Bobnak pedig néhány pillanatig törnie kellett a fejét, hogy mi is az. -A Jupiter. Bolygó, nem csillag. A szállásmester távcsövével a holdjait is megláthatja - legalábbis néhányat. Megmutatott még néhány, a navigáció során vonatkoztatási pontul használt csillagot. 293 -Hogyan használják ıket, uram? -Egy szextánssal megmérjük a horizont feletti magasságukat - ez így elmondva nehezebbnek tőnik, mint amilyen valójában, mindössze némi gyakorlatra van szükség hozzá -, aztán egyeztetjük az eredményt a csillagászati táblázatokkal. -Azt ki csinálja? -A könyvet? Semmi különleges nincsen benne. Azt hiszem, a Haditengerészeti Obszervatórium Washingtonban, de az emberek már három- vagy négyezer éve méregetik a csillagok pályáit, már jóval a teleszkópok feltalálása elıtt elkezdték. Egyébként ha az ember tudja a pontos idıt, meg hogy hol van egy bizonyos csillag, meglehetısen ki tudja számítani, hogy éppen a bolygó melyik pontján tartózkodik. Aki tényleg érti a dolgát, legfeljebb néhány száz yardot hibázik. Ugyanez a helyzet a Nappal meg a Holddal: ezekkel az ismeretekkel már többszáz éve rendelkezünk. A legfontosabb annak az órának a feltalálása volt, amely mindig a pontos idıt mutatta. Erre kétszázvalahány éve került sor. -Azt hittem, mőholdakat meg efféléket használtak. -Mi most használunk is, de a csillagok éppoly szépek. -Aha. A tengerész leült, és hátra hajtott fejjel bámulta a fehér pontok függönyét. Alattuk a hajótest habbá verte a vizet, a szüntelenül magtörı hullámok suttogáshoz hasonló hangot adtak. Ez a hang, meg az ég valamiképpen tökéletesen illettek egymáshoz. 294

-Hát, legalább megtudtam valamit a csillagokról. Mikor kezdıdik, uram? Toland felnézett a Nyilas csillagképre, emögött volt a Galaxis közepe. Némely asztrofizikusok szerint ott volt egy fekete lyuk, a természettudomány által ismert legpusztítóbb erı, amely mellett minden emberi kézben lévı hatalom eltörpül. Csakhogy az embert sokkalta könnyebb elpusztítani. -Hamarosan. CHICAGO A tengeralattjáró mostanra messzire járt a parttól, a felfejlıdı szovjet felszíni és víz alatti erıktıl nyugatra. Robbanások még nem hallatszottak, de hamarosan alighanem erre is sor került. A legközelebbi szovjet hajó harminc mérföldre keletre haladt, és további tizenkettı helyzetét sikerült meghatározni. Valamennyi a tengert verette aktív szonárjával. McCaffertyt meglepte a hadmőveleti parancs, amelyet kapott. A Chicagót kivonták a Barents-tengerrıl, és ırjáratba vezényelték a Norvég-tengeren. Utasították, hogy állja útját a várhatólag dél, azaz az Atlanti-óceán északi vizei felé forduló szovjet tengeralattjáróknak. Politikai döntés született, nem volt szabad azt a látszatot kelteni, hogy a NATO kényszeríti háborúba a Szovjetuniót. Egy pillanat alatt félredobták azt a háború elıtti koncepciót, hogy a szovjet flottát saját hátsó udvarában kell harcra kényszeríteni. Ahogyan ebben az évszázadban minden 295 békében kidolgozott haditerv - gondolta McCaf-ferty -, ez is szemétkosárba került, mert az ellenség nem volt hajlandó együttmőködni, és azt csinálni, ami szerintünk elvárható volna tıle. Hát persze. Az oroszok a vártnál jóval több tengeralattjárót vezényeltek az Atlanti-óceánra, s ami még rosszabb, mi még meg is könnyítettük ezt a számukra. McCafferty azon töprengett, vajon milyen meglepetés lehet még az ellenfél tarsolyában. A Chicago torpedói és rakétái mostanra készen álltak a kilövésre, tőzvezetı rendszereik mellett állandó szolgálat dolgozott, a legénység harmadfokú háborús harckészültségben volt. Parancsaik azonban most menekülést írtak elı számukra. A kapitány káromkodott, és bárkitıl származott is a döntés, átkozta, de agyának egy csendes zugában még mindig remélte, hogy a háború talán még megakadályozható. BRÜSSZEL, BELGIUM -Hamarosan megkezdıdik - állapította meg a légierık fıparancsnoka. -A franc egye meg, ezeknél még sohasem volt ilyen harckészültség. Képtelenek megvárni, amíg a tartalékosaink elfoglalják a helyüket. Muszáj mindjárt nekünk ugraniuk. -Értem én, Charlie, de elsıként nem mozdulhatunk. -Van valami újság a látogatóinkról? - kérdezte a repülıtábornok. Csernyavin ırnagy Specnaz-kommandósaira gondolt. 296 -Egyelıre kotlanak. A GSG-9, a nyugatnémet határırség elitegysége folyamatos megfigyelés alatt tartotta a "biztonságos házat". Lammersdorfnál, feltételezett céljuknál pedig egy másik csoport, egy angol kommandó lesett rájuk. A megfigyelésben részt vettek a legtöbb NA-TO-ország hírszerzıi, és mindegyikük közvetlen kapcsolatban volt a kormányával. -Mi van, ha csalétkül dobták át ıket, hogy mi csapjunk le elıször? -Tudom, hogy nem tehetjük meg, tábornok. Azt akarom, hogy amikor tudjuk, hogy

reális a dolog, megkezdhessük az Álomországot. Gyorsan be kell vinnünk a találatainkat, fınök. Az európai fıparancsnok hátradılt. Földalatti parancsnoki harcálláspontján ki sem látszott a tennivalókból. Tíz nap óta ez volt hivatalos rezidenciája. Vajon akad-e törzstiszt a világon, aki aludt az utóbbi két hétben? - tőnıdött. -Ha megkapják a parancsot, milyen gyorsan tudnak reagálni? -A madárkákon már most ott az összes fegyver, és készen állnak. Az embereim megkapták az eligazítást. Ha megkapom a parancsot, harminc percen belül indítani tudom az Álomországot. -Helyes, Charlie. Az elnök felhatalmazott, hogy válaszoljak bármilyen támadásra. Mondja meg az embereinek, hogy álljanak készen. -Rendben. A fıparancsnok telefonja megszólalt. Felemelte, röviden belehallgatott, és felpillantott. 297 -Látogatóink mozgolódnak - közölte a légierık parancsnokával. Odaszólt a szárnysegédjének: - A jelszó: Tőzfény. A NATO-erık mostantól riadókészültségben vannak. AACHEN, NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG A Specnaz-egység két kis furgonban hagyta el a "biztonságos házat", és dél felé, Lammersdorf irányába indultak. Mivel vezetıjük meghalt a közlekedési baleset során, a helyettese, egy százados kapta meg az iratokat, amelyekért a fınöke meghalt. Rövid eligazítást tartott az embereinek, akik feszült csendben hallgatták. A százados igyekezett megnyugtatni ıket, hogy a menekülésüket gondosan megtervezték, és hogy amint elhagyják a célterületet, újabb biztonságos házban várják majd meg, amíg elvtársaik öt nap múlva megérkeznek. Ók, a Vörös Hadsereg krémje, mondta nekik, alaposan kiképezték ıket, hogy veszélyes akciókat hajtsanak végre az ellenség vonalai mögött, és ezért nagy értéket képviselnek az állam szempontjából. Valamennyien Afganisztán hegyeiben szerezték harci tapasztalataikat - emlékeztette ıket. Értik a dolgukat. Készen állnak. Szavait úgy hallgatták, ahogyan az elit katonák az ilyesmit hallgatni szokták: halálos csendben. Legtöbbjüket intelligenciája alapján választották ki, mindannyian tudták, hogy amit hallottak, nem több szófia beszédnél. Küldetésük sikere nagyrészt a szerencsétıl függött, márpedig a kaland eleve rosszul 298 indult. Mindnyájan szerették volna, ha ott volna velük Csernyavin ırnagy, s azon tőnıdtek, vajon miért nem lehetett lefújni az akciót. Aztán egytıl-egyig félretették az effajta gondolatokat, és hamarosan mindegyikük Lammersdorf elpusztításán töprengett. A gépkocsivezetık külföldi munkában jártas KGB-ügynökök voltak, s az ı fejükben is pontosan ilyesmik jártak. A két jármő szorosan egymás mögött haladt, a sofırök óvatosan vezettek, és figyelték, nem követik-e ıket. Mindkét furgonban mőködött egy, a helyi rendırségi frekvenciáira hangolt rádió, valamint egy másik, amellyel egymással tartották a kapcsolatot. A KGB tisztek egy órával korábban már megvitatták az akciót. A moszkvai központ közölte, hogy a NATO még nem érte el a teljes harckészültséget. Az elıl haladó kocsi vezetıje, akinek taxisofır volt a fedıfoglalkozása, azon tőnıdött, vajon a NATO teljes harckészültsége nem azt jelenti-e, hogy csapataik díszszemle keretében végigvonulnak a Vörös téren. -Most jobbra. Hármas kocsi, zárkózz fel. Egyes, fordulj balra az elsı

keresztezıdésnél, és kerülj eléjük. Weber ezredes azon a fajta harcászati rádión beszélt, amelyet a tőztámogatást adó egységek használtak. A csapdát már napokkal korábban felállították, s mihelyt a célszemélyek is elıjönnek a biztonságos házukból, az egész Német Szövetségi Köztársaságot bejárja a parancs. A már riasztott NATO-létesítményeket teljes harckészültségbe helyezik. Ez csak a 299 háború elsı mozzanata lehet... kivéve, gondolta Weber, ha az orosz kommandó csak egy másik biztonságos házba költözik, hogy ott várakozzék tovább. Nem tudta, hogyan alakulnak a dolgok, azt azonban igen, hogy hamarosan kezdıdnie kell. Vagy mégsem? A két furgon már Nyugat-Németország vidéki tájain járt, délkelet felé haladtak a Német-Belga Természetvédelmi Parkban, ezen a turisták által gyakran felkeresett festıi környéken. Azért választották ezt a mellékútvonalat, hogy elkerüljék a fıútvonalakon hömpölygı katonai oszlopokat. Miután azonban elhagyták Mulartshüttét, az elöl haladó kocsi sofırje egy alacsony trélereken szállított harckocsizó-egysé-get pillantott meg. A harckocsik furcsamód farral elıre tolattak fel a nyergesvontatókra, vastag lövegcsöveik hátrafelé néztek. A vezetı új brit tankokat: Challengereket látott... nos, arra eleve nem számított, hogy német Leopardokkal találkozik a belga határ mentén. A német mozgósítást eddig egyetlenegyszer sem lehetett megelızni, a sofır pedig igyekezett meggyızni magát, hogy a többi NATO-or-szág sem mozdulhatott olyan gyorsan, ahogyan reagálhatott volna. Igen ha ez az akció sikeres lesz, a NATO hírközlése súlyos károkat szenved, és a páncélos ékek talán csakugyan eljönnek értük, hogy megmentsék ıket. A konvoj lassított. A vezetı fontolgatta, hogy megelızi ıket, de parancsba kapta, hogy kerülje a feltőnést. 300 -Mindenki készen áll? - kérdezte Weber a kocsijából. -Igen. Borzasztó bonyolult egy operáció - gondolta Armstrong ezredes. - Harckocsizók, SAS-kommandósok és a németek mőködnek együtt. De megéri, ha sikerül elkapni egy ilyen Specnazos bandát. A konvoj lelassult, majd megállt egy uzsonnázó-helynél. Weber körülbelül százméternyire ugyancsak leállította a kocsiját. A dolog most már a lesben álló angolokon múlott. A kis furgonok körül éles fények lobbantak. A KGB-sofır összerezzent a nagy világosságtól. Aztán amikor elıre nézett, látta, hogy a tıle mindössze tizenöt méternyire lévı harckocsi csöve felemelkedik a bölcsıbıl, és megállapodik a szélvédıje közepén. -Figyelem! - szólalt meg oroszul egy hangszóró. -Specnaz katonák, figyelem. Önöket körülvette egy lövész-század. Egyenként és fegyvertelenül hagyják el a jármőveiket. Ha lınek, másodperceken belül valamennyien halottak. Most egy másik hang hallatszott: -Gyertek ki, elvtársak, itt Csernyavin ırnagy beszél. Semmi esélyetek. A kommandósok iszonyodó pillantásokat váltottak egymással. Az elsı kocsiban a százados ki akarta rántani egy kézigránát biztosítószögét, de egy ırmester rávetette magát, és kezét rákulcsolta, a másikéra. 301 -Parancsunk van rá, hogy élve nem foghatnak el! - kiáltotta a százados. -Nem a rossebeket! - ordította az ırmester. -Egyenként, elvtársak... felemelt kézzel. És legyetek óvatosak.

A furgon hátsó ajtaján kióvakodott egy közlegény. -A hangom irányába gyere, I vanov - mondta egy tolószékbıl Csernyavin. Az ırnagyot hosszasan kapacitálták, hogy mentse meg a különítményét. Két éve dolgozott együtt velük, és nem engedhette, hogy értelmetlenül lemészárolják ıket. Egy dolog volt az állam iránti, s egy másik az általa vezetett katonák iránti lojalitás. - Nem esik bántódásotok. Ha van nálatok fegyver, dobjátok el. Tudok a késrıl, ami nálad van, Ivanov... nagyon helyes. Jöhet a következı. A dolog gyorsan véget ért. A Special Air Service és a GSG-9 közös különítménye összegyőjtötte a szovjet kollégákat, aztán megbilincselték és bekötött szemmel elvezették ıket. Utóbb már csak ketten maradtak, de a helyzet a gránát miatt még így is kényes volt. A százados belátta, hogy nincs értelme annak, amit tesz, de nem találta meg a gránát biztosítószögét. Az ırmester odakiáltott Csernyavinnak, hogy figyelmeztesse, az ırnagy azonban amúgy is hiába próbált meg közelebb gurulni. Utoljára a százados jött elı. A gránátot az ırnagyra akarta dobni, akirıl azt hitte, hogy elárulta a hazáját, de észrevette, hogy a férfi mindkét lába be van gipszelve. Csernyavin látta az arcán, mi játszódik le benne. - Meg akarsz halni a semmiért, Andrej Iljics? 302 kérdezte az ırnagy. - A nyomorultak telenyomtak kábítószerrel, és éppen eleget tudtak meg ahhoz, hogy mindannyiótokat megöljenek. Nem hagyhattam, hogy megtegyék. -Éles kézigránát van a kezemben! - közölte fennhangon a százados. - Be fogom dobni a kocsiba! Meg is tette, mielıtt bárki megakadályozhatta volna. A furgon egy pillanattal késıbb felrobbant, és vele együtt megsemmisültek a különítmény térképei és menekülési tervei. Csernyavin arcán, ezen a héten elıször, széles mosoly jelent meg. -Ezt jól csináltad, Andrjuska! A két másik Specnaz-kommandó kevésbé volt szerencsés. Nem is tudták, hogy Csernyavin fogságba esett, és már látták a célpontot, amikor rajtuk ütött két német egység. A Német Szövetségi Köztársaságban azonban további húsz hasonló különítmény tartózkodott, és nem minden NATO-harcál-láspont kapott idıben figyelmeztetést. A Rajna mindkét oldalán jónéhány alkalommal tört ki heves tőzharc. A háború, amelyet millióknak kellett megvívniuk, elkeseredett raj- és szakasz-szintő összecsapásokkal kezdıdött, az éj leple alatt. 111 Frisbee-k Alomországból NÉMETORSZÁG, AZ ARCVONAL A látvány a legtöbb embert megrettentette volna. Négyezer láb magasságban sőrő felhızet gomoly-gott. Esıpászmákon repült át, ezeket azonban az éjszaka sötétjében inkább hallotta, mint látta. Úgy látta, mintha a fák fekete körvonalai felnyúlnának a száguldó vadászgépig, és megpróbálnák elkapni. Épesző ember aligha repült volna ennyire alacsonyan egy ilyen éjszakán. Annál jobb - gondolta, és elmosolyodott oxigénmaszkja alatt. Douglas Ellington ezredes ujjai F-I 9A Ghostrider vadászbombázójának botkormányát cirógatták, másik keze közben a fülke bal oldalán lévı fúvóka szabályozókon pihent. A feje felett lévı kijelzı a szélvédıre vetítette a repülési adatokat: a sebessége 625 csomó volt, a repülési magassága száz láb, a nulla-egy-hármas irányban haladt. A számok körül az elıtte lévı táj monokróm holografikus képét látta. A kép a gép orrába szerelt infravörös kamerából jött, s egy láthatatlan lézersugár korrigálta, amely másodpercenként nyolcszor

tapogatta végig a lenti terepet. 304 Az ezredes túlméretezett sisakján halvány fényő lámpák égtek, hogy segítsék perifériális látását. -Odafent kitört az istenítélet -jelentette a másodpilótája. Don Eisly ırnagy a rádió- és radarjeleket, valamint a saját mőszereiket figyelte. -Továbbra is normálszinten dolgozik az összes rendszer, a távolság a célig kilencven mérföld. -Helyes- felelte Duke. Ellingtonon, akik távolról még emlékeztetett is a jazz muzsikusra, szinte természetes módon ragadt rajta a becenév. Élvezte a feladatot. Veszélyesen alacsonyan suhantak észak felé KeletNémetország dimbes-dombos vidéke felett. Kétszáz lábnál sohasem emelkedtek magasabbra, a Frisbee pedig a pilóta állandó pályamódosításai következtében fel le szökkent. A Lockheed Ghostridernek nevezte el gépét, a pilóták azonban az F-19A jelő lopakodó vadászbombázót Frisbeeként emlegették. Nem voltak rajta ki-szögellések, merıleges lapok, amelyekrıl a radarhullámok visszaverıdhettek volna. Két nagy teljesítményő hajtómővét úgy tervezték meg, hogy zavaros infravörös képet adjon. A szárnyai felülnézetben egy harang körvonalait utánozták. Szembıl nézve különös ívben görbültek lefelé, ezért is kapta a kedveskedı Frisbee becenevet. Bár belülrıl az elektronikai technológia mesterdarabja volt, aktív rendszereit ritkán használták. A rádiók és a radarok elektronikus zajt keltenek, amelyeket az ellenség esetleg meghallhat, a Frisbee lényege pedig épp az az elgondolás volt, hogy olyan legyen, mintha egyáltalán nem is léteznék. 305 Náluk jóval magasabban a határ mindkét oldalán vadászgépek százai játszották halálos blöffjátszmájukat: száguldani kezdtek a túlsó oldal irányába, aztán elkanyarodtak - mindkét fél megpróbálta harcra ösztökélni a másikat. Mindkét oldal rendelkezett saját légi radarfelderítı-gépekkel, amelyek képesek voltak effajta légi ütközetek irányítására, azaz a stratégiai elıny biztosítására a háborúban, amely, bár ezt egyelıre csak kevesen tudták, már megkezdıdött. "És most villámgyorsan pontot szerzünk - gondolta Ellington. - Végre csinálunk valami okosat!" Száz bevetést repült Vietnamban az elsı F-111A vadászgépekkel. Ami a mélyrepülésben végrehajtott titkos akciókat illeti, Duke volt a légierı elsı számú szakértıje. Az járta róla, hogy telibe talál egy vakondtúrást éjfélkor, egy kansasi tornádó kellıs közepén. Ez nem egészen így volt, a Frisbee nemigen állt volna helyt egy tornádóban. A szomorú igazság ugyanis úgy festett, hogy különleges alakja következményeképpen az F-19 körülbelül annyira volt ügyes, mint egy malac. Ellington azonban nem bánta ezt. Jobb láthatatlannak lenni, mint mozgékonynak, gondolta, s tudta, hamarosan alkalma nyílik majd, hogy bizonyítsa vagy megcáfolja ezt az alapállítást. A Frisbee-raj most repült át minden idık legkoncentráltabb SAM-rakétaernyıje felett. -Hatvan mérföldre vagyunk a fı célponttól -közölte Eisly. - A fedélzeti rendszerek normálisan 306 mőködnek. Egyetlen radar sem fogott be bennünket. Nem rossz, Duke! -Vettem - felelte Ellington, és miután átrepültek egy kis domb gerince felett, elırenyomta a botkormányt, aztán nyolcvan láb magasságban szintbe állt egy búzatábla felett. Duke apait-anyait beleadott a játszmába, segítségül hívta minden tapasztalatát,

amit csak a mélyrepülés sok éves gyakorlása során megszerzett. Elsı számú célpontja egy szovjet IL-76-os Mainstay, egy AWACS-szerő repülıgép volt. Magdeburg közelében körözött, tíz mérföldnyire a másodlagos célponttól, az E-8 autópálya hídjától, amely Hohenroarthénál ívelt át az Elbán. Az akció kezdett csiklandóssá válni. Minél közelebb kerültek a Mainstayhez, annál több radarhullám érte a gépüket, és a radarjel erıssége a távolság csökkenésének négyzetével növekedett. Elıbb vagy utóbb elegendı jel verıdik majd vissza róluk a Mainstayre, hogy esetleg észrevegyék ıket -annak ellenére, hogy a Frisbee görbe szárnyainak kompozitanyaga átengedte a radarhullámokat. A stealth technológia csak megnehezítette a radarfelderítést, lehetetlenné azonban nem tette. Vajon meglátják majd ıket a Mainstayrıl? S ha igen, vajon milyen gyorsan reagálnak majd az oroszok? Maradj takarásban! - figyelmeztette magát. - Ezt a játékot a bevált szabályok szerint kell játszani. Ezt a mostani bevetést kilenc napon át gyakorolta Álomországban, a nevadai Nellis légitámaszpont közelében lévı szupertitkos gyakorló területen. Negyven mérföldrıl még egy E-3A Sentry is aligha szúrja 307 ki ıket, és a Sentry ugyebár sokkal jobb, mint a Mainstay masinája... "Hát, pajtás, azért vagy itt, hogy utánajárj ennek..." Öt Mainstay volt szolgálatban, valamennyi száz mérföldnyire a belnémet határtól. Csinos kis távolság, fıleg ha az embert attól a határtól háromszáz vadászgép választja el. -Húsz mérföld, Duke. -Rendben. Akkor hát jelents, Don. -Vettem. Még mindig nem állt ránk semmilyen tőzvezetı-rendszer, és nem is keresgélnek bennünket. A célról nagyon kevés VOX jön. Ellington lenyúlt, hogy élesítse a szárnyak alatt függı négy AIM-9M Sidewinder rakétát. A fegyver-zeti kijelzın villogni kezdett a barátságos, de halált jelentı zöld fény. -Tizennyolc mérföld. Úgy tőnik, a célpont szabályosan köröz, nem végez kitérı manıvereket. Percenként tíz mérföld - számolt magában Ellington. -Vagyis még egy perc negyven másodperc. -Tizenhat mérföld - olvasta le Eisly a NAVSTAR mőholdas navigációs rendszerhez kapcsolt monitorról. A Mainstaynek esélye sem lesz. A Frisbee majd csak akkor kezd emelkedni, ha már közvetlenül a cél alatt jár. Tizennégy mérföld. Tizenkettı. Tíz. Nyolc. Még hat mérföld az átalakított szállítógépig. -A Mainstay éppen most változtatott irányt... aha, megpróbál kidriblizni bennünket. Most érkezett meg fölénk egy Foxfire - mondta nyugodtan Eisly. A MiG-25 elfogó vadász, valószínőleg az IL-76-tól kapott instrukciók alapján, ıket kereste. A nagy sebességő 308 és jó manıverezıképességő gépnek - stealth - technológia ide vagy oda volt esélye, hogy rájuk bukkanjon. -A Mainstay alighanem megtalált bennünket. -Ránk ragadt már valaki? -Még nem - felelte Eisly, és le nem vette volna a szemét a veszélyjelzı berendezésekrıl. A Frisbeet eddig egyetlen rakétairányító radar sem fogta be. -Most érünk a cél alá. -Helyes, akkor emelkedünk. Ellington hátrahúzta a botkormányt, és a legnagyobb fokozatra állította az

utánégetıket. AFrisbee hajtómővei mindössze 1.3 Machot adtak le, most azonban minden felhasználható energiára szüksége volt. A meteorológusok szerint ezek a felhık húszezer láb magasságban értek véget, az IL-76 pedig efelett körülbelül ötezer lábnyival repült. A Frisbee most sebezhetı volt. Többé nem takarta a domborzat, a hajtómővek infravörös kibocsátása a maximális szintre emelkedett, a stealth-gép szinte világgá sugározta: Itt vagyok! Kapaszkodj feljebb, bébi! -Hajrá! - mondta hangosan Ellington a mikrofonjába, amikor kijutott a felhıkbıl, és az éjjellátó készülék nyomban elébe vetítette a Mainstayt. Öt mérföldnyire repült elıttük, és ereszkedni kezdett, hogy fedezéket találjon, de már késın. A kettejüket elválasztó távolság másodpercenként csaknem kétszázhetven méterrel csökkent. Az ezredes ráállította a célra az irányzék szálkeresztjét. Fejhallgatójában trillázó hang hallatszott: a Sidewinderek keresıi 309 ráálltak a célra. Jobb hüvelykujjával felpattintotta a biztosítóbillentyőt, aztán mutatóujjával kétszer is meghúzta a ravaszt. A Sidewinderek fél másodperc múltán elváltak a géptıl. Fúvókáik ragyogóan izzó lángjain elvakították, ı azonban, amíg a célpont felé száguldottak, le sem vette róluk a szemét. Nyolc másodperc telt el így. Mindkét rakéta a Mainstay jobb szárnya felé tartott. Harminc lábnyira voltak tıle, amikor távolságérzékelı detonátoraik felrobbantak. A levegı gyilkos repeszekkel telt meg. A Mainstay mindkét jobboldali hajtómőve felrobbant, a szárny levált, és a szovjet gép pörögve zuhanni kezdett lefelé, majd néhány másodperccel késıbb eltőnt a felhıkben. Jézusom! - gondolta Ellington. Megdöntötte a gépet, aztán visszaereszkedett a föld biztonságos közelségébe. Ez egyáltalán nem olyan volt, mint a filmekben. Eltaláltam, aztán egy pillanat alatt eltőnt. Hát ez elég könnyen ment. Az elsı számú célpont elintézve. Most pedig jöjjön a neheze... A Strasbourg felett körözı E-3A Sentry fedélzetén dolgozó radartechnikusok elégedetten állapították meg, hogy két perc alatt mind az öt szovjet radarfelderítıgéppel végeztek: minden sikerült, az F-19 csakugyan meglepte ıket. Az Alomország hadmőveletet irányító dandártábornok elırehajolt parancsnoki székében, és bekapcsolta a mikrofonját. -Trombitás, trombitás, trombitás! - mondta, aztán ismét kikapcsolta. - Jól van fiúk - sóhajtotta. 310 Ahatár közelében felhıkben kavarogtak a NATO-vadászok. Kivált közülük száz vadászbombázó, és ereszkedni kezdtek a föld felé. A kötelékben ötven F-111F Aardvark, és ötven GR1 Tornado repült. Szárnyaikon súlyos üzemanyagtartályokat, és célkeresı bombákat vittek. AFrisbeek második hullámát követték, amelyek már hatvan mérföldnyire behatoltak az NDK-ba, és épp földi célpontjaikat semmisítették meg. A csapásmérı kötelékek mögött a bármilyen idıjárási viszonyok között bevethetı Phantom és Eagle elfogó vadászok radarkeresıs rakétáikkal tőz alá vették a szovjet vadászokat, amelyek éppen az imént veszítették el légi irányítóikat. A nyugati gépeket a Rajna felett körözı Sentryk irányították. Végül egy harmadik NATO-légikötelék iselindult, hogy mélyrepülésben suhanva megkeresse a radarállomásokat, amelyek átvették volna az elpusztított Mainstayek feladatát. HOHENROARTHE, NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG Ellington ezer láb magasságban keringett, céljától néhány mérföldnyire. Két

kétnyílású híd volt az, két betonív. Mindkettı ötszáz yard hosszúságban, egy szelíd S-kanyar felett ívelt át az Elbán. Ellington úgy gondolta, valamikor még a harmincas években építhették, mert ez a Berlinbıl Braunschweigbe vezetı út az elsı autobahnok egyike volt. Lehet, hogy a jó öreg Adolf 311 maga is áthajtott ezen a hídon - jutott eszébe Ellingtonnak. - Annál jobb. Ebben a pillanatban célzórendszere kis fényerejő képernyıjén észrevette, hogy a a hidat ellepik a szovjet harckocsik. Valamennyi nyugat felé tartott. Ellington elgondolkodva nézte a képernyıt. Ez csak egy, a NATO ellen küldött hadsereg második lépcsıje lehet. A hídtól délre, a keleti part 76-os magaslatára egy SA-6 rakétaüteget telepítettek, hogy védelmezze az átkelıhelyet. Most alighanem teljes riadókészültségben volt. Fülhallgatója szüntelenül csiripelt: a veszélyjelzık regisztrálták, hogyjónéhány légelhárító üteg radarja a Frisbeet pásztázza. Ha akár csak egy is jó visszhangot kap... Akkor annyi - gondolta komoran. -Mi van a Pave Tackkel? -Készenléti állás - felelte kurtán Eisly. A pilótára és a mögötte ülıre egyaránt óriási stressz nehezedett. -Világitsd ki - adta ki az utasítást Ellington. Eisly bekapcsolta a Pave Tack célmegvilágító lézert. A precíziós készüléket a Frisbee lekonyuló orrkúpjába építették. Legalsó része egy forgó ágyútoronyféle volt, amelyben egy széndioxid-lézer, és egy kamera mőködött. Az ırnagy a joystickjén lévı kezelıgombokkal a hídra irányította a kamerát, aztán kinyitotta az infravörös lézert borító maszkot. Az északi hídnyílás közepének burkolatán láthatatlan pont jelent meg. Egy számítógépes rendszer újabb utasításig ugyanazon a helyen tartotta, a sikert vagy a kudarcot pedig egy videomagnó rögzítette. 312 -Célpont megvilágítva -jelentette Eisly. - Tőz-vezetı radar még mindig nem fogott be bennünket. -Nemo, itt Árnyék-4. A célpont megvilágítva. -Vettem. Tizenöt másodperccel késıbb feltőnt az elsı Aardvark. A víz felett mindössze harminc lábnyival száguldott. Egyetlen lézerirányítású GBU-15 Paveway bombát oldott ki, aztán éles szögben keletre, Hohen-roarthe fölé kanyarodott. A bomba orrába épített optikai számítógép észlelte az infravörös sugarat, megcélozta, s ennek megfelelıen állította be a függıleges vezérsíkokat. A hídtól délre a SAM-ütegparancsnok megpróbálta megállapítani, mi az a zaj, amit hall. Keresıradarja nem mutatta a Frisbeet. Megmondták neki, hogy itt ne számítson baráti repülıgép felbukkanására, mert a biztonságos légifolyosó innét tizenöt mérföld-nyire északra, a mahlminkeli légibázis felett húzódott. Talán onnan jön ez a zaj - gondolta. - Nem riasztottak bennünket külön... Az északi szemhatáron hirtelen világossárga fény lobbant. A parancsnok nem tudott róla, de a Luftwaffe négy Tornadója - mindössze egyszer - átrepült Mahlminkel felett: száz meg száz rekeszbombát hagytak maguk után. Fél tucat Szuhoj vadászbombázó borult lángba, kigyulladó üzemanyaguk az esıfelhıkig emelkedı tőzlabdává változott. Az ütegparancsnok egy pillanatig sem habozott. Odakiáltott embereinek, hogy tőzvezetı radarjaikat kapcsolják készenléti állásból aktív keresésre, és 313 tapogassák körül a hídjukat. Egy pillanattal késıbb az egyik felfedezett egy,

a folyásiránnyal szemben repülı F-111-et. -A francba! - kiáltott fel az Aardvark rendszereit kezelı pilóta, és nyomban útnak indított egy Shrike radarelhárító-rakétát a SAM-üteg felé, egy másikat a keresıradar irányába, végül egy Pavewayt a hídra, majd élesen balra kanyarodott. Az egyik rakétás tiszt belesápadt, amikor megértette, mi bukkant fel a semmibıl távcsöve látómezejében, és nyomban parancsot adott mindhárom rakétája sorozatban való kilövésére. A közeledı gép alighanem ellenséges légijármő volt, és éppen kibocsátott magából három kisebb tárgyat. Az elsı SAM eltalálta a magasfeszültségő vezetéket, amely a hidaktól délre ívelt át a folyó felett, és felrobbant. A vezetékek szikrázva hulltak a folyóba, és az egész völgyben kialudtak a lámpák. A másik két SAM elszáguldott, a minden képzeletet felülmúló robbanás mellett, majd ráállt a második F-111-re. Az elsı Paveway pontosan az északi hídnyílás közepét találta el. Késleltetett bomba lévén, elıbb átütötte a vastag burkolatot az egyik zászlóaljparancsnok harckocsija elıtt, s csak azután robbant fel. Az északi ív erıs volt - hiszen már több, mint ötven éve bírta a használatot -, de a 945 fontnyi nagyerejő robbanóanyag darabokra szaggatta. A kecses betonhajlat egy pillanat alatt kettészakadt, és a két egyensúlyát vesztett pillér között cikcakkos szélő, húsz lábnyi rés támadt. Tervezıik nem úgy méretezték ıket, hogy önmagukban is megálljának, fıleg akkor, amikor 314 a hídpályán páncélozott jármővek is haladnak. A második Aardvark által kioldott bomba a parthoz közelebb csapódott be, amitıl végleg lerogyott az ív keleti maradványa. Nyolc harckocsit vitt magával az Elbába. A második F-111 pilótái azonban ezt már nem láthatták. Miután a repülırıl indított két Shrike elpusztított két szovjet radarhordozó jármővet, az egyik SA-6 rakéta oldalba kapta, és ezer darabra tépte. Egyik oldalnak sem volt ideje a gyászra. Afolyó felett újabb F-1111 süvítette felfelé, a SAM-ütegek személyzete pedig lázasan igyekezett célba venni. Harminc másodperccel késıbb az északi ív is tökéletesen megsemmisült: a három célkeresı bomba robbanása nyomán téglányi vasbetondarabok potyogtak a folyó fenekére. Eisly a déli hídnyílásra állította a lézeres jelet. Összetorlódtak rajta a harckocsik: útjukat a nyugati végen egy széttépett, lángoló BMP-1 páncélozott szállító harcjármő állta el, amelyet az elsı bomba robbanása dobott a híd egyik pilonjáról a másikra. A negyedik Aardvark két bombát oldott ki: ezek is könyörtelenül belefúródtak a lézerpontba, amelyet Eisly ezúttal egy álló harckocsi lövegtornyán helyezett el. Az eget dízelolaj lángjai világították meg, és keresztül-kasul hasogatták a vállról indított SAM-ek, amelyeket a pánikba esett gyalogosok lıttek ki. A két Paveway mindössze tíz méterre robbant egymástól. A teljes hídnyílás összeroskadt, a páncélosok az Elbába hullottak róla. 315 "Na még egy kis elintéznivaló - gondolta Ellington.-Ott ni!" A szovjetek hídépítı eszközöket halmoztak fel a folyóval párhuzamosan haladó másodrendő útvonalon, valószínőleg az építık is a közelben tartózkodtak. A Frisbee elsüvített a teherautók sora felett: mindegyik egy szalaghíd egy-egy darabját szállította. Mire azonban Ellingtonék nyugatra, az NSZK, azaz a biztonság felé vették az útjukat, már fáklyasor lobogott a helyükön. A három megmaradt Aard-vark egyszerre érkezett: mindegyik két Rockeye rekeszbombát dobott a teherautóparkolóba. A Roc-keye-ok ezer darabra szaggatták a hídépítı

felszerelést, a pilóták pedig forrón remélték, hogy néhány tapasztalt utásszal is sikerült végezniük. Az Aardvarkok ezután nyugatra fordultak, és az F-19 nyomában hazafelé indultak. Ekkorra már egy második F-15 Eagle kötelék hatolt be Kelet-Németország légterébe, hogy a helyükre leszállhassanak a NATO csapásmérı gépei. Kilıtték radar- és infravörös keresıvel felszerelt rakétáikat a MiG-ekre, amelyek megpróbáltak a hazatérı vadászbombázók nyomába eredni. Csakhogy az amerikaiaknak - ellentétben az oroszokkal - még megvoltak a légi vadászirányítóik. Az eredmények is ezt tükrözték. A Mainstayek elvesztése után a szovjet vadászoknak már nem maradt idejük, hogy rendezzék soraikat, alakzataik összezavarodtak. Ami pedig még ennél is rosszabbul érintette ıket: a SAM-ütegek, amelyeknek a MiG eket kellett volna támogatniuk, válogatás nélkül tüzeltek az égbolton feltőnı 316 mindenféle célpontra - miközben a NATO gépei a domborzat takarásában érkeztek. Mire az utolsó gép is áthúzott a nyugatnémet határ felett, összesen tizenegy perc telt el az Álomország hadmővelet kezdete óta. Nem volt olcsó vállalkozás: két felbecsülhetetlen értékő Frisbee és tizenegy csapásmérı repülıgép veszett oda. Sikernek mégis siker volt. A NATO-vadászok kétszáz, bármilyen idıjárási viszonyok között bevethetı szovjet vadászgépet pusztítottak el, és még vagy százat a SAM-ek baráti tüze is leszedett. A szovjet légvédelmi erık legkiválóbb egységei megsemmisültek, így aztán Európa felett a NATO-é volt az éjszakai égbolt. Harminchat nagy hidat támadtak, harminc megsemmisült, a többi megrongálódott. A két órával késıbbre tervezett elsı szovjet szárazföldi támadást második lépcsı már nem támogathatta. Nem maradtak mozgatható SAM-ütegek, utászok, és hiányzott az a sok nagyon fontos késın jövı is, akiknek az alapkiképzése csak most fejezıdött be a szovjet anyaországban. Arepülıterek elleni NATO-támadás nyomán végül is odaveszett a szovjet légifölény, egy idıre legalábbis. A NATO légiereje eleget tett legfontosabb feladatának: döntı módon csökkentette a szovjetek olyannyira rettegett szárazföldi fölényét. A Nyugat-Európáért folyó szárazföldi háborút immár közel azonos erıkkel vívják majd. 317 PHARRIS Amerika keleti partján még tartott az elızı nap. A Pharris 22 órakor futott ki a Delaware folyóról. Mögötte egy harminc hajóból álló konvoj, és tizenkét kísérıhajó haladt. Ilyen rövid idı alatt mindkét típusból mindössze ennyit lehetett összeszedni. Amerikai és külföldi zászlók alatt közlekedı hajók tucatjai menekültek amerikai kikötıkbe, jónéhány pedig a tervezettnél jóval délebbre vette útját, hogy a lehetı legnagyobb távolságra legyen a Norvég-tenger felıl déli irányba felfejlıdı szovjet tengeralattjáróktól. Morris tudta, hogy az elsı néhány nap kemény lesz. -Kérem, kapitányjöjjön a hírközpontba - hápog-ta egy hangszóró a falon. Morris azonnal elindulta hátra, a hírszoba felé, amelynek ajtaját állandóan zárva tartották. - Ez élesben megy - nyújtott oda neki a híradóstiszt egy sárga üzenetnyomtatványt. Morris böngészni kezdte a gyér fényben. ZO357ZJUNI15 FA: ATL.FL.

KAPJA.: MINDEN ATL. FL. HAJÓ SZIG. TITKOS 1. HAJTSON VÉGRE KORLÁTOZÁS NÉLK. LÉGI ÉS TENGERI AKCIÓKAT A VARS. SZERZ. ERİI ELLEN 2. GOLF TAC 7. TERV ÉLETBE LÉP 3: BÁTOR SZÍVEK, ATL. FL. KÜLD Hetes számú harcászati változat. Ez azt jelenti, hogy nem vetnek be atomfegyvereket. Morris örömmel 318 látta ezt, a Pharris fedélzetén pillanatnyilag amúgy sem voltak ilyenek. Most már figyelmeztetés nélkül megtámadhatta a keleti tömb bármely hadi vagy kereskedelmi hajóját. Hát akkor... -bólintott a kapitány. Zsebre győrte a táviratot, visszatért a parancsnoki hídra, és anélkül, hogy bárkihez szólt volna, a mikrofonhoz lépett. -Figyelem, itt a kapitány, hivatalos bejelentést teszek. Hadbaléptünk, nincs több gyakorlatozás, uraim. Ha mostantól meghallják, hogy riadó van, az azt jelenti, hogy odakint les ránk a rosszfiú, és neki is vannak éles fegyverei. Ennyi. Kikapcsolta a mikrofont, és odapillantott a fedélzeti tisztre. -Mr. Johnson, folyamatosan mőködtessék a Prairie-Masker rendszereket. Ha leállnak jelentsék nekem, és kerüljön be a parancskönyvbe. -Igenis, kapitány. A Prairie-Masker a tengeralattjárók szonárjának megzavarására szolgált. A fregatt törzsén a gépház elıtt és mögött két fémszalag futott körbe. Ez volt a Masker. Sőrített levegıt bocsátott ki az óceán vizébe - millió meg millió apró buborék alakjában. A rendszer "Prairie" része ugyanezt propeller lapátokkal oldotta meg. A buborékok félig áteresztı réteget alkottak, amelyek visszafogták a hajó által kibocsátott zajokat, s csak a hajtómővek zörejeinek töredékét engedték ki az óceánban. A tengeralattjárók így rendkívül nehezen vehették észre a fregattot. -Mikor érünk ki a csatornából? - kérdezte Morris. -Másfél óra múlva elérjük a tengerbóját. 319 -Jól van, mondja meg a fedélzetmester helyettesének, hogy huszonhárom negyvenötre készüljön fel a farok meg a Nixie kidobására. Ez a vontatott szonársort, meg a Nixie orpedó-el-terelıt jelentette. -Addig megyek és szunditok egyet. Huszonhárom harminckor ébresszenek fel. Ha bármi történik, hívjanak. -Igenis, uram. Három P-3C Orion tengeralattjáró vadászrepülıgép pásztázta elıttük az óceánt. A tengerre szállás kockázata nem volt nagyobb, mint egyébkor, egy megfeneklés vagy egy eltévedt bója legázolása viszont igencsak apróságnak tőnt. Morris tudta, hogy most szüksége van az alvásra, s azt is, hogy egyáltalán nem lesz meglepve, ha mindjárt a kontinentális aljzat három órányira lévı szélének egy tengeralattjáró fogadja. Egy effajta fejleménnyel pihenten akart szembenézni. SUNNYVALE, KALIFORNIA Mi tartja vissza Washingtont? - tette fel magának a kérdést az ezredes. Neki mindössze egy egyszerő igenre vagy nemre volt szüksége. Ellenırizte a mőszereit. Pillanatnyilag három KH-11 fotófelderítı mőhold keringett Föld körüli pályán, ezenfelül kilenc elektronikus hírszerzı szatellit. Ez volt az ı "mélyenjáró csillagképe". Magasabb pályákon keringı navigációs és hírközlési holdjait nem

féltette, de 320 az alsó Föld körüli pályákon keringı tizenkettı, fıleg a KH-ek, értékesek és sebezhetıek voltak. Kettı szoros közelségében orosz megsemmisítı mőholdak tartózkodtak, az egyik mostanában ért orosz terület fölé, a másik negyven perccel késıbb. A harmadik még nem kapott kísérıt, de a legfrissebb leninszki felvételen látszott, hogy a kilövıállásban egy újabb F-típusú rakétába töltik az üzemanyagot. -Vessünk még egy pillantást arra a kullancsra - rendelkezett az ezredes. Egy technikus betáplálta a keresıparancsokat, mire egy fél világgal odébb a mőhold begyújtotta segédhajtómőveit, és megfordult az őrben, hogy kamerái megkereshessék a szovjet rombolószatellitet. Az ötven mérföld nyire, egy kilenc mérfölddel lejjebb lévı pályán haladt az amerikai mögött, most azonban... eltőnt. -Elmozdították, mégpedig az utóbbi fél órában. Felvette a telefont, és a honi légvédelem fıparancsnokát hívta, hogy közölje. Saját hatáskörében módosítani akarja a KH pályáját. Elkésett. Amikor a mőhold megfordult, hogy a föld felé irányozza a kameráit, a bolygó képének egy tekintélyes részét eltakarta egy hengeres tömeg. Villanás látszott, és a TV képernyı elsötétült. Ennyi. -Chris, megvannak magának azok a manıverparancsok, ugye? -Igen, uram - felelte a százados, de továbbra is a képernyıt bámulta. -Most azonnal hajtsa végre ıket! A százados lehívta a parancssort a számítógép 321 monitorjára, majd Enter-t ütött. A mőholdak rakétahajtómővei bekapcsoltak, hogy kisebb pályamódosítást hajtsanak végre. Ugyanekkor megszólalt a telefon az ezredes asztalán. -Árgus irányító. -Itt a honi légvédelem péká. Mi a franc történt? -Az az orosz megsemmisítı mőhold felzárkózott és szétrobbant. Nincs jelünk a KH-11-rıl, uram. Arra kell gondolnom, hogy sikeresen elpusztították a madarunkat. Most utasítottam a két KH-t, hogy másodpercenkénti száz lábbal módosítsák a sebességüket. Mondja meg Washingtonnak, uram hogy túl sokáig vártak. 18/ Északi dicsfény KIJEV, UKRAJNA Döntés született, hogy valamennyi szovjet hadsereg-csoport és frontparancsnokot tájékoztatnak a németországi fejleményekrıl. Alekszejev és a fınöke tudták, miért. Ha bárkit felmentenek a beosztásából, az új embernek is tisztában kell lennie a helyzettel. Érdeklıdéssel hallgatta a hírszerzıi jelentést. Arra senki sem számított, hogy a Specnazos kommandók közül sokan érnek el sikert, de úgy tőnt, hogy egyikmásik elérte a célját, különösen a német kikötıkben. A hadmőveleti hírszerzési tájékoztató következı témája az Elba-hidak megsemmisülése volt. -Miért nem figyelmeztettek bennünket erre? - kérdezte a délnyugati hadseregcsoport fıparancsnoka. -Tábornok elvtárs - felelte a repülıtiszt -, mi úgy tudtuk, hogy ez a stealth repülıgép prototípus, és még nem állították rendszerbe. Az amerikaiaknak valahogyan sikerült gyártaniuk belıle néhányat, legalább egy rajnyit. A légi

radarellenırzésünk megsemmisítésére használták ıket, amivel elıkészítették a nagyarányú légitámadást repülıtereink és utánpótlási vonalaink, ráadásul egy jól kitervelt légicsatát 323 is a vadászaink ellen. Az akciójuk sikeres volt, de nem döntı jelentıségő. -İ... és a nyugati hadseregcsoport repülıfınökét talán azért tartóztatták le, mert sikeresen visszaverte a támadást, mi? - horkant fel Alekszejev. - Hány repülıgépet veszítettünk? -Nem vagyok felhatalmazva arra, hogy közöljem, tábornok elvtárs. -Akkor beszéljen a hidakról! -Az Elba hídjainak többségét ilyen-olyan mértékben megrongálták, és támadásokat intéztek az utászegységek ellen is, amelyeket a közelükbe telepítettünk, ha harcászati okokból új hidakkal való helyettesítésükre volna szükség. -Az az eszelıs barom! A hidászegységeit közvetlenül az elsıdleges célok mellett helyezte el! - fortyant fel a délnyugati fıparancsnok, és úgy nézett a mennyezetre, mintha itt Kijevben is azonnali légitámadásra számítana. -Azaz oda, ahol az utak vannak - mondta a hírszerzı tiszt nyugodtan. Alekszejev intett neki, hogy elmehet. -Rosszul kezdıdik, Pasa. Egy tábornokot már letartóztattak, az utódját azonban még nem nevezték meg. Alekszejev egyetértése jeléül bólintott, aztán az órájára nézett. -A páncélosok harminc percen belül átlépik a határt, és még tartogatunk néhány meglepetést. Az erısítéseiknek még csak a fele jutott célba, és az embereik még mindig nem érték el a mieink pszichológiai 324 készenlétét. Az elsı csapásunk súlyos veszteséget okoz majd nekik, feltéve, hogy berlini barátunk megfelelıképpen vonultatta fel a csapatait. KEFLAVIK, IZLAND Mike Edwards hadnagy felpillantott a térkénrıl, amely az imént érkezett telefaxon. -Remek idıjárás - jelentette ki. Huszonnégy órán belül megérkezik Kanada felıl egy erıs hidegfront. Jócskán hoz majd esıt, talán egy hüvelyknyit is, de ma egész nap tiszta lesz az égbolt, a felhızet legalább húszezer lábon lesz, csapadék pedig nem esik. A tengerfelszín magasságában tizenöt-húsz csomós szél fúj, és hét ágra süt majd a nap - tette hozzá vigyorogva. A Nap már majdnem öt hete felkelt, és még legalább öt héten át le sem nyugszik. Itt Izlandon olyan közel voltak az Északi-sarokhoz, hogy nyáron csak körbeballagott az azúrkék égen, a nyugati szemhatáron kissé lejjebb ereszkedett, le azonban nem bukott mögé. Olyasvalami volt ez, amihez külön hozzá kellett szokni. -Vadászidıjárás - ismerte el Bili Jeffers ezredes, az 57. elfogóvadász repülıraj, a Fekete Lovagok parancsnoka. F-15 Eagle-jeik nagy része oda néhányszáz lábnyira, a szabadban várakozott. Pilótáik bennük ültek, és immár kilencven perce várakoztak. Két órával korábban riasztották ıket, hogy a kolafélszigeti 325 taktikai légitámaszpontokról ismeretlen céllal nagy számú szovjet gépszállt fel. Keflavikban mindig is nagy volt a forgalom, de az utóbbi héten a dolog kezdett tébolyda jelleget ölteni. A repülıteret közösen használta a légierı és

a haditengerészet, ráadásul még nemzetközi légikikötıként is mőködött, ahol számos utasszállítógép szállt le, hogy üzemanyagot vegyen fel. A múlt héten ehhez a jövés-menéshez komor külsejő taktikai vadászok is járultak, amelyek az Egyesült Allamokból és Kanadából igyekeztek Európa felé, valamint fontos felszereléssel megrakott, túlsúlyos teherszállító gépek. Utasszállító gépeken sápadt amerikai turisták tértek vissza Európából, együtt azoknak a katonáknak a hozzátartozóival, akik most éppen az arcvonalban tartózkodtak. Kef lavikból is evakuáltak háromezer feleséget és gyereket, a támaszpont harcra készült, csak az maradt, akire szükség volt. Keflavik készen állt arra, hogy a szovjetek kirobbantják a háborút. A háborút, amely, úgy tőnt egyik pillanatról a másikra tör ki, akár egy új tőzhányó. -Ezredes, engedelmével ellenırzık ezt-azt a toronyban. Ez az elırejelzés eléggé megbízható, legalábbis, ami a következı tizenkét órát illeti. - Szélfolyosók - nézett fel Jeffers ezredes a légnyomás- és széltérképrıl. -Egyes helyeken egész héten voltak, uram, és változásnak semmi jele. -Rendben van, menjen csak. Edwards feltette a sapkáját, és kilépett az ajtón. 326 Haditengerész gyakorlóruhájához vékony kék tiszti zubbonyt viselt. Örült, hogy a légierınél továbbra sem igen szıröznek az öltözékekkel. Harci szerelésének többi része a Jeepjében volt: egy 38-as revolver és a hozzá való fegyverszíj, továbbá a tábori zubbony, amelyet az álcaholmikkal együtt már három napja megkapott mindenki. Ezek alighanem mindenre gondolnak, állapította meg Edwards, és beindította a dzsipet, hogy odahajtson a negyedmérföldnyire lévı toronyhoz. Még golyóálló mellényt is adtak. Keflavikot okvetlenül meg kell támadniuk, emlékeztette magát Edwards. Ezt mindenki tudta, készült is rá, aztán megpróbált megfeledkezni róla. Izland nyugati partvidékén lévı Keflavik volt a legtávolabbi elıretolt NATO-helyırség: az Atlanti-óceán északi részének megerısített kapuja. Ha Ivánék meg akartak vívni egy tengeri háborút, elıtte semlegesíteniük kellett Izlandot. A négy keflaviki kifutópályát tizennyolc F-15 Eagle elfogó vadász és kilenc P-3C Orion tengeralattjáró-vadász használta, rajtuk kívül pedig három E-3A AWACS: a legfontosabb és legveszedelmesebb gépek, a vadászok szemei. Ebben a pillanatban kettı dolgozott, az egyik a Fontur-foktól húsz mérföldnyire északkeletre körözött, a másik Keflaviktól 150 mérföldnyire északra, Ritstain fölött. Ez felettébb szokatlan dolognak számított. Mivel Izlandon összesen csak három ilyen AWACS szolgált, meglehetısen nehéz volt megoldani, hogy egyikük mindig odafenn legyen. Az izlandi védelmi erık parancsnoka mindezt igen komolyan vette. Edwards megvonta a vállát. Ha csakugyan 327 Backfire-ek tartanak feléjük, neki nincs egyéb dolga. Ó a repülıraj újdonsült meteorológus tisztje volt, és most adta le az idıjárásjelentését. Leállította a dzsipjét a torony melletti tiszti parkolóban, s közben úgy döntött, magával viszi a 38-ast. A területet nem vette körül kerítés, és nem lehetett tudni, nem akarja-e kölcsönvenni valaki a pisztolyt. A támaszponton nagy volt a nyüzsgés, itt tartózkodott egy tengerészgyalogos század, és a haditengerészet egy rendıralegysége is; nagyon csúful festettek az M-16 karabélyaikkal meg a kézigránátokkal teletőzdelt hevederöveikkel. Edwards remélte, hogy óvatosan bánnak ezekkel a holmikkal. Másnap délutánra várták a tengerészgyalogság egy teljes partraszálló egységét: azért jöttek, hogy hatásosabb védelmet biztosítsanak a támaszpontnak. Ennek már egy héttel

korábban meg kellett volna történnie, de elhalasztották, részben, mert az izlandiak nem örültek túlságosan a nagyszámú külföldi fegyveres jelenlétének, részben azonban azért, mert a mostani válság képtelen gyorsasággal bontakozott ki. Felballagott a torony külsı lépcsıjén, az irányítóhelyiségben pedig azt tapasztalta, hogy odabent a szokásos öt ember helyett nyolc szorong. -Szevasz Jerry - üdvözölte a fınököt, Jerry Simon tengerészhadnagyot. Az izlandi polgári légiirányítók, akik máskor ugyancsak itt dolgoztak, most nem voltak itt. Aha - gondolta Edwards -, nincs polgári légiforgalom, amit irányíthatnának. -...reggelt, Mike - hangzott a válasz. Ez Keflavikban állandó tréfák tárgya volt. Helyi idı szerint 328 3 óra 15 perc volt - reggel. A nap már fenn járt az égen, és északkelet felıl beragyogott rájuk a színezett üvegablak elé húzott vászonredınyön át. -Nos, lássuk csak, mi a helyzet - mondta Edwards, és odament meteorológiai eszközeihez. -Utálom ezt a szörnyő helyet! - vágták rá szinte egyszerre a toronyban tartózkodók. -Örülök, hogy ilyen kiegyensúlyozottak vagyunk' - állapította meg Edwards. Az alacsony, ösztövér tiszt mindössze két hónapja került ide, de nyomban népszerővé vált. A maine-9 Eastpointban született, és a légierı akadémiáján szerzett diplomát, mivel azonban szemüveges volt, nem repülhetett. Apró termete - öt láb hat hüvelyk magas, és százhúsz font volt - nemigen szerzett volna neki parancsnoki tekintélyt, de ragályos vigyorgása, állandó mókázása, valamint, az észak-atlanti idıjárás terén szerzett hozzáértése miatt, mindenkit a pajtásává tett. Úgy gondolták róla, egy napon majd a tévében mondja az idıjárás-jelentést. - MAC öt-kettı-nulla, vettem. Gurulj ki, Böhöm, szükségünk van a helyedre mondta elcsigázottan egy légiirányító. Néhányszáz yardnyira az egyes kifutón gyorsulni kezdett egy C-5A Galaxy szállítógép. Edwards távcsövön figyelte. -Jelentenek valamit valahonnét? - kérdezte Simon Edwardstól. -A norvég hír óta semmit. Kólán élénk tevékenység. Tudod, mennyit válogattam, mire sikerült idehelyeztetnem magam? - mondta Mike. Visszament, hogy ellenırizze digitális barométere kalibrációját. 329 Hat hete kezdıdött. A Szeveromorszk környéki féltucat repülıtérre telepített szovjet haditengerészeti és nagy hatótávolságú repülıcsoportok szinte folyamatosan gyakoroltak, támadó formációkban repültek, amelyek szinte bármire vagy bárkire lecsaphattak. Aztán valamikor két héttel ezelıtt a légitevékenység alábbhagyott. Ez rosszat jelentett - elıször tökéletesen begyakoroltattak mindent a repülıszemélyzetükkel, aztán leálltak karbantartásra, hogy meggyızıdjenek arról: az összes gép és valamennyi mőszer tökéletesen mőködik... És vajon most mit csinálnak? Támadást intéznek a norvégiai Bodo vagy esetleg Izland ellen? Netán ez is csak gyakorlat? Lehetetlen volt megmondani. Edwards kézbe vett egy csiptetıs írótáblát, és szignálta a rajta lévı ívet, igazolván, hogy aznap ellenırizte a toronyban lévı mőszereit. Ráhagyhatta sorállományú technikusaira is, azokat azonban ott tartották a repülórajnál, hogy segítsenek ottani társaiknak. Edwards is el tudta intézni helyettük. Egyébként is, ez alkalmat adott neki, hogy átnézzen a toronyba, és... -Mr. Simon - szólalt meg egyszerre a szolgálatvezetı sorállományú légiirányító.-Most írtam le egy rádiótáviratot az egyes Sentryrık Vörös

