Tisztelt Vendégeink! Kedves Barátaim!
Az Őszi Kulturális Fesztivál rendezvényeire invitálom Önöket ezzel a programfüzettel. 16 éve kínálunk ilyenkor tartalmas időtöltést mindazoknak, akik örömmel vesznek részt ismert művészek és tehetséges amatőrök közös fellépésein. Akik az elmúlt években velünk tartottak az őszi programokon, tudják, hogy ilyenkor a művészetek segítségével egymásra talál közönség és alkotó. Jó megtapasztalni a rendezvények közösségteremtő erejét, a közös élményekből fakadó ös�szetartozás érzését. Erről szól az egyetemi élet: a tehetség megmutatkozásán keresztüli értékteremtésről, amiben mindenkor jó részt vállalni. Az Őszi Kulturális Fesztivál segítségével mesterek és tanítványok művei találnak értő közönségre. A Liszt-év kapcsán hangversenyek, zenei estek, valamint hagyományosan nagy sikerű irodalmi bemutatók és kiállítások várják Önöket a város és az egyetem különböző helyszínein. Csatlakozzanak hozzánk Önök is, egyetemi és városi polgárok, hogy ez a néhány hét közös programjainkkal jó hangulatban teljen.
Dr. Szabó Gábor a Szegedi Tudományegyetem rektora
színház zene irodalom, könyv film
képzőművészet tudomány szabadidő, egyéb
1
16. Őszi Kulturális Fesztivál
Szeptember 27–30.
Millenniumi Kávéház
Dugonics tér 12.
Szeptember 27. Kedd
18.00 Szeged effekt - antológia-bemutató
A Random csoport tagjai: Vinkó Leó, Vörös Anett, Radvánszki Levente, Kovács Gyula A., Szabó Nelli, Kazi Roland, Szabó Csilla, Árnyas Koppány Ákos, Kovács Anikó, Filius István Zoltán, Bartolák Anna, Hegedüs Ioan Andrei, Németh Mária, Tóth Eszter, Ónodi János, Pávai Tamara, Egeresi Nóra Ilona
Moderátor: Kisimre Ferenc
Millenniumi Kávéház, Terasz Az antológia Árpás Károly, Bakos András, Baranyi Ferenc, Becsy András, Bencsik Orsolya, Bene Zoltán, Berka Attila, Boldog Zoltán, D. Szabó Pál, Gáspár Ferenc, Kaiser László, Kiss László, Kollár Árpád, Lázár Bence András, Lennert Tímea, Marton Árpád, Orcsik Roland, Pintér Lajos, Podmaniczky Szilárd, Simai Mihály, Simon Adri, Szekeres Nikoletta, Székelyhidi Zsolt, Turi Tímea, Vass Tibor, Veszelka Attila, Weiner Sennyey Tibor írásait adja közre. A 27 szerző kimondottan ebbe a kötetbe szánt alkotásait Szeged kapcsolja egybe.
Millenniumi Kávéház, Terasz
Dugonics tér 12.
Szeptember 29. Csütörtök
19.00 A Storyville Jazz Band koncertje A zenekar 1997-ben alakult Szegeden. Zenéjük az 1900-1920-as évekbeli New Orleans hangulatát idézi, mint ahogy nevük is, hiszen e város szórakoztató negyedében, Storyville-ben született meg az a zene, amit ragtime-nak, dixieland-nek neveztek, később pedig ebből alakult ki a jazz. Repertoárjukat a műfaj tradicionális és revival slágereiből állították össze.
Dugonics tér 12.
Szeptember 28. Szerda
19.00 A Colorado Country Band koncertje Az együttes modern country rockot játszik magyar klasszikusokkal fűszerezve. Ezen kívül nagy sikerrel dolgoznak fel ismert dalokat country stílusban. A zenekar tagjai: Kecskeméti Sándor (bass), Nagy Péter (ének, szólógitár), Mihály Csaba (ének, gitár), Lengyel Tibor (ének, pedal steel), Fehér Zoltán (dob)
A zenekar tagjai: Paku Bea (ének), Frankie Látó (hegedű), Márton Norbert (trombita), Hegyi Viktor (harsona), Máté László Zebi (nagybőgő), Kurina Kornél (bendzsó), Kasza Zsolt (zongora), Háló Pál (dob, zenekarvezető)
Dugonics tér Szeptember 30. Péntek – Október 2. Vasárnap
IV. Szegedi Paprikafesztivál – Csongrád Megyei Paprikasó
Stefánia Park 15.00 Hulladék Pillanatok
A Paprikafesztivál a hagyományoknak megfelelően idén is zenés-táncos nyitómenettel kezdődik, s a háromnapos rendezvényen több mint harminc kulturális program, kézműves- és paprikavásár, családi és gyermekprogramok, koncertek várják az érdeklődőket a Dugonics és az Árpád téren.
A Random csoport kültéri bemutatkozó kiállítása
A Rendezvényház Nonprofit Kft. szervezésében.
Szeptember 29. Csütörtök
Megnyitja: Szekeres Ferenc grafikusművész A 2011 tavaszán szegedi egyetemistákból alakult képzőművészeti társulás a kulturális élet színesítését tűzte ki célul. A város különböző területeit véletlenszerűen megrohamozó alkotók művei a kortárs irányvonalakat ötvözik változatosan. A csoport kihívásnak tekinti az emberek kiszakítását hétköznapi életükből, akár csak pár - random - pillanatra. Első ilyen megmutatkozásuk a Stefánián történik, ahol hulladékból épült lények vonják magukra az emberi tekinteteket.
2
3
16. Őszi Kulturális Fesztivál
Október 1.
Szeged – Szabadka Október 1. Szombat
IV. Kultúrcsempész Sínbusz Fesztivál (Szeged – Szabadka) 10.00 Gyülekező: Szegedi Vasútállomás Resti Terasz, ahol Kollár Villő énekel, és a Tudósok elharangozzák a világ kezdetét! Felolvasnak: Balázs Imre József, Pollágh Péter, Deres Kornélia, Carna Popovic, Szabó Tibor Benjamin 11.45 Felszállás a Sínbuszra Felolvasnak: Jeles András, Kukorelly Endre, Sopotnik Zoltán, Srdan Srdic, drMáriás Zene és bomba: Tudósok Valamikor útközben Perovics Zoltán átcsempészi Benda Balázs szellemét. 14.15 Szabadkai Vasútállomás Resti: Aaron Blumm és Sinkovits EdE kötetbemutatóperformansz Legyél kortárs olvasó: a sínbusz közönsége felolvashatja a kedvenc kortárs verseit, prózáit. Közben jammelés Benda Balázs műveiből. 17.00 19.00 20.30 23.00
Szabadka, Bash ház: Utcai Dávid kiállítás megnyitója Szabadka, Lifka Art mozi: Beszélgetés Jeles Andrással (Radics Viktória) Szabadka, Filmvetítés a Lifka Art moziban: Darko Kovacevic: Láthatatlan nemzedék Szabadka: BASH ház: Tudósok koncert
Záróparty: Lefaflex Orchestra buli a Bash házban
SZTE Rektori Hivatal, Díszterem
Dugonics tér 13.
Október 1. Szombat
18.00 A Vikman Vonósnégyes (Finnország) koncertje a Zene Világnapján
Műsor: Einojuhani Rautavaara (1928): Vonósnégyes Nr. 1 Op. 1 Bernhard Henrik Crusell (1775-1838): c-moll klarinét kvartett Szünet Alekszandr Borogyin (1833-1887): D-dúr vonósnégyes Nr. 2 A kvartett 2005-ben alakult a Turkui Filharmonikus Zenekar tagjaiból, vezetője Juha-Pekka Vikman. Gyakran koncerteznek, elsősorban Finnországban. Juha-Pekka Vikman 8 évesen kezdett hegedülni a turkui konzervatóriumban, később Helsinkiben, a Sibelius Akadémián folytatta tanulmányait. 1977-ben harmadik díjat nyert a finnországi Kuopiói Hegedűversenyen. Jelenleg a Turkui Filharmonikus Zenekar első koncertmestere, emellett több éve vezeti koncertmesterként a Savonlinnai Operafesztivált. Nobu Takizawa Tokióban kezdte hegedűtanulmányait, diplomáját 2001-ben szerezte meg a Toho School of Music zeneakadémián, a Japán Országos Zenei Versenyen harmadik és különdíjat nyert. Tanulmányait a Sibelius Zeneakadémián folytatta Finnországban. 2008 óta a Turkui Filharmonikus Zenekar tagja. Balázs György 6 évesen kezdett hegedülni. A szegedi Liszt Ferenc Zeneiskolában, majd a Liszt Ferenc Konzervatóriumban tanult. 1995-től az SZTE ZMK brácsa szakán folytatta tanulmányait, 2002-ben szerzett művészdiplomát. 2000-2004-ben a Szegedi Nemzeti Színház zenekara brácsa szólamának, 2002-2004-ben a Weiner Leó Kamarazenekar brácsa szólamának szólamvezetője. 2004-2009-ig a Turkui Filharmonikus Zenekar tagja volt. Jelenleg a Tamperei Filharmonikus Zenekar brácsa szólamvezetője. Timo Hanhinen tanulmányait a Sibelius Zeneakadémián, majd 1968-69-ben a Párizsi Zeneakadémián végezte. 1972-ben megnyerte a Turkui Nemzetközi Csellóversenyt, 1973-ban különdíjat nyert a párizsi Maurice Marechal versenyen. 1996-ban elnyerte a Turku város Művészetért Díjat. 1977 óta a Turkui Konzervatórium művésztanára. Tamás Péter a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola szegedi tagozatán kitűnő minősítéssel szerzett diplomát. 1995 óta a Szegedi Szimfonikus Zenekar első klarinétosa. 1997-ben a Perugiai Nemzetközi Klarinétversenyen az első helyen végzett, majd részt vett a Bécsi Nemzetközi Zenei Versenyen, ahol klarinét kategóriában elnyerte a Perrenoud Alapítvány különdíját. Az 1997/98-as évadban „Az Év Zenésze” kitüntetést nyerte el.
A vonósnégyes tagjai: Juha-Pekka Vikman (első hegedű), Nobu Takizawa (második hegedű), Balázs György (brácsa), Timo Hanhinen (cselló) Közreműködik: Tamás Péter (klarinét)
4
5
16. Őszi Kulturális Fesztivál
Október 2–3.
Újszegedi Rendezvényház
Közép fasor 1-3.
SZTE Rektori Hivatal, Átrium
Dugonics tér 13.
Október 1. Szombat
Október 3. Hétfő
Színházi Esték
18.00 Sonkodi Rita festőművész Ereklyék című kiállítása és a 16. Őszi Kulturális Fesztivál megnyitója
19.00 Spiró György: Prah Szereplők: Müller Júlia, Korognai Károly Rendezte: Korognai Károly
Köszöntőt mond: Dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora A kiállítást megnyitja: Dr. Galambos Gábor, az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar dékánja Közreműködik: Cserenyec Dóra (gitár) egyetemi hallgató
További előadások: október 10., 16. Belépőjegy: 1.400-2.500 Ft
Szabadka – Szeged Október 2. Vasárnap
IV. Kultúrcsempész Sínbusz Fesztivál (Szabadka – Szeged) 13.00 Gyülekező: Szabadkai Vasútállomás Resti terasz: „Mondom neked” - experimentális artbeatbox jazz kvartett koncert Felolvasnak: Józsa Márta, Bozsik Péter, Szálinger Balázs 14.20 Felszállás a sínbuszra Felolvasnak: Mihajlo Pantic, Zvonko Karanovic, Csobánka Zsuzsa, Fenyvesi Ottó, Hász Róbert, Dragan Velikic „Mondom neked” - experimentális artbeatbox jazz kvartett koncert 16.23 Szegedi Vasútállomás Resti: Legyél Te is kortárs olvasó: a sínbusz közönsége felolvassa a magával hozott kortárs magyar irodalmi kedvenceit. Jammelés vakulásig. 20.00 Szeged Jazz kocsma: Médeia fiai (Lanczkor Gábor és Lengyel Zoltán pszichadéliája) „Mondom neked” - experimentális artbeatbox jazz kvartett koncert Főszervező: SÍN-tér Kulturális Egyesület (Szeged) és Symposion Egyesület (Szabadka)
Somogyi-könyvtár, 1. emeleti folyóirat-olvasóterem
„Volt egy szent szándékunk: gyönyörűeket írni!”- mondja Ady. Akik 1908-ban a Nyugat folyóiratot elindították, valószínűleg nem gondoltak arra, hogy ekkora követ dobnak a magyar irodalom állóvizébe. Hullámait mai napig érezzük. Az én eszközeimmel tisztelgek e kor géniuszai előtt - ecsettel a kezemben. Soraikat ismerjük, de személyes tárgyaikat, ereklyéiket nem. Látva Kosztolányi csokornyakkendőjét, Csinszka csészéjét, Márai írógépét vagy Ady foteljét, talán picit közelebb kerülünk ezekhez a költőkhöz. Szerettem volna megosztani másokkal azt az élményt, melyet e beszédes tárgyak jelentettek számomra, ahogy Ady írta, volt egy szent szándékom nekem is: „gyönyörűeket” festeni.” Sonkodi Rita A kiállítás megtekinthető október 15-ig, hétköznap 08.00-20.00, szombaton 08.00-12.00 óráig.
REÖK Palota
Tisza Lajos krt. 56.
Október 3. Hétfő
19.00 Hobo - Farkashajsza „Sosem láthattam őt, nem hallgathattam Viszockij dalait. Ő belehalt a létező szocializmusba, én túléltem. Dalait meg sem próbáltam úgy előadni, ahogy ő tette. Nem tudok gitározni, így harmóniáit, dallamait, sorait a rockzene hangzásával játszom el magyarul. És kizárólag azokat, melyek saját hazámban és saját utamon érvényesnek érzek.” Hobo
Dóm tér 1-4.
Október 3. Hétfő
Földes László Hobo a legendás orosz színész, dalszerző és költő, Viszockij emlékének szentelte műsorát.
17.00 Vendég a Szegedi Írók Társasága Csontos Márta, Diószegi Szabó Pál, Simai Mihály, Tarnai László és Veszelka Attila szegedi írók vallanak önmagukról és olvasnak fel alkotásaikból. Beszélgetőtárs: Arany Mihály, a Szegedi Egyetem és a szegedma.hu újságírója
6
Előadó: Földes László Hobo Rendező: Vidnyánszky Attila Belépőjegy elővételben 1.200 Ft, a helyszínen 1.500 Ft
7
16. Őszi Kulturális Fesztivál
Október 3– 4.
SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ, Kiállítási tér Ady tér 10.
Concordia Kultúrműhely
Október 3. Hétfő
Október 4. Kedd
19.00 Guatavitától Narihualáig… Utazások Dél-Amerikában I.
18.30 Képek a lélekben - a képzelet hatása a valóságra
Molnár Gábor kiállításának megnyitója A kiállítást megnyitja: Szeredi Attila
Miért fontos a képzelet és hogyan fejleszthető? A bennünk élő képek szerepe életünkben. Az emlékezet művészete: Giordano Bruno képrendszere, ókori és középkori előzmények.
Molnár Gábor 1997-2003 között tanult és dolgozott Dél-Amerikában. Szakmai érdeklődésének, kutatásainak jelentős része erre a kontinensre összpontosul. 2011 tavaszán meghívást kapott a Fundación Universitaria San Martín Egyetem Nemzetközi Tanulmányok szak dékánjától az egyetem Pasto-i központjába (Dél-Kolumbia) egy előadássorozat tartására A világ nagy földrajzi kultúrterületei közötti párbeszéd címmel. Útja során három országot (Kolumbia, Ecuador, Peru) érintett a Csendes-óceán partján, valamint az Andok térségben. A kiállítás anyaga az út során készített fényképekből ad válogatást.
Előadó: Mayer Márta
A kiállítás megtekinthető október 8-ig, hétköznap 08.00-20.00, szombaton 09.00-16.00 óráig.
19.00 Fülei Balázs zongoraművész koncertje Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója tiszteletére
Millenniumi Klub
Dugonics tér 12.
Október 4. Kedd
18.00 Bene Zoltán: Továbbmondott történetek – könyvbemutató Beszélgetőtárs: Boldog Zoltán, az Irodalmi Jelen szerkesztője A szerző új kötete huszonöt történet – 1514-től holnapig. A Dózsa-féle parasztlázadás, a Mohács előtti évek, a három részre szakadt ország sanyarú sorsa, a Rákóczi-szabadságharc bukása után az emigráció „kimondhatatlan nyomorúsága”, a tizennyolcadik század alkonya és a negyvennyolcas események, a két világháború és ezerkilencszázötvenhat forradalma elevenedik meg a novelláskönyv lapjain. A történelemben gyökerező történetek azonban ezen a ponton nem érnek véget: a közelmúlt balkáni háborúját és egy elképzelhető jövendő lehetséges harcait is elénk idézi az író, mintegy jelezve, hogy a történelem nemcsak a múlt, de a jelen és a jövő is egyben.
8
Szivárvány u. 3/A
Az Új Akropolisz KKE programja.
SZTE Rektori Hivatal, Díszterem
Dugonics tér 13.
Október 4. Kedd
Műsor: Liszt Ferenc: Csárdás Csárdás obstinée Csárdás macabre II. magyar rapszódia VI. magyar rapszódia XV. magyar rapszódia („Rákóczy-induló”) Szünet h-moll szonáta Fülei Balázs zongoraművész 1984-ben született Kecskeméten. Zongorázni 8 éves korában kezdett. 2008-ban kitüntetéssel diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Jelenleg az egyetem doktorandusz hallgatója, valamint ösztöndíjasként 2009-10-ben a Tel Avivi Zeneakadémián is tanult. 2005-ben a tarantói 43. Arcangelo Speranza Nemzetközi Zongoraverseny győztese. 2005-ben a New Master On Tour koncertkörút szólistájává választották. Szólóestet adott az amszterdami Concertgebouwban, a hágai Diligentiában és Európa számos nagyvárosában. 2006-ban Chopin és Liszt balladáival DVD felvételt készített Tokióban. 2007 júniusában a moszkvai Csajkovszkij Verseny különdíjasa volt, majd a milánói 25. Ettore Pozzoli Nemzetközi Zongoraversenyen kapott 3. díjat. 2008-ban New Yorkban, a Carnegie Hallban adott debütáló koncertet, 2010-ben pedig a Wiener Konzerthausban. Szólistaként meghívást kapott számos magyar szimfonikus zenekarhoz. Kortárs művek ősbemutatói fűződnek nevéhez, 2010-ben Junior Prima-díjjal tüntették ki.
