Tisza István – a háború jelképe Az utolsó õsz
T
Háborús miniszterelnök Ki volt ekkor Tisza István gróf (1861– 1918), akit október 31-én délután néhány katona bérelt lakásában, a Hermina úti Róheim-villában pár perc alatt meggyilkolt, s akinek utolsó szavai – ha igaz – úgy hangzottak: „ennek így kellett történnie”. Háborús miniszterelnökként az elsõ napokban országszerte lelkesen ünnepelték. Azután – ahogy a háború elhúzódott – minden harag és keserûség céltáblájává vált. Hosszú háborút épp úgy senki sem várt, mint tömeges emberáldozatot, hatalmas kiadásokat, az orosz és román betörést, éhezést és katasztrofális közellátást. Bár igazán nyomasztóvá utódai alatt vált a belsõ helyzet, a háborút végig õ testesítette meg a nemzet,
ill. az egész társadalom szemében. Õ, aki annak megindítását a legkevésbé akarta, de aztán a leghatározottabban képviselte a végsõkig való kitartást és a német szövetséget. Azt, hogy mit küzdött Tisza a hadvezetéssel a civil érdekek, az osztrák féllel pedig a magyar gazdasági érdekek védelmében, mit vitatkozott a német szövetségesekkel, csak közeli hívei tudták. Kifelé a szilárd, nem hurrá-optimista, ezért inkább hitelességet sejtetõ, háborúpárti, némethû magatartását megõrizte a breszt-litovszki béke (1918. március 3.) után is, amikor pedig a cenzúrázott sajtó is a békekötést szorgalmazta. Nem volt õ háborús uszító, szemben egy békevágyó ifjú uralkodóval, IV. Károllyal és Zitával, hanem az erõ és magabiztosság megjelenítését tartotta szükségesnek. Az antanttal szemben az egyenrangúak békekötéséhez, idehaza az elégedetlenek fékentartásához, az uralkodó elit és a hatalmi apparátus, a nemzet önbizalmának fenntartásához. Elõrevetítette tragédiáját, hogy kormányfõi bukása után is (1917.
június 15.) õ maradt a birodalom legmarkánsabb politikusa; a magyar hivatalos politikában nem történhetett semmi az õ (és pártja) hozzájárulása nélkül. Amikor az antant már a totális gyõzelmet várta, Tiszát II. Vilmos és talán Ludendorff mellett elsõ számú háborús bûnösnek tekintette. Olasz repülõk 1918 szeptemberének elején Tisza ellen izgató röplapokat dobtak a magyar alakulatok állásaira.
A délszláv egység veszélye Az antant sokáig ingadozott, vajon fölszámolja a Habsburg Monarchiát, vagy csak megcsonkítsa, de megõrizze mint európai hatalmi egyensúlyi tényezõt. Tisza mindig a felbontás veszélyétõl félt, tudván, hogy az Magyarországot is területében érintené.
A trónörökös és Tisza István a tescheni fõhadiszálláson, 1916
MNM Történeti Fényképtár
Tisza István Skerlecz Iván horvát bánnal. Zágráb, 1914
Miniszterelnök a fronton. Tisza István, kezében kézigránáttal a kirlibabai táborban, 1916
MNM Történeti Fényképtár
isza István halálával írta be nevét az 1918. októberi õszirózsás forradalom történetébe. A megelõzõ napokban nem volt hatalmi döntéseket hozó tényezõ. Miniszterelnökségérõl már másfél éve leköszönt, IV. Károly lemondatta.
