Tiltott kutyaviadal a Bélatelepi úton Tiltott állatviadalra csaptak le a minap a kerületi rendőrkapitányság járőrei. Lakossági bejelentés alapján érkeztek a helyszínre. A Bélatelepi út számozatlan részén megtartott kutyaviadalról nyolc román és hat magyar állampolgárt állítottak elő. A két sérült pitbull harci kutya a Noé Állatotthonba ke-
rült. A Büntető Törvénykönyv a tiltott Állatviadal szervezését bűntettként rendeli büntetni. Mint Fuxreiter Róbert, a XVII. kerületi rendőrkapitányság helyettes vezetője a Tizenhetedik magazinnak elmondta, az egyik kutya gazdája és kiképzője – mindketten román állampolgárok – előzetes letar-
tóztatásba került. A viadalnak helyet adó telek tulajdonosa, és a másik kutya gazdája ellen előterjesztést tett az előzetes letartóztatásra. Az eljárás során lefoglaltak mintegy 3 millió forint készpénzt, illetve kutyakiképzési segédeszközöket, különféle kutyagyógyszereket.
Budapest, XVII. Vadkacsa u. 57.
03.indd 1
2010.03.15. 20:36:34
2
www.tizenhetedik.hu
Hangulat
Cikkünk nyomán, avagy a biobrikett akció utóéletéről
Az igazság házhoz jött Az ókorban megölték a rossz hír hozóját. Szerencsére az az idő már elmúlt, így lapunk szerkesztője megúszta a rákoskerti kalandot. Szándéka szerint pedig jó hírt hozott, amikor a Tizenhetedik Online beszámolót közölt a minapi keresztúri ingyenes biobrikett osztásról. Mégis majdnem kihúzta a gyufát. A Tizenhetedik Online egyik Kedves Olvasója, a Csendítő utcában élő Fügedy Judit ugyanis keresetlen szavakkal illette a tudósítót. Az elektronikus levélben elküldött riportunkra érkezett a válasza, ugyancsak drótpostán. Íme: „mért csak erről tájékoztat? arról miért nem hogy mikor és hollehet hozzájutni a biobrikethez? csak a benfekteteseknek persze erröl miért nem irtataok?,!!!!! legyen nekem is tüzellöm ? hamennem volt publikus akkor meg kussolj a másikról is”. Megírtam a hölgynek, hogy az akció meg volt hirdetve. Ha lemaradt róla, akkor – amennyiben a szervezőknek van még – neki is tudunk biztosítani egy zsákkal. Nemsokára megérkezett a válasz. „köszönöm szépen nagyon kedves hiszen tényleg nincs már fám. legutojára az aschen ben vettunk 1 zsákkal hogy legyen fütés a fürdöszobában” Időpontot egyeztettünk, s február
26-án reggel Makai Róbert vállalkozó Fügedy Judit számára is biztosította a tüzelőanyagot. S hogy minden a múlt szombati, keresztúri osztásra emlékeztessen, szerkesztőségünk megkérte Riz Levente polgármestert és Hatvani Zoltánt, a körzet önkormányzati képviselőjét, hogy ők adják át a hölgynek
Fügedy Judit Hatvani Zoltán, Riz Levente és Makai Róbert társaságában a Csendítő utcában a két zsák biobrikettel a biobrikettet. Reggel nyolckor, a Csendítő utcai ház előtt találkozott a társaság, Fügedy Judit nagy örömére és meglepetésére. Be lehet már gyújtani a kis ház fürdőszobájában is. – Elnézést kérek a levelemért! – mondta a hölgy halkan. – Amúgy nem hittem volna, hogy lesz a do-
dekoráció Óriási az érdeklődés a kerületben Húsvéti Nemsokára itt a Húsvét, a gondos háziasszony, aki fela biorezonanciás kezelés iránt készül az eseményre, időben Mióta a lapban meghirdetésre került a biorezonanciás kezelés lehetőségét, azóta óriási az érdeklődés iránta Rákosmentén is. Az ízületi bántalmaktól a fejfájásig, a sportsérülésektől a magas vérnyomásig, a parkinzon kórtól a nagyothallásig számtalan egészségügyi gondra hozhat enyhítést, okozhat tünetmentességet is a biorezonanciás terápia. Az eljárás a hivatalos orvoslás által gyógyíthatatlannak bélyegzett betegségek tünetmentesítésével foglalkozik. A legfrissebb kerületi tapasztalatok megerősítik az eredményességét. A betegség a tünetek jelentkezése előtt a test elektromágneses terének zavarában már
megmutatkozik. Minden egyes szervünknek külön-külön is van elektromágneses tere. Az okos berendezés az adott szervhez eljuttathatja a saját frekvenciáját. A máj például 14 kiloherzen működik. Ha minden szervhez eljuttatjuk a saját rezgését, a szervek harmoni-
03.indd 2
kusan kezdenek működni! Abban az esetben, ha minden szervnél visszaáll az alaprezgés, az eredmény az egészség lesz. A test elektromágneses zavarát a Volldiagnosztika mutatja meg, a számok tükrében. A kézen és a lábon találhatók a test összes szervének meridián végződései. A kezelés is a kézen és lábon elhelyezett csuklópántok segítségével, elektródákon keresztül történik. A szakemberek a Volldiagnosztika értékeinek megfelelően állítják össze a kezelési programot. A berendezés használatának eredményességi foka 90 százalék fölötti, de a hivatásos orvoslást nem helyettesíti. A Geronto elixír a Voll-diagnosztika alkalmazásával lehetővé teszi a mérési lehetőséget is. Ezáltal a betegség javulási folyamata jól követhetővé válik. Rákosmentén is hozzá lehet jutni már a kezelésekhez, nem kell a Belvárosba menni értük. Bejelentkezni a 06-20-28226-05-ös számon lehet. Az állapotfelmérés és a kezelés összesen mintegy másfél órát vesz igénybe. Díja kispénzű embereknek is megfizethető. Pacemakeresek és kismamák azonban nem vehetik igénybe. A tapasztalatok szerint 10-15 alkalom után komoly eredmény várható. A folytonos vizelési ingertől már aludni sem tudó kerületi férfinek például megszűnt a prosztata-panasza. A régóta reflux-szal kínlódó páciensnek kevésbé zavaró a gyomorbeli savképződés visszaáramló hatása.
logból valami! – tette hozzá. Ebben maradtunk. Legalább Fügedy Judit számára is kiderült, nem a bennfentesek akciója zajlott Rákoskeresztúron, hanem valóban a rászorulóké. Ezúttal – a tüzelő mellett – az igazság is házhoz jött. ***
gondoskodik a megfelelő dekorációról is. Ezen az ünnepen is a legkézenfekvőbb és leghatásosabb díszítő elemünk a virág. A húsvéti készítményekben általában a fehér virág dominál, legalább is a hagyományok szerint mindenképpen. A fehér virágok mellett azonban nagyon jellemzőek a színes, tavaszi virágokból készült kompozíciók is. Készíthetünk asztaldíszt, melynek jellegzetes virágai a fehér azálea, tulipán, és a tavasz jellegzetes virágai, mint nárcisz, jácint, frézia. Használhatunk kiegészítőként barkát, és különböző színű húsvéti tojásokat is. Az asztaldísz mellett készíthetünk ajtóko-
Utóirat. A következő e-mail ott jártunk után érkezett Fügedy Judittól: mégegyszer köszönöm szépen, nagyon nagyon meglepödtem, és igen jól eset, hiszen még soha senkitöl nem kaptam semmit. Fügedy Judit. és ha van amiben tudok segiteni szóljanak.” Horváth K. József
pogtató koszorút is. A gyermekek nagyon szeretik azokat az összeültetéseket, virágkompozíciókat, amelyekben a Húsvéti Nyuszi megjelenik. Vásárolhatunk ilyen kompozíciókat, de készíthetünk is, akár egy plüssnyuszi és több, különböző virág és barka, esetleg színes tojás felhasználásával. A Húsvét jellemző virágai: fehér azálea, korallvirág, harangvirág, papucsvirág, húsvéti kaktusz, nárcisz, jácint, frézia, tulipán. A X. kerület, Sírkert u. 33 szám alatt található VIRÁGKLUB virágüzletben, minden virágot és kiegészítőt megtalálunk, ami szükséges lehet a Húsvéti dekorációhoz, vagy akár már kész húsvéti készítmények közül is választhatunk.
2010.03.15. 20:36:47
www.tizenhetedik.hu
3
Siker
A kétszeres ökölvívó profi világbajnok szívesen eljön Rákosmentére, ha meghívás érkezik
Erdei Zsolt: Csak akarat kell, s az, hogy ne adjuk fel soha! Óriási taps fogadta a terembe lépő Erdei Zsolt kétszeres profi boksz világbajnokot Nagytarcsán, az Ősz Gyula vezette vállalkozók klubja rendezvényén. Erdei Zsolt vallja, az emberek szeretetét magába tudja szívni, föl tudja dolgozni, energiát képes meríteni belőle. – Hogyan? – kérdeztük elöljáróban a sportembert. – Valóban így van, én az emberek szeretetéből táplálkozok. Amikor a szorítóban nehéz pillanataim vannak, akkor ténylegesen ezekből az érzésekből szívok magamba többletenergiát. Ha az ember már a végét járja, ahogy mondani szokták: se köpni, se nyelni nem tud, akkor én ezt a sok szeretetet energiává alakítom, és segítségével megvalósítom álmaimat. – Az utolsó mérkőzése hihetetlenül nehéz volt a WBC cirkálósúlyúkirály Giacobbe Fragomeni ellen. Az ötödik-hatodik menetben lényegében padlóra került. Fritz Sdunek edző akkor mondott önnek valamit. Mit? – Azt mondta, ezt meg kell csinálnom. „Meg tudod csinálni! A fiadért, a családodért, a hazádért!” Ezt mondta. Ennyi volt. Aztán kimentem boxolni, és sikerült. Tényleg megcsináltam! – Mit jelent a fia Erdei Zsoltnak? – Nekem ő a mindenem. A fiamnál fontosabb dolog nincs a világon. Nincs olyan, amit ne tennék meg érte. – Mit jelent a család? Elvált szülők gyereke, úgy kellett fölépíteni saját magát! – Édesanyámmal, a testvéreimmel nagyon jó a kapcsolatom. Van három lánytestvérem, szeretjük egymást. Gyerekkoromban nem sok mindent kaptam meg, de amit mégis, az a szeretet volt. Ez is óriási erőt ad, mert szeretet nélkül nem lehet létezni. Én viszont élek, létezek! De még hogy!? Ehhez az a szeretet-
03.indd 3
háttér az alap, amely meghatározója egész pályafutásomnak. – Mit jelent a haza? – Ha elutazok Magyarországról, itthonról, akkor tíz nap után már tűkön ülök. Nincs az a pontja a világnak, ahol én tíz-tizenkét nap után jól érzem magam. Akkor nekem haza kell jönnöm. Nemcsak a családom miatt van így. Itt születtem, nekem Magyarország az otthonom. Sohasem tudtam elképzelni, hogy valahol másutt telepedjek le, függetlenül attól, hogy sok országban magasabb az életszínvonal, jobban élnek az emberek. De nekem mindig hiányzott ez a kis ország. Ezért én nem is megyek innen soha sehova. – Pedig, ahogy az előadáson is mondta, mélyről indult. Fürdőszoba nem volt, pottyantós WC-re kellett járni az udvar hátuljába, most pedig ott van a világ tetején. Ennek dacára sokat jelent önnek az itthoni lét? – Sokat. Minden hazafi ezt mondaná. Én igazi hazafi, igazi patrióta vagyok. Ezt nem kell magyarázni, ezt érezni kell. Magyar vagyok, idetartozom. – Kényszerhelyzetben volt: egy tíz kilóval nehezebb fiúval kellett megmérkőznie a világbajnoki címért. Hogy állt elő ez a kényszerhelyzet? – Saját súlycsoportomban, a félnehézsúlyban nem sikerült ellenfelet találni, illetve aki szóba jöhetett volna, az – kevéssel a meccs előtt – lemondta a találkozót. A 2009. november 21-iki időpont adott volt. Az Universumnak találnia kellett addigra egy ellenfelet. Az én súlycsoportomban már nem volt senki, aki vállalta volna a mérkőzést. Ezért másik kategória, a cirkálósúly-csoport felé kacsingattak. Ezt elfogadtam, ellenkező esetben nem tudtam volna senkivel boxolni. Inkább vállaltam a kockázatot. Egy másik, nehezebb súlycsoportban világbajnoki címet nyerni egyébként is óriási kihívás. Erre adott volt az esély, élni lehetett az alkalommal. Kihasznál-
tam, éltem vele. Nehéz meccs volt, betegség előzte meg. Ennek ellenére győztem, s ez nagyon nagy fegyvertény. – Azt mondta, a betegségnek köszönheti, hogy ilyen nagy meccs lett a mérkőzésből. Ezt hogy kell érteni? – A korábbi betegségem miatt a negyedik menet után elfáradtam. Ha nem lettem volna beteg, nem fáradok el ilyen hamar. Aki látta, tudja, az első menetekben hogyan brillíroztam, Fragomeni hozzám sem tudott érni. Ha nincs a betegség, akkor végig így irányítottam volna a meccset. Ez a betegség – bármilyen furcsán hangzik – szükséges volt a látványos mérkőzés kialakulásáért. Küzdelmes, drámai meccset láthattak. Az én példámból okulva az emberek megbizonyosodhattak róla, nincs olyan vesztett helyzet, amiből föl nem lehet állni. Csak akarat kell, s hogy ne adjuk fel soha! – Mit jelent a boksz Erdei Zsoltnak? – Nekem a boksz az életem. Tíz éves korom óta csinálom. Az ökölvívás megváltoztatta az életemet. Jó irányba fordította. Megváltoztatott engem is, sokkal jobb embert nevelt belőlem, mint amilyen lettem volna. Nagyon sok köszönettel tartozom az ökölvívásnak. Remélem, hogy aktív élsportolói pályafutásom végeztével ezt vissza is adhatom majd neki. – Miben változtatott a boksz az életén? – Rendszerességet hozott az életembe, levezette a feszültségemet. Edzőim fegyelmezettségre tanítottak, tisztelettudó lettem. Tiszteltem a társaimat, az ellenfeleimet. Megbecsültem őket, udvarias lettem. Hihetetlen, hogy az ökölvívás, a sport ilyen változást képes előidézni. De képes rá, tapasztalatból tudom. Mindezekért ajánlom a gyerekeknek, menjenek, sportoljanak. A boksz kifejezetten jó a jellemformálásra is.
