Balogh Péter István Meglévő kert felújítása
Minden régi és új háztulajdonos szép kertre vágyik, s egyre többen hajlandóak tenni is ennek érdekében. Nem mindenkinek azonos nehézségekkel kell azonban megküzdenie a kerttervezés és –építés hosszú folyamata során. Ha a házhoz hasonlóan az építési telek is új, viszonylag egyszerű az építtető és a kerttervező feladata: „csak” az épülethez és annak elhelyezkedéséhez kell igazodnia az eszményi környezet megálmodásakor. Összetettebb és izgalmasabb azonban a feladat, ha egy régi, beállt növényzetű kertbe kell egy új épületet beilleszteni, vagy egy meglévő – esetleg szépen felújított – családi ház zöld környezetét szeretnénk a megváltozott körülményekhez vagy igényekhez igazítani.
Növények Előfordul, hogy értékes, idős fák, fenyők, bokrok esnek az építkezés áldozatául. Ennek legegyszerűbb oka lehet, hogy a tervezett épület növényekkel borított területen létesül. (Időről–időre feltűnnek ugyan építészeti tervek, amelyekben az épület szervesen magába foglal egy-egy koros, értékes fát, néhány ilyen ház el is készült, ezekben az esetekben jó lenne azonban a növény véleményét is ismerni a beavatkozásról…) Végzetes lehet a fákra nézve az az eset is, ha az építkezés talajmunkái során a növények számára elviselhetetlen mértékben változik meg a terepszint. A fák és cserjék ugyanis lehordást egyáltalán nem, feltöltést pedig csak kis mértékben tudnak elviselni. Gondos tereprendezési tervezéssel, ill. némi odafigyeléssel és többletköltséggel ezek a növények gyakran megmenthetők. Külön problémát jelent az engedélyeztetés. Az Önkormányzat részére az építési engedélyezési tervvel együtt be kell nyújtani egy zöldfelület-számítást, valamint a kivágandó fák listáját is. „Minden meglévő növény érték.” Bár alapjaiban igaz ez a régi mondás, mégis némi finomításra szorul: minden növény különböző értéket képvisel. Ezért is érdemes a legelső lépésben elkészülő növényfelmérési helyszínrajzon a pontos elhelyezkedésen kívül az egyed fajtáját, állapotát, hozzávetőleges korát és méreteit is feljegyezni. Ezek alapján lehet majd a tervezés során eldönteni, hogy kap-e szerepet az új kertben az adott növény, vagy sem. Tekintsük át tehát, hogy a kerttel történő ismerkedés során milyen növénycsoportokkal is találkozhatunk: A kertek legmeghatározóbb elemei a lombos fák, az értékelés ezek esetében kiemelt fontosságú. Pusztán magas életkoruk, vagy nagy méretük nem jelent ugyanis egyértelműen nagy értéket is, a fákat a természetben (és ezáltal a kertépítészetben is) betöltött szerepük szerint három, eltérő jelentőségű kategóriába soroljuk.
Aránylag rövid életűek, de gyorsan nőnek, ezért gyakran ültetik a fűzeket és nyárakat, az előfutár fafajokat. Ezek 30-40 éves korukra már túl vannak életük virágkorán, ágaik szélérzékennyé válnak, könnyen letörhetnek, a kerti kompozícióban nem számíthatunk rájuk igazán hosszú távon. Nem szabad azonban őket sem teljesen mellőzni, a fiatal kert egyik legfontosabb alkotóelemei lehetnek néhány év alatt kialakuló lombtömegükkel. A legnagyobb arányban alkalmazott kerti díszfák a nem annyira gyorsan növő, de szép és hosszú életű kategóriából kerülnek ki. Ilyenek többek közt a juharok, kőrisek, hársak. Ha nem támadja meg őket komoly betegség 80-100 évig is stabil partnereink lehetnek, ezért ha kertünkben ebből a csoportból meglévő fa található, vigyázzunk rá, igyekezzünk megóvni az építkezés okozta traumáktól. Az igazi uralkodó fákból, melyek lassan nőnek, de gyönyörűek, csak a szerencsések találnak egy-egy példányt kertjükben. Egy egészséges, szép tölgy, vagy bükk még évszázadokig őrizheti rég meghalt gazdája szeretetét, gondoskodását. Ezekből egy csenevésznek tűnő fácska is nagy értéket képvisel, gyorsabban növő társai árnyékában erőt gyűjt, türelmesen vár, s mikor a rövidebb életű fa elpusztul, meglepően gyorsan átveszi a helyét a kerti képben. Sokan úgy érzik, hogy egy szép kertben nincs helyük a kettős hasznuk miatt ültetett gyümölcsfáknak, nem akarnak velük „bíbelődni”, pedig egy szép idős cseresznyefa, vagy egy dúsan virágzó őszibarackfa méltó párja lehet bármelyik dísznövényünknek. A ma felkapott építési telkek között gyakoriak az egykor szabályos rendbe ültetett gyümölcsösök. Az elöregedett sorok láttán érthető, hogy sokan rögtön a fejsze vagy fűrész után nyúlnak, pedig ekkor kell a leendő kert kezdeti korszakát meghatározó, arra alkalmas egy-két idős fát még néhány évre megmenteni.