3
MNM Történeti Fényképtár
MNM Történeti Fényképtár
Ételosztás gróf Sigray Antalné ingyenkonyháján. Budapest, 1918 körül
Sorban állás kenyérért. Budapest, 1918 körül
HÁBORÚ A HÁTORSZÁGBAN
1918. április 8–18. között Rómában megtartották az ún. elnyomott nemzetek (csehek, szlovákok, lengyelek, románok, déli szlávok) konferenciáját. Ez már az antant – formailag ugyan még nem hivatalos – támogatását jelentette a Monarchia felbontásához, Csehszlovákia és a nagy délszláv egységállam megteremtéséhez. Bécs a délszláv területeket gyorsan megpróbálta a Monarchia keretében egyesíteni. Ez kimondatlanul is a dualizmus feladását, trializmus kiépítését (egyben Ausztria hegemóniájának biztosítását is) jelentette volna. Magyar politikus aligha adhatta áldását ehhez. Még akkor sem, ha ez a horvát túlsúlyú délszláv állam (kb. 106 ezer km2,
ötmillió lakossal) formailag a magyar korona alatt (szubdualizmusként) létesülne. Ehhez azonban Tiszát kellett volna megnyerni. Ezt próbálta IV. Károly azzal, hogy szeptember 5-én a frontról magához kérette, s a délszláv viszonyok megismerése címén „tényfeltáró körútra”, a külvilág elõtt az élelmezési viszonyokról való tájékozódásra küldte. A délszláv körút során 13 nap alatt mintegy 3000 km-t tett meg Zágrábtól Dubrovnikon, Cetinjén, Mostaron át Szarajevóig, majd onnan Eszék, Karlócán át Újvidékig. Útjának közel fele közlekedéssel telt. Csak autón 1169 km-t ment, sûrû gumidefektektõl kísérve, míg õt magát átmeneti betegségek
gyötörték. Kísérõje, Nádasdy Béla alezredes, (a zágrábi honvédkerület utolsó vezérkari fõnöke) kitûnõen ismerte a délszláv világot, könyvben megírta az utazást. Szerinte Tisza legalább 117 személlyel tárgyalt, politikusokkal, köztük ellenzékiek is, fõtisztekkel, tisztviselõkkel, vezetõ lelkészekkel, vállalkozókkal. Itt-ott még falusiakkal is.
Szarajevói incidens Az utazásból egyedül a szeptember 21-i szarajevói incidens hagyományozódott az utókorra. Boszniai szerb és horvát politikusok egy csoportja jelentkezett Tiszánál, s egy sokak (23) által aláírt, kemény hangú emlékiratot ter-
KATONÁK A HÁBORÚBAN A szétesõ k. u. k. hadsereg katonái minden irányból megindultak hazafelé. Katonavonat, 1918
BTM Kiscelli Múzeum
Elesett magyar katona a lövészárokban, 1915
4
MNM Történeti Tár
Budapesti lisztjegy, 1915
jesztettek elé, amit még le is kellett fordítani szerb–horvát nyelvbõl. A terjedelmes nyilatkozat a bosznia-hercegovinai népesség, különösen a szerbek háború alatt elszenvedett megpróbáltatásait ecsetelte igen nyers sérelmi hangnemben, kihangsúlyozva a hatóságok, s nem csak a katonaság brutalitásait, a kivégzéseket, internálásokat. Felsorolva emellett a politikai, vallási, nyelvi korlátozásokat, megaláztatásokat. A követelések pedig a közkegyelmen, a teljes körû kártérítésnyújtáson, a tartományi alkotmányosság „helyreállításán” túl már az összes monarchiabeli délszlávnak a nemzeti önrendelkezés alapján való egyesítésére vonatkoztak,
A brassói állomáson a román elõrenyomulás hírére menekülõk várják a vonat indulását, 1916
fenyegetõen elutasítva a „tervezett Magyarországhoz való közvetlen csatolást…”, ami „erõszakos cselekmény lenne, mely [...] a legrosszabb következményeket vonná maga után”. „Ha mi erõszak és igazságtalanság révén szétdarabóltatnánk, a szerbek, horvátok, szlovének egységes népének szenvedésteli lelke a harc vértanú útján fog haladni, hogy azon vagy elégjen és elbukjék, vagy egységét és szabadságát elérje.” Tisza felkészült a számára szélsõséges vélemények jelenlétére, Sarkotiå tábornok, Bosznia-Hercegovina tartományfõnöke, s mások is tájékoztatták a kavargó politikai óhajokról. Erre a határozott és goromba memorandumra
Osztrák–magyar fogolytábor Olaszországban. Érdekes Újság, 1918
MNM Történeti Fényképtár
Ételosztás a Nyugati pályaudvarnál a frontról hazatérõ katonáknak. Budapest, 1918
azonban – amely szövegezésében igen távol állott az udvari diplomácia iratstílusától – nem volt felkészülve. Amikor a küldöttség délután ismét megjelent, állva fogadta õket, közölte velük, hogy az emlékirat nem felelõsségérzettõl áthatott hazafiak szava; tartalma abszurd, hangja tudatosan vagy öntudatlanul az ellenség céljait szolgálja, a megosztást. „Uraim, így nem lehet írni.” Egy Tiszára igen jellemzõ mondat is elhagyta a száját: „Az urak elhárítanak maguktól minden olyan megoldást, amely a nemzeti problémát csak részben oldja meg, s azt mondják, hogy annak teljes egészében és a nemzeti önrendelkezési jog alapján kell megtörténnie. Uraim! Ha komolyan
