TIFFANY REISZ
A SZIRÉN EREDENDŐ BŰNÖSÖK
ELSŐ FEJEZET
O
lyan nincs, hogy londoni köd - soha nem is létezett. A legendás londoni köd csak mese. A
valóságban a londoni köd inkább szmog, amely az ipari forradalom tetőpontján ezreket ölt meg, mérgező karjait a város a torkukra fonta, és megfojtotta őket. Zách Easton tudta, hogy a Royal House Publishing irodáiban őt Londoni Köd néven tartják számon - ezt a becsmérlő gúnynevet egy szerkesztőtársa ragasztotta rá, aki helytelenítette Zách merev viselkedését. Zách nem kedvelte sem a gúnynevét, sem a szerkesztőt, akinek köszönhette. De ma elhatározta, hogy megfelel neki. Zách - ahogy azt előre sejtette - a hivatalos munkaidő letelte után is benn találta John-Paul Bonnert, a Royal House Publishing felelős főszerkesztőjét. J. P. az irodájában ült a földön, körülötte, miniatűr Stonhenge-et formálva, kézirathalmok tornyosultak. Zách megállt az ajtóban, és nekidőlt a fél fának. Lenézett a főszerkesztőjére, és nem szólt semmit. Nem kellett megmondania J. P.-nek, miért van itt. Mindketten tudták. - A Halál az Easton-ködön keresztül érkezik hozzám - mondta J. P. a földön ülve, ahogy újabb köteteket válogatott át. - Meglehetősen költői halálnem. Feltételezem, azért jött ide, hogy megöljön. A 64 éves, ősz szakállú, szemüveges J. P. maga volt a megtestesült irodalom. Zách általában szeretett szójátékokat játszani vele, de ma nem volt kedve valamilyen ügyes válasszal visszavágni. - Igen. - Igen? - ismételte J. P. - Csak „igen”? Nos, „rövidség lévén lelke minden okos beszédnek” Segítsen fel egy öregembert a földről, Easton, jó? Ha meghalok, akkor akár állva is meghalhatok. Zách felsóhajtott, belépett az irodába, lehajolt, és felsegítette J. P.- t. J. P. hálásan hátba veregette Zach-et, és beleroskadt az íróasztala mögött álló székébe. - Már úgyis halott vagyok. Sehol nem találom azt az istenverte Hamlet kefelevonatot, amit John Warrennek ígértem. Tegnap postára kellett volna adnom. De a mondás szerint a boldogság titka a jó egészség és a rossz emlékezőtehetség, én pedig nagyon, nagyon boldog ember vagyok. Zách egy pillanatig nézte J. P.-t, és némán átkozta azért, mert olyan szeretetreméltó. Főnöke iránti ragaszkodása ezt a beszélgetést még kellemetlenebbé tette. Zách odament J. P. könyvespolcához, és végigfuttatta ujjait a tetején. Ismerte J. P. azon szokását, hogy olyan helyeken tartja a fontos iratokat, ahová még ő sem ér fel. Zách talált egy halom papírt, és levette. J. P. íróasztalára dobta, és figyelte, ahogy kisebb porfelhő száll fel belőle. - Áldja meg az Isten - mondta J. P. némi köhécselés közepette, és a szívére tette a kezét. Megmentette az életemet. - Most viszont én leszek az, aki megölöm. J. P. végigmérte Jacket, és helyet mutatott neki az íróasztal előtt álló széken. Zách vonakodva leült, és szürke kabátját szinte páncélként vonta maga köré. - Nézze, Easton... - kezdte J. P., de Zách csak ennyi időt hagyott neki. - Nóra Sutherlin? - Zách annyi undorral ejtette ki a nevet, amennyivel csak tudta; e pillanatban meglehetősen mély volt benne az utálat. - Ugye tréfál? - Igen, Nóra Sutherlin. Végiggondoltam, megnéztem az eladási vetületeket. Szerintem meg kellene szereznünk. Azt akarom, hogy maga dolgozzon vele. - Nem dolgozom vele! Amit művel, az színtiszta pornográfia. - Nem pornográfia - J. P. Zach-re pillantott a szemüvege fölött hanem erotika. Nagyon is jó erotika. - Sejtelmem sem volt róla, hogy létezik „jó” erotika. - Két szó: Anais Nin - vágott vissza J. P. - Még két szó: Booker-díj - válaszolta Zách. J. P. hangosan kifújta a levegőt, és hátradőlt a székében. - Easton, ismerem a múltját. Maga az egyik legtehetségesebb szerkesztő a könyvszakmában. Nem
fizettem volna azért, hogy idehozassam New Yorkba, ha nem lenne az. Igen, a szerzői nyertek Booker-díj at. - És Whitbread-díjat, Silver Daggers-t... - És Sutherlin legutóbbi könyve jobban fogyott, mint a maga Whitbreadje és Silver Daggers-e együttesen. Recesszió van, ha nem vette volna észre. A könyv luxuscikk. Ha valamit nem lehet megenni, manapság senki nem veszi meg. - Tehát Nóra Sutherlin a válasz? - kérdezte kihívóan Zách. J. P. elvigyorodott. - Janié Bürke a Timesnál a legutóbbi könyvéről azt írta, hogy „rendkívül zabálnivaló”. Zách megrázta a fejét, és utálattal bámult a plafonra. - Ez a nő maximum szennyíró - mondta Zách. - Az agya a szennycsatornában van, a könyvei is ugyanoda valók. Nem lennék meglepve, ha a legutóbbi kiadójának az irodája is a szennycsatornában lenne. - Lehet, hogy szennyíró, de most már a miénk. Vagyis a mayáé. - Ez nem a My Fair Lady. Én nem Henry Higgins professzor vagyok, az a nő pedig nem a nyavalyás Eliza Doolittle. - Bárki is ez a nő, istentelenül jól ír. Maga is tudná, ha venné a fáradságot, hogy elolvassa valamelyik könyvét. - Otthagytam Angliát ezért az állásért. - emlékeztette főnökét Zách. - Európa egyik legtiszteletreméltóbb kiadójától léptem ki azért, mert a legjobb fiatal amerikai írókkal akartam együtt dolgozni. - Ez a nő fiatal. És amerikai. - Nem azért hagytam el Angliát, az életemet... - Zách elhallgatott, mielőtt még kimondta volna: „a feleségemet”. Végül is a neje hagyta el őt. - A könyvben nagy lehetőségek rejtőznek. Sutherlin azért hozzánk hozta el, mert készen áll váltani. - Adjon neki egy fontért cserébe húsz shillinget, ha váltani akar. Hat hét múlva Los Angelesbe utazom. Nem akarom elhinni, hogy azt kéri tőlem, hogy mindent dobjak félre, és az utolsó hat hetemet Nóra Sutherlinnék adjam! Esélytelen. - Láttam a naptárát, Easton. Nincs annyira tele, hogy ne tudna együtt dolgozni Sutherlinnel, miközben elvarrja az itteni szálakat. Ne mondja, hogy nincs rá ideje. Mindketten tudjuk, hogy inkább hajlandósága nincsen. - Jól van. Sem időm, sem hajlandóságom nincs arra, hogy erotikus könyv szerkesztője legyek, még ha jó erotikus könyvről is van szó - már ha létezik ilyen. Nem én vagyok itt az egyetlen szerkesztő. Adja Thomas Finley-nek. - Zách a legkevésbé kedvelt munkatársát nevezte meg, akitől a gúnynevét kapta. - Vagy akár Angié Clarknak. - Finley-nek? Annak a buzinak? Kikezdene Sutherlinnel, aki élve falná fel. Fia pofon ütnéd Finley-t, azt sem tudná, hogyan produkáljon egy rendes orrvérzést. Zách majdnem helyeslően felnevetett, majd eszébe jutott, hogy végül is vitatkozik J. P.-vel. - Na és Angié Clark? - Ő most túl elfoglalt. Másrészt... - Másrészt mi? - akarta tudni Zách. - Fél Sutherlintől. - Ezért nem hibáztathatom - mondta Zách. - Flallottam, hogy felnőtt férfiak is csak suttogva merik kiejteni a nevét a bulikon. A pletyka szerint az első könyvszerződéséhez kifeküdte az utat. - Én is hallottam ezt a pletykát. De ehhez a szerződéshez semmi ilyesmit nem csinált. Sajnos - tette hozzá J. P. huncut vigyorral. - Olvastam Rachel Bell blogján, hogy csak piros ruhában hajlandó kilépni az utcára. Bell szerint Sutherlinnek egy tizenhat éves fiú a személyi asszisztense. J. P. Zachre mosolygott. - Azt hiszem, Sutherlin jobban szereti a „gyakornok” megnevezést a „személyi asszisztensénél. Zách majdnem megfulladt tehetetlenségében. Már indult volna haza, a kabát is rajta volt, amikor valamilyen démoni hang azt súgta neki, hogy nézze meg még egyszer a céges e-mailjeit. Jött egy
levele J. P.-tői, amelyben közölte, gondolkodik rajta, hogy megszerezze Nóra Sutherlint, az erotikus könyvek szerzőjét és legújabb könyvét a nagy, őszi-téli kiadási hullámhoz. És mivel Zach-nek úgysincs különösebb dolga addig, amíg pár hét múlva el nem utazik L. A.-be... - Nekem az kell, hogy maga csinálja. Maga, és nem más - mondta J. P. - Miért én vagyok az egyetlen, aki elbír ezzel a nővel? - Elbír vele? - J. P. felkuncogott, mielőtt komolyra fordította volna a szót. - Hallgasson ide - senki nem bír el Nóra Sutherlinnel. Nem, egyszerűen maga az embereim közül az egyetlen, aki lépést tud tartani vele. Easton... Ah! Hallgasson meg, kérem! Zách nagyot nyelt, és egy pillanatra megenyhült. Meglehetősen ritka volt, amikor John-Paul Bonner valakit a keresztnevén szólított. - Ez a nő limonádékat ír, J. P. - mondta Zách halkan. - Utálom a limonádékat. J. P. együtt érzőén nézett rá. - Tudom, hogy maga tavaly megjárta a poklot. Találkoztam a feleségével, Grace-szel, emlékszik? Tudom, mit veszített. De Sutherlin... Az a nő jó. Szükségünk van rá! Zách lassan mély levegőt vett. - Aláírta már a szerződést? - kérdezte Zách. - Nem. Még körvonalazzuk a feltételeket. - Szóbeli megállapodás már született? J. P. óvatosan végigmérte. - Még nem. Azt mondtam neki, hogy meg kell néznünk a számokat, és jelentkezünk, de inkább hajiunk az igen felé. Miért? - Majd én beszélek vele. - Kezdetnek jó. - De előtte elolvasom a kéziratot. Ha azt gondolom, hogy egy szemernyi esélye is van, hogy a nő, vagyis mi, valami rendeset ki tudunk hozni a könyvéből, akkor nekiadom az utolsó hat hetemet. De a könyv nem megy nyomdába, amíg én a beleegyezésemet nem adom rá. J. P. tekintetét Zach-éba mélyesztette. Zách nem volt hajlandó pislogni vagy félrenézni. Megszokta, hogy a végső szó az övé a könyvek terén. Nem akart lemondani erről a hatalomról, sem J. P, sem Nóra Sutherlin, sem senki kedvéért. - Easton, egyetlen Dán Brown-könyv jobban fogy egy hónap alatt, mint egy könyvesbolt egész költészet szekciója öt év alatt. Sutherlin „pornográfiája”, ahogy maga nevezi, sok költészetet elvinne a hátán. - A kezembe akarom kapni a szerződést, J. P., különben még csak nem is találkozom a nővel. J. P. hátradőlt a székében, és hangosan kifújta a levegőt az orrán keresztül. - Jól van. Sutherlin a magáé. Szép kis háza van Connecticutban. Menjen vonattal. Vagy kocsival. Nem érdekel. Azt mondta, hétfőn otthon lesz. - Rendben van. - Zách tudta, hogy valószínűleg biztonságban van. Amikor olyan hangulata volt, Zách könyörtelen tudott lenni egy- egy szerzőhöz a könyve fogyatékosságait illetően. A nagy írók elfogadták a kritikát. A ponyvaszerzők képtelenek voltak elviselni. Ha elég keményen viselkedik a nővel, könyörögni fog egy másik szerkesztőért. Mivel a vita holtpontra jutott, Zách fáradtan felemelkedett a székéből, és fel-felhúzott, sajgó váltakkal az ajtó felé indult. Kis köhögés állította meg, mielőtt elhagyta volna az irodát. J. P. nem nézett a szemébe, csak végigfuttatta ujját a Hamlel kefelevonatának első oldalán. - Majd olvassa el ezt a könyvet, ha kijön - mondta J. P., és megkopogtatta a lapot. - Hamlet tettetett őrültségének roppant izgalmas elemzése - „Én csak fölszéllel vagyok bolond... - „De ha délről fú, én is megismerem a sólymot a gémtől” - fejezte be Zách a híres idézetet. - Sutherlin is csak annyira bolond, mint Hamlet. Ne higgyen el mindent, amit hall róla. A hölgy is megismeri a sólymot a gémtől. - A hölgy? J. P. lehunyta a szemét, és nem válaszolt a sértésre. Zách ismét megfordult, hogy távozzon.
- Tudja, maga még mindig fiatal, Easton, és túl jóképű is, ami a kárára válhat. Egyszer próbálja ki, milyen. - Micsoda? Az őrület? - kérdezte Zách és a könyv felé biccentett. - Nem. A boldogság. - A boldogság? - Zách engedélyezett magának egy keserű mosolyt. - Attól félek, hogy ehhez túl jó az emlékezőképességem. Zách visszatért az irodájába. Asszisztense, Mary otthagyta Nóra Sutherlin kéziratát az asztalán egy mappával együtt. Zách kinyitotta a mappát, és átfutotta Sutherlin életrajzát. Harminchárom éves volt, egy évtizeddel fiatalabb, mint ő. Az első könyve huszonkilenc éves korában jelent meg. Azóta öt művet írt; második, Vörös című könyve kisebb szenzációt keltett - remek eladási adatok, nagy felhajtás. Zách tanulmányozta a mappában levő számokat, és megértette, hogy J. P. miért akarja annyira megszerezni ezt a nőt. Minden újabb könyvvel szinte megduplázódtak az eladásai. Zách végigfuttatta a fejében azt a keveset, amit az erotikus regényírókról tudott. Manapság az erotikus irodalom volt a könyvkiadás egyetlen növekvőben levő területe. De a könyvkiadásnak nem a pénzről kellene szólnia, hanem a művészetről. Zách a szemétbe hajította Sutherlin életrajzát és az eladási vetületi kimutatást. Szerkesztői filozófiáját a régi Új Kritikusoktól kölcsönözte: a lényeg maga a könyv. Nem a szerző, a piac vagy az olvasó, de az ember a könyvet csak a könyv alapján ítéli meg. Nem kellene, hogy érdekelje Nóra Sutherlin magánélete, amely állítólag ugyanolyan heves, mint a prózája. Csak a könyv fontos. És ő, Zách nem sokat remélt tőle. Zách gyanakodva szemlélte a kéziratot. Mary tudta, hogy kemény kötésben szereti olvasni a könyveket. De nyilván túlságosan is élvezte, hogy ezt kinyomtathatta számára. A skarlátvörös címlapon ott ragyogott a rikító, gothic betűtípussal szedett cím -A vigaszdíj. A szerkesztők szinte mindig megváltoztatták a címet, de Zachnek be kellett látnia, hogy ez elég érdekes választás egy erotikus regény címéül. Kinyitotta a kéziratot, és elolvasta az első mondatot. „Nem akarom jobban megírni ezt a történetet, mint amennyire te el akarod olvasni.” Zách megállt az olvasásban; valami régi, ismerős suttogás árnyékát érezte a válla fölött. Lerázta magáról az érzést, és újra elolvasta ezt a sort. Majd a következőt és a következőt...
MÁSODIK FEJEZET
B
izonyos napokon Zách gyűlölte a munkáját. Magát a szerkesztést imádta - fogni egy, az igazi
nagyság ígéretét magában hordozó regényt, és valóban naggyá tenni. De a politikát utálta, utálta a költségvetési válságokat, gyűlölte, ha egy zseniális, de csak félig sikeres szerzőt el kellett engednie, hogy egy jobb eladásokat mutató, silány írónak helyet adjon... És most kénytelen levonszolni magát Connecticutba, hogy találkozzon valami elmebeteg, trágárságokat összehordó nővel, aki valahogy meggyőzte a könyvkiadás egyik legnagyobb bölényét arról, hogy megérdemli a regényműfaj egyik legjobb szerkesztőjét. Igen, bizonyos napokon gyűlölte a munkáját. Ma egészen biztosan érezte, hogy a munkája is gyűlöli őt. Zách leparkolta J. P. kocsiját egy meglehetősen különös, kétemeletes, Tudor-stílusú ház előtt, az unalmas és prózai külvárosban. Ellenőrizte a címet, az irányt, és a házra bámult. Itt lakik Nóra Sutherlin - a hírhedt erotikus írónő, akinek a könyveit annyiszor tiltották be, ahányszor lefordították őket? Zách úgy gondolta, inkább a saját nagyanyja lakhatna itt, aki teát és aprósüteményt erőltet rá a kisgyerekekre. Nehéz sóhajjal a bejárati ajtóhoz lépett, és megnyomta a csengőt. Röviddel azután lépéseket hallott közeledni - határozott, férfias koppanásokat. Zách megengedte magának, hogy elgyönyörködjön a gondolatban, miszerint a Nóra Sutherlin egyszerűen egy, az ötvenes évei közepén járó, túlsúlyos pasas írói álneve. Egy férfi nyitott ajtót. Nem, nem férfi - fiú. Egy álmos mosolyú fiú állt vele szemben, aki pizsamanadrágot és egy csomó kendernyakláncot viselt, az egyiken kis ezüstkereszt fityegett. - Tizenkilenc - mondta olyan táj szólással, amiről Zách azonnal felismerte a Délt. - Nem tizenhat. Csak a jó híre miatt meséli mindenkinek, hogy tizenhat éves vagyok. - A jó híre miatt? - kérdezte Zách. Megdöbbent, hogy a kamasz gyakornokról szóló pletyka mégis igaz. A fiú megvonta szeplőtől pettyes vállait. - Ő mondja így. Wesley Railey. Csak Wes. - Zachary Easton. Azért jöttem, hogy találkozzam a... a munkaadójával. A fiú, Wesley, felnevetett és a fiatalság kecses bágyadtságával kisimított egy sötétszőke hajtincset a szeméből. - A munkaadóm erre található - mondta, eltúlozta a déli tájszólást a komikus hatás kedvéért. Zách belépett a házba, és úgy találta, hogy kényelmes, otthonos, bár kissé túlzsúfolt, sok a bútor és a könyvespolc. - Tetszik az akcentusa. Maga brit, ugye? - Az utóbbi tíz évben Londonban éltem. Maga sem az a kimondott őslakos. - Kentucky. De az anyám georgiai leányzó, szóval innen ez a nagy kavarodás. Próbálom leszoktatni magam róla, de Nóra nem engedi. Imádja a táj szólást. - Ez nem illik hozzá - mondta Zách, mialatt Wesley felemelt egy V-nyakú, fehér pólót egy halom összehajtogatott mosott ruháról, és felhúzta. Zách megszemlélte a fiú keskeny, de izmos alakját, és eltűnődött, hogy Nóra Sutherlin minek bajlódott a gyakornokálcával. Az, hogy egy harminchárom éves nőnek tizenkilenc éves szeretője van, eléggé szégyenletes, de semmiképp nem törvénybe ütköző. Wesley átvezette egy apró előszobán. Kopogás nélkül belökött egy ajtót. - Nor, Mr. Easton van itt. Oldalt lépett, és Zách meglepetten pislogva bámult a hírhedt Nóra Sutherlinre. Az általa hallott pletykák alapján valamiféle vörös bőrruhába öltözött amazont várt, aki rövid szárú ostort hord magánál. Helyette egy halvány bőrű, apró szépséget talált, aki göndör, fekete haját lazán fogta össze a nyakszirtjén. Vörös bőrruhának híre-hamva sem volt. A nő férfias stílusú, kék pizsamát viselt, amelyen a mintát - hajói látta -kis, sárga kacsák jelentették. A nő lába az íróasztal tetején pihent, a számítógép billentyűzetét az ölében tartotta. Gyors, fürge
ujjakkal gépelt, nem szólt semmit, és csak csábító profilját mutatta feléjük. - Nóra? - sürgette Wesley. - Van egy ropogós, új százdollárosom annak, aki mond egy jó szinonimát nekem a döf igére. Rajta! - mondta a nő, hangja egyszerre volt mézesmázos és kaján. Habár Zachet irritálta a fölényesen könnyed viselkedés és a sajnálatos vonzerő, azon kapta magát, hogy végigfut magában elméje jelentős kincstárán. - Szúr, bök, tol, nyom - sorolta a szavakat. - A férfi lassú, fáradhatatlan döféseitől a nő megszédült... - mondta Nóra. - Mintha egy bokszmeccset közvetítenének. Az istenit már, miért nincsen jó szinonima a döf szóra? Ebbe pusztulok bele. Habár... - Félretette a billentyűzetet és először nézett szembe Zach- kel. - Szeretem, ha egy férfinak nagy a szókincse. Zách gerince megmerevedett, amikor az évek óta látott legszebb nő mosolygott rá. A nő felállt, és mezítláb odalépkedett hozzá. - Miss Sutherlin - fogta meg Zách a feléje nyújtott kezet. - Hogy s mint? Apró termete miatt Zách finom kézszorítást várt. De a nő meglepően kemény ujjakkal ragadta meg a kezét. - Csodálatos az akcentusa - mondta Nóra. - Az egykori, Merseyside-i táj szólásnak nyoma sincs, ugye? - Látom, megcsinálta a házi feladatát - válaszolta Zách. Megzavarta, hogy a nő láthatóan többet tudott róla, mint ő Nóráról. Már megbánta, hogy a szemetesben landolt az életrajza. - Azonban nem minden liverpooli beszél úgy, mint a fiatal Paul McCartney. - Nagy kár. - A nő hangja suttogássá halkult, és folyamatosan bámulta őt. - Milyen nagy kár. Zách kényszerítette magát, hogy belenézzen a nő szemébe - aztán azt kívánta, bár ne tette volna. Elsőre ez a szem sötétzöldnek tűnt, de aztán Nóra pislogott, és a szín olyan éj sötétté változott, hogy szinte nem is emlékeztetett arra, amilyen az imént volt. Zách tudta, hogy a nő csak az arcát nézi, de úgy érezte, hogy kutató pillantása meztelenre vetkőzteti, tágra nyitja. Ismerte őt. Zách tudta és érezte, hogy a nő is tudja. Zách elhatározta, hogy kezébe veszi az irányítást, és visszahúzta a kezét. - Miss Sutherlin... - Ja, igen. A munka. - Nóra visszafordult az asztalához. Zách körülnézett a dolgozószobában, és még annál is több könyvet látott, mint amennyi a nappaliban volt: könyveket, füzeteket, papírhalmokat és sötét, fából készült iratszekrényeket. - Egy gyors kérdés, Mr. Easton - mondta a nő, és belesüllyedt székébe. - Esetleg szégyellj azt, hogy zsidó? - Tessék? - kérdezte Zách; azt hitte, nem hallotta jól. - Nóra, hagyd abba! - feddte meg Wesley. - Csak kérdezem - mondta a nő, és közönyösen legyintett. - A neve Zachary, de tulajdonképpen Zechariah-nak, vagyis Zakariásnak hívják, mint a héber prófétát. Miért változtatott nevet? A kérdés annyira személyes volt, és a nőnek annyira nem volt semmi köze hozzá, hogy Zách nem is akarta elhinni, hogy végül mégis válaszolt. - Születésem óta Zach-nek vagy Zacharynak hívnak. Csak hivatalos iratok kitöltésénél jut eszembe, hogy végül is Zechariah a nevem. - Zách igyekezett hűvös és közömbös hangon beszélni. Tudta, hogy csak akkor nyerhet, ha nyugodt marad, és nem hagyja, hogy a nő kihozza a sodrából, amire láthatóan nagyon vágyott. - És e pillanatban egyetlen dolgot szégyellek: ezt a kis hirtelen lejtőt a karrieremben. Azt várta, hogy a nő összerezzen vagy vitatkozni kezd. Ehelyett felnevetett. - Igazán nem hibáztatom érte. Foglaljon helyet, és meséljen! Zách óvatosan leült a viharvert, Paisley-mintás karosszékbe, szemben az íróasztallal. Majdnem keresztbe tette a lábát, de a mozdulat közepén megállt, amint lába egy szokatlanul hosszú, fekete plüsszsákot érintett a földön. Hallotta a jellegzetes, idegesítő hangot, amikor fém ér fémhez. - Órára kell mennem - mondta Wesley, érezhetően nagyon mehetnékje volt. - Nem gond? - Ó, kétlem, hogy abban a pillanatban, hogy kiteszed a lábad, Mr. Easton áthajol az íróasztalom
fölött, és megbecstelenít - mondta a nő és kacsintott. - Sajnos. A szavak és a kacsintás hatására Zách elképzelte magát az aktust. Ugyanolyan gyorsan elhessegette magától a gondolatot, mint amilyen gyorsan a nő kimondta. Wesley szórakozott undorral rázta meg a fejét. - Mr. Easton, sok szerencsét! - mondta Wesley, és Zách felé fordult. - Ne játssza el, hogy lenyűgözi magát, akkor végül lenyugszik. - Lenyűgöz? - ismételte Zách. - Kétlem, hogy ez a probléma felmerülne. Zách várta, hogy a szavai célt éljenek. Látta, ahogy Wesley szeme összeszűkül, de a nő csak nézett rá fekete szempillái sátra alól. - Óóó... - A nő szinte dorombolt. - Máris tetszik. - Isten legyen irgalmas hozzánk! - Wesley ezzel a rövid imával kisietett a szobából. Zách megfordult a távozó fiú után. Nem volt benne biztos, hogy akaija, hogy kettesben hagyják ezzel a nővel. - Gondolom, a fia - mondta, miután Wesley elment. - A gyakornokom. Mondjuk. Ő főz rám, szóval amolyan mindenes. Bizalmas? Mindenes? - Háziszolga - javasolta Zách, aki ismét munkára fogta kiterjedt szókincsét. - És meglehetősen ügyesen betanított háziszolga, mint azt látom. - Ügyesen betanított? Wesley? Szörnyen rosszul betanított. Arra nem tudom rávenni, hogy megbasszon. De nem hinném, hogy egyes- egyedül azért autózott idáig a városból, hogy a gyakornokomról beszélgessünk, bármennyire is imádni való. - Nem, nem azért - Zách elhallgatott. Várt és nézte, ahogy Nóra hátradől a székében, és idegesítően bámul rá. - Szóval... - kezdte a nő. - Azt látom, hogy nem kedvel engem. Ez azt jelzi, hogy legalább a nők terén jó ízlése van. Azt is jelzi, hogy hallott már rólam. Olyan vagyok, mint várta? Zách egy pillanatig bámult rá. Az utolsó három szerző, akikkel együtt dolgozott, az ötvenes évei végén, hatvanas évei elején járó férfi volt. Még soha életében nem látta őket pizsamában. És soha nem találkozott még olyan kényelmetlenül elbűvölő nővel, mint Nóra Sutherlin. - Alacsonyabb. - Áldja meg az Isten a magas sarkút, igaz? És, mi az ítélet? J. P. azt mondta, hogy teljhatalmat ad magának a könyvet és engem illetően. Rég volt, mikor utoljára hagytam, hogy egy férfi uralkodjon fölöttem. Mondhatni, hiányzik. - Az ítélet döntetlen. - Akkor az esküdtszék eléggé jól el van látva. Perújrafelvételt kérek. - Maga nagyon okos. - Maga pedig nagyon jóképű. Zách fészkelődni kezdett a székben. Flörtöléshez sem volt hozzászokva az írói részéről. Mindegy, ez a nő nem az írója. - Ez nem bók volt. Az okosság az amatőrök utolsó mentsvára. Én a könyveimben mélységet keresek, szenvedélyt, tartalmat. - Szenvedély van nálam. - A szenvedély nem a szex egyik megfelelője. Beismerem, hogy a könyve érdekes volt, és nem teljességgel érdem nélküli. Egy bizonyos ponton még a szívet is felfedeztem a sok hús mögött. - Érzek egy apró „de” szócskát. - De a szívverés nagyon gyenge volt. A páciens valószínűleg halálos beteg. A nő rápillantott, majd félrenézett. Zách látta korábban is ezt a tekintetet - a vereségé volt. Elijesztette a nőt, ahogy tervezte. De elgondolkodott, hogy miért nem örül neki jobban. - Halálos... - A nő visszafordult Zách felé. Új fény ragyogott a szemében. - Mindjárt itt a Húsvét - a feltámadás időszaka. - A feltámadásé? Igazán? - mondta Zách, meglepődve a nő állhatatosságán. - Hat hét múlva a Royal Los Angeles-i kirendeltségére utazom. Hat hét nem elegendő ahhoz, hogy bármilyen fontosabb vagy nagyobb munkába belevágjak. De nekünk csak hat hetünk van. - Azt mondta, hat hét nem elég ahhoz...
- De csak ennyit adhatok. Hozzuk helyre hat hét alatt, és mehet a nyomdába. Ha nem... - Ha nem, a szennyirodalom mehet vissza a szennycsatornába, igaz? Zách döbbent csendben bámult rá. - John-Paul Bonner a legnagyobb pletykafészek a szakmában, Mr. Easton. Elmondta, hogy maga mit gondol rólam. Azt mondta, hogy maga szerint kudarcot vallók. - Ebben meglehetősen biztos vagyok. - Ha maga a szerkesztőm, akkor a kudarcommal magát is lerántom a mélybe. - Még nem vagyok a szerkesztője. Még nem egyeztem bele semmibe. - Majd beleegyezik. Szóval, miért hagyta abba a tanítást? - Miért hagytam abba a tanítást? - Maga professzor volt Cambridge-ben, nem? Elég jó állás ilyen fiatalon. De abbahagyta a tanítást. - Tíz évvel ezelőtt - mondta Zách. Megdöbbentette, hogy a nő látszólag mennyit tud róla. Hogy a csudába tudta meg Cambridge-et? - Akkor miért... - El nem tudom képzelni, hogy miért izgatja ennyire a magánéletem. - Macska vagyok. Maga pedig egy gombolyag. - Maga elviselhetetlen. - Az vagyok, ugye? Valakinek végre jól el kellene fenekelnie. - Felsóhajtott. - Maga elég nagy seggfej. Már megbocsásson. - Magát pedig két-három olyan szobán le lehetne írni, amiket nem szívesen mondanék ki hangosan. - Azt mondanám, hogy nyugodtan mondja ki őket, de megígértem Wesleynek, hogy nem hagyom, hogy flörtöljön velem. De elkalandoztam. Mesélje el, hogy mi a baj a könyvemmel. Mondja lassan kérte vigyorogva. - Maga nagyon szangvinikus módon viszonyul az egész szerkesztési folyamathoz. Mit szólna, ha azt mondanám, hogy ki kell szednie azt a tíz-húsz oldalt, ami maga szerint nyilván a könyve élő, dobogó szíve? Egy hosszú percig a nő semmit nem szólt. Tekintete elrévedt a férfiról, és úgy tűnt, valami sötét helybe süpped bele. Zách nézte, ahogy lassan, az orrán át beszívja a levegőt, bent tartja, majd a száján át kifújja. Aztán különös, zöld szemét a férfi felé fordította. - Akkor azt mondom, hogy egyszer már kivágtam a saját élő, dobogó szívemet a mellkasomból mondta, és a hangjából ez egyszer hiányzott a szokásos könnyedség. - Azt az amputációt túléltem. Ezt is túlélem. - Megkérdezhetem, miért akar annyira együtt dolgozni velem? Én is kutattam maga után, Miss Sutherlin. Magának őrült rajongótábora van. Az emberek a telefonszámláját is megvennék kemény kötésben, és még arra is képesek lennének kiverni a farkukat. - Franciában is nagy vagyok. Zách a fogát csikorgatta, és érezte egy kezdődő fejfájás első jeleit. - A „gyakornoka” nem azt mondta, hogy egy adott ponton lenyugszik? - Mr. Easton - mondta a nő, hátragördült forgószékében, és lábát ismét feltette az asztalra. - Én ilyen vagyok, ha lenyugodtam. - Ettől féltem - mondta Zách. Felállt és indulni készült. - A könyv... - kezdte a nő, majd elhallgatott. Levette a lábát az asztalról, és ismét keresztbe tett lábbal ült. Egy pillanatra nagyon őszintének és rettentően fiatalnak látszott. - Mi van a könyvvel? A nő félrenézett, és úgy tűnt, keresgéli a szavakat. - Ez a könyv... fontos nekem valamiért. Nem csupán egy, a malac kis történeteim közül. Azért fordultam a Royalhoz, mert igazságot kell szolgáltatnom neki. - Ismét a férfi szemébe nézett, és a kajánság vagy vidámság minden nyoma nélkül így szólt: - Kérem. Szükségem van a segítségére. - Csak komoly írókkal dolgozom. - Én nem vagyok komoly ember. Ezt tudom. De komoly író vagyok. Az írás azon két dolog egyike, amit komolyan veszek a világon. - És mi a másik?
- A római katolikus egyház. - Azt hiszem, végeztünk is. - Maga nem igazán jó szerkesztő - gúnyolódott a nő, ahogy Zách elindult az ajtó felé. - Túl korán van még a történetünk végéhez. Én nem vagyok szerkesztő, mégis tisztában vagyok vele. - Miss Sutherlin, magát nyilvánvalóan érzelmileg érinti a saját könyve. Ez írás szempontjából rendben van, de a szeretett könyv szerkesztése fájdalmas dolog. - Szeretek mindent, ami fájdalmas. - Nóra vigyorgott, mint a fakutya. - J. P. azt mondta, hogy maga a legjobb. Azt hiszem, igaza van. Bármit megteszek, amit csak mond. Könyörgök is magának, ha az segít rajtam. Le is térdelek maga elé és könyörgök, ha az kell. - Megyek. - J. P. azt is elárulta, hogy magát Londoni Köd névvel illetik az irodában - mondta, ahogy Zách hátat fordított neki. - A hosszú kabát, az akcentus vagy amiatt, hogy megvan az a különleges képessége, hogy hideggel és nedvességgel borítja be mindenki jókedvét? - Ezt döntse el maga. - Mondja meg, mit kell tennem, és megteszem! - kiáltotta a nő, és Zách kénytelen volt elismerni: csodálja a makacsságát. Nem akarta elhinni magáról, hogy hajlandó lenne megjutalmazni érte. - Egy író ír - mondta Zách és ismét szembefordult a nővel. - írjon valamit nekem, valami jót. Nem érdekel, milyen hosszú, nem érdekel, miről szól. Csak varázsoljon el. Huszonnégy órája van. Mutassa meg, hogy képes alkotni teher alatt, és akkor meggondolom. - Meg fog lepődni, mire vagyok képes teher alatt - mondta a nő, de Zach-nek voltak kétségei. A háziszolga, a viccek, a flört - ez a nő nem komoly író. - Valami javaslat? - kérdezte Nóra, ez alkalommal kissé őszintébben. - Ne arról írjon, amit tud, hanem arról, amit tudni akar. És - mondta, ujjával rámutatva - egy olcsó trükköt se lássak! A nő gerince hirtelen kiegyenesedett, mintha ez a sértés végre célba talált volna. - Biztosíthatom, Mr. Easton - mondta egyszerre szigorú és dorgáló hangon hogy a trükkjeimről sok minden elmondható, de az nem, hogy olcsóak. - Akkor bizonyítsa be! Van rá huszonnégy órája. A nő hátradőlt a székében, és elmosolyodott. - Csessze meg a huszonnégy óráját! Még ma éjszaka megkapja.
HARMADIK FEJEZET
Z
sibbasztó.
Szerkesztőként Zách gyakran kényszerítette arra a szerzőit, hogy ássanak le mélyre, dobják félre azt, ami egyértelmű, és keressék meg a tökéletes szót minden egyes mondathoz. És mi volt a tökéletes szó, amellyel ennek a könyvnek a megjelenését ünneplő partit jellemezhetné, és amelyen kénytelen volt részt venni? Zsibbasztó. Zách végigjárta a bulit, alig mondott többet, mint egy-egy hellót a különböző kollégáknak. Csak azért jött el, mert J. P. ismét megszorongatta, és Rose Evely - a díszvendég - harminc éve volt a Royal House szerzője. Micsoda nevetséges egy parti ez - valaki tompított a fényeken, hogy egyfajta éjszakai lokál hangulatát keltse, de a közönséges hotelbelsőt semmilyen háttérmegoldás nem varázsolhatta el: nem volt több, mint egy bézs színű doboz. Zách a terem sarkában levő csigalépcső felé indult, és többször is megnézte az óráját. Ha két órát túlél ezen a partin, talán elég lesz ahhoz, hogy kielégítse társasági pillangónak is beillő főnökét. A tömeget pásztázva megpillantotta huszonnyolc éves asszisztensét, Maryt, aki megpróbálta rábeszélni férjét, akivel nemrég házasodtak össze, hogy táncoljon vele. Amikor az első hetét töltötte a Royalnál, kellemesen meglepődött, amikor rájött, hogy tűzről pattant kis asszisztense hozzá hasonlóan zsidó. Azzal ugratta a lányt, hogy még soha nem hallott zsidó nőről, akit Marynek hívtak volna, és elkezdte az ál-sikszéjének nevezni. Mary minden bájos gorombasága ellenére mindig is csak Főnöknek nevezte. J. P. ott állt Rose Evely mellett. J. P. és Evely is boldog házasságban élt, kiki a maga házastársával, de J. P.-t semmi nem gátolta abban, hogy gálánsán flörtöljön bármelyik nővel, akinek volt türelme végighallgatni irodalmi kalandozásait. Úgy tűnt, mindenki jól érzi magát ezen a rémes partin. O vajon miért nem? Ismét az órájára pillantott. - Én megmenthetem, ha akarja - hallott egy hangot felülről. Zách megpördült, és felnézett. A lépcső tetejéről Nóra Sutherlin mosolygott le rá. - Megmentene? - Zách összehúzta a szemöldökét. - Erről a partiról. - Mutatóujját görbítve a férfi felé intett. Zach-nek azt sugallta a józan esze, hogy nagy butaság lenne felmenni azon a lépcsőn. Mégis a lába ellentmondott neki, felfelé indult, és csatlakozott a nőhöz a lépcsősor tetején. Felhúzta a szemöldökét, miközben megrovó pillantással nyugtázta Nóra ruháját. Reggel a házában formátlan pizsama volt rajta, ami mindent elrejtett, csak túláradó személyiségét nem. Most teljességgel kitárulkozva látta azt, amit korábban elméje csak elképzelt. Természetesen vörösben volt. Skarlátvörösben, ami nem túl sokat takart. A ruha combközépen abbamaradt és a mellbimbója körül kezdődött. Csodálatos idomai voltak, melyeket a ruhája fölött viselt drámai, földig érő, vörös estélyi kabát sem rejtett el. Mi több, fekete bőrcsizma volt rajta, amely a térde fölött végződött. Kalózcsizma és egy gyönyörű, fekete hajú nő csúfondáros mosolya... Zách régóta először érzett ilyen zsibbadtságot. - Honnan tudja, hogy azt akarom, hogy megmentsenek erről a partiról, Miss Sutherlin? - kérdezte. Zách a korlátnak dőlt, és összefonta a karjait. - Azóta figyelem magát innen a kis leshelyemről, amióta belépett a terembe. Talán öt szót ha beszélt négy emberrel, ugyanez idő alatt háromszor megnézte az óráját és suttogott valamit J. P.-nek, ami az arcára kiült kifejezésből ítélve - halálos fenyegetés lehetett. Nem saját akaratából van itt. Én megtudom szöktetni. Zách önelégült mosolyt villantott a nőre. - Sajnos igaza van. Nem a saját akaratomból vagyok itt. Azonban kénytelen vagyok eltűnődni azon, hogy maga mit keres itt. Nem kapott tőlem házi feladatot? - kérdezte. Eszébe jutott ma reggeli meggondolatlan döntése, hogy ad a nőnek egy esélyt, hogy elkápráztassa.
- De igen. Én pedig jó kislány voltam, és elvégeztem. Látja? Zách megpróbált félrenézni, amint a nő benyúlt a ruhája kivágásába, és előhúzott egy összehajtogatott papírt, majd átadta neki. A papír még mindig meleg volt a bőrétől. - Ez lenne az? - kérdezte Zách. Csak három bekezdés volt az egész. - Ne ítéljen meg egy könyvet a szülőanyjáról. Csak olvassa el. Zách még egyszer ránézett, majd azt kívánta, bár ne tette volna. Valahányszor a nőre pillantott, mindig valami újat talált rajta, ami vonzotta. Kabátja lecsúszott a karjáról, és felfedte szoborszerű, sápadt vállát. Szoborszerű? Aprócska írónőjén a gömbölyded formák ellenére itt-ott kemény izmok feszültek. Ez a nő keményebb, mint amilyennek látszik. Zách összeszedte magát, elfordult, a papírlapot a fény felé fordította, és olvasni kezdett. A nőnek először a férfi csípője tűnt fel. A szem talán a lélek tükre, de egy férfi csípőjében rejlik az igazi ereje. A nő arra gondolt, hogy a férfi azért választotta a legtökéletesebben rásimuló farmert és a fekete inget, amely meghazudtolta feszes haséit, hogy’ lapossá varázsolja altestét, de így tett, és a nő elveszett a gondolatban, hogy ajkaival gyengéden megérinthesse azt a tökéletes üreget, amelyet a finom bőr és az elegánsan kiálló csípőcsont képezett. A nő végül kénytelen volt a férfi szemébe nézni. Vonakodva az arcába tekintett, amely ugyanolyan méltóságteljes és szögletes volt, mint a teste többi része. Sápadt bőre és sötét, Brutus-stílusú frizurája éles ellentétben állt jégszínű szemével. Jeges, gondolta a szeméről a nő a szeme rejtett mélységekről beszélt. Komor szépség volt ez a férfi, olyan, akit csodálnak az intelligens nők. Magas és szikár, de sportolókhoz illő testalkatával mégis rendkívül férfias. A világ eltörpült a jelenlétében, és most, hogy elment, a nő érezte jelenlétének hiányát. Zách még egyszer elolvasta a szavakat, miközben próbálta figyelmen kívül hagyni az ingerlő, képzeletbeli képet, ahogy Nóra Sutherlin a meztelen csípőjét ingerli a szájával. - Észrevettem, hogy általában tartózkodik a hosszú, leíró részektől a könyvében - jegyezte meg. - Tudom, hogy sokak szerint az erotikus könyv egyenlő azzal, hogy egy romantikus regényben sok szex van. De nem egyenlő. Ha az erotika bárminek is az alfaja, akkor a horroré. - A horroré? Komolyan? - A romantika nem más, mint szex és szerelem. Az erotika szex és félelem. Maga retteg tőlem, igaz? - Kissé - ismerte be a férfi, és megdörzsölte a tarkóját. - Egy okos horrorszerző soha nem közöl túl sok részletet a szörnyetegéről. Az olvasó képzelete majd megidézi a saját démonait. Az erotikus regényben az író soha nem akarja, hogy a szereplői fizikailag túlságosan jól körvonalazottak legyenek. így az olvasó használhatja a saját fantáziáját, a saját félelmeit. Az erotika az író és az olvasó közös munkája. - Hogyhogy? - kérdezte Zách. Felvillanyozta, hogy Nóra Sutherlinnek saját irodalmi elméletei vannak. - Erotikus regényt írni olyan, mint először kefélni valakivel. Nem vagy teljesen biztos benne, hogy mit akar a férfi, így megpróbálsz mindent megadni neki, amit akarhat. Bármit és mindent... - Úgy elnyújtotta a szavakat, akár a napfényben nyújtózó macska a hátát. - Minden ideg végződésére hatsz, és végül elkapod azt az egyet. Én elkaptam már magánál? Zách megfeszítette az állát. - Egy olyat sem, amit megcélzott. - Nem tudhatja, hogy mit céloztam meg. Szóval mit gondol az írásról? - Lehetne jobb is. - Újra összehajtotta a papírlapot. - A „volt” szócskát túlságosan gyakran használja. - Csak vázlat volt - mondta a nő mindenfajta bocsánatkérés nélkül. Sötét, várakozó szemekkel bámult Zach-re. - Az utolsó sor a legerősebb - a nő érezte jelenlétének hiányát. - Zách tudta, hogy vissza kellene adnia a papírlapot, de valamilyen oknál fogva a zsebébe dugta. - Az jó. A nő lassan, veszélyesen elmosolyodott. - Magáról írtam.
Zách csak egy pillanatig bámult rá, majd újra előhúzta az összehajtogatott papírlapot a zsebéből. - Ez én vagyok? - kérdezte, és elvörösödött. - Igen. Minden egyes hosszú, vékony centije. Azután írtam, hogy ma reggel elment. Nem kell mondanom, de inspirált a látogatása. Zách nagyot nyelt, és ismét széthajtotta a papírlapot. Brutus- stílusú frizura...jégszínű szemek... Farmer, fekete ing... Tényleg ő volt. - Elnézést - kezdte Zách és próbálta kézbe venni a beszélgetés irányítását -, de nem sértettem meg többször is ma reggel? - A kesergése sok mindennel kecsegtet. Szeretem az olyan férfiakat, akik szemetek velem. Jobban megbízom bennük. A nő félrehajtotta a fejét. Rakoncátlan, fekete haja a homlokába hullott, árnyékolva zöldesfekete szemét. - Bocsásson meg. Azt hiszem, szóhoz sem jutok. - Maga parancsolta - mondta a nő. - Maga azt mondta nekem, hogy ne arról írjak, amit tudok, hanem arról, amit tudni akarok.. Magáról... akarok tudni. Egy lépéssel közelebb lépett. Zách szíve mintha lejjebb süllyedt volna, valahol az ágyéka környékén állt meg. - Ki maga, Miss Sutherlin? - kérdezte. Maga sem igazán tudta, mit értett a kérdésen. - Csak egy író vagyok. Egy Nóra nevű író. És hívhat Nórának, Zách. - Akkor Nóra. Elnézést. Nem szoktam meg, hogy az íróim közeledjenek hozzám. Főleg azután, ha szóban inzultáltam őket. Nóra szemében pajkos fények gyúltak. - Szóbeli inzultus? Zách, ott, ahonnan én jövök, a „ribanc” egy kedves kifejezés. Látni akaija, honnan jövök? - Nem. - Nagy kár - mondta a nő, bár egyáltalán nem tűnt meglepettnek vagy csalódottnak. - Akkor hová menjünk? Megígértem, hogy megmentem erről a partiról, nem igaz? - Nem kéne elmennem - mondta Zách. Rettegett attól, mi történik, ha kettesben marad Nórával. - Ugyan már, Zách! Ez a parti szopás, és nem jó értelemben. A rákszűrésem is nagyobb móka. Zách köhögéssel leplezte nevetését. - Be kell ismernem: jól bánik a szavakkal. - Akkor lesz a szerkesztőm? Kérem? - Nóra tettetett ártatlansággal rebegtette meg a szempilláit. Nem fogja megbánni! Zách felpillantott a mennyezetre, mintha az valamiféle betekintést nyújthatna abba, hogy mi a csudába mászik bele. Nóra Sutherlin... Csak hat hete van New Yorkban, és aztán elutazik L. A.-be. Egyáltalán miért foglalkozik a gondolattal, hogy belemásszon Nóra Sutherlinbe és a könyvébe? Tudta, miért. Jelenleg semmi nem volt az életében. Kedvelte Maryt, és élvezte, hogy J. P.-nek dolgozik. De nem lettek barátai New Yorkban, semmilyen kapcsolata nem volt. Még csak annyit sem engedélyezett magának, hogy a randevúzás eszébe jusson. Egy nap dührohamában levette a jegygyűrűjét az ujjáról, és nem talált rá okot, hogy visszahúzza. Nem gondolta, hogy bármilyen nőnek is a nyakába akaszkodna. Legalább az, hogy Nóra Sutherlinnel dolgozik, végre elvonja a figyelmét a saját nyűgeiről. Olyan típusú nőnek látszott, aki elfeledteti veled a fejfájásodat azzal, hogy felgyújtja az ágyadat. Nem fogja megbánni? Máris megbánta. - Ugye megérti, hogy a közös munka magával, árthat a karrieremnek? - mondta Zách. - Én szépirodalommal foglalkozom, nem... - Seggirodalommal? - Nem hiszem el, mibe megyek bele. - Zách megrázta a fejét. Nóra közelebb hajolt hozzá. Zách hirtelen a nő nyaka hosszú, meztelen ívének tudatába került Melegházi, teljes szépségükben pompázó virágok illata vette körül. - Én elhiszem. - A szavakat belelehelte a fülébe. Zách lassan kifújta a levegőt, majd vonakodva elhúzódott a nőtől.
- Brutális szerkesztő vagyok. - Szeretek mindent, ami brutális. - Az egész könyvet újraíratom magával! - Ezzel fel akar izgatni, ugye? Mehetünk? - Rendben - mondta végül Zách. - Akkor mentsen meg! - Rendben! - mondta a nő. - Ha J. P. kiselőadást tartana magának arról, hogy eljött velem a partiról, mondja meg, hogy az én ötletem volt, hogy álljunk neki dolgozni a könyvemen. J. P. nem fog el fenekelni érte. - Ebben nem vagyok biztos - mondta Zách. - Tudtam, hogy nem véletlenül bírom a pasast. - El kell köszönnöm néhány embertől, ha elmegyünk. - Először is J. P.-től. Aztán Marytől. Még nem is ismeri a férjét. És Rose Evelytől is. - Nem. Azt nem lehet - mondta Nóra. - Soha ne búcsúzzon el, ha elmegy egy partiról! így titokzatosságot hagy maga után. Sokkal szórakoztatóbb számukra az, ha rólunk beszélhetnek, mint ha velünk beszélhetnek. Nem hallja, miket mondanak majd? Zách Easton az imént ment el Nóra Sutherlinnel. Talán csak... Biztos nem... De persze, hogy... - Nem vagyunk azok - mondta Zách megmásíthatatlanul. - Én tudom. Maga is tudja. De ők nem tudják. Zách körbenézett a teremben. Ahová nézett, kíváncsian kutató szemeket látott. A legintenzívebb pillantás Thomas Finley-től jött, attól a munkatársától, akit a legkevésbé kedvelt. Zách észrevette, hogy Finley nem is igazán őt bámulja, hanem Nórát. És a tekintete nem volt éppen barátságos. - Nem szívesen vagyok pletyka tárgya - mondta Zách. - Már késő. De legalább velem csak jó pletykákban hangzik el a neve. - A nő lesietett a lépcsőn, az egyes lépcsőfokokon elszántan dobbantott cipője sarkával. Zách a nyomában volt. A tömeg szétvált, hogy utat engedjen a nőnek, aki vérvörös rendet vágott a terem közepén. Most, hogy kiszabadult a fullasztó partiról, Zách vállára vetette a kabátját, és beszívta a jeges, téli levegőt. Pár másodperc múlva egy taxi állt meg Nóra előtt, aki kecsesen az ülésre siklott. Zách élesen beszívta a levegőt, ahogy a nő fekete csizmás lába eltűnt a taxiban. Még egyszer feltette magának a kérdést, hogy mi a fenét is csinál, majd beült a nő mellé. Nóra nem szólt semmit, amint csatlakozott hozzá, csak elfordította a fejét, és kibámult az éjszakába. Úgy tűnt, hogy a várost nézi. Zach- nek az az érzése támadt, hogy a város pislogna először. Zách idegesen megdörzsölte az üres helyet, ahol valaha a jegygyűrűjét viselte. Nóra odanyúlt, és kezével átfogta a gyűrűsujját. A férfival szembenézve kérdőn felhúzta a szemöldökét. - Grace - válaszolta a férfi. Nóra bólintott. - Egy hercegnőt vett feleségül. Grace hercegnő - az anyja hívta így. - Utálja, ha hercegnőnek hívják. - Zách hallotta a dühöt a saját hangjában. Nóra felemelte a férfi kezét, és a saját nyakához vonta. Ujjait a torkához nyomta. Pulzusa vadul vert meleg, puha bőre alatt. - Sorén - mondta, és a férfi szemébe nézett. A sötét, veszélyes mélységben Zách meglátta az emberség halvány szikráját - nem egyszerűen barátságot, hanem együttérzést. És valami emberhez méltatlant érzett válaszul - nem szenvedélyt, hanem puszta, állatias szükséget. Egy rövid pillanatra elképzelte, ahogy keze befurakodik a nő combjai közé, és hogy bőrcsizmája sarka a hátába váj. Nagy nehezen elkapta a tekintetét róla, mielőtt ez a különleges nő meglátta volna a képet éhes pillantásában. Nóra akkor engedte el a kezét, amikor a taxi megállt az apartmanház előtt, ahol Zách lakása volt. A férfi kinyitotta az ajtót, és kiszállt. Fel akarta hívni magához a nőt, pár órára el akarta felejteni a fájdalmát és fájdalmai okát. De nem teheti, igaz? Grace miatt, nem mintha neki még számítana. Zách kinyitotta a száját, de mielőtt felinvitálhatta volna a nőt, az kinyúlt, hogy becsukja az ajtót.
- Látja, Zách? Mondtam, hogy megmentem. Nóra figyelte, ahogy Zách bámul a taxi után, megfordul és besétál az épületbe. Milyen csodálatos emberi roncs! Kingsley mindig is mondta, hogy az emberi roncsok a specialitása. Ő aztán tudja. Hiszen ő maga is igazán annak számít. - Hová lesz a fuvar, hölgyem? Nóra egy pillanatig gondolkodott. A következő hat hétben ő és Zách újraírják a könyvét. Ha Zách holnaptól elkezdi fenékbe rugdosni, talán üdvös lenne, ha ma este ő is rugdoshatna néhány feneket. - Hölgyem? - sürgette a sofőr. Nóra eldarálta egy manhattani lakóház címét, és majdnem felnevetett, amikor meglátta a visszapillantó tükörben, hogy a sofőrnek tágra nyílik a szeme. - Biztos benne? Oda rendes lány nem megy sötétedés után. De máskor se. Most viszont Nóra kacagott fel hangosan. A városban minden taxisofőr ismerte Kingsley címét. Oda olyan nem ment, akinek bármi vesztenivalója is van. Még jó, hogy Nórának nincs mit veszítenie. Már nincs. Nóra kipillantott az éjszakai városra. Lehet, hogy Sorén kinyírja azért, mert kavar egy Zach-féle pasival, aki technikailag még nős. Felbosszanthatja Sorent - újabb ok, hogy belevágjon. - Ne aggódjon! - Keresztbe tette a lábát, és hátradőlt az ülésen. Egy százas borravalót ad majd a sofőrnek pusztán azért, hogy megnevettette. - Én nem vagyok rendes lány.
NEGYEDIK FEJEZET
M
indene fájt - a háta, a karjai, a csuklói, az ujjai, a nyaka - mindene. Nórának évek óta nem
voltak ilyen fájdalmai. Mármint a régi szép idők óta. Zách nem tréfált - tényleg brutális szerkesztő volt. És Nórának igaza volt - tényleg rugdosta a fenekét. Nóra megengedett magának egy mosolyt. Elfelejtette, mennyire szereti, amikor a fenekét rugdossák. Újra átolvasta Zách jegyzeteit, amelyeket az első fejezethez firkantott. Jó látni, hogy milyen szadista hajlamok szorultak ebbe a férfiba. Azt persze Nóra nem tudta elképzelni, hogy a férfi egy igazi korbáccsal közeledne felé - és milyen kár. De Zach-nek különös érzéke volt a szóbeli feddéshez. Már három napja volt a szerkesztője, és eddig nevezte már „szennyírónak”, akinek a könyvei „melodramatikusak”, „mániákusak” és „egészségtelenek”. Az egészségtelen jelző volt Nóra személyes kedvence. Kinyújtóztatta fájó hátát, amikor Wesley lépett be a dolgozószobájába, és lezöttyent az íróasztalával szemben álló fotelre. - Hogy halad az átírás? - kérdezte. - Rémesen. Három nap telt el, és... még semmit nem írtam át. - Semmit? - Zách ízekre szedte a könyvet. - Nóra felemelt egy köteg papirost. A parti másnapján Zách küldött neki egy tucat oldalnyi jegyzetet, pusztán az első három fejezetről. - Biztos vagy benne, hogy ez a pasas a megfelelő szerkesztő a számodra? Nem tudnál valaki mással dolgozni? Nóra felemelte a teásbögréjét, és belekortyolt. Inkább nem tárgyalja meg a mostani helyzetet Wesleyvel. J. P. azt mondta neki, hogy Zach-é az utolsó szó azzal kapcsolatban, hogy kiadják-e a könyvét, de ezt az információt Nóra nem osztotta meg Wesleyvel. Szegény kölyök már így is eléggé aggódik. - Úgy tűnik, hogy nem. John-Paul Bonner-nek szinte könyörögnie kellett, hogy Zách egyáltalán hajlandó legyen találkozni velem. Wesley vállat vont, és összefonta a karját. - Nem tudom, hogy kedvelem-e. Olyan... nem is tudom, milyen volt... - Seggfej? Nyugodtan kimondhatod a „segg” szót a jelenlétemben. A Bibliában is benne van emlékeztette Nóra a fiút egy kacsintás kíséretében. - Szemét módon viselkedett veled. Na? - Zách egy rabszolgahajcsár. De ez tetszik benne. Felidéz bizonyos emlékeket. - Hátradőlt a székében, és belemosolygott a bögréjébe. Wesley felnyögött. - Muszáj volt szóba hoznod Sorent? Nóra fintorgott. Wesley gyűlölte, ha megemlítette a volt pasiját. - Bocs, kölyök. Lehet, hogy Zách egy seggfej, de csodálatosan végzi a munkáját. Úgy érzem, hogy végre megtanulom, hogyan kell könyvet írni. A Librettónál a könyvek csak árucikkek voltak. A Royal művészként kezeli az írókat. Azt hiszem, ez a könyv többet érdemel annál, mint amennyit a Librettó lenne képes nyújtani neki. Nóra nem említette, hogy a régi kiadója akkor sem hozná ki a könyvet, ha ő azt akarná. Amint Mark Klein megtudta, hogy Nóra új kiadót keres, minden kapcsolatot megszakított vele, kivéve pár dolgot, amelyekre a szerződésük kényszerítette. Wesleynek nem kell tudnia, hogy a Royal House volt az egyetlen jó nevű kiadó, amely foglalkozott vele. A nehéz kezdés ellenére örömmel várta a közös munkát Zach-kel. A férfinak kiváló híre volt kiadói körökben, nem szólva arról, hogy iszonyú jóképű, és szórakoztató flörtölni vele. Főleg, mivel eljátszotta, hogy ki nem állhatja, amikor Nóra flörtöl vele.
- Mégis miről szól ez a könyv? - kérdezte Wesley. - Egyfajta szerelmi történet. Nem a szokásos „fiú megismerkedik lánnyal, fiú összeveri lányt” típusú sztorim. A szereplőim szeretik egymást, de nem tartoznak össze. Az egész könyv arról szól, hogy akaratuk ellenére kénytelenek szakítani. Wesley kihúzott egy meglazult szálat a viharvert karosszék huzatjából. - De szeretik egymást? Miért ne tartoznának össze? Nóra reménytelenül, vágyódva felsóhajtott. - Megszólalt az igazi tizenkilenc éves. - Én a boldog véget szeretem. Ez talán bűn? - Csak valószínűtlen. Nem gondolod, hogy két ember szakíthat, de a végén mégis boldog lehet? Wesley hallgatott. Általában előbb cselekedett, és csak utána gondolkodott, de mindig gondolkodott, mielőtt megszólalt. Nóra tanulmányozta a fiú arcát, ahogy az eltűnődött a kérdésén. Gyönyörű gyerek. A falat kaparta a csodálatos, nagy, barna szeme és az édesen jóképű pofija miatt. Mióta megkérte a fiút, hogy költözzön hozzá, már vagy egymilliószor eltűnődött azon, hogy mi a fenét képzelt, amikor magával rántotta ezt az ártatlanságot a saját világába. - Te hagytad el őt - mondta végül Wesley. Őt... Sorent. - Igen - mondta Nóra, és a felső ajkába harapott. Sorén tizennyolc éven át próbálta leszoktatni erről a szokásáról. - Én hagytam el őt. - Boldog vagy nélküle? - Wesley ismét Nórára nézett. - Bizonyos napokon igen. Aztán néha meg olyan, mintha leszakították volna a karomat. De ez a könyv nem Sorenről szól - Elolvashatom? - Esélytelen. Talán ha már újraírtam. Vagy ha... Nóra a fiúra vigyorgott, és Wesley hirtelen ideges lett. Nóra felállt a székéből, ráült az íróasztal sarkára, és egyik lábát a fotel karfájára tette. - Játsszunk valamit! - mondta, és közelebb hajolt. Wesley azonnal belemélyedt a fotelbe. Elcserélem a könyvemet a testedért. - A gyakornokod vagyok. Ez szexuális zaklatásnak minősül. - A szexuális zaklatás benne van a munkaköri leírásodban, nem emlékszel? Wesley megmoccant. Nóra imádta, hogy még egy év együttlakás után is milyen idegessé tudja tenni. Egy homokszínű tincs a fiú homlokába hullott. Nóra odanyúlt, hogy elsimítsa. Wesley átbújt a lába alatt, mielőtt Nóra megérinthette volna, és arrébb lépett. - Gyáva nyúl! - incselkedett vele Nóra. Wesley szólásra nyitotta a száját, de az íróasztal közeléből felvisító csörgéstől mindketten összerezzentek. A Wesley szemében bujkáló mosoly eltűnt, amint Nóra előhalászott egy karcsú, vörös telefont egy halom papír alól. - Itt La Mai tréssé beszél - vette fel a telefont Nóra. - A könyv - formálta a szavakat Wesley. Szeme könyörgően csillogott. Nóra, füléhez szorítva a telefont, odament Wesleyhez. Olyan közel lépett hozzá, hogy a fiú hátrálni kezdett. Nóra még egy lépést tett felé, és a fiú még egy lépést hátrált. - Menj, írd meg a leckédet, kisfiam - mondta Nóra, erre fiú a lehető legcsúnyább pillantását vetette rá. - Neked is van leckéd - emlékeztette a nőt. - Én nem biokémia szakra járok egy kibaszottul brutális szabad művészeti egyetemen. Tűnés! Most a felnőttek fognak csevegni! A fiú orra előtt becsapta az ajtót. - Mondja, Kingsley - szólt bele Nóra a telefonba. - Remélem, jó hírei vannak! - Látom, megint sokáig dolgozik. Zách felpillantott a Nora-féle jegyzetekből. J. P. az irodája előtt állt, újsággal a hóna alatt. Megnézte az óráját. - Máris elmúlt nyolc? - kérdezte Zách. Megdöbbentette, hogy hirtelen mennyire nem érdekelte az
idő múlása. - Szent Isten! - Valami nagyon jót olvashat - mondta J. P., és belépett Zách irodájába, majd leült. - Meglehet. Tessék - ezt hallgassa! - Zách kinyitotta a kéziratot az egyik megjelölt oldalon, és hangosan elkezdte olvasni. Gyönyörűség volt nézni, ahogy dolgozik. Az irodai íróasztalom mellöl csak húsz centit kellett jobbra tolnom a széket, hogy lássam az előszobai tükörben a konyha tükörképét. Szinte azt éreztem: szellem van a szobában. Caroline-t láttam, aki alig volt húszéves, így aztán még mindig rendelkezik a fiatal lányok nyurga lábaival. Éppen egy zsámolyon a pult mellett. A zsámoly nyugtalanul megrezzent a súlya alatt, ahogy lassan egyenletessé váló lélegzettel rátérdelt. Kinyitotta a borospoharaimat tartalmazó szekrénykét, szándékosan hibásan párosított gyűjteményemet (mindegyik pohár idősebb, mint ő, és egy vagy kettő idősebb, mint ez az ifjú ország). Egyesével levette őket egy állványról; törékeny száruk csillogott gyengéd ujjai között. Szándékosan juttattam idáig. Kínozhattam volna feladatokkal, különféle vesződséges szolgálatokkal. Ehelyett úgy döntöttem, hogy az unalommal fogom kínozni, kíváncsian vártam, mit kezdene az ördög a tétlen kézzel, melynek ő a munkaadója. Érdekes, hogy otthonomban a legtörékenyebb tárgyak vonták magukra legelőször a figyelmét. Puha, tiszta ronggy al minden egyes üveget letörölt. Kismadárként fogta a tálat, a poharak szárát úgy simogatta, akár a macska begörbített hátát, minden régi suttogást letörölt az edények szájáról. Láttam, hogy a szemével megszámolja a poharakat. Én is vele számoltam. Tizenhárom. Tegnap éjjel megmutattam neki az ostort, de nem használtam rajta. Tizenhárom... Egy ostorcsapás minden egyes pohárért, amelyhez az engedélyem nélkül hozzá nyúlt. Tizenhárom... Ma este, azt hiszem, először korbácsolom meg. Aztán elmondom neki, miért tettem. Zách becsukta a kéziratot, és várta J. P. reakcióját. J. P. füttyentett, és Zách felhúzta a szemöldökét. - Azt hiszem, eléggé felizgultam tőle. Emiatt most aggódnom kéne? - kérdezte J. P. kéjes vigyorral. - Mivel csak én vagyok még rajtad kívül a szobában, azt hiszem, nekem sokkal jobban kéne aggódnom miatta - mondta Zách. - Meglehetősen jó, nem? A tartalom kissé nyugtalanító, de az írásmód... - Tehetséges a nő. Mondtam én. Remélem, hogy ez azt jelenti, hogy többé már nem akar meggyilkolni engem. - Meggyilkolni magát? J. P. elvigyorodott. - Igen, azért, mert magára erőltettem Sutherlint. Zách kurtán felnevetett. - Nem. Már nem akarom megölni magát. De árulja el - komolyan én voltam az egyetlen szerkesztő, aki képes együtt dolgozni vele? - Azt hiszem, előáshattam volna valaki mást is. De senki még csak meg sem közelíti magát. Mindegy, Sutherlin magát kérte. Zách meglepetten felnézett. - Komolyan? - Na jó, nem név szerint. - J. P. kissé birka módon bámult. - Azt mondta, hogy azt a szerkesztőt adjam mellé, aki a legkeményebben ostorozza. Őszintén szólva, a maga neve volt az első és az egyetlen, ami eszembe jutott. - Nagyon ritkán ostorozom. - Akkor minek nevezné? - J. P. szemében pajzán, sötét tűz csillogott. - Nem hinném, hogy válaszra kellene méltatnom a hangjában bujkáló célzatosságot. Végül is a könyvről beszéltünk. - Igen, szép kis példánnyal a hóna alatt sétált ki Rose partijáról hétfőn este. - Profi vagyok - mondta Zách nyugodtan. - Nem dugok az Íróimmal. Azt nem említette, hogy milyen szégyentelenül közel járt ahhoz, hogy felhívja magához Nórát
azután, hogy elvitte a lakásáig a taxival. Még mindig nem akarta elhinni, hogy ez a nő ilyen hamar ilyen közel került hozzá. Tíz év házasság alatt egyszer sem volt hűtlen Grace-hez, soha eszébe sem jutott. És aztán Nóra Sutherlin egyetlen nap alatt olyan gondolatokat ültetett el a fejében, amilyenek évek óta nem fordultak meg benne. - Láttam a nőt. Nem hibáztatnám, ha mégis dugna vele. De ez csupán a sokk. Engem posztfeministák és neo-freudisták vesznek körül. Mi van a „felejtsük el a szerzőt, csak a könyv a lényeg” filozófiával? - Egyetlen taxiúttól és egyetlen jó beszélgetéstől még aligha vagyok freudista. Beismerem, elég aljas voltam a nővel kapcsolatban. Nóra Sutherlin jó író, és a könyvben ott van a lehetőség. Ha csak lassan engedek fel iránta, az azért van, mert a könyv iránt is csak lassan engedek fel. De ez a nő nem százas. Ebben igaza volt. - Ez a nő író. Kell is, hogy őrült legyen. - De legalább őrült módon dolgozik is. Máris elküldte az egyes fejezetek teljes szinopszisát és az új vázlatot, amit rendeltem tőle. - Milyen az új vázlat? - Jobb - mondta Zách és belepillantott a jegyzeteibe. - De mégis, több benne a szex, mint az anyag. Azt hiszem, ez a nő képes lenne megfogni az anyagot. Csak fél tőle. - Úgy tűnik, eléggé össze van nőve a rosszlány-írónős énjével - mondta J. P., és Zách helyeslően bólintott. - Attól lesz hiteles, ha elhiheti az emberekkel, hogy bort prédikál, és azt is iszik. Nem lesz könnyű rávenni, hogy sutba dobja azt a bizonyos korbácsot, és minden idejét az írásnak szentelje. - Pedig ha megtenné... - Zách lenézett a kéziratra, és eszébe jutott a kedd reggel, amikor rákényszerítette magát, hogy újraolvassa, de most nyitott elmével. A szavak szinte tüzeltek a papíron, életre keltek, és lángoltak. Annyira belefeledkezett a történetbe, hogy elfelejtette, hogy meg kéne szerkesztenie. - Ha megtenné, az egész világot képes lenne felgyújtani, és még csak gyertyára sem lenne szüksége. És ne merészeljen bármit is elárulni neki abból, amit itt mondtam! Muszáj, hogy féljen tőlem, ha azt akarom, hogy továbbra is írjon! J. P. elsomolyodott. Zách rábámult. - Mi az? - akarta tudni. J. P. előhúzta az újságot a hóna alól, és kibontotta. A New Amsterdam Noteworthy, egy kéthetente megjelenő kiadói szaklap példánya volt, amelyben a könyvkiadás legújabb hírei jelentek meg. J. P. az újságot Zách asztalára dobta. A címlap alsó részén kis fotó volt róla és Nóráról Rose Evely partiján, ahogy a lépcsőn állnak. Zách nem emlékezett a vaku villanására. A fotós eszerint elég távol állt. A fényképen Nora Zách felé hajolt, szája szinte a fülét súrolta. Olyan volt, mintha meg akarta volna csókolni a nyakát. Zách pontosan tudta, melyik pillanat volt az. Amikor ő azt mondta, hogy nem hiszi el, hogy mibe megy bele, Nora pedig a csábító „én elhiszem”-mel válaszolt. A képaláírás a következő volt: „Nóra Sutherlin - az egyetlen író, akitől még Anais Nin is elpirulna.” - Nekem nem úgy tűnik, mint aki fél - mondta J. P. - Azonban maga kissé rémültnek tűnik. - J. P., én... - Nem szeretnék új szerkesztőt keresni Sutherlinnek. De ha muszáj, megteszem. Nem bánom, ha a könyvet azért veszik, mert szex van benne. De nem akarom, hogy bárki is azt gondolja, hogy a Royalnál az íróknak az íráson kívül bármi más feladatuk is akad. Zách megdörzsölte a homlokát. - Esküszöm, hogy ez csak a könyvről szólt. És nem, nem kell új szerkesztőt keresnie. Tudom, hogy valami jót fogunk együtt összehozni! - Azt hiszem, maga képes is rá. Ha továbbra is összpontosít - mondta J. P. szkeptikus hangon. - Most is összpontosítok. - Easton, én egy öreg ember vagyok. A hallásom kezd romlani, és lassan négykézláb kell kimennem innen. De a szemem még mindig jó. Azóta, hogy maga megérkezett, egyetlen őszinte mosolya nem volt. De amikor besétáltam az irodájába és elcsíptem, hogy Sutherlin könyvét olvassa, úgy mosolygott, akár egy kiskamasz, aki megtalálta az apja dugi Playboy-gyűjteményét. Próbáltam én is ágyban írni. Sokra nem jutottam vele. Zách ismét kinyitotta a száját, de J. P. felemelte a kezét, hogy leintse.
- Dolgozhat tovább Sutherlinnel. Egyelőre. De fogadjon meg egy tanácsot... - Inkább nem. J. P. átnyúlt Zách íróasztalán, és belemarkolt a kéziratba. Szétnyitotta és Rittyentett. Kétségtelenül a millió erotikus jelenet egyikébe olvasott bele. - Charlotte Bronte szavaival élve - kezdte J. P. „az élet olyan, hogy az események sohasem vágnak, nem is vághatnak egybe várakozásunkkal”. Vagy saját szavaimmal élve: maradjanak a papírnál, Easton. Zách csikorgatta a fogát, és nem válaszolt. J. P. felemelte a szaklapot, amelyben Zách és Nóra fotója volt, és ismét magára hagyta a férfit Nóra könyvével. Zách lehunyta a szemét, és felidézte maga előtt Grace képét. Egek, örült, hogy Grace Angliában van, és nem látja azt a fotót. De miért aggódik ezen? Még ha látná is, egy másik mivel látná, vajon érdekelné? Nyilván nem. Ha érdekelné, most itt lenne vele New Yorkban. Fáradt sóhajjal lapozott egyet Nóra könyvében ott, ahol egy iratkapoccsal megjelölte. Egy veszekedés után Caroline külön szobában alszik, nem a szerelmével. William felébred, és halkan odamegy az ajtóhoz. Kissé kinyitja, és megáll, vár, amíg meghallja a nő lélegzését. A kép üldözte Zach-et. Az előző év rémálom volt Grace-szel, bezárt ajtókkal és külön töltött éjszakákkal tele. Mégsem tudta megállni soha, hogy ne vessen egyetlen pillantást alvó feleségére, de aztán egy szörnyű éjszakán zárva találta az ajtót. Másnap J. P. felhívta, és csábította New Yorkba és a Royal House-ba azzal az ígérettel, hogy a Los Angeles-i felelős főszerkesztő nyugdíjba vonulása után az állás az övé lesz. Zách még csak meg sem kérdezte, mennyi lesz a fizetése, mielőtt igent mondott. Miért hagyja magát, hogy ezen rágódjon? Tárgyilagosnak kell maradnia a könyvvel és titokzatos írójával kapcsolatban, akinek sötét haja, vörös ruhája van, és akinek égetnek a szavai. Maradjanak a papírnál, Easlon. Ezt könnyebb volt mondani, mint megtenni.
ÖTÖDIK FEJEZET A telefon hét órakor szólalt meg, és a hívás csupán hét szóból állt, a nő Halló-ja, amely után a férfi csak ennyit mondott: „A klubban kilenckor. Bekötött szemmel várj! ” A nő remegő kézzel tette le a tele font, és elment zuhanyozni. 8 óra 46-kor érkezett. Élete legtöbb területén menetrendszerűen öt percet késett. De keserves árat fizetett azért, hogy megtanulja Őt ne várakoztassa meg. A férfinak saját szobája volt a klubban, hét ilyen vendég volt összesen. És a nőnek kulcsa volt a szobához - ö volt az egyik, a két ember közül. A szoba tágas volt és különösen elegáns, főleg, ha egyetlen céljára gondolt. Három hatalmas állógyertyától eltekintve egyszerű díszítésű volt. Sűrű szövésű, fekete-fehér ágynemű borította az ágyat. Fehér lepedő volt alatta, amely arra várt, hogy bemocskolják. Meztelenre vetkőzött, és megtalálta a fekete selyemsálat. Az ágyra térdelt, háttal az ajtónak, lehunyta a szemét, a kendőt feltette, és megkötötte hátul a fején. Utálta ezt a részt, utálta, hogy a látványt kell feláldoznia a férfiért. Nem is igazán a félelem, hanem a mohóság miatt. Látni akarta a férfit, miközben fájdalmat okoz neki, látni akarta, miközben benne van. A férfi tudta, hogy ezt akarja. Ezért rendelte olyan gyakran úgy, hogy kösse be a szemét. Várt. Amíg arra várt, hogy a férfi megérkezzen, a nő elkezdte a mély, lassú lélegzést, amelyre valaha megtanította. Az orrán át szívta be a levegőt, a gyomrába engedte, mielőtt kifújta volna a száján, ennek a módszernek nem csupán az volt a célja, hogy ellazítsa, bár elvette idegessége élét. A hipnotikus lélegzetvételek elringatták, és segítettek még mélyebbre csúszni a szubtérbe, abba a biztonságos világba, ahová az elme távozott, mialatt a testet máshol kínozták. A lélegzésnek egy harmadik oka is volt, amit a férfi soha nem mondott el neki, de tudta, hogy igaz: a férfi ezt parancsolta neki. Még a tüdejébe beáramló levegő is parancsra jött. Kifújta a levegőt, amikor hallotta, hogy az ajtó halkan kinyílik. Hegyezte a fülét, próbált minden kis zajt meghallani. A férfi nem beszélt. Ezekben a pillanatokban ritkán szokott. A nő figyelt, és megkönnyebbülten hallotta, hogy csak egy pár láb zaját hallja. Néha a férfi nem egyedül jött. Most hallotta egy gyufa sercegését és azt is, ahogy meggyújtja a gyertyákat; szinte érezte, hogy a szoba világosabb lett. Nagyjából öt perc telt el némán, majd a férfi az ágyhoz lépett. A testén borzongás futott át, ahogy a férfi a hátára helyezte az ujjait. Döbbenetesen gyengéd érintése olyan érzés volt, mintha valami átszúrta volna a hátát, egészen a gyomráig. Felsóhajtott, amint a férfi megcsókolta meztelen vállát. Megmerevedett, amikor összezárta a nyakörvet a nyakán. Privát közjátékaikban ritkán használta a pórázt. Arra tartotta fenn, hogy megalázza, végigmasírozzon vele a klubban. Amikor kettesben voltak, két ujját egyszerűen a nyakörv alá csúsztatta, és úgy vonszolta, mint egy kutyát, oda, ahová akarta. A nyakörv megszorult, amikor a férfi ujjai megragadták a bőrpántot. Meghúzta, és a nő vele ment, ahogy finoman leemelte az ágyról. Mindig nagyon óvatosan bánt vele, amikor be volt kötve a szeme. Ügyelt rá, hogy nehogy megbotoljon vagy megüsse magát. Ütni csak ő üthette. A férfi előretolta, és a nő érezte, ahogy az ágy lába a hátának nyomódik. A férfi az egyik karját, majd a másikat is a háta mögé vonta. A nő teljes súlyával nekidőlt az ágylábnak, miközben a férfi mindkét csuklójára rákapcsolta a bőrbilincset. A feje fölé emelte a nő karját, és magasan kibiztosította az ágy lába fölött. A nő megmerevedett, amint megérezte, hogy a férfi tenyere az arcára telepszik. Egy pillanatig nem csinált mást, csak eltakarta az arcát, majd a feje fölé emelte a kezét. Lassan végigfuttatta ujjait a nő nyakán és vállain, a karjain, fel és le. Karjai átfonták a nőt, és összefonódtak a mellkasán, a mellein és a hasán, majd az oldaléin, mielőtt végigcsúsztak volna a teljes hátán. Az egyik kéz be csússzant a lábai közé, miközben a másik csípőkön és a popsin futott keresztül, le az egyik lábon és megint fel, majd a másikon. Végül a férfi végigsimította a lábfejét, majd ujjait gyengéden végighúzta az érzékeny talpakon. A nő próbált nem elmosolyodni a férfi kezének roppantul gyengéd érintésétől,
amely teste minden szegletét elérte. Tudta, mit csinál. Ha több mint három nap múlt el úgy, hogy nem volt az övé, a férfi ezzel a rituáléval újrajelölte a területét. A nő teste az ő territóriuma volt, ezt jelezték a kezek. Minden egyes centimétere az övé volt. Érezte, hogy a férfi távolabb lép tőle. Ismét elkezdte a mély belélegzést. Amikor az első ütés érte a vállai között, megrezzent, de nem kiáltott fel. A második keményebb volt, és összerezzent tőle. A tizediknél már égett a háta. Húsz után már nem számolta. A kendő mögött az idő megszűnt a szokásos módon haladni. Ötpercnyi korbácsolás egy órán át tartott. Egy éjszaka a férfi karjaiban csak néhány perc volt. Egyórás verésért hálás tudott lenni. A verés, úgy tűnt, örökké tart. Még a pokolbéli örökkévalóság sem volt pokoli, ha ő ott volt. A korbácsolás végre abbamaradt. A férfi szorosan hozzásimult. Érezte erős, puszta mellkasát égő hátának nyomódni. A nő nagy levegőt vett, és belélegezte a férfi illatát. Meleg volt a megerőltetéstől és az izgalomtól, de most is olyan illata a volt, mint a hideg, téli éjszakának. A férfi kezét a nő pihegő hasára tette, és lassan felfelé vándorolt a melléig. A férfival töltött éjszaka mindig elhalványuló gyönyört és maradandó fájdalmat jelentett, maradandó gyönyört és elhalványuló fájdalmat. Újra és újra végigfutották a köröket. A fájdalom életre keltette a testét. A gyönyör mindig akkor volt a legélesebb, amikor a fájdalom után jött. Most csak gyönyört érzett, amint a férfi cirógatta a mellét, és a mellbimbóját húzogatta. Szája megtalálta azt a pontot a lapockái között, amelyet ha megérintett, a villámcsapás egyenesen a nő gyomráig hatolt. A férfi egyik keze újra besiklott a lábai közé, és megérintene a klitoriszát. Hüvelykujjával addig masszírozta, amíg a nő olyan közel nem került az elélvezéshez, hogy már érezte az első izom-összehúzódásokat. Elhúzódott a nőtől, hagyta, hogy lihegjen, kétségbeesetten vágyjon rá. A nő imádkozott, hogy végre engedje el, és vegye birtokába. Amikor meghallotta a sivító hangot, amint valami átszelte a levegőt, tudta, hogy a férfi még nem végzett azzal, hogy bántsa őt. Miután annyi évet töltöttek együtt, a nő megtanulta, hogyan készítse fel magát a korbácsra és a szíjra. Ismerte a trükköket, hogy miként kell venni a levegőt, hogyan kell tartania magát ahhoz, hogy enyhítsen a fájdalmon, amikor érkezik. De amikor előkerült a nádpálca, semmi nem segített. És amikor az első ütés a combja alsó részét érte, nem tehetett róla, felkiáltott. A második rögtön az első után jött, kicsit keményebben, és pár centivel feljebb. A negyedik ütésnél felsikoltott, és érezte, hogy a kendő nedves a könnyeitől. Az ötödik ütés enyhébb volt, de csak azért, mert a hatodik és utolsó volt a legkeményebb. A hatodik az előző öt csíkját keresztbe vágta. A nő megvonaglott a kötelék szorításában, és sírva fakadt. Nem mindig ütött addig, amíg elsírta magát. De a nő megtanulta félni és szeretni azokat az éjszakákat, amikor megtörtént. Összegyűjtötte a fájdalmát, átszámolta, mint a valutát, és minél több fájdalmat viselt el, annál több gyönyört vásárolhatott magának rajta. Amikor a férfi eloldotta az ágylábtól, a nő karja holtsúlyként zuhant le az oldalán, és lába megrogyott. A férfi elkapta, mielőtt összeesett, és gyengéden letette az ágy közepére. Szája most a nő fülénél volt. Bensőséges és titkos szavakkal suttogta el neki szerelmét, büszkeségét, hogy az ő tulajdona, a birtoka, a szíve. Mindig is az övé volt, és mindig is az övé lesz. Most új könnyek indultak meg a nő arcán, de ezeket a szerelem és nem a kínzás váltotta ki. Ez volt a nő kedvenc fájdalma. A férfi most először csókolta szájon. Úgy csókolta, mint aki birtokolja, de birtokolta is. Úgy, mintha a nő szája a sajátja lenne, az ajkai a saját ajkai, a nyelve a saját nyelve. Egy hús, egy vér voltak. Nem volt szükségük jegygyűrűre, se szertartásra, hogy tudják, ez így van. A nyakörv ott volt a nyakán. Nem irigyelte a férjes asszonyokat azért, amijük volt. Véres gyémánttal és olcsó aranygyűrűnél is többre becsülte ezt a nyakörvet. A férfi ismét elhúzódott tőle. A nő sajgó hátán fekve várt, és ízlelgette a fájdalom hiányát. Amikor a férfi visszatért hozzá, kihúzta alóla az ágytakarót, így a nő már a lepedőn feküdt. A férfi puha pamutkötelekkel fonta körbe a térdeit. A nő ellazult, és hagyta, hogy a férfi az ágyhoz kösse. Térdeit felhúzták és széttárták. Teljesen szétnyílva feküdt. Akármennyire is próbálta volna összezárni a lábait, nem tudta. De nem is próbálta.
Az ágy megreccsent. A nő tudta, hogy a férfi széttárt combjai közé térdelt. A nő mélyen beszívta a levegőt, amikor érezte, hogy a férfi ujjai lassan belé csúsznak. A férfi széttárta az ujjait, hogy tágítsa őt, hogy előkészítse a behatolásra. Egészen a hüvelye hátsó részéig nyomakodott előre, addig, amíg a nő összerándult az ujjai körül. Belseje nedvesen és simán várta a férfit. A férfi elég nagy volt ahhoz, hogy felhorzsolja vagy foltokat okozzon neki, ha először nem készíti elő a terepet. Volt, amikor olyan durván hatolt belé, hogy a nő vérezni kezdett. Azokon az éjszakákon a férfi mélyen merült el magába, abba a sötétségbe, amely szíve árnyéka mögött rejtőzött. De ma este nem merült el. Ma este a nővel volt. Érezte a férfi péniszének nedves hegyét, ahogy előtte ágaskodik. Lassan belé hatolt. A nő felnyüszített, majd még jobban megnyílt, hogy teljesen befogadja. Ha az egész lényét befogadhatta volna, azt is megtette volna. Ha eltűnhetett volna a férfiban, és a bőrében élhetett volna, azt is megtette volna. Hosszú, kiszámított döfésekkel mozgott benne, melyek kitöltötték és kiürítették a nőt. Tempója nem gyorsult. Megragadta a nő csuklóját, és az ágyhoz nyomta. Sok éjszakán a csuklóját is rögzítette a kötéllel. De olyan is volt, amikor az kellett neki, hogy saját kezével szorítsa le. A nő feküdt alatta, és lihegett, így megkötözve nemigen tehetett mást, mint hogy befogadja a férfit. Könyörögni akart, de a férfi még nem adott engedélyt arra, hogy megszólaljon. A nő, amennyire tudta, megemelte a csípőjét, hogy minél jobban befogadhassa. A férfi egyik keze még mindig a csuklóin volt, másik kezével pedig közéjük nyúlt és megsimogatta ott, ahol a testük összetalálkozott. A nyomás egyre erősödött a nő csípőjében. Szorítás állt be a gyomrában, és érezte, hogy egy láthatatlan kötél húzza a plafon felé. Keményen elélvezett, és összeszorult a férfi körül. A férfi nem hagyta abba. A második csúcspont nem sokkal az első után következett be. A férfi képes volt úgy manipulálni a testét, mintha a sajátjánál is jobban ismerte volna. A nő néha megrémült attól, hogy még akkor is mennyire irányította őt, amikor a testében volt. A férfi keményebben hatolt belé. Egyre mélyebbre és mélyebbre nyomult, és közben gyorsított. A nő levegőért kapkodott, míg a férfi végül olyan erővel szorította a csuklóit, hogy már fájt. Amikor végül egyetlen, utolsó lökéssel elélvezett, teljes csend állt be. Még mindig a nőben volt, de a tarkójához nyúlt, és kioldozta szemén a kötést. A nő nem nézett a férfi szemébe. - Nézz rám! - parancsolta a férfi, és a nő hálásan rápillantott. A férfi acélkék szemében ragyogott a nő iránti szerelem. - Szeretem önt, uram - suttogta a nő. A pofon olyan hirtelen és vadul jött, hogy a nő egész teste reszketett a döbbenettől. - Adtam rá engedélyt, hogy megszólalj? A nő most nem válaszolt. Megrázta a fejét. A mozdulattól elindult lefelé egy könnycsepp, amely már ott remegett a szeme sarkában. A férfi rámosolygott, és ajkával megérintette az övét. Ismét megcsókolta, és a nő ellazultan tapadt a szájára. A férfi ajkai a nő nyakára vándoroltak, majd fel, a füléhez. - Én is szeretlek. Még mindig mélyen benne volt, és ismét elkezdett mozogni. A nő lehunyta a szemét, és hátradöntötte a fejét, ahogy a férfi keze a nyaka köré fonódott. A nyakörv belevágott a torkába. A nő, nyakán a férfi kezével, nagyot nyelt, és lélegzett és lélegzett. A férfi csak most kezdte el az aznap esti kínzást. - Szia, Nor, megjöttem. Csináljak vacsorát? Nora pislogott, és megdörgölte a szemét, amely száraz lett attól, hogy olyan sokáig bámulta számítógép képernyőjét. Wesley a dolgozószobája ajtajában állt és Nora először alig tudott ráfókuszálni. Látta a fiút, de átnézett rajta és egyszerre elnézett mellette. - Jól hangzik. - A képernyőn levő szavakra pillantott. - Éhen halok. - Tészta?
- Túl sok szénhidrát. Wesley a szemét forgatta. - Jól van. Saláta és hal? - Hal? De nem péntek van. - Te vagy a katolikus. Én metodista vagyok. Mi akkor eszünk halat, amikor akarunk. Adj nekem húsz percet. Wesley ismét magára hagyta. Nora kinyomtatta az oldalakat, és átfutotta őket. A telefon hét órakor szólalt meg, és a hívás csupán hét szóból állt... Végigolvasta, és a nyomtatótól még meleg papírlapokat a melléhez szorította. Vonakodva becsúsztatta őket az íróasztala alatt álló iratmegsemmisítőbe, és egyenként beadagolta. A képernyőn kijelölte a szöveget, megnyomta a törlés gombot, összerezzent, amikor a szöveg eltűnt. Becsukta a dokumentumot, és hagyta, hogy a szavak eltűnjenek az éterben. Ezt gyűlölte. De ismerte az Uralkodó Szabályt. Engedelmeskedett az Uralkodónak. Nóra egy órányi ülés után először állt fel, és elhagyta dolgozószobáját. Amikor megpillantotta Wesleyt a konyhapultnál, végre látta is a fiút. Wesley rámosolygott. Nóra visszamosolygott rá. - És mit írtál ma? - kérdezte Wesley, ahogy nagy szakértelemmel lehámozta egy érett paradicsom héját. - Egy nagyon tüzes szexjelenetet, sok szadizmussal és mazochizmussal egy lány és az igaz szerelme között - mondta Nóra, és Wesley a szemét forgatta; általában ez volt a reakciója a pikánsabb jelenetekre. - De ne félj, kitöröltem. - Hogyhogy? - kérdezte Wesley, és egy paradicsomszeletet helyezett a szájába. Nóra nekidőlt Wesleynek, ideiglenesen vigaszra lelt meleg, erős mellkasán. A fiú átölelte, és állát a nő feje búbján nyugtatta. - Mert nem elképzelt történet volt.
HATODIK FEJEZET
D
rága Caroline!
Nem akarom jobban megírni ezt a történetet, mint amennyire te elakarod olvasni. Ez rólunk szól, nyilvánvaló. Egy névváltoztatás itt, egy dátum-változtatás ott... De mégis rólunk szól. Mindig is te voltál az egyetlen múzsám. Nem tudok képet festeni vagy szobrot faragni. Csak a szavaimmal tudom megfogni képmásodat. Néha azt kívánom, hogy bár egyszerre lennék Isten és Ádám, hogy kitéphessem bordámat, és megalkothassalak téged saját húsomból. Mondanám, hogy a szívemből alkotnálak meg, de azt neked adtam, amikor elhagytál. Bár ez közhely, nem? Sajnos manapság csak közhelyeket tudok puffogtatni. Az egész történet egy nagy közhely. Az ősi történet régibb, mint a Kert, olyan régi, mint a Kígyó. Szerettem volna ezt a mi kis történetünket A Kísértés címmel ellátni, de a kísértés szót, mely valaha a jámbor teológusok kedvence volt, manapság minden harmadik másodrendű szerelmesregény-író használja. És bár szerettelek, drága gyermekem, ez nem szerelmes regény. - Tetszik, Zách? Zách pislogott, ahogy megzavarták; elveszett Nóra új szavaiban. - Meglehetősen nagy fejlődés. - Fejlődés? Ó, a csokoládé! Zách ott ült Nóra világos konyhájában, a téli nap mindent fehérré változtatott. Az első fejezet új vázlata ott feküdt a férfi előtt, és egy csésze forró csokoládé gőzölgött a könyöke mellett. Beleivott a csokoládéba, és úgy érezte, vissza repült az időben a gyerekkorába, és ismét a nagymamája konyhájában ül. - Nagyon jó - mondta Zách, és beszívta a csésze felett a meleg gőzt. - Ahogy ez is. Megkocogtatta az előtte heverő lapokat. Nóra megfogadta a tanácsát, és írt egy kerettörténetet a könyvéhez. A narrátor, William levele volt Caroline-hoz, a nőhöz, akit szeretett elveszített. Máris csodálatosan működött - a könyv és az együttműködés is Nórával. Zách alig járt el írók otthonaiba, és biztos, hogy egyikükkel sem telepedett le a konyhaasztal mellé, és nem is ivott forró csokoládét velük. Nóra minden írótól különbözött, akit Zách valaha ismert. - Ez nem szerelmes regény... olvasta Zách az új első fejezetből. - Kiváló mondat. Felidéző és provokatív. És ironikus is. - Ironikus? - Nóra belekortyolt saját forró csokoládéjába. A férfival szemben ült, és egyik lábát felhúzta a mellkasáig. - Pedig így van. Ez nem egy szerelmes regény. - Persze, nem hagyományos szerelmes regény. A főszereplők nem lesznek egymáséi a végén, de azért ez egy szerelmi történet. - A szerelmi történet nem ugyanaz, mint a szerelmes regény. A szerelmes regényben két ember akarata ellenére lesz szerelmes. Ez két olyan ember története, akik akaratuk ellenére hagyják el egymást. A megismerkedésük pillanatában elkezd véget érni a kapcsolat. - Miért ér véget? Maga optimistának tűnik, de a vége szívfájdító. A nő legkevésbé elhagyni akarja a férfit, de a végén mégis elmegy. Nóra felállt, és a hűtő melletti konyhaszekrényhez lépett. - Nem vagyok optimista - mondta, és kinyitotta a szekrény ajtaját. - Realista vagyok, aki túl sokat mosolyog. William és Caroline azért nem marad együtt, mert a férfi nagyon is azonosul egy bizonyos életstílussal, a nő pedig nem. Csak a férfi miatt marad a kapcsolatban. A szexualitásukkal van a probléma, nem a szerelmükkel. Olyan, mintha egy meleg férfi feleségül venne egy hetero nőt. Akármennyire is szereti, minden egyes közösen töltött pillanatuk áldozat. A szex másodlagos az áldozathoz képest. - Másodlagos, de nem másodrendű.