9
16. Őszi Kulturális Fesztivál
Október 4–5.
Alsóvárosi Ferences Templom
Mátyás tér
Millenniumi Klub
Dugonics tér 12.
Október 4. Kedd
Október 4. Kedd
Collegium Musicum orgonahangversenyek
20.00 JEL-folyam lapbemutató és performance
19.00 Dr. Bednarik Anasztázia orgonaművész hangversenye Műsor: J. S. Bach: D-dúr Prelúdium és fúga BWV 532 Esz-dúr concerto I. II. BWV 597 A. Vivaldi: Domine Deus (részlet a Glóriából) Liszt F.: Orpheus Angelus M. Marchesi: Ave Maria C. Franck: Prière Op. 20 H. Mulet: Tu es petra et portae inferi non praevalebunt adversus te Esquisses Byzantines No. 10
JATE Klub Okóber 4. Kedd
Toldi utca 2.
20.00 Rozsdamaró Táncház Táncot tanít: Papp László
JGYPK Szabadidőközpont Kávézó (JUGYU Klub)
Hattyas sor 6-8.
Október 4. Kedd
22.00 Lampionos Est Közreműködik: H. Bálint Zsuzsa énekművész Hangulatos lampionfények és kellemes élőzene egész este. Bednarik Anasztázia 1964-ben született. Orgonaművészi diplomáját és summa cum laude DLA fokozatát a Budapesti Zeneművészeti Egyetemen szerezte. Jelenleg a váci Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskola igazgatója és orgonatanára. Európa számos országában koncertezett. Hangversenyeiről több rádió és CD-felvétel készült.
SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ
Ady tér 10.
Október 5. Szerda
10.00-17.00 Egyház és Egyetem
Millenniumi Kávéház
Dugonics tér 12.
Október 4. Kedd
20.00 A Csemer Boglárka Quartet koncertje Boglárka 2009-ben alapította meg quartetjét. Még ugyanazon év májusában debütáltak nagy sikerrel a Budapest Jazz Club színpadán. A repertoárra egyaránt jellemző a jazz, a swing, a soul, a sanzon és a blues is.
Mi a célja egyiknek és másiknak? Mi a kapcsolatuk egymással, hogy fest mindez Szegeden, mi közük egymáshoz - és nekünk hozzájuk? Ezekre és hasonló kérdésekre keresi a választ a szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség és a Református Egyetemi Gyülekezet, fennállásuk 15. évfordulója alkalmából. A nap során interaktív workshopok, kézműveskedés, játékok, kiállítás és meglepetés vár az érdeklődőkre. A Katolikus Egyetemi Lelkészség és a Református Egyetemi Gyülekezet programja.
A zenekar tagjai: Csemer Boglárka (ének), Sebestyén Árpád (zongora), György Attila (nagybőgő), Németh Tamás (dob)
10
11
16. Őszi Kulturális Fesztivál
Október 5.
REÖK Café Club
Tisza Lajos krt. 56.
SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ
Október 5. Szerda
Október 5. Szerda
16.00-21.00 SZTE Licit Akadémia
18.00 Szabadegyetem - Szeged
Tanítás, gyakorlás és elmélyülés a legjobb kártyajátékokban. Tarokk minden szerdán az egyetemi Licit Akadémián.
Az egyház és az ifjúság a mai Magyarországon
Ady tér 10.
Előadó: Dr. Bölcskei Gusztáv református püspök
BTK Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék, Folyosó Galéria Egyetem u. 2. Október 5. Szerda
Concordia Kultúrműhely
Szivárvány u. 3/A
Október 5. Szerda
17.00 Balla Demeter Kossuth-díjas fotográfus kiállításának megnyitója 18.30 Szellemi kalandtúra - filozófiai túlélőcsomag nehéz helyzetekre I. A kiállítást megnyitja: Kincses Károly fotómuzeológus Meggyőződésünk, hogy nem nőhetnek fel új generációk úgy, hogy a képzőművészet neves elődeivel, kortárs alkotóival ne kerüljenek személyes viszonyba. Az idén 80 éves Balla Demeter a huszadik század második felének meghatározó fotográfusa, portréi, riportképei, csendéletei, aktjai fontos részét képezik fotóművészetünk történetének. A kiállítás anyaga kifejezetten Szeged egyetemi légkörére rímelve csendéletekből és kreatív fotográfiákból ad válogatást, megszólítva azokat a fiatalokat, akik a fotográfia ezen ágával hétköznapjaikon nem találkoznak.
Megérthető-e az élet? Látjuk-e a különbséget valóság és illúzió között? Az ember és a világegyetem hét dimenziója. A lélek csendes hangja. A szenvedély és szenvedés célja. Előadó: Dr. Laurinyecz Barbara Az Új Akropolisz KKE programja.
Szegedi Pinceszínház
Dugonics tér 2.
Október 5. Szerda A kiállítás október 20-ig tekinthető meg.
19.00 Pilinszky János: Fokról – fokra
Somogyi-könyvtár, 1. emeleti folyóirat-olvasóterem
Dóm tér 1-4.
Erdélyi György előadóestje
Október 5. Szerda
17.00 Álomszínészpár Ruttkai Évára és Latinovits Zoltánra, színháztörténetünk két legendás alakjára emlékezünk a színésznő lányával, Gábor Júliával és férjével, Szigethy Gábor irodalom- és színháztörténésszel.
Erdélyi György 1963-ban a második Ki Mit Tud televíziós vetélkedőn díjat nyert, Ascher Oszkár ekkor szerződtette a Déryné Színházhoz. 1966-69 között a Metró, a Szkéné színpadokon és az Egyetemi Színpadon dolgozott. 1969-71 között Párizsban tanult, ahonnan hazajőve az Irodalmi Színpad, majd a Bartók Színház tagja lett. 1968-ban előadóművészi diplomát szerzett, azóta több mint 50 önálló estet készített. 2009-ben a Magyar Kultúra Alapítvány Petőfi díjával tüntették ki. Belépőjegy 1.000 Ft, SZTE-s diákigazolvánnyal 800 Ft
12
13
16. Őszi Kulturális Fesztivál
Október 5–6.
Új Zsinagóga
Jósika u. 10.
Millenniumi Kávéház
Október 5. Szerda
Október 5. Szerda
19.00 Az SZTE ZMK Szimfonikus Zenekara és a Vox Universitas Szegediensis koncertje
20.30 Rábaközi Táncok
Dugonics tér 12.
Zenélnek: Patyi Zoltán és barátai Táncot tanítanak: Deák Veronika és Varga Sándor
Műsor: Liszt: Dante-szimfónia Liszt: A bölcsőtől a sírig
SZTE Rektori Hivatal, 5-ös terem Vezényel: Somorjai Péter
Dugonics tér 13.
Október 6. Csütörtök
14.00 – 17.30 Térhatás konferencia
Millenniumi Kávéház
Dugonics tér 12.
Október 5. Szerda
19.00 Az Ördögfű zenekar koncertje A zenekar magyar népzenei elemeken keresztül az ősi kollektív zenei tudat életre keltője. A szándék az ősi hangulat felidézése és átélése, majd ezen élmény átadása az erre nyitott közönségnek. A zenekar tagjai: Belovai János (djembe, sámándob), Lázár Zoltán (darbouka, sámándob), Juhász István (doromb), Páli Tibor (torokének, furulya, kaval, tilinkó)
Szent Imre Szakkollégium
Londoni krt. 13.
Október 5. Szerda
20.00 Dante Alighieri: Isteni színjáték (La Divina Commedia) Előadó: Prof. Dr. Pál József tanszékvezető egyetemi tanár (SZTE BTK Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék)
A kortárs fiatal irodalmat kiemelten támogató szegedi Tükörház Alapítvány és az SZTE Kulturális Iroda konferenciasorozatot indít a fiatal irodalom kritikai párbeszédének erősítésére, amelynek keretein belül első alkalommal a kortárs líra kerül terítékre. A konferencia célja kettős. Egyfelől azt kívánja bemutatni, hogy az ezredforduló utáni fiatal költészetben milyen új poétikai irányok, hangok és alakzatok rajzolódnak ki az említett életművek hatására. Másfelől, megfordítva a folyamatot, a fiatal költők eddigi alkotásai milyen új értelmezési lehetőségeket vetnek fel az idősebb generáció életművével kapcsolatban. 14.00 - 14.30 Szilasi László (SZTE BTK Régi Magyar Irodalom Tanszék): A csenden belül (Szijj Ferenc) 14.30 - 15.00 Urfi Péter (kritikus, a JAK Világirodalmi sorozatának szerkesztője): Intertextualitás és új poétikák 15.00 - 15.30 Sinkovicz László (SZTE BTK Modern Magyar Irodalom Tanszék, PhD): Az emlékezet kérdéskörei Szijj Ferenc és Krusovszky Dénes költészetében 15.30 - 15.45 Kávészünet 15.45 - 16.15 Áfra János (DE BTK Irodalom és Kultúratudományi Intézet, MA): Belepuhulni a hús helyzetébe - Poszthumán nyelvi performativitás Nemes Z. Márió költészetében 16.15 - 16.45 Turi Tímea (SZTE BTK Modern Magyar Irodalom Tanszék, PhD): Vulkán vagy bánya. Lanczkor Gábor és a (nem) személyes vers
Az előadás választ keres arra a kérdésre, miért annyira aktuális ez a mű, amelynek 2011-ben csak Magyarországon négy színpadi feldolgozása volt. Mik a középkori hermeneutika (szent szöveg versus profán szöveg) és szimbólumalkotás sajátosságai? Miért összművészeti alkotás a Színjáték?
14
15
16. Őszi Kulturális Fesztivál
Október 6.
Kass Szálló
Stefánia
Szegedi Dóm
Dóm tér
Október 6. Csütörtök
Október 6. Csütörtök
16.00 A Random csoport és a Lajtorja közös kiállítása
18.00 A család jövője - a jövő családja
Megnyitja: Szekeres Ferenc grafikusművész
Előadó: Pál Ferenc lelkipásztor, mentálhigiénés szakember (SOTE Mentálhigiéné Intézet)
A Kass Szálló sejtelmes hangulata régóta mozgatja az emberek fantáziáját. Ilyen indíttatásból érte el a Lajtorja és az újdonsült Random, hogy ehhez a bizonyos hangulathoz némi látvány is társuljon. A kiállítás nem szokványos, ahogy a helyszín sem az. A sablonos tisztaságból kilépve, az alkotások és a környezet egymást generálva várják a fürkésző tekinteteket.
Valóban válságban a család? Vagy épp ellenkezőleg: a család lehet társadalmunk megújulásának forrása? Előadásunkban a család fenntarthatóságának esélyeitől kezdve a jövő családmodelljeiig számos érdekes téma szóba kerül.
A Lajtorja tagjai: Varsányi András, Egeresi Nóra Ilona, Simor Márton, Benedek Attila, Huszár Imre, Vinkó Leó, Radvánszki Levente, Kovács Krisztián, Ágoston Lóránt, Böhm Zsófia A Random csoport tagjai: Vinkó Leó, Vörös Anett, Radvánszki Levente, Kovács Gyula A., Szabó Nelli, Kazi Roland, Szabó Csilla, Árnyas Koppány Ákos, Kovács Anikó, Filius István Zoltán, Bartolák Anna, Hegedüs Ioan Andrei, Németh Mária, Tóth Eszter, Ónodi János, Pávai Tamara, Egeresi Nóra Ilona.
JATE Klub
Toldi u. 2.
Október 6. Csütörtök
18.30 Térhatás felolvasóest Felolvasnak: Kemény István, Krusovszky Dénes, Győrffy Ákos, Lanczkor Gábor, Simon Márton, Szijj Ferenc
A kiállítás megtekinthető október 14-ig, naponta 09.00-18.00 óráig.
Millenniumi Kávéház
Dugonics tér 12.
Október 6. Csütörtök
Somogyi-könyvtár, 1. emeleti folyóirat-olvasóterem
Dóm tér 1-4.
Október 6. Csütörtök
20.00 A Ségercz Feri Biokollektiv zenekar koncertje
17.45 Bemutatkozik az egyetem filmelméleti képzése – kedvcsináló középiskolások számára
A zenekar tagjai hagyományos zenét tanultak Erdély és Moldva falvaiban az öregektől, és az ottani hagyományokat próbálják a városra átmenteni. Ez nemcsak a zenére, hanem a táncra is érvényes, meg a hagyományos hangszerekre. Ugyanakkor a koncerteken a zenekar keresi a fúziós lehetőségeket a modern zene irányába.
Előadók: Tóth Zoltán János és Sághy Miklós egyetemi oktatók
Concordia Kultúrműhely
Szivárvány u. 3/A
A zenekar tagjai: Csibi Szabolcs (bőgő, kobza), Kelemen István (hegedű, kobza), Ségercz Ferenc (pásztorfurulya, bolgár kaval és más népi fúvósok)
Október 6. Csütörtök
18.00 Himalájai Jóga I. A 8 alkalmas tanfolyam megismerteti a gyakorlókat a Himalájai Tradíció rendszerével, és előkészítő gyakorlatokkal megnyitja az utat a további jógagyakorláshoz. Jelentkezés:
[email protected], vagy a 30/5182-772-es számon Az Új Akropolisz KKE programja. 16
17
16. Őszi Kulturális Fesztivál
Október 7.
SZTE Rektori Hivatal, 5-ös terem
Dugonics tér 13.
JATE Klub
Toldi u. 2.
Október 7. Péntek
Október 7. Péntek
14.00 – 17.00 Térhatás konferencia
18.30 Térhatás felolvasóest
14.00 - 14.30 Szegő János (a Magvető Kiadó szerkesztője): Nyitott projektumok - a fiatal költészet (ön)kritikája 14.30 - 15.00 Lapis József (DE BTK Irodalom és Kultúratudományi Intézet): Gyermeki hang és nézőpont a kortárs költészetben 15.00 - 15.15 Kávészünet 15.15 - 15.45 Balajthy Ágnes (DE BTK Irodalom és Kultúratudományi Intézet, MA): „Ne rólam beszélj vagy magadról, csak hozzám” – gondolatok Csobánka Zsuzsa verseiről 15.45 - 16.15 Milián Orsolya (SZTE BTK Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet Tanszék): Krúdy köpenyéről és egyebekről (Kele Fodor Ákos: Textolátria)
Felolvasnak: Csobánka Zsuzsa, Kele Fodor Ákos, Kukorelly Endre, Marno János, Sopotnik Zoltán
Szegedi Csillagvizsgáló
Kertész utca
Október 7. Péntek
19.00 Csillagászati-űrkutatási kiselőadások vetítéssel az SZTE TTIK Kísérleti Fizikai Tanszék szervezésében Sötétedés után az időjárástól függően távcsöves bemutató. Megközelítés: 70-es autóbusz, Hatházak megállótól kb. 300 méterre
Somogyi-könyvtár, 1. emeleti folyóirat-olvasóterem
Dóm tér 1-4.
Október 7. Péntek
Belépőjegy: 200 Ft (gyerek, nyugdíjas), 300 Ft (felnőtt), az SZTE hallgatóinak és dolgozóinak ingyenes
17.00 Vendégeink a Magvető Kiadó írói Író-olvasó találkozó Parti Nagy Lajos Kossuth-díjas költővel, drámaíróval, szerkesztővel Beszélgetőtárs: Balog József újságíró
Millenniumi Klub
Dugonics tér 12.
JATE Klub
Toldi u. 2.
Október 7. Péntek
VII. Fool Moon Nemzetközi Acappella Fesztivál Acappella Comedy
Október 7. Péntek
18.00 Hídverők: Ami az albumból kimaradt Dobóczky Zsolt vetített képes előadása a Móra Ferenc híd építéséről „Két és fél éven keresztül, a kezdetektől követtem a híd építésének folyamatát. A képek a pillérek építésétől egész az átadásig mutatják az építés folyamatát. A munkálatok meghatározó fázisaiban jelen voltam. A képek és egy diaporáma bemutatásával szeretném érzékeltetni az ott végzett munka nagyságát, nehézségét, szépségét.”
20.00 21.00
Ricsi fiú, Fool Moon, Kovács András Péter Jazzation
Az acappella műfajon belül külföldön már régóta létezik a komédia kategória, mely azokat az együtteseket foglalja magába, amelyek a barbershopos, popos acappella hangzást mókás, vicces színpadi elemekkel, öltözékkel és show-val színezik tovább. Mivel a stand-up műfaj nem áll messze az acappella előadott műfajától, ezért ezen az estén a nézők annak a kísérletnek lehetnek szemtanúi, hogy a művészek hogyan próbálják meg a színpadon a komédia acappella és a stand-up műfaj közös gyermekét világra segíteni. Belépőjegy 1.200 Ft, diákigazolvánnyal 800 Ft
18
19
16. Őszi Kulturális Fesztivál
Október 7–8.
Millenniumi Kávéház
Dugonics tér 12.
Millenniumi Klub
Dugonics tér 12.