5
Közellátás az I. világháborúban z I. világháborúban döntõ jelentõségû volt a „teljes gazdaság teljesítõképessége” a siker szempontjából. Nemcsak a haditechnikai eszközök, fegyverek, lõszerek termelése, biztosítása, hanem a háborús jelentõségû, vagy még annál is fontosabb A német katonakenyér (elöl) és a sötétebb, hátország, a haza ellátása is. élvezhetetlen civilkenyér A francia gazdaságnak a kezdeti igen nehéz helyzetet követõen sikerült viszonylag jó ellátást biztosítania, megfelelõ egyensúlyt teremtve a hadiipari termelés és a lakosság ellátása között. A hadiiparhoz hasonlóan állami ellenõrzés alá helyezték a fogyasztási javak és az élelmiszerek termelését. A lakosság gondjai az élelmiszer-ellátás területén – a vetésterület jelentõs csökkenése, a behívások és rekvirálások következtében – súlyosak voltak. A kormánynak azonban – a gyarmatokról és az USA-ból származó élelmiszerimporttal, ellenõrzéssel és az 1917-tõl bevezetett racionalizálással – sikerült a rendelkezésre álló élelmiszert úgy elosztania, hogy sem az éhség, sem a nyomor nem tudott eluralkodni az országban. Nagy-Britannia háborús gazdálkodásra nem készült fel megfelelõen. Az áttérés érdekében létrehoztak egy állandó, a napi háborús politikát irányító testületet, a „War Cabinet”-et (háborús kabinet). A lakosság élelmiszerrel és fogyasztási javakkal történõ ellátását nem tudták ugyan a háború elõtti szinten tartani, a magánfogyasztás mintegy 20%-kal visszaesett. Az élelmiszerimport a háború folyamán egyharmadával csökkent. Ezt a belsõ agrártermelés fokozásával sikerült kiegyenlíteni úgy, hogy csak 1917-ben lépett fel élelmiszerhiány, amire racionalizálással és árellenõrzéssel reagáltak. A mezõgazdasági minisztérium a teljes élelmiszer-ellátás 85%-át monopolizálta. A Német Birodalom is háborús gazdálkodás nélkül lépett be a háborúba. Csak 1916-ban, amikor a gyors gyõzelem elérése már illúzióvá vált, indították be az ún. Hindenburg-programot a hadsereg számára történõ hadianyagok termelésére. Az élelmiszer-gazdálkodás óriási gondokkal küzdött, miután a parasztok behívása miatt a termelés 30–40%-kal csökkent. 1916-ban felállították a Háborús Élelmiszer-gazdálkodási Hivatalt, amely centralizálta az élelmiszer-gazdálkodást. Ennek alacsony hatásfoka 1916–1917-ben az ún. „káposzta-répa télhez” vezetett, amikor sok német család szenvedett az éhínségtõl. A hivatalos élelmiszer-fejadag a világháború második felében már csak töredéke volt a békeszükségletnek. A német hadigazdaság azonban egészében hatékonyan mûködött. Mivel Ausztria–Magyarország sem számított hosszú háborúra, nem hozott létre magas szintû háborús szervezeteket. Csak az 1914-ben elszenvedett súlyos harctéri vereségek után helyezték a haderõ ellátását biztosító fontosabb gyárakat, üzemeket katonai felügyelet alá. A háború megváltoztatta a birodalom gazdasági életét. A polgári fogyasztás számottevõen csökkent, mert közel kétmillió bevonult katona kiesett a fogyasztásból, de a hátországban kenyérkeresõ nélkül maradt családok ellátása is a létminimumra esett vissza. 1915-ben bevezették a kenyérjegyet és a gabonával kapcsolatosan elrendelték a kényszergazdálkodást. 1916 telén már súlyos helyzetet teremtett a nyersanyag- és élelmiszerhiány. A gabona-, húsés tejtermelés évrõl évre csökkent. 1915–1916-ban a gabonatermelés a korábbi évek termelésének csak a kétharmadát érte el. 1917-ben a Monarchiában az élelmiszer-ellátás már katasztrofális volt. (A liszt-fejadag Ausztriában 165, Magyarországon 233 g, míg húsból és zsírból mindössze 17, ill. 34 g.) A katonaság élelmezése is ijesztõen romlott, pedig õk a hátországinak jó dupláját kellett (volna) kapják. A legsúlyosabb az utolsó háborús év volt. A kenyéradagok nagymértékben csökkentek. A nehéz fizikai munkásoknak sem jutott napi fél kiló. Ausztria–Magyarország nem volt képes a hátország nélkülözéseit, szenvedéseit enyhíteni. 1918 decemberére már a frontot sem tudták volna ellátni. A háborús nyomor a tömegeket otthon is, a fronton is fokozatosan a háború ellen fordította. F. I.