Fenyők, tuják, borókák. Bár Magyarországon csak néhány fajuk honos, mégis hatalmas népszerűségre tettek szert. Hasznosságuk bizonyos esetekben kétségbevonhatatlan, ilyen mennyiségű alkalmazásuk azonban komoly vitákra ad alkalmat, ugyanis hatásukra gyakran háttérbe szorulnak a honos dísznövények, a lombos cserjék, fák. Nagy tömegben alkalmazva elveszítik különleges díszítő erejüket, a tájtól merőben idegen, északi jellegű, színtelen kertet létrehozva. A jól felépített kerti kompozícióban természetesen ott a helyük, ezért érdemes velük közelebbről is megismerkedni: A valódi fenyők az egész Földön elterjedt fák, Közép-Európában is számos fajuk él erdőkben (luc-, erdei- vörösfenyő). Sajnos a kertekben mégsem ezek a legnépszerűbbek; különleges színe és nagy tűrőképessége az Amerikából származó ezüstfenyőt tette a magyar előkertek királyává. A kerti képben kiemelkedő szerepet játszanak, nem véletlen, hogy a kínai kertekben a férfierő szimbólumai. A tuja a magyar nyelvben gyűjtőfogalommá vált, az oszlopos formájú, pikkelylevelű örökzöldek tartoznak ide, legyenek bár borókák, hamisciprusok vagy valóban tuják. Alkalmazásuk hazánkban soha nem látott méreteket öltött, sokan minden kerti feladatot velük óhajtanak megoldani, s így temetői hangulatot alakítanak ki kertjükben (a tuja - más nevén életfa - valaha a sírkertek kedvelt dísznövénye volt.)
Kúszófenyők. A talajtakaró cserjékhez hasonló feladatkörű növénycsapat. A sárgától a kékig terjedő színüket kihasználva, gömb- vagy oszlop formájú társaikkal elegyítve szép örökzöld kompozíciók hozhatók létre. Cserjék vagy bokrok. Hatalmas fajtagazdagságú növénycsoport, mind formai, mind színbeli változatossága alkalmassá teszi kiemelkedő díszítőhatás elérésére, kerti hangulatok meghatározására. E mellett persze más szerepük is van: jól alkalmazhatók határok kijelölésénél, vagy takarásra sövénynek, gyepesítéshez túl meredek rézsűk növényesítésére, fontos pontok (szobor, tó) kiemelésénél. Általuk megvalósítható, hogy a kertnek az év minden szakában más és más része díszítsen, ezáltal az évszakok múlását is jelezve. A cserjéken belül az alábbi alcsoportokat különböztethetjük meg: Szoliter cserjék. A kert leghangsúlyosabb részein érdemes ültetni őket, önmagukban, vagy kis csoportban, így szép formájuk, vagy virágdíszük teljes pompájában díszíthet. Ide tartozik a rózsalonc, vagy a nyári orgona. Tömegcserjék. Nagy lombtömegükkel, gyors növésükkel hatalmas zöld felületeket alkotnak, kiválóan alkalmazhatók szoliter cserjék háttereként, vagy nagyobb parkok díszítésére. Ilyen a gyöngyvessző, vagy a som. Sövénycserjék. Kerítések mellé, vagy éppen helyett. Feladatuk a védelem és a takarás, de itt sem elhanyagolandó tényező a magas díszérték. Választani lehet a kissé merev hatást keltő nyírott, és az oldottabb nyíratlan sövény között. Legismertebb tagjai a fagyal, a tűztövis és a borbolya. Talajtakarók. Alacsony növésű, de annál nagyobb jelentőségű társaság. Meredek rézsűk, vagy árnyékos helyek fedésére használhatók, ahol a gyep nem tudna megmaradni. Ide tartozik a borostyán és a madárbirs. Kúszócserjék. Ha jól érzik magukat, semmi nem állhat útjukba, egész házakat, kerítéseket, pavilonokat nőnek be meglepő gyorsasággal, így nem csupán elfedik azokat, de virágukkal, őszi lombszínükkel esztétikai élményt is nyújtanak. Legismertebbek a vadszőlő és a lilaakác. Évelő növények. Ide tartozik a muskátli, a hagymás növények, mint a