– Nem durva, nyers embert farag a boksz a művelőjéből? – Pont fordítva. Ha megnézzük ma a bunyósokat, azt látjuk, hogy általában érzékeny, finom emberek. Akad köztünk nagyszájú is, persze, de a kivétel erősíti a szabályt. Az igazi bunyósok érző emberek, nem agresszívak, hiszen a felesleges energiát az edzőteremben levezetik. – Az egyik nagyszájú éppen az ön példaképe: Muhammad Ali, aki betegen vonult vissza a sporttól.
– Parkinson-kórt kapott. Hogy boksz nélkül is előjött volna belőle a betegség, senki nem tudja. Ali szerény ember volt. „Nagyszájúságát” a show részének kell tekinteni. – Másik példaképe, Kovács István Rákosmentén is nevelkedett. Járt-e már a XVII. kerületben? – Jártam, de különösebb emlék nem fűz oda. – Ha érkezik meghívás, eljön hozzánk? – Miért is ne?! Örömmel!
2010.03.15. 20:36:58
4
Figyelő
Önkormányzati hírek, tudósítások Steiner Pál nyilvános elismerése Riz Levente polgármesternek
Rákosmente Önkormányzata 2010 március és október között 1,6 milliárd forint értékű beruházás keretében felújítja a rákoskeresztúri városközpontot. A fejlesztésre a XVII. kerület európai uniós pályázaton 936 millió forint támogatást nyert. Az Új Városközpont projekt keretén belül a mai buszpályaudvar területén új főtér épül, megújul a Fuchs-kastély parkja. A kastélykert és a polgármesteri hivatal között egy új épület létesül, melyben egy étterem és irodák kapnak helyet. A Pesti út északi oldala új zöldfelületet kap, a Szentkereszt tér egy történelmi emlékeket felidéző közösségi hellyé alakul át. Akadálymentesítik, korszerűsítik a polgármesteri hivatal épületét. Az új városközpont Rákosmente kertvárosi jellegét erősíti, hogy a zöldfelület aránya jelentősen bővül. A beruházás nyitányaként Riz Levente polgármester február 25-én ünnepélyesen aláírta a támogatási szerződést az uniós pályázati kiírás közreműködő szervezetének, a Pro Régió Ügynökségnek ügyvezetőjével, dr. Lukovich Tamással. Az aláírási ceremónián jelen volt Csorba Béla, a KDNP és Kiss Lajos az MSZP önkormányzati frakcióvezetője. A protokolláris események után a sajtó képviselői kérdezhették az illetékeseket. Horváth K. József, lapunk főszerkesztője Steiner Pált, a Közép-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács elnökét kérdezte, aki egyébként a Fővárosi Közgyűlés tagja, ott az MSZP frakcióvezetője, a szocialisták országgyűlési képviselője.
03.indd 4
Tizenhetedik: – Ön a döntéshozók között van. Kérdezem, mi volt a módszere a kerületi vezetőknek, hogy ilyen sikeresek voltak, hiszen közreműködésükkel 3,5 milliárd forint pályázati pluszpénz érkezett Rákosmentére, miközben akadt kerület, amelyik egy fillért sem „lobbizott” össze. Steiner Pál: – Mindenek előtt le szögezhető, törvényes eszközökkel dolgoztak. A legelső lépés, hogy nagyon jó pályázatot tegyen le az asztalra a jelentkező. Pályázatot írni nehezebb, mint azt megvalósítani. A várostervező szakemberek hamar meg tudnak állapodni az alapvető célokban. Tény, önök jó pályázatot tudnak írni. Polgármester úr olyan emberekkel veszi magát körül, akik ebben nagyon jók. Ismerik az uniós jogszabályokat, naprakészek szakmai, pénzügyi ismeretekből.
Ugyanilyen nehéz az elszámolás folyamata is. Ezt csak azért emelem ki már most, a támogatási szerződés aláírásakor, hogy jelezzem időben: az elszámolásra is készülni kell. Természetesnek tartom, hogy a politikai döntéshozó testületekben vannak olyan egyeztetések, amelyek megfelelnek az előírásoknak, nem terjeszkednek túl semmin. Jó dolognak tartom, hogy egy helyi polgármester, vagy egy helyi tisztségviselő elindul, megkeresi a döntéshozókat, elmagyarázza nekik, miért támogatja ezt a pályázatot. Ez történt itt is, ehhez gratuláltam polgármester úrnak. A kerület híres az érdekérvényesítő tevékenységéről, amit én jó teljesítménynek minősítek. Azt
tudom garantálni, hogy a fejlesztési tanács minden döntést, a kerületet érintőt is, abszolút szabályszerűen, és teljes rigolózussággal folytatott vizsgálatok után hoz meg – zárta válaszát Steiner Pál.
„Maradok polgármester” Az aláírási ceremónia után megkérdeztük Riz Leventét, hogy tervezi személyes jövőjét a parlamenti választás után, amennyiben sikerrel szerepel? A városvezető lapunknak elmondta: nincsenek országos politikai ambíciói, ha a választók bizalmát újra kiérdemli, szeretne Rákosmente polgármestere maradni az őszi önkormányzati választás után. A parlamenti képviselőséget csak kiegészítő eszköznek tartja, abban bízik, hogy annak segítségével eredményesebben tudja végezni polgármesteri munkáját. Egyetlen célja van, a helyi ügyekért harcolni. Eddig fővárosi képviselőként végzett „kijáró”, érdekérvényesítő tevékenységet, a lobbinak meg is lett az eredménye: a BKV-hálózat átszervezés, az útfelújítások, a buszkorridor, a P+R parkolók, a keresztúri városközpont újjáépítése, a sikeres kerékpárút-pályázatok, a keresztúri metró megépítéséről szóló fővárosi határozat. Mindezeket Budapesten ellenzéki pozícióból sikerült elérnie. Ezután parlamenti képviselőként tenné ugyanezt, azzal a különbséggel, hogy várhatóan fideszes többségű országház és kormány alakul. Ez az egység új lehetőséget teremt a kerület fejlődésének felgyorsítására, hogy kormányzati pénzekkel tovább gyarapítsa Rákosmentét. A parlamentben ezért fog küzdeni, mellette az eddigi energiával, lelkesedéssel folytatja városvezetői munkáját.
www.tizenhetedik.hu Volt nagy felzúdulás a közelmúlt- kotthoz. Ahhoz, ami jól bevált. ban a Csillagszem Óvodában. Középen ott állt az óvoda, illetve Oka: a német nemzetiségi csoport az önkormányzat, amely mindkét szeptemberi megindítása. Nem is irányban igyekezett a leghumáegészen az újdonság ereje zaklatta nusabban, a legkörültekintőbben föl a szülők és a gyerekek egy ré- eljárni, még véletlenül sem nem szét, hanem az, hogy az átszervezés akarva megbántani senkit. A személyi átszervezés is mindmiatt meg kell bontani csoportokat, a megszokott óvónéni helyett össze két óvónénit érint, akik Rámás óvodapedagógussal tölti majd koscsabán, a kerület ősztől megnyíló új ovijában folytatják pályaaz időt a gyermek az oviban. A gondolat nem új. Német gyöke- futásukat. A kedélyek lassan megnyugszarű szülők kezdeményezése nyomán a kerületi Német Nemzetiségi Ön- nak. Elismerés illeti a Csillagszem kormányzat fölkarolta, és javaslatával a fenntar- A Madárdombról nézve Óvoda vezetését, amiért belevátóhoz, a kerületi gott az újba. Bár önkormányzathoz Kissné Gyenei fordult a megvaEdit kezdettől, 25 éve az lósítás érdekében. A kezdeÚjlak utcában dolgoményezést felmérés követzik, vezetőként csak 2008 te, s kiderült: a lakosság vége óta áll az intézmény körében kedvező fogadtaélén. E stratégai döntéstásra talál egy német nyelhez szükséges helyzetet vet és kultúrát is nevelési azonban rutinos vezetőhöz anyagába iktató óvoda. méltóan felmérte. Ugyanis Nem véletlenül népszerű a környéken működik még ez másutt. A szomszédos a Mákvirág és az ÖsszeXVIII. kerületben például három óvodában működnek német fogás Óvoda. A három intézmény nemzetiségi csoportok, de találko- összesen mintegy 630 gyerek százunk Pesterzsébeten, s máshol is mára nyújt szolgáltatást. Nem levelük az országban. Az előrelátó het azonban tudni, mit hoz a holszülők és intézmények, együtt a nap. Minden intézménynek magáfenntartó önkormányzatokkal or- nak kell kialakítania azt a sajátos szágszerte több helyen úgy ítélik profilt, ami a működését hosszú meg, hogy ezzel is vonzóbbá tehe- távon megalapozza, hosszú távon tik saját intézményeiket, segítséget vonzóvá téve az intézményt a veradva számukra a hosszú távú, biz- senyben. Igen, a lét és a nem lét kérdése tonságos üzemeléshez. E tények ismeretében úgy fest, a tét. S a már most nagy számban megalapozottan döntött a XVII. érkező szülői érdeklő, „helybiztokerület arról, hogy eleget tesz a sító” telefonokból leszűrhető, lesz lakossági igénynek, és 2010. szep- kereslet a német csoportra hosszú temberétől megindítja a német távon. – Időben kell gondolkodni, s nem nemzetiségi óvodát Rákoskeresztakkor tüzet oltani, amikor már ég úron. Eredetileg több intézmény jött a ház! – vallja Kissné. A közössészámításba. A leendők: az egyik gi érdekeket képviselőknek, vezeRákoscsabán, a másik a Helikopter tő beosztásban dolgozóknak ez a Lakóparkban, illetve a működők: az mentalitás szinte kötelező munkaAprófalva és a Csillagszem Óvoda. köri követelmény. Rákosmentén – szerencsére – A második körben a működő ovik maradtak fönn a rostán, hiszen gyakran találkozni ezzel a kedvező egy-egy új intézmény beindításával emberi tulajdonsággal. A minap aláírt Főtér pályázat e nélkül is van elég szakmai gond. A működők mindegyike központi fek- kapcsán – amelynek révén 960 milvésű. A kettő közül a Csillagszem lió forintot nyert a kerület a városjóval közelebb van az Újlak Utcai központ megújítására – az látszik, Általános Iskolához, ahol már ha- hogy az önkormányzat is megragad gyománya van a német nemzetisé- minden lehetőséget Rákosmente gi oktatásnak. Kissné Gyenei Edit versenyképességének növelésére. intézményvezető jó kapcsolatokat Alapvető érdek, hogy a városrész ápol az iskolával, sok óvodásuk hosszú távon még vonzóbb legyen, ott lesz iskolás. A lakótelep mellett minél több munkahely létesüljön, ez természetes. A fenntartói döntés az itt élők legtöbbje helyben dolvégül a Csillagszem Óvodát jelölte gozhasson, ne kelljen messzire utaznia, hogy boldogulhasson. Ez ki a német csoport indítására. Ezután kezdődtek a bajok. Az a szemlélet 3,5 milliárd forint páúj csoport elindításához ugyanis lyázati forrás elnyerést jelentetmeg kell bontani meglévő csopor- te az önkormányzatnak az elmúlt tokat, a gyerekek közül néhánynak években, ami a legtöbb a fővárosi új barátok után kell nézniük és kerületek között. Van olyan városúj óvónénit kell megszokniuk. Ez rész, ahol egyetlen fillért sem nyermessziről nézve nem tűnik olyan tek el az uniós forrásokból. S ha tragikus változásnak, az érintettek hozzávesszük, hogy ezek a pénzek azonban mégis erőteljesen tilta- az Unióban a fejlettebb térségek számára, mint többek közt például kozni kezdtek. Budapest és környéke, hamarosan Mi is történt valójában? Szülők kerültek szembe a szü- megszűnnek, akkor külön értéke lőkkel, gyerekek a gyerekekkel. Az van az eredményes pályázatoknak. A kíméletlen verseny folytatódik. egyik oldalon azok, akik szeretnék Amíg csak élünk. az újat, a másik oldalon pedig Dr. Farkas Tibor azok, akik ragaszkodnak a megszo-
Verseny
2010.03.15. 20:37:03
www.tizenhetedik.hu
Előjáték
5
Választási kampány Rákosmentén
Nőnapi rendezvényt tartott március 8-án délután az MSZP helyi szervezete. Ezen – Alexa György, Rákosmente országgyűlési képviselője, az MSZP országgyűlési képviselőjelöltje meghívására – részt vett és köszöntőt mondott Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt miniszterelnök jelöltje. Alexa György – a nőnapi megemlékezése előtt – meglepetéssel szolgált. Radnóti Miklós Tétova óda című versét mondta el.