Riasztás! Sok bandita közeledik, uram. Észak-északkelet felıl jönnek... Most áll rájuk a kettes Sentry... befogták ıket. Jézusom. Azt mondják, negyven-ötven rabló. Edwardsnak feltőnt, hogy az irányító a közeledıket a gyakorlattal ellentétben nem zombiknak, hanem banditáknak nevezte. 330 -Nekünk jön-e befelé valamink? -Van kint egy MAC C-141-ünk, és még nyolc, öt perces idıközökben, Doverbıl érkeznek. -Akkor mondja meg nekik, hogy forduljanak visz-sza, és okvetlenül nyugtáztassa! További értesítésig Keflavik senkit nem fogad. Simon odafordult a híradósához: -Szóljon be a flottának, hogy megtámadnak bennünket, és hogy továbbítsák a hírt. Én... Körülöttük ütemesen lüktetni kezdtek a riadókürtök. Odalent a reggeli szürkületben a reptériek kihúzták a várakozó vadászok pirosszalagos biztosító csapszegeit. Edwards látta, hogy az egyik pilóta kihörpinti italát a mőanyagpohárból, és hozzálát, hogy beszíjazza magát az ülésbe. A vadászok mögött álló starterek elkezdtek fekete füstöt okádni: a hajtómővek indításához szükséges áramot termelték. -Torony, itt a fıvadász. Araszolunk. Ürítsétek már ki azokat a kifutókat! Simon a kezébe vette a mikrofont. -Vettem, fıvadász, tiétek a pálya. Alfa felállás. Indulás! Vége. Odalent levették a ponyvákat, elhúzták a féktus-kókat a kerekek elıl, és az egyes munkacsapatok fınökei búcsút intettek a. pilótáiknak. A sugárhajtómővek süvöltése mennydörgéssé erısödött, amikor a gépek lassan megindultak a startvonal felé. -Hol a harcálláspontod, Mike? - kérdezte Simon. -A meteorológiai épületben - bólintott Edwards, és elindult az ajtó felé. - Sok szerencsét, srácok. A Sentry-2 fedélzetén a technikusok a feléjük 331 közeledı radartárgyképek félkörét figyelték. Valamennyi mellett a BGR betők látszottak, és a számítógép kiírta a az irány-, a magasság- és a sebességadataikat is. Minden pont a szovjet haditengerészeti légiflotta egy Tu 16 Badger bombázóját jelentette. Hatszáz csomós sebességgel huszonhat ilyen közeledett Keflavik felé. Alacsonyan repültek, hogy az E-3A radar horizontja alatt maradjanak, most pedig, miután már felfedezték ıket, kétszáz mérföldes távolságban gyorsan emelkedtek. A formációjuk lehetıvé tette, hogy a technikusok nyomban megállapítsák: ellenséges gépek. Harci ırjáratban négy Eagle volt odafent, kettı AWACS-ekkel dolgozott, de már közel jártak ahhoz a ponthoz, hogy vissza kelljen térniük, ráadásul már üzemanyaguk sem volt elég, hogy versenyt fussanak az utánégetıs Badgerekkel. Azt a parancsot kapták, hogy forduljanak a hatszáz csomóval közeledı bombázók felé, de a támadók egyelıre nem jelentek meg rakéta-tőzvezetı radarjaikon. A Fontur-foknál cirkáló Sentry-1 még rosszabbat jelentett. A technikusok itt Tu-22M Backfire-ek tárgyképeit látták a radarernyıkön. A gépek elég lassan jöttek, hogy lássék: alaposan meg vannak rakva külsı fegyverzettel. Az Eagle-ök itt is elindultak, hogy útjukat állják. Mögöttük száz mérföldnyire az eddig Reykjavikra ügyelı két F-15, amely most tankolt meg egy üzemanyagszállító géprıl, óránként ezer csomós sebességgel száguldani kezdett északkelet felé. A raj többi gépe ekkor szállt fel. A két AWACS készítette radarképeket digitális láncon

továbbították 332 Keflavikba a vadász hadmőveleti központba, úgyhogy az akciót a földi személyzet is figyelemmel kísérhette. Most, hogy Keflavikból a vadászok sorra emelkedtek a levegıbe, az összes' többi repülıgép személyzete is lázas igyekezettel készítette fel felszállásra saját madarait. A múlt hónap során nyolc ízben gyakorolták a tennivalóikat, egyes teamek a gépüknél aludtak. Másokat utasítottak, hogy 400 yardnál messzebbre ne távolodjanak el szállásuktól. Azoknak a gépeknek, amelyek most tértek vissza ırjáratból, csak az üzemanyag-tartályait töltötték fel, és már is készítették fel ıket az újabb felszálláshoz. Örségbıl leváltott tengerészgyalogosok és tengerész ırök rohantak oda hozzájuk. Úgy tőnt, a támadásra egy órán belül sor kerül. Csak néhány civil volt jelen: a polgári légiforgalom pangott. A keflaviki legénység viszont már egy hete dupla szolgálatot adott, az emberek elfáradtak. Hét-nyolc perc alatt végeztek olyan feladatokat, amelyekhez máskor csak öt percre volt szükségük. Edwards visszament a meteorológiai irodába : immár tábori zubbonyt, repeszvédı mellényt, és fritz stílusú sisakot viselt. Vészhelyzetben egyébként is szolgálati helyén kellett tartózkodnia - valahogy nem állt rá a szája, hogy harcálláspontjának nevezze. Mintha bárkinek is szüksége lehetne egy különösen halált hozó idıjárási térképre, hogy rárontson vele egy közeledı bombázóra! Edwards tudta, hogy a seregnek mindenre kell tervvel rendelkeznie. Tervnek lennie kell, nem kell viszont, hogy legyen értelme. 333 Lement a földszintre, a légi hadmőveletiekhez. -Menekülök a nyolcas bandita elıl. Kilıtt egy... kilıtt két rakétát. A radar szerint AS-4-eket -jelentette a Sentry egyik irányítója. A rangidıs tiszt a rádióhoz lépett, hogy hívja Keflavikot. JULIUS FUCIK Keflaviktól húsz mérföldnyire a Doctor Lykes-on is nagy volt a nyüzsgés. Amikor az összes szovjet bombázó kilıtte levegı-föld rakétáit, a parancsnokuk rádión leadott egy elıre egyeztetett jelszót a Fucik-nak. Eljött az idı. -Kormányt balra - parancsolta Herov kapitány. - Fordítsa szélbe az orrt! Az ejtıernyıs ezred tagjai, akik közül sokan tengeri betegek voltak a hatalmas bárkaszállító fedélzetén töltött két héttıl, szorgalmasan ellenırizték és töltötték fegyvereiket. A Fucik megnövekedett személyzete leszedte az álcázást a négy leghátsó bárkáról: kiderült, hogy valójában mindegyik egy-egy Lebed típusú támadó légpárnás jármő. Valamennyi kiszolgáló személyzete hat emberbıl állt, levették a szívótorkok burkolatát: ezeken átjutott a levegı az egy hónapon át oly féltı szeretettel gondozott motorokhoz. Elégedetten intettek a jármővek parancsnokainak, akik erre beindították a hátsó kettı háromhárom motorját. A hajó elsı tisztje a felvonó irányító poszton állt, 334 a hajó végében. Egy kézjelre minden egyes légpárnásba egy-egy nyolcvanöt fıs század és egy megerısített aknavetıs raj szállt be. A vezetık gázt adtak, a jármővek alatt felfúvódott a légpárna. Csörlıvel vontatni kezdték ıket a hajófar felé. Négy perc múlva valamennyi a bárkarakodó felvonóján várakozott. - Leereszteni - rendelkezett az elsı tiszt, mire a csörlıkezelık leeresztették a tenger színére a felvonót. A tenger erısen hullámzott, a Fucik kettıs kormánylapátját négy láb magas hullámok csapkodták. Amikor az emelı vizet ért,

elıször az elsı, aztán a második Lebed parancsnoka adott gázt, és jármőveik elindultak. A felvonó nyomban felemelkedett a fedélzetig, ezalatt a Lebedek a Fucik körül cirkáltak. További öt perc elteltével a négy támadó jármő négyszögalakzatban megindult a Keflavik-félsziget felé. A Fucik elfordult észak felé, hogy megrövidítse a következı eresztés Lebed útját. A viharfedélzet tele volt fegyveres katonákkal: víz-levegı rakétákat és géppuskákat cipeltek. Andrejev a parancsnoki hídon maradt, tudta, hogy ide tartozik, de szerette volna, ha ı vezetheti támadó egységét. KEFLAVIK, IZLAND -Kef-hadmőv, miután a banditák kilıtték az ASM-jeiket, azonnal visszafordultak. Eddig repülıgépenként kettıt-kettıt. Ötven... azaz ötvenhat erre felé jövı rakétát számoltunk, de többet lıttek ki. Viszont mögöttük nem jön senki. Ismételem, a bombázók 335 mögött senki. Legalább nem potyognak ránk ejtıernyısök. Húzzátok be a kobakotokat, srácok, hatvan darab rakéta közeleg - hallotta Edwards, amikor belépett az ajtón. -Ezek legalább nem nukleáris petárdák lesznek - vélte egy százados. -Kilınek ránk száz rakétát... és már nincs is szükség atomfegyverekre! -jelentette ki valaki más. Edwards az egyik tiszt válla felett a radarernyıre pillantott. A kép kísértetiesen hasonlított egy számítógépes játéktermi automatáéra: a repülıgépet nagy, lassan mozgó tárgykép jelezte, a kisebb, gyorsabb képek voltak a kétszeres hangsebességgel száguldó rakéták. -Megvagy! - kiáltotta a sorállományú radarkezelı. Az élen haladó Eagle lıtávolon belülre ért, és egy Sparrow rakétával szétlıtte az egyik Badgert - tíz másodperccel azután, hogy az útjukra bocsátotta saját rakétáit. A második Sparrow elvétette a célját, de úgy látszott, a harmadik már a nyomában van. Az elsı vadász jobb oldalán repülı éppen most lıtt rá egy másik oroszra. Edwards látta, hogy az oroszok ezt jól kigondolták. Mindenfelıl támadták az északi partot, de akkora térközökkel haladtak, hogy egy magányos vadász egyszerre legfeljebb egyet vagy kettıt támadhatott meg. Majdnem olyan volt ez, mint... -Megnézte ennek valaki a geometriáját? - kérdezte. -Ezt hogy érted? - fordult hátra a százados. -Hogyhogy nem a helyeden vagy? 336 Az utóbbi kérdésrıl, mint a tárgyhoz nem tartozóról, Edwards nem vett tudomást. -Mi annak a valószínősége, hogy mondjuk ki akarják csalogatni a vadászainkat? -Csalinak költséges - vetette el az ötletet a százados. - Úgy érted, hogy esetleg távolabbról lıtték ki az ASM-jeiket? Lehet, hogy kisebb a hatótávolságuk, mint gondoltuk. A lényeg az, hogy azok közül a rakéták közül az elsık tíz perce vannak úton, az utolsók öt-hét perce. És a világon semmit nem tehetünk ellenük. -Úgy van - bólintott Edwards. A légi hadmőveleti-meteorológiai épület elıregyártott alkotmány volt, amely, valahányszor ha a szél sebessége elérte az ötven csomót, remegni kezdett. A hadnagy elıvett egy rágógumit, és rágni kezdte. Tíz perc múlva elkezd potyogni a száz rakéta: mindegyik egy tonna nagyerejő robbanóanyagot hoz... vagy talán nukleáris robbanófejet is!... A legrosszabb helyzetben a kintiek lesznek - a sorállományúak meg a földi kezelıteamek tagjai, akik épp a gépek felszállását igyekeznek elıkészíteni. Ettıl elszégyellte magát kissé, attól még inkább, hogy a szájában a borsmenta íze mellett megérezte a

félelemét is. Az Eagle-ök már a levegıben voltak, és észak felé vágtattak. Az utolsó Backfire most lıtte ki a rakétáit, és miután megfordult, teljes sebességgel megindult észak felé. Az Eagle-ök ezerkétszáz csomóval eredtek utána. Három elfogó rakétákat lıtt ki: sikerült két Backfire-t megsemmisíteniük, egyet pedig megrongálniuk. Mint a Sentry-1 fı-repülésirányítója meg 337 állapította, a Zulu vadászok nem tudták utolérni az orosz bombázókat. Átkozta magát, amiért nem az öregebb, kevésbé értékes Badgerek után küldte ıket, azok közül talán el tudtak volna kapni néhányat. Ehelyett kiadta a parancsot, hogy lassuljanak le, és utasította az irányítókat, hogy tereljék a gépeket a szuperszonikus rakéták felé. APenguin-8, az elsı P3-C tengeralattjáró-elhá-rító repülıgép most gördült végig a kettes kifutópályán. Mindössze öt órája tért vissza az ırjáratból, legénysége szinte még álomittasan emelte a levegıbe a turbólégcsavaros légijármővet. -Most buknak le - jelentette a radarkezelı. Az elsı orosz rakéta már csaknem a fejük felett volt, és röppályájának vége felé közeledvén süllyedni kezdett. Két közeledı rakétát az Eagle-ök leszedtek, de a röppályák és a repülési magasságok nem a vadászoknak kedveztek. Sparrow-ik többsége célt tévesztett, mert nem érték utol kétszeres hangsebességgel haladó ellenséges rakétákat. Az F-15-ök a támaszponttól jókora távolságban, Közép-Izland felett keringtek, pilótáiknak az járt a fejében, vajon lesz-e még repülıterük, ahová visszatérhetnek. Edwards összerándult, amikor az elsı földet ért... azazhogy nem ért földet. A levegı-föld rakétának radar-távérzékelı detonátora volt, és húsz méterrel a talaj felett robbant. A hatás döbbenetes volt. A detonáció közvetlenül a nemzetközi fıút felett, a légi hadmőveleti központtól kétszáz yardnyira következett be, a repeszei át- meg átlyuggatták a támaszpont épületeit. A legnagyobb kárt a tőzoltóállomás 338 szenvedte. Edwards a a földre vetette magát: a repe-szek a feje felett ütötték át a fa falakat. A légnyomás kitépte a helyébıl az ajtót, és a levegı porral telt meg. Egy pillanattal késıbb a száz méterre lévı Esso-kút-nál felrobbant egy tartálykocsi. Az égre tőzgömb emelkedett, háztömbnyi távolságokra fröccsent belıle az égı kerozin. Az áramszolgáltatás nyomban megszőnt. A radarok, a rádiók és a beltéri világítás kikapcsoltak, de az akkumulátorról mőködı szükséglámpák sem gyulladtak ki. Edwards egy dermesztı pillanaton át azt mérlegelte, vajon nem valóban nukleáris töltet robbant-e. A légnyomás mellbevágta, s miközben teste megpróbált alkalmazkodni az erıszakos hatásokhoz, amelyek érték, hirtelen hányinger fogta el. Körülnézve látta, hogy egy embert leüt egy lezuhanó lámpafoglalat. Nem tudta, becsatolja-e a sisakhevederét, vagy sem. Utóbb nem emlékezett ugyan, hogy miért, de abban a pillanatban ezt a kérdést rendkívül fontosnak találta. A következı rakéta távolabb csapódott be, és hangja egy perc múlva robaj ló égzengés formájában érkezett meg. Edwards fuldoklott a portól. Úgy érezte, menten szétroppan a mellkasa, és az ajtó felé iramodott, hogy levegıhöz jusson. Tömör hıfalba ütközött. Az Esso-kút mennydörgı lángtengerré változott, és a tőz már körülvette a közeli fotólaboratóriumot, meg a támaszpont boltját. Keletrıl, a legénységi szállások felıl is füst gomoly-gott az égre. A felszállásra készülı féltucatnyi gép immár nem emelkedhetett többé a levegıbe, mert amikor a rakéta felrobbant a két kifutó keresztezı 339

dése felett, szárnyaik úgy törtek le, mintha csak játékszerek lettek volna. Egy összetört E-3A Sentry a meteorológus szeme láttára kezdett égni. Megfordult, hogy megnézze, megsérült-e az irányítótorony is, és látta, hogy az épület valamennyi ablaka kitörött. Edwards rohanni kezdett arrafelé, eszébe sem jutott, hogy a dzsipjével is mehetne. Két perccel késıbb kifulladva lépett be a toronyhelyiségbe. Mindenki halott volt, aki ott tartózkodott: az ablakszilánkok végeztek velük, a padlót vér borította. Az asztalokra szerelt hangszórókból még hallatszott a rádióvevık üzemi zaja, mőködı adót azonban nem sikerült találnia. PENGUIN-8 -Ez mi az ördög? - szólalt meg az Orion pilótája. Élesen balra döntötte a gépet, és gázt adott. Kefla-viktól tíz mérföldnyire, a tenger felett köröztek, és nézték, ahogyan az anyarepülıterükrıl füst és láng emelkedik az ég felé... s ekkor négy nagytömegő tárgy száguldott el alattuk. -Ez egy... kapkodta a levegıt a másodpilóta. - Hová... A négy Lebed több mint negyven csomós sebességgel, a négy-öt láb magas hullámokon le-fel bukdácsolva haladt. A hosszúságuk nyolcvan láb volt, s szélességük harmincöt, csövekben két-két légcsavar forgott a tetejükön, közvetlenül a nagy, repülıgépéhez hasonló kormányvezérsík elıtt, amelyre a 340 szovjet haditengerészet emblémáját festették - kék alapon vörös sarlót és kalapácsot. Már túl közel voltak a parthoz, semhogy az Orion használhatta volna ellenük bármelyik fegyverét. A pilóta hitetlenkedve figyelte ahogy közelednek, és minden kételye szertefoszlott, amikor egy 30 milliméteres légelhárító ágyúból tüzelni kezdtek a gépére. Nem találták el, de az Orion nagyot lódult nyugati irányba. - Tacco, szólj be a keflaviki tengeralattjáró-elhárító hadmőveletnek, hogy vendégeik érkeznek. Négy felfegyverzett, ismeretlen típusú, viszont orosz légpárnás jármő... és alighanem katonákat szállítanak. - Repülı - szólt vissza harminc másodperccel késıbb a harcászati koordinátor Keflavik a levegıbe repült. A tengeralattjáró-elhárító hadmővelet oda van, a torony szintén. Megpróbálom felküldeni a Sentryket. Talán van még egy-két vadászunk. -Rendben, de azért próbáld mégKeflavikot. Kapcsold fel a radarunkat, talán meg tudjuk állapítani, merrıl jönnek.' És kapcsold be a Harpoon-jainkat is. KEFLAVIK, IZLAND Edwards távcsövön szemlélte a pusztítást, amikor megszólalt a rádió - ı pedig nem tudott visszaszólni. "Na most mit csináljak?" - gondolta. Körülnézett, és meglátott egy tárgyat, amelynek hasznát vehette: egy Hammer Ace rádiót. A hátára csatolta a terjedelmes készüléket, és lerohant a lépcsın. Meg kellett találnia a tengerészgyalogos tiszteket, hogy figyelmeztesse ıket. 341 A légpárnás jármő végigszáguldott a Djupivon-gur-öblön, és egy perccel késıbb a támaszponttól kevesebb, mint egy mérföldnyire kisurrant a partra. Az ejtıernyısök örömmel állapították meg, hogy immár simábban haladnak. A jármővek háromszáz láb-nyi térközökben rajvonalba fejlıdtek, és a sziklás tövises rekettyésen át elindultak NATO-légitámasz-pont felé. -Mi a rosseb... - mondta a tengerészgyalogos ırmester. Mintha dinoszaurusz érkeznék egy zsúrra, a látóhatáron sebesen közeledı, hatalmas, szemlátomást

a talaj felett haladó tárgy jelent meg. -Maga ott! Jöjjön ide, tengerész! - rikoltotta oda neki Edwards. A dzsip, amelyben a három sorállományai ült, megállt, aztán száguldani kezdett feléje. - Gyorsan kerítsék elı nekem a parancsnokukat! - A péká meghalt, uram - mondta az ırmester. - A parancsnokságunkat is telibe kapták... szét is kurták teljesen! -Hol a helyettese? -Az elemi iskolában. -Menjenek, tudassák velük, hogy a tenger felıl zsiványok jönnek... a rohadt életbe. Maguknak van rádiójuk. -Próbáltuk hívni ıket, uram, de nem felelnek. Az ırmester dél felé fordult a nemzetközi fıúton. A füstbıl ítélve ide legalább három rakéta csapódott be. A kisvárosban, amelyben a Keflavik légitámaszpont volt, most mindenfelé tüzek égtek. Egyenruhás férfiak rohangáltak, és csupa olyasmit mőveltek, amirıl Edwardsnak nem volt ideje megállapítani, 342 hogy micsoda. Az foglalkoztatta, maradt-e még parancsnok. Az általános iskola ugyancsak találatot kapott, az épület harmadát hatalmas, mohó lángok emésztették. -Mőködik a rádió, ırmester? -Igen, uram, de nincsen ráhangolva az ırségére. -Hát akkor csinálja meg! A Lebedek a kerítéstıl negyed mérföld ny ire páronként megálltak. Elülsı ajtajaik kinyíltak, és. két-két páncélozott harcjármő gördült ki rajtuk. Elıkerültek az aknavetısök is, és azonmód hozzáláttak, hogy felállítsák fegyvereiket. A miniharckocsikra szerelt 73 milliméteres ágyúk és rakétavetık lıni kezdték a tengerészgyalogosok védıállásait. A jármővekben ülık a takarásokat és a tőztámogatást kihasználva lassan, gyakorlottan haladtak elıre. A támadó egység katonáit olyan csapatokból szedték össze, amelyek harcoltak Afganisztánban. A tőzkeresztségen már mindenki átesett. A Lebedek közvetlenül ezután hátramenetbe kapcsoltak, és visszasiettek a tengerre, hogy újabb lövészeket vegyenek a fedélzetükre. Mostanra az egyetlen tengerészgyalogos századot két elit ejtıernyıs zászlóalj támadta. A szakaszrádióban felhangzó izgatott szavak jelentése egyértelmő volt. A támaszponton megszőnt az áramszolgáltatás, ezzel együtt elhallgattak a legfontosabb rádiókészülékek is. A tengerészgyalogosok tisztjei meghaltak, és nem volt, aki koordinálja a védelmet. Edward azon töprenget, vajon tudja-e valaki egyáltalán, mi a ménkő ez az egész. Aztán arra 343 a következtetésre jutott, hogy a kérdésnek nincs jelentısége. -İrmester, a szentségit, ki kell jutnunk innét! -Úgy érti, pucoljunk, nem? -Úgy értem, hogy ki kell jutnunk, és jelentenünk, mi történt itt. Úgy tőnik, ırmester, ezt a partit buktuk. Valakit értesítenünk kell, hogy ne küldjenek ide több gépet. Hogy jutunk el a leggyorsabban Reyk-javikba? -A szentségit, uram, vannak odakint tengerészgyalogosok... -Orosz hadifogságba akar esni? Vesztettünk! Azt mondtam jelentenünk kell! Maga meg, az istenfáját, végrehajtja, amit mondok, megértette, ırmester?! -Igenis, uram. -Fegyverrel hogy vagyunk eleresztve?

Az egyik közlegény önként berohant a szétlıtt iskolaépületbe. Odabent egy tengerészgyalogos feküdt a hasán, testét valami láthatatlan, halálos sebbıl ömlı vértócsa vette körül... A közlegény kihozta a halott M-16-át, a hátizsákját, és a töltényövét, majd az egészet odanyújtotta Edwardsnak. -Ez minden, uram. -Akkor húzzunk innét a bánatba. Az ırmester sebességbe kapcsolta a dzsipet. -Hogyan jelentjük ezt? -Bízza rám, jó? -Ahogy akarja - felelte a tiszthelyettes, aztán megfordította a dzsipet, vissza a nemzetközi fıút felé, a tönkretett mőholdantenna felé. 344 JULIUS FUCIK -Elöl balra, repülı! - kiáltotta az egyik jelzımatróz, mire Herov felemelte a távcsövét, majd halkan elká-romkodta magát. Amiket a többhajtómőves gép szárnyai alatt látott függeni, csakis rakéták lehettek. PENGUIN-8 - Na lássuk, mit tojt a nyuszi - mondta nyugodtan az Orion pilótája. - Ez itt a mi régi barátunk, a Doctor Lykes. Légiharcászat, mi van még a környéken? -Semmi, repülı, több mint százmérföldes körzetben nincsen más felszíni hajó. Felszín-letapogató radarjukkal most körbe pásztázták a teljes horizontot. -Márpedig az hétszentség, hogy azok a légpárnások nem tengeralattjáróból bukkantak elı. A pilóta olyan útirányt választott, hogy a hajótól kevesebb két mérföldnyire repüljenek el, és hogy a nap a négymotoros járırgép mögül süssön. A másodpilóta a hajót távcsövezte. A fegyverkezelık által vezérelt tv-kamerák még jobb közeli képeket adtak: látszott, hogy két helikopter induláshoz készülıdik. Valaki a Fucikon pánikba esett, és kilıtt egy SA-7-es rakétát, de az nem találta el az Oriont, és elszáguldott az alacsonyan járó nap irányába. 345 JULIUS FUCIK -Idióta! - horkant fel Herov. A rakéta füstcsíkja még csak meg sem közelítette a repülıgépet. - Ez most lıni fog ránk. Oldaltüzet neki! Kormányos, álljon készen! PENGUIN-8 -Rendben - mondta a pilóta, és elfordult a kereskedelmi hajótól. - Tacco, van egy célunk a Harpoonjaid számára. Boldogultok Keflavikkal? -Nem, de a Sentry-1 továbbadja az információkat Skóciába. Azt mondják, Keflavik egy csomó rakétatalálatot kapott, és akár a kezünkön marad, akár nem, használhatatlan. A pilóta káromkodott egyet. -Oké. Lerobbantjuk azt a kalózt a felszínrıl. -Vettem, repülı - felelte a harcászati koordinátor. Két perc múlva indíthatjuk... A szentségit! Jelez a jobb Harpoon piros lámpája. Nem akarja élesíteni magát ez a nyavalyás. -Akkor izélgesd egy kicsit azt a rohadékot -mordult fel a pilóta. Mindhiába.

Olyan sietve emelkedtek a levegıbe, hogy a fáradt földi kiszolgáló személyzet nem csatlakoztatta rendesen a rakéta vezérlı kábeleket. -Jól van, az egyik mőködik! -Tőz! A rakéta elvált a szárnytól, és harminc lábnyi szabadesés 346 után begyújtotta a hajtómővét. A Pucik mellvedje mentén ejtıernyısök álltak, jónéhányan vállról kilıhetı SAM-ekkel, remélve, hogy el tudják kapni a közeledı tengeralattjáróvadászt. -Tacco, nézd meg, tudsz-e hívni egy F-15-öt. Talán felszántja nekünk ezt a kis édest a húszmilliméteres gépágyúival. -Már megtettem, két Eagle közeledik, de kevés az üzemanyaguk. Legfeljebb egy két rárepülésre képesek. Elöl a pilóta távcsövön keresztül nézte, ahogyan a fehérre festett rakéta a hullámtarajok felett száguld. "Eridj, csillagom, eridj!" JULIUS FUCIK -Jobboldalt alacsonyan rakéta közeledik. "Látni legalább jól látunk" - gondolta Herov. Megbecsülte a látóhatár távolságát, és úgy ítélte, hogy a rakéta óránkénti ezer kilométeres sebességgel közeledik... -Kormányt ütközésig jobbra! - kiáltotta. A kormányos, ameddig csak tudta, elforgatta a kereket, és megtartotta ebben az állásban. -Rakéta elıl nem szökhet meg, Herov - mondta nyugodtan a tábornok. -Tudom. Figyeljen, barátom. A fekete törzső hajó éles szögben jobbra fordult, közben azonban az ellenkezı oldalra dılt, ugyanúgy, ahogyan egy autó a sík úton. Ily módon a vízvonal mesterségesen feljebb került a sebezhetı bal oldalon. 347 A fedélzeten tartózkodó vállalkozó szellemőbb tisztek jelzıfáklyákat gyújtottak, remélve, hogy tévútra vezethetik a rakétát, annak mikrochip-agya azonban semmi egyébbel sem törıdött, mint a hatalmas radartárgyképpel, amely keresıfejének központi látómezejét foglalta el. Észlelte, hogy a hajó iránya megváltozik kissé, s ennek megfelelıen a saját pályáját is módosította. Acéltól fél mérföldnyire a Harpoon felszökkent a tízlábnyi magasságból: megkezdte utolsó, felpattanó manıverét. AFucik ejtıernyısei nyomban kilıttek rá vagy egy tucatnyi SAM-et. Három ráállt a Harpoon kondenzcsíkjára, de nem voltak elég fordulékonyak, hogy eltalálják a közeledı rakétát, és elhúztak mellette. A Harpoon felágaskodott, aztán lebukott. PENGUIN-8 -Jól van... suttogta a pilóta. A Harpoont most már nem lehetett megállítani. Valamivel a híd mögött, hat lábnyival a vízvonal felett találta el a Fucikot. A robbanófej azonnal felrobbant, de a rakétatest tovább haladt, és kétszáz fontnyi kerozint szórt szét a legalsó teherfedélzeten, amely azonnal tőzgömbbé lobbant. A hajót azonnal füstfal nyelte el. Az ejtıernyısök közül, akiket a találat ereje hanyatt döntött, három is kilıtte az ég felé SAM-jét. -Tacco, a madárkád gyönyörően befészkelte magát. Robbant a robbanófej. Úgy tőnik, hogy... 348 A pilóta erılködve fürkészte a hajót a távcsövén át, fel akarta becsülni, mekkora kárt okoztak.

JULIUS FUCIK -Kormányt középre! - parancsolta Herov. Arra számított, hogy a robbanás ledönti a lábáról, a rakéta azonban nem volt nagy, és a Fucik tömege mégiscsak elérte a harmincötezer tonnát. Kirohant a híd mellvédjére, hogy felmérje a kárt. Amikor a hajó ismét függılegesbe állt, látszott, hogy a szaggatott szélő lyukat tíz láb választja el a csapkodó hullámoktól. Dılt belıle a füst. A hajón tőz volt, de a hajót a robbanás a kapitány megítélése szerint nem tette ki az elsüllyedés veszélyének. Tartani csak egyvalamitıl kellett. Herov gyorsan utasította a mőszaki mentıit, a tábornok pedig elküldte velük az egyik tisztjét, hogy a segítségükre legyen. Az utóbbi tíz napban száz ejtıernyıst képeztek ki hajótőz oltásra. Most a gyakorlatban kellett hasznát venniük annak, amit megtanultak. PENGUIN-8 A Fucik húsz lábnyira emelkedett ki a füstbıl, az oldalán tizenöt láb átmérıjő lyuk tátongott. A nyílásból ömlött a füst, a pilóta azonban tudta, hogy a rakétatalálat nem lehet végzetes. Száz meg száz 349 embert látott a felsı fedélzeten, közülük néhányan már lefelé siettek a hágcsókon, oltani az alanti tüzet. -Kik ezek a katonák? - kérdezte a pilóta. A harcászati koordinátor nem felelt. Átkapcsolta a rádióját. -Penguin-8, itt Kobra 1. Két madarunk van, a rakétáinkat már kilıttük, de a két gép még egyetlen lövést sem adott le a 20 millimétereseibıl. Két rárepüléssel szolgálhatunk, de aztán el kell húznunk Skóciába. -Rendben, Kobravezér. Acélpont most pörget fel valami helikoptereket. Vigyázzatok, vannak kézi SAM-jeik. Vagy húsz strigót láttam ilyenekkel lövöldözni. -Vettem, Penguin. Van még valami Keflavikról? -Egy idıre új szállást kell keresnünk. -Vettem, rendben. Jól van, maradj távol! A nap felıl, fedélzetmagasságban támadunk. Az Orion tovább körözött három mérföld távolságban, a pilótája nem is látta meg a vadászokat, amíg tüzelni nem kezdtek. A két Eagle a víz felett talán húsz lábnyira, egymástól néhány lábnyira haladt, orrukon villogtak a 20 milliméteres forgó gépágyúk. JULIUS FUCIK A fedélzeten senki sem vette észre, hogy közelednek. Egy pillanattal késıbb a Fucik oldala mellett forrni kezdett a víz a kelleténél elıbb becsapódó lövedékektıl, 350 majd por takarta el a fedélzetet. Az egyik szovjet helikopter helyén egyszerre narancsszín tőzgömb támadt, a hidra - és kis híján a kapitányra meg a tábornokra - lángoló kerozin fröcskölt. -Ez mi volt? - kapkodott levegı után Herov. -Amerikai vadászok, mélyrepülésben közelítettek meg bennünket. Alighanem csak a gépágyúik vannak, máskülönben megbombáztak volna bennünket. De még nincs vége, kapitányom. A két vadász elvált egymástól, és jobbról-balról elrepültek a hajó mellett, amely húsz csomós sebességgel továbbra is nagy körben haladt. AkétEagle-t nem követte SAM. Visszafordultak, beálltak egymás mellé, és ezúttal az orr felıl

csaptak le a Fucikra. Ezúttal a felépítményt vették célba, és a következı pillanatban már százával zuhogtak a lövedékek a hídra. Valamennyi ablak kitört, és a hídszolgálat nagy része meghalt, a hajó azonban továbbra is éppoly biztosan úszott a vízen, mint annak elıtte. Herov végignézett a véres terítéken. A kormányost darabokra tépte egy fél tucat robbanógolyó, és a többiek is holtan feküdtek a földön. Beletelt egy másodpercbe, amíg a kapitány magához tért a megrázkódtatásból, és észrevette, hogy az ı hasa is rettenetesen fáj, és sötét zubbonyát még sötétebbre színezi a vér. -Eltalálták, kapitány - mondta a tábornok: ı volt az egyedüli, aki ösztönösen fedezékbe lapult. A kormányállásban fekvı megcsonkított holttestek láttán felötlött benne a kérdés, hogy vajon miért volt ismét ekkora szerencséje. 351 - Kikötıbe kell vinnem a hajót. Menjen a farba, és mondja meg az elsı tisztnek, hogy folytassák a partraszállító mőveleteket. Maga, tábornok elvtárs, ellenırizze a tőzoltást. Kikötıbe kell vinnünk a hajómat. -Küldök magának segítséget - mondta a tábornok, és kirohant az ajtón. Herov a kormánykerék felé indult. KEFLAVIK, IZLAND -Állj, álljon meg itt! - kiáltotta Edwards. -Most mi van, hadnagy? - kérdezte az ırmester, és lefékezett a tiszti szállás parkolójánál. -Szálljunk csak át a kocsimba, a dzsip nagyon gyanús - felelte Edwards, s azzal kiugrott a terepjáróból. Közben elıvette zsebébıl a slusszkulcsát. A tengerészgyalogosok egy pillanatig bámultak egymásra, aztán utána eredtek. A hadnagynak egy tíz éves Volvója volt, amelyet néhány hónapja vásárolt egy távozó tiszttıl. Alaposan megdolgoztatták Izland többnyire kövezetlen útjain, és ez látszott is rajta. -Gyerünk, beszállás! -Uram, pontosan mi az ördögöt csinálunk? -Nézze, ırmester, elpucolunk innét. Mi van, ha Ivánéknak helikoptereik vannak? Maga szerint mi jut eszükbe, ha meglátnak egy dzsipet a levegıbıl. -Igen, persze... - bólintott az ırmester. - De mit csinálunk? 352 -Elhajtunk legalább Hafnarfjördurig, lerakjuk a kocsit, és elkezdünk visszaballagni a cimborákhoz. Mihelyt találunk egy biztonságos helyet, beszólunk rádión. Ez itt nálam egy mőholdas készülék. Értesítenünk kell Washingtont arról, ami itt folyik. Ehhez viszont tudnunk kell, hogy mi mindent hoznak Ivánék. A mieinknek legalább meg kell próbálniuk visszavenni tılük ezt a sziklát. Nekünk, ırmester, az a dolgunk, hogy életben maradjunk, hogy jelentést tegyünk, és hogy lehetıleg mindezt megkönnyítsük. Edwards minderre még fél perccel azelıtt sem gondolt, hogy kimondta volna. Vajon megpróbálják visszafoglalni Izlandot? Képesek rá, hogy megkíséreljék? Es még vajon mi más ment tönkre el ebben a hülye világban? Van valami értelme ennek az egésznek? Edwards úgy döntött, nem bíbelıdik az értelmezéssel. Egyszerre egy dologgal foglalkozz! - figyelmeztette magát. İ maga igencsak nem szeretett volna az oroszok fogságába esni, és ha rádión be tudnak szerezni valamiféle információt, talán azt is megtudják, mi történt Keflavikkal. Edwards beindította a kocsit, és kelet felé rákanyarodott a 41-es fıútra. Hova vigyék a kocsit? Volt egy bevásárlóközpont Hafnarfjörduraban... és a Kentucky

Fried Chicken egyetlen izlandi lerakata. Jobb parkolóról álmodni sem lehet. A fiatal hadnagy akaratlanul is elmosolyodott. Éltek, és náluk volt a legveszedelmesebb fegyver, amelyet az emberiség valaha is ismert: a rádió. Mihelyt adódik valamilyen probléma, nyomban megoldja. Döntött: az ı feladatuk, hogy életben maradjanak, 353 és jelentést tegyenek. Ha ezzel megvannak, valaki más majd megmondhatja nekik, mit tegyenek. Egyszerre csak egy dologgal... - mondta magának ismét, és imádkozott Istenhez, hogy akadjon valaki, aki tudja, mi a franc folyik itt... PENGUIN-8 -Úgy tőnik, lokalizálták a tüzet - állapította meg savanyúan a másodpilóta. -Igen... de szerinted hogyan sikerülhetett nekik? A franc egye meg, annak a bárkának úgy fel kellett volna robbannia, mint a... csakhogy nem robbant fel. Nézték, ahogyan egy második szállítmány katona is behajózik a légpárnás jármővekre. A pilóta nem gondolt arra, hogy a két Eagle-vadásszal - amelyek azóta már Anglia felé repültek -, inkább ezekre kellene lövetnie, mint a hatalmas fekete hajóra. Micsoda csapnivaló tiszt vagy - mondta magának. A Penguin-8-on nyolcvan szonárbója volt, négy MK-46 tengeralattjáró-elhárító torpedó, és néhány másféle csúcstechnológiájú fegyver: ezek közül azonban egyiket sem használhatta egyetlen olyan hatalmas célpont leküzdésére, mint ez a teherhajó. Ha csak nem akarta eljátszani a kamikázét... De nem akarta. - Ha el akarsz indulni Skócia felé, még van harminc percnyi üzemanyagunk közölte a fedélzeti mérnök. -Jól van, de vessünk még egy utolsó pillantást 354 Keflavikra. Felmegyek hatezerre, kívül kell kerülnünk a SAM-ek hatótávolságán. Két perc múlva már a part felett jártak. Egy Lebed közeledett a Hafnirral szemközti SOSUS és SIGNIT állomáshoz. A Penguinrıl láttak valamilyen mozgolódást a földön, és az épületbıl füst gomoly-gott. Arról, hogy a SIGNIT mit csinál, a pilóta nem sokat tudott, a SOSUS azonban, a szonárfelderítı rendszer fontos szerepet játszott azoknak a célpontoknak a megtalálásában, amelyeket a P-3C Orion személyzetének kellett megsemmisítenie. Ez az állomás ellenırizte a Grönland és Izland, illetve az Izland és a Faröer-szigetek közötti vizeket. Úgy tőnt, hogy az orosz tengeralattjárókat a fı hajózóútvonaltól távoltartó korlát hosszabb idıre ledılt. Remek.. .Egy perccel ezután megérkeztek Keflavik fölé. Hét vagy nyolc repülıgép már nem tudott felszállni - valamennyi égett. A pilóta végigtávcsövezte a kifutópályákat, és döbbenten látta, hogy nem látszanak rajtuk bombatölcsérek. -Tacco, vonalban van egy Sentry? -Mindjárt beszélhetsz vele, repülı. Tessék, kapod a Sentry-2-t. -Sentry-2, itt Penguin-8, hallasz, vétel? -Vettem, Penguin-8, itt a fıirányító, látunk téged Keflavik felett. Milyen? -Nyolc gép a betonon, mind sérült és ég. A rakéták nem, ismétlem nem tettek kárt a kifutóban. -Ebben biztos vagy, Nyolcas? -Határozottan. Rengeteg a robbanás okozta kár, 355

de lyukat sehol sem látok a földön. Úgy tőnik, a kiszolgáló üzemanyagtartályok sértetlenek, és nem kapott találatot a hakotstangari üzemanyagbázis sem. Hátrahagytunk a barátainknak egy jó adag kerozint meg egy repülıteret. A támaszpont... lássuk csak. A torony továbbra is áll. Nagy tőz és füst a légi hadmővelet körül. A bázist jól elintézték, de hétszentség, hogy a leszállópályák használhatóak. Vétel. -És mi van a hajóval, amelyre rálıttél? -Ttelibe kaptam, a két tizenötösötök is megszórta, de azt hiszem, nem eléggé. Valószínőleg kiköt majd. Úgy gondolom, megpróbál majd befutni Reykjavikba esetleg Hafnarfjördurba, hogy kirakodjon. Alighanem hoz magával egy csomó cuccot is, végül is van, vagy negyvenezer tonnás. Ha csak ki nem találunk valamit, amivel visszacsalogathatjuk, két-három órán belül kiköthet. -Arra ne számíts. Üzemanyaggal hogy álltok? -Most azonnal el kell húznunk innét. A fényképészeim csináltak képeket a térségrıl meg a hajóról. Körülbelül ennyit tehettünk. -Oké, Penguin-8. Eredj és keress egy helyet magadnak, ahol le tudsz szállni. Néhány perc múlva mi is indulunk. Sok sikert. Vége. HAFNARFJÖRDUR, IZLAND Edwards leállította a kocsit a bevásárlóközpontnál. A kocsibejáró szélén többen is álltak, és többségük nyugatra, Keflavik felé nézett. Felzavarta ıket a 356 néhány mérföldnyirıl hallható robaj, találgatták, mi történik. Akárcsak mi gondolta Edwards. Szerencsére itt még senki nem tudja. Bezárta a kocsit, és gondolkodás nélkül zsebrevágta a kulcsot. -Hova, hadnagy? - kérdezte Schmidt ırmester. -İrmester, tisztázzunk pár dolgot. Maguk a szárazföldi katonák, ha van valami ötletük, tudni akarok róla, ért engem? -Nos, uram, azt mondanám, menjünk egy darabigmondjuk kelet felé, és keressünk egy helyet, ahol eljátszhat á rádiójával. De gyorsan. Edwards körülnézett, az utcákon még senki sem járt, de szerettek volna kijutni a városból, még mielıtt meglátja ıket valaki, aki utóbb beszélhet róluk. Bólintott, mire az ırmester intett egy közlegénynek, hogy induljon. Levették a sisakjukat, és úgy igyekeztek lóbálni a fegyvereiket, hogy minél ártalmatlanabbnak lássanak. Valamennyien bizonyosak voltak abban, hogy a lefüggönyözött ablakokból száz meg száz szempár tapad rájuk. "Hogy is kezdıdhetik így egy háború?" - tőnıdött Edwards. JULIUS FUCIK -A tüzeket eloltottuk, a teremtésit! -jelentette be Andrejev tábornok. Sok felszerelésünk károsodott, de fıleg a víztıl. Amikor meglátta Herovot, az arckifejezése megváltozott. 357 A kapitány halálosan sápadt volt. Sebét éppen egy katonafelcser kötözte, de alighanem belsı vérzése volt. Erılködött, hogy egyenesen tudja tartani magát a térképasztal felett. -Álljon zéró-zéró-háromra. A kormány keréknél egy alacsonyabb rendfokozatú tiszt állt. -Zéró-zéró-három, kapitány elvtárs, nyugtázta a parancsot. -Most le kell feküdnie, kapitány - mondta szelíden Andrejev. -Elıször biztonságos kikötıbe kell vinnem a hajót.

AFucik majdnem észak felé tartott, oldalról kapta a szelet és a hullámverést, és a törzs rakéta ütötte sebébe be-becsaptak a hullámok. A kapitány korábbi derőlátása halványulóban volt. A hajótest alján a rakétatalálat nyomán valószínőleg engedett néhány varrat, és a raktárfedélzetre víz hatolt be, a szivattyúk azonban egyelıre el tudták távolítani. A Fuciknak húszezer tonnányi szállítmányt kellett célba juttatnia. Andrejev nem tágított: -Orvosi ellátásra van szüksége, kapitány. -Majd ha megkerültük a fokot. Ha a sérült baloldal átkerül a szélalatti oldalra, hajlok is rá, hogy alávessem magam. Mondja meg az embereinek, hogy maradjanak készenlétben. Még egy sikeres támadás a végünket jelentheti. És mondja meg nekik, hogy jó munkát végeztek. Örülnék, ha még egyszer hajózhatnék velük. 358 PHARRIS -Szonárkontaktus, lehet, hogy tengeralattjáró a három-öt-három irányban -jelentette a szonárkezelı. És ezzel el is kezdıdik- mondta magában Morris. A Pharris az általános felfogás szerint most elıször tette ki a lábát Amerikából. A fregatt kötélen, a farvizén vontatta maga mögött a szonárját. Akonvoj-tól húsz mérföldnyire északra haladtak, a partról száztíz mérföldnyire keletre, most, a Lindenkohl Canyonnál úsztak ki a kontinentális aljzat fölül az igazán mély vizekre. A víz alatti szurdok elsırendő tengeralattjáró-búvóhelynek számított... -Mutassák, mijük van - szólt oda a tengeralatt-járó-elhárító tiszt az embereinek. Morris igyekezett megırizni a nyugalmát, és figyelte ahogyan a tengerészek teszik a dolgukat. A szonárkezelı a vízesés-monitorra mutatott. Jó-néhány kis folt látszott rajta: zöld árnyékok a fekete háttér elıtt. Hat egy sorban lévı tárgykép, úgy tőnt, különbözik a háttér véletlenszerő mintázatától. Felbukkant egy hetedik is. Az, hogy függıleges sorban bukkantak fel, azt jelentette, hogy a hajóhoz képest egy állandó irányban, északnyugatra keletkeznek. Eddig minden, amit tudtak, mindössze egy lehetséges hangforrás iránya volt. Nem volt módjuk távolságának, vagy annak megállapítására, hogy valóságos tengeralattjáróról, egy túlságosan hangos motorú halászhajóról, vagy egyszerően csak egy örvényrıl van-e szó. A jelforrás egy percig nem ismételt, aztán ismét jelentkezett. Majd ismét eltőnt. 359 Morris és a tengeralattjáró-elhárító tiszt a mélységi hımérıt olvasta le. Kétóránként kidobtak egy ilyen mőszert, amely, miközben alámerült a vízbe, egy vezetéken jelentette a hımérsékletet, míg aztán levágták, és szabadon esett egészen a fenékig. A nyomvonal egyenetlenségeket mutatott. A víz hımérséklete a mélységgel emelkedett, de nem mindenütt ugyanúgy. -Lehet valami -jegyezte meg csendesen a tengeralattjáró-elhárító tiszt. -Bizony, hogy lehet - mondta a kapitány, és visszament a szonár képernyıjéhez. Az a valami még itt volt. A nyomvonal kilencven perc után is egészen jól megmarad. De vajon mekkora a távolság? A vízben remekül terjed a hang energiája, jóval hatékonyabban, mint a levegıben, de ennek is megvannak a saját szabályai. Száz lábnyival a Pharris alatt ott húzódott a réteg, egy meglehetısen hirtelen vízhımérsékletváltozás. Akár az üvegtábla a fényt, átengedte, közben azonban

nagyrészt vissza is verte a hangot. Az energia egy része a rétegek között terjedt tovább, hihetetlen távolságokon át, változatlan intenzitással. A hangforrás, amelyre füleltek, éppúgy lehetett öt, mint ötven mérföldnyire. Miközben figyelték, a nyomvonal a monitoron kezdett kissé kissé balra dılni, ami azt jelentette, hogy keletre távolodnak tıle... vagy hogy az halad tılük nyugat felé, merthogy a tengeralattjáró saját vadászmanıvere során célpontjával ellentétes irányba is surranhat. Morris elırement a térképasztalhoz. 360 -Ha ez egy célpont, akkor azt hiszem, elég messze van tılünk - mondta csendben a szállásmester. Meglepı, milyen halkan beszélnek az emberek tengeralattjáró-vadászat közben gondolta Morris. - Mintha a tengeralattjárón meghallhatnák ıket. -Uram! - szólalt meg kisvártatva a tengeralattjáró-vadász tiszt. - A kontaktus helyzete nem változik érzékelhetı módon, alighanem vagy tizenöt mér-földnyire lehet tılünk. Eszerint alighanem meglehetısen zajos, és valószínőleg messzebb van tılünk, semhogy érzékelhetı fenyegetést jelentsen a számunkra. Ha nukleáris tengeralattjáró, rövid, gyors helyváltoztatás után egy másik iránykoordinátát is szerezhetünk róla. Morris a harcászati felderítıközpont mőszerfalára pillantott. A fregatt négy csomós sebességgel haladt. Kezébe vett egy dörmögı mikrofont. -Híd, itt a harcászati. -Igenis, híd, itt az elsı tiszt. -Joe, gyorsítsunk fel öt percre húsz csomóra. Lássuk, kapunk e másik iránykoordinátát a célpontról, amelyen dolgozunk. -Igenis, kapitány. Egy pillanattal késıbb Morris már érezte is, amint hajóját a gızturbinák felgyorsítják a hat láb magas hullámokon. Bár a Pharrisnak is volnának érzékenyebb 2X szonárjai, mint a többi Perry osztályú fregattnak, gondolta. Az öt perc elıreláthatólag hosszabbra nyúlik majd - de hát a tengeralattjáróvadászat türelemjáték volt. Visszavették a sebességet, a hajó lelassult, mire 361 a szonárernyın az addigi folyamatos zajjelek elszórt háttérjelekké szóródtak: ezeket könnyebb volt fogni, mint értelmezni. A kapitány, a tengeralattjáró-elhá rító tiszt meg a szonárkezelı tíz percen át figyelmesen nézték a képernyıt. A szabálytalan hang-nyomvonal nem bukkant fel többé. Békeidıben azt mondták volna, hogy egyszerő anomáliáról van szó, a tengervíz keltette zajról, amely éppoly váratlanul támad, mint ahogyan elhal, s amelyet egy kisebb felszíni örvény okoz. Most azonban könnyen elıfordulhatott, hogy minden, amit felfedeznek, vörös csillagot és periszkópot visel... íme az elsı dilemmám - gondolta Morris. Ha most kiküldi egyik saját helikopterét vagy az egyik Orion járırgépet, lehet, hogy a nagy semmit találják, és eltérítik ıket egy valóságos nyomvonaltól, amelyen esetleg csakugyan valóságos kontaktusra bukkanhatnak. Ha azonban semmit sem tesz, lehet, hogy ugyancsak egy valóságos kontaktust szalaszt el. Morris néha eltőnıdött, nem kellene-e ellátni a kapitányokat érmékkel, amelyek egyik oldalukon az IGEN, a másikon pedig a NEM feliratot viselnék, s amelyet talán elnevezhetnének digitális döntésgenerátornak. Összhangban azzal, hogy a flotta mindent szívesen keresztelt el úgy, mintha elektronikus berendezés volna. -Van rá valami okunk, hogy valódinak tartsuk? - kérdezte a tengeralattjáró elhárító tiszttıl.

-Nincs, uram - hangzott a válasz. A tiszt mostanra már azon tőnıdött, vajon jól tette-e, hogy felhívta a dologra a kapitány figyelmét. - Most nincs. -Nem rossz. De ez aligha az utolsó ilyen eset. 362 19/ Az utazás vége -az utazás kezdete HAFNARFJÖRDUR, IZLAND Edwards örömmel értesült arról, hogy James Smith századírnok, tehát nála vannak a parancsnoka térképei. Annak már kevéssé örült volna, ha megtudja, mi Smith véleménye arról, amit csinálnak, illetve a személyrıl, aki a vállalkozást vezeti. A századírnokok kötelesek voltak magukkal hordani egy fejszét is, mivel azonban Izlandról szinte teljességgel hiányoztak a fák, az övé a század körletében maradt. Vélhetıleg elégett, és mostanra már csak a feje volt meg. Némán haladtak kelet felé, szemük káprázott az alacsonyan járó naptól, miközben átkeltek egy két kilométer széles lávamezın, amely Izland vulkanikus eredetérıl tanúskodott. Igyekeztek, pihenni sem álltak meg. Bakancsaik felverték a port, amitıl még sebezhetıbbeknek érezték magukat, úgyhogy Garcia közlegény, aki a kis csapat utóvédje volt, idırıl idıre megtett néhány lábnyi utat visszafelé is, megnézni, nem követik-e ıket. A többiek elıre, oldalt, és felfelé figyeltek. Bizonyosak voltak abban, hogy Ivánék nem felejtettek el magukkal hozni egy-két helikoptert. Egy ember 363 semmitıl sem érzi magát annyira meztelennek, mintha egy emberekkel teli repülıgéprıl figyelik. A talaj szinte tökéletesen kopár volt. Itt-ott néhány főszál törekedett a napfény felé, de a terület nagy része sivár volt, akár a hold felszíne. Edwards emlékezett rá, hogy ez volt az ok, amiért az Apolló11 őrhajósai valahol Izlandon gyakorlatoztak. Az enyhe talajközeli szél idınként végigfutott a lankákon, amelyeken kapaszkodtak, felkapott némi port, amitıl a hadnagy idırıl-idıre tüsszögni kezdett. Azon gondolkodott, vajon mit tesznek majd, ha kifogynak a készleteik. Ez nem az a hely volt, ahol az ember megkísérelhette az önfenntartást a terepen. Csak néhány hónapja volt Izlandon, és eddig egyetlenegyszer sem nyílt alkalma, hogy kirándulást tegyen a vidékre. Egyszerre csak egy hídon kelj át! -emlékeztette magát Edwards. -Az emberek mindenütt megtermelik a betevı falatjukat. Errefelé is kell lenniök farmoknak, és az ember azokat megtalálja a térképen. -Helikopter! - kiáltotta Garcia. -Nagyon jó a szeme ennek a közlegénynek -állapította meg Edwards. Hallani még nem hallották, de már megjelent a láthatáron: a tenger felıl közeledett. -Mindenki húzódjon le! Hadd nézzek bele abba a távcsıbe, ırmester - mondta és ültében kinyújtotta a kezét. Smith leereszkedett mellé, közben pedig a messzeséget kémlelte. -Ez egy Hip, uram. Csapatszállító - nyújtotta át a távcsövet. 364 -Szaván fogom - felelte Edwards, s közben nézte a körülbelül három mérföldnyi távolságban délkeleti irányban, Hafnarfjördur felé repülı bizonytalan körvonalú tárgyat. - Úgy tőnik, mintha a kikötı felé tartana. Ezek egy hajón érkeztek. Ki akarnak kötni, hogy elıször a partot szálljak meg. -Lehet benne valami - ismerte el Smith ırmester. Edwards követte a távcsıvel a helikoptert, míg csak el nem tőnt az épületek mögött.

Kevesebb mint egy perc múlva ismét a magasban volt, és elindult északnyugat felé. A hadnagy alaposabban megnézte az ég alját, majd így szólt: -Úgy tőnik, ott egy hajó. JULIUS FUCIK Herov egy szanitéccel az oldalán visszavánszorgott a térképasztalhoz. A szivattyúk teljesítménye valamivel kisebb volt a kelleténél, nem tudták eltávolítani az összes befolyó vizet. A Fucik orra mostanra fél méterrel megsüllyedt. A hajófenékbe hordozható tőzoltószivattyúkat is beállítottak, hogy még több tengervizet pumpáljanak át a hajó oldalán, a lyukon keresztül, amelyet az amerikai rakéta ütött. A kapitány elmosolyodott kissé. A felcser nem tágított mellıle. A tábornok szinte fegyvert szegezett rá, hogy rávegye: engedje, hogy a szanitéc bekössön neki egy vérplazma-infúziót, és adjon némi morfiumot. Az utóbbiért aztán már hálás volt, mert bár még érzett fájdalmat, korántsem szenvedett annyira, mint addig. 365 A plazmásüveg kellemetlen kolonc volt, és bárhová ment a kormányállásban, a szanitéc vitte utána. Tudta, hogy szüksége van rá. Herov még néhány órán át szeretett volna életben maradni. Ki tudja... - gondolta -, ha az ezredorvos ügyes, talán nem halok meg... Most fontosabb tennivalói voltak. Tanulmányozta ugyan ennek a kikötınek a térképet, de most járt itt elıször. Nem volt révkalauz, nem lesznek vontatóhajóik, és az apró bárkavontató, amelyet kétágú tatja mögött szállított, aligha tudnának segíteni a dokkolásnál. A helikopter visszatért elsı útjáról, és körözni kezdett a Fucik felett. Csoda, hogy egyáltalán repül, gondolta a kapitány, hiszen ott állt amellett, amelyet felrobbantottak az Eagle-ök gépágyúi. A szerelıknek azt a tüzet sikerült gyorsan eloltaniuk, és vízpárafelhıbe burkolniuk a másik helikoptert. Kisebb javításokra így is szükség volt, mert a burkolólemezt legalább egy tucatnyi lövedék átütötte, a Hip azonban mégis ott volt, közvetlenül a felépítmény mögött lebegett, és lassan, tétován aláereszkedett a kavargó levegıbıl. -Hogy érzi magát, kapitány? - érdeklıdött a tábornok. -Hogy festek? - erıltetett az arcára bátor mosolyt Herov, de Andrejevnek nem volt hozzá ereje, hogy viszonozza. Tudta, hogy magának kell elcipelnie az egység orvosához, az elsısegélyhelyre a kapitányt, csakhogy ki fogja akkor bedokkolni a hajót? Herov kapitány a szeme láttára haldoklóit, a felcser 366 ezt egyértelmően tudatta is Andrejevvel. Belsı vérzése volt, és reménytelennek tőnt, hogy a plazma meg a kötések elegendı védelmül szolgálnak ellene. -Megtalálták a céljaikat az emberei? - kérdezte Herov. -Azt jelentik, hogy van még némi harc a támaszpont körül, de hamarosan ık lesznek a helyzet urai. A fırakparton tartózkodó elsı osztag szerint ott már senki sincsen, ez alighanem biztos hely, kapitány. Pihennie kellene egy keveset! Herov, akárha ittas lett volna, a fejét ingatta. -Az is meglesz hamarosan. Még tizenöt kilométer. Lehet, hogy még közelednek felénk amerikai vadászgépek. Elkeli jutnunk a kikötıbe, és még dél elıtt ki kell raknunk a rakományt. Túl sok tengerészemet veszítettem el ahhoz, hogy ez se sikerüljön. HAFNARFJÖRDUR, IZLAND -Ezt jelentenünk kell - mondta csendben Edwards. Kibújt a hátizsákjából, és

kinyitotta. Látta, hogy korábban a kezelı kipróbálta a rádiót, és azt is, hogy a kezelési utasítás van ott a készülék oldalán. Az antenna hat darabja pontosan illeszkedett a pisztolymarkolatba. A hadnagy feltette a fejhallgatót, és bekapcsolta a készüléket. A virágforma antennát a 30. délkörön keringı mőholdra kellett állítania, de nem volt nála iránytő, hogy tudja, hol keresse. Smith kihajtogatott egy térképet, és keresett egy tereptárgyat nagyjából abban 367 az irányban. Edwards rászegezte az antennát, és lassan addig emelte az ég felé, amíg meg nem hallotta a távközlési mőhold trillázó jelzıhangját. -Oké - mondta Edwards, és egy elızetesen kiválasztott csatornára tekerte a frekvenciagombot, és benyomta az ADÁS gombot. -Bárki hallgat is: itt Mike Edwards, az Egyesült Államok légierejének hadnagya beszél, Izlandról. Visszajelzést kérek, vétel. Semmi sem történt. Edwards ismét elolvasta a kezelési utasítást, és meggyızıdött róla, hogy mindent helyesen csinált, majd további három alkalommal leadta ugyanazt az üzenetet. -Adó a hullámhosszon - szólalt meg végre egy hang. - Azonosítsa magát, kérem, vétel. -Edwards, Michael D., az Egyesül Államok légierejének hadnagya, sorszám 328-61 4030. Az 57-es keflaviki elfogó vadászrepülıraj meteorológusa vagyok. Kivel beszélek? Vétel. -Ha nem tudod, pajtás, akkor semmi keresnivalód ezen a frekvencián, tőnj is el innét, mert szükségünk van rá a hivatalos rádióforgalmazáshoz - felelte ridegen a hang. Edwards majd felrobbant dühében, szóhoz sem tudott jutni, csak bámulta a készüléket. -Na idehallgasson, seggfej! A fickó, aki tudta, hogyan mőködik ez a kurva rádió, halott, és csak velem tudsz beszélni. A keflaviki támaszpontot hét órája orosz légi és szárazföldi támadás érte. Nyüzsögnek ott a rosszemberek, a Hafnarfjördur kikötıbe most fut be egy orosz hajó, maga meg az eszét játssza. Ezt adja össze, uram. Vétel. 868 -Jegyeztem. Várjon, ellenıriznünk kell, kicsoda maga - felelte a hang " a megbánás legkisebb jele nélkül. -Az istenfáját, ez a vacak akkuról megy, azt akarja, hogy lemerüljön, míg maga iratszekrényeket nyitogat? Egy új hang lépett be. -Edwards, itt az ügyeletes híradóstiszt. Tőnjön el az éterbıl, lehallgathatják. Ellenırizzük, aztán pontosan három perc múlva ismét beszélünk. Értette? Vétel. Ez már valami volt. A hadnagy az órájára pillantott. -Rendben, megértettem - felelte, három perc múlva folytatjuk, vége. Kikapcsolta a rádiót. -Gyerünk innét - mondta. - Nem tudhatjuk, nem tudnak-e ráállni erre. Örömhír volt, hogy két perc alatt sikerült elintézni a rádió ügyet, és már mehettek" is. -İrmester, induljunk el a 152-es magaslat felé. Onnan valószínőleg messzire ellátunk, és útközben víz is van. -Forró víz, uram, és csupa kén. Egyelıre nem iszunk ilyen szart, ha érti, mire gondolok. - Szoktassák magukat a gondolathoz - felelte Edwards, és lassú ügetésbe kezdett. Egyszer gyerekkorában bejelentett egy tőzesetet. Akkor hittek neki. Miért is ne hinnének most is?

369 JULIUS FUCIK Herov tudta, hogy azt, amit az amerikaiak elkezdtek, ı fogja befejezni. Tizennyolc csomós sebességgel bevinni a hajót egy kikötıbe több volt, mint könnyelmőség. A tengerfenék nem iszap volt, hanem szikla, s ha megfeneklik, a feneke könnyen felszakadhat. Még jobban tartott azonban egy újabb légitámadástól, és bizonyos volt abban, hogy erre tart egy bombákkal és rakétákkal megrakott következı vadászraj is, amely esetleg megfosztja élete legfontosabb vállalkozásának sikerétıl. -Kormány középre! - kiáltotta. -Kormány középre - nyugtázta a kormányos. Néhány perce vette hírül, hogy az elsı légitámadás során szerzett sebeibe belehalt az elsı tisztje. Legjobb kormányosa üvöltve haldoklott a szeme láttára, ugyanígy sok más ügyes tengerésze is. Egyetlen embere maradt, aki a part látványa alapján manıverezni tudott volna, a rakpart azonban már látszott, ı pedig nem akarta magát egy tengerésze szemmértékére bízni. -Lassíts félsebességre! - parancsolta. A kormányos továbbította telegráfon az utasítást a gépháznak. -Kormányt ütközésik jobbra! Figyelte, ahogyan a hajó lassan jobbra fordul. A híd középvonalában állt, és a hajó orrán lévı zászlórúddal megcélozta a partot. Egyetlen gyakorlott matróza sem maradt, aki kezelte volna a köteleket a kikötésnél. Azon töprengett, vajon a katonák meg tudják-e csinálni. 370 A hajó a feneket súrolta. Herov elesett, és hangosan káromkodott dühében, fájdalmában. Elhibázta a megközelítési manıvert. A Fucik rázkódva csúszott a sziklás fenéken, Herovnak pedig nem maradt ideje, hogy megnézze a térképet. Ha elkezdıdik az apály, a kikötı erıs, örvénylı áramlatai képtelen lidércnyomássá változtatják majd a kikötést... -Kormányt vissza! Egy perccel késıbb a hajó ismét szabadon siklott a vízen. A kapitány nem vett tudomást a szirénákról, amelyek a háta mögött üvöltve jelezték, hogy a hajóőrt elárasztja a víz. A törzs megsérült - vagy a sérült varratok nyíltak tovább. Nem számít. A hor-gonyzóhely, egy masszív terméskı móló már csak ezer méternyire volt. - Kormányt középre, minden hajtómő leáll. A hajó túlságosan gyorsan haladt, semhogy megállhasson. A mólón álló katonák már látták ezt, és lassan elhátráltak a parttól, mert féltek, hogy a vízbe omlik, ha a hajó nekifut. Herov felmordult: komor gyönyörőség fogta el. Ennyit a kötélkezelıkrıl. Nyolcszáz méter. -Minden hajtómő teljes erıvel hátra! Hatszáz méter. Az egész hajótest megrázkódott, amikor a hajtómővek erılködve elkezdték visszafelé húzni. Harminc fokos szögben közeledett a kikötıhelyhez, a sebessége már csak nyolc csomó volt. Herov odament a gépházba vezetı hangcsıhöz. -Megparancsolom, hogy állítsák le a hajtómővet, húzzák meg a tőzoltókészülék fogantyúját, és hagyják el a gépházat! 371 -Mit csinál? - kérdezte a tábornok. -Nem tudunk kikötni a rakpartnál - felelte egyszerően Herov. A maga katonái nem tudnak bánni a kötelekkel, az én tengerészeim közül pedig sokan meghaltak.

A móló, amelyet választott, pontosan fél méterrel volt alacsonyabb, mint a hajója. Visszament a hangcsıhöz. -Most, elvtársak! Odalent a hajómérnök adta ki a parancsokat. Fıgépésze leállította a dízelmotorokat, és odarohant a menekülıhágcsóhoz. A hajómérnök megrántotta a tőzoltórendszer vészfogantyúját, és miután megszámolta az embereit, hogy biztos lehessen benne: mindnyájan kijutottak, követte ıket. -Kormányt ütközésig jobbra! Egy perccel késıbb a Julius Fucik orra öt csomós sebességgel nekivágódott a partnak, és összegyőrıdött, mintha csak papírból lett volna. Az egész hajó jobbra fordult, és az oldala narancsszín szikraesıt csiholva odasiklott a kövekhez. Az ütközés nyomán a hajófenék a jobboldali vízvonalnál felhasadt. Alsó fedélzeteit azon nyomban elöntötte a víz, és a hajó kisvártatva megült a fenéken. A Julius Fucik immár soha többé nem futhatott ki, de a feladatát betöltötte. Herov intett a tábornoknak. -Az embereim lengedik majd a farban lévı két mini vontatóhajónkat. Mondja meg nekik, hogy ereszszenek le két bárkát és helyezzék el ıket a far és a móló között. Az embereim majd megmutatják, hogyan kell megfelelıképpen rögzíteni ıket, hogy ne 372 sodródjanak el. Amikor a jármőveiket a felvonóról a bárkákra, aztán a bárkákról a partra emelik, használják az utászfelszerelésüket. -Ezt könnyőszerrel meg tudjuk csinálni. És most, kapitány elvtárs, legyen szíves látogassa meg a sebészemet, több kifogást nem fogadok el. Andrejev intett az ordonáncának, és kettesben lesegítették a kapitányt a hídról. Talán még idıben... IZLAND, 152-ES MAGASLAT -Eldöntötte már, hogy ki vagyok? - kérdezte ingerülten Edwards. Még az a negyed másodpercnyi késedelem is bosszantotta, amellyel a jel oda-vissza megjárta a mőhold távolságát. -Igen. A probléma csak az, miképpen állapítsuk meg, hogy valójában kicsoda? A tiszt egy telexet tartott a kezében, amely megerısítette, hogy egy bizonyos Michael D. Edwards, a légierı hadnagya csakugyan az 57-es elfogó vadász raj meteorológusa, csakhogy ez az információ a támadás elıtt könnyen orosz kézre juthatott. -Idehallgass, tökfej. Itt ülök a 152-es magaslaton, Hafnarfjördurtól keletre, érted? Egy orosz helikopter kóvályog a környékben, és valami ménkő nagy hajó most állt be a kikötıbe. Túl messze van, hogy lássam a zászlóját, de tudod, nem hinném, hogy New York-ból jött volna a nyavalyás. Az oroszok megtámadták a szigetet, rapityára lıtték Keflavikot, és mindent teleraktak a katonáikkal. 373 -Mondjon valamit a hajóról. Edwards a szeméhez emelte a távcsövet. -Fekete törzs, fehér felépítmény, hatalmas nyomtatott nagybetők az oldalán. Nem tudom elolvasni, valamilyen ...hajózási társaság. Az elsı szó L-lel kezdıdik, bárkaszállítónak nézem. Egy vontató éppen most kerüli meg egy bárkával. -Látott orosz katonákat? Edwards csak némi szünet után válaszolt. -Nem, csak a keflaviki tengerészgyalogosok rádiójelentéseit hallottam.

