Tircsi Mária
Világjáró nagyapáim / Egyik keletre, a másik nyugatra / Tircsi Mátyás és Úr Károly az I. világháborúban
Anyai nagyapám néhai Úr Károly 1894. január 27-én Tisztaberken született és egész életét ott töltötte volna el, ha…………… Apai nagyapám néhai Tircsi Mátyás 1888. március 9-én született Zajtán és ı is ott élte volna le dolgos életét, ha……… ……ha 1914-ben nem tör ki az elsı világháború. Hadkötelesek voltak mindketten. Úr nagyapám 20 éves, Tircsi Mátyás pedig 26 éves volt. Egyébként falusi gazdálkodó középparaszti réteghez tartoztak. Ebben megegyeztek. Tircsi nagyapám magas, bivalyerıs, semmi munka nem fogott ki rajta, Úr Károly inkább alacsony termető , lírai alkat volt. A háború mindkettıjük életét fenekestıl felforgatta. Ebben is megegyeztek. Tircsi Mátyás 1914-ben már nıs volt, egy fiúgyermek boldog apja, robosztus termete ellenére figyelmes, gyengéd férje szelíd feleségének. Zajta sváb település, ı is sváb származású, mély katolikus vallású parasztember volt. Heten voltak testvérek, mind a heten fiúk. A háborúban megkapta a kisezüstöt. A közel harcokban nem igen akadt legyızıre. Hogy hogyan állt a katonasághoz azt E Nagy István mellékelt cikke jól érzékelteti. 1915-ben Przemysl-nél harcolt és fogságba esett. Apám elmondása szerint lefegyverezte az ırséget, és megszökött. Fához kötötte az ıröket eléjük rakta a fegyverüket és kereket oldott. Mikor hazajött beosztották a kassai tüzérezredhez. Velük ment Franciaország felé. Újra fogságba esett. Ekkor megláthatta Párizst is, de arról nem túl lelkesen beszélt: szép, szép, de nem nekem való……mondta. A fogságban Franciaország és Belgium kikötıiben volt rakodó munkás. 1922-ben került haza. A családnak ez jelentette a háború végét. Még négy gyerek született, köztük apám is. A háború miatt 10 év korkülönbséggel. Nagyapám ezután csak Bajcsy Zsininszky Endre 1939-es kisgazdapárti választásakor folyt bele a politikába. Ekkor pár napra fogva tartották, a család sem tudott róla. Egyébként élte dolgos hétköznapjait. Hangoztatta, hogy nagyhatalmi érdekekbıl ı más emberre többet fegyvert nem emel; „ aki az embereket manipulálja, hogy háború legyen, én azokat az embereket, nemzeteket megvetem.” Úr Károly nagyapámról több személyes élményem maradt, mivel Tisztabereken sokáig szomszédok voltunk. A békességre , nyugalomra törekvés jellemezte. A háborút egyáltalán
nem neki találták ki. A szoba sarka volt az ı birodalma. Ott irogatott és rendezgette irományait. Verseket, visszaemlékezéseket, feljegyzéseket, bibliamagyarázatokat, színdarabokat. Ezeket az elveszettnek hitt füzeteket kaptam meg tavaly nagynénémtıl, Ur Eleknétıl, kissé hiányosan és kopottan. A harcokról és fogságról írt visszaemlékezése az oldalszámozás alapján hiánytalan . A verselı naplója szakadozott, végérıl pár vers hiányzik. Mellékelem az átgépelt visszaemlékezését teljes terjedelmében, valamint pár versét amelyekre visszaemlékezéseiben utalt. Mindezeket változtatás nélkül, régies írásmóddal, helyesírási hibákkal. A versek mellé a napló megfelelı oldalának fénymásolatát is mellékelem. Versbe szedve a harcokról 31 oldalt, a fogságról 9 oldalt , összesen 40 oldalt írt 1915. karácsonyáig naplójába idınként ledátumozva, aláírva, vonalas füzetben. A visszaemlékezéseit valószínő már hazatérve írhatta 50 oldalon keresztül, kockás füzetben. A napló és visszaemlékezés alapján a térképen bejelöltem az utat, amit nagyapám 1915-tıl 1920-ig bejárt. Emlékeim közt van még egy versszak, ami hiányzik a naplóból, amit gyerekként anno megtanultam: Amerre a szemem ellát Vad fövevény itt a határ Nincsen kinyíló virága Hol hazám virágos tája Az iratok közt nem voltak színdarabok, amelyek egy részét úgy tudom a fogságban játszották. Ugyancsak nem találtam az ünnepekrıl való megemlékezésekrıl sem írást. Hiánylom a visszaemlékezésbıl azt a történetet, amit pedig sokszor elmesélt. Amikor a Kaszpi-tenger felé utaztak a fejadagjukat nem adták ki, ezért ahol tudtak, loptak. A tengerhez érve már nagyon éhesek voltak. A tengerparton egy vén orosz dinnyeárus figyelmét páran lekötötték, a többiek közben lopták a dinnyét. Az öreg mikor észrevette, nagy patáliát csapott, a hadifogoly bakák meg a tengerbe rugdalták a dinnyéit. Ekkor derült ki, hogy a tisztek elvonták az ellátmányt a foglyoktól. Az összes tisztet, aki benne volt a sikkasztásban,magyart és oroszt egyaránt- felakasztották. Nagyapám szerint a magyarok voltak a zsiványok, ık vették rá az oroszokat, hogy magyar fogoly honfitársaik minden élelem nélkül maradjanak. Egyébként emlékeim szerint nagyapám egyik kedvenc étele volt a görögdinnye kenyérrel.
Nyaranta elvállalta a csıszködést a tsz dinnyeföldeken, ilyenkor együtt voltunk és sokat mesélt. Olvasva visszaemlékezéseit, kitőnik, hogy nagyon jól megtanult oroszul. Vagy csak a kalmükföldön használt nyelvet tudta jól, mivel fogságának jó részét ott töltötte. Nekünk gyerekeknek oroszul csak egy trágár szövegő dalt tanított meg, ami úgy kezdıdik: Bárizsnya, bárizsnya…. A háború után mindinkább a vallás felé fordult. Ott találta meg lelki békéjét. Vasárnaponként összejöttek páran, és magyarázták a bibliát. Írása alapján Jehova tanúja lehetett. Az elsı világháborút húszegynéhány év után követte a második. Akkor már egyik nagyapám sem volt hadköteles. Szerencséjükre, mert nem szívesen mentek volna katonának. Úr nagyapám a vallás és irodalom felé fordult. A békét és csendet kereste. Késın nısült. Édesanyámék gyerekek voltak még a háború idején. Nagyapám a sógorék kertjében nagy bunkert ásott. Szatmár bombázásakor itt húzódott meg a család és a rokonság. Tircsi nagyapám papnövendék fia ez idı alatt a bombázott Szatmáron volt a katólikus püspökség óvóhelyén. „ A püspöki palotát három telitalálat érte. Az épület ennek következtében összeomlott. Az óvóhelyen 21 személy lelte halálát. Csak Tircsi István maradt életben.” /Erdélyi Napló, 2004/ A tágabb Tircsi családból a férfiak közül többen odamaradtak a háborúban. Tircsi Pál a Donkanyarban lelte halálát, a többiek egyszerően eltőntek. Apám 16 éves volt, mikor a magyar csendırség elvitte munkaszolgálatosnak a román hadszíntérre, mindössze azért, mert el merészelt búcsúzni a szomszéd zsidó kislánytól. Szerencsére megmenekült a harctól, de sárgaságba esve, tetvesen került haza, így az orosz katonák nem ıt, hanem 19 éves nıvérét- Tircsi Irént- vitték el Oroszországba málenkij robotra, mindössze azért, mert sváb származású volt. 7 évig volt távol hazájától. 1944. karácsonyán vitték el és 1951 húsvétján jött vissza, mikor már szülei nem reménykedtek. İseim ebben a háborúban sem zárkózhattak el a világfelfordulás elıl. De ez már egy más történet..