Tarlós István Budapest fórumot tartott március 9-én este Tarlós István, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője a Vigyázó Sándor Művelődési Házban. Az est házigazdája Riz Levente országgyűlési képviselőjelölt, a Fidesz helyi választókerületi elnöke volt. Tarlós István rendszeresen tart hasonló fórumokat Budapest kerületeiben. A szervezők adatai szerint a tegnapi 460 fős rákosmenti közönség az eddigi legnépesebb publikumát jelentette. Fizetett politikai hirdetés
03.indd 5
2010.03.15. 20:37:12
6
Közbiztonság
www.tizenhetedik.hu
Rendőrtábornoki köszönet Rákosmentének
Egészségnap! A Magyar Vöröskereszt XVII. kerületi Szervezete 2010. március 25.-én Egészségnapot tart 9-12 óráig a XVII. Péceli út 106. szám alatti helyiségében. (Coop közért mellett). Vércukormérés, vérnyomásmérés, koleszterinszint mérés. Szeretettel várunk mindenkit, aki fontosnak tartja egészségét és annak megőrzését!
Nőtt a vagyon elleni bűncselekmények száma 2009-ben Rákosmentén, de ezzel párhuzamosan a kerületi rendőrkapitányság eredményességi mutatója is jobb a korábbinál, amivel második helyen állnak a fővárosban. A vagyon elleni bűncselekmények számának növekedésében a megélhetési bűnözés növekedése, a romló gazdasági, morális körülmények, illetve az a körülmény játszik döntő szerepet, amely az M0 keleti szektorának átadása óta nyitottabbá, védtelenebbé tette a kerületet, a bűnözők az új út segítségével gyorsan el tudnak menekülni innen, hangzott el egybek mellett március 5-én a kerületi rendőrség évértékelő állománygyűlésén a Ferihegyi úton. Az eseményen részt vett Bozó Zoltán dandártábornok, a BRFK helyettes parancsnoka és Riz Levente, Rákosmente polgármestere. A rendőri vezetők köszönetet mondtak a XVII. kerületi önkormányzatnak, hogy kiemelt támogatásban részesítette a városrész rendőrségét. Rákosmente évi 36 millió forinttal támogatja a kerületi rendőrség munkáját, ami erőn felüli segítség. Szegeden vagy Kaposváron például tíz millió forint ugyanez az összeg. Riz Levente ennek
Salgó László beszámolóját tartja, az állománygyűlés résztvevői figyelik indoklásaként elmondta, a kerületveze- tat Rákosmentének, így minden területen tésnek elsőrendű érdeke a közbiztonság megszorításokat kell életbe léptetni. Ez fönntartása. A központi költségvetés idén alól egy kivétel van: a rendőrségi támoga700 millió forinttal kevesebb forrást jut- tás, hangsúlyozta a polgármester.
Papp János
03.indd 6
2010.03.15. 20:37:28
www.tizenhetedik.hu
Közérzet
7
Festői környezetben sportolhat, szépülhet a Malini üzletházban
A
Legyen az álmod szép! Ahhoz azonban, hogy ez az kívánság megvalósuljon, mindenekelőtt egy jó ágy, kényelmes, matrac és pihekönnyű ágynemű szükséges. Mindezek hiányában hiába próbálunk szépet álmodni, sőt lehet, hogy még elaludni sem tudunk, ha nyomja derekunkat a betét, vagy pl. nyikorog az ágy. A szép álom tárgyi kellékei már kerületünkben is elérhetőek, s a NATÚR ÁLOM HÁLÓSZOBA STÚDIÓ üzletében gazdag kínálatból választhatunk. A stúdió 8 éve foglalkozik tömörfa bútorok gyártásával és forgalmazásával, biomatracok, ágybetétek forgalmazásával és gyapjútermékek készítésével. Mindenki számára fontos, hogy egészségesen aludjon és kipihenten ébredjen. Ezért nem mindegy, hogy milyen matracunk van. Akinek gerincproblémája van, vagy fáj a háta, különösképpen ajánlottak ezek a speciális matracok. A gyerekeknél a kamaszkorra jellemző a „rossz tartás”. Ezt is kompenzálja az alvás során egy jó matrac, mert kinyúlik a gerincoszlop, így a kialakuló elváltozásokat is meg lehet vele előzni. Ezek az ágybetétek meglévő ágykeretekbe is bedolgozhatóak, s nem feltétlenül kell egy egész ágyat megvenni, hiszen ágyátalakítást is szoktak vállalni. Ha
pl. egy komplett hálószobánál csak a matrac ment tönkre, akkor átalakítják az ágyat, és kicserélik a matracot. Így az egyébként jó és megszokott bútortól nem kell megválni. A termékek alapanyaga túlnyomó részt Olaszországból és Németországból származik, de például a biomatracok magyar gyártmányok. Ezek a matracok teljesen természetes alapanyagból készülnek, mégpedig latexből és kókuszrostból, hagyományos és flexibilis kivitelben 10 féle vastagságban. A hengerbe préselt kókuszrost magyar találmány, jelentősen növeli a matrac élettartamát. Ennek alkalmazását nagy súlyú embereknek is tudjuk javasolni. Természetesen más matrac-típusok, pl. a NASA által kifejlesztett ’Memory’ család között is van olyan, ami 130 kiló fölötti testsúlyhoz ajánlható. Ez egyébként az első olyan matraccsalád, amely megjegyzi a test vonalát, s a memo szintek emlékeznek a testkontúrra. A matracokra 10-12 év gyári garanciát vállalnak. Ha már van jó matracunk, akkor nyugodtabban, nagyobb komfortérzettel alhatunk rajta, ha gyapjú az ágyneműnk. Ezt mindenki használhatja (kisgyermekek is), aki anyagára, a gyapjúra nem érzékeny. Ha valaki állati szőrre aller-
giás (kutya, macska, nyúl ) javasolják, hogy a gyapjú ágynemű használata előtt érdemes megcsináltatni a gyapjú tesztet is. Asztmásoknak pedig azért ajánlott az ágynemű használata, mert nem tapad meg benne a por, hanem kitisztítható belőle. A gyapjútermékekre 5 év a garancia. A hálószoba bútorzatához elsősorban keményfát, tölgyet, bükköt, kőrist és égert használnak, de van fenyőbútoruk is. Igen egyedi törekvés, hogy az ágyak nagy része facsapolással készül, tehát úgynevezett biobútor. Ez azt jelenti, hogy keményfából készülnek a csapok, ami a tartósság záloga. Az ilyen bútor örökéletű, s nem fog nyikorogni! A szabványméretű ágyak nagy részéből van raktárkészlet, tehát azonnal tudják őket szállítani. Egyedi méreteket (egyedi rajz vagy elképzelés alapján is centiméterenkénti méretezéssel) 1 hónapos határidővel tudnak vállalni. Kaphatóak egyébként fémcsapolású bútorok is, így mindenki kedve szerint válogathat. Az üzlet új helyre, a Home Center D 1-es épületébe költözött, ahol kibővített matrac és bútor választékkal várják vásárlóikat. Bővebb felvilágosítás személyesen vagy a 253-82-22-es telefonon kérhető.
Malini Üzletház a térség egyik legigényesebb vállalkozása. A Pécel festői fekvésű lakóparkja szívében lévő impozáns épülethez 900 négyzetméteres, kényelmes parkoló tartozik. A 750 bérletessel büszkélkedhető fitness center mellett csemegeüzlet és babakelengye bolt is helyet kapott az Álmos vezér út 24. szám alatt. Népszerű szolgáltatás a kezdők és haladók számára szervezett önvédelmi oktatás. A foglalkozást megelőzheti vagy követheti egy alapos masszázs. A gyógyító kezek szolgáltatását szintén helyben lehet igénybe venni. Az üzletház legnagyobb szolgáltatója a Best Life Fitness Center. Az 550 négyzetméteren működő egészségcentrum ízléses, barátságos környezetben várja a mozogni, kikapcsolódni, szépülni vágyókat. A minden igényt kielégítő konditeremben mód van arra, hogy a férfiak és nők – igény szerint – külön edzhessenek. A párok természetesen együtt is maradhatnak a sportolás közben. A csoportos foglalkozások közül érdemes kiemelni a társastáncot, amelyet Dudás Tibor, a Szombat esti lázból országosan is ismert, Pécelen élő táncbajnok vezet, a DuDance tánciskola keretében. Lehet salsát is tanulni, amely igen népszerű manapság. Van show-tánc gyerekeknek, illetve ovitorna, továbbá – 4 éves kortól – gyermek balett. Az alakformáló foglalkozások közül hölgyeknek a step- a kondi-, a zsírégető- és az alakformáló torna választható. Különlegesség: az Ergoline típusú, professzionális, aromaterápiás fekvő szolárium. Üzemeltetnek álló szoláriumot is. Az egészségcentrumban az infra szauna mellett egy szép finn szaunát is igénybe vehetnek a vendégek. A szaunázás, jótékony hatásai miatt, ma már egyre elterjedtebb. Méregtelenít, karban tartja egészségünket – testedzéssel kombinálva pedig kifejezetten jó közérzetet biztosít. Ahogy a masszázs is. Az Angel Szépségszalonban pedig fodrászat, kozmetika, műköröm, manikűr és pedikűr várja a vendégeket. Ugyanit spirituális szolgáltatások is megtalálhatók. Árulnak frissítőket, üdítőket, s kaphatók speciális táplálék kiegészítők, fehérjék, tömegnövelők is. z egészséges időtöltéshez hozzájárul a speciális légtechnika, amely folyamatosan friss levegőt biztosít a mozgáshoz. Az egészségcentrumnak és környezetének biztonságát videós kamerarendszer garantálja. Az árak közül a 7000 forintos havi bérletet emeljük ki, amely a környéken a legolcsóbb, mégis az egyik legjobb minőségű szolgáltatás elérését teszi lehetővé. A bérlet a konditerem mellett a finn szauna korlátlan használatára is jogosít. Délidő néven van egy új bérlettípusuk is 3500 forintért, ami napközben 11-15 óra között érvényes. Személyi edző is segíthet a programok összeállításában. A Best Life Fitness Center lehetőségeit jól használva sokan személyi edző nélkül, önállóan kialakított edzésrend alapján értek el komoly változásokat mind az alakformálásban, mind a testsúlycsökkentésben an egy jópofa akciójuk: Egy barát = mínusz 25 százalék. Ez azt jelenti, hogy aki elhozza barátját, ismerősét, aki szintén igénybe veszi az egészségcentrum szolgáltatásait, az a következő havi bérletéből 25 százalék kedvezményt kap. Ha valaki két ismerőst hoz, annak 50 százalék engedmény jár, és így tovább. Az igazi barát a neki járó kedvezmény egy részét át is engedheti az általa hozott vendég részére. Egyébiránt a Best Life Fitness Center nagyon változatos bérletrendszerrel dolgozik. Az alkalmi és napijegyeken kívül, mindenki megtalálhatja a neki legmegfelelőbb belépési jogosítványt. Nem véletlen, hogy Budapestről, Gyömrőről, Maglódról, Isaszegről is sokan eljönnek ide edzeni. Pécelnek jó a közlekedése, az Álmos vezér úti létesítmény könnyen megközelíthető, s nemcsak autóval. A szépülni, fogyni, erősödni vágyók itt otthonra találnak. Best Life Fitness Center, Pécel, Álmos vezér út 24. Honlap: www.bestlifefitness.hu Tel: 06-70-206-0666 • Nyitva: H-P: 6-21.30, Szo-Vas: 9-18-ig
A
V
KIADÓ VAGY ELADÓ: a Club11 és a Malini Cukrászda, amely jelenleg is üzemel. Komoly érdeklődő számára az egész komplexum kiadó vagy eladó: 06-20-333-00-10
03.indd 7
2010.03.15. 20:37:39
Budai szemmel
8
www.tizenhetedik.hu
Szőkéné: „A jelenlegi önkormányzati vezetés időszakában érezhetően fejlődött Rákoskert, de az egész kerület”
Égető szükség lenne az óvoda és a rendelő bővítésére Futnak, szlalomoznak a bóják között a gyerekek, gyakorolják a labdavezetést, készülnek a kerületi Makk Marci Sportnapra, amelyet március 20-án rendeznek az Újlak Utcai Általános Iskolában. A Rezgő utcai Százszorszép Óvoda apróságai a jó időnek köszönhetően az utóbbi napokban már az udvaron tréningezhettek. Előtte azonban az óvodai folyosókat használták gyakorlótérnek, a helyszűke nem engedett tágasabb teret a kibontakozáshoz. Pedig amit lehet, a hatvannégy éves régi és a harmincegy esztendős újabb óvodaépületben az utóbbi időben felújítanak, bővítenek, korszerűsítenek. – Amikor nekifogtunk a fejlesztéseknek, tiszta por és sár volt az udvar. Nem hittem volna, hogy egyszer oda jutunk, hogy látjuk az alagút végét. Pedig már ott vagyunk! – jelentette ki Béres Károlyné óvodavezető. – Volt már előrelépés Podani Sándor képviselősége idején is, de a markánsabb fejlődés azóta figyelhető meg, amióta Fohsz Tivadar lett a 10-es körzet önkormányzati képviselője. Legutóbb például az intézmény régi épületét szigetelték körbe dryvitos módszerrel. A fűtőtesteket viszont az egész óvodában kicserélték. Így most a leszigetelt, régi épület lett melegebb, s emellett a fűtési számla még 30-40 százalékos megtakarítást mutat. A gyermekmosdó felújítása sem volt régen, mint ahogy az emeleti konyha újracsempézésére, teljes felújítására is megérett az idő. Sikerült felcsiszolni a parkettát, a folyosókon kicserélni a járólapokat, s került képviselői kiegészítés az elhasználódott bútorzat cseréjéhez is. Porallergiás gyerekek szülei vetették föl, hogy szükség lenne egy atkamentesítő takarítógépre. Aztán a sors úgy hozta, hogy a karácsonyfa alá éppen egy ilyen masinát tett le a „Jézuska”. Ezt országszerte szállodákban használják, óvodában elsőnek a Százszorszépben próbálták ki, nagyon sikeresen. – Szinte sarat szív ki a szőnyegből, azaz a magába szippantott port a vízszűrője kezeli le, a dadusok nagyon szeretnek vele dolgozni. A képviselő-alpolgármester Fohsz Tivadaron kívül a szülők is kiveszik a részüket az óvodafejlesztésből. Tavaly például a személyi jövedelemadó egy százalékos felajánlásaiból 1,4 millió forintot inkasszált a nevelőtestület által 1991-ben létrehozott Boldogabb Gyermekévekért Alapítvány, ami jól kiegészítette a