tulipán, de az árnyéki, vagy sziklakerti lágyszárúak nagy része is. A cserjékhez hasonlóan elég egyszer elültetni őket, s bár késő ősszel visszahúzódnak a földbe, tavasszal új növény nő a régi helyén. Lenyűgöző forma- és színváltozatú csoport, amely az általános gyakorlatban - némely fent említett klasszikust kivéve - érdemtelenül háttérbe szorult. A lomblevelű erdők aljnövényzetéből származó kúszónövények kiváló árnyéki gyeppótlók, a középmagas virágos évelőkből szinte egész évben tarkálló virágágyak állíthatók össze, legmagasabb képviselőik nyárra a két - három métert is elérhetik, élő, virágzó falat alkotva. Évelő a vízi és vízparti növények nagy többsége, vagy a szélsőségesen száraznak minősülő sziklakerti növények döntő hányada is.
Ha a fa, fenyő vagy cserje egészségi állapota, a kertépítészeti koncepció és a tervezett terepszint lehetővé és indokolttá teszik, meg kell védenünk a növényt az építési munkák okozta lehetséges károsodásoktól. A lombkoronát kissé visszametszve, karcsúsítva, lelógó ágakat felkötözve, a törzset helyszínen ácsolt kalodával körbeépítve óvhatjuk meg a sérülésektől. Nem mellékes természetesen az emberi tényező sem: hasznos lehet a helyszínen szorgoskodóknál jelezni, milyen értékes számunkra az adott növény. Ne feledjük: a kaloda nem minden, a megvédett növénynek fokozottan szüksége van vízre, fényre és tápanyagokra. Gyakran felmerül az átültetés kérdése. Ezt legnagyobb sikerrel évelőknél végezhetjük: meglévő sziklakert, évelőágy növényei gond nélkül kimenthetők cserepekbe, nagyobb edényekbe, majd tárolás után biztonsággal visszaültethetők. Kisebb cserjék, fenyők szintén nem okozhatnak problémát, a gond a beállt gyökérzetű, nagy lombtömegű növényeknél jelentkezik. Ezek átültetéséhez csak szakember vezetésével, több hónapos előkészületek után érdemes hozzáfogni. Legnagyobb feladatot a hosszú évek óta helyükön álló fák átültetése jelent. A gyep. Az a szép zöld gyep. Még a leggondosabban tervezett és művezetett építkezés során is – ha a többi növényt sikerül is megóvni – a fű majdnem bizonyosan tönkremegy. S ha már újra kell telepítenünk, munkát kell befektetnünk, érdemes alaposan eljárnunk és teljesen felújítanunk a felületet, nagyobb esélyt adva ezzel a szép, új gyepnek. A fű, a pázsit kertjeink legfőbb alkotója, legnagyobb tekintélyre Nagy-Britanniában tett szert, ahol a (növények számára) kitűnő, páradús klíma sehol máshol nem ismert minőségű angol gyepet nevelt. S bár hazánkban csak fáradtságos munkával és komoly költséggel hozhatunk létre hasonlót, a szép kerti pázsitról azonban nekünk sem kell lemondanunk, hiszen az automatikus öntözőrendszerek technológiájának rohamos ma már ez sem lehetetlen. Egy öntözőrendszernek minden növényünk örül, azonban éppen a gyepen látszik meg leginkább a vízhiány, főleg a fiatal, friss vetésű állomány van veszélyben a legmelegebb nyári hónapokban. Fontos tudni, hogy különböző körülmények között más és más magösszetételű fűkeverékek érvényesülnek a legjobban, nincs olyan “titkos favorit” (még ha külföldi és oly drága is), amely mindenhol, mindenkor egyformán hozza a formáját. A rendszeres nyírás és öntözés mellett szükséges a tápanyagok utánpótlása trágyázással. Gyomlálásra csak akkor van szükség, ha a gyep számára nem megfelelőek az életfeltételek, és a kedvezőtlenebbé váló víz- vagy tápanyag-utánpótlás hatására az igénytelenebb gyomnövények elnyomják az általunk kívánatos pázsitot.