Ur Károly visszaemlékezése a harcokról és fogságról prózában
El kellet menni minden ………..ás nap vasárnap reggel egész 42 évig minden……….fogható embernek a ki csak katona volt be kellet vonulni. Egész sor szekér indúlt el, zászlót kí bontva magasra tarva szólott a dall. Fel fel vítézek a csatára. El kisértők kik a szőleit kik a testvéreit és rokonait az elsı vasút álomásig. Dél után vissza jöttünk a szekerekkel, igen azokkal a szekerekkel a mék el vitte a falunkból az embereknek színét és a javát. Csend volt a falunkban csak a szomorúság és a búslakodás volt majdnem mínden háznál, ki a férje útán ki az apa testvér és rokon útán búslakodik. A nagy csendett csak a szekerünk zörgése válltotta fel. De hát el kellett menni mindnyájúnknak a haza védelmére, mert mindent szeretnünk kell, de a mi a legföbb a minden ígaz magyar szívébe dobog , mikor hazáját minden felöl ellenség támadja meg, akkor gyúlad ki minden magyar szívébe az érzelem a mej azt súgja, Szeresd a hazát. Mert mi a haza! Az a hej hol születtünk a hol bölcsınk ríngott hol gyerek korúnk… oltúnk hol virágos réteken virágot szedtünk. ……földjére a jó Isten ezer áldást adott már minden kis rögére. Igen…ez a haza…. A mejben élünk. De azért ha kell halnúnk is kell. Ha nékünk ennyi jót ád a haza, akkor mi mit adhatúnk a hazának mikor azt veszéj fenyegeti? Óh akkor dobbanjon fel szíveinkbe az érzelem hogy mint a jó sorsban, úgy a bal sorsban… Szeressük a hazát. Nincs egyébb kíncs elsıbb csak az hogy hiv a haza és megyünk is. A szerb határon meg szólaltak az ágyúk. Az orosz határ felöl vész felhök kavarogtak . A határ szélek harc mezökké váltak. Tör az ellenség mínden felöl hazánkra. İsz felé jöttek a hirek hogy a szerb határon csapataínk egész belgrádig nyomúltak elıre, a lapok pedig írták hogy már be is vették. Apáink testvéreink rokonaink ott harcoltak ha gyöztek is. De a gyözelem is veszteséggel járt, sokan el estek sokan meg sebessültek többen fogságba estek napról napra mindég fogytak. Az ellenség pedig míndég ..több írányitotta hadakozó erejét hazánkra. Mennünk kellett már nékőnk is a kík még ithol maradtúnk, a fiataloknak , mert hísz szégyen is vón nékőnk ithol tétlen gyáván vesztegelni az idıtt, míkor öreg apáínk a harcmezıkön az útolsó csepp vérig védik a hazát. Bevonúltunk Szatmárra az 5. gyalog ezeredhez, de oda már Máramaros felöl halatszott az ágyú dörgés. Átt hejezték ezredőnket Rimaszombatra, ott egy hónapig kemény kíképzésben vettőnk részt az újoncok, mert csak azt hangoztatták hogy kemény 5.ös baka lenni, ugy mehetőnk hazát védni. Egy hónap múlva jött a parancs hogy ezredőnkbıl a 66 gyalog ezredet kellett kiegészíteni.. Átt adtak bennőnket a 66 gyalog ezredhez Mezıkövesdre Ott nem volt oj komísz az élet mínt Rimaszombaton a minázsi is százszor jobb volt. Csak az
volt a baj hogy a parancsnokaink is leg többen tótók voltak. Karácsony elıtt kaptam édes apámtól levelet Szerbiából irja hogy igaz be vették Belgrádott de már vissza is jöttek belılle három nap és három éjel jöttek vissza felé éhen …. fáradva. Hazúlról ís kaptam levelet írják hogy mindég közelebb közelebb halatszik az ágyú dörgés hát ez bízony nem a leg kelemesebb hírek ránk való nézve. 1915 év Febrúár 15dikén minket is be osztottak a menet századba, hív a haza tehát mennőnk kell. Mi elıtt el índúltúnk vón írtam egy harcra índúlásra való éneket, Cím.Édes atyánk por gyerme. Az észak nyúgati front felé írányitották útúnkat, egyőtt voltúnk jó ismerıs magyar fiúk. Meg indúlt a fekete gızös velőnk robogott mentől sebessebben a csata mezıre. Énekeltőnk hazafías énekeket csata dallokat. Jókor tavaszal már néhol szántogattak a mezıkön igaz hogy csak aszonyok és lányok fojtatták legtöbben a tavaszí múnkát. Haladt a gızös velőnk már a hegyek között hol a völgybe hol meg az alag úton bújkált velőnk a hegy alatt. Míg kí ért velőnk galicíának dombos földjeíre. De fekete szántó földje. Pedig sok vér omlik érte.Erdıket találúnk hol a fák derekba el voltak szaggatva, a fákba a fegyver gojók sőrően be voltak fúródva. Állomásokat találtúnk mejek széjel voltak rombolva, elértőnk a vég álomáshoz, kí szálltúnk és be lágereztőnk sátrakat ki vontúnk és meg píhentőnk. Ágyú dörgések és villanások észre vehetı a harctér felıl, másnap délben összesítettek bennőnket, egész ezredőnket vissza irányították kelet galicíába, egy heti utazásra ismét visszafelé magyarországon keresztől. Az utazás sok mindennel gyönyörködtette szemőnket, szép városokkal gazdag rónaságokkal meg érkeztőnk a fı városunkba. Pesten 4 napig álomásoztúnk, ismét meg índúltúnk Szolnok és Szatmár felé . ahová éppen egy szerdán késın este érkeztőnk meg, sokan voltúnk szatmárhoz közelre valók, mikor a vonat meg áltt, kis idı múlva jön egy bajtársam mongya hogy édes anyám ítt van. Igazán meg örvendtem a váratlan találkozásnak Csak az volt a baj hogy kevés ideig állt a vonat, Csomagot is hozott anyám mejbe sok mindenféle volt.élelem , dohány, szívar, stb, egykét szóváltás útán már főgyölt a masína. Búcsú csókúnk elválásra. A vonat már índúlóba. Isten veled kedves anyám, Ne sírj meg védjők a hazát. Robogott velőnk tovább a fekete gızös Máramaros felé ismét a kárpátok magas hegyei alatt és méj völgyeibe. Ott már egész zord idı volt kemény hidegek és nagy havak voltak, kí érkeztőnk ísmét galicía fekete földjére. Haladtúnk tovább de ott már ígen lasan, mert a nagy hó fúvások míatt terhelt vonatúnk el akadt. Álomások romjaít talállúnk mej mind aztat bízonyítja hogy itten már harcok fojtak. Nagyobb bizonyságai az is már hogy
sirokat talállúnk új keresztek le álítva a fejőkhöz, kard vagy csákó reá téve, a harc téren el esetek jeléől. Fekete hantok kít fedtek, Nyugodjatok békességbe. Lasan de még is el érkeztőnk Tarnopol és Taniszló alá Mind két városunkat az oroszok hadserege szállta meg. Pénteken este le száltúnk a vonatról ojan hó esés volt hogy szembe nem is túdtunk menní az ídıvel, csak úgy ha a szemőveget feltettők. Ágyú dörgés és fegyver ropogás hallík, itt tehát már a harc fojik, sorba egyenként indúltúnk el a nagy hóba, egész éjszaka mindég meneteltőnk, másnap egy nagy erdıbe be érkeztőnk, mejnek túlsó szélén voltak a mi elıırseink. Ezredes úr parancsára az erdı kútatására. Hosszú rajvonalba indúltúnk el a völgyekbe egymást vonszolgattúk a derékig érı havakba, dél felé járt az idı éhesek voltúnk már, mert a trénünk konyhánk el maradt messze tölünk a töretlen útak miatt. A nagy kutatásba el fáradtúnk 10 percnyi pihenıt tartottúnk, a hadnagy parancsára 1 konzervát mindenki meg ehetett. És tovább ismét újra az erdı kútatására, több ezredek csatlakoztak hozzánk. A nap le áldozóba volt, már már kí érkeztőnk az erdı szélére, csak ugy patogtak a fák ágain a fegyver gojók, Az ágyúk meg dördőltek, srapnelek robbantak felettőnk, három baj társúnk meg is sebesült. Mire egész be setétedett, meg szőnt a tőz. Az erdı szélén maradtúnk méj dekúngot takarást csínáltúnk kí lett adva a parancs hogy a szolgálatott míndenki híven teljesítse. A szakasz és raj parancsnokaink tótok voltak a harctéren már voltak, talán meg érezték a szagát a hajnali következményeknek hamarosan tele itták magokat átt adták a parancsot nekem és Bornemisza Jenınek hogy a szakasz elıtt tartcsúnk elıırsöket. 