Fohsz Tivadar a Makk Marci vetélkedőre készülő ovisokat is meglátogatta, akik Dósa Katalin és Petrik Istvánné óvónők felügyeletével éppen gyakoroltak
központi és képviselői forrásokat. A fejlődés nem áll meg idén sem. A tervek szerint ebben az évben kap új színt a régi épület dryvit vakolata, s ha minden igaz, megkezdődik a Kucorgónál tervezett üzletközpont építése. Ennek hozománya a beruházó cég által közérdekű kötelezettségvállalásként aláírt óvodabővítés is. Egy csoportszobát és egy tornaszobát, illetve több kiegészítő helyiséget hozhat magával az új épületre emeletráépítéssel a megvalósítandó fejlesztés. Sajnos, a fejlesztés mögött nincs egység. Bár a kerületrész lakói többségében nyilván örülnek annak, ha megszűnik a kerület egyik szégyenfoltja a Kucorgó téren. A közvetlen környezetében lakók azonban erőteljesen tiltakoznak ellene, mondván rontja majd az életkörülményeiket az új létesítmény. Így gondolkodik a Hegy alatti utca 6. szám alatti társasház lakóinak egy csoportja is. Érdekes, hogy éppen innen, ebből a házból szerette volna mintegy tizenöt család a gyerekeket a Rezgő utcai óvodába járatni. A kertes, szép zöld környezetbe. Sajnos, kérésüket, helyhiány miatt el kellett utasítani. Érdekesség, hogy az üzletközpont beruházója vállalta, hogy elvégzi az óvodabővítést, melynek révén juthat hely a Hegy alatti utcai gyerekeknek is. Erre azonban nem hajlik a társasház képviselete, elutasítja a Fohsz Tivadar nőnapon az Idősek Otthonában
03.indd 8
beruházást, ezzel nemet mond az óvoda, s a Csongrád utcai rendelő bővítésére is. Fohsz Tivadar éppen a minap egyeztetett a rendelőbővítés részleteiről. Dr. Kollár Katalin, a nyugállományú, de még rendszeresen beugró, helyettesítő gyermekorvos már a nyolcvanas évek vége óta küzd azért, hogy a Csongrád utcai rendelő kibővülhessen. – Égető szükség lenne rá! – jelenti ki a doktornő. – Ez a környék azon szerencsés körzetek egyike, ahol folyamatosan nő a gyermeklétszám. Ugyanakkor a betegek ellátása és az egészségesek számára történő tanácsadás egyazon rendelőben történik. A fertőző betegek elkülönítésére továbbá nincs külön WC. Ha valakire itt jön rá a hasmars, akkor a nem fertőző betegek mosdóját kell látogatnia, ami nyilvánvalóan egészségtelen. Nincs külön hely a nővérek és az orvosok átöltözésére sem, ahogy maga a váróhelyiség is nagyon szűkös. Félő, amennyiben ebben a konstrukcióban nem lehet a bővítést mielőbb tető alá hozni, akkor továbbra is csak szélmalomharcot folytathatunk a rákoskertiek jobb orvosi ellátásért. Ez esetben – a mostani megszorításokat látva – valószínűleg még sokáig változatlan feltételek között kényszerülünk gyógyítani – állapította meg a doktornő. Szőkéné Németh Noémi is ide, a Csongrád utcába viszi a gyerekeit, ha baj van. Ő is örülne a bővítésnek, mert tudja, egészségesebb körülmények között jobban lehet gyógyító munkát végezni. A fiatal családanyának szerencsére fejlesztésből származó örömei is fakadhatnak. A Tiszafüred utcát ugyanis, a szomszédos Fuvaros utcával együtt a közelmúltban burkolták le,
előtte ilyen-olyan bitumenpermettel igyekeztek sármentessé tenni, sikertelenül. Járda is készült a házak elé, a kulturált autós-gyalogos közlekedés feltételei tehát már itt is adottak. – Most legalább nem jár az ember bokáig a sárban, ha ki akar menni a Pesti útra a buszhoz, vagy akár a rendelőbe. A babakocsit csak úgy lehetett bevinni a lakásba, hogy előtte az udvaron lemosta az ember – mondja Szőkéné. – 1995-
Szőkéné Németh Noémi ben költöztünk a Tiszafüred utcába, azóta vártuk a jó utat. A jelenlegi önkormányzati vezetés időszakában érezhetően fejlődött a kerületrész, de az egész kerület. Odafigyelnek arra, amit a lakók szeretnének. Apróságok, de például megszépült a Kossuth Iskola környéke, kiépültek a parkolók, tavasszal-ősszel jönnek, és ledarálják a száraz gallyakat, a Vida-dombra rá sem lehet ismerni, annyit változott néhány év alatt. Szeretünk itt lakni. A férjem bajai, én a XI. kerületből érkeztem. Budáról tehát, de azt és ezt össze sem lehet hasonlítani. Itt sokkal jobb élni. S mindez az emberi jóakaraton, az emberekre figyelő önkormányzati vezetésen múlik. Örülök, hogy a
jelenlegiek vannak, s nem bánnám, ha maradnának! – mondta Szőkéné Németh Noémi. – Nem érezzük, hogy Fohsz Tivadar alpolgármester. Közvetlen ember. Azt viszont érezzük, hogy fontos neki a személyes kapcsolat! – így Georgita Imre, a Kossuth Lajos Általános Iskola igazgatója. – Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert a képviselőink: Fohsz Tivadar és Hatvani Zoltán egyaránt szívén viseli Rákoskert és az iskola ügyeit. Sok újdonság készült a közreműködésükkel. Ilyen például a nagy fal, ami nem mérhető össze ugyan a kínaival, de a lakosság és az iskola viszonyában a megbékélés egyik záloga lett. Korábban drótháló volt ott, de elégtelennek bizonyult. Fohsz Tivadar segítsége kellett ahhoz, hogy a kőkerítés elkészüljön. Sokat jelentenek azok az udvari kis szaletlik, amelyek otthonosabbá teszik a gyerekek szabad levegőn való tartózkodását. Kicserélték a tornaterem világítótesteit. Így nemcsak kisebb a villanyszámla, hanem jobb fénye is van a teremnek. De említhetem a farsangi vagy a Mikulás rendezvényeinket is, amelyek szintén nem állnak meg a lábukon anélkül, hogy a képviselők ne segítenének. Az egyik legpatinásabb rendezvényünk, a Rákoskerti Torna Kupa, amely 15 éve futó, országos hírű seregszemle a gyerekeknek. Tükröződik Rákoskert fejlődése abban is, hogy folyamatosan nő az iskolai férőhelyek iránti igény. A képviselői munka központi része így az eddigi kettő mellett a harmadik első osztály beindítási feltételeinek megteremtése. Ezt a lakossági igényt is támogatja az önkormányzat, benne Fohsz Tivadarral, az oktatásügyekért is felelős alpolgármesterrel.
2010.03.15. 20:37:43
Buli
www.tizenhetedik.hu
9
A Czimra Gyula Általános Iskola farsangi bálján nagy sikert aratott a fennállásának 20. évét éppen idén ünneplő zenekar
Irigy Hónaljmirigy: a guminőkről, a hajrá magyarokról, az eddigi 20 évükről és a nagyszerű rákoshegyi közösnégről Az Irigy Hónaljmirigy fergeteges koncertet adott a Czimra Gyula Általános Iskolában a minapi jótékonysági farsangi bálon. A közönség nagyon szerette a zenekart, minden rezdülésére reagált, tapsolt. – Az együttes a vaskos humor képviselője. Egyetért a megállapítással? – kérdeztük elöljáróban a koncert után Papp Ferencet, az együttes frontemberét. – Mindenkinek van erről véleménye. Valakié az, hogy vaskos, mások inkább könnyednek mondják. Az a lényeg, hogy humor. Azért jöttünk, hogy szórakoztassunk, és hála Istennek, a közönség szórakozott is. – A vaskos jelzőt azért használtam, mert a merészebb tréfáknál kezdett igazán lázba jönni a közönség. Ez általában gyakorlat? Jól esik az embereknek, ha kimondják helyettük azt, amire ők esetleg csak gondolnak? – Legtöbbször –szerintem – ez jól esik nekik. Úgy vettem észre, hogy – szerencsére – nem volt sznob a társaság. Nem olyan buliba jöttek, amelyikben meg akarták mutatni, ki milyen fontos és nagy ember. Az emberek szórakozni érkeztek, el tudták engedni magukat. Minket is inspirál, ha a közönség jó. Szerencsések vagyunk, mert a nevetés lázba tudja hozni a publikumot. Ha valaki nevet, jobban elereszti magát. Ha pedig már egy félórája nevet, akkor teljesen el tud lazulni. Azt vettük észre, hogy a rákoshegyi közönség már az elején vette a lapot, nem volt nehéz dolog őket lázba hozni. – A guminős poén is nagyon jól sikerült. Megkérdezte a zenekar a közönséget, ki volt már guminővel? A színpadon álló úron kívül nem nagyon volt jelentkező.
– Minden fellépésünkön fölbukkan valaki, mint itt a színpadon álló úr, aki egy picivel többet iszik a többinél, s így könnyebben átveszi a vezér szerepét. Itt is ez történt. Ez a fickó a magánéletben is olyan lehet, aki társaságban viszi a prímet. Nem volt szégyellős. Ott termett köztünk azonnal, bevállalta, hogy guminővel volt. Nem is baj, hogy van mindig egy ilyen figura. – Értsem úgy, hogy ez nem volt megbeszélve az elején? – Az úriemberrel? Nem. Tiszta improvizációról volt szó. Nem volt semmi megbeszélve. – Merthogy poén is sikerült a végére. Ha jól föl van fújva a guminő, akkor Pamela Andersonnal érezheti magát a szerencsés, ha nem olyan feszes, ha félig le van eresztve a figura, akkor pedig Medveczky Ilonára hasonlít. – Igen, ez a mi poénunk, ezt már többször elsütöttük, itt azonban nem volt megbeszélve, hogy mi beszállunk a mondókájába. A végén mégis így történt, szerencsére sikerrel! – Jótékonysági bál is volt ez egyben. Mennyire áll közel az Irigy Hónaljmirigyhez a szolidaritás, az iskoláknak, rászorultaknak történő adakozás gondolata? – Amikor mi jártunk suliba, nem szerettük annyira az iskolát, mint mostanság. Akkor még nem mentünk volna el jótékonykodni. Amint azonban kikerültünk a padokból megváltozott a helyzet. Jó érzés hozzájárulni akár egy iskola fejlődéséhez, akár a beteg gyerekek gyógyíttatásához. Itt sem mi segítettünk valójában, hanem az a közönség, amelyik – esetleg miattunk is – eljött és költött. Egy ilyen cél mellé mindig jó odaállni, s gyakran előfordul velünk, hogy oda is állunk. – A zenekar 20 éve van a pályán.
Hogy kezdődött? – Egy rock klubban, egy törzskocsmában ismerkedtünk meg, ahová lejártunk külön-külön. Három társaság kovácsolódott eggyé. A végén, 1990 szilveszterén szerveztünk egy olyan házibulit, amelyen az Irigy Hónaljmirigy szórakoztatta saját magát és saját baráti társaságát. Ez olyan jól sikerült, hogy elment a híre. Februárban egy farsangi bulin léptünk föl, aztán megkezdődött az évi egy-két koncert megszervezése. 1994 szeptemberében jött ki az első nagylemezünk, ami nem várt sikert hozott. Onnantól kezdve beindult a hollywoodi sztori, s most itt tartunk. Eltelt húsz év, még mindig együtt vagyunk. Rengeteg nagylemezzel, már sok tévé műsorral, számos közönség- és szakmai díjjal a hátunk mögött. Ha most kéne abbahagyni a pályát, akkor elmondhatnám, hogy nagyon tartalmas volt. Mi azonban úgy fogalmazunk, hogy húszévesek vagyunk. Még csak. – Az igaz, hogy a kezdetekkor az együttes dobosa alig tudott dobolni? – Igaz. Nem alig, egyáltalán nem tudott játszani a hangszerén. Akkor vett 3000 forintért egy amatőr dobfelszerelést. Egy-két hónap alatt, azon a bizonyos házibulin az általunk játszott nótákat el tudta játszani. – A legnagyobb sláger a Czimrában is a Numerakirály volt. Mit gondol, miért? – Az emberek ezt a számot ismerik legjobban. Eredetileg is slágernek íródott, ma is világsláger. Szerencsére mi is hozzá tudtunk tenni valamit, ami itthon dobott rajta egyet. Magyar szöveggel a magyar ember jobban érti, és jobban tud hallatán szórakozni. – A végén volt egy meglepetés.
