„Tegnap az államvédelmi szervek internálták Hoche Lajos volksbundista vezért, akinek az Agyag utcában volt a hírhedt kocsmája…” Egy „volksbundista család” kálváriája Hódmezıvásárhelyen
A második világháborút követıen Németországban és a többi volt szövetséges országban is rövid idın belül megkezdték a náci háborús bőnösök felkutatását és megbüntetését. Magyarországon már az 1944. december 3-án Szegeden megalakult Magyar Nemzeti Függetlenségi Front1 belefoglalta programjába, hogy „a háborús és népellenes bőnöket” elkövetı személyeket állítsák bíróság elé, és a közigazgatási apparátust tisztítsák meg. A december 14-én Debrecenben megalakult ideiglenes kormány egyik elsı, 81/1945. M. E. számú rendeletében definiálta a „népellenes” bőntettet, és ebbe a körbe sorolta többek között a Volksbund-tagságot is.2 A rendelet értelmében elég volt az is, ha valaki – bármilyen okból – belépett a Volksbundba ahhoz, hogy népbíróság elé állítsák.3 Így járt egy hódmezıvásárhelyi kocsmáros és családja is.4 Hoche Lajos ugyan apai ágon német származású volt, de magyar anyanyelvő és identitású, németül alig beszélt. Azzal vádolták meg ıt, majd a feleségét és legnagyobb lányát, hogy a Volksbund tagjai voltak. *** A Volksbund − a Magyarországi Németek Szövetsége (Volksbund der Deutschen in Ungarn) – a magyarországi német kisebbség érdekképviseleti szerve volt. A trianoni békediktátumot követıen az volt a politikai osztály, de a szélesebb közvélemény nézete is, hogy a történeti Magyarország részben a hazai nemzeti kisebbségek aknamunkája miatt szőnt meg. Az 1919-tıl eluralkodó kisebbségellenes hangulat egyebek mellett az olyan széles körben ismertté váló munkáknak volt köszönhetı, mint Szabó Dezsı „Az elsodort falu” címő könyve. (Az szerzı arra a következtetésre jutott, hogy az „idegen elemek” eluralkodása a „magyar fajban” a magyarság „belsı gyengeségére” vezethetı vissza. Bár a regény elsısorban a zsidóság ellen irányult, Magyarország nemzetiségeirıl sem festett sokkal kedvezıbb képet. Úgy gondolta, hogy az idegen nemzetiségőek a magyarok rovására gazdagodtak meg, idegenné téve a magyarországi arisztokráciát, középosztályt, gazdaságot és mővészetet. Szerinte csak a magyarok teljes összetartása segíthet ezt a folyamatot megakadályozni. A regény magyar fıhıse azt híreszteli, hogy a falu gazdag zsidója a németek
1
A Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontot a Független Kisgazdapárt (FKgP), a Nemzeti Parasztpárt (NPP), a Magyar Kommunista Párt (MKP), a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSzDP) és a Polgári Demokrata Párt (PDP) alkotta. 2 Népellenes bőntettben bőnös az is: 1.) aki a 15. § 2. pontjában meghatározott cselekmények elkövetését „megakadályozni nem igyekezett, bár ez törvényes hatáskörében módjában állott volna; 2. aki anélkül, hogy evégbıl vele szemben közvetlenül vagy közvetve kényszer alkalmaztatott volna, a németek által Magyarországon szervezett Volksbundba tagként belépett, vagy fasiszta, illetıleg demokráciaellenes pártban, szervezetben vagy alakulatban tisztséget vállalt, avagy tagként tevékeny mőködést fejtett ki”. Lásd: http://www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=8214 (Letöltve 2010. január 8-án.) 3 Amennyiben más jogszabály a cselekményre súlyosabb büntetést nem rendelt, a 17. § 1-7. pontjaiban felsorolt cselekményekre fıbüntetésként két évtıl öt évig terjedhetı börtönbüntetést lehetett kiszabni. Lásd a hivatkozott internetes forrást. 4 Ezúton mondunk köszönetet Vincze Gábor kollégánknak, hogy a levéltári jegyzeteket felhasználhattuk a munkánk során.