4 emberbıl álló elıırsöt fel váltva. A parancsot átt adták ık pedig vissza húzódoztak az erdıbe. El jött az éj a legénység hogy el volt fáradva több része a hó tetején kezdett el felé alúdozni. De mível a parancsot ketten vettük át Jenıvel kezdtők ıket ébrezgetni. Hosszú éj volt ez nagyon. Hajnali 3 órakor jött a hadnagy, kérdi töllem hogy hol vannak az altisztek, jelentem a hadnagynak hogy még este vissza húzódoztak az erdıbe. Feleli hogy nem baj majd sorba kerőlnek. A legénység hogy meg hallotta a hadnagy szavát kezdtek ébredezni. Kiadta a parancsot hogy hó köpenyt hó sapkát fel venni szúronyt szegez és elıre, meg indúlt elıttőnk és mi rajvonalba útánna. Az elıttőnk való falúra támadást intéztőnk , még setét volt mikor a falúhoz értőnk kezdett világosodni. Gép fenyver tőzzel fogadtak a múszkák bennőnket. Az ágyúk meg szólaltak Erıs tőzben csak elıre Isten nevében, ki vezérel veszedelmőnkbe, a falút fél körbe zártúk, kezdtek a múszkák menekülni trényeiket ott hagyták . Az elıre nyomúlás kí fárasztott bennőnket, szomjasok voltúnk. Volt egy kerekeskút a hadnagyom átt adta a kúlacsát hogy hozzak egy kis vízet de a kútnak le volt lökve a kereke. A támadásba sokkan meg sebesültek
közzüllünk Egy nehányan meg haltak. A falút ki kútattúk, asztán századonként sorakoztúnk összefelé. Mikor össze sorakoztúnk srapner gránát zúhogott felénk. Ellıre ismét egy magas dombnak az el foglalására, mikor fel érkeztőnk a domb tetıre iszonyú gojó záport kaptúnk elıbre nem is nyomúlhattunk le ástúk magunkat a földbe kezdett esteledni a tőz lassan meg szőnt Állandó fedezéket kezdtünk csinálni, volt egy kazal búza mínden ember egy egy kéve búzát vítt a fedezékbe hogy ne a hídeg havon tölcse az éjszakát. Késön éjszaka érkezet meg a konyha a mit a múszkáktól el vettőnk. Múszka mínázst ettőnk elsöben is a fronton. Addig három nap nem ettőnk, jól esett az árpa grizes leves, nagy hideg lett éjelre meg índúlt a hó esett annyíra hogy bennőnket egész befedett. A hó alatt pihentőnk Egy pár órát, a másik pár órát pedig szolgálatba töltöttők. Igy töltöttőnk el egy pár hetet a nagy hídegbe. Márc 18.dikára fel váltottak bennőnket 18 nap mindég az elsı fronton voltúnk ugy éjel mint nappal. A sáros földtıl fegyverőnk el piszkosodott mi magúnk is nappal sárosak éjszaka fagyosak voltúnk. Hátra mentőnk 2 napi pihenıre, hogy fegyverőnket és magunkat meg púcoljúk. Az nap éppen dél tájba támadni kezdett az orosz, nékőnk elöre kelett vonúlni az elsı rajvonalba fel domb tetıre, gojó zápor közt elıre míre oda értünk sokan meg sebesültek közöllünk . A domb tetıtt a múszka az ágyúval verette de mí azért ki tartottúnk minden támadásokat vissza vertőnk. Igaz hogy a mi századunkból 32 meg sebessült, 12 meg halt. Az ágyú tőzben egy jó pajtásom is meg sebessült. 3 sebet kapott, este víttők befelé a közeli kórházba, míre be víttők meg halt és más nap a neve napján temették el József napján Az éjel a konyhán háltúnk, erıs tőz ísmét hajnalba jöttek ránk megínt a múszkák de most ök huzták a kúrtát közel be vártúk ıket egész míg csak 4-5 száz lépésnyíre nem jöttek hozzánk. Össz tüzeket eresztettünk rájok, fél óra tőzelés után mind meg adta magát mint a raj ugy özönlöttek hozzánk felé. Fegyvert el hánytak kezeiket fel tartva örömmel jöttek hozzánk fogságba. Az nap egész dél után csend lett a fronton szedegettük összefelé a front között a sebessülteket. Márciús útóján meg kezdett a hó olvadni a lövészárkúnk beszakadozott meg telt vízzel, megindúlt az esı éjel nappal esett. Az oroszok frontja felıl megíndúlt az erıs szél hogy szembe alig túdtúnk állní az idıvel. Átt ázva átt fázva félig sárosak voltúnk, álltúnk elöırsön éjelenkínt a nagy oroszfronton. Sokat szenvedtőnk az idı vízsontagságaí míatt is a galiciai harctéren. Ott írtam a harcokról. Foj a harc a csata téren címő versemet. Április hónap következett. Jó idık lettek. Jókor reggel a pacsírták énekeltek, hirdették a tavaszt. A vándor madarak is fent a magasba csendesen hazafelé száldogáltak. Támadtak a múszkák többször is de nem síkerőlt nekik át törni a frontúnkat, nekünk pedig csak egy soros vonalúnk volt az oroszok 4.5. soros
vonala ellen, vártúk a segítséget egész Májúsig a mi bizony nem érkezett hozzánk. Május 8.dikán este a nyeszter partján átt törték a frontúnkat, a nyeszter partján volt két század cseh, által mentek még szombat este az oroszokhoz A két század hejjén által jött az orosz had erı vasárnap hajnalra egész körül zártak bennőnket ugy hogy egyenesen hátúlról támadtak meg bennünket. Elölrıl ágyúval és gépfegyver tőzzel verettek hátúlról pedig mint a raj úgy özönlött a muszka felénk. Kéttőz közzé rekesztettek, Elöl hátúl tőzben voltúnk. Onnan bíz nem szabadúltúnk, Fogoj lettőnk a hazáért, Igen az átkozott csehért, Foj a harc a csata téren, Isten véled magyar nemzet. Mí már tovább nem védhetőnk, Mert az orosz fogja lettőnk. Több ezredekbıl estőnk fogságba, kisértek bennőnket galicíán keresztől, kozákok lóhátáról korbáccsal hajtottak bennőnket. Jaj volt annak a szegény magyar katonának a mék csak inni lépet fére az útról míndjárt ott volt nyomába a kozák a ló hátáról szíjkorbácsal porozta a szegény magyar baka hátát. Igy hajtottak bennőket az orosz vasutvonal elsı álomásáig, egy álló hétig éjjel nappal éhen szomjan gyalogoltúnk. Az álomásnál már több felırőnen voltak fogjok. Találkoztúnk 2 falúbelinkkel. Voltúnk már 4 en egy falúból. Be vagonéroztak bennőnket 50 embert egy vagonba. Meg índúlt velünk az orosz fekete gözös, robogot velünk. Hol sebessen hol lassan, Három napí utazás után meg érkeztőnk Kijev városába, Kijevbe 2 napot töltöttőnk. mentőnk minázsira felé az orosz konyhára egy magas kaszárnya alatt mentőnk négyes rendekbe, a felsö emeletrıl az orosz katonák penészes kenyeret dobáltak le felé közzénk. A szegény éhes magyar katonák egymást tiporták egy egy db penészes kenyérért. Két nap múlva ismét be vagonéroztak bennőnket, irányították útúnkat nagy oroszország déli részére. Egy heti útazás útán megérkeztőnk Szizrán városába. Ott egész hat hetett töltöttünk a fogoj táborba. Legnagyobb foró nyár volt, a baragunktól messze volt a konyha, oda jártúnk minázsíra mínden délbe, bakancsúnk soknak nem volt mezitlább jártúnk, de ojan foró volt a homok a nagy hıségbe hogy a lábunk alig álta. Szomorú élete volt ott a magyar bakának, csak ingyen munkára víttek a városba, Volt egy fa iskola ott fizettek mínden napra 5. kúpeket, azt is azért mert apró fákat kellett gyomlálni, ha pénz nélkől kellettt vón gyomlálni, a fát ís ki gyomláltúk vón. Igy osztán keveseb pénzt kaptúnk érte. Valahogyan mégis jutott egy egy cígerettára a szegény fogjoknak, Innen is utnak indítottak bennőnket keresztől a volgán a hol 2 km vasúi híd volt. Innét egy heti utazás után megérkeztőnk Orenbúrgba. Egész ázsia szélén az úral fojónál lágereztek be bennünket. Kegyetlen nagy foróság volt alig álltúk a nagy höséget. Az éjszaka oly rövíd volt alig múlt el az esthajnal, már megtetszett a reggeli hajnal. Sokszor le ültünk este beszélgetni. Még le sem
