Tímármúhelyekból bórgyárak Szúcs Ernó Néhány felvidéki városban létesített céhszervezeten túl hazánk egyik legrégebbi céhe a debreceni tímárok 1355 körül alapított szervezete volt. Városunkban ez a céh a létrehozását követóen is mindig erós társulás maradt. Tagjai száma, egészen a múlt század utolsó negyedéig, mondhatni állandóan emelkedett. 1661-ben 88 mester tartozott a debreceni céhhez, 1776-ban 170 személy, 1846-ban 180 mester, 28 segéd és 18 inas, 1850-ben már 3-400 fóre becsülték a tagok csoportját. 1852-ben 216 mester, 63 segéd és 29 inas alkotta a céhet, egy évvel késóbb, 1853-ban pedig 235, 62, 28 az elózó kategóriákhoz tartozók száma. A céheket 1872-ben megszüntették, s az új, a kapitalista gazdálkodásnak jobban megfeleló „Ipartársulatot" hoztak létre. Az ezt követó idókról szóló kimutatások közlik: 1877-ben 197 tímármester, 52 segéd és 20 inas él a városban. Három; évvel késóbbról, 1880-ból pedig 204 mesterról, 60 segédról, valamint 28 inasról van tudomásunk. Még 1884-ben is 193 mester, 19 segéd és 24 inas úzi ezt a mesterséget Debrecenben. Mivel magyarázható ennek az iparágnak helybeli eróssége? Elóször is a nagyarányú állattenyésztéssel. Ez, különösen a Hortobágy kialakulása után, a legeltetéses állattartás révén hatalmas gulyákat (szarvasmarha), nyájakat (juh), méneseket (ló) hozott létre, illetve tartott el. Bár a kereskedók az állatok nagy részét eladták, de a helybeliek jelentós húsfogyasztása, illetve az elhullott állatok bóre döntó ínértékben biztosította a tímárok nyersbór szükségletét, nem szólva a tnás vidékekról beszerzett nagy mennyiségú feldolgozható bórról. Ezt segítette eló a város fejlett húsfeldolgozó ipara is, amely korántsem csak a bórfeldolgozó ágazatokat (varga, tímár) - elsósorban a tímárságot, de a szappanfózést, a fésús mesterséget is megalapozta, tehát többféle mesterség fejlódését is lehetóvé tette.
Petó József: A debreceni tímárok céh- és mesterségszavai (D.,1938.) 5-6.1. és Szúcs Ernó: Debrecen ipara az abszolutizmus korában /Debrecen iparának története (Sz: Ránki György, D.,1976.) 34-46.1.
Nem szabad arról sem elfeledkeznünk, hogy a környék sziksós vize nagyban elósegítette a bórkikészítés folytatását. A debreceni tímármesterségre a XIX. század végéig jellemzó volt a kézmúipari eljárás. Jelen századunk elején azonban megjelentek a bórgyárak, a gazdasági rendszernek megfeleló tömeggyártási eljárása ikkal. Ehhez járult kisiparosoktól idót rabló vásározó értékesítés helyett a szaküzletek hálózatának kialakulása, ami ugyancsak a gyárjellegú vállalkozásoknak kedvezett. A hatás nem maradt el. A kismúhelyek jelentós része nem bírta a versenyt. S ha, maradtak is több generáción át múködó vállalkozások, és egy-egy családból egyidejúleg 4-7 múhelyt is fenntartók - mint pl. a Szilágyiak, Nagyok, Pethók -, vezetett múhelyek, mégis az önálló mesterek létszáma gyorsan csökkent. 1921-ben 89, 1928-ban 76, a gazdasági világválság hatására, de a bórgyárak helybeli megjelenése miatt is 1931-ben már csak 36 fó rendelkezik saját múhellyel. A háborús konjunktúra hatására - bár közben magában Debrecenben is újabb bórgyárak alakultak 1940-re kissé újból emelkedett a tímárok száma 53-ra, majd a következó évre, 1941-re 56 fóre, sót a II. világháború további ideje alatt 100 fölé nótt az önálló tímárok száma. Jellemzó adatként közölhetjük azonban, hogy az 1929-1933 közötti, pusztítónak nevezett gazdasági világválság alatt szüneteltette, megszüntette és az iparosok nyilvántartásából töröltek együttesen 13 vállalkozást, addig ugyanezen címeken 1945-1949 között 29 tímármúhely szúnt meg. Magában az 1950-es évben további 68, és 1951-1956 között még 12 mester hagyta abba szakmai tevékenységét. Ez azt jelentette, hogy 1945-1956 között összesen 108 múhelyt túntettek el Debrecenból az akkori gazdasági viszonyok, még inkább az akkori rendeletek. Történt ez abban a városban ahol pedig addig az egész országot tekintve, legmagasabb létszámú volt a tímárság. Itt volt hazánk tímármúhelyeinek fele, és pl. az ún. zsíros bórök országos termelésének 40 %-át az itteni vállalatok állították eló. 2 Az Ipartársulatról A hanyatló tendencia ellenére a múlt században még némi túlélési lehetósége volt a kézmúves bórfeldolgozó iparágnak. Ezt segítette eló ' HBML IV.B. I. fokú Iparhatóság egyéni és társascégek nyilvántartása 1 406/g és 1410/g A, és Szúcs Ernó: A város ipara /Debrecen története 4. kötet (Sz: Tokody Gyula, D.,1986.) 22.,38-39.,50.1. Továbbiakban= Szúcs Ernó: A város ipara...