1
titkos ügynöke, aki meg akarja venni a németek részére az egész Székelyföldet.5) Itt ugyan csak egy példát emeltünk ki, de az akkori sajtótermékeket olvasva látható, hogy a közhangulat is hasonló irányvonalat követett. A német nemzetiség a trianoni Magyarország népességének 6,9%-át tette ki6, ami által Magyarország legjelentısebb nemzeti kisebbsége volt. Az asszimilációnak azonban a leginkább kitett kisebbségek közé tartozott, mert a nagy német etnikai tömbök (erdélyi szászok, bánáti, bácskai, dunántúli sváb tömbök) egymástól távol feküdtek és nagy volt a szórványban, nagyvárosokban élık aránya. A trianoni békediktátum miatt a tömb-németség – a Tolna-baranyait kivéve – az utódállamok fennhatósága alá került, emiatt 1920 után a „maradék” német kisebbség még inkább ki volt téve az asszimilációnak. Ráadásul a beolvadás nem egyszerően spontán folyamat volt, hanem az 1920 utáni kormányzatok asszimilációs politikája is elısegítette a nyelvi-identitásbeli váltást. Ennek a folyamatnak a feltartóztatására a húszas évektıl kezdve a német kisebbség politikusai (Bleyer Jakabtól Basch Ferencig) számos politikai stratégiával, taktikával próbálkoztak. 1938-ig azonban hiába próbáltak tényleges eredményeket elérni abban, hogy a magyar állam megfelelı jogokat biztosítson számukra. A fordulat az Imrédy-kormány idején jött el, amikor a magyar vezetés bevetette a német kisebbséget, mint eszközt arra, hogy revizionista céljai elérésében Németországtól támogatást kapjon. Ennek volt egyik lépése, hogy a magyarországi németeket képviselı Bajtársi Szövetséget7 legalizálták Magyarországi Népi Szövetség néven (Volksbund der Deutschen im Ungarn). A Volksbundot 1938. november 26-án alapították Budapesten. Annak ellenére, hogy az alapító ünnep szervezésére rövid volt az idı, közel ezer német győlt össze. A birodalmi németek népi szövetségein kívül az ünnepségen megjelentek a birodalmi ifjúsági szervezetek és diákszövetségek, a birodalmi német és a magyar sajtó, a Magyar Revizionista Liga képviselıi, valamint Mecsér András parlamenti képviselı. Franz Basch – a szervezet vezetıje – beszédében elmondta, hogy a „népcsoportoknak meg kell védeniük népiségüket. Népiségük védelmében saját népi erıdítményeket kell állítaniuk.”8 Fontos kiemelni azonban, hogy ezt a népiséget a magyar kereteken belül képzelték el, Magyarországhoz való lojalitásukat végig hangsúlyozták. A szervezet programja „a német kisebbség egzisztenciális érdekeit szem elıtt tartó defenzív és emancipációs – nem ideológiai vagy világnézeti – jellegő célkitőzés volt”9. Összességében jellemzı, hogy a Volksbundhoz leginkább azok a magyarországi németek csatlakoztak, akikben erıs volt a német népi identitás, illetve azok, akik valamilyen gazdasági vagy egyéb elınyt reméltek a szervezetbe való belépéstıl. *** A Dél-kelet Alföldön a német kisebbség nem volt számottevı, tulajdonképpen csak három Békés megyei helyiségben éltek nagyobb számban: Gyulán, Mezıberényben és Eleken. Az alföldi Volksbund központja Mezıberényben volt, tagjai onnan mentek agitálni, többek között Hódmezıvásárhelyre is, ahol azonban a német nemzetiségőek aránya igen alacsony volt az össznépességhez képest. 1930-ban is csak százhúszan vallották magukat a német nemzetiség tagjának (ez az összlakosság 0,2 %-a), 1941-ben már csak nyolcvanketten (0,13%), míg a 2. világháborút követı kitelepítések után, 1949-ben csupán tizenegyen maradtak. Ahhoz képest azonban, hogy a világháború alatt milyen csekély számban vallották magukat német nemzetiségőnek a városban, úgy tőnik, egy idıben relatíve nagy volt a 5
Spannenberger, 2005. 103. A történelmi Magyarországon a németség aránya az összlakosság 10,4%-a volt. 7 A Népmővelıdési Egyesület két táborra szakadása után – ez egy 1935-ben létrejött szervezet, amely Basch híveit tömörítette – a Népmővelıdési Egyesülethez képest radikálisabb kisebbségi politikát képviselt. 8 Spannenberger, 2005. 156. 9 I. m. 157. 6
2
Volksbund-tagok száma. Hogy pontosan miként is alakult a helyi szervezet taglétszáma 1941 és 1944 között, az források hiányában nem igazán tudható. Annyi bizonyos, hogy egy 12.200/1947-es kormányrendeletre hivatkozva az 1948. augusztus 26-i Vásárhely Népe hatvannyolc (részben) német származású vásárhelyi lakos közeli kitelepítésérıl írt megjegyezve, hogy a hivatkozott jogszabály értelmében mindenkit kitelepítenek, aki a Volksbund tagja volt (vagy önként belépett az SS-be, illetve a Wehrmachtba). A fenti számban nyilván benne foglaltattak nem csak Volksbund-tagok, valamint kiskorú hozzátartozók is, tehát ennél mindenképp kevesebb taggal számolhatunk – talán ötven fı körülivel. Erre abból következtetünk, hogy egy 1942-es detektív-jelentés szerint akkor mintegy ötvenkét Volksbund-tagot tartottak nyilván a városban, „de ezek nagy része magyar származású volt, és csak bizonyos anyagi érdekek miatt léptek be” a szervezetbe.10 Ami a Volksbund vásárhelyi szervezete megalakításának körülményeit illeti, errıl Keppinger Károlynak egy, a népbírósági dossziéjában fennmaradt összefoglalójából11 tudhatunk valamit. Eszerint 1941 szeptemberében „a budapesti központ és az illetékes mezıberényi körzetvezetıség erıs propagandájának eredményeként, mely bıvelkedett mindenféle ígéretekkel”, huszonnégy fıvel alakult meg a csoport. Keppinger kihangsúlyozza, hogy a központ kezdettıl fogva hangoztatta, hogy a Volksbund mindenféle pártpolitikától mentes kulturális szervezet, és „anyagi támogatást ígért az arra rászorulóknak, a tagok gyermekeinek ruhát, cipıt, tőzifát, a szülıknek munkalehetıséget” ígértek. Azt is megemlítette, hogy a tagok nagy része tulajdonképpen „félsváb” volt (vagyis csak az egyik fölmenı volt német származású), németül nem is tudtak. Tehát a belépést nem a meglévı erıs német identitástudat motiválta, hanem az anyagi rászorultság. Mivel pedig kiderült, hogy az anyagi támogatásból nem lesz semmi (vagy csak jóval kevesebb mértékben, mint amivel kecsegtették a belépıket), hamar jelentkezett a kiábrándultság és a közöny. A győléseken csak négy-öt ember jelent meg, tulajdonképpen a csoport csak névleg létezett. Keppinger azt is megjegyezte, hogy a csoport nem vett részt egyetlen felvonuláson, nem tartottak nyilvános demonstrációt sem. A népbírósági és az igazolóbizottsági iratokban név szerint eddig az alábbi személyeket sikerült beazonosítanunk Volksbund-tagként: Keppinger Károly12, dr. Wiener Tibor13, Engelmann Miklós14, Kathrein Kristóf15, Csulena János16, Keltanik Leander17, Schuch József18, Fetter Károly19, Buxbaum Ignác, Laub János20 és Zélics (a keresztneve nem ismert) és Hoche Lajos. 10