Nóra felnevetett. Becsukta a szekrényajtót, és letérdelt a földre. Kinyitotta az alsó ajtót, és diadalittasan felkacagott. - Megvan! - Előhúzott egy zacskó mályvacukrot. - El kell dugnom az édességet Wes elől. - Édesszájú, igaz? - Egyes típusú cukorbetegsége van. És édesszájú. Rossz kombináció. Általában nagyon odafigyel arra, hogy mit eszik, de mindig elcsípem, hogy vágyakozva nézeget, amikor forró csokit iszom, és mályvacukrot eszem. Zách eltűnődött, hogy Wesley az édességek vagy inkább Nóra miatt bámul-e. Ő maga sem tudta levenni a szemét erről a nőről. Hétfőn este rabul ejtő volt jellegzetes, piros ruhájában. És most laza öltözékben lazán elbűvölő volt. Zách figyelte, ahogy a nő egy gésa kecsességével, szálegyenes derékkal állt fel a földről. El gyönyörködött benne, ahogy áthajolt az asztalon, és egy marék mályvacukrot pottyantott Zách és a saját forró csokoládéjába. Olyan hajlékony volt, mint egy balerina. - Zách, ne értsen félre, de még nevetségesebben jóképű akkor, amikor boldognak látszik - mondta Nóra. Visszaült a székébe, és egy mályvacukrot ejtett a szájába. - Véletlenül nem akarja bevallani, hogy élvezi a közös munkát velem? A londoni köd kezd felszállni, igaz? Zách belekortyolt a csokoládéba, hogy elrejtse zavarát. Hozzászokott, hogy a nők közelednek hozzá, de még soha egyikük sem volt ilyen szégyentelenül egyenes vele. - Mivel most először ültünk le úgy igazán, hogy a könyvén dolgozzunk - mondta Zách, és kínjában köhécselni kezdett - azt gondolom, hogy a meteorológiai állapotomat elemző ítéletek meglehetősen elhamarkodottak. - Akkor mi az ítélete a könyvemmel kapcsolatosan? - Az ítélet... az, hogy lehet, hogy mégis sikerülni fog. De nagyobb átdolgozások nélkül nem fog menni. A leveleket hagyja az elejére és a végére. De azt akarom, hogy maga a könyv egyes szám harmadik, ne pedig első számban íródjon. Nóra lepillantott a jegyzeteire. Fogta a tollát, és ráírt valamit egy papírlapra. Egy pillanatig bámult rá, majd odatolta a férfi elé. William először hamvazószerdán látta meg Caroline-t. A hamu még mindig a nő homlokán volt. - Tetszik, Zách? Zách elolvasta, és helyeslően bólintott. - Tökéletes. Pontosan ezt akarom. Most írja újra az egész könyvet ebben a szellemben. - Igenis, uram! - mondta Nóra, és tisztelgett. - És még? Mivel ilyen kedves hozzám, van egy olyan érzésem, hogy újabb észrevételekkel fog bombázni, ugye? Zách fintorgott. Bosszantotta, hogy ez a szinte idegen nő milyen jól olvas a gondolataiban. - Csak néhány apróbb változtatás. Még soha nem gondolt arra, hogy kissé a main streamhez közelítse a szereplőket? - Én a szüzeket, a perverzeket és a kurvákat szeretem - mondta Nóra minden szabadkozás nélkül. A legkevésbé sem érdekelnek azok, akik csak a móka kedvéért dugnak a hétvégén - Nem a szexről kellene szólnia a történetnek, Nóra. - Nem a szexről szól a történet, Zachary. Hanem az áldozatról. Caroline igazából vanília, hagyományos szexuális értékekkel rendelkezik. Így feláldozza önmagát azért, hogy azzal a férfival lehessen, akit szeret - feláldozza a jót a jobbért. - De szakítanak, nem? - Ez a könyv lényege - az áldozattal csak eddig lehet eljutni. William és Caroline egyszerűen túlságosan különböznek ahhoz, hogy működjön köztük a dolog. És bár két ember mélyen képes szeretni egymást, néha maga a szerelem nem elég. Csak addig áldozhatjuk fel magunkat egy kapcsolatban, amíg a végén már nincs mit szeretni, és nincs miért szeretni. Zách gyomra görcsbe rándult. Még most is impotens dühvel vágyódott Grace után. Csak megemelni tudta forrócsokoládés bögréjét. - Erre iszom. Zách és Nóra összekoccintották csészéiket, mintha köszöntőt mondtak volna. Az asztal felett
találkozott a pillantsuk, és Zách látta a nő szemében saját fájdalma kísértetét. Zách következő kérdését megakasztotta Wesley hirtelen megjelenése a konyhaajtóban. - Szia! - mondta Nóra Wesleynek. - Mi újság? - Már itt sem vagyok - mondta Wesley. - Dolgozzatok csak nyugodtan. Csak a kávésbögrémért jöttem. - Wesley kitárta a szekrényajtót, és kivett az egyik polcról egy alumínium utazóbögrét. - Hová mész? - kérdezte Nóra. - Tanulócsoport Joseph-nél. Én segítek neki a számításban, ő meg odaadja nekem a történelemjegyzeteit. - Milyen szakra jár, Wesley? - kérdezte udvariasan Zách. Igyekezett nem kimutatni, milyen bosszantónak találja Nóra kapcsolatát a fiatal gyakornokkal - bosszantónak és ismerősnek. - Biokémiára. Orvosira járok. - Ez csodálatos. A szülei biztos nagyon örülnek neki. Zách megrezzent, hogy milyen öregesen is hangzott ez a megjegyzés. - Nem igazán - vont vállat Wesley. - Az egész családom generációk óta lovakkal foglalkozik. Azt akarják, hogy menjek haza, és vegyem át a gazdaságot. Ha orvosira kell járnom akkor legalább lódoktor legyen belőlem. - Töltött magának egy bögre kávét, és szorosan a bögrére csavarta a kupakot. - Minden héten lefolytatom velük ezt a beszélgetést. - Azt hiszem, Wesleynek hagynia kéne, hogy én beszéljek a szülőkkel - pillogott Nóra csábosán Wesley felé. - Te... - fenyegette meg Wesley tréfásan - te nem is létezel. Szóval eszedbe se jusson! Nóra azzal válaszolt, hogy tréfás undorral felhúzta az orrát. - Mi az? - mondta Zách. - A szülei nem tudják, hogy maga és Nóra együtt élnek? Wesley alig láthatóan elpirult. - A szüleim sok mindent nem tudnak. Ki akartak venni az egyetemről, és államiba akartak átíratni A szokásos történet: a pénz miatt. Nóra felajánlotta, hogy lakhatok vele, ha ledolgozom a szobám és az étkezésem árát. A családom csak azt tudja, hogy szereztem egy állást, és nem az egyetem területén lakom. Nem tudják, hogy mit csinálok. - Hogy ismerkedtek meg? - Az egyetemen - válaszolt Nóra Wesley helyett. - Az iskolájában egy kicsit kétségbeesettek lehettek - megkértek, hogy arra a szemeszterre én tartsam az írásórákat. Wes az osztályomba járt. - A diákja volt? - kérdezte Zách és kezei, ahogy a szavai is, jéghidegek lettek. - Az óra egykor kezdődött - mosolygott Wesley Nórára. - Muszáj volt a humán tárgyak közül is választanom, és bármit felvettem volna, ha kedden és csütörtökön sokáig alhatok, - Ez nagyon hízelgő. - Nóra kinyújtotta felé a nyelvét. - Én meg nagyon elindulok - mondta Wesley. Nóra bögréjéért nyúlt, aki viszont rácsapott a kezére. - Mennyi az értéked? - akarta tudni Nóra. - 5,6. Belekortyolhatok - tiltakozott Wesley. - Amíg én itt vagyok, nem. Idd feketén a kávét, és hozzá ne nyúlj a csokimhoz! Wesley balra cselezett, beledugta az ujját a csokiba és lenyalta, majd eltűnt a konyhaajtón túl. Zách el szomorodott, ahogy érzékelte a Nóra és Wesley közötti bizalmasságot. Hiányoztak neki a játékos veszekedések és alkudozások Grace-hel a konyhában. Zách megfőzi a vacsorát, ha Grace felveszi a fehérneműt, amit a születésnapjára kapott tőle. Grace elmosogat, ha ma este ő lehet felül... Csodálatos, hogy mindig mindketten győztesen kerültek ki a harcból. - Komolyan... tizenkilenc éves? - Mocskosak a gondolatai, Zachary Easton. Wesley tiszta, mint a patyolat, én viszont nem. - Azt mondja, hogy Wesley szűz? Az erotikus regények írónőjének fiatal, vonzó házi szolgája szűz lenne? - Hiszi vagy sem, van bennem némi önuralom. És még ha nem is lenne, Wesleyben mindenképp van - attól eltekintve, hogy néha beledugja az átkozott kezét a csokimba. Jó keresztény, és mindennél jobban tisztelem azt a döntését, hogy vár. Jegyezze meg a szavaimat, Zách, az első begerjedt ribancot, aki ráteszi a kezét, kórházba fogom juttatni. - És nem bánja, hogy maga miket írogat? Hogy mit csinál?
Nóra hátradőlt a székében. - Alkut kötöttünk. Lehetek aktív fél, de passzív soha. - Maga titokban egy meleg pasi? - nézett rá kíváncsian Zách. - Nem olyan nagy titok, hogy perverz vagyok. Az aktív és a passzív az SzM kapcsolatokban is szakszó. Wes békén hagy a szexuális életemet illetően, amíg nem én jövök haza kék-zöld foltokkal tarkítva. Zách nagyot nyelt. - Hazajött valaha kék-zöld foltokkal? - Nem untatom a Sorén és közöttem történtekkel - mondta Nóra, és félrenézett. - Mondjuk, hogy volt egy és más, és maradjunk is ennyiben. Tavaly elmentem meglátogatni Sorent azon a napon, amit az évfordulónknak tekintünk. Minden évben megteszem. Valamiért nem tudom megállni. Mindegy, volt egy gyenge pillanatom. Másnap reggel, amikor hazajöttem, tele voltam hurkákkal, foltokkal és jól felrepedt a szám. Wes halálra rémült. Elkezdett csomagolni. Zách összerezzent. A gondolat, hogy Nórán hurkák és foltok vannak, őt is halálra rémítette. - Tehát megkötötték az alkut? - Igen. Ha még egyszer visszamegyek Sorenhez, Wes elmegy. - A kiköltözés elég extrém fenyegetés lehet magának. Persze a beköltözés is meglehetősen különös döntés volt. - Wes metodista. Azt hiszem, meg akar menteni a kárhozattól. A metodisták mindig mindenkit meg akarnak menteni. - Biztos abban, hogy ez a fiú nem viseltetik bizonyos érzésekkel maga iránt? - De, viseltet. Például érez irritációt, frusztrációt és undort, amely keveredik azzal, hogy tulajdonképpen jól elszórakozik rajtam. De ez nem meglepő, hiszen ő nincs benne a játékban. Zách tudta, mi zajlik le a fiúban. O ugyanezt érezte Nóra iránt. Emellett megrészegítette, elbűvölte és felizgatta, valamint meg is döbbentette. - Azt mondta, a fiú szűz. Honnan tudja, hogy nem olyan, mint maga? - R-radar - mondta Nóra, és megkocogtatta az orrát. - A deviánsok kiszagolják egymást. És az én Wesleymnek meleg vanília illata van. - Vajon nekem milyen illatom van? - Zách átkozta magát, hogy véletlenül hangosan kimondta ezeket a szavakat. Nóra félrehajtott fejjel rábámult; Zách szíve vad vágtába kezdett. A nő felállt a székéből, és ráhajolt a konyhaasztalra. Végíg nyújtózott rajta, és orrát a férfi nyakához dugta. Lassan beszívta a levegőt. Kis szellő cirógatta meg Zách bőrét, és azonnal tudta, hogy mit csinál a teste minden egyes izma. - Nem deviáns. De nem is vanília. Inkább... kíváncsi. Tudja, a kíváncsiság öl... - Nóra - mondta Zách figyelmeztető hangon. Ha J. P. most látná őket, egy szempillantás alatt elvenné tőle Nóra könyvét. - A szado-mazo ugyanannyira pszichológiai, mint fizikai és szexuális jelenség, Zách. Gondolja el, hogy ugyanolyan mélyre hatol egy nő elméjében, mint a testében. Zách keze keményen markolta a bögrét, amely még mindig meleg volt a benne gőzölgő folyadéktól. - Dolgozunk - emlékeztette a nőt, de saját magát is. Eszébe jutott a fényképük az újságban: Nóra szája a nyakánál volt, ugyanúgy, mint most. Ha pár centivel elfordítja a fejét, összeér az ajkuk. - Én erotikáról írok. Én dolgozom. Szeretne egy kis pluszmunkát? - Nóra, alig hat hetünk van, és több mint négyszáz oldalt kell megírnia. Másszon le az asztalról, és ne pazarolja itt az időmet! - Ó, rendben - Nóra játékosan csalódottnak tűnt. Zách megkönnyebbülten fellélegzett, amikor a nő visszacsúszott, és ismét a saját székén ült. A jegyzetei alól előhúzta egy példányát annak a szaklapnak, amelyben benne volt a fotójuk. Hátradőlt a székében, feltette a lábát az asztalra, miközben átlapozta az újságot. Zách a közös képükre bámult, amelyet szembetűnően az orra alá toltak. Az alcím ez volt: Nóra Sutherlin, az erotikus könyvek szerzője végre trónolhat. Nóra lapozott, és fel sóhajtott. - És én még azt hittem, hogy kezd felszállni a köd. Zách most már tizenhetedik perce bámulta folyamatosan a számítógép képernyőjét. Megesküdött,
hogy ma este elkezdi megírni a könyvkritikát a Timesnak, de valahogy nem szállingóztak a hozzá szükséges szavak. Voltak szavai, de nem megfelelőek: Nóra szavai, és nem azok, amelyekre neki volt szüksége. Nem deviáns, dorombolta Nóra a fülébe, amitől régóta elhanyagolt testének minden egyes idegvégződése lángba borult. De nem is vanília... Nóra... Zách most már értette, hogy miért féltek egyesek ettől a nőtől. O is félt tőle, attól a képességétől, hogy foglyul ejti minden egyes gondolatát. Ha vele volt, úgy érezte, bizonytalan, talajt vesztett, mégis, minden ismerőse közül, akiket itt New Yorkban szerzett, rajta érezte egyedül azt, hogy megbízhat benne. Ugyanolyan mélyre halói egy nő elméjében... Zách hasztalanul próbált gátat vetni a nő szavai által megidézett képeknek. Grace lágy bőre, mely hófehéren világít az éjkék lepedőn, a háta, mely az ő mellkasának dől, keze a kezében, szája a nyakán, miközben belé hatol, ismerve a testét, mégis olyan kevéssé ismerve a lelkét. Valaha a teste olyan nyitott volt felé. De az elméje? A szíve? Zách megrázta a fejét, és próbálta kivonni magát ebből a veszélyes álmodozásból. Grace, akivel számtalanszor szeretkezett, semmit nem mondott neki. És Nóra, akihez soha hozzá nem ért, mindent elmondott. Valami különös hóborttól vezérelve Zách lekicsinyítette a dokumentumot, és inkább megnyitotta a Google-t. Nóra úgy dobálózott a szado-mazo terminológiával, mint egy orvos az egzotikus betegségek neveivel. Zách sem volt teljesen kezdő, ha devianciáról van szó. Egy régi szeretője még azzal is megvádolta, hogy perverz, mert nem csupán a misszionárius pozíciót szereti. Nyilván tudta, mit jelent az SzM - szado-mazochizmust. Azt is tudta, hogy a franciák úgy nevezték: „az angol nevelés”, mert honfitársainak megvolt az a szórakoztató rögeszméje, hogy imádták a testi fenyítést. Ő nem megpróbálta kerülni a fájdalom okozását és a fájdalom elviselését, amikor csak lehetett. Tudott róla, hogy szeretkezés közben néha gyengéden harapdál, amit Grace mértéktelenül imádott, de az igazi ütlegelés vagy korbácsolás teljes mértékben hiányzott a látóköréből. Miután aznapra végeztek a könyvhöz kapcsolódó munkával, Zách összeszedte a bátorságot, hogy megkérdezze Nórát Sorenről, a volt szeretőjéről, akiről egy olyan lovag áhítatos szomorúságával beszélt, aki gyászolja elesett királyát. Nóra azt mondta, hogy D/S-pár voltak, akárcsak a könyvben Willíam és Caroline. Éveken át volt nyakörvvel hozzáláncolva a férfihoz és az, hogy elhagyta őt, a halálhoz volt hasonló. Zách beütötte a D/s pár szavakat a keresőbe és gyorsan rájött, hogy gondolatban helytelenül írta le. D/s-ként írva azt jelentette, hogy Domináns és szubmisszív, vagyis Aktív és passzív. Érdekes, hogy a D-t mindig nagybetűvel írták, az s-t mindig kicsivel, hogy jelezzék a passzív fél alacsonyabb státuszát. Az egész inkább tűnt különösnek és szexistának, de nem tagadhatta, hogy kevés passzív nő van, sőt, néhány meglehetősen lenyűgöző külsejű domina is volt. Nem tudta elképzelni, hogy egy olyan életteli nő, mint Nóra, megelégedjen azzal, hogy ücsörög egy férfi lábainál. Csak arra gondolhatott, hogy a férfi, ez a Sorén, meglehetősen érdekes példány lehet. Eltűnődött, hogy vajon miből élhet - valószínűleg valami eredendően alfahím foglalkozása van, mondjuk pilóta vagy katonatiszt. Vagy lehet, hogy olyan független és vagyonos, mint amilyennek Nóra tűnt. Nóra csak a semmiből nem engedhet meg magának ilyen fényűző életet. A Lexus egyik legújabb modelljét vezette, sikamlós rendszámtábláján ez állt: „Mondd, hogy Aúúú”, és elegáns, régi házban lakott. Tudta, hogy az angol, többszörösen díjazott írók, akiknek már vagy egy tucat vagy több könyve is megjelent, sem engedhettek meg maguknak olyan házat vagy olyan környéket, ahol Nóra lakott. Végül erőt vett rajta a kíváncsiság: Zách beütötte a Nóra Sutherlin szavakat, és megnyomta az entert. Több rajongói oldalait is talált, néhány linket a rajongók írásaihoz és Nóra Hivatalos honlapját. Zách végigpörgette az összes oldalt, ahol Nóra neve felbukkant. Ráklikkelt valakinek a blogjára, ahol az egyik bejegyzés így hangzott: „A tegnap éjszaka AZZAL a Nóra Sutherlinnel” De amint rákattintott a linkre, az oldal eltűnt - megnyomta a vissza gombot, és megpróbálta újra megtalálni, de az oldalnak nyoma sem volt. Talán a blog szervere romlott el. Zách abbahagyta a szaglászást Nóra után, és újabb szado-mazo szakszavaknak nézett utána. Bármilyen zavarba ejtőnek is tűnt a gondolat, hogy a szexet fájdalommal párosítsa, értékelte, hogy a közösség tagjai meglehetősen őszinte játékot játszanak. Minden honlap, amire ráment, mantraként
ismételgette, hogy „biztonságos, egészséges és megegyezésen alapul”. Hosszú ideig bámult egy képet, ahol egy barna nyakörvet viselő fiatal nő nyakán hátul záródott a szíj. Eszébe jutott, hogy Nóra azt mondta, hogy „nyakörvvel hozzá volt láncolva” Sorenhez. A nyakörv minden valószínűség szerint igen fontos szerepet játszik a szado-mazo kapcsolatokban. Nóra megérintette Zách jegygyűrűtől már meztelen ujját azon az éjszakán a taxiban, és aztán kezét saját pucér nyakára tette. A nyakörves kötődést azonosította a házassággal. Talán ezért találtak olyan gyorsan közös nevezőre ők ketten, annak ellenére, hogy olyan durván különböznek - mindketten egyfajta váláson mentek keresztül. De Zách vajon tényleg váláson ment keresztül? Minden áldott nap, amikor ellenőrizte a postáját, várta a papírokat Grace ügyvédjétől. Minden alkalommal, ha megszólalt a telefonja, azt várta, hogy Grace lesz az, aki közli vele, hogy most már elég a halogatásból. De eddig nem jött sem hívás, sem ügyvédi papír. Lehet, hogy Grace azt várja, hogy ő indítsa el a válást? Ha igen, akkor lehet, hogy sokáig kell várnia. Zách nem tagadhatta, hogy a házasságuk az utóbbi másfél évben szétesett, de nem akarta olyan gyorsan beverni az utolsó szöget a koporsóba. Azt remélte, hogy ha eljön New Yorkba, Grace-nek majd eléggé fog hiányozni ahhoz, hogy azt akarja, hogy újra működjön a kapcsolatuk. De a telefon minden újabb napon néma maradt. Zách bezárta az internetet, és kilépett az üres dokumentumból anélkül, hogy egyetlen mondatot leírt volna. Órákkal ezelőtt hagyta ott Nórát a konyhában. A nő mostanra már biztosan küldött neki még egy e-mailt - állandóan e-maileket írogatott neki. De a bejövő postaládája üres volt, eltekintve egy emlékeztetőtől, amelyet J. P. küldött a következő szerkesztőségi ülésről. Egy kérdés is érkezett Marytől. Mindkettő várhat. Rákattintott az Új levél fülre, és begépelte Nóra e-mail címét. Persze az e-mail címében szerepel a pirosszka szó is. Bár nevetséges volt, mégis legalább könnyű volt megjegyezni. Nóra, írta, majd megállt. Miért ír a nőnek? Ma órákon keresztül tárgyalták a könyvet. Most nem volt értelme többet beszélni róla. És tekintve, hogy máris sokan azt gondolják, hogy túlságosan közeli is ez a közös munka, tudta, hogy nem kellene másról írnia Nórának, mint a könyvről. Mit mondana, ha írna neki? Megvoltak a szavak, a mondatok. De a találkozásuk óta úgy kavarogtak a fejében, hogy egymásnak csapódtak, Zach-nek lökődtek, és darabokra törtek. Nóra, nem akarom nem fogom olyan rohadtul régen volt utoljára nem bírom rád gondolok rá gondolok túl sokszor még mindig szeretem de bántom Grace most ezerszer rosszabb a pokol tornáca túlságosan fiatalon bántottam túlságosan sokszor Zách mindent kitörölt, még Nóra címét is. Ennél több esze van, több esze van, mint hogy belemásszon. Még egyszer nem követi el ezt a hibát. Ez a nő nem fogja letéríteni az útjáról. Mindegy is, mondta magában. Öt hét múlva itt sem lesz. Megy L. A.-be, ahol mindent újra kezdhet, és talán helyrehozhat. De akarja az újrakezdést? Negyvenkét évesen az új élet gondolata sokkal riasztóbb volt, mint amikor harminckettő volt. Grace-szel akkor házasodtak össze, és Londonba költöztek. Az üres e-mail várakozott rá. Lepillantott ujjaira, melyek megmerevedtek a billentyűzet fölött. A szavak hagyták cserben vagy az ujjak? Túlságosan nehéznek érezte őket. Ennek nem volt értelme. A jegygyűrűje súlya nélkül a kezének könnyebbnek kellene lennie. A képernyő várt, a kurzor úgy kacsingatott rá, akár egy szem. Zách begépelt egy másik címet. Gracie, írta le azt a becenevet, ami mindig megmosolyogtatta a nőt. Kérlek, beszéljünk. Nóra a konyhaablakban állt, és kifelé bámult a sötétbe. A napnyugta olyan hamar jött el télen, hogy szinte egész napok mentek el teljes sötétségben. Zách már órákkal ezelőtt elment, ezer ötlettel és megérzéssel hagyva öt magára. De most csak várni tudott, és gondolkozni, és nézni a konyhaablak előtti lámpaoszlopról lehulló fénycsíkot. A fény megvilágította a remegő hópelyheket, és fehér árnyékokat vetett, amelyek összegyűltek, de nem érintették meg Nórát. Amikor hangot hallott, megfordult, és meglátta az ajtóban álló Wesleyt, aki ugyanolyan intenzíven bámulta öt, ahogy Nóra nézte a havon játszó fényt és az árnyakat. - Mióta üldögélsz itt, a sötétben? - kérdezte Wesley, és belépett a fénykörbe. Nóra egy árnyék láttán felsóhajtott.
- Amióta sötét van. Wesley odanyúlt, hogy felkapcsolja a lámpát. - Hagyd csak így. Wesley leejtette a karját az oldala mellé. - Nem tudtam, hogy sötétben is tudsz írni. Nóra egészen halvány mosolyt küldött felé. - Meglepődnél, miket tudok a sötétben, Wes. Wesley elfintorodott. - Zách tudja, miket tudsz a sötétben? Nóra megrázta a fejét. - Nem. Szerinte csak egy író vagyok. Ez maradjon is így, rendben? - Nem szoktam kérkedni az ilyesmivel. - Wes, tudtad, mit vállalsz, amikor jelentkeztél erre az állásra. - És te tudtad, hogy mit érzek irántad, amikor megkértél, hogy költözzek ide. Nóra lassan beszívta a levegőt. - És mégis beköltöztél. Mondd, miért? Wesley felszegte az állát, és a nőre nézett. - A némaság mindent elárul. Nóra ellépett az ablaktól, és kivett egy borospoharat a szekrényből. - Mit csinálsz? - kérdezte Wesley, ahogy beljebb lépett a sötét konyhába. - Ha te duzzogni fogsz, akkor én inni - mondta Nóra, és töltött magának egy pohár vörösbort. Olvastam valahol, hogy a vörösbor jót tesz a cukorbetegeknek. Nem kérsz? - Nem duzzogok. És nem iszom. - Sok mindent nem csinálsz. Nóra felült a konyhaasztalra, a fiúval szemben. Kihívó tekintettel figyelte: szólaljon meg vagy távozzon. - Vár a házi feladatom - mondta Wesley. - Akkor menj. - Nóra az ajtó felé intett. Wesley elment mellette, de Nóra kinyúlt és megállította, kezét a mellkasára tette. - Vagy maradj - mondta, miközben szándékosan belekortyolt a borába, mielőtt letette volna maga mellé a poharat. - Jobb, ha maradsz. - Belemarkolt a fiú pólójába, és macához húzta, a térde közé. A fiú arca olyan merev volt, mint egy maszk. Nem nézett a nő szemébe. Nóra kezét a fiú hasára csúsztatta, és mosolygott, ahogy a kemény izmok megfeszültek a póló alatt. - Nóra, ne... - Sorennel volt egy kis játékunk a konyhaasztalon - mondta a nő, figyelmen kívül hagyva a könyörgést a fiú hangában. - Meséltem neked már róla? - Nem - mondta Wesley, és láthatóan megfeszült, ahogy Nóra felhúzta a pólóját, és alábújtatta a kezét. Tenyerét a meleg bőrhöz nyomta. Látta, hogy Wesley keze ökölbe szorul. - Egyszerű kis játék volt. Megtöltött egy borospoharat az egyik drága vörösborával, és letette az asztal szélére. Aztán megbaszott. Keményen. - Nóra elvigyorodott és Wesley összerezzent. - Ha túl sokat fészkelődtem vagy küzdöttem vele, és levertem a poharat... Akkor nemcsak a bor volt vörös aznap éjjel. Wesley lehunyta a szemét, mintha megpróbálta volna kitörölni a képet. - A titok az volt - mondta Nóra, ahogy körmével végigfutott Wesley mellkasán, le, a hasáig - hogy néha szándékosan levertem. - Én nem játszom ezt a játékot veled! - mondta Wesley, ahogy Nóra fáradhatatlanul cirógatta mellkasa és oldala finom bőrét. - És ezt a játékot sem játszom veled - De nem kell játéknak lennie, Wesley. - Nóra szeme összeszűkült, mint a macskáé. - Nagyon is valóságos lehet. - Ne csináld ezt! - A fiú hangja könyörgő volt. Nehezebben lélegzett, minden egyre nehezebb volt. Velem ne. - Vadul ver a szíved. - Nóra otthagyta kezét a fiú mellkasának bal oldalán.
Nóra megint végigfuttatta ujjait a fiú mellkasától a hasáig. Wesleynek torkán akadt a levegő, amint Nóra fürgén kigombolta a legfelsőbb gombot a farmerén. -Nóra... -Én nem tartalak itt. Elmehetsz, ha akarsz. Akarsz? Nóra megragadta a fiú övcsatját, és még közelebb húzta magához, amíg a fiú csípője a belső combjához nem tapadt. Tudta, hogy ezt nem lenne szabad. De Wesley a tehetetlenség érzésének állandó forrása volt számára. Valahogy muszáj volt elégtételt vennie. És tudta, hogy időnként a fiú elfelejtette, hogy ki és mi is ő. Nem ártott néha emlékeztetni rá. - Nem tudom - válaszolta végül a fiú. - Na, végre egy kis üdítő őszinteség a részedről. Ha már ilyen nyíltan beszélgetünk, áruld el, hogy miért vagy olyan dühös Zach-re. Wesley szeme elkerekedett. Nóra az alsó ajkába harapott, ahogy a választ várta. - Tetszik neked. - Igen, tetszik. - Még egy nagyot kortyolt a borból, és ismét letette a borospoharat. - De csak nemrég ismertem meg, és nem baszunk. Még én sem dolgozom ilyen gyorsan. Wesley elkeseredetten felkacagott, és a plafonra bámult. - Magasról tennék rá, ha basznál vele. - Jézusom, csak nem azt mondtad, hogy „basznál”? Te egy jó, tiszta metodista vagy. Nem szoktál káromkodni. - Fogalmad sincs róla, miket csinálok. - Tudom, hogy mit csinálsz. Tudom, hogy nyitott hálószobaajtónál alszol - vágott vissza Nóra. Talán társaságot vársz? - Tudom, hogy éjszaka megállsz az ajtómban, és nézed, ahogy alszom. Talán invitálást vársz? Most Nóra szeme kerekedett el. De gyorsan összeszedte magát. - Elég jó vagy ebben a játékban - mondta és helyeslően bólintott. - Ahhoz képest, hogy kezdő vagy. - Megmondtam: nem fogok játszadozni veled. - Nagy kár. Szerintem tetszene a fődíj. - Nóra Wesley farmerjének következő gombja után nyúlt, de a fiú megragadta a csuklóját, hogy megállítsa. - Keményebben! - utasította Nóra. Wesley elengedte, mintha a nő bőre megégette volna. - Sejtettem. Menj! - mondta Nóra, és leejtette kezét az oldala mellé. Wesley egyet hátralépett, tenyerét a gyomrához szorította. - Menj és írd meg a házi feladatot, kölyök! Nóra fogta szinte elfeledett borospoharát, és az ajkához emelte. De mielőtt ihatott volna, Wesley elvette tőle a poharat. Kissé remegő kezébe fogta, felemelte, majd ivott belőle. Amikor kiitta, letette a nő mellé az asztalra. Szó nélkül elhagyta a konyhát. Nóra felemelte a poharat, és belenézett. A fiú az utolsó cseppig megitta a bort. Nóra visszatette a poharat, és megfordult, hogy Wesley után menjen. Utálta, amikor veszekedtek, annak ellenére, hogy szinte mindig az ő hibájából történt. Wesleyvel minden rendben lesz, mondta magában Nóra. Mindegy, egy kicsit úgyis keményíteni kell rajta. Soha nem fogja elfelejteni azt a napot, amikor először meglátta. Besétált a Yorke-on a terembe, és először egy nagy, barna szempárt pillantott meg, amely úgy bámult rá, mintha életében nem látott volna még hozzá hasonlót. És abban a pillanatban, ahogy kinyitotta a száját, és bugyogni kezdtek belőle azok a lágy, déli szótagok, Nóra tudta, hogy ez a fiú mérhetetlen sok bajt zúdít majd rá. Minden diákot megkért, hogy beszéljen a kedvenc regényéről. Wesley azt mondta, hogy az ő kedvence O. Henry-től a Háromkirályok ajándéka egy feleség története, aki eladta a haját, hogy megvehessen egy óraláncot a férjének, aztán a férj eladta a láncot, hogy fésűt vehessen a feleségének. Nóra ezt horrornak nevezte. Wesley tiltakozott, és szerelmi történetnek mondta. A vita az óra vége után is folytatódott. Két ember, aki feláldozta élete legdrágább kincsét, és semmije nem maradt - Ez szerelmi történet? akarta tudni Nóra. Wesley azzal érvelt, hogy az egymás iránti szerelmük megmaradt. Nóra nevetett, és azt mondta, hogy ha majd annyi idős lesz, mint ő, máshogy fogja látni a dolgokat.
Tudta, hogy kemény volt vele ma este, de néha nem bírt magával. Végül is Sorén a tizedik poklot is megjáratta vele, amikor annyi idős volt, mint Wesley. De hálás is volt a fegyelemért, amelyet a férfitól tanult, a keménységért, amelyet belé csepegtetett. Most, ha egy Zach- féle férfi a szemébe tudott nézni, és azt mondhatta, hogy nem éri meg, hogy rááldozza idejét és energiáját, ő ránézhetett egy mosollyal, és megkérdezhette, hogy tényleg ez-e a legtöbb, amire képes. Sorén tette erőssé, és ezért örökké hálás lesz neki. Zách igazi íróvá teszi őt - ez volt az egyetlen álom, amelyet Sorén soha nem tudott valóra váltani. És Wesley... Nóra lepillantott az üres borospohárra, és a fiút köszöntve gyorsan újratöltötte - Wesley egyszerűen megőrjítette. Nóra megfordult, meglátta a kéziratot és Zách jegyzeteit az asztalon. - A mennykő csapjon beléd, Zách! - mondta magában és kiöntötte a bort a mosogatóba. - Miért kellett azt mondanod, hogy sikerülni fog?
HETEDIK FEJEZET 5 hét maradt...
Nóra szeméből egy könnycsepp lassan elindult, végiggördült az arcán, mielőtt megakadályozhatta volna. Letörölte a ruhaujjával, és kényszeri tette magát, hogy pislogjon. Olyan régóta bámulta a számítógép képernyőjét, hogy könnyezett a szeme. Miközben elmentette másolatban a munkáját, nagyot nyújtózott, és úgy döntött, ellenőrzi a magánjellegű e-mailjeit, mielőtt kimegy pisilni. Átfutotta az ügynöke levelét, és kitörölt néhány levélszemetet. Mielőtt kijelentkezett volna, új üzenet jelent meg a postaládájában. Zach-től jött, és a címe a következő volt: „Ami a szexet illeti ”. - Nos, Zách - mondta Nóra magában kuncogva igen, azt hiszem, illetem a szexet. Az e-mail két oldalas volt, és minden létező okot felsorolt annak érdekében, hogy meggyőzze Nórát arról, miért is kell kivágnia a szexjelenetek legnagyobb részét a könyvből. Miután ötödszörre olvasta az indokolatlan szót, abbahagyta az olvasást. Maga nem poénos, írta vissza Zach-nek. Nem tarthatok meg legalább három jelenetet? Zách nyilván még a számítógép előtt ült. Gyorsan válaszolt, egyetlen szóval. Nem. Kettőt? - írta vissza Nóra. Nem. Nóra majdnem kiesett a székéből, úgy nevetett. Elképzelte a férfi szigorú, megdöbbentően jóképű arcát, ahogy szemöldökét egyre jobban összehúzza minden egyes bosszantó kis e-mailjére. Egyel? Ígérem, hogy jó lesz. Kérem! Kap tőlem egy kiskutyát. Allergiás vagyok a kutyákra - írta a férfi. Nóra az ajkába harapott, ahogy forogtak a fejében a fogaskerekek. Játsszunk valamit - írta vissza - Ezen a héten plusz ötven oldalt kap tőlem, ha három jelenetemet megtarthatom, természetesen komoly szerkesztői változtatásokkal. Nóra visszatartotta a levegőt, amíg a férfi válaszát várta. Végre megjelent egy e-mail a bejövő levelek között. Jól van. De a papírra vetett szexnek egyaránt szolgálnia kell a cselekményt és a figura jellemfejlődését. Ne játszadozzon, hanem kezdjen el írni! Öt hete van hátra, és több mint négyszáz oldalt kell újraírnia. Megtartom a kiskutyát - válaszolta Nóra. Nem lepődött meg, amikor nem érkezett válasz. Nóra újraolvasta Zách legutóbbi megjegyzéseit az új fejezetekről, amikor megszólalt az a bizonyos telefon. Hallotta a Klaxon- csengőhangot, amely egészen messziről, a konyhából szólt. A szemét forgatva felállt, és minden különösebb sietség nélkül elindult a hang irányába. Amikor odaért, ott találta Wesleyt a konyhapult mellett, kezében a telefonnal. Furcsán fáradtnak és komornak tűnt. Szó nélkül átadta a telefont Nórának, majd elment mellette. - King, esküszöm, hogy még a szart is kiverem magából, ha nem fejezi be a hívogatást! - Ugyan, flörtöl velem, ma chérie. Nóra a fogát csikorgatta, és nagy levegőt vett. Létezik a világon dühítőbb férfi Kingsley Edge-nél? Sorén, jutott eszébe. Csakis Sorén. - Nem flörtölök. Dolgozom. - Lassan formálta a szavakat, mintha gyerekhez beszélne. - Van másik állásom is, emlékszik rá? - Mindent megpróbálok, hogy elfelejtsem azt a másik állást, maitresse. A másik állása pénzbe kerül nekem. - Én viszont pénzt keresek vele. - És ez nekem mennyiben is segítség? - Kingsley, árulja el, mit akar, aztán hagyjon békén! A szerkesztőm az egész könyvet átíratja velem! - Maga, Nóra Sutherlin teljesíti egy férfi parancsait? Azt hittem, azoknak az időknek már rég vége.
Nóra állkapcsa megfeszült. Ma nem hagyja, hogy a férfi belerángassa egy veszekedésbe. - Unepetrepriun (elfoglalt vagyok), monsieur. Vendégnek soha nem lehet elfoglalt. Főleg ennek a vendégnek nem. Nóra fejét a hűtő hideg fémjének döntötte. A legtöbb ügyfele alkalmazkodott hozzá, a saját élvezetére fogadta őket. Ez a Domina titokzatosságának része volt. De volt egy maréknyi vendég, akiket még ő maga sem szívesen várakoztatott meg. Nóra azt gondolta, hogy Jaké Sizemore az, a világot mozgató valamelyik cég vezérigazgatója. King soha nem engedte, hogy elutasítsa Sizemoret, amikor az a városba jött. - Jól van. Mit kell tudnom? - Csak vegye fel a legjobb ruháját, és egy óra múlva legyen itt. Cest ca. Nóra lefirkantotta az időpontot és a címet a naptáljába. Nagyon igyekezett nem vállalni más munkát, mialatt Zach-kel dolgozott. Zach-en a meglehetősen komoly depresszió összes klasszikus jele megtalálható volt. Nóra jól ismerte a depressziót, tudta, hogy igazából a befelé forduló düh megtestesülése. Az ilyen mértékű depresszió jelentős dühöt rejtegetett a nevetségesen jóképű külső mögött. Gyönyörű, kék szemű szerkesztőjéből szinte állandóan csöpögött a helytelenítés. Nóra csak elképzelni tudta, hogyan reagálna, ha megtudná, hogy nemcsak az írás az egyetlen munkája. Több mint egy éve álmodozott arról, hogy végleg otthagyja az egészet, de mivel nem volt aláírt szerződése a Royallal, félt feladni nappali munkáját. - Kicsit kezd elegem lenni ebből, tudja, King? - Mindig ezt mondja, aztán mégis azt hallom mögé, hogy la petité morte. Tudja, hogy imádja a munkáját. - A pénzt, azt imádom. - Imádja őt, chérie. Nóra lehunyta a szemét, és lenyelte a torkából kitörni készülő morgást. - Neki semmi köze az egészhez. - Nóra nem volt hajlandó Sorenről vitázni Kingsley-vel. Kingsley Sorennek jelentett. - Ma petite - turbékolta Kingsley. - Csak a figyelem miatt csinálja. C’estvrai, oui? - Ez olyan, mintha azt mondaná, hogy a bűnözők azért követnek el bűncselekményeket, hogy felhívják magukra a zsaruk figyelmét. Hallotta Kingsley lágy, féktelen kacagását. - Exactement. Egy óra, maitresse. Nóra letette a telefont, és bement a hálószobájába. A ház túlságosan csendes volt. Nem hallotta, hogy Wesley motoszkált volna. Általában ilyenkor a leckéjét írta vagy zenét hallgatott Vagy ha aznap este kevés volt a lecke, akkor a gitárján játszott, és halkan énekelt hozzá. Nórának eszébe jutott, amikor először elcsípte, hogy gitározik és énekel Azt mondta neki, hogy olyan, mint a 90-es évekbeli Nelson együttes. Wesley azt mondta: - Azok meg kik? - Nóra pedig hozzávágott egy könyvet. A fekete, hátul slicceit bőrszoknyáját vette fel, és hozzá a vörös-fekete brokátfűzőjét. Megtalálta fekete kesztyűjét, és azt is felhúzta. A csipke végigfutott a karján, és Nóra nagyon sokat küszködött vele, hogy rendesen rásimuljon, ahogy azzal is, hogy levegye. Kiment, hogy megkeresse Wesleyt. A fiú utálta, hogy Nóra profi dominaként dolgozott, de többé-kevésbé tolerálta. Mielőtt egy évvel ezelőtt beköltözött volna, Nóra elmagyarázta neki, hogy miből él meg, hogy mi is ő pontosan. A fiú nagyon megdöbbent. Azt sem tudta, hogy léteznek ilyen dolgok. Azonban megkönnyebbült, amikor Nóra elmesélte neki, hogy semmiképpen nem prostituált, és hogy sohasem szexeit a vendégekkel legalábbis a férfi vendégekkel. A férfiak még csak meg sem csókolhatták, kivéve a csizmája orrát. Nem, nem prostituált, magyarázta. Ha már címkézni kell, akkor egyfajta masszázs-terapeuta, aki egyszerűen fájdalmat okoz gyönyör helyett. Döbbenete ellenére Wesley mégis hozzáköltözött. Nórát annyira lenyűgözte, hogy a fiú milyen jól fogadta a dolgot, hogy még Sorennek is mesélt róla. - Csak ne engedd, hogy egy szobába kerüljek vele - mondta Wesley, amikor Nóra leleplezte előtte kapcsolatuk természetét Sorennel. - Azt hiszed, le tudod győzni Sorent? - Azt mondtad, hogy... mennyi is? Negyvenöt körül van? Tizennyolc negyvenöt ellen? És egy pasas,
aki nőket üt, nem tudja, mihez kezdjen egy olyan férfival, aki csak más férfiakat ver. Nóra akkorát nevetett, hogy majdnem elveszítette az egyensúlyát. Wesley lehet még ennél is édesebb? Amikor abbahagyta a nevetést, kezébe fogta Wesley ál lát, és kényszerítette a fiút, hogy belenézzen a szemébe. Sorén egyszer azt mondta neki, hogy a világon eddig élt összes nő közül neki van a legveszélyesebb szeme. Azt mondta, hogy amikor a férfiak belenéznek, saját legsötétebb félelmeiket látják visszatükröződni. Nóra általában szerette rejtegetni ezt a trükköt. Most azonban hagyta, hogy Wesley egyetlen pillantásában meglássa saját összes félelmét. - Kölyök, Sorén felfalna reggelire, és még csak nem is kéne megrágnia. Soha ne kefélj egy szadistával, Wesley. Sorén számára a kínzás csak előjáték. - Miért maradtál vele? - suttogta a fiú. Nóra rávigyorgott, és új félelmet látott Wesley kedves, barna szemében. - Szeretem az előjátékot. Wesley... Nem találta sehol a fiút. A nappaliban állt, és észrevett egy cetlit, amit az ajtóra ragasztottak. Wesley azt firkantotta rá, hogy a könyvtárban van, de hat körül hazaér. És a cetli alján ott álltak azok a szavak, amelyeket Wesley mindig elmondott, amikor Nóra elment dolgozni: „Nem vagy köteles megtenni”. Nem, nem volt köteles. De tartozott vele Kingsley-nek. Nóra fogta a kabátját meg a játékszerekkel teli táskáját, és gyorsan beszaladt a fürdőszobába. Levett egy gyógyszeres fiolát a kisszekrényből, kikotort belőle egy pirulát, lenyelte csak úgy, víz nélkül, és kilépett a házból. Negyven perc alatt ért a hotelbe. Vendégei a világ krémjéhez tartoztak - csak a legvagyonosabb és leghatalmasabb férfiak és nők engedhették meg maguknak Nórát. Néhányan közülük ismert emberek voltak. Ezért ritkán fordult elő, hogy egy lakás vagy egy hotel főbejáratán ment volna be. De Kingsley most nem említette, hogy legyen diszkrét, ezért nem zavartatta magát. Átvonult a város egyik legnagyobb és legrégibb hoteljének előcsarnokán. Egy pillanatra megijedt, hogy a Royal-tól valaki felismerheti, aztán lerázta magáról az aggodalmat - a könyvkiadás területén dolgozók nem engedhettek meg maguknak ekkora luxust. A szálloda tele volt Pradától illatozó nőkkel és Armani-öltönyben feszítő férfiakkal. Nóra visszafojtott egy mosolyt, ahogy elhaladt mellettük bőr- és csipkeruhájában, hátára vetett játékszeres táskájával, napszemüvegben, annak ellenére, hogy fedett helyen volt, és még mindig tél volt. Nem szégyellte, amit csinált. De szórakoztató volt olyan emberek közelében lenni, akik már attól idegesek lettek, ha egy helyiségben volt velük. Egy házaspár várt a lift mellett, de elsiettek, miután Nóra csatlakozott hozzájuk. A vaníliák néha annyira édesek. Nóra belépett a liftbe, megnyomta a tizenkilencedik emelet gombját, és egyedül indult el felfelé. Nóra kilépett, fogta a holmiját, és elindult az 1909-es szoba felé. Az ajtó előtt egy újságpapír alá volt elrejtve a kulcskártya. Kinyitotta az ajtót, belépett, és megpillantott egy magas, szőke, fekete ruhás férfit, aki háttal állt neki. - Helló, Eleanor - szólalt meg a férfi. Nóra levegő után kapkodott, és táskája ideges, fémes hanggal csapódott le a földre. - Ó, istenem... Sorén. Zách az íróasztalánál ült a Royalban. Még egyszer ellenőrizte az e-mailjeit, mielőtt kikapcsolta a számítógépet. Meglepődött, hogy Nóta nem harcolt jobban azért, mert kigyomlálja a szexjeleneteit. Talán megértette, hogy miféle könyvet is ír, kezdte elfogadni, hogy anélkül is tud erotikusát írni, ha nem erotikus regényíró. Összerendezte az asztalán levő papírokat, és megtalálta a jogi osztály által felvázolt szerződéstervezetet. Még nem volt aláírva. És ha Nóra ma alá is írná, addig nem lenne érvényes, amíg ő meg nem teszi ugyanezt. Megnézte a feltételeket. J. P. nagyon nagylelkű volt. A Royal nem sűrűn osztogatott nagy összegű előlegeket, de persze Nóra magával hozta saját, nem csekély rajongótáborát is. Zách tudta: J. P. azt reméli, hogy Nóra egyfajta érzéki minőséget hoz be a meglehetősen higgadt kiadóba. Okos lépés volt, ami talán meghozhatja gyümölcsét, ha Zách jól végzi a dolgát. Zách elmosolyodott, ahogy átlapozta az aláíratlan szerződést. Amikor Grace-szel megvették az első
házukat, a szükséges dokumentumokból fele ennyi nem volt. Szegény Grace. Eszébe jutott, ahogy ott ült az első, Londonba költözésük után látatlanban bérelt, borzalmas kis lakásuk konyhaasztalánál. Alig egy éve voltak házasok. Grace azt hitte, hogy tudnia kell, hogy a szerződés minden egyes szava mit jelent, hogy minden egyes záradék éppen mire vonatkozik. Órákon át ült, és csak olvasta az oldalakat. Zách elment, majd visszajött, és Grace-nek még mindig vagy tizenkét kérdése volt hozzá. Mit jeleni az elsődleges visszamondási jog? Tudják a lakás becsüli ériekéi? Szükség lesz változtatásra, ha Zách otthonról dolgozik? Olyan jó volt nézni, hogy Grace egy egész napot töltött azzal, hogy megpróbált mindent megérteni, mintha azt hitte volna, hogy ez a dolga, míg végül Zách odament hozzá, lesöpörte a papírokat, és a szerződés asztalon maradt oldalainak tetején szeretkezett vele. Pontosan emlékezett Grace döbbenetére, amikor a papírok szétszóródtak a szélrózsa minden irányába. Azt hitte, hogy Zách dühös rá. De emlékezett édes mosolyára is, amikor Zách olyan vadul megcsókolta, hogy az asztal harminc centit arrébb csúszott. Emlékezett a sötét fán szétterülő vörös hajára, arra, ahogy szinte gyermeki határozottsággal átfonta a lábával, miközben ő mozgott benne. Egyszer valaki azt mondta, hogy egy kapcsolatot semmi nem kovácsol össze vagy tesz tönkre úgy, mint egy házvásárlás. Ezen a napon Zách eldöntötte, hogy nekik sikerülni fog. Zách letette a szerződést, hátradőlt a székében, és lehunyta a szemét. Talán több házat kellett volna venniük. Egy órával később Nóra elhagyta a hotelt, és a kocsijához ment, miközben végig Sorent átkozta. Folyamatosan káromkodott. Tudta, hogy ha egyetlen pillanatra is elengedi a dühét, könnyekben tör ki. Hónapok teltek el azóta, hogy utoljára beszéltek egymással. Nóra mindent megtett, hogy elkerülje a férfit. Néha látta a klubban. Elég volt egymásra nézniük a teremben, hogy a mellettük állok óvatosan hátralépjenek néhány lépést, mint a városlakók, akik a filmekben akaratukon kívül belekeveredtek egy tűzharcba. Sorén azonban ma nem támadni akart. Nem, rosszabb volt beszélgetésre vágyott. Nóra ismét lejátszotta a történteket az agyában. Mint minden Sorennel folytatott beszélgetés, ez is meglehetősen egyoldalú volt. Nóra ült az ágy szélén, mint egy gyerek, aki valami rosszat csinált mondjuk nem jött haza időben és a plüss-szőnyeget piszkálta a lábával, miközben Sorén ott állt előtte, és egyesével végigsorolta különféle bűneit. Nóra tizenöt éves kora óta ismerte. Döbbenetes, hogy tizennyolc év alatt a muníció mekkora tárházát lehet felhalmozni. És aztán majdnem a végén Sorén elmondta, hogy miért fáradt azzal, hogy összehozza ezt a találkozót. Kingsley azt mondta neki, hogy Nóra mostanában máshogy viselkedik, mint szokott csendesebb, dühösebb, egyik nap kétségbeesetten vágyik arra, hogy dolgozhasson, másnap viszont vonakodik. Nóra elmagyarázta, hogy az új könyvével komoly gondok vannak, hogy az új szerkesztője egy konok alak, akitől megkapta élete legnagyobb és egyben legnehezebb feladatát. Sorén szkeptikusnak tűnt, megkérdezte, hogy van-e valami, amit Nóra nem mond el neki. Az óra, amit kifizetett, letelt, és Nóra indulni készült. Ahogy kifelé ment, Sorén egy szóval megállította: - Wesley. Nóra lassan megfordult. Próbált közönyös hangon megszólalni, amikor megkérdezte: - Mi van vele? - Ha legközelebb találkozunk, kicsikém, sokkal több mindent kell megbeszélnünk. Nóra szíve meglódult, amikor a férfi a régi becenevét használta. De csak bámult Sorén jóképű arcába, fogta a játékszeres táskáját, és elment. Ennyi év, ennyi gyakorlat után már kezdett profi lenni. Nóra ült a kocsija volánja mögött, és lehunyta a szemét. Hálaimát mondott azért, hogy Sorén nem érintette meg. A legutóbbi évfordulójukon ugyanis ez történt. Aznap este túl későn érkezett haza. Engedte, hogy a férfi töltsön neki egy pohár bort. Közös barátokról beszélgettek, és még egy sakkpartit is lejátszottak azon az asztalon, ahol Sorén olyan sokszor brutálisan szeretkezett vele. Néhány percig Nóra hagyta, hogy elfeledkezzen arról, hogy már nem Sorén tulajdona. Amikor előrehajolt, hogy megmozdítsa a futót, egy hajtincs a homlokába hullott. Sorén odanyúlt, és a füle mögé simította. Hüvelykujjával cirógatta Nóra arcát. Néhány perc múlva a férfi hálószobájában voltak, és Nóra ki volt kötözve az ágyhoz. Aznap éjjel Sorén olyan keményen megverte, hogy Nóra majdnem megfulladt a saját könnyeitől. És amikor a férfi végül megelégelte a fájdalmat, kioldozta, és hagyta, hogy a karjaiba omoljon. Miután kiadta magából a sötétséget, lefektette Nórát az ágyra,
és olyan gyengéden szeretkezett vele, hogy Nóra megint elsírta magát. Régen, amikor még együtt voltak. Sorén sokszor beszélt hozzá, amíg benne volt. Néha döbbenetes részletességgel elemezte az iránta érzett vágyát. Néha egyszerűen a sajtjának nevezte, a tulajdonának, a birtokának. Aznap este, ahogy mozgott benne, dánul beszélt, azon a nyelven, amihez akkor folyamodott, amikor a szíve a legnyitottabb volt. Mikor Nóra még nyughatatlan kamaszlány volt, Sorén tanított neki pár szót dánul. Ez is egyik titokzatos kommunikációs módszerükké vált. Négy éve, mióta nem voltak együtt, Nóra sokat felejtett, de a Jég elskerdig-et soha nem felejtette el. Ez azt jelenti dánul: „szeretlek”, és Sorén újra és újra belesuttogta Nóra bőrébe. Utána Sorén még benne maradt, és ülő helyzetbe tornászta fel magukat az ágy közepén. Nóra lábai a csípője, karjai és a vállai köré fonódtak. Sorén végigfuttatta ujjait Nóra sajgó hátán, ahogy megcsókolta a meztelen nyakát. Nóra lassan előre-hátra ringatta a csípőjét, kiélvezte, hogy olyan hosszú idő után ismét magában érezheti a férfit. - Hiányzik neked a nyakörved - mondta Sorén. Ez állítás volt, nem kérdés. Nóra magával vitte a nyakörvet, amikor egy évvel ezelőtt elhagyta őt. - Hiányzik. - Nóra félrehajtotta a fejét, hogy a férfi jobban odaférjen védtelen torkához. Ismét előrehajolt, és Soreti megcsókolta felrepedt ajkait. Ha azt játssza, hogy csak ez a nap létezik, és nincs tegnap és nincs holnap sem, akkor örökre vele maradhat. - Hozzám mindig visszajöhetsz, Eleanor. Mindig. - Nem lehet. - Nóra megrázta a fejét. - Nekik nagyobb szükségük van rád, mint nekem. Nem téphetem szét az életedet. - Ez az én életem - emlékeztette a férfi. - Aznap tépted szét az életemet, amikor megszöktél tőlem. - Ne - mondta Nóra, és könnyek égtek a szemében. Lihegett, és olyan keményen kapaszkodott a férfiba, hogy körmei belevájtak a bőrébe. - Ne mondd azt, hogy megszöktem. Nem szöktem, és ezt te is tudod. Tudod, hogy nem akartalak elhagyni. Az, hogy elhagytalak, olyan volt, mintha berohantam volna egy égő épületbe. Soha nem tudnék megszökni tőled. A férfi felnevetett Nóra hevessége hallatán. - Akkor minek neveznéd, ha nem szökésnek, kicsikém? - Ajkát Nóra homlokához nyomta. - Térden állva, térden csúszva hagytalak el. - Nóra megpróbált mosolyogni a férfi kedvéért. - Végül is, ez az, amiben jó vagyok. Sorén még szorosabban vonta magához. Nóra imádkozott, hogy láncolja az ágyhoz, és kényszerítse, hogy maradjon ott élete végéig. De tudta, hogy hajnalban el foga oldozni. Nem tarthatja itt akarata ellenére, még akkor sem, ha arra vágyott igazán, ami akarata ellenére volt. - Amikor visszajössz majd hozzám... - kezdte Sorén, és Nóra hátradőlt, hogy belenézzen a szemébe. - Nem megyek vissza. - Ha visszajössz hozzám - mondta Sorén, kivételesen engedményt téve - megszöksz majd vagy térden csúszol? Abban a pillanatban Nóra szinte az egész testét belepréselte a férfiéba. Fejét erős vállára hajtotta, és figyelte, ahogy egy könnycsepp barázdát váj a férfi hosszú, izmos hátába. - Repülni fogok. Tudta, hogy Sorén számára az az éjszaka bizonyítéka volt annak, hogy Nóra még mindig hozzá tartozik. De Wesley számára maga volt a megtestesült rémálom, amikor meglátta a hurkákat és foltokat, Nóra feldagadt ajkát, lassan beliluló arcát. Kemény egy órájába került meggyőzni a fiút, hogy nem kell kórházba mennie. Valamilyen oknál fogva az, hogy elmondta Wesleynek, hogy volt már rosszabb is, nem vigasztalta meg a fiút. Huszonnégy órán belül másodszor kellett könyörögnie. - Ez nem erőszak - próbálta Nóra megmagyarázni. - Ez szerelem. Néha a szerelem csak sötétedés után bújik elő, Wesley. - Nálam nem, Nóra. Engem nem hatsz meg ezzel a regényírói maszlaggal. Ver téged, te pedig hagyod. És ha ez szerelem, akkor neki soha senkit nem lenne szabad szeretnie! - mondta Wesley, miközben már kifelé ment a bejárati ajtón, holmija egy sporttáskában, gitártokja a vállára vetve. - Bár ne szeretett volna! Miatta és miattam. És miattad is. Volt valami Nóra hangában, ami miatt Wesley meggondolta magát. A földre dobta a sporttáskát, és letette a gitárját. Odament Norához, és gyengéden átkarolta. Nagyon vigyázott, hogy ne okozzon
fájdalmat neki. Aztán Nóra sírt a fájdalomtól, amit a fiúnak okozott. Wesley bekísérte a szobájába, és segített levenni a pólóját. Nóra hasra feküdt az ágyban, míg a fiú jeges borogatást tett a zúzódásaira és antibiotikumos kenőcsöt a hurkákra. Nem beszéltek, amíg ellátta a sebeit. De amikor Nóra végre elég kényelmesen érezte magát ahhoz, hogy elaludjon, Wesley még közölte vele a döntését. Nem akadályozhatja meg abban, hogy dolgozzon, de ha még egyszer visszamegy Sorenhez, ha még egyszer engedi, hogy bántsa, akkor Wesley elmegy. Olyan volt, mintha arra kérné, hogy Nóra hunyja le a szemét és soha többé ne nyissa ki, de Wesley miatt beleegyezett. Nóra hazavezetett, visszavette hétköznapi ruháját, és úgy döntött, hogy most és mindörökre megszakítja a kapcsolatot Sorennel. Tudta, hogy nehéz lesz, tekintve, hogy ugyanazokban a körökben mozognak, de valahogy megoldja. Soha többé nem áll szóba vele. Azután nem, hogy becsapta, hogy találkozhassanak. Nóra megállt a hálószobájában, és lassan, mélyen beszívta a levegőt. Megnézte az órát - 6:36. Wesleynek fél órája haza kellett volna érkeznie a könyvtárból. Bement a fiú szobájába - se hátizsák, se kulcsok. Hívta a mobilját, de a fiú nem vette fel. Várt még egy fél órát, arra gondolt, hátha azért dühös rá, mert felvette a forródrótos telefont. De jól ismerte - nem volt az a bosszúálló típus. Megint megpróbálta a mobilját. Semmi. Fél nyolckor már félt. Fél kilenckor rettegett. Kilenckor feladta, és felhívta az egyetlen embert, akiben Wesleyn kívül teljes mértékben megbízott. A telefon csak egyszer csengett ki. - Sorén, szükségem van a segítségedre! - mondta rögtön, amint a férfi felvette. A félelem karomként vájt a torkába. - Nem találom az én Wesleymet.
NYOLCADIK FEJEZET
K
ilenc óra harminckor Zách még mindig az irodában ült, és olvasta a fejezeteket, amelyeket
Nóra átírt. Az első szám harmadik személy használatával megnyílt a könyv. A próza harmadik személyben jobban megragadta a légkört. De a harmadik fejezet végéről muszáj lesz beszélnie vele. Ott, ahol a cselekménybe valami erős kellene, kezd belecsúszni az önreflexióba. Felvette a telefonját, és Nórát tárcsázta. A nő elsőre felvette. - Nóra, Zách vagyok. - A francba, Zách! Most nem tudok beszélni. Nem érek rá. - Valamiért dühös volt. Dühös volt és lihegett. Nem ér rá és liheg... Azonnal tudta, miért is nem ér rá. Az én időmet használja, Nóra. Nem érdekel, hogy mit csinál. A könyv fontosabb. - Bassza meg a könyvet! - Nóra, sok mindennek ellenébe mentem, hogy magával dolgozzak, ha azt gondolja... - Ne akarja tudni, hogy mit gondolok most! Zách hátradőlt a székben. Mi történt azzal a Nórával, akivel csak pár napja forró csokoládét iszogatott? Akkor annyira szenvedélyes volt a könyvét illetően, annyira érdekelték Zách ötletei. - Azt hiszem, valószínűleg nem megfelelően rangsorolja a dolgokat. Hallotta, hogy Nóra mély levegőt vesz. - Akkor baszd meg, Zách! - Nóra letette. Zách a telefonra bámult. Azt várta, hogy dühös lesz, de helyette el szomorodott. J P -tői és Marytől eltekintve senkihez nem érezte közel magát, amióta New Yorkba jött. Aztán megismerte Nórát, és bármilyen idegesítő is volt, amellett humoros, gyönyörű, és úgy érezte, hogy megint él. Nóra volt az első nő, akinek Zách fontos volt. Most elhátrált tőle és a könyvtől is. Tudta, hogy soha nem lesznek szeretők nem is lehetnek. De azt gondolta, talán kialakulhat köztük valamilyen barátság a közös munka során. Mi a fene történhetett? A telefon ismét megszólalt, és Zách azonnal felvette, remélve, hogy Nóra van a vonal másik végén. Nóra helyett azonban a Los Angeles-i felelős főszerkesztő szólalt meg Zách csak egyszer vagy kétszer beszélt eddig vele, mióta fel ajánlották neki az állását. A nő most azt mondta neki, hogy előbb is átmehet, ha akar, mert úgy hallja, hogy nem sok minden tartóztatja New Yorkban. Szívesen megosztja vele az irodáját, amíg akklimatizálódik. A kollégáknak is megkönnyítené az átállást. Zách, akinek még mindig fájt a veszekedés Nórával, megígérte, hogy átgondolja. Végül is, gondolta, már tényleg semmi nem tartóztat. Megint letette a telefont, és vette a kabátját. Lepillantott, és meglátta Nóra kéziratát az asztalán. Felemelte, és a szemetes kosárba hajította. - Baszd meg te, Nora! Nóra végigjárta lakása folyosóit privát mobiljával a kezében, zsebében pedig a forródrótos telefonja volt. Wesley nem ismerte ezt a számát, de Nóra tudta, hogy Kingsley vagy Sorén hamarosan hívni fogja. Sorennek minden kórházban volt ismerőse százhúsz kilométeres körzetben, és Kingsley-nek a zsebében volt a három környező állam ügyvédeinek, bíróinak és rendőrfőnökeinek fele. Kingsley vagy Sorén, mindegy melyik, de valamelyik találja meg Wesleyt! Nóra bement a fiú szobájába, és átkutatta az íróasztalát, hátha megtalálja valamelyik barátja telefonszámát. De mindegyik bele volt programozva a mobiljába, amit magánál hordott, akárhol is volt most. Átkutatta a fiú szekrényét, a szennyesét, de semmi nem talált, ami segítségére lehetett volna abban, hol is lehet a fiú. Nóra leült az ágy szélére, és kinyitotta az éjjeliszekrény ajtaját. Tudta, hogy Wesley nem igazán örülne, ha megtudná, hogy turkál a holmija között. Valószínűleg sokkot kapna, ha tudná, hogy Nóra mit tart az éjjeliszekrényén. De semmi hasznosat vagy terhelőt nem talált - ajakír és egy tartalék
kulcs volt ott a kocsijához. Az orvosi iratokat tartalmazó mappája alatt egy kis fényképalbumot talált. Kihúzta, és könnyein keresztül elmosolyodott, amikor látta, hogy az album a tavalyi nyári fényképekkel van tele. Átlapozta és emlékezett... Először gyanakodott, amikor egy májusi szombat reggelen Wesley korán felébresztette, és azt mondta neki, hogy keljen fel, és húzzon csizmát. Aznap ütött-kopott bogárhátú Volkswagenjével mentek, és egész úton fura zenét hallgattak. - Mi ez? - kérdezte Nóra. - Wilco. - Mi ez? - The Decembrists. - Végül Wesley tudni akarta, hogy mi volt a legutolsó lemez, amit Nóra megvett. Nóra jó öt percig gondolkodott, majd eszébe jutott: az III Commimicaion, a Beastie Boys-tól, 1994-ben. Wesley akkor még alig totyogott, Nóra pedig tizenöt vagy tizenhat éves lehetett. A hosszú autóút után megérkeztek - egy lovastanyára. Wesley elmesélte, hogy lovak közelében nőtt fel. Abból, amit elmondott, az jött le, hogy az apja lóidomárként dolgozott, az anyja pedig a könyvelést csinálta egy farmon Közép-Kentuckyban. De ez volt az első nap, amikor Nóra a nagy állatok közelében megfigyelhette Wesleyt. Ahhoz képest, hogy a Földanya milyen bőkezűen bánt vele a külsejét illetően, Wesley sokszor volt ideges és bizonytalan. De abban a pillanatban, hogy beléptek a karámokhoz, más ember lett. Egyenesen odament a lovakhoz, biztos kézzel paskolta meg oldalukat. Jó háromnegyed órán át azzal szórakozott, hogy felnyergelt és körbevezetett három-négy lovat a nyergelőhely körül. - Kicsit válogatós vagy, nem, kölyök? - kérdezte Nóra. - Válassz már egy lovat, aztán menjünk! - Nem magamnak választok lovat. - Fürgén leszállt egy nagy appaloosa lóról. - Én bármilyen lovat megülök. Neked szeretnék egyet találni. Szelíd ló kellene, mert kezdő vagy. - Mindegy, milyen, csak heréit ne legyen - mondta Nóra. - Mi bajod a heréitekkel? - Nem lenne miről beszélgetnünk. Wesley akkor nyíltan és könnyedén felnevetett, és egy pillanatra Nóra meglátta azt a férfit, aki majd tíz vagy húsz év múlva lesz - erős és kedves, minden eltelt évvel még inkább jóképű és egyre kevésbé ártatlan. Irigyelte azt a nőt, aki mellett majd kiköt. Szerencsés nőszemély. Végül, a negyedik ló után Wesley talált egy fiatal, fakó kancát. A neve Speakeasy volt. - Okos és engedelmes - tökéletes valakinek, aki most először lovagol. - Wesley átadta a kantárt. - Okos és engedelmes - be kellene mutassalak Sorennek - suttogta Nóra Speakeasy megrezzenő fülébe. - Te is szereted a lovaglópálcát? Nóra emlékezett rá, hogy követte a fiút vissza a karámokhoz, hogy lássa, miként választja ki a saját lovát. Egy kamaszlány ment Wesley mellett, és néha tett egy-egy javaslatot. Nóra nézte, ahogy a csinos lágy vágyakozó szemmel bámulja Wesleyt, aki csak a lovakra figyelt. - Ó jó lesz. - Wesley egy nagy, kemény izmú, pej lovat választott. - Mi a neve? - Bastinado - mondta a lovászlány. - A főnök nevezte el. Nem tudom, miért. - Rá szokott lépni az ember lábára? - kérdezte Nóra. - Elég sokszor. - A lány most először nézett Nórára. - Honnan tudja? - Bastinado - finomkodva így nevezik a lábkínzást. - Wesley és a lovászlány tágra nyílt szemmel bámult rá. - Mi van? Wesley könnyed gyakorlottsággal nyergelte fel a lovát. Nóra nézte, ahogy a fiú begyakorlott mozdulatokkal meghúzza a kengyelt és megigazítja a felszerelést. Felpattant a nyeregbe, cowboykalapját szőke fejébe nyomta, kicsit fészkelődött, és úgy fogta meg a kantárt, mintha lóra született volna. Nóra lassan beszívta a levegőt, és némán ismételgette mantráját Wesleyvel kapcsolatban. Nézni szabad, de hozzányúlni nem... Nézni szabad, de hozzányúlni nem... Aznap nem lovagoltak sokat, hiszen Nórának ez volt az első alkalom. A szélesen elterülő farmhoz több kilométernyi út tartozott. Wesley olyan ösvényeken vezette, melyek festői tájakon kanyarogtak át. Ötpercenként megálltak, és fotóztak. Nóra végiglapozta az albumot, és eszébe jutott, hogy elhaladtak egy kis patak mellett is. Wesley biztos megérezte Nóra félelmét, mert megfogta a lova kantálját, és mindkét lovat könnyedén átvezette.
Nóra megint lapozott, és megtalálta a kedvenc fényképét. Wesley éppen áthajolt a nyergen, hogy megsimogassa Bastinado nyakát, amikor Nóra elkattintotta a fényképezőgépet. Wesley még időben pillantott fel, hogy rávillantsa ragyogó mosolyát. Nóra becsukta az albumot, kotorászni kezdett a fiókban, ahol észrevett még egy fotót - ez be volt keretezve és egészen hátul volt elrejtve. - Wes... Nóra nagy levegőt vett, és bámulta képet, amelyen csak ő és Speakeasy voltak. Eszébe jutott az a pillanat, amikor a fotó készült. Leszállt a lóról, és lovaglás után a lovát csutakolta. Azt gondolta, hogy Wesley a mögöttük elterülő mezőről készít fényképet. Fejtetőre tolta a napszemüvegét, és homlokát Speakeasy homlokához szorította. Hajtincsei elszabadultak, és ott röpködtek az arca körül. A képen lehunyta a szemét, és a boldogság őszinte mosolya ragyogott az arcán. Nem akarta elhinni, hogy Wesley bekeretezte a képet. Olyan ostobának tűnt rajta. Nóra mindent visszatett az éjjeliszekrénybe, úgy, ahogy találta, és elnyújtózott Wesley ágyán. Minden egyes lehetőséget végigzongorázott az agyában. Talán rosszul van? Autóbaleset? Elhagyta a mobilját? Elhagyta a józan eszét? Vajon nála van az inzulinos tol la? Nála van az orvost a betegségéről értesítő karperec? Ismerte Wesleyt. Mindig felhívta, ha csak öt percet késett, akkor is. Ha bármelyik másik egyetemistáról lett volna szó, nem aggódott volna. Minden más egyetemista biztosan bulizott vagy egy bárban ült vagy valami csajnál volt a koleszban. De az ő Wesleyje nem attól eltekintve, hogy időnként sokáig aludt szombaton, minden nap ugyanakkor kelt és ugyanakkor ment haza. Rendszeresen kellett étkeznie az inzulininjekciók miatt. Sokat kellett aludnia. Minden nap edzett az egyetemi edzőteremben. Nem ivott, nem drogozott, nem dohányzott, nem élt nemi életet. Órákra járt, templomba, hazament hálaadásra és karácsonyra... A létező legunalmasabb kamasz volt a világon. Istenem... hadd legyen még a világon... Nóra lehunyta a szemét, és az oldalára fordult. Érezte Wesley meleg, tiszta illatát a párnán. Nagyon régóta először imádkozott teljes szívvel-lélekkel. Istenem, tudom, hogy valószínűleg még mindig dühös vagy Sorén miatt, és nem is hibáztatlak érte. De kérlek, ne Wesleyn töltsd ki a haragodat! Sújts le rám, ahogy csak akarsz! De Wesley nem érdemli meg. Hajnali 4 óra 30 perckor még mindig ébren feküdt és a plafonra bámult, amikor megszólalt a piros, forródrótos telefon. Azonnal felült és érezte, hogy annyira remeg a keze, hogy alig tudta fogadni a hívást. - King, kérem, mondja, hogy megtudott valamit! - Oni, chérie. A gyakornoka meglehetősen különös fiatalember. - Mondja már meg, hogy hol van! Jól van? - Kórházban van, de nem esett baja, bár valószínűleg részeg. - Mi történt? - Nóra végigszántott ujjaival a haján. Előrehajolt, megkönnyebbültségében és félelmében fel sóhajtott. - Egy bájos kis ápolónő a kedvemért megnézte a kórlapját. Valami DKA-ja van. Sejti, mi lehet az? Nóra keze elkezdett zsibbadni a kezdőbetűk hallatán. - Ez a diabéteszes ketoacidózis. Halálos is lehet. Kingsley eldarálta, mi történt, közben időnként franciára váltott. Abból, amit Nóra megértett sietős kétnyelvű beszédéből, azt szűrte le, hogy Wesley rosszul lett a könyvtárban, és miután többször hányt a mosdóban, elájult. Diabéteszes kómában szállították kórházba. - Melyik kórházba? - kérdezte Nóra. - Melyik szobában van? Kérem, mondja, hogy a Generálban van! - Oui. Már fel is hívtam Dr. Jonas-t. - Mondja meg neki, hogy megkapja tőlem álmai ingyen kefélését, ha bejuttat hozzá. - Semmi ingyenes kefélés, kisasszony. Már megígérte, hogy segíteni fog. Soha nem hozná kellemetlen helyzetbe a Maitresse-X. - Remek. Csodálatos. Hol fekszik? Az intenzíven? - A gyermek intenzíven - mondta Kingsley, és felnevetett. Nóra is nevetett egy kicsit. A gyermek intenzív osztályra fektették be Wesleyt. - Mais, chérie, nem mehet be. - Csessze meg! Dehogyisnem, bemehetek!
- A szülei iderepültek. Ők vannak vele. Nóra káromkodott. Wesley biztosan megölné, ha akkor jelenne meg az ágyánál, amikor a szülei ott ülnek mellette. Mindent megtett, amit tudott, hogy Nórát titokban tartsa előttük. Ha a szülei rájönnének, hogy a híres erotikus regényíróval él egy lakásban, olyan gyorsan visszavinnék Kentuckyba, hogy beleszédülne - pláne, ha megtudnák, hogy ez a nő dominaként dolgozik. Szabados New York- nők sem engednék a gyereküket a közelébe, nemhogy ezek a konzervatív déliek. - Felejtse el! Csak annyit mondjon, hogy hol van. Nóra lefirkantotta a kórházi szobaszámot. - Kösz, King. Az adósa vagyok. - Pás mai. Közös barátunk derítette ki, hogy hová vitték a kis kedvencét. - Akkor mondja meg neki, hogy most egálban vagyunk azért, mert becsapott engem. Nóra letette a telefont, és berohant a szobájába. Vizet locsolt az arcára, és újra átöltözött. Hajnali hat órakor megérkezett a kórházba, és megkereste Dr. Jonas-t, aki elmagyarázta, hogy Wesley azért került a gyermek intenzív osztályra, mert a sima intenzíven teltház van. Nóra megkérte, hogy ezt Wesleynek ne árulja el. Dr. Jonas hosszú folyosókon vitte keresztül Nórát, több tucat kórterem mellett haladtak el. Nóra rápillantott egy papra, aki az egyik szobában a zokogó családtagokhoz beszélt. Nóra tisztelettudóan lesütötte a szemét, és továbbment. Elhaladtak egy sor dupla szárnyú ajtó előtt, és beléptek a gyermek intenzívre. A falakra léggömböt markoló mackókat festettek. O, igen, Nóra nem hagyhatja, hogy ezt Wes megtudja. Dr. Jonas ujjait az ajkára szorította, és otthagyta az 518-as kórterem előtt. Nóra megállt a nyitott ajtó előtt, és fülelt - egy erős, déli tájszólással beszélő női hangot hallott, valószínűleg Wes anyját, aki hangosan suttogva beszélt egy lágyabb tájszólású férfihoz. Arról sutyorogtak, hogy soha nem lett volna szabad ilyen messzire elengedni a fiukat, hogy egyetemre járjon. A veszekedés jó jel volt. Azt jelentette, hogy Wesley túl van a veszélyen. De Nóra megkönnyebbülése nem tartott sokáig. Wesley anyja eltökélte, hogy hazaviszi a fiát Kentuckyba, míg az apja azzal érvelt, hogy a fiú elég nagy már ahhoz, hogy egyedül éljen, nem tarthatják szemmel örökké. Nóra rájött, hogy magában az apának ad igazat. De hallotta az anya hangjában a kétségbeesést, a fájdalmat, a félelmet és a vasakaratú határozottságot. Wesley anyja maga mellett akarta tudni a fiút, hogy szemmel tarthassa. Nóra ugyanígy érzett. Nóra nem tudta, mit tegyen. Újra megkereste Dr. Jonas-t, és felhívatta Wesley kezelőorvosát. Miután beszállították, Wesley hol magánál volt, hol nem, de néhány órával ezelőtt magához tért és beszélt is. Stabilizálták az inzulinszintjét, és egy-két napon belül hazaengedik. Valószínűleg a szervezete nem fogadta be úgy az inzulint, ahogy kellett volna. Lehet, hogy ezentúl nagyobb tűt kell majd használnia. Nórába belemart az együttérzés. Wesley mindig a felsőkarján szúrta meg magát, ahol nem láthatta, amikor beléhatol a tű. Abba, hogy a saját combjába vagy a hasába kell tűket szurkálnia, talán hamarabb belehalna, mint amilyen gyorsan segítenének rajta. Dr. Jonas azt mondta, hogy felhívja Kingsley-t, ha megtud valamit, de Nóra egyelőre semmit nem tehet. Akár haza is mehet. Nóra vonakodva elhagyta a kórházat. Hazavezetett, és úgy döntött, engedélyez magának némi alvást. Megnézte az órát - majdnem reggel nyolc óra volt. Több mint huszonnégy órája van talpon. A kocsibejárón Nóra leállította az autót, de azután minden energiája elszállt. Előrehajolt a kormánykerékre, és zokogni kezdett a megkönnyebbültségtől, a kimerültségtől és a félelemtől. Wesley anyja a déli acélmagnóliához volt hasonlatos; nyilván azt akarta, hogy a fia hazamenjen. Nóra imádkozott, hogy Wesley megtanulja azt a finomságot, hogy képes legyen megfeddni valakit, akinek a fedele alatt lakik. Megfeddni valakit... Nóra fejét a fejtámasznak döntötte. - A francba... Zách... Megfordult a kocsival, és elindult dél felé, Manhattanbe.
KILENCEDIK FEJEZET
M
ásnap Zách egyenesen J. P. irodájába ment, anélkül, hogy előtte benézett volna a sajátjába.
J. P. felnézett a könyvéből, és elfehéredett.- Emily Dickinson utolsó szavai jutnak eszembe magáról - mondta - „A köd felszállóban van”. - Végeztem azzal a nővel. J. P. ránézett Zach-re a szemüvege fölött. - Easton, az a nő elég sok pénzt hozhat a Royal konyhájára. - Akkor keressen másik szerkesztőt. Nem érdekel, kiadjuk-e vagy sem. Én végeztem fele. Patrícia Gier tegnap éjjel felhívott. Azt mondta, nyugodtan átmehetek L. A.-be néhány héttel előbb, és együtt dolgozhatom vele. Nem is rossz ötlet. - Borzalmas ötlet. A kollégák nem fogják tudni, hogy ki is a főnök. Maga sem foga tudni, ki a főnök. Az a nő aláássa a tekintélyét. Maga aláássa a nő tekintélyét. A rendszerváltozásnak gyorsnak és drámainak kell lennie ahhoz, hogy hatékony legyen. -Ez a Royal nyugati parti irodája, nem Franciaország 1799-ben. J. R levette a szemüvegét, és megdörzsölte a homlokát. - Hozza ide nekem a nő szerződését. Megtartom. Zách sarkon fordult, és szó nélkül bement az irodájába. Megállt az ajtónál, amikor észrevette, hogy résnyire nyitva van. Tisztán emlékezett rá, hogy az éjjel bezárta, mivel a laptopját ott hagyta az íróasztalon. Óvatosan kinyitotta az ajtót, és belépett. - Helló, Zách - mondta Nóra. Zách székében ült, az íróasztal mögött, lehunyt szemmel. - Maga meg mit keres itt? - akarta tudni Zách. - Hogy jutott be az irodámba? Be volt zárva. - Varázsoltam. - Kinyitotta a szemét, és elmosolyodott. - Pokolian fest - mondta Zách. Nóra szeme alatt sötét karikák éktelenkedtek, és arca nyúzott volt a kialvatlanságtól. Zách megkerülte az íróasztalát, és megállt, hátha a nő átengedi neki a saját székét. Nóra felült az íróasztalra, és hátradőlt, mintha ágyban lenne. - Az utóbbi tizenkét órát a pokolban töltöttem. Bocs, de nem hoztam magának semmilyen szuvenírt. - Minden utamról hozok magamnak szuvenírt, köszönöm szépen. Mit keres itt, Nóra? - Bocsánatot szeretnék kérni azért, hogy az éjszaka letorkolltam. - Bocsánatkérés elfogadva. Most elmehet. J. P. keres magának egy másik szerkesztőt, akivel együtt dolgozhat. Talán Thomas Finley-t. Az a pasas egy igazi seggfej. Imádni foga. - Vannak jó seggek meg rossz seggek. Maga a jókhoz tartozik. Csak magával akarok dolgozni. - Nos, akkor talán nem kellett volna mondania nekem, hogy egy: basszam meg a könyvet, kettő: basszam meg én is. Nóra felült az asztalon, és szembefordult a férfival. Karját összefonta a mellkasán. Lassan kifújta a levegőt. - Wesley nem jött haza éjszaka. - Elég nagy ahhoz, hogy oda menjen, ahová akar, Nóra. - De maga nem ismeri West. O felhív. Állandóan felhív. Ha öt percet késik, felhív. Nemrég Miamiban voltam, és felhívott, hogy elmegy moziba, szóval, ha el akarom érni és nem érem el, ne aggódjak. Wes ilyen. De nem jött haza, és nem is hívott fel. Megrémültem. - Gondolom, megtalálta. Nóra hidegen felkacagott. - Mondhatni. Kórházban van. Zách felült a székében. - Szent Isten. És jól van? - A könyvtárban diabéteszes kómába esett. Senki nem hívott fel, mert senki nem tudta, hogy
létezem. Nem én vagyok a legközelebbi rokona. Semmilyen rokona nem vagyok. - Meglátogatta már? - Most jövök a kórházból, ahol fél órán át hallgatóztam kint a folyosón, amíg a szülei beszélgettek. Nem mehetek oda, mivel ők ott vannak. Zách, ez egy... impotens érzés. Rossz érzés. Zách elkapta pillantását a nőről, és kibámult az ablakon. A kilátás keletre nyílt. Ha a föld lapos lett volna, és neki szuper képességei vannak, egészen Angliáig ellátott volna. Tudta, mit érez Nóra. Grace... A szülei eljöttek, amint Zách felhívta őket, és elmondta nekik, hogy Grace kórházban van. Amint megérkeztek, Zách tudta, hogy hibát követett el. Az orvosok többé nem vele beszéltek, hanem a szülőkkel. Eszébe jutott az akkori dühe, hogy ott termett Grace szülei és az orvosa között, és ellentmondást nem tűrően közölte, hogy amikor egy férjezett asszony az ügyeleten van, akkor a férjével illik beszélni először, a szüleivel pedig másodszor. Nem mondta azt az orvosnak, hogy bassza meg. Annál sokkal kevésbé volt udvarias. - Sajnálom, hogy ezt át kellett élnie. - Amikor az éjjel felhívott, épp hírt vártam róla. Ha maga Isten hív fel, és elkezdi mesélni a világegyetem titkait, neki is azt mondtam volna, hogy bassza meg. Ne vegye személyeskedésnek, Zách. Valahogy ki tudom békíteni? Egy kávé? Egy tea? Én magam? Zách felnevetett. Ez a nő még kimerültén is szégyentelen. - Magának alvás kell, nem koffein vagy bármilyen más izgatószer - mondta Zách, és összehúzott szemöldökkel nézte a nőt. Nóra elmosolyodott, és helyeslően bólintott. - Jól van, magára hagyom. Amint Wes újra otthon van, megígérem, hogy visszatérek a könyvhöz. Elküldené e-mailen, amit tegnap este el akart mondani nekem? Elolvasom, és megteszem, amit akar tőlem. Zách megígérte, hogy így lesz, és Nóra szedelőzködni kezdett. - Mikor aludt utoljára, Nóra? - kérdezte Zách, mielőtt a nő kilépett volna az irodájából. - Huszonhat órával ezelőtt. Zách fel nyögött. - Nem kéne volán mögé ülnie. A halott írók nem írják át a történeteiket. - Ezt majd írassa rá a sírkövemre - mondta Nóra. Zách lebámult rá. - Jól van. Egy barátomnak van egy belvárosi lakása, alig pár háztömbnyire. Ott alszom nála. - Semmi izgatószer, rendben? - emlékeztette Zách. - A Hamletet játszó színésznek cölibátust szoktak javasolni, nehogy bakizzon az előadáson. Nóra a válla fölött rámosolygott. Hirtelen nem tűnt aggodalmasnak vagy fáradtnak. Vad volt, életteli és gyönyörű. - Cölibátust, Zách? Találkozott már velem? Zách még akkor is nevetett, miután Nóra már elment. Felpillantott és meglátta, hogy J. P. ott áll az irodája ajtajában. - Nos, a szerződés? - kérdezte J. P. Zách a főnökére pillantott. - Azt hiszem, még bírom egy kicsit - mondta Zách kissé ostobán. - És a hölgy? Zách benyúlt az íróasztala alá, és kihúzta Nóra kéziratát a kukából. - Azt hiszem, a hölgyet is megtartom. Nóra megállt Kingsley gyönyörű, belvárosi házánál, és kopogás nélkül besétált. Bejelentette magát Juliette-nek, Kingsley gyönyörű, Haitiről származó titkárnőjének, aki az egyetlen nő volt Nórán kívül, akitől félt. Juliette megkínálta reggelivel, majd felvitte Kingsley pazar hálószobájába. Mivel Kingsley csak másnap érkezik haza, Nóra nyugodtan ott aludhat. Nóra lehámozta magáról a ruháit, és elnyújtózott a lepedőn - nem ez volt az első éjszaka, amit ezen az ágyon töltött. Elővette mindkét mobilját, és kitette őket a párnára, hátha Wesley, Zách, King vagy Sorén felhívja. Mielőtt álomba merült, Nórának eszébe jutott Wesley - remélte, hogy már jobban van, és hamarosan otthon lesz. Ahogy mélyen befészkelte magát a luxuságyneműbe, lénye egy kis része azt kívánta, hogy bárcsak ott lenne vele Sorén. Amikor Nóra felébredt, este kilenc óra körül volt. Majdnem tizenkét órát aludt egyhuzamban.
Lezuhanyozott King dekadens fürdőszobájában, felvette a ruhákat, amelyeket Juliette hozott, és az ágy melletti széken hagyott. Amikor kiszállt a kádból, megszólalt a forródrótos telefon. Még vizes kézzel felkapta - King - mi hír van? - A jó doktor azt mondja, hogy mehet randevúzni tón petit garzon maiadé-dal. A szülei az orvos nyomására beleegyeztek abba, hogy hadd aludj a végig az éjszakát a báránykájuk. Egy hotelben szálltak meg. - Mondja meg Dr. Jonas-nak, hogy legközelebb megcsinálom azt, amit annyira szeret a mogyoróvajjal meg a péniszgyűrűvel. Kétségtelenül ez volt az egyetlen oka annak, hogy orvosi egyetemre ment. Nóra elhagyta Kingsley házát, és szinte új emberként tért vissza a kórházba. Szinte remegett az izgalomtól, hogy viszontláthatja Wesleyt. Leparkolta a kocsiját, és egyenesen a fiú kórterméhez ment. Lábujjhegyen belepett, és meglátta, hogy Westley mélyen alszik a kórházi ágyon. Nóra odatipegett hozzá, és lenézett rá. A fiú napbarnított arca felett megrezzentek a szempillái, mellkasa lassan emelkedett és süllyedt. Nóra előrehajolt, és megcsókolta a homlokát. Wesley szeme felpattant és úgy nézett Nórára, mintha egy álomból lépett volna elő. - Nóra hála az égnek! - Wesley vadul át akarta ölelni. De felnyögött, amikor rájött, hogy karjából infúziós csövek lógnak ki. - Ne moccanj, kölyök. Még a végén kirántasz valamit. Itt vagyok. Hogy érzed magad. - Tökéletesen, most, hogy itt vagy. Egész nap azt hittem, megőrülök, próbáltam rájönni, hogyan hívhatnálak fel. De amikor anya kiment, akkor apa jött be, és fordítva. Pár perccel ezelőtt végre elmentek. Az orvos ragaszkodott hozzá, hogy ma estére békén hagyjanak. Nóra a fiúra vigyorgott. - Egy barátod? - kérdezte Wesley - Egy barátom barátja. Jó, ha az embernek érdekes helyeken vannak barátai. Van egy zsaru is, aki tartozik nekem egy szívességgel, ha esetleg valamikor letartóztatnának. - Majd észben tartom. - Wesley kinyúlt, és kezébe fogta Nóráét. - Annyira örülök, hogy itt vagy! - Én is. Már egyszer itt voltam, kint, a folyosón. Hallottam beszélgetni a szüléidét. Anyukád azt akarja, hogy költözz haza. - Azt akarja, de én nem fogok hazaköltözni. Apa mellettem áll. Majd lebirkózzuk anyát. - Remélem is. Nehéz manapság jó házvezetőt találni. Mit mondott az orvos? Wesley felnyögött, és Nóra végigfuttatta ujjait a fiú haján. Olyan jó érzés volt újra megérinteni és megint a közelében lenni. El sem akarta hinni, hogy csak egy napot töltöttek el egymás nélkül. - Olyan sok injekciót adtam magamnak, hogy kisebesedett a karom - mondta Wesley, és megdörzsölte a bal bicepszét. - Az inzulin nem megy át rajta jól. Meg kell változtatnom a szúrás helyét. - Comb? - kérdezte Nóra. - Vagy a cuki kis popsid? - Rosszabb. Nappal has, éjszaka a comb. Tudod, sokan túlértékelik azt, hogy az ember egy tűt szúr a saját hasába és öt másodpercig ott hagyja. - Nekem mondod? Még a legperverzebbek sem szoktak durvák lenni, ha a hasfalról van szó. Nagyon érzékeny terület. Mikor engednek haza? - Talán holnap vagy holnapután. Már sokkal jobban vagyok. Csak nagyon fáradtan. - Úgy festesz, mintha fogytál volna vagy négy kilót, pedig nem igazán volt rajtad fölösleg. - Te vagy az, aki túlságosan sovány, Nóra. - Három és fél kilót híztam, mióta beköltöztél, és minden nap a főztödet eszem. - Kellett rád az a három és fél kiló. Girhes voltál, amikor beköltöztem. - Nagyon keménynek kell lennem, hogy az összes rossz kisfiút és rossz kislányt elfenekelhessem. Téged is elfenekellek, ha még egyszer így rám hozod a frászt. - Nem áll szándékomban. Megígérem. Wesley elmosolyodott, és Nóra megragadta a fiú kezét. - Szeretnéd, hogy hazaszaladjak és behozzak valamit? Ruhát vagy bármi mást...? - Anya bármilyen ürüggyel boldogan megy vásárolni. Úgy volt, hogy holnap reggel hoz nekem pár
holmit. - Jól van. Akkor megyek, hagylak aludni. Wesley felült, és megrázta a fejét. - Ne menj el! Kérlek! - Maradok, amíg csak akarod, Wes - mondta Nóra, hallva a pánikot a fiú hangjában. - Bújj odébb, és adj egy kis helyet! Wesley felnevetett, de Nóra nem tréfált. Óvatosan bemászott az ágyba, és becsusszant a drótok és csövek alá. Ki nyújtózkodott a fiú mellett, és Wesley infúziós csövekkel a karjában átölelte. Nóra a mellkasához bújt, és lehunyta a szemét. - Tudod, kórházban már rosszalkodtam korábban is, de a gyermekosztályon még soha. - Nóra, gusztustalan vagy! Aludj! - Előbb aludj te. - Én nem akarok aludni. Beszélgetni akarok veled. - Jó. Én sem akarok aludni. Miről akarsz beszélgetni? A lovakról? - Te lovakról akarsz beszélgetni? - Ne légy dühös rám, de átkutattam a cuccaidat, próbáltam megkeresni a barátaid telefonszámát. Megtaláltam azt az albumot a tavaly nyári képekkel. És azt az ostoba képet rólam meg Speakeasyről. Nóra felnézett a fiúra. Még a sötétben is látta, hogy Wesley elpirul. - Az a kép nem ostoba! Boldognak látszol rajta. - Persze. Hiszen veled vagyok. Wesley rámosolygott. Nóra arcon csókolta, és megint a mellére hajtotta a fejét. Olyan megkönnyebbülés volt hallatni a szívverését. - Hogy derítetted ki, hogy itt vagyok? - kérdezte Wesley, és közben Nóra kaiját simogatta. Nóra tudta, hogy Wesley arra vágyik legkevésbé, hogy most azt hallja tőle, hogy Sorén kutatta fel, hol van, és hogy Kingsley, a bűntársa felhasználta a kapcsolatait, hogy bizalmas információhoz jusson. Nóra lehunyta a szemét és közelebb fészkelte magát a fiúhoz. - Varázsoltam.
TIZEDIK FEJEZET
K
ét nappal azután, hogy félájultan ott találta az irodájában, Zách megkönnyebbülten látta a
Nórától érkező, majdnem tizenötezer szavas e-mailt. Nóra nyilván arra használta fel a fölösleges energiáit, hogy megírt öt lélegzetelállítóan izgalmas fejezetet. Zách átolvasta, és közben jegyzetelt. Szinte repesett attól, amit Nóra a könyvvel csinált. De mielőtt többet írna, új irányba kell terelnie. Nem lehet az egész könyv egyetlen print. Muszáj megállnia, hagynia, hogy az olvasó levegőt vegyen egy-két fejezet erejéig, mielőtt ismét nagy sebességbe kapcsol. Zách újra átolvasta a jegyzeteit, és tárcsázta Nóra dolgozószobai számát. - Szophoklész Apagyilkossági és Vérfertőzési Intézet - szólt bele Nóra a telefonba. - Hogyan vakíthatok szolgálatára? Zách a szája belsejébe harapott, hogy ne nevessen fel hangosan. - Nóra. - Zachary - mondta Nóra lihegve. - Látom, jó hangulatban van. - Lát is? Hol van? A házamban? Zách most hagyta, hogy a nő hallja a nevetését. - A rendkívüli jókedv és örömujjongás alapján feltételezem, hogy a gyakornoka hazaérkezett. - Igen, hála Istennek. Egy ravasz kibúvóval sikerült hazacsempésznem, ide, ahová tartozik. Most kényelemben pihen, én pedig a nyolcadik mennyországban vagyok, mivel a hetedik tele van pöffeszkedő angolokkal. Az nem az én terepem. Zách megköszörülte a torkát. - Ha már a műfajoknál tartunk... - Jaj, egek ura, a könyv. Tudja mit, Zách? Nagyon jó kedvem van. Semmi olyat nem tud mondani vagy tenni, ami elronthatná. Cincálja szét a fejezeteket. Tegye meg, ami a legszörnyűbb. Hadd fájjon. Készen állok. Zách nagy levegőt vett. - Zseniális. Hallotta, ahogy Nóra hölgyhöz nem illő horkantással felnevet a vonal túlsó végén. - Maga borzalmas ebben a játékban. - Őszinte vagyok, Nóra. Tényleg kiváló. Apróbb tisztogatásokra szorul, de végig tűpontos. Már csak egy kicsit lassítania kell a tempón. - Valami javaslat? - Három szó: mutassa - ne ííja le. - Mennyit fizetnek magának ezért? Zách felnevetett, és néhány konkrét javaslatot tett Nórának a következő két-három fejezetre vonatkozóan. - És szeretnék kérni még öt fejezetet holnap reggelre - mondta Zách, bár tudta, hogy ez a lehetetlen határát súroló kérés. - Rabszolgahajcsár - mondta Nóra. - Nora, nagyon sok időt elveszítettünk... Zách - mondta a nő, és Zách hallotta a hangjában bujkáló mosolyt. - Nyugi. Ezt én mondtam. A rabszolgahajcsár tőlem bóknak számít. Elköszöntek egymástól, és Zách letette a telefont. Felnézett, és meglátta az asszisztensét az ajtóban, kezében egy dobozzal. - Ó, istenem. Még egy? - kérdezte. - Tartok tőle - válaszolta Mary, és belépett. Könyv méretű dobozt tett le az íróasztalra. - Kiderítettük már, ki küldi ezt a sok vacakot?