az 1872. április 17-én - központi utasításra - létrehozott Ipartársulat is. Ez Debrecenben 209 taggal alakult meg, bár az érdekeltek önálló csatlakozásán alapult, s hatósági jogkör nélküli társadalmi szervezet volt. Az egykori céh helyett azonban képviselte a tímárság érdekeit. Ez a szakmához tartozók összefogásával székházat vásárolt a Hunyadi utca 1. szám alatt (ma Petófi tér), az elpusztult régi „Vargaszín" helyett. Itt több vonatkozásban megtörtént a szakmán belüliek összefogása. Külön Temetkezési Egyletet szerveztek, amely a fizetett tagdíjakból segélyben részesítette a hozzátartozókat. A gyász sújtotta családot 80 pengónyi segélyben részesítették. Más esetben forgalmi adó közösséget hoztak létre, amelynek tagsága maga számára adókedvezményt ért el, s bizonyos fizetési feltétel enyhítést is. A társulat - amely egyébként összefogta a szakmát -, idóról-idóre vezetóségi, valamint tagsági gyúléseket tartott a problémák megbeszélésére. Fontos tevékenységeként közös használatú gépeket is bizto sított a tagság azon részének, amelyik képtelen lett volna azok egyéni beszerzésére. Másrészt nehéz küzdelmet folytatott a Társulat a város vezetéssel, amely arra törekedett, hogy a Debrecenben szétszórtan (Péterfia-, Mester-, Borz-, Zöldfa utcákon, Árpád- és Bocskai téren) múködó, és a nyitott cserzómedencék miatt kellemetlen illatú múhelyeket a város egy bizonyos részébe összpontosítsa. Nevezetesen a Teleki-, Vígkedvú Mihály-, Tímár-, Wesselényi utcákra, mert ezek a helyek a hagyományos széljárás következtében, valamint az összevonás eredményeként korlátozta a város más területeinek kellemetlen szagokkal való elárasztását. Ezen részben az is segített, hogy a nyitott medencés eljárással szemben egyre több múhelyben alkalmazták a forgóhordós, tehát a zárt cserzési módszert. A Társulat egyébként teljesen független önkormányzati joggal rendelkezett, és jóváhagyott alapszabályait 1872-tól folyamatosan megtartotta, azon nem változtatott. Az egyesület elnökei voltak: 1872-1877 között: A Nagy József 1878-1881 között: Jobbágy Gábor 1882-1902 között: Ekli Gábor 1903-1911 között: Sarkady Ferenc 1912-1922 között: Major Mihály
1923-1926 között: Kovács József 1927-1935 között: Piros József 1936-1940 között: Kovács Ferenci A gyárakról A Veréb-féle bórgyár A Veréb Lajos-féle bórgyár mintapéldája a kisipari kézmúves múhelyból gyári szintre emelkedó vállalkozásnak. A szerkezeti színvonalat váltó vállalkozó, az ezt végrehajtó tulajdonos 1885-ben született Debrecenben, de ósei már 1816-ban tímármúhellyel rendelkeztek a városban. Ezt a múhelyt helyezte át Veréb Lajos Vígkedvú Mihály utca 37. szám alól az I. világháború után, 1920-ban a Lónyai utca és az Akácfa utca sarkára (Lónyai utca 17. szám alá) egy olyan épületbe, amely azelótt asztalos múhely volt. 4 Veréb Lajos az új helyen lévó múhelyét jelentósen kibóvítette, s már az elsó évben 40 munkást alkalmazott. Üzemét „Veréb Lajos Elsó Debreceni Bórgyára" cégnév alatt folytatta. Kezdetben zsíros fekete bóröket állított eló - mint általában a debreceni tímárok -, de a késóbbiekben barkás bagaria bóröket, sót talp- és talpbélés árukat is készített. Ezt követóen chrom áruk, box, sevró és színes bagaria gyártására is berendezkedett. A fótermék azonban a zsíros feketecsizmabór maradt, amelyból havonta ezreket állított eló. { Az üzem gyári jellegét nem csupán a munkások magas száma (1929-ben már 80 munkás), hanem a gépi felszereltség szintje is adta. A gyárnak nagy teljesítményú gózkazánja, Triumph hordói, húsoló- és hasítógépei, ezenfelül faragógépe, blanzirizógépe, Alteva-féle vasalója, asztal- és dobtaszítógéppel, ránc eltúntetó (Victória-féle), valamint talpbór hengerló géppel is rendelkezett. Sót fejlett ventillátorral és kaloriferrel múködó szárítóberendezés is megtalálható volt a gyárban. A termelés mértékére az is jellemzó volt, hogy a növényi cserzést 30 betonkádban és 50 %ldbesüllyesztett, egyenként 1500 literes hordóban végezték.
3 Debrecen és Vidéke Ipartestület 40 éves története (Összeállította: Lechner Lajos, D.,1941.) Továbbiakban= Lechner: l.m. Megyei Bíróság (Továbbiakban= MBi) Egyéni cégek I V. kötet 24.1., HBML I V.B. 1 406/g-657 9 és HBML VIL2/d, és Debreczeni Újság Hajdúföld, 1939. febr. 19.
a
A gyár a gazdasági világválság alatt már 1929 decemberében leállt. Majd néhány hónapos múködés után egészen 1932-ig ismét szüneteltette a termelést. Csódbe került a vállalat. A válságot követóen azonban újra indították a termelést. Az újra megindulást követóen kezdték meg a boxbórök készítését. A harmincas évek végén, a negyvenes évek elején, a II. világháború során az egyre gyarapodó kincstári (katonaság) rendelések, és a lakosság életszínvonalában beállt változás, ami együtt járt az utóbbiak fogyasztásának növekedésével lehetóséget adott a kapacitás fokozott kihasználására. Az 1939-ben még csak 25-30 munkást alkalmazó üzemben rövidesen 60, majd 100 fót is meghaladó dolgozót szerzódtettek. Az üzemnek - ez is jellemzó a fellendülésnek -, Budapesten saját lerakata is nyílt (Bp., VI. Paulay Ede utca). Ugyanakkor nyersanyagának nagy százalékát szerezte be Romániából és Jugoszláviából, s ezekre a helyekre tekintélyes mennyiségú készárut szállított. 1945 után ebben a gyárban múködött a debreceni Munkásszövetkezet által irányított II. számú Bórgyár. Ez azonban rövid idón belül tönkrement, s 1947. szeptember 20-án egyesült az I. számú bórgyárral (a volt Kiss-féle gyárral). Még ezt megelózóen 1947. július 3-án túz ütött ki a gyárban. Az üzem gépeit, berendezését az egyesülést követóen leszerelték, más bórgyárakba átirányították, és azóta a Veréb Lajos Elsó Debreceni Bórgyár egykori helyiségeiben egy vasüzem múködik.' El kell még mondanunk, hogy Veréb Lajos kiemelkedése nem szolgált az egykori szaktársak mindegyikének örömére. Hiszen az országban, más városokban (Budapest, Pécs) múködó bórgyárak verse nyét a Veréb-féle üzem közelebb hozta a debreceni tímárokhoz. Az ellenérzés egyik jele volt, hogy a Tímártársulaton belül szervezett „Forgalmi adóközösség"-ben, amely 1936. február 27-tól vezetett jegyzókönyvet, 1938. december 19-én javaslatba hozták, hogy ebból a kedvezményt biztosító csoportosulásból zárják ki Veréb Lajost, nehogy az ó adókötelezettsége másokat terheljen. Amikor szavazásra került a sor e kérdésben, akkor - Veréb tiltakozása ellenére - 17-en a '
Debreceni Képes Kalendáriom az 1902., 1 909., 1912., 1915.évekre (Továbbiakban= DKK) és Hajdúsági Bórgyár története (Sz: Tóth Béla, Bp., 1 984. Továbbiakban= Hajdúsági Bórgyár története) 12.1. és Gazdag István: A Debreceni Tímármunkások és Segédmunkások Munkaszövetkezetének megalakulása (D.,1964.) 1-9.1., valamint Szúcs Ernó: A város ipara 22., 38., 50.1.