Csongrád Megyei Levéltár (a továbbiakban CSML), a szegedi népbíróság iratai, XV. 8. fond, Keppinger Károly népbírósági dossziéja, 35. doboz, Nb. 537/1946., 7. 11 Uo., 182–183. 12 Keppinger Károly – hadirokkant gépész, a helyi Volksbund vezetıje volt 1941-ben. Tagsága és vezetıi tevékenysége miatt egy év és két hónapra ítélte a népbíróság. Az ı neve is szerepelt egy áttelepedésre kötelezett helybelieket tartalmazó listán (Vásárhely Népe, 1948. augusztus 26. „A német lakosság áttelepítésével kapcsolatban 68 személyt vettek fel névjegyzékbe Vásárhelyen”). 13 Dr. Wiener Tibor – ortodox pap. Pere során azzal védekezett, hogy a budai vikariátus ösztönzésére lépett be a Volksbund-ba, mert a magyar kormány fel akarta számolni az ortodox vikariátust, és ık védelmet reméltek a német szervezettıl. Ennek ellenére jogerısen három év börtönbüntetésre ítélték. A helyi sajtóban ügyének nagy visszhangja volt. 14 Engelmann Miklós titkár volt, népbírósági iratai hiányoznak a szegedi levéltárból. 15 Kathrein Kristóf – nyugdíjas asztalosmester, elsıfokon egy évet kapott, amit a NOT megfelezett, hat hónapot kellett leülnie. 16 Csulena János – német születéső napszámos, feleségével együtt dr. Wiener Tibor hatására léptek a Volksbundba. A feleségét felmentették, ı hat havi börtönbüntetést kapott. 17 Keltanik Leander – ácssegéd. Az igazolóbizottság egy évre állásától megfosztotta. Népbírósági iratai hiányoznak a szegedi levéltárból. 18 Schuch József – cipészsegéd, Volksbund-tagsága miatt hat hónapnyi börtönbüntetésre ítélték. 19 Fetter Károly – cipészmester, népbírósági iratai ugyancsak hiányoznak, de az ı neve is szerepel a Vásárhely Népe, 1948. augusztus 26-i számában említet listán.
3
*** Hoche Lajos 1892. december 9-én született Hoche Ottó és Nagy Julianna gyermekeként. Feleségével – született Farkas Juliannával – és három lányával az Agyag utcán éltek. Az Agyag és a Lévai utca sarkán lévı kocsmájukat üzemeltették 1944 ıszéig, majd egy kis ideig még utána is. Az igazolóbizottsági anyagból kiderül, hogy Hoche ügyében döntı alapul szolgált Angyal Sándor – a politikai rendırség embere – bejelentése, mely szerint Hoche Lajos a helyi Volksbundnak volt tagja, kocsmáját pedig felajánlotta párthelyiség céljára, és egész magatartása „népellenesnek” volt minısíthetı. A jelentés21 1945 júliusában keletkezett, amikor Hoche még egész családjával Németországban tartózkodott. Ezek után az igazolóbizottság úgy határozott, hogy ha 1945. december 31-ig nem tér vissza a városba, elveszíti iparengedélyét. Mivel valóban nem tért vissza, ez be is következett, a bizottság pedig 1946. január 30-án átküldte ügyét a szegedi népbírósághoz. Mielıtt azonban rátérnénk a népbírósági ügyének ismertetésére, érdemes egy rövid kitérıt tenni. A nyugatra menekült öttagú családból elsıként Hoche Lajosné tért haza a két fiatalabb lányukkal. Ekkor szembesülhetett azzal a ténnyel, hogy férje iparigazolványát az igazolóbizottság bevonta. Ahhoz tehát, hogy a mindennapi létfenntartásukat biztosítani lehessen, a saját nevére kellett kiváltania iparengedélyt, hogy a bezárt kocsmát ismét mőködtetni tudja. Ez azonban a helyi kommunistákat igencsak felbıszítette – legalábbis errıl árulkodik a Vásárhely Népe 1947. február 20-i számában megjelent, „Tessék-tessék besétálni” címő durva kirohanás, melyet – a korabeli légkört idézendı – bı terjedelemben közlünk: „A harmadik kerületben lakó emberek most azt találgatják: 1944-et írunk-e vagy 1947-et? A találgatásra az ad okot, hogy a Lévai és Agyag utca sarkán megnyílt egy hírhedt kocsma, amely 1944-ben a „Heil Hitler!”-tıl volt hangos, mint a német tisztek találkozóhelye. A német lebuj felett átfestett cégtábla díszeleg, rajta fasiszta gazdája neve ékeskedik a -né szócskával megtoldva: Hoche Lajosné. Bent a kocsmában a kályha mellett ülve várják a vendéget és megkérdezik: meleg bort kíván-e a vendég vagy hideget. Bizonyára ezt kérdezték abban az idıben a német tisztektıl is. De csak a németektıl, mert e kocsmára a következı felírású tábla volt kiakasztva: „Magyar katonáknak tilos a bemenet!” A cikk ebben a hangnemben folytatódik, végül tanulságul azt vonta le a cikk névtelenségbe burkolózó firkásza, hogy az igazoló bizottságnak komolyabb munkát kellene végeznie, és egyébként is „iparengedély revízió is van.” Mivel az éber sajtómunkás felszólításának nem lett meg az eredménye, jó két héttel késıbb, március 6-án a kommunista lap leközölt egy „olvasói levelet”. Ebben B. J. (jó lenne tudni, kit takar a monogram…) a következıket panaszolta: „Nem tudom megérteni, hogy az Agyag utcában a Volksbund-kocsma megnyílt. Úgy tudom, hogy van egy olyan rendelet, amely szerint, aki 1945. október 30-ig nem jön vissza, elveszít mindent. Ez a tulajdonos most jött haza és ismét kocsmát nyitott, hogy újra meg legyen a találkozás. Olvastam a lapban, hogy azonnali hatállyal becsukják. Ezzel szemben az történt, hogy a nevet papírral leborították és rajzszeggel leszegelték. Én azt látom, hogy a kutya megmaradt, csak a láncot cserélték ki rajta. Amikor a köztársaság ellen ilyen nagyarányú összeesküvés van, akkor egy ilyen jólismert volksbundista így viselkedik. Egyszer bízzák már miránk, majd mi elintézzük, mert igazán felháborító, hogy itt minden megy, de semmi a demokrácia javára. Engedjék meg, hogy ezt a fasiszta bandát tettekkel utasítsuk rendre, hogy mifelénk is forduljon a kocka.” Az olvasói levelet követıen mégiscsak bezárták a hatóságok a kocsmát. Az újság errıl késıbb egy elégedett hangvételő cikkben emlékezett meg.