Keresett lakásbérlet program
ja a kiválasztott lakás vételárában. Ezzel a lakáskeresők időt nyernek arra, hogy a meglévő otthonukat kényelmesen, piaci áron tudják értékesíteni, hitelfelvételi lehetőségeik is javulhatnak, és nem kell sietve meghozni a nagy döntést. A program keretében természetesen nem csak a később megvásárolt lakást lehet bérbe venni.” – tette hozzá Zelei. A konstrukció egyik nagy előnye a vevők számára az, hogy a zöldövezeti fejlesztő 14 hónapra előre meghatározza a lakás árát, mely nem változik – így a vásárlók fix bérleti díjjal és vételárral számolhatnak. A Kedvezményes lakásbérlet programban befektetésként vásárolt, az Elephant Holding jelenleg kihasználatlan lakásokat ad bérbe elsősorban a XX. Kerületi Vigo Házban és a XVIII. kerületi Zaragoza Lakókertben.
Az Elephant Holding mára több mint 30 lakást értékesített a 2008-ban bevezetett lakásbérleti programjának segítségével. A „Kedvezményes lakásbérlet” névre keresztelt program lényege, hogy a vásárlók piaci áron bérelhetnek újépítésű, magas színvonalú, jól felszerelt lakásokat, de a bérleti díj felét a beruházó beszámítja a lakás vételárába, ami így önerőként jelenik meg. Ilyenformán a vásárlók egy 120 ezer forint/hó bérletei díjas lakás esetében több mint 700 ezer forint önerőt teremthetnek elő egy év alatt. Zelei Zoltán, az Elephant Holding kereskedelmi igazgatója elmondta, hogy elsősorban azok veszik igénybe a lakásbérleti konstrukciót, akik kevés önerővel rendelkeznek, és jelenleg lakást bérelnek vagy azok, akik új lakás vételét tervezik, de
03.indd 9
Zaragoza Lakókert
nem szeretnék meglévő ingatlanjukat áron alul eladni. „Hogyan lehet csökkenteni a költözés, a finanszírozás kezdő költségeit? Az Elephant Holding Zrt. a lakásvásárlás egy nehéz szakaszában igyekszik segítséget nyújtani. Gyakori jelenség, hogy a költözést már elhatározta a család, az önerőt azonban csak a meglévő, de jelenleg nyomott áron értékesíthető lakás árából tudnák fedezni. Az ilyen és ehhez hasonló helyzetet igyekszik a program feloldani azzal, hogy a beruházó a bérleti díj felét jóváír-
Papp Ferenc, az Irigy Hónaljmirígy egyik frontembere Elhangzott a buzdítás: Hajrá Magyarország! Hajrá Magyarok! Volt ennek valamiféle politikai üzenete? – Mi nem politizálunk. Nem is mi mondtuk, hanem az az úr, akiről már korábban is beszéltünk. Ezzel persze nincsen semmi baj. Ha valaki azt mondja, hogy ennek a buzdításnak politikai üzenete van, akkor én kérek elnézést. Itt mindenki magyar, akár jobbos, akár balos. Mindenki magyar, legfeljebb a politikai nézetek térnek el. Ezt a kettőt nem szabad összekeverni. – Azt mondják, különleges közönség volt a mai. Ez udvariasság vagy tényleg így volt? – Ez így van. Akik ilyen nagyot tudtak mulatni a Mirigy muzsikáján, az a közönség szeret minket. Nem véletlenül voltunk itt. Azért
lettünk meghívva, mert a közönség ránk akart mulatni. – A parodizálás veszélyes műfaj? Hogyan lehet húsz éve úgy fönnmaradni a pályán, hogy – képletesen szólva – közben még nem ütötték agyon a csapatot? – Biztos sikerült egy-két előadónak belegázolni a lelkivilágába, noha nem akartuk. Viszont ha nem vagy elég vicces, akkor könnyen a közönség fordulhat el a zenekartól, mondván: fáradnak. Eddig, hál’ Istennek, az előadók megadták az engedélyt a dalok feldolgozására, ami egyben azt is jelenti, hogy értékelik azt, amit csinálunk. Tehát a közönség, a zenekaron belüli kohézió, és a parodizáltak szeretete ad elég alapot a sikeres folytatásra. A következő húsz évre.
2010.03.15. 20:37:59
10
www.tizenhetedik.hu
Hegyi levegő
Közel tíz civil szervezet működik a közösségi házban – A feltételek előteremtéséhez a képviselő lehetőségeihez képest mindig hozzájárul
Fejér Gyula rákoshegyi szolgálata egy életre szól „Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj” – írja a költő. Viszont mindez teljességgel igaztalan megállapítás lenne Fejér Gyulára, Rákoshegy nyolcas számú egyéni választókörzetének önkormányzati képviselőjére, akinek édesanyja éppen a Budapestet bombázó második világháborús repülőgépek, az utcai harcok miatt nem indulhatott gyermekét világra hozni egyik fővárosi kórházba sem. Így Fejér Gyula Rákoshegyen, egy családi házban született, amely 1945 februárjában – az ifjú jövevény érkezésekor – még önálló település volt. Ezért szerepel Fejér Gyula személyi igazolványában a születési hely megjelölés után: Rákoshegy. A hatvanötödik életévét minap betöltő képviselőnek tehát egyáltalán nem térkép e táj, nem nagyon kell a környéken bemutatkoznia. S nemcsak azért, mert már a szülők mindkét ágon rákoshegyiek voltak. Általános és középiskolai osztálytársak, a polgármesteri hivatalban már építőmérnökként eltöltött tíz év munkájából adódó munkatársi, lakossági kötődések, a több évtizedes muzsikusi kapcsolatok a Rázene Városi Fúvószenekarral, fotókiállításainak rendszeres látogatói, a bő egyévnyi alpolgármesteri megbízatás munkakapcsolatai, vagy egyszerűen a hétköznapi önkormányzati képviselői tevékenység, a fogadóórák, a műszaki tanácsnoki feladatok biztosítják számára, hogy a kerületrész valamennyi szférájában ismerősként üdvözölhessék, és az átlagnál sokkal jobban otthon érezhesse magát Rákoshegyen. Hogy a részletek ismeretében messze láthasson. A szó szoros értelmében is, hiszen nélküle – ahogy Szabó Tiborné, a Rákoshegyi Közösségi Ház vezetője, a rákoshegyi közösségi élet fáradhatatlan szervezője állítja – nem történik semmi lényeges Rákoshegyen. Például a kerületrész jelképe, a víztorony is azért látogatható, azért lehet róla messzire tekinteni, mert Fejér Gyula a Polgári Kör elnökeként – 2001-ben választották meg – elérte, hogy az egyesület pályázzon, s a megnyert pénzből építse újjá a tartály alatti rész faszerkezetű pódiumát. Így is történt. A víztorony egy ideje már csak turisztikai látványosságként képvisel értéket, úgy azonban jelentőset. Az utcaszinttől 20 méter magasban lévő pódiumról páratlan körpanoráma nyílik a környékre. S a polgári kör tagjainak hála, akik biztosítják a látogathatóságot, a 106 lépcsőn tavasztól őszig sokan másznak föl a tartály alá erről megbizonyosodni. Ugyancsak a rendszerváltozás utáni időszakhoz kötődik Fejér Gyula azon ténykedése, amely a régi utcanevek visszaállítását szorgalmazta. Pedig ezek nem voltak sarkos politikai névváltoztatások. A
03.indd 10
A képen a közösségi házban működő civil szervezetek tagjainak egy csoportja. Vannak köztük kártyások, akik leginkább ultiznak, dalkörösök, akik természetesen énekelnek, s kertészkedők is. Fejér Gyula (a képen középen) és Szabó Tiborné, a fáradhatatlan segítőtárs (a kép jobb szélén). régi nevek sokkal inkább kötődtek a lokálpatrióta lelkekhez, az itt élő családok gyökereihez. Ezért volt rá szükség, hogy a teret, ahol a katolikus templom áll, Bajcsy Zsilinszky helyett ismét Szent István térnek hívják, hogy a keresztnév nélküli Podmaniczkyból Paraj utcává „nemesedett” útvonal a rendszerváltozás után Podmaniczky Zsuzsanna néven regisztráltassék, vagy a Tisza István utcából nagy fantáziával Homokos utcát álmodók után a helybeliek újra Tisza István utcai polgárok lehessenek. A Szabadság utcát még nem sikerült ugyan Agorasztó Tivadar utcára visszakeresztelni, noha a XX. század elején Pest vármegye rendkívül népszerű közigazgatási szakemberének nevét méltán viselte korábban ez a fontos rákoshegyi útvonal. Így legalább marad feladat holnapra is. A polgári körrel kapcsolatban Szabó Tiborné megjegyezte, ez a civil szervezet – Keszthelyi Attila vezetésével – nem 2002-ben, s nem politikai indíttatásból jött létre, ahogy sok másik akkoriban, hanem jóval korábban alakult meg. Olyan céllal, hogy hidat alkosson a lakosság és az önkormányzat között. Amikor a polgári kör pályázott, az anyagba mindig bele kellett írni, hogy 15 éve alakult szervezetről van szó, megelőzendő az esetleges politikai szempontú értékelést, azaz a pályázat szemléleti okokból fakadó elutasítását, mondta Szabóné. Fejér Gyula baptista családban született, zenei talentuma hamar megmutatkozott. Igaz, volt hon-
nan örökölni. Édesapja a baptista imaház orgonistája, énekkarának karnagya volt. Fia hegedülni tanult, hegedűsként lett tagja az imaház zenekarának. Később, a Fürst Sándor Gimnáziumban (a mai Balassi elődje – a szerk.) pedig klarinétost kerestek a zenekarban. Fejér Gyula vállalta a hangszer megtanulását. Nem is adta ki a kezéből csak akkor, amikor a gyermekei felnőttek, s a Rázene Fúvószenekarban ők is taggá váltak. Egyikük hangszere a klarinét lett. A jó apa ekkor váltott fagottra – mi az neki!? –, ami mellett azóta is kitart. Noha gyerekei már kirepültek, nem muzsikálnak a Rázenében, akár vissza is térhetne a klarinéthoz. Fotós képességét pedig legújabb megbízatásánál is tudja kamatoztatni. Rákoshegy, a kerület építészeti, művészeti értékeit eddig is gyakran örökítette meg képein. Kiállítások sora tanúskodik erről. Most az önkormányzat felméri a kerület védendő épületeit, kulturális értékeit, s erről rendeletet alkot. Ebben a munkában részt vállalt Fejér Gyula is. Nem lesz nehéz dolga. Rákoshegyen minden utcát, minden fontos házat ismer, de a kerület más részein sem könnyű őt eladni. Az egyik védendő ház éppen a szomszédságukban áll. 1911-ben például Bartók Béla ide, a Jókai utcába költözött, a mellettük lévő házba. Annak a háznak a szomszédságába, ahol korábban Vecsey Ferenc, a világhírű hegedűművész (utca őrzi emlékét a kerületben Rákoskerten – a szerk.) élt és alkotott. Külföldi
fellépésein Bartók kísérte őt zongorán. Ez volt Bartók rákoshegyi első lakhelye. Nem véletlenül jött. Vecsey csábította ki Rákoshegyre, s abban a szobában próbáltak, készültek a koncertekre, ahol később Fejér Gyula kisgyerekként játszogatott. Szülei ugyanis 1949-ben vásárolták meg a Vecsey-féle házat. Bartóknak aztán azért kellett elköltöznie, mert a tulaj fia megnősült, szüksége volt a zeneszerző által lakott szobára. Első lakóhelyét is emléktábla örökíti meg, ami bizonyára fölkerül arra a listára, ami már tartalmazza a Teréz utcai, ma Hunyadi utcai házat, ami – szerencsére – napjainkban már Rákoshegyi Bartók Zeneház, Bokor Jutta irányításával. Nem volt ez mindig ilyen egyértelmű. Ha nem lett volna Fejér Gyula, Szabó Tiborné és a civil ellenállás számos további elszánt képviselője, akkor ma talán – szégyenszemre – a Félúton Alapítvány rehabilitációs intézete működne a Hunyadi utca 50. számú ingatlanon. E szándékról képviselő testületi előterjesztés tanúskodik a polgármesteri hivatalban. Az egészségügyi képzésben részesülő lányok átmeneti tartózkodója, az építőiparos fiúk bázisa települt volna ide, s még valamiféle raktár is helyet kapott volna Bartók egykori alkotói lakhelyén. Ott, ahol a minap például éppen a világhírű Jevgenyij Nyesztyerenko tartott országos mesterkurzust, Rákosmente jóhírének öregbítésére. Annak idején a polgári körösök tartották rendben a kertet, takarítgatták a romos épületet. Dely Csabáék, a Bartók
Művészeti Iskola muzsikusai, a Kép utcai, valamint a Hősök terei iskola diákjai évente figyelemfelhívó hangversenyt adtak itt az épület eredeti rendeltetésének megőrzésére. Végül győzött a józan ész, amihez nagyon kellettek a messze látó lokálpatrióták. S még egy helytörténeti érdekesség, amelyhez Fejér Gyula neve szervesen kapcsolódik. Amikor az ötvenes évek elején – a csabai kivételével – fölszámolták a városrészi temetőket, a Széchenyi és a Gyökér utca között lévő rákoskeresztúri sírkert is erre a sorsra jutott. Itt voltak eltemetve Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrászművész szülei, s az ő sírjukra alkotta a művész azt a szobrot – a jeruzsálemi keresztút egy jelenetét –, amelyet a temető fölszámolásakor sikerült megmenteni, Ballonyi László közbenjárására. Azóta a Szent István téri katolikus templom bejáratánál tekinthető meg a gyönyörű alkotás. A felirat újraaranyozását éppen most tervezi a képviselő. A Rákoshegyi Közösségi Ház szintén a szíve csücske Fejér Gyulának, ami a helyi közösségi rendezvények egyik kiindulópontja. Közel tíz civil szervezet, köztük dalkör, kertbarát kör, kártyaklub működik itt folyamatosan. A feltételek előteremtéséhez lehetőségeihez képest mindig hozzájárul. Az emberek szeretik, munkáját elismerik. Képviselőjelöltként 2006ban 47 százalékos eredménnyel elért győzelme is a rákoshegyiek bizalmáról tanúskodik.
