Tejszínhab nélkül. Nem csak szingliknek! Oravecz Nóra. Copyright 2011 Oravecz Nóra. Minden jog fenntartva! Borító: Takács Viktória

Tejszínhab nélkül… Nem csak szingliknek! Oravecz Nóra ISBN: 978-615-5236-01-3 Copyright 2011 Oravecz Nóra Minden jog fenntartva! Borító: www.charge.hu, Takács Viktória Nyomdai elôkészítés és gyártás: HVG Press Kft.

Előszó Több óra beszélgetés, több tucat ember támogatása, ennél is több folyamatos biztatása, hajnalokba nyúló eszmecserék, több oldalas e-mailek, sok-sok mosoly, ugyanannyi könny és írással töltött esték. Régi barátságok elmélyülése és újak születése. Nyisd ki, és ez vár Rád. Talán érzed. Minden betűjében, minden szavában ott vannak. Ők. Azok, akik nélkül nem lenne következő lap. Egy darab belőlem. De csak egy pici. Sokáig nagyobbnak saccoltam, ám valaki rávilágított a magamról alkotott kép 100%-ig szubjektív voltára. Nem kérdezte, csak megfogta a kezem és elvezetett egy másik sarokba. Kinyílt a szemem. Objektív képet kapva már én is így gondolom: „És Nórim, itt jelezném, hogy Te NEM vagy szingli. Egy értelmes, érzelmileg felnőtt nő vagy, aki nem tartozik ebbe a csoportba. Egyszerűen csak még objektíve fiatal vagy ahhoz, hogy megleld az igazit. De szép vagy és sugárzol. Nem könnyű meló, mert a túlságosan sugárzó nőhöz túl sugárzó férfi való... de mivel sugárzol, ezt az arra érdemes észre is fogja venni, pont ebbe a sugárzásba fog beleszeretni. Tudod, aki meg nem rezeg veled egy szinten, az méltatlan a fényedre, szívem. Te csak egyedül vagy, jól érzed magad, használd ki, épülj belőle, szerezz tapasztalatokat, hogy a fényeddel egyszer csak boldoggá tedd őt, ha szerenádot ad a cuki kis lakásod ablaka alatt :-) (ahol a konvektor akkor is az enyém... :-) )” Fruzsi *1A Magyar Virtuális Enciklopédia szerint a szingli – egyedülálló nő vagy férfi, aki tudatosan úgy alakítja az életét, hogy huzamosan nem fér bele se társ, se család. Jellemzően városi, képzett, jó anyagi helyzetben lévő, fogyasztásorientált, húszas-harmincas-negyvenes éveikben járó emberek, akik csak alkalmi kapcsolatokat tartanak fenn. A könyvben található blogjellegű bejegyzések mind személyes nézőpontok végeredményei, így a „szinglik” fogalmát is másképp, a szakirodalomtól eltérően szubjektív módon közelítik meg. A könyv a húszas éveiben járó, egyedülálló szingli, félszingli, vagy a szinglivé válás felé haladó emberek történeteit, érzéseit, csatáit és persze életstílusukat taglalja. "Többé nem félek attól, hogy felfedjem gyengéimet vagy másokéit. Végül is arra a meggyőződésre jutottam, hogy az igazságban nincs semmi szégyellnivaló, csak szabadság van, és minden történetnek joga, hogy a maga idejében elmondassék." Jane Austen Amott a hegytetőn, a völgybe néztem át, ott láttam három grófot, ki vízen csónakáz. A legislegifjabbik gróf, ki a csónak szélén állt, aranyserleg a kezében, s piros borral kínált, köszönöm, kedves gróf úr, de el nem fogadom,

hisz én szegény lány vagyok, se kincsem, se vagyonom. Ha te szegény leány vagy, se kincsed, se vagyonod, gondolj egy forró csókra, mely szívemen dobog. Én nem gondolok semmire, hisz úgysem érem el, holnap zárdába megyek, hol fátyol takar el. Ha te a zárdába mész, hol fátyol takar el, szívednek hű szerelme, ott is megkeres. Másnap a gróf becsenget a zárda ajtaján, hol az az új apáca, ki tegnap érkezett. Ide be nem jött senki, és ki sem mehetett, Rátok gyújtom a zárdát, ha ki nem külditek. E szóra kilép a lány, arca halovány, haja rövidre vágva, hisz ő apáca már. Gróf kiveszi zsebéből aranygyűrűjét, fogadd el tőlem, szép lány, szerelmem hűségét. Köszönöm kedves gróf úr, de el nem fogadom, hisz én a zárda mélyén már úgysem hordhatom. Gróf kiveszi övéből, arany pisztolyát, agyonlőtte a szép lányt, s utána önmagát. A zárda falai között három gyertya ég, most temetik a szép lányt és a gróflegényt. Valahogy itt kezdődött minden. Amikor pici voltam, Anya mindig ezt énekelte. Mert ezt kértem. Megállás nélkül. Mindig. Mert imádtam. Annak ellenére, hogy az akkori egyébként 3-4 éves agyam fel sem fogta, hogy miről szól a dal… A „Jaj, kislányom már megint ezt? Nem unod még?” kérdéssor után valahogy mindig meggyőztem, hogy énekelje el. Ő pedig énekelt. Több százszor hallottam, ám csodával határos módon mégsem tudok egy sornál sem többet a szövegéből, ami már szinte kísérteties. Ám addig, amíg a többi gyerekdal a feledés sötét, nyirkos homályában örökre elveszett, ez az egy valahogy megmaradt bennem. Legalábbis a címe és a dallama biztosan. Teltek-múltak az évek, amikor egy szomorú győri éjszakán azon kaptam magam, hogy a Nicholas Sparks regénye alapján íródott Séta a múltban című filmen sírunk annyira keservesen, mint még

soha. Emlékszem, annyira zokogtunk, hogy elfogyott az összes zsebkendőnk, így már csak a WC-papír maradt. Gurigákkal a kezünkben sírtunk tovább. Aztán ahogy vége lett, úgy hirtelen ismét megszólalt a dallam a fejemben. Anyával pedig annyi év után ismét elénekeltettem. Aztán szépen lassan minden megvilágosodott. Szembesülni azzal, hogy tudat alatt is meghatároz egy dal… Nem könnyű. A párkapcsolati fronton domináns hitetlenség talán innen ered. Tudattalanul, de a „szegény lány” szavai mégis mélyen a lelkembe vésődtek: „Én nem gondolok semmire, hisz úgysem érem el, holnap zárdába megyek, hol fátyol takar el.” Így lett a munka az én „zárdám”, az írás pedig a fátylam, amit időről időre el tudtam húzni, elzárva magam bármiféle érzelemtől. Ám ahogy az arcodat sem takargathatod egy életen át, úgy a Nap sugarai elől sem menekülhetsz: ugyanis a Szerelem eljön egy napon, hogy lerántson rólad mindenféle álcát és „fátylat”. De addig hosszú út vezet.

Szingliség, de honnan? Egyszer volt, hol nem volt, az Üveghegyen túl, ahol a kurta farkú malac túr, volt egyszer Jóska, aki találkozott a Jolánnal, majd szerelembe estek, és rögvest egybekeltek, majd boldogan éltek, amíg meg nem haltak - ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Blablabla. Na persze. Csak épp a 21. századra a Jóskák kihaltak, eltérültek nemi hovatartozásukban, megházasodtak, kapcsolatban élnek, nem akarják elkötelezni magukat, vagy a jó Isten tudja, mi történt velük. Mi pedig szépen hoppon maradtunk. Legalábbis egyedül. Szingliként. Három ikszen belül vagy már azon is – rég – túl. Sokáig azt gondoltam, jó volt még a nagyszüleinknek, akkor nem volt és nem is lehetett volna szingliség. Nekik csak a főzéssel és a gyerekneveléssel kellett foglalkozni, nem az önmegvalósítással – lassítva a világ fejlődését. Talán ők még hihettek a mesékben, várhatták a királyfit… Tévedtem. Ők is ugyanúgy csalódtak. Az egész talán valamikor akkor kezdődött, amikor becsöngetett a szomszéd Jóska, akivel pár hét után vadállat módjára estek egymásnak a hátsó kertben, minekutána rájöttek, hogy jaj de nagyon szeretik egymást – még ha nem is úgy volt. Ezt követve rohamléptekkel jött a májusfa meg a házasság. Mert nem volt más választásuk. Ők még nem vehettek pár ezer forintért repülőjegyet a Wizzairnél, vagy ha mégis elhagyták az országot, kint is maradtak örökre. Többségük nem hogy nem utazott el, a lakóhelyét sem hagyta el soha. Így valóban nem válogathattak. Maximum átjártak a szomszédba „tehenet etetni”. Ám mind a mai napig, mély levegővételek közepette nosztalgiázó nagyanyáink szájából gyakran hallhattunk ilyen és ehhez hasonló mondatokat: „mikor mi gyalog hordtuk a szomszéd jánnyal az ételt az embereknek a tarlóra”. Ezért van annyi durcás idős. Nézd csak meg őket. Akár a nagyszüleidet, legalábbis az egymáshoz fűződő viszonyukat. Segítek, döntő többségüknél a választás lehetőségének hiánya következtében fellépő „nekem nem volt más választásom”-tézist láthatod. Talán azért, mert a Babi néni elhappolta előlük a jobb „partit”. Maradt a Feri, aki nem a Jancsi volt… De még mindig jobban jártak vele, mint a Bélával. Általában ez volt a felállás. Számunkra felfoghatatlan, hogy mekkora harc zajlott akkoriban egy férfiért. Főleg, ha az még jól is nézett ki. Még szüleink korában is a kínos kategóriába tartozott az, aki 21 évesen még nem volt házas. Arra már ujjal mutogattak. Na ezért nincs követendő példa előttünk. Aztán egy gyönyörű szép, talán napsütéses napon elkezdték vetíteni hazánkban is a Szex és New York-ot. Nők ezrei akartak olyanná válni, mint ők. A sorozat epizódról epizódra nemzette meg a szinglikultuszt, majd vajúdott vele kilenc hónapon át, minél több nőhöz eljuttatva, míg világot nem látott az első magyar szingli réteg. A nők önmegvalósítása egészen a feminizmus kirobbanásáig lehetetlennek tűnt. Brüsszeli utam alkalmával az EU Parlament több ülésén járhattam, ahol egy számomra teljesen megdöbbentő dologgal találkoztam: mind a mai napig zajlik a nők „felzárkóztatása”. Ugyanis még mindig nincsenek férfitársainkkal egyenlő jogaink. Ez persze sok dolgot megmagyaráz. Legfőképp a feminizmus kirobbanását, na meg az ennek következtében kialakult széles szingli réteget. A szingliség nagyon erősen jelen van a magyar társadalomban – is. A multik berobbanásukkal kulcsot adtak a nők kezébe, amivel kinyithatják álmaik kapuját. Ha ez nem lenne elég, a napi szinten

megjelenő új és újabb pozitív gondolkodást, de hogyan? tematikára épülő könyvek tovább segítik a siker-ranglétrán való előremászást. Egy angyal sem angyal egyedül. markodban a kulcs A Katrina hurrikán semmi ahhoz képest, ami közöttetek dúl. Nem érted, hogy mi lett azzal a pasival, akibe egyszer, évekkel, vagy akár csak hónapokkal ezelőtt beleszerettél. Vajon miért süllyedtetek egészen a bűvös tányérdobálós szintig? Egy biztos: a süket is jobban megérti a némát, mint ti egymást. Albérletet sem váltasz minden hónapban, ha nem tetszik az, ami van, inkább elmész egy teljes körű Ikea- vagy Kika-körútra, és bevásárolsz. Persze van az a helyzet, amikor már ez is kevés. Olyankor több ezer „adjunk még egy esélyt magunknak!” után sem változik a helyzet. Ugyanaz a forgatókönyv, amit jobb esetben meguntok, és nem húzzátok egymás idejét. Hisztirohammal és Sírógörccsel karöltve már csomagoltok is, miközben attól rettegsz, hogy mi lesz veled holnap. Egyedül. Párkapcsolatban élő lányok ezrei rettegnek nap mint nap a szakítástól. Attól, hogy egyedül maradnak. Pár nélkül. Mert egyedül lenni nem jó – gondolják ezt ők. Kétségek ezrei cikáznak a fejükben, vajon így is képesek lesznek élni? Mi lesz velük? Aztán eljön a nagy nap. Megkapják a kulcsot, és végre lakó nélkül marad a szívük. Persze a kapcsolatfüggők gyorsan túladnak rajta… Akik pedig nem, azok megtartják maguknak. Jó erősen a markukba zárják, és meggondolják, hogy legközelebb kinek adják oda. Mérlegelnek, mielőtt újra megkockáztatnák azt, hogy rossz kezekbe kerüljön a kulcs. Olyan kezébe, aki nem becsüli azt eléggé. idő kérdése "Hihetetlenül szép nap ez, mert az én drága Zozómmal tölthetem. IMÁDLAK MACIM!!!” Készülj fel, ugyanis az ehhez hasonló mondatok ott fognak folyni, csöpögni a közösségi portálok üzenőfalain, nem kímélve a szakításon épphogy csak átesett lelkedet. Aztán telnek-múlnak a hetek, és rájössz, hogy mennyire nagyszerű egyedül lenni. Végre mindenre lesz időd, amire eddig nem volt. Legfőképp magadra. Azon kapod magad, hogy egy, a fentihez hasonló kiírás meg sem kottyan a lelkednek. Addig, amíg 3-4 hónapja összeszorult szívvel olvastad volna – mi több rinyáló önsajnálatot kíséretében sírtál volna azon, hogy de te ilyet sohasem fogsz tudni kiírni…–, most jót mosolyogsz. Ugyanis köszönöd. Jó neked egyedül.

megrögzött szinglik Aztán telnek a hónapok, és azon kapod magad, hogy az a valami, amitől a legjobban rettegtél, most a legnagyobb boldogságot okozza neked. Imádsz egyedül lenni, nem ragaszkodsz senki társaságához sem, ugyanis egyedül is feltalálod magad. Legyen szó buliról, moziról, vásárlásról vagy bármi másról. Épp ezért fognak ragaszkodni hozzád az emberek. Mert nem szívod az energiájukat. Nem hívogatod őket tízpercenként, hogy mi van velük. Ettől függetlenül persze törődsz velük, és számíthatnak rád, de nem függsz beteges módon a barátságuktól. Ragaszkodni fognak hozzád, épp azért, mert nem kötöd kibogozhatatlan láncokkal magadhoz őket.

Így válsz erős és független felnőtt nővé, aki bármit el tud érni az életben. Bármit. A „bárkit”, az már kérdéses, ugyanis pasi legyen a talpán, aki félre tudja tenni az egóját, és egy sikeres, karakán, szókimondó szingli nő mellett is tud „nem papucs” pasi lenni. A pasik ezt így látják: „Minket óvatosságra int az, ha egy nő szingli. Tudatosan. Mert mi kell a férfinek? Hogy férfinek érezhesse magát: ő irányítson, ne legyen alárendelt, ő döntsön. Ehhez képest a szingli, főleg, ha sikeres, a legtöbb dologban átveszi az irányítást - egy erős nő mellé egy még erősebb férfi kell, ha meg akarja tartani a domináns szerepét. Csak ugye egy szingli már eleve átlagon felüli dominanciával bír. Szóval genetikailag tartunk a tudatosan szingli, sikeres nőktől... Érted? Ha benne van a pakliban az, hogy megfosztanak a vezető szerepedtől, hogy valakinek az alárendeltje legyél, akkor nem szívesen állsz be a sorba. A gének azt mondják: többnek kell lenned, mint egy nő: erősebbnek, sikeresebbnek, többet kell kerenedk... És ha ezt nem tudod teljesíteni, akkor inkább egy másik moziba ülsz be. Szerintem ez mozgathatja a dolgokat egy erős, független, tudatosan szingli nő esetében - a másik oldalon.” Hiába van meg az a bizonyos szikra, ha ő folyamatosan kevesebbnek érzi magát melletted, vagy éppen a példád megállás nélkül azzal szembesíti, hogy mennyi lehetőséget szalasztott el anno, mert ő éppen élni akart. Fitogtatni a „férfiasságát”, ahelyett, hogy például a sportkarrierjét építette volna fel – amiről persze nem tehetsz, de mégis te iszod meg a levét. Te pedig sorra valósítod meg az álmaidat, és őszintén szólva élvezed. Nyilván minden nő vágyik arra, hogy legyen egy társa, de idővel rájössz: neked akárki nem kell. Végre megszakítod a régi sémát, aminek középpontjában a „… hát… nem szeretem… de legalább nem vagyok egyedül”elmélet állt. Innentől kezdve nem adod magad akárkinek, mert a sok egyedül töltött idő alatt rádöbbensz, hogy egy csoda vagy. És egyébként is. Az, hogy jól érzed-e magad egy kapcsolatban, attól is függ, hogy hogyan bánnak veled, és te hogy bánsz a másikkal. Ha pedig lehet választani, akkor miért ne tennéd? Legyél a 0,01%, aki azért van valakivel, mert jól érzi vele magát egy olyan csodálatosan viszonzott módon, ami a mai világban ritka. Tarts ki. Talán így válik egy egykor kapcsolatfüggő nőből megrögzött szingli, aki az önismeretének és képességeinek tudatában boldog egyedül, és ezeket kihasználva megy előre az úton barátaival karöltve. Semmiféleképpen sem egyedül. egyedül, barátokkal Több mint egy évtized után tavaly meglátogattuk a Vidámparkot, ahol két hullámvasutazás között, hányingerrel küszködve vitattuk meg, hogy mi van velünk. Hogy milyen egyedül. Furcsa látni, hogy valaki ugyanazokon a periódusokon megy keresztül, amiken te már rég túl vagy: visszavágyódás a régi életbe, de szerelem az újba, mert azt csinálhatod, amit szeretsz. Ez a kettősség vegyül a "nincs időm magamra, és arra, hogy a barátaimmal legyek" szituációval, ami érdekes, és persze szomorú estéket, magányos órákat szül. Egy ideig elég az e-mail, aztán végül az is kevés lesz. Majd rájössz: az teljesen rendben van, hogy legyenek céljaink, és csak előre, de szórakozás és barátok nélkül meghal a lelked. Ha pedig nincs lelked, akkor sikerek sincsenek. Ha nincs lelked, nem élsz. Így aztán úgy döntesz, hogyha hullafáradtan is, de kötelező közös estéket szervezel a barátaiddal, ahonnan a másnapi munka sem lehet kibúvó. Ugyanis egyedül nem fog menni. „Egy angyal sem angyal egyedül.”

*"A társkapcsolat értelme abban rejlik, hogy a partner szembesít a hiányosságaimmal, megmutatja, hol nem vagyok még egészséges. A másik féllel folytatott viták végső soron tehát önmagamhoz vezetnek el. Ekképpen a partner; aki mellett megmaradok, mert szeretem, ideális társ számomra. Én pedig az ő számára. Együtt haladunk az önmagunk felé vezető úton." (Kurt Tepperwein: A szellemi törvények)

Kapcsolatba hajszolva vs. boldog SZINGLIség Egyáltalán nem az a nagy probléma, hogy sok szingli él közöttünk. Inkább az, hogy nem boldogok. Képtelenek élvezni az egyedüllétet. Persze, tudom, mást mondasz, vagy nem ezt tapasztalatod. Lehet vitatkozni, de nyisd ki jobban a szemed. A kritikus szingli tömegre sajnos ez érvényes. Figyeld meg, és szembesülni fogsz azzal, hogy mennyi szingli tölti görcsösen minden péntek és szombat estéjét bárokban, klubokban, szingli partykon, várva, hogy egyszer csak hopp! betoppan a nagy Ő. Aztán amikor mégsem, végső elkeseredésükben kikötnek valaki mellett, mert muszáj. Mert nem jó egyedül. Mert unja. Mert nem tudja, hogy szingliként is lehet boldogan élni. Mert utál szinglinek lenni. Csak épp ezt a világ minden pénzéért sem mondaná ki. Aztán összetörve, darabokban hazamegy, majd ugyanezt a procedúrát folytatja a következő héten, mintha mi sem történt volna. Aztán valakivel mégis összeakadnak, mert mégsem maradhatnak egyedül. Mert mit szólnak a barátnők. Nekik is van valakijük. Neked is kell, hogy legyen. Nem számít, ha semmit sem érzel iránta. Majd fogsz. Ha meg nem… Ő legalább nem csal meg. És amúgy is. Mindegy, csak ne legyek egyedül. Mennyi, de mennyi kapcsolatfüggő fejében játszódik le a fenti monológ! Így születnek a párterápiára kárhoztatott házasságok, mert ott a közös ház, vagy éppen becsúszik egy nem kívánt gyerek, de Isten ments az abortusztól!, ők pedig nem tudják kezelni a helyzetet. Persze a másik véglet sem jobb. Keresed, kutatod égen-földön, mint SonGoKu a hetedik kristálygömböt, de csak a tökéletes jó, fehér lóval, úgy, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. SonGoKu sem éri be akármivel. Csak a hetedik kristálygömb jó neki. Ami a többihez tartozik. Csinálhatsz neki egyet, de azzal sosem következik be a „varázslat”. Nem villognak a gömbök, nem jön elő a sárkány, nem kívánhatsz. Az elvárások és igények léce szinte már elérhetetlen magasságba ível, amit egy világbajnok műugró sem tudna átugrani. Így inkább maradnak egyedül, és karrierjüket helyezik előtérbe. Megadnak maguknak mindent, és teljes életet élnek. Legalábbis próbálnak azt élni. Mert ha nincs hetedik gömb, nincs sárkány. És nekik kell a sárkány. Ők még igénylik a csodát. A szerelem csodáját. Belőlük van kevesebb. Ők azok, akik idővel rájönnek, hogy jobban járnak, ha inkább élvezik az életet, kihasználva azt az időt, amit mások önsajnálattal töltenek. Megszeretik és megismerik önmagukat, így elég erőssé válnak ahhoz, hogy egyedül is egy egészet alkossanak. Talán gyakran túl erőssé válnak, eltaszítva az összes útjukba kerülő pasit. Csak mert a párkapcsolati mágnesük rossz oldalát mutatják. Azt, amelyik taszít mindennemű közeledést. Idővel persze ők is rájönnek, hogy hiába keresik a tökéletest, sosem fogják megtalálni. Idővel a

fekete haj– fekete szem – kreol bőr ideál a feledés homályába vész. Szó sincs arról, hogy feladják elveiket, csupán kinyílik a szemük, és rájönnek valamire. Talán a szemük előtt van a kristálygömb, és észre sem veszik. Mert máshol járnak a gondolataik. A marketingterven, a hétfői értekezleten, vagy éppen azon, hogy mit vegyenek a kutyának enni. Aztán vannak a szerencsések. Akiknek összejön. Akik mellett mindig van valaki. Vagy… akik rögtön megtalálják a nagy Őt. Talán mert hisznek, talán mert őket az élet ezzel kompenzálja. Nekik a párkapcsolat, nekünk a karrier. Valakinek egyik sem.