20
Laub János – ingatlanforgalmi ügynök, a népbírósági iratai neki is hiányoznak. Hódmezıvásárhelyi Levéltár, az 1. sz. igazolóbizottság iratai, XVII. 405. fond, Hoche Lajos igazolási ügye. (A vásárhelyi igazolóbizottságok mőködésérıl bıvebben lásd Szabóné Sass Szilvia, 2010.) 21
4
Rátérve a kocsmáros sorsára, ıt – bármennyire is szerették volna a politikai rendırség „illetékesei” minél hamarabb rács mögött látni – csak azt követıen lehetett felelısségre vonni, hogy valamikor 1947. április végén vagy május elején hazaért a városba a legidısebb lányával.22 A Hódmezıvásárhelyi Rendırkapitányság Államvédelmi Osztályán 1947. május 10-én Borai Emil alhadnagy három volt volksbundistát hallgatott ki Hoche Lajossal kapcsolatban. Fetter Károly ekkor egyebek mellett azt vallotta, hogy a gyanúsított 1941-tıl volt Volksbundtag, arról nincs tudomása, hogy „nevezett szélsıséges német politikát folytatott volna, de azt tudom, hogy németbarát volt és antiszemita”.23 Keppinger Károly, aki a helyi csoport elsı vezetıje volt, hasonló súlyos vádakkal illette a kocsmárost: „szélsı jobboldali beállítottságú volt, ki állandóan germán fajelméletrıl beszélt, erısen antiszemita volt, melyet lépten-nyomon hangoztatott is.”24 Azt is hangoztatta – szerinte – 1941-ben, hogy ki akar vándorolni Németországba, mert az legalább „zsidómentes” hely. Velük ellentétben Kathrein Kristófot csak annyit mondott, hogy a gyanúsított valóban pénztárosa volt „ennek a fasiszta egyesületnek”, de beszédeket nem tartott, bár egy ideig valóban a kocsmájában győltek össze. A „háborús és népellenes bőnösséggel” gyanúsított Hoche elismerte a Volksbundtagságát, de azzal védekezett, hogy (ı is) csak anyagi elınyök reményében lépett be a szervezetbe, nem pedig a nézetei miatt. A helyi csoportnak kezdettıl (1941-tıl) a pénztárosa volt, a kocsmájában 1942-tıl győltek össze. Ebben az évben ismerkedett meg Schön Mátyással, a Volksbund mezıberényi körzeti megbízottjával, aki udvarolni kezdett a legidısebb lányának, Margitnak. Mivel a lányait féltette, nem várta meg a szovjet bevonulást, hanem a családjával elıször Budapestre, majd Németországba távoztak. Utóbbi helyen elıször a braunau-i táborban voltak, majd egy amerikai áruházban helyezkedett el, de beteg lett, így a legidısebb lányával nem tudtak hazajönni, csak a család többi tagjához képest jóval késıbb, 1947-ben. Azt határozottan tagadta, hogy bármikor is ki akartak volna telepedni a világháború alatt Németországba. A Borza Ferenc ávós alhadnagy által fölvett jegyzıkönyv szerint azt is elismerte, hogy mielıtt belépett volna a Volksbundba, a nyilas pártnak volt a tagja. (Ennek azonban ellentmond, hogy a vádiratban errıl szó sincs! Valószínőleg a politikai rendırségen is érezték, hogy ez az állítás légbıl kapott…) Az „éber” kommunista lap, a Vásárhely Népe pár nappal késıbb a rá jellemzı stílusban foglalkozott az üggyel: „Tegnap az államvédelmi szervek internálták Hoche Lajos volksbundista vezért, akinek az Agyag utcában volt a hírhedt kocsmája, ahova csak volksbundisták és nyilasok járhattak be. Nagy betőkkel ki volt pingálva rája: »Magyar katonáknak tilos a belépés.« A letőnt fasiszta kor dicsı fellegvára volt Hoche kocsmája, ahol SS-legények dáridóztak a vérzivatarban. Most bőnhıdni akarok, mondja Hoche – a múlt bőneiért. Az államvédelmi szervek a budapesti központi internálótáborba szállítják, ahol levezekelheti bőnét.”25 Miután a helyi ávóról átküldték a nyomozati iratokat a szegedi népügyészségre, onnan június 20-án dr. Bozsó Béla népügyész tovább küldte a népbíróságnak a 940/1947. nü. számú vádirattal együtt. Ebben a rendırhatósági ırizetben lévı Hoche Lajos ellen a Nbnov. 12. §. 2. pontjába ütközı „népellenes bőntett” elkövetése miatt emelt vádat, mert „anélkül, hogy evégbıl vele szemben közvetlenül, vagy közvetve kényszer alkalmaztatott volna, a németek által Magyarországon szervezett Volksbundnak volt aktív vezetıségi tagja”.26 Három héttel késıbb a vádlott – védıje útján – megtette a váddal szembeni észrevételeit. A beadványban egyrészt arra hivatkozott, hogy 1940 elıtt az SzDP-vel 22
Itt jegyezzük meg: a vásárhelyi „volksbundista perek” többségére csak 1947-ben került sor. Ennek oka feltehetıen az, hogy a Volksbund-tagok nagy része a szovjetek bevonulása elıl elmenekült, és csak késıbb jöttek vissza – illetve kerültek rendırkézre, mint pl. dr. Wiener Tibor. 23 CSML, 55. doboz, Hoche Lajos népbírósági dossziéja, Nb. 290/1947., 7. 24 I. h. 9. 25 Vásárhely Népe, 1947. május 14. „Internálták Hoche Lajos volksbundista vezért”. 26 I. h. 39.
