Tisztelt Polgármester Úr, tisztelt Képviselő Úr, tisztelt karcagiak, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére – Karcag 2008

Tisztelt Polgármester Úr, tisztelt Képviselő Úr, tisztelt karcagiak, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nagy megtiszteltetés számomra, hogy nemzetünk egyik legnagyobb ünnepén, a 1848-49-es szabadságharc 160-ik évfordulóján, a város ünnepi önkormányzati ülésén, Karcag

partnervárosainak, és városom, a felvidéki Szepsi önkormányzata és lakosai

nevében szólhatok Önökhöz. Szeretném mindnyájunk nevében megköszönni a meghívást, megköszönni azt, hogy e neves évfordulón együtt ünnepelhetünk Önökkel. Azért is nagy megtiszteltetésnek veszem ezt a lehetőséget, mert évek óta, amióta aláírtuk az együttműködési szerződést, amióta évek hosszú során különböző ünnepi alkalmakkor ide járunk, meggyőződhettünk arról, hogy a város mennyire tiszteletben tartja népünk történelmét, hagyományait, és hogy ez mennyire nem csak a város szűk környezetére érvényes, hanem az egész történelmi Magyarország területére és népeire egyaránt. -1-


Arról is meggyőződhettem az évek során, hogy ez a hozzáállás nem csak a polgármester úr személyes hitvallása. Sok olyan emberrel cseréltünk eszmét, beszélgettünk, vitáztunk itt Karcagon, akik jól ismerik a külföldön élő magyarság helyzetét, akik tudják és átérzik, hogy számunkra a kitűzött kokárda nem csak egy emléknap szükséges kelléke, hanem nemzeti büszkeségünk forrása, hovatartozásunk jelképe is. Egyfajta kinyilatkoztatás, demonstráció, annak a hirdetése, hogy magyar mivoltunkat és sorsunkat vállaljuk abban a néha barátságtalan közegben is, amely még a mai modern-nek mondott, egységesnek és toleránsnak hazudott Európánkban is feltornyosul ellenünk, és hullámai megpróbálnak elnyelni bennünket. És sajnos majdnem mindegy, hogy a külföldön élő magyarság melyik csoportjáról beszélek. Mi, felvidéki magyarok mégy csak nem is nagyon panaszkodhatunk. Volt egy nyolc éves időszak, amely a legutolsó parlamenti választásokkal zárult, amikor kormánytényezőként tudtuk irányítani sorsunkat, amikor kipróbálhattuk azt az ideálisnak -2-


mondható állapotot is, amikor szlovák és magyar demokrata gondolkodású politikusok tudták vezetni az országot kisebb-nagyobb összhangban. Sajnos a 2006-os választások után összeállt a számunkra lehető legrosszabb kormánykoalíció: a szocialista Fico pártja, a privatizációs módszereiről hírhedt, eddig Európát is elutasító Meciar-párt és a nacionalizmusáról elhíresült Slota-féle nemzeti párt. Ezután rögtön kiderült, hogy a szlovákiai társadalomban még nem haltak ki azok az előítéletek, azok a fóbiák, amelyek nem engedik, hogy tényleg európai, tényleg demokratikus és tényleg toleráns társadalomnak ítéljük meg azt a politikai közeget, amelyben élünk. Még divat a magyarellenesség, még nem halt ki az asszimiláció szándéka, még parlamenti határozattal meg lehet erősíteni a Benesi dekrétumokat, meg lehet vonni a már elért kisebbségi és nyelvi jogokat, lehet kínozni a magyar oktatásügyet, lehet a sajtót megfosztani szabadságától, lehet politikailag szelektálni az uniós támogatások kedvezményezettjeit. Lehet még Európa szemébe röhögni, lehet még a polgároknak hazudni, lehet még demagógiával igazolni rossz és félrevezető politikai lépéseket. Szerencsésnek mondhatja -3-


magát az az európai magyar, aki ezekkel a módszerekkel nem találkozik naponta, akinek az ilyen politikusi viselkedés - itt, vagy otthon - nem keseríti meg mindennapi életét! Ezért is kísértük nagy figyelemmel a múlt heti magyarországi népszavazást, és hála Istennek meggyőződhettünk arról, hogy a magyar nép meghúzta a határt: Eddig és ne tovább! Számunkra is fontos példa, fontos és példaértékű polgári magatartásforma, amikor a választópolgár megállj-t tud és mer parancsolni az ígéreteit nem teljesítő, félrevezető és hazudó politikai viselkedésnek és kinyilvánítja, hogy ebből többet nem kér! Gratulálunk a kiálláshoz, és gratulálunk az eredményhez is! Így érthető, hogy 1848-49-es szabadságharc eszméi is számunkra más jelenősséggel bírnak, számunkra más üzenete van, mintha csak egy történelmi időszak elvei, ideáljai, céljai lennének. Számunkra a szabadság, az egyenjogúság, az egyenrangúság, a sajtószabadság, a testvériség olyan fogalmak, amelyek elérése ma is az aktuális politikai célok közé sorolhatók, amelyekért a mai magyarság – lehet, hogy -4-