A
Lits Gábor: A hadigazdálkodás jellemzõ vonásai az elsõ és a második világháborúban c. cikke alapján. (Új Honvédségi Szemle, 2006. jan. 5.)
6
akarunk beszélni, hagyják a nemzeti önrendelkezési jog jelszavát békén! Törõdik Anglia a nemzeti önrendelkezési joggal? […] Ez a monarchiánk szakadékba döntésére forgalomba hozott, ellenségeink verte politikai hamis pénz.” A szemrehányások sorát azzal zárta, ami az emlékezetben egyedül maradt meg: „talán tönkremegyünk […] de mielõtt tönkremegyünk, lesz erõnk azok letiprására, kik magukat az ellenség játékának odaadják”. Nem ütött az asztalra lovaglóostorával – nem is volt nála ilyen –, de az asztalra vágta az inkriminált emlékiratot. Mire az egyik küldött halkan azt mondta: „hajdemo” [gyerünk] – s kimentek a szobából. Tisza maga is elismerte, hogy goromba volt; de úgy vélte leckét kellett adnia, s fõként erõt mutatni. Ne feledjük: ezek éppen a bolgár front összeomlásának napjai. Tisza a Monarchia struktúrájának minden érdemi átalakítását a magyar nemzet, a magyar állam jövõje szempontjából végzetesnek tartotta. S elkerülhetõnek remélte. Sem egy Habsburg Jugoszláviát, sem egy Szent István bélyegû Nagyhorvátországot nem volt hajlandó elképzelni. Sarkotiå verzióját sem egy virtuális Nagyhorvátországról – még egészen távoli ígéretként sem. Elõször itt találkozott a Monarchián belüli felbomlás manifeszt jeleivel, annak (kaotikus) népi támogatottságával, amit letagadott: a csendes forradalommal. A gorombaság a kiúttalanságot érzõ kétségbeesett politikus megnyilatkozása volt.
Vesztes háború – felkészülés a békére Drámai beszéde, amelyet október 17-én mondott el a képviselõházban kulcsmondatával bevonult a történelemkönyvekbe: „Én nem akarok semmiféle szemfényvesztõ játékot ûzni a szavakkal. Én elismerem azt, amit gróf Károlyi Mihály t. képviselõ úr tegnap mondott, hogy ezt a háborút elvesztettük. Elvesztettük nem abban az értelemben, hogy ne tudnánk még tovább is szívós és hõsies védekezést kifejteni… de igenis elvesztettük abban az értelemben, hogy […] a háború megnyerésére többé reményünk nem lehet…”
BTM Kiscelli Múzeum
OSZK Kisnyomtatványtár
Kimért, elõretekintõ, Azt mondja, hogy a cseh–tót politikus fogalmazás. Októállam fantazmagória, de azt ber közepére már nem volt is, hogy vállaljuk az antant titok a háború elvesztése. elveibõl adódó konzekvenciDe Tisza beismerése volt ákat. Fel kell világosítani a az, ami minden kétséget elgyõzteseket az itteni valóoszlatott. Károlyinak nem, ságról, különben nem lesz de Tiszának az uralkodó tartós béke, nem az lesz, osztály egésze el kellett amit õk akarnak, s újabb bohiggye. Ugyanezen a napon nyodalmak jönnek. Károlyivált ismeretessé mindenfelé ék kötelessége – mert õk bírnak odaát több rokonIV. Károly manifesztuma, szenvvel –, hogy meggyõzmely a birodalom túlsó fezék õket: a Nyugat végzetes lére elismerte a nemzetek tévedése volna, ha „a Duönrendelkezési jogát, megFalragasz, rajta ceruzás felirat: „3000 péld. éjjel leszállítva”. na-völgy viszonyainak renígérte Ausztria szövetségi 1918. október 28. dezését nem a magyar nemállammá való átalakítását. A császári manifesztum és Tisza beszé- onáriusok”. S fõként nem voltak ag- zetre alapítva, hanem a magyar nemzet de – mely inkább erre, s csak részben resszív szándékaink. Magyarországra a ellen igyekeznének megcsinálni”. FiKárolyira