Zách fogta a dobozt, és óvatosan letépte az egyszerű, barna papírborítót. - Azt hiszem, én tudom, hogy ki küldi - mondta Mary. - De vajon most mi lehet? - Mi is volt két napja? Anál-golyók. Tegnapelőtt egy kendő. Múlt héten? - Síkosító - közölte Mary. - Pontosabban K-Jelly, azt hiszem. - Zách jól megnézte Maryt, és elvigyorodott. Mióta New York-ba jött, Mary volt a második kedvenc nője. - Ha az ember Nora Sutherlinnel dolgozik, akkor akár saját szexboltot is nyithatna. - Ennél bármi jobb lenne. Azt hittem, hogy csak felnőttek dolgozhatnak a könyvkiadásban - mondta Zách. Megfordította a dobozt, és arra gondolt, hogy kivágja a szemétbe. Mióta elkezdett Nórával dolgozni, néhány naponta újabb és újabb ajándék érkezett az irodai postaládájába vagy az íróasztalára. - Ugyan már, magárnak ennél több esze van. Lefogadom, hogy Thomas Finley az. Azt hitte, ő kapja meg a Los Angeles-i állást, mivel ő van itt legrégebben. Nagyon dühös, mióta J. P. magának ígérte oda. De mindenki tudja, hogy csak azért van itt, mert tövig benyal a nagyfőnököknek. Nem könyveket szerkeszt. Csak nyállal fényesíti a szart. Zách felnevetett, és arra gondolt, hogy össze kell ismertetnie Nórát Maryvel - ha eddig még nem találkoztak volna. - Értékelem a hűségét és az ábrázolást is. De legyünk túl ezen, jó? Remek - mondta Zách, és előhúzott egy pár ezüst kézbilincset egy apró kulcsokkal teli kulcscsomóval a közepén. - Szép. Jó fényes. - Mary elvette, és közelebbről is megszemlélte. - Jogában áll hallgatni - kezdte Mary, és rákattintotta a bilincset Zách bal csuklójára. Zách csúnyán nézett rá. - Bocs. Azt hiszem, túl sok Különleges ügyosztály-maratont nézek. - Én is attól félek. Mary fogta a kulcsot, és beledugta a zárba. Megfordította, de a zár nem nyílt ki. - A francba! - lihegte döbbenten. - A kulcs nem nyitja. - Persze, hogy nem. - Zách elvette a kulcsot, és ő is kipróbálta. Semmi nem történt. - A rohadt életbe! - Főnök, ne haragudjon! - szabadkozott Mary. - Máris felhívok egy zárszakértőt. - Az a rohadék! Ha Finley az, kinyírom. Bárki is volt, azt akarta, hogy ez történjen. Mary kirohant Zách irodájából, át a sajátjába. Zách csak elképzelni tudta, mennyi időbe telik keríteni egy lakatost a forgalmas ebédidőben. Lepillantott, és meglátta maga előtt Nóra kéziratát. Majd az ajtóra pillantott. Ismét felvette a telefont. - lan McEwan Cement és Incesztus Birodalma... - Igazán, Nóra! - Imádom, hogy kijelzi, ki a hívó fél. Mit tehetek önbe? - Van egy aprócska gondom, ami bilincsekkel kapcsolatos - mondta Zách, és lepillantott a csuklójára. - Tud valamit is a zárakról? - Ha tudná, hogy életemben hány órát töltöttem bilincsben, nem kérdezne ilyeneket. Zách egy pillanatra elhallgatott, és kimondott öt szót, amit meglepően nehezére esett kiejteni. - Szükségem van a segítségére, Nóra. Zách várta, hogy a nő felnevet vagy kigúnyolja Ehelyett adott egy tanácsot - Zách úgy döntött, megfogadja, majd letette a telefont. - Hívtam egy zárszakértőt - mondta Mary, amint visszajött az irodába. - Azt mondta, pár óra múlva ideér. - Mondja le. Felhívtam Nórát. Javasolt valamit. - Mit javasolt? - Azt mondta: „Három szó: Jöjjön el hozzám”. Zách felállt, felvette hosszú, szürke kabátját; kezét zsebre dugta, hogy senki ne lássa a bal csuklóján fityegő bilincset. - Azt hiszem, el is megyek. A lift felé gyalogolva Zách megmerevedett dühében, amikor Thomas Finley vágtatott el mellette, arcán egyfajta önelégült vigyorral.
- Nem vagy humoros, Finley - mondta Zách, ahogy folytatta útját a lift felé. - Csak mert nem viccnek szánom őket, Easton. - Finley lesietett az irodájába, és Zách elhárította magától a gyermekded késztetést, hogy személyesen megmutassa Finley-nek, mi humoros és mi nem. Finley a földön fekve, vért köhögve - na, az humoros. A még mindig magában füstölgő Zách egy pillanatra elfeledkezett a bal csuklóján levő bilincsről, amikor kinyújtotta a kezét, hogy megnyomja a lift gombját. Hallotta, hogy valaki megköszörüli a torkát. Oldalra pillantott. J. P. állt a recepciós asztala mellett, és szemöldöke helytelenítően fel ívelt. - Hosszú történet - mondta Zách. Bármennyire is szerette volna elpanaszolni J. P.-nek Finley kínzásait, nem volt egy árulkodó dedós. Majd elintézi ő maga, ha eljön az ideje. - Megkérdezhetem, hová megy ilyen harci díszben? - kérdezte J. P. - Börtönbe. Nyilván. - A liftajtó kinyílt, és Zách belépett. Rámosolygott J. P.-re, tudva, hogy Nóra is pontosan ezt tette volna. - A könyv miatt van. Ha lehet ezt mondani, J. P. szemöldöke még magasabbra szaladt. - Soha semmi nem a könyv miatt van, Easton. Amikor a férfi megbilincselte, tudta, hogy bajban van. Amikor életükben harmadszorra találkoztak, a non bilincs volt. Nem perverzitásból viselte, hanem a törvény miatt. Aznap éjjel esett az eső, amikor először és utoljára elkapták. Amikor megérkezett a rendőrségre, és a zsaru kirángatta a rendőrautóból, a férfi ott állt a lány anyja mögött. Vajon mit keres itt? kérdezte magától a lány, aztán rájött, hogy biztosan az anyja hívta fel, kétségbeesésében vagy rettegésében. Micsoda látvány volt aznap este - bőrig ázott, az iskolai egyenruhája volt rajta, keze megbilincselve a háta mögött. Nedves haja sátra mögül dühösen a férfira meredt, aki ironikus jókedvvel nézett vissza rá. De nem csupán ez volt a szemében. Volt valami más is, valami, amihez évek kellenek, hogy végre megértse. Most már tudta. Ült a földön, kipeckelt szájjal, az ágy lábához kötözve. A kényszerű csöndben hátradőlt, és a férfit figyelte. Egy ciklámen és kék hajú, fiatal nő volt szíjjal felkötözve egy Szent András- keresztre. A férfi egy kilencágú korbáccsal világos-vörös hurkákat ejtett a lány hátán. A lány megrándult és felsikoltott. Könyörgött, hogy hagyja abba. A férfi nem hagyta abba. Néhány perc után az ütlegelés abbamaradt. A férfi letette a korbácsot, és odament a nőhöz, ahol az a földön ült. Letérdelt elé, és megparancsolta neki, hogy nyissa ki a szemét. - Készen állsz végre bocsánatot kérni? - kérdezte. - Vagy folytassam Simoné verését? A saját megverésénél csak egy rosszabb volt: amikor kényszerítették, hogy nézze végig, hogy valaki más szenvedi el a neki jogosan kirótt büntetést. Lassan bólintott. - Jó kislány - mondta. A férfi felállt, és odament a kereszten levő lányhoz. Kioldozta a csuklóját és a bokáját. Simoné óvatosan lelépett az emelvényről, és letérdelt a földre. Megcsókolta a férfi meztelen lábfejét, és ismét felállt. A férfi lehajtotta a fejét, és olyan mély hangon, hogy nem is lehetett hallani, mit mond, valamit belesuttogott a fülébe. A lány elpirult és elmosolyodott. Engedélyt kért tőle, hogy megcsókolja a kezét. A férfi megengedte. Simoné belecsókolt a tenyerébe, összeszedte a ruháit, és elhagyta a szobát. Megint kettesben maradtak. A férfi visszament hozzá, és leguggolt elé. Kivette a szájpecket, és várt. - Van valami mondanivalód a számomra? - kérdezte. - Igen, uram. - A lány zihálva nagy levegőt vett. - Bocsánatot kérek, hogy elfelejtettem felhívni. Bocsánatot kérek, hogy aggódnia kellett miattam. Olyan fáradt voltam, amikor hazaértem, hogy azonnal lefeküdtem. - Csupán pár másodperc lett volna egy telefon, hogy szólj, hogy megérkeztél. Te vagy a legféltettebb kincsem. Az értéked messze felülmúlja képzeleted határait. Az én kötelességem, hogy megvédjelek. Ismered a szabályaimat, és több eszed van annál, minthogy megszegd őket. A lány gyűlölte, amikor csalódást okozott a férfinak. De nem az ő hibája volt, hogy annyira
elfáradt. Hajnali háromig ébren tartotta, újra és újra megverte és megkefélte. Minden erejére szüksége volt, hogy aznap éjjel az ágyáig eljusson. Tudta, hogy aggódni fog, ha nem hívja fel. De kezdett elege lenni abból, hogy úgy bánik vele, mintegy kamasszal, akinek mindig haza kell érnie időre. Először nem volt hajlandó bocsánatot kérni. Az istenért, hát huszonhat éves! - Bocsásson meg, kérem. Bármit megteszek. A férfi felhúzta az egyik szemöldökét, és a lány tudta, hogy hibát követett el. - Bármit? A lány gyomra a mélybe szállt. A férfi magánlakosztályában egy fekete, antik, tárcsás telefon állt. Csak egyetlen célra használta. Amire most is. A lány nem nézett fel, amikor az ajtó kinyílt. A cipő alapján tudta, hogy ki lépett be. Fekete lovaglócsizma. Fekete férfi lovaglócsizma. Nem kellett volna azt mondania, hogy „bármit”. A férfi visszatért hozzá, és felemelte a földről. Azonban a keze összebilincselve a háta mögött maradt. A férfi rávette, hogy a régi iskolai egyenruháját vegye fel, annak az alkalomnak az emlékére, amikor először látta bilincsben. Kigombolta a lány blúzát, és durván lehúzta a válláról. Szája lecsapott a lány szájára, és addig csókolta, amíg feldagadt. Végigcsókolta a nyakát, a vállát és a melleit, harapásnyomokat és zúzódásokat hagyva maga után. Hanyatt lökte az ágyon, és felgyűrte a szoknyáját a derekáig. Lehúzta fehér pamut bugyiját, áthúzta fehér térdzokniján és tornacipőjén. Ujja belenyomult a testébe és szétnyitotta. Megmarkolta a karját, és hasra fordította. A lány megint érezte, hogy a keze a lába között van, széttárja, szétfeszíti. Felkészüli rá, és felnyögött, ahogy belé nyomakodott. Vad lökéseitől a lány lihegni kezdett. Nem akart nyögni vagy felkiáltani. Úgy nem, hogy valaki ott áll az ágy lábánál, és mosolyogva néz mindent, amit a férfi vele művel. De a férfi kikényszerítette belőle a sikolyokat. A lány arcát az ágynak nyomta, és az ágytakaróba harapott, hogy elnyomja a csúcspontja hangját. A férfi tovább döfködte, és a lány már nagyon közel volt második, megalázó orgazmusához, amikor a férfi egy vad, végső lökéssel elélvezett benne. A lány nyüszített, ahogy kihúzta belőle a farkát. Oldalára fordult, és lábát felhúzta a mellkasához. Most mindkét férfi őt nézte. A lovaglócsizmás odament hozzá Az ágyra térdelt. - Kérem, uram... - könyörgött a lány. - Azt mondtad, bármit. A lány nyelt és bólintott. - Igen, uram. A lovaglócsizmás férfi megragadta a lány bokáját, és maga felé húzta. - C ’est á moi - mondta a férfi, ahogy kinyitotta a nadrágját. Belenyomult és a lány megemelte a csípőjét, hogy még mélyebben magába fogadja. Most én jövök. Nóra elfordította a fejét, és megnézte az órát. Zách valószínűleg mindjárt megérkezik. Magában kuncogott a gondolatra, hogy Zách bilincsben van. Miért vagy hogyan kezdett el bilincsekkel játszadozni, azon csak tűnődni tudott. De az angolok szexi, betűrt ingéből ítélve biztos nem olyan okból, amiből Nóra szokott. Nóra a képernyőn levő betűkre bámult - C’est á moi - olvasta el újra, majd felsóhajtott. Mentés nélkül kilépett a dokumentumból, és bement a nappaliba. Wesley elnyújtózva feküdt a heverőn egy kémiakönyvvel a mellkasán és egy szövegkiemelő tollal a fogai között. Ócska farmerjában, fehér zoknijában és dupla pólójában olyan melegséget és kényelmet árasztott, hogy Nóra legszívesebben ráfeküdt, elnyújtózott és elaludt volna. Rettenetesen megkönnyebbült, hogy a fiú itthon van. De bármennyire is örült neki, hogy visszajött, aggódott, hogy újra rosszul lesz. Már el kellett volna kezdenie beadni magának az inzulininjekciókat, de még nem volt képes rávenni magát. - Behozod a lemaradást a leckében? - kérdezte Nóra.
Wesley kiköpte a tollat. - Igen. Három napot kell pótolnom. Tudom, hogy mivel fogom tölteni a hétvégét. - Ne tanulj túl sokat. Semmi mást nem akarok látni tőled, csak dekadens lustaságot. - Azt hiszem, az menni fog. Hová mész? - kérdezte, ahogy Nóra felvette a kabátját. - Ide a szomszédba. Zách átjön. Ha már kinevetted magad rajta, küldd át. Mondd neki, hogy menjen be, és nézzen fel. Wesley gyanakodva méregette Nórát. - Miért nevetném ki Zach-et? Nóra lehajolt és megcsókolta a fiú homlokát. - Majd meglátod. Zách leugrott a vonatról, és észak felé indult, Nóra háza felé. De amikor bekopogtatott, Wesley nyitott ajtót. - Jobban van már? - kérdezte Zách. - Sokkal. Az ember nem szívesen tölti azzal a hétfő estéjét, hogy a könyvtár mosdójában a belét is kihányja, majd elájul. - Egyetértek. Nóra láthatóan nagyon örül, hogy visszakapta magát. Eléggé megijesztette. - Ez így fair. Nóra meg engem ijeszt meg, legalább hetente egyszer. - Zách nevetett, de Wesley szemében nem bujkált vidámság. - Úgy nézem, nagyrészt helyrejött. - Zách irigyelte a fiú fiatalságát. Három nap kórház után Wesley láthatóan életerős és makkegészséges volt. - Nóra azt mondta, „kötözni valóan egészséges” vagyok. Remélem, nem szó szerint értette. - Nyilván valaki az én esetemben viszont szó szerint értette - mondta Zách. Kihúzta a kezét a zsebéből, majd megmutatta Wesleynek a csuklójáról fityegő bilincset. Wesley felnevetett, és Zách, nem tehetett róla, vele nevetett. Tényleg kínos és nevetséges eset - Ne érezze kellemetlenül magát, Zách - mondta Wesley, miután ki kacagta magát. - Nóra egyszer megkért, hogy segítsek neki egy jelenet miatt. A végén a nappali padlóján feküdtem fél órán át úgy, hogy kezem-lábam össze volt kötözve. Most Zách nevetett. Létezik a világon még egy Norához hasonló nő? Boldog volt, hogy Nóra létezik; de még boldogabb volt, hogy neki létezik. - Egyébként hol van Nóra? Megpróbál segíteni, levenni rólam ezt az izét. - Ha valaki le tudja venni, az Nóra. Azt akarja, hogy egy templomban találkozzon vele. - Egy templomban? Wesley ott állt Nóra házának ajtajában, és karját összefonta a mellkasán. Egy épületre mutatott, a háztömb sarkánál. -Ott. Menjen be. Nézzen fel. Megtalálja. Wesley becsukta az ajtót, Zách pedig átment az úton, és elérte a háztömb végét. Elolvasta a templom bejáratánál a feliratot. Szent Lukács katolikus templom, hirdették a betűk, alatta pedig a miserend volt. Zách növekvő aggodalommal lépett be a kis, neoreneszánsz templom ajtaján. Azon kívül, hogy elment néhány barátja esküvőjére, nemigen járt templomban. És biztos volt benne, hogy most jár először katolikus templomban. A csöpögő gyertyákra és a színes üvegeken ábrázolt erőszakos jelenetekre pillantott. Ebben a környezetben Nóra könyvének jelenetei több értelmet nyertek. Menjen be és nézzen fel, utasította Wesley. Zách a szentély közepébe ment és felpillantott. - Itt vagyok, Zách. Zách felpillantott, és meglátta Nórát a templom hátsó részében, fent, ahogy éppen áthajolt egy kis erkélyrész korlátján. - Mit keres ott? - kérdezte Zách. Igyekezett halkan beszélni, de az akusztika olyan jó volt, hogy úgy érezte, kiabál. - Kóruspróba. Mutassa a kárt! - Zách előhúzta a kezét a zsebéből, és megmutatta a csuklóján himbálózó bilincset. - Egek, egek, egek... - Nóra felsóhajtott, vontatott, délies hanghordozással beszélt, amit nyilván
Wesleytől lopott el. Látom, hogy a kísértés bekopogtatott magához, maga pedig ajtót nyitott... - Aligha, Blanche DuBois. Van egy végtelenül irritáló tréfamester az irodában. Ez egy újabb szánalmas kísérlet volt arra, hogy humoros legyen. - Jöjjön fel! Meglátom, mit tehetek. Zách megtalálta az emeletre vezető apró lépcsőt. Fent a templomi padokat találta kisebb változatban, és egy ősrégi hangosító berendezést is látott. Nóra az erkély peremén ült, és az előtte levő padra mutatott. - Jöjjön ide. Perverz Easton. - Intett felé. - Amatőr. Mielőtt játszani kezd, mindig át kell vizsgálni a szerkezetet. Ma Nórán farmer és fehér blúz volt. Haja leengedve, a vállára hullott. Zách önkéntelenül is vonzódott hozzá. Nóra a férfi keze után nyúlt, és Zách úgy érezte, mintha elektromos áram futott volna át rajta, amikor az ujja a csuklójához ért. - És mit gondol? - kérdezte Zách, próbálta figyelmen kívül hagyni a kellemes érzést, amit Nóra érintése keltett benne. - Drótvágó a megoldás? Vagy ki tudja nyitni a zárat? - Kinyitom. De nem muszáj megtennem. Nóra benyúlt farmerje zsebébe, és előhúzta a kulcsait. Átpörgette őket, egyet beledugott a zárba, és elfordította. A zár kinyílt, és a bilincs leugrott Zách csuklójáról. - Csodálatos - lihegte a férfi. - Köszönöm. - Szívesen. - Nóra visszatette a kulcscsomót a zsebébe, és felemelte a bilincset. - Ez rendőrségi bilincs. A rajta levő kulcsnak ki kellett volna nyitnia. - Nem nyitotta ki. Mary és én is megpróbáltuk. - A tréfamestere tényleg bajt akart okozni. A bilincsek Amerikában és Kanadában szabvány alapján készülnek. Azt akarta, hogy valamelyikük bilincsben kössön ki. - Maga aztán tudja, amit tud, mi? - kérdezte Zách. Akarata ellenére lenyűgözte a nő. - Igyekszem a munkámban hiteles lenni. - Tehát ezért tart magánál kulcscsomót? Nóra ravaszul elmosolyodott. - Mindenre fel kell készülni. Mi, szennyírók mindig bajba kerülünk a zsaruknál. - Bocsánatot kellene kérnem, amiért ilyen durvaságot mondtam. Ez a munka elég jói halad. Nóra szeméből egy pillanatra eltűnt a fáradtság. - Köszönöm, Zách. Ezt nagyra értékelem. - Még ne köszönjön semmit. Még a célvonal közelében sem vagyunk. - Tudom. Épp ezért jöttem el ide. Ez jó hely, itt lehet imádkozni és elmélkedni. - Imádkozni? Komolyan? - Hiszi vagy sem, katolikus egyházi normák alapján nevelkedtem. Bölcsőtől katolikus, így neveznek minket. Lehet, hogy egy templompadon születtem. Apámat ismerve inkább egy templompadon fogantam. Manapság nem igazán járok misére, de időnként elfog a honvágy. - Biztosan sorba állnak, hogy hallják a gyónását. Nóra üres, száraz kacagást hallatott. - Nem - mondta, de nem nézett a férfi szemébe. - Már nem járok gyónni. - És mi szél hozta ide, ha már nem gyakorló hívő? A hit vagy a nosztalgia? - Talán a hitem utáni nosztalgia. - Nóra vállat vont, és ismét felnevetett. - Még mindig hiszek. Komolyan. Az életem túlságosan is áldott ahhoz, hogy ne higgyek. Csak a hit már nem olyan könnyű, mint amilyen volt. Azóta nem, hogy elhagytam Sorent. - Vele könnyebb volt? Nóra bólintott. - Könnyebb Istenben hinni, amikor minden reggel úgy ébredsz, hogy tudod, feltétel nélkül és teljesen szeretnek. Sorén ezt adta meg nekem. - Maga mégis elhagyta. Miért? - Csak két oka lehet annak, ha az ember elhagy valakit, akit még mindig szeret - vagy így a helyes, vagy ez az egyetlen megoldás. - Melyik volt?
Nóra lassan kifújta a levegőt. - Így volt a helyes. Magánál? Zách elfordította a fejét, és meglátott egy ikont, amelyen Szűz Mária a gyermek Jézust tartotta a kaijában. - Azt hiszem, ez volt az egyetlen megoldás. Elég annyit elmondanom, hogy Grace-nek és nekem egyáltalán nem is lett volna szabad együtt lennünk. - Akárcsak nekem és Sorennek. - Miért? - Talán ha kideríti, Nóra miért hagyta el a férfit, akit olyan mélyen szeretett, akkor megérti, hogy Grace miért húzódott el tőle. - Mert... - Nóra elhallgatott, a megfelelő szót keresgélve más kötelezettségei voltak. - Nős ember? Nóra felemelte a kezét, és megérintette a nyakát. Zách követte a nő tekintetét. Egy kis vasszobrot nézett, amelyen Jézus fel volt szegezve a keresztre. - Valami olyasmi. - Nóra kirántotta magát az álmodozásból, és ismét Zách szemébe nézett. - Jöjjön! Menjünk vissza a házba. Átnézheti az új fejezeteimet. - Nóra a kezét nyújtotta Zách felé, és a férfi hagyta, hogy felhúzza. De Nóra nem érte be ennyivel. Egyenesen magához húzta. Szemtől szembe álltak egymással, testüket csak egy hajszál választotta el. Nóra lenézett, majd ismét felpillantott. - Ó, egek! A Szentléleknek már nem maradt hely. - Maga javíthatatlan, Miss Sutherlin. - Zách mosolya elhalt, amint észrevette a Nóra szeme alatti sötét árkokat. - Kimerültnek látszik. Nem tud aludni? - Jól vagyok. De tegnap éjjel óránként felébredtem, és megnéztem, hogy hogy van Wes. Tudja, spirált tetettem fel, így soha nem kell aggódnom amiatt, hogy „alszik a gyerek”? Ez nem érvényes. - Spirál - maga aztán tényleg rossz katolikus, tudja? - A fogamzásgátlás aggaszt a legkevésbé, ha valaha a pápa elé kell állnom - mondta Nóra, és egy lépést hátralépett. - Azt teszem, amit Luther Márton javasolt. .. Okosan bűnözöm. Zách követte a nőt lefelé a lépcsőn, és végig a padok mellett egy oldalkijáratig, amit nem vett észre, amikor bejött. Az ajtón túl egy előcsarnok volt, ahol Nóra a kabátját hagyta. - A bűnösöknek muszáj az oldalajtót használniuk? - kérdezte Zách. - Akkor mindannyiunknak csak az járna. „Mert mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül.”. Pál levele a rómabeliekhez, 3. rész, 23. vers. - Egy Bibliát idéző erotikus regényíró - maga aztán egy valódi oximoron - mondta Zách. - És néha erotikát idéző biblikus regény vagyok - kacsintott rá Nóra. - Ha ez segít, Sorén mindig azt mondta, hogy a katolicizmus tökéletes hit annak, aki szereti a szado-mazochizmust. - Miért? Nóra kinyitotta a száját, majd megint becsukta, mintha mondani akart volna valamit, aztán meggondolta volna magát. - Inkább mutatom, nem mondom - mondta, és karon fogta a férfit. Együtt visszamentek a szentélybe egy másik oldalajtón keresztül, amely az ellenkező oldalon volt, és egy hosszú folyosóra nyílt. A folyosó falait bibliai jelenetek borították. Zách jobb oldalán voltak a héber Bibliából vett jelenetek - képek, amelyekre gyermekkorából emlékezett még a héber iskolából: többek között felismerte Rútot és Noémit, Jákob lajtorjáját, az átkelést a Vörös-tengeren. Bal oldalán az Új-testamentum képei voltak - ezek kevésbé voltak ismerősek. Nóra elvitte a folyosó végéig, és megállt a végétől számított harmadik kép előtt. - Ez az egyik kedvencem - mondta Nóra, még mindig karon fogva a férfit. - Antonio Ciseri Ecce Homo-ja. Ez azt Jelenti: „íme az ember”, ha esetleg nem tud latinul. - Kicsit berozsdált a latin tudásom. Ez a keresztre feszítést ábrázolja? - A Passióból. Krisztust ekkor mutatják be az őrjöngő tömegnek. - Á, igen! Amikor a vérszomjas zsidók megölik Jézust, ugye? Nóra elmosolyodott, és megrázta a fejét. - Tréfál velem? A világ bűneiért halt meg. Mindenki, aki valaha élt, megölte Jézust. - Elhallgatott és szomorúan elmosolyodott. - Én is megöltem Őt.
Zách nem szólt semmit, miközben a festményt nézegette. Megdöbbentette, hogy a művész ilyen élénk színekkel ábrázol egy ennyire sötét jelenetet. - Sorennek van egy elképesztően kifacsart elmélete a Szentháromságról. Isten, az Atya találta ki a szenvedést és a megaláztatást, Isten, a Fiú magától elfogadta azt, és Isten, a Szentlélek megadta Krisztusnak a kegyelmet, hogy elviselje. - Ez a maga Sorenje... érdekes - mondta Zách. Igyekezett diplomatikus lenni. - Soha nem volt az én Sorenem. Épp ez a lényeg abban, ha valaki nyakörvet viselő szolga. Én voltam az övé. Ő soha nem volt az enyém. De igen, tényleg érdekes. A leggyengédebb szadista, akivel valaha is találkozhat. - De maga szerette? - És én szerettem - javította ki Nóra. - Sorén azt mondta, hogy Jézus volt az egyetlen férfi, aki miatt alázatosnak érezte magát. Általa én is alázatosnak érzem magam. - Sorén vagy Jézus által? De Nóra nem válaszolt. Ehelyett elengedte Zách karját, és a kép felé lépett. - Nézze csak meg! Nézze meg Őt. Nem ő a legszebb lény, akit valaha is látott, Zách? - A férfi nevét mondta, de hangjának remegéséből Zách úgy érezte, mintha magában beszélne. - Ez a Pretoriátus. Pilátus egyfajta római felvigyázó volt Jeruzsálem fölött. Próbálta fenntartani a rendkívül törékeny békét, így ahelyett, hogy azonnal a halálba küldte volna Jézust, megparancsolta, hogy korbácsolják meg. Ez majdnem halálos verést jelentett egy olyan korbáccsal, amelynek a szíjába üveget, csontot és köveket építettek bele. Súlyos büntetés volt. Pilátus azt remélte, hogy ezzel a tömeg vérszomja kielégül. De nézze meg a képet - nincsenek sebek. A hát bőre tökéletesnek tűnik. Feltételezzük azt, hogy brutálisan, durván megkorbácsolták. Ciseri Jézus szépségét emeli ki, nem pedig a megveretését. Megmutatja Krisztus női oldalát. Beismerem, hogy ez nagyon pontatlan meghatározás. Tudom. A keresztre feszítés szinte minden ábrázolása pontatlan. És a kis vászondarab, amelyet Jézus mindig visel? Nem is létezett. Azokat, akiket keresztre feszítettek, mindig meztelenre vetkőztették, hogy növeljék szégyenüket és megaláztatásukat. A művészek képtelenek megmutatni, hogy Jézus mennyire mélyen emberi volt. Zách semmit nem szólt, különös módon varázslatosan hatottak rá Nóra szavai. - Képzelje csak el, milyen volt ez Számára, Zách. - Nóra megrázta a fejét, mintha ő maga nem tudná elképzelni. - Beszélünk Szűz Máriáról, de maga Jézus soha nem nősült meg. Ő is szűz volt. És ott van Ő, teljesen meztelenül, az egész világ láthatja, és ott áll előtte Mária Magdolna, aki a legjobb barátja volt, és ott áll előtte a szerencsétlen édesanyja is. Az anyja, Zách. Biztosan nagyon zavarban volt, nagyon megalázódnak érezte magát. Látja ezt a két nőt itt? Ők megértik. Zách a képre pillantott, aztán Nórára. - Nézze, hogy Ciseri miként festette meg Jézust. Látja a háta ívét és a vállát? Klasszikus női testtartás. Keze össze van kötözve a háta mögött, és a ruhája a csípőjére simul. És a férfiak mutogatnak rá, bámulják, és a szájukat tátják. De a nők... - látja őket? - A nők képtelenek elviselni a látványt. Az egyik a földet nézi, és ő - Nóra egy nőalakra mutatott, aki teljesen elfordult a mögötte zajló borzalmas jelenettől - ő még csak oda sem bír pillantani. Bele kell kapaszkodnia a másik nőbe, különben összeesne. És mindannyiuk közül ez az egyetlen nő, akinek az egész arcát látjuk. Nóra ismét néma merengésbe burkolózott, és Zách nézte a szemét. Az előtérben álló két nőt bámulta, akik nyilvánvaló kínok közepette kapaszkodtak egymásba. - Ők tudják, hogy Ő mit érez. A nők mindig tudják. Tudják, hogy ez nem csupán egy korbácsolás vagy egy gyilkosság, amit végig kell nézniük. Még csak nem is egy keresztre feszítés. Hanem szexuális erőszak, Zách. Nemi erőszak. Nóra mély levegőt vett, és Zách érezte, hogy beszorul a levegő a mellkasába. Szeretett volna mondani valamit, de még nem mert megszólalni. - Én ezért hiszek, Zách - folytatta Nóra. - Mert az összes Isten közül egyedül Jézus ért meg. Ő érti a fájdalom, a szégyen és a megaláztatás értelmét. - Mi az értelme? - kérdezte Zách. Valóban tudni akarta. Nóra tekintete visszatért az előtérben álló két nőre, akik részvéttel és rémülettel kapaszkodtak egymásba. - Természetesen a megváltás. A szeretet.
TIZENEGYEDIK FEJEZET - Azt hiszed, hogy olyan rohadtul engedelmes vagyok. - mondta Caroline, és elhúzódott Williamtől. Az ablaknál állt, kinézett a hátsó udvarukra, ahol csak tegnap üldögéltek és beszélgettek, amíg le nem szállt az este. Bárcsak több tegnap lenne a sok ma helyett. - Soha nem adtál okot panaszra. - Hallotta a férfi hangjában a zavart. - Mindig „igen, uram” és „nem, uram” és „ahogy óhajtja, uram ”. De mindez nem engedelmességből fakadt. - Hanem miből, Caroline? Nem akart válaszolni. De minden erejével tudta, hogy többé nem hazudhat neki. - Félelemből. - Mitől féltél? - Ettől a... játéktól, amire rákényszerítesz. Pedig neked nem játék, ugye? A férfi odaállt mögé. Caroline felkészült rá, de nem érintette meg. - Nem, nem az. Nekem ez nagyon is valóságos. - Nagyon szeretném, hogy játék legyen... Annyira szeretném - ismerte be Caroline. - A játékban lehet nyerni. Ha nyersz, akkor a játéknak vége. És én azt akarom, hogy legyen vége. - Vége lehel - mondta William, hangja lágyan csengett a szomorúságtól. - Ha abbahagyod a játékot. - De nem megy. Ha kiszállok belőle... - nem fejezte be a mondatot, képtelen volt befejezni. - Akkor egyikünk sem nyer. - William kimondta, amitől Caroline annyira félt. - És mi lesz a vigaszdíj? - kérdezte Caroline, próbált rámosolyogni a férfira, de nem sikerült. William lehajolt, és állát Caroline feje búbjára tette. Átölelte a nőt, aki hozzábújt, és lehunyta a szemét. A játék időmérője egy homokóra volt, és Caroline látta, hogy mindjárt elfogynak a homokszemek. - Azt hiszem, nincs vigaszdíj. Egek, ez nagyon beteges. Zách lekicsinyítette a dokumentumot a gépén, és ellökte magát az asztaltól. Felállt, és körbejárt az irodában. Az ablaknál megállt, kibámult a városra és az égre. Szürke nap volt, hideg és szeles. Azóta szeles volt, hogy elhagyta Angliát; tengeri szél fújt, meleg és vad, és Zách emlékezett rá, hogy amíg várt a reptéren, abban reménykedett, hogy törlik a járatot vagy késik, és Grace végre rádöbben, hogy tényleg elutazik. De a szél aznap cserbenhagyta. Magával repítette, ahelyett, hogy a földre kényszerítette volna. A tengerészek feleségeinek valaha kis erkélyeik voltak a háztetőn. Mi is volt a neve? Özvegyablak. Ez az. Igen, az özvegyablak, ahová a feleség egyedül felment, kibámult a tengerre, és várt. Irigyelte kísérteties kis erkélyeiket. Legalább látták, hogy megérkezik a hajó. Legalább volt hol elbújniuk a bánatukkal minden egyes nap, amikor a hajó nem érkezett meg. Zách az égre bámult, és azt kívánta, bárcsak átlátna az egész, szürke óceánon. A szürke volt Grace kedvenc színe. Azzal tréfálkozott, hogy a szürke „tulajdonképpen nem más, mint az ezüst, csak szomorú”, és Zách mindig ugratta a szekrényében sorakozó, a több tucat szürke gyapjúpulóver miatt, Grace imádta volna az ilyen reggeleket. Szétnyitotta volna a függönyöket, kinyitotta volna a spalettát, és visszahúzta volna Zach-et az ágyba, hogy sietősen szeretkezzenek egyet, mielőtt még a nap közbeszól és megváltoztatja a színeket. Szemét elszakította az égről, és lepillantott az alatta elnyújtózó, szürke utcára. Ebből a magasságból elvileg mindenkinek hangyányinak kellett volna látszania. De egyáltalán nem így volt. Még mindig emberek voltak. Fejét az ablaküvegnek döntötte, és nézte, ahogy jönnek-mennek. Féltette őket, és nem tudta, miért. Nóra... Talán miatta? Amikor rávette, hogy több, szexuális erőszakot tartalmazó jelenetet szedjen ki a könyvéből, akkor érzelmi erőszakkal helyettesítette őket. Most bárhová nézett, törékeny embereket látott.
Nóra könyve jobban hatott rá, mint amennyire hajlandó volt beismerni. Leginkább az volt benne különleges, hogy a feje tetejére állította a szerelmes regények formuláit. A klasszikus szerelmes regény alapszabálya, hogy a férfi főszereplő semmiképpen nem emelhet kezet a hősnőre, legyen a nő akármilyen bosszantó, és akármennyire is szeretné a férfi jól megtépni. William azonban szadista volt, és a fájdalommal bizonyította be szerelmét. Egy átlagos szerelmes regény akkor kezdődik, amikor a két szereplő külső és belső erők ellenére is megpróbál egyesülni, Nóráé azonban ott, hogy együtt vannak, és lassan választja el őket, kínok kínjai között szakítja el egymástól. Megírta az antiszerelmes regényt. Zách az utcán haladó egyik alakra koncentrált. Nem látta, hogy férfi vagy nő. Az illető nagyon sietősen vágott át az utcán. Zách eltűnődött, hogy vajon Nóra ezért vonzódik-e annyira a valláshoz. A pogány istenek magasan felettük álltak, és úgy játszottak alattvalóikkal, mint figurákkal a sakktáblán. Nóra istene gyaloggá változtatta magát, és hagyta, hogy elfogják. Zách értette Nóra vonzódását. Szeretett volna lerohanni az utcára, és követni az illetőt, amíg meg nem bizonyosodik róla, hogy időben odaért, ahová igyekezett. Tudni akarta, hogy minden jól alakult-e legalább egy ember számára a mai napon ebben a szürke városban. Zách elszakadt az ablaktól, és ismét szembenézett az íróasztalával. Ahogy visszatért a számítógépéhez, eszébe jutott Nóra első mondata a regény első vázlatából: „Nem akarom jobban megírni ezt a történetet, mint amennyire te el akarod olvasni.” Rájött, hogy nem csupán William szól Caroline-hoz. Nóra szólt őhozzá. Leült, és újra kinyitotta az átjavított szöveget. Kényszerítette magát, hogy tovább olvasson. Bármennyire is fájt, tudnia kellett, mi történik ezután. Nóra a konyhaasztalnál ült, és vadul írt a jegyzetfüzetébe. Pár órája otthagyta a számítógépét. A csuklója fájt a gépeléstől, de még mindig ott volt a fejében egy egész fejezet, amit papírra akart vetni. Miután tegnap hosszan beszélt Zach-kel a templomban, új ötletekkel telve érkezett haza. Borzasztó hibát követett el a szereplőivel az első vázlatban. A könyv eredeti vége szerint Caroline többé képtelen volt elviselni William sötétségét. Az eredeti vég szerint Caroline elhagyja a férfit. De Nóra rájött, hogy nagyon rosszat tett Caroline-nal. A nő nem szexuálisan volt mazochista érzelmileg volt az, és soha nem hagyta volna el azt a férfit, akit szeret, biztos volt benne, hogy az a férfi a segítségére szorul. Nem, az új vég alapján William szerelemből elküldi a nőt. Gyönyörű volt, brutális, és így kellett véget érnie. William megmondta neki, és Caroline-nak több esze volt annál, minthogy ellenkezzen. Wesley az utóbbi két órát vele töltötte a konyhaasztalnál, és próbálta utolérni magát a tanulásban, miközben Nóra jegyzetelt. Nórát nem izgatta a fiú házi feladata. Wesleynek döbbenetesen jó agya volt a szőke hajzat alatt, és mindhárom, Yorke-on töltött szemeszterében felkerült a dékáni listára, a legjobb tanulók közé. Nórának ez egyszer sikerült az egyetemi évei alatt. Sorén parancsolta meg neki, csak hogy bosszantsa. És csak hogy bosszantsa a férfit, Nóra megcsinálta. Wesley magától is keményen tanult, és nem kellett, hogy bárki is rászóljon, hogy írja meg a leckéjét vagy magoljon. Nóra egyszer azt mondta neki, hogy soha nem lenne belőle olyan író, mint amilyen ő. Nem elég lusta. Wesley... Nóra felpillantott, és körülnézett a konyhában. Wesley húsz perce elment, hogy ellenőrizze a vércukrát, és beadja magának az inzulint - ez általában alig egy perc volt majd azt tervezte, hogy elkezdi főzni a vacsorát. Nóra a keresésére indult, és ott találta a földszinti fürdőszobában, a mosdókagyló fölé hajolva. - Jól vagy, Wes? - kérdezte és próbálta elrejteni hangjában a pánikot. Wesley felnevetett, és megrázta a fejét. - Tudod, ültem a világ legnagyobb, leggonoszabb, legrémisztőbb ménjén. Az ember nem is hinné, hogy egy hasfalba szúrt tűt ennyire nehezen viselek. Nóra megkönnyebbült, hogy a fiú nincs rosszul, így nagy levegőt vett, és belépett a fürdőszobába. Wesley azonnal felállt, és Nóra felugrott a mosdókagyló mellé a pultra. - Még mindig nem megy? - Nem. Azt hiszem, leblokkol az agyam. - Agyblokkolásban segíthetek.
Wesley megrázta a fejét. - Nekem kell megcsinálnom, különben sosem leszek képes rá. - Magadnak csinálod. Te elintézed a tüt, én meg az agyblokkolást. Mi a célpont? Wesley a hasfalára mutatott, a bordái alatt egy kicsivel. - Dr. Singh azt mondta, hogy a hasfalamra egy óra számlapjaként kell gondolnom, amikor cserélgetem az injekciókat. Az elsőt délnél kezdem, és tíz centivel arrébb lesz a második. így nem fogok mindig ugyanoda szúrni. Nóra bólintott. - Egy óra számlapja, mi? - Odanyúlt, és felhúzta Wesley pólóját. Wesley fogyott a kórházban, így az általában négyes osztatú hasizma most szikár, hatos osztatú volt. Nem maradt rajta más, csak puszta izom. Nóra sziszegve füttyentett. Ez a legszexibb számlap, amit valaha láttam. - Nóra - mondta Wesley, és lehúzta a pólóját. Elpirult. - Hagyd abba. - Wesley, állandóan félig pucéran mászkálsz a házban. Ez annak a bizonyítéka, hogy titkon szadista vagy. Wesley elfintorodott, és Nóra felnevetett. - Nem vagyok szadista. Egyáltalán nem hasonlítok hozzá. - Nagyon sokban hasonlítsz hozzá. - Nóra édesnek találta, hogy Wesley mennyire igyekszik kikerülni Sorén nevét. - Mindketten túl sokat aggódtok értem. - Bárki, aki találkozik veled, túl sokat aggódik érted - jegyezte meg Wesley. - És mindketten szőkék vagytok. Csak te sötétszőke vagy, ő pedig világosszőke. - Végül is svéd vagy micsoda. - Dán. Az anyja volt dán, az apja pedig angol. Rajtuk kívül ő a legkevésbé amerikaibb amerikai, akivel valaha találkoztam. És van még valami közös bennetek - mindketten zenészek vagytok. Wesley gyanakodva szemlélte Nórát. - Ő is gitározik? - Zongorázik. Koncertzongorista is lehetett volna, de most már csak a maga kedvére játszik. - Amolyan tökéletes pasas, ugye? - kérdezte Wesley és összefonta a karját. - Soha nem kócos, soha nem önt ki semmit, soha nem botlik meg. Nóra bólintott. - Ha neked ez a tökéletes definíciója, akkor igen, megfelel neki. Már nem tartom számon, hány nyelven beszél. És nagyon elbűvölő és szellemes tud lenni, ha akar. És nevetségesen jóképű. Emellett elbizakodott és beképzelt. Wesley rávigyorgott. - Folytasd. - És még életében nem ült lovon, nemhogy a világ legnagyobb, leggonoszabb, lerémisztőbb ménjén. És - mondta Nóra, majd ismét Wesley pólója után nyúlt - nem nevettet meg, és nem mosolyogtat meg minden áldott nap, mint egy bizonyos személy, akit ismerek. Wesley felemelte a karját, és Nóra lehúzta a pólóját. Hogy egálban legyenek, kigombolta a blúzát, és hagyta, hogy Wesley pólója mellé essen a földre. Úgy tűnt, Wesley nagyon igyekszik nem bámulni, hogy csak farmer és melltartó van rajta. - Szóval, ide célzunk? - kérdezte Nóra és megérintett egy pontot Wesley hasán, kicsivel a köldöke felett. - Igen, az a dél. - Rendben. - Nóra úgy megpöccintette a delet, hogy Wesley összerezzent. - Aúú! - Wesley felnevetett. Nóra megint megpöccintette. - Mit csinálsz? - A szado-mazochizmusban ha arra készülsz, hogy megverj valakit, azzal kezded, hogy lassan elkezded érzéketlenné tenni a bőrt. Egy kis fájdalom megelőzi a későbbi nagyobbat. - Addig pöckölgette Wesleyt, amíg a célpont világos piros nem lett. - Ez lehet, hogy rosszabb, mint maga a tű. Nóra a fiúra nézett, és felhúzta a szemöldökét.
- Jól van, értem, miért csináltad - mondta Wesley, és Nóra végre abbahagyta a pöckölgetést. - Mi a baj? - Fogd ezt, és fordulj meg - parancsolta Nóra, és a kezébe adta az inzulinos tollat. - Dőlj nekem. Wesley hátat fordított Nórának, és Nóra átfonta a karjaival. A fiú fiatal bőre lágy volt és meleg, és amikor Nóra melle a fiú hátához ért, érezte, hogy megborzong. Nóra emlékeztette magát, hogy segíteni akar neki, nem pedig elcsábítani. - Jól van, nézz le a kezemre. - Nóra keze a fiú bordáin volt. - Olyan mélyen vegyél nagy levegőt, hogy a tüdőd lufiként teljen meg, az ujjaim pedig váljanak szét. Wesley az utasítás szerint nagy levegőt vett, és Nóra érezte, hogy az ujjai szétnyílnak. - Most lassan lélegezz ki öt másodpercen át, és aztán még egyszer vegyél nagy levegőt. Wesley engedelmeskedett, mély levegőt vett, majd még egyszer kifújta. - Most - mondta Nóra - lélegezz be nagyon mélyen, de amikor kilélegzel, keményen fújd ki a levegőt és bökd bele a tűt. Ötig számolok, aztán kihúzod. Wesley még egyszer beszívta a levegőt. - Most keményen fújd ki - mondta Nóra. Wesley kinyomta a levegőt a tüdejéből, és az apró rezzenésből Nóra érezte, hogy megszúrta magát. Nóra lassan ötig számolt, és minden számnál apró csókot lehelt a fiú hátára. Ötnél Wesley kihúzta a tűt. Megfordult, és ragyogó arccal nézett Nórára. - Nagyon ügyes vagy! - dicsérte meg Nóra, és Wesley átölelte. - Nem is volt olyan borzalmas, mint gondoltam. - Jó trükk volt - mondta Nóra, ahogy Wesley elengedte őt. - Akkor is beválik, ha testékszert helyeznek fel. Tapasztalatból beszélek. - Wesley még soha nem látta, hol van a piercingje. - Nem, kösz. A tetoválás nekem elég volt. Nóra szeme tágra nyílt a döbbenettől. - Micsoda? Van tetoválásod? Wesley felnyögött. - Igen, van tetoválásom. Egy kicsi. - Wesley - azt akarod mondani, hogy agyilag blokkolt az, hogy inzulint kell beadnod magadnak a hasadba, de csináltattál egy tetoválást? - Nem magamnak csináltam a tetoválást. És hidd el, hogy nem néztem oda. Nóra csettintett az ajkával és végigmérte a fiút. - Láttalak póló nélkül, és láttalak alsónadrágban is, szóval valahol itt kell lennie. - A csípője környékére mutatott. Wesley megint elpirult. Talált. - Tudtam. Mutasd meg, mutasd meg! - Nem mutatom meg. Butaság. - Én is megmutatom a piercingemet. - Mi lenne, ha én megmutatnám a tetoválásomat, te pedig nem mutatnád meg a piercingedet? Rendben? - Az én ötletem jobb volt, de legyen. Mutasd! Wesley hangosan kifújta a levegőt az orrán keresztül, és elkezdte kigombolni a farmerét. Nóra tapsikolt. Wesley a szemét forgatta, és épp annyira húzta le a farmerét és a boxerét, hogy megmutassa Nórának az apró tetoválást a jobb csípőjén. Nóra odahajolt és megszemlélte. - Egy trombita - mondta Nóra, meglepte a különös rajz. - A Kentucky-i derbin ezzel a kürttel szoktak jelt adni Churchill Downs-ban, hogy a versenyzők készülhetnek. Az egyik ló, amelyikkel apa dolgozott, pár éve nagyon jól teljesített. Apa a vállára tetováltatta a ló nevét. Amikor tizennyolc éves lettem, megcsináltattam a kürtöt. Azért a csípőmre, hogy anya ne lássa meg. - Nagyon szexi. - Nóra odanyúlt, és körberajzolta a tetoválást az ujja hegyével. Wesley beszívta a levegőt, ahogy Nóra ujja megérintette az érzékeny bőrt. Olyan élénken reagált mindenre, amit Nóra csinált vele, hogy a nő önkéntelenül eltűnődött, hogy milyen lehet az ágyban. De nem akarta becsapni magát. Tudta, hogy a fiú reakciójának kevés köze van az ő személyéhez - ahhoz van köze, hogy tizenkilenc éves, és még mindig szűz.
- Nem kellene szexinek lennie. Ez egy főhajtás a világ legfontosabb lóversenye előtt. Wesley visszahúzta a boxerét, és begombolta a farmerét. - Tehát a Kentucky-i derbi akkora nagy ügy? - kérdezte Nóra. - Biztosan az, ha már én is hallottam róla. - A sport legizgalmasabb két perce. - Két perc? - kacagott fel Nóra. - Ha csak két percet kapok, akkor fél tucat rózsát és egy nagy bocsánatkérést kérek. - Nagyon hosszú ez a két perc, ha egy lovad benne van a versenyben. Nem csupán a verseny miatt. Az egész egy teljes napig tart. Vannak előtte is versenyek. Az emberek nézik, a nőkön őrült kalapok vannak, és mindenki részeg a mentás alkoholos italtól, ami szerintem undorító, de ne mondd el senkinek, hogy ezt mondtam. - Wesley Nórára pillantott, és gyorsan nagy levegőt vett. - Idén muszáj lesz eljönnöd velem. Nóra felemelte az állát, és a fiút nézte. Westley nem igazán nézett a szemébe. - Csak nem randevúra hívtál, Wesley Riley? - Nóra, együtt lakunk. Ha randira hívnálak, az tulajdonképpen visszalépés lenne. - Igen, de lakótársak vagyunk. Nem együtt élünk. És nem gondolod, hogy kicsit nehéz titokban tartani az erotikus regényíró- lakótárs-dolgot, ha megjelenek veled egy sombreróban a Kentucky-i derbin? Wesley lehajolt, és felemelte a ruháikat. Felvette a pólóját, de Nóra nem igyekezett felöltözni. Élvezte, hogy Wesley próbálja nem túlságosan feltűnően bámulni. - Meséltem apának rólad egy kicsit. - Ugye viccelsz? És megrémült? - Nem mentem bele a részletekbe. Elhitettem vele, hogy van egy barátnőm, úgyhogy nem igazán támogatja a hazaköltözésemet. Már kezdett attól félni, hogy a fia ööö... - Olyan csődör, akit nem a kancák érdekelnek? Wesley felnevetett. - Igen. Apám nagyon boldog volt. - Nem hittem, hogy képes vagy hazudni. Lenyűgöztél. - Nem hazudtam. Te egy nő vagy, aki a barátom, így... - A barátnőd. Nos, ha a barátnőd leszek, akkor a szüzességednek búcsút kell intened. De csak vacsora után - mondta Nóra, és végre visszavette a blúzát. Kifelé indult a fürdőszobából, de Wesley megragadta a kezét. - Nem mondtad meg, hogy velem jössz-e vagy sem. Nóra rámosolygott. Nem akarta elhinni, hogy Wesley mennyire komolyan gondolja ezt az egészet. - Igen, Wes. Ott leszek veled a sport világának legizgalmasabb két percében. Mikor van? - Május első szombatján. - Lefoglalom a repülőjegyet. Te szerezd meg a belépőt. - Már megvannak a belépők. Minden évben ott vagyok. A családom előbb mondaná le a karácsonyt, minthogy kihagyja a derbit. Tavaly csak az érettségi miatt hagytam ki. Közép- Kentuckyban egyetlen iskolában sem tartanák az érettségit a derbi napján. - Ott mindannyian nyavalyás jenkik vagyunk, mi? - Bírlak titeket, jenkiket. Jópofán beszéltek. Nóra összefonta az ujjait, és tanulmányozta a fiút. Mióta kijött a kórházból, idősebbnek, nyugodtabbnak, magabiztosabbnak tűnt. És sokkal jobban együtt akart lenni vele. Olvasott a dolgozószobában, amíg Nóra írt. Amikor Nóra átment a szobából a konyhába, vele ment. Nóra örült neki, hogy árnyékként követi Mióta hazahozta, többször is azt kívánta, hogy bárcsak szeretők lennének, hogy egy ágyban aludhassanak. Amennyire Wesley árnyékként követte őt nappal, Nóra annyira követte őt árnyékként éjszaka. Mióta hazajött a kórházból, Nóra azon kapta magát, hogy éjszaka többször is felébred, és ellenőrzi, hogy a fiú jól van-e. Az is eszébe jutott, hogy vesz egy babafigyelőt, és eldugja az ágya alatt. Nóra egy lépéssel közelebb lépett hozzá, és hallotta a vállán ülő kisördögöt, amint azt mondja, hogy csókolja meg, csókolja meg végre, most először. Próbált a másik vállán ülő angyalra figyelni, de
eszébe jutott, hogy az angyala régen átalakult Wesley lemondólevelévé. Átölelte a fiút, és lábujjhegyre állt. A konyhából kihallatszott a forródrótos telefon összetéveszthetetlen Klaxon-csörgése. Wesley felsóhajtott, és állát Nóra feje búbjára helyezte. - Semmi baj - mondta Nóra, és gyorsan arcon csókolta. Még mindig sokat kellett írnia Zach-nek, és egy egész csapat csődör kell ahhoz, hogy ma este elrángassa Wesley mellől. Wesley mellkasának dőlt és a fiú átkarolta. - Hadd csörögjön.
TIZENKETTEDIK FEJEZET Négy hét van hátra...
Mégis mi a fenét művel? Zách eltűnődött, hogy hányszor tette fel magának ezt a kérdést azóta, hogy megismerkedett Nórával. Biztos, hogy a válasz két számjegyű. Kifizette a taxisofőrt, és szembenézett a Wordsworth könyvespolcával, ahol Nóra dedikálását tartják. Nem kellene itt lennie. A Saturnaliát nem is a Royal House jelentette meg. Az előző könyvei nem fontosak, de valahogy Nóra igen. Zách belépett a nagy, dupla ajtón, és megtalálta a dedikáló területet a bolt hátuljában. Kis színpadféleség volt egy asztallal és székkel, amit oldalról kötéllel vettek körül. Wesley állt az emelvényen, és egy ötvenes éveiben járó férfival beszélgetett, akinek kedves arca és kopasz feje volt. Zách belépett a kötéllel elkerített területre. Egy asztal állt a fal előtt, és rajta magasra tornyozva álltak Nóra legutóbbi sikerkönyvének példányai. A kopasz férfi elnézést kért, és hozott egy kancsó vizet meg egy poharat. - Szép a nyakkendője - mondta Zách Wesleynek. - Nagyon takaros. - Takaros - ez brit jelző, ugye? - Igen. - Nóra parancsolta. Nem vagyok egy nyakkendős típus. - Parancsolta? Egyébként hol van a mi kis zsarnokunk? - Bujkál valahol. A Librettónál két hónapja jelent meg a legutóbbi könyve. Ez az utolsó esemény, amit rendeztek neki. Gyűlöli az ilyesmit. - Amennyire kitárulkozó, azt hittem, hogy a dedikálás az erőssége. - Amelyik kutya ugat, az nem harap, Zách. - Wesley szeme a tömeget pásztázta, amely a vörös kötélen kívül kezdett összegyűlni. Amikor nem ő irányítja totálisan a helyzetet, akkor zavaija, ha sok ember van körülötte. - Imád irányítani, mi? Wesley a mellkasára mutatott. - Látja a nyakkendőmet. Zách felnevetett Wesley undort kifejező, de vidám arca láttán. Még mindig különösnek és kényelmetlennek tűnt, hogy Wesley annyira odavan egy olyan nőért, aki annyival idősebb nála. Zách tudta, milyen veszélyes tud lenni, ha az ember imádja a romantikus hősöket. - Úgy tűnik, mindjárt kezdenek - mondta Zách, amikor a kopasz férfi letette a kancsót és a poharat a dedikáló asztalra. Zách nagyjából negyven-ötven emberre saccolta a tömeget, amely egyre csak dagadt. - Elmenjek megfoghatatlan kis szerzőnkért? - Megtenné? Én inkább itt maradok, és szemmel tartom a dolgokat. Zách észrevette, hogy Wesley alaposan megnézi a Nórára várakozókat. Minden férfit megszemlélt. Több férfi volt, mint ahogy azt Zách várta volna. Az erotikát általában a szerelmes regények alműfajának tekintik, és mégis, legalább fél tucat felnőtt férfi és pár kamasz fiú állt a sorban, Nóra legutóbbi kötetének fényes példányával a kezében. - Aggasztják a rajongók? - kérdezte Zách. - Magát is aggasztanák, ha maga nézné meg mindennap a postát. - Értem. Megkeresem Nórát. Valami javaslat? Wesley hirtelen összenézett egy fiatalemberrel a tömegben. Zách semmi különösen fenyegetőt nem érzékelt rajta, habár idegesnek és türelmetlennek látszott, és irigykedő pillantásokat vetett rá és Wesleyre, akik a kötél túlsó oldalán álltak. Katonai zöld dzsekit és nehéz katonacsizmát viselt. Nem a tipikus szerelmesregény-rajongó. De Nórában vagy a regényeiben sem volt semmi tipikus. - Próbálja meg odafent - javasolta Wesley. - A gyerekkönyvosztályon. Zách nehezen tudta elképzelni, hogy Nóra Micimackó és Harry Potter közé próbálna elbújni. Persze soha nem gondolta volna azt sem, hogy egy templomban bújjon el. A mozgólépcsővel felment a második emeletre, és követte a szőnyegre festett dinó-lábnyomokat egy élénk színű kis beugróig. A
sarkon befordult a mesekönyveknél, és meghallotta az ismerős, rekedt nevetést. Egy apró emelvényen Nóra ült, könyvvel a kezében, kabátját az ölében tartotta, hogy elfedje túlságosan rövid piros bőrszoknyáját. Három gyerek - egy öt-hat év körüli kisfiú és két apró kislány - ült előtte tágra nyílt szemmel, és elvarázsoltan hallgatták. - „Ne járj, hol grémmadár csuhán” - olvasta Nóra, miközben nyitva tartotta a könyvet, hogy a gyerekek lássák a képeket is - „s a bőszhedt Gyilkanyessz!” - Mi az a Gyilkanyessz? - kérdezte a legkisebb kislány, nyelve összeakadt a fura szó kimondásakor. Egy madár-delfin-víziló-kígyószerű lény - felelte Nóra tárgyilagosan. - Csak még bőszhedtebb. Értitek? A gyerekek bólogattak és kuncogtak, amint Nóra lapozott. Zách köhécselt, hogy magára vonja a figyelmét. - Ó, mit akar? - Nóra becsukta a könyvet és rámeredt. - A jelenlétére, hölgyem - mondta Zách, legelőkelőbb oxfordi kiejtésével - számítanak a földszinten. Nóra felnyögött és felállt. - Sajnálom, gyerekek, mennem kell. Az idősebb kislány megrángatta Nóra kabátujját. - Miss Ellie - mondta -, ez a barátja? - kérdezte olyan suttogva, hogy mindenki hallja. - Nem - suttogta Nóra szintén jól hallhatóan -, ő a bébiszitterem. Nóra nyilvánvaló vonakodással hagyta ott a gyerekeket. - A szerkesztője vagyok. Nem a dadája. És ki az az Ellie? - A kérdés az, hogy „Ki volt Ellie”? Sőt, mi több: mi a fenét keres maga itt? - Wesley hívott meg. Azt mondta, hogy a dedikálásoktól mindig ideges lesz. - A dedikálásoktól Wesley lesz ideges. Engem csak untatnak. Az ember ül, mint valami királynő a trónon, nagyjából hét ember áll sorban, akikből négy a rokona. - Nyolcán vagyunk, engem is beleszámítva - mondta Zách. - Ha utálja a dedikálásokat, akkor miért egy ilyen nagy könyvesboltban rendezik? - Mert Lex megkért, és nem tudtam nemet mondani - sóhajtotta Nóra. - A nemleges válasz soha nem volt az erősségem. - Lex? - A kopasz pasas - Lex Luthor. Övé a bolt. Régebben itt dolgoztam, ezért tartjuk a kapcsolatot. Elérték a mozgólépcsőt, és Zách észrevett egy férfit, aki ott állt a korlát mellett, és Nórát bámulta. Vállig érő, sötét haját lófarokba fogta. Viktoriánus szabású, szürke öltönyt viselt és lovaglócsizmát, mellette pedig a legegzotikusabb fekete bőrű nő állt, akit Zách életében látott. A férfi mondott valamit a nőnek franciául, a nő pedig elmosolyodott. A férfi nekidőlt a korlátnak, és Nórára kacsintott. Nóra rálépett a mozgólépcsőre, nyugodtan felnézett a férfira, felemelte a kezét, és bemutatott neki A férfi elbűvölő kísérője csak kacagott. - Ki az? - kérdezte Zách, amint hallótávolságon kívülre kerültek. Nóra vállat vont, amint elérték az első emeletet. - Nem tudom. Zách hallotta, hogy a nő még mormol valamit, de a taps miatt nem hallotta, hogy mit. Szétváltak, és Zách újra csatlakozott Wesleyhez. Nóra felment az emelvényre, és integetett a majdnem százfős tömegnek. Lex ott állt mellette, és kinyitotta a könyveket a címoldalon, miközben Nóra az olvasókkal csevegett. - Nincs felolvasás? - kérdezte Zách Wesleytől. - Nóra nem szokott felolvasni „hetero könyvesboltokban”, ahogy ő nevezi őket. Nem akarja, hogy közszemérem sértés miatt letartóztassák. És kérdezz-felelek sincs. - Gondolom, ugyanazért - mondta Zách, és elmosolyodott. Nóra pár méterrel arrébb ült tőle, de hallotta, hogy a rajongóival cseveg. Egy fiatal nő megkérdezte, hogy honnan meríti az ihletet. Nóra azt válaszolta: a katolikus iskolából. Zách magában nevetett, tetszett neki a riposzt, de Wesley nem figyelt rá. Továbbra is a tömeget
pásztázta, és egyszer sem vette le a tekintetét a sorban álló férfiakról. Zách hagyta, hogy a fiú a tömeget bámulja, míg ő Nórát nézte. Minden tiltakozása ellenére úgy tűnt, csodálatosan érzi magát. Szinte ragyogott piros ruhájában, még akkor is, ha a túlságosan rövid volt. Egy fiatal nő elővett egy lovaglópálcát, amit Nóra megpróbált aláírni. Egy idősebb, öltönyös férfi engedélyt kért Nórától, hogy hadd csókolja meg a cipője orrát, míg a felesége lefényképezte őket. - Mióta él Nóránál? - kérdezte Zách Wesleytől, remélve, hogy kibillenti őt szükségtelen őrködéséből. - Kicsit több mint egy éve. - És mióta szerelmes belé? Wesley éles pillantást vetett Zach-re, majd szomorúan felnevetett. - Kicsit több mint egy éve... és pár hónapja. - Nóra nem tud róla? - Nem. Azért kért meg, hogy költözzek hozzá, mert elejtettem, hogy talán vissza kell mennem Kentuckyba. Azt gondoltam, ha azt mondom Nórának, hogy elköltözöm... - Látni akarta, hogy reagál - mondta Zách bánatos félmosollyal. - És Nóra ráhívott a maga blöfljére. - Zach-nek akarata ellenére is eszébe jutott az a nap, amikor megmondta Grace-nek, hogy az Államokba költözik. A „ha ezt akarod Zachary" nem az a válasz volt, amit remélt. - Pontosan. - Wesley Nórára vigyorgott, aki elég hosszan nézett felé, hogy viszonozza a mosolyt. - Látom, hogy magának bevált. Nekem azonban annyira nem. Azt hiszem, alábecsültem magát, Wesley. - Remélem, hogy én meg túlbecsültem magát - mondta Wesley, és Zach-be belemart a bűntudat. - Nem vagyok a versenytársa, fiatalember. Még mindig nős vagyok. - Az nem számít - mondta Wesley, korához képest túlságosan sok keserűséggel a hangjában. - A szent fogadalmak soha nem tartották vissza Nórát semmitől. A magáé sem fogja. - A magáé viszont visszatartotta. Wesley egy pillanatig nem szólt semmit, és Zách tudta, hogy ezt nem kellett volna mondania. - Nóra elmondta magának, hogy még szűz vagyok? Zách hallotta Wesley hangjában a sebzett büszkeséget. - Ne haragudjon, Wesley. Megvádoltam Nórát, hogy kihasználja magát, és ő egyszerűen ezzel védekezett. - Semmi gond - mondta Wesley. - Nem szégyellem. Csak... várok. - Nórára? - Azt hiszi, egy idióta vagyok, ugye? - Nem hiszem. De akár beismeri, akár nem, Nóra tizennégy évvel idősebb magánál. Az ilyen típusú kapcsolatok nem igazán működnek, még a legideálisabb körülmények között sem. Nem mintha a tapasztalat bármit is jelentene. - Mégis kinek a tapasztalata? Zách Wesleyre nézett, majd vissza Nórára. A nőt bámulta, de nem látta. Helyette egy ajtót látott, amely kinyílt. Az ajtóban Grace állt, és a világon egyetlen nő sem tűnt ilyen bátornak, rémültnek vagy gyönyörűnek, amikor épp egy ajtóban áll. - Az enyém. Wesley nem válaszolt. Zách nem tudta, mit mondjon, mivel vigasztalja. Ha lettek volna vigasztaló szavai, magát vigasztalta volna meg velük. De a hideg, kemény igazság az volt, hogy szeretni valakit és viszontszeretve lenni csak minden fájdalom kezdete, nem pedig a vége. A zöld dzsekis fiatalember odalépett Norához a könyvvel. Zách hallotta, hogy Nóra megkérdezi a nevét, és hogy akarja-e, hogy valami személyre szólót írjon bele. - Mondjuk azt, hogy „Legelső számú rajongómnak, basszál meg” - mondta a fiatalember, és áthajolt az asztalon. - És aztán a véreddel írd alá. Zách gyomra összeszűkült, amikor a férfi előrántott egy kis, keskeny kést, és elkezdett átmászni az asztalon. Wesley máris Nóra felé tartott. Nóra felugrott a székéből, és a férfi csak pár centivel tévesztette el. Zách látta, hogy Nóra háta a falnak nyomódik. Mindez olyan volt, mintha lassított felvételen zajlana. Wesley felugrott a dedikáló emelvényre, a
kabátjánál fogva hátrarántotta a férfit, és keményen lenyomta a földre. - Zách, vigye ki innen Nórát! - kiáltotta oda Wesley. Wesley sürgető hangja kirobbantotta Zach-et a döbbenetből. Odarohant Norához, és megragadta a karjánál fogva. - Nem, Zách - mondta Nóra, és próbált odajutni Wesleyhez. Zach-et most másodszor is megdöbbentette, hogy ebben az apró nőben milyen erő van. - Erre - mondta Lex, és Zách végre elhúzta Nórát a tömegtől, a könyvesbolt raktára felé. Ahogy magával húzta, felpillantott az emeletre. A szürke öltönyös férfi elővett egy mobiltelefont, és beütött egy számot. Zách remélte, hogy a mentőket hívja. Elérték a raktárt, és Lex bezárta az ajtót. Nóra már indult is az ajtó felé, amikor Zách teljes testtel elállta az útját. - Menjen az utániból! - parancsolta Nóra megdöbbentő hevességgel. - Wes odakint van azzal az őrülttel! - Biztos vagyok benne, hogy Wesnek nincs semmi baja - mondta Zách, bár nem volt benne biztos, hogy elhiszi-e saját szavait. De tudta, hogy ha a férfi veszélyes, akkor Nórát akarja, nem pedig Wesleyt. - Maradjon itt, amíg odakint biztonságos nem lesz a helyzet. - Igaza van az úrnak. Körülnézek kint - mondta Lex, és letette a telefont. - Biztos vagyok benne, hogy a biztonságiak elfogták azt a férfit. - Kérem - könyörgött Nóra -, nézze meg, hogy Wesley jól van-e! Lex otthagyta őket a raktárban, és Zách ismét bezárta az ajtót. - Még egy ok, amiért elkerülöm a dedikálásokat - mondta Nóra fel-alá járkálva. Cipősarka baljósan kopogott a hideg betonon. - Értem. Ez gyakran fordul elő, ha személyesen megjelenik valahol? Nóra megrázta a fejét. - Ismertem elég sok őrültet. De ez az első, aki késsel próbálkozik. - Nos, az erőszakos erotika sokak fantáziáját felgyújtja. Nóra éles pillantást vetett rá. - A könyveimet teszi felelőssé? - Dehogy. Csak a szexuális erőszakot tartalmazó történetek erőszakos embereket vonzanak. Az alantasabb ösztönöket hívják elő. - Az alantasabb ösztönöket? Erőszakos emberek? Az olvasóim háziasszonyok és egyetemista lányok. Akad köztük pár hetero pasi, akik azon igyekeznek, hogy kiderítsék, mire vágynak a nők a hálószobában. Nem őrülteknek írok. Salinger hibája, hogy Mark Dávid Chapman félreértelmezte a Zabhegyezői? - Nem erre céloztam. De amikor szexuális tárgyként dobja piacra magát, nem döbbentheti meg az a tény, hogy valaki úgy dönt, hogy megvásárolja. - Megvásárol? - nevetett fel megvetően Nóra, és belenézett Zách szemébe. Olyan hidegen nézett rá, hogy a férfi szinte félni kezdett tőle. - Engem nem lehet megvásárolni, Zách. És ha meg is lehetne, az árkategóriám nem a maga pénztárcájához van szabva. - Nóra... - kezdte Zách bocsánatkérően. Lex nyitotta ki az ajtót, mögötte Wesley állt. Nóra átrohant a szobán, és Wesley karjaiba vetette magát. - Jól vagy, kölyök? - Végigfuttatta rajta az ujjait, mintha sérüléseket keresne. -Jól vagyok. A zsaruk elfogták. A Bellevue betege, aki nem szedi a gyógyszereit. - Nem bántott téged, ugye? - Nem - mondta Wesley. - Keményen, gyorsan és könnyedén adta meg magát. - Mint a regényem egyik szereplője - jegyezte meg Nóra, és átölelte Wesleyt. Zách a szoba túloldaláról összenézett Wesley vei. Gördülékenyen peregtek a szavai, de Zách látta, hogy a pánik a fiú arcára van írva. - Gyere. Hazamegyünk - mondta Wesley, és elengedte Nórát. - Haza? Ez nevetséges. Sokan vannak kint. Be kell fejeznünk a dedikálást. - Nem, Nóra. - Wesley hangja kemény és ellentmondást nem tűrő volt. Egy pillanatra idősebbnek tűnt Nóránál. - Vallomást kell tennünk a rendőrségen, aztán pedig hazamegyünk. Majd akkor
fejezed be a dedikálást, amikor Lex tett néhány biztonsági lépést. - Lex helyeselt, és Nóra megígérte, hogy átszervezi a dedikálást egy későbbi időpontra. - A pasas nem bántott téged, ugye? - kérdezte Wesley, ahogy kinyitotta Nóra előtt az ajtót. Nóra megállt, és hátrapillantott Zach-re. Zách gyomra meglódult a Nóra szemében látott színtiszta fájdalomtól. - Ne aggódj, Wes. Ebcsont beforr. Csak a szavak fájnak.
TIZENHARMADIK FEJEZET
Z
ách visszament az irodába a dedikálás után, de képtelen volt a munkára összpontosítani.
Állandóan Nóra szavai visszhangzottak a fejében. Engem nem lehel megvásárolni, Zách... Zách hamarosan rádöbbent saját reakciójának lelkiismeretlenségére. Nórát megtámadja egy rajongója, ő pedig az áldozatot hibáztatja. Megnézte, hány óra van - még mindig csak öt volt. Úgy érezte, nem tudja azzal tölteni a délutánt, hogy Nóra miatt szenved. Kirohant az irodaházból, és a vasútállomásra menet csak egy helyen állt meg. Nóra verandáján tépelődve próbálta megtalálni a megfelelő szavakat. Azt akarta, hogy Nóra kiérezze belőlük, hogy komolyan gondolja a bocsánatkérést. De tudta, hogy valami megváltozik közöttük, ha átlépi a küszöböt, mégpedig nem a könyv miatt. Zách tett egy lépést az ajtó felé, de az kinyílt, mielőtt kopoghatott volna. Wesley állt az ajtóban, kaján mosollyal az arcán. - Nóra szólt, hogy engedjem be. Azt mondta, látszik magán, hogy kezd fázni. - Beszélhetnék Nórával? Wesley hátralépett, és beengedte Zach-et. - A dolgozószobában van - mondta Wesley. - Ír. Zách követte Wesleyt a dolgozószobába, és arra gondolt, hogy alig három héttel ezelőtt mennyire más volt minden. Idejött, eltökélten, hogy megszabadul Nórától és a könyvétől. Most boldogan könyörgött volna még egy esélyért, hogy folytathassák a közös munkát. Mielőtt elérte volna a dolgozószobát, Wesley megállt, és odafordult hozzá. - Tudja, a maga véleménye mindennél fontosabb Nórának - mondta Wesley. - Ma hazajöttem a dedikálás után, és közel jártam ahhoz, hogy elhányjam magam. Nóra viszont bement az irodájába, és munkához látott. Zách bólintott. Ez a tizenkilenc éves kölyök megszégyenítette. - Bocsánatot kérek tőle, ha megengedi nekem. - Megengedi. Talán nem kellene neki, de megengedi. Wesley kopogott Nóra ajtaján, de úgy lépett be, hogy a választ nem várta meg. - Nor? Van egy perced? - kérdezte Wesley. Nóra az íróasztalánál ült, fekete selyem férfi pizsamában. Haját magasra tornyozta a feje tetején, és két golyóstoll volt benne a hajtű. Sebesen gépelt, még csak annyi időre sem állt le, hogy rájuk nézzen. - Mit keresel még mindig itt, Wes? Azt hittem, valami programod van a templomban. - Igen, segítek a gimnazista lelkigyakorlatosoknak a hétvégén - válaszolta Wesley. Megkerülte az asztalt, hogy odaálljon Nóra széke mögé. - De nem hagylak magadra a mai nap után.., - De, magamra hagysz. Menj szépen, akadályozd meg, hogy a gyerekek a ruhatárban smároljanak. A szexuális elnyomást már a lehető legkorábban el kell kezdeni. Menj, Wes. Rád fér egy szabad este, távol a drámáimtól. - Biztos vagy benne? - Wesley kezét Nóra vállára tette, és a nőt a székkel együtt maga felé billentette. Nóra a fejét a fiú hasának támasztotta, és felnézett rá. - Igen. Menj, érezd jól magad. Megérdemled. - Ha elengedsz, pizzát fogok enni - figyelmeztette Wesley, és lemosolygott a nőre. - Egy szeletet - mondta Nóra, és megfenyegette az ujjával. - Egyet. - És ha vékony a tésztája? Annak alacsony a szénhidráttartalma. - Hm... - Nóra a másik mutató ujjával is fenyegetőzni kezdett. - Kettőt. De kettőnél nem többet. - Igenis, asszonyom. Holnap reggelre itt vagyok. Zách? - Zách szembefordult Wesleyvel, aki határozottan nézett rá. - Szemmel tartja Nórát ma éjjel, ugye? - Wes, semmi bajom - mondta Nóra. - A múlt héten kórházban voltál. Sokkal ijesztőbb dolgokat is túléltem már, mint ez a mai.
- Nos, te igen, de én nem - mondta Wes. Megérintette Nóra vállát, és a nő röviden a kezéhez simult. Wesley érintése és Nóra reakciója könnyed és gyors volt, de Zách érezte, hogy valami nagyon bensőséges dolognak volt szemtanúja. - Később találkozunk. - Vigyázz magadra! - mondta Nóra. - Lehet, hogy ma éjjel havazni fog. Wesley magukra hagyta őket, és Nóra visszatért a gépeléshez. Zách nem várt invitálást, ami nem is volt várható, így leült a Nóra asztalával szembeni karosszékbe, és nézte őt. Hallotta, hogy nyitódik és csukódik a bejárati ajtó, és Wesley kocsija elkezd kitolatni a kocsibejáróról. - Nóra, megtenné, hogy rám néz? Nem lehet. Dolgozom. Csak három hetem van, hogy kihalásszam az utolsó háromszáz oldalt a szennycsatornából. - Az újraírás fantasztikusan halad. Szerintem megérdemel egy szabad estét - mondta Zách. Nóra abbahagyta a gépelést. Megfordult a székében, hogy szembenézzen a férfival. Térdeit a mellkasáig húzta, és karjaival átfonta őket. - Elárulhatok valamit? - kérdezte. - Hogyne. Bármit. - A könyveim - kezdte Nóra, és Zách látta, hogy szeme feketéről zöldre vált, ahogy egy könnycsepp kezd formálódni a szeme sarkában - az egyetlen tevékenység, amivel nem adom el magam. Nem, mégsem. Ez nem tevékenység - ez én vagyok. És a lényemnek ezt a részét senki nem vásárolhatja meg. Se maga, se a Royal, se valami pszichopata seggfej, aki azt gondolja, hogy a könyveim levelek, amelyek egyenesen neki szólnak. - Sajnálom, Nóra. Nem magát akartam okolni annak az őrültnek a viselkedéséért. Nagyon régóta nem féltem ennyire. Csak magára zúdítottam a félelmemet, mert Wesley előbb ért oda ahhoz az emberhez. Nóra elnézett a férfi mellett, és úgy tűnt, olyasmit lát, amit más nem. Bármi is volt, szomorú, lágy mosolyt csalt az arcára. - Tudja, nem kezdtem el írni rögtön azután, hogy elhagytam Sorent. Egy hónapig az ágyból is alig tudtam felkelni. Azt gondoltam, hogy elment az eszem. Voltak napok, amikor azt hittem, haldoklom. Elkezdtem világokat létrehozni a fejemben, más emberekkel, más életekkel. Kibújtam a saját bőrömből, és belebújtam az övékbe, és amíg ott voltam, addig nem fájt semmi. Azt éreztem, amit ők. Az írás támasztott fel engem, Zách. Higgye el, hogy tudom, milyen érzés, ha eladja magát. Az, hogy könyveket írok, éppen ennek az ellentéte. Elhiszi ezt nekem? Zách nagyot nyelt. - Igen, elhiszem. - Belenézett a nő szemébe. - Jól van - mondta Nóra. - Akkor nincs semmi baj. Mindezt telefonon is elmondhattam volna magának. - Tudom. De maga liverpoolinak bélyegzett azon a napon, amikor megismerkedtünk. így azt gondoltam, úgy kérek bocsánatot, ahogy egy liverpooli szokott. - Mégis hogyan? Zách ballonkabátja alá nyúlt és elővett egy barna papírzacskót. A zacskóból egy üveg ír whiskyt húzott elő, és letette Nóra elé az asztalra. - Érdekes - mondta Nóra, és az üveget szemlélte. - Micsoda? Nóra benyúlt íróasztala alsó fiókjába, és kivett két pálinkáspoharat, majd az üveg mellé tette őket. - Hogy a katolikusokban és a liverpooliakban milyen sok a közös vonás. Zách bámulta a nőt az íróasztal fölött, és hirtelen olyasmit csinált, amit már nagyon régóta nem hangosan és felszabadultan felnevetett, és ezt olyan idegennek és csodálatosnak érezte, hogy ha bátrabb lett volna, ott, helyben megcsókolta volna Nórát. Zách felállt, és az üvegért nyúlt. De Nóra gyorsabb volt. felkapta, és az eddigi legveszélyesebb mosolyával átnyújtotta a férfinak. - Zach... játsszunk egy játékot. Öt perc kellett hozzá, hogy Zách megbánja, hogy idejött.
- Igaz vagy iszik? - kérdezte Zách, miközben letette a kabátját. - Ne feledje, hogy a negyvenes éveimben járok. - Az alkohol okozta ostobaság nem korhatáros - jegyezte meg Nóra. - És ez egy egyszerű játék. Kérdezek valamit és vagy válaszol, vagy iszik egy pohárral. A szabály rám is vonatkozik. Aki legelőször lesz részeg, az veszít, vagy nyer, a kedvétől függően. - Ez a játék aligha fair. Maga sokkal nyíltabb, mint bárki, akivel eddig találkoztam. - Zách a kabátját Nóra karosszéke hátára fektette. Nóra áthajolt az íróasztal fölött. - Bízzon bennem, Easton. Magának vannak olyan titkai, amiket meg akar tartani magának. Nekem is vannak ilyen titkaim. Szerintem eléggé kiegyenlített ez a játszma. - Valóban? - kérdezte Zách. Felébredt a kíváncsisága. - Akkor derítsük ki! - Játék indul - mondta Nóra. - Maga kérdez elsőnek. Zách rögtön tudta, mi az első kérdése. - Felteszem magának azt a kérdést, amire ma nem válaszolt - elnézést, de ki az az Ellie? - Ellie valaha én voltam. Az anyám és a barátaim Ellie-nek vagy Elle-nek szólítottak. Sorén viszont, aki sokkal formálisabb, Eleanor- nak hív. Eleanor Schreiber a rendes nevem. - Egy német katolikus. Ez a szegény zsidó még kellemetlenebbül érzi magát. Tehát a Nóra Sutherlin az írói álneve? - Igen, ezen a néven írok - mondta Nóra, és Zách azt gondolta, egyik titkának árnyéka átsuhant az arcán - De ez két kérdés volt. Én jövök - Miért hagyta el magát a felesége? Vagy maga hagyta el őt? Zách előrehajolt, töltött magának és ivott. Elfojtotta a köhögését, ahogy az ital végigégette a torkát és a gyomrát. Nagyon régóta nem ivott már komolyabban. Itt, Nórával azt érezte, hogy egy temetésen van, de legalább egy zenés temetésen. - Rendben van - mondta Nóra. - Maga jön. - Ha már az exeknél tartunk, miért hagyta el a titokzatos és fonnál is Sorent? Úgy tűnt, Nóra gondolkozik. Előrenyúlt, töltött magának és ivott. - Sorén nem téma - mondta Nóra. - Inkább miatta, mint miattam. Most én kérdezek - aláírja a szerződésemet? - Az őszinte válaszom az, hogy nem tudom. - Zách félt, hogy Nóra megbántódik szűkszavúsága miatt. - Jól halad, jobban, mint reméltem. De még mindig elég sok munka van vele. És amíg el nem olvasok egy könyvet, nem tudom, hogy tetszik-e. Minden a könyv végén múlik. Remélem, ezzel nem zaklattam fel. - Lepereg rólam. - Nóra köszöntésképpen felemelte a poharát. - Maga jön. - Miért olyan nagy titok ez a Sorén? Nóra rávigyorgott a férfira, és egyetlen köhintés vagy pillanatnyi zavar nélkül hajtotta le a whiskyjét. - Próbál leitatni. Ezt nagyra értékelem. Mondok valamit. Nagyon kétlem, hogy Sorén olyan okból lenne titok, mint a maga felesége, vagy volt felesége, vagy akármi is. - Aki szintén nem téma. - Akkor felejtsük el a feleségeket. Na és a szeretők? Vett már részt édes hármasban? - Nincs bemelegítés, mi? Egyenesen a mélyvíz. - Az egyenességemről vagyok híres, drágaságom. Válaszol vagy iszik? - A válaszom - mondta Zách - az, hogy iszom. Nóra harsogva felnevetett. - Akkor ezt igennek veszem - mondta, ahogy Zách nagyot nyelt, és együttérző koccanással tette le a poharát. - Igen a válasz, de vágytam a whiskyre. - Maga az én emberem. Kivel, mit, hol, mikor, és beavatna a részletekbe? Zách hátradőlt a székében, és érezte, hogy az ital és az emlék melege gyorsan a fejébe száll. - Beismerem, hogy alig emlékszem az estére. Egyetemista voltam még. Egy szülinapi partin történt. Azt hiszem, abban is szerepet játszott némi ír whisky. Egy fiatal hölggyel jártam, és a meglehetősen szabados életű szobatársa csatlakozott hozzánk az ágyban a parti után. Mindkét lány nagyon helyes
volt. Az egyik most egy képviselő felesége. - Féltékeny vagyok - mondta Nóra. Felállt a székéből, felmászott az asztalra, és törökülésben leült. Még soha nem voltam édes hármasban két másik nővel, csak egy nővel és egy férfival. Vagy két férfival. - Lepillantott Zach-re, és kacsintott. - Nem hiszem el, hogy van olyasmi, amit még nem próbált ki. Még valami? - Egy-két dolog azért van. Kérdezgessen még, hátha kiderül. Zách tudta, hogy Nóra a szexuális életével kapcsolatos kérdést vár. Úgy döntött, más megoldáshoz folyamodik. - Amellett, hogy időnként hősiesen megmenti az életét, nem igazán van szüksége egy bentlakásos gyakornokra. Miért kérte meg Wesleyt, hogy költözzön magához? Nóra pislogott, és a pohara után nyúlt. Majd visszahúzta a kezét, és Zach-re pillantott. - Wesley... az első naptól fogva elvette az eszem. Olyan hihetetlenül édes. Nem sűrűn vagyok édes emberek társaságában. Amikor ott ült az órámon, olyasmit csináltam, amit nagyon régen nem. - Mit? - Mosolyogtam. Akkoriban sokat dolgoztam, elég kemény életem volt. Wes sok szempontból az ellentétem volt - ott volt lágy, ahol én kemény. És valószínűleg ott kemény, ahol én meg lágy vagyok. - Megint felnevetett. - Vele megint embernek éreztem magam... Olyan embernek, akik hajnalig néz valami ostoba filmet és beszélget. Elfelejtettem, milyen normálisnak lenni, vagy talán soha nem is tudtam. Az életem elég fiatalon furcsa fordulatot vett, és azóta egyre különösebb lesz. De Wes megjelent, és egyszer csak lett egy újabb ok, amiért érdemes reggel felkelni - a pénzen kívül. - Szerelmes belé? - kérdezte Zách. - Ez két kérdés - mondta Nóra, és ujjával játékosan megfenyegette a férfit. Felhajtotta az italát. Ezzel beismertem, hogy szerelmes vagyok a srácba. Az a kis piszok megint az italba hajszolt. - Gondolom, idegesítő egy lakótárs lehet. - Nagyon. Aki ilyen szexi, annak nem lenne szabad tiltott területnek lennie. Ez magáról is elmondható. - A szerkesztője vagyok, Nóra. Nem hinném, hogy össze kéne kavarodnunk - mondta Zách, és fészkelődni kezdett a székében. - J. P. mindkettőnket megölne. - Maga nem J. P.-től fél, és ezt mindketten tudjuk. Tőlem tart - de miért? Zách belegondolt a kérdésbe. A három ital elég gyorsan a fejébe szállt, mivel egyáltalán nem evett előtte. Kissé szédült, és melege volt. Tudta, hogy Nóra megérdemli a választ, akármennyire is nem akarta megmondani neki. Felemelte a poharát. - Megint válaszolok. De kell hozzá némi folyékony biztatás - mondta, és kiitta az italát. Egy pillanatra előrehajolt, és nagy levegőt vett. Felnézett, és látta, hogy Nóra várakozásteljesen bámul rá. - Maga elég gyönyörű és vad ahhoz, hogy olyan dolgokon gondolkozzam el, amelyekről soha nem hittem, hogy elgondolkozom, és olyasmiket érezzek, amelyekről azt hittem, soha többé nem érzek. És attól félek, hogy maga miatt elfelejtek olyan dolgokat, amelyeket nem akarok elfelejteni. Maga veszélyes. Nóra bólintott. Úgy tűnt, mindezt nem találja hízelgőnek. - Nem maga az első férfi, akinek ez a véleménye. Amikor tizenhat éves voltam, Sorén azt mondta nekem, hogy a gázai fennsíkon vannak öngyilkos merénylők, akik kevésbé veszélyesek, mint én vagyok. Abban az életkorban ezt bóknak tekintettem. - Akkoriban a helyi terrorizmussal foglalkozott? - Nem. Megmondtam Sorennek, hogy tudom, hogy szerelmes belém. Ez volt a válasza. - Maga tizenhat éves volt. Ő mennyi? - Harminc. - Azt hittem, Sorén tiltott terület. - Az is. De gyorsan kezdek berugni, és a legjobb körülmények között is nagyon kevés önuralommal rendelkezem. Sorent tízszer ennyire le lehet itatni, mint amilyen részegek most mi vagyunk, és még mindig annyi önuralom lenne benne, mint egy szoborban.
- Nem lehetett annyira fegyelmezett, ha ilyen fiatalon szeretkezett magával. - Fiatalon? Az a szemét megvárta, amíg húsz éves leszek, Zách. Anais Nin óta talán a leghíresebb erotikus regényíró dolgozószobájában ül, erre azt mondja magának, hogy húszévesen veszítette el a szüzességét - mondta Nóra és megrázta a fejét. - Elszörnyedtem. Miért csak ilyen sokára? - Ha csak szexet akart volna, már az első nap a magáévá tesz, ezt nem kétlem. De a D/s-pároknál a szex a legkevésbé fontos az egészben. Engedelmességet akart, teljes megadást. Azzal, hogy meghagyott szüzen, sokkal inkább jelezte, hogy az ő tulajdona vagyok, mintha megkefélt volna. Emellett mindenre felkészített, amit velem tervezett. A szado-mazót nem szívbajosoknak vagy gyerekeknek találták ki. Azért kellett várnia, hogy kiderüljön, hogy se szívbajos, se gyerek nem vagyok. Most pedig én jövök: maga hány éves volt? Zách a nőre bámult. Odanyújtotta a poharát, és Nóra töltött. - Kevesebb mint húsz - mondta Zách, és magasba emelte az italt. Nóra megköszörülte a torkát, és kezével amolyan „adja fel”mozdulatot tett. Zách letette a poharát. - Ó, na jó, tizenhárom éves voltam - mondta Zách, és hirtelen eszébe jutott, amikor iskolatársa idősebb nővérével beszöktek a fák közé, majd tíz perccel később kijöttek és Zách mosolygott. - Szent Isten - mondta nevetve Nóra. - Még jó, hogy Wes vigyáz azokra a gimnazistákra ma este. - A lány tizennégy éves volt, és bár a dolog elég gyorsan és sután zajlott le, aligha volt traumatikus vagy különösebben botrányos. - Amikor én elvesztettem a szüzességem, az előre kitervelt volt, és egy egész éjszakán át tartott. Utána egy hétig alig bírtam megmozdulni. Azt hiszem, mivel ismét behoztam a témák közé Sorent, beszélhetünk a maga feleségéről is. - Ahhoz nem vagyok elég részeg. - Akkor igyon még, és legalább annyit áruljon el, miért esik olyan nehezére beszélni róla. Amíg beszélgettek, lement a nap. Zách a whiskyjét iszogatta, míg Nóra felkapcsolta az olvasólámpát. Meleg fény töltötte be a sötét szobát, és mindenhová borostyánszínű árnyakat vetett. Zách elfordította a fejét, és meglátta saját tükörképét az ablaküvegen. Úgy látszott, hogy nem önmagát nézi. A mögötte levő ajtó kinyílt, és ott állt Grace, akinek bárhol máshol kellett volna lennie az egész világon, csak itt nem... - Ha beszélek arról, hogy hogyan vagy miért ért véget... Akkor túlságosan érzem, hogy vége. És nem tudom, készen állok-e erre, Nóra. Sajnálom. Értem, hogy nem akarja, hogy vége legyen. Legalább azt elmesélné, hogyan kezdődött? Zách félig üres poharával megkocogtatta a térdét. - Nagyon rosszul kezdődött. Azt kell mondjam, hogy kezdettől fogva keresztet vethettünk a kapcsolatunkra. Nézte, ahogy Nóra fogja az üveget és tölt még egyet. - Egy évvel azután, hogy elhagytam Sorent, egyetlen kérdés vált a mániámmá: mikor volt, amikor minden jóvátehetetlenül elromlott? Mikor kerültek helyükre a kirakós darabjai, mikor pecsételődött meg a sorsunk, mikor vált számunkra lehetetlenné, hogy mások legyünk, mint amik voltunk? - Megtalálta a választ? Nóra megrázta a fejét. - Soha. Azt hiszem, az eleve elrendelés és a sors egyazon érme két oldala. - Nekem nem kellett tűnődnöm vagy kérdezgetnem. Tudtam, miben vagyok bűnös. De maga elhagyta a szerelmét, engem pedig elhagyott az enyém. Maga visszatérhet a sajátjához, nem igaz? - Zách, Sorén nem egyszerűen egy pasi, akivel az ember összeveszik, majd megcsókolja és kibékül vele. 0 a hódító hadsereg, amelynek az ember megadja magát, mielőtt felgyújtja a faluját. - Még veszélyesebbnek tűnik, mint maga. - Az is. Sokkal veszélyesebb. Emellett ő a legjobb ember, akit ismerek. Meséljen Grace-ről. Milyen? Zách hallgatott, mielőtt válaszolt volna. Hogyan is írja le a feleségét? Számára Grace volt a két kitárt kar, amelybe belezuhant, amikor hajnali kettőkor bemászott az ágyba, egy kézirat
végigolvasása után. O volt a nevető tolvaj, aki legalább hetente egyszer elhasználta előle a meleg vizet. Három évvel ezelőtt az anyja temetésén ő volt a csendes vigasz és a kéz, amelyet képtelen volt elengedni. Miután a torkát szorongató szavak képtelenek voltak utat találni, Grace elvette tőle a jegyzeteit, és felolvasta helyette a gyászbeszédet. O volt minden este és minden reggel, minden éjszaka és nappal, amíg távol voltak egymástól, Zách azzal a boldog tudattal élt, hogy mindig eljön az este, az éjszaka és a reggel. - Grace... illik rá a neve. Intelligens, sokkal okosabb, mint én. Költő és általános iskolai tanár mondta Zách, miközben az alkohol kavargott a fejében. - Vörös haja van, és a legtökéletesebb szeplői, amiket valaha nőn láttam. - Zách lehunyta a szemét. Amikor legelőször lálta meztelenül Grace-t, amikor először szeretkezett vele az ágyában, majdnem elállt a lélegzete. - Még a hátán is, végig a csípőjéig... A legtökéletesebben van telehintve szeplőkkel. - Szeplőkkel? Ez könyörtelenség, nem? - Kegyetlenség. Egyetlen ilyen szép nőnél sem szabadna, hogy szeplői legyenek. - Zách örömtelenül felnevetett. - Esténként az ölemben feküdt, és borongós walesi költőket; olvasott, amíg én kéziratokon dolgoztam. Egyszer elaludt az ölemben. A piros tollammal összekötöttem a háta alsó részén a szeplőket. Szörnyen dühös lett. Ezen napokig nevettünk. - Jó volt a házasságuk. Mi történt? Zách Nórára bámult. Nóra alig húsz centire ült tőle, de úgy tűnt, egy óceánnyi igazság, hazugság és emlék választja el őket. Zách kinyújtotta a poharát. Nóra remegő kézzel újratöltött. Zách kiitta a whiskyt, és élvezte, ahogy végigégeti a belsejét. - Ez egy rémes játék. - Lehunyta a szemét, és hátradőlt a székben. - Tudok egy jobbat. Volt valami Nóra hangjában, ami egy pillanatra kijózanította Zach-et. Kinyitotta a szemét, és Nóra még közelebb húzódott hozzá. Valami volt a háta mögött. Zách a kézfejével megsimogatta a nő arcát. Kezét a hajához emelte, kihúzta belőle a golyóstollakat, és nézte, ahogy a sötét hullámok keretbe foglalják az arcát. - Mikor volt utoljára...? - kérdezte Nóra. Hanga lágy volt és célzatos. - Tizenhárom hónapja. - Nem kellett megkérdeznie, hogy Nóra mire kérdez rá. Nem kellett gondolkoznia, mielőtt válaszolt. - Mennyi idő telt el Grace óta? Zách keményen nagy levegőt vett. - Kevesebb mint tizenhárom hónap. Pénteken... írt egy e-mailt. Számlakérdések, címek, egy házasság gazdátlan roncsai. Mintegy mellékesen említett valami lan nevű pasast. Nóra megrezzent. - Milyen mellékesen? Nem elég mellékesen ahhoz, hogy ne képzeljem el őket együtt az ágyban. De ez az én hibám. Amikor úgy döntöttünk, hogy van még esély rá, hogy rendbe hozzuk a házasságunkat, megígértük egymásnak, hogy nem lesznek titkok és hazugságok. Azt mondtam neki, hogy bármit lenyelek, még azt is, ha félredug, csak ne hazudjon nekem róla. A hazugságot mindennél jobban gyűlölöm. - Zách megrázta a fejét. - És itt vagyunk, nyolc hónapja élünk külön, és még mindig képtelen hazudni nekem az az istenverte nő. Zách Nórára nézett. Valami titkos riadtságot látott a szemében, valami személyes aggodalmat. - Sajnálom - mondta Nóra, és Zách látta, hogy komolyan is gondolja. Zách egyik ujját végigfuttatta Nóra homlokán és az arcán. Hüvelykujjával megcirógatta telt ajkait. - Köszönöm. És, mi az új játék? Ettől kezdek odáig jutni, hogy abbahagyom az ivást. - Űzze el ezt a gondolatot. Játszott már olyat, hogy „Még soha...”? - Még soha nem játszottam „Még soha”-t. - Zách tudta, hogy most olyan részeg, amilyen már nagyon régen nem volt. - Jópofa játék. Nagyon könnyű. Én mondok valamit, amit még soha nem csináltam, és ha maga már csinálta, akkor iszik egyet. - Mi az, amit maga nem csinált? - Van pár ilyen. Például még soha... - A férfi felé hajolt. Még közel volt hozzá, hogy Zách érezze a
parfümje illatát, sőt, érezze égő nyelvén, elég közel volt, hogy érezze a testéből áradó forróságot. - Még soha nem hagytam, hogy egy erotikus regényíró az íróasztalához bilincseljen és leszopjon. Zách torka összeszorult. Belenézett Nóra szemébe, és érezte, hogy elszántsága meginog. Még soha nem történt meg, hogy egy nő megbilincselte volna és bármit csinált volna vele. De ma este... lepillantott a poharára. - Ilyet soha nem csináltam. És nem is fogok. - Biztos benne? - Nóra lebámult rá. Zách kinyúlt, hogy megérintse a térdét. Nóra rákattintotta a bilincset a jobb csuklójára. - Ismerős? Gondoltam, hogy legalább egyszer használjuk valami jóra a tréfamestere ajándékát. - Magának elment az esze. - Maga pedig annyira felizgult, hogy alig kap levegőt. A pupillája kitágult, a bőre kipirult. És nem a whiskytől, ezt mindketten tudjuk. Zách a nő szemébe nézett, és nem szólt semmit. - Tizenhárom hónap, Zách. Soha többé nem kell félnie tőlem. Zach-ben halványan felködlött az emlék, hogy ott áll Nóra verandáján, és arra gondol, hogy ha ma este átlépi ezt a küszöböt, akkor nem a könyv miatt, de minden megváltozik kettejük között. Zách a kezébe fogta a poharat. Lenézett a borostyán-sárga folyadékra, aztán vissza Nóra szemébe. Ajkához emelte a poharat, és kiitta az italt. Nóra arcát hirtelen fültől fülig vigyor öntötte el. Egy pillanatra csupa mosoly volt. - Jó kisfiú. Ahhoz képest, amilyen részegnek gondolta magát, Nóra olyan gyorsan és pontosan mozgott, hogy szinte megrémítette Zach-et. A hátára döntötte a férfit, karját a feje fölé emelte, és csuklóit íróasztala lábához rögzítette. Szétterpesztett lábbal ráült a férfi hasára, kigombolta fekete selyempizsamáját, és hagyta, hogy lecsusszanjon a válláról. Zách érezte arcán a selyem lágy érintését, mielőtt Nóra félrehajította, rá az ő kabátjára. A pizsamafelső alatt a nő fekete melltartót viselt, ami többet mutatott, mint amennyit elrejtett. Zách nem tudta levenni a szemét a formákról, a sápadt bőrről és a vállakról. Nóra kezét a férfi pólója alá csúsztatta. A keze érintése Zách meztelen bőrén a férfi minden idegszálát megreszkettette. Nóra előrehajolt, és megcsókolta a férfi hasát. Lehúzta a sliccét, és egészen addig letolta a nadrágját, hogy kilátsszon a csípője. Zách élesen beszívta a levegőt, amikor Nóra ajka a csípőcsontját érintette. - Nóra... Nóra felállt, és egy ujját Zách ajkára tette. - Sorén mindig úgy hívott: „a szirénem” - suttogta, és a férfi fölé hajolt, alig pár centire az arcától. Azt mondta, olyan dolgokat művelek a számmal, amik bármilyen férfit letérítenének az igaz ösvényről. Nem szeretné tudni, mit értett ezen? Zách nem válaszolt, de úgy tűnt, ez Nórát nemigen érdekli. A férfi nyakánál kezdte és végigcsókolta az egész testét. Rövid sóhaj szakadt fel a férfiból, ahogy Nóra a szájába vette a farkát. Még a sok alkohol sem tudta elnyomni azt a gyönyört, amit Nóra nyelve, ajka adott neki. Haja sátorként borult az arcára. Fürtjei csiklandozták Zách hasát. Olyan rég... Olyan rég érzett valami ennyire intenzívet, ennyire éleset, hogy szinte összetévesztette a gyönyört a fájdalommal. Zách sóvárgott arra, hogy megérintse Nórát, de amikor megpróbálta, eszébe jutott a bilincs. - Nyugi, Zách. Csak élvezze - tartott Nóra egy kis szünetet, hogy ismét megcsókolhassa a hasát. Az egyetlen feladata most az, hogy megadja magát. Megadja? Már elfelejtette, hogyan kell. Nagy levegőt vett, és hátrahajtotta a fejét, ahogy Nóra tovább dolgozott rajta. Valami nagy nyomás kezdett ébredezni a csípője körül. - Nóra - figyelmeztette lihegve, de a nőnek nem volt rá szüksége. Zách megrezzent és elakadó sóhajjal elélvezett. Az alkohol és az orgazmus ködén keresztül látta, hogy Nóra ráül a combjaira. Fogta a whiskyt, és egyetlen hajtással lenyelte, azzal együtt, ami még a szájában volt. Lepillantott a férfira. - Imádom keverni az italokat.