5
szimpatizált, ami miatt hatósági retorziók érték („az 1935-ös képviselıválasztások alkalmával a szociáldemokrata pártnak adtam választási helységet, ezért a hatóság foglalásokkal üldözött”). 1941-ben csak azért lépett be a Volksbundba, mert a szervezet egyik kiküldötte azt ígérte neki, hogy ha belép, megkapja a pécsi szénbányák képviseletét, és ezzel korábbi anyagi veszteségeit kompenzálni tudta. Politikával sohasem foglalkozott, a zsidók üldözésében nem vett részt. Megemlítette azt is, hogy „a katonaság elrendelte, hogy üzletemben írjam ki, hogy katonáknak kocsmahelységemben tartózkodni tilos. 1944-ben a német megszállás alatt is fenntartották ezt a tilalmat, sıt súlyosbították azzal, hogy az üzleti ajtóra magyarul és németül ki kellett írni, hogy katonákat nem szolgálhatok ki.” (Pár nappal késıbb a zsidó származású Nussbaum József például kézírásos nyilatkozatot tett, mely szerint Hoche Lajossal „üzletileg a legjobb barátságban” volt, „rendes, tisztességes, komoly kereskedı volt”, komolyan dolgozott és a családjának élt – tehát nem tekinthetı antiszemitának.) A szegedi népbíróság Félegyházi tanácsa27 július 11-én a hódmezıvásárhelyi református kollégium dísztermében tárgyalta – Mucsi Sándor volt nyilas párttag, majd Csulena János volt volksbundista bőnpere után – Hoche bőnügyét. Hogy ekkor ott mi hangzott el, azt nem tudjuk, ugyanis a tárgyalási jegyzıkönyv felvételét mellızték!28 Annyi bizonyos, hogy a tárgyalás végén a népbíróság az Nb. 29061947/6. számú ítéletében a vádlottat bőnösnek ítélte egy rendbeli „népellenes bőntettben”, ezért a Nbnov. 13. §. és a Nbnov 1. §. 8. pontja alapján nyolc hónapi börtönbüntetésre, valamint mellékbüntetésként öt év hivatal- és politikai jogvesztésre ítélte. A kiszabott büntetésbıl a rendırhatósági ırizetével („amit a népbíróság elızetes letartóztatásnak tekint”) egy hónapot és tizenkilenc napot kitöltöttnek vettek.29 Az ítélet kihirdetése után a volksbundista kocsmárost a népügyészség átadta a szegedi kerületi börtönnek, hogy a szabadságvesztés-büntetésébıl letöltse a hátralévı idıt. Onnan 1948. január 22-én szabadult – de csak onnan! A vásárhelyi ávóról ugyanis Koós István alhadnagy, osztályvezetı helyettes még az ítélet kihirdetése napján felhívta a népügyészséget, hogy büntetése letöltése után Hochét (a vele egy napon elítélt Mucsi Sándorral együtt) „osztályomhoz visszakísértetni szíveskedjék”. Ezt azt jelentette, hogy az ávó „igényt tartott” mindkettejükre – vagyis a börtönbıl való szabadulásuk után várt rájuk az internálótábor… Tulajdonképpen Hoche Lajost – legalábbis a népbírósági törvény alapján – joggal állították a népbíróság elé, és ítélték el, hiszen ı valóban tagja, sıt, tisztségviselıje volt a Volksbundnak. A feleségével és legidısebb leányával azonban egészen más volt a helyzet. Mint említettük, Hoche Lajosné (sz. Varga Julianna) a két kisebbik lányával még 1946. december legelején haza érkezett Hódmezıvásárhelyre. A helyi ávó nem is késlekedett: még december 4-én sor került az elsı tanúkihallgatásokra. Komolyabb terhelı vallomások nem hangzottak el, senki sem állította, hogy ı is tagja lett volna a helyi Volksbund-csoportnak. Az egyik tanú egyenesen azt állította, hogy – bár részt vett a csoport győlésein (ı volt a kocsmájukban a pult mögött) –, de nem értett egyet alapelveikkel, igazából haragudott férjére, hogy a Volksbund tagja lett. Nyilván ezzel az eredménnyel nem lehettek elégedettek az ávón, mert a tanúkihallgatásokat 1947 februárjában folytatták, amikor volt volksbundistákat (Keppingert, Keltanikot, Fettert és Schuch-ot) hallgattak ki. Csakhogy ık sem tudták megerısíteni, hogy a kocsmárosné is tag volt, csupán azt vallották, hogy részt vett a győléseken (ami természetes,
27
A tanácsvezetı bíró dr. Félegyházi Pál volt, a népbírák Taraszovits Ödön (PDP), Daka Ferenc (SzDP), Galotti Ferenc (MKP), Kocsis József (szakszervezetek), Nemes Árpád (NPP), Lévay Béla (FKgP) voltak, a vádat dr. Márai Pál népügyész képviselte, a védı dr. Deák Ferenc ügyvéd volt. 28 A Vásárhely Népe szőkszavú, 13-i tudósítása szerint a tárgyaláson ugyanazzal védekezett, mint a korábbi beadványában. Lásd: „Három fasiszta a népbíróság elıtt”. 29 CSML, 55. doboz, Hoche Lajos dossziéja, Nb. 290/1947., 15-16.