Lerohanták ıket, azóta elhallgattak. Láttam pár embert a mólón, de nem tudom megmondani, kicsodák. -Oké, ellenırizzük. Pillanatnyilag az ajánlanám, keressen valami jó kis biztonságos helyet és húzza meg magát, és ne rádiózzon. Ha kapcsolatba kell lépnünk, óránként, minden egész órában hívjuk. Ha maga akar beszélni velünk, itt leszünk, megértett? -Vettem, értem, vége. Edwards kikapcsolta a készüléket. -Képtelen vagyok elhinni. -Senki sem tudja, mi az ördög folyik itt - állapította meg Smith. - De miért is kellene tudniuk? Nekünk sincs sejtelmünk sem. -Hát ez nem igaz! - háborgott Edwards, miközben visszacsomagolta a rádiót. - Ha ezek az idióták hallgatnának rám, két órán belül itt lehetne pár vadászbombázó, hogy elpusztítsák azt a hajót. Maguk tengerészgyalogosok mennyi félszerelést tudnak berakni egy ilyen szörnyetegbe? 374 -Rengeteget - mondta halkan Smith. -Gondolja, hogy további csapatokat próbálnak majd partra tenni? -Úgy fest, uram. Azt hiszem, zászlóaljnyi erıvel - gondolom, hogy ez az - nem tudnák tartani Kefla-vikot, ez azért kemény dió. Hétszentség, hogy akarnak még hozni csapatokat. Persze én csak sarzsi vagyok... HAFNARFJORDUR, IZLAND A tábornok végre munkához láthatott. Elıször is beszállt az egyetlen mőködı helikopterbe, amely azután végigrepült a móló mellett. A pilóták gyönyörőséggel nézegették a part elıtt megfeneklett hajót. Andrejev hátrahagyott egy lövésszázadot a kikötı biztosítására, elküldött egy másikat a reykjaviki repülıtér megerısítésére, a harmadikat pedig odarendelte a hajóhoz, a felszerelés kirakására. Ezután Keflavikba repült, hogy felmérje a helyzetet. Látta, hogy a tüzek nagy része még ég. A támaszponthoz legközelebb lévı kerbzinraktár lángolt, de az öt mérföldnyire álló fı üzemanyagtartályok sértetlennek látszottak. Már ırizte egy BMD páncélos, meg néhány katona. A rohamszázad parancsnoka az egyik épségben maradt kifutón találkozott vele. -A keflaviki légitámaszpont a miénk, tábornok elvtárs! -jelentette. -Hogy ment? 375 -Nehezen. Az amerikaiak nem voltak összehangolva. ., az egyik rakéta eltalálta a parancsnoki harcálláspontjukat.., de nem egykönnyen adták fel. Tizenkilenc halottunk és negyvenhárom sebesültünk van. elıkerítettük a tengerészgyalogosok meg a többi biztonságiak többségét, és még számoljuk a többi foglyot. -Hány fegyveres katona menekült el. -Tudomásunk szerint egy sem. Persze errıl még tői korai beszélni, de néhányan kétségtelenül a tüzekben haltak meg. Az ezredes kelet felé. a bázis robbanások tépázta része irányába intett. - Hallottam, hogy a hajót eltalálta egy rakéta. Mi van vele? -És amerikai vadászok is megszórtak bennünket. Kikötötték a mólónál, és most hordják le róla a felszerelést. Tudjuk hasznaim ezt a repülıteret? -Jelentse most mindjárt! Az ezredes rádiósa átnyújtotta a mikrofonját, fınöke körülbelül egy percen át beszélt. A második hullámmal egy öt fıs repülıs különítmény is érkezett, és éppen a támaszpont létesítményeit mérték fel.

-Tábornok elvtárs, a bázis radarja és a rádiórendszerek megsemmisültek. A kifutópályák tele vannak törmelékkel, és úgy hallom, a megtisztításuk igénybe vesz néhány órát. Két helyen eltört az üzemanyagvezeték is, szerencsére nem gyulladt ki, de pillanatnyilag a reptér teherautóit kell üzemanyagszállításra használnunk. Valamennyi sértetlennek látszik... Azt mondják, indítanák a légihidat Reyk-iavikba. Elfoglaltuk9 -Igen, és épségben maradt. Van valami remény arra, hogy információhoz jutunk az amerikai repülıgéprıl? -Sajnos nem. Súlyosan megrongálták a becsapódó rakéták. Azokat, amelyek nem gyulladtak ki, a személyzet gyújtotta fel. Ahogy mondtam, keményen harcoltak. -Nagyon helyes. A maga két zászlóaljának maradékát a felszerelésükkel együtt küldöm, mihelyt meg tudjuk szervezni a dolgokat. A harmadikra most a kikötıben van szükségem. Állítsanak ırséget, kezdjék meg a rendcsinálást, minél elıbb használhatóvá kell tenni ezt a repülıteret, szükségünk van rá. Szedje össze a foglyokat, és készüljenek fel az indulásra. Ma éjszaka repülın elvisszük ıket. Bánjanak velük tisztességesen. Jó oka volt rá, hogy errıl is pontosan rendelkezzék. A hadifogoly - vagyontárgy. -Parancsára, tábornok elvtárs. És kérem, hogy adjon nekem pár gépészt, hogy megjavíttathassam velük a csıvezetéket. -Derék munka volt, Nyikolaj Gennagyevics! A tábornok visszafutott a helikopteréhez. Csak tizenkilenc halott... ennél többre számított Csak a vakvéletlennek köszönhették, hogy a tengerészgyalogosok hadmőveleti központját mindjárt az elején találat érte. Mire a Hip visszaért a kikötıbe, a felszerelés már tengelyen volt. A hajó bárkáinak törzsén, akár egy miniatőr partraszálló jármővön, ajtók voltak, ami lehetıvé tette, hogy a jármővek azonnal kigördülhessenek belılük. Az egységeket már 377 felsorakoztatták a kikötıben és a közeli területeken. A tábornok látta, hogy törzstisztjei tökéletesen urai a helyzetnek. Az Északi dicsfény hadmővelet eddig teljes siker volt. Amikor Hip földet ért, egy, a hajó oldaláról leágazó tömlırıl feltöltötték üzemanyaggal. A tábornok odament a hadmőveleti tisztjéhez. -Biztosítottuk a reykjaviki repteret is, tábornok elvtárs, és ott megvan minden üzemanyagtöltı berendezés is. Oda érkezzék a légi híd? Andrejev elgondolkodott. Reykjavikban kis repülıtér volt, de nem akart várni, amíg a nagyobb Kef-lavikot megtisztítják, hogy odavihessék az erısítést. -Igen. Küldjön egy rejtjelezett táviratot a fıhadiszállásnak, hogy azonnal indítsák a légihidat. 152-ES MAGASLAT, IZLAND -Harckocsik- állapította meg a távcsıbe nézve Garcia. - Egy csomó, és minden vörös csillag van. Nyugat felé tartanak a 41-es úton. Ez meg kéne, hogy gyızze ıket, uram. Edwards belenézett a messzelátóba, látta a páncélosokat, a vörös csillagokat azonban nem. -Mifélék ezek? Nem úgy néznek ki mint az igazi harckocsik. Most Smithen volt a sor. -Ezek BMP-k... vagy BMD-k. Gyalogsági támadó jármővek, mint az Amtrak. Egy rajnyi katonát visznek, meg 73 milliméteres lövegeket. Biztos, hogy 378 oroszok, hadnagy. Tizenegy van ezekbıl és vagy húsz teherautó, amelyek

ugyancsak embereket szállítanak. Edwards ismét kicsomagolta a rádióját. Gardának igaza van. Erre alighanem odafigyelnek majd. -Nos, Edwards, ki van magával? A hadnagy elhadarta a tengerészgyalogosok neveit. -Kisuttyantunk, mielıtt az oroszok bejutottak volna a támaszpontra. -Most hol vannak? -A 152-es magaslaton, Hafnarfjördurtól keletre. Végiglátunk a kikötıbe vezetı úton. Nyugatra Kef-lavik irányába orosz jármővek haladnak. Keletre, a 41-es fıúton, Reykjavik felé meg néhány teherautó. Hogy mifélék, nem tudjuk megállapítani. Nézzétek fiúk, idefüttyenthetnétek pár Aardwarkot, kinyírhatnánk azt a hajót, mielıtt kiraknák - sürgette a hadnagy. -Attól tartok, pajtás, a Varkok most nem nagyon érnek rá. Ha nem tudná, Németországban háború folyik. Tíz órával ezelıtt kitört a harmadik világháború. Megpróbálunk odaküldeni egy felderítı mőholdat, de ahhoz is idı kell. Arról sem döntött senki, hogy mi legyen magukkal. Pillanatnyilag magukra vannak utalva. -El vagyok ragadtatva - felelte Edwards az embereire pillantva. -Oké, Edwards. Használja a fejét, és kerülje a kontaktust az ellenséggel. Hajói értem, maga ott az egyetlen emberünk. Úgy tőnik, itt igényt tartanak a beszámolóira. Figyeljen, és jelentsen. Takarékoskodjon 379 a rádió akkujával. Csak szép nyugodtan, ember. Jön a segítség, de idıbe telik. Csak tartson ki ott. Óránként meghallgathat bennünket... minden kerekórában. Vanjó órája?,Addig-gondolta magában a híradós tiszt - valahogy megpróbáljuk kideríteni, hogy csakugyan az vagy-e, akinek mondod magad, és hogy nem nyomnak-e egy orosz pisztolyt a halántékodhoz." -Vettem, most állítom zéró idıre. Figyelni fogunk, vége. -Újabb tankok - szólalt meg Smith. - Jézusom, mit bezsúfoltak ebbe a hajóba. HAFNARFJÖRDUR, IZLAND A tábornok nem hitte volna, hogy a dolgok ilyen remekül mennek. Amikor meglátta a közeledı Harpoont, biztos volt, hogy a vállalkozás kudarcba fullad. Jármőveinek egyharmada már legördült hajóról, és elindult a célja felé. Most már arra várt, hogy hadosztálya többi része is megérkezzék a légi hídon. Aztán majd további helikopterek is érkeznek. Jelenleg százezer izlandi vette körül, akiktıl nem számított baráti fogadtatásra. Néhány vakmerı már figyelte is a kikötı túloldaláról, ı pedig kiküldött egy rajt, hogy megszabadítsák tılük. Vajon hányan telefonálnak éppen? Vajon sértetlen még a telefonmőhold relébázisa? Vajon tudnak telefonálni az Egyesült Államokba, hogy beszámoljanak arról, ami Izlandon történik? Mennyi minden miatt kell aggódni... 380 - Tábornok elvtárs, a légi híd elindult, az elsı gép meg a vadászkíséret tíz perce emelkedett fel. Négy óra múlva kell megérkezniük az elsıknek -jelentette Andrejevnek a híradóstisztje. - Négy óra... - pillantott fel a hajó hídjáról a tábornok a tiszta, kék égre. Vajon az amerikaiak mikor kapnak észbe, és mikor küldenek rá egy vadászbombázórajt? Rámutatott a hadmőveleti tisztjére. - Túl sok jármővünk várakozik a rakparton. Mihelyt összeáll egy szakasz erejő egység, induljanak el kijelölt céljuk felé. Nincs idı megvárni, hogy a századok

felálljanak. Mi van a reykjaviki reptérrel? -Egy gyalogos századunk van ott, és húsz perc múlva odaér egy másik is. Ellenállás nincsen. A polgári légiirányítókat és a repülıtéri személyzetet ırizet alatt tartjuk. Egy ırjárat áthaladt Reykjavi-kon, nem jelentenek különösebb mozgást. A követségünk szerint a kormányuk azt mondta nekik, hogy maradjanak otthonaikban, és úgy látszik, hogy a legnagyobb részük ezt is teszi. -Utasítsa az ırjáratot, hogy foglalják el a fı telefonközpontot. A rádió és televízióállomásokat hagyják békén, de a telefonokra üljenek rá! Megfordult: a kikötı túloldalán gyülekezı tömeghez egy ejtıernyıs raj közeledett. Azok az emberek ott, talán harmincan lehettek. A nyolc katona egy teherautóról ugrott le, és most elıreszegezett fegyverrel, gyorsan haladtak az izlandiak felé. Egy ember vadul hadonászva eléjük lépett. Agyonlıtték, mire a sokaság futásnak eredt. 381 A tábornok elkáromkodta magát. - Derítsék ki, ki csinálta! CHICAGO McCafferty eltöltött egy rövid idıt a magánkabinjában, aztán visszament a támadó központba. A kávé minden idıben ébren tartja az embert - gondolta, vagy a koffeintartalma révén, vagy mert állandóan feszül a hólyagja. A dolgok mostanra már rosszul alakultak. Bárki volt is az a lángelme, aki abban a reményben, hogy el lehet kerülni egy incidenst, kiparancsolta az amerikai tengeralattjárókat a Barents-tengerrıl, szépen eltakarította ıket az útból. Pont jókor, hogy megkezdıdhessék a háború - mérgelıdött a kapitány, megfeledkezve arról, hogy akkor nem is találta rossznak az elgondolást. Ha ragaszkodnának a hadmőveleti tervhez, máris nekiugorhatott volna a szovjet flottának. Ehelyett valaki pánikba esett a szovjet rakéta-tengeralattjárók kiküldésétıl, minek eredményeképpen - amennyire McCafferty tudta -, senki nem tett semmit. A szovjet tengeralattjárók, amelyeknek a Kola-fjordból kellett volna kirajzaniuk, a várakozásokkal ellentétben nem indultak meg délnek, a Norvég-tengerre. A Chicago távolsági szonárjai tengeralattjárókéra emlékeztetı zajokat észleltek messze északon. Amíg hallatszottak, nyugat felé haladtak. Vagy úgy - gondolta a kapitány -, Ivánék leküldik a hajóikat 382 a Dániai-szoroson? Az Izland és Grönland közti SO-SUS-vonal miatt ez költséges ötletnek, bizonyulhat. A Chicago ötszáz lábnyival a 69. szélességtıl északra haladt, a sziklás norvég partvonaltól körülbelül száz mérföldnyire nyugatra. A norvég dízelelektromos tengeralattjáró-flotta a Chicago és a szárazföld között cirkált: a saját partvonalukat védték. McCafferty megértette ezt, de tetszeni azért nem tetszett neki. Eddig semmi sem alakult jól, és a kapitány aggódott. Számított erre, és képes volt elfojtani rossz érzéseit. Támaszkodhatott arra, amit a kiképzése során megtanult. Tudta, mire képes a tengeralattjárója, és meglehetısen pontos elképzelései voltak az orosz tengeralattjárók képességeit illetıen is. İvolt fölényben, de bármikor elıfordulhatott, hogy valamelyik orosz szerencsésebbnek bizonyul nála. Ez most háború volt, senkit sem döntnökök bíráltak szabályzatok alapján. Ha most hibázik, nem egyszerően csak írásos bírálatot kap a raj parancsnokától, és mindezidáig úgy tőnt, hogy a szerencse a másik oldalnak kedvez. Körbenézett, szemügyre vette az embereit. Biztos volt abban, hogy nekik is

hasonló gondolatok járhatnak a fejükben, csakhogy valamennyien ıtıle függtek. Ennek a tengeralattjárónak a személyzete lényegében az ı agyának fizikai meghosszabbításai voltak. İ volt a központi irányítója a Chicago nevő kollektivisztikus lénynek, és most elıször rettenetesen terhesnek érezte a reá nehezedı felelısséget. Ha ı elpuskáz valamit, valamennyien meghalnak, és 383 meghal ı is - abban a tudatban, hogy ı veszejtette el az embereit. Nem gondolkodhatsz így - mondta magának a kapitány. - Elemészt. Még egy harci helyzet is jobb, ahol vissza tudom tartani magam attól, hogy arra gondoljak, ami elıtt állok. Megnézte az óráját. Jól van. -Vigye fel periszkópmélységre - rendelkezett. -Itt az ideje ellenırizni a parancsokat. Az elektronikus felderítıárbocot is körbeforgatjuk kissé, hadd lássuk, mi folyik. Ez pedig nem volt egyszerő eljárás. A tengeralattjáró lassan, óvatosan emelkedett, és úgy fordult, hogy a szonárja biztosan megállapíthassa: nincsen hajó a környékben. -Elektronikai árbocot kiemelni. Egy elektrotechnikus megnyomott egy gombot, mire felemelkedett hosszúhullámú rádiójának antennája. A mőszerfalon nyomban fények villantak. -Jónéhány jelforrás, ura. Három J-hullám-hosszon dolgozó keresı, és egy csomó más. Rengeteg UHF és VHF locsi-fecsi. A magnók mennek. Látom - gondolta McCafferty. -Viszont meglehetısen kicsiny az esélye, hogy van itt valaki, aki bennünket kerget. -Periszkópot fel! A kapitány az ég felé fordította a keresıobjektí-vet, hogy ellenırizze, nem közeledik-e repülıgép, és gyorsan körbeforgatta. Észrevett valami különöset, és ráirányította, hogy megájlapítsa, mi az. Nem egészen kétszáz lábnyira zöld füstjelzés lát 384 szıtt. McCafferty megpördült és visszafordította a pesriszkópot. A párából egy többmotoros repülıgép bontakozott ki... és egyenesen feléjük tartott. A kapitány felnyúlt, és megpörgette a periszkóp kerekét, és lejjebb, eresztette a mőszert. -Húzza le! Minden hajtómő elıre. Merüljön nyolcszáz lábra! Honnan a pokolból jött ez? A tengeralattjáró hajtómővei felpörögtek, ám ismét záporozni kezdtek a parancsok, és a kezelık ismét kikapcsolták ıket. -Torpedó a vízben, a jobb oldalon - kiáltotta a szonáros. McCafferty azonnal reagált: -Kormányt ütközésig balra! -Kormányt ütközésig balra, igenis! A sebességmérı tíz csomót mutatott, és az érték gyorsan emelkedett. Most ereszkedtek száz láb alá. -Kilıni egy zajkeltıt! Hetven lábnyira a vezérlıhelyiség mögött egy öthüvelyknyi tartály távozott egy vetıcsıbıl. -Kormányt tizenöt fokkal jobbra! - mondta McCafferty immár nyugodtabban. Ilyen játékot korábban is játszott már. - Álljon új irányba, irány egy-egy-zéró! Szonár, kérem annak a torpedónak a pontos irányát. -Igenis. Torpedó iránya kettı-nulla-hat, balról jobbra közeledik.

A Chicago kétszáz lábnyi mélységbe ért, az orra húsz fokos szögben lefelé mutatott, a kormányos és a legtöbb technikus kénytelen volt a székébe csatolni magát: az öv a helyükön tartotta ıket. 385 -Vezérlı, itt a szonár. Úgy tőnik, a torpedó körbe-körbe jár, most jobbról balra, egy-hét-ötös irányban halad. Még penget, de nem hiszem, hogy megtalált bennünket. -Nagyon jó. Folyamatosan jelentse, mi van -mondta McCafferty, és felkaptatott a térképasztalhoz. - Úgy tőnik, eltolta a dolgot. -Lehetséges - ismerte el a navigátor -, de hogy a ménkőbe... -Nyilván MAD-mérıje van. Mágneses anomáliadetektor. Ment a szalag? Nem volt elég idım, hogy azonosítsam. Megnézte a térképet. Másfél mérföld nyire voltak attól a helytıl, ahol a torpedó ledobásának pillanatábanjártak. -Szonár, mi van azzal a halacskával. -Irány egy-kilenc-zéró, pontosan mögöttünk. Még mindig köröz, és úgy tőnik, süllyed. Szerintem a zajkeltı felkeltette a figyelmét, és most azt próbálja eltalálni. -Valamennyi hajtómő elıre, teljesítményt levenni a kétharmadára! "Itt az ideje, hogy lassítsunk" -gondolta McCafferty. Átléptek a vasárnap-hétfı vonalon, a repülı személyzetének pedig még szüksége van néhány percre, hogy kiértékelje a támadást, mielıtt újra vállalkozik. Addigra pedig két-három mérföldnyivel odébb lesznek, a réteghatár alatt, és alig keltenek zajt. -Igenis, kétharmaddal elıre. Szintben állunk nyolcszáz lábon. -Lehet levegıt venni, emberek - mondta McCaf ferty, s a hangja nem volt olyan nyugodt, mint szerette volna. Most elıször tapasztalta, hogy kissé remeg a keze. Mint egy roncsautó - gondolta. - Csak akkor remegsz, amikor már biztonságban vagy. -Kormányt tizenöt fokkal balra! Álljanak be bal kettı-nyolc-zéróra! Ha a repülıgép újabb torpedót dob, nincs értelme, hogy egyenes útvonalon haladjunk tovább. Valószínő azonban, hogy mostanra már meglehetıs biztonságban vannak. Az egész epizód nem tartott tíz percig - állapította meg a kapitány. Odament a helyiség elülsı falához, és visszapörgette a videoszalagot. Látszott, ahogyan a periszkóp áttöri a felszínt, gyorsan körbekémlel... aztán a füst jelzés. Ezután jött a repülı. McCafferty kimerevítette a képet. Úgy tőnt, hogy a gép egy Lockheed P3-C Orion. -Ez a miénk! - jegyezte meg a szolgálattevı elektrotechnikus. A kapitány elıiement a szonárhoz. -A halacska kezd eltőnni a hátunk mögött, valószínőleg még mindig a zajkeltıt igyekszik kinyírni. Azt hiszem, amikor vizet ért, rosszfelé kezdett körözni, úgy értem, velünk ellentétes irányban, -A hangja szerint micsoda? -Nagyon olyan, mintha a mi MK-46-unk volna - vont vállat a fıszonáros - tényleg úgy hangzik, hogy negyvenhatos. Visszacsévélte a szalagot, és kihangosította a felvételt. Az ikerpropelleres torpedó "szkrííf"-jétıl végigfutott a hideg az emberek hátán. McCafferty bólintott, és ismét hátrament. 387 -Ez alighanem egy norvég P-3 volt, de lehetett egy orosz May is. Nagyon hasonlítanak egymásra, és pontosan ugyanaz a feladatuk. Jól csinálták, emberek Eltőnünk a környékrıl.

A kapitány magában önmagának is gratulált a teljesítményéhez. Sikerült megúsznia az elsı éles támadást - amelyet egy szövetséges repülı intézett ellenük! İ azonban kitért elıle. Nem kizárólag a másik oldal szerencsés. Vagy mégis? PHARRIS Morris a parancsnoki hídon lévı székében mélázott, és azon tőnıdött, mi hiányzik az életébıl. Csak néhány másodpercig kellett gondolkodnia, s már rá is jött, hogy semmiféle adminisztrációs munkát nem végzett el, jóllehet délutánonként rendesen ezzel múlatta az idıt. Négy óránként jelentenie kellett a helyzetét, ha talált kontaktust -- bár egyelıre nem talált -, azt is, de a szokásos papírmunka, amely korábban annyi idejét emésztette fel, a múlté volt. De kár, gondolta, hogy ehhez egy háborúnak kellett kitörnie! Szinte úgy érezte, hogy kezdi élvezni a dolgot. A konvoj még mindig tıle húsz mérfoldnyire, északkeletre haladt. A Pharris volt az elıretolt szonárposzt, azzal a feladattal, hogy keressen meg, lokalizáljon, és támadjon meg minden tengeralattjárót, amely megpróbálja megközelíteni a konvojt. Ezenközben a fregatt hol sprintelt, azaz maximális 388 sebességgel száguldott, hol lassan sodródott, hogy a szonárja a lehetı leghatékonyabban' dolgozhasson. Ha a konvoj egyenes útvonalon, húsz csomós sebességgel haladt volna, ezt aligha tudta volna megtenni. A három sor kereskedelmi hajó mindenesetre cikk-cakkban haladt, ami, mindent tekintetbe véve azért megkönnyítette kissé Morris dolgát. A teherhajók személyzetét persze nem: az ı számukra az ırködés éppoly idegen valami volt, akárcsak a menetgyakorlat. Morris kólát iszogatott. A meleg délutánon jól esett neki a koffeines ital hidege. -A Talbot fényjeleket ad - jelentette a beosztott fedélzeti tiszt. Morris felállt, és kezében a távcsövével a bal oldali hídszárnyra ment. Magában büszke volt arra, hogy ugyanolyan gyorsan tudta olvasni a morzejeleket, mint a jelzımatrózai: JELENTÉS IZLANDOT SZOVJET ERİK MEGTÁMADTÁK ÉS SEMLEGESÍTETTÉK X FOKOZOTT LÉGI ÉS TENGERALATTJÁRÓ-VESZÉLY. -Újabb örömhírek, kapitány - jegyezte meg a fedélzeti tiszt. -Aha. NIMITZ -Ezt hogy csinálták? - álmélkodott hangosan Chip. -Tökmindegy, hogyan - felelte Toland. -jelentenünk kell a fınöknek. Felkapta a telefont, és elindult 389 a tiszti körlet felé. Kis híján eltévedt. A Nimitznek több mint kétezer helyisége volt. Aterigernagy pedig csak ezek egyikében lakott, és Toland korábban mindössze egyszer járt ott. Az ajtó elıtt egy ordonán-cot talált. A repülıhordozó parancsnoka, Svenson kapitány már megérkezett. -Uram, most kaptuk a hírt, hogy a szovjetek megtámadták és semlegesítették Izlandot. Alighanem már ott is vannak csapataik. -Repülıik vannak ott? - kérdezte azon nyomban Svenson. -Nem tudjuk. Most próbálkoznak megnézetni egy felderítı mőholddal, de még vagy hat órán át nem lesz számba vehetı információnk. Az utolsó szövetséges mőhold két órája haladt át, és még vagy kilenc órán át nem is jön másik.

-Rendben. Toland ismertette a vázlatos adatokat, amelyeket Norfolkból kapott. -Amennyire tudjuk, elég istenkísértı terv volt, de úgy látszik sikerült. - Soha senki nem mondta, hogy Ivánék buták -jegyezte meg fanyarul Svenson. - Kaptunk parancsokat? -Még semmit. -Hány katonájuk van Izlandon? -Nincs adatunk, uram. A P-3 látta, hogy négy légpárnás kétszer fordul. Ez annyi, mint nyolcszáz ember, legalább egy zászlóalj, de valószínőbb, hogy egy ezred. A hajó van akkora, hogy szállíthassa egy teljes dandár felszerelését, sıt annál is többet. 390 Az egyik Gorskov könyv szerint ez a hajótípus partraszállási hadmőveleteknél egyedülállóan hasznos. -Ez túl sok egy tengerészgyalogos kétéltő egységnek, uram - állapította meg Svenson. -Ez valóban csak egy megerısített zászlóaljból állt. -Akkor is, ha három repülıhordozó támogatja ıket? - horkant fel Baker tengernagy. -Ámbárigaza lehet. Miféle légi fenyegetést jelent ez a számunkra? -Izlandon van egy raj F-15, meg néhány AWACS madárka. Ez hatásos védelem amit most veszítettünk el. Nincs, aki támadás esetén riasszon bennünket, aki feltartóztassa és figyelje a támadót. Svensonon látszott, hogy nagyon nem tetszik neki a dolog. így folytatta: -Nekünk magunknak el kell tudnunk bánni a Backfire-jeikkel, de sokkal könnyebb lett volna, ha azok az Eagle-ök is beavatkoznak. Baker a kávéjába kortyolt. -A parancsaink nem változtak. -És még mi történik a világban? - tudakolta Svenson. -Norvégiának keményen nekimentek, de részleteket még nem tudunk. Ugyanez Németországban. A légierı állítólag súlyos csapást mért a szovjetekre, de ennek a részleteit sem ismerjük. Túl korai még, hogy alapos hírszerzési adataink legyenek arról, ami történik. -Ha Ivánoknak sikerül lerohanniuk Norvégiát és maradéktalanul semlegesíteni Izlandot, a repülıhordozó-csoport elleni légitámadás veszélye leg 391 alábbis megkétszerezıdik - vélte Svenson. - Beszélnem kell a repülıfınökömmel. A kapitány távozott. Baker hallgatott egy ideig, Toland azonban maradt, mert nem kapott engedélyt a lelépésre. -Pont Keflavikot lıtték szét? -Igen, uram. -Derítse ki, mi van még ott, és jöjjön vissza hozzám! -Igen, uram. Miközben visszafelé tartott a hírszerzı részlegbe, azon tőnıdött, amit a feleségének mondott: A repülıhordozó a flotta legjobban védelmezett hajója. Csakhogy a kapitány aggódott. 152-ES MAGASLAT, IZLAND Már csaknem otthonuknak tekintették a helyet: legalább könnyen védhetı pont volt. A 152-es magaslatot senki sem közelíthette meg észrevétlenül, hiszen ehhez át kellett kelni a lávamezın, és fel kellett kapaszkodni a meredek, csupasz lejtın. Garcia egy-kilométernyi távolságban talált egy kis tavat. Nyilvánvaló,

hogy a csak nemrég elolvadt hóból keletkezett. Smith megjegyezte, hogy jó lenne bourbonhoz, már ha volna bourbonjuk. Ehesek voltak, de volt náluk négy teljes napi élelem és olyan ínyencségeken böjtöltek, mint a limabab meg a sonka. -Tudja valaki, hogyan kell megfızni egy birkát? 392 -kérdezte Rodgers. Tılük néhány mérföldnyire délre egy nyáj legelészett. -Megfızni, min? - kérdezte Edwards. -İ - nézett körül Rodgers. Fa se közel, se távol nem látszott. - Hogyhogy itt nincsenek fák? -Rodgers csak egy hónapja van itt - magyarázta Smith. - Nem láttál még szeles idıjárást, amíg meg nem tapasztalod, milyen itt a tél. Itt fa csakis akkor nıhet, ha betonba ültetik. Egyszer láttam, hogy a szél lefújt az útról egy két és feles aknavetıt. -Repülık - jelentette távcsıvel a szeme elıtt Garcia, és északkelet felé mutatott. - Dögivei. Edwards belenézett a messzelátójába. A gépek még csak pontnak látszottak, de gyorsan növekedtek. -Látok hat akkorát, mint a C-141-ek... Azt hiszem, ezek szerint ezek IL-76-ok. Meg talán néhány vadász is. İrmester, vegyen elı egy jegyzetblokkot meg ceruzát, számolnunk kell. A dolog órákig eltartott. Elıször a vadászok szálltak le, azonnal átgurultak a töltıterületre, aztán tovább az egyik rövidebb felszállópályára. Három percenként érkezett egy-egy újabb gép, ami akarata ellenére mély benyomást tett Edwardsra. A Candid NATO-kódra keresztelt IL-76 idomtalan, otromba jószág volt, akárcsak amerikai megfelelıje. A pilóták leszálltak, megálltak, aztán, ahogyan Edwards gyanúja szerint hónapokon át gyakorolták, kivezették a gépet az észak déli irányú fı kifutópályáról a szervízútra. Kirakták a szállítmányukat a repülıtér épületénél, majd továbbgurultak a töltıterületre, és a leszálló gépek érkezéséhez pontosan alkalmazkod 393 va felszálltak. Az emelkedı gépek a magaslat közelében repültek el, úgyhogy Edwards néhánynak a farokszámát is le tudta olvasni. Az ötvenediknél bekapcsolta a rádiót. -Itt Edwards a 152-es magaslatról. Hallanak? -Halljuk, rendben - felelte nyomban a hang. - Mostantól a maga kódneve Kopó. Mi meg a Kutyaház vagyunk. Folytassa a jelentését. - Vettem, Kutyaház. Egy szovjet légi hidat figyelünk. Ötven - ötös-nulla szovjet szállítógépet számoltunk meg, India Lima hetes hatos típusúakat. Megérkeznek Reykjavikba, kirakodnak, és indulnak vissza északkeletre. -Kopó, biztos, ismétlem, biztos maga ebben a számban? -Igen, Kutyaház, felszállás után felettünk repülnek át, és lajstromoztuk ıket. Nem akármi, uram, ötös-nulla repülıgép! - emelte fel a jegyzettömbjét Smith. -Azazhogy ötös-hármas, és a dolog folytatódik. A négyes kifutópálya szélén hat együléses gép várakozik. Nem tudom, milyen típusúak, de hétszentség, hogy vadászok, Vette, Kutyaház? -Igen, ötös-hármas szállító, hat feltételezett vadász. Oké, Kopó, azonnal továbbküldjük az infót. Lapuljanak, és tartsák magukat a megbeszélt idıpontokhoz. Biztonságban vannak? Jó kérdés - gondolta Edwards. -Hallom, Kutyaház. Maradunk, ahol vagyunk. Vége.

Letette a fejhallgatót, és megkérdezte: -Tényleg, mennyire biztonságos hely ez, ırmester? 394 -Nagyon, hadnagy. Bejrut óta nem éreztem magam ekkora biztonságban. HAFNARFJÖRDUR, IZLAND -Pompás hadmővelet, tábornok elvtárs - mondta ragyogó arccal a nagykövet. -Igen értékes segítséget kaptunk önöktıl - ha-zudta nem kis erıfeszítés árán a tábornok. Az izlandi szovjet követségnek több, mint hatvan munkatársa volt, majdnem valamennyien ilyen vagy olyan hírszerzık. Ahelyett azonban, hogy hasznossá tették volna magukat - például a telefonforgalom leállításával egyenruhát öltvén helyi politikai vezetıket fogdostak össze. Az ısi izlandi parlament, az Althing tagjainak többségét letartóztatták. A tábornok egyetértett ezzel, de túl gorombán hajtották végre: egyiküket megölték, két másikat pedig megsebesítettek. Jobb finoman bánni velük, ez itt nem Afganisztán - gondolta. Az izlandiaknak nem voltak katonás hagyományik, és az enyhébb bánásmód alighanem jobb eredményekkel kecsegtetett. A hadmőveletnek ez a része azonban a KGB hatáskörébe tartózott, az ı irányítócsoportjuk már a követ-ségi személyzettel együtt a helyén volt. - Elnézést kérek, még sok a tennivalóm. A tábornok visszakapaszkodott a hágcsón a Fu-cikra. A hadosztály rakétazászlóaljának kirakodása körül támadt némi bonyodalom: a bárkák, amelyekben a felszerelés volt, a rakétatámadás során meg 395 sérültek. Az újonnan installált ajtók beragadtak, úgyhogy lángvágóval kellett kinyitni ıket. Andrejev megvonta a vállát. Az Északi dicsfény eddig úgy zajlott, ahogyan a tankönyvekben meg van írva. Ahhoz képest, hogy a személyi állományt különbözı helyekrıl szedték össze, nem rossz. Gördülı felszerelésének nagy része -kétszáz páncélozott jármő és jónéhány teherautó - már azoknál az egységeknél volt, amelyekhez tartozott. Az SA-11 zászlóalj maradt utoljára. -Rossz hírem van, tábornok elvtárs -jelenetette a SAM-parancsnok. -Akkor ki vele, mire vár? - mondta ingerülten a tábornok. Mostanra elfáradt, nagyon hosszú volt ez a nap. -Három használható rakétánk maradt. -Három ? -Mindkét bárka megsérült, amikor az amerikai rakéta eltalált bennünket. Jópár rakétánkat a légnyomás tette tönkre, a legnagyobb kárt azonban a tőzoltóvíz okozta. -Ezek mobil rakéták - vettette ellene a tábornok. - A tervezıik bizonyára számoltak azzal, hogy víz éri ıket. -De nem sós víz, tábornok elvtárs. Ez nem a haditengerészeti változat, hanem a seregé, semmi sem védi a sós víz okozta korrózió ellen. A tüzet oltók olyan lelkesen dolgoztak, hogy a legtöbb rakéta beázott. Súlyosan megrongálódtak a szabadon lévı irányítókábelek meg a rakéták orrán lévı radar-keresıfejek. Az embereim valamennyit elektronikai 396 tesztnek vetették alá. Három tökéletesen üzemképes, és valószínő, hogy még négyet meg tudunk javítani. Atöbbi tönkrement. Ujakat kell hozatnunk! A tábornok igyekezett uralkodni az indulatain. Tessék, egy apróság, amire senki sem gondolt. Hajón a tüzeket tengervízzel oltják. Ezeknek a rakétáknak a haditengerészeti változatát kellett volna kérniük. Mindig ezek az apróságok... -A kilövıállásokat a tervek szerint helyezze el. Mindhárom használható rakétát

a reykjaviki repülıtérhez telepítse, azokat pedig, amelyekrıl úgy gondolja, hogy meg lehet ıket javítani, Keflavikba. Kiadom a parancsot, hogy hozzák a pótlást. Van más kár? -Úgy tőnik, nincsen. A radarantennákat mőanyag borítja, a jármővek belsejében lévı tárgyak pedigbiztonságban voltak, mert azokat légmentesen lezárták. Ha kapunk új rakétákat, akkor a zászlóaljam teljesen készen áll. Húsz perc múlva útrakészek leszünk. Elnézést, tábornok elvtárs. -Nem a maga hibája. Tudja, hova megy? Két ütegparancsnokom már ellenırizte az útvonalakat. -Kitőnı. Folytassák, ezredes elvtárs! - mondta Andrejev, és visszakapaszkodott a hágcsón a hajóra, hogy megkeresse a híradóstisztjét. A murmanszki Kilpjavr repülıtérrıl két óra múlva felszáll majd egy gép, hogy Izlandra vigye a fedélzetén lévı SA-11 föld-levegı rakétákat. 20/ Vámpírok tánca NIMITZ Az utóbbi tizenkét órában Tolandnek bıségesen volt mit csinálnia. Izlanddal kapcsolatban lassan csordogáltak az adatok, és még mostanra sem tudott határozott képet alkotni a történtekrıl. A repülıhordozó csoport a bizonytalanság hosszú-hosszú órái után új parancsokat kapott. Izland támogatása szóba sem jöhetett. Már tíz órája, hogy a csoport keletre, az angol és francia szövetségesek légelhárító rakétaernyıje alá igyekezett. Valaki úgy döntött, hogy ha a tengerészgyalogosokra Izlandon már amúgy sincsen szükség, hasznukat vehetik Németországban. Bob arra számított, hogy Norvégia irányába küldik ıket, ahol a tengerészgyalogság kétéltő dandárja már elfoglalta a helyét. Az odajutás azonban túlságosan nehéznek bizonyult. Észak-Norvégia felett csaknem húsz órája ádáz légicsata dúlt, amelyben mindkét oldal súlyos veszteségeket szenvedett. A norvégok a harcot alig száz modern vadásszal kezdték. Segítségért könyörögtek, de segítség más számára sem volt. -Nem kebelezik be a norvégokat - állapította meg Toland -, csak leszorítják ıket délre. A legtöbb támadás északi támaszpontok ellen irányul, és lélegzetvételnyi idıt sem hagynak a védıknek. Chip bólintott. -Érthetı. így a Backfire-jeik könnyebben tőz alá vehetnek bennünket. Parancsnoki értekezlet. -Jó. Toland fogta a jegyzeteit, és ismét elindult a parancsnoki körlet felé. Most már könnyebben odatalált. - Nos, kapitány - mondta Baker tengernagy -, kezdje a perifériákkal! -Úgy tőnik, a Csendes-óceánon egyelıre semmi sem történik. A szovjetek nyilvánvalóan hatalmas diplomáciai nyomást gyakorolnak Japánra. A világ többi részét is ugyanazzal a históriával etetik... a német összeesküvéssel. -Baromság - jegyezte meg Baker. -Igaza van, tengernagy, de elég hihetı, hogy Görögország ne tegyen eleget szerzıdéses kötelezettségeinek, és hogy egy csomó semleges, meg harmadik világ béli ország bevegye. Az oroszok célozgatnak rá, hogy amennyiben a japánok megfelelıképpen viselkednek, visszaadják nekik a Szahalin-szigeteket, ha viszont nem, beleverik ıket a földbe. Az alaphelyzet az, hogy a Tokió nem engedi meg, hogy a területén lévı támaszpontokról támadó hadmőveleteket indítsunk a Szovjetunió ellen. Amink Koreában van, arra ott van szükségünk. Az egyetlen nyugat-csendesóceáni anyahajó-csoportunk Midwaynél tartózkodik. Pillanatnyilag messze kint járnak az óceánon, nem elég erısek, hogy meginduljanak Kamcsatka

399 felé. A Fülöp-szigetektıl nyugatra a Dél-Kínai-ten-ger felett tapasztalható némi légi tevékenység, de egyelıre nem jelentıs. Úgy tőnik, a Cam Ranh öbölben nincsenek szovjet hajók, úgyhogy a Csendes-óceánon nyugalom van. De már nem sokáig. Az Indiai-óceánon valaki, alighanem egy tengeralattjáró rakétatámadást intézett Diego Garcia ellen. Nem okozott különösebb kárt, mert öt napja az összes ottani hajót kiküldték a tengerre, de úgy tőnik, az oroszok arrafelé is figyelnek. A legfrissebb jelentés szerint az IO-hajórajuk az északi hosszúság tizenötödik, és a déli szélesség kilencvenedik fokán tartózkodik, jó messzire a mieinktıl és dél felé haladnak. A NATO déli szárnyán semmi sem mozdul. A törököknek eszükben sincsen saját szakállukra megtámadni Oroszországot, és a görögök is távol tartják magukat attól, amit amúgy "német-orosz viszálynak" neveznek. Ivánék tehát ugyancsak biztosították a déli szárnyukat, és úgy látszik, be is érik ennyivel. Oroszok egyelıre csak Nyugat-Európában harcolnak, másutt csak egyes amerikai létesítményeket támadnak. Mindenkinek, aki odafigyel rájuk, azt mondják, hogy nem is akarnak harcolni ellenünk, sıt, még a Szovjetunióban tartózkodó amerikai turisták, üzletemberek és hivatalos személyek biztonságáért is garanciát vállaltak. Feltehetılegln-dián keresztül valamennyit hazaküldik. Ezúttal alábecsültük a politikai elemeket, uram, ezek egyelıre nekik kedveznek. -Rendben. Európában a hadmőveleteik azzal kezdıdtek, 400 hogy húsz-harminc Specnaz kommandó Németországszerte támadásokat hajtott végre. A legtöbb helyen vereséget szenvedtek, két helyen viszont remekül helytálltak. Hamburg kikötıjét lezárták. Elsüllyesztettek két hajót a fı hajózó csatornában, azok pedig, akik ezt végrehajtották, ép bırrel megmenekültek. Ugyanezt Brémában is megpróbálták: az egyik csatornát részben sikerült eltorlaszolniuk, és a konténerterminálnál is felgyújtottak három hajót. İk viszont nem tudtak elmenekülni. A többi támadás célpontjai nukleáris fegyverraktárak, távközlési centrumok voltak, illetve egy üzemanyagtároló. A mieink várták ıket. Voltak veszteségeink, a Specnazosokat azonban a legtöbb esetben felmorzsolták. A szovjet hadsereg tegnap virradat elıtt nyugati irányban támadást indított. Van azonban jó hír is: a légierınknek volt egy óriási dobása. A lopakodó vadász, amelyekrıl már hallottunk valamit harangozni, rendszerbe vannak állítva, és iszonyú disznóólat csináltak az orosz vonalak mögött. A légierı szerint a légifölény a miénk, vagy majdnem a miénk, úgyhogy Ivánék alighanem nagyon kikapták. Bármit csináltak is az oroszok, a támadás nem volt olyan erejő, amilyenre számítottunk. Mennek elıre, de éjfél óta legfeljebb tizenöt kilométert tettek meg, és két helyen el is akadtak. Eddig nem jelentették, hogy nukleáris vagy vegyi fegyvereket vetettek volna be. Mindkét oldal súlyos veszteségeket szenvedett, kü-lönösen Észak-Németországban, ahol a legmeszszebbre nyomultak elıre. Hamburgot fenyegetik. 401 A Kieli-csatornát ejtıernyısök vagy helikopterek támadták meg, hogy pontosan melyik, nem tudjuk, de tény, hogy egy darabon az oroszok ellenırzik. Ott egy kissé zavaros a helyzet. Nagy a mozgás a Balti-tengeren is. A nyugatnémet és a dán flotta gyorsnaszádjai állítólag súlyos csapást mértek egy egyesített szovjet-keletnémet támadó erıre, de aztán a dolgok ismét igencsak összekavarodtak.

Toland a flotta helyzetének ismertetésével folytatta. -Számunkra a közvetlen fenyegetést a repülıgépek és a tengeralattjárók jelentik. Ivánék tengeralattjárói nagyon mozgolódnak. Huszonkét kereskedelmi hajó elsüllyesztésérıl kaptunk jelentést. Aleg-csúnyább ügy az Ocean Star elpusztítása volt. A panamai zászló alatt közlekedı utasszállítót egy földközi tengeri kırútról visszatérıben támadták meg. Gibraltártól nyolcszáz mérföldre északnyugatra találta el egy ismeretlen típusú rakéta, valószínőleg egy Juliet. A hajó kigyulladt, sok az áldozat. Két spanyol fregatt kifutott, hogy megkeressék és kimentsék a hajótörötteket. Utvonalunk közelébıl három tengeralattjárót jelentettek, egy Echót, egy Tangót és egy Foxtrotot. Többen is lehetnek, de a felderítés adatai szerint tılünk nagyrészt nyugatra és északra. Amikor Izlandot kikapcsolták, elveszítettük a Grönland-Izland-Egyesült Királyság szonárfelderítı vonalat, így pedig Ivánék tengeralattjárói könnyebben bejuthatnak az Atlanti-óceán északi vizeire. Atlanti tengeralattjáróerıink kiküldték a hajóikat, hogy betömjék 402 a réseket. Sietniük kell, mert arról kapunk jelentéseket, hogy számos szovjet tengeralattjáró tart a Dániai-szoros fejé. -Hányat nyírtunk ki belılük? -A Lykes és a Brunswick négyet jelentett. A P-3-ak is jól debütáltak. A rossz hír az, hogy egy Orion eltőnt, egyet pedig rakétával lelıtt egy tengeralattjáró. A dolgot most értékelik, délre várhatók a pontosabb információk. Bennünket most mindenesetre nem annyira repülıgépek, mint tengeralattjárók veszélyeztetnek. Holnapra viszont ez is megváltozhat. -Egyszerre csak egy napról beszéljen. Térjen át Izlandra - rendelkezett Baker. -A tegnapi jelentések megfeleltek a valóságnak. Nyilvánvaló, hogy a tengeren egy ezred erejő egység érkezett, a hadosztály többi részét pedig délután tizennégy nulla-nullától légi híd hozta utánuk. Feltételezésünk szerint mostanra valamennyien megérkeztek. -Vadászok? - kérdezte Svenson. -Nem jelentettek, de lehet, hogy vannak. Izlandon négy használható repülıtér található... -Tevéd, Toland - vágott a szavába nyersen Baker. -Elnézést, uram, négy. A nagy támaszpont Kef-lavik, öt kifutóval, amelyek közül kettı több, mint ezer láb hosszú. Azt a helyet azért építettük, hogy B-52-ket indítsunk onnét, és igencsak komoly létesítmény. Ivánék látszólag nem tettek benne kárt. A támadási tervüket tudatosan úgy alakították, hogy ne vágjanak bombatölcséreket a felszállópályákba. 403 Másodszor, van egy polgári repülıtér Reykjavikban. A leghosszabb kifutó kétezer lábnál is hosszabb, elég nagy a vadászok számára, és körülveszi a város. Aki meg akarja szórni, annak polgári áldozatokkal kell számolnia. A harmadik Akureyri, egy kemény talajú sáv. A negyedik, tengernagy, a régi Keflavik, körülbelül két mérföldnyire délkeletre a mostani NATO-támaszponttól. A térképek szerint használhatatlan, de nemrég összefutottam valakivel, aki két évet szolgált Izlandon. A pálya használható, olyan durva felszínen is boldoguló gépek számára pedig, mint a mi C-130-ink, minden bizonnyal. A támaszpont-személyzet gokart- és autóversenyeket szokott rendezni rajta. Az az ember azt mondja, hogy vadászgépek is használhatják. Végül pedig: a sziget minden városának van kavicsos repülıtere a helyközi forgalom számára. A MiG-23 és több más szovjet vadász le tud szállni egyenetlen talajra is, azaz bármelyik repülıteret használhatják.

-Mennyi jó híre van! - állapította meg a Nimitz repülıfınöke. -s mi a helyzet az olyan támaszpont szolgáltatásokkal, mint az üzemanyag? -A bázistól jobbra lévı üzemanyagtartály a támadás során megsemmisült, a támaszpont üzemanyagraktára azonban nem, és a hakotstangeri új terminál sem. Hacsak valaki nem tesz ellene, az oroszoknak hónapokig elegendı kerozint hagytunk ott. -Mennyire biztos mindez? -Egy P-3 jelentette a helyszínrıl, közvetlenül a támadás után járt ott, hogy felmérje a károkat. A Királyi Légierı is kiküldte két felderítımadarát, 404 hogy körülnézzenek kissé. Az elsı jó felvételeket készített Keflavikról meg a környékrıl. A második nem tért vissza, nem tudni, miért. -SAM-ek - vélte a repülıfınök, és látszott rajta, hogy nem valami boldog. Toland bólintott: -Nyugodtan fogadjon rá. A képeken látható jármővek egy megerısített szovjet lövészezred jelenlétére utalnak. Az izlandi rádiót és a televíziót kikapcsolták. A britek rádióamatırök adásait vették az izlandi partvidékrıl, de a sziget délnyugati részérıl semmi sem jön. Itt él a lakosság többsége, és úgy tőnik, hogy az ellenırzés maradéktalanul az oroszok kezében van. Kapunk valamicske hírszerzési információkat, de már nem sokáig. -Azt akarja ezzel mondani, hogy a norvégoktól nem kaphatunk riasztást, ha támadás indul, és hogy elvesztettük izlandi ellenırzıpontunkat? - kérdezte Svenson. -Nyilvánvalóan. Úgy tudom, hogy egy Realtime fedınevő objektum jelezni fogja, ha támadás készül. Ha nagyobb mennyiségő szovjet repülı száll fel a Kola félszigetrıl, tudni fogunk róla. -Mi ez a Realtime? -Nem mondták meg nekem. -Tengeralattjáró - mosolyodott el halványan Baker. -Jézus oltalmazza, amikor használja a rádióját. Nos, Ivánék tegnap elküldték a bombázóikat Izland ellen. Sejti valaki, hova mennek ma? -Ha érdekel valakit, az én hivatalos hírszerzıi megítélésem szerint pontosan ide - közölte Toland. 405 -Az ember mindig szívesen meghallgat egy profit - jegyezte meg epésen a repülıfınök. - Forduljunk észak felé, és verjük el azokat az oroszokat. Kiképzése és pályafutása szerint is támadó pilóta volt. - Addig azonban nem tehetjük, amíg el nem intéztük azokat a Backfire-eket. Mekkora erejő fenyegetéssel kell számolnunk? -A légierejükkel most nem kalkulálok. A szovjet haditengerészeti légierınek hat csapásmérı ezrede van. Három Backfire-ekbıl, három Badgerekbıl áll. Van egy Badger rádiózavaró, és egy Bear felderítı ezredük is, meg néhány tartálygépük, összesen hetvenkettı. Ez körülbelül százhatvan csapásmérıgép, mindegyik két három levegı-föld rakétát tud magával vinni. -A Badgereknek össze kell szedniük magukat, hogy eljussanak idáig. A távolság oda-vissza jó négyezer mérföld, még akkor is, ha átrepülnek Norvégia felett. Azok pedig fáradt, öreg szárnyasok -jegyezte meg a repülıfınök. - És mi van a mőholdjaikkal? Toland az órájára pillantott. -Ötvenkét perc múlva áthalad felettünk egy RORSAT. Tizenkét órája is szemügyre vettek bennünket.

- Remélem, hogy a légierınk meg a mőholdvadászai hamarosan akcióba lépnek szólalt meg halkan Svenson. - Ha Ivánék idıben megkapják a mőholdas felderítési adatokat, nem lesz szükségük az átkozott Bear-jeikre. Könnyőszerrel megállapíthatják, merre tartunk, és négy óra alatt ideérhetnek. 406 -Megpróbálkozzunk egy iránymódosítással, miután áthaladt felettünk? -Nincs túlságosan sok értelme - felelte Baker. - Tíz órája kelet felé haladunk. Lehetetlen, hogy ne vették volna észre, a mi legnagyobb sebességünk pedig mindössze húsz csomó. Plusz-mínusz nyolcvan mérfölddel csaphatjuk be ıket. Mennyi idı alatt teszik meg ezt a repülıik? Toland látta, hogy a döntés nem nagyon tetszik Svensonnak meg a repülıfınöknek, de egyikük sem szállt vitába a tengernaggyal. Toland úgy értesült, hogy Baker nem tőr ellentmondást, s most azon töprengett, jó tulajdonság-e ez egy parancsnok esetében. 152-ES MAGASLAT, IZLAND Edwards némi vigaszt merített abból> hogy helyesen jósolta meg a hidegfront érkezését. Az esı pontos idıben, nem sokkal éjfél után esni kezdett. Ha valami, az állandó hideg esı tovább rontott a mostani, amúgy sem rózsás helyzeten. Az esı utóbb elállt, aztán ismét eleredt, az eget kétezer láb magasságban szürke felhıtakaró borította, és harminccsomós szél fújt Izland középsı hegyvidéke felé. -Hol vannak a vadászok? - kérdezte Edwards. Végigpásztázta távcsövével a reykjaviki repülıteret, a hat gépet azonban, amelyrıl az este tett jelentést, nem találta. Eltőnt az összes szállítógép is. Egy szovjet helikoptert, és néhány harckocsit látott. Ahhoz 407 képest, hogy hétfı reggel volt, az utcákon és az utakon alig mozdult valami. Biztos a halászok hajtanak ki a hajóikhoz. -Látta valaki felszállni a gépeket? -Nem, uram. Amilyen idınk az éjjel volt, a teljes orosz légiflotta leszállhatott, aztán meg felszállhatott volna - felelte Smith ırmester, aki ugyancsak bosszankodott, fıképpen az idıjárás miatt. - Talán azokban a hangárokban vannak. Az elızı este tizenegy óra tájban vékony fénycsíkot láttak, mintha egy rakéta emelkedett volna a magasba, de bármire lıtték is ki, az esıfüggöny eltakarta az amerikaiak szeme elıl. Edwards nem is jelentette, mert úgy sejtette, villámot látott. -Az ott mi? Tanknak nem tank. Nézze meg, Garcia... ott áll ötszáz lábnyira nyugatra a repülıtér épületétıl. A hadnagy odanyújtotta a távcsövet. -Aha... az valami lánctalpas jármő. Úgy fest, mintha volna rajta valamiféle... nem, nem ágyú, mert három van belıle. Talán rakétavetı. -SAM-ek - jelentette ki az ırmester. - Mennyiben fogad velem, hogy azt láttuk lıni az éjjel? -Hazaszólunk - mondta Edwards, és hozzálátott, hogy összeállítsa a rádiót. -Hány kilövıállás, és milyen típusúak? - kérdezte a Kutyaház. -Egy rakétavetıt látunk, valószínőleg három rakéta van rajta. Nem tudjuk, miféle, egyébként sem volna jelentısége. Lehetséges, hogy tegnap este huszonhárom-nulla-nullakor kilıttek egy rakétát.

408 -Mi az ördögért nem mondta nekünk? - kérdezte a Kutyaház. -Mert akkor még nem tudtam, mi az - harsogta Edwards. -Az istenfáját! Mindent jelentünk, amit csak látunk, maguk meg a felét sem hiszik el! -Higgadjon le, Kopó. Elhiszem. Tudom, hogy nehéz maguknak. Más egyéb? -Tudja, hogy nehéz nekünk - fordult az embereihez Edwards. - Nemigen látok mozgást, Kutyaház. Még korán van, de az utakon több civilnek kellene járnia. -Értem. És most, Edwards, mondja gyorsan, mi az apja középsı neve. -Nincs középsı neve - felelte a hadnagy. - Mi... -Mi a neve a hajójának? -"Annie Jay". Mi a fene ez az egész? -Mi történt a barátnıjével, Sandyvel? Mintha kést forgattak volna meg a szívében. -Na menjen a fenébe! - kiáltotta. -Rendben - felelte a hang. - Bocsánat, hadnagy, de át kellett mennie ellenırzésen. Egyelıre nincsenek további parancsaink a számukra. Hogy ıszinte legyek, senki sem döntött arról, mit csináljunk magukkal. Maradjanak nyugton, és kerüljenek mindenféle kontaktust. Kapcsolattartás az eddigiek szerint. Ha elkapják magukat, és kénytelenek együttmőködni velük, kezdjék minden adásukat a hívójelükkel, és mondják, hogy minden remekül megy. Megértette? Remekül megy. -Vettem. Ha ezt hallja tılem, tudjon róla, hogy valami nem stimmel. Vége. 409 KEFLAVIK, IZLAND A légierı felvonulását irányító ırnagy remekül mulatott, bár már több, mint harminc órája talpon volt. Keflavik remek légitámaszpont volt, és az ejtıernyısök szinte sértetlenül kerítették a hatalmukba. Ami azonban még ennél is fontosabb volt, az amerikaiak a karbantartó felszereléseiket gondosan beraktározták a bázis területén szétszórtan elhelyezkedı óvóhelyekre, így épségben is maradt minden. Miközben a romos irányítótornyot nézte, a kilences kifutópályáról féltucat utcaseprı kocsi távolította el a maradék törmeléket. Még harminc perc, és biztonsággal lehetett használni. A beton szélén nyolc üzemanyaggal teli tartálykocsi állt, és a tervek szerint estére be kellett fejezıdnie a csıvezeték javításának is. És akkor ez az egész itt tökéletesen mőködıképes szovjet légitámaszpont lesz. -Mikor érkeznek a vadászaink? -Harminc perc múlva, ırnagy elvtárs. -Kapcsolják be a radart! A szovjetek a felszerelés nagy részét felrakták a Fucik egyik bárkájára, hogy egy utóbb kialakítandó másik légitámaszpontra vigyék. A fı ki futó keresztezıdésnél egy mozgatható nagy hatótávolságú radar dolgozott, ezenkívül egy kisteherautó, amelyben a földi kezelık foghatták a közeledı célpontok jeleit. A támaszponton három teherautónyi pótalkatrész és levegı-levegı rakéta került elı. Az elızı napon a repülık háromszáz fınyi kezelıszemélyzetet hoztak. A leszállópályákat egy teljes ütegnyi SAM-11 vigyázta, 410 rajtuk kívül pedig nyolc önjáró légvédelmi gépágyú. A készültséget egy szakasznyi gyalogos tette teljessé. İket a mélyrepülésben támadó gépek ellen vállról kilıhetı SAM-ekkel szerelték fel. Az egyedüli bökkenıt a SAM-ek jelentették, s amikor meghozták ıket, alig néhány

óra múlva már a kilövıállványokon voltak. Bármely Izland fölé berepülı NATO-gép kellemetlen meglepetésre számíthatott - ahogyan a Királyi Légierınek az a Jaguarja is, amelyet az elızı este Reykjavik felett lelıttek, még mielıtt a pilóta egyáltalán reagálhatott volna. -Kilences pálya megtisztítva, használható - jelentette a rádiós. -Remek! Akkor mondja meg nekik, hogy csinálják a nyolcast. Délutánra az összes kifutóval végezzenek! 152-ES MAGASLAT, IZLAND A változásra elıször Edwards figyelt fel. -Mi ez? - kérdezte. Az alacsonyan úszó felhıkbıl idınként egy Badger bombázó széles, ezüstszínő szárnyai villantak ki. Aztán valami más. Ez kisebb volt, és ismét eltőnt a felhıkben. -Ez vadász volt? -Nem láttam semmit, uram - felelte Garcia, aki épp rossz irányba nézett. Csak a felettük áthaladó gép hangját hallották: az alacsony szelepállásban dolgozó sugárhajtómő minden mástól különbözı sü-vítését. 411 A hadnagy mostanra mesteri ügyességgel helyezte üzembe a rádióját. -Kutyaház, itt Kopó, a dolgok kezdenek eldurvulni. Ért engem? -Vettem, Kopó. Mivel lep meg minket? -Repülıgép húzott át felettünk, nyugatra, valószínőleg Keflavikba. Várjanak csak! - Hallom ıket, de semmit sem látok - mondta Garcia, és átadta a távcsövet. - Láttam egy kétmo-toros gépet, alighanem egy bombázót, és egy jóval kisebbet, vadászfélét. Fentrıl repülıket hallunk, de ezer lábon vastag felhıtakaró zárja el a kilátást. -Azt mondja, Keflavik felé mennek? -Megerısítem. Úgy láttam, a bombázó nyugatra tart, és ereszkedik. -Lehetséges, hogy maga visszamegy Keflavikba, és megnézi, mi folyik ott? Edwards egy pillanatig hallgatott. Nem ismeri a térképet ez a szarházi? Az harminc mérföld volna, nyílt terepen. -Nem, ismétlem nem lehetséges. Vétel. -Értem, Kopó, elnézést, parancsot kaptam, hogy megkérdezzem. Jelentkezzen, ha meggondolja magát. Jól csinálják, emberek, tartsanak ki! Vége. -Megkérdezték, hogy nem akarnánk-e elsétálni Keflavikba - közölte Edwards, miközben levette a fejhallgatóját. - Mondtam nekik, hogy nem. -Nagyon helyes, uram - felelte Smith, s arra gondolt: jó, hogy legalább a légierı tisztjei nem tökhülyék. 412 KEFLAVIK, IZLAND Egy perccel késıbb leszállt Keflavikban az elsı MiG-29 Fulcrum, és a támaszpont egyik dzsipje nyomában begördült a toronyhoz, s ott megállt. A támaszpont parancsnok ırnagy ott várta, hogy üdvözölje. -Üdvözlöm Keflavikban! -Remek. Hol egy vécé? - felelte az ezredes. Az ırnagy a saját dzsipjéhez vezette. Az amerikaiak hetven ilyen terepjárót hagytak hátra, plusz háromszáz magángépkocsit. A toronyhoz hajtottak. Az amerikai rádiók tönkrementek, de a csövek, szaniterek masszívabb anyagból készültek.