A kert egyéb elemei Egy „felnőtt” kert a növényeken kívül is hordozhat értékeket, amelyekre az építés–átépítés során fokozottan ügyelnünk kell. Ilyenek a termőföld, a meglévő utak és más épített elemek valamint a víz különböző megjelenési formái.
Termőföld - talajvédelem Az építést megelőző talajmechanikai vizsgálatok, vagy a közműárkok kiásása során jól láthatóvá válnak a terület talajtani adottságai. Az alapkőzet, a helyi viszonyok, illetve az eddigi emberi beavatkozások hatására különböző talajtípus-rétegződés alakul ki, amelynek legértékesebb rétege a felső, legsötétebb színű, tápanyagokban gazdag termőföld. Akkor járunk el helyesen, ha az építkezés megkezdésekor ezt a felső réteget a kert egy erre kijelölt részén összegyűjtjük (deponáljuk), majd a kertépítés során felhasználjuk. Az ennek köszönhető megtakarítás nem lesz mellékes az addigra igencsak megcsappant pénztárcánk számára… Az építési telek adottságainak megfelelően tervezett és szintezett ház építésekor kikerülő földtömeg nagy része az új terep kialakításakor elhelyezhető a területen. Ehhez a kertépítészeti tervdokumentáció keretében elkészülő tereprendezési terv nyújt segítséget. E tervtípus nem csak a földtömegegyensúly kérdésére tér ki, hanem a vízelvezetés problémáját is megoldja, illetve úgy alakítja ki az új terepszintet, hogy a lehetőségekhez képest az eredeti növényzet minél nagyobb arányban megmaradhasson. A terv alapján kitűzhető a munkagépekkel töltőföldből kialakítandó ún. durvaterep, amelynek elkészülte után kisgépekkel és kézi munkával, termőföld terítésével alakítható ki a végleges terepfelszín. A tereprendezés kulcskérdése a nagyobb szintkülönbségek áthidalására szolgáló rézsűk és támfalak kialakítása. Igazán fontos: csak olyan meredekségű rézsűt építsünk, amelyen a frissen feltöltött termőföld biztosan fennmarad, nem mosódik le róla az első nagyobb eső alkalmával. E cél elérésében természetesen a rézsűre telepített növények is sokat segítenek.
Épített elemek Az épített elemek meghatározó hangulati tényezői a kerteknek, formavilágukkal, anyaghasználatukkal keletkezésük korának hű tanúi. Egy lágyan ívelő terméskő út, a százéves fák árnyékában meghúzódó mohos támfal vagy a kerti pihenőt büszkén keretező, kissé düledező pergola mind olyan értéket képviselnek, amelyet nehéz ma létrehozni. Gyakran találkozunk ezeknél a kerti „műemlékeknél” az épületével rokon formai kialakításokkal, vagy akár erőteljes történeti utalásokkal. Nem szabad ezek megtartásától tartani, egy karakteres, érdekes darab egy modern kerti kompozícióban is meg fogja találni méltó helyét, visszacsempészve a mába a múlt dicsőségét. Ugyanakkor felmerül a restaurálás, felújítás, újraépítés vagy éppen másolás kérdése. Ennél a pontnál el kell döntenünk, mi is képvisel formájában, anyagában valódi értéket, és mi az, amit csak kora, állapota tesz a kerti kép méltó darabjává. Egy erősen megkopott, itt-ott kicsit töredezett kerti műkő váza a negyvenes évekből (enyhe barokkos beütéssel) bármely kert árnyékos, évelőkkel beültetett sarkának hangulatos eleme lehet, ha azonban ezt az edényt ma, mai eszközökkel és anyagból újra elkészítjük, igazából nem lesz semmivel sem több, vagy értékesebb, mint a már amúgy is piacon lévő testvérei. Elveszíti varázsát és marad a már keletkezése pillanatában sem túl eredeti anyag- és formavilág.