6
ha neki kellett kiszolgálnia a győlésezı férje „bajtársait”), csak abban értettek együtt, hogy a kocsma ajtaján valóban volt egy felirat, miszerint „Magyar katonáknak tilos a belépés”.30 Ezután a nyomozati iratokat a rendırség áttette a népügyészséghez, ez azonban visszadobta azt, hiszen épp a lényeg nem derült ki a jegyzıkönyvekbıl: Volksbund-tag volt-e Hoche Lajosné, vagy sem? Éppen ezért június 13-án dr. Márai Pál népügyész utasította az ávót, ez ügyben pótlólag hallgassák ki még egyszer a korábbi tanúkat, ugyanis velük „tisztázni kell azt, tudnak-e arról, hogy a terhelt tagja volt-e a Volksbundnak, ha igen, honnan tudják azt.” 30-án tehát Borai Emil alhadnagy megpróbált terhelı vallomásokat kicsikarni a tanúkból (az ávós módszerek igen meggyızıek tudta lenni…). Ennek köszönhetıen Keppinger Károly ezúttal már azt állította, hogy nem csak a kocsmárosné, hanem a legnagyobb lányuk is tag volt. „Emlékszem arra – vallotta a jegyzıkönyv szerint –, hogy Hoche Lajosnénak felajánlották az asszonyvezetıi tisztséget, amelyet ı sok munkájára való tekintettel nem fogadott el.” Végül nyomatékosan hangsúlyozta, hogy az asszony „rendelkezett tagsági könyvvel és a Volksbundnak is tagja volt.” Keltanik ezúttal sem volt hajlandó úgy vallani, ahogy elvárták tıle, míg Schuch Józsefet nem tudták kihallgatni, mert ıt – Koltai Vilmos, a helyi ávó vezetıjének tudomása szerint – „népellenes bőncselekmény elkövetése” miatt a népügyészség letartóztatta.31 Most már volt elég „bizonyító erejő” vallomás ahhoz, hogy 1947. július 10-én dr. Márai Pál népügyész a nyomozati iratokkal együtt megküldhette az 597/1947-2. sz. vádiratát a népügyészségnek. Ebben két elemit végzett Hoche Lajosné ellen az 1945. évi VII. tc.-kel törvényerıre emelt és az Nbnov. 12. §.-ával módosított, a Nbr. 17. §.-ának 2. pontjában meghatározott „népellenes bőntett” miatt emelt vádat, mert valamikor 1941-ben – „anélkül, hogy vele szemben közvetlenül vagy közvetve kényszert alkalmaztak volna” –, belépett a Volksbundba. Augusztus 22-én a szegedi népbíróság Kozma-tanácsa32 nyilvános vásárhelyi fıtárgyalásán a vádlott nem érezte bőnösnek magát. Tagadta, hogy Volksbund-tag lett volna, az ominózus ajtó-feliratot pedig – vallotta – egy honvéd ezredes utasítására írták ki büntetésül, mert 1935-ben az SzDP tartott a kocsmájukban győlést. A férje engedte meg, hogy a szervezet náluk tartsa a győléseit. Az érdekes fordulat akkor következett el, amikor Keppinger Károly részben visszavonta a korábbi vallomását, mert ezúttal azt állította, hogy a vádlott nem volt tag, csak a férje és a (legnagyobb) lánya. A beidézett másik két tanú sem tudott arról, hogy tag lett volna, sıt, a védelem egyik tanúja tanúsította, hogy hallotta, amikor a házaspár civakodott, a feleség kifogásolta, hogy a férje miért lett tagja a helyi csoportnak, mire ı azt mondta, azért, mert így kap árut. Mivel a további tanúvallomások sem támasztották alá a vádat, dr. Lippay László népügyész indítványozta a vásárhelyi ávó megkeresését, hogy „a rendelkezésre álló listából megállapítható-e hogy vádlott tagja volt-e a Volksbundnak”. A népbíróság ezért a tárgyalást elnapolta és elrendelte a vásárhelyi ávó megkeresését arra nézve, hogy rendelkezneke „oly eredeti listával, amely értelmében megállapítható kétséget kizáróan, hogy vádlott tagja volt a hódmezıvásárhelyi Volksbundnak”. Ez a „megkeresés” azonban negatív eredménnyel járt! Borai Emil szeptember 29-i átiratában értesítette a népbíróságot, hogy az eredeti Volksbund-tagnévsort nem tudják megküldeni, mert azt „megsemmisítették”. (Hogy kik és mikor, miért, az nem derült ki…) Emiatt november 12-én folytatódott a per. A tanácsvezetı bíró ezúttal dr. Félegyházi Pál volt, mint a vádlott férje esetében.33 Az ekkor tanúként beidézett – korábban már elsı fokon három évre ítélt – dr. Wiener Tibor, aki 1942-tıl 1944 áprilisáig a helyi csoport vezetıje volt, azt vallotta, hogy a 30 31
CSML, 56. doboz, Hoche Lajosné népbírósági dossziéja, Nb. 327/1947., az iratok számozatlanok. Valójában Schuch Józsefet a Kiss-tanács még 1947. március 1-én félévi börtönre ítélte a Volksbund-tagsága
miatt. 32
A tanácsvezetı bíró dr. Kozma Endre volt, a népbírák részben ugyanazok voltak, mint Hoche Lajos esetében, csupán Kocsis József helyett Trischler Ferenc képviselte a szakszervezeteket, míg Lévay Béla helyett Horváth István a Kisgazdapártot, a védı szintén dr. Deák Ferenc volt, akárcsak a férj perében. 33 A népbírák egy kivételével ugyanazok voltak, mint korábban, csupán Trischler Ferenc helyett most Kiss Károlyt delegálták.