Beteges érzelmek Lehet, hogy azt hiszed, te vagy az egyetlen, aki üldözési mániával társuló beteges vonzalmat tud produkálni, majd huzamosabb időn át táplálni egy olyan pasi iránt, aki meg sem érdemli azt. Szingliként ebben sokan kiemelkedően jók vagyunk. Nem számít, hogy megérdemli-e, avagy sem, megkapja a bizalmunkat. Mert volt egy jó beszélgetésünk, mert jókor volt jó helyen, mert egyszer, talán egyszer mutatott magából valamit, ami tetszett. Te pedig megnyílsz. Mert miért ne. Mert tetszik, mert megbolondít: a mosolya, az, ahogy gesztikulál, na és persze ahogy rád néz azokkal a nagy boci szemeivel. Mindez bőven elég ahhoz, hogy érzelmi védőrendszered megbolonduljon, és egy időre csődöt mondjon. Akkor pedig menekülj, Béla, amíg lehet. Persze Béla nem menekül. Inkább kihasználja a helyzetet. Azt, hogy egy nő oda meg vissza van érte. Azt, hogy szeretet-vámpírkodhat. Mert neked szeretetből van elég. Sőt. Túlcsordul. Te pedig naivan adsz, és örülsz, hogy valaki elfogadja. Ám a probléma ott kezdődik, amikor az érzelmeid átalakulnak. Onnantól vége mindennek. Megvakulsz, és csak azt veszed észre, amit szeretnél. Béla vámpírkodik és nem kompenzál, viszont a helyzetet kifejezetten élvezi, te pedig kínlódsz. Mert nem kapod vissza azt, amit adsz – ezt persze a világ minden pénzéért sem vallanád be. Nagyszerű, köszönjük, Béla. De nem vámpírkodnál talán pár méterrel arrébb? Hát persze, hogy nem. Úgyhogy marad nekünk a Béla. Lehet, hogy egy hétre, lehet, hogy egy hónapra, vagy talán annál is többre. Fogadhatnak a barátaid, hogy ugyan meddig bírja, előbb fogod te feladni, mint ő. Mert megunod, hogy te csak adsz, adsz és adsz, cserébe pedig az általa három találkozás alapján, szerinte tökéletesen kidolgozott személyiségítéletet kapod, azzal totálisan vérig sértve téged. Mert a pasik úgy gondolják, ebben nagyon jók. És még mi vagyunk azok, akik elméleteket gyártunk, vagy éppen üldözési mániát rejtünk nesszeszerünkben, hogy szükség esetén előkaphassuk azt. Pedig mi csak figyelünk. Felmérjük a terepet, hogy mire számíthatunk. Csak aztán van, amikor eldurvul a helyzet, ilyenkor a normális „érdeklődési minta” torzul. Akkor aztán azon kapod magad, hogy ott ülsz te, az egyébként megrögzött és kiegyensúlyozott szingli, és nem ismersz magadra. Rájössz, hogy bár azt hitted, rendben vagy, valami mégis hibádzik. A bizalom. Na, nem a másikban. Hanem magadban. A szíved mélyén ugyanis nem hiszed el, hogy képes vagy egy pasit megtartani. A közösségi portálokat bújva keresed, kutatod, hogy mi van vele. ”Ki ez a lány, meg egyébként is mit írogat a Béla üzenőfalára?” Aztán jönnek az elméletek. Miszerint biztos, hogy szombat este nem az Xboxot nyomogatta a barátainál, hanem ezt a kishölgyet valami ócska albérletben. Felháborító. Mint ahogy a viselkedésed is. És a legjobb az egészben, hogy talán ezzel te is tisztában vagy. Mert te sem vagy különb. Te is ugyanúgy ismerkedsz, hiszen túl sok jó pasi van a világon ahhoz, hogy egy mellett lehorgonyozz. De valahogy mégis képtelen vagy kezelni a szituációt. Mert érdekel. Mert megmozgat. Mert egyszerűen megőrjít. Elvette az eszed, és mire észhez térsz, már a szíved is

rég a kezében van. Akkor már túl késő, ugyanis nem kíméli. Stresszlabdaként bánik vele, majd amikor nem figyelsz, akkor passzolja vissza. Te pedig kapkodhatsz, úgysem kapod el, így biztos, hogy darabokra töri a szíved.

… hogy ne fogyj el idő előtt Pasik jönnek, pasik mennek, akár a 86-os busz. De ahogy a buszra sem szállsz fel, ha tele van, így nem érdemes olyan pasival foglalkozni, aki nem hagy helyet az életében. Addig, amíg te kinyitod neki az ajtót, sőt még meg is bizonyosodsz arról, hogy kényelmesen ül-e, ő még arra sem veszi a fáradságot, hogy kinyissa neked. Inkább hagyja, hogy megfagyj a mínusz 10 fokban, mert neki ugyan mindegy. Tele a busz, van miből válogatni. Persze abban a pillanatban, hogy nem érdekel a busza, mert neked már saját autóra is futja, rögtön kisöpörné az összes utast a 86-osáról, csak hogy legyen helyed. Mert te leszel az a lány, aki nem akar ott lenni mellette. Aki feltalálja magát, sőt, mi több. Egyedül is tökéletesen boldog. A pasiknak pedig mindig az kell, aki ellenkezik. Aki elérhetetlen. Aki ellentmond. Aki más, mint a többi. Legalábbis hosszú távra biztosan. tudd, hogy mikor van vége Ám a saját érdekedben egy dologra célszerű odafigyelni: ha egy kapcsolatban nem érzed, hogy megbecsülnek, lépj. Ne maradj. Tudom, hogy vannak „de”-k. Egy dolgot viszont ne felejts el. A saját érzéseidet kell előtérbe helyezned. Nyugodtan légy önző, ugyanis életed végéig csak magadból gazdálkodhatsz. Addig, amíg egy pasi jön, és valószínű, hogy megy is, te az életed állandó szereplője maradsz. Erre pedig felelősséggel tartozol odafigyelni. Ha pedig kemény munkával elérted, hogy boldog legyél, nehogy már egy pasi tegye azt tönkre. Legyen ez az élettől kapott jelzés: nincs rá szükséged. Ha egy pasi csak szurkál a rózsával, ahelyett, hogy azt óvatosan a kezedbe adná, lépj. A rózsa nem játék. Nem arra találták ki, hogy bántsanak vele. Ha egy kapcsolatban kényelmetlenül érzed magad, köszönj el. Köszönd meg neki, amit adott, mert biztosan tanultál tőle is valamit, de ne maradj tovább. Nincs értelme. Minden kapcsolatnak addig van értelme, amíg jól érzed magad benne, és amíg tanulsz belőle. Ha már nem jó benne, mert pl. nem becsülnek meg, akkor minek maradnál??? tanultál belőle? Óránként szingli nők ezreinek hangos sóhajtásából születik egyoldalú, beteges szerelem, aminek kimenetele általában ugyanaz: bár magukkal rendben vannak, képtelenek hinni abban, hogy egy pasit képesek megtartani. A munkával, a karrierrel, minden mással megy. Minden úgy alakul, ahogy ők azt szeretnék, de életük ezen része kicsúszik kezeik közül, a szerelvény pedig megállíthatatlanul tör előre, míg ki nem siklik. Mindannyian csináltunk már komplett idiótát magunkból életünk során legalább egyszer. Na és? Levontuk a következtetéseket, tanultunk belőle, és továbbléptünk. Ha nem e szerint a forgatókönyv szerint történt, az már a te bajod. Ne várd, hogy vigasztaljalak, hogy majd jobb lesz. Mert nem lesz. Addig mindenesetre biztosan nem fog változni az életed, amíg nem változtatsz valamin. Nem véletlenül érkeznek melegváltásban a hasonló szituációkat gyártó pasik. Dönthetsz úgy is, hogy teljesen elzárkózol, és senkit sem engedsz be magadhoz. Ez sem jó taktika, ugyanis akkor akaratodon kívül azon kapod magad, hogy a már meglévőkből gazdálkodsz. Egy

beszélgetés, egy-két kedves szó, és rájössz, hogy kifejezetten jó fej. Majd hatalmas hévvel jönnek a közös programok, a felejthetetlen beszélgetések… És persze a vonzalom, ami kezdetben biztosan szexuális, ugyanis nem is lehetne más. Nonszensz ugyanis a gondolat, hogy bárkibe szerelmes lehetnél két-három találkozás után. Egyszerűen csak a szingli évek, hónapok, esetleg órák során felgyülemlett szeretet-, vagy éppen szexhiány munkál benned – tökéletesen kidolgozott teste láttán– , ami eddig mélyen szunnyadt, ám a Béla felélesztette. Addig piszkálta, egy mosollyal, egy tekintettel, amíg méteresre szította a lángot. Te pedig nem tudod eloltani. Kapkodhatsz eszeveszetten, keresheted a vizet, de sehol sem találod. Talán elpárolgott a melegben. Te pedig megégsz. Talán a szíved is hamuvá porlad. És mindez azért, mert elvették az eszed. Ne hagyd. Védd a szíved. Tudom, nehéz, de a saját érdekedben rakd félre az érzelmeidet. Ismerd meg és utána döntsd el, hogy akarod-e, avagy sem. Ne hagyd, hogy fordítva legyen. Ugyanis ha hagyod, porig alázod magad. Mert ő lesz fölényben, te pedig csak egy eszköz leszel, amivel el tudja ütni az időt. Mert aztán úgy jársz, mint ahogy én jártam számtalan alkalommal a hiperaktív szerelmes korszakomban: a hatalmas lelkesedés egy, azaz egy héten belül elmúlik, a következő hétfőn pedig már másért vagy oda… Az azt követő óráról nem is beszélve – reális ok nélkül, rajongó tinilányok lelkesedését tanúsítva. Aztán verheted a fejedet a falba, hogy mennyire hülye voltál, hogy hagytad eluralkodni az érzéseidet magadon. Ne hagyd. Próbáld meg kezelni őket. Nem lesz könnyű, de nincs más választásod. Csak így jöhetsz ki győztesen a csatából. Tény: A SZINGLIk életében a társkereső olyan, akár a karácsony: sok ajándékkal jár, de nem biztos, hogy azt hozza, amire vártál.

Gyűrűs, online Don Juanok Kíváncsi vagyok. Unatkozom. Bókokat. Azonnal! Magányos vagyok. Gyere, de csak ma este. Szeretethiányom van. Törődj velem! Szerelmet akarok azonnal. Szexpartner kell. Önbizalomra szomjazom. Mindezt most rögtön. Emberek ezrei regisztrálnak hetente kortól és nemtől függetlenül a fenti indokoktól vezérelve. Van hova, hiszen társkeresők tucatjai várják a konyhára milliókat hozó kattintásokat – na meg a függőséget... Mert ha függőség van, hirdető is. Ha hirdető van, az oldal fennmarad. Ha az oldal fennmarad, emberek tízezreiben a remény fog – és jönnek, mint Micimackó a csupor után. Van, aki sikerrel jár, van, aki nem. Talán ugyanannyi esélyünk van rá, hogy még több rossz tapasztalatot szedjünk össze, mint a 3D-s hétköznapokban. A fejemet merném tenni rá, hogy a nicknevesek csupán 0,01%-a regisztrál azért, mert másképp nem tud mosolyt varázsolni a saját arcára. Ami máskor megy, most nem. A mosoly meg kell. Anélkül nincs tovább. Nincs élet, és nincs semmi. Nem kell más. Nem kell kapcsolat. Nem kell randi. Semmi. Csak egy mosoly. Az meg 10 üzeneten belül megvan. És véget is lehet vetni az egésznek. Gyorsan felütöd a laptopodat, és lelkesen böngészed az imidzsedhez legjobban passzoló oldalt, majd a következő pillanatban már a regisztrációs formulát töltöd. Pötyögsz, gépelsz, amikor hirtelen megállsz. Több perc hezitálás után jön az álnév. Mert biztos vannak fent ismerősök, és lehet, hogy úgy gondolod, hogy ciki, ha észreveszik, hogy idáig süllyedtél. Mert úgy érzed, ide már csak

süllyedni lehet. Talán ez a gondolatmenet játszódhatott le annak a húszas évei elején járó vízilabda-válogatott fiatal srácnak a fejében is, aki Tomi néven, bugyiszaggató tekintettel regisztrált fel az egyik keressünk-társat oldalra. Pedig köze nincs a Tamás névhez. Talán a bugyiszaggatáshoz sem. A 0,01% az első 5, maximum 10 értesítés után érzi: több itt az anyutól tíz éve kapott, „majd-belenősz-bőrdzsekiben” nyomuló „geek”, mint bárhol máshol. A 48 óra első negyedében még naiv módon elhiszed, hogy a szebbnél szebb üzeneteket CSAK NEKED szánták. Neked költötték. Neked állították össze. Te ihletted. Aztán amikor a Szia Timi! kezdetű levelet olvasod, rájössz: mindenkinek ugyanazt az előre legyártott sablont küldözgetik az online Don Juanok. Na, ez aztán a kreativitás. Leszögezett post it-hez visszakanyarodás. Alapszabály: nem akarunk semmit. Senkitől. Csak nevetni. Világos? Az. Válaszküldésre nincs lehetőség. Semmilyen körülmények között sem. Nem ragaszkodhatsz hozzájuk. Aztán azon kapod magad, hogy ismét belépsz. Napjában már háromszor. Majd négyszer. Majd még egyszer. Mert kíváncsi vagy. Mert ráfüggesz. Csak úgy, mint a facebookra. Csak itt most nem az iWiW lesz a szenvedő alany. Hanem a facebook. Ugyanis az ő rovására megy minden. Nem is értem, miért nincs még társkereső alkalmazás a facebookon. Katt- katt, nem, ő sem, katt, ő sem, katt, ő sem... katt-katt-katt. Izgatottan böngészed a profilokat. Pedig erről nem volt szó. Csak az üzenetek olvasgatásából származó örömszerzésről. Aztán jön egy üzenet El Nadimtól. Na nem. Már tényleg csak egy csador hiányzik a fejedről. Tovább katt-katt… Unalmas. Ugyanazok. Üzenetek. Katt. Képtelen vagy abbahagyni a nevetést. A végtelenül kreatív „Tetszel” és „Szép vagy”-ok után igazi felüdülésként ér egy hosszabb, kreatívan őrült levél (lásd top 5 a fejezet végén). Azt hinnéd, hogy nem tudják egymás kreálmányait überelni. De hamar rájössz: tévedned kell. Ugyanis a pihent agyukkal egyre elképesztőbb torzszülötteket hoznak a világra. Vajúdásuk nem sokáig tarthat, valószínűleg 10 percet sem vesz igénybe. A huszadik üzenet után már egyáltalán nem izgalmas. Sőt. Unod, hiszen akár a gyom, új nő a régiek helyére. Unod a nyomulásukat. A határozott és önbizalommal teli üzeneteiket. A sérült lelküket. Talán azért, mert a tiéd is az. Végül kb. 48 óra lepörgése után születik meg az elhatározás benned, és törlöd a regisztrációd. Így inkább az egyébként tiszavirág életű, ám tanulságos történetedet elkönyveled egy jó leckének. Amiből tanultál. Méghozzá önismeretet. Ugyanis addig, amíg a mosolyfaktor 100 %-ig kielégült, a párkapcsolaté nem. Számodra nem ez a módja a társkeresésnek. Ez az opció ezennel ünnepélyesen kilőve. Persze nem mindenki tartozik a 0,01%-ba. Mert van kivétel. „Júniusban regisztráltam, aztán rá két napra ott volt Ő. Nem is nagyon leveleztem mással. Találkoztunk, és rögtön megfogott. Rá két hónapra kivitt Párizsba, és az Eiffel-toronynál kérte meg a kezem.” Neki összejött. Csak hallgatod, és pislogsz, mint Rozi a moziban, miközben a Westend egyik kávézójában majdnem az asztal alá esel a döbbenettől. Egy nyár eleji regisztrációból pár hónap után

lánykérés, 2011 júniusában pedig kétmilliós esküvő született. Van, akinek összejön. A teljesség igénye nélkül íme, pár lenyűgözően fenomenális alkotás, egyenesen az online Don Juanok Tolsztojt megszégyenítő tollából, mindenféle változtatás nélkül. top 5.: az orvosi eset „Szia nézegettem adatlapod és nagyon szimpatikus vagy kép alapján szeretnélek megismerni ha nincs ellene kifogásod :) Vagy esetleg nem lehetne fel írni téged receptre mert rögtön mennék a gyógyszertárba kiváltani téged :) Gratulálok a szüleidnek hogy sikerült ilyen gyönyörű lányt összehozniuk. :) Remélem a szimpátia kölcsönös és megismerhetjük egymást. Várom válaszod szia” Irány a sarki patika. Gyorsan. Még mielőtt bezárna. Amit kérni kell: 90 %-os töménységű alkohol és Morphium injekció. MORPHIUM injekció. Csupa nagybetűvel. A kettő kombinációja segít rajtad. top 4.: a kapcsolatfüggő „puszi.....................................................nagyon szimpike vagy esetleg volna kedved velem megismerkedni?? Aranyos kedves független Bp.i pasi vagyok:-))) Sajna ritkán tudok ide bejönni de telón elérsz vagy esetleg küldd te el a számod és én bármikor tudlak hívni!!:-) Laci „ Persze. Küldöm. Rögtön. „Addig is írj, gyakran írj, így szerezz, egy kis örömöt nekeeeeeeeeeeem…”... top 3.: szexért pénz, pénzért szex „Szia! Nagyon tetszel! Most biztos kiakadsz majd, de kérlek olvasd végig, mert én tényleg komolyan gondolom amit írok. Alkalmi kapcsolatot keresek heti 1 találkozásra és max 1-2 órára. Egy kis csókolózásra majd közös kényeztetésre gondoltam. Tehát egy kis közös franciára. Szexet egyelőre nem akarok. Csak franciát! Egy alkalomért adnék neked 20.000Ft-ot. (természetesen előre). Szerintem nem rossz ajánlat 1-2 óráért és nem kérek semmi kötelezettséget, akkor találkozunk amikor tudunk. Ha érdekel írj és összehozunk egy talit.” Lányok! Rajta, írjatok neki! Itt a vissza nem térő alkalom!... Nem hittem a szememnek, amikor megláttam. Most ezt tényleg komolyan gondolja? Szánalmas. Dugja a pénzét a száján keresztül fel az agyába. Akkor talán helyrebillenne az a valami, ami jelenleg csak ott van a fejében, de nincs használatban. top 2.: Mr. Latin Lover

„Szia! :) ... ha téged olvastalak... ... lenne miről beszélgetnünk... ... és ha a szemedből is olvashatnám.... Szépeket... Barna” Ohhhhh… Don Juan De Marco de la Rente Roberto… Jaj a szívem! … Most komolyan. Ő mit gondolt? Elolvasom, lábat szét, és gyere, baby? Na, ne már! top 1.: kreatívan bolond „Jesszusom kedves Hölgyeeeeem! Meg kell hogy mondjam, Ámor nyílvesszeje jó alaposan megcibálódott a „bal pitvaromban” ezeknek a roppant elbűvölő képeknek a láttán… No de igazad van, ne rohanjunk ennyire előre! Gergely volnék (abból is a morcosabbik fajta), s roppant ártatlan iwiw -es barangolásom során villant be a fotód egyik pillanatról a másikra (hiszen ezek a dolgok így szoktak történni), s ennek hatására mind a tíz ujjbegyem szapora tempóban elkezdte pötyögtetni ezt a levelet, hogy megmutassam mérhetetlen érdeklődésemet Feléd! Bízom benne, hogy unszimpatikus zord külsőm nem rettentett el teljesen, s ez esetben plátói egyirányú kíváncsiságom szeretném kölcsönössé kovácsolni. Remélem soraimat nem tartod tolakodónak, amennyiben mégis, úgy összeráncolt szemöldökkel, hosszas zsörtölődések közepette töröld ki irományomat és bosszúból természetesen mellőzd a válaszlevelet is! (sőt mi tőbb extra asztalcsapkoás is maximálisan elfogadottnak mondható ebben a helyzetben!) Ellenben ha a zsörtölődési szint lehetővé teszi mondjuk egy roppant ártatlan nedü elszürcsölését velem a jövőben, úgy kérlek jelezd azt felém! Gergely presszó javaslatai: A.) Egy forró cappuccino hablatosan szervírozva B.) Némi teakülönlegesség aromáktól duzzadozva B.) Csörgő jégkockák közé löttyintett koktélzatosság D.) Tente bácsi „lássuk más szemmel a világot” párlata. Amennyiben gondolod, szívesen írok magamról bővebben, de ezt természetesen válasz levélben kérni kell! Kellemes hetet: Gergely (…amennyiben elmarad a válaszlevél akkor meg ne feledkezzünk az elégtételként szolgáló a szemöldök ráncolással egybekötött heves asztalcsapkodásról…)„ Reakció: Jesszusom, Gergely! … majd asztalcsapkodás hangos nevetés közepette. *4"Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, fénylő, színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá teszi azt is, aki nézi. Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő, és beleszeretett. (...) A nő csodálta, tisztelte, rajongva

szerette a madarat. De egy napon arra gondolt: mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? És megijedt. (...) És azt gondolta: "Csapdát állítok neki. Ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem.” A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába, és fogoly lett. A nő kalitkába zárta, ...és egész nap nézte. (...) Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni a létének értelmét, és lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását, és megcsúnyult. (...) Egyik nap elpusztult a madár. A nőt elfogta a bánat, és éjjel-nappal rá gondolt. De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között. (...) A madár nélkül az ő élete is elvesztette az értelmét, és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá. „Miért jöttél?" - kérdezte a halált. "Hogy újra együtt repülhess a madaraddal" felelte a halál. "Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna és csodáltad volna, most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele." Paulo Coelho