Zách kinyitotta a szemét, és azonnal megbánta ezt a döntését. Megint lehunyta, amikor rájött, hogy nem a saját lakásán, hanem még mindig Nóránál van. Mély szégyenkezéssel ülőpozícióba küzdötte fel magát. A mozgás megremegtette így is sajgó koponyáját, és azzal a szerencsétlen mellékhatással járt, hogy felidézte az elmúlt éjszaka eseményeit. Nóra és ő... Nem, csak majdnem. Zách hátradőlt, és nyugtatta fáradt szemeit. Szégyen öntötte el, amikor eszébe jutott, hogyan adta meg magát a nőnek és hagyta, hogy... Egek, hagyta, hogy az írója leszopja. Zách ismét kinyitotta a szemét, és körülnézett. Teljesen felöltözve ült Nóra nappalijának kanapéján nem a hálószobájában. Hogy Nóra hol volt, arról fogalma sem volt. Felállt, és bekóválygott a dolgozószobába, de Nórát sehol nem látta. Fogta a mobilját, és hívott egy taxit, hogy kivigye az állomásra. Letette, és megtalálta a földszinti fürdőszobát. A tükörre Nóra egy cetlit ragasztott: Jó reggelt, Vén Hold! Katolikusok-Liverpool: 1:0. Zách letépte a cetlit, és a szemetesbe hajította. Észrevette, hogy Nóra hagyott neki egy fogkefét és egy levél aszpirint, gyorsan felhasználta mindkettőt. Amikor kinyitotta a fürdőszobai kisszekrény ajtaját, hogy visszategye a gyógyszert, szeme rátévedt egy orvosságos üvegre, amin Nóra neve állt. Tudta, hogy szemtelenül kíváncsi, de sajgó szeme elolvasta az üvegre írtakat. Mi a csudáért lenne szüksége Nórának béta-blokkolóra, ugyanarra a gyógyszerre, amit apja a szívpanaszai miatt szed? Zách nem akarta elhinni, hogy valaki, aki olyan életrevaló és élénk, mint Nóra, ilyen súlyos egészségügyi bajjal küzdhet. Zách reszkető kézzel visszatette az üveget, és becsukta az ajtót. Kibotorkált a fürdőszobából. A konyha felől zajokat hallott. Minden porcikája arra vágyott, hogy fogja a kabátját és eltűnjön, mielőtt bárki észrevenné, hogy felébredt. De tudta, hogy előbb-utóbb szembe kell néznie a másnap reggel kínosságával. És miután megtalálta azt a rémisztő gyógyszert, muszáj volt látnia Nórát, látni, hogy jól van. Nórát és Wesleyt a konyhában találta - azon szorgoskodtak, hogy reggelit készítsenek, azonban a módszer inkább csatához, mint közös munkához hasonlított. - Szentséges atyaúristen, Wesley - mondta Nóra tettetett méreggel. - A sajtos omlettben sajtnak is kell lennie, különben nem lenne más, csak sima rántotta. - Idefigyelj, asszony, egész Wisconsinban elfogyott a sajt az omletted miatt. - Wesley elütötte Nóra kezét, aki még több sajtot akart tenni az omlettre. - Teríts meg, és ne próbálj kuktáskodni! Nóra tányérokat vett elő a szekrényből, és Zách összerezzent, ahogy a kerámiaedények összekoccantak. - Nem használhatnánk papírtányért? - kérdezte, amint belépett a konyhába. - Az csendesebb. Nóra megfordult, és rámosolygott. Zách csupán barátságosságot és aggodalmat látott a tekintetében. Csak képzelte azt, ami kettejük között történt az éjjel? - Jó reggelt, Zách. Hogy érzi magát? - kérdezte Nóra. - Kávét - mondta Zách. - Kérem! - Kávét. Jól ismerem ezt az érzést. - Nóra töltött neki egy csésze feketekávét, amit Zách hálásan elfogadott. - Reggelizünk ebéd helyett. Csatlakozhatna. - Jól van, Zách? - Wesley háttal állt neki, a tűzhelyen serpenyő, kezében fakanál. - Úgy néz ki, mint akit alaposan megpatkoltak. Nóra fel kuncogott. - Mi az? - pördült meg Wesley. - Ezt lovakra szokták mondani. - Persze. - Amint Wesley megint hátat fordított nekik, Nóra pajkos mosolyt küldött Zách felé. A francba, nemcsak képzelte a tegnap éjszakát! - Jól vagyok - válaszolta meg Zách Wesley kérdését. - A macskajajos és tőlem undorodó Nóra nincs jól. - Amikor reggel nyolckor hazaértem, épp rókázott a fürdőszobában - mondta Wesley, és Nóra hozzávágott egy szalvétát. Wesley a fakanállal elütötte. - Szerintem mindkettejükre ráfér egy mise a bűnök zsoldjáról. - Misét nem kérnék, koszi. Csak valami olajos kaját - könyörgött Nóra. - Kibír a gyomra egy omlettet, Zách? - kérdezte Wesley.
Zách kényszerítette magát, hogy Wesleyre összpontosítson. A fiú vállán egy konyharuha volt, miközben szakértelemmel kavargatta a tojást. - Nem tudom, hogy képes vagyok-e bármit is enni... a következő egy hétben. A kávé jó lesz, köszönöm. - Mit csináltatok ti az éjjel? Hemingway-t vagy Faulknert játszottatok? - kérdezte Wesley. - Én inkább Oscar Wilde-ot - mondta Nóra. Zách felnézett rá, és Nóra rákacsintott. - Wilde... ír volt. Úgy tűnt, Wesley nem érti a célzást. Rátetette az omlettet Nóra tányérjára, és leült a saját reggelije elé. - Akármit is csináltunk, butaság volt, és soha többé nem fordul elő - mondta Zách. A mosoly eltűnt Nóra szeméből. Elkezdte piszkálni az ételt. Wesley egészségesen nagyot harapott a reggelijébe. - Készíthetek pirítóst vagy... Wesley kérdését a hűtőszekrény tetejéről szóló, éktelen csörgés szakította meg. - Szent Isten, ki lehet az? - A hang lyukat égetett Zách fejébe. Nóra és Wesley összenézett. Nóra felállt, levette a piros telefont a hűtőszekrény tetejéről, és elnémította a csörgést. Mielőtt felvette volna, megnézte, ki az. - A francba! Nem King az. - Ahogy Wesleyre nézett, szemében félelem bujkált, nagyobb, mint amit tegnap a dedikáláson mutatott. Zách ugyanezt a félelmet látta tükröződni Wesley szemében is. - Ez a... - kérdezte Wesley, és Nóra bólintott. Nóra gyorsan mély levegőt vett. - Igen, uram? - kérdezte, ahogy végül beleszólt a telefonba. Wesley felállt, és lassan az ajtó felé indult. - Wes? - mondta Nóra, és Zách hallotta, hogy megremeg a hangja. - Mi az? - kérdezte Wesley és szembefordult vele. - Sorén az. - Igen, tudom. Nóra halottsápadt volt. - Sorén téged keres. Veled akar beszélni. Wesley szeme döbbenetében tágra nyílt. - Miért? - Nem tudom. Beszélj vele, nagyon kérlek! Wesley látható vonakodással vette el Nórától a telefont. - Halló - mondta, és Zách együtt érzően összerezzent a fiú hangjában csengő fájdalomtól. Nóra összefont karral állt, a konyhapultnak dőlve. Wesley egy pillanatig hallgatott, majd kiment a konyhából, hogy hallótávolságon kívül kerüljön. - Mi a csudáról beszélgethetnek? - kérdezte Zách. - Nem tudom. - Nóra láthatóan komolyan aggódott. - Sorén és Wesley gyakran elcsevegnek? - Nem, még soha nem találkoztak, nem beszéltek egymással. Wes gyűlöli Sorent. - Nóra megint leült az asztalhoz. Egy örökkévalóság is eltelt (bár nyilván csak egy-két perc volt), mire Wesley visszajött a konyhába. Visszaadta a piros telefont Nórának. - Mit akart, Wes? - kérdezte Nóra. Zách nézte Wesley arcát. A fiú arca kipirult és félelmetes volt. - Megköszönte nekem. - Mit köszönt meg? - kérdezte Nóra. - Hogy tegnap lerángattam rólad azt a pasast. Azt mondta, hogy mivel már nincs abban a helyzetben, hogy megvédjen téged, hálás, hogy van valaki, aki vigyáz a biztonságodra. Nóra röviden felkacagott. - Ez nagyon is rá vall. Mit mondtál neki? - Azt, hogy szívesen. Nem igazán tudtam, hogy mit mondjak. Nóra, hogy tudhatott arról, ami történt? - Mindent tud rólam.
- Miért hívott fel engem? - Mert ő Sorén - mondta Nóra. - És hálás volt neked. Ilyen egyszerű. - Nem miatta rángattam el tőled azt a pasit, Nóra. Hanem miattad. - Tudom, igen. De Sorén... - Még mindig azt gondolja, hogy a tulajdona vagy, ugye? - Még mindig szeret. Wesley elfordult Nórától. Fogta a tányérját, és érintetlen omlettjét belezúdította a szemetesbe. Ahogy kifelé indult a konyhából, visszanézett Nórára. - Azt hittem, hogy ő már a múlt - mondta Wesley, és Zách meglátta a bánat és a féltékenység ikerdémonait Wesley arckifejezésében. - Nem tehetek róla, hogy nem akar a múltban maradni - mondta Nóra. Wesley elment, és Nóra megint elkezdte piszkálni az ételét. Egyetlen falatot sem evett. - Nóra, mondja, jól van? Nóra felállt, és reggelijét Wesleyé után küldte.- Jöjjön, Zách. Hazaviszem. - Nóra kinyújtotta a kezét. Zách a nő kezére nézett, de nem fogta meg. - Már hívtam egy taxit.
TIZENNEGYEDIK FEJEZET William a hátára lökte a nőt, és a feje fölé kényszerítette a karját. Olyan sokszor csinálta már ezt, hogy nem is kellett azon gondolkodnia, hogy mekkora erőkifejtés szükséges ahhoz, hogy fél kézzel leszorítsa, míg másik kezével az ágy lábához kötözte a nő csuklóit. Keményen megcsomózta a köteléket, de nem annyira, hogy akadályozza a vérkeringést a karjában. Fájdalmat fog okozni neki, de inkább levágná a saját karját, mielőtt kárt tenne benne. Lepillantott, és látta, hogy Caroline arca az ablak felé fordul. Napfény ömlött be, ettől a nő világos haja szinte fehérnek tűnt. Olyan volt, mint egy kecses galamb. Ahogy a férfi lassan belé hatolt, lágy sóhaj röppent fel a nő ajkairól. A férfi feje hátracsuklott és a nő torkából zokogó hang tört fel. A férfi kihúzta magát, és a nő felhúzta a térdét a mellkasáig, és oldalára gördült, karja még mindig össze volt kötözve a feje felett. - Nem tudom - válaszolta meg a kérdést, amit a férfi képtelen volt feltenni. - Sajnálom, uram. - Beszélj hozzám, Caroline. Mi a baj? - Nem tudom - mondta ismét a nő. Nagy levegőt vett, majd még egyet. Lassan ismét a hátára gördült. - Nem kell abbahagynunk. A férfi előrehajolt, kiszabadította a nő csuklóit, és a karjaiba vette, úgy tűnt, a mozdulattól minden felszabadult a nőben, amit addig visszafojtott. Szipogva dőlt a férfi mellkasának. A férfi olyan közel húzta magához, amennyire csak tudta anélkül, hogy fájdalmat okozna neki. Kimondta azt a két szót, ami a leginkább megrémítette. - Talán mégis... Nóra abbahagyta a gépelést, megropogtatta a kezét és a csuklóját. Legszívesebben mindent kitörölt volna, amit az imént írt. Igazi melodráma szaga volt. De a legtöbb széteső kapcsolat általában melodrámává fajult. A gyászban nincs méltóság - ezt Nóra túlságosan is jól tudta. Miután elhagyta Sorent, egy évig olyan volt, mint egy kísértet. Egy év kellett hozzá, hogy megunja saját fájdalmát, és megundorodjon tőle - attól, hogy napokon át koszos lepedőn feküdt, félig betegen. Fogott egy tollat, és elkezdte róni a mondatokat, a sorokat, amelyekből bekezdések lettek, a bekezdésekből oldalak, démon-oldalak, amelyeket képes volt kiűzni a saját lelkéből. Mégis, eddig még nem tudta ismét teljes mértékben uralni saját életét. Csak akkor, amikor az anyja előállt a végső ultimátummal - vagy felkel, vagy eltűnik a házból. Most az egyszer Nóra az anyjára hallgatott. Mindkettőt megtette. Megalázkodott Kingsley Edge, Sorén legjobb barátja és a Föld Alatti Világ Királya lábai előtt. Bármit megtenne, mondta Kingsley-nek, csak hogy legyen saját háza, ahol írhat és békében gyászolhat. - Bármit, chérie? - kérdezte Kingsley. - Tényleg bármit? - Csak egy állás kellene, Kingsley. Akár pincérnőként is felszolgálok a klubban vagy takarítok... nem érdekel. Kingsley felnevetett, és lebámult rá. A Sorennel töltött évek megtanították Nórát arra, hogy soha ne nézzen bele egy Dominátor szemébe, hacsak nem parancsolják meg neki. De aznap belenézett. Ránézett, és tudta, hogy a pokolban töltött egy év visszatükröződik a szemében ülő fájdalomban és kétségbeesésben, de ezek megkeményítették. - Non - mondta Kingsley, és Nóra álla alá nyúlt. Aztán elmosolyodott, és Nóra tudta, hogy életében most van a legnagyobb bajban. - Nem pincérnő. Nem szobalány. Nem szolgál soha többé. Sokkal jobb ötletem van... - Nor? Nóra odafordult és meglátta Wesleyt, amint a dolgozószobája ajtajában állt. - Helló, kölyök. Ne haragudj, elkalandoztam. Mi az? - Semmi. Hogy halad a könyv? - Jól, azt hiszem. - Tetszettek Zach-nek az új fejezetek, amiket elküldtél neki? - Nem tudom. Pár napja nem beszéltem vele.
Wesley bejött a szobájába, és leült a karosszékbe. Tanulmányozta Nóra arcát. Nóra gyűlölte a fiú barna szeme mögött megbújó intelligenciát. Egy ostoba gyakornokot kelleti volna felvennie. - Szombat este... valami történt kettőtök között, ugye? - Nem keféltünk, ha emiatt aggódsz. - Aggódom érted. - Túl sokat aggódsz. Jól vagyok. A könyv pedig jól alakul. Wesley felállt, és ránézett. Nóra a szemébe mosolygott. Soha nem kell hazudnia a fiúnak, amíg képes rámosolyogni. Szegény kölyök mindig bevette. - Jól van, átmegyek Josh-hoz. Majd jövök. - Tanuljatok keményen! Tanulj a kvadrátokról, az izotópokról meg ilyesmiről. - Te irodalom szakra jártál, nem? - Igen, meg erőszakra - emlékeztette a fiút, ahogy kitessékelte a szobából. Felállt, és járkálni kezdett; most jólesett neki a magány. A vonalas telefonra pillantott. Egész nap nem csörgött, se tegnap, se tegnapelőtt. Zách szombat óta nem beszélt vele, amikor kurtán- furcsán elköszönt tőle, és beült egy taxiba. Nóra e-mailen küldözgette neki az oldalakat. Zách megjegyzésekkel és javaslatokkal teletűzdelve küldte vissza őket, de személyes megjegyzést nem fűzött hozzájuk, se bátorítást, se sértést, semmit. Nóra tálcán kínálta fel neki a szíve darabjait, míg a férfi bekarikázta azt, ahol esetleg kimaradt egy vessző. Nóra elfordult a fekete vonalastól, és előkotorta a piros mobilját. Megnyomta a nyolcas gombot, az egyetlent, amit beprogramozott gyors-hívásra. - Oh Iá Iá - mondta Kingsley szokásos csábító hangán - Tehát a kimúlásáról szóló jelentések roppant eltúlzottak voltak. Vagy egy szellemmel beszélek? - Kibaszott Nóra Úrnővel beszél, aki unatkozik és dühös. - A szokásos énje. Miben lehetek szolgálatára? - Ki van a várólistámon? - Tout le monde, maitresse. Szinte mindenki. - Válasszon valakit, és szervezze meg. - Mais bien sár, ma chérie. Öt perc múlva jelentkezem. Alig telt el öt perc, és King telefonált egy névvel, egy címmel és egy időponttal: egy óra múlva. Nóra berohant a hálószobájába, és kinyitotta a szekrényét. Elővette ügyfele kedvenc jelmezét - egy méretre készített fehér Marlene Dietrich-öltönyt. Megigazította a világoskék harisnyatartót, felvette a zakót, és megállt a tükör előtt, hogy megigazítsa a nyakkendőt. - Nor? - A francba! - Nóra megfordult, és megpillantotta Wesleyt, aki ott állt a hálószobájában, sápadtan és hűvösen. - Azt hittem, tanultok. - Itthon hagytam a jegyzeteimet - mondta Wesley remegő hangon. - Visszajöttem értük. Nóra... - Nem kell. Kell nekem egy szabad este. Nóra fogta az öltönyhöz illő, fehér keménykalapot, de nem tette fel. Fogta a kabátját, a kulcsát, és a bejárati ajtó felé indult. - Nóra, azt mondtad, minden rendben van. - Rendben is van - mondta Nóra az ajtóban. - Kérlek, kérlek, vigyázz magadra! - Wesleynek a torkában akadt a hang. - Ne aggódj, kölyök. A hölgy százötvenhét centi és negyvenöt kiló. Simán kiütöm. És ki is ütöm. Felemelte a kalapot, és feltette a fejére. - Ne válj meg. Nóra még idejében ért a klubhoz, és a szokott helyére parkolt. Betette kabátját a ruhatárba, és a ruhatáron át vezető titkos bejáraton ment le a földszintre. Az utolsó ajtónál balra megállt, és nagy levegőt vett. Kinyitotta az ajtót, és képtelen volt elnyomni egy mosolyt. - Sheridan... - Nóra szinte dorombolta a lány nevét, amint belépett a szobájába a klubban. Sheridan Nóra szobájában az ágyon elnyújtózva feküdt - semmi mást nem viselt, mint fehér harisnyakötőt és mosolyt. Nóra csettintett újjával, és Sheridan az ágy szélére térdelt. Az elején Kingsley megtanította Nórának a fizetett, profi Domina, azaz Prodomme szabályait.
Kingsley nem volt strici, és soha nem engedte, hogy ha az ő idejére ment ki a játék, a munkavállalói nem szexelhettek a klienseikkel. Első szabály, hangsúlyozta erotikus francia akcentusával. Nem csókolja meg a klienseit. Ók megcsókolhatják... De csak a csizmája orrál. - Helló, úrnőm. Nóra kezébe fogta Sheridan arcát, és hosszú, mély csókot váltott vele. Shridannek eperize volt, és Nóra beszívta az ajkait. Kingsley és a szabályai hatástalanok voltak Sheridan Stratford, az Empire City, a legnépszerűbb tévésorozat szőke szépsége ellen. Sheridan csupán huszonhárom éves volt, de már két éve volt Nóra kliense. Azzal menekült Kingsley-hez négy évvel ezelőtt, hogy a vanília szex során képtelen orgazmust elérni. A Nórával való első együttlétkor Sheridan ötször is eljutott a csúcsra. Sheridan bedugta ujját Nóra harisnyatartójába, ahogy Nóra végigfuttatta ujjait Sheridan válláról a csípőjére. Sheridan bőre olyan makulátlan volt, akár a porcelán, arra várt, hogy Nóra megjelölje. De először... Nóra lenyomta Sheridant a hátára. Térdeivel szétfeszítette a lány combjait. A való világban ártatlan kék szemű szépsége és édes mosolya miatt Sheridan kiérdemelte az Amerika Kedvence titulust. Szinte minden szerepében szüzet játszott. Szűz? Sheridan tizennégy éves kora óta nem volt szűz, amikor az apja legjobb barátja a térdére fektette, jól elfenekelte, aztán ott, helyben megkefélte bizottsági tanácstag apja nagy tölgyfa íróasztalán. Sheridanben kialakult az extrém szex, az intenzív BDSM iránti vágy, és képtelen volt elérni az orgazmust, hacsak nem adta meg magát egy Dominátornak. Apja legjobb barátja magán hagyta Armani öltönyét, amíg elvette a szüzességét, így aztán mostanra Sheridan édes kis fétise a férfiöltöny lett. Nóra egyik kézzel a torkánál fogva leszorította Sheridant, míg az ajka a lány kicsi, de szépen formált mellét szopogatta. Nóra másik keze végigsiklott Sheridan lapos hasán, és ingerelte egyébként is megduzzadt csiklóját. - Nélkülem kezdted el. - Nóra belenézett Sheridan szemébe, miközben két ujját benyomta nedves testébe. - Bajba kerültem, úrnőm? Nóra hangosan, torokhangon felnevetett. - Akarsz bajba kerülni, kisasszony? Sheridan szerényen bólintott, és olyan édesen mosolygott, hogy Nórának minden önuralmára szüksége volt, hogy ne csókolja le azt a mosolyt az arcáról. - Igen, úrnőm - suttogta, és tovább mosolygott. Nóra felemelte a kezét, és arcul ütötte. Sheridan levegőért kapkodott, miközben Nóra megragadta a nyakszirtjén; ujjai belemarkoltak a lány szőke hajába, és az ágy végéhez vonszolta. Az ágy alól Nóra előhúzta híres, piros nádpálcáját. - Kérem a kezedet! - parancsolta Nóra. Sheridan letérdelt, és az utasítás szerint megragadta a fekete ágytámlát. Nóra ismét megtalálta Sheridan csiklóját, és dörzsölni kezdte. Néhány másodperc múlva Sheridan lihegni kezdett, és csípőjét Nóra keze felé nyomta. - Mondj egy számot egy és öt között! - parancsolta Nóra, és Sheridan felnyögött. Szegényke utálta ezt a játékot. Nóra soha nem mondta meg előre, mit kell megválasztania. Orgazmus egytől ötig? Verés egytől ötig? Sheridan kis keze idegesen markolászta az ágytámla fekete fémjét. - Öt, úrnőm? - szólalt meg ideges hangon. - Öt, kisasszony. - Nóra elhúzta Sheridantől a kezét. - Öt hurka. A lány rémülten felnyögött. Okkal, mert Nóra keményen és gyorsan lecsapott a nádpálcával a lapockái közé. A következő ütés a háta közepét érte. A következő a háta alsó részét. Nóra a fenekére még keményebbet ütött, a legkeményebbet pedig a combjára. Sheridan minden egyes ütésnél felkiáltott. Fájt. Persze, hogy fájt. Sheridan akkor szerette, ha fáj. Nóra a földre ejtette a pálcát, és végigfuttatta kezét Sheridan hurkás hátán. Sorenhez hasonlóan tudta, hogy lehet valakit brutálisan úgy megverni, hogy ne hagyjon nyomot. De Sheridan úgy
dédelgette a hurkáit és foltjait, ahogy valaha Nóra is. A nagyközönség azt gondolta, hogy Sheridan azért nem vállal meztelen jeleneteket, mert olyan visszafogott. Visszafogott? A lány egyszer engedte, hogy négy férfi kefélje meg egyetlen éjszaka alatt, miközben Nóra végignézte és instruálta őket. Nem, Sheridan csak amiatt nem vetkőzött nyilvánosan, amit Nóra privátim tett vele. - Elmondok egy titkot - suttogta Nóra, ahogy ujját végighúzta egy élénkpiros csíkon Sheridan hátán. Nóra becsússzant Sheridan és az ágytámla közé. Még egyszer gyengéden szívni kezdte Sheridan mellbimbóját. Mindkét kezével szétnyitotta a lány nedves szeméremajkait, és felnézett Sheridanre, aki levegőért kapkodott. Nem csak az öt hurkát választottad. - Nem, úrnőm? - Nem... öt ujjat is választottál. Sheridan megborzongott, ahogy Nóra először bedugta két, majd három ujját a testébe. Nóra arra gondolt, hogy vár egy kicsit, bekeni síkosítóval, de Sheridan annyira nedves volt, hogy a síkosító fölösleges lett volna. A negyedik ujj is benyomult. Végül Nóra megfordította a kezét, és benyomta a hüvelykujját is Sheridanbe, aki a döbbenetes gyönyörtől felsikoltott. - Ne merészeld, kisasszony! - figyelmeztette Nóra. Sheridan apránként levegőért kapkodott, ahogy kényszerítette magát, hogy ne élvezzen el. Nóra soha nem engedte, hogy magától elélvezzen... Csak utasításra tehette. Nóra szétnyitotta az ujjait, és mélyebbre nyomult. - Most - mondta Nóra, miközben kicsit megcsípte Sheridan csiklóját. A lány kétségbeesetten kiengedte a levegőt, miközben belső izmai vadul rángatóztak Nóra keze körül. Ahogy Nóra kihúzta a kezét, Sheridan felnyögött. Szinte bűn volt elfogadni Sheridan pénzét ezekért az alkalmakért. Nóra is szívesen fizetett volna jó pénz azért, hogy hallja ezt a hangot. - Elmondok még egy titkot, kis kisasszony. - Nóra ismét jól belemarkolt Sheridan hajába és lehúzta az ágyról. Előrelökte, úgy, hogy Sheridan vagy harminc centire szétvetett lábakkal állt, keze az ágyon. - Igen, úrnőm? Nóra összeszedte a kellékeket, mielőtt odaállt volna az ágy túlsó végére. Ledobott egy nádpálcát, egy korbácsot, egy sétapálcát, egy lovaglóostort és egy husángot - öt kínzóeszközt. Majd egyenes vonalban letett öt vibrátort, egyre növekvő méret szerint. - Nem is csak öt ujj volt - mondta Nóra, ahogy Sheridan a rá váró fájdalmak és gyönyörök előfutáraként lihegni kezdett. - Úrnőm... - lihegte Sheridan. - Csak egy óráért fizettem. Nóra felnevetett. Kelles számú szabály, maitresse... Adjon meg nekik mindent, amiért fizetlek, de egy perccel se többet. Nóra visszament Sheridanhez, megcirógatta a lány remegő hátát, megcsókolta reszkető vállát. - Csss... - utasította Nóra, ahogy egyetlen ujját végigfuttatta Sheridan gyönyörű arcán. - Amiről Kingsley nem tud, az nem fáj neki. Nóra levette a kabátját, és félrehajította. A sétapálcáért nyúlt, és Sheridan felnyüszített. Az a hang... minden percet megért, minden centet. Mielőtt az éjszaka véget ér, felnyitja Sheridant... A testét és a lelkét. Bizonyos napokon Nóra imádta a munkáját. Több órával később Nóra felhúzta a harisnyatartóját, és zsebébe gyűrte a nyakkendőt. Sheridan még mindig az ágyon feküdt, a lepedő a csípője köré tekeredett, és vékony, hurkákkal csíkozott háta és foltjai láthatóak lettek. - Nagyon ügyes voltál ma este, kisasszony - mondta Nóra. - Öröm volt veled lenni, mint mindig. A viszontlátásra. - Nóra? - szólt a lány, és Nóra megfordult. Sheridan felült, és a melléig húzta a takarót - különös gesztus volt ez, tekintve a szexet és a szado-mazo gyakorlatokat, amiken az utóbbi három órán át megosztoztak. - Mi az, Sher? - Nóra leült az ágyra a törékeny, sápadt szépség mellé. - Nem tudom, lesz-e viszontlátás. Férjhez megyek.
- Férjhez mész? Vannak, akik még férjhez mennek? Sheridan felnevetett. - Isten tudja, miért, de vannak. - Elmondtad neki... Sheridan bólintott. - Azt mondja... megpróbálja. Együtt dolgozunk rajta. Nem lesz olyan jó, mint te vagy, de hát ki is lenne olyan jó? Nóra helyeslően mosolygott. - Hiányozni fogsz, szépségem. - Nóra előrehajolt, és olyan szenvedéllyel csókolta meg a lányt, amit ritkán engedélyezett magának a klienseivel szemben. Visszahúzódott, és belenézett Sheridan tágra nyílt, fáradt szemébe. - De tedd, amit tenned kell. Biztos vagy benne, hogy muszáj? Sheridan vállat vont, és olyan aprónak és szomorúnak tűnt, hogy egy pillanatra Nóra olyan dühvel gyűlölte a vőlegényét, amit általában csak a Sorennel való vitáikra tartogatott. - Nem mehet ez így örökké, ugye? - kérdezte Sheridan. - Úgy értem, hogy kell, hogy legyen valami az életemben a munkán, a pénzen és azon kívül, hogy rád várok, hogy legyen néhány órád a számomra. Neked ott vannak a könyveid, Nóra. Én is szeretnék valami ilyesmit, valamit, ami mindennél fontosabb nekem. Meg tudod ezt érteni? Nóra bólintott, és nem szólt semmit. Homlokát Sheridan homlokához nyomta, és ott nyugtatta. Majd gyorsan homlokon csókolta, és felállt. - Hívj fel, ha meg kell mutatnom a pasinak, mi merre hány méter, kisasszony. Nóra az ajtó felé indult. - Nekem is hiányozni fog, úrnőm. Nóra megfordult, és úgy megbillentette a kalapját, akár a némafilmek sztárjai. - Legyél jó kislány !- mondta Nóra, és kilépett, mielőtt meggondolta volna magát. - Különben... Sheridan egész hazáig nem ment ki a fejéből. Nem mehet ez így örökké, ugye? Nóra bement a dolgozószobájába, és felkapcsolta az olvasólámpát. Kalapját a karosszékbe dobta, bekapcsolta a számítógépét, és megnyitotta könyve munkapéldányát. Eszébe jutott Zách, aki az elején azt mondta neki, hogy kudarcot vall. Eltűnődött, hogy talán a férfi lényének egy része még ma is ezt gondolja. Nóra lényének egy része ezt gondolta. De nem vall kudarcot. Megmutatja Zachnek, hogy kicsoda is ő. Nóra Sutherlin író, mégpedig jó író. És amint befejezi a könyvét, és aláírja a szerződését, végre elmondja a férfinak, hogy Domina volt... Egy volt Domina. Hátradőlt a székében és ásított. Újraolvasta a részt, amin korábban dolgozott. Úgy döntött, hogy nem tetszik neki, így kitörölte, és újrakezdte.
TIZENÖTÖDIK FEJEZET
Z
ách kihúzta irodai nyomtatójából Nóra legutóbbi fejezetét, és felkapta piros tollát. Átfutotta a
sorokat, és fáradtan megdörzsölte az orrnyergét. Beszélnie kell Nórával a legutóbb átküldött fejezetekről. Jól haladtak, de Zách attól félt, hogy Nóra ismét eltéved. Nyilvánvalóan szerelmes volt a figuráiba, és annyi időt akart velük tölteni, amennyit csak lehetett. De merengései lelassították a történetet. Zach-nek muszáj lesz feladnia, és szembe kell néznie vele. Öt nap telt azóta az éjszaka óta. Még mindig nem tudott úgy gondolni rá, hogy ne gyűlölte volna magát jobban minden alkalommal, amikor eszébe jutott, hogy képtelen volt nem megérinteni Nóra arcát... A bőre olyan puha volt meleg... És mennyire szerette volna kibontott hajjal látni... Kihúzta a tollakat, és hagyta leomlani a fürtöket... És Nóra hangja szinte belé hatolt, és olyan tüzet élesztett fel benne, amiről azt hitte, hogy már rég kihalt. Felemelte a fejét, fogta a telefont, és tárcsázott. Két csöngés után Wesley vette fel. - Nóra nincs itt, Zách. Akar üzenetet hagyni? - Nála van a mobilja? Tudja, hol van? - Az irodájában, Zách. Zách felpillantott, és meglátta Nórát az ajtóban. Nóra kétszer kopogott a nyitott ajtón, majd várt. - Hagyja, Wesley. Itt van. - Zách letette. - Hogy van, Nóra? - Beszélnünk kell a szopásról. Zách felállt, és sietve megkerülte az íróasztalát. Behúzta a nőt az irodába, és becsukta mögötte az ajtót. - A könyvemben levő szopási jelenetről - Ahogy Zách megint leült az íróasztalához, Nóra megemelte a hangját. - Egyszer a síita visz. Tudja, ugye? - Fogalmam sincs, miről beszél. Azért jöttem, hogy a könyvemről beszéljek a szerkesztőmmel. Még van szerkesztőm, ugye? - Persze. A héten sok volt a dolgom. - Annyi, hogy rám se bagózott. - Mindenre válaszoltam, amit küldött. - Igen, megjegyzésekkel és udvarias javaslatokkal. Nincs szükségem udvarias javaslatokra. Az udvariasság nem sokat segít rajtam. Honnan tudjam, mit csinálok jól, ha nem mondja meg, mit csinálok rosszul? Az kell, hogy megint dühös legyen, ne pedig udvarias. Azt hiszem, jobban szerettem, amikor gyűlölt. - Soha nem gyűlöltem. - Zách kény szeri tette magát, hogy belenézzen a nő szemébe. Nagy levegőt vett, és kiegyenesedett a székében. - Soha nem gyűlöltem se magát, se a könyvét. Csak... szombat este... Nóra kinyitotta a száját és felemelte a kezét. - Ami a szombat estét illeti... - kezdte újra Zách. - Bocsánatot kell kérnem. Nóra tágra nyílt szemmel, meglepetten nézett rá. - Zách... - Kérem, hadd fejezzem be. Rettentően sajnálom, ami történt. Túl sokat ittam, és még mindig nem tértem magamhoz Grace utolsó e- mailje után. Tudom, hogy ez nem érv. Nem kellett volna kihasználnom abban az állapotban, őrültség és felelőtlenség volt a részemről... - Zách, most komolyan. Ezt abba kell hagynia - mondta Nóra, és felnevetett. Zách csak bámult rá. Nóra megrázta a fejét. - Tudja, miért vagyok itt? Hogy bocsánatot kérjek magától - mondta Nóra. - Mégis miért? - Azt hittem, hogy azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek azért, mert kihasználtam abban az állapotában, de nyilván én vagyok itt az áldozat. Ez újdonság nekem, ez az áldozatszerep. Nem
vagyok benne biztos, hogy tetszik. - Nóra, a szerkesztője vagyok. - Igen, a jóképű szerkesztőm az előkelő brit akcentusával, a jégszínű szemével és a teniszezőkarjaival, amin az erek a csuklótól a könyékig futnak. Ó, nem, kérem, soha többé ne kényszeresen arra, hogy leszopjam, Mr. Easton. Ez rosszabb sors, mint a halál. - Ez nem valami hülye vicc. - Nem, nem vicc. Hanem szopás. - Abbahagyná, hogy ezt mondogatja? - Jól van. Fellációt hajtottam végre magán, lekaptam, kapott tőlem egy Oscar Wilde-ot. De nevezze, aminek akarja, Zách, az íróasztalomhoz bilincseltem, és visszaszoptam Angliába. És valamilyen oknál fogva maga nem örül, hogy ez megtörtént. Ez egy kicsit, már megbocsásson, de leszívja az egomat, mondjuk, azért túlélem valahogy. Viszont azt szeretném tudni, hogy miért veszi annyira magára az egészet. Zách hátradőlt a székben, és magában gyorsan összeszámolta, hány nap múlva ül fel a Kaliforniába tartó gépre. Ha most egy Kaliforniába tartó gépen ülne, vagy egy gépen, ami mindegy, hová megy, nem kellene élete legmegalázóbb beszélgetését lefolytatnia. - Azért veszem magamra, mert tíz év óta azon az éjjel voltam először intim helyzetben más nővel, mint a feleségemmel. Ez talán elég kispolgári dolog a maga számára, de attól tartok, hogy én egy roppant kispolgári alak vagyok, amikor a hűtlenség kerül szóba... - Grace továbblépett. Zách figyelmen kívül hagyta a megjegyzést. - Nem szólva arról, hogy kihasználtam egy nőt, aki felett némileg hatalmam is van. - Hatalma? Azt gondolja, hogy hatalma van felettem? Ha hatalma lenne fölöttem, azt sem tudná, mihez kezdjen magával. Maga segít abban, hogy a könyvemet kiadható formába öntsük. Pontosan annyira dolgozik nekem, mint amennyire én magának. - Hatalmamban áll, hogy eldöntsem, kiadják-e a könyvét. Csakis az enyém a végső döntés. Nóra felállt, és megkerülte az íróasztalt. Felült rá, és keresztbe tette a lábát. Térde és combja Zách szemmagasságába került. Zách nem volt hajlandó a nő lábára pillantani, a neccharisnyájára, a piros miniszoknyájára és a térdig érő csizmájára. Belenézett Nóra szemébe és várt. - Ha most megkötözném, hátradönteném, és vasárnapig kefélnénk ezen az elegáns mahagóni íróasztalon, amíg kettéáll a füle... Aláírná a szerződésemet? - kérdezte Nóra. - Egyáltalán nem. És ez nem is fog megtörténni. - Zách az agya hátsó zugába száműzte a Nóra szavai által felidézett képeket. Nóra lecsusszant az íróasztalról, és térdre ereszkedett Zách előtt. - Mi lenne, ha a következő három hétben minden nap lepippantanám a legjobb tudásom szerint? Akkor aláírná a szerződésemet? - Nóra, szexuális szívességekkel nem vehet szerződést magának. - Zách felhúzta Nórát a földről. Mondtam, hogy nem írom alá, amíg el nem olvastam az utolsó lapját is, és ezt komolyan gondoltam. - Tudom, hogy komolyan gondolta. Épp ezt mondom. Egy kisstílűbb férfit lehet, hogy le tudnék kenyerezni szexszel, egy középszerű szerkesztőt. De mindketten tudjuk, hogy ha tízszer szexeltünk volna szombat este, akkor sem írná alá a szerződésemet, ha a könyv nem lenne tökéletes. Lehet, hogy kevesebbet gondol rólam, vagy inkább magáról, de ugyanúgy olvasná el a könyvet, ugyanazokat a hibákat látná meg, ugyanúgy azt gondolná, hogy javításra szorul. Csak fél szemtől szemben szemétnek lenni velem, mert azt hiszi, azt gondolom, hogy a szombat este miatt teszi. Legyen olyan szemét velem, amennyire csak akar, Zách. - Előrehajolt, és a férfi szemébe nézett. Szeretem, ha szemétkednek velem. Zách belenézett Nóra szemébe, és látta, hogy éj sötéten ég a tekintete. Ott táncoltak benne tetteinek árnyai és árnyékai - olyan tetteké, amelyeket Zách nem tudott és nem is akart elképzelni. Zách bólintott, és elkapta a tekintetét. - Rendben van. Sajnálom, hogy ezen a héten csalódást okoztam. - Felállt. - Mostantól fogva a legbecstelenebb, legfaragatlanabb, legkeserűbb és legkötekedőbb énemet fogom nyújtani - ígérte
ünnepélyesen. - Egek, imádom, ha egy férfinak kiterjedt a szókincse. - Nóra karjait Zách nyaka köré fonta. Annak ellenére, hogy szerette volna, ha Nóra így marad, Zách lehúzta magáról a nő karját. - De ez nem fordulhat elő - mondta Zách. - A szombat este még egyszer nem fordulhat elő. - De igen, és elő is fog, néhány nap múlva. A szombat este hetente legalább egyszer előfordul. - Ne vicceljen már. Tudja, hogy értem. - És maga tudja, hogy igazam van. Kefélhetnénk, amennyit akarunk... - Talán én nem akarok. Nóra egy lépést tett hátra és Zách átkozta magát azért, hogy képtelen úgy kimondani, amit gondol, hogy ne bántsa meg a nőt. - Zách, hány pohárral ivott meg szombat este? Mégis sikerült elélveztetnem, legyünk őszinték, minimális erőfeszítéssel. Ne tegyen úgy, mintha nem vonzódna hozzám. - Vonzódom vagy sem, nem feküdhetünk le egymással. És nemcsak a könyv miatt. Nóra közelebb húzódott. Úgy tűnt, tanulmányozza a férfit. - Úgy viselkedik, mintha félne tőlem, Zách. De egyáltalán nem fél tőlem, ugye? - Rettegek magától. - Nem, nem retteg. Ismerem a fajtáját. Imádják a nőket, piedesztálra helyezik őket, azt gondolják, törékenyek és tökéletesek. Ezért van, hogy bár megbilincselve feküdt a hátán szombat este, maga kér bocsánatot. Zách... maga önmagától fél. - Én nem... - De igen. Soha nem ismertem még felnőtt férfit, aki ennyire félt volna a saját vágyaitól. Mi történt magával? Mit tett, amiért olyan nehéz elengedni magát? - Ennek a beszélgetésnek vége van. - Mondja el. Bármi is az, higgye el nekem, én elkövettem nagyobb szörnyűségeket is. - Higgye el, Nóra, ilyesmit soha nem követett el. - Grace miatt, ugye? Mit csinált vele? Nóra szavai ököl csapásként érték, de képtelen volt azt mondani neki, hogy hallgasson. Tudta, hogy bármilyen fájdalmat is okoz neki a nő, megérdemli. - Kérem - suttogta. - Tudja, hogy kell könyörögni. Kezdetnek jó. - Hagyjuk abba a játszadozást! Én nem hasonlítok magára. - Jobban hasonlítunk, mint amennyire beismeri. - Én nem lehetek... - Zách elhallgatott, a megfelelő szót kereste - szabad\ mint maga. - De lehet! - Nóra még egy lépéssel közelebb lépett. - Megmutathatom, ha megengedi, azt a világot, amiben én élek - még soha nem látott olyan szabadságot. Olyan szabadságot, Zách, amit elképzelni sem tud. Próbálja meg! - Nem tudom. - Ismét erőt vett rajta a szomorúság. - Jöjjön velem - mondta Nóra. Zách érezte, hogy Nóra szavainak bűvkörébe kerül. - Hadd mutassam meg, milyen az élet, ha megélik minden pillanatát. Nincs múlt, nincs jövő, csak az az egyetlen, tökéletes pillanat, amelyben vagyunk, és nincs bűntudat, nincs szégyen és egyáltalán nincs mitől félni... Zách lehunyta a szemét, és megpróbálta elképzelni Nóra világát, de csak sötétséget látott, és a frissen kicsordult vér fémes szagát érezte. - Sajnálom. Nóra még mindig nézte, amikor kinyitotta a szemét. - Bassza meg a sajnálatát! - mondta Nóra dühös tekintettel, és sarkon fordult. - Meg kell írnom egy könyvet.
TIZENHATODIK FEJEZET Három hét van hátra...
- Miért maradtál velem? - kérdezte William. Ujjhegyét végighúzta egy hurkán, amely a nő egyik vállától a másikig húzódott. Caroline megfordult az ágyban, hogy szembenézzen vele. - A weinsburgi feleségek miatt - mondta, mintha ez lenne a legtermészetesebb válasz az egész világon. - Attól tartok, nem ismerem a hölgyeket. - William végigfuttatta kezét a nő csípőjén, aki megrázkódott az érzéstől. Minden fájdalom ellenére, amit William okozott neki, minden alkalommal legalább ugyanannyi gyönyört is okozott neki. - Lehet, hogy csak legenda az egész. Én szeretem azt hinni, hogy léteztek. Valaha a német Weinsburg városa ostrom alatt volt. Az ellenséges uralkodó veszélyes volt, de nem könyörtelen. Amikor a város eleste elkerülhetetlen volt, Weinsburg város férfiemberei könyörögtek asszonyaik életéért, hogy engedjék meg nekik, hogy elmenekülhessenek. Az uralkodó engedett, és hagyta, hogy a nők elhagyják a várost, annyi értékkel, amit a vállukon el tudtak vinni. Eljött a nap, a város kapui megnyíltak, és az uralkodó döbbenten nézte, amint a nők átbotorkáltak a kapun, szinte összeroskadva férjeik és a kincsek súlya alatt, akiket a hátukon cipeltek. Az asszonyok szeretete láttán az uralkodó elszégyellte magát, és kijelentette, hogy mindannyiuk életét megkíméli. - Olyan nők miatt maradtál velem, akik talán léteztek, talán nem? - kérdezte William. Kinevette, ahogy szokta. Caroline odanyúlt, hogy megsimogassa a férfi arcát, aztán visszahúzta a kezét. A férfi jól kitanította, hogy soha ne érintse meg az engedélye nélkül. Voltak pillanatok, amikor William megbánta, hogy milyen jól megnevelte. - Minden nap megküzdesz egy ellenséggel, akivel én nem küzdhetek meg veled vagy érted. De ha van esély átmeneti haladékra, akkor a világ végéig is elviszlek a hátamon, csak hogy végre nyugalomra lelj. William lemosolygott a húszéves gyermekre, aki jobban szerette őt, mint amennyire ő képes lett volna, vagy valaha is megérdemelte volna. - De mi van, ha az ellenség, akivel szerinted megküzdök, egyáltalán nem is ellenség?- kérdezte, és kinyúlt, hogy kezébe vegye a nő arcát. Kényszerítette, hogy a szemébe nézzen, egy pillanatra hagyta, hogy szeme a legsötétebb vágyaival teljen meg. - Mi van, ha az ellenség én magam vagyok? Caroline meg sem rezzent azon, amit hallott. A férfi erre is megtanította. - Akkor önmagadtól foglak megmenteni. Szegény Wesley, gondolta Zách. Az a szerencsétlen, holdkóros szerelmes vajon tudja-e, hogy ő az ihletője Nóra legutóbbi. reménytelen, szerelemtől bódult hősnőjének? Vajon Nóra maga tudta? Önmagadtól foglak megmenteni... Szinte hallotta, hogy Wesley ugyanezeket a szavakat mondja Nórának. Wesley még nem jött rá, hogy nem lehet megmenteni valakit önmagától, ha nem akaija, hogy megmentsék. Zách azt akarta, hogy megmentsék. Próbálta felidézni Grace képét, aki tizenöt centivel alacsonyabb volt nála és pihekönnyű, próbálta maga elé képzelni, amint megpróbálja a hátára venni őt. Egyszer lett volna alkalma rá, hogy megmentse. Aznap, amikor Zách mesélt neki a Royal House-os állásról és arról, hogy az Államokba költözik. Egyetlen mondattal megmenthette volna: „veled megyek”. Vagy akár egyetlen szóval: „ne”. Zách megnyitotta az e-mailjeit. Nóra felezze el ezt a fejezetet, vagy én felezem el. Így vagy úgy, a felének mennie kell. Megbánás nélkül elküldte a levelet. Nóra tényleg jobban dogozott, ha brutálisan őszinte volt vele. Nem kellett egy bókba belerejtenie a kritikát. Nóra nem akart bókokat. Azt akarta, hogy jobb legyen a könyve.
Zách becsukta a laptopját. Kinyújtózott a pamlagon, és körbenézett a lakásában. Grace elborzadt volna az egyszerűsége láttán. Ha valaha is látta volna, azzal ugratta volna, hogy a minimalizmus nem azt jelenti, hogy üres. De amikor Zách New York-ba jött, tudta, hogy ez csak egy rövid időre szól. Nagyjából nyolc hónapot tölt a keleti parti irodában, amíg a mostani Los Angeles-i főszerkesztő leadja az utolsó projektjét is, és ő ismét egy másik városba költözik. Nem látta okát, hogy miért ne ragaszkodjon a legkevesebbhez. A lakásban egy pamlag, egy ágy, egy tévé volt, amit csak időnként kapcsolt be az evertoni focimeccs miatt, és egy vonalas telefon, amelyet a földön tartott. Miért is legyen étkezőasztal a nappaliban? Nem lesz más belőle, mint még egy nyavalyás doboz, ha költözni kell. Fogta a sörét, és belekortyolt. Csak este hét óra volt, hétfői nap, és máris olyan kimerült volt, hogy azt gondolta, elteszi magát másnapra. Csupán férfiúi hiúsága akadályozta meg, hogy ilyen korán lefeküdjön aludni, akár egy vénember. Még a hatvannyolc éves özvegy apja sem feküdt le soha nyolc óránál korábban. Apja felidézett egy félelmetes képet az agyában - a gyógyszert Nóra fürdőszobai kis-szekrényében. Még mindig nem akarta elhinni, hogy Nóra olyan beteg lenne, mint amennyire a gyógyszerből következtetni lehet rá. Talán csak a betegség enyhébb formája, szívritmuszavar vagy valami, ami ártalmatlan és jól kezelhető. Próbálta lebeszélni magát a félelemről, de nem igazán tudta elhessegetni. Zách fogott jó néhány papírlapot Nóra regényéből, és átfutotta az oldalakat. Miért maradsz velem? Ezeket a szavakat soha nem mondta ki Grace-nek, bár házasságuk szinte minden napján ott visszhangzottak a fejében. A házasságuk rettegéssel és szégyennel kezdődött. Aztán idővel átalakult valamivé, ami nélkül már nem akart élni. Zách tudta, hogy ő maga miért maradt. És Grace? Felállt, megmasszírozta a nyakát, és próbált néhány percre valami másra vagy másvalakire gondolni. De csakis Nórán járt az agya, és ez egy még veszélyesebb irány volt. Nóra... Egy hét telt el azóta a részeg, őrült este óta. Eszébe jutott, milyen érzés volt Nóra ajka a bőrén, a tudat, hogy megint egy női kéz érinti, milyen furcsa volt egyszerre ébernek lenni, öntudatánál lenni és nem arra gondolni, hogy elveszíti Grace-t, egyáltalán, semmi másra nem gondolni, csak arra, amit Nóra csinál, és amit legszívesebben hagyna, hogy addig csinálja, amíg meg nem hal. Csak utána jött a bűntudat - a bűntudat, hogy pár percre megengedte magának, hogy ne érezzen bűntudatot. Zách gyors számításokat végzett magában. New Yorkban este hét óra, az Londonban éjfél. Tudta, hogy Grace még ébren van. Éjszakai bagoly volt, a legrosszabb fajtából: hosszan szunyókált délután, amikor hazajött az iskolából, majd túlságosan sokáig maradt fent olvasni. Zách fogta a telefont, és tárcsázott. Egyszer kicsengett, de nem vették fel. Még egyszer, de még mindig nem szólt bele senki. Zách szíve minden egyes válasz nélküli csengésnél egyre mélyebbre süllyedt. A hetedik és nyolcadik kicsengés között Zách azt suttogta: „Hiányzol, Gracie”, majd letette a telefont. A telefon mellett ült a földön, és a kezébe temette az arcát. Éjfél van és Grace nincs otthon. Hétköznap van, másnap iskola, és nincs... Egy borzalmas pillanatra belehasított a kép, amint egy másik férfival van. De tudta, hogy nem lehet dühös vagy féltékeny. Azután az éjszaka után Nórával minden jogát elveszítette, hogy megbántott legyen. Nóra... Eszébe jutott, mit ajánlott fel neki, amikor múlt csütörtökön bement az irodájába... hogy lássa meg azt a világot, amiben ő él, hogy lássa, milyen bűntudat vagy korlátozások nélkül élni. Irigyelte Nóra szabadságát. Eltűnődött, hogy titokzatos, volt szerelme, Sorén volt-e Nóra élet vidámságának forrása. Amikor az első nap leültek a könyvön dolgozni, Nóra azt mondta, hogy Sorén birtokolta őt. Zách nem tudta elképzelni, hogy ez mit jelent, miféle kapcsolat lehetett ez. De talán csak az képes értékelni a szabadságot, aki szolga volt. Hadd mutassam meg, milyen az élet, ha megélik minden pillanatát. Nincs múlt, nincs jövő, csak az az egyetlen, tökéletes pillánál, amelyben vagyunk, és nincs bűntudat, nincs szégyen és egyáltalán nincs mitől félni... Nincs bűntudat, nincs szégyen, nincs félelem - Zách már el is felejtette, milyen a három
legállandóbb és legkegyetlenebb kísérője nélkül élni. Nóra tényleg képes lenne rá? Csupán néhány percnyi szabadság is megéri az árat, amit fizetnie kell érte. Zách lepillantott a tehetetlen telefonra, körülnézett az üres lakásban, és gyorsan döntött. Felállt, és fogta a kabátját. Egy perc alatt kirohant az épületből, és tíz perc múlva már a vonaton volt. Nem lesz belőle a saját apja, mondta magában. Ma este nem. Harmadik közös reggelükön a nő a férfi ágyában ébredt, de üresen találta. Lassan felült, vigyázva, hogy ne fájjon még jobban sajgó és foltokkal borított teste. A tegnap éjjel volt az eddigi legdurvább, és mégis, elmosolyodott az érzéki bűnök gondolatára, amiket a férfi a teste ellen elkövetett, öt éven át mentálisan felkészítette arra, hogy egyszer majd mit fog megkövetelni tőle, amikor végre elhálják a kapcsolatukat. Habár tudta, hogy bekövetkezik, mások fájdalmait végig is nézte, de nem igazán tudta, mennyire fog fájni, amíg az első csapás nem érte szűz hátát első közös, szeretőként eltöltött éjszakájukon. Másnap hurkákkal a testén, vérrel a combján és a lepedőjén ébredt, de első gondolata nem a megbánás vagy a félelem volt, hanem az, hogy mindez megérte a várakozás, a fájdalom és az áldozat, amely most egyáltalán nem is tűnt annak. A férfihoz tartozott, és ez most már örökké így lesz. Ezeket a szavakat a férfi mondta ki, de most azt érezte, hogy ugyanezeket dalolja a bőre. A nyakán, amit a nyaka köré erősített, most már a szívét fogta satuba. Nyakához emelte a kezét, de csupasz volt. A férfi levette róla a nyakörvet, amíg aludt. Tudva, hogy még nem vár el tőle teljes megadást, a lány felállt az ágyról, és követve a zubogó víz hangját, eljutott a fürdőszobába. A férfi a zuhany alatt állt, és a lány engedély nélkül csatlakozott hozzá a párás víz alatt. A férfi nem volt dühös. Tudta, hogy nem lesz az. Ez a férfi mindenkit idegesített, akit ismert az intelligenciája, impozáns testmagassága és ereje, földöntúli szépsége de ő maga a hús és a földi vágyak embereként ismerte, aki felfoghatatlanul szerette őt. Ismerte a férfi kedvességét, nagylelkűségét, és habár minden idegszála reszketett a félelemtől, amikor megkötözte őt éjszaka, a félelem alatt a bizalom mély óceánja húzódott meg. Öt éven át azt tanította neki, hogyan bízzon benne. És ahogy a férfi lehajolt, hogy megcsókolja, belekacagott a szájába, büszke volt arra, hogy milyen jól megtanulta a leckét. A férfi keze, amely ma reggel olyan gyöngéd volt, mint amennyire brutális előző éjjel, teste minden szegletét felfedezte. A lány végigszántott ujjaival a férfi haján, és hátrasimította. Amikor a férfi szája a nyakára vándorolt, és kihörpintette torka mélyedéséből a vizet, a lány ugratni kezdte. - Se játékszerek, se láncok - most hogy fogsz uralkodni rajtam? Olyan gyorsan történt, hogy még csak nagy levegőt sem tudott venni. Teljes erőből arccal a zuhanyzó falának szorították. Először nem ijedt meg. - Így - suttogta a férfi a fülébe. - Pontosan így. És benyomult a nő testének egyetlen részébe, ahova még nem hatolt be. A fájdalom minden korábbit felülmúlt, amit valaha okozott neki. Kiabált, torokhangon sikoltozott formátlan, töredékes szavakat. Szavakat, melyeket szétszaggattak, úgy, ahogy őt szétszaggatták. Tudta, hogy valahogy le lehel állítani, de fájdalmában és kínjában elfelejtette. Ajkán vért érzett, és rájött, hogy beleharapott saját karjába. A férfi tovább döfködte, és a lány könnyei összekeveredtek az arcán lefolyó vízzel. Aztán olyan gyorsan vége volt, amilyen gyorsan elkezdődött. A férfi kihúzta magát belőle, és ott hagyta őt a zuhanyzóban. A lány lába felmondta a szolgálatot, teste a földre rogyott. A víz folyamatosan ömlött rá. Amikor a férfi visszajön hozzá, már fel volt öltözve. A lány lassan kényszerítette magát, hogy felnézzen rá, és üresen kongó hangon azt suttogta: - Elfelejtettem a menekiilő szavamat. A férfi szemében irtózat villant. Lassan letérdelt a földre, úgy, mintha imádkozni akarna. A lány felé nyúlt, de az ösztönösen hátrahőkölt félelmében. A férfi várt és nem mozdult, hogy még egyszer megérintse. Végül a lány lassan felhúzta magát. A férfi szétnyitott neki egy törülközőt, és ő belebújt, nekidőlt a férfinak, ahogy az köré csavarta a lepedőt. Felkapta, és bevitte a hálószobába. Az ablak melletti karosszékbe ült le, és magához szorította a lányt, addig ringatta erős karjaiban, amíg sírt. Nem kért bocsánatot, és a lány nem is várta el tőle. Soha többé nem felejtette el a menekülőszavát.
Nóra kis vigyorral ajkain végigolvasta a szavakat, mielőtt sóvárgó mosollyal kitörölte az utóbbi egy óra termését. Megnyitotta az e- mailjeit, és új megjegyzéseket talált Záchtól a legutóbbi fejezetekhez. Habár Zach-nek tetszett az irány, megint támadó üzemmódba kapcsolt, és Nóra nem tehetett róla, de vigyorogva olvasta végig szarkasztikusabb megjegyzéseit. Nóra, bocsásson meg a nyomtatásra előkészítésért, de ki kell mondani: megint megerőszakolta a pontosvesszőt. A pontosvessző nem provokált semmit, akármilyen öltözék is volt rajta. Ha nem tudja, hogyan kell használni a központozást, akkor felejtse el, úgy, ahogy van, mint faulkner, és majd azt játsszuk, hogy direkt volt. Harapj belém, Easton, mondta magában Nóra, ahogy kijavította a szexuálisan kompromittált pontosvesszőt a tizennyolcadik fejezetben. Komolyan, harapj belém! Norci, Arisztotelész szerint a jellem maga a cselekmény. Arisztotelész halott, nem árthat magának. Én élek, és én járhatok. A cselekmény az cselekmény. Keressen magának cselekményt, és ragaszkodjon hozzá! Ártani akarsz nekem, Zách? Szeretném látni, ahogy megpróbálkozol vele. Nóra felpillantott, amikor Wesley belépett a dolgozószobájába. Elmosolyodott, de a fiú nem viszonozta. Csak letette a piros mobilt az asztalra, megfordult, és kiment. Nóra megkönnyebbülten látta, hogy az egyetlen nem fogadott hívás Kingsley-től érkezett, és nem Sorentől. Visszahívta, de nem csupán udvariasságból. - Bonjour, ma chérie, ma be He, mon canard - kezdte Kingsley, amint felvette. - King, még ha a kacsájának is nevez, az sem változtat a tényen, hogy elfoglalt vagyok. - Túlságosan elfoglalt egy tízezer dolláros estéhez egy kedves barátjával? - Mondja meg neki, hogy vagy húszezer, vagy mehet a várólistára. - Akkor várólista. - Végül is gazdasági válság van. Mondja meg neki, hogy mesélje el a feleségének, mennyit fizetett ki nekem a tavalyi évben. Emiatt annyi seggberúgást fog kapni, amivel kihúzza addig, amíg befejezem a könyvet. - Átadom jókívánságait a gerlepárnak. Nóra letette, és kiment a dolgozószobából. Követte a gitár hangjait Wesley szobájába. - Ez szép. Mi ez? - kérdezte. - The Killers. - Wesley abbahagyta a gitározást, és megigazította a kápót. - Ismered őket? - Ha a Pearl Jam Ten című albuma után jöttek, akkor valószínűleg nem. Wesley ránézett, és felnevetett. - Egy kicsit utána. Ma este elmész itthonról? - Nem. Hanyagolom Kinget. Három hét múlva, ha Zách aláírja a szerződésemet, felveszem a legszebb tűsarkúmat, és egyszer és mindenkorra széttaposom vele a piros telefonomat. Wesley elmosolyodott, és belefogott egy dalba. Nóra kifelé indult. - És ha nem írja alá? - kérdezte Wesley. Nóra belegondolt a borzalmas lehetőségbe, hogy miután Zách végigolvasta a befejezett regényt, azt gondolja, hogy nem üti meg a Royal House színvonalát. - Akkor azt hiszem, a forró drótnak kicsit tovább kell forrónak maradnia. Nóra nézte Wesley arcát. - Kedvelem Zach-et - mondta Wesley. - Először nem kedveltem, de most már kedvelem. Nagyon rendes pasas. Nóra félrehajtott fejjel nézett rá. - Egyetértek. Teljes szívemből. - Szerintem szólnod kéne neki a... ööö... a másik állásodról. Nóra gyomra összeszorult. - Szólok. Megígérem, hogy szólok. De még nem. Azt akarom, hogy elfogulatlanul olvassa végig a könyvet. Ha megmondom neki, mi a munkám, azt foga gondolni, hogy igazi szépirodalom helyett kapuzárás memoárt írok, csak megváltoztatom a neveket. Csak akkor mondom meg neki, ha már aláírta a szerződést - ígérte Nóra.
Nóra a szobájában hagyta Wesleyt, és kiment a konyhába. Csak a nappaliig jutott el, amikor kopogást hallott az ajtón. Az órára pillantott. Kijöhet el hozzá majdnem este nyolc órakor? Nóra az ajtóhoz ment és kinyitotta. Zách állt ott, piros arccal, bambán és olyan jóképűen, hogy Nóra képtelen volt csillapítani heves szívdobogását. Nóra nem szólt semmit, csak felhúzta a szemöldökét és várt. - Tudom, miért nevezi a szirénjének - mondta Zách minden előzmény nélkül. Nóra rávigyorgott. - Végül mégis úgy döntött, hogy hagyja, hogy letérítsem az igaz ösvényről? - Igen. Azt hiszem. Még nem vagyok biztos benne, de azt tudom, hogy így nem élhetek tovább, Nóra. Nóra kinyújtotta a kezét, és Zách a kezébe fogta. Olyan jó érzés volt, amint erős markában elsüllyedt a keze, hogy Nóra attól félt, hogy most, hogy végre ott van, soha többé nem akaija majd elengedni. Behúzta maga után a házba a bal kezével, míg a jobbal megnyomta a nyolcas gombot a telefonján. - Mi az? - kérdezte a férfi, ahogy Nóra a füléhez emelte a telefont. - Kis kirándulást teszünk. King, ne mondjon semmit - mondta, amikor Kingsley felvette. - Ma este elmegyek a klubba. Szóljon oda, tartsák fenn az asztalomat. Egy vendéggel jövök. - Zach-re pillantott. - És Kingsley... Legyen néma, mint a sír! Nóra letette, és Zach-re nézett. - Hová megyünk? - kérdezte Zách. Nóra hallotta, hogy a férfi hangjában az izgalom alatt ott bujkál a félelem. Zách szemébe nézett, és anélkül, hogy elmosolyodott volna, válaszolt. - A pokolba.
TIZENHETEDIK FEJEZET
Z
ách belépett Nóra dolgozószobájába, és felkapcsolta az olvasólámpát. Abból, amit Wesley
azelőtt mondott, hogy elment, úgy tűnt, Nóra hosszabb ideig fog készülődni. Akár olvashat is várakozás közben. Tekintve Nóra ízlését, nem volt kétsége afelől, hogy talál valamit, ami elvonja a figyelmét a sikoltozó hangtól a fejében, ami azt rikácsolta, hogy igazából mindezt nem is akarja. A lámpafény meleg, sárga árnyékot vetett Nóra íróasztalára. Wesley biztosan rendet csinált. Nóra szokásos rendetlenségéből rendezett káosz lett, már ha létezik ilyesmi. Felvett egy kis dobozt, amire az Irkafirkák szó volt címkézve, és több tucat idézetet talált különféle forrásokból, színes kártyákon. Az egyik kártyán Nóra dőlt betűivel ez állt: „Fájdalom nélkül nincsen dicsőség; lépcső nélkül nincsen trón; tövis nélkül nincsen korona.” - William Penn. Ez nagyon is olyan volt, amit Nóra az emlékezetébe véshet. Egy másik idézet a római drámaírótól, Plautustól származott: „Azt hiszem, a Szerelem találta fel a kínzómesteri pályát ezen a földön”. Nagyon is helyénvaló. Egy rózsaszín kártyán ez állt: „Akit soha néni korbácsoltak meg, azt soha nem tanították” - Athéni Menandrosz. Az utolsó kártyán egyszerűen ennyi állt: „A Hölgy vagy a Tigris?” - újra és újra és újra. Zách eltette a kártyákat, és becsukta a dobozt. A billentyűzet mellett meglátta Nóra filofaxát. Tudta, hogy érthetetlenül kíváncsi, de kíváncsisága felülkerekedett a józan eszén. Úgy tűnt, a mai nap eiröl szól. Kinyitotta a piros bőrkötésű naptárt. Nóra és Lex valószínűleg szombattól egy hónapra tették át a dedikálást. Nóra pár héttel ezelőtt elrángatta Wesleyt az operába. Nóra és G. E Miamiban volt januárban. Az azelőtti hétre lapozott, hogy ő és Nóra megismerkedtek. Hétfőre Nóra ezt írta be: „T. R. - M. D., este nyolc”. A héten egy későbbi időpontban ez állt: „S. S. - W. A., este kilenc”. De a másnap megint egy M. D.-időpontot jelölt, délután ötkor. Zách végignézte az előző oldalakat. Hetente kettő-négy alkalommal Nórának időpontja volt ehhez az M. D.-hez. De amint elkezdtek a könyvön dolgozni, az M. D.-időpontok szinte teljesen megszűntek. Miféle orvos az, akihez a betege este meg hétvégén jár? Miért nem jár többé Nóra az orvosához azóta, hogy elkezdtek közösen dolgozni? Zách reszkető kézzel becsukta a naptárt, és a könyvespolchoz lépett. Csodás - gondolta vigyorogva, ahogy végignézte a felső polcon levő könyveket szexkézikönyvek. Átfutotta a címeket: A szex öröme, Káma Szútra, Kézikönyv az anális szexhez nőknek. Az utolsó címet kétszer is elolvasta. A második polcon sem érték meglepetések - pszichológiai és szociológiai szövegek, súlyos intellektuális eszmefuttatások a hatalom és a fájdalom pszichológiájáról. A harmadik polcon gyerekkönyvek voltak, borítójuk elnyűtt volt a sok új ráolvasástól - a Harry Potter-könyvek brit első kiadása, Alice Csodaországban, Alice Tükörországban, Óz, a csodák csodája, Narnia krónikái. De úgy tűnt, hogy egy könyvet jobban szeretnek mint a többit. Vékony, piros bordája kopott és megviselt volt. A Gruffacsór, írta Lewis Carroll. Valamelyik okos illusztrátor fogta Carroll versét, és saját meséjeként újragondolta. Zách átlapozta a rikító, buja képeket, a lapok szemcsések és áttetszők voltak a sok olvasástól. Egy megérzéstől vezérelve kinyitotta a belső címoldalon és szöveget talált. Egyszerre férfias és elegáns kézírással az alábbi szöveg állt: „Kicsikém, soha ne felejtsd el a Gruffacsór tanulságát. És soha ne felejtsd el, hogy szeretlek.” Az aláírás csupán egy S betű volt, amit vadul áthúztak egy vonallal - a titokzatos Sorén kézjegye. Zách becsukta a könyvet, és visszacsúsztatta a polcra. Visszafordult Nóra íróasztalához, és megint észrevette azt a hosszú, fekete plüsszsákot, amibe véletlenül bele rugott, amikor először járt a szobában. Kinyújtotta a lábát, és próbálta talpával kitapogatni. Megint azt a hangot hallotta, mikor fém csendül fémhez. - Nyissa ki, Zách. Nóra lépett vigyorogva a szobába, de Zách túlságosan megdöbbent ahhoz, hogy visszamosolyogjon
rá. Csak bámult, ahogy a nő egyre közelebb jött, csizmája sarka tompán kopogott a keményfa padlón, bokáig érő bőrszoknyája csípője minden egyes lágy mozdulatára halkan surrogott. Fekete csipkés harisnya fedte combjának sápadt bőre kikandikált a csípőig felsliccelt szoknya alól. Hússzínű felsőrésze felett fekete csipkefűzőt viselt. Nyaka csupasz volt, haját művészien elrendezte a vállán: a hatás kimondhatatlanul obszcén volt. - Egy nő munkaruhában mindig imádni való - mondta, és Zach-et megcsapta a parfümje illata kifinomult volt és csábító. Zách tarkóján felágaskodtak tőle az apró pillék. - Én aztán nem fogok panaszkodni. - Köszönöm, Zachary. Segítsen egy kicsit, jó? Egyedül nem tudom olyan jól összehúzni. Nóra kinyújtotta a karjait, amelyek a fekete, ujj nélküli, alkarját fedő bőrkesztyűt kivéve meztelenek voltak. Megfordította a kaiját, és Zách látta, hogy a kesztyű a hüvelykujját foga körül, és úgy körbefonja a karját, mint egy fűző. - Ez meg mi? - Kezébe fogta Nóra csuklóját, és szisztematikusan kezdte meghúzni a zsinórokat. - Hosszú szárú kesztyű a neve. Egyfajta nőiesített középkori harci darab. - Azt hittem, csakis pirosban lép ki az otthonából. - Zách nekiállt a másik kesztyűnek. - Ne higgyen el mindent, amit rólam hall - csak a rossz dolgokat. Elég jól csinálja. Máskor is fűzött már be ilyet. Szereti a női fehérneműt? - Nem arról vagyok híres, hogy ellenezném. Idegesítő lehet, hogy olyan ruhaneműje van, amit csak segítséggel tud felvenni. - Ez általában Wes feladata. Ö az, aki ezt idegesítőnek találja. - Wes feladata? Te jó ég, és én még bárpultosként dolgoztam készpénzért az egyetem alatt! Ez nagyon távol áll attól, hogy az ember részeg futballhuligánokat üssön ki. - Szerető és harcos? Megtaníthatná West arra, hogyan élvezze ki teljesen az egyetemistalétet! - Egyébként hol van Wesley? Nagyon sietve ment el. - Ó... - legyintett Nóra - valahol éppen duzzog. - Duzzog? Megkérdezhetem, miért? - Wes nem akar engem, de az nem tetszik neki, ha én mást akarok. A fiúnak meg kell tanulnia, hogy a kecske és a káposzta együtt jár. Zách felnevetett. - Emellett dühös is - mondta Nóra, és közelebb lépett a férfihoz - , mert tudja, hogy mit fogok csinálni ma este. - És mégis mit? - Elcsábítom magát. Zách egy lépést hátralépett. - Nóra, nem gondoltam meg magam. Nem lehet, hogy együtt dolgozunk és szeretők is vagyunk. Kezdjük ott, hogy J. P. megölne. De ha ő nem tenné meg, én ölném meg magamat. Nóra felhúzta a szemöldökét, összefonta a karját és nekidőlt Zach- nek. - Szóval ma csak a kirakatot nézegeti? Zách összefonta a karját, hogy ugyanolyan legyen a testtartása, mint Nóráé, és rámosolygott. - Talán csak abban reménykedem, hogy ihletet adok arra, hogy még azelőtt befejezze a könyvet, minthogy elutaznék. - Ez most kihívás? - Mit szólna ehhez... - kezdte Zách, és nem akarta elhinni, mit javasol. - Adok magának egy házi feladatot. Szépen napközben megcsinálja, és... - És éjszaka játszunk? - Nóra szeme ragyogott. - Ez jó játék, Zách, ezt megnyerhetem. - És... - Zách szembefordult a nővel. - Ha sikerült pár nappal a határidő előtt befejeznie a könyvet, akkor technikailag már nem leszünk munkatársak. Talán akkor előkerülhetnek azok a bilincsek is a búvóhelyükről. - Bilincsek? - nevetett fel megvetően Nóra. - A bilincs miatt aggódjon a legkevésbé. Nyissa ki! Lábával a fekete plüsszsák felé mutatott. - Felszólítom rá! Zách hagyott pár másodpercet, és csak aztán hajolt le, és fogta meg a zsák fülét. Feltette Nóra asztalára, de megdöbbentette a súlya.
- Mi a csuda van ebben? - Ez a játékszeres zsákom. - Játékszeres zsák? - A férfi szkeptikusan vizslatta a nőt. - A legóit tartja benne, ugye? - Nem igazán. A férfi még egyszer rápillantott, mielőtt lassan kicipzárazta a zsákot. Nóra odalépett mellé, bal csípője a férfi jobb lábának nyomódott. Nóra egy hosszú fémrudat húzott elő a zsákból. - Tudja, hogy mi ez? Feszítőrúd a neve. Egyszerű cső, szemes csavarral a végén. Fog egy bekötőhorgot és egy párat ebből... - ismét benyúlt a zsákba, és elővett egy széles bőr karperecet, amibe egy arany csat volt belevarrva - a bőrbilincsből. Állítható. A csuklóra vagy a bokára kell tenni. Vagy mindkettőre, ha kezét-lábát szétvetik. Nóra összehúzott szemöldökkel méregette Zach-et, majd ismét benyúlt a zsákba. - Ez egy simogató korbács. Adja a karját! Zách nagy vonakodással kinyújtotta a karját. Nóra gyengéden megsimogatta az alkaiját a korbács bőrcsíkjaival. - Csiklandoz - Zách megdörzsölte a karját. - Fájdalom vagy gyönyör, mindkettőre teremtették. Ahogy engem is. - Én maradok a gyönyörnél. Mindig is a répát kedveltem jobban, nem a pálcát. - Ahová most megyünk, ott a pálca maga a répa. - Nóra eltette a korbácsot. Ismét belenyúlt a zsákba. - Ennek az elmés kis szerkezetnek - mondta, és előhúzott valamit, ami olyan volt, mint két feszítőrúd, amit középen összeragasztottak - X-rúd a neve. Megbilincseli a csuklót és a bokát a hát mögött. Tökéletes ahhoz, hogy valaki térdelő pozícióban mozgásképtelenné tegyünk. Férfiként gondolom, el tudja képzelni, milyen előnyei vannak egy térdelő nő mozgásképtelenné tételének. Zách köhintett, és nagy levegőt vett. - Általában azt szeretem, ha a nő magától jelentkezik a feladatra - Nyelve nehéz és száraz volt a szájában. - Az én világomban ha a nő eljön, akkor jelentkezik rá. Vagy a maga esetében maga jön el, és én jelentkezem rá. Zách megint a csuklója körül érezte a bilincs hideg fémjét. - Nem nyerhetek magával szemben, ugye? Nóra felnevetett. - Persze, hogy nem. Csak úgy nyerhet ebben a játékban, ha megadja magát. Ugyan már, Zách mondta, és hirtelen mintha kiesett volna a szerepéből. - Mindketten tudjuk, hogy hetekkel ezelőtt megkaphattam volna. A taxiban, emlékszik? Zach-nek eszébe jutott a könyv premierpartija. Akkor meggyőzte magát, hogy saját korlátai miatt nem hívta fel magához Nórát. De tudta, hogy csak azért történt, ami történt, mert Nóra becsukta az ajtót, mielőtt behívhatta volna. - És miért nem? - Akkor még nem állt készen. - És most készen állok? - Nos... megint eljött, nem igaz? Mostanra már több esze is lehetne - mondta Nóra, és Zách kényszerítette magát, hogy a nő szemébe nézzen. - Nem kergetném olyan nagyon, ha nem tudnám, hogy azt akaija, hogy utolérjem. - Csak azért, mert akar valamit, még nem kell, hogy a magáé legyen. - Igazán? - kérdezte Nóra felhúzott szemöldökkel. - És maga mit akart, ami nem kellett volna, hogy a magáé legyen? Zách félrenézett, és rámutatott valamire a zsákban. - Az mi? - Ó... - Nóra felsóhajtott. - Megint eltűnt a ködben. - Benyúlt a zsákba, és előhúzott egy fekete selyemkendőt. Ujjai köré csavarta, majd a csuklójára, hagyta, hogy fekete vízként folyjon a tenyerébe. - Szembekötésre? - kérdezte Zách művelten. - Vagy száj ki tömésre. Vagy csuklókikötésre. A kendő olyan kis sótlan dolog, de én nagyon kedvelem. Van fogalma róla, milyen bizalom kell ahhoz, hogy az ember engedje, hogy valaki bekötött szemmel tegye a magáévá? Ki akarja próbálni?
- Nóra... - Jól van, Zách, megígérem, hogy nincs nyúlkapiszka... Többé- kevésbé. Nincs szex, amíg nincs kész a könyv. Mármint magának nincs szex. Magamat ismerve nem ígérhetek semmit biztosra mondta Nóra a válla fölött. Zách nevetett, aztán meglátta, hogy Nóra nem mosolyog. - Jöjjön. - Nóra felvette a kabátját, és megkötötte rajta az övét. Az ajtó felé indult. - Ideje indulni. - Nem kell a zsákja? - tréfálkozott a férfi. - Ahová megyünk, ott nem.
TIZENNYOLCADIK FEJEZET
Z
ách követte Nórát az utcára. Elindult a nő kocsija felé, amely a ház előtt parkolt, de a nő a
garázs felé intett - Erre, csinikém. Egy kis meglepetésem van a számára. Nóra elővette a kulcscsomóját, és megnyomott egy kis, fekete gombot a kulcstartón. A garázsajtó lassan, ásítva kinyílt. Zách álmában sem gondolta volna, hogy Nóra egy valódi autót tart a garázsban. Fekete Lexusa és Wesley viharvert Volkswagenje mindig a kocsifeljárón vagy az utcán állt. De a garázsban látott valami járművet, szarvasbőr lepellel lefedve. - Maguk jenkik - mondta Zách és megrázta a fejét. - azt gondolják, egy egész regimentnyi autóra van szükségük. - Ez nem egyszerűen egy autó, Zách. - Nóra megfogta a lepel egyik végét, és egyetlen gyors mozdulattal lehúzta. - Jézusom... Nóra... - lihegte Zách a pokolbéli, vörös autócsoda láttán. Soha nem volt az autók nagy rajongója, de lénye macsó része legszívesebben végigfuttatta volna a kezét az egyik sárvédőtől a másikig. - Egyszer volt, hol nem volt... - kezdte Nóra volt egyszer, hogy eltöltöttem egy hetet egy sejkkel. Ő így gondolta a másnap reggeli rózsacsokrot. - És csak úgy a garázsában tartja? - Miért? Ez csak egy közönséges Aston Martin. - Ez James Bond kocsija. - Igen, de nem kaphatja vissza. Ne árulja el, de pár év múlva, ha lediplomázik, Wesnek fogom adni. - Ha valaha kirúgja, és új gyakornokot keres... - Zách megérintette a motorháztetőt. - Majd megőrzőm az önéletrajzát - mondta Nóra, és nézte Zach- et, ahogy a kocsi tetejét simogatta. - Bekeményedett, mi? - Totál feláll. - Zách még egy mosolyt sem eresztett meg. - Tipikus pasi. - Nóra a szemét forgatta. - Szálljon be. Zách becsusszant az anyósülésre, és beszívta a világ legdrágább bőrülésének nehéz illatát. Lehunyta a szemét, és hátradőlt az ülésen, amely úgy fonta körbe, mint egy simogató kéz. Itt akár meg is halhatna. Nóra beült a vezetőülésre. A kocsi dorombolva életre kelt. - Nóra... ki maga? - Csak egy szennyíró a sok közül. Megnézzük a csatornámat? Zách felült és kinyitotta a szemét. - Pontosan hová megyünk? - kérdezte, ahogy Nóra kihajtott az utcára és elindult a város felé. - Egy klubba - mondta tömören Nóra. - Miféle klubba? - Az egyetlen klubba, ahová valaha is eljárok. - Mi a neve? - Nem igazán van hivatalos neve. Hivatalosan nem is létezik. Akik ismerik, a Nyolcadik Kör néven nevezik. Zách próbálta felidézni az olasz irodalom-órát. - Túlságosan régen olvastam Dantét. A nyolcadik kör - ott vannak azok, akik életükben a kéjt keresték? Nóra ajka ironikus mosolyba torzult. - Az a második. A nyolcadik kör azoké, akik visszaéltek a hatalmukkal - itt vannak az uzsorások, a csábítók, a simonisták és a tisztességtelen tanácsadók. - Simonisták? Nóra mosolya még szélesebb lett. - Korrupt papok. - Visszaéltek a hatalmukkal - nagyon okos.
- A név túlságosan is találó. Zách odafordult a nőhöz, és nem kérdezte meg, mit értett ezen. Már így is elveszítette gondolatai fonalát, ahogy figyelte, ahogy Nóra egy gyakorlott autóversenyző könnyedségével sebességet vált. Mozdulatai könnyedek voltak és simák, a motor pedig minden rezdülésére válaszolt. Zách folyamatosan nézte, és akarata ellenére elképzelte, hogy ügyes ujjaival megérinti őt. - Hol tanult meg így vezetni? - kérdezte Zách, igyekezvén figyelmen kívül hagyni növekvő erekcióját. - Bármit tudok vezetni - bármilyen kocsit, akármilyet. Tizenhárom éves korom óta vezetek kézi sebességváltós autót. Zách kinyitotta a száját, hogy megint kérdezzen valamit. De Nóra élesen balra kanyarodott, és behajtott egy láthatóan elhagyatott parkolóházba, amely egy betonháztömb mellett éktelenkedett. Ablaktalan, élettelen, graffititől hemzsegő épület volt, és úgy tűnt, ez az utolsó hely, ahová Nóra menni akar a városban. - Miért állt meg? Nóra leparkolt egy karcsú, ezüst Porsche mellett. - Mert itt vagyunk. - Itt? - Zách hitetlenkedve körülnézett, ahogy mindketten kiszálltak a kocsiból. A hely túlságosan csendesnek és lehangolónak tűnt. Csak a betonoszlopok körül süvítő szél hangja hallatszott. Zách visszanézett az Aston Martinra. - Biztos benne, hogy nem gond itt hagyni? - kérdezte Zách, habár Nóráé csak egy volt a parkolóban álló számos luxusautó között. - Ez a legbiztonságosabb parkolóház egész New Yorkban. Higgye el nekem! Nóra egy puskapor-szürke ajtóhoz vezette, és ismét elővette a kulcscsomóját. Az egyik kulcsot becsúsztatta a zárba, és elfordította. Zách azt várta, hogy egy éjszakai bár zaja üdvözli őket, de a csenden kívül semmit nem hallott. Egy hosszú folyosó végén találta magát, amely úgy tűnt, egy régi szállodához tartozik. A falak és szőnyegek sötétvörösek voltak, kis, kortól roskadozó csillárok lógtak a mennyezetről, és tört fényt vetettek a paisley mintás, kopott szőnyegekre. A folyosó végéig mentek, ahol egy régi stílusú ruhatárfülke állt. Nóra megnyomta az ezüst asztali csengőt, és levette a kabátját. Hátulról egy fiatal lány lépett elő, és udvarias mosolyt villantott rájuk. - Miben lehetek szolgálatukra? - kérdezte. Ajka megrezzent, majd még szélesebben elmosolyodott, amikor a fiatal nő hirtelen rádöbbent Nóra kilétére. - Nóra úrnő - mondta, és tökéletes pukedlit vágott ki. A lány teljesen ájult volt a csodálattól. Klasszikus, kék-fekete csíkos cigarettáslányjelmezben volt, és tömött, sötét haja Bettie Page-stílusban volt berakva. - Helló, kedves - mondta Nóra nagylelkű hangon, ahogy átadta a lánynak a kabátját. Zách is levette a magáét, hálás volt, hogy megszabadulhatott tőle. A fullasztó folyosón máris jobban érezte magát farmerben és pólóban. - Új vagy? King hozott be? - Igen, úrnőm. Mr. K. hozott be pár héttel ezelőtt. - Kingnek mindig is jó ízlése volt - mondta Nóra, mire a ragyogó, fiatal nő elpirult. - Már bejutottál az emeletre? - Nem, úrnőm - mondta a lány, hangja remegett az idegességtől. - Ne haragudjon. Csak... nagy rajongója vagyok. Zách a lányra mosolygott. - A következő könyve is tetszeni fog. Nagyon jól halad. A lány zavartnak tűnt. - Könyveket is ír, úrnőm? Nóra felnevetett, de nem nézett Zách szemébe. - Imádni való vagy - mondta Nóra a lánynak. - Majd szólok Kingnek, hogy vigyen fel az emeletre. - Köszönöm, úrnőm - pihegte a lány. Úgy tűnt, észbe kap, és fegyelmezettebb hangon folytatta. Hozhatok valamit, úrnőm? A vendégének? - Egy fehér sálat kérnék. És a dobozomat. A feketét. Újabb pukedli, és a lány elment, majd visszatért egy sima, hófehér kendővel és egy fekete dobozzal,
amely egy fuvolatokra hasonlított, csak sokkal hosszabb volt. Nóra elvette a sálat, és Zách bicepszére tekerte. - Mi a csudát... - A Körben felélesztettük a régi zászlós és sálas jelrendszert az egykori meleg klubokból magyarázta Nóra. - Egy kicsit átvariáltuk, hogy megfeleljen annak a különleges ügyfélkörnek, amely idejár. A sálak jelek vagy felhívások. A fehér itt azt jelenti, hogy szado-mazo szempontból maga szűz, és csak megfigyelni jött. Ez talán kordában tartja a hiénákat. - Talán? - kérdezte Zách szkeptikusan. - Tényleg kell egy stoptábla? Egy egyszerű „nem, köszönöm” nem elég? - Higgye el, amilyen jól néz ki, Zách, nagy bajban lenne védelem nélkül. - A piros nem lenne jobb stoptábla? - kérdezte Zách. Nem akarta, hogy bármilyen szempontból is szűznek gondolják. - A piros sál azt jelentené, hogy benne van a véres játékokban. - Ó, értem. - Lehetne rosszabb is - mondta Nóra, és befejezte a sál csomózását. - Lehetne barna is. - És a barna mit jelent? A fiatal nő és Nóra cinkosan összemosolygott. - Hátrább az agarakkal... Idegesnek kellene lennem, Nóra? Nóra nem válaszolt. Kinyitotta a fekete táskát, és kivett egy fekete, fehér fonatos, profinak tűnő lovaglópálcát. Egy lépést hátrált, és meglepő szakértelemmel megsuhogtatta. Gyors villantással saját, bőrrel fedett vádlijára csapott rá. A hang pisztolylövésként visszhangzott a folyosón. - Kingsley Edge volt az első, aki lovaglópálcát adott a kezembe. Olyan volt, mint Arthur király az Excaliburral. - Nóra a lányra kacsintott, és a lány nem tudott mást tenni, minthogy csodálattal mosolygott rá. Zách próbálta nem forgatni a szemét. Elkedvetlenítő volt arra gondolni, hogy Nórának több szerencséje van a nőkkel, mint neki. - Jöjjön, Zachary - mondta Nóra, és a lovaglópálcával megcsapkodta bőr fedte vádliját. - Igenis, úrnőm - mondta Zách minimális iróniával. Nóra meg akart fordulni, de megállt. - Mondd meg a neved! - parancsolta a lánynak. - Robin - felelte a lány. - Ó, a kis vörösbegy - dorombolta Nóra. Megsimogatta a lány égő arcát a kézfejével. - Nem fogom elfelejteni. Nóra leengedte a kezét, és arrébb lépett. Megnyomta a lift hívógombját, és az ajtó kinyílt. Beléptek, és Zách észrevette, hogy csak lefelé mutató gomb van. - Ez a lift csak lefelé megy? - Nyilvánvalóan igen. - Nóra jobb kezében tartotta a lovaglópálca fogóját, a végét pedig a másikban. Úgy fogta, döbbent rá Zách, mint egy jogart. Még a testtartása is, amely általában bensőséges és cinkos volt, átalakult. Úgy tartotta magát, mint egy királynő, állát magasra emelte, háta egyenes volt. Jól állt neki ez a büszkeség. - Akkor hogyan fogunk kijutni? Nóra úgy nézett Zach-re, mintha a gondolat még soha nem fordult volna meg a fejében. - Azt hiszem, sehogy. - Az a lány bálványozza magát, de nem tudja, hogy író. Honnan ismeri magát, Nóra? - Idelent mindenki ismer engem. Ó, és hogy megválaszoljam korábbi kérdését - mondta, ahogy lassított a lift - igen, idegesnek kellene lennie. Zách hallotta, ahogy a lift tompa rezgéssel hirtelen megállt. Az ajtó kinyílt. Nóra a kinti sötétség felé fordította az arcát, és halkan így szólt: - Kezdődjön a kavarodás! Nóra előrelépett. Zách a nevén szólította, ahogy Nóra eltűnt a sötétben. A nő keze visszanyúlt Zách megragadta, és hagyta, hogy vakon magával húzza a mélységbe. Pár másodpercbe telt, mire szeme hozzászokott a sötétséghez. Zách hátrahőkölt, amikor rájött, hogy egy meredek lépcsősor tetején áll. De Nóra elindult és lefelé lépkedett, és Zách nem tehetett mást, ment utána.
Előbb érezte a zenét, mintsem hallotta volna. A mellkasában dobogott, vadul dübörgő, belső szimfóniát játszott. Nóra lement a lépcsőn, és Zách kénytelen volt megbízni benne, mivel alig látta a saját lábát maga előtt. Ahogy elérték a lépcsősor közepét, fülsiketítő üvöltés robbant ki, ahogy a lenti csődület felismerte Nórát. Amikor elérték a legalsó lépcsőfokot, a majdnem meztelen testekből álló csorda Nóra lába elé vetette magát. Nóra elhaladt mellettük, volt, akit arrébb rúgott, és pálcájával néhány szemtelenebbet elhessegetett, mintha legyek volnának. Minél durvábban bánt velük, annál jobban istenítették. Zách körülnézett, és olyan dolgokat látott, amelyeket a szeme feldolgozott, de az agya nem. Feje fölött testek lógtak felfüggesztve egy karabinerre. Egy bőrruhás nő egy keresztre húzott fel egy férfit, és rákötözte. Egy rakás ember állt sorba, hogy megkorbácsolhassák. Egy óriáskeréken meztelen nő volt, keze-lába kikötözve. Egy hatalmas, medveszerű férfi korbácsolta a nőt, miközben a kerék egyre csak forgott. Egy másik, X-rúdhoz szíjazott nő felajánlotta szolgálatait egy tetőtől talpig műanyagba öltözött férfinak, akinek csak a szája látszott ki a ruházat alól. Ebbe a nedves, vörös pokolba Nóra szemrebbenés, rezzenés vagy egyetlen rossz lépés nélkül masírozott be. Könnyedén vitorlázott át a sötét vizeken, szemei szinte tűzcsóvaként égtek. Zách azt gondolta, hogy kilométerekről is látszanak. Nóra áthúzta Zach-et az imádók tömegén egy nyitott, kovácsoltvas liftaknáig a szint túloldalán. A lift mellett egy akkora férfi állt, mint egy ház, bőrnadrágot és szegecses nyakörvet viselt. Nóra áttette a pálcát a bal kezébe, és jobbjával olyan erősen vágta arcon a férfit, hogy Zách összerezzent. Zách előrelépett, hogy ő kapja a férfi visszavágásának nagyját, de a férfi csak elmosolyodott, meghajolt Nóra előtt, és arrébb lépett. Nóra belépett a liftbe, és Zách követte. - Mi a fene volt ez? - akarta tudni Zách, a pofonra utalva. - A jelszó - mondta Nóra. A liftben semmilyen ajtó nem csukódott be, ahogy emelkedni kezdtek. Zách a hátsó falhoz húzódott, hogy némi biztonságérzete legyen, de Nóra a peremen állt, és csókot dobott a lenti üvöltő, tomboló tömegnek. A lift három emelettel feljebb vitte őket, egy régi stílusú bárba. Fekete lakkasztalok álltak mindenhol. Mindegyik közepén világossárga gyertya égett, viaszt csöpögtetve a fényes felületekre. A bár mögött egy hatalmas tükör lógott, és mindenfajta alkohol is ott volt, amit csak el lehet képzelni. A tömeg lármája még mindig hallható volt, de jelentősen halkabb lett. A bár egy része egyfajta erkélyként folytatódott. Zách látta a még mindig lent őrjöngő káoszt. Nóra a bár közepénél álló asztalhoz húzta. Megállt egy szék mellett, és várt. Néhány másodperccel később egy sötét szemű, izmos, bő ülepű bőrnadrágot viselő fiatalember tűnt fel mögötte, és kihúzta számára a széket. - Foglaljon helyet, úrnőm - mondta. - Ha óhajtja. Nóra felnevetett, és megfordította a széket, hogy szembenézzen a férfival. Az letérdelt a lábaihoz, és mosolyogva várakozott. - Griffín Randolfe Fiske - mondta Nóra vidám felismeréssel. Lovaglópálcájának hegyét a férfi álla alá helyezte, és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. - Mi a csudát keresel odalent, te mocskos Dóm? - Csak megnézem, hogy mulat az alsóbb osztály - mondta Griffin, és kezét végigfutatta majdnem fekete haján. Bár a földön térdelt, Zách számára egyértelmű volt, hogy Nóra barátja nem szolga. Zách úgy saccolta, a férfi a húszas évei közepén járhat. Jóképű volt, napbarnított, mindkét bicepszét tetoválások díszítették - úgy tűnt, Griffin Nóra közeli barátja lehet - nagyon is közeli. - Most kit húztál fel? - Nóra megpöckölte a kis ezüst táblát, ami a férfi nyakörvéről lógott le. - Csak a szokásost. Nóra megrázta a fejét. - Sorennek jogában áll visszavonni a belépődet. Griff - figyelmeztette a férfit, és szórakozottan forgatta a pálcát fürge ujjai között. - Igen, de te bírsz engem, úgyhogy nem fogja. Nóra hosszú pillantást vetett rá, amely mögött mosoly bujkált. - Nem bírlak. Csak tolerállak.