7
vádlott be sem léphetett a Volksbundba, mert csak az lehetett tag, aki legalább felerészben „népi német” származású. Ez a tanúvallomás alapjaiban ásta alá a vádat. Mivel a rendırség korábbi értesítésébıl kiderült, hogy „az ottani Volksbund tagnévsor megsemmisült”, a népbíróság az Nb. 327/1947/4. sz. ítéletében – bizonyíték hiányában – kénytelen volt fölmenteni Hoche Lajosnét. Az ítélet kihirdetése után dr. Serényi György népügyész fellebbezést jelentett be a felmentés miatt, de azt a népfıügyész 1948. január 30-án visszavonta, ezért a szegedi népbíróság május 5-én jogerıssé nyilvánította az elsıfokú ítéletet. Mivel a Hoche Lajos ellen megkezdett rendırségi nyomozás kezdetén – nem tudni milyen módon, ugyanis a tanúvallomási jegyzıkönyvekben ennek semmilyen nyoma sincs! – fölmerült a gyanú, hogy a legidısebb lánya, Margit is Volksbund-tag volt, ezért ugyanaznap, amikor az apjával, vele kapcsolatban is kihallgatták Keppinger Károlyt, majd ıt magát is. A volt volksbundista ekkor azt állította, hogy Hoche Margit 1941 szeptembere óta a helyi csoport tagja volt, egészen a nyugatra menekülésükig. 1942-ben menyasszonya lett Schön Mátyásnak, a szervezet körzeti megbízottjának (aki „náci magatartásáról és SS tagságáról volt ismeretes”), majd ı protezsálta be a pesti német gimnáziumba, majd a budai Volksbund-központba gépíróként. Keppinger szerint a Hoche-lány átvette vılegénye nézeteit, és osztotta „fasiszta nézetét”, sıt, ı maga is „antiszemita, németimádó kijelentéseket hangoztatott”.34 Még aznap Borai Emil alhadnagy – gyanúsítottként – kihallgatta az 1923-ban született, elvált Hoche Margitot. İ egyfelıl tagadta a Volksbund-tagságot, de azt elismerte, hogy valóban vılegénye befolyása alá került és az ı politikai nézeteit is átvette. Miután szakítottak, Schön 1944-ben belépett az SS-be, ı pedig szüleivel Németországba ment. Június 29-én Borza Ferenc alhadnagy a nyomozati iratokat (vagyis egyetlen tanúvallomási és egy gyanúsítotti jegyzıkönyvet!) megküldte a népügyészségnek, ám az – akárcsak Hoche Lajosné esetében – visszadobta, és nyomozás-kiegészítést rendelt el. (Mindebbıl nyilvánvaló, hogy a vásárhelyi ávón nem tanultak a pár héttel elıbbi kudarcukból és most is megkísérelték egy roppant gyenge „bizonyítékkal” elintézni az ügyet…) Ennél fogva augusztus 23-án Borai Emil még egyszer kihallgatta Keppingert, aki tovább erısködött, hogy a Hoche-lány (akit közben augusztus 4-tıl 16-ig rendırhatósági ırizet alatt tartottak – vagyis internálták) igenis tag volt, ezt az is bizonyítja, hogy a budai Volksbund-központba másokat föl sem vettek volna. Három nap múlva akadt egy újabb tanú, Csulena János, aki „törvényes felelıssége tudatában” állította, hogy a terhelt tagkönyvvel rendelkezı Volksbund-tag volt és győléseken is részt vett. Ez már elég „bizonyítéknak” tőnt a népügyészség számára, ezért augusztus 29-én dr. Lippay László megküldte a 979/1947-2. nü. sz. vádiratot a népbíróságnak. Ebben a szabadlábon védekezı Hoche Margit ellen egy rendbeli, a Nbnov. 12. §.-ának 2. pontjában meghatározott „népellenes bőntett” miatt emelt vádat, mert 1941 szeptemberében „anélkül, hogy evégbıl vele szemben közvetlenül vagy közvetve kényszer alkalmaztatott volna, a németek által Magyarországon szervezett Volksbundba tagként belépett…” Október 14-én ugyanaz a tanács35 tárgyalta Hódmezıvásárhelyen Hoche Margit ügyét, mint majd’ két hónappal korábban az édesanyjáét. A rendırségi felügyelet alatt álló vádlott ismét tagadta, hogy a Volksbund tagja lett volna – mint diák erre nem is lett volna lehetısége, ugyanis a városban nem volt ifjúsági csoport, ahová beléphetett volna. Azt elismerte, a vılegénye elintézte, hogy egy német nyelvő óvónıképzı tanfolyam elvégzése után fölvegyék a budai Volksbund-központba, de csak próbaidıre alkalmazták, mert gyenge volt a német tudása. A vád egyik koronatanúja, Csulena a tárgyaláson gyakorlatilag visszavonta a rendırségen tett 34
CSML, 58. doboz, Hoche Margit népbírósági dossziéja, Nb. 384/1947., az iratcsomó rendezetlen, számozatlan iratokból áll. 35 A tanácsvezetı bíró ismét dr. Kozma Endre volt, a népbírák közül Taraszovits, Daka, Nemes és Galotti korábban is jelen volt, most rajtuk kívül ezúttal Kiss Károly és Horváth István népbíráskodott.