A Mount Everesten magányosan vagy egyedül *5Osho óta tudjuk: Egyedüllét és Magány úgy áll egymás mellett, mint a Mount Everest egyébként csak a képzeletünkben létező ikercsúcsai. A köztük tátongó félelmetes szakadékot csupán egy rozoga híd köti össze, amin az áthaladást a veszélyfaktorra hivatkozva kevesen merik megkockáztatni. Talán ezért él ma több milliárd magányos ember a világon. Nem mernek lépni. Mert félnek. Félnek attól, hogy mi van, ha lezuhannak. Rettegnek attól, hogy szembesüljenek magukkal. Félnek attól, hogy nem tudják szeretni magukat. Pedig ha már a másik szeretete nem elég, az nem véletlen. Nem szerethet más, ha magadat sem szereted – és ismered. Pár hete megcsörrent a telefonom. Egy, az egyébként lányok kedvencei kategóriát erősítő srác hívott fel kétségbeesve, ugyanis mint kiderült, egy három hónapos kapcsolatának lett vége. Amivel nem is lenne semmi probléma, csak épp a Don Juan De Marcónk szívét darabokra szaggató hölgyemény cselekedetét olyan mondatok kíséretében tette, ami a Mr. önérzetét erősen megsértette. Nem hogy megsértette. Kínozza mind a mai napig. A valóságtartalma. Hogy van-e. Hogy valóban olyan ember, amilyennek a lány leírta. Hogy valóban rossz ember-e. A hangján azt hallottam, hogy az egyébként erős pasi összetört. Darabokra. Ha belenéz a tükörbe, már máshogy látja magát. És ez fáj neki. Egy szerelem jött, látott, és felnyitotta a szemét. Megmutatta neki, hogy – bár valóban sablonos a duma – addig, amíg saját magát nem ismeri – és szereti -, senki mellett sem lehet boldog, mert mindig kétségei lesznek afelől, hogy milyen is ő maga valójában. Addig, amíg nem ismeri meg személyiségének összes apró zugát és szegletét… Addig csak határozatlanul fog belemenni minden kapcsolatba, azokat alapjáraton azzal a félelemmel megkezdve, hogy ugyanez a lány mit fog látni benne, amiről ő nem tud. Hogy ugyan most milyen negatív, eddig nem ismert tulajdonsága kerül terítékre. És retteg. Ám addig, amíg nem magában, hanem a társas kapcsolatokban keresi az egységet, semmi sem fog változni. Még egy kapcsolaton belül is magányos marad.

Az egyedüllét nem összetévesztendő a magánnyal. A magány az, amitől szabadulni akarsz, mert borzalmasan érzed magad benne. Magány az, amikor a másik embertől függsz érzelmileg. Így él annyi ember társas, magányra épülő kapcsolatban. Ellenben az egyedüllét egy választott forma. Az egyedüllét az a Mount Everest, amit hónapok kemény munkájával hódítasz meg, de ha felérsz, maga a Mennyország vár odafent, aztán élsz, mint Marci Hevesen. Ugyanis az egyedüllét jó. Érzelmileg senkitől sem függni, szabadnak lenni, és kihasználni az élet adta lehetőségeket. Tanulni és megismerni magad. Erről szól az egész. Na meg arról, hogy senkire sincs ahhoz szükséged, hogy boldog legyél, mert önmagadban is egy egészet alkotsz. Tudni, hogy nincs az a szakítás, ami egy napnál tovább döngölne az önsajnálat mocsarába... Ez a legjobb dolog. Nem kínzod magad ilyen jellegű érzelmekkel és kétségekkel, ugyanis biztosan tudod, szerethető vagy, és senki sem képes megkérdőjelezni a boldogságodat. Így válsz bizalmatlanságra képtelen emberré. Ebben pedig senki sem változtathatja meg az álláspontodat. Persze egyszerűbb hátradőlni és belesüppedni a kényelmes Ikea-kanapéba, és bántó megjegyzéseket tenni a celebritások életét illetően, ahelyett, hogy a sajátjukat élnék. Egyszerűbb irigynek lenni, vagy éppen elmenekülni valamelyik brazil szappanopera világába, mintsem, hogy szembesüljenek saját gyengeségükkel. Ők azok, akik egész életüket zombiként élik le anélkül, hogy tudnának arról, hogy az életnek nem ilyennek kell lennie. De nekik így egyszerű. Mert így könnyebb. Pasi legyen a talpán, akit egy olyan nővel sodor össze a sors, aki teljes valójával a nagybetűs Egyedül-karakterek táborát gyarapítja. Elviselni, hogy a nőnek megvan a saját élete, és ebbe neki nincs beleszólása: ez vagy megy, vagy nem. Nyilvánvalóan kompromisszumokból áll egy kapcsolat, de nem hiszem, hogy egy újdonsült – egyébként lehet, hogy hamar távozó - hirtelen fellángolt szerelem miatt 90 fokos változást kell beiktatni az életedbe. Eddig akárhányszor változtattam a jó előre leszögezett programjaimon egy pasi kedvéért, az mindig hatalmas csalódást vont maga után. Mert ilyet nem csinálunk. A pasi megvár, az életedet pedig élned kell. A hosszú távon is jól működő kapcsolatok titkán sokat gondolkoztam. Aztán egy beszélgetés Pötyivel új megvilágítást adott: „Tesómék már 5 éve vannak együtt, és még mindig úgy imádják egymást, mint az elején. Tudod, nekik azért megy annyira ez az egész, mert vannak külön programjaik. Így képtelenek megunni egymást.” Mindannyiunk számára ismerős az ellenpélda. Hosszú hónap egyedüllét után a kapcsolatfüggő barátnőnk/barátunk egyszer csak tádám! Hirtelen megtalálja a nagy Ő-t, majd amilyen gyorsan megtalálta, olyan gyorsan ölti magára Harry Potter mindent eltüntető varázsköpenyét, és egyszer volt, hol nem volt… Volt egyszer? Vagy nem? Vagy hol van most? Ja! A barátjával már megint… Jó, persze. Végre boldog. De hívjuk már fel. Ezekből a beszélgetésekből persze többnyire a 3 válaszlehetőséges szisztémát kreálják: a., a „meg kell kérdeznem a kandúromat, hogy ráér-e! ” vagy b., „nem mehetek bulizni, mert nem enged a cicám!”, c., a kedvencem pedig: „inkább itthon maradunk”.

Persze szép is a szerelem, de épp ezzel rontanak el mindent. Két magányos ember találkozik, és ráfügg egymásra, mint Nórika a facebookra. Ugyanígy működik a kapcsolat is: kezdetben én is büszkén hangoztattam, hogy a facebook hülyeség, mint ahogy most te is fogadkozol, hogyha lesz pasid, nem leszel ilyen. Nem hanyagolod a barátokat. Mert ha baj van, akkor csak hozzájuk fordulhatsz. Aztán ahogy én is elfelejtettem a facebookra korábban tett megjegyzéseimet, úgy nagy valószínűséggel te is elfelejted az előbb tett ígéretedet. Mert van szerelem. Mert van kihez bújni. Mert van valakid. Mert van egy társad. Mert nem vagy már egyedül. Vagy mégis? Mert nélküle senkinek érzed magad. Nélküle már nem is tudsz élni. Nélküle már ki sem mozdulsz otthonról. Nélküle lassan már levegőt sem vehetsz. Amint egy ilyen kapcsolatban találom magam, én menekülök. Mert tudom, hogy rossz irányba haladunk. Egy kapcsolat arról szól, hogy egymást segítjük abban, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki magunkból, és nem arról, hogy elfojtjuk a céljainkat, mert a másikkal eltöltött idő fontosabb. Utóbbi ténye legyen a motivációd ahhoz, hogy minél előbb valóra váltsd a céljaidat. Nem egy olyan fiút ismerek, aki utálja, ha egy lány csüng rajta, például egy buliban. „Ölelj át! Együtt vagyunk! Lássa mindenki, hogy te velem vagy!” – mesélte Pötyi kiábrándultságát nem leplezve, amikor a szombat estéjéről tartott élménybeszámolót. Majd a vágyott ideált is lefestette: „Mit nem adnék egy olyan lányért, akivel ha buliban megismerkedem, azt mondja, hogy figyelj. Most buli van. Azért jöttem, hogy jól érezzem magam. Ha vége a bulinak, keress meg, aztán elkísérhetsz a buszhoz, addig beszélgethetünk.” A lány pedig, amikor felszáll a buszra, eldönti, hogy megadja-e a számát a fiúnak vagy sem. A pasik szeretik, ha valamit nem kapnak meg könnyen. Vagy ha valami más, mint a többi. Vannak lányok, akik nem szinglik. Csak egyedül vannak. Ők szeretik az élethelyzetükből adódó szabadságot. Azt, hogy bármit megtehetnek. Hogy senkinek sem tartoznak beszámolóval. Ám ettől függetlenül ők is igénylik a törődést. A szeretetet. A szerelmet. A szexet. Egy kapcsolatot. Csak nem érik be akármivel. Ha egy pasi korlátoz egy Egyedül-lányt, az rögtön menekül. Elszalad, mert neki kell a szabadsága. Akár Coelho történetében: kalickába zárhatod a madarat, de azzal csak megölöd.

Szarkalábas Szinglipartik Numera Józsikkal „Próbáltad már?” – hangzott el kismilliószor a kérdés az elmúlt hónapokban. A témát egy indok nélküli nemmel rövidre is zártam. Az „egyszer lesz, ami sose volt!”- elv alapján persze számomra is nyilvánvaló volt: eljön az az idő, amikor már nem tudok több indokot felhozni, és muszáj lesz elmennem. Így történt ez 2010. őszén, amikor három döntésképtelen óra alatt sem szültem meg a tökéletes outfitet. Ez már jelent valamit, gondoltam, így gyártva újabb érveket, amivel aztán alá lehet támasztani, hogy miért is nem jelenek meg. Csörög a telefon. Most mit mondjak? Nem mondhatom le…

Persze a Hol vagyok? Hogy haladok? Várnak! – mondatok nem hagytak gondolkodási időt, így egy Persze, készülök! válasz hagyta el a számat, miközben persze húztam a számat, a Pull&Bear harisnyámmal együtt… Úgy hiányzott ez az egész, mint a leárazás hó végén. Felkaptam magamra valamit, mert tényleg idő volt, és mentem. Bejutottunk. Menekülni akartam. Haza. Aludni. És nem itt lenni. Kétségbeesett pasihajhászok, kapcsolatfüggők és Numera Józsik, amerre a szem ellát. Most komolyan, muszáj ezt? Hát muszáj volt. Numera Józsik tucatja köröz vészjóslóan, körbe-körbe, akár a héja a zsákmánya felett. Néha itt-ott meg-megállnak, majd lecsapnak: egy mosoly, a múlt évszázadban szavatossági idejét elvesztett „jajj de ügyesek voltak a szüleid!”- típusú bók, a reakciótól függő folytatás pedig nem marad el. Őszülő, Armaniba burkolt, rózsadombi 40 plusszos pasi bókol mellettem. Aztán nekem. Kezet csókol, majd közli, hogy irtó szexi vagyok. Megköszönöm a bókot, és átirányítom máshoz. Neki talán jól jöhet egy pénzes, poshadt Retro Jóska. Ahogy gin tonic sincs gin – vagy Salgótarjánban légy - nélkül, úgy buli sincs a WC-ben pityergő lány nélkül…. Snitt. Következő jelenet. Ahogy a felvizezett vodka hatása elérte a lányt, 4 éves óvodásként kezdett el bömbölni a mosdóban. A WC-s néni meg csak nagyokat pislogott. „Látja! Ezt csináljuk mi… Futunk a pasik után, mert másképp nem megy. Mennyire szánalmasak vagyunk... És tudja, mi a legjobb? Ha kimegyek, mosolyt kell erőltetnem az arcomra, pedig legszívesebben zokognék, hogy mennyire unom, hogy ilyen ez a világ!” Szegény néni, túl a hatvanon, kétségbeesve nézte az enyhén ittas, zokogásban kitört kis hölgyet, aki képtelen volt megnyugodni. Talán ezután a kép után látogattam meg a ruhatárat, és búcsúztam el a többiektől. A ”Csak én szedek itt egyedül Béres-cseppet?” kérdés átköltése a hazafelé vezető úton többször is megfogalmazódott bennem.. Csak én vagyok képtelen arra, hogy jól érezzem magam egy Szinglipartin??? Van aki Szinglipartikra született. Én nem. De ettől még csatold csak nyugodtan hozzá a lottó ötös szlogenjét, ugyanis... bármikor bejöhet. "Idővel jobb lesz". Talán ezt mondták azoknak a 30-asoknak is, akiken bár több a szarkaláb, mint a ruha, mégis kitartóan akasztják minden Szinglipartin a nyakukba a szabad pályát jelző zöld zászlócskát, várva a retro Don Juanok hódítását. Örök szinglilét, szánalmas hajkurászás vagy boldog párkapcsolat? Kinek a pap, kinek a papné. „Én akkor is elolvasnám… Attól függetlenül, hogy most épp vadászgörény vagyok” egy vadászgörény

Vadászgörények vs. páncélosok … Mondta a vadászgörény, majd visszabújt az ágyba vadászgörénykedni – szaglászni, elmerülni az illatokban… az érzésekben... Abba az ágyba, ami pár hónappal később már csak az emlékei között élt… Ott, ahol minden ölelést, csókot, szeretkezést VHS-kazettán rögzített. Mert képes volt hinni. Abban, hogy minden jó lesz. De nem így történt. Mára már csak a kazetták maradtak az emlékeiben. Harci tankként törünk előre, célokat valósítunk meg, vagy éppen magunkat; sőt, ha kell, ugyanebből a páncélból időről időre letörünk egy darabot, hogy beleburkolózhassunk azért, hogy biztonságban legyünk. Hogy senki se bánthasson. Hogy ne férjenek hozzánk. A lelkünkhöz. Még véletlenül se. Mert az életet végigcsinálni csak sértetlenül és védve jó. Majd egyszer, egy borongós, esőcseppektől sűrűn áztatott napon Csipkerózsikánk végleg elveszti függetlenségéért folytatott őrületes dzsihádját, és elvérzik a csatatéren. Talán a fordított pszichológia, talán a lenyűgöző mosoly vette rá a lányt, hogy eldobja a páncélt egy időre. Így vált érzelmileg védtelenné, mégis rendkívül erőssé, ugyanis mert. Mert lépni. Belekezdeni az újba. Talán túl sokszor mondtál neki nemet. Mint tudjuk, a sok nem idővel egy nagy, határozott igenné érik. Így történhetett meg az a képtelenség, hogy te, aki sosem csináltál semmi butaságot, egy szép vasárnap hajnalon azon kapod magad, hogy pezsgőtől ittasan neki írsz, hogy hol van. Hogy mi van vele. Nem is érted, hogy mi történt veled. Az érzéseiddel. Csupán egy dolog biztos. Hogy érdekel – ám ezt még magadnak sem vallanád be, nem hogy még neki. Ám a tankostromló nem tűnik el. Kitartóan harcol, küzd, és eléri a célját. Te pedig döbbenten állsz a vasalódeszka felett, és várod, hogy megsüljön a csirkemell. Mert az IGEN mellett még ezt is elérte. Végül páncél nélkül, maximális sebezhetőséggel vágsz neki az újnak. A kapcsolat felé vezető ösvény pedig számodra ismeretlen. A rózsaszín felhő vs. lila köd időszak végül felülkerekedik érzékszerveiden, így csak mész előre, anélkül, hogy az orrodig látnál. Meglepően határozottan. Olykor persze elbuksz, mert van miben. Útvesztők, csatabárdok, elhullajtott páncélok, összetört exszívek: bármit találhatsz. Telnek-múlnak a hetek, amikor azon kapod magad, hogy nem találod a páncélt. Sehol sincs. Talán túl sok volt a rózsaszín ahhoz, hogy tisztán láss. Időközben kijózanodtál, és csak azt tudod, hogy valaki lekönyörögte rólad a páncélt, mint szűzlányról a bugyit. Mire felocsúdsz, már rég késő. A következő filmkockán már át is változol egy a pasija pulcsiját bódultan szaglászó háziasított vadászgörénnyé, aki addig gyömöszöli arcát a párnába, ameddig képes érezni. Illatot. Szerelmet. Bármit. Szaglásznak, bújnak, szimatolnak, próbálnak valamit megszerezni abból, ami már elment – de még visszajön. Mert hozzájuk visszajön. Mert ők mertek. Mernek. Pár hét múlva a képkocka ugyanaz, csupán már nem azért tömöd a fejed a párnába, mert érezni akarsz. Pontosabban igen. Érezni akarsz. Csak nem illatot. Boldog szeretnél lenni. A szívedet akarod újra érezni.

Így inkább bekuporodsz a gardróbszekrénybe, és addig maradsz ott, amíg van használható Kleenex. Majd ha elfogyott, előkeresed a páncélt, és újra magadra öltöd. Hogy senki se bánthasson. Hogy ne hatolhassanak újra beléd. A szívedbe. A lelkedbe. Mert még egy tőrt képtelen vagy elviselni. Nem kell több. Egyszerűen kevés az olyan ember, aki mer elég bátor lenni és lemeztelenedni... Ami pedig ahhoz vezet, hogy mindenki páncélban jár, ami eltakarja a szívüket, míg egyszer csak meghalnak a páncél mögött.... Hogy kik az erősebbek? A magukat mindennemű csalódástól védő páncélosok? Vagy a csatába védtelenül rohanó vadászgörények? Nem kérdéses.