- Igen, két hónapja Miamiban is úgy megtoleráltál, hogy elszállt az agyam. Nóra megvetően felnevetett. - Azon a napon szokatlanul toleráns voltam. - Azon a hétvégén - javította ki Griffin. - Ki ez a kökény szemű itt melletted? Zách megijedt, amint rájött, hogy Nóra barátja most öt méricskéli. - Griffin Fiske mester, bemutatom a szerkesztőmet, Zachary Eastont. - Nagyon örvendek - mondta Zách, és majdnem megrázta Griffin kezét, de Griffin inkább belecsókolt a tenyerébe. Zách visszarántotta a kezét. - Irtó jóképű, Nóra. Dögös az akcentusa is. Megbasztad már? Nóra vállat vont. - Csak leszoptam. Zách legszívesebben jól megrázta volna Nórát. - Leszopni egy britet? - kérdezte Griffin némi aggodalommal a hangjában. - Bátrabb ribanc vagy, mint én. Már bocs, nem sértés volt - mondta Griffin Zách felé fordulva. - Előbőr-fóbiám van. - Zách zsidó. Griffin helyeslően bólintott. - Mazel tov. - Griffin, felveszed az italrendelésünket, vagy jelentselek egy bizonyos személynek munkakerülés miatt? - Az italrendelés, úrnőm. Tessék mondani. - Zách, kérsz valamit? Vajon kér-e bármit is? Most azonnal vissza akar menni az Aston Martinhoz, és egyenesen hazaindulni. Azt hitte, hogy mielőtt Grace- szel összeházasodott, vad életet élt - több tucat szeretője volt, volt szex kocsiban, parkban, egyszer egy esküvői fogadás során a női mosdóban a koszorúslánnyal, kétszer az egyetemi dékánja lányával... Sok ivás, tivornyázás, vad éjszakák, melyeket fáradt, de boldog reggelek követtek. De ami itt a szeme előtt zajlott, az semmihez nem volt fogható, amit valaha átélt. Egy alig huszonöt éves lányt a hajánál fogva rángatott el az asztaluk előtt egy olyan korú férfi, mint amilyen ő maga volt. A lift padlójára lökte, majd a lábát a lány nyakszirtjére helyezte. Nóra és Griffin alig pillantott utánuk. - Bármit, amitől azonnal kómába esem - döntötte el Zách. - Ma este nincs kóma. A Körben maximum két ital fogyasztható el - mondta Nóra. - Maximum két ital? - Griffin, magyarázd el - parancsolta Nóra. - Tudod, kökényszeműkém - kezdte Griffin, még mindig a földön térdelve - ez a hely tulajdonképpen nem létezik. Senki nem tudja, hogy itt van. Se a zsaruk, se az adóhivatal, senki, csak a tagok, és a fickónak, akié a hely, olyan sok zsarolást kell elintéznie a tagok között, hogy egy kukkot sem szólunk a helyről kívülállóknak. Hogy elkerüljünk mindenféle szükségtelen vizsgálódást, mi idelent biztosra megyünk. Semmi drog, nagyon kevés alkohol és menekülőszavak, menekülőszavak, menekülőszavak. - Tehát maximum két ital - fejezte be Nóra. - Szóval ütős kettő legyen! - Gin tonik - mondta Zách; az első kemény italt mondta, ami eszébe jutott. - Én csak ásványvizet kérek - mondta Nóra. - Ó... - mondta Griffin, sötétbarna szemében a jókedv arany szikrái csillogtak. - Úgy tűnik, valaki játszani akar ma este. - Fel. Menj. - parancsolta Nóra, és Griffin a padlóról egyenesen talpra ugrott - ezt a figurát bicskának nevezik, és Zách eddig csak néha-néha, kung-fu filmekben látta. - Micsoda barom - mondta Nóra, miközben figyelte a távolodó Griffint. - Szexnindzsának képzeli magát. - Egy barátja? - kérdezte Zách. - Dugáshaverom. De túl sokat beszél, úgyhogy ha kefélünk, mindig be kell tömnöm a száját. Cuki, nem? - Érdekes. Ööö... - Zách nem fejezte be a kérdést.
- Biszexuális. Nagyon. - Feltétlenül muszáj volt elmondani neki, hogy... Leszoptam magát? Jólesett. Jusson túl rajta! mondta Nóra, miközben egy nő sasszézott el az asztaluk mellett. Teljesen meztelen volt, csak egy fehér toll volt beszúrva egy olyan testnyílásába, amelyre Zách inkább nem akart gondolni. Nórának a szeme sem rebbent. ― Hallott már John Fiskéről? - Persze. A brókerház elnöke, nem igaz? A barátjának a barátja... - Igen, ő az ifjabb Fiske - mondta Nóra, és Griffin irányába biccentett. - A Fiske család újgazdag família, régi családi vagyonnal, mindenük a pénz. Griff a legnagyobb New York-i vagyonkezelői alap szakértője. Halálra idegesíti Sorent. Sorén roppantul méltóságteljes. Griffin... nem annyira. - Ki a klub tulajdonosa? Kingsley Edge - ő Sorén legjobb barátja. Mármint akkor a legjobb barátja, amikor Sorén éppen nem akarja kinyírni. King irányítja a helyet, de itt Sorén a vezető Dóm, szóval, ha itt van, minden döntés őt illeti. Bárkinek bármit megparancsolhat, és az illető köteles megtenni, amit mond. Itt az összes Dominátor, azaz Uralkodó rangját a tapasztalat és az uralkodás szintje szabja meg. Griffiné a szerencsés hetes szám. - Kié a kettes? Nóra hátradőlt a székében, csettintett az ujjával, és magára mutatott. - Az enyém. Zách szeme döbbenten tágra nyílt. - A magáé? - Zách, ez nem játék. Én nem csak írok róla. Én átélem. Domme vagyok, női Dominátor, Uralkodónő. Nem sok ilyen van, mint én. A legtöbb Dominátor férfi. Technikailag Szerepváltó vagyok, mert tudok lenni alárendelt és uralkodó is, de ha megjelenek a küszöbén, készüljön fel arra, hogy azt fogja mondani: „Aúú”. Nem egyszerűen jó vagyok benne, hanem fantasztikus. Annyira jó, hogy idelent ugyanolyan híres vagyok azért, amit a korbáccsal művelek, mint a normális világban azért, amit tollal. - Istenem - lihegte Zách. - Hagyja csak, nevezzen egyszerűen úrnőmnek - kacsintott rá Nóra. Zách ránézett, és tudta, hogy igazat mond. Tudta, hogy a nő perverz, de soha nem is álmodta volna, hogy egyfajta legenda. Nem csoda, hogy a megismerkedésük pillanatától fél tőle - ez a nő tényleg veszélyes. - A gin tonikod. - Griffin jött vissza az asztalhoz az italokkal. - És az ásványvize, úrnőm. Még valamit? - Igen - mondta Nóra. - Térdelj le. Griffin letérdelt a padlóra Nóra lába elé. - Zachary, Griffin a szolgapozíciót mutatja be nekünk. Térdel, keze a térdén nyugszik, combok mondta és egyik lábát Griffin belső combjára helyezve nyomott egyet rajta szélesre tárva. Nagyon jó, szolga. - Köszönöm, úrnőm. - Szolga, mondd el az itteni, Nyolcadik Körbeli szado-mazo első szabályát a vendégünknek. - Okozz fájdalmat, de ne tégy kárt, úrnőm. - És a másodikat. - Mindig tartsd tiszteletben a menekülőszót, úrnőm. - És a harmadikat. Griffin Zach-re pillantott válaszadás előtt. - A vanília szex nem engedélyezett, úrnőm. Nóra szélesen elvigyorodott. - Jó fiú. Egyelőre távozhatsz. De maradj a közelemben! Griffin felállt, és meghajolt. - Olyan közel maradok, hogy azt fogja hinni, hogy magában vagyok - mondta színpadias suttogással, amelynek célja az volt, hogy Zách is meghallja, és belecsipett Nóra nyakába. Zách próbálta figyelmen kívül hagyni.
- Okozz fájdalmat, de ne tégy kárt? - kérdezte Zách. - Mi a különbség? - A fájdalom okozása belül okoz sérülést. - Nóra kecsesen belekortyolt az ásványvizébe. - A kártétel kívül. Ha mazochista vagy, a fájdalom számodra olyan, mint a szerelem. Az bánt, ha nem bántanak. - Maga mazochista? - kérdezte Zách, akarata ellenére izgatottan. - Nem éppen. - Nóra szinte félénken mosolygott. - Nem mindenki igazi szadista vagy mazochista, aki a szado-mazo gyakorlatokat használja, mármint nem a szó patológiai értelmében. Sorén esetében szerettem megadni magam a fájdalomnak. Szerettem a megadást, de magát a fájdalmat nem. Odalent van egy rakás mazochista, ha szeretne megismerkedni valamelyikkel. Csak szólok, hogy velük játszadozni legalább olyan veszélyes lehet, mint a szadistákkal. - Vettem a figyelmeztetést. Úgy tűnik, nem nagyon kedveli a lentieket. - Zách az árok felé intett. - Azok az emberek, ott lent, orvosok, ügyvédek, brókerek, politikusok, mindenféle népek. Ha én nem olyan vagyok, mint ők, az csak azért van, mert nekem nincs rendes állásom. És el kell mondanom, hogy játszottam már a lenti zenekari árokban. Néha olyan odalent, mint Szodoma és Gomorra. Ma este hétfő van, úgyhogy a játék egy kicsit lagymatag. - Úgy mondja azt, hogy „játszott”, mintha az egész egy Játék lenne. De odalent vannak, akiknek fájdalmat okoznak, Nóra. - Egyetlen szót mondok, merev kis angol szerkesztőm: rögbi. Zách felnyögött. Rögbi - a sport, amely ugyanolyan durva, mint az amerikai foci, csak védőruha nélkül. - Sokan azt gondolják, hogy őrültek vagyunk, Zách. Néhányán még azt is, hogy gonoszok. De én Szerepváltó vagyok, szóval a korbács mindkét végén voltam már. Tudom, hogy el sem tudja képzelni, de ez sokunk számára maga a szerelem. Amikor Sorén megütött, azért tette, mert szeretett, mert mi így szerettük egymást. - Rémületesen hangzik. - Sorén minden, csak nem rémületes. Veszélyes, igen. Ezt elismerem. De a szado-mazo csak akkor veszélyes, ha olyasvalakivel játszod, akiben nem bízol, vagy ha elfelejteti a menekülőszavadat. Nóra elhallgatott, a plafonra bámult, és elmosolyodott, Zách úgy látta, egy emlékkép villan át a gondolatain. - Higgye el, bármit is csinál, Zách, ne felejtse el a menekülőszavát. - Mi az a menekülőszó? - A menekülőszó az utolsó menekülési lehetőség. Ez a szado- mazo sötét titka - mindig a behódolóé az utolsó szó. És a menekülőszó bármi lehet - kukoricacsutka, fülesbagoly - de olyan szónak kell lennie, amit a jelenetben biztosan nem használnak. Ha a magán uralkodónak azt akaija mondani, hogy hagyja abba, amit csinál, le akar állni, akkor ezt a szót kell használni. - Nem mondhatom, hogy „hagyd abba”? - Sok alárendelt kifejezetten élvezi, ha valóban uralkodnak rajta és felette. Isten tudja, hogy én is élveztem. A „hagyd abba” a szado- mazóban nem azt jelenti, hogy „hagyd abba”. Csak a jelenet része. Itt lent mindenkinek kell, hogy legyen menekülőszava. Természetesen Sorén kivételével. - Ő miért kivétel? Nóra elmosolyodott, és a szemét forgatta. - Mert rajta senki nem uralkodhat. Találjon ki egy szót! Választhat bármit - az utca nevét, ahol felnőtt, a kedvenc ételét, élete nagy, régen elvesztett szerelmének második keresztnevét. Na, megvan? - Persze, jól van - mondta Zách és az első szót kiválasztotta, ami eszébe jutott. - Calais. - A francia város? - Oui. - Bien. Nem fogom elfelejteni. Ha túlságosan kemény leszek magához, és azt akaija, hogy abbahagyjam, csak mondja ki ezt a szót, és minden abbamarad. Ha azt mondja, hogy „ne, Nóra, szerintem ez nem annyira jó ötlet” - na, az nálam nem mindig működik. - Vettem észre. - Zách belekortyolt az italába. - Szóval az írónőm a leghíresebb Domine New Yorkban. Nóra vigyorgott. - Zách, én vagyok a leghíresebb Domnie - kezdte, majd lecsukta a száját. Úgy tűnt, hegyezni kezdi
a fülét. Félrehajtotta a fejét. - Hallja ezt? - kérdezte. Zách hallgatózott. - Én nem hallok semmit. Nóra lassan beszívta, majd kifújta a levegőt. - Bassza meg! Talpra ugrott, és felrohant a bár erkély részére. Zách utána sietett. - Mi a baj? - kérdezte Zách. Griffin feljött, és odaállt mögéjük. Zách hallotta a férfi nevetését. - Szólj rám, ha már hallottad. Egy pap, egy rabbi és egy griffmadár bemegy egy szado-mazo klubba... - Ezért szoktam betömni a szádat szex közben - morogta Nóra. - Elhoztál egy partnert a Körbe - korholta Griffin. - Mit gondoltál, mit fog csinálni? - Azt gondoltam, hogy King tartja a száját. - Tudod, hogy King egy magasabb hatalomnak tartozik engedel mességgel. - Nóra - mondta Zách kétségbeesetten - kérem, mondja meg, mi történik! Nóra odafordult hozzá. Zách valódi félelmet látott a szemében. - Sorén. - Sorén? - ismételte Zách, és lenézett. Egy férfi állt a lépcső tetején, ahol előtte ő, és Nóra is belépett. Zách először nem látta jól az arcvonásait. Csak annyit vett észre, hogy a férfi tiszteletet parancsolóan magas volt, hihetetlenül erős jelenléttel rendelkezett. Ahogy belépett, alul minden játék megszűnt. A férfi lassan, dölyfösen lépkedett lefelé a lépcsőn. A világ megállt a kedvért. A lenti káosz elnémult. Mindenhol mindenki, Nóra is, láthatóan visszafojtotta a lélegzetét. Zách összehúzta a szemét Nóra egykori szeretője láttán. Valami különöset vett észre a férfi ruháján. - Zách, el kellett volna mondanom magának. Nagyon sok mindent el kellett volna mondanom. - Sorén... - mondta Zách mélységes megdöbbenéssel. Sorén pap? - Az én gyóntatópapom.
TIZENKILENCEDIK FEJEZET
Z
ach-nek azonnal eszébe jutott az utóbbi néhány hét száz suttogása és célozgatása különféle
beszélgetésekből. Nóra Sutherlin volt szeretője, akinek árnya még mindig kísértette őt, katolikus pap. Ha nem látta volna a nő szemében a félelmet, és nem érezte volna saját gyomrában a rettegést, felnevetett volna. - Zách, nézzen rám! - parancsolta Nóra, és Zách elszakította tekintetét az alattuk zajló jelenetről. - Semmi baj - mondta Zách, aki próbálta biztatni. - De, de, baj van - mondta Nóra. - Okkal van itt, és valószínűleg az ok elég kellemetlen. Ha engem akar, vele kell mennem. Nincs választásom. - Dehogyisnem, van választása - mondta Zách. Nóra megrázta a fejét. - Itt lent nincs. A háznak íratlan szabályai vannak. Griffin? - Igen, bajbajutott leánykám? - mondta Griffin. Láthatólag nagyon élvezte Nóra rendkívüli izgatottságát. - Ha arra lesz szükség, maradj Zách mellett. Ne téveszd szem elől egy pillanatra sem! Ez parancs! - Rajta vagyok. Mármint szó szerint is, ha hagyja. - Nem hagyja - mondta Zách, és Griffin rávigyorgott. - És Griffin. - Nóra két tenyere közé fogta Griffin arcát. - Az Istenért, életedben először, tartsd a szád! Zách azt várta, hogy Griffin megint valami szellemességgel vág vissza, de a fiatalember csupán bólintott. Zách látta, hogy valami elsuhan kettejük között, valamiféle titkos egyezség, amibe Zách láthatóan nem nyert betekintést. Már látta, hogy Nóra egykori szeretője egy pap. Mivel lehetne még ennél is jobban megdöbbenteni? - Jön - suttogta Griffin, és Zách szíve vadul dobogott a mellkasában. Zách jelenlétet érzékelt maga mögött. Megfordult, és szemtől szembe találta magát Nóra volt szerelmével. Majdnem szemtől szemben. Habár Zách mezítláb is száznyolcvan centi magas volt. Sorén legalább nyolc-tíz centivel tornyosult fölé. Nemcsak a magassága volt olyan gyűlöletes rajta. Döbbenetesen jóképű volt, a negyvenes évei közepén járt, de míg keskeny és négyszögletes arca fiatalabbnak tűnt ennél, szeme acélos volt, mérhetetlenül hosszú korszakokat megélt mélységeket mutatott. Ritkán találkozott Zách Anglia arisztokráciájának még megmaradt tagjaival! De egyszerű, fekete papi ruhájában ez a férfi arisztokratikusabbnak, parancsolóbbnak és dölyfösebbnek látszott, mint bármelyik báró, herceg vagy gróf, akit valaha látott. Most Zách megértette Nóra félelmének gyökereit. Zách akkor sem lett volna meglepve, ha ez a férfi magát Istent is megfélemlítette volna. - Eleanor - szólalt meg Sorén először. - Megtennéd, hogy bemutatsz a barátodnak? Zách akcentus nyomát fedezte fel a hangjában. A Sorén névvel, kifogástalan szőke hajával és acélkék szemével Zách skandináv akcentust várt, és Sorén meg is felelt ennek a képnek. De hanghordozásának visszhangjában Zách valami ismerősséget talált, a legenyhébb angol akcentust. - Sorén - hallotta Nóra dadogását. - Az úr Zachary Easton, a szerkesztőm. Zách, ez itt Sorén, a... - Azt hiszem, Eleanor a pap szót keresi. - Sorén uralkodói fennhéjázással beszélt. - Maga a szerkesztője, Mr. Easton, szóval azt gondolom, az a dolga, hogy segítsen számára megtalálni a megfelelő szavakat, ugye? Nem látok magánál piros javítótollat. Gondolom, ma estére szabadságolta magát? - Nóra megkért, hogy segítsek neki a könyvével kapcsolatos kutatásban. - Zách érezte, hogy Sorén méricskéli. Volt egy olyan érzése, hogy akármit tesz vagy mond, Sorennél könnyűnek találtatik. - A kutatásában? - A szó láthatóan mulattatta. Nóra némán állt Zách mellett - elpirult, ujjpercei pedig fehérre színeződtek, olyan erősen markolta a lovaglópálca markolatát.
- Igen, Eleanor meglehetősen alapos, amikor kutat. Eleanor, kérlek, tisztelj meg a társaságoddal. Négyszemközt kell beszélnem veled. - Már éppen indultunk. - Zách Sorén és Nóra közé lépett. Sorén felszegte az ál lát, és ironikus tárgyilagossággal nézett le Zach-re. Meglátta a Zách karján levő fehér kendőt, és látható vidámsággal húzta fel egyik szemöldökét. Zach megbámulta a fehér gallért a nyaka körül, mielőtt ismét a pap szemébe nézett. De Sorén láthatóan érinthetetlen volt bűntudat, zavar, de még a szégyen szikrája sem látszott a szemében. Sorén lassan felemelte a jobb kezét, Nóra füléhez. Ujjaival csettintett, és Nóra megrezzent a visszhangzó hangra. Sorén maga mellé mutatott a padlóra, és Nóra pontosan oda állt, ahová mutatta. Zách vissza akarta húzni, és elszökni vele, olyan messzire, amennyire csak tudott. De Nóra a másodperc törtrészéig belenézett a szemébe, és Zách olyasvalakit látott, akit még sohasem. Senki nem bír Nóra Sutherlinnel - mondta J. P., és Zách lassan már kezdte elhinni. Most azt gondolta, megismerte az egyetlen embert, aki igen. - A ház szabályai - magyarázta Nóra bocsánatkérő, halvány mosollyal. Sorén királyi módon biccentett, és egy lépést előrelépett. A bár hátsó részébe, a fekete ajtó felé mentek. Sorén kinyitotta az ajtót Nórának, és ahogy a nő ellépett mellette, hogy bemenjen, megragadta a nyakánál fogva. Zách egy lépést tett előre, de Griffin kinyújtotta a karját, hogy meg állítsa. - Eszedbe se jusson, öregem - figyelmeztette Griffin. - Én sem tartozom a legnagyobb rajongói közé, de ha lejössz ide, akkor a szabályok szerint játszol, és tiszteletben tartod az uralkodót. - Nórával minden rendben? - kérdezte Zách. Féltette a nőt, de tehetetlennek érezte magát, nem tudott segíteni neki különös világában. - Nem lesz semmi baj. Nem fogja bántani. - Biztos vagy benne? Griffin az ajtóra pillantott, amely csak az imént csukódott be Nóra mögött. Majd visszanézett Zachre. - Nem. Nóra próbált nyugodt maradni, miközben Sorén bekísérte a halványan megvilágított helyiségbe. Számolta, hányszor vesz levegőt, és megpróbált lassítani vadul dobogó szívén. Nem sikerült. Amikor Sorén kinyitotta az ajtót, Nóra megkockáztatott egy gyors pillantást Zách felé, aki ott állt Griffin mellett. A férfi tekintetében kérdés volt. Nóra nem tudta, hogyan válaszolja meg. Nem lepődött meg, amikor Sorén megragadta a nyakánál fogva, ahogy átsietett az ajtón. A nyak az emberi test legsérülékenyebb pontja - Sorén mindig tudta, hol vannak a gyenge pontjai. Az pedig, hogy Zách előtt megalázta, egyetlen dolgot jelentett: akarja őt. Az ajtó becsukódott mögöttük. Sorén egy pillanat alatt maga felé fordította Nórát. A karjaiban volt, szája az övén. A férfinak bor- és lángíze volt. Nóra neki nyomódott, testének hajnala találkozott a férfi testének szemhatárával. Olyan rég volt, amikor utoljára megadta magát neki. Nem érdekelte, hogy Zách odakint vár. Egy pillanatra nem is emlékezett Zach-re, vagy az ígéretre, amit Wesleynek tett. Megmerevedett, amint a férfi a csuklójánál fogva megragadta. Egyetlen gyors mozdulattal kicsavarta a karját, és a háta mögé szorította. Nóra hasa a falnak ütődött. Lihegett a vágytól, és lehunyta a szemét, ahogy Sorén felemelte szoknyája hátsó részét. Tudta, mi jön, és nem próbált küzdeni ellene. Magába szívta a férfit, beszívta tökéletes illatát, a télét, amely minden évszakban körüllengte. Szája a nyakával játszadozott, meleg lehelete a puszta bőrén végigremegtette az egész testét. Várt, hogy bel él hatoljon, de Sorén ehhez túlságosan kegyetlen volt. Hallotta, hogy Sorén apró torokhangot hallat, és inkább a combja hátuljára élvezett el. Nóra lenyelte tehetetlen nyögését. Sorén szerette azzal büntetni, hogy visszatartotta magát. Ahelyett, hogy magáévá tette volna, egyszerűen csak megjelölte a területét. Rohadék. Sorén elhúzódott, ahogy Nóra lesimította a szoknyáját, és szembefordult vele. - Most, hogy a kellemes részén túl vagyunk, beszélgessünk, jó, kicsikém? - Már megint mit követtem el? - akarta tudni Nóra. Láthatóan bajban vagyok... megint Feszültség cikázott át rajta, ahogy Sorén felemelte egyik ujját, és végigfuttatta a füle alatt, végig a nyakán, át a meztelen vállán. Előrehajolt és azt suttogta:
- Nagyon nagy bajban. Zách Griffin mellett ült az egyik bárszéken. Igyekezett nem túl félszegnek tűnni emellett a szégyentelenül félmeztelen fiatalember mellett. - És, mi a véleményed a mi kis külön bejáratú poklunkról? - kérdezte Griffin, és átnyúlt a pulton, hogy elvegyen egy üveg vizet. Zách körbenézett - ahová pillantott, mindenhol meztelen húst és bőrt látott. Egy fiatal nő, akin egy rózsaszín nyakörvet és bilincset kivéve nem sok minden volt, egy kissé idősebb férfi lábánál ült. A férfi mondott valamit a lánynak, aki engedelmesen bólintott. Lábát maga alá húzta, és úgy állt fel a földről, ahogy Nóra is aznap, a konyhában. Hirtelen Zách nem a lányt látta, hanem Nórát fiatalabb kiadásban. És az idősebb férfi helyében Sorén volt, aki sötéten lemosolygott a lábánál ülő lányra. - Nóra és Sorén... meddig voltak együtt? - kérdezte Zách, aki alig hallotta meg Griffin kérdését. - Azt hiszem, úgy tíz éven át volt a birtokában. - Griffin lecsavarta az ásványvíz kupakját, és kortyolt egyet. - De Nóra azt mesélte, hogy tizenöt éves kora óta ismeri. Nyilván szerelem volt első látásra. Mindkettejük részéről. - Tíz év... - Zách egyszerűen képtelen volt felfogni. A házassága tartott tíz évig. - Nóra azt mondta, hogy Sorén szadista. Gondolom, úgy értette, hogy... - Szadista - mondta Griffin egyszerűen. - Szexuálisan az izgatja fel, ha fájdalmat és megaláztatást okoz. És fenomenálisan csinálja. Attól a pápától odabent maga Machiavelli is elélvezne. - Fenomenálisan? Nem tűnik olyan bonyolultnak bántani valakit. Griffin felhorkant. - Nézd, bármelyik seggfej nekieshet bárkinek az utcán egy baseballütővel, és az illető öt másodperc múlva könyörög neki, hogy hagyja abba. Fia Sorén esik neked, öt másodperc múlva könyörögsz neki, hogy soha ne hagyja abba. Ebben nagyon tehetséges. - De pap. Katolikus pap. Fogadalmat tett... - Amit nem szeg meg, kivéve Nórával, már amennyire én tudom. Egy katolikus pap, aki csak egyetlen nővel szexei, mégpedig közös megegyezéssel? Jézusom, a végén még érsekké szentelik. Az igazi szadistáknak nincs szükségük a baszásra. Arra van szükségük, hogy kibasszanak veled. - Nem akarom elhinni, hogy Nóra képes volt ilyen sokáig együtt maradni valakivel, aki bántja. Annyira... - Domináns? Igen, Nóra elképesztő Szerepváltó. Annyira domináns, mint amennyire szolgai volt. Nem ismernéd fel, ha a hat évvel ezelőtti énjével találkoznál. Persze az arcát nem látnád, mert azt Sorén ölébe temetné. Zách belekortyolt a gin tonikjába, de megint letette a poharat. - Ilyesmire kényszerítette nyilvános helyen? - A pokolba is, igen. Párszor nyilvánosan meg is kefélte. Na jó, nem nyilvánosan - privát partikon. Egyszer engem is meghívtak. Akkor sikerült életemben először és utoljára a nő fölé kerülnöm. Életem egyik legjobb éjszakája volt. Soron megverte, megdugta, körbeadta. Kinggel sokszor partiba dobták. A legdominánsabb az, ha a szolgádat odadobod valaki másnak, hogy játsszon vele. - És ezt Nóra hagyta? Griffin elfojtott egy kuncogást, és szemtől szembe fordult Zach- kel. - Hagyta? Öregem, kibaszottul élvezte! Zách megrázta a fejét. - Én ezt nem hiszem el. Ki élvezné, hogy így bánnak vele? - Higgy, amit akarsz. Az összes szolga idelent eladná a lelkét is, ha Sorenhez tartozhatna. Ezért övé az egyes szám. Nem semmi a pasas! Nem arra játszik, hogy hanyatt dönthessen valakit. És nem is a pénzért csinálja, mint egyesek. Pusztán a szadisztikus gyönyörért. - De Nóra... Ő miért csinálja? - Sok oka van. De nagyrészt Sorén miatt. - Sorén nyilván nem helyesli, hogy Nóra domina. Griffin széles mosolyt villantott rá. - Mi az? Te sosem rángattad meg annak a kislánynak a copfját a játszótéren, aki a legjobban tetszett? Ez itt Sorén játszótere - mondta Griffin, széles karmozdulattal közrefogta a bárt és az alsó
teret is. - Sorén nem engedné, hogy rajta kívül bárki is birtokolja Nórát. így ha Nóra játszani akar Sorén játszóterén, azt Domme-ként teszi. Sorennek nem tetszik, de nem állítja le. Még mindig túlságosan szereti. Zách elfordította a fejét, és meglátta, amint a fiatal, rózsaszín nyakörves nő visszatér a gazdájához. Lehajtott fejjel és lesütött szemmel egy pohár bort adott át neki. A férfi félretette a bort, megragadta a lányt a hajánál fogva, és a lábai közé húzta. Zách próbált félrenézni, de képtelen volt. A férfi arrogáns gyönyörűséggel vetette hátra a fejét, ahogy a lány ajkai és nyelve körbefonták. - Egek, imádok itt lenni! - mondta Griffin, és Zách izgalmat hallott a hangjában. - Szereznem kell egy szolgát. Zách próbálta figyelmen kívül hagyni, mennyire begerjedt, ahogy a lányt figyelte. A férfi ujjait a lány nyakszirtjére helyezte, ahogy csípője megremegett. Zách kényszerítette magát, hogy félrenézzen, amikor a férfi végre elengedte a lányt. - Nóra és Sorén is ilyenek voltak? - kérdezte Zách még mindig döbbenten. Griffin közönyösen vállat vont. - Nóra azt mondja, Sorén remek pap. - Szóval, miről akarsz beszélni? Ötödik éve ugyanazokat a vitákat folytatjuk le. Azt hiszem, most is jöhet. Igen, hiányzol. Igen, hiányzik. Nem, nem jövök vissza. - Azt hiszed, hogy miattad van az egész, ugye? - kérdezte Sorén. - Ha nem miattam, akkor mi miatt? - Nóra dühös volt magára, hogy még mindig mennyire hat rá a férfi, ennyi idő után is. - Mondtam neked, hogy ha megint találkozunk, Wesleyről fogunk beszélni. Nóra egy lépést hátralépett. - Nem, róla nem. Ő tiltott terület. Nem tárgyalási alap. Sorén szeme megvillant. - Így igaz, mivel én soha nem tárgyalok. - Nem adom el Wesleyt. - Nem közénk tartozik, Eleanor, és ezt te is tudod. Soha nem lett volna szabad beengedned az otthonodba. Veszélyes játékot játszol, és egyikőtök komolyan, mélyen sérülhet benne. Vagy mindketten. - Wes nem játék. Ő a legjobb barátom. Jézusom, Sorén, ő az egyetlen barátom. - Nóra gyűlölte beismerni, de így volt. Mindenkivel az életében - beleértve Zach-et is - vagy már lefeküdt, vagy le akart feküdni. - Barát? A háziállatod, és te kihasználod. Csak akkor fair a játék, ha a mind a két fél tud róla, hogy játszik. - Semmit nem tudsz rólunk. Még csak nem is találkoztál vele. Sorén kezébe fogta Nóra állát, és addig szorította, amíg már fájt. - Azt hiszed... - kérdezte Sorén lassan, hogy van az életednek olyan pillanata, amit titokban tarthatsz előlem? - Mit érdekel téged, mi történik Wesszel? - Egyikünket kell, hogy érdekelje. Még mindig szűz? - akarta tudni Sorén, de Nóra elfordult tőle. Válaszolj nekem, ifjú hölgy. - Igen - válaszolta Nóra, akit Sorén túlságosan jól kitanított ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjon egy egyenes utasítást. - Csak barátok vagyunk. - Csak szerelemből vagy képes egyedül aludni. Tizenöt évesen is az enyém lehettél volna már, Eleanor. És habár égtem érted, habár az irántad való vágyam addig nőtt, amíg életem naptárában számoltam a napokat és a hónapokat és az éveket, amíg várnom kellett, hogy az enyém lehess, mégis meghagytalak szűzen. Miért? Nóra a szemét forgatta. - Mert szadista vagy. Sorén megragadta a vállát. Nóra egész testén elektromos szikrák hullámzottak végig csak attól, hogy meztelen bőréhez ért. - Mert szerettelek. Nem tettelek magamévá, amíg nem álltái készen. Te is fenntartod magadnak
Wesleyt, ahogy én is fenntartottalak téged magamnak. Te erre az életre születtél, de ő nem. Ha tovább tartogatod, megbántod. - Soha nem bántanám meg West. - Nóra torka összeszorult. - Rossz vége lesz, Eleanor. Ahogy annak is, ha nem vagy óvatos - mondta, és a Griffinnel a bárban ülő Zách felé intett. Griffin a tükör felé pillantott, és kacsintott. Griffin persze tudta, hogy a bárpult mögött lógó tükör kétoldalú. Nórával többször is besurrantak mögé egy kis csiklandósan perverz szexre. - A szerkesztőd. Meglepettnek tűnt, amikor találkoztunk. Nem mondtál el neki mindent rólunk. Mit nem mondtál még el neki? Nóra forgatta kezében a lovaglópálcát. - Eleanor... - feddte meg Sorén legatyaibb hangján - mit érez majd, ha rájön, hogy nem az írás az egyetlen jövedelemforrásod? - El akartam mondani neki. El fogom mondani neki. Ha kész a könyv. - Fontos vagy neki, Eleanor. Látom a szemében. Megengedi magának azt, hogy törődjön veled, és ez megrémíti. Nem fogja könnyedén venni az árulást. - Akkor nem fogom elárulni. A könyvnek több mint a fele már készen van. És Zách... Zách csodálatos. Okos és jó a humora. És... - Nős. Azt hittem, ennél jobban kitanítottalak. - Külön élnek. Külön földrészen is élnek. - Engem akarsz meggyőzni vagy saját magadat? - kérdezte Sorén. Nóra lehunyta a szemét, és kifújta a levegőt, ahogy Sorén végigsimította a karját. - Ha még nem tett magáévá, pedig biztos vagyok benne, hogy felajánlottad magad neki, akkor az azért van, mert még mindig szereti a feleségét. A megtört szerelem a legveszélyesebb. Minden érintéssel szétszakítja az embert. - Mint a tiéd? Sorén félrehajtotta a fejét, és végigcsókolta Nórát nyakától a válla hegyéig. Nóra gyönyörittasan kifújta a levegőt, ahogy a férfi ajka a bőrét érintette. Egyetlen más szeretője sem éreztette vele azt, amit Sorén. - Engem még nem törtél meg - mondta a férfi a fülébe. Nórának minden erejére szüksége volt, hogy ne forduljon meg és vesse magát a karjaiba. - Még mindig betartod a szabályomat, Eleanor? Nóra az alsó ajkába harapott. - Igen. Nagyrészt. Többé-kevésbé. - Eleanor... - mondta Sorén figyelmeztető hangon. - Írok rólad - ismerte be Nóra. - Állandóan. De mindig kitörlöm, vagy széttépem. - Akkor miért írsz rólam, rólunk, ha megsemmisíted a saját szavaidat? - Azok nemcsak szavak. Emlékek. Szeretem olvasni, a kezemben tartani őket. Aztán elengedem. Legalábbis egy kicsit. - Soha nem fogsz senkit úgy szeretni, ahogy engem - mondta Sorén, és bár Nóra szerette volna felpofozni arroganciája miatt, nem tudott nem egyetérteni vele. - Még Wesleyt sem. Még őt sem. Sorén tekintete megpihent Zach-en, aki a bárban Griffinnel beszélgetett. - De azt hiszem, ő fontosabb a számodra, mint gondolod. Ez biztosan megijeszt. - Megijeszt - ismerte be Nóra. - Zách a szerkesztőm. Ő az első, aki komoly íróként bánik velem. - Tizenhét éves korodban megmondtam neked, hogy írónak kellene lenned - emlékeztette Sorén. Nóra elmosolyodott az emlékre. Irodalomórára írt egy novellát, amivel nagy bajba került a katolikus iskolában. Csak papja közbelépése mentette meg attól, hogy egy egész csapat orvos és pszichiátriai szakember jelenlétében meghurcolják. - Azt hittem, egy cseppet elfogult voltál, ha rólam volt szó. - Talán az is voltam - vallotta be Sorén mosolyogva. - De mindig felismertem, ha valaki tehetséges. És, mihez kezdesz vele? - biccentett Zách felé. Nóra nézte Zach-et a kétoldalú tükrön át. Griffín közelebb hajolt hozzá, és Zach-nek úgy sikerült hátrahőkölnie, hogy szinte meg sem mozdult - igazi angol. - Most nem a szexről van szó. Nemcsak a szexről. Zach-nek vannak titkai, szörnyű titkai. Segíteni szeretnék neki, de azt sem tudom, hol kezdjem. Mit gondolsz? Sorén rápillantott, és Nórának minden tudására és tudományára szüksége volt, hogy fenntartsa vele
a szemkontaktust. Ilyen privát pillanatban valaha nem nézett a szemébe az engedélye nélkül. De az már olyan régen volt. Sorén felsóhajtott, és megrázta a fejét. - Eleanorom... Egy szép napon talán megtanulok nemet mondani neked. Ezzel Sorén odalépett mellé. Nóra figyelte az arcát, amint Sorén Zach-et tanulmányozta a tükrön át. Nóra egész életében nem ismert olyan éles szemű embert, mint Sorent. Egyetlen pillantással olvasni tudott az emberi lelkekben. Azóta tudta, mi lesz Nórából, amióta először megpillantotta. Meg is mondta neki. Mindig is ez volt Nóra kedvenc esti meséje. Meséld el nekem, könyörgött mindig. Eleanor, kezdte Sorén, akinek történetei mindig egyes szám harmadik személyűek voltak, lehúzta a ruhaujjal a kezére. Szégyell/e a csuklóján levő égésnyomot. De ahogy a csészéért nyúlt, a ruhaujja visszacsúszott, és a férfi meglátta, ki is ő. Nóra mindig egy élénk közbevágást szúrt be: És ki volt? És Sorén a karjaiba húzta, és így válaszolt: Az enyém volt. - Bűntudat. - Sorén bejelentése kirángatta a múltból. - Régi bűntudat. Kicsit sután viseli, mintha nem igazán tanulta volna meg, hogyan kell. Nem követett el bűnt, pedig lehet, hogy azt hiszi, hogy elkövetett. - Régi bűntudat - ki kell szednem belőle - mondta Nóra, aki élvezte, hogy Sorennel egyszerre ellenfelek és összeesküvők. - Belefullad a saját titkaiba. Meg kell törnöm őt. De hogyan? Az az elviselhetetlen brit méltóság áthatolhatatlan. A legkevésbé az hiányzik neki, hogy fellógassák, és jól megkorbácsolják. - Egyetértek. Az csak megsértené. Ismerem ezt a bűntudatot. Egyszer fájdalmat okozott valakinek. Nóra fordulatot hallott az utolsó kijelentésben, tanári felhangot. - Fájdalmat okozott a feleségének. - Akkor tudod, hogy mit kell tenned. - Sorén büszkén rámosolygott. Mindig is Nóra volt a legjobb tanítványa. - Érjem el, hogy fájdalmat okozzon nekem? - Igen, kicsikém. Érd el, hogy fájdalmat okozzon neked. - Tehát te vagy Nóra következő Maxwell Perkinsre, mi? - kérdezte Griffin Zach-től. - A szerkesztője vagyok. De Perkinsnek és nekem elég különböző a véleményünk a szerkesztésről. - Jól van. Nem örültem volna, ha szétbasszák a könyveit, csak mert a szerkesztője szétkúrja a prózáját. - Szóval - mondta Zách pártatlanul -, te olvasod, amit ír? Griffin pajkos tekintetet vetett rá. - Talán ribanc vagyok, Zách, de nem egy buta ribanc. Olvastam Nóra könyveit. Csodálatosak. Persze a kedvenc könyvem tőle az, amit még nem írt meg. - És mi lenne az? - A Nóra Sutherlin-sztori. - Letehetetlen lenne - helyeselt Zách. - Most tényleg egész estére lefoglalta magának? Zách az órájára pillantott. Nóra még csak rövid ideje volt távol, de már türelmetlenül várta visszatérését. - Ha úgy akarja. Amint belép ide, életbe lép a rögtönítélő bíróság. - Nóra gyakran lejár ide? - Régebben állandóan itt volt. Muszáj volt neki. De úgy egy hónapja mintha a föld nyelte volna el. - Akkor kezdtünk el dolgozni a könyvön - magyarázta Zách. - És rajtad is akkor kezdett el dolgozni, mi? - vigyorgott rá Griffin. Zách megpróbálta elérni, hogy ne hozza zavarba. Végülis Nóra és Griffin időnként szeretők. - Hogy értetted azt, hogy muszáj volt ide lejönnie? - kérdezte Zách egy másodperc csend után. De Griffin csak nevetett és vállon legyintette. - Gyere. Nézzük meg az árkot. - Vissza kellene mennem a vendégemhez. - Nóra nem akarta otthagyni Sorent, de tudta, hogy muszáj lesz. Csak Isten a tudója, miket mesélhet Griffin Zach-nek. - Még nem. Még ki kell találnunk, hogyan ünnepeljük megjövő héten az évfordulónkat. Vagy elfelejtetted, hogy mi van jövő hét csütörtökön? - Ha az év minden más napját elfelejteném, azt sohasem. De nem ünnepeljük meg. Sem idén, sem
máskor. - Értem. - Sorén hűvös, kimért pillantást vetett rá. - A tavalyi talán nem volt az ízlésed szerinti? Tavaly... Amit aznap éjjel művelt vele, gyönyörű és brutális volt, és még emlékezni is fájt. Ha visszajössz hozzám mondta Sorén, kivételesen engedményt téve megszöksz majd vagy térden csúszol? Repülni fogok. Nóra megrázta a fejét, próbálta elfelejteni, hogy még mindig mennyire akarja ezt a férfit. - A tavalyi... az hiba volt. Nem lett volna szabad megtörténnie. Túl messzire ment. - Nem vagy elégedett, amíg túl messzire nem megy. - Amiatt az éjszaka miatt majdnem elveszítettem West. - Igen. Mi is volt az ígéret, amit tett neked? Hogy ha még egyszer átadod magad nekem, akkor elhagy? Ez volt? - Nem hibáztathatod, igaz? Nem ért meg minket. - Biztos vagyok abban, hogy megért. - Sorén megsimogatta Nóra arcát. Azok az ujjak, gondolta Nóra. Azok a kezek. Azok a kezek úgy ismerték a teste minden négyzetcentiméterét, ahogy a tulajdonosuk ismerte szíve minden négyzetcentiméterét. - Eleanorom... az Isteni Elégedetlenség. - Isteni Elégedetlenség? - Isten mocskos kis titka. Addig hagy szenvedni, kicsikéin, amíg bölccsé nem tesz. - Nem kérek több misét. Kérlek - könyörögte Nóra. Sorén egyetlen, mosolynak alig ható grimasszal az ajkán válaszolt. - Ha nem jössz el meglátogatni az évfordulónkon, akkor azt hiszem, előbb kell odaadnom az ajándékodat. Jó, hogy magammal hoztam. Kivett valamit a zsebéből, és szétnyitotta a tenyerét. Egy kecses, fehér szalagon egy kulcs függött. - Mi ez? - Természetesen a Fehér Szoba kulcsa. Ott vár rád az évfordulós ajándékod. Tenyerét még mindig nyitva hagyva Sorén egy lépést feléje lépett. - Még szűz, Eleanor - suttogta Nóra fülébe. - Csukd be a szemed és gondold azt, hogy Wesley az. Nóra szeretett volna visszalépni, szerette volna ellökni Sorent. Zách odakint várt rá. És neki ennél több esze van. Sorén ajándékai mindig olyanok voltak, mint a kétélű kard, amelyet csak a pengéjénél fogva lehetett megfogni. Hallotta magában a józan ész hangját, hogy meg kellene keresnie Zachet, és kivinni innen. Aztán eszébe jutott, hogy mit ígéri neki - hogy megmutatja azt a helyet, ahol nincs megbánás, nincs szégyen és félelem. Elvette a kulcsot Sorén tenyeréből. - Látom, hogy Ő még mindig nem végzett a kínzatásoddal - mondta Sorén. Nóra nem válaszolt. Ujjait olyan erősen zárta össze a kulcs körül, hogy az belevájt a tenyerébe, miközben kisliszolt a szobából egy hátsó folyosóra. Magán érezte Sorén tekintetét. Nem nézett vissza.
HUSZADIK FEJEZET
Z
ách követte Griffmt a bár erkélyrészébe. Áthajoltak a korláton, és az alattuk hömpölygő
tömeget figyelték. Egy bájos, sötét hajú, kimonót viselő hölgy, baljós kinézetű evőpálcikákkal a hajában állt az alattuk levő emelvényen. Egy formás, vörös hajú lány köré tekert egy fekete kötelet. A lány nyugodtan és meztelenül állt mellette. - Ez Lady Noy. O az ázsiai kötözés művészetének királynője itt. - Griffin rámutatott két nőre az árokban. - És a kiscsaj, akit megkötöz, Alyssa Petrosky. - Petrosky? - A név valahogy ismerősnek tűnt. - Igen, az a Petrosky. A kormányzó mostohalánya. Elég hírhedt szolga idelent. A valódi exhibicionizmus híve. - Azt látom. - Zách csak bámult, ahogy Lady Noy befejezte a munkát, és egy bonyolult kötél- és csigarendszerrel a levegőbe emelte a lányt. A lány elegáns, aszimmetrikus ívben hajlott hátra, és láthatóan tökéletesen megbékélt meztelenségével és kötelékeivel is. - Az pedig Byers ügynök - magas szinten van az FBl-nál - mondta Griffin. Egy férfira mutatott, akit egy keresztre szíjaztak, és egy lány korbácsolta éppen, aki akár a lánya is lehetett volna. - Persze szolga. - El szabad ezeket mondanod nekem? - Miért? Elmondod valakinek? Senki nem hinne neked. És ha egy szót is szólsz, Kingsley Edge tönkretesz. Mindenkit óv - ez a klubtagság része. A bankszámlámat tenném fel rá, hogy már rólad is van egy aktája. - Rólam? Komolyan mondod? - kérdezte Zách. Eszébe jutott, hogy Nóra milyen sokat tudott róla az első találkozásukkor. - Ha Norához két méternél közelebb kerülsz, lesz rólad egy akta. És úgy tűnik, te sokkal közelebb kerültél hozzá, mint két méter. - Aligha vagyok zsarolásra méltó - szabadkozott Zách. - Igazán? Van valaki, aki jobb, ha nem tudja meg, hogy Nóra leszopott? Zách elpirult, és nem szólt semmit. Igen, persze, hogy van. - Vettem az adást - mondta Zách. - Tudnod kell, Zách: Nóra nemcsak valami trágárságokat fröcsögő író, akinek vad a szexuális élete. O az egész Föld Alatti Birodalom szájba baszott királynéja. És persze Kingsley Edge a királyunk. - És ő? Ő mi? - Zách még ki sem akarta mondani Sorén nevét. - Bármi, ami a király és a királyné fölött áll. - Császár? - találgatott Zách. Griffin vigyorgott. - Isten. - Isten - ismételte Zách, és lenézett az alatta elterülő hívőkre. Az FBI-ügynököt, akiről Griffin beszélt, most lerángatták a keresztjéről, a bőrruhás nő nyakörvet tett a nyakára, és pórázt csatolt rá. Négykézláb vezette a férfit, át a parketten. - Nem akarom elhinni, hogy nyakörvet tesznek emberekre - mondta Zách újonnan feltámadt undorral. - Itt szinte mánia a nyakörv. A szolgák imádják a sajátjukat. - Minden szolga visel ilyet? - Nem mindegyik. A háziszolgák, akik itt dolgoznak a Körben, azért hordanak nyakörvet, hogy megmutassák, hogy mindezért fizetést kapnak. így festenek - mondta Griffin, és a saját nyakörvére mutatott, amit bűnhődése részeként viselt. Ahol általában a kutyabiléta lógott, ott egy apró, ezüst nyolcas szám volt egy körben. - De privátim egy Doni szükségből, vagy szerelemből használ nyakörvet, vagy mindkettőből. Egy
nyakörv bizonyos pároknak hordozhat olyan jelentést, mint egy jegygyűrű. - Griffin felnevetett. - Szent Isten... Látnod kellett volna Nórát és Sorent, amikor még együtt voltak. Én csak egy évvel azelőtt kezdtem idejárni, hogy Nóra elhagyta őt. De még láttam a dicső napjaikat. A nyakörvek általában bőrből vannak, feketék vagy fehérek, igaz? Kitalálod, Nóra nyakörve milyen színű volt? - Nem tudom. Piros? - Fehér - mondta egy hang mögöttük. Zách és Griffin megfordult, és ott találták Sorent, papi gallérban. - Mi más lehetett volna? A Nyolcadik Kör folyosói és lépcsői a legtöbb ember számára labirintusok voltak, de Nóra jobban ismerte a helyet, mint a saját otthonát. Bekötött szemmel is eligazodott volna. Párszor a múltban kénytelen is volt rá. Az egyik sarkon fordult be a másik után, és lement egy kis lépcsőn az épület legalacsonyabb részébe. Egy csendes folyosó végén ajtó állt, amely ugyanolyan volt, mint a többi, kivéve, hogy az ajtót és gombját hófehérre festették. Nóra megállt előtte, és lassan, mélyen beszívta a levegőt. El sem tudta képzelni, ki vagy mi várja az ajtó mögött. A Fehér Szoba csakis a legmagasabb szinten levő Dominátoroknak volt fenntartva még Griffin sem érdemelte ki a Fehér Szoba előjogát. Nóra lassan kinyitotta az ajtót, és a külső gombra felakasztotta a pálcáját, hogy lássák, hogy a szoba foglalt. A Fehér Szobának volt zárja. A Körben kevés ilyen szoba volt, de Nórának több esze volt, mintsem bezárkózzon egy idegennel. Keserves áron tanulta meg. Nóra óvatosan lépett egyet a szoba belseje felé. Középen egy négy vasoszlopos ágy állt, hófehér lepedővel és párnákkal, félig áttetsző, fehér baldachinnal. A tisztaság és ártatlanság álcája ellenére Nóra tudta, hogy a világtörténelem néhány legrafináltabb szexuális aktusa zajlott ebben a szobában. Nóra odaosont az ágyhoz, és széthúzta a függönyt. Az ágy közepén egy fiatalember feküdt, az oldalán. Nóra egy pillanatig tanulmányozta, miközben szíve vadul vert a mellkasában. A fiú úgy tizenhét éves lehetett. Egyenes, fekete haja volt, ami váll alá ért, és a leghosszabb, legsötétebb szempillája volt, amit fiún valaha látott. Szempillája meg-megrezzent álmában a sápadt arca felett. Nóra szeme végigsiklott a fiú testén. Kopott pólót viselt, tépett farmert és fehér zoknit, ami az egyik lábujján lyukas volt. A cipőjét levette, de az óráját nem. Az óra szíja bőrből volt, és olyan vastag volt, mint egy kötözőbilincs. A másik csuklóján fekete csuklószorítót viselt. Magasnak tűnt, de a keze és a lába esetlenül nagy volt. Még növésben van. Nóra felsóhajtott, és minden ízében elátkozta Sorent. A fiú - az ajándék - kimondhatatlanul bájos volt. Nóra előrehajolt, félresimított egy kósza hajfürtöt a fiú arcából, és a füle mögé tűrte. - Ó, Sorén - mondta és felsóhajtott magában. - Nem kellett volna. Zách kereste a megfelelő választ. Különös módon szótlan volt Sorén jelenlétében. A pap láthatóan szórakoztatónak találta Zách némaságát. - Hol van Nóra, uram? - kérdezte Zách helyett Griffin. - Egy ideig lefoglalják a Kör ügyei. Amíg távol van, gondoltam, én szórakoztatom a vendégét mondta Sorén nagylelkűen. - De Nóra azt mondta, hogy maradjak... Sorén egy kobra gyorsaságával mozdult meg és kapta el GrifTin torkát. Zách előrelépett, de Griffín figyelmeztető pillantást vetett rá. Legalábbis láthatóan még kapott levegőt. - Mr. Easton, szólíthatom Zacharynak? Zách igyekezett elnyomni idegességét, mielőtt válaszolt. - Szólíthatom Sorén atyának? Vagy uramnak? - Úgy tudom, ön nem katolikus. És nem is ennek a társaságnak a része. Természetesen szólíthat Sorennek. Van kedve körbenézni? Zách rájött, hogy Nóra papja olyan okból vagy okokból vágyik a társaságára, amelyekről tudni sem óhajtott. De úgy döntött, üzletelni fog vele. - Akkor elengedi Griffint? - kérdezte Zách. Sorén ezt mulatságosnak találta. - Aligha lennék megfelelő túravezető egy hullával a vállamon, nem? Zách aggodalmasan Griffinre pillantott, aki hála az égnek, viszonylag nyugodtnak tűnt, bár a pap még mindig szorosan a markában tartotta.
- Azt hiszem, valóban. Örömmel körbenézek. Sorén elengedte Griffint. Zách észrevette, hogy a nyakán az állvonal alatt piros foltokban ott maradt a pap ujjnyoma - Mehetünk? Zách vonakodva hagyta Griffint az erkélyen. Bármennyire is flörtölt vele a fiatalember, Zách sokkal inkább örült szellemes társaságának, mint Nóra papjának. - Mit csinál Nóra? - kérdezte Zách, miközben Sorén a bár túlsó végén levő jelöletlen ajtó felé terelte. - Eleanor azt csinálja, amit mindig is csinált, Zachary - bármit, amit csak akar. Nóra érintésére az alvó fiú szemhéja megrezdült, és kinyílt. Nóra az alsó ajkába harapott, hogy elfojtson egy kuncogást, ahogy a fiú ülő helyzetbe küzdötte fel magát. - Semmi baj. Ne félj - mondta Nóra, mintha csak egy riadt állathoz beszélne. - Csak álmodsz. A fiú tágra nyílt, ezüstös szemekkel nézett rá. Elpirult, és térdét a mellkasáig húzta. - Tudsz beszélni? - kérdezte Nóra. - Általában nem. - A fiú keze végigfutott sötét, hosszú haján, és a füle mögé tűrte. - Hozzám beszélhetsz. Nekem bármit elmondhatsz. Ezt is akarom. Érted? A fiú bólintott, és Nóra elégedetten hallotta a kis, ideges nevetést. - Jól van, értem. - Jó fiú. Tudod, ki vagyok? A fiú ismét bólintott. Nóra felhúzta a szemöldökét. - Igen. S. atya mesélt magáról, hogy ismerte magát. Mit mondott rólam? - kérdezte Nóra. - Azt, hogy maga egy öreg barátja. Nem úgy értem, hogy öreg... - Régóta ismerjük egymást - segítette ki a fiút Nóra. - Igen. És azt mondta, hogy maga a legszebb nő, aki valaha élt a Földön. Nóra kissé elpirult. - Mit mondott még neked? A fiú élesen beszíva a levegőt, és belenézett Nóra szemébe. - Azt, hogy segít nekem. Nóra kissé félrehajtotta a fejét. Megérintette a fiú lábfejét. - Szükséged van segítségre? A fiatalember először nem válaszolt. A fiú keze lassan elengedte a térdét. Elkezdte levenni az óráját, de ujjai túlságosan sokat babráltak a szíjjal, és dühösen felsóhajtott. - Bocsánat - mondta. - Semmi baj. Majd én. A fiú erőtlenül nyújtotta oda a karját. Nóra kicsatolta az óráját, és majdnem felsikoltott, amikor meglátta, hogy miért ilyen széles szíjú órát visel. A csuklója közepén, alul, fehér heg terpeszkedett, és öltésnyomok szaladtak keresztbe-kasul. A fiú kinyújtotta a másik karját is, levette csuklópántját, és megmutatta az ugyanolyan heget és az öltések nyomát. A sebek teljesen begyógyultnak látszottak. Amennyit Nóra tudott a hegekről, úgy saccolta, hogy egy évesek lehettek. - Miért? - kérdezte. - Apám rám nyitott, amikor... - A fiú mély levegőt vett. - Talált pár dolgot a szobámban. Látta a foltokat és az égésnyomokat. Azt mondta, nem akaija, hogy a fia egy beteges állat legyen. Pár hónappal később elhagyott minket. Anya... Anya nincs jól. - Ez nem a te hibád - mondta Nóra. - Apád a beteges állat, nem te. És megvolt az oka rá, hogy elmenjen. Az én családom is eléggé el cseszett. - Tudom. S. atya ezt is elmondta. Azt mondta, sok közös van bennünk. Nem akartam elhinni, amikor elmesélte, hogy ismeri magát. - Tudtad, ki vagyok, mielőtt még megmondtam volna neked? - Igen - mondta a fiú és elpirult. - Olvastam a könyveit.
Nóra végigfuttatta kezét a fiú alkarján. Ujjával megérintette a hegeket. - Azt mondta, hogy ha egy egész évig kibírom, hogy ne ártsak magamnak, akkor megengedi, hogy találkozzam magával - suttogta a fiú. - Néha csak ez tartott vissza attól, hogy újra megtegyem. Nóra szíve elfacsarodott. Gyűlölte, hogy Sorén szokatlan kegyelme által egyszerre érezte tizennyolc éve érte lángoló szerelmét. Belenézett a fiú szemébe. A fiú pupillája tágra nyílt, szeme fénylő ezüstként ragyogott. - Mi a neved? - kérdezte Nóra, - Michael. - Michael... Azaz Mihály. Mihály volt Isten első arkangyala. Michael, mondta már valaki neked, hogy gyönyörű vagy? Michael elpirult és megrázta a fejét. - Nem. - Az vagy, angyalom. - Nóra végigsimította a fiú hosszú, fekete haját. Michael boldogan felsóhajtott, és lehunyta a szemét. Majd megint kinyitotta, ahogy Nóra elhúzta a kezét. Nóra elméje hátsó zugában tudta, hogy Zách egyedül van odakint Sorennel, de nem akarta siettetni ezt a pillanatot vagy az ijedt fiút, a világért sem. Tudta, hogy nem lenne szabad itt lennie, nem lett volna szabad Sorén kénye-kedvére bíznia Zach-et. De eszébe jutott, hogyan mentette meg őt Sorén egy életnyi kínlódástól, amikor megmondta neki, hogy kicsoda is valójában, hogy mi lehet belőle. Megértette, hogy Michael miért próbált öngyilkos lenni. Nóra soha nem fordult önmaga ellen, de nem tagadhatta, hogy Sorén egyszer-kétszer megmentette az életét. Ahogy Nóra Michaelt nézte, azt mondta magában, hogy kötelessége maradni, segíteni neki úgy, ahogy tud. - Michael, ma éjszaka elveszem a szüzességedet. Ha Nórának voltak is kétségei azt illetően, hogy a fiú túlságosan fiatal, elillantak, amikor a fiú pislogás és mindenféle félelem nélkül először nézett rá. - S. atya azt mondta, hogy ezt fogja tenni. Nóra papja nem bizonyult túl bőbeszédű túra vezetőnek. Zách érezte, hogy Sorén arra vár, hogy ő beszéljen, próbálgatta, hogy meddig hallgat. Nóra biztosan tőle tanulta ezt a trükköt. Zách követte Sorent a bár kijáratán át. Lefelé mentek, több hosszú folyosón és előcsarnokon át. Habár Sorén keveset mondott, Zách nem volt csöndben. Több ajtó is nyitva volt, és Zách látta, mi történik a szobákban. Elhaladtak még egy ajtó mellett, amely csukva volt, és Zách női sikolyt hallott. Megállt, nem tudta, mit tegyen, de Sorén, aki nyilván hallotta a sikolyt, úgy ment tovább, mintha ez a hang teljesen hétköznapi lenne, mintha észre sem vette volna. Es valószínűleg így is volt. Befordultak egy sarkon. - Tudom, mivel próbálkozik - mondta végül Zách. - Próbál megfélemlíteni ezzel a kis, Pokolban tett körúttal. Nóra már elmondta, hogy Domina. Mindent elmondott. Tudom, hogy csak el akar ijeszteni tőle. Nem fog sikerülni. Sorén hidegen elmosolyodott, és Zách rájött, hogy a férfi érinthetetlen. - Eleanor nagyon egyenes, nem igaz? Mindig is azt a filozófiát követte, hogy legjobb úgy elbújni, ha szem előtt vagyunk. De engem sért az ön célozgatása. Soha nem próbálnám meg eltántorítani attól a nőtől, akire a legjobban vágyik. Eleanor az a nő, akire a legjobban vágyik, nem igaz? Zách nem válaszolt. Próbált lebámulni Sorenre, de a pap csak mosolygott, és ment tovább. - Van még mit megnézni. Jöjjön velem. Zách vonakodva követte. - Bármilyen kérdést feltehet, amit csak akar, Zachary. - A hangja - mondta Zách, eltűnődve, hogy a pap vajon tényleg megválaszolj a-e a róla feltett kérdéseket. - Angol akcentusa van. Nagyon halvány, de mégis az. - Nagyon jó - mondta Sorén elismeréssel. - Észrevette. A legtöbb amerikai nem veszi észre. Egyszerűen túlképzettnek gondolnak. Amerikában születtem, de gyermekként Angliában jártam iskolába. Az apám angol volt. És gonosz. Minden nap azért imádkozom, hogy csak az akcentusát örököljem tőle. - Elcsábított egy fiatal nőt, aki az egyházközösségébe tartozott. Maga szerint ez nem gonoszság? - Mióta pap vagyok, Eleanor az egyetlen nő, akivel szexuális kapcsolatban álltam. Gyerekeim
nincsenek, erről biztosíthatom. De nyugodtan kérdezze meg Eleanort, hogy érezte-e valaha, hogy kihasználják vagy bántalmazzák. Azt hiszem, kielégítőnek találja majd a válaszát. - Miért nevezi folyamatosan így? - Zách nem tudta összeegyeztetni az ő Nóráját a pap Eleanorjával. - Évekkel ezelőtt Nórára változtatta a nevét. - Eleanor néven született, és én Eleanorba szerettem bele. Az utóbbi öt évben hozott olyan döntéseket az életében, amelyeket nem helyeslek. Szívesebben emlékszem rá úgy, amilyen volt, nem úgy, amilyenné lett. Elhagyhatja a nevét és a múltját. Én soha nem fogom. Sorén szavai újabb emléket kavartak fel. - Még nem hagyta el - mondta Zách. - Szerette volna bebizonyítani, hogy tud valamit Nóráról, amit a pap nem. - Nem teljesen. Nemrég elmentem az egyik dedikálására Gyerekeknek olvasott fel. Ellie-nek nevezték. - Zách Sorén arcába pillantott, de egy mosoly árnyékán kívül a hír nem sok hatást tett rá. - Igen, nos... - mondta Sorén, ahogy áthaladtak egy boltív alatt, amely egy másik előcsarnokba vezetett - Eleanor mindig is jól kijött a gyerekekkel. Nóra lecsússzant az ágyról, és magával húzta Michaelt. Megparancsolta neki, hogy álljon, amíg ő letérdelt és az ágy alá nyúlt. Kihúzott egy fém bőröndöt, beütötte a számkombinációt, és kinyitotta. - Félsz? - kérdezte a fiútól. - Egy kicsit. - Michael lepillantott rá. - Válj, mindjárt mondok valamit, ami átsegít a félelmen. Menekülőszó a neve. - Olvastam a menekülőszavakról... a könyvében. - Jól van. Mivel te angyal vagy, a te menekülőszavad az lesz, hogy „szárnyak”. - „Szárnyak” - ismételte a fiú. Nóra beletúrt a bőröndbe, és kivette, amire szüksége volt - köteleket, óvszereket, ollókat. - Ha bármikor azt szeretnéd, hogy abbahagyjam, és haza akarsz menni, akkor mondd azt, hogy „szárnyak”, és befejeztük. Mindenki használta már a menekülőszavát. Semmi probléma nincs ezzel. Nóra becsukta a bőröndöt, és visszacsúsztatta az ágy alá. Felállt, és szembenézett a fiúval. A mezítláb álló fiú és a magas sarkút viselő Nóra majdnem egyforma magas volt. - Gyakoroljunk - mondta Nóra. - Megkérlek valamire, és te kimondod a menekülőszavadat, hogy mindent leállíts. Rendben van? - Rendben. Nóra hátralépett, és végigmérte a fiút. - Vedd le a ruhádat! - parancsolta. Michael felemelte a karját, és megragadta a pólója nyakát. - Várj - mondta Nóra, és a fiú megállt. - Most kellene kimondanod a menekülőszavadat, angyalom. A fiú leengedte a karját. - De mi van, ha nem akarom? Nóra rámosolygott, és olyan közel ment a fiúhoz, hogy szinte hallotta, amint a mellkasában ver a szíve. - Akkor nem. Michael felemelte egyik karját, és levette a pólóját. Előrehajolt, és lehúzta a zokniját. Amikor a farmerje felső gombjához ért, bátorsága láthatóan cserbenhagyta. - Válj. Hadd segítsek - mondta Nóra. Odanyúlt, és kezét a fiú hasára tette. Ujjai végigfutottak, le a nadrág korcáig, majd a gombokig. Nóra gyorsan kigombolta őket, majd becsúsztatta egyik kezét a nadrágba. - Nincs rajtad alsónemű - mondta Nóra, és a fiú ismét elpirult. - Tényleg közénk tartozol, ugye? A fiú szája a fülét súrolta. - Szeretnék. - Megborzongott, ahogy Nóra kézbe fogta. Nóra végigsimogatta kemény farkát, majd elengedte, hogy teljesen lehúzza róla a farmert. Michael kilépett a farmerből, és meztelenül állt Nóra előtt. - Tudod, hogy mi ez? - kérdezte Nóra. - Bilincs - válaszolta a fiú. - Nagyon jó. Megkötözésre szolgáló bilincs. Két pár. Az egyik pár a bokáidra. - Az egyik bilincset a fiú bal, majd a jobb bokájára erősítette, azután felállt. - És a másik a csuklókra. Szeretni fogod.
Michael kinyújtotta a karját. Nóra kezébe fogta a bal karját. Az ajkához emelte, és lassan végigcsókolta a csuklóján a heget. A fiú beszívta a levegőt, ahogy Nóra szája a heges bőrt érintette. Nóra rákattintotta a bilincset, és megcsókolta a másik kezén levő heget is. Azt is megbilincselte, és hátralépett. Michael megnézte a bilincseket a csuklóján. Lepillantott a bokáján levőkre is. Majd Nóra szemébe nézett. A fiú arcában Nóra saját tizennyolc éves énjét látta, amikor Sorén elkezdte a tanítását. Azt a pillanatot, amikor először leleplezte előtte, hogy mi lesz belőle az ő számára, hogyan fogja majd teljes mértékben birtokolni, ha eljön az ideje... Nóra akkor lepillantott megbilincselt csuklójára és bokájára, és akkor jött rá, milyen is a szerelem. - Köszönöm - pihegte Michael. Nóra jelzésként köhintett. - Köszönöm, úrnőm.
HUSZONEGYEDIK FEJEZET
S
orén egy újabb folyosóra vitte Zach-et - ez különös módon üres és néma volt, de sokkal
színesebb és kidolgozottabb, mint a többi, jelöletlen folyosó és szoba, amit Sorén mutatott neki. Itt minden ajtón volt valami - némelyiken extravagáns szado-mazo jelenet, másokon graffiti. Az egyik ajtón tréfás címer volt - egy unikornis alkalmazott fellációt egy griffmadáron. Zach-nek nem voltak kétségei afelől, kinek a szobája ez. Megálltak egy ajtó előtt, amelyre csak szavak voltak festve. - „Itt mindenki bolond” - olvasta fel hangosan Zách a híres Alice Csodaországban-idézetet, amely gothic betűtípussal volt felírva az ajtóra. - Azt hiszem, Alice-nak igaza van. - Azonban az őrületünkben van rendszer. A szado-mazochizmust valaha betegségnek gondolták. Manapság sok pszichológus számára inkább tanulmányozás, mint sem nevetség tárgya. Tíz emberből egy állítólag kipróbálta a szado-mazochizmust... Habár nem lepődnék meg, ha ez a szám magasabb lenne. - Én a kilencben lennék. - Biztos vagyok benne, hogy mindez változni fog. Eleanor lényege a meggyőzés. - Sorén olyan mosolyt villantott rá, amiről Zách biztos volt, hogy a nők elbűvölőnek gondolják - ő riasztónak látta. - Nem fog rábeszélni erre - intett Zách a baljósan csukott ajtók felé. - Legalább egyszer mindenkinek ki kellene próbálnia. A szado- mazonak érdekes hatása van azokra, akik gyakorolják. - Sorén hangja szakértőén csengett. - Az uralkodói tesztoszteronhullám önti el, míg a szolga olyan eufóriát tapasztal, amelyet csak az opiátok hatásához tudnak hasonlítani. De sokunk legkevésbé a fizikai érzékelés miatt csinálja. - Maga miért? Sorén hallgatott és úgy tűnt, belegondol a kérdésbe. - Sértés lenne „üdvözülésnek” nevezni azt, ami Eleanorral közöttünk volt. Az, hogy birtokolhattam, uralkodhattam rajta, kiképezhettem, hogy a legkisebb parancsra is reagáljon, az ujjam legkisebb görbítésére, a hangom legkisebb változására, hogy szinte a tökéletességig szeressen valakit, és hogy a teljes birtoklás elfogadhatatlan... Ez volt a legtisztább gyönyör. - De Nóra elhagyta magát - emlékeztette Zách. - Az engedetlenség ugyanúgy a hatalom bizonyítéka, mint az engedelmesség. Nem lehetünk úgy forradalmárok, hogy nem ismerjük el a kormányt. Nem lehetünk úgy istentagadók, ha előtte nem hiszünk. Elhagyhatnám a papság kötelékét, de attól még pap maradnék. Az egyház elvan velem, ellenne nélkülem is. Egyes fogadalmak csupán ígéretek. Mások viszont szentségek. Például a házasság - tette hozzá Sorén, és egy pillanatra belenézett Zách szemébe. - Igen, elhagyott, és én hagytam elmenni. De visszajön. Mégis, azt gondolom, hogy nem csupán a gyönyör és fájdalom keverékét találja ön zavarónak, igaz? - A hierarchia zavaró. Az, hogy a nők férfiak rabszolgái. A nők több száz éven át harcoltak az ilyen bánásmód ellen, és mégis... Mégis saját akaratukból és bátran döntenek úgy, hogy feltérképezik szexualitásuk azon szegleteit, melyek társadalmilag kevésbé elfogadottak. Egy másik tanulmány leleplezte, hogy megdöbbentően nagyszámú nő fantáziái arról, hogy megerőszakolják. Mennyi a valószínűsége, hogy a felesége abba a kisebbségbe tartozik, amelyik nem? - Nem tárgyalom meg magával a feleségem fantáziáit. - Vele megtárgyalta valaha? Bocsásson meg. Erre nem kell válaszolnia - mondta Sorén egyszerre célzatos és fesztelen hangon. Zách tudta, hogy Sorén egyáltalán nem kér bocsánatot tőle. - Igen, itt létezik egy hatalmi rendszer. Van, akinek azért van szüksége arra, hogy uralkodjanak fölötte, mert szolgának született. Másoknak azért, mert uralkodónak születtek. - Amilyen Nóra is?
- Nóra melyik? - mosolygott Sorén. - Nem sokkal azután, hogy Eleanor és én szeretők lettünk, megismertettem vele a szemkendőt. Először gyűlölte. - Miért? - kérdezte Zách. - Biztos vagyok benne, hogy a maga számára szinte lehetetlen elképzelni a szűzies Eleanort, de valaha egyszerre volt félénk és tartózkodó. Az, hogy elveszítette a látását a kis közjátékaink során, megrémítette. így természetesen elég gyakran alkalmaztam a szembekötést. - Természetesen. - Egy este észrevettem valami különöset. Mielőtt feltettem rá a kendőt, behunyta a szemét. Szinte ösztönei ellenére cselekedte ezt. Nyilvánvaló, hogy ha valaki annyira fél attól, hogy rákényszerítik a vakságot, az nyitva tartja a szemét, hogy a kincsnek számító látás minden pillanatát magába igya. Aztán rájöttem, mit csinál. Azzal, hogy előbb lehunyta a szemét, ő választotta a sötétséget, valamilyen módon bekötötte a saját szemét, és a megadásával került alám. Döbbenetes volt. Soha nem voltam olyan büszke rá. Itt van maga ez a hely. Ide azért jövünk, hogy lehunyjuk a szemünket. Sorén kinyitotta az ajtót, amin az Alice Csodaországban idézet állt. Zách hagyta, hogy előbb Sorén lépjen be a sötét szobába. Amikor fény villant, Zách oldalt lépett. Sorén egy hatalmas ágy előtt állt, amelyen magasra tornyozva állt a vörös és arany ágynemű. A pap kezében olajlámpa pislákolt, amely könnyed, csillogó fényt vetett a szoba minden sarkába. Csak egy hálószobának tűnt, habár olyan díszes volt, mint egy francia bordély. - Dekadens, nemde bár? Eleanor képtelen megtanulni, mi a körmönfontság. Talán maga segíthetne neki. - Tehát Nórának saját szobája van itt? - Igen. A legjobb hét Dominátornak saját lakosztályai vannak, személyes használatra. Mint látja folytatta Sorén, majd lehajolt és felvett egy fehér csipke harisnyatartót az összegyűrt ágyról - ki is használja. Zách a lehajított fehérneműre pillantott, és elvigyorodott. - Fehér... Nórától nem fehéret várnék. Mindig feketét vagy vöröset visel. - Kétlem, hogy Eleanoré lenne - mondta Sorén. - Akkor miért... - kezdte Zách, majd elhallgatott, mielőtt valami ostobaságot mondott volna. Persze, Nóra egy másik nővel volt. Szerette volna, ha zavarja maga a tény, de a képek, amelyeket az apró, fehér csipkedarab felkeltett, nagyon távol álltak az undortól. - Zavartnak tűnik, Zachary. Mi a baj? - kérdezte Sorén, és Zách nem bízott a pap hangában megbúvó aggodalomban. - Nóra tréfált azzal, hogy édes hármasban vett részt más nőkkel. Eszerint nem csak tréfált. Sorén sötét pillantást vetett rá. - Eleanor mindig tréfál. Eleanor soha nem tréfál. Legjobb, ha ezt minél előbb megtanulja. Van kedve megnézni a lakosztály többi részét? - Lakosztály? - Eleanor nagyon elegáns elhelyezést érdemelt ki itt. Sorén felemelte az olajlámpát, hogy megvilágítson egy ajtót, amely a hatalmas ágy bal oldalán volt. - Hogy lesz az emberből a legjobb Dominátorok egyike itt? - kérdezte Zách, ahogy körbejárta az ágyat, és visszament az ajtóig. Amint Sorén hátat fordított neki, Zách fogta a fehér harisnyatartót, és a zsebébe gyűrte. - Ugyanúgy, ahogy bárki más feltör egy adott szakterület csúcsára - nyitotta ki Sorén az ajtót. Gyakorlással. Zách mélyen beszívta a levegőt, amint beléptek Nóra lakosztályának második szobájába. - Szentséges ég - lihegte. A szoba közepén egy hatalmas, fából tákolt X alak állt. A fadeszkák tetejére és aljára bőrszíjak voltak erősítve - egy hatalmas kereszt volt a szobában. Zách nem kételkedett abban, mire is használta Nóra. Látta az árokban azt a férfit, akit rászíjaztak egy ilyenre, és addig, korbácsoltak, amíg el nem élvezett. Zách szeme tágra nyílt a döbbenettől, majd figyelmét a falak felé fordította. Kampókon és fogasokon katonás rendben korbácsok, simogató-korbácsok, bambuszpálcák, lovaglópálcák sorakoztak... A kínzás száz különféle eszköze. Egy kis asztalon a feszítőrudak kis arzenálja
sorakozott, olyanok, mint amilyenek Nóra zsákjában voltak otthon. Kinyitott egy fiókot, amiben bilincseket, nyakörveket, köteleket és pórázokat talált. A kereszten kívül egy nagy asztal is volt a szobában, amely orvosi vizsgálóasztalra hasonlított. Csak ennek négy pontján szíjak voltak. Sorén hangja Zách válla mögül csendült fel. - Lenyűgöző, nem igaz? - Nem - mondta Zách. - Felháborító. - Igazán? Ilyen erős szót használ arra, hogy megnevezzen egy érzéki tevékenységeket, amelyek két, kölcsönösen beleegyező felnőtt között zajlanak? - Másokat bántani gyönyörért? Szexuális gyönyörért? - Eleanort lefogni, miközben küzdött ellenem és könyörgött, hogy hagyjam abba... Az volt az igazi szépség. - A nemi erőszakban semmi szépség nincsen. - De ez nem nemi erőszak - mondta Sorén; hangneme könnyed volt. - Élvezte a küzdelmet, élvezte, hogy túlerőben vannak fölötte és birtokba veszik. Én nagyon komolyan veszem a nemi erőszakot, Zachary. Az anyám is nemi erőszak áldozata lett. Zách megfordult, és döbbent együttérzéssel nézett Sorenre. Bizalmatlansága elpárolgott. - Sajnálom - mondta őszintén. - Ez biztosan traumatikus élmény volt. Magának és neki is. - Az volt. - Megkérdezhetem, hány éves volt ön, mikor ez történt? - kérdezte Zách. Próbálta megtalálni Sorén erőszakos szexuális erkölcsi hajlamainak eredetét. - Durván kilenc hónappal azelőtt, hogy én megszülettem. De ez most egyáltalán nem fontos. Maga láthatóan zavarba jön attól, ha egy nő teljes mértékben birtokában van saját szexualitásának. - Ez nem igaz. A nőknek ugyanolyan joguk van a testükhöz és a vágyaikhoz, mint a férfiaknak. Nóra azzal vádol, hogy merev angol vagyok, és nem jár messze az igazságtól. De prűd nem vagyok. - Ezt mondja és mégis, a gondolat, hogy egy nő engedi, hogy erőszakos cselekedetet kövessenek el rajta, felháborítja. - Persze, hogy felháborít. Az egészséges viselkedésnek is vannak határai. - Egészséges... Érdekes szóválasztás. Mennyire ismeri ön a lepra nevű betegséget? Zách összevonta a szemöldökét a különös kérdésre. - Annyira, mint bárki más. - Okkal említem meg. - Sorén lassan elkezdett körbe járni a szobában. - A szemináriumom alatt egy lepratelepen dolgoztam Indiában. Zavaró mennyiségű félinformáció kering erről a betegségről. A gondolat, hogy a betegség a végtagokat támadja meg, és azok elrohadnak és lepotyognak? Színtiszta mítosz. A lepra, a Hansen-betegség, ahogy más néven nevezik, idegbetegség. Megsemmisíti azokat az idegeket, amelyekkel a fájdalmat érezzük. És amint elmúlik a képességünk, hogy fájdalmat érezzünk, olyankor egyszerűen megégetjük a kezünket főzés közben nyílt lánggal, vagy belelépünk egy kis szögbe, és csak akkor jövünk rá, hogy mi történt, amikor az orvos kihúzza a gennyedző sebből egy héttől később. Voltak reggelek - mondta Sorén, ahogy levett egy korbácsot a falon levő szegről, és megszemlélte amikor sikolyok hangjaira ébredtem, Amikor nem érezzük a fájdalmat, túlságosan könnyű békésen aludni, miközben egy patkány éjjel le rágj a az ujjunkat. - A fájdalom szükséges rossz - mondta Zách, és próbált küzdeni Sorén hipnotikus szavainak jegessége ellen. - De akkor is rossz. - A fájdalom Isten ajándéka. Megértést ad. Bölcsességet. A fájdalom az élet. És mi itt ugyanúgy ingyen osztogatunk fájdalmat, mint gyönyört. Zách figyelte, ahogy Sorén ujjai megragadják a korbács markolatát, és gyengéden felcsavarják. Minden mozdulat, amit a pap tett, precíz volt, ujjai fürgék voltak, akár egy művészé, izmai ruganyosak és karcsúak, mint egy táncosé. Arcán csendes béke honolt, intelligens közöny. Igazi hívő, ezt Zách látta rajta. De miben hitt? Az Kiveszett Paradicsom szavai tolultak a fejébe: „Inkább Pokolban úr, mint szolga az Égben”. Zách rádöbbent, hogy Nóra papja valahogy mind kettőt véghez tudja vinni. - Ha a fájdalom a szerelem jele - mondta Zách, miközben Sorén visszaakasztotta a korbácsot a falra
akkor én biztos nagyon szeretek. - Eszébe jutott Grace, eltűnődött, mit mondana, ha tudná, hol van, mit csinál. Sorén tekintete az övébe kapcsolódott, és Zách a létező legmélyebb szánalmat fedezte fel benne. - Ebben egészen bizonyos vagyok. Zách addig nézett a pap szemébe, amíg bírt, de a pillanat túlságosan bensőséges lett, és Zách félrekapta a tekintetét. Jó pap, ezt mondta róla Griffin. Az biztos, hogy hozzáértően inspirálta vallomásra az embereket. Egy falfestmény töltötte be a szoba negyedik falát. Zách fogta az olajlámpát, és megvilágította a falon levő ismerős szörnyetegeket. - „A Gruffacsór tanulsága” - mondta Zách, és tanulmányozta a festményt. Sorén odaállt mellé. Láttam egy könyvet Nóra lakásán: a Gruffacsórt. Gondolom, maga írta bele hogy „Soha ne feledd a Gruffacsór tanulságát”. De az egy nonszensz vers, semmiféle tanulsága nincs. - De van - tiltakozott Sorén. - Egy jóképű herceg megküzd egy borzalmas, gyönyörű sárkánnyal, megöli, majd hazaviszi a fejét, a nyergére szíjazva. A tanulság egyértelmű. Ha az ember szörnyeteg, akkor vigyáznia kell a fényes páncélú lovagokkal. Ez jó tanulság Eleanor számára. Zách megértette a Sorén szavaiban levő jelentést. - Nóra nem szörnyeteg. Természetesen nem tökéletes. De jó ember, és nevetséges szörnyetegnek nevezni. - Azt hiszi, jól ismeri, ugye? - kérdezte Sorén, és teljesen szembefordult vele. - Ma este azonban megijesztette magát, nem igaz? A rettenthetetlensége, a pimaszsága - biztos vagyok benne, hogy mindez eleinte ijesztő. Idegen azok számára, akik az úgynevezett csendes kétségbeesés életét élik, mint maga, gondolom. Nóra megijesztette azzal, ahogy létezik, ahogy él. De ha most körülnéz, arra gondol, hogy Nóra bátorsága csupán az általa elszenvedett sérülések mellékterméke. Azt gondolja, hogy én bántottam, megváltoztattam. És maga majd megmenti, ahogy Wesley is azt képzeli saját magáról? Maga lesz a fényes páncélú lovag? Igen, korábban félt tőle, most pedig szánja. Biztosíthatom róla, Zachary, hogy az első alkalommal volt igaza. Ez volt a kedvenc része. Nóra megparancsolta Michaelnek, hogy feküdjön hanyatt az ágy közepén. Az ágy alól egy ezüst feszítőrudat húzott elő. Letette a rudat, egy kötelet és egy ollót az ágyra, Michael csípője mellé. Meggyújtott három gyertyát, és az ágy melletti asztalra tette őket. - Ne félj, angyalom - mondta. - Itt teljes mértékben biztonságban vagy. Tudod a menekülőszavadat. Bármikor leállíthatod. Nem kell semmit tenned, csak feküdni és elfogadni, amit adok neked. Érted? Michael gyanakodva szemlélte az ollót. Mély levegőt vett. - Igen, úrnőm. Értem. Nóra fogott két karabinert, és Michael bokáit a rúd végéhez rögzítette. Átbújtatta a bokabilincseken a kötelet, a bilincseket az ágy lábához rögzítette, és az ollóval ügyesen lecsippentette a lelógó kötelet. Odaállt az ágy fejéhez, és kezébe fogta Michael csuklóit. X- alakban széttárta a karját, és lekötözte. A fiú sem a kezét, sem a lábát nem tudta mozdítani. Nóra lehajolt, és harapdálni kezdte a csuklója fölötti puha bőrt - a fiún reszketés futott át. Szeme a plafonra bámult, a semmibe révedt. Nóra ismerte azt a tekintetet, ő maga is több ezer éjszakán át nézett így Sorén ágyában. - Michael, maradj velem. - Itt vagyok. - A fiú szeme megint az arcára fókuszált. Tudta, milyen könnyű eltűnni abban a pillanatban. De azt akarta, hogy a fiú emlékezzen, hogy minden egyes pillanatban vele legyen, - Jó fiú. Hogy érzed magad? Michael kicsit megrángatta a köteleit, de nem küzdésképpen. Egyszerűen örömöt lelt a létezésükben. - Szabadnak - mondta, és Nóra pontosan tudta, mire gondol. Nóra lecsusszant az ágyról, lecipzározta a szoknyáját, és hagyta, hogy a földre essen. Visszamászott az ágyra, és Michael csípője mellé ült. Végigfuttatta ujját a bőrén... Lágy volt és hűvös tapintású. Simogatta az arcát, végigcirógatta a karját, és elidőzött a belső combján. Végül, amikor úgy tűnt, a fiú már nem bírja tovább, Nóra ráült a csípőjére, a kezébe vette, és
magába irányította a farkát. Michael teste ívben meghajolt alatta, ahogy Nóra befogadta. Figyelte, ahogy a fiú szeme döbbent csodálattal lecsukódik, majd megint kinyílik, ezúttal tudástól sötéten. Michael lihegett, ahogy Nóra előrelökte a csípőjét és megfeszítette az izmait körülötte. Nóra lehajolt, száját a fiúéra tapasztotta. Michael szája kíváncsi volt, ártatlan és hóízű. Nórának eszébe jutott, milyen volt Sorén utolsó csókja, amit adott neki, mielőtt először belé hatolt volna. Ilyen gyönyör, ilyen fájdalommal párosulva... A fájdalom, mint a fényképezőgép vakuja, örökre beleégette a pillanatot az agyába, Michael is emlékezni fog erre a pillanatra. Nóra majd tesz róla. Nóra megint nekilökte magát a fiúnak, és engedte magának, hogy élvezze a testét a testében. Egy pillanatra lehunyta a szemét, elképzelt valaki mást maga alatt, benne, valakit, akinek szőke haja van fekete helyett, akinek barna szeme van ezüst helyett... Nóra érezte, hogy jön a csúcspont, így visszafogta magát és kinyitotta a szemét. Felült, és az ágy mellett égő gyertyáért nyúlt. Óvatosan közelebb hozta, vigyázva, hogy a viasz ne csöpögjön le. Michael szeme követte a ragyogó fényt, ahogy Nóra lihegő mellkasa fölé tartotta. - És most hogy érzed magad? - kérdezte Nóra és előre-hátra ringatta csípőjét, hogy újabb lihegést csaljon elő a fiúból. Michael tekintetét a lángról Nóra arcára fordította. Félelmetes bizalom, bizalmas félelem volt a szemében. - Biztonságban - mondta. Nóra rámosolygott, és hagyta, hogy a kihűlő viasz lefolyjon. Sorén eloltotta Nóra olaj lámpását, és becsukta maguk mögött az ajtót. Zách követte Nóra papját egy újabb lépcső- és folyosólabirintuson át. Sorén megállt az egyik ajtó előtt, de nem nyitotta ki. Egy láthatatlan küszöbön szembenéztek egymással. - Miért hozott le ide? - kérdezte Zách. - Azt gondoltam, hadd lássa, mi is Eleanor. Ma estéig azt hitte, hogy ismeri őt. - Ismerem is. - Nem, csupán azt hiszi, hogy ismeri. Ez Eleanor egyik legjobb trükkje. Flörtöl, húzza, mindent beismer, de semmit sem leplez le. Ez az egyik legősibb bűvésztrükk - ködösítés, félrevezetés. Maga teljesen biztos benne, hogy Nóra itt van - Sorén csettintett az ujjaival Zách jobb fülénél - miközben egész végig itt volt. Zách Sorén jobb kezére pillantott, és meglátta, hogy a pap kezében ott van a pénztárcája. - Jó trükk. - Zách elvette a tárcáját, és visszadugta a zsebébe. - De azt hiszem, ennél jobban ismerem Nórát. - Igazán? Árulja, el, maga szerint mi Nóra legsötétebb titka? - Maga - válaszolta Zách. - Valaha szeretője volt egy katolikus papnak. Most már tudom, és egyáltalán nem érdekel. - Én? A legsötétebb titka? Aligha. A saját érdekemben tart titokban engem, nem maga miatt. - Mindannyian tettünk dolgokat, amiket szégyellünk. Mindenkinek van múltja. - Eleanornak is van múltja, igen. De van jelene is. Zách egy lépést tett előre, nagyobb bátorsággal, mint amennyiről sejtette, hogy megvan benne, és lenézett Nóra papjára. - Maga féltékeny - mondta Zách. - Igazán? - A gondolat láthatóan mulattatta Sorent. - Igen, mert Nóra talált magának egy életet magán kívül, és távol attól, ami itt van. Elmesélte, hogy maga szeretné visszakapni őt. De Nóra nem megy vissza. Valaha szerette magát. De most már csak egy játék, amibe belefáradt. - Biztosíthatom, hogy a játék csak most kezdődött el Zách nem hátrált meg. - Ez a játék, amit velem játszik, véget ért. Mutasson, amit csak akar. Meséljen akármilyen rémisztő történetet, amil csak akar. Én tudom, mi Nóra Sutherlin.
- Tudja? És micsoda? - Író. - Igen, az egészen biztos. Mégpedig tehetséges író. De nem csupán író, Zachary. - A magánélete nem érdekel. Akármit is mond, Nóra nem szörnyeteg. Sorén felsóhajtott, és Zách meglátott valami váratlant a férfi szemében - valamit, ami az együttérzéshez hasonlított. - Nem, igaza van. Nem szörnyeteg - mondta Sorén, figyelmét az ajtó felé fordítva. Zách követte a pap tekintetét. A többi ajtótól eltérően ennek az ajtónak a gombját fehérre festették, és egy ismerős lovaglópálca lógott rajta - fekete-fehér fonatos. És belülről, a szobából gyenge hang hallatszott, fájdalmas sóhaj, egyszerre átható és panaszos, mint egy gyermek sírása. Zách rájött, hogy Sorén őt nézi. - Úgy látszik, Nóra mégsem szent.
HUSZONKETTEDIK FEJEZET
Z
ách megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor visszatértek a bárba a Nyolcadik Körbeli
körbevezetés végén. Sorén egy asztalhoz vezette, amely egy emelvényen állt a terem végén, és a legtávolabbra esett az erkélytől. Láthatóan ez volt a legjobb asztal, és csak Sorén számára volt fenntartva. Amikor Zach-kel leültek, egy kis hadseregnyi szolga, Griffin-t is beleértve, az asztalhoz sietett, hogy kiszolgálja őket. - Iszik valamit? - kérdezte Sorén, amint kinyúlt, hogy könnyedén megsimogatta a bájos, fiatal nő haját és nyakörves nyakát, aki a lábánál várt. - Tartok tőle, hogy elértem a megengedett maximumot a két italommal. Sorén futólag rámosolygott. - Van itt egy kis protekcióm. - Még egy gin tonikot kérnék - Hogyne. - Sorén előrehajolt, és a fiatal nő talpra állt. Sorén két kezébe fogta az arcát, és valamit suttogott a fülébe. A lány elpirult, elmosolyodott, és valamit visszasuttogott válaszul. Sorén várt, úgy tűnt, gondolkozik a szavain. Majd elfordította a fejét, megint suttogott valamit a lánynak, aki felállt, és a bár felé sietett. - Megkérdezhetem, mi volt ez? - Egyszerűen csak megparancsoltam, hogy hozzon inni. - Sorén az ujjaival csettintett Griffin felé, és a padlóra mutatott. Griffin azonnal négykézlábra ereszkedett Sorén lábánál, megmutatva nekik tökéletesen lapos hátát. - Az italrendelést suttogással kellett kísérni? - kérdezte Zách. - Egyáltalán nem - mondta Sorén. Acélszínű szemében a vidámság sötét szikrái pattogtak. - De még egy italrendelés is lehet intim cselekedet, ha rendesen adják le. - Felemelte a lábát, és rátette Griffin hátára. A lány visszatért Zách gin tonikjával és egy pohár vörösborral a papnak. Sorén elvette a lánytól az italt, és csókot nyomott a tenyerébe. Újabb rövid suttogás után a lány ellibegett. Zách felhúzott szemöldökkel nézett a papra. - Egyszerűen csak megköszöntem - magyarázta Sorén. Zách lepillantott, míg Griffin rákacsintott. Éppen vitába szállt volna Sorennel - nála távolról sem volt semmi egyszerű amikor Nóra kilépett az oldalajtón, és egyenesen feléjük tartott. Zách életében ritkán örült ennyire valakinek. Alaposan végigmérte Nórát - teljesen sértetlennek tűnt, akármilyen tevékenységet is folytatott az utóbbi egy órában. Sorén felé a legfelületesebb pukedlit vágta ki, és fellépett az emelvényre, figyelmen kívül hagyva Griffin kísérletét, hogy beleharapjon a bokájába. Drámaian Zách ölébe roskadt, aki átölelte a csípőjét. Az ilyen birtokszemléletű alfahím viselkedés távol állt tőle, de nem bírta ki, hogy ne mutassa meg Sorennek, hogy Nórával nem vonta őket teljes mértékben a bűvkörébe. - Merre járt, kedvesem? - Zách szerette volna látni, miként reagál Sorén a nyílt flörtölésre. Megcsókolta a nő meztelen vállát. - Elnézést, hogy olyan sokáig elmaradtam. - Nóra gyorsan belekortyolt Zách gin tonikjába. Szívességet kellett tennem egy barátnak. Zách beszívta a levegőt, és felismert egy édes és szédítő illatot Nóra bőrén - hasonlított ahhoz az illathoz, amit Grace bőre árasztott szeretkezés után. Nem Sorennel volt, ezt tudta. Nem is Griffinnel. Zach-nek eszébe jutott a zsebébe gyűrt fehérnemű, és arra gondolt, hogy talán egy másik nővel szökött meg. - Nincsen semmi gond, Eleanor. - Sorén beledugta középső ujját a borába, és óvatosan végigfuttatta nedves ujj begyét a pohár peremén. - Szórakoztattam a vendégedet a távol létedben. Nóra sötéten pillantott Griffinre, de az csak tehetetlen bocsánatkéréssel rándította meg a vállát. - Nos, Zach-kel elég hosszú volt az éjszaka - mondta Nóra Sorennek. Nekidőlt Zách mellkasának, és megkérdezte: - Mehetünk?