feküdtünk azt vettük észre hogy reánk víradtt. A baragok nagyon régíek voltak tele voltak poloskával. balhával, Jártúnk által az Úral fojón ázsia nagy erdejében seprőnekvaló veszıért. Meg-meg fürödtünk az úral fojó vizében Sokszor el szökhettünk vón a nagy erdıségbe ha tudtúnk vón oroszúl beszélni. El hozzott bennüket a fekete gözös nagy oroszországon keresztől. Ázsia szélére. Isten túdja mikor vísz vissza bennünket. Orenbúrg igen nagy város, de sok szegény fogoj éhezett és nélkülözött benne. A minázsi rosz volt. Nem hiába hogy a teve oly sok volt mínt a csillagok az égen, a szegény fogjoknak teveböndı fıtt a minázsiba a marha hús hejjett Az éhség sok míndenre rá kényszerített bennünket itt értük el azt az ídıtt hogy az orosz állam kordéjos lovai lettünk négy fogoj egy kordéjba, hámot vettünk a nyakúnkba és húztúk a földel megtelt kodéjt másfél kiló méterre. Minden kordéj földért 7 kúpeket kaptúnk. A nagy melegségbe egy íngbe gatyába fojtattuk a nehéz munkát, az orosz aszonyok és lányok hordták a vízet és sajnáltak bennünket mert nagy melgségbe sok vízet fogyasztottúnk el. De mi csak azon igyekeztőnk hogy mentől több kordéj földet szálíthassunk naponta hogy júson pénz egy egy font kenyérre meg egy nehány cigerettára. Igen rosz volt a hejzetünk ha a mieink gyıztek a fronton még a minázst is el fogták tıllőnk. Mikor varsót el vették az oroszoktól nem szabad volt a fogoj tábor udvarán még meg sem álni ha valamej gyengélkedı fogojott őlve találtak az orosz posztok a korbáccsal kegyetlenől el porozták a hátát. Az is akkor történt mikor varsó el esett hogy teja gazt adtak de cúkrot nem adtak. Azt mondta a múszka hogy nyimá varsó nyimá szakhar. Magyarúl értve nincsen varsó nincsen cúkor. Itt írtam a fogságban El múlik a tavasz és nyár cimő versem. Aúgúsztús útóján ísmét vísza szálitottak bennünket a volgáíg vonaton. A volgán pedig 4 napíg hajón utaztúnk lefelé Dubovkáig az utban ismét irtam 2 verset cimje 1. Élet halál úra bölcs ígazgatója 2. Édes jó istenőnk mindnyájunknak Atyja Dúbovkán igen rosz életőnk volt, fekete kenyér, lencsés borsós gabonából és egy része föld volt. Ott voltúnk egy hétig onnan gyalog mentőnk 60 kiló métere Dubovka púsztáíra ismét föld múnkára. Ott egy kicsit jobb minázsink volt, a kenyér is jobb volt mert erıs föld múnkát végeztünk. Kin a púsztán föld baragokba laktúnk Egy hónap fizetésőnk 7 r. 50 k. volt. Ott írtam 2 verset Címje 1. Szép ıszi idı vasárnapján 2. El mereng a lelkem méj gondolatokba Onnan vísza jöttünk ismét gyalog dúbovkára A volga partján hejeztek el bennünket egy fa épületbe. A konyhánk pedig bent volt a városba a hová jártúnk minden délben minázsira. Török fogjok is voltak ott, nagyon el hagyatott de igen ehetıs emberek voltak, a minázsi rosz volt a halaknak csak a feje meg a farka uszkált a levesbe. Mi magyar fogjok kevesett fogyasztottúnk belılle oda adtúk a törököknek azok pedig a fekete kenyeret össze morzsolták a kendöjökbe bele öntötték egy tál levesbe éppen ojan volt mínt nállúnk a disznónak a sürü
korpás moslék. Körül ültek 10.en egy tálat jó izően kanalazták a hal zúpát. Dúbovkán értők el 1915.nek a karácsonyát. Szomorú karácsony volt ez nékünk a hadi fogjoknak. Akkor is irtam egy karácsonyi verset, Cimje Óh angyali karok kik egykor. 1916 Január 20. útnak inditottak bennőnket a nagy hídegbe egy nagy városnak Caricínek míndenüt a volga partján. A volga be volt fagyva a gız hajó nem járhatott így nekünk kelett útaznúnk 60. kiló mt. Egy falú volt csak az útúnkba a hová este 11. órakor érkeztőnk, fúlt a szibéríai szél oly kemény hideg volt hogy a falú útcáján sok szegény fogjoknak megfagyott közüllünk keze és lába. A cívil oroszok bezárták ellöttőnk az ajtótt, nem akartak a házúkba be engedni csak nagy rimánkodásra éjfél útán ereszgettek be bennőnket akorára már közzüllünk soknak keze lába meg fagyott. A tél nagyon kemény hideg volt, a rúhánk pedig kopott vékony volt a téli gyalogláshoz. Másnap este meg érkeztőnk Caricínbe. Ott is alig túdtak bennőnket el hejezni. Csak majd este késın 11. órakor egy nagy vilon telepbe. Ott már jobban éreztők magúnkat, igaz az épőlet nagy volt de 5000 ezeren voltúnk benne. Minden féle harci fogjok Ott voltúnk Febrúár 10éig. Akkor ismét be vagonéroztak bennőnket útnak índítottak azt se tudtúk mere vagy hová Kegyetlen hídeg volt a vagonba majd meg fagytúnk. Oj nagy hó volt hogy a telefon drótíg ért a vasút mentén. Egy heti útazás útán meg érkeztőnk Asztrahánba a káspi tenger partjára. Ott már egész tavaszias ídık jártak hó nem volt. Egész más éghajlat alá érkeztünk. Asztrahánba sok ezer hadi fogoj volt csak 30 ezer halt meg ott tífúsz betegségbe, az ívó víz rosz volt a táplálkozásúnk a minázsi az is hallevesbıl állott. Minden reggel a baragba a prícseken ott maradt sok közőllőnk, nem bírt fel állni betegé esett vitték a kórházba, nagyon kevés jött vissza belıllök. Kértük az Istent hogy seggítsen meg bennünket arra hogy abból a fogoj táborból vezéreljen el bennünket. 3 hét el telt a baragúnkat be zárták a betegség míatt, minden reggel vízsgálta a nyelvünket egy fıorvos. Bíztatott bennünket hogy ha nem lesz közöttünk beteg a baragúnk fel szabadúl ki visznek bennünket cívil oroszoknál fıdmives múnkára. Nagyon kért bennünket hogy tarcsúk magúnkat tisztán ı rendel a számúnkra mínden másodiknap fürdıtt. ha az étkezésünk rosz táplálék legalább magúnkat tarcsúk tísztán. Egy hét múlva nem lett köztőnk beteg, fel szabadúlt a baragúnk. Nem sok ídı múlva be is vagonéroztak bennünket ismét vissza felé azon az úton a méken oda víttek meg índitottak. Egy heti útazás útán meg érkeztőnk víssza Caricinbe. Onnan tovább más vonal ágon ismét Asztrahán másik széle felé víttek bennünket. földmives múnkára Asztrahán megye ritkás falúíba. egy nap mentünk még vonaton, nagyon el törıdve és éhezve mert a vonaton csak minden második nap kaptúnk enni. Le szálltúnk a vonatról, gyalog índítottak bennünket útnak 150 k.m. el voltúnk gyengülve meg índúltúnk lassan Asztrahán megyéjébe az Ergentia dombok felé. A falúk nagyon rítkák voltak. 50.60. k.m. egymástól