Október 7. Péntek
Október 8. Szombat
21.00 Honeybeast – Menni Portugál
17.00 Képek mögötti képek
A 2005-ben alakult szegedi Honeybeast zenekar zenéjében leginkább az elektro pop rock-ot képviseli. Két éve készült el Parazita című nagylemezük. A zenekar tagjai: Czutor Anett (ének, vokál), Lázár Tibor (basszusgitár, vokál), Bencsik-Kovács Zoltán (gitár, zongora, vokál), Tatár Árpád (gitár), Kovács Tamás (dob)
Simonics János festménykiállításának megnyitása A kiállítást megnyitja: Polner Zoltán költő
Klauzál tér
„Nagy szerepe van a képeimen a véletlennek. A képet egy folyamat eredményének látom, amikor a színek és formák egymásra hatása lendületet ad a folytatáshoz. Számomra az a jól sikerült kép, amikor ezek gyors ütemét tudatosan fel sem fogom alkotás közben, csak a végeredményt látom.”
Október 8-9. Szombat-Vasárnap A kiállítás október 24-ig tekinthető meg.
10.00-17.00 Önkéntes Roadshow Az Önkéntesség Európai Évében az Önkéntes Centrumok 2011 során egy országos turné keretében hívják fel a figyelmet az önkéntességre. Az érdeklődök mindenféle információt megtudhatnak a megyei és a hazai önkéntesség helyzetéről, lehetőségéről. A rendezvényen a budapesti Önkéntes Központ Alapítvány és a Csongrád Megyei Önkéntes Centrum munkatársai és önkéntesei várják a látogatókat, akik kézműveskedhetnek egy óvoda javára, önkéntes totót tölthetnek ki, jelvényt készíthetnek és egyéb kreatív formában ismerkedhetnek az önkéntességgel.
SZTE TTIK Bolyai Intézet, Bolyai terem
Szegedi Dóm város felőli tornya
Dóm tér
Október 8. Szombat
19.00 - 22.00 Toronynyitás Láttad már Szeged panorámáját 46 méter magasból? Most megteheted! Jegyek a helyszínen válthatók (800 Ft), a 6 éves kor alatti gyermekek szülői kísérettel ingyen felmehetnek.
Aradi vértanúk tere 1.
Október 8. Szombat
IH Rendezvényközpont, Nagyterem
Felső Tisza-part 2.
Október 8. Szombat
10.30 - 16.00 Természet és Matematika az Őszi Kulturális Fesztiválon Nyitóelőadás: Dr. Hatvani László akadémikus: Newton, és amit a tudomány tőle kapott Vendégelőadás: Mirjana Mikalacki (Újvidéki Egyetem): Maths, Computer Graphics and the Solar System Az érdeklődők további érdekes előadásokat is hallgathatnak, majd Tudományos játszóház következik kicsiknek-nagyoknak a Bolyai Intézet termeiben, amelynek keretében lesz: Készítsünk poliédereket, Ördöglakat találkozó, Tervezzünk virágokat számítógéppel, Sudoku verseny. Az SZTE Bolyai Intézet, az Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet és az Újvidéki Egyetem Matematikai és Informatikai Intézete szervezésében.
20
VII. Fool Moon Nemzetközi Acappella Fesztivál Acappella Pop 19.30 20.30
Fool Moon (HU) Stouxingers (DE)
A Fool Moon együttes ismét egy nagynevű külföldi előadót mutat be a magyar közönségnek. A Stouxingers neve Európában egyet jelent az újszerű effektekkel, a progresszivitással és az acappella hangzásvilágának megújításával. Belépőjegy elővételben 2.200 Ft, a koncert napján 2.700 Ft
21
16. Őszi Kulturális Fesztivál
Október 8–10.
Millenniumi Kávéház
Dugonics tér 12.
SZTE Rektori Hivatal, Díszterem
Dugonics tér 13.
Október 8. Szombat
Október 10. Hétfő
20.00 Az Indigó zenekar koncertje
19.00 Maczelka Noémi Liszt-zongoraestje
Az egyik legnagyobb szurkolótáborral rendelkező szegedi rock zenekar, amely klasszikus magyar szerzeményeket ad elő.
Műsor: Zarándokok kara a Tannhäuser című operából (2. változat, 1885) Sancta Dorothea (1877, megjelent 1927) Manók tánca – koncertetűd (1862-1863) XIII. magyar rapszódia (1853 körül) Szünet É-dúr polonaise (1851) a-moll Paganini - etűd (1851) Rigoletto - Paraphrase de Concert (1859)
Somogyi-könyvtár
Dóm tér 1-4.
Október 9. Vasárnap
09.00 - 16.00 Könyves vasárnap Saját kiadványok és használt könyvek árusítása, ingyenes beiratkozás és játékos totó értékes könyvnyereményekért, kiállításmegnyitó és sok más érdekes program.
Honvéd téri Református Templom
Honvéd tér 1.
Október 9. Vasárnap
16.30 Kéringer László (ének) és Pétery Dóra (orgona) hangversenye
Maczelka Noémi tanulmányait a budapesti Zeneakadémián végezte. Koncertezett Európa legtöbb országában és az USA-ban. Több zongoraverseny díjazottja, a Casale Monferrato-i (Olaszország) Carlo Soliva zongoraverseny I. díjasa. Több magyar kortárs zeneszerző művének ősbemutatója, ill. külföldi szerzők műveinek magyarországi bemutatója fűződik nevéhez. Ezért a tevékenységéért 1986-ban és 2010-ben megkapta a Szerzői Jogvédő Hivatal Artisjus díját. 1979-2001 között a szegedi Zeneművészeti Szakközépiskola, ill. a Zeneművészeti Főiskola tanára is volt, 2008-tól a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Kar Zenei Tanszékének vendégoktatója. A zongora előadó-művészet doktora (DLA).
A műsorban olasz barokk szerzők művei szerepelnek.
SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ, Kiállítási tér Ady tér 10.
Millenniumi Klub
Dugonics tér 12.
Október 10. Hétfő
Október 10. Hétfő
19.00 Joseph Wresinski: Szegények egyháza - könyvbemutató 18.00 15 éves a Hökkentő – Kiállítás 15 év címlapjaiból Köszöntőt mond: Márok Attila grafikusművész, a Hökkentő címlapjainak tervezője A kiállítást megnyitja: Butora Sára, a Hökkentő főszerkesztője A Hökkentő 1996 szeptembere óta jelenik meg havi rendszerességgel, évente tíz alkalommal. A lapot Forró Lajos és Jancsák Csaba alapította. Másfél évtizedes munkássága alatt a lap újságírói a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sajtóegyesület több díját is elnyerték. 2010-ben a Hökkentőt a Diákújságírók Országos Egyesülete az év diákújságjának választotta.
Mustó Péter SJ atyával és a könyv fordítójával, Kakusziné Kiss Gabriellával Szásziné Fehérváry Anikó beszélget. Joseph Wresinski francia katolikus pap (1917-1988) a szegények egyik legnagyobb 20. századi apostola. Wresinski egész életével, tetteivel, hitelesítette ezt a mély meggyőződését. Életművének elismeréséül az ENSZ október 17-ét a szegénység elleni küzdelem világnapjává nyilvánította.
A kiállítás megtekinthető október 15-ig, hétköznap 08.00-20.00, szombaton 09.00-16.00 óráig.
22
23
16. Őszi Kulturális Fesztivál
Október 10–11.
Millenniumi Kávéház
Dugonics tér 12.
Október 10. Hétfő
20.00 Márkus Judit dzsesszestje A ’60-as évek forró dzsessz slágerei eredetileg Broadway-musicalek betétdalaiként születtek, és híres filmek betétdalaiként végezték Michael Bublé, Ella Fitzgerald vagy éppen Barbra Streisand tolmácsolásában. A háromszoros Dömötör-díjas színésznő, 2008-ban a Nádasdy sanzonverseny első helyezettje, Márkus Judit most ezeknek a standardoknak az előadására vállalkozott. A zenekar tagjai: Márkus Judit (ének), Blahó Attila (zongora), Fonay Tibor (nagybőgő), István Attila (dob, ütőhangszerek)
Herman Ottó Kollégium, Társalgó
Temesvári krt. 50-52.
Dr. Keczer Gabriella médiakoordinátor (SZTE): Egyetemi lapok világából a média világába Révész Balázs igazgató (SZTE Marketing és Kommunikációs Igazgatóság): Belső PR és az egyetemi lapok Gróf Róza újságíró (a Szegedi Egyetem volt főszerkesztője): A szegedi egyetemi sajtó szerepe a rendszerváltáskor Kovács Tamás sajtófőnök (SZTE EHÖK): A hallgatók a médiában, kommunikáció az interneten 11.00–11.45 A hallgatók és az újságírás Döbör András (a Hökkentő volt főszerkesztőhelyettese): A hallgatók és az újságírás Forró Lajos (a Hökkentő első főszerkesztője, a lap alapítója): A Hökkentő helye a Szegedi Tudományegyetemen Jancsák Csaba ifjúságkutató (a Hökkentő alapítója): Mit olvasnak a Szegedi Tudományegyetem polgárai? 11.45–12.30 Felsőoktatási Média Konferencia – Díjazzuk a tehetségeket
Október 10. Hétfő
20.00 Czagány Gábor: A Mátrix a vallás tükrében (filmklub és előadás)
JATE Klub Okóber 10. Hétfő
Hornyák Tibor elnök (Magyar Egyetemi és Főiskolai Sajtó Egyesület) Bíró Csaba (az „Év írása 2000” díj kritika kategóriában) Mondovics Pálma (az „Év írása 2003” díj riport kategóriában)
Toldi utca 2.
Somogyi-könyvtár, 1. emeleti folyóirat-olvasóterem
Dóm tér 1-4.
Október 11. Kedd
21.00 TTIK-s Est 16.30 Közönségtalálkozó Schiller: Haramiák című romantikus drámájának bemutatójához kapcsolódóan
Maszkura és a Tücsökraj koncert
Vendégeink: Bodolay Géza rendező, Gidró Katalin, Horváth Illés és Pataki Ferenc színművészek A beszélgetést vezeti: Arany Mihály, a Szegedi Egyetem és a szegedma.hu újságírója
Belépőjegy 1.200 Ft, SZTE igazolvánnyal 1.000 Ft
SZTE Rektori Hivatal, 5-ös terem
Dugonics tér 13.
Október 11. Kedd
09.30–12.40 A hallgatói média a felsőoktatásban - konferencia 09.30–10.00 Regisztráció 10.00–10.15 Bevezető előadás: Prof Dr. Pál József nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettes 10.15–11.00 A hallgatói újságok szerepe a Szegedi Tudományegyetem kommunikációjában
24
25
16. Őszi Kulturális Fesztivál
Október 11.
Millenniumi Kávéház
Dugonics tér 12.
SZTE Rektori Hivatal, Díszterem
Dugonics tér 13.
Október 11. Kedd
Október 11. Kedd
18.00 „A vers ma hallgat, mint akit összevertek.”
19.00 „Hangcseppek” - Romantikus dal-, ária- és zongoraest
Beszélgetés Szentmártoni János József Attila-díjas költővel, a Magyar Írószövetség elnökével Beszélgetőtárs: Bene Zoltán író
Közreműködik Kónya Krisztina és Zalánki Rita, a Szegedi Nemzeti Színház művészei
Szentmártoni János (1975) 2010 novembere óta a legnagyobb múlttal bíró irodalmi szervezet vezetője, azaz minden idők legfiatalabb Írószövetségi elnöke. 1995-ös első kötetéért, az Útszéles magány-ért Gérecz Attila-díjat kapott, 2004-ben elnyerte az NKÖM Édes Anyanyelvünk verspályázatának megosztott első díját, míg 2007-ben József Attila-díjban részesült.
Millenniumi Klub
Dugonics tér 12.
Október 11. Kedd
18.00 Gordos Jenő: Koncepciós perek a Délvidéken a múlt század 70-es éveitől (napjainkig)
Műsor: Chopin: F-dúr ballada Csajkovszkij: A bálesti zajban Balakirev: Álmomban hallgatom Glinka: Ne biztass Chopin: Keringők – Esz-dúr/h-moll/Gesz-dúr Brahms: A fonólány dala Liszt: Mily szép, mily földöntúli szép Brahms: A szívem friss, a kedvem víg Chopin: f-moll ballada Szünet Puccini: Bohémélet – Mimi áriája /1. felvonás/ Gounod: Faust – Margit áriája
Házigazda: Nagy Abonyi Attila A könyvbemutatót a VMDK Szegedi Tagozata szervezi.
Concordia Kultúrműhely
Szivárvány u. 3/A
Október 11. Kedd
18.30 A mesét mondani kell! A mese a lélek tápláléka. Milyen mesét mondjunk és hogyan? Vannak-e jó és rossz mesék? Mi az a varázsmese? Hogyan fejleszti a gyermeki lelket? Előadó: Szalai Péter Az Új Akropolisz KKE programja.
26
Kónya Krisztina operaénekes diplomáját 2002-ben szerezte meg az SZTE ZFK énekművész, -tanár szakán. Ezt követően a Szegedi Nemzeti Színház énekkarába szerződött, öt éven át Gyimesi Kálmán Liszt-díjas operaénekes volt a hangképző mestere. 2006-ban és 2007ben énekkari Nívódíjat kapott, majd 2008 óta a Szegedi Nemzeti Színház magánénekese. 2008-ban Szegeden elnyerte „Az évad ifjú énekese” díjat, 2009-ben Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat kapott. 2010-ben átvehette az évad legjobb operaénekesnőjének járó Dömötördíjat, 2011-ben a Szegedi Operabarátok „Az évad operaénekese” díjjal tüntették ki. Zalánki Rita zongoraművész, korrepetitor 2000-ben és 2001-ben szerezte első két diplomáját Miskolcon, majd 2004-ben a budapesti Zeneakadémián. A Zeneakadémia rögtön szerződtette, Marton Éva asszisztense lett az ének tanszakon. Szólókoncerteket adott, koncerteken kísér otthon és külföldön, Milánóban szólóestje van a Verdi- konzervatórium Puccini-termében, Marton Évával lépett föl Rómában. Több jelentős budapesti operaprodukció betanításában vett részt, a continuo szólamot játszotta Michael Haydn Andromeda e Perseo világelső CD-felvételén. A 2008-as operaszezontól a Szegedi Operatársulat korrepetitora.
27
16. Őszi Kulturális Fesztivál
Október 11–12.
SZTE ZMK Fricsay Ferenc Hangversenyterem
Tisza Lajos krt. 79-81.
Grand Café
Deák Ferenc utca 18.
Október 11. Kedd
Október 11. Kedd
19.00 Császár Zsuzsanna Liszt-estje
19.00 Nyárutó - Két szerelmi történet és a rózsanevelés minden titka
Műsor: Liszt Ferenc: 8. Magyar Rapszódia Desz-dúr (Esti Harmóniák) transzcendens etűd Weinen, Klagen-variációk Szünet Első elfelejtett keringő 47. Petrarca szonett Dante szonáta
Könyvbemutató Adamik Lajos, a regény fordítója és Márton László, író részvételével. Adalbert Stifter 1857-ben napvilágot látott regénye az osztrák biedermeier alapműve. A beszélgetést Bombitz Attila vezeti.
Millenniumi Kávéház
Dugonics tér 12.
Október 11. Kedd
20.30 A Smyrna együttes koncertje Császár Zsuzsanna felsőfokú zongora tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Konzervatóriumában végezte. Tanárai Lucz Ilona és Kerek Ferenc voltak. A művésztanári diploma megszerzése után a németországi Würzburg Zeneművészeti Főiskolájának két éves posztgraduális képzésén tanult tovább. 2004-2007 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem doktori iskolájának volt a hallgatója, 2008-ban doktorált. Nemzetközi és országos versenyek résztvevője és díjazottja. Az SZTE Zeneművészeti Karának adjunktusa.
Az együttes alapjai 2005-ben, az akkoriban Szegeden tanuló Evrim Ulusan török énekesnővel alapított kérészéletű formációban születtek meg. Az általuk játszott zenék nagy része ma már egészen más irányt mutat. Az egyik legmeghatározóbb vonal az Oszmán Birodalom XIX. század végi és XX. század eleji különleges atmoszférájú, sajátos hangulatú zenei világának felidézése.
Alsóvárosi Ferences Templom
A zenekar tagjai: Jankov Gyöngyvér (ének, daf), Fődi Ágnes (ney, török kaval), Kránicz Norbert (saz, ney), Krisztin Róbert (oud), Hegedűs Zoltán (daf, riq, davul, darbuka, tamburin)
Mátyás tér
Október 11. Kedd
Collegium Musicum orgonahangversenyek
SZTE ÁOK Új Klinikai Tömb, földszinti tanterem
Semmelweis u. 6.
Október 12. Szerda 19.00 Az SZTE ZMK orgona tanszakának hangversenye
Elme Mater 2011/II. félév Műsor: J. S. Bach (1685-1750): „Dór” Toccata BWV 538 Liebster Jesu wir sind hier J. Reubke (1834-1858): Szonáta a 94. zsoltárra J. S. Bach: c-moll Szonáta II. tétel BWV 526 M. Reger (1873-1916): Wachet auf Korálfantázia Op. 52 No. 2
14.30 Művészet és műkereskedelem - a fogyasztóközönség lelki attitűdje szempontjából, kitüntetetten az orvosok helyzetére Előadó: Prof. Dr. Gömör Béla egyetemi tanár (Semmelweis Orvostudományi Egyetem, Budapest) Az SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programjának része.
Tanár: Csanádi László DLA
28
29
16. Őszi Kulturális Fesztivál
Október 12.
REÖK Café Club
Tisza Lajos krt. 56.
SZTE ZMK Fricsay Ferenc Hangversenyterem
Tisza Lajos krt. 79-81.
Október 12. Szerda
Október 12. Szerda
16.00-21.00 SZTE Licit Akadémia
19.00 Pap Éva és Zsigmond Zoltán négykezes és kétzongorás estje
SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ, Kiállítási tér Ady tér 10. Október 12. Szerda
18.00 A Szegedi Tudományegyetem kommunikációja az írott sajtóban Televíziós felvétel Prof. Dr. Pál József nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettessel, Újszászi Ilona újságíróval és Forró Lajossal, a Hökkentő kiadójával Pusztai Virág beszélget.
Millenniumi Kávéház
Dugonics tér 12.