való reakció volt – a mani- körülmények (Szerbia és Oroszország) gyelemre méltó, hogy a jövõ latolgatáfesztummal egy irányban hatott: a fel- kényszerítették rá a háborút. A király sában beszédeiben nem kap súlyt az bomlás felé. Különösen a katonaságra, engedélyével 22-én dokumentumokat ország territoriális integritásának fogalill. a hadmûveleti területeken. A front- olvasott fel, amelyek 1914 júliusából ma. Pedig igazán integritáspárti volt. parancsnokok azonnal reagáltak, sok- igazolták, milyen sokáig ellenezte a (Szekfû Gyula szerint õ lehetett volna felé nem merték kihirdetni az uralko- hadüzenetet, s hogy õ – azaz Magyar- az a politikus, aki szakítani képes a terüdói manifesztum kísérõ parancsát a ka- ország – akadályozta meg Szerbia be- leti integritással.) Tisza István beszéde a Házban is tonáknak. Jelentették, hogy a magyar kebelezésének hadicéllá nyilvánítását. Nem lehet nem észrevenni, mennyi- erõs visszhangot váltott ki. Õ lett a legénységre Tisza beszéde külön is hare keveredik realitásérzék és naivitás a következõ napokban a vonatkoztatási tott. Tisza persze komolyabb volt annál, folyamatok feltartóztatására, átirányí- pont – mind a jobb-, mind a baloldal számára. Mintha õ lenne megint a semhogy a vereség beismerésével be- tására való törekvésében. Nem ismerjük békeillúzióit. Lehet, miniszterelnök – a leválthatatlan. érje. Programadó célja is volt felszólaNéhány nap múlva kitört a fiumei lásának. Egyfelõl a teljes, gyors elkülö- hogy nem voltak kisebbek, mint Káronülés Ausztriától, másfelõl felkészülés a lyiéknak. Azt mondja 22-én: a béke horvát lázadás, 24-én megindult az békére. El kell fogadni a wilsoni eszmé- „amely ha fájdalom nem is lesz az, olasz (angol, amerikai, francia, cseh– ket, a népszövetségi békebiztosítás amit jogos védelmi érdekeink is meg- szlovák támogatású) offenzíva. Tisza gondolatát, s fõként minél elfogadha- kívántak volna, de amely mindenesetre nem volt tétlen. Beolvasztotta a tóbb békét kell kötni. (Erre 22-én is meg fog felelni azoknak a magasztos Munkapártot régi ellenfele, Andrássy visszatért.) Míg Károlyiék az ország elvi álláspontoknak, melyeket ellenfe- Alkotmánypártjába, segítette õt beülni demokratizálását, a nemzetiségek ki- leink is zászlaikra írtak és hirdettek.” a külügyminiszteri székbe. Még a radikális választójog eszméjét is elégítését, a németektõl való elszakadást hirdették, jó- A Tisza-gyilkosság helyszíne: a Hermina úti Róheim-villa hallja 1938-ban elfogadta, hogyha ez a tömörülés lépne kormányra – a részt a „demokratikus lelkû” antant megnyeréséért, konzervatív összefogásra épüa konzervatív Tisza, a nagylõ erõs kormány a válság megpolitikát náluk jobban isoldására. A forradalmat nem merve, a taktikára helyezte kitörõ vulkánnak képzelte, haa hangsúlyt. Magyarországnem az ún. agitátor-modellben nak persze külön kell tárgondolkodott. Az izgatókat gyalni az ellenféllel. „Felvikell semlegesíteni, ehhez is a lágosítani” kell õket, hogy a felülrõl való bomlást megakanemzetiségek a magyar dályozni. 30-án még ott van az nemzeti állam elvi alapján Alkotmánypárt klubjában Weállnak, s Magyarország kerlével, de azt mondja: „az „nem a népszabadságok elén szavam ideje lejárt”. Máslensége”, hogy van itt denap meggyilkolták. Szervezett mokrácia, alkotmányosság, merénylet volt. „nem vagyunk sötét reakciSZÁSZ ZOLTÁN
7
8