2010.03.15. 20:38:07
Falat
www.tizenhetedik.hu
11
Kétfajta főétel a menüben Ahogy ígértük, márciustól már két fajta főétellel kínáljuk napi menüinket mindazoknak, akik a Marcsa Néni
minden hétköznap díjtalanul kiszállítjuk a menünket, napi 690 forintos áron. Mindössze (ha nem tud ételhordót bizto-
főzését pedig a világért sem engedném ki a kezemből, a házias ízeket én magam garantálom. Aki nem hiszi, járjon utána… Mindenkinek szeretném megNapi menü kiszállítás a 17. kerületben heti előfizetéssel 690 Ft/nap köszönni azt a Aktuális étlap, kiszállítással kapcsolatos információk, megrendelés: sok ötletet, amiMarcsa Néni Vendéglője, 1173 Budapest, Pesti út 211. Telefon: 06 1 257 vel a munkánkat nap mint nap 8753, E-mail:
[email protected]. www.marcsaneni.hu, folyamatosan Már 2 fajta főétellel! A következő hét ajánlata: segítik. Az el03. 22. Hétfő: 03. 23. Kedd: múlt időszakban Csontleves Alföldi májgaluska leves. a kedves venA: Paradicsomos húsgombóc, A: Székelykáposzta tejföllel dégeink például B: Tavaszi rántott falatok főtt burgonyával sok olyan ételt B: Tejberizs kakaószórással (gomba, karfiol) párolt rizzsel, ajánlottak fitartármártással gyelmünkbe, 03. 24. szerda: 03. 25. Csütörtök: amiket szívesen Tarhonyaleves. Karfiolleves fogyasztanának A: Rozsdás csirke szárnyak, A: Pásztortarhonya, káposztael nálunk. Ezekhéjas burgonyával, salátával. nek a kéréseknek B: Ízes derelye. édes-csípős szósszal eleget téve az étB: Krumplis tészta vegyes salapunk számos új vanyúsággal finomsággal bő03. 26. Péntek: vült. A teljesség Frankfurti leves igénye nélkül: A: Zúza pörkölt galuskával, Több féle halászsavanyúsággal. lé, szarvas guB: Túrós csusza szalonnapörclyás kenyérkalap cel alá rejtve, vadNem menza (nem ételgyár), hanem a nagymama házi kosztja. Márci- disznó pörkölt. Camambertes ustól már 2 fajta főétellel! zöldsaláta, eper- Mert nálunk tényleg a mama főz rel. A kirakodó/ Vendéglőjéből rendelik meg sítani) csak egy 100 Ft/nap kézműves vásárok elengedhétköznaponként ebédjüket. csomagolási díjat kell plusz- hetetlen népi eledeléről, a keHa szeretné, akkor ezen- ban fizetni. nyérlángosról nem is beszéltúl ebédidőben az én házias A konyhánk munkáját ter- ve. Bátran látogasson meg kosztommal csillapíthatja éh- mészetesen továbbra is én minket személyesen is. ségét. Heti előfizetés esetén felügyelem, a napi menü Üdvözlettel: Pannika
Marcsa Néni Vendéglője
www. 17ker.mdf.hu
Felnőttképzésre és helytörténeti emlékgyűjtésre nyert pénzt Rákosmente Rákosmente Önkormányzata fontos feladatának tekinti, hogy helyben elérhető, a munkaerő-piaci igényeknek megfelelő felnőttképzési rendszert működtessen. A városvezetés célja, hogy a helyi lakosok olyan szakismereteket szerezhessenek, amellyel könnyebben elhelyezkednek, lehetőség szerint itt a XVII. kerületben. Ennek megvalósítása érdekében az önkormányzat jelentős sikert ért el: a TÁMOP 3.2.3/09/1 KMR kódszámú, „Építő közösségek, közművelődési intézmények az élethosszig tartó tanulásért program a közművelődési intézményrendszer felnőttképzési kapacitásának bővítésére” címmel meghirdetett pályázaton 28,1 millió forint uniós támogatást nyert. Budapesten csupán négy kerület szerepelt sikeresen ezen a pályázaton. Az önkormányzat fenntartásában működő Vigyázó Sándor Művelődési Ház ennek köszönhetően 2010 áprilisától összetett fejlesztésbe kezd: felnőttképzési szolgáltatási központot épít ki, kulcskompetenciák fejlesztését is célzó képzési programokat indít, amelyek segítségével könnyebben jutnak munkához a kerületben élők. A folyamat végén az intéz-
03.indd 11
mény megszerzi a felnőttképzés minőségét biztosító intézményi akkreditációt is, mely további kedvezményeket nyújthat a képzésekbe bekapcsolódóknak. A pályázat keretében lehetőség van humánerőforrás fejlesztésre is, mely lehetővé teszi a szakalkalmazottak teljeskörű felkészülését az összetett feladat ellátására. A projekt részeként komplex képzés valósul meg, ahol ingyenes tanfolyamok elvégzésével lehetőség nyílik egy új szakma megszerzésére is, melyet támogató tanfolyamokkal tesznek teljessé. Így egyebek mellett angol alapfokú nyelvi képzés, számítógép adatkezelő képzés, önértékesítő tréning és a hatékony tanulási technikák elsajátítására vonatkozó tréning is díjmentesen jár a résztvevőknek. A projekt 2010-2012 között valósul meg. Rákosmente Önkormányzata ezzel a programmal egy újabb lépést tett annak érdekében, hogy bővítse a kerületben élők helyi szakképzési lehetőségeit. A cél, hogy Rákosmentén minél kevesebb munkanélküli legyen, hogy a kerületben élők munkaerőpiaci helyzete javuljon. Újabb jó hír, hogy az önkormány-
zat a fenntartásában működő Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium számára 10 millió forintot nyert audiovizuális emlékgyűjtésre. A 2010 áprilisától megvalósuló program keretében a gimnázium diákjai helyi történelmi kutatásokat végeznek 1939-től napjainkig. A programban 16 diák vesz részt 24 órányi tanórán kívüli foglalkozáson. Az iskola a felkészülés kezdetétől a megvalósításig szorosan együttműködik a Terror Házával. A múzeum munkatársai vállalták 4 pedagógus 2X30 perces továbbképzését, illetve a diákok kutató munkáját is segítik. Az elkészült anyagokban az 1939-napjainkig terjedő időszak történelmi szereplőivel készítenek interjút a tanulók. A projekt befejezésének időpontja 2011. április 1. A kutatás eredményeit a diákok 50 interjúban és 2 publikációban foglalják össze. A TÁMOP-3.2.9/B-08/1-2009-0001 pályázaton elnyert közel 10 millió forintos támogatás 10 százalékát a diákok munkáját támogató audiovizuális médiaeszközök (kamera, mikrofon, lámpa stb.) beszerzésére fordítják. A munkában az iskola média szakos pedagógusa nyújt technikai segítséget.
2010.03.15. 20:38:15
Kapcsolat
12
www.tizenhetedik.hu
Soltiné: „Mindig szomorú vagyok, ha nem a szolgálatot, hanem a hatalom dominanciáját fedezem föl a pártvezetők tetteiben”
Aki följelentette saját pártelnökét, Kuncze Gábort! – Másodszor tett megjegyzést képviselőtársam arra, hogy együtt szavaztunk a kormányzó koalícióval. Tisztelt képviselőtársam! Emlékezzen, amikor letettük a képviselői esküt. Vigyázzban állva, büszkén, szívére tette a kezét és esküdött! Mire? A Jobbikra? Mert én nem! Én a kerületre esküdtem! És igenis, ezen túl is mindent meg fogok szavazni, ami szerény megítélésem szerint a kerület érdekeit szolgálja! – hangsúlyozta Soltiné Kis Katalin szabaddemokrata önkormányzati képviselő a legutóbbi testületi ülésen Lázár Attilának címezve mondatait. Soltiné 1990 után, négyévnyi megszakítással, folyamatosan képviselő volt. 2002-ben is megnyerte a mandátumot, de lemondott róla a párton belüli viszályok miatt. Ő az, aki 2002-ben följelentette saját pártelnökét, Kuncze Gábort, és a bíróság neki adott igazat a jogvitában. A pártszennyest azonban nem akarta kiteregetni, ezért inkább lemondott a mandátumáról. Vele beszélgettünk az elmúlt két évtized közszolgálati munkájáról. – Miért volt indulatos a bevezetőben idézett felszólalás során? – Nekem a pártszínek addig számítanak, amíg be nem jutok a képviselő testületbe. Onnantól kezdve csak a kerületi érdekre vagyok figyelemmel. Azért voltam indulatos, mert – képviselőtársam állításával ellentétben – nem a koalícióval szavaztam együtt, hanem jó ügy mellett álltam ki, a városrész érdekében nyomtam gombot. Melyik az a politikus, amelyik nem szavaz meg olyan fej-
A rákoshegyi templom is sokat köszönhet neki
03.indd 12
Soltiné Kis Katalinnal, a rövid időre ismét iskolapadba ült öregdiákkal hamar meggyűlt a baja Sarkadi Nagy Adriennek történelem órán. A képviselő zajongott, sőt még súgott is, ezért a fegyelmező tanári kéztartás. Az életben szerencsére más a két ember kapcsolatának minősége. lesztéseket – Főtér, kucorgói bevásárlóközpont –, amitől szebb lesz a környezetünk, új munkahelyek jönnek létre, s az önkormányzat többlet adóbevételre tesz szert. Ha valaki ilyet nem támogat, valószínű, hogy pártszempontok miatt tesz így. – A Kucorgó fejlődése vagy a Főtér megépítése mit jelent az Ön számára? – Fantasztikus előrelépést. Mindig a fejlesztés, a fejlődés híve voltam. A legnehezebb időkben is megtettem ennek érdekében mindent. Most is nehéz időket élünk, mint 1994-1998 között, a Bokros csomag idején. Érdekes, de a kerület akkor is fejlődött és most is szépül, gazdagodik. – Abban a ciklusban újult meg például a Rákoshegyi templom, amiben főszerepe volt Soltiné Kis Katalinnak. Felidézné, hogy történt? – Fogadóórámat tartottam, amikor István atya asszisztense eljött hozzám segítséget kérni, mert beázott a templom, pusztulásnak indultak a gyönyörű freskók, a festett üvegek, s más értékek. Úgy éreztem, hogy lépni kell. István atya nevében, és aláírásával minden tisztségviselőnek írtam kérelmet, megkerestük a Fővárost, és a minisztériumot is. Később megtudtam, István atya egy pillanatig sem hitt a megvalósulásban. – Mintha azt mondta volna, hogy a nők csak beszélnek, jár a szájuk, s úgy sem lesz az egészből semmi. – Igen, ez pontosan így történt. Azonban egyszer csak elkezdett a számlájára csordogálni a pénz. Aztán a munkálatok is elindultak. Olyan jól sikerült az akció, hogy még toronyórára is futotta. István atya meg is rémült egy pillanatra, mondván, ilyen szerkezet a keresztúri templomon sincs. Nem baj, a miénken lesz, mondtam, és lett. Érdekesség volt,
hogy úgy adtam oda a polgármesternek és a három alpolgármesternek a kérelmet, mintha mástól nem kértem volna támogatást. Egyszer összetalálkoztunk a hivatalban, ahol Kátay Péter polgármester kérdezte: mit szólok, mennyi pénzt adott a templomomra! Meghallotta ezt Barna Andor alpolgármester, s odaszólt. Csak annyit? Én a másfélszeresét. Edelényi Szabó Ákos, a másik alpolgármester, aki rákoshegyi, ugyancsak kiszólt a szobájából, s közölte, ő kétszer annyit adott, mint a polgármester. Volt nagy meglepetés, de a legfontosabb, hogy a templom elkészült. Külön öröm, hogy Bényi Zsolt képviselő úr megcsináltatta a díszkivilágítását. Napjainkban gyönyörű a Szent István tér, igazi zarándokhely lehetne belőle. – A Rákoshegyi Közösségi Ház is önnek köszönheti létét. – A közösségi házban akkor a Kép utcai iskola két osztálya tanult. Abban az időben készült el az iskola korszerű ebédlője, s ezt az ingatlant eladni tervezte az önkormányzat, ami fedezi az ebédlő költségeit. Eközben én titokban előterjesztést készítettem a Rákoshegyi Közösségi Ház létrehozásáról, Nagy László fideszes képviselő pedig a csabairól. A testület végül megszavazta mindkettőt, és megszülethetett a közösségi ház Csabán és Rákoshegyen is. Ekkor költözött ide a polgári kör, és még több más civil szervezet is. – Az Újlak utcai iskola szintén szívügye. – Igen. Annak ellenére, hogy nem az én körzetem. Nekem nagyon fontos az oktatás, s az én választókerületemben nincs iskola. A hármas körzetben laknak talán a legrászorultabb családok a kerületben. Sok a munkanélküli, a nagycsalád, sok a