Október 12. Szerda
Műsor: Ravel: Ma Mere l’Oye Debussy: Petite Suite Szünet Debussy: Lindaraja Ravel: Introduction et Allegro Milhaud: Scaramouche A francia impresszionista zene sokrétű és változatos színvilága különösen érzékletesen jelenik meg a négykezes és kétzongorás művekben. Ezúttal a műsor különlegessége Ravel Introduction et Allegro című műve. Ezt az eredetileg hárfára és kamaraegyüttesre írt művet maga a szerző dolgozta át kétzongorás verzióba. A zongoraszólamok míves kidolgozottsága, virtuóz gazdagsága igazolja azt, hogy Ravel az eredetivel minden szempontból egyenrangú átiratot akart készíteni. Ez a mű Szegeden ebben a formájában most hangzik el először.
18.00 Gyerektáncház a Balga zenekarral
SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ
Ady tér 10.
Pap Éva és Zsigmond Zoltán az SZTE Zeneművészeti kar docensei gyakori fellépői az őszi fesztiválnak. A művészházaspár a Zeneakadémia elvégzése óta dolgozik Szegeden, zongoratanárként és kamaramuzsikusként.
Október 12. Szerda
Millenniumi Kávéház
18.00 Szabadegyetem - Szeged
Dugonics tér 12.
Október 12. Szerda SI prefixumok zepto(szekundum)-tól az Exa(Watt)-ig az ultrarövid fényimpulzusok körében
20.00 Táncház a Balga zenekarral Előadó: Dr. Varjú Katalin tudományos főmunkatárs (MTA-SZTE Lézerfizikai Tanszéki Kutatócsoport)
Táncot tanít: Preszner Richárd
JGYPK Szabadidőközpont Kávézó – JUGYU Klub
Hattyas sor 6-8.
Október 12. Szerda
20.00 Best Band Night vol. 3. Az előző félév hagyományaihoz híven ősszel is bemutatkoznak a város és a környék legjobb amatőr zenekarai.
30
31
16. Őszi Kulturális Fesztivál
Október 13.
JGYPK Szabadidőközpont Kávézó – JUGYU Klub
Hattyas sor 6-8.
Október 13. Csütörtök
10.00 Szerkesztőségi Nap
17.00 Ha nagy leszek, vállalkozó leszek! Előadó: Dr. Imreh Szabolcs egyetemi docens (SZTE GTK) A belépés díjtalan, de részvételi szándékodat kérjük, jelezd a www.u-szeged.hu/ juniorszabadegyetem oldalon, és teszteld tudásodat ugyanitt értékes ajándékokért!
Az egész napos rendezvényen bemutatkoznak a Szegedi Tudományegyetemen működő médiumok.
JGYPK Szabadidőközpont - JUGYU Klub
Hattyas sor 6-8.
Október 13. Csütörtök
Millenniumi Klub
Dugonics tér 12.
Október 13. Csütörtök
18.00 Rettegj malac! – Kiállítás 15 év Hökkentő pólóiból
16.00 Papp László Rapid Sakk-emlékverseny
A kiállítást megnyitja: Vass Viktória, a Hökkentő volt főszerkesztője
3 fős csapatok jelentkezését várják a szervezők a helyszínen!
JGYPK Tanító- és Óvóképző Intézet, 7014-es terem
Hattyas sor 10.
Október 13. Csütörtök
SZTE Sportközpont
Hattyas sor 10.
Október 13. Csütörtök
18.00 Zenés találkozások – Távoli tájak, nemzeti kultúrák
16.00 Imire emlékezve – Forróné Szél Ildikó, a Hökkentő egykori főszerkesztője 16.20 Pál Imre Fair Play – foci a sportszerűség jegyében
Hangverseny az SZTE JGYPK Tanító- és Óvóképző Intézet Óvóképző Szakcsoportjának szervezésében A műsort szerkesztette: Bereczkiné Gyovai Ágnes
Pál Imre 1999-ben kezdett írni a Hökkentőbe, és hamarosan a lap egyik legaktívabb, legkitartóbb munkatársa lett. Igazi száguldó riporter volt ő, akinek nem létezett lehetetlen, ha egy jó témára talált. 2002-ben Elszervezett JATE Napok írásával riport kategóriában a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sajtó Egyesület Év írása díját nyerte. Az újságírás mellett magas művészi színvonalon fotózott, képei számos újságban és honlapon megcsodálhatóak. Kedvenc sportja a futball volt, amit szívesen és csakis sportszerűen űzött. 2004. június 21-én, 29 éves korában hosszú, súlyos betegség után elhunyt. Emlékére alakult a Pál Imre Fair Play-díj, melyet a JATE Bajnokságban játszó legsportszerűbb csapat veheti át.
Közreműködnek: Dr. Maczelka Noémi főiskolai tanár, Dr. Dombi Józsefné főiskolai tanár, Bereczkiné Gyovai Ágnes tanársegéd, Laczi Júlia művésztanár, Varjasi Gyula adjunktus, óvodapedagógus, ill. tanító szakos, valamint az SZTE egyéb karainak hallgatói.
REÖK Palota
Tisza Lajos krt. 56.
Október 13. Csütörtök
19.00 A Kalungu Ütőegyüttes koncertje
SZTE GTK, Aula
Kálvária sgt. 1.
Október 13. Csütörtök
Junior Szabadegyetem – Szeged
Az együttes 7 éve alakult a szentesi Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola ütő tanszakának növendékeiből, Kertész Ákos tanítványaiból. Ez idő alatt a zenekar számos hazai zeneiskolában, fesztiválon, városi rendezvényen lépett fel. A modern zeneszerzők művei mellett autentikus zenét is játszanak, melyek nagyrészt afrikai, afro-kubai, latin ihletésűek, de ősmagyar sámándobos adaptáció is szerepel repertoárjukon.
Előadás-sorozat középiskolásoknak Tagok: Mészáros László, Takács Ádám, Bereczky Zsolt, Tóth Gellért, Bubla Bence
32
33
16. Őszi Kulturális Fesztivál
Október 13–14.
Grand Café
Deák Ferenc u. 18.
Millenniumi Kávéház
Október 13. Csütörtök
Október 13. Csütörtök
19.00 Rendszeres bonctan - Lázár András Bence szegedi költő könyvének bemutatója
21.00 A Kalmár Trió koncertje
Résztvevők: Nemes Z. Márió, Szegő János moderátorok, illetve Péczely Dóra (Magvető) és Balogh Endre (Prae-JAK) a kiadók képviseletében
Katolikus Ház, Díszterem
Dugonics tér 12.
A zenekart 2008 nyarán alapította Kalmár Zoltán jazzdobos hazai élvonalbeli muzsikusok részvételével, azzal a szándékkal, hogy zenéjükkel a 60-as évek bebop korszakát idézzék meg. Műsorukon ennél fogva elsősorban a korszak jazz standard-jei szerepelnek. A zenekar tagjai: Szalay Gábor (gitár), Hárs Viktor (bőgő), Kalmár Zoltán (dob)
Dugonics tér 12.
Millenniumi Klub
Október 13. Csütörtök
Dugonics tér 12.
Október 14. Péntek
19.30 Dallamhajtások - népzenei koncert 18.00 Soha többé Auschwitz-Birkenau! Előadók: Tari Dorottya (ének), Szűcs Bálint (koboz, gardon, tambura), Szűcs Szilárd (duda, furulyák, kaval)
B. Nagy Balázs fotográfus estje
Az egyetemi hallgató előadók a magyar népzene hagyományhű megszólaltatását tartják fontosnak, melyet fiatalos lendülettel tesznek a mai kor hallgatósága számára is élvezetessé. Műsorukban az ősi gyökerekig visszavezethető dallamokat szólaltatnak meg a magyar népzene legkülönlegesebb hangszerein például kobzon, dudán, kavalon, gardonon. Hangszertechnikai virtuozitásuk jelentős hangszeres zenei képzettségükön alapul.
„2003-ban, amikor először jártam Auschwitzban, rendkívül megrázott és felkavart a láger látványa. Már abban az évben elkészült erről egy diaporáma, amelyet azóta számtalan rendezvényen vetítettem. Dr. Karsai László biztatásával és segítségével, a Szegedi Önkormányzat és a MAZSIHISZ támogatásával az idén ismét elutaztam, hogy felfrissítsem és kiegészítsem az eddigi fotóimat.”
SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ
Szegedi Csillagvizsgáló
Ady tér 10.
Kertész utca
Október 13. Csütörtök
Október 14. Péntek
20.00 SZTE Gólyabál
19.00 Csillagászati-űrkutatási kiselőadások vetítéssel az SZTE TTIK Kísérleti Fizikai Tanszék szervezésében
Belépőjegy gólyáknak elővételben (Gólyakuponra) 2.500 Ft, a helyszínen 3.000 Ft Jegyárusítás: SZTE Ajándékbolt
Sötétedés után az időjárástól függően távcsöves bemutató. Megközelítés: 70-es autóbusz, Hatházak megállótól kb. 300 méterre Belépőjegy: 200 Ft (gyerek, nyugdíjas), 300 Ft (felnőtt), az SZTE hallgatóinak és dolgozóinak ingyenes
34
35
16. Őszi Kulturális Fesztivál
Október 14–17.
IH Rendezvényközpont, Nagyterem
Felső Tisza-part 2.
Alsóvárosi Ferences Templom
Mátyás tér
Október 14. Péntek
Október 15. Szombat
19.00 In Memoriam Louis Armstrong - A Benkó Dixieland Band koncertje
19.00 „Napfényes gyermekarcok”
110 éve született, 40 éve halt meg a jazz koronázatlan királya, Louis Armstrong. Benkóék számos itthoni és a nagyvilágban adott koncertjükön játszották Armstrong legnépszerűbb dalait, és ma már azon ritka zenekarok közé tartoznak, akik Armstrong hagyatékát a legmagasabb fokon ápolják.
Jótékonysági hangverseny az Angyalok Az Autistákért (AAA) alapítvány javára, a gyöngyösi autista gyerekeknek. A hangverseny nagykövete: Vajda Júlia magánénekes
A zenekar tagjai: Benkó Sándor (klarinét), Szalóky Béla (trombita, ének), Nagy Iván (pozan, ének), Nagy Jenő (bendzsó), Csikós Miklós (bőgő), Kovacsevics Gábor (dob), Halmos Vilmos (zongora, ének) Belépőjegy elővételben 2.900, a koncert napján 3.500 Ft
Millenniumi Kávéház
Fellépők: Oláh Zoltán János, Bogáthy Julcsi, Tóth Betty, Sáry Tekla, Pannonhalmi Ádám, P. Nagy Dávid, Csigér István, a Szegedi Nemzeti Színház művészei (zongorán kísér: Nagy Imre Erik), az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskolája, Alapfokú Művészetoktatási Intézménye, Napközi Otthonos Óvodája kórusai (Bárdos Lajos Gyermekkórus, vezényel: Diamant Ágnes, Bartók Gyermekkórus, vezényel: Siposné Csendes Éva), a Vox Nova Kórus (vezényel: Balogh Irén), a Hozsanna Kórus (vezényel: Pócsai György), az SZTE ZMK Kamarazenekara, az Universitas Szimfonikus Zenekar (vezényel: Somorjai Péter), Pukánszky Judit, Pukánszky Béla, Farkas Gabriella, Atlasz Henrik
Dugonics tér 12.
Október 14. Péntek
Millenniumi Kávéház
20.00 Harcsa Veronika és Matthew Mitchell közös koncertje Harcsa Veronika Magyarország egyik legjobb és legeredetibb jazz énekese. Matthew Mitchell új-zélandi pszichedelikus jazz gitáros. Az est dallamai a progresszív jazz és a pszichedelikus népzene őrületes egyvelege.
JGYPK Szabadidőközpont - JUGYU Klub
Dugonics tér 12.
Október 15. Szombat
20.00 A Rambling Blues Trió koncertje A szegedi zenekar koncertjein a ’20-as, ’30-as évek Amerikájának hangulatos akusztikus zenéje (ragtime-blues, country-blues, stb.) elevenedik meg, de műsorukat saját szerzeményekkel is fűszerezik.
Hattyas sor 6-8.
Október 14. Péntek
A zenekar tagjai: Király Vajk (akusztikus és dobra gitár, ének), Hrabovszki Tamás (szájharmonika, ének), Szabó Csaba (ütős hangszerek)
20.00 15 éves a Hökkentő! – Születésnapi buli
SZTE BTK, 3. emeleti Kristó Terem
Kielégítetlen vágyak koncert
Egyetem utca 2.
Október 17. Hétfő
JATE Klub Október 14. Péntek
12.00 Schreiner Gábor: Egyiptomi régészet az „arab tavaszon” innen és túl: A thébai temető feltárása
21.00 Brains koncert
Az SZTE BTK Ókortörténeti Tanszék oktatója, Székely Melinda szervezésében
Toldi utca 2.
Belépőjegy SZTE igazolvánnyal 1.400 Ft, egyéb 1.600 Ft
36
37
16. Őszi Kulturális Fesztivál
Október 17.
SZTE Rektori Hivatal, Átrium
Dugonics tér 13.
SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ, Kiállítási tér Ady tér 10.
Október 17. Hétfő
Október 17. Hétfő
17.00 Képek - Mazila festményei – kiállításmegnyitó
18.00 A Random csoport bemutatkozó kiállításának megnyitója
A kiállítást megnyitja: Dr. Farkas Éva egyetemi docens (SZTE JGYPK Felnőttképzési Intézet)
Megnyitja: Szabó Tamás festő- és szobrászművész
Mazila, eredeti nevén Szabó Attila szegedi alkotó. Nagyméretű, non-figuratív absztrakt képei széttöredezett világot jelenítenek meg. Ugyanakkor némiképp idealizáló és nosztalgikus. Olykor melankolikus vagy patetikus hangulatokat fogalmaz meg, máskor viszont önmérséklet nélkül tobzódik a színekben.
A 2011 tavaszán szegedi egyetemistákból alakult képzőművészeti társulás a kulturális élet színesítését tűzte ki célul. A város különböző területeit véletlenszerűen megrohamozó alkotók művei a kortárs irányvonalakat ötvözik változatosan. A Random csoport tagjai: Vinkó Leó, Vörös Anett, Radvánszki Levente, Kovács Gyula A., Szabó Nelli, Kazi Roland, Szabó Csilla, Árnyas Koppány Ákos, Kovács Anikó, Filius István Zoltán, Bartolák Anna, Hegedüs Ioan Andrei, Németh Mária, Ónodi János, Tóth Eszter, Pávai Tamara, Egeresi Nóra Ilona
A kiállítás megtekinthető október 22-ig, hétköznap 08.00-20.00, szombaton 08.00-12.00 óráig.
Millenniumi Klub
Dugonics tér 12.
A kiállítás megtekinthető október 22-ig, hétköznap 08.00-20.00, szombaton 08.00-16.00 óráig.
Október 17. Hétfő
Millenniumi Kávéház
VII. Szegedi Bolgár Kulturális Napok
Dugonics tér 12.
Október 17. Hétfő 17.00 17.15
A VII. Szegedi Bolgár Kulturális Napok ünnepélyes megnyitója Kiállítás: Eurosapiens - szatirikus rajzok a gabrovói Humor Háza Múzeum gyűjteményéből
Somogyi-könyvtár, 1. emeleti folyóirat-olvasóterem Október 17. Hétfő
17.00 Vendégeink a Magvető Kiadó írói
Dóm tér 1-4.
20.00 Papa Fleigh estje Papa Fleigh, azaz Forgács László kultikus figurája a hazai jazz életnek. Az általa előadott dalok dixieland, ragtime és swing stílusban szólalnak meg. Egyedi humora, előadásmódja és öltözéke mindig magával ragadja a közönséget. Az 1970-es években 3 évig élt Szegeden, ebből 1 évet a régi Hungária szálló bárjában zenélt. Közreműködik: Papa Fleigh (ének, trombita, harsona), Dr. Csanádi Lajos (zongora), Szorcsik Attila (nagybőgő), István Attila (dob)
Író-olvasó találkozó Tóth Krisztina Márai-díjas író, műfordítóval Beszélgetőtárs: Szilasi László író, irodalomtörténész
JATE Klub Október 17. Hétfő
Toldi utca 2.
21.00 BTK-s / ZMK-s Est Magashegyi Underground koncert Belépőjegy 1.400 Ft, SZTE-s igazolvánnyal 1.200 Ft
38
39
16. Őszi Kulturális Fesztivál
Október 18.
Millenniumi Klub
Dugonics tér 12.
Október 18. Kedd
„Liszt transzcendens etűdjeinek megszólaltatására ritkán vállalkoznak a zongoristák. A szokatlan jellemzése az etűdöknek nemcsak a zongorázási lehetőségek végletekig való szélesítésére utal, hanem a zenei gondolatok végtelenbe nyúló léptékéről is.”
18.00 Beszélgetés Hász Róberttel A Tiszatáj új főszerkesztőjével a folyóiratról, valamint legutóbbi, Júliával az út című regényéről beszélget Bene Zoltán író.
Concordia Kultúrműhely
Zsigmond Zoltán az SZTE Zeneművészeti Kar docense főleg zongoratanárként és kamaramuzsikusként ismert, de nem hagyott fel a szóló repertoár gyakorlásával sem. Az utóbbi években inkább kortárs zenét játszott, főleg Orbán György műveit. A Liszt-év jó alkalom, hogy ismét a legkedvesebb szólóműveiből válogasson.
Szivárvány u. 3/A
JATE Klub
Október 18. Kedd
Toldi utca 2.
Október 18. Kedd
18.30 Szent matematika 19.00 óra Dumaszínház Matematika: tértől és időtől független világ A szépség aránya: aranymetszés Fraktálok: a természet mintázatai
Fellép: Felméri Péter és a Szomszédnéni Produkciós Iroda Belépőjegy 1.400 Ft, SZTE-s igazolvánnyal 1.000 Ft
Előadók: Dr. Laurinyecz Barbara és Havasi Ferenc
Szegedi Pinceszínház
Az Új Akropolisz KKE programja.