országonként más-más eszközökkel – harcol, és amelyek elérése sok helyen a magyarság megmaradásának záloga. Akár most is aktuális lehet, ahogy Kossuth Debrecenben a szabadság eszméjét hirdette: „… el kell foglalnunk Európában azon állást, hogy valahányszor az európai nemzetek hatalmának képviselői (…) Európa ügyei fölött akarnak intézkedni rólunk, nélkülünk senki sem intézkedjék (…) Elérkezett a perc, midőn Magyarországnak szabaddá, függetlenné kell lennie, elérkezett a perc, midőn Magyarország, s különösen a nemzet képviselőinek kötelessége Isten, a világ, Európa és a nép előtt kimondani, hogy szabadok, függetlenek akarunk lenni.” A magyarság történelmének évszázadai sűrűn át vannak szőve olyan eseményekkel, amikor tettekkel bizonyította, hogy csak ebben a közegben, szabad társadalomban tud nőni, fejlődni. Akkor kibontakozik a tehetsége, akkor alkotni, építeni

-5-


tud, akkor születnek Nobel-díjasok, akkor tud önmagának s a világnak is hasznosat nyújtani. Amikor ezt a szabadságakaratunkat tényleg meg tudtuk mutatni önmagunknak, Európának és a világnak, az leginkább az 1848-49-es szabadságharc ideje volt. Ezért tisztelnek minket a világban, emlékeznek a magyarság harcára, emlékeznek honfitársaink tetteire, emlékeznek az aradi vértanúkra, a megtorlás kegyetlenségére. És mi is büszkén viseljük e hagyatékot – büszkék vagyunk őseinkre, büszkék vagyunk tetteikre, büszkék vagyunk arra, hogy megmutathattuk Európának és a világnak a társadalmi és politikai fejlődés útját. És az is meggyőződésem, hogy ennek a történelmi örökség tudatában, ezzel a hagyatékkal tarsolyunkban fogja az itt élő magyarság végezni a munkáját, fog harcolni nemzeti és kisebbségi létünk érdekeiért. Hiszem és vallom, hogy március üzenete, az 1848–1849–es évek hagyatéka, beleivódott zsigereinkbe, gondolkodásmódunkba. Még ha megbukott is a szabadságharc, -6-


még ha kudarcba is fulladt, de az a fény, amely akkor Magyarországról beragyogta Európát és még ma is, 160 év távlatából utat tud mutatni, sokszor kapaszkodót ad, ez a fény, ez az eszme pótolhatatlan számunkra. És azok a hősök, azok az emberek, akik harcoltak, akik életüket adták a szabadságért, azok példáink maradnak, büszkén emlékezünk rájuk és büszkén nemzetünkhöz tartozónak valljuk magunkat. Olyan értékeket képviseltek, olyan elvekért harcoltak és adták életüket, amelyeket a mai Európa hirdet és sok helyen meg is él, de sajnos az össz-magyarság nagy részei számára még mindig elérendő politikai célként fogalmazódik meg. Bajza József 1849-ben írta e sorokat: „Ha szabad boldoggá akar lenni a nemzet, akarnia kell a demokráciát minden józan követelményeivel. Sőt, országunk sajátságos földfekvési viszonyainál fogva akarnunk kell a demokráciát, mint egyedüli elemet, melyre a magyar faj élete alapítható.” Majd folytatja: „Tehát csak a szabadságban van jövőnk. A szolgaságban megsemmisülése mindenünknek áll -7-


előttünk. A szabadság pedig demokrácia nélkül éppen úgy nem képzelhető, mint fény világosság nélkül.” Mily igaz, örökérvényű szavak ezek! Azért igazak, és azért örökérvényűek, mert a nemzetünkről vallanak, nemzetünk hitét, hitvallását és szabadságvágyát foglalják magukba. Azt, hogy a magyar nemzet csak szabadságban képes élni és alkotni! Isten minket úgy segítsen!

-8-

Tisztelt Polgármester Úr, tisztelt Képviselő Úr, tisztelt karcagiak, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Recommend Documents