éjeken kint kin a pusztákon a szalmákba háltúnk. Meg érkeztünk harmadik nap egy falúba , az éhség rá kényszerített bennünket hogy széjjel járjúnk a falúba házról házra koldúlni. De bízony nem nagyon adtak kenyeret mert el rekliválták töllük. Nekik magoknak sem nagyon volt kenyerek. Biztattak bennünket hogy ha bejjebb megyünk a vonalágtól arra több kenyér van ott majd jobban kapúnk élelmet. Egy-egy tojást ha kaptúnk meg íttúk , és tovább ismét útnak indúltúnk. Vándorló koldús lett a szegény bakából nagy oroszországba, Ott is irtam egy verset. címje Vándorolok itt e messze tájon . Útaztúnk de nagyon kedvetlenül. Éppen húsvét nagy hete volt. Krisztús úrúnk is e héten szenvedett leg többet. Bizony mi is szenvedtünk eleget. Éhen egy heti útazásba. Sok elmaradozott közülünk úgy el gyengültek nem birták az utazást. Harmadnapra éppen nagy péntekre megint meg érkeztünk egy falúba, éppen a templomból jöttek ki felé, ott már míndönket el víttek ebédre a házakhoz ennünk adtak, összegyőltőnk ismét a templom elibe ott már egész kenyereket hoztak a számúnkra , meg índúltúnk ismét útnak még tovább. Abba a falúba már maradt egynehány közüllőnk munkára, a kik nagyon el gyengültek. Húsvét szombatja estvéjén meg érkeztünk ismét egy falúba, éppen a templomba voltak akkor volt nékik a feltámadás . A templomba a papjok kihirdette hogy meg érkeznek most el éhezett el fáradt fogjok, vegyék kegyelembe a hivei lássák el öket enni valóval. Az iskolába hejeztek el bennünk le vetkeztünk már többen el alúdtúnk mikor a gyülekezet a templomból jött kifelé egyenesen az iskolába hozzánk. Sokúnknak fogták a kezünket úgy ráztak felfelé az álmúnkból, éjszakának idején menni kellett velek a lakásokra. Mindönket meg csókoltak és mondták hogy fel támadt a Krisztús. Nekünk pedig mondani kellett vón Igaz hogy fel támadt de hát nem tudtúnk oroszúl Csak bámúltúnk hogy hol vagyúnk mi hejre érkeztünk hogy ojan szivesen és kedvesen fogadnak bennünket. Mert a múszkáknak az a szokás húsvétba hogy akár míjen haragossa vagy ellensége valaki húsvétba meg bocsájt egymásnak avval hogy meg csókolja egymást és mondja az egyik hogy fel támadt a Krisztús A másik pedig felelé igaz hogy fel támadt. El vittek bennünket míndınket az oroszok magúknál, éjfélkor asztalhoz ültettek ök magok is velünk együtt hozzá fogtúnk vacsorálni, Volt sok minden féle ételek de nem nagyon túdtunk enni a sok éhség útán vacsora útán a házba szırpokrócokat le terengették fejőnk alá párnát adtak takaróúl egy egy búndát 2 ten voltúnk egy hejen. édesden el alúdtúnk sokat szenvedtőnk de még is örömmel ébredtünk húsvét elsı napjára. Reggel kaptúnk egy egy pár hímes tojást a lábúnkra adtak egy harizsnyát meg reggeliztünk, kocsiba befogtak ugy vittek bennünket vissza a templom elébe, sokan bámúltak bennőnket. Volt közöttünk hegedős cígány is rá kezdtek hegedülni mivel az orosz nép hegedü szót nem halottak kalácsott himes tojást halmazával hordták hozzánk felé. Megíndúltúnk ismét, de most már egész meg újúlt erövel és
vidámabban. Beszélgettünk a szép Húsvétról a mejre víradtúnk. Estére kelvén meg érkeztünk egy kis városba szép kis piaca volt be vezettek bennünket a város házába ísmét széjjel hivogattak bennünket az oroszoknál vacsorára, de több részünk már nem mentőnk mert a pocakúnk tele volt fehérkalácsal. Következı nap szét osztottak bennőnket minden orosz gazdának egy hadi fogjot. Minket még vagy húszónkat el vittek egy tanyára de oda már kocsin víttek el, mikor meg érkeztünk néztek bennünket az oroszok mert még addig nem láttak fogjot. A tanya volt ojan mínt itt nállúnk rendes kis falú, templom nem volt benne azért tehát csak tanya volt Be mentünk a község házába el osztottak széjjel a tanyán bennünket Ott volt ám csak furcsa élet İk nem túdtak magyarúl, mi nem túdtúnk oroszúl beszélni, mutogatttúnk egymásnak mint a némák, ugy értettük meg egymást. 7r 50k egy hónapi fizetésünk. Nagyon jó szívő nép azért az orosz nép elsı két három /nap/ nem hagytak bennünket dolgozni hogy pihenjők ki magúnkat, dohánt gyúfát adtak hogy nem volt pénzőnk, ök magok vettek. Szét néztem az údvaron se kapát se kaszát nem találtam sehol, gondolkoztam azon hogy vajon mivel dolgozhatnak ezek. Amint egy kasza gép volt az údvaron meg egy eke egyébb semmi Meg kezdtük a múnkát, az udvaron dolgozgattúnk holmí egymást, Egy 12 éves gyerek volt a gazdám. El jött a széna kaszállás, ki mentünk a mezıre, kin voltúnk 2 hétig, vagy akartúnk vagy sem de tanúlnúnk kellett oroszúl mert magyar szót nem hallottúnk, Alig vártúk hogy vasárnap legyen mert csak akkor gyülhettünk ösze a hadi fogjok beszélgetni az élettünk sorjáról hogy kínek mijjen gazdája van. Kasza géppel vágták a fővet Búzát Gabonát minden féle terményt. Ki ült a kasza gépen! senki más csak a szegény hadi fogoj annak kellet legtöbbet karolni kevés fizetésért. Igaz hogy a kosztúnk már ott jobb volt, minden nap káposzta leves ha hús volt is benne de azért meg unhattúk a mínden napi ételt. Mert az oroszoknak az a minden napi étkezés a káposzta leves. Ha böjt nincs hússal ha böjt van repce olajal. A kenyér az marathatós volt nállok El múlt a nyár. 6 hónapot töltöttem egy gazdánál, más hejre rendeztek nagyobb gazdánál télére, a hol sok szarvasmarha jú és teve volt. Ide haza magyar országon jó szerel még lovon sem ültem ott meg a tevéket kellet mínden nap hátalnom a mitıl bizony eleínte még írtóztam egy kicsit de késıbb csak hozzá szoktam ahoz a csúnya állathoz. Késı ıszel el vittek messze a tanyától a nagy púsztaságra, az ergentia dombok közzé. Juhásznak. Ott lettem ám számadó és bojtár is a kalmíkok közzött amej igen csúnya ábrázatú félelmes nemzet volt a földbe be vájt üregekben laktak és legínkább döggel táplálkoztak. Írtam itt is egy verset cimje Juhász vagyok messze orosz földön El jött a tél ígen nagy hídegek voltak oda haza a sok jószágnak júhoknak és tevéknek