mélyszegénységbe sodródott szülő, és más hátrányos helyzetet előidéző életkörülmény. Az én körzetemben élő gyerekek járnak az Újlak utcába. Sarkadi Nagy Adrienn igazgatónővel nagyon szoros a kapcsolatom. 1994 óta ismerem. Ő akkor külsős oktatási bizottsági tag volt. Két hónap alatt rájöttem, hogy szakmailag, emberileg nagyon is elismerendő Adrienn hozzáértése, felkészültsége. A régi kapcsolat bizalmat adott, rajta keresztül segíthetem az iskola rászorulóit. Tudom, hogy amit ő kér, azt valóban arra is fordítja, a forrás eredménye oda is kerül a gyerekekhez. Legutóbb úgy támogattunk egy négygyerekes családot, hogy én segítettem az iskolai karácsony megrendezését, Adrienn pedig odaadta a családnak a feldíszített fát, apró ajándékokkal egyetemben, hogy nekik is szép legyen az ünnep. Máskülönben nem lett volna karácsonyfájuk. Képviselőként személyeket nem támogathatok, így viszont megoldottuk a szívszorító helyzetet. Az külön pikantériája a kapcsolatunknak, hogy 2006-ban ugyanabban a körzetben indultunk képviselőjelöltként, egymás ellenfeleként, s kis különbséggel én nyertem el a mandátumot. De közöttünk ez sem okozott semmiféle konfliktust, sőt. – Ön 2002 és 2006 között nem volt képviselő, miközben följelentette a saját pártelnökét, Kuncze Gábort, mert elnöki hatalmával élve elutasította az alapszervezet döntését, és Dóci József helyett Péczely Teréziát, egykori belügyminisztériumi közeli munkatársát ültette az elnöki székbe. – Hiába választottuk meg elnöknek Dóci Józsefet, ez a köztük lévő szoros kapcsolat oda vezetett, hogy Kuncze egy tollvonással feloszlatta a
helyi SZDSZ szervezetet, s megbízta Péczely Teréziát az új szervezet létrehozatalával. A Fővárosi Bíróságon megtámadtuk a feloszlató döntést és meg is nyertük a pert. De Péczelyék már – galád módon – kampányoltak októberre, mi pedig szeptemberben kaptuk kézhez az ítéletet. Nem akartam a pártvitát a lakosság elé vinni. A központi hatalom erejére jellemző volt, hogy eredetileg Péczeli Terézia volt az MSZP-SZDSZ lista második helyezettje Hoffmann Attila után, nem Barna Andor, aki megalapította az SZDSZ-t a kerületben. Én viszont a töredékszavazatokkal szintén mandátumhoz jutottam listáról, de erről lemondtam. Ilyen disznókkal nem röfögök egy ólban, mondtam indoklásként Hoffmann Attila polgármesternek, s e döntésemtől meg is könynyebbültem. – Soltiné a rendszerváltó SZDSZbe lépett be, nem a „rendszerviszszaváltóba”, amely Horn Gyulával koalícióra ment 1994-ben, s azóta is folyamatosan hatalmon volt, kisebb megszakítással. – Veszélyes, ha valaki a képviselőséget hatalomnak fogja föl. Én mindig azt vallottam a képviselőségről, a párton belüli munkáról – nekem ugyanis mindig volt, s van is valami tisztségem az SZDSZ-ben –, hogy szolgálat. Őszinte, belülről jövő szolgálat. – S nem szomorú, amikor látja, hogy pártjának csúcsvezetői erről szemlátomást másképpen gondolkodnak? – Én mindig szomorú vagyok, ha nem a szolgálatot, hanem a hatalom dominanciáját fedezem föl a tetteikben. Reménykedő típus vagyok. Bízom abban, lesz egyszer Magyarországon egy szabadelvű párt, amit ismét büszkén vállalhatok.
2010.03.15. 20:38:19
www.tizenhetedik.hu
Állati
13
Ismét jön a kullancsveszély! A tavasz közeledtével az első enyhébb napokon már számolni kell a kullancsok megjelenésével. Miután a XVII. kerület és a szomszédos települések kullanccsal jelentős mértékben fertőzöttek, a kisállattartóknak ismét gondoskodniuk kell a megelőzésről. Hazánkban ma már mindenhol kell számolni kullancsok előfordulásával. Sajnálatos módon egyre beljebb húzódnak a lakott területek határain belül is, sokszor már családi házak udvarában is rájutnak kedvenceinkre. A megbetegedett állatok száma az elmúlt egy-két évben ugyan stagnál, de miután a tünetek szinte évről évre változnak, és a gazdik körében is több tévhit kering, célszerű az ismereteket felfrissíteni. Hazánk csaknem egész területén – szigorúan néhány zord téli és kánikulai hónap kivételével – fellelhető ez az apró (1-4 mm hoszszú) ízeltlábú élősködő. A reggeli és késő délutáni órákban a legaktívabb. Szereti a párás, nyirkos időszakot, viszont nem kedveli az erős meleget és hideget. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján azonban úgy tűnik, ezek a kis gonosztevők alkalmazkodási képessége rendkívül gyors, hideg- és melegtűrése jelentősen fokozódott, így egyre inkább számítani kell jelenlétükre az év minden szakában. Egyes fajok a fák – elsősorban tölgyfa- lombján találhatók, míg más fajok inkább az erdők, mezők, vízpartok aljnövényzetén, bokrokon tanyáznak. Miután a kullancs rákerül áldozatára, egy alkalmas helyet keres a bőrön, ahol szájszervével beleszúr a bőrbe. A szúrás pillanatában érzéstelenítő és
hámoldó anyagokat tartalmazó nyálat köp a szúrási pontra. A fertőzésátvitel szempontjából a kulcsszó a nyálon van, hiszen ezzel juttatják a kórokozókat a gazdaszervezetbe. A szúrás-befúródás utáni 24 órán be-
lül a fertőzés-átvitel nem valószínű. Éppen ezért fontos a kullancs mihamarabbi eltávolítása. A leggyakrabban előforduló megbetegedések, melyeket okoz kutyában a Lyme borreliosis és a babesiosis. A babesiosist egysejtű parazita okozza, melyet a kullancs terjeszt. A kórokozó a vörösvértesteket támadja meg, azok szétesését eredményezi. Három megjelenési formája ismert. Mindhárom esetben szakszerű ellátás nélkül a megbetegedett állat életkilátásai rosszak. A Lyme borreliosis nehezen diagnosztizálható, határozatlan tünetekkel járó, idült jellegű bakteriális betegség. Vérvizsgálattal, speciális tesztekkel többnyire diagnosztizálható, sokszor több hónapos antibiotikumos kezelés és ismételt szerológiai teszt is szükségessé válhat. A betegség tünetei az esetek többségében megszüntethetőek, de a kórokozó tökéletetesen nem kiírtható a szervezetből. Miután létezik ellene védőoltás, megelőzhető a betegség. A jelenlegi tudományos álláspont szerint cicáknál a kul-
Az Elephant Holding Zrt. munkatársakat keres
a következő pozíciók betöltésére: Értékesítő: új építésű ingatlanok értékesítésében jártas, probléma megoldó, agilis, gépjárművel rendelkezők jelentkezését várjuk. Recepciós és egyben asszisztensi feladatok ellátásra, nagy munkabírású, angolul beszélő hölgyek jelentkezését várjuk. Fényképes önéletrajzát az
[email protected] e-mail címre küldje.
03.indd 13
lancs a Lyme borreliosist és a haemobartonellosist terjeszti, melyek azonban nem okoznak súlyos tüneteket. Hogyan távolítsuk el ?A bőrhöz legközelebb eső részt fogjuk meg egy erre a célra gyártott speciális csipesszel (mely patikákban kapható), és addig csavarjuk, míg a kullancs el nem engedi a bőrt(a tekerés iránya indifferens!). A művelet közben lehetőleg ne nyomkodjuk a kullancs testét, mert ezzel nyál köpésére vagy székelésre ösztönözzük, így a székletből vagy nyálból kórokozók kerülhetnek a gazdaszervezetbe. Amennyiben a művelet közben leszakad a kullancs szúrószerve, és a bőrben marad, ne essünk kétségbe, pár nap múltán kilökődik, és így már nem közvetít fertőzést. A „népi módszer” kerülendő, miszerint olajjal vagy bármilyen irritáló anyaggal célszerű bekenni a kullancsot, mert a légzőnyílása eltömődik és a fulladásos görcsök eredményeképpen kórokozókat juttathat az állatba. A kullancs elleni védekezés legkézenfekvőbb módja a megelőzés. Számos spot-on készítmény, hatóanyaggal átitatott nyakörvek, és egyéb más módon ható készítmények állnak az állattartók rendelkezésére. (A teljes cikk a honlapon elolvasható)) Dr. Bőr Tamás Kisállatgyógyász szakállatorvos Kisállat Ortopédiai Egyesület tagja Napkelet Állatorvosi Rendelő Ambuláns, Diagnosztikai és Műtéti Centrum 1174 Bp., Széchenyi utca 36. Tel.: 256-41-78 www.allatorvos17.hu
Orosz oktatás Tanári diplomával rendelkező hölgy orosz nyelvoktatást és korrepetálást vállal. 06-30/849-79-69
Fodrászt is keresnek Pécelen, a Malini üzletházban működő fodrászat műkörmöst, kozmetikust és fodrász-váltótársat keres! Érdeklődni a 06 20 553 8031 számon, Singer Timeánál lehet.
2010.03.15. 20:38:32
www.tizenhetedik.hu
Testületi ülés – véleményoldal
14
Mérlegen a képviselő testület februári ülései Ruthner György önkormányzati képviselő, (MSZP), álláspontja
ÉSZREVÉTEL Februárban a Képviselő testület a rendes testületi ülésen kívül 2 rendkívüli ülést is tartott. A testületi ülések 3 napirendjével kívánok foglakozni. A képviselő testület megtárgyalta az un. forrásmegosztást, mely hívatott elosztani a Főváros és a kerületek között a rendelkezésre álló pénzeszközöket. A testület nem támogatta a forrásmegosztási rendeletet, mely Rákosmente számára előnytelen. A Fővárosi Önkormányzat azonban ezt a forrásmegosztást hagyta jóvá, melyet az MSZP és az SZDSZ-en kívül a FIDESZ-KDNP frakciója is támogatott. A költségvetési rendeletet a képviselő testület hosszasan tárgyalta. Ilyen költségvetése a kerületnek még soha nem volt. A költségvetés két fő fejezetből áll. A működtetési és a felhalmozási fejezet. A működtetetési hiány közel 500 millió forint, amely egyértelműen vagyonfelélést eredményez. Meggyőződésünk, hogy a működtetetési hiányt csökkenteni lehetett volna. Ami azonban politikai hátrányt eredményezett volna a FIDESZKDNP frakciónak. Vélhetően ezért nem történt meg. A felhalmozási célú hiány több mint 2,8 milliárd forint. Ez abból adódik, hogy az önkormányzat pályázik a kerület szempontjából fontos beruházásokra. A pályázatokhoz szükséges önrészt azonban az önkormányzat csak hitel felvételével tudja biztosítani. Példaként említem a Főtér kialakítását, melyhez több mint 700 millió forint hitelt kell felvenni.