Lelki-állapotok .. élni, de hogyan? Viszlát, rosszkedv és szomorkodás, hangzott el a szádból, amikor kiléptél az ajtón. És tényleg. Eltűnt. Az utcákról, a buszról; a bosszankodás, mert nem halad a sor, vagy éppen valaki buta. Vajon tényleg ennyin múlik a boldogság? Mosoly és levakarhatatlan vigyor az arcodon, már te sem tudod, hogy miért, de mindenesetre nagyon jó ez így. Mintha fel-le lifteznél, csak éppen a tizediken a boldogsághoz kopogtatsz be, az alagsorban pedig a sötét és dohos levegőt szívod magadba, a félelemmel és a szomorúsággal együtt. Elképzelésem sincs, hogy mi az, ami az önsajnálatból és a dohos levegőjű alagsorból egy teljes mértékben elkeseredett embert kivezethet... Talán nincs konkrét recept a kivezető útra, hiszen tudod... Kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba. Minden embert más fog motiválni. Van, hogy egy film, egy jó szó, egy beszélgetés vezet ki a „sötétből”, előfordul az is, hogy csak a hosszú hetek alatt felgyülemlett apró örömforrások fognak kihozni a fényre, hogy aztán liftezhess felfelé. Azt meg könnyű élvezni... ideig-óráig. Na, tessék. Itt is vagyunk. Hölgyeim és Uraim. Jogosan kérdezhetnétek, hogy miért vannak mélypontok… Szerintem te is tudod a választ. Az ember egy irtózatosan elégedetlen teremtmény. Neki semmi sem jó. Engedjétek meg, hogy egy közismert fradis focista szavait idézzem: „Ha nem beszélgetsz vele, az a baj, ha beszélgetsz vele, az a baj. Ha csak le akarod fektetni, az a baj, ha nem akarsz tőle semmit, az a baj..” struccpolitika így és úgy Szinglik ezrei élnek világszerte tökéletes életet: ismerik, szeretik, és elfogadják magukat, van szexpartnerük, és nem is vágynak többre, csodás barátságok erősítik őket nap mint nap, a karrierrel pedig együtt jár a pénz, így persze forgathatják a Porsche-kulcsot is... Ők azok, akik minden nap hálát adnak azért, amijük van. Nem panaszkodnak, hanem a legjobbat hozzák ki az életből, hiszen tudják: a hiszti nem old meg semmit. Csupán arra jó, hogy eltaszítsa az embereket. Pedig nekik is lenne miért panaszkodniuk. Nem véletlenül vannak egyedül. Lehet, hogy most már a világért sem akarnának férjet – de volt idő, amikor akartak. Persze az évek alatt rájöttek, nincs értelme leragadni a múltban, és ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Így inkább elveszik azt, amit aranytálcán kínál az élet, és élvezik, amíg lehet. Ez sem megoldás, de még mindig jobb, mint… Azok az emberek, akik panaszkodással próbálják felhívni a figyelmet magukra… Ők így akarják kizsarolni azt a szeretetet környezetükből, amit otthon nem kapnak meg. De ez nem így működik! Az életük egyébként minden téren tökéletes, ám a családjukban valami nincs rendben. Ám ahelyett, hogy megoldanák, inkább elássák a problémát, mint kutya a csontot… De ahogy a kutya sem fog több csontot találni két hónap múlva, úgy a halogatás sem szül megoldást… Észre sem veszik, hogy az egyébként élvezhetően stagnáló életükből így varázsolnak rémálmot. Mert folyamatosan olyan negatív képeket látnak maguk előtt, amiket egyszerűbb lenne megoldani, mint gondolnák. Ők inkább megállás nélkül rémképeket gyártanak, a környezetük legalább addig is

törődik velük… Az persze rég rossz, ha a törődést valaki csak ilyen úton tudja kierőszakolni a környezetéből. Egyébként meg úgy gondolom, hogy a szeretet pont nem az a dolog, amit bárkinek is ki kellene erőszakolnia. Talán ez a boldogtalanság felé vezető út. Nyilván egyszerűbb az odafigyelést panaszkodással kiérdemelni, de idővel az emberek elfordulnak tőled. Az egyik ismerősöm borzalmas házasságban él már lassan húsz éve, a férjétől és a családjától szeretetet nem kap, és soha nem is kapott. Amikor pedig bejön dolgozni, különféle betegségeket talál ki, amiket aztán idővel a gondolataival meg is teremt… Mindezt azért, hogy legalább mi törődjünk vele. Nyilván egy időre mi is „belebújtunk a szülei bőrébe”, és odafigyeltünk rá. Aztán idővel meguntuk a hipochonder struccpolitikáját. Mert neki semmi sem volt elég. Mert ha egy pillanatra nem figyeltünk rá, elaludt munka közben. Emberek ezrei használják ezt az eszközt figyelemfelhívás céljából. Már rég nem is tudják, hogy miért nyavalyognak, de muszáj, mert addig is legalább valaki sajnálja őket és törődik velük. Így aztán folytatódhat a struccpolitikai párt újabb 4 éves ciklusa: fej lehajt, homokba bedug. Majd a töménytelen mennyiségű negatív gondolat egy óriási kalapáccsal még mélyebbre döngöli a fejüket, mígnem szépen lassan a homokba fulladnak. Irigység szülte boldogtalanság Nem értem az embereket. Akárhová fordítom a fejem, saját stílus nélküli huszonéveseket látok, akik egymást majmolják. Versengenek egymással, és csak azért vesznek drága ruhákat és telefonokat, mert azok státuszszimbólumokként funkcionálnak, és ezáltal talán elfogadottak lesznek abban a közösségben, ahol élnek. Évek múlva, ahogy egyre jobban megismerik magukat – már ha ez bekövetkezik –, rájönnek, hogy mennyire buták voltak. Mert jobb esetben megismerték magukat, és felismerték, hogy mi az, ami passzol a személyiségükhöz, és mi az, ami nem. Az élet nem arról szól, hogy egy klón legyél. Inkább arról, hogy legyen saját, individuális stílusod. Hogy legyenek álmaid, amikben hiszel. Ne foglalkozz azzal, hogy más mit mond. Az a más azért van ott, hogy nehezítse a sorsodat, és vizsgáztasson: mennyire gondolod komolyan? Ha pedig tűzön-vízen át magaddal hurcolod, egy pillanatra sem elengedve az álmaidat, valóra válnak. Az emberek alapvetően irigyek. Megállás nélkül nyavalyognak, ahelyett, hogy értékelnék azt, amijük van. Mást szapulnak, és a „neki egyszerű volt…” mondattal nyugtatják magukat. Pedig dehogy volt egyszerű. Csak épp vannak, akik nagyon hamar rájönnek arra, hogy mihez értenek, és mi az, amit tiszta szívből tudnak csinálni. Innentől már minden rajtuk múlik. A lehetőségek adottak lesznek, az, hogy belefektetik-e minden energiájukat, már csak rajtuk múlik. Ez a fajta élet áldozatokkal jár, de ha ezeket meghozod, az élet többszörösen kárpótol. Meg sem fordulna a fejemben, hogy bárkire is irigy legyek. Nem utálhatom azért az egyik legjobb barátnőmet, Tóth Brigittát, mert keményen megdolgozott azért, hogy 21 évesen a Class Fm hírszerkesztő- hírolvasója legyen. Gimis korunk óta ezért harcolt, és végignéztem, ahogy kőkemény munkával megvalósította az álmát. Amikor bekerült, én már akkor tudtam, hogy előbb vagy utóbb a Morning Show-s reggeli beszélgetésekbe is bevonják. Január végén pedig ez is megtörtént – egyébként egy tábla Milkában mernék fogadni, hogy 2011. végén már a Morning Show-ban legalább heti rendszerességgel hallhatod őt.

Felesleges egymással versengeni. Én például nem is tudnék mit kezdeni a Class Fm-ben. Hülyén nézne ki, ha én ezért féltékeny lennék rá. Nekem, mint ahogy neked is, más céljaink vannak, és ha tudod, hogy merre van az arra, akkor nem lesz probléma. Legyen szó állásról vagy bármi másról, egy dolgot tudnod kell: SENKI sem veheti el azt, amit neked szántak. Én hiszek az angyalokban, és abban, hogy mindenki születik valamire. Nem hiába vannak olyan képességeid, amilyenek. De nyugodj meg, neked semmiben sem kell hinned. Sem Istenben, sem az Angyalokban, se Buddhában, se a Kabbalában. Elég, ha magadban hiszel, és felismered a képességeidet. Ugyanis ha sikerül, és mersz, akkor minden lehetőség megtalál. Neked pedig csak kitartóan meg kell lépned őket. Pasik jönnek-mennek, te pedig csak magadra számíthatsz. Ezért fontos, hogy azt csináld, ami az életed, és amit élvezel. Onnantól kezdve boldog és kiegyensúlyozott leszel, és mivel törvényszerűen a hasonló hasonlót vonzza magához, így ez alól a te életed sem lesz kivétel. Így vonzhatod be a hasonló beállítottságú társat, garantálva boldog életet magatoknak. mert így menni fog! Mindenkinek megvan a joga ahhoz, hogy boldogtalan legyen – teljesen mindegy, hogy ezt egyedül, vagy párban teszi valaki. Csupán döntés kérdése minden. Az is, hogy mosollyal, hálával és hittel felvértezve indulsz neki az életnek, avagy sem. Apropó hála. Érdemes minden éjszaka úgy lefeküdni, hogy végiggondolod, hogy aznap miért lehetsz hálás. Sőt, mi több, minden napodat éld úgy, hogy bár a tegnapi napod nagyszerű volt, a mai még jobb lesz! Ha ezt két-három héten keresztül ismételgeted magadban, így is lesz! Nekem bevált, és életem legszebb hónapjain vagyok túl! Vannak, akik hozzám hasonlóan teleragasztgatják „miért lehetek ma hálás” post-itekkel a lakást, majd irulnak-pirulnak, amikor a cetlikről megfeledkezve látnak vendégül egy pasit, aki aztán jót mosolyog a papírokon. De még mindig jobb vicces szituációkba keveredni, mint morgós, állandóan panaszra hajló szájjal élni az életet… Ők egyébként is idővel elmarnak mindenkit maguk mellől, vagy éppen még rosszabb történik: a hasonló hasonlót vonz elv alapján percek alatt egy lenyűgözően negatív társaságban találják magukat. Így egymásba kapaszkodva húzzák egyre mélyebbre a másikat a büdös lápba, ahonnan aztán már tényleg nincs kiút. … ha úgy érzed, mindenki magadra hagyott Akkor sincs semmi okod a panaszra! Nyilvánvalóan mindenki életében vannak olyan életszakaszok, amikor tisztulnia kell a dolgoknak: így a kapcsolatoknak, barátságoknak, és talán saját magadnak is. Ez persze fájdalommal jár, hiszen bár lehet, hogy ebből csak annyit érzékelsz, hogy egyedül vagy; valójában ettől sokkal több van ebben, hiszen gondolj bele: hely kell az új dolgoknak, az életben pedig egy dolog biztos: a változás. A törvény pedig örök: a változás mindig egy új, sokkal jobb kezdetet rejt magában. Rajtad múlik.

Te vagy a hibás Ha kell, huszonhétmilliószor is csalódunk. Mindenkinek megvan a maga keresztje. Lehet, hogy

megállás nélkül csalójóskákat vonzol magadhoz, aki veled csal, vagy téged. Az is előfordulhat, hogy a „minden pasi csak meg akar dugni” mondatot gyakrabban hajtogatod magadban, mint a holnapi vizsga tananyagát. Nincsenek véletlenek… Előre jelzem, nem lesz könnyű: de ha elfogadod, hogy mindent te generálsz az életedben, mindjárt egyszerűbb lesz az életed… Vegyük csak alapul a kissé elcsépelt, de igaz „hasonló hasonlót vonz”- elvet, majd válaszolj a következő kérdésre: Valóban szeretnél kapcsolatot? Tényleg szükséged van rá? Bár úgy gondolod, hogy a második kérdésre igen a válasz, elképzelhető, hogy az elsőre gondolkodás nélkül, freudi elszólásként rávágsz egy határozott nemet. Persze ettől függetlenül megvan a tízoldalas A4-es listád az álompasiról, akik aztán amilyen gyorsan be is lovagol fehér lován az életedbe, olyan szaporán ki is vágtat onnan. Te pedig nem érted. Hiszen a lista megvan, a pasi is jött, de mégsem működik. A megoldás egyszerűbb, mint egy egyenlet. Vegyük alapul az én példámat. Halak-Oroszlánként nem meglepő, hogy szeretem, ha az van, amit én akarok. Akkor legyen itt egy pasi, amikor én óhajtom, és akkor menjen el, amikor én kívánom. Hagyja meg a programjaimat, a privát szférámat, és majd ha lesz időm, akkor szólok. Nyilvánvalóan ez sem így működik... Éveken át csak éjszakánként, és a nagybevásárlások alkalmával hiányoltam valakit magam mellől, akire ráoszthattam volna a „zacskót nyitó, málhás ló” szerepkörét. Sokáig tartott, de rájöttem: bárkit megkérhetek arra, hogy kinyissa a zacskót a boltban, a biztonsági őrt pedig azért fizetik, hogy fogja a Calzedoniás táskáimat a Bershkában, miközben a shopping-roadshow „vegyünk minél több ruhát” következő állomásának épp őket választottam. Amíg erre van igényed, miért várod el, hogy az élet másszükségletet elégítsen ki? Na ezért jó, ha ismered magad. Mert képes leszel ilyen, és ehhez hasonló dolgokat felismerni. Ha pedig nem tetszik, már tudod is, hogy min kell változtatni. Valószínűleg nem lesz könnyű, hiszen minden kezdet nehéz… De megéri. Mert meglesz a motivációd arra, hogy miért szabályozd csapongó, minden nap másba „szerelmes” természetedet. Mert lehet, hogy olyanod is van. Ha igen, akkor pedig már érted, hogy miért kapsz megállás nélkül ilyen pasikat. Az okozat oka nélkül hiba élni. Ha nem akarsz szenvedni, változtass. Lehet, hogy most úgy gondolod, tökéletes egyedül, de ha idővel kényelmetlenül érzed magad az egy vagy éppen több éjszakás kapcsolatokban, az jelent valamit. Mindent csak addig szabad csinálni, amíg élvezed. Attól a pillanattól kezdve, hogy nem érzed jól magad benne, azonnali hatállyal be kell fejezni. Szeresd és ismerd meg magad - megéri! Hiszen enélkül lehet, hogy túl későn fogadod el az amit adsz, azt kapod elvet. Ha pedig rendben vagy magaddal, ha jó irányba vezeted az életedet, akkor a barátaid is hozzád hasonlóak lesznek, ugyanis másokkal meg sem értenéd magad. Így aztán megnyugodhatsz: ha jön a pasi, ő is ilyen lesz. Mert ez nem lehet másképp. Képtelenség. Kemény meló a boldogság? Lehet. De megéri. Innentől kezdve jöhet bárki az életedbe, nem fogsz a facebookon függeni, mert nem keres, hiszen te már jól tudod: egyedül is boldog vagy. A szerelem lángja pedig, amit a kemény munkával felépített életed iránt táplálsz, elpusztíthatatlan. Semmi sem képes eloltani. Nincs az az óceán, ami kárt tudna

benne tenni. Az sem zavar, ha napokon át nem látod facebookon, vagy ha nem keres. Addig, amíg egy önbizalomhiánnyal küszködő, magával elégedetlen, határozatlan lány gyomorgörccsel ül a srác adatlapja előtt, hogy ugyan hol van, és miért nincs itt, addig te teljesen nyugodtan és boldogan folytatod az életed. Mert boldog vagy benne. Te megtettél minden tőled telhetőt. Megmutattad, hogy veled milyen az élet és mit tudsz nyújtani, innentől kezdve választhat: részt akar venni benne, avagy sem? Minek fárasztanád magad egy olyan kapcsolat építésével, ahol az építkezésen csak te pakolod a téglákat? Nem. Egy pasi igenis legyen ott. Rakja le az alapokat. Utána te is beszállsz. Az elején melózzon ő keményen. Legyen ő az, aki ott ül a facebook előtt, és a körmét rágva figyeli a posztjaidat. Sőt mi több. A másoknak írt kommentjeidet. Ő legyen az, aki megássa és lebetonozza az alapot, vagyis megszerez téged, és ne fordítva. Győzzön meg ő arról, hogy miért legyél mellette. Érdekes leszel neki azért, mert független, önálló lényként is képes vagy létezni. Aztán megkezdődhet az építkezés. Pakoljátok a téglákat egyenként, és észre sem veszitek, de már elkészült a lakás, és ott éltek benne. Boldogabban, mint azt valaha el tudtátok volna képzelni. Egymással és egymásért éltek nap mint nap, segítve a másikat jóban-rosszban. Akkor, ha megbotlik, és akkor is, ha minden jól megy. Ugyanis egy kapcsolat akkor egészséges, ha elfogadjátok és építitek egymást, nem pedig romboljátok. Ha haladtok az utatokon, és támogatjátok egymást az önmegvalósításban. Arról nem is beszélve, hogy hagyd meg a másik privát szféráját - de mégis éreztesd vele, hogy ott vagy mellette, és akármilyen mélyre is lökik, te védőangyalként ott leszel, hogy kihúzd. Ne azért legyen valakid, hogy tudj rá támaszkodni, ugyanis ha a két érzelmileg gyenge ember közül az egyik eldől, a másik vele együtt borul. Találd meg az utad, segítsd őt is ebben, és támogasd mindenáron. Mert tudod… amit adsz, azt kapod.

Boldogság? PIPA! Ha egy nap listát írnál arról, hogy ébresztőóra-csörgéstől ébresztőóra-csörgésig mi mindent csinálsz, valószínűleg olyan hosszú lenne, mint a Nílus. Ki az ágyból, vissza az ágyba – csak még 5 percet! -, hideg zuhany, hogy felébredj, tanácstalanság a szekrény előtt – nincs egy göncöm se!-, rohanás a buszhoz, aztán a boltba reggeliért – mert otthon ez sem jött össze…-, és még el sem kezdődött a napod igazán… Egy biztos: mire hazaérsz, értetlenül, üveges szemekkel nézel magad elé, ugyanis képtelen vagy felfogni, hogy ennyi volt a mai adag 24 órád. Kész. Letelt. Nézz csak szét. A facebook-generáció egy jelentős hányada huszonévesen önmegvalósít, dolgozik, hajtja magát, és tör előre. Tankként szántják fel saját életük szántóföldjét, és észre sem veszik, hogy mag helyett sót vetnek el benne, örök terméketlenséget hagyva maguk után. Magánélet nem kell, csak a karrier, meg az önmegvalósítás, törjünk előre, gázoljunk át mindenkin. A többi úgysem számít,

most ez a fontos, a barátok meg ott lesznek öt év múlva is. Ismerős gondolatmenet? Vizslás-Újlak három utcájának minden háza megtelne legalább egy lakóval, ha mindenkit odatelepítenék, akitől az elmúlt másfél évben a karrierelméletet hallottam. Tény: van, akinek nincs más lehetősége. Nekem sem volt. Dolgozz az egyetem mellett, mert máshogy nem fog menni, de hoppá! Ez tetszik, ezt akarom csinálni. Jó. Akkor erre tovább. Onnantól pedig nincs megállás. Egészen addig, amíg azon nem kapod magad, hogy kemény munkával MINDENT elértél, amit célként kitűztél. A következő pillanatban pedig már egy brüsszeli négycsillagos szállodában ülsz tökegyedül, és nem érted, hogy mi a baj. Hiszen megvan mindened, tudod, hogy mit akarsz az élettől, de valami még sincs rendben. Mert meglehet mindened. Ott ülhetsz a luxus kellős közepén, amit talán ideig-óráig élvezni is fogsz. Aztán jön az este, amikor minden egyedül elalvónak kattog az agya. Mert ilyenkor van rá ideje. Azon, hogy de jó lenne, ha lenne itt valaki. Napközben ilyen gondolatok még öt kilométeres körzetben sem közelítenek meg. Egyszerűen nincs rá időd. De este… kinyírnak. Persze hamar rájössz: ülhetsz te egy Ferrariban is, ha senki sem szeret azért, amilyen vagy. Ha nincsenek igaz barátaid. Ha egy általuk elvárt képnek kell megfelelned, és nem lehetsz sohasem önmagad. Eldöntöd, hogy mától minden más lesz. Ugyanis minek a nagy luxus, ha közben magányos vagy? A kiegyensúlyozott boldogságot nem tudod pénzért megvenni. Azt sem tudod, hogy merre keresd. De elindulsz. Egy dologban biztos vagy. A boldogság valahol benned rejlik. Nem egy pasiban. Vagy a Pasiban. A feltételekhez kötött boldogság mindig romba dönt. Addig ne is akarj kapcsolatot, amíg nem érted meg, hogy egyáltalán mire jó az, ha van melletted valaki. Két ember ne azért legyen együtt, mert egyedül nem jó. Az élet igazságtalan, ha csak ennyiről szól. Egyszerűen többről kell szólnia. Aztán egy napon azon kapod magad, hogy csodálatos napod volt. A következő napról nem is beszélve… Az azt követő pedig egyszerűen fenomenális volt. Hetek telnek el ebben a lelkiállapotban, amikor hirtelen feltűnik, hogy boldog vagy. Kiegyensúlyozott. Ám ez most valahogy más. Ebből senki sem tud kiszakítani. Ugyanis rájöttél a titokra: megismerted és elfogadtad saját magad. Színesítetted az életed. Sokat adtál. Az élettől pedig még többet kaptál. A viszonzás vagy a cserébe szavak még sejtszinten sem fogalmazódtak meg benned. Semmit sem kell viszonozniuk. Az Élet gondoskodik arról, hogy visszakapd azt, amit adtál. Mert ez törvényszerű. Talán innen a boldogság. Nem akarod megszerezni, de mégis megszerzed. Őszintén elérni az „imádom az életem és nem cserélném el senkivel” állapotot kevesen tudják. Ha pedig boldog vagy, olyan leszel, mint egy működő vulkán: ontani fogod magadból a szeretetet, a kedvességet, az örömöt, a boldogságot. Az amit adsz, azt kapod elv alapján pedig mind szépen visszavándorol hozzád. Talán ez a boldogság titka. Végre rájössz. Nem azért kell egy társ, mert addig sem vagy egyedül. Ez butaság. Két magányos, magával nem elégedett, lelki sérült ember találkozásából sohasem születik boldog párkapcsolat. Egyszerűen nem születhet. Ez így van megírva. Idővel talán te is felismered, hogy szükséged van egy társra azért, mert egyszerűen késztetést érzel arra, hogy megoszd azt a sok szeretetet, ami szétfeszíti a mellkasod, és kétszázzal az égig röpít, egészen fel a magasba, ahol mindig kék az ég. Meg akarod mutatni valakinek, hogy így is lehet élni.

Hogy az ÉLET valójában itt kezdődik. Van, akinek egy egész élet kevés ahhoz, hogy bebizonyíthassa magának: igenis képes a boldogság 100 %-os megélésére SZINGLIKÉNT is. Ám azoknak, akiknek sikerül, minden kapu megnyílik: önbizalom, függetlenség és szabadság kíséri őket útjukon, egészen a boldog párkapcsolatig.