Dugonics tér 2.
Október 18. Kedd
SZTE Rektori Hivatal, Díszterem
Dugonics tér 13.
Október 18. Kedd
19.00 Zsigmond Zoltán Liszt-zongoraestje Műsor: Liszt Ferenc: Etudes d’exécution transcendante: Preludio a-moll Paysage Feux follets Eroica Années de Pélerinage: Aprés une lecture du Dante Szünet h-moll szonáta
19.00 Lúdas Matyi akkor és most - nyelvészeti összehasonlító tréfa négy levonásban Beavatószínházi előadás Játsszák: Janik László és Megyeri Zoltán Fazekas Mihály örökbecsű meséje, bár mára már hallhatatlan, korabeli nyelven szinte már érthetetlen. Nehezen elvárható, hogy a fiatalok maguktól fejtsék meg azokat a szavakat, kifejezéseket, amiket több mint kétszázötven év törölt ki lassan a mindennapi magyar nyelvből. Előadásunk ebben szeretne segíteni. Az 1700-as évek nyelvezetét a mai rap-szlengre ültetjük át, mintegy „magyarról magyarra” fordítva a szöveget. Fazekas Mihály (Megyeri Zoltán) az eredeti művet mondja el, míg MC Matyi (Janik László) rendszeresen megszakítja és értelmezi, újrafogalmazza a hallottakat. Belépőjegy 1.000 Ft, SZTE-s diákigazolvánnyal 800 Ft
40
41
16. Őszi Kulturális Fesztivál
Október 18–19.
Alsóvárosi Ferences Templom
Mátyás tér
Móra Ferenc Kollégium
Közép fasor 31-33.
Október 18. Kedd
Október 18. Kedd
19.00 Collegium Musicum orgonahangversenyek
20.00 „Ködszurkálás” - 80 éve született Latinovits Zoltán
Csanádi László DLA orgonaművész hangversenye
Válogatás Latinovits Zoltán írásaiból és az emlékére írott versekből Simon Aladár előadóművész estje
Műsor: J. S. Bach: e-moll Prelúdium és fúga BWV 548 Die sind die heiligen zehn Gebot BWV 678 Advent 2. vasárnapi miséjének változó részei Pikéthy T.: Gyászzene Arcadelt – Liszt F.: Ave Maria Liszt F.: B A C H Fantázia
Herman Ottó Kollégium, Társalgó
Temesvári krt. 50-52.
Október 18. Kedd
20.00 Magyari Csabáné – Grafológia (előadás)
REÖK Café Club
Közreműködik: SZTE ZMK Gregorián Együttese
Tisza Lajos krt. 56.
Október 19. Szerda Művészeti vezető Szudi Mária főiskolai adjunktus
16.00-21.00 SZTE Licit Akadémia Csanádi László orgonaművészi és zeneelmélet-tanári diplomáját a Budapesti Zeneakadémián szerezte jeles eredménnyel. Ezután 10 évig Vicenzában élt, az ottani konzervatórium orgona és zongora tanszakain folytatta tanulmányait. Hazatéréséig a Montecchio Maggiore-i Dóm kinevezett orgonistája volt. 1991-től vezeti az SZTE ZMK orgona tanszakát, jelenleg főiskolai tanára. A zenei előadóművészet mesterdoktora (DLA) fokozatot „cum laude” minősítéssel a Budapesti Zeneakadémián szerezte.
SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ
Ady tér 10.
Október 19. Szerda
18.00 Szabadegyetem - Szeged Légi távérzékelés alkalmazása a korszerű belvízmonitoringban
Millenniumi Kávéház
Dugonics tér 12.
Október 18. Kedd
Előadó: Dr. Mucsi László egyetemi docens (SZTE TTIK)
VII. Szegedi Bolgár Kulturális Napok
Concordia Kultúrműhely
Szivárvány u. 3/A
20.00 A Pravo együttes koncertje
Október 19. Szerda
A Pravo zenekart 1997-ben alakította Boros Csilla és Gera Attila a békéscsabai Balkán Táncegyüttes kísérő zenekaraként. A pravo szó jelentése a szláv nyelvekben: igaz, egyenes, ugyanakkor ez a neve a Balkán-félsziget egyik jellegzetes táncának is. A zenekar repertoárjába autentikus szerb, macedón és bolgár hangszeres, valamint énekes dallamok és saját feldolgozások is szerepelnek.
18.00 Egyiptomi rajz- és festéstanítás - elmélet és gyakorlat
21.00 Bolgár táncház Majtényi Dániel vezetésével
Az Új Akropolisz KKE programja.
42
A 3 órás képzés során a résztvevők megismerkedhetnek az egyiptomi rajzkészítés technikájával, és megtanulhatják az Udzsat-szem festésének módját. A rajzot és festést tanítja: Lőrincz Laura
43
16. Őszi Kulturális Fesztivál
Október 19.
Grand Café
Deák Ferenc utca 18.
Millenniumi Klub
Dugonics tér 12.
Október 19. Szerda
Október 19. Szerda
19.00 Vitamin - est
VII. Szegedi Bolgár Kulturális Napok
Az estek állandó és alkalmi résztvevői minden szemeszterben izgalmas értelmezések kereszttüzében népszerűsítették a kortárs magyar irodalmat. A fellépők ezúttal Deres Kornélia Szőrapa című kötetéről vitatkoznak. A kötetről Milián Orsolya (SZTE BTK Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet Tanszék), Szilasi László (SZTE BTK Régi Magyar Irodalom Tanszék) és Sinkovicz László (SZTE BTK Modern Magyar Irodalom Tanszék, PhD) beszélgetnek.
19.00 Szavak, képek, gondolatok
Október 19. Szerda
Zenés irodalmi est a Malko Teatro 15. és a Haemus 20. évfordulója alkalmából A Malko Teatrot 1996-ban alapította Hadzsikosztova Gabriella színésznő és C. Nagy István rendező független színházként, amelynek egyik feladata, hogy utat törjön a bolgár kultúrának Magyarországon. 2010-ben Hadzsikosztova Gabriella a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét vehette át. A Haemus folyóirat eddig 60 megjelent száma foglalkozott a magyarországi bolgárok kulturális életével, a közép-európai bolgárok történelmének kutatásával, a kortárs bolgár irodalom magyar nyelven történő bemutatásával. Az est vendége Hadzsikosztova Gabriella és Szvetla Kjoszeva, a Haemus főszerkesztője. Az est második részében kortárs bolgár szerzők művei kerülnek előadásra.
19.00 vilagvege.hu (gyilkosság öt lépésben)
Közreműködnek: Hadzsikosztova Gabriella, Tóth József (Jászai Mari-díjas) és Eredics Dávid
Moderátor: Gaborják Ádám (SZTE BTK Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet Tanszék)
Szegedi Pinceszínház
Dugonics tér 2.
Játssza: Janik László A monodráma aktuális témát boncolgat. Vajon mit tehet egy indokolatlanul elbocsájtott 45 fölötti férfi, aki nem csupán egzisztenciáját, de egész addigi életét elveszíti? Vajon van-e mód, hogy a sors mérlegét helyreállítsa? Van-e lehetőség visszavenni mindazt, amit elvettek tőle? A munkavállalók felkészületlenek az ilyen helyzetekre, de a munkáltatók felkészültek-e? A profitorientált világban gondolnak-e az emberi tényezőre, és mit tehetnek, ha a „humán erőforrás” egy szép napon bekopog és számon kér? Az előadás egy lélek furcsa megtisztulása, ami talán megosztható a nézőkkel is. Belépőjegy 1.000 Ft, SZTE-s diákigazolvánnyal 800 Ft
Katolikus Ház, Díszterem
Dugonics tér 12.
Millenniumi Kávéház
Dugonics tér 12.
Október 19. Szerda
21.00 StandUp! - Not Comedy A StandUp! együttes 2006-ban alakult professzionális, nagy rutinnal rendelkező zenészekből. Repertoárjuk nagyon széles, így a klubkoncerttől a báltermen át a utcabálok, sportcsarnokok nagyszínpadjáig minden korosztálynak játszottak már. 2010-től 12 fúvóssal kiegészülve StandUp! Big Band-ként is működnek. A zenekar tagjai: Szabó Norbert (ének, fuvola), Oláh Csaba (gitár, ének), Szalma Ernő (szintetizátor), Földes Gábor (basszusgitár), Farsang Zsolt (dob)
Október 19. Szerda
19.00 Filmklub - Hullámtörés Rendezte: Lars von Trier
44
45
16. Őszi Kulturális Fesztivál
Október 20.
SZTE Füvészkert
Lövölde u. 42.
BTK Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék, Folyosó Galéria Egyetem u. 2.
Október 20. Csütörtök
Október 20. Csütörtök
09.00 – 18.00 Nyílt nap a Füvészkertben SZTE hallgatóknak
VII. Szegedi Bolgár Kulturális Napok
Ingyenes kertvezetéssel várunk minden egyetemi hallgatót, aki szívesen megismerkedne a Füvészkerttel az őszi lombszíneződés idején. A séták 14.00, 15.00 és 16.00 órakor indulnak. A program eső esetén elmarad!
18.00 Bolgárkertészek Csongrád megyében - kiállítás
A belépés SZTE hallgatók számára ingyenes! A Füvészkert az Őszi Kulturális Fesztivál idején 09.00 – 18.00 óráig tart nyitva.
Október 20. Csütörtök
SZTE Rektori Hivatal, Díszterem
Dugonics tér 13.
19.00 Varga Laura fuvolaművész és Klebniczki György zongoraművész kamaraestje
EzerJó Borszaküzlet
Honvéd tér 5/b.
Október 20. Csütörtök
Közreműködik Vizsolyi Lívia fagottművész
15.00 – 18.00 Őszi borkóstolók híres borászok boraiból
Műsor: Joseph Bodin de Boismortier (1689-1755): Szonáta Op. XXXVII/2 Franz Schubert (1797-1828): a-moll „Arpeggione” szonáta D. 821 Carl Reinecke (1824-1910): „Undine” szonáta Op. 167 Klebniczki György: Seherezádé-tétel az A Clymene-ciklusból
Lelovits Tamás borai (Villány)
Millenniumi Klub
Dugonics tér 12.
Október 20. Csütörtök
18.00 Ady, Radnóti, József Attila – ARJ Tóth Péter pódiumestje Sok verskedvelő számára ismerős lehet az alábbi felhívás, ami egy könyvborítón jelent meg még 1995-ben: „Tisztelt Olvasó! Megálltál, a borítót böngészed, s közben talán hamburgert majszolsz, ujjaid kocsid kulcsát keresik zsebedben, vagy GSM telefonod szorítják füledhez, de mi lenne, ha közben azon gondolkoznál, mit is viszel magaddal ebből a századból? Mert a századvég óhatatlanul itt van, és talán nem mindegy, mit rejtettél tarisznyádba!” Tóth Péter kunszentmiklósi tanár, Radnóti- és Latinovits-díjas versmondó immár harmadik alkalommal áll Önök elé Szegeden. Az estet bevezeti: Dr. Odorics Ferenc egyetemi tanár
46
Varga Laura fuvolaművész az SZTE Zeneművészeti Karának docense. Számos magyarországi verseny díjazottja, az 1998-as Temesvári Nemzetközi Fuvolaverseny nyertese. Tanulmányait Szegeden kezdte, majd 2000-ben a Debreceni Tudományegyetem Konzervatóriumában szerezte meg diplomáját. 2007-ben doktorált a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. 2000-2002-ig a Kínai Filharmonikus Zenekar szólamvezetője volt, azóta elsősorban szólistaként és kamarazenei csoportokkal lép fel. A kortárs zene kimagasló előadásáért 2008-ban Artisjus-díjat kapott. Klebniczki György zongoraművész tanulmányait Budapesten és Szegeden folytatta Baranyay László, Kecskés Balázs és Kerek Ferenc növendékeként. 2006 óta a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának korrepetitor művésztanára ének, hegedű, harsona és fuvola tanszakokon. 1998-ban Orfordban (Kanadában) első díjat nyert, 1999-ben a Budapesti Országos Chopin Zongoraversenyen pedig második helyezett lett. 2004-ben és 2006-ban a Szegedi Nemzetközi Bartók Zongoraverseny különdíjasa volt. 2010-ben művészi tevékenységéért Artisjus-díjat kapott. Vizsolyi Lívia fagottművész, a Szegedi Szimfonikus Zenekar első fagottosa, az SZTE Zeneművészeti Karának docense. A fagott a hivatása és a hobbija.
47
16. Őszi Kulturális Fesztivál
Október 20–21.
IH Rendezvényközpont, Nagyterem
Felső Tisza-part 2.
SZTE Rektori Hivatal, Díszterem
Dugonics tér 13.
Október 20. Csütörtök
Október 21. Péntek
19.30 Tandi Flora és barátai – Harmadik felvonás
19.00 „Százarcú szenvedély“
Sztárvendég: Feke Pál Közreműködnek: Demeter László, Iski Roland és Molnár Gábor énekesek, Cseri Cserne és Kmetovics Anna táncosok
Zádory Édua hegedűművész és Anastasiia Dombrowska zongoraművész koncertje
Tandi Flora az igényes könnyűzene egyik képviselője, aki amellett, hogy az SZTE Állam- és Jogtudományi Karának jogász szakos hallgatója, tudatosan építi énekesi pályáját. Az immár hagyománynak számító egész estés koncertjének ez lesz a harmadik állomása. Belépőjegy 1.200 Ft, SZTE-s diákigazolvánnyal 800 Ft
Millenniumi Kávéház
Dugonics tér 12.
Október 20. Csütörtök
20.00 A Molnár Dixieland Band koncertje Magyarország legrégebben fennálló és legismertebb nem fővárosi jazzegyüttese a szegedi Molnár Dixieland Band. A zenekar tagjai: Molnár Gyula (klarinét, szaxofon, ének), Garay Márta (zongora, ének), Simon Krisztián (dob), Kiszin Miklós (bőgő), Blaskovics László (trombita), Fajszi Csanád (harsona), Szászi András (bendzsó)
Somogyi-könyvtár, Oktató terem
Dóm tér 1-4.
Október 21. Péntek
16.00 50 éves a Somogyi Könyvtár Eszperantó Különgyűjteménye Az SZTE JGYPK Felnőttképzési Intézetének Eszperantó Kulturális Specializációs csoportja által szervezett program célja a nemzetközi nyelv kulturális alkalmazásainak megismertetése.
48
Műsor: Johanna Doderer (1969): In Breath of Time (Zádory Éduának ajánlva) Hubay Jenő (1858-1937): Preghiera Fritz Kreisler (1875-1962): Liebesleid, Liebesfreude Antonin Dvorak (1841-1904): Négy romantikus darab Liszt Ferenc (1811-1886): La lugubre gondola Johanna Doderer: Wutmarsch Szünet George Perlman (1897-2000): Israeli Concertino „Hora Hatikvah“ Hubay Jenő: Csárdajelenet Nr. 5 „Hullámzó Balaton“ Op. 33 Ernest Bloch (1880-1959): Nigun Hubay Jenő: Csárdajelenet Nr. 4 „Hejre Kati“ Op. 32 Maurice Ravel (1875-1937): Két héber dal - „Kaddisch”, „l‘engime eternell“ Liszt Ferenc: II. magyar rapszódia hegedűre és zongorára, Lothar Windsberger (1785-1937) átiratában Zádory Édua Amarilla 1974-ben született Kecskeméten, jelenleg Bécsben él. Hegedűtanulmányait 7 évesen kezdte, 12 évesen felvették Szegeden a Zeneművészeti Főiskola különleges tehetségeknek kiírt előkészítő tagozatára. Tizenhat évesen svájci állami ösztöndíjat kapott. 1992-től Habin Kayaleh és Tibor Varga hegedűművészek tanítványa, majd Yehudi Menuhin meghívta mesterkurzusába. 1997-től a bécsi zeneakadémiára nyert felvételt. Európa szinte valamennyi országában koncertezett, továbbá meghívták Japánba, Kanadába, Kínába, az Egyesült Államokba és Argentínába is. Édua egy 1801-ben Joseph és Antonio Gagliano által készített hegedűn játszik. Anastasiia Dombrovska 1987-ben született Ungváron, Ukrajnában. 2006 óta tanul a Bécsi Zeneakadémián. A 2009-ben megrendezett Blüthner zongoraverseny győztese, ahol is egy Blüthner zongorával ajándékozták meg. Szólistaként fellépett Lengyelországban a szczecini, Észtországban a tallini, Ukrajnában a kijevi, harkovi és csernovici szimfonikusokkal. A Zádory-Dombrovska duó 2009 májusában elnyerte Veronában a 14. Gaetano Zinetti Nemzetközi Kamarazenei Verseny első díját.
49
16. Őszi Kulturális Fesztivál
Október 21–22.
REÖK Palota
Tisza Lajos krt. 56.
Millenniumi Kávéház
Dugonics tér 12.
Október 21. Péntek
Október 21. Péntek
19.00 Dél-indiai klasszikus táncelőadás Ádász Mariann és Berki Éva közreműködésével
20.00 A The Blue Alloy zenekar koncertje
A Bharatanatyam indiai klasszikus színpadi tánc, mely leszármazottja a több évezredes múltra visszatekintő dél-indiai templomi táncosnők művészetének. A 20. századtól, mint színpadi műfajt tartják számon. Ádász Mariann és Berki Éva közel egy évtizede, hogy beleszerettek az indiai táncba. Kiss Tímea és Gulyás Ildikó táncművészek alapos felkészítése után, 2010 szeptemberétől kilenc hónapon keresztül Indiában tanulhattak, az Indian Council for Cultural Relations ösztöndíja jóvoltából.