- Hogyne - válaszolta Zách, és Sorenre bámult. Nem látott a szemében féltékenységet, de kegyelmet sem. Zách rájött, hogy soha nem tud nyerni ezzel a férfival szemben, főleg nem az ő vadászterületén. - Engedélyével, uram - mondta Nóra Sorennek. - Hogyne. Kikísérlek. - Arra nem lesz szükség. - Zách Nóra mellé állt, és megfogta a kezét. Nóra megmozdította ujjait a szorításában, keményen megszorította a hüvelykujját. - Ragaszkodom hozzá - mondta Sorén. Nóra figyelmeztetésképpen megszorította Zách kezét. Sorennek nyilván nem lehet ellentmondani. Sorén a parkettre lépett, és letette borospoharát Griffin hátára, a lapockái közötti területen egyensúlyozta. - Maradj - parancsolta Sorén, és Griffin mozdulatlanul, mereven úgy maradt. Sorén felajánlotta a karját Nórának, és Zách örömmel vette észre, hogy Nóra nem szívesen engedi el a kezét. Sorén és Nóra ment elöl, Zách pedig szorosan a nyomukban. Lementek a lifttel, és áthaladtak a zenekari árkon, ahol a játék egyre hangosabb lett, miközben egyre több és több körbeli csatlakozott a tömeghez. Zách azt várta, hogy Sorén otthagyja őket a liftnél, de a pap belépett velük együtt, fogott egy kulcsot, és bedugta a lefelé mutató gomb alatti mélyedésbe. Az ajtók bezárultak, és a lift elindult felfelé. Az ajtó kinyílt az első emeleten, és Zách kilépett. - Bocsásson meg, Zachary - mondta Sorén, aki még mindig a liftben volt. - Egy szóra beszélnem kell Eleanorral. Sorén csettintett, a lift bezárult, és Zách megint egyedül maradt az üres folyosón. - Sorén, engedj ki! - követelte Nóra. - Zach-kel haza akaaink menni. - Zachai^ várhat. Meg kell beszélnünk néhány dolgot. - Nincs mit megbeszélnünk. - Még Michaelt sem? Nóra felsóhajtott. Nem volt értelme vitatkozni Sorennel. - De, persze. Michael édes volt. Nagyon köszönöm. - Nagyon szívesen. Gondolom Michael már nem szűz. - Nem, persze, hogy nem. - Milyen érdekes. - Micsoda? - kérdezte Nóra dühösen. - Ma este elvetted egy fiú szüzességét, akivel még soha nem találkoztál... Mégis azt hiszed, hogy Wesley biztonságban van tőled. - Ez más. Michael nyilvánvalóan közénk tartozik. Wes vanília. Michael szolga. Michael csak... - Michael csak tizenöt éves. Nóra tátott szájjal bámult rá. - Egy kiskorú fiút adtál nekem az évfordulónkra? - lihegte döbbenten. Sorén elmosolyodott, és közelebb lépett hozzá. Nóra a lift legtávolabbi sarkába hátrált. - Igen, így van. - Sorén a kézfejével megsimogatta az arcát. - Amit tudtál volna, ha megkérdezed. De tudtam, hogy nem kérdezed meg. Szóval mondd nekem, hogy Wesley biztonságban van melletted! - Te rohadt szemét! - Nóra próbálta elfordítani az arcát Sorén kezétől, de nem volt hová menekülnie. - Istenem, bármit megtennél, csak hogy neked legyen igazad, mi? - Igen, de nem csupán ez volt az egyetlen okom rá. Valami ösztönzést kellett adnom a fiúnak, hogy életben tartsam. - És én voltam az ösztönzés? Sorén keze végigfutott Nóra haján. - Ennyi éven át életben tartottál engem. Nóra megrázta a fejét, és elhúzódott a kezétől. - Bármit megteszek, amit tudok, hogy megvédjelek, még akkor is, ha csak magamtól védelek meg. Te a saját étvágyad foglya vagy. Elveszed, amire vágysz, gondolkodás és megbánás nélkül. Isten így alkotott meg, és én ezért szeretlek ennyire. De ne állj itt, és mondd azt, hogy nem így van. Nekem te
ne mondd! Ismerlek. Döntened kell, kicsikém: vagy behozod Wesleyt ebbe a világba, vagy hagyod elmenni. - Egyiket sem teszem. És velem marad, addig, ameddig akar. Sorén színtiszta szkepticizmussal bámult le rá. - Jól van - mondta Nóra. - Beismerem. Nem lehet rám bízni Wesleyt. De ez mindegy, mert engem rá lehet bízni őrá. - Wesley... Még csak nem is ismered. Azok a dolgok, amiket eltitkol előled... - Wes úgy tökéletes, ahogy van. Nem érdekel, hogy vannak titkai. Majd elmondja őket, ha készen áll rá. Nem kérem arra, hogy változzon meg. Sorén elfordult tőle. - Persze, hogy nem. Isten ments, hogy engedd, hogy bárki is bármiféle áldozatot hozzon érted. Mert ha Wesley megváltozna miattad, akkor az adósa lennél. És ezt nem engedheted meg magadnak. Annyira szerelmes vagy a saját feslett szabadságodba, hogy nem vagy hajlandó még csak hálásnak sem lenni egy másik embernek, nemhogy még a bűntudat vagy a kötelesség szikrája is nyomja a válladat. - Sorén ismét kembeállt vele. - A szabadosságod rögeszméje miatt szűz még Wesley, és vagyok én még mindig pap. Nóra arcához emelte a kezét. - Ezt most ne keverd bele. Kérlek. - Felajánlottam, hogy elhagyom érted az egyházat, helyette te hagytál el engem. - Soha nem akartad elhagyni - mondta Nóra, és dühösen szembeállt vele. - Csak meg akartál tartani engem, akármilyen áron. Nem hagyhattam, hogy feláldozd értem az életedet. Nóra megpróbált elhúzódni, de Sorén utánanyúlt, szorítása túlságosan erős lett. Elvette Nóra kezét az arcáról, és ránézett. - Most és mindig is te vagy az életem. - Hangja olyan lágy és igaz volt, hogy Nóra képtelen volt a szemébe nézni. - Szeretsz pap lenni. A papság szentség. Nem léphetsz ki! Ez te magad vagy. - Igen, szeretek. Igen, ez vagyok. És igen, hajlandó lettem volna feladni, csak hogy együtt lehessünk. De te ezt nem engedhetted. - Még mindig nem engedhetem. És nem változtatom West olyasvalamivé, ami nem akar lenni. Azt mondod, azért, mert nem akarok bárkinek is az adósa lenni. Én azt mondom, azért, mert nem hagyom, hogy elcsesztétek miattam az életeteket. - És nekünk ebbe nincs beleszólásunk? Nóra végül összeszedte a bátorságát, hogy a férfi szemébe nézzen. Még öt év, nem, tizennyolc év után sem tudott úgy az arcába nézni, hogy ne szeressen bele még jobban. Az idő elmélyítette a szerelmét. Még jobban belé vájt, minden egyes elmúló évvel. - Nem - mondta Nóra. - Neked nincs. És Wesnek sincs. Akármi is akar lenni, akármit is akar tenni, az ő döntése, Wes nem a tulajdonom. És már én sem vagyok a tiéd. Sorén felállt. Ami könyörület a szemében volt, eltűnt. A lift kulcsára tette a kezét, de nem fordította el. - Láttam a poklot és a purgatóriumot is. Biztosíthatlak, hogy a purgatórium sokkal félelmetesebb büntetés. - Tudok önmagam lenni úgy, hogy közben Wesszel legyek. Nem kell választanom. - Végül választanod kell. Választanod kell e között az élet között és aközött, amit Wesley ígér. Azt gondolod, hogy azért, mert Szerepváltó vagy a hálószobában, életed minden aspektusában is Szerepváltó tudsz lenni. Egy nap majd el kell döntened, hogy profi író vagy-e, vagy csak egy profi, aki ír. És bárhogy is döntesz, meg kell mondanod Zacharynak, hogy ki is vagy. Ha fontos a számodra, meg kell tudnia. Nóra felmordult. Sorén ma este könyörtelen volt. Meglep, hogy te nem mondtad el neki. Tudom, hogy megpróbáltad elijeszteni. - Csak próbálgattam a bátorságát, hogy megérdemel e téged. Lenyűgözött, de még mindig nagyon szereti a feleségét. Engedem, hogy bántson téged, Eleanor, de ha kárt okoz, benned, akkor nem fogok örülni.
Nóra elnyomott egy reszketést. Látta már Sorent nem örülni olyasvalakivel szemben, aki bántotta őt korábban. - Értékelem a gálánsságodat. De azt hiszem, elbírok Zach-kel egyedül is. Sorén kezébe vette Nóra arcát, és kényszerítette, hogy nézzen a szemébe. - A házasság is szentség, Eleanor. Ha Zachary végül felajánlja, hogy elhagyja érted a feleségét, akkor úgy elszöksz tőle, ahogy tőlem is elszöktél. - Mondtam - nem szöktem el tőled. - Nem lehet a tiéd ő is ás Wesley is. Ezt egyikük sem fogja engedni. - Wesley nem az enyém. A srác több mint egy éve van nálam, és még mindig szűz. Egyértelmű, hogy nem az enyém. - Annyira a tiéd, amennyire te az enyém voltál, amíg még szűz voltál. Azt hiszed, hogy a hite miatt tartóztatja meg magát? - Persze, hogy amiatt. - Wesley ugyanazért tartóztatja meg magát most, amiért én megtartóztattam magam tizennyolc évvel ezelőtt. Nóra kurtán felnevetett. - Miért? Mert pap? - Nem - mondta Sorén, és közelebb hajolt, hogy a szemébe nézzen. - Mert arra vár, hogy felnőj. Nóra gerince kiegyenesedett dühében. Mély levegőt vett, és belenézett Sorén szemébe. - Már nem vagyok a tulajdonod, Sorén. - Lassan ejtette a ki a szavakat, egyszerre egy-egy szótagot, kihangsúlyozva. - Nos... - mondta, és legyűrte a haragját -, van még valami, uram? - Nincs. Már semmi más nincs. Eldöntötted, mit csinálsz vele. Nem engeded el. És nem változtatod közénk valóvá sem. Vagyis hagyod, hogy ő változtasson át téged. Olyan leszel, amilyentől mindig is rettegtél. - Milyen? Boldog? - Unalmas. Nóra levegőért kapkodott, és felemelte a kezét, hogy megüsse Sorén tökéletes arcát. De elfelejtette, hogy a férfi milyen gyorsan képes támadni. Megragadta a csuklójánál fogva, mielőtt még hozzáérhetett volna. Hátát a lift falának nyomta. Jobb kezét a feje fölött leszorította, míg szabad keze becsúszott Nóra szoknyájának kivágásába. Két ujját keményen, gyorsan és mélyen belenyomta Nóra testébe. - Hagyd abba - parancsolt rá Nóra, de Sorén csak mélyebbre nyúlt. Nóra lihegett, és elátkozta a férfit, gyűlölte azért, hogy mennyire jól ismeri a testét. Kíváncsi ujjai megtalálták a legtitkosabb helyeket, és az őrjöngés szélére sodorták. - Gyermek voltál, amikor beléd szerettem - suttogta Sorén a fülébe. Meleg lehelete a nyakán borzongást váltott ki Nórából, mely végigfutott egész testén. - Még mindig gyermek vagy. - Nem akarom ezt - mondta Nóra, bár teste elárulta. Belső izmai szorosan a férfi ujjai köré feszültek, és a férfi kezének minden egyes mozdulatára egyre nedvesebb lett. - Nincs titkom előtted. Mindent neked adtam, ami vagyok. Az elhivatottságomat kockáztattam érted. Nem engedem, hogy elpusztítsd magad. - Mivel pusztítom el magam? - lihegte Nóra. Egyre nehezebben kapott levegőt. - Azzal, hogy valaki mást szeretek? - Azzal, hogy megtagadod magad. Nem őt szereted. Csak azt szereted, hogy téged szeret. Ezt szereted. - Sorén elfordította a kezét, és beledugta a harmadik ujját. Hüvelykujja rátalált a csiklójára, és dörzsölni kezdte. - Add át magadat teljesen nekem. Mondd, hogy ez nem az, aki igazából te vagy. - Nem ez vagyok - mondta Nóra, miközben szélesebbre tárta a lábát és újra és újra a férfi keze felé lökte a csípőjét. - Hazug. - Sorén ujjainak fürge csavarintásával nyugtázta a szavakat, és Nóra elélvezett, minden egyes éles, szúró összerándulás közben kapkodva a levegőt. Ahogy a gyönyör kezdett elhalványulni, nekidőlt a férfinak, aki megsimogatta a haját. Nóra egy pillanatra hagyta magának, hogy megfeledkezzen arról, hogy már nem tartozik hozzá.
Nóra felegyenesedett, ahogy Sorén kihúzta belőle a kezét. A férfi fekete zsebkendőt vett ki a zsebéből, és könnyedén elkezdte törölgetni az ujjait. - Néha gyűlöllek. - Nóra megbánás vagy rosszindulat nélkül ejtette ki a szavakat. - Tizenöt éves korod óta mondogatod ezt. - Azt akarod, hogy téged válasszalak, és ne West mondta Nóra a fejét csóválva. - Nem teszem meg. Sorén ismét közel hajolt hozzá. Keze a nő nyakára tévedt, szája a vállát súrolta. - A választás soha nem Wesley és köztem volt - mondta, és tenyerébe fogta Nóra mellét. Nóra érezte, hogy elönti a pánik. Ha nem állítja le Sorent, itt és most magáévá teszi, míg Zách odakint van. Ha nem állítja le saját magát, akkor hagyja neki. - Hanem Wesley és közted. Sorén megragadta a nyakát. Ujjai puha bőrébe vájtak. Fájt, de mégis a világ minden kincséért sem akarta, hogy abbahagyja. Azt akarta, hogy lökje a földre, hogy bántsa, ejtsen foltokat rajta, jelölje meg, és vegyen el tőle mindent... De aztán eszébe jutott Wesleynek tett ígérete, és új rémület vágott bele: a gondolat, hogy elveszítheti a fiút. A ház olyan üres lenne nélküle... Nóra nekinyomódott a férfinak. Soha nem vágyott senkire úgy, ahogy Sorenre. - Gruffacsór - suttogta Sorén fülébe. Sorén keze azonnal lehullott róla. Még Nórát is megdöbbentette, hogy kimondta a szót. Közösen töltött éveik alatt most fordult elő másodszor, hogy a menekülőszavát használta. Sorén ránézett. Dühöt várt, de különös módon úgy tűnt, hogy a férfi örül. - Engedj el. Sorén - mondta Nóra. Túlságosan fáradt volt ahhoz, hogy tovább küzdjön vele. - Most már magam vagyok. Azt szeretek, akit szeretek, és azzal baszok, akivel baszok. Sorén ismét a kulcsért nyúlt, de nem fordította el. - Azt szeretsz, akit szeretsz. Azzal baszol, akivel baszol. Látom, hogy tényleg szükséged van a szerkesztődre. Menj. - Arrogáns mosollyal elfordította a kulcsot, és kinyitotta az ajtót. Nóra kirohant, bele Zách ölelő karjaiba. - Nem felejtettél el valamit, Eleanor? - kiáltott utána Sorén. Nóra fintorgott, és nagy levegőt vett. Megpróbált Zach-re mosolyogni, mielőtt visszafordult Sorenhez, aki most a lift és a folyosó közötti küszöbön állt. Visszalépett hozzá, és kivágta a szokásos pukedlit. De ez nem volt elég Sorennek. Kezébe fogta Nóra arcát, és megcsókolta a homlokát. Ujjai még mindig nedvesek voltak Nóra bensőjétől. - Kicsikém - lihegte, és úgy fordította az arcát, hogy nekinyomódjon Nóra homlokának. Olyan sokszor csinálta ezt vele. Hányszor? Egymilliószor? így Nóra soha nem tudott nem megbocsátani neki. A szemébe nézett, és elmosolyodott, dühe pillanatnyilag elpárolgott. Még mindig túlságosan nagy hatalom volt az életében ahhoz, hogy befejezetlenül hagyjanak bizonyos dolgokat egymással. Nóra vonakodva elhúzódott, azon tűnődve, hogy tényleg úgy éli-e le élete további részét, hogy elhagyta ezt a férfit. - Ó, cloro al clero. - Nóra felsóhajtott, és Sorén felnevetett. Az a valódi nevetés volt, amit Nóra manapság olyan ritkán hallott, és annyira hiányzott neki. Visszamosolygott, és visszatért Zach-hez, csak egy kevés megbánással a szívében. Zách még mindig türelmesen várt rá. Valami tényleg megváltozott benne a Sorennel töltött idő alatt. Nóra a kabátjáért nyúlt, de Zách helyette a kezét nyújtotta neki, és magához húzta. Nóra lebontotta Zách karjáról a fehér kendőt. A férfi lenézett rá, és kacsintott. Nóra Sorén lábához hajította a kendőt. Sorén lepillantott a sálra, majd megint felnézett Nórára. - Milyen könnyen bocsátasz te meg, Eleanor! - Sorén bölcs és mindentudó szemekkel nézett rájuk. Milyen szabadon oldozol fel másokat a bűneik alól. Mondd, kicsikém, ha eljön az idő, te hogyan oldozod fel magad a saját bűneid alól? Nóra nem tudott válaszolni. Sorén újra elmosolyodott, és egy lépéssel visszalépett a liftbe. Az ajtó becsukódott, és Sorén elindult lefelé. A poklot újra felszántják.
HUSZONHARMADIK FEJEZET
Z
ách hálával fogadta a hideg, márciusi levegőt, amint kilépett a fojtogató levegőjű klubból, és
visszatért a parkolóházba. - Sajnálom, Zách - mondta Nóra, ahogy odaértek a kocsihoz. - Figyelmeztetnem kellett volna Sorén miatt. - Most már értem, miért vonakodott annyira. Nagyon nehéz lehetett viszonyt folytatni vele... Több okból is. Nóra bedobta a kabátját a kocsiba. - Nekem mondja? Olyan volt, mintha nős pasim lenne, csak az én pasim Isten és az egész katolikus egyház hitvese. Ez két elég komoly vetélytárs. - Örülök, hogy elhagyta. Sorén... - Zách kereste a megfelelő szót - Ijesztő. - Azt hittem, én vagyok ijesztő. - Az is volt. Aztán megismertem Sorent. - Még soha nem találkozott jezsuitával, ugye? Zách bambán rábámult. - Sorén jezsuita nevelést kapott. Az egy hírhedt katonai vallási rend. Más néven Isten katonái. Protestáns eretnekeket ettek - mondta Nóra sötét vigyorral. - De manapság inkább arról ismertek, hogy liberálisan állnak az abortuszhoz, a homoszexualitáshoz és... a papi cölibátushoz. - Úgy látom, nagyon is liberálisan. Biztos benne, hogy Sorén Isten mellett áll? - kérdezte Zách. Nóra felkacagott. - Teljesen biztos. És higgye el nekem. Isten emiatt nagyon megkönnyebbült. De ne reagálja túl. Sorén csak csesztette, az agyába akart belebaszni. Többnyire az aggyal szeret baszakodni. Na jó, majdnem többnyire. - Nem akarom elhinni, hogy védi. - Nos, ő tényleg védett engem. Zách ránézett. - Ezt hogy érti? - Amikor magával voltunk. Attól fél, hogy maga megbánt engem, ha közünk lesz egymáshoz. Úgy értem, technikailag maga még mindig nős. Sorén még mindig nagyon véd engem. Nem egyszerűen szemétkedett magával, Zách. Azt akarta, hogy maga tudja, hogy ha megbánt engem, vele kell elszámolnia. Zách kissé elfehéredett. Eszébe jutott a nap, amikor Grace apjával kellett elszámolnia az ügyben, ami kettejük között történt. Valószínűleg az volt élete második legszörnyűbb napja. És Grace apja plüssmackó volt Nóra Atyjához képest. - Nóra, nekem legalább annyira nem kell elszámolnom vele, mint amennyire magának. Úgy rángatta és úgy parancsolgatott magának, mintha a saját, személyes tulajdona lenne. Már nincs is együtt vele. Házszabály ide vagy oda, nincs joga így bánni magával. Nóra elővette a kulcsait a kabátja zsebéből, és felemelte az egyiket. - Tessék. Visszamegy, hogy ezt megmondja neki? Zách a kulcsra bámult, és eszébe jutott a rettegés, amit Nóra papja közelében érzett. - Igen - mondta Nóra, és a kulcscsomót az ujján pörgette. - Gondoltam. Na és mit szól ehhez? - Ez az Aston Martin kulcsa? - kérdezte Zách felvont szemöldökkel. - Igen. Megbocsát nekem Sorenért? - kérdezte Nóra a kulcsot himbálva. Zách elvette tőle. - Bármiért megbocsátok. - Még a szaván fogom, Zách. Zách beült a vezetőülésre, míg Nóra az anyósülésre.
- Tud rendes sebváltós kocsit vezetni, ugye? - Hogyne. Csak még soha nem vezettem az út jobb oldalán - mondta Zách, és rávigyorgott a nőre. Zách beindította a kocsit, és érezte, hogy a motor gyenge vibrálása átfut a testén. - Viselkedjen rendesen! - mondta Nóra. - Van egy barátom a rendőrségen, de azt mondja, hogy már a létező összes gyorshajtást elintézte nekem. - Ha gyorshajtási bírságot kapok, miközben egy Aston Martint vezetek, bekeretezem, és kirakom az íróasztalomra. - Zách beletaposott a gázba, és kihúzott a parkolóházból. - Mit mondott magának ma este Sorén? - kérdezte Nóra. Zách ránézett. Túlságosan könnyed hangon beszélt. - Inkább mutatott, mint mondott. - Gondolom, maga örült ennek. Mi a véleménye a szobámról? - Szerintem gyakrabban kéne takarítania - mondta Zách. Előhúzta a fehér harisnyatartót, és odadobta Nórának. - A magáé? Nóra felnevetett, ahogy eljátszadozott a finom csipke holmival. Látom, Sheridan hagyott nekem egy kis emléket. Csintalan kis ribanc. Kár, hogy eljegyezték. Tarthatnánk egy édeshármas-estét. Zach-nek kicsit szűk lett a nadrágja attól az erotikus hangsúlytól, amellyel Nóra kimondta ezeket a mondatokat. Utálta, hogy mennyire jellegzetesen férfi, amikor arra gondolt, hogy milyen lehet két gyönyörű nő együtt. Zách pár pillanatig hallgatott, amíg összeszedte a bátorságát. - Nóra, amikor ma este Griffmnel beszéltem... - Ó, egek, Griffin. Miatta találták fel a szájpecket. Mit mondott? - Elmesélte, milyen volt, amikor maga meg Sorén még együtt voltak. Hogy miket művelt magával. Miért maradt vele ilyen sokáig? Nóra csak nevetett. - Zách, itt balra van egy sikátor. Kanyarodjon be, és álljon félre. Szeretnék mutatni valamit. Zách idegesen engedelmeskedett. Leállította a kocsit, és Nórára nézett. Nóra kikapcsolta a biztonsági övét, és mielőtt Zách reagálhatott volna, átnyúlt rajta, hátradöntötte az ülését, és lovagló ülésben a meglepett férfira ült. Végigfuttatta ujjait a mellkasán, és lehúzta a sliccét. Zách élesen beszívta a levegőt, ahogy a kezébe vette. - Ez hízelgő - vigyorgott rá Nóra a sötétben. - Nekem szól vagy a kocsinak? - Nóra, megmondtam... Nóra olyan birtoklóan húzta végig rajta az ujjait, hogy Zách csak pihegni tudott. - Figyeljen ide, Zách, jól figyeljen, mert csak egyszer mondom el. - Közelebb hajolt, és gyengéden a nyakába harapott. Végigcsókolta a torkától a füléig, miközben ügyes ujjakkal simogatta. - Tudom, hogy meg akar baszni. És tudom, hogy azt szeretné, hogy bár ne akarna. Mi lenne, ha kötnénk egy egyezséget? Maga azt mondhatná, hogy „Ne, Nóra”, „Ne csinálja, Nóra” és „Hagyja abba, Nóra”, én pedig nem törődnék a tiltakozásával, és rögtön rápattannék a farkára? Mégpedig azért, mert a ne, ne csinálja és a hagyja abba nem a menekülőszava. Akkor végre kefélne egy jót, és aztán olyan mélyen aludna a nagy, magányos ágyában, mint a tej, mégis hó-tiszta és szűzies lenne, mert végül is maga mondta, hogy „ne”, és az a rémes Nóra Sutherlin mégsem hallgatott magára. Zách nagyot nyelt. Eszébe jutott a menekülőszava, tudta, hogy csak ki kell mondania, és Nóra ujjai lehullnak róla. Nem mondta ki. Nóra elengedte, és megragadta a csuklóját. Zách kezét a lába közé húzta, és magába nyomta a hüvelykujját és a mutatóujját. Olyan forró volt belül, hogy Zách hangosan felnyögött. - Nedves vagyok - mondta Nóra. - Maga pedig kemény. Van bennem spirál, nincs nemi betegségem, és semmilyen elkötelezettségem nincsen. Pontosan tudom, mit mondott magának Griffin, hogy mit csinált velem Sorén. Végül is ott voltam. Tehát igen, talán tényleg könyörögtem Sorennek, hogy ne üssön meg többé. Talán sikoltoztam, amikor elvert a pálcával. Talán felkiáltottam, amikor megpofozott, és talán könyörögtem, hogy ne osztozzon rajtam Kinggel. Talán tényleg hazudtam, miközben felettem volt és sírtam, miközben megdugott egy emberekkel teli terem kellős közepén, vagy megragadta a hajamat, és arra kényszerített, hogy leszopjam annál az asztalnál, amelyiknél
alig egy fél órája még ültünk. De nem mondtam ki a menekülőszavamat, az egyetlent, amivel megállíthattam volna. És kitalálhatja, miért nem állítottam meg. Zách képtelen volt visszafogni magát, kicsit mélyebbre nyomakodott, szélesebbre tárta az ujjait. Nóra beszívta a levegőt, lélegzete a torkán akadt. Zách szabad kezével ott fogta Nóra combját, ahol a harisnya találkozott a meztelen bőrrel. Nem emlékezett rá, hogy mikor volt ennyire fájdalmasan felizgulva. Zách Nóra szemébe nézett. - Nem akarta, hogy abbamaradjon - mondta. Nóra bólintott. - Maga tanítható. Zách, soha nem voltam Sorén áldozata. Szeretők voltunk, egyenrangúak, és amit együtt csináltunk, az játék volt, amit mindketten nagyon jól játszottunk, ügyes éjszakákon annyit élveztetett, hogy másnap fájt tőle a hátam. Mikor érzett utoljára valamit, ami ennyire jó volt? - A dolgozószobája padlóján - ismerte be Zách. Nóra szeme fényesen ragyogott a sötétben. - Ma este maga a második férfi, aki belém dugja az ujját. Ez zavarja magát? Zach-nek eszébe jutott Nóra égő arca, amint kirohant a liftből, ahogy Sorén elengedte. Olyan nedves volt, hogy szinte hallotta, amint megfordította a kezét. - Nem. - Van még remény a maga számára, Zachary Easton. - Nóra előrehajolt, és száját a füléhez tette. Melle közel nyomódott a férfi arcához. - Még emlékszem, milyen íze volt. Zách testében minden idegvégződés felrobbant. Nóra elfordította a fejét, így a füle Zách szájánál volt. - Még mindig várom a menekülőszavát - ugratta. Zách nem válaszolt. Nóra haja az arcát csiklandozta. Nem szólt; azt akarta, hogy Nóra megtegye azt, amivel fenyegette. Mindennél jobban szeretett volna szexelni a világ legerotikusabb nőjével a világ legerotikusabb kocsijában egy koszos, nyirkos New York-i sikátorban, ahol bárki megállhat és megbámulhatja őket. Nóra megint a szemébe nézett. Zách kihúzta belőle a kezét, és várt. A nő lejjebb csúszott, amíg a férfi erekciójának hegye hozzá nem ért nedves külső szeméremajkaihoz. Zách felemelte a csípőjét, hogy belé nyomuljon. Aztán meghallotta a kattanást, amint Nóra kinyitotta a vezető oldali ajtót, és kiszállt. A hideg, éjszakai levegő besüvített a kocsiba, és Zách csak nagy nehezen tudta összegombolni a nadrágját sajgó erekciója fölött. - Jobb, ha átveszem a volánt - mondta Nóra. - Ne vezesse a kicsikémet ilyen állapotban. Zách néhány megnyugtató lélegzetvétel után kiszállt a kocsiból. Lassan átment az anyósüléshez, és beszállt. Nóra beült, és beindította a motort. - Jól van? - kérdezte Nóra, ahogy kitolatott az utcára és Zách lakása felé indult. - Még nem döntöttem el. Nóra befordult Zách utcájába. - Csak a maga szabályait követem. Nincs kefélés, amíg a könyvvel nem végeztünk. Azt hiszem, kicsit igyekeznem kéne azzal a befejezéssel. Zách megdörzsölte az arcát, a kezén keresztül lélegzett. - Kérem, fejezze be. - Akkor adjon egy kis házi feladatot. Ha megint játszani fogunk, azt hiszem, ezen a hétvégén kellene egy kicsit dolgoznom. És valamilyen oknál fogva azt érzem, hogy maga szeretne újrajátszani. Zách még mindig érezte a nő forróságát a kezén. Ő alig tudott gondolkodni vagy megszólalni, Nóra meg a könyvéről beszélt. - Elküldöm e-mailen holnap reggel... Ha már józan leszek. - A józanságot rettentően túlértékelik. Lélegzetvisszafojtva várom az e-mailjét. - Nóra bekanyarodott Zách épülete elé. Zách kinyitotta az ajtót, és kiszállt. Amint bőrét érte a hideg, éjszakai levegő, ismét magához tért. Átment a vezetőüléshez, és Nóra letekerte az ablakot. - Mit mondott Sorennek ma este, mielőtt elmentünk volna? Olyan volt, mintha olaszul lett volna -
kérdezte Zách. Kíváncsi volt titokzatos beszélgetésükre, mivel fúltanúja volt. - Cloro cil clero. Elég gyakori graffiti a Vatikán környékén. Annyit jelent: „mérgezzétek mega papságot”. Zách felnevetett, értékelte a mondást. Egyetértene a gondolattal. - Megmondja valaha is, hogy hová tűnt, amikor ma este egy órára lelépett? - kérdezte Zách. - Nem. - Legalább annyit mond, hogy jó volt-e? Nóra ránézett, de nem mosolygott. Azonban sötét vidámság csillogott a tekintetében, mintha tudna egy remek viccet, amit el akar mondani. - Annyit mondok... hogy nem egy férfival szexeltem. És annyira jó volt, hogy az már szinte törvénybe ütközik - Zách hátralépett, ahogy Nóra felbőgette a motort. Visszatekerte az ablakot, és elment. Zách a kocsi után bámult, és azt érezte, hogy Nóra magával vitte a lénye egy részét. Az ő szabálya, az ő kijelentése volt, hogy addig nem lesznek szeretők, amíg be nem fejezik a könyvet. De néhány másodpercig nem érzett bűntudatot, és a világ mégsem ért véget. Zách belépett az épületbe, és felment a lifttel a lakásáig. Mire az ajtóhoz ért, már nem volt rajta a kabátja. Levette az ingét, lehúzta a farmerját, a szoba egyik sarkába rúgta a ruháit, majd egy fáradt katona vonakodásával bemászott ágya keserűen hideg árkába. Lehunyta fájó szemét, és akarata ellenére is Grace-t képzelte maga elé. Bizonyos éjszakákon megállította Zach-et, mert ő akarta levetkőztetni a férfit. Rövid incselkedése az agresszióval véget ért, olyan fürge lett, akár az ujjai, határozott volt és ideges. Kigombolta Zách mandzsettáját, a gallérját, a trikót áthúzta a vállai fölött, de olyan lassan, hogy Zach-et kirázta a hideg. És olyan csodálattal, olyan vággyal nézett rá, hogy ő, a nős férfi, többszörösen gyakorlott szerető, aki annyira megszokta a nők csodáló pillantásait, hogy már nem is tekintette hízelgésnek, hirtelen úgy érezte, hogy félénk lett. Grace úgy nézett rá, mintha még soha nem látta volna meztelen mellkasát, fedetlen karjait, meztelen hasát és hátát. Zách azt érezte, mintha még soha nem néztek volna rá, és tudta, hogy valószínűleg így is van. Másnap majd ásítózni fog és nyújtózkodni, és valahogy átvészeli a nappal óráit, hálásan azért, hogy jobb ajánlatot kapott, mint egy sima éjszakai alvás. Zách elélvezett a kezétől, és a hasára fordult. Egek, de hiányzott a felesége. Nóra megállt az ágy lábánál, és az előtte levő fekete selyem mélységbe bámult. Mint regényalakjai közül annyian, ő is fekete lepedőn aludt. De tőlük eltérően neki a csábításnál praktikusabb oka volt erre. Az ágyban írt, és gyakran aludt el úgy, hogy a tolira nem tette vissza a kupakot, a tinta pedig kifolyt. Amikor Wesley egy éve beköltözött, beköltözése véget vetett az éjszakai ott alvós látogatásoknak. Manapság a lepedőjén csak tintafoltok voltak. Nóra felvette a pizsamáját, örült, hogy ismét kényelmes ruha van rajta. Micsoda éjszaka... Milyen ostoba volt, hogy magával vitte Zach-et a Körbe. Csoda, hogy úgy kijutottak, hogy senki nem mondta meg Zach-nek, hogy Nóra nem egyszerűen Domme, hanem Prodomme, hivatásos, profi domina, és a Kör nem egyszerűen a játszótere, hanem a munkahelye. Zách elviselte a Kört, de csak nagy nehezen. Wesley gyűlölte, amit csinált. Zách sem lenne megértőbb, mint a fiú. A fiú... A bűntudat árnya suhant át a szobán, ahogy eszébe jutott Michael. De mégis... olyan kíváncsi és határozott volt, és annyira szerette volna tudni, hogy nincs egyedül különös vágyaival. És ha nincs Nóra, akkor lett volna valami ostoba és közhelyes lány, aki egyáltalán nincs tudatában annak, micsoda különös teremtmény akadt a kezei közé, akivel ügyetlenül eljátszadozik. Michael jobbat érdemelt. Megérdemelte az ünnepélyességet és a történetet. Miután végeztek, és kioldozta a fiút, Michael a karjai közé bújt, és sírt. Nóra ringatta és hagyta, hogy beszéljen. - Mindig is azt gondoltam, hogy valami baj van velem - vallotta be. - Azt hittem, rossz vagyok, hogy ilyenekre vágyom. - És Nóra tudta, hogy nem a döbbenettől vagy a szomorúságtól sír, hanem azért, mert minden kisbaba sír, amikor megszületik. Nóra körbenézett. Az árny eltűnt. De ma este semmiképp nem aludhat a saját ágyában, úgy, hogy Sorén gúnyos csipkelődései visszhangoznak a fülében.
Leosont az előszobába zokniban, és megállt egy félig nyitott ajtó előtt. Wesley az oldalán feküdt, Nórának háttal, a lepedő a csípője körül volt. - Ébren vagyok, Nor - mondta anélkül, hogy megfordult volna. Nóra lábujjhegyen betipegett a szobába, és leült az ágy szélére. A fiú a hátára fordult, és felnézett rá. - Nem tudsz aludni? - kérdezte. - Mumus van a szobámban - suttogta Nóra szükségtelenül. - Nagy kisbabám. - A fiú hátrahúzta a takarót. - Gyere, bújj be! Nóra fiatalos lendülettel ugrott be mellé, és addig fészkelődött és ficánkolt, akár a partra vetett hal, amíg Wesley megragadta a karját és lenyomta. - Wesley, én azt hittem, téged nem zavar. - Ártatlanul megrebegtette a szempilláját. - Ha egy ágyban alszol velem, asszony, viselkedned kell. Nóra próbálta figyelmen kívül hagyni, milyen jól esik Wesley alatt feküdni, aki a felkarját fogja, és meztelen mellkasa ott van az arca előtt. Szerette volna felemelni a fejét, megcsókolni a vállát, az erős nyakát. - Igenis, uram - mondta engedelmesen. Wesley felemelte a kezét, és kisimította Nóra haját az arcából. - Nedves a hajad - mondta. - Megint lezuhanyoztál. Nóra hallotta hangában az aggodalmat. - Nem szexeltem Zach-kel. Vagy Sorennel. Néha egy zuhanyzás csak zuhanyzás, Wes - mondta Nóra, kényelmesen kifelejtve Michaelt. - Itt volt? - kérdezte Wesley. Elengedte Nórát, és kinyújtózott mellette. Nóra oldalvást feküdt, hogy szembenézzen vele. Különös, mennyivel kényelmesebb volt Wesley sokkal kisebb, normális méretű ágyában, mint a saját hatalmas, luxust árasztó királyi budoárjában. - Igen. Beszélgettünk. Nem játszottunk. Szeretett volna, de én leállítottam. - Azt mondtad neki, hogy nem? Nóra felült, és felkapcsolta az éjjeliszekrényen levő kislámpát. Hátat fordított Wesleynek, és kigombolta a pizsama felsőjét. - Nóra, ne... De Nóra nem állt le. Hagyta, hogy a felsője lehulljon, felemelte a haját, és megmutatta a fiúnak meztelen hátát. - Látod? - kérdezte. - Egyetlen nyom sincs rajtam. Mindenhol ellenőrizhetsz, ha akarsz. Várta, hogy Wesley megszólal, de helyette végigfuttatta ujjait meztelen hátán. Érintése olyan finom volt, hogy szinte csiklandozott. - Jól van - mondta Wesley. - Hiszek neked. Nóra visszahúzta a felsőjét, és begombolta. Lekapcsolta a lámpát, és megint lefeküdt. Pár percig csendben feküdtek. - Azért állítottad le, mert Zách ott volt? Nóra kinyitotta a szemét. Wesley nézte őt. Nóra végigfuttatta kezét a fiú összekócolódott, szőke haján. - Nem. Azért állítottam le, mert megígértem neked. Wesley elvette kezét a hajáról, és megfogta. - Tényleg? Nóra megszorította a kezét, és belenézett a szemébe. - Igen, tényleg. Wes, nem veszíthetlek el. - Kezét Wesley mellkasára tette, a szíve fölé. Előrehajolt, és homlokon csókolta a fiút. Kétségbeesetten szeretett volna lejjebb hajolni, és az ajkát megcsókolni. De eszébe jutott Sorén figyelmeztetése. Hinni akart abban, hogy rá lehet bízni Wesleyt. Wesley az oldalára fordult, így Nóra nem láthatta az arcát. Próbált elhelyezkedni és elaludni. De Wesley olyan közeli, olyan meleg és hívogató volt. Csak hogy piszkálja, kinyúlt és végigfuttatta egyik ujját a nyakától a csípőjéig. - Nóra, máris elfelejtetted a „viselkedj”-szabályt?
- Csak viszonzom a szívességet - mondta Nóra. - Megérintetted a hátamat. Én is megérinthetem a tiédet. - Nóra ismét végigfuttatta a kezét a hátán, fel, a nyakáig. Örömmel nyugtázta az érintéseit követő apró borzongásokat. - Miért vagy még mindig szűz, Wes? Arra vár, hogy felnőj, hallotta Nóra Sorén hangját a fejében, de ellökte magától a gondolatot. - Ezt most komolyan kérdezed? - Wesley fogott egy párnát, és a mellkasához szorította. - Nagyon is komolyan kérdezem. Szeretném tudni. - Mert keresztény vagyok és... - Én is keresztény vagyok. És nem vagyok szűz. Akkor tehát rossz keresztény vagyok. - Nem vagy rossz keresztény - mondta Wesley. - Te csak... mindent megteszel, amit tudsz, hogy az legyél. - Ez nagyon nagylelkű tőled - vigyorgott Nóra a fiú tarkójára. - De kikerülöd a kérdést. Tényleg a nászéjszakádig akarsz várni vele? - Nem feltétlenül. Nóra megfricskázta a hátát. - Hogy érted, hogy „nem feltétlenül”? Ez nem valami hithű válasz. - Nem vagyok fundamentalista. Biokémia szakra járok. Hiszem, hogy az evolúció és a globális felmelegedés létezik. Csak azt gondolom, hogy Isten is létezik, és ő azt akaija, hogy... nem tudom... hogy becsületesek legyünk egymással. - Becsületesek... Ez egy nagyon jó szó. Mit tervezel, mikor lesz a szüzességed becsületes megtalálója valami szerencsés lány? - Nóra, ez nem túlságosan kellemes beszédtéma nekem. - Wes, állandóan a szexről beszélünk. - Nem, te beszélsz állandóan a szexről. Én csak veled lakom, és ezért kénytelen vagyok végighallgatni. Nóra megint megfricskázta. - Na, gyerünk! Áruld el! Szeretném tudni. - Jól van, jó. Ha abbahagyod a piszkálást. Nóra gyengéden masszírozni kezdte Wesley nyakát és vállát. Azt gondolta, segít az ellazulásban, de a fiú izmai még merevebbek lettek minden érintése nyomán. Wesley lassan kiengedte a levegőt. - Megvárom, amíg valakinek ugyanannyit nem jelent, mint amennyit nekem. Bár amennyit nekem jelent, jó ideig eltarthat. Nóra abbahagyta Wesley nyakának masszírozását, ehelyett lassan simogatni kezdte az ujjhegyeivel a hátát. - Ne feledd, a te korodban még én is szűz voltam. Húsz éves voltam, amikor Sorennel először szeretkeztünk. - Örültél, hogy olyan sokáig vártatok vele? - Nem az én döntésem volt, hogy várjunk. Már sokkal fiatalabban készen álltam rá, és hajlandó lettem volna. De örülök, hogy neki is olyan fontos volt, mint nekem. Szerintem egy napon nagyon boldoggá teszel majd egy lányt. A te érdekedben remélem, hogy ő is rád vár. - Én nem. - Nem egy szűzlánnyal akarsz együtt lenni? - kérdezte Nóra a teljes döbbenet hangán. - Dehogy. Legalább az egyikünk tudja, mit csinálunk. - Nem olyan nehéz azt kideríteni, hidd el nekem. Csak csókold meg - mondta, és csókot lehelt Wesley hátának közepére - bárhol és mindenhol, ahol meg akarod csókolni, és érintsd meg bárhol és mindenhol, ahol meg akarod érinteni. És amikor már nedves és készen áll, akkor tárd szét a lábát, lassan hatolj belé és... - Hagyd abba, Nóra - Hallotta a fiú hangjában a feszültséget. - Ne haragudj. Néha elfelejteni, hogy nem az egyik könyvem szereplője vagyok. - Semmi baj - mondta a fiú kissé lihegve. A párnát magához szorította, és térdét felhúzta a mellkasáig. - Csak... Nagyon... Nn... - Felizgultál? Tudom. A táj szól ásod jobban hallható, amikor...
- Nóra, kérlek. - Nekem elmondhatod, Wes. - Igen - vallotta be a fiú. - Nagyon. Ne haragudj. Csak adj pár percet, amíg a halott nagyanyámról elmélkedem, és máris jobb lesz. - Nem segíthetek? - Nem hinném. Nem ismerted a halott nagyanyámat. Nóra felnevetett. - Nem erre gondoltam. Lazíts egy kicsit. A legjobb az, ha kiengeded magadból. - Kezét a fiú oldalára tette. - Nem fogok szexelni veled - mondta Wesley hevesen. - Tudom. A mai napra már amúgy is betelt a defloreáló kvótám. Egyszerűen tekintsd feszültségoldó masszázsnak. - Nóra keze a fiú pizsamanadrágja alá csúszott, és megsimogatta a csípőjét. Megtapintotta ott, ahol a tetoválása volt. - Vagy megfújhatom a kürtödet. Wesley egyszerre nevetett és nyögött fel. - Ez nem jó ötlet - mondta, habár Nóra hallotta a vágyódást a hangjában. - Akkor abbahagyom. Vagy folytatom. Csak mondd meg, mit akarsz. - Ma este valamikor szeretnék hason aludni. - Akkor ezt igennek tekintem. Rendben? - Nóra várt, biztos volt benne, hogy a fiú nemet mond és visszaküldi a szobájába. - Rendben. - Tényleg? - kérdezte Nóra. - Tényleg miattam mondtál nemet Sorennek? - kérdezte Wesley. Nórának nem kellett hazudnia, amikor egy csendes igennel válaszolt. - Akkor igen. De semmi kürtfújogatás. - Ünneprontó. - Nóra hirtelen olyasmit érzett, amit hónapok, talán évek óta nem - idegességet. Keze Wesley lapos hasa alá csúszott és érezte izmai körvonalát. Lejjebb nyúlt, és megtalálta. Körbefonta ujjaival, és felfelé kezdte el simogatni. - Egek - suttogta a fiú, ahogy egész teste megreszketett. - Még soha nem hagytad senkinek, hogy megérintsen? - Nóra lassan fel-le csúsztatta ujjait a fiú kemény péniszén. Wesley megrázta a fejét. - Nem. Nóra egészen a kezébe fogta, és elmosolyodott, ahogy a fiú összerezzent a gyönyörtől. Testét a hátának nyomta és csak a nyakát csókolta meg, pedig legszívesebben mindenütt összecsókolta volna. - Őrülten kemény vagy - mondta szinte nevetve. - Ez a világ legrosszabb kangörcse, tudod? - Nekem mondod? - Hallotta, hogy Wesley próbál hetyke lenni, de hangja akadozott és tompa volt. Nóra végig futtatta kezét a tövétől a hegyéig; ez nagyon hosszú ideig tartott. Nemcsak egy irtó jóképű szűz van a házában, hanem egy irtó jóképű, jól felszerelt szűz. Még valami, amiben Wesley és Sorén hasonlított. Nóra lehunyta a szemét, és azt képzelte, hogy Istent hallja kacagni a magasból. - Wesley, bocsáss meg a családod kedvenc állatára történő utalástól, de olyan a farkad, mint egy lóé. - Tényleg? - A fiú kellemesen meglepettnek tűnt. - Abszolúte. - Nórát még mindig lenyűgözte, hogy Wesley milyen közel engedi magához, de próbált nyugodt hangon beszélni. - Talán jó, ha soha nem próbálkozol szexelni egy szűzzel Megölnéd a szerencsétlen lányt. - Azt hiszem, te fogsz megölni engem - lihegte Wesley. Nóra imádta, hogy olyan rekedtes és kétségbeesett a hangja. Nóra megfordította a kezét, és csak az ujjhegyeivel simogatta, majd elvigyorodott, amint Wesleynek torkán akadt a levegő és megreszketett a válla. Nóra szeretett volna úgy tenni, mintha az egész csak egy masszázs lenne, de elképzelte, milyen lenne, ha benne lenne, ha egész testét kitöltené, elélvezne
benne, ő lenne az első szeretője. Elhessegette a képet, és ismét Wesleyre összpontosított. - Wesley, én egész éjszakán át tudom ezt csinálni. De ettől még neked nem kell Elélvezhetsz, amikor akarsz. - Nem vagyok benne biztos, hogy el tudok. - Csak én vagyok. Barátok vagyunk. Nem kell szégyellned vagy zavarban érezned magad, hidd el nekem. Nyugi. Élvezz el a kedvemért, kérlek - mondta. Képtelen volt nem parancsolgatni, még akkor sem, ha Wesleyről volt szó. Nóra lassan fokozta a szorítást, és gyorsabban kezdte mozgatni a kezét. Wesley még jobban lihegni kezdett. Háta ívbe feszült, és Nóra hallotta, hogy mélyen beszívja a levegőt. Egész teste hosszú ideig rázkódott. Nóra majdnem felkiáltott a fiú intenzív orgazmusától, míg saját belső izmai összehúzódtak a tehetetlen vágytól. Wesley lihegett a csúcsponttól, és Nóra addig fogta, amíg végül nagy nehezen elengedte. Nóra felvette a földről az egyik bokszeralsóját, és oda adta neki. Wesley nem szólt semmit, ahogy letörölte magát és félredobta a nedves alsót. - Jobb már? - kérdezte Nóra. - Igen, jobb - mondta Wesley, még mindig kicsit lihegve. Megalázó, de jobb. Nóra felnevetett és átfonta karjával a fiú mellkasát. - Wes, fordulj meg. - Nóra érezte, hogy Wesley nem szívesen engedelmeskedik. De végül megadta magát, és megfordult. Megint oldalt feküdt, szemtől szembe Nórával. Nóra megkönnyebbülten látta, hogy szeme olyan ártatlan, tágra nyílt és makulátlan, mint volt. Kezét a fiú meztelen mellkasára tette, a szíve fölé. - Elmondok valamit neked, amit teljes mértékben igaz - mondta. - Te pedig elhiszed, hogy igaz. És aztán mindketten aludni fogunk. - Hallgatlak. - Nekem is annyit jelentett, amennyit neked - mondta Nóra, és komolyan is gondolta. Wesley bólintott. - Jól van, hiszek neked. Nóra rámosolygott, és a fiú visszamosolygott rá. - Most pedig menj aludni. És aludj hason, ha szeretnél. - Jó éjt, Nóra - mondta Wesley, és kisimította Nóra még nedves haját az arcából. - Jó éjt, John-Boy. Nóra gyorsan arcon csókolta, és oldalt hemperedett, távol tőle. Megfeszült, ahogy Wesley odanyúlt és közelebb húzta a mellkasához. Egy pillanatig is eltartott, mire elhitte, hogy tényleg olyan közel van hozzá, hogy testük vállnál és csípőnél összeér. Közelebb fészkelte magát, és hagyta, hogy a fiú magához szorítsa. Néhány perc után Wesley lélegzése egyenletessé, lassabbá vált, míg a végén olyan lett, mint Nóráé. Olyan sokáig feküdt némán, hogy Nóra azt hitte, elaludt. - Azt hittem, Zach-kel leszel ma este - mondta Wesley. Nóra megtalálta a kezét, és az ujjait az övébe fonta. - Nem. Veled vagyok ma este.
HUSZONNEGYEDIK FEJEZET
Z
ách egész délelőtt telefonon tárgyalta meg szerződések részleteit és a leendő projekteket a
Royal nyugati parti irodájával. A tárgyalások általában élvezhetőek és érdekesek lettek volna, de mivel Nóra és a tegnap este eseményei jártak a fejében, nem tudott összpontosítani. Gépiesen darálta az információkat, és végig arra gondolt, hogy néhány órával ezelőtt még New York leghírhedtebb földalatti szado-mazo klubjában járt egy katolikus pap és John Fiske, a város legprominensebb befektetőjének fia társaságában. És utána a kocsiban Nórával... Még mindig emlékezett rá, milyen volt megérinteni ott, és mennyire közel jutott ahhoz, hogy belé hatoljon. Most, a kedd délután józan fényében Zách alig akarta elhinni, hogy mindez valódi volt. Csak Nóra volt rá a bizonyíték - Nóra, aki úgy tűnt, ijesztő könnyedséggel lépett át az ő világából vissza a sajátjába. A tárgyalásnak végre vége volt, így Zách leült az íróasztalához a számítógépe elé. Rájött, hogy huszonöt új oldalt kapott Nórától és egy ígéretet, hogy még több is jön. Ma reggel korán kellem, írta Nóra. Wesszel aludtam, és neki nyolctól órája volt. Mikrobiológia reggel nyolckor? Csesznék meg! Na, ez a szadizmus! A tegnap este után lefeküdt a szűz gyakornokával? válaszolta Zách, miután kétszer is elolvasta Nóra e-mailjét, hogy semmiképp ne szalasszon el valami fontosat. Nagyjából tizenöt perc múlva Nóra visszaírt. Ne legyen féltékeny, drágám. Teljesen ártatlan volt. Na jó, nagyrészt ártatlan. De bocsásson meg, vissza kell térnem a házi feladatomhoz. Nem adok magának okot rá, hogy gyáván kisunnyogjon a megállapodásunkból. Lehet, hogy még megbánom azokat a szavakat, írta vissza Zách. Semmit nem fog megbánni, ha végeztem magával. Most pedig hagyjon békén. Ma Hemingway papa vagyok. Nóra pont az ellentéte volt Hemingway-nek, minden lehetséges módon. Először is: akkor sem tudott volna tömör prózát írni, ha pisztolyt fognak a fejéhez. Másodszor is: Zách élvezte Nóra könyveit. Hemingway volt az elbagatellizálás, a szófukarság és a tömörség királya. Biztos benne, hogy pont maga akarja példaképnek használni? írta vissza Zách. Nóra következő e-mailje tömör volt. Igen. Zách még mindig nevetett, amikor J. P. belépett az irodájába. - Mosoly és nevetés? Ez az iroda már egy jó ideje nem látott mást, csak ködöt - mondta J. P. - Csak nem egy bizonyos szerzőnek kell köszönetét mondanunk eme csodálatos időjárás-változásért? - Hemingwayt elemeztük. - Igen, Hemingway a humor géniusza volt. Hogy áll Sutherlin könyve? - Nagyon jól. Két és fél hetünk van hátra, és még kétszáz oldalt kell újraírni, de ha tartja a tempót, végzünk, mielőtt elutazom. - Nagyon szoros a határidő, Easton. Elég nagy mennyiségtől vár el elég nagy minőséget. - Sutherlin mindkettőre képes. Van motivációja és eldöntötte, hogy befejezi a könyvet. - Igen, a még aláíratlan szerződése ott függ, a feje fölött, nem? Zách elmosolyodott, és hátradőlt a székében. Döbbenetesen jó érzés volt így mosolyogni, mintha egy gonosz kis titka lenne, amit vagy elmond, vagy nem. Nóra is így érezhet, valahányszor elmosolyodik. J. P. biztosan látta a titkot a mosolyában. - Nemcsak a szerződés miatt dolgozik ilyen keményen, ugye? - mondta J. P., és vidáman csillogó szemmel simogatta szakállát. - Nem feküdtünk le egymással. Még csak meg sem csókoltam. - Kihagyta a dolgozószobai esetet és a tegnap estét a kocsiban. Technikailag nem csókolóztak, legalább az ajkaik nem.
- Csókolózás nélkül is elég sokra lehet menni. Én is voltam fiatal. - Hála Nórának, épp elég zavaró kép van a fejemben, két egész életre való is. Kérem, ne adjon még hozzájuk. - Ezen a ponton - kezdte J. P. és felállt - nem igazán érdekel, hogyan fejezik be a könyvet. Csak fejezzék be, mielőtt maga Los Angelesbe utazik, úgy, hogy nem kerülnek fel a Page Six-re, és én leszek a világ legboldogabb embere. Azért még elutazik L. A.-be, ugye? Zách hallgatott. Persze, hogy elutazik L. A.-be. Nem igaz? De ha itt hagyja New Yorkot, Nórát is itt hagyja. Londont otthagyni Grace otthagyását jelentette - nem volt benne biztos, hogy még egyszer el akar menni így bárhonnan is. - Igen, elutazom Los Angelesbe. A lényeg a könyv, J. P. - mondta Zách. - Csak mondogassa ezt magának, Easton - mondta J. P. Megfordult, és egy kis, becsomagolt dobozt hajított Zách felé. - Egyébként újabb ajándékot kapott. Zách elkapta a dobozt, és felsóhajtott. Az irodai tréfamester még mindig küldözgette ajándékait, néhány napos eltéréssel. Zách némi felindultsággal nyitotta ki az újabb dobozt. Kivette, ami benne volt, és összeráncolt szemöldökkel nézte. Ezüst klipsznek tűnt, könnyű volt és lelógó. Aligha perverz. Talán azzal ugratja a tréfamester, hogy öltözzön nőnek? Zách visszatette a fülbevalót, és a dobozt a válltáskájába tette. Nem volt benne biztos, mit csináljon vele. Majd odaadja Nórának, ha elfogadja. Kihúzta a nő szerződését a legfelső fiókból, és még egyszer átfutotta. Fogott egy tollat, és arra gondolt, hogy aláírja. Aláírhatná úgy, hogy nem mondja meg neki; aztán amikor végzett a könyvvel, megmutatja neki, hogy egész végig mennyire hitt benne. Kissé túlzás lenne, tekintve, hogy az elején mennyire utált együtt dolgozni vele, de tudta, hogy Nórának mennyire jólesne. Zach-nek megint eszébe jutott J. P. kérdése. Azért elmegy Los Angelesbe? Miért ne menne el? Végül is a felelős főszerkesztői pozíció miatt fogadta el a Royal ajánlatát. Azt mondta, hogy elmegy, és így is lesz. És azt is mondta, hogy akkor írja alá Nóra szerződését, ha már az utolsó oldalt is elolvasta, és így is lesz. És amikor azt a szabályt állította fel Nórával, hogy addig nem feküdhetnek le, amíg együtt dolgoznak, komolyan gondolta. Összehajtogatta a szerződést, és tiszta lelkiismerettel betette a válltáskájába. Nórát állandóan megakasztották a gondolatai az írásban, melyek Zách körül forogtak. Kétségbeesetten szeretett volna végezni a fejezeteivel, bár tudta, hogy még nagyon sok játék vár kettejükre aznap este. Csak azért, mert nem ért rá Zach-kel foglalkozni, attól még a férfi nem menekül meg tőle teljesen. Nóra felemelte a telefonját, és egy hívás után megvolt a szám, amit akart. A telefon kétszer megcsörrent, majd egy ideges hang felvette. - Igen, halló? - szólalt meg a lány a vonal másik végén. - Helló, madárkám. Na, ki vagyok? Nóra elmosolyodott, amikor hallotta, hogy a lány halkan felsikkant. Kingsley-nek fantasztikus ízlése volt nők terén. Soha nem érdekelte, hogy van-e elég pénzük kifizetni a tagdíjat, ha egyéb módokon ledolgozták a fenntartásukat. így hát Kingsley összes udvarhölgye a hálószobában és azon kívül is tehetséges volt valamiben. - Mondtam, hogy nem felejtem el a nevedet, Robin. King elmesélte, mit dolgozol nappal. Van egykét órád, hogy megtegyél ma nekem egy szívességet? Szép borravalót kapsz. - Önért bármit, úrnőm. Nóra pontosan elmondta a lánynak, mit akar, majd letette. Félretette Zach-kel kapcsolatos gondolatait, aztán visszatért az íráshoz. Zách megnézte az óráját - majdnem fél hat. Már két órája beszélt telefonon a nyugati parti leendő asszisztensével. Az új projektekről vitáztak, amikor Mary beszólt, hogy látogatója van. - Jöjjön be. - Fiatal, ismeretlen nő lépett be egy nagy sporttáskával és egy görgős asztallal. - Mr. Easton? Öröm újra látni önt - mondta a lány. - Ismerjük egymást? - kérdezte Zách, és felállt. - Igen, Robin vagyok. Tegnap este találkoztunk. - Hogyne, a...
- A klubban. - A lány a szavába vágott, mielőtt kimondta volna a Nyolcadik Kör nevét. Zách most már felismerte. Nem volt rajta a jelmeze, haját feltűzte, és retro-stílusú szemüveg volt rajta - nagyon más volt, mint a provokatív külsejű cigarettás-lány. - Igen. A klubban. Mit tehetek magáért? A lány megfordult, és becsukta az iroda ajtaját, majd be is zárta. - Le veheti a ruháját, Mr. Easton. Másfél órával később Zách becsukta az ajtót Robin mögött, és belesüppedt a székébe. Örült, hogy a lány elég későn jött ahhoz, hogy szinte alig legyen már valaki az épületben. Zách eleinte vonakodott, de egy profi masszázst nem lehetett visszautasítani. A lánynak csodás keze volt, és több mint egy órán át dolgozott azon, hogy minden csomót kilazítson a testén. Zách izmai a végére olyan lazák lettek, mint egy egysejtűé. Nagyon nagy köszönet illeti Nórát a masszázsért. Mivel Nóra még nem tehette rá a saját kezét, nyilván megszervezte, hogy valaki más megtegye. Zách kinyújtózott, és élvezte, mennyire nyugodt, mennyire békés minden. Majdnem másfél éve nem érezte magát ilyen nyugodtnak és kipihentnek. Házassága Grace-szel rémálomként kezdődött, de gyorsan a legszebb álmává változott. Azonban mint minden álomban, ebben sem lehetett bízni. Valami sötét mindig ott lopakodott a sarkon az álmaiban. És egy napon az a sötét valami elkezdett megmutatkozni, még akkor is, amikor ébren volt. Grace beszélgetésekbe bonyolódott vele, rémisztő vitákba, amelyeket nem volt hajlandó befejezni. Aztán történt valami Grace-szel, vagy talán vele. Csak annyit tudott, hogy Grace egyszer csak fokozatosan kezdett eltűnni, és ő tehetetlen volt. Grace lassan leállt, mint egy óra, amit elfelejtettek felhúzni. Az, hogy Robin megérintette, különös felfedezés volt. Hihetetlenül intim szexuális élménye volt Nórával aznap éjjel, amikor lerészegedtek a dolgozószobájában, és aztán tegnap éjjel az Aston Martinban. De hogy megérintette egy másik nő, a hátát, a karját és a lábát... Hogy úgy érinti meg, hogy érzéki, de nem szexuális: ez olyan idegen volt számára, mint az az éjjel Nórával. Idegen, de nem ijesztő. Eltűnődött, hogy ha újra találkozna Grace- szel, képes lenne-e nyitottabb lenni vele, mint korábban. Szeretné úgy megérinteni, ahogy Robin megérintette őt. Szeretne tanítani neki pár dolgot, amit Nóra mutatott neki. Megcsörrent a telefon, és Zách elmosolyodott. Sejtette, ki hívja az irodában ilyen késő este. - Nóra, maga tényleg egy ördög - szólt bele a telefonba. - De nem panaszkodom. Zách a vonal túlsó végén hallotta, hogy valaki beszívja a levegőt, aztán légköri zavar hallatszott, majd csend. - Zachary? - jött egy hang, amelyet kétezer kilométer vagy kétezer év távlatából is felismert. Zách nyílegyenesen felült; szíve vadul zakatolt. Minden porcikája, amely az előbb nyugodt és laza volt, megint feszültséget árasztott magából. - Grace... - lihegte. - Ne haragudj! Azt hittem, az egyik íróm. Nóra Sutherlin - Bolond az a nő. Szerintem tetszene neked. De locsogok itt össze-vissza. Hogy vagy? A következő rémes csöndben Zách megszületett és meghalt. - Soha életedben nem locsogtál még össze-vissza - mondta Grace éneklő walesi táj szólásával, és Zách látta maga előtt a mosolyát. Még egy íróddal sem beszéltél ilyen baráti hangon. Általában azt szoktad mondani, hogy barmok és féleszűek. Ez biztos különleges lehet. - Az a nő komplett őrült, és én félek tőle. Hogy vagy? - kérdezte megint, és felnyögött. Tényleg bolondot csinál magából. - Sötétség vesz körül, mégpedig szó szerint. Félek. Bejöttem az ajtón, és egy lámpa sem ég. Sehol nem találom az elemlámpát. Még jó, hogy a mobilom itt volt velem. - Áramkimaradás, vagy csak a mi házunkban ment ki? - Zách ismét felnyögött. Vajon mondhatja még azt, hogy „a mi házunkban”? - Azt hiszem, áramkimaradás. Az egész utca sötét, felhívtam az áramszolgáltatót. Reggelre megint lesz áram, de amíg nem találom meg azt a rohadt elemlámpát, félek megmoccanni. Zách elképzelte, ahogy Grace ott ül a konyhaasztalnál a sötétben, és azon morfondírozik, hogy elég nagy vészhelyzet van-e ahhoz, hogy felhívja őt. Azt mondta, most ért haza! De Londonban majdnem éjfél van. Nem akarta elképzelni, honnan mehetett haza.
- Hadd gondolkozzam. Nézted a fiókban? - A tűzhely mellett? Igen, ott kerestem először. Mindent megtaláltam, kivéve az elemlámpát. - Nem, nincs ott. Igazad van. A mosókonyhában van, szekrényben. Emlékszem, hogy odatettem. - Megnézem. - Csak óvatosan. Zách hallotta Grace tétova lépteit, aztán kinyílt egy ajtó. - Megvan. A második polcon, hátul. - Jó - mondta Zách. Kétségbeesetten próbálta valahogy még vonalban tartani a nőt. - Légy óvatos, ha gyertyát gyújtasz, - Az leszek - válaszolta Grace, némi vidámsággal a hangjában. - Ha hamarosan nem jön meg az áram, töltsd az éjszakái a... Zách elhallgatott és nagyot nyelt. Töltsd az éjszakát egy barátnál. Ha nincs áram, akkor a riasztó sem működik. - Biztos vagyok benne, hogy túlélem ezt az éjszakát. - Hallotta, ahogy a nő elmosolyodik. - Ha szükségem lesz további segítségre, ismét felhívlak. - Kérlek, hívj fel. - Zách megdörzsölte az arcát. - Szükséged volt rám? Szükséged van még valamire? Zách megint azt a csendet hallotta. Akarta. Akarta, hogy azt mondja, hogy szereti, gyűlöli, el akar válni, vissza akarja kapni, holtan akaija látni, azonnal legyen ott vele és mentse meg a sötétségtől, mint minden jó férj tenné. Szüksége volt valamire tőle, mert így már nem tudta és nem is akarta folytatni. - Nem - mondta végül Grace. - Megtaláltam az elemlámpát. Még egyszer köszönöm. - Persze. Szívesen - mondta Zách. Gyomra liftezni kezdett, a szívével együtt. - Persze. Zách nem tette le a telefont. Visszafojtott lélegzettel fülelt, várta azt a szörnyű kis kattanást. Amikor bekövetkezett, összerezzent, mintha puskalövést hallott volna. Addig tartotta kezében a zúgó kagylót, amíg a vonal elhalt, és végül letette.
HUSZONÖTÖDIK FEJEZET
N
óra csütörtökön mosolyogva ébredt. Kedvenc ruháját vette fel - a munkaruhának számító
fekete szoknyát, térdig érő fekete csizmát és fehér blúzt, fekete nyakkendővel. Ahogy elment Wesley ajtaja mellett, füttyentést hallott. - Csak nem utánam fütyültél, fiatalember? - kérdezte Nóra és megállt az ajtóban. - De igen - mondta a fiú, miközben a laptopját beletuszkolta a hátizsákjába. - Hová mész ilyen csinosan? Nóra majdnem elpirult. Tudta, hogy Wesley vonzódik hozzá. A fiú végül is tizenkilenc éves, ő pedig nem egy bányarém. De mindig is próbálta barátként és lakótársként kezelni. Azonban hétfő óta Wesley játékosabb volt vele, ingerlőbb. Nórának ez kezdett tetszeni. - Kingsley-hez megyek. - Wesley mosolya elhalt. - Hogy megmondjam, hogy abbahagyom. A mosoly visszatért. - Zách aláírta a szerződést? - Wesley olyan boldognak és reménykedőnek tűnt, hogy Nórának a szíve tört össze. - Még nem. De alá foga írni. Wesley odalépett hozzá, táskája a vállán volt. Olyan fiatalnak és kedvesnek tűnt a baseballsapkájában és a kócos hajával, hogy Nóra legszívesebben az ágyra dobta volna, hogy a nyakkendőjét valami másra használja. - Órára kell mennem. De talán később találkozhatunk. Meg kéne ünnepeljünk, hogy otthagyod azt a melót. - Mire gondolsz pontosan? - Nóra közelebb lépett Wesleyhez. Magas sarkújában elég magas volt, hogy megcsókolja a fiút. Wesley közelebb hajolt, és a szája majdnem Nóra fülét érte. - Arra gondoltam... hogy talán... Nóra visszatartotta a levegőt. - Kikölcsönözhetnénk egy filmet. - Wesley játékosan meglegyintette Nóra hátsóját, és elsietett mellette. - Szadista! - kiáltotta Nóra, és nagy levegőt vett, szíve vadul vert. Az ajtó nyitódott-csukódott, és Wesley kocsija elindult. Nóra próbálta felidézni, hová is megy. Megvan. Kingsley-hez. Nóra az Aston Martinnal Manhattan egyik legrégibb és legelegánsabb városi házához hajtott. Nem egyszerűen egy magánotthon volt ez, hanem New York legvirágzóbb, földalatti üzletének főhadiszállása. Átadta a kulcsot a portásnak, és felment a lépcsőn a harmadik emeletre. Végigment a folyosón, és kopogás nélkül bement a végén levő szárnyas ajtón. Négy hatalmas, fekete rottweiler támadt rá. - Lábhoz, fiúk! - Felnevetett, ahogy megpaskolta a hatalmas állatokat. - Brutus, Dominic, Sadie, Max, lábhoz! - parancsolta az íróasztal mögött ülő férfi fáradtan, és csettintett az ujjával. A négy kutya leült, és felbámult Nórára, mintha arra várnának, hogy hatályon kívül helyezze a parancsot. Nóra otthagyta a nyüszítő kutyákat az ajtónál, és odament az ébenfa íróasztalhoz. Mögötte egy olyan férfi ült, akiről Nóra tudta, hogy senki nem hinné el, hogy egy ilyen elegáns szervezet feje. Hosszú, sötét haját fekete selyemszalaggal alacsony állású lófarokba fogta. Stílusosan gyűrött, fekete, viktoriánus korabeli öltönyt viselt, hosszú szárral és ezüst gombos, fekete mellényt. Kravátlija hanyagul volt megkötve, de ebben semmi szokatlan nem volt. Lábán a védjegyévé vált fekete lovaglócsizmát viselte. Jóképű, zsivány kalóznak látszott, akire valaki öltönyt kényszerített, és így is viselkedett - ő volt maga Kingsley Edge személyesen. - Az ablaknál álltam, amikor beállt - mondta Kingsley, és beleivott a koktéljába. - A Martinnal jött, maitresse. Muszáj piszkálódni, mi? - Nem is igazán beszélt, inkább hagyta, hogy a szavak leperegjenek ajkairól.
- Csak azokat piszkálom, akik fizetnek is nekem érte - mondta Nóra. Megkerülte az íróasztalt, és ráült. Még Kingsley-nek sem volt Aston Martinja. Nóra szerette erre emlékeztetni. - Hiányoztam? - Hiányzott. A bankszámlám hiányolta. - A bankszámlája nagyobb mint egész Luxemburg GDP-je, King. - Oui, maitresse. - Nagyobbat kortyolt az italába. - De Luxemburg olyan kicsi királyság. - Köhögje ki a pénzt - mondta Nóra. - Nagy hírem van. Kingsley nagy sóhajjal felállt székéből, és átvágott a szobán. Felemelt egy kis, fekete bőröndöt, és átadta Nórának. Nóra félredobta, és karjait a férfi széles válla köré fonta. - Na, ezt ne - mondta Kingsley, ahogy Nóra gyengéden harapdálni kezdte a fülét. Szerette volna jó hangulatba hozni, mire közli vele a rossz hírt. Keze levándorolt a férfi lapos hasán. A franc essen ebbe a gyönyörű franciába, utálta, ha duzzog. - És ezt se. Mi a hír? - Kilépek - suttogta Nóra. Kingsley hátrahőkölt, majd felhúzta a szemöldökét. - Kilép? - Oui - mondta Nóra. - Imádom magát, Kingsley. Maga idegesítő, bosszantó, és nem tudom, mi lett volna velem maga nélkül. De a szerkesztőm alá fogja írni a szerződésemet. El kell kezdenem hinni abban, hogy író vagyok. Comprende? Kingsley felsóhajtott, és mindkét oldalról arcon csókolta. - Nőire prétre ezt örömmel foga hallani. És Isten tudja, én is örülni fogok, ha többé nem fenyegeti életemet és férfiasságomat kegyed miatt. Nem is lenne baj vele, csak... - Sorén komolyan is gondolja. - fíien sár, ma chérie - mondta Kingsley, és szájon csókolta. Nóra próbálta nem élvezni, de végül is Kingsley csókolta meg. A férfi csak félig volt francia, de a nyelve teljes egészében az volt. - Most, hogy szabad nő lett magából, eltölt egy kis időt avec mail A régi idők kedvéért még borravalót is kap, oui? -.le suisdéso/ée. De ezen a héten a szerkesztőmet csábítóm el. És egyébként mindketten tudjuk, hogy nagyon ócska borravalókat szokott adni. Nóra elhúzódott a férfitól, és az ajtó felé indult. - Elle? - Nóra megfordult, hogy szembenézzen a férfival Kingsley négy éve változtatta a nevét Nóra Sutherlinre. Ha valaha is Elle-nek hívta, az azért volt, hogy teljes figyelmét birtokolhassa. King az íróasztal tetején ült, kezében a koktéljával. - Mindig piszkálom ezzel, de a könyvei... Mindannyian büszkék vagyunk magára, chérie. Ixi communauté. Bonne chcmce avec le román, ma belle dame scins merci. Sok szerencséi a könyvvel, kegyetlen, szép hölgy. Nóra elmosolyodott. - Ixi be/le dame avec merd - válaszolta pukedlizve. Megérintették a férfi kedves szavai. Általában Kingsley csak undorral viszonyult a másik munka felé, amely elrabolta klienseitől. - Merd, monsieur. Kingsley még akkor is nevetett, amikor Nóra már elment. Nóra Zách lakóépületéhez ment, leparkolt a garázsban, és egy százassal lefizette a parkolóőrt, hogy tartsa szemmel a kocsiját. A tízezer dollár készpénzből, amit Kingsley-től kapott, könnyen ment a lefizetés. A portást ugyanilyen nagylelkűen fizette le, és azt állította, hogy valamit fel kell vinnie a lakásig. Jó, hogy Zach-nél férfi volt a portás, különben talán nem tudta volna behízelegni magát. Nóra megtalálta a 1312-es lakást, és halkan kopogott, azon imádkozva, hogy ma Zách ne otthonról dolgozzon. Várt, de nem hallott semmit. Kinyitotta a táskáját, és kivett egy apró, zámyitó készletet. A zárat alig egy percbe telt kinyitni. Biztos kézzel elfordította a reteszt, és érezte, hogy mozdul. Besurrant a lakásba, és körülnézett. A lenyűgöző rend nem lepte meg. Zách elég finnyás tudott lenni, ha akart. A lakás berendezése szigorú volt, minden sötét fából, sötét bőrből készült, és elszórtan helyezkedtek el a bútorok. A fekete kanapé melletti asztalon egy rakás kézirat hevert, a tetején Zách ezüstkeretes szemüvege, amit csak akkor viselt, amikor a szöveget egységesség, stílus és hangnem szempontjából vizsgálta
át. Nóra csak párszor látta rajta, és mindkettejüknek jót tett, hogy nem viselte gyakrabban. Olyan intellektuálisnak látszott benne, hogy Nórának minden akaraterejére szüksége volt, hogy ne harapjon bele. Csak Zachary Easton tette a szerkesztést ilyen szexivé. A könyvespolcra pillantott, és látta, hogy Zách magánkönyvtárában csak rangos szerzők szerepelnek - Stanley Fish és Noam Chomsky. A pasas irodalomelméletet olvas szórakozásból - Micsoda stréber - mondta magában vigyorogva. Nóra bedugta a fejét a fürdőszobába, magába szívta a férfi szappanjának és borotvahabjának meleg illatát. A férfiaknak egyszerűen nincs fogalma arról, milyen mély benyomást tesz egy nőre az illatuk. Nóra máris érezte, hogy a pulzusa gyorsabban ver, ahogy egyre mélyebbre jutott a férfi privát szférájába. A nappaliban Nóra megint a kézirathalómra pillantott. Az övé nem volt köztük. Felemelt egy kis dobozt, ami a szemüveg mellett volt a kéziratok tetején. Még rajta vnlt a barna csomagolópapír. Biztosan ez az irodai tréfamester legújabb ajándéka, aki névtelenül kínozza azért, mert vele dolgozik. Kinyitotta a dobozt, és elvigyorodott - mellbimbócsíptető, bólintott helyeslően. Közelebbről is megnézte és zavarba ejtő felfedezést tett - a kézi készítésű példányairól híres Eris márka volt, amit nem lehet minden sarkon kapni. Egy helyi kínzókamra-tulajdonos adta vendégeinek ajándékba. Kétfunkciós volt - mellbimbócsíptetőként és fülbevalóként is funkcionált. Valahol az övé is megvolt. Bárki is Zách irodai tréfacsinálója, az illető - férfi vagy nő - belső ember. Nóra visszatette a csíptetőket a dobozba, és a dobozt is oda, ahol volt. Fia a tréfacsináló tudná, hogy a földalatti szervezet fizet neki a munkájáért, már rég megmondta volna Zach-nek - vigasztalta magát. A csukott ajtó hívogatón intett felé, és Nóra bement a nappaliból a hálószobába. A hálószobában az ágyon és egy kis asztalon kívül nem volt más - az asztalon ébresztőóra. Nóra értékelte, hogy a férfi mit részesít előnyben - csak egy ágyra volt szüksége. Az ágy be van vetve, jegyezte meg magában. A felesége nagyon jól megnevelte. Kinyitotta a szekrényt, és egy dupla kézelős, fehér inget talált, amit Zách bizonyos alkalmakra felvett. Nóra soha nem mondta még, hogy milyen őrjítően vonzónak találja benne. Ismerve a férfit, direkt nem venné fel többet, csak hogy bosszantsa. Nóra levette az inget a fogasról, és lefektette az ágyra. A lábával tapogatózott egy kicsit, majd kihúzott egy titokzatos tárgyat Zách ágya alól. A kézirata egy példánya volt. Zách ezek szerint csak az ágyban olvasta őt. Ezt bóknak vette. Nóra lehúzta a csizmáját, és gyorsan levetkőzött. Csodálatos érzés volt egyedül, meztelenül állni Zách hálószobájában. Felvette az inget, és csak a két középső gombot gombolta be. Majd visszahúzta a takarót, és becsusszant a lepedők közé. A párnáért nyúlt, és a csípője alá helyezte. Ahogy combja széttárult, gondolatai ismét visszatértek Zach-re. Zách... Zách ismerte a könyveit, és emiatt néha azt érezte, hogy mindenki másnál jobban ismeri. Teste magas volt és karcsú, és a hátának gyönyörű az íve. A keze és az ujjal erősek, és hamarosan rajta fog feküdni és benne lesz, és semmi nem áll közéjük - sem a könyv, sem a felesége, sem a félelmei, sem a titkai. Milyen lenne azokba a jég-kék szemekbe nézni és lángolni látni őket? Nóra elélvezett a saját kezétől, és ujját beletörölte a párnába. Az órára pillantott, és látta, hogy még korán van. Zách még órákig nem jön haza. Ujjait ismét a lába közé csúsztatta. Még legalább egyre van ideje. Vagy kettőre. Jóval hét óra után Zách hazavonszolta magát, kimerítette az egész napi munka. Rémesen érezte magát Grace telefonja óta. Ok nélkül ráförmedt Maryre, és letette a telefont a J. P.-vel való beszélgetése kellős közepén. Utána mindkettejüktől bocsánatot kért, aztán azt kívánta, bár ne kért volna. Olyan rohadtul együtt érzőek voltak, mintha skarlát K betűt viselt volna magán, a kidobott rövidítéseként. Amint elfordította a kulcsot a zárban, és kinyitotta az ajtaját, Zách kicsit felélénkült. Magába szívta Nóra parfümjét, a melegházi virágok összetéveszthetetlen illatát, és tudta, hogy itt járt. - Nóra? - kiáltotta, ahogy leejtette válltáskáját az ajtónál, és lerázta a kabátját. Nem úgy tűnt, hogy bármit is elmozdítottak vagy megváltoztattak volna. A könyvei a helyükön voltak, a bútorai, a vázái
is. Zách kíváncsian a hálószoba felé ment, és látta, hogy az általában csukott ajtó most félig nyitva van. Bekukkantott, félig azt várva, azt remélve, hogy Nóra az ágyán fekszik. De a szoba üres volt. Mégis, egyértelmű volt, hogy Nóra a hálószobájában járt. Az ágy vetetlen volt, a takarót felhúzták, és Nóra testének lenyomata még látszott a lepedőn. Zách elkezdte megvizsgálni az ágyat, cetlit keresett, amit Nóra hagyhatott. Amint a keze a lepedőhöz ért, megszólalt a telefon. Zách tudta, hogy Nóra az. - Valaki aludt az ágyacskámban - mondta, amint felvette a telefont. - És milyen jót aludt. Milyen napja volt, Zách? - Kimentő. De a gondolat, hogy a lakásomba talán betörtek, felvidított. Ha valaki elcsípte volna, letartóztatják. - Nem először fordulna elő. Remélem, nem bánja, de maszturbáltam az ágyában. Zách válaszul köhintett. - Tényleg? - Háromszor. Csak egyszer akartam, de a lepedőnek olyan jó illata volt, mint magának. És akaratlanul is észrevettem a mocskos kis könyvemet az ágya mellett. Nem is értem, miért került a könyvem ilyen megtisztelő helyre... Maga érti? - Gyakran olvasok ágyban. - Ne legyen szemérmes, drágám. Mindketten tudjuk, hogy maszturbált a jeleneteimre. Nem igaz? Zách arra gondolt, hogy hazudik, vagy egyáltalán nem válaszol. De mi értelme van bármelyiknek is? Nóra úgyis rájönne. - Igen - ismerte be. - Egyszer. - Hízelgő. Persze nem hibáztatom magát. Papíron elég jó vagyok. Áruljon el valamit - mondta és hangja melegen mézes lett. - Melyik a kedvenc pozíciója? - Általában szélső vagyok. - Zách, imádom magát, de telefonszex közben ne focis viccekkel álljon elő! Ez nem így megy. - Most telefon-szexelünk? - Igen. Mindketten túl keményen dolgoztunk a héten. Most játszunk. Ez egyszerű játék. - Nem tudom rábeszélni egy két parti whistre, ugye? - Esélytelen. Hagytam egy ajándékot az éjjeliszekrényben. Zách óvatosan kinyitotta az éjjeliszekrény fiókját. Nóra egy tubus síkosítót hagyott ott neki. Miért ad neki mindenki síkosítót? - Milyen kedves - mondta fogcsikorgatva. - Kényelmesen fekszik? Javaslom, hogy dőljön hátra. Kitalálja, melyik párnát tettem a csípőm alá, amíg maszturbáltam? Zách szíve kihagyott Nóra merész szavaira. Grace-szel már két éve voltak házasok, mire végre rá tudta beszélni, hogy maszturbáljon előtte. A jobb karját is odaadta volna, ha végignézheti Nórát. Na jó, talán a bal karját is. Zách kissé remegő kezét végigfuttatta a párnáin. Az egyiket megfordította, és egy kis vízjelet látott rajta, ami reggel még nem volt ott. Hálás volt, hogy Nóra nem látja, miközben a párnát az arcához emelte és beszívta az illatát. Az illat egy nő izgalmának összetéveszthetetlen jele volt, abszolút potens és hihetetlenül erotikus. - Istenem - mondta, és hallotta, hogy Nóra felnevet a vonal végén. - Köszönöm. Kényelmesen fekszik már? Zách lerúgta a cipőjét, és elhelyezkedett a párnákon, ahogy Nóra javasolta. - Fizikailag kényelmesen. Más szempontból viszont... nem. Távolról sem. Zách nevetést várt, de nem jött. - Zách - kezdte Nóra, és hanga furcsán komoly lett. Hallgasson ide. Nem kell kényelmetlenül éreznie magát. Csak én vagyok. Semmi olyasmit nem mondhat vagy tehet, amivel megdöbbentene. Maga volt bennem, ha esetleg elfelejtette. Mindketten felnőttek vagyunk, akik nagyon vonzódnak egymáshoz. Maga egy őrülten jóképű, hihetetlenül intelligens férfi, és nincs oka, hogy emiatt zavarban legyen. - Kicsit kijöttem a gyakorlatból - vallotta be Zách. - Gyakorlat teszi a mestert. Most békén hagyom egy kicsit. Még egyszer megkérdezem: mi a
kedvenc pozíciója? - Ez a békén hagyás? - Ez az óvoda, Zách. Válaszoljon, legyen őszinte. Zách kifújta a levegőt, és a plafonra bámult. Jobb, ha kimondja. - Leginkább hátulról szeretem. - Kutya-pózban? - Néha. De a kedvencem az, ha a nő a hasán fekszik és a lábát kicsit felhúzza. - Miért szereti? És ne ugoija át a részleteket. - Mert... - Zách kereste a megfelelő szavakat. - Mert úgy intim, hogy közben nem szentimentális. De ez biztos nagy baromságnak hangzik. - Nem, tökéletesen érthető. A misszionáriuspóz a létező legvaniliább a világon. De hátulról csinálni mindig fantasztikus. Nekem is a kedvenceim közé tartozik. Mikor próbálta először? - Azt hiszem, tizenhét voltam. Egy egyetemista lánnyal jártam, aki pár évvel idősebb volt nálam. - A kis nőcsábász. És a lány tapasztaltabb volt, mint maga? - Sokkal. Nekem volt pár vad éjszakám, de arra a nőre semmi nem készített fel. Amikor másodszor voltunk együtt, hasra vágta magát, és egyértelműen megmondta, mit akar. - Bírom a csajt. - Gyönyörű, félig őrült csaj volt, a neve Raine, de nem bántam meg a kis leckéit. - A Raine névtől benedvesedek. Mire emlékszik a legelső alkalomból, Zách? - Ööö... - Zách lehunyta a szemét, és felidézte az emléket. Évek óta nem gondolt a lányra. Emlékszem, hogy a haját lesöpörtem a nyakáról. Gyönyörű, sötét haja volt, mint magának. Soha nem felejtem el, hogy belemarkoltam, és félrehúztam, hogy megcsókolhassam a nyakát és a vállát. - Harapdálta? - Állandóan - ismerte be Zách. - És emlékszem, hogy átöleltem közben. A két karom a két oldalán volt, kinyújtotta a kezét, és az ujjait az enyémbe mélyesztette. Azt hiszem, akkor lett ez a kedvencem. - Lehunyta a szemét, és eszébe jutott, hányszor is szeretkezett Grace-szel így. Grace ugyan ezt csinálta, megfogta a kezét, miközben döfködte. Amikor Raine csinálta, az felizgatta. Amikor Grace csinálta, az elvette az eszét. - Ez érthető. Mint nő, nagyon erotikus, ha így birtokolnak. Azt érzed, hogy... ööö... hogy is mondjam: használnak, azt hiszem, használnak, de jó értelemben. A hátsó pozíciók egy kissé dominánsak. Szerintem magában egy Dóm van elrejtve, Zách. - Én nem éreztem dominanciának. Csak intimnek. Úgy értem... Lassan már nem is tudom, hogy értem. - De, igen. Mondja el. - Nóra hangja most még lágyabb volt, arra csábította, hogy becsukja a szemét. Eltűnődött, hogy ha Nóra itt lenne a hálószobájában, mit csinálna, hogy ilyen doromboló legyen a hangja. Nem akarta megkérdezni, de el akarta képzelni. - A suttogás - mondta Zách. - A suttogás? Milyen suttogás? - Abban a pozícióban a szám a fülénél van. Tökéletes ahhoz, hogy belesuttogjak... mindenfélét. - Tehát mégis szereti a csúnya beszédet. Mit mond, ha egy nővel hátulról szexei, és benne van? - Nóra - tiltakozott Zách. - Nem tudok csak úgy... - De igen, tud. Mondja el. Csukja be a szemét, és játssza el, hogy én vagyok maga alatt. Játssza el, hogy a kezét a csuklómra fonja. Játssza el, hogy a szája a fülemnél van. Játssza el, hogy mozog bennem. Olyan borzalmas ez a gondolat? - Nem, csodálatos - mondta Zách, elakadó lélegzettel. - Mondja el, Zách. Mondja el, mit mondana. Suttogja a fülembe... Zách mély levegőt vett, és eszébe jutott, hogy bízhat Nórában, és bízhat magában. Olyan borzasztóan nehéz volt, de bízni akart benne, bíznia kellett benne. Az oldalára hemperedett, kigombolta a nadrágját, és suttogni kezdett.
HUSZONHATODIK FEJEZET
P
énteken reggel Zách egy szerkesztői megbeszélésen ragadt, és két okból is nagyon nehezére
esett koncentrálni. Első ok: Grace telefonhívása, amibe belesajdult a szíve. Második ok: Nora tegnap esti telefonhívása, amibe belesajdult a teste. - És ahogy azt már a legtöbben tudják - mondta J. P., két hét múlva a mi Zách Eastonunk nyugatra utazik, hogy a Los Angeles-i irodánk felelős főszerkesztője legyen. Biztos vagyok benne, hogy napsütéses jelenlétét mindannyian hiányolni fogják. De hogy a régi, ír áldást idézzem: emelkedjen fel a föld, hogy elibéd szálljon, vagy valami hasonló. - Könnyed nevetés szárnyalt fel a szobában. Csak az a nagyképű seggfej, Thomas Finley nem nevetett, csupán önelégülten vigyorgott, mint mindig. Thomas nem fog hiányozni neki. De az asszisztense, Mary igen, és J. P. is. Persze Nora jelenléte az életében az, ami minden másnál jobban fog hiányozni New York-i életéből. Nora a város megtestesülése lett számára - nyughatatlan és vad, izgalmas és gyönyörű, sötét és veszélyes, elkényeztetett és nagylelkű. - Tehát két hét múlva - folytatta J. P. - a konferenciateremben tartjuk Easton búcsúztatóját. Én azt javasoltam, hogy mindannyian menjünk a Four Seasonsbe, de valaki megvétózta ezt a javaslatot, szóval okolják Eastont a félpénzes búcsúbuliért. - Játékos huhogás kezdődött meg Zách irányába. A megbeszélés véget ért, és a társaság kezdett szétszéledni. Mary kifelé menet megölelte, és félhangosan azt súgta a fülébe: - Vigyen magával Kaliforniába! J. P, aki a közelben állt, némán azt formálta ajkaival: „Esélytelen”, és Mary játékos duzzogással távozott. Barátságos vállveregetések és néhány szívélyes kézfogás következett szerkesztőtársaitól. Zách odafordult J. P.-hez, hogy kérdezzen valamit, amikor elbizakodott nevetést hallott maga mögül. - Hogy áll Nóra könyve, Zách? - kérdezte Thomas Finley behízelgő hangján. - Keményen és mereven, mint mindig? A munka nagyon jól halad, Thomas - válaszolta Zách, figyelmen kívül hagyva a gyerekes célozgatást. - Köszönöm, hogy érdeklődik. - Csattogtatja az ostort, mi, Zách? - kérdezte vigyorogva Thomas. - Jaj, várjon, az Nóra dolga. - Finley, elég volt! - mondta J. P., és dühösen megfenyegette ujjával a teremből kifelé menet. íróink megérdemlik a tiszteletet. - A tiszteletet? - horkant fel Thomas, amint J. P. elment - Ha fizetnék neki, hogy a csizmájával taposson a hátamba, akkor talán tisztelném. Zách a válltáskájába gyűrte a papi íjait. - Látom, Marynek igaza volt - mondta Zách nyugodtan. - Miben volt igaza? - akarta tudni Finley vörösödé képpel. - A szakmai féltékenységében. Sajnálom, ha azt gondolta, hogy a Los Angeles-i pozíciót magának kellett volna kapnia. A tény, hogy gyerekes csínytevésekkel válaszolt a kinevezésemre, bizonyítéka annak, hogy aligha érdemli meg ezt az állást, nemhogy a felelős főszerkesztői pozíciót. A könyvkiadás a felnőttek dolga, Thomas. Jó lenne, ha maga is felnőttként viselkedne. - Zách, csak puszta szánalomból ajánlották fel magának a Los Angeles-i állást. J. P. megtudta, hogy a felesége kitette a szűrét. Végül is egyik írómnak sem kellett kifeküdnie magának a hat számjegyű előleget. - Egyik írója sem kapott soha hat számjegyű előleget. És Nóra ugyanúgy keresi meg a maga előlegét, ahogy minden más író, akivel eddig együtt dolgoztam - azzal, hogy a lelkét is kiírja magából. Nem feküdtem le Nórával. Azért kaptam meg az állást, mert ebben a munkában jobb vagyok, mint maga. És ez a beszélgetés - mondta Zách empatikusán és megpróbált elnyomakodni Thomas mellett, aki az ajtó elé lépett, hogy elállja az útját - véget ért.
- Nem feküdt le vele? Igazán? - Thomas döbbenetet színlelt. - Kitalálom. Magának ehhez túl lapos a pénztárcája. - Maga egy gyerek, Thomas. - Az a nő pedig egy prostituált, Easton. Zách elfehéredett, és tiltakozásra nyílt a szája, de valami megállította. A széles, gonosz mosoly Thomas arcán. - Zách, Zách, Zách... Igazán nem tudta? Nóra Sutherlin a város leghíresebb Dominája. Gondolom, még nem küldte el magának a szolgáltatásaiért kiállított számlát. - Tudom, hogy mi Nóra, hogy mit csinál a szabadidejében. A magánéletéhez semmi közöm. - A magánéletéhez? Easton - az nem magánélet, arra is fizeti az adóját. A pénzért csinálja. Az a nő kurva. Egy barátom ötezer dollárt fizetett csak azért, hogy megkötözze, aztán megdugja a barátnőjét. Talán adjam írásba magának? Zách ellökte az útból Thomast. Finley gúnyos kacaja egészen a folyosó végéig kísérte. Zách megállt J. P. irodájánál. J. P. gyanakodva pillantott rá. - Kérem a kocsikulcsát, J. P. J. P. a zsebébe nyúlt. - Mit mondott? - Addig nem ismétlem meg, amíg magától Nórától nem hallom. Zách elvette a kulcsot, és az ajtó felé indult. - Easton - maga az egyetlen új kritikusom, tudja? A lényeg nem a szerző, hanem a könyv. - Soha nem a könyv a lényeg - mondta Zách és becsapta maga mögött J. P. irodája ajtaját. Nóra kézírásos jegyzeteire pillantott, majd ismét gépelni kezdett. Szerette volna aznapra abbahagyni, de tudta, hogy túl kell jutnia a fáradtságon. Kezdett közeledni a történet nagy kríziséhez, és bár örült neki, hogy újraírhatja az intenzíven drámai jelenetet, rettegett a gondolattól, hogy lassan kezd a könyv vége felé járni. Ez a könyv minden más korábbinál jobban a gyermekévé vált, az övé volt és Zach-é, és jobban szerette, mint amennyire valaha hitte, hogy szerethet olyasmit, ami a saját keze munkája. Nóra lapozott a jegyzeteiben, de megállt, amikor kopogást hallott az ajtaján. A követelőző kopogás ismét felhangzott. Elmosolyodott, amikor kinyitotta az ajtót, és Zách állt a verandáján. - Ebből kezd rendszert csinálni, Zách - mondta, de magában nagyon örült, hogy láthatja. De Zách nem viszonozta a mosolyt. A nőre bámult, és felszegte az állát. - Mennyivel tartozom neked? - kérdezte. Nóra szíve nagyot ugrott. - A francba. - Csak ennyi a mondandód? - kérdezte Zách, és besétált a nyitott ajtón. - Mit akarsz, mit mondjak? Sajnálom, hogy nem mondtam el neked. El akartam. A klubban. Aztán megjelent Sorén. Elgyávultam. Sajnálom. Nem számít. - Nem számít, hogy prostituált vagy? - Prostituált? Annak gondolsz? - akarta tudni Nóra. - A prostituáltak ölnének, hogy a helyemben legyenek. Én Domina vagyok. Az emberek pénzért behódolnak nekem. De soha nem kefélhetnek meg. - Azt gondoltam, egy szexi, vad írónő vagy, egy szabad lélek. De nem szabad lélek vagy. Csak egy nagyon látványos, de olcsó trükk. - Mondtam, Zách - a trükkjeimre sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy olcsók. - Hallotta Nóra hangjának jeges élét, és Zách sötét pillantást vetett rá. - Hazudtál nekem - mondta hideg csendes dühvei. Nóra mély levegőt vett, és kényszerítette magát, hogy nyugodt maradjon. - Zách, tudom, hogy feldúlt vagy. Tudom, hogy ez nagy sokk neked... - Beteg vagy? Nóra értetlenül pislogott. - Egyesek mondhatják. Nem mondom, hogy nem értek egyet.