Álboldogság A reggeli sminkelés alkalmával szingli és nem szingli lányok ezrei teszik fel nap mint nap a fájdalmaikat elrejtő álarcot. Technikájukat rövid időn belül tökéletesre fejlesztik, nem hagyva támadási felületet magukon. A maszk tökéletesebben fed, mint a legdrágább luxus alapozó. Így aztán indulhat a nap. Boldogtalanul boldogságot színlelve. Mert ez az elvárás. Akiben picit is él a vágy, hogy megfigyelje mások viselkedésének okát, sejti, hogy mit rejt a maskara, éppúgy, mint ahogy a 19. századi bálok alkalmával is jól tudták a lányok, hogy a Jóskát melyik maszk rejti. Felismerték a bokájáról. Vagy a fenekéről. Esetünkben boka híján maradnak a megfigyelések. Egy gesztus, egy mondat, egy freudi elszólás. Bármi elég lehet, hogy nyomra bukkanj. A nyomra bukkanáshoz a Mi van Veled?- kérdés nem lesz elég, ugyanis alanyunk pókerarccal rávágja: minden rendben. Pedig dehogy. Mert válnak a szülei. Mert nem boldog a párkapcsolatában. Mert csalja a pasija. Mert a pasiján élősködik. Mert a pasija élősködik rajta. Mert nincs pénze. Mert nincs munkája. Mert nem tudja, mit akar az élettől. Vagy mert van munkája, de nem szereti. Mert hülye a főnök. Mert nem jó a kapcsolata a szüleivel. Mert, mert, mert… Túl sok mert van az emberek életében. Elégedetlenek életük minden szegmensével, ha pedig mégsem, akkor gyorsan gyártanak maguknak valamit, amivel asszimilálódhatnak panaszra hajlamos társadalmunkba. Muszáj valahova tartozniuk, arról nem is beszélve, hogy meg kell kapniuk a szeretetet és a törődést. Egy ideig. Hiszen idővel környezetük számára unalmassá válik az állandó reklamálásuk, így végül tényleg magukra maradnak. amikor nem mond semmit Talán mindannyian döbbentünk már meg egy-egy „idegösszeroppanás” láttán. Amikor az a lány, aki eddig mindig mosolygott, boldog volt, és rengeteg energiát adott a környezetének, egy szombat este megvigasztalhatatlan sírógörcsben tör ki a sokadik Martini után. Senki sem érti, hogy mi van. Drámaian összenéznek, és nem tudják, mitévők legyenek. Ugyanis egy biztos. Baj van. Méghozzá a nagyobbik fajtából. Mert létezik egy típus, amelyik nem beszél. Nem panaszkodik, és azt hiszi, abból, ha besöpör mindent a szőnyeg alá, nem lesz baj. Soha. De idővel kiszáll a por a szőnyeg alól, a fulladás pedig garantált, épp úgy, mint amennyire az is, hogy a pohár egyszer betelik. Az utolsó cseppel. És íme, a magyarázat: ha megkérdezed, hogy mi a baj, nem tudja megfogalmazni. Képtelen rá. De hogyan is tudná. Egyszerűen összegyűlt minden. Eltört a mécses, és nem fér több porcica a szőnyeg alá. boldog vagy? Ha megkérdezném, hogy boldog vagy-e, reflexből azt mondanád, hogy igen, ugyanis idegennek nem nyavalygunk. Semmi köze hozzá. De ettől függetlenül a vonaton melletted ülő utastársadnak akaratlanul is kiöntöd a lelked. Mert nem kérdezte. Mert úgysem látod többet. De ha én kérdezem,

felszínesen azt mondanád, „igen, boldog vagyok”. Ha pedig öt percnél tovább beszélgetnénk, már azt is meg fogom tudni, hogy a látszólagos boldog életed közel sem az. Ha pedig három óránál többet tartózkodom melletted, már mindent értek. Ugyanis világos: álarcokat mutatunk, hogy szebb fényben tüntessük fel magunkat. Rengeteg van belőle. Van egy a munkára, van minden baráti társaságra, bulira, családra, ugyanis mindenhol más maszkunkat mutatjuk. Mintha nem lenne elég szép az arcunk. Nem kell az álarc. Hajítsd el jó messzire, hogy soha ne találd meg. Ha kell, állj órákat a tükör előtt, és fogadd el magad, a lelked, hiszen csak így élhetsz boldog életet. Lehet, hogy hónapokig fog tartani, de ha sikerül, máshogy néznek majd rád az emberek, és nem lesz szükség álarcokra. Büszke leszel arra, ami vagy. téveszmék Kismilliószor alkotunk téves képeket magunkról, aminek hamisságáról az esetek többségében már túl későn győz meg valaki. Lehet, hogy egy barát, de lehet az is, hogy egy fiú, aki számára te vagy a tökéletes nő. Te persze nem érted, hogy miért pont rólad vélekedik így, inkább kineveted, és közlöd vele, ne beszéljen hülyeségeket. Ő pedig fülét-farkát behúzva elmenekül, vagy éppen rád veti magát, na nem épp egy komoly párkapcsolat reményében. Épp ellenkezőleg. Az alacsony önértékelésű lányoknak egy-két kedves bók is elég ahhoz, hogy letolják a bugyijukat. Bárhol. Bármikor. Ám ha tisztában vagy az adottságaiddal, nem fogsz elájulni egy pasi bókjától sem. Megköszönöd, és pozitív visszajelzésként könyveled el, de egyáltalán nem ájulsz el tőle, hiszen az önértékelésed rendben van, és teljesen egészséges. Sohasem tudhatod, hogy ki takarja el az arcát és a szívét – épp ezért figyelj oda a környezetedre, és ne sétálj el mellettük. Ugyanis… Ha baj van, a kárfelmérés megdöbbentő eredményekhez vezethet, amiket józan ésszel is képtelenség megsaccolni. Az csak akkor megy, ha lehullik a lepel. Amit nem biztos, hogy meg kellene várni. Miért is ne? -avagy szingli szokások „Mindenkinek kell, hogy legyen valamiféle defektje, hogy túlélje ezt a világot." Sebestyén Balázs

Neked mi a defekted? A mások által unalmasnak képzelt szinglilétet gyakran tesszük színesebbé, izgalmasabbá apró-cseprő trükkökkel. Valljuk be, mindannyiunknak megvan a maga kis defektje. Egy Happy Birthday-t zenélő bögre, egy ikeás béka, egy francia bulldog, vagy valami őrült dolog… De lehet ez egy szokás, például mániákus shoppingolás, egy kedvenc kávézó, magadnak-magadért szokások, vagy bármi, amivel mosolyt csalhatsz az arcodra. Mert szükséged lesz rá. Ahhoz, hogy átvészeld a hétköznapokat, és ne szürkének éld meg őket, mindenféleképpen kellenek majd trükkök. Olyanok, amelyek miatt irigylésre méltónak érezheted majd az életed. Amelyek miatt egy darabját sem cserélnéd el senkivel. Tesztfunkciójukról nem is beszélve. Tegyük fel, megismertél egy pasit, aki elhív randizni, és mivel még nem készültél el, behívod magadhoz. Taktikus jelleggel magára hagyod névre szóló és a

szekrényre művi pontossággal felállított Converse cipőddel, a Porsche hátsó üvegének kiállított darabjával, és az alsó hangon tizenöt porcelánangyalt számláló polcoddal. Majd mikor kijössz, két dolgot láthatsz: a srác hülyének néz vagy jót mosolyog. Utóbbinak nyert ügye van nálad. Ugyanis vagy elfogad a hülyeségeiddel együtt, vagy „arra van az ajtó, köszipuszi”. Nézz csak magadba. Eléggé szereted az életedet? Ha egy napra más lehetnél, kinek a nevét és képét látnád facebookon? Azt hiszed, úgy könnyebb lenne? Dehogy. Mindenkinek megvan a maga keresztje. Amit látunk, az csak álca. Azt hiszed, hogy boldogok, miközben csak profin tudnak tökéletes képet festeni magukról, amit aztán hibátlan marketinggel tárnak eléd facebookon – egy poszt, egy új fényképalbum New Yorkról… A színjáték mögötti drámát persze nem látod. A pasija csalja, a szülei pénzzel kompenzálják a törődést, nincsenek igazi barátai, és így tovább… A huszonéves lányok döntő többsége nem elégedett magával, és utál tükörbe nézni – talán még annak ellenére is, hogy az év 365 napján tökéletes testalkattal és gyönyörű arccal teszik mindezt. Az amerikai álomvilág díváihoz próbálnak hasonlítani, amiért aztán mindent képesek megtenni: 57 kipróbált diéta/év, bulimia, anorexia. Majd miután kudarcot vallottak, jöhetnek a drogok, az alkohol és a dohányzás… Mindez egyszerűen kikerülhető lenne, ha nem helyeznének ekkora hangsúlyt a külsőségekre. Öt pasiból négy észre sem veszi, hogy milyen ruha van rajtad… Többségüket úgyis a kisugárzásod és a személyiséged fogja majd meg. Az, hogy magadat adod. Az, ahogyan viselkedsz. Ahogy berobbansz az életébe. Az, hogy nem nyavalyogsz és elégedetlenkedsz. Az, hogy szereted magad, az életedet, és kihasználsz minden egyes lehetőséget, amit az élet aranytálcán kínál neked. Egy percet sem szomorkodsz, ugyanis felismered: mindig a lehető legjobb dolog történik veled. Minden agyban dől el, így könnyedén formálhatod az életedet. Ki ne szeretne boldog lenni az év 365 napján? Hát hajrá. Mosolyogj, légy vidám, és nézd az élet napos oldalát. Adj hálát minden apróságért. Higgy abban, hogy minden napod jobb lesz az előzőnél, pedig már az előző is nagyszerű volt. És így lesz. Ne hagyd, hogy az életed sablonossá, vagy éppen szürkévé váljon, mert akkor „meghalsz”. A „napi rutint” muszáj színesíteni, mert másképp beleunsz, kiégsz és megsavanyodsz. Az élet pedig túl rövid ahhoz, hogy elpazarold. A szépség egyébként is mulandó. Nézd meg a 40 pluszos ismerőseidet. Kérj tőlük lánykori képet, és rádöbbensz: fiatalon gyönyörűek voltak, és még az is lehet, hogy a 90-60-90 álomméret is megvolt. Aztán jött a Béla, az esküvő, na meg a gyerek. Meg még egy. És még egy. A kilók felcsúsztak, a haja megőszült, de a Béla – jobb esetben - még mindig mellette van. Mert egykor azt a nőt szerette meg, aki a külső mögött rejlik. Ugyanebből az okból kifolyólag felesleges a csodaszép fiúkkal foglalkozni. Maradjanak meg barátnak, de többre nem érdemesek. Minek? Most őszintén. Szükséged van neked arra, hogy egész életedben attól rettegj, hogy mikor csapja le a kezedről valamelyik szőke kis barátnője? Nem. Így hát érdemes nyitott szemmel járni, és nem a külsőségeket előtérbe helyezni. csináld meg önmagad Sportolj, táncolj, írj, olvass, építsd a karriered, teljesen mindegy, hogy mit csinálsz, de valamit csinálj kiemelkedően jól. Érd el, hogy például a táncról te juss eszébe az embereknek. Legyen személyiséged. Legyen defekted. Gyűjts valamit, ragaszkodj valamihez az életedben. Légy egyszerű,

kedves, őszinte, de mégis kerüld az egyszerűséget az életedben. Vegyél zenélős bögrét - ami garantáltan a legrosszabb pillanatokban fog megszólalni hajnali 2 és 5 között-, vagy éppen válassz egy békatündért az Ikeából, de dönthetsz egy László Béla névre keresztelt francia bulldog mellett is a demokrácia jegyében – majd eldönti, hogy melyik névre hallgat. Van, aki imád egyedül bulizni, ismerkedni, vagy éppen megvalósítani a lehetetleneket. Mindez épp elég ahhoz, hogy a kívülállók defektesnek tartsanak, ugyanakkor kellőképpen élvezhesd az életed. Bolondnak áll a világ. Nem véletlen a mondás. Bolond az, aki tudja, hogy bármit megtehet, hisz magában, és nem hallgat azokra, akik kételkednek ebben. A Bolondot a defektje teszi egyéniséggé. Tűzz ki célnak egy irigylésre méltó életet – ami persze csak akkor válhat azzá, ha pontosan tudod, hogy neked mit is jelent a tökéletes élet. Valósítsd meg és élvezd. Onnantól pedig nem lesz megállás, ugyanis biztos háttérrel haladhatsz előre a magad útján. Emberek tucatjai fognak példaképként tekinteni rád, ugyanis te vagy az élő példa: igenis meg lehet valósítani az álmokat. Egytől egyig mindet. Csak merj, higgy magadban és ne húzd az időt. Az élet egyébként is csak akkora feladatot adhat, amekkorával meg tudsz birkózni. Szóval: mire is vársz még?

felcetlizve Ahogy a párkapcsolat hiánya fennáll, ezzel egyenes arányban nő a célkitűzések száma az önmegvalósítás felé vezető úton - cetlik mindenhol, a fürdőben, a lakás minden részében, persze addig jó, amíg ezzel senki sem találkozik. Persze Murphy gondoskodik a vicces szituációkról: a fürdőben felejtett post-it-ek kínosabb helyzetbe hozhatnak, mint az, ha álmodban Bélát sikítoznál, miközben egy Jóska fekszik melletted az ágyban... A Titok c. film berobbanása óta tudjuk: ragaszd tele a lakásod a céljaiddal, és higgy bennük. Ezzel pedig nincs is baj. Post-it mindenhol. Egy-két idézet. Pozitív gondolatok. Célok. Szingli lányok ezreinek lakásában, szobájában, fürdőjében, WC-jében fityegnek, lógnak, tapadnak a pasiideált, a tökéletes munkát, az „5 éves marketing tervet” leíró cetlik. Ott vannak a tükrön, merthogy valamiért a tükör működik. Persze néha a post-it-et „ledobja magáról”… Na, de sebaj, ilyenkor jöhet a cellux. A te céljaid nem repkedhetnek kedvükre! Nekik ott kell maradniuk, ahová raktad őket. Másképp hogy éred el őket? Az érzelmi és lelki biztonság 100 %-osan be van biztosítva, by cetlik. Legalábbis vagyunk páran, akiknek csak így működik az élet. Napok, majd hetek telnek el, és az életed részévé válnak. Észre sem veszed, de a „pályázati kiírások” sorra megvalósultak, te pedig ugyanazzal a tűzzel tépheted le őket, mint amivel Bélád szokta a bugyit rólad… Aztán jönnek az új cetlik… Persze fennáll annak a veszélye, hogy a szemed annyira hozzászokik a látványukhoz, hogy olykor meg is feledkezik róluk. Az „olykor-óra” pedig persze, hogy akkor kezd el ketyegni, amikor váratlanul egy pasi toppan be hozzád. Hoppá. Megfeledkeztél róluk. Most már késő, gondolod, és naivan azt hiszed, talán nem veszi észre. Persze, hogy kiszúrja őket. Ő pedig észreveszi a „Good for me” kezdetű, véget nem érő listádat, ahová minden nap felírod, hogy miért is volt olyan nagyon jó neked aznap. Mert neked csak így megy helyreállítani az egyensúlyodat. Valakinek az alkohol segít, neked a lista.

Arra az esetre pedig, ha még ezen sem szórakozott volna elég jól, ott van a mosdó. Naivan reménykedsz benne, hogy NEM akar elmenni… Ám jön a kérdés. Itt mi van. Te pedig sírva kapsz a fejedhez, ugyanis ha célokról van szó, neked a fürdő jön be a legjobban, így a legdurvább kiírásokat mindig ott helyezed el… Lehajtott fejjel ülsz a kanapén, miközben szép lassan, ám annál mélyebbre süllyedsz a szégyen mocsarába… Amikor egy hangos kacaj hallatszik a fürdőből. Majd jön a vicces számonkérés. Hogy ez mi. Te pedig ecsetelheted neki, hogy bár már szembesült a szexuális igényeiddel, na meg a havi nettó fizetési igényeddel, de higgye el, vannak még meglepetéseid.

Valentin-nap parasztvakítással Egyszer minden évben eljön a nap, amikor rózsaszín csöpögős szívecskékbe burkolja a világ saját magát. Vattacukorszerűen tapadós levegő mindenhol, amitől szingliként egyszerűen megfulladsz. Ha nem védekezel. Mert védekezhetsz, ha szeretnél. Ha nem szeretnéd egyedül érezni magad. Mert persze, hogy egyébként észre sem veszed, hogy egyedül vagy, bezzeg Valentin-napon mindenhol ezzel szembesülsz. A buszon, a bevásárlóközpontban, a boltban, mert bizony az orrod alá dörgölik a szíveket és szembesítenek a ténnyel: idén sem kapsz rózsát. Legalábbis attól, akitől szeretnél, biztosan nem – ha egyáltalán van ilyen… Persze van egy ilyen alternatíva is. Végigszenvedett, majd -sírt február 14-e, önsajnáltatás, majd a nap végén teljes összeomlás. Ez a forgatókönyv is várhat rád. Vagy… A parasztvakításra épülő kapcsolatokból ihletet merítve összegyúrod a te kis Valentin-napodat. Mert miért is ne szereznél valakit, akivel eltöltheted az év leggusztustalanabb napját. Elég egy mozi, ebéd egy pasival, és semmi több. Csak hogy tartsd a látszatot. Az emberek 99%-ának az élete úgyis ebből áll. Akkor miért lenne baj, ha az év egyetlenegy utálatos napján te is játszanál? Tudod. A legfontosabb mindig az, hogy jól érezd magad. Ha pedig ehhez egy pasi kell, akkor kérd, és megadatik. Rózsával, mert anélkül nem ér, és amúgy sem hiteles. Mert tudod, másnap felébredsz, és felfordul a gyomrod, ha a szirmait hullató rózsára nézel, vagy ha az elmúlt estére gondolsz. De aznap… Amikor mindenhol boldog – vagy legalábbis annak tűnő – párokat látsz, másra van szükséged. Törődésre, rózsára, szívecskékre és valakire… melléd… Hogy érezd, te is érsz annyit, mint az a sok nő, aki rózsát kap. Mert nincs is annál rosszabb érzés, mint amikor kimaradsz valamiből. Amikor látod, hogy mindenki ajándékokkal és virágokkal a kezében, a lehető legfeltűnőbben közlekedik Valentin-napon, csakhogy éreztessék mindenkivel: IGEN, nekem megvan az, ami neked nincs! Ja, persze. A háttérrel mindannyian tisztában vagyunk. Boldognak hitt párkapcsolatok tucatjáról derül ki tíz perc beszélgetés után, hogy az egész csak parasztvakítás. Egymást csalják, nem bíznak a másikban, vagy éppen a szex nem működik. Aztán meg valamiért együtt vannak, azt persze már ők sem tudják, hogy miért. Úgyhogy ha a következő Valentin-napkor is szingli vagy, próbáld ki. Semmit sem veszítesz, ráadásul lesz egy szép estéd mindenféle izgalom és tét nélkül, ahelyett, hogy otthon elmerülnél az önsajnálat romboló bugyraiban. Egyébként is. Tettesd, míg el nem éred.

nonstop boldogtalanság hála nélkül Nyisd ki a szemed, és talán te is meglátod a törődésért kiáltó facebook kiírásokat és a boldogtalanul boldogságot színlelő embereket. Megpróbálhatod meggyőzni őket arról, hogy az élet szép, de az esetek többségében minden szavad falra hányt borsó. A „boldogságot mindenki életébe” hadjáratot pedig ezennel felfüggeszted, hiszen a dzsihád teljességgel hiábavaló volta megkérdőjelezhetetlen. Az emberek félnek attól, hogy boldogok legyenek. El sem tudják képzelni, hogy milyen 24 órában nonstop boldognak lenni. Mert az élet beleültette a fejükbe a magot, hogy egyszer lent, egyszer fent. – Magyarországon meg egyébként is inkább lent. A mag pedig fejlődik, majd kibújik a földből, a csírái pedig beszőnek mindent, elzárva szívüket a napfénytől. Neked van? Pár napja az Astoriánál vártam épp a 178-as buszt, amikor egy beszélgetésre lettem figyelmes. Csupán egy mondatot hallottam meg, de az épp elég volt ahhoz, hogy összeszoruljon a gyomrom. A mondat a következő volt: „Az elmúlt 5 évben nem volt sikerélményem. Érted?” Viszonylag hangosan kicsúszott a számon egy „azta”, amit persze nem hallottak meg. Azta, mert nekem minden tíz percben legalább öt sikerélményem van. Azta, mert hogy lehetnek ekkora különbségek ember és ember között? Azta, mert ő miért nem veszi észre, hogy az élet gyönyörű? Hogy a mínusz 10 fokban csak egy percet kellett várnia a buszra? Én mit nem adtam volna ezért huszonöt perc fagyoskodás után! Nem értem az embereket. Amikor tehetik, a tévé előtt tehénkedve arról álmodoznak, hogy egyszer majd nekik is csodaszép életük lesz, mint az amerikai filmek főhőseinek. Ez mind szép és jó, de egyet nem értek. Miért nem állnak neki a megvalósításnak? Képtelen vagyok felfogni, hogy ők miért nem örülnek annak, ha nem tévednek el Budapesten. Vagy ha egy éjszaka során nem törik bele a lakás összes égőjét a foglalatba... Miért nem értékelik a kedves gesztusokat? Egy mosolyt egy idegentől? Egy jó barát társaságát? Azt, hogy egy hosszú nap után pihenhetnek? Azt, hogy van kit felhívniuk, ha rosszkedvük van? Vagy hogy éppen felvették őket, és van állásuk? De akár lehet szó egy csokiról is… csak mert miért ne Örülj, ha zöldre vált a lámpa, mert nem kell többet várni. De örülj akkor is, ha kedvesen szolgálnak ki a boltban. Légy hálás mindenért. Mosolyogj mindig. Ha kell, vezess róla listát, Ma miért lehetek hálás címmel, hogy erőteljesebben tudatosodjon benned. Nekem működik, és minden nap egyre hosszabb listát írok. Ha észreveszed a csodákat, azok egyre inkább feltárulnak előtted, meseszéppé varázsolva minden napodat. Mert ők csak azok előtt bukkannak fel, akik merik látni őket, és nem félnek tőlük. Azok előtt, akik meg merik osztani másokkal, hiszen tudják: csodából van elég, sosem fogy el. Persze, igen, gondolhatod, hogy mindez hülyeség. Nem muszáj továbbolvasnod. De egy dolgot meg kell értened. Minden okkal történik veled, és azért, hogy tanulj. Így érdemes hálát adni érte, ahelyett, hogy bosszankodnál. Mennyi, de mennyi alkalommal volt rossz kedvem azért, mert valami nem úgy sikerült, ahogy én szerettem volna – persze másnap kiderült, ha az én kérésem vált volna valóra, ma már talán nem élnék. Mindennek van pozitív oldala, csak meg kell találni.