kellett gondját viselni. Három gazdaszonyom volt, gazdám nem volt de volt parancsolóm a három aszony, sokszor aztse túdtam mék lábomra áljak. Na de azért még is jól töltt az ídı téli estenként öszegyültőnk a fogjok a hol én laktam, kártyázgattúnk, beszélgettünk a hosszú fogságúnknak meg nem túdó. ki nem gondolható vége felıl, Mikor együtt voltúnk a fogjok énkelgettünk énekeket és hazafias dalokat. Beszélgettünk édes hazánkról, és a háborúról így aztán könyebben teltek a meg únt fogságú percek és órák. Tudtúnk már valahogyan az oroszokkal is beszélgetni Karácsony közeledett böjtöt tartottak az oroszok, mi velünk is kezdték meg tartatni, de bízony mí nem kedveltük a repce olajjal fızött káposzta levest, híába beszélgettőnk nekík hogy mi nem böjtölünk, nekőnk nem vétek az ha szalonnát eszőnk, sokkára még is beléjek beszéltük hogy mi nállúnk nem esszük a repce olajal fızött káposzta levest, mert mi nállúnk a repce olajat a vonat kerekére kenik. Itt is írtam egy verset ezekrıl cimje Mit ér ez az élet halldd kedves bará/tom/ El értük a fogságba 1917nek a tavaszát a fogjokat ismét más hejre rendelték engem épen ojan gazdának adtak a kinek sok júhai voltak, nagyon jó gazdám került el beszélgetett velem sokszor órákig míndenrıl, kérdezte hogy hogyan van minállúnk, és el beszélte hogyan van ık náluk. Ott oroszországba nincs senkínek saját nevén álló bírtoka, csak a kozákoknak meg a földes úraknak. İk a jobbágyoknak csak 12. évtıl minden férfire kapnak 6 hold földet. Ha valamej embernek van 6 fia mínden fiú gyermekre kap 6 hold földet, mínden évben mínden férfi a ki meg haladta a 12. évet fej adót fizetett 3 rúbelt. A kínek fia nem volt csak lánya az nem kapot földet csak a mít a saját részére kapot. De 25 kupekért árendálhatot akár 1000 holdat is. Nem is beszéltek ık aról hogy hány hold földjük van, csak aról hogy hány db marha vagy hány db jú vagy teve van. Nyár elején ismét ki vitt a gazdám juhásznak az ergentai dombok púsztájára, ott terengettem a júhaít a nagy meleg nyári napokba. A tíkasztó melegségbe gondoltam hazám tölgyes dombjaíra , mert bizony ott még bokrot sem lehetett találni a nagy púsztaságokon. Sokszor szomjas voltam de a völgyekbe a mi kis fojam fojt is sós volt a víze. sokat gondoltam hazám tiszta fojóira. Irtam is két verset 1.cimje Forrón sőt a nyári nap fény 2.cimje Hazám ha rád emlékezem Nyár útólján haza kerőltem a púsztáról hozzá kezdtem a gazdámnak szekeret és egyebb féléket csínálni el is vettek tılle, és sorba kellett járnom a hol gazda nem volt az össze tört szekereít boronáít csinálgattam az orosz aszonyoknak. Jól tölt az idı oda haza az árnyékon dolgozgattam a mit két nap alatt meg csínálhattam vón csínáltam 4 napíg ís kevés 15 pénz volt egy napra , tehát amijen volt a fizetés ojan volt a
múnka, 1915. év májúsba estem fogságba, igaz sok felé voltúnk itt orosz országba, minenünnen küldtem levelet . 2 éve már hogy fogságba vagyok 2 év elteltével kaptam egyszerre 2 lapot, Bízony nagyon jól esett már az is csak hogy annyít túdhattam meg 2 év alatt idehazúlról hogy istennek hála élnek és egészségesek. Csak a gondolatúnk volt íde haza úgy éjjel mínt nappal már 2 évi fogság után, nagy oroszországból a szép magyar hazába. Mert bízony elég nagy, az a megye a mékbe voltúnk, nagyobb mint a mí Magyar országúnk, vonal ág egyetlen egy volt benne, szegény magyar fogjok gyalogolhattak is benne eleget. A nagyon meg únt fogságba el értők a 1918.ik évet Márciús havában ki ütött a foradalom. Szabad világ lett,Egyík város a másík várossal, egyík falú a másík falúval kezdett harcolni, A fogjoknak is ki lett mondva hogy a ki akar haza mehet a ki akar szolgálhat tovább úgy ahogy akar nem 15 pénzért ha nem amennyít kér. Mindjárt fel is hagytam a szolgállattal voltak jó kollégáim hozzá kezdtünk kümíves munkát fojtatní majd késıbb ács munkát asztalos munkát, szoval addig még csak a fogjok a kík értettünk egy kícsít a mesterséghez mesterek voltúnk, de amikor a foradalom kí tört ezer mesterekké váltúnk mindenikünk azon ígyekeztőnk hogy mentől több pénzt szerezzőnk a haza jövetelre 1918nak az összén meg is indúltúnk haza felé meg pakolva élelemmel a 150. km. Útnak gyalog az elsö vasút állomásíg. Az orosz nagy nemzet két pártra szakat, az egyik párt volt a kozákokból és a földes úrakból a másik pedíg a szegény jobbágy népbıl. az elsı párt neve fehér gárda a másodiknak pedig veres gárda volt fojt a harc minden felé nagy oroszországba. ember ember ellen testvér testvér ellen fía apa ellen harcoltak, rombolták pusztították saját magúk országíkat, Egy hetí utazás után meg érkeztünk a vasút álomásra, a vasút mentén fojt a harc, dörgöt az ágyú ropogott a gép fegyver, Fel száltúnk a vasútra másnap be érkeztőnk Caricínbe ott volt ám csak fúrcsa világ, tele volt a város katonasággal a veres gárdával, mentek lefelé a harc tére. Fehér zászlóra rá volt írva hogy Világ szabadság Fél körbe vették a várost a fehérek sok sebesült katonák voltak a kórházba, nappal a repüllı gép kerenget a város felett éjszaka a fényszóróval dolgoztak Caricínbe nagyon rosz világ volt, Bújkáltúnk a városba mert erıvel be akartak állítaní bennünket fegyver alá a veres gárda közzé. De nekünk nem az volt a szándékúnk 4 éví fogság után hogy nagyoroszországba fegyvert fogjúnk, Hanem az hogy rég el hagyott hazánkba vissza térhessünk. A fogoj táborokat be zárták nem adtak a fogjoknak enni csak két napba egyszer, kényszerítették a fogjokat a fegyver fogásra. Hazafelé nem túdtunk jönni mert a vonal ágak el voltak vágva a mék a határ szél felé vezetett. Egy hétíg bújkáltúnk caricínbe, éjjel a kövezeten háltúnk lestük az alkalmat ara hogy ha már haza fele nem túdúnk jönni, legalább oda vissza túdnánk menni a honnét el indúltúnk Mert a városba nagyon rosz vílág volt tele volt
menekültel a tífúsz betegség el volt terjedve a katonák és a civil nép közt az éhség pedig napról napra növekedett. Egy éjszaka még is sikerült a vonatra fel jútnúnk a mékkel vissza útazhattúnk ahoz az álomáshoz a hol fel száltúnk. Meg szöktünk a forrongó városból, meg indultúnk ismét gyalog vissza felé a 150. k.m. úton. Bízony nagyon roszúl esett anyí szenvedés gyaloglás és 4 évi fogság útán nem haza felé vezet a sors. hanem még míndég vissza felé nagy oroszországba. Gondoltúnk az édes hazánkra a kít már rég el hagytúnk, talán jobb lett volna érte meg halní ott a harc mezın mínt sem hogy anyí szenvedést hosszú fogságot talán soha el nem jövö szabadságot kellett el érnünk Egy heti gyaloglás útán víssza érkeztünk oda a honnan el indultúnk és ismét munkához láttúnk mert a három heti útazásba el fogyott a pénzünk. Keresnünk kellett megínt, lestük vártúk az alkalmakat és túdakozódtúnk arról hogy még egyszer meg indulhatnánk rég el hagyott szép magyar ország felé, hogy ítt hagyhatnánk ezt a nagy forongó országot. Mert forongot annyira hogy egész emberi mészárlások történtek. A fehér gárda a veres gárda vezetıit fel aggatta. Víszont a veres gárda a fehér gárda vezetıit végezte kí. Csak a köz népbıl volt fogoj a vezetıket kí végezték. Késı ısszel oda kerőlt a front a hol mi voltúnk. dörgött az ágyú ropogot a gép fegyver egy egész hónapon által, A hónap alatt