kizárás mellett, míg további tagságára mindössze 6-an voksoltak, és csupán 5-en tartózkodtak a szavazástól. Másoldalról azonban az eredményes iparost sokoldalúan elismerték. Megkapta a kormánytanácsosi címet, alelnöke lett a Magyar Bóriparosok Szövetségének. Választmányi taggá tették a Gyáriparosok Országos Szövetsége helyi csoportjánál. b Kiss Testvérek Bórgyára Rt. Idórendben másodikként, 1928-ban jött létre Debrecenben kisipari múhelyból nagy üzem, a „Kiss Testvérek Bórgyára Rt.". Ennek elózményéhez tartozik, hogy Kiss Imre - a késóbbi gyáralapítók édesapja -, hozta létre 1870-ben a tímárságát a Zöldfa utca 7. számnál. Segédévei során két évet töltött Bécsben, de az országon belül is több városban megfordult. Így szerzett tapasztalatok alapján vezette be múhelyében a. fekete zsíros bórök készítéséhez 1890-tól az Union fixkéses kézi hajtású hasítógép használatát. Szaktársai közül kiemelkedett a magasabb fokú technika alkalmazásával. Méginkább ez történt, amikor 1908-ban az állam, segélyként több más gépet is juttatott a debreceni tímároknak, s ezen gépekból többnek a használatát is vállalta Kiss Imre. Erre az idóre, de egyébként már 1900-tól 7-8 ember dolgozott múhelyében. A bekövetkezett világháború többféle hatással volt vállalkozására. Egyrészt a katonai behívások miatt munkásainak száma felére csökkent, ugyanakkor felhagyott a civil igények kielégítésére készüló zsíros fekete bórök elóállításával és áttért a hadsereg által igényelt vixos felsóbórök készítésére. Kiss Imre fiai közül Imre és Dénes 1915-ben önállósította magát és saját múhelyüket apjuk üzemének közelében, a Zöldfa utca 8. szám alatt hozták létre. De míg az id. Kiss Imre továbbra is növényi cserzé sú bóröket gyártott, a fiúk 1918-tól kezdódóen alkalmazták már a krómcserzést és boxbóröket állítottak eló. Az ifjú Imre és Dénes kezdetben mindössze három géppel (faragó-, puhító- és fényezó) rendelkezett és 5-6 fóvel végeztették a termeló munkát. Múhelyüket ekkor még: „Kiss Testvérek Tímárságának" nevezték. Közben édesapjuk ~' A „Forgalmiadó közösség" jegyzókönyve a Tímárház tulajdona. 7 HBML IV.B. 1 406/g 1928/216, és HBML (X.201/e 28. és 32., HBML XL6/1. Kiss Testvérek Bórgyára iratai és levelezése 1928-1945 és MBi Társascégek VII. kötet 346.1.
1918-ban átadta Zöldfa utca 7. szám alatti múhelyét fiainak. Ók azután 1920-ban megvásárolták a Diószegi út 3. szám (ma Vágóhíd utca 3. szám) alatti telket, amelyen az egykori, de 1914-ben leégett Erzsébet malom. állt. A régi malomra ráépítettek egy második emeletet. Mivel a boxbórnek nagy volt a kereslete az elsó világháború után, annak gyártását kezdték meg (lósevrót, marhaboxot és borjúboxot állítottak eló). A vállalat részvénytársaságként múködött 250 ezer pengó alaptókével, és a négy Kiss testvér (Imre, Géza, Dénes, István) tulajdonát képezte. Ekkor vették fel a „Kiss Testvérek Bórgyára Rt." cégnevet. A részvénytársaság megalakulásának idópontja 1928. szeptember 1. lett. Az igazgatóságba a négy testvéren kívül dr. Hegedús Jenó, dr. Nagy István és Emerich Zsigmond jutott. Az ügyvezetó igazgatói posztra Kiss Dénes, az igazgatói állásba Kiss Imre került. A vállalat jogtanácsosa dr. Nagy István lett, fókönyvelónek Artner Irmát nevezték ki. Az alapításhoz komoly összegú hitelt nyújtott az Általános Forgalmi Bank. Eleinte alig 30 munkás dolgozott a gyárban, bár elég jelentós géppark (szalaghasító-, húsoló-, faragó-, blanzsirozó-, fényezó-, puhító-, vasalógépek, forgóhordók, stb.) állt rendelkezésre. Az elsó múködési év végére a cég válságba került. Ennek több oka volt. A világpiacon rendkívül hullámzó lett a nyersbór ára, s ilyen körülmények között a. kalkuláció nehéz volt. Ráadásul a vevókör bóvítése érdekében hitelre is sok árut helyeztek ki. Az ekkor (1929-ben) bekövetkezett gazdasági világválság miatt több vásárló fizetésképtelenné vált. A nekik nyújtott hitel elveszett. A válság ideje alatt, és az azt követó aszályos években, 1929-1935 között az üzemnek 23-4-20-10-4-1-1 ezer pengó volt a kimutatott vesztesége. Igaz közben 1932-ig minden évben több ezer pengó alapítási költséget leírtak, s így az alapítás költségeit az üzem a válság ideje alatt kitermelte. A gazdasági világválság idején kedvezó lett, hogy a védóvámok alkalmazása folytán a külföldi vetélytársak kiszorultak. a magyar piacról, s bár a lakosság vásárlóképessége csökkent, mégis a versenytársak távolléte miatt az eladási lehetóségek javultak. Másoldalról azonban a devizakorlátozások miatt több külföldi nyersanyagforrás eldugult, ami gyártási nehézséget idézett eló. Egy idóben talpbór elóállítással csak a Kiss testvérek gyára foglalkozott. Az üzem nagyobb kapacitással múködött, mint a város akkor létezó másik bórgyára, a Veréb-féle. A harmincas évek közepén az üzem árukészlete (320-470 ezer pengó) igen magas volt, s jelentós
bankhitelt (150-250 ezer pengó) vettek igénybe a múködtetéshez. Nagy összegú lett a kihitelezés is (300-350 ezer pengó), de magasra nótt a saját váltók (400-600 ezer pengó) összege is. Az említett tételek a 40-es években többszörösre nóttek. Így pl. a bankhitel összege elérte az~ 1,6 milliót. Az egyes igazgatósági jelentések tartalmazzák hogyan, milyen lépésekben fokozták az üzem technikai fejlesztését. A két - már meglévó kazánhoz beszereztek egy 350 LE gózgépet, amit elláttak dinamó val, miáltal a gyár saját termelésú áramot használt. 1940-re elkészült a hat kádas, földbe süllyesztett kilúgozó berendezés. E mellé egy besúrító is épült. 1937-ben a feszült nemzetközi helyzet miatt visszaesett a kereslet, de a következó évben, a beruházási program (gyóri) meghirdetését követóen biztosítva lett az üzem kapacitásának kihasználtsága. A meginduló háború akadályozta ugyan a nyers- és segédanyagok beszerzését. További problémát jelentett, hogy a kormányintézkedések a gyárakat nagy tételú készáru és nyersanyag tárolására kötelezték, árszabályzó rendeletek is megjelentek. Az elózó, a raktározás, a költségek lassú megtérülése miatt kamatveszteséget eredményezett, az utóbbiak pedig a haszonkulcsot kisebbítették, de a megrendelések növekedése mindezt ellensúlyozta. Annyira nyereségessé lett a vállalat, hogy 1940-re leírhatták az összes addigi veszteséget, azaz 49 ezer pengót, sót közel 10 ezer pengó nyereség is mutatkozott. Az ekkor már 160 munkással dolgozó üzem forgalma gyorsan emelkedett. 1939-ben 1,9 millió, 1940-ben 2,2 millió, 1941-ben 3,5 millió pengó volt. A nyereség is tekintélyes lett; 1941-ben 36 ezer, 1942-ben 79 ezer, 1943-ban 51 ezer pengó. A bedolgozott nyersbór mennyisége hetenként meghaladta a 20 tonnát. A fógyártmányok ezidóben a talpkrupon, a vixos felsóbór, a zsíros fekete tehénbór és szandál hasszél voltak. Felhagytak (1930-tól) a boxbórgyártással. g Miután 1944. október 19-én a szovjet csapatok bevonultak Debrecenbe, a városparancsnok Primulkov fóhadnagy személyében katonai parancsnokot helyezett az üzem élére. A termelés hamarosan megin dult köszönhetóen a jelentós raktári készleteknek. November végén s Gazdasági és Pénzügyi Kompasz 1934-1935 évekre 789.1., és Debrecen sz. kir. város és Hajdú vármegye (Sz: Csobán Endre, Bp.,1940. Továbbiakban= Csobán Endre: Lm...) 120.1., valamint Szúcs Ernó: A város ipara 22., 39., 50.1.