-Mennyi? -Hat - felelte az ezredes. - Hammerfest elıtt ránk vetette magát egy rohadék F-16, és észre sem vettük, már le is lıtt egyet. Egy másik motorhiba miatt zuhant le, a harmadiknak Akureyriben kellett leszállnia. Vannak itt embereink? -Még nincsenek, mindössze egyetlen helikopter. A többieknek még ma meg kell jönniük. Odasiettek az ajtóhoz. -Bent a második ajtó jobbra. -Köszönöm, ırnagy elvtárs! Az ezredes három perc múlva jött vissza. -A vadászrepülıs élet árnyoldala. A tisztjelölteknek errıl valahogy sohasem beszélünk... -Tessék, kávé. Az elızı lakók nagyon elızékenyek voltak hozzánk - mondta az ırnagy, és lecsavarta egy amerikai termosz tetejét. Az ezredes elvette 413 az italt, s miközben a repülıteret figyelte, úgy ízlelgette a kávét, mintha a legfinomabb brandy volna. -Készenlétben tartjuk a rakétáikat és a teherautóinkról minden repülıgépet fel tudunk tankolni. Milyen gyorsan tud felszállni? -Szeretném, ha az embereim inkább enni kapnának... és két órányi pihenıt. És azt akarom, hogy miután a gépeket feltöltötték, szétszóródjanak. Érte már támadás magukat? -Csak két felderítıgép, és az egyiket lelıttük. Ha szerencsénk van... -Szerencsére a bolond számít. Az amerikaiak ma megtámadnak bennünket. Én a helyükben ezt tenném. NIMITZ -Van Izlandon egy új hírforrásunk, a kódneve Kopó -jelentette Toland. Ezúttal az anyahajó harcászati információs központjában voltak. -Az este több mint nyolcvan szállítógép repült át felette Reykjavik felé, legalább hat vadász kíséretében. Ez a szállítókapacitás elegendı egy ejtıernyıs-hadosztály áttelepítésére, még sok is. A Kutyaház Skóciából jelentette, hogy egy meg nem erısített jelentés szerint most éppen szovjet vadászok szállnak le. -Nagy hatótávolságú típusnak kell lennie, Foxhound, vagy Fulcrum - vélte a repülıfınök. - Ha még van ilyenjük, amit nélkülözni tudnak. Nos, 414 egyelıre nem terveztük, hogy odalátogatunk. Viszont bajba kerülhetünk, ha ık akarnak idejönni. -Van valami hír a brit E-3 támogatásról? - kérdezte Baker Svensontól. -Úgy néz ki, hogy nincsen. -Toland, ön szerint mikor érkeznek a barátaink? -A RORSAT húsz perc múlva halad át felettünk. Valószínőleg szeretnének némi információt, mielıtt felszállna, de ezután már bármikor a levegıbe emelkedhetnek, tengernagy. Ha a Backfire-ek érkezéskor megtankolnak, és nyomban teljes sebességgel továbbrepülnek, két óra múlva itt lehetnek. Ez a legrosszabb eset, jóval valószínőbb a négy vagy öt óra. -Repülıfınök? A megszólított feszültnek tőnt. -Minden anyahajón van egy Hummer radarfelderítıgép, amelyet két-két F-14 Tomcat kísér. Két további Tomcat a katapultokon áll, öt percen belül a

levegıben lehetnek, és elindulhat még egy Hummer meg egy tartálygép is. A többi vadász, felfegyverezve és üzemanyaggal töltve tizenöt perc múlva szintén fenn van a fedélzeten. A repülı személyzet megkapta az eligazítást. Az alakzat felett egy Prowler halad, a többi tizenöt perc múlva felszállhat. Az A-7-esekre felszerelték az egész bazárt. Készen állunk. Tizenöt perccel a riasztás után a Foch is felküldi a Crusader-jeit. Jó kis madarak, csak kurta a lábuk. Ha eljön az ideje, ık fognak bennünket felülrıl fedezni. 415 KIROVSZK, OROSZ FÖDERÁCIÓ A RORSAT névre keresztelt radar óceánfelderítımőhold három óra tíz perckor haladt át a hajókötelék felett. Radarja észrevette a formációt, kamerái pedig követték a vízbarázdákat. Öt perccel késıbb megérkezett Moszkvába az információ. Tizenöt perccel késıbb a Kola-félszigeti Kirov városa körül elhelyezkedı négy repülıtéren a hajózó személyzet megkapta az utolsó eligazítást. A repülık csendben voltak, és legalább akkora feszültség munkált bennük, mint amerikai ellenfeleikben. Mindkét oldal ugyanazokon a gondolatokon kérıdzött. Több, mint tizenöt éve ezt a gyakorlatot ismételgették. Sokmillió tervezésre, kutatásra és szimulációra fordított óráról derül ki most, jól használták-e fel. Elıször a Badgereket emelték a levegıbe iker Mikulin turbináik. A felszállások nyilvánvalóan erıfeszítést okoztak a hajtómőveknek. A gépek annyi fegyvert vittek, hogy az irányítótorony személyzete imádkozott: bárcsak már mind odafent volna a mozdulatlan hajnali levegıben. Miután valamennyi felemelkedett a betonról, észak felé fordultak, aztán Murmanszk után laza ezred alakzatot vettek fel, és keletnek indultak. Elhaladtak az Északi-fok mellett, majd lassan balra kanyarodva közeledni kezdtek az Atlanti-óceán északi vizei felé. Az észak-orosz part elıtt húsz mérföldnyire a palaszürke felszín alatt ott lebegett a Narwhal, az amerikai flotta legcsendesebb tengeralattjárója, a szakosodott hírszerzıbázis, amely több idıt töltött a 416 szovjet partok közelében, mint a szovjet haditengerészet legtöbb hajója. Három vékony elektronikus felderítı antennája, és dollármilliókat érı periszkóp-ja kiállt a vízbıl. A fedélzetén a technikusok a felfejlıdı repülıgépek közti alacsony energiájú rádióforgalmazást figyelték. Miután a három tengerész hírszerzı, valamint a Nemzetbiztonsági Ügynökség civilruhás képviselıje felmérték a támadó kötelék erejét, úgy döntöttek, hogy meg kell kockáztatniuk egy rádióadást az amerikai erık figyelmeztetése érdekében. Felbocsátottak még egy árbocot, és ráirányították egy húszezer mérföldnyire keringı távközlési mőholdra. A villámgyors adás kevesebb, mint egytizenötöd másodpercig tartott. NIMITZ A mőhold az üzenetet automatikusan továbbította másik négy távközlési állomásnak, és harminc másodpercen belül megérkezett az atlanti flottához is. Öt perc múlva Toland a kezében tartotta a sárga rádióüzenet-őrlapot. Nyomban odament Baker ten-gernagyhoz, és átadta neki. Ez állt rajta: 0418 REALTIME FIGYELMEZTETÉST KÜLD 0400-KOR TÁMADÓ LÉGIKÖTELÉK SZÁLLT FEL HALADÁSI IRÁNY KÓLÁTÓL NYUGAT FELÉ BECSÜLT ERİ ÖT EZRED PLUSZ. Baker az órájára nézett. -Gyors munka. Repfınök, mit lép? A repülıfınök az papírra nézett, és odalépett az egyik telefonhoz. - Lıjétek ki az ötperceseket, hívjátok

417 vissza az ırjáratost ha eléri az állandó körletet, és öt-öt percenként küldjétek fel még két Tomcatet meg egy Hummert. A visszafelé tartó gépek azonnal forduljanak meg. Egy katapultot tartsatok fenn a tartálygépek számára. Visszatért Bakerhez. - Engedelmével, uram, javaslom, hogy egy óra múlva küldjünk fel két F-14-et és egy Hummert, és öt percenként az összes vadászt. Hatnulla:nullakor felszállnak a maradék vadászok meg a tankerjaik. Körülbelül kétszáz mérföldnyire az összes gépünk várja majd az oroszokat. Szét fogjuk rúgni a ıket. -Nagyon jó. Kinek van hozzátennivalója? Svenson töprengve nézte a fıtérképet. Északkeletrıl körök közeledtek: már feltüntették rajta a szovjet bombázókat. -Ugyanezt a figyelmeztetést a britek is megkapták? -Igen, uram - felelte Toland -, és a norvégok is. Ha van egy kis szerencsénk, valamelyikük csak felveszi a harcérintkezést a támadókkal, és beléjük mar kissé, esetleg rájuk állít pár gépet. -Kedves ötlet, de ne számítson rá. Ha én vezetném a támadást, nyugatnak jönnék, és Izland felett fordulnék délnek. Svenson ismét a térképre nézett. -Gondolja, hogy Realtime riasztott volna, ha csak Beareket észlel? -Én úgy tudom, uram, csak akkor szabad rádiózniuk, ha három, vagy több ezredet látnak. Tíz-húsz Bear nem volna elegendı. Talán észre sem vennék. 418 -Eszerint alighanem egy falkányi Bear tart er: refelé, halálos csendben. Csak repülnek, és figyelik a radarjeleinket. Toland bólintott. A csoport hajói harminc mérföl-des körben helyezkedtek el. Az anyahajók és a csapatszállítók középen haladtak, kilenc rakétaromboló és hat tengeralattjáró-vadászhajó kísérte ókét. Egyetlen hajón sem mőködött radar, minden elektronikus információjukat a két odafent körözı E-2C légifelderítı repülıgéptıl kapták, amelyeket közönségesen Hummerekként emlegettek, s amelyek radarjai több, mint négyszáz mérföldes körben pásztázták az óceánt. A kibontakozó helyzet bonyolultabb volt, mint akár a legkimódoltabb dráma. Több, mint egy tucatnyi különbözı tényezı gyakorolhatott befolyást az események alakulására, permutációik száma az ezret is elérte. A radarok látótávolsága a sugárforrás magasságától, és a horizont ebbıl következı távolságától függött, amelyen túl sem ember, sem radar nem lát. Egy repülıgép elkerülhette, legalábbis halogathatta, hogy felfedezzék, ha mélyrepülésben, a hullámok felett közeledett. Az ilyesmi azonban nagyon hátrányosan befolyásolta az üzemanyag-fogyasztást, s ezáltal a hatótávolságot. Az oroszoknak úgy kellett megtalálniuk a hajókat, hogy azok ne vegyék észre ıket. A támadók tudták, hol a repülıhordozócsoport, de azt is, hogy a négy óra alatt, amíg a bombázók odaérnek, továbbhalad. Ahhoz, hogy rakétáik eltalálják a támadás két elsıdleges célját, az amerikai és a francia repülıhordozót, pontos koordináták 419 kellettek, máskülönben az egész akció hiábavaló. Ahhoz, hogy a csoport vadászai megfelelı helyzetbıl állhassák útját a közeledı támadó köteléknek, szükségük volt a jövevények várható érkezési irányára és sebességére. Az amerikai gépek dolga az volt, hogy megtalálják és megtámadják a bombázókat, mielıtt azok ráakadnának az anyahajókra. Mindkét oldal szempontjából kardinális kérdés volt, hogy sugározzanak-e, hogy használják-e a radarjaikat vagy sem. Mindkét változat veszélyekkel és elınyökkel

járt. Ennek a problémának nem volt "legjobb" megoldása. Majdnem minden amerikai hajónak volt nagy teljesítményő légtérfelderítı radarja, amely kétszáz, sıt több mérföldrıl is megtalálta volna a bombázóköteléket. Ezeket a radarjeleket azonban, ha megtalálják a gépeket, már ennél nagyobb távolságból is észlelhették volna, az oroszok bekeríthették volna a hajókat, és a szélrózsa minden irányából megtámadhatták volna ıket. Bújócska volt ez az óceán több mint egymillió négy-zetmérföldnyi darabján. A vesztesekre halál várt. AZ ÉSZAK-ATLANTI VIZEKEN A szovjet Bear-D felderítıgépek Izlandtól délre haladtak el. A tíz gép ezer méter széles rajvonalban haladt. A hatalmas légcsavaros gép dugig volt elektronikus berendezésekkel, személyzete pedig sokéves 420 gyakorlattal rendelkezett az amerikai repülıhordozó-csoportok tartózkodási helyének felderítésében. Az orrból, a szárnyvégekbıl és a farokból mostanra érzékeny antennák nyúltak ki, az amerikai radarok jelei után kutattak, hogy rájuk álljanak, és gondosan betájolják ıket, de a gép a pontosan becsült érzékelési körön kívül maradjon. Az oroszok leginkább attól tartottak, hogy az amerikaiak egyáltalán nem használnak radart, vagy hogy szabálytalan idıközökben és különbözı helyeken kapcsolgatják ki-be a lokátoraikat, ami azzal a veszéllyel járt volna, hogy a Bear egyenesen hadihajóba vagy vadászgépbe ütközik. Húsz órán át tudott a levegıben maradni, de épp ezért nyilvánvalóan nem volt alkalmas arra, hogy harcoljon. Túl lassú volt, hogy megszökhessen egy elfogó vadász elıl, és harcba szállni sem tudott vele. Megtaláltuk az ellenséges hajórajt, dászvidányija, rogyina! -hangzott a legénység keserő tréfája. Mindazonáltal büszke profik voltak. A támadó bombázók tılük függtek - akárcsak hazájuk sorsa. Izlandtól nyolcszáz mérföldnyire a Badgerek egy-nyolc-zéró irányba fordultak: dél felé, ötszáz csomós sebességgel haladtak tovább. Elkerülték a még mindig veszélyes norvégokat, és úgy gondolták, hogy a britek ilyen messzire nem nyúlnak utánuk. Bár a gépek fedélzetén teljes kapacitással dolgoztak az elektronikus érzékelık, személyzetük idegesen pil-lantgatott ki az ablakokon. Bármikor bekövetkezhetett egy taktikai vadásztámadás Izland ellen, és a bombázók személyzete tudta, hogy a NATO-vadászok rászolgálnak a nevükre: azonnal megszabadulnának 421 a bombaterhőktıl, ha légiharcot kezdhetnek egy olyan tehetetlen ellenféllel, mint egy húsz éves, öreg Badger. Ezek az orosz gépek hasznos életük végéhez értek, a szárnyaik repedeztek. Hajtómőveik turbinalapátjai elnyővıdtek, amitıl a teljesítményük csökkent, a fogyasztásuk viszont megnıtt. Mögöttük kétszáz mérfölddel a Backfire bombázók épp befejezték az üzemanyag felvételt. A Tu-22-ekhez tartálygépek csatlakoztak, aztán amikor feltöltötték ıket, dél felé fordultak, s ettıl fogva a Badgerektıl kissé nyugatabbra haladtak. Szárnyaik alatt egy-egy Kingfish rakétával a Backfire-ek is sebezhetıek voltak, de ez a gép többszörös hangsebességre volt képes, és még elszánt vadászellenállással szemben is volt esélye a túlélésre. A szovjet haditengerészeti légierı krémje szolgált rajtuk, a szovjet társadalom

dédelgetett és jól fizetett tagjai - amire parancsnokaik rendszeresen emlékeztették is ıket az ezredeligazításokon. Most eljött az ideje, hogy viszonozzák, amit eddig kaptak. Mindhárom repülıkötelék optimális hajózási sebességgel haladt dél felé, a tenger feletti hosszú repülés során pilótáik folyamatosan figyelték az üzemanyag felhasználást, a hajtómő hımérsékletet, és sok más paramétert. 422 NIMITZ Toland kilépett a szabadba, hogy szívjon egy kis friss levegıt. Szép reggel volt, a vattapamacs-forma felhıket rövid idıre rózsaszínőre festette a kelı nap. A horizonton, körülbelül nyolc mérföldnyire a Saratoga és a Foch látszott: még ilyen messzirıl is lenyőgözı méretőek voltak. A közelben a Ticonderoga hasította az öt láb magas hullámokat, iker-rakétavetıin fehérre festett rakéták virítottak. Néhány lámpa jelüzeneteket továbbított, de a hajók máskülönben várakozó, néma árnyak voltak. A Nimitz fedélzete tele volt repülıgépekkel: mindenfelé F-14 Tomcat elfogó vadászok álltak. Tolandtıl mindössze száz láb nyira, a hajó közepén lévı katapultokon várakozott kettı, kétfıs legénységük szunyókált. A vadászokra nagy hatótávolságú Phoenix rakétákat szereltek. A támadó bombázók fegyverek helyett üzemanyagtartályokat vittek, hogy a vadászok a levegıben megtankolhassanak róluk, és további két órát a levegıben maradhassanak. A fedélzetiek különbözı színő ingekben rajzottak körülöttük, újra és újra ellenırizték a gépeket. Az anyahajó kezdett jobbra fordulni, és a gépek indításának elıkészületéül ráfordult a nyugati szélre. Toland az órájára nézett. Öt óra ötvennyolc perc volt, ideje, hogy visszamenjen a harcászati felderítı központba. ANimitzen két perc múlva elrendelik a harci riadót. A hírszerzıtiszt nagyot. lélegzett a friss tengeri levegıbıl, s közben azon tőnıdött, vajon nem utoljára teszi-e. 423 AZ ÉSZAK-ATLANTI LÉGTÉRBEN -Kontaktus! - szólt bele a Bear technikusa a fedélzeti hírközlırendszer mikrofonjába. - Ajelek alapján amerikai légiradar, anyahajó-típus. -Adja meg az irányát! - utasított a pilóta. -Várjon, ırnagy elvtárs - felelte a technikus, és igazított valamit a mőszerfalán. Rádió interferométere sorban megmérte, mikor érkeznek a jelek a gép különbözı pontjain sorakozó antennákhoz. - Délkelet. A jel iránya egy-három egy. Jelerısség négyes, elég mesze van, irány továbbra sem változik. Azt ajánlom, egyelıre ne változtassunk irányt. A pilóta és a másodpilóta egymásra nézett, de nem szóltak. Valahol tılük balra a távolban egy amerikai E-2C Hawkeye radarfelderítı repülıgép körözött. Két pilóta vezette, a felderítı rendszereket pedig egy radartiszt és két operátor kezelte. Több mint száz ellenséges repülıgép ellen folyó légiütközetet tudtak irányítani, néhány másodperccel azután, hogy észrevették ıket, már küldhették is ellenük a rakétákkal felfegyverzett elfogó vadászt. Az orosz pilóta azon tőnıdött, vajon mennyire pontos a kép, amely a Hawkeye radarjának ernyıjén gépérıl megjelenik. Mi van, ha már fel is fedezték a Beart? Tudta a választ. Az elsı figyelmeztetés az lesz majd, ha észreveszi, hogy egy amerikai F-14 tőzvezetı radarja pontosan rá irányul. A Bear továbbra is egy-nyolc-nulla irányban haladt, a navigátortiszt pedig a térképre vitte a radarjelhez való közeledésüket. Tíz perc múlva talán

már pontosan tudják, hol a forrása. 424 Feltéve, ha megérik. És amíg meg nem találják, be sem kapcsolják a rádiót. -Megtaláltam - jelentette a navigátor. - A kontaktus becsült távolsága hatszázötven kilométer, helyzete negyvenhetes fok, kilenc perc, észak, harmincnégyes fok, ötven perc, nyugat. -Továbbítsa! A gép farkán lévı irányítható nagyfrekvenciás antenna elfordult a burkolatában, és továbbította az információt a támadó alakzat parancsnokának, akinek Bearje száz mérfölddel a radarfelderítık mögött haladt. A támadásvezetı összehasonlította az adatot a felderítı mőholdéval. Most már két információja is volt. Az amerikaiak három órával ezelıtt hatvan mérföldnyire délre tartózkodtak a Hawkeye becsült helyétıl. Valószínőleg két ilyenjük is a levegıben van, a hajórajtól északkeletre és északnyugatra. A haditengerészetnél ez volt a szokásos gyakorlat. Azaz a repülıhordozó-csoport körülbelül... itt volt. A Badgerek egyenesen arrafelé tartottak. Az amerikai radarernyı alá... két óra múlva érnek. Atyaisten - mondta magában. Minden terv szerint ment. NIMITZ Toland csendben nézte a repülésirányítás térképét. A Hawkeye-ok által érzékelt radarkép digitális rádióláncon érkezett, és lehetıvé tette a repülıhordozó csoport parancsnoka számára, hogy mindent figyelemmel kísérjen. Ugyanezeket az adatokat megkapta 425 a csoport légvédelmi fınöke a Ticonderogán, továbbá minden hajó, amelyet felszereltek a haditengerészeti harcászati adatkezelı rendszerrel. Ezek közé tartoztak a francia hajók is, amelyeket az amerikai flottával való együttmőködés érdekében már régen elláttak ezekkel a berendezésekkel. Egyelıre semmi sem látszott, csak azoknak a katonai és polgári szállítógépeknek a kondenzcsíkjai, amelyek katonákat és utánpótlást szállítottak Európába, illetve a katonák hozzátartozóit vissza Amerikába. Kezdtek kitérni dél felé, mert figyelmeztették ıket, hogy légi ütközet van készülıben. A DC-10-ek és a C-5A-k pilótái bölcsen félrehúzódtak, mégha ez azt jelentette is, hogy útközben le kell szállniuk üzemanyagért. A csoport negyvennyolc Tomcat elfogó vadásza nagyrészt már elfoglalta a helyét: egy háromszáz mérföldes vonalon helyezkedtek el. Minden két Tom-catet egy-egy tartálygép kísért. A támadó gépek, a Corsairek és Intruderök hatalmas üzemanyagtartályokat és töltıcsöveket vittek magukkal, és a Tomca-tek sorban töltötték meg róluk a tankjaikat. A Corsairok hamarosan visszaindultak anyahajóikra újabb szállítmányért, s ezt az ingázást akár órákon át is folytathatták. A hajókon maradt gépek bármikor a levegıbe emelkedhettek. A támadók megérkezésekor a katapultok azonnal a levegıbe dobták volna ıket, hogy ezzel is csökkentsék a tőzveszélyt, amelyet valamennyi repülıgéptípus jelent. Toland már látott ilyet korábban is, de így is a hatása alá került. Minden olyan kiszámítottan történt, 426 akár egy balettben. A repülıgépek égi harcálláspontjaikon köröztek, lassan, takarékoskodva az üzemanyaggal. Az anyahajók most harminc csomós sebességgel száguldottak kelet felé, hogy behozzák a késedelmet, amelyet a gépek felküldése jelentett. A haditengerészek partra szállító hajói, a Saipan, a Poncé, valamint a Newport csúcssebessége mindössze húsz csomó volt, és

lényegében megvédeni sem tudták magukat. A csoporttól keletre egy hajóról felszálló S-3A Viking és egy szárazföldi telepítéső P-3C Orion tengeralattjáróvadász kereste a szovjet búvárhajókat, ezeket a csoport tengeralattjáró-elhá-rító parancsnoka kommandírozta a Caron-ról. Egyelıre nem találtak senkit, akin bosszút állhatták volna, amiért nem találnak senkit. Minden katona ismeri ezt - a várakozást. AZ ÉSZAK-ATLANTI LÉGTÉRBEN A támadó kötelékek parancsnokához áramlottak az adatok, már négy Hawkeye helyzetét ismerte. Alig rajzolták be a térképre az elsı kettıt, mögöttük és tılük délre már fel is tőnt a következı pár. Az amerikaiak ostoba módon rendkívül pontosan útbaigazították, hol találja a repülıhordozó-csoportot, s mivel a Hawkeye-ok folyamatosan kelet felé mozdultakel, következtethetett a hajók sebességére és irányára. Bearjei most tág félkörben helyezkedtek el az amerikaiak körül, a Badgerek pedig harminc percnyire 427 északra voltak az amerikai radarernyıtıl, és négyszáz mérfóldnyire a hajók feltételezett pozíciójától. Az A-csoportnak: ellenséges formáció a 456-810-es négyszögben, sebesség húsz, irány egy-zéró-zéró. Az egyeztetett idı szerinti 6.15-kor hajtsák végre az A támadási tervet. Kapja még: a B csoport. A B harcászati irányítócsoportja adja tovább a keleti csoport koordinátorának. Az ütközet megkezdıdött. A Badgerek személyzete megkönnyebbült pillantásokat váltott. Tizenöt perce fedezték fel az amerikai radarjeleket, és tudták, hogy minden déli irányban megtett kilométer növeli annak esélyét, hogy beleszaladnak egy felhınyi ellenséges vadászba. A gépek navigátorai és bombázótisztjei sietve betáplálták a célok adatait a szárnyak alatt függı Kelt-rakéták memóriájába. Tılük nyolcszáz mérföldnyire délnyugatra a Backfire-ek legénysége visszafogta kissé a gépeket, és térképre vitték a támadás parancsnoka által továbbított útvonalat. Most, hogy hatalmas ívben köröztek az amerikai hajókötelék körül, irányításukat azon Bear taktikai tisztjének kellett átvennie, amelyik elıször kerül elektronikus kapcsolatba a Hawkeye-okkal. Tudták, hol a NATO-hajóraj, de ha lokalizálni akarták az anyahajókat, hogy megtámadhassák ıket, még pontosabb adatokra volt szükségük. A Backfire-ek személyzete ettıl egyáltalán nem könnyebbült meg, sıt, csak feszültebbek lettek. Most jött a neheze. A csata tervét egy éve dolgozták ki, és 428 azóta ötször próbálták el - kizárólag szárazföld felett. Négyszer bevált. Nyolcvan bombázó pilótái nézték az óráikat, és számolták a 6 óra 15 percig hátralévı másodperceket. -Tőz! Az élen haladó Badger nyolc másodperccel korábban indította a rakétáit. Elıször az egyik, aztán a másik repülıgép alakú Kelt vált le a tartójáról, zuhantak néhány száz lábnyit, aztán a sugárhajtómőveik teljes erıvel mőködni kezdtek. Robotpilótáik felemelte ıket harmincezer lábra, aztán hatszáz csomós sebességgel száguldani kezdtek dél felé. A gépek legénysége egy-két percig figyelték távolodó madárkáikat, aztán lassan, kecsesen megfordultak, és hazafelé indultak. Teljesítették küldetésüket. Hat külön kötelékben haladó Badger-J rádiózavaró gép tovább repült dél felé, hatvan kilométerrıl követve a Kelt-eket. Személyzetük ideges volt, de magabiztos. Az amerikai radaroknak nem lesz könnyő dolguk, ha át

akarják törni az általuk kibocsátott erıs zavaró hullámokat, egyébként is, hamarosan lesz elég tárgyképük, ami miatt aggódhatnak. A Keltek repültek tovább, egyenesen, ugyanabban a magasságban. Voltak saját elektronikus rendszereik, amelyeket a farkukba épített szenzoroknak kellett bekapcsolniuk. Amikor a Hawkeye-ok elméleti hatótávolságán belülre kerültek, az orrukban mőködni kezd a válaszjel-radar... 429 NIMITZ -Radarkontaktusok! Hármas-négyes kiiences irányból közelednek, távolságuk négyszázhatvan mérföld, sebességük hatszáz csomó. A fı taktikai radar térképre vitte a kontaktusok elektronikus képét, amelyek két plexiüveg kijelzın ugyancsak megjelentek. -Hát, itt jönnek - mondta halkan Baker. - Pont jókor. Mit szólnak? -Én... - szólalt meg Toland, de nem mondhatta el, amit akart. A számítógép képernyıje fehérre változott. -Clipper támaszpont, itt Hawk három, valami zavar bennünket jelentette a rangidıs irányítótiszt a levegıbıl. - Hat vagy hét rádiózavarót lokalizáltunk, hármas-négyes-zéró és nulla-három-nulla között. A kontaktusok jelenleg nincsenek meg. A hajtómőveik becslésünk szerint még tíz percig mőködnek. Válaszfegyverek használata engedélyezhetı a hordozó elfogó vadászokon. Baker légi hadmőveleti tisztjére nézett. -Hát akkor, kezdjük. A légiháté bólintott, és a kezébe vett egy mikrofont. -Hawk három, itt Clipper támaszpont. Fegyverhasználat engedélyezve. Lıhetnek. Hadd lubickoljanak a bombázók! Vége. Svenson homlokát ráncolva nézett egy monitort. -Tenger nagy, hamarosan kiürül a fedélzet. Utasítsa a hajórajt, hogy maradjanak együtt. Baker bólintott. 430 -Clipper flotta, itt Clipper támaszpont, forduljanak balra kettes-hetes-zéróra. Indítsák az összes még lent maradt gépet. Végrehajtani. Erre az egyetlen parancsra az egész hajókötelék száznyolcvan fokkal elfordult balra. Azok a hajók, amelyeken a rakétáik eddig nem kerültek a kilövı állványokra, pótolták a dolgot. A tőzvezetı radarokat észak felé fordították, de egyelıre készenléti állásban maradtak. Harminc hajóparancsnok várta, hogy aktív üzemmódra kapcsolhassa a lokátorait. AZ ÉSZAK-ATLANTI LÉGTÉRBEN Dühös volt. "Hát persze - gondolta -, repülni jó vagyok, és elég jó vagyok ahhoz is, hogy F-15 kiképzıpilóta legyek. Berepülıpilóta, az ASAT-program helyettes vezetıje... Arra jó vagyok, hogy még Houstonba is hívjanak... de a légiharcot nem engedélyezik... Nem bizony, háború van, és én egy nyavalyás átkelı gépet vezetek!" -A franc egye meg - mondta a pilóta, akit Amy Nakamurának hívtak. Az Egyesült Allamok légierejének pilótája volt, háromezer repült órával a háta mögött, aminek kétharmadát F-15-kön töltötte. Mint oly sok vadászpilóta, ı is alacsony volt és zömök, apján kívül soha senki nem mondta neki, hogy szép. Bunnynak szólította, amikor pedig vadászpilóta-társai megtudták ezt, a becenevet Bunsra rövidítették. Három emberével együtt négy vadonatúj

431 Eagle-t vittek Németországba, ahol mások - csupa férfi! - megfelelı feladatokat találnak majd a masinák számára. Gyorsan felszerelhetı szabványos üzemanyag tartályokat vittek, hogy útközben ne kelljen leszállniuk, és hogy megvédhessek magukat, egyetlen Sidewinder rakétát meg a szokásos 20 milliméteres gépágyúgránát-rakaszokat. Bezzeg az oroszok a második világháborúban engedték, hogy a nıi pilóták harci bevetésekre repüljenek! Jónéhány sztárpilótaságig vitte -gondolta. -Hé, Buns, nézz csak három óra irányába! -szólt át a jobb oldalán repülı embere. Nakamurának fantasztikusan éles szeme volt, most azonban nem hitt neki. -Mit látsz, Butch? - kérdezte. -Badgereket...? -Tu-16 Badgerek... gyerünk! Hol kell lennie a flottának? -A közelben. Próbáld riasztani ıket! -Flotta csapásmérı-kötelék, flotta csapásmérı kötelék, itt a légierı Golf-négy kilences átkelı gépe. Négy Foxtrot-egy-ötössel keletre haladunk. Orosz bombázóköteíéket látunk... a franc egye meg, hallják? Vétel! -Ez meg mi a fészkes fene? - kérdezte fennhangon egy kezelı az egyik Hawkeye-on. Bunsnak a híradós felelt: -Golf-négyes-kilences, azonosítsa magát. November-Négyes-Whiskey. Végül is az oroszok is szórakozhattak a rádióval. 432 Nakamura ırnagy magában káromkodva végighúzta az ujját a kommunikációs kódok listáján. -Ez az! Alfa hat szálloda. -Golf-négyes-kilences, itt flotta Hawk egy, közölje a pozícióját. Figyelmeztetem, azok a Badgerek itt rajzanak körülöttünk. Jobb, ha eltőnik, nyugtázza! -De még mennyire, Flotta, láttam legalább három észak felé tartó Badgert, a pozíciójuk negyvenkilenc, észak, harminchárom, kelet. -Azt akarja mondani, hogy észak felé tartanak? - kérdezte az elfogó vadászokat irányító tiszt. - Golf, itt Hawk egy. Megerısítést kérek. Ismételje meg, mit lát. -Hawk egy, itt Golf. Most egy tucat Badgert, ismétlem Tango Uniform egy hatos bombázókat tılem délre, felém haladnak, közelednek. Megtámadjuk ıket. Vége. -A radaron semmi, fınök - közölte a lokátoros. -Akkor meg mi a fenérıl beszél ez? Amy "Buns" Nakamura lenyúlt, és anélkül, hogy odapillantott volna, bekapcsolta a rakétáját meg a feje feletti kijelzıt, majd a légi tőzvezetı radarját. Ellenség barát megkülönböztetı rendszere valószínő barátként azonosította a célt, és kikapcsolt. Ennyi elég is volt. -Frank, vidd el kelet felé a párodat. Butch, gyere utánam. Mindenki figyeljen az üzemanyagjelzıre. Támadás! Most, hogy küldetésük legveszélyesebb részét maguk mögött tudták, a Badger-ök pilótái túlontúl is nyugodtak voltak. A négy amerikai vadász már alig 433 egy mérfóldnyire volt, amikor az oroszok észrevették ıket. Vörösbegy tojás színő festésükkel szinte beleolvadtak a reggeli ég kékjébe. Buns elıször a gépágyút választotta, és beleeresztett egy kétszázas sorozatot az egyik Badger pilótafülkéjébe. A két hajtómőves bombázó nyomban forogni kezdett, akár egy döglött bálna.

Egy. Az ırnagy felrikkantott gyönyörőségében, felhúzta az Eagle-t egy öt g-s hurokba, aztán lecsapott a következı célra. A szovjetek mostanra észrevették, és a második Badger megpróbált elsurranni elıle. Semmi esélye nem volt. Nakamura kevesebb, mint egy mérföldrıl kilıtte rá a Sidewindert, aztán figyelte, ahogyan a rakéta megközelíti a Badgert, becsapódik a bal hajtómővébe, és lerobbantja a szárnyát. Kettı. A következı Badger három mérfóldnyire volt elıtte. Türelem - nyugtatgatta magát az ırnagy. -Jóval gyorsabb vagy nála! Kis híján megfeledkezett arról, hogy az orosz gépnek vannak farokgépágyúi. Erre egy szovjet ırmester emlékeztette, aki el ugyan nem találta, de alaposan ráijesztett. Az Eagle bedılt egy hat g-s balkanyarba, s mielıtt ismét megtámadta volna a Badgert, egy darabig amazéval párhuzamos irányba repült. Következı gépágyúsorozata középen kettérobbantotta a Badgert, ezért ki kellett térnie, nehogy beleütközzék a roncsokba. A támadás összesen kilencven másodpercig tartott. Bunsrıl szakadt a víz. 434 -Butch, hol vagy? -Elkaptam egyet! Buns, elkaptam egyet! Az Eagle felzárkózott mellé. Nakamura körülnézett. Az ég hirtelen üresnek tőnt. Hova lettek ezek? -Flotta Hawk egy, itt Golf, hall engem? Vétel! -Vettem, Golf. -Oké, Flotta. Most nyírtunk ki maguknak négy Badgert. -Vagyishogy ötöt, Buns! -jelentkezett be a másik pár parancsnoka. -Valami zőr van, uram - mutatott az ernyıre a Hawk egy radarkezelıje. - Ezek a buzik most kerültek hatótávolságon belülre, a vadászok meg azt mondják, hogy valami hármat ide négyszáz mérföld-nyire durrantottak le. -Clipper támaszpont, itt Hawk egy, most beszéltünk a légierı egy kelet felé haladó átkelı kötelékével, azt mondják, az elıbb mártottak a tengerbe öt észak, ismétlem észak felé haladó Badgert, tılünk párszáz mérföldnyire. Toland felvonta a szemöldökét. -Valószínőleg nem jött össze neki k valami - vélte Baker. - Ez közel van az üzemanyaghatárukhoz, ugye? -Igen, uram - felelte a légi háté, de látszott rajta, hogy saját válasza nem teszi boldoggá. -Kikapcsoltak a rakéták hajtómővei -jelentette a radarkezelı. - Ismét látjuk a célokat. 435 A Keltek, mit sem tudva az általuk támasztott ırületrıl, közeledtek. Radarválasz-készülékeik miatt úgy festettek, mintha száztíz láb hosszú Badgerek volnának. Bekapcsoltak saját fehérzaj-generátoraik, amitıl ismét elhomályosult kissé a tárgyképük a radarernyıkön. Robotpilótáik százméteres szökkenésekkel jobbra-balra, fel-le rángatták ıket. Úgy festettek, mint a repülıgépek, amikor rakétát próbálnak meg kikerülni. AKeltek valaha igazi rakéták voltak, de miután hat éve kivonták ıket az elsı vonalbeli szolgálatból, robbanófejük helyére egy plusz üzemanyagtartályt szereltek. Azóta repülı céltárgyként alkalmazták ıket, és ezt a hivatásukat most pompásan töltötték be. -Rajta! -A tizenkét Tomcatbıl álló elsı raj százötven mérföldnyire volt. A Keltek élesen kirajzolódtak a radarernyın, és a vadászok hátsó ülésein elhelyezkedı

elfogótisztek gyorsan megállapították a röppá-lyáikat. A Keltek közeledtek ahhoz a ponthoz, ahol a vadászok kilıhettek volna rájuk a rakétákat - ha valódi bombázók lettek volna, ahogyan ezt mindenki hitte. A Tomcatek száznegyven mérföldrıl ontani kezdték milliós értékő AIM-54C Phoenix rakétákat, amelyek a vadászok radarirányításával ötszörös hangsebességgel csapódtak bele célpontjaikba. A negyvennyolc rakéta egyetlen perc alatt harminckilenc célt semmisített meg. Az elsı raj távozott, és a helyükön kilövıpozíciót vett fel a második. 436 NIMITZ -Tengernagy, itt valami nem stimmel - mondta csendben Toland. -No és mi? - kérdezte Baker, aki örült, hogy a dolgok éppen ilyenformán kezdtek nem stimmelni. Az ellenséges bombázók nyomvonalai úgy tőntek el a képernyırıl, ahogyan ezt a hadijátékok szerint tenniük kellett. -Az oroszok jönnek, mint a hülyék, uram. -Igen? -Eddig nem tőntek nagyon ostobának! Tengernagy, miért repülnek a Backfire-ek a hangsebességnél lassabban. Egy támadó alakulat! És miért mind egy irányban? -Üzemanyagszőke - felelte Baker. - A Badger-öknek nagyon takarékosan kell bánniuk a készletükkel, úgyhogy egyenesen erre kénytelenek repülni. -De a Backfire-eknek nem! -Egyenesen erre tartanak, az irányuk eddig sem változott - pillantott a taktikai térképre a fejét csóválva Baker. A második vadászhullám most indította a rakétáit. Ók valamivel pontatlanabb munkát végeztek, mert nem tudtak szemtıl-szembe célozni. Negyvennyolc rakétával harmincnégy célt küzdöttek le. A térképen százötvenhét célpont szerepelt. A harmadik és negyedik Tomcat-raj egyszerre érkezett. Sortüzet adtak le, és miután Phoenixeik felrobbantak, mindössze tizenkilenc célpont maradt. A két vadászraj elindult, hogy gépágyútőz alá vegye a maradékot. 437 -Clipper támaszpont, itt a SAM-fınök. Némi szivárgás várható, azt javaslom, kapcsoljuk be a SAM-radarjainkat. -Vettem, SAM-fınök, engedélyezem - felelte a hajóraj harcászati koordinátora. AZ ÉSZAK-ATLANTI LÉGTÉRBEN -Zéró-három-hetesen légtérfelderítı radarok - állapította meg a Bear elektronikai felderítı tisztje. -Felfedeztek bennünket. Javaslom, hogy mi is kapcsoljuk fel a mienket. A Bearen mőködni kezdett a Big Bulge felszíni felderítı lokátor. NIMITZ -Új radarkontaktus. Kettes számú potenciális támadó alakzat... -Mi? - csattant fel Baker. Most a vadászok jelentkeztek: -Clipper támaszpont, itt Fıbunyós. Látom a célomat! A rajparancsnok megpróbálta szemügyre venni a célt teleobjektíves tévékamerájával. Amikor ismét megszólalt, a hangjában aggodalom érzett. -Figyelem, figyelem! Ez nem Badger. Kelt rakétákra lıttünk! -A Kettes számú támadó alakzat hetvenhárom 438 gépbıl áll, iránya kettı-egy -hetes, távolsága egy-három-nulla mérföld. A hajórajt egy Big Bulge radar pásztázza -hallatszott a harcászati információs

központ hangszórójából. Toland összerezzent, amikor meghallotta az új kontaktusról szóló bejelentést. -Megtaláltak bennünket, tengernagy. A repülıhordozó-csoport harcászati tisztje sápadt arccal megnyomta a mikrofon billentyőjét. -Légiriadó. Fegyvereket élesíteni! A fenyegetés iránya kettı-egy-hetes. Minden hajó fordulhat, ha ezzel javít légelhárító ütegei pozícióján. Valamennyi Tomcat távol volt: a hajóraj gyakorlatilag védtelen volt... Az egész repülıhordozó csoportnak mindössze nyolc felfegyverzett vadászgépe volt, a Foch nyolc Crusadere, amelyeket az amerikaiak saját hadrendjükbıl már régen kivontak. Kaptak egy kurta parancsot, hogy az anyahajójukról utáné-getıvel száguldjanak délnyugatra, a Backfire-ek felé. Csakhogy túlságosan késın. A Bearrıl már jól látták az amerikai hajókat. Az oroszok nem tudták megállapítani, mifélék, de meg tudták különböztetni a nagyot a kicsitıl, és sajátos radarjelei alapján azonosították a Ticonderoga rakétacirkálót. Az anyahajóknak is a közelben kellett lenniük. A Bear továbbította az információt társainak. Egy perc múlva a hetven Backfire bombázó kilıtte száznegyven AS-6 Kingfish rakétáját, és teljes sebességgel észak felé fordult. A Kingfish még csak nem is hasonlított a Keltre. Folyékony üzemanyaggal 439 mőködı sugárhajtómőve kilencszáz csomós sebességgel hajtotta elıre, amikor pedig megkezdte az ereszkedést, radar-keresıfeje tíz mérföld szélességben végigpásztázta az elıre beprogramozott területet. A raj közepén tartózkodó minden egyes hajóra több rakétát is kilıttek. -Vámpír, Vámpír! - közölte a harcászati felderítı központ embere a Ticonderoga hangszóróiban. -Rakéták sokasága közeledik felénk. Fegyvereket élesíteni. A csoport légelhárító fınöke parancsot adott, hogy a cirkáló Aegis fegyverrendszereit kapcsolják teljesen automatikus üzemmódba. A Tico tervezıinek pontosan egy ilyen helyzet lebegett a szemük elıtt. Nagy teljesítményő számítógépes radarrendszere nyomban ellenséges-ként azonosította a közeledı rakétákat, és azonnal elpusztítandók-nák minısítette ıket. Aszámí-tógép teljesen önállóan dolgozott, saját elektronikus akaratából tüzet nyithatott bármire, amit fenyegetınek talált. A fı harcászati monitoron számok, szimbólumok és vektorok parádéztak. Az elülsı és a hátulsó iker-rakétaállvány az elsı célok felé fordult, és várta a tőzparancsot. Az Aegis mesterdarab volt, a létezı legjobb légelhárító rendszer, egy gyengéje mégis akadt. A Tico mindössze kilencvenhat SM-2 föld-levegı rakétát hordozott, márpedig száznegyven Kingfish közeledett. A számítógépet nem úgy programozták, hogy ezen elgondolkodhassak. Ibi and a Nimitzen érezte, hogy az anyahajó éles kanyart ír le, hajtómővei maximális teljesítménnyel dolgoztak, harmincöt csomós sebességgel vitték elıre 440 a hatalmas hadihajót. Nukleáris meghajtású kísérı hajói, a California és a Virginia ugyancsak a Kingfisht követték rakétakilövı állványaikkal. Az orosz rakéták nyolcezer láb magasságban, száz mérföldnyire, másodpercenként negyed mérföldes sebességgel közeledtek. Mostanra mindegyik kiválasztotta magának a látómezıjében megjelenı legnagyobb célt. A legközelebbi nagy vízijármő a Nimitz, és a tıle északra haladó két rakéta-romboló voltak. A Kingfíshek kilencvenkilenc mérföldnyire közelítették meg ıket, amikor a Tico kilıtte elsı négy rakétáját. Az SM-2-ek halványszürke füstcsíkot húzva elszáguldottak. Alighogy távoztak, az állvány már függılegesbe is fordult és oldalra dılt, hogy újratölthessék. Két kilövés között kevesebb, mint nyolc

másodperc telt el, a cirkáló átlagosan két másodpercenként bocsátott útjára egy egy rakétát. Alig több, mint három perc múlva a Ticónak egyetlenegy rakétája sem maradt, és a hajóra hatalmas szürke füstbura borult. Most már csak a lövegeivel védekezhetett. A légelhárító rakéták több mint kétezer kilométeres sebességgel száguldottak céljaik felé, a hajó saját radarjainak visszaverıdı hullámai irányították ıket. Robbanófejeik a céloktól százötven yard-nyira léptek mőködésbe. Az Aegis rendszer meglehetısen hatásos volt, a céloknak több mint hatvan százalékát megsemmisítette. Az összesen nyolc hajó felé most nyolcvankét Kingfish közeledett. A küzdelembe újabb rakétahordozó hajók 441 kapcsolódtak be. Gyakran két-három rakéta is elindult egy-egy célpont felé, és rendszerint el is pusztították. A közeledı vámpírok száma elıször hetvenre, aztán hatvanra csökkent, ezzel együtt nem fogytak elég gyorsan. Hogy miféle rakéták közelednek, senki sem tudta. Nagy energiájú zavarórendszerek léptek mőködésbe. A hajók lendületes, valamiféle stilizált tánchoz hasonló manıverekbe kezdtek, közben azonban nagyon ügyeltek, hogy ne sodródjanak el. A kapitányokat ebben a helyzetben legkevésbé az esetleges tengeri karambol lehetısége aggasztotta. Amikor a Kingfishek már csak húsz mérföldnyire voltak, a formáció minden egyes hajója elterelı rakéták sokaságát lıtte ki, amelyek a levegıben szétrobbanva milliószám szórták az alumíniumfóliával átszıtt Mylar-darabokat. Ezek tucatnyi új célpontot jelentettek, és megnehezítették a választást a Kingfishek számára. Némelyik levált eredeti céljáról, és Mylar-kísérteteket vett őzıbe, de kettı utóbb újabb célpontot keresett magának a hajóraj túlsó oldalán. A Nimitzen hirtelen elsötétültek a radarernyık. A különálló pontok, amelyek eddig a hajók helyzetét jelezték, alaktalan sötét felhıkké változtak. Csak a rakéták nem változtak: vektornyilaik irányukat és sebességüket jelezték. A légelhárító rakéták utolsó hulláma még hármat semmisített meg közülük. A vámpírcsapat létszáma negyvenegyre csökkent. Toland megszámolta a Nimitz felé tartó vektorokat: öt ilyet talált. Odafent a fedélzeten most már az utolsó védelmi fegyverek követték a Kingfisheket: a CIWS-ek, azaz 442 a 20 milliméteres Gatling-gépágyúk, amelyek radarirányítással kétezer yardon belül robbantották fel a közeledı rakétákat. Teljesen automatizálták ıket. Az anyáhajó végében lévı két ágyú felemelkedett, és célba vették a két elsıként érkezı Kingfisht. Elıször a baloldali löveg lıtt, a hathüvelykes csı olyan hangot adott, mintha egy gigantikus cipzárt rántottak volna le. Radarrendszere egyszerre követte a célt és a távolodó lövedékeket, és úgy módosította a lıele meket, hogy a sorozat végül megtalálja a rakétát. Az elöl haladó Kingfísh a Nimitz bal oldala mögött robbant. Az egytonnányi nagyerejő robbanószer lökéshulláma megtaszította a hajót, amely imbolyogni kezdett. A következı orosz rakéta megközelítette a hajó orrát, és túlságosan is közel, az elülsı ClWS-nél robbant a magasban. Repeszek szaggatták fel a fedélzetet, és megöltek egy tucatnyi odakint tartózkodó tengerészt. A harmadikat léprecsalta egy Mylart-felhı, és fél mérföldnyire a hajó mögött az óceánba csapódott. Ezer láb magas vízoszlop szökött az ég felé, és a robbanás a Nimitzet is megremegtette. A negyedik és ötödik rakéta egymástól nem egészen száz lábnyira, hátulról érkezett. A hátsó ágyú mindkettıt követte, de arra, hogy eldöntse, melyikre

nyisson elıször tüzet, nem volt alkalmas. A maga feje után menve úgy döntött, hogy újraindítást kért, és egyik Kingfishre sem nyitott tüzet. A rakéták egy másodpercnyi eltéréssel csapódtak be, 443 az egyik a repülıfedélzet bal hátsó sarkánál, a másik a kettes számú fékezısodronynál. Toland tizenöt lábnyi repülés után egy radarkonzolnak vágódott, majd egy rózsaszínő lángfal száguldott át felette. Ezután jöttek a zajok. Elıször a robbanás döreje. Aztán a sikolyok. A harcászati felderítı központ hátsó fala eltőnt, a helyén lángtömeg lobogott. Húsz lábnyira tıle emberek lángoltak, tánto-rogtak és sikoltoztak. Toland egyetlen gondolata a menekülés volt. Feltépte a vízzáró ajtót, amely csodával határos módon kinyílt, ı pedig kirohant a bal oldalra. A hajó tőzoltórendszere már bekapcsolt, és mindent sósvíz függönnyel borított el. Amikor a repülıfedélzet gyalogjárójánál elıkerült alóla, a só marta a bırét. A haja és az egyenruhája megperzse-lıdött. E matróz célba vette egy vizestömlıvel, és a vízsugár kis híján átlökte a korláton. -Tőz a harcászatiban! - kiáltotta elfúló hangon. -Mi a rosseb?! - kiáltotta a matróz. Toland térdre rogyott, és a körülnézett. Emlékezett rá, hogy a Foch tılük északra helyezkedik el, ott azonban most csak egy füstoszlopot látott. A Saratoga repülıfedélzete felett száz lábbal éppen akkor robbant fel az utolsó Kingfish. A repülıhordozó sértetlennek látszott. Három mérföldnyire a Ticondero ga felépítményének hátsó részét szétroncsolta és lángba borította egy rakéta, amely a cirkálótól néhány lábnyira robbant fel. A látóhatáron egy másik tőzgömb jelezte egy újabb hajó pusztulását... Uramisten, melyik lehet az? - gondolta Toland. - Talán a Saipan... Kétezer tengerészgyalogos van a fedélzetén... 444 -Lódulj, seggfej! - rivallt rá egy tőzoltó. A gyalogjárón egy újabb férfi jelent meg. -Jól van, Toland? Svenson kapitány volt az, az inge leszakadt róla, a mellkasa féltucat sebbıl vérzett. -Igen, uram - felelte Bob. -Menjen a hídra, és mondja meg, hogy fordítsák szél alá a jobb oldalt. Siessen! Svenson felugrott a repülıfedélzetre. Toland követte, és futni kezdett elıre. A fedélzetet tőzoltóhab borította, amely síkos volt, akár az olaj. Toland ha nyatt-homlok rohant, és mielıtt odaért volna a toronyhoz, nagyot esett. Egy perc múlva már a kormányállásban volt. -A kapitány azt üzeni, hogy fordítsák szél alá a hajó jobb oldalát - zihálta. -Ott van! - formed t rá az elsı tiszt. A hajóhidat üvegcserép borította. - Hogy van a kapitány? -Él. Hátul van, a tőznél. -És maga ki az ördög? -Toland, hírszercsop. A harcászatiban voltam. -Akkor magának nagy szerencséje van, a második rakéta onnét ötven yardnyira csapódott be. A kapitány kijutott? És rajta kívül? -Nem tudom. Ég, mint a pokol. -Úgy nézem, maga is kikapta, kapitány. Bob úgy érezte, mintha egy darab üveggel borotválnák az arcát. Amikor a szemöldökéhez ért, a keze alatt morzsolódott az égett szır. 445 -Azt hiszem, csak megcsapott a láng. Kibírom. Mit akar, mit csináljak?

Az elsı tiszt Toland kapitányi jelvényére mutatott. -El tudja vezetni a hajót? Jól van, akkor rajta. Egyébként sem maradt semmi, amivel összeütközhetne. Hátramegyek, és irányítom a tőzoltást. A hírközlés megbénult, a radar szintén, de a hajtómővek rendben vannak, és a hajótest majdnem sértetlen. Mr. Bice-é a fedélzet, Mr. Tolandé az irányítás -mondta távoztában az elsı tiszt. Toland több, mint tíz éve irányított Boston Whaler bálnavadász csónaknál nagyobb vízijármővet, most pedig egy sérült repülıhordozót bíztak rá. Kör betávcsövezett, hogy megállapítsa, milyen hajók vannak a közelben. Attól, amit látott, elborzadt: Egyedül a Saratoga látszott sértetlennek, miután azonban egy második pillantást is vetett rá, megállapította, hogy a hajó radarárboca elferdült. A Foch merülése nagyobb volt a kelleténél, és az orrától a tatjáig lángokban állt. -Hol a Saipan? -Szétrobbant, mint egy petárda - felelte Bice fregattkapitány. - Uram Jézus, két és félezer ember volt rajta! A Tico közvetlen közelében is felrobbant egy rakéta. A Foch három találatot kapott, és úgy fest, hogy kikészült. Két fregatt és egy romboló ugyancsak kész... a fene egye meg, odavannak! Ki kurta el? Maga ott volt a harcászatiban, igaz? Ki kurta el? A nyolc francia Crusader most vette fel a harcérintkezést a Backfíre-ekkel. Az orosz bombázók 446 utánégetıvel repültek, és csaknem olyan gyorsak voltak, mint a vadászok. A pilóták valamennyien hallották, hogy a hajójuk a levegıbe repült, emésztette ıket a düh, s többé már nem azok a higgadt profik voltak, mint amikor felszálltak a Fochról. A hatótávolságukon belül már csak tíz Backfire tartózkodott. Hatot elpusztítottak rakétáikkal, kettıt pedig megrongáltak, ezután azonban vissza kellett fordulniuk. A Cáron, a legnagyobb épen maradt hajó radarjaival az oroszokat követte, és vadászokat kért Angliából, hogy feltartóztassák ıket. Az oroszok azonban ezt megelızve visszafelé a Brit szigetektıl messze nyugatra repültek, és Norvégiától négyszáz mérföldnyire találkoztak a tartálygépeikkel. Az oroszok máris kiértékelték vállalkozásuk eredményeit. A modern anyahajók és a rakétákkal felszerelt bombázók közti elsı ütközet gyızelemmel, illetve vereséggel ért véget. Mindkét oldal tudta, melyik jutott neki. A Nimitzen egy órán belül kialudtak a tüzek. Mivel repülıgépek nem tartózkodtak a fedélzeten, nemigen akadt éghetı anyag, a hajó tőzoltókapacitása pedig egy nagyvárosénak felelt meg. Toland visszafordította keletre. A Saratoga fogadta a repülıgépeket, feltöltötte ıket üzemanyaggal, aztán a vadászok kivételével valamennyit elküldte a szárazföldre. Három fregatt és egy romboló hátramaradt, hogy túlélık után kutasson, a nagy hajók pedig visszafordultak Európa felé. -Valamennyi hajtómő teljes gızzel elıre - rendelkezett 447 Svenson immár a hídon lévı parancsnoki székébıl. - Jól van, Toland? -Nincsen okom panaszra - felelte a fregattkapitány, de nem is lett volna értelme panaszkodnia, mert a hajókórház dugig volt súlyos sebesültekkel. Azt, hogy hányan haltak meg, egyelıre nem lehetett tudni, és Toland erre nem is akart gondolni. -Igaza volt - mondta fojtott haraggal a kapitány. - Igaza volt. Túlságosan megkönnyítették a dolgunkat, és mi bedıltünk nekik. -Még semmi sem veszett el.

-De nem ám, a szentségit! Southampton felé tartunk, és meglátjuk, meg tudnak-e javítani a britek egy ilyen böhömöt. A tisztjeimnek hátul még mindig sok a dolga. Gondolja, hogy tudja még egy darabig vezetni a hajót? -Igen, uram. A Nimitz és atommeghajtású kísérıhajói teljes sebességre kapcsoltak csaknem negyven csomóval száguldottak. A hajóraj csakhamar elmaradt mögöttük. Könnyelmő dolog volt ez, túlságosan gyorsan haladtak, semhogy tengeralattjáróvadász ırjáratokat indíthattak volna, de egy tengeralattjárónak igencsak sietnie kellett volna, ha el akarja kapni ıket. 448 21/ Északi kalapács 152-ES MAGASLAT, IZLAND -Tudom, hogy vadász volt, és kell még lennie belıle - mondta Edwards. Az esı ismét eleredt, talán most utoljára. Délnyugat felıl felszakadozott a felhızet, és a horizonton már látszott az ég egy derült csíkja is. Edwards csak ült, sisakkal a fején és körgallérral a vállán, és a messzeségbe bámult. -Azt hiszem, igaza van, uram - felelte Smith. Az ırmester nyugtalan volt. Csaknem huszonnégy órája tartózkodtak ezen a dombtetın, ahhoz képest, hogy ellenséges terepen voltak, túlságosan régóta. A legkedvezıbb alkalmat elszalasztottak: akkor kéllett volna továbbmenniük, amikor az esıfüggöny néhány száz lábnyira csökkentette a látótávolságot. Az égbolt hamarosan ismét kiderül, és egy jó darabig még nem sötétedik be. Ültek a dombtetın. Álcázólep-leik legalább valamelyest szárazon tartották ıket, amúgy azonban nagyon nyomorúságosán érezték magukat. Tılük északra szakadt az esı, így hát Reykjavikot nem láthatták. A nyugatra lévı Hafnarfjördurból is éppencsak hogy látszott valami, s ez aggasztotta az ırmestert, mert tudni szerette volna, mire készülnek 449 Ivánék. Mi van, ha felfedezték Edwards rádióját, és most megpróbálják bemérni? Ha ırjáratok cirkálnak? -Hadnagy! -Igen, ırmester? -Az egyik oldalunkon ott vannak azok a telefondrótok, a másikon a villanydrótok... -Fel akarná robbantani ıket? - mosolyodott el Edwards. -Nem én. Viszont Ivánék hamarosan ırjáratokat küldenek ki, hogy vigyázzanak rájuk, és ez nem valami jó hely arra, hogy kapcsolatba kerüljünk velük. -Elvárják tılünk, hogy figyeljünk, és amit látunk, azt jelentsük - mondta minden rosszallás nélkül Edwards. -Igen, uram. A hadnagy az órájára nézett. 19 óra 55 perc volt. Bár ık most nem hívták a Kutyaházat, lehet, hogy Skóciának van mondanivalója. Edwards ismét elıszedte a zsákjából a rádiót, összeszerelte a pisztoly-markolatú antennát, és feltette a fejhallgatót. 19 óra 59 perckor bekapcsolta a készüléket, és ráállt a mőhold hullámhosszára. -Kutyaház hívja Kopót. Kutyaház hívja Kopót. Hall engem? Vétel. -Na ez az. Megnyomta a beszédváltót: Vettem, Kutyaház, itt vagyunk. -Van valami jelentenivalójuk? -Semmi, hacsak nem kíváncsi arra, hogy esik az esı. A látótávolság nagyon lecsökkent, alig látunk valamit.