sok míndent által kellett érnünk, Mík a fogjok is vártúk mindig a legroszabbat magunkra, mert a fogjokból sokat rákényszerítettek kít szépen kít erıvel a fegyver fogásra a veres gárda közzé. E miatt a kozákok ojan kegyetlenek voltak a fogjokhoz hogy a hol csak fogjot találtak kegyetlenül kí végezték. Az elöttünk való nagy falúba a veresek voltak, Onnan a földes úrakat a veresek el üzték, marháíkat, juhaíkat méneseíket szét osztották, házaíkat ki rabolták bútrokat és egyéb drágaságokat ékszereket egymás közzött széjel osztották. Majd fordúlt a kocka a fehérek lettek erısebbek, a falút meg támadták, a veres katonák kezdtek menekülni el felé, menekült jobbnyira az egész falú mert majdnem mind hibásnak érezte magát. Szekerekre pakoltak terményt házi berendezést és a család tagokat marháíkat juhaíkat magúkkal együt hajtották. Egész nap hosszát ment a menekült népség, hónapokig a púsztákon laktak hajléktalanúl. Jószágaik juhaik széjjel széledtek a nagy mezökön, a gazdátlan jószág minden felé kóborgott a púsztaságon. Az útakon el volt csorgatva a termény a menekülléssel minden púsztúlt, Pusztították, rabolták kergették egymást ugy annyíra hogy útoljára egyík félnek sem volt semmije. Púsztúlt mínden el fogyott az élelem 1919.nek Janúár hónapjába kí őtött a ragájos betegség, a spanyol dög halál úralkodott úgy a katonák mínt a cívíl nép között az egész országba. Ember alig volt a kí egészségesen fen járt, A temetıbe a halottak ott napoltak a föld színén nem volt a kí el
temesse. Mík a fogjok is mínd a spanyol betegségben voltúnk. 2tı meg is halt közzőllőnk. De azért ínkább a gyerekek és az öregek haltak meg legg többen. Púsztított a dög halál, púsztított a háború púsztította a nép egymást és mindeneket, A veres gárda frontja éppen a hol mí laktúnk a tanyánál volt. Dörgött az ágyú ropogott a gép fegyver, a katonák közzül is mindig több esett a spanyolba úgy anyíra hogy a civíl házak meg teltek beteg katonákkal. A hol akkor laktam, a gazdám bíró volt, velem együtt 12 keten voltúnk egy családba, az egész család mind beteg volt egy 12 éves fíún kívől az viselte gondját jószágnak júhúknak meg a beteg családnak úgy a hogy túdta énnékem úgyan egy deszka ágy meg egy pohár tea víz viselte gondomat, három hetí lázas betegségben. Bízony nem reméltem hogy 4 évi fogság útán meg láthassam szép magyar hazámat. De az Isteni gondvíselés nagy a mej mindenekre ki terjed Az ö szavára húllúnk a föld porába. Ö akaratja nélkül egy haj szál sem esik le fejünkrıl. Erıs hatalma meg tart meg ha a sír szélén állúnk is. A gazdám hogy bíró volt a veres gárda vezetıi éjszakánként oda szálásoltak abba a szobába a hol én fekődtem Volt ojkor egész éjszaka irkálták a fel szereléseket hogy a katonáknak mi szükséges vagy hány esett betegségben. Épen éjfél után le akartak fekődni cigeretta füsttel meg telt a szoba a rosz levegöjő szobába lázas betegségembe fel eszméltem, és kezdtem szét nézní. A hogy vetkeztek le felé a veres öltönyök alatt kozák öltönyök voltak. Beszélgettek a harcokról hogy is lennének ık ha a harcban találkoznának kettı közzőllök az apjával kettı pedig a testvérjével. De nem csak ık hanem sokszázezrek vannak most ijennek nagy oroszországba. Mire igy el beszélgetek elnyomott a láz annyíra hogy majd csak egy hét múlva tértem magamhoz. Febrúár útólján még nagy havak és hídegek voltak. Míkor könnyebben éreztem magamat kímentem a gazdám údvarára, bízony a rémőlet fogott el míkor szét néztem. Istáló hogy nem volt karánba telelt a jószág egész télen. a karámba az ökrök meg voltak dögölve a jászol mellett le volt fagyva vagy hóval be lepve, A többí teheneknek is nagyobb része széjjel a karánba meg dögledezve a kertben a júhok széjjel szórtan mínd meg dögölve volt. A családból is meg haltak két kisebb gyerek meg egy öreg. Ember dög halál jószág dög és a háború mindent púsztított. A márcíúsi hónap útóján kezdett az ídı melegedni a sok dög húlla kezdett szagosodni A járt erönk alig volt meg , féltőnk hogy a sok dög húlla még nagyobb kolerát okoz mínt a mijen volt. Voltúnk már vagy hárman akík fen szédelegtőnk a fogjok közzül is. A veresek le hajtották a fehéreket a káspi és a fekete tenger közzé, már még ágyú szó sem hallattszot, az út meg nyílt elıttőnk. de erınk és élelmőnk nem volt az utazáshoz. Bíztúnk az istení gondviselésben hogy a kí addig gondúnkat víselte abba a nagy pusztúló országba majd csak meg segít és vezérel haza felé utazásunkba is. Áprillis1. napján hárman
vettőnk egy kis lovat, éjjel nappal jó enyhe ídık jártak, Hamarosan csínáltam két kerekbıl álló talígát, élelmőnk az utra igaz nem volt mert amít a télelején győjtöttőnk a veres katonák betegségőnkbe el kobozták tıllünk. Node voltak jó gazdáínk a hol lakosgattúnk, mind meg segitett bennünket útra valóval, élelemmel, úgy annyíra hogy össze gyült hármónknak egy egy zsák élelem. Bízony amijen erönkbe voltúnk egy sem bírtúk volna el a pakkúnkat. De készen állott a vándorló fogjok fogatja a kis muszka ló és a két kerekő talíga. Fel pakoltúnk rá és be fogtúnk. Egy meg fogta a kötö fék szárát a másik meg melölle hajtotta a harmadik pedíg fel ült a talígára a holminkhoz hogy el ne vesszen. Sorba jól esett a píhenés ha a talígára fel cípejedtőnk, mert a betegség miatt az utazásba hamar el fáradtúnk. 1919.ben Ápr. 6.ikán ismét útnak índúltúnk nagyoroszországból. Istenben bízva avval a reményel hogy hát ha meg segít hogy vissza térhessünk rég el hagyott szépmagyarhazánkba. Több fogjokat hagytúnk ott betegen közzőllőnk Kettı meg halt, az ídegen hazába ídegen hantok alatt alússzák álmokat. Harcok és szenvedések útán béke hamvaíkra. Mentőnk el búcsúzni beteg társaínktól keserves könnyek fakadtak szemeínkbıl nekík is nekünk is mikor az útolsó Isten veleteket mondtúk. Utolsó isten áldjont mondtúk a tanyának a hol három évi fogságba oj sokat szenvedtőnk. Meg índúlt a kis ló útánna a talíga oj símán hogy semmi zörgése nem hallatszott Bámúltak bennünket az oroszok, bámúlt volna mínket a mi magyar népőnk is ha láttak volna hogy vándoroltúnk nagy oroszországból. Akárcsak ezelıtt ezer évvel az ıs magyarok mikor Ázsíából vándoroltak magyarországba felé oroszországon keresztől. Éppen úgy vándoroltúnk mi haza felé a 4 évi hosszú fogság útán nagy oroszország púsztáín. Míg a púsztán jöttünk a tanyáknak csak a falait találtúk vagy le rombolva vagy le égetve voltak, éjjelenkínt a falak között háltúnk. Szomjasok voltúnk az ídegen hejjen vízet nem leltőnk, sokszor szomjan feküdtőnk le avval a reménnyel hogy nem lesz az úgy mindég. Reggel ismét útra kelvén fojtattúk útúnkat tovább, Így útaztúnk egy hétíg míg el értük az elsı vasút állomást. Két falut találtunk az útban mínd két falúba új temetık voltak a spanyol betegség töltötte meg, minden felé úgy volt nagyoroszországba. A vasút álomásnál eladásra került a fogatúnk, egy orosz ígért érte 250. rúbelt. A másik pedig egy kenyeret annak adtúk tehát a mejík a kenyeret ígérte mert egy kenyér 300. rúbel volt. Míg el készülgettünk a dolgainkkal távolról már látható volt a gözös fekete főstje. Hamar össze szedtők magúnkat egy két perc már meg is érkeztett a vonat. Fel száltúnk kis ídı múlva már robogott is velünk a fekete gözös. Be érkeztünk Cáricínba, egész más világ volt nem ugy mínt a mult évbe harcok már nem voltak csak a jelei. Az éhség az igaz nagy mértékben meg