8
vallomását és azt állította, anélkül írta alá ott a jegyzıkönyvet, hogy azt fölolvasták volna elıtte. (Ez az ávón már abban az idıben sem volt szokásban…). A másik tanú, Keppinger, elbizonytalanodott, elıször nem emlékezett, majd össze-vissza beszélt. (Elıbb határozottan kijelentette, a vádlott „még iskolába járt, amikor belépett a Volksbundba”, késıbb pedig azt mondta, hogy „az alapszabály értelmében, akik iskolába jártak, nem is lehettek tagok, még ha a szüleik be is íratták ıket.”) İ is azzal védekezett, anélkül írta alá a rendırségi jegyzıkönyvet, hogy annak tartalmát megismerhette volna… Ekkor a népbíróság rövid tanácskozás után úgy döntött, hogy megidézi a helyi ávó illetékesét „a tényállás” tisztázása végett. A megjelent Borai alhadnagy kijelentette, hogy mielıtt ık aláíratják a jegyzıkönyvet, a kihallgatott személynek el kell olvasnia azt (erre a vádlott közbeszólt: ı sem olvashatta el…). Ami pedig a tagnévsort illeti, elıször határozottan kijelentette, hogy rajta volt azon a listán, amelyet még 1945-ben Keppinger küldött be hozájuk – majd elbizonytalanodott. Kiderült, ı azt a listát személyesen nem is látta, de amúgy sem tudná azt bemutatni, mert „az osztály jelenleg rendezés alatt van”. Ezen a ponton a népbíróság – csakúgy, mint a vádlott édesanyja esetében – ismét elrendelte a tárgyalás elnapolását, és az eredeti tagnévsor, valamint a Volksbund alapszabályzatának beszerzését. (Úgy látszik, a tanács tagjai már nem emlékeztek arra, hogy pár héttel korábban sem sikerült beszerezni azt az ominózus tagnévsort…) A tárgyalást csak a következı év elején, 1948. január 15-én folytatták. Ekkor már nyilvánvaló volt a Félegyházi-tanács számára, hogy a névsor nincs meg (az ávó a korábbi megkeresésre azt válaszolta, hogy a tagnévsort „megküldeni nem tudja, mert nincs a birtokában”). Emiatt az Nb. 384/1947/5. sz. ítéletében a Hoche Margitot bizonyíték hiányában fölmentette. A népügyész (dr. Bozsó Béla) ugyan az ítélet ellen semmisségi panaszt jelentett be törvénysértés miatt, „a bőnösség meg nem állapítása miatt, elítélés végett”, de 1948. augusztus 2-án dr. Borbély János népfıügyész a semmisségi panaszt visszavonta – a felmentı ítélet négy nap múlva jogerıssé vált. *** A Hoche-család példáján keresztül bepillantást nyerhetünk a „népi demokratikus” korszak emblematikus intézményeinek, a politikai rendırségnek (ávónak), a népbíróságnak és a népügyészségnek a mőködésébe. Ezek alapján nyilvánvalóvá válhat az utókor számára, hogy mindhárom intézmény – a nyilvánosság elıtt hangoztatottakkal ellentétben – nem „a népi demokrácia”, „a demokratikus államhatalom” védelmét szolgálta, és tevékenysége messzemenıen nem merült ki „a fasiszták”, „a háborús bőnösök”, „a népellenes személyek” üldözésében – hanem épp ellenkezıleg. Elsısorban a politikai rendırség volt az, melyet kezdettıl fogva uralt a kommunista párt, és már 1945–46 folyamán az MKP „vasökle” volt (legfeljebb tevékenységét még holmi látszat-demokratikus béklyók korlátozták). A dolgozatunkban több esetben is nyilvánvalóvá vált, hogy a tanúvallomási és gyanúsítotti jegyzıkönyvekkel manipuláltak a helyi ávón. Arra is találtunk példát, hogy a nyomozati szakaszban beszerzett rendırségi „bizonyítékokat” a szakképzett jogász népügyész elégtelennek nyilvánította. Mivel azonban a pártfegyelem (?), ideológiai elvárások (?) a népügyészeket is kötötték, sok esetben akkor is vádemeléshez folyamodtak, ha érezték, hogy a bizonyítékaik valószínőleg elégtelenek lesznek az elmarasztaló ítélet meghozatalához. (Ezért történt az, hogy a népbíróság a vádlottak több mint egyharmadát a politikai nyomás ellenére fölmentette…) A népbíróságok elfogultsága ugyancsak tetten érhetı az itt bemutatott esetekben. Szinte rendszeres gyakorlat volt az, hogy „elfogulatlan” tanúként hallgatták ki a vád egyértelmően elfogult tanúit (majd még meg is eskették ıket!), míg a védelem tanúinak kihallgatását „fölöslegesnek” tartották a népbírák. A politikai prekoncepció sok népbíró fejében ott volt már a tárgyalás megkezdése elıtt – nem csoda,
9
hogy elsı fokon olyan ítéletek születtek, melyeknek jó részét (mintegy harmadát) másodfokon a Népbíróságok Országos Tanácsa megsemmisítette… Ami konkrétan a Hoche-családot illeti, róluk elmondható: nem valós bőneikért hurcolták meg ıket. Még Hoche Lajost sem, aki pedig bevallottan a Volksbund tagja volt. „Bőnük” egyfelıl annyi volt, hogy német nevőek voltak – másfelıl pedig annyi, hogy nem voltak kommunisták. A második világháború alatt, illetve végén Európa-szerte eluralkodó németellenes hisztéria, valamint az MKP helyi képviselıinek áldozatai voltak ık. És nem többek.
Irodalom: SPANNENBERGER Norbert 2005. A magyarországi Volksbund Berlin és Budapest között. Budapest. SZABÓNÉ SASS Szilvia 2010. Az igazolóbizottságok mőködésének vázlatos áttekintése, különös tekintettel Hódmezıvásárhelyre. Gépelt kézirat, Hódmezıvásárhely, Emlékpoint.. VINCZE Gábor 2010. Némi „demokrácia”, némi „igazságszolgáltatás” – A népbíróságok a „népi demokrácia” éveiben (1945–1950). In: Nagy Magyarország, 2. évf. 5. sz. 30–34.
10