már 178 munkás dolgozott a gyárban és 1944. november 1., valamint december 24-e között 53.908 kg készárut állítottak eló, amelyból a Vörös Hadsereg 45.978 kilót vett igénybe. (A többiból kellett megoldani az üzemeltetés költségeit, a munkások fizetését, ellátását!) Naponta 1500 kg bórt kellett átadni a szovjeteknek. A raktárkészlet közel két hónapra volt elegendó. Azt követóen a szovjetek gondoskodtak, vélhetóleg magyar területról, a nyersanyagellátásról. Az üzem munkásai közül 36-an 1945. április 7-én megalakították a „Debreceni Tímármunkások és Segédmunkások Munkaszövetkezetét". Ók választottak meg egy öttagú bizottságot, amely azután irányí totta az üzemet, szervezte a termelést. Különbözó okok miatt, elsósorban nyersanyaghiány miatt, 1945-ben csökkentették a termelést, s vele együtt a dolgozói létszámot is 40 fóvel. 1945 júliusára az üzemet a szovjetek átadták a Munkásszövetkezetnek, amely két évig Kiss Imrét, az egyik volt tulajdonost még alkalmazta mint üzemmérnököt. A „Kiss Testvérek Bórgyára Rt."-t 1948. június 18-i hatállyal, az államosítás végrehajtása után, törölték az iparlajstromból. 9 1945-ben, még inkább a következó években egyre súrúbben jelentkezett a nyersanyaghiány, a géppark is leromlott, bajok jelentkeztek a hajtómúnél is. A kialakulatlan külföldi piacok sem tudták a hazai nyersanyagbázishoz képest túlméretezett bóripart ellátni, ezért a közben (államosítás után) „Hajdúsági Bórgyár"-nak elnevezett, egykori Kiss-féle üzemet 1951. szeptember 20-án, ideiglenes jelleggel, leállították. Az újra indítást ugyan 1954. november 1-ével elrendelték, de a szükséges helyreállítás, felújítás hosszú hónapokat vett igénybe, így a termelés 1955. április 1-jén indulhatott újra, mintegy 50-60 fóvel. ° Ezzel egy teljesen új társadalmi rendszerben, új termelési viszonyok között múködó gyárrá alakult a valamikori „Kiss Testvérek Bórgyára Rt." és ennek a vizsgálata, történetének leírása már meghaladja jelenlegi kitúzött célunkat. Pikó József és Fia Bórgyára
~ HBML I V. 1406/g 1 928/216 és Gazdag István: Lm. 2-9.1. valamint Baranyi Béla: Az ipari termelés megindítása Debrecenben a felszabadulás után (Tanulmányok és Források, 1976. Sz: Serfleck István) 9.1. ~ ° Hajdúsági Bórgyár története 13-19.1.
Pikó József 1890-ben született Hajdúhadházon. Szakmai tudását Debrecenben szerezte és 1910-ben szabadult. Az I. világháború során hosszasan katonáskodott. A frontokon ötször sebesült és két nagy ezüst, valamint kisezüst és bronz vitézségi érem kitüntetésben részesült. Leszerelése után élettörténetének, felemelkedésének fontos epizódjaként - a korabeli iparos körökben azonban elég gyakori esetként az következett be, hogy feleségül vette özv. Végh Ferencné tímárnót, s ezzel egy 2-3 segédet alkalmazó kismúhelyhez jutott. Az I. világháború után ezt a Vígkedvú Mihály utcán múködó vállalkozását lendületesen fejlesztette és rövidesen 10-12 munkással dolgoztatott. Készítményei ezidóben a szokványos debreceni tímártermékek voltak, nevezetesen a fekete zsíros- és a vixosbórök. Az egyre fokozódó termeléshez azonban egyhamar szúknek bizonyult a Vígkedvú Mihály utcai múhely, ezért Pikó megvásárolta a Híd utca 4. szám alatti 2 holdas területet, amely az egykori, de teljesen megszúnt Magyar Szabadalmazott Patkógyár telephelye volt. Egy újabb évtized múlva, 1940-ben itt hozta létre nevelt fiával, dr. Végh Ferenccel együtt közkereseti társasági formában a város harmadik bórgyárát. Az üzem bejegyzése az I. fokú iparhatóságnál 1940. április 5-én történt meg. A Pikó-féle üzemben 80-100 munkást alkalmaztak és új készítményként már talpbórt és szíjazatbórt is elóállítottak. Emellett változatlanul folyt a zsíros felsóbórök, különösen a ványolt bórök gyártása, mégpedig országosan elismert kiváló minóségben. Pikó vállalata, még mint kisipari múhely is sok kiállításon ért el sikert. 1926-ban nagy aranyéremmel tüntették ki készítményeiért, 1932-ben pedig elnyerte a legkiválóbbak részére alapított „ezüstkoszorús mester" kitüntetést; majd az Országos Iparegyesület ezüst díszérmét kapta meg. Az elismerések továbbra sem maradtak el, de a jó áru termelés elismerésének igazi jele volt az is, hogy pl. a gyár jóformán nem tudott olyan mennyiségú lószerszámbórt elóállítani, mint amennyire rendelést kapott. A Pikó-féle gyárnak rendkívül széles volt az összeköttetése. Nyersbórt vásárolt Argentínából, Kínából, Új-Zélandból, Abesszíniából, Finn- és Svédországból, de Norvégiából és Dél-Afrikából is. Készárut szállított az egész ország területére, de számos külföldi or-