Előzenekar a Sweet Sixteen A The Blue Alloy zenekar repertoárja ütős blues-rock egyvelegből áll, de hangsúlyozottan építenek a Hobo Blues Band számaira. Robert Johnson, az amerikai bluesgitáros, a leghíresebb Delta blues zenész idén ünnepelné 100. születésnapját, az ő emlékére állították össze a mai repertoárt. A zenekar tagjai: Kukovec Pál (ének, gitár, szájharmonika), Szabó Sándor (basszus), HorváthVarga Zoltán (dob), Balogh Gyula (gitár), Prekop Győző (szájharmonika)
Belépőjegy elővételben 500 Ft, a helyszínen 600 Ft, SZTE-s diákigazolvánnyal elővételben 400 Ft
JATE Klub
Toldi utca 2.
Október 21. Péntek
Millenniumi Klub
Dugonics tér 12.
Október 21. Péntek
21.00 A 30 Y és Heaven Street Seven koncertje
VII. Szegedi Bolgár Kulturális Napok
Belépőjegy 1.800 Ft, SZTE igazolvánnyal 1.500 Ft
19.00 Filmklub: Kié ez a dal? (bolgár-belga film, 2003)
Katolikus Ház
Dugonics tér 12.
Október 22. Szombat
Rendező: Adela Peeva
10.00 – 17.00 Teremtésvédelmi nap
Szegedi Csillagvizsgáló
Kertész utca
Október 21. Péntek
Teremtésvédelmi napunk keretében számtalan ötletet, praktikát, tanácsot kaphatnak gyerekek-felnőttek egyaránt, miként óvhatjuk környezetünket, a ránk bízott világot.
19.00 Csillagászati-űrkutatási kiselőadások vetítéssel az SZTE TTIK Kísérleti Fizikai Tanszék szervezésében
Millenniumi Kávéház Sötétedés után az időjárástól függően távcsöves bemutató. Megközelítés: 70-es autóbusz, Hatházak megállótól kb. 300 méterre
Dugonics tér 12.
Október 22. Szombat
19.00 Cuarenta dedos koncert Belépőjegy: 200 Ft (gyerek, nyugdíjas), 300 Ft (felnőtt), az SZTE hallgatóinak és dolgozóinak ingyenes
Latin-francia komolyzenei est Fellépők: Kerényi Mariann, Dulics Tímea, Benák Zsolt, Pogány Áron
50
51
16. Őszi Kulturális Fesztivál
Október 22–24.
Kerényi Mariann 2002-ben szerzett zongoraművész-diplomát az SZTE ZMK-n. 2005-ben végzett a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongorakísérő és korrepetitor szakán. 2003-2005-ig a Szegedi Nemzeti Színház korrepetitora. Azóta az SZTE ZMK magánének tanszakának korrepetitora, valamint a Vántus István Zeneművészeti Szakközépiskola művésztanára. Dulics Tímea az SZTE ZMK-n szerzett diplomát 2004-ben, magánének szakon. Jelenleg Csongrádon, a Múzsa Alapfokú Művészeti Iskolában tanít magánéneket. Énekel a Victoria Kamarakórusban, alapító tagja a balkáni zenét játszó Hands Up! zenekarnak, több oratórikus és opera produkció szólistája volt. Benák Zsolt klasszikus zenei tanulmányait Makón kezdte, majd az SZTE ZMK gitár tanszakán Bozóki Andrea és Pavlovits Dávid növendékeként folytatta. Jelenleg az intézmény előadóművészi master szakos hallgatója. Pogány Áron zeneművészeti tanulmányait Debrecenben, majd Salzburgban klasszikus gitár szakon végezte. Jelenleg az SZTE ZMK hallgatója, egyben a szegedi Victoria Kamarakórus és az Universitas Szimfonikus Zenekar tagja.
Millenniumi Kávéház
Dugonics tér 12.
Október 22. Szombat
21.00 Latin-est Szabados László szervezésében A program elsősorban a trópusi latin amerikai országok zenéjével, táncaival ismerteti meg az érdeklődőt. A kubai son, a kolumbiai cumbia vagy a dominikai köztársaságból származó merengue mind sajátos népzenét jelent az ott élőknek. A divatos salsa, bachata vagy raeggeton ezekből a zenékből alakult ki és hódította meg a világot. Az est tánctanítást, majd egy táncos bulit kínál.
SZTE Rektori Hivatal, Átrium
Dugonics tér 13.
Október 24. Hétfő
17.00 Roboz István fotókiállításának megnyitója
Szegedi Dóm
Dóm tér
Megnyitóbeszédet mond: Dr. Tóth Attila művészeti író
Október 22. Szombat
19.30 A Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertje Liszt: Krisztus-oratórium Közreműködnek a Magyar Állami Operaház magánénekesei és a Vaszy Viktor Kórus Vezényel: Gyüdi Sándor
Millenniumi Klub
Dugonics tér 12.
Október 22. Szombat
„Gyermekkorom óta mindig volt valamilyen fényképezőgépem. Megtanultam laborálni, hívtam negatívot, papírképeket nagyítottam, rengeteget diáztam, de ez mind-mind csak a kirándulások, a család, a barátok - az emlékek megörökítését szolgálta, soha nem gondoltam arra, hogy művészi igénnyel készítsek képeket, mígnem... a digitális világ engem is elsodort. És ekkor megváltozott minden - elkezdtem a kamerán át nézni a világot, és egyre jobban izgatott, hogy én fogalmazzam meg a látottakat. Fotózok természetet, utcát, színpadot, embert, virágot és bogarat - néha csak fényt, árnyékot vagy formát. Az érdekel, hogy olyan kép legyen belőle, amely úgy őrzi meg a pillanatot, ahogy én látom vagy látni szeretném.” A kiállítás megtekinthető október 29-ig, hétköznap 08.00-20.00, szombaton 08.00-12.00 óráig.
20.00 Guatavitától Narihualáig
REÖK Palota Utazások Dél-Amerikában II.
Október 24. Hétfő
Vetített képes előadást tart Dr. Molnár Gábor.
18.00 Találkozások
Tisza Lajos krt. 56.
Beszélgetés Vadas Zsuzsa újságírónővel, az idei évi Prima Primissima-díj Magyar Sajtó kategória egyik jelöltjével. Beszélgetőtárs: Kocsor Erika televíziós újságíró
52
53
16. Őszi Kulturális Fesztivál
Október 24.
SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ, Kiállítási tér Ady tér 10.
Szegedi Pinceszínház
Október 24. Hétfő
Október 24. Hétfő
18.00 Tavasztól őszig
19.00 Viszlát, édes naivitás!
Árnyas Koppány kiállításának megnyitója
A Szegedi Focus Műhely legfrissebb bemutatója Wes Craven Rémálom az Elm utcában című filmjei nyomán készült, Freddy Krueger legendás alakját idézi meg. Az előadás azt a kérdést feszegeti, hogy képesek vagyunk-e Rémeink legyőzésével a naivitásnak is búcsút inteni? Vagy a naivitás bájosan újra meg újra visszaköszön, örök gyermekkori lenyomatként, harsány viszlátok közt, könnyedén integetve…
Árnyas Koppány 1988-ban született Szegeden, jelenleg tanító és képi ábrázolás szakos az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Karon. 2008-2009-ben Erasmus ösztöndíjjal egy tavaszi szemesztert tölthetett Norvégiában, a Hamar University College-ban, ahol digitális grafikát tanult. Ugyanitt rendezhette meg első önálló kiállítását, a Minipicasso Stúdióban. 2008 óta vesz részt csoportos kiállításokon, de volt már önálló kiállítása is. 2008-ban az SZTE JGYPK Rajz és Művészettörténet Tanszékének Diákköri Konferenciáján grafika kategóriában 1., szobrászat kategóriában 2., akció festészet kategóriában pedig 3. helyet szerzett.
Dugonics tér 2.
Szereplők: Seres István (Pipu), Borsos Beáta, Bartha Zsuzsanna, Préda-Kovács Zsolt, Szokola Vince, Szabó János Bence, Vígh István Színpadra rendezte: Benkő Imola Orsolya
A kiállítás megtekinthető október 29-ig, hétköznap 08.00-20.00, szombaton 09.00-16.00 óráig.
Honvéd téri Református Templom, Gyülekezeti Nagyterem
Belépőjegy 800 Ft, diákigazolvánnyal 600 Ft
Honvéd tér 1.
Millenniumi Kávéház
Dugonics tér 12.
Október 24. Hétfő
Október 24. Hétfő
19.00 Istenes versek megzenésítve - Kiss Gergely és barátai koncertje
20.00 The Fiction Stop koncert
Ady Endre, József Attila, Babits Mihály és más neves költők versei akusztikus megzenésítésben.
A zenekar a 2010-es ArtStab Megyei Tehetségkutatón kapott első helyezése és az azt követő EP-jük elkészülte után újabb fába vágja fejszéjét. Az alternatív pop-rock hangzású számaikat ezennel első nagylemezükre játsszák, itt a stúdióba vonulásuk előtti utolsó alkalom!
A Református Egyetemi Gyülekezet programja. A zenekar tagjai: Pipicz Attila (ének, gitár), Völgyesi Péter (gitár, ének), Oberdlik Ferenc (bas�szusgitár), Gergely Gábor (dob)
JGYPK Szabadidőközpont Kávézó – JUGYU Klub
Hattyas sor 6-8.
Október 24. Hétfő
19.00 Give Me Five koncert Az este kellemes kikapcsolódást ígér az acappella műfaj szerelmeseinek. SZTE diákigazolvánnyal a belépés díjtalan, külsősöknek 500 Ft
54
55
16. Őszi Kulturális Fesztivál
Október 24–25.
JATE Klub
Toldi utca 2.
SZTE Rektori Hivatal, Díszterem
Dugonics tér 13.
Október 24. Hétfő
Október 25. Kedd
21.00 TTIK-s Est
19.00 Faragó Márk zongoraművész hangversenye
Szabó Balázs és Bandája koncert
Műsor: Schubert: Négy impromptu Szünet Chopin: Négy impromptu Liszt: Három koncertetűd
Belépőjegy 1.200 Ft, SZTE igazolvánnyal 1.000 Ft TTIK-soknak ingyenes!
Móra Ferenc Múzeum
Roosevelt tér 1-3.
Október 25. Kedd
10.00- 17.00 Egyetemi Nap a Csontváry-kiállításon Ezen a napon SZTE-s diákigazolvánnyal kiemelt kedvezménnyel látogatható a kiállítás.
Concordia Kultúrműhely
Szivárvány u. 3/A
Október 25. Kedd
Faragó Márk 1976-ban született Szegeden. Zenei tanulmányait 1984-ben kezdte a szegedi Liszt Ferenc Zeneiskolában. 1988-ban sikeresen felvételizett a Konzervatórium hegedű-zeneszerzés szakára, ugyanakkor autodidakta módon megtanult zongorázni. 1992-ben megnyerte a Konzervatórium hegedűversenyét, majd megkezdte zongoratanulmányait Svájcban, ahol 1995-ben zongoraművészi diplomát szerzett. 1996-ban folytatta zenei képzését a Genfi Konzervatóriumban Dominique Merlet felsőfokú művészképző osztályában. 1997-től 2004ig Leonid Brumberg orosz zongoraművész irányítása alatt a Bécsi Zeneakadémia, majd pedig a Bécsi Prayner-Konzervatórium hallgatója volt. 1992 óta számos szóló- és kamarazenei koncerten szerepelt. Rendszeresen fellép a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. 2004-ben szólóesttel debütált a bécsi Musikverein-ben, majd kamarazenei koncerteket adott a bonni Beethoven-házban és a luxemburgi Filharmóniában. 2005 óta Németországban él.
18.30 Tanuljunk tanulni - példákon és gyakorlatokon keresztül Hogy könnyebben vegyük az akadályokat az egyetemen, az életben, a munkahelyünkön. A felmerülő témák: Milyen tanuló-típusba tartozunk? Hatékonyabb tanulás: az emlékezet működtetése. Önmotiválás: hogyan érjük el, hogy érdekeljen a tanulnivaló? Időbeosztási fogások: hogyan vigyük végig, amit elterveztünk? A gyorsolvasás alapjai.
REÖK Palota
Előadó: Havasi Ferenc
Tánc, beszélgetés, színház, irodalom - A Páratlan páros sorozat második estje
A kurzus 4 alkalommal folytatódik novemberben keddenként, ugyanebben az időpontban.
Grecsó Krisztián író és Grecsó Zoltán táncművész a tavalyi Margó fesztivál Rokonok című estjén szerepeltek először együtt. Meséltek, adomáztak, nosztalgiáztak. Mostani estjükön az akkori beszélgetés fölkavaró összhangját gondolták tovább. A testvérek már nemcsak családi adomákkal, mulatságos és megrázó falusi történetekkel készültek, de a színpadon az eddig párhuzamosan futó életpályák is találkoznak. A tánc és az irodalom nyelvén feldolgozott élmények dialógusba kerülnek. Főként Krisztián utolsó, három kiadást megélt regénye, a Mellettem elférsz, és Zoltán prágai fesztiváldíjas előadása, a Szigorúan ellenőrzött vágyak szólítják meg egymást – és alakul át a két mű egy új, színházi eseménnyé. A Grecsó fivérek pódiumestje: családról, hagyományról, sorsról, gyökerekről.
Az Új Akropolisz KKE programja.
Tisza Lajos krt. 56
Október 25. Kedd
19.00 Szigorúan ellenőrzött vágyak - A Grecsó-fivérek pódiumestje
Belépőjegy elővételben 500 Ft, a helyszínen 600 Ft 56
57
16. Őszi Kulturális Fesztivál
Október 25–26.
IH Rendezvényközpont, Nagyterem
Felső Tisza-part 2.
11.20-tól kulissza túra - Séta a színház épületében, a kulisszák mögött Folyosók, öltözők, raktárak, hidak, lépcsők, ahová néző nem teheti be a lábát! Színházi „idegenvezetők”: Bánvölgyi Tamás, Borovics Tamás, Borsos Beáta, Farkas Andrea, Gömöri Krisztián, Kocsis Juci, Nemes Roland, Savanyu Gergely, Szívós László
Október 25. Kedd
19.00 Budapest Bár: Hoppá! Koncertszínház Szereplők: Rutkai Bori, Németh Juci, Behumi Dóri, Keleti András, Lovasi András, Kiss Tibor, Kollár-Klemencz László, Frenk, Szűcs Krisztián, Ferenczi György, valamint a Budapest Bár zenekar: Farkas Róbert, Ökrös Károly, Farkas Mihály, Farkas Richárd, Kisvári Ferenc Belépőjegy elővételben 3.900 Ft, a koncert napján 4.500 Ft
Millenniumi Kávéház
Dugonics tér 12.
Október 25. Kedd
20.00 A Cimbaliband zenekar koncertje A Cimbaliband olyan, mint egy kelet-európai világváros. Régi, letűnt korok nyoma keveredik sokszínű, új, modern dolgokkal, állandó mozgásban van, nyüzsög, és mégis működik. Igazi multikulturális kavalkád. Szerb harmonikás, magyar hegedűs, horvát tamburás, roma nagybőgős, sváb-magyar cimbalmos. Magyar népzene, klasszikus zene, jazz, balkáni népzene, délszláv muzsika, rock’n’roll, különböző műfajok, de két dolog mégis összetartja a bandát: a barátság és egy igazi varázslatos magyar hangszer, a cimbalom. A zenekar tagjai: Szita Eszter (ének), Boda Gellért (hegedű, vokál), Pataj Péter (nagybőgő), Horváth Dániel (cajun, derbuka, dob, vokál), Unger Balázs (cimbalom, ének), Unger Gergő (gitár, vokál)
Szegedi Nemzeti Színház
Vaszy Viktor tér 1.
11.30-tól Művészeti műhelyek, műhelytitkok - Hogy készül a színház? - Helyzetgyakorlatok, drámajátékok a színház fiatal színészeivel, modellezve a színházi próbafolyamat fázisait, játékos módon bevonva a hallgatókat. Akik az összetevőket adják: Barnák László, Poroszlay Kristóf, Rédei Roland, Borsos Beáta, Márkus Melinda - Jelmezbemutató és jelmezpróba Papp Janó jelmeztervezővel - Színházi smink, színházi frizura. Gyakorlati bemutatót tart Gidró Katalin színművésznő és önkéntes jelentkezők közreműködésével Bodnár György főfodrász. - Beszédtechnika óra. A foglalkozásokat Erdélyi Timea, Pataki Ferenc és Savanyu Gergely színművész tartja. - Táncóra a Kortárs balett kisszínházi balett termében Szarvas Krisztinával és Haller Jánossal, a Szegedi Kortárs Balett tagjaival. (Hozz magaddal váltócipőt!) - Előtérben a háttér: díszletépítés, világosítás, hangosítás - A Somogyi-könyvtár megmutatja „drámai” arcát 12.00 - 13.00 Hangolás Közös daltanulás, éneklés Vajda Júlia operaénekesnővel. Zongorán kísér Koczka Ferenc karmester. 11.30-tól 17 óráig Partyponty-szubjektív objektívvel „Sztárfotók” a nap történéseiről folyamatosan a www.partyponty.hu oldalon. Internetes szavazás a jelmezpróba legjobb fotóiról! A győztes fotón szereplőket meghívjuk egy szabadon választott színházi előadásunkra.
Október 26. Szerda
a Szegedi Nemzeti Színház, az SZTE Kulturális Iroda és az SZTE EHÖK szervezésében
13.00 – 14.15 Kari szuperkupa Az idei gólyatáborok győztes csapatainak szórakoztató, játékos vetélkedése. Minden, amit egy gólyának illik tudni színházról, zenéről, művészetről, filmekről,… Nem csak gólyáknak! Sorsolás alapján a csapatok kiegészülnek a színház művészeivel.
11.00 A Színházi Nyílt Nap megnyitója
Műsorvezető: Borsos Beáta, Savanyu Gergely
Megnyitják: Gyüdi Sándor, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója és Dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora Szívós László és Poroszlay Kristóf színművész bemutatja a Rapertoár-t. Konferál: Danis Lídia és Barnák László
Zsűri: Barnák László, Cseh Antal, Erdélyi Timea, Haller János, Szilágyi Annamária, Kedvek Richárd
Színházi Nyílt Nap
58
59
16. Őszi Kulturális Fesztivál
Október 26.