450 A Kutyaház ügyeletes tisztje vetett egy pillantást az idıjárási térképre. Izlandon valóban esett. Nem tudta meggyızni a fınökét, hogy a Kopóban megbízhatnak. Edwards válaszolt a kérdésekre, amelyeket az elhárítok szegeztek neki. Még egy hang-stressz-elemzıjük is volt, amivel megvizsgálták a válaszairól készült felvételt. Amikor a barátnıjérıl kérdezték, a mutató kilengett. Ez nem lehetett színészkedés. Edwards személyi anyagának fontosabb részeit átfaxol-ták a Kutyaháznak. Az utolsó évfolyamot Colorado Springs-ben végezte. Jó volt matekból és a mérnöki tárgyakból, és kiváló eredménnyel végezte posztgraduális meteorológiai tanulmányait. A Colorado Springs-i idıszakban megromlott kissé a szeme, épp csak annyira, hogy ne repülhessen miatta. Csendes és visszahúzódó embernek tartották, de évfolyamtársai nyilvánvalóan kedvelték. A pszichológiai profilja szerint nem harcos típus. Vajon meddig bírja majd a kölyök? KEFLAVIK, IZLAND Egy MiG-29 a levegıben volt, a többi a tizenegyes kifutó végén lévı megerısített bunkerben, amelynek az építését az amerikaiak csak nemrég fejezték be. A vadász kettıs feladatot látott el. Mint tartósan járırözı harci gépnek észlelnie kellett, ha támadók közelednek, de ami még ennél is fontosabb volt, a földi radarirányítók figyelmesen követték: be kellett állítaniuk a készülékeiket. Az izlandi domborzat meg-megzavarta 451 a radarokat, és miképpen a légelhárító rakétákat, ezeket a berendezéseket is megviselte a hajóút a Fucikon. A vadász megkerülte néhányszor a repülıteret, a radarkezelık pedig közben megállapíthatták, hogy a készülékeik helyes adatokat közöl-e velük. A vadászokra felszerelték az összes fegyverüket, az üzemanyagtartályaik tele voltak. A tartálygépek ebben a pillanatban azt a Badger bombázót töltötték, amely a vadászoknak a navigációs és elektronikai támogatást adta. Hamarosan távozik, hogy nyolc újabbat hozzon le a repülıtérre. A légierı különítménye gyorsan megtisztította a kifutókat. Mostanra egy kivételével valamennyi leszállópályáról lesöpörték a törmeléket. Az amerikai gépek roncsait bulldózer tolta le a betonról. A mérnökök szerint az üzemanyag-vezeték üzembe helyezésére egy óra múlva sor kerülhetett. -Mozgalmas napunk van - mondta az ırnagy a vadászparancsnoknak. -És még nincsen vége. Jobban erezném magam, ha már az ezred többi része is itt lenne - állapította meg csendesen az ezredes. - Már meg kellett volna támadniuk. -Maga szerint hogyan támadnak meg bennünket? Az ezredes megvonta a vállát. -Nehéz megmondani. Ha tényleg komolyan gondolják, hogy lezárják ezt a repülıteret, nukleáris robbanófejet vetnek be. -Maga mindig ilyen optimista, ezredes elvtárs? A támadásig még két óra volt. A tizennyolc B-52H bombázó 452 tíz órája szállt fel Louisianában, és leszálltak tankolni a Grönland nyugati partvidéken lévı Sondrestrom Légitámaszponton. Ötven mérfölddel elıttük egy magányos Raven F-111 elektronikus zavaró repülıgép, valamint négy, védı elhárító alakzatban repülı Phantom F-4 haladt. A radart körülbelül félig állíthatták be, de a neheze még hátra volt. A most leszálló vadász, stadion alakú oválisokat írt le az égen, észak felıl a nyugati látóhatár felé repült, onnét pedig délre, Keflavik irányába. A légitámaszponttól nyugatra húzódó terület csaknem tökéletesen sík volt, bár

itt-ott akadtak rajta sziklás dombok. A dolog neheze a sziklás középizlandi hegyvidék keleti oldalának radaros feltérképezése volt. A sok-sok hegy egy központi csúcs irányában lett mind magasabb. A betonon egy újabb Fulcrum gördült végig, hogy hozzálásson a feladat elvégzéséhez. A pilóta azon töprengett, hogyan vigye térképre a nullákat - vagyis azokat a területeket, amelyeket mély völgy falak zárnak el a radarfelderítés elıl - tehát azokat a részeket, amelyeket egy támadó repülıgép Keflavik becserkészésére használhat ki. A radartisztek éppen a vélhetıleg problematikus pontokat jelölték be a térképeiken, amikor az egyik kezelı felkiáltott. Üres radarernyıiken egy nagy energiájú zavarforrásból származó kaotikus jelek tőntek fel. Ez csak egyetlenegy dolgot jelenthetett. A tizenegyes kifutó végén, a vadászok bunkerében megszólaltak a riadódudák. A pilóták, akik addig 453 szunyókáltak vagy dominóztak, talpra ugrottak, és rohantak a gépeikhez. A toronyügyeletes telefonált nekik, hogy pontosabban leírja a veszély mibenlétét, aztán a rakétaüteg parancsnokát hívta fel. -Közeledı légitámadás! Támaszpont szerte akcióba lendült mindenki. A vadászok földi személyzete beindította a gépekbe épített startert, s mire a pilóták felmásztak a kabinjukba, a hajtómővek már jártak. A SAM-üteg bekapcsolta a keresı- és tőzvezetı radarját, a hordozójármővek pedig kilövıpozícióba emelték a rakétáikat. Tizennyolc B-52 bombázó - éppen a radarhorizont alatt - az imént hozta mőködésbe ECM zavaró rendszereit. Hat, egyenként hármas csoportba fejlıdtek fel. Az elsı most húzott el a Snaefells-hegy csúcsa felett, Keflaviktól északra, hatvan mérföldnyire, a többiek nyugat felıl jöttek egy elektronikus zaj fal takarásában, amelyet saját rendszereik és az ıket támogató EF-111 zavarógép gerjesztett. Az orosz vadász az imént szállt fel, és most emelkedett utazómagasságba. A pilótája nem kapcsolta be a lokátort, szabad szemmel kémlelte az eget, várta, hogy a földi radar információkkal lássa el. Bajtársai még csak most gördültek ki a szabadba, hogy aztán a kifutópálya végébıl a levegıbe emelkedjenek. A most leszálló gép, odagurult az üzemanyagtöltı-állomáshoz, a pilótája gesztikulált és káromkodott, szidta az ügyetlenkedı földieket. Azok sietségükben tíz gallonnyi kerozint a szárnyra öntöttek. Tőz különös módon nem támadt. Tucatnyi kato 454 na futott oda szénsavas oltókészülékekkel, hogy elejét vegye az üzemanyagot felvevı vadász felrobbanásának. 152-ES MAGASLAT, IZLAND Edwards a zaj irányába kapta a fejét. Sugárhajtású vadászgépek félreismerhetetlen süvöltését hallotta. Sötét füstcsíkot látott közeledni kelet felıl, a gépek onnét egy mérföldnyire haladtak el. Látszott, hogy alaposan megterhelték ıket fegyverzettel, a felfelé álló szárnyvégek megkönnyítették az azonosítást. -F-4-ek! - rikkantotta. - Ezek a mieink! A Phantomok a New York-i Légi Nemzeti Gárdáé voltak, a kötelék neve Wild Weasels volt, a feladatuk pedig légelhárító rakétaütegek elnémítása. Miközben az oroszok figyelmét lekötötte a támadó bombázókötelék, a Phantomok dombtetık felett és szurdokokban, a tagolt domborzat nyújtotta álcázást kihasználva,

mélyrepülésben közeledtek. A hátsó ülésen ülı repülık a légelhárító rakéták radarjait számolták, és kiválogatták a legveszélyesebb célpontokat. Amikor tíz mérföldnyire kerültek Keflavikhoz, felhúztak a magasba, és kilıttek egy sorozat Standard-ARM radarelhárító rakétát. Az oroszok meglepıdtek. Igyekeztek közvetlen irányítással rakétákat küldeni a B-52 bombázókra, más támadókra nem számítottak. Észre sem vették a közeledı rakétákat. Ezek közül három célba talált, és elpusztított két radart, meg egy rakétakilövı jármővet. 455 Az egyik kilövıállás-parancsnok megfordította a jármővét, és kézi irányzással vette célba a veszedelmes jövevényeket. Aharminc láb magasságban érkezı Phantomok összezavarták a tőzvezetı radarját: felhıkben szórták a lokátorzavaró anyagokat. Amikor az egyes pilóták eljutottak a számukra kijelölt célterület fölé, gyorsan szemügyre vették azt. Az egyik egy sértetlen SAM kilövıállványt vett észre. Odahúzott, és Rockeye rekeszbomba-kazettákat dobott le rá. Nem sikerült telibe találnia, de száz meg száz apró bombával szórta meg a területet. Az SA-11 kilövıállvány felrobbant, személyzete már sohasem tudta meg, mi is történt valójában. Ezer yarddal odébb egy önjáró légvédelmi gépágyú állt. A Phantom a fedélzeti gépágyújával rontott rá, súlyosan megrongálta, aztán végigsöpört a félsziget hátralévı része felett, és visszamenekült a tenger fölé, közben pedig radarzavaró anyagokat, és infravörös elterelı-ket szórt maga mögé. Tipikus Weasel-bevetés volt ez. Mire a szovjet rakéták kezelıszemélyzete észbe kapott, mind a négy repülıgép eltőnt. A két SAM, amelyet sikerült kilıniük, semmiben sem tett kárt: felrobbantak a radarzavaró anyagok felhıiben. Az üteg elveszítette rakétakilövı jármőveinek kétharmadát, és valamennyi keresıradarját Három önjáró gépágyú ugyancsak megsemmisült vagy megrongálódott. A bombázók most már csak húsz mérföldnyire voltak, nagy erejő ECM-zavarórendszereik elektronikus zajokkal döngették a szovjet radarokat. A Phantomoknak azonban nem sikerült mégsemmisíteniük 456 az önjáró gépágyúk lokátorait. Az új készülékek ellen nem voltak felszerelve. Ennek azonban nem is igen volt jelentısége, mert a gépágyúkat kis vadászok leküzdésére tervezték, s amikor a radarjaik a nagy bombázókra álltak rá, olyan nagynak találták a célokat, hogy radarimpulzusaik egyikrıl a másikra ugráltak. A számítógépek nem tudták eldönteni, milyen távolságra van a cél, újra és újra hozzáláttak a keresı mőveletekhez - ily módon hasznavehetetlenné vált az egész elektronika. A kezelıik egy emberként káromkodtak, majd kézi tőzvezetés-re kapcsoltak: szabad szemmel akartak célozni a közeledı nagy mérető célokra. A bombázók, remélve, hogy elkerülik a gépágyútőz sőrőjét és veszteség nélkül kereket oldhatnak, felhúztak kilencszáz lábra. Arra azonban senki sem figyelmeztette ıket, hogy a levegıben esetleg szovjet vadászok vannak. Keflavikot az elıtt kellett kiiktatniuk, hogy a vadászok odaérnének. Ezúttal a szovjetek okozták a meglepetést. A Fulcrumok a nap felıl csaptak le a bombázókra. Saját tőzvezetı radarjaiknak nem sok hasznát vehették, mert rakétáik fele infravörös szenzorokkal kereste a célját, és a Phantomok annyi hıt adtak le, hogy egy szırmekabátos vak ember figyelmét is felkeltették volna. Nem vették észre a közeledı három gépet. Két Phantom rakétatalálatot kapott és felrobbant a levegıben. Aharmadik pilóta vadászfedezetet kért rádióján, és megpróbált kibújni a Fulcrumok alól, csakhogy túlságosan nagy sebességgel. Második próbálkozásakor 457

Keflaviktól északra a földhöz csapódott, a tőzgömböt Edwards harminc mérföldrıl is látta. Az orosz vadászok azt hitték álmodnak, és minden pilóta álmát látják: mind a nyolc gépnek saját célpont jutott. AMiG-ek szétváltak, hogy egyenként támadják meg a bombázókat, még mielıtt túlságosan sok találat éri Keflavikot. A bombázópilóták már közel jártak célpontjaikhoz. Menekülni már túlságosan késı volt, és legfeljebb annyit tehettek, hogy kétségbeesetten kérték, hogy a vadászok jöjjenek vissza megvédelmezni ıket. Bekapcsolódtak a földi légelhárító tüzérek is. Egy fiatal ırmester közvetlen irányzással eltalált egy gépet, amely éppen terhét dobta le. A bombaszekrényben tizenkét darab maradt: a B-52 eget-földet megrázó robbanással megsemmisült, és megrongálta a mellette repülı gépet. Az egyik rakétakilövı személyzete sikeresen átkapcsolta a rendszert infravörös üzemmódba, és kilıtt egy rakétát a bombázóra. Közvetlenül bombái kioldása után találta el. AB-52 szárnya lángba borult, a gép fekete füstfelhıt húzva zuhant kelet felé. Edwardsék figyelték, ahogyan közeledik a dombjuk felé. Asebesült monstrum szárnyából égı kerozin ömlött. A pilóta megpróbálta tartani a magasságot, hogy a legénység kiugorhasson, de a jobb oldali négy hajtómő közül már egy sem mőködött, a lángoló szárny pedig összeroppant. A bombázó megtántorodott a levegıben, és pörögve zuhanni kezdett a 152-es magaslat nyugati lejtıje felé. A személyzetébıl senki sem menekült meg. Edwardsnak nem kellett 458 parancsot kiadnia: emberei öt másodperc alatt összekapkodták a holmijaikat, és futni kezdtek északkelet felé. A maradék bombázók most jártak a céljaik felett: és kétségbeesetten kértek segítséget kísérı vadászaiktól. Nyolc sikeresen ledobta bombaterhét, aztán távozott. Az orosz vadászok mostanra ötöt lıttek le, a túlélık pedig kétségbeesetten igyekeztek menekülni a váratlan veszedelembıl. Az oroszoknak mostanra elfogytak a rakétái, s már gépágyúkkal támadtak, ami nem minden kockázat nélkül való dolog volt, a B-52-ken ugyanis meghagyták a farokgépágyúkat. Az egyik Fulcrumot saját célpontjának gépágyúja annyira megrongálta, hogy abba kellett hagynia az üldözését. A zőrzavar akkor hágott tetıfokára, amikor visszatértek az amerikai Phantomok. Csak háromhárom Sparrow rakétát hoztak magukkal, és amikor felkapcsolták a radarjaikat, a szovjet vadászokat gépeik védelmi rendszere hangjelzésekkel figyelmeztette. A Fulcrumok szétszóródtak a tizenkét közeledı rakéta elıl, és földközelbe ereszkedtek. Négy éppen Edwardsék felett csapott le; mélyrepülésben húztak el egy Hafnarfjördurtól keletre lezuhant B- 52 roncsai felett. Mire visszatértek, az égbolt ismét üres volt. A Phantomoknak fogytán volt az üzemanyaga: nem erıltethették tovább a támadást, egyetlen légigyızelem nélkül visszafordultak. A megmaradt bombázók immár az elektronikus zavarás biztonságában rejtıztek. A szovjetek ismét alakzatba rendezıdtek, és visszaindultak Keflavikba. 459 Elsı benyomásaik nem voltak kedvezıek. A repülıtér kerítésén belül összesen kétszáz bomba csapódott be, és ezek közül kilenc a kifutópályákat találta el. A tizenegyes azonban sértetlen volt. A földön maradt egyetlen Fulcrum most felvágódott az égbe, a pilóta tombolt a dühtıl, célkoordinátákat követelt. Járırözésre kapott parancsot. Ezalatt a raj többi gépe földet ért. Az elsı összecsapás vegyes eredményeket hozott. Az amerikaiak feláldozták bombázóik felét, hogy az öt Keflaviki kifutóból hármat megrongálhassanak. Az

orosz SAM-üteg nagy része csekély haszon fejében megsemmisült, Keflavik azonban továbbra is használható maradt. A földi személyzet már rohant is az amerikaiak által hátrahagyott kifutó-javító eszközökért. Minden egyes betoncsík végén kavicshalom magasodott, egy fél tucatnyi bunkerben pedig acéldrót- fonadékot tároltak. A bulldózerek majd betolják a törmeléket a gödrökbe, elegyengetik, aztán letakarják kaviccsal és acéllal. Keflavikot megrongálták, de úgy tőnt, felszállópályái még éjfél elıtt ismét használhatóak lesznek. PHARRIS -Azt hiszem, ez komoly, kapitány - mondta csendesen a tengeralattjáró-elhárító tiszt. A passzív szonár képernyıjén már hét perce futottak a színes foltok. Az irányuk lassanként a hajó tatja felé tolódott el, 460 mintha a kontaktus nem a Pharris, hanem a konvoj felé tartana. A fregatt tizenkét csomós sebességgel haladt, Prairie-Masker rendszerei mőködtek. Ma jobbak voltak az akkusztikai viszonyok. A felszíni szonár hatékonyságát nagyban csökkentette egy kétszáz láb mélységben hózódó termikus réteghatás, a Pharris azonban ez alá is le tudta ereszteni vontatott szonárját, s az alanti hideg víz kitőnıen vezette a hangot. Ami pedig még örvendetesebb volt, a réteghatár mindkét irányban szigetelt, és a tengeralattjáró szonárjának éppoly nehéz volt áttörnie, mint egy felszíni berendezésnek. Egy a réteghatár alatt haladó tengeralattjáró gyakorlatilag nem vehette észre a Pharrist. -Mi a helyzet a térképen? - kérdezte a harcászati tiszt. -Erısödik - felelte tengeralattjáró-elhárító kollégája. - A távolsága még kérdéses. Az adott vízfeltételeket, meg a szonárteljesítményünket tekintetbe véve öt és tizennégy mérföld között, illetve az elsı konvergenciaövezetig bárminek a távolságát meg tudjuk állapítani. Az övezet tizenkilenctıl huszonhárom mérföldig tart... A konvergenciazóna a fizika trükkje. A hang a vízben minden irányban terjed. A lefelé haladó rezgéseket a vízhımérséklet- és nyomásváltozás fokozatosan felfelé téríti, de utóbb a felszínrıl ismét visszaverıdnek a mélyebb rétegek felé. A fregatt körülbelül tizennégy tengeri mérföldig hallotta a külsı zajokat. A konvergencia zóna annulus alakú 461 volt, azaz két koncentrikus kör közötti területet formázott. A lyukas fánk alakú vízfelület tizenkilenc mérföldnyire kezdıdött, és huszonhárom mérföld-nyire ért véget. A tengeralattjáró távolsága ismeretlen volt, de valószínőleg huszonhárom mérföldön belül, tehát már túlságosan közel tartózkodott. Torpedóival megtámadhatta ıket, vagy a konvojt, amelyet kísértek, de kilıhetett rájuk föld föld rakétát is - az utóbbi az oroszok nagy vívmánya volt. -Mit javasolnak, uraim? - kérdezte Morris. Elıször a harcászati tiszt szólalt meg. -Küldjük föl a helikoptert, az majd itt a közelben néz körül, a távolabbi részeket pedig egy Orionnal vizsgáltassuk meg. -Nem hangzik rosszul - ismerte el a tengeralattjáró elhárító tiszt. Ót perc múlva a fregatt helikoptere már öt mérföldnyire járt, s útjában Lofar típusú szonárbójákat potyogtatott. Ezek a miniatőr passzív szonárok vízre érkezésük után a meghatározott mélységre eresztettek egy minden irányban mőködı szonár-jelváltót. Jelen esetben valamennyi a hıréteghatár fölé került, megállítandó, hogy vajon a közelben van-e a cél. Az adatokat relék továbbították volna a Pharris harcászati információs központjába: csakhogy semmi sem

érkezett. A passzív szonár azonban még mindig egy tengeralattjárót mutatott - vagy olyasvalamit, ami tengeralattjárónak "hallatszott". Megérkezett az Orion. A négymotoros gép mélyrepülésben végighaladt az egyenesen, amely a fregattot és az állítólagos célpontot összekötötte. A gépen 462 több, mint ötven szonárbója volt, amelyek a réteghatár alá és fölé egyaránt jelváltókat eresztettek. -Gyenge jelet kapok a hatosról, és közepes erejőt az ötösrıl -jelentette egy szonárkezelı. A hangjában izgalom érzett. -Vettem, megerısítem - szólt a Bluebird három taktikai koordinátora. Hat esztendeje vadászott tengeralattjárókra, de ı is kezdett lázba jönni. - Csinálunk pár MAD-kört közölte. -Akarja, hogy a helikopterünk fedezze? -Vettem. Igen, de mondják meg neki, hogy maradjon alacsonyan. Néhány másodperccel késıbb a fregatt SH-2F Sea Sprite helikoptere elszáguldott észak felé. Mágneses anomáliamérıje a jobb oldalából kiálló konzolon függött. Ez lényegét tekintve egy rendkívül érzékeny magnetometer volt, képes volt érzékelni, ha egy nagyobb darab vasas fém megzavarta a föld mágneses mezıjét. Ahogyan például egy tengeralattjáró acélteste. -A hatoson a jel most közepes erısségő, a hetesen maradt közepes. A térképészcsoport ezt úgy értelmezte, hogy a tengeralattjáró dél felé halad. -Adhatok néhány munka irányszámot - mondta a tengeralattjáró elhárító a harcászati tisztnek. - Negyvenkét-negyvenötezer yard, a három-négyeszéró, három három-hat irányok között. A fregatt ezt azonnal továbbította az Orionnak. Miközben a Pharrison a radarokat nézték, a P3-C 463 gondosan újra meg újra átrepült a fregatt által a tengeralattjáró valószínő tartózkodási helyeként megadott óceán-négyszög felett. A számítógépek képernyıjén a vonalak dél felé haladtak. -Pharris, itt Bluebird. Adataink szerint a térségben nincsenek baráti tengeralattjárók. Megerısítést kérek, vétel. -Vettem, Bluebird. Értettük, a térségben nincsen baráti tengeralattjáró. Ezt Morris egy fél órával korábban maga ellenırizte. -A hatoson növekszik a jelerısség, az ötösön most gyenge. A hatos elhallgat. A technikus nagyon igyekezett, hogy hidegvérú profinak mutatkozzék. -Távolság nı. A cél becsült sebessége körülbelül nyolc csomó, távolsága negyvenháromezer yard. -Jövevény, jövevény! - kiáltotta a hajó szonárjá-nak kezelıje. A célpont irányából fémes hang hallatszott. Becsapódott egy átjáró ajtaja, valaki leejtett egy szerszámot, nyílt egy torpedócsı ajtaja... - a hang csakis embertıl származhatott. A repülıgép nyomban jelentkezett. -Észlelték a mechanikus zajt, amelyet az ötös és a hatos bója hallott? -Megerısítem! - felelte a harcászati tiszt a Phar-risról. A célt most már egyértelmően tengeralattjárónak ítéljük. -Egyetértek. Egyértelmő vörös tengeralattjárójel! - felelte az Orion. - Mágnes, füstjelet dobok! Mágneses kontaktust találtunk! A repülıgép monitorán nagymérető ék jelent meg. A legénység egyik 464 tagja elfordította a füstgyertya kioldóját, a P-3 pedig éles szögben -visszafordult, hogy körözni kezdjen a kontaktus létrejöttének helyszíne felett.

-Meghatároztuk a helyzetét - mondta a harcászati tiszt, és egy nagy V betővel megjelölte a monitoron a kontaktus helyét. Miközben az Orion fordult, a helikopter is száguldani kezdett a kontaktus felé. -Mágnes! - kiáltotta a rendszer operátora, és az Orionétól kissé nyugatabbra a helikopter is ledobott egy füstbombát. Az adatokat továbbították a fregatt torpedócsöveihez, és az ASROC-ok tőzvezetı rendszereihez. A távolságot egyelıre egyik sem kapta meg - ennek azonban rövid idın belül meg kellett változnia. -Türelem - lehelte a székében ülı Morris, majd hangosan hozzátette: - Várjanak, emberek. Hadd fogjuk be a fickót, mielıtt tüzelünk. Az Orion harcászati koordinátora egyetértett vele, nyugalmat erıltetett magára, és kivárt. A P-3 meg a helikopter észak-déli irányban még egyszer végigpásztázták a területet magnetométereikkel. Az Orion most is kapott adatot, a helikopter nem, egy újabb forduló után azonban mindkettı ráakadt a tengeralattjáró nyomvonalára. Mostantól keletrıl nyugatra repültek. Elıször egyik sem talált semmit, másodszorra azonban mindkettı rábukkant a kontaktusra. A kontaktus immár nem "valami", hanem "valaki" volt: egy tengeralattjáró, amelyet ember vezetett. A mőveleteket mostantól az Orionon tartózkodó harcászati koordinátor egyedül irányította. 465 A nagy járırgép két mérföldnyire körözött, a helikopter az utolsó mérési szakaszhoz készülıdött. A pilóta gondosan megnézte magának a harcászati monitort, majd a giroszkópos tájolót. -Mágnes, mágnes, füstgyertyát kidobni! Kirepült az utolsó füstjelzı: zölden izzó fénnyel lebegett a vízfelszínen. A Sea Sprite éles szögben kitért jobbra, hogy átadja a helyét az ereszkedı Ori-onnak. A pilóta, miközben közeledett a célpont felé, figyelte a füst irányát, hogy megállapíthassa a szél erejét. A P3-C bombaszekrényének ajtói kinyíltak. Egyetlen kilövésre kész MK-46 tengeralattjáró elhárító torpedója volt. -Torpedó indul! A torpedó gond nélkül kipottyant a gépbıl, a farkán kinyíló fékezıernyı pedig biztosította, hogy orral csapódjon a vízbe. Az Orion ledobott egy újabb szonárbóját: ezúttal egy iránymérı DIFAR-t. -Erıs jel egy-hetes-kilencesen. A torpedó elıször lemerült kétszáz láb mélységbe, s csak azután kezdte meg a körkörös keresést. Az események kezdtek felgyorsulni, A tengeralattjáró nem tudott arról, mit mővelnek a feje felett. Öreg Foxtrot volt: túlságosan elavult és túlságosan zajos, semhogy bevethették volna az elsı vonalban, de azért ott volt, remélve, hogy kezdhet valamit a konvojjal, amely a jelentések szerint tıle délre haladt. Szonárkezelıje észlelte és jelentette a fenti jövésmenést, a kapitány azonban a konvoj bemérésével volt elfoglalva, amelynek a megközelítésére parancsot kapott. De csak ameddig meg nem 466 nem hallotta a torpedó önirányító szonárját. A Foxtrot azonnal csúcssebességre gyorsult, éles szögben elfordult balra: elıre eltervezett kitérı manıvert hajtott végre. Hajócsavarjainak felerısödı vákuumzaját jónéhány szonárbója és a Pharris harcászati szonárja is érzékelte. A torpedó pengetı-fülelı üzemmódban dolgozott, egyszerre használta aktív és passzív szonárját. Miután megtette az elsı kört, az orrában lévı passzív érzékelık meghallották a tengeralattjáró vákuumzaját, és megállapították

a helyzetét. Miközben a Foxtrot jobbra-balra kanyarodott, hogy egérutat nyerjen, kormánylapátjai visszaverték az aktív szonár pendüléseit. A torpedó automatikusan folyamatos pengetésre váltott, s miután irányt vett a célra, lévén irgalmat nem ismerı robot volt, felgyorsult teljes sebességre. Az Orion, a helikopter és a fregatt szonárkezelıi pontosan tudták, mi történik. Figyelték, ahogyan a torpedó és a tengeralattjáró irányvektorai közelednek egymáshoz. A Foxtrot a maga tizenöt csomójával túlságosan lassú volt, hogy elmenekülhessen a negyven csomóval közeledı torpedó elıl. A tengeralattjáró éles kanyarokat írt le, a torpedó mindenütt a nyomában. Az Mj-46 elsı próbálkozásra húsz lábbal elhibázta a Foxtrotot, de azonnal megfordult, hogy ismét próbálkozzék. A búvárhajó kapitánya ekkor követte el a hibát. Ahelyett, hogy tovább kanyarodott volna balra, visszafordult, mert azt remélte, hogy megtévesztheti üldözıjét. Egyenesen elébe kanyarodott... Közvetlenül felette a helikopter személyzete látta, 467 ahogyan a felszíne mintha felemelkedne, majd, amikor a lökéshullám elérte a felszínt, tajtékot vet. -Robbanófej-detonációt észleltünk -jelentette a pilóta. Rendszerkezelıje kisvártatva ledobott egy passzív szonárbóját. A hang kevesebb, mint egy perc alatt érkezett meg hozzájuk. A Foxtrot haldoklott. Az amerikaiak hallották a ballasztvíz-tartályaiba fújt levegı süvöltését, és teljes erıvel dolgozó villanymotorjai hangját, hajócsavarjai igyekeztek megbirkózni a törzsbe betörı víz növekvı súlyával, és a felszínre hajtani a sebesült tengeralattjárót. A motorok egyszer csak elhallgattak. Két perccel késıbb fémes sikolyféléket hallatszottak: amint a Foxtrot mélyebbre süllyedt, mint amennyit a hajótest kibírt, a növekvı nyomás sorra szakította át belsı rekeszeinek falait. -Itt Bluebird. Szerintem elintéztük. Meg tudja erısíteni? Vétel. -Vettem, Bluebird - felelte a tengeralattjáró-el-hárító tiszt. - Megerısítjük: végeztek vele. - Hallottuk a levegıbefúvást és a törési zajokat. A legénység a harcászati felderítı központban dívó szokásokról megfeledkezve örvendezett. -Helyes. Eggyel kevesebb ok az aggodalomra. Sokat segített nekünk, hogy így legyen, Pharris. A szonárosaik meg a helikopterük derék munkát végzett. Vége. Az Orion gyorsulni kezdett, és visszatért a konvoj elıtti ırjárati körletébe. -Segítettünk? Egy francot segítettünk! Ami kontaktusunk volt! - horkant fel a tengeralattjáró-vadász tiszt. 468 Éppúgy mi is rádobhattuk volna azt a torpedót, mint ık. Morris megveregette a vállát, és felkapaszkodott a hágcsón a kormányállásba. A hídszolgálat tagjainak fülig ért a szája. A fedélzetmester helyettese hamarosan odafest majd egy vörös féltengeralattjárót a kormányállás ajtaja mellé. Még nem fogták fel, hogy éppen az imént segítettek megölni száz, tılük semmiben sem különbözı fiatal embert, akiknek életét az Atlanti-óceán víztömegének gyilkos nyomása oltotta ki. -Ez meg mi ? Potenciális robbanás jobbra! Morris felkapta a távcsövét, és kirontott a nyitott ajtón. A jelzımatróz egy fekete füstoszlopra mutatott, amely a konvoj tájékán gomolygott az ég felé. Valaki más is végzett az elsı áldozatával. NIMITZ

Toland még soha nem látott egyszerre ennyi hegesztıpisztolyt mőködés közben. Az elsı tiszt és három mőszakimentı szakértı felügyelete alatt matrózok acetilénlánggal a Nimitz repülıfedélzetének sérült részeit, és az azokat tartó acélmerevítıket vágták le. Ami eleve elég ijesztınek tőnt, tüzetesebb szemügyrevétel után még ijesztıbbé vált. A repülıfedélzet alatt hat hatalmas gerenda roncsolódott össze, és károk keletkeztek még két fedélzettel lejjebb is. A hangárfedélzet egyharmada kiégett. Javításra szorult a repülıgépeket üzemanyaggal ellátó rendszer, 469 és valamennyi fegyver fel vonó. A harcászati információs központ eltőnt, vele eltőntek a számítógépek és a távközlési eszközök, amelyek nélkül a hajó harcképtelen volt. A gépeket fékezı kábelrendszerek minden részét ki kellett cserélni. A fı keresıradar elpusztult. És a lista még folytatódott... A sérült repülıhordozót vontatóhajók tolták be Southampton óceáni dokkjába, ami annál is nehezebb volt, mert a hajó tíz fokkal megdılt. A repülıhordozó sziklaszirtszerő törzsérıl vízesésformán ömlött a kiszivattyúzott tengervíz hogy odalent még több ömöljön a helyébe a lenti lékeken át. Már a fedélzeten volt az angol flotta egy vezetı szakértıje és a Vosper hajójavító fınöke, szemügyre vették az alanti károkat, és összeírták, milyen anyagokra van szükség, a hajó mőködıképessé tételéhez. Svenson kapitány a kötélhúzó zsinórokat figyelte: a kikötıben várakozó matrózoknak dobták ki ıket, hogy kikössék a hajót. Toland látta rajta, hogy dühös. Ötszáz embere bizonyosan meghalt, másik száz megsebesült, és a veszteséglista korántsem volt teljes. Legtöbben a repülıfedélzetiek közül haltak meg, sokukra rádöntötte a fedezéket a szovjet rakéta. İket is pótolni kellett, hogy a Nimitz ismét kifuthasson és harcolhasson. -Toland, maga indul Skóciába. -Hogyan, uram? -A repülıosztályt kettéválasztották. A vadászok és a Hawkeye-ok északra mennek. Ivánék a Brit-szigetek északi radarvonalát döngetik, az angolok vadászait pedig megruházták, amikor megpróbálták 470 megsegíteni a norvégokat. A Tomcatek már elindultak, mi pedig kirakjuk a rakétáikat, hogy a britek el vihessék ıket északra. Utasítom, hogy mőködjön együtt a vadászokkal, és együtt derítsék ki, mire készülnek az oroszok a Badgereikkel, esetleg segítsen a srácoknak kiszúrni néhány strigót. A támadó gépek a NATO jelenlegi csapásmérı erejéhez csatlakoznak. -Mikor indulok? - kérdezte Toland, de aztán eszébe jutott, hogy csomagolnia nem kell, mert a Kingfishnek erre is gondja volt. Elsı és legfontosabb tennivalója azonban az volt, hogy megtáviratozza a családjának: ép és egészséges. IZLAND -Kutyaház, itt Kopó. Mi a franc történt? Vétel! -Kopó, felhatalmaztak, hogy közöljem: most intéztek támadást Keflavik ellen. -Ne mondja, jóember. Egy B-52 épp most zuhant rá erre az istenverte dombra. Senkinek nem mondta el, hogy vadászokat jelentettem? -Az információját értékelték, és mivel nem erısítették meg, nem ment tovább, Kopó. Én nem értettem egyet ezzel. Folytassa a jelentését. -Láttam négy, ismétlem négy együléses szovjet repülıgépet, iker farokvezérsíkkal. Nem ismerem a típust, de iker-farokvezérsíkjaik voltak, érti? -Értem, iker-farokvezérsíkok. Erısítse meg, hogy négyet látott. 471

-Egyet-kettıt-hármat-négyet, Kutyaház. Ha óhajtja, elintézem, hogy áthúzzanak a feje felett. De ha még egyszer vadászkíséret nélkül küld ide bombázókat, engem ne hibáztasson. -Került elı túlélı a roncsból? -Nem. Nem láttam ejtıernyıt, se embert, aki túlélte volna, észleltem egy tőzgolyót a horizonton, de nem tudom, mi volt az. Mit végeztek a Weaselek? -Nem mondhatom meg, Beagle, de kösz, hogy szólt a SAM-ekrıl. -Vannak utasításai a számomra? -Újraértékeljük a státusát. Egy óra múlva ismét jelentkezünk. -Legyen kettı, pajtás. Odébb kell állnunk, mielıtt a rosszfiúk kiküldenek ide egy járırt. Vége. A tengerészgyalogosok fegyverrel a kézben ott voltak mellette, éberen figyelték, nem halad-e járır vagy helikopter - esetleg mind a kettı - arra, amerre nekik kell menniük. Edwards lekapta a fejhallgatóját, és elcsomagolta a rádiót. -Pompás, egyszerően pompás - mormolta. -Gyerünk, emberek. Már vagy egy kilométernyire eltávolodtak eddigi lakóhelyüktıl, kelet felé haladtak lakatlan, kietlen izlandi tájon. Smith domboldalakban vezette ıket, kerülte a dombgerinceket és lejtıket, nehogy sziluettjeik kirajzolódjanak a világosodó égbolton. Bal oldalukon tó látszott, a nyugati partján házakkal, itt tehát óvatosnak kellett lenniük. Nem tudhatták, hogy aki meglátja ıket, nem értesít-e errıl valakit. Átfutottak a nagyfeszültségő vezeték alatt, és dél 472 felé fordultak, hogy egy dombsor kerüljön közéjük és. a házak közé. Egy óra múlva már a Holmshraun lávamezın jártak. A hihetetlen sziklahalmaz a két izlandi fıút egyike, az l-es felett emelkedett. Az úton mindkét irányban jármővek haladtak, jónéhány közülük katonákat szállított. -Most mit csináljunk, uram? - kérdezte nyomatékkal Smith. -Hát, ırmester, ez itt jó rejtekhely. A mindenségit, éhben a kupiban ötven méterrıl is nehéz kiszúrni bennünket. Azt mondom, várjuk meg,'amíg az éjjel egy kicsit sötétebb lesz, aztán kerüljünk át az út északi oldalára. Ha túljutottunk rajta, ott már gyérebb a lakosság... legalábbis a térkép szerint. Mihelyt a nagyobb népsőrőségő helyektıl távolabbra jutunk, nagyobb biztonságban leszünk. -Mit fognak szólni ehhez a barátaink a Kutyaházban? -Azt hiszem, jobb, ha megkérdezzük - felelte az órájára pillantva Edwards. Már csaknem két óra késésben volt. A Kutyaház már bosszankodott miatta. -Mi tartotta vissza attól, hogy hívjon bennünket? -Most költöztünk idébb nyolc kilométerrel. Talán maga szerint is jobb volna, ha várnánk, és megfigyelnénk, hány orosz matat a roncs körül. Idehallgasson, mi itt egyedül vagyunk, és ez az egész ijesztı kissé, tudja? -Értem, Kopó. Rendben van, parancsokat kérek maguknak. Van térképük arról a területrıl, ahol most vannak? -Igen, egy ötvenezres. 473 -Jól van. Azt akarják, hogy induljanak el Grafar-holt felé. Van ott egy domb. Keressenek ott egy biztonságos helyet, és újabb utasításig lapuljanak. -Várjon csak, Kutyaház, mielıtt folytatná: mi van, ha Ivánék elkezdenek szórakozni az iránymérıikkel, és megtalálnak bennünket az adásaink alapján? -Igen, ideje volt, hogy megkérdezze. A rádiójuk titkosított UHF, egy oldalhullámhosszon dolgozik. Ez azt jelenti, hogy ezernyi csatornája van, és igazából nem valószínő, hogy ráállnak valamelyikre. Másodszor, irányantennájuk

van. Ha adásban vannak, gondjuk legyen erre, hogy legyen egy domb maguk és ıközöttük. Az UHF csak közvetlenül vehetı. Úgyhogy e tekintetben is nyugodtak lehetnek. Most boldog? -Ez is valami. -Mennyi idı alatt tudnak eljutni ahhoz a dombhoz? Edwards a térképre nézett. Körülbelül hét kilométernyire voltak onnét. Békében két órányi kényelmes séta, most azonban, tekintettel a terepviszonyokra, még vagy két három nem túl kellemes óra. Meg kell várniuk, míg besötétedik, megkerülniük néhány falut... és ott volt még az a másik aggasztó apróság... -Minimum tizenkét óra. -Vettem, értettem, Kopó. Tizenkettı óra. Remek. Majd akkor hívjuk magát. Valami más jelentenivaló? -Némi jövésmenés alattunk az úton. Több teherautó, katonaiak, zöldre festve. Sok terepjáró, páncélos viszont nincsen. 474 -Rendben. Használják ki az idıt, és vigyázzanak magukra. Kerüljék a kapcsolatot mindenkivel, és jelentsenek, ez a dolguk. Ha szükségünk van magukra, jelentkezünk. Vége. Az észak-skóciai Kutyaházban a híradótiszt'hát-radılt forgószékében. -A fickó kissé izgatottnak tőnik. -Nem egy kommandóstípus, ugye? - kérdezte egy másik tiszt. -Lassan a testtel - szólalt meg egy harmadik. - Okos, valami sportolóféle, és van hozzá lelki jelenléte, hogy elmeneküljön, ha ezt a fejlemények szükségessé teszik. Kicsit tényleg feszültnek tőnik, de ez, tekintettel a helyzetére, érthetı is. Szerintem. Az elsı a térképre mutatott: -Mi tart ezen tizenkét óráig? Egy egészen rövid távolságot kell megtenniük. -Dombos, nyílt terepen, úgy, hogy körülöttük egy teljes ejtıernyıshadosztály furikázik teherautókon meg BMP-ken? Úgy, hogy a Nap sohasem megy le? Mi a francot vár négy embertıl? - kérdezte egy negyedik, civilruhás férfi, aki a 22 es SAS-ezred kötelékében szerzett súlyos sebesülést. - Ha ennek a fickónak lett volna egy csepp józan esze, tegnap el kellett volna, hogy veszítse. Érdekes ez a pszichológiai jellemzés itt. Ha idıben odaér arra a dombra, azt hiszem, jól megcsinálja majd... 475 PHARRIS A konvoj szétszóródott. Toland a radarernyıre pillantott: a hajók győrője tágult, fordultak kelet felé, hogy újra összeálljanak. Egy kereskedelmi hajó elsüllyedt, egy másik súlyosan megsérült, s most nyugat felé bicegett. Három fregatt a tengeralattjárót próbálta megtalálni, amely megrongálta. A Gallery talált egy potenciális kontaktust, ki is lıtt rá egy torpedót, de minden eredmény nélkül. Négy helikopter szórta a szonárbójákat abban a reményben, hogy megtalálják, fél tucat szonár pengetett, eleddig azonban úgy tőnt, hogy a tengeralattjárónak sikerült megszökniük a feldühödött kíséret elıl. -Gyönyörő cserkészés volt - állapította meg gúnyosan a harcászati tiszt. A hülyéje csak a konvoj hátulját kapta el. -A tőzvezetése sem volt valami fényes - mondta Morris. - Azt mondják, a szonárjuk öt torpedót jelzett. Mondjuk, hogy három cél volt, két halacska ugyanazt a hajót készíti ki, egy meg megrongál egy másikat. A többi mellé. Egyetlen délután azért nem rossz. Most mi legyen, emberek?

-Mibe fogadjunk, hogy ez egy öreg nuki? - kérdezte a harcászati tiszt. A tőzvezetı rendszereik nincsenek átállítva a mostani normákra, és nem képesek nagyon gyors fordulatra anélkül, hogy le ne leplezıdnének. Nem volt könnyő támadnia, és két hajót kapott el. Amikor szétszóródtak, nem eredhetett volna utánuk 476 anélkül, hogy el ne árulja a pozícióját, és volt annyi esze, hogy ne tegye. -Hát akkor mit csinált? -A közelbıl indította a torpedókat. Befurakodott a konvoj hajói közé, és mélyre merült. Kihasználta a sok motor zaját, hogy elbújjon, aztán elhúzott... -...északra - mondta Morris a monitor fölé hajolva. -Amikor a szóródási parancs kiment, a teherhajók többsége északkelet felé haladt. A tengeralattjáró valószínőleg észak felé indult, és talán abban reménykedik, hogy késıbb még meglıhet egyet. Mit gondolnak, ki az ellenfelünk? -A felderítés szerint ezen a környéken három Foxtrot és egy November tartózkodik, és esetleg még egy nuki. A gyilkos valószínőleg egy Fox volt. Nem elég gyors, hogy kövesse a konvojt - pillantott fel a tengeralattjáró elhárító tiszt -, egy November viszont igen. Nem új nuki ellen harcolunk, az még lövöldözne. Mondjuk, hogy egy November ellen. -Jó, mondjuk, hogy hat vagy hét csomós sebességgel halad észak felé, aztán keletre fordul, remélve, hogy holnap lecsap ránk. Hol lehet most? -Most éppen... itt, uram - mondta a tengeralattjáró elhárító tiszt, és egy, a fregatt mögött tizenöt mérföldnyire lévı pontra mutatott. - Nem mehetünk vissza utána. -Nem, viszont hallgathatjuk, nem próbál-e meg utánunk eredni. Morris erıltette az agyát. A konvoj, tekintettel a szovjet távolsági bombázóveszély hirtelen fokozódására, egész órakor egy-kettı-nulla irányba, még 477 délebbre fordul. További idıre lesz szükségük, hogy ismét alakzatba rendezıdjenek, és megfelelı helyeket foglaljanak el. Ez lehetıvé teheti a tengeralattjáró számára, hogy a sarkokat levágva megközelítse a célt. A teherhajók annyit cikáznak ide-oda, hogy a várható abszolút sebességük legfeljebb tizenhat csomó lesz, és egy November képes lehet ennyire. A kezelık különösen nagy figyelmet szenteljenek ennek a szektornak! A barátunk hamarosan visszajöhet. -Hívjak egy P-3-at? - töprengett a harcászati tiszt. -Morris a fejét rázta. - İk elöl akarnak maradni. A fı fenyegetés még elıttünk van. Mi a teknıinken foglalkozhatunk az üldözıkkel - amíg csak igazi kontaktust nem találunk. Azt hiszem, ez a fickó utánunk ered. Lehet, hogy próbálkozni fog, és kicsikar belılünk egy kontaktus-jelentést. KIJEV, UKRAJNA -Jó hír! - mondta a tengerésztiszt. - Bombázóink három repülıhordozó, két cirkáló és két romboló elsüllyesztését jelentik. Alekszejev összenézett a fınökével, mostantól nem lehet majd bírni a kékkabátos kollégákkal. -Mennyire biztos ez? - kérdezte a délnyugati hadseregcsoport fıparancsnoka. -A támadás elıtt készült képeken négy repülıhordozó jellegő hajó látszik. Amikor nyolc órával a támadás után áthaladt a következı mőhold, már 478 csak egy látszott... Két cirkáló és két romboló ugyancsak hiányzott. Utóbb aztán

hírszerzıi jelentéseket kaptunk, amelyek szerint sok olyan repülı szállt le francia földön, bretagne-i haditengerészeti repülıtereken, amelyek valószínőleg anyahajóról szálltak fel. Tengeralattjáróink nem találnak kontaktust a hajórajjal - úgy tőnik, az egyiket sajnos el is sülylyesztették. Az elsı tengeri csatánk azonban hatalmas gyızelemmel végzıdött. Lezárjuk maguknak az Atlanti-óceánt, elvtársak - jósolta a kapitány. -Lehet, hogy szükségünk is lesz rá - mondta Alekszejev, miután a haditengerész távozott. Fınöke egyetértıén mordult egyet. Németországban nem jól alakultak a dolgok. A szovjet légiérı a vártnál is súlyosabb veszteségeket szenvedett, minek eredményeképpen jókora lemaradás mutatkozott a szárazföldi hadmőveletek menetében. A háború második napján az elsı napi eredményeket csak egyetlen helyen sikerült megismételni, ott viszont - Hamburgtól húsz kilométerre keletre -nagy erejő ellentámadásra került sor. Ötven százalékkal több páncélos pusztult el az elıre kikalkuláltnál, és veszélybe került a légifölény is, mert számos egység meglepıen erıs légitámadásokat jelentett. Az elbai hid aknák eddig csak a felét pótolták, és a pontonhidak teherbírása nem érte el elıdjeikét, a közúti hidakét. A NATO-hadseregek még nem érték el maximális erejüket, légi úton továbbra is érkeztek amerikai erısítések, hogy Európába érve felvegyék a számukra elıkészített készleteket és eszközöket. A szovjetek elsı lépcsıje számos sebbıl vérzett, a második 479 hullám nagy része pedig továbbra is az Elba túlpartján rostokolt. IZLAND -Ennél már nem lesz sötétebb - állapította meg Edwards. A fényviszonyok annak feleltek meg, amit a tengerészek és a meteorológusok "hajózási félhomály"-nak neveznek. A látótávolság ötszáz lábnyira csökkent, a nap valamivel az északnyugati horizont alatt volt. A hadnagy felvette a hátizsákját, és felállt. A tengerészgyalogosai ugyancsak, körülbelül olyan lelkesen, mint a gyerekek, amikor indulniuk kell az iskolába. Elindultak lefelé a Sudura folyóhoz - azazhogy Edward szerint inkább szélesebb patakhoz - vezetı keskeny lejtın. A lávamezı jó fedezéket nyújtott. A talaj teli volt sziklákkal - egyik-másik három lábnyi magas volt. Az ilyen terep megtöri az emberi alakokat és elrejti a mozgást az avatatlan szemlélı elıl. Edwards remélte, hogy köveken kívül nem bukkannak egyébre. Több szovjet ırjáratot is láttak: nagyrészt katonai teherautókon közlekedtek, amelyek harminc perces idıközökben haladtak át a területen. Nem figyeltek meg kiépített állásokat. Az oroszok bizonyosan megszállták a burfelli vízierımővet, amely távolabb, de ugyancsak az l-es fıút mellett volt. Azt eddig senki sem bombázta: az alanti házak egyik-másikának ablaka világos volt. A sziklák egyre kisebbedtek, és a terep füves 480 mezıséggé változott. Itt nemrég valószínőleg birkák járhattak: erre vallott a szag, és a lelegelt növények. A négyes ösztönösen is meggörnyedve haladt egy kavicsos út felé. Elszórtan házak és csőrök álltak. Kinéztek maguknak körülbelül ötszáz yard széles átjárást az épületek között; remélték, hogy félhomályban, ráadásul pedig terepszínő ruhában senki sem veszi észre ıket. Senki nem volt körülöttük a szabadban. Edwards megállította az embereit, és távcsövével alaposan szemügyre vette a legközelebbi házakat. Némelyikben égtek a lámpák, emberek azonban nem látszottak elıttük. Lehet, hogy az oroszok kijárási tilalmat

rendeltek el... ami azt jelenti, hogy akit éjszaka meglátnak a szabadban, arra lınek. Kellemes gondolat. A húsz lábnyi folyópart meredeken ereszkedett a vízig, köveit legömbölyítette az árvizes évek eróziója. Elıször Smith ereszkedett le, a többiek ezalatt á déli part peremén fegyverrel a kezükben, fekve várakoztak. Az ırmester kezdetben lassan, lábával a meder alját tapogatva halad, aztán magasan a feje fölé tartott fegyverrel átlábalt a túlsó partra. Edwards elámult a gyorsaságon, amellyel átgázolt a folyón, aztán pedig felkaptatott a túlsó partra, de hamarosan azt is megértette miért. Az ırmester intett, a többiek pedig megindultak utána. A derékig érı víz jéghideg volt, akárcsak a legtöbb, gleccserek táplálta izlandi folyó. A hadnagy mély levegıt vett, és amilyen gyorsan csak tudott, a rádiót magasra tartva átment a túloldalra. Egy perccel késıbb ı is fent volt túlsó part peremén. 481 Smith kuncogott a sötétben. -Gondolom, mindenki felébredt. -Azt hiszem, lefagytak a lábaim, ırmester - zúgolódott Rodgers. -Nézzenek elıre - mondta Edwards. - Ez után a rét után egy másik patak következik, majd a fıút, egy mellékút, aztán egy emelkedı, a tetején lávamezıvel. Menjünk tovább. -Helyes, hadnagy - mondta Smith, aztán feltá-pászkodott és elindult. A többiek ötlábnyi távközökkel követték. Hogy siet ez a macskajancsi! - gondolta az ırmester. A terep eléggé egyenletes volt, a fő a bakancsaik száráig ért. Gyorsan, összegörnyedve haladtak, a fegyverüket készenlétben tartották maguk elıtt. Valamivel keletebbre fordultak, hogy elkerüljék Hol-mur falut. A következı folyócska sekélyebb volt a Suduránál, de semmivel sem kevésbé hideg. Mielıtt átkeltek volna rajta, ismét megálltak. Már csak kétszáz yardnyira voltak a fıúttól. Ezúttal is Smith indult elsıként, most azonban hétrét görnyedve. Elırelendült, megállt, majd ismét nekirugaszkodott, közben pedig többször is alaposan szemügyre vette a talajt. A mögötte haladók igyekeztek pontosan utánozni. A csapat ötven yardnyira az úttól, a magas főben győlt össze ismét. -Jól van - mondta az ırmester. - Egyenként megyünk át a túloldalra, egyperces idıközökkel. Elsınek én indulok. A túlsó oldalon még ötven lábnyit megyek, ott várok majd azoknál a szikláknál. Miközben átjönnek, ne kóvályogjanak, fussanak és húzódjanak 482 le, aztán jöjjenek oda hozzám. Hajon valami, amennyire csak tudnak, rugaszkodjanak el az úttól. Nem láthatják meg magukat, ha nyugodtan fekszenek. Ne vegyék túlságosan a szívükre a dolgot, jó? Mindenki egyetértıén bólintott - Edwards is. Az ırmester azt tette, amit mondott. Még egyszer utoljára meggyızıdött arról, hogy semmi sem közeledik felé, aztán átrohant az úton. Futás közben a felszerelése a testét csapkodta. Vártak egy percig, aztán Garcia következett. Egy újabb perc elteltével Rodgers indult. Edwards elszámolt hatvanig, aztán nekirugaszkodott. Maga is meglepıdött - és megijedt - attól, milyen idegfeszítı az ilyesmi. Amikor kiért az úttestre, szíve a torkában dobogott a rémülettıl, majd kıvé dermedve megtorpant a felezıvonalon. Észak felıl autók fényszórói közeledtek feléjük. Edwards csak állt, és figyelte, ahogyan egyre közelebbjön... -Húzza a belét, hadnagy! - rivalt rá az ırmester. A hadnagy megrázta a fejét, hogy magához térjen,

és futni kezdett Smith hangja irányába. Egyik kezével a sisakját szorította a fejére. -Lámpák közelednek! - zihálta. -Nem kell berezelni, uram, nyugodjon meg. Emberek, szétoszolni. Keressenek valami jó fedezéket és dideregjenek. És nézzék meg, hogy biztosítva van-e a fegyverük. Maga velem marad, uram! A két közlegény elindult jobbra és balra a magas gazban, és mihelyt megálltak, el is tőntek. Edwards lefeküdt Smith ırmester mellé. -Mit gondol, megláttak? 483 A sötétben nem látszott Smith haragos arckifejezése, amikor így felelt: -Valószínőleg nem. Mégegyszer viszont ne dermedjen így oda az útra, uram. -Többé nem teszem. Elnézést, nekem nem pontosan ez a szakmám. - Csak figyeljen, és jegyezze meg, amit mondok magának, jó? - suttogta Smith. Mi tengerészgyalogosok vagyunk. Majd mi vigyázunk magára. A fények lassan ereszkedtek lefelé a meredek északi lejtın. Az észak-déli út itt torkollott az l-es fıútba. Az amerikaiak látták már, hogy alighanem katonai teherautó közeledik. A fényszórói négyszögletesek voltak, és réseit zsalufélék takarták ókét. A jármő a nagyrészt nyugati segítséggel épült KAMAZ Autógyárban készült. A teherautó megállt. Edwards szándékosan nem reagált, leszámítva azt, hogy keze szorosabban markolta karabélya mőanyag tusáját. És ha valaki meglátta ıket az út túlsó oldalán, aztán odatelefonált az oroszoknak? Smith átnyúlt, és lenyomta a hadnagy fegyverének csövét. -Vigyázzon azzal, hadnagy - suttogta. A teherautón ülı tíz katona leugrált a földre, és a jármőtıl körülbelül ötven yardnyira szétszóródtak az út mentén, a főben. Megálltak, és szinte vezényszóra kigombolták a sliccüket, aztán vizelni kezdtek. Edwards nem tudta megállapítani, van-e náluk fegyver. Meresztette a szemét, aztán kis híján elnevette magát. Dolguk végeztével az oroszok visszamentek a kocsihoz, amely, miután elindult, nyugat felé kanyarodott 484 rá a fıútra. Nagy zajt csapott, dízelmotorjának hangtompítása gyatrán sikerült. Miután eltőnt a nyugati szemhatáron, a tengerészgyalogosok ismét összegyőltek. -Kár - mosolygott Rodgers a félhomályban -, akár a farkát is ellıhettem volna valamelyiknek! -Jól csinálták, emberek - dicsérte meg ıket Smith. - Mehetünk, hadnagy? -Igen. Az ırmester röstellkedett a hadnagy viselkedése miatt. Elvezette a többieket. Átvágtak a kaviccsal felszórt úton, aztán száz yarddal odébb újabb lávamezıhöz érkeztek, és megmászva a sziklákat ismét holdbéli tájra érkeztek. Vizes gyakorlóik a lábukra tapadtak, de a hővös nyugati szellı már kezdte megszárítani ıket. PHARRIS -November barátunknak nincsen visszaverıdésgátló burkolata - mutatott a képernyıre a tengera-lattjáró-elhárító tiszt. - Azt hiszem, ez ı, nyargal, hogy utolérje a konvojt. -A nyomvonalát körülbelül negyvenhatezer yardnyira találtuk meg - közölte

a harcászati tiszt. -Szálljon fel a helikopter - rendelkezett Morris. Öt perccel késıbb a Pharris helikoptere teljes sebességgel száguldott délnyugat felé, és a megadott ponton egy másik P-3C Orion, a Bluebird hét csatlakozott hozzá. Mindketten alacsonyan repültek, 485 remélték, hogy sikerül meglepniük a tengeralattjárót, amely egy védencüket elsüllyesztette, egy másikat pedig súlyosan megrongált. Az orosz alighanem rosszul tette, hogy gyorsított. Lehet, hogy parancsa volt a konvoj követésére, és az is, hogy rádión adatokat akart továbbítani más tengeralattjáróknak. Talán fel akart zárkózni, hogy újabb támadást hajtson végre. Akárhogyan is, a reaktor szivattyúi dolgoztak, és akkora zajt keltettek, hogy kihallatszott a hajótestbıl. A periszkópja fenn volt, ami lehetıvé tette a légijármőveknek, hogy megtalálják lefelé keresı radarjaikkal. A helikopter volt hozzá közelebb, a pilótája éppen az Orion harcászati koordinátortisztjével beszélt. Úgy tőnt, hogy ha minden jól megy, tankönyvbe illı akciót hajtanak végre. -Nos, Bluebird, három mérföldnyire vagyunk a támadási centrumtól. Közölje a pozícióját. -Két mérfölddel maga mögött vagyunk, Papa-egy-hat. Világíts ki! A rendszerkezelı kinyitotta a radar maszkját, és készenléti üzemmódból aktívba kapcsolta. Ahelikop-ter orra alatt elhelyezett radaradóból nyomban áradni kezdett az energia. -Kontaktus, radar kontaktus egy-hat-ötös irányban, elıttünk ezeregyszáz yardnyira. -Bekapcsolom a magnetométert - felelte a pilóta, majd gázt adott, és száguldani kezdett a kontaktus felé. -Mi is megtaláltuk - mondta kisvártatva a harcászati tiszt. A mellette ülı tengerészaltiszt élesített 486 egy torpedót. A kezdı keresési mélységet száz lábra állította be. A helikopter helyzetjelzıi kigyulladtak: a sötétben vörös fények villantak. Most már nem volt értelme titkolni, hogy jönnek. A tengeralattjáró alighanem felfedezte a radarjeleiket, és valószínőleg megpróbálkozik egy gyors merüléssel. Ahhoz azonban több idı kellett, mint amennyi neki volt. -Mágnes, mágnes, dobj füstjelzést! - kiáltotta a rendszerkezelı. A füst a sötétben nem látszott, de az apró zöld láng annál inkább. A helikopter kilendült balra, hogy utat adjon a most már csak ötszáz lábnyira mögötte közeledı Orionnak. A P3-C nagyerejő keresıfényei fellobbantak, és megvilágították az immár láthatatlan periszkóp baloldalán húzódó sokatmondó vízbarázdát. A pilóta azonnal megértette, hogy a mágneses kontaktus nagyon közel van. Az Orion bombaszekrényének ajtaja kinyílt, és a torpedó egy szonárbójával együtt a sötét vízbe hullott. -Egyértelmő szonárkontaktus, tengeralattjáró! - mondta a mikrofonjába a szonárkezelı. A monitoron megjelenı hangdiagramok pontosan olyanok voltak, amilyeneknek egy nagy sebességgel haladó Novemberéinek lenniük kellett, és üldözıje, a torpedó már folyamatosan pengetett. -A torpedó gyorsan közeledik a célhoz... Jól fest, harcászati, közeledik... közeledik... becsapódott! A torpedó hang-nyomvonala egyesült a tengeralattjáróéval, és a vízesés-monitoron fényes folt jelent meg. 487

Az Orion szonárkezelıje aktívról passzív üzemmódba kapcsolta a bóját, és szalagra vette a torpedó robbanásának robaját. A tengeralattjáró csavarzaja elhallgatott, és ismét hallatszott a levegıbefúvás, amely az imént akkor szőnt meg, amikor a November megkezdte hirtelen merülését. -Kinyírtuk, kinyírtuk, kinyírtuk! - lelkendezett a harcászati tiszt. -Erısítse meg a találatot - szólt bele a rádióba Morris. - Szép munka volt, Bluebird. Ez volt ám a gyors húzás! -Vettem, értettem, Pharris. Köszönöm, uram. Remek együtt dolgozni ilyen helikopterrel meg felderítéssel. Nagyon sokat segítettek nekünk. A szentségit, kapitány, lehet, hogy egy darabig majd csak körözünk maguk körül, maguk úgy is elintéznek mindent. Vége. Morris átballagott a sarokba, és töltött magának egy csésze kávét. Szóval épp most segítettek elsüllyeszteni két szovjet tengeralattjárót... A harcászati tiszt már nem volt ennyire lelkes. -Elkaptunk a vén, zajos Foxtrotot, meg egy Novembert, amely elkövetett egy hülyeséget. Lehet, hogy utánunk küldték, hogy figyeljen bennünket, és ezért sikerült elcsípnünk? -Lehetséges - bólintott Morris. - Ha Ivánék ilyesmit csináltatnak a kapitányaikkal... szóval, ık kedvelik a központi irányítást, de ez majd megváltozik, ha rájönnek, hogy ez tengeralattjárókba kerül nekik. Ezt a leckét egykoron mi magunknak is meg kellett tanulnunk. 488 CHICAGO McCaffertynek is volt egy kontaktusa. Már több, mint egy órája követték, a szonároperátorok nagyon igyekeztek, hogy a képernyın mégkülönböztessék a háttérzajt az egyértelmő jelektıl. Az adatok továbbmentek a tőzvezetı részleghez, a négy emberhez, aki a harcászati központ hátsó sarkában hajolt a térkép fölé. A kapitány tudta, hogy a legénység már sugdolózik. Elıször volt az a tőz a hajógyárban, még mielıtt elindultak volna. Aztán el kellett jönniük a Barents tengerrıl, méghozzá rosszkor. Aztán megtámadta ıket egy baráti repülıgép... lehet, hogy a Chicago szerencsétlen hajó? A szolgálatvezetık meg az altisztek igyekeztek ugyan elhessegetni maguktól ezt a gondolatot, de azért ragaszkodtak is hozzá, mert minden tengerész hisz a sorsban. A tengeralattjárósoknak ez a hivatalos vallásuk... "Ha nem vagy szerencsés, nincsen rád szükségünk" mondta egyszer egy híres tengeralattjárós admirális. McCafferty éppen elégszer hallotta ezt. És eddig nem volt szerencséje. Visszament a térképasztalhoz. -Mi történik? - kérdezte. -Ami az irányt illeti, nem sok minden. Alighanem távolodik, ez már a harmadik konvergenciaövezet, lehet vagy nyolcvan mérföldriyire. Valószínőtlen, hogy közeledjen hozzánk. Valószínőleg elveszítettük a jelet, amikor elhagyta az övezetet. 489 Az elsı tiszten is látszottak a múlt heti hadmőveletek fáradalmai. -Kapitány, ha szabad találgatásokba bocsátkoznom, szerintem egy nukleáris tengeralattjárót követünk, mégpedig alighanem egy zajos példányt. Az akusztikai viszonyok nagyon jók, tehát van három CZ-nk, amivel eljátszadozhatunk. És lefogadom, hogy ı is ugyanazt csinálja, amit mi, egy kijelölt vonalon járırözik. A fene egye meg, lehet, hogy ugyanúgy fel-alá rohangál a saját nyomvonalán, mint mi. Alighanem ezért van, hogy alig változtatja az irányát.

A kapitány a homlokát ráncolta. Ez volt ez elsı igazi kontaktusuk a háború kezdete óta. Órjárati területének északi határánál járt, a cél pedig valószínőleg éppen a határ túloldalán tartózkodott. Ha üldözıbe veszi, védtelenül hagyja kijelölt szektorának nagy részét... -Gyerünk utána - adta ki a parancsot McCafferty. - Kormányt tíz fokkal balra, új irány három-öt-egy... kétharmados sebességgel elıre. A Chicago gyorsan északi irányba fordult, és fölgyorsult maximális halk sebességére, tizenöt csomóra. Ilyenkor alig bocsátott ki zajokat. Nemigen volt rá esély, hogy ellenfele észrevegye, mert a Chicago szonárjai még ennél a sebességnél is fel tudtak fedezni öt-tíz mérföldnyire lévı célokat. Négy torpedócsövében két MK-48 torpedó, és két Harpoon hajóelhárító-rakéta várakozott. Akár felszíni hajó, akár tengeralattjáró volt a célpont, a Chicago el tudott bánni vele. 490 GRAFARHOLT, IZLAND -Korán megérkezett, Kopó - felelte a Kutyaház. Edwards két szikla között ült, és egy harmadiknak vetette a hátát, az antenna a térdén nyugodott. Remélte, hogy biztonságos irányba mutat. Úgy gondolta, oroszok fıképpen a Keflavik-Reykjavik partszakaszon vonultak fel, az ı mőholdjának irányegyé-nesétıl jóval nyugatabbra. Itt azonban házak és üzemek voltak alatta, márpedig, ha van ott egy lehallgatóállomás... -Ide kellett érnünk, mielıtt virradni kezd - magyarázta a hadnagy. A utolsó kilométert már a kelı nappal a hátukban, futva kellett megtenniük. Edwards némi elégtétellel állapította meg, hogy a tengerészgyalogosok erısebben zihálnak, mint ı. -Mennyire vannak biztonságban? -Van valami mozgás alattunk az úton, de az jóval odébb van, vagy egy mérföldnyire. -Jól van. Látják maguktól délnyugatra az áramelosztó-állomást? Edwards fél kézzel a távcsövéért nyúlt, hogy megnézze. A térkép szerint a helyet Atunnak hívták, itt voltak a tájék elektromos hálózatát ellátó fı áramátalakítók, ide érkeztek be kelet felıl a nagyfeszültségő vezetékek, és innét futottak szét a tápvezetékek. -Igen, látom. -És hogy mennek a dolgok, Kopó? Edwards kis híján azt felelte, hogy ragyogóan, de aztán meggondolta magát. -Rosszul, rosszul mennek a dolgok. 491 -Vettem, Kopó. Figyelje azt a trafóállomást, mozdul-e körülötte valami. -Várjon. Edwards letette az antennát, és alaposabban szemügyre vette a létesítményt. -Oké, látok egy páncélozott jármővet, épphogy kilátszik az állomás nyugati sarka mögül. Három... nem, négy fegyveres katona van a szabadban. Mást nem látok. -Nagyon jó, Kopó. És most figyelje azt a helyet. Tudassa velünk, ha SAM-ek bukkannak fel, vagy ha ismét vadászokat lát. Mostantól jegyezze fel, hány teherautót és katonát lát, és hogy merre tartanak. A biztonság kedvéért vesse is papírra. Megértett? -Rendben, mindent leírunk és jelentjük. -Jól van, nagyon jól csinálják, Kopó. Az a dolguk, hogy figyeljenek és

jelentsenek - emlékeztette a Kutyaház. - Kerüljön mindenféle kontaktust. Ha ellenséges katonákat látnak közeledni maguk felé, tőnjenek el. Ne törıdjenek a rádiózással, húzzák el a csíkot, aztán amikor tudnak, jelentsenek. És most kapcsoljanak ki egy idıre. -Vettem. Vége - felelte Edwards, és hozzálátott, hogy elrakja a rádiót. Már-már becsukott szemmel is meg tudta volna csinálni... -Mit mondott, hadnagy? -Azt,- hogy üljünk meg itt, és figyeljük azt az áramátalakítót annál az útnál. -Azt akarják, hogy csináljunk egy kis világosságot? -Túl sok odalent a katona, ırmester - felelte 492 Edwards, majd nyújtózkodott, és kinyitotta a kulacsát. Garcia a jobbján lévı halom tetején ırködött, Rodgers pedig aludt. - Mi a reggeli? -Ha van mogyoróvaja meg sós keksze, odaadom érte az ıszibarackomat. -Edwards feltépte az ellátmány adag dobozát, és szemügyre vette a tartalmát. -Megbeszéltük. 22/ Riposztok CHICAGO A tengeralattjáró lelassult, hogy ismét megkeresse a célt. Körülbelül egy órán át haladt mélymerülésben, tizenöt csomós sebességgel, most pedig, hogy lassított, feljött ötszáz lábra, pontosan egy mély hangcsatorna közepébe. McCafferty kelet felé indult, így a vontatott szonársor - a farok megkereshette az északon lappangó feltételezett célt. Eltartott néhány percig, amíg a szonárok a megfelelı irányban egy egyenesbe álltak, és a kezelık komolyan hozzáláthattak a munkához. Lassan érkezni kezdtek az adatok a képernyıikre, egy tengerész altiszt pedig fejhallgatót csatlakoztatott a rendszerhez, remélve, hogy meghall valamit. Nem volt mit felfedezniük. A monitorokon húsz percen át csak szórványzajok látszottak. McCafferty megnézte a térképre rajzolt nyomvonalakat. Iménti kontaktusuk most valahol két konvergenciazónával odébb lehetett, és a víz akusztikai jellemzıinek ismeretében könnyőszerrel meg kellett volna találniuk. A képernyıiken azonban semmi sem látszott. - Nem is tudtuk megállapítani, miféle - vonta meg a vállát az elsı tiszt. -Eltőnt. 494 -Vigye fel a hajót antennamélységre, lássuk, mit fıznek odafent - mondta McCafferty, és visszament a periszkópemelvényhez. Figyelmét nem kerülte el, hogy a helyiségben hirtelen feszültté vált a hangulat. Amikor legutóbb ilyesmit csináltak, kis híján elsüllyesztették ıket. A tengeralattjáró hatvan láb mélységben megállapodott, a szonár ismét tett egy kísérletet, de semmit sem talált. Felemelkedett az elektronikus felderítıárboc, de a kezelık csak gyenge jeleket jelentettek. Most a keresıperiszkóp bukkant a felszínre. McCafferty villámgyorsan körbepásztázott vele a szemhatáron. Sem a levegıben, sem a vízen nem látott semmit. -Északon vihar, szélrohamok-mondta. -Periszkópot le. Az elsı tiszt némán káromkodott. A vihar zaja szinte lehetetlenné teszi majd, hogy megtalálják a hagyományos tengeralattjárót, amelyet, ha a villanymotorjaival halad, amúgy sem könnyő megtalálni. Egy dolog volt területükrıl kis távolságra kitörve elsüllyeszteni az ellenfelet, s megint más egy álló napon át keresgélni valamit, amit talán sohasem találnak meg.