szágba is. A gyár teljesítóképessége heti 200 mázsa bór feldolgozása volt. A szakemberek elótt is feltúnt a gyár racionális berendezése. A saját kazán és gózgépen túl számos munkagép is volt beállítva, mégpedig olyan rendben, hogy a bórök egyik helyról a másikra szállítása minimálisra volt csökkentve. Üzembe voltak állítva hasító-, faragó-, talphengerló-gépek, valamint egy hatalmas, szinte szoba nagyságú cserzó-forgóhordó. Maga a meleglevegóvel múködó szárító helyiség 70 méter hosszú volt. Mindez lehetóvé tette az üzem alacsony önköltségen való termelését, miáltal a gyár kimondottan rentábilis volt. Írtunk már róla, hogy a II. világháború alatti kormányintézkedések kötelezték az egyes üzemeket jelentós nyersanyagkészletek raktározására. Ezt jól tükrözi egy 1943-ban egy ebben az üzemben készült leltár részlete, amely a gyárban lévó bórállományt mutatta ki: a meszesmúhelyben 743 db marhabór és 623 db sertésbór volt a cserzómúhelyben és a süllyesztó medencékben 2074 db felsóbór, húzóbór, talpbór, sertés bélés, lóbór és krupon a szíttatókban 1056 db különféle bór a nagy-munkateremben 2380 db vixos felsóbór, krupon, húzóbór és felsóbór a szárítókban 972 blankbór, krupon, felsóbór, húzóbór, vixosbór és hasítékbór. 1945-ben, a harcokat követóen egy ideig állt az üzem, majd Pikó újból megindította a termelést. Ekkor már csak 20-25 munkást alkalmazott. Elsósorban az újjászervezódó honvédségnek szállított. A nem sokára bekövetkezó, különösen a bóripart sújtó intézkedések miatt dr. Végh Ferenc kilépett (1948-ban) a közkereseti társaságból. Ettól kezdve Pikó József egyedül gyakorolta az ipart. Az év végével, 1948. december 31-ével azonban üzemét szüneteltetni volt kénytelen. Iparát azután 1950. január 16-ával törölték is a nyilvántartásból. A gyárat államosították, a gépeket leszerelték és szétosztották az ország üzemben hagyott bórgyárai között és a valamikori „Pikó József és Fia Bórgyára" helyére Mezógazdasági Gépgyárat telepítettek.~ 3 ~2
' ~ HBML I V.B. 1406/g 1944/50 és 1950/744., és A magyar ipar almanachja (Sz: Dr. Ladányi Miksa, Bp.,1932.) 288.1., Lechner Lajos: Lm. 126.1. 'z Hajdúsági Bórgyár története 12-13.1. ~~ U.o. és Szúcs Ernó: A város ipara 51.1.
A Szilágyi Bórgyár Ez esetben is olyan gyáralapításról van szó, ahol a család már sok generáción keresztül, több mint száz év óta dolgozott a szakmában. A Szilágyi cég eredete 1820-ra tehetó. Az alapító ós ugyancsak tímár mesterséget folytató családból nósült, amikor Csontos István tímár Rákóczi utca 30. szám alatti mester leányát vette feleségül. Ebból a házasságból hét fiú született, s ezek mindegyike a bórös szakmában maradt. A Szilágyi-féle gyár kézmúipari szintú, közvetlen elódjének megalapítója az immár harmadik generációhoz tartozó az a Szilágyi István volt, aki 1884-ben született Debrecenben. Ó, az I. világháború alatt a 16-os közös huszároknál szolgált ás 1934-ben a háborúban szerzett betegségében hunyt el. Haláláig töretlen szorgalommal dolgozott, és sok vonatkozásban jól megalapozta a jövendóbeli gyár létesítését. A háború után leszerelve 1919-ben önállósította magát. Tímármúhelye a Teleki utca 36. szám alatt feküdt. Itt eleinte csak fekete zsíros bóröket állított eló. Ebben nagy segítségére volt az ugyancsak tímár családból származó felesége, Szabó Juliánna, aki olyan gyártási folyamat tudója volt, hogy csodálatosan szép, mindig azonos tónusú fekete bórök elóállítására volt képes, ami miatt a Szilágyi múhely termékei rendkívül keresettek voltak. A hivatalos elismerés sem maradt el, mert az 1926-i évi debreceni kiállításon aranyérmet nyert a cég. 1927-ben, Budapesten ezüst díszéremmel, 1928-ban az Iparegyesületi kiállításon (Budapesten) újból aranyéremmel tüntették ki Szilágyiékat, akik 1932-ben elnyerték az „ezüstkoszorús mesteri" címet is.~ 4 A mester halála után felesége özvegyi jogon folytatta iparát, abban a múhelyben, amelyben Debrecenben elóször alkalmazta a férje a forgóhordós csávázást, mert addig csak a „gödörcsávázás" volt itt hasz nálatos. Szintén Szilágyi István volt az, aki a húszas évek elején motollát, faragógépet, és ránckiveró gépet is alkalmazott, miközben 5-6 segédet foglalkoztatott. l s
~ ' Országos Levéltár 19. MNB 17. doboz 6., és HBML I V.B. 1 406/g 1939/1146. és HBML VII.d 66. és 79., A magyar ipar almanachja 292.1. is Lechner Lajos: Lm. 113.1., és DKK 1902., 1909., 1912., 1915. évekre, valamint Debrecen és Hajdú vármegye ipari és kereskedelmi szakcímtára (Sz: Farkas Ferenc, D.,1947/ 1 23.1.