14.20 - 15.25 Theater session – Színházi koncert Zenél Poroszlay Kristóf, Rédei Roland, Lazók Mátyás, Csorba Kata, Márkus Melinda Közös jam-elés! Hozd a hangszered! Szállj be Te is! 15.30 – 16.45 „Beugrás” Improvizációs helyzetgyakorlatok színészek és önként jelentkezők közreműködésével, sok humorral. Színészek: Szilágyi Annamária, Borovics Tamás, Szívós László, Lazók Mátyás, Savanyu Gergely, Nemes Roland. 17.00 Ölelünk, Színház! A program célja, hogy a résztvevők minél nagyobb számban öleljék körbe a Szegedi Nemzeti Színház épületét, ezzel juttatva kifejezésre a teátrum iránt érzett szeretetüket, elkötelezettségüket. Minden szegedi színházbarátot várunk! 18.00 Kisszínház Palacsintás király, zenés mesejáték két részben – próbalátogatás Szereplők: Bánvölgyi Tamás (Éliás királyfi), Márkus Melinda (Kökényszemű Katica), Galkó Bence (Tóbiás király), Kéner Gabriella (Csöröge, udvari bolond), Farkas Andrea (Derelyéné), Székhelyi József (Derelye), Fekete Gizi (Ákombákom), A. Szabó Adrienne (Lapockáné), Börcsök Bálint (Lapocka), Suvada Aranka (Aprólék hercegnő), Keresztury János (Madarász), Tóth Péter (Fasírozott generális)
Az előadásra SZTE diákigazolvány felmutatásával 500 Ft-os ajándék áron válthatók jegyek. Az előadást követően, a nap zárásaként találkozó és kötetlen beszélgetés a darab szereplőivel a Színész klubban.
Dugonics temető
Rózsa utca 18.
Október 26. Szerda
15.00 Szegedi Pantheon III. Művelődéstörténeti séta Tóth Tamás temetőkutató és Nyéki Tamás kulturális szervező vezetésével. A magyar művelődéstörténet, művészet és tudomány számos országos és helyi hírű alakja nyugszik a panelházak által közrezárt Dugonics temetőben. Sokuk neve már feledésbe merült, pedig életükben sokat beszéltek róluk. A két-három órás séta alatt a résztvevők sok érdekes, híres és hírhedt, különleges ember életével és nyughelyével ismerkedhetnek meg. A sétához előzetes jelentkezés szükséges október 26-án 12.00 óráig az SZTE Kulturális Irodában (Dugonics tér 13., Telefon: 544-045). A séta a temető Rózsa utcai (parkolós) főbejáratától indul.
Móra Ferenc Múzeum
Roosevelt tér 1-3.
Rendező: Toronykőy Attila
Október 26. Szerda
19.00 Nagyszínház Friedrich Schiller: Haramiák, Vadromantikus színmű két részben (Universitas bérletes előadás)
16.00 Povedák István: Álhősök, hamis istenek című könyvének bemutatója
Szereplők: Gáspár Tibor (Maximilian, Moor kormányzó grófja), Horváth Illés (Károly, a fia), Pataki Ferenc (Ferenc, a fia), Gidró Katalin (Edelreich Amália), Sorbán Csaba (Spiegelberg), Kárász Zénó (Schweizer), Szívós László (Grimm), Barnák László (Razmann), Savanyu Gergely (Schufterle), Borovics Tamás (Roller), Poroszlay Kristóf (Kosinsky), Kedvek Richárd (Schwarz), Gömöri Krisztián (Hermann, egy nemesember fattyúja), Flórián Antal (Dániel, Moor gróf inasa), Jakab Tamás (Moser lelkész), Somló Gábor (Szerzetes), Báhner Péter (Szellem, szolga)
A szerzővel Prof. Dr. Barna Gábor, az SZTE BTK Néprajzi és Kulturális Antropológia Tanszék vezetője beszélget.
Rendező: Bodolay
60
61
16. Őszi Kulturális Fesztivál
Október 26.
REÖK Café Club
Tisza Lajos krt. 56.
Október 26. Szerda
16.00-21.00 SZTE Licit Akadémia
Somogyi-könyvtár, 1. emeleti folyóirat-olvasóterem
Dóm tér 1-4.
Október 26. Szerda
Michele Francesco Battista zongoraművész, karmester és zeneszerző 5 évesen kezdett zongorázni. Később a Nino Rota vezette konzervatóriumban tanult Bari-ban, ahol kitüntetéssel diplomázott, majd mások mellett Nikita Magaloff és Aldo Ciccolini növendéke lett. Rendszeresen koncertezik Európa és Amerika városaiban, fesztiválokon játszik szólistaként és kamaramuzsikusként. Több dalát, kórusművét is előadták, zongoraátiratait saját maga mutatja be. 2000-ben zeneszerzőként díjat nyert az IBLA nemzetközi zenei versenyen. Karmesterként operákat és operetteket is vezényel. A Campobasso-i Lorenzo Perosi konzervatórium zongoratanára.
17.00 Vendégeink a Magvető Kiadó írói Író-olvasó találkozó Bodor Ádámmal, Kossuth-díjas erdélyi magyar íróval. Beszélgetőtárs: Balog József újságíró
SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ
Műsor: Liszt Ferenc: h-moll szonáta Szünet 1. Mephisto - keringő Sposalizio (Vándorévek II. év, Olaszország) Mazeppa - transzcendens etűd
Ady tér 10.
Október 26. Szerda
Szegedi Pinceszínház
18.00 Szabadegyetem - Szeged
Dugonics tér 2.
Október 26. Szerda
19.00 Viszlát, édes naivitás!
Biomolekulák utánzása: becsavarodva Előadó: Dr. Martinek Tamás egyetemi adjunktus (SZTE GYTK)
Belépőjegy 800 Ft, diákigazolvánnyal 600 Ft
Millenniumi Klub
Dugonics tér 12.
SZTE ZMK Fricsay Ferenc Hangversenyterem
Október 26. Szerda
Tisza Lajos krt. 79-81.
Október 26. Szerda
18.00 „Közösségi – Játszó –Tér” 19.00 Fenyő Gusztáv zongoraművész (Skócia) Liszt-zongoraestje Ünnepélyes fotókiállítás-megnyitó - 10 éves a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Retek utcai Játszótere és Játszóháza
Szent Imre Szakkollégium
Londoni krt. 13.
Október 26. Szerda
SZTE Rektori Hivatal, Díszterem
Dugonics tér 13.
20.00 Kereszténység és magyarságtudat. Az ősmagyarkodó vallási szinkretizmusról
Október 26. Szerda
19.00 Michele Francesco Battista zongoraművész (Olaszország) Liszt-estje Előadó: Dr. Povedák István (PhD), tudományos munkatárs, Bálint Sándor Valláskutató Intézet A hangversenyt megnyitja: Prof. Dr. Pál József nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettes Napjainkban egyre növekvő népszerűségre tesznek szert olyan ideológiák, melyek szerint a magyarságnak egyfajta „kiválasztott nép” szerepköre lenne. A jelenségkörhöz kapcsolódó-
62
63
16. Őszi Kulturális Fesztivál
Október 26–27.
an megjelentek tömegeket vonzó új szakrális terek (pl. Kárpát-haza temploma, Atilla-domb, Dobogókő) és nagyszabású rendezvények, melyek népszerűsége a katolikus hívek körében is kimutatható. Összefér-e a katolikus vallással egy-egy ilyen helyre való zarándoklat? Meddig tart az egészséges magyarságtudat, és hol kezdődik kitalált történelem?
Előadó: Dr. Doró Péter egyetemi adjunktus, SZTE GYTK Klinikai Gyógyszerészeti Intézet A 20 perces előadások után teakóstolás a helyszínen a Kabay Patika szakembereinek közreműködésével.
Belvárosi Mozi
Millenniumi Kávéház
Dugonics tér 12.
Vaszy Viktor tér 3.
Október 27. Csütörtök
Október 26. Szerda
18.15 Isztambul – filmbemutató 20.00 A Djangology Project koncertje Django Reinhardt-ot (1910-1953), az európai jazztörténet megkerülhetetlen alakját hazánkban kevésbé ismerik, pedig játékával műfajt teremtett. A belgiumi sinti (szinti, szintó) cigány származású Django 1934-ben Stéphane Grappelli hegedűművésszel megalapította a Quintette du Hot Club de France nevű zenekart, mellyel útnak indították az azóta is leginkább belga, holland és francia cigány zenészek által játszott manouche vagy gypsy swing stílust.
Európa szerte tipikus jelenség, hogy évtizedes házasságok fordulóponthoz érnek a felnőtt gyermekek kirepülése után. Gyakorta előfordul, hogy a férfiak új házasságot kötnek, s a nők egyedül maradnak. Van-e reménye egy elhagyott nőnek ötven éves kora felett új életet kezdeni? Szereplők: Johanna ter Steege, Yavuz Bingöl, Tenki Réka, Padraic Delaney, Lukáts Andor
A zenekar tagjai: Sidó Attila (Besh ‚o Drom), Jakab Viktor (Pannonia Garden), Horváth Márk (Pannonia Garden), Lukács Béla (Frankie Látó Jazz Quartet)
Rendező és forgatókönyvíró: Török Ferenc A film után beszélgetés az alkotókkal, Török Ferenc rendezővel és Lukáts Andor színművésszel.
Millenniumi Klub
SZTE ZMK Fricsay Ferenc Hangversenyterem
Dugonics tér 12.
Október 27. Csütörtök
Október 27. Csütörtök
16.00 Rapid Sakkverseny (2 x 15 perc)
19.00 Liszt + Mozart
Jelentkezni a helyszínen lehet 16.45-ig!
Az SZTE ZMK Vonós Kamarazenekarának hangversenye
SZTE Gyógyszerésztudományi Kar, I. emeleti tanterem
Eötvös u. 6.
Október 27. Csütörtök
Tisza Lajos krt. 79-81.
Műsor: Liszt Ferenc - Benedekfi István - Benedekfi Zoltán: Funérailles - ősbemutató W. A. Mozart: Kürtverseny, D-dúr, KV. 412 W. A. Mozart: Falusi muzsikusok
18.00 Gyógytea-est Ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Gyógyszerésztudományi Karon a Gyógytea-est. Program: A cukorbetegség elleni teák: tények és mítoszok Előadó: Dr. Csupor Dezső egyetemi adjunktus, SZTE GYTK Farmakognóziai Intézet A cukorbetegség gyógyszeres és életmód-terápiája
64
Szólista: Kecskés György DLA, kürtművész Hangversenymester: Kosztándi István A műsort ismerteti: Meszlényi László 2011-ben emlékezünk Liszt Ferenc születésének 200. évfordulójára. Liszt korának legnagyobb zenei reformátora volt, és ennek szellemében a Vonós Kamarazenekar sajátos módon idézi meg szellemét: az SZTE ZMK-n tanuló, a komponálás terén már fényes sikereket arató
65
16. Őszi Kulturális Fesztivál
Október 27–28.
Benedekfi-testvérektől rendelt zeneművel tiszteleg Liszt Ferenc emléke előtt. Az est szólistája Kecskés György kürtművész, a ZMK adjunktusa és a Szegedi Szimfonikus Zenekar szólamvezető zenekari művésze.
JATE Klub
Toldi u. 2.
Október 28. Péntek
18.00 Kaleidoszkóp Improvizációs Színház
Millenniumi Kávéház
Dugonics tér 12.
Október 27. Csütörtök
20.00 A Fabula Rasa koncertje A zenekart a világzene kategóriájába sorolják. Koncertjeiken leginkább saját szerzemények hallhatóak, melyek elsöprő dinamikával vannak előadva. Eklektikus zenei világukat a környező népek folklórjának izgalmas ritmikái és témái ihletik, melyeket rendkívül mély érzelmi fűtöttség és sokszínűség jellemez. Három nagylemez van a hátuk mögött, melyből a második dupla lemez lett. Az utóbbi években kétszer nyertek a Budapest Fringe Fesztiválon. 2010-ben Fonogram-díjas lett Mókus a zenekarral.
Az SZTE Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ és a Diákcentrum Universitas Alapítvány előadása A playback performansz vagy improvizáció a klasszikus teátrumokkal ellentétben, nem megírt darabok előadására, hanem a nézők elmesélt élményeire, érzéseire, tapasztalataira épít, ezeket igyekszik visszaadni magának a mesélőnek, és a közönség többi tagjának is. A klasszikus playback előadások azokra a történetekre, érzésekre, élményekre, hangulatokra alapoznak, melyeket a közönség oszt meg a társulattal. A társulat tagjai: Anka Ágnes, Fajt Anita, Hegyi-Tóth Erika, Molnár Edit, Tarnay Katalin, Kígyós Tamás, Kuba Péter, Sebő Tamás
A zenekar tagjai: Szirtes Edina Mókus (ének, hegedű), Balogh Guszti (ének), Cserta Balázs (tárogató, szaxofonok, kecske duda), Varga Kornél (gitár), Földes Gábor (basszusgitár), Kertész Ákos (dob, cajon, darbuka)
Október 28. Péntek
SZTE Füvészkert
18.00 Pukánszky Béla (gordonka) és Dombiné Kemény Erzsébet (zongora) hangversenye
Lövölde u. 42.
SZTE Rektori Hivatal, Díszterem
Dugonics tér 13.
Október 28. Péntek
09.00 – 18.00 Rímbe szedett természet Szavalóverseny óvodásoknak és általános iskolásoknak. A természet szépsége szinte minden költőt megihlet, megihletett. Szebbnél szebb versek születtek egy-egy növény vagy természeti jelenség megfigyeléséből. A gyermekeknek szóló mondókák és versek között is találunk számos olyan művet, amely apró részletekkel csodálkoztat rá a sokszínű élővilágra. A szavalóversenyen több kategóriában mutathatják be a gyerekek kedvenc természetről és növényekről szóló versüket a nagyközönségnek. Jelentkezni lehet az
[email protected] e-mail címen vagy a 70/453-3695-ös telefonszámon. Jelentkezési határidő: 2011. október 14. péntek A Füvészkert az Őszi Kulturális Fesztivál idején 09.00-től 18.00 óráig tart nyitva.
66
Műsor: Johann Sebastian Bach: D-dúr gamba-szonáta (BWV 1028) Georg Friedrich Händel: g-moll szonáta (HWV 287) Johann Christian Bach: Adagio Szünet Gabriel Fauré: Elégia Op. 24 Manuel de Falla: Spanyol népdalszvit (Maurice Maréchal átirata) (1. El Paño Moruno, 2. Nana, 3. Canción, 4. Asturiana, 5. Jota) Dr. Dombiné dr. Kemény Erzsébet és dr. Pukánszky Béla egyetemi oktatók az SZTE-n. Első diplomájukat mindketten a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Tagozatán szerezték. Kemény Erzsébet zenei tanulmányait Bán Sándor növendékeként végezte. Több mesterkurzuson vett részt, 1986-ban Artisjus díjat, 2007-ben pedig Artisjus zenepedagógiai díjat kapott. Zongorakísérőként Európa számos országában hangversenyezett. Több zenepedagógiai témájú könyve jelent meg. Pukánszky Béla 1976-ban Báthory Sándornál szerzett gordonkatanári diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola szegedi tagozatán.
67
16. Őszi Kulturális Fesztivál
Október 28.
A zenetanítással töltött évek során (1976-1985) szólóműveket és szonátákat játszott zeneiskolai koncerteken. 1985-től az SZTE oktatója, pedagógiai tárgyakat tanít, és a JGYPK Gyógypedagógus-képző Intézetét vezeti.
Szegedi Csillagvizsgáló
Kertész utca
Október 28. Péntek
19.00 Csillagászati-űrkutatási kiselőadások vetítéssel az SZTE TTIK Kísérleti Fizikai Tanszék szervezésében
REÖK Palota
Tisza Lajos krt. 56.
Október 28. Péntek
Sötétedés után az időjárástól függően távcsöves bemutató. Megközelítés: 70-es autóbusz, Hatházak megállótól kb. 300 méterre
19.00 Csalog Zsolt: Csendet akarok Belépőjegy: 200 Ft (gyerek, nyugdíjas), 300 Ft (felnőtt), az SZTE hallgatóinak és dolgozóinak ingyenes
Monodráma Előadja: Fullajtár Andrea Közreműködik: Nagy Viktor m.v.
Újszegedi Rendezvényház
Közép fasor 1-3.
Október 28. Péntek Rendezte: Zsámbéki Gábor
Színházi Esték „1998-ban végzett a Színművészeti Főiskolán Zsámbéki Gábor osztályában egy bizonyos Fullajtár Andrea nevű lány. A nevét már rögtön, negyedévesen meg kellett jegyezni, mert ki lehet olyan bátor (pimasz?), hogy ugyan a neve után a színlapon még egy f.h. kitétel ficeg, de monodrámával indítja pályáját a Katona Kamrájában? A Csendet akarok egyértelműen az arcába vágta a szakmaíróknak és a nézőknek, hogy itt nem egy bizonytalan színinövendék áll (ül) a színpadon, hanem egy karcos már-színésznő. Huszonéves korában simán elhittük neki, hogy meghatározhatatlan korú hajléktalan. Mert úgy ült, úgy beszélt, úgy hallgatott, úgy nézett. Most, tizenkét év után Fullajtár megint csendet akar. Megannyi szereppel a háta mögött. Karcossága mellé azóta szakmai és élettapasztalatokat gyűjtött. Ezekkel együtt rajzolja meg újra Etelka életét.” (Rick Zsófi) A Katona József Színház vendégjátéka. Belépőjegy elővételben 800 Ft, a helyszínen 1.000 Ft, SZTE-s diákigazolvánnyal elővételben 600 Ft
68
19.00 Martin McDonagh: Leenane szépe Belépőjegy: 1400-2500 Ft
Grand Café Október 28. Péntek
Deák Ferenc utca 18.