.. de én lúzer vagyok Hidd el, nem vagy az. Bármi is történjék veled, az, hogy hogyan jössz ki belőle, hozzáállás kérdése. Mindenből ki lehet hozni a poént. Egyébként is. Miért büntetnéd magad efféle degradálással? Csak hogy megnyugtassalak: ugrottam én már ki földszinti ablakból, mert a fiúk a középsuliban bezártak a lányöltözőbe. A testnevelés sem volt az erősségem, úgyhogy mehettem is pár óra múlva a salgótarjáni kórházba, ahol a kórlapomon a következő mondat szerepelt: „Elmondása szerint a mai napon kiugrott az ablakon.” Gondolhatjátok. Az orvosok sírtak a röhögéstől, velünk együtt. A papír a mai napig megvan, a két hetes fekvőgipsz emléke pedig még mindig bennem él. Mindenki rajtam nevetett. Na és? Én is magamon, hogy csak én lehetek ilyen szerencsétlen. Ettől függetlenül a mai napig büszkén mesélem el, mint ahogy azt is, hogy felvágták a nyelvemet. Na és? Hozzám tartozik, ez is az életem része, mint ahogy az is, hogy a konyhát is ruhatárolásra használom. De legalább van min nevetni, és színes az életem. Addig, amíg te lehet, hogy lúzernek könyvelnéd el magad, és önsajnáltatásba kezdenél, én jót mosolygok rajta, és tanulok belőle. Mi több, kinevetem magam azért, hogy mennyire béna voltam, de jól tudom: ezek nélkül a dolgok nélkül szürke egér lennék. Az meg nem akarok lenni. Egyébként is. Legalább van mire emlékezni. Szóval. Higgy a csodákban. Lásd meg őket. Tudod, akkor aztán jönnek csőstül, és meg sem állnak, mesés életet varázsolva neked. Ám egy dologra figyelj oda: bár a jóhoz könnyen hozzászokik az ember, ne felejts el mindenért hálát adni. Mert másképp összeomlik minden, és kezdheted elölről. Tudod, ha nem muszáj, feleslegesen nem melózunk.

magadra hagyva, avagy a kezdetek egyedül Lehetsz a játékszere, de az nem biztos, hogy elég lesz neked. Lehetsz egy a sok közül, de te nem egy akarsz lenni, hanem az egyetlen. És mégis. Szabadságot akarsz, és flörtöket. Gondtalanságot és örömöt. Boldogságot és harcokat. Azt akarod, hogy ő legyen a játékszer –nem pedig te. Üressé vált kapcsolatok, sós ízű könnycseppek peregnek az arcodon, mert fáj. És igen. Te is csináltál már ilyet. Mindenki hagyott már valakit „cserben”. Valakit, aki odaadta a szívét, és hitt abban, hogy minden jó lesz. Ha odaadod, az a baj. Ha nem, akkor meg az. Utóbbi esetben a másik fél sérül, az első alternatívánál pedig te. A kapcsolat elején a friss szerelmesek úgy dobálóznak a szeretlek szóval, mint Paris Hilton a dollármilliókkal. A kezdeti „szeretlek!”- „de én jobban!” cukiskodás idővel vérre megy: „Te miért nem szeretsz annyira engem, mint én téged???” És igen. Idővel itt romlik el minden. Az egyik fél mindig többet akar, mint a másik. Aztán úgy döntesz, hogy egy időre kiteszed a „Ne zavarj!” táblát, elkerülve bármiféle kontaktust az ellenkező nem tagjaival. Inkább a karrier fenevadjának karjaiba veted magad, véget nem érő orgazmust okozva neki a megszakítatlan, az örök szingli léttel...

így is lehet élni? Nem kell ahhoz matekzseninek lennünk, hogy kiszámítsuk a csalódások valószínűségét. De nem is kell számolni, ugyanis benne van a pakliban. Hiszen nem lehetne nélküle pakli. A vizsgaidőszakban is elküldenek uvézni, ha valamit nem sikerült jól megtanulni. Ráadásul az élet leckéi sokkal keményebbek, mint egy számvitel vizsga. Nehezebbek, fájdalmasabbak, és a szívedet célozzák meg, ha pedig nem sikerül, az is törik össze. De talán épp ez lesz az, ami megedz. A nagyokosok szerint, ami nem öl meg, az erősít. És tényleg. Lehet, hogy éveket kell egyedül töltened, de idővel azon kapod magad, hogy többé már nem félsz a csalódástól, ugyanis tudod, hogy mindent kibírsz – és még annál is többet. Mert megedződtél, így semmi sem foghat ki rajtad. Egy olyan páncélt sikerült összeforrasztanod, amin semmi sem tud áthatolni, a boldogságod pedig sérthetetlen. Ahelyett, hogy panaszkodnál, mert egyedül vagy, inkább kialakítod a saját életedet. Azt, amit már réges-régen meg szerettél volna tenni. Amiben 100 %-osan boldog vagy. Amibe aztán bárki beleszerethet. Onnantól pedig nem te fogsz harcolni egy pasiért, hogy megszerezd, hanem fordítva. Az egyedüllétet mindenkinek meg kell tapasztalnia, hiszen másképp sosem fogod megismerni magad. Ha van egy társad, rá figyelsz, és nem arra, hogy te ki vagy, mi okoz örömöt, vagy mit szeretnél. Vele foglalkozol és nem magaddal. Ha pedig megkérdezi tőled, hogy mitől vagy boldog, képtelen leszel válaszolni. Mert nem ismered magad. hónapokkal később Egy olyan világ tárul fel előtted, amit eddig nem is vettél észre. Olyan, mintha újjászülettél volna. Egyszerűen felfoghatatlan a tény, hogy eddig szemellenzővel éltél. Ez az élet sokkal szabadabb. Végre magad lehetsz, amire lehet, hogy eddig nem volt lehetőséged. Ahogy idővel megtanultad megkülönböztetni a mucikákat a hetero pasiktól, úgy válik világossá, hogy mi a különbség boldogság és boldogság között. Onnantól pedig nem akarsz máshogy élni. Mert nem érdemes. Aztán csak adsz, adsz, adsz, a forrás pedig sosem apad ki. Senkitől sem vársz cserébe semmit, ugyanis tisztában vagy azzal, hogy az élet úgyis mindenért kárpótol, és mindent megad neked. Egy csodaszép napon pedig azt veszed észre, hogy az a rengeteg szeretet, törődés és ajándék, amit adtál, egy hatalmas boldogságfelhőben tér vissza hozzád, ami az esőfelhőket kitaszítja a légteredből. a titok Talán a boldog párkapcsolat titka épp abban rejlik, hogy ne akard megtartani a másikat. Ne ragaszkodj hozzá. Éld az életedet, és hagyd meg a szabadságát. Emberek ezrei követik el a hibát, hogy boldogságukat feltételekhez kötik. Majd boldogok lesznek jövőre, vagy akkor, amikor lesz párjuk. Vagy jön a szokásos, a „Józsi nélkül soha nem lennék boldog” monológ. Elég nagy baj ez. Ugyanis mi lesz akkor, ha a Józsival történik valami? Vagy a Józsi elhagy? Ellenben ha hirtelen a szinglilét világába csöppenve nem kétségbeesést, hanem inkább hálát érzel, sokkal többre mehetsz. Hálát azért, mert magaddal tölthetsz egy kis időt. Azért, hogy rájöhetsz, egyedül is meg tudsz állni a lábadon anélkül, hogy kitörne a cipőd sarka az első aknamező után. Nézd meg azokat a lányokat, akik kiegyensúlyozottak és állandóan boldogok. Ők elégedettek

magukkal, elfogadták a külsejüket, és megismerték, megszerették magukat. Célokat tűztek ki, és elérik azokat. A karrierlétrán pedig lépcsőről lépcsőre tipegnek felfelé, közben pedig nem felejtenek el élni. Mindenen túl tudnak lépni egyedül is. Nem az anyagiak miatt akarnak pasit. Nem akarják megfogni a fickót. Sőt, közlik is minden egyes alkalommal, hogy ők ennyit tudnak nyújtani, ha nem tetszik, el lehet menni. Épp ezzel a hozzáállással tartják meg a pasit. Találd meg az arany középutat, hogy elérhesd a vágyott egyensúlyt. Tudod, amikor nem billeg a mérleg nyelve. Amikor a magánélet és a karriered is fénysebességgel halad egymás mellett párhuzamosan az egekig. Akkor nem érhet meglepetés.

ex- AKTÁK *6 „Amikor a krokodilus tátott szájjal hever a szárazon, a trochilus-madár odarepül, szájába surran és megtisztogatja azt. Ez jólesik a krokodilusnak, azért nem bántja a madarat, sőt még jobban eltátja a száját, hogy a trochilus meg ne szoruljon, ha ki akar jönni.” forrás: www.gyakorikerdesek.hu

Kockázatos játékok „Kinyitottam az Ex-Aktákat. Nem kellett volna.” Az első és egyben legfontosabb szabály: A szennyesből sohasem veszünk fel bugyit! A fene nagy önmegvalósítás közepette időről időre felmerülnek bennünk a kielégítés nélkül minket szétgyilkoló igényeink. Ismerkedni nincs időnk, energiánk, vagy épp kedvünk; az exek, a régi nagy plátói szerelmek viszont túl nagy bizonyítási vágyat gerjesztenek bennünk ahhoz, hogy elsétáljunk mellettük. amikor ő sérül A késztetés, hogy bebizonyítsuk magunknak, hogy az egykor „lehetetlennek vélt hódítás” nem létezik, mi több, most végre lehetségessé válik, erősebb, mint Fekete László a legjobb napjain. Mert az a pasi, aki régen észre sem vett, vagy épp gerinctelenül összetörte a szíved, most remegő kézzel ragadja meg a kezed, és rebegi el, hogy ne hagyd el, mert ő szeret. Fordult a kocka, mert fordulnia kellett. Lehet, hogy hónapokon keresztül boldoggá tudtátok tenni egymást, de a régi sebeket nem lehet elfelejteni. Hiába forrtak már rég össze, az emlékük örökre megmarad. Sértettséggel és fájó emlékekkel a szívedben úgysem tudsz úgy nézni rá, mint azelőtt. Így történhet meg ugyanaz, mint évekkel ezelőtt, csak épp most nem te leszel az áldozat, hanem a másik. Egyszer hopp, máskor kopp. Talán nem akarod, hogy ez így legyen, de mégis így lesz. Az élet igazságos. Egyszer te szenvedsz, egyszer a másik. Nem is gondoltad volna, hogy egyszer hidegen hagy az a pasi, akiért régen hisztérikusan odavoltál. Ugyanennek az embernek most a zavarában feltett „Neked most van valakid?” kérdésére azt válaszolod, hogy „Édesem. Megváltoztak a dolgok. Nincs miről beszélnünk!”. Végül így töröd össze a szívét, olyannyira, hogy évek kellenek ahhoz, hogy újra a szemedbe tudjon nézni. Ám egy dologról megfeledkeztél. Amennyi fájdalmat okozott neked más, annyit adsz vissza – ha pedig nem te, akkor más... Csak épp van, amikor te jóval többet szolgáltattál neki, ami pedig később ahhoz vezethet, hogy ha tehetnéd, visszaforgatnád az idő kerekét. Mert már hiába írsz neki, nem válaszol. Tudod, hogy figyeli, hogy mi van veled. De nem ír, nem keres, mert fél. Ha mégis megteszi, talán alkoholtól ittasan ír neked pár sort. Mert még mindig fáj neki, amit tettél. Mert még mindig

szeret. amikor te sérülsz Aztán van, amikor mi szenvedünk. Mert képtelenek vagyunk tanulni a régi hibáinkból. Ismét belelépünk ugyanabba a vízbe. Még egyszer. Mert miért ne. Mert hátha. Naivan hiszel benne, hogy végre megjött az esze, vagy most tud majd értékelni… Az is lehet, hogy ez alkalommal nem bonyolódtok megint egymásba, na és a soha le nem záródó és véget nem érő vitákba. Csak élvezitek a helyzetet. Hogy van mellettetek valaki, akit ismertek – és valamikor szerettetek. Az újrakezdésben csak egy hatalmas bibi van. Méghozzá az, hogy nem tiszta lappal indultok. Ott munkálnak bennetek a régi sérelmek, az, hogy megcsalt téged azzal a döggel, vagy éppen hogy hülyének nézett, és össze- vissza hazudozott. Hiába teltek el évek, vagy hónapok azóta, az ennyire mély sebek nem gyógyulnak be egyik napról a másikra. Ám ne felejtsd el: abban a pillanatban, hogy kényelmetlenné válik a helyzet, lépj. Ha már nem érzed jól magad a szituációban, az jelzésértékkel bír. Akkor ki kell lépni a kapcsolatból. valaki mindig sérül Az „adjunk még egy esélyt” kapcsolatokban az egyik fél végül mindig sérül, ugyanis valaki mindig többet akar. Nem mintha egyébként nem így lenne. Ugyanis minden kapcsolatnak ez a buktatója. Ám esetünkben sokkal fájdalmasabb a csalódás. Mert másodszor. Mert már megint. A kötelék, ami közöttetek van, végül teljesen elvékonyodik és elszakad. Az életed pedig egy időre talán olyan üres lesz, mint az enyém akkor, amikor a facebook majd megszűnik. Lehet, hogy idővel kiöregszünk belőle. Akkor, amikor már senki sem posztol, mert mindenki a családjával tölti az idejét. Ahogy az iwiw elbukott, úgy a facebook is el fog. Ahogy idővel talán minden kapcsolatnak is ez a sorsa. Évek múlva, talán egyszer majd egy baráti beszélgetés alkalmával, két gintonic között döbbensz rá, hogy Úristen. Ott volt, és hagytad elmenni. Észre sem vetted, hogy ő a tiéd. S bár hiszed, hogy ha az életed részének kell lennie, egy napon visszatér… Ha valóban a tiéd, bármit csinálhatsz, nem ronthatod el… Ám valahol, a szíved mélyen gyakran felmerül a kérdés: na és mi van, ha mégsem?

csillivilli üvegbe zárt béka Egyszer volt, hol nem volt, a Naphegy téren túl, ahol még a sünök is gyorsabban száguldoznak, mint az éjszakai buszok, volt egyszer egy lány, aki épp megunta a körömlakkját, így hát elment újat vásárolni a DM-be. Tekintve a széles választékot, a döntés nem volt túl egyszerű, hiszen kivételesen valami újat szeretett volna, valami szokatlant, valami sárgát. Majd öt perc teljes döntésképtelenség után, végső elkeseredésében rábökött az egyik szolid sárgának tűnő lakkra. A kasszától való távozás után pár órával, az első tesztelést követően megdöbbenve ismerte fel a tényt, miszerint nem csak GPS-ként mondott csődöt, de a színfelismerési funkciója is bemondta az unalmast. Aztán jött az aceton, persze csak másnap, mert hátha megváltozik. Hátha jobb, vagy éppen...

Hátha szebb lesz az a libafos színű valami a körmein, ami egyébként mindenkinél kiverte a biztosítékot... A nap végére persze rájött, az élet már megint elvont módon leckéztet. Huszonnégy órával a megbotránkozás után, főszereplőnk már acetonos vattával a kezében tünteti el az ocsmányság nyomait, miközben talán a körömlakklemosó bódító illata miatt, de elkalandoznak a gondolatai. Észre sem vesszük, de sorra úgy járunk a pasikkal, mint főszereplőnk azzal a bizonyos gusztustalanul sárga körömlakkal. Emlékezz vissza egy olyan esetre, amikor épp megismertél egy pasit. Teljesen oda meg vissza voltál tőle, te jó ég, hát hol járt ez eddig, már ezért megérte végigcsinálni ezt az egészet, stb. stb. ... Már talán az esküvőtöket is megszervezted gondolatban, sőt mi több, a gyerekeid nevét is tudod, amikor a második találkozásnál lehull a lepel - vagy legalábbis a rózsaszín köd, amivel szépen beburkoltad -, és kiderül, úgy jártál vele, mint főszereplőnk a körömlakkal. Kívülről jól néz ki, el is hitetted magaddal, hogy ez jó lesz neked… Aztán kipróbálod, de nem tetszik. Valamiért mégis győzködöd magad, hogy de... Ez kell neked... Aztán többek megkérdőjelezése után esik le a tantusz: már megint idealizált képeket gyártasz, és meglepődsz, amikor végül csalódnod kell - egy hamis, általad gyönyörűen kidolgozott képben... Mennyi, de mennyi alkalommal szidtuk már exeinket a legjobb barátainkkal, két gintonic között? Hogy milyen seggfej, hogy nem is tudja mit veszített, blablabla.. Majd miután sikerült kievickélned az önsajnálat mocsarából, idővel belegondolsz, hogy vajon mindig azokban az „ádáz” fiúkban keresendő a probléma? Vajon tényleg ő volt a hibás? Vagy csak egy olyan ruhát akartál ráhúzni, ami nem is az övé volt? Tudod, ahogy a körömlakknál történt. Meggyőzheted magad arról, hogy de ő ilyen és olyan, mert van valami, amiért ragaszkodsz hozzá... De ha "átfested gondolatban" őt, azzal semmit sem érsz el. Csak becsapod magad. Ahogy a körömlakk is libafos színű marad, ő sem fog megváltozni. A pici fejedben egy rózsaszín felhők között úszkáló álomkép fog élni róla, ami sajnos meg sem közelítii a valóságot. Amikor pedig szétpukkannak a felhők, és lehuppansz a földre, könnyedén szerezhetsz heteken át gyógyuló sérüléseket. Idővel aztán azon kapod magad, hogy egy körömlakk tanított meg arra, amire eddig több tucat barát sem tudott. A lecke pedig a következő volt: .. minden pasi olyan, mint a körömlakk. Zsákbamacska. Lehet, hogy jól néz ki, szimpatikus, és a kisugárzásától teljesen készen vagy, csak épp nem illik az életedbe... Semmi sem garantálja azt, hogy másabb, mint az eddigiek, akikben csalódtál. Ám egy dolog biztos. Amíg az aceton nem okoz fájdalmat, az álomképek szétpukkanása annál inkább...

valld csak be Olykor megélhetünk pasigyűlölő ciklusokat, de nem jelenthetjük ki egy újonnan érkező, az

életedbe még meg sem invitált pasiról, hogy „ugyan már... ő is olyan, mint a többi…”. Ha meg sem adjuk az esélyt arra, hogy romba döntse általánosítási kényszerünket és bebizonyítsa, hogy „ahány pasi, annyi típus”… Akkor mit várunk az élettől? Egyszer csak elérkezik az idő, amikor szingliként is megállod a helyed. Érzelmileg. Fizikailag. Anyagilag. Megismered és megtanulod kezelni magad. Tudod, hogy mi okoz örömöt, és bármilyen körülmények között össze tudod kaparni magad. Élvezed az életed, és nem is hiányzik semmi… Amikor… Hirtelen azon kapod magad, hogy a menhelyek weboldalait bújod, és örökbe fogadható kutyus után kutatsz lázasan. Mert szükséged van valakire, akivel törődhetsz. Valakire, aki az életed része. Akihez lehet kötődni… „Nem gondoltál még arra, hogy a kutya helyett inkább be kéne újítani egy pasit?” Tették fel hárman egymás után a kérdést. Persze, hogy nem - hangzott a válasz. Ahelyett, hogy egy pasival töltenéd ki az életedben láthatatlanul tátongó űrt, te inkább alternatív megoldásokhoz folyamodsz. Amikor már 100%-osan alkalmas vagy arra, hogy párkapcsolatban élj, inkább megfutamodsz. Tudod, hogy már senki sem tudna összetörni, ugyanis ismered magad, így az önfelépítés módját is. Tudod, hogy mire van szükséged, és hogy mit adhatsz a másiknak. Talán pont ettől félsz. Hogy ennyire ismered magad, így inkább bújócskázol. Addig, amíg régen mániákusan csak arra tudtál gondolni, hogy a másik tuti meg fog csalni, most már nem érdekel. Idővel mindannyian eljutunk arra a pontra, amikor a mániákusságot felváltja valami ilyesmi szemlélet: „Na és akkor mi van, én ennyit tudok adni neki, ha ez nem elég... Akkor mehet. Nem?”. Ezer másik pasi vár rád. És egyébként is. Ha valaki mindent megkap otthon, akkor esze ágában sincs máshol keresgélnie. Megőrül azért a nőért, aki mellette van, és büszke rá. Nem kockáztatná meg azt, hogy elveszíti. Nincs mitől tartanod, ám mégis rettegsz. Félsz attól, hogy boldog legyél. Attól, hogy az egyensúlyt, amit kialakítottál, teljesen romba dönti valaki. Amíg a félelem benned él, nem is fog megérkezni hozzád ez a pasi. Nyilvánvalóan újra fel fogod tudni építeni a kis világodat, de nem érzed szükségét annak, hogy sebezhetőnek lássanak. Félsz kibújni a „páncélos” szerepköréből, aki megállás nélkül védi a szívét. Pedig… csak meg kellene lépni. Minden egy apró lépéssel kezdődik, semmit sem kell elsietni. Mi lenne, ha először kipróbálnál egy „néha egymásnál alszunk, barátok vagyunk, eljárunk együtt ide-oda, de ennyi” kapcsolatot? Egy próbát megér, nemde? A kockázatok és mellékhatások tekintetében… *7"A nő – még a legérzékibb nő is – a lelkével szeret igazán, s nincs olyan párkapcsolati tanács és szexuális trükk, amely boldoggá tudna tenni egy olyan nőt, akit lelkileg nem szeretnek. Akármilyen érzéki bravúr, vagy megrendítő testi gyönyör – egy nőnek ez nem elég, mert az igazi gyönyörpontja nem bonctani helyen rejlik, nem is, ahogy mondani szokás, az „egész testében”, hanem az egész lelkében. Minden olyan ölelés, mely csakis az „erogén zónák” ingerlésén alapul, kevés neki. Egy nő „erogén zónája”: a lelke.” Müller Péter