Az üzem gyors fejlódése, gyárrá alakulása azonban akkor következett be, amikor az 1918-ban született ifj. Szilágyi István vette át a múhely irányítását. Ó 1935. január 25-én kapott segédlevelet, amely hez szakmai ismereteit apja múhelyében szerezte meg. Az I. fokú iparhatóság csupán 1942. április 29-én adja ki részére a „tímáripar gyárszerú gyakorlására" az engedélyt, holott ezt a színvonalat a múhely már rég elérte. Igaz, 1937-ben még csak 22 fó, de 1940-ben már 40 munkás dolgozott az ifj. Szilágyi keze alatt.' Szilágyi István a náluk addig szokásos termékeken kívül elóállított vixosbórt, sportbórt, színes juhbórt, zsíros cserzésú mosóbórt, színes nyúlbórt. Ez utóbbiból naponta 3-4 ezer darabot is feldolgoztak. De a termékskálát tovább szélesítve idóvel sertésbórból bélést és talpbélést is készítettek. Az üzemben egyaránt foglalkoztak cseres és krómos kikészítéssel. 1939-tól fokozatosan modernizálták a gépparkot, sót saját pótkocsis teherautója is volt a gyárnak. Szilágyi a gyárat a cégnyilvántartásba csak 1942-ben vezetteti be telephelyként megnevezve a Hósök és Teleki utcák sarkát, ahol ezidóre már 60-70 munkás dolgozott. Biztosítani tudta a megfeleló mennyiségú nyersbór kiutalást. Olyan lendületes volt a fejlódés, hogy 1941-ben évi 45 ezer pengóért kibérelte a budapesti Winternitz-féle bórgyárat (Váci út 56. szám alatt). Ezzel olyan példával szolgált, ami débreceni vállalkozások esetében kiváltképp ritka; nevezetesen, hogy debreceni üzem hoz létre fiókgyárat Budapesten.' Ez a kiváló gazdasági képességú ifjú részben családi, részben a korabeli politikai viszonyok miatt 1944. június 26-án véget vetett az életének, ahogy ezt a Bóriparosok és Bórkereskedók Lapjának 1944. július 1-i száma közölte. Az ekkor még csupán 27 éves ifjú üzemének irányítását nóvére, dr. Balázsné Szilágyi Mária vette át. Tóle azonban 1945. október 2-án a „Debreceni Tímárok Munkaszövetkezete" a Teleki utca 36. szám alatti üzemet, annak felszerelését, sót a telken lévó lakást és annak berendezését is 1947. december 31-ig terjedó idóre „haszonbérbe vette". A haszonbér negyedévenként 300 quadrát marhaboxbórben, vagy annak megfeleló értékú, az üzemben elóállított más bórben lett megállapítva. 6
A Szilágyi család magán irattára és Csobán Endre: Lm.247.1. ~ ~ Szúcs Ernó: A város ipara 51.1. ~6
Tanulságosnak látjuk egy múhelyból gyárrá fejlódött üzem felszereltségének bemutatását a ún. „haszonbérleti szerzódés", mondhatni elóállamosításkor kiállított leltár alapján: lg „Leltár felvétetett 1945. évi október hó 2-án a Debrecen, Teleki utca 36.sz. alatt lévó Tiszántúli Népszövetkezet 3.sz. bórgyár területén található összes ingóságokról: 1 db víztelenítógép I. sz. Pinceterem: (üzemképtelen állapotban) db 4000 literes cserzóhordó, 1 1 db 5 lóerós villanymotor 1 db vizes kád, szíjazattal, 1 db álló kazán üzemképtelen, 1 db bak, 2 db kecskeláb, 3 db villanykörte, 1 db befolyó tölcsér, 1 db bórszedó horog, Udvar: 1 db 4,2 lóerós motor, 1 db kecskeláb, szíj azattal, 5 db szárítórúd, 1 db villanykörte, 1 db vasrúd, 1 db 300 kg-os hordó kénnátriPicelejárat: ummal, 1 db szerszámosláda használt db hordó 15 kg nátrium..., 1 alkatrészekkel és csava1 db kerti lóca, rokkal, 1 db hordó zsiradék 114 kg, II. sz. Pinceterem: 1 db hordó crómnátron 135 kg, 1 db 4000 literes cserzóhordó, 1 db hordó triump 198 kg, 1 db kelepcés motoló, 1 db kétágú létra, 1 db tizedes mázsa 1 db lóca, (használhatatlan állapot1 db asztal kecskelábon, ban) 1 db tizedes mázsa 1 db befolyó tölcsér, 3 nagy és több apró súly, 1 db kecskeláb, 1 db chatou pad, 3 db fútótest, Pinceterem: III. sz. 1 db üstház rézüsttel 1 db kéziprés, 1 db ólombetétes kád i s A Szilágyi család magán irattára és Bóriparosok és Bórkereskedók Lapja, 1944. júl. 1.
1 db faveder 1 db fadézsa
1 db íróasztal fiók nélkül, 1 db villanykörte,
I. s z. raktárhelyiségi 1 db üres ruhásszekrény, 1 db vaságy, 2 db hordóban ammóniaszóda, 330 kg, 2 db hordóban timsó, cca 205 kg, 3 db hordóban antichlor cca 200 kg, 1 db zsákban bórenyv, 28 kg, 1 db lóca
I. sz. anya~raktár:
II. sz. raktárhelyiség: 1 db hordó tejsavval cca 180 kg, III. sz. raktárterem: 3 db bak, 1 db villanykörte Quadrálóterem: 1 db quadrátoló gép, 1 db kismotor, 2 szál deszka, 2 db hordó antichlor 4 q, 1 db hordó fehér darált timsó 2 q, 1 láda hasítógép alkatrész, 4 db rézhenger, új, Lakatos múhely: 1 db 5 és 1/2 lóerós motor (Üzemképtelen) 1 db 7 és 1/2 lóerós motor hasítógép alkatrészek, henger, 1 db új mézeskanna,
Laboratórium: 1 db háromrészes állvány, 1 kád olajjal, 1 db fútótest csóhálózattal, 1 db vasüst, 1 henger csomagoló papír 80 kg, 1 db karosszék, 4 fahordóban festék, cca 16 kg, 1 db hordóban kivonat cca 8 kg, Spannoló terem: 23 db feszító ráma, 4 db bak, 50 kg spannoló dugószeg, 1 db fútótest, 2 db cintábla asztallal, 1 db csiszológép szíjazattal, 1 db 5 lóerós motor, 40 kg fehér csomagoló papír, Fúrészporos terem: 2 db Béröló tóke, 1 db asztal, 1 db négyfokú létra, 1 db vashordóból alakított üstház, 1 db üres vashordó 1 db 1 1/2 m-es tömló, rossz, Festékek: 200,5 kg Triocello festék, 324,5 kg Tirosein festék, 56,5 kg Top E. festék,
10 kg Lágyító festék, 14 kg Boxfény festék, 3 db vaslapát, 6 db veder, 12 db üres hordó, 21 db üres festékes kanna, Festómúhely: 1 db 5 lóerós motor szíjazattal, 1 db festóhordó befolyóval, 1 db vizeshordó, 1 db bak, 1 db bórszedó horog, 1 db rézüst, 1 db cinezett tóke, 1 db villanykörte, Öltözó: 2 db öltözó szekrény 16 fiókkal, 1 db 3 m-es asztal, 2 db nagy lóca, 1 db kis lóca, 1 db fafogas, 1 db villanykörte burokkal, I. s z . Meszes múhely: 5 meszes medence, 1 meszes keveró, 1 db meszes emeló horog, 1 db tizedes mázsa, 1 db cinezett faragó tóke, 1 db vasüst, 2 db villanykörte, II. sz. Meszes múhely: 1 db 6000 literes forgóhordó, 1 db 6 és 1/2 lóerós motor,
1 db lóca, 1 db 3 m hosszú, 1 m széles cinlemez (ócska), III. sz . Meszes múhely: 3 db meszes medence, 1 db séroló tóke, 1 db vasüst, 1 db villanykörte, Kazánház: l db 8 légköbméteres kazán, 1 db túzpiszkáló vas, 2 db kézifogó, 1 db szénvonó, 1 db csópucoló nyeleskefe, 1 db vashordó kenóolaj cca 70 kg, 1 db gumicsó, 1 db tölcsér, 1 db faláda, 1 db bórszedó horog, Hasító múhely: 1 db szalaghasító (üzemen kívül), 1 db bak, 3 db villanybúra, Fürdószoba: 1 db zománcozott öntött fürdókád, 1 db porcellán mosdókád beépítve, 1 db melegítókályha beépítve, 1 db villanykörte 1 db W.C. porcellán edény beépítve, Kikészító múhely:
1 db puhító gép, 1 db vasaló gép, 3 db fémlemezzel, 1 db fényezógép, 1 db 5 légkörös állókazán, 1 db 7 és 1/2 lóerós motor, 1 db slitt tányér beépítve, 2 db szortírozó asztal kecskelábon, 1 db cintábla lábakkal, 2 db bak, 1 db porcellán lavor, Szárítóterem: 1 db fekvó fútótest ventillátorral,
5 db bak, 2 db cintábla, 70 db szárítóléc, 1 slitt-tányér beépítve, 2 db bórakasztó villa, 1 db spricceló drótháló, 1 db kompresszor tartály, Iroda: 2 db szék, 1 db bórszezlon, 1 db íróasztal, 1 db világos színú elószobafal, 1 db ruhafogas vasból, 1 db „Vezuv" 201-es vaskályha.