Zách kirohant a nappaliból, és pár másodperc múlva a gyógyszeres üveggel a kezében tért vissza. - Ez - mondta és szinte a nő arcába vágta a béta-blokkolót. - Az apám ezt szedi a szívbetegségére, amelyik bármelyik pillanatban megölheti. És az M. D.-időpontok a naptáradban - beteg vagy? - Először is nem volt jogod belenézni a fürdőszobai kis-szekrényembe vagy a naptáramba, de tekintve, hogy én meg betörtem a lakásodba, mondjuk, hogy kvittek vagyunk. És nem, tökéletesen egészséges vagyok. Az M. D. annyit jelent, hogy Magánjellegű Dísztermem, vagyis a lakosztályom, amit már láttál. És ezt a gyógyszert nagyon sok előadóművész és színész szedi lámpaláz és idegesség miatt. Csökkenti a kézremegést. A munkám nem mindig könnyű. Ez segít átjutni a nehezebb jeleneteken. Zách leroskadt egy székbe, és arcát a kezébe temette. Hátradőlt, és áthajította az üveget a szobán. Az a falnak csapódott, és a földre zuhant. - Hetek óta csendben rettegek, hogy valami komoly betegséged van. Azt hittem, ez az, amit titkolsz előlem. Soha nem álmodtam, hogy... Nóra leguggolt elé, és meg akarta érinteni a térdét. Zách felállt, és elsietett mellette. - Nem akarom elhinni, hogy az első nő, akit Grace óta közel engedtem magamhoz... - Zách elhallgatott, és undorral megrázta a fejét. - Azt hittem, író vagy. - Író vagyok - mondta Nóra. Megbántottabb és dühösebb volt, mint évek óta valaha is. - Ezt mindenkinél jobban tudod. - De szexelsz... - Csak nőkkel kefélek - ismerte be Nóra. - A férfiakból csak a szuszt verem ki. - Pénzért - mondta Zách. - Nem, Zách, nem pénzért - mondta Nóra, és szemtől szembe megállt vele. - Geci sok pénzért mondta, minden egyes szót kihangsúlyozva. - Te borítékban kapod a fizetésedet. Én egy kurva bőröndben. Nóra felkapta a fekete bőröndöt a kanapéról, kimarkolt belőle néhány százdollárost, és Zách arcába hajította. A bankjegyek zuhanó angyalokként hulltak a földre. - Semmim nem volt - mondta Nóra. - Semmim, amikor elhagytam Sorent. Huszonnyolc éves voltam, és az anyámmal laktam. Hónapokig alig tudtam enni, aludni vagy megmozdulni. Anyámnak végül annyira elege lett belőlem, hogy kirúgott. Elmentem Kingsley Edge-hez... - A stricidhez - mondta Zách. - Kingsley Edge-hez, a barátomhoz - hangsúlyozta ki Nóra. - Aki segített nekem. Én addig szolga voltam, de ő urat csinált belőlem. - Szörnyeteget csinált belőled. Sorennek igaza volt. Félnem kellene tőled. - Te mindentől félsz, Zách. Félsz elhagyni a feleségedet. Félsz visszamenni hozzá. Félsz újrakezdeni. Félsz szexelni velem. Félsz bízni bennem, vagy akár magadban is, ha már itt tartunk. És félsz elmondani nekem, hogy mi történt veled... Én el akartam mondani neked a titkomat. Esküszöm Istenre, hogy el akartam. Csak vártam, hogy mikor leszel elég bátor ahhoz, hogy elmondd nekem a tiédet. - A magánéletem a magánéletem, Nóra. Nem teszem nyilvános aukció tárgyává, mint te. Nóra összefonta a karját és rábámult. - Kezdem érteni, miért is hagyott el Grace. Elbűvölő ember vagy te, Easton. Zách egy lépéssel közelebb lépett hozzá. - Arra sem vagy méltó, hogy a nevét a szádra vedd, Nóra. És csak annyit mondhatok neked, hogy viszlát - Rendben van. Értem. Végeztünk egymással. Mondtam, hogy sajnálom, és te nem vagy hajlandó elfogadni a bocsánatkérésemet. Na, és mi lesz a könyvvel? - A könyvvel? - Zách több mint hétezer dolláron lépdelt át a bejárati ajtó felé menet. - A könyvnek annyi. Vége van. - Hogy érted, hogy vége van? Még nem fejeztük be. Még mindig van két hetem. Zách kinyitotta a bejárati ajtót, és átnézett a válla fölött. - Vége van - ismételte. - A Royal House nem engedhet meg magának téged - mondta, és fél re
rúgott egy százdollárost az útjából. - És én sem. Az ütlegelés csodálatos volt. Minden ütés végighullámzott az egész testén. A kezében kezdődött, és végigfutott a karján, a vállán, a hátán, és végig, egészen a lábáig. Minden ütésbe beleadta magát, izmai megfeszültek, megnyíltak és sikoltoztak. Szinte elfelejtette, milyen jó is a fájdalom. - Nóra! Hallotta, hogy Wesley nagyon messziről szólítgatja, de nem törődött vele. Csak ütni akart, csak fájdalmat okozni. - Nóra, hagyd abba! - üvöltötte Wesley, és hármasával szedte a lépcsőfokokat az alagsorba. Megpróbálta megragadni Nórát, de ő kisiklott a kezei közül, és még keményebben újra nekiesett a bokszzsáknak. Nóra hátralépett, hogy még egyet üssön, de Wesley odaállt elé. - Menj az utániból, Wes - parancsolta Nóra, és letörölte a homlokáról az izzadtságot. Az végigfolyt rajta, le a meztelen karján, átáztatta a bandázst a kezén. - Nóra - mondta Wesley, és megragadta a csuklóját. Nóra kicsit ficánkolt, de a fiú nem engedte el. Elment az eszed. Még a végén megsérül a kezed! - Nem érdekel. - De, igen. Még bokszkesztyű sincs rajtad. Meg fogsz sérülni, és egy hétig nem fogsz tudni írni. Nóra elrántotta magát tőle. - Már nem számít - mondta. - Miért? - Vége. Az egésznek vége. Valami seggfej a Royalnál ismert, és elárulta Zach-nek, mielőtt én elmondhattam volna - lihegte Nóra. - A legenyhébb kifejezés az, hogy nem örült neki. - Visszamondta a szerződést? - kérdezte Wesley. Mélyen megdöbbent. - Igen. Halott. Végzett velem és a könyvvel. Wesley megrázta a fejét. - Ezt nem teheti. Majd én felhívom. Beszélek vele. Nóra hidegen felnevetett. - Még te sem tudsz visszahízelegni hozzá, kölyök. Azt mondta, hogy vége. Komolyan gondolta. - Vannak más szerkesztők is. Nóra megrázta a fejét. - Zách még nálam is jobban ismeri a könyvemet. Nélküle nem tudom befejezni. - De, igen. Eddig öt könyved jelent meg. - Szennytörténetek egy szennyírótól - mondta Nóra, és kezdte leszedni a bandázst a kezéről. - Aki most visszakerül a szennycsatornába. - Azok jó történetek voltak. Tudod, hogy nem szeretem az ilyesmit, de még én is élveztem őket. Nincs szükséged arra, hogy Zách, én vagy bárki más megmondjuk, hogyan írj. Jó író vagy, Nóra. Te vagy a kedvenc íróm. - A kedvenc íród - mondta Nóra, és nevetett. Lassan, hosszan mély levegőt vett. - Kár. Most már nyugdíjas író vagyok. Wesley szeme rémülten elkerekedett. - Nóra... Ne! Nem tudom, miért is jutott eszembe, hogy kiszálljak a szakmából. Egy hónap alatt többet keresek Kingnél, mint az első és második könyvemmel együttvéve. Nóra a földre hajította a bandázst, és elindult felfelé a lépcsőn. Wesley a nyomában volt. - Nem kell visszamenned. Én intézem a banki ügyeidet. Elég pénzed van ahhoz, hogy öt évig vagy még tovább is eléldegélj belőle. - Harmincnyolc évnél tovább szeretnék élni. Az élet pedig sokba kerül. Nóra megállt a konyhában, és kivett egy csészét a szekrényből. Megtöltötte vízzel. Néhány korttyal végzett vele. Lecsapta a pultra, és a piros forródrótos telefonért nyúlt. Wesley rátette a kezét a karjára. - Minden pénzemet odaadom, amim van. - Szeme sötét volt a félelemtől. - Ez kedves, Wes. De te fizetetlen gyakornok vagy, emlékszel?
Ezzel beütötte a nyolcas gyorshívót, és lenyomva tartotta. - Enchantée, madame. Minek köszönhetem a megtiszteltetést? - kérdezte Kingsley. - A várólistám... ki van rajta? - Inkább azt mondom el, ki nincs rajta, az rövidebb, chérie. - Hívja fel őket. Szervezze meg. - Kit hívjak fel? - Mindenkit. Igaza volt. Luxemburg kis királyság. Terjesszük ki a birodalmunkat, jó? Azt várta, hogy Kingsley felnevet vagy megköszöni. Ehelyett azt hallotta, hogy nagy levegőt vesz, és olyasmi van a hangjában, ami nagyon ritkán - őszinteség. - Elle, biztos maga ebben? - Igen. - Ahogy óhajtja, chérie. - Mosolyogjon, King! - mondta Nóra nevetve. - Keressünk egy rakás pénzt!
HUSZONHETEDIK FEJEZET Másfél hét van hátra...
Zách a lakásában járkált, próbálta eldönteni, hol kezdje a csomagolást. Pontosan tizenhárom nap múlva utazik Los Angelesbe. Vasárnap reggel érkezik meg, beköltözik a Royal által ideiglenesen a számára kivett lakásába, és hétfőn kezdi a munkát. Kevés pakolni valója volt, így nem volt benne biztos, hogy ilyen hamar el kell-e kezdenie. Mivel a New York-i Royalnál szinte már mindennel végzett, nem tudta, mihez kezdjen magával. Kinyitott egy kartondobozt, és elkezdte berakosgatni a könyveit. A nagy Gatsby... egyetemista korában ez a könyv lökte először a modem amerikai irodalom felé. lan McEwan Atonement-je... Zseniális történet, a szerző egyik legjobbja. Zách hosszan bámulta a következő könyv címét - W. Somerset Maugham Örök szolgaság című műve volt. Nóra egyszer eltréfálkozott a regény címével, hogy nagyon csalódott volt, hogy a regényben senkit nem kötöztek meg. Amikor Zách rájött, hogy mosolyog az emléken, leállította magát. Most már mindennek vége Nórával - a könyvnek, az egyezségnek, a néhány éjszaka ígéretének, mielőtt elutazik. Nagyon dühös volt magára. Azt gondolta, hogy amint kényelmesen letelepedett L. A.-ben, Nóra eljön pár napra látogatóba. Egy hete úgy félvállról megemlítette neki a gondolatot. Nóra megkérdezte, hogy hallott-e már olyat, hogy „gothok nagy melegben”. Nyilván a bőrruha és a trópusi időjárás nem túl jó egyveleg. De Nóra azt mondta, meggondolja... Ha Zách eleget könyörög. Tényleg felkészült arra, hogy könyörögjön. Hasztalan volt. Semmivel nem tudta kiűzni a Nórával kapcsolatos gondolatokat a fejéből. A düh tegnapra kihűlt, és hideg, kemény aggodalomgöbbé csomósodott a gyomra mélyén. Félig-meddig azt remélte, hogy Nóra felhívja. Még egy újabb veszekedés is jobb volt ahhoz a keserű csendhez képest, amely az utóbbi három napot uralta, mióta megmondta neki, hogy vége. Zách bement a hálószobába, és körülnézett. Talán itt semmi nincs, amit bepakolhatna, és ami elűzné ezeket a súlyos és fájó gondolatokat. A gardróbban sorakozó ruhákkal kezdte, és arra gondolt, hogy néhányat elrak. De még mindig több mint egy hete volt New Yorkban, és nem volt energiája kiválogatni, hogy mit vesz addig fel és mit nem. Zách feladta, és leült az ágyára, a térdére könyökölt. Megdörzsölte az orrnyergét, érezte, hogy közeledik a fejfájás. Lepillantott a földre, és meglátta, hogy Nóra kéziratának sarka kikandikál az ágy alól. Mindennél jobban fájt a tudat, hogy a könyv milyen jó lehetett volna. Nóra majdnem készen volt. Vagy száz oldal volt hátra, amit át kellett írnia. Olyan közel volt... Minden eddigi írása együttvéve sem kelt volna el ekkora példányszámban, túlszárnyalta volna Finley összes unalmas, hatásvadász, posztmodem könyvét. Szenzációs lett volna. Zách a sarkával arrébb rúgta a kéziratot. Elkezdte kihúzogatni a ruhákat a szekrényből, és egy üres dobozba haj igái ni őket. Elajándékozza mindet. Mindent újrakezd L. A.-ben. Néhány perc után rájött, hogy mekkora idióta. Mindegy, mit csinál a dolgaival, elégeti, elássa, vagy elpostázza, semmit nem visz magával L. A.-be. Már semmije nem volt. És a semmit nagyon könnyű összepakolni. Nóra életében nem volt még ilyen kimerült. Leejtette az előcsarnokban a játékszeres zsákját, és még annyira sem állt meg, hogy a kutyákat megsimogassa. Fel botorkált Kingsley városi házának lépcsőjén, és megállt a második emeleten. Szombat óta lakott Kingsley-nél, mivel nem akarta kitenni Wesleyt annak a kínnak, hogy tudja, hány melót vállalt el azért, hogy kiűzze magából Zachet és az idő előtt elvetélt könyvet. Wesley minden nap felhívta, és ő mindig ugyanazt válaszolta: hamarosan otthon vagyok. Ma három kliense lesz - két férfi és egy nő. A férfiak voltak az egyszerűbbek. Az egyiknek lábfétise volt, és az utolsó petákját is odaadta volna, hogy egy órán át vég nélkül csókolgathassa a csizmája orrát. A másik mazochista volt, aki akkor volt a legboldogabb, amikor összekötözték, lotyónak
nevezték, és kékre- zöldre verték. Mindkét férfi nős volt, a társadalom megbecsült tagja. Azért jöttek el Norához, hogy a házasságuk és az életük érintetlen maradjon. Havonta néhány óra vele, és visszatérhettek átlagos életükhöz addig, amíg a nyomás újra fel nem támadt bennük, és muszáj volt kiengedni a gőzt. A nőkkel, szokás szerint, sokkal több munka volt. De legalább Nóra kedvelte ezt a lányt. Griffin egyik cégbeli barátja volt, aki még nem állt oda a családja elé a viselt dolgaival; félt, hogy megszakítják vele a kapcsolatot mindaddig, amíg újra normális életet nem él. Nóra sajnálta a lányt - túlságosan is jól tudta, hogy milyen nehéz elmondani az igazságot arról, hogy ki is vagy pontosan, azoknak, akiket szeretsz. Kingsley a mellette levő szobát adta Nórának, miután Nóra vonakodva elutasította azt a meghívást, hogy csatlakozzon hozzá a saját ágyában. Zách azzal vádolta Kingsley-t, hogy a stricije, de ez megint olyasmi volt, amiről Zách az égvilágon semmit sem tudott. Kingsley öt évvel ezelőtt megmentette az életét. Barátok és üzlettársak voltak, és most az üzlet elég jól ment. Anélkül, hogy levetkőzött volna, Nóra az ágyra zuhant. Nem kellett sokáig várnia, és Kingsley a szokásos módon megjelent nála. - Commentfa vet?- kérdezte, ahogy kopogás nélkül belépett a vendégszobába. - Je sitis kibaszottul fáradt ahhoz, hogy franciául beszéljek, monsieur. - Jaccepte.- Leült Nóra mellé az ágy szélére. A haja ki volt engedve, és éjszakára levette a zakóját. Nevetségesen jóképű volt a sötét mellényben és csizmában, amolyan cigányos módon. Nóra úgy döntött, ezt nem mondja el neki. - Egy ital? - Egy pohár bort nyújtott felé. - Isten áldja meg érte! - Nagyon hölgyhöz nem illően, mohón belekortyolt King egyik legjobb merlotjába. - Az előkelő New York-i úriember megint telefonált. Azt mondta, átgondolja, hogy kire szavazzon, ha kiskegyed átgondolja az ajánlatát. - Arra gondolt, hogy feljebb srófolja? - Nóra gyűlölte Palmer szenátort. Nappal a családi értékeket hangsúlyozó republikánus szenátor volt, éjszaka pedig szado-mazo és perverz. Amikor Nóra munkája túlságosan nehézzé vált, a pénzre összpontosított. Soha nem felejtette el a kétségbeesést, amely öt évvel ezelőtt Kingsley-hez űzte. Nagyon régen megtanulta, hogy pénzzel nem lehet boldogságot venni. De tetőt a fejed fölé igen, és ez több, mint amije volt, amikor elkezdte ezt a munkát. - Megduplázta, chérie. - Megduplázta? Dolgozik a nehezen kifizetett adónk? - Mi az az adó? - kérdezte Kingsley, és felnevetett. Nóra azon imádkozott, hogy az adóhatóságok soha ne tekintsenek bele Kingsley könyvelésébe. - Mit mondjak neki? - Mondjon igent. Nem érdekel. Őt legalább könnyű kielégíteni. Sejti, miért imádja, hogy még a szart is kiverje belőle egy felnőtt nő, aki iskolai egyenruhát visel? - Kiküldetésben volt néhány évig Japánban. Talán túl sok mangát olvasott? - Mondja neki a szerda estét. És ennyi. Szükségem van egy szabadnapra. - Kinyújtózott, amíg fájó vállai engedték. Azt kívánta, bár ott lenne vele Wesley. Megvolt benne az a varázslat, hogy nemcsak kimasszírozta a hátából a fájdalmat, de azt is elfeledtette vele, hogy miért is fájdult meg mindene. Wesley... Négy napja nem látta. Vajon eszik rendesen, ahogy kell? Méri az értékeit? Nóra kiűzte elméjéből a Wesleyvel kapcsolatos aggodalmakat. Rágondolni majdnem annyira fájt, mint a háta. Kingsley megkopogtatta Nóra orra hegyét, hogy felhívja magára a figyelmét. - Van szabadnapja. A csütörtök, emlékszik? A papság egy bizonyos tagja Júdás-székbe ültetne, ha bele merészelnék avatkozni a megszentelt csütörtöki rítusukba. Nóra lehunyta a szemét. Csütörtök... Az évfordulójuk Sorennel. - Tudja, King, maga úgy tesz, mintha erkölcstelen és hamis lenne, de azt hiszem, a lelke mélyén romantikus. Ne játssza tovább a házasságszerzőt. Életem legnehezebb döntése volt elhagyni Sorent. Visszamenni hozzá - még nehezebb lenne. - Mais oni - mondta King, és felállt. - De mint tudja, mon pere francia volt, és francia a szívem. Mi, franciák, imádjuk a romantikus regényeket. - Sorennel nem romantikus regény voltunk, hanem fantasy.
- Bieti stir, ma chérie. - Kingsley meghajolt, ahogy kihátrált a szobából. - Végül is, kegyed az író. Gondolom, ismeri a műfaját. Nóra lekapcsolta az ágya melletti kislámpát. Egyedül feküdt a sötétben. - Én voltam az író ― mondta a plafonnak. - És semmit nem ismerek. Nóra a háza előtt állt, és lassan, felszínesen lélegzett. De nem segített. Elment a veranda széléig, áthajolt a korláton, és a bokrok közé hányt. Az életet a Chez Kingsley-nél nehezebben bírta, mint valaha. Túl sok gyógyszert szedett, többet ivott, mint kellett volna, olyan dolgokat tett és látott, amiket jobb lett volna, ha nem tesz és nem lát. Megtörölte a száját, és kivette a kulcsát a zsebéből. Szombat óta nem volt itthon. Öt nap telt el, és máris idegennek érezte magát, aki betör a saját házába. Nem szólt semmit, ahogy elhaladt Wesley szobája mellett, a sajátja felé. Egyedül a végcél lebegett a szeme előtt. Bement a hálószobájába, és megmosta a fogait, mielőtt ruhástul belefeküdt volna a kádba. Ennyire volt képes. Pár perccel később halk kopogtatást hallott a fürdőszobaajtón. - A kádban vagyok - szólt ki. - Akkor is bejövök. Wesley próbaképpen belökte az ajtót; arcán bosszús kifejezés ült. Nóra felé pillantott, de képtelen volt a szemébe nézni. A fiú letérdelt a kád mellé, és a fejét keresztbe tett karjára hajtotta. - Ruha van rajtad, Nóra. - Tudom. - A kádban nincs víz - mondta Wesley, halvány mosollyal. - Azt mondtam, hogy a kádban vagyok, de azt nem mondtam, hogy fürdőt veszek. - Ez igaz - helyeselt Wesley. - Jó újra látni, idegen. - Az utóbbi pár napban idegen voltam még önmagamnak is. Ne vedd személyeskedésnek. - Van valami különösebb okod rá, hogy iskoláslány- egyenruhában legyél, a hajad copfban legyen, és egy üres kádban ülj? - Szükségem van egy fürdőre. - Szerintem elég tisztának látszol. Nóra nagyot nyelt, és előre-hátra kezdett ringatózni. - Egy rossz emberrel voltam este - suttogta. A mosoly eltűnt Wesley arcáról. - Bántott téged? - A gondolat említésétől is elsápadt. - Én bántottam őt. Ezért fizetett nekem. Utána megköszönte. Azt mondta... - Nóra felhúzta a térdét a mellkasáig. - Azt mondta, hogy szerelmes a tizenkét éves unokahúgába, és az segít rajta, ha valaki úgy öltözik fel, mint az a kislány, és kiveri belőle. - Ó, Istenem - lihegte Wesley. - Mit csináltál? - Semmit. Szerettem volna megütni, de egy mazochistát értelmetlenség felpofozni. Wesley? - Végre belenézett a fiú arcába. Wesley barna szeme egy pillanatra ezüstté változott és Michael arca úszott el előtte. - Mi van, ha én is rossz ember vagyok? - Te nem vagy rossz ember. Ha rossz ember lennél, nem ülnél felöltözve egy üres kádban, miközben attól félsz, hogy rossz ember vagy. Az ördög nem fél attól, hogy a pokolra kerül. - Csak mert már amúgy is ott van. Wesley felsóhajtott. Odanyúlt, meghúzta a kart, és megeresztette a vizet. Egyesével levette Nóra cipőjét, és lehúzta a térdzokniját is. - Mit csinálsz? - kérdezte Nóra, ahogy a meleg víz elkezdett gyűlni körülötte. - Azt mondtad, szükséged van egy fürdőre. Szóval megfürdetlek. Rendben? Nóra bólintott. - Rendben. Wesley kihúzta Nóra hajából a gumikat, és átfutott rajta az ujjaival, hogy meglazítsa. A víz most már combközépig ért. Wesley levett egy habfürdőt a polcról, és öntött belőle a vízbe. Orchidea illata
töltötte be a fürdőszobát, miközben a buborékok lágy, fehér hullámokban ringatóztak Nóra körül. Wesley megállt, és úgy tűnt, megacélozza magát. Elkezdte kigombolni a nő blúzát, mivel gyorsan kezdett átnedvesedni. Nóra felemelte a karját, amikor a fiú azzal próbálkozott, hogy lehúzza róla. A víz és a buborékok már a melléig értek. Wesley levette a flanelingét, rövid ujjú pólójában benyúlt a vízbe, és kicipzározta Nóra rövid, rakott szoknyáját. Nóra megemelte a csípőjét, hogy Wesley kihúzhassa alóla. A fiú visszanyúlt a vízbe, és megtalálta a bugyiját. Nóra próbált a szemébe nézni, de a fiú csak a fekete-fehér csempét bámulta, ahogy lehúzta róla a bugyit, és a többi ruha tetejére hajította a vizes pamutdarabot. Nóra nevetett, ahogy Wesley küzdött a melltartójával. - Ti férfiak... - mondta. - A melltartó kapcsa mindig kifog rajtatok! - Szerintem egy démonikus tervező találta ki őket. Azt hiszem, hozom a csapszegvágót. - Wesley végre kinyitotta a kapcsot. - Vigyázz, a melltartókban gyakran vannak bombasztikus dolgok - figyelmeztette Nóra. - Neked elment az eszed - mondta Wesley, ahogy lecsúsztatta a melltartó pántját Nóra válláról. A buborékok már a nyakáig értek. Nóra próbált ellazulni a forróságtól, de a feszültség megmaradt. - Állandóan ezt mondogatod. Tényleg azt gondolod, hogy őrült vagyok? Wesley elzárta a vizet. - Szűz vagyok, aki erotikus regények írójával lakik együtt. Azt hiszem, bizton állíthatjuk, hogy egyikünknek sem ártana egy alapos kivizsgálás a fejünkben. Nóra nedves kezét rátette a fiú szőke hajára. - Szerintem a te fejeddel semmi baj nincsen. Wesley megfogta a kezét, és megcsókolta a tenyerét. - A tiéddel sem. Pedig nedves. - Megragadta Nórát a vállánál fogva, és a víz alá nyomta. Nóra köpködve, nevetve bukkant elő. - Ez... - mondta, és kisimította a vizes hajat az arcából - Ez nem volt helyénvaló. - De, abszolúte helyénvaló volt. - Wesley fogott egy flakont, és a kezébe öntött egy kevés sampont. Elkezdte belemasszírozni Nóra csöpögő hajába. Nóra kéjesen felsóhajtott, ahogy Wesley ujjai átfutottak a haján, és a fejbőrét masszírozták. Tényleg csodálatos keze volt. Az erő és gyengédség kombinációja azzal fenyegetett, hogy leveszi a lábáról. Ha nem vigyáz, megint sírni fog. - Nagyon jól csinálod, kölyök. Sok felnőtt nőt fürdettél már meg? - Nem. De sok kancát csutakoltam már le. Ez sem nagyon más. - Köszönöm, hogy egy lóhoz hasonlítottál. - Te hasonlítottál ahhoz engem - emlékeztette Wesley kissé elpirulva. - Az bók volt. Mégpedig nagy. Wesley erre nem szólt semmit. Hátradöntötte Nórát a vízbe, hogy kimossa a hajából a sampont. Ujjai megsimogatták Nóra arcát és homlokát. - Wes, nem zavar téged, ami a minap köztünk történt? Wesley kis félmosollyal ismét kihúzta Nórát a vízből. - Persze, hogy nem zavar. Szerinted létezik olyan férfi, aki panaszkodna emiatt? - Csak attól féltem, hogy talán... Nem tudom... Hogy azt hitted, kihasznállak téged abban az állapotodban. - Merevedésem volt, nem rákom. Nem hinném, hogy rendszert kellene csinálnunk belőle, de nem tudom. - Wesley letörölte a szappant Nóra arcáról egy száraz törülközővel. - Jó volt. Semmi több. - Ebben van valami több? - A habfürdő buborékjai alatt megbúvó teste felé intett. - Néha egy fürdő csak egy fürdő - mondta Wesley, és vizet fröcskölt rá. Nóra nevetett, ahogy Wesley levette a polcról a hajbalzsamot, és elkezdte bebalzsamozni a haját. Mielőtt észbe kapott volna, könnyek csorogtak le az arcán. Tudta, hogy Wesley látja őket, de nem szólt semmit, csak dörzsölte tovább a haját. - Sorén régen mindig megfürdetett. - Nóra fogta a törülközőt, és letörölte a könnyeket. - Nagyon domináns dolog teljesen felöltözve lenni, míg a szeretőd meztelen. - Hidd el nekem, egy cseppet sem érzem magam dominánsnak. - Akkor mit érzel?
Wesley ránézett, úgy tűnt, mintha mondani akarna neki valamit. - Csak örülök, hogy itthon vagy. De a nedves és meztelen sem rossz. Nóra visszadőlt a vízbe, és mindent megtett, hogy kimossa a balzsamot a hajából, míg Wesley felállt, és kibontott egy tiszta törülközőt. - Ne nézz ide - mondta Nóra. Wesley nevetett, de nem tiltakozott. Lehunyt szemmel elfordította a fejét. Nóra kiszállt a vízből, és belelépett a törülközőbe. Wesley még mindig lehunyt szemmel köré tekerte. Nóra meglepett nevetésben tört ki, amikor a fiú felnyalábolta és a vállára vette. Nedves testét törülközőstül az ágyra dobta. - Most meggyalázol? - kérdezte Nóra, bár már tudta a választ. - Felöltöztetlek. Hol van a pizsamád? - Azt hiszem, a szennyesben. Pár napig elvoltam. A szennyes meg csak gyűlt. - Mit szólsz ehhez? - Wesley alig egy percre hagyta magára, amíg visszarohant a szobájába, egy tiszta bokszeralsóval és az egyik pólójával tért vissza. - Jó lesz? - Tökéletes. - Nóra a törülköző alatt felhúzta az alsót. Wesley megint elfordította a fejét, amikor Nóra elejtette a törölközőt, és felhúzta a pólót. Felvenni a fiú ruháját olyan volt, mint a karjaiban lenni - meleg volt, tiszta és olyan illatú, mint a nyári reggel. Nóra megtörölgette a haját, annyi vizet dörzsölt ki belőle, amennyit csak tudott, míg Wesley lehúzta az ágytakarót. Nóra bemászott az ágyba, és megkönnyebbülten érezte a lepedő ismerős illatát, az ismerős anyagot, és Wesley közelsége is megnyugtatta. - Hány óra van? - Az utóbbi néhány nap vízként folyt ki a kezei közül. Csak azért tudta, hogy szerda van, mert az jön a csütörtök előtt. - Majdnem éjfél. - Wesley ráhúzta a takarót. Nóra élvezettel felsóhajtott, múlt péntek óta először érezte magát embernek. - Mindjárt csütörtök. - Nóra látta, hogy Wesley szeme el fátyolosodik. Pontosan tudta, mi is van másnap. - Meglátogatod? - Wesley felült mellette. Nóra közelebb csúszott, és fáradt szemekkel nézett fel rá. - Muszáj. Wesley bólintott. Általában vitatkozott vele, amikor Nóra azt mondta, hogy valamit „muszáj” megtennie, amiről Wesley tudta, hogy nem muszáj. Most úgy tűnt, megérti. - Még mindig szereted, ugye? Nóra szomorúan felmosolygott rá. - „Sok vizek...” - Kezét végigfuttatta a fiú nedves haján, és hagyta, hogy a vízcseppek a padlóra csurogjanak. - „Sok vizek el nem olthatnák e szeretetet” - fejezte be Wesley az idézetet. - A folyóvizek sem boríthatnák azt el”. - „Egész folyamok sem tudnák elsodorni” - javította ki Nóra. - A katolikusok így használják. - Mi is ezt használjuk az ifjúsági csoportban. - Nem hagyom, hogy bántson. Megígértem neked, hogy nem hagyom. Csak találkoznom kell vele. Ennyi. - Jól van - mondta Wesley. - De holnap estére hazajössz? - Igen, itt leszek. Wesley bólintott, és lecsusszant az ágyról. Elkezdte kigombolni a farmerját. - Mit csinálsz? - kérdezte Nóra, ahogy a fiú levette a nadrágját, és egy közeli székre dobta. - Mondtam. Mindjárt éjfél. Menj arrébb. Kibújt a pólójából, és Nóra odébb gördült, hogy Wesley becsúszhasson mellé. A fiú lekapcsolta a kislámpát, majd magához húzta. Nóra lassan vette a levegőt, nekidőlt Wesley mellkasának, és elolvadt a karjaiban. Nem érdemelte meg ezt a fiút, nem érdemelte meg az egészet. Wesley tudta, hogy holnap találkozik Sorennel, és nem gyűlölte érte. Nóra gyűlölheti magát, de Wesley soha nem tenne ilyet.
Nóra végigfuttatta ujjait a fiú kulcscsontján, míg Wesley a felsője alá nyúlt, és lassan masszírozta a hátát. Nóra majdnem felnevetett a különös érzéstől - életében először feküdt egy irtó jóképű fiúval egy ágyban, és egyáltalán nem vágyott rá, hogy elcsábítsa. - Mindkettőnkön a te alsóneműd van - mondta Nóra hosszú csend után. - Lehetne rosszabb is. A tiéd is lehetne mindkettőnkön. Nóra elmosolyodott. Tudta, hogy Wesley közelsége még a fürdetésnél is jobban megtisztította mindentől. Amikor Sorén megérintette, az övé lett. Amikor Wesley megérintette, önmaga lett. Nóra keze Wesley mellkasáról a karjára csúszott. Wesley kétszer olyan izmos volt, mint ő. Sokkal könnyebben árthatna valakinek, mint Nóra, és mégis tudta, hogy senkit sem bántana, csak akkor, ha megpróbálna megvédeni valakit. Ezt a saját szemével látta. - Wes - mondta, miközben érezte, hogy kerülgeti az álom. - Mi az, Nor? Szeretlek, gondolta Nóra, de hangosan nem mondta ki. - Köszönöm a fürdetést.
HUSZONNYOLCADIK FEJEZET
W
esley már elment, mire Nóra másnap reggel kigurult az ágyból. Reggel? - gondolta, majd az
órára pillantott. Máris elmúlt dél. Kivonszolta magát a lepedők közül. A gardróbjába ment, és végigtúrta. Ma olyasmit csinál, amit évente egyszer szokott - konzervatívan öltözik fel. Megtalálta az egyetlen szoknyáját, ami takarta a térdét, az egyetlen fekete, lapos sarkú cipőjét, az egyetlen blúzát, amely nem mutatott meg szinte mindent mély dekoltázsával. Még egy gyöngysort is talált, amelyet évekkel ezelőtt a nagyanyjától kapott, és feltette. Hátrafésülte és feltűzte a haját, megszelídítve a göndör sörényt, amennyire tudta, és a szokásos sminkjének a felét tette fel. Ma templomba megy. Ahogy Nóra vezetett, küzdött a félelem és vágy ikerdémonjaival, amelyekkel ez a nap mindig megajándékozta. Nem sokkal három óra után beállt a Szent Szív Katolikus Templom parkolójába. Kisgyermekként itt keresztelték meg, itt volt elsőáldozó, és itt látta meg Sorent több mint tizennyolc évvel ezelőtt. A Szent Szív szinte szárnyalt Sorén felügyelete alatt. Amióta itt volt, az alig százfős gyülekezet megháromszorozódott. Jóképű, több nyelven beszélő, huszonkilenc éves férfiként érkezett ide, és minden volt, amit a papokról nem szoktak gondolni - művelt, elbűvölő és szellemes. A közeli egyházkerület két másik papját szexuális vádak miatt eltávolították a posztjukról az utóbbi két évtizedben. A katolikus szülők seregestől hozták a gyerekeiket a Szent Szívbe. Tudták, hogy S. atyában meg lehet bízni. És habár Nóra tudta, ki volt a pap a hálószoba zárt ajtaja mögött, a szülők teljes joggal bízhattak meg benne. Érdekes, gondolta Nóra, amint belépett a Szent Szív főkapuján, hogy milyen kevésre emlékszik az itt eltöltött gyermekkorából. Még Greg atya, Sorén elődje is valami kedves, idős férfi képeként lebegett az agyában. Aztán egy vasárnap, amikor tizenöt éves lett, Sorén úgy jelent meg, akár az angyali üdvözlet; mintha Isten a nevén szólította volna őt. Nóra megállt az előcsarnokban, és körbepillantott. Előcsarnok... Sorén mindig kijavította, amikor ezt mondta. Narthex a neve, Eleanor - mondta, elrejtve mosolyát. - Nem előcsarnok. - Amikor Nóra legközelebb a jelenlétében említette, előszobának nevezte. Nóra körbenézett, és próbált rendet vágni a több ezer emlék között, amely megrohanta. Látta a Szűz Mária kis, díszes kegyhelyét a bejárat egyik sarkában, és a mögötte égő gyertyákat is. Nóra megállt a kegyhely előtt, lehunyta a szemét, és emlékezett... Tizenhat éves volt, majdnem tizenhét, és a legjobb és egyetlen barátnője egy Jordán nevű lány volt. A befelé forduló és félénk Jordannek fogalma sem volt róla, hogy milyen elbűvölően szép. Ugyanabba a katolikus gimnáziumba jártak, nagyjából ugyanazokra az órákra - kivéve az irodalomórát első évben. Eleanor az osztályelsők között volt, és Jordán, aki soha nem írt olyan jól, mint Eleanor, egyszerűbb tanárt kapott. Nóra soha nem felejti el, hogy Jordán arca milyen hamuszürkévé vált egyik nap, iskola után. Három napba telt, mire végre kiszedte belőle - Jordán irodalomtanára, egy negyvenes éveiben járó férfi bent tartotta őt óra után, és benyúlt a blúza alá. Ötös érdemjegyet ajánlott fel neki, és egyértelmű volt, mit kér cserébe. Eleanor elkékült a dühtől, és azzal fenyegetőzött, hogy puszta kézzel agyonveri a tanárt. Jordán sírt, attól rettegett, hogy senki nem hinne vagy segítene neki. Végül is az irodalomtanár egyben a kosárlabdaedző is volt, és a csapat évek óta most futotta a legjobb formáját. Jordán megígértette Eleanorral, hogy az iskolában senkinek nem árulja el, és Eleanor cserébe megígértette vele, hogy elmondja S. atyának. Nóra a mai napig nem tudta, hogy Sorén mit tett vagy mondott a tanárnak. Csak azt tudta, hogy Sorén pénteken bement az iskolába, és hétfőn a férfi már nem tanított ott. Eleanor aznap iskola után végigrohanta az utat a templomig, és ott találta Sorent, aki a Szűz Mária kegyhely előtt imádkozott. Elmondta neki, milyen hálás volt Jordán, és azt is, hogy mennyire
megdöbbent mindenki az iskolában - senki nem tudta, hogy az edző miért távozott ilyen hirtelen. Sorén nem mosolygott. Csak meggyújtott egy gyertyát. - Nagyon nehéz volt? - Nórának eszébe jutott, hogy ugyanezen a helyen állt, amikor feltette a kérdést. - Elzavarni azt a fickót? - Ijesztően könnyű volt belé táplálni az istenfélelmet mondta akkor Sorén. - És szinte élvezetes. Miért kérdezed, Eleanor? A lány felhúzta a cipzárt kapucnis felsőjén, és zavartan babrálta a foszlott kézelőt. - Azt gondoltam, hogy talán nehéz lehetett. Mivel maga szerelmes belém. Sorén a szemébe nézett, és Eleanor látta, hogy sikerült meglepnie - tizennyolc év alatt nem sok ilyen alkalom volt még. - Eleanor, a Gázai-öbölben vannak öngyilkos merénylők, akik kevésbé veszélyesek, mint te. - Sorén elindult az irodája felé. Eleanor követte. Szinte futott, hogy lépést tartson a férfival. - Ezt igennek veszem - mondta, amikor az irodaajtóhoz értek. - Mindig is csodáltam a cisztercita szerzeteseket - lépett be Sorén az irodájába. - Főleg a hallgatási fogadalmuk miatt. - Majd becsapta az orra előtt az ajtót. Eleanor két hétig folyamatosan mosolygott. Nóra kinyitotta a szemét, ellépett a kegyhelytől és az emléktől is. Cipősarka megcsikordult a keményfa padlón, amelyet csúszóssá és fényessé tett a kor. Arra gondolt, hogy Sorent biztosan az irodájában találja, munka közben. De megállt a szentély előtt, amikor meghallotta, hogy a nehéz faajtón át zongora hangjai szűrődnek ki. Szinte beitta a tompa hangokat, majd belépett a templomhajóba, és csendesen a karzat felé lépkedett, ahol Sorén ült egy nagyzongora előtt. Sorén nem nézett fel, ahogy odalépett mellé. Nóra kezét a hangszer fényes, fekete tetejére helyezte. Ismét lehunyta a szemét, és hagyta, hogy a finom hullámok átremegjenek rajta, és belépjenek a testébe. Az utolsó hang megremegtette a karját, és lement a lábáig. Ahogy a hang végigvisszhangzott a templomhajón, és visszanyargalt az oltárig, Nóra kinyitotta a szemét. - A Holdfény-szonáta mondta Nóra. - A kedvencem. Sorén elmosolyodott, és lejátszott pár tétova hangot. - Tudom, hogy a kedvenced. Nóra viszonozta a mosolyt, és előrehajolt, kezét végigfuttatta a sima, fekete felületen. - Boldog évfordulót, Sorén. Sorén ismét elmosolyodott, ritka, igazi mosolyainak egyike volt ez, amely a szeméhez is elért. Nóra mellkasában valami elszorult, és hagyta, hogy a saját mosolya elhalványuljon. - Boldog évfordulót, kicsikém - mondta Sorén, és hangja olyan gyengéd volt, mint a szonáta utolsó hangjai. Ezzel a három szóval több ezer emléket idézett fel. O és Sorén soha, de soha nem házasodnának össze, soha nem jártak a szó hagyományos értelmében, de soha nem volt kérdés, hogy melyik nap volt közös életük kezdetének dátuma. Tizenhárom évvel ezelőtt, nagycsütörtökön történt, hogy Sorén először verte meg, és vette el a szüzességét. Nagypéntek előtt, aznap, amikor Krisztus elköltötte az utolsó vacsorát. Jézus, Isten megtestesülése, ott térdelt tanítványai előtt, és megmosta a lábukat azon az éjjelen. Tizenhárom évvel ezelőtt Sorén ugyanezt tette vele. Habár a liturgikus kalendárium változott, soha nem gondoltak arra, hogy máskor ünnepeljék az évfordulójukat, mint ezen a túlságosan is elhanyagolt ünnepnapon, Krisztus szabadságának utolsó napján, mielőtt elvitték volna, azon az utolsó éjszakán, amikor még együtt lehetett azokkal, akiket szeretett. Sorén ismét elkezdte a kísérteties melódiát játszani, és Nóra hagyta, hogy a zene kitartó ritmusa kérlelhetetlenül magával ragadja. Figyelte a férfi tökéletes zongoristakezét. Túlságosan is pontos emlékek jutottak eszébe arról, hogy milyen bensőségesen ismerte azokat a kezeket, milyen bensőségesen ismerték azok is őt. Sorén hajának egyetlen merész tincse azzal fenyegetett, hogy a homlokába hullik. Nóra arra vágyott, hogy odanyúljon és hátrasimítsa. - Aznap éjjel is ezt játszottad nekem - mondta, ahogy a zene elhalt. Nóra lehunyta a szemét, és hagyta, hogy a múlt visszatérjen hozzá. - Akkor játszottad, amikor beléptem a parókiára. - Úgy emlékezett arra az éjszakára, mintha tegnap lett volna, ahogy átsuhant a fákkal árnyékolt hátsó ajtón át, követve a zenét Sorén elegáns nappalijába. Némán állt, és nézte az egyetlen gyertya fényénél a
papot, aki aznap éjjel a szeretője lesz, ahogy a világ egyik legcsodálatosabb muzsikáját játssza, amelyet mintha csak kettejüknek írtak volna. - Másnap reggel először ébredtem az ágyadban. - Életem legjobb reggele volt - mondta Sorén. - Nekem is. - Nóra érezte a szerelem régi kötődését, és megpróbálta lesöpörni magáról. - Mikor vett a templom nagy zongorát? Sorén elmosolyodott. - Egy titokzatos idegen egy Imperial Bösendorfert küldetett a lakásomra a legutóbbi születésnapom alkalmával. A Steinwayemet a templomnak adományoztam. - Ez nagyon nagylelkű tett volt a titokzatos idegentől - mondta Nóra bárgyú vigyorral. - Valóban nagyon nagylelkű. Habár a Steinway is még gyönyörűen szól. - Nagyon régóta vacakol a pedálja. - És ez kinek a hibája? - Nem az enyém — tiltakozott Nóra. - Emlékszel, hogy mit műveltél akkor velem? Muszáj volt valamibe belekapaszkodnom, nem? Sorén lenézett a kezére. Ujjai mozogtak a billentyűzet felett, hangtalan fantomhangjegyeket keltettek életre. - Kapaszkodhattál volna belém is. Nóra csak nyelt egyet, azon kevés pillanatok egyike volt ez, amikor szóhoz sem jutott. Sorén talán megérezte, hogy kényelmetlenül érzi magát, mert ismét a billentyűzethez ért, és játszani kezdett. - A Holdfény szonáta különös zenedarab - mondta Sorén. - Panaszolkodásnak nevezték. Amikor játszod, érzed a benne levő bánatot és szükséget a végtelen ismétlődésekben. Egyszerű játszani, de őrületesen nehéz jól játszani. Az arpeggiók nagy kifejezési szabadságot hagynak. Túl nagy szabadságot hagynak a képzetlen, gyakorlatlan kéznek. Azt mondják, Beethoven egy tizenhét éves grófnőnek, Giulietta Guicciardinak írta. Lehet, hogy szerelmes volt belé. De valószínűbb, hogy csak el akarta csábítani. - Engem elcsábított volna. - El is csábított. Nóra most elmosolyodott azokon az emlékeken, amelyeket Sorén szavai idéztek fel benne. Megint szeretettel cirógatta meg a zongorát. - Istenem, azok a természet elleni bűnök, amiket ezen a zongorán elkövettünk... - Remélem, nem a játékomra célzol. - Dehogy. Tudom, milyen istenáldotta kezed van. - Némi tiszteletet, ha kérhetnék. Templomban vagyunk, Eleanor- emlékeztette Sorén, a komolyság játékos álcájával az ajka körül. - Bocsásson meg, atyám. - Nóra töredelmes arckifejezést erőltetett magára. - Persze, kicsikém. Bármit megbocsátok neked. De ne hidd, hogy egy nap nem kell lerónod a penitenciádat. Mielőtt válaszolhatott volna, a keményfán megcsikorduló tornacipő összetéveszthetetlen hangja hallatszott az ajtón kívül. Ezt újabb hangos csikorgás követte, majd gyerekek felcsattanó kuncogása. - Hív a kötelesség. - Sorén felállt a zongoraszékről. Nóra végigment vele a padsorok között, és kimentek a szentélyen kívüli előcsarnokba. Követték a gyerekek hangját, ki a templomból, a melléképületig, ahol a templomi konyha és a közösségi terem volt, amely részben tornaterem volt, részben fogadótér. Nórát állati káosz fogadta. A jelző még inkább megfelelő volt, amikor egy bárányruhába öltözött kisfiú száguldott el mellettük. - Mi a csuda ez? - kérdezte Nóra, amint találtak egy csendes zugot a konyha mellett. - A gyerekek a vasárnapi passiójátékra próbálnak - magyarázta Sorén. Mindenhol gyerekek rohantak a szüleikhez, el a szüleiktől, néha szülőkön gázoltak át. Ahogy Sorén jelenléte nyilvánvalóvá vált, a csapat elcsendesedett, és újra visszaállt a rend. Nóra ezt mindig is csodálta Sorenben. A jelenléte sokkal több volt, mint csupán a szavai. Nóra szeme megállapodott egy nőn, aki különös módon ismerős volt. Ahogy arcvonásai jobban kirajzolódtak, már nevet is párosított az archoz - Nancy James, az egyik kedvenc édesanyja itt.
Néha nehéz volt Nórának elképzelni, hogy alig öt éve még ebbe a templomba járt, vigyázott ezekre a gyerekekre, ezekkel a szülőkkel csevegett. Nóra végre a nő szemébe nézett, és rámosolygott. Nancy egy pillanatig tűnődött, majd teljes felismeréssel viszonozta a mosolyt. Öt év... Mintha tegnap lett volna, mintha egymillió éve lett volna. - Tudnak rólunk? - Nóra fejével a szülők egy csoportja felé intett. Hangját szükségtelenül lehalkította. A gyerekek zaja közepette akár kiálthatta volna a kérdést Sorén felé. - Még pap vagyok. Azt hiszem, biztonsággal feltételezhetjük, hogy vagy soha nem gyanították, vagy nem is érdekelte őket. Nóra hidegen nevetett. - A volt elítélt Elle Schreiber és megszentelt Stearns atya? Persze, hogy soha nem gyanították. - Eleanor, soha nem gondoltak rólad olyasmiket, amiket te hittél. Ha visszajössz, tárt karokkal fogadnak. - Nem jövök vissza. Halvány mosoly játszott Sorén szája szögletében. - És mégis itt vagy. Nóra vitatkozni akart, de megpillantott egy sápadt arcot a terem túlsó végén, és megmerevedett. - Michael... - pihegte. - Igen, segít az idei passiójátékban. Nagyon jól bánik a gyerekekkel. A közelükben nyugodt, ami más helyzetekben elég problémás a számára. Ebben a pillanatban Michael mindennek látszott, csak nyugodtnak nem. Hosszú haja lófarokban volt, de Nóra látta, hogy bosszús tincsek lógnak az arcába. A gyerekek nyüzsögtek körülötte. Michael glóriákat egyenesített ki, szárnyakat kötözött vissza, kis angyalokat szedett ráncba... Egy kis pásztor majdnem nekiment, és Michael nevetve húzódott félre az útból. - Jól van? - kérdezte Nóra. A bűntudat pengeként hasított belé. - Az anyjával két éve járnak ebbe a templomba. Soha nem láttam még megelégedettebbnek, mint amilyen most. Békés. Szinte boldog. Valami új van a tekintetében. Megkönnyebbülés. - Megkönnyebbült... hogy nincs egyedül? - Igen. Meséltem neki rólunk, hogy kik vagyunk, a másik világról, amelyben élünk. Tudom, hogy ezzel nagy kockázatot vállaltam, de túlságosan is élénken éltek benne az apja szavai, és meg volt győződve róla, hogy beteg, és megfosztották vágyaitól. De az elmondás csak ennyi... - Mutasd meg, ne mondd el! - mondta Nóra komor mosollyal, és igyekezett nem gondolni Zach-re. Ez nem fair. Ez kettős mérce. Hagytad, hogy Michael az enyém legyen, pedig csak tizenöt éves. De te engem húszéves koromig várattál. Sorén lassan beszívta a levegőt. - Az az én hibám volt. - Történnek még csodák. Beismerted, hogy hibát követtél el. Mi volt a hiba? Hogy nem keféltél meg előbb? - Az volt a hibám... - fordult meg Sorén és a szemébe nézett - hogy azt hittem, egy örökkévalóság áll előttünk. Nóra szíve összeszorult. A terem túlsó végéből figyelte Michaelt. A fiú nem volt ujjongó, de látta, hogy a testtartása lazább, és ragyog a szeme. Ha ránéz, soha nem gondolta volna, hogy olyan szörnyű hegeket visel a csuklópántja alatt. - Nagy hálával tartozol Michaelnek, Eleanor - vágott bele melankolikus meditálásába Sorén. Életem legszörnyűbb napjának azt gondoltam, amikor elhagytál. De amikor egy mentőautó hátuljában térdeltem, és egy tizennégy éves fiúnak feladtam az utolsó kenetet.. - Miatta kikerültem az első helyről, ugye? - Na jó, megosztott első hely. - Szörnyűek a hegei. Nem is akarom elhinni, hogy túlélte. - Nem előre megfontoltan csinálta. Eltört egy poharat, és nekiesett a csuklójának. Nagyon vérzett, de nem annyira, hogy ne tudtuk volna megmenteni. Mégis, a kiérkező orvos csodának nevezte, hogy megmaradt. - Örülök, hogy túlélte. Édes kölyök.
Ahogy Nóra kimondta ezeket a szavakat, Michael először nézett feléjük. Ezüst szeme döbbenten kitágult, amint meglátta őt. Elpirult, és színtiszta pánik ömlött szét az arcán. - Sorén... - Nóra attól félt, hogy Michael összeesik. - Csak figyeld, Eleanor. Michael nézte tovább. De Nóra azt tette, amit Sorén parancsolt. Michael lehunyta a szemét, és nagy levegőt vett. A pirosság eltűnt az arcáról, egész teste elernyedt és megnyugodott. Ismét kinyitotta a szemét, és még egyszer Nóra szemébe nézett. Aztán rámosolygott. - Jól van - mondta Sorén. - Tényleg közénk tartozik. - Nagyon fontos a számodra, azt látom - mondta Nóra. - Olyan, mintha a fiam lenne. - Milyen kedves. Mint Abrahám és Izsák. - Tudom, hogy még mindig dühös vagy, mert nem árultam el az életkorát. Ha elmondtam volna, változik valami? Attól a lenyűgöző gondolattól eltekintve, hogy jogos volt a felháborodásod? Nóra tiltakozásra nyitotta a száját, de egy öt-hat éves kisfiú rohant el visítozva mellettük. - Owen! - kiáltotta Sorén, mire a kisfiú megállt. - Gyere csak ide, fiatalember! Sorén csettintett, és maga elé mutatott a padlóra. A kis Owen odaoldalgott, és megállt a mondott helyen. Nóra az ajkába harapott, hogy ne nevessen fel. Owen édes kis kölyök volt, göndör, fekete hajjal, amely minden irányba szétállt. - Igen, S. atya? - kérdezte a fiú, miközben a kemény fát rugdosta, így cipősarka direkt nyikorgott. - Owen, kérlek, nézd meg a cipődet. Owen engedelmesen lenézett. Egész testét megreszkettette a leghatalmasabb, legkétségbeesettebb sóhaj, amely gyerekből valaha is kiszakadt. - Elfelejtettem. - Owen könyörgő szemmel nézett Sorenre. - Elfelejtetted bekötni vagy elfelejtetted, hogyan kell bekötni? - kérdezte Sorén. - Elfelejtettem, hogyan kell bekötni. - Eleanor? Azt hiszem, ez a te szakterületed. - Megpróbálom, de kicsit kijöttem a gyakorlatból. Nóra a kisfiú elé térdelt, és megpróbálta a nyuszifüles cipőkötést: egyik fül, másik fül... Owen komolyan figyelte. - Ez így érthető, Owen? - kérdezte Nóra, és újra felállt. - Nem tudom. Nagyon nehéz. Köszönöm. - Szívesen, Owen. Nóra figyelte, ahogy Sorén odanyúlt, és ujjhegyét Owen szeme közé helyezte. Owen kancsalított, erre ő és Sorén is nevetésben tört ki - Elmehetsz. De kérlek, próbálj meg nem rohanni. Owen ismét eliramodott, de most némileg lassabban. Nóra az előcsarnok felé pillantott, az asztalokhoz, ahol a szülők beszélgettek egymással, de közben szemüket le nem vették a csemetéikről. - Valaha szerettem volna gyerekeket tőled - mondta Nóra, és nem nézett a férfi szemébe. - Mondtam, Michael olyan nekem, mintha a fiam lenne. És a tiéd volt, nem igaz? Nóra dühösen beszívta a levegőt. - Van különbség a szadizmus és a kegyetlenség között. Remélem, egy nap te is rájössz. - Felidéznéd nekem, hogy te melyiket szereted jobban? - Megyek, Sorén. Köszönöm a csodás évfordulót. Nóra sarkon fordult, és kifelé indult Lépéseket hallott maga mögött, de csak ment tovább. Csak a bejáratig jutott, amikor a nevén szólították. Megfordult, és szembenézett Sorennel. - Elég nehéz nekem idejönni és találkozni veled - mondta. - Nem kell még jobban megnehezítened. Sorén kezével megérintette az arcát. Ujjhegyével megsimogatta a járomcsontját. Nóra körülnézett, hogy megbizonyosodjon róla, senki nem figyeli őket. Ezt soha nem hagyta ki. - Bocsáss meg. Ez nekem is nehéz. - Nem hittem, hogy neked bármi is nehéz lehet.
Sorén leengedte a kezét, és kilépett a napfényről a Szűz Mária kegyhely mögötti árnyékos területre. - Pont te nem gondolhatsz ilyen sokat rólam. Nóra elmosolyodott, és követte az árnyak közé. - Aznap, amikor megláttalak, azt gondoltam, mindentudó vagy. - Tizenöt éves voltál, Eleanor. - Még mindig ezt gondolom. Sorén nevetése üres volt és komor. - Ha mindentudó lennék, még mindig velem lennél, kicsikém. Nem volt annyi erőm, hogy megakadályozzam, hogy elmenj. - De volt - mondta Nóra. - Csak túlságosan szerettél ahhoz, hogy használd ezt az erőt. - Talán mindig is túlságosan szerettelek. - Sorén a Szűz Mária szobor felé fordította tekintetét. Közös ismerősünk azt mondta, már nem dolgozol a könyvön. Nóra a szoknyája szélét babrálta. - Zách megtudta, mit csinálok. Kinyírta a szerződést. - Nélküle is képes vagy írni. - Nem vagyok benne biztos. Általa friss szemmel tekintettem a könyvemre. Korábban csak trágár történeteket írtam. Egy kis ideig úgy éreztem, hogy igazi író vagyok. - Válaszolj egy kérdésemre, Eleanor. Miért kezdtél el a mi monsiew-nbiél dolgozni? - Nem volt semmim. Munkát ajánlott. - Számtalan más munkát találhattál volna. Miért ezt választottad? - Azt mondta, nagyon kevés órával kereshetek nagyon sok pénzt. Azt gondoltam, hogy... elhallgatott és nagyot nyelt. - Azt gondoltam, így lesz időm írni. - A Kingsley-vel való munkád csak a befejezés egy módja volt. Soha nem kellett volna, hogy maga legyen a befejezés. Nóra nem tudta, mit válaszoljon. Sorén belenyúlt a zsebébe. Kihúzott egy kis, fekete bársonytasakot, és Nóra kezébe tette. - Mi ez? - kérdezte Nóra. - Az igazi évfordulós ajándékod. Nóra kinyitotta a tasakot, és egy láncon függő ezüstmedál hullott a kezébe. Közel tartotta a szeméhez. - Egy szent medálja. - Felnevetett. - Évek óta nem hordtam ilyet. Ki ez? Szent Mihály? Mária Magdolna? - Szent János apostol. - Szent János? A bolondok és a volt szeretők patrónusa? - kockáztatta meg Nóra. - Nem - mondta Sorén; hanga és tekintete gyengéd volt. - Az íróké. Nóra keze kissé reszketett, és nem tudta feltenni a nyakláncot. Sorén elvette tőle, és a feltette a nyakába. Nóra lehunyta a szemét, és kiélvezte azt a rövid pillanatot, amíg a férfi karjai körülötte voltak. - Jézus urunknak tizenkét tanítványa volt - mondta Sorén, és hátralépett. - Miután felszállt a mennyekbe, a tanítványok szétszéledtek a szélrózsa minden irányába, és a halálba üldözték őket. Különös módon Szent János, az írók patrónusa volt az, aki nem mártírként halt meg. - Mindig is utáltad, amikor játszottam a mártírt. Nem vagyok benne biztos, hogy megérdemlem, hogy ezt viseljem. - Teremtés könyve: Isten szólt: „Legyen világosság", és világos lett... Isten szavakkal alkotta meg a világot, Eleanor. A szavak a világegyetem nagy szövetének szálai. Te azért írsz, mert az írás közelebb hoz téged Istenhez. Valaha voltam olyan ostoba, hogy azt higgyem, ezt én is elérem nálad. Most már több eszem van. Te ez vagy. - Zách szerint nem. - Akkor Zách ostobább, mint én voltam. Ismerlek, kicsikém. Egyszer a pokolból írtad vissza magadat. Újra képes vagy rá. - A könyv még nincs készen, távolról sem, és csak egy hetem van, mielőtt Zách elutazik L. A.-be.
Nem mintha elolvasná, ha be is fejezném. - Akkor a te szavaiddal élve, Eleanor - baszódjon meg Zách. Fejezd be a könyvet. Nem nekem, Zacharynak, Wesleynek vagy Istennek. Fejezd be magadnak. Nóra könnyei között felnevetett. - Ez parancs? - Annak kell lennie? Nóra egy pillanatig gondolkodott az energián, amely most az ereiben áramlott. Egy hete van, mielőtt Zách L. A.-be utazik. Mi lenne, ha nélküle fejezné be? Akkor elmehetne hozzá, és a képébe vághatná. Pokolba a szerződéssel. Befejezi, mert tudni akarja, mi lesz a vége. - Nem, nem hinném. Megcsinálom. - Akkor menj. - Sorén a kijárat felé intett. Nóra majdnem futott az ajtóig, de az utolsó pillanatban megállt, és megfordult. - Megtarthattál volna, ezt tudod, ugye? - kérdezte. Sorén elővett egy gyufát, és meggyújtott egy gyertyát a kegyhely előtt. - Jobb lett volna, ha te tartasz meg engem. Nóra nem tudott, nem bírt megszólalni. De mindegy volt, hogy tud-e beszélni vagy sem, ameddig írni tud. Kilépett az előcsarnokba, majd a napfénybe. Utoljára visszanézett a Szent Szívre, és tudta, hogy legtitkosabb szíve ott maradt benn. Néha - gondolta magában - én is azt kívánom, hogy bár te tartottál volna meg engem. Wesley várta a nappaliban, amikor visszaért a házhoz. Látszott rajta, hogy mélységesen megkönnyebbült, amikor látta, hogy sértetlen. Nóra elmosolyodott azon, hogy pár perc múlva a fiú milyen hálás lesz neki. - Hazajöttél - mondta. - Meg kell írnom egy könyvet. Wesley arcán egyszerűen kisütött a nap. De elhalványult, amikor Nóra felé nyújtotta a piros telefont. - Csengett, amíg nem voltál itthon. Nóra kivette a fiú kezéből a telefont, és megnyomta a nyolcas gombot. Csak saját maga miatt fejezi be a könyvet, nem más miatt. De ennyit legalább megtehet Wesleyért. - Pardotmez-moi, madame - kezdte Kingsley, amint felvette. - Mais... - Felejtse el, King. Ne vegye személyeskedésnek, de Nóra úrnő otthagyja a szakmát. - Most mennyi időre, chériel - Hallotta a férfi hangjában bujkáló nevetést. Nóra Wesleyre pillantott, és elmosolyodott. - Örökre. A földre dobta a telefont, majd cipősarkának egyetlen, gyors mozdulatával széttaposta. Wesley úgy megölelte, hogy felemelte a földről. - Tegyél le, kisfiam. Nincs sok időm, és rohadt sokat kell írnom. Főzz egy kávét, és kapcsold ki a telefont, húzd ki az internetet, ne nyisd ki az ajtót. A következő héten éjszakázni fogok. - Azt hittem... Azt mondtad, hogy Zách szerint... - Zách baszódjon meg! Magamnak írom meg!
HUSZONKILENCEDIK FEJEZET Egy hét van hátra...
Zách beleivott a kávéjába, és elfintorodott. - Tudja, főnök, igazán engedhetné, hogy én főzzem meg a kávéját - lépett be Mary Zách irodájába egy Starbucks-pohárral. Átadta a férfinak, aki hálásan elfogadta. - A magáé undorító. - Az ember azt gondolná, ha valaki Oxfordban doktorál, akkor időközben megtanulja, hogyan lehet normális kávét főzni. - Van, aki ismeri a titkot. Van, aki nem. Szegénykém, egész életében vacak kávét ivott. Zách Maryre vigyorgott, ahogy leült a vele szemben levő székre. - Mindig Grace főzte a kávénkat. Nyilván ő tudta a titkot - mondta Zách. - Egyébként az amerikai kávé klasszisokkal jobb, mint az angol. Grace ismert valami kis londoni boltot, ahol valódi babkávét árultak. Minden reggel korán felkelt, hogy megdarálja - Egy ilyen feleséget érdemes megtartani - mosolygott Mary, majd hirtelen rájött, hogy olyasmit mondott, amit nem kellett volna. - Ne haragudjon, Zách. - Semmi baj. Láthatóan nem titok, hogy Grace-szel eltávolodtunk egymástól. Még az a seggfej Finley is tudja. Mary undorral összerázkódott. - Nem akarom elhinni, hogy képes volt venni a fáradtságot, és összeszedni azt a sok undok kis ajándékot, csak hogy magát bosszantsa. És amiket Nóráról mondott... Soha nem említettem magának, de nagyon kedvelem Nóra könyveit. - Mary, fogalmam sem volt róla, hogy annak a meggyőződésnek a híve. - Nem mondom, hogy a híve vagyok, de a jó történeteket én is szeretem. És Nóra történetei perzselők. - Az élete a legperzselőbb - mondta Zách. - Úgy mondja, mintha ez baj lenne. - Mary, nem csak a könyveit adja el. - Igen, hallottam, hogy igaziból csinálja. Nem akarom elhinni, hogy olyasvalakinek dolgozom, aki egy igazi, élő Dominával dolgozott együtt. - Nem egyszerűen Domina, hanem A Domina. Én ezt nem értem, írnia kellene róla. Nem pedig megélnie. - Nem gyilkosságokról ír, főnök. Nem öl meg embereket papíron és az életben is. Csak... - Papíron és az életben is elveri őket - fejezte be helyette Zách. - De azok az emberek ezt szeretik. Ez kissé lejjebb van a gyilkosságnál és a nemi erőszaknál a horror lépcsőfokán, nem igaz? - Mary, nem bánja, hogy a férjének voltak maga előtt is szeretői? - Persze, hogy nem. Nekem is voltak, szép számmal. - Azt bánná, ha kiderülne, hogy az egyik szeretője fizetett neki a szexért? Mary felnevetett az ötlet hallatán. - Értem, mire céloz. Mégis... - Elfogadom, mint privát gyakorlatot két, kölcsönösen beleegyező felnőtt között. De idegenekkel csinálni, pénzért? Mary kifújta a levegőt, és a szemét forgatta. - Főnök, tényleg azt gondolja, hogy Nóra magánélete miatt nem szabad publikálni, amit ír? Ez kicsit erős, nem gondolja? Tényleg a könyve itt a lényeg? Zách Maryre nézett. - Kérem, ne árulja el senkinek... - Jézusom, Zách, én nem vagyok J. P. Nekem bármit elmondhat! - Nóra és én... Nem szigorúan csak a munkáról esett szó köztünk.
Mary bólintott. - Nyilván, persze. A hangulata jelentősen javult, mióta együtt dolgozott vele. Ezért annyira dühös? - Hazudott nekem. Ezen nem tudok túllépni. Nekem fontos ez a nő. Először azóta, hogy Grace-szel különváltunk, mondhatni, hogy elképzeltem, amint újra boldog vagyok. Vagy legalábbis nem érzem magam olyan nyomorultul. - Talán Nóra ugyanezt képzelte el magával kapcsolatban. Talán ezért félt elmondani magának. Vagy talán csak azt akarta, hogy íróként tekintsen rá, nem pedig... Nem is tudom... Szereplőként. Zách felsóhajtott. Tudta, hogy Marynek igaza van. Csak még nem akarta beismerni. - Áruljon el valamit, főnök! Mit gondol, mi a művészet legmagasabb formája? - Az irodalom - válaszolt Zách habozás nélkül. - A festők és a szobrászok is aprólékos felszereléssel és eszköztárral dolgoznak. A táncosoknak kell a zene. A zenészeknek a hangszer. Az irodalomhoz nem kell más, mint egy hang, amely elmondja, vagy a homok, amibe beleírjuk. Mary odasétált Zách könyvespolcához, és levett három Royal House-könyvet. Címoldalával lefelé letette őket Zách íróasztalára. Egyesével rámutatott a hátukon a vonalkódokra. - Még a művészet legmagasabb formája is eladó, Zách. És maga, páratlan kis szerkesztőm, segíti emelni az árat. Zách a szemébe nézett. - Azt gondolja, prűd vagyok. - Prűd... Prűdecske. Szegény J. P.-nek összetört a szíve, amikor maga megmondta neki, hogy a dolog nem fog összejönni Nórával. - Tudom. Úgy festett, mint egy kisfiú, akinek meghalt a kiskutyája. De betartotta az ígéretét. - Bízik magában. Ha maga szerint a könyvet nem kellene kiadni, ő nem adja ki. Tényleg azt gondolja? Zách rábámult Mary-re. Huszonnyolc éves, de sokkal bölcsebb, mint ő. Igaza van. Nóra megérdemli az esélyt, hogy elmondja, ő hogyan látja az egészet. - Maga fizetésemelést érdemel. - Miért? Mert kávét hoztam magnak? - Mert lehordott. És mert bejött vasárnap, hogy segítsen nekem egy kicsit rendet rakni. - Ma húsvét vasárnap van. Maga meg én a törzs tagjai vagyunk. Mondhatni. Egyébként maga az eddigi legjobb főnököm. - És maga az eddigi legjobb asszisztensem. Tessék. - Benyúlt a válltáskájába, és előhúzta Finley legutóbbi ajándékát. - Van kedve megtartani? Finley legutolsó ajándéka. Azt hiszem, fülbevaló. Mary kinyitotta a dobozt, és kacagásban tört ki. - Mi az? - kérdezte Zách. - Szép kis mell esi ptető, főnök. Zách elvörösödött. - Szép mellcsíptető? Tudhattam volna. - Nos, nagyon hasonlít a fülklipszre - mondta Mary - De maga rögtön tudta, hogy mi ez. - Zách felhúzott szemöldökkel nézett asszisztensére. Mary tettetett ártatlansággal nézett az égre. - Nem tudom. Talán mégis annak a meggyőződésnek híve vagyok. - Felállt, és az ajtó felé indult. - Maga szerint hívjam fel Nórát? - kérdezte Zách. Mary megfordult. - Szerintem gondolja végig - mondta Mary, majd kilépett az irodából. Zách fogta a telefont, és Nóra vonalas számát tárcsázta, de nem vették fel. Hívta a mobilját, de az rögön rögzítőre kapcsolt. Küldött neki egy e-mailt, amiben csak annyit írt, hogy Megtenned, hogy felhívsz? Azonban egy automatikus válaszüzenet érkezett. Csak ennyi volt benne: Annak, akit illet: húzzatok a picsába. Sok dolgom van. Zách sóhajtott, és feladta. Csak elképzelni tudta, milyen sok dolga lehet Nórának. Még húsvét vasárnapján, egy olyan napon is, ami Zach-nek semmit nem jelentett, de tudta, hogy a katolikusoknak nagyon fontos, nyilvánvalóan dolga akadt a másik munkahelyén. Megpróbálta felhívni. Nem akart összejönni. Arra gondolt, hogy felhívja Grace-t. Fogta a telefont, rábámult, majd letette.
Felsóhajtott, tudta, hogy elcsípték. Mulattató volt belegondolni, hogy amíg ő életének minden apró részletével tisztában volt, Caroline még mindig azt hihette, hogy dönthet arról, hogy mit olvasson. Jóindulatú női ellenkezésével kihívta maga ellen minden létező domináns cselekedetét. - Az erőfeszítésben, hogy fenntartsam státuszomat, mint domináns partner ebben a párkapcsolatban, tekintsd azt, ami ezután következik, elővásárlási ütésnek engedélyt adok rá, hogy kritizáld a könyvemet - mondta William Caroline-nak, aki a lábánál térdelt a földön. - Megint Camus? Olyan sivár és melankolikus - feddte meg Caroline. - Nem gondolhatja komolyan, hogy van valami nemes abban, hogy egy sziklát felfelé görgetünk a hegyen, igaz, uram? - Azért nemes cselekedet ez, mert Sziszifusz többet tesz a semminél. Tudja, hogy feladata értelmetlen, és hogy a világ abszurd, de folytatja tovább, nem hajlandó megadni magát önnön dőreségének. Ez egyszerre mély és nemes. - Ez nyomasztó. És Camus ateista volt, nem ? - vágott vissza Caroline; állát a férfi térdén nyugtatta. - Az volt, igen. - Akkor Sziszifusz valamije mégis semmi. Isten nélkül az életnek nincs végső értelme. Feltolni a sziklát a hegyen nem nemesebb, mint az alján hagyni, és egyszerűen öngyilkosnak lenni. William lemosolygott a nőre, ahogy ujjaival a haját csavargatta. - Én kis Kirkegaard-om... Ha most, azonnal bebizonyosodna számomra, hogy a mennyei trón üres, és mindennek közelién semmi sincs, csak egy sivár és üres tér, még akkor is szeretkeznék veled ma este, ugyanazzal a hevességgel, ahogy tegnap este szeretkeztem veled. Nem jobb válasz-e ez, mint a cölibátus? Caroline elpirult, mint egy ifjú menyasszony. - Szerintem ez egy beugratós kérdés, uram. - Egyáltalán nincs beugratás benne. - William becsukta a könyvet, és félretette. - És te mit olvasol? - Találtam egy példányt O. Henry novelláiból. Gimi első évében olvastuk A Háromkirályok ajándéká-t, de azt hiszem, azóta semmit nem olvastam tőle. - Ó, igen. A fiatal pár, akik kétségbeejtően szegények, de nagyon szerelmesek... A nő eladja egyetlen értékét, gyönyörű, hosszú haját, hogy óraláncot vegyen a férje zsebórájához... A férje pedig eladja egyetlen értékét, a zsebóráját, hogy fésűt vegyen a nő hajába. Szerelmük oltárán feláldozzák azt, ami értékük van. - De ott vannak egymásnak mondta Caroline, - hangja alig volt több suttogásnál. - Ó, hát persze, igen. Ott vannak egymásnak. - William elhúzta a kezét Caroline hajáról, és ismét felvette a könyvét. - És azt mondod, hogy Camus melankolikus. - Hé, a bűnös még mindig pizsamában van - mondta Wesley, és bekukkantott Nóra dolgozószobájába. - Belefér egy ötperces szünet? - Szükségem is van egy ötperces szünetre - mondta Nóra, és ellökte magát az íróasztalától, majd végigmérte Wesleyt. Öltöny és nyakkendő. Tisztára GQ. Wesley meghajolt előtte. - Húsvét van, Nóra. Annyira sem tudsz elszakadni a könyvedtől, hogy templomba menj húsvétkor? - Ha templomba mennék, akkor a Szent Savbe mennék. Wesley fintorgott. - Igazad van. Hogy áll a könyv? - Leült Nórával szemben a karosszékbe. Jól. Nehezebb, hogy nincs meg a napi visszacsatolás. Már nagyon hozzászoktam. De halad. Viszont irtóra félek a nagyjelenettől. - Mi a baj vele? - Wesley meglazította a nyakkendőjét. Nóra az asztalra könyökölt, és megdörzsölte a halántékát. - Kész katyvasz. Ez a könyv legfontosabb jelenete. - Tehát szexjelenet. - Igen. De nagyon nehéz megírnom. A pasas a könyvemben perverz a javából. A lány vanília, de próbál olyan lenni, amilyennek a pasi látni akarja. Azonban ez az a jelenet, ahol a férfi beadja a
derekát, és megpróbál olyan lenni, amilyennek a nő látni akarja. Nehéz vanília szexet írni, amikor az ember még soha nem szexeit vaníliásán. - Segíthetek? - Segíteni akarsz megírni egy szexjelenetet? Wesley vállat vont. - Máskor is segítettem már. - Igen, és a legutóbbi után megesküdtél, hogy soha többé nem teszel ilyet. Ami szerintem túlzás volt a részedről. - Otthagytál összekötözve a padlón, te meg elmentél készíteni magadnak egy szendvicset. - Felajánlottam, hogy felezzük el. - Ahogy akarod. Átöltözöm, mielőtt megfulladok. Kiabálj, ha ebédelni akarsz. - Felállt, és az ajtó felé indult. Nóra lenézett a nagyjelenetről szóló jegyzet-halomra. - Wes? - Igenis, asszonyom? - Wesley megfordult az ajtóban. - Segíthetsz nekem. Minden segítségre szükségem van. - Ehhez nincs mit hozzáfűznöm. Mondd meg, mit csináljak. - Először is öltözz át. Aztán találkozzunk a szobámban. Wesley megint meghajolt, és a szobából kifelé menet lerángatta a nyakkendőjét. Nóra kinyomtatta a nagyjelenet legutolsó vázlatát. Óvatosnak kell lennie, nem szabad, hogy Wesley meglássa, különben egy-két dolog biztosan felzaklatná. Nóra belépett a szobájába, és ott találta Wesleyt, aki egy nagy halom párnát tornyozott fel Nóra grandiózus méretű ágyára; egyik lába térdnél meghajolt, karját rajta pihentette. Mezítláb volt, és csak farmert és fehér pólót viselt. Ahogy a nap megvilágította homokszőke haját, Wes igézőbb volt, mint valaha, és Nóra egy pillanatra nem tudott arra gondolni, hogy mit csinál. A fiú ránézett, és nem mosolyodott el, hanem kissé felszegte az állát, mintha pontosan tudná, mire gondol Nóra. Ha Nóra egy másik férfi arcán látja ezt a kifejezést, azt gondolta volna, hogy felhívás keringőre. - Nos, mi történik? - kérdezte Wesley, amint Nóra lehuppant mellé az ágyra. - Nehéz teljesen elmagyarázni, hacsak nem olvastad az egész könyvet, márpedig te nem olvastad. - Nem engedted. - Elolvashatod, ha elkészült. Talán. - Korábban is engedted, hogy elolvassam a vázlataidat. - Most vitatkozni fogunk, vagy eljátsszuk, hogy szexelünk? Wesley beszívta a levegőt. - Eljátsszuk, hogy szexelünk. Azt hiszem. Mit kell tennem? - Aludj az ágyban. A nő a földön alszik. - A férfi hagyja, hogy a nő földön aludjon? - Adott neki egy takarót. - De romantikus! Nóra lepillantott a papírokra, amelyek még melegek voltak a nyomtatótól. - Jól van, én vagyok a nő. Felébredek, és muszáj, hogy mellettem legyél, mert bár nem tartozunk össze, ez nem változtat azon a tényen, hogy szeretlek, és szeretném elérni, hogy működjön a kapcsolatunk. Wesley bólintott. - Te úgy teszel, mintha aludnál - utasította Nóra. - Én pedig felébresztelek. Aztán megengeded, hogy szeretkezzek veled Nóra nevetést vagy tiltakozást várt, de Wesley csak félrehajtotta a fejét, és még mélyebben a párnák közé süppedt. - Jól van, Nóra - mondta; hanga mély és komoly volt. - Akkor szeretkezz velem. Nóra ujjain remegés futott át, mintha a keze elaludt volna, és csak most kezdene ébredezni. Hogy eltitkolja hirtelen jött idegességét, szándékosan átfutotta a jelenetet, keresve egy jó pontot, ahonnan elkezdheti.
Nóra nagy levegőt vett, és kinyújtotta a kezét. Wesley alvást színlelt. Feje oldalra billent, szemét lehunyta. Szőke szempillái világítottak barna arcában. Nóra olyan gyengéden érintette meg, amennyire tudta, és a fiú szeme kinyílt. - Mit csináljak? - kérdezte. - A férfi megragadja a nő csuklóját. Keményen, de nem durván. Wesley felemelte a kezét, és megfogta Nóra csuklóját. Nóra eltűnődött, hogy érzi-e, miként vágtat a pulzusa. - Aztán? - Wesley a hüvelykujjával simogatta Nóra csuklóját. - A férfi azt mondja; Tudod, hogy ez szabályellenes. - És a nő mit mond? Nóra várt. A szobában kissé megváltozott a fény, ahogy egy felhő elnyelte a napot, és mindenre sápadt árnyékot borított. A sötétedő szoba hirtelen veszélyes módon intim terület lett, de Nóra nem mert leállni. Tudta, milyen törékeny, milyen könnyen megsemmisíthető ez a pillanat. Teste megfeszült. A szoba visszafojtotta lélegzettét. - Azt mondja: „Ez nem a játékról szól. Csak én vagyok. Egyszer, csak egyszer szeretnék veled lenni”. - És a férfi? - A férfi nem mond semmit. Nézik egymást a sötétben, amíg a nő azt nem mondja: „kérlek”. Nóra és Wesley összenézett. - Kérlek - ismételte Wesley. - Aztán mi történik? - A nagy pillanat - a férfi eddig főnök volt, eddig mindenben ő volt a vezér. Most megadja magát, és átad mindent a nő kezébe. Leteszi a fegyvert. Wesley komolyan bólintott. - És a nő? - A nő megcsókolja. - Nóra rátette a kezét Wesley mellkasára. - És a férfi hagyja. Nóra még közelebb hajolt, azt várta, hogy Wesley bármelyik pillanatban leállítja. Amikor nem tette meg, Nóra majdnem félbehagyta a mozdulatot, de a legkisebb habozás után végre ajkát a fiúéhoz nyomta. Kinyitotta a száját, nyelve hegyével cirógatta a felső ajkát, és Wes szája megnyílt előtte. Nóra talán egymilliószor is elképzelte, milyen lenne végre megcsókolni a fiút. De ahogy legjobb barátok lettek, próbált egyre kevésbé így gondolni rá. Barátságuk túl törékeny volt - pengeélen egyensúlyozott. Nóra elhatározása, hogy úgy szeresse a fiút, hogy nem szeretkezik vele, többször is megingott, de mély tisztelete visszahúzta csökönyös testét és lelkét a helyes útra. De ahogy a fiú ártatlan ajkai megremegtek az övéi alatt, és nyelve kutatóan kereste az övét, az elhatározás a kés pengéjébe szaladt, kettészakadt, a földre zuhant és ott meghalt, csendesen, boldogan és mindenféle tiltakozás nélkül. - Mi jön ezután? - suttogta Wesley, amikor Nóra megállt levegőt venni. - A nő lehúzza a férfiról a lepedőt, és végigcsókolja a nyakától a csípőjéig. - Előbb nem veszi le a pizsamáját? - A férfi meztelenül alszik. Persze a nő is. Wesley rámosolygott, és Nóra meglátta a vágyat a szemében. - Persze. Nóra kicsit hátrahúzódott, és figyelte Wesleyt. A köztük levő térben egy kérdés lebegett, egy kérdés, amit csak Wesley válaszolhatott meg. A fiú felállt, és irigylésre méltó, férfias kecsességgel levette a pólóját, és a földre dobta. Azonban már vagy ezerszer járt előtte félmeztelenül. Nóra várt. Nézte a fiú kezét, kereste rajta az idegesség jeleit, de ujjai meg sem rezdültek, ahogy megfogta Nóra selyem felsőjét, és lehúzta. Nézte, ahogy a fiú bámulja meztelen idomait. Ártatlanul csodáló pillantása erotikusabb volt, mint bármilyen kéjsóvár pillantás, amely valaha érte. - Ne nézz így rám, Wes. Pár napja megfürdettél. - A buborékok útban voltak. - Wesley elszakította tekintetét Nóra melléről, és a szemébe nézett. Olyan gyönyörű vagy! - Te is!
Nóra a fiú karjaiba vetette magát, és ajkuk összetalálkozott. Most a csók távolról sem volt tétova. Wesley szája ismét Nóra ajkát kereste, nyelve megtalálta az övét, karja átfonta, és a hátára lökte. Fel sóhajtott, ahogy Nóra ajka a bőréhez ért. Hátradöntötte a fejét, hogy jobban hozzáférhessen, amit Nóra ki is használt: gyengéden csókolgatta a vállát, a mellkasát és a kulcscsontját. Nóra azt érezte, végre kiszabadult, szabadon megérintheti a fiú minden porcikáját, amire már olyan régóta vágyott. - Hogy is kell csinálni? - suttogta Wesley a fülébe. - „Csak csókold meg bárhol és mindenhol, ahol meg akarod csókolni...” - mondta Nóra; eszébe jutott a legelső éjszaka, amikor Wesley mellett aludt, amikor a fiú először ért hozzá. - Bárhol és mindenhol... - Wesley végigcsókolta Nórát a nyakától a melléig. Megállt egy pillanatra, és lenézett rá, majd lehajtotta a fejét, és az egyik mellbimbóját a szájába vette. Nóra háta ívbe feszült alatta, és a nő fel sóhajtott a gyönyörtől. A fiú határozott volt, de gyöngéd. A legkülönösebb érzés volt. Ösztönei azt súgták, dobja a hátára West, kötözze meg, és intézze el úgy, ahogy ő akarja. Ilyen passzívan feküdni, miközben Wesley simogatja és csókolgatja, szokatlan volt, mintha egy másik nyelven szeretkezne vele, egy csodálatos nyelven, amit hall, de nem ért. Wesley ismét a füléhez emelte a száját, és úgy fordult, hogy most Nóra fölé kerüljön, teljes súlyával ránehezedett, csípője az övébe nyomódott. Nóra karját a feje fölé nyomta, és rámosolygott - ő ezt szokta meg. De ahelyett, hogy a csuklójánál fogva leszorította volna, Wesley ujjai az övébe fonódtak. Nóra mellkasában valami megakadt a gyengédség eme egyszerű gesztusától. A csókot abbahagyva Wesley hátradőlt, és lenézett Nórára, kutatta arcát, mintha nem akarná elhinni, hogy valóságos. Kérlek, mondd, hogy ez neked is annyit jelent, mint nekem könyörgött. Nóra nagyot nyelt, gombóc volt a torkában. - Rettegek, Wes. Azt hiszem, nekem még többet jelent. Wesley mosolyogva rázta meg a fejét. - Az nem lehet. Wesley elengedte a kezét, és a karjaiba húzta. Teste melegséget árasztott, és Nóra úgy érezte, nem tud betelni a bőrével. Lábával átkulcsolta a derekát, és Wesley a homlokát nekinyomta Nóra mellkasának. Nórán átfutott a félelem, amikor eszébe jutott, hogy ez itt Wesley, és a fiú soha nem fekszik le olyannal, akibe nem szerelmes. Az egyetlen ember, akivel Nóra lefeküdt, és aki szerette őt, Sorén volt. Sorén... - Wes, hagyd abba egy pillanatra. Wesley elhúzódott tőle, és Nóra meglátta a szemében a félelmet. - Nem okoztam fájdalmat, ugye? Nóra felült, és a mellkasához húzta a lábát. - Nem, egyáltalán nem okoztál fájdalmat. Csak... - Nóra lihegett egy kicsit. - Szükségem van egy másodpercre. Mondtam, hogy még soha nem éltem át korábban vanília szexet. Wesley felnevetett. -Te is szűz vagy? Nóra a szemébe nézett és elmosolyodott. - Azt hiszem. Wesley kezét végigfuttatta Nóra haján. - Nóra, nem hinném, hogy én képes lennék arra, amire te. Nekem sem volt eddig részem normális szexben, csak... Tudod. Nóra lihegett. - Tudom. Én is megpróbálom. Megint magához húzta Wesleyt. Nem volt benne biztos, hogyan kell csinálni, hogyan adja át magát, és hagyja, hogy a fiú szeretkezzen vele. Csókolóztak, és a fiú a hátára döntötte. Nórát különös pánik fogta el. Ez nem ő. Nóra Sutherlin nem él át vanília szexet. Nem megy bele a misszionárius pozícióba. Mikor legutoljára háton fekve, szemtől szembe szexeit Soren-nel, négy helyen le volt szíjazva a teste. Nem tudta ennek a játéknak a szabályait. De azt tudta, hogy ha ez megtörténik, hogy ha itt és most szeretkeznek, akkor Wesley elhinné, hogy Nóra is annyira szereti, mint ahogy Wesley szereti Nórát. Nem egyszerűen csak a testét adta neki. A szívét is.
- Mondj valamit, Wesley - könyörgött Nóra. A fiú minden csóknál egyre bátrabb lett. Keze végigfutott Nóra kaiján, a mellén, sőt, a lába közé is becsúszott és a selyempizsamán keresztül simogatta. - Mondd el, mit akarsz tenni. Wesley egyik kezét Nóra arcára helyezte, és hüvelykujjával megsimogatta a járomcsontját. - Benned akarok lenni. - Szinte pihegte a szavakat. Nóra közéjük nyúlt, és kigombolta a fiú farmerját. - Nóra... - Hallotta a pánikot a fiú hangjában. - Bújjunk be a takaró alá. Az segít? - Remélte, hogy a fiú igent mond. Talán neki is segítene. - Én vagyok a pasi. Ezt nekem kéne mondani - mondta Wesley bánatos mosollyal. - Emiatt ne aggódj. Idősebb vagyok, és egy lotyó. Majd én elintézem, jó? - De vajon képes elintézni? Abba akarta hagyni, beszélni akart a fiúval, mielőtt folytatnák. Évek óta nem volt ilyen ideges. Amikor Sorennek adta a szüzességét, az eleve elrendelés volt. Ez viszont most maga a rettegés. Wesley felnevetett. - Jól van. Igen, kényelmesebb lenne a takaró alatt. Nóra leugrott az egyik oldalról, míg Wesley a másikról. Ahogy lehúzták a takarót, a regény a földre esett. Wesley felemelte, és belepillantott. Nóra az ágyon felé kezdett mászni, és kaiját a válla köré fonta. De Wesley nem reagált. Csak olvasott tovább. - Ez csak szépirodalom. - Nóra megcsókolta a fiú vállát. - William és Caroline? - Wesley végre felnézett a lapokból. - Ez a te apád és az én anyám neve. Ez rólunk szól? Nóra megrázta a fejét. - Nem, nem igazán. - Nem igazán? - Wesley arrébb lépett, és felemelte a pólóját a földről. Nóra egyszerre érezte, hogy legyőzték, és hogy megkönnyebbült. Visszavette a felsőjét, és keresztbe tett lábbal leült az ágyra. - Nem, ez nem a mi történetünk. A férfi nem olyan, mint én vagyok. A nő sem olyan, mint te. Csak mi vagyunk az ihletői, azok a dolgok, amiket a kapcsolatunkról gondoltam. Ezek szeretők. Mi csak barátok vagyunk. Vagy voltunk. Jézusom, Wes. Ezt kitervelted? - Nóra nem bírta befejezni a kérdést; annak a jelentősége, amit majdnem elkövettek, most teljes súlyával ránehezedett, miközben feldúlt ágyát szemlélte. - Otthagytad a másik állásod. Azt hittem, most már neked is annyit jelent... - Egek, Wesley, nekem is annyit jelent. - Vagy csak a könyvedről van szó? - kérdezte a fiú, kezében a papírlapokkal. Lepillantott és átfutotta. - A Háromkirályok ajándéka. Ez az én kedvenc novellám. - Tudom. Erről beszélnek a jelenet előtti éjszakán, arról, hogy mit kell feladniuk azoknak, akik együtt vannak. - Mi a férfi órája? Az én szüzességem? Készen álltam neked adni. - Az ártatlanságod. Sokkal értékesebb és sokkal fájdalmasabb elveszíteni. - És a nő haját? Milyen azt elveszíteni? Már feladtad az állásodat Kingnél. - De még nem szűntem meg önmagam lenni. - Te nem az vagy, Nóra. Csak az a foglalkozásod. - Még akkor is, ha nem pénzért csinálom, még akkor is én vagyok. És nem adhatom el, még egy óraláncot sem vehetek neked belőle. Ez segít megírni a könyveimet, emiatt vagyok én én. Ez az egyetlen, ami bennem értékes. És ha nekem is akarnád adni az ártatlanságodat, be akarnál lépni a világomba, fésűt hoznál a hajamba, akkor sem engedhetném meg neked. Tehát, hogy állunk ezek után? - Ott, hogy nem veszünk egymásnak karácsonyi ajándékot. - Én is azt hiszem - mondta Nóra, hirtelen kimerültén. Wesley méricskélte az oldalakat a kezében, átlapozta őket, majd a melléhez szorította. - Miért írtad ezt? Miért írtál könyvet rólunk? - Mert azt gondolom, hogy mindig is tudtam, hogy te meg én nem lehetünk együtt. Egek, pár
perccel ezelőtt azt hittem, elájulok, annyira akartam a vanília szexet veled. Utálom, hogy ez a dolog közénk áll. Napról napra egy kicsit belehalok. A könyv - nem tudom. Az hiszem, azt gondoltam, hogy legalább papíron együtt lehetünk egy kicsit. Ez nem túl sok, de mégiscsak valami - Nóra megpróbált mosolyogni, de nem sikerült. - Hadd olvassam el. Az egészet. - Ne akard elolvasni, édesem. - Azt mondtad, rólunk szól. Nóra mozdulatlanul állt. - Kérlek - mondta Wesley, és Nóra hallotta hangjában azt a bizonyos apró, de kétségbeesett csengést. Bólintott, majd lecsúszott az ágyról, és visszament a dolgozószobájába. Fogta a mappát, amelyben a regény legutóbbi példánya volt, és visszatért a hálószobájába. - Még nem fejeztem be. Még mindig van úgy nyolc fejezet. - Mi a vége? - Nem tudom - hazudta Nóra. - A vigaszdíj. - Wesley kinyitotta a fedelet, és hangosan felolvasta a címet. - Igen, a vigaszdíj. Ezt kap az ember, amikor nem nyer. - Te mit akarsz nyerni? - A fiú hangjában csendes ígéret volt, hogy ha megadhatná neki, megtenné. - Téged, Wes. De nem nyerhetlek meg anélkül, hogy ne adjam el magamat azért, hogy megengedhesselek magamnak. - És én sem nyerhetlek el téged anélkül, hogy ne adnám el a lelkemet, ugye? - kérdezte Wesley. - Most már érted, hogy a Háromkirályok ajándéka miért horror. Wesley ránézett, majd a regényre pillantott. Nóra sarkon fordult, és egyedül hagyta Wesleyt a szobájában a könyvvel - a könyvel, amely nyughatatlan kísérlet volt arra, hogy kiűzze a szerelem démonát a szívéből. Amint Wesley végigolvassa a könyvet, mindent tudni fog - tudni fogja Nóra szerelmének jóságát és gonoszságát, azt, hogy akaija őt, és azt is, hogy miért. Olyan boldogok voltak együtt abban a különös kis Paradicsomban, amit együtt létrehoztak, de most Nóra úgy érezte, közeleg a kiűzetés. És csakis magát okolhatta a bűnbeesésért. Nóra visszatért a szobájába, és leült az asztalához. Odakint a visszavonuló téli szelek utolsó iehelete ide-oda nyargalt az ablaka előtt. Wesley elolvassa a könyvet. Kinyitotta az elmentett vázlatot, és kezét a billentyűzetre helyezte. Mi mást tehet, mint hogy ír? Legalább most tudja, mi legyen a nagyjelenet vége. William megpróbál úgy szeretkezni Caroline-nal, ahogyan a nő akarja. Megpróbál, de kudarcot vall. És kettejük között olyan széles szakadék nyílik, hogy még a túlsó szélét sem látják. Abban a pillanatban, amikor a leginkább együtt akarnak lenni, akkor szakadnak el egymástól - örökre. Szegény Caroline, gondolta Nóra, és lopva kitörölt egy könnycseppet a szeme sarkából. Szegény William.
HARMINCADIK FEJEZETT
C
sütörtök este, 11 óra 48 perc. Nóra beillesztette az utolsó bekezdést a könyvébe. Elmentette a
dokumentumot, és kikapcsolta a számítógépét. Nehezen nyomott csak el egy mosolyt, amint kilibegett a dolgozószobájából, és benézett Wesleyhez a szobája felé menet. A fiú egész héten csendes volt, mióta elolvasta Nóra könyvét, de nem dühös. Nóra kétségbeesetten szeretett volna beszélni vele arról, ami húsvétkor történt közöttük, de tudta, hogy békén kell hagynia Wesleyt, hadd gondolja végig egyedül. Alig tudott éjszakánként aludni, úgy elöntötték az emlékek - Wesley keze és szája rajta, hogy milyen közel jutottak ahhoz, hogy szeretkezzenek. A fiú még jobban vágyott rá, mint azt valaha is képzelhette. Készen állt neki ajándékozni a szüzességét, nekiadni a testét. Az ő Wesleyje... Soha nem szeretkezik olyannal, akibe nem szerelmes. Wesley szereti őt... Mihez kezdjen ezzel a fiúval? A szóban forgó fiúnak mélyen aludnia kellett volna. De megfordult az ágyban, és Nórára mosolygott a sötétben. - Holnap reggel fél kilenckor órád van - emlékeztette Nóra. Bement, és leült az ágy szélére. - Lemondták. Matheny professzor beteg. Vagy csak szeretne egy hosszú hétvégét. Mindegy, tovább alhatok. - Gratulálok. - Végigfuttatta ujjait Wesley kócos haján. - Elárulhatok egy titkot? Wesley felkönyökölt. - Hogyne. Nóra előrehajolt, és a fiú fülébe suttogott. - Befejeztem a könyvet. - Komolyan mondod? - Wesley hátradőlt, hogy ránézzen. - Igen. Épp az előbb. Tele van gépelési hibával, de a könyv maga készen van. És jó lett. Wesley hevesen átölelte. - Ez csodálatos, Nóra! Olyan büszke vagyok rád! Nóra viszonozta az ölelést, és elengedte a fiút. - Holnap este megünnepeljük. Megünnepeljük a legjobb könyvet, amit valaha írtam, és amit senki nem fog elolvasni. - Talán. De emiatt nem aggódom. És neked sem kéne. Ideje aludni. Nóra kifelé indult, de Wesley a nevén szólította. - Mi az, kölyök? - Holnap este, ha majd ünnepelünk, szeretnék beszélni veled valamiről. - Kettőnkről? - Magamról. Nem rossz hír, megígérem. Valamit szeretnék elmondani neked. Elég sok mindent. - Holnap. Rendben van. Jó éjt, édesem. Nóra odahajolt, hogy homlokon csókolja, de az utolsó pillanatban Wesley odafordította az arcát, és megcsókolta az ajkát. Nóra túlságosan megdöbbent ahhoz, hogy megmoccanjon, így csak megborzongott ebben az örök pillanatban, ahogy egy könnyű, fehér, szárnyas valami átlibbent a válla felett és leereszkedett egy számára láthatatlan helyre. Még akkor is mosolygott, amikor aznap éjjel elaludt. Pénteken reggel Nóra felébredt, felöltözött, és összeszedte azt a néhány holmit, amire aznap szüksége lesz. Az előző éjszaka emléke élénken élt benne. Zách nélkül, mindenki nélkül be tudta fejezni a könyvet. Készen volt. Jó volt. És alig várta, hogy elkezdhesse a következőt. Ma este pedig Wesleyvel megünneplik a könyvet, és talán kitalálják, hogy mihez is kezdjenek egymással. De először is van egy kis elintéznivalója. Egy könyvet valakinek a képébe kell vágnia. Zách belekortyolt a teájába, és körbejárta a konferenciatermet, minden munkatársával kedélyesen elcsevegett a búcsúztatóján. J. P. nagyon jó büfést kért fel, de mégis, Zách sok fejmosást kapott azért, mert nem hagyta, hogy J. P. a Four Seasons-ben ebédeltesse meg őket. Különösen Marytől.