A kapitányra nézett, várta, hogy McCafferty döntsön. -Minden irányba figyeljenek - szólalt meg a parancsnok -, elsı tiszt, tíz csomós sebességgel vigyen vissza bennünket az ırhelyünkre. Maradjunk mélyen. A mőszerek memóriájából elı tudta hívni az irányt és a sebességet, a tévén pedig megnézhette, amit a periszkóp látott... vagy akár egy kazettára másolt filmet is. McCafferty már húsz órája volt 495 talpon, de a háborús helyzet stressze miatt úgy érezte, mintha már egy hete ébren volna. Lehúzta a cipıjét és lefeküdt, de nem jött álom a szemére. KEFLAVIK, IZLAND Az ezredes végighúzta kezét a vadászgépe oldalára festett bombázó-sziluetten. Elsı harci gyızelmét gépágyúinak kamerái is rögzítették. Szovjet pilóta azóta nem aratott igazi légigyızelmet, hogy egy maroknyi bajtársa harcolt Dél-Vietnam felett, ı pedig egy atomfegyverek célbajuttatására is alkalmas bombázóval végzett, amely egyébként akár a hazáját is veszélyeztethette volna. Izlandon most huszonöt MiG-29 állomásozott. Négy közülük állandóan a levegıben volt, hogy védelmezzék a támaszpontokat, amíg a földi erık megszilárdítják helyzetüket a szigeten. A B-52-ek támadása során kisebb sérülés érte a fı keresıradart, de várható volt, hogy repülıgépen még ma meghozzák az újat, egy mozgatható, modern berendezést, amely napjában kétszer is változtathatja a helyzetét. Szerette volna, ha van repülıre telepített radarjuk, de tudta, hogy a németországi veszteségek nyomán nagy a hiány az ilyenekbıl. Az ottani légiharcokról rossz hírek érkeztek, bár a két MiG-29 repülıezred jól megállta a helyét. Az ezredes az órájára nézett. Két óra múlva egy raj élén halad majd, egy-úegy konvojt keresı kisebb Backfire köteléket kísér. 496 GRAFARHOLT, IZLAND -Oké, Kutyaház, hat vadászgépet látok állni a reyk-javiki repülıtér betonján. Valamennyi vörös csillagos, iker-farokvezérsík, és úgy látom, levegı-levegı rakéták is vannak rajtuk. Ott áll két SAM-rakétave-tı is, meg valami gépágyúféle, olyan, mint egy Gat-ling. Egy pótkocsira szerelték. -Ez egy Zulu-Sierra-Uniform három nullás, Kopó. Nagyon rossz hír. Mindent tudni akarunk azokról a vackokról. Hány van belılük? Csak egy, ott áll egy füves háromszögben, párszáz lábnyira nyugatra a repülıtér épületétıl. -A vadászok egy csomóban vannak vagy szétszórva? -Szétszórva, minden kifutón kettı-kettı. Minden pár mellett ott áll egy kisteherautó, meg öt vagy hat katona. Szerintem lehetnek olyan százan, két páncélozott jármővel és kilenc teherautóval. Areptér kerítése mentén járıröznek, és kialakítottak néhány géppuskafészket is. Úgy tőnik továbbá, hogy az oroszok itteni kis hatótávolságú gépeket használnak csapatszállításra. Katonákat láttunk beszállni kis, kétmotoros gépekbe, ma négy ilyen szállt fel. Orosz helikoptert tegnap óta nem láttunk. -Milyennek látja Reykjavikot? - kérdezte a Kutyaház. -Egy völgyön át lelátunk a reptérig, be azonban csak néhány utcába látunk. Mintha az egyik útkeresztezıdésben egy páncélozott jármővet állítottak volna le. A katonák csak lıdörögnek, ahogyan a rendırök 497 szoktak az keresztezıdéseknél. Ha találgatnom kell, azt mondanám, hogy

katonáik többsége Reyk-javikban és Keflavikban van. Civilek nemigen mutatkoznak, polgári közlekedés úgyszólván nincsen. Nagy a jövés-menés a fıutakon, tılünk nyugatra a tengerparton, és keletre, az l-es fıúton is. Ide-oda jönnek-mennek, mintha ırjáratoznának. A két úton körülbelül ötven-ötven ilyen fordulótszámoltunkösz-sze. Más. Láttunk oroszokat civil jármővön. Dzsipet, a mi reptérijeinket leszámítva, eddig nem láttunk. Úgy gondolom, hogy az oroszoknak is megvan a saját dzsipféléjük, igazam van? Azt hiszem, elrekvirálták az emberek terepjáróit. Gyakorlatilag ezek itt a nemzetijármővek, és rengeteg mozog belılük az utakon. -Érkezett-e újabb szállítógép? -Öt is. Tiszta az ég, és látjuk ıket, amint Keflavik felé haladnak. Négy közülük IL-76 volt, az ötödik egy C-130-hoz hasonlított. Hogy ez az utóbbi mire való, nem tudom. -Repülnek a vadászok? -Két órája láttunk egy felszállást. Úgy gondolom, van odafent egy ırjáratuk, és vadászaik állomásoznak itt is, Keflavikban is. Azért pénzben nem fogadnék rá. Hozzáteszem, hogy úgy fest, mintha a vadászok öt percen belül fel tudnának szállni. Nagyon úgy tőnik, hogy állandó riadókészültségben vannak. -Rendben, értettem, Kopó. Milyen a helyzetük? -Jól elrejtıztünk, az ırmester pedig felderített két menekülési útvonalat. Eddig nem vettük észre, hogy 498 az oroszok kutatnának. Többnyire a lakott területeken és az utakon idıznek. Ha errefelé indulnak, elhúzunk. -Nagyon helyes, Kopó. Valószínőleg hamarosan amúgy leparancsoljuk arról a dombról. Remekül teszi a dolgát, pajtás. Tartson ki. Vége. SKÓCIA -Nagyon ügyes a kölyök - vélekedett az ırnagy. Kényes helyzetben volt: amerikai tiszt létére egy brit hírszerzık által mőködtetett NATO hírközlési támaszponton szolgált. Az angol kollégák egyik fele megbízhatatlannak tartotta Edwardsot, a többi megbízott benne. -Annyit mondok, jól megy neki - biccentett egy magasabb rangú brit tiszt. Fél szeme volt, és látszott rajta, hogy a másikat már régen elveszítette, de az ırnagy még így is kemény fickónak találta. -Figyelje csak meg, hogyan tesz különbséget a megfigyelései és a véleményei között! -Idıjós - horkant fel egy másik. - El kéne juttatnunk oda egypár hivatásost. Mennyi idı alatt tudunk keríteni néhányat? -Talán holnapra. A flotta viszont azt akarja, hogy tegyük ıket tengeralattjáróra, én pedig egyetértek ezzel. Tudja, kissé kockázatos volna ejtıernyıvel ledobni ıket. Izland csupa szikla, az Isten is arra teremtette ıket, hogy az ember kitörje rajtuk a bokáját meg a lábát. Aztán meg ott vannak a szovjet 499 vadászok. Ne kapkodjuk el a katonák odajuttatását. Majd ha kiegyeltük a repülıgépeiket és általában is megnehezítettük az életüket, megtehetjük. -Az pedig ma kezdıdik - szólt az ırnagy. - Amikor Izlandon lemegy a nap, indul az Északi kalapács második szakasza. -Remélem, jobban megy majd, mint az elsı fázis, öregfiú. STORNOWAY, SKÓCIA -Nos, mi a helyzet idefent? - kérdezte angol kollégájától Toland. Közvetlenül a

repülıgép felszállása elıtt táviratozott Martynak: JÓL VAGYOK. EGY DARABIG A PARTON LESZEK, ÖLELLEK. Remélte, hogy ez majd megnyugtatja az asszonyt. Az anyahajó elleni támadás híre alighanem már megjelent az újságokban. -Lehetne jobb is.Megpróbáltunk segíteni a norvégoknak, és vesztettünk nyolc Tornádót. Annyi gépünk van, hogy éppen meg tudjuk védeni magunkat, Ivánék meg most kezdik támadni az északi radarlétesítményeinket. Sajnálom, ami a repülıhordozójukkal történt, de azt kell mondanom, hogy nagyon örülök, amiért egy darabig kénytelenek itt lenni velünk, fiúk. A Nimitz elfogó vadászait és radarfelderítı gépeit a brit Királyi Légierı két támaszpontjára telepítették. A kezelı személyzetet továbbra is hozták a szállítógépek, és támadt valami bonyodalom a rakétákkal, 500 de minden F-14-en elegendı fegyver volt egy támadáshoz, és használhatták a brit Sparrowkat. A vadászok, mivel szárazföldrıl szálltak fel, nagyobb mennyiségő fegyvert és üzemanyagot vihettek magukkal, és nagyobb támadó erıt is képviseltek, mint a tengeren. A vadászpilóták kutya kedvükben voltak. Miután repülıikkel és becses rakétáikkal robotrepülıgépeket lıttek le, a hajórajhoz visszatérve láthatták, milyen félelmetes következményekkel járt a hiba. Még mindig nem lehetett tudni, hogy összesen hányan haltak meg, de a Saipanról alig kétszáz ember menekült meg, a Fochról pedig csak ezer. Ami a veszteségeket illeti, ez volt az Egyesült Allamok haditengerészetének legvéresebb veresége, ezrek vesztek oda, és egyetlen ellenséges célt sem semmisítettek meg, ami kiegyenlíthette volna a veszteségeket. Csak a franciák vették fel sikerrel a harcot a Backfire-ekkel - a huszonkét esztendıs Crusaderek többre mentek, mint az agyondicsért Tomcatekkel. Toland az elsı eligazításon ült. A Királyi Légiérı tartotta. A vadászpilóták halálos csendben ültek, ı pedig képtelen volt megállapítani, milyen hangulatban vannak. Nem viccelıdtek, nem tettek halk megjegyzéseket, arcukon nem látszott mosoly. Tudták, hogy a hibát nem ık követték el, hogy egyáltalán nem tehettek a történtekrıl, ez azonban, úgy látszott, nem érdekli ıket. Megrendítette ıket, ami a hajójukkal történt. Tolandet is. Lelki szemei elıtt újra és újra megjelent a repülıfedélzet négy hüvelyk'vastag acéllemeze, amely úgy kunkorodott az ég felé, mint a celofán, 501 s alatta a sötét üreggel, amely egykor a hangárfedélzet volt. Két sor testzsák... a tengerészek, akik meghaltak a világ leghatalmasabb hadihajóján... -Toland fregattkapitány? - veregette meg a vállát egy repülı. - Volna szíves velem jönni? A két férfi átment a hadmőveleti helyiségbe. A hadmőveleti tiszt, egy hadnagy intett neki, hogy csatlakozzék hozzá. -Egy ezred, talán kevesebb. A maguk egyik EP-3-a arra szaglászik, és vette az orosz gépek adásait. Éppen tankoltak Izlandtól északra. Alighanem az egyik konvojra pályáznak. -Azt akarja, hogy hazafelé jövet elkapják ıket a Tomcatek? Nagyon nehéz lesz pontosan idızíteni. -De még mennyire. Újabb komplikáció. Izlandot kell navigációs vonatkoztatásiés biztos találkozási pontként használnunk. Tudjuk, hogy Ivánéknak vadászaik vannak ott, és azt is tudjuk, hogy egyes vadászaik a két izlandi repülıtérrıl indulnak bevetésre. -Ezt a Kopónak nevezett forrástól tudjuk?

-Szóval hallott róla. Igen. -Milyen vadászok? -Az emberük jelentése szerint iker-farokvezérsíkjuk van. Lehetnek MiG-25-ök, 29-ek, vagy 31-ek. -29-es Fulcrumok, mert a többi elfogó vadász. A B-52-ek nem látták ıket? A tájékoztató, amelyrıl éppen most jött ki, a légierı Keflavik elleni támadásáról szólt. Újabb jó hírek az emberek felvidítására. -Nyilván nem nézték meg ıket elég alaposan, ráadásul elsı ránézésre eléggé hasonlítanak is egymásra. Egyetértek, valószínőleg Fulcrumok, és azt hiszem Ivánéknak most kényes feladatot kell megoldaniuk: biztonságos folyosót alkotni a vadászaikból a bombázóik védelmére. -Visszafelé jövet esetleg tankolniuk kell... menjünk a tartálygépekre? -Gondoltunk rá, de egymillió négyzetmérföldnyi óceán felett kellene hajkurásznunk ıket. A térképen jól látszott a mondott terület. -Ennek idızítése majdhogynem lehetetlen volna, bár úgy gondolom, valamikor a jövıben érdemes lesz megpróbálnunk. Pillanatnyilag az elsı számú problémánk a légvédelem. Úgy gondoljuk, késıbb Ivánék esetleg partra akarnak szállni Norvégiában. Ha a felszíni flottájuk kifut, szét kell zúznunk. PHARRIS -Légiveszély, kapitány -jelentette az elsı tiszt. - Ismeretlen céllal körülbelül huszonöt Backfire közeledik. -Nos, nem hinném, hogy a repülıhordozó-raj után igyekeznének huszonöt géppel, most, hogy a hajón NATO-vadászvédelem alatt áll. Most merre járnak? -Valószínőleg Izland felett, három-öt órányira. Nem mi vagyunk a legnagyobb konvoj a hatótávolságukon belül, de mi vagyunk a legkiszolgáltatottabbak. -Másfelıl viszont, ha ezeket a hajókat támad 503 nák, védtelen hajókra csaphatnának le a nyílt óceánon. Én azonban a helyükben nem tenném. Ahajóink hadianyagot szállítanak... A konvoj hajói közül mindössze ötön voltak légelhárító rakéták. Kecsegtetı célpont... GRAFARHOLT, IZLAND "- Kondenzcsíkok, Kutyaház, körülbelül húsz kondenzcsíkot látunk az égen. Most haladnak át felettünk. -Tudja azonosítani a gépeket? -Nem nagy repülık, a szárnyaikon nem látok hajtómőveket, de a típusban nem vagyok biztos. Nem tudom megállapítani a sebességüket sem, nem hallok hangrobbanásokat, márpedig ha átlépnék az egy Machot, mostanra már hallanunk kellett volna ıket. -Ismételje meg a számot - parancsolt a Kutyaház. -Huszonegy kettıs és két szóló kondenzcsík, körülbelül egy-nyolc-nulla irányban haladnak. Valamennyi reykjaviki vadász felszállt, és harminc perccel ezelıtt elrepültek észak felé. Még mindig nem jöttek vissza, azt azonban, hogy hol vannak, nem tudjuk. Úgy tőnik, a bombázókat nem kísérik. Más újság nincsen. -Vettem, Kopó. Jelezze nekünk, ha a vadászok leszállnak. Nem árt, ha tudjuk, mennyi idıt tudnak a levegıben tölteni. Vége. 504 Az ırnagy odafordult egy ırmesterhez.

-Ezt most rögtön adja le. Megerısítem, hogy egy ezred erejő Backfire kötelék közeledik, most éppen Reykjavik felett vannak, feltételezett irányuk egy-nyolc zéró. Lehet, hogy vadászkísérettel... igen, jobb, ha ezt is beleveszi. A NATO-híradóközpont volt az egyetlen dolog, amely a tervek szerint mőködött. Az Egyenlítı felett keringı távközlési mőholdak egyelıre elérhetetlen pályáikon világszerte információkkal látták el a harci egységeket. Itt, Skóciában volt az egyik fı csomó. A katonák így nevezték a high-tech telefonközpontokat. PHARRIS Príma idıjárás a kondenzcsík-képzıdéshez - állapította meg Morris. Nagy magasságban eszményid hımérséklet és a páratartalom viszonya, a repülıgépek forró hajtómőgázai ki fognak csapódni. Látszottak az Atlanti-óceán feletti légiútvonalak. A nagy, húszszoros nagyítású távcsöveket, amelyekkel a híd mellvédjeirıl figyelték a vizet, felvitték az elülsı felépítmény tetején lévı repülıhídra, a jelzımatrózok ezek segítségével azonosították a repülıket. Fıképpen Bear eket kerestek: ezek a szovjet felderítıgépek választották ki a célpontokat a Backfire-ek számára. Mindenki izgatott volt, és kilátás sem volt rá, hogy mostanában elengedhetik magukat. A tengeralattjárók 505 amúgy elég komoly fenyegetést jelentettek, azután azonban, hogy az elızı napon olyan kíméletlenül elbántak a repülıhordozó-rajjal, a konvoj úgyszólván védtelen volt egy légitámadással szemben. Túlságosan messze jártak a parttól, hogy szárazföldrıl indított vadászok védelmét remélhették volna. A Pharris csak a legegyszerőbb légelhárítással rendelkezett. Magát is aligha tudta volna megvédeni, másoknak pedig egyáltalán nem lehetett hasznára. A föld-levegı rakétákkal felszerelt hajók most a konvoj északi oldalán, a fregattól húsz mér földnyire haladtak, a Pharris pedig folytatta a tengeralattjáró-keresést. A hadihajón lévık csak annyit tehettek, hogy figyelték a veszélyjelzı mőszereiket és rádiójukat, hátha hozzájutnak valamilyen adathoz. Biztosra vették, hogy Ivánék a célok megkereséséhez és azonosításakor használni fogják a Be-arökre telepített Big Bulge keresıradarjaikat. A konvojparancsnok azt tervezte, hogy a légelhárító hajókat plusz célsorként állítja fel, ugyanolyan formációban, mintha csak kereskedelmi hajók volnának. Némi szerencsével egy különösen kíváncsi Bear fegyvertelen hajónak nézheti ıket, és közelebb kívánkozik egy kis szemügyrevétel céljából. A hajók egyetlen kijátszható ütıkártyája volt, hogy esetleg messzirıl sikerül lelıniük... -Kontaktus! Big Bulge radar zéró-zéró-kilences irányban. Jelerısség gyenge. -Hibázz el minket, szarházi! - lihegte a harcászati tiszt. 506 -Nincs rá sok esélyünk -jegyezte meg Morris. - Továbbítsa az adatot a kísérık parancsnokának. A Bear dél felé haladt, és miközben közeledett a konvojhoz, tíz percenként mindössze két percig használta a radarját. Tıle nyugatra hamarosan egy újabbat is észrevettek. A térképészek berajzolták a helyzetét, és mőholdon keresztül üzenetet küldtek Nor-folkba, az Atlanti Flotta fıparancsnokának - sürgıs segítséget kértek. Tíz perccel késıbb megjött a válasz, miszerint segítséget nem kaphatnak. A Pharris tüzérei elfoglalták a helyüket a légvédelmi gépágyú tornyában. Aktivizálták a pontvédı rakétarendszert, a Gatlig-gépágyú radarját készenléti állásba kapcsolták, a többieket viszont üzemen kívül helyezték. A harcászati

információs központban ülı radarkezelık idegesen babrálták a kapcsolókat, hallgatták az elektronikus felderítés jelentéseit, és idınként lopva a térképre pillantottak. -Mostanra valószínőleg már mind a kettı ránk bukkant. -Most jönnek majd a Backfire-ek - bólintott Morris. A kapitány felidézte magában a csatákat, amelyekrıl a haditengerészeti akadémián tanult, amelyekben a második világháború elején a japánoké volt a légi fölény, vagy amikor a németek nagy hatótávolságú Condorokkal kerítették be a konvojokat, rádión megküldték a pozícióikat az összes érdekelt félnek, aztán pedig a szövetségesek semmit sem tehettek. Nem várta volna, hogy negyven évvel késıbb ugyanilyen helyzetbe kerül. Negyven esztendınként 507 megismétlıdik ugyanaz a taktikai szituáció? Morris ezt abszurdumnak találta. Abszurdnak, és rémesnek. -Szabad szemmel látunk egy Beart, kettı-nyolcnullás irányban, a horizont felett. -Irányzó, hátulról kövesse a célt a célzókészülékkel-szólalt meg hirtelen a harcászati tiszt. Morrisra pillantott, és hozzátette: -Talán elég közel jön, hogy tüzet lehessen nyitni rá. -Egyelıre még ne kapcsolják be az egyik radart sem. Ha nem elég óvatos, lehet, hogy éppen most ballag bele valamelyik hajó rakétatüzébe. - Nem létezik, hogy ilyen ostoba legyen. - Megpróbálja majd kiókumlálni a konvoj légvédelmét - mondta halkan Morris. - Látni még nem láthatta ıket, vizuálisan még nem. Egy ideig aztán is csak úszó testeket lát majd, vízbarázdákkal a nyomukban, nem könnyő azonosítani egy hajót egy repülıgéprıl, uram. Lássuk csak, mennyire kíváncsi a fickó... -A repülıgép irányt változtatott - jelentette az egyik kezelı. - Kelet felé, a mi irányunkba fordul. -Légiakció jobbról! Kormányt jobbra, teljes sebességgel elıre! Új irányunk egy nyolc-nulla! - adta ki nyomban a parancsot Morris. Délre fordult, hogy a légelhárító hajók felé csalja a repülıt. - Világítsák ki a célt. Fegyvereket harchoz. Ha a hatótávolságukon belül kerül, támadják meg. A Pharris éles szögben balra fordult, és végrehajtotta az irányváltozatást. A hajó tatja keresztbe fordult a cél irányegyenese elıtt, közben az öthüvelykes 508 gépágyú állványa elfordult az óramutató járásával egy irányba. Mihelyt levették róla a burkolatot, a tőzvezetı radarok ellátták lıelemekkel, a hosszú csövő alkalmatosság pedig harminc fokos szögben megemelkedett, és ráállt a célra. Ugyanezt tették a hajófarba telepített pontvédı rakéták is. -A cél repülési magassága harmincezer láb, távolsága tizenöt mérföld, közeledik. A kísérıhajók parancsnoka még mindig nem engedélyezte a rakéták kilövését. Jobb, ha Ivánék lınek elsıként, még azelıtt, hogy megtudnák, mi akadt az útjukba. repülıhordozó elleni támadásról szóló hírek már az egész flottához eljutottak. A nagy orosz levegıföld rakétákat nem volt különösebben nehéz eltalálni, mert nyílegyenesen száguldottak a céljaik felé, de gyorsan kellett reagálni rájuk, mert nagyon gyorsan közeledtek. Morris úgy gondolta, a Bear egyelıre a célokat értékeli, és még nem tudja, milyen erejő kíséretük van. Minél tovább tartják tájékozatlanságban, annál jobb, mert a Backfire-ek-nek nem lesz túlságosan sok idejük, hogy a támaszpontjukról lassan jöjjenek el idáig. És ha ez a Bear csak

egy kicsivel közelebb jönne... -Tőz! A Pharris gépágyúja innentıl teljesen automatikus üzemmódban mőködött. Két másodpercenként adott le egy-egy lövést. A Bear aligha volt a hatótávolságán belül, és nem tőnt túl valószínőnek, hogy leszedi, de itt volt az ideje, hogy az oroszok is aggódjanak valami miatt. Az elsı öt lövedék a gép elıtt repült el, ártalmatlanul, 509 a Beartıl egy mérföldnyire robbantak fel, a második három azonban már közelebb került hozzá: mindössze kétszáz yard választotta el ıket a gép bal szárnyától A szovjet pilóta ösztönösen kitért jobbra. Rosszul tette: nem tudta, hogy a legközelebbi teher-hajó-oszlopon rakéták vannak. Néhány másodperccel késıbb ki is lıttek kettıt, a Bear pedig, hogy kitérjen elılük, süllyedni kezdett. Egyenesen a Pharris felé repült, s közben záporoztak belıle a radarzavaró anyagok. A fregatt tüzérei újabb esélyt kaptak a megsemmisítésére. Újabb húsz gránátot lıttek ki a közeledı repülıgépre. Úgy tőnt, kettı kellıképpen megközelítette, hogy megrongálja, látható kárt azonban nem tettek benne. Ezután a rakéták jöttek: szürke füstoszlopot húzó apró, fehér nyilak. Egy elhibázta, és felrobbant az elterelık felhıjében, a második azonban a bombázótól száz láb-nyira detonált. A robbanófej úgy spriccelt szerteszéj-jel, mint az órarugó, ezer meg ezer repeszre szakadt, melyek közül jónéhány átütötte a Bear bal szárnyát. A hatalmas turbólégcsavaros gép egyik hajtómővének teljesítménye hirtelen leesett, a szárnya komolyan megsérült, mire azonban kikerült a Pharris ágyújának hatótávolságából, a pilótának sikerült visszanyernie felette az uralmat. Füstcsíkot húzva haladt észak felé. A másik Bear diszkréten megmaradt a hajók fegyvereinek hatótávolságán kívül. A támadásvezetı éppen most tapasztalt valamit, amirıl úgy gondolta, hogy közölnie kell ezrede hírszerzıtisztjével. - Újabb radarok közelednek. A támadó kötelék! 510 szólalt meg az elektronikai felderítırendszerek kezelıje. - Tíz... nem, a számuk növekszik... tizennégy... tizennyolc! Legközelebb a légtérfigyelı radar kezelıje szólalt meg: -Radarkontaktusok, irányuk zéró-három-négyes, távolságuk egy-nyolc-zéró mérföld, sebességük hatszáz csomó. -Jönnek a Backfire-ek - mondta a harcászati tiszt. -Radarkontaktus - hallatszott a következı kiáltás. - Vámpír! Vámpír! Rakéták tartanak felénk. Morris megrezzent. Valamennyi kísérıhajó bekapcsolta a radarját, rakéták indultak a közeledı célokra. A Pharris azonban ebben a játszmában nem vett részt. Morris parancsot adott, hogy teljes sebességre kapcsolva száguldjanak el észak felé - el a rakéták várható becsapódási területérıl. -A Backfire-ek visszafordulnak, a Bear tartja a pozícióját. Van valami rádiós locsi-fecsi. Huszonhárom rakéta közeledik. Az összes kontaktus iránya változik -jelentette a harcászati tiszt. - Ezek mind a konvoj felé haladnak. Úgy látszik, sikerült meglógnunk. Morris hallotta, hogy a harcászati információs központban tartózkodók egy emberként felsóhajtanak, ı viszont alig könnyebbült meg, amikor a radarernyıre nézett. A rakéták északkelet felıl jöttek, a légelhárító rakéták pedig elébük mentek. A konvoj ismét parancsot kapott a szétszóródásra, a teherhajók menekültek a célterület középpontjából. Ami

511 következett, kísértetiesen emlékeztetett egy játéktermi számítógépes játékra. A huszonhárom szovjet rakéta közül kilenc áttört a SAM-ek között, és rácsaptak a konvojra. Hét teherhajót találtak el. Mind a hét elsüllyedt, akadt, amelyik darabokra szakadt az ezer kilogrammos töltetek robbanása nyomán, de olyan is, amely elegendı ideig a felszínen maradtak, hogy a legénység mentıcsónakba szállhasson. A konvoj harminc hajóval hagyta el Delawaret. Mostanra húsz maradt, és még majdnem ezerötszáz mérföldnyi nyílt óceán választotta el ıket Európától. GRAFARHOLT, IZLAND Két Backfire-nek elfogyott az üzemanyaga, ezért úgy döntöttek, hogy leszállnak Keflavikban. Mögöttük a sérült Bear közeledett. Körözött Reykjavik felett, várta, hogy a Backfire-ek elhagyják a kifutópályát. Edwards jelentette, hogy légcsavaros gépet lát, sérült hajtómővel. A nap az északnyugati horizont felé ereszkedett, a Bear sárgán izzott a kobaltkék égen. -Maradjon adásban, Kopó - rendelkezett a Kutyaház, és három perc múlva a hadnagy azt is megtudta, miért. A szovjeteket ezúttal nem figyelmeztette távolból érkezı elektronikus zavarás. Asziget hegyes középsı részétıl délnyugatra a sziklák felett nyolc FB-111 repült be a szárazföld fölé. Kettesével végighúztak a Selja-völgy mélyén, zöld-szürke álcázásuk szinte 512 láthatatlanná tette ıket a magasban cirkáló vadászok számára. Az elsı pár nyugat felé fordult, a második fél mérföld távolságból követte. A többiek délrıl kerülték meg a Hus-hegyet. -Azt a hétszentségit - mondta Smith: elıször ı látta meg a nagy sebességgel dél felé távolodó farokvezérsíkokat. Amikor Edwards is észrevette ıket, a parancsnoki gép a magasba szökkent, s közben kioldott két televíziós irányítású bombát. Apárja követte példáját, aztán a két támadó észak felé fordult. A négy bomba célba vette az alattuk lévı transzformátorállomást: valamennyi a kerítésen belül csapódott be. Mintha csak egyetlen kapcsolót találtak volna el, a környéken kialudt minden fény. A második pár Aardvark mélyrepülésben húzott végig az l-es számú fıút felett, majd a reykjaviki háztetık fölé érkezve rávetették magukat célpontjaikra. A vezérgép kioldotta "intelligens" bombáit, a párja pedig kifordult a tengerparti üzemanyagtartályok felé. Néhány pillanattal késıbb felrobbant az irányítótorony és egy hangár, és a Rockeye kazettás bombák széttépték az üzemanyagtartályokat. A meglepett orosz légvédelmi tüzérek és rakétások túlságosan késın nyitottak tüzet. Meglepıdtek a Keflavikot védı katonák is, elıször, amikor hirtelen kialudtak a lámpák, és akkor is, amikor mindössze egy perccel késıbb megérkeztek a bombázók. Itt is elsısorban az irányítótorony és a hangárok voltak a támadás célpontjai. A kétezer fontos bombák nagyrészt megsemmisítették ıket. A második pár két parkoló Backfire-re és egy rakéta 513 kilövı jármőre dobta a Rockeye-jait, és számos futball-labda mérető bombát is kiszórtak a kifutókra és a hozzájuk vezetı utakra. Az FB-111-ek utánégetı-vel haladtak tovább nyugat felé, gépágyútőz és rakéták üldözték ıket. Ráadásul pedig vadászok. Hat Fulcrum csapott le a visszavonuló Varkokra, az amerikai gépek zavarórendszerei védelmezı elektronikus zajjal töltötték be az eget. Most, hogy megszabadultak súlyos fegyvereiktıl, az amerikai bombázók hétszáz

csomós sebességgel, alig száz lábnyival az óceán színe felett száguldottak, az orosz vadászok parancsnokát azonban ez nem riasztotta vissza. Látta, mit mőveltek a Varkok Kef-lavikkal, és dühös volt, amiért észrevétlenül megtehették jóllehet a Fulcrumok a levegıben voltak. A MiG-29-ek valamivel gyorsabbak voltak, és lassan csökkentették távolságikat az Aardvarkoktól. Több mint száz mérföldnyire maguk mögött hagyták a szárazföldet, amikor rakétáik radarjai átütötték az amerikai zavarás hullámait. Azonnal útnak indították ıket, mire az amerikaiak elıször a magasba szökkentek, aztán pedig lecsaptak, hogy megszabaduljanak tılük. Az egyik FB-111 találatot kapott, és lecigánykerekezett a tengerbe. A szovjetek már újabb sorozatra készültek, amikor megszólaltak a vészjelzıik. Négy amerikai fantom lesett rájuk, s egy pillanat alatt nyolc Sparrow-rakéta indult el a Fulcrumok felé. Most a szovjeteken volt a menekülés sora. Megfordultak, és utánégetıiket bekapcsolva visszaszá-guldottak Izland felé. A rakéták egyet leszedtek, egy 514 másikat megrongáltak. A csata összesen öt percig tartott. -Kutyaház, itt Kopó. Az elosztónak nyoma sem maradt! A Varkok a helyét is elegyengették, pajtás! A repülıtér délnyugati végében tomboló lángtenger, és úgy nézem, a tornyot is sikerült félbevágni. Úgy tőnik, találatot kapott két hangár is. Két vagy három polgári gép ég. A vadászok fél órája szálltak fel. A szentségit az üzemanyagráktár úgy ég, mint a zsír! Alattunk egy csomó ember rohangál. Edwards nézte, ahogyan odalent az úton tucatnyi jármő jön-megy égı reflektorokkal. Kettı közülük körülbelül egy kilométernyire megállt, és katonák ugráltak le róla. -Kutyaház, azt hiszem, itt az ideje, hogy elhagyjuk ezt a dombot. -Helyes, Kopó. Irány északkelet, a 482-es magaslat. Tíz óra múlva várjuk a hívásukat. Mozgás, ember! Vége. -Ideje, hogy induljunk, uram -mondta az ırmester, és odadobta a zsákját a hadnagynak, majd intett a katonáinak, hogy szedelızködjenek. - Úgy tőnik, hasznára vagyunk a jófiúknak. KEFLAVIK, IZLAND A MiG-ek a még sértetlen egy-nyolcas leszállópályáján landoltak: ez volt a leghosszabb betoncsík a támaszponton. Alighogy leszálltak, a földi személyzet máris hozzálátott, hogy újabb akciókra készítsék fel 515 ıket. Az ezredes meglepetten látta, hogy a támaszpont parancsnoka még életben van. -Hányat lıttek le, ezredes elvtárs? -Csak egyet, és ık is lelıtték az én egyik gépemet. Semmit sem láttak a radaron? - kérdezte az ezredes. -Semmit. Elıször Reykjavikot támadták meg, két kötelékük érkezett észak felıl. A nyavalyások alighanem a sziklák között repültek - fortyogott az ırnagy. A két kifutópálya között álló nagy, mozgatható radarra mutatott. - Ezt nem sikerült eltalálniuk. Érdekes. -El kell vinnünk innét. Valahová magasra, nagyon magasra. Nem fogunk repülıgépre telepített radart kapni, és ha nem javítjuk a lokátor hatásfokát, ez az az alacsony színvonalú tökéletlenkedés a torkunkra teszi a kést. Találjon egy jó kis dombtetıt. Mekkora kár keletkezett a létesítményeinkben?

-Azok a kis bombák sok kis lyukat ütöttek a kifutópályák betonjába, de két órán belül az összesét befoltozzuk. A torony pusztulása következtében nem tudunk nagyszámú repülıgépet mozgatni. Amikor elvesztettük az elektromos energiát, elvesztettük a vezetékes üzemanyagtovábbítás lehetıségét, és valószínőleg a helyi telefonhálózatot is - mondta, és megvonta a vállát. - Kijavíthatjuk ıket, de ez sok nehézséggel jár. Túl sok munka, és túl sok emberre van szükség hozzá. Szét kell szórnunk a vadászokat, és kisegítı megoldásokat kell találnunk az üzemanyag-ellátásra. Legközelebb az üzemanyagtartályokat támadják majd. 516 -Gondolja, hogy ez egyszerő lesz, ırnagy elvtárs? Az ezredes vetett egy pillantást a két lobogó halotti máglyára, amelyek fél órával korábban még Tu-22M Backfire-ek voltak. A sérült Bear éppen most ért földet. -Túlságosan jól választották meg az idıpontot. Akkor csaptak le ránk, amikor a vadászaink fele egy bombázóköteléket kísért a szigettıl északra, a tenger felett. Lehet, hogy szerencséjük volt, csakhogy én nem hiszek a szerencsében. A szárazföldi csapatok valamennyi repülıtér környékét kutassák át ellenséges diverzánsok után. Szigorítsák meg a biztonsági intézkedéseket Ez meg mi az ördög? Nem egészen húsz lábnyira tılük egy Rockeye minibomba hevert a földön. Az ırnagy kivett egy mőanyag zászlót a dzsipjébıl, és felállította a bomba mellett. -Az amerikaiak egyiket-másikat késleltetett de-tonátorral szerelték fel. Az embereim keresik az ilyeneket. Legyen nyugodt, ezredes elvtárs, valamennyi vadásza biztonságban földet ért. A maguk elhelyezési körletei már tiszták. Az ezredes visszahúzódott néhány lábnyit. -Mit csinálnak velük? -Már kidolgoztuk a megoldást. Egy különlegesen kiképzett bulldózerrel tolják le ıket a betonról. Van, amelyik felrobban, van, amelyik nem. Azokat, amelyek nem durrannak el maguktól, egy mesterlövész puskával robbantja fel. -A torony? 517 -Hárman voltak odafent, jó embereim - mondta az ırnagy, majd vállat vonva hozzátette: - Elnézést kérek, dolgom van. Az ezredes vetett még egy pillantást a minibombára, aztán elindult a vadászai felé. Alábecsülte az ırnagyot. IZLAND -Fényt látok a dombunkon - szólalt meg Garcia, mire mindnyájan a földre vetették magukat. Edwards odakúszott az ırmesterhez. -Valami csirkefogó rágyújtott egy cigarettára -állapította meg savanyúan Smith. İmár jónéhány órája nem tehette, és kezdett elvonási tüneteket érezni. - Most már érti, miért nem hagytuk ott sehol a szemetünket? -Bennünket keresnek? - kérdezte Edwards. -Valószínő. A támadás igencsak jól sikerült. Nyilván azon rágódnak, vajon nem segített-e valaki a repülıknek. Csodálom, hogy nem tették meg már korábban. Azt hiszem, jócskán volt más dolguk is. -Maga szerint látnak bennünket? - kérdezte Edwards, akinek nem nagyon tetszett a gondolat. -Két mérföldrıl? Ahhoz túlságosan sötét van, s ha dohányoznak, elég lazák. Nyugi, hadnagy. Négy fickót egyáltalán nem könnyő megtalálni. Rengeteg dombot meg kell nézni ezen a sziklaszigeten. De alaposan megnézzük, hová megyünk!

Kerülnünk kell például a dombgerinceket. Ha völgyekben ma 518 radunk, akkor sem egykönnyen találnak meg bennünket, ha felszerelik ıket éjjellátó készülékkel. Induljunk, emberek, és csak laposan... PHARRIS Egy teherhajó lángokban állt. A legénysége két órája elhagyta, de még mindig lángolt a nyugati látóhatáron. Újabb halottak - gondolta Morris. Csak a személyzet felét mentették ki, alaposabb keresésre pedig nem volt idı. A konvoj mellé nem jelöltek ki mentıhajót. Sok embert kimentettek a vízbıl a helikopterek is, de többségükre szükség volt a tengeralattjáró vadászathoz. A kapitány egy sürgönyt tartott a kezében, amely szerint Orionok Lajesnél járırútvonalukon üldözıbe vettek, és valószínőleg elsüllyesztettek egy Echo osztályú rakéta tengeralattjárót. Ez is jó hír volt, de a felderítés két másikról is beszámolt. Izland elveszítése olyan katasztrófa volt, amelynek nagysága csak most kezdett nyilvánvalóvá válni. A szovjet bombázók akadálytalanul eljuthattak a hajózási útvonalak fölé. A tengeralattjáróik sorban húztak át a Dániai-szoroson, ugyanakkor, amikor a NATO-flották megpróbálták úgy elhelyezni a magukéit, hogy újra létrehozzák a megsemmisült akadályt, amelyektıl a konvojok sorsa függött. A légierı és a flotta rövidesen helyre készült állítani a vadászvédelmet, hogy zaklassák a Backfire-eket, ez azonban mind csak átmeneti intézkedés volt. Amíg nem közömbösítették - vagy méginkább: teljesen vissza nem foglalták Izlandot, 519 a harmadik észak-atlanti csata kimenetele kiegyensúlyozatlan erıviszonyokon múlott. Két csendes-óceáni támaszpontról, San Diegóból és Pearl Harbourból elsötétített hajók futottak ki, s mihely kijutottak a nyílt óceánra, dél felé, Panama irányába fordultak. 23/ Visszatérések PHARRIS A dolgok ismét elcsendesedtek... ami persze nagyon is relatív: a Backfire-ek szinte meg sem érkeztek Izlandra, már indultak is, és még aznap délután megsemmisítettek tizenegy kereskedelmi hajót. Az összes keletre tartó konvoj dél felé fordult, inkább vállalták a hosszabb utat Európába, mint a légiveszélyt. Mostanra a szovjet repülıgépek súlyos veszteségeket okoztak, hiszen már csaknem hatvan hajót süllyesztettekei, a déli hajózóútvonalnak pedig nagy elınye volt, hogy odáig a bombázók két rakéta helyett csak egyet vihettek magukkal. Az igénybevétel feszültsége mindenkin kiütközött. Morris legénysége már majdnem egy hete teljes harckészültségben volt, négy órás szolgálatokat adott, utána négy órát pihent. Alvásuk ritmusa felborult. Nem táplálkoztak megfelelıen. Az embereinek akkor kellett elvégezniük létfontosságú munkákat, amikor egyébként aludhattak volna. Mindennek tetejébe pedig tudták, hogy bármikor sor kerülhet egy légi- vagy tengeralattjáró-támadásra. A munkákat még elvégezték, de Morris észrevette, hogy az emberei egyre nyersebbek és rosszkedvőbbek. 521 Kezdtek meg-megbotlani a küszöbökben, ami a kimerültség legbiztosabb jele. Várható volt, hogy hamarosan komolyabb botlásokra is sor kerül. A hibák és a kimerültség közötti kölcsönhatás bizonyos volt, mint a gravitáció. A kapitány remélte, hogy elıbb vagy utóbb kialakul valamiféle állandó tempó, amelyhez hozzászokhatnak az emberei. Ennek voltakbizonyosjelei, és a szolgálatvezetık is megnyugtatták, hogy nincs miért aggódnia. Morris azért csak aggódott.

-Híd, itt a harcászati! Szonárkontaktus, lehet, hogy tengeralattjáró, iránya zéró-zéró-kilenc. -Tessék, már megint - mondta az irányító tiszt. A Pharris tengerészei ezen az útjukon huszonnégyed ízben foglalták el futva harcálláspontjaikat. A dolog ezúttal három órán át tartott. Oriont nem kaptak, a kísérıhajók viszont bedobták a közösbe a helikoptereiket, hogy megkeressék a tengeralattjárót valemennyit Morris és a harcászati stábja irányította. Ez a tengeralattjáró parancsnok igazán értette a dolgát. Ahogy gyanítani kezdte, hogy felfedezték ıket - például szonárja meghallotta, hogy helikopter van fölöttük, vagy hogy szonárbója locs-csant a vízben - váltakozva kezdett vágtázni vagy sodródni, át áttörte a réteghatárt, és igyekezett eltőnni a konvoj irányába! Ez most nem akart eltávolodni. Eltőnt és elıbukkant a hajók harcászati térképein, közeledett, de sohasem tette olyan egyértelmővé a helyzetét, hogy torpedót lıhessenek ki rá. -Már megint eltőnt - tépelıdött a tengeralattjáró-elhárítótiszt. 522 Tíz perce, hogy a vízbe dobott szonárbója gyenge jelet észlelt, de mindössze két percig, mert ismét elhallgatott. - Szuper a fickó. -És túlságosan közel van - állapította meg Morris. Amennyiben a tengeralattjáró dél felé tartott, most járt a fregatt aktív szonárja hatótávolságának határán. A Pharris mindeddig nem adta ki magát. A tengeralattjáró kapitánya a helikopterek jelenlétébıl tudhatta, hogy felszíni hajók vannak a közelben, azt azonban valószínőleg nem gyanította, hogy tıle mindössze tíz mérföldnyire egy fregatt áll lesben. Morris felpillantott a tengeralattjáró elhárító tisztre. -Pontosítsuk a hımérsékleti adatainkat. Harminc másodperccel késıbb ledobtak egy mélységi hımérıt. A mőszer megállapította a víz hımérsékletét, és az általa mért értékek megjelentek a szonárhelyiség egyik kijelzıjén; ezek voltak a szonár teljesítményét leginkább befolyásoló környezeti tényezık. A mérést a felszíni hajók rendszeres idıközökben elvégezték, a tengeralattjárók azonban folyamatosan hozzájuthattak az adatokhoz - még egy körülmény, ami az utóbbiaknak kedvezett. -Itt! - mutatott a képernyıre Morris. - A gradiens itt jóval meredekebb, és a pali kihasználja ezt. Kiemelkedik a mélyebb csatornából, és ahelyett, hogy a réteghatár alatt nyargalna, ahol számítunk rá, felette teszi... na jó... A helikopterek tovább dobálták a bójákat, és a pislákoló fények, amelyeket produkáltak, arra mutattak 523 hogy a cél déli irányba, a Pharris felé halad. Morris várt tíz percet. -Híd, itt a harcászati, kormányt halra, új irány zéró-egy-egy! - rendelkezett Morris, hogy hajóját a tengeralattjáró feltételezett irányába fordítsa. A fregatt öt csomós sebességgel, csendben haladt a nyugodt óceánon. A harcászati központban dolgozók a hátsó válaszfalra szerelt irányjelzıt figyelték: keletrıl lassan dél felé tért ki. A harcászati radarnak nem vették hasznát. Megzavarta a szonárbóják által továbbított sok rövid jel, amelyek közül jónéhány ráadásul valószínőleg nem is volt valódi. A számítógép a tengeralattjáró feltételezett tartózkodási helye gyanánt egy több, mint száz négyzetmérföldes területet adott meg. Morris odament a helyiség hátsó sarkában álló rajzgéphez. -Azt hiszem, körülbelül itt van -bökött a térképvázlatra. - Mit szólnak?

- Közvetlenül a vízfelszín alatt halad? Ez ellentétes a doktrínájukkal mutatott rá a tengeralattjá-ró-elhárítótiszt. A flotta hírszerzési adatai szerint a szovjet tengeralattjáróknak ragaszkodniuk kell az elıírásokhoz. -Akkor lássuk. Jenki keresés! A tengeralattjáró-elhárítótiszt azonnal kiadta a parancsot. A jenki keresés azt jelentette, hogy bekapcsolják a fregatt aktív szonárját, és döngetni kezdik a vizet, hogy megtalálják a tengeralattjárót. Morris ezzel kockázatot vállalt, hiszen ha a szovjet búvárhajó annyira közel volt, mint gondolta, elárulhatta neki a Pharris tartózkodási helyét. Ha az orosz kilı rá 524 egy rakétát, saját pontvédı rakétarendszerével nem tudta volna megvédeni magát. A szonárkezelı feszülten figyelte a képernyıjét. Aszonár kelet-nyugati irányban kezdett pengetni, de az elsı öt impulzusra nem jött visszhang. A hatodiknál fényes pont jelent meg a monitoron. -Kontaktus... pozitív szonárkontaktus, a jel nem konvergenciaövezetbıl jön, irány zéró-egy-négy, távolsága ti zenegyezer-hatszáz yard. Valószínőleg tengeralattjáró. -Odaszögezni! - adta ki a parancsot Morris. Mőködésbe lépett az ASROC szilárd tüzelıanyagú rakétája, és halványszürke füstcsíkot húzva maga után felröppent a hajóról. A rakéta három másodperc alatt kiégett, addig azonban puskagolyóként hasította az eget. A torpedó ezer lábbal az óceán felett levált a rakétáról, vízbe zuhanását ejtıernyı lassította. -Irányt változtatott, uram! - figyelmeztette Morrist a szonárkezelı. - A cél fordul, és növeli a sebességét. Itt a halacska... a vízben van a torpedónk. Penget. A közvetlen közelében ért vizet. A harcászati tiszt minderrıl nem vett tudomást. A helikopterek éppen a célpont felé tartottak. Jó esély volt arra, hogy a torpedó elhibázza a célját, tehát az oroszt egyhelyben kellett tartani. Kiadta az utasítást, hogy forduljanak jobbra, lehetıvé téve eképpen, hogy a szonár passzív szonársora továbbra is kövesse a tengeralattjárót, amely most gyorsan haladt, hogy kitérjen a torpedó útjából, és nagy zajt csapott. Az elsı helikopter odaért, és ledobott egy bóját. 525 -Két hajócsavar és vákuumzaj. Úgy tőnik, ez egy teljes sebességgel haladó Charlie, uram -jelentette egy tengerészaltiszt. - Szerintem a torpedó rajta van. Az ASROC pengetés hallgatózásról átkapcsolt folyamatos pengetésre, és lefelé haladva a vágtató tengeralattjáróra vetette magát. Az orosz áthaladt egy réteghatáron, úgyhogy üldözıje egy pillanatra elveszítette, aztán, miután maga is behatolt a hidegebb vízbe, ismét megtalálta, és gyorsan közeledett felé. A tengeralattjáró kilıtt egy elterelı zajkeltıt, az azonban nem mőködött. A ki vetıcsıbe újabbat töltöttek, de már elkéstek vele. A torpedó eltalálta a tengeralattjáró bal hajócsavarját, és felrobbant. -Jól van! - ujjongott fel a szonáros szolgálatvezetı altiszt. - A robbanófej detonációját hallottuk. Elkaptuk a marháját! -Találat és detonáció - erısítette meg az egyik helikopter. - Figyeljenek. A célpont motorjai még nem álltak le teljesen... további hajtómőzajok, csörömpölés. Levegı süvítése - kifúvatja a tartályait. Emelkedik... A célpont feljön. Buborékok a felszínen. A keservit, itt van! Hat mérfóldnyire a fregattól a Charlie orra áttörte a felszínt. A három helikopter farkasok módjára körözött a sebesült hajó körül, a Pharris pedig észak felé indult, hogy megközelítse a célt, közben pedig folyamatosan célzott rá öthüvelykes ágyújával, bár erre semmi szükség nem volt. Kinyílt az elülsı

fedélzeti 526 nyílás, és emberek kezdtek kikapaszkodni rajta. A toronyból- is elıbukkant néhány, s amikor a tengeralattjáró gépháza megtelt vízzel, a tengerbe vetették magukat. Összesen tíznek sikerőit elmenekülnie, mert a Charlie hátrafelé csúszva elmerült a mélyben. Néhány másodperc múlva még egy tengerész bukkant fel a felszínre, több azonban már nem. A helikopterek mentımellényeket dobtak le nekik, és mire a a mentıcsörlıvel is rendelkezı fregatt odaérkezett, két oroszt már a fedélzetére is vett. Morris a hídról irányította az eseményeket. Gyorsan leengedték a motoros mentıcsónakot, innentıl a mentés könnyen ment. Az orosz tengerészek a kiál-lottak következtében nem tanúsítottak ellenállást. A helikopterek mindegyikükhoz odairányították a csónakot, és tüzetesen tovább vizsgálták a területet más túlélık után. Mind a tizenkettıt kiemelték a vízbıl, a mentıcsónak pedig visszatért a csörlıkötelekhez. A Pharris fedélzetmester-szolgálatvezetıje egy tengerészzászlóssal az oldalán figyelte az akciót. Ezzel a lehetıséggel igazából senki sem számolt, hiszen mindenki úgy gondola, hogy ha egy torpedó eltalál egy tengeralattjárót, tökéletesen meg is semmisíti. Foglyok - gondolta Morris. - Mi a fészkes fenét kezdjek én foglyokkal. El kellett döntenie, hol tartja ıket, és hogyan bánjék velük. Hogyan hallgassa ki ıket? Beszél valaki egyáltalán oroszul a fregatton? Átadta a hajó vezetését az elsı tisztnek, és hátrasietett. A farban már fegyveres matrózok álltak, némileg feszengve markolták M-14-eiket, és kíváncsian pillantgattak 527 a mentıcsónakba. A csónak személyzete az emelési pontokra erısítette a csörlıkábeleket, a fenti kezelık pedig felhúzták a jármővet a csónakdarura. Az oroszok nem voltak afféle marcona társaság, legtöbbjük sokkos állapotba került attól, hogy csak hajszán híján maradt életben. Morris három tisztet számolt meg közöttük, az egyik valószínőleg a kapitány volt. Gyorsan odasúgott egy parancsot Clarke fedélzetmesternek. Clarke visszaparancsolta fegyveres matrózait, és elıhúzta zsebébıl a sípját. Amikor' a mentıcsónak a helyére került, három füttybıl álló jelet fújt, és mintha valamilyen elıkelıség érkeznék, tisztelgett a szovjet kapitánynak. Az orosz meg volt döbbenve. Morris elırelépett, hogy kisegítse a fedélzetre. -Üdvözlöm a hajón, kapitány. Én Morris kapitány vagyok, az Egyesült Allamok haditengerészetének tisztje. Ed körülpillantott, és észrevette a hitetlenkedést emberei arcán. Hiába volt udvarias. Az orosz mondott valamit oroszul, vagy nem beszélt angolul, vagy volt annyi lélekjelenléte, hogy színlelje. A kihallgatást tehát valaki másnak kell majd lefolytatnia. Morris utasította a hajómestert, hogy intézze a továbbiakat. Az oroszokat levitték, hogy megvizsgálja ıket az orvos. Egyelıre ırizet alatt tartják majd ıket a gyengélkedın. A hajómester egy pillanatra visszasietett hozzá. 528 -Kapitány, mi a ménkő volt ez az egész? - Kérdezte Clarke. -Valószínőleg azt mondták nekik, hogy fıbe fogjuk lıni ıket. Egyszer olvastam egy könyvben a leghatásosabb technikát... volt egy német fickó, aki arra specializálódott a második világháború idején, hogy információkat szedett ki az embereinkbıl, érti? Nagyon jól csinálta, és semmi egyebet nem tett, mint hogy tisztességesen bánt a srácainkkal. A szentségit, a háború után összedobták neki

a pénzt, hogy átjöjjön hozzánk, és most amerikai állampolgár. Különítse el a sorállománytól a tiszteket és sarzsikat, és az utóbbiakat is egymástól. Ellenırizze, hogy jó körülmények között vannak-e. Etesse meg ıket, adjon nekik cigarettát, hadd érezzék biztonságban magukat. Ha tudomása van róla, hogy valakinél akad egy üveg erıs ital, kínálja meg a vendégeinket egy-két pohárral. Valamennyi új ruhát kap, az öveiket magunknál tartjuk. Mindet vigyék a tiszti helyiségbe. Meglátjuk, vesszük-e valami hasznukat. Ügyeljen rá, hogy jól bánjanak velük, csak rá tudjuk majd venni valamelyiket, hogy szóra nyissa a száját. -Maga tudja, kapitány - indult kifelé a fejét csóválva Clarke. Most legalább egy teljes tengeralattjárót festhet a kormányállás oldalára. Morris visszament a kormányállásba. Kiadta a parancsot az embereinek, hogy minden irányban figyeljenek, és hogy vigyék vissza a fregattot ırjárati helyére. Ezután felhívta a a kísérı hajóraj parancsnokát, és beszámolt neki a foglyokról. -Pharris - mondta a kötelékparancsnok -fessenek 529 arannyal egy nagy "A"-t az ASROC-kilövıállványukra. Valamennyien kitettek magukért, Ed, maguk ennek az átkelésnek a bajnokai. Majd visszatérünk a foglyaikra. Vége. A kapitány megfordult, és látta, hogy a hídszol-gálat még mindig ott van, és hallották, amit a kötelékparancsnok mondott. Kimerültségüknek nyoma sem maradt, és az, ahogyan Morrisra mosolyogtak, a kapitánynak többet jelentett, mint fınökének elismerı szavai. KIJEV, UKRAJNA Alekszejev vetett egy pillantást az asztalán heverı hírszerzési anyagokra. A fınöke éppen Moszkvában tartózkodott egy magas szintő eligazításon, ezek az adatok azonban kissé különböztek - vagyishogy különbözniük kellett volna, javította ki magát -, azoktól, amelyeket a parancsnoka éppen hallgatott. -Rosszul mennek a dolgok Németországban, mi? - kérdezte Szergetov százados. -Nem. Harminchat óra alatt kellett eljutnunk Hamburg külsı kerületeiig. A terv másfél napot írt elı. Nem jutottunk el odáig, viszont a harmadik hadseregnek igen súlyos veszteségeket okozott a NATO légiereje. Elhallgatott, a térképre meredt, majd egy kicsit késıbb így folytatta: -Ha én volnék a NATO-fıparancsnok, itt rögtön ellentámadást indítanék. 53Ü -Talán nincs erejük hozzá. Az elsı ellentámadásunkat visszaverték. -Egy harckocsihadosztály és hatvan repülıgép elvesztése árán. Délen sem sokkal kedvezıbb az összkép. A NATO-csapatok területet adnak fel, hogy idıt nyerjenek, és nagyon jól csinálják. Földi erıik és légi erejük a harminc éve intézményesített doktrína alapján küzdenek. Veszteségeink az eredetileg tervezett kétszeresét is elérik, és ezt.nem bírjuk sokáig. Alekszejev hátradılt. Haragudott magára a defetizmusáért, amely azonban fıképpen annak megnyilvánulása volt, hogy szeretett volna részt venni a hadmőveletekben. Mint minden tábornok, ı is biztos, volt abban, hogy jobban csinálná a dolgokat. -És a NATO veszteségei? -Szerintünk súlyosak. Túlságosan bıkezően bánnak a fegyvereikkel. A németek túl sokat áldoznak Hamburg védelmére, és súlyosan meg fogják adni az árát. Én a helyükben, ha nem tudnék ellentámadást indítani, visszavonulnék. Egy város nem ér annyit, hogy felboruljon miatta a hadseregük belsı egyensúlya. Ezt mi

alaposan megtanultuk Kijevnél... -Elnézést, tábornok elvtárs, de Sztálingrád...? -A helyzet nem egészen ugyanaz volt, százados. Mindenesetre figyelemre méltó, miképpen ismétli magát a történelem - mormolta Alekszejev, miközben a falon függı térképet fürkészte. Csóválni kezdte a fejét. Nyugat-Németországban túl sok minden akadályozza a hírközlést, semhogy mőködhetne. -A KGB szerint a NATO-nak legfeljebb két-három hétre 531 elegendı muníciója maradt. Alighanem ez dönt el mindent. -És a mi utánpótlásunk, meg az üzemanyag-ellátásunk? - kérdezte a fiatal százados. Válaszul egy mogorva pillantást kapott. IZLAND Legalább vizük volt. A folyókat az ország központi hegységeinek gleccserei táplálták - ez a víz évezredekkel ezelıtt hullott le hó alakjában jóval a környezetszennyezés elıtt, aztán a saját súlyától jéggé tö-mörödött. Amikor aztán felolvadt, hogy sziklás med-rő folyókká változzék, kristálytiszta és pompás íző víz lett belıle, táplálkozási szempontból azonban tökéletesen értéktelen volt. A jéghideg vizekben alig lehetett gázlókra bukkanni. -Már csak egynapi élelmünk maradt, állapította meg Smith, miután végeztek az evéssel. -Igen, ezen el kell gondolkodnunk - felelte Edwards, és összegyőjtötte a szemetet, Garcia pedig elvitte, hogy elássa. Ha lett volna rá módjuk, hogy eltüntessék nyomaikat a porban, Smith alighanem azt is elrendelte volna nekik. Nem voltak könnyő helyzetben. Miközben Edwards összeállította a rádiót, hallotta, hogy Garcia spanyol szitkokat mormol, és hogy egy gyalogsági ásó bele beleütközik a 482-es magaslatot borító szikladarabokba. 532 -Kutyaház, itt Kopó, kifogyóban van az ennivalónk, vétel. -Sajnálattal hallom, Kopó. Talán majd átküldetünk pár pizzát. -Fene vicces fiú maga - mondta Edwards, de a beszédváltót ez után nyomta csak le. - Mit akarnak, mit csináljunk? -Kiszúrta magukat valaki? -Nem de élünk? Nem vettek észre. -Mondja el, mit látnak. -Nos, a dombtól északra van egy kavicsos út, úgy két mérföldnyire. Farmhoz hasonlít - szántóföldek1, de nem tudom, mit termelnek rajtuk. Tılünk nyugatra egy juhfarm, idefelé jövet elhaladtunk mellette. Rengeteg birka. Tíz perccel ezelıtt láttunk az úton egy teherautót, nyugat felé haladt. A levegıben ma még semmit nem vettünk észre, de azt hiszem, ez nem sokáig lesz így. Civileket csak a házaik közvetlen közelében láttunk, még a birkák mellett sem voltak ott a parasztok, és az északi farmon semmi sem mozdul. Nincsen, ismétlem nincsen polgári közlekedés az utakon. Ivánék kikapcsolták a szigetet, Kutyaház, szó szerint kikapcsolták. Körülbelül ennyirıl tudok beszámolni. Mondja meg a Varkok pilótáinak, hogy derekasan elintézték azt a transzformátorállomást, csak egy gödör maradt a helyén. Azóta sem láttunk elektromos fényt. -Értem, Kopó. Az a parancs, hogy menjenek tovább északi irányba, Hvammsfjördur felé. Nagy kerülıt kell tenniük kelet felé, hogy kikerüljék azokat az öblöket. Tíz napjuk van rá, hogy odaérjenek, ismétlem 533

tíz, legfeljebb tizenkettı. Könnyőszerrel megcsinálhatják. Jelentkezzenek a szokásos idıpontokban, és jelentsék ha olyasmit látnak, ami esetleg érdekes lehet. -Vettem, Kutyaház, azt akarják, hogy a jövı hét végén Hvammsfjördur közelében legyünk, és hogy a szokásos idıpontokban beszéljünk. Egyéb? -Legyenek óvatosak! Vége. -Hvammsfjördur? - kérdezte Smith. - Az légvonalban száz mérföld. -Azt akarják, hogy kanyarodjunk kelet felé, nehogy beleszaladjunk valakibe. -Kétszáz mérföld gyalogmenet ezen a szaron -mondta olyan tekintettel az ırmester, amely a sziklát is megrepesztette volna. -A jövı hét végére? Tíz, vagy tizenegy nap alatt? Edwards némán bólintott. Nem gondolta, hogy ilyen messze lesz. -Kemény lesz egy kicsit, Mr. Edwards - vélekedett Smith, és elıvett egy nagyléptékő térképet a táskájából. - Még csak térképeim sincsenek az egész partvonalról. A szentségit, hadnagy, ide nézzen. Ezek a folyók meg a gerincek úgy jönnek ki középrıl, mint egy kerék küllıi, látja? Ez azt jelenti, hogy jócskán kell majd kapaszkodnunk, és ezek itt nem afféle dombocskák. Az összes mélyebb területen utak húzódnak, az pedig kutyaszentség, hogy mi nem mehetünk rajtuk, igaz? A fejét csóválta. Edwards mosolyt erıltetett az arcára. 534 -Nem tudjuk megcsinálni? Azt hittem, maguk tengerészgyalogosok jó erıben vannak! Smith reggelente öt mérföldet futott, és nem emlékezett, hogy látta volna, amint egy repülıtiszt ugyanezt teszi. -Jól van, Mr.Edward, azt mondják, verítékbe még senki sem fulladt bele. Talpra, tengerészgyalogosok, parancsot kaptunk egy kis kirándulásra. Rodgers és Garcia váltottak egy pillantást. Nem volt éppen barátságos dolog misternek szólítani egy tisztet, Smith azonban úgy gondolta, a fegyelmezetlenség csak akkor számít, ha a tiszt tudja, hogy sértegetik. KEFLAVIK, IZLAND Beletelt némi idıbe, míg a helikopterek összegyőltek. A nagy AN-22 szállítógép két Mi-24 harci helikoptert hozott: ez a négymotoros szörnyetegnek is kiadós feladat volt. Egy másik, egy IL-76 meghozta a technikusokat és pilótákat, akik összeszerelték, kiszolgálták, és vezették ıket. A terv elkészítésekor valaki komoly mulasztást követett el, gondolta a tábornok. Az elsı helikopter, amely túlélte a gépágyú támadását, az elsı napon elromlott, a hibás alkatrészt pedig természetesen nem tartalmazta a javítókészlete. T5bb helikopterre lett volna szükség. A tábornok sokatmondóan megvonta a vállát. Soha még terv nem volt tökéletes. További helikoptereket hoznak majd, újabb mozgatható radarokat és 535 légelhárító-rakétakilövıket. Úgy látszott, az amerikaiak mindent megtesznek, hogy megnehezítsék számunkra Izland kézbentartását, nekik pedig további felszerelésekre volt szükségük, hogy állhassák a sarat... Itt voltak aztán ezek a szarházi KGB-sek. Pacifi-kálnunk kell a szigetet mondták. Mintha Izland nem volna elég passzív. Aktív ellenállásra eddig egyetlenegy alkalommal sem került sor... egyetlenegy alkalommal sem. A tábornoknak eszébe jutottak az Afganisztáni évek. Ahhoz a hegyvidéki pokolhoz képest ez maga a paradicsom. És ez nem elég jó a KGB-nek. "Nyekulturnij

barbari!" Ezer túszt fogtak el, csakhogy kiderüljön: nincsen börtön, ahol tarthatnák ıket. "Úgyhogy az én ejtıernyıseimnek kell ıriznie az ártalmatlan, szegény ördögöket. Egy teljes századnak!" Azt a parancsot kapta, hogy mőködjék együtt a helyi KGB-kontingenssel. Az ember a KGB-sekkel természetesen nem együttmőködött - azok dirigáltak neki. Ott voltak a KGB-tisztek, meg a mobil ırjárataik, hogy, ahogyan mondták, tanácsokat adjanak. Andrejev tábornok kezdett aggódni. A kıkemény ejtıernyısök nem voltak börtönırnek valók. Megparancsolhatták volna nekik: bánjanak szelíden az izlandiakkal. Ehelyett azonban utasították ıket, hogy legyenek kíméletlenek, ami ellenségességet szült. Sıt, amikor az utolsó amerikai bombázóknak sikerült idejutniuk, akadt, aki éljenzett. Abszurdum -gondolta a tábornok. - İk elveszítették a villanyukat, 536 mi nem veszítettünk semmit... ık meg éljeneztek. A KGB parancsai miatt. Micsoda hülyeség. Elveszítettünk egy lehetıséget. Fontolgatta, hogy tiltakozik a kapott parancsok miatt a moszkvai vezérkarnál, de minek? Az a tiszt, aki nem rokonszenvezett a KGB-vel, magával a KGB-vel nem rokonszenvezett. Tőnıdésébıl turbinák süvítése riasztotta fel. Forogni kezdtek az elsı Mi-24 rotorjai, a hajtómőveit próbálták ki. Andrejevhez futva közeledett egy tiszt. -Tábornok elvtárs, engedelmével készen állunk a próbarepülésre. Terhelés nélkül, fegyvertelenül akarjuk végrehajtani, a fegyvereket majd akkor szereljük fel a gépre, ha visszatért. -Nagyon helyes. Nézzék csak végig a dombtetıket Keflavik és Reykjavik környékén! Mikor lesz kész a második? -Két óra múlva. -Kitőnı. Jó munkát, százados elvtárs. Egy perccel késıbb a nehéz harci helikopter a levegıbe emelkedett. -A földre! Ne mozduljatok! - rikoltotta Garcia. A helikopter nem közelítette meg ıket, de már a látványa is elég volt. -Melyik típus? -Hind. Harci helikopter, olyan, mint a Cobre. Rossz hír, hadnagy. Nyolcan vannak rajta, és egy halom fegyvert hurcol, rakétákat, gépágyúkat. Lelıni szinte lehetetlen. Ez a mocsok úgy fel van Jegyve-rezve, mint valami tank. 537 A Mi-24 megkerülte a dombot, amelyen éppen tartózkodtak, aztán délnek fordult, hogy átrepüljön a következı felett. -Azt hiszem, nem látott meg bennünket - vélekedett Edwards. -Maradjon is így. Egy darabig ne szedje elı a rádiót, hadnagy. Majd akkor kerítünk rá sort, ha továbbmentünk innét, jó? Edwards bólintott beleegyezése jeléül. Emlékezett rá, mit tanult a szovjet helikopterekrıl a légierı akadémiáján. Egy afgán kijelentését idézték nekik: "Nem félünk az oroszoktól, de igenis félünk a helikoptereiktıl". BITBURG, NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁESASÁG Ellington ezredes aznap este hatkor ébredt fel. Megborotválkozott, és kilépett a szabadba: a nap még az égen volt. Azon tőnıdött, vajon ma éjszaka milyen feladatot kap. Nem volt keserő lélek, de nehezen tudta megemészteni, hogy egyetlen hét alatt legénységének negyedét elveszítette - olyan embereket, akikkel kerek két éve dolgozott együtt. Rég volt már, hogy harcolt Vietnamban,