A Munkásszövetkezet azért is törekedett a Szilágyi-féle üzem megszerzésére, nehogy annak különleges gépparkjával, annak felhasználásával valaki is versenytársként jelentkezzen Debrecenben, különösen a finomáruk elóállítása területén. A késóbbiekben a Szilágyi-féle üzem is a többi debreceni bórgyár sorsára jutott. Gépeit leszerelték, s azokat más üzemekbe irányították át. Így pl. a csiszológépet a budapesti Autókémiai Vállalatnak utalták ki. Más alkalommal egy bórhasítógépet és egy nagy csávázó hordót a „Székesfehérvári Bórgyár"-nak adtak át. A teljességhez tartozik, hogy Szilágyiék pesti üzemét pedig az „Újpesti Bóripari Munkások Termeló, Beszerzó, Értékesító Munkaszövetkezete" vette birtokába, olyannyira, hogy még arra is hívatottnak érezte magát ez a szövetkezet; írásban engedélyezze a Teleki utcai üzemnek a debreceni munkások általi „birtokbavételét". ~ A Szilágyi-féle üzem megszúntét, illetve annak a család általi tulajdonjogának megszúntét az Iparhatóság 1947-es dátummal jegyezte be. A gyár egykori helyén ma egy lakótelep áll. Elgondolkodtató az a kérdés, hogy a XX. század során, amikor az volt az általános tendencia Debrecen tímáriparában, hogy eróteljesen i
~
9
A Szilágyi család magán irattára.
csökken a vállalkozók, az önálló múhellyel rendelkezó mesterek száma, akkor mi tette lehetóvé két évtized alatt négy gyár nagyságrendú üzem kiemelkedését a szakmából. Ezáltal 1930-1938 között a város ipari szerkezetében egy nagyon lényeges változás bekövetkezését. Mert míg 1930-ban Debrecenben a gyári munkásság csupán 6,4%-a dolgozott a bóriparban, addig 1938-ra a gépjavító és az élelmiszeripar után a legjelentósebb ágazattá fejlódött a maga 16,6%-os arányával, ami a Pikó- és a Szilágyi-féle üzemek létrejötte után még tovább módosult. Mindez akkor történt, amikor az országos bóripari arány 2,4% (1930-ban), illetve 3,1% (1938-ban) vo1t. 2° A válasz korántsem egyszerú és egyáltalán nem egységesíthetó, uniformizálható, bár kétségtelenül vannak közös vonások is az eseményben. Ez utóbbi tényezókról szólva említést kell tenni a szorga lomról, a szívósságról, a kitartásról. Kitúnik ugyanis e sorsok vizsgálata folyamán; rendszerint olyan családokból emelkedtek ki a gyáralapítók, amelyek már 4-5 generáción keresztül dolgoztak a szakmában (Veréb, Szilágyi, stb.), s ennek eredményeként bizonyos, másokat megelózó szakmai ismeretet is felhalmoztak. Pl. Szilágyiék esetében (Istvánnál!), ahol is a mindig azonos tónusú és egyenletes fekete zsíros bóröket állították eló. De korántsem volt elégséges csak a családi hagyomány és tapasztalat, hiszen a Szilágyi fiúk mind a heten tímárok lettek, és csak István fia, az ifjabb István lett gyáros. Itt kapcsolódik - megítélésünk szerint - egy másik fontos faktor is; a technika ismerete, alkalmazása. Mert míg a mesterek döntó része, a század elsó évtizedeiben a hagyományos kézmúipari módszerekkel termeltek, s óvatosságból hosszú idón keresztül csak figyelték; miként válik be a kezdeményezóknél a gépek használata, addig éppen a késóbbi gyáralapítók a konzervatívokkal szemben jelentós elónyre tettek szert (Kiss Imre, Szilágyi István). Arról sem szabad elfeledkezni; az elsó szakmán belüli gépek jó része (hasító-, faragó-) állami támogatásból kerültek Debrecenbe, tehát a technikai fejlesztésben elévülhetetlen érdemei voltak az akkori álla tni vezetésnek. Másrészt azt is el kell ismerni - idók teltével - számos u' Baranyi Béla és Tímár Lajos: Debrecen iparfejlódésének sajátossága a tókés korszak utolsó negyedszázadában és a szocializmus építésének idószakában (Századok, 1977. 5. sz. 905.1.)