védőhálóval, tisztán Hjajjj de cuki!!!!! A kis barátaival van, és mégis nekem ír sms-t! – ez csak egy tipikus szombat esti jelenetből elcsípett pici mondat, amit csak akkor hallasz meg, ha valamiért épp nincs nálad az iPodod, miközben az utolsó villamoson csücsülsz. Kárpótlásként fültanúja lehetsz a normál hangmagasságot elképesztő mértékben überelő, nyivákoló, huszonöt körüli misszpicsa érzelmi kitörésének. Elhiszem, hogy szép dolog a szerelem, meg kell, meg húdejó, de vannak élethelyzetek, amikor nincs időd efféle érzelmekre. Mert a karrierépítés, vagy az egyetem pluszmunka egyenletbe még te magad sem férsz bele, nemhogy egy másik ember. Vannak persze megrögzött szinglik is, akik imádják az egyedüllétet. Ők azok a lányok, akiknek előbb fordul fel a gyomra egy, a fentihez hasonló monológtól, minthogy lemásolják. Apropó ők sohasem másolnak. Nem utánoznak. Talán ezért élnek egyedülálló módon kiegyensúlyozott, stílusos és boldog életet. Mert nem egyek akarnak lenni a sok közül. Ettől függetlenül még nekik is vannak szexuális igényeik – a szeretetéhségről nem is beszélve… És bár az ő életükben is bekövetkezhet a „köszi, de ne, elég volt, nem kell több fájdalom. Hagyjon békén mindenki!” – állapot, be kell látniuk: pasi nélkül ők sem tudnak létezni. Aztán jön az „élvezzük az életet” elmélet, ami a lehető legjobb megoldásnak látszik. Félsz a zuhanástól? Sebaj! Szerezz be egy védőhálót. Lehet, hogy sikerül akkorát kapnod, ami végképp nem engedi, hogy földet érj és összetörd magad. Maximum kisebb zúzódások érhetnek, de azok sem okoznak végzetes sérülést. Merthogy így könnyebb és biztosabb a boldogságod. De ugyan meddig? Mindettől függetlenül a szíve mélyén minden szingli várja azt a pillanatot, amikor nem kell "védőhálókra’" hagyatkoznia. Persze egy védőháló is sokat adhat: szexet, törődést, barátságot. Csak épp szerelmet nem. Persze vannak kivételek, így nem egy alkalommal a védőháló-kapcsolatokból születnek a legszebb és legtartósabb szerelmek. A bölcsek azt mondják, „menj hozzá a legjobb barátodhoz, és örökre boldog leszel”! Talán így van, talán nem. Ki tudja. És bár nem kizárt, hogy néha annyira egyedül érzed magad, hogy darabokra tudnád tépni a világot, naivan, de mégis hiszel abban, hogy van valaki, akiért érdemes végigcsinálni. A fájdalmat, a magányt, a boldogtalanságot. Addig meg egyszerűen annyi dolgunk van, hogy észrevegyük az élet apró ajándékait, és kiélvezzük maradéktalanul őket, kihozva belőlük a lehető legtöbbet. Legyen az védőháló, vagy bármi más. Ám leszögezném: szexpartner és védőháló között van különbség. Az utóbbi kabalapasiként segít, hogy elhidd: igenis kapcsolatképes vagy. Az előbbi pedig csupán szimplán az igények kielégítésére hivatott. Te döntöd el, hogy mire van szükséged, ám nem véletlenül kezdtem Müller Péter gondolataival. Nőből vagyunk. A döntő többség számára minimális érzelem nélkül semmit sem ér a szex.

Kleenex-pasik Mindannyian ugyanazt keressük. A használati útmutatást, ami szépen elkeveredett, elveszett, vagy egyszerűen el sem készült, magunkra hagyva minket az élet sötét vagy éppen elhagyatott útvesztőiben. Vannak, akik szépen kitántorognak, és megtalálják a helyes utat, de többségük eltévedve kószál tovább szomorúan értéktelen életet élve... Ha pedig mégis kijutottál, azon kapod magad, hogy ott ülsz egy nagy, vajszínű bőrkanapéba süppedve, öledben egy tál hatalmas pattogatott kukoricával, és bámulod a két méter átmérőjű plazmatévét, melynek képernyőjén sorra peregnek le azok a hibák, amiket elkövettél. Eljött az ideje, hogy szembesülj életed drámájával. Azzal a drámával, aminek egy-két szingli hölgy esetében köze sincs a szerelemhez. A nők ádáz dzsiháddal erőszakolták ki az eddig csak pasiktól hallhatott „én képtelen vagyok szerelmes lenni” mondatot. Az eredményes harc után pedig győzedelmi zászlóként lobogtatják boldog- boldogtalan előtt. az út a Kleenex- pasiig Ott ülsz a képzeletbeli kétszáz centis plazma előtt, dermedten figyelve, ahogy lepereg a múltad. Majd összeomlasz. A zokogásból és a helyzet dramaturgiájából csakis egy Kleenex-pasi segíthet ki. Így hát tépsz egyet, kifújod az orrod, majd kukába vele. Ez a pasi tehát túlsegít a fennálló szituáción. Vajon erkölcsös dolog Kleenex-zsepiként kihasználni és végül kidobni a kukába egy pasit? Vagy ez a fajta viselkedés csupán a macsóistenségek privilégiuma? .. nem tudom, bár tény, segít túlvészelni az egyébként egyszerűnek véletlenül sem nevezhető, szexhiánnyal erősen fűszerezett időszakokat. Két lehetőséged maradt. Vagy a Kleenex-dobozban lévő zsepiket használod el, vagy gusztustalanul és nőietlenül végigszipogod a napot. A végigszipogás esetünkben egyet jelent a teljes elzárkózással. Azzal, hogy mivel egyszerűbb védeni a drága pici lelkünket, nem lépünk. Ahogy érzed. Bár ha az élet tálcán kínálja, vedd el. Nem számít, hogy mit gondol a környezeted. Ne foglalkozz más véleményével. Ma már mindent szabad – persze CSAK AKKOR, ha tudod, hogy hol a határ. A lényeg, hogy minden körülmények között jól érezd magad. Semmi más sem számít.

amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek? Képtelenek vagyunk mit kezdeni a szituációval. Vagy alkalmazkodunk hozzá, és másfajta életre rendezkedünk be - eltérve attól a mintától, amit drága szüleinktől láttunk -, vagy hagyjuk az egészet. Még szép, hogy össze vagyunk zavarodva, hogy te jó ég, most mi van? Hát igen. Ez a kérdés. Mi van? Mi lenne. Halál, az biztos. Mármint a monogámiáé. Képtelenség, hogy tudnál mondani egy olyan párt, ahol egyik fél sem csalta meg a másikat. Vagy legalább nem kacsingatott félre. Az is lehet, hogy

„csak” állandó viták tarkítják hétköznapjaikat. Jó, persze, azért szögezzük le: tisztelet a kivételnek, mert van kivétel. Nyilvánvaló: mit is várunk olyan emberektől, akik gyakorlatilag magukat sem ismerik, azt sem tudják, hogy mit várnak el egy kapcsolattól, csak beleugranak különféle indokok miatt, majd végigszenvedik azt, merthogy mással sem lesz jobb. Döntő többségük az egyedülléttől rettegve menekül kapcsolatfüggőségbe. A szabadság, amit 100 %-osan megvalósíthatnának, így tűnik el, mint a kámfor, és helyette a kapcsolat válik saját börtönükké. Lehet, hogy nem is szereti a másikat, de mi garantálja, hogy mással jobb lenne? Semmi. Egy társas kapcsolat nagyon kemény meló. Vannak, akik megküzdenek a boldogságért, vannak, akik felmelegített káposztában élnek. Ha akarod, ha nem, a te életedben is be fog következni minimum pár hónap egyedüllét. Ez törvényszerűség. Hidd el, szükséged van rá. Meg kell ismerned önmagad. Addig, amíg azt sem tudod, hogy mi okoz örömöt, boldogságot, merre haladsz, milyen céljaid vannak… Nos, addig csak olyan pasikkal fogsz összeakadni, akikhez közöd sincs. Hasonló ember hasonlót vonz, így ne csodálkozz azon, ha nem leszel boldog, csak ideig- óráig. Ellenben ha két „egész” ember találkozik, ott nem lesz probléma. Építő jellegű kapcsolatot tudnak kialakítani, amiben nem egymást húzzák le, hanem épp ellenkezőleg: egymást támogatva jutnak előbbre. Ha boldog akarsz lenni, tölts egy kis időt magaddal. Menj el egyedül moziba, bulizni, vásárolni, szórakozni vagy bárhová, ahová az emberek társasággal szoktak járni. Idővel imádni fogod, és kialakítasz egy olyan életstílust, amiben a boldogságnak nem előfeltétele a társaság. Ez a fajta „nem függ senkitől a boldogságom” hozzáállás rengeteg embert fog hozzád vonzani, így barátokból lesz bőven az életedben. Hányszor hallottunk már olyan sztorit, hogy főhősünk végleg feladta, hogy megtalálja párját… és éppen akkor találta meg azt a valakit, akit már évek óta keresett. A beletörődés, hogy ha így kell lennie, ám legyen, meghozta életébe a szerelmet. folytatás. nyugtatás. megoldás. Kislányos naivitásomat erősítve hiszek abban, hogy ha valahol minden jól megy, akkor nincs szükség harmadikra. lehetséges? ... aztán hajnalba nyúló, hosszú beszélgetések követik a fenti gondolatmenetet, amik végül mind arra a konklúzióra juttatnak el minket, hogy hiába, generációnk csupán hírből ismeri a hűséget, és képtelen véghezvinni azt a gyakorlatban. Sokan vagyunk tipikus ”magányos farkasok”, akikben ott van a furcsa kettőség: bár társasági emberek, ettől függetlenül imádnak egyedül lenni. Ha pedig túlzottan hozzászoknak az utóbbi állapothoz, egyszerűen képtelenek feladni: talán így válnak kapcsolatra képtelenné -… míg valaki be nem toppan az életükbe, bizonyítva az ellenkezőjét. Észre sem vettük, de a fene nagy „mindent lehet, c’est la vie”- felfogás teljesen felforgatott mindent. Majd aztán meglepődnek a pasik, ha belefáradunk a bizonytalanságba, és úgy döntünk: na jó, ha ti így, akkor mi is. Addig, amíg évezredeken keresztül a pasikat teljes mértékben illette a „kiélhetési jog”, most a nők is végleg megkapták a „kiélési egyenjogúságot”.

El is kezdődött a játék. A szabályok egyszerűek. Tarts több vasat a tűzben. Nyíltan. Tudjon mind a másikról. Vagy éppen élj nyitott kapcsolatban. Élvezd az életet, ismerkedj. A lényeg, hogy érezd jól magad. Persze, ha te tartasz több vasat a tűzben, elítélnek, és összesúgnak a hátad mögött. Holott talán ez az egyetlen módja annak, hogy korunk romlott pasijaiból előcsalogasd az érted harcolni vágyó oroszlánt. Lehet, hogy így tudod elérni azt, hogy feléledjen benne az a valami, ami nem akarja, hogy másé (is) legyél. Azt a valamit tudod így megteremteni, amit már rég kiöltek belőlük. Talán a könnyűvérű lánykák, talán az, amit maguk körül láttak. Elhiszik, hogy ez a normális. Pedig nem.

Te érted őt? Á dehogy. Csak szeretnéd. Mert tetszik, mert vonzódsz hozzá, mert lehet, hogy már sokat jelent neked. Az érzéseiről persze nem nyilatkozik, állandó kétségben hagyva téged. Így hát marad a nagyüzemben történő elméletgyártás az eddigi tapasztalatok és a barátok véleményei alapján. Az elmélet, azaz a végeredmény pedig a több oldalú szubjektivitás miatt nem feltétlenül az igazságot szüli meg. valóban akarod? A másik nem gondolkodását, viselkedésének mikéntjét képtelenség megérteni. Ha akarnánk, sem menne, ugyanis a női és férfi logika teljesen ellentmond egymásnak. Ha egy nő nemet mond, az igen, ha egy pasi igent mond, az igen. Látod? Egyszerűek ők. A probléma ott gyökerezik, hogy saját nemünk taktikás lényéhez hasonlítja minden tettüket, és ennek fényében olyan elméleteket gyárt, melyek nem állják meg helyüket a való világban. Idővel aztán rájössz, felesleges azon agyalni, hogy mit akar. Ráhagyod. Nem fektetsz több energiát az állandó találgatásba. Egyszerűen beleunsz abba, hogy életed szinte minden perce abból áll, hogy azon agyalsz, hogy mit miért mondott. fordult a kocka Taktikát váltasz. Hagyod inkább, hogy megértesse magát veled. Egyébként is. Kész időpocsékolás azon kattogni, hogy mi van és mit miért mond. Feleslegesen amortizálod az agysejtjeidet efféle mission impossible- feladatokkal. Ha akarja, úgyis megmondja, hogy mit gondol rólatok. Sőt. Vörös rózsával a kezében, reszketve fog várni, attól félve, hogy a rózsa tüskéihez hasonlóan te is megsebzed őt. Esetünkben a szívét egy határozott nemmel. Egy pillanatig sem akartad megérteni azt, hogy hogyan tovább. Egyszerűen élvezted a vele töltött pillanatokat. Boldoggá tetted. Színt vittél az életébe, ha fél órára, akkor fél órára. Téged csak az érdekelt, hogy amíg veled van, boldog legyen, mosolyogjon, és jól érezze magát. A többi már nem érdekelt. Te megtettél minden tőled telhetőt. Ha már ezt sikerül elérned minden egyes találkozásnál, te leszel a biztos pont az életében, aki mellett jól érzi magát. Ha pedig adsz, akkor akaratlanul is azon kapod magad, hogy kapsz. Tőle. Szeretetet, törődést, bizalmat. Mert melletted szabad lehet, és amíg veled van, nem kell saját életének mikéntjén agyalnia. Tisztában lesz azzal, hogy mit tudsz nyújtani, te pedig azzal, hogy ha ez neki nem elég, hát menjen. Egy dolog fix: ha boldoggá teszed a napjait, idővel talán veled fogja azonosítani a

boldogságot, amire mindenki vágyik. Aztán eljön az idő, amikor várni fogja, hogy mikor láthat. Mert melletted nem kell félnie semmitől, ugyanis akár egy Angyal, nyugalmat hozol az életébe. Legalább arra a pár órára, amit veled tölt. Lehet ez egy péntek este, amikor nem is kéred, hogy veled töltse az idejété, ám a barátokat félretolva, inkább veled beszélget. Vagy legalábbis melletted van. Mert jó neki. Mert boldog, ha rád néz. Mert ráragad a boldogságod. Aztán hirtelen azon kapod magad, hogy sorban állnak a pasik a szíved előtt, és bizonyítani akarnak. Hogy igenis az ő kulcsuk nyitja a zárat. Mert XXI. század ide vagy oda, kezdeményezzen a pasi. Kopogtasson be ő hozzád, és ne te ronts rá ajtóstul. A lépést nem egy lánynak kell megtennie. Tapasztalatból mondom. Nem működik. (Tisztelet a kivételnek.) olvad a jég Egy mosollyal a jeget is meg lehet repeszteni. Többel már olvasztani tudsz, még azt a gleccsert is, ami eddig megtörhetetlennek bizonyult. Az a pasi, aki kezdetben előadta a „semmit nem árulhatok el a magánéletemről” típusú nagyjelenetet, hirtelen kiönti neked a szívét, és az életéről mesél. Az eddig féltve őrzött MAGÁNéletéről. Mert nem kérdezted. Mert nem nyaggattad, hogy de árulja már el, hogy mi van vele. De mégis. Annyi szeretetet adtál neki, hogy úgy érzi, ennyivel tartozik neked. Ő is adni akar. Talán így mutatja ki a szeretetét. Szelektált infókat hint el itt-ott, diszkréten, ám egy biztos: éreztetni fogja, hogy számítasz neki. Lehet, hogy csak barátként, lehet, hogy másként. És egyszer eljön majd az idő, amikor nem te leszel oda meg vissza egy pasiért hisztérikus módon – mindannyian visítoztunk már a facebook előtt, amikor ránk írt Mr. Aktuális… Ugye, Hölgyeim? Egy meseszép napon elérkezik a pillanat, amikor ő áll majd előtted, esélyt kérve, hogy bebizonyítsa, neked rá van szükséged. A döntés pedig a te kezedben lesz, és semmiféleképp sem az övében.

3 az 1-ben Talán már a te életedben is volt rá precedens, amikor nemhogy a barátaid, de még te sem tudtad követni az életedben jelen lévő, a várfalakat épp nagy erőkkel ostromló pasik létszámát. Mert van ilyen típus is. Aki egyszerre talán jó, ha hármat észben tud tartani, a negyedik és az azt követők a figyelmedet csakis e-mailjeiknek és smseiknek köszönhetik. Ezeket a lányokat mindig is sok pasi veszi körül. Rengeteg. Ráadásul a „Good to know” kategóriából. Ha egy jön, akkor törvényszerűen másik kettő követi. Minimum. Akaratán kívül is 3 az 1-bent alkotnak. Mert mindben van valami, amiért oda meg vissza lehet. Ám a „végül csak 1 maradhat” elmélet mindig bebizonyosodik. Mert van, amikor valaki saját akaratából vagy anélkül esik ki abból a bizonyos kosárból. Ám egyszer fordul a kocka. Elege lesz az alfahímekből, a „Good to know” egosita vadbarmokból, és vált. Elhúzza a kordonokat, és nem engedi őket még a várárok közelébe sem. Nem teremt nekik esélyt arra, hogy megkörnyékezzék. Ugyanis akárhogy is legyen, ezek a pasik törték össze a legjobban, erre pedig nincs tovább szükség. „Bonyolult vagyok és végtelenül egyszerű.”

A kordonok pedig innentől kezdve ellenőrzés alatt állnak. Mert ez így korrekt. Többé nem lesz triumvirátus. Szétrobbantotta őket, az új csapatok összeállásának pedig már meg sem akarja adni az esélyt. Ám ne feledd, az élet a legfurcsább és leglátványosabb fordulatokat akkor hozza az életedbe, amikor nem számítasz rá. Amikor az összes energiáddal arra koncentrálsz, hogy a kordonok másik oldalán maradjanak a te „törökjeid”. A hónapok óta a várárkon belül rekedtekre már nem is gondolsz. Amikor… Hirtelen azon kapod magad, hogy ott áll melletted ő, és elvonja a figyelmedet a kordonokról. Meg még egy. Meg még egy. Már megint 3 az 1-ben. Pedig nem is akartad. A sorsod elől nem menekülhetsz. Addig fognak üldözni, amíg észre nem veszed, hogy mi vagy ki az, akire oda kell figyelned. Okkal találkozol mindig ugyanazzal a pasitípussal. Ám ha rájössz az okára, és megoldod, nem jön vissza többé. És nyert ügyed lesz. Mert addig, amíg ott az a három, nehéz dönteni. Talán még egyet ki tudsz gyomlálni, de a másik kettőt nem tudod hova tenni. Inkább hagyod, hagy növekedjenek. Majd az idő eldönti. Mint ahogy azt is, hogy a most már miniatűr hobbikertünk tavasszal épp csírázó zöldségeiből paprika vagy paradicsom lesz. Hozzá nem értőként, a földből épp kibújó pici növényeket meg nem tudnám különböztetni egymástól. Nem nevelhetek paprikát a paradicsomból. Egyszerűen nem megy. Viszont hónapok múlva minden kiderül. Amikor megjelennek a virágok. Akkor már világos lesz még számomra is, hogy melyik a paprika. amikor nem kell, akkor jön Ám idővel ebbe is beleunsz. Már semmi kedved várni. Inkább magaddal foglalkozol. Hogy te rendben legyél. És milyen jól teszed! Mert aztán észre sem veszed, amikor ott áll ő, aki épp hogy csak becsempészte magát az életedbe, már nem is tudod, hogyan. De ott van, és nem tudsz elmenni mellette. Mert másabb, mint a többi. Mert nem érted, és egyszerűen ez bosszant. Mert közli azt, amit eddig senki. Hogy mindent szépen sorjában. És megdöbbensz, hogy ezt lehet így is. És bár kezdetben bonyolultnak lát, idővel levedli a vakságát. Ugyanis csak az lát bonyolultnak, aki nem figyel. Ha valaki figyel, megfejti minden mozdulatodat, minden mondatodat, és belát a gondolataid mögé, egészen a szívedig. És onnantól kezdve egyszerű vagy, és igen: sebezhető. fájni fog, vagy mégsem? Viszont enélkül nem megy. Meg kell kockáztatni. A párkapcsolatok értelme ebben rejlik. Hiszen gondolj csak bele. A szerelem megőrjít, és eléri, hogy egy akadályokat nem látó, igazi harcos váljon belőled. Egy olyan, aki nem lát akadályt, csak megoldást. Lesz valaki, aki miatt képes leszel változtatni a viselkedéseden. Mert a szerelem ennyi erőt és motivációt ad. Az, hogy valaki támogat, és melletted van jóban, rosszban. Ha pedig vége, el kell fogadni és nem összetörni. Nyilvánvalóan a szakítások edzenek meg a legjobban, ám ha valami nem megy, nem érdemes erőltetni. Hagyni kell, hogy a dolgok folyjanak a maguk medrében, és nem beleavatkozni. Nem piszkálhatod a folyót azért, hogy miért nem folyik öt méterrel arrébb, ahol nincs is meder, csak azért, hogy minden reggel láthasd. Ez nem így működik. Ha vége, el kell fogadni, és menni kell tovább. Gondold át, hogy mit adott, mit tanultál tőle, mi lehetett a feladata, köszönd meg neki, hogy segített fejlődni, és búcsúzz el tőle. Csak ennyit tehetsz, semmi többet. Mert menned kell tovább, és nincs időd szomorkodni – mert még a végén elsétálsz a saját boldogságod mellett.