elfelejtette, milyen rettenetesek tudnak lenni az ilyen veszteségek. Emberei nem állhatták le, hogy meggyászolják a halottakat, és enyhülhessen a fájdalmuk úgy, ahogyan erre szükségük lett volna. Parancsnokuknak gondja volt rá, hogy kipihenjék magukat. A szabályzat napi nyolc órai alvást írt elı, 538 lévén azonban éjszakai vadászok, kizárólag nappal aludtak. Mindenesetre nem akármit mőveltek, ebben Ellington bizonyos volt. A fekete és zöld Frisbeek minden éjjel felszálltak, hogy lecsapjanak ilyen vagy olyan különleges célokra, és az oroszok még mindig tehetetlenek voltak velük szemben. A minden egyes gépre felszerelt célfényképezıgépek olyan képeket hoztak, amelyek láttán a repülıosztály hírszerzıi nem akartak hinni a szemüknek. Csakhogy: ezért nagyon drága árat fizettek. Az ezredes emlékeztette magát, hogy a napi egy bevetés kisebb terhet jelentett, mint amekkora a többi repülıkre nehezedett, és hogy amazok is épp akkora veszteségeket szenvedtek, mint az övéi. Ma éjszakára újabb feladatot kapott. Kényszerítette magát, hogy csakis ez foglalkoztassa. Az eligazítások egy óra hosszat tartottak. Az éjszaka tíz gépnek kellett felszállnia, hogy párban támadják az öt célt. Mint parancsnok, a legnehezebb feladatot ı vállalta. A felderítık megállapították, hogy Ivánoknak van egy korábban nem sejtett üzemanyagraktáruk Wittenburgtól nyugatra. Innét látták el a Hamburgot támadó alakulataikat, és a németek azt akarták, hogy az amerikaiak kiiktassák. Ellington Rockeye-okat vitt magával, a párja a Durandal-okkal elıl haladt. Most nem kaptak vadásztámogatást, és az ezredes azt sem akarta, hogy elektronikai zavarógépek kísérjék. Két lelıtt gépének volt ilyen kísérete, de a zavarás csak a légvédelmet riadóztatta. 539 Alaposan szemügyre vette a domborzati térképeket. A terep sík volt, útközben nem voltak hegyek és dombok, amelyek mögé elrejtızhettek volna, azután azonban suhanhatott mélyrepülésben, és ez csaknem ugyanannyit ért. Keletrıl, hátulról kellett megközelítenie a célt. Húszcsomós nyugati szél fújt, és ha a szél alatti irányból közeledik, a megtámadottak nem is hallják meg, míg ki nem oldja a bombáit... valószínőleg. A területet délnyugati irányban hagyják majd el. Az akció teljes idıtartama hetvenöt perc lesz. Gondosan kiszámolta a szükséges üzemanyagmennyiséget, a bombák súlyát is belekalkulálta. Az alap kerozinmennyiséghez még öt percnyi utánége-tést is hozzáadott arra az esetre, ha légiharcra kerül sor. és további tizet, hogy a leszállás elıtt tíz percig körözhessen Bitburg felett. Elégedetten indult el, hogy megreggelizzék. Ette a pirítóst, s közben mozifilmként pergett le elıtte az akció, lelki szemei elıtt megjelent minden esemény, minden akadály, minden elkerülendı légelhárító harcálláspont. Felötlött benne: vajon miféle meglepetések érhetik? Mi történik, ha mélyrepülésben közeledı vadászokkal találkozik a célnál? Milyen következményekkel járhat ez az akcióra nézve? Vajon milyennek látja majd a célt, miközben megközelíti? Ha másodszor is rá kell repülnie, milyen irányból tegye? Eisly ırnagy ott evett a parancsnokával. Nem szólt, látta, hogy Ellington üres tekintettel mereng, és magában a tennivalóit lajstromozza. 540 Negyven mérföldet repültek Kelet-Németország belseje felé, aztán Rathenownál észak felé kanyarodtak. A szovjet Mainstayek fenn voltak, jócskán távol a határtól, mozgékony Flanker elfogó vadászok raj-zottak körülöttük. A két repülı jóval a hatósugarukon kívül maradva szorosan egymás mellett, mélyrepülésben haladt. Ha fóút felett repültek át, úgy tették, hogy éppen akkor ne a céljuk

felé haladjanak. Kerülték a városokat, falvakat és az ismert ellenséges raktárakat, ahol esetleg légelhárító rakéták lehettek. Az automata navigációs rendszer kirajzolta a mőszerfal kijelzıpaneljére a térképet, és rajta a gép útvonalát. A gépek nyugatra fordultak, s ettıl fogva gyorsan közeledtek úticéljukhoz. Ötszáz csomós sebességgel száguldottak át Wittenberg felett. Az infravörös kamerák egyenesen a célterület felé haladó tartálykocsikat mutattak. A fák között legalább húsz darab látszott, földalatti tartályokból szivattyúzták beléjük a rakományt. -Látom a célt. Végrehajtás terv szerint. -Vettem -jelentette Árnyék kettı. - Látom ıket szabad szemmel. Duke letért balra, hogy a párja elsıként támadhasson. Az Árnyék kettı volt az egyetlen megmaradt gép, amely megfelelı kivetıszekrényekkel rendelkezett a nagyerejő bombák számára. -Az istenit! - káromkodott Duke. A kijelzıjén, a repülési irány egyenesétıl jobbra egy SA-11 rakétakilövı jelent meg, a rakétái északnyugat felé céloztak. Az egyik gépe a saját kárán tapasztalta, hogy az 541 SA-11-ek senki által nem sejtett infravörös keresıkapacitással rendelkeznek. Az ezredes egy éles jobbkanyarral eltávolodott a kilövıtıl, s közben azon töprengett, vajon hol lehet a rakétaüteg többi jármőve. Az Árnyék kettı elhúzott a cél felett. A pilóta kioldotta négy bombáját, és tovább repült nyugat felé. Gépágyú-sorozat hasított utána a levegıbe, de már késın. A francia gyártmányú Durandalok lehullottak a kivetıpolcokról, és szétszóródtak. Amikor már szabadon estek, orruk lefelé fordult, és rakéták kezdték gyorsítani lefelé zuhanásukat. Beton felszállópályák felszaggatására tervezték ıket, és eszményien megfeleltek földalatti üzemanyagtartályok elpusztítására. Nem becsapódáskor robbantak: a kemény acélkúpok elıször a talajba fúródtak, a detonációra csak néhány lábnyira a felszín alatt került sor. Három találta el a földalatti tartályokat. A Durandalok "felfelé" robbantak: nyomukban lángoló üzemanyag szökkent az ég felé. A látvány nagyon hasonlított a nukleáris robbanáshoz. Három fehér füstoszlop tört fel a levegıbe, akár a szökıkút vize. Több száz lábnyira fröcskölték a lángoló folyadékot. A területen álló valamennyi jármő tőzbe borult, és csak a kerítés mellett tartózkodók menekülhettek meg. Egy másodperccel késıbb felrobbantak a helyszínre vitt gumi üzemanyagtartályok is, a fák között folyamként kezdett ömleni az égı benzin és dízelolaj. Néhány pillanat alatt harminc acrényi erdı tőnt el az ég felé emelkedı tőzgömbben, s közben másodlagos robbanások 542 hallatszottak. Az áthaladó lökéshulláin nagyot dobott Ellington vadászgépén. -A szentségit - mondta halkan. A terv szerint neki az lett volna a feladata, hogy kazettás bombáival felgyújtsa, amit a Durandalok a felszínre hoznak. -Azt hiszem, nincsen szükség a Rockeye-okra, Duke - állapította meg Eisly. Ellington hunyorgott, hogy minél elıbb eltőnjenek a szeme elıtt táncoló fényes pontok, s közben olyan alacsonyan repült, amilyen alacsonyan csak tudott. Azon kapta magát, hogy pontosan egy út felett repül. A szovjet nyugati hadszíntér fıparancsnoka már dühös volt, és amit keleten látott, az sem csillapította le a haragját. Az imént folytatott megbeszélést Zarren-tinnél a Harmadik Hadsereg parancsnokával, akitıl megtudta, hogy

a támadás - jóllehet, a város már látszott - ismét elakadt Hamburg elıtt. Bıszítette, hogy legerısebb harckocsizó egységének nem sikerült célba jutnia, ezért ott helyben leváltotta a parancsnokát, aztán visszatért parancsnoki harcálláspontjára. Amit ekkor látott az ég felé emelkedni, az nem lehetett más, mint három legnagyobb üzemanyagraktárának egyike. A tábornok káromkodva felállt, és félretolta a ponyvát páncélozott parancsnoki jármőve tetılemezét. Káprázó szemmel,"hunyorogva nézte a tőzgömböt, amelynek szélén éppen akkor mintha valamilyen sötét tömeg jelent volna meg. 543 "Az ott mi?" - találgatta Ellington. Videoernyıjén négy szorosan egymás mögött haladó páncélozott jármővet látott - és az egyik légelhárító rakétakilövı volt! Megpöccintette a bomba-kioldó kapcsolókat, élesítette, aztán kioldotta négy Rockeye-kazettáját, és délnek fordult. A gépe farkára szerelt kamerák vették, ami következett. A Rockeye-ok szétnyíltak, és lapos szögben szétszórták minibombáikat az út felett. Ezek becsapódáskor robbantak. A nyugati hadseregcsoport parancsnoka katonaként halt meg. Utolsó tette az volt, hogy felkapott egy géppisztolyt, és tüzelni kezdett a repülıgépre. Jármővétıl néhány méternyire négy kis bomba ért földet, repeszeik átszakították a vékony páncélt, és még azelıtt végeztek a jármőben ülıkkel, hogy felrobbant volna az üzemanyagtartálya. Újabb tőzgömb emelkedett az égre, amely eddigre még el sem sötétedett. CHICAGO A tengeralattjáró lassan felemelkedett a felszínre. Táguló körben haladt, hogy a szonárjával antennamélységbıl ellenırizhesse az egész környéket. Eddig nem volt szerencséjük, gondolta McCafferty, s ez az állapot nem bátorított kockázatvállalásra. Amikor a tengeralattjáró már csaknem a felszínig emelkedett, az ellenség jelei után kutatva még feldugta az elektronikai árbocot, majd a keresıperiszkópot. A kapitány 544 gyorsan körültekintett az égbolton, aztán a felszínen, elsı tisztje pedig figyelmesen nézte a monitoron megjelenı adatokat, hogy segítségére legyen a parancsnokának. Minden üresnek tőnt. A tenger nyugodt volt, a hullámok magassága öt láb körül lehetett, a tiszta kék égen jóidı-kumuluszfelhık ékeskedtek. Csodaszép nap volt. Leszámítva, hogy folyt a háború. -Oké, adás - rendelkezett McCafferty. Egy pillanatra sem vette le a szemét a periszkóp okulárjáról, folyamatosan forgatta, fel-le billegette a lencsét, figyelt, nem fenyegeti-e ıket valami. Egy tiszthelyettes felbocsátottá az UHF antennát, a harcászati központ hátsó részében álló rádión pedig kigyulladt az "adásra kész" jelzés. Egy extra-alacsony frekvenciájú rádióüzenettel hívták ıket a felszínre: a hívójelükkel, a "QZB"-vel. A rádiós szolgálatvezetı bekapcsolta a készüléket, bekopogtatta a QZB-t az UHF mőhold-hullámsávon, és várta a választ, de hiába. Odapillantott a szomszédjára, és megismételte a procedúrát. A mőhold ezúttal sem vette a jelet. A tiszthelyettes nagy levegıt vett, és harmadszor is megpróbálkozott a QZB leadásával. Két másodperccel késıbb a printer a helyiség hátsó sarkában írni kezdte a kódolt választ. A híradóstiszt beütött egy parancsot a rejtjelfejtı készülékbe, és egy másik printer kiírta a már dekódolt szöveget. SZIGORÚAN TITKOS

KÜLDI: ATL.FL. TENGA. FİPK. KAPJA: CHICAGO 545 1. JELENTÉSEK SZERINT NAGY OROSZ PARTRASZÁLLÍTÓ CSOP. HAGYTA EL KÓLÁT JÚNIUS 19-ÉN 11.50-KOR. ÖSSZETÉTEL: LEGALÁBB 10 PARTRASZÁLLÍTÓ H., LEG. 15 KÍSÉRİ HADIHAJÓ, KÖZTÜK: KIROy KIJEV ÁLLÍTÓLAG ERİS ÉS LÉGI TENG.ELHÁRÍTÓ TÁMOGATÁS. A CSOP.-OT VÁRHATÓAN TENGA-K IS TÁMOGATJÁK. NYUGATI IRÁNY, NAGY SEBESSÉG 2. CSOP. FELTÉTELEZETT CÉLJA BODO 3. TELJES SEBESSÉGGEL HALADNAK 70 ÉSZAK, 16 NYUGAT FELÉ 4. MEGTÁMADNI ÉS ELPUSZTÍTANI İKET. KONTAKTUSOKAT LEHETİLEG TÁMADÁS ELİTT JELENTSÉK. A TERÜLETEN MÁS NATO-TENGA-K. LÉGI TÁMOGATÁS LEHETSÉGES DE JELENLEG VALÓSZÍNŐLEG NEM, ISM, NEM ÁLL RENDELKEZÉSRE. 5. LEHETİSÉG SZERINT PONTOSÍTJUK A CSOP. POZÍCIÓJÁT. McCafferty szó nélkül olvasta végig az üzenetet, aztán átadta a navigátornak. -Mennyi idı alatt érünk oda tizenöt csomós sebességgel? -Körülbelül tizenegy óra alatt - felelte a tiszt, és végigléptetett egy mérıkörzıt a térképen. - Ha csak nem tudnak repülni, jóval elıbb ott leszünk, mint ık. -Joe? - nézett a kapitány az elsı tisztre. -Nekem tetszik. Pont a százöles íven. Ott a vízviszonyok zavarosak kissé, mert a közelben halad a Golf-áram, a fjordikból meg jön a friss víz. Nem akarják majd túlságosan megközelíteni a partot a norvég dízel-tengeralattjárók miatt, de túlságosan szét sem szóródnak, mert félnek a NATO-nukiktól. Mernék fogadni, hogy egyenesen felénk jönnek. 546 -Jól van, vidd le kilencszáz lábra, és induljunk el kelet felé. Figyeljetek minden irányba. Mindenki lakjon jól és pihenje ki magát. Tíz perccel késıbb a Chicago tizenöt csomós sebességgel haladt kelet felé. Mélyre merült, de körülvette annak az áramlatnak viszonylag meleg vize, amely a Mexikói-öböltıl egészen a Barents-tengerig jut. Az itteni akusztikai viszonyok szinte lehetetlenné tették, hogy ráakadjon egy felszíni hajó szonárja. A víznyomás miatt vákuumzajok nem keletkezhettek. Ehhez a sebességhez a tengeralattjáró hajtómőteljesítményének mindössze töredékét kellett felhasználnia, így a reaktorszivattyút sem kellett bekapcsolnia. A reaktor hőtıvize természetes úton adta át a hıjét, így a kisugárzott zajok legjelentısebb forrása kiiktatódott. A Chicago tökéletesen elemében volt: zajtalan árnyként suhant a fekete vízben. McCafferty észrevette, hogy a legénység hangulata megváltozott kissé. Most már volt feladatuk. Veszélyes feladat, de felkészítették rá ıket. A parancsokat higgadt pontossággal hajtották végre. A tiszti helyiségben a harcászati tisztek átismételték a követési és támadási módszereket, amelyekét régóta kívülrıl tudtak, és néhány számítógépes gyakorlatot is végrehajtottak. Megnézték a térképeket, hogy pontosan tudják, hol számíthatnak különösen rossz akusztikai körülményekre, amelyek között elrejtızhetnek. A harcászati központ alatt két fedélzettel matrózok elektronikus módszerekkel tesztelték a zöldre festett MK-48 "halakat", és a fehér kazettákban lévı Harpoon rakétákat. Az egyik elektronikája 547

hibásnak bizonyult, mire két torpedós azonnal kinyitott rajta egy ellenırzınyílást, és kicserélte a hibás alkatrészt. Hasonló teszteket végeztek a függıleges vetıcsövekben várakozó Tomahawk rakétákon, az orrban. A fegyverellenırzı-team végül számítógépes szimulációval ellenırizte, hogy tökéletesen mőködıképes-e az MK-117 tőzvezetı készülék. Két órán alatt meggyızıdtek róla, hogy a hajó valamennyi rendszere az elvárásoknak megfelelıen üzemel. A legénység tagjai reménykedı mosolyokat váltottak egymással. Végülis nem az ı hibájuk, hogy az oroszok ilyen ostobák, és az útjukba kerülnek... Vajon néhány napja nem kis híján partot - orosz partot! -értek anélkül, hogy felfedezték volna ıket? Az Öreg igazi profi. PHARRIS Az ebéd legalábbis kínos volt. A három orosz tiszt az asztal végén ült, tudatában voltak, hogy mögöttük néhány lábnyira két fegyveres ır áll. A tiszti szoba éléskamrájában ténykedı szakács látványosan kirakott egy hatalmas kést. A tiszteket egy fiatal matróz szolgálta ki, egy tizenhét éves, csupasz képő fiú, aki, miközben feladta a salátát, roppant ádázul nézett az oroszokra. -Nos - mondta barátságosan Morris -, beszél önök közül valaki angolul? -Én beszélek - felelte az egyik. - Én kapitányom 548 úgy rendelkezett, hogy köszönjem meg, amiért megmentette embereinket. -Mondja meg a kapitányának, hogy a háborúnak, a tengernek is megvannak a maga törvényei. Közölje továbbá, hogy rendkívül ügyesen közelített meg bennünket. Miközben a tiszt fordította, amit mondott, Morris öntött némi Thousand Island mártást a salátájára. Tisztjei alaposan szemügyre vették vendégeiket, Morris azonban tapintatosan elfordította a tekintetét. Megjegyzése a kívánt hatást váltotta ki. Az asztal túlsó végén rövid szóváltásra került sor. -A kapitányom azt kérdi, hogyan bennünket megtaláltak? Mi... hogy is mondjam... meglógni önök helikopterük elıl, nem? -Igen, csakugyan - felelte Morris. - Nem értettük, milyen szisztéma szerint mozognak. -Akkor hogyan mégis megtalál? -Tudtam, hogy az Orion korábban megtámadta önöket, és nagyon igyekeznek, hogy utolérjenek bennünket. Elıre kiszámítható volt, milyen szögbıl támadnak majd. Az orosz a fejét rázta. -Miféle támadás éz? Ki megtámad bennünket? A parancsnokához fordult, és vagy fél percig beszélt vele valamirıl. Van odakint egy másik Charlie - gondolta Morris -, feltéve, hogy ez az ember nem hazudik nekünk. Kerítenünk kell valakit, aki tud oroszul, hogy beszéljen odalent a matrózokkal. A fene egye meg, hogy nekem nincsen ilyenem? 549 -A kapitányom mondani, ezen ön téved. Elsı kontaktusunk önökkel volt helikopterektıl. Nem számítottunk rá, hogy az önök hajója itt van. Ez új taktika? -Nem, csináljuk már néhány éve. -Akkor hogyan megtalálni bennünket? -Tudják, mi a vontatott szonársor? Elıször azzal észleltük önöket, három órával azelıtt, hogy tüzet nyitottunk önökre. Az orosz szeme elkerekedett.

-Ennyire jó a szonárjuk? -Néha. Miután ez is lefordíttatott, az orosz kapitány mintha kiadott volna valamilyen kurta parancsot, mert a társalgás megszakadt. Morris azon töprengett, hogy vajon a rádiótechnikusai beépítették-e már a mikrofont az oroszok szállására. Annak, amit egymás közt beszélnek, talán hasznát veszi a flotta hírszerzése. Addig is kényezteti ıket. -Milyen a koszt egy szovjet tengeralattjárón? -Nem ugyanilyen, mint ez - felelte a navigátor, miután váltott néhány szót. a fınökével. - Jó de nem ugyanilyen. Más ételeket eszünk. Több halat, kevesebb húst. Teát iszunk, nem kávét. Ed Morris észrevette, hogy a foglyok alig titkolt élvezettel fogyasztják ételeiket. Még a mi tengósaink sem kapnak elegendı zöldséget meg fızelékfélét -emlékezette magát. A helyiségbe egy sorállományú tengerész lépett be, és megállt az ajtónál. A rádiós szolgálatvezetıje volt, Morris odaintette. 550 A tengerész átadott a kapitánynak egy rádióüzenet-őrlapot. Ez állt rajta: KÜLÖNLEGES FELADAT VÉGREHAJTVA. Morris méltányolta, hogy a matróz vette magának a fáradságot, és ezt egy szokványos őrlapra írta fel, hogy senki se sejthesse, mit jelent. Az oroszok szállásait mostanra telerakták mikrofonokkal. Morris egy intéssel elbocsátotta az emberét, és zsebre tette a papirost. A fedélzetmester csodával határos módon elıkerített két üveg tömény italt. Morris sejtette, hogy a tiszthelyettesek szállásáról, de jobbnak látta, ha nem faggatózik. Ezek a palackok majd utat találnak az oroszok leikéhez... Remélhetıleg megoldja a nyelvüket. 24/ Erıszak PHARRIS Morris, bár akart, nem integetett az alacsonyan szálló repülıgépnek. A francia haditengerészet járórgépe jelentette, hogy szárazföldrıl felszálló vadászok hatótávolságán belülre értek. Nagyon bátornak kell lennie annak az orosz tengeralattjáró-kapitánynak, aki itt akar ujjat húzni velük, ahol néhány mérföld-nyire a konvoj útvonalától északra francia tengeralattjárók jártak, a levegıben pedig jónéhány tengeralattjáró elhárító repülıgép vont háromszínő védıernyıt a hajók fölé. A franciák egy helikoptert is kiküldtek az orosz tengeralattjárósokért. Brestbe vitték ıket, hogy alaposan kihallgassák ıket a NATO hírszerzıi. Morris nem irigyelte ıket, hiszen francia ırizet alá kerülnek majd, márpedig a franciák komisz kedvükben voltak a Foch elvesztése miatt. Elküldte Brestbe a szalagokat is, amelyeket a tengerészei az oroszok egymás közötti beszélgetéseirıl készítettek. Egymás közt is sugdolóztak ugyanis, amiben bizonyos része a fedélzetmester italának is volt. Az amerikai hajók átadni készültek a konvojt egy francia-brit vegyes kíséretnek, hogy azután átvegyenek 552 egy Amerikába tartó, negyven teherhajóból álló újabbat. Morris a híd mellvédjén állt, és körülbelül öt percenként vetett egy pillantást a két fél és az egy egész sziluettre, amelyet a fedélzetmester festett fel a kormányállás mindkét oldalára. Nehogy ne vegye észre valami tökfilkó - mondta komolyan

a jóember. A tengeralattjáró-vadász taktikájuk egészen jól bevált. A Pharris elıretolt szonárállomásként mőködött, jócskán támogatták az Orionok, így aztán egy kivételével feltartóztatták az összes közeledı orosz tengeralattjárót. Marad jónéhány tisztázatlan kérdés, de a taktika bevált. Csakhogy a továbbiakban is mőködnie kell. Morris tudta, hogy a helyzet lesz még nehezebb is. Elsı útjuk alkalmával az oroszok meg tudták oldani, hogy csak tengeralattjáróik egy töredékét vessék be ellenük. A többi most nyomul át a Dániaiszoroson. A NATO tengeralattjáró erıinek, amelyek megpróbálták lezárni ezt a szorost, a SOSUS vonal már nem szolgáltatott adatokat az elfogandó ellenséges tengeralattjárókról - és Orionjai sem csaptak le a kontaktusokra, amelyeket a búvárnaszádok nem tudtak elérni. Elsüllyeszthettek néhányat - de vajon elsüllyeszthettek-e eleget? Mennyivel lesz nagyobb ez a fenyegetés ezen a héten. Morris megnézte a térképen visszatérı útvonalukat az Egyesült Államokba, és megállapította, hogy a déli kitérı közel ötszáz mérföldnyivel hosszabbítja meg útjukat - részben a Backfire-ek miatt, részben azonban a tengeralattjáró-veszély csökkentése végett. 553 Két dolog, ami miatt aggódnia kell... de hajója csak az egyik veszély elhárítására volt felkészülve. A konvoj egyharmada veszett oda. Fıképpen repülıgépek pusztították el. Vajon elviselhetı veszteség ez? Morris eltőnıdött, vajon miképpen bírja ezt lelki erıvel a teherhajók legénysége. A Pharris közelebb húzódott a konvojhoz, itt már látta a teherhajók legészakibb sorát... A látóhatárról egy nagy konténerszállító hajó adott fényjeleket nekik. Morris a szeméhez emelte a távcsövet, hogy megfejtse az üzenetet. KÖSZÖNET A SEMMIÉRT, HADIFLOTTA! Egy kérdésére máris megkapta a választ. CHICAGO -Szóval ott vannak - mondta McCafferty. A képernyı szinte fehér volt a nyomvonalaktól, a vastag zajnyaláb a 329-es irányba mutatott. Ez csak a Bodo felé haladó szovjet csapásmérıerı lehetett. -Milyen messzire vannak? - kérdezte McCafferty. -Vagy két konvergenciazónányira, kapitány, de az is lehet, hogy háromra. Ajel intenzitása épp most, négy perce erısödött fel. -Meg tudják számolni a hajócsavarokat, vagy bármit? -Nem, uram - rázta a fejét a szonáros. - Pillanatnyilag csak egy csomó differenciálatlan zajt hallunk. Megpróbálkoztunk izolálni különálló frekven 554 ciákat, de még ez is elbaszódott. Talán majd késıbb... most egyelıre csak egy csorda robaja hallatszik. McCafferty bólintott. A harmadik konvergenciaövezet jó százmérföldnyire volt. Ilyen távolságon az akusztikai jelek elmosódottakká válnak, olyannyira, hogy a cél irányát is csak durva becsléssel lehet megállapítani belılük. Az orosz hajókötelék jobbra is, balra is jónéhány fokkal odébb lehetetett, mint gondolták, és ilyen távolságon ez a különbség már mérföldeket jelentett. McCafferty hátrament az irányításhoz. -Vigye a hajót nyugat felé húsz csomóval - adta ki a parancsot. Amit tett, szerencsejáték volt -jóllehet, szerény téttel. Amikor elfoglalta a helyét,

szokatlanul kedvezınek találta a víz akusztikai paramétereit, ez a kis elmozdulás viszont a kontaktus átmeneti elveszítésével is járhatott. A pontos távolságinformáció birtokában viszont jóval jobb taktikai helyzetbe került volna, ráadásul jelenthette volna a kontaktust, mégpedig egyenes irányzású UHF rádión - még mielıtt a szovjet formáció túlságosan közel ér, hogy elfoghassa a tengeralattjáró adását. A Pharris nyugat felé haladt, McCafferty a vízhımérséklet-diagramot figyelte. Ameddig a hımérséklet nem változik, megmaradnak majd ebben a jó kis hangcsatornában. Nem változott. A tengeralattjáró hirtelen lassulni kezdett, McCafferty pedig visszament a szonárhoz. -Nos, hol vannak? 555 -Megtaláltuk ıket! Itt ni, három-három-kettes irányban. -Elsı tiszt, vigyék térképre, és adjanak le kontaktus-jelentést. Ajelentés egy mőhold közvetítésével tíz perc múlva elment. A válaszban a Chicago parancsot kapott: A NAGYOKRA. MENJEN! IZLAND A farm három mérfóldnyire volt; hál' istennek lejtın, magas, durva főben kellett menniük. Edwards vetett rá egy pillantást a távcsövén keresztül, és máris elnevezte Mézeskalács-házikónak. Tipikus izlandi tanyaépület volt, vakolt, fehér falát vastag fageren-dák tagolták, a párkányokat élénk vörösre festették, a teteje meredeken emelkedett a magasba. Mintha csak a Grimm-mesébıl került volna elı. A tágas, de alacsony gazdasági épületek tetejét gyeptéglák fedték. Fél mérfölddel a ház mögött, a folyó közelében többszáz nagy, különös külsejő, vastag gyapjúsubát viselı birka aludt a főben. -Zsákutca -mondta Edwards a térképet széthajtogatva. - Mi pedig tudnánk használni egy kis ételt. Uraim, megéri, hogy kockáztassunk, de óvatosan közeledjünk. Ebben a jobb oldali horpad ásban megyünk tovább, és amíg meg nem közelítettük a farmot körülbelül fél mérfóldnyire, nem jövünk ki a takarásból. -Helyes uram - jelentette ki Smith ırmester. 556 A négy ember felült, hogy üggyel-bajjal ismét magára szedje a felszerelését. Két és fél napja jöttek csaknem megállás nélkül, s most Reykjaviktól körülbelül harmincöt mérföldnyire, északkeletre jártak. Tempójuk sima úton mérsékeltnek számított volna, toronyiránt haladva azonban gyilkos erıpróbának bizonyult, különösen, mert ügyelniük kellett a helikopterekre, amelyek immár ırjáratoztak a vidék felett is. Hat órája elfogyasztották az utolsó adag menázsijukat. A hideg és a kemény fizikai megterhelés együttesen szinte lecsapolták az energiát testükbıl. Kétezer láb magas hegyeket kerültek meg, amelyek megannyi kerítésoszlop módjára szegélyezték az izlandi tengerpartot. Több dolog is mozgásban tartotta ıket. Tartottak attól, hogy a szovjet hadosztály, amelynek légihídon való ideszállítását megfigyelhették, nagyobb területeket száll meg és elkapja ıket. Állandóan kísértette ıket az orosz hadifogság gondolata, de még ennél is jobban féltek a kudarctól. Küldetésük volt, és az ember önmagával szemben támasztott elvárásainál nincsen keményebb parancsnok. És a büszkeség... Edwardsnak példát kellett adnia embereinek: ezt az alapelvet Colorado Springsbıl hozta magával. A tengerészgyalogosok persze aligha hagyhatták, hogy lefızze ıket egy "mellvédmosó". így anélkül, hogy belegondoltak volna, a négy férfi eltökélte,

hogy ha kell, halálra gyalogolják magukat - a büszkeség szent nevében. -Esni fog - mondta Smith. -Igen, jól jön majd a takarás - mondta Edwards, 557 még mindig ültében. - Megvárjuk. Jézusom, sohasem gondoltam volna, hogy a nappali munka is lehet ilyen istenverte nehéz. Van abban valami elszomorító, hogy ez a szörnyő nap nem megy le. -Ugyan már. Nekem meg egy cigarettám sincsen - morgolódott Smith. -Megint esni fog? - kérdezte Garcia közlegény. -Hozzá kel, hogy szokjon - mondta Edwards. - Júniusban átlagosan tizenhét az esıs napok száma, és ez az év eddig csapadékos volt. Máskülönben mitıl volna ilyen magas a fő. -Magának tetszik ez a hely? - kérdezte Garcia, aki annyira elképedt, hogy még az uramról is megfeledkezett. Izland nem sokban hasonlított Puerto Ricóra. -Apám rákhalász a maine-i Eastpointban. Gyerekkoromban amikor csak tudtam, kimentem vele a tengerre, és az éppen ilyen volt. -Mit fogunk csinálni, ha leérünk ahhoz a házhoz, uram? - térítette vissza ıket Smith a fontosabb dolgokhoz. -Eleimet kérünk... -Kérünk? - lepıdött meg Garcia. -Igen, kérünk. És fizetünk érte, készpénzben. És mosolygunk, és azt mondjuk: Köszönöm, uram -felelte Edwards. - Vigyázzanak, hogyan viselkednek, emberek, ha nem akarják, hogy a gazda telefonáljon Ivánéknak, tíz perccel a távozásunk után. Végignézett az emberein. A gondolat valamennyit kijózanította. Az esı szemerkélni kezdett, de két perccel késıbb 558 már szakadt, és néhány száz yardnyira csökkentette a látótávolságot. Edwards nehézkesen feltápászko-dott, és noszogatni kezdte a tengerészgyalogosokat, hogy kövessék a példáját. A felhık felett a nap már ereszkedett, majd lebukott egy domb mögé. Amagas-latnak volt neve - mivel másnap valószínőleg meg kellett mászniuk, hegységként gondoltak rá -, kiejteni azonban egyikük sem tudta. Mire negyedmérföldnyire megközelítették a tanyát, már olyan sötét volt, amilyen csak lehetett, és az esıtıl már csak körülbelül nyolcvan yardnyira lehetett ellátni. -Jön egy kocsi - mondta Smith, elsıként ı pillantotta meg a lámpákat. Mind a négyen a földre vetették magukat, és ösztönösen célba vették fegyvereikkel a láthatáron közeledı fénypontokat. -Nyugi, emberek! Ez az út itt ágazik le a fıútvonalról, és lehet, hogy azok a fények csak... A franc egye meg! - káromkodott Edwards. A fények nem fordultak rá a part menti országútra: a farm felé vezetı úton közeledtek. Kocsi ez, vagy lánctalpas, bekapcsolt fényszórókkal? -Szóródjanak szét, és tartsák nyitva a szemüket! Edwards Smithszel maradt, a két közlegény ötven yarddal alattuk helyezkedett el. A hadnagy a hasán feküdt, a vizes füvön könyökölt, és a szeméhez tartotta a távcsövet. Nem hitte, hogy észrevehetik ıket. A tengerészgyalogosok tereptarka ruhája nappal is szinte láthatatlanná tette ıket, ha nem mozogtak gyorsan. A sötétben csak árnyéknak tőntek. -Úgy néz ki, mint egy kisteherautó, négykerék 559 meghajtású, vagy efféle. A lámpái elég magasan vannak, de fel-le szökkennek, úgyhogy aligha nagy teherkocsi - gondolkodott hangosan a hadnagy. A fények egyenesen, bár lassan, a farmépület felé tartottak, aztán megálltak.

A kocsi ajtói kinyíltak, emberek szálltak ki belıle, és az egyik a fényszórók elé lépett, melyek utóbb kialudtak. -A szentségit! - horkant fel Smith. -Aha, úgy fest, négy vagy öt orosz. Hívja ide G-arciát meg Rodgerset, ırmester. -Jó. Edwards továbbra is a házat figyelte távcsövével. Villanyfényt nem látott. Feltételezte, hogy ez a környék Artunból kapta volt az áramot, márpedig a saját szemével látta, amikor azt a bombázók eltörölték a föld színérıl. Odabent látszott valamilyen világosság - talán gyertyák, vagy viharlámpák. Nagyon olyan, mint otthon - állapította meg magában Edwards, nálunk is gyakran volt áramszünet az északkeleti viharok idején, vagy ha eljegesedtek a vezetékek. Aház lakói alighanem aludtak. Dolgos parasztok, korán fekszenek, korán kelnek... ha az ember alaposan kifárasztja magát, gyorsan leragad a szeme -gondolta Edwards. Az oroszok - a hadnagy ötöt számolt belılük - körbejárták a házat. Mint a betörık -gondolta Edwards. - Ezek... bennünket keresnek? Nem. Ha így volna, nem öt fickó jött volna egy terepjáróval. Érdekes. Ezek alighanem fosztogatnak... de mi van, ha valaki... Jézusom, hiszen igenis tudjuk, 560 hogy valaki lakik itt. Azt a lámpát valaki meggyújtotta. Mire készülnek ezek? -Mi a helyzet, uram? - kérdezte Smith. -Úgy látszik, öt ruszki az. Kukkolgatnak, belesnek az ablakokon, és... az egyik most rúgta be az ajtót! Nem tetszik nekem a dolog, emberek, én... Helyzetmegítélését egy sikoly igazolta. Egy nı sikoltott. A hidegtıl és az esıtıl amúgy is reszketı amerikaiak megborzongtak tıle. -Menjünk csak közelebb. Együtt maradunk, és piszokul figyelünk. -Miért csak közelebb megyünk, uram? - kérdezte csípısen Smith. -Elnézést - mondta Edwards, és eltette a távcsövet. - Jöjjenek utánam. Az épületben újabb fény gyulladt, és úgy látszott, ide-oda mozog. Edwards szedte a lábát, és úgy ösz-szegörnyedt, hogy belesajdult a háta. Két perccel késıbb már csak néhány yardnyira volt az imént érkezett terepjárótól, a ház fıbejáratától nem több, mint húsz yardnyira. -Kezd kissé óvatlan lenni, uram - figyelmeztette Smith. -Igen, hajói sejtem, ezek azok. Lefogadom... Üvegcsörömpölés hallatszott, aztán lövés csattant a félhomályban. Vérfagyasztó sikoltás követte, majd egy második és egy harmadik lövés, aztán újabb sikoly hallatszott. -Mi a franc folyik itt? - kérdezte izgatottan Garcia. Egy rekedt férfihang kiáltott valamit oroszul. Kinyílt az ajtó, és kijött rajta négy férfi. Egy darabig 561 vitatkoztak, aztán párokba álltak, majd elindultak jobbra és balra az oldalsó ablakok felé. Mind a négyen megálltak, és bekémleltek. Aztán újabb sikoly hallatszott, és most már egyértelmően tudni lehetett, mi történik odabent. -A rohadékok - szólalt meg Smith. -Aha - mondta Edwards hadnagy. - Húzódjunk vissza, és gondoljuk át ezt a dolgot. A négy férfi hátrált ötven yardot, ott aztán ismét összegyőltek. -Azt hiszem, itt az ideje, hogy beavatkozzunk. Van valaki, aki nem ért egyet? Smith csak bólintott, érdekesnek találta Edwards viselkedésének megváltozását. -Jó, ne kapkodjunk, végezzünk alapos munkát. Smith, maga velem jön, mi bal felé kerülünk, Garcia és Rodgers jobb felé. Húzódjunk széjjel, és lassan haladjunk. Tíz perc. Jó, ha élve tudják elkapni ıket. Ha nem, szúrják le ıket. Próbáljunk

csendben mőködni. Ha viszont lıniük kell, gondjuk legyen rá, hogy az elsı sorozat elég legyen, megértették? Edwards körülnézett, nem lát e más oroszokat is. Egyet sem látott. A négy férfi kibújt a hátizsákjából, az órájára nézett, és kúszni kezdett elıre a nedves főben. Még egy sikoly hallatszott, de ez volt az utolsó. Edwards örült, hogy így alakult... nem akarta, hogy ilyesmi vonja el a figyelmét. A lassú kúszás megerıltetı volt, elfárasztotta a karjukat. Edwards és Smith hosszú útvonalat választott, megkerültek egy traktort és néhány más szerszámot. Amikor kiértek a főbıl, a ház felılük lévı oldalán csak egy embert 562 láttak. Hova lett a másik? - kérdezte magában a hadnagy. - Most mit csinálunk... Ragaszkodnod kell a tervhez. Mindenki sorsa tıled függ. -Fedezzen. Smith elámult. -Hagyja, uram, majd én... -Fedezzen - suttogta Edwards. Letette az M-16-át, és kihúzta a rohamkését. Az orosz katona megkönnyítette a dolgát: lábujjhegyen állva figyelte, mi történik a farm épületében. Edwards tíz lábnyival a háta mögött állt fel, és lassú lépésekkel közelített hozzá. Egy másodpercbe telt, míg felfogta, az orosz egy egész fejjel magasabb nála. Hogyan fogja el élve ezt a monstrumot? Nem volt rá szükség. Odabent alighanem szünet állt be. A szovjet közlegény lehuppant, elıvett egy doboz cigarettát a zsebébıl, és félrefordult kissé, hogy rágyújtson a gyufáról, amelyet a kezével takart el. A szeme sarkából észrevette Edwardsot, az amerikai hadnagy pedig elırelendült, és a torkába döfte a kést. Az orosz kiáltani akart, de Edwards lerántotta, a szájára tapasztotta a bal kezét, és ismét lesújtott rá. Akést jobbra rántotta, az orosz fejét balra. A penge valami keménybe ütközött, és az áldozat elernyedt. Edwards semmit sem érzett, mindent érzelmét elmosta az adrenalin áradata. Beletörölte a kését a nadrágjába, fellépett a katona holttestére, és benézett az ablakon. Attól, amit látott, elakadt a lélegzete. -Hé fiúk! - suttogta Garcia. Az orosz közlegények két M-16-sal néztek farkasszemet. Ók a kocsiban hagyták a karabélyaikat. Garcia a föld felé intett 563 a fegyverével, a két orosz pedig kezét-lábát szétterpesztve hasra feküdt. Rodgers mindkettıt átkutatta, hogy megállapítsa, nincs-e náluk fegyver, aztán a házat megkerülve elırement, hogy jelentést tegyen. -Élve fogtam el ıket, uram - mondta, és meglepetten látta, hogy "mellvédmosó" hadnagyuk mindkét keze csupa vér. -Bemegyek - mondta Edwards Smithnek. Az ırmester kurtán bólintott. -Innen fedezem. Rodgers, maga meg ıt fedezze. A hadnagy belépett a félig nyitott ajtón. A sötét nappaliban senki sem tartózkodott. A sarok mögül nehézkes zihálás hallatszott, és gyenge fény derengett. Edwards odalépett, és egy orosszal találta szemben magát, aki épp a nadrágját gombolta ki. A hadnagynak semmi másra nem maradt ideje: a férfi bordái közé vágta a kést, s miközben a penge befelé haladt, jobb kezével folyamatosan forgatta a rézbütykös markolatot. Kirántotta, és újra döfött - miközben groteszk párzó pózban hevert az oroszon. Az ejtıernyıs megpróbálta leszedni magáról, a hadnagy azonban érezte, hogy amint ismét a mellkasába mártja a tırt, áldozatának ereje elenyészik. Megmozdult egy árnyék, a hadnagy felnézett, és látta, hogy kezében pisztollyal egy férfi lendül felé. A helyiséget lövés csattanása töltötte be.

-Meg ne mozdulj, rohadék! - kiáltotta Rodgers, és célba vette a jövevény mellét M-16-ával. A három lövés dörrenése félig megsüketítette a jelenlévıket. - Nem esett baja, parancsnok? Most elıször szólította így Edwardsot. A hadnagy felkászálódott, Rodgers pedig sakkban tartotta az oroszt. A férfi deréktól lefelé félmeztelen volt, a nadrágja a bokája körül lifegett. A hadnagy felvette a pisztolyt, amelyet ez elejtett, és lepillantott a férfira, akit az imént leszúrt. Szemlátomást halott volt. Csinos szláv arcát döbbenet és fájdalom torzította el, zubbonyát feketén itatta át a vér. Szemei élettelenek voltak, akár az üveggolyók. -Jól van, ma'am? - kérdezte Rodgers félrefordítva a fejét. Edwards másodszor pillantott a padlón fekvı nıre. Csinos lány volt, a gyapjú hálóinget szétszaggatták rajta, egyik mellét alig fedte, fehér teste, amely már vörös volt, és itt-ott véraláfutások látszottak rajta, mezítelen volt. Mögötte a konyhában Edwards egy másik nı mozdulatlan lábát látta. Kiment, és egy halott férfit meg egy kimúlt kutyát pillantott meg. Testükön egy-egy kerek folt vöröslött. Smith jött be. Körülnézett a helyiségben, aztán Edwardsra nézett. Kemény fickó a kis nyavalyás... -Körülnézek odafent. Fel a fejjel, parancsnok. Rodgers egy rúgással a padlóra küldte az oroszt, és a véknyára illesztette a szuronya hegyét. -Meg ne mozdulj, a kurva anyádat, mert kettıbe váglak! - förmedt rá. Edwards a szıke lány fölé hajolt. Az arca, az állkapcsa fel volt dagadva az ütésektıl, a mellkasa hullámzott. A hadnagy körülbelül húsz esztendısnek nézte. A hálóinge cafatokban lógott rajta. Edwards körülpillantott, lehúzta a térítıt az asztalról, és betakarta vele. 565 -Jól van? No, no... Hiszen él, kedvesem! Biztonságban van. Most már semmi baj. Elıször úgy tőnt, mintha a lány kétfelé bandzsí-tana, aztán tekintete kitisztult, és megállapodott a hadnagyon. Edwards összerezzent, amikor a szemébe nézett. Amilyen gyengéden csak tudta, megérintette az arcát. -Gyerünk, keljen fel a földrıl. Senki sem bántja, most nem. A lány olyan hevesen kezdett remegni, hogy mintha az egész épület vele rázkódott volna. A hadnagy felsegítette, s közben ügyelt rá, hogy le ne csússzon róla az asztalterítı. Smith egy ruhával a kezében tért vissza. -Odafent tiszta a levegı - mondta. -Adja rá ezt a hölgyre. Csináltak valami mást is vele? -Megölték az anyját meg az apját. Meg a kutyát. Azt hiszem, ha sikerült volna befejezniük, vele is ezt tették volna. İrmester, rendezze el a dolgokat. Motozza meg az oroszokat, szerezzen valami ennivalót, meg mindent, aminek hasznát vehetjük. Igyekezzen, Jim. Rengeteg a tennivalónk. Van magánál elsısegélycsomag? -Van, parancsnok, tessék - felelte a tengerészgyalogos, és odadobott neki egy kis csomagot, benne kötszerrel és fertıtlenítıvel, majd kiment az ajtón, hogy megnézze, mi van Garciával. -Menjen fel, és hozza rendbe magát - mondta a lánynak Edwards, baljával átkarolta, és feltámogatta az öreg falépcsın. Majd megszakadt a szíve, ha a 566 lányra nézett. Porcelánkék szeme már-már obszcén módon élettelen volt, de még most is úgy csillogott, hogy felkeltette bárki férfiember figyelmét. Hát jól felfigyeltek rá - gondolta Edwards. A lány csak egy ujjnyival volt alacsonyabb nála, halvány bıre áttetszıén derengett. Alakjának egyetlen apró hibája volt, a

hasa kissé kidomborodott, Mike azonban sejtette, mitıl - amúgy nem talált rajta kivetnivalót. És éppen az imént erıszakolta meg egy orosz, és még egy hosszú éjszaka állt volna elıtte. Mike Edwardsot felbıszítette, hogy ismét betolakodott az életébe ez a förtelmes bőn. A csigalépcsı felsı végében kis szoba nyílott. A lány belépett, és leült az egyetlen ágyra. -Khi-khi-khicsodák... - dadogta angolul, erıs akcentussal. -Amerikaiak vagyunk. Megszöktünk Keflavik-ból, amikor az oroszok megtámadták. Hogy hívják? -Vigdis Augustdottir. Hangjában nyoma sem volt életnek. Vigdis volt, annak az Augustnak a lánya, aki holtan feküdt a konyhában. Vajon mit jelenthet az, hogy Vigdis? - tőnıdött Mike, bár nem találta valami szépnek a nevet. Az éjjeliszekrényre tette a viharlámpát, és feltépte a csomagot. A lány álkapcsának ívén felrepedt a bır, a hadnagy fertıtlenítı folyadékkal mosta le a sebet. A lánynak alighanem fájhatott, de arcizma sem rándult. Teste többi részén csak zúzódások voltak, a hátán pedig horzsolások, talán .a keményfa padlótól. Keményen küzdött, hogy megvédje magát, és vagy tucatnyi ütést kapott. És bizonyosan nem 567 volt szőz. Csak egy véres arc. A dolog sokkal rosszabb is lehetett volna, de Edwards haragja egyre nıtt. Meggyalázni egy ilyen szép arcot... a hadnagy döntött. - Nem maradhat itt. Hamarosan indulnunk kell. Magának is. -De... -Sajnálom. Megértem... vagyis... amikor az oroszok ránk támadtak, én is elveszítettem néhány barátomat. Az persze nem ugyanaz, mint hogy maga az apját és az anyját... Jézusom! Edwards keze reszketni kezdett a tehetetlenségtıl és a kudarc érzésétıl: a szavak, amelyeket eldadogott, semmit sem jelentettek. -Sajnálom, hogy nem elıbb értünk ide. Mit is mond némelyik feminista? Hogy a nemi erıszak olyan bőn, amelynek révén az összes férfi az összes nıt igázza le? Akkor miért akarsz lemenni, és... Edwards érezte, hogy az élet valami csaknem ekkora elégtételt készül adni neki. Megfogta a lány kezét, az pedig nem tiltakozott. -Mennünk kell. Elvisszük magát, ahová csak tudjuk. Bizonyára vannak a környéken rokonai vagy barátai. Elvisszük hozzájuk, és ık majd gondját viselik. Itt azonban nem maradhat. Ha itt marad, bizonyosan megölik. Ért engem? Látta, hogy a lány feje megrándul a sötétben. -Igen. Kérem... kérem, hagyjon egyedül. Egyedül kell lennem egy kis ideig. -Jól van - felelte Edwards, és ismét megérintette a lány arcát. - Ha bármire szüksége van, csak hívjon bennünket. 568 A hadnagy lement a földszintre, ahol Smith irányította a dolgokat. A három orosz felpeckelt szájjal, hátrakötött kézzel és bekötött szemmel térdelt, fölöttük Garcia magasodott. Rodgers a konyhában volt. Smith az asztalon lévı halomnyi dogot válogatta át. -Nos, mi a helyzet? Smith tekintetében rokonszenv csillant meg, ahogyan a hadnagyra nézett. - Nos uram, van egy orosz hadnagyunk, nedves a farka. Egy halott ırmesterünk. Egy halott és két eleven közlegényünk. Ez volt a hadnagynál, uram. Edwards elvette a térképet, és széthajtogatta. -A szentségit, ez gyönyörő! A térképet valaki jelekkel firkálta tele.

-Van még egy távcsövünk, egy rádiónk, de szégyen gyalázat, használni nem tudjuk! Néhány adag étel. Vacaknak látszik, de a semminél jobb. Jó munkát végeztünk, parancsnok. Három skulót áldoztunk, öt oroszt lekapcsoltunk. -Mit kell magunkkal vinnünk, Jim? -Csak ennivalót, uram. Gondolom, elvihetjük a fegyverüket is, amivel mindjárt megduplázódik a lıszerkészletünk is, tudja? De már így is eleget cipelünk... -Nem azért vagyunk itt, hogy megvívjunk egy háborút, hanem, hogy cserkészesdit játsszunk. Helyes. -Úgy gondolom, vinnünk kéne magunkkal némi ruhafélét, pulóvereket, ilyesmit. A hölgyet is elvisszük? 569 -El kéne. Smith bólintott. -Igen, logikus. Remélem, ı is szeret gyalogolni, uram. Úgy látom, jó formában van, leszámítva, hogy várandós. Szerintem a negyedik hónapban van. -Várandós? - fordult oda Garcia. - Megerıszakolni egy terhes lányt? Valamit morgott spanyolul. -Ezek itt? Mondanak valamit? - kérdezte Mike. -Egy szót sem szólnak - felelte Garcia. -Jim, nézze meg a lányt, és hozza le ide. Vigdis-nek hívják. Legyen vele gyengéd. -Ne aggódjék, uram - mondta Smith, és elindult felfelé. -Az a hadnagy, amelyiknek kilóg, ugye? -biccentett Garcia, Edwards pedig megkerülte a foglyokat, hogy megnézze magának az illetıt. Levette a szemérıl a kötést, és szabaddá tette a száját is. Az orosz körülbelül egykorú volt vele. Szakadt róla a veríték. -Beszél angolul? - kérdezte tıle Edwards. A férfi a fejét rázta. -Ich spreche Deutsch.* Edwards a középiskolában két évig tanult németül, de most azon kapta magát, hogy nem is akar beszélni ezzel az emberrel. Már eldöntötte, hogy megöli, és nem akart olyasvalakivel beszélgetni, akit megölni készült... bántotta volna a lelkiismeretét. Nem akarta, hogy nyomassza a dolog. Egy darabig azért figyelmesen nézte, vizsgálgatta, miféle ember *Németül beszél.

570 lehet, aki megteszi, amit ez megtett? Azt hitte, valami iszonyú dologra jön rá, mégsem így történt. Felnézett. Smith Vigdist vezette le a lépcsın, a lány a saját lábán jött. -Jó felszerelése van, parancsnok. Jó meleg ruhák, a bakancsa jól be van törve. Remélem, találunk neki egy kulacsot, egy anorákot meg egy hátizsákot. Hozattam vele egy kefét, meg kozmetikumokat. Hozok némi szappant, és esetleg egy borotvát. -Mennünk kéne, ırmester. Vigdis - fordult Edwards a lányhoz -, hamarosan indulunk. Visszafordult, és lenézett az oroszra. -Leutnant. Wofür? Warum? Minek... miért csinálták mindezt? Nem magam, hanem a lány miatt kérdezem. Az orosz hadnagy tudta, mire számíthat. Megvonta a vállát: -Afganisztán. -Parancsnok, ezek hadifoglyok - bukott ki Rodgerbıl. -Azaz, uram, magának nem szabad... -Uraim, önöket a Hadijog Egyetemes Kódexe alapján egyrendbeli erıszakos nemi

közösüléssel, és kétrendbeli gyilkossággal vádolom. Ezek fıbenjáró bőnök mondta Edwards, fıleg, hogy megnyugtassa a lelkiismeretét. - Óhajtanak felhozni valamit a mentségükre? Nem? Bőnösnek találtattak. Az ítélet halál. Edwards a bal kezével hátrafeszítette a hadnagy fejét, jobb kezével a magasba emelte a kést, megfordította, meglendítette a karját, és a markolat gombjával lecsapott a férfi gégéjére. Az ütés meglepıen nagyot csattant. Edwards hanyatt rúgta az oroszt. 571 Szörnyő látvány volt, és percekig eltartott. Ahad-nagy gégéje azonnal betört, és megduzzadván elzárta a légcsövét. Fuldoklóit, jobbra-balra dobálta magát, az arca elkékült. Aszobában tartózkodók nézték, és ha volt is, aki részvétet érzett iránta, nem mutatta. Végre elcsendesedett. -Sajnálom, Vigdis, amiért nem voltunk gyorsabbak, de ez az izé többé már senkinek nem árthat. Edwards remélte, hogy amatır pszichológiája sikerrel jár. A lány visszament az emeletre, a hadnagy úgy gondolta, mosakodni. Olvasta, hogy a nık azután, hogy megerıszakolták ıket, fürdeni akarnak, mintha az, ami történt, látható nyomot hagyna rajtuk. A másik két katonához fordult. Nem bajlódhattak foglyokkal, és az, amire készültek, jó mentséggel szolgált a számára. Ez a kettı azonban még nem bánthatta a lányt,és... -Ezt majd én elintézem, uram - mondta csendesen Garcia. A közlegény a térdelı foglyok mögött állt. Egyikük adott valamilyen hangot, de az amerikaiak, mivel egy szót sem tudtak oroszul, akkor sem értették volna, ha nincsen felpeckelve a szája. Semmi esélyük nem volt. Garcia oldalról szúrta át a nyakukat, kése hegye kijött a másik oldalon. Mindketten felbuktak. Gyorsan vége lett. A közlegény és a hadnagy kimentek a konyhába, hogy megmossák a kezüket. -Oké, berámoljuk ıket a terepjáróba, aztán kivisszük a kocsit a fıútra. Meglátjuk, sikerül-e összehoznunk egy hamis balesetet és felgyújtani a járgányt. 572 Hozzon pár üveg italt. Úgy állítjuk be, mintha ittak volna. -Ittak, uram - emelt a magasba Garcia egy palackot, benne átlátszó folyadékkal. Edwards vetett egy kurta pillantást az italra, és megrázta a fejét, hogy megszabaduljon egy gondolattól. -El tudom képzelni. Ha jól gondolom, ezek a fickók ırizték az útkeresztezıdést a fıútnál... esetleg ırjáratban voltak. Nem hiszem, hogy az ország összes útkeresztezıdését ıriznék. Ha csak egy kis szerencsénk van, a fınökeik sohasem jönnek rá, hogy ahhoz, ami velük történt, közünk volt. Merész feltételezés gondolta -, de hát mi az ördögöt csináljak? -Parancsnok, ha azt akarja, hogy ezt tegyük, akkor nekünk... -Tudom. Maga meg Rodgers itt maradnak, és készülıdnek. Ha látnak bármit, aminek hasznát vehetjük, csomagolják össze. Amikor visszajöttünk, el kell húznunk a belünket. Edwards és Garcia berakták a holttesteket a kocsi hátuljába, utána pedig gondosan átválogatták a katonai felszerelést. Vízhatlan anorákokat találtak, amelyeknek álcázómintája csaknem olyan volt, mint az öveiké. Elvettek néhány más tárgyat is, amelyekrıl úgy gondolták, hogy a hiányuk nem tőnik fel, aztán gyorsan végighajtottak az úton. Szerencséjük volt. Az útelágazást nem vigyázta állandó ırség, talán mert a mellékút csak a farmig vezetett. Az oroszok valószínőleg ırjáratban voltak, és úgy döntöttek, a farmon tartanak egy kis nem hivatalos pihenıt.

573 A parti országút kétszáz yardnyival odébb meredek part szélén haladt. Ott állították le a kocsit, majd a hullákat elhelyezték az üléseken. Garcia egy kis kanna benzint öntött mögéjük, aztán nyitott hátsóajtóval a meredély szélére tolták. Amikor átbukott a szakadék szélén, Garcia bedobott az ajtón egy orosz kézigránátot. Csúnya munkát végeztek. A fél mérföldet a tanyáig futva tették meg. Minden készen állt. -Fel kell gyújtanunk a házat, Miss Vogdis -magyarázta Smith. - Ha nem tesszük, az oroszok bizonyosan megtudják, mi történt itt. Az édesapja és az édesanyja halottak, kisasszony, én azonban bizonyos vagyok abban, hogy ık is azt szeretnék, ha ön életben maradna. Ért engem? A lány még túlságosan meg volt rendülve, hogy határozott ellenállást tanúsítson. Rodgers és Smith kivitték a holttesteket, és felcipelték ıket a hálószobájukba. Jobb lett volna eltemetni ıket, erre azonban egyszerően nem volt idı. -Indulás, emberek! - adta ki a parancsot Edwards. Már úton kellett volna lenniük. Valaki ki fog jönni, hogy megnézze az égı kocsit, és ha helikopterreljönnek... Garcia, vigyázz a hölgyre. Smith lesz az utóvéd. Rodgers, álljon az élre. A következı három órában meg kell tennünk azt a három mérföldet addig a helyig. Smith várt tíz percet, aztán bedobott egy gránátot a házba. A kerozin, amit a földszinten szétlocsolt, azonnal lángra lobbant. 574 CHICAGO A kontaktus mostanra sokkat javult. A hajót Kasin-osztályú rakétarombolóként azonosították, és a pro-pellerei fordulatszáma alapján a sebessége/huszonegy csomó volt. A szovjet formáció élén haladó hajók harminchat mérföldnyire jártak. Úgy látszott, két csoportra válnak, az elıl haladók növelték a térközüket, hogy védelmezzék az utánuk következıket. McCafferty parancsot adott az elektronikai árboc felbocsátásra. Nagy volt a mozgás, ı azonban számított erre. - Periszkópot fel! A szállásmester elforgatta a kapcsolótárcsát, aztán a helyére billentette a fogantyúkat, és hátralépett. McCafferty gyorsan végigpásztázta a horizontot. Tíz másodperc múltán felcsapta a fogantyúkat, és a periszkóp azonnal süllyedni kezdett aknájába. -Mozgalmas napunk lesz, emberek - mondta a kapitány. Mindig közölte a harcászati központban dolgozókkal, mire számíthatnak. Minél többet tudtak, annál jobban végezhették a dolgukat. - Láttam két Bear-F-et, az egyik .észak felé halad, a másik nyugatra. Mind a kettı meglehetısen messzire van tılünk, de elhihetik, hogy szórják a szonárbójákat. Elsı tiszt, merüljön le ismét ötszáz lábra. Sebesség öt csomó. Hagyjuk, hadd jöjjenek közelebb! -Kapitány, itt a szonár. -Szonár, itt a kapitány - felelte McCafferty. -Északnyugaton valamiféle pengetés, aktív szonárbóják. 575 Hat darabot észleltünk, mind nagyon gyenge. A szonáros szolgálatvezetı leolvasta a hangforrások irányát: a célkötelék felıl még mindig nem jönnek aktív szonárjelek. -Nagyon helyes - felelte McCafferty, és visszatette a mikrofont az állványára. A Chicago merülési mélysége gyorsan nıtt, tizenöt fokos szögben haladtak lefelé. A kapitány a mélységi hımérı kijelzıjét figyelte. Kétszázhúsz láb mélységben

a víz hımérséklete hirtelen esni kezdett, hetven lábon belül tizenkét fokkal lett hidegebb. Remek: erıs réteghatár, amely alá el lehet rejtızni, a hideg víz ugyanakkor lehetıvé teszi, hogy saját szonárjaik szenzorteljesítménye növekedjék. McCafferty két órája kivétetett egy torpedót, és a helyére egy Harpoon-rakétát töltetett a csıbe. Ha tengeralattjáróra bukkant volna, csak egy torpedója volt kéznél, ha azonban felszíni hajókat akart megtámadni, három rakétával adhatott le rá sortüzet... meg még a Tomahawkokkal. Akár most is kilıhette volna ıket a siker reményében, de McCafferty nem csak úgy általában,- valamire akart lıni. Semmi értelme nem volt, rakétát pazarolni egy kis járırhajóra, amikor egy cirkáló és egy repülıhordozó várt rá. Elıször külön-külön akarta azonosítani a célpontokat... Ez nem volt könnyő, de a 688-as osztályú tengeralattjárókat nem könnyő feladatok megoldására építették. Elırement a szonárhoz. A szolgálatvezetı a szeme sarkából észrevette. -kapitány, lehetséges, hogy van egy irányom a Kirovra. 576 Most vettem hat pengetést egy alacsony frekvenciájú szonárról. Azt hiszem ez ı, a zéró-három-kilences irányban. Most a hajtómőzaját próbálom elkülöníteni. És ha... aha, jobbra újabb szonárbójákat dobálnak. A képernyın, az elsı füzértıl jóval jobbra újabb fénypontok jelentek meg, a két sor között széles sáv húzódott. -Gondolja, hogy háromszögben dobja le ıket, fınök? - kérdezte McCafferty. A szolgálatvezetı válaszképpen elmosolyodott és biccentett. Ha a szovjetek egymásra szöget bezáró vonalakban dobálják a bójákat a hajóformációjuk jobb és bal oldalán, ez azt jelentheti, hogy egyenesen a Chicago felé tartanak. A tengeralattjárónak nem is kell manıvereznie, hogy az útjukba kerüljön. Állhat nyugodtan, akár egy nyitott sírgödör. -Úgy látom, uram, egy részük a réteghatár fölött, más részük alatta dolgozik, és ezek között is nagy a távolság. A szolgálatvezetı, anélkül, hogy levette volna a szemét a képernyırıl, cigarettára gyújtott. A mellette lévı hamutartó színültig volt csikkekkel. -Ezt most felvisszük a térképre. Jól csinálja, Barney. A kapitány megveregette a szonárfınök vállát, és visszament a harcászati központba. A tőzvezetı részleg már rajzolta a térképre az új kontaktusokat. Úgy festett, az egyes szonárbóják között több, mint két mérföld a távolság. Ha a szovjetek váltakozva helyezik el ıket a réteghatár alatt és felett, a 577 Chicagónak jó esélye van arra, hogy átbújjék a kettı között. Más kérdés, hogy nem voltak-e passzív bóják, amelyek jelenlétét nem állapíthatta meg. McCafferty állt a periszkóp emelvényén, figyelte, ahogyan emberei adatokat táplálnak a tőzvezetı számítógépekbe. Munkájukat mások is segítették: térképeken dolgoztak, kezükben kalkulátorokkal. A fegyverek irányítópultján égtek a készenlétet jelzı lámpák. A tengeralattjáró harcba indult. -Vigye fel kétszáz lábra, néhány percig hallgatózunk a réteghatár felett. A döntés azonnal meghozta a gyümölcsét. -Irányegyenesem van a célokhoz - jelentette a fıszonáros. Most már közvetlenül a szovjet hajókról érkezı hangenergiát észleltek, -illetve követték a mozgását, többé nem zavarták ıket megjelenı-eltőnı konvergencia övezetek. McCafferty nyugalmat erıltetett magára. Hamarosan bıségesen lesz mit tennie. -Kapitány, hamarosan esedékes egy újabb szo-nárbója füzér ledobása! Átlagosan tizenöt mérföldenként kerül rá sor, és ehhez már nincsen sok hátra.