19.00 Jazzmozdony A Román Kulturális Intézet nagysikerű sorozata, melyben magyarországi, romániai és más országok jazz zenészei lépnek fel alkalmi formációkban. Mihai Iordache (szaxofon), Eichinger Tibor (gitár), Utu Pascu (nagybőgő), Tavi Scurtu (dob)
69
16. Őszi Kulturális Fesztivál
Október 28–November 3.
Millenniumi Kávéház Október 28. Péntek
Az együttes tagjai: Stadler Éva, Bíró Gyöngyvér, Török Eszter, Krasznai Gíta, Lincoln Telma, Bereczki Zsolt, Váczi Balázs
20.00 Palatkai bál
Állandó zongorakísérő: Süveges György
Zenélnek: Patyi Zoltán és barátai Táncot tanít: Varga Sándor Vendég: Koncz Gergely Balaton-felvidéki prímás
Újszegedi Rendezvényház
Dugonics tér 12.
Közép fasor 1-3.
Október 29. Szombat
Színházi Esték
JATE Klub
Toldi utca 2.
Október 28. Péntek
19.00 Martin McDonagh: Leenane szépe
21.00 Bëlga koncert
Belépőjegy: 1400-2500 Ft
Belépőjegy 1.400 Ft, SZTE-s igazolvánnyal 1.200 Ft
Millenniumi Kávéház
Dugonics tér 12.
Október 29. Szombat
SZTE Füvészkert
Lövölde u. 42.
Október 29. Szombat
20.30 A Djembe ütősegyüttes műsora
10.00 – 13.00 Őszi kincsesláda – családi nap a Füvészkertben Családokat invitálunk egy őszi sétára a Füvészkertbe, ahol a kertvezetés után együtt levélképeket, termésbábokat készítünk a Füvészkert őszi kincseiből!
A 6-7 fős, szegedi székhelyű Djembe Ütősegyüttes tradicionális nyugat-afrikai ritmusokat játszik. Évek óta tartanak afrikai táncházakat, amelynek során afrikai származású táncosuk tanít a résztvevőknek hagyományos tánclépéseket, mozdulatsorokat. A dobosokat a táncolók inspirálják minél gyorsabb tempójú játékra, így a közönségre is interaktív szerep hárul.
Belépő felnőttek számára 600 Ft, diákok és nyugdíjasok számára 400 Ft, ovisoknak 300 Ft
A műsort a Szambafrika Klub programja követi DJ Kő részvételével.
Millenniumi Kávéház
Dugonics tér 12.
SZTE Rektori Hivatal, Átrium
Dugonics tér 13.
Október 29. Szombat
November 3. Csütörtök
18.30 A Gospel Train koncertje
18.00 Papp György kiállításának megnyitója
A Gospel Train a jelenlegi felállásban egy éve működik. Az együttes tagjai Akócsiné Szabó Adrienn énekóráin ismerkedtek össze, itt ragadt át rájuk Adrienn szenvedélye a spirituálék és a gospelek iránt. Az ő művészeti vezetésével tradicionális afroamerikai dallamok többszólamú acapella átiratait adják elő.
A kiállítást megnyitja: Dr. Galambos Gábor, az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar dékánja
70
Közreműködik: Kosztándi István hegedűművész
71
16. Őszi Kulturális Fesztivál
Papp György Szegeden élő, békéscsabai születésű képzőművész. Az SZTE JGYPK Rajz- és Művészettörténet Tanszékének ma is aktív, magister emeritus főiskolai tanára. Alkotói programja az ősi kultúrák, a folklór tradícióinak átörökítése a korszerű vizuális művészetbe. Következetesen egyéni formanyelvét a népművészeti hagyományok és az egyetemes képzőművészet eszköztárának sajátos szintézise jellemzi. Önálló kiállításain bemutatott műveit eddig több mint félszáz alkalommal láthatták az érdeklődők itthon és külföldön. A kiállítás megtekinthető november 12-ig, hétköznap 08.00-20.00, szombaton 08.00-12.00 óráig.
Millenniumi Kávéház
Dugonics tér 12.
November 4. Péntek
Kapcsolódó rendezvények, konferenciák SZTE BTK Néprajzi és Kulturális Antropológia Tanszék, Folyosó Galéria Egyetem u. 2. „Learatták már a búzát...” A kunszentmártoni aratóverseny képekben A hallgatók által készített fotók kiállítása megtekinthető október 5-ig, 08.00-tól 16.00 óráig A kiállítást rendezte: Apjok Vivien, Mocsári Norbert, Szűcs Brigitta és Terendi Viktória
SZTE Bölcsészettudományi Kar, Angol – Amerikai Intézet folyosója, Egyetem utca 2. Szeptember 28-December 31. II. Angol-Amerikai Intézeti Fotótárlat A tárlaton az intézet oktatói és hallgatói által készített fotók láthatóak.
20.00 A Matthew Mitchell Trionic zenekar koncertje SZTE Bölcsészettudományi Kar, Kari Konferenciaterem, Egyetem utca 2. Szeptember 30-Október 1. Péntek - Szombat A társadalmi nemi viszonyok a rendszerváltozás elmúlt húsz évében: Posztszocializmus és feminizmus A Társadalmi Nem Tudománya Kutatócsoport szervezésében
SZTE ÁOK Oktatási Épület, Dóm tér 13. Október 7. Péntek - November 6. Vasárnap Ahogy még sosem láttad… Fotó- és digitális képalkotási kiállítás Az SZTE Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézete idén először szervezett egyetemi fotóés képalkotási pályázatot. Ennek célja, hogy bemutassa a nagyközönségnek a tudományos kutatómunka során születő, de laikusok számára is esztétikai élményt nyújtó mikroszkópos és más képalkotási eljárással készült felvételeket, számítógéppel készült matematikai struktúrákat, modelleket. A kiállításon a beküldött pályamunkák legjobbjai kerülnek bemutatásra.
SZTE Rektori Hivatal, 5-ös terem, Dugonics tér 13. Október 10. Hétfő
10.00 – 15.00 „A Ferencz József Tudományegyetem ideiglenesen Szegeden nyer elhelyezést” A száműzött kolozsvári egyetem Szegedre kerülése Egyetemtörténeti konferencia a Magyar Tudományos Akadémia Egyetemtörténeti Albizottsága, a Magyar Levéltárosok Egyesülete Oktatás- és Tudománytörténeti Szekciója, a Magyar
72
73
16. Őszi Kulturális Fesztivál
Felsőoktatási Levéltári Szövetség, valamint a Móra Ferenc Múzeum szakmai támogatásával a Szegedi Tudományegyetem Levéltára szervezésében, a Ferenc József Tudományegyetem első szegedi tanévnyitójának 90. évfordulója alkalmából Dr. Pál József rektorhelyettes (SZTE): Köszöntő Dr. Molnár László elnök (MFLSZ): Megnyitó 10.00-10.40 10.40-11.00 11.00-11.20 11.20-11.40 11.40-13.00 13.00-13.20 13.20-13.40 13.40-14.00 14.00-14.20 14.20-14.40 16.00
Dr. Vekov Károly egyetemi tanár (Babes-Bolyai Egyetem, Kolozsvár): A Ferenc József Tudományegyetem elűzetése Kolozsvárról Prof. Dr. Pukánszky Béla egyetemi tanár (SZTE JGYPK): Schneller István a Ferenc József Tudományegyetem utolsó kolozsvári rektora Dr. Erdész Ádám igazgató (Békés Megyei Levéltár): A kolozsvári felekezetközi tudományegyetem kísérlete Lengvári István igazgató (PTE Levéltára): Párhuzamok a pozsonyi és a kolozsvári egyetemek 1919 utáni honkeresésében Ebédszünet Dr. Vincze Gábor muzeológus (Emlékpont, Hódmezővásárhely): A kolozsvári egyetem ideiglenes budapesti működése (1919-1921) Miklós Péter történész-muzeológus (Móra Ferenc Múzeum): Somogyi Szilveszter polgármester szerepe az egyetem Szegedre kerülésében Vajda Tamás igazgató (SZTE Levéltára): Szádeczky Lajos professzor nemzetgyűlési tevékenysége az egyetem szegedi elhelyezésért Dr. Kiss Róbert Károly levéltáros (SZTE Levéltára): Az egyetemi intézmények szegedi elhelyezésének problémái Prof. Dr. Homoki-Nagy Mária egyetemi tanár (SZTE ÁJTK): Menyhárt Gáspár, az első szegedi rektor tevékenysége Koszorúzás a Belvárosi temetőben Menyhárt Gáspár sírjánál
Gál Ferenc Hittudományi Főiskola, Klebelsberg Terem, Dóm tér 6. Október 13-16. Csütörtök-Vasárnap
Heroes and Celebrities in Central and Eastern Europe
Október 14. Péntek 10.00-18.00 Performers: Prof. Jurij Fikfak, Jan Adamec, Dr. Rebecca Ann Forest, Dr. Francesca Ronaldi, Marijana Mitrovic, Aleksandar Ivanovic, Dr. Oksana Kis, Prof. Aleksandr Golozubov, Judit Balatonyi, Dr. Vesna Trifunic, Dr. Rüta Brüzgiené, Dr. Mirchevska Mirjana 19.00-20.30 Concert (Franciscan Church, Szeged-Lower Town, Performing Tünde FábriIvánovics and Mentés Másként Trió) Október 15. Szombat 10.00-17.00 Performers: Dr. Grigor Har. Grigorov, Dr. Lina Gergova, Dr. Kjetil Ra Hauge, István Kósa-László Hubbes-Csilla Zsigmond, Dr. Eva Krekovicova, Jeff Taylor, Pompiliu-Nicolae, Contstantin, Prof. Jezernik Bozidar, Dr. Nikolai Vukov, Dr. Maria Vivod, Prof. András Máté-Tóth, Dr. István Povedák 17.00 Closing words Dr. István Povedák 19.00 Wine-tasting presented by Dr. László Mód Október 16. Vasárnap Excursion The detailed program can be found here: http://www.regio10.hu/heroes
SZTE Bölcsészettudományi Kar, földszinti 107-es terem, Egyetem utca 2. Október 13. Csütörtök „et al.” kritikai elméleti előadások: A pénzről 14.00-16.00 Török Ervin: „Munkás kezek” (Henry Fielding: A néhai nagy Jonathan Wild úr élettörténete)
Móra Ferenc Múzeum, Roosevelt tér 1-3. Október 14 - December 12. Csontváry Szegeden A pécsi Csontváry Múzeum anyagának bemutatása Szegeden
Október 13. Csütörtök 10.00-18.30 Conference opening: Dr. Gábor Kozma (Rector, Ferenc Gál Theological College), Dr. László Kiss-Rigó (Bishop, Diocese of Szeged-Csanád), Dr. István Povedák (Director of the Conference) Performers: Dr. Wojtek Bedinsky, Dr. László Kiss-Rigó, Prof. Gábor Barna, Dr. Neven Duvnjak, Dr. Dan Podjed, Ana Stefanova, Prof. Ágnes Horváth, Dr. Mare Köiva, Ana Maria Marin Manuela, Prof. Árpád Szakolczai
74
75
16. Őszi Kulturális Fesztivál
Grand Café, Deák Ferenc utca 18. Október 20. Csütörtök
Grand Café, Deák Ferenc u. 18. Október 27-28. Csütörtök-Péntek
16.00 Pasolini–hét: A Pasolini-Univerzum
10.00 – 19.00 „Folytatódó párbeszédben” - évforduló és emlékidézés; a Hajnóczy-szkázok feltárási kísérlete. A hagyatékgondozás eddigi eredményei
Szimpózium a művész életművéről A magyar közönség szinte csak filmrendezőként ismeri Pier Paolo Pasolinit (1922-1975), noha már eddig is jelentek meg magyar fordításban versei, regényei, esszéi és publicisztikai írásai. A szimpózium arra vállalkozik, hogy bemutassa a Pasolini-univerzum írói, költői, gondolkodói jelentőségét az olasz és az európai kulturális történetben. 16.00 Szkárosy Endre (irodalomtörténész): Az életmű elhelyezése az olasz és az európai kulturális történetben 18.00 Bikácsy Gergely: Pasolini helye az olasz és egyetemes filmművészetben 20.00 Pódiumbeszélgetés a Kalligram Kiadó Pasolini sorozatáról Beszélgetőtársak: Csehy Zoltán irodalomtörténész, Lengyel Zoltán író, Lanczkor Gábor költő és a sorozat szerkesztői
MTA Szegedi Akadémiai Bizottság Székháza, Somogyi utca 7. Október 21-22. Péntek-Szombat
X. Forum Humanum – Szegedi Pszichológus Napok Miről számolnak be a Túlvilágjárók? Kik alkotják az Y generációt? Hogyan hat ránk Ámor nyila? Ilyen és további, hasonlóan változatos témákkal várja a Szegedi Pszichológiai Napok a látogatókat. A rendezvényre szeretettel várunk mindenkit, aki érdeklődik a pszichológia iránt! Részletes program: www.szepszi.hu/forumhumanum
Grand Café, Deák Ferenc utca 18. Október 26. Szerda 18.00 A Hajnóczy konferencia vecsernyéje: Szkárosi Endre új könyve: Egy másik ember. Eszmélkedéstörténeti emlékirat szegedi bemutatója A szerzővel beszélgetnek: Lengyel Zoltán és Lanczkor Gábor
76
Az SZTE BTK Modern Magyar Irodalom Tanszékén működő Hajnóczy Péter Hagyatékgondozó Műhely kétnapos konferenciája és nyílt napjai A program: Október 27. Csütörtök 10.00 – 10.20 A konferencia megnyitása, köszöntés, emlékezés 10.20 - 10.50 Emlékidéző beszéd a harminc esztendeje elhunyt Hajnóczy Péterről Szörényi László professzor, az MTA Irodalomtudományi Intézetének igazgatója 1. nap előadói: Reményi József Tamás, Nemes Z. Márió, Gaborják Ádám, Dr. habil. Szkárosi Endre, Hoványi Márton, Milián Orsolya, Nagy Tamás, Rákosné Horváth Erzsébet, Prof. Dr. Odorics Ferenc 18.00 „Hajnóczy háta?” Beszélgetés Hajnóczy Péter irodalmi utóéletéről Vendégek: Németh Gábor író, Garaczi László író, Bajtai András, Nemes Z. Márió költők A beszélgetést vezeti: Gaborják Ádám Október 28. Péntek 9.30 – 15.00 Előadók: Cserjés Katalin és Herczeg Sára, Szekeres Szabolcs, Bagi Anita és Nagy Fruzsina, Méry Erzsébet, Pótáriné Hojcsi Zsuzsanna, Dányi Ágnes 15.00 Mátis Lilla filmrendező visszaemlékezései, és filmetűdjének (In memoriam Hajnóczy Péter 1981, Melis László zenéjével) vetítése Részletes program: http://www.grandcafe.szeged.hu
A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják.
77
16. Őszi Kulturális Fesztivál
Köszönjük az együttműködést az SZTE Rektori Hivatala, az SZTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzata, az SZTE Gazdasági és Műszaki Főigazgatósága, az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ, az SZTE Marketing és Kommunikációs Igazgatóság, az SZTE Hallgatói Szolgáltató Iroda, az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar, az SZTE Általános Orvostudományi Kar, az SZTE Bölcsészettudományi Kar, az SZTE Gazdaságtudományi Kar, az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar, az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar, az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar, az SZTE Zeneművészeti Kar, az SZTE Füvészkert, a Herman Ottó Kollégium, a Móra Ferenc Kollégium, a Szent Imre Szakkollégium, a Szegedi Nemzeti Színház, a Somogyi-könyvtár, a Móra Ferenc Múzeum, a Honvéd téri Református Egyházközség, a Belvárosi Katolikus Plébánia, a REÖK Palota, az IH Rendezvényközpont, a Belvárosi Mozi, a Millenniumi Kávéház és Klub, a Szegedi Pinceszínház, a JGYPK Szabadidőközpont, a Grand Café, a JATE Klub, az Újszegedi Rendezvényház és az Új Akropolisz Kulturális Közhasznú Egyesület munkatársainak.
78
Támogatóink Szegedi Tudományegyetem Nemzeti Kulturális Alap Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Szegedért Alapítvány SZTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzat SZTE Hallgatói Szolgáltató Iroda Universitas - Szeged Nonprofit Kft. SZTE BTK Szláv Intézet Katolikus Ifjúsági Alapítvány József Attila Kör Magyar Írószövetség VMDK Szegedi Tagozata Szegedi Bolgár Kisebbségi Önkormányzat Bolgár Baráti Társaság Meritum Kulturális és Művelődési Egyesület Fujifilm - Digitális Fotólabor Dr. Szemerédi Orvosi Kft.
79
16. Őszi Kulturális Fesztivál
Akiknek köszönjük az önzetlen segítséget, a jó tanácsokat, a türelmet: Andóczi Balogh Éva, Bajusz Péter, Balázs György, Beslin Anita, Bolgár Zsolt, Boros Anita, Braxmair Zsófia, Butora Sára, Csaba Levente, Deák Péter, Egeresi Nóra Ilona, Erdélyi Ágnes, Erdélyi Evelyn, Farkas Baráti Mónika, Fekete Csaba, Fizel Nikolett, Gajdán Bálint, Gáspár Róbert, Gyüdi Sándor, Hollósi Zsolt, Juhász Péter, Kálmánné Mihályi Noémi, Keczer Gabriella, Kolonics Erika, Kovács Anett, Kovács Gyula A., Krabot Péter, Maláj György, Marton Árpád, Miskolczi Ágnes, Nyéki Tamás, Németh Anikó, Orcsik Roland, Paku M. Zsófia, Révész Balázs, Révész Tamás, Szabó Éva Andrea, Szarvas Eszter, Szécsi Imre, Tandi Flóra, Gusztosné Thékes Andrea, Tóth Győző, Verbai Katalin, Vékony Tímea
Médiatámogatóink
TELIN TV élettel teli
80