Ha meg elsétálsz, én pofozlak fel. Elhiheted. bármikor bejöhet Nincs lehetetlen. A még 4-5 hónappal ezelőtt is bennem erősen élő kapcsolat-pesszimizmus vára mára már romokban hever, helyette pedig egy új, hiper-szuper boldogságplázát húztam fel, gyorsabban, mint a Corvin bevásárlóközpontot a kivitelező cég. Talán idővel így alakul át a 3 az 1-ben jelentése pozitívvá. Ugyanis egyszer mindannyiunk életében megjelenik valaki, aki más lesz, mint a többi, akaratlanul is elpusztítva a többit. Innentől kezdve ő lesz a legjobb barátod, a szerelmed, és a „tanárod”. Az új 3 az 1-ben. És soha ne felejtsd el: ha Óbudáról a Nyugatiba mész felesleges a 86-osra felszállni a Raktár utcánál. Csak az idődet vesztegeted. Margit-hídnál leszáll – onnan négyes-hatos -, aztán Nyugati. Valóban szükséged van plusz körökre, amikor a 206-os felvesz a Raktár utcánál és a Nyugatinál tesz le? Miért kínzod magad, ha lehetne egyszerűbb is? Vagyunk páran, akik 150 %-on és hihetetlen mennyiségű energiával pörögnek nap mint nap, 100 %-osan megélve az élet minden egyes pillanatát. Energiatömegként járunk-kelünk, közlekedünk. Van, aki ezt egyszerűen hiperaktivitásnak nevezi, és betegségként könyveli el. Szerintem ennél jobb betegség nincs a Földön. Ám ezeket az energiákat nem könnyű kezelni. Ha nem figyelsz oda, rövid időn belül azon kaphatod magad, hogy kiégsz. Ezért kell figyelni. Magadat. Az életet. Mert az élet mindig figyel, hogy figyelsz-e eléggé. Ha nem, akkor büntet. És hidd el, nem éri meg plusz problémákat gyártani. Ismerd fel, hogy milyen energiabázissal dolgozol, hogy mivel születtél a Földre, és mérd fel a hatalmát. Próbálgasd, hogy mire vagy vele képes. Edződj. Tűzz ki célokat, és érd el őket. Tesztelgesd, hogy meddig mehetsz el. Hogy hol vannak a határaid. Csak így ismerheted ki azt, hogy mivel gazdálkodsz. Akár egy egyszerű meditáció is elég lehet arra, hogy rádöbbenj: te is a végtelenül sokat adók közé tartozol. Mintha csak Teréz anya lennél. Ezzel persze nincs is semmi baj addig, amíg azt, amit adsz, vissza nem kapod attól, akinek adtál. Nyilvánvalóan az örömokozás élménye miatt adunk, mert szeretünk valakit, de ha semmit sem kapsz vissza, az egy romlott kapcsolatot fog eredményezni. Nem lesz egyensúly, pedig minden azon alapul. Mert te csak adsz, adsz és adsz, vissza pedig semmi sem érkezik hozzád. Az élet egy nagy körforgás, amit adsz, az visszajön hozzád valamilyen formában. Csak nem mindegy, hogy ugyanazon a kapcsolaton belül, vagy mástól. Mert ha mástól, akkor megint kiegyenlítetlen kapcsolatok kovácsolódnak, amire nincs szükség. Törekedjünk az egyensúlyra. Egyáltalán nem egyszerű, de mi az? Csak nyisd ki a szemed, és mindenhol az élet egyensúlyát láthatod. Ha valaki szerencsés a szerelemben, akkor betegség árnyékolja hétköznapjait, ha pedig valaki karrierjében dönget csúcsokat, valószínű, hogy párkapcsolati élete egyenlő a nullával. Az élet ilyen. Ad és elvesz. Persze van megoldás. Mert olyan nincs, hogy az Élet azt akarná, hogy boldogtalan legyél. Hogy pont te ne találd meg a társad. Az Élet csak azt szeretné, hogy tanuld meg a leckéket; használni magad és az energiáidat. Nem fecsérelni az életedben haszontalan emberekre, csak mert félsz attól, hogy mit beszélnek majd rólad a hátad mögött, ha nem foglalkozol velük. Töröld magadból a mások elítéléséből adódó negatív érzéseket. Ha valakinek a társaságában rosszul érzed magad, akkor lépj. Egy kapcsolat – legyen az bármilyen irányultságú – arról szól, hogy jól érezzük együtt magunkat. Ám abban a pillanatban, hogyha valakivel szemben valamiféle diszharmóniát érzel az nem véletlen:

valószínű, hogy elbillent a mérleg nyelve. 1. szabály A felesleges emberekbe fektetett energia nem térül meg. És mennyire igaz! Figyelj oda az energiáidra, és ne hagyd, hogy valaki elszívja azokat. Azt az energiamennyiséget, amit rá pazaroltál, akár a céljaid, vagy az ideális társ megszerzésére is irányíthatnád. Ez akkora nehézséget okozna? Hát persze, hogy nem. Mérlegelj. Mi a fontosabb? Az, hogy kínlódj, mert mindenki azt teszi, és ciki azt mondani, hogy minden rendben…? Az, hogy egy illúzióhoz kötődj, ami ha elillan, érzések nélkül hagy, ugyanis valós tartalmat nem hordozott magában? Segítek. Te vagy a legfontosabb. Törekedj mindig, minden kapcsolatban arra, hogy jól érezd magad. Szerintem más nem számít. 2. szabály A harag és a „megbocsátásra való képtelenség” rengeteg energiát tud felemészteni. Mert kínzod magad. Holott nem téged ír le az, hogy ki hogyan bánik veled. Egyszerűen el kell határolnod magad mindenféle negatív érzéstől, és elkönyvelni, hogy igen, ettől a személytől ennyit várhatsz. Semmi többet. Mindig is lesznek emberek, akik megbántanak, illetve csalódást okoznak. Gyakran mondják, hogy a boldogság titka a rövidtávú memória. Nyilván van egy határ, amit ha valaki átlép, egyszerűen az életedből való kizárással oldod meg, de! Egy dolgot ne felejts el. Amint megbánt valaki, ne haragudj rá, inkább gondold át, hogy mit adott neked azzal, hogy megbántott. Hogy mire döbbentett rá, hogy mivel lettél okosabb. Hogy mi az, amit tanultál az esetből. Mert valamit biztosan. Köszönd meg neki, és közöld vele, hogy hálás vagy azért, hogy egy ilyen értékes leckét tanított meg neked, de köszönöd, te most tovább sétálsz, nélküle. Mert neked még tanulnod kell, és a ti feladatotok egymással véget ért. Tudom, van, hogy nem könnyű ezt a fajta magatartást tanúsítani, de egyszerű kialakítani. Arról nem is beszélve, hogy érdemes. Miért őrölné fel az energiádat a harag, ha az álmaid megvalósítása is felőrölheti? 3. szabály Kizárólag azoknál az embereknél veszek észre kiáradó energiát, akik rájöttek arra, hogy mit kell csinálniuk. Hogy merre kell menniük, hogy mi az, ami fontos az életükben, és aszerint élnek. Ők ragyognak. Épp ezért, mert tiszták. Nem hagyják megmérgezni a lelküket, és arra fordítják energiájukat, amire szükséges. Ha színes az életed, és ki tudod fejezni magad, akkor ragyogsz. Ez nem lehet másképp. Ám sok esetben látom ezeknél az embereknél, hogy életük más terén nem áramoltatják az energiákat. Semennyit. A magánéletük romokban hever, képtelenek összeszedni egy normális pasit… Vagyis… Az a normális pasi nem szedi össze őket. Kukázni meg nem akarnak egyet, úgyhogy inkább élik tovább az életüket. Pedig. Ha felismernék, hogy nem mindegy, merre megy az energia, minden egyszerűbb lenne. Ha rájönnének, hogyha okosan osztják be az idejüket, akkor nem lesz probléma, ugyanis marad idő a magánéletre, és minden másra – amit nem elég a célok megvalósítása után élni. Mert ilyen nincs.

Magánélet, barátok, bulik, szórakozás, és az élet színesítése nélkül rövid időn belül elhalálozik a lelked, aztán lehúzhatod a wc-n a pénzedet, és mindenféle általad rövid időn belül kialakított, mindenki által elismert egzisztenciát. Ha odafigyelsz, rövid időn belül rájössz, hogy hogyan kezelheted az energiáidat. A meditáció ebben tökéletes eszköz, ugyanis segít megteremteni a tökéletes egyensúlyt a lelkedben, így tudatosan oda fogsz figyelni arra, hogy mire mennyi időt és energiát áldozol. Ez nem arról szól, hogy számítóak vagyunk. Közel sem. De ha azt a rengeteg energiát, ami benned van, és olykor szétfeszíti a lelkedet, elfecséreled, és nem a helyes célra szánod, rövid időn belül meg fog ölni. Mert az élet, akárhogy is legyen, az adok-kapok elméletére épül. Ha nincs egyensúly, szomorú vagy, ha szomorú vagy, nem tudsz mit adni. Nincs mosoly, nincs ragyogás, nincsenek vicces sztorik, amikkel emberek tucatjait tudnád felvidítani. És akkor mit ér az élet? Szerintem semmit. Egymásért vagyunk, és nem egymás ellen. De egy dolog fontos: ésszel éljük meg a kapcsolatainkat, mert másképp meghalunk. És soha ne felejtsd el, Ha Óbudáról a Nyugatiba mész, felesleges a 86-osra felszállni a Raktár utcánál. Csak az idődet vesztegeted. Margit-hídnál leszáll – onnan négyes-hatos -, aztán Nyugati. Valóban szükséged van plusz körökre, amikor a 206-os felvesz a Raktár utcánál és a Nyugatinál tesz le? Miért kínzod magad, ha lehetne egyszerűbb is? Kerüld a magyar mentalitást.

Grandiózus szégyenfolt: a szingliség „És neked van valakid?” - hangzik el a kérdés hetente átlag kétszer, a válasz pedig egy határozott, mégis határozatlan nincs. A másik megállapítja, hogy érti ám ő, szingli vagy, te meg kiakadsz, hogy a fenéket. A messze Amerikából valami ökör fogalom újfent áthajózta a tengert, és megfertőzte az egész világot, nekünk meg muszáj használni, mert ha nem tesszük meg, akkor ránk húzzák. Mert aha, egyedül vagy, ergo: szingli. Ismerd meg magad! Nézd csak meg, milyen pofákat vágnak az emberek egy ilyen monológ után. Pedig… a szingliségnek is megvan a maga feladata. Végre mi, nők is élhetjük az életünket. Kiélhetjük magunkat, jógázhatunk, meditálhatunk, megvalósíthatjuk magunkat, pasizhatunk kedvünkre, megtalálhatjuk boldogságunk forrásait. Erre húsz éve még nem volt lehetőség, de most már van. A pasikat letaszítottuk a magas lóról, és ma már nemcsak ők élhetik ki magukat, hanem mi is. Mert ez már nem privilégium, hanem inkább lehetőség. A szabadság lehetősége. Mindenkinek szüksége van arra, hogy megtalálja magát. Senkit sem biztatok a szingliségre, de ha már az vagy, nézd egy picit más szemszögből, és próbáld élvezni. Konklúzió: Ha már egyedül vagy, használd ki szingliséged minden napját, alkoss, ismerd meg

önmagad, válj érzelmileg felnőtt nővé, és változtasd életedet irigylésre méltóvá! A hasonló hasonlót vonz elv itt is működik. … ha pedig valaki felidegesít a szingli kifejezéssel, közöld vele, hogy „életem, én csak egy érzelmileg felnőtt nő vagyok, aki pontosan tudja, hogy mit akar.” Ettől pedig a pasik megrémülnek, hogy vajon ők elég jók-e hozzám? Épp azért rémülnek meg, mert ők maguk sem tudják, hogy mit szeretnének. Az meg már nem az én bajom. A hasonló a hasonlót vonzza, ha összejönnénk, az azt jelentené, hogy én is olyan retardált, kretén, érzelmileg nulla, érzéketlen vagyok, mint te. Na azt meg semmi áron. Tudni fogod, hogy kire van szükséged Ha már kapcsolat, akkor akard a legjobbat. Ne elégedj meg akármivel. Töröld ki a szótáradból a kompromisszum szót. Először ismerd meg magad, tanulj meg egyedül is boldog lenni, találd meg azt a dolgot, amiben kiteljesedsz. Válj érzelmileg felnőtt, kiteljesedett nővé. Nagybetűs Nővé. Akinek van kisugárzása, az akár egy farmer-póló összeállításban is leveszi a pasikat a lábukról, bebizonyítva, hogy valóban nem a ruha teszi… Ha ez megvan, akkor onnantól nem fogod beérni akárkivel. Mert tisztában leszel azzal, hogy kire van szükséged, ugyanis addigra már érzelmileg válsz felnőtté. Sugározni fogsz, és annyira boldog leszel, hogy ezt akárkivel nem akarod majd megosztani. Csak az arra érdemessel. Egy érzelmileg felnőtt nő pedig nem megy bele akármilyen liezonokba. Akár 2-3 találkozásból le tudja szűrni, hogy erre a pasira van-e szüksége. Ha nincs, akkor lép, ugyanis jól tudja, a pasi nem fog megváltozni, és egyébként is: a „majd lesz ez még jobb is”- típusúönnyugtatás csak egy boldogtalan párkapcsolatba kergetné. Persze lesznek félrenyúlások, de ki fogsz tudni lépni belőlük, ugyanis van, hogy valakit ki kell törölnöd az életedből ahhoz, hogy boldog lehess… Ez persze nem azt jelenti, hogy nem szereted őt. Csak annyit jelent, hogy magadat jobban szereted. Nem mindenki tud idáig eljutni. Konklúzió: Hagyd a lécet a helyén. Ne tedd lejjebb. Ez olyan lenne, mintha nem értékelnéd magad, és úgy gondolnád, neked kevesebb is elég. Nem. Ne legyen elég. Ha rendben van az önértékelésed, pontosan tudni fogod, hogy hol a léc helye, ami aztán megingathatatlanul áll majd a helyén addig, amíg valaki meg nem üti a lécet. Akkor meg aztán leshet mindenki, hogy megérte várnod. Mert addig, amíg te türelmesen vársz, más elkapkodja. Szerelmes lesz két évre, aztán elszáll minden érzés, helyében már csak a megszokás marad, meg talán egy becsúszott baba. Mit lehet ilyenkor tenni? Irány a templom. És így köttetik annyi válásra kárhozatott esküvő, ami aztán sok-sok lelkileg sérült gyereket gyárt futószalagon. Mást is boldoggá tudsz majd tenni „Fogadj el így, vagy ott az ajtó.” Ezt húsz éve senki sem merte kiejteni, ma annál inkább és egyre többen. Hogy miért? Egyszerűen nincs kockázat. Ha boldog vagy egyedül, akkor nem is lesz. Ha a pasi valóban veled akar lenni, nyugodj meg, meg fog győzni ő arról, hogy te az övé vagy. Ha ez valóban így van, nem fogsz tudni mást tenni, mint beadni a derekad. Ragyogj, és élvezd, amikor a hétköznapok szürkeségéből kiolvad a szívük, mert rájuk mosolyogtál. Mert láttak valakit, aki tiszta szívből él. Talán azért, mert egyszer volt szingli. És hidd el, mindjárt másképp éled meg a szingliséget. Mosolyogva fogsz visszaemlékezni életed legszebb napjaira, azokra, amelyek nélkül nem lehetnél igazi ember.

CSAK ÍGY adhatod meg az igazi szerelem esélyét az életedben. Élni és élni hagyni. Ha tiszta szívből élsz, hidd el, nem kerülhet el a szerelem. Ilyen nincs. Ahogy a barátaid bekerültek az életedbe, úgy a pasival sem lesz ez máshogy. Hogy is lehetne? Ragyogj minden nap, mert sohasem tudhatod, hogy mikor jön valaki, akit egyetlen mosolyoddal levehetsz a lábáról. Ne élj szürke életet, mert egy színtelen élet unalmas a pasi számára. Az élet nem a pesszimizmusról vagy épp a folyamatos önsajnáltatásból szól. Hanem arról, hogy élsz, ragyogsz, és ezáltal mások életére is hatással vagy. Beragyogod őket, nyomot hagyva bennük. Ha pedig jön a pasi, nem is fogja érteni, hogyan élhetett eddig nélküled. Mert maga vagy a csoda, a szín az életében, amit már régóta keresett. Konklúzió: Szóval csajok, én még mindig azt mondom, hogy nyugi van. Felesleges besétálni egy kapcsolatba csak azért, mert mindenkinek van, és már ideje, hogy neked is legyen. Mi van abban, ha nincs senkid? Sok jó. Az biztos. Te döntheted el, hogy kit engedsz be az életedbe, minden ujjadra juthat öt pasi, akik közül még szép, hogy te döntesz. Megvalósíthatod magad Ha van egy álmod, megvalósíthatod, senki sem fog vissza. Ez a boldogság kulcsa. Sosem leszel eltartott, és nem fog senki semmiben korlátozni. Nem lesz vita abból, hogy minimum heti egy shoppingkörutat tartasz, amikor egy tucatnyi új ruhával állítasz haza. Na és? Megdolgoztál érte. Azt csinálsz, amit akarsz. Valljuk be, mindannyian tudunk példát hozni arra, amikor valakinek beszűkül a tudata, és mániákusan csak egyvalaki tölti ki minden gondolatát. Valahol itt kezdődik meg a lélek halála. Az identitás halála. Mert ott van a másik, a szerelem, de csupán belőle táplálkozol. Egy idő után ez a fajta táplálkozás pedig terhes lesz mindenki számára, és megöli a kapcsolatot, figyelmeztetve arra, hogy az élet nem erről szól. Kemény lecke, de annál hatásosabb. Konklúzió: Te döntöd el, hogy a saját korlátaid meddig terjednek, és hogy melyiket mikor döntöd le. Ha törődsz a belső békéddel, lassan azt veszed észre, hogy már nincsenek gátak, csak te vagy és a vágyaid, amelyek sorra megvalósultak. Már benne élsz azokban a nagyszerű dolgokban, amikre mindig is vágytál. Mert hittél. Hittél abban, hogy nincs lehetetlen, és hogy mindent el lehet érni, korlátok és határok nélkül. A szabad akarat pedig továbbra is alakítja az életedet, mert ennek így kell lennie. Nem lehet másképp, higgy benne, és az ajtók kitárulnak előtted. Csak merd megtenni az első lépést.

Köszönetnyilvánítás Rögtön az elején szeretném kipipálni a „köszönetnyilvánítós lista” legnagyobb csoportját. Letudni azokat, akik folyamatosan hitetlenkedtek, értetlenkedtek, és komplett idiótának néztek…, ez a lépés ugyanis segít, hogy minden negatív energiát magam mögött hagyhassak, és csak azokra koncentráljak, akik nélkül nem olvashatnád most ezeket a sorokat.

Igen, én elsősorban NEKIK mondok köszönetet. Köszönöm, hogy próbálták kivetíteni rám hitetlenségüket, ami engem csak erősebbé tett. Napról napra. Mert tudtam, egyszer vége lesz.

Nélkületek nem lennék itt. KÖSZÖNÖM, mert nagyszerű érzés itt lenni.

Köszönöm azoknak, akik csalódást és fájdalmat okoztak az elmúlt években, mert volt miről írnom. Tudtam miből táplálkozni. Hálás vagyok nektek.

Akik nélkül nem jöhetett volna létre Először is végtelenül hálás vagyok a szüleimnek, akik erejükön felül, de mindig segítettek. Köszönöm, hogy az én szüleim vagytok, és hogy mindig mellettem álltok és szerettek! Köszönöm a bátyámnak, hogy mindig számíthatok rá, igen, te vagy a legjobb testvér. A nagyszüleimnek, akik bár már nem lehetnek velem, fentről biztosan figyelik, és ha tehetik,

segítik minden lépésemet.

Köszönöm Gáspár Katinak (Harmonet.hu), mert ha ő nincs, talán sohasem hiszem el, hogy ez a könyv valaha is megjelenik nyomtatásban, Kolontár Elvirának, hogy mérhetetlen türelemmel böngészte végig a kéziratot, és javította a hibákat.

Köszönet továbbá: Ferenci Gabinak, Domonkos Petrának, Tóth Brigittának, Gál Fruzsinak, Hauschel Tominak, Mácskovics Milánnak, Hessl Zsunak, Bíró Gábornak, Bakos Krisztának, Fekete Dórinak és Hegedűs Zsaninak, Lilunak, Szatának, Valiczkó Csillának, de főleg Várkonyi Zsoltinak, mert ha ő nincs, akkor talán sohasem indulok el ezen az úton.

Köszönöm neked Mityók Krisztián, hogy lassan 10 éve mindig mellettem voltál, amikor szükségem volt rád. Az Életnek pedig azt, hogy végül mégis összefonódott az életünk.

Köszönöm Müller Attilának és Steiner Kristófnak, hogy valóra váltották az egyik legnagyobb álmomat, és a könyv hátán az ő ajánlásukat olvashatjátok.

Köszönet a KépesVagyok.com csapatának a csodás fotókért.

Végül pedig köszönöm mindenkinek, aki támogatott, aki segített abban, hogy ez a könyv, amit most a kezedben tartasz, még több emberhez eljuthasson. Hivatkozások 1* http://www.enc.hu/1enciklopedia/aktualis/szingli.htm

2* Jane Austen idézet 3* Kurt Tepperwein: A szellemi törvények 4* Paulo Coelho: Tizenegy perc 5* hivatkozás Osho: Szerelem, Szabadság, Egyedüllét c. könyvére 6* http://www.gyakorikerdesek.hu 7* Müller Péter idézet