- Ismét az a Horse-Jaw szonár, uram - hallatszott a szonár figyelmeztetése. - Iránya ezúttal három-kettı-zéró, a kontaktust a Kirov cirkálóként azonosítom. Várjon csak... megint egy. Közepes frekvencián dolgozó aktív szonár három három-zéró irányban, balról jobbra. A kontaktust egy Kresta II tengeralattjáró elhárító cirkálóként azonosítjuk. -Azt hiszem, igaza van, mondta a térképésztiszt. 578 -A hármas-kettes-zéró irány közel van a legyezı két hajójáéhoz, mégis elég messzire, hogy másik kontaktusnak tekintsük. A három-három-egyesen a legyezı középsı hajója jön. Alighanem Kresta vezeti a legyezıt, valamivel utána következik a zászlóshajó. Viszont- szükségem van még némi idıre az irányok kidolgozásához. A kapitány parancsot adott, hogy a tengeralattjáró maradjon a réteghatár alatt, hogy néhány másodpercen belül alábújhasson. A harcászati képernyın egyre több adat jelent meg. Megfelelı pontossággal adta meg a Kirov irányát. Már majdnem lıni lehetett rá, a kapitánynak azonban még szüksége volt a távolságadatra. Úgy tőnt, közte és a cirkáló között halad néhány kísérıhajó, s ha pontatlanul becsülte volna meg a távolságot, az általa kilıtt rakéta tévedésbıl egy rombolóra vagy egy fregattra rontott volna rá. Közben a tőzvezetırendszer kiszámította a lıelemeket, amelyek alapján a Harpoon egyenesen addig a hajóig száguldott volna, amelyrıl a kapitány úgy gondolta, hogy a Kirov csatacirkáló. A Chicago cikcakkban kezdett haladni saját nyomvonalán, s amikor irányt változtatott, megváltoztak kontaktusainak irányai is. A cél követık a tengeralattjáró saját pályamódosításait használták kiindulási alapul a különféle kontaktusok távolságának kiszámítására. Ez az egyszerő mővelet - lényegében egy középiskolás trigonometria példa megoldása - azonban idıbe telt, mert meg kellett becsülniük a mozgó célpontok sebességét és haladási irányát. Még a számítógép sem tette sokkal gyorsabbá 579 a folyamatot, és az egyik szállásmester büszke volt arra, hogy kitőnıen kezelte a logartárcsát, és versenyre kelt a géppel a végleges adatok kiszámításában. Úgy tőnt, a feszültség fokról fokra nı, majd egy bizonyos szinten megállapodik. Ások éves gyakorlás most hozta meg a gyümölcsét. Az adatokat másodpercek alatt továbbadták, térképre vitték, és felhasználták. Egyszerre úgy látszott, a legénység fizikai részévé vált a gépezetnek, amelyet mőködtetett, érelméik kikapcsolódtak, csak a homlokukon kiütközı verejtékcseppek árulták el, hogy mégiscsak emberek, és nem gépek. A Chicago sorsa szonárkezelıin múlott. Egyedül az akusztikus energia jelezte, mi történik a felszínen, és minden újabb irányjelentés lázas tevékenységet váltott ki. Nyilvánvaló volt, hogy célpontjaik cikkcakkban haladnak, ami a távolságok kiszámítását még inkább megnehezítette. -Kapitány, itt a szonár! Aktív szonárbója a baloldalon, a közelünkben. Azt hiszem, a réteghatár alatt. -Kormányt jobbra, sebesség kétharmad - adta ki nyomban az utasítást az elsı tiszt. McCafferty odament a szonárhoz, és bedugta a készülékbe egy fejhallgató csatlakozóját. A pengetés hangos - gondolta -, de torz. Ha a bója a réteghatár alatt van, felfelé kisugárzott jeleivel nem fedezheti fel a tengeralattjárót. -Jelerısség? - kérdezte. -Erıs - felelte a fıszonáros. - Sıt, akár fel is fedezhettek minket. Ha ötszáz yarddal kijjebb kerülünk, bizonyosan elveszítenek bennünket.

-Egyszerre nem figyelhetik az összesét. 580 Az elsı tiszt, mielıtt visszatértek volna az alapirányba, ezer yarddal odébb vitte a Chicagót. Tudták, hogy a fejük felett éles önirányító torpedókkal egy Bear-F tengeralattjáró-elhárító repülıgép cirkál, s a személyzetének az a feladata, hogy figyelje a szo-nárbóják jeleit. Vajon mennyire jók ezek a bóják? Hát az emberek? A Chicago és a Kirov között még három vonal húzódott. Már csaknem meghatározták három kísérıhajó irányát, a Kirovót azonban egyelıre még nem. -Nos, emberek, a Bear-ek keresnek bennünket, bár emiatt nemigen kell aggódnunk. Mi a legközelebbi hajó iránya? - kérdezte a megközelítést irányító tiszt. -Huszonhatezer yard, szerintünk egy Szovremenyik. A Kresta tıle keletre, körülbelül ötezer yardnyira halad. Törzs- és változómélység szonárokkal penget. McCafferty bólintott. Az utóbbiak a réteghatár alatt lehettek, és nemigen volt rá esély, hogy felfedezzék az amerikai hajót. A törzsszonárokra érdemes volt figyelniük, egy darabig még azonban ezek sem jelentettek gondot. Jól van gondolta a kapitány -, a dolgok nagyon is terv szerint zajlanak... -Kapitány, itt a szonár, torpedók a vízben, irányuk három-kettı-zéró... plusz bekapcsolt egy csomó aktíy szonár. Minden kontaktus csavarfordulatszáma nı. A jelentés még véget sem ért, McCafferty már a szonárhelyiségben volt. -A torpedó irányváltozása? -Balról jobbra mozognak... Jézusom, azt hiszem, valaki megtámadta az oroszokat. Találat! A szolgálatvezetı ujj ával a képernyıre bökött. 581 A Kirov felé jobbról három fényes pont közeledett. A monitor képe hirtelen zsúfolttá vált... A magas és közepes frekvenciájú szegmensen aktív szonárok vonalai jelentek meg. Amikor a hajók felgyorsultak, és manıverezni kezdve irányt változtattak, az ıket jelentı vonalak fényesebbé váltak. -Újabb detonáció a kontaktuson... ez meg mi a szent szar? Egy csomó robbanás a vízben. Mélységi bombák, valami, ami alaposan megrázza a vizet. Van egy újabb torpedó - messzebbre, jobbról balra változtatja az irányát. A monitor képe most már túl bonyolult volt, semhogy McCafferty követni tudta volna. A fıszonáros a könnyebb értelmezés érdekében lelassította a mozgásokat, de így is csak ı, és tapasztalt szonárosai értették meg ıket. -Kapitány, úgy túnik, valami éppen most fura-kodott közéjük, és már meg is támadta ıket. A Kirov három telitalálatot kapott, és ezek most megpróbálják kikészíteni a támadóját. Ez a két hajó tart valami felé. Újabb torpedó a vízben, de azt, hogy kié, nem tudom. Az istenfáját, nézze ezeket a robbanásokat! McCafferty hátrament. -Periszkópmélységre, most! A Chicago orra felemelkedett, és egy perc alatt elérte a megfelelı pozíciót. A kapitány látott valamit a horizonton, ami árbocnak tőnt, három-kettes-zéró irányban pedig egy hatalmas füstoszlopot. Az éterben több mint húsz radar, és jónéhány rádió hullámai terjedtek. 582 -Periszkópot le. Vannak lıelemeink valamelyik célpontra? -Nincsenek, uram - felelte az elsı tiszt. -Amikor manıverezni kezdtek, az összes adatunkat megette a fene. -Mennyire van a legközelebbi szonárbójasor ide? -Két mérföldnyire. Mi pedig történetesen úgy helyezkedünk el, hogy

átcsúszhassunk egy résen. -Lemegyünk nyolcszáz lábra. Teljes sebességgél elıre, mi is belül kerülünk. A Chicago hajtómővei dolgozni kezdtek, és felgyorsították a tengeralattjárót harminc csomóra. Az elsı tiszt levitte a hajót nyolcszáz lábra, mélyen a sekély keresésre beállított szonárbóják alá. McCaf-ferty a térképasztal fölé hajolt, nézte, ahogyan a tengeralattjárója közeledik az ellenséges formációhoz, aztán kivett egy tollat a zsebébıl, és anélkül, hogy tudott volna róla, rágcsálni kezdte a mőanyagját. A nagy sebesség miatt a szonárteljesítmény úgyszólván a nullával volt egyenlı, de a felrobbanó torpedók alacsony frekvenciájú hangjai hamarosan Végigvisszhangoztak a Chicago acéltörzsén. Húsz percig száguldottak, némileg zegzugosán, hogy kikerüljék az orosz szonárbójákat, közben a tőzvezetés pontosította a lıelemeket. -Oké, minden hajtómő kétharmaddal elıre, vigyék vissza a hajót periszkópmélységre -szólalt meg McCafferty. - Követırészleg, álljanak készen egy rohamra! A szonárkép gyorsan kitisztult. A szovjetek továbbra is lázasan őzték azt a valakit, aki tüzet 583 nyitott a zászlóshajójukra. Az egyik hajó nyomvonala tökéletesen eltőnt: legalább egy orosz hajó elsüllyedt vagy megrongálódott. A vizet robbanások döreje rázta, közöttük torpedók "szkrííí" hangja hallatszott. Valamennyi elég közel volt, hogy aggódniuk kelljen miatta. -Tüzelés elıtti célmegfígyelés, periszkópot fel! A keresıperiszkóp felemelkedett. McCafferty éppen, hogy kidugta a vízbıl, és körbepásztázott vele a horizonton. -Jézusom! A televízió képernyıjén egy Bear látszott, amely tılük jobbra, mindössze félmérföldnyire repült, északra, a hajóformáció irányába. Hét hajót látott, fıképpen az árbocaik csúcsát, de egy négymérföldnyire lévı Szovremenyik-osztályú rombolónak a törzse is látszott. A füst, amelyet az imént látott, szertefoszlott. A víz zengett az orosz szonárok pengetésétıl. -Emeljék fel a radart, kapcsolják be, és álljanak készenlétben. Egy altiszt megnyomta a tengeralattjáró felszíni keresıradarját kiemelı gombot, bekapcsolta a rendszert - de egyelıre csak készenléti üzemmódban mőködtette. -Áramot neki, és pásztázzon körbe kétszer! -rendelkezett a kapitány. Ez most valódi veszélyhelyzet volt, az oroszok csaknem bizonyosan felfedezték a tengeralattjáró keresıradarját, hogy azután megpróbálják megtámadni. A radar mindössze tizenkét másodpercig mőködött, összesen huszonhat célt "festett" a képernyıre, 584 kettı ott haladt egymás mellett, ahol McCafferty szerint a Kirovnak kellett volna lennie. A radarkezelı leolvasta a távolságokat és az irányokat, ezeket betáplálták az MK-117 tőzvezetı rendszerbe, majd továbbkerültek a torpedócsövekben lévı Harpoon-rakétákhoz. Ezek azután ezekre az irányokra és távolságokra állították be a keresıradarjaikat. A fegyverzeti tiszt ellenırizte a kontrollámpákat, aztán kiválasztotta a rakéták számára legtöbbet ígérı két célt. -Kész! -Csöveket elárasztani! - adta ki a parancsot a kapitány, és figyelte, ahogyan a fegyverpult kezelıje sorra végzi a kilövést megelızı mőveleteket. -Külsı ajtókat kinyitni!

-Lıelemek ellenırizve, érvényesek - közölte nyugodt hangon a fegyverzeti tiszt. -A kilövés sorrendje: kettes, egyes, hármas. -Tőz! - parancsolta McCafferty. -Kettes indul. A tengeralattjáró megremegett, amikor a hatalmas erejő sőrítettlevegı-impulzus kivetette a rakétát a csıbıl, és a helyére egy "husss"-sal víz tört be. -Egyes indul... hármas indul. Kettes, egyes, hármas kilıve, uram. Torpedócsıajtók bezárva, folyik a víz kiszivattyúzása, hogy újratölthessék ıket. - Mark-48-sokkal töltsék meg ıket. Felkészülni a Tomahawkok indítására! rendelkezett McCafferty. A tőzvezetés átkapcsolta az irányítórendszert az orrban lévı rakétákra, és élesítette ıket. -Periszkópot fel! 585 A szállásmester elforgatta a kapcsolótárcsát, McCafferty pedig hagyta, hogy a mőszer teljes hosszúságában felemelkedjék. Látta az utolsó Harpoon füstcsíkját, és közvetlenül mögötte... Felcsapta a periszkóp fogantyúit, és hátralépett. -Helikopter közeledik! Lemerülni, teljes sebességgel elıre! A tengeralattjáró hanyatt-homlok száguldott a mélység irányába. Egy szovjet tengeralattjáró-elhá-rító helikopter észlelte a rakéták kilövését, és rájuk rontott. -Kormányt ütközésig balra! -Igenis, kormányt ütközésig balra! -Száz láb mélységben merülünk, sebesség tizenöt csomó -jelentette az elsı tiszt. -Itt van - mondta McCafferty. A helikopter aktív szonárjának pengetése végigvisszhangzott a törzsön. - Fordítsa vissza a kormányt, lıjenek ki egy zajforrást. A kapitány visszaparancsolta a hajót korábbi keleti irányába, miután pedig lemerültek a réteghatár alá, csökkentette a sebességét, Ha van egy kis szerencséjük, a szovjetek a tengeralattjáró vákuumzajának vélik a zajforrás hangját, s miközben a Chicago távolodik, azt támadják meg. -Parancsnok, három-három-kilences irányból romboló közeledik. Úgy hangzik, mintha Szovreme-nyik volna... mögöttünk torpedó a vízben. Kettı-hatötös irányban egy torpedó halad. -Kormányt húsz fokkal jobbra, hajtómővek kétharmad sebességgel elıre. Új irányunk egy-hetes-ötös. -Kapitány, itt a szonár, új kontaktus, ikerhajócsavar, most kezdett dolgozni az alacsony frekvenciájú szonárjával, valószínőleg egy Udaloj, a fordulatszám alapján a sebessége huszonöt csomó, iránya három-öt-egy, nem változik. A torpedóé viszont igen, távolodik mögöttünk, eltőnıben van. -Nagyon helyes - bólintott McCafferty. - A helikopter beugrott a zajforrásnak, amiatt már nem kell nyugtalankodnunk. Összes hajtómő kétharmaddal elıre, merülés ezer lábra. ASzovremenyik miatt sem igen aggódott, az Udaloj azonban egészen más káposzta volt. Az új szovjet romboló alacsony frekvenciájú szonárja bizonyos körülmények között át tudta törni a réteghatárt, ezenkívül két helikopterrel is rendelkezett. Rakétával kilıtt tengeralattjáró-elhárító torpedói jobbak voltak, mint az amerikai ASROC-ok. "Ua-uaaa!" Az alacsony frekvenciájú szonár hangja. Elsıre megtalálta ıket. Vajon jelenti majd a Chicago pozícióját az Udalojnak? Vagy megakadályozza

ebben a tengeralattjáró gumiburkolata? -Acél iránya három-öt-egy. Propellerének fordulatszáma csökken, sebessége tíz csomó lehet -jelentette a szonár. -Aha, lassít, hogy megkeressen bennünket. Mennyire volt erıs az a pengetés? -Épp, hogy érzékelhetı, uram, valószínőleg nem kapott visszhangot rólunk. A kontaktus manıverez, iránya most három-öt-három. Továbbra is penget, de a szonárja tılünk keletre-nyugatra pásztáz. Penget egy másik helikopter is, uram, az iránya zéró kilenc-nyolc. 587 Ez a réteg alá hallgatózik, de nagyon gyengén ad. -Elsı tiszt, forduljunk nyugat felé. McCafferty visszatért a szonárhelyiségbe. Erıs kísértést érzett, hogy megtámadja az Udalojt, de ebbıl a mélységbıl csak úgy tudott volna torpedót indítani, ha veszélyesen nagy mennyiségő sőrített levegıjét használja fel hozzá. Egyébként is, az ı dolga a parancsnoki, és nem a kísérı hajók elsüly-lyesztése volt. A tőzvezetı-csoport mindenesetre kidolgozta a lıelemeket arra az esetre, ha esetleg végezniük kellene az orosz rombolóval. -Uramisten, micsoda zőrzavar -sóhajtott a szolgálatvezetı. -A mélységi bombázás északon valamelyest csökkent. Ezeknek a kontaktusoknak az iránya állandósul. Vagy visszatértek az eredeti útvonalukra, vagy távolodnak, nem tudom, melyik történt. Aha, újabb szonárbójákat dobálnak. A szolgálatvezetı rábökött ujjával az egyenes vonalban sorakozó új pontokra... amelyek a Chicago felé irányultak. -A következı már nagyon közel lesz, uram. McCafferty bedugta a fejét a harcászati központba. -Forduljanak délnek, sebesség kétharmad! A következı szonárbója pontosan felettük csobbant a vízbe, leeresztette a jeladót a réteghatár alá, és automatikusan pengetni kezdett. -Ez bizonyosan befogott bennünket, kapitány! McCafferty kiadta az utasítást, hogy ismét forduljanak nyugatnak, és teljes sebességre gyorsulva hagyják el a környéket. Három perccel késıbb vagy 588 az Udaloj, vagy a Bear torpedót dobott a vízbe, azt, hogy melyikük, az amerikaiak nem tudták megállapítani. A torpedó egy mérföldnyi távolságban kezdte keresni ıket, aztán elkanyarodott. Ismét a visszhangmentes gumiburkolat mentette meg ıket. Felfedezték maguk elıtt egy helikopter merülı szonárját. McCafferty délnek fordult, hogy kikerülje. Tudta, hogy távolodik a szovjet hajóktól, de ebben a pillanatban nemigen tehetett ellene. Két helikopter is üldözte, és a tengeralattjárónak nem volt könnyő kijátszania egyszerre két merülı szonárt. Nyilvánvalónak látszott: nem azért dobták le ıket, hogy rábukkanjanak a Chi cagóra, hanem hogy elcsalják onnét, az pedig nem tudott olyan gyorsan manıverezni, hogy elsurranjon mellettük. Két órányi próbálkozás után felhagyott a kísérletezéssel. A szovjet kötelék, amely az utolsó észleléskor délkeleti irányban, Andoya felé haladt, szo-nártávolságon kívülre került. McCafferty átkozta magát. Mindent jól csinált, átverekedte magát a szovjet védelem külsı vonalán, és pontos elképzelése volt arról, hogyan bújik át a rombolóernyı alatt. Valaki azonban gyorsabban ódaért, valószínőleg megtámadta a Kirovót - az ı célját! -, és lehetetlenné tette, hogy még közelebb kerüljön az oroszokhoz. Három Harpoonja, hacsak Ivánék le nem lıtték volna, célba talált volna... ı azonban még csak felmérni sem tudta volna, mit végeztek. Ha ugyan célba találtak volna...

A Chicago kapitánya megírta a kontaktusjelentését, hogy leadja az atlanti flotta tengeralattjáró-fıparancsnokságának, aztán elgondolkodott, hogy vajon miért úgy mennek a dolgok, ahogyan. STORNOWAY, SKÓCIA -Nagy távolság - mondta a vadászpilóta. -Igen - helyeselt Toland. - Utolsó jelentésünk szerint a flottacsoport délkelet felé halad, hogy kitérjen a tengeralattjárók támadása elıl. Úgy gondoljuk, most majd visszatérnek a déli irányba, csakhogy nem tudjuk, hol vannak. A norvégok az utolsó RF-5-ket küldték ki, hogy utánanézzen, de a gépnek nyoma veszett. Le kell csapnunk rájuk, mielıtt eljutnának Bodoig, ehhez azonban tudnunk kell, hol vannak. -Mőholdas felderítési adat nincsen? -Nincsen. -Négy óra hosszat röpködök, hol be, hol meg kikapcsolom a radardudoromat. Ez plusz, háromszáz mérföld, szükségem lesz egy tartálygépre, amelybıl megtankolok. -Nem gond - mondta a Királyi Légierı csoportparancsnok századosa. - Legyen óvatos, az összes Tomcatjükre szükségünk van, holnap kísérniük kell a csapásmérı erıt. -Egy óra múlva készen vagyok - mondta a pilóta, és kiment. -Sok szerencsét, öregfiú - mondta csendesen a kapitány. Ez volt a harmadik kísérlet arra, hogy a levegıbıl találják meg a szovjet inváziós erıt. Miután a norvég felderítıgép eltőnt, a britek egy Jaguarral 590 próbálkoztak. Ennek is nyoma veszett. A legnyilvánvalóbb megoldásnak az tőnt, ha a csapásmérı erıvel felküldenek egy Hawkeye-t, hogy radarkeresést végezzen, de a britek nem engedték, hogy az E-2-ek túlságosan eltávolodjanak a partjaiktól. Az angol radarrendszert félelmetes csapások érték, és a Hawkeye okra a helyi védelemhez volt szükség. -Nem tőnik nehéznek - állapította Toland. Nagyszerő alkalom ígérkezett a szovjet flotta meg-roppantására. Ha egyszer sikerül rájuk bukkanniuk, holnap hajnalban lecsaphatnak rájuk. ANATO-gépek saját levegı-föld rakétákkal támadják majd meg ıket. Mivel azonban a célpontok nagyon távol voltak, nem volt rá mód, hogy a csapásmérı-gépek a közelükben idızve végezzenek felderítést, már a felszállás elıtt tudniuk kellett, hol tartózkodnak a célpontjaik. Errıl a norvégoknak kellett volna gondoskodniuk, csakhogy a NATO-tervek nem számoltak azzal, hogy a norvég légierı egyetlen hét leforgása alatt úgyszólván megsemmisül. A szovjetek csak a tengeren szereztek jelentısebb taktikai elınyöket, s ezek Toland szerint csakugyan elınyök voltak. A németországi szárazföldi harcok lassanként csúcstechnikával vívott állóháborúba torkolltak, a sokat magasztalt NATO-flottáknak eddig nem sikerült túljárniuk tökfejnek hitt szovjet ellenfeleik eszén. Izland elfoglalása mesteri húzás, és kitőnıen végrehajtott hadmővelet volt. A NATO még mindig azzal volt elfoglalva, hogy más feladatokra kijelölt tengeralattjárók segítségévél helyreállítsa a Grönland-Izland-Egyesült Királyság védvonalat. Az orosz 591 Backfíre-ek mélyen behatoltak az északi Atlantikumba, naponta megtámadtak egy konvojt, és a fı szovjet tengeralattjáró-erı még meg sem érkezett ide! A kettı összekapcsolásával le lehet zárni az Atlantióceánt - gondolta Toland. - Ezután pedig a NATO-hadseregek, bármilyen ragyogóan küzdenek is most, bizonyosan

alulmaradnának a küzdelemben. Meg kellett akadályozniuk, hogy a szovjetek elfoglalják a norvégiai Bodıt. Ha egyszer az orosz repülıgépek odatelepülnek, támadhatják Skóciát, forrásokat vonhatnak el a németországi fronttól, és akadályozhatják, hogy útjába álljanak az atlanti térségbe behatoló bombázó kötelékeknek. Toland a fejét rázta. Mihelyt az orosz formáció meglesz, tönkre kell verni ıket. Megvannak hozzá a megfelelı fegyverek, a megfelelı doktrínájuk. A rakétáikat elindíthatják az orosz légelhárító ernyın kívülrıl, pontosan úgy, ahogyan Ivánék tették a konvojok esetében. Itt volt az ideje, hogy változzanak a dolgok. Elıször a tartálygép szállt fel, a vadász fél órával késıbb követte. Toland és brit kollégája a felderítı központban bóbiskolt, oda sem figyeltek a sarokban csettegı telexprinterekre. Ha valami fontos érkezik, az ügyeletes tiszthelyettes majd riasztja ıket. A magasabb rangúaknak is van szükségük alvásra. -Mi? - horkant fel Toland, amikor az ügyeletes tiszthelyettes megveregette a vállát. -Jön visszafelé, uram... közeledik a Tomcat-jük, fregattkapitány - mondta az angol repülıırmester, és odanyújtott egy csésze teát Bobnak. - Még tizenöt perc. Gondoltam, addig szeretne felfrissülni kissé. 592 -Kösz, ırmester - mondta Toland. Végigsimított borostás arcán, és úgy döntött, hogy nem borotválkozik. Az angol százados éppen ellenkezıleg: ez együtt járt "Királyi Légierı-fazonú" bajusza ápolásával. Az F-I 4 kecsesen közeledett. A hajtómőve alapjáratban mőködött, a szárnyait szétnyitotta, akárha hálás volna, amiért egy anyahajó fedélzeténél tágasabb helyre szállhat le. A pilóta begurította a gépet egy betonbunkerbe, és gyorsan kiugrott belıle. A technikusok már szedték is ki a filmkazettát a fényképezıgép maszkja mögül. -A flottájukról semmi, emberek - közölte nyomban. A radar elfogótiszt most szállt ki a gépbıl. -Uramisten, mennyi vadász van odafent! - mondta. Azóta nem láttunk ennyi gépet, amióta elvégeztük az agresszorok iskoláját! -Le is lıttem az egyik szarházit, de a flottának nyoma sincsen. Orlandtól Skagenig végigrepültünk a part mentén, aztán visszafordultunk. De felszíni hajót nem láttunk. -Biztosak ebben? - kérdezte az angol százados. -Megnézheti a filmemet, kapitány. Semmi vizuális észlelés vagy radaremisszió, csak gépek... vadász dögivei, amúgy azonban semmi. Stokkétól valamelyest délre bukkantuk rájuk, voltak vagy... hányan is, Bili? -Hét raj, azt hiszem, nagyrészt MiG-23-ok. Látni nem láttuk ıket, de észleltünk egy rakás High radart. Az egyik fickó túlságosan közel jött, úgyhogy kénytelen voltam megfricskázni egy Sparrow-val. • Láttuk a villanást, telibe kellett találnia. Mindenesetre 593 a barátaink nem Bodo felé tartanak, hacsak nem tengeralattjárón. -Skagennél fordultak vissza. -Nem maradt filmünk, és fogytán volt az üzemanyag is. A vadászok ellenállás Bodotól északra kezdett igazán növekedni. Ha kíváncsiak rá, szemügyre kell vennünk Andoyát, de ehhez valami másra lesz szükség, talán egy SR-71-re. Nem hiszem, hogy bejutok oda, aztán meg ki is jövök onnét - hacsak nem utánégetıvel. Ahhoz, hogy ezt akárcsak megpróbáljam, ott, a közvetlen közelben kell tankolnom... és ahogyan mondtam, rengeteg vadász operál arrafelé.

-Nemigen van jelentısége - mondta a brit százados. - A gépeink hatótávolsága nem elég nagy, hogy ilyen távolságban nagyszámú tartályrepülıgép támogatása nélkül légicsapást hajthassanak végre. És a tankereink nagy részét átvezényelték máshová. 25/ Költözködés IZLAND Miután elhagyták a rétet, visszajutottak a térképen lakatlan területként jelölt részre. Egy kilométeren át sík terepen haladtak, aztán megkezdték a megerıltetı, hétszáz lábnyi kapaszkodást a a Glymsbrekkur-dombra. Milyen gyorsan felejt az ember lába - gondolta Edwards. Az esı továbbra is esett, és a félhomály lassabb menetre kényszerítette ıket. Jónéhány szikla, amelyre megpróbáltak felkapaszkodni, elmozdult a helyébıl. A talaj ingatag volt a lábuk alatt, és egy rossz lépés végzetesnek bizonyulhatott. Bokájuk már sajgott az egyenetlen tereptıl, és már az sem segített, hogy szorosra főzték a bakancsaikat. Hat, a hátországban töltött nap után Edwards és a tengerészgyalogosaik kezdték megtudni, mi is az a kimerültség. Térdük minden lépésnél körülbelül egy hüvelyknyit roggyant, és még inkább megnehezítette a következıt. Hátizsákjaik hevederei kegyetlenül vágták a vállukat. Karjuk kifáradt a fegyverek súlyától, amelyeket cipeltek, és attól, hogy állandóan igazgatniuk kellett aszerelvényeiket. A nyakuk megmerevedett, nehezükre esett fel- és körülnézni, 595 márpedig állandóan számítaniuk kellett arra, hogy esetleg lesbıl megtámadják ıket. A mögöttük lángoló ház fényét eltakarta a dombgerinc. Ez volt az elsı kedvezı dolog, ami történt velük. Egyelıre se helikopterek, se gépjármővek nem bukkantak fel, hogy megvizsgálják a tüzet. Ez jó volt, de vajon meddig maradhatott így? Mikor veszik majd észre az ırjárat eltőnését? Valamennyiüket ezek a kérdések foglalkoztatták. Vigdist kivéve. Edwards néhány lábnyira haladt a lány elıtt, és hallotta, ahogyan szuszog. Figyelte, nem zokog-e, akart is beszélni hozzá, de nem tudta, mit mondjon. Helyesen cselekedett? Gyilkosság volt, amit csinált? Vagy a legcélszerőbb megoldást választotta? Igazságot szolgáltatott? Számított ez egyáltalán? Mennyi kérdés. Toland félretette ıket. Életben kellett maradniuk, csak ez számított. -Álljunk meg - mondta. - Tíz perc pihenı. Smith ırmester körülnézett, hol vannak a többiek, aztán leült a hadnagya mellé. -Jól haladtunk, hadnagy, szerintem az utóbbi két órában négy vagy talán öt mérföldet is megtettünk - modta. Edwards halványan elmosolyodott. -Hát akkor miért nem állunk meg és építünk itt egy házat? Smith kuncogott a sötétben. -Hallom ám, parancsnok. A hadnagy vetett egy pillantást a térképre, hogy lássa, mennyire híven adja vissza azt, amit a saját 596 szemével lát. - Mit szól ahhoz, hogy balról kerüljük meg ezt a mocsarat? A térképen itt egy Skulafoss nevő vízesést mutat. Úgy fest, ez egy jó kis mély szurdok. Talán szerencsénk lesz, és találunk valami barlangot, vagy effélét. Ha nem, legalább akkor is mély, ide nem jön be semmiféle helikopter, és az

árnyékban elbújhatunk. Mennyire lehet? Öt órányira? -Kábé - felelte Smith. - Vannak közben utak, amelyeken át kell vágnunk? -Nincsenek, csak gyalogösvények. -Ezt már szeretem -jelentette ki az ırmester, és a lányhoz fordult. Aki egy sziklának támasztott háttal, némán figyelte ıket. - Hogy van, ma'am? -kérdezte kedvesen. -Fáradtan - felelte Vigdis, de Toland ennél is többet hallott ki a hangjából. Érzelmet egyáltalán nem árult el. A hadnagy töprengett, hogy az vajon jó, vagy rossz. Mit helyes tenni egy súlyos bőncselekmény áldozataiért? A szüleit a szeme láttára gyilkolták meg, megerıszakolták és brutálisan bántalmazták... vajon miféle gondolatok járhatnak a fejében? El kell vonni róluk a figyelmét, határozta el a hadnagy. -Mennyire ismeri ezt a környéket? - kérdezte a lánytól. -Apám erre horgász. Kijövök vele sokszor -hangzott a válasz, a beszélı feje azonban visszadılt az árnyékba. Hangja elcsuklott, és csendben zokogni kezdett. Edwards át akarta ölelni a vállát, és azt mondani neki, hogy most már minden rendben van, de félt, 597 hogy csak tovább ront a dolgokon. Egyébként is, ki az, aki elhinné, hogy most már minden rendben van. -Hogy állunk a koszttal, ırmester? -Szerintem lehet olyan négy napra való konzervünk. Alaposan feltúrtam a házat, uram - suttogta Smith. - Van két horgászbotunk és némi csalink. Lehet, hogy akkor is magunknak kell gondoskodnunk az élelmezésünkrıl, ha tartjuk a tempónkat. A környékben jócskán van jó horgászhely, talán itt is, ahol épp most vagyunk. Lazac és pisztráng. Sohasem engedhettem meg magamnak, hogy csináljam, de hallottam, hogy a horgászás remek dolog. Azt mondta, az édesapja horgászott, igaz? -Rákhalász volt. Ez majdnem ugyanaz. Ön azt mondta, nem engedhette meg magának... - Hadnagy, ezek napi két kilóra vágják meg magát, ha idefenn akar horgászni magyarázta Smith. - Az ırmesteri fizetésbıl ez nemigen jön ki, igaz-e? De ha ennyit kérnek, ezekben a vizekben nyilván annyi a hal, mint a szemét, ugye? -Ésszerően hangzik - ismerte el Edwards. - Ideje indulnunk. Ha eljutunk ahhoz a hegyhez, elhúzódunk, és mindenki pihenhet egy ideig. -Erre inni fogok, kapitány. Lehet, hogy emiatt késve érkezünk... -Le van szarva. Akkor elkésünk. A szabályok is változtak kissé. Lehet, hogy Ivánék keresnek bennünket. Mostantól lassabban haladunk, és ha ez a rádió túlvégen lévı barátainknak nem tetszik, hát rettentıen sajnálom. Ha késve is, de odaérünk. -Igaza van, parancsnok. Garcia, álljon az élre, 598 Rodgers, maga a hátsó ajtót figyelje. Még öt óra, bırnyakúak, aztán alszunk. PHARRIS A vízpermet Morris arcába csapott, ó pedig élvezte ezt. A megterhelt konvoj belefutott egy negyven csomós szélbe. A tenger csúf haboszöld volt, a hullám taréjokról a leszakadó vízcseppek vízszintesen repültek a levegıben. A fregatt hat órája kapaszkodott fel a végtelen sorban érkezı, húsz láb magas hullámok meredek oldalára, hogy aztán az orra a túlsó oldalukon csattanva érjen vizet. A Pharris kegyetlenül hánykolódott: valahányszor a hullámok átcsaptak az orrán,

úgy tőnt, mintha egy autóval ütközött volna. Az emberek oszlopokba kapaszkodtak, és széles terpeszben álltak, hogy kiegyenlítsék a folyamatos imbolygást. Akik a szabad ég alatt tartózkodtak, miképpen Morris is, mentımellényt és csuklyás köpenyt viseltek. Fiatal matrózai közül mindezt jóné-hányan megszenvedték volna -az effajta idıjárást a profi tengerészek is kerülni igyekeztek, ık azonban most túlnyomórészt aludtak. A Pharris ismét a szokásos 3-as készültséggel haladt, ami módot adott arra, hogy az emberek végre kipihenhessék magukat. Ilyen idıben szinte lehetetlen volt harcolni. A tengeralattjárók ilyenkor mindössze egyetlen szonárral dolgoztak. Ha volt is kontaktusuk, a hullámok harsogása gyakran elfedte azoknak a hajóknak 599 a zajait, amelyekre lestek. Nagyon harcias tengeralattjáró-kapitány megpróbálhatta, hogy periszkóp-mélységen bekapcsolja a keresıradarját, ezzel azonban kockázatot vállalt, hiszen a hajója áttörhette a felszínt, ı pedig nyomban elveszthette felette az uralmat. Nukleáris tengeralattjáró parancsnoka aligha vette volna szívesen ezt. Ahhoz, hogy rábukkanjon a hajóra, gyakorlatilag bele kellett volna ütköznie, már pedig erre nem sok esélye volt. Jelenleg légitámadástól sem kellett tartaniuk. A tenger egyenetlen felszíne bizonyosan megzavarta volna egy orosz rakéta keresıfejét. Ami a Pharrist illette, a fregatt sem vehette hasznát az orrára szerelt szonárnak, hiszen az egy húsz lábnyi íven ereszkedett-emelkedett fel és le, néha bele sem ért a vízbe. A vontatott szonársor néhányszáz lábbal mélyebben, nyugodt vizekben haladt, s így elméletileg jól mőködhetett. A tengeralattjárónak azonban nagy sebességgel kellett volna haladnia, hogy kiváljon az erıs felszíni zajháttérbıl, a cél megtámadása pedig ilyen körülmények között korántsem volt egyszerő dolog. A fregatt helikoptere elméletileg éppenséggel felszállhatott volna, a mostani viszonyok azonban egyszerően nem tették volna lehetıvé, hogy ismét leszálljon. Atengeralattjárónak az ASROC-torpedók öt mérföldes hatósugarán belül kellett volna lennie, hogy a fregatt veszélyeztethesse, de éppen ez nem volt túlságosan valószínő. Bármikor hívhattak egy P-3 Oriont - a konvojt most éppen kettı is kísérte - de Morris egy cseppet sem 600 irigyelte a személyzetüket, hiszen a gépek most ezer lábnál is alacsonyabban hánykolódtak a felhıkben... A vihar mindenki számára esatamentes idıszakot jelentette, amikor mindkét oldal kipihenhette magát a következı menetre. Alighanem az oroszok jártak jobban. Távolsági repülıgépeik a földön rekedtek, a szükséges karbantartást végezték rajtuk, négyszáz lábnyi mélységben haladó tengeralattjáróik szonárkezelıinek kellemes szolgálatuk volt. -Kávét, kapitány? - lépett be Clarke a kormányállásba. Kezében egy csészét tartott, rajta egy csészealjjal, nehogy a sós permet a kávéba hulljon. -Kösz - mondta Morris, elvette a csészét, és ki itta a felét. - Hogy van a legénység? -Hányni is fáradtak, uram - nevetett az altiszt. - Alszanak, mint a kisbabák. Meddig tart még ez a szélvész, kapitány? -Még tizenkét órát, aztán állítólag vége. Közvetlenül mögötte magasnyomású légköri zóna következik. A hosszabb távra szóló idıjárásjelentés most érkezett meg Norfolkból. A vihar észak felé haladt tovább. A következı két hétben többnyire tiszta idı várható. Pompás. A szolgálatvezetı elırehajolt, hogy megnézze, hogy bírják az elıfedélzet szerelvényei az igénybevételt. A Pharris elején minden harmadik-negyedik hullám

átcsapott, idınként zöld víz futott végig az orrfedélzeten. Márpedig a víz nekiütközött bizonyos tárgyaknak, amelyek rögzítése Clarke felelıssége volt. Mint a viharos Atlanti-óceánra küldött 1052-esek többsége, a Pharris is magasabb vízpermetfogó 601 palánkokat és orrlemezeteket kapott. Ez csökkentette, de nem szüntette meg a gondot, amelyet a tengerészek azóta ismertek, amióta csak az ember a tengereket járta. Ha valaki nem tisztelte az óceán elvárásait, mindent megtett, hogy végezzen az engedetlennel. Clarke gyakorlott szeme száz részletet is megvizsgált, mielıtt visszafordult volna. -Úgy nézem, a hajó egészen jól bírja a győrıdést. -A szentségit, nem bánnám, ha ezt a visszaúton mondhatnám el - mondta Morris, és megitta a maradék kávéját. Miután viszont ennek vége, össze kell majd terelnünk a teherhajókat. Clarke helyeslıén bólintott. Az alakzat fenntartása ilyen idıben nem volt valami könnyő... -Eddig minden rendben, kapitány. Semmi nagy nem szakadt el tılünk. -És a hátulsók? -Ne aggódjék, uram. Megbíztam az egyik emberemet, hogy figyelje ıket. Szépen lépést tartanak velünk, hacsak fel nem gyorsulunk. Mindkét kapitány tudja, hogy lassabbak nálunk. Tíz csomót tudnak, és bármi történjék is, ezeken a hullámokon a fregatt sem haladhat sokkal gyorsabban. Hátramegyek, uram. -Jól van. Fel a fejjel! Morris felnézett az árbocra, hogy ellenırizze, éberen figyelnek-e a jelzımatrózai. Valószínőek vagy sem, veszélyekkel mégiscsak számolni kellett. Mindenfélével. 602 STORNOWAY, SKÓCIA -Andoya. Bodo felé egyáltalán nem is mentek -mondta a Norvégiáról készült mőholdfelvételeket szemlélve Toland. -Maga szerint hány katonát tettek partra? -Legalább egy dandárt, kapitány. Talán egy kisebb hadosztályt. Itt rengeteg lánctalpas látszik, és sok légelhárító rakéta. Már telepítik a vadászokat a repülıtérre. Utánuk jönnek majd a bombázók... sıt, talán már ott is vannak. Ezek a felvételek három órája készültek. Az orosz hajók már el is indultak visszafelé, a Kola-fjord irányába. Most már a repülıgépek is megerısíthetik ezt. Toland azon tőnıdött, mi történhetett az Andoyába telepített norvég ezreddel. -Onnét elérhetnek bennünket a Blinder könnyő bombázóik. A nyavalyások többszörös hangsebességgel jöhetnek-mehetnek, és nagyon nehéz elkapni ıket. A szovjetek szisztematikus támadásokat intéztek a Királyi Légierı a skót partokon sorakozó radarállomásai ellen. Némelyik rajtaütést levegıföld rakétákkal hajtották végre, másokat tengeralattjárókról felbocsátott robotrepülıgépekkel. Sıt, egyszer vadászbombázókat is küldtek, erıs elektronikus zavarással körítve, ez azonban sokba' volt nekik A.Királyi Légierı Tornádói a támadók felét lelıtték, nagyrészt már visszafelé haladtukban. A kéthajtómőves Blinder bombázók mélyrepülésben is gyorsan juttatták célba súlyos bombarakományukat. Ivánéknak ezért kellett Andoya - gondolta Toland. Remek helyet találtak 603 nekik. Könnyen támogathatják ıket saját északi támaszpontjaikról, túl

messze vannak azonban a skóciai vadászbombázók számára, hogy komoly tartálygép támogatással ellentámadást hajthassanak végre ellenük. -El tudunk jutni oda - mondta az amerikai tiszt -, de ez azt jelenti hogy a támadó gépeink felére póttartályokat kell szerelnünk. -Lehetetlenség. Nem fogják elengedni ıket a tartalékból - rázta a fejét az angol. -Akkor erıs ırjárati tevékenységbe kezdünk a Faröer-szigetek felett, s így nem kell túl sokat foglalkoznunk Izlanddal - felelte Toland, és körülnézett az asztalon. -Nem is örül, amikor kialakul egy terv? Hogyan vegyük át a kezdeményezést ezektıl a gazemberektıl? Az ı szabályaik szerint játszunk. Nem azt csináljuk, amit akarunk, csak reagálunk az akcióikra, így lehet elveszíteni egy háborút, emberek. Amíg ez az idıjárási front áthalad az Atlanti óceánon, Ivánék a földön tartják a gépeiket. Holnap egy jó napnyi pihenés után ismét felszállnak, és rátámadnak a konvojainkra. Ha nem tudunk csapást mérni Andoyára, és valamit kezdeni Izlanddal, mi az ördögöt fogunk csinálni? Ülünk majd, és fájdítjuk a fejünket, hogy miképpen védjük meg Skóciát? -Ha megengedjük, hogy Ivánék biztosítsák a légi fölényüket... -Ha Ivánék ki tudják nyírni a konvojokat, kapitány, az egész rohadt háborút elveszítjük! - mutatott rá Toland. 604 -így van. Nagyjából igaza van, Bob. A gond csak az, hogyan bánjunk el a Backfíre-ekkel? Úgy tőnik, egyenesen Izland felett repülnek át. Jó, hogy ismerjük az egyik tranzitterületüket, de azt MiG-ek védik, pajtikám. Nem küldünk több vadászt a vadászok ellen. -Akkor valami áttételessel próbálkozzunk. Lıdözzük le a tartálygépeiket! A jelen lévı vadászpilóták és a két vadászrepülı hadmőveleti tiszt csendben hallgatták a két hírszerzı vitáját. -Hogy a fenében fogjuk megtalálni a tankereiket? - szólalt most meg az egyikük. -Gondolja, hogy fel tudnak tankolni harminc, vagy még több bombázót, anélkül, hogy legalább valamicskét csevegnének a rádióikon? - kérdezte Toland. -Mőhold segítségével orosz üzemanyagtöltı mőveletet hallgattam le, és igenis tudom, hogy csevegnek. Mondjuk, hogy felküldünk egy felderítıt, és az megállapítja, hol tankolnak. Miért ne ültessünk a nyakukba néhány Tomcatet, miközben hazafelé igyekeznek? -Azután csapni le rájuk, miután már feltöltötték a csapásmérı... ? - derült a szálfa termető vadász. -A mai támadást nem befolyásolná, a szarháziak holnap keserőinek meg. Ha egyszer sikerrel járunk, Ivánéknak meg kell változtatni a hadmőveleti tervüket, esetleg vadászokat kell kiküldeniük. Ha más nem történt is, a változatosság kedvéért legalább most nekik kell reagálniuk a mi húzásunkra. 605 -És talán könnyítenénk a helyzetünkön - tette hozzá a brit százados. - Helyes, majd megnézzük. IZLAND A térképen már látszott, milyen nehéz dolguk lesz. A Skula folyó az évszázadok során számos szurdokot vájt. Néhol meredeken zúdult alá, és a vízesés párafelhıt vert, amely a szivárvány színeire bontotta a reggeli napfényt. Edwardsot bosszantotta a dolog. Eddig szerette a szivárványokat, ez azonban most nedves és csúszós sziklák megmászásának volt elıhírnöke. Úgy becsült, kétszáz lábnyit kell

majd ereszkedniük, hogy leérjenek az alanti gránittörmelékre, bár szemre a távolság jóval nagyobbnak tőnt. -Szokott hegyet mászni, hadnagy? - kérdezte Smith. -Semmi ilyesmit nem szoktam. Hát maga? -Én igen, de mi fıleg a felfelé kapaszkodást gyakoroljuk. Ennek itt könnyebbnek kell lennie. Ne tartson attól, hogy megcsúszik. Ezek a bakancsok egészen jól tapadnak, viszont mindig gyızıdjön meg arról, hogy szilárd talajon áll-e, helyes? És csak szépen lassan. Hadd menjen elıre Garcia. Ez a hely már tetszik nekem, kapitány. Látja azt a kiöblösö-dést a vizezés alatt? Ott halnak kell lennie, és elképzelhetetlennek tartom, hogy valaki kiszúrjon bennünket ebben a lyukban. -Oké, magának pedig a hölgyre legyen gondja. -Jó. Induljon, Garcia. Rodgers, maga hátulról 606 fedezzen - mondta Smith, majd keresztben a vállára vetette a fegyverét, és odament Vigdishez. -Mit gondol, ma'am, meg tudja csinálni? - nyújtotta oda neki a kezét. -Voltam már itt - felelte a lány, és mialatt arra gondolt, ki és hányszor hozta el ide, csaknem elmosolyodott. Nem fogta meg az ırmester kezét. -Jól van, Vigdis. Talán tanulhatunk magától pár dolgot. És most legyen óvatos. Aránylag könnyő dolguk lett volna, ha nem kell cipelniük súlyos málhájukat. Minden férfi ötven fontnyi terhet cipelt. A súly és a fáradtság megváltoztatta a mozgásukat, úgyhogy ha valaki messzirıl figyelte a tengerészgyalogosokat, mintha jeges úttesten átóvakodó öregasszonyokat látott volna. A lejtı ötven fokos volt, néhol csaknem függıleges, néhol csapások haladtak rajta: talán szarvas járt erre. A fáradtság most elıször nekik kedvezett. Ha frissebbek lettek volna, megpróbálnak gyorsabban haladni, így azonban ki-ki csaknem erıi végén járt, és jobban félt a saját gyengeségétıl, mint a szikláktól. Eltartott egy óráig, ameddig leértek, de azon kívül, hogy itt-ott megsértették a kezüket és szereztek egy-két véraláfutást, nem esett bajuk. Garcia átgázolt a folyó keleti partjára. A szurdok fala itt meredekebb volt, a csapat letáborozott egy, a víz felett tízlábnyi magasságban lévı párkányon. Edwards megnézte az óráját. Egyfolytában jöttek több, mint két napig. Hatvanhat órán át. Valamennyien helyet kerestek maguknak a mély árnyékban. 607 Elıször ettek. Edwards legyőrt egy doboznyi valamit, anélkül, hogy megnézte volna, micsoda. Halíze volt. Smith elıször a két közlegényt küldte aludni, saját hálózsákját pedig átengedte Vigdisnek. A lány irgalmas álomba merült, csaknem olyan gyorsan, mint a tengerészgyalogosok. Az ırmester gyorsan körbejárt a környéken. Edwards pedig álmélkod-va figyelte, hogy még erre is maradt ereje. -Jó hely ez, parancsnok - jelentette ki végül az ırmester, és lerogyott a tisztje mellé. -Rágyújt? -Nem dohányzóm. De magának sem volt már. -így van, de a lány apjának igen, úgyhogy találtam pár dobozzal. Smith rágyújtott egy szőrıtlen cigarettára Zippo öngyújtójával, amelyet a tengerészgyalogos-hadtest földgömbje és horgonya díszített. Mélyen beszívta a füstöt. -Jézusom, de jól esik! -Szerintem eltölthetnénk itt egy napot, hogy alaposan kipihenjük magunkat. -Jól hangzik - dılt hátra Smith. - Igencsak jól tartja magát, hadnagy. -A légierı fıiskoláján tájfutó voltam. Tízezer méteres távokon. Olyasmi volt, mint valami marathon, vagy efféle.

Smith vetett rá egy baljóslatú pillantást. -Azt akarja mondani, hogy egy nyavalyás futót akartam agyongyalogolni? -Sikerült is, a rosseb egye meg! - gyömöszölte a vállait Edwards. Nem volt benne biztos, hogy valaha is kiáll belılük a hátizsák hevedere által okozott fájdalom. A lábait mintha baseballütıvel verték volna 608 össze. Hátradılt, és teste minden izmát igyekezett ellazítani. A sziklás talaj nem sokat segített ebben, de képtelen volt összeszedni az erejét, hogy kedvezıbb helyet keressen magának. Eszébe jutott valami: - Nem kéne ırködnie valamennyiünknek? -Gondoltam rá én is - mondta Smith, aki ugyancsak a hátán feküdt, sisakját a szemére borítva. -Azt hiszem, most az egyszer kihagyhatjuk. Csak akkor vehetnek észre bennünket, ha pontosan felettünk áll meg egy helikopter. A legközelebbi út tíz mérföldnyi-re van. Mi a véleménye, parancsnok? Edwards már nem hallotta a kérdést. KIJEV, UKRAJNA -Összecsomagolt, Ivan Mihajlovics? -kérdezte Alekszejev. -Igen, tábornok elvtárs. -Nincs meg a nyugati hadseregcsoport fıparancsnoka. A harmadik támadó hadseregtıl haladt a fıhadiszállása felé, amikor eltőnt. Úgy gondolják, egy légitámadás során halt meg. Átvesszük az irányításukat. -Csak ilyen egyszerően? -Egyáltalán nem - felelte bosszúsan Alekszejev. -Harminchat órára volt szükségük, hogy eldöntsék: nem él. Az az eszelıs éppen most váltotta le a harmadik támadó hadsereg parancsnokát, aztán eltőnt, a helyettese meg képtelen eldönteni, mit kéne tennie. Nem kezdıdött el egy betervezett támadás, és 609 azok a szemét németek ellentámadást indítottak, amíg az embereik a parancsot várták! Alekszejev megrázta a fejét, hogy kitisztuljon kissé, majd immár nyugodtabban így folytatta. -Most majd katonák irányítják majd a hadmőveleteket, nem valami politikailag megbízható alak. Szergetov ismét felfigyelt feljebbvalója puritán hajlamaira. Azon kevés vonásainak egyike volt ez, amelyek pontosan egybeestek a párt politikájával. -Mi a feladatunk? - kérdezte a százados? -Amíg a tábornok átveszi az irányítást parancsnoki posztján, maga meg én végigjárjuk a legelöl álló hadosztályokat, hogy megállapítsuk, mi a helyzet a fronton. Sajnálom, Ivan Mihajlovics, ez nem az a biztonságos szolgálati hely, amelyet az édesapjának ígértem. -Jól beszélek angolul, és ráadásul arabul is -sóhajtott a fiatalabb férfi. Alekszejev ezt maga ellenırizte, mielıtt megírta volna a parancsot az átvezénylésére. Szergetov százados jó csapattiszt volt, mielıtt elcsalták a hadseregbıl, azzal, hogy a pártmunkások kényelmes életét élheti. - Mikor indulunk? -Két óra múlva repülünk. -Nappal? - kérdezte meglepetten a százados. -Úgy tőnik, nappal biztonságosabb a repülés. A NATO meg akarja szerezni az éjszakai légifölényt. Az embereink nem ezt mondják, mégis nappal visznek el

bennünket. Ebbıl levonhatja a megfelelı következtetéseket, százados elvtárs. 610 DOVER LÉGITÁMASZPONT, DELAWARE A C-5A szállítógép a hangár elıtt várakozott. A tágas épületben egy negyvenfıs munkacsapat - felerészt haditengerészeti egyenruhákban, felerészt a General Dynamics overalljaiban - Tomahawk rakétákkal foglalatoskodott. Az egyik csapat leszerelte a nagy hajóelhárító robbanófejeket és valami mást szerelt a helyükbe, a másik azonban jóval nehezebb munkát végzett. İk a rakéták irányítórendszerét cserélték ki, a szokásos hajóvadász paneleket domborzatkövetı elektronikára cserélték. Tudták, hogy ilyenekkel csak a szárazföldi célokra irányzott nukleáris rakétákat szerelik fel. Az irányítóegységek újak voltak, most érkeztek a gyárból, ellenırizni és kalibrálni kellett ıket. Kényes munka volt ez. Habár a gyártó már tesztelte a rendszereiket, a szokásos békebeli ütemtervet félrevetették. A munka sürgıs volt, ezt mindenki érezte, azt azonban, hogy miért, nem tudták. A feladatot a titoktartás sőrő homálya borította. Kifinomult elektronikus berendezések elıre beprogramozott információkat tápláltak az irányítóegységekbe, más monitorok a fedélzeti számítógépek által generált parancsokat vizsgálták. A jelenlévık egyszerre csak három rakétát tudtak ellenırizni, és minden egyes ellenırzés több, mint egy órát vett igénybe. Munka közben néha a hatalmas Galaxy szállítógépre pillantottak, amely továbbra is várakozott, személyzete pedig fel-alá járkált a meteorológiai állomásig, meg vissza. Amikor valamennyi rakéta ellenırzésével végeztek, zsírkrétával tettek 611 egy jelet a robbanófejen lévı nagy F-bető mellé, majd a torpedóforma rakétákat óvatosan elhelyezték egy-egy kilövókapszulában. Az irányítóegységeknek csaknemegyharmadát kiszerelték, és újakkal helyettesítették. Néhány teljesen mőködésképtelennek bizonyult, a legtöbbel azonban csak kisebb gondok voltak elég komolyak azonban, hogy inkább kicseréljék, mint hogy megjavítsák ókét. A General Dynamics mérnökei és technikusai csodálkoztak ezen. Miféle célpont követeli meg ezt a pontosságot? A munka összességében huszonhét órát vett igénybe - héttel többet, mint vártak. Az emberek fele beszállt a gépbe, ami húsz perccel késıbb felemelkedett a betonról, hogy elinduljon Európa felé. Utasai elaludtak a hátralfelé nézı ülésekben. Túlságosan fáradtak voltak, hogy azon gondolkodjanak, miféle veszélyek várnak rájuk megérkezésük után - érkezzenek bárhova is... A SKULAFOSS, IZLAND Edwards szinte hamarabb ült fel, mint ahogy megértette volna, miért teszi. Smith mega tengerészgyalogosok még gyorsabbak voltak, talpra ugrottak, és fegyvereiket felragadva fedezékbe futottak. Tekintetükkel végigpásztázták a kis szurdok sziklás peremét. Vigdis pedig csak sikoltozott tovább. Edwards hagyta a karabélyát, és odament hozzá. A tengerészgyalogosok ösztönösen is arra gondoltak, hogy valamilyen veszélyforrást fedezett fel. Edwards, 612 ugyancsak ösztönösen, tudta, hogy nem errıl van szó. A lány szeme üresen bámult a néhány láb-nyira lévı csupasz sziklákra, keze a derékaljat szorongatta. Mire a hadnagy odaért hozzá, abbahagyta a sikítást. Edwards ezúttal nem állt meg, hogy gondolkodjék. Megragadta a lány vállát, és fejét a mellére vonta. -Biztonságban van, Vigdis, biztonságban van! -A családom... - mondta a lány.

Levegı után kapkodott, a mellkasa fel-le hullámzott. - Megölték a családomat. Aztán... -Igen. De maga életben maradt. -A katonák... A lány, mielıtt elaludt volna, kigombolta a ruháit, hogy kényelmesebben aludjon, most pedig elfordult, és összehúzta magán a hálózsákot. -Többé nem bántják, emlékezzék csak, mi történt velük. Többé nem fogják bántani! A lány a férfi arcába nézett, az pedig nem tudta, hogyan értse az arckifejezését. Gyásza és fájdalma nyilvánvaló volt, de látszott rajta még más is, Edwards azonban nem ismerte eléggé a lányt, hogy leolvashassa a vonásairól, mit gondol. -Azt, aki megölte a családomat. Maga megöl... megölte ıt. Edwards bólintott. -Valamennyien halottak. Nem bánthatják magát. -Igen - nézte a földet Vigdis. -Jól van? - kérdezte Smith. -Igen - felelte Edwards. - A hölgynek... rossz álma volt. 613 -Visszajönnek - mondta a lány. - Ismét visszajönnek. -Ma'am, azok már nem jönnek vissza, hogy bántsák önt - szorította meg a karját Smith a hálózsákon keresztül. - Mi majd megvédjük. Amíg mi itt vagyunk magát senki sem bánthatja, ért engem? A lány görcsösen bólintott. -Nos, Miss Vigdis, miért nem próbál meg aludni még egy keveset? Amíg mi itt vagyunk, nem eshet bántódása. Ha szüksége van ránk, csak szóljon. Smith elindult, Edwards is kezdett feltápászkod-ni, a lány azonban kidugta a karját a hálózsákból, és megragadta a karját. -Ne menjen el, kérem! Félek... félek egyedül maradni. -Jó. Itt maradok magával. Feküdjön vissza, és aludjon egyet. Vigdis szeme öt perc múlva becsukódott, és kezdett egyenletesen lélegezni. Edwards igyekezett nem ránézni. És ha hirtelen felébredvén azt látja, hogy bámulja... vajon mit gondol? És igaza is volna, vallotta be magának Edwards. Ha két hete, a keflaviki tiszti klubban találkoztak volna... a hadnagy fiatal, egyedülálló férfi volt, Vigdis nyilvánvalóan fiatal, egyedülálló lány. Edwards már a második ital után fıleg arra gondolt volna, hogyan vihetne el magával a szállására. Egy kis lágy muzsika... Milyen szép lett volna ott, ahogyan a redınyökön át beszőrıdı fényben szemérmesen kibújik divatos ruháiból... Ehelyett amikor elıször találkoztak, a lány pıre volt, sebek és zúzódások borították csupasz testét. 614 Annál különösebbnek érezte a mostani helyzetet. Edwards tudta, hogy ha egy másik férfi kezet emelne a lányra, ı tétovázás nélkül végezne az illetıvel. Az, hogy milyen lehet a lánnyal az ágyban, nem jutott eszébe, holott ha az utcán találkozik, alighanem megfordult volna a fejében. Vajon mi lett volna, ha nem döntök úgy, hogy odamegyek a házukhoz? - tőnıdött. Mostanra halott lenne, akárcsak a szülei. Néhány nap múlva valószínőleg rájuk bukkant volna valaki... úgy, ahogyan Sandyra is rábukkantak. És Edwards egész idı alatt tudta, hogy ez volt az ok, amiért megölte az orosz hadnagyot, s amiért élvezte lassú pokolraszállását. Irgalmatlan munka volt... Smith odaintett neki. Edwards nyugodtan felállt, és odament hozzá. -Kiállítottam ırségbe Garciát. Azt hiszem, végül is jobb, ha visszavedlünk

tengerészgyalogosokká. Ha ez most éles helyzet lett volna, már valamennyien halottak lennénk, hadnagy. -Most még túlságosan fáradtak vagyunk, hogy elinduljunk. -Igen uram. A hölgy jól van? -Súlyos megpróbáltatásokban volt része. Ha felébred... hát, a szentségét, nem is tudom, lehet, hogy megbolondul itt nekünk. -Lehet - felelte Smith, és cigarettára gyújtott. -De fiatal. Lehet, hogy helyrebillen, ha adunk neki egy esélyt. -Úgy érti, bízzuk meg valamilyen tennivalóval? -Csinálja, amit mi, parancsnok. Az ember jobban jár, ha cselekszik, mintha rágódna. 615 Edwards az órájára nézett. Hat órát aludtak. Bár a lábai még merevek voltak, egyébként jobban érezte magát, mint várta. Tudta persze, hogy ez csak illúzió. Ahhoz, hogy készen álljon az indulásra, még legalább négy órányi pihenésre és egy kiadós étkezésre lett volna szüksége. -Csak körülbelül tizenegykor indulunk el. Mindenki aludjon még valamennyit, és lakjon jól, mielıtt elindulunk innét. -Logikus. Mikor akar rádiózni? -Már jóideje meg kellett volna tennem, csak nem akartam felkapaszkodni azokra a rohadt sziklákra. -Lehet, hogy ökörségeket beszélek, hadnagy, de miért nem megy ehelyett fél mérföldnyit lefelé, a folyás irányában? így ráállhatna a mőholdra, nem? Edwards elnézett észak felé. Ha elindulna arra felé, a mőhold éppolyan alacsony szög alatt irányozhatna, mintha felfelé mászna. Vajon én magam miért nem gondoltam erre? - kérdezte magában. - Mert mint a légierı fıiskolájának jóravaló diplomása, én sem oldalsó, hanem "le-fel" dimenziókban gondolkodom. A hadnagy bosszúsan megrázta a fejét. Látta, hogy az ırmester kajánul vigyorog. Felvette a rádiós csomagot, és elindult a szurdok sziklás alján. -Nagyon sokat késett, Kopó - kezdte Kutyaház. - Ismételje meg, hol van! -Kutyaház, a helyzet egyszerően szörnyő. Beleszaladtunk egy orosz ırjáratba. Edwards még két percig magyarázkodott. -Elment az a kótyagos esze, Kopó? Azt a parancsot kapta, hogy mindenféle kontaktust kerüljön, 616 ismétlem kerüljön az ellenséggel. Mibıl gondolja, hogy senki sem tud az ott tartózkodásukról? Vétel! -Valamennyien meghaltak. A jármővüket egy szakadékba gurítottuk és felgyújtottuk, úgy rendeztük, hogy balesetnek lássék. Túl vagyunk rajta, Kutyaház, most már semmi értelme aggódni miatta. Tíz kilométerre vagyunk attól a helytıl, ahol történt. A nap hátralévı részében pihenünk az embereimmel, éjszaka indulunk tovább észak felé. Lehet, hogy a vártnál tovább tart majd. A terep egyenetlen, mint a kutyaszentség, de megtesszük, ami tılünk telik. Nincsen más jelentenivalónk. Onnét, ahol most vagyunk, nem sokat látunk. -Jól van. A feladatuk változatlan, és kérem, hogy legközelebb ne játsszák a grál lovagot. Nyugtázza! -Vettem. Vége. Edwards magában mosolyogva csomagolta össze a rádiót. Amikor visszaért a többiekhez, látta, hogy Vigdis forgolódik álmában. Melléfeküdt, de ügyelt rá, hogy legyen köztük néhány lábnyi távolság.

SKÓCIA -A barom cowboy! John Wayne, amint megmenti a telepeseket a kegyetlen rézbırőektıl! -Mi nem voltunk ott - mondta a félszemő férfi. Babrált egy keveset a fekete kötésen. - Hiba egy embert ezer mérföld távolságból megítélni. İ volt ott, ı látta, mi történt. A következı kérdés, hogy mit tudunk meg ebbıl Ivánékról? 617 -A szovjetek sohasem bántak valami nyájasan a civilekkel - mutatott rá az elsı férfi. -A szovjet ejtıernyısök híresen fegyelmezettek - felelte egy másik. Korábban ırnagyként szolgált az SAS-ben, mivel azonban megrokkant, most a SOE, a Special Operations Executive, azaz a Speciális Hadmőveletek Részlegének egyik vezetıje volt. -Az ilyen viselkedés nem vall fegyelmezett katonákra, s ez a késıbbiekben fontos lehet. Ahogyan már mondtam, errıl a fickóról most éppenséggel az derül ki, hogy legény a talpán. Hangjában nyoma sem volt az önelégültségnek. folyt. a 2. kötetben...