Összességében a hiány összege 3,3 milliárd Ft. Ez a hiány természetesen megközelítheti a 4 milliárd forintot, amennyiben a betervezett 600 millió forint értékű telek eladás nem valósul meg. Ezzel a költségvetéssel a kerület 2024-ig nyögi a most felvett hiteleket. Az MSZP számára elfogadhatatlan a kerület ily mértékű eladósítása. Hiszen az új önkormányzat mozgástere ezzel elfogadhatatlan módon beszűkül. Természetesen az MSZP képviselőcsoportja ezt a költségvetést nem támogatta. A februári ülésen a legnagyobb érdeklődést kiváltó téma a régi és az új piac sorsa. Az MSZP, az SZDSZ és az Itthon Rákosmentén Egyesület képviselőcsoportjai azért kezdeményeztek rendkívüli testületi ülést, mert a jelenlegi állapotok sem a régi, sem az újonnan nyílt piac dolgozói, kereskedői és vásárlói számára nem elfogadhatóak. Kezdeményeztük, hogy a Polgármester tárja a képviselő testület elé a 2001 októbere óta keletkezett iratokat és tegyen javaslatot az áldatlan állapotok megszüntetésére. A testületi vitában számos érintett is megszólalt. A képviselők immár nem először hallhatták, hogy a kerületben élő és dolgozó emberek milyen tisztán látnak ez ügyben. Azt szerettük volna, hogy a Polgármester a márciusi testületi ülésre készítsen előterjesztést az ügyben. Azonban a FIDESZ-KDNP módosító indítványára végül mégis csak májusban kerül a testület elé a piac sorsa. Vajon bezár-e vagy megmarad a régi piac? Addig továbbra is marad a bizonytalanság. Ez hosszú távon feszültségek forrása lehet. Nemrég számoltak be a hírforrások arról is, hogy a régi és az új piac kereskedői közötti vita már tettlegességig fajult. Ez is bizonyítja, hogy az Önkormányzat vezetésének halogató taktikája milyen eseményeket idézhet elő.
dr. Fenke Ferenc önkormányzati képviselő (KDNP) álláspontja
ÉSZREVÉTEL 2006-ban, az önkormányzati választások előtt, szeptember elsején megállapodás született a Fidesz, a KDNP, a MIÉP és a Jobbik XVII. kerületi szervezetei között a 2006. évi önkormányzati választásokra. Nem óhajtom a megállapodást teljes egészében felolvasni. Annak 10. bekezdéséből, majd az azt követően kiadott sajtóközleményből idéznék: „A Felek kijelentik, hogy az önkormányzatban a közös cél érdekében együtt dolgoznak”, továbbá „A Felek meggyőződése, hogy e cél megvalósításához a nemzeti, keresztény és polgári erők összefogására van szükség Budapest XVII. kerületében”, valamint: „Fő céljuk, hogy a jelenlegi kerületi MSzP- SzDSz vezetést leváltsák, s egy új, szakmai alapokon nyugvó vezetést alakítsanak ki a kerület számára.” Azzal az első, idézett mondattal kapcsolatban, miszerint „a Felek együtt dolgoznak…”, megállapíthatjuk: mióta a Jobbik „beviagrázott” trójai falóként behatolt Testületünkbe, kérem képviselő-társaimat, őrizzék meg komolyságukat, hisz’ a kép, amelyet látunk a következő. A Jobbik hátulról gumilövedékkel, elölről Viagrával „megtámogatott” trójai falova hátramenetben vágtázik felénk a damaszkuszi úton. Tehát amióta behatolt testületünkbe, egyáltalán nem a megállapodásban foglalt „közös cél” és a koalíciós szerződés tiszteletben tartása jellemző tevékenységére. Továbbá: „…a nemzeti, keresztény és polgári erők összefogására van szükség…” Nem tisztem
vizsgálni azt, hogy Baló Györgyné Morvai Krisztina és pártja menynyire nemzeti, vagy azt, hogy Baló Györgyné mennyire keresztény. Ahhoz sincs közöm, hogy Vona (született Zázrivecz) Gábor mennyire polgári. Ahhoz viszont van közöm, hogy XVII. kerületi jobboldali összefogásról már szó sincs. Ez a Jobbik nem az a Jobbik, amelynek Molnár Tamás, Kovács Dávid, Nagy Ervin voltak a meghatározó politikusai, vagy amelyiknek 2006-ban országgyűlési képviselőjelöltje voltam, továbbá nem az a Jobbik, amellyel 2006. szeptemberében együttműködési szerződést kötöttünk. A Felek 2006-ban deklarálták: „…céljuk, hogy a jelenlegi kerületi MSZP – SZDSZ vezetést leváltsák…” Lássuk be, Hölgyeim és Uraim, hogy a jelenlegi Jobbiknak – általában - egészen más a célja! Ezért kérem a 2006-os együttműködési megállapodásban részt vett frakciók vezetőitől és Polgármester Úrtól az együttműködési megállapodás újratárgyalását és a tárgyalások eredményének mielőbbi nyilvánosságra hozatalát. Megígértem és betartom: napirend utáni felszólalásom valóban egymondatos lesz. Képtelen vagyok szó nélkül hagyni és nem tudok őszinte meghatódottság nélkül beszélni arról az újságírói – szerkesztői - szerkesztési bravúrról, mellyel egyik helyi havilapban imént szembesültem. Lelki szemeim előtt megjelent képviselőtársunk, aki már az égő csipkebokor lángjánál is ott melegedett. A havilap vaskos szalagcíme: „A feltámadt Krisztus tanúi vagyunk” Néhány centivel a szalagcím alatt „Kovács István független jelölt” mosolyog szerényen. És ami a káprázat ellenére – mégis – kétségekkel vegyes bizonytalanságot ültet az ember szívébe, az a következő, alcímként is felfogható, vastagon szedett sor: „Van más választás!” Pestiesen szólva: ugye, „nem semmi”?
A győztesek
Huszonhetedik alkalommal rendezték meg az Újlak utcai tornacsarnokban a 2009/2010.évi focitornát. Rákosmente Önkormányzata és a XVII. Kerület Lakóhelyi SE közös rendezésében 20 csapat, illetve 18 öregfiúk együttes indult a 2009. december 12-től 2010. február 28-áig tartó tornán. A kispályás győztes a Skoda Derzbach csapata, 2. a Száz Gáz, a harmadik a King Dom Security, a negyedik pedig a Snowfox csapata lett.
03.indd 14
2010.03.15. 20:38:37
www.tizenhetedik.hu
15
Szolgáltatás
Egy Opelt érdemes márkaszervizbe vinni! Az Ön lakhelyéről is gyorsan, kényelmesen elérhető a Pesti és a Keresztúri út találkozásánál működő Opel márkakereskedés és szakszerviz, az Opel Gyulai. Az Opel Gyulainál folyamatosan továbbképzett Opel specialista munkatársak kifejezetten az Opelekhez fejlesztett célszerszámokkal és műszerekkel dolgoznak. Ezek segítségével pillanatok alatt megállapítjuk, hogy mi a probléma és csak azt az alkatrészt javítjuk vagy cseréljük, ami valóban szükséges. Ne feledje! Autója csak annyira megbízható, amennyire annak leggyengébb alkatrésze. Ellenőriztesse autóját ingyenesen az Opel Gyulainál. Várjuk jelentkezését!
Márciusban az Opel Hetek alatt már nemcsak a kora tavaszi virágok, hanem új lehetőségek is nyílnak. • Ingyenes tavaszi átvizsgálás, amely többek között az alábbiakat tartalmazza: Olaj, hidraulika, ablakmosó folyadékszintek, izzók ellenőrzése, szoftver ellenőrzés, fékbetétek, tárcsák állapotának ellenőrzése, kormánymű-, futómű-felfüggesztés, lengéscsillapítók ellenőrzése. • Nyárigumi-abroncs: akár 8 900 Ft/ db (175/70 R13, Barum Brillantis2) • Kerék- és gumiabroncs csere: Komplett kerékcsere (4 db): 1990 Ft, Gumiabroncs átszerelés és kiegyensúlyozás (4 db): 3 990 Ft, • Gumihotel (4 db): 3 990 Ft / év-
szak, • Ablaktörlő csere: akár 3 990 Ft-ért, • Pollenszűrő csere klímaellenőrzéssel: akár 7 900 Ft-ért. Az Opel Hetek alatt igénybe vett valamelyik szolgáltatásunkért Öné lehet ajándékunk, egy praktikus Opel hátizsák vagy széldzseki is! A beépített gyári alkatrészekre 2 év, az elvégzett munkára fél év, teljes körű garanciát vállalunk. Opel Szerviz. „Opeljéhez mi értünk a legjobban!” Opel Gyulai Márkakereskedés és Szakszerviz. Szalon: 1173 Budapest, Hajdúcsárda utca 10. Tel: 253-6040, Szerviz: 1173 Budapest, Pesti út 5. Tel: 258-5013 e-mail:
[email protected] www.opelgyulai.hu
Konténer gyorsan, olcsón – hétvégén is Gyakran problémát jelent, hogy hova tegyük a fölöslegessé vált holmit, vagy a lemetszett gallyakat, a bontási törmeléket vagy a megmaradt építési anyagot. A problémákra a Szerviz Trans Kft., ad jó választ. Elmondhatják, hogy az egy-két konténeres magánrendelésektől a legnagyobb hazai beruházók több 10.000 köbméteres megrendeléséig szinte minden igényt ki tudnak elégíteni. Sőt, már nemcsak a fővárosban, hanem a környező településeken (pl. Maglód, Vecsés, Gyömrő, Ecser, Pécel.) is dolgoznak. Korszerű, Mercedes, ill. Man típusú tehergépkocsijaiknak köszönhetően a rendeléstől számított egy-két,
03.indd 15
de legkésőbb 24 órán belül a helyszínre tudják szállítani a megrendelt konténert. Sőt, mindig ügyelnek arra is, hogy minden rendelésnél megfelelő tartalékkapacitással is rendelkezzenek. Telephelyük is a XVII. kerületben van, ahol a beszállított hulladékot szétválogatják. Az újrahasznosíthatót a megfelelő telepekre, míg a megmaradt hulladékot a szükséges engedélyekkel rendelkező lerakó telepekre szállítják. Így
nemcsak a környezetvédelmi követelményeknek tudnak eleget tenni, de költséghatékonyságuk is igen magas, így Budapest kiemelkedően olcsó konténerszállítási árait tudják garantálni. A konténeres szállítás, lomtalanítás mellett vállalják sóder, homok, termőföld szállítását is. Bobcat-jük, illetve egyéb korszerű munkagépeik segítségével bármilyen típusú gépi- illetve földmunkát el tudnak végezni. Náluk hétvégén sem áll meg az élet. A (06-30)944-38-39-es telefonon szombaton is hívhatóak. Szolgáltatásaik megrendelhetőek a
[email protected] e-mail címen is.
2010.03.15. 20:38:45
Hirdetés
16
www.tizenhetedik.hu
Magyarország legnagyobb biztosítótársaságának XVII. ker. fiókja ÉRTÉKESÍTÉSI MUNKATÁRSAKAT keres. Kiemelkedő jövedelem, rugalmas munkaidő. Szakmai tapasztalat nem szükséges, ingyenes képzést biztosítunk. Feltétel: érettségi bizonyítvány. Tel.: 06-30-350-6606
Eladó a XVII. ker. felső Újlak
utcában egy négyemeletes ház I. emeletén lévő 55 négyzetméteres lakás. Beépített erkéllyel, alagsori és utcai tárolóval. Ára: 9.500.000,Ft. Telefon: (06-20)363-26-67
Pub, cukrászda Pécelen – átmenetileg bérleti díj nélkül! Most bérleti díj nélkül alapozhatja meg pubja, cukrászdája holnapi biztonságos gazdálkodását. Pécelen, a Malini üzletházban a pub, a cukrászda működtethető – átmenetileg – bérleti díj nélkül. A felszerelt, berendezett üzletek most „csupán” vendéglátós szakértelmet igényelnek. A sörös pultot a szállító sörgyár biztosítja. A bérleti díj kockázata
03.indd 16
pedig – a nyitás utáni, megállapodás szerinti időre – a bérbeadó kockázata. A parkolók tágasak és biztonságosak. Az üzletközpontot folyamatosan kamerák figyelik. Nem véletlen, hogy megnyitása óta minden a legnagyobb rendben zajlik. T: 06-20-333-0010
Komposztot a termelőtől „Kerületi Komposztunk” a hivatalos értékelés szerint „Jó minőségű komposzt”, mely pozitívan befolyásolja a növények tápanyag felvételét, jobb termést eredményezve. Főbb tulajdonságai: Jó vízfelvevő képességű, Kémhatása semleges jellegű; Szénsavas mésztartalma alapján közepesen meszes; Humusztartalom alapján hosszú távú nitrogén-szolgáltató képességű; Nem szükséges nitrogén-, foszfor-, kálium (NPK) trágyázást végezni; Kén, szulfát, foszfor, kálium tartalma kedvező a növények számára; Határérték alatti nehézfém-értékek; Jó hőtárolási képességű. Használati javaslat. Vetés vagy ültetés előtt szórjunk vagy dolgozzunk be 2-3 liter/m2 komposztot. Fűfélék ápolására tavasszal 1-2 l/ m2 komposztot egyenletesen elosztva, sekélyen begereblyézve alkalmazzunk. Fák, bokrok ültetésekor 1:4 komposzt-föld keveréket tegyünk az ültető gödörbe. Mulcsozáskor max. 5 cm vastag komposztot használjunk fel. Virágok ültetésekor általában 1:3 vagy 1:4 rész komposztot és termőtalajt javasolunk. Rákosmenti lakosoknak március 31-ig 50% kedvezményt biztosítunk! Házhoz szállítás is megoldható. Biwatec-Felcsút Kft . (70) 6064294,
[email protected] www.biwatecfelcsut.hu
Személyesen – Riz Levente polgármester személyesen jött el hozzánk a jelölőszelvényért! – újságolta Kovács úr, miután nekilátott a radiátorszerelésnek. A mester tíz éve lehel életet bedöglött masináinkba. Politikai élményeibe idáig nem avatott be soha. Úgy fest, egy országgyűlési képviselőjelölttel való személyes találkozás most nagyon megérintette. A cédulagyűjtés kapcsán talán mesélt volna Alexa György, Szilágyi György, s az összes többi rákosmenti országgyűlési képviselőjelölt látogatásáról is. Ha lett volna ilyen. H. K. J.
2010.03.15. 20:38:52