volt, de minékünk volt az útazáshoz élelmünk. Cáricínba 4 napíg voltúnk míg kaptúnk igazolványt a mejjel tovább útazhassúnk a vonaton. Cáricínbe mínden nap egy vagont adtak a fogjok számára az el távozásra avval a bíztatással hogy haza felé viszík., de hazúgsággal jártak mert Szibéría szélén volt egy nagy város Szamara oda akartak bennünket vínni a veresek, a városon köről sáncokat ásni. Cáricínbıl el índúltúnk ügyeltünk arra a vonal ágra a mék Szibéria felé vezet, Mikor el érkeztünk Jár nevő városba a hol az egyik vonal ág Szibéria felé a másik pedig Galícía felé. Ott szét bújkáltúnk az állomásba az orosz vasutasoktól kérdezısködtőnk hogy mék vonat índúl a galícia határ széle felé. A vasutasok szivesen útba igazítottak bennünket és mondták hogy ügyeljünk ök rájok, ök majd meg mondják mék vonat índúl a galícía határ felé Akkor mí a hová csak túdtúnk széjjel az orosz cívíl nép között bújkáljúnk szét a kocsikba, Ugy is lett, míkor a vonat indúlni akart a vasútasok szóltak, a temérdek orosz cívil nép nép között elıre törtőnk hogy csak fel szálhassúnk a vonatra , mikor a népség fel szált egy éles főgy már robogot is velünk az orosz fekete gözös a rég el hagyott édes magyar hazába. Hálát adtúnk Istenőnknek hogy meg segitett bennünket hogy nem elfelé Szibériába hanem a szőlıföldőnk határjai felé vezérel bennünket. Robog a gözös jár a kalóz a kocsikba, ránk néz kérdi hogy fogjok vagyúnk feleljők ígen, nem is kért tıllőnk jegyet mondja hogy mennyenek szabadon úgy is régen várják a szabadúlásokat. Hosszú útazás után meg ékeztőnk Kijev városába, Éppen május elsejét ünnepelték a veressek nékiek ez legnagyobb ünep. Kijevbe temérdek katonaság volt még ott is kényszerítettek bennőnket a fegyver fogásra. De ott már voltúnk 3000ezeren fogjok akíknek nem a nagy oroszországi harc vágy éget a szívében, hanem a régelhagyott haza újra viszont látása. Míg keresztől jöttünk nagy oroszországon míndenütt csak a púsztúlást és a rombolást láttúk a vasút állomások le égve a vonal ágak hídak fel robantva a városok falvak kirabolva legtöbb része le égve. Mindenütt csak a foradalom jelei volt látható. Kijevbıl már egy vonat índult el velünk Galicia határ felé. Mikor meg érkeztőnk galicia szélére leszáltúnk a vonatról, a veressek ott adtak bennünket a Lengyeleknek, meg kezdtők az útazást galicián keresztül. Elsıben is Taniszlónál őltőnk vonatra, a hol 1915 be fogságba estőnk. A lövész árkúnkat meg figyeltük, a hogy azt el készítgettők 1915.be most is úgy találtúk, kí volt gyepesedve, talán emléknek hagyták meg. Galícía földjén nagy harcok fojtak a vílág háborúba, az élelmünk a hosszú utazásba el fogyott. Galiciába nem kaptúnk sem pénzér. sem sehogyan enni valót. Vonat csak volt de tőzelı anyagja nem volt, sokat el índúlt velőnk az álomásból csak fele útjára túdott velőnk menní a másik álomásnak, meg áltt a fele úton velőnk várta az elıttőnk való álomásból a segéj mozdonyt. Mik pedig a fogjoknak hogy élelmőnk nem volt nem is
kaptúnk, a vasút töltés oldalán vad sóska volt Míg a vonat segéj mozdony útán várt, addig a fogjok széjjel széledtőnk sóskát gyepelni, az is jó volt mert csílapította az éhségünke. Igy jöttőnk keresztől galicia földjén. Már közzel jöttünk a kárpátokhoz, még csak egy álomás lett volna az utolsó álomásig sem bírt el jönní velőnk a vonat, Míkor ki szálltúnk többé nem vártúnk a vonat útán. Össze szedtők a fogsági betyár bútrot ott hagytúk a vonatott, meg índúltúnk gyalog tartottúnk egyenest a magas kárpátoknak a Vereckei szorosnak. a magaslaton még hó volt , bízony nem a leg kelemesebb utazásúnk volt sok beteg ki fél bakancsba ki bakancs nélkül mezítláb rongyosan éhesen gúrúltúnk a havas magaslatról le felé. De mínd egy volt már csak…… közel már az édes haza felé. Míkor el értők a magyar határ szélt, el keseredett szívőnk , mikor a határ szélén Cseh katonák áll… fegyverbe, és a magyart csak mínt bújdosó vándort fogadják a magyar hazába. Tovább jöttünk az elsı vasút álomásig. Volócíg. Ott hallottúk meg a szomorú híreket hogy a magyar haza földjét széjjel darabolták Román szerb cseh osztrák egymás között már fel is osztották. Volócon vártúnk egy napot nem érkezett vonat nem vártúnk tovább, útnak indúltúnk, Húsztnak a hegyek között, Két napi gyaloglás után meg érkrztőnk Szatmár megyébe Húsztra, a hol meg a vad oláh fegyveresen kisért a város házába. Fogjok voltúnk az is maradtúnk az vagyúnk még a magúnk hazájába is. Húszton ídıztőnk 1 napot ismét vonatra őltőnk, pár óra múlva meg érkeztünk Szatmár várossába, onnan tovább gyalog szőlı földőnk falújába. rég el hagytúk hazánk, De hazánk hiába vad ellenségek kezébe van, nem hagyott el mínket, akár élőnk akár halúnk hejt ád a mí számúnkra, És ha most a sors így végzett felette bízúnk a Mínden hatóba hogy csonka magyarország, lesz még nagy magyar ország, És majd akkor lesz még dícsıbb jövınk nékünk Isten adja hogy ugy légyen Vége
A naplóban és visszaemlékezésben szereplı I. világháborús katonai kifejezések, szlengek: Segítségül használtam: Galambos Sándor: „Fejünk fölött a gránát és srapnel fütyölve járt”c. Abléz / ablösen/
felváltani /ırséget/
és Felszeghy Ediltrud: A császári és
Alárom /Alarm/
riadó
királyi hadsereg nyelve c. könyveket
Batalion
zászlóalj
Dekung
fedezék
Doperáj /Doppelreihe/
kettıs sor
Feldvahék
tábori ırség
Fertig
kész/re/
Forverc
elıre
Halt
állj
Hilv-plac
segélynyújtó hely
Kadét
hadapród
Komendó
parancs/nok
Ládol
fegyvert tölt
Lágerezni
táborozni
Mars, masérozás
menet, menetelés
Minázsi /Menage/
ellátmány
Níder
földre fekve
Patrúj /Patrouille/
járır
Raszt/ung/
pihenı
Regiment /Regement/
ezred
Regrúta
újonc
Report /Rapport/
kihallgatás, beszámoló
Rezerva , rezervista
tartalék, tartalékos katona
Risztung
felszerelés
Srapner gránát
repesz gránát
Stellung
állás
Stúrom /Sturm/
roham
Svarom lénia
rajvonal, harcvonal
Szalven fájer
tőzérségi sortőz
Szanitész
egészségügyi katona, ápoló
Trén
utánpótlás, katonai szekér
Nem azonosított kifejezések: reksz front komendó, léphapsisszen, piritusz, celvtek/ Celt=sátor