- Gazdasági válság van - emlékeztette Zách Maryt. - Mandarinos sajttorta - vágott vissza Mary. - A hölgynek igaza van - mondta J. P. - Meglehetősen jó a sajttortájuk. Zách letette a teáscsészéjét. Áthajolt a büféasztalon, fogott egy tányért, és telerakta ínyenc sajttal és egy szelet tortával - Tessék - mondta, és átadta a tányért J. P.-nek. - Készítsék el a nyavalyás sajttortájukat! Zach-et titokban meghatotta, hogy milyen sok kollégája jött el. Tudta, hogy az ingyen kaja és az, hogy elszabadulhatnak az íróasztal és a telefon mellől, szinte minden irodistát buliba csábít, de mindenki elbeszélgetett vele, és minden jót kívánt Los Angeleshez. Szinte bánta, hogy saját, Grace miatt érzett fájdalma megakadályozta abban, hogy jobban megismerjen néhány másik szerkesztőt. Az amerikaiak általában elbűvölőek. Még a New York-iak is, akik általában nem a barátságos modorukról híresek, azonnal beszédesebbek, mint a legtöbb európai. Úgy döntött, hogy az amerikaiakat könnyű megkedvelni, mert eszükbe sem jutna, hogy valaki ne kedvelje őket. Még Nóra is, aki azzal kereste a kenyerét, hogy gonoszul viselkedett emberekkel, kétségtelenül a leginkább magával ragadó ember volt, akit valaha ismert. Eszébe jutott, hogy milyen önhitten, sőt, helyenként bárdolatlanul viselkedett vele az első találkozásuk alkalmával, és Nóra hogyan reagált humorral és azzal az ígérettel, hogy mindent megtesz érte. Körülnézett, és fájdalmasan érezte Nóra hiányát. Ha nem vesztek volna össze, akkor most Nóra is itt lenne, nyilvánosan ünnepelné meg, hogy befejezte a könyvét, és kettesben ünnepelnék meg egymás iránti vonzalmukat. A múlt héten, amíg várta első közös éjszakájukat, már meg is vette a bort. Gyertyát is vett. Ostobának érezte magát azért, ami kettejük között történt - a könyve elvesztésénél rosszabb, hogy a barátságát is elveszítette. A kis parti kellemes hangulata jelentősen visszaesett, ahogy Thomas Finley belépett, és beszélgetni kezdett munkatársaival. Zách figyelmen kívül hagyta, leült egy sarokba, és J. P.-vel meg Maiyvel csevegett a Los Angeles-i közelgő projektekről. - Csak pár forgatókönyvvel volt dolgom eddig - mondta Zách. - És az Egyesült Királyság filmes terepe kicsi. Hollywood biztosan lenyűgöző lesz. - Faulkner is így gondolta - mondta J. P. - Egy rendezővel, Howard Hawksszal dolgozott Kaliforniában. Azt mondta Hawksnak, hogy otthonról jobban menne neki a munka. Hawks azt mondta, rendben - nem jött rá, hogy Faulkner az igazi otthonára célzott, Mississippiben. A pasas egyszerűen összepakolt, és visszament Mississippibe, hogy otthonról dolgozzon. Zách és Mary nevetett. J. P. megveregette Zách vállát, és elnézésüket kérve kisietett a mosdóba. - Maga is szeretne hazamenni, mi, Zách? - mondta Finley, és jól hátba vágta Zach-et. Zách elnyomott egy borzongást, és megfordult, hogy szembenézzen vele. Persze Thomas megvárta, amíg J. P. elment, és csak azután kezdte piszkálni. - Mármint Angliába. Nem tudom, hogy Los Angeles elég biztonságos-e magának. Volt életében valaha is lebarnulva? Talán nem. Ködben az ember nehezen bámul le. - Azt tervezem, hogy dolgozni fogok L. A.-ben, Thomas. Nem pedig játszani. - Dolgozni, mint Faulkner? - kérdezte Thomas mézesmázos vigyorral. - Hány szeretője volt Faulknernek, amíg Los Angelesben volt? Három? Négy? Persze, maga már nem nős, úgyhogy gondolom, ezek nem is szeretők lennének. Ó, váljon... Még nős, ugye? Elfelejtettem. Néha nehéz észben tartani. Akkor azt hiszem, Nóra Sutherlin volt az egyes számú. Zách mélyen Finley szemébe nézett. - Nem feküdtem le, és most sem fekszem le Nóra Sutherlinnel. Nóra Sutherlin az egyik íróm, az volt, és az is marad. Próbálom tiszteletben tartani a határvonalat. - Író? Az a nő kurva, Zách, és ezt mindketten tudjuk. - Nem tud maga semmit, Thomas - vágott vissza Zách. - Nevezze, aminek akarja - így is az egyik legígéretesebb író, akivel valaha dolgoztam. Sokkal szívesebben dolgozom kurvákkal, mint bértollnokokkal. - Bértollnokokkal? - Thomas dühösen közelebb lépett. - Egyik íróm sem kurva. És biztos, hogy egyik sem bértollnok. - Nem az íróiról beszéltem. - Zách kollektív felhördülést hallott maga körül, ahogy szavai elértek a
többiek tudatáig. - Maga szemétláda. - Mielőtt bárki más reagálhatott volna, Thomas felemelte a karját, hogy megüsse. De Zách többször verekedett részeg futballhuligánokkal, mint ahogy azt elismerte, a bárpultos éveknek hála. Elhajolt az ütés elől, és keményen, határozottan lecsapott Thomas állára. Thomas feje félrecsuklott, és a férfi azonnal összeesett. Nagy csend állt be, ahogy a terem közönsége próbálta felfogni az imént lezajlott jelenetet. Aztán kitört a taps és a nevetés. - Mary - mondta Zách. - Ismeri, a szado-mazo első szabályát? Okozz fájdalmat, de ne tégy kárt. Thomas letörölte a vért a szájáról. - Úgy tűnik, nem tett túl nagy kárt benne, főnök. Zách anélkül, hogy egy percet is várt volna, kisietett a helyiségből, és a lift felé indult. - Hová megy? - kiáltott utána Mary, ahogy utána rohant. - Visszaszerzem az írónőmet. Vagy legalábbis a könyvét. Mary rávigyorgott. - Sok szerencsét, Zách! Csak hogy tudja: ezért maga a világ legjobb főnöke. Zách kirohant az épületből, lüktető jobb kezével leintett egy taxit. Hirtelen rájött, hogy nem is olyan biztos abban, amit csinál. Megadta a sofőrnek a saját lakása címét. Onnan ismét megpróbálja felhívni Nórát. Ha nem veszi fel, elmegy a házához. És ha nincs otthon, akkor levadássza, bárhogy is legyen. Zách megállt az épület előcsarnokában, és a portástól felhívta Nóra lakását. Ha felveszi, akkor fel sem megy a lakásába. - Wesley - mondta Zách; megkönnyebbült, amikor meghallotta a fiú hangját. - Zách vagyok. Beszélnem kell Nórával. Kérem, ott van? - Nóra elment, Zách. Elment, mire ma reggel felébredtem. Mit akar? Kidobta Nórát, nem emlékszik? Megint ki akarja dobni? Zách felsóhajtott. A bűntudat csomóvá állt össze a gyomrában. - Tévedtem vele kapcsolatban, Wesley. Bocsánatot kell kémem tőle... Megint. - Most tényleg nem kéne engednie, hogy bocsánatot kérjen. - Higgye el nekem, tudom. De kérem, megmondaná legalább, hogy merre keressem? - Nóráról beszélünk. Valószínűleg ott van, ahol a legkevésbé várná. Zách letette, és gondolkodni próbált. Úgy döntött, felmegy a lakásába, előássa a könyv példányát az ágya alól, és átgondolja. Ha Nóra nincs otthon, akkor bárhol lehet. Egy klienssel, a Nyolcadik Körben, akár a Holdon is. - Ahol a legkevésbé várná... Zách eltűnődött, ahogy a lift fel kúszott a huszonharmadik emeletre. Ezek a szavak felidéztek benne valamit, amit korábban már hallott. - Csupán azt hiszi, hogy ismeri. Ez Eleanor egyik legjobb trükkje. Flörtöl, húzza, mindent beismer, de semmit sem leplez le. Ez az egyik legősibb bűvésztrükk ködösítés, félrevezetés. Maga teljesen biztos benne, hogy Nóra itt van - mondta neki egyszer Sorén. Zách becsúsztatta a kulcsát az ajtóba, és elfordította a gombot. Miközben egész végig itt volt. - Helló, Zách! Zach-nek majdnem teljes tíz másodpercébe telt, mire rádöbbent, hogy Nóra ott áll a nappalijában. Öltöny-nyakkendő volt rajta, és olyan magabiztosan mosolygott, hogy Zách egyszerre volt ideges és megkönnyebbült. - Korábban jöttél haza a munkából - mondta Nóra. - Azt hittem, egész nap várnom kell. - Istenem, itt vagy! Az előbb hívtam fel Wesleyt, téged kerestelek. - Megtaláltál. Nem sokáig piszkolom be a küszöbödet. Csak egy kis ajándékot hoztam. Papírcsomag landolt a lábánál, jó nagy csattanással. Zách lehajolt, és felemelte. Egy könyv volt Nóra könyve -, kinyomtatva és bespirálozva. Átlapozta a majdnem ötszáz oldalt. - Nóra... - Befejeztem, Zách. Nélküled. Olvasd el az ajánlást. Zách remegő kézzel kinyitotta és az ajánláshoz lapozott.
-„Szerkesztőmnek, Zachary Eastonnak. Baszd meg.” - Nagyon szép. Megérdemeltem. - Ezt is megérdemled - mondta Nóra, és odament hozzá. A szemébe nézett és mély levegőt vett. - Zách, sajnálom, hogy nem meséltem magamról. Még soha senki nem vette komolyan, amit írok. A jó véleményed olyan fontos volt nekem, hogy a gondolat, hogy elveszíthetem, jéggé dermesztett. Életemnek azzal a részével végeztem. Otthagytam a másik munkámat, és újra írni kezdtem. Csak írni. Tudom, hogy összetépted a szerződést. Tudom, hogy végeztél velem. Tudom, hogy túl késő nekem és a Royalnak. De szerettem volna, hogy lásd a könyvet, hogy tudd, hogy befejeztem. Megtarthatod ezt a példányt. Ez az egyetlen kemény-fedeles verzió, ami létezik. Zách megmarkolta a könyvet. Nem akarta elhinni jó szerencséjét. Nem akarta elhinni, hogy újra az övé a könyv és az írója. Úgy tűnt, Nóra azt várja, hogy mondjon vagy csináljon valamit. Amikor Zách nem talált szavakat, a nö fogta a kabátját, és az ajtó felé indult. - Nem... - Micsoda nem? - kérdezte Nóra, és megfordult. - Nem téptem össze a szerződésedet. Még megvan. - Ez nagyon kedves, de egy aláíratlan szerződés nagyjából annyit ér, mintha az iratmegsemmisítőben lenne. Zách szembenézett vele. - Csak ez a kemény-fedeles példány van nálad? Vagy az elektronikus változat is itt van? Nóra félrehajtott fejjel nézte. A ruhája alá nyúlt, és egy vékony zsinórt húzott elő a nyakából. - Pendrive.Zách kinyújtotta a kezét, és Nóra a tenyerébe tette. - Mit csinálsz? - kérdezte, ahogy a férfi a példányt a kanapéra hajította és a drive-ot a laptopjába tette. - Ma péntek van. A gépem vasárnap indul. A kettő között meg kell szerkesztenem egy könyvet. Nóra kutatóan nézte az arcát. - Ezt komolyan mondod? - Teljesen. Mondtam, hogy csak akkor írom alá a szerződést, ha már az utolsó oldalt is elolvastam. Még szerencse, hogy gyorsan olvasok. - Akkor hagylak dolgozni. - Maradj. - Zách félretette a laptopot, és felállt. - Szükségem lesz a segítségedre. Ha valamit át kell írni, akkor itt kell lenned, hogy megtehesd. Nóra bezárta Zách ajtaját, majd a falhoz sétált, és kihúzta a telefon zsinórját. Megállt a kanapé előtt, és veszélyesen a férfira mosolygott. - Jól van, Zách. Csináljuk.
HARMINCEGYEDIK FEJEZET
R
endben van - Zacli megemelte a laptopját, hogy Nóra láthassa a képernyőt. - Megváltoztatom
a bekezdések sorrendjét. Caroline azelőtt gondolkodik a férfi érzelmeiről, mielőtt a sajátjairól gondolkozna. De kellene ide valami átmenet. Nóra újraolvasta az oldalt. - Lenézhetne és észrevehetné a foltokat a karján. A férfi miatt vannak ott. Ez segítene a nézőpontváltásban. - Jól van. írd! - Zách átadta a laptopot. Kiment a konyhába, és addig kutatott a dobozokban, amíg két borospoharat nem talált. Kinyitotta szinte üres hűtőjét, kihúzta az üveg chardonnay-t, és töltött két pohárral. - Köszönöm. - Nóra egyik kezével elvette a poharat, míg a másikkal gépelt tovább. - Nagyon jó mondta az első korty után. - Ez fantasztikus. Milyen alkalomból? Zách kicsit elvörösödött. - Több mint egy hete vettem. Azt gondoltam, ihatnánk egy kis bort, amikor megünnepeljük a könyved befejezését... - És annak kezdetét, hogy lefekszünk egymással? - fejezte be Nóra a mondatot. Zách ránézett, és felsóhajtott. Nóra levette a zakót, és meglazította a nyakkendőt. Hogy lehet egy ilyen férfias ruházatban egy nő ennyire nőies és csábító? - Valami olyasmi. Nóra megrázta a fejét, még egyet kortyolt a borából, és befejezte a bekezdést. Oda akarta nyújtani a férfinak a laptopot, de végül a csuklóját ragadta meg. - Horzsolások vannak a kezeden. Zách bánatosan felnevetett. - A búcsúpartimon tegnap behúztam egyet az irodai tréfamesteremnek. Nóra szeme tágra nyílt, majd nevetésben tört ki. - Ez csodálatos. Biztos vagyok benne, hogy megérdemelte. Ő kurvának nevezett téged, én pedig őt bértollnoknak. Védelmemre legyen szólva, ő ütött először. Nóra helyeslően bólintott. - Behúztál egy férfinak egy nő becsülete védelmében. Igazi férfi vagy, Zách. I. 'chaim - mondta, és felemelte a borát. - L 'chctim. - Koccintottak. Zách visszavette a laptopját, és ismét leült Nóra mellé a kanapéra. - Nagyon büszke vagyok rád, Nóra. Befejezted a könyvet, nélkülem, sőt, ellenemben. - Hogy ellenszegüljek neked - mondta Nóra. - Mit mondhatnék? Egy író ír. - És te most már író vagy. Az én íróm. Még L. A.-ben is lehetsz az én íróm. Még dolgozhatunk együtt így is. - Zách rámosolygott Nórára, aki visszamosolygott. - Dolgozhatunk együtt vagy aludhatunk együtt? - A „mindkettő” rossz válasz? - A „mindkettő” csupán tárgyalás kérdése. Zách próbált visszatérni az olvasáshoz, de tudta, hogy még van mondanivalója. - Megpróbáltalak felhívni. - Zách elszakította tekintetét a képernyőtől. - Múlt vasárnap. Minden számodat felhívtam, e-mailt is küldtem. - Dolgoztam, és nem akartam, hogy megzavarjanak. Miért hívtál fel? - Hogy megpróbáljam megbeszélni veled a dolgokat. Mary jól lehordott miattad. - Kedvelem azt a lányt. Közénk való. Amikor először mentem el J. P.-hez, megkért, hogy írjam alá a könyvem egy példányát. Azt mondta, az én könyveimet olvassa a legszívesebben egy kézzel.
Zách nevetett, és megdörzsölte az arcát. - Inkább nem képzelem el az asszisztensemet ilyen helyzetben, Nóra. - Mit akarsz, Zách? Zách nézte a nőt, arcának minden egyes vonását szerette volna az agyába vésni. Ki tudja, mikor látja viszont, ha egyáltalán viszontlátja valaha? Aranyzöld szeme különös módon csillogott a lámpafényben. Mit akar? Tudta, de nem mondta ki hangosan. Nóra félrehajtotta a fejét, és rövid mosolyt küldött felé. Ajkához emelte a poharat, és lassan ivott. Zách egyik kezét a nyakára tette, és megcsókolta. Nórát láthatóan egyáltalán nem döbbentette meg a csók. Kinyitotta a száját, és Zách érezte rajta a bor ízét. A chardonnay-ízű csók részegítőbb volt, mint maga az alkohol. Nóra visszacsókolta... Lassan, mélyen, és lélegzetelállító szakértelemmel. Beleharapott az alsó ajkába, incselkedett a nyelvével, egyre közelebb és közelebb hívta. Aztán hirtelen megállt, és elhúzódott. Keresztbe tette a lábát, és felemelte könyve keménykötésű változatát. Zách levegőért kapkodva és felizgulva ült mellette a kanapén. Nóra rápillantott, és ugyanazon az oldalon nyitotta ki a könyvet, ahol Zách is tartott. - Mi jön? - kérdezte. Zách nagyot nyelt, és lepillantott a képernyőre. - Háromszáznyolcadik oldal - mondta, még mindig pihegve. - Ezt a jelenetet meg kell rövidítenünk. - Túlságosan terjengőssé duzzadt, ugye? - kérdezte Nóra az irónia legcsekélyebb jele nélkül, habár Zách tudta, hogy Nóránál nincsenek egyjelentésű szavak. - Meglehetősen. De majd elintézzük. - Igenis, uram - mondta Nóra, és odalapozott. - Mindjárt megvágom ezt a jelenetet. Zách ásított, és megnézte a számítógépe óráját - hajnali 3 óra 37 perc. Pislogott, és kinyújtóztatta a nyakát. Mellette a kanapén Nóra összegömbölyödve feküdt, és aludt. Zách becsukta a laptopját, Nóra kemény-kötésű példányáért nyúlt, és az utolsó lapra lapozott - ez volt William búcsúja Caroline-tól. Most először olvasta el. Caroline-om! Ha újraolvasod ezt a végjegyzetet, akkor feltételezem, hogy ismét végigszenvedted magad ezen a történeten, a mi történetünkön. Gondolom, az, hogy újra átélted megint a közösen eltöltött időnket, szadizmusom végső bizonyítéka, mintha pont neked lenne szükséged bizonyítékra. Végül is meglepett, hogy milyen könnyű volt megírni kettőnkről ezt a könyvet. Rájöttem, hogy annyira hiányzol nekem, hogy borzalmas űr alakult ki bennem. A szavak jöttek, és kitöltötték ezt az űrt, és egy kis idő múlva megint otthon voltál velem. Nem akartam, hogy vége legyen, de azt hiszem, minden történetnek van vége. Nincsen titkom, amit ezen az utolsó oldalon leleplezhetnék. Szerettelek. Legalábbis megpróbáltam. És cserbenhagytalak. Rendkívül sikeresen cserbenhagytalak. Bocsáss meg, ha tudsz. Nem kérek többet bocsánatot. Elég az írásból. Lehet, hogy kimegyek a kertbe, és estig olvasok. Nem lesz ugyanolyan, mivel a fejed nem nyugtatod a térdemen, és az olvasmányomat illető tájékozatlan kritikádnak sem adsz hangot, de folytatom, lapról lapra, egészen a végéig. És amikor eljön az este, és a nap a Föld szélén üldögél majd, kinézek, keresem a hajnalt a szemhatáron, ahogy az az apa is tette olyan sok ezer évvel ezelőtt... Az apa, aki várta tékozló fia hazatérését. Remélem, boldog vagy. Ami engem illet, én... folytatom. Ha valaha is hiányzom, hiányzom... De van, amit jobb, ha soha nem írnak le. Mindegy a szobád a régi. Nem írok többet. Tudom, hogy elküldtelek. Tudom, hogy így volt helyes. De azt is tudom, hogy talán nem minden történetnek van vége. Szeretettel, William Zách megfordult, hogy az alvó Nórára pillantson. Olyan fiatalnak, olyan védtelennek tűnt. Mint egy
gyerek, úgy aludt, hason, karját maga alá gyűrve. Mennyire ostoba volt. Először ellökte magától a Grace miatti bánat miatt. Aztán ellökte a saját maga iránt érzett düh miatt. Azonban Nóra továbbra is rendületlenül és rezzenéstelenül próbált mentőövet dobni neki, hogy kimentse az örvénylő vízből. És már nem érezte magát fuldoklónak a tengeren. Nóra... a szirén és az istennő, a hajó és a borvörös tenger. Vagy megmenti, vagy végez vele. Most, ahogy szavai ott énekeltek a fülében, nem igazán érdekelte, hogy melyik következik be. Lassan állt fel, nehogy felébressze Nórát. Megkereste a válltáskáját, és beletúrt. Előhúzta a szerződést, és visszatért a kanapéhoz. Letérdelt az alvó nő mellé, és az utolsó oldalra lapozott. Fogta a tollát, és Nóra hátára terítette ki a papírt, majd biztos kézzel és teljes bizonyossággal arról, hogy a könyv a Royal minden eddigi kiadványánál sikeresebb lesz, aláírta a nevét: Zechariah Easton. Nóra megrezzent, és kinyitotta a szemét. - Zách? - Itt vagyok. - Odaadta neki a tollat. - Te jössz. Nóra fogta a tollat, és egy pillanatig csak bámult rá. Majd felült, elvette a szerződést, kiterítette Zách hátán, és a vonalra ráírta az Eleanor Schreiber nevet. - Megvan - mondta. - Jó lett. Nóra - mondta Zách, és kezébe fogta a nő arcát - Csodálatos lett. Nóra elmosolyodott. Aztán a mosolya eltűnt. Csak néztek egymásra. Nóra előrehajolt, és megcsókolta a férfit. Zách nem hitte, hogy ez lehetséges, de a második csókjuk még az elsőnél is részegítőbb volt. Zách még mindig négykézláb állt, Nóra pedig ott ült előtte a pamlag szélén. Zách fel akart állni, a hátára akarta lökni Nórát. - Ne! - Nóra hirtelen felállt. - Úgy írtam meg a könyvet, ahogy te akarod. Ha ezt csináljuk, úgy csináljuk, ahogy én akarom. Zach-nek nem kellett megkérdeznie, mire céloz. - Mondd ki a menekülőszavad, és küldj haza, Zách. Vagy gyere velem. Ez a két lehetőség áll előtted. Zách felállt, és meghozta élete legijesztőbb döntését. - Veled vagyok. Nóra elindult a hálószoba felé. Zách egyedül állt a nappaliban, és egy percig lihegett. Grace... A név üresen visszhangzott a szívében, mint egy megválaszolatlan ima. De nem volt visszatérés. A szél belekapott a vitorlába. Zách követte Nórát a hálószobába. Nóra meggyújtotta az egyetlen gyertyát, amit Zách az ágy mellett hagyott. - Egy üveg bor és gyertya... - mondta Nóra. - Vártad ezt az éjszakát, ugye, Zách? - Igen - vallotta be a férfi. Nóra odament hozzá, kibontotta a nyakkendőjét, és levette. A férfi szeméhez emelte, és bekötözte vele. Amint elvesztette a látását, Zách megfeszült. - Nyugalom. - Nóra hanga nyugodt és megnyugtató volt, mintha egy gyerekhez beszélne. - Bízz bennem, kérlek. - Bízom - mondta Zách, és komolyan is gondolta. Mozdulatlanul állt, ahogy Nóra kigombolta az ingét, és lehúzta a karjain. De nem vette le teljesen. Arra használta az inget, hogy a háta mögött összekötözze a kezét. Zách érezte, hogy Nóra ellép tőle. Hallotta lágy nevetését. - Ecce homo. Zach-nek eszébe jutott a festmény a templomban. - íme az ember. - Nóra... - mondta Zách. attól félt, hogy keresztre feszítik. - Hogy érzed magad? - Talajt vesztettnek. - Ez a szemkötés miatt van. Ne lélegezz túl mélyen, és ne zárd össze a térded. A férfi bólintott, és próbálta ellazítani a lábait. - Tudod, miért csináltam ezt, Zách?
- Nem. - Mondhatnám, hogy azért, mert akarlak téged. Akarlak is. Ritkán vonzódtam valakihez ennyire egész életemben. De ha csak akartalak volna, akkor megkaphattalak volna a megismerkedésünk napján. Emlékszel? Zách tudta, hogy Nóra választ vár. Úgy döntött, spórol az idővel, és egyszerűen igazat mond. - Igen. - Tudod, miért nem hagytam, hogy megtörténjen? Miért állítottalak le, mielőtt felhívhattál volna magadhoz azon az éjszakán? Zách könnyű szédüléshullámot érzett. Nóra arrébb ment, miközben beszélt, és hirtelen úgy tűnt, mindenhonnan az ő hangja árad. - Miért? - Nóra soha nem csinált titkot abból, hogy vonzódik hozzá. Miért utasította el akkor egyszer, amikor Zách kifejezte az iránta való vonzalmát? Ezen azóta többször is eltűnődött. - Mert amikor kimondtad Grace nevét, olyan fájdalom volt a szemedben. Tudtam, hogy nem igazán engem akarsz. Csak nem akartál érezni, és gondolkozni néhány órán keresztül. Ugye? - Igen - ismerte be Zách. - Akarlak, Zách, de meg is akarlak ismerni. - Ismersz. - A fél életedet titokban tartottad előlem - mondta Nóra. - Nekem nem kell a fél. Nekem az egész kell. Most már tudod az én titkaimat. De itt az ideje, hogy elmondd nekem a sajátjaidat is. A ma este a „mindent, vagy semmit” játéké. Mondd azt, hogy „mindent”, és folytatjuk. Mondd azt, hogy „semmit”, és ennek itt és most örökre vége. Te döntesz. Zách érezte, hogy meginog alatta a föld. A fapadlón, meztelen talppal egy pillanatra azt gondolta, hogy viharos tengeren van, egy hajón. - Mindent. - Jól van - mondta Nóra. Hanga egyszerre volt megkönnyebbült és határozott. - Most pedig... mesélj nekem Grace-ről. - Nem akarok beszélni róla. - Akkor mondd ki a menekülőszavad, és vess véget ennek. Az mindennek véget vet. Ennek is, nekünk is. De ha nem akarod, hogy véget éljen, válaszolj a kérdésre. Egy borzalmas pillanatig Zách átgondolta a lehetőségeit. Voltak dolgok, amikről egyszerűen nem beszélt. De ha már idáig eljutottak... Sokkal bonyolultabb lenne most visszamenni, mint előrefelé. Zách vett néhány rövid lélegzetet, és az utcáról beszűrődő zajok segítségével tájékozódott. - Grace tizennyolc éves volt, amikor megismerkedtünk. - Úgy adta oda a szavakat, mint tolvaj legértékesebb zsákmányát. - Én... idősebb voltam. - Akkor Cambridge-ben tanítottál, ugye? - Igen. - Grace a diákod volt? Zách nagyot nyelt. - Igen. - Ez megmagyarázza, hogy miért zaklatott fel először annyira a kapcsolatom Wesszel. Déjá vu, ugye? Nem vall rád, hogy viszonyt kezdj egy diákoddal. - Minden tanár vonzódik egy-egy diákjához. Én soha nem akartam ezt kiélni. Grace elmondhatatlanul bájos volt, kétszer olyan okos és tehetséges, mint bármelyik diák, akit valaha is tanítottam. Verseket írt, jó verseket. Egyetlen tizennyolc éves sem írt még jó verseket a világtörténelemben. De Grace igen. - Mit csinált még? - Néha elhozta a verseit, és kikérte a véleményemet. - A szerkesztője voltál. Zách keserűen felnevetett. - Azt hiszem, igen. - Szeretett téged. - Amennyire egy tizennyolc éves lány szeretheti a harmincegy éves tanárát. Akkoriban egyszerűen
csak azt gondoltam, hogy az írásai miatt vagyok fontos neki. - A tizennyolc éves kor azt jelenti, hogy az Államokban nem vásárolhat alkoholt. Nem azt jelenti, hogy nem szerethet téged. - Azt jelenti, hogy én nem viszonozhatom a szerelmét. - De viszonoztad. - Ostoba módon igen. - Zách gyomra összeszorult, ahogy újraélte azt a rémálomszerü évet. - Vagy akkoriban szerelemnek gondoltam. De soha nem akartam kihasználni. Szerettem a munkámat, szerettem tanítani, szerettem az életemet. - Mi történt? - Nóra kérdései fáradhatatlanok voltak, akár egy sorozatos támadás. Zách megint nagy levegőt vett. Soha nem engedte meg magának, hogy azon az időszakon gondolkodjon, nemhogy valakinek elmesélje. Ez csak az ő keresztje volt. - Egy pénteki napon, késő este az irodámban voltam. Vagy száz dolgozatot kellett osztályoznom a hétvégén. Azt hiszem, órán panaszkodtam is erről. Valahogy tudta, hogy ott leszek. - Bement az irodádba? - Igen. Kimerült voltam. - Hirtelen Zách megint ott volt az apró, harmadik emeleti irodában. Ingujját felgyűrte, ujjai piros tintától voltak foltosak. A feje fájt a többórás olvasástól, a végtelen összpontosítástól. Ásított, nyújtózkodott. Zajt hallott a folyosón. - Lépéseket hallottam az előcsarnokban, és felnéztem. Ott állt az irodám ajtajában. - Késő éjszaka bement az irodádba. Feltételezhetem, hogy megtörtént, aminek meg kellett történnie. - Úgy éreztük, meg kell történnie. Bejött, anélkül, hogy megvárta volna, hogy behívjam. És aztán bezárta maga mögött az ajtót. - Mit mondott? - Azt mondta: ma este nem hoztam egy verset sem. - És te mit mondtál? Zách kifújta a levegőt. - Nem mondtam egyáltalán semmit. - Ennek nem kellene rossz emléknek lennie. Mondd el, hogy mégis miért az. - Grace... - Zách elhallgatott, és hagyta, hogy a csend beszéljen. A kendő mögött lehunyta a szemét. Eszébe jutott, hogy milyen könnyedén jött el hozzá Grace, hogy a teste mennyire lenyugodott az övé mellett, hogy a keze hogyan illett a lány combjára, mintha arra tervezték volna, hogy újra és újra szétnyíljon neki. És eszébe jutott Grace fájdalmas nyögése, az a kis levegővétel, ami mindent elárult. - Szűz volt - mondta Nóra, kitöltve az üres helyet. - Igen. - Nem a te hibád, hogy nem tudtad. - Az én hibám volt... - kezdte Zách, és érezte, hogy a bűntudat megint késként szorul a torkának. Az én hibám volt, hogy nem álltam le. Képtelen voltam rá. - Mondta neked, hogy ne csináld? - Nem. De akkor is, nem lett volna szabad folytatnom. Több tucat szeretőm volt előtte... De soha... mondta Zách, és bár fájdalmat érzett, teste emlékezett arra a pillanatra. Még mindig ott érezte magát, Grace szűk járatában. - Soha nem élveztem még nő testét annyira, mint azon az éjszakán. - Mondd el, mi történt, Zách! - akarta tudni Nóra. Nem hagyja abba, amíg el nem mondja. - Nem, nem az én hibám volt, hogy nem tudtam, hogy még szűz. De az viszont igen, hogy teherbe ejtettem. - Nincsenek gyerekeid, szóval gondolom, a három lehetőség egyike volt - adoptálás, abortusz vagy spontán vetélés. - Méhen kívüli terhesség volt. Rosszabb, mint a vetélés. Hallotta, ahogy Nóra röviden beszívja a levegőt, ahogy felszisszen a fájdalomtól. - Mennyire volt szörnyű? - Majdnem belehalt. Olyan fiatal volt, hogy nem tudta, mi normális és mi nem. Egy hónapig nem törődött a fájdalommal. Csak két hete voltunk házasok, amikor egyik éjszaka vértócsában ébredt.
Egy az egymillióból az esélye annak, hogy egy ilyen egészséges, fiatal lány elszenvedje ezt, mondta az orvos. Ilyen fiatalon, mondta, és úgy nézett rám, mint egy bűnözőre. Annak is éreztem magam. Tizennyolc éves volt, és ott vérzett az ügyeleten. Tizennyolc évesen férjhez kellett mennie egy férfihoz, aki majdnem egy évtizeddel volt idősebb nála, és aki alig volt több neki, mint egy idegen. - Mi történt utána? Zách megrázta a fejét. - Túlélte. De én nem voltam biztos abban, hogy mi túléljük, vagy túl kellene-e éljük. Minden nap azt vártam, hogy azt mondja, elhagy. Azért házasodtunk össze, mert terhes volt. Aztán már nem volt terhes. De nem hagyott el Mégis, az az év pokol volt számunkra. Volt egy tizenkilenc éves feleségem, akit alig ismertem, és akinek át kellett kérnie magát a londoni King’s College-re. Én elhagytam Cambridge-et, még mielőtt kirúghattak volna. - De házasok maradtatok. - Igen. Hogyan és miért: nem tudom. - Mert szeretett téged, Zách. És mert te szeretted őt. - Szerettem. Nem mintha számítana. - Miért nem számít? - Mert vége van. Ezt tökéletesen egyértelművé tette. - Honnan tudod, hogy vége van? - Mert elhagyott, Nóra - mondta Zách, és hagyta, hogy bekússzon hangjába az ingerültség. - Ő hagyott el téged? - Nórát hidegen hagyta Zách dühe. - Nem te pakoltál össze, ültél fel egy gépre, és költöztél át az óceánon túlra? - Ő már sokkal előbb elhagyott engem. - Mondd el! - Nóra hanga sürgető, hipnotikus és csengő volt. Zách, aki nem látott, azt érezte, elszakították, elengedték a talajról. Semmi nem tűnt valóságosnak. Ebben a sötétségben könnyebb volt vallani. - Két évvel ezelőtt Grace azt mondta nekem, hogy újra meg akaija próbálni velem. Újra megpróbálni - mintha először nem próbálkoztunk volna. - Te mit mondtál? - Azt, hogy az én hibámból majdnem meghalt, és soha többé nem hagyom, hogy ez előforduljon. Ezután kezdett eltávolodni tőlem. Először csak nem főzött reggelente kávét nekem. Eltelt egy hónap, és már nem olvasott velem esténként. Nem hirtelen, egyszerre ment el, hanem szobáról szobára. A hálószobát hagyta el utoljára. Meséltem neki az itteni állásról. Azt mondta, menjek, ha ezt akarom. De ő már rég nem volt velem. Elmentem, de ő ment el előbb. - Elárulhatok egy titkot, Zách? - Nóra hangja a válla fölül jött. - Én is elhagytalak volna, - Nóra, én... - Kussolj, és hallgass! - mondta Nóra olyan hideg, csendes erővel, hogy Zách azonnal elhallgatott. Az első közös éjszakátokat hibának nevezted. Az az éjszaka, az a hiba hozott össze titeket. Aminek egy-éjszakás kalandnak kellett volna lennie, az házassággal végződött. El tudod képzelni, miféle bűntudatot hordozott Grace az utóbbi tizenegy évben? Azt gondolta, hogy miatta ott kellett hagynod az állást, amit szerettél, olyasvalakit kellett feleségül venned, akit nem szerettél, hogy tönkretette a karrieredet, az életedet, a világodat. És te azt az éjszakát, amivel mindez kezdődött, hibának nevezed? Nem ő hagyott el téged, Zách. Te dobtad ki őt. - Majdnem meghalt miattam, Nóra - Zách szinte köpve a szavakat. - El sem tudod képzelni, milyen volt. - Grace tizennyolc éves volt, felnőtt nő. Az ő döntése volt, éppen annyira, amennyire a tiéd is. Bement az irodádba. Mit gondolsz, teázni ment és cseverészni? Akart téged. Meg is kapott. És hidd el nekem, hogy még akkor sem jutott eszébe, hogy mindez hiba volt, amikor vértócsában ébredt. Hiba volt szeretkezni vele? Ez a legnagyobb pofon, amit Sorén valaha is rám mért. - Miért... Miért mondod mindezt, Nóra? - Mert muszáj megtudnod az igazat. Az igazat, hogy a bűntudatod nem téged büntetett. Hanem Grace-t. Annyira féltél, hogy megbántod őt, hogy végül kárt okoztál neki. Ne legyen több, Zách. Ne legyen több félelem. Többé nem fogsz félni, többé nem fogsz félni attól, hogy fájdalmat okozz egy
nőnek a saját szenvedélyeddel, a vágyaddal! Emlékszel arra az éjszakára a Nyolcadik Körben? kérdezte Nóra. - Emlékszel rá, mit mondtam, mi vagyok? - Szerepváltó. - Ameddig él, soha el nem felejti azt az éjszakát. - Igen. És ez azt jelenti, hogy képes vagyok fájdalmat adni, de képes vagyok fájdalmat kapni is. Nem fáradtál bele a fájdalomba? - De - lihegte Zách. - Jól van - mondta Nóra, és levette a kendőt. Lehúzta az inget, és kiszabadította a férfi karjait. Akkor add át nekem. Zách megragadta Nórát, szinte őijöngve rángatta a ruháit, csak hogy lehúzza róla. Háttal nekilökte a falnak, és kicipzározta a nadrágját. Nóra köré fonta a lábait, karjával átölelte a vállát. Zách vad, megbocsátásra képtelen döféssel nyomakodott belé. Még soha nem engedte meg magának, hogy ilyen brutális legyen egy nővel. - Okozz fájdalmat nekem, Zách. Inkább nekem, mint magadnak. - Zách úgy tett, ahogy parancsolta; nem is nagyon tehetett mást. Újra és újra belé hatolt, minden egyes lökésnél egyre keményebben. Harapdálta a nyakát és a mellét, ujjait csípője és combja finom húsába vájta. Nóra minden könyörtelen döfésének panasz nélkül adta meg magát. Minél vadabb volt vele, annál inkább nyögésekkel és lihegéssel válaszolt. Nóra teste köréje fonódott, és Zách olyan könyörtelen erővel élvezett el benne, amelyet csak tizenhárom hónap kegyetlen önmegtartóztatása okozhatott Azonban Zách még nem végzett vele. Úgy tűnt, vágya végtelen. Kihúzta magát Nórából, és a földre kény szeri tette a lányt. Bedugta a kezét a testébe, érezni akarta nedvességét az ujjain. Tudta, hogy nemcsak a saját vágyától volt nedves, hanem az ő szenvedélyétől is, amit az imént belé ürített. Nóra tekergett alatta. Zách kihúzta a kezét, és ismét belé akart hatolni. De Nóra felemelte a karját, hogy lesöpörje magáról. Zách megragadta a csuklóját, hogy a földre szegezze, karját a feje mellett leszorította. Nóra szorosan összezárta lábait, és Zách a térdével feszítette szét őket. Saját durvaságán megdöbbenve bámult le Nórára. - Jó fiú - mondta Nóra. Zách elengedte a kezét. Hasra nyomta, és hátulról hatolt belé. Nóra ívbe feszült alatta, mélyebben fogadta magába, csípőjével és nyögéseivel noszogatta. Zách olyan keményen élvezett bele, hogy érezte, Nóra belsejében az összehúzódások rá is áthullámoznak. Még egyszer megragadta a csuklójánál fogva, és leszorította. Fölötte, benne, olyan keményen és olyan hosszan nyomult előre, hogy Nóra felkiáltott. Zách még így sem tudott, képtelen volt megkönyörülni rajta. Puszta, nyers erő volt, semmit nem fogott vissza. Nóra megkötözte őt, és kiszabadított valamit helyette. Brutális, durva erővel teljesen belé hatolt, és olyan erősen élvezett el, hogy még Nóra is megrezzent tőle. Zách rároskadt Nóra elterülő testére, megpihent benne, nem akarta elhagyni nedves forróságát. Együtt feküdtek, összecsavarodva, lihegtek, és nem beszéltek. Zách elhúzta Nóra haját a válláról, és megcsókolta a tarkóját. Zách lehunyta a szemét, és fejét Nóra hátán pihentette. Bőre meleg illatot árasztott. Ha lehunyja a szemét, örökre itt is maradhatna. Zách lassan kihúzta magát belőle, és a hátára fordult. Nóra mellett feküdt a földön, nézte, ahogy a gyertyaláng táncol a mennyezeten, és kényszerítette vadul dobogó szívét, hogy lenyugodjon. Nóra odafordult, felkönyökölt, és ránézett. - Fájdalmat okoztam? - kérdezte Zách hosszú, de jóleső szünet után. Látta Nóra karján a halvány, piros hurkákat. - Igen. Nagyon. Lenyűgöztél. Zách felnevetett, de a nevetés még a saját füleinek is üresen kongott. - Elhagyott, Nóra - mondta és torka összeszorult. - Istenem, elhagyott, és az én hibám. Megdörgölte a homlokát, de Nóra fogta a kezét és elvette. - Tudom, hogy elhagyott. De én itt vagyok. Zách lassan beszívta a levegőt, és még lassabban kifújta. Odafordult Norához, és a tenyerébe fogta a nő arcát. - Egyikőtöket sem érdemellek meg. Nóra gonosz kis mosolyt villantott rá. - Ne légy olyan kemény magadhoz, Zách. Az az én dolgom. - Négykézlábra állt. - Még mindig te
vagy a főnök. Mondd meg, mit tegyek! - Mondjam meg, mit tegyél? Hol is kezdjem? Nóra rávigyorgott; még mindig négykézláb állt fölötte. - Használd a képzelőerődet. Képzelőereje nagyon jó ötlettel ajándékozta meg. - Maradj így - parancsolta. - Igen, uram. Zách az éjjeliszekrénye fiókjából kivette a síkositót, amit Nóra hagyott ott neki. - Ejnye, Zachary, maga meglep engem. Zách majdnem hangosan felnyögött, amikor belé hatolt. Olyan szűk volt körülötte, hogy alig kapott levegőt. Keményen előrenyomult, és Nóra összerezzent. - Sajnálom - mondta, és mosolygott saját határozottságán. - Nem, nem sajnálod. - Hallotta a nevetést Nóra hangában. - Nem - ismerte be Zách. - Most tényleg nem.
HARMINCKETTEDIK FEJEZET
N
em sokkal hajnal előtt Nóra kikászálódott Zách ágyából, és csendesen felöltözött a sötétben.
Megtalálta a nyakkendőjét, amit szembekötőként használt, és eldugta egy olyan helyre, ahol Zách majd később megtalálja. A tegnap éjszaka megérdemel egy emléket. Nóra lepillantott az alvó Zach-re. Alig akarta elhinni, hogy csak két órával ezelőtt mik történtek közöttük. Valaki, valami, az igazi Zách, aki az utóbbi tíz évben és hat hétben bujkált, előjött, abban a pillanatban, hogy Nóra letépte a kötést a szeméről. A tegnap éjszakát Nóra nem a rendes és kimért szerkesztőjével töltötte, hanem Zach- kel, aki már tizenhárom évesen nőcsábász volt, aki részegen édes hármasban vett részt az egyetemen, és elvette a tizennyolc éves diákja szüzességét Cambridgeben, az irodai íróasztalán. Nóra egész teste fájt az előző éjszakai brutális szextől. A játékszeres zsákja nélkül kénytelenek voltak azzal beérni, hogy Zách csak a kezével szorította le, a térdével tárta szét a lábát, és a kezével fojtotta el a kiáltásait. Élete egyik legdurvább, legmocskosabb szexuális élménye volt. Azóta folyamatosan mosolygott. A lakásból kifelé menet megállt, és fogta a még mindig a kanapén heverő szerződést. Végignézte, ellenőrizte, hogy minden i-n legyen pont, minden t-n legyen vonás. Az előleg nem teszi gazdaggá, de kényelmesen eléldegél belőle az elkövetkezendő néhány évben, amíg csakis az írásra koncentrál. Nóra hazavezetett, és bevonszolta kimerült testét a házba. Habár vágyott az alvás után, valami bántotta, valami azt súgta neki, hogy nagy izgalmában, hogy befejezheti a könyvet Zach-kel, elfelejtett valami nagyon fontosat. Nóra belépett a szobájába vezető folyosóra, de hirtelen megállt. Wesley az ő hálószobája előtt állt, az ajtónak dőlve. Kezében egy apró Tiffany-kék csomag volt. Testtartásából ítélve órák óta várhatott, talán egész éjszaka. Szemében először megkönnyebbülés villant, majd ahogy végignézett Nóra kusza haján, összegyűrt ruháján, a borzalmas felismerés kiült az arcára. Karja lehullt, ernyedt ujjain megrezzent a szalagán himbálózó doboz. - Zách? - kérdezte Wesley. - Igen - mondta Nóra. A félelem és szégyen jéggé merevítette. Wesley csak bólintott. A doboz ujjai közül a padlóra hullott. Úgy tűnt, észre sem veszi. - Wes - kezdte Nóra, kétségbeesetten próbálta megmagyarázni. A randevújuk, az ünneplés tegnap este lett volna. De ő Zach-kel maradt, és befejezte a könyvét. Szerette volna megmagyarázni, de Wesley csak elsietett mellette, és eltűnt a szobájában. Nóra próbált utánamenni, de az ajtó zárva volt. Együtt töltött idejük alatt Wesley egyszer sem zárta be az ajtaját. Nóra néma sokkban ment be a szobájába, de megállt, hogy felvegye a dobozt a földről. Remegő ujjakkal nyitotta ki. Két, finom és díszes ezüstfésű volt benne. Nóra szíve hangos reccsenéssel tört ketté. Wesley ártatlansága, az apja órája, az egyetlen értéke, amije volt... így mondta el neki, hogy mindent odaadna, csak hogy vele lehessen. Egész éjszaka arra várt, hogy nekiadja magát, és ő foltokkal tarkítva, kéj szagot árasztva tért haza Zach-től. Nóra belépett a hálószobájába, és az ágyára rogyott. Le sem vetkőzött. Túlságosan fáradt volt, hogy aludjon, és túlságosan összetört, hogy sírjon. Összegömbölyödött, olyan szorosan markolta a fésűket, hogy a kezébe vájtak. Még jobban szorította őket, hogy még jobban fájjon. Végül annyira fájt, hogy végre el tudott aludni. A reggel fáradhatatlan kísérlete végül legyőzte Zách döntését, miszerint átalussza a vasárnapot. Vonakodva kinyitotta a szemét, a csendből rájött, hogy Nóra már elment. Mindene fájt, de nem érdekelte. Létezett valaha a világon még egy ilyen nő? Zách olyan vonakodva lépett a zuhany alá, amilyen nehezen az ágyból kimászott. A forró víz égette a bőrét. Nem emlékezett rá, hogy mikor volt utoljára ilyen nyers a teste a sok szextől. Sokáig
maradt a zuhany alatt, fájó, sajgó izmainak szüksége volt a forróságra. Miután kilépett, megtörülközött, és óvatosan felöltözött, elátkozva magát azért, mert tizennyolc éves fiúként viselkedett negyvenkét éves testében. Késő délelőtt eszébe jutott, hogy Nóra az éjjel kihúzta a telefonját. Visszadugta, és lehallgatta a hangpostáját. Egy üzenete volt - valószínűleg a munkahelyéről, gondolta. - Zachaiy, én vagyok. - Grace hangjára Zách keze elzsibbadt és lába kővé merevedett. - New Yorkban vagyok. Hogy miért, nem tudom. - Csend. - Ez hazugság. Tudom, hogy miért. Úgy tűnik, nem vagy otthon. Odamentem, és bekopogtam, de senki nem nyitott ajtót. Felhívtam Mr. Bonner-t. Talán megpróbálom, amit javasolt. Mindegy, csak holnap reggelig vagyok a városban. Bár vennél egy rohadt mobilt. Mindegy. A szállodám a... Zách fogott egy tollat, és lefirkantotta Grace szállodájának nevét a tenyerébe. Arra gondolt, felhívja, hogy ott van-e, de nem akart egy másodpercet sem elvesztegetni. Felkapta a kabátját, és kirohant a lakásból. Fia a lift túllépte volna a fénysebességet lefelé menet, Zach- nek az sem lett volna elég. Grace itt járt a lakásánál? Mikor? Valószínűleg akkor, amikor a zuhany alatt volt. Pont ezen a reggelen zuhanyozott ilyen sokáig, átkozta magát ismét. A forgalom szerencsére enyhe volt, de mégis úgy érezte, egy örökkévalóság telt el, mire a taxi Grace szállodája elé kanyarodott. Zách a sofőr kezébe gyűrte a pénzt, és berontott az előcsarnokba. - Megtenné, hogy felhívja Grace Rowan szobáját? - kérdezte Zách a recepcióst. - Elnézést, de ilyen nevű vendégünk nincsen, uram. Zách halkan káromkodott. Rosszul hallotta Grace-t? Hacsak. .. - Próbálja meg Grace Easton néven. - Á, igen. Máris hívom a szobáját. Zách megkönnyebbülten felsóhajtott. A recepciós hívta a szobát. Meghatározhatatlan idő múlva letette a kagylót. - Sajnálom, uram. Úgy tűnik, a hölgy nincs itthon. Hagy neki üzenetet? Zách azonnal eldöntötte, mit csinál. - Inkább megvárom. Keresett magának egy helyet az előcsarnokban, ahonnan jól látta a bejáratot. Nézte az elegáns forgóajtót, azon igyekezett, hogy a végtelen forgás ne hipnotizálja. Most, hogy végre itt volt Grace szállodájában, a szíve még mindig hevesen vert, mintha idáig futott volna. Miért van itt Grace? Mi a csudáért jött? Ismerte őt: mindig is elég bátor volt ahhoz, hogy szemtől szembe közölje a rossz hírt. De Zách már tudta. Akkor miért? Mindegy, mondta magának. Bármilyen oka is van rá, találkozhat vele. Ez elég ok volt, hogy várjon rá az előcsarnokban. Akár egy örökkévalóságig is. Két órával azután, hogy a fésűkkel a hajában elaludt, Nóra egyfajta révületben mászott ki az ágyból, lezuhanyozott, és felöltözött. A kimerültségtől bénultan, a döbbenettől kimerültén, ólomlábakon botorkált ki a konyhába. Wesley ott volt, hangosan kibe csukogatta a szekrényajtókat. - Mit keresel? - kérdezte Nóra két csattanás között. - A termoszomat. A kéket, aminek fedele is van. - Hangja feszült és merev volt. - Megnézted a mosogatógépben? Wesley megállt, kirántotta a mosogatógép ajtaját, és kihúzta a felső rácsot. - Mosogatógép - mondta, mintegy magának. - Persze. Hogyne. Hogy is lehettem ilyen ostoba? Nóra arca megrándult, és a nő óvatosan leült az asztalhoz. Fájt egy helyiségben lenni a fiúval. Wesley egy pillanatra nekidőlt a konyhapultnak, és csak lihegett. - Dühös vagy rám? - kérdezte Nóra halkan. - Dühös akartam lenni. Dühösnek is kellene lennem. - Wesley megrázta a fejét. - Nem, nem rád haragszom. Csak magamra. Nóra bólintott, és belenézett a szemébe. - Szomorú vagy miattam? A fiú hidegen, üresen felnevetett. - Igen, szomorú vagyok. - Nóra látta, hogy a fiú próbál nem sírva fakadni. Ő is próbált. - Sajnálom, Wes. Komolyan, Istenem, azt mondtad, hogy a legelső alkalommal olyasvalakivel
akarsz együtt lenni, aki tudja, mit csinál. Nyilvánvalóan, ha rólad van szó, én nem tudom, mit csinálok. - Nem érdekel. Senki mással nem akarok lenni. De ha te Zach-kel akarsz... Azt szeretném, hogy boldog légy. Csak ez a fontos. - Figyelj, a tegnap éjszaka Zach-kel... a könyvről szólt. Tegnap átmentem hozzá, hogy a képébe vágjam a kész könyvet, hogy megmutassam, hogy befejeztem. El akartam jönni. Megkért, hogy maradjak, segítsek neki befejezni a szerkesztést. Az egésszel egyetlen éjszaka alatt végeztünk. - Láttalak, hogy jöttél be. Nemcsak a könyvön dolgoztál. Nem vagyok teljesen hülye. - Egyáltalán nem vagy hülye. Én vagyok a hülye. Én felejtettelek el felhívni, elfelejtettem, hogy terveink voltak. Annyira ledöbbentett, hogy Zách meggondolta magát, hogy el akarja olvasni a könyvet. Wes - mondta Nóra, és a fiú belenézett a szemébe. - Zách aláírta a szerződést. Ünnepeltünk. - Azt hittem, mi ketten fogunk ünnepelni. - Még ünnepelhetünk. Még... - Nem vacsoráról meg egy kibaszott filmről beszéltem, Nóra. - Nóra összerezzent a fiú hangjában csengő nyers kíntól. - Azt akartam, hogy együtt legyünk. - Wesley... - kezdte, de nem tudott mit mondani. - Sajnálom - mondta a fiú, és ujjaival végigszántott a haján. - Nem akartam kiabálni. Ez... Nem tudom. A múlt vasárnap az ágyadon, Nóra, el nem tudom mondani, hogy mit éreztem akkor veled. - Én sem éreztem még soha úgy, ahogy veled - mondta Nóra, és eszébe jutott, micsoda aljas pánikot érzett, hogy ő és Wesley olyan közel kerültek ahhoz, hogy szeretkezzenek. - Mit éreztél? - kérdezte a fiú, és összefonta a karját a mellkasán. Úgy tűnt, fázik és fáradt. Nóra szerette volna átölelni, amíg mindketten ismét fel nem melegednek. Nóra kuncogott. - Lámpalázas voltam. - Lámpalázas? Nóra, velem nem kell színészkedned. - Azt hiszem, ezért féltem annyira. Nem tudom, hogyan kell együtt lenni olyasvalakivel, mint amilyen te vagy. Ennek a játéknak nem ismerem a szabályait. - Ez nem játék. - Akkor hogyan fogunk nyerni? Wesley nem válaszolt, csak elnézett mellette. - Azt hiszem, ez megválaszolja a kérdésemet - mondta Nóra. Wesley nagy levegőt vett. - Megpróbálom. Megpróbálok az lenni, amire neked szükséged van. Tudom, hogy nem olyan vagyok, mint te, de megpróbálok olyan lenni. Megéri, ha veled lehetek. - De nem te lennél velem. Hanem a lényed egy változata, amelyik megpróbál olyan lenni, amilyennek én szeretném látni. Nem hagyom, hogy feláldozd magadat azért, hogy velem lehess. Wesley megrázta a fejét, és az ajtó felé indult. - Wesley, kérlek... Nóra felállt, oda akart menni hozzá. - Ne. - Wesley felemelte a kezét. Nóra megmerevedett. - Ne kérj bocsánatot, és ne magyarázkodj. Túlélem. Csak kérlek, ne beszélj róla. - Nagyon sajnálom - mondta Nóra, hangja alig volt több suttogásnál. - Hé... - mondta a fiú hamis könnyedséggel. - Legalább nem Sorén az. Nóra vállat vont, és a fogát csikorgatta. - Wes... Visszaadhatom neked a fésűt? El sem tudom képzelni, mennyibe kerülhetett, és tudom... - Tartsd meg. - A fiú fogta a kávéscsészéjét, és ismét elindult kifelé. Majd megállt a székben kuporgó Nóra mellett. - Csodásán fest a hajadban. Nóra a fejét a térdére hajtotta. A gyomra korgott a stressztől és az éhségtől. Tegnap délután óta nem evett, de az étel gondolatától csak rosszabbul lett. - Mennem kell - mondta Wesley. - Tanulócsoport.
- Vigyázz magadra! Wesley szó nélkül ment el. Az ajtó becsukódott. Nóra hallotta, hogy Wesley kocsija beindul, majd elhajt. És tudta, hogy egyedül van. Szándékosan köhögni kezdett, hogy megszűnjön a torkában a gombóc. Felállt, töltött magának egy csésze kávét, és eltűnődött, hogy feljavítsa-e whiskey-vel. A kávéját iszogatva hálásan nyelte a keserű, forró italt. Aludnia kell még, határozta el, vagy még egyszer le kell zuhanyoznia. Nem, jött rá. Amire, akire most igazán szüksége van... Az ajtócsengő kiszakította veszélyes irányba halandó gondolataiból. Letette csészéjét az asztalra, és az ajtóhoz ment. Nóra kinyitotta az ajtót, és a verandán egy nő állt. Haja elegáns, vörös színű volt, és világos bőrét halvány szeplők fedték. Leírhatatlanul bájos volt, egy-két évvel harminc előtt járhatott, de ragyogó türkizkék szemében az intelligencia és a bölcsesség jóval túlmutatott a korán. - Helló - mondta Nóra. - Miss Sutherlin - mondta a lány, és ahogy a szavak elröppentek ajkáról, Nóra pontosan tudta, hogy ki az. - Elnézést kérek, hogy zavarom. Én... - Istenem - lihegte Nóra. - Maga Grace Easton. - Én vagyok - válaszolt a nő. - Honnan... - Walesi, gyönyörű, szeplős. Ezen a környéken nem sűrűn fordul elő ez a kombináció. - Nóra rámosolygott, és azt érezte, hogy ez a találkozás valahogy eleve elrendelt volt. - Kérem, fáradjon be.
HARMINCHARMADIK FEJEZET
N
óra kiöntötte a kávéját a lefolyóba, és teát öntött magának helyette. Megtöltött még egy
csészét, és a konyhaasztalra tette, Grace elé. - Tejet? - ajánlotta. - Köszönöm, nem kérek. Zachary mindig is eretneknek nevezett azért, mert nem tejjel iszom a teát. - Nem túlságosan angol öntől - csipkelődött Nóra - De hiszen maga walesi. - Az apám, az anyám pedig ír. - Azt látom. - Nóra irigyelte Grace vörös haját és gyönyörű szeplőit. - Tud ír akcentussal beszélni? - Egy kicsit. De Walesben nőttem fel. Zachary jobban tudja utánozni az ír akcentust. - Igazán? - kérdezte Nóra. - A kis szemét. Soha nem mondta, hogy tud utánozni akcentusokat. Grace mosolygott, és belekortyolt a teájába. - Zachary több területen is tehetséges - mondta Grace. - Maga nagyon kedves hozzám. Tudom, hogy biztos holdkórosnak gondol, hogy csak így megjelentem a házában. Holnap reggel elutazom, és sehol nem találom Zach-et. Felhívtam Mr. Bonner-t. Ő megadta az ön címét. Azt mondta, hogy maga és Zachary néha hétvégén is együtt dolgoznak. - Így volt. De a könyvet már befejeztük, hála Istennek. Grace bólintott, és még egyszer bátortalanul belekortyolt a teájába. Nóra fogta a saját italát, és észrevette, hogy egy zúzódás kezd belilulni a csuklóján. - Szóval a munkája miatt jár ilyen gyakran ide? - kérdezte Grace, és meglepően nyílt, komoly tekintetet vetett Nórára. - Barátok vagyunk. Jó barátok. Grace lepillantott, és hirtelen a teáját kezdte el vizslatni. Idegesnek tűnt, mint egy madár, ujjai teáscsészéje peremén matattak. - Előbb el akartam jönni. Megpróbáltam tegnap reggel, de a gépemet visszatartották. - Miért jött ide? - kérdezte Nóra és Grace a szemébe nézett. - Zachary holnap elutazik Kaliforniába. Alig bírtam ki, amíg New Yorkban volt. Kalifornia a világ másik vége. Az ő reggelei az én éjszakáim lennének. - Grace nagy levegőt vett, és lassan kifújta. Nóra hallgatott, hagyta beszélni Grace-t. - Hetekkel ezelőtt ide kellett volna jönnöm. Felhívtam... Azt mondtam neki, hogy áramszünet van, és nem találom az elemlámpát. Ott álltam a fényesen kivilágított házban, és hazudtam neki, csak hogy halljam a hangját. - Ilyesmit én szoktam csinálni. - Könnyű volt belátni, miért szereti Zách annyira ezt a nőt. Volt benne valami költői szépség, valami olyan gyengédség, amely meghazudtolta tagadhatatlan erejét. - Volt valami a hangában, amikor beszéltünk, valami, ami megijesztett. Sokkal távolibbnak tűnt tőlem, mint egy óceánnyi távolság. Hol rábeszéltem magam, hogy idejöjjek, hol lebeszéltem magam róla. Most azon gondolkodom, hogy lehet, hogy elkéstem. Ne, ne válaszoljon! Ne haragudjon. - Bármilyen kérdésére válaszolok, Grace. - Nem lenne szabad kérdeznem. Azon az első éjszakán Iannel minden jogom megszűnt kérdezni. Úgy mondom ezt az első éjszakát, mintha több tucat követte volna, holott összesen három megalázó eset volt. Egy hétbe telt rájönnöm, mekkora hibát követtem el. De olyan fiatal voltam, amikor Zacharyval összeházasodtunk, és olyan borzalmas körülmények között történt... - Tudom. Zách elmesélte. Nagyon sajnálom. Grace remegve, de határozott mosollyal fordult Nóra felé. - Ön biztosan nagyon fontos neki, ha mesélt kettőnkről. Még a legjobb barátainak sem beszélt erről soha. Nóra vállat vont. - Kivertem belőle. - Azt hiszem, mindig is zavarban volt emiatt, miattam. - Nem, higgye el, nem volt. Szerintem csak saját maga miatt szégyenkezett. Maga fiatal volt, ő
pedig a tanára... - A tanárom, igen. - Grace felnevetett. - Minden lány, akit ismertem, félig-meddig szerelmes volt Zacharyba. Úgy beszélt velünk, mintha egyenrangúak lettünk volna. - Elmosolyodott az emléken. Minden nap a legtiszteletreméltóbb, tudósi nyakkendő volt rajta. Nóra felidézte magában a tegnap éjszaka képét - Zach-et a fekete nyakkendővel a szemén. - Zách meglehetősen vonzó látvány nyakkendőben - helyeselt Nóra. - Minden nap öltönyben és nyakkendőben jelent meg - vigyorgott Grace. - Olyan iszonyatosan rendes és jóképű volt, rótta a folyosókat a vén professzorok társaságában, Shakespeare-t és Marlowe-t idézett fejből... Majdnem elájultunk mindannyian, ahogy elhaladt mellettünk: a zakóját a vállára vetette, és azt a megfontolt aktatáskát vitte a kezében. Mi, lányok azért elképzeltük, hogy miket műveltünk volna a nyakkendőjével. - Maga a szívemből szól. - Az első éjszaka Zach-kel... - Grace hanga elcsuklott. - Azt gondoltam, öngyilkos merényletet követek el. Azért mentem el hozzá, hogy megmondjam, szerelmes vagyok belé. Biztos voltam benne, hogy kidob. Ehelyett szeretkezett velem. Tudom, hogy le kellett volna állítanom, figyelmeztetnem kellett volna, hogy nem szedek gyógyszert, de nem tudtam. Abban a pillanatban, hogy megcsókolt, azt éreztem, enyém a világ. És mindazok után, ami történt, ugyanezt éreztem. De nem könnyű feleségnek lenni, ha egy hang a fejedben azt szirénázza, hogy csak bűntudatból vettek el. - Volt benne bűntudat, ebben biztos vagyok. De szerelem is volt, mindennél több szerelem. Grace egy pillanatig némán ült, és úgy tűnt, összeszedi gondolatait. - Tudom, hogy talán nem hiszi el nekem, de mindvégig szerettem Zacharyt. Még a legrosszabb napokon is. Még azokon a rémes estéken is latinéi... Akkor hiányzott a legjobban. - Elhiszem magának. - Nóra próbált bátorító mosolyt villantani rá. - Öt évvel ezelőtt elhagytam azt a férfit, aki tizenhárom éven át volt a világegyetemem középpontja. Higgye el, tudom, miről beszél. - Tizenhárom év. - Grace láthatóan megdöbbent. - Hogy élte túl? - Nem voltam benne biztos, hogy túlélem. Néha nem is vagyok benne biztos, hogy túléltem. Grace megértően bólintott. - Mióta Zachary elment, árnyékként bolyongok. Végigmegyek az üres házon, megpillantom magam az ablakok üvegében, és meglepődöm, hogy még mindig ott vagyok. - Hanga suttogássá halkult. Szemében könnyek ragyogtak. - Néha megijedek saját magamtól. Nóra belekortyolt a teájába, és rájött, hogy csak nagy nehezen tudja lenyelni. - Néha én is megijedek magamtól. - Azt hiszem, örülnöm kellene, hogy Zacharyval eddig is kitartott a házasságunk. Soha nem hittem el, hogy szeret. El akartam hinni. És ő mindent megtett, amit tudott, hogy kimutassa, hogy mit érez. De még hét év, nyolc év után is kételkedtem benne. Úgy távolodtam el tőle, hogy abban reménykedtem. .. - Hogy maga után megy. - És úgy engedtem el... - Hogy abban reménykedett, hogy visszajön. - De nem jött vissza - fejezte be Grace. - Sajnálom - mondta Nóra. Nem igazán tudta, mit mondjon. - Azt hiszem... Nem tudom, mit gondoltam akkoriban... Azt hiszem, úgy éreztem, hogy először véget kell vetnünk valaminek, mielőtt másvalami elkezdődhet. Ez persze ostobaság. Szerelmesregény-fantázia, most már tudom. Nem sértésnek szántam. - Nem veszem annak. Én erotikus regényeket írok, nem szerelmes regényeket. - Nóra vigyorgott, de a mosoly lelohadt az arcáról. - Kérdezze meg, Grace. Tudom, hogy meg kell kérdeznie. - Felhívtam a lakásán. Nem vette fel. Ma reggel odamentem, és kopogtam. Senki nem jött ajtót nyitni. Magával volt? Nóra érezte, hogy Grace ösztönösen meg akarja mutatni a karmait. De valamilyen oknál fogva nem volt benne semmilyen ellenségesség, amit általában riválisai ellen érzett. - Nem hazudok magának, Grace: velem volt. - Előrehajolt, és őszintén Grace szemébe nézett. - De
magamnak sem hazudok. Azt gondolom, hogy magával is volt. Grace lassan felállt, és odasétált a konyhaablakhoz. - Amikor felhívtam... - kezdte Grace, majd nagy levegőt vett. Meleg lehelete bepárásította a konyhaablak hideg üvegét. - Nem nevezett Gracie-nek, ahogy mindig is. - Gracie - ismételte Nóra. - Ez kedves. Maga elkezdhetné George-nak hívni. - György király miatt? Nóra felnevetett. - George Burns és Nancy Allén miatt. Legendás házasságuk volt. Talán bejön. - Valahányszor így nevez, mindig jobban és jobban bele szeretek. Egy éve és egy napja voltunk házasok, és csak úgy jött... „Gracie, gyere, olvasd csak el”. Először éreztem azt, hogy igazán a felesége vagyok. És olyan megkönnyebbülés volt, miután egész életemben hercegnőnek neveztek. - Borzalmas becenév. - Van rosszabb is. Ez egy rémes tréfa. A szüleim nászútja Calais- ben volt, szóval Grace Calais vagyok. Grace hercegnő és Grace Kelly... őrület. - A második keresztneve Calais? - Nórában felsejlett egy emlék, mint amikor egy sötét álomból elénk tolul egy arc. Felállt, és odament Grace-hez, aki még mindig az ablaknál állt. - Hogyan választ az ember menekülőszót? - kérdezte Zách. - Találjon ki egy szót! Választhat bármit - az utca nevét, ahol felnőtt, a kedvenc ételét, élete nagy, régen elvesztett szerelmének második keresztnevét... - Hazudtam magának, Grace - mondta Nóra végül, és megvárta, amíg Grace a szemébe néz. Nóra kezét Grace karjára tette. Grace rátette a kezét Nóráéra. - Egyáltalán nem velem volt az éjjel. Jóval azután, hogy Grace elment, Nóra addig ült a konyhaasztalnál és bámult a semmibe, amíg könnybe lábadt a szeme. Wesley és Zách... Valahogy pillanatok alatt elvesztette mindkettejüket. Zách elfordul majd tőle, és Wesleyt ő fordította el. Rájött valamire, olyan elkerülhetetlen bizonyossággal, mint ahogy nappal következik az éjszaka után. Felállt a székéből, és visszatért a hálószobájába. Kinyitotta a szekrényajtót, és hátralökte a fogasokon lógó ruhákat. A hátsó falon egy szögre akasztva sötétvörös rózsafüzér lógott, a kereszt mögött kis kulcs rejtőzött. Nóra fogta a kulcsot, és térdre hullott. A szekrény legtávolabbi sarkából előhúzott egy kis, Bibliaméretű fadobozt. Reszkető kezekkel kinyitotta, és a vérvörös bársonybélésből kivette a fehér bőrnyakörvet, amely valaha Sorenhez láncolta. A nyakörvet, amelyet öt éve nem viselt már. Felállt, a kulcsot a zárban hagyta, a dobozt pedig a padlón. Nem hagyott cetlit Wesleynek, és minden lámpát égve hagyott. Felvette a kabátját, megtalálta a kocsija kulcsát. Nem vitt magával mást, csak a nyakörvet. Elindult. Nyaktörő sebességgel hajtott le a kocsifeljáróról, és egyszer sem jutott eszébe visszanézni.
HARMINCNEGYEDIK FEJEZET
Z
ách már hallott olyasmiről, hogy nyitott szemmel is lehet aludni, de arról még nem, hogy így
álmodni is lehet. De miután két órán át várakozott, és bámulta a szálloda bejáratát, tudta, hogy az elméje biztosan alszik. És amikor Grace besétált, meglátta őt, és úgy mosolyodott el, mintha a két év hideg és csendes pokla eltűnt volna a levegőben - akkor Zách tudta, hogy csak álmodik. Felállt, és kezét a zsebébe dugta, attól félve, hogy ha nem teszi, magához rántja a nőt. - Helló - köszöntötte - nem igazán tudta, mit mondjon. - Helló - Ő volt, az ő hangja, az ő Grace-e! - Már vártalak! - Látom. Próbáltalak hívni. Többször is. Amikor nem értelek el, felhívtam Mr. Bonner-t. Azt mondtam, hogy vészhelyzet van. Megadta... - Norához küldött, ugye? - Kérlek, ne légy dühös rá! - Nem vagyok. Találkoztál Nórával? Grace bólintott, és megkockáztatott egy mosolyt. - Teáztam vele. Beszélgettünk. Zách félt megkérdezni, de nem megkérdezni még jobban félt. - Mit mondott? - Azt, hogy nevezzelek George-nak. - Gondoltam, hogy ezt mondja. Gracie, én... - Ami Nórát illeti - vágott a szavába Grace. - Azt hiszem, ő az egyetlen nő a világon, akit hajlandó vagyok megbocsátani neked. - Mondd ki - mondta Zách -, és ő lesz az egyetlen nő, akiért meg kell bocsánatod. Grace elmosolyodott, de a mosoly kettétört, ahogy belevetette magát Zách karjaiba. A férfi magához szorította, és ajkát a hajához nyomta. Grace nem szólt semmit, és ez jó volt így. Vékony kis testének súlya az övén, a feje a mellkasán... Zách nagyobb biztonságban érezte magát így, mintha bármit is mondott volna. - Te is bocsáss meg nekem - mondta Grace. - Kérlek! - Ne, Gracie! - Zách nagyot nyelt. - Nincs mit megbocsátani. Árulj el nekem valamit! - Bármit. Zách hátralépett, és megfogta Grace vállát. Kutatta az arcát, még mindig nem akarta elhinni, hogy itt van. - Elveszítettelek, vagy soha nem is voltál az enyém? Grace megrázta a fejét. - Soha nem veszítettél el, Zách. És mindig, mindig is a tiéd voltam. Zách szíve akkorát ugrott, hogy azt hitte, kiszakad a mellkasából. - Hazudtam neked - mondta Grace, és felnézett. Zách keze jéghideg lett. - Miről? - Aznap, amikor áramszünet volt... Nem is volt sötétség. - Nem volt? - kérdezte Zách szinte nevetve. - Nem - mondta Grace, és fejét ismét Zách mellkasára hajtotta. - Soha nem is volt sötétség. A Szent Szív szentélye üres volt, de még mindig mámorító hangulatot árasztott a száznál is több embertől, akik nagyjából egy órája mentek el. Nóra szembenézett az oltárral, és magába szívta az ismerős, füstös illatot. Eszébe jutott a Jelenések könyve, és hogy abban az egyház imái miként emelkednek fel Istenhez a füstölő illatán keresztül. Elmondta saját, néma imáját, majd füstként engedte el az ég felé. - Attól tartok, hogy kihagytad a vasárnap reggeli misét - szólalt meg egy olyannyira ismerős hang,
amely akár a sajátja is lehetett volna. Nóra megfordult, és ott találta Sorent, amint egy ónkancsóból a szentelt vizes medencét tölti fel a szentély bejárata előtt. - De ma délután öt órakor virrasztó misét tartunk, ha szeretnél visszajönni. - Sorén, te mindenütt ott vagy. - Nóra odament hozzá. A férfi félretette az üres kancsót. - Inkább mindenütt jelen levő - válaszolta a férfi. - Hát persze. Nóra nem próbált meg mosolyt erőltetni magára a férfi kedvéért. Sorén ismerte, tudta, hogy átlátna rajta. Várt, és hagyta, hogy Sorén hadd tanulmányozza az arcát. Okos szemének pillantása olyan bizalmas volt, mint egy érintés. - Fáradtnak tűnsz, kicsikém. - Fáradt is vagyok. - Mesélj! - Roppantul tehetségesen tudok elrontani dolgokat. Néha még engem is lenyűgöz. - Az önsajnálat nem áll jól neked - feddte meg Sorén ugyanolyan hangon, ahogyan a folyosókon a rendetlen gyerekekhez is szólt. - És bár tehetséged van a káosz alkotásához, soha nem gondoltam azt, hogy szándékosan pusztító lennél. Miről van szó? Nóra bágyadtan rámosolygott. - Befejeztem a könyvet. - Ebben nem kételkedtem. - Zách még a szerződést is aláírta. Aztán ünnepeltünk. - Ebben sem kételkedtem - mondta Sorén száraz mosollyal. - Akkor mi ez a szomorúság a szemedben? - Ma megismerkedtem Zách feleségével. - A, az egykori és leendő Mrs. Easton. Mi a véleményed róla? - Szerintem Zách visszamegy hozzá. Sorén bólintott. - Ez elkerülhetetlen volt. Nóra nagyot nyelt. - És a tegnap éjjel semmit nem jelentett. - Biztos vagyok benne, hogy a közös éjszakátok nagyon sokat jelentett Zacharynak. Többet, mint valaha is megtudod. Az a szél, amely lefúj minket utunkról, megfordíthat, és haza vezérel hét minket. - A felesége számára az otthona. Láttam a szemében. Az a nő tökéletes, Sorén. - Tökéletes Zach-nek, talán. Nekem, Eleanor, te vagy az, aki makulátlan. Nóra szíve vadul dörömbölt a mellkasában. Sorén szerelme mindig is porig alázta. - A lehető legkevésbé vagyok makulátlan. - Ember vagy. És ez szépséged jobbik fele. De mindig is tudtad, hogy a szerkesztőd mindennél jobban vágyik a felesége után. Ez nem lehet meglepetés számodra. És még? Nóra félt, hogy Sorén felteszi ezt a kérdést. De tizennyolc éven át ő volt a gyóntató atyja. Most mindennél jobban szüksége volt a feloldozására. - Múlt vasárnap... Wesley és én majdnem szeretkeztünk. - Sok dolgod volt, mi? Mi az, hogy csak majdnem? - Először ő hagyta abba, aztán pedig én. Sorén... - mondta Nóra rekedtes, alig hallható suttogással azt hiszem, megszegtem a szabályt. Kárt okoztam. - Kicsikém. - Sorén a kezébe fogta az arcát. - Annyira sajnálom! - El kell engednem, ugye? - Az ő érdekében igen. Attól tartok, hogy sajnos ez is elkerülhetetlen. Nóra bólintott. Nem érezte azt a dühöt, amit szokott, amikor Sorennek elviselhetetlen módon megint igaza volt. Sorén két ujját Nóra halántékára tette. Homlokától az ajkáig követte ujjával arca vonalát. - Mindig is tudtad, hogy Zachary szereti a feleségét. Ugye?
- Igen. - Eszébe jutott Grace szelleme, amely első találkozásuk óta ott kísértett Zách szemében. Tudtam... az agyam egy kis zugában, a szívem mélyén tudtam. - Amivel szerelmes vagy Wesleybe, ugye? - Igen. - És belém? - A férfi hanga olyan lágy és őszinte volt, amilyet Nóra ritkán hallott tőle mostanában. Belém mivel vagy szerelmes? Nóra nem habozott a válaszadás előtt. Lehunyta a szemét és azt suttogta: - Minden mással. Sorén úgy nézett rá, mintha már tudta volna, mintha egy örökkévalóság óta tudná, hogy ez lesz a válasz. Talán így is volt, gondolta Nóra. - Gyere be az irodámba - mondta Sorén. - Megbeszéljük. Nóra elmosolyodott. - Az irodád. Emlékszem, amikor kakaót főztél nekem, és segítettél a matekleckémben az irodád előtti padon. - Mindig tudtam, mikor írod a matekleckédet. A folyosón visszhangzó profanitások litániája ennek kiváló jelzője volt. Mehetünk? Megnézem, mi van a szekrényemben. Kinyújtotta a kezét, és Nóra benyúlt a zsebébe. Nyakörvét a férfi várakozó tenyerére tette. - Nem a kakaó miatt jöttem vissza. - Nóra belenézett a szemébe. Tizennyolc év alatt talán másodszor látta azt, hogy meglepi a férfit. Sorén nem szólt semmit, csupán összezárta ujjait a nyakörv körül. Nóra vagy ezerszer látta ugyanezen ujjakat egy rózsafüzér körül összezárulni. Ugyanazzal a szeretettel, odaadással, komoly elhatározással fogta a nyakörvet: hogy eléri, hogy a menny lehajoljon a füléhez. Sorén szó nélkül sarkon fordult. Nóra követte a szentélyen keresztül, egyik ajtón át a másik után. Az utolsó ajtó egy árnyas, fákkal körülvett ösvényre nyílt, amely a templomból a parókiára vezetett. Hányszor osont át titokban a templomból Sorén lakására? Egymilliószor, gondolta. Az egymillió még mindig nem volt elég. Sorén parókiája, amelyet európai szilfák és tölgyfák vettek körbe, kecsesen és csendesen álldogált a fák által létrehozott szentélyben. Kis, kétemeletes, gótikus kunyhó volt, egyszerre nyújtott szépséget és magányt - ezt a két tulajdonságot Nóra roppant értékesnek tartotta. Nóra megadó hallgatással várta, ahogy Sorén megrakta a nappaliban a tüzet. Körülpillantott, és meglátta hosszú kapcsolatuk titkos jeleit: a Bösendorfer-zongorát, amelyet titokban ajándékba adott a negyvenhatodik születésnapjára tavaly december 21-én; a bojtos, horgolt könyvjelzőt, amelyet tizenhatodik születésnapján a nyári bibliatáborban készített neki, és amely most egy John Donneverseskötetből kandikált ki; egy lakatot, amely az egyik könyvespolc alatt levő szekrényen volt. Csak ő tudta, mit rejt az a lakat. És a kandallópárkányon tíz apró karcolás volt, melyet kétségbeesett körmei hagytak egy olyan éjszakán, amikor Sorén nem ismert könyörületet. Nóra tudta, hogy ma este talán újabb tíz kerül melléjük. Sorén odalépett hozzá, és az arcába bámult. Nóra tisztelettudóan lesütötte a szemét. Ez volt a legelső megadó cselekedet, amit a férfi megtanított neki. - Miért jöttél ide? - kérdezte Sorén. - Hogy megadjam magam önnek, uram. - Megint az enyém óhajtasz lenni? - Igen. - Teljesen? - Teljesen, uram - mondta Nóra. - Feltétel és kitétel nélkül. - A szavak olyan könnyen jöttek, hogy tudta, hogy igaznak kell lenniük. Visszajönni olyan könnyű volt, mint zuhanni, olyan egyszerű volt, mint a halál. - Tegnap éjjel nem voltál az enyém, ugye? - akarta tudni Sorén és Nóra elpirult. - Nem, uram - suttogta. - A szerkesztőddel voltál tegnap éjjel. Ugye? - Igen. És azt tetted, amit mondtam neked? Elérted, hogy fájdalmat okozzon?
- Igen, uram. Nóra a szeme sarkából látta, hogy Sorén színtiszta szkepticizmussal felvonja a szemöldökét. - Mutasd meg. Nóra kinyújtotta a kezét, és megmutatta a csuklóit, a lila foltokat a bőrén. - Lefogott - mondta Sorén. - A karod a fejed fölött volt. - Igen - mondta Nóra, aki csodálta, hogy Sorén ilyen egyszerűen olvas a nyomok elhelyezkedéséből. - És még? Nóra kigombolta a blúzát, és hagyta a földre esni. Kicipzárazta a szoknyáját, és kilépett belőle. Szégyen vagy félelem nélkül levetette alsóneműjét is. Meztelenül állt Sorén előtt, és várt. Sorén végigmustrálta a testét. Mögé lépett, és felemelte a haját a válláról. - Látom, megharapta a válladat. Többször is. Hátulról hatolt beléd. - Igen, uram. - Anál? - Egyszer. Sorén megint odaállt elé. Kezét Nóra térdei közé csúsztatta. Felemelte a lábát, és egy kutyaszépségverseny zsűritagjának vizslató tekintetével szemlélte meg Nóra belső combját. - Ujjnyomok - mondta, majd elengedte a lábát. - És térdnyomok. Küzdöttél ellene. - Megdolgoztattam. - Igazán? - Igen, uram. - Ellenem is küzdesz ma éjjel? - Nem, uram. Sem most, sem máskor. Sorén nem szólt semmit, ahogy tovább tanulmányozta meztelen testét. - Pár harapásnyom, pár zúzódás... Attól tartok, hogy a fájdalom művészetében a te Zacharyd meglehetősen amatőr. Nem igaz? Nem olyan, mint mi. A sunyi pofon olyan gyorsasággal landolt Nóra arcán, hogy inkább a döbbenettől, mint a fájdalomtól hőkölt hátra. Beszívta a levegőt, és vér ízét érezte a torkában. Nagyot nyelt, és belenézett Sorén szemébe. - Nem, nem olyan, mint mi... Uram. Sorén elmosolyodott, és csettintett. Nóra pillanatnyi habozás nélkül térdre esett. Sorén rácsatolta a nyakörvet a nyakára, és bekapcsolta a torka körül. Nóra a szorításában levegőt vett: hagyta, hogy a nyakörv kézként szoruljon a torka köré. Hallotta, ahogy átszeli valami a levegőt, és felkészült az ütésre. Milyen könnyen bocsátasz te meg, Eleanor. Milyen szabadon oldozol fel másokat a bűneik alól. Mondd, kicsikém, ha eljön az idő, te hogyan oldozod fel magad a saját bűneid alól? Ahogy a korbács első ütése érte, Nóra érezte, hogy tűzcsóva süti végig a hátát. Felsikoltott a fájdalomtól, amely olyan vadul jött, hogy szinte fulladozni kezdett tőle. Így, Sorén - merte megválaszolni pusztán az elméjében. Hát így. Zách ásított, és bebotorkált a lakásába. Egész éjszaka Grace-szel beszélgetett a szállodában. Még soha életében nem volt ilyen hálás egy álmatlan éjszakáért. A falon levő órára pillantott - délelőtt 10 óra 38 perc. Rámosolygott az órára. Lekéste a Los Angeles-i járatot. Már felhívta J. P.-t, és megmondta neki, hogy egy kis időre van szüksége, amíg eldönti, mihez kezdjen. Hála az égnek, J. P. a legkevésbé sem tűnt meglepettnek. Zách elment Grace-szel a JFK-re, és ki ki sérte. Grace megcsókolta búcsúzóul - ezt nem tette meg, amikor majdnem nyolc hónappal ezelőtt Zách utazott el. Zách a csóktól boldogan hazavitorlázott, és összegömbölyödött a kanapén. Először alszik, aztán egy-két óra múlva felhívja Nórát. Nem tudta, mit mondjon. De tudta, hogy Nora megérti. Mielőtt lehunyhatta volna a szemét, megszólalt a telefon. Zách felkapta, nagy igyekezetében majdnem elejtette. - Igen? Halló? - Zách, én vagyok. Wes.
- Wesley, baj van? - kérdezte Zách. Teljesen magához tért a fiú hangjában rezgő, totális pániktól. - A kórházban vagyok. Be kellett hoznom Nórát. - Istenem, mi történt? Zách hallotta, hogy Wesley úgy felköhög, mintha a torkán akadt volna valamit. De csak egyetlen szó kellett, ami mindent megmagyarázott. - Sorén. A kórházba vezető út majdnem olyan kínszenvedés volt, mint a Grace szállodájába vezető előző nap. Zách megtalálta a sürgősségi osztályt, ahová Wesley szerint Nórát vitték. A fiú ott állt a hatalmas, fertőtlenített terem közepén, készen arra, hogy bármilyen orvossal vagy ápolónővel megküzdjön, aki arra meri kérni, hogy távozzon. Nem volt teljesen biztos benne, hol van Nora, melyik függöny mögé nézzen be. Hallgatózott, azt remélte, hogy meghallja a hangját vagy a sírását, bármit, ami elvezet hozzá. Ehelyett meghallotta a nevetését. Zách követte Nóra elhaló hangját, és meghallotta egy férfi mély hangjának duruzsolását. Egy pillanat múlva megjelent egy sötét öltönyös alak. Zách fénylő fém csillogását pillantotta meg az övén. Gyors levegővétel után félrerántotta a függönyt. - Szent Isten, Nóra - mondta, ahogy meglátta az előtte fekvő, foltokkal tarkított, bepólyált lányt. - Helló, Zách. Te meg mi a fenét keresel itt? - Wesley hisztérikus állapotban hívott fel. Most már értem, miért. - Wesley túlreagálta. Úgy rángatott el ide, hogy közben rugdostam és sikoltoztam. Azt hitte, eltört a bordám, de csak megrepedt. Hidd el, nincs olyan nagy baj. - Megigazította maga mögött a párnát. Nincs olyan nagy baj? Nóra arca bíbor-lila volt, alsó ajka felrepedt és megduzzadt. Zách vörös hurkákat látott mindkét csuklóján, sőt, a nyaka körül is. - Megrepedt borda? Ugye most tréfálsz? - Az az én hibám volt. Rosszkor rezzentem össze. Kicsit kijöttem a gyakorlatból. Majd idővel elmúlik. Nem nagy ügy. - Nem nagy ügy? Az a pasas az előbb egy rendőr volt, nem igaz? Nóra régi, arrogáns mosolyát villantotta rá, azt a mosolyt, melyet az ajka fölötti véres repedés sem tudott elcsúfítani. - Cooper nyomozó barátom a rendőrségnél A közösségnek dolgozik, tesz róla, hogy ne kerüljünk bajba. - Őrült egy nő vagy te, Nóra. Miért csináltad? Nóra hidegen, üresen felnevetett. Fintorgott, mert a mozdulat fájt neki. - Emlékszel arra a napra a konyhámban? - mondta, és egy pillanatra megállt, hogy levegőt vegyen. Az első napra, amikor elkezdtünk dolgozni a könyvemen. Megkérdezted, hogy mi Wes története. - Igen, emlékszem. Miért? - Azt mondtam, hogy kórházba juttatom az első ribancot, aki ráteszi a kezét. Erre kiderült, hogy én vagyok az. Hé, rólam ne mondják azt, hogy nem tartom be az ígéretemet. - Nóra... Egyszer a sírba viszel - mondta Zách. Nevetni próbált, de rájött, hogy teljességgel lehetetlen. - Mindig ezt mondod. És még mindig életben vagy. Mi a francot keresel itt egyébként? Hol van Grace? - Elvittem a reptérre. - Hagytad, hogy nélküled utazzon el? Megőrültél? - Rohadtul nem mehetek el... - De, rohadtul elmehetsz - vágott vissza Nóra. - Menj! Ne csomagold be a fogkefédet. Ne hívd fel az irodát. Csak ülj fel egy rohadt gépre, és szerezd vissza a feleségedet. De most az egyszer mindörökre. Zách a padlót bámulta. Szeme követte a fekete-fehér mintát, hagyta, hogy összeolvadjon, és szürkét adjon ki. - Menj, Zách. Fogalmad sincs róla, mennyire szeretnélek itt tartani. Az önzetlenség nem erősségem. Menj, mielőtt meggondolom magam! - És mi lesz Wesleyvel?
- Vele minden rendben lesz. Velünk minden rendben lesz. És befejeztük a könyvet. A te munkád elvégeztetett. Zách belenézett a szemébe. - Biztosan gyűlölsz. - Megértelek. Hidd el. Zách úgy érezte, hogy egy borzalmas csomó van a mellkasában. - Ha te nem vagy, nem tudtam volna visszamenni hozzá, nem tudtam volna, hogyan kell. Biztos vagyok benne, hogy ennek baromira semmi értelme nincs. - Ó, tökéletesen van értelme. - Nóra nevetett. - Én tanítottalak meg arra, hogyan hagyj el engem. - Nagyon sajnálom. - Én nem. Sorén mondta, hogy még mindig szereted Grace-t. Rá kellett volna hallgatnom. - Soren-re... Miért? - Zách a fejét rázta. - Miért? - Nóra visszadőlt a párnára, és rövid időre lehunyta a szemét. - Miért? Sorén azóta szeretett, hogy megismerkedtünk. Tizenöt éves korom óta. Szeretett, félelem, bűntudat, szünet és habozás nélkül, életem minden egyes napján. - Kinyitotta a szemét, és a férfira nézett. - Ő az egyetlen férfi, aki soha nem okozott kárt nekem. Zách kereste a szavakat, bármilyen szót, de egyet sem talált. - Nóra, én... - Semmi baj. Tényleg. Menned kell. Az idődet vesztegeted. Azóta be vagy csomagolva, hogy megismerkedtünk. De soha nem Los Angelesbe akartál menni. Ezt mindketten tudjuk. Hanem haza. Zách felállt, és sokkos állapotban lépkedett az ajtó felé. - Zách? Zách megfordult. Nóra nézte őt. - Jelentett valamit neked, ugye? Én? A könyvem? A tegnap este nem csak... Alig egy másodperc volt az ajtótól Nóra ágyáig jutni. Zách kezébe vette Nóra arcát, és óvatosan, vigyázva a sérüléseire, egy olyan férfi szenvedélyével csókolta meg, aki tudta, hogy a következő nő, akit megcsókol, az egyetlen lesz, akivel életében még csókot vált. - Igen - mondta lihegve. - Jelentett valamit. Nóra bólintott. - Még mindig a szerkesztőm vagy, ugye? - Mindig is az leszek. - Van egy ötletem egy új könyvhöz. De szükségem lesz a segítségedre. Zách megérintette Nóra épen maradt orcáját. - Csak ne feledd: mutasd, ne mondd. - Rákacsintott. Nóra megint felnevetett - azzal a csúfondáros, gonosz, tökéletes nevetésével. - Mennyit fizetnek neked ezért? A kórházból hazavezető kocsiút végeláthatatlannak tűnt. Wesley nem szólt semmit, és Nóra félt megtörni a csendet. Kiszállt a kocsiból, és hirtelen elszédült, úgy, ahogy akkor, amikor a nővér adta fájdalomcsillapító hatni kezdett, és túl hirtelen állt fel. Azt gondolta, mindjárt összeesik, de Wesley a karjaiba kapta, és bevitte a házba. - Nem kellett volna kijönnöd a kórházból. - Wesley letette a pamlagra. - Egyszer már eljöttem a sürgősségiről. Muszáj eljönni, különben elkezdenek pszichiátriai értékelést meg ilyen szarságokat csinálni, amikre semmi szükségem. - Biztos, hogy semmi szükséged rájuk? - Azt hiszem, a lelked mélyén azt gondolod, őrült vagyok - mondta Nóra. Wesley leült a pamlag melletti székre. Hátradőlt, és kezével eltakarta az arcát. - Szeretném azt gondolni, hogy nem voltál eszednél, amikor ezt művelted velem. Nóra hátradőlt a párnákra. Minden lélegzetvétel fájt, de nem a bordái közt levő fájdalomtól. - Nem veled tettem - mondta. - Hanem érted. - Ennek nincs értelme, Nóra. - Megígérted, hogy elhagysz, ha visszamegyek Sorenhez. A legjobb az neked, ha elhagysz engem.
- Azt akarod, hogy menjek el? - kérdezte Wesley; hangja halk volt a hitetlenkedéstől. - Nem. Soha. - Nóra gyűlölte a fiú arcán megjelenő megkönnyebbülést. - De meg kell tenned. Többé nem tarthatlak meg. Wesley végigfuttatta ujjait a haján. Arca piros volt, szemében el nem sírt könnyek égtek. - Akkor hadd tartsalak meg én téged. - Nem, édesem, nem lehet. Én... - Szeretsz? - Wesley, akkor van reggel, ha te felébredsz. És akkor van éjszaka, ha az ágyadban alszol, az én házamban. És folytathatnám, de a remény borzalmas dolog, és én túlságosan szeretlek téged ahhoz, hogy reményt adjak neked. Kérlek, tegyél meg nekem valamit. - Bármit - mondta Wesley. - Mindent. - Kérlek - könyörgött Nóra. - Váltsd be az ígéreted. Wesley szólásra nyitotta a száját, tiltakozni akart, de elfordította a fejét, amikor kint egy kocsi diszkréten tülkölt. - Értem jöttek - mondta Nóra, és felállt. - Komolyan visszamész hozzá? Nóra szembenézett Wesleyvel. Nem akart mást, csak a karjaiba venni, és addig ölelni, amíg el nem múlik minden fájdalom. De erre már nem volt idő. A fiú fájdalma és az övé többé nem találkozhat. - Wes, azt hiszem, soha nem is hagytam el. Nóra fogta a táskáját, és belekotort. Kihúzta a tárcáját, és írt egy csekket Wesley nevére. - Tessék. - Átadta a csekket. - Támogatás. Fedezi a tandíjadat és minden mást, amire még ebben a szemeszterben szükséged lehet. Wesley fogta a csekket, és módszeresen apró darabokra tépte. - Soha nem volt szükségem a pénzedre, soha nem kellett. Mindig is csak te kellettél. Nóra, kérlek... Nóra visszanézett Wesleyre, és azt kívánta, bár ne tette volna. Tudta, hogy most látja utoljára, talán örökre. Azt akarta, hogy utolsó emléke boldog legyen róla... Az a nap, amikor körbetáncolták a nappalit, amikor az ötödik könyve felkerült a sikerlistára... Az éjszaka, amikor hajnali háromig fennmaradtak, hogy lássák a meteoresőt... Az a szombat tavaly nyáron, amikor Wesley először vitte el lovagolni... A múlt vasárnap, amikor a fiú odaadta volna neki a szüzességét, és Nóra semmit nem akart a világon jobban, mint elfogadni. De tudta, hogy soha nem felejti el az arcát, a kétség- beesést, a megtört tekintetet. - Ne menj el - könyörgött a fiú. - Szeretlek. Mindig is... Nóra leállította szavait azzal, hogy kezét a fiú szíve fölé helyezte. Wesley rátette sokkal nagyobb kezét az övére. Nóra felületesen beszívta a levegőt. - Tévedtem, Wes. Az óraláncot és a fésűt illetően... Te vagy az egyetlen érték, ami az enyém. - Nóra... - Ne felejtsd el ellenőrizni magad! És csak óvatosan a szénhidráttal, jó? És írd mega leckédet és... Nora lehunyta a szemét, és könnyek folytak végig az arcán. Mélyen beszívta a levegőt, és belenézett a fiú szemébe. - Így lesz - ígérte meg a fiú fakó hangon. Szeme tágra nyílt a döbbenettől. Nora elszakította magát tőle, és nem vitt magával mást, csak a táskáját. Egy szürke Rolls-Royce várta kint az utcán. - Bonjour, maitresse - mondta King a hátsó ülésről. - Nem, ez nem bon jour, monsieur. - Nora a férfinak dőlt, fejét a térdére fektette. - Tudom, Elle. - Kingsley rátette kezét Nora kipirult homlokára. Nora megrezzent a férfi hangjában rezgő szánalomtól, szánó érintésétől. - Hová? Azt mondta, pár napra el kell bújnia. Az én házamban? A Körben? - Vigyen bárhová - mondta Nora. - Bárhová? - kérdezte King. Nora lehunyta a szemét, ahogy a fájdalomcsillapítók végre csellel legyőzték a vágyát, hogy ébren maradjon. Az álom eljött érte, és ő hagyta, hogy magával vigye - nem belezuhant, hanem belerepült. -King... Csak vigyen haza.
HARMINCÖTÖDIK FEJEZET
O
lyan nem létezik, hogy londoni köd - soha nem is létezett.
Zách magában nevetgélt, ahogy eszébe jutott a Royal House-os beceneve. Azt gondolta, hogy ő maga az egyetlen Londoni Köd, akit bárki is lát. De ma este igazi, londoni köd volt - tiszta, éles, amelyet a délkeleti tengerekről fújtak idáig, és amely szürke karját a soha nem alvó város és Zách köré fonta, ahogy ott állt a ház előtt, amelyen ő és Grace osztoztak házasságuk idején. Majdnem nyolc hónap telt el úgy, hogy nem lépte át saját otthona küszöbét. Egy utcai lámpa árnyékában állt, és elképzelte Grace-t odabent. Valószínűleg olvas, álla a térdén, és abban az ütöttkopott karosszékben ül, amelyen játékosan mindig összevesztek. Zách kezét a zsebébe csúsztatta, és ujjai selymet érintettek. Kihúzta a fekete nyakkendőt, amivel Nóra bekötötte a szemét. Rábámult. Hogyan került a zsebébe? Nóránál sosem lehet tudni. Valószínűleg varázslattal. Zách arra gondolt, hogy beledobja a legközelebbi kukába, de aztán máshogy döntött. Talán... Esetleg... Soha nem lehet tudni... Zách visszagyűrte a nyakkendőt a zsebébe, és felment a bejárati ajtóig vezető három lépcsőn. Felemelte a kezét, hogy kopogjon, de az ajtó kitárult, mielőtt érinthette volna a fát. Ott állt Grace, Zách egyik pólója volt rajta, nagyon sok minden más nem. Egyetlen más nő nem lett volna ilyen gyönyörű, ahogy a küszöbön állt. - Szia, Gracie. Grace rávigyorgott. - Helló, George. Nóra felébredt, és sem azt nem tudta, hány óra van, sem azt, hogy hol van. Csak azt tudta, hogy nagyon sokáig aludt, és akárhol is van, nem fél. - Hol vagyok? - kérdezte, próbált tájékozódni. Csak azt tudta, hogy nem a saját ágyában feküdt, nem a saját sötétsége vette körül. De a sötétség ismerős volt. Emlékezett rá, és tudta, hogy az is emlékezik őrá. Beszívta a keményfa illatát, amely olyan tiszta és vigasztaló volt, élvezte a köré csavarodó puha takarót. Az ágy, amelyben feküdt, korábban már viselte teste terhét. Látta, hogy fehér négyzet tör át a sötétségen, és az ágy megmozdult egy ismerős súly alatt. - Itt vagyok, kicsikém - szólalt meg a hang, melyet arra teremtettek, hogy titkokat szedjen ki az emberi szívből. - Most aludj. Ha itt az ideje, beszélünk. - Igen, uram - mondta Nóra. Most már tudta, hol van. Ismét megadta magát az álomnak. A legismerősebb sötétség... Az ő sötétsége... Otthon volt.