tí mármester, a tagadhatatlan eredmények láttán, a munkafolyamatok jelentós részében motorizálta a termelését. A mesterek önállóságukat megtartva, anyagbeszerzó, késztermék értékesító szövetkezetet hoztak létre együttesen 20 ezer pengó üzletrésztókével; Debreceni Tímártársulat Termeló és Értékesító Szövetke zet név alatt. Ezenfelül elóállító tevékenységük technikáján - éppen a gyáripari verseny hatására - alaposan változtattak. A múhelyek döntó részét felszerelték faragógépekkel, motollával, kis Triumph hordókkal, fényezógépekkel. Alkalmazták a légsúrítós festékszórókat, a hasítógépeket. Tették ezt még akkor is, ha egyes gépeket csupán többen, közösen szereztek be és használtak, mint a hasítógépet, amelynek kezeléséhez maguk közül „hasítómestert" jelöltek ki. Sajátságos kevertség jött így létre, hiszen a régi tulajdon- és múködési forma közé illesztették be a modern termelés és forgalom eszközeit. Visszatérve a gyáralapítások tényéhez, rá kell arra is világítani, ezen üzemek létrejötte nemcsak abban az értelemben volt elózményekkel megalapozott, hogy a család már több generáción keresztül dolgozott a szakmában, hanem pl. Veréb Lajos majd 25 évi saját, megfeszített munkája után tehetett kísérletet üzeme létrehozására és további szívósságra volt szüksége, hogy a bekövetkezett gazdasági világválság ellenére talpon maradhasson. Kiemelkedó tevékenységre volt szüksége Szilágyi Istvánnak is, hogy ha maga számára nem is, de fiának elókészítse, lehetóvé tegye a gyáralapítást. Lényegében hasonló volt a helyzet a „Kiss Testvérek Bórgyára Rt."-nak létesítése esetében, ahol az elókészító munka nagy részét Kiss Imre (az idósebb) elvégezte a fiai számára. Arról a fontos tényezóról sem szabad elfeledkezni, hogy a Kiss-féle üzem alapításánál a négy testvér összefogására, rendíthetetlen (válság alatti veszteségek ellenére) éveken át, pontosan hét éven ét való kitartásra volt szükség az üzem életben maradásához. Ugyancsak az ó, a Kiss testvérek esetében emelhetjük ki a bankhitel ipartámogató jelentóségét. Indulásuknál ugyanis az Általános Forgalmi Bank nyújtott segédkezet, és a 30-as évek második felében a szükséges fejlesztést és értékesítést is - ismét bankhitelekkel oldották meg, mígnem elértek az elismerésre méltó fejlettségi fokra. Némileg külön utat járt be, az elózó három gyároshoz viszonyítva; Pikó József. Ó házasságkötés révén jutott egy kisebb múhely tulajdonába, amikor özv. Végh Ferencnét elvette feleségül. De - és ezt Pikó
esetében is ki kell emelni -, ezt a kis múhelyt alapos rátermettséggel és kétségtelen szorgalommal emelte gyári színvonalra. A négy történést vizsgálva ismételten meg kell állapítanunk, egyik gyár sem egyik napról a másikra jött létre. Tulajdonosaik sem keddról szerdára „gazdagodtak" meg, hanem mindegyikük mögött jó néhány éves kiváló munka állt (l. kitúntetéseik). Ezzel egy újabb érvényesülési tényezóhöz értünk el. Nem lett volna elégséges ugyanis gyári szintú tömegtermelést folytatni, hanem azt értékesíteni is kellett. Ez pedig az által volt lehetséges, hogy a vevókört állandóan megfeleló minóségú áruval látták el. Írásunk során igyekeztünk is arra utalni, hogy a kiállításokon milyen elismeréseket értek el a bemutatott vállalkozások (ezüst-, aranyérem, ezüstkoszorús mesteri cím, stb.). Természetesen nem feledkezhetünk el a személyi adottságok mellett olyan faktorokról sem, amelyek adottak voltak. Így pl. az elsó világháború után jelentós volt a boxbórök iránti érdeklódés, ezért Kisék termelésük folyamán erre koncentráltak, de amikor 1930 után csökkent az ilyen bórök iránti kereslet, felhagytak annak elóállításával. Természetesen az adott árunál fel kellett ismerni a konjunktúrát, de a dekonjunktúra bekövetkezését is. Részben kívülálló tényezóként kell figyelembe vennünk (nem a debreceni bórgyáraktól függött ugyanis) a gazdasági világválságot, amely részben akadályozó tényezónek bizonyult (az adósok fizetésképtelensége), részben segített valamit az iparágon (a külföldi versenytársak kizárása a magyar piacról). Ennél azonban egyértelmúbb hatása volt a II. világháborút megelózó, alatti konjunktúrának, amikor a debreceni bórgyárak nagy megrendeléseket kaptak, s a meg növekedett forgalom - a korlátozó intézkedések ellenére (árszabályozás, készletezés, szociális intézkedések) - biztos nyereséget nyújtottak. Ezt a felívelést azonban a háború következményei megtörték, sót a város jelentós bórfeldolgozó iparát teljesen megsemmisítették. A megszálló szovjet csapatok a gyárak raktárkészleteit rövidesen felélték. Az évekig nem rendezett külkereskedelem miatt a debreceni, bóripari múhelyek, gyárak nem jutottak elegendó nyersanyaghoz, s egymás után kényszerültek, forrásaink szerint, fóképpen 1947-tól termeló tevékenységük abbahagyására. (L. elózóekben!) Ami a gyárakat illeti; a Pikó-féle kis létszámmal megkezdte ugyan a termelését, de 1948 végén - pontosan a megszorító intézkedések hatására - ezzel is kénytelen volt felhagyni. Két másik üzem munkásszö-
vetkezetek birtokába jutott (Kiss-féle és Veréb-féle), a Szilágyi gyárat pedig a népszövetkezet „vette ki bérbe", miután tulajdonosának a tevékenységét elózóleg megakadályozták és ipara gyakorlásának szüneteltetésére kényszeríttették. Mindezek az üzemek a nyersanyag szúkössége miatt is, de a kelló szakértelem hiánya miatt is csódbe jutottak. Elóbb a Veréb-féle gyár ment tönkre (ez volt a II. sz. Munkásszövetkezeti Bórgyár) és 1947. szeptember 20-án beolvadt az I. sz. Munkásszövetkezeti Bórgyárba (Kiss-félébe). 21 Ez utóbbi is leállt 1951-re. Ezzel a város évszázadokon át virágzó iparága, az utolsó évtizedeiben még a gyári színvonalat is elért bóripara szúnt meg és majd csak 1954ben indult meg egyetlen üzemként a „Hajdúsági Bórgyár". ZZ A csapás nemcsak azért volt súlyos, mert néhány gyáros elvesztette nehezen kifejlesztett gyárát, tulajdonát, hanem a náluk jóval nagyobb létszámú, csak múhellyel rendelkezó iparosoktól is elvették megélhetésüket, sót a százakra menó alkalmazottaik addigi kenyérkeresetét is megszúntették.
Zi
z'
Gazdag István: Lm. 4-9.1. Hajdúsági Bórgyár története
264
Szúcs Ernó: Tímármúhelyekból bórgyárak.
dle classes, incompetence of the worker co-operatives) conditions after 1944, as a result of which the leather and skin industry of the town was almost entirely eliminated (one factory remained, three factories and 108 tanneries were closed).