A kerti utak egykoron kizárólag terméskőből készültek, és ez nem is volt rossz döntés az akkori szakemberek részéről: ezen utak nagy része ma is funkcionál. Egy ilyen meglévő útnak mind a ténye, mind az anyaga nagy érték, ezért, ha fel is kell bontani az építkezés miatt, feltétlenül érdemes a kőanyagot – de a rakásmódot is – átmenteni az új kertbe. A régi technológia mellé egy régi vágású kőfaragó-kőműves mester nélkülözhetetlen. Hatalmas, bizonyított előnye egy ilyen, épségben fennmaradt, több évtizedes kerti kőútnak a maiakkal szemben: garantáltan fagyálló. Ugyanez vonatkozik a támfalakra is. Igaz, ha a régi kőmennyiség nem elegendő és maival kell pótolnia az építtetőnek, mélyen kell a zsebébe nyúlnia. Nevéből is adódik: nem létezhet kert kerítés nélkül. Nem a tulajdonos magánügye, milyen kerítést épít, de az pláne nem, hogy az utcaképet esetleg évtizedek óta meghatározó kerítéssel hogyan bánik az építkezés során, és milyen sorsot szán neki az új ház és kert elkészülte után. A kor igényeinek megfelelni, ugyanakkor a múlt értékeit megőrizni nem könnyű feladat. A távirányítós garázskaput, a biztonsági berendezéseket beépíteni a terméskőből és kovácsoltvasból, vagy mívesen faragott fából épített kerítésbe úgy, hogy a fenti kettős elv érvényesüljön: ez igazi, régi értelemben vett mesterembert kíván.
Víz a kertben Igazi kuriózum, ha kertünkben régi díszmedence, szökőkút, vagy kerti tó található. Ezek állapota csak a legritkább esetben olyan, hogy alkalmasak legyenek szerepük betöltésére az új kertben is, ezért pontos dokumentálás után újjá kell őket építenünk a ma anyagainak és technológiájának segítségével. Az egykor döngölt agyagból épült tó, vagy terméskővel bélelt díszmedence fóliaszigeteléssel, vízforgatással és akár hangulatos új világítással születik majd újjá. Pontosan ezek az új eljárások és anyagok teszik lehetővé, hogy olyan régi kertekben is megjelenjen a víz, ahol erre az építés idején nem volt mód. Ahhoz, hogy a vizet megfelelően tudjuk kertünkben alkalmazni, ismernünk kell a hatásait. A víz egyike a mesterséges környezet leghatásosabb, ugyanakkor legnehezebben beilleszthető alkotóelemeinek, hiszen nem csak látjuk a vizet, hanem halljuk és érezzük is. Nem állandó, folyton alakul, híven követi a környezet, a napszakok, évszakok változásait. Minden kerti tér alkalmas a víz befogadására, azonban ennek méretét, formáját és funkcióját gondos körültekintéssel kell meghatároznunk. Itt is igaz a régi szabály: egyszerűbb eszközökkel gyakran kedvezőbb hatást tudunk elérni. A mozgó víz hűsítő és frissítő hatású. Csörgedező, lágyan csobogó hangja nyugtató, különböző megjelenési formái minden kerti hangulat hangsúlyozására alkalmasak. Változatos növénytelepítéssel ezt a hatást még tovább fokozhatjuk. Az elvárások és a lehetőségek függvényében létesíthetünk csobogót, szökőkutat, vízesést, kaszkádot, vízfüggönyt, vízjátékot vagy éppen mesterséges patakot.
Az állóvíz különböző formái hatásos, nyugtató hatású kerti elemek, közvetlenebbül reagálnak a környezet hatásaira. A fény és árnyék, a növények és épületek mind visszatükröződnek a felszínen, az enyhe hullámok új fény- és színhatásokkal gazdagítják a képet. A nyugodt vízfelületek változatos növényesítésre nyújtanak lehetőséget, melyek eltérőek lehetnek attól függően, hogy tavat, víztükröt, medencét vagy "csak" egy madáritatót létesítünk. Kapcsolatunk a vízzel különböző lehet. Közvetett, ha csak távolabbról halljuk és/vagy látjuk a vizet, közvetlen, ha a közelébe is megyünk, megnézzük magunkat a tükrében, vagy "megérintjük", sőt meg is mártózunk benne. A kapcsolatépítés eszközei a partmenti utak és terek, a hidak és lépőkövek, a stégek, medencelépcsők és trambulinok.
Szerencsés az, akinek lehetősége nyílik egy régi kertet megújítani, újra ápolttá és rendezetté tenni azt, amit egykor emberkéz alkotott a legszebb és legtermészetesebb építőanyagok: a növények, a kövek és a víz segítségével. Szerencsés és boldog az, aki meglátja, felfedezi a természet és a valaha élt mesterek közös munkájában a szépséget és az értéket. Boldog az, aki maga alakíthatja ki saját életének környezetét bölcs, bólogató idős fák megértő árnyékában.
(1998. július)
